Angelle

[a kezdő, ami véletlen törölve lett:

Tél van... Gyönyörű, hófehér tél, mit talán a legtöbb diák örömmel vár. Hogy hópelyheket összegyúrva, gombócokat hajíngálhassanak egymásnak, vagy hóembert építsenek, vagy kitudja még mit. Mugli szokások ezek, de Dennis ezer örömmel űzte őket, sőt még most is örömmel űzné! ÉS talán fogja is űzni, hogyha megéli, hogy hazamehet.
 Sötét Varázslatok Kivédése óra volt, amit már csak álnévként nevezhetnek így a diákok. Csak azért, hogy a látszat meglegyen, hogy igen, még minden rendben van az iskola területén. De már mindenki tudja, hogy semmi sincs rendben, nagyon-nagyon régóta nincs rendben. Körülbelül, mióta megkezdődött az év.
 Szóval, óra volt, és gyakoroltak a diákok. Crutiot. Természetesen kellett hozzá alany, akin bátran gyakorolhatnak, és milyen diák is a megfelelő erre? Egy olyan, aki nem aranyvérű és szeret bajt keverni. Külön szerencse, hogyha az ilyen illető, egy Griffendéles csemete. Még nagyobb szerencse, hogyha bajt nagyon nem is kell kevernie, csak származását visszavezetni, és rájönni, hogy bizony felmenő rokonsága, telejsen aranyvérű, tiszta boszorkányok és varázslók, csak egyedül az ő apja volt olyan sületlen, hogy egy mugli asszonyt vett feleségül. És így lett félvér. Nem is kell, már sok indok, tökéletes ennek a varázslatnak a gyakorlásához.
 Dennis nem emlékszik, volt-e valaha rosszkedvű. Mindig is szidta ezt a helyet, mert úgy igazán, a muglik közt, netán még a sárvérűekkel érezte magát igazán jól. Ennek ellenére, jól érezte magát itt is. Szórakozhatott, becsempészett öngyújtójával és gördeszkájával üthette el idejét... Most pedig egyik sincs. Sőt! Semmi sincs... Ráadásul, crutiot gyakoroltak rajta.
 Még szerencséje, hogy a Mardekáros kiskölykök is a nulláról kezdik az ilyen átkok művelését, amit sokan még elsajátítani se tudnak, így különösen nagy baja nem esett... De ami vele történt, amit megélt ezen az órán, egyszerűen megbocsájthatatlannak érzi. Pokolra kíván mindent, mi a varázslóvilághoz tartozik, legfőképpen a Mardekárosokat és a Piton professzort.
 Még mindig remegnek lábai, lassan halad, és sapkáját is egyre csak húzza arcára, min még mindig kivehetőek, mennyire meggyötörték nem olyan régen. Nem emlékszik kik voltak ott, kik mondták az átkot, kik csinálták jól, és kik pocsékan. Csak a zöld egyenruhára emlékszik, meg a szőke fejekre. Igen, a legtöbb szőkefürtös volt. Sötétebb, világosabb, de mind-mind szőke. Fiúk, lányok egyaránt.
 A kis udvarra lépve, egy nagy, remegő sóhaj szakad fel belőle. Soha nem járt itt azelőtt, hiszen, mindig a nyüzsgő helyekre igyekszik, ahol csak úgy folyik az élet, de most... Ugyan ki ismerne rá? Alig tud összerakni egy épkézláb mondatot, mindene remeg. Nem... Nincs szüksége arra, hogy bárki így meglássa.
 
 Egy padhoz siet, ahová azonnal, hanyagul le is dobja magát. Havazik... Csak apró pelyhek hullanak, éppenhogy néhány szállingózik le arcára, így azok hamar meg is tudnak olvadni, hogy kellemesen hűtsék a fájdalomtól piros arcát. Ám, ahogy kényelembe helyezkedett, szinte alig észrevehetően hangokat hall. Inkább csak léptek zaját. Olyan igazán halk léptekét, miknek gazdája talán még méterekre van tőle.
 Fejét fel is kapja, és a hang irányába fordulva, képtelen közelségben egy lányt vesz észre. Túl halkak léptei, hogy ilyen közel legyen.
 Tekintetével elidőzik a világos haján, és hasonlóan világos bőrén... Főképp azon, hogy majdhogynem elveszik a hóban, egész lénye, olyan vakítóan fehér. Talán csak sötét kabátja igazolja, hogy bizony ez a valaki, nagyon is e világi, és nem valami halucináció, mit az előbbi átok miatt lát. Bár lehet még így is az, hiszen nem lehet ilyen szerencsétlen, hogy bizony a sötét kabáton a Mardekár jele villanjon fel.
 Düh rohan végig rajta, ahogy a zöld jelet felismeri. Mérhetetlen düh, elvégre, most gyűlöl midnenkit, aki egy kicsit is Mardekáros. Vagy éppen zöld cipőfűzőt visel...
- Remélem csak áthaladóban vagy. Bérleteket nem én kérek, de ha gondolod szólok valamelyik dementor haverodnak, hogy ellenőrizze a jegyedet, és közölje veled, hogy bizony itt nem szálhatsz le.
Talán még életében nem fogalmazta meg így, hogy "húzz innen", főleg nem egylánynak. Kissé el is szégyelli magát, hiszen apjától mégiscsak azt tanulta, hogy a lányokkal szépen kell bánni. De ő egy Mardekáros! És ki tudja, az is lehet, hogy köztük volt, a mai órán gyakorlóknak! Lehet pont ez a valaki volt, aki a legjobban művelte a sötét varázslatot...
 Ám az is lehet, hogy szegény lány, csak véletlen erre tévedt, és semmi köze az incidenshez.]

Mostani:

Csípős kérdésére, mondhatni "hála az égnek" csípős választ is kap. Valahol mélyen sosem kedvelte igazán azokat, akik elmenekülnek csípős beszólásai elől. Őszintén szólva, nem tudni miért. Magáért a vitákért, a kiabálásért, vagy netán a már verekedésbe torkolló harcokért szerette, vagy pedig egyszerűen csak, mert szeretett másokból néha, még ha csak egy kis időre is de gúnyt űzni. Sosem volt erőssége a "jó oldalon" állni, de csínyeken és vitákon kívül... Nos messzebbre sosem ment.
 Így akármennyire is van gyűlölködő állapotában, kicsit előrébb hajol a padon és úgy kezdi méregetni a visszaszólt leányzót. Igyekszik figyelmen kívül hagyni a zöld-ezüst jelzést, és inkább a másik arcán keresni valamit. Mondjuk valami ismerős jelet, netalántán halovány megbánást, vagy bármit, amit egy emberi arc képes mutatni. De nagyon úgy tűnik, ez a lány teljesen olyan akárcsak a hó... Nem csak színében hasonlít rá, hanem még talán abban is, hogy ugyanolyan hűvös, jeges. Az is lehet, hogy csak így elsőre tűnik ennyire ilyennek, és hogyha bent találkoztak volna, mondjuk egy kandalló előtt, akkor már kevésbé lenne ennyire fagyott, ennek ellenére, most a legkevésbé sem tud semmi érzésszerűt kivenni arcán. Talán csak annak a halovány árnyékát, hogy bizony megzavarta.
 Nem találkozott még ilyennel, bárhogy is kutat fejében. A lányok mosolyognak, boldogak, vagy... Netalántán hisztiznek, vagy bömbölnek. Szóval, ők inkább érzelgősek. Erős sztereotípia, való igaz, de egy Dennistől ne is várjunk sokat.
- Gyengélkedőre van mos' a legkevésbé szükségem. Nem még bérletre oda, de nagyon köszönöm kedvességedet. - persze, ő már nem olyan tárgyilagos, és hűvös, mint a szőke hajú. Ő nem tudja úgy palástolni érzéseit, így szépen kihallatszik minden szavából, hogy a legkevésbé sem köszöni szépen, sőt inkább még mindig azon van, hogy a lány távozzon.
 Mindezek ellenére, mégis úgy tűnik, erről a hölgyeményről minden lepereg. Akárcsak a hópelyhek aik végigfutnak arcán, vagy éppen kabátjára hullanak. Egy pillanatra megragadnak, de vagy eltűnnek, vagy csak tovább csusszannak róla. Az is lehet, hogy arcával eggyéválnak, és azért ilyen hófehér! Micsoda gondolatok már ezek, talán órákat is képes lenne még gondolkozni...
 De újra csak csípős megjegyzést kap, amire akaratlanul is minden izma összerándul, kis híján még a padról is felemelik, szerencséjére azonban kellően fáradt ahhoz, hogy ne álljon fel. Ennek ellenére kezei ökölbe szorulnak, és úgy néz végig, a most már egyre biztosabban abban a hitben élő mardekárosra, hogy bizony ő valami felsőbbrendű lény.
- Nos drága nacsasasszony. Úri-bunkó-ember megmondja a véleményét, kinyitja a száját, és cselekszik is ha kell, de nem adja meg azt az élvezetet, hogy maj' még a másik miatt kerüljön bajba. Amúgy is, semmi szükségem átkokra, nem élvezném annyira, mintha mondjuk álmodba' levágnám azt a szép hajacskádat, és reggel végignézném, hogyan visítod gyűlölettől tele a nevem. Eccerű lélek vagyok én.
Bár ha jobban belegondol, nem biztos, hogy meg tudná tenni, hogy egy ilyen hajzuhatagot tényleg levágjon. A lányok hosszú hajjal szépek. Ez a lány pedig, bármennyire is ellenszenves... Nos meg kell vallani, még egy ilyen Dennis szerű "félszerzetnek" is szemet gyönyörködtető látványt nyújt... Milyen kár, hogy mardekáros... Milyen kár, hogy ennyire hűvös teremtés...
 Csendben figyel csak tovább, és úgy vár további reakcióra, ami biztos megint valami csípős, lekicsinyítő jelző lesz. Mondhatni már, hogy valamennyire hozzászokott, bár testtartása, még mindig nem erről árulkodik. Régi sérelmek sora, netalántán tényleg az a "szerencsétlen szerep", amiről a lány is beszélt, az nem hagyja nyugodni. Az pedig megint csak pláne, hogy egy lánytól "kell" elviselnie ezeket a szavakat, ami férfi becsületének nem tesz a legjobbat. Megtehetné, hogy elmegy, de akkor úgy érezné, veszít, hogy legyőzi egy mardekáros... Ahogy percekkel korábban is.
Micsoda forró fejű lény is vagy te Dennis! Ahelyett, hogy tényleg inkább csendben maradtál volna, és vártál volna, még eltűnik...
 Megjegyzés helyett azonban elsőnek, csak egy gondolatot kap, mi úgy tűnik véletlen szaladt ki a fekete kabátos száján. Félre is biccen erre feje, mintha nem értené, hogy mégis mit is beszél a másik. Egyáltalán, hogy jön ide a hideg tél, azon felül, hogy tényleg az van? Miért kell neki másról beszélnie, vagy honnan jött ez az egész? Furcsa ez a valaki...
- Szóva' szereted a telet? Tudod, akkor jó csak, hogyha lehet menni szánkózni, vagy hógolyózni, de gondolom, neked erről vakerálhatok órákat. Egyáltalán, te t'od milyen az?
 Kérdése, ahogyan egész lénye, bunkónak hathat, mégis hangszíne most megváltozott. Mintha csak érdeklődőbe csapott volna át, és tényleg úgy kérdezné, mintha az imént történt szóváltások meg sem történtek volna. Igen, jellemző rá, hogyha aranyvérű közelében van, imád a saját mugli dolgaival kérkedni, amiről legtöbbjük alig tud valamit, vagy éppen semmit sem.
 Fel is emelkedik a padról, és a hópelyhek közé nyúl, hogy egy hógolyót gyúrjon magának, amit csak két keze között kezd el dobálni. Arcára vészes mosoly húzódik, még fejében valami nagyon "gonosznak" a körvonala kezd kirajzolódni.
- Ha gondolod, akkor megtanítom neked, hogyan intézik el az ilyet "mugli-módra", netalántán úri-bunkó módra, ha úgy jobban dukál kegyednek. Hiszen kitudja, lehet egyszer becsusszan egy újabb jégkorszak, és kívánságod netalántán teljesül, és akkor biztos lehetsz benne, hogy ilyenektől egy idő után nem szabadulsz. Elvégre, a nyári szünetben neked is haza kellesz maj' menned, nemde?! És gondolom, a többi félért, vagy éppen sárvérű barátomat sem kíméled meg a megjegyzéseidtől. Nos?
 És már el is dobja a hógolyót, egyenesen a lány háta közepének. Harcot szeretne annyi biztos! Hiszen, átkot tényleg nem szórhat, elvégre az ő szerepkörében nincs benne az, hogy csak úgy megtehetné, mint mondjuk az előtte lévő zöld-szürke jelet viselő. Így marad neki az egyszerűbb megoldás, amit nem róhatnak fel, hacsak nem "mugli eszközök használata" miatt, nem küldik be megint valami Sötét Varázslatok Kivédése órára.
 Ahogy puffan a lány kabátján a hógolyó, úgy már nyúl is a következő után, hogy mégegyet gyúrjon, amivel megtorolhatja, ha netán a másik nemet mond, vagy "elmenekül". Vagy csak szimplán nem vesz róla tudomást. Elvégre, ez is előfordulhat.
 Mindenesetre, jó mókának ígérkezik, főleg, hogyha tétje is van a dolognak. De adjunk csak még neki egy kicsit!
- Aki nyer, az megfürdeti a másikat! - természetesen Dennis biztos benne, hogy erről sem sokat tud a lány, valamint abban is, hogy bizony aki ma itt nyerni fog, az saját maga lesz!

 Már csettint is a lány szavaira, és elismerően kacsint is. Bizony Norina az egyik leggyorsabb, aki kiszimatolja a bajt. Hányszor is húzta már ki Bam seggét a szarból? Jobb nem is utánaszámolni, mert a végén még estig itt állnának szó nélkül a fa mellett, ami azért nem a legjobb időtöltés.
- Meg sem merem próbálni, hogy megszámolom, mert sosem voltam jó még muglisulis koromban matekból és úgy tűnik ez mai napig nem nagyon akart megváltozódni. Jó’van talán ma nem. MA nem...
Gonosz mosoly ül arcára, de látszik benne, hogy ez a „ma nem” nem csak mára vonatkozik, csak. Ez van, szereti szívni az emberek vérét.
S persze a meg nem engedett dorgálás is, miszerint öreg néni. Olyan szívesen válaszolt volna, hogy bizony ő nem így gondolta! Főleg nem külsőre, hiszen Norina nem egy csúnya lány, sőt a szépek táborát bővíti jelenléte, mégis ez az átkozott fa... Persze, Dennis egyszer szeretne már valakinek udvarolni, vagy valami szépet mondani, akkor jönnie kell egy fának, ami jó játékot űz abból, hogy nem hagyja!
- SZÉTVERLEK! AGYONÜTLEK! LETÉPEM A KÉRGED!
Folytatódik Bam dorgálása, ami talán azt mutatná, hogy a fiú igenis jól van. De persze, a gallyak csak úgy csapkodják arcát, meg minden más részét, és olyan, mintha egy elromlott és felgyorsított ringispílen utazna. Talán a szédülés lesz, mi leginkább megmarad benne, meg persze az iskola fejjel lefelé fordított képe. Ilyenkor azért mégiscsak be tud szarni az ember, ekkor még a nagy fenyegetések is abbamaradnak, de hamarosan a fa mozgása is.
Hatalmas puffanással ér földet, és hasonlóan hatalmas nyögés is szalad ki belőle, ahogy egyre próbálja összerakni maga körül a képeket.
- Megölöm...
Suttogja a Norina intésére, és próbál valahogy felállni, de úgy lépked, mintha igazán részeg lenne, vagy éppen... Lehet már valami más szerhez kéne hasonlítani ezeket az esetlen mozdulatokat. S bár Bam jóval nehezebb, és valamivel nagyobb is mint Norina, engedelmességének köszönhetően valamivel messzebb kerültek a fától, s ahol a fiú újra a fűbe dobhatja magát. Úgy dől el akár egy torony, arccal előre. Ijesztő lehet, de szinte azonnal hallani kacagását, így... Inkább vicces.
- Te! Az a’ izé, kivívta hogy még ma megmurdel! Hogy egy fa velem... EGY FA! – Hátára fordul.
– Érted?! Egy fa! Még ha egy mardekáros kétajtósszekrény tahóbunkó lett volna, de nem! EGY FA!
Kezét szájához emeli, amin ott leledzik egy nagyobb vágás, meg persze még több helyen is apró ércekben folyik belőle vörössége, de nem is nyúl hozzájuk, az kéne még, hogy jobban elkenje, és még rémesebb képet fessen le magáról.
- Hát most úgy érzem magam, mint egy nemileg helytelenül ori... oro... Sose tudom ezt a szót megjegyezni... – Rövid gondolkozás, homlok ráncolás, és persze a kezén marad vér nézegetése. – Orientált! Aza’! Szóva’, helytelenül orientál csávóka egy kemény menet után.
Elégedett vigyor ül arcára, hogy immáron már nem kellett olyan sokáig gondolkoznia ennek a szónak a további részein, és így emeli fel tekintetét a lányra. A LÁNYra. Aki megmentette... Micsoda csapás! Egy lány mentette meg az irháját! Szép cselekedet, annyi biztos, de hogy... Egy lány!
- Hát, azé’ nagyon köszönöm. De ha lehet ne nagyon híreszteljük ezt, me’ nem akarom, hogy azt pletykálják rólam a mardik, hogy bizony én egy puhapöcs vagyok. Griffendélbe lehet róla szó... Íjó?
Bunkóság amit mondott, s már félő is, hogy érik a pofon a fiú javára, mégis... Csak őszinte.

Csak lépked előre, ahogy szokott, hangosan trappolva, valahol elfelejtve a kultúra minden tartókövét. Bár sosem volt erőssége a normális és tisztességes járás, hozzá van szokva, hogy inkább gurul... Éppen ezért nem hallja meg, hogy mögötte szintúgy léptek csendülnek.
- Hejj! Hát te meg? Most vizsgáztál hoppanálásból, hogy csak paff elém termődsz, mint... - Elhallgat, míg szája papírvékonyra húzódik. Ha nem lenne rajta napszemüvege látszódna még szeme is, mi résnyire húzódik össze.. Avagy, igen, Bam gondolkozik. Ám szerencsére, nem olyan sok ideig, hogy szegény lánynak elmenjen a kedve az egész csevejtől.
- Te mi jelenik meg még olyan gyorsan, mint te most? Val’mi érdekes hasonizét akarok mondani, de a náthásnak sem jut eszembe semmi... Érdekfeszítő...
S természetesen a kérdésről igyekszik jó erősen elterelni a figyelmet, hiszen, még a végén kiderülne, hogy a válasz rá egyértelmű nem. Már hogyan is tanulta volna meg, hogyha egyszer, senki sem kényszerítette még rá?  Jó, kapott már egy-két apai intő szót, miután kétszer is leégette a házat, hála annak, hogy egyre csak játszott a kandallóban lévő tűzzel, de azon felül. Mindenki más élvezte ezt a furcsa piromániáját... Pont a fa ne tenné?
Ám a másik csak nem tágít a tűztől, és még az utolsó kis lángcsóvát is jó messzire tünteti el, egy laza fújással. Dennis egyből feje tetejére tolja szemüvegét, hogy tényleg lássa, hogy mit is tett a másik. Száját "szomorúan" lebiggyeszti, bár szemében látszik, hogy elkeseredettségnek valójában nyoma sincs.
- Jó kisfiú? Mintha csak a szomszéd mamit hallanám, kinek 2-3 perces "gyónás" után, még néhány, "de aztán mostan óta légyjófiú" szóáradatai lesznek.  – A fadarabot figyelte szavai közben, majd ahogy befejezte, Norinára emelte tekintetét. Igen... Egy lánnyal beszél, és most nem a legszebb dolgot mondta neki, s lehet megbántja ezzel a másikat. Pedig, nem szándékozott ezt tenni, de a lányok olyan furán vannak összerakva. Egyszóval, valahogy ellensúlyozni kell ballépését. Mert mégiscsak egy kedves valaki áll előtte.
Művészien lebiggyesztett ajkait, őszinte mosolyra húzza, hiszen... Mégiscsak meglepő és kedves a másik figyelmessége.
- Íjó, rendben igazad van. Szar helyzetben vagyok, pocsék most minden. De akkor is egy ilyen masszív fából, bűn nem kaparni egy négykerekűt, Nori.
Mosolyogva a lány mellé lépked, ezzel mutatva, hogy újra visszatérhetnének még a kellő távolságba, ettől a fura fűztől. Persze, Norina úgy tűnik ismeri már rendesen Dennist. Ezek a lányok! Komolyan! Előttük nem lehet titkolózni, vagy bármit is csinálni, mert mindig megtalálják az emberben azt a kis kibúvót.
Határozottan áll előtte, ellenvetést nem tűrő kéztartással. Félelmetes, akárcsak egy anyuka aki rajtakapta a fiát valami bűncselekményen. Igaz Bamnek, csak halvány emlékei vannak már az ilyesfajta szidásokról, mégsem tud nemet mondani.
- Na nemá’! – Kacagásba tör ki, bár hallatszik hangján a "nemakarom". – Az egyetlen olyan mugliizém is el akarod tőlem kabázni, amit végre sikerült úgy ide besunyelnom, hogy még nem vették el tőlem? – Hatalmas drámája közepén persze már nyúl is zsebébe, az öngyújtóért, avagy a mugliizéért. - Hát milyen lány vagy te! Gonosz! Én mondom, gon...
Ám Dennis mondata itt félbeszakad. Úgy tűnik, a Fúria el bírja viselni, ha valaki kis tűzzel fenyegesse, de azt, hogy mugmicsodával akarjon neki valamit is okozni, azt már egy varázsfa igazán zokon veszi. Így nem volt mit tennie, Dennis lábára aljas módon tekeredett rá egyik indája mivel már a magasba is emelte a srácot, hogy a földön csupán napszemüvege és öngyújtója maradhasson.
- Te aljas fa te! Ha baja lett a szemüvegemnek, esküszöm nem kíméllek, tényleg leégetlek! HALLOD FA?! HALLOD?!
S bár lehet a fa nem érti, mindenki más hallhatja úgy huszonöt méteres sugárban.

 Méterekre ül a Fúriafűztől, egyre csak figyelve a fának minden mozzanatát, vagy éppen csak "lélegzetvételét", míg agyában egyre csak kattognak az elmúlt hónapok dolgai.
 Megváltozott ez a hely, az egész iskola, az egész környék, a diákok, a tanárok. Igaz, már egy jó ideje megkezdődött a tanév, de Bamben csak most kezdenek értelmet nyerni ezek a szavak. Nehéz felfogású, vagy csak egyszerűen le van maradva? Őszintén szólva, egyik sem. Pusztán csak egyszerű elvonási tünetei hozzák ki belőle, hogy végre egyszer normálisan is elgondolkozzon dolgokon. Hiába minden erőfeszítése, minden taktikázása és álcázóbűbája, bizony igaza volt édesapjának, "ebben az évben nem lesz gördeszkázás a Roxfortban!". Bár való igaz, apja arra gondolt, hogy egyáltalán nem engedi vissza hőn szeretett félvér fiát, mégis Bam hajthatatlan volt. Muszáj volt jönnie. Bár kérdés, hogy amiért muszáj volt jönnie, az már nincs, akkor miért van még mindig itt?
- Felégetem ezt az átkozott fát.
Dünnyögi magában, még a kezében tartott fadarabon, megindul egy apró lángcsóva. Egyfajta gyakorlás, hogyha majd a nagy fához közelebb megy, akkor már teljesen tökéletes legyen cselekedete. Bár kérdés, kell-e, hiszen fel van már cukkolva ahhoz, hogy bármit leégessen. És miért pont a Fúriafűz? Kérem, egyenes arányosság, vagy szemet-szemért elv, vagy ami tetszik, de ha egyszer egy Salvation-től elveszik azt, ami az övé, ráadásul szeretett valamiről van szó, akkor bizony visszaadja. Nem kétszeresen, hanem arányosan, de visszaadja. És mi a legfontosabb ennek az iskolának? Hát persze, hogy ez a ki tudja hány éves fabigyó!
 Lassan feláll ültő helyéből, még az elszenesedett ágat lomhán maga mellé ejti. Napszemüvegét előkapja zsebéből, kényelmesen felpakolja, még sapkáját is kicsit mélyebben fejébe húzza.
- Milyen íjó, hogy még mindig tudom, hogyan kaparjalak gördeszka alakúra füzike.
Motyog újra magában, ami egy széles mosolyt ír arcára, és már indul is a fa felé, hogy legújabb Fúriafűzfából készült gördeszkáját elkészíthesse. Persze, csak a megmaradt részeiből, miket nem éget porrá.

*Na jó, ez a lány nagyon sok meglepetést képes okozni. Bam szeme kicsit elkerekedik a válasz gyanánt, hiszen még mindig nehéz felfognia, hogy Mia majdhogynem úgy viselkedik mint ő. Vagyis, pont hogy még "rosszabbul", hiszen még a fiúról nagyjából tudják merre van, addig Miáról nem. Némi elismerő fény villan Dennis szemében a válaszra, és egy hasonló beállítottságú mosoly is szétterül arcán. Nem a rossz lányokra bukik (meg nem is a jókra), ezt a jelet nem kell félreérteni. Egyszerűen hogyha valaki valami nem átlagosat csinál, pontosabban nem olyat amit tőle várnának, és "jó" irányba (mondjuk jelen esetbe nem a legjobb) meglepő, akkor bizony ilyen fények villannak a fiú vonásaiban.*
- Akkor úgy látom, szegény anyudnak nincs val'mi könnyű dolga veled, de hát... *Távolba mered* - Erre mondják azt a nagyon okosok, hogy ilyen az élet? Mondjuk szerintem nem kéne ennyire bonyolítani a dolgot, szó szó csak annyit mondok: ízííí! Aztán gó előre!
*És már botlik is Mia, és ezek a különös érzések mik annyira szaladgálnak benne. De lám, nem tarthat soká. Vagyis, pont hogy még mindig tart, de a csend ami mint melléktermék kíséri, nos az nem tart soká, az érzés meg csendben megbújik valahol, hogy néhány szónál, vagy mosolynál, vagy újra egy kis csendnél, majd megmarkolhassa Bam belsejét, hogy bizony ne leljen egy csepp nyugalmat se a srác. Persze, milyen dolog már ez? Mintha egy rossz filmbe lenne, csak ott mindig jön a Happy End, vagy a Happy valami, de itt meg?! Happynek tűnik minden, de a valódi Happy nem jön. Micsoda kicseszés már ne haragudjanak meg! Szóval hangok, amik végül szavakká lesznek majd értelmes mondatokká, magyarul beszélgetés folyik, és válaszolni kéne.*
- Szóval apud gyűjteménye? Hm... Különös az apák kamázzák a könyveket. Lehet hihetetlen de az enyém is gyűjt, mondjuk ő csak szakácskönyvet, és sosem tudom, hogy hova kabázza el őket, mióta egyszer megpróbáltam én is alkotni az egyikből. *Zavartan beletúr a hajába. Nem tudja kihagyni hogy ne mondja el, de úgy tesz mintha nagyon nem akarná megosztani. Nem tudja miért csinálja mindig ezt, hozzánőtt.* - Ha jó emlékszem leégett a konyha meg a nappali... Tűzoltókat kellett hívni, tudod azokat a mugli slagosokat. Nem mintha nem tudtuk volna apával eloltani de... *Visszafojtott kuncogás.* - Annyira röhögtünk, hogy nem tudtunk elmondani semmilyen ellen átkot. Na meg persze, különös módon vonzódom a tűzhöz, de akkor valamiért nem akart engedelmeskedni, vagyis... Pont hogy azt csinálta amit akartam... *Mentegetőző szemekkel rámered Miára.* - Nem direkt volt na!
*Nevetés szakadt fel belőle, ahogy próbálta még magát is hitegetni, hogy bizony tényleg nem direkt volt. Igaz még a "főzés" elején nem számított arra, hogy végül a fél házat megsüti, de mikor már oda jutott, hogy ég a konyhába a pult... Hát akkor már ne játszunk kicsibe. Közben megindulnak már a folyosókra, és még mindig nevetéstől ittas hangon kérdez a lánytól. Hiszen a mondatának egy része most nyert valódi értelmet fejében.*
- De miért akarta anyud eltüntetni a felét? Hiszen, van itt mindenféle cicoma, meg izé. Akkor már egy könyvtár igazán semmi. Iga' még előbb ki voltam akadva, de ahogy szétnézek itt. *Félősen körbepislog* - Nos már inkább azon gondolkozom, hol van az uszoda? Vagy netán saját bejárású Nílusotok van?!
*És ekkor még nem is gondolt arra, hogy bizony hamarosan meg is kapja a választ, hogy bizony van itt folyó, még ha nem is Nílus, de van.*
- Na ez már dúrva! A többiek nem fognak hinni nekem! Neked még talán, de nekem tutkó nem! Azta mindenit! Nílus a hátsó udvarban! A Sétháányóóóhn! Húúú... *Kicsit megcsóválja fejét, és az elmondottak alapján megpróbálja elképzelni a befagyott vízesést, meg a táj többi részét. Szép lehet. Megnyugtató és kellemes. Lehet kcisit hivalkodó egy olyan egyszerű ember szemében mint Bam, de mégis, talán ő is el lenne egy ilyen hátsó kertbe néha napján, egy befagyott vízesést bámulva. Persze ez szigorúan titkos, hogy Bamben néha szentimentális képzetek is keletkeznek.* - Holnapután?! Őő... *Zavartan forgatja fejét. Őszinte a zavara, most semmi játék nincs benne. Tényleg megijedt a szavaktól. Igaz a helyesbített mondat kifejezetten tetszett neki, de nagyon rémisztő volt számára az időtartam amit mondott neki Mia. Mondjuk, el tudna itt tölteni egy hetet is, hiszen elég jó a kiszolgálás, de... - Anyud mit fog szólni? Mennyire fog kibelezni? De figyelj ha a fejem tépi le, akkor arra kérlek, hogy majd a szobádba legyen már kitéve trófeának jó? Ígérem jó képet fogok vágni!
*Kis mosoly rajzolódik arcára, ahogy elképzelte magát trófeának, de aggodalma csak egyre nő. Különféle rémes kép játszódik le fejében, ahogyan Mia édesanyja szadista módon végez vele, a gyors haláltól, egészen a hosszú órákig tartó kínszenvedésekig. Ez még rosszabb attól is hogyha Minisztériumi hadvezérek ugranak ki a kályhájukból!
Ám hamarosan már egy nagy ajtó előtt állnak, mit egy hatalmas függöny övez. Eltátott szájjal mered a túlméretezett olvasó kuckóra, és sokáig nem tud megszólalni, sőt lábai is földbe gyökereznek.*
- T'od, eléggé ki lennék akadva most magamon, hogyha magamnál lennék, de mivel nem vagyok ezért csak annyit t'ok kinyögni, hogy én komolyan be akarok ide menni... *Lép egy párat* - jááá!!
*Szájtátás, mintha még életében nem látott volna ilyet. Mondjuk, egy házban, egy helyen együtt ennyi könyvet még tényleg nem látott. A legtöbb, az is csak két kisebb szekrénnyi könyv volt, és már azon nem tudott eligazodni. Hát még itt... Ezeket mind ABC sorrendbe rendezni... Egyáltalán úgy vannak rendezve? Vagy lehet valami más módon vannak felpakolva?*
- Hú, apud nagy gyűjtő lehetett. Van kedvenced? *Érdeklődik, saját tudtán kívül mozog a szája, miközben kíváncsi fények villannak szemében. Hiszen, még igencsak keveset tud a lányról, és ha mondjuk máskor szülinapi ajándékot venne neki, akkor lehet már mellé dob egy jó kis könyvet is. Na meg egy virágot...*

*Szemöldökei elismerően felszöknek Mia korántsem úrinős válaszán. Megszokta már ugyan, hogy egy laza, és kedves lánnyal van dolga, persze. De mióta ebbe a különös házba vannak, nos minden olyan... Más, és mindenre olyan Más reakciót várna. De vissza csak a szavakra. Köd előtte, köd utána? Hát, csak reménykedni tud benne, hogy a rendőrséget nem uszítják rájuk majd, vagy valmi mást. Mondjuk az FBI-t vagy a CIA-t. Vagy valahonnan valami még nagyobb szervezett bűnözőket kereső bandát. Elvégre, még mindig Miáról van szó, aki ebbe a hatalmas házban lakik, egy... Egy... Egy rémesen NEM kedves asszonnyal, akit valami oknál fogva az anyjának nevez, és kitudja mire képes ő, hogyha egy szem lánya eltűnik. És mindezért természetesen megint Bamet vennék elő, már megint az ő listájára írhatnának egy strigulát, mert hogy apja a drága semmibe nem segítene neki. Talán csak jól megfedné a rendőrök előtt, aztán meg mikor azok már nem figyelnek rá, akkor fetrengene a röhögéstől, miközben ujjal mutogatna az éppen bilincsre vert Bamre. Micsoda családi idill helyzet. Halvány mosoly íródik arcára... Persze nem édesapja vad hahotázó illúziója miatt, hanem... Mia... Pillanatok alatt küldi el a CIA összes fegyveresét, az FBI minden nyomozóját, a bilincset is mint egy léggömböt úgy pukkasztja ki Bam kezén. Ez az enyhe pír az arcán, annyira mesésre varázsolja, az amúgy is szép látványt. Érdeklődve, minden érzékelését a semmibe küldve figyeli a másikat. Nem tudja miért pirult el a lány, de hogy határozottan tetszik neki így, az is biztos. Ahogy erősebbet szorítanak kezén, ő is kicsit jobban odasimítja tenyerét, természetesen csak azért, hogy véletlenül se essen el a másik. És utána csak véletlenül felejti ott kezét, ugyanolyan határozott szorítással. Persze... Semmi köze ahhoz mindennek, hogy gyomra szinte összeszorult apró kicsi golyóvá, ahogyan a lány arcát meglátta. Persze... Ahhoz sincs semmi köze, hogy agyában már teljesen máshol jár, és nem csak a kezét fogja a lánynak, hanem egész derekát karolja, és úgy vezeti el valamerre, ahol csak ők ketten vannak, és senki más. Na meg már hogy is lenne ahhoz köze, hogy szíve úgy lüktet, mintha nemrég jött volna be egy keményebb gyakorlásról a pályán a haverokkal. Csoki színű szemek, kedves mosoly. Micsoda lány... És milyen szép... És beszól... És... Micsoda?! Hogy beszól?! Méghozzá milliméter közelségből. Bam sértődötten összehúzza szemét, de száján lévő mosoly bizony árulkodik, hogy ettől az érzéstől bizony még nagyon távol áll. Sőt! Lenyűgözi Mia talpraesettsége. Vagy, minek is lehet ezt nevezni. Bár... Kár hogy ilyet ő maga csak barátoknak mond... Szóval barát... Szíve kicsit megrezdül a folyamatos ütésekben, így a meglepetés, hogy egy könyvtár van itt, az csak néhány pillanatos fáziskéséssel jut el agyáig. Szemei elkerekednek, és úgy mered Miára, mintha azt mondta volna, hogy tegnap még fiú volt.*
- Te ne csináld már velem, hogy egy egész könyvtár is van még ebbe a házba! Én örülök, ha otthon megtalálok két könyvet valahol a padláson a többi mamaszagú lom között, nem hogy még egy egész könyvtáááár!! Na jó meg kell mutatnod! És... *Azért a beszólásról ne feledkezzünk meg. Újra morcos fej.* - Láttam már olyat, nem messze van a városunkba is. Igaz csak kívülről, de na! Meg aztán a suliba is láttam. Egyszer...
*Majd agyában tovább cikáznak a szavak a többi felsorolt szoba hallatán. Mia szobája furdalja még mindig a legjobban a kíváncsiságát, de ez a sok más hely. Egy pillanatra feledteti azt az egy helyet. Talán majd este visszatérnek oda, lehet úgy még szebb is. Meg... Hangulatosabb. Úristen már milyen badarságokon gondolkozik! Még hangulatosabb. Kicsit megrázza fejét, ami elég különösen hathat, most így a semmiből jövet, majd csodálkozó arcot mereszt a lányra megint.*
- Hogy mit mondtál? Sétáááány?! Mijé van olyan érzésem, hogy nem arra a hosszú bejárati útra gondolsz, amin végig kellett trappolnom?! *Kétségbeesésbe villan át meglepetése. Ezek egy egész erdőt rejtegetnek még itt ezen a hatalmas birtokon?!*

*Helyeslés jön feltételére. Őszintén szólva, valami olyasmit várt, hogy "várj megbeszélem anyummal", vagy "engedélyt kérek a legfelsőbb hatalmaktól", vagy valami más hasonló "húdefontos" dolgot képzelt még el. De nem! Ehelyett egyenes választ kapott, méghozzá, helyeslőt. Első dolga ilyenkor az embernek felfogni, hogy mit is mondtak neki, elmezgetni, hogy neme értett valamit félre. Aztán következik, az én mit is mondtam rész, hiszen lehet nem is ezt kérdezte, hanem mondjuk, hogy nincs e kedved megenni egy fagyit, vagy valami más hasonló és jelentéktelen dolgot. De nem, határozottan hozzájuk hívta el, mint feltételként, és határozottan erre jött a kellemes válasz, és... A még attól is kellemesebb ölelés. Hiába, Bam kedvelte az ilyen helyzetet. Valahogy mintha az a társadalmi útvesztő kettejük között ilyenkor megszűnne. Csak ők ketten vannak, és kiesik az a tény, hogy bizony egyikőjük nemesi család, nemesi sarjának, még nemesebb szemefénye, míg a másik, egy nemesi család, nem túl nemesi sarjának, egyik legnemtelenebb piszka a körme alatt. Hiába, nincs jó híre Dennisnek... És ahogy Mia édesanyját is elnézte. Nos sokkal jobban örült volna, hogyha egy kedves kinézetű, normálisan borotvált, öltönyös fószer ült volna most az asztalnál, és nem ő. Kérem. De ez az ölelés. Még ha Mia anyjának ezer szeme lett volna és minddel nézett volna oly könyörtelenül Bamre, e karok között nos az sem nagyon zavarná. Kár hogy csak néhány pillanat. Olyan kár, hogy ennyire rövid idő, és semmi több csak egy álmatag pillanat. De mi lenne ha megpróbálna többet kicsikarni belőle? Mikor a lány visszalibben székére, Bam keze azonnal támadásba lendül, és megragadja annak puha kezét. Elvégre, sokszor vezették már így, hogy megragadták kezét. Igaz... Ő maga mindig többet akart, és próbálta is a másik tudtára adni, de... Valamiért mindig visszafordult. Mi lenne ha újra neki futna, és. Ha még nem is konkrétan, de valahogy megpróbálná megmutatni, hogy nem csak egy gördeszkás hülye haver, hanem... Több.*
- Ja, hogyne már. De nem mehetnénk vissza a szobádba? Érdek'lne hogy miket dugdosol még ott!
*Na meg persze egy ajándék is pihen ott, amiről Bam már majdnem megfeledkezett, és jó lenne végre átadni a lánynak. Kíváncsi rá, hogy vajon fog e neki örülni, na meg persze. Ha már ajándék, akkor lehet ez is egy célzás nem? Mondjuk barátainak is ad ajándékot, de. Abban van valami más, mert azt nem ilyen körülményesen adják át, meg persze nem utazna le Honoluluba, hogyha tételezzük fel ott lakna Donor. De Mia messzebb volt... És érte leutazott. És még be is csomagolta... Tatta, mert jómaga nem tud valami szépen csomagolni. Lassan feláll, még mindig keze között tartva Mimi kezét. Óvatosan tartja, nem úgy ahogy eddig. Próbálkozzunk, na.*
- Vagy előbb nézzünk szét máshol? Van valami érdekes, izé itt amit nem ismerek?
*Nem igazán érdekli más hely, de lehet hogy a szobáját pont utoljára tartogatja. Vagy soha napjára... Mindegy, legyünk némiképp "udvariasak", már amennyire, ez Bamtől elvárható, és hagyjuk hogy vezessen a házigazda.*

* Virágok. Nők. Bam agya most érte el azt a részt, hogy hatalmas vörös betűkkel villog, hogy "TÚLTERHELÉS – KISÜLÉS" . Bár van valami a hasonlatban, hogy olyasmik a hölgyek mint a virágok, de azért van egy nyomós különbség közöttük. Ha egy lányon átmész gördeszkával az sikít! És ha egyszer is hall valaki egy lány sikítani, többet biztos hogy nem akar, ebből kifolyólag nem fog rajta átmenni gördeszkával. Ellentétben a virágokkal, akik meg sem mukkannak, csak reccsennek egyet a kerekek alatt. Szóra nyitja a száját Bam, hogy mindez levezetésének hangot is adjon, de aztán meggondolja magát. A végén még azt hiszi majd Hiel, meg aki hallja, hogy ő képes lenne bántani egy lányt. Pedig sohasem lenne képes lányokat bántani. Drága jó édesapja úgy belenevelte ezt az aranyszabályt, hogy valószínű saját kezét vágná le, ha ráemelné a gyengébbik nem valamelyik képviselőjére. Úgyhogy marad a bólogatás, és az elgondolkozott ábrázat, a virágokról, meg a lányokról.*
- Komolyan, már csak a körömlakkozást kéne felhozni témának, és teljes lesz a kép. Neked melyik lakk a kedvenced?
* Ábrázatára egy kedves mosolyt rajzol, és úgy várja a választ, mintha tényleg érdekelné. Szeret ilyenekkel szórakozni, nem tehet róla. Valami agybaja lehet, el kéne vinni orvoshoz. Áh! Inkább nézzük pozitívan a dolgot, majd a boncorvos megmondja.
Ám érdekes, hogy fenyegetésére nem igazán reagálnak, sőt! Bam arca megsemmisülté változik, és úgy mered a "húdeunom" Hiellre.*
- Most félelmetes akartam lenni tisztába vagy vele? * Összehúzza szemöldökét, és mutatóujjával megbökdösi az előtte állót. * - Félned kéne! Vagy... Vagy valami hasonló. Áh! * Lemondóan legyint, egyet majd nevetni kezd.* - Inkább akkor menjünk.
* És már be is rángatta a másikat a ruhaboltba ahol szinte néhány perc alatt elfoglalta a próbafülkék egyikét, ahova azonnal kedves megjegyzés érkezik. Még szerencse hogy a próbafülkében van, így nem látja a másik a szemforgatását, majd hangosan röhögve válaszol.*
- Pedig a szoknyát direkt neked választottam, azt hittem jó lesz rád. Nem úgy mint rám ez a gatya...
* Az utóbbit már igaz nem a kintinek szánta, de még mindig ugyanazzal a hangsúllyal mormolta. Majd telnek az idők. Néhány "ááá, húú, úhh, jáájj" után  elhangzik egy, "jee" és libben a próbafülke függönye és kilép rajta... Nos Bamnek nem igazán nevezhető valaki. Fekete csőfarmer díszelgett bő farmerja helyén, rikító neon zöld póló feszült rá, és egy fekete-fehér pöttyös kapucnis felsőt próbált összehúzni magán. Ez utóbbi valószínű női darab... *
- Te... Ez mellben szűk rám. Azt hittem ilyen csak a csajokkal fordulhat elő. * Majd még néhány perces sikertelen próbálkozás után közelebb lépked az egyik tükörhöz, és elkezd előtte forogni, méregetni magát. * - Te el nem tudom képzelni, hogy vannak olyanok akik ebben kényelmesen tudnak mozogni. Mibe fogadunk, hogy le se tudok benne ülni?! Hú, és még itt is...
* Fájdalmas fintor kerül arcára, miközben tenyerét ölére teszi, egyértelmű jelzésként, hogy befejezetlen mondatát mire is érti. Majd segély- és véleménykérő pillantásokkal mered a másikra, aki éppen kabátokat, meg hasonló dolgokat próbál. Értetlenül felszalad az egyik szemöldöke, és szó nélkül kérdezi a másiktól, hogy ugyan nyáron minek próbálgat téli cuccokat. Majd egy legyintéssel, és egy "ő tudja" gondolattal letudja a másikat. Miután Hiell, ha volt véleménye, és kifejtette neki azt, azután Bam újra eltűnik a függöny mögött. Újabb fura hangok, majd a függöny szinte letépődik a helyéről, és Bam úgy rohan a tükör elé, mintha tűzről pattant volna.*
- Na végre! Valami normális. Azt hiszem ezt meg is veszem. * Kicsit még forog a tükör előtt, hogy a vörös inget jobban szemügyre vehesse magán. Egy számmal biztos hogy nagyobb méret, de Bam az ilyen cuccokat kedveli, amik nem tapadnak túlzottan rá. Bár valamikor olyan ruhát vesz fel... Na jól van, ki érti ezt? Néhány pillanat múlva már a pénztárnál is áll, egy kis szatyorral a kezében. Úgy tűnik még Hiell nagyon elvan a maga kis újsütetű társaságával, ami azt vonja maga után hogy Bam unatkozni kezd. Nem kellet sokáig gondolkoznia, már meg is volt, mivel üti el az időt addig is. A kabátok mögé bújt el, és várt áldozatára, aki elég hamar megérkezett. Egy idősebb hölgy volt, aki minden bizonnyal férjének, vagy fiának keresett kabátot. Helyette egy Bamet talált, aki hatalmas kiáltással ugrott elő a felakasztott sokaságok közül. Hogy a hölgy nem kapott szívrohamot, az csak azon múlt, hogy biztosan bevette a napi gyógyszer adagját. Némi sóhajtozás, és "huligán" felkiáltás után, azonban a nevetéstől fuldokló Bamet már a bolt biztonsági őrei tessékelték ki az üzletből.*

* Nem is tudja mikor érezte magát ennyire feszülten utoljára. Még mikor kiskorába rossz fát tett a tűzre... Hú ez nem jó példa, mert állandóan azt csinálja. Na akkor mondjuk úgy, hogy valami olyat tett amit tényleg nem kellett volna, és akkor kapta a leszidást, nos akkor érezte talán magát így. De hát az olyan régen volt. Azóta szerencsére megúszott sok dolgot, és nem kellett semmiféle kellemetlenségbe ütköznie. Ám most. Itt van egy kúriában, egy ebédlőben, egy eléggé kiállhatatlan nőszeméllyel. Aki nem Mia természetesen. Persze ezt a lány orrára nem fogja kötni, hiszen... Azért mégsem mondhatja meg neki, hogy Ne haragudj de anyukád elviselhetetlen egy szerzemény, nem is tudom hogy állhatsz vele rokonságba. Bár mondjuk nem elsőre kéne neki sem ítélnie. Jó ítéljük másodikra... Nem lesz második! Nem akar másodikat! Már ezt a vacsora, uzsi vagy mit is alig várja hogy vége legyen. És lám, hamarosan már szabadulnak is. Pontosabban az édesanyuka tűnik el. Ahogy kiér, Bam felveszi azt az arcot amit eddig igyekezett minél jobban elrejteni a szemek elől, mert kitudja, neme akasztják fel mert hülye fejet vág... Szóval a világ legértetlenebb arccal bámul Miára, akinek arca már valami boldogságfélét sugárzott. Bamet mindez megnyugtatná, de most valahogy ez sem képes rá, pedig milyen szép lett újra Mimi... De marad az értetlen arc, amire már rémület is kezdett felkerekedni. Szóra nyitotta száját, de az első néhány sikertelen próbálkozás után úgy döntött inkább csendben marad, és megvárja, hogy a másik szólaljon meg. De amint meghallotta mit is mond Mimi, meg is bánja, hogy megvárta. Értetlen arca elkomorodik, és immáron már ő bámul az asztalterítőre. Hosszú sóhaj hagyja el torkát, miközben állához kapja kezét.*
- Bál...
* Ismétli meg, merő undorral a hangjában. Fantasztikusan eltalálta Mia! Tényleg rengeteg kedve van elkísérni egy bálba, ahol aztán majd egy csinos pohárkával a kezében, kisujját jó messze tartva tőle, kedvesen mosolyog, bólogat, helyesel hogy ő is mennyire örül a találkozásnak, és közben úgy tesz mintha nem hallaná a háta mögött összesúgó csilli-villi társaságnak "félvér, Salvation korcs", és ehhez hasonló szavait. Visszaemeli tekintetét a lányra, aki kérdőn, és némiképpen reménykedve várja helyeslő válaszát. Milyen kár, hogy ezt a reménykedős arcot, most el kell szomorítania. Mennyire rossz, hogy ezt a kedves, mosolygós lányt most meg kell bántania. *
- Eszem ágába sincs téged megbántani Mia. *Kezd bele tőle nem megszokott komoly hangnemében. Aztán folytatja. Vagyis... Folytatná. Itt van már a nyelve hegyén a folytatás. "De eszem ágába sincs még egyszer semmilyen bálizébe részt venni." Ám ezek valahogy nem tudnak kijönni a száján. Tekintetét újra elfordítja, és valahova a semmibe néz, miközben ujjaival végigszánkázik göndör haján, majd tarkóján lelnek megnyugvást.
- Jó... Jól van. Elkísérlek a bálba. De csak egy feltétellel!
* Arca még mindig komoly, ám szemeiben már látszik, hogy némiképpen megnyugvásra lelt fejében ez a téma. Feltételét azonban még meg kell osztania a másikkal, ezért teljesen felé fordul. *
- Ha a bál után eljössz hozzám.

*Tényleg ennyire súlyos lenne a helyzet Mia anyjával kapcsolatba, hogy szembe kell vele szállni? Mert lássuk be, Bam csak egy néhány pillanatra látta, abból meg nem szeretne nagyon ítélni. Hiszen annyiszor mondták már neki, hogy elsőre ne. De azért megmaradt neki a tekintet ahogy néztek rá, ám nem különösképpen zavarta. Megszokta már mondhatjuk úgy, hiszen elég sokan néznek rá ilyen szemekkel. A sok Goldly-Bloodly... Szóval a szavakra csak kacagva bólint, és csak később veszi észre milyen szemekkel is merednek rá. Micsoda színésznő ez a Mia. Ha nem tudná hogy aranyvérű, még azt hinné, hogy el akarja csábítani ezekkel a szemekkel. Kár hogy már sikerült... Szóval a játékba ő is belemegy, és egy kacsintással még megtoldja helyeslését.*
- Ha nem lennék fiú, most szerintem felkiálthatnék, hogy "Ő én hősöm"! * Valami szempilla rebegtetés félét próbál produkálni, bár inkább hasonlít valami fura, szemhéjizom rángatózáshoz. Nem igazán gyakorlott ebbe a mozdulatsorban, de úgy érzem ez egy fiú részéről megengedett. Pláne akkor ha ez a fiú Bam. Aztán meg az arisztokratai énjét próbálja előszedni ami nos... Még születése előtt kihalt belőle, elveszett az éterbe, vagy valami ilyesmi, de legalább jót szórakoznak egyszerűségén, és ez a szórakozás egészen az ebédlőig kitart, ami. Nos Miáék háza egy Opám méretű ház, egyszóval nem volt valami közel a helyiség. Ám mégis rövidnek tűnt az út.
Az ebédlő előtt mikor hirtelen abbahagyta Mia a nevetést, Bam arcára némi kétségbeesés ült. Na most vagy valami nagyon nem jó jön... Vagy valami nagyon rossz. Van különbség? Nos... Az előbbi talán jobb, fél fokkal. Vagy egy negyeddel. A neve említésére hátrahőköl egy kicsit. Mióta kell őt Dennisnek hívni? Még tulajdon apja is ritkán használja ezt a nevét, nemhogy egy barátja. De talán ami azután következik. Inas?! Hogy néz az ki? Meg... Mi folyik itt? Ám mire visszakérdezhetne, már haladnak is be a terembe. Hatalmas asztal, anyuka a fő ülésnél, húdefontos dolgokat csinálgat. Vidéki kislány Pesten szituáció következik, csak a kislány leváltották, meg persze némi színhely változás, úgyhogy ha nem gond, át is nevezném: Tahó gyerek kastélyban. Passzos név, főleg, hogy már az első lépését is majdhogynem elrontotta. Talán Mia arca miatt, ami annyira. Más lett. Némi értetlen pislogás megint, aztán, jön az a tipikus, körbebámészkodok. Lehet nem illik, de tüzetesen szemügyre veszi a helyet, fejét gondtalanul forgatja a helyiségben. Mire helyet foglalnak, talán sikerül a legtöbb elsőre felismerhetetlen cicoma mizériákat felismernie. De a sokk csak ezután következett Bam számára. Mikor az asztalra nézet... Nos ott nem a szokásosat találta... Vagyis, azt találta csak, kicsit többet mint kellett volna. Arcára a rémület ült ki. Most a négy villát meg három... Bocsánat az is négy! Szóval a négy kanalat is egyszerre kell használnia? De neki nincs annyi keze! Na jó, kezdjünk valamit magunkkal, vallja a Salvation elv. Nagyot nyel, majd az egyetlen olyan dologhoz nyúl, ami nos semmi rémületet nem keltett benne. Egy pohár víz. Szájához emeli, és már iszik is, amikor egyenesen nekiszegeznek egy kérdést. Nem sok kellett, hogy visszaköpje a pohárba, de helyette csak félrenyelt egy kicsit, és néhány Khm-Khm után válaszolt. *
- Igen. Asszem... *Suttogja mellé az utóbbit, mert ebben a hatalmas hercehurcában. Nos még a saját nevét is el tudná felejteni. Lassan lerakja a poharat. Úgy tűnik itt még ez is életveszélyes, úgyhogy nem próbálkozik többet ezzel a művelettel. Helyette. Nos enni kezd, némiképpen kopírozva Miát. Vagyis, amennyire tudja követni, hogy a lány mihez nyúl. Sosem volt jó ilyen mizékből Bam. Volt már bálon, nagy kastélyba, de ott nem volt szó ilyesmi étkezésről, és csak egy este volt. Annak is már 4 éve. Az újabb kérdésre legszívesebben már ugrott is volna fel az asztaltól, hogy eddig, és menekült volna valahova, ahol. Nos nincs ez a nő. Sem ez az egész hely. Se semmi. De helyette Mia válaszolt, és újra félelmetes infókkal tömték az agyát. Bál... Néhány sorral ezelőtt említettem, hogy volt már Bam bálon... De azt meséltem, mi lett a végkifejlete a dolognak? Egy rövid szócsata Chase unokatestvérével. Aztán egy hosszabb ökölvívás. Csak hápogni tudott a hirtelen jött infótól, de hamarosan rendezte arcát, amint mellette közölték azt amit eddig is tudott. Persze. Hogy is látna egy aranyvérű egy ilyen félizét mint ő szívesen? De még mindig azon van felakadva hogy BÁL! Az egész evés innentől kezdve ennek a fényében telt. Egy szó sem esett, semmi csak az evőeszközök csörögtek... Végül befejezték, és értetlenül, segélykérőn meredt Miára, hogy most mégis hogyan is kell ilyenkor egy asztaltól távozni? Már... Ha kell, és az anyuka nem akar valami más egyéb kellemetlent kérdezni... *