Roxfort RPG

A tanterem viszonylag tágas, a többihez képest. A földszinten helyezkedik el, így az egyik oldala tiszta üveg, közepén egy kijárattal a szabadba. Az ajtóval szemben van a tanári katedra és veleszemben találhatóak a padok, félkörívben elhelyezve. A falon legendás lények portréjai találhatók és a sarkakban preparált élőlények.

Azt mondják, hogy aki hízelgett már valaha egy tanárnak, és megtapasztalta, hogy egy ilyen tekintélyes személy barátsága milyen előnyökkel jár, az rákap az ízére, és soha nem tud leszokni róla. Lehet, hogy ebben van valami. Tavaly ugyan nem loptam magam Lumpsluck szívébe, de az idén feltétlenül megpróbálkozom vele.
Hogy miért?
Ezt az okot magam előtt is titkolom igazából. Amennyire tudom, ő egyike azon kevés tanárnak az iskolában, akik nem tartoznak a Sötét Nagyúr kis csapatához (ahogy jómagam is). Talán ilyen még a csillagászat tanárnő és Foley professzor is, de Foleyt nem igazán szívlelem, mióta nem igazán értékeli a bájitaltanban nyújtott teljesítményem. Piton persze teljes mértékben elégedett volt velem, és, nos, én is az osztályzataimmal, de a helyzet jelenleg egyáltalán nem ilyen rózsás.
Ennyi erővel felvehettem volna Lumpsluck professzor tantárgyát, a legendás lények gondozását, de úgy hiszem, nekem az óriás produkciója után bőven elég volt mindenféle állatból. Másképp is be lehet vágódni egy öreg professzornál. Főleg, mivel tudjuk, milyen büszkén viselte anno a Mardekár házvezetői posztját.
- Jó estét, tanár úr! - lépek be a tanterembe két kimért koppintás után. Megnéztem a tanáriban kifüggesztett órarendjét (milyen fantasztikus, hogy iskolaelsőként oda is bemehetek), így tudom, hogy itt kell keresnem. Most volt az első bevezető órája a harmadikosoknak. Felemelő élmény lehetett.
Látványosan magam elé tartom az ajándékszatyrot, melyben egy igen értékes palack déli ananászlikőrt hozok az én új kedvenc professzoromnak. Nyilván nem akarom, hogy megsérüljön, mielőtt kézbesítem.
- Van pár perce? - kérdem továbbra is udvariasan, miközben odaérek a terem túlsó végében levő asztalhoz. Arcomon nyájas mosoly: nem sok mindenki láthatta ezt tőlem mostanság. - Szeretnék önnek átadni egy kis apróságot - szabadkozom, és már nyújtom is a zöld-ezüst színben derengő bársonycsomagot, mielőtt meglóghatna előlem.

Ez könnyebben megy, mint gondoltam. Elutasításra és gyanakvásra számítottam, Tiltakozásra, sőt, netán némi faragatlanságra is, ugyan nem azért, mert ezt feltételezném a nagyra becsült professzortól, hanem csupán mostanság igen gyakran tapasztaltam meg, milyen is az, ha rangodhoz nem méltóan viszonyulnak hozzád. Korábban sosem kellett ezzel szembesülnöm, ám mióta a Nagyúr és a purdéja a kúriánkban tanyázik, nos...
Ennek ellenére kicsit megnyugszom most, hogy nemcsak kelletlenül elfogadták az ajándékomat, hanem még látszólag örülnek is neki, ami persze alapvetően természetes, ám most mégis úgy vélem, nem puszta udvariasság a professzor reakciója. Az arca felderül, és máris hellyel kínál, ami remek, hisz úgyis beszélgetni akartam vele. Pontosabban csak csevegni erről-arról, miközben biztosítom róla, milyen remek és érdemes diák vagyok... És a többi.
- Köszönöm, Lumpsluck professzor! - felelem illedelmesen, leülök, és elveszem a kis pohárka likőrt. - Valójában nem fogyaszthatnék ugye alkoholt az iskola területén... De mivel Ön kínálja, gondolom, ezúttal felülbírálhatjuk az iskola szabályait.
Emelem a poharam, hogy koccintsunk, ha már hirtelen ilyen közeli barátságba kerültünk, bár persze igyekszem nem túl lőni a célon. Megtartom az illendő három lépés távolságot, mely adódik egyrészt Lumpsluck professzor korából, hatalmas tudásából, és persze az iskolában betöltött pozíciójáról. Beleszagolok a pohárkába, majd aprót kortyolva belőle megízlelem a nyelvem hegyével. A gyomrom (vagy inkább a fejem?) sajnos nem bírja az alkoholt, még ha ilyen finom is, mint a guyanai ananászlikőr.
A professzor jövetelem céljáról érdeklődik, ám még korainak tartom, hogy előálljak a farbával, mondjuk végül is különösebb - avagy nyilvános - oka nincs is jöttömnek, csupán a jó kapcsolat, hmm, ápolása? Ki tudja.
- Csupán gondoltam, szívesen hallaná, ha elmondanám, milyen csalódott volt az egész Hz amiatt, hogy nem Önt kaptuk meg Piton professzor helyett házvezető tanárnak. Sokan Önre számítottak, bevallom, én is. Ám a jelenlegi politikai helyzet okán sajnos... Khm, nos, másképp alakultak a dolgok. Biztos vagyok benne, hogy Ön sokkal jobban megállná a helyét... Ilyen vészterhes időben egy ilyen kétarcú Ház élén.
Hm.
- Azok a szegény elsősök... - jegyzem meg félhangosan, mintegy mellékesen, miközben lassan megcsóválom a fejem, és közben ismét az ajkamhoz emelem a pohárkát, hogy kortyoljak belőle. - Páratlan nedü... - mondom aztán, méltatva az italt, ám közben a szemem sarkából figyelem, vajon felkeltette-e az érdeklődését a szövegelésem, vagy inkább tanácsosabb lenne más vizekre eveznem.

---

Hamar rá kell jönnöm, hogy a professzor, még ha hajdanán a helyzet magaslatán is állt, ami a politikát illeti, mára már csak egy lusta öregember, akinek legcsekélyebb érdeke sem fűződik ahhoz, hogy bármelyik oldalra álljon, vagy hogy patronáljon egy olyan férges almát, mint én. Kár, hogy erről nem is tudom meggyőzni, de talán ideje lesz más, jobban hasznosítható kapcsolat után néznem a megújult tanári karban.

   Új nap virradt a roxforti diákseregre. Az új évvel egy új tanár érkezése társult. Mr. Kroll első óráját készült megtartani számunkra. Habár nem voltam sosem valami nagy koponya Legendás Lények és Gondozásuk terén, azt azért tudtam, vagy is sejtettem, hogy érdekes óra következik. Egy új tanár mindig felpezsdíti az amúgy szunnyadó diákságot.
A tőlem nem éppen megszokott pontossággal érkeztem a terembe, és láss csodát, én voltam az első. Megrántottam a vállamat, amolyan „hát ez is eljött” arckifejezés közepette. Levetettem magamat a tanári asztaltól legtávolabb eső padsorba, de hogy mégsem mondhassák el rólam, hogy ki akarok maradni a jóból, az első padba ültem be. Hamarosan előkerült a táskám mélyéből a penna, meg a pergamen, na meg egy üveg tinta, majd kényelmesen hátradőlve, becsuktam a szemeimet.
   Érdekes időket élünk. Az iskola már nem olyan, mint volt. A tanári kar teljesen átalakult, és immár nem tudni ki melyik oldalon áll. Elmosódtak a határok jó és rossz között. A magam részéről például kíváncsi vagyok, hogy Mr. Kroll hová húz jobban. Vajon ő, mint a szakmában jártas egyén, melyik mágikus állatot kedveli jobban? A baziliskust, vagy a főnixet?
Míg ezen gondolkoztam, önkéntelenül végigsimítottam arcomat keresztező sebeimen. Senkinek sem árultam el, hol és mitől szereztem a három átlósan haladó heget az arcomra. Nem volt túl régi a vágás, egy hónapos lehetett. Azonban most jelentett csak igazi újdonságot, hiszen a karácsonyi szünetben nem sokan szemlélhették meg.
   Unottan doboltam a padomon, mígnem végül befutottak a többiek. Igen sokan összegyűltünk. Többségben a Griffendél volt, ezt nem volt nehéz megállapítani. Itt-ott villant csupán egy-egy kék-ezüst jelvény a sok vörös-arany között. Hamarosan mindnyájan elhelyezkednek, majd felhangzott az óra kezdetét jelző csengő, és szinte abban a minutumban határozott léptek zaja ütötte meg a fülemet. Egy férfi sietett végig a padok között, majd fellépve a katedrára szembefordult velünk, és egy számomra felettébb érdekesnek ható vigyort eresztett meg. Végül aztán belekezdett a mondandójába. Számomra semmi hasznos információt nem tartalmazott Kroll beszéde. Szokásos „mit várok a diákjaimtól” és a „átfogóbban tanuljuk majd a tárgyat” lényegű mondatok hangoztak el, semmi sem szólt arról, hogy vajon a professzor melyik oldalon is áll igazán.
Aztán ahogy telnek a percek, Kroll egy új oldalát ismerhetjük meg, mégpedig a szigorú,sőt kicsit szadista oldalát. Azért kíváncsi lennék rá, amikor szétrúgja valamelyik diák seggét. Remélhetőleg egy mardekároson fogja bemutatni majd…
Kíváncsian figyeltem a rejtélyes kis csomagot is. Azonban a prof. más dologgal kívánt lekötni minket. Mivel első sorban ültem, elsőként kezdhettem bele a bemutatkozós résznek. Felálltam hát és a férfira emeltem kékes szemeimet.
- A nevem Samuel Goldhawk. Mit érdemes elmondanom magamról? Őőő… Kviddicsezek, talán hallott már a nagyapámról, Icharos Goldhawkról, aki terelő volt a Appleby Arrows-ban. Öhm, a tantárgyat azért választottam, mert mindig is érdekeltek a misztikus lények – na meg azért, mert véletlenszerűen erre böktem rá, tettem hozzá gondolatban.
Hát,ennyit magamról. Valóban rövidre sikeredett, de hát mit mondhatnék még? A többiek már ismernek, a tanárurat meg nem nagyon érdekli szerintem a többi „felesleges” információ rólam. Elég ha egy kócos, szélfútta frizurát meg egy bíborszín, elmosódott foltot párosít a nevemhez, amely éppen gólt dob a Mardekárnak. Megdörzsöltem a karomat. Pár hete pont a Mardekár elleni meccsen szereztem egy kis sérülést. Akkor ugyanis eltörtem mindkét karomat, és az egyik lábamat…. Remélhetőleg a Legendás Lények és Gondozásuk kevesebb sérülést tartogat számomra.

--Legendás Lények Gondozása--

Mindig érdekes, ha egy-egy új tanár érkezik a Roxfortba. Ilyenkor szinte mindenkit ugyanaz foglalkoztat. Vajon milyen lesz?
Én őszintén remélem, hogy nem valami hibbant halálfaló, mert abból már bőven több van a suliban a kelleténél. Valójában már egy is több a kelleténél…
Ez az óra fontos nekem. Nem a továbbtanulás vagy a jövőbeni foglalkozásom miatt, hanem egyszerűen, mert szeretem. Gyerekkorom óta jól megértem magam a furcsábbnál furcsább lényekkel, amit az RBF-en szerzett kiválóm is tanúsít. Erre büszke vagyok. És idén legalább annyi örömöm hagy legyen, hogy a kedvenc óráimat nem rontja el valami idióta. Szerencsére McGalagony kirobbanthatatlan átváltoztatástanról. Lássuk hát, milyen leszel Kroll professzor…
Agnes már a folyosón várt rám, együtt léptünk be a még szinte üres terembe, ahol csupán Sam üldögélt egyedül az egyik első padban. Mi kicsit hátrébb, az ablak melletti sorban foglaltunk helyet. Miután leültünk sorra befutottak a többiek is. Mindenki kíváncsi az új tanárra.
Csengetés után az ajtóban egy furcsa arcú, kócos hajú férfi jelent meg, majd határozott léptekkel átvágott a padok között egyenesen a katedrához.
Most jön az újonnan érkezett tanárok első óráinak unalmas része, amikor is kivesézi; miről és hogyan fogunk tanulni, mit vár el a diákoktól és milyenek a fegyelmezési módszerei. Engem egy kicsit jobban érdekelne, hogy mi van a dobozban. Egyfolytában ezen agyalok, amikor is elvonja a figyelmemet az oldalamba hasító fájdalom. Amikor Agnesre nézek és látom tekintetében a várakozást, leesik, hogy már a bemutatkozásoknál tartunk és most bizony rám került a sor.
- A nevem Dakota Bourgh. Kiskorom óta foglalkoztatnak más varázslókultúrák szokásai, így az ő általuk tartott misztikus lények is. A nagybátyám, Vince Bolton híres felfedező és átoktörő. Nem csak vele, hanem úgy általában véve is sokat utazom, így sok mindent láthattam és tapasztalhattam már, de mindig vevő vagyok az új dolgokra. – Ennyi az, ami ideköthető. Nem hozakodnék elő a családunk többi híres mágus és nem mágus tagjával. Pedig akadnak még… többek között a kviddicsező anyám.
Én ezt a „bemutatkozósdit” mindig is nagy hülyeségnek tartottam. Az ilyen úgyis magától alakul ki. Kíváncsi lennék, melyik az tanár, aki ezek után végig tudja sorolni a neveinket.
Nem mérgelődök azonban túl sokat, mert a kis csomag ismét villan egyet és nekem eszembe jut mi foglalkoztatott az elmúlt negyed órában: Mi a fene lehet benne?

.:Legendás Lények Gondozása:.

Tankönyvemmel a kezemben állok a még néptelen folyosón, nekidőlve a párkánynak, kikémlelve az ablakon. Különös dolgokra deríthetünk fényt, ha nem kérdezünk, csupán némán figyelünk… Nekem szinte mesél a természet, a madarak, fák, vagy az emberek mozdulatai. Én mégsem kérdezek… én mégsem szólok semmit…
Lassan ellököm magam a faltól és bepillantok a terembe. Egy Griffendéles fiú ül bent. Talán Samuel a neve, de persze nem vagyok benne biztos, inkább csak némán visszasétálok előbbi helyemre és tovább várakozom. Szerencsére már nem sokáig…
Ismerős léptek zaja töri meg a csendet. Drága barátnőm, Dakota, örökké vidám, mégis örökké nyugtalan, hosszú lépteié. Mikor mellém ér, csupán szemével jelez, hogy indulhatunk is befelé. Úgy látom, most nincsen mondanivalója számomra. Némán foglaljuk el helyünket és csupán hétköznapi témák elsuttogásával töltjük az időt, míg a többiek megérkeznek.
Dakota izgatott az új tanár miatt, én nem különben. Tanárviszonylatban a jég hátán is megélek, nekem mindegy ki és hogyan tanít… na jó, Umbridge azért már nekem is sok volt, de igyekeztem meghúzni magam és így túléltem komolyabb sérülés nélkül.
Végre megérkezik Mr. Kroll. A diákok közt halk sustorgás vonul végig, majd mindenki némán az új tanárra figyel. Na, ilyen rendesnek se látja őket többet…
Semmi lényegeset nem mondd, legalábbis semmi olyat, amit eddig nem lehetett kitalálni róla. Mindenesetre Dakota megnyugodhat; szerintem nem halálfaló. Inkább olyan, mint aki csak semlegesen méregeti a harcokat…
A hosszúra nyúlt beszéde alatt egyszer csak visszaül a tanári asztalra. Pálcájával hurkot ír le a levegőben, melynek hatására az általa hozott rejtélyes csomagocska a levegőbe emelkedik. Int egyet a csomag felé, majd a társaságra néz, rövid beszámolókat vár… Sam kezdi a sort, majd néma csönd következik és egyesek várakozón Dakotát kémlelik. Mikor oldalba bököm, barátnőm feleszmél bambulásából és elég röviden bemutatkozik.
Én is már éppen kezdeném a mondatom, amikor is Arion úgy dönt, hogy magához veszi a szót. Kis Türelmetlen… Köszönjük Mr. O’Niell… Szidom magamban, majd mikor ő végzett, végre én is túl lehetek a bemutatkozási procedúrán.
- A nevem Agnes Meadows. Hollóhátas vagyok. Elképzelhető, hogy a jövőben a gyógyászati ágak valamelyikével szeretnék foglalkozni, amihez mindenképpen hasznos a Legendás Lények Gondozása tantárgy. Ezért jelentkeztem. – fogtam a mondandóm rövidre és lényegre törőre, majd várakozón a középső padsorban ülő Griffendélesre néztem.

   Torokfájós jó reggelt, új tanév, új órák, új tanárok; üdvözlet, idei izgalmak. Annyit ugyan már tudunk a nemrég érkezett mókusról, hogy valami Kroll a neve - és nem, nem fogom elsütni az első idevágó poénomat, csakis a rím mián' -, meg állítólag kész megszállott. Általában Mika szállítja az infókat, de elképzelésem sincs, honnan akasztja le ezeket az apróságokat. Talán látszik Kroll szemén az áhítat meg az elkötelezettség? Vagy titkos aktákat vezetnek a tanárokról? Az a hír járja, hogy Mr LLG amolyan remeteféle, és hogy félévente fizimiskát vált. De szőröstül-bőröstül. Zoo azt hallotta, hogy tavalyelőtt még nő volt...
   Mindenesetre nem sokat adok az ilyetén szóbeszédre, jobb szeretek a saját szememnek hinni. Ami persze nehéz ügy a mágia ravasz világában, de rá kell gyúrnom az érzékeimre, ha komolyan érdekel az aurorszakma. Hopp.. ezt el ne kottyintsam a többiek előtt. Anyáéktól már megkaptam érte a magamét, nem volt kellemes. Azt hiszik, nem tudok magamra vigyázni. De nem neheztelek rájuk, ilyenek a szülők. Blehh.
   Összegezve: most minden kiderül. Ugyan a teremben még csak a diákok gyülekeznek, a visszaszámláláshoz már akár meg is fordíthatnám a homokórám. Ha lenne. Egyébként az új rendszernek egyetlen pozitív vonzatát tapasztaltam idén, mégpedig azt, hogy a késések száma általánosságban a felére csökkent. Meglepő, de részemről is. Persze csak a pontverseny miatt. Győznie kell a Griffendélnek, nincs mese. És ha a pontossággal (no meg a kviddics-sikerekkel) hozzájárulhatok a győzelemhez, akkor ezt az áldozatot meghozom. Elég egy kis lazaság, és máris az ember elé perdül vagy tíz különítményes, megkent vagy befenyített prefektus, mögöttük pár habzó szájú, korrupt tanárral, akik csak arra várnak, hogy jól ki.. toljanak mindenkivel, aki nem pitizik tapsra. Pláne, ha kiderül az illetőről, hogy „csupán” egy félvér.
   Ez az oka annak, hogy már – a tanárt megelőzve – a teremben vagyok. Épp előttem futott be Agnes és Bourgh, de nem vitt rá a lélek, hogy utánuk szóljak. Ha a hollóhátas egyedül lett volna, akkor talán, de az a másik.. Hat év nem volt elegendő, hogy összehaverkodjunk, ez van. Pedig hálótársak vagyunk, te jó ég. Nehéz az élet. Tehát a két lánytól biztos távolságra vettem be az egyik üres padot, éppen Sam mögött. Mikor megérkeztem, meg is böktem a srác vállát, mintegy üdvözlésképpen, de a kviddicshírek kivesézését az óra végére tartogatom. Talán addigra Zoo is befut.. Nagyon nem oké, hogyha nélkülem lóg.

   S lássanak csodát, a harmadik felvonásra befut a nap sztárja, Kroll professzor is. Akinek nincs köldököt verdeső szakálla vagy melle, nem is áttetsző a feje, de még csak egy jóravaló szemölcs sem tanyázik a vasorrán, mint a klasszikusokban. Egész átlagos figura, már-már unalmas. Kíváncsi vagyok, mivel akar hatni ránk, leszámítva a kezében himbálódzó csomagot. Nem rossz húzás, rögtön a kíváncsiságunkat célozza meg. Felkelti az érdeklődésünket, és bamm, ezzel már a markában is vagyunk! Amondó vagyok; ha jól csinálja, amit kell, akkor bánom is én. Valljuk be, Hagrid nem tette túl magasra a lécet.
   Borongós képpel forgatom az ujjaim között az egyik csomószászlajú pennámat, mialatt Bourgh bemutatkozik. Megelőzött, pedig épp nekiduráltam volna magamat egy kis közszereplésnek. Sorra állnak fel az iskolatársak, és ugyanazt a betanult szöveget darálják, amit az elmúlt évek alatt számtalanszor.
   - Üdv, Iza Bishop vagyok – Griffendééél, annyira evidens, apuskám, a homlokomra van írva – Második éve terelő a griff csapatában, tojás koromban első lettem egy bizonyos szavalóversenyen – igen, száz százalékig mugli ügy volt –, idén szeretném megszerezni a hoppanálási jogosítványt, érdekel az animágia, a Godrikra akarok felvételizni éés.. Tavaly kitűnő minősítést kaptam lénygondozásra az RBF-en.
   Megelégedetten foglalok helyet, kicsit még ki is pirulok a büszkeségtől, tekintve, hogy nem túl sok K-t kapartam össze a vizsgákon, úgyhogy ezt feltétlenül tudatnom kellett a proffal. De vajon a mostanság olyannyira hangsúlyos részletek is érdeklik?
   - Ja és félvér vagyok – teszem hozzá némiképp provokatíve, hátha kiugrik a kelpi a vízből. Ha csak rálegyint, részemről máris van egy tantárgy, amire idén szívesen (vagy csak úgy egyáltalán) bejárok.  

Oké, még nem késtem el, de jobb lesz, ha sietek. Nem lenne túl jó ötlet Kroll első órájáról késni. Gondolom halálfaló, idén szinte csak olyan tanárokat alkalmaznak. Sietősen tűröm be az ingemet a gatyámba, miközben átszelem a folyosót.  Már szinte mindenki elfoglalta a helyét a teremben és én is célirányosan közeledem Agnesék felé.  Szerencsére senki nem ül a mellettük lévő padban. 
Előveszem a pennám és az újonnan beszerzett tintás üveget. Érdekes folyadék, mivel mindig olyan színnel ír amilyen a használó hangulata. Persze a legtöbb jegyzetem végül szürkés-zöldes árnyalatú lesz, ahogy elvesztem az érdeklődést az óra iránt. Megnézem az órámon mennyi az idő és abban a pillanatban megérkezik újdonsült tanárunk. Azonnal elhallgat az egész diáksereg. Gondolom, nem akar senki sem rossznak tűnni az első órán. Miközben Kroll átvág a termen, mindenki őt figyeli, kicsit idősebb pacákra számítottam. És amint látom Melissa-nak sem volt igaza mikor azt állította, hogy egy trollt fog első órára behozni.  Mindenesetre a villogó doboz is érdekesnek ígérkezik. Mindenki bemutatkozik, és végül rám kerül a sor.
 – Boethius Hywel, Griffendél. És a-azért ezt a tantárgyat választottam, mert hasznosnak találom és érdekesnek.

Jó, ezen is túl vagyok. Egy kis darab papírt tépek le a lap sarkáról és gyorsan ráírom a következő üzenetet: 4kor a szokásos helyen, egyedül gyere, beszélnünk kell!
Már nem tűnik olyan jó ötletnek ez a tinta, ahogy a pirosas-lilás betűket nézem. Mindegy a célnak megfelel. Összehajtogatom és mikor Kroll nem figyel, átlebegtetem Agnes ölébe.  Mikor elhangzik a félvér szó a terem másik feléből, felkapom a fejem és Kroll reakcióját figyelem. Ki más lenne, ha nem Bishop aki meg meri ezt csinálni? Mosolyogva várom, hogy folytatódik az óra. 

Ha egy viharfelhő kavarogna a fejem fölött, sem nézhetnék ki ennél borúsabban. Az arcomon a szokásos köss belém, ha mersz arckifejezés; kitágult orrlyukaimon keresztül fújtatva haladok a Legendás Lények tanterem felé. Az hagyján, hogy ki tudja milyen kísérteties úton, de összekevertem Audrey-éval az órarendemet már az első napon, így a saját óráim feléről lecsúsztam, de ő bezzeg egyet sem tévesztett el, de mindemellett megint a nyomomban van az a gázarc hugrás Collin MacHugh, akinek még nyáron is volt pofája megkeresni, hátha a napsütésben meggondolom magamat arról, hogy továbbra is utáljam a férfi nemet. Nem mondom, van már pár előrelépés a dologban, mindenesetre nem tágítok; főleg nem egy olyan mániákust fogok beengedni az intim-zónámba, aki már a puszta pillantásával képes megerőszakolni. Azt már nem. Drága Audrey együttérző Turner persze képben van – hála Merlinnek, hogy a többiek még nem hallottak a nyári fejleményekről – cseszeget is vele eleget, de a Bájitaltan utáni fejmosás a Keleti szárny harmadik emeleti mosdójának vécéjében talán elhallgattatja mára. Első nap, és máris kikészülök.. de ez az év azt hiszem ilyen lesz.

Zaklatottan berontok a terembe, természetesen időben. Már csak az kéne, hogy pontot vonjanak le a Griffendéltől. Rögtön kiszúrom Izát az egyik padban, legnagyobb örömömre órási űr tátong mellette. Megállás nélkül közeledek felé, az utamba kerülő egyetlen embert – valami barna hajú hugrabugos csaj, az arcát nincs időm, vagy inkább kedvem megnézni – egy laza mozdulattal eltaszajtom az utamból, mire ő meglepetten a mögötte lévő széken landol. Tessék! Legalább segítettem neki leülni. Nem traccspartira jöttünk. Gratulálok Zoo, ha így folytatom, bizonyára ma is én leszek a társaság fénypontja.
Ledobom magamat Iza mellé, és még mielőtt akármit szólhatna a fejemre húzom a tankönyvemet, így elbarikádozom magamat előle.
- Ne is kérdezd! – dörmögöm oda – Hol van a nő? – pislantok ki a tankönyv-barikád mögül a tanárnőt kutatva.
Nem telik sok időbe, tényleg megérkezik a professzor, amaz azonban legkevésbé sem nő. Nem tudom hányadszorra, de ismét megfogadom magamnak, hogy nem hiszek a pletykáknak, főleg nem Mika kétes forrásainak.
- A többiek? – végre felülök a széken, amennyire tudom, ki is húzom magam. Először Izára pillantok, majd hátra sandítok, hogy Aud beérkezett-e. Sehol sem látom, de az is lehet, csak nem veszem észre – egész sokan bejöttek az órára. Mindenesetre az ügyet egy vállrándítással lerendezem, majd inkább a tanárra figyelek. Meg kell hagyni, szimpatikus ürge. Az évek során mindenki kiég az elmélet orientált, utolsó éveit taposó tanárjelöltektől, akik valahogy minden erőlködésük ellenére csak pár hónapot húznak le a suliban, úgyhogy remélhetőleg felüdítő lesz ez az óra, főleg, ha tényleg sok lesz a gyakorlat. Áldom a fejemet, hogy idén is felvettem a tárgyat.
Végighallgatom a bemutatkozásokat és kivárom a soromat. Kroll nem bírja a flegmulást, szóval egye fene, mosolyt erőltetek az arcomra, bár valószínűleg háztársaimat ezzel az arckifejezéssel nyugtalanabbá teszem, mintha egy hegyes bottal szemen böködném őket.. Mindegy, én megpróbáltam.
- Zoo Deschanel vagyok.. – ebben a pillanatban jövök rá, annyira ráfeszültem a mosolyra, hogy elfelejtettem átgondolni, mit is kellene mondanom – Ömm.. Allergiás vagyok a kelbimbóra. – Na megy ez.. – Nagyon érdekelnek a legendás lények, viszont fogalmam sincs, mivel szeretnék ezután foglalkozni.. De ezt a tantárgyat szeretem. – miközben azon gondolkozok, mit is kellene még elmondani, érzem, hogy a szám sarka tanácstalanul lefelé gördül.
- Ó igen, és félvér. – Ezzel át is adom a szót a következőnek, miközben a mellettem ülő Izabellel mindennemű szemkontaktus nélkül összeöklözünk, majd ismét teljes nyugalommal szétfolyok a székemben. Kissé hátrafordulok, hogy lássam az utánam következő arcát.

   Nemár, nemár, nemár. Mindenről azok az utálatos különítményesek tehetnek. Már nem akartam nekik visszaordibálni, mert még a saját házamból is kitiltanak, de a feléjük hajított páncélsisak is célt tévesztett, ahogy hahotázva eltűntek a sarkon. Pedig arra legalább ráfoghattam volna, hogy Hóborcot akartam kupán dobni, de így nemcsak a szemtelen viselkedésük maradt megtorlatlanul, hanem még egy kis extra munkát is beszerveztem magamnak a szünetre. Két okból is expressz kellett cselekednem a csatatér eltakarításának ügyében, egyrészt, mert Fricst vonzom az ilyen helyzetekben, másrészt meg épp kezdődik egy vadiúj órám. De igazán vadiúj, amolyan frissen csomagolt, még a tanárt is csak a Nagyteremben láttam, miközben Zooey leadta nekünk a Mikától szerzett, hát, érdekes információkat róla. Néha eltűnődöm, miféle forrásból szedi őket össze.
   De a lényeg, hogy most nem akarok elkésni, uram, egyszer engedj időben órára! Nem mintha az utóbbi időben olyan gyakorta merészeltem volna ellazázni az óralátogatást. Elég volt az év második hetét egy rapid fejmosással kezdeni McGalagonytól, és na… nem vagyok egy félős alak, akármelyik szerencsétlen beszólogatós alak elmondhatja, akit tuszkoltam már be seprűtárolóba, de azokkal az alakokkal még én sem szívesen találkoznék.
   Ráadásul itt ez az új LLG tanár, biztos nem egy Hagrid. Ki tudja, honnan szalajtották, lehet, hogy közéjük való? Amúgy is már napok óta azon töprengek, hogy jó ötlet volt-e felvennem ezt a tantárgyat megint, még az RBF után is, úristen, mi ütött belém? Mondjuk ha valamit mindenképp muszáj, akkor inkább választanám ezt egy mágiatöri helyett, de komolyan, ez már majdnem olyan, mintha jóslástanból akartam volna mindenáron folytatni. Bár az igaz, hogy a vizsgám olyan jól sikerült belőle, hogy hetekig nem tértem magamhoz a jegyemtől. Várakozáson felüli, oh, egek, hogy jutottam el idáig? Lehet, hogy ha egy kicsit megerőltettem volna magam, még az átváltoztatástanom is kitűnő lett volna. Haha, azt azért talán mégsem, de nyár óta mégiscsak az az érzés motoszkál bennem, hogy ezidáig alulértékeltem a saját képességeimet. Lehet, hogy végtére mégis ráhajtok arra a Merlin-díjra.

   - Ajaj – csusszan ki a számon, amikor befordulok a sarkon, amelyiknél a falikárpiton Bánatos Baldwyn csépeli a szegény koboldok hadát, miközben záporként hulló könnyei árvízként öntik el a hegyoldalt, kisöpörve a kis lényeket egy, a Gringottsra különösen hasonlító épületből. Ah, édes allegória. Dögöljetek meg, de a pénzeteket hagyjátok meg nekünk. Kár, hogy Bynns nem kastély-körütakkal tanított minket elsőben, akár még élvezhettem volna is.
   De kanyarodjuk vissza kétségbeesésem tárgyához, ami nem más, mint az LLG-terem folyosójának kihaltsága. Ez az, sikerült. Az utóbbi hónapokban olyan kínosan pontosan érkeztem az órákra, hogy több tanár megkérdezte, jól érzem-e magam, de most igen, megint sikerült elkésnem. Mint a régi szép időkben. Már csak azt remélem, ez az új tanerő is a halálmadarak közül való. Akkor ma délután vagy ronggyá kínoznak, vagy felnyalatnak velem egy üveg lebbencstetvet egy szögeságyról. Ah, hogy vártam már.
   Az ajtó előtt halkan lefékezek, és hegyezem a fülem egy pár pillanatig. Nincs már lendületes Anette-belépő, óvatosság van, egyen kelpiszemet az összes novisz zsarnok. De amit hallok, az mind ismerős hang, és nem mást tudok leszűrni belőle, mint hogy bemutatkozás folyik odabent. Hm. Azt hittem, mindenkiről aktát tartanak a megszállóink, akkor ez valami baráti gesztus? A kint-ácsorgásból ugyan nem fogom megtudni. Már a kilincsen a kezem, amikor Iza hangja üti meg a fülem. Ah, ezt még végighallgatom… Hiszen olyan szépen büszkélkedik azzal a golymókbélben forgatott K-jával. És most jön Zooey, hát nem bírom ki röhögés nélkül, amikor kitér az allergiáira. Tenyeres, halk nevetés, persze. Most mégis hogy halásszam elő a szokásos szívmegolvasztó bűbánatos arcomat késői belépésre, ha drakulás kelbimbók járnak táncot a fejemben?

   - Ehem – köszörülöm meg a torkom, miközben a lehető legészrevétlenebbül próbálom kitárni az ajtót. Már hallom a fülemben, mielőtt valóban megszólalna, a nyikorgás. Tudtam, hogy ez az ajtó nyikorogni fog. Már a kastély sem a barátom.
   - Elllnézést kérek a késésért, tanár úr – fogok bele alázatosan a régi szövegembe. Mondjam, ne mondjam?  Gonosz, nem gonosz? Szigorú, nem szigorú? Szadista, nem szadista? Ront a helyzeten, vagy enyhíthet rajta? Ezek a kérdések cikáznak a drága kis koponyám falain belül az alatt a fél pillanat alatt, ameddig a küszöbön állva habozok. No mi lesz? – Azazigazságtanárúr, hogy Hóborc megtámadott a második emeleti tyúkszemes varázslós portrés folyosón még a keleti szárnyban és körül kellett futnom a fél kastélyt, hogy megszabaduljak tőle – darálom le lélegzetvétel nélkül az instant generált alibit, aztán tétován ácsorogva várom a tanári hosszászólást. Ítéletet, szúrós pillantást, átkot, akármit. Közben eszembe jut, hogy a tyúkszemes varázslós portré nem is a második emeleten van, de még kevésbé a keleti szárnyban. Csak nem tudja már, hiszen új. Attól még járhatott ide. Úgy, ahogy lehetett nő is valamikor. Merlinre, Zooey, megint megjelentek a drakulás kelbimbóid a fejemben.
   És most mi jön? Mutatkozzak be én is, mint a többiek? Hadd legyen kinek az aktájára írni a kihágást, mi? Akár hamis nevet is mondhatnék, ha nem ülne az a stréber O’Neil ott az ablaknál. Ő tuti beköpne.

Összekulcsolt karral hallgatom végig Goldhawk bemutatkozását, közben azért félszemmel a többieket figyelem. Kíváncsi vagyok mennyire lesz összeszokva ez a társaság. Agyamban máris ezernyi ötlet zsong, hogy mit lehetne kezdeni a tananyaggal… Hmm… Azt hiszem kidobom a francba. Ezek a fiatalok megérdemlik, hogy valami egészen különlegeset kapjanak. Valamit, amit hasznosítani tudnak. Jobban, mint pl. a 10. fejezetet a tankönyvben. (Hogyan mossuk meg a baglyunk csőrét párzási időszakban?) Most komolyan? Ez meg mi a…?
-   Köszönöm Mr. Goldhawk! És igen hallottam a kedves nagyapjáról. Apám nagy őrültje volt a kviddicsnek!
Most egy másik griffendéles szólal meg. Alapjában véve jóval többen vannak, mint hollóhátasok. Hát legalább nem lesznek ezren az órámon. Persze, ha többen vannak, az csak jobb, de így legalább „családiasabb” lesz a hangulat. Hirtelen feleszmélek, mivel egy név férkőzik be a gondolataim közé.
-   Vince Bolton az Ön nagybátyja? – szélesen elvigyorodom – Hát ez hatalmas! Még soha nem láttam akkora – és most kérem ne sértődjön meg kisasszony – állatot, mint Vince! Pozitív értelemben persze. Nagyon nagy hasznát vettük az átoktörő képességének Guatemalában, ahol egy maja piramisban ragadtunk, és ő egész éjszaka azon dolgozott, hogy kijussunk onnan. Valahogy meg kellett törnie a piramist borító átkot, mert különben reggelre múmiák lettünk volna. Próbáltak már valaha úgy átkot törni, hogy közben elkezdődik a balzsamozás? Nehéz. De persze – nézek körbe – ez egy másik történet. Köszönöm szépen a bemutatkozást, Ms. Bourgh!
A következő két ember bemutatkozása közben pálcám pöccintésére a kis csomag emelkedni kezd, majd megindul az osztályban. Lassan köröz a diákok körül, s közben pulzálva fénylik. Örömmel figyelem, amint mindenkin látszódni kezdenek a kíváncsiság félreismerhetetlen jelei. Érdekel már titeket, hogy mi van benne mi? Bishop megszólalásánál azonban felkapom a fejem. Mikor a kitűnő RBF-jét említi elmosolyodva suttogom neki, hogy „Gratulálok”. Legalább tudom kikre számíthatok, ha esetleg egy-egy speciálisabb állatot mutatnék be. Mikor a legvégén megjegyzi, hogy félvér, szinte azonnal tudom, hogy mire céloz. Igen, pontosan tudom. Gyűlölök mindenkit, aki megkülönbözteti magát csak azért mert aranyvérű. A legrohadtabb, legembertelenebb dolog. Az biztos, ha olyan diákom lesz, aki ezzel hencegni fog, akkor őt küldöm legelőször egy drott közelébe. (Buldog nagyságú rohadt kis dög. Iszonyatosan büdös, és pengeéles karmai vannak. Kedvelt játéka, hogy leköpi a hozzá közeledőt, mely ugyancsak olyan büdös, s ráadásul a szag csak két nap után tűnik el. Semmi sem hozza le.)
-   Kedves Bishop kisasszony! – nézek rá – Én keresztül-kasul bejártam ezt a világot, s dolgoztam aranyvérűekkel, félvérűekkel, kviblikkel, koboldokkal, házimanókkal, sőt még muglikkal is. Ha egy dolgot megtanultam, akkor az az, hogy sosem a vér számít.
Gyengéden a lány szíve felé bökök.
-   Hanem, ami irányítja. – elmosolyodom – Köszönöm, hogy itt van az órán!
A következő lány kelbimbós mondata kifejezetten mulattat.
-   Oh, ne is mondja! Én az articsókával vagyok hasonló helyzetben.
Hálás vagyok, hogy a diákjaim nagy része nem a „név és hol születtem, mi akarok lenni” kombót közli nyersen, hanem némi eredetiséggel is előrukkolnak. Megköszönöm Ms. Deschanel hozzászólását, s már azon lennék, hogy elkezdjem az órát, mikor nyekeregve kinyílik az ajtó, s egy megszeppent lány bújik be rajta. Minden szem rászegeződik, s szinte érzem, ahogy a lányon végigfut az idegesség. Megpróbálom tehát a legkedvesebb mosolyom elővenni, s úgy figyelem, amit mond.
-   Ugyan, ugyan!  - mutatok neki egy helyet legelöl – A lényeg hogy eljött kisasszony! Hóborc ellen mindenki tehetetlen. Általában mindig leüldözi a tyúkszemes varázslót a helyéről a másodikra,  - kacsintok rá, de csak úgy hogy ő vegye észre – már akkor is ezt csinálta mikor idejártam. Ejj de régen volt…
Elmosolyodva elmerülök egy pillanatra a gondolataimban, majd összecsapom a kezeimet.
-   No! Kezdjünk neki! Azaz, először kérem kegyedet, hogy mutatkozzék be. – fordulok a későhöz.
A megszólalás után újra előremegyek az asztalhoz. A kis csomag hűen követ, majd megáll felettem.
-   Gondolom, már nagyon szeretnétek tudni, hogy mi is lehet ez a „micsoda”! – bökök a felettem pulzáló tárgyra – Azt hiszem eleget húztam már az időt. Lássuk!
Intésemre a madzag kioldódik, s a papírcsomagolás lágyan lehullik fénylő tartalmáról. Nem fűzök hozzá még kommentárt, csak hagyom, hogy lebegjen. Egy körülbelül két ujjnyi vastag és 3 ujjnyi nagyságú kristály ragyogta be a termet. Alakját képtelenség lett volna meghatározni, mert minden egyes pulzálásnál változott egyet. Az egész felszíne kissé hullámzott, s a pulzálás ütemére lüktetett.
-   Amit most láttok, azt csak kevesen látták eddig a világon. – magyarázom – Számos névvel illetik. Bolíviában az „Istenek szeme” nevet kapta, míg a kínaiak „Fehér csend”-nek hívják. Angliába egyszerűen csak Viharkőnek becézik. Érdekes ez amúgy, mivel semmi köze nincs a viharokhoz, de hát… volt már rosszabb névadás is a történelemben.
Miközben magyarázok, a kristály elindul a teremben, hogy egy nagy kört tegyen, majd visszatérjen hozzám.
-   Nagy ritkán, ezen azt kell érteni, hogy körülbelül százévente előfordul, hogy egy egyszarvú és egy főnix nászából… igen. Ne kérdezzétek, hogy sikerül ezt összehozni nekik. Ezt a világon eddig csak egyetlen egy ember figyelte meg. Egy mongol varázsló, bizonyos Dobun-mergen Koricsar. Több mint hatvan évig ült egy főnix fészke közelében s várta a megfelelő alkalmat. Leírása szerint a főnix választotta ki az egyszarvút, s vezette oda a fészkéhez, majd – a fordítás itt kissé elbizonytalanodik – eggyé váltak. Dobun-mergen arról számolt be, hogy mindent elöntött a fény, s a melegség. Azt mondta, hogy kedve lett volna meghalni, mert tudta, hogy biztonságban lett volna. A nászból csak egy tojás marad meg, mikor véget ér az egész. Az egyszarvú és a főnix is eltűnik. Hogy miért, vagy hová? Azt csak a mágia tudja. Mint azt tudjuk, mindkét lény valami fantasztikusan erős mágiával rendelkezik. Olyan területe ez a legendás állatok tanulmányozásának, ahol csak tapogatózunk. Szinte alig tudunk valamit róluk. Pedig higgyétek el, rengeteget foglalkoztam mind a főnixekkel, mind az egyszarvúkkal. Bár az utóbbival inkább a feleségem boldogult.
Egy pillanatra elhallgatok, mert hirtelen belehasít az elmémbe egy ködös láp képe, egy félelmetes és kegyetlen humanoid alakja, melynek fekete szemei sötéten csillognak, s pengeéles fogai lecsapnak. Újra, és újra. Tép és marcangol. Hallom, ahogyan valaki üvölt és sikít. Hallom, ahogyan a feleségem haldoklik. Hirtelen visszazökkenek a valóságba. Gyorsan körülnézek, hogy valaki látta e, avagy érezte e a megakadást. De mivel minden szem áhítatosan a Viharkőre szegeződik. Lágyan megfogom az előttem lebegő követ. Érzem, ahogyan lassan megnyugszom.
-   Ebben a megmaradt tojásban található ez a kristály. Eddig csupán ötöt találtak. Közülük kettőt itt Angliában. Hozzám egy öreg ismerősöm által került, aki az első volt a britek közül, hogy megtalálta. Heteken át figyeltem, és tanulmányoztam, hogy rájöjjek, miért különleges ez a kő. Miben rejlik az ereje?
Közben körbeadom, hogy mindenki megfoghassa.
-   Öreg barátom nem árulta el. Azt mondta, hogy ezt mindenkinek magának kell tapasztalnia. És igaza volt. Éreztek valamit most, hogy fogjátok? – teszem fel a kérdést a diákoknak. – A Viharkő hihetetlenül egyszerű, de nagyszerű elven működik. Gyógyít. De nem a testi, hanem a lelki sebeket. Kitűnő antidepresszáns, és stressz oldó. Emellett valami bámulatos nyugtató hatással bír. Ha sokáig tartanátok a kezetekben, extázisba kerülnétek.
Egy pálca pöccintésemre a kristály visszaröppen hozzám.
-   Vannak olyan lelki sérülések, melyet nem gyógyít be az idő sem. Amikor csak állunk a szobánkban, az ablaknál, s farkasszemet nézünk az odakint tomboló sötétséggel. Nem tudunk mit kezdeni ellene. A Viharkő begyógyítja a sebeket. Lassan, – nézek elgondolkodva a pulzáló kristályra – de biztosan.
Tekintetem a diákokra vetem. Próbálom kiolvasni a tekintetükből a véleményüket. Csend van. Ezt betudom annak, hogy lenyűgözi őket, amit látnak. Más opciót legalábbis nem akarok figyelembe venni.
-   A kristálynak emellett van még egy képessége. Egyetlenegyszer, de csak egyszer. El lehet felezni. S mindkét darab visszaalakul az eredeti formájára. Az a Viharkő, amit most láttok, az már a felezett. A másik fele a Gringotts beli széfemben van, de ez... – mutatom fel a magasba – Ezt a kristályt valaki az év végén megkapja. Valaki, akit én választok ki egész éves teljesítménye miatt. Valaki, aki nem csak okos, de a jelleme is emberi. Ez lesz a fődíj.
Elmosolyodom, s a Viharkövet visszacsomagoltatom a papírba, majd zsebre teszem. Szétnézek az osztályban.
-   Ennyi volt az első óra! A következő már a szabadban lesz, és egy nagyszerű állatot ismerhettek meg. Értesítést kaptok az időpontról. Ha bármilyen kérdés, kérés, óhaj, sóhaj lenne, akkor nyugodtan keressetek fel, illetve írhattok levelet is. Arra nem esküszöm meg, hogy Eks nem rágja meg, deeee – elvigyorodom – mindenre válaszolok. Még egyszer köszönöm szépen az órai részvételt, és a viszontlátásra.
A felhangzó zsivaj közepette kisétálok a teremből. A folyosón haladva emésztgetem magamban a történteket. Szerintem egy nagyszerű társaság verődött össze, és élmény lesz velük dolgozni. Kinézek az ablakon. Mintha beborult volna az ég a környező hegyek fölött. Rosszallóan szusszantok egyet. Nem akarom, hogy essen. Attól csak rossz kedvem lesz. Utálom a ködöt. Gyűlölöm.
...
Gondolataimba merülve haladok el néhány diák mellett. Azt hiszem, megkérdem Dimitrijt nincs e kedve meginni pár korsóval a Szárnyas Vadkanban. Lángnyelv Whiskey is jöhet.