//Lucas //

Mandy mikor észrevette a közeledő srác alakját, úgy döntött inkább a könyvébe merül, mintha fel se tűnt volna neki, hogy felé tart valaki...de mégha csak valaki lenne...csakhogy ez Lucas...az a srác, akibe kis híján belezúgott...vagyis nagyon bejött neki. Azt maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de ha meglátta elfogta a remegés, és a szíve 5-ször olyan gyorsan vert. Jah és hát az a bizonyos rossz szokás...a dadogás. Igaz még sosem állt vele szemtől szembe, néha köszöntek egymásnak, de ilyen helyzetbe még nem kerültek. Mandy már most attól tartott, hogy ha tényleg odamegy hozzá...akkor aztán annyi...meg se fog tudni szólalni. Egyébként se volt túlzottan bátor csaj, bár ha megismert valakit, és szimpatikusak voltak egymásnak hamar feloldódott. Na de ez most teljesen más eset, mégiscsak arról a fiúról van szó...és mellesleg mardekáros. Ennek ellenére Mandy valahogy másmilyennek gondolta Lucast, az arca megnyerő volt, nem tűnt bunkónak, mint a legtöbb mardekáros, egyszóval egy kicsit kilógott a sorból. Vagy csak Mandy akarta ilyennek látni.
Szóval Mandy csak ült ott lehajtott fejjel, de igazából egy szót sem értett meg az olvasott szövegből, mereven nézte a könyv lapját, de csak Lucas lépéseire koncentrált...ami valljuk meg egyre közelebbről hallatszott.
~Nem fogok betojni...bátor leszek...hisz ez csak egy közönséges srác...jajj de mégsem az...nem...nem veszíthetem el a fejem...magamat fogom adni, de nem a dadogós magamat~ -bíztatta magát Mandy, de még mindig nem volt biztos benne, hogy meg tudja tenni. Azonban nem volt már túl sok ideje töprengeni, hisz Lucas már nagyon közel járt...és mostmár teljesen biztos lehetett a lány abban, hogy felé tart. Azért a fejét még mindig nem emelte fel, húzta az időt, majd ráér ha megszólítja a srác. Ez a pillanat azonban egyből eljött, mert a fiú kedvesen köszöntötte, majd megkérdezte leülhet-e.
~Na most adj bele mindent Mandy, és légy természetes...mennie kell~ -győzködte magát a lány, majd összeszedte minden erejét.

- Szia Lucas - ~ez az, nem dadogok~ -örült Mandy, majd bátrabban folytatta. Persze, foglaj helyet nyugodtan. -ezzel arrébbpakolta a bájitaltan tankönyvét, és a szabad helyre mutatott.

Csak ekkor nézte meg kicsit jobban a srácot, és a megjelenése is teljesen letaglózta. Istenien állt rajta az az ing, és még ki is volt gombolva. Mandy nem nagyon tudta róla levenni a szemét, de nemsokára észbekapott, és inkább elindította, vagyis folytatta a beszélgetést.

- Látom te is tanulni készültél...én úgy tudom te is szereted a bájitalokat, ugye? Tudod én megőrülök értük, a nővérem egyszerűen profi ebben, olyan bájitalokat tud készíteni, hogy a szavad is elállna, de komolyan. -mosolygott rá a lány, tényleg kezdett feloldódni, talán rájött, hogy Lucas nem fogja leharapni a fejét.

- És egyébként mi újság, történt veled valami izgalmas mostanában? Mindjárt itt a bál, már nagyon várom...csak hát az örömöm nem teljes.

~Na ennyi egyszerre elég lesz, nem kell túlzásba vinni a célozgatást~

~Hát ez nem lehet igaz, ilyen nincs~ -jajgatott Mandy kétségbeesetten, és valóban minden oka megvolt rá, ugyanis miközben lefelé haladt a lépcsőn az LLG tanterem felé beakadt a nadrágja egy apró repedésbe, és elég szépen felszakadt.
~Így nem mehetek be órára~ -dühöngött a lány, majd villámgyorsan visszafordult, és elindult a hálókörlete felé. Tudta, hogy nagy esélye van rá, hogy elkésik, de így mégsem mutatkozhatott. Ilyen még sosem fordult vele elő, és ráadásul kedvelte a Legendás lények gondozását. Végre elérte a negyedévesek hálóját, lélekszakadva nyitott be az ajtón, a szekrényéhez rohant, majd kikapott egy másik nadrágot, amit ráadásul nem is nagyon szeretett, de a nagy siettségben az akadt a kezébe. Vissza rá a talár...és rohanás. Na most meg majdnem a cuccát felejtette az ágyon...mi lehet ma vele? Gyorsan felkapta, az órájára pillantott, de sajnos már késő volt.
~Na ezt jól megcsináltam, az az átkozott lépcső~ -rohant már-már levegővétel nélkül, dühösen Mandy, hogy még mentse ami menthető. Csodával határos módon sikerült nem elesnie az óriási iramban, és még nem is borított fel senkit. Megérkezett az ajtó elé, de azt se tudta mit mondjon ha belép. Ő aztán végképp nem erről volt híres, minden órára inkább jóval hamarabb érkezik, nemhogy késve. De ez a szerencsétlenség most meghiúsította terveit...sajnos.
~Muszáj lesz bemennem, nem állhatok itt az ajtó előtt...jajj a fenébe~ -őrülten dobogó szívvel megkopogtatta az ajtót, majd lassan lenyomta a kilincset, és közben már a bocsánatkérő mondatot ismételgette magában. A tanár persze már ott állt, és egy madarat tartott a kezén.

- Jó napot, elnézést a késésért Tanár Úr -nyögte ki Mandy, majd gyorsan megkereste Kat-ot a szemével, hisz szinte mindig mellette szokott ülni. Azonban most a késése miatt már foglalt volt a mellette lévő hely, egy griffendéles lány ült ott. Mandy hátrafelé vette az irányt, de nem akart egyedül ülni, az annyira unalmas. Meglátta azt az aranyos, göndör hajú hollóhátas srácot. Mindig is szimpi volt neki, olyan kedvesnek tűnt. Mellé lépett, majd halkan, hogy csakis ő hallhassa megkérdezte tőle:

- Bocsi, szabad ez a hely? -suttogta nagyon halkan, majd ha a fiú megengedte akkor azonnal helyetfoglalt.

Mostmár inkább meghúzta magát, kinyitotta a könyvét, és teljes mértékben a tanárra összpontosított.

//Lucas//

~Na hát, ilyen is van még az életben?~ -nézett Mandy csodálkozva az órarendjére. A meglepődésének oka az volt, hogy az 5. óra melletti kis négyzet ki volt húzva. Azaz, érthetőbb nyelven lyukasórája volt a mi Mandynknek. Ilyen nem túl gyakran fordul elő vele, általában minden napja be van táblázva, és ha ez még nem lenne bőven elég akkor a délutánokat is végig kell tanulnia. Ez pedig nem csoda, hogy eléggé lefárasztja, és szórakozásra már ideje sincs. Apropó szórakozás...Ostara bál...természetesen Mandy is jelentkezett rá, de az öröme mégsem akkora, mint amekkora lehetne. Sajnos még mindig nem talált párt, pedig hirdette is magát...persze nem úgy ( hopsz ez félreérthető lett ), de választ senkitől sem kapott. Áááá, de miért is szomorkodjon ilyen apróságok miatt, elmegy, jól érzi magát, és hát csak felkéri valaki táncolni...azért annyira nem csúnya. Mandy miután szemrevételezte a mai napirendjét( azaz órarendjét), úgy döntött lemegy kicsit az udvarra, hátha találkozik valakivel akinek szintén lyukas órája van, és beszélgethet egy jót...őszintén szólva már nagyon vágyott egy kis pletykálásra, egy jó társaságra. Felkapott egy laza felsőt...úgy látta elég szép idő van kint...egy farmert, cipőt, majd kezébe fogott egy könyvet, amit még anyjától kapott...természetesen mugli könyv volt, és tök izgi. (Agatha Cristie egyik krimije) Melléfogta a bájitaltan tankönyvét is, mivel következő órája ez lesz, bár azt nem tudta, hogy lesz neki ideje olvasni és tanulni egyszerre, meg esetleg beszélgetni is, de hát jobb mindenre felkészülni. Nem mintha Mandynek túl sokat kellett volna böngésznie ahhoz a tankönyvet, hogy a fejébe menjen az anyag, főleg ha bájitalokról volt szó. Imádta ezt a tantárgyat...nem csoda, hisz nővére profi volt a bájitalok terén. Hát volt kitől örökölnie. Ígyhát Mandy lebaktatott a lépcsőn, végigment két folyosón, majd végül kiért a belső udvarra. Szerette ezt a helyet, hisz talált benne nyugalmat is, azonban a nyüzsgés is gyakori volt. Most épp teljesen kihalt volt, egy lelket sem látott sehol, nem is nagyon értette...~Nocsak, mindenki órán lenne?~ kicsit meglepődött, majd ezen átesve, keresett egy napos padot, leült, kinyitotta a könyvét, és olvasni kezdte. Már egy jó ideje ült így néma csöndben, amikor felpillantva egy közeledő alakra lett figyelmes. Lassan kirajzolódtak a srác körvonalai...és ekkor Mandyt elfogta a remegés...ugyanis a felé tartó srác Lucas volt, az a bizonyos személy.