Mikor Minticz elismétli, a korábban Theo által kiejtett szavakat, a mondat eredeti tulajdonosa csak biccent. Ezzel jelezve, hogy a tanár úr bár kételkedőnek látszik, mégis helyesen fogta fel a szavakat. Legalábbis a bizonytalanul is magabiztosan álló Theodor így gondolja.
Mikor a professzor átfutja az évszámokat és rendben találja a munkát, a fiú kifújja az addig benntartott levegőt. Bár maga is többször ellenőrizte, hogy minden a helyén van e, mégis talán bizonytalan volt. De most már újra eluralkodott rajta az az ifjonti magabiztosság, melyet igen gyakran pofátlan nagyképűségnek aposztrofálnak. Az egész változás alig egy másodperc alatt ment végbe és ha minden igaz, csak a szeme csillogása buktathatja le a lelkében végbemenő átfordulást.

~ Persze, hogy rendben van Tanárúr ~ fut át a röpke gondolat az elméjén. A következő kérdésen azonban meglepődik és ez meg is látszik rajta. Kissé kerekebbre veszi szemeit és a száját is elhúzza, pont úgy mint aki gondolkodik.

~ Önnek az a tanulság, hogy akad egy diák aki még ilyenkor is gyorsan és pontosan dolgozik. Nekem az tanulság, hogy "Sohase kapjanak el." ~

A gondolkodás közben önkéntelenül is elkezdi leporolni mellényét röpke zavarában. Aztán rövid morfondírozás után , bátran a tanerő szemébe nézve válaszol.
- Ha valamit most nem tartok rendben, akkor később sokkal többet kell dolgoznom a rendetlenségem miatt.
Theo reméli, hogy Minticz tudja, hogy rendezetlen öltözéke miatt volt szükség a büntetőmunkára és a "tanulság" nem szemtelenség akart lenni.

Marcus
Még fent a kastélyban.

~ Soha, semmi sem változik. ~ fut át a gondolat az elméjén-

Ez is olyan hajnal volt, mint a többi. Theodor felkel és a legközelebbi tükröződő felületben megtekinti ábrázatát. Megállapítja, hogy semmi sem változott tegnap óta. A reggeli rutintevékenység elvégzése után egy közeli órára pillant. Még bőven van idő az első  óráig futni egyet. Lábujjhegyen siet fel a hálóhelyiségbe, ahol társai még csak ébredeznek. Felkap egy lenge, sötét színű nadrágot. Épp csak a térde alá ér. Fehér futócipőt kap fel és miközben felhúzza fekete pólóját, már siet is lefelé.

 Lent a parkban

Ma az északi parkot választotta ki szokásos reggeli futásához. Ilyenkor még üres szokott lenni a kastély egész parkosított területe, mert a diákok inkább tovább alszanak néhány perccel és sietnek a mosakodással, reggelivel, hogy épp időben essenek be az első órára. Ezért szeretett ilyenkor futni Theodor is. Mert senki más nem volt a környéken. Este még őgyelgő párok és magányos erdőjárók kószálhatnak, akik megbámulják és összesúgnak a háta mögött.
A mai nap más, mint a többi. Egy félnótásnak tűnő srác fut a parkban. Theo nem zavartatja magát, elkezd nyújtani. Aztán néhány bemelegítő mozdulatsort követően ütemesen gyalogolni, majd egy nagy sóhajtás után kocogni kezd. Ha valaki figyelné minden reggel, akkor az utolsó öt percet úgy jellemezné: rituálé. Ugyanazok a mozdulatok ismétlődnek minden reggel. Csak ez állandó a folyton változó és egyre kilátástalanabb varázsló életében. Az állandóság pedig fontos dolog, ha az ember a gondolatait szeretné rend...

~ Attól a flúgos kiabálótól, nem lehet nyugodtan futni. ~ Theo felvonja a szemöldökét, majd óvatosan de gyorsan próbál Marcus mögé kerülni. Amennyiben sikerül, megböködi a vállát, amennyiben nem akkor is megszólítja a kiabáló fiút. Ha esetleg nem hallaná elsőre, hát majd megismétli.
- Bocs, ne haragudj. Egyesek kikapcsolódni járnak ide és nem üvöltözést hallgatni.

Amennyiben Marcus pálcát ránt, ugyanúgy végigmondja a két mondatott, de néhány lépést hátrébb ugrik és kezeit védekezően maga elé tartja.

~ Kellő káröröm. Ezek szerint nekem van... ~

Amíg Minticz prof beszél, Theodor kicsit lassít a munkáján, aztán folytatja tovább. Rendíthetetlen nyugalommal pakolja jobbról balra, majd balról jobbra az aktákat. Miután végzett, elölről hátulra, de ha kell pont fordítva rendezi a dossziékat. Olykor-olykor megáll és megszemléli a padra halmozott kötegből épült tornyot. Ilyenkor elégedett mosoly ül ki az arcára, és boldogan szemléli munkájának gyümölcsét. Aztán tekintete a következő padra vándorol és elmúlik önelégültsége. Még fél tucat köteg vár rá, de az éjszaka hosszú. Bár tanakszik valamiféle varázslaton, bűbájon mely segíthetné a munka közben, de nem talál megfelelő igét. Így kézzel kénytelen folytatni a kiszabott feladatot.

A másodpercek percekké, a percek több mint egy órává áll össze, mire Theodor az összes mappát csökkenősorba rendezi. Még végigfutja a fejléceket gyorsan, hogy ellenőrizze az elvégzett munkát. Elmosolyodik és arra gondol, hogy már leellenőrizte az összes kupacot és ha külön-külön is minden rendben volt, akkor együtt is rendben vannak. De ő már csak ilyen.

Theodor felveszi a szépen, rendszerbe szedett mappa köteget és a dolgozatokat javító tanárhoz sétál vele. Óvatosan leteszi a dossziékat egy üres részre, majd kihúzza magát. Kissé komikusan fest, hiszen a hasánál elég poros lett a mellénye. Pont abban a magasságban, ahol a legtöbbet érintkezett a papírokkal, míg pakolta őket.
- Jelentem, úgy gondolom, hogy elkészültem.

~ Ha maga csinálná, önnek se lenne mindegy a sorrend. ~

Theo a válaszokra csak némán bólint és nekiáll a komoly munkának. Az első percekben még teccett neki az az elv, amit a legelején kitalált. Azonban a huszadik mappa után, már komolyan keresgetnie kellett a megfelő évszámokat. Végül úgy döntött, hogy változtat a pakolási szisztémáján. Felkel a székből és közelebb tol egymáshoz néhány padot. Aztán felvesz egy adagot a válogatandó anyagok közül. A különböző évtizedekhez tartozó anyagokat egy ugyanazon padra teszi.

Munka közben elgondolkozik azon, hogy vajon meg merje-e szólítani a professzort. Úgy dönt, hogy ezt egyenlőre kihagyja, de aztán meggondolja magát. Épp az 1970-es évek anyagait rendezte pontos csökkenősorba, mikor erőt vett magán és feltette azt  a kérdést, mely már az első sztori után foglalkoztatja.
- A tanár úrnak, van kedvenc története, amik muglitárgyakkal kapcsolatosak?

Szinte fel sem néz és máris a '80-as évek mappáinál tart. Így az sem fogja zavarni, ha a felügyelője nem válaszol, de azt sem fogja látni, ha rosszalló arckifejezést küld felé.

A mugliismeret teremben a tanár várja, akire rásózták Theodort. Az érkező diák csak éppen rápillant a büntetést felügyelőre és megérti, annak is annyi kedve van itt lenni, mint neki. Végigtekint a termen, már ami azt a részét illeti, amit képes fejmozdítás nélkül befogni a szemeivel. Végül, a vaskos dossziékötegen állapodik meg a szeme.

~ Remek. "Rend és rendszer", már értem. Szegény mugliimádó tanárurat vajon miért bűntették meg? ~

Most már nyugodtan és jobb kedvel tekint a jövőbe. Ha őszinte akar lenni, akkor magának is be kell látnia, hogy egész jól megúszta. Egy átlag tanár, átlag rendezési feladat. Azt hitte, hogy a szép tiszta és rendezett ruhájában valami nagyon poros és koszos polcokat kell majd letakarítania.
Közelebb sétál a köteghez és megszemléli. Majd leül a legközelebb eső székre és kinyitja a paksamétát. Megállapíítja, hogy így is elég poros. Majd vigyáz a ruhájára. Átfutja az első fejlécet, majd a másodikat és végül a harmadikat.
- Csökkenő vagy növekvő sorba?
Aztán jobban beleolvas az elsőbe és elkerekednek a szemei. Soha nem hitte volna, hogy egy mugli tárgy ekkora kalibára képes, a Roxfort falai között. Lassan a tanárra néz.
- Nem is gondoltam, hogy ennyien akartak mugli tárgyakat behozni. Minden történet, ilyen érdekes?
Szélesen elmosolyodik, majd villámgyorsan törli le az arcáról a vigyort.

~ Shannon Alexiel Minticz ~

~ Megint büntető feladat. Legalább pontokat nem vont le a háztól. Az hiányzott csak volna igazán. ~

Theodor nem kicsit dühösen baktatott a gyertyákkal megvilágított folyosón. Umbridge óta nem tűrte be szabadidejében az ingét a nadrágjába, mikor épp nem órára tartott és esetleg nem volt rajta talárja. Persze össze kellett futnia tegnap egy professzorával, aki egészen biztosan pikkel rá valami miatt vagy csak rossz napja volt. De még mindig ott csengetek, mit csengtek dörögtek a tanár szavai: „Milyen módi ez Canis úr?! Az öltözködése miatt ki fogok osztani magának büntetőfeladatot. Tanul egy kis rendet és rendszert!”
A fenyegetéssel ellentétben nem ő osztott ki büntetőfeladatot. Csak üzent a prefektussal, hogy Theodor jelenjen meg rendezett egyenruhában, a mugliismeret teremben és jelentkezzen feladatra Minticz professzornál. Theodor pedig így tett.

Az ajtó előtt megtorpan eg~ Megint büntető feladat. Legalább pontokat nem vont le a háztól. Az hiányzott volna. ~

Theodor nem kicsit dühösen baktatott a gyertyákkal megvilágított folyosón. Umbridge óta nem tűrte be szabadidejében az ingét a nadrágjába, mikor épp nem órára tartott és esetleg nem volt rajta talárja. Persze össze kellett futnia tegnap egy professzorával, aki egészen biztosan pikkel rá valami miatt vagy csak rossz napja volt. De még mindig ott csengetek, mit csengtek dörögtek a tanár szavai: „Milyen módi ez Canis úr?! Az öltözködése miatt ki fogok osztani magának büntetőfeladatot. Tanul egy kis rendet és rendszert!”
A fenyegetéssel ellentétben nem ő osztott ki büntetőfeladatot. Csak üzent a prefektussal, hogy Theodor jelenjen meg rendezett egyenruhában, a mugliismeret teremben és jelentkezzen feladatra Minticz professzornál. Theodor pedig így tett.

Az ajtó előtt megtorpan egy pillanatra. Ellenőrzi öltözetét és nincs megelégedve magával. Betűrt ing, meghúzott nyakkendőcsomó, ez valahogy nem Ő. De nem tehet mást, mert ellenszegülni ostobaság, haragudni meg nincs értelme. Mert a harag, hatalom nélkül nem ér semmit. De ha már van hatalma kegyet kell gyakorolnia és meg kell bocsájtania.
Theo sóhajt egy nagyot és koppant hármat az ajtón, majd a negyedik helyett benyit, reméli be is jut.
- Jó estét tanárúr. Theodor Canis, a Griffendél házból, büntetőfeladatra jelentkezem.

Alkímia óra

Theodor gyors léptekkel halad az Alkímia órára kijelölt terem felé. Hallotta, hogy rebesgetik: új tanerőt állítottak a tárgy katedrájára. Reméli, hogy nem csak „érdekességeket” de gyakorlatban is használható dolgokat fog tanulni. Csak el ne késsen, mert nincs annál rosszabb számára, mikor utolsóként lép be a terembe és minden szem, rá szegeződik.
Befordul az utolsó sarkon s már rá kellene látnia a terem előtti placcra, de egy még sosem látott férfi sétál közte és a célja között. Topp, kopp, topp.. kopp, topp, kopp... Theo megtorpan. Csak hátulról látja a sétálót, de rossz érzés fogja el tőle.

 ~ Ugye nem! Merlin mond, hogy nem ez az alak az új Alkímia tanár! ~

Gyorsan észbe kap és hosszú léptekkel teszi meg a hátralévő utat. Közben fürkészi a feltételezett tanerő kezében lévő pálcát. Valamit furcsáll rajta, de nem tudja egészen pontosan, hogy mi az. Mikor odaér, végre rájön. Nem sétapálca az, hanem az a vas, amivel valamit csinálnak a kandallóval. Csak nem tudja, hogy pontosan mit és miért. Van nekik is ilyen otthon, de még sosem látta mire jó. Meg nem ilyen szép.
Theo azután ér az új professzora után, hogy az kézcsókot oszt, majd beengedi a  kint várakozó diákokat. Bent helyet keres magának lehetőleg minél eldugottabb helyen. Ez itt sikerül is meg nem is. Nem nehéz elbújni ebben a sötét tónusú teremben. Mégsem egyszerű észrevétlennek maradni, mert nem elég, hogy kevesen vannak, még zsúfoltan is. Kicsit sajnálja, hogy rendszabályozással kell kezdenie az érdekes proffnak.

~ Mi a?...ez egy Troll...sőt rosszabb! ~

Végigfut az egész testén a hideg és néhány másodperccel később azon kapja magát, hogy tágra nyílt szemekkel és nyitott szájjal bámulja a lassan összeeső diáktársát. Gyorsan becsukja a száját és rendezi vonásait is, néhány másodperc alatt. Csak nehezen tudja levenni a szemét az összeeső Seanról és ráemelni az egyre inkább ördöginek tűnő tanerőre. Egy röpke pillanatra megfordul a fejében, hogy csak jelentenie kéne. Aztán gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot.

~ Mindennek meg van az oka! Ráadásul ebben az intézményben semmi sem történhet az Igazgatóúr tudta nélkül. Legalábbis remélem. ~

A professzor beszédéből csak szavak jutnak el hozzá, melyek csak lassan állnak össze egész mondatokká, de akkor már képes felfogni őket. Nem kicsit meglepődik azon, hogy a saját unokaöccsével tette ezt meg. Aztán gyorsan sorba veszi azokat a családokat, amiket ismer és ahol a szeretet és béke légköre az uralkodó. Nem sok ilyet tud összeszámolni.
Lassan visszatér a való világ, valósan pergő idejébe és némileg megnyugszik. Ha minden igaz, ami az imént elhangzott, akkor jó kezekben vannak. Lehet, hogy a professzor egy utolsó gyilkos szörnyeteg, de Dumbledore tud róla. Ha meg még Aurór is, valószínűleg a tanított tárgy legjobbjai közül került is. Persze megvan annak a lehetősége, hogy nem minden igaz, ami az órán elhangzott vagy el fog hangzani.
Amikor megtörténik a távozás lehetőségének felajánlása, lábai önkéntelenül is megmozdulnak, azonban felsőteste a helyén marad, kezei a padon.

~ Akkor sem tántorít el semmi ettől a tárgytól. Akarok Alkímiát tanulni! ~

Theo egészen biztos abban, hogy a feltett kérdésre többekben megszületett a válasz, de a professzor bemutatkozását követő döbbenet és félelem bezárja a szájakat. Mert ugye mi van, ha rossz a válasz? Valószínűleg mindannyiuk szerencséjére csak pontlevonással sújtja a némaságot az őrültnek tűnő aurór és nem szólít fel senkit, hogy adjon hangot a gondolatainak. Inkább az alapoktól kezdi oktatni eme remek tudományt. Theo felváltva figyeli a készülő lebegő képet és a professzor arcát. Az pedig magyarázás közben olyannak tűnik, mint a vihar előtti csend.
Az ábra elkészülte után néhány másodpercig tanulmányozza azt Theo. Elővesz egy teljesen üres pergament, aztán írni kezd rá.

A kép közepén álló férfialak, egyértelműen túllépet az emberi lét hívságian, ezt mutatja fedetlen teste. Ami még bizonyítja, hogy már túl van az emberiség egyszerűségén, azok még a szárnyai. Ezek mindenféleképpen az emberek fölé emelik, minden tekintetben. Lényegesebb kérdés azonban az, hogy mitől képes felülemelkedni? A fején a korona és az a fölött látható szimbólum a magyarázat. A középső alakot a Merkúr szimbóluma koronázza meg, melyet sok helyen a tudás jele ként használnak. A kép alján elhelyezkedő szárnyak szerintem azt jelentik, hogy a tudás megszerezhető. Ezt csak megerősíti a középső alak kezeiben látható jogar, melyeket két egymásba fonódó kígyó díszít. A kígyó is a (tiltott) tudás egyik szimbóluma a biblia óta. Ezt a két jogart, mintegy a tudást, felajánlja a két alaknak.
A két oldalsó férfi, azonban ellentétes módon reagál. A Bal oldali alak kardján kígyó, míg a Jobb oldalién sas látható. A Bal oldali úgy tűnik, hogy tudásvágy erejével tekint a magasztosabb, középső alak felé. Azért csak tudásvággyal és nem tudással, mert csak egy kígyó fonja körbe a kardját. A Jobb oldali alak, a sast, azaz a hatalom jelképét hordozza kardján. A hatalomvágy azonban önmagában semmit sem ér, ezért nem is találhatja avagy láthatja meg azt a tudást, mely valódi hatalmat adhat a kezébe.
A nap és a hold pedig a világosságot és a sötétséget szimbolizálják. Míg a tudás a világosságba vezet, addig a hold csak a gyérebben megvilágított, de kevésbe felemelő utat mutatja, azaz valójában a sötétségben tart.

Mikor befejezi a körmölést, leteszi a pennát és hátradől. Az utolsók közt fejezte be az írást, de ez nem zavarja. Végigfutja újra a sorait, de már nincs teljesen megelégedve a leírtakkal. Azonban már ha akarna se tudna rajtuk változtatni. Aztán az óra, mintegy varázsütésre folytatódik és újabb ábrák és szavak öltenek formát a levegőben, melyeket gyorsan le is jegyez.
Az újabb kérdést követően, Theo ismét az imént jellemzett képre tekint. Rövid morfondírozás után, a képleírás alá írni kezd.

Sorrendben: Arany, Higany, Ezüst.
Feltételezem, hogy a képen szimbolikus jelentéssel bírnak. Míg az arany és az ezüst szilárdak és alapvetően az emberekhez köthetőek, addig a higany ennél magasabb rendű és bár nem foglal el olyan státust az alkímia képzeletbeli hierarchiájában, mint a két másik fém, jelentősége kiemelkedő.

Ezzel gyorsan végzett, bár nem a leggyorsabban. Csak remélte, hogy középmezőnyhöz fog tartozni sebességben és lesz majd valami igazság a válaszában.
Kissé előre dőlve, a professzor előadására figyelve jegyzetel tovább. Amikor, azonban a Lupen mintegy lángra lobbantja saját karját, melyet aztán egy diák felé nyújt, megáll a kezében a lúdtoll. Apró tintafoltot is hagy a pergamenen, amelyet nem bánt, inkább egy sorral lejjebb folytatja aztán mikor magához tér a kis közjáték hatása alól.
Az újabb ábrákat nem tudja mind leskiccelni, de nem is áll szándékában. Csak a négy őselemét jegyzi le. Ezt követően leteszi a tollát és a pálcáját veszi a kezébe.

- Scriptum fumus! - hagyják el a száját a szavak, majd megrajzolja a saját alkimista körét.

          alapok

jelszó || Nagini, vacsora!
teljes név || Theodor Canis
becenév || Theo
nem || férfi
születési hely, idő || London, Paddington, Sussex Garden 71/b; 1980. június 5
kor || 17
faj || ember
vér || Félvér (Apai nagyszülei muglik)
évfolyam || Hat


          a múlt

Az egész akkor kezdődött, mikor megszülettem. Ez így szokott lenni az embereknél. A hol és mikor, annyira nem érdekes bár elárulom. 1980. június 5. London, Paddington, Sussex Garden 71/b. Előkelő környéken, szép ház. Három szint, ízléses berendezés. Ebből következik, hogy otthon születtem. Nem meglepő ha azt vesszük, hogy anyám családjának tagjai több generáció óta gyógyítók voltak. Mind. Nagyapám vezette le szülést. Érdekes. Ezzel el is jutottunk oda, ahova akartam. Ha a hol és mikor nem, akkor a hova az érdekes. Mennyivel másabb így ez a kérdőszó, nem?!

Jómódú család vagyunk, a mugliktól elzárva. Mindenem megvolt és meg is van a mai napig. Jó iskola, szép ruha, évente egyszeri külföldi kiruccanás. Minden ami kell egy boldog gyerekkorhoz. Csak a szülők maradtak el. A már említett anyám, Melinda Gallowsraven köztiszteletben álló gyógyító. Ha nem a Szent Mungóban dolgozott, akkor gazdag családokhoz járt gyógyítani. De ha ne adj isten otthon volt, akkor sem sokat láttam belőle. Szakterülete a bájitalok és gyógyfőzetek. Persze mindig kísérleteznie, fejlesztenie kellett a kis italait. Apámról még kevesebb szót érdemes csak ejteni. David Leslie Canis, híres herbalista, aki a fél világot bejárta és járja most is. Jó ha egész évben három hónapot tölt otthon.

Mindezen „tények” ismeretében gondolom könnyű levonni azt a következtetést, hogy magányos gyerekkorom volt. Valójában igen is, meg nem is. Az iskolában és olykor azon kívül is, társaságkedvelő voltam. De amint beléptem a lakás ajtaján, végtelenül egyedül maradtam. Végső menedékem a könyvtárszoba volt, ahol rengeteget olvastam és azon keseregtem, hogy mennyire magányos vagyok. A külvilág számára persze maradtam a gondtalan Theo, aki élvezi, hogy minden megadatott neki.

Valahogy sosem éreztem, hogy érdekelném a szüleimet. Talán mert nem figyeltek rám, nem volt idejük a nagy igyekezetben, hogy megteremtsék számomra az ideális légkört. Ebből az következik, hogy nem ismertek s sokáig komoly elvárásaik sem voltak velem szemben. Ezért megfelelési vágy nélkül vettem tudomásul az iskolában a Teszlek Süveg által meghozott döntést. Attól a naptól kezdve viszont egyre jobban érdeklődtek a tanulmányaim iránt. Anyám azt írta a leveleiben, hogy azt szeretné, ha én is gyógyító lennék. Apám a leveleiben azt írta, hogy úgy tanuljak, hogy minisztériumi ember legyek. Hirtelen fontos lettem. Egy tizenegy éves gyermek, akivel szemben nem volt addig elvárás, hirtelen szembesült mások által kreált célokkal. Hát köszönöm, nem.

A Roxfortos éveim kvázi békésen telnek. A klasszikus tanulással akadtak és akadnak gondjaim. Magolni nem tudok, és az ilyen tárgyakat nem is kedvelem. A közepesnél valamivel jobb érdemjeggyel vészelem át a nehezebb tárgyakat. A gyakorlati tárgyakat szeretem. Annak is meg kell tanulni az alapjait, de legalább van valami eredménye.
Minden hajnalban futok, rendszerint egyedül a birtokon. Ez az egyetlen „sporttevékenység”, amit végzek. Nem szeretem a kviddicset. Sosem értettem, hogy mi jó a közvetlen és durva küzdelemben. Nincs benne semmi elegancia.
Az elmúlt évek izgalmasak voltak, és már nagyon úgy néz ki, hogy nem ez a Potter gyerek tehet mindenről. Talán van abban valami, hogy nagy dolgokra hivatott... talán nem. Egyelőre távolról szemlélem az eseményeket, és kényelmesen jegyzetelek. Ez a nekem való feladat. Csendben figyelni, nem feltűnni...kár, hogy a krónikások kihalófélben vannak.


Nem felejtettem el, csak a végére hagytam a  legérdekesebb eseményt, ami velem történt két éve. Édesanyámmal vásároltunk az Abszol úton, iskolakezdés előtt. Találkoztam egy kedves barátommal, akivel ketten elmentünk édességet venni, aztán meg csak úgy...”csavarogni”. Rossz helyre kerültünk. Anyám mindig mondta, hogy csak a Zsebpiszok közt hagyjam ki az életemből, és ő nem fog aggódni. Most megtapasztaltam, miért. Sötét alakok és árnyékok lestek ránk, amik talán ott sem voltak. Az elején még bátrak voltunk, és tágra nyílt szemekkel néztük az újdonságokat. Aztán visszafordultunk volna, de elállták az utunkat. Sarkon fordultunk, és futni kezdtünk. A következő éles emlékem, hogy a Szent Mungóban ébredek. A bőröm fehérebb lett, mint volt, és a testemen nonfiguratív tetoválások jelentek meg. Amikor különböző módon megpróbáltak „meggyógyítani”, komoly fájdalmakat éltem át. A mai napig nem tudják, hogy mi történt, vagy kik tették ezt velem, és Tim barátommal. Ők később elköltöztek. Mi nem.


          jellem

Theodor alapvetően társaságkedvelő személy, de nem annak a központja. Tipikusan az, aki „ott sem volt”. Nem halk szavú, csak ha valaki közbevág, hagyja a másikat érvényesülni. Szereti fényezni magát, és meglehetősen nagy az önbizalma, ha végre szóhoz jut. A baráti köre azonban kifejezetten megcsappant a Zsebpiszok közben történtek óta. Most már nem tud elbújni senki háta mögé, mert fehér bőre kifejezetten feltűnővé teszi. Ezen a népszerűtlenség és a háta mögötti összesúgások miatt szinte már csak azok állnak vele szóba, akiknek nagyon muszáj. Ettől egyre magányosabb és egyre inkább magába fordul.
Ha valaki mégis szóba áll vele, akkor egy látszólag nyitott és mindig jókedvű fiút ismerhet meg, felszínesen. Alapvetően segítőkész és mindenki felé bizalommal nyitó személy, azonban gyanakvó és óvatos. Nagyon jól hallgat és csak keveset beszél magáról, az érzéseiről. A véleményét csak akkor fejti ki, ha vele egy szinten teheti meg. Az idősebbekkel, tapasztaltabbakkal tisztelettudó és társaságukban még inkább próbál elbújni.
Látszólag minden negatívum lepörög róla és nem érdekli a kritika. Valójában minden negatív élmény mélyen érinti. A pozitív kritikát mosolyogva fogadja, de már nem hiszi el. Valami miatt rögeszméjévé válik lassan, hogy mindenki őt akarja átverni.


          apróságok

mindig ||
Futás
Olvasás
Sakk
Hallgatni másokat
Tea

soha ||
gyengeséget mutatni
csúszómászók
ostobaság
sznobok
"ami a szívemen az a számon"

dementorok || A menekülés jut eszébe elsőre, egy mélyről jövő félelemből fakadóan. Meg sem fordul a fejében a védekezés. "Most tél van és csend és hó és halál."

mumus || Saját magát látja, lábak nélkül

titkok ||
- Évekkel korábban, nem segített a barátjának, mikor az elesett menekülés közben, a Zsebpiszok közben.
- Rettentően hiú. Ha nem látja senki, hosszan nézegeti magát a tükörben és nincs kibékülve a látvánnyal
- Titokban tart mindennemű mély érzelmet, legyen az szeretet vagy gyűlölet, ami megszületik benne.

rossz szokás ||
- Szeret cinikus megjegyzéseket tenni
- Mindent többször ellenőriz, és még akkor is aggódik, hogy nem úgy van, ahogy hagyta.

          a család

apa ||  David Leslie Canis; 44; Félvér
anya || Melinda Gallowsraven; 42; Aranyvérű
testvérek ||  egyke
családi állapot || Egyedülálló
állatok || -


          külsőségek

magasság || 177 cm
tömeg || 82 kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || Bőre világosabb az átlagnál, és testét több helyen is nonfiguratív tetoválások díszítik.
kinézet || Az átlagnál egy kicsivel alacsonyabb, vékony testalkatú fiú. Szeret kényelmesen, lazán öltözködni (inget nem betűrni, nyakkendőt nem meghúzni). Haját rövidre nyírva hordja.
egészségi állapot || Testileg egészséges. Kezdődő paranoiája van.


          a tudás

varázslói ismeretek || Már lassan túl van a hatodik, tanulással töltött évén is. Azok a tárgyak, melyek a legjobban mennek neki: Bűbájtan, Bájitaltan, Gyógynövénytan és az Átváltozástan.
mugli képzettségek || -
pálca típusa || 11 hüvelyk, fenyő, unikornis sörényszőr mag
különlegesség || -


          szerepjáték-példa

Tim és Theo vidáman beszélgetve sétálnak az Abszol út tömegében. Próbálnak nem elszakadni egymástól, ami egyre nehezebbé válik. Olyan, mintha mindenki ma venné meg az iskolai felszerelését. A két jó barát úgy dönt, hogy lerövidíti az utat a könyves és az édességbolt között, ezáltal kikerülve a nagy tömeget. Az első mellékutcába le is fordulnak, és onnantól már zavartalanul tudják folytatni útjukat. Azonban a világ nem olyan egyszerű, mint ahogy két ifjú elképzeli. A varázsvilág meg pláne.
Körülbelül húsz perc séta után rájön a két fiú, hogy rossz ötlet volt letérni a járt útról. Ezért megpróbálnak visszafelé orientálni a főutca felé. Sikertelenül. Néhány perc bolyongás után egy olyan helyre lyukadtak ki, amiről sokat hallottak de még sohasem láttak. A Zsebpiszok köz bűzös utcaköveit taposták. Az egyetlen pozitívuma a földrajzi helyzetüknek az, hogy be tudják tájolni magukat. De kit érdekel a fényes utca, a színes forgatag, ha a rémtörténetek szívébe tekinthet be a gyermek? Nem sokakat. Tágra nyílt szemekkel tekintenek körbe és az amúgy sem túl széles utca közepén tátják szájukat a sötét árnyakra.
~ Hogy élhetnek itt emberek?  Nem is az itt a kérdés igazán, hanem az így! ~ elmélkedett Theo, míg el nem fogja egy rossz érzés.
- Most már tudjuk, hogy merre vagyunk Tim. Vissza kéne mennünk anyuékhoz...szerinted?
A mondat végére az addig „bátor” fiú hangja remegni kezd. Timothy nem válaszol csak megfordul és határozottan remegő térdekkel elindul abba az irányba, amerre a főutcát sejti. A két fiú zavartalanul tud haladni s már látják a fényt az utca végén, mikor szinte a semmiből tűnnek fel előttük többen. Először csak lassítanak, majd megállnak. Az idegenek némaságba burkolózva állnak és nézik a fiúkat. Ez rosszabb és idegtépőbb annál, mintha hörögve üvöltve törnének a fiúkra. Legalább tudnák, hogy mire számíthatnak.
Két percig tart a némaság, mely az egész környékre rátelepszik. A fiúk pattanásig feszült idegei akkor adják fel a harcot, mikor az egyik sötét alak egyet előre lép. Mindketten sarkon fordulnak és futásnak erednek. Futás közben észre sem veszik azokat az alakokat, tárgyakat és helyeket, amik mellett elfutnak. Timothy megbotlik egy üstben és végignyúl a macskaköveken. Theodor csak a csörgést hallja és a sírásba nyúló nyüszítést. Észrevesz egy beugrót, ahova be is fordul. Egy magas és sötét alakba ütközik. Orrfacsaró bűz árad a férfi ruhájából. Theo felnéz és Piton professzor tekint vissza rá.
- MAGA ELKÉSETT! - dörgi a bájitaltan tanár.

Theo verítékben úszva ül fel az ágyában. A háló csendes, csak az alvók szuszogását lehet hallani, miután befejezi a zihálást. Távolabb valaki a takarója alatt olvas, de más fényt nemigazán látni.
~ Csak egy álom...megint csak álom. ~



          egyéb

minden más, ami a fentiekből kimaradt, de említést érdemel