Figyelem a férfi reakcióját. A meglepődés nem mutatkozik markáns arcán, bár érzem, hogy valamelyest kíváncsivá tettem, felkeltettem érdeklődését, sőt, talán még szomjazik is a válaszom iránt. Csendben hallgatom végig nem feltett kérdésemre a válaszát, s el gondolkozom egy röpke pillanatig a hallottakon.
"Hősök kicsiny csapata" Mégis mit gondol? Hogy ez egy gyerekcsapat? Hogy csak viccből gyűlünk össze többszörösen, s gondolkodunk, elmélkedünk, spekulálunk? Vagy csak egyszerűen a gúnyos kijelentések, viselkedés mögé bújik, hogy ne mutassa magát máshogy? Esetleg másnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában? Ah, túl sok a kérdés, túl sok a gondolkozás. Nem szabad elfelejtenem, miért is vagyok itt. A feladatom, amit Dumbledore bízott rám, s ami nagyon fontos a Rend számára. Nem mellesleg az úr se fizetség nélkül működne együtt velünk. Természetesen a Rend teljes biztonságot biztosítana a Misternek, HA hajlandó együttműködni, mint ahogy már említettem.

Már nem érdekelt a tömeg, de már csak óvatosság kedvéért is, halkabban beszéltem az átlagosnál. Bár a nagy zsivajban, nyüzsgésben elhal a szó, de mégis tisztán hallottam Shannon kellemesen csengő hangját.
No, de az illatok már annál inkább érdekelt. Talán még sem kellett volna idejönni, éhes vagyok, és körülöttem meg mindenki majszolja a hamburgerét, salátáját.
Nem veszem le a tekintetem Shannonéról.
- Köszönöm dicsérő szavait- kezdek bele tárgyilagos arccal, hangnemmel- de térjünk a tárgyra- kis szünet, hogy fokozzam a hatást, majd lassan folytatom- Albus Dumbledore, aki a Főnix-Rendjének vezetője, úgy gondolja, hogy "szerencsés" lenne, ha csatlakozna hozzánk. Természetesen nem ingyen és bérmentve- bökök rá. Fontos ember Mr. Minticz, s hasznunkra volna- Garantálnánk a teljes biztonságát éjjel-nappal.
A pénzt szóba se hozom. Mert felesleges nem említem meg, ha így is jön, akkor jó, ha nem akkor ezt bevetem. Bár nem ismerem, intelligens férfi, ebben biztos vagyok, nem Mundugus-féle. Dumbledore azt mondta mindent vessek be a cél érdekében.

Ahogy illik, a kézfogást viszonozza, s engedelmesen helyet foglal a velem szemben álló széken.
"-Keresve se találhatott volna jobb helyet-" Elégedetten konstatáltam, hogy meg van elégedve találka hely választásával. Sok a mugli, kevesebb a lebukás veszélye. Hamar rá is tért a témára, nem köntörfalazott.
Előrehajoltam az asztal fölé, s a kezeimet összefonva, az asztalra helyeztem, s halkabbra fogtam a hangomat.
- Nos Mr. Minticz a Főnix-Rendjéről volna szó- várom, hogy jelezze, hogy ismeri- e vagy sem mi az, de végül csak folytattam- Ez egy szervezet, ami Tudjukki terveit próbálja gátolni, megszakítani, megelőzni. Én is eme becses társaság tagja vagyok- nem folytattam, vártam, hogy mutassa beleegyezését, bólintását, akármi mely mutatja felfogta-e amit mondtam.

Valószínűleg hallott már róla, sajnálatos módon, terjed a hír, hogy van ilyen rend. Pedig az lenne a legjobb ha csak azok tudnának róla, akiknek szükséges. Shannon is csak azét tudja meg tőlem, mert muszáj. Tudni illik Dumbledore, úgy gondolja, hasznunkra válna, ha Mr. Minticz a társaság tagja lenne, természetesen a beleegyezésével.
Ez a feladatom, amit kaptam. A beleegyezését kell elkérnem tőle, ha kell rá kell vezetnem. Dumbledore, azért is választotta, mert tudta, hogy a férfi nem nem áll a rossz oldalon, s nem fogja világgá kürtölni ezt a beszélgetést.
Kíváncsi voltam mit gondol erről, s mi lesz a reagálása.

Hangos pukkanás.
Rettentő hőség. A nyár egy forró napja, az ég akár a tükörsima tenger mása, egyetlen felhőt se fogva tartva magán. Egyetlen szellő sem lenget meg egyetlen faágat sem. Az emberek legszívesebben ki sem mozdulnak otthonról, inkább bent csücsülnek a hűvös kis házukban, esetleg beülnek egy fagylaltozóba, ahol elfogyaszthatják a finomságot. Pár ember pedig meglátogat egy tavat, ahol egész délután gubbaszt és fürdik, na meg szénné ég.
Egy egyszerű egybe részes ruha van rajtam, mely tűzpirosszínben virít. Cipőnek felvettem a szokásos fekete magassarkú szandálomat. Ilyen lenge öltözetben is sütőben éreztem magam. Eléggé kitűntem abból  pár emberből, aki az Abszol úton flangált. Hoppanálni tűnt a legcélszerűbbek. Sietek félek, hogy elkések, vagy talán már kések is.
Gyorsan szedem lábaimat a macskaköves úton az ulticélomhoz. A Zöld Macskához tartottam épp, ahol találkozóm volt Marcus-szal.
Sietek el ne késsek, talán már vár is rám. Délután három óra volt, a találkám időpontja. Már látom az épület kis zöldre festett ajtaját.
50 méter
25 méter
10 méter
Itt vagyok.
Könnyedén betoltam az ajtót, ahol megcsapott a tea kellemes aromája. Az épületben sem volt sokkal hűvösebb, mint kint, de mindenesetre elviselhetőbb. Aggódva körbenéztem, s megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy még Marc nincs itt. A szokásos helyemre, hátra beültem egy kétszemélyes asztalhoz. A pincér már mellettem is termett.
- Mit hozhatok asszonyom?- kérdezte szokásos illedelmes mosollyal, amit itt már megszokhattam.
- Köszönöm, még nem rendelnék- bólintott egyet, s egy másik vendéghez fordult. Nem voltak sokan a teaházban, nem volt tömve, nem is volt kihalt. Szerettem ezt a kiszolgálást, sokkal jobb, mint ha egy tapló balfácán löki nekem oda, hogy milyen moslékot hozzon. Sietségemet kipihenve vártam leendőbelimre.

//ez de szar lett -.-//

Pfff... Egy diák! Egy gyerek! Vele párbajoztam, hát természetes, hogy nem küldött rám Crucio-t. Még most sem akarom elhinni. Én meg elszólom magam, hogy Rend-tag vagyok.
 - Nem akarlak megzavarni, de... de leengednél, mert elég őrjító itt fent. És csak hogy tudd, nem támadtalak meg, csak egyszerű csúszdabűbűjjal próbáltak... Szóval, azt hittem halálfaló vagy. Nem sok rendes boszorkány sétál errefelé, ilyen viharban és ilyen későn.   
Felé fordulok, s rettentő közel, kihívó gonosz mosollyal. Megnyalom a szám csücskét, s úgy szólok hozzá.
- És honnan veszed, hogy én rendes kislány vagyok?- fürkészem az arcát, majd kedves mosolyra húzódott a szám, s megveregettem a vállát- Ne aggódj, öcskös.
Hátráltam egy lépést, így már tisztes távolságot adva. S arcom komollyá vált- Egy feltétellel engedlek le. Ha senkinek nem mondod el, hogy minek a tagja vagyok, vili? Na ,meg ha megígéred, hogy ezentúl nem támadsz emberekre hobbiból - komolyan, kezdem már jól érezni magam. Meglendítve a pálcámat egy pöccintéssel leeresztettem a fiút a földre. Csuklyámat hagytam a hátamon himbálózni, ha vissza is tenném a a fejemre, már nem sokat segítene, teljesen bőrig áztam, hajamról nem is beszélve.
A vihar már nem tombolt, de alig csendesült, az esőfüggöny továbbra sem tűnt el és néha-néha villámlott illetve dörgött egyet.
Mivel valószínűleg a Liberacorpus varázslatomra a földre zuhant, segítségadóan felé nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a vizes, koszos földről.- Bár nehezemre esett elhinni, hogy egy ilyen kis csinos pofi egy halálfalóé lenne.- egyet kacsintottam- És mi járatban errefelé?- reménykedtem, hogy Ő tudja, hogy hol a francban lehetünk.

Minden sikerült, ahogy elterveztem, a siker öröm illata. Ön elégülve mosolyogtam, ahogy támadóm elgyengül, s győzök. Ő is abba a sötét lyukban végzi, ahol dementorok ólálkodnak.
Mocskos halálfaló! Kis taknyosnak, kár volt kikezdenie velem. Meg is úszhatta volna, ha nem támad rám. Oh, mivel is? Ja igen, bűbájjal. Előttem függ a levegőben, fegyvertelenül, akár meg is kínozhatnám, de nem süllyedek le a magafajták közé.
Szőke haj, bájos pofi. Tizenhét év körüli lehet. Nem több azt, biztosra veszem.
- Na, milesz? Megöl, vagy játszadozik velem?   - kérdezem gúnyosan, túlkiabálva az esőt és a vihart... - Mert ha az elsőt akarja, akkor essük hamar túl ra... jta...
- Csak nem félsz? Simán kikerülhettél volna, és nem kellett volna rám támadnod, e rohadék halálfaló. Te okoztad a bajt. Kis taknyos, máskor nem kezdesz ki egy Rend-taggal.
A fiú elé léptem, s láttam, hogy fél. Hirtelen ötlet. Mielőtt bármit is csináltam volna, megfogtam a bal kezét, s felcsúsztattam a fekete ruhaanyagot. Elmondtam magamban egy felfedő bűbájt, s dühbe gurultam.

- Te idióta!- ez nem halálfaló! Egy közönséges diák!- Mi a francnak támadtál meg, te észlény?! Aaaj- fájdalmas képpel az égnek emeltem a fejem, majd visszacsuklott.- Ha nem vagy halálfaló, miért támadsz le csak úgy embereket sikátorokban? Talán ez a hobbid?- ezt már nem lekicsinylően mondtam, inkább "ahh feladom!" hanglejtéssel. Reménytelen diákok! Majd fürkésző tekintettel visszanéztem rá- Vagy te is egy ilyen hülye mardekáros vagy? - istenem, párbajoztam egy gyerekkel! Ó, te jó ég! Leemeltem a fejemről a csuklyát, hogy lássa nem én vagyok se Bellatrix Lestrange, se Lucius Malfoy.- Ha nem támadsz rám, nem kerülünk ilyen helyzetbe. Vagy ha feladod hamarabb feladod elkerülhettük volna, hogy fájjanak a testrészeink- egy kis félmosolyt mutattam, majd nevetésbe tört át- Hát, ilyen nincs!

Szörnyen nézhetek ki... Mit gondolna rólam Mr. Minticz? Baglyomban, melyet írtam neki, semmi konkrétat nem írtam le. Két lehetőség állt fent. Vagy nem foglalkozott volna a levéllel, vagy érdeklődve eljön a találkára. Szerencsémre a tanár úr kíváncsi természetű, s igent mondott a meghívásra.
Azt sem írtam le, kit is keressen ebben a tömött étteremben. Jahj, utólag butaságnak tűnik, de remélem "ügyfelem" nem olyan szerencsétlen, mint én.
Idegesen játszani kezdtem ujjaimmal az asztalon. Egyszer-egyszer a bejárati ajtóra sandítok, bár innen, nem sokat látni.
Ahogy hátra felé lesegetek, odasétál az asztalomhoz, egy elég feltűnő külsejű férfi. Ó, csak add Merlin, hogy Ő legyen az!
- Elnézést, ha rossz helyen próbálkozok, de igazság szerint találkoznom kell valakivel, aki már várt, Shannon Minticz vagyok.- ó, hála az égnek!
- Ó igen, Önnel van találkozóm- jelentem ki mosolyogva, s felállok helyemről, hogy illedelmesen kezet rázzak vele, ahogy szokás- Én vagyok Page Penelope Popley. Örülök, hogy eljött Mr. Minticz.- vártam, hogy helyet foglaljon.
Jómagam is visszaültem a helyemre. Körbenéztem. Ebben a McDonald's-ban még nem voltam, az Oxford Street-re szoktam járni. Itt egy kicsit más az elrendezés. Külön kis boxok vannak, a nyugodtabb étkezés érdekében. Mi is egy ilyen boxban voltunk. Kellemes hangulatot ad, a növény, ami a falról lóg le. Franciaországban volt rengeteg ilyesfajta növény.
Oldalra pillantottam, s a szomszéd asztalnál éppen egy finom sajtburgert eszegettek. Hmmm... Most elmajszolgatnék egyet szívesen. De nem, illetlenség lenne, visszafordultam Shannon-hoz
- Remélem nem aggasztja a találkahely, csak gondoltam, olyan helyen kéne beszélnünk, ahol nincsen sok mágus. Nem lenne jó, ha kitudódna, amiről beszélni szeretnék Önnel.
Csak fokozni szerettem volna kíváncsiságát. De valóban, ezért választottam a McDonald's-ot, nem egy nyugodt hely, de nem találni sok boszorkányt, vagy varázslót. Nem lenne jó, ha a megbeszélésünk közhírré váljon.

Elégedett vigyorral settenkedek melléje. Élvezem, hogy ez a mocsok nem lát semmit, és még csak nem is észlel. Höh, kis kezdő. Erősen megragadom a csuklyáját s egy határozottan letépem a fejéről. Talán még fájt is neki. S amilyen gyorsan csak tudtam, próbáltam beazonosítani az arcát.- Te még gyerek vagy?!- kérdeztem kikerekedett szemmel.
Na jó, erre azért nem számítottam. Vagy, mégis belegondolva bűbájokat használt, nem lehet valami nagy halálfaló, de olyan ártatlan arca van. Nem lényeg igazából, így is rám támadt, nem baj, megbánja, hogy találkozott velem!
Megijedt?! Phöh... Kit érdekel? Ő kereste a bajt! Hát, megtalálta!
A vihar szüntelenül tombol, pusztít. Alig látni valamit. A villámok, dörgések, csak még félelmetesebbé teszi a helyzetet.
Erős ütésemre, mint ahogy számítottam rá, görcsösen összegörnyedt. Már húztam volna fel a bal karján a köpenyt de egy undok kis átkot küldött rám, csoda hogy nem egy bűbáj. A szikrák mellkason találtak, s erősen zsibbadni kezdett törzsem elülső részem.
Koncentrációmat elvesztettem így a Calligo bűbáj, hatását vesztette, de egy pillanatig sem haboztam, elég közel voltunk már egymáshoz, a sikátorban el s elehetett férni mellettünk a szűk helyen álltunk egymás mellett, a pálcámat a bordái közé nyomva sziszegtem a fülébe.
- Fejlődsz, te gerinctelen? Stupor!- sehogyan nem kerülhette el az átkot. Szorosan egymás mellet álltunk, s csuklómmal erősen lefogtam pálcás karját. A szűk sikátorban esélye sem volt. Nem hagytam magam. Hiába, nem volt értéktelen az a három év.
Lőttem a következő átkot, mely a csatát révbe viszi. Most nem suttogtam, egyenes üvöltöttem.
- Levicorpus!- ha eltalálja a varázslat, nem habozom, küldök rá egy ~Capitulatus-t.
Ez végleg eldöntené eme könnyed, kis csatát. Csatát? Hm! Játékot...

Elégedett nevetéssel konstruáltam átkom célba érését. Meg is hátrált a kis gyöngye. A Stuporom sajnálatos módon kivédte. No de seb baj, se baj. Nem sokáig örülhettem. Elkövettem azt a hibát, hogy túl belemerültem elégedettségembe, és az idő alatt "hősünk" észhez tért és küldött egy... bűbájt(?).
A kuka feldőlt, amin elégedettem ácsorogtam, így én a földre zuhantam. Hatalmas csattanás követte földre érésemet. Pocsolyába bele. Remek, tisztíthatom ki...
Küldött egy stuport. Heh.. a saját vermébe esett bele. Ahogy zuhantam a kukáról le, az átok épp felettem suhant el. Kis tapasztalatlan.
Ahogy a pocsolya vízéhez, még csak hozzáértem, hasra fordultam, s pálcámat ellenfelemre szegezve. Ordítottam:
- Én meg a tiédet!- mondtam akár egy kígyó //nem mardis kígyó //-Calligo!- a szokásos fekete köd, jelent meg körülöttem. Ezzel a varázslattal ellenfelem számára láthatatlan vagyok. Nem hiszem, hogy tudná az ellen varázslatát, ahhoz túl tapasztalatlan. Ilyeneket a Főnix tagjai használnak főképp, esetleg tapasztalt halálfalók, de nem ilyen kis légből kapott szerencsétlenek.Felpattantam és megtéve a két méter távolságot ami kötünk volt, úgy gondoltam kapjon egy kis ízelítőt Page-ből is, így ökölbe szorítottam kezem, és úgy gyomorszájon vágtam, hogy valószínűleg összerogy a saját térde alatt.

Furcsa. Már kételkedek abban, hogy halálfaló lenne. Egy halálfaló nem bűbájokat használni. Crucioval kéne dobálóznia. Végül is teljesen mindegy, hiszen így is úgy rám támadt. Semmi oka nem volt rá, csak egy nő vagyok, aki futott a szakadó esőben, a vihar elől. Nem is tudhatja hogy Főnixes vagyok. Ha csak nem ismert fel. De ő kicsoda? Ha összeomlott az ütéstől, megráncigálom a fejénél fogva és letépem róla a csuklyát.

A neszre, hátra fordulok, hunyorítva próbálok kivenni valamit, nem látok semmit, óvatosan lépek párat visszafele,de továbbra sincs semmi. A vihar még mindig tombol, szüntelenül, az esőfüggöny akadályoz a látásban. Visszafordulok "menetirányomban", s nem habozok, továbbfutok. A távolban, egy szürke alak tűnik fel, de nem álltam meg a futásban, szarok én rá ki az, hacsak nem egy mocskos halálfaló.  Vizes szempilláimmal pislogok párat, de nem élesedik ki a kép. Csuklyás, de ez még nem jelent semmit, épp annyi hely van hogy kicentizve elslisszoljak mellette.
Pálcám készenlétben.
Közeledik.

30 méter
20 méter
10 méter

Az alak a pálcája után nyúl elég feltűnően. Gyors volt, de nem eléggé. Bőven volt időm arra, hogy egy protegot mondhassak, de nem mondtam. Hagytam hadd végezze el gyenge kis varázslatát, csúszdabűbáj? Honnan jött ez? Az oviból?
A futásomból lendületet merítve könnyedén felugrottam a legközelebbi szemetesre, ahova guggolva érkeztem, a kár egy macska, s már üvöltöttem is az átkot.
- Obstructo!- nem hagytam abba, lőttem a következőt- Stupor! Támadsz te mocsok? Egy ilyen kis gyenge varázslattal? Rossz fába vágtad a fejszéd!- üvöltöttem lekicsinylően. Egy gonosz kacajt hallattam. Ijedjen csak meg! Szemét halálfaló! Szinte képtelenség volt kivédeni két ártásom, nincs hova elhajolnia, és amilyen lassú tetü, nem tud reagálni. Ki se mondta még a varázslatát, e én már vágtam vissza. Muszáj, hogy eltalálja a varázslatom.
Felálltam a szemetesen, s könnyedén leugrottam.
Mennydörgés.
Kicsit sem enyhült a vihar, mióta elkezdődött, ugyanúgy tombolt, pusztított. Az adrenalin felszökött bennem, harcolni akartam vele, tetű kis halálfaló. Újdonsült kis csatlós lehet, biztosan, mert apuci is az volt. Az alak, egyértelműen férfié volt. Látszott a termetén, mozgásán. Képes volt velem kikezdeni! Egy aurorral, egy Főnixessel! Porig alázom a szemetet!- Honnan jöttél te? Talán az óvodából? - gúnyos nevetés.
Megbánja, hogy kikezdett velem. Ha rajtam múlik bejut az Azkabanba!

"A hegyet, és a szelek gyorsan sorakozva rohantak
Át a nyíláson, zúgva, forogva seperve a földet.
Akkor a tengernek mentek neki és fenekestül
Felkavarták, óriás víztömeget hajtottak a partra;
Férfikiáltás és a hajókötelek recsegése
Hangzott. Fellegek árnya takarta a nap sugarát el
Trójaiak szemitől; a habokra sötét, sűrű éj ült."

Felettem sötét fellegek gyülekeznek, a levelek repdesnek az utcákon, mintha a téboly irányítaná őket. Őrjöngve pusztít a szél, s észrevettem, eltévedtem. Lépjeim nagyokat hallatszanak, ahogy sietek valamerre, akármerre. Az esőfüggöny eltakarja utamat, csak lépkedek, bukdácsolok a macskaköves utcán. Balra fordulok, egyenesen rohanok előre. Jobbra fordulok.
A pusztító dörrenésbe még a házak falai is beleremegtek. Rohanok előre, hogy találjak csak egy menedéket. A szél tovább őrjöng, mintha rombolni akarna, mintha az egész világot képes lenne elpusztítani egyetlen órási lökésével. Köpenyemet szaggatja a szélvihar, veri az eső.
Balra fordulok.
Eget rázó mennydörgés.
Még mindig futok menedék után kutatva. Az üzletek zárva, itt nem enged be senki. Tombol a vihar, mintha el akarná söpörni az emberiséget egyszer és mindenkorra. Futok, rohanok már kezdek kétségbeesni, a sötét sikátorba ugyanúgy bejut a pusztító vihar, mint egy ártatlan erdőbe, ahol tövestül tép ki fákat, dönt ki. Rohanok előre.
Jobbra fordulok.
Valamiben elakad a lábam és a vizes talajra esek, felpattanok és kutatok tovább. A szakadóeső átáztatta mindenem, vizesen remegve, indulok tovább. Eltévedtem, fogalmam sincs hol lehetek. A kegyetlen vihar könyörtelenül tombol, a látásomat megakadályozva veri az arcomba az esőcseppeket. A sikátorban, elhasznált újságok repkednek, kukák dőlnek fel. Újabb botlás, ezúttal sikerül talpon maradnom. Csuklyám lecsúszik vizes hajzuhatagomról, visszalendítem fejem tetejére, nem mintha használna.
Remegés. Megtorpanok és megkapaszkodok egy falból kiálló akármibe. megmozdult a föld. A vihar nem kímél. Ha kétségbeestem volna, már azt hinném itt a világ vége, de nem. Reménykedve futok tovább, hát ha rájövök hol lehetek, esetleg zugot ahogy meghúzódhatok. Testemhez csapódnak a vízcseppem, falevelek, újságok, a pocsolyákba lépkedek. Végleg nem láttam semmit, éjszakai tomboló viharban egy sikátorban rohantam. Mintha véget nem érő szeretne lenni, s akarná hogy megtébolyuljak. Nem akart csendesülni, nem akart nyugodni. De valami neszre lettem figyelmes... Megálltam, így nyugodtan, még félelmetesebbnek tűnt a a sötét sikátor, a pusztító vihar.
Nem tétováztam, folytattam futásom a vak sötétbe, előre.

A kocsik szélvédői kopognak, az emberek futnak, vagy esernyővel járnak-kelnek. Szakad az eső. Lassan nyár vége felé haladunk. Egyre többször hűl le az idő, vagy esik némi csapadék. Kedvenc évszakom az utolsókat rúgja, s jön a gyűlölt ősz. London felett sötétszürke felhők tornyosulnak, a gyönyörű kék eget elrejtve a lakosok elől.

Jó magam az eget fürkészem szemeimmel, megsaccolva, mikor lesz végre vége a rossz időnek. Megállapításom szerint, még egy jó pár óráig locsogni fog.
Egy fa alatt álltam nem messze a járda szegélytől. Elég levélhiányos növény volt, így nem úsztam meg teljesen szárazon. Szerencsésen, az esernyőmet egy héttel ezelőtt eltüntette a macskám, s azóta nem leltem még rá. Így kénytelen vagyok futni egyik fa alól a másik alá állni, esetleg a fedett buszmegállókban megpihenni. Hoppanálni szinte lehetetlen a környéken, anélkül hogy meglátnának. Az eső ellenére, muglikkal tömött utca, a találkahelyre szintén nem tudnék hoppanálni, mivel egy muglik által közkedvelt étteremben ugyanúgy tömve vannak az emberek. Főleg, aki olyan mint én, és nem hozott esernyőt, az jó ideig bent marad lebzselni a fedett helységben.
Jómagam is szerettem a McDonald's hamburgereit, sőt a kedvenceim közé tartozott. Most viszont nem az első célom a falatozás. Az egyik roxfortos tanárral beszéltem meg itt egy találkát. Egy elég fontos ügyről lenne szó, vagy is inkább tervről, ami reményeim szerint sikerrel jár.

A lámpa -amire vártam eddig- végre zöldre vált, jelezve a várakozó gyalogosoknak, hogy indulhatnak át a túloldalra. Nem haboztam, elhagytam, rejtekhelyemet, s átsiettem az úttesten. A "zebrával" szemben volt azonnal az úticélom.
Gyorsan beléptem a meleg, és ami fontosabb száraz helységbe, és ülőhely után kutattam.  Találtam egyet, de az túl központban volt, így egy kétszemélyes asztalt választottam, ami egy eldugott kis sarokban volt meglelhető. Letettem magam az egyik székre, levetettem kabátom, felakasztottam a közeli fogasra, s próbáltam kissé vizes hajam rendbe szedni.
Így vártam Shannon Minticz megérkezését.

Kijavítottam

          alapok

jelszó || A Reggeli Próféta úgy is világgá kürtölte
teljes név || Page Penelope Popley
becenév Page
nem || nő
születési hely, idő || London, 1975.április 28.
kor || 22
faj || ember
vér || aranyvérű
évfolyam || -


          a múlt

1972-ben láttam meg a napvilágot Londonban. Nagycsaládban születtem, minden felmenőm varázsló, illetve boszorkány volt.
Édesanyám neve, Penelope Popley után kaptam második keresztnevem. Édesapám Anthony Popley a minisztériumban dolgozott a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán.
Húgomat Renata-nak hívták, aki szintén a Roxfortba járt, ahogy én. A roxforti levelem megérkezésekor az egész család partit tartott, hiszen az iskola az egyik legjobb boszorkány- és varázslóképző, s minden szülő büszke lehet gyermekére, ha megkapta a bizonyos levelet. Bevásárlókörútunkat az Abszol úton tettük meg. Megkaptam a vadgesztenyepálcámat és a házimacskámat, Olivert.
A Roxforti éveim gördülékenyen suhantak el. Az első évemben nehezen, de végül be tudtam illeszkedni. A második évfolyamon találtam úgy igazán barátokra. Harmadik évemben megismerkedtem Braddel akivel három évig együtt jártam. Igazi diákszerelem volt, szerettük egymást, mindenhova együtt mászkáltunk. De annak is vége lett, mint sok mindennek...
A negyedik évem szokásosan, általánosan telt. RBF évem megerőltető volt, de sikeresen átmentem a vizsgákon. Rengeteg „K”-t kaptam és csak pár „V”-t.
Hatodévben lett köztünk vége mindennek Brad és köztem. Furcsa volt nélküle egy hónapig, de beletörődtem, hogy szakított velem. Így hogy Brad elment, minden időmet a családommal töltöttem, amikor csak tudtam.
Velük töltöttem minden nyaram. Remek volt minden együtt töltött percünk, majd hogy nem tökéletes életem volt. Amíg végzős évem végén, be nem következett a katasztrófa...




Így visszaemlékezve se tudom, hogy sikerült túl élnem azt a napot, azt az évet...
Azon a nyáron mentem el először otthonról nyaralni egyedül. Pontosabban a barátnőmmel, Anastasiaval. A Francia Riviéráról érkeztünk haza boldogan, míg nem hazaértem és minden tönkrement. Azon a napon elhunyt az összes családtagom, előttem feküdtek holtam a házunkban, kihűlt testükkel, az utolsó mosoly halvány emlékével az arcukon...De térjünk csak vissza az elejére.
A húgocskám születésnapját tartotta az egész család, a nagynéni, nagybácsi, unokatestvérek, a szüleim, és nagyszüleim.
A sok ajándék között el volt rejtve egy névtelen. Szépen be volt csomagolva, talán a legszebb mind közül. Egy gyönyörű halványlila virág volt- látszólag.
Mindenki ünnepelt...Boldogok voltak, nevetgéltek, megünnepelték, hogy a húgom végre betöltötte tizenötödik életévét. Hányszor és hányszor játszottam el a gondolattal, hogy mi lett volna ha itthon maradok. Meghalhattam volna, de fel is ismerhettem volna, hogy a növény mérgező, lehet hogy minden másképp alakult volna, és nem kellett volna kihalnia a Popley-családnak.
Amint megfogta Renata a növényt, a virág mérgező gázt bocsátott ki, ami az egész házat beterítette. Egy pillanat alatt ment le az egész, és a házban tartózkodó emberek mind holtan rogytak a földre.
A minisztérium emberei nem tudták megállapítani ki küldte a mérgező növényt. Mire odaértek a szakemberek, a virág megsemmisült. Felrobbant és a darabjai elégtek maguktól.
A mai napig nem tudom ki volt a tettes. Még most is borzongva gondolok vissza az emlékre. A elkövetkezendő hónapok borzalmasan teltek. Akkorra már betöltöttem a tizenhetedik életévemet, így nagykorú voltam és élhettem egyedül. Hamar híre ment a gyilkosságnak, természetesen az ismerőseim, barátaim mind végig mellettem álltak, de én begubózottam, akár egy hernyó, csak azzal a különbséggel, hogy nem bogozódtam ki, nem repültem el pillangóként a szabadságba. Abban az időkben fogytam le, szinte nem is ettem. De muszáj volt felépülnöm mind testileg, mint lelkileg, ha az aurorakadémiára szerettem volna járni. Tanulásba folytattam bánatom. Meghozta a gyümölcsét a tanulás, könnyedén felvettek az akadémiára, és a szorgoskodás elvette a figyelmem a fájdalomtól.
Jártam pár évig az iskolába, majd ott hagytam. A régi családi házat eladtam nem tudtam viselni az emlékét. Vettem az örökségből egy lakást, és most ott éldegélek.
És mi a legszörnyűbb? Hogy tudom ki volt a tettes...




Mostanra biztos vagyok, hogy Matthew Armand volt a tettes.
Édesapám, még a gyilkosság előtt, keresztbe tett Armandnak. Munkatársa volt, szintén azon az osztályon dolgozott, mint apám. Tudni illik Armand elég szeszélyes természetű volt, könnyen felhúzta magát, és ilyenkor elborul az agya.
Előléptetésről tárgyaltak volna hárman az egyik nap. Apa, Armand és a főnökük. A megbeszélés előrébb hozták, és édesapámra bízták rá a feladatot, hogy üzenje meg Armandnak. Természetesen apámnak kellett az előléptetés, így nem szólt a munkatársának. Armand nem jelent meg a megbeszélésen, így apámat nevezték ki. Később Armand fülébe jutott, hogy átverték, és hangosan bosszút esküdött. Természetesen senki nem vette komolyan, pedig kellett volna.
Matthew Armand később feljelentette magát a minisztériumban, vallva, hogy felindultságból követte el a gyilkosságot. Természetesen, így is az Azkabanba küldték, ahol három évre rá megbolondult és kioltotta saját életét.
Vajon megváltozott?
Megbánta tettét?
Vagy csak a könnyű halált választotta, a nehéz élet helyett?
Sosem tudom meg, de a lényeg ugyanaz marad: Tizenhét évesen egyedül maradtam a világban.




          jellem

Page gyerekes természetű és nagyon érzékeny lélek. Rettentően könnyen barátkozik, aki megérdemli. Természetesen a komoly helyzetekben éretten viselkedik, de a többiben, mint egy 17 éves lány, talán érzelmileg leragadt a családja gyilkosságánál.
A barátait néha túl közel engedi magához,  így amikor csalódik egy barátban, nagyon megviseli. Szüksége van a szeretetre, és ahol lehet igényeli is azt.
Nagyon szereti a dolgokat Ő maga elintézni, és ha valamit eltervez nem enged belőle.


          apróságok

mindig ||
1. Főnix-Rendje
2. Szeretet
3. Igazságszolgáltatás
4. Barátok
5. csokoládé mindenek felett
6. szerelmem
soha ||
1. Voldemort
2. Halálfalók
3. nincs egyetlen barátja sem
4. Dementorok
5. Sárkányok
dementorok ||
Hazaér az utazásából és holtan találja az egész családját.
mumus || Magát látja, ahogy Imperius hatása alatt áll és meg kell ölnie egy barátját.
titkok ||
1. Nyílt titok, hogy a családja elvesztése után fél évig senkihez se szólt.
2. A szüleitől rengeteg pénzt örökölt és nem kell dolgoznia.
3. Mindig van nála egypár csokoládé szelet.
rossz szokás || Nagyon gyerekesnek tartja magát, és így sokszor kisebb önutálata van. Ilyenkor a barátai vigasztalják.

          a család

apa || Anthony Popley, 50 éves, aranyvérű, (meghalt)
anya || Penelope Popley, 46 éves, aranyvérű, (meghalt)
testvérek ||  Renata Popley, 15 éves (meghalt)
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy vörös macska

          külsőségek

magasság || 170cm
tömeg || 65kg (nem tud egyszerűen hízni)
rassz || európai
szemszín || kékesszürke
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || feltűnően szép kékes szeme van, semmi egyéb
kinézet || Épp megfelelő testalkata van, nem is duci, nem is csont sovány. Haját rengetegszer kibontva hordja, csak ritkán esik meg, hogy lófarokba van kötve. Szép szemei „világítanak”
egészségi állapot || egészséges

          a tudás

varázslói ismeretek || Tízenhét éves koráig A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába járt. Az évek alatt rengeteg barátot szerzett,  é sok hasznos bűbájt sajátított el.Három évig járt a Griffendél Godrik Aurorakadémiára, ott megtanult patrónust idézni, amely egy párducformát ölt fel. Könnyen szerezhetne munkát a minisztériumban, de a jelenlegi pénze eltartja, és több szabad idővel több mindent tud elvégezni a Rendnek.
mugli képzettségek || zongorázni tud.
pálca típusa || 13 hüvelyk, vadgesztenye, egyszarvűszőrrel
különlegesség || remekül zongorázik és nagyon ért a védekező bűbájokhoz.




          szerepjáték-példa

- Siess! Különben fent maradsz a gépen- sürgetett Anastasia.
- Megyek már! Hé! Várjál már meg!
Épp egy repülőgépről szálltunk le barátnőmmel. A mugli-gépet választottuk, messzire nem akartunk hoppanálni, a seprűn meg elültem volna mindenem.
Nyaralni voltunk Franciaországban a nyáron ketten, a barátnőmmel. Csodálom, hogy anyáék elengedtek. Bár már elmúltam tizenhét éves, így nagykorúnak számítottam, és apáék tudták, hogy megbízhatnak bennem.
Anastasia jobban értett a mugli-dolgokhoz. Muglik voltak a szüleik, így olyan környezetben is élt.
Ha most sem segít, biztos nem jutok át ezen a fránya fémkapun. A nagy, súlyos utazóládámat húztam magam után.
Szerintem a női wc-ből hoppanáljunk- javasoltam, majd az illemhely felé böktem az ujjammal. Barátnőm, nagyokat bólogatott, így elindultunk arra. – Ezt ne vedd sértésnek légy szíves, de fogd meg a kezem. Nem tudsz valami jól hoppanálni- majd óvatosan fürkésztem arcát, vajon mit válaszol. Felnevetett- Nyugalom, nem sértődöm meg, én is emlékszem még, amikor múltkor hátra hagytam a csuklómat- majd megragadta a karomat- Vezess!- ismét felkacagott. Én pedig hoppanáltam, pontosan a házam ajtaja elé.

Pár napig itt marad Anastasia, majd hazautazik Wales-be.
- Feu vert dans!- szólaltam meg franciául, mire nagyokat pislogott diáktársam- Gyere csak be!- nevetgélve beléptünk a házba, a hatalmas nappalinkba. Barátnőm ment előttem és nekiütköztem- Miért álltál meg?
Még ki se mondtam a kérdést, de már nekem is földbe gyökerezett a lábam. Első percben nem is tudtam felfogni mi tárult a szemem elé. Fel volt díszítve minden „Happy Birthday” feliratokkal, és a szalagok alatt feküdt holtan az egész családom.
- Neeee!!! Keservesen felordítottam- Nem lehet!- a földre rogytam, akár egy rongybaba, és zokogtam. Anastasia lassan a nappali közepén álló növény felé indult. Lassú, csendes hanggal hozzám szólt.
- Mérgező virág. A füstje volt az ami… ami végzetes volt- hangja megcsuklott.
Újra felordítottam. A húgom 15. születésnapja volt. Mindenki ott volt, a nagynéném, a nagybátyám, testvérem, a szüleim, a nagyszüleim. Minden családtagom előttem feküdt holtan.
- Nem… nem… nem…- most már csak suttogtam.
- Nincs feladó címe- odajött hozzám és szorosan átölelt. Felállított, de ekkor összerogytam. Minden elsötétült. Elájultam.



          egyéb

Kedves Vikitrától már kaptam engedélyt, hogy Rend-tag lehessek, csak gondoltam itt is megpendítem.