Roxfort RPG

Múlt => Birtok => A témát indította: Mrs. Norris - 2011. 08. 14. - 03:32:38



Cím: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Mrs. Norris - 2011. 08. 14. - 03:32:38
Cassius Neehill pennájából

Bizony, a Roxfortban mindig is voltak különös tanárok, érthetetlen vonzalommal különös lények, tárgyak iránt. Egyikük nyilván betért egyszer egy mugli vadászboltba, valószínűleg kíváncsiságból és jól összevásárolt mindent. Így tehetett szert a brit mágusiskola egy medvecsapdára is, aminek idáig nem sokan mertek a közelébe menni, ezért körbekerítva áll a birtok egy félreeső szegletében. A - mágikusan védett - kerítésre egy feliratot is tűztek, miszerint: Belépni tilos és életveszélyes!, de ezt a vicceskedvű diákok szépen átjavították, így ma már csak annyi látszik: Nem kispályásoknak!


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2011. 10. 24. - 21:20:04
Shay

Az egyik szép téli napon – tehát ma – úgy döntöttem reggel, hogy nincs kedvem bámulni a jégvirágokkal tarkított ablakot, miközben úgy teszek, mintha tanulnék a jövő heti transzfigurációra. Majd tanulok rá holnap. Ez amolyan bevett szokás nálam, és sajnos rá kell döbbennem, hogy a holnap nem a legmegfelelőbb idő ezekre a tevékenységekre, mert sokkal érdekesebb és izgalmasabb dolgok várnak rám a könyveken kívül. Persze nem az Üvöltő szelekre gondolok, és társaira, mivel a mugli írókat rendkívül nagyra becsülöm, ezért millió meg egy kiadvány van nálam, hogy biztosan elegendő olvasmányom legyen, míg legközelebb haza nem megyek.
Visszatérve tehát a jégvirágra. Havazik kint, de igencsak erősen, és elhivatottságot érzek magamban arra, hogy most azonnal nekilássak egy hóembernek odakinn. Egy eldugott helyen, és akkor sokáig megmarad majd, a kis dugó alsósok nem fogják lerombolni idő előtt.
Amint elhatároztam magam, fel is álltam az asztaltól, amely az ágyam végében van, és miután betoltam magam után a széket, bele is másztam a ládámba, hogy előkeressem a legmelegebb téli öltözékemet. Egy nagyszerű, víz-és hólepergető overall, kifejezetten ilyen kalandokra, mint amilyen rám vár. A rózsaszín sapka-sál-kesztyű kollekciómat is magamra öltöttem – előtte gyorsan zsebre vágtam a pálcát – és kiléptem a szoba ajtaján.
A kijárat felé menet útba ejtettem a konyhát, és néhány jófej manótól sikerült kikuncsorognom egy répát, amely majd újdonsült barátom orraként fog szolgálni.
Amint kiléptem a friss levegőre, valósággal más embernek éreztem magam. Szabadnak, mint a madár, normális embernek, nem pedig kattant boszorkánynak, meg még sorolhatnám.
Körülnézek, és elindulok csak úgy a nagyvilágba, persze a kastély kerítésén belül. Odabent igen nyomaszt az a sok sötét ruhás „ellenség”, idekint legalább minden fehér, valamelyest kompenzálja a benti sötétséget. Jó itt lenni.
Van egy hely az udvaron, amelyet sokan elkerülnek, mert nem lehet tudni, hogy miféle lény lakhat arrafelé. A medvecsapdára gondolok, amit elsősorban nagypályásoknak címeztek. Én nem tudom eldönteni, hogy hová tartozom, azt hiszem nekem tökéletesen elegendő az, hogy ott nincs letaposva a hó, és remekül tudok – mugli módszerrel – hóembert építeni. De előtte még egy dolog, amit az éven még nem csináltam…:
Hóangyalkaaaa!
Máris a földön fekszem a hátamon, és érzem, hogy a hatalmas hópelyhek az arcomra hullva azonnal vízzé válnak. Ezer wattos mosoly kíséri minden mozdulatomat, már csak egy fényképezőgép hiányzik, és minden meglenne. Na meg persze Jer, de arra esélyem sincs, hogy bármikor is belépjen az iskola kapuján.
Miközben efféle gondolatok keringenek a fejemben, lépteket hallok. Nem cipőkopogást, hanem azt, hogy valaki összeropogtatja a havamat a talpával!!! Na megállj csak, gonosztevő, hógolyó a büntetésed! Ha tanár, akkor még nem tudom, mit lépek. De ezt a lehetőséget inkább B tervként tartom számon.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 10. 26. - 13:15:49
Freya


~ Majd Minticznél tanulok… ~ csapja be az átváltoztatástan könyvet egy szusszanással Shay, majd azzal a lendülettel be is suvasztja a táskájába, hogy még csak ne is lássa, ne is kísértse. Szereti a tárgyat, nagyon is, nagyon ügyes is benne, de most semmi kedve tanulni. Odakint varázslatosan szép az idő, tökéletes… bizony az időjárás magasról tesz az emberek lelki borultságára, vagy épp arra, hogy hugrásunk mennyire is vágyik már haza. Sosem látott méreteket öltött már az ő kedvtelensége is. No nem szomorkodik, s nem mosolyog kevesebbet, egyszerűen csak szeretne már otthon lenni, hogy kicsit megszabadulhasson innen. Nem látná mindennap Seant, nem sajogna még mindig a szíve miatta, nem kellene Minticznél is hasonló érzések közepette ücsörögnie. A marcona mardekárosok megsemmisítő ábrázata sem okozna gyomorgörcsöt neki, s végre azt is megtudná, mi van az öccsével. Még néhány hét… addig azonban vár még rá néhány teszt, büntetőmunka és talán néhány összetűzés – ezeket nem bánja, legalább kiadhat valamennyit lappangó dühéből. A kviddicsedzéseken ezt nem könnyű megtenni, hiszen nem akar társainak ártani… na de majd otthon, ott nem kell kímélnie senkit, hiszen szülei csak és kizárólag neki fognak edzést tartani. Sok éve most először örül ennek. Igaz, csak idén lépett be a csapatba, mert nem volt meg a létszám, s amikor a kastély falai közé lépett, ezt fogadta meg magának, csak akkor áll be, ha nagy szükség lesz rá.
Még sok ideje van jelenéséig, addig is úgy dönt, császkál egyet a folyosókon, vagy talán a birtokon, hátha találkozik valamelyik kedvenc, idegesítésre vágyó áldozatával. Mivel hétvége van, mugli ruhát húz - pedig nem nagyon szívleli. Fekete-piros kockás kabátját és sálját magára veszi, s maga mögött hagyja a hálót…
Egészen addig zavartalanul bámul ki az ablakokon, amíg nem meghall egy ismerős hangot valahonnan a közelből.
- Hull a hó, hullajó, az ablak zúzmaráááás… - hangzik a dal, s ismerve Hóborcot – merthogy ez az ő hangja volt, a folytatás valami játékosan mocskos szöveg lett volna. Shayben öt és fél év tapasztalata dolgozik már, tudja, hogy a kopogószellem így ünnepek tájékán van igazán elemében, s nem kímélve senkit követi el nagyobb és nagyobb csínyeit. A hugrabugos leányzó nagyon kedveli a csintalan kísértetet, s még mai napig mosolyt csal arcára narancsszín bolondsapkája. Léptei morajára azonban a nóta elhal, s a következő pillanatban már feje fölül mered rá Hóborc mélyen ülő gonoszkás szempárja.
- …Nyisd ki szemed, húzd le fejed, kicsi Mithugráááás!! – azzal lefelé fordítja a kezében levő tintásüveget, hogy nyakon borítsa vele Shayt. Azonban az elmúlt évek gyakorlatának köszönhetően, a lány egy pálca suhintással elhárítja a bajt, s jót derül a próbálkozáson.
- Szép próbálkozás, Hóborc! – ismeri el – De a dalod még jobban tetszik! – naná, hogy tetszik neki, hiszen külön az ő számára költötte így hirtelen. Hóborc a dicséretre elégedetten felkacag, majd néhány bukfencet vet a levegőben, s újabb áldozatok után kutat, akiket krétával dobálhat meg.
Shay jobbnak látja a folyosókat elhagyni, s mivel még mindig nincs itt az ideje, hogy a mugliismeret professzorhoz menjen, korábban meg minek menne, mint muszáj, hát a birtok felé veszi útját.

Sétája hosszúra nyúlik, hajában sok nagy hópehely kapaszkodik meg, ő pedig szemeit kissé összeszűkítve fürkészi a fehérséget. Mivel jobb ötlete nincs, út közben újra és újra a friss hóba nyúl, hogy magához véve egy adagot, hógolyót gyúrjon, majd a semmibe dobja azt, jobb célpont híján.
- Hull a hó, hullajó, az ablak zúzmarás. Nyisd ki szemed, húzd le fejed, kicsi Mithugrás! – nagyon megtetszett neki a dalocska, így többször is elénekli, hol csak dúdolja, hol pedig hangosabban. És végre valami a határtalan fehérségben, de azt nem tudja hirtelen, hogy örülnie kell-e neki, vagy inkább félni tőle... vagy egyszerűen csak utálni és megátkozni a fenébe.
- Ki van ott? - kérdezi végül a megmoccanó alaktól, mert azt már látja, hogy ember, tehát válaszra képes - ha nem Crak vagy Monstró, de hozzájuk képest kicsi az illető. - Hógolyó van nálam és nem félek használni! - A meg-megvillanó rózsaszínes kiegészítők oldanak némileg hirtelen ijedtségén, de a hógolyót akkor sem ereszti le.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2011. 11. 04. - 22:52:01
Shay
A lépések egyre csak közelednek és közelednek. Énekszót is hallok a lépések mellett, ez azt jelenti, hogy rendkívül jó kedélyű ellenféllel van dolgom. A szűz hó felszíne egyre csak fogy, s ezzel kénytelen vagyok elfogadni a tényt, hogy a gigaméretű hóembert nem most fogom megépíteni, mert az ellenség már itt van. Fegyver kell. Nem pálca.
Azt hiszem, hogy elkéstem. Addig-meddig gondolkozom az elkövetkezendő lépéseken, hogy nem gyúrtam meg a fegyvert: a hógolyót. Ez egy felettébb balga lépés, hiszen a betolakodó az alábbi felszólalással érkezett: Hógolyó van nálam, és nem félek használni! Nos, ezzel én is pontosan így lennék, ha időben feltöltöttem volna a fegyvertárat. Sajnos, nem mérlegeltem eléggé a dolgokat: angyalka vagy háború. Gyermeteg lelkemből kiindulva, naná, hogy az angyalkát választottam; minden normális ember azt választotta volna – leszámítva néhány elvetemült mardekárost.
Elkéstem, valószínű, hogy a háborút már most elvesztettem. Akárcsak egy slow motion technikával készített filmben, gyorsan kigurulok az angyalkámból, és mellőle markolok egy jó nagy adag havat, melyből a másodperc töredéke alatt egy hanyagul meggyúrt hólabdát készítek. Félő, hogy repülés közben szétesik, de ez a kockázat a legjobban meggyúrtra is vonatkozik. Kockáztatok. James Bond zene a háttérben.
- Én! Állj ki, ha mersz, halandó! – kiáltom bosszúra szomjasan, és azon kapom magam, hogy még vicsorítok is, mint valami őrült. Az agyamra mentek a számítógépes játékok, azt hiszem. Lehet, hogy csak hallucinálom, de még valami sátáni kacaj is hallatszik a háttérben, de az lehet, hogy csak a soundtrack.
Ekkor kitisztul a kép, megpillantom a támadót. A zene elcsendesül. Perspektívaváltás.
Shay ezek szerint kifigyelte, hogy merre tartok, és üldözőbe vett, hogy legyilkoljon egy jó kis hócsatában. Majd miután K.O.-val kiütött, a medvék elé dob majd. Ez a terve, most már biztos. Persze, lehet, hogy egy kissé túldramatizálom a dolgokat, de hát nincs abból semmi.
- Hello! – köszöntöm sorstársamat, majd mielőtt bármibe is belekezdene, átveszem a szót. - Nézd, ott van Frics! – kiáltom csodálkozva és mutatok a lány mögé, hiszen a vén fószer nem igazán jár ki az épületből. De ez persze csak álca, mivel az ellenséget valamivel be kell etetni, és ez egy remek módszer arra, hogy jól megforduljon.
Ha megfordul, akkor lesből támadok, és valahol a hátulsó részére irányítom az ágyút, mondjuk a hátára. Amennyiben nem fordul el, akkor egyszerűen csak direktben támadok, szemtől szembe. Igazi párbaj!
Remélem, hogy nem végzem a medvéknél…

sry 4 the late, lesz ez jobb és hosszabb is :-]


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 11. 06. - 14:42:56
Freya



A helyzet maga, amennyire poén, annyira izgalmas is hugrabugosunk számára. Nem azért, mert az a tét, ki marad életben, ki kerülheti el kettejük közül a büntetést – ezt Shay már úgyis bukná – hiszen most nem fognak átkok repkedni, abból van már elég mostanság. Nem. Ez egy majdnem véresen komoly hó csata lesz, de olyan, amilyet még talán a Roxfort ős öreg tornyai sem láttak még az elmúlt ezer év során. Ajkára izgatott mosoly kúszik, amint meghallja ellenfele hangját.  Egy lány. Mint valami harcos amazonnak, megszállott, vérszomjas kifejezés jelenik meg arcán, szemei sötéten megcsillannak méregetve a másikat, kinek alakját a sűrű pelyhekben hulló hó még mindig titokzatossá teszi. Pedig valahol belül biztosan tudja, hogy kihez is tartozik az a rózsaszín sapi, most azonban nem akar megvilágosodni, nem lényeges, kit fog a hóba döngölni.
- Ezt vegyem kihívásnak? – kérdez vissza, megadva ezzel az utolsó lehetőséget a gerillahölgynek a visszakozásra. Biztosra veszi, hogy nem fogja magát megadni, ilyen esetben neki sem lenne kedvére való a békés helyzetkezelés. Ereiben a vér pezseg, szívverése lassanként egyre szaporább tempóra vált, közben alig észrevehető mozdulatokkal pálcáját veszi kézbe. Nem akarja azt hitetni, hogy használni szeretné a másik, mindösszesen egyetlen aprócska bűbáj erejéig van rá szüksége… fontos, muszáj, hiszen neki nincsen hó és vízlepergető overall-ja, nem így készült.
~Leperex~ hangzik fel fejében a néma ige, a galagonya varázseszközt pedig ruhája felé fordítja, s elvégzi az L-betűs pálcamozdulatot.  ~ Így, most már megfürdethetlek… Rószaszínke… ~ kellett rögtönözni valami becenevet, hogy jobban spannolhassa magát.
- Elfogadva!!! – challenge accepted, ha úgy tetszik jobban. Még néhány másodpercig farkasszemet pislog ellenfelével, legalábbis igyekszik a sapka alatt belőni, hol is lehet a szeme, a látási viszonyok ennyire nem jók. Fejében nagy varázslópárbaj jelenetek izgalmas leírása jelenik meg, ahogyan az írók érzékeltették a párbaj felek érzéseit, a szinte tapintható feszültséget. Imádja a kalandregényeket. Most egy ilyen főszereplőjeként érzi magát, s így is viselkedik, bár színészi tehetsége normál esetben hagy kívánni valót maga után, most teljesen át tudja élni az egészet. Nála a különböző hangeffektek hiányoznak, pedig milyen jól mutatna most valami aláfestő zene valamelyik vadnyugati filmből vagy egy kőkemény akció filmből. Nincs a filmek ismeretére szüksége, az ő agya még talán azoknál is mesésebb dolgokra képes. Már ott tart, milyen jó kis képregényt fog ebből rajzolni… mondjuk a büntetőmunkán.
A figyelemelterelési kísérletre felvonja szemöldökét. Friccs? Ugyan már, annál a reumás, vén kviblinél még egy kehes doxy is ijesztőbben hat a hugrásra, s ha csak az idei produkcióit vesszük alapul, érthető is, miért nem rezzen még csak szája szeglete sem a gondnok említésére. Na jó, talán egy apró fintort elmorzsol. Talán ezzel még a kihívás előtt lett volna értelme próbálkozni, amikor még nem kapott vérszemet. De ha tényleg ott lenne, hát ő is kapna egy sorozatot… amiért a múltkor elkobozta a trágyagránátjait.
A felé dobott hógolyót így hát egy könnyű manőverrel hárítja – elhajol az útjából -, ilyen esetekben, vagy épp párbajok alkalmával hasznosnak bizonyul az a sokéves kényszer kviddics és hogy idén még a csapatban is szerepel. A harc tehát elkezdődött…
- Rohaaaaam!!! – adja ki a parancsot, s az sem zavarja, hogy tulajdonképpen egyedül van, a játék kedvéért kicsit túl lehet most reagálni a dolgokat. – Védd magad!!! – a csinnadratta ellenére azonban kivár egy kicsit, csak addig, míg az ellenséges vonalak mögül mocorgást nem észlel. Amint miss Pinky nagyobb támadási felületet ad, mondjuk, mert ellenőrizni akarja, ellenlábasa pozícióit, azonnal el is hajítja csőre töltött hógolyóját. Hogy talál-e az egy másik kérdés, ő mindent megtett az ügy érdekében.
Most pedig eljött az ideje több muníciót gyártani, de előbb kellene valami fedezék. Ekkor figyel fel a kerítésre, az elkerített részre és a táblára, melynek figyelmeztető feliratával most nem foglalkozik. Macska ügyességgel ugrik, kúszik és mászik el a kapuig, miközben kerülgeti a valószínűleg érkező golyókat, több-kevesebb sikerrel, s igyekszik válaszolni is rájuk néhány sebtében meggyúrt apró bombával. A kerítést pajzsként használva, biztosnak vélt fedezékében gyárt újabb lőszereket.
- Esélyed sincs ellenem, Kisanyám! Jobb lenne, ha feladnád! – olykor azért ellenőrzi, Freya nem-e próbál közelebb lopakodni.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2011. 11. 06. - 22:16:20
Shay
Figyelek. Mást nem is igazán tudok tenni, hiszen a küzdelem pillanatokon belül elkezdődik. Vagyis már én elkezdtem, nem is értem, minek egy harcba belebonyolódni, még a végén belehalok a harci sérüléseimbe. Vagy Madam Pomfreya úgyis megmentene? Talán.
Egyre valószínűbb, hogy az angyalkám át fog kerülni a túlvilágra, pedig igazán kár érte. Nem keveset feküdtem a hóban annak érdekében, hogy létrehozzam őt, viszont hamarosan az ellenséges erők mit sem törődnek majd védtelen kincsemmel, porrá tapossák szegényként. Talán enyhe túlzás részemről az ellenfélre vonatkozó többesszám, hiszen csak fésztufész harc van Shaelynn és köztem, ennek ellenére teljességgel átadom magam a pillanatnak, és már látom is a felém tartó dárdát… vagy talán egy nagyobb kaliberű fegyverből származó golyó??! Ja, nem csak hógolyó, de a golyó az stimmelt.
Sajnos az övé talál. Pofán, engem. Miért is térnék ki előle, nem igaz? Nézzünk szembe a sorsunkkal! Biztos mondott ilyet valami bölcs ember, ha nem, akkor én mondom ezt. A harc folytatódik, ezúttal sikeres dobást kell véghezvinnem az előző sikertelen manővert követően. Sajnálatos módon az iménti „fricses” taktika nem igazán vált be, lehet, hogy Pitont vagy egyenesen Tudjukkit kellett volna mondanom, de akkor meg lehet, hogy halálra rémítettem volna szegénykét. Na meg azt is elrontottam, hogy nem vágtam kellően ijedt arcot. Ezt a csatát lehet, hogy elvesztettem, na de itt a következő!
Ki kellene találnom valami harci kiáltást, ahogyan Shaelynn is tette. Mindig gyenge voltam mágiatörténetből és történelemből is, a háborúkhoz nem nagyon értek, meg a csatákhoz sem, de még a csatakiáltások sem tartoznak az erősségeim közé. Így hát csak egyszerűen annyit válaszolok a csatakiáltására, hogy…
- Támadáááááás!
Lényegre törő és rövid, legalább nem száll bele a számba a sült bagoly, míg kiáltom. Mindennek van előnye. Indul is egy ágyúgolyó egyenesen az ellenséges csapatok irányába.
Igyekszem felvenni valami olyan pozitúrát, amely előnyös támadó pozícióban. A közelben levő bokor tökéletesen ellátja a védelem szerepét, ezért míg az ellenség fegyvereket gyárt, gyorsan fedezékbe vonulok. Felsóhajtok, ajkaimat jó nagy párafelhő hagyja el, gyönyörűen felhívva a figyelmet a rejtekhelyemre. Egykoron az indiánok is füstjelekkel kommunikáltak. Én nem akartam semmiféle társalgásba kezdeni, mégis így alakult. Remélem, hogy nem valami olyasmit lihegtem, hogy megadom magam, vagy hasonló. Miközben efféléken morfondírozom, gőzerővel gyártom a szebbnél szebb hóbombákat. Azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy az alapanyag egy ideig bizony nem fogy el; a harc egy életen (vagy inkább évszakon át) folyhat.
Shaelynn a titokzatos medvekarám közelében lelt fedezéket, nem tudom, hogy tudatában van-e annak, hogy mit is választott főhadiszállásként, lehet, érdemes lenne felhomályosítanom.
Kidugom a fejem a fedezékből, és egy gyilkos pillantást küldök feléje. Még hogy esélyem sincs ellene?! Ehhez lesz egy-két szavam nekem is…
- Neked kellene feladnod. – kiáltom oda hozzá, igyekszem komoly hangon megszólalni. - A medve velem van. Mi túlerőben vagyunk veled szemben.
Remélem, hogy bejön a blöff. Egy harcnál nemcsak a nyers erő, hanem a taktika is számít.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 11. 10. - 18:00:45
Freya



A mágiatörténet ezen az oldalon sem épp kedvelt tárgy, bár gyengének lenni belőle... na mindegy. A sárgaság elég sok kviddicsmeccsen vett már részt, természetesen nézőként és látott-hallott nem egyféle csatakiáltást a különböző csapatoktól, sőt meccs előtti rituális mozdulatokat az új-zélandiaktól. Igaz, most ilyen törzsi táncot nem tervez előadni, de ott van a tarsolyban, ha Freya nem ijed meg tőle.. pusztán, mert ő azt szeretné. Egyelőre mondjuk nem is nagyon fáradozik az elriasztásán, sőt sokkal inkább azt szeretné, ha ez valóban egy epic hócsata lenne itt, még így is, hogy tulajdonképpen csak ketten vannak rá. Dumbledore és Grindelwald csatája sem a sok szereplő miatt olyan nevezetes a mái napig. Ugyan itt semmi hatalmi harc nem folyik, senki nem akar területeket hódítani, legalábbis Shaelynn biztosan nem. Ő csak egy jót szeretne szórakozni, mielőtt elindul büntetőmunkára.
A nagy kúszás-mászás és vetődés során ő is beszerez néhány találatot, a kabát alól kibukkanó feneke (természetesen nadrágostul) is kap egy keményen megküldött löketet, amire sikkantva felnevet. Nem volt hülyeség az a leperex az elején, most igencsak kellemetlen percek elé nézne és hamar bugyiig, hanemmég bőrig ázna, ezzel pedig idejekorán véget érne ez a kis összecsapás. Ki mondta, hogy a nagy varázslóháború kellős közepén nem vívhatja két hugrabugos leányzó, saját, gyermeteg harcát, amiben egy hóangyal már biztosan halálát lelte, de ahogy mondják, ez a szükséges veszteség.
Mintha valóban valami nagyon komoly ütközet részese lenne, adrenalinja úgy szökik az egekbe egyik pillanatról a másikra, s átszellemülten gyúrja a hógolyókat biztosnak vélt rejtekében, miközben egyet-kettőt eldob az érkező hangok irányába. Ám nem csak hógolyót, hanem néhány szót is odavet ellenfelének, hogy rángassa kicsit a macskabajuszt, mert egyelőre a másik oldal tervei, szándékai elég ködösek számára, még annyira sem látja át őket, mint a szakadó hóban a birtokot. Érkezik pár próbálkozás, egyik-másik épp feje mellett húz el, vagy épp kobakján pattan meg, amit tulajdonképp vehetünk találatnak is. Merész kijelentésére dicséretes, hogy nem futamodik meg Freya, sőt inkább rákontráz. Kibújik rejtekéből, s ha lehet még nagyobb butaságot mond, mint annak előtte. Amíg olyan lelkesen ontja a szavakat, Shay sem tétlenkedik, s a felelőtlen lány irányába dob sorozatban 5-6 hógolyót, had érezze a törődést. Amint fejében összerakja az elhangzottakat leginkább egy nem túl nőies káromkodás csúszhatna ki száján, de inkább visszanyeli és hangosan felnevet, miközben lebukik sánca mögé.
- Hát igen, van is okom félni, a skót medvék – ezt a két szót megnyomja – híresen vérszomjasak! - neveti el magát. Azért a biztonság kedvéért elpillant a kerítésen túlra, de csak egy gyors ellenőrzés erejéig, hiszen ha csak mikroszkopikus esély is van rá, hogy ha nem is medve, de valami felbukkanhasson itt, arra mérget vehetünk, hogy most fog. Miért? Egyszerűen Shay kedvéért. – Majd mindjárt megadom magam! – gúnyolódik tovább, de ekkor egy másik gyanúja is támad, és a másik oldalra is ellenőriz, Freya nem-e kezdett sutyiban közeledni, hogy végső csapást mérjen vagy valami ilyesmi. De semmi! Shael összevonja szemöldökét és értetlenül fürkészi a mozdulatlanságot, ha jön golyó, talán el tud húzódni előle, de azért ő sem szupervumen, és kicsit ki is zökkent. Ez a szitu tök izgalmas ám, kellene valami eksön még, mert így hamar értelmét veszti az egész. Ismét előkapja hát pálcáját, majd lapos kúszásban megindul az ellenséges területek felé, ahol Freyát sejti. Idő közben pálcájával a felhalmozott hógolyókészlet felé int újra meg újra, s egy nagy lendítéssel a minden bizonnyal bujdokló lány felé küldi őket, hogy amíg ő halad, Freya ne tudjon támadni, vagyis ne emelkedjen ki rejteke mögül és ne lássa Shayt. Ugyan a másik hugrás egy bokor mögé rejtőzött, olyan sűrűn dobálja rá a hógolyókat, hogy leginkább fejét lehúzni kényszerül még így is.
HA sikerül lebukás nélkül elég közel kerülnie, egy gyors mozdulattal felpattan, kezében egy igencsak méretes hóbombával...
- Add meg magad most rögtön, vagy készülj a fürdésre!! - vigyorog ellenfelére, akire csak ekkor ismer rá, s annak rendje és módja szerint jól meg is lepődik. - Freya! - húzódnak vigyorra ajkai, de céljáról nem mond le, megpróbálja megfürdetni háztársát. Majd később nevetnek a dolgon egy jót, most nincs kegyelem, persze azért vigyáz, nem akar sérülést okozni.
HA lebukik, vagy nem tudja véghezvinni tervét, viseli a következményeket, vagy megpróbálja viszonozni a tüzet, ha az érkezik.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2011. 11. 13. - 11:09:00
Shay
Az offenzíva egyre erőteljesebbnek bizonyul. Már alig bírom megkülönböztetni a hópelyheket meg a hógolyókat; annyira sűrűn hullik rám mind, hogy lassacskán másodállásban elmehetek akár hólánynak is. De persze a hólány nem izgi hófiú nélkül. Ebben az esetben viszont sajnos csak hólány kimenetellel számolhatok, bármi lesz is végeredmény. Ettől függetlenül nem adom fel a harcot. Tovább kell küzdenem hősiesen.
A jótékony fedezetet nyújtó bokor hárít néhány bombát, azonban a zöme mégis betalál. Észreveszek egy különös jelenséget az ellenséges táborban: a hógolyó hiába talál be, semmilyen hatással nincs a félre. Ezt nem tudom nagy hirtelen, hogyan sikerült elérnie, de nagyon remélem, hogy csalást nem alkalmazott. Itt elsősorban a mágiára gondolok, mert ugye egy ilyen harcnál az efféle manőverek igencsak szabálytalannak számítanak, főleg akkor, ha a másik félt nem értesíti az ilyesmiről. Vagy erre saját magamnak kellene rájönni? Ez elgondolkodtató kérdés, de sajnos erre most nem igazán érek rá, mert eközben már nyakig vagyok hóval, és a hólány-dolog lassacskán valóra fog válni, ha így haladok.
Összegömbölyödöm, és árgus szemekkel lesek kifelé a bokor kusza ágai között. Amíg a hóbombák készülnek a túloldalon, az igazi felüdülés számomra, mert afféle kényszer tűzszünet, hiszen a hógolyók nem gyárthatják meg saját magukat. Ha valami stréber hollóhátas, vagy a nagyokos Hermione Granger lennék,akkor lehet elkezdenék munkálkodni egy ilyen bűbájon, de jelenleg távol álljon tőlem az ilyesmi, pedig rendkívül praktikus lenne, és némi túlerőt jelentene az ellenféllel szemben.
Egy, kettő, három, négy, öt. Most ennyi van a tárban, takarékoskodnom kell velük, és okosan eldobni, mert a felesleges munkának nincs helye ebben a harcban. A dobásaim nem annyira erőteljesek, hogy földre teperjék az ellenfelet, de éppen elég lendülettel rendelkeznek ahhoz, hogy szépen becsapódjanak a becélzott felületen. Már ha eltalálom, persze.
A medvés-dolog nem feltétlenül mondható sikeres taktikának, mert eközben kaptam jó pár találatot, de ez persze nem befolyásolja a harckedvet, sőt, éppen ellenkezőleg. Shaelynn gúnyos megjegyzése sem nyom sokat a latba, egyszerűen elengedem a fülem mellett, és kész. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az ő taktikája a legjobb, hiszen egy idő után úgyis elfárad, és nem fogja bírni olyan szorgosan gyártani a gyártanivalót. Hacsak meg nem buherálja a havat mágiával, de az csalás, mint már egyszer kifejtettem.
De azért szerintem egy kicsit mégiscsak beijedt, hiszen nem véletlenül van rajta a tábla a kerítésen, akár egy medve is integethet mögüle, ezt sosem lehet tudni. Habár a blöff nem igazán jött be, nem adom fel a harcot. Sem a fizikait, sem a szóbelit.
- Jól gondolod! Integess csak vissza annak, ott mögötted! - próbálkozom tovább, habár tudom, hogy tudja, hogy nincs ott semmi. Nem baj, mindezt csak a játék kedvéért. - Díjaznám, ha belengetnéd a fehér zászlót. Majd elmorzsolok egy könnycseppet érted. - kiáltom vissza válaszolván a tőle érkezett, az ellenség megtévesztésére irányzott szavakra. Természetesen küldök vele szeretetcsomagot is egy hógolyó formájában, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy be is talál a bomba.
Jajj ne! Elfogytak a fegyverek! Ajh, most muszáj kényszer-fegyverszünetet tartanom, mert ez tarthatatlan állapot. Remélem, hogy addig nem...
És bekövetkezett, amire számítottam: az ellenség felfedezte a búvóhelyemet. Győzelemittas tekintettel pillant rám, és döntésre kényszerít: adjam meg magam, vagy vállaljam a harcot. Én ugyan nem adom meg magam, az biztos. Ebből kiindulva egy kiadós fürdetés vár rám, de hát szelaví, nem nyerhetek mindig csak én, az olyan unalmas lenne egy idő után. Akkor inkább fogalmazok így: hagyom nyerni, legyen boldog.
- Jó, készen állok a harcra, kedves Bajtárs. - mondom vérszomjas tekintetet küldve Shaelynn felé. Ő szemlátomást meglepődött, hogy én vagyok a bokor mögött, pedig azt hittem, már régóta felismert a hangom alapján.
Valamiféle csalást vélek felfedezni, mivel kábé egy másodperccel ezelőtt érkezett az utolsó dobás, szépen sorozatban, mint eddig. Csak nem a mágiához folyamodott?! Tudtam!! Tudtam, hogy nem fair a harc! Vagy csak túlságosan mugliul gondolkodom?
Azt hiszem, hogy az elkövetkezendő pillanatok rendkívül súlyosak lesznek számomra, mi több, hűvös és vizesek is. Ajh, miért nem esik a varázsvilágban meleg, olvadhatatlan hó? Sokkal egyszerűbb lenne most a helyzetem. De nem baj. Felkészültem. Ez a sorsom.
Miközben valószínűleg kapok az arcomba egy jó kis adagot a frissen gyúrt hóbombából, egy nyikorgás hallható a háttérből. Míg az életemért harcolok a galád ellenséggel, nem is gondolnám, hogy a nyikorgás mindössze néhány méterről jött: a ketrec kapujától. Amely most tárva-nyitva áll. Szabad az út befelé - de kifelé is. Rejtély, hogy miért és hogyan nyílt ki. Talán van még valaki itt rajtunk kívül?


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 12. 14. - 16:29:18
Freya



Az akció a vártnál, de még a reméltnél is sokkal zökkenőmentesebben sikerül, Shay út közben meg is ereszt néhány vigyort, miközben ellenfele vérszegény próbálkozásait hallgatja. Némán kuncog maga elé, miközben feltartóztathatatlanul kúszik előre, szinte mint egy valódi csatában. Végül is, ez is az. Ő mindig is boszorkányosan gondolkodott, nem is nagyon tudna másképpen, így számára teljesen evidens, hogy némi bűbájt is bevet. Semmi kedve tüdőgyulladást, de semmilyen más betegséget is összeszedni a muri alatt, a másik pedig csak egy apró elterelési hadművelet, miközben ő maga mindent elkövet, hogy sikeresen becserkéssze áldozatát. Most jól jönne az aláfestő zene, egy jó kis osonós, vagy mint a horrorfilmekben, amikor közeledik a zuhanyzó áldozat felé a késes gyilkos. Bár a hugrásnak fogalma sincs, mi az az aláfestő zene, fejében magának dúdol valamit, amíg végre odaér ahhoz a szerencsétlenül megsorozott bokorhoz.
Ma még Fortuna kisasszony is van olyan báj, hogy a lány mellé szegődik, hiszen egy gyors helyzetfelmérést követően azt is sikerül megállapítania, Freya kifogyott a munícióból. Most azonban hiába az öt és félévnyi háztársi viszony, és az alkalmi beszélgetések, háborús helyzetekben ez egyáltalán nem számít. Na, jó, csak egy kicsit, így már azért nem lesz annyira kegyetlen, mint más esetében lenne. De ismeri a másikat, tudja, nem kell félteni egy percig sem, ahogyan azt is biztosra tudja, ha most birkózni kezdene vele a hóban, ott ő húzná a rövidebbet, hiába minden kviddicses tapasztalat, Freyát legyűrni nem egy sétarepülést. Tartja is a távolságot, s figyeli mozdulatait, mert ahogyan ő maga, társa is bármire képes, egyik pillanatról a másikra tud meglepetést okozni. Ez így van jól, és ezért is villannak azok a zöldek, ezért teng benne túl az adrenalin.
- Remek! - épp csak meg nem dicséri, amiért felveszi a kesztyűt vele szemben, de azért csalódott is, mivel kissé hevesebb ellenállásra számított. Ugyan a csata hevében nem ismerte meg társát, eléggé ismeri már ahhoz, hogy ennél többet várjon tőle. Mindenesetre, ha már így belement a harcba, Shay nem is váratja meg a lányt, annak rendje és módja szerint hozzávágja a kisebb, és nem túlságosan meggyúrt hóbombát. Így az nem csattan, inkább csak Freya arcába porzik, beterítve mindent, ami igazából a korábbi sorozásnak köszönhetően már nem nagyon kirívó rajta. Barnánk nagyot nevet, s már készülne is, hogy elugorjon a másik barnaság útjából, aki talán már épp vetődne is rá. Azonban az ő figyelmét sem kerüli el nyikordulás, s ahogyan odakapja fejét, azonnal kiszúrja a kapu feltárulását.
- Várj! - talán fölösleges Freya figyelmét felhívni a szokatlan jelenségre, de nagyon benne van már a dolgokban, így ez is csak egy reflex. Ujja a kapu felé mutat, melynél még néhány perce ő maga bujdokolt. - Öhm... az az előbb még nem zárva volt? - arca kissé meglepett, körbetekint a környéken, de senkit sem lát.
~ Homenum revelio! ~ int pálcájával, de nem történik semmi, továbbra sem lát senkit, pedig a bűbáj felfedi, ha valaki van itt.
- Nincs itt senki! - zöldjei nagyra nyíltak, kíváncsian mered a kapu felé, tétován, de megindul a tiltott terület felé. - Talán... benézhetnénk! - pillant vissza válla felett csibészes mosollyal. Kalandra éhes, mint mindig, de egyedül kevesebb kedve menni, mint ketten. Megáll, a lányra pillant, arcán a kérdés, melyre várja a választ. Megyünk vagy maradunk?


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2011. 12. 29. - 22:34:13
Shay

Amire számítottam, persze nem marad el. A hatalmas mennyiségű hó az arcom felé közelít szélsebesen, és nincs az a mágia, ami megállíthatná. Esélyem sincs így. Át kellett volna gondolnom az egész csata tervezetét, de hát ki gondolta még húsz perccel ezelőtt, hogy háborúzni fogok az életemért? Én csak egy ártatlan kis hóangyalkát akartam csinálni, nem pedig élet-halál harcot vívni az egyik kolléganőmmel.
Semmilyen elterelő hadművelet nem használ – legalábbis a diplomatikus változat –, ugyanis Shaelynn úgy közelít felém, akárcsak egy hatalmas meteor a Föld felé, amely hamarosan becsapódik. A hólabdák becsapódnak ugyan, de azt sejtem, hogy ennek bizony cicaharc lesz a vége.
Lábra pattanok, és már ugornék is az ellenfél irányába, mikor figyelmes lesz a kapu kinyílására. Pedig én az imént tényleg csak poénnak szántam a medvés sztorit, azonban úgy fest, hogy elszóltam magam, és tényleg lézeng egy medve a közelben. Vagy csak Shaelynn nyitotta ki azért, hogy jól rám ijesszen.
- Nem veszem be! Ez kamu! - mondom hősködve a lánynak, hiszen úgy gondolom, hogy csak azért nyitotta ki (mágia segítségével) a kaput, hogy feladjam a harcot, és belengessem a fehér zászlót. Ebből ugyan nem eszik. Most nem számít, hogy hány év áll már mögöttünk.
- Nem adom fel a harcot! – kötöm az ebet még mindig a karóhoz, viszont egyre inkább kezdem elhinni neki, hogy az ő keze nincs benne a dologban. A kapu kinyílt, és Shaelynn teljesen ártatlan. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy ez a kapu csak ú g y , m a g á t ó l kinyílt?
Sajnos, már előre borítékolni tudom helyeslő válaszát, mert tekintetéből nagyon is az sugárzik, hogy neki köze nincs az egészhez, és most vette észre, akárcsak én.
Mivel nem a Griffendélbe osztott be a Süveg, így annyira nem ciki, ha megfutamodom, ugyanis egy medve nem játék, csak a cirkuszban lehet megtáncoltatni, nekünk nem biztos, hogy sikerülne. Sőt.
Shaelynn néhány lépést közelít a nyitott kapu felé, nagyon úgy fest, hogy közelebb akar merészkedni. Úgy talán hajlandó vagyok bemenni, ha ő is jön, egyedül nem. Ezt persze nem kürtölném világgá, senki nem kíváncsi arra, hogy nem szívesen barátkozom medvékkel. Igyekszem valami bátorságfélét magamra erőltetni, remélem, hogy menni fog, és nem szaladok világgá, ha tényleg meglátok egy mackót. Végülis a pozitív oldalát kell néznem a dolgoknak - puha, bundás, ölelnivaló maci, akitől még talán mézet is lehet kunyerálni. A mesékben.
- Őőő... oké. - válaszolom Shaelynn javaslatára, majd folytatom még néhány szóval megtoldva. - De csak utánad! - ezerwattos vigyorral közlöm vele a hírt, bizonyára majd el lesz ragadtatva attól, hogy mennyire udvarias vagyok. És még nyerni is hagytam.
A biztonság kedvéért gyorsan lehajolok és gyúrok két hólabdát tartaléknak, és az egyiket a zsebembe rejtem, a másikat pedig kézben tartom. Ki tudja, hogy mikor lesz szükség rá egy medve elleni harcban...


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2012. 01. 05. - 17:34:27
Freya


Bár nagyon is tisztában van az erőfölényekkel, most egyáltalán nem bánna egy kiadós bunyót. Természetesen csak a játékos formából, ugyan, ha földre kerülnének, még így sem lenne esélye Freya ellen. Neki a távoli, dobálós harcok inkább fekszenek, így közelben bizony könnyen sebezhető. Már lelki szemei előtt látja is, hogy a másik hugrás vetődik, s ez be is következne - látván a mozdulatait -, ha nem pillantja meg a kaput. Vagyis azt, hogy az nyitva áll. Egy pillanatra felötlik fejében, hogy nyitva lehetett volna percekkel korábban, akkor valami védelmet is nyújthatott volna. De épp ez a furcsa. Háztársa korábban megemlítette, hogy tiltott a hely, meg ő is emlékszik valami táblára, amit nem olvasott el...
Érdekes.
Nagyon is az, és mint olyan, ez Shay számára egyet jelent a felfedezéssel. Kíváncsiság, Shaelynn Scarborough a neved, hogy drámaiak legyünk... Freya nem akar neki hinni, legalábbis nagyon úgy tűnik, komolyan azt feltételezi, hazudott neki, mert esetlegesen így akarja elterelni a figyelmét. Nem lehet ezért hibáztatni, talán maga Shael is így reagálna, ha nem tudná bizonyosan, ő ugyan nem varázsolt. Most nem.
- Öhm... azt nem tudom, hogy magától nyílt-e ki, csak azt, hogy az előbb zárva volt még... én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy megetessem veled a havat, rémlik? - kérdezi egy vigyor kíséretében, néhány gyors szemöldökrántást követően aztán visszakomolyodik arca, s újra a tiltott bejárat felé sandít.
~ Mi van, ha valaki sántikál valamiben? ~ na ne már, hogy ebből meg őt kihagynák. Bár ő sem a bátorság mintaképe, ha kíváncsi, akkor kevéssé lehet megfékezni. Tesz néhány lépést előre, persze közben meg is említi szándékát. Nem szívesen menne egyedül, s hogy ezt Freya is észrevegye, válla felett hátrapillant rá. Ketten mégiscsak többre lehet menni, ha van odabent valaki vagy épp valami. Azzal most nem törődik, hogy akár két csinos hullát is eredményezhet ez a kis kaland. Elégedetten elmosolyodik a lány tétova válaszára, majd megforgatja szemét, amikor hozzáteszi, csak utána megy. Ilyen sem igazán volt még, általában ő az udvarias a többiekkel szemben, ő pedig csak néhány túlélő után érzi elég biztonságosnak a helyzetet belépni. Megingatja fejét, de azért egy ideges sóhajt kiszökik, amint a kapun túl pillant.
- Nálad van a pálcád? – kérdezi aztán felvont szemöldökkel, miközben újabb lépéseket tesz a tiltott terület irányába. – Talán nem árt felkészülni! – teszi hozzá, hiszen mindketten tudják, csak úgy magától nem nyílhatott ki. Sőt, állat sem nyithatta ki, talán ez a hely valami komolyabbat rejt egy medvénél, de az is lehet, hogy valaki épp most jött ki onnan. De miért nincsenek itt lábnyomok?
Megtorpan a kapuban, újra körbenéz, majd pedig újra Freyára pillant, hangján érződik, egészen megával ragadja a kaland lehetősége, orcáján piros foltok a hidegtől és lelkesedéstől.
- Látsz valam…kit? – a választ nem várja meg azonban, már be is lép, szemeit összeszorítja, mintha azt várná, hamarosan valamiféle kürt szólal meg, hogy jelezze, valaki belépett a tiltott helyre. Semmi.
- Csúcs… - szusszan fel, majd eszébe jut valami – Mi ez a hely egyébként? – nem nagyon akadt még dolga errefelé, ő sem ismer minden zugot a kastélyban vagy épp itt a birtokon, ez is egy eddig felderítetlen territórium… volt mostanáig. Azért nem árt tudni, mire is lehet itt számítani. De, hogy medvékre, az elég esélytelen.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2012. 01. 06. - 20:51:54
Shay
hopp-kopp játék reag

Nagy hirtelen nem tudom eldönteni, hogy kamuzik-e a csaj, vagy nem. Van-e medve, vagy nincs. Ja, vagyis az utóbbi az én poénom volt, de akkor már nem lesz annyira vicces, ha Shaelynn mögül valóban előbukkan az a bizonyos bundás mancsú, ölelgetnivaló mézzabáló Micimackóutánzat.
Tehát egyáltalán nem vagyok boldog attól, ami jelenleg történik. Malacka kevésbé lenne veszélyes… vagy Füles se rossz.
- Majd Malacka megment minket! – kiáltom önbizalmat korántsem sugárzó arccal, majd néhány lépést közelítek a nyitott kapu felé. Háztársam valószínűleg értetlenül fog rám nézni, hogy mi a baja ennek a hülyének, hogy ilyen zagyvaságokat beszél. Túlságosan mugli vagyok, na, de hat éven át egészen jól boldogultam itt, szóval valamit mégiscsak tudok. Lopva Shaelynnre pillantok, és próbálom kitalálni, hogy vajon mire készül. Gondolom, hogy már varázsigék millióit futtatta át az agyán, mióta feltárult a kapu, nekem mindössze az Alohomora jut eszembe, azt sem tudom túlzottan alkalmazni, tekintve, hogy már nincs mit kinyitni. A csudába, nem hagyják érvényesülni az embert!
De legalább megúszom a hóevést, tiszta haszon!
- Ja, naná, hogy emlékszem! – reagálok a hóetetős mondatára, hiszen nincs is jobb annál, minthogy túléljek egy hócsatát, amelyben sem győztes, sem vesztes nincs! Inkább nem feszegetem a győztes-vesztes témát, mert megint kapnék az arcomba egy kiadós hűsítőt, és azt hiszem, már sikerült kellően lehűtenem magamat. Pedig én csak angyalkát akartam csinálni!
HUKK!
Na megint kezdődik! Újra rámjön a csuklás, pont akkor, amikor ilyen izgalmas történésben veszek részt. Most lehetne alkalmam arra, hogy autogramot kérjek Róbert Gidától, erre csukolva még csak el sem tudom mondani, hogy mit szeretnék. Ké-hérhukkhetek-egy-hukk-autohukkgramhukkot? Még a kiváló nyelvérzékkel ellátott tálentumok sem tudnának sok mindent kihámozni belőle.
Csuklásomat visszafojtva próbálok csendben maradni, de ki tud már halkan csuklani?! Én ugyan nem, különben megfulladok. Így hát csukolva lépkedek Shaelynn mögött, aki újabb kérdéssel rukkol elő – aminek nem örülök túlzottan.
- A pálca? – nyögöm ki két csuklás között – Az… hukk… hát ja. – válaszolom neki óvatosan, remélem, hogy nem azt várja tőlem, hogy majd párbajozni fogok valakivel. Pff, én meg a varázslás! Csak Lexi, a kis cuki óráján erőltetem meg magam.
A lány kérésére végigpásztázom tekintetemmel a környéket, hátha észreveszek valami, netán valaki különlegeset. Nekem Jer a különleges igazából, de ez más lapra tartozik.
- Ö nem. – sikerül ezúttal is normálisan kinyögnöm a szavakat, habár nem mondtam túl sokat. Hukk.
Kezem a számra szorítom, hogy a kikívánkozó csuklás maradjon inkább ment, de csak robbanáshoz közeli állapotot idéz elő. Lehet, hogy már a fejem is pirosodik, azonban az lehet, hogy nemcsak a hideg és a hógolyók miatt, hanem inkább a robbanás közelsége miatt.
HUKK.
- Bocsi! – szabadkozom, mivel zavarom a koncentrációt, hiszen a csuklás nem tartozik a legkellemesebb háttérzajok közé. Zavart mosolyt is küldök Shaelynn felé, hátha megérti, hogy nem direkt csinálom az egészet. Talán ennem kellene egy kis havat…
Leguggolok és felmarkolok egy jókora adagot a szűz hóból és az arcomba tolom. A hideg víz ezernyi tüskés buzogányként karcolja végig a torkomat, de túlélem, igen, túl kell élnem!
De a csuklás persze nem enyhül, miért is tenné…
- Ez? – kérdezek a helyre vonatkozó kérdésre vissza – Hát azhukk volt a táhukkblán, hogy nem kispályáshukkoknak. – válaszolom, és szavaimat is szóbálom akkor kimondani, mikor épp nem várható csuklás, de nem mindig sikerül.
- Ez az a medveizé, nem? – kérdezek én is vissza, hátha hallott már a helyről valamit. Én biztos, hogy nem sokat, és az elkövetkezendő percektől is csak egyvalamit remélek: Malacka majd megment!
Hukk.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2012. 01. 13. - 19:57:22
Freya


Részéről a medve gondolata fel sem merül benne. Errefelé egyébként sem honosak, s ez a fajta állat nem is az, amelyik Hagrid érdeklődésének körébe tartozhatna. Túlságosan is egyszerűek a melák háztájőrzőnek. Nem mérgeznek, nem okádnak tüzet vagy épp a kettőt együtt, mint a durrfarkú szurcsókok esetében. Már ő fejben régen tovább is tette magát ezen a dolgon, plusz úgy fogta fel, az csak Frey vérgyenge próbálkozása volt.
Hanem valóban furcsa, hogy megbűvölt kapui csak úgy megadja magát és feltárul. Ez pedig Shay Holmes-nak ez izgalmas lehetőség a nyomozásra. Miközben lépésről-lépésre lopja magát közelebb a kapuhoz, visszasandít a lányra, aki egyik pillanatról a másikra igencsak furcsán kezd el viselkedni. Ha nem látná az arcát, s ha nem tudná biztosan, hogy józan, azt is gondolhatná, kicsit megszaladt a violalikőrös üveg. De még csak hugrabugos buli sem volt a közelmúltban, hogy bármi indoka legyen az ivászatra. Hanem elég nagy butaságokat beszél, legalábbis ezt a ’malackás’ dolgot nem tudja hova tenni így nagy hirtelenjében. Így hát úgy tesz, mint gyakran az utóbbi időben, betudja valami muglidolognak. Furcsa, amióta a halálfalók beszabadultak a suliba, s amióta ferdeszemmel néznek arra, aki mugliszületésűekkel barátkozik, egyre többükkel kerül kapcsolatba. Eddig Freyával sem beszélt sokat és Kareem-mal is kimerült a kapcsolata néhány szócsatában és egy párnacsatában, aminek mondjuk épp kellemetlen – legalábbis az ő számára az – vége volt. Őt egyáltalán nem feszélyezi a velük való közösködés, mivel Minticz nem tart nekik rendes, érdekes órákat, tőlük is rengeteget tanul.
Hukk.

Már a Malackázásért is hátrasandított rá egy pillanatra, de amikor elkezd csuklani, már nem lép túl olyan könnyedén a dolgon, s ismét Freyára pillant. Nem szólal meg, arcán a megrökönyödés és a vigyorgás savanyúsággal átitatott egyvelege látható, majd amikor már sikerül rendeznie vonásait egy egységes „Ez most komoly?” kérdő kifejezés ül ki rá. Nem tudja eldönteni, mit is szóljon hozzá, ha nem épp egy ilyen hiperszuper izgalmas akció kellős közepén lennének, biztosan a hasát fogva nevetne fel minden egyenes hukkanásnál, de most csak a lebukásukat kockáztatja vele. Hirtelen megfordul, ám pálcáját leeresztve tartja, fintora pedig azt is elárulja, miért. Nem jut eszébe a csuklás elmulasztó bűbáj. Pech, hogy egy ilyen fontos helyzetben blokkol az agya. Pillanatokon belül több tíz átok, bűbáj, rontás és ráolvasás jut eszébe, de egyikük sem az, ami elmulasztaná ezt.
~ Bár… a csuklást elmulasztja az ijedtség… elvileg! Talán, ha kicsit átrendezném a kinézetét és megmutatnám neki a tükörben… khm.. nem! Na… ~ megingatja fejét gyorsan megszabadulván a nem túl kedves gondolatoktól.

Hogy elüsse az időt, s oldja a feszültséget, meg apassza kíváncsiságát, kérdést-kérdésre halmoz, mit sem törődve azzal, évfolyamtársának nehezére esik a beszéd. A DS missziók alkalmával megtanulta, fontos, hogy a társak állandó kontaktban legyenek, s több szem többet lát alapon még a segítségét is kéri, hátha lát valamit, amit ő nem. Freya azonban nem tűnik valami hasznos társnak, sem a kaland nem villanyozza fel, sem a misztikum, ami övezi a dolgot, de még hangokat is ad ki, és nem mellesleg nem segít. Bár, legalább ő sem lát senkit, ez valamennyire jó hír… vagy épp a legrosszabb, egyelőre nem lehet eldönteni.
Shay feltartóztathatatlanul halad előre, most már a kapu „küszöbén” is átlép, remélve, az nem indít be semmiféle riasztót. Ha mégis, arról hamarosan úgyis értesülnek. A csuklás továbbra sem marad abba, de lassan kezdi megszokni, s amikor elfordul a másik hugrástól, el is mosolyodik rajta. Talán nem is baj, hogy most nem röhögte telibe az arcát. A lány felől érkezik egy bocsánatkérés, amire csak rárántja vállát…
- Nem gond, legalább tudom, hogy itt vagy… - mosolyog Freyára, de már a vigyort sem képes elfojtani egy újabb hukkantásnál. Fejét megingatja, ám a következő pillanatban arra lesz figyelmes, társa földhöz vágja magát. Mielőtt még azt hihetné, valaki Imperius-t szórt rá, vagy megátkozta, az érintetlen hóból kezd a szájába lapátolni néhány adagot. Shael arca most elképedt csak igazán, és valahogy reflexből csúsznak ki a szavak.
- Ezt én is megcsináltam volna neked az előbb… - vigyorog rá szemöldökét megvonva párszor. Kétli, hogy ez a hóevés dolog beválik, nincs is ez így feltett kérdésére adott válaszában újra és újra megrándul a teste, s hukkan ismét. Nem könnyű így megérteni, miket is mond… Megismétli néhányszor fejben az elhangzottakat, mire sikerül kibogoznia a szavakat.
~ Nem kispályásoknak? Ez meg mit akar jelenteni? ~ tanakodik csak magában, Freya most úgysem nagyon tud beszélni, már kegyetlenség lenne újabb kérdésekkel bombázni, pedig lenne néhány száz még így hirtelenjében.
- Jaaaaa! – csapja hirtelen homlokon magát – Eeeez lenne az a medvebigyós hely? – ez a tipikusan az a fajta értelmes társalgás, amely két tini között zajlik le egy külsős – mondjuk tanár- közelében. „Tudod az a bigyó! Jaaa, az az izé?” Nos, láthatjuk, nem egy alaptalan legenda.
- Azt hittem, csak a nagyok szivattak vele! – újra körbepillant, de még mindig nem lát senkit és semmit. Ami azt illeti, ez a csönd is lehetne gyanús, de Freya állandóan megtöri a csuklásával. Néhány pillanatig hallgat, s inkább csak hallgatja a lány kínlódását, majd már nem bírja tovább, inkább ismét megszólal. Volt valami, ami nem hagyja nyugodni már azóta, hogy elindultak. Az ilyesmire pedig mindig rákérdez.
- Öhm, te, Frey! Ez a „Malac”…khm.. izé. Ez micsoda felétek? Valami szuperhős, mint az a harisnyás pasi, amelyik tud repülni? Mert akkor elég idióta nevet választott magának… - sok mindenről hallott már, hogy milyen furcsa hőseik vannak a mugliknak, a Superman meg Batman és a Pókember. Hát ezeket már vágja, de a Malacember elég… ciki lenne már. Na, nem mintha a korábban felsoroltak nem lennének azok az ő világának, de még mindig Shayről van szó. Kíváncsi Freya hogyan birkózik majd megint a szavakkal…
Reccs…
Hirtelen megtorpan, reflexből elkapja társa karját, hogy őt is megállásra késztesse, majd zöldjeit előbb a lányra irányítja kérdőn, hogy ő is hallotta-e a hangot, majd a környezetükre, hátha lát valakit, vagy valamit. Persze, könnyen meglehet, csak a másik hugrás lány lépett egy száraz faágra. 



Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2012. 01. 22. - 20:06:22
Shay

Minden bizonnyal totál hangyásnak néz a csaj, de nem izgat. Boldog vagyok, hogy tudom, ki az a Malacka, Róbert Gidáról nem is beszélve! Tekintete a Malackás beszólásomra rám vándorol, és szemmel bezár egy diliházba.
- Hé, nem olvastad még hukk Milne-hukktől a Micimackót? – nézek vissza rá értetlenül, mert én azt az egész világon kötelezővé tenném az iskolákban, még itt is. Kit érdekel, hogy nincs benne varázslás?! Engem bizony nem, és bármikor elolvasnám, az tuti!
Hukk.
A csuklásroham persze hasonló reakciót vált ki a lányból, nem is csodálkozom. Indulunk a nagy bevetésre, én meg elszúrom egy csuklásrohammal. Pech. Nem volt jó a hadi stratégia, bizonyára fel kellett volna készülnünk efféle gikszerekre is, viszont ez kimaradt. Csak a medve lebegett a szemünk előtt, meg a nyitott kapu. Az enyém előtt Malacka is megjelent azért…
- Most mihukkot nézel? – kérdezem újból értetlenül, mert szerintem totál azt hiszi, hogy csak direkt csinálom, hogy elszúrjam a bevetést. Pedig téved. A távolban hallottam a Misson: Impossible zenéjét is az előbb, de a csuklás elhallgattatta a fejem virtuális magnóját, vagy mijét.
Shay rendületlenül tör előre, most már mit sem törődve velem, talán jobban is teszi, mert ha azt várom, hogy elmúljon, akkor bizony nem fog. Egyszer csak elfelejtkezem róla, és elmúlik. Azért a biztonság kedvéért tömök még egy kis havat a már most is teljesen jéggé fagyott pofámba, hátha oltja a nem-létező szomjamat, és az igen csak idegesítő csuklásomat.
- Amhúkkgy köszi, de így finomabb! – válaszolom a kedves megjegyzésére. Tudom, hogy csak segíteni akart, de ennyire nem muszáj, tényleg. Hócsatában nem jó, ha havat eszek, mert akkor az vereséget jelent. Itt nem nyert senki, felfüggesztettük a meccset Micimackó miatt.
Hukk.
Ez most nem igazán jött be, tehát vagy meg kell ijednem valamitől, vagy pedig másra kell koncentrálnom, és akkor elmúlik majd. Remélem. Igyekszem újból átszellemülni, és a háttérben ismét felcsendül a zene, amely az imént is bevetésre motivált. Nem vagyok rest, követem Shayt, de menjen csak ő előre, ő a nagyobb. És biztos, hogy a bátrabb is, nem tudom. Tőlem biztosan, de ez titok!
Vigyorog rajtam, de hát tényleg nem tudok mit tenni, csak folytatni a harcot, ugyanis a csuklás magától nem fog elmúlni, vagy lehet, nem tudom, de nem is akarok ezen morfózni, mert akkor biztos, hogy nem csillapodik. Olyan régen volt már ilyenem, el is felejtettem, hogy mennyire utálom!
A célra kell koncentrálnom. A hó puhán ropog a talpam alatt, ez a bevetés sem sikerül valami halkra, na de majd a legközelebbi biztosan! Immáron én is a kapun belül vagyok – idebent valahogy más a levegő. Olyan medvés. Igen, határozottan állíthatom, hogy ez megállapítható.
Tekintetemmel pásztázom a terepet, hogy nem látok-e valami különös, medvére hajazó élőlényt, de nem. A fákkal telenőtt terület viszont nem látható be teljesen, tehát meglepetés bármikor várható. Ettől csak izgibb a dolog!
Shay nem tudott túllépni a Malackás dolgon, mert hirtelen rákérdez, hogy ki a fene. Na jó, csak most, csak az ő kedvéért részletezem neki.
- Ő Micimackó barátja a Micihukkmackóban. – válaszolom tömören, igyekszem, hogy csuklás nélkül menjen, de nem sikerül annyira. Nem eresztem bő lére, majd ha elmúlik, akkor mesélhetek többet is róla, de most inkább nem
Reccs.
Megfordul velem a világ, a szívem majd’ kiugrik a helyéről, annyira halálra rémülök attól, ami az előbb épp a fejemen landolt.
- Basszus, a medveeee!!!! – kiáltom eszeveszetten, és a fejemhez nyúlok, mert érzem, hogy van rajta valami. Nem tudom, hogy mi a fene az, de nagyon kapaszkodik.
Valami nyüszítés-szerűséget hallok, gondolom a minimedve is halálra rémült a fejemen. Annyira kapaszkodik szerencsétlen, hogy amint leveszem, a sapka is jön vele, így a sörényem szabadon omlik a vállamra.
- Nyúú! Egy mókus! – kiáltom csodálkozva Shaynek. Szegény állatka lába beleakadt a sapkámba, így nem tudott elmenekülni, ahogy leszakadt a felettem levő ág a kicsiny súlya alatt. Kistányérnyi szemekkel nézem a pöttöm állatot, legszívesebben hazavinném, olyan kis drága.
De a csuklás legalább elmúlt. Juhú.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2012. 01. 24. - 11:43:08
Freya



Talán most nagyon rosszul kellene éreznie magát, mert nem ismer valamit, amit valami Milnehukk írt egy Mici nevű medvéről, meg egy Malac-ról, de nem teszi. Talán, ha ő kezdene el Freyának Nyiszi nyusziról beszélni, neki is keresztbe állna a szeme. Ez van, a különböző világok miatt nem ritkaság ez. A hugrás ettől függetlenül igyekszik képben lenni, részéről érdekesnek találja a muglikat, de a krimik, a nyomozós és ijesztős történetek jobban lekötik. A nevek alapján, ez a mű nem ilyen jellegű, ettől függetlenül az érdeklődését ez is felkelti, mint szinte minden, ami szóba kerül egy-egy mugli születésűvel lefolytatott beszélgetés alkalmával. Egy vállrántással és egy alig érzékelhető nemleges fejmozdulattal válaszol mindösszesen, majd hogy ne lássa háztársa lefitymáló arckifejezését, inkább ismét a kapu felé fordul.
Lassan már ő lesz megnézve, amiért egy kicsit nehezére esik felfogni, hogy lehet ilyen helyzetben csuklani, vagyis inkább, hogy hogyan lehet valakinek ekkora pech-je. Szemöldökei szánakozó összehúzódása jelzi, még mindig forgatja agyában a tanult varázslatok hosszú listáját, de egyszerűen nem akar megvilágosodni most. Előbb jut eszébe valami átok, még akár valami ijesztőbb is, mint az az apró kis bűbáj.
~ Fene ezekbe az SV órákba… ~ morcog csak magában, gondolatait nem szívesen tárná Freya elé, ha elmondaná, mik járnak most fejében, tuti, hogy két pillanattal később már a hóban fürödne, de úgy, hogy még a korábban kimondott Leperex-szel sem érne már semmit. Bugyiig ázva, átfagyva pedig megjelenni Minticz-nél… hm… érdekes egy menet lenne. Persze, simán tudna még ebben a helyzetben is magán segíteni, de ha a mugliismeret professzor istápolja, mégis csak kellemesebb. Zöldjei csibészesen rávillannak a másik hugrásra, s ha eddig nem sejtette, mi jár Shay fejében, most lehet némi sejtése, jó nem igazán. Pedig az átkokon már réges-régen túl jár egy egészen másik irányban, ahol nem Rey lenne az, aki pórul jár.
Hajlamos a meghökkentő dolgokat ő művelni, vagy ha más teszi, sztoikus nyugalommal végignézni, de az, hogy évfolyamtársa fogja és beleveti magát a hóba, majd habzsolni kezdi, mintha legalábbis porcukor lenne, még neki is meglepő egy kicsit. A helyzethez azonban hamar alkalmazkodik, tesz is egy apró megjegyzést, leplezetlen vigyorral, fitogtatva nem létező erejét vagy valami ilyesmijét. Ebben mindig is suta volt, szeretni járatni a száját, aztán vagy megméretteti magát, vagy nem, de igazából semmi oka vagy kedve bántani Freyát…. amíg a lány nem kezdeményez.
- Azért vigyázz, nehogy a sárga hóból egyél… az nem hiszem, hogy citromlé lenne… - vigyorodik el ismét, s most majdnem hihetően alakítja a szerepét, úgy teszi, mintha éppenséggel a lány mellett valóban lenne egy kisebb területnyi pisishó.
Néhány pillanatig ő is majdnem feszült várakozással kíséri, vajon sikeres-e a hóevés, egészen a következő hukkantásig elhiszi, hogy igen. Azonban ezt már nem bírja nevetés nélkül. Nem húzódik soká, de csak egy kicsi szakad ki belőle, inkább el is fordul gyorsan, nehogy a lány megvető pillantásával találkozzon, bár igazából méltányolandó, hogy legalább eddig visszafogta magát, erőn felül teljesített így is, igaz némileg az akció miatt tette.
„Idebent”, mintha fokokkal hűvösebb lenne, mély csönd van, s szinte áll a levegő, mint mikor dementorok járnak erre. Shay nem hall semmit saját lépteiken kívül, és természetesen Freya csuklásán kívül, ami így néha visszhangot is ver… de honnan? Egészen olyan érzés keríti hatalmába, mintha egy erdő legmélyén járna, csak itt világos van, de kísérteties az egész. Pedig látja a kastélyt, még a távolban néhány diákot is, de amióta átlépték a kaput, egy egészen másik világban érzi magát. Talán a helyet több bűbájjal kezelték, mint azt elsőre gondolta, ettől még érdekesebbé válik ez az egész.
Nem akarja Freyát kínozni, azonban kíváncsisága felülkerekedik megint rajta, kérdések sorát zúdítja a lányra. Már feladta, hogy eszébe jusson a csuklás megszüntető bűbáj, de általában, ha az ember másra koncentrál, akkor eszébe jut, ami addig nem. A mugli világ furcsaságaira mindig is kíváncsi volt, hogy az egy elektromos szerkezet vagy egy sport, esetlegesen egy történet főhőse, vagy egy harisnyás hős, az már teljesen lényegtelen számára. Egyelőre lelki szemei előtt malac orral, rózsaszín fülekkel és rózsaszín ruhába öltözött emberként tudja elképzelni „Malackát”, mert arra már rájött, a muglik embermentő hősei, mindig valami maskarába bújt muglik. Jellemző egyébként rájuk, hogy akiknek ilyen csodás képességeik vannak, rejtőzniük kell előlük. Akárcsak a varázslóknak már évszázadok óta. Csak annyi időre engedi lankadni figyelmét, amíg Freyára pillant, s néhány pillanatig hámozgatja az elhangzottakat, egy folyton csukló ember mondandóját még az ő különös képességeivel sem lehet tökéletesen érteni. Éppen megszólalna, természetesen tovább értetlenkedve próbálná faggatni a lányt, ám a beálló, csuklásokkal olykor megszakított csöndet más is megtöri.
Apró kis reccsenés, alig hallható, de nem kell egy vaskos fának kettőbe törnie ahhoz, hogy rosszat jelentsen, de legalábbis azt, valaki rajtuk kívül is van itt, figyelik őt vagy....
- Wáááá! - sikít fel ő is ijedtében, amikor háztársa hirtelen kapálózni, s eszeveszetten kiáltozni kezd. Gyorsan hátrébb ugrik, torkában dobogó szívvel, kő merevségre dermedt taggal próbálja pálcáját célra szegezni, hogy megmentse társát az életveszélytől. Nagyra nyílt szemekkel keresi az orvul támadó óriási medvét, de nem látja sehol. Kiáltásra elnyílt szája széles vigyorra húzódik, amint meglátja a küszködő mókust, a következő pillanatban pedig kitör belőle a nevetés. Régóta tartotta már vissza, most már, ha akarná sem tudná tartani magát. Pálcájával előre mutogatva hahotázik, mit sem törődve már a korábbi félelmetes helyzettel. Oldalát markolva nevet, meg-meggörnyedve.
- Huhuhuhúúúú, mihihilyen réhéhéhémes, véhéhérmeshhh mehehedve.... - idejét nem tudja, mikor sírt utoljára, de könnye most kicsordul a nevetéstől. - ...csahahak, mihihinthahahaha össze...összement volna... a mosásban - nevet tovább azzal sem foglalkozva, hogy Freya esetlegesen nem csatlakozik hozzá derűjében. Néhány másodpercig még nevet, de igyekszik csillapítani, s mikor már ismét képes kisajtolni magából egy értelmes mondatot, még mindig vigyorogva szólal meg ismét.
- Hát.... ilyenek ezek a skót medvék - kuncog fel kicsit - kis dagadt mókus! - vigyorog a hugrabugosra, majd azért már kisebb komolyságot is magára erőltetve fürkészi a kisállatot. - Beakadt a lába... - jegyzi meg egy szánakozó fintorral - nézd meg, hogy nem tört-e el! - pálcáját máris készenlétben tartja, ha esetleg kell, meg tudja gyógyítani a kis rágcsálót. Egy pillanatra felsandít a megindultan pislogó Freyára, majd mintha csak feladatának érezné az ünneprontást, szólal meg halkan.
- Nem tarthatod meg, ugye tudod? - mosolyog halványan, s egy tétova mozdulattal az állat felé nyúl, de nem igazán akaródzik neki elvenni. Tényleg aranyos a kis bundás...


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2012. 02. 04. - 23:53:06
Shay

Ezzel a csuklásos sztorival szerintem sikerül elérnem, hogy Shaelynn ne unatkozzon, ha nagyképű lennék, akkor azt mondanám, hogy velem sosem unalmas az élet; Jers is szokott ilyet mondani, ha mondjuk villantok a biztonságis bácsinak, hogy beengedjen a bárba, mivel kiskorúak vagyunk ugyebár.. De nem vagyok én olyan lány, csak szeretem elérni, amit akarok, ennyi az egész, és sajnos mindennek ára van.
Most a csuklás ára az, hogy felfaljam az összes körülöttünk levő hótömeget – de Shaelynn rendes, felhívja rá a figyelmemet, hogy a sárga színűt hanyagoljam, mivel az valószínűleg nem citromos. Szerencsére eddig nem láttam rendellenes színű hókupacot, de a figyelmeztetés nem butaság, jobban kell koncentrálnom.
Egyik pillanatban Shaelynn felhőtlen nevetésére leszek figyelmes, amit nem kifejezetten méltányolok, tekintve, hogy én most szenvedek. Nem, egyáltalán nem vicces, hogy ez történik velem, mert a szenvedés sosem vicces, és ezek a gondolatok az arcomra is kiülnek, de ki ám! Lassan, félig nyitott szájjal pillantok a lányra, egy fél hógolyó (nem a macskám) kikandikál onnan. Ennél csak az lenne szebb látvány, ha a hó helyett vér lenne. Nyami, jó kis horror film anyag!
Nos, lehetséges, hogy a csuklás nem is múlt el, csak a pofám van teljesen megfagyva, és nem érzem a csuklási kényszert, azonban közrejátszott a minimedve okozta rémület is, tehát az igazságra majd csak akkor derül fény, ha az arcom zsibbadása elmúlik. A mókus talán valamelyest kompenzál… Megállapíthatom, hogy ez egy nem mindennapi fogás, hiszen nem botlok nap nap után ilyen tündéri jószágba, mint ez a kis menekülni akaró rágcsáló.
Legszívesebben elrejteném valamelyik zsebembe, és jól becsempészném a suliba, összebarátkozhatnának Hógolyóval, és lenne egy igazi farmom, ahol én lennék a gazdi. Micsoda álom!
Az iménti kis akciómmal valószínűleg halálra rémítettem Shaelynnt, legalábbis a medvés felkiáltással biztosan. Jó, de hát honnan a manóból tudjam, hogy mi landolt a fejemen, nem igaz? Szerencsére mázlim volt, és mikor a lány számára is kiderült, hogy medvéről itt szó sincs, kitörő örömmel fogadta a dolgot. Úgy fest, hogy röhögőgörcsöt kapott, pedig szerintem ez nem annyira vicces, de lehet, hogy csak a félelem miatt van, mert néhány embernél ilyesmi a félelem kivetülése – vagymi -, és lehet, hogy ez nála is pont így működik. Kicsit zavar, hogy rám szegezi a pálcáját és úgy nevet, mert még valami átok kiröppen belőle, vagy a fene tudja!
Szavai hallatán jobban megvizsgálom a törpemedvét, és igen, valóban összement a mosásban – valószínűleg túl forró vízben mosták szegényként, Cloroxot meg nem használtak, mert kicsit koszosnak néz ki, ahogyan immáron a sapkám is.
- Pálcát le! – válaszolom egy pillanatnyi mogorvaságot erőltetve magamra. Nem viselem túl jól, ha rámszegezik, és a harcnak már egyébként is vége, már a kapun kívül vége volt, idebent már szövetségesek vagyunk, akik felderítik, hogy miféle medve lakik idebent. Olyan, aki ártatlan kis mókusokkal táplálkozik, tehát ebből logikus levezetés után az következik, hogy ki kell innen mentenem a kis jószágot.
Shaelynn azonnal véget vet mindennek, mert közli: nem lehet az enyém. Persze, nem hagyom magam, mivel a móki az én zsákmányom, és szabadon rendelkezem a sorsáról.
- De nézd már meg, hogy milyen szomorú szegényke! – mutatom a lánynak a kezeim közül pislogó kicsiny állatkát. A lába szerencsésen megúszta a sapkám okozta atrocitásokat, de mivel lelkileg bizonyára megsérült, szüksége van egy kis szeretetre. – A lába túlélte szerencsére, de lelkileg belefáradt a medve előli menekülésbe. Be kellene fogadnom… Ellenne Hógolyóval… - mondom teljesen ártatlanul, és mutatom továbbra is Shaelynnek a kis jószágot (http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/iceage/uploads/ice_age_scrat_2m.jpg), hátha sikerül meglágyítania a lány szívét.
Szomorú pillantásokat küldök felé, hátha sikerül meghatnunk a mókival együtt, ugyanis ha továbbra is ellenkezik, és én mégis becsempészem a suliba, akkor annak csak rossz vége lehet rám nézve, mert vár majd egy kiadós büntetőmunka. Remélem, hogy Lexihez vagy Travishez kerülök; legalább a látvány legyen jó…


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2012. 02. 14. - 13:20:33
Freya


Egyáltalán nem hibáztatható, amiért nevetésben tör ki. Akármennyire is veszi zokon Freya, Shay már így is Shay feletti önuralomról tett tanúbizonyságot, amiért eddig nem tette. Pedig volt pár olyan szituáció, amikor hasonlóképpen nevethetett volna, nem tette meg. De ő sincs vasból, ráadásul fejlett humorérzéke lévén nem olyan nehéz megnevettetni. Ez a helyzet pedig... régóta a legviccesebb történés.
Pálcáját már a nevető roham kezdete óta nem szegezi a lányra, úgy nem igazán tudna összegörnyedni, meg a térdét csapkodni és az oldalát masszírozni sem. Pedig most minden megtörténik, szépen sorjában. Nem, ez nem a félelem kivetülése, meg hasonló ostobaság, egyszerű kipukkadás. Már eddig is vissza kellett fognia nevethetnékét, neki pedig megvannak a határai ebből a szempontból, amelyeket elég hamar elér. Amikor előre szegte pálcáját sem a másik hugrabugost próbálta megcélozni, hanem a támadóját, arról meg már Shay sem tehet, hogy amaz mindösszesen huszonöt centiméter magas. De nyilván megpróbálta volna megvédeni háztársát, ha valami vérszomjas, vadvalami lett volna, egy vérmókus, vagy valami ilyesmi. Ilyesmiről szó sincs, sőt, a kis erdei teremtmény hamarosan feladja kilátástalan harcát a szabadulásért, s meglepően nyugodtan hagyja Freyának, hogy molesztálja. Persze a lány csak a lábát ellenőrzi, ahogyan azt Shay tanácsolta neki, de normál esetben már össze-vissza karmolta volna legalább a kezét, akár van rajta kesztyű, akár nincs. Emez még csak harapdálni sem próbálja.
- Szomorú, naná, hogy az. Te sem ugranál ki a bundádból, ha ki tudja hány méter szabadesést követően valami... pink... szörnyűségben landolnál - ne vedd sértésnek -, és egy furcsa kinézetű óriás fogságába esnél. Aki... ki tudja, lehet, fel akar falni... nem tudom, mókus szemmel milyennek tűnik, de részemről simán erre következtetnék abból, ahogyan nézel rá - halványan még mosolyog olykor, de igyekszik a Rey-éhez hasonló komolyságot magára erőltetni. Nem könnyű, de mivel a másik sem tartja már mókásnak  helyzetet, ő sem röhög egyedül.. még. De simán kitelik tőle. Előbb azonban nem árt tisztázni, a mókust nem viheti magával.
- Rey! - sóhajt egy nagyot - Nem akarlak letörni, de Skóciában nincsenek medvék. Maximum azokban a mugli állatparkokban és cirkuszoknál. De vadon nem élnek, pláne nem itt, ahol a vérfarkasok és Hagrid furcsa lényei hamar kiirtanák az egész populációt... - van egy olyan érzése, hiába minden próbálkozás, a hugrást meggyőzni nem nagyon lehet, ő azonban akkor mossa kezeit, de.. talán nem szólna Minticz-nek a dologról.
- Ellenben a mókusok vadon élnek... nézd, milyen jó kis húsban van, nem hiszem, hogy szüksége lenne a gondoskodásodra... - kissé szánakozva néz háztársára, de részéről nem próbálkozik tovább jobb belátásra bírni. Hamarosan úgyis lebukna vele, mindenkinek egy háziállata lehet, és hamar híre menne, mije van neki, még akkor is, ha Shay itt és most letenné a cserkész nagy esküt, biztosítva Freyát a hallgatásáról.
- Nekem lassan mennem kell Minticz-hez büntetőmunkára... - bár fogalma sincs az időről, de próbálja sugallni, hogy talán mégis jobb lenne elhúzni innen, ám nem szívesen hagyná hátra a lányt... itt. Látszólag ugyan nincs itt semmi veszélyes, sosem lehet ebben elég biztos az ember. Ha meg egy szegény kis mókus is ekkora riadalmat képes okozni, akkor talán nem kellene egy esetleges nagyobb vadra várni. Mert, bár a medve nagyjából kizárt jelenség erre, akad tengernyi más, amivel jobb nem találkozni.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Freya Middleton - 2012. 02. 27. - 22:38:11
Shay
Hopp-kopp vol. 2

Ahhoz képest, hogy hóangyalkákat akartam gyártani a sűrűn hulló hóban, egészen máshogy alakult a délután, mert azzal nem számoltam, hogy Malackára meg Micimackóra fogok vadászni Shay-jel.
A csuklásos story persze vicces volt, de nekem nem annyira, mindegy, a lényeg, hogy sikeresen elmúlt, lehet, hogy az ölembe pottyanó mókusnak hála, hogy megszűnt, de az is lehet, hogy a friss hó tett jót, amely ezúttal víz helyett funkcionált. Tehát, mindegy, hogy mi okozta a csodát, a lényeg az, hogy végre elmúlt, és még egy cuki háziállattal is gazdagodtam.
Shay nagyon nem díjazza, hogy meg akarom tartani, lehet, hogy a szobában nem néznék jó szemmel a többiek, ha beállítanék egy mutáns mókussal. De annyira édes!
- Jajj de annnyira szeretlek, te kis édeees! – mondom ezt egyenesen a mókusnak címezve. Tudom jól, hogy a lányt ez egyáltalán nem hatja meg, hiszen nyilván tudja, hogy nekem bizony már van egy állatom, és többet nem is tarthatok a suliban. – Szóval úgy nézek ki, mint aki fel akarja falni ezt a kis tündért? – nézek most már Shaelynnre, mert sajnos muszáj igazat adnom neki, de nem szívesen közlöm vele, hogy nyert. Valószínűleg én is halálra rémülnék, hogy mi a fene történik, de a halál szorításában – amit most én is teszek a kis jószággal – még gondolnék egy utolsót az otthoniakra meg Jerre, és nyugodtan lépnék át a másik világba. De nem fogom én megölni ezt a mókit, tehát még csak gondolnia sem kell efféle szörnyűségekre.
- Lehet, hogy csak egy kicsit lelkes vagyok, na. Az nem olyan nagy bűn! – válaszolom Shael-nek, aztán arra jutok, hogy lehet, jobban tenném, ha szabadon engedném a kicsiny állatot. Ó, de szívesen hazavinném, és akkor lehetne otthon egy közös háziállatunk Jer-rel! Na persze az nem biztos, hogy ő is ennyire oda meg vissza lenne tőle. Hógolyóért sem rajong túlzottan…
- Valld be, hogy csak magadnak akarod, Shaelynn Scarborough. Őt akarod, hogy úgy érezd, nyertél. De korántsem így van. – mondom szigorú tekintettel, de szavaimból hallatszik a komolytalanság, hogy ez nem egy hadüzenet, vagy ilyesmi. Bár, ha annak veszi, akkor alaposan pórul járok, mert ha ő megdob hógolyóval, akkor én visszadobom mókussal…
A lány arról akar meggyőzni, hogy itt bizony nincsenek medvék. Ez butaság… különben minek lenne kirakva a tábla, nem igaz?
- Figyelj, ott hirdeti a tábla, hogy medvecsapda. Tehát valami medve-szerű állatnak muszáj itt lennie, főleg, hogy el is van kerítve ez a rész itt. Tuti, hogy van itt valami, csak meg kellene keresni. De ha nincs kedved, akkor persze nem erőltetek semmit, egyedül is meg tudom keresni a kis jószágommal, ugye? – mondom először Shaelynnek, majd a végét már a kis rágcsálónak címezve, akinek a kis bundás búbját meg is simogatom. Meglepő, hogy nem ficánkol a kezemben. Lehetséges, hogy mégis halálra van rémülve?
- Jó, nyertél. – mondom csüggedten, és a lányra nézek. A kezeim között remegő kis állatkának a lehető legjobb helyet kell találnom, hogy a gonosz ragadozók nehogy megtámadják. Talán egy fa jó lenne, de mind olyan magasra nőtt! Most lebegtessem fel szegényt egy fára? Ez meg milyen már… Jó, leteszem a földre, és mehet Merlin hírével az örök boldogság felé. Pedig egy pillanatig azt hittem, hogy az enyém lehet, de nem… ez a zsákmány is elúszott.
Leguggolok hát, és szabadjára engedem a remegő állatot, és szomorúan búcsút intek neki, bár ő még egy integetésre sem méltat engem. Ezek után mégis lehet, hogy jobb, hogy véget vetettem a futó kalandnak. Elég egyoldalú volt az imádat.
- Szóval ennyi volt? Megfutamodsz? – kérdezem csodálkozva Shael-től, amikor közli, hogy büntetőmunkára megy. Nos jól van. Akkor egyedül kell felvennem a harcot a medvével, még akkor is, ha nem létezik.


Cím: Re: Medvecsapda - Nem kispályásoknak!
Írta: Shaelynn Scarborough - 2012. 03. 27. - 10:32:41
Freya


Töretlen somolygással követi az eseményeket, hol kiszélesedik mosolya, hol inkább visszafogja azt. Megérti ő Freya rajongását, Shay a mosómedvékkel és a cicákkal van hasonlóan, amint meglát egyet, úgy elkezd olvadozni, hogy akár a reggeli pirítósra is rá lehetne kenni. De ez most nem egy szokványos helyzet, hisz nem csak arról van szó, hogy igazán aranyosnak talál egy állatkát, hanem már haza is akarja vinni. Vagyis be a kastélyba, amitől sokan nem lennének elragadtatva, és egy galleont rá, hogy McGalagonyt sem hatná meg a hugrabugos elesett ábrázata. A rigorózus igazgatónő nem tenne kivételt.
Shael próbálja valamelyest jobb belátásra bírni háztársát, ám annyira azért nem töri magát, mivel nem szobatársak… de Meow így is nézheti egy túlméretezett vacsorának… A visszakérdezésre csak mosolyogva megvonja a vállát, miközben zöldjei a duó között járnak. Ő már előadta mélyen szántó gondolatait, próbálva felvázolni mennyire megrettenhetett az a kis ártatlan szőrgombóc. Rey persze háborog miatta, amire csak megforgatja a szemét. A lelkesedés teljesen normális dolog, nála ez körülbelül minden alkalommal előfordul, amikor elereszti magát macskájával… bár ezt többnyire senki nem látja. Talán most, egy pillanatra a két lány gondolatai megegyeznek, mindkét hugrabugos szerint el kellene engedni a mókust, szerencsétlennek egy életre elég lehet ez a trauma, nem kellene még tovább nyúzni. Csak magában elkönyvelve az újabb győzelmet vonja el pillantását a párosról és ellenőriz körbe, mert a tény az tény, tiltott területen vannak, s bár vérszomja medvéktől nem tart, nincs kizárva, hogy bármi más lehet itt. Olykor hallani vérfarkas süvöltéseket meg hallani egyéb veszélyes teremtményekről is, amelyek ugyan inkább a Tiltott rengeteget lakják, egy elkerített rész is egész jó lakhelyül szolgálhat.
A következő pillanatban aztán Freya hangja zökkenti ki mélázásából, és rendesen meg is lepődik azon, amit hall. Zöldjei őszinte döbbenettel telten, ártatlanul pillognak a kékekbe. Nem igazán tudja eldönteni, nevessen-e a képtelen feltételezésre vagy vegye komolyan és próbálja meggyőzni a szigorú tekintetű, vádaskodó, pink boszit. Végül is elneveti magát és megingatja fejét.
- Nem kell mókustrófea, a tény az így is tény, akárhogy is tagadod – ölti ki nyelvét és megrántja vállát, majd arrébb lépked, hogy szemügyre vehesse a nyitott kapura tűzött táblát. A szemei jók, nem nehéz leolvasnia róla, mi van rajta. Azonban ha valamit, akkor azt megtanulta a varázsvilágban leélt másfél évtizede alatt, hogy bizony itt, ha valamit kiírnak, azt vagy szó szerint kell érteni, vagy pedig teljesen máshogyan. Hiába a tábla, részéről azt tartja teljesen kizártnak, hogy egy medve miatt lenne elkerítve ez a rész.
- De nem az van odaírva, hogy „vigyázz, egy vérszomjas medve van itt, csak saját felelősségre!” Mi van, ha… valami nagy csapda van itt? Ami akkora bazinagy, mint egy medve, hm? – kérdezi megvillanó zöldekkel, csak pillantásával kifejezve a neheztelését a monológ vége miatt. Freya eddig totál be volt ijedve, hogy bejönnek ide, most meg úgy tesz, mintha ő lenne Lenyűgöző Lawson, a félhetetlen kalandor, és az előbb Shay rinyált volna, mert nem akaródzott bejönni neki ide. Azonban sajnos itt van lassan az idő, hogy nekiinduljon a büntetőmunkának, ami elég fura lehet, hisz a normális emberek inkább elodáznák, ameddig lehet, ameddig a tanár érte nem jön és a fülénél fogva el nem rángatja. De ez a hugrás igazából hálás a büntetőkért, amilyen időszakot él most meg, néha kifejezetten örül neki, hogy a proffal lehet.
Ha kissé megkésve is, de nyugodtan elkönyvelhet magának egy győzelmet, Rey ugyanis megkegyelmez Ször Móknak és elereszti a bundást, aki nem is hezitál, amint csöpp tappancsai a hóba süppednek, olyan sebesen iszkol el, hogy pillanatok múlva már csak apró lábnyomai emlékeztetnek rá. A zöldekben elégedettség csillan, mosolyából is leolvasható, karjait pedig mindent alátámasztandó összefonja mellkasa előtt. Mégsem szólal meg, nem dörgöl semmit a lány orra alá. Nem tudta biztosra, hogy így lesz, de nagyon reménykedett benne, nem kell asszisztálnia ehhez az őrültséghez. Mivel a történet happy end-el zárült a mókus számára legalábbis, Shay úgy érzi, akkor léphetnek is. Vagyis arra gondolt, Freya emiatt engedte el újdonsült szerelmét, hogy vele mehessen be a kastélyba. A kapu felé fordul, de egy lépést sem tud megtenni, mert háztársa megint beléköt. Nos, vannak, akik nem tudnak méltósággal veszíteni… talán valamit megpróbál szépíteni a kettő nullás, csúfosnak is mondható vereségén.
Megdermed álltában, fejét előre szegi, s a lány nem láthatja, de Shay bizony somolyog. Talán mégis bejöhet a terve, hogy csuromvizesen, bőrig ázva állíthat be Minticzhez… csak a pálcája… nos, azt talán majd Freyára bízza, hogy vigye le a körletbe.
- Hogy megfutamodom? Ugyan mitől? – vonja fel szemöldökét kihívóan, amikor ismét visszafordul. Arca ismét kivirult, ajkát beharapva fürkészi a másik hugrást, kíváncsian várva, mire is akar kilyukadni. – Csak nem beljebb akarsz menni mégis? – kérdezi cinikusan, megpróbálja heccelni ő is viszont, reménykedve, ezzel is közelebb kerül újdonsült, butuska céljához.