Mielőtt a lány félreértésbe esne, tisztázom vele, hogy én is odavagyok a tantárgyért, csak éppen most nem fogott az agyam. Öntudatlanul ugyan, de elmém minden közös tulajdonságot feljegyez magának, így feljegyzi a tanulás iránti vonzalmunkat is.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretem a bájitaltant. - Mosolyodok el, majd egy apró szünet után folytatom beszédemet. - Szeretek mindent tantárgyat, még azokat is, amelyek nem mennek valami jól. Úgymond tanulni is szeretek, sőt, élvezem, ha új dolgokat tudhatok meg, ha új összefüggéseket találok bizonyos dolgok közt, mint ahogy imádom azt, amikor egy dolog nem tiszta, egy könyv vagy feljegyzés segítségével minden kitisztul és értem miről van szó... - Veszek egy mély levegőt, ugyanis ez a hosszú mondat alaposan kiürítette tüdőm legalsóbb zugait is. Talán kicsit srtéberesen  hangzott ez a monológ, de semmiféle képen nem szeretnék olyan arcot mutatni másoknak, amely nem én vagyok, csupán azért, hogy az a másvalaki jókat gondoljon rólam. Miközben ezeken gondolkodom a lány egy kedves mondattal bombáz, amire csak egy mosollyal és néhány szóval tudok reagálni.
- Nagyon szívesen. Eléggé társaság kedvelő vagyok, talán emiatt állok így hozzá az emberekhez. - Ejtek egy mosolyt, majd a kastély távoli tornyaira függesztem tekintetem, ám amikor Lore beszélni kezdd figyelek rá.
- Az az igazság általában én is így szoktam lenni. Most kivételes alkalomból bájitaltanból kell még tanulnom egy kicsit, amolyan öt perces munka. - Számolok be irdatlan nagy elmaradásomról, majd új utakra terelem a szót, ugyanis annak gondolata, hogy tanulni valót hagytam magam után, eléggé aggaszt, ezért inkább el is terelem figyelmem a tényről.
- Hát, mivel mást nem nagyon tudunk csinálni, azt javaslom beszélgessünk. Te is ötödikes vagy, ugye? - Teszem fel a kérdést tétován, ugyanis nem tudom pontosan a lány évfolyamát, ám mielőtt az válaszolhatna a kérdésre felteszek még egy kérdést.
- Van valamilyen állatod? - Amint kimondom az állatok szót felnézek az égre abban bízván, hogy baglyom vélem felfedezni az égbolton, ám csalódnom kell... Tekintetem ismét a lánynak szegezem.

[odvas fa töve]

A közelgő pontra koncentrálok, majd amikor kirajzolódik a kicsit ismerős test egy mosollyal nyugtázom, hogy nem egy undok Mardekáros prefektus akar belém kötni. Tekintetem ismét foszló taláromra téved, megint babrálni kezdem az anyagot, melyen érdekesség képen ott virít egy hatalmas folt, méghozzá a múlt órán elkészített bájital foltja. Mint minden, ez is bambaságom egyre növekvő mivoltját erősíti.
Egyszer csak mellém huppan egy lány, akivel talán gyógynövénytanon ültettem át mandragóragyökeret. Bizonytalannak látszik, ám sugárzik belőle a tapintat, és a kedvesség. Mosolyogva köszönök vissza.
- Szia! - köszönök egy széles mosoly keretében. - Hát... Igazából én magam sem tudom. Elkezdtem tanulni a bájitaltant, de valahogy nem fogott az agyam, így kijöttem egy kicsit kiszellőztetni a fejem. - Mesélem el kerek történetemet, miután a lány szabadkozni kezd, s én szinte szavaiba vágva nyugtatom meg. - Nem, egyáltalán nem szeretném, hogy elmenj, sőt, örülök hogy leültél mellém... - a lány arcvonásait fürkészem, amin mintha látszanának a megnyugvás jelei, de ezt csak ő tudhatja. -  Úgyis épp a halál markában voltam már az unalom miatt, pont egy kis társaságért foházkodtam... És te? Hogyhogy így egymagad kószálsz a birtokon? - Érdeklődök Melore felé, miközben figyelmem a kezében lévő tárgyra összpontosul.

Magányosan sétálgatok a parkban zsebre dugott kézzel, gondolkodó tekintetet vágván. A tanulásból elegem van, bájitaltanból ugyan még nem tanultam meg az egész leckét, de magamat ismerve úgysem fogok tudni elaludni addig, míg mindent nem tudok úgyhogy nem is zavartatom magam, majd este megtanulom azt a fránya receptet. Miközben a talpaim alatt hajladozó fűre meredek azon gondolkodom, hogy mostanában elég antiszociális ember vagyok, ki sem dugom az orrom a kastélyból, egyfolytában a könyvtárban vagy a szobámban lógok. Igaz elég sokat kell tanulnom, de talán kicsit túlzásba viszem, és ha én nem önmagam lennék simán le-stréberezném magam. Egy, a mellettem lévő fa ágáról elröpülő madár után nézek, majd szüleim jutnak eszembe. ~Ferni mostanában alig hoz otthonról levelet, vajon mi lehet otthon? Este mindenképpen írok anyuéknak. ~ Jegyzem fel magamban az el nem felejthető feladatot, majd a fentebb említett fa tövébe roskadok, újaimmal babrálni kezdem fekete talárom anyagát, amely itt-ott már foszlásnak indult. Jelen pillanatban igazán vágyom egy kis társaságra, sosem akartam még ennyire taszítani magamtól a magányt, pedig mikor tanulok saját elmém az egyetlen, akivel kommunikálni tudok. Körül nézek a gyönyörű tájon, s mintha egy távoli ember közelgő sziluettje burkolózna ki a kastély felől.

Azt a mondatot négy 10 éves gyerek fogalmazás készségével próbáltam leírni. =D

Köszönöm szépen a beosztást. ^^

Próbáltam javítani a hibákat, talán az új "múlt" kicsit hosszabb, mint az előző. A jellemen is változtattam.

          alapok

jelszó || "Nocsak Lupin, sétára indultunk a holdfényben?"
teljes név || Axel Ryan Cordruas
becenév || Ax
nem || férfi
születési hely, idő || 1981. április 23
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || 5


          a múlt

Axel 1981-ben született az angliában elhelyezkedő Lincoln városában, ahol a számos mugli család mellett néhány varázsló család is helyet kapott. Axel szülei, név szerint Alexis Cordruas és Elisabeth Cordruas aranyvérű családból származó varázslók, akik a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak. Alexis a hopp-rendszer megfigyelőjeként, míg felesége titkárnőként érvényesül. Axel eddigi életében folytonos szeretetet, gondoskodás kapott szüleitől, ugyanúgy mint egyetlen testvére, Marie Cordruas. Marie három évvel fiatalabb mint Axel, a két testvér nem sokszor voltak egymással rosszban, mindig kijöttek egymással, kivéve amikor Axel öt évesen véletlenül fellobbantotta kishúga hajasbabáját. A fiú szülei egyáltalán nem haragudtak a fiúra, hisz a babát rendbe tudták hozni, de nagyon nagyon örültek fiuk varázserejének felbukkanásának. Axelt követve a kis Marie is hamar mutatta foga fehérjét, testvérét megbosszulva robbantotta fel négy évesen Axel játékseprűjét.  
Miután Axel megszületett édesanyjának le kellett mondania állásáról, így csak édesapjuk tartotta el őket, ám Marie születése után Elisa elhatározta, hogy mindenféleképpen munkát kell találnia, mert két gyermek eltartásához nem elég egy ember keresete. Elisa olyan munkát szeretett volna, amit otthon is el tud végezni, és csak néha-néha kell házon kívül mennie ahhoz, hogy elvégezze a munkát, minderre azért volt szükség, mert Elisának vigyáznia kellett a gyermekeire is. Végül egy számára könnyű állást szerzett, a reggeli prófétának kellett naponta cikket írnia, családos anyáknak tanácsot adni, saját tapasztalatait leírni a cikkekben. Viszonylag jól is lehetett vele keresni, könnyebben élhetett így meg a család. A cikket természetesen otthonról is meg tudta írni, így gyermekeire is ügyelhetett közben.
Axel már alig várta a tizenegyedik életévét, hisz mindkét szülője a Roxfortban tanult, és köztudott, hogy tizenegy évesen érkeznek meg a meghívó levelek. Axel tudta, hogy édesanyja, és édesapja a Roxfortban ismerkedtek meg, és ott lettek szerelmesek egymásba, így még jobban várta, hogy a Roxfortba járhasson, mert úgy gondolta, biztosan majd ő is talál magának egy gyönyörű lányt, aki majd főz neki, neveli a gyerekeiket, kikészíti a ruháját a munkába, és megcsinál mindent, amit az anyja csinál meg az apjának.
Az évek gyorsan elteltek, Axel felcseperedett, tizenegy éves varázsló fiúként alig várta, hogy megkapja a levelet, amit születésnapja után három nappal meg is kapott. Éppen reggelijét fogyasztotta, amikor egy bagoly kopogtatott az ablakon, karmai közt a Roxfortos pecséttel ellátott levéllel. Hamar eljött a szeptember elseje, Axelnek iskolába kellett mennie, ám nem szomorkodással tette ezt, hanem mérhetetlen izgalommal. Testvérét azzal nyugtatta, hogy hamarosan Ő is kapni fog egy pecsétes levelet, és majd minden nap ír neki az iskolából. A szülőktől való eltávolodás igen rossz volt elsőnek, hisz Axel mindig számíthatott szüleire, nagyon jó viszonyban voltak egymással, nagyon szeretetteljes családot alkottak.
Ugyan nem is minden nap, hetente legalább kétszer írt otthonra, és legalább háromszor kapott levelet otthonról. Elsős évei jól teltek, új barátokat szerzett, a tanulással még ugyan nem barátkozott meg annyira, de viszonylag jól vette az akadályokat, és sikeres vizsgát tett le az év végén. Mellesleg számtalanszor látta Harry Pottert a folyosón, aminek nagyon örült, hisz nem mindenki láthatja  a kiválasztottat...
Másodikos éveiben már többet tanult mert több tanulásra volt szüksége, hogy hozza a formáját, ezt önmaga mérte fel, szülei sosem vártak tőle kiváló teljesítményt, csupán önmagát állította efféle mérce elé. Teltek-múltak az évek, Axel ötödikes évfolyamba kerül, és megpróbálja idén is venni az akadályokat, ugyan az utóbbi két évben nem kiváló vizsgákkal büszkélkedhet, igencsak jól tanul.
Kedvenc tantárgya a Bájitaltan, és egyik álma, hogy egyszer tanár lehet a roxfortban, mivel nagyon kötődik a roxforthoz, és szeret okoskodni, meg magyarázni.

          jellem

Makacs és céltudatos. Talán ez a két fő jellemzője, hisz amit meg szeretne valósítani azt meg is valósítja általában. Ha tanulásról van szó sosem sunyizza el, nem próbálja átverni magát, hogy tudja az anyagot, ha ez nem így van. Barátaival mindig érezteti, hogy rá mindig számíthatnak, gyakran túl komolyan veszi az emberek megnyilvánulását. A tanárok beszólásait, leoltásait aligha tűri, általában addig küzd az utolsó szó jogáért, ameddig le nem vonnak a házától, ezután általában igyekszik szorgalmik tömegével visszaszerezni az elvesztett pontokat. Tanárok véleménye szerint meg lenne az esze a jó magaviselethez, ám sajnos amilyen jól tanul, és amilyen komolyan veszi a tanulást annyira nem foglalkozik magatartásával.Szeret a középpontban lenni, de nem a közönségeskedéseivel hívja fel magára a figyelmet.


          apróságok

mindig || viccelődik, mosolyog, beszél, barátaival lóg, álmodozik egy lányról, akit nem mer megszólítani.
soha || unatkozik, közönségeskedik, nem felejt el tanulni, nem kezdeményez párbajt, nem hanyagolja el barátait.
dementorok || Még nem volt szerencséje dementorral találkozni.
mumus || Sötét jegy, mely lassan felemészti házukat, benne a családjával.
titkok || Talált egy titkos átjárót a lányfürdő felé, titokban szerelmes egy még számára is ismeretlen lányba, retteg a kígyóktól.
rossz szokás || Amikor feszült, vagy izgul bedadog, nem nagyon, csak enyhén, sokat igazgatja a haját.


          a család

apa || Alexis Cordruas, 37 éves, angol
anya || Elisabeth Cordruas, 35 éves, angol, valamint olasz vér csörgedezik benne
testvérek ||  Marie Cordruas, 11 éves
családi állapot || egyedülálló
állatok || Alfonzo, a szürke bagoly


          külsőségek

magasság || 172 cm
tömeg || 68 kg
rassz || európai
szemszín || zöld
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || fél-vastag ezüstnyaklánc
kinézet || Mindenképpen igényes megjelenés. Átlagos magasságú átlagos testalkatú fiú. A barna haj, és a mélyzöld szemek jól összepasszolnak, sármos arc. Általában egy farmerben, és egy ingben látható, természetesen mindez a talár alatt.
egészségi állapot || egészséges.


          a tudás

varázslói ismeretek || ért a bájitalkeveréshez, a bűbájtanhoz, a gyógynövénytanhoz, a sötét varázslatok kivédése jól megy neki, a mugli ismeret egyáltalán nem, mint haogy a legendás lények és megfigyelésük sem.
mugli képzettségek || -
pálca típusa || 13 hüvelyk, kentaur- szívizomhúr mag.
különlegesség || -


          szerepjáték-példa

A felkelő nap sugarai világíttották meg Axel szobájának falát, s egy a fiú által már jól ismert hang járta át a házat. – Ax, gyerünk, kelj fel! Kész a reggeli, siess, apád mindjárt indul a munkába, köszönj szépen el tőle! – Axel álmos fejjel ült fel ágyán, sóhajtott egy nagyot, majd miután elhagyta a szobáját ledöcögött a konyhába vezető lépcsőn. – Nem értem miért kell még hétvégén is dolgoznod, apu! – Hallatszott Axel sértődött hangja, majd leült az asztalhoz testvére mellé, aki már kifésült hajjal, felöltözve fogyasztja a reggelijét. – Már számtalanszor elmondtam fiam, a minisztériumnak szüksége van az aurorokra, főleg ilyen nehéz időkben. – Hallatszott az apa szeretetteljesen csengő hangja, miközben nyakkendőjét igazgatta az előszoba falán lógó tükör előtt. – Ahelyett, hogy itt duzzognál nekem, igazán segíthetnél a házimunkában! Már egy hete kérlellek, hogy rakj rendet a szobádban, de mintha a falnak beszélnék, vegyél példát a húgodról, már korán reggel ilyen üde, és friss, be van vetve az ágya. Kíváncsi lennék a tiedre! – Szólal meg Axel édesanyja, majd fia elé teszi a tükörtojást.
- Drágám, kérlek engedd be azt a baglyot! – Mutat Alexis az ablak felé, ami mögött egy bagoly kopogtatja csőrével az üveget, remélvén ezzel beengedést kap. Miután Elisabeth beengedte a madarat, az odarepült Axelhez, és az ölébe pottyantott egy levelet.
- Ezaz, nézd anya, megérkezett! – Pattant fel örömtáncot járva a fiú, majd átadta anyjának a roxfortos pecséttel ellátott levelet. Miután Elisabeth, és Alexis is elolvasta a levelet mosolyogva néztek fiukra.
- Jobb lesz, ha összepakolod a szobád, különben nem kapsz mást, mint egy nádpálcát… De ha jóleszel holnap el is megyünk az abosz útra! – Kacsint Axel édesanyja a fiúra, mire Axel elneveti magát, és testvéréhez szól; - Ne bánkódj Marie, hamarosan te is jöhetsz velem a roxfortba!


          egyéb

-