Jobb dolgom híján, továbbra is a képeket nézegetem.
Igaz, gondolataim, most is az előbbi incidens körül járnak... Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből amit láttam. A legrosszabb az egészben az, hogy fogalmam sincs, Abbs hogyan fog ezután viselkedni velem. Illetve, hogy csak én táplálok felé gyengéd érzelmeket, vagy ez a dolog viszonzásra lel. Továbbra is a képeket nézem, s próbálom elterelni a gondolataimat erről a témáról, ezidáig sikertelenül. Mígnem, megpillantok egy képet, egy képet ami, kilóg a sorból, ugyanis a képen lévő alakok meg sem mozdulnak. Mugli fotó, és nem csak ez az érdekes a képen, hanem a rajtlévő emberek. Kettőt ismerek, bár így még sosem láttam őket, kétségtelenül James ès Abby, a mögöttük pedig minden bizonnyal a szüleik állnak. Èrdekes, se James se Abbs soha egyetlen szót sem szólt a szüleikről...
Kezd körvonalozódni bennem, miért van ennyi fénykép a falon. Inkább nem kérdezek rá, majd ha akarja elmondja magától is. Apropó Abby, remem mihamarabb végez, mert akármilyen furcsa, ezt a kalandot, mihamarább le szeretném zárni, amihez sajnos hozzátartozik egy élménybeszámoló is a tisztelt nagymamànak...
S megszólal egy hang, a hátam mögött, ami kis híjàn a frászt hozta rám...  
- Abby...  Ezt máskor ne csináld, ha megkérhetlek, oké? - s, hogy a kérdésedre is válaszoljak, igen mindent megtalá... - mielőtt befejezhettem volna, oda lép mellém, s a képre mutatva azt mondja, hogy az volt a családja, s ő körülbelül öt éves a képen, James meg hat.
Erre nem tudom mit mondjak, ezért inkább meg sem szólalok. Nem akarom firtatni a témát, hisz tudom milyen rossz egy olyan emerről beszélni akit elvesztettünk.
Miközben Abby a nagymamáját keresi van egy kis időm összeszedni a gondolataimat. Mikor a lány visszatért, a nagymamát nem láttam sehol, úgyhogy belefogok, az Abbsnek szánt mondandómba.
 - Abby, nagyon sajnálom, hogy belerángattalak ebbe. Igaz, fogalmam sem volt arról, hogy ilyesmi történhet nálunk. Mégis felelősnek érzem magam azért, mert tönkretettem a családod és legfőképpen a te életedet...
Rám mindig is számìthatsz majd, s nem csak mind barát...
Én nem akarok semmit sem erőltetni, ha te nem szeretnéd akkor csak - a mai nap folyamán másodszor kényszerülök félbe szakítani a mondandómat, mivel megérkezik Regina nagyi.

Úgylátszik énrám hárul az, hogy elmeséljek mindent, így bele is kezdek.
Igaz jelenleg semmi kedvem elmesélni, hogy mi történt, mégis, neki fogok. Elmesélek neki mindent, kezdve halálfalótól aki a szobámban termett, egészen a bájitalszertár robbanásáig. Ahogy mondtam, én is újra átéltem mindent ami történt a halottakat, a törmeléket.
Abbyn, is látom, hogy beleborzong a történtek csupán említésébe is...
Mit mondjak, szörnyű egy éjjel volt, s joggal mondhatjuk, ez volt életem leghoszabb napja.
Mikor végig elmesèltem az egész szörnyűséges kalandot, a nagyi úgy döntött, elteszo magát holnapra, ùgyhogy kettesben mardtunk Abbyvel.
S megkérdezte azt, amit reméltem, hogy nem fog.
Méghozzà azt, hogy hogyan jutottak be a halálfalók, s mit akartak.
- Őszinte leszek hozzád. Volt egy spicli, egy áruló közöttünk, mivel a házat Fidelius védte. Eredetileg apa volt a titokgazda, de az ő halálával mindenki az lett aki tudott a házról. S ebből következik, hogy valaki köpött...
S, hogy mit akartak? Információt a Főnix Rendjéről. -   leültem a kanapéra.

Utálom, utálom, utálom!!!
Megint el fogok késni, emiatt a rohadt óra miatt… Miért, miért pont most kellett ennek is megállnia? Gyorsan lecsatolom a karomról, s a zsebembe rejtem.
Sietősen lépkedek végig a királykék bársony kárpitos karosszékek mentén, le a kőlépcsőn végig a klubhelyiségen, át az elsősök között, akik nem tudják milyen órájuk lesz és hol. Nem is törődöm velük. Magamban még mindig az elromlott órám miatt szitkozódok, hisz nem romolhatott el egyik pillanatról a másikra, csak úgy magától…
Valaki nagyon vicces akart lenni.

Na, mindegy, már szinte biztos, hogy elkések. Lépteim szaporák, a cipőm hangos kopogása visszhangot ver a márványfalak között. Rajtam kívül alig néhány diák még álldogál a folyosón.
Nevetés hangja üti meg a fülem. Mivel a tanterem felől jön, először nem is foglalkozom vele, biztos nyitva hagytak egy ajtót. Amikor közelebb érek, látom, hogy nem egy tanteremből jön a hang, hanem az egyik folyosóról.
Elsietek néhány bámészkodó alsóbb éves mellett, s az egyik szobor előtt egy kisebb társaságot találok. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, úgyhogy közelebb léptem.
Most már minden világos lett, csak rá kellett pillantanom az egyik fiú talárjára.
Mardekárosok…
Körülbelül heten nyolcan voltak, mind kisebb nálam. Szerintem észre sem vették, hogy ott vagyok, hiszen zavartalanul folytatták a nevetgélést.
Már év elején megfogadtam, hogy nem szerzem meg nekik azt az örömöt, hogy miattuk büntető munkát kapjuk, tehát elmentem mellettük mintha ott se lennének.

Most fordulok be a tanterem folyosójára, az ajtó nyitva áll, bentről fojtott hangú beszélgetés hallatszik. Úgy látszik, mázlim van, a tanár még nincs itt, gyorsan belépek, s elhelyezkedem egy hátsó sorban található padban.
Pár perccel utánam érkezik meg a kedves tanerő. Első pillantásra valamilyen elzüllött muglira hasonlított. Szakadt nadrág, kopott tornacipő. Egyszóval szimpatikus figura, viszont elég merész is, tekintve a jelenlegi erőviszonyokat, nem biztos, hogy a legjobb ötlet erősen muglira emlékeztető öltözékben megjelenni, viszont kétségtelenül bátor tett.
Kétségtelenül furcsa volt a kicsi Flitwick után, hisz az öreg jó, ha volt egy méter húsz.
Rögtön rá is tér a bemutatkozásra, igaz egy kis gikszer már az elején becsúszott, de szerencsére időben kapcsolt, úgyhogy nem igazán lehet ezt a malőrt a számlájára írni. Hisz ez az első éve. No meg mindenkivel elő fordulhat, viszont, már-már hallom, ahogy a mardekárosok összesúgnak, a leghátsó sorokban.
A Flitwick professzorról szóló mondatra nem is figyelek igazán, hisz nekem vannak tippjeim, hogy mi történhetett a kis professzorral, bár egyik sem túl rózsás.
Idén nem ő az elő tanár, aki kitér a politikai megnyilvánulásokra… Majdnem az összes normális tanárnál végig kellett hallgatni, hogy mindegyik féltől pontokat von le. Szerintem ez így teljesen korrekt.
S rátérünk a tananyagra...

Érdekes… Valahogy mindig vártam, hogy megérkezzen a vonat Roxfortba, de idén nem. Most azt kívántam bárcsak tovább tartana az út, bárcsak örökké ott zakatolnánk a síneken. Mivel tudom, tudom, hogy ez az év más lesz. Minden megváltozott a Roxfort többé már nem menedéket nyújtó barát, aki ha bármi történik, a keblére ölel, hanem egy szörnyeteg, aki a fogait vicsorítva fogadja az érkező diákokat. Köztük engem is. Bár most nem magamat sajnálom, hanem a sok elsőévest, akik már alig várták, hogy megérkezzenek erre a varázslatos helyre. Idén még ez is megváltozott. A Minisztérium csak az aranyvérű illetve félvér családok gyerekeinek küldött értesítő baglyot miszerint felvették őket a Roxfortba. Victor egy rövid „látogatásakor” mesélt erről, a Minisztériumi körökben csak szelekcióként emlegetett eljárásról. Amivel Voldemort szerint meglehet tisztítani a varázslótársadalmat az általa csak korcsoknak titulált Mugli származásúaktól. Mert Voldemort elképzelése az, hogy ez lesz az úgynevezett új nemzedék, amely minden szennyeződéstől mentes. Szörnyű, hogy egyesek önszántukból támogatni bírják az ilyen törekvéseket, s lelkesen tiporják el az általuk sárvérűeknek nevezett varázslókat és boszorkányokat. Szívesebben viselném, el még azt az idegesítő lányt a vonaton még egy napig mintsem ezt végig kelljen néznem. Amint leszállok, a vonatról rögtön megpillantom Hagridot, aki a lehömpölygő diákseregen keresztül tört utat magának a megszeppent elsősök felé. Ekkor felhangzik a sípszó, amit talán utoljára hallok életemben, s ezzel együtt Hagrid öblös kiáltása is felharsan. Talán ő az egyetlen, aki mit sem változott. Magamban úgy értékelem, hogy nincs értelme azon töprengeni, hogy Hagrid változott-e vagy sem, inkább hagyom, hogy a hömpölygő diákáradat magával sodorjon.
Beszállok egy fiákerbe, s még csak a tekintetem sem emelem fel, hogy egyáltalán megnézzem kikkel kerültem egy kocsiba. Rögtön az ablak felé fordulok, s nézem az elvonuló fákat, eközben a társaságom/ két fiú/ amint a hangokból leszűrtem igen jól érzik magukat, nevetgélnek, beszélgetnek… Ők sem tudják mi vár rájuk. Talán megszégyenítés és gyalázat, talán dics,- és rivaldafény. Most minden attól függ milyen a vérük.
Az ilyenfajta megkülönböztetéseket mindig is utáltam, s megfogadtam küzdeni fogok ellene minden erőmmel.
Mindeközben kint megeredt az eső, úgyhogy feljebb fordítom a fejem s látom, hogy viharfelhők közelednek. Már csak ez kellett. Tökéletes az összhang a hangulatom és az időjárás között.
Már meg is érkezett a vihar. A hideg üvegtáblán kövér esőcseppek kopognak, s az út menti fák is erősen megdőlnek annak jeléül, hogy a szél is tiszteletét teszi ezen az estén.
Az utastársaim továbbra sem mutatják semmi jelét annak, hogy aggódnának a jövőjük miatt, úgyhogy figyelemre se méltatom őket. A fiáker végre bezötykölődik a kastély elé, s a két srác kiszáll. Én még bent ülök, egy keveset mielőtt kiszállnék a szakadó esőbe, s a nyitott ajtón keresztül nézem a tömeget, amin már jelentkeztek a szokásos Roxforti tünetek. Igaz, látok néhány komolyabb arcot is, sőt néhány gúnyosan vigyorgót is észreveszek… Valószínűleg önelégült, vérmániás, Mugli gyalázó aranyvérű családból származnak, s egy csöpp félnivalójuk sincs. Velem ellentétben.
Végre rászánom magam, hogy kiszálljak, s meginduljak a kastély felé. A tömeg nagy része már betódult a terembe, így pár perc után én is végre száraz helyen tartózkodhattam.
Amikor belépek rossz érzés fog el. A hangzavar, mely máskor betölti a termet, eltűnt, s a helyét nyomasztó csönd vette át. Csak néha lehet meghallani egy-egy elvétett szót, vagy köszönést. Körülnézek. Ahogy sejtettem, a tanári kar radikális változáson ment keresztül. Szinte csak Halálfalókból, vagy szimpatizánsokból áll.
Pár másodperccel utánam dörren az ajtó, s Hagrid jelenik meg az elsőévesekkel.
A beosztással nem is foglalkozom, elég csak a neveket hallgatni. Csupa aranyvérű család sarjai. Én szóltam…
Miután a beosztás befejeződött, McGalagony feláll, s lassan kisétál a tanári asztal mögül.
S következik a szokásos sablon szöveg. Mikor rátér, a tanári karra csak akkor figyelek oda igazán. Kíváncsi leszek, hogyan fogja bemutatni a halálfalókat, bár szerintem csak végigmondja, ki mit tanít, és visszaül a helyére.
Mikor belefog végre a tisztelt tanári kar ismertetésébe, egyedül egy név volt ismeretlen.
Kirk Ceirett, még életemben nem hallottam. A többit viszont annál inkább…
Ezután jött Alex, őt ismertem azt hiszem két éve végzett. S ő a bűbájtan tanár, úgy látszik sikerült Flitwicket likvidálni, bár remélem nem adta könnyen magát…
Vulkanov, bolgár terelő volt ár a világ kupát eléggé elrontották. A repüléstan nem izgat, úgyis csak az elsősöknek van. Azért remélem a Kviddics edzésekre néha benéz majd.
Most jön a java…
De Crasso, McGalagonynak mondania sem kellett, én már tudtam ki ez. Victor mesélt már róla nem kispályás, de nem kell félni tőle.
 -… és a hollóhát feje… - ennyit hallottam csak meg McGalagony szövegéből. Micsoda?! Ez az alak a Hollóhát feje?! Ez elképesztő… Habár számíthattam volna rá, hiszen a hugicája is Hollós.
Ezután jön a varázsvilág krémje.
Mirol, mint SVK tanár, Victor elbeszéléseiből őt is ismerem…
Most kerül bemutatásra a javasasszony, és valami Protokoll tanár. Ezek nem izgatnak. Ezután következik Swan, aki szintén halálfaló… Na, ő tőle félni kell, állítólag teljesen elmebeteg. Megölte a saját szüleit, és ő lett az iskola pszichológus.
Még egy név, Brandon Gray, mint főinspektor. Nevetnem kell… Majd pont ő fog itt rendet tartani. Erősen kétlem. Inkább büntetni fog, még a legkisebb hibáért is.
Megint síri csönd van, olyan csönd amilyet a Roxfort soha nem tapasztalt. Nyomasztó, már-már vetekszik a dementorok által keltett ködével. Igaz, mindkettőnek ugyanaz az alapja. A kétségbeesés, a tanácstalanság és a félelem.
Mikor McGalagony ismét megszólal, egy pillanatra elcsuklik a hangja, de folytatja.
 - Etikett és protokoll: a varázslótársadalom etikettjével és protokolljával fognak megismerkedni, hogy képesek legyenek beilleszkedni az újjá alakított társadalomba.
S társadalmi rendbe. Megtanulják, hogyan kell élni az új rendszerben, hogyan kell érintkezni a muglikkal. – ezt is megértük. A Roxfortban hivatalosan is tantárggyá lépett elő a Muglik és a Mugli születésűek utálata, s valaki képes rá, hogy ezt tanítsa.
A tanárnő ismét elhallgat, de látszik rajta, hogy még van mondani valója. S belefog.
Pont azt mondja, amit én már nyár óta tudok. Életem legrosszabb nyara óta…
Aranyvérűek, Félvérek, Mugli születésűek, külön vannak választva.
Az aranyvérűek továbbra is korlátlan szabadságban részesülnek, s az etikett órákra sem kell bejárniuk.
A félvérekre ugyanez vonatkozik csak nekik a baglyaikat is ellenőrzik.
A Mugli születésűek pedig teljesen elzárják a külvilágtól.
Erre számítottam, sőt tisztában voltam, vele. Rajtam kívül jó, ha még tíz embert nem sokkoltak a hallottak, így a teremben javarészt csak ledöbbent arcokat látni.
Ennyi volt.
Igen, úgy látszik a jó öreg Roxfortnak talán vége van. De én teljes erőmmel ez ellen az új rendszer ellen leszek, s mindenben akadályozni fogom az előrehaladását. Ha kell, akkor még a szünetekben is az iskolában maradok, s belülről bomlasztom a rendszert.
Ezek után még egyen is az ember…
Pár falatnál többet egyszerűen képtelen vagyok, úgyhogy nem is nagyon erőltettem.
Inkább elfordulok az asztaltól, s a termet kezdem el pásztázni, ismerős arcok után kutatva.
Mindhiába, csak pár embert látok meg, s ők is eléggé rossz bőrben vannak... Eddig szándékosan kerültem a Mardekár asztalát, mivel nem nagyon szeretnék csupa önelégült, vigyorgó fejet látni. Mégis, a tekintetem arra fordul, észre veszek egy lányt. Egy lányt akit legszívesebben elfelejtettem volna. Az unokatestvéremről van szó, Astoriáról. Igazából az ő édesapja az én nagybátyám, bár nem sokat találkoztam vele. Főleg azután, hogy elhíresztelte, hogy meghalt. Victor mesélt Albertről egy-két dolgot, s azt is mondta, hogy Voldemort bukása után ő, és még egy maroknyi csoport a sötét nagyúr keresésére indult, de Aurorok ütöttek rajtuk, s a többi társát bebörtönözték, vagy megölték. Ezért elhíresztelte, hogy ő is meghalt, sőt még a családja előtt sem mutatkozott.
Meg kell hagyni, érdekes egy családom van...
Mikor már nagyjából mindenki végzett, ismét felé fordultam, de már nem volt ott ahol az előbb. Jaj, már megint ezt csinálja? Régebben folyton utánam settenkedett, s ha lehetősége adódott megijesztett.
Engem már nem tud, de a mellettem ülök némelyike, még azt a dolgot is kiejtette a kezéből amit épp fogott. Amikor hozzám szól, páran rosszallóan összenéznek. Mert emlékeznek ők még az egy-két évvel ezelőtti énemre... Mondjuk úgy, elég sok barátnőm volt.
Bár abban sem kételkedem, hogy a Mardekárosok asztalánál is most erről folyik a fojtott hangú beszélgetés. Ha másban nem is, ebben hasonlítunk.
 - Mit tehetek érted? - kérdezem epésen, a monológját a házpontokat illetően válaszra sem méltatom. Ilyen kisstílű dologgal sosem fenyegetne, ő nem ilyen. Tehát valamit akar.
 - Jól van. - válaszolom kurtán, de azért még hozzá teszek egy keveset - Azt leszámítva, hogy egy sárkánytenyésztőtől elszabadult, egy sárkány, s megtalálta a kúriánkat is. Egész jól... - s megersztek egy kurta mosolyt felé, amit remélem jó jelnek vesz majd. Nem mondhattam azt, hogy a Halálfalók porig rombolták a házunk, s megöltek vagy húsz embert. Főleg annak fényében, hogy a Greengass család Voldemorttal szimpatizál.