~Nicole~

Hát ez nem jött be. ~Hát már semmi sem sikerülhet?~

Ez járt Quintin fejében, mikor a lány elfordult. persze, valahol mélye megértette ő Nicole-t, de a forrófejű, dühét szabadon engedő és kihasználó Quintin ezt nem tudta megérteni. Nem, nem volt skozofrén. Egyszerűen a két viselkedésmód volt két külön világ. Az, ahogyan egészen hatodik végéig viselkedett, amivel barátokat szerzett, közöttük Vikit és Greget és az, amivé a nyáron vált, aki minden adodó alkalommal dühöngött és pusztított. Az, aki gondolkodás nélkül darabokra szaggatta a fiákert, ami rá borult és gondolkodás nélkül rátámadt volna bármelyik Malfoyra, vagy Mirolra. Annyit tudott csak róluk, hogy legalább annyi feketemágust adott a két család, mint az összes többi együtt és a "vér nem válik vízzé" elvet követve ez neki bőven elég volt, hogy az egész családot elátkozza és háborút indítson ellenük. De valahol, mélyen mindigis ott volt az a Quin, aki ahelyett hogy a dühével és haragjával foglalkozott volna inkább a báratival töltötte idejét és az volt az egyetlen gondja, hogy mikor menjen le reggelizni. És visszagondolva, bizony azok voltak a szebb idők.

Ha egyszer egy gondolatmenet elkapta akkor bizony percekig képes volt elmerengő arccal maga elé nézni, teljesen kizárva a külvilágot . Most is vagy egy percig meg sem mozdult, csak nézett maga elé, tudomást sem véve a lányról. De döntésre jutott. Neki nem ez az élet kell, hanem az, amit akkor eldobott, mikor lepaktált Necresddel. Lehet, hogy már örökre magán fogja viselni a testén a nyoát, hiszen sosem fog úgy kinézni, mint ahogyan előtte, de tanult a hibájából. És az első lépés a régi önmaga felé, hogy most nem enged a haragnak, hanem rendezi a helyzetet a lánnyal. Felemelte a fejét és ha még nem ment el Niki akkor megszólalt.

- Én kérek bocsánatot, tapintatlan voltam. Szeretném ha megmaradhatnánk barátoknak.

Ha a lány elfogadja a bocsánatkérést és nem ellenkezik akkor együtt indulnak vissza az iskolába mint igazi barátok.

//ajánlom ezt a reagot a kedvenc staffomnak  //

~Nicole~

Szerencsére a lány nem tiltakozott, Quin pedig először csak megszagolta a bort, ahogyan apjától tanulta, majd meg is kóstolta. Tényleg kiváló volt, ezt senki sem vitathatta, de Quintin, aki apja mellett már jó néhány bort végigkóstolt érezte benne azt a különlegességet, ami egy bort igazán jóvá, különlegessé tesz. Mikor kiürült a pohara letette az maga mellé a fűre. A nap már majdnem nagyon közel volt a horizonthoz, hamarosan vissza kell menniük az iskolába. Gyorsan eltelt a nap, méghozzá milyen jól. Az már régóta biztos, hogy jól kijön a lánnyal, de már abban is biztos, hogy ez nem csak barátság. Egyszerűen volt valami a lányban, ami vonzotta. Szép volt, persze de ez nem csak a külső megjelenése. a kedvessége, az, hogy mindig volt néhány jó szava az emberhez, foglalkozott a barátaival, semmiképp nem bántotta volna meg őket. Olyan erények ezek, melyekkel Quintin régen nem került kapcsolatba. És mindig is sokat jelentettek neki. A lány felé fordult, hogy végre eldöntve magában, hogy lesz, ami lesz elmondja neki mit érez. Nem úgy ismerte, mint aki ettől esetleg megváltozna és ha ő máshogy érez akkor utána nem állna szóba vele. Belenézett a csillogó szemekbe, melyek szinte beszippantották és nem hagyták, hogy máshova nézzen. Most mégis megakadt valamin a szeme. Egy apró mélyvörös csepp csillogott a lány ajkán. Vonzotta a tekintetét… és nem csak azt. Ha már vakmerőek vagyunk…

Kicsit közelebb hajolt a lányhoz, majd halkan megszólalt.
- Van egy borcsepp a szádon.
Majd még közelebb, hogy ő maga tüntesse el azt a bizonyos cseppet. Egyre közelebb…

~Számmisztika óra~

A legifjabb Reyes egymagában sétált a számmisztika terem felé. Az órarendben, melyet nem rég kapott meg erre az időpontra volt beírva a számmisztika óra. Számmisztika… egy tudomány, melyben sokam nem hisznek, főként azért, mert nem hajlandóak beismerni, hogy az életüket olyan törvényszerűségek irányítják, melyekkel nem lehet alkudozni. Gyakran hasonlítják a jóslástanhoz, azt emlegetve, hogy ugyanolyan megbízhatatlan mindkét tudomány… és bizony ez is tévedés. Saját tudatlanságuk teszi őket nevetségessé a beavatottak előtt. Ugyanis ahogyan léteznek igazi látók és kontárok -akiknek köszönhető a jóslástan rossz megítélése- akik bizony tényleg csak találgatnak… vagy éppen félreértelmezik a jóslatokat. Ugyanez a helyzet a számmisztikával is. Vannak kontárok, akik ha 13-an mennek valahova együtt állandóan az eget kémlelik a rájukzuhanni készülő zongorák és háromajtós szekrények után és vannak akik komoly munkával képesek meghatározni, mikor jótékonyak bizonyos varázslatok hatására a körülmények és mikor éppen ellenkezőleg… és képesek a körülményeket céljaik szerint megváltoztatni vagy éppen kivárni, amíg megfelelőek lesznek. És ez az igazi tudomány.

Eddig jutott a gondolatmenetében… egyébként elég gyakori nála, hogy csak úgy végigszalad valamin, legalább kitölti az üres idejét séta közben… szóval ekkor ért a terem ajtajához. Résnyire volt nyitva, gyenge fény szűrődött ki a teremből. Quintin az órájára nézett, melyen a csillagok járásáról lehetett leolvasni az időt és konstatálta, hogy néhány perccel hamarabb érkezett. Kicsit idegesítette, hiszen azt vallotta, hogy mindenhova pontosan kell érkezni, nem néhány perccel korábban és nem néhány perccel később. De ezzel nem lehet mit tenni, inkább belépett a terembe és végignézett a padok között. Még senki sem volt itt, így gondosan kiválaszthatta a helyét, ahonnan végig akarja hallgatni az új tanár óráját. Az ablak felöli padsor negyedik padját választotta, nem is túl hátul és nem is túl elől. még nem ült le, az ablakhoz lépett, kinézett rajta, miközben a négyes számról eszébe jutott rigmust ismételgette…
~Az élet álom…  az álom halál… a halál megváltás…  a megváltás élet… ~
Odakint kicsit borús volt az idő, de legalább nem esett. A fák leveleit enyhe szél fújta, tökéletesen illeszkedve Quintin hangulatához.
~…az élet álom… ~

~Nicole~

Mikor Nicole az üvegekért nyúlt és megkérdezte a fiút arról, hogy mit is kér már majdnem kikapta a kezéből a poharakat amolyan „én vagyok a férfi és az udvariasság azt diktálja, hogy…” felkiáltással, de aztán belegondolt, hogy a lány mit gondolhatna ha ezt tenné és inkább letett róla.
~A pokolba a lovagi erkölcsökkel!~
Inkább csak rámutatott a megfelelő üvegre, mert a szája éppen teli volt és azért teli szájjal beszélni még ha nem foglalkozunk az illemmel akkor is csúnya. Mikor befejezték az evést egy pálcaintéssel összepakolta a már nem kellő dolgokat. A délután további részét leginkább beszélgetéssel töltötték, miközben egymás mellett feküdtek a napon. Quintin mindent elmesélt magáról a lánynak, gyerekkorától kezdve a szülein át egészen a roxforti napjaiig, barátairól, arról, hogyan teltek a napjai az iskolában… egyszóval mindent magáról, kivéve azt, hogy nemrégiben új testbe költözött. Nem akarta megijeszteni vele a lányt, ez azért mégis rémisztő lehet valakinek aki nem ismeri a körülményeket. És most nem magyarázkodni akart, hanem élvezni a napot.

Eltelt a délután, a nap pedig már lemenőben volt, mikor Quintin elővett a csomagból egy nedvesen csillogó palackot és két borospoharat. A megfelelő varázslat megvédte a poharakat, egy másik pedig hidegen tartotta a drága nedűt. A palackban a híres 1970-es ’Gran Coronas’ nevezetű spanyol vörösbor volt, Quintin apja szerint az egyik legjobb bor, ami valaha termett. Az „öreg”Reyes-nek pedig lehetett hinni ha borról volt szó. A fiú a fennsík széléhez ment, leült, úgy, hogy a lába a sziklafal alatt tátongó szakadék fölé lógjon és intett a lánynak, hogy üljön mellé. Az egyik zsebéből dugóhúzót halászott elő, majd eltávolította az immár 26 éve érintetlen dugót. Quintin töltött mindkét pohárba, ahogyan apjától tanulta, nem sokat, de nem is túl keveset. Ráadásul egy ilyen pohárban is csak bizonyos mennyiség mutatott jól. Miután kitöltötte a bort az egyiket a lány felé nyújtotta. remélte, hogy elfogadja én nem kezd el szabadkozni, hogy nem iszik alkoholt. Nem volt célja, hogy leitassa a lányt, sosem nyúlt volna ilyen alantas eszközökhöz, de ehhez a pillanathoz valami különleges kellett. Ha a lány elvette a poharat kicsit megemelte a sajátját és így szólt:
- A mai napra!

~Nicole~

Mikor felértek a fennsíkra Quintin egy pillantással üdvözölte az ismerős környezetet. Szokása szerint odalépett a két fa közé, szembefordulva az iskolával és a faluval. Megállt, egy pillanatig kivárt, majd lehunyta a szemét és kezeit maga elé emelte, meditációs tartásba. Ez a hely tökéletes volt, ha valaki meg akarta találni a „belső békéjét”, a fiú pedig már rászokott, hogy ilyenkor egy rövid meditációval elcsöndesítse a gondolatait. Ilyenkor megszűnt gondolkozni, többé nem volt tudatos lény, csak egy a megannyi élet közül. Aztán visszatért a világhoz, leengedte a kezét és visszafordult a lány felé. Rámosolygott, örült neki, hogy sikerült örömet szereznie neki. Az evés említésére neki is megjött az étvágya, így levette a köpenyét és Nicolé mellé fektette a fűre. Ugyan annyira ismerte a terepet, hogy tudta, akkor se lenne semmi gond, ha a fűre ülnének, de ha a lány így szerette volna, ám legyen. A csomagot is oda vette és elkezdett kipakolni. A tányérok után kenyér került elő, aztán vaj, sonka, különböző zöldségek a paradicsomtól a salátáig… csak találgatni lehet, hogy a roxforti manók honnan szerezték. De valahonnan megszerezték és mikor a fiú felkereste őket örömmel adtak. Innivalóként töklevet és teát vett elő, majd kipakolta késeket is. A meglepetést még nem vette ki, azt evés utánra szánta. Miután már mindent előszedett vette az egyik kést és nekiállt, hogy szeleteket vágjon a kenyérből. Az elsőt rögtön a lánynak nyújtotta, majd magának is vágott. Megkente vajjal, majd sonkát szelt rá és egy salátalevéllel koronázta meg. Egyik kezével hátul kitámasztotta magát, lábait kinyújtotta, majd beleharapott a szendvicsbe. A nap ragyogott rájuk, ő pedig élvezte a jó időt és a lány közelségét. Kevés dolog tehette volna boldogabbá, mint hogy örömet szerezhet Nicolenak.

//50. jubilleumi reag csak neked csak most //

~Nicole~


Miközben megbeszélték, hogy hova menjenek megpróbált kiállni a többi arra járó útjából. Ilyen tömegben sosem lehetett rendesen még csak beszélgetni sem, hiszen az ember nem tud odafigyelni a másikra, ha közben fél másodpercenként meglöki valaki. Megvárta, amit Nicole mondott, de igazából semmi olyasmit nem hallott, ami meglepte volna. Bólintott, majd még hozzátette
- Rendben, akkor hagyjuk itt őket.
Megfordult, hogy elinduljon a hegyek felé, de a nagy tömegben alig bírt moccanni. Egy ideig még próbálkozott, aztán feladta és egy mellékutcát célzott meg. Roxmorts amolyan igazi turistafalu volt, a házak főutca felöli oldala kifogástalan állapotban, de itt a mellékutcában már nem volt minden ilyen szép. Nem voltak itt sem csúnyák a házak, de azért elhanyagoltabbak voltak. Ha Nicole még nem jött volna utána Quin visszalépett érte és őt is behúzta, még mielőtt elsodorja a tömeg.
- Itt azért jobban elférünk.
Jegyezte meg, majd elindult. Nem ment túl gyorsan, bár ez volt a szokása, de most figyelt rá, hogy a lány ne maradjon le. Nem mintha nem nézte volna ki belőle, hogy tudná tartani az iramot, fürge, energiával teli lánynak ismerte meg. De mégiscsak jobb, ha nem kifulladva érkeznek meg. És ami azt illeti, a „baleset” óta ő is hamar elfáradt.

Nem sokkal a falu vége előtt Quinin letért az eddigi útról és egy elhagyatott, romos házhoz lépett. Valószínűleg már évtizedek óta nem lakott itt senki, egyedül a postaláda volt még ép. A postaládában pedig egy közepes méretű csomag, melyet még azelőtt adott fel Quin hogy elindultak volna. Enni és innivaló volt benne, elég az egész napra mindkettejüknek. sokszor volt már, hogy lusta hogy lecipeljen valamit magával, ekkor csak leküldte az iskola egyik baglyával erre a címre és eljött érte. most is ezt tette, kivette a csomagot, majd visszasietett a lányhoz. Megmutatta neki, miért ment, majd folytatták az utat és hamarosan már a hegyre másztak fel. Nem volt túl meredek, de azért figyelni kellett, hogy ne csússzanak meg. Miközben egyre feljebb jutottak Quintin azokról a napokról mesélt, mikor régebben kijött ide.



Körülbelül negyed óra alatt értek fel. Egy kisebb fennsíkon voltak, ahonnan remek kilátás nyílt mind a falura, mind az iskolára. Másik oldalon pedig egy erdő volt, melynek fái a ködbe vesztek. a fennsíkon is állt két kisebb fa, egy tölgy és egy berkenye Azért kedvelte Quin ezt a helyet, mert minden együtt volt, amit kedvelt. A Roxfort, a falu, az erdő, és a két fa. A tölgy mint az erő jelképe és a berkenye, a mágikus fa mint a varázserő jelképe. A fennsíkon dús, sötétzöld fű is nőtt, mintha csak valaki rendszeresen locsolná és nyírná. Quin hátrafordult a lányhoz.
- Üdvözöllek az én kis birtokomon.
Ugyan senki sem mondta, hogy ez a hely az övé ő már rég kinevezte sajátjának. Más nem járt erre, így senkit sem zavart.

~Nicole~


Ha tudta volna, hogy miket választott biztos dicsérte volna a lány ízlését, ám így csak elgondolkozott, hogy vajon milyenek is lehetnek az édességek. a csokibékát azért felismerte, magában el is könyvelte tizenkettő-egy-tucat édességnek, de aztán emlékeztette magát, hogy attól hogy valami egyszerű lehet nagyszerű. Majd kiderül. Az eszébe se jutott volna, hogy a lány valami rosszat választ. Valahogy eddig minden olyan tökéletes volt vele, kezdve onnan, hogy találkozott vele a portrélyuk előtt, a közösen tánctanulással töltött órákon át egészen a mai napig. Nehezen vallja be magának, de egyre inkább kezd bizonyossá válni… beleszeretett a lányba. Ugyan alig egy hete ismeri, de ha valamit, azt már megtanulta, hogy az ilyen nem az időn múlik. Persze, az, hogy meghívta „randi”-ra már sejtetett valamit, de eddig valahogy ő se gondolta komolyan. Elképzelte, milyen lenne, ha összejönnének… és meglehetősen szépnek látta ezt a lehetőséget. Aztán arra eszmélt, hogy a lány már választott és éppen felé tart. Megkérdezte, hogy jók-e amit választott, amire Quintin természetesen igennel válaszolt. Mi mást tehetett volna? A békákon kívül a többit nem ismerte. Nicole fizetni indult, ám most Quintin elég gyorsan reagált és megelőzte.
- Na azt már nem. Úgy illik, hogy én fizessek.
Valahol a lelke mélyén mindig is próbált udvarias lenni, ám ez csak ritkán tört felszínre. Most viszont úgy érezte meg kell tennie. Tulajdonképp a táncok nagy része is az udvariasságon alapult, így számított rá, hogy Nicole is tisztában van ezekkel. Ha a lány hagyja Quin leszámolja az érméket, majd követi a lány ki a boltból. Még elköszön a boltostól, majd kilép az utcára.


Nicole után lép ki az utcára, majd ha a lány nem indul el egyből valahova megkérdezi:
- Akarsz még valahova menni? Vagy menjünk és hagyjuk itt a tömeget?
Kérdezte az utcán tolakodó Roxfortosokra utalva. Az már igaz, hogy a rengeteg diáktól lassan már lépni is alig lehetett.

Villanás…

Ahogy a kiszabaduló mágikus energia leteríti a lányt, majd a fiú ellen fordul.

Hasító fájdalom…

Ahogyan a céltalanul áramló mágia mindent elpusztít az útjában. És mivel más nincs a környéken létrehozója ellen fordul.

Csattanás…

Ahogy elterül a jéghideg kövön, immár majdnem öntudatlanul. Minden olyan ismerős… akkor Szeptemberben… akkor is ugyanez az ég adta a fényt, akkor is ilyen módszerrel próbált segíteni magán és akkor is kínokkal fizetett érte. Akkor is Viki volt az egésznek az oka… és akkor az eset a halálával ért véget. Akkor átengedte magát az öntudatlanságnak és többet fel sem ébredt, annak köszönhette életét, hogy az elméjét képes volt elszakítani a testétől. És most is gyötrően tört rá a késztetés, hogy átadja magát a fájdalmat elűző öntudatlanságnak…

~NEM!~

Ordított fel magában, mert a valóságban erre nem volt képes. Még egyszer nem követi el ezt a hibát. Lehet, hogy kínokkal fizet minden másodpercért, de most legalább tudni fogja, mi történik. Bár szemhéja továbbra is csukva volt nem vesztette el minden érzékelését. Ugyanúgy hallott és érezte a levegő mozgását. És hallotta, hogy van itt még valaki. Ismerősek voltak a hangok, Ginnyt fel is ismerte, hiszen már a bátyjait is ismerte, ám a másikat nem. Sosem figyelte az alatta lévő évfolyamokat az eggyel alatta lévők kivételével. Persze, voltak kivételek, de nem sok.  Szóval az egyikük sóbálványátkot szórt rá és bizony Quintinnek el kellett ismernie, hogy a régi, jól bevált és egyszerű módszerek e legjobbak. a sóbálványátok egyszerű volt mint a pofon, ám senki sem tudott neki ellenállni és bár rövid ideig tartott csak ez általában több mint elég. Most pedig ő küzdhetett az átok ellen… sikertelenül. Mozogni eddig sem tudott, így hát ez nem lepte meg. Valami azt súgta, hogy valami komoly baj van a testével, ez nem csak egy egyszerű, varázslás utáni levertség és fáradtság. Mégsem lett volna tökéletes?

Ő ugyan nem látja, csak a melegét érzi, de a vére, az életet jelképező és jelentő vörös vér… kifolyik a sebeiből és összegyűlik alatta a kövön. Ugyan ő nem tud róla, ám izmai szétszakadtak, inai immár nem tartanak és ha nem lenne rajta az átok bizony a végtagjai kifordulnának a helyükről, jó ha a csont nem villan ki. nem látja, ahogyan hamarosan jókora vértócsa gyűlik alá, hogy aztán lassan ereket alkotva a szélrózsa minden irányába kezdjen el elfolyni. az egyik lány fölé lép és a pálcáját keresi, ám nem találhatja meg. Ugyanis a nyáron Quin rájött, hogy mennyire hasznos és hatékony varázslat a tér kibővítésére használt bűbáj és azóta mindig használta. Igen, ezt sosem tudta megtagadni. Ő mindig pálcát rántott, ha kellett, ha nem. Más valószínűleg az asztal túlsó felén lévő könyvért odanyúlt volna, ő viszont egyből varázsolt. Élvezte, hogy képes minderre és bizony jólesett a hatalom. Így került a pálca a ruha belső, bűbájjal is elrejtett zsebébe, melyet nem találhat meg már, csak aki tudja hogy ott van, vagy varázslat nyomait keresi. De Quintin minden ruhája úgy „bűzlött” már messziről a mágiától, hogy ez egyáltalán nem lehetett meglepő.

Hallotta, hogy az igazgató megérkezett, és azt is, hogy utasításokat osztogat. Egy valami azonban szöget üt a fejébe.
~Ez meg honnan tudja, hogy ki vagyok?~
A barátai sem ismerték meg, annyira megváltozott, de úgy tűnik ez az öreg igazgatót nem zavarta meg. Legilimencia? bár mozogni nem tudott annyit megtett, hogy az elméjét védő pajzsokat felfrissítette, bár ha az igazgató be akar törni a tudatába vajmi keveset fognak érni, de legalább megérzi, ha közeledik.

Hagrid lépett oda hozzá, felnyalábolta volna és ekkor szűnt meg a sóbálványátok hatása. Quintin testét felemeli, ám a vállízületei kifordulnak, az izmok szinte leszakadnak a karjából, térde is elveszi eredeti helyét és kifordul helyéről, majdnem teljesen körbecsavarodva.

Fájdalom…

Mely új erővel tör rá, de már nem engedi át a megváltó eszméletvesztésbe. Miden pillanat örökkévalóságig nyúlik, ahogyan teste felszakad, vére újult erővel tör elő a sebekből, ő pedig továbbra is magatehetetlenül csüng, immár a hasonlóan véres Hagrid hátán.

Javítva.

          alapok

teljes név || Quintin Reyes /újabban a Tiran Shaderulert is használja/
becenév || Quin
nem || férfi
születési hely, idő || 1979. 04. 16. Dorset
kor || 17
faj || ember
vér || arany
 évfolyam || 7


          a múlt

- Mint tudod Dorsetben születtem, idestova 17 éve, Április hónap 16. napján. Szüleimet is ismered, mint tudod anyám, Lys Silentread, apám pedig Arton Reyes. Mindketten a Gringottsnak dolgoznak, átoktörőként. Gondolom most már érted a mágikus tárgyak iráni szenvedélyt. *apró mosoly* Gyerekkorom kevésben tért el a szokottól, 11 éves korig otthon tanulás, mivel a szülők féltek, hogy elkottyantok valamit a mugli iskolában és meggyűlik a bajuk a minisztériummal, onnantól pedig a Roxfort. Talán annyiban volt mégis más, hogy apáék foglalkozása miatt sokat hallottam a régi mágusokról, mágiával felruházott tárgyaikról és így tovább. Persze sok ember számára ez csak érdekes, de egy 9-10 éves fiú számára a csodával határos. Bármit megtettem volna, hogy megkaparintsam valamelyik ilyen legendás tárgyat. Persze ahogy nőttem ara is rájöttem, hogy 1-2 ilyen tárgy hatalma bizony jóval nagyobb, mint amiket a mai mágusok használnak. Ismersz, tudod hogy mindig hatalomra vágytam, még akkor is ha a megszerzéséért sosem tettem volna meg semmi gonoszat. Nem is a használatért kellett, hanem csak magáért a hatalomért. Nehéz lehet megérteni, hiszen magam sem tudom megmagyarázni. A lényeg az, hogy továbbra is próbáltam minél többet megtudni róluk és az elhatározás célt adott az iskolai tanulmányoknak is. Kérkedés nélkül mondhatom, jó képességeim vannak. A tanulás könnyen ment, még arra is mindig volt időm, hogy veled együtt gyakoroljunk. Hogy ez éppen a tűzmágiát jelentette vagy a harcművészetet az már lényegtelen. Ötödikben elkezdtem az animágiával és a mágikus tárgyak létrehozásával foglalkozni. Az animágiát nem sikerült megtanulni és még mindig borsódzik a hátam ha belegondolok miket mertem megtenni. A másik is kemény dió volt, de az legalább haladok. Minta nélkül nem jöttem rá a működésére a dolognak és így aztán nem is sikerült. Na ezért akartalak tegnap rávenni arra a skóciai kirándulásra. de hát te döntesz, ha nem akarsz nem jössz. de addig is� egészségünkre Greg!
*azzal felemelte a korsót és kiitta a sör maradékát*


�96 nyara döntő változásokat hozott Quintin addigi életébe. Változásokat, melyek később a halálát okozták. De, hogy akkor hogyan él mégis? Ezt fogom most elmesélni.

Megismerte élete első szerelmét, Josey Bell-t. Egész másfél hónapig tartott a románc, mikor is egy heves vitát és szakítást követően a lány rágyújtotta a saját házát, melyet kettejüknek épített. Nehezen lépett túl rajta, de nem volt ideje ezen sajnálkozni, eljött a tanévkezdés. A vonatok összetalálkozott Griffendéles barátaival, Gregory Sinnel, Sarah-val, Vikivel és még néhány egyéb ismerőssel. Hamar eltelt az út, eljött az idő, hogy a szokás szerint a fiákerekkel jussanak el a kastélyba. Még mielőtt elindulhattak volna egy verekedés tört ki, központban Vikivel és Draco-val. Quintin és Greg jó prefektusok módjára elindultak, hogy rendezzék a helyzetet, ami ugyan nem volt egyszerű, de sikerült. Ezután végre beszállhattak a fiákerekbe és elindulhattak a kastély felé. Ahova Quintin soha nem érkezett meg. Útközben egy vihar tört ki és két fiákert felborított, egyet teljesen széttört. Ez volt az övék. Kikászálódtak a romok alól, megpróbáltak tenni valamit, hogy eljussanak a kastélyig, ám Acromantulák támadtak rájuk és egy bizonyos Satine nevű illető barátai félésével magyarázva cselekedetét golyót röpített Quintin szívébe. Ez lehetett volna az utolsó pillanat az életéből, ha nincs Sondear Necresd. A mágus tudását használva Quintin átvitte lelkét egy amulettbe, így túlélte a �halál�-t. Néhány hétnyi elfeledettség után �melyet Gregory ruhásszekrényében töltött- végre Greg felfedezte őt, így tovább élhetett, barátja elméje mellett, néha megosztva a testet. Így vallotta be érzéseit Vikinek, ám azóta eltelt jó néhány nap és nem látta a lányt. Végül Greggel közösen megoldást dolgoztak ki, Greg egy új testet készített neki különböző kristályok átváltoztatásával, majd egy Necresd könyvéből kimásolt és megváltoztatott rituálé során Quintin lelke beköltözött az új testbe. A letűnt korok tanítványa, a Griffendél ház prefektusa és évfolyamelsője, az ősi titkok tudója, a Reyes ház reménysége� visszatért.

          jellem

A Változás előtt megtestesítette a tökéletes Griffendélest. Bátor, barátaihoz a végletekig lojális, sportban, tanulásban az első és így tovább. Ma már erről nem beszélhetünk. Teste immár nem bír annyit, mindennel óvatosabbnak kéne lennie, de ezt van amikor elfelejti. A tanulásban immár csak az őt érdeklő dolgokat tanulja, amit értéktelennek ítél, azzal semmit sem foglalkozik, legyen az bármily könnyű is. Ezek mellett a korábban nyílt, magát mindig mutogatni szerető fiatalból egy zárkózott, mindenkit gyanakvással kezelő férfi lett.


          apróságok

mindig || Ősi ereklyék, Rúnamágia, Gregory Sin, vívás, középkori fegyverek
soha || Mirolok, Malfoyok, Mardekárosok, gyújtogatók, árulók
dementorok || mikor arra kelt fel, hogy lángol körülötte a ház és a menekülés lehetetlennek látszik
mumus || egy tömör, kb 1200 kilós vasgólem
titkok || életét egy amulett mentette meg, még az amulettben élve Greg testén keresztül szerelmet vallott Vikinek, ismeri Sondear Necresd, középkori mágus sírhelyét
rossz szokás || Hihetetlenül erős előítéletei vannak, gyakran túlságosan vakmerő és nem gondol a következményekkel

          a család

apa || Arton Reyes, varázsló, a Gringotts átoktörője
anya || Lys Silentrad, boszorkány, a Gringotts átoktörője
testvérek ||  nincsenek
családi állapot || egyedülálló
állatok || nincsenek


          külsőségek

magasság || 187 cm
tömeg || 65 kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || nincs
kinézet Teljesen átlagos arc, sötét haj, általában egyedi ruhák. elég változatosan öltözködik, de ha valamit rá akarnak kényszeríteni, azt nehezen viseli. Azért a Roxfortos talárt felveszi amikor kell.
egészségi állapot || az immunrendszere jelentősen legyengült

          a tudás

varázslói ismeretek || Hetedik évét tölti a Roxfortban, eddig mindig kitűnő eredménnyel zárt. Kedvenc tantárgya nincs, azt szereti, aminek látja a gyakorlati alkalmazását. A Roxfortos ismeretekhez jönnek a régi időkről ismert tudása és a szülei által tanított legilimencia, bár ebben még elég kezdő. Tanult okklumenciát is, de abból is még csak az alapokat tudja. Képes egy lélekmegkötő rituálé végrehajtására, mely a testből kiszabaduló lelket másik testbe köti meg.
mugli képzettségek || számítógép használat, mugli járművek vezetése
pálca típusa || tiszafa, 14 hüvelyk, főnixtoll maggal
különlegesség || nincs

          egy darabka belőled

Gregory összehúzott szemöldökkel sétálta körbe a kőből faragott asztalt. Hibákat keresett az asztalon fekvő testen, mielőtt megkezdte volna a rituálét. Mindeközben pedig folyamatos vitát folytatott egy idegen elmével aki ott volt a sajátja mellett a fejében.
- Hidd el Greg működni fog. Naponta legalább ötször átnéztük, minden hibalehetőséget végiggondoltunk és a terv tökéletes. A testet elkészítetted, nincs rajta egy gombostűfejnyi hiba sem.
Valóban. Az asztalon fekvő test tökéletesnek látszott. 187 cm magas, 65 kg testtömegű ember. Izmai kidolgozottak, ám nem adnak neki robosztus vagy �kigyúrt" külsőt, csupán sportossá és hatékonnyá teszik a testet. Az idegpályák a helyükön, minden külső ingerre tud reagálni. Legalább 20 orvosi szakkönyv alapján ellenőrizték, minden megvolt ami kellett, ráadásul minden tökéletes állapotban. A kristályok megőriztek némi mágikus tulajdonságot még az átalakítás után is, így a test feltölthető lett mágiával, melyet utána sokféle módon hasznosíthatott. Hatalmas fegyver lehet az ilyen. Semmi sem különböztette meg egy átlagembertől.
- Figyelj Quintin, ne vállald a kockázatot. Így legalább még élsz.
- Greg te nem tudod milyen így élni. Nincs testem, nem tehetek meg semmit, hozzád vagyok kötözve, mint valami rokkant a tolókocsihoz. Ismersz annyira, hogy tudd, ez az élet nem nekem való. Akkor inkább már haljak meg és legyen minden úgy mint ahogy azt olyan sokan hiszik. Vállalnom kell a kockázatot. És ha igaz barátom vagy megteszed ezt nekem.
- Ha ezt akarod� legyen. Megteszem, ami tőlem telik.
Így Gregory Sin belefogott a rituáléba, melytől barátja �feltámadás�-át várta�


          egyéb

A visszafogás után.

~Nicole~

Végighallgatja a lány, aztán úgy dönt, hogy nem indul maga felfedezőútra, elvégre azért hívta el Nicole-t, hogy vele lehessen. Inkább csak követi, közben pedig válaszol.
- Rendben. Akkor úgy válogass, hogy jusson mindkettőnknek. Én megbízok az ízlésedben.
Közben próbálja kicsit tettetni, hogy érdeklik az édességek, de az igazság az, hogy most a legkevésbé sem. Többször a lányon felejti a tekintetét, egyszerűen csak figyeli és valahogy minden cselekedete örömmel tölti el. Ahogy mosolyog, ahogyan odanyúl a jókora tábla csokiért, ami a polcon van… nem tudná megmagyarázni, de lát benne valami hihetetlenül szeretnivalót. Ha a lány csak néhányszor hátranéz könnyen feltűnhet neki, hogy Quintin csak áll és őt nézi, de most ez zavarja a legkevésbé. Csak figyeli Nicole-t és azt kívánja, bárcsak örökké tartana ez a nap.

~Nicole~

Mikor Nicole végre kinyögi, hogy hova szeretne menni elvigyorodik. Valahogy mindig is összekötötte a lányokat az édességekkel, így egyáltalán nem lepődik meg. Az pedig, ahogyan ezt a lány előadta szintén mosolyt csal az arcára. Csettint, majd a lányra mutat. Ez valahogy megszokott cselekvése, kb azt jelenti, hogy „milyen igazad van”.
- Helyes válasz! Gratulálunk ön nyert.
Mondja még mindig vigyorogva. Elindulnak a bolt felé, közben pedig válaszol a lány előző kérdésére.
- Rúnamágus. Nem hiszem, hogy hallottál volna ilyesmiről, nem olyan szakma, amit bárhol is oktatnának. Viszont ha sikerül megtanulni nagyon jó, mivel nincs konkurencia és az üzleti lehetőségek is kiválóak. Sok ember vásárol mágikus tárgyakat, kínálat pedig nincs elég. Emellett pedig Roppant érdekes és szórakoztató foglalkozás.
~Már ha azt képes vagy élvezni, hogy teremtesz valami egyedülállót. ~
- Igazából nincs ötletem, hogy hova menjünk. Beülhetünk valahova, de én inkább a természetet szeretem. Kevesen ismerik az itteni hegyeket, pedig nagyon szép a táj.

Az ajtónál megint előreengedi a lányt, majd ő is belép. A sok édesség látványa zavarba hozza, régen járt itt és akkor sem volt az a hűde édességmániás. Tény, hogy ha valami finom az finom, de valahogy sose volt kedve azzal vacakolni, hogy mi is a legjobb. Reméli, a lány tud rajta segíteni.
- Neked mi a kedvenced? Az az igazság, hogy elég rég jártam erre és már teljesen elfelejtettem mik is vannak. Tudsz segíteni?
A végén még a szokásos vigyorral megtoldva a mondat.

~Nicole~

Szerencsére a lány vette a poént és pont úgy válaszolt, ahogy Quintin szerette volna. A kérdéseket megértette, ő is hasonlókat kérdezett volna valószínűleg egy hetedévestől ötödéves korában. Próbált a lehető legjobban válaszolni, bár azt ő is tudta, hogy elég sajátosan látja a dolgokat.
- Az, hogy nehéz-e elég relatív. A gyakorlati tárgyakkal sosem volt gondom, valahogy azok mindig jól mentek. Ha valamit ok nélkül be kell magolni azt nem bírom, de ez nem volt máshogy régebben se. Igaz, hogy most többet is követelnek, de többet is tanítanak és ez a mágia igazán érdekes része. Persze, lehet hogy tudsz madarat pohárrá változtatni, vagy teknőst teáskannává, de a tértágító bűbáj és társai azok, amiket felnőttként is használni fogsz és tényleg nagyon hasznos varázslatok.
Igazából, csak ekkor esett le neki, hogy a lány mivel ötödéves idén teszi le az RBF-eket. Sokan képesek halálra izgulni magukat azon, hogy milyen eredményeik lesznek, mivel általában eszerint kapnak munkát. Quin tapasztalatai viszont azt mutatták, hogy mindenkinek meg kell találni azt, amihez tehetsége és kedve van, és ha ez sikerült, akkor már mindegy hogy egyébként milyen jegyei vannak.
- Az RBF-ek miatt meg ne aggódj, biztos jól fognak sikerülni. Nem találkoztam még olyan Griffendélessel, aki nem tudta volna megcsinálni ha készült rá.
Igen, ezzel utalt rá, hogy bizony más házakból való diákok között vannak olyan buták, mint hat másik. itt főleg az „imádott” madekárra és a balfácánokból álló Hugrabugra kell gondolni. A Hollóhátasokat senki sem vádolhatta volna azzal, hogy nincs meg a szellemi kapacitásuk. Közben leértek a falu határába, úgyhogy felmerült a kérdés:
- Hova szeretnél menni először?

~Nicole~
Mikor a lány megjelent elmosolyodott, majd odasietett. Élvezte Nicole állandó jókedvűségét, ha volt valami, ami tényleg fel tudta vidítani akkor ez volt az.
- Nagyon csinos vagy.
Jegyzete meg és ez nem csak az ízlésesen összeválogatott ruházatnak, hanem az állandó vidámságnak is szólt.  Még nem látta a lányt úgy, hogy nem mosolygott volna és ez őrá is átragadt. A többiekkel való kapcsolatát ismerve pedig még jobban örült neki, hogy van valaki, akivel ilyen jól érzi magát. A lány kérdésére természetszerűleg válaszolt.
- Persze, menjünk.
Maga elé engedte a portrélyuknál, majd ő is követte.
A séta eleje szótlanul telt, mindketten élvezték az időjárást. Frics ellenőrzésén hamar átjutottak, a biztonság kedvéért Quintin most nem hozta magával a kardját, bár nagy volt a kísértés. Elég korán voltak, még alig járt valaki erre, aminek a fiú örült, hiszen sosem szerette, ha mások beleütötték az orrukat a magánéletébe. Amit a lánnyal kapcsolatban érzett pedig bőven a magánélet kategóriába tartozott. Mikor végre hallótávolságon kívül voltak mindenkitől megszólalt.
- Milyen heted volt? Nagyon megkínoztak a tanárok?
A vigyor a kérdés közben teljesen egyértelművé teszi, hogy nem veszi komolyan a kérdést, csak hangulatot akar vele teremteni. Az pedig sosem árt.

~Viki~

annyira még öntudatánál van, hogy a kérdést meghallja. Fel is fogja, ám amit már elhatorozott attól semmi nem tántoríthatja el. Összegyűjti erejét, majd kiengedi. A mágikus energiája összesűrűsödik, a varázslat alakot ölt, majd kiszakad a testéből. Ez a rész volt a neheze, ha ezt el tudta viselni az ember, az üresség érzetét, ahogyan az életető erő távozik belőle, akkor már másra is képes volt. A kiáramló erő egy lökést hozott létre, mely áthajította Vikit a csarnok nagy részén. Quintin azonban nem állt, meg, már újabb csapásra gyűjtögette erejét. Már érezte, hogy fárad, de voltak még tartalékai. Miközben újra közelített a lányhoz válaszolt neki.
- Persze, hogy van kérdés... milyen módon akarsz meghalni?
a kérdés stílusából bármikor felismerhető volt, hogy ez a Quintin még mindig az, akit megismersz évekkel ezelőtt, ám amiről szólt halálosan komoly volt. Már nem érdekelték a régi emlékek, a közösen eltöltött idő, csa a Mirolt látta maga előtt. És mivel minden rosszra kell találni egy hibáztatható alanyt ő a mardekárosokat és a Mirolokat jelölte ki, mint felelősöket az elszenvedett fájdalomért. És most saját magáért állt bosszút.
Létrahozta a második diszciplínát is. Legilimencia, tiszte erő módszere és fájdalomokozás, hogy a testet is meggyötörje. Egyeten csapássorozat, belesűrítve az összegyűjtött erőt. Egy képzett okklumentor is nehezen védené ki ezeket a csapásokat, egy képzetlennek esélye sincs. Persze nem tudta, hogy Vikit tanították-e már erre, ha nem lett volna kifinomultabb módszere is. De most a cél a kínokozás volt, nem pedig a másik elméjébe történő behatolás.