Unott arccal lépkedtem az asztalok mellett, s néztem végig a társaságon. Sokan suttogtak, és sokaknak nem ment a suttogás. Elfojtott hangon próbáltak minél csendesebben pletykálni, de akárki hallhatta, miről beszélnek, ha nagyon akarta volna. Engem ugyan nem érdekel, miről pletykál a díszes társaság, hisz : 1. a pletykák általában alaptalanok. 2. még ha alapjuk is van, nemsokára mindent megtudunk. Lassan végre találtam egy üres helyet az asztal közepe táján, és sietősen haladtam arra. Egy lány mellé telepedtem be, de se nem köszöntem, sőt, meg sem szólaltam. Fejét lehajtva ücsörgött, néha ki-ki tekintgetett a tányérjáról, olyankor a tanárok asztala felé nézett. Mikor mindenki elhallgatott, tudtam, most jön az unalmas beszéd ideje. Bemutatják azokat az új arcokat, akik most megkeseríthetik a sárvérűek életét. Szememmel végigmérem a díszes társaságot, de nem fordítok különösebb figyelmet arra, ki és mit fog tanítani. Ez az év úgyis teljesen más lesz, mint a többi, ezt már mindenki tudja... Majd megkérek egy buzgómócsing elsőst, hogy írja nekem össze az új tanárok névsorát, és majd nagyjából kiigazodom rajta. Előbb-utóbb úgyis mindegyikkel össze fogok futni órán, az iskolában vagy a folyosón, a többi nem érdekel. A nevekre fel-fel kapom a fülem : Gray, Foley, valami kiejthetetlen nevű pasas, akikről már rögtön sugdolóznak is a közelemben. Felpillantok, vetek rá egy gyors pillantást, majd továbbra is rezzenéstelenül ülök tovább a tányérom előtt.

Vajon miért van az, hogy ennyi fajta ember van? Vagyis sosem értettem, hogy válthatnak ki különböző dolgok különböző emberekből teljesen eltérő dolgokat. Most már kezdem érteni. A körülmények. Az aranyvérűek vagy nem figyelnek, vagy a markukba röhögnek, némelyik pedig még heccelően grimaszol is a másik asztalok felé. A legnagyobb félnivalójuk nyilvánvalóan a sár- és félvérűeknek van, ők pedig azok a teremben, akik megfeszülve ülnek a székükben, arckifejezésük is árulkodik arról, mennyire rosszul érzik magukat. Kényelmetlen lehet ezekben az időszakokban nem aranyvérűnek lenni, de nem, nem akarom elkezdeni sajnálni őket. Igazából nem vagyok szánakozó típus, de az fajta sem, aki nem törődik a mások sorsával. Nagyon is kíváncsi vagyok, mi is lesz velük, legalábbis azokkal, akik nem bujkálnak és az iskola területén kívül próbálnak biztonságos helyet találni. Az iskola nem éppen a legbiztonságosabb hely, ebben egy percig sem kételkedem. És ahol nincs Dumbledore, ott biztonság sincsen. Én már semmin nem csodálkoznék, még azon se, ha mindenki feje át lenne teljesen mosva, persze azoké, akik rászorulnak.

Viszont mikor a tányérját bámuló lány megszólal mellettem, elmosolyodom. Nos, végre valaki, aki helyesen áll hozzá a dolgokhoz. Kissé ugyan kétértelmű a mondata, de mindenképpen értékelendő a bátorsága. Teljes mértékben osztom a véleményét, és ennek mindjárt hangot is adok. Na de térképezzük csak fel a nagyszájú, bátor mardekáros lányt itt mellettünk.
Az arcát haja takarja, de a hajszálak közül vonásai tisztán kirajzolódnak : ez Redraven. Csak a vezetéknevét tudom, ugyanúgy, ahogy a legtöbb háztársamnak, de legalább ez is valami. Kissé feszült valami miatt, talán már nálam is jobban unja a beszédet. Na de mindegy, itt az ideje, hogy szórakoztassuk egy kicsit.
-Jó kérdés, ezt én is szeretném már tudni...
Egy határozott mozdulattal fordulok úgy, hogy teljesen a látókörömbe essen. Ha válaszol, örülünk, ha nem? Akkor megőrülök... Főként az unalomtól, másrészt meg attól, hogy félreismertem az első pillanattól kezdve. Egyébként se tűnik annak a fajtának, aki bármit is szó nélkül tud hagyni.

Közben azon kezdtem el merengeni, vajon miért van az, hogy senki nincs a teremben, akit barátomnak hívhatnék. Aki mellé beülhettem volna enni, mert foglalt nekem helyet. Akivel kibeszélhettem volna, hogy ez hú de mennyire unalmas, vagy aki csak egy egyszerű kérdést feltett volna nekem : hogy telt a nyarad. Nos, akkor majd én megkérdezem magam és válaszolok is. Pocsék volt, most hogy kérdezed, de azért köszi az érdeklődést. Talán én voltam az egyetlen gyerek nyáron, aki várta az iskolát? Alapvető tény, hogy utálok otthon lenni, talán ez lehet az egésznek az oka, de akkor is felettébb furcsa, hogy nem vagyok se nyár, ebből kifolyólag nyáriszünet párti sem. Itt a suliban nyugtom van, senki nem zargat, és ugyan osztozkodnom kell a szobámon másokkal, de még akkor is jobb annál, ami otthon van.

-Violet.
Szólalok meg végül, és remélem nem utoljára, hogy elérjem, hogy végre észrevegyen a lány. Egyébként is érdekel, mi a keresztneve, annyira frusztrál, hogy nem jut eszembe. Ja, és direkt nem teszem hozzá a Lovedayt, mert eleve utálom ... Túl kedves, és túl aranyos hozzám. Miért nem lehetek simán Day? Vagy Night? Az mennyivel jobb lenne már. De nem, én csak Violet vagyok, vagy maximum Aiden, de semmi esetre az L betűs vezetéknevű csaj. Hogy én mennyire utálom az apámat... És nem csak a nevem miatt, na de erre gondolni se akarok ebben a pillanatban.
Visszatérve a bemutatkozásra. Nem sűrűn szoktam én csak úgy spontán benyögni a nevem, de most valamiért furcsán viselkedek. Talán az évnyitó varázsa? Nem, sokkal inkább a frusztráció meg az éhség. Rettentő kombináció ám, elárulom. De nem, ilyen hosszú beszédet kellett írni, ennyi új tanárnak meg mi másnak kellett jönni. Komolyan mondom, eldobom az agyam. Csak valaki kapja el...

A másodpercek vészesen lassan vánszorognak, én pedig nagyon unom ezt a tesze-toszaságot. Mindjárt megkérek egy másodikost, hogy csapkodjon a villájával, egy harmadikost meg ráveszek arra, hogy játssza el, éhen halt. szerintem tökéletes stratégia.
Nexine! Ez az, eszembe jutott végre a neve is. Ha már hatodikosok vagyunk, és még egy házba is járunk, még jó, hogy tudom a nevét. Talán felesleges volt nekem is bemutatkozni, hisz talán tudja, hogy hívnak. Na de mindegy, a lényeg, hogy nem vagyok olyan feledékeny, mint az előbb gondoltam.

Igen, a becézést illetően már az imént is rossz gondolataim voltak, de kényszeres volt a dolog. az a furcsa mosoly, ami inkább valami "kínomban már neveteknek" hatott, kicsit elijesztett  a további nevek kreálásában ismerőseimnek. Gondolhattam volna hogy ismeretlenül ostobaság "le Jamiezni", nem baj, nem ragozom túl, nem volt szándékos.
Kirázott a hideg akkor, mikor megkérdezte, melyik házba járok. Rá kellett volna vágnom rögtön büszkén s rátartian, hogy mardekár, de nem tettem. Nem azért, mert tartottam tőle, hogy emiatt majd lenéz avagy megvet, sokkal inkább azért, mert az általános előítélet a "zöldekkel" kapcsolatban annyira belém rögződött már, hogy igyekeztem csendesen elhallgatni mivoltom. De ha már így rákérdezett, őszinte válasz fog kapni tőlem, utálom a hazugságokat, ahogyan nem is tolerálom, ha mások füllentenek nekem.

-A mardekárba járok, éppen az ötödik évfolyamba. Tudom, hogy sok embernek csupa előítélet van a "magamfajtákkal" kapcsolatban, és sok esetben igazuk is van, ez tény, de ha kérhetem, ne vess meg emiatt. Ezt dobta a gép, pontosabban ezt harsogta a Teszlek Süveg, és ha már így döntött, én tiszteletben tartom azt és kiállok a házam mellett.
Vallottam be neki ezen módon hovatartozásom, majd a számadás után választ is kaptam a kérdésemre, hogy ő vajon kicsoda. A hollóhát őrzője, közölte velem  a titokzatos srác, de csak halovány emlékképek jelentek meg a kvidics meccsekről,amiken én nem éppen arról voltam jeles, hogy harsogom házam nevét és "fújj" szavakat kiáltok az ellenfélre, sokkal inkább gondolataimba merülök, vagy figyelem az eget.

De ha már itt tartunk, akkor biztos vagyok benne, hogy láttam már, csak éppen nem jegyeztem meg az arcvonásait, külsejét. Megesik az ilyen, csak olyan személyek maradnak meg a memóriámban, akikkel már társalogtam bizonyos ideig. Restellem magam, de ez így van, bizonyosan édesanyámtól örököltem, ő sem ismerte fel sosem apa munkatársait a Minisztériumból, csak ha azok már jártak nálunk vendégségben.Mi nők már csak ilyenek vagyunk, sokszor a leglényegesebb dolgok felett siklunk el.
-Tehát James, a hollóhát őrzője,mondd csak, mindig ilyen udvariasan hazakíséred a lányokat, vagy csak az ital hozza ki belőled?
Kérdeztem kicsit csipkelődve, mert megpillantottam, ahogy a fiú a hasát fogja, jönnek az "utóhatások". Nem, nem tapasztalat alapján beszélek, én még sosem ittam alkoholt, talán furcsán hangzik, de apám hatására hányingerem van tőle.


Még a vajsör neve hallatán is megborzongok, holott tudom, hogy almaléből,  szegfűből meg ilyenekből készül. Furcsa berögződés, de akinek egy alkoholista az apja, az vagy példát vesz róla, és ő is a pohár után nyúl, vagy éppen gyökeresen változtat az életmódján, mint az én esetemben.
-Vajon mennyi lehet az idő?
Tettem még fel egy gyors kérdést, mert észrevettem, hogy kiértünk a sikátorból.

Miután hallgatásba merültem az éjszaka sötét homályában, csend szállt alá a földre, én nem mertem megszólalni, és egyenlőre nem is volt mit mondanom. De akkor ő, a szőke hajú érdekes srác elnézést kért tőlem, nem színlelt őszinteséget, a gúnyos vigyor, ami az arcára kiült, rögtön elárulta, hogy csak színpadias bocsánatkérés volt az, amit mondott.
-Nem tesz semmit.-habogtam, majd felpillantottam a hideg, kopár föld bámulásából, s láttam, hogy a fiú közeledik felém. A pálcám a földön hevert, lett volna időm érte nyúlni, de nem, nem tettem. Nincs szándékomban megtámadni az egyetlen embert, akinek segítségével talán épségben hazajutok, nem vagyok ostoba. Kihasználni sem akarom, már igazán felkeltette az érdeklődésem, hogy vajon mi bújuk meg a haverjaival magát seggrészegre ivó felszín mögött.
Igen, szerintem ez csak a felszín, egy pajzs, amit minden férfi egyed magára ölt, ha nem akar kínos szituációba keveredni a többi "kan" előtt.
Ezen alkalmakkor kitombolják magukat, isznak, csajoznak, énekelnek, megint isznak, megint csajoznak, majd egymásba karolás közepette gyomorégéssel és hányingerrel (vagy egyéb nyomot hagyva magul után) térnek haza, vagy a suliba.

A nagy bambulás közepette egy hangfoszlányt csípek el a tücsökciripeléssel gazdag éjszakai nyugalomban, a fiú azt mondja, Oké. Nem is mondja, inkább suttogja, ami nem is baj, ez a párbeszéd most csak ránk tartozik, nem az éjszakában megbúvó vadra, nem is az illuminált alakokra, csak rám és..
Rám és Jamesre. Igen, közben megtudtam a nevét is, és arra lettem figyelmes, hogy a kezét nyújtja felém. Viszonzásképpen én is óvatosan nyújtom neki hideg kezem, ami pár perccel előbb még reszketéstől ingott. Már nem reszketett, egyáltalán nem féltem. Magabiztosan mutatkoztam be én is neki:
-Örvendek, Jamie-becéztem le rögtön, amit legszívesebben visszaszívtam volna, hisz csak nemrég ismerkedtünk meg, és én máris behatoltam "az intim zónájába ".

-Bocsáss meg, hamar kreálok beceneveket az embereknek, ez egy roppant idióta tulajdonságom. Az én nevem Violet, de a barátaim csak Vionak szólítanak.
Habogtam, majd bevillant egy kép, amely alapján levontam a következtetést is. Senki sem szólít Vionak, és erre roppant egyszerű a magyarázat. Azért, mert nincsenek barátaim. Önhibámból talán viszonylag hamar elijesztem az embereket, még nem akadt olyan egyén, aki képes volt elviselni. Hiába, Loveday-ék már csak ilyenek, a külső szemlélő számára ijesztőek, taszítóak, ridegek. furcsák.Valószínű ez a fiú, vagyis James is 10 perc után lelécel majd, és jókat röhög majd rajtam a haverjaival, hogy "volt az az idióta tyúk a pálcájával". Valamiért mindig ilyen sztorik főszereplőjeként jelenek meg diáktársaim szemében, valamint jegyzeteiben.

Igen, már írtak is rólam, voltam már gúnyrajz modellje, groteszket is mintáztak rólam, de a "Miss Loveday" című sokat sejtető borítójú kis könyvet is nagy valószínűséggel rólam mintázta az a csökött agyú kis harmadikos, aki szeret kigúnyolni nála nagyobbakat. Hirtelen észrevettem, hogy kínos csend közepette lépkedünk egymás mellett, így fel kellett dobnom valamilyen témát.
-Egy suliba járunk, és én szégyenszemre nem ismerlek. Talán az "elit között mozogsz", mert még nem nagyon láttalak. Az ilyen körökben én nem vagyok járatos tudod, az okos és jófiúk vagy lányok nem kívánnak egy mardekárossal eszmecserét folytatni, persze akad kivétel.

Néztem sokat sejtető mosollyal az arcomon a fiúra, próbáltam leplezni a zavarom, hisz nem sűrűn járkálok fiúkkal kettesben az éjszaka kellős közepén a Roxmortsi utakon. Hol a hajamba túrtam, hol a cipőm orrát találtam roppant érdekesnek, de az is előfordult, hogy fel-fel tekintettem az mélykék égre, amin a csillagok a megszokott fényükkel ragyogtak. A fogaimmal az ajkam harapdáltam kínomban, és tartottam tőle, hogy elüldözöm a fiút. Hogy mivel ? Magam sem tudom, de ez sajnálatos módon mindig ígyvan.

James

-A francba! - kiáltottam a semmibe, mert nagyon felbosszantott, hogy nem jött össze az a piti kis láb összebilincselő varázsige, ha már ez sem megy egy félrészeggel szemben, akkor nagyon nem értem a dolgom. No de sebaj, ha a tettek nem jönnek össze, a szavakba kell kapaszkodnom.
- Nem jelenti azt, hogy nem tudjátok használni a pálcáitokat? Hát gondoltam, hogy a "pálcáitokkal" akartatok valamit, mert olyan menőnek éreztétek magatokat egy magányos lánykával szemben, hogy azt hittétek, rögtön leveszitek a lábáról. Na édesem, tévedtél, itt én ma csak téged vettelek le majdnem a lábadról,csak hát ez a csúnya kis Protego megakadályozta az ostoba tervem

Szóltam oda neki felvéve azt a csipkelődő hangnemet, amiben ő is beszélt velem. És ekkor jött a fenyegető kérdés, miszerint szabadna-e erre császkálnom, és varázsolnom. Valahogy ki kellett vágnom magamat a kellemetlen szituációból, nem húzhatom én a rövidebbet.
-Figyelj szívi, én csak önvédelem gyanánt varázsoltam, és hát mit tud tenni egy lány egyedül a sötétben egy banda pasi ellen, mint varázsol, hm? Kitudja, hatott volna-e a szép szó meg a könyörgő tekintet.Lásd be, rosszul indítottál! - suttogtam negédes hangon, valahogy ki kell jutnom ebből a csávából, nem rúgathatom ki magam az iskolából, hogy hazamenjek az apámhoz, és félholtra verjen. Nem és nem!

Ha  nem most ismertem volna még, nem lenne illuminált állapotban és kettesben lennénk, közölném vele talán, de csak talán, hogy az apám egy alkoholista féreg aki rettegésben tartja az egész családot, és nem köphet be Fricsnek és senkinek sem, mert ha elbocsátanak, az kicsit túlozva akár az életembe is kerülhet.De sajnos ez most nem az a helyzet, hogy kiönthetném neki a szívem, sajnos most nem. Közelebb lépkedtem, a pálcám ledobtam a földre, hogy lássa, semmi rosszat nem akarok. Karon ragadtam, mert ő volt a bandából az egyetlen, aki kicsit józanabbnak és sokkal értelmesebbnek tűnt a "társainál".

Elhúztam a sikátor végébe, majd a következő szavakat súgtam a  fülébe:
-Küldd el a haverjaid, és kísérj haza, kérlek!
Mondtam a lehető leghalkabban, hogy az "okádó tömeg" ne halljon meg belőle semmit. a nagy krákogások és öklendezések közepette amúgy is kétlem, hogy idefigyeltek volna, de hát fő az óvatosság.

James


Az alak már szinte tapintható közelségbe került hozzám, és a háta mögött a homályban több embert is felvéltem fedezni. Ittasak, ez nem kérdéses, hiszen úgy támolyognak mint akiknek muszáj lenne. A srác megtorpant előttem, és amikor már kezdtem hinni annak a csalfa reménysugárnak, miszerint megfog fordulni, és majd visszabotorkál a csökött haverjaihoz akkor tévednem kellett. Esze ágában sem volt visszafordulni, majd egy béna dumát nyögött be, a kérdése az volt, hogy hol a gazdám, és cicának nevezett.

Ettől még a hideg is kirázott, hisz nem szoktam hozzá, hogy idegen pasasok szólongatnak meg, látszik, hogy a Roxfort ódon és zömök falai között nevelkedtem, és az egyetlen fiú, aki kedves volt velem valaha, az Samuel volt, vele pedig csak a nyári szünetekbe találkoztam sajnos.
Mihelyst felocsúdtam a sokkból, a becézgető szavak hallatára, felpattantam, pálcám magam elé tartva, hisz fő az elővigyázatosság.

-Cica a nénikéd, te részeges seggfej! -kiáltottam rá, mert kirázott a hideg a részeg emberektől, főleg apám alkoholizmusa az oka mindennek, kislány korom óta hányingerem van a szesz szagától, egyszerűen kitudnám csinálni azt az embert, aki ivott és a közelemben van.
Két határozott lépést tettem magam elé, hogy lássa, már csöppet sem félelem az, amit érzek. Sokkal inkább feltüzelt a gondolat, hogy levezethetem az összes feszültségem egy idegenen, aki nem a rokonom és ugyanabba a bűnbe esett, amibe az édesapám.

- Menj haza szépen a mamához, öltsd fel a pizsamád, és bújj a meleg ágyikódba, nehogy valami baj érjen ebbe a hideg és sötét éjszakában. Tudod veszélyes erre az olyan kislányoknak, mint amilyen te vagy. - szóltam oda neki mit sem törődve azzal, hogy bármelyik pillanatban inthet a haverjainak, hogy kezdjenek velem valamit. De nem érdekel, amíg nálam van a pálcám, biztonságban érzem magam.
-Locomotor mortis! - szegeztem felé a pálcámat, és vártam, hogy tehetetlenül elvágódjon a földön. Tudtam, hogy nem szabadna varázsolnom, de úgysem fog rá holnap emlékezni, és azt sem gondolom, hogy majd dicsekszik vele.

Ha párbajra kerülne a sor, lehet, hogy én jönnék ki győztesen. Nem mert olyan ügyes vagyok, hanem mert ezek most kettőig sem tudnak számolni, nemhogy latin varázsigéket mormolni. De nem akarok én semmi rosszat, csak elsétálni mindenféle megrázkódtatás nélkül. Már nem félek, nem is viszolygok, egyszerűen sodródok az eseményekkel.

Roxmortsba való kirándulások. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza ezen kis kitérőimre, hol balul sült el, hol valami jó is történt velem a kiruccanások alkalmával. Most viszont rossz érzésem van. Megmagyarázhatatlan, különös, furcsa érzés az, ami most átjár engem, talán csak a paranoia, ami azóta üldöz, mióta apám megkeserítette az életem.
Bár az iskolában ő nincs ott, mégis mindig hátra nézek, van-e valaki mögöttem, Ha a szoba ajtaja nyílik, mindig elképzelem apám, ahogy részegen betámolyog rajta, majd a fülemben cseng anyukám hátborzongató sírása, ami átjárja ilyenkor otthon a szobát.

A Mézesfaláshoz értem, beszökkentem rajta, de csak a szokásos nyalóka adagom vettem meg. Mára már szinte a függője vagyok ennek az édességnek, csak nehogy a makulátlan fehér fogaim kárára menjen, mert akkor nézhetek.
Apa mindig azt mondta, hogy szokjak le az ilyen szeszélyeimről, és én nem szólhattam neki vissza, hogy majd akkor, ha ő is felhagy az ivással. Anya sem szeret vitatkozni vele, mert ha vitáznak, édesapám olyankor lelécel, és mindig a közeli kocsmában köt ki. Reggel pedig kezdődik a szokásos rémálom, és én sodródom az események árjával.Sokan nyarvognak, hogy eseménytelen az életük. Bár nekem is olyan unalmas életem lenne, mint nekik.
Csak azon kéne aggódnom, hogy milyen ruhát vegyek fel holnap, min vesszek össze az aktuális legjobb barátnőmmel, miért szakítsak a pasimmal vagy milyen zenét hallgassak a délután.

-Ó a fenébe! - kiáltottam fel, mert a nagy merengésbe nem is figyeltem, merre megyek,és majdnem orra buktam egy óriási kőben. De hála a gyors reflexeimnek, megúsztam az esést. Szétnéztem magam körül, és tudtam, hogy rossz helyen járok.
Jobbra néztem, de nem láttam semmit, majd balra tekintettem, és csak egy sikátort láttam.

-Milyen szuper! - mormogtam az orrom alatt, hiszen nagyon nem voltam jó helyen. "Ötödikes diáklánynak erre semmi keresnivalója! "
Szinte hallottam, ahogy megkapom majd a magamét, ha visszatalálok majd az iskolába. De kit érdekel ? Majd forgatom a szemeim és jobb esetben kapok egy kis büntetőmunkát. Azokat meg már megszoktam, meg kell hagyni, ezt is csinálni kell valakinek, hogy élvezkedhessenek a szadista tanárok diákjaik szenvedésén.
Leültem az út szélére, mint egy idióta, terültem el a földön.

 Lépteket hallottam, amire felkaptam fejemet, de mivel már egészen sötét volt, csak egy alakot láttam közeledni a homályban. Felugrottam, pálcám magam elé tartva, és szó nélkül vártam, ki a titokzatos idegen.

alapok

jelszó || "Nocsak Lupin, sétára indultunk a holdfényben?"
teljes név || Violet Aiden  Loveday
becenév || simán Violet
nem || nő
születési hely, idő || 1981.december 2. otthon (Londoni házukban)
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || ötödik évfolyamba jár jelenleg


a múlt

1981. december másodikán láttam meg a napvilágot egy angliai otthonban, igen otthonban, apa nem akarta, hogy anya kórházban szüljön, így bábát hívatott hozzá. Először nem sírtam fel, nagyon aggódtak értem, majd pár perc múlva bekövetkezett a csoda, meghallották a hangomat, ami bejárta a szobát.
Anya boldogan vett volna karjába, ha apa ki nem tépett volna a kezei közül. Nagy barna szemeimmel néztem rá, örömkönnyei arcomra hullottak. Talán csak a megszületésemet követő első pár év telt felhőtlenül, ezek azok az évek, amikre nem emlékszem..
Hetedik életévemből már tisztán dereng : szüleim békében, boldogon éltek, kivéve, mikor apa ivott. Kezdetben ez nem volt sűrű, csak havi kéthavi egy-egy alkalom, majd az évek múlásával ez sűrűbbé vált.
De most mesélek egy kicsit vidámabb dolgokról. Azt még meg kell jegyeznem, sosem voltak játszópajtásaim kiskoromban, de térjünk is át az iskolás részekre, ahol már közösségben éltem.
Mint minden lurkó, én is 11 éves koromban kaptam meg a levelet egy tollas dög által, hogy felvettek abba a nyavalyás Roxfortba. Igen, akkor sem örültem neki, most sem öröm nekem odajárni, még ha távol is vagyok apámtól és az otthoni gondoktól, szabadon, kötelezettségek nélkül érzem igazán jól magam.
Első iskolás évemben naiv fruskaként mentem fel az öreg épületbe, nyitott voltam minden és mindenki iránt, aki élt és mozgott. Hittem abban, hogy az emberek nem hazudnak. Engem mégis átvertek. Volt egy lány, a neve valami Jane vagy Jenny vagy nem is tudom mi volt már, ez lényegtelen. Azt hazudta nekem, tiszta vérű varázslók gyermeke, mert édesapám azt mondta, csak az ilyenekkel barátkozzak, a többi hazug kutya. A hazug kutyás része ki is derült, mert ez a lány egy sárvérű volt. Sülve főve együtt voltunk, sokat beszélgettünk, elmondtam neki minden titkomat. Egyszer viszont valaki ráordította, hogy mocskos sárvérű, és ő mindent bevallott nekem a származásáról.
Hiába voltam csak első éves, tartottam magam az elveimhez és megfogadtam az atyai tanácsot : megszakítottam vele mindenféle kapcsolatot.
Másodikba bizalmatlanul, tanulás iránti kedv hiánnyal mentem fel a szünetből. Az elvárásaim szerint ez az év izgalmas lesz, de hát unalmas volt, mint a többi. A barátaim nem voltak igazán barátok, csak társak a rosszban és egyazon érdeklődésű lányok s fiúk. A tanáraim szinte mind idióták, folyton leszidtak, amiatt, hogy nem figyelek órán és levelekkel bombázom osztálytársaim, de erre én fittyet hánytam, s nem hagytam fel eme ostoba gyermekded tevékenységgel.
A nyári szünet alatt végig kellett néznem, ahogy apám egyre jobban leamortizálja magát, és üti-veri anyám, így sokszor menekültem el otthonról. Tudtam, hogy nem segíthetek anyunak, gyenge voltam és erőtlen, ez nagyon dühített. a szomszéd fiúval verekedtem ilyenkor, azt képzeltem, hogy édesapám. A srác sosem ütött vissza, hagyta hogy püföljem, hisz nem sok kárt okoztam benne. A neve Samuel volt, aranyvérű, kissé arrogáns egyed, majd szerelembe elegyedtem vele, ami hiba volt részemről.
Ő össze törte a szívem negyedikbe, amikor legnagyobb riválisom és ellenségemmel kezdett lógni, Maryvel: én szakítottam vele, és azóta egy "komoly" kapcsolatom sem volt.Maryről még annyit, hogy állandóan mindig azt akarja ami az enyém, tulajdonképpen olyan mintha az árnyékom lenne és ez idegesít. Nem szeretem ha valaki ilyen módon az életemre tör. Ebben az évben a jegyeim még rosszabbak lettek, én még inkább utáltam az iskolát, és így még gonoszabb voltam diáktársaimmal.Sokan utáltak, mások nem mertek velem rosszban lenni, mert ismertek eléggé ahhoz, hogy tudják, jobb nekik, ha messziről elkerülnek, vagy ha összefutunk a folyosón, kedvesen mosolyognak rám.
A nyári szünetet most nem a megszokott helyen töltöttem, nagymamáméknál voltam júniustól augusztus közepéig, nem mertem haza menni gyáván otthagytam anyut azzal az alkoholista emberrel, akit apámnak hívtam. Augusztus közepén, amikor hazaértem, anya arca lila volt, de azt mondta, csak elesett. Apa is ezt a mesét mondta nekem, és kicsit megemberelte magát, abban a hónapban csak egyszer ivott.
Jelenleg ötödik évfolyamos leányzó vagyok, aki nem fél senkitől és semmitől. Kedvenc témám Voldemort Nagyúr, igen, kimerem mondani a nevét, nagyon is tetszik az amit a csatlósaival csinál.Igenis ki kellene írtani az összes sárvérűt. Sosem értettem mért nem tisztelik Őt. Harry Potter az ő nevét ki nem merné kimondani, én főleg negatív hangvételű mondatokban használom ezt a nevet. Még hogy ő a kiválasztott, csak mert egy hülye sebhely van a homlokán, és túlélt valamit, amit nem kellett volna.
Az én szótáramban ezt úgy hívják, véletlen. Rengeteg véletlen történik velünk életünk során, és ez is csak egy ilyen alkalom volt.
Szabadidőmet mindig fura dolgokkal töltöm imádok a Rengetegben sétálni. Nem érdekel, hogy tiltott dolog a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
Valamiért szeretem a sötét dolgokat, imádom az ablakból nézni ha esik az eső és a teliholdat bár ilyenkor többnyire alva járok, de ha nem akkor csak bámulom.
Kedvenc zsebkésemet mindig magamnál hordom, sőt a tűzzel is szívesen játszok.
Rosszul vagyok a nyálas, érzelmes dolgoktól, és a tanulás sem a kedvenceim közé tartozik. Egyetlen óra van amit szeretek az SVK. A kedvenc tanárom Piton a többivel nem foglakozok, de az igazgatót őt valamiért utálom túlságosan is naívnak tartom. Utálom, hogy úgy dicsőítik mintha feljebb való lenne.

jellem

Uralkodásra, szerelemre és pénzköltésre termett. Szereti a veszélyt, a kockázatot, alaposan megküzd a sikereiért de ezek a sikerek nem kifejezetten a tanulásra vonatkoznak. Veszély és harc nélkül nem izgalmas számára az élet, ezért a nehézségek nem ijesztik el, ezeket a nehézségeket sűrűn tapasztalja ha otthon van. Ezekhez már teljesen hozzászokott. Ez életében minden dologra vonatkozik. Néha szüksége van a szenvedésekre, megpróbáltatásokra, hogy igazán megérjen. Nem szereti a félmegoldásokat, a kompromisszumokat. Nem keresi a biztonságot. A mának él, nem gyűjtöget, nem tervezget. Nagy az önbizalma. Nehezen marad meg egy foglalkozásnál, szeret mindent kipróbálni, s mindenhol győzni, de a tanulás nem érdekli és jaj annak aki ezért kimerné nevetni. Ugyanakkor vakmerősége mögött nagyfokú hiúság és érzékenység rejlik. Szereti, ha csodálják, ezért sokan beképzeltnek és nagyképűnek tartják, de ezzel ő nem sokat törődik.Szép és vonzó, sokat ad a külsőségekre. Nem sajnálja a pénzt a szép ruhákra, kozmetikumokra. Kissé kétszínű. Nincsen barátja, de ha mégis barátságot kötne  valakivel, az egy életre szólna. Intelligens, jó felfogású,
Imád embereket kritizálni, megbántani, ha olyan kedve van. Ha valakit megbánt, nem rohan megvigasztalni azt, inkább nevet a másik gondján-baján. Szeret egyedül lenni, nincs szüksége barátokra ahhoz, hogy jól érezze magát. Bár azért jól jönne neki egy bizalmas, de ezt titkolja.  Szerelembe ritkán esik.

apróságok

mindig ||
- fekete rózsa
-macskák
-nyalóka
-szarkazmus
-irónia
-villám, eső
-tél
-Tiltott Rengeteg
-telihold

soha ||
-romantika
-tavasz
-könyvek
-Harry Potter
-sárvérűek
-iskola
-Dumbledore
-riválisok

dementorok || megszokott érzés
mumus || édesapja
titkok ||
-édesapja alkoholista, veri őt és édesanyját
-egyszer mikor édesapja illuminált állapotban tért haza, majd nyugovóra tért, a lány megpróbálta leszúrni őt a konyhakéssel, a dolog azért nem ért révbe, mert az anyja rányitott, a kést elrejtette a háta mögé, azóta nem mer ilyennel próbálkozni
-fiatal korában volt egy sárvérű barátnője, aki elhitette vele, hogy aranyvérű, majd mikor kiderült, külön váltak útjaik, és Violet ma is tagadja a dolgot
-néha rémálmai vannak ilyenkor nem tud aludni, folyton fel-alá járkál, csak pár óra az, amit végig tud pihenni ilyen éjszaka folyamán
rossz szokás ||
-folyton játszik a késével
-piromániás (kicsit)
-teliholdkor alva jár


a család

apa || Adrian K. Loveday 45 (aranyvérű)
anya || Adrianna K. Loveday 39 (aranyvérű)
testvérek || nincsen
családi állapot || egyedülálló
állatok || Egy macskája volt, de az már halott.


külsőségek

magasság || 156 cm
tömeg || mered kérdezni
rassz || európai
szemszín ||barna
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || Szív alakú anyajegy a háta közepén

kinézet ||

Violet csinos lány, szinte már kész felnőtt. Hosszú barna haja alkalmanként lófarokba van kötve, de az esetek nagy százalékában kiengedve szereti hordani, így a háta közepét súrolja.. Alacsony és karcsú, szereti, ha megbámulják. Gyűlöli az iskolai talárt, ami elrejti alakját, otthon gyakran flangál rövid szoknyákba és pántos trikókba. Egy ametiszt medál lóg mindig a nyakába, egy ezüst láncra felfűzve.
Viszont néha apró karikák figyelhetőek meg a szeme alatt, a kialvatlansága miatt.
Kedveli az összes ékszert, a csillogó drágaköveket, a fülbevalókat, karkötőket és nyakláncokat. Másik nagy szenvedélye a cipők, összesen 60 pár cipője van otthon, de szeretné, ha kiegészülne még ezen gyűjtemény.
egészségi állapot ||néha kialvatlan


a tudás

varázslói ismeretek ||
Kedvenc tanórája az SVK, a többit nagyon megveti, ahogyan az egész iskolát is. Sosem tanult jól, de szülei ezzel nem sokat törődtek. Gyűlöli tanárait és az egész oktatási rendszert, Piton az egyetlen ember, akit eltűr a tanárok közül.
Semmiből sem teljesít jól, ha az órán odafigyel, megjegyzi az anyagot, mert gyors a felfogó képessége, viszont ha elkalandozik, akkor semmi sem marad a fejébe, és csak hallgat az órán, ha megkérdik tőle, miért is nem készült és figyelt oda órán. Szeret tanórákon levelezni, gondolkodni, egyszóval minden mást, amit elvileg kellene.
Ezzel egyrészt magára akarja vonni a figyelmet, mert szeret középpontban lenni, másrészt pedig ez az, amit szívesen csinál : megszegni a szabályokat.
mugli képzettségek || nincsen
pálca típusa ||Sárkányszívizomhúr, Magyal, 9 hüvelyk
különlegesség ||nincsen


szerepjáték-példa

1995. június 2.

Jó tanács! Ha  egy nap bal lábbal kelsz fel, inkább maradj ágyban...
Ezer ágra sütött a nap, a szobám ablakába is beragyogott az összes sugara, mert a redőnyt az éjszaka elfelejtettem lehúzni, és egyetlen egy fa sem állt a szobám előtt. Én vidáman ébredtem, de mindig rosszul végződtek azok a napok, amikor a bal lábam raktam először a földre. Ezen a napon sem történt másként. Anya felkiáltott nekem a szobába, hogy jöjjek le reggelizni, így én gyorsan bevetettem az ágyam, felkaptam egy ruhát, és már szaladtam is a földszintre.
Anya keze remegett, úgy sütötte a tojást, én nem tudtam mire vélni a dolgot, így rákérdeztem:
-Mondd, anya, mi történt? -kérdeztem remegő hangon, mert már azt is láttam, hogy a mindig kontyba rendezett hajából most szálak lógnak ki, a szeme alatt karikák vannak, és még a lábai is reszkettek. Még egyszer megkérdeztem, de most inkább már követelőzően, mintsem érdeklődve:
-Anya! Mondd el most rögtön mi a bajod! -harsantam fel, majd ő leült elém a székre, és mesélni kezdett.
-Lányom, édesapád tudod hogy mindig 8 óra tájt jön haza, de te tegnap akkor már aludtál. Én sokáig vártam, de este nem jött haza. Félek, baja esett. A minisztériumból este 6-kor elment, és azóta egyikük sem látta. Most nincs más dolgunk, mint várni a hírekre.
Mondta nekem, de én mást sejtettem a dolog mögött. Anya naiv volt, és jóhiszemű, mindig megbocsátott apának, aki rengeteg átmulatott éjszaka után reggeleken tér haza, még mindig ittasan és agresszíven.
A gyomromban görcsöt éreztem, mintha egy kőt nyeltem volna le. Az ételhez, amit elém tettek, hozzá sem nyúltam, csak előre meredtem gondolataimba.
Mi van, ha most is hazajön, és megveri anyát, és én nem tudom megvédeni?
Kérdeztem magamtól, de féltem válaszolni kérdéseimre, tudtam, akármit is teszek, bekövetkezik az, amit senki sem akar. Eltoltam magamtól a tányért, és lassan, émelyegve sétáltam fel a lépcsőn. Benyitottam a szobámba, és leültem az ablak melletti székbe, s az ablakon keresztül a kaput kémleltem.
Közben időnként rápillantottam az órára, akkor kilencet ütött, és én csak vártam és vártam.
Dél. Ahogy hallom anya valamit matat a kamrában, bizonyosan az ebédet készíti el. Ha anya ideges, akkor a konyhában tevékenykedik. 15 perc múlva egy alakot véltem felfedezni a kapuban. Alig állt a lábán, és ordibált, hogy engedjék be.
Apa volt az, persze így is ráismertem, nemegyszer volt alkalmam ebben az állapotban látni. Lerohantam anyuhoz, aki épp zöldséget aprított, és mikor megmondtam neki, hogy megérkezett édesapám, elvágta ijedtében az ujját. A kést egy fiókba süllyesztette, ő is tudta, mi szokott ilyenkor következni.
Jó asszony módjára most is megszánta egyrészt, másrészt nem akarta, hogy a szomszédok előtt lármázzon. Kisétált lehorgasztott fejjel a kapuhoz, és beengedte őt. a bejárati ajtóig segítette, azt hittem nem lesz most semmi baj.
De tévedtem, mihelyst belépett az ajtón édesapám, ordibálni kezdett, hogy miért várattuk meg őt, és hogy milyen családja vagyunk mi. Anya sírva fakadt, apa ordibálni kezdett, nekem is hullottak a könnyeim. Óriási csattanás, a fejem elfordítottam, nem mertem odanézni.Ezt egy fájdalmas nyögés követte, amikor megfordultam, anya a földön hevert, apa belé rúgott egyet a lábával. Odarohantam, először könyörögtem apámnak, de én is a földön kötöttem ki. Anyuval sírtunk, apa betámolygott a kamrába, egy palack borral tért vissza, majd bement a nappaliba, és lefeküdt az itallal a kanapéra.
Mi csak a földön hevertünk, sírtunk és féltünk,  mi lesz a folytatást.

egyéb