A beszélgetés picit kezdett ellaposodni. A csokoládéval kibélelt gyomor, a meglepően kellemes idő, és a bájos, nyugtató s gyönyörű látvány átvette az uralmat a testünk felett, de Kayleigh feltett egy jó kérdést.
- Úgy érted, a Roxfortos évek után? Hát, megmondom ősszintén, Auror szeretnék lenni, és mindent megteszek ezért. De ha csak a délutáni csokibuli utánra gondolsz, akkor tanulás. Az Animágia foglalkoztat nagyon, mert szerintem rendkívűl érdekes. Meg van egy Sólymom. Sajnos a sok tanulás mellett, nem volt időm meglátogatni, és biztos vérig sértődött, igen makacs állat. Meg, jó lenne bekerülni a kvidics csapatba is, de sajnos elég belterjes a társaság, és marha nehéz bejutni.
Na, de mesélj te is magadról. Mik a terveid a suli után? Mi a kedvenc tantárgyad vagy tantárgyaid? Mi a véleményed Harry-ről? Szerinted is Ő a kiválasztott? Szerinted valójában akkora szám, mint ahogy mondják? Nem sokat beszéltem vele, pedig egy házban lakunk, de első blikkre egy átlagos srácnak tűnik. - eresztettem bő lére mondandómat, amely annyira nem volt jellemző rám.
- Amúgy, ritkán látni téged mosollyal az arcodon, és meg kell mondani, igen csak jól áll. Szép a mosolyod. - mondtam egy csábos mosoly kíséretében a lánynak.  

A várt eredményt hozta a tópart és a móló. A lány is elcsodálkozott, milyen természeti szépségek vesznek minket itt körbe, és a rohanós hétköznapok, és a bulis hétvégék mellett, nem is vesszük észre, hogy mekkora mázlink van, hogy itt élhetünk és tanulhatunk. Épp a zsákot bontogattam, amikor a lány  megszólalt.
- Őőő, pad? - kérdeztem vissza picit tétován, mert meglepett a kérdés, és meg kell valljam, padot még soha nem kerestem itt. Eddig senki nem akadt fenn ezen a részleten.
- Pad, az nincs. Ellenben, - mondtam, és ledobtam a pulóverem a földre, mert az időjárás nem predesztrinálta a viseletét.
- Itt a pulóverem, elég meleg, és vízlepergető. Űlj csak rá. - mondtam mosolyogva, amikor is végre sikerült kinyitnom a táskám. Elővettem két csokibékát, az egyiket a lánynak nyújtottam, a másikat meg én kezdtem el bontogatni és majszolni, miközben hátamat a nyírfának támasztottam és néztem a tavat.
- Imádok itt ücsörögni. Olyan nyugodt, békés és szép minden. És a sok technológiai tréség, mint autó, gyárak és sorolhatnám, nem tették még tönkre. - mondtam, miközben leharaptam a béka fejét, és bámultam a tavat.

A lány rábólintott, hogy indulhatunk.
- Remek. - mondtam széles, s csábos mosollyal megtoldva a rövidkének is nevezhető, másként bajosan körülírható válaszomat.
- Találkozzunk a főbejáratnál, addig feltankolok békával és valami nedűvel. - feleltem és ha a leányzó beleegyezik villámgyors léptekkel indulok a hálótermem felé, ahol egy táskába belapátolok egy halom csokoládét, és egy kulacsot teletöltök sütőtöklével, majd a táskával a hátamon folytatom az esztelen rohanást a bejárathoz, de ezúttal hál'Istennek senkit se meg döntve.
A kapunál a lányhoz lépek, majd sármos mosollyal megszólalok.
- Na szép hölgy, készen áll az indulásra? - kérdeztem, s elindultunk a csónakház felé.
Meglepően kellemes, napos időt tudhatunk a magunkénak, így a séta is kellemesebben telik, hát még a megérkezés. Az elhagyott terület, a tó partján ítélet időben is szép s bájos, hát még verőfényes napsütésnél. A tó tükrén megannyi gyémántként csillognak a nap sugarai. Egy hatalmas nyírfa kellemes árnyékot vet a partra, ahová nagy lendülettel lehuppanok, s a táskám kinyitásával ügyetlenkedve megszólalok.
- Na, hogy tetszik? Mindjárt lesz csoki is, nyugi, csak úgy tűnik a közeledben feltűnően kétbalkezes leszek. - mondtam, de már kacagva.

//Előző Post: Könyvtár előtti folyosó\\

Láthatólag, meglepődött, hogy elsőként léptem be.
~ Na, illemtanóra se ártana a Roxfortba.~ futott végig a gondolat, de inkább szó nélkül hagytam.
A lány elintézte az ügyes-bajos dolgait, s volt időm megcsodálni a formás alakját.
~ Nem rossz, nagyon nem rossz, sőt.~ súgta egy kis hang a fejembe, aki igen gyakran okvetlenkedik, és a legrosszabb pillanatokban szólalt meg.
A lány, amikor végzett, hozzám lépett s megszólalt.
- Van egy kedvenc helyem. - kezdtem bele.
- A csónakház melletti tisztás. Kifejezetten nyugodt és szép. - feleltem megvillantva legszebb mosolyom, amely általában igen nagy hatással szokott lenni a nőkre.
- Tökéletes a csokibéka mészárláshoz. Senki se hallja a kegyelemért brekegő kis dögöket, és nyugodtan tudunk gyilkolászni. - feleltem.
- Na? mit szólsz? - kérdeztem a lányt, mert mégis csak ő a Nő, és mint neme képviselője, úgy is az van, amit Ő akar.
- Ugyan, szívesen segítek, főleg egy ilyen szép nőnek. Hát meg... - pillanat hatásszünetet tartottam, s beletúrtam a hajamba.
- Még is csak feldöntöttelek. - mondtam enyhe pirrel az arcomon.

//Folytatás:  A móló és a csónakház\\

- Ha minden igaz, hoztam magammal pár sor karácsonyfaizzót, azzal majd jól betekerünk, és akkor észrevesznek az emberek, még ha épp bújócskázol is. El is felejtettem, ipi-apacs egy, kettő, három megvagy. - mondtam röhögve, amikor a könyvtárhoz értünk. Kinyitottam az ajtót, s beléptem rajta, ahogy az illemkódex tartja. Befelé mindig a férfi, kifele mindig a nő megy elsőként.
~ Tényleg szép a csaj, és ahogy elnézem, a jégcsapba oltott vadmacska, vagy a vadmacskába oltott jégcsap keverékből, már csak a vadmacska van itt. Pedig mindig is egy frigid, magának való nőnek mondták a többiek, és igaz, hogy öt év alatt nem sokat beszéltünk, de eddig kellemes csalódás.

//Következő Post: Könyvtár\\

A lány igen jól kezeli a balesetet. Igaz, a feneke lehet, hogy kék, zöld s lila árnyalatot vesz fel, és ideiglenes, nonfiguratív festészetet megszégyenítő formákat rajzot ki popójára az esés, de vadmacskás énjét félperc alatt visszanyeri a lány.
- Egy csokibéka mindig megold minden problémát. - felelem, immáron picit jobb kedvűen.
- De, hallottam valamit, de te se használtad a fényszóróidat. És ráadásul az én sávomban mozogtál. - vágom vissza a lánynak a labdát, amikor is a kezembe nyomja a könyveket.
- Uhhhhhhh - szalad ki a számon a könyvek súlyának, hangá konvertálásának eredménye.
- Mindig is tudtam, hogy a tudás nehéz, de ennyire? -
A lány reakciója, igen csak tetszett. Mindig is szerettem, ha egy nő vadmacska jellem.
~Tényleg, de rég is jártam valakivel.~ villan át fejemen a felismerés.
~ Lehet, hogy ezért is vagyok a szokottnál ingerlékenyebb?~ vonom le a konklúziót, majd a lányra nézek.
- Amúgy, ha már csokibéka pusztításba kezdünk, nincs kedved ezt a szabadban megtenni? Megmondom ősszintén, a hócipőm tele a tanulással, a vizsgákkal, a dolgozatokkal és ezzel az ódon kastéllyal. Egy kis lazítás jól esne, és ha lenne kedved társulni, örülnék neki. - mondom, miközben arcom enyhén vörös árnyalatot vesz fel.

~A francba, elaludtam.~ Ébredtem fel a Griffendél közös helyiségében, arcommal egy könyvön. Villámgyorsan, becsaptam a Bűbájtan szakzsargonnal teletűzdelt enciklopédiát, és bevágtam a mellettem lévő táskámba és irtózatos sebességgel futni kezdtem. Épp, hogy kiléptem a titkos ajtón, amikor  rádöbbentem, hogy dunsztom nincs, mennyi az idő, így az olcsó karórámra néztem.
~ Hülye vizsgadrukk.~ mérgelődtem magamban, amikor is rádöbbentem, hogy bőven időben vagyok, tehát komótos léptekkel indultam az év legkevésbé várt vizsgájának otthont adó terem felé. Amikor oda értem, már páran benn ültek.
~ Gyerünk Mitch. Menni fog.~ erősítettem magam s beléptem a terembe. Páran már benn ültek s a professor is ben tartózkodott már.
- Jó reggel professor úr,szevasztok srácok. – mondtam s helyet foglaltam. Gondossan előkészítettem a pennát és a tintát, kiraktam az asztalra.
~ Úr Isten, hol a pennám? Ja, már elővettem. ~ és mérgemben, lekaptam, az egyik repkedő dolgozatot.
Jobb kezemmel, a hajamba túrtam, s rendezetlen, arcomba lógó tincseimet, hátra csaptam, majd egy mély sóhajt követően megszólaltam.
- Lássuk a Magyar Menydörgő agyarát. -



Név:  Michael O'Conor
Ház: Griffendél

1. Feladat /3 pont/
Asszociációs játék = Mely varázsigék jutnak eszébe az alábbi elnevezésekről/fogalmakról?

Huss és pöcc – Vingardium leviosa
~Remek, egy már ki is lőve. Egyszerű ez mint az egyszer egy.~
Bazibumm-bűbáj – Baziteo (Engorgio) azaz a Bazibumm vagy növesztő bűbáj. A varázslat által eltalált élőlény megnő.
~Remek, kettő mínusz. Troll már nem lehetek. ~
Szívóbűbáj – Tergeo, azaz a varázslatos porszívó.

2. Feladat /18 pont/
Mely bűbáj(oka)t alkalmazná a következő szituációkban?
(egy szituációban maximum 3 bűbájt használhat)

a,
Egy sötét, elhagyatott kunyhóban van, amely valószínűleg hemzseg a mágikus csapdáktól. Az ajtón mágikus zár van, csak kulccsal lehet kinyitni. A kulcs a kunyhó öntől legtávolabb eső pontján van. Ön jelen esetben semmit sem lát és egy rossz lépés is súlyos következményeket vonhat maga után.

1.: Először is fényre van szükségem, tehát: Lumos vagy ha ez nem elég, akkor Lumos Maxima.
2.: A csapdákat nem ártana megzabolázni, mert amilyen kelekótya vagyok, még belelépek egybe és viszlát épp test, tehát: Finite Incantatem
3.: Nem ártana kinyitni az ajtót. Erre több módszer is van. Invito kulcs! vagy Evapores (Evanesco) az ajtó eltüntetésére, de a Deprimo se feltétlenül rossz megoldás, csak elég barbár, de király.  

b,
Egy gurkó elszabadult a lakásában. Levert egy antik vázát, ami darabokra törött és kiborította a maradék Doxicid-permetet –amely így már használhatatlan-. Rakjon rendet és állítsa meg a gurkót!
1.:  Finite Incantantem vagy Petrificus Totalus vagy Pherecitius mangicus a Gurkó megfékezésére.
2.: Suvickus  vagy Tarego a méreg semmlegesítésére.
3. Reparo, és a Váza is rendbe rakva.

c,
Ön egy férfi. Éppen egy randevúra igyekszik és késésben van. Nincs már ideje virágot venni, sietségében leitta teával a talárját és reggel észrevette, hogy egy jókora pattanás nőtt az orra hegyén. Mihez kezd?
1.: Orchidessis  
~hányszor vettem már hasznát kínos szituációkat elkerülendő.~
2.: Leperex bűbájt kéne használni minden ruhámra alapjáraton, a bajt megelőzendő, de ha ezt elfelejtettem volna, akkor Suvickus
3.: Reducio,csak ezzel óvatosan.

 

3. Feladat /6 pont/
Definíció felismerés

A „Piroinitio” egy elemidéző bűbáj, mellyel lángokat kelthetünk a semmiből.
A „Silencium" egy hangszabályozó bűbáj, melynek segítségével a célzott élőlénynek elnyelhetjük a hanghullámait, így az megnémul.
A „Aquamenti” egy elemidéző bűbáj, amivel képesek vagyunk korsókba, üstökbe vízet tölteni illetve a tűz oltására is kiváló.

~És, kész.~ Még egyszer átfutottam a teszten, hogy marhaság nincs-e benne, de könnyebb volt, mint amire számítottam.
- Fu, ez nem is volt nehéz. – dörmögtem magam elé, a sokadik átolvasást is követően, majd leraktam a pennát és a pergament a padra, s hátradőltem, várva, hogy kitáruljon az ajtó.
Amint ez megtörtént, felálltam s elindultam az ajtó felé.
- Viszont látásra prof. s elindultam a következő tanórámra.

Angela a tőle elvárt reakcióval felelt kérdésemre, és még egy adag letolással is megspékelte a válaszát.
- Egy kösz nem, bőven elég lett volna. – feleltem a duzzogót játszva.
- Van kedved csinálni ma valamit? – érdeklődtem a bögyös szöszkétől, amikor is a semmiből, egy alak vetődött Angelára.
~ Tipikus.~ gondoltam magamba. Angelát egyszerűen nem lehetett utálni. Mindenki szerette, sőt imádta, így a nyakába vetődő idegen se váltott ki túl nagy meglepődést belőlem. Az aktus, nem tartott túl sokáig, és a jövevény már előttem is állt. A lélegzetem elakadt egy pillanatra, amikor is fény derült az orvölelő kilétére. Egy, a Vélák szépségét s báját bőven túlszárnyaló lány állt velem szemben hetykén, s megvillantotta bájos mosolyát. Ösztönösen és észrevétlenül oldalba böktem könyökömmel fogadott nővéremet, amely az egyezményes jel volt köztünk, ha egy a fogunkra való egyén jelent meg a láthatáron.
- Michael vagyok. – vágtam rá a nő kérdésére.
- Michael O Conor. – s megvillantottam egymillió dolláros mosolyom, a lány felé.
~ Soha nem értettem, mi fogja meg az egyik embert a másikban.~ tűnődtem, miközben vártam, hogy valaki elárulja a lány nevét.
~ Nem is az esetem. A teltebb keblű lányok szoktak tetszeni, de van benne valami, határozottan van benne valami. ~ gondoltam, miközben végigmértem a lányt.  

Angela & Elena



A nyugalom s szabadság érzése járt át. Ledobtam a surranom, a zoknimat bele tömködtem, s a buja, zöld fűre tettem mezítlen talpamat, s újabb öblös füstkarikákat fújtam az ég felé, amikor ismerős hangra lettem figyelmes.
- Szia boszi. Hát a vas orr és a bibircsók, hol marad? – kérdeztem, kisfiús mosolyommal megspékelve, amikor is fogadott nővérem, szokásához híven magához szorított. Formás keblei mellkasomnak feszültek, és egy pillanatra eszembe jutott, hogy Angela nő, és nem is akármilyen. De amilyen hírtelen jött, olyan gyorsan tova is szállt az érzés. Ő volt a legjobb barátom, mentorom, nővérem, egy szóval, az életem egyik legfontosabb személyéve vált, s soha nem tudtam úgy rá nézni, mint egy nőre. Fel se tűnt, hogy egy igazi bombázó. Hány éjszakai órát töltöttünk együtt titokban beszélgetéssel, vagy csíntevéssel. Hány vitát akartunk lerendezni párbajjal, aminek sokáig az volt az eredménye, hogy egy szép kék monoklival vagy vérző orral mentem az ispotályba, s ő elkísért, de az idők folyamán fejlődtem s erősödtem, s egyenlőbb ellenfélé váltam, a szőke boszival szemben. Persze, a leghevesebb vita után se változott, a köztünk lévő erős, szinte már testvéri kapcsolat.
- Elég ramatyul nézel ki. Sok a stresz? – kérdeztem, és a doboz cigit nyújtottam felé, felkínálva tartalmát a boszinak.
- Kérsz? -

Jose hamar rácsapott a piknik ötletre. Bár, a nevetésrohamától, nem könnyen nyögte ki.
- Debv[de]. – mondtam tele szájjal, az étkezési etiket ismeretemet firtató kérdésre.
- Hát, két évfolyam nem. Én vagy egy – két hálókörlet. – feleltem szellemeskedve, a lány poénjára.
~ Újabb adag ételt tömtem a számba, amit egy kupa tök lével  öblítettem le, majd hátradőlve élveztem a jóllakottság érzését, egy tál pitével a kezemben, amiből kis falatokat csipegettem.
- Tanulni? Őrült vagy? Egy ilyen szép napon? Dehogy is. Gitár, olvasás, szunyóka, hülyéskedés. Esetleg egy két parti varázsló sakk, vagy  valami más játék. Ilyenre gondoltam. – mondtam, miközben a pite felét magamba tömtem. Ekkor Jose felugrott és elindult a kijárat felé.
~ Hogy a fene egye meg. Emellett a csaj mellett, nem lehet nyugodtan enni~ futott végig fejemen a gondolat, és gyors betoltam a maradék fél pitét, s Jose után futottam.
- Nah, menjünk. Még felmegyek a gitáromért, aztán egy tíz –tizenöt perc múlva találkozunk a fánál. Rendben? – kérdeztem s vártam a választ.

Az akció sikere után, visszahuppanok helyemre, és egy jól megrakott villányi kaját tömök a számba.
- Ef..a..pojáfs..finom. – mondom, tele szájjal, majd lenyelem s Jose felé fordulok, míg villámra, újabb, félelmetesen nagy adag étket szurkálok fel.
- Nincs kedved délután piknikezni egyet a nagy Tölgynél a tó mellett? – elsős koromban találtam ezt a kis, nyugodt, eldugott helyett a tó partján. Kellemesen süt ide a nap tavasszal s nyáron. Árnyék mindig akad. És megfelelően messze van,a  többség által preferált helyektől.
- Tanulni is kellemesebb ott ilyen szép időben, villantom meg szép fogsorom a lány felé, majd egy újabb XXXXLes adagot tömök az arcomba, amelyet egy nagy korty tök lével öntök nyakon.
- Akkor..kéne vinni valami harapni valót is. – mondom s pálcám egyetlen suhintásával egy piknikes kosarat varázsolok az asztalra. Isteni finom szendvicseket csinálnak a házimanók, így azzal nem kell fáradoznom, és a különböző ízesítésű, töltelékű szendvics remekekkel rakom tele, majd egy varázspalackba két nagy kancsó sütőtöklevet öntök, hogy szomjan ne halljunk a kellemes nap folyamán.
- Nah, éhen már nem halunk. – mondom kacagva.

Belépvén a nagyterembe már majdnem mindenki a reggeliző asztaloknál ült, s tömte magába a fenséges fogásokat. Gyorsan körülnéztem, s kiszúrtam rég nem látott ismerősömet, Jose-t. A lányt, még elsős koromban ismertem meg. Amolyan mentorommá vált az évek folyamán. Segített az iskolán belüli tájékozódásban, a varázslóvilág kisebb s nagyobb titkainak megismerésében, milyen tárgyakat, milyen tanárok tartanak, s kinél mire kell odafigyelni, mi a hepje … Csak Piton professzor megítélésében nem értettünk egyet. Nekem se volt szimpatikus a figura, de csöndben figyeltem az óráin és igen sokat tanultam tőle. „Élni s élni hagyni.” volt az elvem ezen az órán.
- Szia Jose. – köszöntöttem a leányt, s lehuppantam mellé a padra. – Na..tojás. – mondtam, s kiszedtem nem ép szerény adag reggelimet. Tojás, bacon, kolbászka, palacsinta, bab, sültparadicsom és egy hatalmas pohár sütőtöklé.
- Szeretem a Szombatokat. Békésen lehet reggelizni és nem kell streszelni és kapkodni az órák miatt. – mondtam a lánynak, s nekiláttam az ezúttal is fenséges reggelinek. Evés közben szemem körbejárt a termen, amely mint minden reggel, minden órában, ezúttal is lenyűgözött. Ötödik évemet kezdtem a Roxforban, de egyszerűen a mai napig képtelen voltam betelni a hellyel és a mágiával. A varázsszóra megterülő asztalok, az elvarázsolt mennyezet, a szellemek.
- VIGYÁÁÁZ! – kiáltottam, amikor szemem megakadt a mindig rosszban sántikáló Hoborc-on, aki egy a feltehetőleg konyháról lopott, rohadt paradicsommal célzott Jose és felém.
A paradicsom még szinte el se hagyta a kezét, amikor villámgyorsan talpra ugrottam és egy , a baloldalomon reggeliző, elsőéves üres tányérjával ütöttem vissza a paradicsomot, amely átszállt a szellem fején, s a szemközti falón kenődött szét. A szellem pufogva s szitkozódva repült ki a helyiségből, sikertelen szabotázsa és a fején átszálló rohadt paradicsom miatt.