- Ginny Weasley? Nem köszönöm. elvégre 6 bátyja van! Gondolj bele, mit ennének azok velem, ha szemet vetnék az ő drága hugukra! - kuncogtam fel.
Mosolyogva hallgatom a fecsegését, ám amikor az eltünésről beszél szélesen elvigyordom elébe perdülök és szellem riasztgatós módszerrel közel hajolok hozzá, majd mély hátborzongató hangon szólalok meg.
- gondolj csak bele... tele van rémisztőbbnél rémisztőbb lényekkel... a gallyak a hajadbaakadnak, a fák simogatnak. kicsiny izeltlábuak akaszkodnának ruhádra.. szőrös mancsok tapiznának, és félelmetes hangok, és vérfarkasok vonyítása lepné el az erdőt.... Búúúúú.
Elégedetten eltáncolok mellőle, nehogy esetlegesen egy pofont kapjak viszonzásul az ijesztegetésért, de azért mint egy jollakott napközis, nézegetem a riadt arckifejezést egy fél pillanatig.
- Valamilyen formában mindeképpen előkerülnek. - hagyom, hogy a mondat kétértelmüsége a levegőben csengjen. - Nyugi varázsló vagy. Valamilyen szinten megvéded magad, és kikecmeregsz onnan. Vagy ha más nem, megmentelek. - mosolygok nyályasan. Láthatólag megnyugszik, és folytatja.
- A muglik néha az orrukig sem látnak. Akár ha szemellenzőt viselnének. Tulságosan megvan a begyepesedett maguk kis elképzelése az őket körülvevő világról.
Beértünk a roxfortba sóhajtva vettem tudomásul, hogy lassan el kell válnunk.
- Még tart a vacsora. - Válaszolom biztató szavaira. - Mármint arra célzok, hogy hamarosan vége lessz.. - Bökök fejemmel a zsibongó nagyterem felé. - Felesleges lenne most eltünnöm amikor ilyen kedves társaság lehet az asztalszomszédom. - bokolok vidáman neki. - Amúgy pedig.. a rokonaim csapnivaló diákok voltak. - vigyorodom el szélesen, és megindulok az ajtó felé. Remélem követ.

(Bocsánat a kései írásért. Hogyan tovább?)

Felnevettem. - esküszöm ennyit nem nevettem az utóbbi időben, mint veled. Kösz, hogy rám integettél délután. - a nevetés mosollyá szelídült – Igen beismerem lebuktam a szőkeség valóban a herceg dolgokból eredt csakis a hölgyek kedvéért. Aztán rájöttem hiányozna a vörös hajkorona. Szeretem ahogy reggel a fény szikrázik rajta, és második napként csillog.

- Hm hm... Most megfogtál. Milyen lány az esetem? A flörtölő énem azt mondaná te vagy, de azt hiszem kupán vágnál ha ezt mondanám. Hmm. Mit válaszolhatnék? Szeretem a vidám, talpraesett lányokat. Akikben van spiritusz. Szeretem az őszinteséget, és a manipuláció mentes kapcsolatokat. A természetességet, és észt is szeretem. No és persze a vöröseket. - vigyorodom el ördögien. Megdörgölöm a szemem, és ő rákérdez.
- Valahogy úgy, igen. Nyugtalanul is alszom mostanság. A kettő együtt pedig gyilkos tud lenni egy hét után.

- A séta mindig üdítő tud lenni számomra is.  Roxfort pedig festőien szép. Vannak helyek, ahova inkább menekülök az emberek elől. Néha nagyon jól esik a magány, és egyedüllét. Néha pedig nyomasztóak ugyanezek. Ha nem zavarok, néha csatlakoznék hozzád. Beszélgetéssel kellemesebben telik az idő... - hirtelen feltett még egy kérdés, és lassan kapcsoltam.
- Tilosban járni? Mármint a tiltott rengetegre gondolsz? - Ami azt illeti igen, szoktam tilosban járni, csak azt hiszem ő nem arra gondolt hogy necces helyzetben elhagyom esténként a Roxfortot, hogy pár óra múlva visszasétáljak, mintha mi sem történt volna. De szerencsére ez ritka. - Néha kifejezetten szeretnék... De nem engedhetem meg, hogy az otthoniak értesüljenek ilyenekről. Eléggé kényesen kezelik a család becsülete témát. - húzom el a szám látványosan. - És te? Szereted megszegni  szabályokat?

Először csak kuncogtam, majd az arckifejezését látva, hangosan nevetni kezdtem.
- Nem nem, ne nézz ilyen mindentudóan! Nem ARRA értettem. Jézusom nem falom én a nőket vagy ilyesmi. Hiszek a plátói szerelemben. - kacsintok rá. Majd elkomorodom egy kicsit, és eszembe jutnak az otthoni ügyek, ezt meg is említem, erre persze felkapja a fejét, és kérdez is.

- Igen jól hallottad... bizonyos üzleti ügyeket én intézek az iskolából a család számára. Az a hitvallásuk, hogy minél előbb kezdem, annál jobb. - rámosolygok. - Ami pedig az előbbit illeti, és csakhogy védjem magam, el kell mondanom, hogy komolyabb kapcsolatom igazából nem is volt... nem köthetem le magam. Pontosan ezek a rejtélyesen homályos családi ügyletek miatt. - Váltok kicsit viccelődően rejtelmes hangra.
A következő válaszán mosolyognom kell, mivel vizuális alkat vagyok és elképzeltem a szóban forgó jelenetet. - Látom magába is szorult némi romantika, nem veszett el teljesen a világ...

túljátszott csalódottsággal kapok a homlokomhoz, és hatalmasat színpadias sóhajjal kísérem.
- Ez az én szerencsém... - de a végén már mosolygok, és együtt nevetek vele.

- Mégis mi bajod a hajaddal? A vörös gyönyörű szín, kitűnünk vele a tömegből. Sokan szeretnének ilyen hajat, mint a mienk. Képzeld csak el hogy milyenek lennénk lila, vagy zöld hajjal... bár én a szőkétől is borzongok. Egyszer kipróbáltam. Hátborzongató volt. Mintha egy villogó szemű kobold nézett volna rám a tükörből. - elmosolyodtam az emlékre. No igen.. harmadik év eleje.. vettem egy könyvet a hajápolásról... abban találtam pár jó kis bűbájt. Még szerencse, hogy első próbálkozáskor, csak 10centit nyírtam le véletlenül a hajamból, kettő helyett... és nem az egészet.

Felsorolt nekem pár jellemvonást, és el kellett csodálkoznom.
- De hát pontosan ezek a dolgok tesznek valakit az “eseteddé” gondolj csak bele tudatlanul jársz kelsz, valaki felkelti a figyelmedet, mert valami loyat vélsz felfedezni benne, ami tetszik, amit te észreveszel, de lehet hogy más nem... Ha szereted az igazságos embereket, akkor nyilván nem kezdesz egy halálfalóval...és így tovább. Jellemvonások halmaza formázza meg azt az ideált, akinek hasonmását keressük ebben a nehéz világban. - egy barátságos mosoly, és egy  tincset újra a fülem mögé kell tűrnöm. Ha beértünk, megint rendbe kell hoznom a hajam... na igen hosszú haj átkai...
- Egyébként pedig – viccelődve megböködöm.- Igenis az eseted lennék, ha az elejétől kezdve potenciális jelöltként tekintettünk volna egymásra. De kétlem hogy ez most fennállna. Elvégre nem úgy nézel rám, mint egy rajongó fruska... és most nem akartalak megsérteni, félre ne érts. - kezdek el mentegetőzni, de csak egy kicsit. A következő mondata viszont meglepett.
- Te komolyan elhiszed amit mondasz? - felnevetek, már megint – hónapok óta nem beszélgettem ilyen jót senkivel sem! Azt hiszem kicsit elszigeteltem magam tudatlanul. Tanulás... levelezések, állandó nehézségek... Megfeledkeztem egy kicsit a körülöttem forgó világról. Belül. Kívülről persze azt hiszem semmi nem változott kedves bókok, és viccelődések... De semmi komolyabb. Még a végén stréberré fognak kikiáltani. Étkezéseken alig jelenek meg az utóbbi hetekben, és csak könyvek társaságában látni... - megint megdörzsölöm a szemem. Elég későre járhat, és lassan kezd levenni a fáradság a lábamról.
- ohh feljöttek az első csillagok... Meddig is maradhatunk itt kinn? Furcsa, de most már semmi kedvem visszamenni. - mindig is szerettem a csillagos éjszakákat. - megrázom a fejem. - ne haragudj ma egy kicsit szétszórt vagyok.

Elém ugrott hirtelen, így meg kellett torpannom.
Ördögi vigyor terült szét az arcomon, meghalva a Játékos vádakat.
előre hajoltam, lágyan megsimogattam a haját, végigsimítottam az arcán, végül az állánál egy ujjammal arra kényszerítettem, hogy hajtsa hátrább a fejét, de még mindig lásson engem.
- Csak nem te is csatlakozni szeretnél a népes rajongótáboromhoz? - Végül ellépek, és mosolyom jelzi, hogy a flörtölés egyáltalán nem volt komoly.
- Ha itt, nem is, akkor máshol. Sok lány fordult már meg a karjaim közt, de legtöbbjüknek csak egy csinos, Gringots-i széf vagyok. Alapelvem az, hogy egy lány megérdemli a kedvességet, a szeretetet és a tiszteletet. Ám sok iskolabeli azt hiszi, hogy egy kedves mosoly, és az ember rögtön el is van kötelezve. Szeretek flörtölni. szeretem éreztetni másokkal, hogy különlegesek. No meg persze viccelődni. Van, akiknek nem tetszik, van akik féltékenyek, mert másnak teszem a szépet. Ezért hoztam fel, a pletyka témát. ők előszeretettel csámcsognak a magánéletem dolgain. - halkan felnevetek.
- Te kinéznéd belőlem, hogy akarattal bántsak meg másokat? Az üzleti élet nyilván megköveteli ezt, de a magánkapcsolatok terén, azt hiszem nem lennék rá képes.
Elindultunk újra egymás mellett. Már nem igazán siettünk, inkább csak élveztük.
- És te?  Sok ifjú fejét csavartad már el? vagy inkább csendesen tartogatod magad a nagy Ő-nek, ki fehér pegazuson szárnyal be a sötét csillagos égboltról álmaidba? - Szónoklati pózba vágtam magam, a mondat hatásának kedvéért, de látszott rajtam, hogy nagyon is érdekel a válasza.
- mellesleg pedig... Mond csak... az "eseted" vagyok? Lehetnék én álmaid délceg lovagja ifjú hölgy? - Megint egy kis viccelődés, és a jókedvtől mindkettőnk arca kipirosodott.
- Ha ilyen csillogó szemekkel megyünk vissza, még a végén azt hiszik ólunk, szerelmesek vagyunk...

Rápillantottam, mélyen, és hosszan miután megszólalt, meglepett hogy egyeltalán kicsúszott a számon, egy ilyen mondat. Ha nénémék megtudják... Mindegy ezen kár rágódni. Azon viszont el kellett gondolkodnom, amit kérdezett de csak eg picit. Végül ez a gondolatmenet olyan hosszúra nyúlt, hogy el is felejtettem akkor ott megválaszolni.
De szerencsére, nem olyan mélyen, hogy ne vegyem észre, nem sok kedve van visszamenni. Nem mintha nekem nagyon lett volna. De már napok óta alig mtatkoztam étkezéseknél. Még a végén szóváteszik a pletykás ribik...

Egy darabig nem igazán sietősen lépdeltünk csendben egymás mellett, végül rászántam magam a válaszra. Mentsd, ami menthető. Azt hiszem csak össze kellett szednem a gondolataimat.
- Az aranyvérűek sorsáról kérdeztél ugye? Nos... igazándiból nem tudom a többieké milyen... Najó, ez így nem igaz. A Weasley-k például bologok, de valjuk be... szegények... A Malfoyok gazdagok... és néz rá az ifjabb Malfoy-ra nem tűnik túl boldognak.  Bár már találkoztam olyannal, is aki boldognak tünt... de a családja vagyona, pökhendivé tette, és nagyképüvé. És olyanal, is, aki megszeppent madárkaként viselkedett. Azt hiszem nevelése válogatja. De talán még megkockáztatnám azt is, hogy a szeretet kimutatásának képessége... hiánya, nem létezése is lehet az ok...Ez de drámaian hangzott. - kuncogok jókedv nélkül.
- Az elvárásokat meg lehet szokni. az állandó negativ érzelmeket, viszont nehéz. Az én helyzetem... más. - Elgondolkodva hajtottam le a fejem. Hagytam, had hulljon egy tincs kivételesen szeliden arcomhoz lágyan. Eltűnödve néztem ahogy lépdelek. Jobb, bal. Jobb, bal.
-Mert én alapvetően a szülői hozzáállásra gondolok. Én nem emlékszem a szüleimre. Kicsi voltam amikor meghaltak. - torpanok meg és nézek a bíborvörös, és rózsaszin szinekben játszó égre,  de semmiképpen nem rá. Mert ez olyan égbekiáltó hazugság volt, hogy lassan kezdtem undorodni magamtól. De az ember őrizze meg a titkait bármi áron... Nem igaz?
- Csak az tudom hogy ami nyáron vár, inkább szól pénzről és hatalomról, mint szeretről. - Rámosolyogtam, de nem volt igazi mosoly, a szemem végtelenül szomoró volt. Abban a pillanatban ürességet éreztem, és visszasiratta lelkem a gyermekoromat.
- Kielégítettem a kiváncsiságodat? - Rögtön eszembejuttott, hogy ez a búskomorság olyasmi, ami ellen tenni kell hiszen az élet öröm!
- tudod nem muszáj ám visszamennünk Csak azért gondoltam, mert biztos vagyok benne, hogy megindul a pletyka. Túl sokan ismernek azt hiszem. Mindkettőnket. Miattam sajnos van alapjuk rá. alig jártam lenn az utóbbi napokban. –kicsit aggódva figyeltem aztán  Egy újabb kis trükk terve formálódott meg fejemben. Most már szívből mosolyogtam rá, és felkuncogtam.
- Vagy adjunk alapot ezen feltevéseknek? - villan pajkosan a szemem, mert még mindíg akad egy két diák kinn a szabadban. A suttogás pedig hihetetlenül gyorsan tud terjedni.
- Ne haragudj ha nagyon elszáltam volna ezzel a kis monológgal. Csak jó valakivel megosztani. - Újjamat az ajkára helyeztem lágyan. - De kérlek... Tartsd titokban, hogy én is ember vagyok, mint bárki más. - Kacsintottam rá és egy olyan mosolyt kapott, amit uoljára édesanyám látott az arcomon. Meleg, és szívem legmélyéről jövőt.
- ja, jut eszembe. -Gyors mozdulattal, vigyázva hogy hozzá ne érjek, elhúztam kezem a hajába túzött virág mellett, ami narancssárga árnyalataiban kezdett pompázni a vörös helyett.- Így ni. Ez sokkal jobban mutat a hajadban. - Léptem el tőle, és folytattuk utunk a kastély felé

Istenien éreztem magam. Eltekintve persze a borongós gondolatoktól. Mikor viccelődve megjegyzi, hogy nem tudja hova tenni majd az ajándékaimat, kicsit sem komolyan visszavágok neki.
- Vissza is adhatod ha nem kell... De a virágért igazán kár lenne... finom illata van.

Nevettem amikor enyhe felháborodással törölgette magáról a vizet. Aztán enyhe megjátszott döbbenettel pislogtam, mikor én kaptam egy adagot a nyakamba. Végül ördögien elmosolyodtam, és elvégeztem egy szárítóbűbájt. Inkább nem ugrottam el, mert még a végén beleesem a tóba. Akkor már inkább egy pohárnyi víz, mint egy vödörnyi, és a megaláztatás vacsoránál.
Végül mindkettőnket lefoglalt saját gondolatainak árja, és a fények és színek orgiája. A naplemente gyönyörű volt de az én gondolataim nagyon elkalandoztak.
Pislogok párat mint aki álomból ébredt, enyhén megrázom a fejem, és felé fordulok. Miután elismételte mit mondott, amiből persze nem sokat halottam elsőre, enyhe fejrázással felkuncogok.
- Hát nem én vagyok az, akinek az alkímián jár éppen az esze! Neked jutott eszedbe! Egyébként pedig, csak elgondolkodtam. A családomról... a tiedről, meg úgy általánosságban. Elvárások, követelmények, küzdés... - a mosolyom szomorúvá vált. - Vajon minden aranyvérű leszármazottnak ez a sorsa? - mondom ezt inkább az épp végképp lebukó nap utolsó sugarainak, mint neki.

Végül felállok, leporolom a nem létező fűszálakat ruhámról, és a kezem nyújtom felé.
- Sietnünk kell, ha ma még vacsorázni is szeretnénk. Eléggé későre jár. - Hirtelen ólomsúllyal nehezedik rám az utóbbi napok fáradtsága. Megdörzsölöm a szemem, és megrázom a fejem. Közben ő is felállt. - Indulunk? - Keserű szájízzel gondolok, azokra a házikra, amik még az ágyamon várják, hogy befejezzem őket. Ma sem fogok hamar lefeküdni. Az óra elötti megírás ötletét elvetettem, mivel ismerem magamat. kizárt hogy be tudnám fejezni. Így marad a ma este. Még szerencse, hogy nincs sok.

Megkönnyebbülten mosolyodtam el, mikor belement a sétába. Hálás tekintettel pillantottam rá. Miközben felálltunk, kérdezett valamit, én pedig visszahuppantam ülésbe, annyira kellett nevetnem.
- Ne értsd félre kérlek, de 10 ujjamon meg tudom számolni hányan használták a bűvészkedés szót ez alatt az öt év alatt. - felállok, és elismerően nézek rá. - Szóval nem vagy idegen a muglik között – Vigyorodom el, majd játékosan nemet intek ujjammal. - tudni éppenséggel sok mindent tudok, de egy bűvész sosem adja ki a titkát. Épp ezért hívják V A R Á Z S L A T – nak – végül ünnepélyesen megragadom talláromat, és egy echte színpadi meghajolást mutatok be. Majd egy apró láthatatlan pálcapöccintéssel egy virágszálat varázsolok kezembe, és végül zárásképp átnyújtom. Sok haszna van a trükk, és varázslat kombinálásának. Színpadon persze tilos. Apám mindig sajnálkozott is ezen. Végül miután kimosolyogtuk magunkat, elindulunk.

- Nem muszáj a tóhoz mennünk, csak lassan napnyugta van... - elébe penderültem, és mosolyogva folytattam. Persze ahhoz hogy, ne jöjjön nekem meg kellett állnia. - A fény pedig csodálatos ahogy a vízen játszik. Nomeg, a napnyugtát figyelni a legjobb dolog. - Széles mozdulattal tárom szét karjaimat, hogy érezd a tér súlyát. - a tó felett a legjobb a kilátás, a kastélyon kívül. - Nem volt konkrét ulticélom. Tényleg nem. Na jó, ezzel most hazudok. Tudat alatt igenis volt. A tiltott rengeteg felől, a tóra vetül egy kis szikla. Ha ki tudok szökni éjjel észrevétlenül, ott szoktam figyelni a holdat. Meg a napnyugtákat. Persze sokszor emiatt lemaradok a vacsoráról... A többiek pedig azt hiszik, hogy ilyen kis buzgó mócsing vagyok, és tanulok... Én pedig meghagyom őket ebben a hitükben. Egy pillanatig elábrándoztam a dolgon, és nem hallottam hogy Raelyn nekem szegez egy kérdést.

- Bocsi... mond még egyszer. Kicsit elkalandoztam. - Mosolygok rá bocsánatkérés képp. Talán elviszem oda.. Talán. Az ilyesmit ki kell érdemelni nemdebár? Ő persze egy kis csipkelődés után, elmondja mit akart. Közben megáztatom a kezem a tó vizében, majd játékosan lefröcskölöm a kezemről csöpögő vízzel.
Rég éreztem ilyen jól magam. A lányok többsége túl kiszámítható. Talán az üdítő ebben az egészben, hogy nem akarom felszedni, nem akarom elcsábítani. Egyszerűen.... Csak szeretnék valakivel szabadon nevetgélni. Persze alaposan utána gondoltam a családfájának. De tudtommal nincs olyan rokona, aki kapcsolatban lenne nénémékkel. Arról tudnék. Ha jól emlékszem van egy bátyja, és csak az Anyja él már. Vajon mi történt az apjával...? Kár ezen gondolkodni. Talán majd egyszer elmeséli. Bezzeg nénémék sosem fognak anyámról mesélni. Mindig azt hangoztatják, hogy a suli után én viszem tovább az Vessalius“birodalmat” ahogy ők hívják... nevetséges. Már most rám parancsoltak, hogy barátkozzak aranyvérűekkel... Kicsit el is komorodom. Aztán hamar túlteszem magam rajta. Csak annyi a dolgom, hogy gyarapítsam a vagyont, és a hírnevük tiszta maradjon. Ez még teljesíthető. A barátaimat pedig még egyenlőre én választom meg...Nagyon elgondolkodhattam, mert Rae már egy ideje szólongat.
- Ne haragudj. - megrázom a fejem. Végül válaszolok neki.

Raelyn

Leültem mellé, és letettem a könyvem a fűbe. Felhúztam térdem, és átkaroltam magam. Épp felé fordítottam arcom, hogy mondjak valamit, de a látványtól inkább magamba fojtom. Egyszerűen tökéletes pillanat volt. Látni ahogy a hajába kap a szél, érezni ahogy az én tincseimet is megmozgatja. Érezni azt az egyedi illatot, amit valószínűleg ő is érez, Mindketten átadtuk magunkat ennek a pillanatnak. A nagy jókedvem kicsit megszelídült. Sokkal visszafogottabban, meleg apró mosollyal hajtom fejem térdemre úgy, hogy Raelyn-t is lássam. Mosolyom kiszélesedett, mikor mondandójában visszaköszönt ugyanaz a stílus, és hozzá illő mozdulatsor.

- Szerencsét... Nos, azt éppenséggel nem adhatok, de kincseket, - előhúztam a füle mögül egy galleont, hirtelen odanyúlva, majd felmutattam neki, és a kezébe nyomtam. Végül visszahelyezkedtem kezdeti pózomba  - Csodát, varázslatot és egy kis nevetést, csempészhetek  délutánjába széphölgy. - ültemben a kézcsók elég sutára sikeredett, de hát ez van. Ez most nem a tökéletességről szól. Végül nevetős, és egyben komoly tekintettel visszaülök - Nem sokan élvezik ilyen átéléssel a természet apró csodáit. Köszönöm hogy veled élvezhetem ezt a pillanatot. - mondom neki kedvesen, kicsit sajnálva azt az apró elmúlt nyugalmat. Közben ő előszedte újra a könyvét, leplezve enyhe zavarát, de azért együtt mosolygott velem. Inkább a tanulásra terelte a témát. Ez eléggé jó terület, eléggé semleges. Mikor felteszi a kérdést nekem, először értetlenül nézek rá, majd leesik mire is céloz. Felkacagok, és megrázom a fejem.

- Ó, nem nem. Csupán csak olvasgattam! Szeretem a LLG-t – mosolygok rá, miután kinevettem magam. Hagytam, had vegye fel, és olvasson bele a könyvembe. Úgysem fog találni semmit. Csak rám reagál naplóként a könyv. Egyébként tényleg egy LLG tankönyv. Nem volt egyszerű bűbáj, meg is szenvedtem vele. De az eredmény büszkévé tett.  Na jó egy kis segítséget is kaptam hozzá.

Meglepett a következő kérdése. Felemeltem fejem, és megcsóváltam. - Nem lehet csak egyszerűen készülni valamiből? Egyébként nem volt rá különösebb okom. Szeretem az LLG-t. Pegazusok, unikornisok... mind mind csodálatos lények. Olyan nemesek, tökéletesek. Szeretek róluk olvasgatni. - az igazság az hogy imádom őket. Van bennük valami megmagyarázhatatlan. Ez az én titkos szenvedélyem.

- És te? Ha jól sejtem, elakadtál a háziddal így van? - odahajolok hozzá, hogy lássam a példákat. Rövid időn belül rájövök, hogy bizony ez nekem trollul van. - Mondanám hogy segítek, de az alkímia nem erősségem... Esetleg könyvtár? - nézek nem túl biztatóan. Végülis csak kiokoskodunk valamit.
Jó itt lenni vele. Az eddigi napok fásultsága, és unalmassága, eléggé lehangolttá tett. De most jól érzem magam. Azt hiszem élvezem. - Ha már így idehívtál, és úgysem jutunk sokra a tanulással, mi lenne ha sétálnánk egyet, még mielőtt lemegy a nap? Egész nap ülhetünk eleget... - reménykedve pillantok rád, majd csakhamar sóvárogva a tópart felé. Szórakozottan végigsimítok hajamon, és játszani kezdek a szél által előrefújt tincsekkel. Igazából azét ajánlottam fel, nehogy mégis alkímiáznom kelljen. Valahogy nem tartozik az a tárgy a kedvenceim közé. Brrr

Raelyn

Végre...! Egy kis friss levegő. Mélyen magamba szívtam a fű illatát, a napsütés finom melegét. Kedvem lett volna nekivetkőzni, hogy mégnagyobb felületen érhessen és élvezhessem, de... Nos nincs annyira meleg sem, bár ez még a kisebb bajom. Ez a rengeteg diák mindenfelé, tuti kitörne az általános "elolvadok" mámor és özönlenének hozzám mint a darazsak a mézre. Holnap estig se vakarnám le őket magamról. Néha utálom hogy jól nézek ki. De csak ritkán. Nagyon ritkán. Szóval vetkőzős műsort nem fogok rendezni, ígyhát marad a séta.
Kár hogy nincs olyan hely, ahol félmeztelenül flangálhatnék. Még nénéméknél se. Bár ott meg aztán pláne nem. Utoljára 7 évesen rohangáltam félmeztelenül. Azóta néném sikítófrászt kapott, hacsak egy szőrszál is rontotta öltözékem összképét. Elmosolyodtam a gondolatra, és megráztam a fejem. Akkortájt nem értettem, most pedig csak röhögök rajta magamban. Ideje másra gondolni. Elvégre a sulinak  még nincs vége! Mégha ilyen borongós időket élünk is, az iskola olyan hely, ahol boldog lehetek. De csak egy kicsit. Ezt sem szabad túlzásba vinni.

Mosollyal az arcomon vágtam át az úton, belegázolva a friss fűbe. Automatikusan intettem a nőneműeknek, a fiúknak csak biccentés. Ahogy sejtettem a jó idő mindenkit kivonzott a szabadba. Lehuppantam a tóval szemközt, néztem egy darabig a fodrozódó vizet. Kezeim azonban sosem birták a tétlenséget. Gyors mozdulatokkal róttam a sorokat egy vaskos bőrkötéses füzetbe. "Legendás lények gondozása..." Jó cím egy naplónak, hogy még ne is keressék. A házifeladatok j már megcsináltam a klubhelységben tegnap. A maradékot meg majd óra elött leirom.  Végül kis idő múlva elfogy az ihlet, a penna megáll a kezemben, és csak nézem a tavat. Összecsukom lassan a könyvet, majd felálok. Tiszta mázli hogy senki nem jött oda hozzám.

Megdörzsöltem a szemem. mégcsak délután van, de alig állok a lábamon hiába a csodás környezet és illat a fáradtság az fáradság. Mikor is feküdtem le? Hajnali öt körül? Azok a rohadt házik... hónom alá kaptam könyvemet, a penna a számban talált nyugvóhelyre addig, amig megigazgattam  hajam. Ha hosszú hajad van, a minimum a napi öt alkalom hogy megnézd minden tincs a helyén van e. Meg kéne már tanulnom egy egyszerű fodrászati bübájt... Lehet az sokat segítene.

Ezen filózva lépkedtem visszafelé, mikor észrevettem Raelyn-t, aki épp buzgón integetett felém. Óvatosan végigmértem, és így még láttam a háta mögül kikandikáló könyvsarkot. Megunta volna a háziírást? nem lepne meg. Fradságomat mélyen magambatemetem, és elindulok felé. egy kis beszélgetés talán felébreszt, és különben is. Még soha nem beszélgettünk. Pedig egy évfolyam, egy ház... hogyhogy a nevén kívül szinte semmit nem tudok róla? Jó, ez igy nem teljesen igaz. Amikor nem figyel, sokszor elgondolkodva vizsgálom. Mint mindenkit magam körül. De megszólítani még valhogy nem sikerült. Persze a többiek is suttognak ezt azt. Álítólag egy virgonc jószívű kis vöröske. A lányok szerint pedig túlontúl becsületes, és szókimondó. Persze mindenki kedveli, csak kukacoskodnak. Én is azthiszem. Néha elgondolkodom, nem vagyunk e rokonok. olyan nagyon hasonlít a kisgyerekkori énemre... Vajon ha nem így alakulnak a dolgok én is ilyen lennék? A "ha" mindig rossz tanácsadó. És nem szeretem ezt a szót. Van. Megtörténik. A többi pedig nem érdekes.
Odabaktatok mellé, és mosolyogva lenézek rá. Egyik kezemben könyv, másikban penna.

- Üdvözletem széphölgy. Hívására megjelentem színe elött. Óhajt valamit? -

Játékosan meghajolok elötte, majd magamban kuncoga reakcióján lehuppanok mellé. Jobb is hogy észrevett, és idehívott. Elaludtam volna záros időn belül, ha huzamosabb ideig egyedül kellett  volna lennem.

Módosítottam, és javítottam. Remélem így már jólesz

          alapok

jelszó || "Szeretnék néhány szót szólni, íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!"
teljes név || Azenath Armand Vessalius
becenév || Az, Aze Azarm, Nath
nem || férfi
születési hely, idő || Inverness; 1981, április, 1.
kor || 16
faj || ember
vér || Félvér
évfolyam || 5.


          a múlt


Kedves naplóm!
Hol is kezdjem...
Sok minden van most fejemben.
Talán kezdjem, megszületettem?
Régen volt már, elfeledtem.

Talán azzal mi volt régen?
Hátul gombolt kicsiny énem?
Vagy onnan mikor egyszer
Édesapám nevetve viccel,
Mi lesz majd az én fiamból?
Apró hős lesz,
Bátor kalandor?

Nem vagyok se hős, sem kaland,
Árva vagyok, haszontalan!
Ezt mondják ők, a nagyok
Vértiszta nemesi magasok.

Régen volt már, nem feledem.
Édesapám nevet velem.
Anyám arcán mosoly dereng,
Ez voltunk mi,
Család, szerelem.

Első lépés tipeg topog,
Anyám sír, apám mosolyog.
Nem volt más, csak mi hárman,
Tökéletes boldogságban.

Mit tudtok ó magasok?
tudjátok hogy mindig kész,
Úriember és ész.
Tökéletes mintagyerek,
Aki mindent elfeledett.

De te naplóm tudod igaz?
Mi hamis, és mi igaz.
Mert kedves nemesek,
Vakok vagytok...
Vagy épp csak látni nem akartok.
Mert mit látni, s hinni véltek,
semmi....
Semmi az igazsághoz képest.

Emlékezz Hát kedves naplóm...
Mert most utoljára még Elmondom
A show akkor kezdődik,
mikor a függönyöket felhúzzák!
Vagy épp oldalaid lapozzák
 

Kisgyermeknek egy mindig mosolygó, életvidám fiú volt, akinek szülei jelentették világa közepét. Első lépések, első varázslat. Apja büszke volt rá, és éreztette is mindenkivel ezt. Gondtalanok voltak, még nehéz időkben is.

Sokszor emlékezett vissza felhőtlen (mert az volt) gyermekkorára.
Nath sokszor hallotta a kis történetet szülei találkozásáról. Vagy épp az egymás mellett eltöltött iskola évekről a csínyekről. Mindig áhítattal hallgatta ezeket a történeteket, és mindig sokat nevettek. Amikor idősebb lett, édesanyja elmesélte, hogy hogyan szerettek egymásba, és ő hogy került erre a világra. Mindig úgy mesélt, hogy a legunalmasabb rész is csodálatos mesének bizonyult. Mesélt arról hogy apja egyik színházból a másikba utazgatott híres bűvészként. Munkája azért volt érdekes, mert varázslóként egy csipetnyi mágiát sem használt trükkjeihez. Gloria beleszeretett, és kis idő múltán együtt szöktek el. A Vessalius családban éktelen nagy veszekedések, Végül a harcias lány kitagadása következett. Mindig azt mondta Nathnek " sose futamodj meg bármilyen nehéznek is tűnik, hiszen az eredmény megmutatja, méltó vagy e a jutalomra." Ez a része mindig szomorú volt a kis srác mindig meg is simogatja anyja buksiját, ahogy ő tette mindig vele, hogy most már minden rendben van, és apu meg ő soha, de soha nem árulják el. Emlékezett rá anyja hogy igyekezett elrejteni a meghatottság könnyeit fia elől. Inkább továbbmesélt, arról hogy Emanuel, és Ivette hogyan fogadták be őket, s mutatták meg Gloriának mit is jelent valójában a család szó. Agnus végül megállapodott egy kisvárosi színházzal, és a család odaköltözött Alness-be. A Blom família sosem szakítottam meg a kapcsolatot velük, Nath pedig rajongott a Mugli nagyszüleiért is. Ám a Vessalius-okról alig tudott valamit.  Három évesen eztán végül megmutatkoztak mágiájának jelei. Nem is akárhogy. Édesanyja szülinapján sikerült eltüntetni az értékes étkészletet. A szülők annyira meglepődtek, hogy Nath megijedt, valamit rosszul csinált. Ám az ügy, csendesen rendeződött el. Anyja elmosolyodott, és visszavarázsolta az edényeket. De nem bírt elfojtani egy dorgálást: "Narm, soha ne ijeszd meg így még egyszer anyut." Mindez olyan drámaira sikeredett, hogy Nath bármit megígért volna, csak ne lássa szomorúnak anyját. Ő pedig mindig tartotta a szavát.
Apja persze ujjongva kapta fel, és megdicsérte. Felvetette neki, hogy segédkezhet a fellépésekben, ha idősebb lesz. 6 évesen, már a színpadon hajlongott, és hordta a kellékeket a művész úrnak. A közönség soraiban hatalmas sikert aratott a kis Azenath minden este. Napközben édesanyja tanítgatta mindenre ami fontos lehet, többek között rajzolni is, a kisfiú pedig ebben végtelenül tehetségesnek mutatkozott, és szerette is.

Ám minden szép dolognak végeszakad egyszer.  És soha semmi sem tart örökké ahogy mondják
mosolyogva sétált haza legújabb szerzeményével, mikor megérezte, hogy valami nem stimmel, érezte a változást. Házuk ajtaja tárva nyitva. Annyira lekötötték figyelmét a negatív érzelmek, hogy észre sem vette hogy belerohant valakibe. A férfi horkantott, és mélykék üres szemeivel lenézett rá. odavakantott egy "nem látsz a szemedtől kölyök?!?" beszólást.
Sokáig ült remegve az útpadkán. Keserű ízzel a szájában lépett be az ajtón, sikításától pedig sokáig zengett a környék.
Ezek után gyorsan történt minden. temetések, négy koporsó. Mindenki meghalt. Értelmetlen halál mindegyiküké, még csak nem is háború áldozatai lettek. Rosszkor voltak, rossz helyen. Rablótámadás volt. A házat minden kisebb értéktől kipucolták. Ezt mondták a rendőrök.  Állítólag varázsló is volt közöttük, különben nem juthattak volna be. Gondtalanság ide vagy oda, anya mindig is óvatos teremtés hírében ált.

A kis Nath pedig egyedül maradt.

Beszéltek árvaházról, meg örökbefogadásról. Aztán furcsán öltözött nők tűntek fel. Nathnek pedig elbúcsúzni sem maradt ideje a síroktól. Még aznap beköltözött a Vessalius házba. A család nem hagyhatta elveszni az értékes vérvonalat. Belátták, hogy Azenath az egyetlen kiskorú. Nincs élő esély arra, hogy más örököst nemzenek. A családi öntudat és kapzsiság pedig beindította gépezetet.  A kis Nath így Vessalius família teljes értékű tagja lett. Kedvesek voltak vele, úszott a képmutatásban. De meg is hajtották rendesen. Tizenegy éves korára kikupálták minden nemesi viselkedésformából, és etikettből. Megtanították mindenre, amit egy jól nevelt korabeli gyereknek szerintük tudnia kell. Megkapva a Roxforti levelet, csak egy utasítást kapott. Legyen a lehető legjobb. Ám az iskola, felszakított benne valamit és év végére Nathnek minden emléke, boldogok, és vérrel szennyezettek, visszatértek. A család ha észre is vette a változást, szóvá nem tették, hiszen a fiú ugyanúgy viselkedett mint eddig. Velük legalábbis. De tekintetébe parázsló élet költözött, ami kiutat keres ebből a negatív gonosz környezetből.
Fokozatosan estek vissza eredményei és kósza hírek rebbentek fel arról hogy a fiú furcsa dolgokat művel.
A Vessaliusoknak észbekapni sem maradt ideje, Nath fokozatosan szinte észrevehetetlenül alakult hűvös csendes gyermekből, koraérett vidám tinédzserré. aki a folyosókon bűvésztrükköket mutogat a diáklányoknak, ugyanakkor, egy rossz szó nem érheti a családot. Nekik Patthelyzet, neki élvezet.
A kérdés csak az, mikor billen át a léc túloldalára.

Az élet egy színház, és te játszod benne a főszerepet.

Alapvetően a Vessalius család nem gonosz. Aranyvérűek a gazdagabbik fajtából, mindenük a pénz, és ezt nem titkolják. Anyai nagyanyja kedves volt vele. Igazából az elvárások csak a külvilág felé mutatott képben merültek ki. Különösebben nem érdekelte őket mit csinál, mint ember számukra nem létezettű, csupán aranytojást tojó tyúkot látták benne. elvégre egy előnyös házasság nagyon is jó üzlet.
A családról:
a XVI. Század környékén bukkant fel először a Vessalius név, Itáliában. Egy ügyes húzást követően, kisebb vagyonra tettek szert, amit ezután sikeresen fektettek be, így elég nagy vagyont sikerült összeharácsolniuk.
1904-ben Bernard Vessalius letelepedett Skócia területén. Célja a vagyon gyarapítása volt. Fiai Argon, és Levander a mugli háború áldozatai lettek. (önként álltak katonának.) Lánya Alheim 16 évesen feleségül ment a Weasley család legkisebb fiához. Ő volt Nath dédanyja, és dédapja. Gyermekeik: Annabelle, Wilheim és Frederick. Mindhárman aktív tagjai az aranyvérű társadalomnak. Frederick halálfaló lett, a többiek pedig, mivel alapvetően a pénz után a család volt a legfontosabb, kénytelenek lettek semleges pozícióba helyezkedni. Igyekeztek magukat a lehető legjobban kivonni mindkét fél hatása alól.
1976-ban Alness-be költöztek, Az ottani birtokuk vált Azenath otthonává. Gloria itt született, mint második gyermek. Nővére Brigitte veszi kezelésbe a fiatal fiút érkezése után. Nem igazán jönnek ki egymással, mivel Brigitte irigykedik húgára, hogy neki volt mersze kitörni az ördögi körből, öccsük   Gregory a mágiaügyi minisztérium megbecsült munkatársa. A család szemében pedig egy senki, mivel keveset keres. Nagyanyja után, Nath vele jön ki a legjobban.
A családban tradíció, hogy ha a lánygyermek megy férjhez, a férj veszi fel az ő nevét. Mindig is büszkék voltak nevükre.

Részletek Nath Naplójából.:
Visszaemlékezés: Egy napló nem napló visszaemlékezés nélkül. Nem igaz? De ha mindent leírnék holnap is itt ülhetnénk, és a könyv is betelne. Inkább iskolaéveim kezdetétől írnék pár sort.
Otthon kiokosítottak mindenből, így nem ért váratlanul a roxforti tömeg. De az igen, hogy az épület mekkora gigászi méretekkel rendelkezik. Titokban ámultam és bámultam. A süveg beosztása után ettem életem legfinomabb lakomáját. Csak úgy ittam magamba a körülöttem lévő emberek látványát, otthon a családi rendezvényeken, és meghívásokon kívül, szinte ki sem tehettem a lábam a birtokról. Majd jöttek a tanórák, és repült az idő. Szeretek tanulni, addig nem kell mást csinálnom. Nomeg nagyi is boldog volt, az ő mosolya számított nekem egyedül. Hiszen igen ritkán mosolygott rám. A többieket, meg őszintén.. magasról tett... Aztán jött a kalamajka a Potter gyerek körül, kicsit irigyeltem, be kell vallanom. Neki legalább izgalmas az élete.. bár teljesen együttérzek  vele, hogy a háta közepére sem kívánja. Tanórák, Roxmorts, megint csak tanórák, haramadiktól kezdve inkább a suliban töltöttem az évközi szüneteket. Kezdem unni a képmutatást , ami otthon folyik. Persze beleegyeztek. Miért ne egyeztek volna: "barátkozz össze, minden aranyvérü fiatallal" mondták minden egyes nyáron vagy negyvenszer. Barátok; mindenkivel jóba vagyok, csak barátom nincsen, a sors iróniája, nem gondolod naplóm? Lupin professzor egész kedves egy ember, kedveltem. Kár hogy itt kellett hagynia minket. Hallok híreket, jókat és rosszakat is. Néha  könnyebb az információszerzés, ha eggyé válsz az épület falaival csendesen. No persze nem direkt. Szeretek egyedül sétálni éjjelenként, amikor a rémálmok nem hagynak aludni, kifejezetten örültem a Trimágus Tusának, rég volt ennyi izgalomban részem, utoljára a színpadon élveztem ennyire az életet, még azt sem bántam, hogy a nézőtéren kell ülnöm. Összeismerkedtem az egyik Beauxbatonsos lánnyal. Levelezünk azóta is. No persze semmi extra csak az átlagos séma.. Hogy vagy? Hogy megy a suli? Itt minden... bal bla bla. Akit-nem-nevezünk-nevén, visszatért, bár nem értem miért nem nevezzük a nevén? Valaki kitalálta annó, és húúú meg háá? Abszolút hülyeség. Szeretnék hinni benne hogy ha oda fajul a dolog, én is ott lehetek Harry oldalán a harcban, néha tényleg sajnálom őt.

Tele vagyok szorongással azt hiszem, fojtogató érzés. az egész évem egy romhalmaz volt, idegeskedés, és figyelmetlenség, rossz előjelek; érzem. Még a bűvészkedés sem nyugtat meg. Ami pedig nagy szó. Dumbledore professzor rossz formában van. Látszik rajta, hiába leplezi, én észreveszem. Valahogy az egész tanéri kar fogyott pár kilót. Harry arca is egyre beesettebb. Remélem az iskola túléli ezt az évet... egy valami közös bennünk Harry-vel. túl hamar láttuk a világ igaz arcait. Hamarabb válunk felnőtté. Ő egy fokkal szerencsésebb, ő nem emlékszik rájuk. Én emlékszem, ahogy anyám mosolyog és átölel, nincs nagyobb fájdalom ennél, nincs nagyobb fájdalom.
Voldemort meg elmehet a búsba, neki abszolutte nem volt gyerekszobája? Miért jó az neki hogy legyilkolja, szétmarcangolja mások életét? Nevetséges és hülye hozzáállás. Bár indoknak vehetjük azt is, hogy TÉNYLEG nem volt gyerekszobája. és élvezi ha tönkreteheti mások életét, ahogy az övé is tönkrement. ilyen értelemben mondhatnám rá, hogy sajnálom. De egyelőre, azt hiszem, nem mondom. Elvégre semmit nem tudok róla.



          jellem

Gyermekkorában életvidám, boldog, mindene a családja. Szülei halála után azonban ennek nyoma sem marad. Átveszi az aranyvérűek szürkeségét, ezüstös ragyogását. Mire emlékei visszatérnek, addigra már késő egy teljesen más arcot mutatni. Ám mint mindig, most is létezik arany középút. Fokozatosan, észrevétlenül alakul át egy életvidám, ugyanakkor tisztelettudó fiatallá. Nagynénje nevelése alatt, tizenegy éves korára, ha nem is tökéletesen, de elsajátítja azon viselkedésformát, amit "családján belül" elfogadottnak kiáltanak ki. Igyekvései azonban sosem elegek. hétéves korától, kezdve a Vessalius família úgy tekint rá mint egy korcsra, aki a nyakukba szakadt. az emlékei visszatérte után, hamar rádöbben, hogy ez nem család. csalódottságát elfojtva, megtanulja, hogy ne várjon semmit tőlük. Egyszerűen csak kerülnie kell a konfliktust, így viselkedése mindig kifogástalan, ugyanakkor a benne élő szeretet Túlcsordul. Szülei nevelése kristálytiszta lenyomattal él benne. Ez keveredve új családja hűvösségével, és ármánykodásával, egy egészen új embert farag belőle. Iskolásévei arról szólnak, hogy meddig feszegetheti határit önmaga, a család, és mindenki más között. A kötélen egyensúlyozás, pedig már kiskorában is nagyon jól működött.
Összességében kissé szeles, de szorgos. kifogástalan viselkedésű, mindig méltó családja hírnevéhez. (ami valljuk be csak az ő szemükben létezik)Szemük vak a változásra hiszen Nath igyekszik előttük a régi szürke bárány maradni.
Mérhetetlenül optimista, de ha kell reálisan szemlél. Hisz benne hogy mindenkiben létezik egy csöppnyi jó. Csupán más szemszögből szemlélik.


          apróságok

mindig || vidám, optimista, mosolygós, földhözragadt, tudja a helyét.
soha ||    nem áll le hülyékkel,
              nem akar rettegéstől lebénultan várni,
      nem tűri jól az emberi hidegséget,
      nem állna le Voldemortal
dementorok || Vér, és üres semmitmondó arcok. a szülei és szerettei halott képe.
mumus || A férfi tekintetétől, aki fellökte. a "hideg semmi nem számít" nézéstől. a halotti nyugalomtól.
titkok || Emlékszik a férfi arcára, aki nagy valószínűséggel szülei gyilkosa.
      Ha senki nincs jelen kiengedi a lelkében lakó örök gyereket.
      Nevelői felé fordított arca, sosem őszinte
rossz szokás || Nagyot sóhajt, minden egyes elkerülhetetlen beszélgetés előtt
         Néha elmélázik, álmodozóvá válik.


          a család

apa || Aladar Bolm
      29 évesen húnyt el. Mugli családból származik.
anya || Gloria Vessalius
      27 évesen húnyt el. Aranyvérű
      Anyja: Annabelle Vessalius szül: 1945.
      Apja: Bernardo Longland
      Nagyszülők: Alheim Vessalius, Daren Weasley
testvérek ||  -
családi állapot || Elméletileg egyedülálló. dehogy a család mit tervez...
állatok || egy görény.


          külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 70 kg
rassz || kevert
szemszín || sötét szürke
hajszín || vörös
különleges ismertetőjel || hivatalos helyen (suli stb.) egy hajcsattal fogja össze a haját. Anyja egyetlen megmaradt ékszere, amit a holtestről vettek le. Továbbá mindig hord magával egy vázlatfüzetet.
kinézet ||illedelmes, kedves öltözete kifogástalan, mint ahogy a modora is. mindig sikerül megnevetetnie az embereket. összességében igyekszik mindig pozitív benyomást tenni.
egészségi állapot || egészséges eltekintve a lelki sebektől.

          a tudás

varázslói ismeretek || tanulmányait átlagosnak mondhatjuk. Szeret olvasni, és általában rá is ragad amit elolvas ugyanakkor elméletből pocsék, így inkább a gyakorlati tárgyak azok amik könnyűszerrel mennek neki. Bájitalfőzés, gyógynövénytan. kedvence is ez a kettő.
mugli képzettségek || Bűvészkedés felsőfokon. az apja majdnem mindent megtanított neki, amit ismert. anyától pedig rajzleckéket vett. 
pálca típusa || 15 hüvelyk, Bükkfapálca főnixtoll maggal
különlegesség || minden szívbe képes belopni magát.


          szerepjáték-példa

- Aze.. mit szólnál ha mamit, valami különlegessel lepnénk meg idén?
- Mivel papa? - Hatalmas kiváncsian remegő szemekkel nézetem fel apámra, miközben izgatottan huzogattam szmokingja újját. Fellépésre készült ugyanis.
- A kis türelmetlen - Somolygott ő -  egy közös show... Apa és fia a színpadon! - Lustán felkúszó mosollyal figyelte, ahogy örömmámorban úszva, nem bírva magammal körbefuttotam háromszor és csak kacagtam.
- Én is.. Tényleg én is??? - Nem hittem el. Hihetetlenül boldog voltam. Bűvészkedhetek.. Anya elött, Apuval! életem legboldogabb pillanatának tűnt ez a lehetőség.  Presze egy ideje már szorgalmasan gyakoroltam ellesett trükköket, és mozdulatokat .Apu sokszor meg is mosolyogta erőlködésemet.De most jó lesz! Most nem csak ügyetlenül fogok bukdácsolni! Kétszeres buzgalommal vetettem hát bele magam a gyakorlásba. Akár a szivacs, úgy ittam magamba apu minden elejtett megjegyzését. Végül elérkezett a próbák ideje. Ilyenkor mindig megvártuk hogy anyu valami halaszthatlan ügy keretében elmenjen otthonról, és belevetettük magunkat az önfeledett kacagással teli játékba. mert az volt. Nekem tanulás, apunák játék velem. Én pdig láttam rajta, hogy büszke rám. A nagy nap pedig egyre közeledett. Gondosan becsomagoltam a kis kanári rajzot, amit még korábban csináltam egyik rajzórán és eldugtam, nehogy anyja rátaláljon, amikor az ajándékait keresi.
- Aze? Gyere! Ma elmegyünk itthonról és igazi férfias dolgot fogunk művelni! Na kitalálod hogy mit?
- öhmm... elmegyünk anyuval vásárolni és hősiesen tűrjük amíg táskákat és cipőket válogat, miközben halálra unjuk magunkat?
- Nem, és mégis de... Most mi megyünk vásárolni! - Ezzel elvitt a szabójához, és életem első leggyönyörűbb frakkjában díszeleghettem... pár órát. az első tíz perc után annyira nem volt már olyan izgalmas.
- Azenath...Azenath.. tanuld meg, hogy a nők mosolyánál nincs gyönyörűbb, főleg ha szívből jön, és te kapod! Márpedig ettől a ruhától az összes lányka utánnad fordulna!
- Még anyu is?
- Még anyu is. - Ő csak igazán... mormogta. Büszkén nézett akkor rám, és én boldogan mosolyogtam rá. Anyu kedvéért pedig tűrtem.
Lassan vánszorgó lábakkal érkezettel a hét, majd a nap.
Nagy ámuló szemekkel álltam az ablak előtt, és figyeltem ahogy a kövér hópelyhek az üveghez érve odatapadnak, majd elolvadnak. Izgultam mivel ma este volt az első "fellépésem" már rég kis cilinderben és rám szabott frakkban feszítettem, és tülkön ülve vártam, hogy édesanyám elé léphessek végre, és átadjam az ajándékát. Egy közös show-t apuval.
Végre eljött a pillanat, izgulva mentem át a másik szobába. Meghajlás, bevezető, egy két apró varázslat, amit én is elvégezhettem. Csodás volt látni anyám ragyogó szemét, apám egyre szélesedő mosolyát! Minden fáradozást megért! Büszke voltam, egyszer ugyan apámnak kellett elkapnia, nehogy orra essek nagy igyekezetemben, de egyébként a főattrakcióig, minden rendben ment. itt aztán már nagyon izgultam ez volt az az egy komolyabb trükk, amit apu csak pár napja mutatott meg, és még nem tudtam pontosan lekövetni hogyan kell. Nagyon koncentráltam a kendőre...
- Tűnj el... tűnj el... motyogtam, ám csalódottan nyitottam ki a szemem, és néztem a tenyeremen fekvő apró csészét, a kendőn. Egy pillanat! Csésze!!!? Ez... Hátrapillantva kikerekedett szemmel örömmel újongva hívtam fel mindenki figyelmét a nyilvánvaló tényre: köddé változtattam egy csésze kivételével anyám porcelán kézzel festett étkészletét.



          egyéb
-