Grad.

"-Ühü...szóval egy csapóajtó ami egy biztonságos utat nyújt a kísérletezni vágyóknak. Gradi Gradi... Ott a bájitalszakkör. De nem baj. Még a világ végére is elmegyek veled."-gondoltam magamban de teljesen mást mondtam neki:
"-Benne vagyok. Megnézhetjük azt a csapóajtót"
Ekkor hirtelen felkelt mellőlem Grad. Azt hittem hogy valami rosszat mondtam vagy hangosan gondolkoztam és megtudta azt hogy én tudom azt hogy ő már egy ideje füllentget nekem. Persze ezek a füllentések olyan kis aranyos füllentések. Nincsen velük semmi baj. Amíg ezen morfondíroztam hirtelen egy rendkívül erős de mégis puha kezet éreztem az enyémen. Felnéztem és az a férfias kéz Grad tulajdonában állt. Még megszólalni se volt időm de már húzott is kifelé a könyvtár ajtaján.

Alighogy kiértünk az  levegőre már éreztem a meleg napsugarakat az arcomon. Annyira szép volt mindent. A madarak csicsergése és a falevelek zizegése annyira felejthetetlenné tette azt a pillanatot amint kéz a kézben sétáltunk Graddal (mert még most se engedte el a kezemet).
"-Furcsa hogy még arról a rövidebb utat rejtő csapóajtóról még nem hallottam. Te honnan tudsz róla?"-kérdeztem Gradat. Eközben az arcát vizsgáltam. Gyönyörű barna bőrén nagyon különlegesen törtek meg a napsugarak.

"Ööö...Milyen messze van még az a csapóajtó?"-kérdeztem tőle.
Alighogy ezek a szavak elhagyták a számat egy kis húzást éreztem a talaj felé. Azt gondoltam hogy megérkeztünk a csapóajtóhoz. De nem. Grad huppant le a földre és kezdett el húzni maga mellé. Hát mit tehettem volna mást leültem mellé. Kicsit ügyetlenül sikerült leülnöm hiszen majdnem ráültem Grad kezére. Nem tudom hogy ennek ő örült volna-e vagy sem.
"-Bocsi."-mondtam neki egy kicsit elpirulva.
A fiú elmosolyodott és kivillantak a szabályos fehér fogai.
Ezután vett egy mély levegőt mintha mondani akart volna valamit...

"-Hmm...Szóval egy annál is jobb férfivá akartál válni mint most vagy? Ez így nem jó. Hol az önbizalmad? Legyél büszke magadra! És amint láthatod még a főzet se kellett ahhoz hogy idejöjjek hozzád és beszélgessünk."
Miközben ezt mondtam Grad elmosolyodott. Persze alig észrevehetően de én akkor is észrevettem. Ez annak a jele hogy füllentett vagy ideges vagy ő is érez valamicske szimpátiát irántam. Amíg ezen gondolkoztam meghallottam a hangját és ez kizökkentett a gondolkozásomból.
Arra kért hogy segítsek neki elkészíteni a főzetet. De várjunk csak! Az előbb még arra kellett neki a százfűlé főzet hogy én szóba álljak vele most meg arra hogy kész legyen a házija. Ez érdekes...de mégis aranyos.
Kicsit meglepetten de ezt válaszoltam neki:
"-Dehogy hagylak cserben. De csak abban az esetben segítek neked, hogy ha tényleg csak arra használod majd a főzetet hogy ne rúgjanak ki. De ha arra kell, hogy más ember legyél akár egy órácskára is akkor nem segítek. És a vajsörre való meghívást pedig elfogadom. De csak akkor ha a főzet készítés közben figyelsz és jól viselkedsz."- feleltem neki egy cinkos kacsintás kíséretében.
"-Amúgy meg remélem, hogy nem ijesztettelek meg ezzel a sok kikötésemmel. ". -egészítettem ki angyali nézéssel a mondandómat.

>Grad<

"-Százfűlé főzet egy Bájitalok sárkányok ellen című könyvben? Elég érdekes."-mondtam és közben gyanúsan mosolyogtam. De ennek ellenére mégis belementem a játékába és ezt feleltem:
"De természetesen segítek. Elsőre elég bonyolultnak látszik az elkészítése de ha egyszer megérted utána már álmodból felriasztva is tudni fogod az elkészítését. Van nálad valamilyen íróeszköz és egy darabka papír hogy lediktálhassam a dolgokat?"
A válasz eme kérdésemre egy egyszerű vállrántás volt.
"-Ühüm. Elvitte a cica a nyelved? "-mondtam.
Erre a kérdésemre már egy kicsivel bővebb választ kaptam hiszen már nem csak a vállát rándította meg de már a fejét is sikerült megráznia. Ennek ellenére úgy döntöttem hogy nem akadékoskodom és segítek neki.
"-Szóval nincs nálad semmi se. Akkor adok neked egy kis papírt és lediktálom a hozzávalókat és a főzet elkészítését."
Miközben átnyújtottam a lapot összeért a kezünk. Én lesütöttem a szemem ő pedig lassan elhúzta a kezét.
"-Khmm. Akkor lássunk hozzá. Hozzávalók: juharfa fátyolkája, bikornisszarv-őrlemény, pióca, meghajtófű, disznópázsit, szárított bumszalagbőr, és egy darabka abból akivé válni akarunk. A hatása egy órán át tart, a fogyasztója egy másik személlyé változik de csak külsőleg. A meghajtófüvet teliholdkor kell szedni, a juharfátyolkát pedig 21 napig kell párolni. Röviden ennyi. Remélem érthető volt. Ha nem akkor nyugodtan mondd el hogy hol akadtál el. "
A recept lediktálása alatt észrevettem egy kis csillogást a szemében. Talán a főzet iránti érdeklődése váltotta ki? Vagy talán egészen más?
"-Amúgy meg miért kell neked a százfűlé receptje? Egy nem egészen egyszerű háziként kaptad vagy pedig valakivé átakarsz változni?"

"-Huh. Ez egy hosszú és fárasztó nap volt. Ki kell engednem a gőzt de hát hova is menjek.  ??? Sétáljak egyet? De hát az egyedül nem jó. Merre is menjek? Mit csináljak? " - miközben ezeket gondoltam gondterhelt arccal lerogytam egy kis padra és elkezdtem nézni azt a tömérdek diákot. Kritikus szemmel vizsgáltam őket. Az egyiknek a haja nem volt jó a másiknak pedig a ruhája állt csálén. Hirtelen egy negyedikes forma diák suhant el előttem. Eléggé szemrevaló volt annak ellenére hogy fiatalabb volt nálam. Elhatároztam hogy követem és kiderítem hogy hova megy. Egy darabig sikerült őt követnem de aztán eltűnt a szemem elől. Eme kudarcom után úgy döntöttem hogy bemegyek a könyvtárba és keresek valami érdekes olvasnivalót. Alighogy beléptem nem kis meglepetésemre megláttam Őt. De hogy leplezzem a meglepettségemet illedelmesen odaköszöntem a nem túl kedves könyvtárosnőnek egy kedves mosoly kíséretében . Ezután úgy tettem mintha valamilyen érdekes könyv után kutatnék. De persze ez csak a látszat volt. A kezembe kerülő első könyvet levettem a polcról és szándékosan szembe ültem azzal a fiúval. Lassan kinyitottam a könyvet és elkezdtem lapozgatni mintha keresnék valamit. Persze egy szót se olvastam el belőle de természetesen nem is ez volt a célom. Miközben olvasást színleltem éreztem hogy egy vizslató szempár van előttem. Lassan felemeltem a fejem és összeakadt a tekintetünk . Be kell vallanom élveztem ezt a pillanatot. Ekkor határoztam el hogy oda megyek hozzá. Óvatosan felkeltem a székről és odasétáltam hozzá.
"-Szia. Adelicia Fox vagyok. Téged hogy hívnak? Esetleg segíthetek valamiben?" - miközben ezt mondtam kedvesen mosolyogtam és a szemébe néztem.

Nad ^^,

Még hogy mihez van kedvem? ...Lebuktatni téged!"
Akartam mondani, de mivel nem mondtam így sikerült megőrizni a tervem.Ehelyett inkább ezt feleltem:
"Beszélgetni szeretnék veled, mert 5 éves korunk óta szinte semmit se beszéltünk egymással :S"
Miközben ezt mondtam, Nad arcán egy halvány mosoly suhant végig és a tekintete a távolba meredt. Jól ismerem ezt a tekintet... Ez a "belevonlakakisjátékomba" nézése. Erre én a"belemegyekakisjátékodbamiközbenteisazenyémbe" nézésemmel válaszoltam, de nem hiszem hogy megértette, mert eléggé el volt merülve a gondolataiban. Mivel nem akartam kirángatni a képzeletvilágából, ezért a saját dolgaimmal törődtem. Megigazítottam a hajam, a ruhám, és az udvaron sétáló fiúkat méregettem. Már 5 perce álltunk szótlanul, mire egy hangot hallottam a távolból.Egy ismerős hangot. Nad hangja volt.
 "Ha az érdeklődési köreimről akarsz beszélgetést folytatni, akkor megkapod."-gondoltam magamban és belekezdtem a mondandóba.
"Nos...Szeretem a nyarat és a telet. Igaz ez egy két külön világ, de mégis olyan szépek együtt. Kicsit olyan mint a szerelem...Nyáron tombol de utána jön a hűvös tél és megszűnik létezni. De ez így van rendjén..."-miközben ezeket mondtam könnybe lábadt a szemem. Egy nyárra gondoltam...egy érzésre...ami hamar megszűnt létezni. Nagy sóhajjal folytattam a beszélgetést remélve hogy Nad nem vett észre semmit az elgyengülésemből.
"Imádom a kiskutyám, a nyalókát, és a  jó társaságot. És imádok beszélni. De  most te jössz Nad. Mesélj valamit magadról"-mosolyogtam és reméltem hogy elszólja magát a kis tervével kapcsolatban.

Nadam

A mosdóból kilépve azon gondolkoztam hogy milyen eszközökkel buktathatnám le Nadat. De sajnos nem én örököltem a leleményességet hanem Nad. Én inkább a maximalista jókislány vagyok aki elhisz mindent.
Mi lesz akkor ha Nadalia gyanakodni kezd és nem jön el a találkozóra? Akkor minden valószínűséggel a tervem megbukik, és ha nem akarom hogy ez a katasztrófa bekövetkezzék akkor sürgősen ki kell találnom valamit.
Hirtelen egy kiáltást és egy tompa puffanást hallottam magam mögül. Hátranéztem és egy kis elsőst láttam a földön feküdni.
"Ó bocsánat. Nagyon sajnálom. Csak éppen gondolkoztam és nem vettelek észre. Hagy segítsek felkelni."
Szóval felsegítettem a földről, még egyszer bocsánatot kértem és tovább mentem a folyosón. Azonban az is megfordult a fejemben hogy megint milyen kis illedelmes lány voltam. Egy elsőstől kértem kétszer bocsánatot...hogy tehettem ilyet  :o Nad biztos otthagyta volna és nem segített volna neki.
"Uh. Nad. Már 4 van óra és biztos vár rám."
Elkezdtem rohanni a lépcsőn mint egy őrült és közben nem vettem észre h. kikötöződött a cipőfűzőm...Hirtelen elvesztettem az egyensúlyom és az utolsó 4 lépcsőfokot bukfencezve tettem meg.   Nagy csattanással földet értem...
Miután feleszméltem, körülnéztem hogy látott-e valaki? Pechemre a fél Roxfort látta a tornabemutatómat. Néhány nebuló tapsolt de volt olyan aki már sírt a nevetéstől. Pironkodva felálltam, bekötöttem a cipőfűzőm, megigazítottam a hajam és jót nevettem a saját ügyetlenségemen. Ezután mintha mi sem történt volna elindultam a szökőkút felé.
Éppen hogy kiértem az udvarra, már láttam hogy Nad lazán a kútnak támaszkodva áll és integet.

Egyetlen Nadam n.n

Nad egy talpraesett lány, habár néha hirtelen haragú. Magával ragadó személyiséggel rendelkezik és nagy a befolyásossága. Gyermekkorunkban sokszor elcsaklizta a nyalókámat mondván hogy az övét Kys megette. Én meg kis naiv lányka odaadtam neki, és csak azután jöttem rá a turpisságra amikor Nad kettő nyalókával rohangált a kertünkben.
"Hogy miért nem lettünk barátunk? Ööö...Talán azért, mert te mindig erősebb és határozottabb voltál nálam."
Mondtam kicsit félénken, de tisztelettel a hangomban. Nem tudom miért, de Nad olyan furcsa volt amikor a barátságunkról kérdezett. Olyan volt mint aki valamit forral és bűntársakat keres terve megvalósításához, azonban ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem, hiszen Nad mégsem ilyen álnok. Vagy igen? Hogy ezt kiderítsem igent mondtam a délutáni invitálásra...
"Akkor délután találkozzunk a Kis udvarban a mohás szökőkútnál." Mondtam a lehető legtermészetesebben és elhagytam a mosdót.

Nad<3Hisztis Myrtile és a mosdó. Egy csomó mendemonda a kis szellemlánykáról. Látták már de senki se bizonyította be a létezését. Mindenki róla beszél...és nem rólam :o Ezt megelégelve arra az elhatározásra jutottam hogy utánajárok ennek a szellemhistóriának.
Kezdeti bátorságom azonban kezdett elpárologni ahogy egyre közelebb értem a mosdó felé. Igen, féltem. Furcsa dolog egy olyan valamitől félni amiről tudod hogy nem létezik, de mégis kiráz a hideg a puszta gondolatától is. Sötét gondolataimba merülve mégis csak benyitottam a mosdóba. Alighogy beléptem az ajtón egy árny suhant végig a falon. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a kis árny. "Biztos az egyik fa árnyéka volt..."-gondoltam magamban.
Hirtelen reccsenést hallottam és egy ismerős hangot. Rémültem hátrafordultam, de megkönnyebbülésemre csak Nad volt az.
"Ó hát te vagy az? Már azt hittem hogy Myrtile..."
Hirtelen egy villám fénye világította meg a félhomályban úszó kis mosdót...

naszóval
istenkirály? oO" nem.
inkább istenkirálynő ^^
"Naaa kii a Kiráálynő?" (ez nem kérdés.mert a válasz egyértelmű: )
És miért is? :
~néha egoista
~szereti a népét
~mindennek a netovábbja
~én vagyok az éj és a nappal
~szép,okos,türelmes,társaságkedvelő és még szerény is =)
öö.röviden ennyi.
Üdv: Istenkirálynő^^

Nadaliának sokat köszönhetünk ^^ 
a megjegyzését megjegyeztem
az avi probléma megoldva 

         alapok

jelszó || "Nocsak Lupin, sétára indultunk a holdfényben?"
teljes név || Adelicia Clover Fox
becenév || Ade, Cia, Clover, Eli , Lic
nem || nő
születési hely, idő || 1981. szeptember 11.
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || ötödik évfolyam


         a múlt

Adelicia Clover Fox 1981. szeptember 11.- én született Austin Bowman Fox és Bethshaya Avena Graham lányaként.
Szülei aranyvérű varázstudó emberek voltak, imádták lányukat, és sokat babusgatták. Gyermekszobája kék színű , a mennyezetre pedig hold és csillagok voltak festve az ágya fölött.
Édesanyja festette oda, hogy oltalmazzák a csillagok lányát, ha ő nincsen ott.Apja is imádta akkor még egy szem lányát, igyekezett kedvében járni, és ha épp nem dolgozott, akkor sok idejét múlatta vele.
Volt egy idősebb testvére, Barton. Ez első pillanatban féltékeny volt a húgára, elátkozta a pillanatot, amikor megszületett. De ahogy teltek, múltak az évek, egyre inkább megkedvelte húgát, majd hihetetlenül szoros kapcsolat alakult ki közöttük.
Mindent együtt csináltak, amit csak lehetett, és ezt szüleik jó szemmel nézték.
Mindössze két évnyi korkülönbség volt közöttük, ami szintén megkönnyítette azt, hogy a közös hangot megtalálják. Mindketten rajongva imádták nagymamájukat, aki sokszor volt fellelhető Foxéknál.
Mindig süteménnyel érkezett, amit a gyerekek nagy hamar szétkaptak, és miután degeszre ették magukat, elterültek nagymamájuk ölében, aki meséket olvasott nekik. Ilyenkor gyakran elaludtak a mese közben, aminek a szülők kifejezetten örültek, hisz sok dolog volt a két kis csemetével.
Clover 7 éves volt, amikor tragédia érte őt és családját. Ekkor szülte meg anyja húgát, Ashleight. Amelyik nap hazaérkezett a kórházból a kisdeddel a nő, aznap fia elszökött a házból, és nyolc napra rá derült ki, hogy megtalálták holtan a fiú testét.
Ez nem volt könnyű senkinek a családban. A szülőknek úgy kellett felnevelniük újszülött lányukat, hogy közben gyászolták halott fiukat. Ekkor Lic még fel sem fogta teljesen mi folyik körülötte, csak annyit vett észre a dologból, hogy testvérét soha többet nem látta, szülei pedig folyton könnyeikkel küszködtek, feketében jártak és rá is ezt a színt öltötték fel.
Egy-két évre rá persze ő is felfogta a dolog súlyát, és hatalmas szeretettel és fájdalommal gondolt vissza fivérére. Szülei sosem mondták el neki halálának okát, azt mondták, ha elég idős lesz elmondják neki.
11 évesen levelet kapott, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolájába, ami kicsit felvidította lányt. Nagyon várta már az iskolát, reméltem hogy ott barátságokat köthet majd, és pótolhatja a bátya halálakor keletkezett űrt, ami tátongott benne.
Pozitív élményekkel zárta az első évet. Könnyen szerzett barátokat, az iskola is kedvére volt. A tanulásban sem látott semmi kivetni valót, ajándékként kezelte, hogy új információkhoz juthat anélkül, hogy kérnie kellene. Szinte kivétel nélkül minden tanárát szereti és tiszteli, még magát Perselus Pitont és jó tanárnak és embernek tartja, nem szereti, ha társai gúnyos jelzőkkel illetik a professzort.
A nyári szünetben folyamatosan levelezett a barátaival, alig várta, hogy megkezdhesse a második évet, és mihelyst  megkezdődött a tanév, nagy lendülettel állt a dolgokhoz. A tanulást rendesen folytatta, barátaival egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait, és egész évben jól érezte magát az iskolai környezetben
A harmadik és a negyedik is zökkenőmentesen telt Clovernek, semmi kiemelkedő emléke nincsen ezekkel az évekkel kapcsolatban, mégis pozitívan emlékszik vissza rá. A sok tanulás elvette az idejét, és a folytonos megfelelni akarás minden idejét és energiáját felemésztette.
Most éppen az ötödiket járja, és a szokásos iskolai teendőkön kívül foglalkoztatja még egy téma. Lord Voldemort. Vajon miért lett ilyen elvetemült? És hogy lehet képes erre a rengeteg gonosz dologra? Egyszerűen ijesztő és förtelmes dolog amit művel, ha képes lenne rá, megállítaná..
De sajnos Ő nem képes rá. Harry Potter viszont igen! És  őszintén mellette áll, és bízik abban, hogy ő kerül ki majd győztesen a harcból.


          jellem

Adelicia rendkívül barátságos teremtés. Imádja a társaságot, és szeret mindig annak középpontjában lenni. Szereti emberekkel körülvenni magát,  igazi szociális típus. Szeret énekelni és táncolni, és tehetsége is van ezen dolgokhoz.
Barátai mellett mindig kiáll, szeret fecsegni, és imádja az újdonságokat. Kapható a friss információkra és pletykákra, de semmiféleképpen nem rosszindulatú. Nem szeret megbántani másokat, és utálja, ha rosszban kell lennie valakivel.
Hibáit könnyen belátja, jóhiszemű és beismeri, ha hibázik. Okos, nagyon jól tanul, megvan hozzá a maga esze és szorgalma.
Szeret mindig mindenben kiemelkedni, ambíciózus , rátarti, és akaratos személy, aki mindig a társadalmi ranglétra felső fokán érzi kényelmesen magát. Amit csinál, abban csak jó eredmény az eredmény neki. Gyűlöli  a középszerűséget, szereti az önfeledt szórakozást, ha sétálhat a friss levegőn és a barátaival töltheti minden szabad percét.

          apróságok

mindig ||
-barátok
-jó társaság
-siker az életben
-jóképű fiúk
-édességek

soha ||
-ármány
-intrika
-viszály
-bosszúállás
-titkok, melyek előtte is titokban maradnak

dementorok || csak a megszokott érzés
mumus || halott édesanyja
titkok || fél attól, hogy elveszíti szüleit, emiatt néha rémálmok gyötrik.
A megfelelési kényszer annyira belerögződött, hogyha valami nem úgy megy neki, mint ahogy azt eltervezte, este titokban nagyon lehangolt, amit nem mutat ki barátai előtt, fél hogy sebezhetővé válik emiatt.
Titkolja még, ha szerelmes, nem szereti nagydobra verni.
rossz szokás || tágra nyílt pupillákkal és oldalra biccentett fejjel hallgatja tanárait, ha érdekli a tananyag, viszont hamar elbambul közben.
A lábával dobol óra közben, ami régen olyannyira szokása volt, hogy egyszer meg is zavarta vele az óra mentét.


         a család

apa || Austin Bowman Fox, 48, aranyvérű
anya || Bethshaya Avena Graham, 41, aranyvérű
testvérek || Ashleigh Fox, Barton Braden Fox
családi állapot || egyedülálló
állatok || van egy édes kis kutyája, Adel. 11 éves korában kapta szüleitől, azóta is a család gyökeres tagja

          külsőségek

magasság ||159 cm
tömeg || maradhat az én titkom? *szépennéz*
rassz || európa
szemszín || barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || szépségpötty a bal szeme alatt ott virít, egy időben próbálta eltüntetni, de mér hozzánőtt és szereti.
kinézet || Adelicia szép lány, bár egy kicsit alacsony, amit nem szeret magában, mégis nőies alkat. Gyönyörű szép hatalmas barna szemeivel tekint a világba, barna haját mindig kiengedve hordja, imádja, ha a szél belekap, és az arcába fújja a barna tincseket. Szereti az elegáns ruhákat, az egyberészes szoknyákkal pedig tele van a ruhatára. Ha szülei ruhadarabor vásárolnak neki, ő mindig csak ezeket kéri. Mindenféle színűben hordja, de jobban kedveli a pasztell színeket.
Nem kedveli a mugli kozmetikákat, a természetesség híve. Hisz a belső szépségben és a kisugárzás erejében, úgy váli, nincs szükség sminkekre az ápolt és csinos megjelenéshez.
Viszont az ékszereket szívleli, van egy nyaklánca, amin egy szív alakú medál lifeg. Ez anyai nagymamájáé volt.
egészségi állapot || Egészséges mint a makk!

          a tudás

varázslói ismeretek || Adelicia legkedvesebb tantárgya a mugli ismeretek , valamint a legendás lények gondozása. Ezekből mindig jót tudott felmutatni, viszont az egyéb órákon is jól teljesített. Kiváló tanuló volt világ életében, mindig a maximumot igyekezett kihozni önmagából. Beismeri, ha valamiből nem jó, és ilyenkor gyakran kér segítséget barátaitól, akik értik az adott tananyagoz.
Cia szeret a tanárai kedvében járni, azzal is, hogy jól teljesít, és azzal is, hogy figyel az órákon. Háza hálás lehet neki, hiszen elég sok pontot sikerült már gyűjtenie.
mugli képzettságek || táncol és énekel
pálca típusa || 10 hüvelyk, egyszarvúszőrből és hikori fából készült pálca
különlegesség || nincsen


         szerepjáték-példa

 Verőfényesen sütött a nap, amikor kirohantam a kis szoknyámban édesanyám elé. Egy kis csöppséget tartott a kezében, tündéri arca volt. A pólya szinte mindenét eltakarta, csak az óriás barna szemei néztek vissza rám a lepel alól.
Én ekkor 7 éves voltam, és nagyon örültem a kis csöppségnek.
-Barton, Adelicia, ő itt a ti kishúgotok! A neve Ashleigh, és elvárom, hogy szeressétek úgy, ahogy egymást szeretitek, ahogy engem szerettek, és ahogy én szeretlek mindhármótokat!
Mondta anya nekem és a bátyámnak, a maga megszokott, lágy , kellemes hangján. Az ő arca is piros volt. Kimerültnek tűnt, mégis sütött róla a boldogság. Apa felé szaladt, miután felcipelte anya holmijait, és óvatosan átvette az édes kis csöppséget.
-Drágám, neked pihenned kéne, majd én gondoskodom addig a kisbabáról. Lic, Bart, ti szaladjatok föl a szobátokba, vagy nyomás játszani a kiskertbe!
Utasított minket édesapánk azzal a bölcs és mély hangjával, amivel mindig kiadja az utasításait. Én kérdően bátyámra tekintettem, aki megragadta az apró tenyerem,  és elrángatott a szökőkút mellé.
Ő leült, én elé álltam, és kíváncsian vártam, mit óhajt közölni velem. Rám nézett a nagy szemeivel, de komoran, monotonan kezdett bele mondókájába:
-Ez a kis démoni gyermek nem maradhat a házban! Anya majd nem szeret minket, és meglásd, csak ezzel a kis ördöggel törődik majd!
Nézett rám szikrázó szemekkel, kezeit mellkasa elé kulcsolta, lábaival köröket írt a homokban.
-Ez nem igaz Bart! Ő egy édes kislány, aki a húgunk! Nem hallottad mit mondod édesanyánk? Szeretnünk kell őt, mint ahogyan egymást is!
Rivalltam rá kicsit dühösen, nem értettem miért van ellenére, hogy egy ilyen aranyos kis tünemény a családunk része, tagja legyen, de ő nem változtatott álláspontján.
Márpedig ha ez a kis nyomorult itt marad, én nem akarok! Megelőzöm édesanyánk, és önként távozom a házból!
Kiáltott rám , amitől nagyon megijedtem. Ekkor súlyos léptekkel elkezdett a kapu felé futni, és már mászott is fel rajta. hirtelen nem tudtam, mit is tegyek. Könnyes szemekkel rohantam a házba, de anya aludt, nem bírtam felkelteni.
Mire megtaláltam édesapám, már késő volt. Apa ijedten kiszaladt a kertbe, át a virágokon egyenesen a nagykapuig, de akkor a bátyám már nem mászott a kapun. Nem volt sehol, nyoma veszett.
Apa feldúltan tárta ki a vasrácsos kaput, és mint egy őrült, elkezdett fel s alá rohangálni az úton, de a fiát sehol sem lelte. Könnyeivel küszködve ordibálta fia nevét:
-Bart, drágám, gyere ide! Ne hagyd itt a papád!
Ordította, de egyszer csak eleredtek a könnyei, és jajveszékelve térdelt le az út közepére, ökleivel a földet ütötte, és zokogott.
1 hétig kerestük hiába a bátyám, majd a nyolcadik napon hír érkezett. Egy férfi nyújtott át egy levelet édesanyámnak, aki reményekkel teli bontotta ki azt, majd zokogásba tört ki.
Később én is megtudtam, Bart meghalt...


          egyéb

Nadalia barátosnőm vezetett ide, neki köszönhetem hogy most itt vagyok.