Lexi

Zavartan elkapta a tekintetét… Talán pont ezért is töltöttem vele annyi időt, kiszámíthatatlan, többnyire… Legtöbbször azt sem tudtam mi járhat éppen a fejében, s ez igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nem a megszokott sablonos arckifejezésbe futottam bele, mikor rá néztem. Nem, annál sokkal több rejlett hamvas bőre minden apró rezzenésében.
Mikor a kezemhez ért, megijedt. Fél tőlem, ez nyilvánvaló. Ám talán nem is igazán tőlem, inkább attól, amit érez irántam. Mindig olyan rideg és hűvös, mégis annyi tűz lakozik benne és azt a kevéske érzelmet, melyet kőszíve rejt, mind nekem adta. Én persze csak elhajítottam, emiatt pedig már rám sem néz. Hm… furcsa. Azt hittem, ha találkozunk, rögvest a karjaiba ugrik, de úgy látszik inkább kéreti magát. Mi másért fojtaná bánatát alkoholba, ha nem miattam?!
Mikor próbáltam megfékezni a féktelen italfogyasztásban, elvem beigazolódni látszott. Kezem selymes arcán pihent, s ő meg sem rezzent, de tudtam belül tűzijátékokat gyújt meg szíve. Ekkor viszont egész váratlanul a dolgok közepébe vágott, saját kecses ujjait az enyéimre helyezte. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán ismét visszatért az engem jellemző arckifejezés, hisz rájöttem, erre számítani lehetett, még az ital sem fojthatja el az irántam táplált vágyait.
Ahogy ott álltunk kéz a kézben (bár kissé szokatlan pozícióban) néhány kép villant be. Volt már, hogy egyikünk sem tudott aludni valamilyen furcsa jelenség folytán, s kisétáltunk a szabadba, s mikor ott csókoltam meg, mindig erre a pontra emelkedett a kezem. Tudtam, hogy azt várja néha legyek romantikus, nos tőlem többnyire ennyi telt, de persze nem lehetett rám panasza, még egy ilyen férfit nem talál magának.
Ahogyan a szellő belekapott kiengedett hajkoronájába, mézédes illata kényeztette orrom, egy másodpercre lehunytam a szemem is, hogy még jobban kiélvezhessem előkelő parfümje zamatát.
Ekkor pedig visszatért a valóságba, elhúzódott. Ebben a percben kiejtette kezéből az általa oly bőszen szorongatott flaskát, majd egy halovány hangerővel feltett röpke kérdés után lehajolt érte. Mielőtt még válaszoltam volna, avagy visszakérdezek, egy ügyetlen mozdulattal a föld felé tartott. Valószínűleg a sok alkohol ártott meg neki, mint említettem, nem igen bírja. Utolsó erejéből kezem után kapott, s szerencsére a helyzet magaslatán álltam. Jobbommal megragadtam felém nyújtott karját, s ballal pedig megtámasztottam hátát pár centire a föld felett. Úgy ragadtunk. Elmeredtem csillogó szemeibe, próbáltam kitalálni mire gondolhat most, de aztán feleszméltem… Valójában utáltam az ehhez hasonló helyzeteket, az egész akár egy vidám tündérmese, de én nem hittem bennük. Nincs olyan, hogy ’happy end’. Így ezzel a lendülettel el is kellett rontanom valamelyest a pillanat tökélyét.
-   Látod, megmondtam, hogy mára már elég lesz! Így részegen, ha rám veted magad, másnap majd kibújhatsz a felelősség alól, hogy csak az alkohol miatt volt! – szögeztem neki, de persze abban a helyzetben, ahogy jelenleg voltunk, még ez sem tűnt olyan udvariatlan megjegyzésnek, amilyen valójában volt.
-   Dohányzás és temérdek ital, nem gondoltam volna, hogy egy nap még züllöttebbé válsz, mint én… hm, ennek én lennék az oka valamilyen módon? – kérdezte kekeckedve, miközben ismét arra utalt, hogy Lexi hiányolja őt.

Csillagászat - mindenki
nagyrészt Lexinek

Az év legelső tanórája… Csillagászat. Sosem állt túl közel Aaron Westbrook szívéhez, de ha máshogy nézzük, mi az ami igen? Nem igen lelkesedett a felesleges tárgyak unalmas végkimeneteléért, az egész rendszer a diákok kínzására specializálódott. Ez az óra azonban kivételesen felkeltette az érdeklődését, ugyanis tudta, egy különleges személy is jelen lesz. Lexivel azóta nem beszéltek, mióta az a csók elcsattant a Déli kilátóban. Egész nyáron nem látta, csak a nőivel volt elfoglalva, halmozta az élvezeteket, de amint leoltotta a lámpát a szobában és nyugovóra tért, ajkain még érezte a lány selymes bőrének illatát. Őt is meglepte a dolog, s csak egy valamire volt képes következtetni, újra meg kell szereznie. Nem, a szerelem szó ki volt hagyva a szótárából, ahogyan a felesleges érzelembefektetés is, ő úgy vélte, csupán a lánnyal töltött éjszakák szükségeltetnek felhőtlen boldogságához. Vonzereje töretlen volt, így készült, hogy szép lassan meggyőzze őt egy nyitott kapcsolat előnyeiről. Persze először tökéletesen elbűvölőnek kellett feltűntetnie magát, így előre rá is készült a szerepre.

Felkelés után némi lustálkodást követően elkezdett öltözködni, hogy részt vegyen a Csillagászat tanórán. Nem kívánt elkésni, biztos akart benne lenni, hogy akad még hely Lexi mellett, így egy lépéssel máris előrébb járhatott volna.
Szép lassan megindult a magasan fekvő terem felé, életuntan ballagott a kihalt köveken. Hamarosan a meglehetősen meredek lépcsőhöz ért, komótosan felsétált rajta és lélekben felkészült, hogy minden bizonnyal Lexi már a teremben fog tartózkodni mire ő odaér…

Így is lett, belépett az ajtón, s rögvest megpillantotta azokat a meseszép, hullámos, mélybarna fürtöket. Nyelt egyet, majd elővette sármos arckifejezését, ám mielőtt megindult volna, még köszönt a többi ott jelen lévő diáknak, nehogy már bunkónak titulálják...

-   Helló! – vetette oda, majd megindult a lány felé.

Amint elért a célhoz, lehuppant mellé, figyelte ahogyan zavarba jött ettől a helyzettől, szemeit fürkészte, s mikor látta, hogy csak rá figyel, s tekintete megállapodott végre egy helyen, belekezdett…

-   Chanel No. 5 – mondta miközben beleszippantott a levegőbe – Még mindig a kedvencem…

Egyelőre úgy vélte, ez pont elég. Ha azt akarja, hogy vele töltsön egy éjszakát, akkor nem szabad túlságosan tepernie, hisz az feltűnő volna. Csak hozzá az ellenállhatatlan formáját, s meglátjuk mi lesz. Ám abban biztos volt, hogy ha Lexi csípős megjegyzéseihez folyamodik, akkor ő sem lesz rest, mert sosem hagyna ki egyetlen egy alkalmat sem, hogy felülkeredjen vele szemben szócsatában…

[Aznap]

Igen, azon egy cseppet sem lepődöm meg, hogy meghívást nyertem a Lumpsluck professzor által rendezett kis összejövetelre, hisz példás eredményeim s igen csodás családi hátterem nagyban befolyásolja az iskola szociális lépcsőfokain elfoglalt előkelő helyezésem. Azonban egy valami felettébb aggaszt: Cassandra. Természetesen „Miss Tökéletesség” is levélben értesülhetett a meghívásban és jelen lesz, ez biztos. Egy pillanatot sem szalasztana el, ha engem láthat. Hisz oly nyilvánvaló, hogy sosem lesz túl rajtam! Rajtam egyszerűen nem lehet túllenni! Angelus tanításai jól a fejembe vésődtek, és a célom hogy egy nap túl is szárnyaljam. Így hát nincs időm holmi diák fruskákkal hetyegni mikor az idő hatalom… Temérdek elcsábítandó lány várakozik odakint a nagyvilágban és csak rám várnak. Ugyan miért is hiszi avagy hitte azt Lexi, hogy Ő más? Csak egy a sok közül…
Igen mindig ezzel hitegetem magam és amikor a szakítás után ismét találkoztam vele a kilátóban… Bevallom történt valami, de már vége! Kiöltem magamból még a puszta gondolatot is, hogy újrakezdeném vele. Azóta már jópár lányon túlestem és némileg hozzájárult a felejtéshez. Az első eset, az első nőszemély akit kénytelen vagyok kiverni onnan belülről egyszer s mindenkorra. Mivel azonban erős egyéniség vagyok ez gyerekjáték s nem fogok elgyengülni puszta látványától. Hisz nem ő maga hiányzik, áh dehogy! Csupán fizikálisan kiváló kielégítőeszköznek számított, s ezért vágyódom újra legalább egy csókja után… de nem!
A klub biztosan tele lesz majd szebbnél szebb szingli hölgyekkel, kiket szórakoztathatok nemesi származásuk ellenében szóval Lexi jelenléte fel sem fog tűnni! Vaaagy… esetleg pont hogy megértethetném vele mennyire imád még, s minden bájolgást a szeme előtt fogok véghezvinni. Igen, tökéletes!

Egy elegáns gúnyát húztam magamra, s a fekete szín kihangsúlyozta szikrázó mélybarna tekintetem, melytől bomlanak utánam a nők. Ilyen adottságokkal sosem esett nehezemre a hódítás, de ezen az estén a szokásosnál is jobban szeretnék sziporkázni… Cassandra megérdemli a páholyt a műsor közben…


[A teremben]

Lassú léptekkel közelítem meg az ajtót, mígnem előtte állok. Már elkéstem, ez biztos, a professzor valószínűleg már bent tartózkodik. Nem érdekel! Egy cseppet sem… Körbetekintek, ha gyanúm beigazolódott akkor egy elnézést odalökök Lumpslucknak és a helyemre evickélek. Fogalmam sincs merre lehet ez a bűvös szék, de hamar ráakadok. Természetesen a karma hatalmában tart, véleményem szerint véletlenek nem léteznek. Ennek fényében a helyem természetesen két gyönyörű lány között található és azt hiszem nyilvánvaló az egyik kiléte… Cassandra Waldgrave! Nem probléma, csak neki lesz az, hisz a másik oldalamon ülő leányzónak jó este ígérkezik…
Helyet foglalok, s Lexinek még csak a szemébe sem nézek, ha nem szól hozzám Ő. A másik irányba fordulok, s bemutatkozok a számomra ismeretlen hölgynek.
- Szervusz, Aaron Lionel Westbrook! Kegyedben kit tisztelhetek? – kezdtem a szerep felöltésével, s közben Cassandra minden egyes édes szavam hallja. A szokásosnál is nyájasabb vagyok, elővillantom tökéletes mosolyom, s várom a kívánt eredmény bekövetkeztét.
Mivel egyáltalán nem egy bányarémről van szó, így talán még élvezhetem is az estét a két lány társaságában. Egyik irányból csillogó szemek, másikból szúrós pillantások… Kíváncsi vagyok Lexi mennyire szeretne most a karjaim közt álmodozni és a jövőnket tervezgetni, mint régen…

Ugyan, engem csak alkohol mellett lehet kibírni? Na ne etessen ezzel! Annyi kényeztetéssel láttam el, melyet egy férfi sem tudna ugyanúgy megadni neki. Örülhet, hogy így is megkapta a „barátnő” jelzőt egy ideig és nem pedig az „egy áldozat a sok közül” szerepet osztottam rá. Persze neki soha semmi nem elég! Jó hogy nem már rögvest nevezzem szívemnek és vegyem feleségül. Még csak az kéne…

- Hatásos, nem hatásos, én csak egy dolgot figyelek… miért nem nézel a szemembe? Talán beléd látnék, mint oly sokszor és kiolvasnám a vágyódást irántam íriszeidből? – kérdeztem ismét gonoszkodóan, de halálosan komolyan gondoltam minden egyes kiejtett szót.

Véleményem szerint tényleg csak azért fordult a táj felé, hogy ne kelljen szenvednie a gúnyolódásomtól, melyet azért kapna, mert látnám rajta, hogy még mindig reménytelenül szerelmes belém. Ez az eshetőség egyáltalán nem volt kizárt, sőt! Mi másért kerüli tekintetem?
A rekordokat illetően… mintha elmélyedt volna pár másodpercig gondolataiba. Vajon min jár az esze? Nyilván azon, amire számítok. A titkos listán. Okos lány, voltaképp ez is egy ok amiért szerettem… öhm… vele lenni! Eddig senkinek nem jutott eszébe ilyen feltételezés, hogy vezetném a megdöntött csajok névsorát, de ő persze rögvest rájött. Sikerült elhitetnem vele anno az ellenkezőjét, de biztosan sejt valamit. Vagy csak érdekli a hozzá tartozó megjegyzés! Megértem… a helyébe én is égnék a vágytól, hogy láthassam!

- Megcsaltalak? Na ne mondd azt, hogy a második velem töltött nap után nem sejtetted, hogy egyszer ilyesmire vetemedem majd?! Vagy talán tényleg ilyen naiv lettél volna? Csak nem vakított el a szerelem? – kérdeztem félmosolyra húzva számat.

Nem gondoltam komolyan, hogy belém volt zúgva teljesen, de majd ő elmondja mi az igazság. Én meg csak hadd vigyorogjak magamban odabent…
Ekkor pedig a szemembe nézett. Nem akartam elhinni azt, amit láttam. Könnyek? Komolyan sírni fog? Na ne… Ügyesen próbálta leplezni fájdalmas érzelmeit, de sosem járhatott túl az eszemen. Talán úgy véli érzéketlen bunkó vagyok és nem figyelek fel erre az „aprócska” tényre, de nagyon is izgat! Ugyan miért lábadt könnybe a szeme? Miattam? Talán kicsit vissza kéne fognom magam, nem tudtam hogy ilyen rosszul érinti majd a szakítás téma. De akkor… tényleg… szerelmes belém? Megáll az eszem…

- Ugyan, nálam jobbat keresve sem találsz és ezzel te is tisztában vagy Lexi! Az alkalom utáni kielégült mosolyaid támasztják alá szavaimat… - magyaráztam, mert nekem is van önbecsülésem, nem is kicsi! Nehogy elkezdje bemesélni nekem, hogy van aki jobb teljesítményt nyújtott, mint én!

És ekkor idenyújtja a flaskát? Gyönyörű mélybarna íriszei csillognak, talán még mindig a könnyektől. Nem fogom tovább szapulni, egy nőt sem akarok bántó szavakkal megsiratni! Azzal, hogy otthagyom őket… inkább! De hogy lássam a szenvedésüket… azt már nem! Egy ideig nem felelek, így ismét kortyol egyet a kiváló minőségű whiskeyből, majd lehelyezi a párkányra. Kezét mellé pakolja, s egy pillanatra az enyémhez ér. Rövid ideig melegség járja át a testem, ránézek de ő már rögtön el is kapja bal karját és zsebébe dugja. Fél tőlem?

- Szerintem elég lesz mára… - állapítottam meg mikro ismét italába kortyolt.

Nem bírja a legjobban az alkoholt és innen nem tudom majd lecipelni részegen. Miattam nem kell fáradni a józanság elkerülésével! Jobb kezem bársonyos arcára helyezem miközben csillogó ellenállhatatlan szempárommal arra ösztönzöm, hogy hallgasson rám és hagyja abba, mert butaság amit művel. Nem tudom meddig kellene orcáján pihentetnem ujjaim, így várom hogy ő parancsoljon „megálljt” ha akarja. Biztosan! Olyan makacs! Persze attól, hogy nem akarom, hogy a sárga földig igya magát még nem érzek iránta semmit, csupán megakadályozom, hogy kárt tegyen magában!

Miért tűnik olyan másnak a szakítás után? Miért nem látom a szemeiben a vágyat IRÁNTAM? Úgy hittem esedezni fog majd azért, hogy visszafogadjam s én majd akkor jól az arcába nevetek. De nem így történt, közel sem! Biztos, hogy istenít még valahol ott legbelül, de régen nem volt ennyi önuralma. Most annyira másnak tűnik… a francba is!
Mindegy naponta nők tömegei kényeztetnek, miért is foglalkoznék csupán ezzel az eggyel? Igen, voltak csodás perceink mikor a gyönyörtől elalélva feküdtünk egymás mellett, s hullámos hajkoronájának rakoncátlan tincseit csavargattam ujjam köré. Az ilyen nyugodt percekért képes lettem volna tűzbe tenni a kezem, de neki nem volt elég ennyi. Több kellett, mindig csakis én, már a végén beszélni sem beszélhettem senkivel a jelenlétében, mert rögtön féltékenységi jelenetet rendezett!

Csendes, nem nagyon reagál az általam feltett kérdésekre. Az előbbi megmozdulása felettébb szíven ütött, úgy éreztem elgyengültem és nem tudom tartani magam a „tervhez” miszerint az őrületbe kergetem és nem engedek tökéletes ajkai csábításának. Ha viszont abban a percben megcsókol… nem toltam volna el magamtól. Azonban arcizmaimnak hamar megálljt parancsoltam miután visszatért a párkányra és el is tüntettem róla a vágyakozást tűzvörösre rúzsozott szája iránt. Nem lehet! Nem is akarom! Egy szeszélyes hibbant tyúk! Minek nekem egy ilyen púp a hátamra?

Hogy van-e pasija? Nyilván nincs! Ismerem, túlságosan is jól! Ha lenne valami felső tízezerbeli udvarlója már rég elkezdett volna hencegni vele, hogy ezzel is felidegeljen, de nem tette! Azért, hogy ne akadjak ki? Áh dehogy! Nincs mivel felvágnia! Míg én minden áldott nap más-más nők kényeztetését élvezem, ő magányosan tesped az iskolapadban és utánam epekedik, hogy egyszer majd kopogok az ajtaján és a nyakamba borulhat ismét.

- Áh szóval nincs! Rövidebben is megfogalmazhattad volna, értek én a burkolt szavakból is. Szóval még mindig reménykedsz abban, hogy mi ketten ismét…? – kérdeztem tőle gonoszkodva, ezzel is tovább hergelve.

Utáltam ha ordibált és veszekedett velem, de amikor dühös volt akkor még bájosabbnak tűnt, mint egyébként. Vörös ajkait lebiggyesztette, szemei smaragdként csillogtak, szinte láttam bennük a lángokat… ilyenkor heves volt és határozott, élvezetes látványt nyújtott… mind régen, mind most!

- Miféle rekordra gondolsz? A nőknél már nem is számolom hol járok… hisz tudod, hogy sosem fektettem érzelmet ezekbe az afférokba. Vannak… szükségleteim. Sajnos a szívemet pedig hóbörtön övezi, nincs mit tenni!

Vagy talán mégis felolvadt már egyszer? Nem tudom. Nem tudom mikor mi történik velem odabent és nem tudom miért repked ezernyi pillangó a gyomromban. Érzem ahogy az arcom kissé elsápad, épp egy árnyalattal lesz fakóbb. Nem vagyok a legjobb állapotban, miért gyötör ez a rohadt hasam? Talán összeettem valamit!

- Ugyan miért viselkedsz így? Mondd, hogy nem voltam jó szerető… - szegezem neki a feladatot, remélem hogy szívből válaszol és az igazat mondja. Ha hazudik, úgyis észreveszem! Ismerem már, mint a rossz pénzt!

Igen, a szakítás cseppet sem viselt meg, sőt. Aznap fellélegeztem, visszanyertem a szabadságérzetem, nem zsarnokoskodtak többé felettem. De mégis… most hogy itt állunk egymás mellett a kilátó rejtekében olyan nosztalgikus hangulatom támad. És nem az óriási viták és kiabálások ötlenek eszembe, hanem azok a pillanatok amikor idefent álldogáltunk kéz a kézben, néma csöndben és csak bámultunk kifelé a fejünkből. Úgy tekintettünk le a világra, mintha uralkodók volnánk, egy felettük lévő színvonal. Ugyanolyan hiú volt mint én, ezzel kapcsolatos gondolataink mindig kiegészítették egymást. De most mikről ábrándozom itt? Hisz az imént mondtam, hogy örülök a szakításnak. Meggárgyultam… Vagy…
Nem tudod mid van, amíg el nem veszíted…

- Követlek? Hiszen az imént említettem, hogy folyton folyvást itt bagózok! – emeltem fel egy csöppnyit a hangerőt, mert felháborodva tapasztaltam feltételezéseit – Ugyan miért járnak pont a te nyomodban? Hisz ha szórakozni támad kedvem hidd el, hogy van aki eleget tesz…

Úgy láttam jobb abbahagyni a téma feszegetését, mert egyre idegesebbé válik. Ez még nem is volna gond, de már én is kezdek az lenni. Azonban a nyugalmat és a harmóniát szeretem, így jobb ha tényleg ejtjük a témát.
Nők? Áldozatok? Nem értette meg, amit az imént mondtam… Nekem egy kutya a kettő. Hisz a másik nem erre teremtetett, a férfiak számára! Hisz Isten is először Ádámot hozta létre a föld porából, neki adta a Paradicsomot, hogy kedvére tegyen ott bármit. Neki viszont hiányzott valami… és csak így keletkezett a nő!
Most azonban jártatnom kell az agyam, hogy valami frappáns választ adjak. Tudom mit vár, nem vagyok hülye! Mindig is úgy gondolta, hogy az összes eddigi kapcsolatom felett áll, ő számomra az igazi… Nos még jó, hogy ő mindig jobban tudta mit érzek, mindig kioktatott efelől, én meg feladtam, hogy vitatkozzak vele!

- Nos áldozatok leginkább akikkel egy éjszakát töltök, nők akik ennél szerencsésebbek… - elégítettem ki kíváncsiságát, s felvillantottam sármos mosolyom, hogy értse melyik kategóriába szántam és értékelje, hogy a történtek után nem alacsonyítom le!

És az imént elhangzottak mit sem számítottak, mert az egyik mondatomon ismét felkapta a vizet. Szeszélyes egy lány… Miért köpném be? Olyan naiv. Nem érti, hogy mit minek szán az ember! Áh, úgy látom mégis jobb hogy vége… már nincs kétségem felőle!

- Higgadj már le… - vetettem oda hűvösen – Mindent túlkombinálsz…

Talán érezhette, hogy egy fokkal levertebb lettem, mert ismét kezdett kibontakozni az az énje, mely mindig az agyamra ment! Próbáltam koncentrálni a csodás percekre, de ilyen körülmények között… azok elhalványulnak!

És akkor ismét meglep. Biztosan akar még tőlem valamit, mely kéjjel telt szemei ezt sugározzák át belém. Sosem volt képes irányítani íriszei csillogását, bármilyen érzelmet képes voltam leolvasni róla. Közel lép… egészen közel. Vörösen izzó ajkai hívogatóan merednek felém. Lábaim földbe gyökereznek, már megint az a vacak gyomrom! Ismét hányinger kerülget, számomra ismeretlen okból kifolyólag. Már majdnem engedek a kísértésnek mikor hirtelen visszahátrál és ital után nyúl. Túlzásba viszi… Újból cigarettára gyújt, de ezúttal már én is követem példáját, elvégre ezért jöttem ide, s maradtam. Előhúzom jobb zsebemből gravírozott öngyújtóm… a francba!!! Amilyen gyorsan csak tudom visszacsúsztatom… Ez volt a kedvenc darabom, de Tőle kaptam, az egyik születésnapomra! Én idióta, most mit hihet?! Egy másik után kotoszgálok, majd miután ráleltem meggyújtok vele egy nikotinrudat. Visszacsúsztatom zsebembe az imént használt öngyújtót és a szívásokból létrejövő hamut Lexihez hasonlóan a mélybe pergetem. Ő a párkányon ül, én pedig mellette állok, de példáját követve felpattanok mellé.

- Van pasid? – szegezem neki a kérdést kertelés nélkül.

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy „Van olyan férfi, aki megdobogtatja a szíved?” azonban ez nagyon hülyén hangzik, így az egyszerűbb szóhasználat mellett döntöttem. Vajon belepirul? Ahogy őt ismerem: igen! Főleg, hogy rásegítésképp még egy sármos pillantást is intézek felé!

Ahogy meglátom a lányt az egész jelenet lepereg előttem… újból! Nem ráztak meg túlzottan a történtek, de mégis. Valami megindult bennem. Már megint elkap a hányinger? Istenem, nem hiszem el hogy úgy megutáltam, hogy görcsbe rándul tőle a gyomrom mintha ostoba pillangók röpdösnének benne. Gyűlölöm ezt a vacak érzést, remélem ha végre lejutok innen abbamarad! Vagy beszerzek egy molyirtót…
Csak úgy odasétált hozzám… én megcsókoltam, de mikor a szemeibe néztem csak kihaltságot fedeztem fel bennük. Szája lefelé görbült, s kétségbeesett pillantásokkal illetett. Aztán elfordult, vett egy mély levegőt és ismét erősnek s határozottnak tűnt. Elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy dobjon! Csupán azért a néhány afférért… Nekem lételemem a hárem, ez alól ő sem volt kivétel. És nem is lesz! Ami elmúlt az elmúlt, már cseppet sem jövök tőle lázba! Mint régen… emlékszem egy puszta pillantással is meg tudott babonázni és máris a mosdó felé araszoltunk egymás karjaiba borulva, heves csókok közepette… Sosem panaszkodtam rá etéren. Talán csak ezért voltam vele! Talán…
A lényeg az, hogy végre kivertem a fejemből és erre ismét megjelenik. Túl tökéletes, ez a probléma. Ahogyan a lágy szellő belekap fényes, dús, enyhén hullámos sötétbarna hajkoronájába és felém fújja mézédes illatát… ahogyan formás testére ráfeszül a legújabb felső tízezerbeli divatkollekció legújabb darabja… ahogyan mélybarna íriszei oly módon csillognak, hogy mindjárt tűz övezi majd a kilátót… Gyönyörű és csábító, még mindig. Tiltott gyümölcsnek is számít, mind kényessége, mind családi háttere miatt. Bár sosem kérdeztem tőle, hogy én voltam-e az első aki megkaphatta… Áh biztos nem, már olyan kiváló teljesítményt nyújtott számomra megismerkedésünkkor is… sosem felejtem el.
Igen, nem fogom letagadni, hogy jó volt vele, de mivel a „fényes kapcsolat” alkotóelemei a szex és a veszekedés voltak… Az előbbi nem érte meg ennyire! Mindketten jobban jártunk így, én pedig megszabadultam egy idegesítő perszónától! Kinek hiányzik a visítozása?

- Óh édesem, már hiányoztak a csípős megjegyzéseid. Te vagy az egyetlen kifinomult nő, akinek ilyen alpári modora van! – vágtam vissza, úgy hogy egy arcizmom sem mozdult el helyéről, komor voltam és lényegre törő.

Még hogy elkerült? Na ne nevettessen. Egy csókért cserébe az egyik szobatársából kiszedtem, hogy hogyan reagálta le a szakítást. Egész héten úgy viselkedett akár egy zombi és éjszaka mikor már úgy hitte mindenki mélyen alszik sírásba fogott, s közben arcát párnájába temette. Szóval ennyire volna túl rajtam?

- Elmenni? A kedvenc helyemről. Abból nem eszel! Mellesleg tudom, hogy titokban mennyire vágysz rá hogy láthass, hát megszerzem neked ezt az örömöt! De másra ne számíts, már vannak új „áldozataim”! – meséltem el, s tudtam egyáltalán nem vágyik arra hogy végighallgassa felvágásom, de direkt hergeltem.

 Még az is jól állt neki, ha mérges… De nem, cseppet sem izgat milyen jól néz ki! A többi hódolóm is eléggé csinos és nem terrorizálnak naphosszat! Maradni maradtam, nem érdekelt. Talán még el is tudok szórakozni azon ahogy egyre csak begurul. Nekitámaszkodtam a kilátó szélének, s így pont mellette álltam. Ráemeltem tekintetem, épp hamut szórt a mélybe s mélyen elgondolkozott, úgy véltem jobb nem zavarni pár másodpercig, majd rákezdtem…

- Enyje-bejnye! Apuci tudja, hogy a kicsi lánya milyen tiltott szenvedélyeknek hódol? – mondtam gunyoros hangnemben – De tudod jól áll a kezedben… - mondtam sármos mosolyom keretében, s tökéletes fogsorom is kivillantottam.

Nem mondhatja, hogy bunkó vagyok. Én megtettem a várva várt bókot. Tudom, hogy titkon azt reméli még mindig szeretem őt. Ugyan, sose szerettem igazán… SENKIT!
Lássuk erre mit lép!

Igen, azért ahhoz szoktam érteni, hogy megítéljem milyen hatást is keltettem elsőre egy nőben. Itt? Teljes siker. Eddig legalábbis. Nagyszerű külső adottságaim talán hozzásegíthetnek a sikerhez, melyet el kívánok érni, hogy úgy térhessek nyugovóra: ma is érdemes volt felkelni! Erre megvan az esély hisz Veronica mélázó tekintettel réved izmos felső testemre és csillogó íriszeimbe. Mikor ráeszmél akaratlanul végrehajtott cselekvésére gyorsan elfordítja tekintetét, s szép szempárja ezúttal nem énrám réved. Nem baj édesem, küzdj amíg csak tudsz, szeretem a kihívásokat… és te pontosan annak tűnsz!

- Igen, az érintetlen természet bámulása gyakran rám is pozitív hatást gyakorol. Csak a zöldellő fák is lehengerlő élményt nyújtanak, egyszerűen leírhatatlan. Már sokszor az is megfordult a fejemben, hogy talán versbe kéne foglalni e pompázatos látványt, mely az ide settenkedő diákok szeme elé tárul! – fejtette ki művészi előadásmódján Aaron, hogy minél jobban lenyűgözhesse kiszemeltjét.

Ilyen csodálatos alakítást már rég nyújtottam. A jelek szerint ez a lány a legköltőibb énemet hozza ki belőlem. Szinte azt sem tudtam, hogy képes vagyok efféle fület gyönyörködtető ódákat zengeni a mesés nyári tájról, mely ezekben a pillanatokban tárul elénk.
Amint látom máris elvarázsolódott, vagy tőlem vagy mástól… A lényegen nem változtat, egyre jobban kezdi felkelteni érdeklődésemet. Ez az ártatlan külső, a kedves szavak, a naivitás… a belőle áradó tisztaság. Igen amikor Cassandra társaságát „élvezem” akkor inkább töröm az agyam mikor jön a beszélgetés azon része hol lehord engem mindennek…

- Hm, semmiség. Tudod mindig is figyelmet fordítottam… - pár centivel közelebb hajtom fejem, hogy ámulatba ejtsem s a várt csók helyett csupán egy e pillanatban letépett virágot nyújtok át neki, s huncut mosoly ül ki arcomra - … a különlegességekre! Sosem kedveltem az átlagot, s a te ritka neved is szerintem gyönyörűen cseng Nica-ként… - fűzöm hozzá, mintha egy professzor volnék ki előadást tart, de mégis megvolt bennem ismét a szokásos báj, mely szavaim kísérte.

Zavarban van ez nem vitás, de nem fogom felfedni előtte a titkot, mely abban áll hogy tisztában vagyok a benne lezajló folyamatokkal. Tipikus, minden nő így reagál ellenállhatatlan csábításomra. De hát ezt is várom el, ha kirína a sorból talán nem is küszködnék annyira meghódításával. Hisz aki első látásra szeret belém és csak utána próbálja agát győzködni ennek helytelenségéről azok az én „prédáim”.
Heves, ez tetszik. Hiába ég legbelül szíve vakító tüzében, kívül mégis próbál higgadt és közömbös lenni. Tegye csak… amíg képes rá…

- Nem is szeretem különösebben az elveszett lányokat… - fűzöm hozzá röviden, majd ismét kivillantom tökéletes fogsorom – Nyüzsgő élet, na igen. Nap, mint nap részem van benne. Bár ahogy elnézlek annak az álmodozóbb típusnak tűnsz ezután a pár mondat után… az imént is elmélyültél egy kissé… min járt az eszed? – kérdezem incselkedve. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy körülöttem forogtak gondolatai ahogyan minden másodpercben, de kíváncsi vagyok mivel áll elő tagadásképp.

Ekkor egy kis vizet spriccol felém, de csak gyengéden. Nem mondom, hogy nem tetszik csak hogy is fogalmazzak… szokatlan! Vagyis… váratlan is egyben. Nem gondoltam volna, hogy Nica ilyen rövid idő alatt így képes lesz elengednie magát, de sikerült. Talán tényleg ekkora hatással voltam rá az elmúlt percekben? Hmm… előre várom mi lesz később munkám végeztével!
Visszajelzésképp elmosolyodom, s íriszei csillogásából úgy ítélem némi választ vár ezen kívül is. Nem kedvelem túlzottan az efféle „játékokat” mint a víz, de miatta talán megéri legalább megérintenem a kristálytiszta folyadékot. Mutató ujjammal belenyúlok, majd enyhén nedvessé válása után végigsimítok vele Nica homlokától az orra hegyéig, majd visszahúzom kezem. Némi gyerekesség még belefér a pakliba, ha neki ez kell… én megadom.

Nyugodalmas léptekkel ballagok a klubhelység felől a kilátóba. Mindig jól esik egy kis szusszanás két csaj között, bár mostanában nem pörögnek túlzottan az események. Mióta szakítottam Cassandrával sokkal felszabadultabbnak érzem magam, tudom hogy senki sem szabja meg nekem mikor kivel legyek és meddig! Igaz! Azonban valahol mégis olyan fura érzés kavarog a gyomromban, ha neve említést nyer gondolataimban. Hm… valószínűleg a lappangó hányinger tör rám, mert az a nő egy vérszívó volt! Nem hagyott nekem egy nyugodt percet sem, most sokkal lazább vagyok… úgy is mondhatnám, hogy kiszöktem a póráz szorításából. Igaz Lexi volt az első akivel több, mint egy hónapot voltam együtt, de eddig az összes hivatalos csajomat csaltam a kapcsolatunk alatt. Ő is ettől sokallt be, én meg tőle és a folytonos parancsolgatásától! Elvégre fiatal vagyok, jóképű és bomlanak utánam a nők… ez olyan borzasztó? Neki igen, én meg nem ellenkeztem amikor odajött hozzám, hogy vagy hűséges leszek hozzá a továbbiakban vagy szakít velem! Nos, így történt a rövid ideig tartó románc. Már jópár hete nem is futottam össze vele, körülbelül a kapcsolatunk vége óta! Lehet, hogy bujkál? Hm… nekem 8!
Lassú léptekkel felbicegek a hosszú csigalépcsőn a déli kilátóba. Mielőtt bárki is félreértené a helyzetet, nem a csodás tájra vagyok kíváncsi! Csupán el akarom kerülni a tanárok szörnyülködő pillantásait és óvó szavait, így úgy véltem az lesz a legjobb ha idefent füstölgök egy órán át az Angelustól kapott cigarettákkal! Mostanában sok a stressz, a vizsgák, a beadandók, a nők… kell egy kis lazítás mikor egyedül ácsorgok egy semleges helyen… egyedül! Senki sem zavar, nyugodt légkör ölel át és a lágy szellők bizsergetik enyhén borostás arcom. Igen, tökéletes kikapcsolódás.
Már készítettem is a gyújtót amint felértem, de ekkor megdöbbenve tapasztaltam a napom tönkretételét. Emlegetett szamár… Nem más állt a messzi távolt bámulva a kilátó szélénél, mint az én „drága” Cassandra Waldegravem! Minő csodás meglepetés… Máris pocsék délután elé nézek… Mit keres itt egyáltalán? Csak azt ne mondja, hogy így szereti a csörgedező kis patakokat szemügyre venni. Ezt az olcsó szöveget nem fogom bevenni. Remélem, hogy nyomós oka van ittlétének különben nem leszek tapintatos!
- Lexi… - kis sóhajtás hagyta el számat, majd folytattam miután már rám figyelt – Mi szél hozott a kedvenc cigarettázó helyemre? – vontam kérdőre.
Nem voltam túl jó kedvemben a jelenléte miatt és már megint elfogott az a vacak hányinger! Vagy bármi is az a kavargó érzés a gyomromban, de idegesít és bosszússágra késztet. Nem kellemes, az tuti!
- Nem gondoltam volna, hogy eddig süllyedsz? Már követsz is? Ennyire hiányoztam…? – gúnyolódom.
Ez a hangnem nem túl megszokott tőlem, nőkkel egyenesen soha nem beszélek így. Lexi azonban mindig is értett ahhoz, hogy kihozzon a sodromból. Ahogyan most is! Mindegy, ha már itt van és elrontotta a terveim legalább nem kell tovább szó nélkül hagynom a dolgait. Már nem az én drága és egyetlen kis barátnőm, akihez mindig őszintének kell lennem! Pff… Már attól is borsódzik a hátam, ha a vele töltött időszakra gondolok. Csupa veszekedés és ordítozás! Bár az igaz, hogy mindig úgy néz ki, mint egy hercegnő és régen pár édes szóval le tudott venni a lábamról, én meg róla a ruhát… de ennek vége! Ráuntam és kész…

A nyári szellő szelíden kap bele hosszú, barna hajába… hm… kívánatos látvány. A válasza alapján nyilván egy Hollóhátast, vagy legalábbis valami házához képest felettébb művelt leányzót köszönthetek személyében. Az én prózai megállapításaim persze az aranyvérű és ezzel egyetemben kitűnően eredményes nevelésemnek köszönhető, nem holmi paraszt nyelven beszélek, mint egyes Griffendélesek. Némelyek már úgy tekintenek a Roxfortra is, mint egy átlagos mugli iskolára, ezekről egyszerűen sugárzik az a tény, hogy sárvérűek. Szánalomra méltó! Bár annyi szent, hogy ez az angol varázslóképző nem éppen adja meg a színvonalat a hozzám hasonló tehetséges diákoknak, de azért lehetne rosszabb dolgom is. Csak ezek a barbár népek ne ide járnának… hogy lett ezeknek varázsképességük? El nem tudom képzelni… Mindegy is, hisz az iskola már csak ezen pillanatok miatt is csodálatos, hisz felfedezhetem az ellenkező nem igényesebb képviselőinek tisztes tömegét. Itt van például ez a lány, igaz nem egy Cassandra, de a modora csakis jobb lehet, mint az övé! És azok a mogyoróbarna íriszek… hm… talán képes eleget tenni az igényeimnek. Bár azzal már tett egy lépcsőt a rangsorom létráján, hogy szépen csengő válasza igencsak művelt jellemre utal. Szeretem az okos lányokat…
Ezen megállapításomon el is mosolyodom, de a lány felé fordulva, hogy úgy tűnjön neki az ő mondata hatott meg ennyire. Jó színész vagyok, mindig is remekül tudtam adni a bárányt és a farkast is…
- Néha kijárok ide, hogy kiléphessek a suli nyüzsgő életéből csak pár nyugodt percre… - meséltem nagy átéléssel, senki sem lett volna képes megcáfolni ezen kijelentésemben.
A lány szemeibe mélyesztettem átható tekintetem, íriszeim izzottak, gyönyörűbben csillogtak, mint valaha. Persze az a rész még tartalmazott is igazságot, melyben azt állítottam, hogy kijárok ide egy-két alkalommal. De hogy a megnyugvásért? Persze… hátha akad itt egy hozzá hasonló magányosan ücsörgő leányzó, akinek feldobhatná a napomat…
Érzékeim nőkkel kapcsolatos ügyekben azonban abszolút csalhatatlanok, messziről kifigyelem a legapróbb mozdulatokat, melyek elárulhatják az illető valódi, rejtett érzelmeit. Itt pedig szinte minden hamis. Legalábbis így vélem, pár másodperc múltán. Ha ez így van akkor viszont ellenállhatatlanságom gyümölcsöző lesz majd… ismét!
- Veronica? Szép név. Különleges. Ezért különleges becenév is dukál hozzá. Mondjuk… Nica, az olyan bájos. Illik hozzád! – kedveskedtem mézes-mázas hangnemben, mégis még mindig férfiasnak hatott megjelenésem. Igen, Angelus kitűnő munkát végzett!
A lány kérésére helyet foglalok, egész közel hozzá, mégis tisztes távolból követem végig szememmel teste vonalát. Lábaihoz érve megfigyelem a bőrén megcsillanó vízcseppeket, melyek viszonylag frissnek tűnnek, igazam volt a lubickolással kapcsolatban is.
Most, hogy így egyre jobban kémlelem arcát mellette ülve… biztos, hogy láttam már. Ha jól rémlik az évfolyamon… Igaz nem jegyezhetem meg minden osztálytársam, mert órákon rendszerint Cassandra vagy Yasmin kecses mozdulatait figyelem… de hát olyan nagy gond ez? Bár az gáz, hogy egy elég jó nő jár még a hatodikba és még csak a nevét sem tudakoltam meg eddig!
- Hmm… látom téged sem kell félteni. És egy ilyen csípős nyelvű virágszálat mi sodort erre az elhagyatott kis partszakaszra? Csak azt ne mondd, hogy a víz… - mondtam sármos pillantásokat intézve felé, majd a végén egy szájszegleti mosolyt eresztettem el.

Unalmas hétköznapok… közel az év vége, már mindenki azt várja. Én is! Mi mást. Angelus majd biztosan elvisz a Vadkanba, hogy némi friss húst gyűjtsünk be vagy bármely más helyre, ahol sok egyedülálló, magányos nő hemzseghet. Igaz a kocsma azért kitűnő hely erre a célra, mert egyszerre élvezheted az alkohol mámorító ízét, amint a nyelvedet bizsergeti és ha szerencséd van egy csinos hölgy társaságában teheted mindezt… s dupla örömöt szerzel ízlelőszervednek… Mi másra is lennének jók a nők, mint a férfiak igényinek kielégítésére? Mi dolgozunk… gyakran rajtuk. Na és? Angelus szerint mindez így van rendjén és sosem cáfoltam még meg tanító szavait. Oka sem lenne hazudni és mivel annyi mutatós hölgyemény veszi körül nap, mint nap a felesége és gyermeke ellenére… bámulatra méltó. Egy napon majd az ő helyébe szeretnék lépni, de addig is… be kell érnem azzal, amit kapok. Miket is beszélek szinte már a suli lánytömegének negyede betekintést nyert a hálószobámba vagy legalábbis élvezhette felemelő társaságomat. Természetesen ezt az arányt a Griffendélbe járók rontják le, de velük aztán sosem kezdenék. Ugyan már! Olyan volna, mint amikor egy macska sajtot nyújt oda egy egérnek fehér zászlót lengetve! Elképzelhetetlen! Egy büszke, aranyvérű Mardekáros nem hetyeghet holmi félvér senkikkel a vörösszegélyesek házából, még a végén Angelus látná kárát, hogy efféle gaztettekre oktatott. Természetesen megfogadtam mentoromnak, hogy ilyesmire sosem vetemedek és mivel a szerelem lehetősége nálam nem áll fent, így nincs mitől tartania. Szerelem? Pff… micsoda bolond szó. Biztosan egy mugli találta ki, fogadni mernék. Kölcsönös érzelmek? Én az érzéseimet nem ott hordom ahol a legtöbben… kicsit lejjebb. Na jó a lényeg, hogy némi szórakozásra vágyom, mert a folyosón való magányos flangálás kezd kissé unalmassá válni számomra. Kihívást akarok, de rögtön! Kisétálok a birtokra, hátha akad valami kiemelkedő a kínálatba. Ahogy végigsétálok az udvarokon… nevetséges. Semmi megragadó tüzes pillantás, sehol valami különleges szépség, sehol az elsöprő kisugárzás.
Tovább menetelek, majd lassan kezdem unni a reménytelen körutat így a csónakház felé veszem az irányt. Néha elsétálok arra ha csak úgy bámulni akarom az eget és az áramló felhőtömeget. Nincs ebben semmi furcsa, néha én is vágyom a kikapcsolódásra, bár ez nálam kevesebb időt vesz igénybe, mint a legtöbbeknél.
A szerencse ismét utolér, egy magányosnak tűnő hölgyemény áztatja lábát a vízben, vagy valami hasonló unalmas dolgot művel. A legjobb emberrel hozta össze a sors, nem rossz példány, szerzek neki egy jó napot! Abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy ma délután én gondoskodok a kikapcsolódásáról… hm… érdekes lesz.
- Gyönyörűen csillog ilyenkor a vízen a Nap aranyló sugara, nemde? – kezdek bele a szokásos ellenállhatatlan szövegembe, s ilyenkor kenyérre lehetne kenni.
Az ismeretlen lány mellett állok, s bár ő ül… majd meglátjuk később ki alkalmazkodik a másik testhelyzetéhez. Egyelőre elég, ha tekintetét rám szegezi és tudom, eljött a következő lépcsőfok.
- Milyen modortalan vagyok, a nevem Aaron Lionel Westbrook, de neked csak Aaron! – folytatom hízelgő hanglejtéssel előadott produkcióm, melynek jutalma fejemben tapsvihar… és hogy a valóságban? Majd elválik…

          alapok

jelszó || Nagini, vacsora!
teljes név || Aaron Lionel Dominic Westbrook
becenév || MiniMirol *___*
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1980. 09. 13.
kor || 17
faj || ember
vér || aranyvér
évfolyam || hatodik


          a múlt

A család

A Westbrook dinasztia évszázadok óta előkelő helyet foglal el az aranyvérű famíliák rangsorán. Theodore Seth Westbrook neve minden varázsképességekkel rendelkező illető fülének ismerősen cseng, de az igazságot csak kevesen tudják. A minisztériumi alkalmazott nem csupán papírmunkával tengette ideje nagy részét, ennél sokkal többre volt hivatott. A Nagyúr szolgálatában állván juttatta Voldermortot megannyi információhoz, mellyel hatalomra kerülését kívánta segíteni. Hűségéről messze földön híres volt a halálfalók körében és a rá bízott feladatot mindig elvégezte, bármit is bízott rá a Nagyúr.
Theodore nem sok embert engedett közel magához, csupán a családja élvezhette teljes bizalmát és védelmét. A felesége, Serena Cunningham élete nagy szerelme volt s a fő kapocs kettejük között Voldemort szolgálata volt. Talán szívtelen, kegyetlen módon végeztek azokkal kikkel kellett, de mikor megszületett a fiuk, Aaron… minden megváltozott. Az ifjú anya valamelyest visszavonult, s az Avada Kedavra helyett már csak a gyerekneveléssel foglalkozott. Mindent meg szeretett volna adni a kicsinek, így amíg Theodore a megbízatásait végezte, ő csupán porontyának szentelte ideje nagy részét.

Mirol

Theodore sokszor toborzott már híveket, kik máig is követik a Nagyurat, de Angelus Mirol más volt… Az első ember akit a családján kívül közel engedett magához. Beavatta titkokba, rejtélyekbe… és az életébe, ugyanis összebarátkozott Aaronnal is, ki második apjaként nézett fel a Mirolra. Akkor még nem volt köze a halálfaló léthez, de Theodore segítségével a „sereg” tagja lett. A Westbrook családot nem érdekelte a férfi züllött életvitele, nyugodt szívvel bízták rá fiukat is.

Tragédia

És azon a vészjósló éjszakán… igen… Serena érezte, hogy aznap nem kellene férjét elengednie itthonról, de győzködése mit sem ért, Theodore távozott… azonban sosem tért vissza. Feladata során három aurorral találta szemben magát, s minddel végzett könnyedén, de akkor a negyedik is előbukkant, s halálos csapást mért a férfire ki azon nyomban holtan rogyott össze. A tízéves Aaron hosszú éjszakákat töltött gyászolással, szeretett apja halálának feldolgozásával. Nem sok sikerrel…

Mirol képzés

Theodore halálával a fiú egyszerre nyert egy bátyát és egy szülőt. Épp ez éven kezdte el roxforti tanulmányait és egy méltó mentorhoz jutott iskolán kívül. Később Angelus bevezette az éjszakázás örömeibe, az alkohol jótékony hatásába, a nők kihasználásába… Saját képére nevelte, de Aaron semmiféle tiltakozást sem produkált. Hű kiskutyaként követte a férfit bármerre járt és olyanná akart válni, mint ő. Hideggé és kőkeménnyé. Olyanná, kinek szikla szívét nem törheti össze semmi és senki.

Nők…

Csábítás? Igen, teljes mértékben. Az Angel klón nem tanulással tölti el ideje nagyobb részét, hisz a suli bővelkedik magányos lányokkal. Igen, legtöbbször szenvednie sem kell egy-egyért, csak az ölébe hullanak. És hogy dobogott-e valamelyikért már a szíve? Hm… Cassandra az egyetlen hölgyemény aki egy éjszakánál többet jelentett eddig számára, de miután Aaron szabadságérzete kezdett feledésbe merülni újból folytatta az Angelus életmódot. Lehet még belőle valami? Ki tudja… Talán lesz még második felvonás… Addig pedig akad „pár” nő a Roxfort falain belül akik kis felfrissülésre vágynak…

Roxfort

Iskolai tanulmányai? Hm… Az állandó csajozás nem tesz túl jót az átlagának azonban örökölt némi észt felmenőitől, így nem szükséges tepernie a bukás elkerülése érdekében. Halálfalóként hasznát veszi magas színvonalú bájitaltan tudásának, s ezen kívül még az SVK iránt érdeklődik komolyabban. Persze nyilván jobban szereti szórni az átkokat, mint kivédeni őket…


          jellem

Céltudatos, s egyúttal megbízható is. A rá háruló feladatokat legjobb tudása szerint oldja meg, főként ha a Nagyúrhoz van közük. Ha azonban nők kerülnek a képbe akkor a megbízhatóság elillan és marad szegény „áldozatok” számára az édes tudatlanság.
Ha épp rossz kedvében van gyakran tölti az időt szórakozással… mint például kis elsősök móresre tanítása. Persze komolyabb kárt nem okoz bennük soha, csak épphogy levezeti rajtuk indulatait.
Nőkkel mindig gyengéden bánik… az elején biztos. Bár az iménti mondat sem állja meg teljesen a helyét, hisz ha valamelyik lány nem érdekli, arra rá sem néz. Azonban ha megpillantja az aktuális tökéletest akkor nem szalasztja el a lehetőséget, behálózza minél hamarabb.
Hűséges. Csakis Angelushoz! (Plusz a Nagyúrhoz!) Ha azt mondaná ugorjon a kútba, valószínűleg megtenné.



          apróságok

mindig ||
- Angelus
- Nagyúr
- nők
- alkohol
- Cassandra
soha ||
- Cassandra
- panaszkodás
- hisztéria
- aurorok
- árulás
dementorok || Apja halála. Igaz nem volt ott abban a percben mikor Theodore-ra lesújtott az az auror, de a történtek után sok éjjel álmodta meg az esetet és tudja, hogy nem téved, biztosan úgy volt.
mumus || apja gyilkosa (egy sötét árny képében)
titkok ||
- halálfaló
- bosszút esküdött apja haláláért
- Angelus a mentora (a suliban titok)
rossz szokás ||
- beszéd előtt néha megköszörüli a torkát
- nemtetszését legtöbbször szemforgatással jelzi


          a család

apa || Theodore Seth Westbrook; 37; aranyvérű; elhunyt
anya || Serena Sally May Cunningham; 35; aranyvérű
testvérek ||  -
családi állapot || magányos farkas (még…)
állatok || egy albínó tigrispiton aki a Swish névre hallgat


          külsőségek

magasság || 179 cm
tömeg || 73 kg
rassz || európai
szemszín || sötétbarna
hajszín || mélybarna
különleges ismertetőjel || Ki ne ismerné fel?
kinézet || Nem hord holmi hétköznapi mugli göncöket, megválogatja ruhadarabjait, hogy már messziről látsszon róla származása. Haját egy nap többször is fésüli, hogy úgy álljon ahogy kell hisz csak tökéletes külsővel lehet hódítani, nem igaz? Csábító szájszegleti mosolya és sötétbarna szemei pedig csak fokozzák a hatást, hogy a lábai előtt heverjen aki éppen megtetszik neki…
egészségi állapot || egészséges


          a tudás

varázslói ismeretek || Tanulmányi átlaga nem kimagasló, de az átlag szintet stabilan tartja. Néhány tantárgyból különösen jó, ilyen például az SVK avagy a Bájitaltan. Egyik kedvenc tanárja Piton professzor, akinek oktatási elveivel abszolút egyetért. A pálcahasználathoz remekül ért ahogyan az átkok szórásához is, de az utóbbit természetesen nem iskolán belül gyakorolja…
mugli képzettségek || zongora
pálca típusa || 13 és fél hüvelykes bodzapálca vélahaj maggal
különlegesség ||
- patrónusa: leopárd


          szerepjáték-példa

*szépennéz* Hannah Whitney


          egyéb


-