Ma végre 6nap után szabadnapos vagyok... uh ma írok is!!!

Oké, csak kicsit összekeveredtem Akkor várok Köszi


Sue

Most akkor hogy is van a sorrend a lelátóknál????

Sue

Aaron



A kellemes kéz az arcomon, a meleg érintés... Olyan furcsa volt. Majd a hirtelen kijózanító szellő.
Képek...
Flaska.
Zuhan.
Utána.
Én is.
Elkap.

Csodaszép pillanat.
Megtöri.
Megint.
Miért is ne.
Szokás.

Most az egyszer bele fáradtam a csatába. Nem érdekel mit mond. Leszarom. Elegem volt.
Kíváncsi leszek erre mit lép. Segítségével fel tápászkodom, magamhoz veszem a butykost, majd ránézek.

 - Lehet, hogy igazad van. És az is lehet, hogy kibújnék a felelősség alól, mert nem akarom beismerni, hogy kellesz nekem. - majd egy apró kis valami elpattan – Nekem jelenleg nem te kellesz.  - emelem fel a hangom és keményítek be. - Csak egy pasi, aki épp az utamba kerül és kész egy kósza numerára. Mert más nem hiányzik. Te meg aztán végképp nem.

Ezzel hátat fordítok neki, majd veszek egy mély lélegzetet és elindulok az ajtó felé. Igazán kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán lép e valamit. Majd bevillan, hogy mit is mondott, hogy miatta van... Hogy miatta iszom.
Vissza fordulok.

 - Ami pedig az ivást illeti, nehogy már azt hidd, hogy körülötted forog a világ Westbrook.Te sem vagy jobb, mint akármelyik sarki selyemfiú. S az, hogy az őseid is nagynevűek még nem egyen értékű azzal, hogy te is felérnél hozzájuk. Te, te utolsó. Ha te lennél az utolsó pasi a földön, én akkor sem innék miattad. Ez, ez... szimpla pótcselekvés, feszültség levezetés így a vizsgák előtt semmi más.

Elfordulok. Ez most így sok volt. Egy kósza könnycsepp gurul le az arcomon, s szinte földbe gyökerezett a lábam. Amit mondtam, abból igazából egy szó sem volt igaz. Hiszen vágytam rá és nem az alkohol miatt. Akartam őt, és nem csak azért, mert épp az utamba került és be akartam valakit rángatni az ágyamba. Őt akartam. De fájt volna beismeri neki és magamnak is, hogy milyen mély nyomot hagyott bennem, mennyire tönkre tett. És akár... még az is megeshet, hogy valóban miatta iszom. Hiszen, korábban... vele... csak úgy...ritkán... egyedül... soha.
Képtelen voltam mozdulni, felőlem egy meteor is becsapódhatott volna a toronyba, akkor sem lettem volna képes tagjaimat mozgásra bírni. Még csak felé sem tudtam fordulni. Nem is akartam. Arcomon a könnycseppek egymást váltották fel, ezzel mély fekete árkokat húzva a selymes fehér bőrömre. A kezem sem bírtam emelni, hogy letöröljem. Szabadon potyogtak a poros földre, felverve ezzel megannyi apró porszemet, felkavarni a világot. Pont úgy, ahogy Aaron tette velem, port úgy vihart kavarni, ahogy a lelkemben dúl.
Csinálj már valamit...

Csillagászattan - előadás - Mindenki - Aaron...


És nicsak... ki volt a következő aki a terembe lépett. Na igen Westbrook. Már csak ez kellett... A múltkori eset után... És még ide is jön.
 - Hello. - köszöntem. Ennél többre most nem futja.
Szemem továbbra is a pergamen lapra meresztem, hátha az megment. De nem. Mellém ül és megszólal. Chanel 5.
Még szép, hogy a kedvence... mióta az eszemet tudom, és parfümöt használok... ezt asználom. Egyszer még ő is meglepett egyel. Na de milyen régen is volt már az... El is felejtettem...
Vissza a pergamenre... Nem szólok semmit.
„A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány. „
Na jó, idegesít, nem bírom. Megszólalok.
 - Ja hogy ez? Igen, bár már gondolkoztam, hogy lecseréljem. Olyan ó divatú. - Ezt nem csak a parfümre értettem, remélem le esik neki. - Ahogy érzem te is maradtál a STR8-nél? Vagy már csal a szaglásom???

Vissza a lapra.

Szépen lassan besorjáznak közben az emberek. Hallom, hogy 1-2 talán még köszön is, de nem nagyon veszem a fáradságot, hogy reagáljak is rá. Már szinte csak Griffendélesek jönnek... Ők meg, kit érdekelnek??

Majd megérkezik a tanárnő is. Kecses, csínos, kimért mint mindig. Ezért is kedvelem. Őt is és a Csillagászatot is. Csodálatos tudomány.
Mindenki elcsendesedik. Bevezető...
Majd engem szólít, kezdhetem. Na ide figyeljetek ez egy Waldegrave. Bíztató mosoly, mintha szükséges lenne... Bár... most eléggé frusztrál egy bizonyos illető, így annyira nem is jön rosszul.
Felállok, megigazgatom a ruhámat, majd Aaront megkerülve kiállok a csoport elé. Azt azért nem hagyom ki, hogy kicsit neki ne menjek... Aminek a vége majdhogyem az lett, hogy véletlenül az ölébe csüccsentem. Apró intermezzo. Már kint is állok. Oly parányi botlás volt, hogy szerintem kevés ember vette észre. De úgy gondolom nem volt véletlen... Igaz Aaron??
Rosszalló tekintet, majd megköszörülöm a torkom.

 - Köszönöm a lehetőséget Miss Montalvo. - rövid szünet és el is kezdem.

 - Akkor egy rövid kis bevezetővel kezdeném magáról a csillagászatról.

A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány.
A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén.
A csillagászatot nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbálja az emberek sorsát megjósolni égitestek jellemzőiből. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, mégis módszerüket tekintve nagyon eltérőek; míg a csillagászat a tudományos megközelítés híve, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének.


Rövid szünet.

 - És akkor most szót ejtenék a Földhöz legközelebb eső csillagokról általában 5parszek távolságig, illetőleg a legfényesebbekről, 10parszek távolságig.
- Gyengébbek kedvéért:

A parszek (rövidítve pc) a csillagászatban használt távolság egyik mértékegysége. Az elnevezése a „parallaxis” és „secundum” szavakból származik. Az a távolság, amelyből egy Csillagászati egység – merőleges rálátás esetén – egy ívmásodperc szög alatt látszik.
Ez tehát 1 / tan 1″ CsE = ~360·60·60 / 2π CsE = ~2,0626480625·105 CsE = ~3,085 677 580 666 31·1016 m = ~3,26 fényév.

- Tehát a legközelebb eső csillagok listája a következő.

S ezzel egy pergamen kupacot nyújtok át a legelöl ülőnek, hogy ossza szét.
- Nem szeretném az órát azzal húzni, hogy felsorolom az összeset, itt megtekinthetitek. Ugyan ez vonatkozik a legfényesebbekre is.

Újabb pergamen köteg.




 - Nos ezek után szeretnék pár jelentősebb csillagot bemutatni, kiemelve a Procyont, a Vega-t és a Betelgeuse-t.

A Napot nem számítva, a Proxima Centauri a Földhöz legközelebb eső csillag.
Egy vörös törpe csillag, az Alpha Centauri csillagcsoport tagja. 4.22 fényévnyire (40x1015km), azaz kb. 270 000-szer távolabb van tőlünk, mint a Nap. A Kentaur csillagképben helyezkedik el. Látszólagos fényessége 11 (nagyon halvány, és mint a vörös törpék általában, szabad szemmel láthatatlan). Mintegy 13 000 CsE távolságban van az Alpha Centauri kettős csillagtól, és valószínűleg körülötte kering, ezért nevezik néha Alpha Centauri C-nek is. Bár az eddigi mérések alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy valóban hármas rendszerrel van-e dolgunk, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a három csillag véletlenül azonos irányba mozogjon. A Proxima keringési ideje legalább 500 000 év.
A Proxima Centaurit gyakran emlegetik úgy, mint az első csillagközi űrutazás lehetséges célpontját.

Az északi téli és a déli nyáresti égbolt legkiemelkedőbb csillagképe az Orion. Az Orion övét formáló három csillag összeköt? vonala a földi égbolt legfényesebb csillagára, a Nagy Kutya (Canis Major) főcsillagára, a Szíriuszra mutat. A Szíriusz az északi féltekén a Téli Háromszögnek nevezett hatalmas csillagháromszög egyik csúcsa. A másik kettő a Betelgeuse az Orionban, és a Procyon a Kis Kutyában (Canis Minorban). Az Orion másik kiemelkedő csillaga a Rigel. A Rigelt és a Betelgeusét összekötő egyenes, a szomszédos Ikrek (gemini) csillagkép két fényes csillagára, a Castorra és a Polluxra mutat. Az Orion másik oldalán a Bika (Taurus) legfényesebb csillaga, az Aldebaran, míg ugyanazon irányban, de kissé távolabb a Fiastyúk (Pleaidok) nyílthalmaz látható. Az Oriontól majdnem pontosan északra fekszik a Capella, a Szekeres (Auriga) csillagkép főcsillaga, amely a közepes földrajzi szélességekről nézve a januári estéken zenitben áll.

- És akkor lássunk 3 csillagot kicsit részletesebben.

Procyon a csillagászatban (a kutyacsillag [Sirius] előtt haladó) Canis minoris neve, mivel a Sirius előtt kel fel. Sajátos mozgásának szabálytalanságaiból Bessel már 1844. hasonlóan, mint Sirius esetében, láthatatlan kísérőjére vont következtetést. Struwe és Suwers számításai szerint e sötét kísérő 0,698 ívmásodpercnyi közepes távolságban áll a fő csillagtól s körüle 39 972 év alatt végez egy teljes keringést. Míg a Sirius hasonlóképen megjósolt kísérőjét ezóta felfedezték, addig Procyon látásunk számára még mindig nem számít kettős csillagnak.
Szabad szemmel, úgy tűnik, hogy egy csillag, a hetedik legfényesebb az éjszakai égbolton Ez valójában egy kettőscsillag-rendszer. Ennek oka az a fényerő közelsége a Földre, a parttól 11,41 fényév, Procyon az egyik közeli szomszédaival.

A Betelgeuse (kiejtve: Betelgeuze) vagy (α Orionis) 430-640 fényév távolságban lévő félszabályos változócsillag (a távolságérték bizonytalan)[1] Az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga és az éjszakai égbolt kilencedik legfényesebb csillaga a Szíriusz, a Canopus, az Arcturus, a Vega, a Capella, a Rigel, a Procyon és az Achernar után. Bár a Bayer-féle jelölés szerint az Orion csillagkép alfája, nincs olyan fényes, mint a Rigel (β Orionis).
A Betelgeuse vörös óriás, az egyik legnagyobb fizikai méretű ismert csillag. Az utóbbi 15 évben, 1993-tól azonban fokozatos összehúzódáson ment keresztül, átmérője 15%-kal lett kevesebb, mint az interferométeres mérések kezdetén, ami nem zárja ki, hogy a nem túl távoli jövőben szupernóva váljon belőle.[2][3] A csillag gyorsan veszít anyagot, a csillag átmérőjénél hatszor nagyobb anyagcsóva nyúlik ki belőle, emellett felszínén valószínűleg igen nagy méretű konvekciós cellák vannak.[4]
A Betelgeuse és a Bellatrix nevű fényes csillag jelöli Orion vállát, a Szaif és a Rigel a lábfejét. A lábfejek és a vállak közötti három fényes csillag az öve, alatta három halványabb csillag a kardja.


Vega
A Vega (α Lyrae) a Lant csillagkép, és egyúttal a nyári csillagképek legfényesebb csillaga az északi féltekéről nézve. Összességében az ötödik legfényesebbnek látszó csillag.[2]
Egész nyáron megfigyelhető, esténként májustól februárig látszik. 52° feletti szélességeken cirkumpoláris. Fiatal, kék fényű csillag, ezért rendkívül fényes, látszólagos fényessége 0,03, de magnitúdója kristálytiszta éjjeleken negatív értékeket is felvesz. A Naphoz viszonylag közeli csillag, 26 fényév távolságra van. Spektrális típusa „A” (fehér).
​Neve arab eredetű, annyi mint „lecsapó sas”, utalva arra, hogy az arab csillagászok a Nagy Nyári Háromszögben három madarat láttak.

Ezzel be is fejeztem.

 - Ennyi lenne. - zártam le, majd ha nincs egyéb megjegyzés, akkor visszaülök a helyemre, és várom az óra további folyományát.

Csillagászattan óra - Mindenkinek


A mai délutánom igen csak unalmasra sikeredett, már három óra körül végeztem az utolsó órámmal... illetve ahogy nézzük, mert éjfélkor lesz majd csillagászattanom... No, a lényeg, hogy volt bőven időm kimenni a parkba... Sétáltam egyet a csodálatos őszi időben, hiszen oly lágy szellőkkel közeledett az ősz, hogy szinte még észre sem vettük, ha csak abból nem, hogy a levelek a szokásos méregzöld színűket kezdték felcserélni, sárgára, vörösre, rozsda barnára...
Fantasztikus képet mutatott a táj... Hihetetlenül csodálatos volt, szinte teljesen elbűvölt. Sétám végzetével visszatértem a klubhelyiségbe, hogy még egyszer, utoljára átfussam a dolgozatomat. Illetve kis előadást vagy mi a szöszt. Valami kis plusz, amit csak azért vállaltam el, hogy szerezzek egy kis plusz pontot magamnak... így az új év kezdetén. Nem tudom, de úgy éreztem, hogy most szükségem van arra, hogy kicsit kiemelkedjek... Hát ezért vállaltam el... Majd meglátjuk Miss Montalvo-nak, hogy tetszik majd.
Még párszor elolvastam, kijavítottam amit úgy éreztem, hogy szükséges... Majd összekészítettem az éjszakai óra kellékeit és felsétáltam a szobába. Senki nem volt bent. Kényelmesen leheveredtem az ágyra és révedő tekintettel néztem kifelé az ablakon. Gondolataimba merültem a tavalyi évről, az év végéről... Az unalmas nyárról, s hogy nem találkoztunk... Majd elnyomott az álom.
Tizenegy óra után nem sokkal ébredtem. Gyorsan megmosakodtam, elkészültem, s táskámmal egyetemben irányt vettem a torony felé.

Hosszú, csigavonalú lépcsősor vezetett fel a csillagvizsgálóba, s ha az ember kicsit is kiesett a lépcsőn való sétálgatásból... akár még ki is fulladhatott volna... Én csak azért kapkodtam kicsit levegő után, mert ma még nem gyújtottam rá... De ez így is marad... Már az ajtó előtt voltam, s még bőven volt időm az óra kezdetéig.

Beléptem a terembe, s két alakot láttam fent. Mindketten háztársaim. Sean és Davis. Beszélni igazából sosem beszéltem velük, de távolról... mások által valamelyest ismerte őket.

- Sziasztok. - köszönt nekik, majd az egyik üres helyre lepakolta a cuccait. Kicsit hátrébb a fal mellé, majd ha volt még hely a fiúk mellett a korlátnál, de kicsit távolabb tőlük, akkor odalépek és én is letekintek a mélybe.

Amennyiben már nincs, így kezembe veszem a pergamenemet és még egyszer átfutom az irományomat...
Nyikorog az ajtó... Egy fiú lép be...

This love this hate is burning me away...




Lassan elszakítottam a tekintetem az övétől... Észrevette... tudom, hogy észrevette a könnycseppet. Furcsa árny futott át az arcán, mint aki átértékeli az elmúlt perceket... Hát valóban?
Elmerengtem a gondolataimban és ismét húztam egyet a flaskából, majd kettőnk közé tettem. Összeért a kezünk... elkaptam, s talárom mélyére süllyesztettem a sajátomat. Fura borzongás futott rajtam végig... nem is tudom miért... Még egyet bele szippantottam a cigarettámba, majd a mélybe hajítottam, s tekintetemet előre szegezve meredtem a távolba. Nem is igazán hallottam, hogy mit mond még nekem Aaron, majd egy meleg kéz érintése rántott vissza a valóságba.

Aaron keze volt és jelenleg az arcomon pihentette puha ujjait. Meglepően puha keze volt. Ez az egyik dolog, amit imádok benne... illetve imádtam benne, hiszen most gyűlölöm... Nincs is szó, ami  megfelelően kifejezné mennyire. Viszont ez az érintés... Melegség futott át az egész testemen. Millió pillanata nem éreztem ilyet. Kellemes volt, bizsergető. Fel bolygatott rengeteg régi emléket...  Kellemes emléke, csodálatos emléket... Hihetetlenül jól esett az érintése.
Hagytam még, had maradjanak a puha ujjak az orcámon. Merlinre...

Kezemet lassan kihúztam talárom biztonságos mélyéről, igazából még magam sem tudtam, hogy mit is akarok... végtagjaim saját életet kezdtek élni. Illetőleg csak a bal kezem. Lassan elemkedett... felfelé. A felé a kéz felé, amely gyakran nyújtott biztonságot, meleg ölelést...
Szóval kezem önálló gondolattól vezérelve megindult Aaron keze felé. Csak emelkedett, emelkedett, míg el nem érte a meleg, puha kezet.
Ujjaim végig siklottak az alkarján, követve kezének futását, egészen azok végéig. Itt megállt, megálltam. Még mindig nem tudtam, hogy miért tettem ezt, de megtettem. Ujjaimat az övé köré fontam, s tekintetem még mindig a távolba meredt.
Nem láttam az arcát, nem figyeltem, nem néztem rá. Csak éreztem, csupán érezni akartam a puha érintést, a bizsergető érzést. Semmi másra nem vágytam.
Lágy szellő futott végig a tornyon. Meglebbentette a hajam és beférkőzött alá. Lágyan simogatta meg a tarkómat, mintha Aaron érintése szellővé változott volna, viszont ez valóban csak a szellő volt. Borzongás futott végig rajtam, s egy pillanatra össze is rezzentem a fuvallattól.
Kezem is megrándult, s lejjebb csúszott egészen a csuklójáig... Majd vissza vontam a kezem... Elég volt, nem akartam magam csalfa reménybe ringatni. Elég volt. De képtelen voltam tőle elhúzódni. Lassan, milliméterről milliméterre fordítottam csak el a fejem, hogy ránézzek. Rá emeljem gesztenyeszín íriszeimet. Látni akartam a tekintetét, hogy ő mit gondol, mit érez.

Csak vártam, a kéz még arcomon pihent... S már nem történt... Valami furcsa varázs volt ez, kellemes és kellemetlen egyben. Hátrébb húzódtam, s hátamat neki vetettem a falnak. Keze már nem volt az arcomon, s én csak néztem őt, egyetlen szó nélkül... Nem tudtam mi lett velem...
Merlinre mi a fene történt velem...
Egy óvatlan mozdulat, s lelöktem a kis ezüst flaskát a padlóra. Az nagyot koppanva landolt a kemény, szürke kőpadlón... Ez volt a gong, az a harang, ami vissza rántott a valóságba.

 - Mi történik velünk? - tettem fel szinte alig hallhatóan a kérdést, majd lassan lehajoltam, hogy felvegyem a flaskát.

De persze nem úgy sült el, ahogy én szerettem volna, elveszítettem az egyensúlyomat és megindultam a flaska után. A levegőbe kaptam... Aaron után... Ha elkaptam a kezét akkor szerencsém volt, félig... Mert vagy sikerült megtartania, mert nem volt oly hirtelen mozdulat, vagy nem, de akkor magammal rántottam. Ha nem értem el... Finomat puffantam a padlón... S elkezdtem nevetni... Kissé kárörvendő, fájdalmas... fájó nevetéssel.

Valamikor...pár nappal a bizonyos este előtt...

Elmélyülten olvasgattam egy SVK könyvet, ami igazából egy kissé illegálisabb sötét varázslatok könyvet volt hivatott álcázni. Nem, azért eszemben sem volt nyíltan felvállalni bármit is, de azért a sötét varázslatok igen is érdekelnek. Sőt. Épp egy egész érdekes varázslat hatásait vizslattam, mikor megállt mellettem egy  olyan harmadév körüli Hugrabugos lányka. Szememet ráemeltem, majd mivel épp megszólalni sem mert vissza fordultam a könyvhöz. Úgy öt perc telhetett el, s a lány még mindig mellettem állt. Tekintetem ismét ráemeltem, s sokat mondóan rávillantottam a barna szempárt.

- Akarsz valamit? - vetettem oda. - Mert ha nem, akkor igazán elhúzhatnál melegebb égtájra, mert baromira zavarsz.

A lányka ekkor megköszörülte a torkát és vékony, cincogó hangon megszólalt.

- Lumpsluck professzor küldött, hogy adjam át ezt a levelet. - s ezzel a kezembe nyomott egy díszes pergament, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a szemem előtt, még mielőtt bármit is reagálhattam volna.

Na nem mintha szándékomban állt volna megköszönni, csak még is jobban szeretem én elküldeni a népet a búsba, mint ha ők maguktól teszik meg ugyan ezt. Kibontottam a levelet, s egy díszes meghívó tárult a szeme elé, amelyben a professzor meghív a Lump-klubba. Elmosolyodtam, majd összehajtogattam a papírlapot. Kétségem sem fért hozzá, hogy megkapom ezt  meghívót. A kérdés csak annyi volt, hogy mikor. Hát most. Egy pillanatig nem volt kétséges, hogy elmegyek e.
Természetesen IGEN.


Aznap

Utolsó órámat befejezve vissza sétáltam a klubhelyiségbe, ahol számtalan mardekáros ücsörgött, s kellemes beszélgetéseket folytattak igen érdekes dolgokról. Néha kedvem volt bele hallgatnom ezekbe a beszélgetésekbe, de most nem. Első utam a szobámba vezetett. Lepakoltam az iskolai holmimat, majd bevetettem magam a fürdőszobába. Alig háromnegyed óra múlva frissen léptem ki az előbb említett helyiség ajtaján, hogy aztán magamra öltsem a legmegfelelőbb öltözetet, amit egy ilyen parti megkíván.
Fekete kasmír garbót, fekete miniszoknyát, sötét kék necc harisnyát és egy bordó viszonylag nem magas sarkú topánt öltöttem magamra. Öltözékemet kiegészítettem egy fehérarany függővel, illetve egy kígyós medállal. Hajamat kontyba tűztem, de úgy hogy frufrum egy tincse lelógjon a jobb oldalon.
A tükörben megszemléltem magam, s mikor úgy gondoltam, hogy minden tökéletes, egy leheletnyi parfümöt fújtam magamra, s megindultam a klub helyszínére.

Útközben agyam végig futott a vendéglistán, hogy kikkel is fog összehozni a balsors. Szerencsére számtalan Mardekáros név szerepelt a listán, de ez mégsem ellensúlyozta azt a tényt, hogy a másik három ház képviselői is megjelennek az eseményen. Sőt, az egészen rontott még az is, hogy Aaron is ott lesz. Bár erre még az előtt számítottam, hogy meglestem azt a bizonyos listát. Hiszen mindketten igen előkelő család sarjai vagyunk, nem volt kétséges tehát, hogy meghívjanak minket.
Már csak abban reménykedtem, hogy történt vele valami és nem jön el.

A Teremben

Időközben megérkeztem, s beléptem a sötét fa ajtón. Bent már jó páran voltak. Úgy tűnt az illedelmes késést sikerült betartani, és körülbelül közép mezőnyben érkeztem. Szememet gyorsan végig járattam a termen. Aaron sehol. Nagy levegő, fellélegeztem. Nem is kicsit.
Akkor nézzük is tovább. A páran már az asztal körül foglaltak helyet. De a többség még állva beszélgetett. Zoey szokásához híven Grifiskedett... Megérkezett már Pansy, Caleb, Greg, Alyson, Nadalia és Seraphin. Azok az emberek akikkel legalább valamelyest szóba lehet elegyedni és nem kell a kéksárgapirosak arcát bámulni.

- Sziasztok. - köszöntem és megálltam. Szememet végig járattam a többieken, majd odaléptem Seraphinhoz. Még is ő volt kb az egyetlen ember, akivel jelenleg talán csevegni is lehet... A többiek eléggé...hogy is mondjam el voltak foglalva más dolgokkal...
Ráemeltem a tekintetemet, s gondolom viszonozta a köszönést, akkor folytattam.

- Nem tudom te, hogy vagy ezzel, de nekem eléggé úgy tűnik, hogy sokuknak fogalma sincs, hogyan is kell megjelenni egy ilyen helyen... - s lefitymáló tekintetem ismét végig hordoztam azokon az embereken, akik nem épp voltak ide valók...

Reméltem, hogy válaszol, és nem kell egész este tök csendben álldogálnom, és néznem bizonyos emberek képét. Eközben egy fura gondolat futott át a fejemen, vajon hogy van az ültetés? Remélem nem valami hugrás, vagy hollós netántán grifis mellé kerülök? És ha nem, akkor...ugye nem... nagyon remélem, hogy Aaron baromi messze fog ülni tőlem, különben nem is tudom, hogy mi lesz... Lehet mégsem fogom kibírni ezt az estét???

To be or not to be...


Kellemesen fejembe szállt a whiskey, és igen csak átmelegített odabent. Szükségem is volt, e mellett a jéghegy mellett egy kis belső melegségre, mert az összes vért kiírtotta belőlem. Minden vér az agyamba tolult, hogy vissza tudjak vágni neki. Aztán meguntam, minek is szócsatázzak vele... pedig az az életem, de azt hiszem rá nem pocsékolok még egy gúnyos vigyort sem. Vagy még is?

- Igen, mondhattam volna úgy is, de így hatásosabb volt. - vetettem oda, felé se nézve.

Lereagálja a rekordos hozzáfűzésemet, mintha tényleg nem arra játszana, hogy minél több csitrit az ágyacskájába hódítson. Még szép, hogy arra játszik. Azt meg aztán ne akarja nekem bemesélni, hogy nem számolja. Meg vagyok győződve róla, hogy van egy kis fekete notesz, amiben minden hölgyemény benne van. Adatokkal együtt. Szerintem szám szerint meg tudja mondani, hogy hányan is gyűrték már össze alatta a lepedőt. Csak egy dolog bánt, hogy én is szerepelek abban a rohadt könyvben. Azért kíváncsi lennék, vajon ír e hozzá megjegyzéseket. Az enyémet szívesen elolvasnám. De egyáltalán... tényleg kíváncsi lennék rá, hogy egy pernahajder, szoknyapecér mit is firkantgat rólam egy kopott noteszbe? Igen, kíváncsi... De ez a vágyam úgysem fog teljesülni... Ha csak....
Áh, hagyjuk.

- Hogy miért? Nem is tudom. Talán azért, mert megszégyenítettél, kihasználtál... és azzal, hogy mialatt jártunk magad alá gyűrtél pár csitrit, még el is dobtál mint egy használt. És a használt zsepi megunta, és szakított veled. Még jó, hogy én tettem pontot a dolog végére. Így legalább egy kis önbecsülésem megmaradt. A többit elvetted azzal, hogy megcsaltál. - mondom neki, s most az egyszer felé fordultam.

Mélyen a szemébe néztem, miközben ezen mondatok elhagyták a számat. Talán egy apró könnycsepp is megcsillant a szemem sarkában, de nem láthatóan. Ő nem vehette észre, csak akkor, ha tényleg jelentek még számára valamit, mert ismer már annyira. És ha így van, akkor a szememet figyeli. Tudja, hogy az nem csal. Az mindig elárulja, hogy hányadán is állunk.

- Ami meg a szeretőségedet illeti. Nem mondom, hogy rossz voltál. Sőt egészen tűrhető az ágyban. És ha nem számítom azt, hogy utállak, most talán még bókolnék is... - kicsin múlott, hogy nem bukott ki belőlem, hogy nagyon is jó volt. Sőt. És ne tegyem hozzá, hogy egyébként sincs viszonyítási alapom, mert ő volt az első.

De egyelőre ezt a titkot még megtartottam magamnak. Vajon meddig?
Újabb korty, slukk, hamu le.

- Kérsz? - nyújtom felé a flaskát... kitudja milyen indíttatásból. Úgy tűnhet, mintha a béke jobbot nyújtanám... Vajon tényleg? Vajon tényleg békét akarok kötni vele? Újra? Újra kezdeni?

Így, kicsit ittasabb állapotban... jelenleg úgy éreztem, hogy talán... talán. De jött egy kósza fuvallat, és kicsit kitisztította a fejemet. Nem, nem akarom.
Ha elfogadja az italt, hát jó. Ha nem, akkor iszok még egy kicsit, és lerakom a párkányra. Pont kettőnk közé. Ahogy leteszem a flaskát, vagy azután, hogy ivott, vagy anélkül... Kezem véletlenül hozzáér az övéhez. Hiszen ott ül mellettem. Egy pillanatig összeér a két kéz, majd hirtelen elkapom, és talárom mélyére süllyesztem a kezem.
Másik kézben cigaretta... szippantás, csikk a mélybe.
Ránézek, és csendben maradok... Most mi lesz?

I love you, I hate you
I can't get around you
I breathe you, I taste you
I can't live without you...


Nem méltatom szóra az első mondatot. Nem, nem és nem. Pedig az itt bagózokra még lett is volna egy jó kis mondatom... Hogy naná, te mindenkire bagózol... De csendben maradtam. Nem adok okot újabb veszekedésekre. Hiszen minek? Elegem van belőle és le akarom zárni a dolgokat magamban.
Majd megjött a repost a véleményemre. Hát én még sem kaland voltam... Na igen, ezt mertem remélni, de úgy gondoltam inkább ezt sem méltatom válaszra, mert akkor tuti megint a fejemhez vágna valamit... ELEGEM VOLT. BELŐLE.

Még hogy én higgadjak le? Na igen, tényleg én húztam fel magam, de azért ő is megemelte a hangját. Meg amúgy is, ki a fene szítja folyton a tüzet? Hát nem ő? Na de, igen, pontosan ő. Csak lovagol itt a szavakon, meg az én idegeimen. Tűnj már a fenébe.

Aztán megtettem az ominózus mozdulat sort. Hát meg kell hagyni, tanulmányt lehetett volna írni Aaron arcáról. Először megjelent rajta, a Hűha, megint mit akar? Aztán a Hm, még jó is lehet, sőt. Utána meg, mikor visszavonultam az Ó bakker, miért nem folytattad?
És igen, ez volt a célom. Kicsit játszani vele, kicsit kínozni. Tudom, hogy sokat nem számít neki, mint ahogy annyira hangoztatja, hogy bárkit megkap, de az azért lehet kicsit jó lecke, hogy engem még ha akarna sem fog soha, de soha többé megkapni.
Vissza a párkányhoz, cigaretta, rágyújt, kortyol...
És hopp, mellém telepszik. Lehet, hogy hatott rá, amit mondtam... Vagy csak... Áh, ne kergessek már kósza árnyakat. Ennek a fafejnek úgyis tök mindegy, hogy én mit mondok. Mindig is mindegy volt. Sosem hallgatott rám, ment a saját feje után. Úgy hiszem, ez sosem fog már változni. De miért is változzon? Hiszen én nem akarok tőle semmit. Legalábbis bőszen próbálom meggyőzni magam, és eddig sikerrel vettem az akadályt. Nem kell, nem, nem, nem.

Egy pillanatig gondolkoztam, hogy megkínáljam e a whiskeyből ,de végül nem tettem. Még piszkos lenne a butykos.
És akkor megszólal. Van e pasim? Van e pasim? A kérdés szinte ordított a fejemben. Még egyet kortyoltam az italból, csak úgy szíverősítő gyanánt.

- És ha van? Én sem kérdezgetem hány tyúkot rángattál már az ágyadba. - vetettem oda hűvösen, még arra sem méltattam, hogy ránézzek. Semmi, nuku. És szerencsésen lenyeltem az utolsó kis mondatot. Hogy nincs, mióta veled szétmentem egyetlen pasi sem kellet. De egy valami még kibukott. - Azért majdnem jó időre elvetted a kedvem a férfi nemtől. - beledöftem én is a kést. Kíváncsi vagyok mit reagál.

- De azért lehet még is kérdezek valamit? Megdöntöttél már valami rekordot, a csajokon kívül? - félmosoly, újabb korty.

Már szép lassan kezdem érezni a fejemben a whiskey jótékony hatását. Szippantás a cigibe, pöcc le a hamu és várok.

I love and hate you
At the same time
I need you dont need you
Is that such a crime


Az utolsó nap... az utolsó pillanatok, amiket még együtt töltöttünk felötlenek a gondolataimban. Nem is volt olyan rossz az a szakítás... Csak kicsit szimpadias volt... de egész jó...
~Viszonylag korán reggel volt, amikor elindultam a hálókörletből. Lesétáltam a klubhelyiségbe, majd belesüppedtem a kedvenc fotelomba. Még egy óra volt az Aaronnal megbeszélt találkozóig, de nem akartam sietni. Ráér. Túl sok mindent tudtam meg róla. Aljas, alattomos, keserű dolgokat. Nem akartam elhinni, de sajnos ismertem annyira, hogy tudjam igen is képes erre. Még velem szemben is. Ettől függetlenül, azért reméltem, hogy tud valami értelmes magyarázatot, hogy mégis kimagyarázza a dolgot. Én pedig elhiszem, el akartam hinni. Szerettem.
Szeretem…
Még fél óra volt hátra. Felkeltem és elindultam hát a parkba, ahhoz a bizonyos szoborhoz. A mi szobrunkhoz, mert mindig itt találkoztunk. Mindig.
Kiléptem a nyitott térre, s madárcsicsergés ütötte meg a fülemet. Hiszen tavasz volt. A fák most bontogatták a virágaikat, a madarak víg dalra fakadtak. Minden olyan csodálatos volt.
Fejemet az ég felé emelve, lassú léptekkel közeledtem. Majd megálltam a szobor mellett. Hátamat a márványnak vetve vártam rá.
Nem is kellett sokat ácsorognom, lassú, nesztelen léptekkel mellémért, majd megcsókolt. Hagytam, hátha ez lesz az utolsó. Majd kibontakoztam az ölelésből és egy lépést hátra léptem.

-  Beszélnünk kell. – mondtam komolyan és a szemébe néztem.
-   Na és miről Lexi? – vetette oda hetykén, mintha nem lenne semmi titkolni valója.
-  Érdekes dolgokat hallottam. – mondtam, és ismét a szobornak vetettem a hátam. – Azt csicseregték a madarak, hogy a tavaszi szünetben is volt egy pár kalandod. Jól hallottam? – szegeztem neki a kérdést, de próbáltam flegmának tűnni. Nem ment.
-   És ha igen? Tudod, hogy csak téged szeretlek. – mondta, majd kezeit megvetve a hideg márványon szembe állt velem, elvágva a „menekülésem útját. Gyönyörű gesztenyeszín szemeivel íriszem mélyére hatolt, mintha a vesémbe látna, és azt méregetné akad e valami sötét titkom, amit a javára fordíthatna. Nem akadt.
-   Ez nem ilyen könnyű. Nem hiszek neked. Ha engem szeretnél, nem játszanád ezt el már sokadszorra. Hanyadszorra is? – pontosan tudtam, hogy ez volt a hatodik alkalom, de nem firtattam. Viszont most telt be a pohár. – Megváltoztál az elmúlt hónapokban. Nem az vagy, akivel járni kezdtem. – Majd próbáltam kiszabadulni a karok közül. Egyelőre hasztalan.
-   Ugyan már Lexi, hiszen tudod, hogy ők nem jelentenek semmit. Csak te számítottál. – elszólta magát. – Illetve számítasz ma is. Hogy hanyadik? Hát ki számolja, nem is lényeges. – tette hozzá, s próbált megcsókolni.
-  Aham, csak én számítottam? – emeltem fel a hangomat. – Számítottam? Tehát már nem számítok. – ezzel a mondattal együtt löktem el magam a szobortól, s ezzel együtt Aaront is magamtól. – Ennyi, kész. Vége. Meguntam ezt. És ha tudni akarod én számoltam, és nekem lényeges volt. Te görény. – ezzel hátat fordítottam neki, és megindultam az iskola felé.
-   Várj Lexi, kérlek.

Nem vártam.

-   Akkor menj, egyszer még találkozunk. – vetette oda, s ha megfordultam volna akkor láthattam volna azt a gúnyos félmosolyt, amit az elmúlt években aggatott magára… Nagyon nem tetszett.

Természetesen neveltetésemből fakadóan nem jelent meg könnycsepp az arcomon, de belül nagyon fájt. Mart, égetett. Sosem jártam még így. Engem sosem vertek még át. Sosem… Sosem. Ha úgy van, mindig én vagyok az, aki kihasználja az embereket, én verek át másokat, én tiprok át más embereken. És most, tessék. Megtették velem. És ki? Egy olyan ember, akit hat éve ismerek, ideje szeretek, és úgy hittem ő is engem. Na de… nem… Ennyi, kész vége. Egy életre elegem lett a pasikból.
Dühödten mentem fel a klubhelyiségbe, majd a hálókörletbe. Levetettem magam az ágyra, és ha emlékezetem nem csal, aznap ki sem tettem a lábam onnan. Lassan kezdtem megemészteni. Lassan. Másnap még látszott valami rajtam… Talán még harmad nap is. Aztán minden kezdett elhalványodni…
Természetesen, ha meglátom, még a mai napig meg tudnám ölni a tekintettemmel…
Ki tudja, mikor múlik el? Ki tudja? ? ?  ~     

Gyorsan visszatértem a valóságba, s ismét megszólaltam.

- Tudom, hogy hiányoztam, különben nem lennél a nyomonban. Alpári? Ne akard, hogy megmutassam azt az oldalamat...rosszull járnál... - vetettem oda.

Mikor visszafordultam arcomra sötét árny vetült. Megint, megint belémdöfött egy kést. Nem hiszem el, hogy egy ilyen fitala kis taknyos..ennyi fájdalmat tud okozni, és tessék. Alul értékeltem, ez tény! De ez van. Ja és nem, nem vagyok alpári. Távol áll tőlem. Lehet, hogy magamban sok-sok mindent gondolok, de hogy alpári lennék, élőszóban. Na azt nem. Kész rágalom!

- Cöhh, áldozatok? Tudom mennyit jelent neked egy nő neked, és mennyit egy "áldozat". - tudtam, hogy én nem csak egy áldozat voltam számára. Illetve reméltem.

Nekem ő volt az első. Minden téren, csak... ő ezt még nem tudja. És, hogy meg fogja e tudni valaha is? Nem tudom, lehet, egy kósza pillanatomba rá visz a lélek, hogy kibökjem... de jó ideig még próbálom titkolni.
Szó nélkül hagyom a következő mondatot... s csenben szívom a cigarettát. De ezt... az utolsót már nem tudom megállni.

- És ha nem? Mit teszel? Beköpsz? Na igen, az való egy ilyen emberhez. Jaj bocs, remélem nem bántottalak meg, hogy embernek tituláltalak... - ezzel a mélybehajítom a csikket, majd felállok.

Lassú léptekkel odamegyek Aaronhoz és a mutató ujjamat végig húzom a homlokától a szájáig.

- Jó lenne, ha vigyáznál a bagólesődre, mert megjárhatod.

Egészen közel lépek hozzá. Tudom, hogy nem fog hátrálni. Olyan közel, hogy milimétereken múlik, hogy a szánk össze ne érjen. Majd hirtelen vágok egy hátra arcot és vissza telepszem a párkányra. Előhúzom a butykost, lecsavarom a tetejét, s jót húzok belőle. Ez józanul már nem megy. Majd előveszek egy újabb cigarettát, s meggyújtom.

- Na mivan? Jót állsz magadért. - vetem oda, de úgy, hogy meg sem fordulok.

Mélyet szippantok az édes doháynból és csendesen füstölgök.

Everything I know about breaking hearts I learned from you...


Elegem volt az egész rohadt világból, a suliból, tanárokból, háztársakból és úgy összességében mindenkiből. Amióta szakítottam azzal az utolsó kis... áh szó sincsen rá, hogy kivel... vagy lehet, hogy a mivel szó jobb lenne rá. Szóval azóta nem igazán találtam a helyem. És ez volt a kisebbik dolog. A nagyobbik probléma az volt, hogy bármennyire is haragudtam és utálom még most is Aaront, még is hiányzik. Hiszen szerettem. És ha most nem gyűlölném... akkor... de hát a szeretetet és a gyűlöletet csak egy lehelletnyi határ választja el egymástól. Lényeg a lényeg, hogy el akartam menekülni minden és mindenki elől. Ezért jöttem ide fel. Meg azért, hogy hódoljak az egyik nagyon rossz szokásomnak, ami nem is olyan rég ragadt rám. Igen, dohányzom. Csak pár hónapja, és nem is gyakran, de mostanában egyre többször kívántam meg a tüdőropit, amit szerencsére egy-két jó kapcsolatom által sikerült is beszereznem. Tehát feljöttem ide, leültem a párkányra és a talárom belső zsebéből előhúztam egy doboz Magus-t.
Ez volt az egyiklegjobb cigaretta a varázsvilágban, így e mellett döntöttem én is.
Kivettem egy vékonyszálat, előhalásztam az arany öngyújtómat, tüzet csiholtam, majd mélyet szívtam a bűzrúdból, mely ennek hatására felparázslott és ontani kezdte magából a füstöt.
Kettőt-hármat szívhattam csak bele, mikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Nem, nem akartam megfordulni, rohadtul nem érdekelt, hogy ki közeledik. Majd szól, ha akar, vagy csendesen eloldalog és magamra hagy.
Hát sajnos a szólás mellett döntött. És ki lehetett volna más, mint Aaron. És már megint, hogy szól...
Az a Lexi... annyira édesen tudja mondani, csak az, amit utánna mondd... Na az fel** az agyamat.
Feléfordultam és félválró vetettem oda.

- Bocs, nem láttam, hogy ide van írva a neved Lio. - mondtam olyan éllel, hogy érezze, azért nem körülötte forog a világ.

- Jól vagy te össze rakva? - nyögtem meghökkenten, a második mondata után. - Neked hogy tűnik? Ki követ kit? Mert szerintem nagyon úgy nézki, hogy én voltam itt előbb, és te settenkedsz utánnam. Ja és nem, abszolúte nem hiányoztál. Sőt, nem véletlenül kerültem eddig is a veled való találkozást. - tettem pontot a dolgok végére, majd visszafordultam a táj felé, és mélyet szippantottam a cigarettából. Aztán lehamuztam a mélybe.

A kis zuhanó hamu helyére éppen Aaront képzeltem... milyen szép is lenne, de persze sosem vetemednék ilyesmire... Tőlem távol áll a dolog, hogy egy mardekáros aranyvérű ficsúrral bepiszkoljam a kezemet... nem, nem, nem, majd valaki más elvégzi helyettem a piszkos munkát.
Vártam egy kicsit, s a ha nem szólt... akkor még egy utolsó mondat erejéig szóra nyitottam a számat.

 - Remélem nem gondolod, hogy elmegyek innen. Vagy leülsz az aranyvérű popódra és csendben maradsz, vagy akár el is húzhatsz innen.

Ezzel visszafordultam és ismét beleszívtam a cigibe... Sőt azon is elgondolkoztam, hogy a kis "szolgálatilaposüvegemet" előhalászom, és húzok egy nyeletet a whiskeyből, mert erre már csak az a megoldás...

*elpirul* Izé, nagyon szépen köszönöm. És máris jelentkezem, ahol kell.
Köszi

        
jelszó || "Szeretnék néhány szót szólni, íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!"
teljes név Cassandra Alexis Chantal Waldegrave
becenév || Casie /ejtsd: KÉZI/ Chan /ejtsd: Sen/, Lexi /ejsd: Lexi/
nem || nő
születési hely, idő || Windsore; 1980. október 31.  
kor || 16
faj || ember
vér || arany
évfolyam || hatod


      


1990. november 2.

Kedves Naplóm!

Most volt a tizedik születésnapom. Pár napja. Megint nagy felhajtás volt, mint eddig mindig. Estély, csomó vendég. És én voltam a középpont. Mint mindig. Egész jól telt. Anyámék egy rakat fiúgyermekes családot hívtak meg, már tudom előre, hogy a jegyesemet keresik. Hát tegyék, én úgy is ahhoz megyek, akit én választok ki. Hogy ki lesz az, na azt még nem tudom, de nem várat sokáig magára ez sem. Hiszen, hamarosan betöltöm a tizenegyet, majd a tizenkettőt, és egyenes utam van a Roxfortba, ahol tuti, hogy százával hemzsegnek a jobbnál jobb aranyvérű arany ifjak, akik csak rám várnak.
Így nem is aggódom semmi miatt… Nos, mivel most töltöttem a 11-et, ejtek pár szót a múltamról az utókornak.

1980. október 31. én születtem Windsoreban, egy kis, na jó nem is olyan kis kúria falai között. Anyám is híres családból származott, nem kevésbé híresből mint apám. A család számára mindig is fontos volt a vér kérdése, anyámékat is ilyen szellemben nevelték, s nekik is ez volt a szándékuk velem. Nem is fogtak mellé.
Három éves voltam, mikor zongorázni kezdtem. Illetve tanítottak, én meg szorgalmasan tanultam. De meguntam. Majd hegedültem öt éves koromtól kezdve, egészen nyolc éves koromig. De ezt is meguntam. Mindent eljátszottam, amit kellet. Nem volt kihívás már. Untam és kész.
Közben nem sok minden történ, csupán még annyi, hogy hatéves koromtól magán tanítok okítottak, sok-sok érdekes dologra. Mármint ők úgy gondolták. Nekem annyira nem volt érdekes, de ha apám így akarta, hát legyen. Két nyelven is tanítottak, és mire betöltöttem a 12-őt addigra egészen jól beszéltem az anyanyelvemen, franciául és olaszul. Meg még sok egyéb is egész jól ment.
Tanítottak seprűn repülni, én szerettem volna kviddicsezni is, de úgy vélték nem nekem való ez a sport. Ez majd később eldől, gondoltam magamban.
Egyébiránt elég eseménytelen volt a gyerekkorom. Azt leszámítva, hogy esély-estélyt ért, és a nevelésem igen kiterjedt arra, hogy hogyan is kell viselkedni ebben a társaságban. Nem hoztam szégyent a szüleimre. Igen büszkék voltak arra, hogy már hét-nyolc évesen tudtam a megfelelő etikett szabályokat. A többi már gyerekjáték volt. Minden téren.
Elérkezett 1992. október 31. Betöltöttem a 12-ős és igen. Megkaptam a várva várt levelet. Illetve, annyira nem is vártam, hiszen biztosra vettem, hogy fel vesznek. Fel kellett venniük. És meg is történt. Megérkezett a bagoly, átvettem a papírost. Elolvastam, majd teljes nyugodtsággal mentem be a szüleimhez és osztottam meg velük a jó hírt. Nagyon büszkék voltak rám.


1993. szeptember

És eljött az idő. A szüleim kivittek a vasút állomásra, felszálltam a vonatra és kezdetét vette a kaland… vagy minek is nevezzem. Már a vonaton sikerült megfelelő helyet kiharcolnom magamnak, és máris pár talpnyalót. Pedig még fiatal voltam, de a nevem sokat mondott már akkor pár embernek. Jó pár embernek. És hopp, már akkor ott volt egy fiú. Tudom, hogy fiatal voltam, nem is kicsit, de akkor is. Azok a szemek, az a tekintet, haj és kisugárzás. Ő is fiatal volt, ahogy elnéztem velem egykorú lehetett. És még is. Már akkor láttam, hogy ebből a fiúból igen csak sármos úriember lesz a későbbiekben. És milyen igazam volt… De ezt majd később.
Megérkeztünk az iskolába, szépen felsorakoztunk a beosztási ceremóniára. Én természetesen a végére maradtam, pont mint a fiú. És ekkor a nevét is megtudtam: Aaron Lionel Dominic Westbrook. És Mardekáros lett. Ezek után kicsit aggódtam, hogy én hová kerülök, de aztán nem volt semmi gond.
A következő napon máris találkoztam vele. Mivel évfolyamtársak voltunk, ezért közös óráink voltak. Beléptem a terembe, és ő ott volt. Ott ült, és vidáman cseverészett pár háztársával. Nem messze tőle ültem le, s a továbbiakban sem kerültem távol tőle. Nem is tudom mennyi idő telt el, miután megszólított. Beszélgettünk, és furcsa módon mintha barátokká lettünk volna. Kicsit fura volt, de még is jó. Ő volt az első ember, akit közel engedtem magamhoz, az első ember, aki többet jelentett nekem.
Aztán másod éven fura dolog történt. Meghalt Aaron apja, és ő teljesen megváltozott. Nem tudom azért e, mert ennyire szerette az apját, vagy mi lehet a háttérben. De a viszonylag jóravaló srácból, egy utolsó szoknyapecér lett. Egyik nőt hódított meg a másik után, pedig még éppen csak 13-14 volt. De már akkor ment neki a hódítás. Ez engem annyira nem zavart az elején, csak amikor nekem panaszkodott néhány liba, meg ilyenek, akkor szívem szerint felpofoztam volna.
A szünetek után mindig érdekes arckifejezéssel jött vissza, és érdekes kalandokkal. Az elején nem hittem el, hogy ezek tényleg megtörténtek, de néha volt kézzel fogható bizonyítéka. Aztán eltelt még egy év. A suliban nem volt sok érdekes. Amit kellett megtanultam, ami nem érdekelt, figyelmen kívül hagytam, de eredményeim azért nem voltak túl rosszak. Persze túl jók sem. Nem vagyok én stréber. Sem egy utolsó rossz tanuló. Nem úgy Aaron. Folyton romlottak az eredményei. Hiába beszéltem neki, le sem tojta a fejem, és a véleményem. Csak csajozott, bulizott… és semmibe vett. Ez kezdett már fájni, ekkor jöttem rá, hogy többet érzek iránta, mint eddig, de ezt eszembe sem volt bevallani.
Jött az ötöd év. És semmi sem változott. Pedig… tanulni kell, készülni az RBF-ekre. Ez sem ment olyan rosszul nekem… És próbáltam segíteni is annak a félnótásnak. És sikerült. Ő is egész elfogadható eredményeket produkált, még úgy is, hogy nem hagyott fel a szokásos rituáléival. Ki merem jelenteni, hogy ekkorra már a fél Roxfort leányait meghódította az ifjú Casanova. Lassan túl tett Draco Malfoy „vonzáskörén” is. Pedig, azért a két fiút nem nagyon lehetett összehasonlítani.
Aztán a nyár. Alig láttuk egymást. Nekem nagyon hiányzott, de azért megpróbáltam lekötni magam, egész nagy sikerrel. Volt pár pasi is az életemben a nyár folyamán, de senki nem volt olyan mint ő. Nem is kellettek sokáig…
Elkezdődött a hatod év, és mintha megváltozott volna valami. Mintha Aaron másképp viszonyult volna hozzám. ÉS a karácsonyi szünet előtt meg is tört a jég. Pont egy fagyöngy csokor alatt álltunk, amikor megcsókolt. Hihetetlenül boldog voltam. Végre megkaptam. Bár aggódtam a miatt, hogy én is csak egy olyan kis rifke leszek, mint a többi, de úgy tűnt, hogy mégsem. Szép volt, és jó. Sőt mi több gyönyörű. Sokat változott ő is, jó irányba. A tanulmányai is egészen feljavultak. S én is idomultam kicsit hozzá. Amíg el nem jött a tavaszi szünet. ÉS ekkor sok minden jutott a fülembe. Megtudtam, hogy megcsalt. Nem is egyszer, és nem is egy nővel. Hihetetlenül fájt. És ez nem is volt olyan régen. Azóta nem akarok vele találkozni. Látni sem akarom. Kerülöm ahogy csak lehet. De… csak vannak közös órák… ez a dolog lehetetlen. Majd elválik mi lesz később. De tuti egyszer megfojtom, ha kettesben leszek vele. Tuti kinyírom…

Felpillantok a könyvből. Kopogtatnak. Kinyitom az ajtót, s az egyik „küldöncöm” áll az ajtóban. Egy levéllel. Átveszem, elküldöm…
Ő írt. Leülök az ágyra, és azon tanakodom ki nyissam e…

 

      
Jellem? Ja igen, már tudom, hogy mi is az… Az, ami engem teljesen meghatároz. Ja, és most kíváncsi vagy rá, hogy milyen is az? Na jó, érezd magad kiválasztottnak. Elárulom.
Gőgös, fennhéjázó, akaratos, meggyőzhetetlen és könyörtelen. Persze csak azokkal, akik megérdemlik. Igen, mindenkivel, aki nem aranyvérű, vagy nem méltó ehhez a tiszthez. Mert hát, az olyanok, mint a Weasley-ik meg sem érdemlik, hogy aranyvérűnek nevezzék magukat. Én igen, és a hozzám hasonlók is. Vérmánia lenne? Nos, lehet hogy igen… lehet, hogy nem. Na jó, teljes mértében az. Mert egyetértek azzal, hogy Voldemort meg akarja tisztítani a varázsló társadalmat. Egyetértek a módszereivel, és bármikor követném.
Mit kell még rólam tudni? Imádom, ha körül rajonganak, és erre mindig is van jelentkező. Persze, ők csak alantas szórakoztató egyedek. Semmi másra nem jók. Barátok? Vannak, persze… Azt hiszik a barátjuk vagyok, de nekem csak egy barátom van. Én magam. De a célnak megfelelnek. Egyetlen ember van, aki mindig is többet jelentett nekem. Aaron. De ezt sosem ismerem be. SENKINEK. Még néha magamnak sem.

        
mindig ||
-   Aaron
-   Középpontban lenni
-   Szórakozás
-   Estélyek
-   Fényűzés
-   Aranyvérűek
-   Szipkás cigaretta
-   Zöld, ezüst
soha ||
-   Aaron
-   Félvérek és sárvérűek
-   Butaság
-   A Trió
-   Szegénység
-   Piros, arany

dementorok || Csak a szokásos kellemetlen üres érzés… lenne, ha valaha is került volna már dementor közelébe.
mumus || egy rózsaszín törpegolymók
titkok ||
-   Halálosan szerelmes Aaronba, de soha nem fogja bevallani senkinek, még néha magának sem
-   Aaronal veszítette el a szüzességét, ezt még a srác sem tudja
-   Furcsa vonzódása van a kígyók iránt, de sosem tartaná házi állatnak

rossz szokás ||
-   ha ideges, forgatja a kezén a zöld, köves gyűrűjét
-   mindig igazgatja a haját, ami általában lágyan omlik a vállára
-   ki nem állhatja ha valaki hozzá ér, kivétel persze… ha még is megtörténik, kirobban belőle a fúria



          apa || Archibald Waldegrave, 39, aranyvérű
anya || Lilian Chantal Waldegrave, 34, aranyvérű
testvérek ||  egyke
családi állapot || mikor mi… ez aktuálisan egy embertől függ… jegyese még nincs
állatok || vadászgörény, a neve Lionel





          külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 59 kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || Ha őt nem ismered fel… akkor már régen rossz neked. Magas, csinos, tipikus aranyvérű. Hosszú barna haja, és barna szeme, mindent elárul.. arról, hogy éppen milyen viszony fűzi hozzád. Még az iskolai egyenruha is olyan elegánsan áll rajta, mintha csak neki tervezték volna.
kinézet || Magas, vékony. Barna hajú és barna szemű. Tipikusan lerí róla a felsőbbrendűség. Elegánsan öltözködik, és mindig tökéletes a megjelenése.
egészségi állapot || tökéletesen egészséges.



          a tudás


varázslói ismeretek || Hatodik éve koptatom a Roxfort padjait. Egészen jól sikerült elsajátítanom sok-sok dolgot. Az RBF-jeim is nagyon jól sikerültek. Kedvenc tárgyam az SVK, Bájitaltan és Bűbájtan.
mugli képzettségek || zongoráztam és hegedűltem, e mellett 2nyelven beszélek
pálca típusa || 13,5 hüvelyk, magyal, egyszarvúszőr maggal
különlegesség || semmi

          

Viszonylag korán reggel volt, amikor elindultam a hálókörletből. Lesétáltam a klubhelyiségbe, majd belesüppedtem a kedvenc fotelomba. Még egy óra volt az Aaronnal megbeszélt találkozóig, de nem akartam sietni. Ráér. Túl sok mindent tudtam meg róla. Aljas, alattomos, keserű dolgokat. Nem akartam elhinni, de sajnos ismertem annyira, hogy tudjam igen is képes erre. Még velem szemben is. Ettől függetlenül, azért reméltem, hogy tud valami értelmes magyarázatot, hogy mégis kimagyarázza a dolgot. Én pedig elhiszem, el akartam hinni. Szerettem.
Szeretem…
Még fél óra volt hátra. Felkeltem és elindultam hát a parkba, ahhoz a bizonyos szoborhoz. A mi szobrunkhoz, mert mindig itt találkoztunk. Mindig.
Kiléptem a nyitott térre, s madárcsicsergés ütötte meg a fülemet. Hiszen tavasz volt. A fák most bontogatták a virágaikat, a madarak víg dalra fakadtak. Minden olyan csodálatos volt.
Fejemet az ég felé emelve, lassú léptekkel közeledtem. Majd megálltam a szobor mellett. Hátamat a márványnak vetve vártam rá.
Nem is kellett sokat ácsorognom, lassú, nesztelen léptekkel mellémért, majd megcsókolt. Hagytam, hátha ez lesz az utolsó. Majd kibontakoztam az ölelésből és egy lépést hátra léptem.

-   Beszélnünk kell. – mondtam komolyan és a szemébe néztem.
-   Na és miről Lexi? – vetette oda hetykén, mintha nem lenne semmi titkolni valója.
-   Érdekes dolgokat hallottam. – mondtam, és ismét a szobornak vetettem a hátam. – Azt csicseregték a madarak, hogy a tavaszi szünetben is volt egy pár kalandod. Jól hallottam? – szegeztem neki a kérdést, de próbáltam flegmának tűnni. Nem ment.
-   És ha igen? Tudod, hogy csak téged szeretlek. – mondta, majd kezeit megvetve a hideg márványon szembe állt velem, elvágva a „menekülésem útját. Gyönyörű gesztenyeszín szemeivel íriszem mélyére hatolt, mintha a vesémbe látna, és azt méregetné akad e valami sötét titkom, amit a javára fordíthatna. Nem akadt.
-   Ez nem ilyen könnyű. Nem hiszek neked. Ha engem szeretnél, nem játszanád ezt el már sokadszorra. Hanyadszorra is? – pontosan tudtam, hogy ez volt a hatodik alkalom, de nem firtattam. Viszont most telt be a pohár. – Megváltoztál az elmúlt hónapokban. Nem az vagy, akivel járni kezdtem. – Majd próbáltam kiszabadulni a karok közül. Egyelőre hasztalan.
-   Ugyan már Lexi, hiszen tudod, hogy ők nem jelentenek semmit. Csak te számítottál. – elszólta magát. – Illetve számítasz ma is. Hogy hanyadik? Hát ki számolja, nem is lényeges. – tette hozzá, s próbált megcsókolni.
-   Aham, csak én számítottam? – emeltem fel a hangomat. – Számítottam? Tehát már nem számítok. – ezzel a mondattal együtt löktem el magam a szobortól, s ezzel együtt Aaront is magamtól. – Ennyi, kész. Vége. Meguntam ezt. És ha tudni akarod én számoltam, és nekem lényeges volt. Te görény. – ezzel hátat fordítottam neki, és megindultam az iskola felé.
-   Várj Lexi, kérlek.

Nem vártam.

-   Akkor menj, egyszer még találkozunk. – vetette oda, s ha megfordultam volna akkor láthattam volna azt a gúnyos félmosolyt, amit az elmúlt években aggatott magára… Nagyon nem tetszett.

Természetesen neveltetésemből fakadóan nem jelent meg könnycsepp az arcomon, de belül nagyon fájt. Mart, égetett. Sosem jártam még így. Engem sosem vertek még át. Sosem… Sosem. Ha úgy van, mindig én vagyok az, aki kihasználja az embereket, én verek át másokat, én tiprok át más embereken. És most, tessék. Megtették velem. És ki? Egy olyan ember, akit hat éve ismerek, ideje szeretek, és úgy hittem ő is engem. Na de… nem… Ennyi, kész vége. Egy életre elegem lett a pasikból.
Dühödten mentem fel a klubhelyiségbe, majd a hálókörletbe. Levetettem magam az ágyra, és ha emlékezetem nem csal, aznap ki sem tettem a lábam onnan. Lassan kezdtem megemészteni. Lassan. Másnap még látszott valami rajtam… Talán még harmad nap is. Aztán minden kezdett elhalványodni…
Természetesen, ha meglátom, még a mai napig meg tudnám ölni a tekintettemmel…
Ki tudja, mikor múlik el? Ki tudja? ? ?