Tekintetemmel az eget pásztáztam: a hold fénye álmosan kúszott végig a tó felszínén, a  sok milliárd csillag apró fénye mégis barátságosabbnak tűnt. De vajon miért? Hisz azok a csillagok, melyeket mi földi halandók szabad szemmel látunk, talán már rég kihunytak. Csillagászat? Oh, talán valami még rám is ragadt azon kívül, hogy a Föld geoid alakú.
-Ne!
Csattantam fel hisztérikusan, mikor a távozását pedzegette a mardekáros srác, aki percek alatt egyre közelebb és közelebb került talán nem is létező szívemhez.
-Maradj, kérlek.
Mosolyogtam rá biztatóan, majd leültem a tópartra, és kezénél fogva vontam le őt is magam mellé.
-Igen, gyakran jövök én is ki. Még az idióta tücskök ciripelése is jóval izgalmasabb, mint a szobatársam horkolása. Tudod iszonyatos az a lány. Orrsövény ferdülése van, és az apja nem járul hozzá a műtéthez.
Színpadias nevetést hallattam, majd újabb követ dobtam  a tóba.
-Neked is biztosan nyomós okod van rá, hogy ilyen vagy.
Mélyen a szemeibe néztem, majd gyorsan elkaptam a  tekintetem. Nem sűrűn állom, ha áthatóan vizslatnak, és nem is sok ember szemébe szeretek mélyen belenézni. Az ember egy nyitott könyv, és a szem a könyv első oldala.
-Rémítően feketék a szemeid.
Jegyeztem meg egy déli mosollyal ajkamon, majd hátradőltem  a nyirkos fűben.
-Hiszel a Sorsban?
Tettem fel sokadik kérdésem a mai napon. Nem tehetek róla. Ha valaki egyszer felkelti az érdeklődésem, kérdések idióta millióival bombázom, ahogyan azt most is tettem.
-Kíváncsi lennék, mi van a szarkasztikus és cinikus srác álarca mögött. Vagy egy álarc ez, amit a külvilág felé mutatsz, Jake? Ne kérdezd honnan tudom a harmadik neved.
Oldalra fordultam a fűben, és a válaszra vártam.

Hogy mikor kivel találkozol, mind a sors műve.
Hogy kivel találkozol, mit tesz veled, az már csak rajta áll.
A csörömpölésnek hirtelen tulajdonosa is lett, de csak miután még pár sornyi üveget tört darabokba. Eléggé dühösen keresett valamit vagy valakit, ez abból is meglátszott, hogy nem jelentett neki sem pár polcnyi üveg, sem én akadályt. Eléggé nagy erővel tarolt le, és én ott hevertem kíváncsian várakozva a hideg kövön, hogy végre a titokzatos szadista idegen felfedje kilétét. Ez hamarosan be is következett, pont egy "lumosnyi" idő múlva.
A titokzatos idegen feketébe burkolózva rótta az éjszakát, és most én vagyok az, akibe -  szerencséjére avagy  szerencsétlenségére - beleütközött.
Mikor közelebb hajolt hozzá, és keze fejével végigsimított az amúgy is hideg arcomon, magam elé húzott lábaimmal hátrább toltam magam, és onnan adtam választ kérdésére.
-Egy olyan lány mint én, éppen nyugalmat keresett itt.És nem, nem tévedtem el, maximum te kedvesem...
Fűztem hozzá egy cinikus mosoly kíséretében, majd lassan felevickéltem a földről, és a lehető legjobban próbáltam kerülni a feltűnést, miközben a pálcámért matattam, amit az egyik doboz legaljára süllyesztettem el.
E mögé a doboz mögé kúsztam be, de nem kezdtem el rögtön keresgélni, az túl feltűnő lett volna, így neki kezdtem a csevegésnek a halálfalókra asszociáló külsejű férfival. Eléggé jóképű volt, szóval ha megakar ölni, inkább ő tegye mint valamelyik másik koros vén perverz társa.
-És lesben állsz egy kis félvérre vagy muglira vadászva? Ki kell ábrándítsalak, egyes egyedül vagyok.
Nyomtam meg az utolsó szavakat akaratom ellenére, majd elővettem a legártatlanabb arcom, és a doboz elé sétáltam, pont vele szembe.
A jobb kezem mellkasára helyeztem, miközben a ballal a hátam mögött idegesen kutattam a pálca után. Ki tudja, mire kell még az éjszaka folyamán.
-Ha gyilkolásra vagy orientálódva, akkor rossz helyen keresgélsz...
Suttogtam a fülébe, és éreztem, hogy megvan az, amit keresek. Kiakartam emelni a dobozból, de a kezdem annyira remegett, hogy csatt..
A pálca a földön kötött ki, én meg kétségbeesetten hajoltam le utána.
-Ezek a pa-patkányok...
Hebegtem zavaromban, ha rájön, hogy tartok tőle akkor mindennek vége.
Nem szabad elcsuklani  a hangomnak, nem szabad!
Amíg nem találom meg a megfelelő hangszínt, inkább meg sem szólalok. Egyszerűen szánalmas vagyok. Én akartam halálfaló lenni? Aki egy jóképű pasastől fél? Nevetséges.
Összeszedtem minden bátorságom, és jobb lábam máris a levegőbe emelkedett, majd a tű sarkúm az ő lába fejében talált megfelelő leszállási pályát.
-Szívem, szörnyen sajnálom, véletlen volt.
Suttogtam még mindig a fülébe, miközben egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon. Fölényes helyzetben sokkal felüdültebb az ember, ha játék, akkor legyen játék kedves fekete idegen.

Fájdalom és meggyötörtség.
Szeretet, érzelmek.
Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, midőn ketten sétáltunk a pincefolyosókon. Érdekes pillantások kereszttüzében, amiket nem lehetett nem észrevenni. Én észrevettem őket, de mit sem törődtem velük. maradjanak csak meg maguknak, és imponál, hogy egy kicsit bosszanthatom őket. Legalább már nem csak arról megy majd a pletyka, hogy halálfaló leszek, hanem arról is, hogy a griffendéles fiúk a zsánereim.
Ők majd többes számban beszélnek, de előttem egyetlen fiú neve fog halovány betűkkel kirajzolódni gondolataim színes kavalkádban, ez pedig Lucas  Conolly becses neve. Tudom, hogy mindig fájdalmas és egyben kedves érzések közepette jut majd az eszembe, de minden jóban van valami rossz, és csekély fájdalom az, amit majd el kell viselnem érte.
Neki viszont nagyobbak lehetnek a kevésbé fizikai eredetű fájdalmai, pszichoszomatikus fájdalmak ezek.
az, hogy talán az ellenségének nyújtja most a karját, talán szülei gyilkosának fattyával sétál ő most karöltve. De ő emiatt is különb, mint én. Tud esélyt adni a másiknak, képes előítéletek nélkül megpróbálni megismerni az embertársait. Emiatt tisztelem, becsülöm, szeretem.
Mikor kérdésében a halál szó is ott lapult, fájdalmasan néztem le a földre, miközben alsó ajkam jobb szegletét harapdáltam előszeretettel. Bele sem akarok gondolni, hogy mi van akkor, ha tényleg ez az utolsó találkozásunk, és tényleg nem látjuk egymást soha de soha többet.
Fájdalom, fájdalom és megint csak fájdalom.
-Én nem akarlak újra látni, mert az azt jelenti, hogy ennek a mostaninak vége. Az újra szó mindig valami végét és kezdetét jelöli. Én csak a kezdetet akarom, a véget nem. Nem akarom, hogy most eltűnj a semmiben, és talán csak ellenségekként találkozzunk újra. Sokat jelentesz nekem, sajnálatos módon többet, mint akár a testvérem. Talán én nem jelentek neked semmit, csak egy szeszélyes csitrit aki csüng rajtad, de én akkor is... akkor is kedvellek.
Nem voltam képes kimondani azt, hogy szeretem. Egyrészt nem is kellett volna, még félreértené ő, vagy akárki aki hallja. Úgy szeretem őt, mint két ember, akiket ugyanolyan szerencsétlenség ért, és tudják, egy felük ott van a másikban. Mint mikor két ember él egy lakatlan szigeten, és nincsen nekik más, csak egymás.
-Fáj, hogy ennek így kell lennie, Lucas, de nem ígérhetek semmit. Szívem szerint holnap újra találkoznék veled, de az nem kivitelezhető a tanulás és a gondjaink mellett. Tudd, ha keresel én mindig itt vagyok.
Fűztem hozzá egy magamra erőszakolt halvány mosoly kíséretében, majd gyermeteg módon megöleltem, és nem akartam elengedni. Tudtam, talán utoljára ölelhetem meg őt. Talán meghalok, talán meghal.
Talán, talán talán.

1997. június 29

Szökés.
Otthonról.
Miatta.
Hányszor de hányszor kívántam már azt, hogy bárcsak ne jött volna a világra Jessica Winters. Hány álmatlan éjszakát okozott nekem az az utolsó félvér sz*jha. Hányszor olvastam már be anyámnak, hogy mi a francért kellett félrek*rnia. Viták és civódások millióit okozott már nekem, de én tűrtem, tűrtem és tűrtem.
Egészen eddig a napig.
Ma elegem  lett végleg, betelt a pohár. Hogy miatta engem eltiltsanak a külvilágtól? Legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna erre, de most ez is bekövetkezett. Így fogtam a bőröndöm, belepakoltam pár rongyot, és elszöktem hazulról. Csak ne ezt a kényelmetlen tűzvörös tűsarút húztam volna a lábamra, és annyi eszem van, hogy váltás cipőt nem hoztam.
Mivel egyetlen olyan jó ismerősöm sem volt, aki befogadna, aki akadt, az meg nem tartotta volna a száját, rögvest elárult volna anyámnak. Oké, nem vagyok még nagykorú, de jogomban áll oda és akkor meg akivel menni, ahová akarok. Szóval maradt ez az ősrégi raktárépület Londonban, ahová nem sokan járnak, csak akik bajban vannak, vagy sötét alakok. Én meg egy sorozatgyilkostól meg halálfalótól sem félek, ha a halál most akar elvonszolna magával, hát itt vagyok, vigyen.
Sötét van már, a hold makacsul világít, és a hidegtől remeg az ajkam. A poros földön aludjak, vagy tákoljak valamit ezekből a dobozokból? Azt hiszem készítek egy vackot magamnak, és azzal a durva anyagú posztó lepellel takarózom majd, amivel letakarták az ősrégi árut.
Lehúztam hát a leplet egy halom dobozról, az meg tele volt mindenféle régi kacattal. Nem is nézegettem tovább, nem leltem volna örömöm egyikben sem, az antik dolgok valahogy nem hoznak lázba.
Összetoltam három ládát, ráterítettem az egyik leplet, és takarózás helyett lepedőt készültem gyártani belőle, különben holnap nem tudok majd felkelni, úgy fog fájni a hátam.
Kitúrtam a bőröndből egy másik ruhát, mert ez látszólag elszakadt a rózsával felfuttatott kerítés át mászása közben. Vicces egy jelenet volt, akció filmbe illő. Anya most biztos drámázik otthon, Kys nyugtatgatja Jess meg röhög a markában.
Le vannak ejtve, elboldogulok én nélkülük is.
Feldobtam a bőröndöm az ágynak titulált akármimre, és egy másik ruhát kezdtem el kitúrni belőle. Már gomboltam is ki a szakadt ruhám, mikor csörömpölést hallottam a bejárat felől.

Ott álltunk az esőben, szárazon.
Kezem a vállán, keze derekamon.
Felesleges volt akármit mondanom, értettük egymást szavak nélkül is. Az, hogy talán egymás ellenségei leszünk, fájdalommal töltötte el megmaradt szívem egy darabját. Nem akartam bántani, őt nem. Ahogy nem is a gyilkolászás volt az, ami miatt beakartam állni közéjük, hanem olyan egyszerűnek tűnt az egész. Nem kellett  volna tovább otthon maradnom Jessszel, és viszont láthattam volna talán az édesapám.
Azt az apát, aki tesz a lányára, őt akarom én újra látni?
Igen, és nem azért, hogy megöleljem, hanem hogy elmondhassam neki mindazt, ami nyomta a szívem.
Elakartam neki mondani, hogy gyűlölöm, amiért sorsomra hagyott, és hogy miatta van az is, hogy gyilkos lesz belőlem.
De ez így nem teljesen igaz. Csak részben az ő bűne, hisz minden embernek van saját akarata, ahogyan nekem is. Választhatnám  a jobb utat. Akár segíthetnék is Lukenak megtalálni szülei gyilkosát, és barátok is lehetnénk.
Jóban, rosszban.
Olyan kézenfekvő lenne a dolog, nekem valamiért mégsem megy. Megrándítani a vállam, és lépni tovább. Valahogy sosem sikerült ez a fajta megoldás, mindig a könnyebb utat választom.
Gyenge vagyok testileg, lelkileg.
De most úgy érzem, mintha ő egy darabban tartana, ahogyan átölel. De mihelyst elenged, újra szétesem.
És elengedett.
Még el se ment, de már hiányzott. Hiányzott az a sok bölcsesség, ami ma kicsúszott az ajkán, hiányozni fog az érintése, a baglya, a kérlelése, a hite, a bizalma, Ő.
De neki is van dolga, és nagy dolgokra hivatott. Nincs ideje egy olyan problémás csitrire, mint amilyen én vagyok, elengedem. El kell engednem.
Mikor megkérdezte, hogy elkísérjen-e a klub helységig, bólintottam egyet beleegyezően, majd miután már önállóan sétáltunk el a szobortól, fájó szívvel hajtottam le a fejem, kezem összekulcsoltam a mellem előtt. Lassan lépkedtem, nem akartam visszamenni.
De a világosság egyre gyorsabb iramban tűnt el, és átvette az irányítást a sötétség.
Hm, szép megközelítés, ez nem csak az időjárásra, hanem akár ám, akár Lucasra is igaz. Mindkettőnkben valami véget vetett a szűnni nem akaró fénysugárnak, és már csak haloványan pislákol bennünk, bennem már-,ár elaludni készül. De ő, mint mikor fát dobnak a tűzre, olyan hatással volt rám, és én éreztem egy kis sugallatnyi reményt.
De tudtam, ez is elfog múlni, nagyon hamar.
Mikor először nézek rá a féltestvéremre, először hallom az embereket sugdolózni a hátam mögött, és mikor már tudom, kevés az esély rá, hogy még egy olyan emberrel osszam meg a délutánom, mint Ő.
Gyenge vagyok, hiszem, tudom.
Mikor már ott voltunk a bejárat előtt, megtorpantam, nagyot sóhajtottam, vettem egy mély lélegzetet, és a fiúra néztem.
-Sokat jelentesz nekem, ha meghalsz, utánad megyek és újra kicsinállak.
Próbáltam egy halovány mosolyt erőltetni ajkamra, de pár másodperc után az el is halványult. Többet tudtam mondani a szememmel, mint a számmal, és ez felemelő érzés. Sosem tapasztaltam még meg, milyen mikor két ember szavak nélkül beszél, hát eljött a pillanat.

Ahogy kiejtette a szavakat, ahogy megformázta a mondatokat mind-mind arról adott tanúbizonyságot, hogy bizony ha arra kerülne a sor, nem félne kioltani egy emberi életet. azét az emberét, aki végzett a szüleivel.
-De ha majd te is ölsz, kérdem én, mivel vagy jobb mint az a halálfaló, ki végzett a családoddal? Talán annak a mocskos halálfalónak is van családja, gyermeke, aki ugyanígy bosszút esküszik majd ellened, ahogyan azt te is tetted az apjával. A szeretet nem ismer jót és rosszat. A szeretet vak, és lásd be, szörnyű dolgokra készülsz.
Mondtam neki, de nem felháborodva s még csak nem is dühösen, olyan nyugodtan, mintha nem is emberi életekről folyna a diskurzus. Pedig arról volt szó. Az ő életéről, az enyémről és azokéról, akiktől majd megfossza azt az embert, aki szülei gyilkosa. Biztosan szörnyű alak, de ha az én apám ölné meg, nem sok jót várhatna.
-A döntés itt van a kezünkben. Az én rossz oldalam a csuklyások közé kívánkozik, a tiéd ölni. Egyikőnk sem jelentheti ki azt, hogy a kedvedért feladom azt, amit eddig terveztem, nem. DE akkor te jobb ember vagy, mint én? Talán igen, talán nem.
Fűztem még hozzá egy gondolatot, majd felnéztem az égre, és az alkonyat már lassan üszköt vetett. Sötétedik, már nem szabadna idekint lennünk, ezt ő is jól tudja, ezért felállt, táskája szíját vállára helyezte, majd kezét nyújtotta felém. Én is felálltam a  helyemről, összefogtam a hajam, s jobb oldalamra helyeztem, majd megfogtam a  kezét. Az a kéz, az a hatalmas tenyér, talán ez végez majd az apámmal, talán ez végez majd velem is. De ez engem most nem érdekelt, csak ott akartam lenni mellette, és hinni, nem leszünk majd egymás ellenségei.
-Az, hogy én halálfaló leszek, nem olyan biztos.
Suttogtam, miközben belekaroltam a felém eső felkarjába, és folytattam.
-Én nem tudok semmit biztosan, de te már igen, igaz?
Kérdeztem sápadt arccal, és tudtam, ha beérek a hálóba, az első dolgom az lesz, hogy írjak egy kérdőre vonó levelet apámnak, de nem fogom elküldeni, mert azzal őt is veszélybe sodornám. De valahogy utána kell járnom, és ha ő volt az, nem tudom hogy cselekszek majd. Talán elhallgatom az információt, talán dühömben magam fogom őt megkínozni, és talán odavetem Luke-nak, mint egy koncot. Vegyesen viszonyultam apámhoz, sokszor akartam olyan erős és határozott lenni, mint ő, s sokszor a gyomrom is felfordult, mikor arra a napra gondoltam, mikor elhagyott minket.
A fülemben csengtek a mondatok, amiket édesanyám fejéhez vágott, cipőjének kopogása az előszoba hajópadlóján, anyám testének puffanása a földön, a cseléd lágy hangja, mellyel engem ébresztgetett, és Jessica rejtett kis mosolya az arcán.
Undorító.
Nem, nem akarok emlékezni, nem akarok beszélni róla, nem akarom, hogy újra meg újra felidéződjön bennem az a nap. Csak elakarom végre felejteni a múltat, és új oldalra lapozni. ami nincs tele halálfalókkal, ami egy üres kis cetli, és csak annyi áll rajta :
Barátság.

// Bocsi a késésért //

Jose fantáziája beindul ha Benkőről van szó xDD


Josephine ShieldHeart [13:54]: *röhög* há mé nem jelentkeztél Benkő Dani feleségének, csájjé? xD  
Nadalia Faith Graham [13:54]: hát én hirtelen olyan 27 -28 akarok lenni, a saját esküvőm csak nem ugrom át xD  
Nadalia Faith Graham [13:54]: jujj ne is mondd -.-  
Nadalia Faith Graham [13:54]: az a pasi xDD  
Nadalia Faith Graham [13:55]: meg az a sok pénzéhes hírnévhajhász rüfke xDD  
Josephine ShieldHeart [13:55]: wáááááááá....tudod...lefekszel aludni...és felébredsz a nászéjszakádon xD  
Josephine ShieldHeart [13:55]: hűűűűű...hát hallod...én néztem múltkor a bemutatót -.-  
Josephine ShieldHeart [13:55]: agyam eldobtam...hát én ahhoz a pasihoz bottal sem érnék hozzá, nemhogy anélkül  
Nadalia Faith Graham [13:55]: háát  mondjuk nem cserélném azt le a ceremóniáért  *röhög* xDD  
Nadalia Faith Graham [13:56]: én is láttam a bemutatót  
Nadalia Faith Graham [13:56]: én a 20 m-es körzetébe nem mennék az bármikor előkaphatja xD  
Josephine ShieldHeart [13:56]: ezek meg ott smárolnak meg izélnek vele  csak azért hogy híresek legyenek és kiugorjanak a semmiből  xD  
Nadalia Faith Graham [13:56]: fúúj és nem akarok agykárosodást -.-  
Josephine ShieldHeart [13:56]: azt elhiszem  akkor már inkább a nászéjszaka xD  
Josephine ShieldHeart [13:57]: wáááááááá xD odavannak egyébként a nagy micsodájáért xD  
Nadalia Faith Graham [13:57]: fújj soha életében nem mosott fogat szerintem -.- és a blöááá ...... xDD  
Nadalia Faith Graham [13:57]: a nők bennt ?  
Josephine ShieldHeart [13:57]: bemutatóba is az egyik csaj hüledezve mondta...és akkor letolta a gatyáját és elámultam hogy mekkora...vaaazzzz xD  
Nadalia Faith Graham [13:57]: de az már csak lóg szerintem vagy mint egy ernyedt akármi xDD  
Josephine ShieldHeart [13:58]: sztem még fürdeni se fürdött...nemhogy fogat mosott volna...xD  
Josephine ShieldHeart [13:58]: juuuuujjjjjj.....mint egy túlfőtt virsli...na jóó...pfuuuuj xD *szakad*  
Nadalia Faith Graham [13:58]: és a kutyái is belenyalnak még a szájába is xDDD fúúj a puszitól az arcra is behánynék xD  
Nadalia Faith Graham [13:58]: túlfőőt virsli xDDDDD *szakad* xDD  
Nadalia Faith Graham [13:58]: ink túlfőtt krinolin xD  
Josephine ShieldHeart [13:59]: sztem én ott abban a pillben halnék meg vmi kóros betegségtől h az az ember hozzámért xD vihetnének a hullaházba xD  
Josephine ShieldHeart [13:59]: krinolin xD wááá...vagy cserkészkolbász xD  
Nadalia Faith Graham [14:00]: jujj azzal a kezével amivel 10 perce még recskázott áááááááh xDDDDDDD  
Nadalia Faith Graham [14:00]: hurka  xD  
Nadalia Faith Graham [14:00]: nagy kipukkadt véreshurka xD  
Josephine ShieldHeart [14:01]: neeeeeeeeeeeeee xD xD xD azzal hozzámérne....blöeee....és tuti nem mosna kezet csak a gatyájába törölné xD  
Josephine ShieldHeart [14:01]: az basszus...kipukadt véres-májas hurka xD xD  
Nadalia Faith Graham [14:01]: ha fehér foltos a keze tuti nem tejszínes sütit evett az fiix  xD  
Nadalia Faith Graham [14:02]: kipukadt véres-májas hurka jujjj ez nagy  
Nadalia Faith Graham [14:02]: te ma itt annyi aranyat köptél hallod xD xD  
Josephine ShieldHeart [14:02]: az biztos xD helyette inkább tejezett egy kicsit  xD *elmentek neki otthonról*  
Josephine ShieldHeart [14:02]: és még nem vagyok gazdag? xD hogy az istenbe? xD vmit tuti rosszul csinálok xD  
Josephine ShieldHeart [14:03]: jó, de ehhez kellettél te is    
Nadalia Faith Graham [14:03]: és a zacskói xD mint mikor túlfőzöd a teafiltert xDDD  
Nadalia Faith Graham [14:03]: greenandredteam  
Josephine ShieldHeart [14:03]: pfuj, tudom...mikor túláztatott és már málik szééét....ááááááá xD  
Josephine ShieldHeart [14:04]: úristen...de tudod...azt csodálom hogy még nem rohadt le neki a nagy higiéniás tisztálkodásban xD  
Nadalia Faith Graham [14:04]: és képzeld el a tapintását  ahogy ott foszladozik a kezedben xDD  
Nadalia Faith Graham [14:04]: tiszta spóragomba lehet  
Josephine ShieldHeart [14:04]: vagy lehet, a kutyái nyalogatják a golyóit és így tisztálkodik xD  
Nadalia Faith Graham [14:05]: Ásóka tuti meglátogatta már xDD  
Nadalia Faith Graham [14:05]: háát amilyen debil még élvezné is xDD  
Josephine ShieldHeart [14:05]: az sicher, hogy ott kész tenyészet van xD a virológiai intézet sztem sikongatna örömében xD sztem még új alfajokat is felfedeznének xD  
Josephine ShieldHeart [14:06]: jujjj....szétfoszlana...pfuj...leesne neki...wááááááá xD  
Nadalia Faith Graham [14:06]: xD xD xD  
Josephine ShieldHeart [14:06]: hát figyi, aki olyan beteg, hogy pucéran lantozik meg ilyeneket csinál...xD  
Nadalia Faith Graham [14:06]: na ezt berakom aranyköpésbe az fix xDD

Most éreznem kéne valamit.
Most mondanom is kéne.
De mit mondjak neki? Hogy sajnálom ami a szüleivel történt? Nem, ez ide kevés. Ígérjem meg neki, hogy nem állok be halálfalónak? Nem, mert ezt az ígéretet nem biztos, hogy megtudnám tartani.
-Figyelj, nem te vagy az első és az utolsó, akinek ez történt a szüleivel. És talán pont az én apám ölte meg őket, képzeld, halálfaló. akkor  kiről vegyek példát? Elnézést, ott van még édesanyám is, aki muglikkal kavar, fattyakat hord a házhoz, és egy utolsó...
Nem fejeztem be a mondatot, elharaptam a végét. Anya néha még azt sem érdemli meg, hogy beszéljek róla. Pláne így ? Nem, ez nem méltó hozzám.
-Mondj egyetlen értelmes okot , ami miatt megérni végig csinálni a nehezebb utat. Ami miatt érdemes változni az olyannak is, mint én.
Válaszoltam neki kicsit indulatosan, mert ő nem érti ezt. Nem értheti mit érzek most. Mit éreztem, mikor apám elhagyott értük. Igen, a halálfalókat választotta helyettem. Akkor én miért nem választhatnám őket?
-Ha mondjuk beállok aurornak, öljem meg a saját apám? Vagy dolgozzak a minisztériumba, és ítéljem el? Esetleg pár leleplező cikk róla a Prófétában? Hm, na mit szólsz?
Kérdeztem, már valamivel nyugodtabban, mint az előbb, de még mindig egy kis dühvel a hangomban.Nem akartam pont neki fájdalmat okozni ezekkel a szavakkal, de ha ő őszinte volt hozzám, nekem is annak kell lennem. Itt és most betekintést nyerhetünk Nad Graham zűrös kis életébe.
Tragédia, dráma, könnyek.
Sírni lenne kedvem, ha magamra nézek. Ha belegondolok abba, mit is fogok csinálni az elkövetkezendő húsz évben.Lucashoz hasonlóak életét teszem tönkre diadalittas mosollyal arcomon?
Nem, valahogy nem így képzeltem el.
Elképzeltem én egyáltalán mi vár rám? Vagy csak azt hittem, tudom mi a dolgom. Mintha hentesnek mennék, aki tudja, hogy mivel lesz dolga, csak azt nem tudja hogyan.
Kinyögök pár főbenjárót és slussz?
Olyan egyszerű lenne az egész, mégis olyan bonyolult.
-És ha ott virít majd a jegy a karomon, de eszem ágában sincs bántani téged?Akkor majd rajtam állsz bosszút a szüleid haláláért ?  Egyre megy, nem? Én is gyilkos leszek. De akkor tedd meg most, itt az alkalom. Sok ártatlan ember élete van most a te kezedben. Tudod, a leendőbeli áldozataim. Ügyes fiú vagy megfogod oldani. Ne aggódj, senki sem sirat majd meg, és jó cél érdekében cselekszel majd.
Lassan odalépkedtem hozzá, és mélyen a szemébe néztem, hogy lássa mind azt a szörnyű dolgot, amiket szavakkal nem tudok elmondani neki. Ha vége kell lennie, hát legyen most vége.

Mikor arcul ütött, a fejembe szökött a vér, és szikrákat dobált a tekintetem. Ha egy nézéssel ölni lehetne, ő már nem élne. De itt van, velem szemben, és ő is ugyanolyan dühös, mint én. Neki is okoztam fájdalmat mint fizikailag, mint lelkileg. Most jött el az az idő, mikor ő is úgy érzi, végre revansot vehet rajtam.
Ha ezt hiszi, akkor maradjon is ebben a tudatban, mert ez maximum egy édes kis álom marad a számára.
-Sárvérű c*fka!
Kiáltottam rá, majd egyet löktem rajta a mellkasánál, de hogy éppen csak érezze.
-Azt hiszed, neked van elég erőd hogy kiállj ellenem? Ki vagy te, kérdem én?  Évek alatt annyit tudtam meg rólad, hogy kétszínű vagy. Jól hallottad, drágám. Folyton csak rinyálsz mindenkinek, hogy így bántott Nad meg úgy. Miért nem álltál a sarkadra? Ha most így nekem esel, miért nem tetted meg ugyanezt évekkel ezelőtt. Nem hiszem, hogy egy nálad két évvel fiatalabb lányka úgy megrémisztett volna.
Vetettem oda neki, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni. soha nem méltattam még annyira se, hogy elmagyarázzam neki, miért utálom. Annyira se méltattam, hogy meghallgassam mit érez, mi a baja. Most sem akartam hallani a véleményét, csak kifejteni a sajátom. Ha ő olyan szende szerencsétlen ártatlan kislány, akkor mi volt ez a pofon most? Pusztán az évek alatt felhalmozódott düh? Kötve hiszem, ez mindvégig ott bujkált benne mélyen, csak az én pofonom váltotta ki belőle.
Mikor egy  kép láttára beugranak a fájdalmas emlékek, egy sikolyról beugrok halott anyád sikolya, amit haláltusáján hallatott. Vannak emberek, akik a háború miatt olyan sérüléseket szenvedtek, hogy ha egy építkezésre keverednek, az ottani zajok felidézik a fájó sebeket, és akár el is tűnhetnek, mert úgy vélik, újra háború van.
És igen, háború van közöttünk is. Én gyűlölöm őt, ő is gyűlöl engem. De ezt egyszer le kell játszani. Győzzön a jobbik !

A helyzet kezdett vicces lenni, mikor felismertem, tényleg össze-vissza taszigálom, húzom-vonom magam után, mint egy játékmackót.
-Bocsáss meg, de nagyon úgy néz ki, te hozod ezt ki belőlem!
Vetettem oda viccelődve, mikor újabb kérdéssel állt elém. Hogy hányad éves vagyok is? Utálom ezt a kérdést, ilyenkor mindig nagyon fiatalnak  érzem magamat, akár az ötödieksekhez, akár a hetedikesekhez képest.
-Negyedikes és éppen alattad vagyok.
Fűztem hozzá mosolyogva, mert igen, én bezzeg tudtam hogy ő mennyi idős. Jó az arc memóriám, sok háztársam nevét, korát ismerem, és néha még azt is , melyik szobában ki van.
Aztán gondoltam bele a mondatom második felébe.
" --- éppen alattad vagyok." Hát ez nevetéses, hogy lehetek ilyen ostoba, emiatt a benyögés miatt még szerintem bűnhődni fogok. Vagy egyszerűen neki fel se tűnt, és csak az én állandó megfelelési kényszerem mondatja ezt velem. Igen, biztosan így van.
Mikor megérkeztünk a tó partjához, fogtam egy követ, és belehajítottam a vízbe. Hallottam, ahogy érintkezik a víz felszínével, ez a csobogó hang mindig nyugalommal tölt el.
-És te hogy-hogy így egyedül?
Dobtam fel újabb témát, mikor már az a bizonyos kínos csend kezdett beállni. Az én meglátásom szerint két jó barát között néha a csend többet mond minden szónál.
Oh, de mi a nagyon jó barátságnál még nem jártunk, mardekárosok meg a nagyon jó barátaik- Vicces dolog, de mégis elkeserítő. Miért van az, hogy a  többi ház diákjai úgy imádják egymást, két perc beszélgetés után már kedves ismerősként tekintenek a másikra, két óra, az már barátság. Hogy ez pozitív dolog avagy sem, azt nem tudom megmondani, de mindenesetre becsülendő.
Lenne, ha én nem én lennék.
De én én vagyok, és most a szokásostól eltérően jól érzem magam más emberi lény társaságában. Egyedül Lucas az, akivel még jól eltudtam a közelmúltban beszélgetni, pedig ő maga a kiköpött ellentétem.
-Ugye tudod, hogy nem vagy hétköznapi srác? Kitöröd a sarkam aztán én mégis itt vagyok veled a tónál.
Mondtam halkan, kicsit nevetve, mert érdekes, mindig azokkal akarok összebarátkozni, akikkel nem kéne.

Egyre jobb és jobb.
Lassan beszivárogtak a népek a mi kis tündérien feldíszített házunkba, ami tele volt finomabbnál finomabb süteményekkel, lufikkal a lépcsőn, és még a zene is halkan szólt a hátam mögött.
Minden tökéletes.
Lett volna, ha én nem vagyok ott.
De ott voltam, teljes valómban, a gyász okáért feketébe burkolózva, mert Kys megért egy újabb évet. És ha megérte ezt, megéri a következőt és így tovább.
Ahogyan pattogott fel-le, jobbra-balra, szerteszét, szinte beleszédültem. Hálásan ölelgette az érkezőket, mint tyúk kiscsibéit, visszataszító.
Az érkezők betoppanásakor mindnek egy erőltettet mosollyal köszöntem, azt hiszem Julesnak még biccentettem is, igen ez  puszta megszokás. A legtöbb háztársammal is ilyen felszínes köszönő viszonyban vagyok, és már annyira belém rögződött ez a bólogatós kutya életmód, hogy még ha álmomban köszönnének is rám, reflexesen is ráznám fejem.
Na igen, az egyik grifis csaj késett, de ő nem egy bárgyú vigyorral az arcán és az izgatottságtól kipirosodva toppant be, hanem a gyilkosok hűvös eleganciájával.
Ilyen laza ez a Barbara Kenneth vagy mi? Tyűha, vannak még a "pirosok" között is menthető esetek ? Kétlem, de egy próbát megér. Neki egy külön "sziával" köszöntem, ha nem élvezi a bulit, akkor ennyit megérdemel. Ekkor émelyítő dolgok kezdtek el történni.
Kys fent a lépcsőn, aztán lent a nappaliban.
De nem akárhogyan.
Partifegyverekkel...
Csókálló ajakrúzs itt - na azért ez tényleg jó találmány- rezgő szempilla spirál ott. Remélem azért az esküvői sminkig meg frizuráig nem fajulnak, mert akkor disszidálok Amerikába.
amikor Nork elkezdte festeni a körmét, elégedetten hátra dőltem a fekete bőrfotelban, és vártam, hogy mikor veti be magát Emma Gray és esik neki hajvasalóval Jules hajának, kinek megsüti a fülcimpáját és sírva kezd el vattapamacsokat hajigálni hozzá, miközben eltalálják Amyt, aki egy acetonos köpőcsővel neki esik Kysnek és így folytatódik a lánc.
Csajbulik. Beteg dolgok...

Klubhelység

Nem kellett sokáig nézelődnöm , a srác ott ült és várt. Csak azt tudnám miért olyan laza, mikor már rég a szobájában kéne aludnia, erre meg a látványosság középpontjában ücsörög.
-Te megvesztél? Bárki megláthat itt!Suttogtam dühösen, ha valaki miatt ma nem sétálok az biztosan ő lesz. Felrángattam a fotelról, és már húztam is magam után, ki a szabadba. 2 perc alatt ki is értünk, akkor már elengedtem a kezét, talán kicsit erősebben szorítottam a kelleténél.
-Bocsi...
Néztem rá a piros kéznyomatra az alkarján, amibe hatalmas valószínűséggel pontosan beillik majd az én kezem nyoma.
-Majd azt mondod valakinek nagyon kelettél.
Nevettem fel, majd a számra tapasztottam a kezem, nehogy túl hangosra sikerüljön az attrakció. Lépteket hallottam, és szörnyen megijedtem.
-Te jó ég ez tuti valami tanár, biztos pöfékelnek.Újra akaratlanul mosolyra húzódott az ajkam, majd nekitoltam a srácot egy fának,  s annak a takarásában vártam meg, míg a zajok elcsendesülnek. Mikor végre már semmit sem hallottam, kiléptem a nagy tölgyfa mögül, és  az egyre távolodó hang irányába leskelődtem.
-Óh, hát ez csak Candy volt, egy mardis csaj, a barátjával szokott kilógni este.
Nyugtattam magam, miközben észrevettem, ma nagyon durva vagyok. Húzok, vonszolok, lökök.
Ez az Nad, szörnyen megnyerő a természeted.
Az este harmadjára nevettem ki magam, önkéntelenül, ez nem sokszor szokott velem előfordulni. Talán mert eddig mindig egymagam jöttem ki ide, és nem volt kin/kivel nevetnem. Legalább nem ráncosodom.
-Na, asszem sétálhatunk is Jake. A tóhoz megyünk, ne kérdezd miért, csak mert azt mondtam.
Parancsolgattam vigyorogva, majd lassan lépkedni kezdtem a  célirány felé. A hold gyönyörűen világított, néma csend vette uralma alá az egész birtokot. Néha egy-egy bagoly szárnyának csapkodására lettem figyelmes, de nem zavart, sokkal inkább kellemes érzéssel töltött el. Az állatok megbízhatóbbak, mint az emberek. Nem hátulról támadnak, nem alattomos módon, hanem szemből.
Ekkor hátranéztem, és láttam, hogy a fiú tétovázik.
-Szedd a lábad, egy kettő.
Fordultam hátra, s a mondatomhoz még tapsoltam is kettőt, majd vigyorogva ismét előrefordultam, és újra elkezdtem lépkedni.

1997. június

Folyosó

Éjszaka,Sötét.
Telihold.düh.
Még hogy büntető munka? Mintha nem éltem volna már át eleget annak a zsíros összetapadt hajú varjúnak a sötét vermében, még egy ide vagy oda?
-Tudod, ha én megyek büntetőre te is jössz velem!
Tapintottam rá arra pontra, ami miatt előbb úgy lehordott, biztos neki nem lenne ínyére a dolog, amit meg is lehet érteni, igazából nekem sincs kedvem azt a kevéske szabadidőmet elpazarolni.
-Mivel miattad a cipő volt és nincs, ezért kötelességed elkísérni a szobámig ,hogy kihozzak egy másikat! Nem hagyom, hogy én miattad lebukjak, te meg szabadon csavarogj az éjszakában.
Csattantam fel, azért halkan, mert úgy érzem, teljes mértékben igazam van a dolgot illetően.
Gúnyosan végig mértem a szemem sarkából a kisportolt testű fiút, értem már miért fáj úgy mindenem.
Ami meg a cipőt illeti? Oh hogy miért nem egy hollósba vagy magába Hermione Grangerbe ütköztem bele?
Isten nem ver bottal.
Visszhangzott a fülemben Jessica sipákolós hangja, a múltkori vitánk után mondta ezt. Igaza lenne? Nem! Egy ilyen félvér kis senkinek igaza nem lehet.
-Ha ma nem mehetek ki sétálni...
Sóhajtottam fel halkan, mert mióta a Roxfortba járok egy olyan péntek este sem volt, hogy ne tettem volna egy kis kerülőt. Hogy miért ilyenkor járok ki?
A válasz egyszerű.
Mert ilyenkor nem ütközöl minden sarkon egy hugrás sipákoló csajba, egy padon tanuló hollósba vagy egy téged gúnyosan végigmérő griffendélesbe.
Nem, ilyenkor szinte minden kihalt, na jó egykét hozzám hasonló ember szokott kint botorkálni, de előfordulnak idióták is a holdfényben, akiket jobb ha elkerülsz.
-És most halkan el a szobámig!
Súgtam, majd választ meg sem várva karon ragadtam a mardis srácot, és vonszoltam a szobáig.
-Mezítláb nem mehetek sétálni, ennyi a minimum amit megtehetsz.
Adtam magyarázatot a viselkedésemre, majd halkan belopóztam a szobába.

Lányháló

Óvatosan lépkedtem magam előtt, mikor egyszer csak, bumm. Ismét a földön voltam, és már éreztem a lebukást. De semmi nesz. Ekkor rájöttem :
Mary beteg nincs a szobában, és Lily meg Cindy is valahol kint csavaroghattak, így nem volt kit felvernem. Gyorsan belebújtam egy új cipőbe, aminek a sarka LAPOS volt, majd felkaptam egy kabátot is, elvégre meggondolatlanság volt, hogy anélkül indultam ebben a hajnali hűvösben "kirándulásra". Két perc alatt kész voltam, és már nyitottam is ki a tölgyfa ajtót, majd óvatosan kiléptem, és szétnéztem, vajon a srác megvárt-e.