Csillagászat

Arra eszméltem fel, hogy az óra tizenkettőt ütött és én még mindig a klubhelyiségben vagyok, pedig már csillagászaton kellene lennem. Gyorsan bepakoltam a szükséges dolgokat a táskámba, s elindultam a csillagvizsgáló felé. Elővettem a pálcámat, s azzal világítottam. Még csak az hiányzik, hogy az első óráról, amit Montalvo tart elkéssek. Az az igazság, ő nem nagyon kedveli az későket, mint már azt tapasztalhattam.. Elkezdtem rohanni, már a lépcsőkhöz értem, amikor megpillantottam a tanárnőt. Most már megnyugodtam, gyorsan bemegyek a csillagvizsgálóba utána, s megpróbálok úgy tenni, mint ha már régebb ott lettem volna. Remélem nem vesz észre.

 A tanárnő nyugodtan haladt fekete ruhájában előttem, s én megpróbáltam minél halkabban követni őt. Szerencsémre nem történt semmi fennakadás, úgyhogy gyorsan leültem egy üres helyre. Halkan elmotyogtam egy sziasztok-ot, nem  hiszem, hogy sokan meghallották volna..Körülnéztem, ami azt illeti elég kevesen voltunk.
- Csillagfényes szép estét Önöknek! Remélem, hogy jól telt a nyár!- kezdte el mondandóját Montalvo. Ami azt illeti volt már jobb nyaram is, de azért panaszkodni sincs okom.- Nos, mondják csak, a többiek merre kószálnak? Amennyiben jól emlékszem, két kivétellel senki nem kapott elfogadhatónál rosszabbat az RBF-en, és mégis olyan kevesen vannak! Tudják, hogy ez egy kötelező tárgy, RAVASZ szinten kellene tudniuk, ha valamire is vinni akarják később, ezért is tettem lentebb a mércét az E-szintre.

    A csillagászatot sohasem soroltam a nehéz tantárgyak közé, ezután sem fogom.
Elővettem néhány dolgot a táskámból, többekközt a teleszkópot is. Aztán a tanárnő, közölte, hogy ma nem lesz szükség rá. Csodás. Kár volt elővegyem.  Egy kissé dühösen- csupán azért mert utálja, hogyha valmi, amit megcsinált fölöslegesnek bizonyul, legyen szó akármiről- visszateszem a teleszkópot a táskámba, s egyúttal előkapom a csillagtérképet.

Szóval most meg kell hallgassunk két előadást. Nekem igazából soha sincs kedvem plusz feladatokhoz, még jó, hogy vannak önként jelentkezők.Oh, a következő óra két órával korábban lesz, nekem mondjuk mindegy. Végre egy jó hír, nem kérdez a múlt évi anyagból, ennek meglehetősen örülök, azthiszem egy kicsivel többet felejtettem a kelleténél.
- Miss Waldgrave, ön következik!- gyorsan előkaptam egy pergament és a pennámat, felkészülve a jegyzetelésre.

Tanévnyitó.
                                                                                                                                                            Az utolsók között szálltam fel a vonatra, majd megkerestem azt a kupét, amelyben már hatodszorra utazok. Minden év ugyanúgy kezdődött, s habár untam ezt, sohasem változtattam rajta. Mindig ugyanabban a kupéban,  Rebeccával utaztam.  Mint mindig, most is az ablak melletti helyet szemeltem ki magamnak.
Ma Beccának egész jó kedve volt, rengeteget fecsegett velem ellentétben.  Most nem nagyon tudtam figyelni rá, más dolgokon járt az eszem. 

Végre a vonat befutott. Belépve a nagyterembe, feltűnően más volt a hangulat és még nem vetettem egyetlen pillantást sem a tanári asztal felé.  Ott javában megváltoztak a dolgok, azaz a személyek. Azt hittem, hogy csak Dumbledoret kell hiányolnunk, de sok tanárt nem látok most. S itt van ez a sok idegesítő új arc, akikben szerént véleményem szerint nem bízhatunk. Szörnyű ez az egész, mégis csak jobb lenne úgy kezdeni ezt az évet, ahogyan eddig kezdtük. Amikor még itt volt Dumbledore, s ő csendesítette le a diákokat, akik olyan vidámak voltak, s olyan hangosak. A mardekárosokat, akik annyit piszkálódtak, s az oroszlánokat, meg a többieket.
Leültem a Griffendél asztalához, s ott vártam, hogy történjen végre valami.  Körbe néztem, s a kép itt is hiányos volt, vannak akik nem tértek vissza.  Akik mégis visszatértek, azok mereven, szomorúan ültek az asztal mellett, alig néhány  szót szólva.

Megérkezett Hagrid az elsősökkel.  Egymást követően ülnek  le a székbe, majd mennek a Mardekár asztalához. Hozzánk alig  jött néhány nebuló. Gondolom mindannyian aranyvérűek. Amikor a ceremóniának vége lett, McGalagony professzor lépett előre. Üdvözöl bennünket, majd bemutatja a tanárokat. A Hollóhát ház  feje Tristram de Crasso,a  rúnaismeret tanár. Azonban ez nem keltett akkora feltűnést, mint a Mardekár feje, Angelus Mirol, és ő tanítja a sötét varázslatok kivédését is. Még további nevek hangzanak el, amelyekre már nem nagyon figyelek.
McGalagony professzor tovább folytatta beszédét. Most következett a legrosszabb. A legrosszabb a félvérekre, mugliszületésűekre vonatkozott. Nem hagyhatták el  akármikor a Roxfortot. Egyeseknek ellenőrizték a leveleiket. Az aranyvérűeknek nem kellett etikett órára járniuk.
Ezzel véget ért McGalagony beszédje, s a diákok hozzákezdtek a vacsorához. Ami engem illett, alig ettem néhány falatot, ez a rossz hangulat az étvágyamat is tönkretette.
Számítottam rá, hogy lesznek olyan szabályok, amiket nem fogok csípni, de azért erre nem számítottam.

A vacsora után megkerestem Rebeccát, aki épp egyedül ment valahová.Utána szaladtam, s letámadtam néhány kérdésemmel, s kijelentésemmel.
-Héé, merre tartassz? Azt hiszem egy kicsit csatlakozom.Gondolom nem probléma?- hát persze, hogy nem az, gondoltam magamban.- Amint látom te sem vagy jó hangulatban, habár senki sincs abban. Ááá, nem számítottam erre a sok szabályra. S szerintem hülyeség, ez a három csoportra osztás, túl nagy dolgot csinálnak abból, hogy ki aranyvérű és ki nem. Úgy értem engem nem érdekel, hogy kinek milyen vére van. Minden úgy volt jó, ahogyan  addig volt, míg Dumbledore élt. Nemde?
Becca egy ideig hallgatott, azt hiszem egy kicsit összezavartam őt ezzel a sok fecsegéssel. Na mindegy.
-Azért szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy aranyvérűek vagyunk. Nem ellenőrzik a leveleinket és elhagyhatjuk a Roxfort területét is.- mondtam, miközben mosolyogtam egyet. De ez amolyan erőltetett mosoly volt, most másképp nem sikerült.

Becca Garn, köszönööm
Furcsa. Az egész napom azzal töltöttem, hogy hol nevettem , hol meg sirtam. Leginkább sirtam, ami szerintem senkit sem lepett meg. Vagyis azt hiszem. Egy ilyen szörnyű esemény után jogom van sirni, már csak azt tekintve, hogy mennyire kötődtem apuhoz. Amikor anyu elmondta, hogy mi történt, azt sem tudtam melyik világon vagyok. Csak álltam s szólalni sem birtam. Megjelent Rebby, s az a lány, akit nem nagyonm szimpatizálok. Egyik percben nevettem, s a másikban az ágyra leborulva zokogtam. Hangulatingadozások.
S ez a hülye álom, de én biztos vagyok benne, hogy mindez rosszul végződött volna, ha nem ébredek föl. Na mindegy, igy legalább nem nyomaszt az is.
Már későre jár. Rebecca motyogott valamit a hátam mögött, csak nem értettem, hogy mit. Na mindegy, ha nagyon fontos, akkor majd megismétli magát. Én meg persze újból az ágyon feküdtem. Egyszerre csak azt hallom, hogy valaki szalad lefele a lépcsőn, s utána még valaki. Hallottam a lépteiket. Megforditom a fejem, s sehol senki. Se Justin, se Becca. Ja, most már értem, Becca azt mondta, hogy neki haza kell mennie, s én nem értettem. Gyorsan felugrok, s én is letroppoltam a földszintre. Rebby épp most nyitja ki az ajtót.
-Várj!- kiáltottam föl. Becca gyorsan megállt, s én odafutottam hozza.- Köszi, hogy ma eljöttél. Jó volt, hogy itt voltál. Gondolom nem volt kellemes élmény. Azthiszem még nem láttál ennyit sirni. S az örökké vidám Stone kúria még sohasem volt ilyen szomorú és gyászos. Ijesztő. Mégegyszer, köszi mindent. Nem untatlak tovább, szóval jó utat hazafele. Szia, hamarosan találkozunk.
-Viszlát- hangzott Rebby egyszavas válasza az én "prédikációm" után. Becsukta az ajtót s elment.

Rebecca
Úgylátom, Rebecca valaminn elgondolkodott.Nm is tudom, valamiért olyan érzésem van, hogy ennek az álomnek nem lett volna jó vége, ha nem ébredek föl. Kiváncsi vagyok, vajon mi történt volna a csók után. Valami vérengző szörnyeteggé változott volna a srác, vagy esetleg valaki megölt volna bennünket..Ki tudja?Az a lényeg, hogy már vége, és nem falt föl semmi.  Most már megint szegény apám jár  a fejembe. Ez lehangolt..
Az óra sem akar működni, kiváncsi vagyok, mit kezd majd vele Rebby.Ezek a furcsa kijelentések, amiket az előbb mondott, nem nagyon értem, hogy miért mondta. Furák lennénk mi Justinnal?Nem tudom, de az biztos, hogy nem vagyunk hétköznapiak. Azt azonban elhiszem, hogy Becca is szeretne egy tesót. Én persze imádom Justint, el se tudom képzelni nélüle az életemet, gondolom eléggé unalmas lett volna a gyerekkorom nélküle..Nem tudom mondott-e még valami mást is Reb, nem tudtam rá figyelni, teljesen elvonta a figyelmem Justin.Hm..Ahhoz képest, hogy most minn megyünk keresztül, elég jól viseljük a gyűrődést, de belül azért nagyon szenvedek, annyira üresnek érzem magam, mintha apu elvitt volna magával egy részt belőlünk. Egyszerre csak leborultam az ágyra és sirni kezdtem, kitörtek belőlem az érzelmek, amelyeket egész álló nap rejtegettem. Zokogtam. Justin odalépett hozzám, a kezét a vállamra tette.
-Nyugi..
-Oké, de nem nagyon megy. Rebby?- csak azért kérdeztem, mert ahogy az ágyra dőltem, hirtelen azt hittem, hogy elment.
-Nem..-hangzott Justin válasza.
-Jah, oké, az jó-mondtam még mindig szomorúan. Újra sirni kezdtem, nem birtam fölszáritani a konnyeim.

Rebby
 Nem akarom épp Justinnak elmondani EZT az álmomat, mást elmondanék szivesen de ezt nem. Teljességgel ki van zárva.
- Nem szégyenlem Justintól, de neked akarok mondani valamit és kész.- mondtam merészen Rebbynek. Jót tett ez a kiadós alvás. És ez az álom, hát az maga volt a tökély. Nagyon energikus lettem hirtelen és vidám is egyben. Gondolom ez rajtam is meglátszik... Gyorsan felugrottam a kanapéról, s Rebbyt is felhúztam onnét.
-Na gyere föl a szobámba, s ott mindent elmondok. Justin, mindjárt jövünk..Bocsika...- ünnepélyesen elvonultunk, ahogy észrevettem Justin le sem vette rólunk a szemét, s sunyi mosoly ült ki az arcára.Én visszanéztem, s rávigyorogtam.Gyorsan fölugráltunk a lépcsőn, egyenesen a szobámba mentünk. Rebbyt lehúztam az ágyamra, s én becsuktam az ajtót. Nem vágytam kivülállók jelenlétére.
-Na szóval..Az előbb eltaláltad, az álmomról szeretnék mesélni. -*széles mosoly, kihúzza magát*-Egy tisztáson voltam, nem jártam még sohasem ott, de olyan érzésem volt mintha már ezerszer láttam volna a helyszint. Szóval, ott voltam egy tisztáson, egymagamban, a fűben ültem. Valami zajt hallottam az egyik bokor felől, odamentem, hogy megnézzem mi lehet az. Nem láttam semmit, tehát visszafordultam, s egyszercsak egy hideg kezet éreztem a vállamon. Hátranéztem, egy gyönyörű pasi állt előttem, de a biztonság kedvéért előkaptam a pálcám, s fenyegetőzni kezdtem. Valószinüleg ez volt az amit ti is hallottatok. A fiú csak nevetett, s mondta, hogy neki is van pálcája, szóval kár igy fenyegetőznöm. Én persze hallgattam rá- ami azt illeti eléggé naiv vagyok, de mindegy- aztán nagyon jól elbeszélgettünk, eléggé megkedveltem. Később elmentünk sétálni, bementünk az erdőbe. Be kell valljam, ha egyedül  mentem volna tutira nagyon féltem volna, de az idegennel biztonságban éreztem magamat. Ott is rengeteget beszélgettünk, aztán én nekidőltem egy fának, s ő rám dőlt. S megcsókolt. Én persze nem ellenkeztem. Tudod milyen vagyok.- nevettem.
Látszólag érdekelte Rebbyt a történet, izgatottan hallgatta amit mondok, úgy láttam... Már elég hosszú ideje meséltem neki, de nekem csak 5 percnek tűnt. Ránéztem az órámra, hogy megtudjam, hogy pontosan mennyi ideje is vagyunk itt, de az meg volt állva. Odamentem, s megnéztem mi baja lehet, gondolom kifogyott az elem. Amint az elemeket cserélgettem, valaki kopogott az ajtón.
-Bejöhetsz..-mondtam
-Na  végre!- Justin volt az, nem is hezitált, rögtön belépett.
- Na mi van? Unatkozol nélkülem?- kérdeztem
- Nem csak..- válaszolt, aztán nem folytatta tovább. Csak nevetett. Én sem fagattam, jobbnak láttam ennyiben hagyni a dolgot.- Mit csinálsz azzal az órával? Még a végén összetöröd!
- Nem vagyok én olyan ügyetlen!- mentegetőztem..
- Add ide, majd én megcsinálom- s kikapta a kezemből az órát..
-Oké, hagyom a mesterre.- s nevettem, persze ő is.Mentem, s leültem az ágyra Rebby mellé. Justin ránk vetett egy pillantást, majd üjra elmerült az óra javitásában. - Hé nem csak az elem fogyott ki?
- Nem. Egy kis technikai hiba is föllépett.
- Értem én.. Nem vagytok éhesek?- látom mindenki bólogat, hogy nem.- Na jó, mert én sem vagyok az.- mindketten röhögtek..-Hát mivan? Csak megkérdeztem?
-Tudjuk..- újra kacagni kezdett.
- Aha..

Rebecca        
         Jóformán megsem hallgattam Rebecca válaszait, nem úgy tűnik, mint akinek jó kedve lenne. Bekapcsoltam a zenét, majd visszaültem a kanapéra. Senki nem szól semmit, legalább 5 percig tartó némaság honol, amikor Rebby kinyögi, hogy "bocs". Gondolom Justinnak mondta, merthogy én nem értem, hogy minek is mondta. Újra csönd van, már- már idegesitő, de nincs mit mondjak.
 
         Egy nagyot ásitottam, álmos vagyok. Má alig birom nyitvatartani a szemem. Most épp egy altatódal szerű dal megy, úgy érzem enm birom tovább, és egyszerre elsötétül minden. Elaludtam. Egyszercsak egy tisztáson találtam magam. Egyedül vagyok, azthiszem. Levagyok ülve a főben, s azon morfondirozom, hogy hogyan juthattam ide, és egyáltalán jártam már itt valaha. Olyan érzésem van, mintha már ezer éve ismerném ezt a helyet, pedig nem emlékszem, hogy valaha jártam itt. Órák óta itt vagyok, s gondolkodom, hogy mit csináljak. Egyszercsak egy bokor felől zajt hallottam, valami van mögötte. Felugrok, közelebb megyek, lassan óvatosan, megtaláltam a pálcám, és azt is készenlétbe helyeztem. De egyszerre elhalkult minden, újra csönd van. A bokornál nem láttam semmit, tehát visszaindultam, oda, ahol ültem. Valami hozzáért a vállamhoz, valaki van mögöttem, valaki akinek nagyon hideg a keze. Megpördültem a tengelyem körül, előkaptam varázspálcámat.
- Elég! Állj meg ott! Ne kényszerits arra, hogy használjam!
Egy magas fiú állt mögöttem, egy farmernadrágot és egy inget viselt. Nevetett azon amit mondtam, pedig én próbáltammegijeszteni.
-Engem nem zavar, nekem is van!- vetette oda félvállról. Ettől a mondattól megdermedtem, majd gondoltam taktikát váltok.
- Rory Stone!- mondtam, s kezetráztam vele.
- Marcos Black!- mutatkozott be ő is, és kedvesen rámmosolygott.- Gyere, üljünk le a földre.Am..Honnan jöttél?
-London. És te?
-Szintén.-újra mosolygott. Most, hogy jobban megfigyelem, nagyon jóképű pasi. Egyszerűen gyönyörű.
-Hány éves vagy?
-18, s te?
-17
- Gyere menjünk sétálni! Jártál már itt?
- Ah, nem!
        Felálltunk, s elindultunk be az erdőbe. Nagyon jól éreztük mindketten magunkat, gyorsan eltelt az idő. Rengeteget beszélgettünk. Megálltunk egy fa mellett, én a fára dőltem, s ő rám. Megcsókolt.

       Egyszerre egy nagy csattanást hallottam, felriadtam. Megláttam anyut, amint belépett a nappaliba. Csodálkozva nézelődtem, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi történt.
-Nyugi, csak anyu az- mondta Justin- Egy jó nagyot aludtál.
-Oh na..Csak álom volt..A fenébe..Am Rebby hol van?-kérdeztem
-Itt van mögötted
-Jah, bocsi nem vettelek észre.-Fordultam Rebecca felé- És mikor aludtam el?
- Pár órája-mondta Justin- S még beszéltél is álmodban..-vigyorgott
- Na ne..És mit mondtam?
-Hát csak annyit, hogy: Elég! Állj meg ott! Ne kényszerits arra, hogy használjam!
-Aham..- Ezt biztosan akkor mondtam amikor megláttam Marcost.- Aztán kell mondjak neked valamit Rebby, de nem ma, majd máskor..

Rebecca Garn

Most már eldöntöttem, Angelina nem szimpatikus. Olyan flegma Rebbyvel, csak Justinnal tud kedvesen beszélni. Csak véletlen törték össze a poharat, amugy meg nem csak Becca hibája, hanem Justiné is, csak ezt Angelina nem vette észre..Sajnos...Remélem mihamarabb elmegy, már kezd idegsiteni. Nem is értem mit keres itt.

Rebby kifutott a mosdóba, ugyláttam megsebesült. Angelina Justin után leszaladt a nappaliba. Én gyorsan Rebecca után mentem. Gyorsan megérkeztem a mosdó ajtajáig, bekopogtattam.
- Jól vagy? Bejöhetek?- kérdeztem..
Egy pillanatig vártam, mig Becca válaszolt, aztán beléptem a fürdőbe. Láttam, hogy Rebby a kagylóra van támaszkodva. A tükörben megpillantottam hajával boritott arcát, még a szeme sem látszott. A keze azt hiszem vérzik.
- Be kell kötni a kezed? Fáj?- gyorsan közelebb léptem hozzá.

Kerestem valami kötszert, hogy beköthessem a kezét. Gyorsan ment. Felálltam, majd megmostam a kezem és az arcomat. Valami nagyot csattant, gondolom Angela ment el, aminek persze örülök. Justin jelent meg az ajtóban. Mindkettőnk tekintete rászegeződött. Angelát nem látom sehol, ugyhogy tényleg elment.
-Mi történt? Angela elment? Miért?- kérdezgettem..
-Angela elkezdte sértegetni Rebbyt, s én mondtam, hogy nincs igaza, s aztánmegharagudott, s elment. De nem baj,  már kezdett idegesiteni.-szmolt be Justin.
-Jah.. Értem, szóval elment...
-El - mosolygott- Sajnálom Rebby, nem vettem észre, hogy mögöttem vagy, az én hibám..-fordult a lány fele- De mi történt veled? Megsebesültél?
 Gyorsan kimentünk a mosdóból, egyenesen a nappaliba. Leültünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tv-ét. Semmi érdekes dolog nem volt, igy hát ki is kapcsoltam. Felugrottam, és bekapcsoltam a zenét.
- Szeretnétek mást hallgatni?
- Á nem, részemről megfelelő..
-Oké, és neked tetszik ez a zene Reb?

Gerry   és     Rebby
          Most egy kicsit rosszul érzem magam, nem voltam valami kedves Rebbyvelé szembe, pedig ő a legjobb barátnőm.S most egy ilyen hülye, értelmetlen veszekedés miatt mindennek vége? Vajon tényleg annyira megsértettem? Vagy csak, jobbik esetben, egyedül szeretne maradni, remélem.. Egy kicsit egyedül hagyom, aztán megbeszélem vele a dolgokat, és persze bocsánatot kérek. Még voltak kisebb korunkban kisebb- nagyobb veszekedéseink, de utána rögtönm kibékültünk. Biztos ami biztos, nem fogom hagyni, hogy ne béküljünk ki. 

-Na mindegy... Most inkább nem zavarom.-  mondtam Gerrynek. Másr Rebecca hallótávolságon kivül van, és én úgysem szaladok utána, gondolom nem vagyódik most a társaságomra.- Jajj.. Nena. Elfelejtettem megkérdezni, hogy miért hivott ide. Valamit szerettett volna mondani nekem, s én nem hagytam.

        Már nem látni Rebbyt, szóval visszafordultam Gerry irányába. Elmélyültem a gondolataimban. Nem szóltam többé Gerryhez.  Nagy csend volt, mint az előbb.  Bármennyire is szerettem volna, nem sikerült elterelnem a gondolataimat évfolyamtársamról. Rengeteg kérdés tevődött fel bennem, csak most egy ideig, nem kapok rá választ, úgy tűnik.

-Sietsz valahová?- kérdeztem. Mondjuk nekem nem volt kedvem ahhoz, hogy itt maradjak. Szóval magamban azt tervezgettem , hogy szépen elmegyek innen. Először a klubhelyiségbe, majd megyek enni. Csendesen korgott a gyomrom, nem nagyon szerettem volna tovább várakoztatni.
- Azt hiszem most én is megyek...- mondtam.. Megpördültem a tengelyem körül, aztán elindultam. Visszaforditottam a fejem, rápillantottam újdonsült barátomra – Szia, gondolom találkozunk még. Szép napot!
            Gyorsan elsiettem , és többet nem néztem hátra. Elindultam a klubhelyiség irányába, ahogy azt az előbb elterveztem.

Reby=]                                                                       Gerry;)


             Nem tudok hinni a fülemnek. Ezt aztánvégképp nem gondoltam, volna, hogy a büszke Rebby megfogja kérdezni egy mardekárostól, hogy leszünk-e barátok. Érdekes, még azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán tovább fog Gerryvel beszélgetni, méghozza Gerry is belegyezik, pedig pár perce meg keményen folyt a szócsata, szerencse hogy nem került elő a varázspálca, mert annak nem lett volna jó vége.De mindegy, most már van egy mardekáros barátom. Hát nem hiszem, hogy Gerry nagyon fog vele dicsekedni a többi mardisnak.Az ő baja...
-Oké, tőlem lehetünk barátok, ha mindketten ezt akarjátok, persze.- És mosolyogtam, de a csodálkozás nagy mértékben kiült az arcomra.Bármennyire is akartam, nem tudtam elrejteni.
       
            Most már egyre többen kezdtek el járkálni, már a nap is javában süt, most már persze nem ius fázom. A lábamnak semmi baja. Van egy új mardekáros barátom. Ezennel kijelenthetem, hogy köszönöm szépen én jól vagyok.
Hirtelen eszembe jutott, hogy nagy kedvem lenne énekelni egyet. Nem tudom, hogy miért, csak igy érzem. Még szerencse, hogy ma lesz lehetőségem rá. Addig kibirom valahogy.
-Hány óra fele van? Vajon mennyi ideje vagyunk itt? Hát eléggé mozgalamas reggelünk volt..
              Nagyon nagy a sürgés- forgás, egy lány akart elmenni mögöttem, csak egy kicsit eltorlaszoltam az utat.
-Bocsi...Csak sietek..- magyarázkodott, majd hozzám ért, hogy álljak félre.
-Oké, nincs semmi baj.- Rámosolyogtam a lányra, majd odébbálltam.
 
                Közelebb léptem Rebyhez, majd Gerryre néztem. Nem tudtam mi történik, csak hallgatunk és állunk egy helybe. Legalább 3 percig ezt csináltuk. Pedig igazán nem kért rá senki, hogy hallgassunk. Egszerűen elfogyott a mondanivalónk, pedig csak most lettünk barátok. Nagyokat sóhajtottunk, pedig nem volt okunk arra sem. Személyszerint, még nem ébredtem fel rendesen, pedig már régóta itt ücsörgünk.
- JAjj, mondjatok már valamit, nagyon idegesitő számomra ez a nagy csend.Kezdek éhes lenni.- probálkoztam mgtörni a csendet, remélem sikerrel járok.. Az evés az ami most először eszembe jutott, pedig én aztán nem szoktam sokat enni, sőt a kelleténél is kevesebbet. De most már korgott a gyomrom is. Ideje lenne egyek valamit..

                                                      Rebecca
   

        Látom nem valami jó társaság Angela Rebecca számára. Az igazat megvallva nekem sem annyira szimpatikus. Kissé túlpörög mindent, elvégre mi Justinnal gyászolunk. Ettől a gondolattol újra elszomorodtam. Oh..Olyan rossz érzés hogy apu nincs már velünk. Ránéztem Justinra, és a szomorú hangulat, ami teljesen átjárta a testemet, Justint is elszomoritotta. Most mindenkire ráragadt a rossz hangulat. De most hogy visszagondolok, nekemis volt egy rossz közérzetem, mielőtt apu meghalt. Olyan furcsa érzes, mintha valaki kiüritette volna a melkasomat, s csak az üres testet hagyta nekem. Könnycseppek elkezdtek az arcomról lepörögni. Próbálom szinlelni, hogy sirok, de nem sikerül. Törölgetem a szemem, nehogy észrevegyék a többiek, hogy mi történik velem. Egy percre elfordultam, hogy felszáritsam a könnyeim, valamiért nem sikerül. Semmi értelme rejtegetnio az érzéseim, jogom van sirni. De nem akarok ezzel senkit terhelni, talán azért csinálom ezt a hülyeséget.

       De miez? Valami a vállamon...Megfordulok, és látom, hogy Justin van mellettem. Ráborultam a vállára, s zokogni kezdtem, a  szemem srkából észrevettem, hogy Rebbi is közeledik felém, mig aza szivtelen Angela csak mérgelődik, mintha utálna engem. Biztosan azért dühös rám, mert elvontam Justin figyelmét róla. Gondolom tetszik neki a bátyám, csak szerintem az érzés bnem kölcsönös.
     
       Egy pár percig, azt hiszem igy álltam a szoba közepén Justin vállára borulva. Hosszú időnek tűnt nekem. Végre megnyugodtam felemeltem a fejem, és elkezdtem hátrálni.

- Köszönöm.- mondtam halkan, s megtörve.-Amúgy nem várok én senkit, csak úgy volt kedvem, hogy több poharat hozzak. Amm.. És teJustin vársz még valakit?
-Nem tudom..- és egy sunyi mosolyt vettem észre az arcán.
-Ez igent jelent?-kérdezősködtem tovább.
-Mondom, hogy nem tudom.- most már ő sem mosolygott.

                                                                          Rebbyy
Nagy szerencsétlenség érte a Stone családot. Egy szinte ismeretlen baleset gyanán elvesztette fontos tagját, David Stone-t. A kedves és tisztességes apát. Aggodalmas, szerető, jószivű embert. Az imádnivaló férjet. Meghalt, és soha többé nem jön vissza.Most Justin is itthon ül, nem koborol, nem megy a haverjaihoz, hanem egyedül gubbaszt szobájában. Nagyon megviselték a történtek, remélem nem lesznek túlságosan rossz hatással rá . Nagyon féltem, pdig igaz hogy ő a nagyobb, de akkoris. Ő az én szeretnivaló, kedves bátyám.Igazából nem csak ő viseli rosszul a történteket, hanem anyu és én is. Anya éjt nappalá téve sir. Gondolkodik, hogy hogyan tudta volna megmenteni apát, akkoris, hogy nem volt mellette a baleset történtekor.Hiába minden, nem lehet változtatni a dolgokon. Én is rengeteget sirtam. Fájdalmaim vannak, mégpedig olyanok mintha egy nagy, hegyes és vastag tű szurkodná a mellkasomat.
 A szobámban üldögélek egyedül.. Azon gondolkodom, mivel tudnám lekötni a gondolataimat, hogy ne gondoljak apára. Ekkor eszembe jut, hogy van egy jó könyvem amit már régóta elszeretnék olvbasni. Gyorsan felugrok az ágyról, a könyvespolchoz megyek s elkezdtem keresgélni azt a bizonyos könyvet. Nem tudom, mi volt pontosan a cime, s az irója nevét is elfelejtettem, de arra emlékszem, hogy valami szellemekről és varázslókról szól. Persze csak a könyv boritóján ékeskedő néhány soros tartalmat olvastam el, és onnan tudom, hogy szellemekről, meg varázslókról szól. Nézem sorra a polcokat, és végre megtaláltam a könyvet. Egy bagoly, egy szellem, és egy varázspálca volt a boritóján. Ez állt rajta:
     "Jessica Stephenie Greengrass:
                     A sűrű rengeteg titkai"
Visszasiettem az ágyamhoz, felugrottam rá, és hátra dőltem. Elkezdtem olvasni. Nagyon érdekesen kezdődik a történet, vicces és ijesztő fordulatokkal sűritve. Már vagy két órája olvasom, nagyon érdekes. Egyik pillanatban megszólal a csengő. Gyrosan felugrom és már szaladok is ajtótnyitni. Közben kiáltottam:
"Haggyjátok! Kinyitom én!"
Gyorsan letroppoltam az ajtón és már ki is nyitottam. Rebbeca Garn. De örülok neki, már nagyon rég nem járt nálunk. Gondolom ő is nem rég tudta meg a rossz hirt. Erre a gondolatra egy könnycsepp kifordult a szememből. Apu miatt, persze nem Rebby miatt. Gyorsan nekiugrottam és jón szorosan megöleltem.
-Szijjaa Rebbyyy! Kösziii, hogy itt vagy. Már rég nem jártál minálunk.- örvendeztem.
Nagyon jó, hogy itt van. Végre van kivel beszélgessek. De most veszem észre, hogy Rebby nem egyedül jött. Van vele valaki, csak én még nem ismerem.
- Akarom mondani sziasztok! Téged nem láttalak...De gyertek bennebb.- hivogattam szépen, kedvesen be őket  a házba..- Rory Stone vagyok. És te?- fordultam az ismeretlen lány fele.

Rebby ^^   &&&&  Gerry:]
Hát igen.. Elment a kedvük a beszéléstől, senkinek sem avat be a a dolgokba..Na de nem baj, biztosan nem történt más dolog azon kivül, higy sértegették egymást. Akkor inkább nem kérdezek rá még egyszer. Rebby még csak nem is szándékszik válaszolni a kérdésemre, látszik nincs már jó kedvében. Tudni kell róla, hogy hangulatember... Nem kellett tovább várjak, arra a  válaszra, amire számitottam.
-Semmi- mondja Gerry. Hát igen...Gondoltam, hogy semmi.
-Legyen szent a béke.- zihálja Reb. Nekem meg szinte tátva maradt a szám. Nem gondoltam volna, hogy  már most kiakar békülni Gerryvel. Furcsa.. Az előbb még úgy veszekedtek, most meg legyen szent a béke? Kiváncsi vagyok Gerry beleegyezik-e...
- Össze sem vesztünk és különben is, miért lennél jóba egy mardekárossal?- Hát igen..Erre a válaszra számithatott volna Becca is.. Gondolom azt hitte, hogy Gerryt jelenleg nem fogja érdekelni a ház.. Rosszul hitte. Abban az egyben igaza van Gerrynek, hogy össze sem vesztek, ez csak afféle szócsata volt.
    Eddig csak távoli figyelője voltam az eseményeknek, de nem birom tovább, hogy ne szóljak közbe. Különben sem kért rá senki, hogy hallgassak.
-Miért ne lehetne jóban egy mardekárossal? Attól eltekintve, hogy teljesen különbözőek az érdkelt témaköreitek, lehettek még barátok.- Ahogy elkezdtem mondandómat mindketten értetlenül és meglepődötten néztek rám. Bizonyára megfeledkeztek arról, hogy jelen vagyok. Sebaj… Most már észrevettek.. Egy széles vigyor jelent meg arcomon. Örültem, hogy szóhoz juttam. Néha- néha nagyon sokat beszélek, és egyszer- egyszer felidegesit, ha csendben kell ülnöm..

Gerry and Rebby
            "A titok válasz mindenre, ami van, ami volt és ami valaha lesz."

Gyorsan visszaértem a gyengélekedőről. Egy kicsit bicegve lépkedtem, mnivel, hogy vannak maradványai a balesetnek. De ez csupán enyhe fájdalom.Egy kicsit sajog a bokám...Kíváncsi vagyok mi történt addig, amíg én távol voltam.Vajon veszekedtek, vagy talán befejeződött a "harc". Rá is kérdezek gyorsan..
-És mi történt, míg távol voltam- érdeklődtem gyorsan nehogy lemaradjak valamiről. Nem idegeskedek, a válaszva várva csak azon elmélkedek, hogy akkkor vége szakad ezzel a beszélgetésnek. Szívem szerint még egy kicsit maradnék, semmi kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.Amúgy sem szeretném felébreszteni a többieket.
Nagyon korán van még.Madam Pomfrey is érdeklődött affelől, hogy mit is csinálok én ilyen korán a Kelet-déli összekötő hídnál, ugyanis említettem, hogy ott történt a baleset. Mondtam, hogy épp hátrafele lépkedtem, amikor kibicsaklott a bokám.
Gyorsan válaszoltak, és félre is tettek, olyan értelemben,hogy már megint elterelték egymás figyelmét rólam. Folytatódtak a beszólások, cikizések. Az ők bajuk. Engem nem érdekel, hogy mi a véleményük egymásról. Egyszer valamikor, aztán kibékülnek. Remélem...Csak most érdekes hallgatni, hogy veszekdnek, mivel most találkoztak először. Tudom, eléggé rosszféle vagyok. Azzal töltöm az időt, hogy őket hallgatom.S még tetszik is snekem. Nem is tudom, hogy ezek után, fognak-e majd egyszer, valaha beszélgetni...
Ez titok marad egy ideig...