Furcsa, hogy vannak még emberek, akik oly módon fogyasztanak el egy sajtburgert, mint én. Különös, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk a boszorkánnyal, noha persze nem mindenben.
- Igen, fogalmam sincs, mit keres benne savanyú uborka, egyszerűen felháborító. – mondom vigyorogva.
Begubóznak? Bocsá’ világ, de mintha a Szent Mungó nem ezt tenné, csupán ő nem veszi észre. Talán túl elfogult a kórház vezetőségével szemben. Nem tudom, de mindenesetre kissé csodálkozom, hogy ő nem fedezte még fel a két intézet hasonlóságait, ezekben a háborús időkben. Mindegy, vétek lenne most egy ilyen csekélységen összeveszni. Hogyhogy miféle rend? Ezek szerint még nem hallott a Főnix Rendjéről? Pedig, úgy véltem, hogy egy ily intelligens boszorkány, mint Serpenrosa, tud a létezésünkről, hiszen régen is nagy hírneve volt a dolognak. Hmm, ez azt jelenti, hogy jól végezzük munkánkat, s jól titkoljuk létezésünket. Ez részben jó, részben viszont nem. Hiszen ha ez emberek nem tudják, hogy van egy titkos szervezet, a Sötét Nagyúr ellen, akkor hogyan csatlakozhatnának? Ez fogós kérdés, mindenesetre, most nincs időm ezzel foglalkozni. Majd megemlítem Albusnak, a következő gyűlésen, ám most inkább a gyógyítóra koncentrálok.
Utolsó mondatomra szeleburdi bólogatásba kezd. Nem veszi komolyan a dolgot. Ő is csak egy a sok elfogult aranyvérű közül. Az rendben, hogy nemesi származású, vagy aranyvérű, de ezt Tudjukki, ma már nagy ívben, bocsánat a kifejezésért, de leszarja. Ó, hány tisztavérű máguscsaládot irtottak már ki az elmúlt másfél évben, mióta visszatért.
Ismét meg kell lepődnöm, ugyanis a boszorkány gyermeteg kacajba kezd, akárcsak egy kisgyermek, mikor megkapja a hőn áhított édességet. Áh, meg sem kísérelem megérteni a nőket. Örök rejtély, az is marad. Az rendjén van, hogy kedveli az állatokat, no de ennyire.
- Mi, ezt hogy érted? – már miért kéne tenni vele valamit? És miért hajítanának ki? Hm, lehet, hogy a mugli éttermekbe nem szabad állatot hozni? Fogalmam sincs, mindenesetre kezembe fogom vadászgörényemet és visszahelyezem zsebembe, a hamburgerrel együtt, majd visszanézek Serpenrosára és folytatom az étkezést.

Meglepődve nézem, ahogyan a fiatal boszorkány étkezéshez lát, válasz nélkül. Persze, gondolom válaszolni fog, előbb vagy utóbb, csak most úgy látszik a gyomra erősebben hatott rá. Nem is baj, legalább én is kicsomagolhatom egyik sajtburgeremet, melyet általában kisgyermekeknek szoktak szolgáltatni. Lehet, kissé furcsán is fest egy ily vén róka tálcáján, mint én, de Merlinre, nem tehetek róla, hogy belül egy részem, egy jó nagy részem még mindig gyermek. Sosem nőttem fel igazán, s ezt akárkinek bevallom, mint például azt is, hogy a sajtburgerben nem szeretem az uborkát, így mielőtt nekilátnék a fogyasztásnak, a hamburger tetejét leemelve kikutatom a kerek kis zöldséget, melytől mindig is undorodtam, majd a csomagolás mélyébe rejtve a tálcára dobom. Na, ha ezzel nem vontam magamra a nő, s a közelben lévő fiatalság figyelmét, akkor azzal sem sikerülne jobban, ha nekiállnék pucéran salsázni az asztal tetején. Vicces jelenet lenne, de ilyet még fogadásból sem tennék. Nem, semmi pénzért.

- Jó étvágyat. – nyögöm, miután megbizonyosodtam benne, hogy torkomat elhagyta az imént leharapott hamburgermennyiség. Ne haragudjak? Hát ezt meg hogy érti? Óh, én nem rivallásképpen mondtam az iméntieket, csupán emlékeztettem, úgy vélem kedves voltam. Na, de ez most teljesen mindegy. Ami volt, elmúlt. Mily gyorsan telik az idő, akárcsak egy olcsó, mugli filmben, mely röpke tíz év eseményeit mutatja be másfél óra alatt. Sose szerettem az efféle alkotásokat. Ezért nem is szoktam moziba járni, felesleges pénzkidobásnak tartom, márpedig a pénzzel mostanság nagyon gazdaságosan kell bánni.

Csendben hallgatom végig, hogyan felvázolja a kórházi helyzetet, majd szomorún állapítom meg, hogy már a Mungó is a minisztérium formájára alakult. Ott is csupán a belső, ott dolgozó emberek tudják az információkat, a külvilág előtt mindent eltitkolnak, s halvány, rózsaszín ködbe burkolt hazugságokat képesek mondani, úgy ahogyan azt a prófétától megszokhattuk.
- Nem gondolta volna. – én is sóhajtok egyet. Bizony, nehéz időket élünk. Észreveszem, ahogyan hófehér arcán halvány, piros foltok jelennek meg, s tűnnek el, majd viszonzom a felém küldött mosolyt, s ismét hallgatok. Úgy látom, mindent bevet, hogy megtudja az információt, amire szüksége van.  Úgy döntök, elmondom neki az igazat. Elvégre ő is őszinte volt velem.
- Igen, járok még oda, sajnos, bár mostanság már úgy tűnik hiába. Sajnos nekünk sem mondanak többet, mintha sejtenék, hogy én is tagja vagyok a rendnek. Kezd minden rosszabbra fordulni, még odabent is. – fejemmel az ablak felé bökök, majd folytatom - Ám, sikerült kiderítenünk, hogy Tudjukki máris több minisztériumi alkalmazottat állított a maga oldalára, mint ahogyan azt a legtöbben sejtenék. Rufus meghalt és az új miniszter pedig nyilvánvalóan az Imperius alatt áll, bár erről még nem bizonyosodtunk meg teljesen. Mindenesetre kegyednek is nyugtalanító lenne, ha halálfalókkal és dementorokkal futna össze egy hivatali épületben, nemde?  - komor arccal fejezem be, majd nekiállok a második hamburger „kibelezéséhez”.
- Óh, kis Alex? Most is itt van, a zsebemben. – kabátom, egyik, tértágító bűbájjal kezelt zsebébe túrok, majd kiemelem belőle barna kis barátomat, ki szintén arra a névre hallgat, mint én. Nagyon kedvelem a kis jószágot, nem is tudnék meglenni nélküle, mindenhová magammal viszem. Felrakom az asztalra, hogy a boszorkány láthassa, majd a frissen kibontott szendvics kíséretében lerakom magam mellé, had egyen, s közben küldök egy újabb mosolyt Serpenrosa felé.

- Oh, persze, ne is zavartassa magát. Valóban különös. Úgy tűnik, még nekünk is idehúz a hasunk, nem csak a mugliknak. – felelem vidáman. Örülök a boszorkány felbukkanásának. Legalább nem egyedül gubbasztok itt, jól esik a társaság.
Átkukkantok a hölgy tálcájára, kíváncsi vagyok, mit fogyaszt. Saláta. Mindig is rühelltem az efféle „kecskekaját”, még ha belül, valahol nagyon mélyen, tudtam, hogy az egészséges táplálkozás salátából, répából, s egyéb zöldségekből áll. Hát, ezek szerint én nem eszek valami egészségesen, de hát nem is azért jöttem a mekibe.
Első gondolatom az, hogy a nő egyből a rend dolgairól és a varázsvilág legújabb híreiről fog kérdezősködni. Mostanság mindenki ezt teszi, s ezzel nincs is semmi gond, így van endjén. Természetes, hogy kíváncsiak a legújabb fejleményekre, vagy, hogy éppen hogy áll az úgynevezett csata, Voldemort és közöttünk. Már ki is gondoltam mit fogok válaszolni, mikor felcsendülnek a nő szavai. Hát majdnem az, amire vártam. Kissé azért el van ejtve benne az a „bizonyos” kérdés, de nem vészes. Megválaszolható, anélkül, hogy valami fontosat elmondjak neki, noha nem túl szerencsés itt muglik között ilyesmikről beszélni, de a mai helyzetben már azt sem csodálnám, ha a muglik többet tudnának Tudjukkiről, mint mi magunk.
- Régen? Hiszen két nappal ezelőtt futottunk össze, a Szent Mungóban. – ajkaim mosolyra húzódnak – Ejj, ejj, ha maga azt tudná. Vagyis biztosan tudja, hiszen a munka egy részét maguk végzik. Óh, mennyi ember köszönheti az életét kegyed kis kezeinek. – újabb vigyor, majd egy rövid szemkontaktus, mely során, mosolyogva nézek a hölgy szemébe, s még mielőtt ismét elfogna az a fura érzés, gyorsan rájövök, ja persze, neki mindig is ilyen, rikítóan zöld szeme volt. Mily varázslatos szempár.

Muglik. Mindenhol. Persze, semmi gondom velük, miért is lenne? Tulajdonképpen köztük nőttem fel, s mindig is foglalkoztatott kultúrájuk. Mint most is. Nem tudom, hogyan tudnak ily ízletes gyorsételeket készíteni. Persze a varázslóknál nincsenek ilyen éttermek, mint a McDonal’s. Na, ja, talán mert minden mágiával bíró ember ide jár. Hogy is tudnának ellenállni ezeknek a finom, csalogató illatoknak. Persze nem az én dolgom, hogy kiderítsem az ízletes hamburgerek receptjeinek titkát, miért is foglalkoztatna ez engem?
- Három sajtburgert kérek. – adom le rendelésem, mikor végre valahára sorra jutok a kiszolgáló pultnál. Ez volt a kedvencem. A sajtburger. Mindig ezt kértem és egyszerre többet is el tudtam fogyasztani belőle. -… jah és egy kóla lesz még. – egészítem ki a rendelést.
Miután megkaptam a vörös színű, mindenféle italt reklámozó, tálcát, a két hamburgerrel és a kólás üveggel, lepengetek néhány húszast a kiszolgálónak, majd megfordulok, kezemben az említett tálcával, s elindulok egy üres boksz felé, hol nyugodtan elfogyaszthatom ebédemet.
Kicsomagolom a mellékelt szívószálat, s fölülről, minden kegyelem nélkül a műanyag üveg tetejébe szúrom, utána pedig szürcsölök egy kicsit belőle.
Fejem lassan felemelem és észreveszek egy ismerős arcot. Miss Serpenrosa Hellsing. Egy csábos boszorkány, kit már egy ideje ismerek, a Mungóból. Intsek neki? Egyáltalán megtisztelne figyelmével? Remélhetőleg.
Jobb kezem az égbe emelem, meglengetem, s normál hangerővel leszólítom a boszorkányt.
- Szép napot, Serpenrosa! - hallatszik dörmögő hangom, majd küldök egy mosolyt a nő felé.

Rendben, meglesz.

Amúgy, köszönöm.

Javítva, Miss Turner. 

          alapok

jelszó || "Volt családja?" "De még milyen...!"
teljes név || Alex Dominic Jason Wellient
becenév || Alex
nem || férfi
születési hely, idő || 1969; május, 28,
kor || 28
faj || ember
vér || aranyvérű
évfolyam || -


          a múlt

[egy csonka család]

Alex Wellient, szülei elsőszülött gyermekeként, ’69 májusában látta meg a napvilágot, a Szent mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály falai között. Édesanyja belehalt a szülésbe, így a fiú apjával maradt egy vidéki kis házban, Londontól húsz mérföldnyire. Édesapja a lelkét is kidolgozta, hogy eltarthassa a kéttagúvá vált családot. A Mágiaügyi Minisztérium, Varázskapcsolatok főosztályának munkatársa volt. Sokszor éjszakába nyúlóan dolgozott, Alexet a szomszédasszony felügyelete alatt hagyva. A gyermek mindennapjai unalmasan, rossz hangulatban teltek, mivel a mindennapos bébiszittere, egy mugli özvegy volt. Egyedül az özvegy gyermeke, Frankie nyújtott neki vigaszt. Frankie szimpatizált a Wellient gyerekkel, mert az minden nap különös mesékkel állt elő mindenféle varázslókról, meg boszorkányokról. Frankie még csak öt éves volt, természetes, hogy elhitte. Két év múlva Wellient papa összeházasodott a szomszéd asszonnyal, aki nem sokkal később megtudta a család kis titkát, s teherbe esett. Az asszony nem szerette Alexet, de a fiú nem tudott mit tenni, el kellett fogadnia új édesanyját és ez nem volt könnyű. A vigaszt ismét Frankie-ben kereste, aki immár mostohatestvérként minden napját, sőt minden éjjelét a kisfiúval töltötte.
Három év múlva Alex már a roxforti levelét várta, hiába. Igaz, még csak tíz éves volt, de édesapja is ilyen idősen kapta meg a behívóját. Rettentően elkeseredett. Azt hitte, hogy kvibli lesz, és soha az életében nem foghat varázspálcát, ám tévednie kellett. Szerencsére. Egy esztendő elteltével megérkeztek az örömhírrel szolgáló baglyok, igen baglyok, melyek felborították a család életét, ugyanis Frankie is kapott levelet, s erre senki sem számolt. Ígyis pénz szűkében voltak, most pedig, hogy kiderült, már két gyermekre kell bevásárolni, hogy kezdhessen a Roxfortban, jobban meg kellet húzniuk magukat a szülőknek. A mostohaanya munkába állt, a kis Danny-t a gyermekek felügyelete alá helyezve. Alex nagyon szerette mostohatestvérét, mindent megtett volna érte, így mikor a Roxfort expressz peronján álltak, mindketten sírva búcsúztak egymástól.

[Roxfort]

A két fiú a Roxfort falain belül is sülve-főve együtt ját. Igen, az aranyvérű meg a sárvérű, sokakat foglalkoztatott ez, de ők, ketten abszolút nem törődtek a pletykákkal és a mende mondákkal, minek is, számukra a lényeg az volt, hogy együtt lehettek és jól elszórakozhattak. Még gyermekek voltak, s mindig a játékon járt az eszük, nem szabad megbéklyózni őket miatta.
A nyarak többnyire eseménytelenül teltek. Természetesen minden percüket együtt töltötték, ha tehették, hármasban, de amint vissza kellett utazniuk a varázslóképzőbe, rádöbbentek, hogy már nem annyira érdekli őket a másik, hogy már egymás nélkül is boldogulnak. Alex harmadikos korában talált magának egy barátnőt. Lisa volt a neve. Csinos, aranyos, okos és rendkívül bűbájos boszorkánynövendék volt, míg a csúnyácska Frankie-t majd megette az irigység, látva mostohatestvére sikereit. Össze is vesztek ezen, s ekkor minden megváltozott. A legjobb barátokból egyszerre ellenségek lettek. Alex elkezdett másokkal barátkozni, Frankie, pedig inkább a magányt választotta társául. Az együtt töltök nyarak lassan rémálommá váltak. Alex gyakran bejárt Londonba, csak, hogy ne kelljen otthon lennie, s ilyenkor gyakran magával vitte kisöccsét, Danny-t is, akivel ugyanolyan jó volt a kapcsolatuk. A fiúk egyre idősebbek lettek, felcseperedtek, s miután Alex, ötödikes korukban szakított Lisaval, a két fiú ismét megbékélt, s immár nagyobb terveket szövögettek, a különböző játékseprűk megvételénél. Híres emberek szerettek volna lenni. Akár mágiaügyi miniszterek, akár hírhedt kviddics játékosok, így mindketten megpályáztak egy-egy helyet házuk kviddics csapatában, ám be kellett látniuk, hogy eme tervek, sajnos csak tervek maradnak. Alexet beválogatták, ám Frankie, ismét kudarcot vallott. A Wellient fiú nem szerette volna cserbenhagyni barátját, így inkább visszamondta az őrzői posztot, s újból elvonultak tervezgetni. Az RBF vizsgákon Alex kiválóan szerepelt. Mindenből K-t kapott, míg Frankie legjobb jegye a gyógynövénytanból szerzett V volt. Egyre jobban kezdtek elszakadni egymástól, kezdtek különbözni, s más álláspontra térni.
Akkortájt alakult meg egy titkos társaság, a mágusvilág egyik leggonoszabb személyisége, Voldemort ellen, aki rettegésben tartotta Angliát. A társaság a Főnix rendje nevet viselte, s a fiúk sokat álmodoztak róla, hogy egyszer, ha nagykorúak lesznek, oszlopos tagjává válnak a csoportnak, ám a hetedév előtti nyár mindent megváltoztatott.
A fiúk egy erdőben kószáltak, játszottak. Sokszor kinn maradtak még éjszakára is, nagyon szerettek a szabadban sátorozni. Danny és Frankie kiszöktek az erdő közepén álló tóhoz, hogy igyanak egyet, szórakozzanak egy kicsit, ám összefutottak egy átalakult vérfarkassal. Nem meglepő, telihold volt, s Frankie nem rendelkezett elegendő varázstudással, hogy megvédje magukat. A vérfarkas, akit nem tudtunk beazonosítani, megharapta Dannyt és Frankie-t egyaránt. Frankie túlélte a harapást, csupán bele kellett nyugodnia, hogy egy egész életen át tartania kell a teliholdtól. Képzelhetik, egy 17 éves gyereknek nem könnyű feldolgozni, ráadásul végignézte, ahogyan öccsét szintén megmarja az említett fenevad. Danny már nem volt ilyen szerencsés, ő belehalt a marásokba.
Alex nagyon kiborult. Bosszút esküdött a vérfarkasok ellen, s a legjobbnak azt találta, hogy ő is vérfarkas lesz és így beolvadva megkeresi a támadót. A legjobb alany erre, legjobb barátja Frankie volt, aki az első pár hónapban borzasztóan rosszul és gyengének érezte magát. Telihold idejére pedig az előbb említett erdőbe menekült. Alex, kivárva egy teliholdas délutánt barátja elé állt, s megkérte, hogy harapja meg.

- Kérlek. Tudod, hogy jobb lenne, neked is, ketten megkereshetnénk és bosszút állhatnánk Dannyn.
- Nem, hisz tudod, hogy nem vagyok á képes, ne is kényszeríts.
- De…
- Menj innen Alex, látni sem akarlak!
- Mi van?
- Telihold, nemsokára.

A fiú nem próbálkozott többet, mivel visszatért a Roxfortba, így nem volt több esélye. Az iskolát kiváló eredményekkel végezte, s tanulmányait a Griffendél Godrik Aurorképző intézményben folytatta. Auror akart lenni, hogy üldözhesse a sötét varázslókat, és, titkon a vérfarkasokat is.

[Ez már a való élet, fogd fel!]

Alex, miután kijárta az Aurorképzőt, nekiállt utazgatni, világot látni. Frankie- ről, már több mint öt éve semmit, sem hallott, nem is kereste mostohatestvérét. Még mindig a kitűzött célokat tartotta szeme előtt. Egy évig járta Európát, majd visszatért Angliába, hol szörnyű hírek fogadták. Frankie megölte édesapját, s mostohaanyját. Alex feldühödött, s immár céljai közt szerepelt, az is, hogy végezzen mostohatestvérével, ki annyit ártott neki.
Fél évvel később rátalált a fiúra, egy londoni, mugli fogadóban.

- Miért tetted?
- Én már nem a jó oldalon állok Alex.
- De miért?
- Mert ez jobb, sokkal… izgalmasabb rossznak lenni, mint minden áldott nap a jó kisfiút játszani. Nőj már fel Alex! Ez a való élet! Fogd fel! Törődj bele!


          jellem

Alex szeret épeszűnek, komolynak és ridegnek mutatkozni mások előtt, ám valójában egy humoros, jókedvű pasi, aki szeret barátkozni és társalogni. A bulik szíve-lelke, ennek ellenére ritkán jár bulizni, havonta 2-3-szor. Hitelen haragú ember, sok kis dolgom gyorsan fel tudja húzni magát. A gyerekeket kedveli, majd ő is szeretne egyet, de még ráér vele. Eléggé rendezett, szereti a tisztaságot, a rendet. Udvarias, kedves a nőkkel és az idősebbekkel szemben, bár ez már inkább nevelés kérdése.

          apróságok

mindig ||
x csokoládé
x Danny
x kártyajátékok
x menyéte, Alex
x nők
x főnix rendje
x Roxfort
x operák, musicalek, s egyéb művészetek

soha ||
x halálfalók
x vérfarkasok
x léhűtők
x Frankie
x metró

dementorok || Egy támadó vérfarkas. Ez nem az ő emléke, inkább öccse halálára emlékezteti.
mumus || vérfarkas alakjában jelenik meg
titkok ||

- Nem szeret beszélni halott öccséről így inkább titkolja.
- Hogy csak másodjára ment át a hoppanálás vizsgán.
- Régen tanári karriert is tervezett.

rossz szokás || Gyorsan felidegesítik az emberek, s ilyenkor fennhangon kiabál velük, képtelen megőrizni higgadtságát.


          a család

apa || Michael Wellient; 70; aranyvérű; halott
anya || Gloria Wellient; 50; aranyvérű; halott
testvérek ||  Daniel Wellient; 9; halott
családi állapot || egyedülálló… még
állatok || egy vadászgörény, aki szintén az Alex névre hallgat


          külsőségek

magasság ||185 cm
tömeg ||87 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || teljesen átlagos ember, igyekszik beleolvadni a tömegbe
kinézet || szédítő mosoly, izmos, kidolgozott felsőtest, formás arc...
egészségi állapot || egészséges

          a tudás

varázslói ismeretek || Kiváló RBF és RAVASZ eredményekkel rendelkezik. A Griffendél Godrik Auror akadémiát elvégezte.
mugli képzettségek || tud vezetni, és zongorázni, azon kívül hibátlan francia nyelvtudással rendelkezik
pálca típusa || főnixtoll mag, 13 hüvelyk, mahagóni
különlegesség || patrónusa vadászgörény alakú

          szerepjáték-példa

A Grimmauld tér 12. Érdekes, már nem oly szívesen térek be ide, mint anno, mikor még Siriusé volt a ház. Persze, nem azzal van bajom, hogy már nem az ő tulajdonát képezi, hanem, hogy a srác meghalt. Úgy vélem kedvelt engem, s én is őt. Mindig is jól kijöttünk. Igen, a két bolond, akik mindig mindenben benne vannak, vagy csak lennének, ugyanis szegény Sirius az elmúlt években jobbjára be volt zárva. Hol az Azkabanba, hol pedig saját házába. Az utóbbi oka egyszerű és világos volt. Dumbledore nem engedte, hogy kimenjen, s ezzel semmi baj nem volt. Elvégre, gondoljatok bele, mit szóltak volna, ha meglátnak egy muglik által is régóta körözött bűnözőt? Természetesen lecsukták volna.
Grimmauld tér 12.
Hitelen egy ház jön elő, a 11-es és a 13-as számú épület között. Magabiztosan, s mosolyogva indulok meg a még mindig remegő lépcsők felé. Mint eddig minden alkalommal, mikor eme helyre utaztam.
Kezem az ezüst, kígyókkal mintázott kilincsre helyezem, majd lenyomom, s belépek a dohos szaggal kecsegtető folyosóra. Lépteim a szalon felé vezetnek, ugyanis onnan hallottam hangokat. Hm… ezt akárhonnan felismerném. Csupán egy ember képes ilyen fülsértően recsegni, az pedig Alastor „Rémszem” Mordon. Mindig is mély tisztelettel néztem Alastorra. Mentoromként tekintettem, rengeteget tanultam tőle, mind a csaták, harcok során, mind pedig a magánéletben. Kedveltem az öreget, humoros volt, s egyben szigorú, kemény. Jó jellemnek tartottam. Mindig kikapcsolódás volt, h poénkodhattam vele egy sort, ez pedig, mint már említettem nem volt olyan nehéz, még ezekben a vészterhes időkben sem. A másik hang finoman, bársonyosan csengett. Ilyet csak nőnemű emberek hangszálai produkálhatnak, ám ezt a hangot nem ismerem fel hallásból, inkább megnézem ki a gazdája.
A folyosó végére érek, s magabiztosan belépek a helyiségbe. Mintha csak azt mondanám, na, emberek, megjöttem, lehet imádni. Ne szokásom, de most kivételesen jól esett.
- Alastor – biccentek – és Penny? – kérdem, mikor már felismerni vélem a szemrevaló boszorkányt. Biztos voltam benne, hogy ő az, ám egy rákérdezésbe még senki sem halt bele. Na, ha ezt Alastor hallaná. Kénytelenül elmosolyodtam. Igen, ha hallaná, nyilván, szokásához híven elkezdene kioktatni, hogy ez azért nem így van és egy kérdés márpedig lehet halálos is. Most nincs kedvem végighallgatni egy efféle monológot, így hát csak, Page-t megkerülve, kezet fogok Rémszemmel.
Visszafordulok, s okoskodva összecsapom kezeimet.
- Min kéne segíteni, Penny? – mindig Penny-nek hívom, csak mert tudom, hogy nem igazán szereti ezt a nevét. Nála a Page a nyerő nálam meg a Penelope. Ez van.


          egyéb

Szeretném kérvényezni a Főnix Rendjébe való felvételem. Remélem lehetséges.