Nagy kő esett le méretes aortapumpámról, mikor kitártam a szívemet eme leányzónak, ki képes volt megmutatni milyen érzés szerelmesnek lenni. Elragadó, azt hiszem ez a jó szó, ha tömören akarom kifejezni magam. Azonban most, hogy Amy nem válaszol, kezdem magam rosszul érezni. Annál rosszabb nincs mint, hogy kikosaraznak. Márpedig egyenlőre úgy áll a dolog, hiszen mondandómat néma csend követi. Amy lassan mellém ül, már ekkor érzem, hogy most jön az a pillanat amit elszerettem volna kerülni; mégpedig a kikosarazást. Teljesen úgy tűnt, mintha most egy meghitt hangulat keretében, elmondaná, mennyire nincs esélyem, a méretes szemöldökömmel. De legnagyobb meglepetésemre nem így történt. Felém hajolt, majd megcsókolt.
Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Ez mindenféleképpen vízválasztó esemény életemben, eddig mindig az a kisgyerek voltam, aki elvolt a barátjaival, lányokkal is csak néha társalgott, és megakart felelni magának. Most azonban helyet kaptam, egy gyönyörű szép lány szívében. Nagyszerű érzés, és a csók, mely most először tölt fel adrenalinnal. Hihetetlen hogy verdes a szívem, s közben meglepődötten élvezem a helyzetet. Erre számítottam a legkevésbé, azonban ezt reméltem a legjobban. Bár csak másodpercekig boldogíthat ez a pompás emóció úgy érzem ennél jobb még soha nem történt életemben. Végre a saját cselekedetemnek is örülhetek.
Amy szavai olyanok mint a habos tortán a cseresznye. Nagyot nyelek, majd testemen végig fut az izgatottság.
- Helyesbítek, most vált valóra a kamaszkori álmom! - Válaszolok halkan, majd lassan közel hajolok hozzá. Ajkára pillantok, majd a szemébe s ismét az ajkára. Átkarolom, majd oly könnyeden csókolom meg, mintha már évek óta együtt lennénk. Kizártam a külvilágot, úgy érzem mintha csak mi ketten léteznénk a világon. Lehet földrengés, özönvíz vagy pusztító tornádó, most csak is Amyre koncentrálok. Csak egy segítőkész lányra volt szükségem, s máris bátorkodva csókolok vissza életem szerelmének. Úgy érzem, az egész örökkévalóságot Amy mellet akarom eltölteni, pedig még csak ma ismertem meg igazán. Megvárom a lány reakcióját, majd hátra fekve érdeklődöm.
- Akkor mi most... járunk? - Kérdezem nevetve csak, hogy hivatalossá tegyem a dolgot. Talán nem érdemes ilyet kérdezni egy csók után, de még meg kell ismernem ezt a helyzetet. Remekül érzem magam, fel vagyok dobva, tele vagyok életerővel. Ez lenne a jele, ha valaki életében először szerelmes? Kár, hogy többször nem lehetek először szerelmes. Legszívesebben örökké, először lennék szerelmes, bár kitudja, lehet hogy találok még egy ennél is elragadóbb dolgot.

Lefekvés? Randi? Nem értem, hogy jönnek ide ezek a szavak, azonban említésre méltó, hogy a lány mondatából csak ez a két szó maradt meg a fejemben. Amúgy meg mindentől függetlenül, jól jön az információ hiszen ilyen téren nem sokat tudok. Már pedig szeretném ha össze jönne egy kapcsolat, ám sajnos úgy látszik nem nagyon érdeklem Amy-t, legalább is úgy érzem, próbál eltérni a témától. Mi van ha már van pasija, és csak barátság szempontjából érdeklem? Hogy ez eddig mér nem esett le. Hiszen egyértelmű, egy híres és gyönyörű szép lánynak biztos rengetegen udvarolnak. Bár akkor miért egyedül jött ki a pályára? Ez hülyeség, biztos más dolga van.
Amy kihívó szavaira kikerekedik a szemem. Vajon leesett neki, hogy róla beszélek? De hiszen akkor...
~ Mivan?!? ~Tombolok magamban, miközben lassan elfordítom fejemet és a tekintetét keresem. Enyhén oldalra fordítom fejemet, majd a szemöldökömmel játszok, jelezvén, hogy nem nagyon értem a szituációt. Most vagy én vagyok nagyon lüke, vagy Amy szórakozik velem. Egyszerűen nem áll össze a kép, netalántán titkolná az érzéseit előlem? De hiszen miért? Illetve most, hogy már tudja én, hogy érzek, fölöslegesnek tartom. Azt hiszem ráébredtem, hogy nagyon nem ismerem a nőket.
~ Csók... Csókoljam meg? De hiszen... én még nem csókolóztam. Én nem tudom, hogy kell. Inkább a másik lehetőséget választom, céltudatosan a szemébe mondom mit érzek iránta. Igen, így lesz. ~ Akárcsak Amy, én is nyújtott lábakkal a könyökömre támaszkodok. Nagyot sóhajtok, majd szokásosan, dadogva, nyöszörögve belekezdek.
- Hát, én úgy tudtam, hogy már a tudomásodra adtam, mennyire... mennyire tetszel és szeretlek. - megkönnyebbülve sóhajtok, és bár egyszer elmondtam neki, remélem most már megérti, hogy ő az a személy akiről beszélek. És ugyan én még soha nem mondtam ilyet, de úgy érzem jól esett ezt kimondani. Ha meg csókoltam volna, biztos tolakodásnak vette volna, elijeszteni pedig nem akarom. Jobb ha, tudja, és ha ő is így érez, tudom, hogy majd ő megteszi amit megkel.

Elképesztő mikre képes egy gyönyörű lány jelenléte. Nem csak, hogy szembesített egy félelmemmel, de még azt is megmutatta, hogy mekkora balek vagyok. Ez nem túl pozitív, de a fejemben lejátszott dolgok mind azok. Hiszen ennek az egésznek már végig gondoltam a kimenetelét, de még is, ezt végig csinálni... Valahogy ki kell magyaráznom magamat, mert így tényleg nem jutunk semmire. Amy sem egy kezdeményező típus, talán az lenne a legjobb ha hagynám a francba. Fogalmam sincs, mi lenne a megfelelő dolog amit most mondanom kell, már az elején sem így képzeltem el. Egyszerűen jól elbeszélgetünk, bókolok neki, és a búcsúzkodást egy csókkal zárjuk. Ez lett volna amit szerettem volna, azonban elszúrtam. Azt hiszem, ezt a dolgot a sorsa kell bíznom.
Amy keze lassan a vállamon pihen, a szemeim kitágulnak, majd gyors ütemben kezd verni a szívem. Eddig is, olyan más volt vele lenni, még egy lányt sem kezeltem úgy mint őt, úgy érzem, életemben először.... Pedig annyira nem is ismerjük egymást, de annyira izgatott vagyok mikor hozzámér. Főleg most, hogy elszúrtam, és egy újabb esélyt adott. Miután fölém hajol, bánkódott tekintettel nézek szemeibe, majd oldalra tekintek, és próbálom kimagyarázni ezt a filmekbe illő helyzetet.
- Rosszat? Dehogy! Egyszerűen, én. Én csak, én még nem voltam így lánnyal. - hátamra fordulok, majd az égre nézek. - Mármint, nem tudom, de teljesen más érzés ragad el, mikor hozzám érsz, amikor velem beszélsz, de még akkor is ha csak a közelemben vagy. Olyan, olyan, nem is tudom. Te még soha nem éreztél így? - A válaszát már elkönyveltem, úgy éreztem fölösleges volt mind ezt elmondanom. Csak az időt vesztegettem, így hát a lány elé vágva, hátra döntve fejemet, csalódottan hozzáteszek egy mondatot. - Áh, hülyeség! - Az eget bámulom, és tudom, hogy talán itt van vége. Bármennyire is erőlködök nem megy. Csalódottan írom le a véleményemet erről a délutánról, miközben mondataimhoz mindenféle savanyú arcot párosítok.
- Találkozom egy lánnyal aki eszméletlenül tetszik, majdnem kidob, aztán elbaltázok még egy lehetőséget. Most, most meg attól félek, hogy itt van vége az egésznek. Nem is értem, hogy csinálhattam. Végre, azt érzem, hogy van egy lány, akivel boldogan és szerelmesen eltölthetem napjaimat. Áh, már látom magam előtt, mikor 30 évesen tök egyedül naphosszat ülök egy fotelben, egy icipici házban egy konyhával egy fürdőszobával, és egy hálószobával. Már kopaszodom, és azt kívánom bár ne tudtam volna meg, hogy varázsló vagyok. Bár egy egyszerű embernek születtem volna. - Elhallgatok, majd ekkor jövök rá, hogy mindent kimondtam amit gondoltam. Most még rosszabb a helyzet, reflex szerűen csapom magam homlokon. Inkább meg sem szólalok, a végén még azt is elmondom milyen alsógatyát vettem fel ma.

Végre Amy is megbékélt a szépen ápolt frizurámmal, így remélem mindenféle visszataszító érzés nélkül tud majd rám nézni. Ami nagyon is fontos, ha sűrűbben fogunk találkozni. Már pedig eddig nagyon úgy fest a dolog, talán most már csak egy titkos szerető ronthatna a dolgon. De ez legyen az utolsó ami eszembe jut, ilyenekre még csak gondolni sem szabad.
~ Amy, Amy, Amy. ~ Végig csak ezt hajtogatom magamban, nem tudok másra gondolni, olyan idilli melegséget hoz elő belőlem. Annyira nyálasul hangzik, de így van, ezen nem tudok és nem is akarok változtatni. Mennyi igazságot rejt magában eme lány válasza, bár nem igazán gondoltam át mit is kérdezek valójában. Ebből kifolyólag nem gondoltam át a milyen válaszokat kaphatok, azonban így visszagondolva Amy tudja mit akar. S ebbe a kreatív szónoklásba, bele csempészte a velem kapcsolatos érzelmeit. Persze egyből levontam a lényeget, azonban nem akartam elhinni. Bár ez volt a célom, mégsem tudom elhinni, hogy elértem.
- A-azt hiszem, az én kamaszkori álmom ebben a pillanatban teljesedett be - Nézek rá álmélkodva. Remélem vette az adást. Az előző mondattal ellentétben most annyira nehéz kimondanom az érzelmeimet.  - Én, én. Ez... ez annyira - Hunyom le szememet majd elfordulok tőle. Annyira utálom magamat, és a jellememet. ~ A griffendélben vagyok, nem kellene félnem. Áh, a fenébe is már. Fölösleges belekezdenem a mondatomba úgysem tudom elmondani. Hogy lehetek ekkora balek? ~ Szorongok magamban, miközben ajkamra harapok. Jól erősen közre zárom állkapcsomban, majd amint kicsit enyhült a dühöm, nagy levegőt veszek. Félek visszafordulni, félek mit fog szólni hozzám, félek a kék szempártól. Félek, pedig nem szabadna. Pedig a típusát illetően ez csak egy lány, de az én szememben egy kincses láda, mely arra vár, hogy kinyissam. Háttal fekve Amy-nek, ara várok, hogy reagáljon valamit, várom, hogy történjen valami.

Rendesen beégetett meg kell hagyni, azonban egyenlőre, hangsúlyozom egyenlőre, még nem fogom megváltoztatni díszes frizurámat miatta. Aztán még szerencse, hogy nem bőgtem el magam előtte, lehet úgy kezelt volna, mint egy újszülött kisbabát. Az meg nem kell, hogy más kezéből egyem az almát, kivéve persze ha kényeztetésként kapom.
- Jobb esélyekkel indultam volna tar kopaszon? - Kérdeztem, keserves arccal, óvatosan tapogatva a fekete gyöngyszálakat. A "hősies hajkorona összeborzoló merényletem" után, kérdőre vontam Amy terveit velem kapcsolatban. Jobb ha az ember előre tudja, hogy milyen kontaktusban kíván vele állni a kijelölt személy. Elvégre nehogy felidegesítsem a gyerekes nyomulásommal, inkább előbb tisztázzuk a helyzetet. - Várjunk csak. "Ezt még visszakapod!" - idéztem vissza - Tehát még látni óhajtasz, barátodként, esetleg a... - Nem tudtam befejezni, egyszerűen pont ugyan olyan félelem fogott el, mint mikor elakartam hívni egy lányt a bálba. Na jó, ez nálam esélytelen, vagy a lány kezdeményez, vagy megmarad kisegítő tanárnak aki segít LLG-ből. Rövid idő után sikerült ráunnom a folyamatos lebegésre, egyszerűen nyomasztó ha percekig egy helybe "ülsz a levegőben, még ha nem is annyira távol a földtől. Plusz jobb lesz ha pihentetem a kezemet, lehet, hogy komolyabb sérülés.
- Mi lenne, ha a földön folytatnánk a beszélgetést, mert így - nevettem el magam útközben - elég rosszul érzem magamat. - Így hát, a lányra visszatekintve elindultam a föld felé, stílusosan kicsit megdőlve érkeztem, majd seprűm mellé lefeküdtem a fűbe. Jól kinyújtózkodtam, majd megvárva Amy-t szokásos a unalmas kérdéssel kezdtem el az eszmecserét.
- És, milyen céljaid vannak a jövővel kapcsolatban? - Kérdeztem az eget fürkészve a formás kis felhők után. Na nem, annyira perverz nem vagyok, hogy már a felhőkben is olyat keressek ami a szép női idomokra emlékeztet. Egyébként csak, hogy tisztázzuk: az ember csak annyira perverz, mint a baráti köre.

Remek, még menthető a helyzet. Úgy látszik Amy mégsem haragudott meg annyira, vagy csak egyszerűen ő sem szereti a balhét. Vagy az lenne a legjobb, ha csupán miattam bocsátott volna meg. Bár egy ilyen népszerű lánynak biztos van ezer meg ezer barátnője és barátja. Miért pont az én barátságomra vágyna, hiszen ő mondta, én csak egy "nagyon lökött" idegen vagyok. Arcomon ismét megjelent a sajátos virgonc mosolyom, majd nyugodt szívvel felelt barátjának -ha szabad így hívnom -
- Nagy bánatodra túléltem! De legalább a tudomásodra adtam, hogy kész vagyok összetörni magam, érted! - Nevettem miközben elejtettem egy kacsintást, azzal a bizonyos forrócsoki színű szememmel. Remek, hamar kibékültünk, talán összesem kaptunk, ez csak egy hangos figyelmeztetés volt a részéről. Amy, seprűjével elém parkolt majd kecses karjaival átkarolt. Remek érzés volt, talán ennyire közel soha sem állt hozzám egy lány. Eddig talán nem is nagyon szerettem volna. Nem nagyon sikerült lekötniük a csillogószemeikkel, és a frissen mosott hosszú hajukkal. De Amy, más, neki sikerült. Talán, ő mutatta meg nekem a helyes utat, s neki köszönhetem, hogy rájöttem az igazságra, tényleg nem vagyok homo : D. Na jó, ezen még nem gondolkoztam, de visszagondolván csak a fiúk társaságát szerettem, és ez 17 évesen elég "gyanús". - Csak aztán el ne bőgjem magamat! - Nevettem, és jobban belegondolva képes lettem volna rá. Na de ez milyen már, én mindig úgy érzem, hogy sírnom kell de soha nem teszem? Ebből nekem nem lehet bajom? Aztán már csak arra eszmélek, hogy Amy keze által a hajam ismét szanaszéjjel áll.
- Tudod mennyi munka volt ebben a fenséges hajkoronába? - Kiáltottam a lány felé, majd rögvest utána is indultam. Szél sebesen szállok felé, de egy Kviddics játékost akkor is nehéz utolérni. Ezt akár egy kihívásnak is vehetem, ha beakarok kerülni a csapatba. Azonban a bal kezembe nyilalló fájdalomtól még mindig nehezen markolom meg a tárgyakat, életveszélyes lenne gyorsabb sebességre kapcsolni. Még a végén kicsúszik a kezemből a seprűm nyele, akkor aztán tényleg szabadon szárnyalnék. - Feladom! - Sóhajtok nagyot majd megállok, s a seprűt elengedve egyből a bal kezemhez kapok, hogy csillapítsam a fájdalmat. Megvártam míg Amy közelebb jön, hogy hallja mondandóm. - Tehát kettőnk első seprűfogócskáját te nyerted. De nehogy azt hidd, hogy ez volt az utolsó. - Nevettem majd átgondolva a helyzetet Amy felé szálltam s jól összekócoltam szépen ápolt szőke haját.
- És most? - Néztem rá azokkal a bizonyos forrócsoki színű szemeimmel.

Egyetlen délután leforgása alatt, megszülettem egy lány szívében, összetörtem magam egy hecc kedvéért, s végül pedig magamra haragítottam a faragatlanságommal. Ez rendkívül teljesítmény, valószínűtlen, sőt szinte lehetetlen, mégis különleges életemre oly jellemző. Pedig olyan jól indult, talán túl jól, ahhoz hogy egy szép emlékként maradjon meg bennem.
- Figyelj, - Folytatnám, mikor azon  kapom magam, hogy ismét felpofoztak. Azonban most teljesen más szándék vezérelt e kezet. Jól kiosztottak, talán életembe először vágtak a fejemhez ennyi ínycsiklandó jelzőt. Még a fejem búbjára is kapok,  de jobban belegondolva megérdemlem, az én hibám volt. Bár túl lőtt a célon, talán azért haragudott meg ennyire, mert tényleg érzett valamit irántam... Én meg egyszerűen viccet csináltam belőle. - Áh, életembe először kerülök ilyen közel egy idegen lányhoz, és elszúrom. A francba már. - Mormogom halkan, majd felállok és egy jókorát rúgok seprűmbe. Még a fejemet is elvesztettem, eddig meg sem fordult a fejembe, hogy bármikor is kár tegyek féltve őrzött kedvencemben. Amy viccére már féltem bármit is reagálni, semmi kedvem nem volt még még rosszabbra fordítani a helyzetet, inkább csak néztem magam elé, e közben úgy éreztem, hogy sírnom kell. Néha összeszorítottam szememet, hogy visszafojtsam érzelmemet. Szép is lenne, ha azon kapna, hogy titokban összebőgöm magam. Gyorsan elindult, közben összeborzolta a hajamat, ami máskor nagyon is érdekelt volna... Most azonban cseppet sem. Sokkal inkább, hogy mit akart ezzel a szöveggel.
~ Mennyek a bánatba? Ezt meg mire véljem? Nem értem, most elakar küldeni, vagy kibékülni? Talán az lenne a legjobb, ha hagynám a francba és tényleg lelépnék a búsba. De akkor lehet, nagyot nagyon hibáznék... ~ Amy elszállt előttem, mire, gyorsan reagálva megragadtam seprűmet. Újra éreztem bal kezemben a fájdalmat. Miután vége van ennek a kis kitérőmnek az lesz a legjobb ha elmegyek a gyengélkedőre megnézetni. Végül utána eredtem. Most azonban komolyra váltottam a szót, egy karnyújtásnyira voltam tőle. Majd megbánt tekintettel a bocsánatáért esedeztem.
- Figyelj, tényleg nem volt jó ötlet a halállal viccelődni. Tudom, most egy óriási nagy lúzernek tartasz, de megtudnál nekem bocsátani? - nyeltem egy nagyot majd folytattam. - Én nem akarok tőled úgy elválni, hogy egy, várj, hogy is volt. Idézem: "Egy utolsó, aljas, piszok, szemét dög!"-nek tartasz. Én nem vagyok az, és, és inkább soha többet nem viccelődöm veled, csak béküljünk ki. - Bel pillantottam Amy tűzvörös, ölni kész szemeibe. Majdnem leestem a sperűmről, annyira megrémisztett a szempár, úgy látszik a felszín alatt tényleg ott lapul egy vadoroszlán, melyet az imént magamon tapasztaltam.

 Úgy látszik a lány vevő a vicceimre, legalábbis az eddigiekre biztos. A földön fekve várom a Amy jelenlétét, addig azonban még mindig az ájultat tetetem. Kicsit megkésve leszáll mellém, arcomat megcsapja a magával hozott szellő, a fű mocorogni kezd a fuvataltra, aminek köszönhetően majdnem csődbe fut tervem. Ha valami, akkor a csikizés a gyengém, most meg úgy éreztem, mintha ezer kéz kínozna a halálos ágyamon. Egy izzadság csepp gördült le arcomon, mire a lány a fejemet az ölébe emelte. Ellazulva engedtem Amy akaratának, mire ő a nevemet kántálta és pofonokkal ébresztgetett. De én még nem akartam felébredni, meseszerű érzés volt. Mint két pihe-puha párna, olyan érzést keltett bennem a lány két combja. Melegséget éreztem, legszívesebben itt maradtam volna, hogy átaludjam az egész délutánt. De tudtam, hogy nem lehet, meg aztán mit szólt volna hozzá. Inkább nem, minden oly gyorsan folyik ebben a kényelemben, Amy kacsója épp az arcomon csattant mikor én hirtelen reagálva rátettem sajátomat az övére, s lágyan odaszorítottam úgy, hogy saját kezem ne érjen az arcomhoz.
- Mondták már, hogy nagyon kényelmes vagy? - Kerekedett ki arcomon az elfojtott félmosoly majd jobban átgondolva a helyzetet összehúztam szemöldökömet. - Mondjuk megkel, hogy mondjam nem arra számítottam, hogy a halálomat eljátszva pofonokkal kedveskedsz, még ha jól is esett tőled. Talán rosszul alakítottam volna a tragikus balesetemet? - kérdeztem tőle,- A színjátszás sosem volt erényem... - halkultam el, mire szememet kinyitottam. Hirtelen úgy éreztem, mintha ezer tű szúródna bele a szemeimbe, majd a Amyre pillantottam.
- Azt hiszem szívesen eltöltenék itt még pár emberöltőt. De mivel nem akarok neked kellemetlenséget okozni inkább felállok. - Tettem így, majd alaposan leporoltam ruhámat. Csakúgy porzott a levegő, visszagondolva azért nem volt kis esés, seprűmet megragadtam, azonban bal kezemben ismét érzem a fájdalmat. Hirtelen odakapok jobbommal, amivel egyidősben elfordulok a lánytól. Elég ciki lenne, ha egy ilyen idióta viccből még rá is jönne, hogy megsérültem. Csak azt ne, nem akarok beégni nála.
- Most pedig had lássam, ismét azt a seprű bajnokot! - Nevetek felé fordulva, majd kezemet zsebembe helyezem.

 A lány reakciójából ítélve mégsem sült el olyan rosszul a dolog, hiszen arcán mosolyt vélek felfedezni. Bár az is lehet, hogy csupán idétlenségemnek köszönhetően fogta el a nevetés, amit mosolyba fojtott vissza. Erre inkább nem kérdezek rá, nem rontom el ezt a jól sikerült kezdést. A bemutatkozás néven gyorsan túl esünk, ha ezt nem előzte volna meg, a virágos jelenet, azt hinném, hogy most az idegeire megyek, s mimnél gyorsabban kiakar rúgni.
~ Amy, milyen egyszerű... mégis nagyszerű név. ~ Valahogy úgy érzem ezt nem szabad a szemébe mondanom, bár a gondolatmenetem közepette megszállott tekintettel pillantok a lányra, remélem nem ért félre semmit. Amy egyszerűen vágott vissza, persze sejtésem szerint ő is csak bóknak szánja.
- Hát kevésbé égő, ha mindketten idétlenül mutatunk a seprűnkön... -Nevetem el magam, mire a lány is körbe repül körülöttem, s aztán megindul előre. Kijelentésemre még nem reagált, csupán elsuhan mellettem. Legelső gondaltom volt, hogy csak úgy itt hagy, bár ez erős hangulat váltakozásra vallott volna, az meg nem jellemző a Griffendél kviddics csapatának tagjaira. Ezt a téves feltételezést önkéntelenül ugyan, de szóvá tettem. - Csak úgy itt akarsz hagyni? Na ne! - Mintha hozzám szólna ám a távolsággal dacolva nem értem tisztán mondani valóját, így utána repülök, egyenesen alá, majd hassal felfelé kibújok alóla. - Rosszat mondtam volna? - Kérdezem savanyú arccal, miközben elmémben végig futok az elmúlt 5 percen, mivel harcolhattam ezt ki magamnak. ~ Semmi nem jut az eszembe, talán észre vetet hogy figyelem? Nem, azt már szóvá tette volna. Bár kitudja, sajnos még nem ismerem eléggé. ~  mikor egyszerre vészesen veszteni kezdek a magasságomból. A talajtól úgy 5 méterrel, a seprű kicsúszik kezeim közül, s mint egy rongybaba, úgy hullanak szanaszéjjel végtagjaim, majd a földön landolok. Mozdulatlanul fekszem a füvön a seprűm mellet, szememet lehunyom és próbálok balta arccal rezzenéstelen maradni. Kis émelyítő fájdalmat érzek bal kezembe, azonban most az ájultat kell tettetnem. Ha van benne egy csepp érzelem irántam, most leszáll mellém. Bár ehhez elég az is, ha nem egy kőszívű emberrel futottam össze. És ahogy eddig észre vettem, nem. Talán, gyerekes módja ez, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de ha beválik? Miért ne? Reményeim szerint diadalt aratok, és nem fog kiosztani. Bár, ha jobban belegondolunk, az lenne a normális, ha kapnék tőle egy szép fejmosást. Illetve, ebből is lelehetne vonni, hogy valamit érez irántam.  Márpedig az jó pont, akármi is lesz a vége.

Egy újabb unalmas délután, semmi kaland, semmi izgalom. Egymagamba baktatok ki a pályára, hogy a gyakorló repülésen kívül, egy kis friss levegőt szívhassak a zsenge fű aromájából. Seprűm jobb kezemben, épp ráülnék, mikor egy ifjú leányt pillantok meg az újonnan locsolt gyepen. Hosszú, szőke haja úgy omlik szét a pázsiton, mint valami mesebeli királylánynak. Kicsit hátrébb, egy gerenda takarásába állok s onnan figyelem a leányzót. Hirtelen előrántja pálcáját a zsebéből, majd egy varázsigét használ. A célzott fűcsomóból, szempillantás alatt varázsol egy virgoncan futkározó kacsát. Talán egy perc sem telik el s egy újabb bűbájt alkalmaz, most azonban egy liliom nő ki szélsebesen a földből. Csodálatos, még egy valaki, aki a saját maga szórakoztatására használja az átváltoztatás káprázatos, és lebilincselő technikáját. Nagy nehezen, összeszedem bátorságomat, hogy a közelébe menjek, mire ő felpattan, seprűjére száll, s elindul a messzeségbe. Egy ideig nézem, ahogy elragadóan hajt végre, mindenféle trükköt. Mikor, látom, hogy a lány tekintete máshol jár, felszállok seprűmre, majd egyenesen a liliom felé repülök, s kitépem azt a földből. Ezután a Amy felé szállok, s izgatottan hátulról adom kezébe a növényt.
- Szép virágot a széplánynak! - Nyújtom oda, miközben azon elmélkedem, milyen elcsépelt duma is ez valójában. Aggodalom ül ki az arcorma, nagy veszteség lenne egy ilyen miatt elveszíteni ezt a beszélgetést, esetleg még annál is többet. Bár mi van, ha beválik, a legjobb az lesz, ha nem is hagyom szólni.
- Egyébként, Tony vagyok. Szia! – Nyújtom felé szorongva kezemet, majd végigmérem a lányt.  Kétségtelen, híres, értelmes és persze gyönyörű. Szép lassan körbe repülöm, csak szolidan, közben elmosolyodom majd nevetve elszólom magam. – Amúgy, én… én is ilyen idétlenül nézek ki a seprűmön? – Kezemet ösztönösen az ajkaimhoz illesztem, miközben kerülöm a lány tekintetét. Ha az előző baklövésem nem is, de ez biztosan a vesztemet okozza. Most jövök rá, hogy halványlila fogalmam sincs a nőkről. Pedig ideje lenne, hogy ne legyek zavarba, ha egy ismeretlen lány hangját hallom, egyből rám jön az ideg, mintha megbabonáznának. Ez, ez olyan, mint a bogárfóbiám, amivel persze nem dicsekedem senki előtt. Témát kell, váltsak, mert ez így nem mehet tovább, ha egyáltalán még szóba áll velem. – Láttam, hogy nagyon értesz az átváltoztatáshoz. Meg kell, hogy mondjam, az átváltoztatástan a kedvenc órám. Gyakorlatilag az egyetlen óra, amely úgy igazán érdekel – nagy levegőt vétel után folytatom -, és amit izgalmasnak vélek.  – Fejezem be, elhadarva a végét. Titkomban próbálom elrejteni örömömet mely abban, nyilvánul meg, hogy gond nélkül végig tudtam mondani egy értelmes mondatot egy velem egykorú lánynak. Egy pillanat erejéig a kezemet is összeszorítom, bizakodva, hogy nem leszek kidobva. Ahhoz képest, milyen maga biztosan mentem oda a lányhoz és tettem meg az első lépést, most elpirulva keresek kiutat a totális csőd zsákutcájából.

Sokkal könnyebb olyan feladatra figyelni, ami érdekli az embert. Az LLG-n belül vannak olyan lények, amik kifejezetten felkeltik az érdeklődésemet, azonban a Hippogriff nem tartozik közéjük. A válaszra figyelve jócskán elámulok, ez a Hektor ilyen okos lenne? Biztos vagyok benne, hogy mindent felsorolt ezekről a lényekről, kezdet kísértetiesen hasonlítani egy pedagógusra. A futóféreg hallatán amúgy is borsódzik a hátam, de ettől a nyálkás dologtól még a hideg is kiráz.
- Ez undorító! - Vágok közbe riadt tekintettel, mire a testem minden pontján viszketni kezdek. Ez történik ha bogarakra, vagy egyéb visszataszító kis parazitákra gondolok. Valami fóbia lehet, azt hiszem jobb lesz ha elmegyek vele az orvoshoz. Bár lehet, hogy csak a feléjük fordított félelmem miatt van, viszont az már nevetséges lenne, és a legkevésbé férfias. Majd csakúgy a semmiből rám ordít,  úgy jött mint derült égből a villámcsapás. Úgy látszik még csak vakarózhatni sem vakarózhatok, legalább is anélkül nem, hogy ne ordítanának rám. Hirtelen megriadtam, s hátráltam pár lépést, kezemet magam elé tartva.
- Jól van, oké, nem kell ennyire komolyan venni. - Kicsit közelebb állok hozzá, azonban még mindig tartom a kellő távolságot. Elővigyázatosságom úgy látszik közel sem alaptalan, Hektor előrántotta pálcáját s egy varázsige kíséretébe egy Sas formájú maszlag folyik k belőle. Hirtelen azt sem tudom mit tegyek, szinte ösztönösen emeltem két kezemet magasba, jelezvén, hogy megadom magam. Hektor próbál elrettenteni, a dementorokhoz való vonzódásomtól, azonban ez nem elég.
- Félreérted, találkozni eddig sem akartam velük, most még inkább nem. Csupán úgy vélem, a varázsvilág káprázatos bámulatos teremtményei. Lebilincselő érzés ezekről az organizmusokról tanulni. - Nagy sóhajtva, magam elé tekintek, azon gondolkozva, hogy milyen érzés lehet egy lelketlen test gazdája lenni. Az egyszer biztos, hogy kellemetlen, bár ők még nem tapasztaltak mást, biztos hozzá szoktak. ~ Én miért is gondolkozok ekkora baromságon? ~ Kérdezem magamtól mikor, Hektor befejezi egy utolsó mondattal a dementorokról leírt véleményét. Nem akarok összeveszni a legjobb barátommal, már most rosszul érzem magam, pedig nem történt mást, mint egy hangosabb szóváltás.
- Azt hiszem, ha választanom kéne, én inkább a futóférget választom. - Próbálom elsimítani a félreértés egy poénnal, majd felmerül bennem, hogy még szükségem lehet erre a bűbájra. - Megtudnád tanítani nekem, ezt a varázslatot? - Vágom a fejéhez miközben, elszántan nézek szemeibe. Csak aztán nehogy félreértse, én tényleg, még mindig csodálom a dementorokat. De nem lehet a legjobb szájszaguk, így aztán jobban járok, ha megtanulom, hogyan védekezhetek ellenük.

Egy újabb lyukas óra, egyre több, aminek személy szerint nagyon örülök, bár ki ne örülne? Plusz szabadidő, ráadásul tanóra helyébe. Remek! Bár Hektor szerint, akkor is LLG-vel kell foglalkoznunk, de nem bánom. Teljesen más a legjobb barátoddal tanulásról beszélni, mint egy vén banyával, aki akkor is belénk erőlteti a szükséges információt, ha éppen a halálunkon vagyunk. Na jó, azért jócskán eltúloztam, de igazam van. Így hát 1 órás kötetlen időnkben a parkban sétáltunk, miközben egymás tudását teszteltük a Legendás Lényeg gondozásával kapcsolatban.
- Oké. Mit tudsz a Hipogriffről? - Teszi fel a kérdést felém, mire nekem nem jutott más az eszembe, minthogy egy sasfejű lény. Összehúztam szemöldökömet, közbe a földre néztem. A válasz már a nyelvemen volt, mikor egy új fogalommal bővítette ki a témakört.
- Na jó kibővítem. Hipogriff és dementor. Külső és jellemzők. - A dementor szó hallatán megjött az ihlet, ugyan még nem találkoztam efféle lénnyel, de halottam létezéséről, sőt érdekelt is az órán mikor erről a teremtményről tanultunk. Pedig nem vall rám, hogy figyelemmel követem a tanár előadását. Fejemet kicsit oldalra döntöttem, majd hangos szónoklásba kezdtem, mint aki nagyon érti a dolgát.
- Hát bizony a dementor egy rendkívül visszataszító egyed, úgy 3-4 méter magasak lehetnek, és fekete csuklyás köpenyt hordanak. - Bólogatok, mint mikor a húgomat világosítom fel a varázsvilág rejtelmeiről. - az azkaban őrei voltak, s ami a képességüket illeti, nagyon félelmetes teremtmények. - Gondolkozok el, majd Hektorhoz fordulok és kifejező tekintettel folytatom - a közelükbe rendkívül hideg van, s ekkor a legszörnyűbb emlékeinket elevenítik fel. - Váltok át szinte kísérteties hangnemre, majd eszelős tekintettemmel a kérdés másik felére térek. - A Hipogriff pedig.. annak pedig őő sas, sasfeje van- Gesztikulál közben eszetlenül a kezeivel - és, madár ivadék és, és. Azt hiszem rajtad a sor, hogy beszámolj nekem a Hippogriffekről! Azon az órán azt hiszem épp az azelőtt lévő esti-bulit aludtam ki. - Néztem a 4 és fél méteresre növekedett szemeimmel, majd elfordultam, ezzel jelezve, hogy átadtam a stafétát. - És mesélnél nekem valamit a futóférgekről mert, azt hiszem azokról halottam valamit, de nem áll össze a kép. Érdekel, milyen undortó kis jószágot áldtak meg ezzel a csúf névvel. - Teszem még hozzá, majd magam elé mosolygok, azon gondolkozva, hogy tényleg nagyon keveset tudok az LLG-ről. Jobb lesz bepótolni a lemaradást.

          Alapok

Jelszó || Nagini, vacsora!"
Teljes név || Antony Davis Sephir
Becenév || Antony
Nem || Férfi
Születési hely, idő || Birmingham 1979. December 22.
Kor || 17
Faj || Ember
Vér || Félvér
Évfolyam || 6.


          A múlt

Ott merengek a Birminghami kertes házunk ablakánál, s közben az esti záporesőt figyelem. Nagyot sóhajtok, majd megnyújtott léptekkel sétálok a gyönyörű bőrfotelhez. Kényelmesen elhelyezkedve helyet foglalok, megköszörülöm torkomat, majd a velem szemben ülő lányra nézek.
- Rendben van – markolom meg a fotel karfáját – elmesélem, hogy jutottam el idáig. Mint azt tudod, egy birminghami mugli kórházba láttam meg a napvilágot. Apánk varázsló, anyánk mugli, ennek következtében félvér vagyok.
- Félvér? – Kérdezi kíváncsi arccal a leány, miközben kortyol egyet teájából.
- Félvér az akinek szülei között van egy Varázshasználó és egy mugli. Ennek még több variációja van, de az én szituációmat nézve ez a lényeg. Tehát, mindig is virgonc, vidám kisgyerek voltam. Éltemben először, 8 évesen varázsoltam. Ez vízválasztó esemény volt életemben, nem akartam hinni a szememnek, varázserőmet az izgatottságom váltotta ki; a poharak csak úgy zúdultak le az asztalról – A húgom szemébe most a rémültséget véltem felfedezni, talán el se hitte, hogy a balek bátyja ilyenekre képes. Elmosolyodtam, majd folytattam – 1990.-ben kaptam meg a levelet, miszerint felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába. Izgatottan vártam, hogy végre megízlelhessem a határtalan szabadságot. Persze ez közel sem így volt, de sorban haladjunk. Másnap a szüleimmel az Abszol Útra indultunk, hogy megvegyük a szükséges felszerelést. Hihetetlen dolgokat láttam, fehér baglyok, békák, mindenféle gusztustalan levek, és a fura, maguknak való teremtések. Mindent megvettünk, a könyveket, az üstöt, bájitalokat, a baglyomat és persze a pálcát. A pálca mely az óta úgy a szívemhez nőtt. – Lassan az ingem belső zsebébe nyúltam, s megmarkoltam a varázseszközt
- Vedd elő, hadd nézzem meg közelebbről! – Nevetett Lily, majd majd megfontolt mozdúlatokkal kezébe adtam az említett tárgyat.
- De vigyázz rá, vörösfenyőből készült a magja pedig Főnixtoll. – alaposan megnézi, forgatja, majd visszaadja.
- Szép! – mosolyog rám – de most már folytasd!
- Tehát a pálcámat Ollivander boltjába vettem, ez egy érdekes történet, szívemhez oly közel áll. Ennek az embernek a személyében nagyon megértő, s bölcs emberre leltem, azóta minden évben benézek hozzá, meg kérdezem, hogy van, stb. Aztán az indulás napja, ismét a szüleimmel mentünk ki, és tudod te is ott voltál, ugyan csak másfél évesen de integettél nekem amint a mozdonyom elhaladt előled. Emlékszem rá – Lily kicsit elpirul, mire én csak egy hangos nevetéssel reagálok – Igen, szép emlékek ezek. De ez az egész, olyan nagyszerű volt, a fal melyen csak úgy át lehetett suhanni, a hangulatos gőzmozdony. Mintha egy mesében lettem volna. Végül-is már a mozdonyba új barátra tettem szert, azelőtt nem tehettem senkivel, egy muglival sem akartam szoros barátságot kötni. Nem vagyok rasszista, de csak a baj lett volna ha kikel magyaráznom magam, hogy hova tűnök évente 10 hónapokra. Tehát, az egyik legjobb barátom Hektor lett, Hektor Fuller. Nagyon jó fej srác, de róla talán meséltem is neked nem? – Kérdeztem a húgomtól, aki nem válaszolt. Egyszerűen bambult, hirtelen elfogott a félelem, de szerencsére hamar feleszmélt.
- Bocs, csak annyira elmélyültem ebben az egészben. Remek történet és örülök, hogy mindezt elmeséled nekem. – Majd rám mosolygott. Most jövök rá hogy én ezt az egészet élvezettel regélem, s tényleg jól alakult a gyerekkorom.
- Semmi gond, pedig már kezdtem megijedni! – Kezemet szívemre teszem, majd nagyot nyelek – Akkor folytatom, ha nem bánod. Tehát, a Gőzmozdony estére ért a Roxforthoz, s mikor kiszálltam egy nagy termetű szakállas férfi intette magához az elsősöket, a neve Hagrid. Elindultam, s közben a gyönyörű tájat figyeltem, ennek következtében az utamban álló táblának csapódtam. Kicsit megráztam fejemet, majd hátráltam és elolvastam a rajta álló feliratot.
„Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola” Egyből átjárta testem az izgatottság, majd kipattantam a bőrömből. Egy hajóval keltünk át egy tavon, csak az elsősök. Minden gyönyörű volt, a vizet a gyertyafény világította meg, s ahogy egyre közeledtünk a hajóval, úgy rajzolódott ki a kastély formája. Nagyszerű élmény volt, s belülről még csodálatosabb volt az egész. Lebegő gyertyák, 4 nagyon hosszú asztal, melyet körbe ülték a diákok. Ezzel szemben a Tanári kar asztala, középen pedig ott ül egy dús szakállú férfi, Dumbledore a Roxfort igazgatója. Az itt töltött évek mind oly nagyszerűek voltak, leginkább az Átváltoztatás tan nyerte el a tetszésemet. Amit pedig rühelltem, az a jóslástan volt. Soha nem voltam benne jó, egyszerűen gyűlölöm még most is. A tanulás is valamennyire jól ment, bár az iskolába történt dolgok némelyike erősen megrázó volt. Főképp a titkok kamrája, melyet el is mesélt nekünk a McGalagony.
- Meséld el!  - Nézcsillogó szemekkel rám. Nagyot sóhajtok majd válaszolok Lilynek.
- Nem lehet, ezt jobb, ha csak is a Roxfortos diákok tudják. És amúgy is az már nagyon hosszú lenne, és későre jár. Gyorsan elmondom a végét. Tehát, A kedvenc tanárom McGalagony lett, és amivel lezárom a történetem az a RBF vizsga. Jobb lett mint amire számítottam, nagyszerű eredményeket értem el.
Bájitaltan jó, Bűbájtan Kiváló, Átváltoztatástan Várakozáson felüli, Sötét Varázslatok Kivédésén elfogadható, jóslás tanon szint úgy elfogadható, Legendás Lények gondozása várakozáson felüli. Most pedig a Kividdics –ért vagyok oda, így minden erőmmel próbálok azon lenni, hogy bekerüljek a csapatba… - A mese véget ért, elég ha a húgom ennyit tud csak. A Sötét Nagyúr erős és hatalmas, komolyabban még nem gondoltam bele milyen károkat képes bennem tenni, de amíg Dumbledore a közelbe van kevésbé kell tartanom attól, hogy bántódásom esik, inkább a családomat féltem, ha csak a hajszáluk is meggörbül az ő keze által, félelmet nem ismerve szegülök szembe vele.

Jellem

Buzgó személyiség, azonban ha kell, tud illedelmes úriember lenni, nagyon jó társ, a barátai számíthatnak rá. Bátorsága miatt sokszor bajba került már, de kiáll a barátaiért és az igazáért. Rendkívül kitartó, olyan ember aki ha elkezd valamit minden csepp izzadságával azon van, hogy azt teljesítse azt. Nem riad meg semmilyen feladattól, még ha az olyan dolog is amit visszataszítónak talál. Ha igazságtalannak találja a róla leírt képet, szóváteszi a véleményét persze csak tisztelet tudóan. Rossz tulajdonsága, hogy türelem hamar elfogy, valamint sokszor hibáztatja magát, még akkor is ha egyértelmű, hogy nem ő a hibás.

          apróságok

mindig || Átváltoztatás tan
Kviddics
Lilyan (a húga)
Barátkozás
Griffendél

soha || Jóslástan
Dementor
Perselus Piton
Árulás
Mardekár

dementorok || Még nem találkozott Demetorral így nem tudja
mumus || Fekete lángok égetik el a házukat, benne a családjával. A fekete lángokat, kiskorában látta álmában.  
titkok || Titokban célja, hogy Animágus legyen!
rossz szokás || Türelmetlen, ha ideges akkor rágja a körmét és az orrát dörzsölgeti.
          a család

apa || Davis Sephir; 39; Birmingham
anya || Elis Sephir (Elis Mckeene); 38; Birmingham
testvérek ||  Lilyan Sephir; 7
családi állapot || egyedülálló
állatok || Maki a fehér-bagoly


          külsőségek

magasság || 180cm
tömeg || 74kg
rassz || európai
szemszín ||sötét barna
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || a vastag szemöldöke: D
kinézet || Sportos, magas, viszonylag vékony, szálkás testű egyén.
egészségi állapot || egészséges

          a tudás

varázslói ismeretek || 6. éve jár a Roxfortba, az átváltoztatás tan az erőssége, amit gyűlöl és úgy érzi élete legrosszabb döntése volt, mikor felvette fakultatív tárgyként az a jóslástan.
mugli képzettségek || nincs
pálca típusa || 14 hüvelyk, Vörösfenyő, főnixtoll mag.
különlegesség || nincs (egyenlőre)


          szerepjáték-példa

Már a vége felé járt a bevásárlás, mikor megpillantottam egy feliratot. „Oliwander varázspálca boltja” Ránéztem listámra, s tekintetem egyből a még kipipálatlan szövegre vetődött. „Varázspálca” A papírt gyorsan összehajtogattam, becsúsztattam a zsebembe, majd gyors léptekkel az épület felé vettem az irányt. Megmarkoltam a kilincset, s benyitottam az ajtón. A pulthoz sétáltam de nem találtam senkit, így próbáltam felhívni magamra a figyelmet.
- hahó, van itt valaki?!? – Ordítottam bele az ürességbe, de válasz nem jött. Körül néztem a teremben, s mindenhol fekete téglalap alakú dobozok, valamint kiállított pálcák. Keservesen fordítottam hátat a pultnak, mire kerekek görgését hallottam. Egy ősz hajú férfi gurult be egy létrán, kissé lihegve.
- Üdvözöllek fiam Oliwander vagyok, miben segíthetek. – törölte meg a kezét egy rongyba majd egy fekete szövethez nyúlt. Szemüvegét tisztogatta meg vele, közben érdeklődően nézett felém.
- Egy pálcát szeretnék, most lesek évfolyamelsős a Roxfortban. – Mire hátra fordultam, s a szüleim sehol, nem jöttek be, mire egy kicsit zihálni kezdtem, nem tudtam mivel fizetni. Oliwander alaposan végig mért majd  visszamászott létrájára, és keresgélni kezdett. Ismét hátra fordultam, reménykedve, hogy a szüleim visszatértek. Mindeközben jobb kezemet számhoz emeltem, s a körmömet rágtam. Nagyon feszült voltam mire a férfi megszólalt.
- Gyere csak ide, nézzük meg ezt! – Intett maga felé, majd a kezembe adta a pálcát.  – gyertyán fából készült, az anyaga pedig Főnixtollból van. – Nézte gyönyörködve a varázsszert, miközben én a kezembe fogtam. – Suhints vele! – Szólt rám, mire én suhintottam. De még milyet, egy egész szekrény eldől, amit meglepően Oliwander nagyon lazán kezelt. Mintha sűrűn fordulna elő ilyen.
- Áh, nem az igazi, várjál csak! – Keresett tovább, mire egy újabb fekete dobozt rakott elém. – Ez lesz, Cédrusból készült a magja pedig, egyszarvú-szőr. – Már szinte rutinosan suhintottam mire, pálcák estek le a földre, rengetek pálca. – Áh, fene egye meg ez sem az. – Én persze kidülledt szemekkel figyeltem az eseményeket, nem is értettem, hogy lehet valaki ilyen nyugodt, mikor épp most teszem tönkre a boltját. A földön épp a lábam elé esett egy doboz, felvettem, s kiemeltem belőle a pálcát. Oliwander persze hátat fordítva kereste tovább a –szerinte- megfelelőt mire én kivettem azt a dobozából.  Suhintottam egyet, s felemeltem azt a dobozt, amit épp Oliwander szorongatott. Megdöbbenten nézett rám, s megszólalt.
- Tudod fiam, a pálca választja az varázslót, nem pedig fordítva! – Mutatott a kezembe lévőre, mire én csak arra tudtam gondolni, hogy mivel fizetem ki.
-  Tudja uram, nem tudok mivel fizetni, ezt vissza kell, hogy adjam! – Nyújtom felé a dobozt, mire ő  nevet egyet.
- Ó hagyd csak, te találtad meg, nem kérek érte semmit. – legyintett egyet, majd megköszöntem és kisétáltam a boltból.


          egyéb