 Üzenetek megtekintése
|
|
Oldalak: [1] 2 3
|
|
1
|
Múlt / London mugli része / Re: Oxford Street
|
Dátum: 2009. 12. 23. - 14:17:14
|
Oliveer. ^^ London, Oxford Street ..
Hiába, hogy Arleth Gresham aranyvérű boszorkánynövendék, a divatnak még ő sem tud ellenállni. És mivel itt vannak a legmárkásabb cuccok, hát meg kellett látogassa ezt a helyet ismét.
A tegnapi vacsora különleges módon nem fulladt egymás elátkozásába, és pálcát sem kellett rántani, meg Arleth sem állt fel az asztaltól vacsora közben, persze, meg volt az oka arra is. Jól tudta, hogy apja jutalmazni fogja, ha kibír egy vacsorát morgás és szitkozódás nélkül, így végig hallgatott és türte anyja szidalmait. Bár többször érezte úgy, hogy betelt a pohár, de kibírta, mondjuk igaz, hogy nem a türelméről híres. Meg is lett a várva várt jutalom – vacsora után apja meglátogatta Őt a szobájában, és megemelte a zsebpénzt, amit a lány ma reggel kapott ki.
Minden hónapban egyszer legalább elindul egy ilyen vásárlásra, így most sem tett másként. Egyedül, magányosan, mint mindig. Mugli pénzzel kell itt fizetni, igen, de apja ezt is el tudja érni, elvégre híres halálfaló.
Halvány szürke, szokásos, térden felüli, pánt nélküli ruha, hisz neki ezek a kedvencei. Fekete magassarkú, és karján egy hatalmas, szintén fekete táska. Útközben áldotta az eget, amiért itt nem macskaköves az út, mint az Abszol úton, ahol már egyszer kifordult a sarka. Szőke tincsei összecsattolva, de azért meg – meglibbenti a szél őket. Kezében már ott libeg egy csomag – bár azt nem vásárolta, azt csak oda kell adnia valakinek.
Pár perc múlva befordult egy hatalmas butikba, egy fekete egyenruhás férfihoz ment, akinek odaadta a tasakot, majd se szó, se beszéd, kisétált a butikból. Apja bízta meg erre, ugyebár, cserébe a zsebpénzért. Ennyit megér.
Aztán ismét besétált egy plázába, ami hatalmas volt. Miután jócskán bevásárolt, szatyrokkal a kezében beült egy kávézóba, és rendelt egy tejszínes kappucsinót. Miközben várta kávéját, azon töprengett, hogy vajon hol járhat most a híres Harry Potter – most, hogy az, aki a legjobban védte, meghalt. |
|
|
|
|
2
|
Múlt / Abszol út / Re: Teaház a Zöld Macskához
|
Dátum: 2009. 12. 07. - 19:42:27
|
Brandon <33 „Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez lenne az egyetlen ember, akit valóban szeretek.” Csábító mosoly, udvariasság, ellenállhatatlan szempár ... Kell ennél több?
A fiatal szépségnek már sikerült elrendeznie gondolatait, minden tiszta, tudja, hogy hogy kell tennie most a lapokat. Nem hiába, apja eszét örökölte, na meg a ravaszságát, természetesen ... Igaz is, Mr. Gresham. Valahol a mélyen miatta is aggódik a lány, hisz szó nélkül ment el otthonról. De hisz apja még nem volt otthon, amikor távozott, kinek szóljon? Csak nem az „elbűvölő és kedvességéről” híres anyjának? Nem. Csak attól félt, nehogy felfedező útra induljon apja, őt keresve. El sem merné képzelni, milyen arcot vágna – bár arra kíváncsi volt, hogy meglepődne, vagy tán mérges lenne-e ? Elvégre egy halálfalóval vacsorázik, egy ugyan olyan fajta szerzettel, mint az apja ... De ez most mellékes.
Kedvesen hagyta, hogy a fiatalember kézen csókolja, miközben lágyan rápillantott. Túlságosan is igézőek voltak azok a szemek, amelyeknek a múltkor nem sikerült ellenállni ... De azóta történt egy s más, s Arleth sem adná magát olyan könnyen. Ez egy hiba volt, be kell vallani. Óvatosan helyet foglalt a felkínált széken, majd tekintete ismét Brandon-ra vetődött. Még mindig fürkészte Őt, értetlen volt számára : a sok ezer, gyönyörűbbnél gyönyörűbb szépség mellett, akiket bizonyára megkapott, és akármikor megkaphatna, miért pont Őt hívja el vacsorázni? Egy boszorkánynövendéket ... Talán csak unja magát? Szórakozni akar? Aranyos, csakhogy a lány már nem annyira oktondi ... Tanult az esetből, és nem akarja többet elkövetni ugyanazt a hibát. Az botrányos lenne. Legalábbis számára.
Egy másodpercig a pincérre pillantott, miközben elvette az egyik étlapot. Lassan az asztalra fektette, és gyöngéden forgatni kezdte, mint egy drága könyv selyemlapjait – hiába, árulkodik róla a jólneveletség. Érdelődve meghallgatta végigpartnere rendelését, majd ismét felnézett a pincérre.
- Boszorkánygyökér saláta, szintén francia öntettel, citromot nem kérek, köszönöm. – mondta halkan, mégis tisztán érthetően. Miután a pincér kivette kezéből az étlapot, lassan visszafordult a szemben ülő személy felé, és bájosan elmosolyodott, mikor az megszólalt. A bókot egy röpke biccentéssel jutalmazta, majd ő is megszólalt.
- Tudja, nem sokan tudnak ellenállni egy olyan meghívásnak, amilyent Ön küldött. Csak azt nem tudom, hogy miért is tette. Talán valami fontosat kell megbeszélnünk? Vagy csupán … Ismerkedni szeretne? – őszintén adta elő szerepét, mint egy tapasztalt úrihölgy, pedig sem tapasztalt nem volt, sem úrihölgy. Sejtette, hogy valamilyen furfangra megy ki a játék, mit akarhat egy pasi egy nőtől? Dehát, ebben a finom beszélgetőformában, nem beszélhet akárhogyan .. Meg, bizonyára Brandon is sejti, hogy ő sem úgy gondolja, ahogy elmondta. Annyira Ő sem ostoba. Csillogó szemekkel tűrte beszélgetőtársa pillantását, és egy percre sem riadt vissza – lesz, ami lesz. |
|
|
|
|
3
|
Múlt / Abszol út / Re: Teaház a Zöld Macskához
|
Dátum: 2009. 12. 05. - 14:04:11
|
Brandon <33 Egy hatalmas, több emeletes házban ma feltűnően nagy volt a csönd. Egy vörös hajú nő egy hatalmas bőrfotelben, kényelmesen ült, miközben a Reggeli Prófétát olvasta. . Látszott rajta, hogy nem nagyon érdekli, amit olvas, de más elfoglaltságot nem talált magának.
Körülötte szolgálók sürögtek, hogy minél fényesebbé tegyék a lakást, mintha készülnének valamire, vagy várnának valakit, esetleg valakiket. Más nem volt otthon, csakis a középkorú nő. Meg kell mondani, gyönyörű volt, de arcán azért meglátszott a sok év, amin keresztülment. Nem azért, nem szenvedett életében semmiben hiányt, vagyis, talán egyvalamiben : a szeretet és a szerelem ízét sosem kóstolta még meg. A gyűlölet és a gyötrelem annál inkább erőtt vett rajta, és ezt nem tudta volna letagadni. Lehet, hogy gyönyörű volt, de a lelke, a lelke, az méreggel teli, üres volt.
A zajt hangos csörömpölés törte meg. Egy fiatal, szőke hajú lány lépett be a fehér bejárati ajtón, kezében egy méregzöld vázával, azonban ez nem sokáig maradt így – eléggé ügyetlenül nyitotta ki az ajtón, aminek következtében a váza kiesett a kezéből, és darabokra törött. A kék szemek enyhén megvillantak, miközben a szépség suttogott valamit, és a váza ott volt ismét a kezében – pont olyan állapotban, mint akkor, amikor belépett az ajtón. Egy szempillantással elfordult minden feléje forduló fej, és a szolgák ismét végezték a dolgukat. Azonban a vörös hajú nő felállt, és lánya felé fordult.
- Mindent tönkreteszel, te szerencsétlen! – mondta felemelt hangon, miközben undorodva nézett lányára.
- Jobb, ha vigyáz, mit mond, anyám! – sziszegte vissza lány, majd anyja mellett elsietve felindult a lépcsőn. Egy apró, sötétkék egyenruhás férfi utána kiáltott.
- Levele jött, kisasszony! Ott van az asztalán! – a lány kurtán biccentett, majd szőke hajzuhataga eltűnt az emeleten.
Sosem gondolta, hogy valaki rajong érte. Hogy akárki is … Vegyük sorba : igaz, hogy elég sok fiúval meg férfival volt már “kapcsolata”, sok mindenkit ismer, de hogy ...
Érdekes, feletébb érdekes. Bizonytalansága nem tudja legyőzni kíváncsiságát, és lám, már ott is áll a teaház előtt. Egy visszafogott, mégis csinos, szürke, alig térdig erő, válpánt nélküli ruhában pislogott be az ablaküvegen keresztül. Vörös rúzs, enyhe smink, érdeklődő arc, titokzatos szemek. Nem értette, és nem is tudta felfogni még most sem, hogy ki lehet az, aki ide elhívta. Drága, puccos hely, ahova a szülei mindig is jártak. Vett egy mély levegőt, majd belépett a teaházba.
Pontosan 7 óra. Feletébb kellemes hangulat, élő zene, meg minden, ami csak kell. Arleth-et egyre jobban marta a kíváncsiság, hogy ki lehetett az udvarias lovag, aki ide elhívta. Egy pingvinre hasonlító pincér kedvesen fordult feléje, de a lány zavarában nem tudta, mit mondjon. Körbepislogott, újra meg újra, majd mikor a pincér mondta, hogy elvezeti oda, akihez bizonyára jött, bólintott egyet, és kábán megindult a férfi után, aki elvezette ...
Brandon. Egyből szemet szúrt neki, hogy a sok üres asztal között ott van egy, ahol csak egy személy ül – egy fiatal, mégis ellenállhatatlan fiatalember. Szemöldöke felcsúszott, és keze megremegett.
Többször hallott már róla, de csak egyszer találkozott vele személyesen – és akkor is megmaradt benne valami. Akkor nem tudott ellenállni neki, és épp ezért nem akart vele többet találkozni. De most ... nem futhat el, hisz az kislányos és buta dolog lenne. Vállalnia kell a kockázatot.
Idegesen pillantott le a cipőjére, de ezt nem sokáig tehette, jól tudta. Pár másodperc múlva, egy angyali mosollyal odalépett Brandonhoz, és halkan megszólalt.
- Jó estét, Mr. Gray. – mondta sejtelmesen, miközben belenézett az émelyiítő szempárba. Valahol mélyen örült a meghívásnak, csak félt, hogy talán ... Nem akart közel kerülni senkihez, akármenyire is vágyott egy kis szeretre. De persze kell a megjátszás, az az élete egy része. |
|
|
|
|
4
|
Karakterek / Arleth Gresham / = Idézetek = Quotes =
|
Dátum: 2009. 11. 05. - 20:35:33
|
Best quotes
[ Mivel kedvenc idézetekből is rengeteg van, sőőt, lehet, hogy több, mint zenékből, ez a topik is bővítés alatt - terveim szerint minden nap egy idézet kerül ide. :]
Jah, és az idézeteket angolul - magyarul is leírom, hogy azoknak esetleg, akik nem értenek jól angolul, ne kelljen böngészni. ^^ Mellesleg term. nem sajátok. (: ] 1. "If you get a chance,take it and let it changes your life. Nobody said that I'd be easy,but I promised it would be worth it."
"Ha kapsz egy esélyt, ragadd meg és hagyd, hogy ez talán megváltoztassa az életed. Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz, de annyit ígérhetek, hogy megéri.  " 2. "Always forgive, but never forget! Learn from mistakes, but never regret/People change, things go wrong, Just remember: life goes on..."
"Mindig bocsáss meg, de sohase felejts, tanulj a hibákból, de sose bánj meg semmit / Az emberek változnak, a dolgok elromlanak .. csak emlékezz: az élet megy tovább.  "
3. "Sometimes when I say "oh, I'm fine", I want someone to look into my eyes and say: "tell the truth!"
"Néha, mikor azt mondom "jól vagyok", azt akarom hogy valaki nézzen a szemembe és mondja azt: "mondd az igazat" .. " |
|
|
|
|
6
|
Karakterek / Arleth Gresham / Játékook .. ? *.*
|
Dátum: 2009. 11. 05. - 19:21:53
|
§ A tér a szökőkúttal ~ Brandon E. Gray ^lezárt^ § Belsô udvar - Kerengô ~ Jeremy Matthews ^ fagyasztott ..? ^ § Az északi udvar => Mardekár klubhelyiség ~ Nicolas J. Baxton ^folyamatban^ § Magányos tölgy a park egy távolabbi részében ~ Rebecca Garn ^lezárt^ § Nyugati park ~ Gerry Ryan Nefas ^folyamatban^ § Fúriafűz ~ Rory Stone & Rebecca Garn ^folyamatban^ § Abszol út ~ Lucas Conolly ^folyamatban^ § Teaház a Zöld Macskához ~ Brandon E. Gray ^folyamatban^§ Oxford Street ~ Oliver Carex ^folyamatban^[ Megjegyzeném, főleg azoknak, akikkel játszok / játszani fogok, hogy nem tuti, hogy minden nap vissza tudok írni, de igyekszem, max. egy pár nap, ha nem vagyok persze táborba, vagy olyan helyen, ahol gép nincs, bár ez nagyon - nagyon ritka dolog.  De igyekszem reagolni, csak nem kell privikkel bombázni, ha másnap nem írtam vissza, igyekszem, tényleg. Köszi a megértést! ^^ ]
|
|
|
|
|
7
|
Múlt / Abszol út / Re: Abszol út
|
Dátum: 2009. 11. 03. - 20:28:11
|
|
Lucas Conolly
~ Anyone can make you smile, some people can make you cry, but it takes someone really special to make you smile with tears in your eyes ^^
~ Akárki képes megmosolyogtatni, sokan tudnak sírásra késztetni, de igazán különlegessé az tesz valakit, ha megmosolyogtat - könnyekkel a szemedben :]
Nem, az nem lehet, hogy Lucas Conolly lökte fel, persze nem szándékosan, de ez most nem lényeg. Nem nagyon ismerte a fiút, csak látásból, de még elsőben, amikor először látta, nagyon megtetszett neki a fiú. Aztán, amikor kiderült, hogy griffendéles, és a jó oldalon áll, akarva – akaratlanul kiszeretett belőle, bár az akkor olyan hirtelen fellángolás volt, nagyon azt sem tudta, hogy mi az a szerelem.Sosem beszélt még vele, nem is látta nagyon gyakran a suliban, de akkor is, akármennyire is nem szabadott volna, örökké akart beszélni vele. És most itt az alkalom. Akármennyire is griffendéles, és akármennyire is a jó oldalon áll, nem számít, most az egyszer kedves lesz egy griffendélessel. Életében először, és bizonyára utoljára kedves lesz egy “ellenféllel.” Cöh, hülyeség.
De erőt vett magán, elengedte sajgó bokáját, és felpillantott – kedvesen.
- Nincs ... Nincs semmi baj. – motyogta halkan, mosolyogva, de arcát eltorzította a fájdalom, amit bokájában érzett, és ami felnyillalt egészen a térdéig. Magában egy gyógyító bűbájon gondolkodott, ami használna is most, ebben a helyzetben, és nem is tűnne bébisnek. Szégyen, nem szégyen, sosem volt olyan jó a bűbájokból, mindig is a legtöbb figyelmet a sötét varázslatok iránt fordította – és most derült ki, hogy jobb lett volna, ha annak idején valamit bűbájtanból is elsajátított volna – már ha vannak gyógyító bűbájok, mert lehet, hogy ezeket is keveri. Örökké sápadt arca enyhén pirosas lett, kissé égett a szégyentől, de a fájdalomtól is.
- Figyelj, Lucas, nem tudsz valami ... Valami olyan varázslatot, ami helyrehozná? Iszonyatosan fááj ... – sziszegte fogai között, miközben visszapillantott a fiúra. – Ó, öhm, bocs ... Még be sem mutatkoztam. Arleth. Arleth Gresham, Mardekár. – jelentette ki kissé vidámabban, egy bájos mosollyal az arcán, mert még nem jött rá, hogy elszúra. Elszúrta, mert az előbb a nevén szólította a fiút, amivel lebukott. Inkább hallgat, nem szól semmit. A káromkodás sem kellett volna, mindent elrontott. Szuper. Közben őszintén remélte, hogy egy mardekáros sincsen még az abszól úton, vagy egyáltalán, roxfortos diák, aki meglátná őket, mivel elég szépen néznének ki. Egy bokáját fogogató mardekáros és egy megbánó arcú griffendéles.
Halkan ismét felszisszent – bizonyára valami komoly a sérülés, és átkozta is ez miatt magát. Egy ilyen alkalom, és itt most kényeskedik ... Óvatosan felpróbált állni, de amikor lábát letette a földre, szemei elfátyolosodtak, és csalódottan visszahuppant a padra.
- De jó. Hatodéves vagy, nem? Nem tudsz valamit? Légyszii … - mondta alig hallhatóan, könnyes szemekkel. Höhh, ilyent sem látni minden nap – egy mardekáros “légyszizik” egy griffisnek.
|
|
|
|
|
8
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Nyugati park
|
Dátum: 2009. 11. 03. - 19:26:26
|
Gerry Ryan Nefas
Do you ever wonder if we make the moments in our life
or if the moments make our life? A kijelentésre nem lepődik meg, hisz, mint majdnem minden mardekárosnak, neki sincsenek barátai, szóval nem csodálja, hogy Gery-nek sem futnak el. Na jó, Arleth-nek ott van Nick, de rá inkább úgy tekint, mint egy báttyra, és mindent megoszt vele. Bár azért éppen mindent nem. Vonásai érdelődőek maradnak.
- Őhm, a gyermekkorodról sokat nem tudok, de semmi közöm hozzá, szóval nem avatkozok bele. Mellesleg az én gyermekkorom sem volt egy egy habostorta, de itt vagyok, és élek. Nem mondom, hogy beszélek róla, arra senki sem kötelez, de .. Akinek kevésbé, hogy is mondjam ... Khhm, “kellemes” volt a gyermekkora, az kevésbé talál barátokat, mivel önmagában ilyen zárkózó típus, legalábbis én magamon így tapasztaltam. De van olyan, aki nem is akar barátokat szerezni. Mellesleg, te nem úgy nézel ki, mint egy zárkózott diák. Egyáltalán. – a végére egy fanyar mosoly is sikeredett, miközben kezeit egyre mélyebben nyomta lefelé a zsebében, és figyelte, hogy két elsőéves hogy vitatkozik valamin.
Kellett ide ez a szünet. Gerry persze reagált a többi kérdésre is, meg feltevésre, amit hallgatott, már amennyire tudott. Furcsa volt, egy egy ún. ismeretlennel egy ilyen témáról beszélt. Furcsa volt, de nem meglepő – Arleth- et legalábbis nem lepte meg, az utóbbi időben annyi minden történt vele. Aztán lassan visszafordította fejét háztársa felé, és pislogott párat.
- Egyáltalán nem akarlak elküldeni, bár ha akarsz, nem tiltom meg. – jelentette ki kissé ridegen. Na igen, egy percre előjött a másik énje, ami miatt annyian utálják, ami miatt annyian fordultak el tőle. S lehet, hogy Gerry-vel is ez lesz, ki tudja ? – És nem tudom nagyon, csak részletekben, hogy milyen vagy, meg azt sem tudom, mit rontottam el. – értetlen pislogás. – Szóval, a negyedéves túl fiatal, de egy ötödévesel igen? – kérdezte enyhén meglepetten, miközben a nevető fiút figyelte. Bár, igaz is, miért ennyire hülye ? Ő is szokott a fiúkkal beszélgetni, ha jóképűek. És miért is vonja kérdőre háztársát? Cöh, megint kezd eltávolodni a Földtől. Idegesen megrázta a fejét.
- Na igen, én mindig is kötözködtem, mint majdnem minden mardekáros. Vagyis te is. – motyogta mostmár mosolyogva, próbált újra olyan lenni, mint amilyen a beszélgetés elején volt. Csak ismerkednek. Apró mosoly, miközben ismét elfordult, és megpillantott egy kisebb lánycsapatot, hollóhátasokból és hugrabugosokból. Ravaszul elvigyorodott.
- Szóval, velük leállnál beszélgetni? – kérdezte vigyorogva, miközben enyhén a fiú bordái közé bökött könyökével, miközben a lánycsapatot pásztázta. Örökké undorodva szokta nézni az ilyen csoportokat, de most élvezte, és örült, hogy itt vannak, mert itt van egy alkalom – mennyire szavahihetők a fiúk? Érdeklődve pislogott, s tekintete furikázott Gerry és a lányok között.
|
|
|
|
|
9
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Nyugati park
|
Dátum: 2009. 11. 01. - 18:03:24
|
Gerry Ryan Nefas
Do you ever wonder if we make the moments in our life
or if the moments make our life? Viszonozta a bemutatkozást, pedig jól tudta a lány magában a nevét, csak ezt Gerry nem sejthette. A végzősök tábora ... Nagyon senkit sem ismer a hetedikesek közül, de lehet, hogy lesz egy kivétel. A kövezkező válasz nem lepte meg, hisz igaza volt, és egyet is értett vele, részben. Bár válaszából mintha azt vette volna ki, hogy nem nagyon érdekli, ki mellé ül le, vagy valami hasonló, tehát akkor szívesen és ugyanolyan kedvesen el is beszélgetne mondjuk egy hugrabugossal? Érdekes, roppant érdekes - de nem kérdezek erre rá, még nem. Hátha idővel kiderül, kérdezés nélkül, vagy majd egy helyzet alkalmával, talán. Arleth magában elemezte a dolgokat, majd hirtelen felkapta fejét, és a mellette ülő fiúra sandított. Az utolsó mondatot nem értette, ezért visszakérdez, és ebből ki derül majd az is, amin az előbb elgondolkozott.
- Ebből a kijelentésedből egy picit sok dolgot tudok kivenni. - mondta kissé kíváncsian. - Nem igazán szoktál másokkal dumálni, tehát nem vagy az a beszédes típus? Nincsenek barátaid? Nem szoktam sokat fecsegni, de akkor, ezek szerint, ha egy sokat fecsegő negyedéves hollóhátas csaj lennék, akkor is szívesen meghallgatnál? - Na jóó, ez egy kicsit összezavarodott észjárás volt, de Arleth őszintén reménykedett benne, hogy a mellette ülő hetedévesnek sikerül majd megértenie.
- Tudom, megint fecsegtem, bár ez inkább egy kis okoskodás volt. De komolyan, nem vagyok az a sokat jár a szájam fajta, kedves meg pláne nem szoktam lenne az ... ismeretlenekkel. - fejezte be a mondatot, miközben ismét felpillantott a fiúra, hátha meglátja annak az arcán, hogy komolyan, egy elmebajosnak gondolja-e, mindezek után. |
|
|
|
|
10
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Nyugati park
|
Dátum: 2009. 11. 01. - 16:47:17
|
Gerry Ryan Nefas
Do you ever wonder if we make the moments in our life
or if the moments make our life? Kissé váratlanul érte a lányt, hogy a bokor mögül az egyik háztársa lép ki, bár az is igaz volt, hogy nem nagyon ismerte ... Még. Mintha végzős lenne, Gerry ... Gerry Nefas, bizonyára. Kedvesen elmosolyodott. Ha valóban az, akire gondol, akkor róla már mesélt az apja. Az ő apja is halálfaló, és talán Gerry is? Ebben nem volt biztos, de előbbiben igen. Észrevétlenül nyelt egyet, és arcába lökődő haját kicsit idegesen kitolta onnan, hogy tudjon a fiúra pillantani.
- Jajj, öhm, bocsáss meg ... - motyogta kissé zavartan, miközben pálcáját visszacsúsztatta zsebébe és arrébb libbent a padon, hogy ha akar, a fiú is leülhet. Bizonyára, ha nem ismerné látásból a fiút, ha nem lennének háztársak, egyáltalán nem így reagálna most, sőt. az sem biztos, hogyha egy idegen mardekáros lenne most Gerry helyében, akkor nem tette volna el pálcáját. Bár persze igaz, hogy Gerry-t sem ismeri, mármint, nem beszélt még vele, de, apjától hallott már róla, és ez neki bőven elég volt.
- Mellesleg Arleth Gresham, ötödév. És, bocsi, hogy rád szegeztem a pálcám, csak tudod, azt hittem, hogy valaki figyelt, és öhm ... Vannak, akiket kevésbé bírok, főleg, hogy úgymond a "griffendélesek területén" vagyunk ... - halkan beszélt, miközben a fiú szemeibe pislogott. Nem szokott akárkivel kedves lenni, de ez most csak jött, úgy magától. Bájos, kissé káprázatos mosoly, majd megint belekezdett a szóáradatba, akarva - akaratlanul.
- És hogy kerülsz ide, a Nyugati - szárnyhoz? Nem sok mardekárost látni erre ... - mondta halkan, mégis lelkes mosollyal az arcán. Áljon csak meg a menet! Khm, Arleth nagyon ritkán szokott mosolyogni, és azt is csak Nicolas társaságában - másrészt, mióta jár ennyit a szája? Örökké is szűkszavú, visszahúzódó lány volt. Elfintorodott.
- Khm, tudod, én nem szokta ennyit dumálni, meeeg ... Nem tudom, mi ütött belém. - hadarta alig érthetően, majd lehajtotta fejét, és hagyta, hogy mondjon valamit háztársa is - persze remélte, hogy a mellette ülő fiú nem fogja elítélni mindaz miatt, amit most művelt - kicsit dilisnek tűnhet, pedig nem az. |
|
|
|
|
11
|
Múlt / Birtok / Re: A Fúriafűz
|
Dátum: 2009. 11. 01. - 14:12:20
|
. Rebecca Garn és Rory Stone – kedvenc ellenségeim .  "Mondd a haldoklónak, milyen szép az élet,
mondd az ifjú párnak, a szerelem méreg.
Meséld el a vaknak mindazt amit látsz,
ha nem lehetsz boldog, terjeszd a romlást!" Bájosan tekintett végig az elôtte álló lányokra. Mit is keres ô itt? Valóban, magányra vágyott, nem számított rájuk, viszont meg sem futamodhattott, mint egy gyáva kutya, az nem rá vall. Viszont most nincs kedve ezzel a két lánnyal fecsegni, tölteni az idôt, mégsem fordulhat vissza, mert azt hiszik, minden bizonnyal, hogy meghátrált. Szóval maradnia kell, és valami értelmes, csattanó választ kitalálnia, bármennyire is sajog a feje.
Elôször Rory szólalt meg, utánozva Arleht - et, amire számított.. A „vérbeli mardekáros” szóra egy köszönettel teli mosolyt erôltett az arcára, és meghajolt elôtte – mindezen jól látni lehetett, hogy csak színjáték, amit élvezni lehetett – már aki. Aztán tekintete hirtelen átsiklott Rebecca-ra, akit, nem tudja, miért, de sosem kedvelt annyira, mint Rory-t. Örökké flegma volt, unottan beszélt, kissé unalmas is volt. Látszik, hogy árva ...
- Óó, az egyeseket rám értetted? Nem, kedvesem, én nem nyomoztam utánatok. Mi hasznom lenne belôle? És különben is, mit érdekel engem, hogy mit csináltak? Öhm, képzeld, Rebecca, van elég dolgom a nyáron, amik között nem szerepel az a terv, hogy hogyan dobjam fel a karkötôm erre itt. – mondta színelelt kedvességgel, miközben egyre gyorsult a fejfájása. – Nem, Becca, nem nyerte el a szívem Potter, oda kicsit sok kellene ... Ellentétben a ti szivetekkel. – mondta egy vigyor kíséretében, miközben visszapillantott Rory-ra. Tekintete azonban nem kerülte el, hogy Becca hátat fordított neki, s bizonyára nem ezt akarta elérni vele, de mindenképpen ezzel a mozdulattal azt érte el, hogy úgy tűnjön, mintha feladta volna a küzdelmet, annak ellenére, hogy sehol sincs küzdelem. De egy kívűlálló biztosan ezen a véleményen lenne. Halványan figyelte Rory szavait, és a végére bájosan, csilingelô hanggal felkacagott.
- Valóban azt hiszed, hogy hiszek neked, Stone ... ? Bár az felôl semmi kétségem nincs, hogy úgy tudsz hazudni, mintha olvasnád. Nem mindennapi tehetség. Tudod mit, majd utánanézek, hátha kapok egy olyan mágus iskolát, amelyekben ilyen különleges képességű diákokat várnak. – mindezt kissé gúnyosan, de ôszintén is mondta, majd feladta, hogy szóljon többet Rory-hoz, több hazugság már nem érdekelte, úgyhogy inkább a nyögdécselô hugrabugos lány felé fordult.
- Mondtál valamit, kedveském? Éés .. Miért fordultál meg az elôbb? Csak nem árasztották el a könnyek a szemeidet, és nem bírtad tovább. Arra azért én sem vagyok képes, hogy megsírassalak. – mondta azzal a „kinemállhatatlan” vigyorral, miközben pillantott egyet lassan. Túl erôsen fájt már a feje, de nem mehetett el, még nem – akármennyire fáj, nem fog elmenni.
|
|
|
|
|
12
|
Múlt / Nyugati szárny / Re: Nyugati park
|
Dátum: 2009. 11. 01. - 12:55:58
|
|
Gerry Ryan Nefas
Arleth Gresham sosem szerette a napsütéses helyeket, a napfényt, bizonyára azért volt általában sápadt örökké – még nyáron sem barnult le, de ezt már megszokta, belenyugodott.
A mardekárosok többsége nagyon ritkán szokott a Nyugati – szárnyhoz látogatni, lévén, hogy itt található legnagyobb ellenségük, a Griffendélesek klubhelyisége. A lányt azonban ez egy csöppet sem érdekelte, ô kedve szerint oda ment, ahova akart, és nem érdekelte, rendszerint kibe botlik bele, vagy kibe nem. Most is, mint általában mindig ezen a területen, a parkba igyekezett. A nap már lenyugóban volt, így biztosra vehette, hogy nem sok diákot fog ott találni, és még véletlenül sem fog besütni a nap a magas fák lombkoronái között. Ezüstözött, csuklyás, méregzöld talárt viselt, rajta háza címerével. Hiába, akármennyire is kényelmesebb volt neki egy lenge, nyári ruha, az iskolában inkább viselte a talárt, nehogy megszólják, bár kevésbé érdekelte, ki mit mond neki. Csak a tanárok véleményére adott, többé – kevésbé, és részben háztársaiéra, de itt is csak a kivételekére.
Halkan, nesztelenül lépkedett az ösvényféleségen, pillantást sem vetve azokra, akik még ott tartózkodtak a parkban, egyesek épp beszélgetve, egy padon, mások dühösen pislogtak egymásra, vagy éppen turbékolt a szerelem egyes pároknál. Aztán, amikor elért egy üres padot, gyorsan leült, és zsebretett kézzel elgondolkozott. Öt éve jár már ide, és azóta szinte semmit sem változott az élete. Nagyjából. Na jó, szerzett egy pár kedves ismerôst, akikre támaszkodhat, és vegyük úgy, hogy egyesekben meg is bízik, de mégis – az odabent maró, fájó érzés még mindig nem múlt el, és úgy gondolta, ez már nem is fog. Fogalma sem volt, hogy mit csináljon, mit kezdjen majd életével, de apja által elképzelt sorsába már beletörôdött, és nem is ellenkezett tovább. Hátha akkor majd fogja valami értelmét látni annak, hogy nem hiába létezik, hogy van egy feladata, legalább egy az életben, hogy egyszer majd boldog lehet – mert igen, titkon az volt a vágya, hogy majd boldog lesz egyszer.
Hirtelen megdermedt, amikor halk szisszenést hallott a mellette lévô bokorból. Valaki mindidáig figyelte volna? Bár, sok értelme nem volt, hisz a lány csak magában gondolkozott, de akkor is. Pálcáját óvatosan kirántotta talárja zsebébôl, és a bokorra szegezte, várva, hogy lépjen elô majd a titokzatos idegen, aki nem is biztos, hogy annyira idegen volt.
|
|
|
|
|
13
|
Múlt / Abszol út / Re: Abszol út
|
Dátum: 2009. 10. 31. - 13:15:19
|
|
Lucas Conolly
Abszol út, szokásosan zsúfolt, tele siető boszorkányokkal és varázslókkal. Bár való igaz, hogy nincsenek annyian, mint iskolakezdéskor, de vannak éppen elegen - sajnos. Hosszú talárok lobogása, hétköznapi ruhák, megrakott, csomagokkal teli mágusok, sok ácsorgó gyermek, a boltok kirakata előtt kíváncsiskodó személyek. Senki ismerős ...
A sok hétköznapi ember közül azonban egy kitűnt, egy fiatal, ötödéves leányzó - a többi emberhez képest egyáltalán nem sietett, nem kapkodott, hanem lazán, kecsesen sétált el a kirakatok előtt, miközben vetett egy - egy undorodó pillantást a koldulókra. Egy pár férfi egy kocsma előtt oda - oda kiáltott neki, de mintha süket lenne, rájuk sem pillantott, csak ment, egyenesen, kitartóan, mintha lenne valami célja. Pedig nem volt.
Koromfekete, nyári ruháját meg - meg lebbentette a szél, de különösebben az sem érdekelte. Tűsarkúban volt, amit végülis megbánt, mivel nem volt éppen a legegyenesebb az út, de azért magabiztosan sétált az úton, akármennyire is nem volt kedve semmire. Egy kisbolt előtt lassan megállt, és benézett az ablaküvegen, de csak poros szekrényeket látott.
- Szuper ... - morogta halkan, miközben egy kb. hat éves kisfiú futott el mellette, és kissé meglökte. Arleth utánafordult, és mintha a fiú megérezte volna ezt, hirtelen megállt, és ő is visszafordult. Ártatlan szemekkel bámult bele a fagyos tekintetbe, és szája akaratlanul is legörbült. Mielőtt bármit is mondhatott volna a tizenéves szőkeség, a kisfiút édesanyja felkapta, és elsietett vele. Kissé mit sem sejtető tekintettel utánabámult a lány, majd megrázta fejét, és továbbindult. Ő nem sietett sehova, volt ideje, elvégre úticélja sem volt.
Aztán hirtelen egy puffanást érzett, és megtántorodott. Kissé hirtelenül érte ez az ütés, de sikerült megtartania az egyensúlyát, a sarka viszont kifordult.
- A francba ... Ki a ...? Nem tud az orra elé nézni? - hábogott, miközben magából kikelve a legközelebb eső padhoz botorkált, leült, és sajgó bokájára szorította a kezét. Valójában ő is hibás volt, mert egyáltalán nem nézte, kivel megy szembe, csak ezt nem ismerte volna be, semmi pénzért sem. De azt, akivel összement, még nem vette szemügyre, így idegesen rápillantott. A fiú tekintete nagyon is ismerős volt neki, de szívből remélte, hogy nem azzal ütközött össze, akire gondol ... Pedig igen, Lucas Conolly volt az.
|
|
|
|
|
14
|
Múlt / Birtok / Re: A Fúriafűz
|
Dátum: 2009. 10. 30. - 14:54:16
|
Rebecca Garn éés Rory Stone részére. Megfontolt, mégis magabiztos lépések, halk zaj, szőke hajzuhatag … Egy középmagas, fekete ruhás lány sétált a Fúriafűzhöz közeli területen, magányosan, mint általában. Alig ér térdéig ruhája, új nélküli, de nem fázik, hisz nyár van, kellemes, lágy szellő fújdogál, és borzolja össze a szépen kifésült, szőke, sima fürtöket. Arcán titokzatos mosoly terült szét, mintha valamin gondolkozna – azonban pár perc múlva a kívülállók is megérthették, min mosolyog.
Odaért a Fúriafűzhöz, vagyis pár méterre tőle, és megpillantott két “szeretett, kedves ” ismerőst. Rory Stone és Rebecca Garn. Utóbbival kicsit sokszor fut össze az utóbbi időben, ennek következtében már kezdi unni a lány szekálását, ellentétben Rory-val, akit alig ismer. Évfolyamtársak mindhárman, de mivel Arleth mardekáros, Rory griffendéles és Reb hugrabugos, azért sosem voltak puszipajtások, sőt, nagyon is utálták egymást.
Arleth arcán gonosz, félelmet keltő mosoly ült ki, miközben a két lány hátára vigyorgott, és megszólalt.
- Lám – lám, Rebecca Garn-nak az utóbbi időben nagyon kedvez a sors, hogy megtiszteli őt szívélyes társaságommal. Rory Stone-nal viszont annál kedvetlenebb. Hogy vannak kedvenc évfolyamtársaim? Pletyi parti, vagy „Hogy terveljük ki a következő csínyt akció”? Esetleg Harry Potter meghódítása ... ?
Széles mosoly terült szét a mardekáros lány arcán, miközben lenézően végigmérte a két lányt. Reb családját kevésbé ismertre, ellentétben Rory-val, akinek bátyjával már összefutott párszor. Mivel Justin járt is egyszer náluk, az apjával beszélt meg valamit a halálfaló. Őt örökké is kedvelte, talán őt egyedül apja halálfaló barátai közül. Bár más nem is nagyon jár hozzuk, csak az apjával egy idős halálfalók.
- Hogy van a bátyód, Stone? Üdvözlöm ... – mondta egy bájos mosollyal, nem annyira hangosan. Egy pár lépésre volt csupán a két lánytól, mégsem beszélt halkan, hisz nem volt semmilyen zaj a közelben, csak a szél halk susogása. Bizonyára van pálca náluk, Rebecca ugyanis elég heves természet, és gyakran ránt pálcát azokra, akik idegesítik, Arleth pedig ... Neki ez az elfoglaltsága, másképp semmi értelme nem lenne a társalgásnak. Persze Arl-nál is volt pálca, a biztonság kedvéért, de ő nem szokta minden percben előrántani, meg fenyegetőzni vele. Nem az ő stílusa ...
Remélem nem gond, hogy betoppantam.
|
|
|
|
|
15
|
Múlt / Mágus tér / Re: A tér a szökőkúttal
|
Dátum: 2009. 10. 21. - 19:03:47
|
 Na igen ... Aki ennyi ideig kételyek között élt, vágyott a szeretetre, és a gondoskodásra, nem is csoda, hogy könnyen beadja a derekát egy ilyen “játékba.” Valóban túl gyenge, s kissé gyermeki a lelke, ezt maga is jól tudja, csak gőgje s önfejűsége nem engedi, hogy bevallja ezt, akár saját magának sem. Érezte, ahogy Brandon vadul beletúr szőke tincseibe, s magához szorítja. Tetszett neki a dolog, be kell vallani, cska későn jutott el tudatáig, hogy mit művel. Kicsit túl későn ... Hirtelen elkapta fejét, s a fiú arcára nem nézve lassú, mégis határozott lépésekkel elindult a téren, egyre csak távolabb a sráctól, soha nem akarta látni. Utálta, de nem őt, hanem saját magát. Idegesen igazította meg haját, miközben szemeit lesütte, és próbálta kikerülni a vele szembe jövők pillantásait. Aztán érezte, hogy hogy két izmos kar vállaira nehezül, megbénítva ezzel őt. Szemeit lehunyta, és egyre sebesebben vette a levegőket, miközben hallgatta azt a pár szót, amit a halálfaló elsuttogott. Összerezzent. Épp az, amiben nem volt biztos, ez volt, amitől tartott : újra a szemébe nézni.
Ezentúl nem fogja tudni állni a huncut, esetleg gonosz pillantást, ez az eset el fogja gyengíteni. Óvatosan hátrafordult, de már nem látott senkit sem maga előtt, hiszen „játszótársa” elhopponált. Félelemmel teli, enyhén csillogó szemekkel bámulta azt a helyet, ahonnan bizonyára eltűnt a fiatal halálfaló. Félt? Lehet, hogy van benne valami igazság, de kevés .. Legalábbis az igaz, hogy félt a következő találkozástól, de magától Brandontól nem. Nem tudhatja, hogy mit tett idáig, akárkivel, de nem is érdekelte. Őt nem bánthatja. Nem merné. Vagyis merné, de nem lehet annyira ... Lassan elfordította tekintetét, és lehajtott fejjel, zsebredugott kézzel fordult meg, és sétált tovább a téren ; úticélja nem volt, de általában nem is szokott lenni.
Köszönööm. ^^ *__*
[ Elnézést, hogy ennyire rövid lett. ><  ]
|
|
|
|
|
Mellesleg ez a kedvenc és azt hiszem, egyetlen rockbandám. 