Roxfort RPG

Múlt => Déli szárny => A témát indította: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 21:07:41



Cím: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 21:07:41
Ez az a híd, ahonnan a legkönnyebben megközelíthető a nyugati szárny. A híd zárt és közkedvelt útvonal. A Griffendélesek innen jutnak el legkönnyebben az északi szárnyban lévő kertbe, s a déli szárnyban lévő könyvtárba.

Ha a másik úton mennél, akkor a keleti szárnyon keresztül tudnál csak átjutni.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Hannah Whitney - 2008. 06. 18. - 22:49:26
[Daniel]  ;D

*Egy egészen kelleme nap volt a mai. Nem azt kell most itt leírnom, hogy a mi kis Hannah-nk halálra tanulta magát és majd össze nem esik az úton a fáradtságtól. Nem, most kivételesen (na jó van máskor is ilyen, néha...nagyon néha) egészen jól érezte magát. Gondolta levegőzik egyet, és hátha összefut közben valami ismerősével. Erre elég nagy volt az esély ugyanis Hannahnak nagyon sok barátja volt, tehát volt választék kivel is álljon le csevegni. A vicces az volt, hogy a legtöbben Griffendélesek. Nah mindegy, ez egy furcsa tény, de a lényeg mitsem változik.*

~ De hova is menjek? Hmm... Most nem akarok a udvarokra lemenegetni, mert esőre áll az idő, inkább valami védett, de kinti helyre lenne szükségem... De hol van ilyen? Hmm... Talán, esetleg, ha az egyik összekötő hídhoz bandukolnék el... igen az jó lesz. Oda nem kap el a zápor, de mégsem poshadok bent, szuper. Remélem azért nem én leszek ott egyedül. Ha mégis akkor amint a szél mégjobban felerősödik bejövök. Ide vissza a biztonságba. Nem ajánlatos kint kószálni ítéletidőben és most tényleg nem keresem a bajt. ~

*Ezen elmélkedés végeztével a leányzó útnak eredt a fent említett híd felé. Az irányába a Nyugat-déli összekötő tákolmány esett. Szép lassan haladt, leste nincs e körülötte valaki, de nem igazán vélt felfedezni valami ismerős alakot. Ígyhát ment egyenesen a célhoz és nem telt sok időbe mire odaérkezett.  Alaposan megnézte magának a tetszetős kis helyet, melyhez nem minden nap jutott el. A kilátás megdöbentően csodálatos volt. Igaán feemelő érzés. Amint Hannah kiélvezkedte magát körbetekintett. Csak egyetlen diákot vélt felfedezni, aki épp az eget bámulta. Egy Griffendéles fiú volt, a lány számára ismeretlen. Talán látta már egyszer-kétszer, de nem tudja se a nevét, se az évfolyamát. Gondolta odalépked hozzá, hátha rendes.*

- Öhm... szia. Vársz valakit? - nah hát ez elég hülye indítás, de reméli ne sértődik meg rá rögtön - Jaj de bunkó vagyok... Szóval a nevem Hannah, csak azért kérdeztem mert levegőzni jöttem ide és ha neked sincs semmi pogramod akkor ne csak egymásnak háttal ácsorogjunk idekint... Szóval, megkérdezhetem hogy hívnak?

*A válasz után épp fel akart tenni neki mégegy kérdést, de ekkor - pechére - a nyakában lévő sál a szél hatására önálló életre kelt és letekeredett a lányról. Eddig nem is lett volna probléma, de sajnos pont a srác arcába repült. És még ez sem volt elég megaláztatás, a makacs kis ruhadarab tovább szállngózott.*

- Jaj ne! Csak ne repüljön ki! - kiáltotta és gyorsan utána kapott, de már nem érte el. Az egyetlen mentsvára az lehetett, hogy a fiú kinyúl a mélybe igyekvő sálért és visszaszolgáltatja aggódó tulajdonosának. Erre a történtek után Hannah nem látott sok esélyt, de nagyon remélte, hogy visszakaphatja, mert ez volt a kedvence.

*Ha a másik Griffendélesnek sikerült elfognia és az ijedt lánynak visszaadnia akkor a harmadéves így hálálkodott neki...*

- Óh nagyon sajnálom, hogy nekedrepült... ~ De szerencsétlen vagyok... ~ És igazán nagyon nagyon köszönöm, hogy sikerült még az utolsó pillanatban elcsípned. Tényleg köszi! - hebegett habogott Hannah a fiú felé.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Daniel McDailon - 2008. 06. 18. - 23:42:27
.:Hannah:.  ;)


Dan-nek épp nem volt semmi dolga, így gondolta elmegy sétálni valamerre. A könyvtárban nem akart gubbasztani, arra most nem volt ereje. Úgy döntött, kinéz mi a helyzet odakint. Mivel épp a Nagytermet szelte át, gondolta kimegy a parkba. De ahogy kitette a lábát a hatalmas tölgyfaajtón, rögtön úgy érezte, mindjárt lefagy az orra.
*Hű de hideg lett azóta, amióta két órával ezelőtt kint voltam az üvegházaknál.. Nem vagyok valami fázós, de azt hiszem fel kéne öltözni.*
Dan köztudottan elég melegvérű volt, de most akarva-akaratlanul is, dxe meg kellett dörzsölnie a karját, hogy ne fázzon annyira. Úgy döntött, sarkon fordul és felmegy a klubhelyiségbe valami melegebb ruháér. A fiú most kivételesen lassan sétálva elindult a lépcsőkön, folyosókon keresztül, néha még le is vágta az utat pár falba rejtett járattal és csapóajtóval, míg végül megérkezett a portrélyukhoz. A Dáma épp szunyókált, mikor odaért, de Dan lépteire felriadt. A fiú illedelmesen biccentett, majd elmondta a jelszót. A Dáma is viszonozta a köszönést, aztán a jelszóra megnyílt az "ajtó". Dan bemászott a helyiségbe, majd egyenesen felsietett a szobába. Már nagyon vágyott ki, így az utazóládájából egy vastagabb mellényt, és egy vörös-arany csíkokkal hímzett sálat tekert a nyakába. Majd bezárta a poggyászt és kisétált a szobából, át a helyiségen és ismét a folyosókon találta magát. Legközelebbi szabad útvonalnak az összekötő-híd volt, így hát arra vette az irányt.

Mikor kiért, érezte, hogy itt kicsit erősebben megcsapja az arcát a szél, de nem törődött vele. Zsebre dugta a kezét és elindult a híd közepe felé. Csak páran lézengtek erre, néhány hugrabugos sietett el a Keleti szárny felé és egy griffendéles lány csodálta a tájat. Gondolta nem zavarja meg, így ő is inkább csak kifelé nézett, el valamerre a hegyek felé. Jó ideig így állt, mikor a háta mögül hallott hangokat. Megfordult és az iménti lánnyal találta szembe magát. A lány valamivel fiatalabbnak tűnt és persze nagyon kedvesnek. Dan csak elmosolyodott és rögtön válaszolt is.
- Szia. Nem várok senkire, nyugodtan beszélgethetünk, ha szeretnéd.
Dan egy pillanatra oldalra fordította a fejét és kinézett a tájra, de aztán visszapillantott a lányra.
* Hannah.. Szép név. Szép hangzása van.*
Dan érezte, hogy egyre jobban felerősödik a szél és ekkor Hannah is mondani akart még valamit, de a sálja kirepült a nyakából, egyenesen Dan képébe. Mielőtt a fiú azonban reagálni tudott volna erre, és elkapta volna a sálat, az tovább szállt és egészen ki a fedett helyiségből. Ekkor a szél más irányba kapta, pontosan lefelé. Hannah utána nyúlt, de már nem érte el. Dan viszont most jól reagált az egészre, hisz már felocsúdott iménti meglepettségéből. Még épp elkapta a sál sarkát és felhúzta. Mosolyogva Hannah felé fordult és odanyújtotta neki a sálat.
- Tessék. - mondta kis kedvességgel a hangjában, majd megvárta, míg Hannah visszatekeri a nyakába.
- Amugy engem Daniel-nek hívnak, de szólíts csak nyugodtan Dan-nek. Látom te is griffendéles vagy, pedig csak párszor láttalak idáig. Melyik évfolyamba jársz?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Hannah Whitney - 2008. 06. 19. - 00:39:47
[Dan]  :D

*A fiú nagyon rendesnek tűnik. A neve is szimpatikus, Dan. Úgy tűnt nem viselkedik Hannahval túl ridegen, mert felajánlotta, hogy becézze csak Dannek, a Daniel névhasználat helyett. Ez igazán kedves gesztus. Pláne még az, hogy a kedvenc kis sálját is épségben visszaszolgáltatta neki. Ennek örült talán a legjobban. Szeretné eghálálni, de ugyan hogy. Örülhetne egyáltalán, hogy szóbaáll vele hisz látszólag már akár végzős is lehet. Miért kell mindig a nagyok dolgába beleütnie az orrát? Maga sem tudja, de ha jobban átgondolja talán - sőt biztos - több idősebb barátja van, mint vála fiatalabb, vagy vele egy idős. Szóval talán ezt a srácot sem riasztja el, hogy még csak harmadéves. Ezeután nem hiszi, hogy ez így lesz, nem olyan fiúnak tűnik első ránézésre.*

- Öhm... tényleg nagyon köszönöm... - hálálkodott még utoljára.

- Rendben, Dan. Én csak egyszerűen Hannah! - nagy mosoly - Igen, Griffendéles. Most vagyok harmadikos. Te gondolom jóval idősebb vagy. Hanyadikos? - érdeklődött viszont.

- Mondd, szereted a kviddicset? - ha igennel válaszolt megkérdzte még azt is, hogy jelentkezett e a csapatba, vagy szándékozik e.

*Ezután remélte, hogy nem nézi ngayon hülyénke, főként az előbbi incidens miatt. Bár úgy tűnt nem, sőt még talán élvezi is a társaságát. Most valahogy nagyon izgut, hogy jó benyomást keltsen pedig máskor idegenekkel is teljesen higgadtan és természetesen kezd beszélgetést, nem úgy érzi magát mint most. Most valahogy olyan más volt. Bár lehet hogy az is közrejátszott, hogy az előbb képen találta az a fránya kis sál és ez nem túl jó kezdet. Attól félt, hogy emiatt már rögvest továbbáll és vérig sértettnek érzi magát. Szerencsére ez a jelek szerint nem így alakult. Szerencsére!*

~ Vajon most mire gondol? Lehet, hogy csak azért társalog velem, mert látja mennyire bánom az előbbit és megszán vagy tényleg komolyan mondta, hogy szívesen beszélget velem? Én ezt már végképp nem értem. Remélem azért nem olyan feltűnő, hogy ilyeneken gondolkozok? Jaj és ugyan mit csinálok? Máskor mindig kimondom azt, amiről nincs konkrét információm. Mostmeg csak magamban mormolgatok ezt-azt. Mintha nem is ugyanaz lennék. Ennek vége, visszatér az igazi Hannah! ~

- Óh bocsi... kédezhetek valamit? - megvár egy igent vagy egy perszét - Most ugye nem csak azért dumálsz velem mert olyan elesettnek vagy szánalmasnak látsz, mert az előbb történt az a bizonyos véletlen? Mert ha ez az ok akkor nincs értelme folytatni! - ez volt a valódi Hannah. Az akinek ami a szívén, az a száján, aki őszintén kerekperec megmondja ha valami bántja és nem fél bevallani az igazat. Azért remélte, hogy nem így van ahogy gondolja és még folytatják a félbehagyott csevelyt most, de ezt muszáj volt megkérdeznie tőle. Ha Dan nemmel válaszolt és nem haragudott meg rá akkor szívesen várta a lány, hogy felhozzon valami bezsélgetési témát a továbbiakban.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Daniel McDailon - 2008. 06. 19. - 01:20:24
.:Hannah:.  :-*

- Nagyon szívesen.- mosolyodott el Dan, miközben a lány hálálkodni kezdett. Látszólag egész jó hangulata volt és ez a fiúra is átragadt. Már nem foglalkozott a széllel, már egyáltalán nem is fázott.
* Nagyon kedvesnek tűnik ez a lány és gondolom unatkozni sem lehet vele. És ami a legjobb az egészben, hogy rendesen lehet vele ismerkedni, barátkozni, mert szintén griffendéles. Szuper. *
Dan végig csak a lányt nézte, miközben az ő kérdésére válaszolt.
* Harmadikos? Hát szerintem sokkal érettebbnek tűnik, mint amennyi idős. Én megalább egy negyedévest kinéztwm volna belőle.*
- Hát nem sokkal vagyok idősebb, még csak hatodikos vagyok. - mosolyodott el ismét, miközben azon töprengett, miért is érdekelheti ez ennyire a lányt, de végülis érthető, hisz ő kérdezett először erre.
- Hogy szeretem-e a kviddicset? Az a mániám lassan már. - az idáigi mosoly széles vigyorba csapott át, miközben zavartan megvakartam a tarkóm.
- A húgom állandóan ezzel cukkol, hogy miért nem megyek már jelentkezni, ha ennyire kviddicsőrült vagyok. De voltam egy jelentkezésen, csak túl sokan vannak a griffendélesek és nem jutottam be a csapatba. de minden meccset megnézek, itt is és szerte Angliában. De azért még nem adom fel, ha legalább egy évre is, de amíg ide járok, addig mindig megpróbálok bekerülni a csapatba. - miközben mondta a kviddiccsel kapcsolatos tapasztalatait, illetve válaszolt Hannah kérdéseire, észrevette, hogy a lány nagyon elgondolkozik. Már a végén úgy volt, hogy rá is kérdez, de Hannah megelőzte.
- Persze, nyugodtan. - bólintott a kérdésre Dan, majd Hannah nem tétovázott, megmondta keményen, egyenesen.
* Hű. Ez aztán a lényegre törő kijelentés, nem utalgat, vagy magában tartja, hanem bármi legyen is az, egyenesen megmondja. Jó, valahogy rám emlékeztet, én is megmondom a magamét, de ezt kicsit szokatlan egy lány szájából hallani.*
- Egyáltalán nem erről van szó. - Dannak kis szünet után végre sikerült megszólalnia, majd Hannah-ra mosolygott.
- Nem vagyok nyalizós, sem sajnálkozós. Azzal szokok beszélgetni és szóba állni, aki szimpatikus nekem. És te ebbe a kategóriába tartozol. De ahogy az előbb leszűrtem a szavaidból, minden bizonnyal te is nagy kviddics rajongó lehetsz. - ha igennel válaszolsz, ami nagy valószerűséggel az lesz :P, akkor további kérdést tesz fel.
- Melyik posztot kedveled a legjobban?
* Reménykedem, hogy ő is elég nagy kviddicsrajongó, mert akkor legalább egy közös témánk van. Hű, ennyire még nem volt kellemes egy lánnyal beszéélgetni. De hülye vagyok, ilyenen jár megint az eszem. Úgy tűnik megárt a kamaszkor.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Hannah Whitney - 2008. 06. 19. - 01:49:29
..::Dan::..  :D

*Szerencsére valóban nem arról volt szó, amin Hannah képes volt 5 teljes percig töprengeni. Sőt, - úgy tűnt – egy bókot is kapott ugyanis a fiú azt mondta, hogy szimpatikus neki. Ennek ölt mivel ő is hasonlóképpen volt ezzel. Persze nem akart tolakodó lenni ezért is tisztázta le a dolgokat. Ezután felnézett Dan-re és látszott rajta, hogy most tudatosult benne igazán az, hogy milyen nyílt is ez a leányzó. Hát bizony nem egy alamuszi fajta, igazi kis nagyszájú, de őszinte teremtés. Ez talán szokatlan lehet egy olyannak akivel most találkozik először, hisz ismerősei már megszokhatták. A kis meglepődöttség látszott a srác arcán, de volt is oka rá végülis.*

~ Jaj azért örülök, hogy nem valósultak meg a rémképzeteim… Miért kell mindig hülyeségről fantáziálnom? Egyszerűen nem bírok kiigazodni magamon. Most már megpróbálok a témára koncentrálni és nem agyalni ezen a hirtelenjött marhaságon. Hogy is gondolhattam? Nos e percben már belátom, hogy ez a Dan tényleg más mint amilyennek hittem. Ő is körülbelül olyan meglepetéseket okoz nekem, mint én neki. Gay legalábbis majdnem olyanokat… ~

- Óh…értem… bocs a feltételezésért… de inkább hagyjuk is ezt! – egy mély lélegzet – Szóval kviddicsrajongó, hah? Magam is szerettem volna bekerülni a csapatba, nálam meg ott volt a hiba, hogy a határidő lejárta után kaptam észbe így lemaradtam a válogatásról. Bár nagy valószínűséggel még nem kerülhettem volna be, de azért furdal a lelkiismeret. Mindegy, majd talán jövőre! – fejezte be a monológot ezzel az optimista végmondattal.

- Kedvenc poszt? Nos háát… nekem a hajtó a legszimpatikusabb feladat és az is akartam lenni, mármint még mindig az akarok. És te? Te melyiket kedveled a legjobban? – kérdezte érdeklődő tekintettel.

- Na és szoktál amúgy játszani? Úgy értem így barátokkal kimenni néha a pályára és passzolgatni egy kicsit vagy ilyenek? – ha erre választ kapott folytatta a saját verziójval – Nos én sokat! Az a legjobb érzés az egészben mikor betalálsz a gólkarikába. Nincs ahhoz fogható. Pláne, ha egy jó őrzővel szemben sikerül. Én legtöbbet talán Abbeyvel járok ki kviddicsezni egy csöppet az unalmas és fárasztó hétköznapokon. Nem tudom, hogy őt ismered-e, ötödéves Hugrás és ő a Hugrabug csapatkapitánya. Szerencsés. Azért lehet jó mondjuk oda vagy még a Hollóhátba járni, mert nem olyan nagy a túljelentkezés a csapatba, mint mondjuk itt a Griffendélben vagy akár a Mardekárban! – szögezte ki befejezésül Hannah.

*Ekkor a szél még jobban felerősödött mint eddig. A fejük feletti tető csak úgy dübörgött ahogyan a hideg légáramlatok nekivágódtak. Nem volt egy megszokott jelenség. Úgy tűnt Dan már nem is fázik, a lány azért egy kicsit didergett, főleg most. A jeges fuvallatok nem akartak sehogysem lecsillapodni, és sajnos a sál nem adott túl nagy védelmet. Hannah remélte, hogy hamarosan elcsitul ez a szörnyű időjárás, mert nagyon nem szeretett volna felmászni a hálókörletbe melegebb ruháért, mert az elég sok időbe telt volna és nem akarta itthagyni a beszélgetőpartnerét.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Daniel McDailon - 2008. 06. 19. - 12:20:40
.:Hannah:.
  ;D

Dan mosolyogva, figyelmesen hallgatta a leányzót a kviddicsről, majd mikor feltettek neki egy kérdést, kicsit elgondolkozva válaszolt rá.

-  Hát úgy istenigazából nem tudok két poszt mellett dönteni, az egyik a fogó, a másik a hajtó posztja. Bár ha itt jelentkeznék, akkor valószínűleg csak a hajtó posztot kapnám meg, mert Harryt biztosan nem váltják le. De ha jobban elgondolkozok rajta, akkor a hajtóra voksolok.. - mire befejezte a választ, újabb kérdéseket kapott, de erre már szite kapásból tudott válaszolni. Örült is, hogy most van egy olyan beszélgetőpartner, akivel ennyire el lehet dumálni bármiről. Dan most kifejezetten nagyon jól érezte magát Hannah társaságában. Azt is érezte, hogy egyre kevésbé fázik, talán a jó hangulat miatt.

-  Játszani szoktam, itt is néha lemegyek, aztán ha nincs senki a pályán, akkor így páran mindig játszunk egy kört. Emlékszem, egyszer beállítottak terelőnek is és elég érdekes szituáció lett belőle, mert véletlenül olyan irányba ütöttem el, hogy utólag kiderült, kitörött egy ablaküveg a suliban. Nem tudom hogyan ment el az a gurkó olyan messzire, de rendesen meg is kaptam érte a büntetésem. Na meg otthon, unokatesómék birtokán is gyakran szoktunk játszani, hárman-négyen. Walesben szép a táj is.

- A Griffendélben és a Mardekárban csupán azért van jelentkezőtúltengés, mert egyrészt a két ház rivalizál egymással, ami nem is gond, hisz ha nem lenne sehol sem versengés, akkor uncsi lenne az év. Jó, leszögezem, nem utálom a mardekárosokat, nem aszerint könyvelem el az embereket, hogy ki hova tartozik, de szerintem ez a kis versengés még egészséges.
Mire Dan abbahagyta a maga eszméletének rövid ecsetelését, addigra kissé felerősödött a szél.

- Azt hiszem valami kevésbé szeles helyre kéne menni, de nekem nincs kedvem bevánszorogni. Na meg téged itthagyni.- mosolygott Hannah-ra, majd kipillantott a tájra. Kicsit elidőzött, aztán mire visszanézett a lányra, feltűnt neki, hogy ő már eléggé fázik. Kicsit vacogott is, meg az arcán is meglátszott, hogy fázik. Dan gondolkozás nélkül levette a mellényét és ha Hannah elfogadja, akkor a hátára teríti.

- Szerintem menjünk be. Mindjárt megfagysz. - mosolyodott el végül a fiú és a közelebb eső bejáratra nézett, majd ismét Hannah-ra és várta a válaszát.

* Így egyszerűen nem jó társalogni, ha csak miattam nem mondta meg, ami elég valószínű, hogy fázik. Mondjuk én se hagytam volna ott a beszélgetőpartnerem. Egy a biztos, valami jobb, melegebb helyre kéne menni.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Hannah Whitney - 2008. 06. 23. - 11:42:58
[Dan]  :D

*Hannah figyelmesen végighallgatta a válaszul adott monológokat, melyek eléggé egyeztek az ő eszméivel. például ő is rendkívül odavolt a hajtói posztért. Valamiért nagyon tetszett neki. Talán azért, mert ő legtöbbször idegességlevezetésként vagy pihenés gyanánt játszik kviddicset szabadidejében és amikor egy jó nagyot odasózol a labdának...hmm...nos az felemelő érzés. Mintha odaképzelnéd annak az arcát a kvaff helyére akire haragszol és PUFF! Kap egy jó nagy löketet egyenesen a képébe. Ez kicsit viccesen, egyeseknek talán morbidnak hangozhat, de valójában egy pszihológus helyettesítése...vagy valami olyasmi...
A lényeg, hogy ha a fiúnak is ez a poszt volt talán a legszimpatikusabb akkor az már azt jelentheti, hogy rokonlelkek. Valamennyire biztos. És ez már a locsi-fecsi lánynak pont elég, hogy tovább firtassa a témát. Ha nem is most rögtön, egyszer még biztos felhozza, ha összefutnak még. És reméli, hogy összefutnak még...*

~ Az lenne a legjobb amúgy ha mindketten bekerülnénk jövőre a csapatba ugyanarra a posztra. Jól megférnénk. Szuper lenne...! ~

*És ott volt a másik közös vonás. Minketten szimpatizáltak a Mardekár házzal. Bár Hannah főként ottani barátai miatt, meg persze azért mert ő az egész Roxfort-i diáksereget úgy kezeli mint legjobb ismerőseit. Ő már csak ilyen. Na és most úgy látszott van még ilyen ember ebben az egymást ölő iskolában, ahol sokszor megpillantassz egy ellentétes házbelit és olyan szemekkel bámulsz rá, mintha megölte volna a családodat. Elég krízishelyzet.
Dan ezután mégjobban barátságosabbnak tűnt a lánynak. Rendes és... figyelmes. Ugyanis a didergő Hannah rögtön melegedésre talált a hideg hídon mikor a srác kölcsönadta neki mellényét. Elmosolyodott és a leányzó is így tett.*

- Óh, igazán köszi. Hát mit ne mondjak kutya egy idő van és főleg most. Lehet, hogy tényleg be kéne menni. Legalább amíg lecsendesedik a szélvihar! - döntött emellett a harmadéves és megindult Dannel együtt a bejárat felé.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Daniel McDailon - 2008. 06. 23. - 12:21:57
.:Hannah:. :D

* Ez az időjárás mindent elront, bár most talán pont hasznomra van.. De akkor is be kéne menni. Még a végén az én lelkemen szárad, ha megfázik. *

Mire Dan mindezt kigondolta, Hannah már el is indult, így a srác gyorsan utána lépkedett és könnyen beérte. Közben magában gondolkozott, hogy most mitől van ennyire feldobott hangulata. Talán mert sok közös téma volt Hannahval és ez vidította fel ennyire? Ő maga sem tudta, csak érezte, hogy ez jó. 

Lassan elértek a bejárathoz is és ahogy beléptek az ajtón, hirtelen meleg csapta meg őket. Jó, annyira nem volt meleg, de a kinti szél miatt eléggé elszoktak a nyugodt levegőtől és a kellemesen meleg biztonságot nyújtó épülettől. Dan körülnézett a helyiségben, de végül Hannahra pillantott. Valahogy most bármerre is nézett, mindig a lányon kötött ki a tekintete. Ez valahogy megnyugtatta.  Majd eszébe jutott egy apróság.

- Lenne kedved valamerre bóklászni? Vagy mára van már ptogramod? Ha van, akkor megértem, nyugodtan mondhatsz nemet is. De ha akarod, akkor sétálgathatunk idebent. Vagy van valamihez kedved? - mosolyodott el a fiú és kíváncsian várta Hannah válaszát.

* Komolyan nem értem magam.. Legtöbbször mindig inkább elszabadulok kviddicsezni, vagy a haverokkal hülyéskedni, vagy próbálni, most meg én kérdezem, hogy maradna-e. Lassan kezdek megijedni magamtól, ha már nem tudok kiigazodni még saját magamon sem.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Logan Lennon - 2008. 07. 05. - 09:11:41
[Dean kisasszony számára]

*Délután négy órára jár már az idő. Kissé szeles, hűvös az idő, és még a nap sem süt. Ugyan szereti ezt az időjárást, azért a napsütésnek most még is csak jobban örülne. De hát ez van. Nem lehet minden úgy, ahogy szeretné… Főleg nem az időjárás. De nem is olyan fontos. A muglik között megtanult úgy élni, mint egy igazi mugli, ezért is használja olyan kevés alkalommal a pálcáját.

Sötétkék ing van rajta, melynek nagy részét elfedi a fekete zakó. Fekete nadrágát egy egyszerű övvel erősítette magára, és ezen a nadrágszíjon kapott helyet a pálcahüvely is. Így könnyedén előránthatja varázspálcáját, ha éppen tényleg kell. Fekete, egyszerű cipője van, szépen kipucolva. Az egész ruhát a szintén fekete talárja fedi el. Kissé talán túl sötétbe öltözött, de ügyelt rá, hogy ne legyen túl Piton professzoros. Ezért vett fel egy kék ruhadarabot is.

Haja megint kócos, nem tud mit tenni vele. Szeme, mint mindig, magával ragadó. Ravaszul villan a kék írisz. Aztán ott van még az a kedves mosoly. Neki mindig jó kedve van, legalább is nagy részt. Ha gyerekek között van, muszáj így mutatkoznia, hiszen milyen lenne már, ha a diák vigasztalná a tanárját. Viszont szerencsére nincs ok vigasztalásra. Semmi olyan nem történt, mely miatt rossz kedve lenne.
Ami azt illeti, még fütyülget is egy kicsit. Közben a tájat nézegeti a hídról, már amennyit lát belőle. Cipője talpa lassan, ütemesen kopog a deszkákon.

Amióta itt van, még nem volt túl sok órája, ami az illeti. Bár azt már eldöntötte, hogy ha lesznek is órái, akkor minden osztálynak kissé elmagyarázza ismételten a számmisztika értelmét. Bár a feladatok, amiket ad, az a harmadikosoknak természetesen könnyebb lesz, mint például egy hetedikesnek. Ez természetes is.

Élvezve a magányt, és azt, hogy a szél lágyan arcához ér, szétborzolja a haját, lépeget lassan a hídon. A könyvtárba megy, valami olvasmányt vesz ki magának, melyet talán unalmasabb napjai alatt is olvasgathat, amikor éppenséggel nem gitározik, vagy nem tanít.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Emily M. Dean - 2008. 07. 05. - 10:13:53
×Lennon prof :)×

Hűvös, borult idő… Hosszú, üres híd… Egy fekete ruhás alak jelenik meg. Fejét lehajtja, éjfekete haja eltakarja hidegkék szemeit. Kezében egy vázlatfüzetet látunk – mint mindig, most is nála van. Lassú léptekkel halad át a hídon, közben mélyeket sóhajt. Mintha merengene valamin… Talán az élet értelmén… Néha-néha felpillant, körülnéz, megáll. Letekint a hídról, vizsgálja a tájat. Most olyan idegennek tűnik… Lehet, hogy csak az időjárás, és a fényviszonyok teszik, de a lány még soha nem látta így a területet. Nekitámaszkodik a híd korlátjának. Elgondolkodik, hogy mennyi ideje jár ide, és mégis minden nap lát valami újat… valami mást. Hirtelen lépések hangját hallja. Felnéz, és meglátja az iskola egyik professzorát… Lennon professzort. ~Igen, igen… Számmisztika tanár. Alig volt még vele óránk…~ Fázósan összehúzza magán a pulóverét, a földre tekint, majd óvatos léptekkel elindul tovább a hídon. Tanácstalannak tűnik… Menjen oda a tanárhoz (elvégre biztos, hogy észrevette), vagy szó nélkül sétáljon el? Gyorsan dönt: ránéz a professzorra, biccent egyet, majd sietősen elindul a könyvtár irányába. Mikor beér, levesz a polcról egy könyvet, keres egy üres asztalt, leül, és olvasni kezd. A szavak nem állnak össze mondatokká, nem is figyel oda igazán. Vázlatfüzete az asztalon hever. Ránéz, majd odanyúl érte, és nekiáll rajzolni. Vonalak, alakzatok láthatóak a füzetben, majd nem sokkal később összeáll a rajz… legalábbis a körvonalak. A híd, a fák… Mindaz, amit nemrég látott, ott hever a papíron. Haja ismét a szemébe omlik, egy egyszerű mozdulattal hátra fésüli a sötét szálakat, majd lehajol, és tovább rajzol… Míg meg nem unja, vagy meg nem zavarják…


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 14. - 20:45:27
~ Seya ~

Elgondolkozva andalgok átváltoztatástan után a könyvtárba. Hát persze, megint begyűjtöttem McGenyánál némi büntetőmunkát, és olyat adott fel a némber, amihez könyvtári könyvek is kellenek. A fene megehetné már, miért nincs egy normális tanárunk, aki nem házidolgozattal honorálja, hogy az ember április közepén kibámul az ablakon, és inkább a tájat nézi, mint az ő ráncait?! Pláne mivel Meg nem is volt ott az órán… tulajdonképpen annak sem volt sok értelme, hogy én bementem. Mindegy, megírom ezt a vacakot és kész.
Seya is olyan őrült, folyton kakaskodik. Mindig ezt a „ki áll a ranglétra legtetején” kérdést firtatja, holott engem egyáltalán nem érdekelnek ilyetén marhaságok. Amúgy ranglétra sincs, csak Seyala rögeszméje ez. Ráadásul tisztára tömeggyilkos tekintete van a Kiba-ivadéknak. Az biztos, hogy nem szeretnék vele egy sötét sikátorban találkozni az éjszaka közepén…
Nah, a falra festett futóbolond meg is jelenik előttem. Még csak a fehér loboncot látom a fején, mégis valahol mélyen, homályosan felködlik bennem egy idézet: Itten verekedve lesz! És ez az idézet most igaz is, érzem Seyala kisugárzásán.
Megrettenek a belőle áradó tébolyból, s néhány pillanatig képtelen vagyok ezt eltitkolni. Úgy hírlik, hogy ez a törpe gyilkos vágta haza azt az elsőst, valamilyen Tayilor nevezetű srácot. Megvan! Tristian Tayilor. Sokáig feküdt a gyengélkedőn és nem derült ki, hogy ki a tettes, de voltak pletykák, amik szerint Seya… Persze Tayilor biztosan kisebb Seyánál, de azért mégis túlzás volt kikészíteni a kiskölyköt.
Végül egy fölényes vigyor kúszik az arcomra, miközben feljebb pöckölöm kalapomat, a tekintetemben azonban félelem honol. Nem honos nálam ez az érzés, hiszen régóta karatézok meg elég jó erőben vagyok, mégis… Alig tudom kinyögni neki:
- Szevasz, haver!
Tudom: bőszíti ez a megszólítás, de képtelen vagyok megállni, hogy ne mondjam. Ha már balhé lesz, legalább ne maradjak Kiba adósa semmiben. Magamban azért igyekszem felhergelni magamat, de ez nehezen megy. Félek. Nem szoktam hozzá a félelemhez, de talán nem is lehet. Vörös tűzlabda homályosítja el a látásom: az adrenalin, biztosan a félelem hatására termelődött.
Zsebre vágom remegő kezeim, s már én sem tudom, hogy a félelemtől remegek-e vagy a dühtől, amit Seya iránt érzek.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 08. 14. - 21:40:48
[Matt]

*Óra után Seyát a könyvtárba ette a fene, s bár ki nem vett egyetlen kötetet sem, alaposan megnézte magának az egyik órához kapcsolódó írás szerzőjének egy rövidebb értekezését, s immár a házi megírására teljes egészében felvértezve indulhatott el visszafelé a pincék irányába. Természetesen mint mindig, most is a szokásosan komor arckifejezéssel fürkészte a mellette elhaladó társait, s ahogy az már lenni szokott, ők jól félre is értették a távolságtartó kissrác védekező mechanizmusként alkalmazó pofáját.

Gondolatai ezúttal az átlagosnál is kuszábban rajzottak a fejében, s ezen még az sem volt képes változtatni, hogy frissen teletömte évszámokkal, adatokkal és mindenféle bűbájos ábrákkal, amiknek egyszer talán még hasznát veheti. Hogy elterelje figyelmét Tristieről és az átvágott Rickről, nekiáll felmondani a frissen tanult leckét. Igen, ez hatásos..
Miközben némán szaval, s a kopott tornacipők halkan surranva viszik célja felé, tekintete sarkából egy túlságosan is ismerős, hihetetlenül ellenszenves figurát pillant meg, s zsigerből arra is kapja a fejét. Matt?.. Mi a francot bámul rajta már megint ennyire? Mindig ez van. Elég, ha csak meglátja ezt a srácot és máris minden apró, piheszerű kis tincs az égnek borzolódik a tarkóján! Fogalma sincs, miért gyűlöli ennyire, mikor még csak ismerni sem ismeri, s ő talán éppen ezért utálja annyira a rohadt kis mardekárost, hogy a puszta jelenléte elég ok legyen egy ádáz, mogorva fintorra. Na persze.. az a tenyérbemászó mosolya is közrejátszik.

Ettől függetlenül nem fog megállni, ha már egyszer elindult a célja felé, hiszen ő maga nem fél. Csupán haragszik, amiért így néznek rá, mikor semmit sem tett! Ez így nem teljesen igaz.. Sok baromságot csinált már, mióta ide járt, de ennek a jómadárnak példának okáért még soha nem ártott. Matt mégis úgy néz rá, mint a véres rongyra szokás, s most meg.. mi a redves franctól remeg?..*

- Még mindig nem vagyok a haverod, DeLeon. *Hörgi mérgesen, ám hangján, s bosszús pillantásán kívül nem adja más jelét gyűlöletének, vagy ártó szándékának. Miért is akarna verekedést kezdeményezni? Hiszen alacsonyabb is, s testalkatát tekintve is jóval törékenyebb a másik fiúnál - arról nem is beszélve, hogy sosem volt igazán kenyere a verekedés. Neem, őt csak idegeli a kialakult helyzet, amit nem tud megmagyarázni. Hát talán majd most.. tiszta vizet önthet a pohárba.* Elárulnád, hogy mi bajod van?! * Ingerülten dörren a hangja, s ahogy odaért a másik elé, biztos távolban megáll, s számonkérőn karbafonja a kezeit.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 17. - 18:52:29
~ Seya ;D ~

Lassan alábbhagy a reszketésem, inkább csak olyan a vége felé, mintha a hideg rázna. Áprilisban hidegrázás? Képzavar. Pedig totál libabőrös vagyok. Viszont legalább kevésbé tartok Seyától, mióta itt áll velem szemben és megkérdezte, hogy mi bajom van vele.
- Semmi, haver, semmi az égvilágon – feleltem neki epésen, némi cinikus felhanggal.
Megint túl provokatív vagyok és hiába tudom ezt, képtelenség visszafogni magam. Félrehajtott fejjel, gúnyosan mérem végig. Már én sem értem az előbbi riadtságomat, hiszen a kölyök kisebb is, gyengébb is nálam. Talán csak a „rossz híre” miatt voltam úgy begyulladva, talán mégsem lesz verekedés a vége. Azért biztos, ami biztos alapon előrébb csúsztatom néhány centivel a bal lábam, alacsonyra helyezem a súlypontom, hogyha kitörne a balhé, könnyedén üthessek, rúghassak.
Már dühösen meredek Seyala képébe, magamra mérgesen, mert szégyellem az előbbi ijedtségemet. Akkor még nem is volt okom félni, ahogy most sincs, ahogy nem is lesz később sem.
Visszakérdezek, mert neki nyilván van rá valami oka, hogy mindig előtör belőle a téboly, ha a közelemben van.
- És neked mi bajod van velem?
Ő nem tudja, hogy mugli származású vagyok, így inkább nem érdeklődöm meg, hogy netán a származásommal van-e baja. Ha rájönne, akkor biztosan szóvá tenné, nem éppen kedves stílben. Egy régi emlék villan az eszembe: amikor először megláttam Kibát. Pff, első látásra utálat volt, s bár soha nem tette szóvá egyikünk sem, soha nem is beszéltünk egymással a szükséges két szónál többet.
Úgyként fürkészem a srác vonásait, ahogy egy tudós szokott valami különösen érdekes, újfajta bogarat, miegyebet tanulmányozni: határtalan érdeklődéssel, némi tisztelettel, de legfőképpen az álarc mögé igyekszek betekinteni. Mert már biztos vagyok benne, hogy a szirti morc képlet csak egy álca, semmi több. Az ingerültéségével elárulta magát Seyala, s talán nem mutatja meg a valódi énjét, de már nem is fogok félni tőle többet. Csupán egy színész a gyerek… viszont ő is követ el hibákat. A ripacs.



Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 08. 17. - 21:57:39
[Matt]

- Persze..
*Hörgi vissza rekedten, s ingerülten oldalrarántja a fejét, mintha csak a homlokába hulló csapzott, hófehér tincsek bosszantanák.*
- Ha te mondod.
*Első dühe már elpárolgott, s most azzal a fura, kikezdhetetlennek tűnő nyugalommal fürkészi a másik mardekáros arcát, mellyel könnyedén az őrületbe kergethetné az iskola legjámborabb borját is. Szemei sarkából mégis szüntelen DeLeont lesi; igyekszik minél többet kiolvasni abból az álnok pofájából, de elsősorban - mint mindig - most is a szemekre koncentrál. Azok árulják el a legtöbbet gazdájukról, s ha minden igaz, Matt sem képes minden jel nélkül megjátszani a tettrekész kiskakast. Seya beletörődőn megvonja csontos kis vállait, mintha olyan magasról szarna az egész közepébe, hogy a placcsanást még az övéhez hasonlóan éles fülűek sem hallanák meg; ám a felszín alatt nagyon bosszantja, hogy látszólag minden ok nélkül csesztetik.. DeLeon nagyon jól tudja, mennyire rühelli, ha havernak szólítja, és mégis.. árgh..!!
Míg furcsállva méregeti háztársát, nem kevésbé bizalomgerjesztő ábrázatán idegesen megvonaglik a bal szemén keresztülfutó sebhely, s ezzel egyidőben eszelősen halk mordulás szakad fel rekedt torkából.*
- Mh. Mi bajom lenne? Szívem szerint leszarnálak, de mivel folyton úgy lesel rám, mint egy utolsó mocsokra, gondoltam, csak megkérdem, mi a hézag.
*Nyugodtak a szavai, már-már társalkodó hangnemet használ, ám az a szüntelen ércesség, melyről nem tehet, fenyegetvé teszi az ártatlannak szánt szavakat. Mintha minden egyes mondat elhangzásakor bele akarna marni a másikba, s ha ez még nem volna elég, a rideg-utálkozón villogó szempár is rádob az összhatásra. Nem szívleli ezt a DeLeon kölyköt.. De.. most hajlandó lesz felülemelkedni a provokatív stílusán. Legalábbis néhány percre megembereli magát, s nem fogja hagyni, hogy elöntse agyát a vörös köd. Már csak a múltból okulva is.. és Lupin kedvéért. Mély levegő - lemondó sóhajnak álcázva.*
- Nézd, ha az átváltoztatástan a bajod.. gyakorolj többet.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 21. - 08:38:26
~ Seya, haver ;D ~

Ja, ha én mondom. Akkor tényleg nincs semmi bajom vele, bár eléggé kételkedik benne ez a kis lökött. Legalábbis abból a nem éppen kedveskedő hangnemből ítélve… Mélységes megvetéssel nézem, ahogyan megvonaglik az arca és a sebhelye. Sokáig azt hittem, az csak egy tetoválás vagy ilyesmi, de aztán rájöttem: ki van zárva, az ott egy valódi sebhely. Fogalmam sincs, hogyan szerezhette, pedig érdekelne a történet.
Halálian idegesítő a tekintete, ezért inkább a homlokát és az orrnyergét tanulmányozom. Ez mindig azt a látszatot kelti az emberekben, mintha a szemükbe néznék, azonban mikor rájönnek, hogy mégsem, akkor pokolian dühös tud lenni némelyik. Egyszer anya azt mondta, azért van ez, mert ilyenkor azt hiszik, hogy megvetem őket. Most az egyszer félig tudatosan alkalmazom ezt a technikát, bár csak az imént fogadtam meg… nem az előbb, nem azt ígértem meg, hogy nem fogom utálni, csak azt, hogy nem fogok félni tőle.
Lazítok a tartásomon, visszahúzom a bal lábamat a jobb mellé, de még így is elég feszültnek tűnhetek. A morgás hatására nem húzom össze magam ijedten, mint ahogy ő azt elvárná, a szemembe sokkal inkább az ellenszenv ül ki, mint a félelem. Könnyedén megemelem a kalapom és hajlongok, ahogy egy ilyen hatalmas úrnak kijár.
- Áóh – mondom utánozhatatlan, gúnyos hangon. – Nem tudtam, hogy az úrfit nem szabad nem szeretni… még új vagyok ebben az úr birtokán és nem volt időm, s lehetőségem átolvasni a szabályzatot. Mellesleg nem úgy nézek rád, mint egy utolsó mocsokra szokás – térek vissza a normális hangnemhez. – Csakcsupán nem szívlellek a stílusod miatt, de ez szerintem nem bűn. Kivéve, ha belém kötsz, mert akkor bizony meg leszel verve, de nagyon… haver – teszem hozzá a rend kedvéért.
Könnyedén nekitámaszkodok az összekötő-híd korlátjának és fölényes vigyorral vizslatom a sebhelyét. A tartásomból talán azt hiheti, hogy egy gyors ütéssel vagy rúgással simán lelökhet, azonban ez egyáltalán nem igaz. Szilárdan kitámaszkodok, mondhatni lecövekelek a hídra. Félvállról jegyzem meg:
- Az átváltoztatástannal nincs semmi gáz, az megy, amikor van hozzá kedvem. Rád viszont rád férne némi önuralom. Neked kéne gyakorolnod a higgadtságot, haver – szúrok rajta még egyet.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 08. 23. - 00:39:50
[ DeLeon  :P ]

- Szabadni éppenséggel szabad, csak szeretem tudni az okát.
*Vág vissza szinte zsigerből jövő ellenszenvvel, ám már akkor megbánja ezt a hangsúlyt, mikor az első szó elhagyja a torkát. A franc esne ebbe a rohadt DeLeonba! Hogy a fenébe képes egyetlen pillanat alatt az egekbe nyomni az agyvizét?! Talán az arckifejezése teszi, bár nem venne rá mérget. Az is lehet, hogy szimplán ez a.. nem is tudná megfogalmazni, milyen a tekintete, de borzasztó irritáló. A hangja is. Legszívesebben megragadná a grabancát és behúzna neki egy isteneset, hogy.. Hogy..? Nem oldana meg vele semmit, ám ahogy elnézi a lassan ellazuló testet, Matt fejében is megfordulhatott valami hasonló gondolat. Ettől azért kicsit jobb kedve lesz. Tehát van mersze a ficsúrnak..*
- Hmpf.. Meg leszek verve, mi?
*Ezúttal rajta a sor, hogy gunyorosan reszeljen a hangja, s még egy fensőbbrendű, öntelt kis félmosolyt is elereszt a másik felé.*
- Na ide figyelj, DeLeon.. *Már majdnem a nyelve hegyén volt a haver kifejezés, de szerencsére még idejében észbekapott, s így elkerülhette azt a kínos szituációt, ami két egymás fejének feszülő bakkecske közt állna fenn. Egy futó pillanatra viszont bármilyen kínos is, muszáj lehunynia a szemeit, hogy kiűzze fejéből ennek a vigyorgó bájgúnárnak a tenyérbemászó képét és úrrá legyen a lelkében tomboló káoszon. Nem tart tovább egy hosszúra nyúlt pislantásnál.* Ha verekedni akarsz, hívj ki egy tisztességes körre, de ne fenyegetőzz, mert annak nincs se teteje, se alja! Szánalmas szavak. Cöh..
*Kis csönd, miközben Matt a kölyök pofáját vizslatja, Seya pedig undok háztársa példáját követve lazít a számonkérő, kihívó tartásán. A vékony kis izmokba állt görcsök kioldanak, s már ujjaival sem gyűri marokra a sötét talár anyagát - helyette lazán zsebrevágja a kezeit és testsúlyát kényelmesen a jobbik lábára helyezi. Dacosan fürkészi a másik szemeit, s ahogy tudatosul benne a tény, hogy tekintete helyett a sebhelyét fixírozzák, elfutja a pulykaméreg. Persze nem mutathatja, de a már említett heg ismét csak görcsösen megvonaglik, ahogy egy aprócska izom koordinálatlan rándulással reagál a gyerek dühére.*
- Ha tudnád, mennyire visszafogom magam!
*Szakad fel végül belőle az az örömtelen kacagás, mely olyan rohadtul szánalmassá teszi, ám néhány pillanat múlva ahogy jött, olyan hirtelen el is hal. Seya még mindig mosolyogva, a boldogság vagy elégedettség legapróbb szikráját sem mutatva felszegi az állát és lustán félrebillentett fejjel, szinte már duruzsolva préseli ki magából a maradékot.*
- Szándékosan bosszantasz. Mit akarsz elérni, hm? *Majd visszatér a régi jól ismert, rekedten morduló hang.* Szedjelek szét, ahogy azt az elsőst? Erre megy ki a játék?
*Ha már megint ez a pletyka áll a háttérben.. hát nem tudja, mit fog csinálni. Mindenesetre kiroppantja a nyakát és arcára is visszarángatja a nyugalom álcáját. Leszarja, mit gondolnak róla. De miért hiszik, hogy verekedni akar?..*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 24. - 12:49:49
~ kedvenc haverom ;D ~

Talán erre értették, hogy imádom bosszantani az embereket, pedig dehogyis imádom... magától jön mindig. És pontosan ki tudom szúrni hozzá az ilyen fejeket, mint Kiba, akik ugranak, ha ugratják őket. Gúnyos vigyorral reagálok arra, hogy szereti tudni a gyűlölet okát.
- Tényleg?! - kérdezem, ám nem várok választ.
Egy mozdulatot várok, egy ütést vagy egy rúgást, azonban hiába. Hát nem, nem fogok először ütni, soha nem szoktam. Igaz azt sem bírom ki, hogy verjenek, hogy ne üthessek vissza, bár erre még nem nagyon volt alkalom. Némi elégtétellel nyugtázom megfeszülő izomzatát, talárja gyűrögetését. Ő sem a tipikus hüllővérű mardis. Felderül az arca a verést említve, s eszembe jut: talán a sebhelye is egy verés maradványa ott az arcán. Azért erre még rá kell tenni egy lapáttal, különben nem lesz az igazi, túl hamar lehiggadna a kölyök.
- Jah, meg leszel verve, ha előadod nekem a keményfiút, haver.
Meglehet az ő esetében kivételt teszek és mégis én ütök majd először... Nem! Nem, nem és nem. Nem üthetek először, a karatét csak önvédelemre használhatom. Megígértem anyának, amikor egyszer behívták a mugli suliba, mert megvertem egy keménykedő, nagypofájú taplót, aki mellesleg három évvel volt idősebb nálam. Én ütöttem először és otthon anya megígértette velem, hogy ez többet nem fordul elő. Az ő emlékével hűtöm le magam. Tökéletesen lehiggadok, s fejben tartom, hogy a hidegvér fontos. Nagyon fontos. Tehát még nem bánthatom Seyalát. Sebhelye megrándulása elárulja dühét; célt értem azzal, hogy nem a szemébe néztem, hanem azt az ocsmány vart bámultam ártatlanul.
- Figyelek - közlöm, amint behunyja a szemét, aztán a továbbiakat hallva hidegvérrel folytatom. - Látom, mennyire visszafogod magad, lesír rólad, hogy szíves örömest megütnél. De nem mersz. Félsz.
Érzésektől mentes nevetése miatt sem szánom meg, pedig már sejtem, hogy nem sok öröme lehet az életben. Igaza van, immár szándékosan bosszantom, bár én sem tudom mi célom van vele. Talán csak régen verekedtem egy jót, talán tényleg az állatot akarom kihozni belőle.
Tudtam, hogy jól érzem: tényleg ő csinálta ki a Tayilor srácot. Állítólag a téboly és a rettegés iszonyatosan fel tudja turbózni az ember erejét, de ez a vakarcs jóval kisebb és gyengébb nálam. Soha nem tudna leverni. Számomra is hihetetlen önbizalommal tekintek végig a kölykön, hidegen felelek neki.
- Azt hiszed elbírnál velem, haver? Ne álmodozz, nem tesz jót az idegeidnek, mert amikor felébredsz ugyanolyan szánalmas maradsz, aki sajnáltatni szeretné magát mindenkivel, hogy egy kis szeretet kapjon. Felőlem verekehetünk, de nem sok értelme van. Esélytelen vagy és kisebbet soha nem bántok.
Megint megfeszül az izomzatom, pofonzáporra készülök. Talán az ütések csattanásai és a fájdalomkiáltások idecsalnák a fél sulit, de anélkül sem ölném meg. Tudom, hogy képtelen vagyok hidegvérrel ölni, ha a padlón van az ellenfél, soha nem bántom már. Csakhogy az agyam ezúttal mást súg: Kiba nem ellenfél, hanem ellenség. Mégsem támad fel bennem semmilyen gyilkos ösztön vagy hasonló. Ennek ellenére lassan a földre csúszik mellettem a táskám, igazítok a kalapomon - nehogy lerepüljön az első ütéstől.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 08. 28. - 01:31:05
[DeLeon] :P

*Érdekes.. kiprovokálná az első ütést, aztán meg arról fecseg, mennyire semmi értelme egymásnak ugraniuk? Seya fejében lassacskán összeáll a kép - egyszerűen csak véres pépet akarnak belőle csinálni, ráadásul minden ok nélkül. Ez az a tipikus van-e sapkád, nyuszika? szituáció, amit szerencsétlenségére elég gyakran volt kénytelen megélni. Óh, hogy viszket a tenyere! Azonban nem engedheti, hogy újra magával ragadják az ösztönök, így aztán csak egy apró biccentésre méltatja a fájó szavakat. Igen, fájnak. Épp ezért vágták őket a képébe - mert gyűlölik, mert egy nyomorult kis szálka ennek a baromnak a szemében. És miért? Mert jobb nála?
Nem kerüli el a figyelmét, hogy szavai ellenére DeLeon táskája a földre csúszott, s a kalapjától is megszabadult. Mintha csak biztonságba akarta volna helyezni a cuccait arra az esetre, ha történne valami. De nem fog történni, ezt az egyet megígérheti. Hiába szorultak máris görcsösen ökölbe kezei, hiába éget a mellkasa és kapar a torka, nem fog verekedést kezdeményezni.*
- Akkor maradjunk ennyiben. Ha sietsz, még ki tudod kölcsönözni a házi dolgozathoz kellő kötetet - úgy emlékszem, még két darab van bent belőle.
*Ezzel részéről lezártnak is tekinti a témát, s egy unott, keserű pillantással jelzi, mennyire szánalmasnak tartja ezt a nagy rákészülést. Nem számított másra, egyszerűen csak kiábrándítja a többiek ilyen fokú birkasága! Mennek a tömeg után; ha egy valaki gyilkost kiált, a többiek kérdés helyett máris elég nagy és nehéz kő után kutatnak a földön.
Seya még megvonja csontos kis vállait, s bár hihetetlen mélyen a büszkeségébe gázoltak, ezegyszer úgy dönt, hajlandó felülemelkedni. Nagyon nem jönne ki jól abból, ha egy újabb áldozatot rónának fel neki - pláne, hogy ezúttal sem ő kezdte.*
- Viszlát, DeLeon.
*Direkt úgy lép el mellette, hogy majdnem súrolja válla a másik vállát, ám hozzá nem ér. A feje büszkén felszegve, tekintetében a felnőttekre jellemző komoly közöny fénylik tompán. Elégedetlen. Annyira.. mocskosul elégedetlen, hogy el sem tudja mondani. Már előtte volt a kép, ahogy két könnyű lépéssel elébe kerül, aztán megmártja öklét a srác gyomrában, de ehelyett.. hagyta, hogy a porba alázzák és szemrebbenés nélkül köszönt el, mintha nem számítana az egész. Ettől vajon gyöngébb lett vagy erősebb? Valami azt súgja, hogy forduljon vissza, hisz még nem végeztek. Nem rendezték le ezt a kis nézeteltérést. A válla fölött még hátraszól.*
- Ó. Ne hidd, hogy megijedtem tőled. Egyszerűen csak túl átlátszó a provokációd, de nagyobb a szád, mint az elhatározásod. Tudom, hogy szívesen behúznál egyet, ahogy én is neked - de nem adom meg azt az örömöt, hogy én kezdeményezek. Nyugodj bele.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 28. - 17:13:38
~ haver ;D ~

Nem üt meg. De miért? Érthetetlen, hiszen agresszív kölyök hírében áll a srác. Már régen ütnie kellett volna vagy rúgnia... Mi baja van? Miért nem teszi mégsem? Nem érdekel! Nem hagyhatom, hogy a közönyös, koravén vonásokkal megsajnáltassa magát! Nem akarom hagyni ezt. Kiérdemelte, hogy részesüljön egy kiadós verésben, hát most nem menekülhet. De azt lesheti, hogy én üssek először! Kisebb és gyengébb srácokat nem verek, de ha ő üt először, akkor nem zárkózom el a balhé elől. Akkor bizony kiadósan megagyalom.
Nem értem Seyát, de magamat sem. Az előbb, mintha kedves akart volna lenni az előbb a könyvekkel... Nem! Nem akarom megkedvelni! Hiszen úgy megverte Tayilort, hogy a fiút úgy kellett felcipelni a gyengélkedőre. Az ilyen ember velem ne legyen jóindulatú!
Még akkor is a sebhelyet bámulom a képén, mikor látom, hogy elfordul. Idegenkedve húzódok el, ahogy ellép mellőlem, nehogy hozzám érjen, s közben újra megfeszül az izomzatom. Elkapom a kölyök nyakán a talárt, és visszahúzom magam elé, elvégre még neki beszélek. Lejjebb hajolok, hogy egy vonalba kerüljön a szemünk és csak ekkor szólalok meg.
- Aha, átlátszó - szájalok gúnyosan hitetlenkedve. - Persze, te nem ijedtél meg, mert te vagy a hős Seyala Kiba, mi? Szerintem meg az van, hogy a fenét nem ijedtél meg, Nyúl Béla vagy és ezt görcsösen igyekszel titkolni, akárcsak az agresszivitásodat. Meg az önuralmad totális hiányát. Szánalmas vagy, haver. Fogsz te még elsőként ütni, ahogyan Tayilornál is megtetted. Esélyt sem adtál neki, ez undorító szokás. Mindenkivel ezt csinálod? Vagy csak a gyengébbekkel mersz kiállni, de akkor is neked kell hogy legyen valami előnyöd? Csak az számít, hogy gyilkolhass, mi? - sziszegem dühödten Seya arcába.
Elengedem az eddig markolt talárt, ellököm magam a korláttól és megfeszített hasfallal állok meg előtte.
- Tessék, üssél, haver! Ne fogd vissza magad! Jóval több erő van benned, mint ahogy azt kimutatod és jóval több önérzet, mint amennyi kéne. De az önkontrollod az nulla - provokálom tovább.
Látszólag itt a tökéletes alkalom, hogy üssön, mert kívülről nézve úgy tűnik, hogy teljesen elvesztettem az önuralmam. Valójában azonban egy egyszerű - ám annál hatásosabb - színészi alakításról van szó, amit számosszor vetettem be eddig. És ami mindig bejött, mert hideg fejjel gondolkoztam a csalóka látszat ellenére. Kezeim ökölbe feszülnek, ám egyiket sem emelem fel, hadd támadjon Kiba, ha akar. Ha nem gyáva, akkor úgyis ütni fog, ha viszont tényleg nyúl, akkor legfeljebb elszalad. Ennyi. Senki nincs az egész hídon, aki beköphetne minket, ennél jobb alkalma úgysem lesz Seyának az ütésre. Gyerünk, mi lesz már?! Nem érek rá egész nap!


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 08. 30. - 13:13:15
[DeLeon]  ::)

*Valami különös perverzió okozhatja azt a kilengést a fejében, melynek hatására összezuhantak a józan észt hajtó fogaskerekek rozsdafoltos fogai, s a gyerek egész kifordulva magából egy kiadós verésért provokálja háztársát. Látja, hogy nagyobb, de nem fogja fel, ahogy a túlerő is csupán homályos sejtésként él elméjében, de nem tudatosul. Mintha csak erre várt volna, ajkai szegletében egy eszelős, betegesen halvány mosolyba rándulnak az aprócska izmok, s a fiú egész testében ellazulva hagyja, hogy akkorát rántsanak rajta, mint egy rongybabán. Hát így.. Ha már egyet a Gyengélkedőre küldött, miért ne növelhetné a létszámot rögtön kettőre? Úgyis az ő nyakába varrják az egészet és esze ágában sem volna letagadni. Kiprovokálták. Bár most meg is érdemelné, hogy úgy elverjék, hogy ezúttal ő feküdjön a makulátlanul fehér ágyneműben.*
- Francot sem tudsz Tayilor esetéről, DeLeon!
*Hörgi rekedten, miközben jegessé hűlt ujjaival megragadja a talárjára szoruló kéz csuklóját, hogy lefeszegethesse onnan, s ekkor kezd lassan, borzasztó lassan megbomlani az elméje. Matt szavai elevenébe gázolnak, ráadásul ahogy félrefordítaná a fejét, álla akaratlanul is hozzáér a srác bőréhez és olyan pokoli fájdalom járja át a testét, hogy önkéntelen is elfintorodik. A fizikai kontaktus.. mint az áramütés. Fáj. Rossz. Seya megreszket, s szinte azonnal el is kapja a kezét, mintha izzó fémhez nyúlt volna.
Nem vagyok gyikos.. Nem vagyok.. Én nem, nem vagyok gyilkos. Gyilkos.. gyilkos.. gyilkos vagy, Seya, igen. Hiába is tagadod! Hehehhe..! Emlékszel, milyen meleg volt annak a két kisgyereknek a vére? Óh, igen, te ölted meg őket. Baleset volt.. Neeem, dehogy volt az. Szándékos emberölés - mit szólnának hozzá, ha kiderülne? Hazudd, hogy nem vagy az. De hát nem vagyok! Ejnye, pedig még ez a nyomorult DeLeon is látja rajtad! Érzi a szagodon.. a szemedből köszönnek vissza azok a tekintetek, akik az utolsó pillanatukban téged láttak maguk fölé emelkedni! Micsoda érzés volt, emlékszel?! Gondolj anyádra.. őt is megölnéd, ha tehetnéd, nem? Nem?! NEM így van, Aurus Claddath?!
Seya vonásai fokozatosan átrendeződnek, s görcsösen ökölbe szorult ujjai reszketve tapadnak talárja sötét anyagához, ahogy erőnek erejével a teste mellé szorítja karjait.
Matt végre elereszti, ő pedig úgy áll ott egyhelyben, mint egy robbanni készülő szobor. Hát így állunk. Tisztában van vele, hogy az égvilágon senki nem látná meg őket, ha most egymásnak esnének - jobb alkalom soha nem kínálkozhat ahhoz, hogy megkapja a magáét. De melyikük is? A hóhajú fiú lassan lesunyja fejét, s olyan keserű dühtől izzó szemekkel mered a másik mardekáros arcába, mintha itt helyben, puszta kézzel is képes volna kibelezni.*
- Úgy van, nulla.
*Már egész testében remeg, nem hall és nem lát, a kontroll teljes hiánya ezúttal is kárára lesz, de.. nem érzi át. A híd, a diákok távoli zsibongása mind-mind elmosódott foltokká és zanza rezgéssé mosódott össze a fejében - csupán Matt alakját érzékeli a szokásosnál is élesebben. A lázas izgalomtól forrni kezd a vére, s mintha nem csupán a színek és alakok, de a levegőben úszó halovány szagok is az ő pártját fognák. Elvégre ő csak egy állat. Egy nyomorult gyilkos, igen!
Minden átmenet nélkül, gyorsan mozdul, s mivel gondolkodni aztán egyáltalán nem gondolkodik, kétkézzel (ököllel) esik áldozata arcának. Persze résen van, az érzékei élesek, mozgása akár egy macskáé, csupán támadásaitól áll távol az átgondoltság. Az ádáz vicsorba torzult vonások most ezerszer inkább hajaznak egy megvadult állat acsargó pofájára, mint az angyalarcú kisdiák rideg lényére.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 08. 31. - 12:29:54
 ~ haver ;D ~

Számítok rá a remegése miatt, mégis váratlanul ér a kölyök heves reakciója és az első ütés. Hiába feszítettem meg a hasfalam, ökle az arcomba csapódik. Orromból élénkpiros vér fröccsen, érzem, ahogy szájam felreped. Nem baj, ezek csak apró, túlélhető sérülések, volt már ennél rosszabb is. A negyedik-ötödik csapásnál tarthat kábé, amikor hirtelen oldalra lépek, két ököllel csapok a vékony, törékenynek tűnő csuklókra, majd könyököm Seya mellkasába robban, némileg akadozó légcserét eredményezve. Bónuszként talpélem végigszánt a fiú lábszárán. Ez utóbbi általában olyan fájdalmat okoz az embereknek, hogy csillagokat látnak.
Hátrébb lépek, s egy másodpercig lihegve állok, orromból törött esőcsatorna módjára ömlik a vér a taláromra. Kiba tényleg egy nyomorult gyilkos lenne? Mert mikor ezt említettem neki, akkor kezdett el végképp beidegesedni, onnantól mintha lejtőn gurult volna lefelé az önkontrollja.
Elhomályosodik látásom, talán a verejtéktől. Kézfejemmel törlöm le, ám a sűrű, ragacsos váladék nem izzadtság, hanem vér. Még itt is vér. Mindenütt vér. Biztosan felszakadt a szemöldököm, mialatt öklözött ez a kis vakarcs. Nem lehet annyi ereje, hogy több fájdalmat okozzon, pontosan tudom, hogy én vagyok az erősebb. Tayilort megverhette simán, mert ő kisebb nála, de én magasabb és erősebb vagyok, ráadásul évek óta karatézok.
Nézem vicsorát, fogvillogtatását. Tisztára, mint az állatoknál: felsőbbrendűségét, erejét fitogtatja ilyetén módon… talán. Mert biztosan nem felsőbbrendű, pláne nem lehet erősebb nálam.
Vonásaim önelégült vigyorrá torzulnak, csak kiprovokáltam, hogy elsőként üssön. Megérdemli amit kapott, és amit még kapni fog. Százszor is megérdemli, most nekem kell bosszút állnom minden megkínzott áldozatáért. Dühödten lépek újra előre, kalapomat szemembe húznám, azonban az már korábban elrepült. Újra a szemembe ömlik a vérem, megint letörlöm.
- Akarsz még valamit?! – kiáltok rá.
Pancser a kölyök: ha meglát valaki engem a suli folyosóin, abból azonnal balhé lesz, hiszen csupa vér vagyok. Viszont én úgy ütöttem és rúgtam, hogy ne legyen feltűnő. A könyököm miatt még biztosan nehezen fog lélegezni egy jó darabig, be fog kékülni a csapás helye, de így a több réteg ruhán keresztül senki nem látja.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 09. 04. - 19:11:11
[DeLeon]  :P

*A józan ész és őrület közt húzódó vékonyka határról immár könyörtelenül az öntudatlanság bűzhödt mocsarába zuhant. Szemei előtt vérvörös köddé bomlanak a Matt arcából felszakadó vércseppek, s könnyű, fémszagú fátyol borul a fiú agyára. Bele sem gondol, hogy az a tompa kis reccsenés a valaha egészséges orr halk törése volt, ahogy azt sem fogja fel, mi az a kellemesen meleg nedv a görcsösen ökölbe szorított kis kéz bütykein.
Már egész kezd belemelegedni, s arcára is beteges élvezetről árulkodó vigyort rántanak az idegesen rángó kis izmok, mikor egyszer csak a megszokott, puha hússal borított csont helyett a levegőben süvít tova az ökle. Beletelik egy pillanatba, mire felfogja, mekkora luftot ütött, ám ez sem gátolja meg abban, hogy a következő lendülettel forduljon is a félrelépő fiú felé, hogy zúgó öklét ezúttal a gyerek gyomrában mártsa meg, de.. Megakad a mozdulat, s Seya a következő pillanatban már fájdalomtól és döbbenettől tágra nyílt szemekkel mered valahova maga elé. Látszólag nem érti, mi történt, miért nem kap rendesen levegőt, pedig olyannyira erőlködik! Lassan, valósággal botladozva gurul végig légcsövén az első korty, de.. ez nem elég. Gyötrődő kis köhhentése azonban hangos, elcsukló mordulásba fullad - leszakad a lába! Óh, hogy.. az a..
A kölyök tekintete ezúttal valóban vérszomjtól elborult, s bár káprázó szemei előtt vörhenyes csillagok pattognak még a fájdalom hatására, s meg is billen egy kicsit, nem fogja ilyen hamar feladni. Ha már gyilkosnak nevezték.. legyen okuk rá. Úgy van, Seya, mutasd meg ennek a rohadéknak, mivel vádol! Had kürtölje világgá akkor, ha túlélte.. Valahol belül kéjesen feldorombol a kátránybundás szörnyeteg, s kénsárgán izzó szemeit egyenesen a másik srác ziháló mellkasa mögött lüktető, forrongó kis szívre villantja. A vérét akarja.. a húsát, az inait, a csomókban kitépett, ragacsos tincseket érezni durva karmai közé ragadni! Seya oldalra billen, félő, hogy elesik, ám jól láthatóan sántítva hátrál egy gyors lépést és lesunyt fejjel, mint az öklelni készülő bakkecske, egyenesen DeLeon szemeibe mered. Visszanyerte az egyensúlyát, s most egyértelműen kínlódva kapkod levegő után.
Csak egy marást.. épp csak megkóstolná, mennyire rágósak az izmai.. Nem lehet..
Egy egész kis falatot ragadj csak ki a testéből és kvittek vagyunk, haver. Én..
Fél. Nem érzed a szagán, Seya? Mostanra már édesebb a húsa, mint a gyönge borjaké.
Beindul a nyálelválasztása, ezért kénytelen egy nagyobb, mohó kortyban a bosszantóan kevés levegő mellé nyelni éhsége jelét is. Úgy van, farkaséhes. Mikor is evett utoljára?.. Mohón villogó szemei eszelősen rebbennek a Matt nyakán dudorodó ádámcsutkáról egyenesen a srác karjaira, majd hasfalára, majd ismét vissza a szemeire.
Aztán felkelti valami a figyelmét - képtelen tovább türtőztetni magát, eleget lapult már a ziháló kölyök árnyékában!
Egy apró kis mozdulat - Matt a szemébe csorgó vér felé nyúl, hogy letörölhesse, és a kölyök ebben a pillanatban mintegy varázsütésre újra előtte termed. Bal ökle a gyomor felé lendül, míg szabad ujjai határozottan rámarkolnak a másik zöldszegélyes felsőjének az anyagára, hogy biztosítsák a kicsi egyensúlyát, míg egy erőteljes mozdulattal felrántja csontos kis térdét.
Ami a kérdést illeti.. Seya megmozdulásával kétségkívül a srác torkára forrasztotta ingerült üvöltését. Igen, a torkára. Pontosan oda, ahova a fejét fúrja olyan vad hévvel, s már tátja is a száját, hogy a zsenge húsba marjon. Ujjai alatt megreccsen a haragvó dühvel marokra gyűrt ruha anyaga.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 09. 05. - 18:36:46
~ az agresszív kisfarkas ;D ~

Értetelenül nézem az arcán szétterülő agresszív, kegyetlen, könyörtelen vigyort. Ahogy ott áll előttem lehajtott fejjel, olyan érzésem támad, mintha egy elszabadult, éhező fenevad állna előttem, aki hosszú hónapok koplalása után végre meglátta prédáját. Valami nagyon eszembe akar jutni, ám a kölyök váratlanul támadásba lendül. Ökle a gyomromba száguld, miközben a nyakamba veti magát. Nincs nagy súlya, a roham hevességétől mégis hanyattvágódok vele, s ez ment meg a térdétől. A nyakamon érzem a leheletét, míg kezével a taláromat markolja. Mi a fenét akarhat? Úgy fog küzdeni, mint egy dedós vagy egy lány: harap és karmol? Ezeken kívül legfeljebb az állatok gyűrik így le a zsákmányt.
Ekkor érzem meg a lehelete szagát, és kattan valami a fejemben. Kiba egy... egy... egy... vérfarkas lenne? Nem, akkor nem járhatna a suliba az átalakulás miatt! Nem a frászt nem, különben miért akarná átharapni a torkomat?! Azt már nem! Kizárt, hogy ezt eltűrjem! Nem akarok én is olyan lenni, mint ő, nem akarok! De hiszen nincs is átalakulva, akkor mit akar? Tiszta sor: megvadította a vérem szaga, látványa. Egyébként is hülyeség, hiszen a suliba nem is járhat vérfarkas. Seya csak egy szimpla vérmániás, zizzent kiskölyök, akit könnyű felidegesíteni.
Bal alkaromat a nyakam elé rántom, az orrára sújtok vele, s közben jobb öklömmel a veséjére csapok. Oldalra billentem a csípőm, hogy megszabaduljak a pehelysúlyú gyilkostól. Mostmár tényleg félek, ezt azonban némileg elhomályosítja az életösztön. Élni akarok, tehát nem engedhetem, hogy megharapjon, mert attól csak még jobban megvadulna. Mert totál begőzölt attól is, hogy eleredt az orrom vére. Mit szólna hozzá Meg, ha engem holtan vinnének el innen? Hát a sebhelyhez? Vajon mit mondan Meg, ha a karomon vagy a nyakamon ott díszelegne Kiba fognyoma egy életen át? Azt mondaná, gyáva voltam és gyenge.
Hangos reccsenéssel szakad el a talárom, ahogy Seya fölé kerekedek. Felváltva öklözöm a gyomrát és a hasát, képtelen vagyok leállni. Én is olyan gyilkos leszek, mint ez itt, alattam? Akarok én ilyen lenni? Nem, én soha nem tudnék embert ölni - még dühből, bosszúból sem -, nem úgy, mint Kiba. Akkor mégis miért nem tudok most leállni?
Egy gyors mozdulattal ülő helyzetbe rántom a talárjánál fogva a fiút és teljes erőbedobással lefejelem, aztán elengedem. Szó nélkül kelek fel. Még mindig ömlik a vér az orromból, Seyát is összevéreztem a harcban. Vajon ő is olyan, mint a cápák? Felzabálja magát, ha megérzi magán a vérszagot? Á, nem ennyire nem lehet hülye. Attól hogy valaki gyilkos, még nem borul el teljesen az elméje... talán. Lihegve, szaggatottan nyögöm ki:
- Teh.... ehegy... vahadbarom vahagy - félig kérdés félig kijelentés ez, hiszen már tudom, hogy igaz: tényleg megőrül a vér látványától. Tisztára, mint egy vámpír, valami ócska amcsi filmből. Nem érdekel, hogy hallja-e, ahogyan az sem, hogy elájult-e, amikor lefejeltem. Talárom ujjával tamponálom az orrom, majd letörlöm a számról és a szemöldökömről a vért. Hiába, újabb cseppek jutnak a hídra, a ruhámra, az arcomon is vérpatak mászik. Talán betörtem a kölyök orrát az előbb, de megérdemli; hiszen a fájdalomból ítélve ő is eltörte az enyémet. Rövid életem során először sikerült felidegesítenie egy ilyen apró kölyöknek, és először találkoztam igazi gyilkossal. Mert már nincs semmi kétségem, hogy valaha ölt, akár véletlenül, akár szándékosan. Nem bírom ki, muszáj még egyet rúgnom bele. Lábam Seya oldalát találja el, valahol a mellkasa környékén. Nincs reccsenés, tehát nem tört bordája. Pedig megérdemelné.
Egy aljas, nyomorult gyilkos, semmi több. Gyilkos, gyilkos, gyilkos - hajtogatom kényszeredetten magamban a szót. Izmaim remegni kezdenek a dühtől és az ijedtség elmúlása miatt. Mi lesz, ha ennek vége? Továbbra is elkerüljük egymást a suliban? Vagy egyszer majd többedmagával áll bosszút? Mi lesz? Érzésektől mentesen nézek rá, a gyilkosra. Tayilor képe villan elém, hirtelen beugrik, hogy ki a srác. Látom a tetőtől talpig bekötözött kisgyereket. Jóval kisebb, mint ez a törpe gyilkos, így ő esélytelen volt. Én nem; nekem van lehetőségem, hogy túléljem. Nem akarom feladni a harcot, annak csak akkor lesz vége, ha az egyikünk a földön marad. De ha én maradok lent, vajon túlélem-e? Megöl, míg eszméletlen vagyok vagy itt hagy egyedül, hátha magamtól is meghalok?
ÉLNEM KELL! Vár rám Meg és a szüleim. Nem hagyhatom magam.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 09. 07. - 16:33:25
[DeLeon]  :P

*Fel sem fogja, hogy próbálkozása kudarcba fulladt, s nem hogy a gyomros, de még a rúgás sem talált be. Semmi gond. A lelkében hörgő szörnyeteget egész másfajta vágyak hajtják további rohamra. Seya szemei meglepetten nyílnak tágra, mikor a másiknak zuhanva együtt borulnak tovább a kemény kőpadló felé, majd a fájdalmas csattanást követően mégsem érzi csontjaiba hasítani a kínt. Őrülten, mélyen kaffogó hangon röhögne fel, ha nem vágnának olyan kegyetlen svunggal a vonzón édeskés szagú nyakba fúrt orrára. Felmordul, s fogai nem sokkal a fiú bőre fölött marnak az átjáró félelemtől terhes levegőjébe. Igen, már ő is érzi a félelem ínycsiklandó illatát, mely megdoromboltatja, ugyanakkor további támadásra készteti a gyönge gyermekhúsba öltözött bestiát.
A külső szemlélő elől persze a kölyök bőre mögött zajló színek, őrülten kavargó gondolatok, érzések, és a mindent átitató kesernyés, fémes vérszag tökéletesen rejtve marad. Avatatlan szemek számára ő csupán egy a megannyi zöldszegélyes vakarcs közül, akik a kialakult nézetkülöbséget meglehetősen szégyenletes, az állatokra jellemző brutális eszközökkel akarják megoldani. Az egyik szükségszerűen alul marad, míg a másik megízlelheti a győzelem semmihez sem fogható, részegítő ízét.. aztán dönthet: kegyelem vagy kegyetlenség?
Seya tudja, mennyit bír, ám a most kialakult szituációban olyannyira elvesztette a fejét, hogy jóformán azt sem volna képes megmondani, hol van és egész pontosan mit is csinál. Vérmaszatos arcán kábult, eszelős félmosoly vigyorog a nagyvilágba, az orra pedig olyan forrón lüktet és annyira.. annyira telve van a saját sebei szagával..! Hideg van, mégis örök lánggal fortyog benne a nyers düh, s bár a szemei lehunyva, meglepően élesen érzékeli Matt minden megmozdulását. A veséje magasságában szétbomló fájdalmat, aztán a hirtelen hátába maró, hűvös kövek kemény nyomását gerince mentén. Ugyan büszke, most mégis rekedten felnyög, s egy fájdalmas kiáltás csíráját is maga elé köpi. Egész teste reszket a felsőtestét sorozó ökölcsapásoktól, ám mit is tehetne?! Ide-oda ficereg, ám erőtlen próbálkozásai közepette csak azt éri el, hogy újabb és újabb még szűzen maradt foltokat kínál fel DeLeonnak.. Mit..? Hol..? Miért.. miért fekszik a földön?.. Egy gyors pislantás, majd egy kábább, lassabb. A kisfiú ujjai meg-megrándulva lejjebb araszolnak teste mellett, s mintha csak megfagyott volna a pillanat, az eleven fájdalomtól zsongó fejjel és zsibbadó testtel tapintja ki a maga alá gyűrt pálca gézbe csavart markolatát. Megremegő pillák, hangtalan üvöltésre nyíló ajkai közül forró pára csap elő, meddő lég. Csak még egy kicsit..! Lassan előbuggyanó, szégyenteljes dühtől forró könnycseppek csordulnak végig a vérmaszatos kis arcon abban a pillanatban, mikor rámarkol a pálcára és a föléje magasodó mardekáros eltorzult arcába bámul.*
- Leh.. ngh..! Levicorpus!
*Üvölti rekedten, miközben pálcáját a másik talárjába akasztva felfelé rántja, akár az öklelő kecske szarvát, majd átmenetileg elsötétül a világ. Borzasztóan fáj mindene, kivált a fejének az a pontja, ahol a két csontos homlok egymásnak koccant. A veréstől azonban már kitisztult annyira a feje, hogy az első eszébejutó átkot a másikhoz vágja. Más körülmények között talán megválogatta volna, milyen rontással jutalmazza Mattet, ám így, hogy jóformán azt sem tudja, fiú-e vagy lány, csupán a leggyakrabban használt jutott az eszébe. Reszketegen zihálva és meglehetősen nehezen bár, de átfordul az oldalára és lassacskány négykézlábra küzdi magát. Árgh.. az oldala.. a gyomra, a tüh..! Megremegő vállai közé ejti csapzott fejét és némi vért köp a padlóra, miközben továbbra is pálcát szorongató kezét fájó teste elé emeli. Nem mer hozzáérni, de.. Egek.. Mivel érdemelte ezt ki?.. Nagyon is jól tudja. Óh, igen, hogy ne tudná? Azonban azzal is tisztában van, hogy DeLeonnak nincs joga ítélkezni fölötte. Nincs joga önkényesen megbüntetni mindazért, amit tett. Nincs joga. Egész egyszerűen nincs joga hozzáérni!*
- Hrehh.. ki ish veri nagy mellénnyel a nála kisebbet?..
*Kezdi vészjósló halkan, miközben megkísérel reszkető lábaira állni - elég kevés sikerrel.*
- Melyikünknek.. nincs önkontrollja? Melyikünk fél?..
*Féltérdről már valamivel könnyebb dolga van, ám így is elég ingatag lábakon állva teszi meg az első gyámoltalan lépést DeLeon felé. Félő, hogy összecsuklanak a térdei, de tartja magát. Remeg, mint a nyárfalevél, mégis sugárzik belőle egy felnőttekre jellemző, hűvös magabiztosság, melybe ezúttal mély csalódottság és keserű gúny vegyül.*
- "Esélyt sem adtál neki, ez undorító szokás." Igaz, DeLeon?
*Idézi szóról szóra a fiú nem is olyan rég elhangzott szavait, s lassacskán újra maga elé emeli a pálcáját. Az arca ezúttal már nem árulkodik érzelmeiről, csupán könnymaszatos bőre és enyhén görnyedt, kissé féloldalas tartása.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 09. 10. - 19:27:00
~ az agresszív kisfarkas ;D ~

Talán a kissrác fájdalmas kiáltása állít le, talán az, hogy némileg magamhoz térek, kitisztul a fejem és elcsitulnak az első dühroham hullámai. De a rúgást képtelen vagyok mefékezni vagy meg nem történtté tenni. Én szégyellem magam miatta, holott talán neki kéne szégyenkeznie... hiszen ő váltotta ki. Ő, a törpe gyilkos.
Gyilkos, gyilkos, gyilkos - kezd újra zúgni a fülem. De nem az én gyilkosom! - gondolom büszkén felemelt fejjel. Megvertem, itt fekszik előttem a földön. Legyőztem. Megint megmutattam egy egoista kölyöknek, hogy én vagyok az erősebb, nem ő. Hogy mennyire sokat jelent a hideg fejjel való gondolkodás. Többet érek nála, mert én képtelen vagyok ölni; bár alig néhány perce merült fel bennem, hogy ezegyszer kivételt tehetnék. Mégsem tettem meg, és pontosan ennyivel - egy emberélettel -  vagyok több nála, a gyilkosnál. Miért kell mindig erre gondolnom, mióta megsejtettem, hogy ölt? Miért nem tudom kitörölni a fejemből? Egy biztos, ezt soha nem fogom széthinteni sem a suliban, sem azon kívül. Ez már legyen az ő magánügye.
Már sarkon fordulnék, hogy a kalapomért, táskámért induljak, ám...
- Levicorpus! - hallom némi morgás után.
... azután ott lógok kiszolgáltatottan, fejjel lefelé a kölyök előtt. A nagy filozofálásban nem figyeltem fel rá, hogy nem sikerült kellőleg hibernálnom a fiút a lefejeléssel, s most hogy magához tért, bizony bosszút akar állni. De kedves! Legalább nem fogja majd rám utólag, hogy simán elvertem, megátkoztam, azután itthagytam a hídon. Állati édes gondolat a bosszú, csak nehogy megint rájöjjön a vérivós, harapdálós, karmolászós harcmodor. Szívem szerint nekiugranék, de puszta hadonászásnál többet nem érek el: nem mozoghatok szabadon, mert pölö nem mehetek simán odébb, hogy bemázoljak a kölyöknek. Nem tudom, mire készül, de az arcáról semmi jót nem olvashatok le. Sőt, csupa rossz látható rajta, na meg a biztató jelek hiánya.
Ahogy behajlítom a könyököm, valami belebök az alkaromba. Persze, a pálcám! Az áldott jó belső zsebből nem kifelé esett, hanem a hülye fejjel lefelé lebegés miatt belecsúszott a talárom ujjába! Tiszta mázli, de ezt óvatosan kell kihasználnom, nehogy észrevegye. Finom mozdulattal, lassan hajlítom ki a karom, nehogy leessen a pálca, amivel talán az életemet óvhatom meg. Ez az! A markomba siklik lassacskán. Közben szóval tartom Seyát, nehogy megsejtse miben mesterkedek.
- Igen, undorító szokás. Mert Tayilor biztosan nem ugrott neked. Talán mert kisebb nálad, talán mert nem akart verekedést, mert szelídebb lélek annál. Viszont a mi esetünkben te estél nekem némi cseszekedés hatására, holott a fiúk között gyakori a piszkálódás, így nem értem az agresszivitásodat - közlöm ártatlanul. - De ha már így alakult... Stupor! - üvöltöm váratlanul, pálcámat Kibára szegezve.
Talán eltalálom, de a biztonság kedvéért még kétszer-háromszor megismétlem, hogy legalább egyszer sikerüljön. Viszont leengedni nem tudom magam, így továbbra is ott lógok fejjel lefelé a híd közepén.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 09. 17. - 16:07:29
[DeLeon]  8)

*Seya már meg sem lepődik azon, hogy nem értenek a szavaiból. Valahol számított rá, hogy Matt DeLeonnal nem voltak és soha nem is lesznek egy értelmi szinten, hiszen ennek a fiúnak bármekkora legyen is a pofája, még mindig ott virít a tojáshéj azon a szétrúgnivaló valagán! Ezzel szemben ő túlságosan is hamar volt kénytelen felnőni és megkomolyodni. Igen, a koravénség átka a megnemértettség, ahogy azt már előtte számtalan más varázstudó, de még mugli ember is megtapasztalhatta.
Ifjú mardekárosunk már nem akar többet magyarázkodni. Úgy gondolja, épp elég egyértelmű volt az imént, s fölösleges volna több szót pocsékolnia öntelt háztársára, aki látszólag a legkevesebb energiát sem hajlandó arra áldozni, hogy felfogja, mennyire nevetséges és szánalomra méltó kapálózással csúszik egyre lejjebb a saját magának kikiáltott trónszirtről és süpped egyre inkább a kölyök szintjére.
Igen, undorító szokás.*
- Igen, az. Liberacorpus!
*Egy határozott csuklómozdulattal lefelé rántja a pálcát, ám alig csattanhat Matt teste a földön, a hóhajú kölyök pofájából már elő is robbant az átok ikertestvére - Levicorpus! -, mely ismételten a levegőbe ránthatja az áldozatot. Kissé talán kába, ám mit számít? Undorító szokás. Még ocsmányabb, ha tudatos. Ahogy itt és most, DeLeon esetében is.
Mert Tayilor biztosan nem ugrott neked.*
- Liberacorpus! Te már csak jobban tudod, hisz ott voltál.
*Hörgi rekedten, ám a gyermektest undok döndülésést követően ismét a magasba rántja pálcája hegyét, s visszaökleli végletekig megvetett évfolyamtársát a hűvös légbe. - Levicorpus! - Esélyt sem ad, igen. Beleveri abba a konok fejébe, milyen rohadtul nem tud semmit! Nem valami bölcs dolog úgy szajkózni az állítólagos bölcseleteket és kreált igazságot, hogy közben az illetőnek még csak halovány elképzelése sincs róla, miket is hord össze.
Talán mert kisebb nálad, talán mert nem akart verekedést, mert szelidebb lélek annál.*
- Liberacorpus! Nem tudsz semmit!
*Újra csak a nyekkenő test tompa puffanása töri meg a farkas üvöltése elhaltával némává dermedt összekötő híd csöndjét, s ahogy arra Matt már nyilván felkészült, tagjait ismét a magasba ragadják az égerpálcából előröppenő ártás láthatatlan zsinegei. - Levicorpus! - Seya csupán egyetlen pillanatra hunyja le szemeit, hogy rendezze csapongó gondolatait, s kiverje fejéből a kemény kövekkel kirakott padló felületén pattogó fiú képét, aztán a játszma folytatódik. Nem hagy időt gondolkodni. Nem hagy időt átkozódni! Most nem.
Viszont a mi esetünkben te estél nekem némi cseszekedés hatására..*
- Liberacorpus!
*Ezt az arcátlan hazugságot egész egyszerűen képtelen lenyelni. Még hogy ő! Hát nem az ő grabancát ragadták meg és rántották vissza annál fogva, mikor távozni készült?! Elfojtott dühtől szikrázó szemekkel mered Matt pofájába, s mintha pontot akarna tenni az ügy végére, még kétszer derekasan földhözcsapdossa és tótágast lebegteti a pimasz évfolyamtársat. Fájjon csak neki is, ahogy a kicsi teste sajog!*
- Tristian átkozott elsőként, bár erről neked nyilván fogalmad sincs. Ostoba! Mégis, mennyivel vagy jobb nálam, mi? Baleset volt! Erre jössz TE, az önkényes igazságosztó..!
*Kénytelen kicsit elhallgatni, ugyanis olyan zsibongó fájdalom nyilall a tüdejébe, hogy szíve szerint egész kicsire összehúzná magát egy sarokban és addig ringatná fájó testét önnön görcsös ölelésében, míg el nem múlik. De folytatja.*
- .. és puszta kedvtelésből nekemesel! Ha mégegyszer hozzámérsz, én esküszöm, hogy többet nem fogsz felkelni a padlóról! Liberacorpus!

Ha ezek után is átkozol, lereagálom a köv. reagban. Pardon a késői válaszért!


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 09. 20. - 17:45:02
~ haver ;D ~

Ez teljesen megőrült! Kiver a víz, miközben hol felránt a kis gyilkos, hol pedig a földre "dob". Kénye-kedve szerint szórakozik velem. Egyik átkom sem találta el, fogalmam sincs, hogyan tudta megúszni. Talán mert éppen abban a pillanatban engedett le. Mázlimra egyben maradt a pálcám, bár leesett a földre. Két karommal védem a fejemet az állandó becsapódásoktól, s akárhányszor elég közel kerülök, megpróbálom felkapni a pálcát a padlóról.
Folyamatosan ingázok a padló és a levegő között. A talárom ujja egy hangos reccsenéssel szakad el, elunván hogy behajlított karomon feszüljön. Viszont mostmár tudom, hogyan juthatok le a földre, ha ártalmatlanítottam ezt az alattomos kis dögöt. Hiszen akárhányszor leenged, mindig ezt kiáltja, miközben lefelé int a pálcával: Liberacorpus! Ha pedig ez mégsem jönne be, akkor csak annyit kell mondanom, hogy Finite Incantatem! Ezt Piton proftól hallottam legelőször, a jelentését pedig nem volt nehéz kitalálni, látván a varázsige eredményét.
Meglehetősen zavaró, hogy újra meg újra a kemény járólapokon csattanok, mégis Seyára üvöltök. El kell terelnem a figyelmét, amíg végre megkaparinthatom a pálcámat.
- Mit nem tudok, mi? Mit? Te nem tudsz semmit! Képtelen vagy uralkodni magadon, képtelen vagy elviselni, hogy vannak akik keresztülgázolnak rajtad, csak mert te kisebb vagy náluk. Tristan?! - nézek rá hökkenten.
Nem, akkor sem fogom elismerni, hogy igaza lett volna! Nem is lehetett, mert néhány átokért még nem kell ilyen bosszút állnia. Seya csak egy gyilkos, semmi több. Óvatosan csápolok a pálcám felé, de nem sikerül elérnem.
- Én sem bosszantottalak jobban, mint az átlag, mint ahogyan bárki más megtette, te mégis nekem estél! Gyilkos vagy - kiabálom dühtől eltorzult arccal a képébe. - Egy nyomorult gyilkos, aki bárkit potenciális áldozatnak tekint. Mintha a világ csak azért lenne, hogy neked újabb és újabb áldozatokat szüljön! Tévedsz, Kiba, nagyon tévedsz. Azt hiszed, hogy rajtad kívül senkinek nincsenek gondjai, mindenkinek tökéletes az élete, ezért a saját bajaidat kivetíted másokra! Egy frászfenét puszta kedvtelésből megy az egész. Te utálsz engem kezdettől fogva, és olyan módon érezteted ezt, hogyha neked rossz kedved van valamiért, akkor rajtam vezethesd le.
Végre megkaparintom a magyalpálcát. Ujjaim olyan szorosan simulnak a fára, hogy az már fáj. Szeretnék valami nagyon kegyetlen átkot kiáltani rá, hogy sokáig szenvedjen, hogy fájjon neki is, de nem tudok... ugyanis a petrificus totalus a legdurvább, amit ismerek. Az meg elég gagyi, kevés lenne ahhoz, hogy rájöjjön mit művel az emberekkel maga körül. Hirtelen megértem, miért lettem mardekéros: mindenáron fájdalmat akarok okozni Seyának. Bármiáron. Akarom, hogy fájjon neki, és nem akarok Seyala Kiba egy újabb áldozataként bevonulni a történelembe. Elszántan rántom elő a talárom ujjába rejtett pálcámat, hogy éppen a földön hasalva kiáltsak rá, még mielőtt újra felemelhetne:
- Petrificus totalus!
Hangomat egy piros fénycsóva követi: az átok. Az én pálcámból. Nem érdekelnek a következmények, nem érdekel, hogy meddig kell büntetőmunkára járnom utána, ha Seya itt marad. Mert ha eltaláltam, akkor nem fogom kibírni, hogy csak úgy itthagyjam ezek után. Sajog minden csontom az iménti dobálgatástól, az orrom eltörött, a szám és a szemöldököm felrepedt. Hosszú lista, van miért bosszút állnom. Egy szava sem lehet a kölyöknek, hiszen miért kellett varázslatot kevernie a balhéba?! Vörös képpel hasalok a hideg padlón, miközben egyre csak átkokat harsogok a törpe gyilkosra. Ezt nem fogja megúszni, nem viheti el szárazon. Akármi lesz a következménye a rengeteg rontásnak, remélem sokáig fog szenvedni.
- Capitulatus! Tarantellegra! Petrificus totalus! Locomotor mortis! Petrificus totalus! Rictusempra! Na most mondd, hogy nem kelek fel, te nagyszájú senki. Most mondd, ha merem, ha bírod - sziszegem felé dühösen talprakászálódva.
Izmaim ugrásra készen feszülnek, hátha újra meg akarna átkozni. Akkor talán elugorhatok a rontások útjából, mert olyan bűbájt nem ismerek, amivel megvédhetném magam.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 09. 22. - 11:14:14
[DeLeon]  :P

*Ez volna hát az a pont, ahonnan a nagy bölcsek szerint már nincs visszaút. Seya fejében úgy zsongnak Matt szavai, hogy nem pusztán az értelmük vész oda a pokoli hangzavarban, de ahogy még nyúlós, ragadós tésztaként keverednek a kölyök sarával, egy egész érdekes állagú bűntudatgombócot képeznek a fejében. Ami csak dagad.. egyre hízik, míg végül egészen ki nem tölti a gyerek agyát. Úgy érzi, elevenébe gázoltak, s noha nincs ellene bizonyíték, Matt DeLeon olyan dolgot orrantott meg, amihez az égvilágon semmi köze és amit a saját biztonsága érdekében legjobb volna sürgősen elfelejtenie. Hazudni fog, igen. Most muszáj, hisz a hallgatás beleegyezés volna!*
- Nem, nem vagyok gyilkos.
*Olyan hűvös nyugalommal ejti ki ezeket a szavakat, mintha a rendíthetetlen anyaföld maga támasztaná alá azok igaz valóját. Milyen morbid, hogy épp az a talaj itta magába a gyermekek még testmeleg, pirosló vérét is! Emlékszik, igen, hogy is feledhetné azokat a szörnyű perceket? A hátán még most is égnek mered minden kis piheszerű szőrszál, s tarkóján is lúdbőrözve borzolódnak fel a hószín tincsek. Nem volt szándékos. Egyetlen alkalommal sem ölt puszta kedvtelésből.. Persze amennyiben az aprócska testben megbúvó fenevad portyázásait leszámítjuk. Honnan is tudhatná, összesen hány ember halála szárad már a lelkén? Inkább bele sem gondol - túl nagy megrázkódtatás volna elismerni, hogy igen, ő csak egy nyomorult gyilkos, aki megérdemli, hogy rühes kutyaként odébbrúgják, ha útban van - vagy épp nincs más a közelben, akin keresztül lehetne gázolni.
Nem, nem arról van szó, hogy kicsi. A termetével már réges rég megarátkozott; megszokta, hogy gyöngének és esetlennek bélyegzi a külső szemlélő, s ezt ravaszul ki is használja, ha alkalma adódik rá. Matt ellenben.. nem a külső, hanem a belső dolgaiba kötött bele. Amikről lószrt sem tud! Csak járatja azt az undok pofáját, és úgy osztja a hülyeséget, mint más a kártyát!*
- Kivetítem, heh? Ugyan, miféle gondokat? Az életem tökéletes, DeLeon; a te nyűgöd meg krvára nem érdekel.
*Összeszorul a gyomra, ahogy egy recsegős tévéadáshoz hasonlatosan bevillan előtte a múlt egy képe. A valóban gyermek Aurus, még fekete hajjal, amint iszonyodva rázza a fejét és úgy hátrál, a földön csúszva, mint valami megvadult kisállat! Nem látja, mit néz, de elevenébe hasít a régi érzés, s a szíve is ugyanazt a rémült ritmust kezdi kalapálni, mint a pillanatnyi jelenetben. Neem, nem tartott az egész egy másodpercig sem. Csupán egy érzés, egy hangulat, egy.. szag.. jutott az eszébe.
Megcsóválja a fejét, hogy kirázza a "problémának" nevezett múltbéli szörnyeteget elméjéből, de a másik zöldszegélyes dühtől eltorzult arca újabb kapcsolóként egy másik képet tisztít meg előtte a szürkésfekete zajtól.
A férfi üvölt. A kisfiú könyörög, sír, esedezik, térdre rogyva kérleli, de az a hatalmas, sötét paca mögé bújt förmedvény csak a hangerőt növeli. Éles sípszó hasít dobhártyájába, s az egyre inkább felerősödő, zizegő harsogás egész elborítja. Eszement hangosan döndül az ajtó, s ugyanebben a pillanatban.. gyöngéden.. ocsmányul kéjes mézszagúan puha ujjak szorítanak rá a vállára. Nem kapja hátra a fejét, de tudja, látja, hogy mosolyog. Aztán hátrarántják. Iszonyattól tágra nyílt, acélszürke szemek.
Újra megcsóválja a fejét. Nem akar emlékezni, ráadásul ezek a képek.. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy valami nagyon nem százas a kölyöknél - vagy a látásáva van valami, hisz állandóan hunyorog, vagy csak lazán bekattant egy régi kar és beindította az önmegsemmisítési folyamatot. Ott áll a földön heverő Matt fölé magasodva, félig felemelt pálcás, görcsösen remegő kézzel, és egyszerűen képtelen rászánni magát, hogy újra átkozzon. Még tagadni is..
Gondolatai közül egy hirtelen mozdulat ragadja ki, melyet bár csupán elmosott foltok zizegéseként érzékel, mégsem kerüli el a figyelmét. Nem gondolkozik, ahhoz túl tompa még, helyette csuklóból maga felé fordítja pálcáját és alig hallhatóan mordulja maga elé a szót:*
- Protego.
*A pajzsbűbáj mondhatni az utolsó pillanatban materializálódik a kisfiú teste előtt, s a róla visszapattanó átkok gellert kapva süvítenek el Matt feje fölött, mellette, esetleg súrolva a testét. Seyalának édesmindegy. Maga a tény, hogy ismét a sóbálvány rontással akarták padlóra küldeni, mérhetetlenül elszomorítja.*
- Tristian is ezzel kezdte.
*Jegyzi meg halk-morózusan, miközben keserű, ám őszintén nyílt tekintetét a másik fiú szemeibe fúrja. A feje enyhén lesunyva.*
- Gőzöm sincs, honnan szeditek, hogy gyilkoltam vagy hogy nem vagyok normális, de ezek a vádak már messze túlmennek az iskolai csesztetésen. Vagy szerinted nem? Olyan dolgokba lovalljátok magatokat, amikről fogalmatok sincs, és igen, sértőek rám nézve.
*Tart egy kis szünetet, hisz elsősorban Matten múlik, akarja-e folytatni a magyarázkodást; akarja-e tisztázni magát egy ilyen ember előtt, vagy nemes egyszerűséggel leszrja, mit gondolnak róla.*
- Amúgy jah, utállak, de ez kölcsönös. ~Nem én kezdtem.~


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 09. 24. - 14:50:28
~ haver ~

Ijedten, nagy szemekkel bámulok a kölyök elszánt képére, amivel kijelenti, hogy márpedig ő nem gyilkos. Megerősödik bennem a gyanú: igenis gyilkos, csak tagadja. Dühből vetettem oda ezt a szót, a feltételezésemet, és mégis... úgy nézem telibe találtam vele. Nem direkt tettem, kimondani sem akartam, de teljesen elvesztettem az önuralmam a szemétsége miatt. Szinte várom, hogy olyan átkokat szedjen elő, amit én még nem ismerek, de nem teszi. Úgy áll velem szemben, mint akibe villám csapott. Vagy mint aki mozizik, emlékképek pörögnek a szeme előtt. Mintha egy teljesen másik világban lenne.
- Persze, tökéletes... - motyogom, azonban Kiba nem felel rá.
Tovább bámul maga elé, az általam ismeretlen képek peregnek újra előtte. Vagy talán ez már másik vetítés? Milyen élete lehet, ha egyetlen szóval ilyen hatást ér el nála az ember? Már-már mellé lépek, hogy megvigasztaljam, hogy felrezzentsem a töprengésből, de észbeidézem az átkokat, amiket felé küldtem. És ha eltalálja valamelyik? Nem érdekel! Magára vessen, ő balhézott! - gondolom dacosan.
Ő ezek szerint ismer olyan varázslatot, amivel megvédheti magát. Nem értem tisztán, mit kiált, de az utolsó pillanatban valami burokszerűség alakul ki körülötte, amiről visszapattan az összes átkom. Némileg döbbenten igyekszem minél kisebbre összehúzni magam, nehogy eltaláljon bármelyik is. Az utolsó pillanatban gördülök odébb a padlón egy piros csóva elől... talán az lehetett a Petrificus totalus, még lánykorában.
Nem értem az egész helyzetet: hogy Tristan is ezzel kezdte, meg hogy most mi a franc volt ez az elbámészkodás az előbb. Totálisan megzizzent volna a kissrác? Mert egy ártatlan ember SOHA nem tiltakozik ennyire az ellen, hogy gyilkos lenne. Teljesen összezavarodva meredek a képébe.
- Héhé, mi ez a többesszám, haver? Mi az, hogy honnan szeditek? Ha nem tűnt volna fel, akkor tájékoztatlak, hogy meglehetősen egyedül állok veled szemben, összvissz ketten vagyunk ezen a rohadt hídon.
Olyan gyűlölettel nyögi ki, hogy utál... akaratlanul dolgoznak az izmaim, képtelen vagyok visszafogni magam, szinte reflexből mozdulok. Egy félköríves rúgással behorpasztom a mellkasát - ma már sokadjára talán, majd továbbfordulván, derékmagasságban kaszálok a másik lábammal. Talán eltalálom, talán nem, mélyen nem hat meg. Mindezek ellenére nyugodtan, könnyed csevegő hangnemben folytatom a megkezdett beszélgetést. Eleinte kissé gúnyosan, mégis egyre őszintébb hangon nyilvánulok meg a kölyök előtt.
- Ahha. Tökéletes az életed. Ezek szerint az enyémben szúrtak el valamit az őseim, hogy ilyen lettem. Tehát nem számít a nagyobb balhéktól mentes gyerekkor, sem az, hogy néha foglalkoztak velem. Akkor mi számít? Mondd meg, hogy mi az ami számít, ha ez nem! Ne mindig csak lázadj, haver, néha fogadd el, amit kapsz, és néha te is adhatsz... akár tanácsot, akár érzelmeket. Miért szégyelled, hogy vannak olyanok, akik erősebbek vagy jobbak nálad valamiben? Kamikáze módra rohansz bele a balhékba sorban, nem törődvén a következményekkel, az előzményekkel, képtelen vagy vigyázni magadra. És nem, nem kölcsönös az utálat. Én nem gyűlöllek, csak nem tudom elviselni, ha valaki folyvást acsarkodik. Kell az én létezésemhez is némi feszültség, de ez már sok nekem.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 09. 29. - 12:28:06
[DeLeon]

*Érdekes.. hogy ő sem érti. Pedig meg mert volna esküdni rá, hogy ha valaki, hát Matt bőszen bólogat majd egy ilyen kijelentésre. De nem. Helyette felhúzta magát és ismét támadásba lendült, mint valami harci kopó, aki csak akkor hagy fel az ellenfele marcangolásával, mikor elveszti az eszméletét. A kölyök ereiben viszont nem az emberek keze által nevelt ebek, hanem zabolátlan farkasok vére csörgedezik - azóta a baljós éjszaka óta, mikor brutális erejű állkapcsok zúzták szét a térdét. A sebhely alatt még most is fájón nyikordulnak a gyerek csontjai, ha eszébe jut az a hideg, mely órákon át markolászta a testét - az ujjai alatt érzi a vén fa lassacskán leváló, kesernyés szagú kérgének durva felületét, és a körmei alatt. A lábszárát és bokáját testmeleg, ragacsossá hűlő nedv mocskolja. A vér.. igen, a vér szagát érzi mindenütt. Akárcsak most.
Egyáltalán nem számít további támadásra, hisz ő sem ugrott, csupán védekezett. Beszélni akart, tisztázni a helyzetet, s egyúttal saját magát is, de DeLeon képtelen volt emberi lényként tekinteni rá. Seya mellkasa valósággal belenyekken az újabb rúgásba, s a kisfiú holmi bábuként csuklik össze. Ott térdel, félkézzel a mellkasára tapadt pólót markolászva, és nem kap levegőt. M e g f u l l a d. A szemei egész nagyra nyílnak, de hiába nyitja a száját, csak nem akar.. több.. levegő.. levegh..! Kápráznak a szemei és már meg sem lepődik, mikor egy újabb rúgás következtében a kemény kövezetre bukik a feje. Elfáradt. Kimerült. Fázik, és szorít a tüdeje, a szíve, a..! A szégyen forró könnyei gyűlnek a szemébe, s ha eddig nem lett volna elég a megaláztatásból, hát most rákvörösre csípik a kátrány pillák tövét.
Már nem akar magyarázkodni, csak..
.. hagyják már végre békén!*
- Takha.. rdj.. ngh-hh!
*Hörgi még mindig fulladón, s ahogy a tüdejéből kipréselt maradék kis levegő után egy kis nyeletnyi friss oxigénhez jut, szinte boldogan nyújtja ki a nyakát, hogy könnyebbé tegye a kínkeserves szuszogást. Mindene zsibbad és ezúttal valóban úgy érzi, képtelen lenne felállni. A hideg kövek kellemesen enyhítik a kis testet körülszövő fájdalmat, de a fiú szívét képtelenek megcirógatni.*
- Elég volt.
*Lassan normalizálódik a légzése, aminek mérhetetlenül örül, hisz ez azt jelenti, hogy eszméleténél maradhat, s nem kell majd néhány óra múlva a Gyengélkedőn ébrednie azzal a tudattal, hogy valaki puszta szánalomból felcipelte oda.
Megkísérel legalább felülni, de remegő izmai megtagadják az engedelmességet - egy centi nem sok, annyira sem képes eltávolodni a padlótól. Cöhh.. A harag és félelem legcsekélyebb jele nélkül tekint fel Matt nardágszárára, s mintha még halványan el is mosolyodna. Ez a bomlott elmék vigyora volna?..*
- Mi az? Nézegetni akarsz még, hm?.. Jól van. Felőlem, .. Érezd magad megtisztelve.
*Szívesen átfordulna legalább a hátára, hogy a másik arcába nézhessen, de egy alig látható megremegésnél többre változatlanul nem futja erejéből. Így tehát marad a zöldszegélyes srác cipőinek és nadrágszárának a bámulása - ez is több a semminél. Legalább nem kaptak a szemébe és vesztette el a látását.
Ha továbbra sem hagynák faképnél, hát halkan szólásra nyitja a száját, s még mindig halotthoz méltó mozdulatlanul heverve mordulja az orra alá:*
- "Győzni bárki tud." Nem nehéz. Veszíteni és aztán újra nekifutni.. az már keményebb. Ha tudnád, hányszor feküdtem már ugyanígy, most röhögnél! De fel fogok kelni. Talán egy félóra múlva, de felkelek. És ne aggódj, nem megyek fel a Gyengélkedőre.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 10. 01. - 18:22:14
~ haver ~

"Elég volt." Talán ez a két szó józanít ki a levegő után kapkodó vézna kölyök mellett állva. Nem mozdulok a kapkodva lélegző fiú mellett, miközben fontolgatom, hogy eltűnjek-e onnan. Végül mégis maradok, valami visszatart. Törökülésbe helyezkedek a ziháló kölyök mellett, háromszor-négyszer mélyebbre szívom a tiszta oxigént, mint szoktam, s ezalatt lassan lehiggadok. Eltűnik a vörös köd az agyamról, tudván, hogy győztem, mostmár kijózanodhatok. Alig félperc után alábbhagy az én lihegésem is, nem pulzál olyan őrült ritmusban az ér a bal karomon. Képes vagyok rámosolyogni Seyára, és én, aki az előbb gyilkosnak neveztem őt, ÉN állok neki segíteni rajta. Teljesen hülye vagyok! Mégis csak ennyit mondok neki:
- Várj! - aztán lehunyom a szemem.
Koncentrálok, nem szólok egyetlen szót sem az epés szövegre. Régóta megvan bennem a képesség, hogy gyógyítani tudok, de eddig csak magamon próbálgattam. Ez volt az első jel, ez utalt először arra, hogy én másféle vagyok, mint a körülöttem flangáló rengeteg mugli. Akkor még nem tudtam varázsló voltomról, mikor eleinte használtam ezt a tehetségemet, az csak később derült ki. Seya mellkasát fixírozom, remélvén, hogy sikerül enyhítenem a fájdalmát. A biztonság kedvéért a pálcámat is rászegezem, hogy biztosan sikerüljön. Végül majd' egy percnyi némaság után felnézek, és elrakom a pálcámat a talárom belső zsebébe.
- Sejtem hányszor feküdtél a földön. Én is így kezdtem, sőt mindenki így kezdi vagy kezdte egyszer valamikor. Csakhogy én azóta karatézok, ezért aztán kissé ritkábban kerülök a földre. Félig-meddig fegyvert faragtak a testemből, na és?! Nem a győzelem a fontos, hanem az élet; az mindennél jobban fontos nekem. És tévedsz, nem mindenki tud győzni. Van, aki úgy nyer, mintha vesztene, lehajtott fővel, szégyenkezve kullog el, hogy már megint megvert valakit, aki nála gyengébb - totál mindegy miben győzött. Akad olyan, aki harsányan ünnepel, kikabálja győzelmét megszégyenítvén a másikat, mint ahogy te most elvártad volna tőlem, és van, aki  nem ezt teszi. Ez a harmadik féle ember csak csatázik, de nála nincs tét, nincs következmény. Ha mégis van tét, az csak és kizárólag az élete vagy a családja lehet, mert semmi mást nem félt.
Megrázom a fejem, azután letörlöm a véremet a szemem elől. Csak ekkor fogom fel igazán, hogy én is vérzek, s akár magamat is meggyógyíthatnám, ahogy régebben is megtettem. A sebre összpontosítok, a felszakadt szemöldökömre, és hamarosan érzem a megszokottat: mintha forró kardpengét húznának végig rajta. Összezárul a seb, és ahogy letörlöm a vért róla, már csak egy sebhely a sok közül, ami egyszer majd eltűnik, végleg elhalványul. A számat is helyrehozom, azonban törött orrommal nem tudok mit kezdeni, csak a vérzést tudom megszüntetni.
- Nem is kell felmenned a Gyengélkedőre, azt hiszem, de ha szükség lett volna rá, magam vittelek volna fel. Mert én nem szaladok el a verekedés elől, de ha bajt okozok, annak a következményeitől sem menekülök. Vállalom. Bár kicsi az esélye, hogy ezt elhidd, haver.
Ezzel könnyedén felkelek mellőle, levadászom a szél hátán ellebbenni készülő kalapomat és a fejemre igazítom, azután visszaülök a fiú mellé. Talán mostmár fel tud kelni, ha akar, talán sikerült segítenem neki egy pöttyet.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 10. 02. - 13:50:14
[DeLeon]

*Ez meg mégis mi a redves francot művel?.. Nem volt elég, hogy péppé verte, de még elő is adja a könyörületes nagymester szerepét?! Ha fel tudna kelni, ezért olyan szívesen bemosna egyet a mardekáros fiúnak, hogy ha eddig ne lett volna eltörve az orra, hát most egyenesen az agyáig tolná az apróra zúzott szilánkokat! Mérhetetlenül bosszantja, hogy nem hagyják itt ebek harmincadjára, ahogy az elvárható volna egy ilyen Matt DeLeontól, sőt, a szöszke barma még gúnyolódik is rajta és a mellkasának szegezett pálcával kotlik a helyén!*
- Azt mondtam.. hogy elég volt!
*Dörren rá ellenszenvesen a koncentrálóra, miközben minden ízében remegve sikerül elérnie, hogy feje egy aprócska centiméternyit elemelkedjen a hűvös kőpárnáról. Mivel fogalma sincs, mi a frászt művelnek vele, nem kis erőfeszítések árán, de egy leheletnyit távolabb húzódik a másiktól - vagy csak ő hiszi így és valójában mozdulatlan marad? Miért átkozza még mindig?! A vér sós, fémes ízét érzi szétbomlani a nyelvén, ez a semmi máshoz nem fogható szag burjánzik el az orrában, s egész az agyáig kúszik. Mindene.. de tényleg, mindene fáj! Még olyan pontok is, amikről eddig jóformán elképzelni sem tudta, hogy képesek így sajogni. Hát miért nem elégszenek meg ennyivel?!*
- Neh..!
*Zsigerből jövő, dühös hörgéssel feszül meg ismét, s csak akkor oldanak ki testéből az ösztönösen görcsbe rándult izmok nevetséges csomói, mikor az a nyomorult pálca végre kikerül a képből. A kisfiú egész teste elernyed, s hamarosan feje is visszahanyatlik a földre. Most veszi csak észre, hogy normálisan kap levegőt és.. bármilyen furcsán hangzik is, kevésbé nyom a tüdeje és.. a szíve sem szorít már annyira. Egek..! Kap levegőt, de úgy rendesen! Még mindig hitetlenkedve lélegzik egyre mélyebbeket, valósággal belerészegülve az eufórikus örömbe, melyet mint valami ocsmány manó, egyes-egyedül Matt alakja árnyékol be.
Seya hirtelenjében elszégyelli magát, amiért - ugyan csak a pillanat töredékéig is, de - hagyta kiülni arcára azt a vegytiszta rettegést, melyet legszívesebben örökre elfelejtene. Mattel ráadásul hálótársak! Ezzel együtt lövése sincs róla, mennyire mély a fiú álma és mennyit hall a hóhajú kölyök könyörgő nyüszögéséből, esetleg fájdalmasan elfúló, rekedt kiáltásaiból. Nagyon reméli, hogy semmit - a végén még képes volna azt gondolni, hogy emiatt a ronda vereség miatt küzd álmatlansággal és tőle meg a híres karatetudásától fosik.*
- Úgy beszélsz, mintha számomra nem az lenne a legfontosabb.
*Szuszogja mogorván, miközben egy röpke pillanat erejéig lehunyja könnymarta szemeit, s megkísérli odébbvonni lassacskán elmacskásodó vállát. A fenébe, hogy még mindig nem tud felkelni..! Pihennie kéne, de ezt elég nehéz úgy kivitelezni, hogy DeLeon mindeközben megállás nélkül darálja itt neki a nagy világmegváltó eszméit. Hogy oda ne rohanjon!*
- Az meg sem fordulna a fejedben, hogy nem akarnám, hogy felvigyél, heh?
*Mar vissza hálátlan kutya módjára, akinek a büszkesége fontosabb, mint a testi épsége. Az acélszürke szemekben a gyerekes dac mellett beletörődő keserűség fénylik, s ettől a ponttól kezdve az állandóan rekedt hang is normálisabb, mondhatni kultúráltabb hangnemet üt meg. Persze csak miután kénytelen-kelletlen konstatálja, hogy Mattnek egyelőre esze ágában sincs odébbállni; csupán a kalapjáért nyúlt.*
- Tristian még csak egy elsős tacskó, igaz, de nem kell félteni.. A tóparton olyan lazán küldte rám azt a sóbálvány rontást, hogy jóformán pislogni sem hagyott időt. Próbababának nézett.. Aztán a lefegyverző átok fellökte és ő elég szerencsétlenül esett; méghozzá kövekre. Igen, elborult az agyam és elégtételt akartam venni, de nem én kezdtem; és az eset után azonnal felmentem a Gyengélkedőre, hogy leküldjek érte valakit, mivel nem akartam kockáztatni azzal, hogy megmozdítom és ezzel talán egy életre bénává teszem. Ennyi történt. Már megkaptam a büntetésem.
*Igazából maga sem tudja, miért mondta el ezt az egészet. Vélhetőleg azért, hogy ne kelljen néma csöndben feküdnie a földön, míg Matt légből kapott bölcseleteit hallgatja - nem, ő nem akarta tisztázni magát egy ilyen ember előtt. De ha már így alakult, a pletyka legalább az eredeti formájában terjed tovább, nem pedig a vérengző másodéves hátborzongató tetteiről szőtt rémmeseként.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 10. 05. - 14:10:17
~ haver :D ~

Nem érdekel a kiáltása, tudom, hogy sikerülni fog. Muszáj sikerülnie, hiszen mindig ment! Látom, hogy menekülne, de képtelen mozogni... de hát én nem vertem meg ennyire, hogy a fenébe lehet akkor mégis ennyire lebénulva?! Rettegő arc, újabb fájdalomkiáltás, aztán csak dühöt látok rajta. Mi lesz velem éjszakánként? Seya majd a nyakamba veti magát, hogy álmomban széttépjen, mert akkor idő míg felébredek, és kevésbé tudok ellenállni?! Végigsimítok a hegen a szemem fölött, és konokul nem nézek Kiba szemébe. Nem akarom látni benne a feneketlen gyűlöletet és dühöt, elegem van a kölyök hülyeségéből. És az indulataiból is.
- Te meg úgy teszel, mintha számodra nem az lenne a legfontosabb - felelem neki. - Mindig kötekszel velem, pedig pontosan tudod, hogy erősebb vagyok. De nem csak velem szórakozol így, hanem majdnem mindenkivel, aki nagyobb darab nálad a suliban. Az iskolán kívül nem tudod, mert ott soha nem láttalak még.
Majdnem hozzáteszem, hogy "hála égnek", azonban még időben elharapom a mondat végét, nehogy megsértsem az önérzetét. Mégis gúnyosan nézek le rá, mert az arcizmaimat már nem tudom megfékezni.
- De, kééépzeld, megfordult a fejemben, hogy tiltakoznál. Csakhogy ezen esetben kiütöttelek volna, mielőtt felcipellek. Ez meg neked nem jutott eszedbe, igaz?! - hörrenek a kölyökre.
Hát úgy tűnik, itt nem érvényes a jó tettért cserébe jót várj elmélet, igaz: Kiba nem éppen aranyhal. Mert egy aranyhalnak nincs ekkora pofája, és nem aljas típusú. Nem, nem várok hálálkodást azért, mert segítettem rajta, hiszen láthatóan könnyebben veszi a levegőt, csak... csak azt szerettem volna, ha egy kicsit normálisan beszélne velem, ha nem kötekedne örökké. Azt hittem, hogy ez a viselkedés nála csak egy felszínes, felületes borító, de ezek szerint tévedtem. Legfeljebb a nemlétező ereje az, amire rájátszik, de a gonoszságra úgy tűnik, szemernyit sem.
Meglep ahogy Tristianról beszél, és hirtelen elszégyellem magam egy kissé.
- Ne haragudj, nem tudtam - motyogom, de még mindig nem nézek a szemébe.
Közben óvatosan felültetem Kibát, és hátát a mellvédnek támasztom. Így biztosan könnyebb lesz neki, hogy nem kell folyamatosan felfelé bámulnia rám, mert az úgy eléggé megalázó lehet számára. Lövésem sincs, mi ez a hirtelen jóindulat, ami szinte sugárzik belőlem, soha nem szoktam ilyen lenni. Pláne nem Seyával. Letelepszek a kölyökkel szemben, a híd másik oldalán. Mostmár nem fogom elhinni a kitalált meséket Kibáról, az biztos, de az ő sztoriját sem fogom terjeszteni.
Hihetetlen! Én szégyellem magam, mert ez a gyerek elmondott nekem egy történetet, ami talán nem is igaz! Nem szabad elfelejtenem, ahogy az előbb nekem esett, hiszen még a képébe is kiáltottam, hogy gyilkos. Lehet, hogy az, de akkor az egy másik történet lesz. Engem nem ölt meg. Jah, éppen csak az életemre tört alig tíz perce! Ezzel így semmire sem megyek, itt vitatkozhatok magammal akár az évezred végéig is, akkor sem haladok előre egy centit sem. Lehunyom a szemem, aztán felnézek Seyára és igen, képes vagyok elmosolyodni. Szinte fájnak az arcizmaim a mosolytól, és ha nehézkesen is, azért tartom a jókedv látszatát, ahogy Seya szemébe nézek végre. Vigyorogva közlöm vele:
- Hiába keresel jogcímeket, kibúvókat, nem változtat a lényegen: kevés híján kinyírtad a srácot. Nem kell megyarázkodnod, mert az ilyesféle erőfitogtatást és a gyilkolást mindig elítéltem, ahogyan ezután sem fogom a végrehajtandó feladatok között számontartani. Én nem hagytalak itt téged, megpróbáltam tenni érted valamit. Ha már kövekre esett, legalább nem kellett volna még belerúgnod utána.
Mire a szöveg végére érek, leolvad a vonásaimról a mosoly, csak komorságot és visszafojtott dühöt talál rajta a szemlélő. Nem értem, miért kellett pont ezt mondanom neki, de valahogy szeretném megértetni vele, hogy a kamikáze életfilizófiával nem megy semmire, csak magának árt.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 11. 01. - 17:55:03
[DeLeon]

*Na ez már azért mindennek a teteje. Eddig tűrte, hogy Matt, ez a DeLeon sarj, akinek ugyan fikarcnyit sem érdeklik a viselt dolgai, kiokítsa és holmi leprát terjesztő ocsmányságnak billogozza, de azt már képtelen elviselni, hogy a fiú alaptalan vádakkal illesse és a háttérismeretek teljes hiányában ossza azokat a nagy bölcseleteket! Mintha legalábbis kételkedne háztársa ép eszében, esetleg szellemi képességeit kérdőjelezné meg.
Folyton csak.. hajtogatja, hogy ő, Seya a hibás, holott fogalma sincs, mi zajlik a gondosan összehúzott paravánok mögött. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola növendékei közt mindig is akadtak balhés alakok, akik olyan hírnévre tettek szert, hogy az egész intézményben ismert volt a nevük - ám Seya koránt sem tartozott az efféle vandálok közé. S o h a. Ő remekül megvolt a maga kis magányában, s igyekezett minél kevesebb bonyodalmat keverni maga körül. Az persze más lapra tartozik, hogy korához mérten túlságosan is komoly, büszke kisfiúként nehezen nyelte le a neki címzett sértéseket; de a Matt pofájából fröcsögő rágalmakhoz képest az ősz sörényre, esetleg az idegesen vonagló sebhelyre tett megjegyzések harmatgyengének bizonyultak.
Ez a.. DeLeon korcs az elevenébe taposott és olyan biztos kézzel bontotta ki a régi és friss sebekben maradt varratokat, mintha egyenesen a kölyök lelkébe látna! Talán éppen ezzel magyarázható a kicsi szívben fellobbanó gyűlölet. Mert eddig nem utálta ennyire, nem, dehogy. Ellenszenves volt számára a másik viselkedése és ez a dölyfös, "Majd én megmondom a frankót, mert bölcs karatés vagyok, akiben szabadon áramlik a hülyeség." stílusa is szabályosan az agyát kaparta már néhány perce. De.. most kezdte csak igazán gyűlölni.
"De, kééépzeld, megfordult a fejemben, hogy tiltakoznál." Ó, vagy úgy! Hát ennyit az emberi méltóságról és a minimális tiszteletről, amit a hóhajú rohadék bezzeg a legaljasabb bűnözőnek is megadna. Nem tartott attól, hogy komolyabb baja esik vagy belehal a verekedésbe; de a Büszkesége sajog. Ha már egyszer a földre küldték, miért nem elégszenek meg ennyivel?.. Mert DeLeon mohó. A fizikai győzelem mellett az eszmeit is a magáénak akarja tudni. Milyen kár.. - fut át a sötét pillantású mardekáros agyán a gondolat - .. hogy ezt már cseszheti! Visszataszító.
"Ne haragudj, nem tudtam." Na ez az, hát erről van szó! A nagy szrt tudsz, mást semmit! Mégis mit képzelsz magadról, heh?! A sötét hülyeségeid nélkül is bőven elég bajom van; de talán még ha lenne valami értelme annak, amit pofázol, akkor odafigyelnék rá! Megfogadnám. Komolyan. De ezt..? Hova rakjam??
A következő pillanatban a gyerek arca hihetetlenül megváltozik, s olyan eszelős utálattal mered a felé nyúló kezek felé, mint aki valóban fel akarja koncolni az életét féltő másikat.*
- NE ÉRJ HOZZÁM!
*Üvölti rekedten, de amint a fátyolos hártyát átszaggatja hangja, dörgő viharként morajlik fel hangja csontos mellkasából. A szemeiben vad ellenkezés, s bár a mellvéd nem engedi tovább hátrálni, ő csak megpróbálja. Mintha nem is lenne tudatának abban, merre jár, hol hever - mintha hinné, hogy van tovább. Nem, nem hagyja, hogy hozzáérjenek, ám ha mégis sikerül megérinteni a vállait, hát minden erejét összeszedve megemeli a kezeit és Matt arcába kap, miközben könyökével és szabad kezével félrecsapja a másik ujjait.*
- Azt mondtam, hogy NE!
*Minden ízében remegve odébb kúszik, hogy lehetőleg kiérjen a fiú karjainak hatósugarából, s csak akkor ereszti vissza arcát a padlóra. Szüksége van még két-három percre, hogy egy újabb mély lélegzetet követően, minden izmát megfeszítve ülésbe küzdhesse magát. Valóban küzd. Hiába nem sajog már a mellkasa, ólomsúlyúak a tagjai és ő borzasztó fáradt.
Seya tekintete undort és rettegést tükröz, arcizmai pedig fájdalmas fintorba rándultak a pillanat azon töredékéig, míg testéhez értek Matt ujjai. Most csak úgy szikráznak a szemei, s egy újabb görcsös összerándulást követően lassacskán talpra is szenvedi magát.*
- Nem érdekel.
*Pofátlanul félbeszakítja a másik halandzsáját, amint tudatosul benne, hogy annak ismét az ő erőfitogtatása és gyilkosságai képezik témáját. Ezt hallgassa végig?.. Majd a nagy francokat!*
- Nem tudsz rólam lószrt sem. És ez így is marad. ~Mintha süketnek pofáznék, esküszöm.. Felfogtál egyáltalán bármit abból, amit mondtam, vagy végig a saját csodálatoddal voltál elfoglalva, te.. felfuvalkodott hólyag?~ Mentem tanulni.
*Azzal kicsit bajosan hajlongva nekiáll összeszedni a szétszórt cuccait, s lüktető orra unszolására úgy dönt, mégis csak meglátogatja valamelyik komolyabb varázstudót. Nem néz többet Mattre, nem áll le magyarázni, hogy "Márpedig az nem is úgy volt, hanem..". Egyszerűen faképnél hagyja, s hátra sem nézve folytatja megkezdett útját a Mardekár klubhelyisége felé.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Matthew DeLeon - 2008. 11. 05. - 13:27:46
~ Seya ;D ~

Üvelteni kezd, ahogy felültetem, s rögtön kap egy jócska pofont visszakézből. Elvégre tudtommal az a legjobb kezelés hisztéria ellen. Elhúzom a szám a rekedtes hörgésre emlékeztető kiáltás hallatán, azután rámorranak.
- Maradj nyugton!
Mégis elengedem alig valamivel a korlát előtt, mikor az arcom felé kap. Olyan közelről látom a körmeit, hogy szinte életlen a kép. Hálátlan egy dög, a fene megehetné.
Már tudom, hogy később nem fog nekem esni csak azért, mert most én kerültem ki győztesen az ökölzsúrból. De más okot találni fog, ezret is, mert kellőképpen dühös rám. A fene megehetné - ismétlem meg magamban.
Újra elered az orrom vére, beletörlöm a talárom ujjába. Laza, hanyag tartással dőlök neki a korlátnak, hagyom, hogy Seya egyedül küzdje talpra magát velem szemben. Látom a kölyök ingatag hajlongását, mégsem segítek neki, az csak olaj lenne a tűzre. Szinte tehetetlenül állok vele szemben és meglehetősen erős a késztetés bennem, hogy felrúgjam a nagyképű szövegéért, a látszólag hatalmas - valójában a minimálisnál is kisebb - önuralmáért. Tudom, mennyire fáj mindene, én is voltam már ilyen állapotban.
Félbeszakít.
Legyintve forítok neki hátat, bár sejtem, hogy ez cseppet sem biztonságos mozzanat. Még várom, hogy nekem essen, egyre csak várok. Egy ütésre vagy rúgásra. Helyette halk, már-már macskaszerű lépteket hallok. Távolodik. Halkan kezdek el szövegelni, de továbbra sem fordulok felé. Talán megáll, talán meghallja, amit mondok neki.
- Igazad van, semmit nem tudok rólad. Csakhogy te is kábé ugyanennyit tudsz rólam. Csak annyit látsz belőlem, hogy gyűlölsz, mert ebben jobb vagyok nálad - célzok az iménti verekedésre. - Semmit nem tudsz, de ha most elfutsz, máskor is el fogsz. És így nem fog változni a helyzet. Gyáva vagy, hogy menekülsz. Mindig el fogsz rohanni minden elől, mert te egy ilyen pitiáner, önző, beképzelt alak vagy, haver.
Nem kiáltok utána, ha meghallotta, megérti majd. Egyszer, száz év múlva, ha már felnőtt, biztosan rájön a szövegelésem értelmére. Addig viszont masszívan hülyének fog nézni, és keresni fogja az alkalmat az összetűzésre. Meglehet legközelebb ő győz, én bicegek el így, ahogy most Kiba; mert abban biztos vagyok hogy hamarosan lesz legközelebb.
Vérző orromat törölgetve, ruganyos léptekkel indulok el a híd ellenkező vége felé a könyvtárba. Eddig sem volt sok kedvem könyveket bújni, most meg aztán pláne nincs. A könyvtáras öreglány meg biztosan kihajít majd, ha véletlenül össze találom vérezni a drága könyveit.
Hülye Kiba. Hülye McGalagony. Hülye büntetőfeladat.
Elérek a híd végébe, belépek az ajtón. Üres a folyosó, csend van. Leülök a hideg kőre, fejemet a falnak támasztva bámulok magam elé, míg szakadtas taláromra ömlik a vérem. Nem látszik a színe a fekete talárom, csak érzem, hogy ragacsos lesz tőle lassan a talár, azután a pólóm. Nem érdekel, erre a hétre elegem van a balhékból.
- Tergeo! - motyogom a mellkasomra szegezett pálcával a kezemben.
Hát a talárnak használt, a pólónak már nem.
Még mindig várom, hogy Seya visszajöjjön az iménti szövegem miatt, de csend van. Egyelőre. Mi lesz, kölyök?! Nem érek rá egész nap!


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seyala Foley - 2008. 11. 05. - 16:45:38
[DeLeon - záró]  8)

* Höh. Sokmindent látott már az évek során, de még soha, senki nem merészelte ilyen arcátlanul képen legyinteni, ahogy a hisztériás nőstényeket szokás - kivéve egy személyt, de ő most hála az égnek igen csak távol van innen. Csupán egy percig tart a néma, döbbent csend, míg a kőpadlón motozó hangyák lépteit is hallani, aztán ezt a vihar előtti nyugalmat a kölyök tüdejéből felszakadó, szaggatottan kifújt levegő susogása töri meg.*
- Ha még egyszer hozzám merészelsz érni, te rohadék, én esküszöm, hogy kibelezlek..
*A vészjósló halk duruzsolás hangereje majdhogynem a holtak némaságát idézi, de a kisfiú tesz róla, hogy Matt minden egyes szót a lehető legpontosabban értsen - kegyetlen műgonddal artikulál, s néhány másodpercet arra is hagy, hogy a töketlen agresszor felfoghassa a szavak értelmét, s neadjisten képes legyen értelmes információvá gyúrni őket abban a konok koponyájában.
Jól van. Haladnak. Legalább tudja, hányadán állnak, bár eddig is nyilvánvaló volt a számára, mennyire ellenszenvesnek találja őt a másik. Ezt voltaképp már azon a bizonyos átváltoztatástan órán is leszűrhette magának, mikor a szőke don juan megkísérelte bealázni a társai előtt. Ráadásul épp Sattal! Fogalma sincs, mit képzelt magáról, de már akkor nyilvánvalóvá tette utálatát, habár azelőtt - hiába hálótársak, hiába vannak közös óráik - jóformán egy büdös szó nem sok, annyit sem kommunikáltak a másikkal! Már csak azon okból kifolyólag is, hogy Seya az esetek zömében az első padokban jegyzetel, s teljes figyelmét a tananyagnak és az oktatónak szenteli; a hálóban pedig csak épp annyit tartózkodik, amennyit az ember alvásnak szentel. Máskülönben magányos farkasként rója a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola folyosóit, és hol a könyvtár meghitt nyugalom szagú rejtekében, hol az elhagyatottabb folyosószakaszokon, vagy aktuálisan üres tantermekben múlatja az idejét - gyakorlással és persze tanulással.
Pontosan a fentebb vázoltak miatt képtelen értelmezni a DeLeon srác légbőlkapott rágalmait, miszerint vérengző vadállatként bárkibe és bármibe beleköt, ami csak él és mozog! Ezt a pofont meg.. noha nem viszonozza.. egy életre megjegyzi magának. Matt kezdhet félni, elvégre az eddig kifogástalan hálótársnak bizonyuló kölyök ettől kezdve kiszámíthatatlan ellenséggé válik, s nem kell aggódni, meg is fogja találni a megfelelő pontot, ahol épp akkorát rúghat a fiúba, mint amennyire az megalázta őt itt, a hídon. Fájdalmat fog okozni, hisz mit csinál egy lelkisérült, jóformán mindentől rettegő, erőszakban nevelkedett srác, ha elevenébe tapintanak? Kivetít. Megtorol.

Sokmindent megbocsát, bár felejteni sosem felejt. Nem fordul vissza. Tökéletesen hallja, hogy Matt ismét rázendített azokra a híres bölcseleteire, de pofázzon csak magának; nyugtassa meg a lelkiismeretét, elvégre Seya helyette aligha képes erre. Cirógassa, kenegesse hájjal azt a redves máját, beszélje be magának, hogy mennyire bölcs, hogy mennyire tisztában van a kisfiú helyzetével!.. Pedig ha tudná..! Ha tisztában lenne vele, mekkora önuralomra van szüksége ahhoz, hogy ne forduljon rögvest sarkon, s taszítsa a mélybe, vagy küldjön rá egy átkot, de még.. még ahhoz is, hogy egyáltalán némán kibírja. Önuralom..! A Matthez hasonló pojácáknak minden bizonnyal nagy önuralmuk van - azért akarják, hogy feszt az övék legyen az utolsó szó. Azért képtelenek elviselni, ha a másik félnek van igaza.
Távoztában keserű könnyek tolulnak a szemei elé, s egy pillanatra elhomályosítják a látását; megtorpanásra késztetik. Hát igen.. szerzett egy újabb ellenséget, bár DeLeont eddig sem sorolta épp a semleges kategóriába. Egek! Annyira bosszantja, hogy nem vághatja a képébe, mennyire téved vele kapcsolatban, hogy mennyire félreérti a reakcióit és különben is..! De nem teheti, hisz ahogy Mattet ismeri, úgysem értené meg a dolgot, s nem érne el mást az őszinteséggel, csupán egy újabb megalázó hegyibeszédet. Arra pedig semmi szüksége.
Áh.. Kiveri a fejéből édesanyja képét, a feléje kapó kezeket, melyek ruhájába tépnek, és loboncánál fogva rángatják a fejét.
Továbblép, s nagyon reméli, hogy ha máshol nem is, legalább a pincefolyosón nyugta lesz. Most valahogy elment a kedve a klubhelyiségtől.
Dögölj meg, Matt DeLeon!*

F i n


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Draco Malfoy r. - 2008. 12. 28. - 20:11:18

~ a DS-rajtaütés előtt pár nappal ~[/right]


Szimpla, nyugodt májusi délelőtt. Újabb óra anélkül, hogy A Tervvel foglalkozna, de Merlin szerelmére, neki is jár egy kis kikapcsolódás! És mit ad az ég, amikor úgy dönt (a tavasz során sokadjára), hogy kihagy egy számmisztika órát? Senki másnak nincs lyukasórája, akivel szívesen töltené az idejét.
Szívesen... Mondjuk inkább azt, hogy senki olyan, akinek megtűri jelenleg a társaságát.
Nem mintha nem lenne millió dolga, de jelenleg nem fog az agya. Csak áll a napsütötte kőhíd árnyékos végében, bámulja a kezében levő átváltoztatástan könyvet, és próbálja felfogni a bonyolult transzfigurációs ábrákat, de most egyszerűen nem megy neki. Pedig McGalagony rászállt az utóbbi napokban. Biztos benne, hogy azért, mert interjút adott Potterről a Prófétába! (Az meg se fordul a fejében, hogy esetleg azért, mert csak hébe-hóba jár be az óráira, a házi dolgozatokat meg még ritkábban írja meg, vagy ha igen, az is nagyon hajaz Pansy munkájára.)
Hatalmasat ásít, még a szeme is könnybe lábad tőle, de egy kába mozdulattal kidörzsöli azt a szeméből. (Hiába, aki nemrég kelt...) Aztán kényelmesen visszakönyököl a kőpárkányra, a mélységnek háttal. Fél lábát a korlátnak támasztja, és összességében úgy néz ki, mintha csak egy kényelmes pamlagon heverészne, nem pedig egy kissé szeles hídon ácsorogna, na de mit lehet tenni? Odabent is ücsöröghetne, vagy lustálkodhatna valamelyik udvar kényelmetlen padján, csakhogy a belső udvarokra mindenhonnan rálátni, a külsőekre meg újabban csak azokat engedik ki már, akiknek herbológiájuk vagy lénytanuk van. Igaz, prefektus, és Frics is előzékeny vele általában, de most nincs ehhez kedv. Mire leérne, mászhatna is vissza, olyan átkozottul hatalmas ez a kastély. Igaz, maradhatott volna egyszerűen csak valamelyik folyosón is, vagy egy lápcsőforduló ablakpárkányában, de az az igazság, hogy semmi kedve ahhoz, hogy egy tanár épp arra sétáljon, és eszmecserét kelljen folytatnia mondjuk Pitonnal arról, miért nincs órán, vagy ami kedvenc házvezető tanára esetében még szörnyűbb: arról, hogy hogy is áll a feladat, amit a Nagyúr rábízott, vagy hogy mi a terve arra, hogy derítse ki, mi is pontosan az a DS. A varázsló már ezzel is megkörnyékezte a fiatal Malfoy-fiút, de ő ugyanúgy elhajtotta, mint A Másik Dologgal kapcsolatban. Nincs szüksége segítségre. Csak... csicskákra, de azok már nagyjából megvannak. Igen, igen, a rajtaütés terve már egész szépen körvonalazódik, ámbár A Másik...
Sóhajt egyet, bár észre sem veszi. Leér a lap aljára, és lapoznia kellene, de figyelme elkalandozik. Leereszti a könyvet, és nézelődni kezd, mintha az ég-világon semmi dolga nem lenne. A szél az arca elé fújja félhosszú szőke haját, mely egyébként rendezetten keretezi sápadt és karikás arcát, most azonban egyszerűen fogja, és hátrafésüli az egészet csak azért, hogy a következő széllökés majd egyszer megint összekúcolja azt.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: C. Italia Graffelo - 2009. 01. 03. - 14:55:42



Soha egy igazán őszinte mosoly nem hagyta még el a száját. Soha!
Kemény, hűvös szó, mely más számára talán idegenül hat, de Carmen Graffelo életének egyik fontos tényezőjővé vált. Épp olyan fontos, mint az ember számára nélkülözhetetlen levegő, vagy a vadász számára az vad. Olyan dolog, mely nélkül nehezen tudsz csak élni, mely elég fontos ahhoz, hogy mindent megtegyél érte.
Mióta megszületett elemévé vált ez a szó. Megtanulta, hogy soha nem mutathatja ki érzéseit, mert akkor önző módon kihasználják. Soha nem szólhatott egy szót se, ha nem tetszett neki valami. Soha nem magyarázkodhatott. Soha nem beszélhetett őszintén. Soha, soha, soha...
Úgy érzi, mintha ez a szó nyomná a szívét, az agyát, minden testrészét. Legszívesebben kitépné elméjéből ennek a szónak minden foszlányát, hogy egy szilánkja se maradjon!
Nem tud koncentrálni, mintha valami zavarná.
Talán üldözési mániája lenne? Nem, az nem lehet. Sose félt senkitől és semmitől.
Talán ezért is látható minden nap, a délelőtti órák menete alatt, itt, a hídon. Ahol bárki megláthatja, de nem fél. Tudja, hogy Dumbledore nem vághatja ki az iskolából, ahhoz a lány túl nemes, gazdag, nagybecsű.
Értékes...  

Cigarettával a kezében, az enyhe szélben is lobogó talárjában áll a hídon. Nézi a messzeséget, miközben ujjaival pipacsvörös ajkaihoz emeli a dohányt, s bele-beleszippant. Lassan fújja ki az egészségtelen termék okozta füstöt, mely lágyan gomolyog a levegőben, és lassan foszlik szét, úgy, hogy már el is tűnik a fellegekben.
Délelőtt van, az unalmas órák napja, s míg a többi szerencsétlen bent szenved, addig Miss Graffelo a szabadban élvezheti a tavaszi időjárás váltakozó hőmérsékletét. Gyakran ötlik fel benne a kérdés, hogy miért a Roxfortban végezte, hogy apja máshova is küldhette volna, aztán eszébe jutnak a csodás életképek. A barátokkal töltött idő. A szerelmek, persze idézőjelesen, hisz nem volt ő sose szerelmes, nem érezte azt a furcsa érzést, mely oly sok bosszúságot okoz mindkét nemnek. Ha bátyja szavaival élnénk, akkor azt mondhatnánk, hogy csak szórakozott a fiúkkal. Pár alkalom, majd vége, kész, ennyí.
Carmen sosem sajnálta őket. Szánnivalók, ha ennyire komolyan vették.
Ujjaival elpöccinti a cigaretta hamvait, majd kissé a híd falához nyomva eloltja a még parázsló csikket, amely később a híd alatt elterülő tájon landol.
A lány tovább indul, úgy gondolja most már ideje lesz megjelenni az órán, majd azt mondja elkésett, mint általában mindig.
Elindul, majd hirtelen megáll.
Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim?
Szája mosolyra húzódik, sejtette, hogy nincs egyedül. Előtte pár méterre megpillantja az aranyszőke Malfoyt. Rég látta. Még év elején...
-Nem órán lenne a helyed?-kérdezi köszönés helyett.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Draco Malfoy r. - 2009. 01. 03. - 17:49:06



Valahonnan cigarettafüst kúszik az orrába. Gyűlöli ezt a szagot, régi, elfeledett szeretőket juttat az eszébe. Azon túl persze, hogy a dohányzás undorító, mugli szokás. A szivar és a pipa persze más, bár a nagyapja volt az egyetlen, akit valaha is pipázni látott. Elavult, ósdi, ma már senki nem csinálja.
A Roxfortban mindenki csak ezeket az ostoba, karcsú dohánypálcikákat szívja. Tyara is, tudja, érzi rajta. Ha tehetné, elkobozná mindenkitől, akinél csak meglátja. De tudja, felesleges ilyesmire energiát fecsérelnie, úgyse lenne semmi haszna. Egyedül Cherhalra szállt rá, meg a hülye kis bandájára, de ő legalább szórakoztatja.
Mostanában elég kevés ilyen dolog van, az az igazság.
Tekintete végigpásztázza a híd egyik oldalát. Talán valami elkerülte volna a figyelmét? De nem, a faragott kőárkád alatt senki sem bujkál. A híd hosszú, nem látja be az egészet. Hátra hajol, dereka a korlátnak feszül, így tkeint ki oldalra. A füstgomolyag már megvan, és a hozzá tartozó karcsú, fürge ujjak is. Ismerős platinaszőke fürt lebben előre, ahogy a kéz elpöccinti a cigarettát.
Malfoy is visszahúzódik, és úgy csinál, mintha mélyen elmerülne a könyvében, olyannyira, hogy még a közeledő léptekre se néz fel. Még mielőtt Grafello odaérne, eltünteti vérszegény ajkairól a sanda kis mosolyt, és lapoz egyet, megunva a patkányt ábrázoló rajzot a könyv bal lapján. Azt azonban már nem nézi meg, mi van a következőn.
Gerincén végigfut valami ismerős borzongás a dohánytól fátyolos, mély női hang hallatán. Kihúzza magát, hogy dacosan nézhessen le a nála alig alacsonyabb lányra.
- Jobb dolgom is van annál, hogy órákra járjak - hangzik a fukar és pökhendi felelet. - Te ezt igazán tudhatnád - teszi hozzá.
Ó, igen. Carmen is egyike volt azoknak, akiknek év elején még a Nagyúr szent és fontos küldetéséről dicsekedett, miközben keze a szoknya alatt matatott. Hunyorogva nézi a lány szemeit. Azóta igazából nem is beszéltek, sőt, alig látta a lányt. Bár ez nyilván azért van, mert Malfoy ideje jó részét a szekrény javítgatásával töltötte, vagy alvással, vagy valami mással - a hatodéves fiúháló magányában...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: C. Italia Graffelo - 2009. 01. 06. - 18:53:05
Draco

Szereti a cigarettafüstöt. Egyszerűen kényszert érez rá, hogy minden percben elszívjon egy szálat. Ha nem tenné meg, abba beleőrülne.
Talán 11 éves lehetett, mikor bátyja először kínálta meg a dohánnyal, majd lassanként teljesen rászokott. Még az iskolába is elvitte, hogyha alkalma nyílik rá, akkor rágyújthasson.
Életében nemcsak a nikotin játszott szerepet, alkalma volt kipróbálni a drogot és a füvescigit is, hála kedves ismeretlen ismerőseinek. Aztán inkább úgy döntött, hogy marad a jól bevált cigarettánál, s csak nagy ritkán kerül az élvezeti szerek hatása alá. Inkább próbálja azok nélkül is élvezni az életet, ami egész könnyen ment neki.
Míg mások sok-sok évet várnak az első kapcsolatukra, s próbálják utána meg is tartani azt, addig Carmen csak falta a fiúkat, s egyikkel sem töltött pár hétnél több időt. Nem tudott mellettük megmaradni, hiszen mikor szeme által meglátott egy újabb prédát, rögtön szakított az előzővel, s becserkészte a másikat. Szinte már az összes hatodéven felüli mardekáros fiúdiákot megkapta már.
Őt is...

-Hogyne tudnám.-
válaszolt egy egyszerű mondattal Draconak, majd már kényszerből a zsebébe nyúlt, hogy újabb szálat vegyen elő, de keze automatikusan állt meg, mikor ráeszmélt, hogy a mardekáros srác nem igazán kedveli a cigarettát.
Jobb lesz nem felidegesíteni. Nem mintha félne tőle, hisz még év elején történt köztük egysmás, de azóta nem is találkoztak.
-Rég láttalak.-szólal meg újra a lány, mintha csak a gondolataiból beszélne.
Nem mondja, de érzékeltetni sem akarja, hogy hiányolta volna a fiút, hiszen ő is csak egy volt a sok közül. Így hát semmi értelme újra s újra felidézni a múltat, mely talán annyi fájó emléket is hagyott, nemcsak megannyi örömöt.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Draco Malfoy r. - 2009. 01. 07. - 15:43:51



Gyors válasz. Kiváló! Csak semmi ellentmondás, azt nem tűri senkitől, pláne nem most, hogy többnek érzi magát, mint valaha. Bár sovány és sápadt és alig alszik hetek óta, nem tört még meg. És nem is fog. Erősebb annál.
Halványszürke pillantása szigorúan szegeződik a lány kezére, mely már csak megszokásból is a zsebbe túr. Talán csak nem megint azt az undorító dohánytartó dobozt akarja elővenni? Hisz most szívta el az előzőt! Szerencsére azonban nem kell szóvá tennie nemtetszését, Carmenita már a puszta rosszalló tekintetből is ért. Elsőrangú.
- Szeretem, ha a nők kitalálják, mire gondolok – szólal meg lekicsinylően és egyben mégis bókolva. A kérdés már csak az, melyik érzet kelt nagyobb visszhangot Miss Grafello törékeny lelki világában. Hisz ezzel Malfoy egyértelműen arra utalt, hogy tetszik neki, hogy Carmen a puszta jelenlétét is tiltó parancsnak veszi, már ami a cigarettát illeti.
Noha rég volt, hogy találkoztak. Valóban. Nem is emlékszik már, mikor, illetve úgy tesz, mint aki már idejét sem tudja, mikor feküdt le a lánnyal. Mintha csak egy lett volna a sok közül. És bár az is volt… Nos, ezt a másiknak nem feltétlenül kell tudnia. Sosem árt, ha van még egy nő, aki ugyan tud az összes többi létezéséről, mégis lesi Malfoy óhajait. Bár ennyire mélyen azért nem menne bele ebbe. Tyara a végén gyanakodni kezdene. Márpedig a világért sem zúzná össze kedves jegyese tündérképes álmait vőlegénye személyéről.
- Csak nem hiányoztam? – teszi fel a szemtelen kérdést, melyre valószínű egy olyan „nem” lesz a válasz, melyet egyikük sem fog komolyan venni, és majd jót szórakoznak ezen.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: C. Italia Graffelo - 2009. 01. 09. - 18:10:58
(http://images.netbag.hu/20090109/18104274136.PNG)
Szőke tincseibe belekap az enyhén fújdogáló szél, arcába fújja, mindez a lányt nem zavarja. Csak áll, jobb keze a csípőjén, bal kezét maga mellett lógatva tartja.
Úgy tűnik, mintha méricskélné a rég nem látott ismerőst. Próbál olvasni a szeméből, a gondolataiból.
Égkék szempárát kissé összehúzva, a szempillái alól néz a fiúra.
Szeretem, ha a nők kitalálják, mire gondolok.
-Nem volt nehéz, ismerlek már annyira, hogy tudjam mit szeretsz s mit nem. Tudom, hogy milyen a természeted, tudom, hogy mik járnak a fejedben.-hangzik a válasz a lánytól.
Mintha újra érezné a fiú érintését, mint év elején. Beleborzong, majd mélyen beleszív a levegőbe, melynek enyhe hidege hűsíti a haloványfehér arcot.
Csak nem hiányoztam?
Carmen elmosolyodik. Olyan mosoly ez, melyet nem lehet általában az arcán látni. Kissé gúnyos. Nem erőltetett. Nem olyan, mint a csábító fogvillantós mosoly, mely elvarázsolja az összes fiút.
-Most ugye azt várod, hogy azt mondjam, hogy nem?-teszi fel az egyértelmű kérdést Draconak, majd kissé a elfordul tőle, s úgy leheli a levegőbe a választ.-Mostanában eltűntél, nem is láttalak. Azt gondoltam, a többivel töltöd az időt.
Többi. Gúnyos szóként hagyja el száját, rágondolva a többi lányra, akik mind élvezhették Draco ágyának melegét.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Draco Malfoy r. - 2009. 03. 07. - 20:33:29



Enyhén megemelkedik az alig látszó, szőke szemöldök, miközben a finom arisztokratakéz hosszú ujjai egyetlen határozott mozdulattal kisimítják szeméből az eltévedő tincseket.
Ismernék? Valóban? Kötve hiszi! Hiszen ez teljességgel kizárt. Némi gúny villan az ezüst szemekben, tekintete mégis kihívón szikrázik rá az aranyhajúra. Ugyan, mit hihet ez a szőke porcelánbaba, milyen ő? Milyennek látszik? Kinek hiszik őt? És ki az az ostoba, naiv kislány, aki ki meri jelenteni, hogy ismeri őt, a hírhedt és veszélyes Draco Malfoyt?
Senki sem ismerheti a titkait. Senki.
- Igazán? - kérdez vissza némi fontolgatás után. Egyre és egyre kíváncsibbá és persze dacosabbá teszik a lány kijelentései. - Kiismertél volna? Na és milyennek látsz... Carmen?
Úgyis csak valami hülye választ fog kapni. Biztosan. Alig várja, hogy nevetve rávághassa, hogy "tévedsz".
Előre kárörvend.
A válaszra figyelve húzza hátra csontos vállait, ahogy a magas párkányon támaszkodik annak háttal. Ha ismerné a lány összes arcát, talán értékelné az őszinte, már-már örömteli gesztust, így azonban ez a mosoly is csak olyan számára, mint az összes többi.
Visszakérdeznek, Malfoy ajkán pedig megjelenik egy számító kis félmosoly. Igen, azt várta, hogy azt mondják: nem, így azonban sikkesen kitérnek a válasz elől. Mindegy is! Úgyis tudja, mi az igazság. És maga Carmen is elárulja. Nem emlegetné, hogy rég találkoztak, és "a többit" sem, ha nem zavarná ez a tény. Legalábbis Draco mindenképpen így látja.
- Talán zavar? - kérdi majdhogynem kedvesen és előzékenyen. Aztán, csak a mihez tartás végett, hozzáteszi:
- Bár ha ez vigasztal: nem, mostanában nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egész álló nap lányokkal töltsem az időmet. Bááármennyire is szeretném.
Ennél a mondatnál jelentőségteljesen megigazítja bal karján az inget és annak csuklórészét, mintha csak fel akarná rá hívni a figyelmet, hogy hé, van valami a karomon, ami mindenre magyarázatot ad... De épp csak finoman céloz rá. Ki nem mondaná. Már nem. Már óvatosabb. És főleg gyanakvóbb.



Egy vaskos pofánröhögés után úgy dönt, ideje faképnél hagynia a társalgást, úgyhogy olajra is lép...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 04. 18. - 19:51:46
Emma

Lashawn véletlenül pont most és véletlenül pont erre járt. Ő maga sem tudta, hogy merre tart. Pontosabban csak annyit tudott, hogy valamerre tart. A pontos úti célt sajnos elfelejtette. Ha fontos, hogy odamenjen akkor nem felejtette volna el, de mivel nem fontos megtörtént az eset. Most inkább nem rágódott rajta, mert akkor biztos nem jut eszébe, amit elfelejtett. Azonban el gondolkodott azon, hogy milyen jó lenne valakivel beszélgetni. Bárkivel legyen az fiú, lány Halálfaló vagy Mardekár Malazár. Inkább az utolsó kettővel nem beszélne, mert Halálfalók elég nehezen jutnának be a suliba, az utóbbi meg majd' ezer éve halott. Körülnézett, de nem látott senkit, akivel el tudna beszélgetni. Ezért nekitámaszkodott a híd oldalán található korlátnak és várta, hogy valaki megszólítsa. A támaszkodás közben nézett lefelé a híd tövébe, ami jó pihentetés volt elfáradt szemeinek.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 04. 23. - 20:16:53


Nyár van, nyár és nemsokára évvége, vagyis nemsokára RBF, amitől eléggé félek. Most is átváltoztatástant kéne tanulnom, mert abból lesz az első vizsgám, hétfőn.

Mikor lemegyek a klubhelyiségbe, az, szinte várható módon dugig volt ifjú hugrabugosokkal, akiket már nem foglalkoztatott sem a tanulás, sem pedig a közelgő órák. Semmi. Persze a hetedévesek és mi, vagyis az ötödévesek szokás szerint félrevonulva magoltak valamely sarokban, vagy kis zugban, de én nem tudok ilyen tömegben tanulni, ráadásul itt olyan füllesztő meleg van, hogy még elviselni is aligha tudnám, így hát meg sem állok körülnézni, csendben átsétálok a kis termen, ki a folyosóra, le a lépcsőkön és elérek az üres bejárati csarnokba, mely kong lépteimtől.

~Merre menjek? Kerengő? Nem, az ilyenkor tele van. Az összekötő híd? Igen, az jó lesz. Nyugalmas, csendes és néptelen. Biztos találok majd egy helyet is, ahova leülhetek. ~

Mikor kiérek a hídra, langyos szélfuvallat csapja meg arcom. Nyugodtan sétálok a hídon az enyhe szélben, mígnem egy merengő ifjú mellett haladok el, aki oly magányosnak tűnik. Letekintek talárjára. Sárga, vagyis ő is hugrás, háztárs. Nem lehet baj belőle, ha megszólítom, végül is jól jönnek az új ismertségek.

- Szia, öhm...én Emma vagyok, és te? - kérdem tőle kissé félszegen, majd lepakolom a híd korlátjára, könyöke mellé súlyos könyveimet és jegyzeteim, melyekből kis-kis papírfecnik állnak ki. Puff. Ledobtam az utolsó pergamentekercset is, ám lehet hogy kissé túl nagy hévvel tettem, úgyhogy az leesett a mélybe. Gyorsan előkaptam pálcámat, áthajoltam a vastag korláton és a kis favesszőt előreszegezvén elkiáltottam magam.

- Invito pergamen!

A sárgás színű kis tekercs azonmód megállt a levegőben, majd tíz másodperc után nagy sebességgel megindult felém és jobb kezemben végezte, aztán immár óvatosan visszaraktam "társai" mellé, akik remélem a közeljövőben vesztegek maradnak. Nincs sok kedvem megint "akciózni".
A fiúra nézek, kissé mosolygok, majd elhajtom fülem mögé szemembe hulló hajszálaimat. Szusszanok egy nagyot, majd büszkén kihúzom magam és a mellettem álló srác felé, fordulok.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 04. 24. - 19:54:02
Emma

Annyira belemerült a táj nézésébe, hogy megijedt mikor Emma köszönt. Az ijedség miatt félre nyelt és pár percig köhögött. Köhögés közben szemügyre vette a vele szemben álló lányt, akit elég csinosnak talált. Látta, hogy a lány csak úgy szimplán ledobja a cuccait a híd korlátjára. Felhúzta az egyik szemöldökét a furcsállás jeleként. Ekkor jött rá, hogy már befejezte a köhögést és ideje lenne bemutatkozni.
- Hali. Lashawn vagyok. – mondta Emmának. Megkérdezte volna, hogy a lány melyik házba tartozik, de helyette jobban szemügyre vette a lány talárját, amiből megállapította, hogy a lány is hugrás.
- Hanyad éves vagy? – kérdezte a lánytól, majd Emma cuccaira mutatott. -  Mire tanulsz ilyen bőszen? Vagyis mire kellene tanulnod?
Eme pár kérdésével csak a baráti légkört szerette volna létrehozni. Hogy mennyire jár, sikerrel e kísérlete az a jövő zenéje. Több kérdést is feltett volna, de nem jutott eszébe több dolog, amire rákérdezhetett volna. Valószínű, hogy a háztársnőjének lesz egy-két kérdése.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 04. 26. - 07:48:32


- Áh, Lashawn, értem.  – mondom neki kissé zavartan, miközben nagy hévvel rendezgetem könyveimet.
- Ötödéves, és ha ez neked mond valamit, akkor az RBF vizsgáimra tanulok, ezek itt az átváltoztatástan cuccaim, hétfőn lesz a vizsgám. – válaszolok neki kissé szomorkásan a rengeteg tanulnivalóra gondolva. Még sehol sem tartok, ha így haladok, egész hétvégémet tanulással kell töltenem.

Komoran nézek le a rémisztő mélységbe, hol baglyok és egyéb más madarak repkedtek vidáman.
~Olyan jó nekik, ők azt csinálnak, amit csak akarnak, élvezhetik a korlátlan szabadságot, mely nekünk, embereknek nem adatott meg, hisz mindig vannak kötelezettségeink. Egy-egy házi dolgozat, tanórák, vizsgák, ám egy szempontból jó, hogy ezek itt vannak nekünk, jók, hiszen gondoljunk csak bele, ha nem lennének, akkor mit csinálnánk egész nap, unatkoznánk, szétunnánk az agyunkat és a léhűtésen kívül mást nem tudnánk kezdeni magunkkal. ~

- És, Shawn, ha ugyan szólíthatlak így, te hányadéves vagy? Hatodéves? –többet nem nézek ki a srácból, a hat az minimum, de hetedéves aligha lehet, vagy mégis, nem vagyok biztos benne, így hát inkább megvárom válaszát, és ha szükséges, majd csak akkor mentegetőzök, bár a srác békés arcát elnézve nem lesz okom rá.
- Tényleg, te hogyhogy itt? – kíváncsiskodok ittléte iránt, hisz erre ritkán jönnek a diákok, ha pedig mégis erre tévednek, akkor is gyorsan átsétálnak és kész, így megállni nagyon senki sem szokott. Kíváncsian ránézek, majd gyorsan, szinte reflexszerűen az előbbi pergamen után kapok, mely újra szökni készült.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 04. 26. - 19:07:38
- Aha - nyugtázta Lashawn.  Mikor a lány mondja, hogy ötödéves egy együtt érző arcot vesz fel. Neki nem sok jó emléke volt ötödikből. Csak a sok házi, gyakorlás meg vizsga. Bár ha az ötödik nehéz akkor a hatodév még nehezebb. Még több tanulnivaló még több gyakorlás és meg több sorminta. De szerény véleménye szerint a hetedév a legborzalmasabb, mert a RAVASZ éve. Kábé kétszer annyit kellene tanulnia Lashawnnak, mint az előző évben. Kellene.
- Hát akkor nehéz éved volt. S még nehezebbek lesznek. - mondta a fiú. - Én az átváltoztatást nem szeretem annyira, de kell a jövőben. A fiú is rápillant a madarakra. ~ Nemsokára én is ilyen szabad leszek. Levizsgázok és viszlát suli. ~ gondolta magában.
- Nyugodtan szólíthatsz így. Csak ne hívj Shawnie-nak. -jegyezte meg. - Én kérlek szépen hetedéves vagyok, aki a RAVASZ előtt áll.
Kicsit furcsállotta, hogy a lány megkérdezte, hogy hatodéves. Tudja, hogy fiatalos. Még egyelőre. Meg tudja, hogy ő a világ legklasszabb sráca, de ezt mindenki elismeri.
- Én csak gyakorolni akartam egy-két bűbájt a vizsgákra. - felelte a lány kérdésére. - Persze csak olyanokat, amelyek nem veszélyesek a környezetre. Segítsek a vizsgákra felkészülni?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 04. 29. - 16:15:22
Lena cicának

„… pár hetet a vidéki birtokon töltünk. Remélem a tanulmányaiddal megfelelően haladsz, s…” Összegyűrve a levelet, mely csak feleslegesek frázisokat tartalmazott innenstől kezdve, szorultak ökölbe az ujjai. Nem mutatott nagyobb érzelmeket. Bánatot, örömet, szenvedést. Csak… Igen. Olykor a dühöt. Mi most csak annyiból volt megfigyelhető, hogy ajkai szélei megrándultak, s a megsárgult pergamen hanyag mozdulattal hullott alá a mélységekbe. Utána pillantva, unottságot mímelő arckifejezéssel merengett. Azt sem tudta volna önmagának pontosan megmagyarázni, hogy miért is lett olyan dühös egy ilyen egyszerű levél olvasatán. Végülis… egyedül lehet a londoni házban. Ez nem jó hír? Ha a logikus érveket vesszük alapul természetesen az. S ő csak ezekre támaszkodott. Az érzelmeket úgy írtotta mint mások a kártevőket. Nem maradhatott helyük a szívében, lelkében. Túlontúl nagy formáló erejük volt.
Megmozgatva a vállát, ezzel mintegy leadva a fölösleges feszültséget, pillantott körbe. Semmi érdekes. Mindenki megy a maga dolgára, esetleg roxmortsba, s tárgyalják, hogy mit is csinálnak majd a nyáron. Mennyire… szánalmas. Bár roxmorts egy megfontolandó célnak tetszett. Már elég rég ivott egy jó teát, s egy igazi, nyugodt perc sem ártott volna meg. Nem mintha általában túl sokan merték volna zaklatni, de azért… A korlátnak támaszkodva, mellkasa előtt összefonva a karjait, bámult maga elé… Nem is lehet megfogalmazni mik játszódhattak le a fejében. Mármint ha kívülről figyelte volna őt valaki. Egyszerűen csak nézett. Talán várt volna valakire? Vagy csak keresné azt a valakit? Egy mardekáros a nyugat s dél határán? Oh, mily romantikus… Bár ahogy a pletykákat vesszük, amik persze igen szépen szárnyaltak szerte-szét, nem kezd griffendélesekkel. Rendkívüli mód idegesítik. Pedig nem is megrögzött aranyvér mániás. Talán csak a Potter őrület. Vagy elfogadta azt, mi a háza átka, áldása? Én nem szeret vörös, ők nem szeret zöldek. Bár a „zöldeket” egyébként sem kedvelték túl sokan. Szóval könnyű volt az ellenfeleket számon tartani.

- Fenébe. – halk szó, egy pillanatnyi megfeledkezés önmagunkról, s lebiggyesztett ajkak. Valljuk meg, unatkozott. Már eleget tanult, a könyve a szobájában maradt, a könyvtárba pedig most nem volt kedve elgyalogolni. Esetleg megkereshette volna a „barátait”, egy-két érdekesebb móka végett, de jelenleg még rájuk sem volt kíváncsi. Ugyan elviselte őket, ami már nagy szó az ő szótárában, de nem kívánta a nap huszonnégy óráját a társaságukban tölteni. Ahhoz túl alpári volt a stílusuk. Tehát… Itt volt a kérdés, miképp tovább? Mert sokat ácsorogni sem akart. Még a végén odajönnének hozzá.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 04. 29. - 16:46:23
Mr. Coliennek

Hm, már délután hat volna? Ennyire elrepült az idő? Hihetetlen, kellett nekem a Kama Sutrat lapozgatni a park egyik csodálatos, öreg tölgyének takarásában. Nem is hinné az ember, hogy elmegy az idő egy könyv olvasgatásával. Ne, nehogy meglepődj, semmi rosszra nem kell gondolni. Ezt a könyvet a klubhelyiség padlózatán találtam. Amikor felvettem, nem is akartam hinni a szememnek, hogy milyen kincsekre bukkan az ember a Roxfort ódon falai között. Az első, bizonytalan lapozgatás után felkeltette a kíváncsiságomat, mert azért mégis csak olyan dolgokról ír, amit előbb, vagy utóbb, de gyakorolni fogunk, nemde?

Talán éppen ezen érdekességek miatt röpült el az idő, s a délutánból máris kora este lett. A nap sugarai aranysárgán borítják a tájat, az épület csodálatos árnyékot vet az őt körülövező zöld területre. A távolban a fenyvesek mélyéről már egész sötétség tör elő, bár ott mindig fakó minden...

Ételre éhesen indulok be az épületbe, felcaplatva az egyik lépcsőn, megvárva míg a varázspadló a cipellőm elé ér, gyorsan átszökkenek, s úgy folytatom tovább az utamat. Köszönök néhány festménynek, némelyik rémesen fest, elkéne egy-két restaurátor.

~ Banyek, rossz bejáraton jöttem...Áh, Scarlette, te nagyon buta.~

Önfenyítés, csakis fejben, másnak be nem ismerném, ha ostobaságot követek el. Gyorsan irányt váltok, s gyors léptekkel rohamozom meg a nyugat- déli összekötő hidat, így már akkor csak itt kell átmennem, s nem kell ismét belépcsőznöm az egész épületet. Szerencsére, most nem hallatszódnak a lépteim úgy, mint a makkot kereső vaddisznóké, (na jó, annyira nem szoktam zuhogni, de a magassarkú és az épület akusztikája kegyetlen játékot űzhet az emberrel.) Szóval, nem hallatszódnak a lépteim, mivel most egy kényelmes, könnyed szandált viselek, amely díszítő kötéssel van a bokámhoz fűzve. Feljebb egy virágos szoknya díszeleg megfelelő helyén, combközépig ér, kicsit talán kihívónak tűnhet, de semmi rossz célom nem volt ezen ruhadarabbal. Felül egy világos, fehér-kék színű felsőt viselek, V nyakú, de arra ügyeltem öltözésnél, hogy a dekoltázsomon kívül másra ne is számíthassanak a szembejövők. Enyhén hullámos hajszálaim a vállamra hullanak, füleimet egy nagy , ezüst karika fülbevaló ékesíti. Mosolyogva lépkedek a hídon, bár kicsit tériszonyos vagyok, próbálom ezt leküzdeni. Inkább csak élvezem a narancssárga színeket, közben egy dallamot dúdolok. Nézelődök, jobbra-balra döntögetem a fejem, amikor a tekintetem megakad egy szembe jövő srácon. Messziről egész helyesnek tűnik, akaratlanul is rámosolygok. Persze, ezt most megint sokan félreértelmeznék, pedig ebben semmi rossz sincs, vagy mégis?...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 04. 29. - 17:19:33
Lena cica  ;D

Egy röpke pillantás, hamiskás mosoly. A vállát megmozgatva, mely egy fajta pótcselekvés volt nála, igazította meg a nyakkendőjét. Oh igen, ő az iskolai egyenruhában grasszált még mindig. Zakóval egyetemben. A zakó hiányáról volt egy olyan elmélete, hogy pórias, s közönséges. Így, ha fújt a szél, sütött a nap, esett az eső, rajta ott volt a szép cikornyás díszekkel átszőtt ruhadarab. Egy fajta státusz szimbólumként is mutatva a többieknek, ez vagyok én. Ez nem lehetsz te. Fáj? Oh igen… Fájhat. Különösebben nem hat meg a nyomorod. Tehát, elrendezve az öltözékét, mely tökéletesen mutatott rajta, mint mindig, haladt tovább. A mosoly, mit tán Lena nem is láthatott, nem is jelentett volna semmit sem? Vagy egyszerűen csak a köznapi ízlést mosolyogta így meg? Nála több lehetőség is adódott.

- Tehát a muglik göncei még mindig hódítanak. – szerinte mi lett volna a megfelelő öltözék? A boszorkányok, aranyvérű boszorkányok által előnyben részesített darabok, mik talárból, s kalapból állnak. Nem pedig rövid kis szoknyákból, s nevesincs felsőkből melyek épp csak takarják a lényeget. Zavarta volna? Csak szeretett kötekedni. S ezt épp elég hangosan jegyezte meg ahhoz, hogy a másik is meghallja. Pontosabban akkor eresztette el ezt a kis célzást mikor már a közvetlen közelében volt. Rá sem pillantott, nem méregette mellé, csak a gúnyos fintor bosszanthatta. A megjegyzés mögött, mellett. A válltaszításon túl. Mert ha a lány nem kerülte ki őt, akkor ő nem tért ki előle. Még csak azt kéne. Muglikat utánzó kis libát kerülgetni. Azért ennél jóval többre becsülte magát. Még csak meg sem állt. Mert ha esetleg párbajozni akart volna másképp tervezi a történéseket. Így annyit mutatott felé, még arra is érdemtelen vagy, hogy lelassítsak.
A zakója belső zsebébe nyúlva, kivéve az arany zsebóráját, ami lassan már védjegyévé vált, pattintotta fel a fedelét, s nézte a mutatókat. A varázslatos mintákat, izgő-mozgó információkat. Milyen idő lesz, milyen a hold állása, satöbbi, satöbbi. Elég hamar meg is feledkezett a lányról. Csupán annyira fékezett le, ezzel mintegy öntudatlan is esélyt adva a másiknak, hogy pattogjon körülötte, hogy visszategye a helyére az órát, s megigazítsa a zakóját, s kitapogassa merre is leledzik a pálcája. Mert ha egy griffendélesről van szó… Nekik túl gyengék az idegeik ahhoz, hogy ne akarjanak párbajt eredményezni egy egyszerű, ám elég világos megjegyzés végett.

- Mielőtt még a pálcájáért nyúlna, hölgyem, vegye számításba azt, hogy a diákok nem párbajozhatnak egymás ellen. Azt nem is említve, hogy nem is lenne túl sok esélye egy férfi ellen. – oh… hogy nem említettem volna ezt az apró kis hóbortját? Nos… Meg volt győződve arról, hogy a nők egy… pontosabban két dologra alkalmasak. A gyermekek kihordása, nevelése, s a… köhöm. Igen, arra. Nem is értette sokszor igazán, hogy mit keresnek az iskola falain belül. Főleg amikor egyik másik szerencsétlenkedését megfigyelhette a tanórákon. Itt a saját házának tagjait is beleértve a történetbe. Egyik-másik, esetleg nem volt annyira szerencsétlen. De nagy általánosságban csak kapargatták az igazi mágia felszínét.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 04. 29. - 18:12:43
Monty Maci  ;D

Könnyed szellő támad, meglebegteti a hajszálaimat, némelyik rútul az arcomat csiklandozza. Kénytelen vagyok ezen művelet ellen tenni, így egyik kacsóm ujjainak segítségével füleim mögé söpröm a kósza tincseket. Eközben egyre közelebb ér az a srác, aki igen jól öltözött. Első benyomásra talán túl komoly, hogy még délután hatkor (kedvenc órám) is ilyen csini öltönyben flangál. Mert baromi jól áll neki, ezt meg kell állapítanom. Persze, mindent a szemnek és semmit a... ezzel már be is fejeztem. Kellett nekem azt a könyvet olvasgatnom...

A mosoly továbbra is ott ül az arcomon, egy pillanatra eszembe jut Humprey, aki hasonlóképpen festett a filmvásznon. Makulátlan külső, elegáns öltöny, nélkülözhetetlen sárm. Visszatérek a fekete-fehérből, s máris előttem terem a távolról alacsonynak tűnő, közelről nálam egy fejjel magasabb fiú. A mosolyom egészen addig nem tűnik el, míg meg nem hallom azt a kedves kis megjegyzést. Rápillantok, s nem látom magamon a tekintetét. Áhá, szóval stikában már messziről stírölt. Újra elmosolyodok, irányomon továbbra sem változtatok, s ekkor koccannak össze a vállaink.
- Viccelsz? Soha sem fognak kimenni a divatból, főleg azok a nyaktekerészeti...segíts, ami a nyakadban lóg. - vigyorodom rá édesen, hisz azt sem épp szűzies varázslók gondolatai szülték. Nem különösebben zavar a gúnyos megjegyzése, Marcus Montgomerry egy életen át tartó tanítómesterem lett az ehhez hasonló szólásokkal kapcsolatban. Persze, ekkor már rég tovább lépett rajtam, így nyakamat kicsit megtekertem, hogy láthassam, merre is tart. Nem, mintha több irány vezetne arra, én mégis kíváncsi voltam, de az is lehet, hogy csak a szabásminta érdekelt.

Hmm, nem csak, hogy jól öltözött, de úgy érzem, kissé lenézi szerény személyemet, jobban mondva azt, amit jelenleg képviselek, a nőket. Hihetetlen egy fráter, idáig úgy gondoltam, hogy Montgomerrynél nincs rosszabb, tévedtem. Nem, mintha bosszantana, de úgy érzem, ezt nem állhatom meg szó nélkül.
- Uram, eszem ágában sincs párbajoznom önnel, úgyis ön győzne, hisz én csak egy védtelen lány vagyok. - mondom csengő hangomon, némi gúnnyal fűszerezve. Hadd nőjön a mája, ha ettől jobb kedve lesz. Ott állok, töretlen jókedvvel, s kíváncsian várom, hogy a Humprey jelenség vajon mit fűz még hozzá a gyengébbik nemmel kapcsolatos véleményéhez...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 04. 29. - 18:38:28
Lena cica

- Tehát nem a hollóhát tagja. – utalt itt epésen arra, hogy nem nevezte meg a nyakkendőt, mint oly kedvelt ruhadarabját. Persze a hangneme továbbra is arról a zökkenőmentes nyugalomról árulkodott, mint általában az egész megjelenése. Én valaki, Te meg senki. Mindenesetre eddig még nem szóltak vissza. Jó lett volna a „beszólás”? Nem. De nem várt túl sokat a lánytól. Biztos ez is sok fejfájást okozhatott neki. Szinte látta maga előtt ahogy csikorognak a tekervények a kis borzas kobakocskában. Melyet jobban szemügyre tudott venni mikor is a vállaik koccantak, a testeik találkoztak, s a feje oldalra mozdult. Némi zavar suhant át a tekintetén ám ez nem maradt tartós vendég. Mint amikor vadászatra hívnak valakit. De itt kérdés, kell-e üldözni a sérült vadat?

- Nem is olyan ostoba mint ahogy elsőre tűnik. – kedves „bók”, úgy látszik tőle ma csak ennyire futja, s felszegett áll, lesimított vállrész. Mintha csak a nyomát is szerette volna annak eltüntetni, hogy egy muglikat majmoló kis hülye bármilyen fajta kontaktusba keveredett vele. Node mostmár visszafordult. Hanyag eleganciával zsebre dugta a kezeit, ezzel mintegy mutatva is, ő ugyan nem hadakozik ostobán. Ha már úgyis erre tévedt, s valamiért a lány kiszúrta magának, mely okai nyilvánvalóak voltak, a kis egoista disznaja szerint, hát… Kihasználta a fent maradó időt arra, hogy alaposabban is szemügyre vegye a beszélgetőpartnerét.
Tetőtől talpig, lassan, nagyobb reakció nélkül méricskélt. Mint amikor lovat szokott magának keresni a klubban. Megnézi az összes állatot, megpaskolja a fejüket, aztán dönt. Csak itt kimarad a paskolós rész.

- Már értem, hogy miért nem követem a divatot. – halk mosoly, tusé. Nem szereti csak úgy válasz nélkül hagyni a dolgokat. S a kis hajasbaba most szinte kikövetelte magának a figyelmet. Jobb dolga nem lévén akár szórakozhatna is vele. Megfontolandó a terv, ám még mindig ott lebegett a levegőben a mugli légkör. S szegény kis lelkivilága nagyon megsínylette ezt az el nem hanyagolandó tényezőt. S ha még griffendéles is mellé, mert miért is ne, az is lehetne, hát… Az még rosszabb lenne. Nem tudna miképp elszámolni a lelkiismeretével ha leállna az olyanokkal. Még a végén a házában is nevetség tárgya lenne. Pedig milyen sok idejébe tellett, hogy kivívja magának a megfelelő légkört. Félelemmel vegyes tisztelet, elkerülés. Azért ezt nem mindenki érheti el. Szóval a rosszalkodásoknak is van határa.

- Most pedig… Ha megbocsát. Biztos várják már… valahol. – egy nagyon visszafogott biccentés, már csak az alapvető jó modor végett is, s elfordulás. A kezek ki, egyenruha rendben, lehet is indulni. Ettől a kis beszélgetéstől még az étvágya is megjött. Nem ilyekor szokott lenni a vacsora? S jó fele tart? Hmh… A megfelelő irányt véve az ebédlő felé, mert persze pontosan tudta, hogy merre kell tartania, váltott irányt hirtelen vett lelkesedéssel. De eléggé szembetűnt az, hogy nem azért, hogy lebratyizzon a másikkal. Hiszen nem közeledett felé, nem kezdeményezett szemkontaktust, s továbbra is elég lekezelően viselkedett vele szemben.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 04. 30. - 18:10:12
Monty

Ehhhehhhehh, milyen kis gúnyolódó valaki, le merném fogadni, hogy mardekáros,  amilyen sznobként lépdel a csinos öltönyében. Ráadásul az az óraelővétel. Talán nekem csinálja a műsort, vagy mindig ilyen lehet? Tudjátok, egyre jobban érzem azt, hogy ez a srác azt hiszi, ő áll mindenek felett. Néhány mozdulatból, s egy-két szóból ez máris szembetűnő nekem. Tipikusan olyan alak, akinek a társaságát néhány évvel ezelőtt még kerültem. Ma már nem különösképp izgat az, hogy kivel találkozom, ha kell, megvédem magam. Szerencsére, itt azért nem olyan rossz a helyzet, ahogy elnézem, inkább csak szurkálódik, talán nincs jobb dolga, vagy éppen ezt élvezi. Újabb mosoly kúszik az arcomra, nem tudom felvenni a megjegyzéseit.
- Roppant tehetséges megfigyelés. Hogy ne okozzak további fejtörést, megsúgom, Hugrabugos vagyok. Ön pedig - ha már magázódunk- valószínűleg mardekáros lehet, igaz? - Miközben érdeklődöm, ismét hátra dobom a hajam, mert ez a fránya szellő még mindig velem packázik. A narancssárga fények már árnyékot vetettek a hídra, egyre jobban korog a gyomrom, érzem, hogy a mai vacsoránál repetát fogok kérni. Vajon mit főzhettek azok a szorgos kis manók? Nem, mintha válogatós lennék, mindent szívesen megeszek, a kalóriákat sem számolom, mint a lányok többsége. Engem aztán nem zavar, ha van rajtam néhány felesleges kiló. Oh, de már megint elkanyarodtam a témától, jelen esetben a Humphrey jelenségtől. Elnézést, ha így szólítom, de annyira hasonlít rá, szóval a továbbiakban így könyveljétek el. Kék szemeimmel rápillantok, figyelem a vonásait, valahogy olyan ridegnek tűnik, vagy inkább lenézőnek. Mardekár. Mindegy, kicsit azért sajnálom, hogy ilyen személyiségekkel van elárasztva az iskola, egyikük sem barátságos. Nehéz lenne egy kis mosolyt megereszteni a másik felé, anélkül, hogy bármi célja is legyen ezzel? Nem is töröm ezen a fejemet, inkább az ételre koncentrálok és arra, hogy minél hamarabb elérjem az étkezdét. A másik biccentésére én is válaszolok, viszonzom azt.
- Igen, ez biztos. -válaszolom egy kis mosollyal, majd látom, ahogy hátat fordít. Remek, most már én is indulhatok. Én is megteszem ugyanezt, s végre, megteszem első lépéseimet a boldogság felé, ami jelen esetben a "kaja" szóból áll. Alig lépek előre párat, lépéseket hallok a hátam mögött. Mihelyst oldalra pillantanék, máris ott látom Humphreyt, aki tőlem nem messze baktat, megtartva a tisztes távot.
- Áh, kit fúj erre a szél. Csak nem elfelejtett valamit? Esetleg ön is az étkezde felé tart? -


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 04. 30. - 20:12:19
Lena cicának

Miközben beszélt, mily furcsa, valami megmozdult benne. A puszta lenézésen túl, az érdeklődés. Az a fránya kíváncsisága. Még egy nagyon halovány kis mosoly is ott játszott a lelkében. Ami az arc mimikáját tekintve… A kis huncut még mindig tartotta magát. Akkor valamire csak jó volt az a sok éves elhanyagoltság. Legalább még egy indoka lesz arra, hogy a saját utódjaival se foglalkozzon többet. Ám ez a kis sziporkázás, mit a lány sem hagyott annyiban, egy kis elismerést keltettek. Csak aprót. Hát nem egyértelmű? Miért is tobzódott volna azokban a bizonyos érzelmekben?
Térül-fordul, lépked… Megáll. A lány előtt pár lépésnyi távolságra, mintegy felkapva a fejét arra az apró kis megjegyzésre, hogy amaz is az étkezőkbe tart. Azon gondolkozott, hogy a kastélyban nem-e fázik a lány. Ő elviselte magán a meleg ruhadarabokat, mik talán a megszokásnak voltak köszönhetők, de… ezekben az apró kis göncökben? Inkább tengerpartra tervezték őket, s nem egy ódon, angol épületbe. Szinte maga előtt látta ahogy a hűs szél felborzolja a szoknya redőit, s eljátszadozik… De nem-nem. Ő egy igazán udvarias férfi. Nem gondol ám ilyesmikre. Egyébként, valóban? Miért csak a gondolattal játszadozzon?
Halkan sóhajtva, mintha csak fárasztaná őt ez az egész diskurzus, fordult meg, s túrt bele, önkéntelen mozdulattal a hajába. Mi miatt már nem is volt oly tökéletes az összhang, látszatra, s kicsit odaillőbbnek is tűnt. Diáknak, ki a koránál érettebbnek kíván látszani. Viszonylagos sikerrel.

- Nem fázol? – hirtelen témaváltás, egy könnyed kis kérdés. Nem csendült meg benne az aggodalom, esetleg féltés apróbb, csilingelő harangocskái. Egy, az időjárásra vonatkozó kérdés is hangozhatott volna ugyanígy. Esetleg már megint piszkálódni akarna? Ahogy fürkészted a vonásait… Oh, hát ki tudja?! Eddig úgyis csak ebből állt ki. Talán most is csak folytatja a sort. Esetleg még fel is tartana, pedig a vacsora már egészen időszerűvé válna.
Megállva előtted, felemelve a kezét, nem támadó, vagy épp elhárító mód, érintett meg egy tincset, s simította egész finoman a helyére. HA nem kaptad el a fejed, esetleg hátráltál meg a közeledésétől. Mert ha így lett volna akkor megáll a helyén, jellemző hanyag lezserségével mi cseppet sem mondható közönségesnek.

- Nincs meleg. – fűzte hozzá az előző gondolathoz, körülnézve, felmérve a helyzetet, könnyed mozdulattal válva meg a zakójától. Egyelőre nem mutatta azt, hogy a válladra akasztaná a ruhadarabot. Csak a karjára hajtotta, s… Meglepő, de egy piciny kis mosolyt, alig láthatót, csak a másik számára érzékelhető kis valamit megeresztett felé. Ami, főleg egy mardekárostól, bárminek tekinthető. Mégsem érezted azt, hogy most ebből valami nagyon rossz dolog lesz. Először is, nem nyúlt a pálcájáért, másodszor is, eddig is megtehette volna, harmadszor is… Nos. Nincs túl sok indokod, hogy megbízzál benne.

- Egyébként igen. Az étkezőbe tartom. Nem szeretek a nagy tömeggel együtt étkezni. – utalt ezzel arra, hogy nem siette el a dolgot a megkezdésével, s… A jelleme már megint megcsillant. Kis antiszociális, nárcisztikus, etőítéletektől nem mentes kis görcs. Aki leállt beszélgetni. Vajon jó ez neki?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 01. - 13:52:57
Montynak

"Ön is az étkezde felé tart?" Ezt a magázódást még szoknom kell, nem éppen hétköznapi, főleg, mivel nem lehet közöttünk túl nagy korkülönbség. Mondjuk, ahogy eszembe jutnak apáék és azok a vacsorák. Otthon én is így viselkedem az ismeretlenekkel, legyenek azok idősebbek, vagy velem egykorúak. Ez ott követelmény, de itt? Talán csak egy játék, de az is lehet, hogy a távolságtartásnak ezen módszerét választotta? Praktikus, bár, ha belegondolok, nem is olyan rossz.

Tekintetemmel kémlelem a közeledőt, aki pár lépéssel megtorpan előttem. Vajon most mire készül? Netán valami újabb beszólást tartogat számomra? Mindenesetre, kénytelen vagyok egy pillanatra én is lassítani a lépteimen, mi több, le is fékezem magam. Még csak az hiányozna, hogy mugli öltözékemmel újra megsértsem az ő sznob viseletét. Kérdésére a szemöldökeim a magasba röppennek, nem éppen ezt vártam arra a kérdésre, hogy az ebédlő felé tart-e. Úgy tűnik, a szél csúnyán elszállítja a szavaimat, csak is ez lehet az, amiért nem hallotta. Vagy nagyon is jól tudja, hogy mit kérdeztem, csak épp nem akar válaszolni. Esetleg valóban arra kíváncsi, hogy fázom-e? Úgy érzem, hogy ez a srác egyre kiismerhetetlenebb lesz. Nem is olyan, mint egy tipikus mardekáros. Bevallom, egy pillanatra sikerül megakasztania a hajkorona alatt dolgozó agytekervényeket. De most meg mit csinál? Mit akar a mancsával? Tekintetem azon kezére siklik, amelyet egész közel emel az arcomhoz, s egy hajszálamat próbálná arrébb simítani. Álljunk csak meg egy pillanatra, nem is ismerem és ez így hirtelen. Áh, a kis szemtelen, próbálja áttörni az intim zónámat, de ezt én nem hagyom. Hátrébb teszek egy fél lépést, de csak annyira, hogy a keze ne érjen célt.
- Valóban nincs meleg, ami azt illeti, kicsit kezd lehűlni a levegő, de annyira éhes vagyok, hogy már egész biztosan nem megyek vissza a szobámba csak azért, hogy magamra kapjak valami melegebbet. - Válaszolok a kérdésére, mégis, van valami , amit fel nem tudok fogni válaszadás közben. Az előbb mondta, hogy nincs meleg, mégis leveszi a zakóját? Ráadásul ez az érdekes mosoly, elég furcsa...na mindegy. Nem fogok azon gondolkodni, hogy megfejtsem minden ember jellegzetességét, s azt, hogy mit miért csinálnak. Az időmet sem szeretném pazarolni, így már éppen kilépnék, amikor ismételten megszólal.
- Akkor egy felé tartunk. Bár, ha nem szeretsz nagy tömegben étkezni, akkor szerintem fölösleges lejönnöd, mivel ott úgyis sokan lesznek. - A mondat végére egy apró mosolyt is becsempészek. Na jó, most kicsit gúnyos voltam, de nem hiszem, hogy magára venné. Mindenesetre én folytatom tovább az utamat az étkezde felé, s éppen csak oldalra sandítok, hogy vajon még mindig velem tart e, s képes elviselni azt, hogy rajta kívül más is vonul a hídon. Talán fél perc is eltelik síri csöndben, s nem tehetek róla, képtelen vagyok megállni, hogy ne szólaljak meg.
- Már nem fázol? - Kérdezem, miközben tekintetem kíváncsian a karján heverő zakóra siklik, majd vissza a szemeire.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 01. - 14:51:40
Lena cica

Az átkozott, tökéletességre való hajlam. Hát újra kihozta belőle azt, hogy igazítsa meg a kósza fürtöket. Mily kínos. Kissé zavartan ejtette le maga mellé a kezét, nem átalva olyan plussz mozdulatot tenni, hogy a ruháján is végigsimítson. Egy régi emlék, kedves arc, s ugyanez a jelenet. De, még mielőtt az emlék sűrű mocsárába merült volna, máris szétoszlatta az egész jelenséget. Nem! Ő a mostban él, a jövőben. A múlt csak múlt, nincs túl sok köze a jelen tettekhez. Ez csak egy hiba volt. Megjegyeztük, elraktároztuk, legközelebb majd nem fordul elő. Másoknak egyszerű mozdulat, egy félresikerült flörtölés. S pont ezért merte megtenni. Mert mások nem látták, nem volt ki előtt szégyenkeznie. Ráadásul pont egy hugrástól! Te atya ég! Már a gondolattól is rosszul lett. Kész szerencse, hogy a lány épp eleget beszélt ahhoz, hogy ne is kelljen ily ostoba kérdéseken merengenie.

- Lehet. – válaszolt a feltételezésre, mely persze helytálló volt, főleg ebben az időpontban, s hagyta, hadd sétáljon tova. Inkább azzal foglalkozott, hogy a haja tökéletesen álljon, s a zakó is pont úgy legyen a karjára hajtva ahogy annak kell. Egy szöszt leszedve, bíbelődve az ilyen kis apróságokkal, látszólag a gondolataiba merült, s nem is viselte meg a jelenet. Voltaképp annyira nem is lett rosszul a dologtól, csak bosszantotta ez a tökéletlenség. Úgy érezve, mostantól az egész világ rajta fog nevetni, minden más kis történetet hanyagolva.
Fél füllel hallgatta a lépteket, maga is a lány után fordult, s figyelte a távolodó alakot. Kis önérzetes liba. A gondolat egy halovány, alig érezhető mosolyt csalt az ajkai szegletére. Azért valahol élvezte a dolgot. Főleg így, hogy sok dolga nem is akadt azokban a napokban. Beérve őt, a válaszra elsimítva a vonásokat, mintegy szavak nélkül válaszolt a feltett kérdésre. Megállt mögötte, a zacskót egy könnyed mozdulattal széthajtotta, s immár nem engedett volna meg magának egy oly hibát, hogy a másik csak úgy ellent mondjon a szerinte oly szimpatikus ajánlatra. A vállára tette, a picit nehezebb ruhadarabot, miben az is benne volt, ha esetleg elhátrált volna a gesztus elől, hogy átkarolja a vállát, s mellkasához szorítva hajoljon a füléhez.

- Nem. Nem fázom. – Persze mindezt csak akkor ha arrébb lépne. Egyébként, ha belesilik a szürke anyagba, ezzel önmagát is megsegítve, akkor egy picit közelebb a normálisnál, simítások, megragadások nélkül válaszolt, s sétált…volna. Minden csak a lányon áll vagy bukik. Ha úgy viselkedik, ahogy a másik azt elvárná, akkor békében sétálhatnak egymás mellett, de ha nem… Akkor marad a szoros bilincs, mit reméljük sikerült elérnie, s mi egy darabig nem is oldódik fel. Persze nem fájdalmas, vagy épp kellemetlen. Hisz nem kívánja összetörni a csontjait. Csak ott tartani, még ha egy pillanatig is. Feledve a nagy távolságokat, sziklaszilárd elveket. Egy egészen más belső ösztön késztetésének engedve.     


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 01. - 15:37:24
Monty


Oldalra sandítok, de nem látom őt. Hm, úgy tűnik, megfogadta a tanácsomat, s inkább másik időpontot választ az étkezésre. Nagyon helyes, ha nem bírja elviselni az embereket. Én nem is értem az effajta viselkedést. Hogy lehet valaki ennyire antiszociális? Nem hiányoznak neki a beszélgetések, egy-egy új ember megismerése? Mindegy, az ő dolga, de ne várja azt, hogy a manók csak neki fognak megtálalni és őrök vigyázzák az étkezdét, amíg ő egymagában jól lakik...

Abban viszont igaza van, hogy nincs meleg, sőt, egyre jobban fúj a szél. Legközelebb hozok magammal egy kardigánt is, de a csuda gondolta volna, hogy egy ilyen csodálatos, nyárias délután után ilyen hűs lesz az idő. Tekintetemet az égre emelem, úgy látom, hogy sötétebb felhők kezdenek gyülekezni az iskola felett, s lassan már a nap is lemegy, s kezdetét veszi a sötétség. Összefűzöm magam előtt a karjaimat, így mégis csak jobban tudom tartani a meleget. Ekkor hallom meg a lépteket, éppen csak oldalra fordítom a fejem, s máris meglátom őt, amint zakóját a vállaimra teríti. Megint csak megállok, eléggé meglepő a viselkedése. Komolyan, ez már kezd vicces lenni, elindulunk, megállunk, elindulok, követ. Nem igazán tudom hová sorolni a viselkedését, de valljuk be, ez a gesztus egy úriemberre vall. Bár, az is igaz, hogy ilyet általában randevún szokás tenni, s nem vad idegen hölgyek után cammogni. Hirtelen nem is tudom, hogy mit tegyek. Felé fordulok, majd egy apró mosoly kúszik az arcomra.
- Minek is köszönhetem ezt a figyelmességet? Nem, mintha ellenemre lenne, de igen különösnek találom. A mardekárosokra nem jellemző a figyelmesség, sőt a segítőkészség sem. Avagy rosszul ítéltem meg, s talán a Griffendélesek közé tartozik? - Teszem fel a kérdést, egy mosoly keretein belül, továbbra is magázódok, s ugyan sejtem, hogy mardekáros, nem vagyok ebben annyira biztos, így talán erre is fény derül...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 01. - 15:58:15
Lena cicunak *__*

Rendkívüli mód elégedett volt a fejleménnyel. Azért az már kínosabb lett volna ha lelöki a zakót a földre. Egész mérgessé is vált volna. Az pedig… hmh… veszélyes? De nem, nem kellett ily fordulatot vennie a történetnek. Megállhatott lazán, nyugodtan, zsebre dugott kezekkel, magában somolyogva azon, ahogy a lány felé fordul, s újra előveszi a megszokott mosolyát. Ő nyugodt eleganciával viseli a nevet, rangot mit áldott neki a sors, mintegy mellékesen fordulva oldalra, mutatva, ő lassan tovább is áll. S amíg a lányon a zakó, valószínűleg vele is fog tartani.

- Egy mardekárosnak kevés érzelme van. Erről szól a fáma. – könnyed csevegő stílus, ami nála annyit tesz, hogy most épp egy szurkálódós megjegyzést sem tett, s egy öblös lépés. A magasságához mérten sétál, szóval, lehet a másiknak kicsit gyorsabban kell topognia, hogy beérje egyáltalán. S mi is volt ez a lépés, gesztus…? Az anyja arra tanította, hogy legyen udvarias a nőkkel. S ugyan nem nézte túl sokba a mentális képességeiket, azért azt az alapvető tiszteletet megadta, ami szerinte kijárt. Hogy ez sok vagy kevés… Lehet róla vitatkozni. S a másik nagy dilemma, mindössze udvarias, vagy készül valami nagyon rossz dologra? A pálcája végső soron még ott van nála. Pontosabban a kezében. Mert hát azt csak nem hagyja a lány gondjaira bízva. Szóval bármi megeshet. Játszadozik, mint macska az egérrel? Csúnya helyekre tereli, pofozgatja, ütögeti, kifárasztja, hogy a végső támadás már könnyed legyen? Ez az új játék, csak Lenát nem avatták volna be?! Kavarognak a dolgok a fejben s a szívben. Csak a magas, langaléta fiú tudja merre is tart. Ez pedig épp az előre. S épp csak annyira lassít le, ha esetleg a másik nem tudná tartani a tempót, hogy beérhesse. Nem ajánlja fel a karjáét, fogja meg a kis kacsót, vagy bájolog szendén. Lép, halad, lép, halad. S megint csak arra válaszol amire akar. Mintha szelektív hallása lenne, s csak azt hallaná meg ami számára is érdekes. Szép kis alak, mi?

- A griffendélesek hírből sem ismerik az etikett fogalmát. Valószínűleg egy varázsigének, vagy különlegesebb ételnek tartják. – pillantott le a másikra, kioktatón, éreztetve az iogazi mardekár hangulatot. Mert… griffendéles? Ugyan kérem. A mardekárosok megítélése meg csak állt annyiból, hogy kígyókkal társalognak, s gonosz kis terveiken törik álló éjjel a kis fejüket. Pedig egyik-másik háztársa igen ostoba volt, vagy épp jószándékú, nem beszélve a szerelmesen andalgó kis idiótákról. Nem lehetett mindenkit egy kategóriába süppeszteni. Ezt ő is megtanulta már. Csak épp engedelmeskedett az iskola szellemében, s betartotta azokat a régi beidegződéseket. Mert… szórakoztatta. S annyira nem volt hülye, hogy kizárassa magát az egész háza életéből csak azért, hogy leáll barátkozni egy griffendélessel vagy más satnya kis ház lakójával. Ezért is kellett titokban tartani az alkalmi kis futó, házon kívüli románcokat. Mert a színfalak mögött mindent szabadott…


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 01. - 16:32:23
Montynak

- Hm, igaz, igaz. Kevés érzelem, antiszociális beállítottság. - Toldom hozzá a szavaihoz, talán kicsit azért, hogy bosszantsam, bár inkább csak azért, mert szórakoztat ez a csevegés. Legalább beszélgetünk és nem némaságban kell végigvonulnom mellette a hídon, amely igen csak kellemetlen lenne. Hozzáteszem, volna még mit fejlődnie, ugyanis nem túl bőbeszédű srác. Ha nem kérdeznék, talán nem is szólna semmit.

Eközben újra elindulunk, kicsit gyorsítok is a lépteimen,mert nem szeretném, ha lehagyna, végül is, nálam van a zakója, s  azt sem szeretném, ha nálam is maradna. Ujjaim az anyagra fonódnak, kellemes érintés, látszik, hogy drága és jó minőségű anyagból szőhették. Így tartom a zakót, kezeimmel húzom össze magam előtt, nem szeretném, ha a földre hullana, s bekoszolódna. Tekintetem a híd végére siklik, amely már csak pár lépésnyire van tőlünk. Már alig várom,hogy leérjek az étkezőbe és ehessek azokból a finomságokból. Egy pillanatra a gondolataim elterelődnek az ételek felé, de a fiú szavai néhány pillanattal később vissza is ráznak. Oldalra fordítom a fejem, s felpillantok rá.

- Köztünk szólva a Griffendéleseket kicsit unalmasnak találom, ettől függetlenül én nem gondolom úgy, hogy ne ismernék az etikett alapjait. Némelyikük úriemberként viselkedik, akár csak Ön. - jegyzem meg, ezzel talán újra megpiszkálom a lelkivilágát, talán már csak az összehasonlítással is.
- Oh, ha már itt tartunk, én igazán kedvelem a 18. századi szokásokat, de nem tegeződnénk?  - Ajánlom fel, végül is én vagyok a hölgy, lehet, hogy csak erre várt. Nem mintha zavarna , de kicsit ostobán hangzik ez a magázódás itt, a hídon.
- És mivel voltál szíves felajánlani a zakódat erre a rövid szakaszra, bemutatkoznék. Scarlette vagyok, a másik nevem Lena. - Ejtem ki mindkét nevem, hadd válassza ki ő, hogy melyik esik neki könnyedebben a válaszadásnál. Én a Scarlettet jobban kedvelem, de a szüleim és Marcus állandóan Lenának hívnak, akárcsak jó néhány osztálytársam. Így kénytelen vagyok mindkettőt aktívan alkalmazni. Éppen ekkor érjük el a déli bejáratot, amin belépve, hirtelen eltűnnek a nap aranysárga színei, s már csak az ódon falak sötétsége, s gyertyák fényei segíthetik utunkat.
- Köszönöm a zakót, de itt bent már nincs rá szükségem, ezenkívül nem szeretném, ha bármi baja esne. - Mondom, majd egy kis mosollyal lecsúsztatom a vállaimról és felé nyújtom...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 01. - 16:52:13
Lena cicámnak :D

Nos, hát igen. A szokásos válasz. A semmibe vesző tekintet és némaság. Végülis, ezzel csak az ő elméletét támasztották alá. Akkor lenne oka a szólásra, ezzel megzavarva az éteri csendet mely néha beáll közöttük, ha vitatkozni szeretne. Nade mostanság ilyenre nem nagyon adja a fejét. Bár… Hát igen. Valamiért a hallgatás mint olyan, nem megy neki. Csak beszél, meg beszél… Védi a griffendéleseket, el akar térni a magázódástól… Nos, ez viszont egy érdekes dilemma. Engedje, avagy ne engedje? Mert rangba igencsak alatta állt. S ezt a gesztust neki kellett volna megtennie, ha akarja. S egyelőre még csak a gondolattal sem kacérkodott. Viszont, mint oly sokszor máskor, most is konstatálhatta, még mindig nem veszik túl sokan körül őket. S ez talán okot adhatott a lazaságra.

- Hmh… - nos, ez nem egy kellemes hümm volt. Inkább amolyan, na persze, a griffendél kontra etikett vitában. Hát igen, azért az csak nem tett jót az ő érzékeny kis lelkületének, hogy hozzá hasonlítja azokat a kis férgeket. Sőt… Nade, persze forog tovább a szó, s egyelőre nem állítja le. Hadd csacsogjon kedvére. Ezzel se több, sem kevesebb nem lesz. Legfeljebb majd lefárad egy kis időre a hülyeségtől. Azt pedig valahogy majd csak túléli.

- Colien. – válaszolt kurtán, elvéve a zakót, visszavéve az elegáns ruhadarabot. Nncs egy újabb kósza érintés, apróbb lépés. Milyen szomorú… Viszont a zakó visszaadása neki kedvezett. Legalább nem kellett volna magyarázkodnia ha meglátják a lányon a ruháját. Persze, ismerve őt, nem következtettek volna valami bűnös dologra. Úgy értve szerelem, vagy mélyebb érzelmek. Csak egy éjszaka, vagy röpke délután. A kedves Montague-ban az volt a bosszantó, hogy nem tálalta ki a nőügyeit. Így a saját fantáziájukra kellett bízni, hogy kivel hányszor meg mikor. Ezért kicsit túlzóak a róla szőtt képzetek. Nem mintha bánná. Sőt…
Megfogva a kezét, mit bizton már leejtett maga mellé, emelte meg a kis kacsót, néma erőszakkal fonva az ujjakat az ujjakra, miközben halovány kézcsókot lehelt a kézfejre. Nos, ez a mozdulat úgy született, némi sürgetéssel, mintha feledte volna az illemet. Vagy vacilált, hogy igen, avagy sem? Hát remélte, hogy sikerült elkapni a kis kezet. Hisz újra csak nem bántó volt a mozdulat. Csak egy kis gondolat, nem engedte a csók után sem. Megemelve, halovány lépéssel közelítve, fordította be a kezét, s temette ajkait a puha gödröcskébe, miközben pillái félig alámerültek. Ezt hívják francia módinak. Mikoron a nemes úrhölgyeket így csábították a bűnös ösvényre, átlépve a szabályokat, mik úgy védelmezték az erkölcsüket. Finom módja ez a bekerítésnek, bármily szándék is vezéreljen. Ő pedig…? Nem tett meg túl sok lépést egyszerre. S nem, ez bizton nem azért volt mert zavarba jött volna. Csak türelmesen kivárt. Így, eresztve a kacsót, hisz tán már nagyon szabadulni is akart, felpattantak azok a bizonyos pillák, s valami új élet költözött a lélektükrökbe. Hamiskás, ravasz árny, mely ott lakozik minden zöld gavallérosban.
A szemébe nézve, kutatva a reakciók után, mit nem toldott, vagy magyarázott meg, fordult a lépcsők irányába, ezzel mintegy ott hagyva a kérdőjeleket a másikban. Inkább újra csak a haja lágy simításával, s a zakó porolásával foglalkozott. Hisz ez neki semmi volt. A köreiben a kézcsók kötelező, ez pedig… Néhány idősebb barátnőjénél lép érvénybe. Kik imádják amikor a fiatal kis kölyök a lordot mímeli. Nem is rosszul.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 01. - 18:04:14
Montynak

- Colien? Jó csengésű nevet választottak a szüleid. - Jegyzem meg egy apró mosollyal és ebben most tényleg semmi rossz szándék nem volt, nekem valóban tetszik a neve. Egyszerű, könnyen kiejthető, bizonyára passzol a vezetéknevéhez, úgy, mint az enyém. Nem, nem vagyok nagyképű, de szerencsésnek mondhatom magam, ha az elnevezéseket nézzük. Lehettem volna Lucinda is vagy Martha, Ruth, Rachel, de még épp becsúsztam a jól csengő nevek névsorába. Áldom is ezért a szüleimet, mert így legalább eggyel kevesebb ok van arra, hogy gúny tárgyává váljak.

Tessék, már megint eltértem a kötelező menettől. Csak mesélek és mesélek, ahelyett, hogy az előttem állóra koncentrálnék. Ahogy visszanyújtom a zakóját, átveszi tőlem, vetek rá gyorsan egy pillantást, nem szeretném, ha a hajszálaim csúfítanák az ő makulátlan öltözékét. Szerencsémre egy szál sem díszeleg a zakón, így nem kell gyors csipkedést kezdeményeznem a fiú karján, ahol már ott hever a korábban még engem melegítő holmi. Eközben magam mellé ejtem a kezeim, de Colien máris jobbom után nyúl, s mielőtt még tiltakozhatnék, az ajkaihoz emeli a kacsómat, egy apró, arisztokratikus puszira. Ismét a fellegekbe emelkednek a szemöldökeim, hisz ez nem egy nagy rendezvény, nem egy aranyvérű buli, még csak nagyobb tömeg sem vesz minket körbe és én sem vagyok hercegnő, hogy ez járna nekem. Meglepődve figyelem a mozdulatsort, azonban túlságosan is elgondolkodom ezen, s ezért nem húzom el a kezemet. Tekintetem a másik szemeibe fúrom, végre szabadul a karom, melyet finoman engedem magam mellé. Ez a tekintet...Bevallom, kicsit összezavar, de szerencsére nem vagyok az a típus, aki elvörösödik, inkább csak a hajamat kezdem el csavargatni, ezzel leplezve a bennem keletkezett zavart. Még mielőtt bármit is reagálhatnék, megfordul és tovább folytatja az útját az ebédlő felé.
- Colien, eddig tartott az udvariasság? Már nem akarsz előre engedni az ebédlő felé vezető úton? - Teszem fel a kérdést, miközben a haját igazgató srác után nézek. Nem nehéz kitalálni, játszadozom, de ezzel semmi komoly szándékom nincs. Nevezhető egyszerű, délutáni flörtnek, bár kérdés, hogy a másik számára mit jelent ez a szurkálódás...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 01. - 18:30:53
Lena cicusomnak *_* - 16 éven aluliaknak nem ajánlott -

- A lépcsők veszélyesek. Elém is eshet, de rám is. Persze… Ha előttem kíván menni. – megtartva ezt az oldalsó tartás, karjait összefonva várt, hogy a lány elé lépkedjen. Milyen szórakoztató kis menet, nem igaz? Csak azt tudnám, hogy akkor a fiú nyert avagy sem. Az ilyen flörtöléseknél ezt mindig nehéz volt eldönteni. Persze a saját kis fejében győzelmi fanfárok szóltak, mily meglepő, ezzel újra növelve, az egyébként is túl nagy egoizmusát. Pillanatok, léptek, egyenletes légzés. Egy apró jel sem utalt az elkövetkezendő sorokra. Mikor is, ha a lány elé furakodott volna, ezzel mintegy tetszelegve is neki, hisz mily szépen sétálhatott volna lefele, a pálca megmozdult, s a halk varázs pedig elhagyta az ajkakat. Természetesen, hiszen kiművelt hölgy volt az illető, pontosan tudta mily hatalomszavak is hangoztak el a fiú torkából. Egy kis lebegtetés. Semmi komoly, semmi ártó, egy újabb csel, fogás, gusztustalan kis lépés, mely a történetet úgy áldja meg, hogy élvezze is a dolgot. Nos, eléggé titokban művelte le a dolgot, de persze ha félreállt… Akkor a lent leírtak nem vonatkoznak rá.

Immár feltűnt a ragadozó mosoly az ajkakon. Nem is leplezve, durván, öntelten. Mert ilyen volt. Nem egy szenvedő lélek, ki hiába került a mardekárba. Csak ő kifinomultabb volt a többi bunkónál, s okosabban csinálta a dolgait. Talán ez tette egy hajszálnyival veszélyesebbé. Főleg mert egy dogát sem fogadott el, s mindig egy saját igazságot keresett. Ám most… Nem. Egy igazság után sem kutatott.

- Vajon… mi lenne… ha… megfordulnál… - kérdezte elgondolkozva, fokozva a saját kisded örömét, mi most tán kissé kellemetlenné válhatott a lány számára. Mert hát, ha fejjel lefele lóg… Köhömm. Lehet, hogy nem lett volna olyan jó dolog. Sőt… Biztos?! Biztosan tartotta a pálcát, s Lena tudhatta, azért van még egy-két ilyen trükk a tarsolyában. Ráadásul a megfelelő távolságban állva… Egyébként így lebegve még rúgdosni is nehéz? Vagy könnyebb? A fene tudja. Viszont egy megkötözős átok azért fájhatott volna.

- Látod. Veszélyesek a lépcsők. – szólt negédesen, s tovább tartva őt, egyelőre nem fenyegetve a forgatással, hátulról közelített. Igen, igen, egy griffendéles, tán bárki más, elölről jön. Node miért adjon lehetőséget arra, hogy a kis mancsaival felesleges kárt okozzon a makulátlan megjelenésében? Ugyan… Azért ennél jóval ravaszabb volt. Kartávolságon belül nézelődve, elégedetten konstatálva a formákat, idomokat, érintette meg a combot. Lassú, kínosan lassú mozdulatokkal haladva feljebb, az alsóneműt is majdnem simítva, cirógatta a lágy bőrt, melyet addig a kis szoknya védelmezett. Persze nem csúnya helyeken. Csak egy perc erejéig nézegette, kóstolgatta az ujjakkal a testet. Mintha csak vizsgálódni szándékozott volna. De, a változatosság kedvéért, nem lépte át annyira a megengedett korlátokat.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 01. - 19:25:26
Montynak, a veszélyes pasasnak  ;D

Még, hogy veszélyesek a lépcsők. Miről beszél? Elém eshet, rá eshet? Egek, mintha nem is azonos földrészen lennénk, kezdem kicsit kellemetlennek érezni ezt a beszélgetést. Most vagy ő beszél félre, vagy én nem értem, hogy miről hablatyol. Netán még mindig folytatja a korábbi szurkálódást? Igen, minden bizonnyal. Furcsa ez a srác, de az ebédlőig már valahogy csak kibírom a társaságát. Bár, abban már most biztos vagyok, hogy nem fog a barátaim közé tartozni.
- Nem félek a lépcsőktől, megjegyzem, valami rossz balszerencse miatt csak felfelé tudok elesni, lefelé még egyszer sem sikerült. - Felelem egy mosollyal, majd elindulok a lépcső felé, még van mellette pontosan annyi hely, hogy elsuhanjak anélkül, hogy súroljam ruházatát, melyre annyira ügyel. Persze, egy pillanatra átfut egy gondolat a fejemben. Vajon tényleg jó, ha egy mardekáros előtt lépkedek? Mi van akkor, ha éppen ő az, aki letaszít a legfelső lépcsőfokról, majd jóízűen végignézi a bukdácsolásaimat? Áh, ez badarság, sosem voltam paranoiás, nehogy már éppen most ütközzön ez ki rajtam, hisz idáig úriemberként viselkedett és nem hiszem, hogy ilyen galád dologra vetemedne...

Tessék, kell nekem ennyire naivnak lennem, hogy senkiből sem nézem ki a rosszat. Éppen csak elé lépek, máris felém szegezi a pálcáját, s eldörmög egy varázsigét, amit nagyon is jól ismerek. Még csak rá sem tudok szólni, vagy megfordulni, hogy mi ez az egész, mert hirtelen a levegőbe emelkedek. Arcomról eltűnik a mosoly, most már cseppet sem örülök a társaságának és azt sem gondolom, hogy ez is csak egy kis tréfa. Bevallom, kezdek megijedni, bár ezt nem akarom kimutatni. Hirtelen a kezeimhez kapok, s csak most tudatosul bennem, hogy a pálcámat a szobámban felejtettem. Hogy a fene esne a Kama Sutraba, az miatt maradt ott a pálca...

- Azonnal tegyél le, ez egyáltalán nem vicces és éhes vagyok! - mondom neki morcosan, miközben a szemöldökeim összeugranak a dühtől. Utálom az ilyen helyzeteket, tény, hogy idáig nem is igen volt ehhez hasonlóban részem. Szoktunk varázsolgatni, de az órai munka az egész más dolog. Most viszont, itt lebegek, nem messze a lépcsőktől, s velem szemben egy mardekáros áll, aki elég furán néz rám. Olyan mosoly kúszik az arcára, melyet csak életemben egyszer tapasztaltam, egy ittas, rámenős alaktól. Rosszul is járt a szemtelen, úgy kellett a gyengélkedőre szállítani...Kezeimet próbálom mozgatni, kicsit a lábaimat is, bár teljesen felesleges, hisz jól tudom, hogy a lebegtetés csakis az ellen varázslattal szüntethető meg.
- Colien, ezt ne csináld, mert nem ismered a hisztis oldalamat! - Fűztem a korábbihoz, viszonylag még egész finoman, s némi higgadtsággal. Bár, csöppet sem tetszett az a tekintet, az a bájgúnár vigyor, s a közeledő alak.
- Ha..ha megfordulnék? Nehogy megpróbáld...- Igen, elég viccesen hangzik jelen esetben tőlem a fenyegetőzés, hisz jelen pillanatban én vagyok az áldozat és mit sem tehetek az otromba mardekáros ellen.
- Te beteg vagy! - Törtek elő a szavak, melyekkel nem is tudom, hogy mit akartam elérni. Most már annyira bánom azt, hogy kedvesen viselkedtem. Kellett ez nekem? Valahol még mindig reménykedem abban, hogy ez csak egy kis tréfa, de amikor közeledni kezd, már sejtem, hogy ez bizony nem az.
- Hol vagy? Azonnal tegyél le a földre! - Folytattam, immár erélyesebben, miközben nem igazán láttam , hogy pontosan hol lehet. Ehh, nem is kellett látnom, mert mikor a mancsát megéreztem a combomon, azonnal tudtam, hogy a hátam mögött áll. Rettentő dühös voltam, némi félelem is játszadozott bennem, de erősebb volt a haragom.
- Ezt ne csináld! Azonnal vedd le a koszos mancsodat rólam! - A fejemet forgatom, próbálom megtalálni őt a tekintetemmel, de mivel mögöttem áll, csak a kezét látom. Persze, az érintéstől automatikusan próbálom előre-hátra rugdosni és  a kezeimmel is kaszálok a levegőben, hátha sikerül eltalálnom a fejét. Ám mindez a lebegés közben elég nehéz , ráadásul, mivel tériszonyom is van, ez csak még jobban nehezíti a dolgomat. Mindez azonban semmi ahhoz az érzéshez képest, amit ő okoz. Kínosan lassú mozdulatokkal érinti a combomat, s csúsztatja a kezeit egyre feljebb. Ettől szinte már kiráz a hideg, s nem azért , mert oly kellemes volna. Nem, ezt nem tudom így felfogni, hisz nekem ő egy senki, még csak nem is ismerem, hogyan is élvezhetném a dolgot, főleg egy ilyen , kényszeredett helyzetben? Utálat és harag fog el, s kezemmel megpróbálom elkapni az övét, mellyel tiltott helyre téved. Ha sikerült elkapnom a csuklóját, akkor , amennyire csak lehet, megszorítom, s még a körmeimet is belemélyesztem a bőrébe.
- Lassan a testtel Colien, tegyél le és ne légy ilyen aljas! - Szólítom fel újra, ki tudja, hogy hányadszorra, s csak remélni merem, hogy ért a szép szóból...


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 01. - 20:11:49
Lena cica

Hangosan nevetni kezdett a megjegyzésekre. Ez az érzés egy kicsit felszabadította. Már nem is volt olyan karót nyelt mint korábban. Mi több, szórakozott… Nem is tűnt így oly értelmetlennek a délután. Vagy akár a nap. Nem mintha ennek kellett volna lennie a megfelelő, s tökéletes elfoglaltságnak. Simít, élvez, vigyor. Ennyi, s semmi más. Pedig lettek volna még ötletei, arra vonatkozóan, hogy mikkel keserítheti meg szegény lány létét. De, lássák mily udvarias, s nem erőszakos fajta, hisz voltaképp nem volt az, nem nyúlt beljebb vagy feljebb, s nem érintette azokat a területeket mik tán gyönyört váltottak volna ki a lányból. Ha egyáltalán érez valamit iránta. A gondolatait nem látta, nem érdekelte különösebben mit pampog, de némi belátással volt.
S mikor a körmök a bőrbe vájtak…  Mások ordítottak volna, vagy legalább felszisszennek. De ő, csak nevetett. Mulatságos volt az egész. Ilyet még nem is nagyon érzett. Valahogy nem merték megsebezni ők. Egész jó dolog volt. Büntetést kapni valamiért. No nem mintha túlzásba akart volna esni a dolgot illetően. Kitépte a kezét, ezzel vállalva azt, hogy mély sebek maradnak a kézfejen, s hátrébb lépett. Így is megsuhintották már a fejét, ennyi dulakodás elég mára.

- Ugyan Lena vagy Scarlette, akárhogy is nevezed magad… Mire valóak a szajhás göncök, ha nem arra, hogy szórakozzanak vele? Talán mást vártál. Egy hercege, egy gonosznak tűnő, ám a valóságban kedves, s érzékeny lelkű fiút, kit csak meg kéne érteni? A vigyorgás is arra volt? Hogy felszínre hozd a kis béka királyfit?! – jót nevetve a saját viccén, mert szerinte az egész szituáció igencsak mulatságos volt, lendített a pálcán, s sokat nem törődve vele, hogy a lépcső milyen fokára érkezik a másik, görnyedt meg kicsit az érzések kavalkádjában. Vérzett a kézfeje, szegény haja nem volt tökéletes, s valaki ott hevert előtte tehetetlen. Csata? Csak ő büntetett. Szabad kezével megtörölve a szemét, mely könnyes lett a nevetéstől, egyenesedett ki miközben a másikat figyelte. Egy úriember most segítene. Nade… Ő csak a megfelelő egyénekkel szemben figyelmes. Így élvezettel telve nézte a nagy művet. Természetesen felkészülve egy kirohanásra, majd eszébe is idézve egy megfelelő igét. Amit nem süt el. Csak vár. Szeretné végignézni ahogy elkocog. Igen, szereti amikor futnak. Mert mindig azt hiszik, hogy majd utánuk megy. Kis buták.

- Talán… Ha pár kilót leadnál. Igen, akkor jobban érdekelne a dolog. – fájó pont, vagy nem is annyira? Végülis az a kis pár fölös dolog mentette meg a csúnyább következményektől. Csak épp… Egyébként nem zavarta volna a fölösleg. Csak úgy gondolta, hogy ez egy igen éles támadás lehet. Hisz nem elég az, hogy testiekben megalázhatta. Túl egyszerű lenne a történet. Könnyeket is akar látni a kis pofikán. Az egészet eláztatva, zokogva, hadakozva… Milyen átok is lenne a jó? Igen, ha nekiesett volna akkor biztos fejjel lefele végzi a plafonon. Csak épp nem hozza le. Most is csak a szentlélek szállta meg, hogy nem játszotta el a kis játékát. Meg nem akar büntetőmunkára menni. Még ha Piton nem is utalna ki neki túl megerőltető dolgot. Főleg egy ilyen kis…apróság miatt.

- Viszlát. – nevetve, a zakón igazítva, pálcáját továbbra is a kezében tartva, mert ő legalább senkiben sem bízott, lépdelt hátra egy-két lépcsőfokot, hisz még nem voltak igazán messze a hídtól, lábát megvetve a felsőn, figyelve még az éledező hölgyeményt. Nyilván nem fordít neki hátat. Sejthető volt, hogy csak arra vár, hogy elinduljon, így mehessen a dolgára, avagy szórakozzon tovább. S igen, pont ez csillant a szemeiben. Na… mi lesz?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Scarlette Storme - 2009. 05. 02. - 11:45:23
Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? És most  mi a fenét csináljak, hogy szabaduljak az ostoba mardekáros karmaiból. Ó, ha nálam lenne a pálcám, akkor nem lenne ilyen könnyű dolga. A csudába is, mit képzel magáról? Ezt nem fogom szó nélkül hagyni, nem. Nem fogja ilyen könnyen megúszni.

Roppant dühös vagyok, főleg a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság miatt. Elég arra a vigyorgó képére pillantanom, ki tudja, hogy milyen gondolatok járnak a fejében, ha ilyenre képes...Nem, nem fogom hagyni magam, hogy ez a fráter...Oh, bárcsak ilyenkor erre jönne valaki, mit tegyek, kezdjek el kiabálni, segítségért? Talán ezt kellene tennem? Nem, teljesen fölösleges volna, hisz itt senki sem hallaná meg a hangomat. Ó, ne, már csak ez hiányzott, ki tudja, mire készül ez az aljas disznó.

Tudjátok, most mit érzek? Félek, igen félek, s ez az érzés nem gyakran fordul elő nálam. Nem attól félek, amire gondoltok, hogy lebegtet és leesek. Hányszor estem én már életemben, amennyi horzsolást beszereztem. Mindez semmi ahhoz képest, amit ez az aljas mardis tehetne. Még most is beleborzongok, hogy milyen aljas módon közelített az előbb és olyat tett. Ezt nem fogom hagyni, ha kell, akkor jelentem az igazgatónál. Ilyen alakok ne járjanak diákok közé. Csak ússzam meg, könyörgöm.

Tekintetem a másik arcára kúszik,  elég mérgesen méregetem őt, miközben csak röhög. Olyan elvetemültnek tűnik, kissé talán bolond is. És amiket mond, nem esnek jól a szavai. Egy nyári szoknya és egy világos blúz mióta számít szajhás göncnek? Ezentúl ne merjek így öltözni, csak mert létezik néhány szexmániás őrült?

- Te meg mi a fenéről beszélsz? Herceg, ugyan már, minek képzelsz engem? Olyan nehéz elviselned azt, ha valaki más jól érzi magát a bőrében, boldog és rád mer mosolyogni? Muszáj nektek minden mosoly mögé valamit elképzelni? Az eszedbe sem jutott, hogy én ilyen vagyok?  Idióta fráter. - Morgok és megmondom a véleményem. Nehogy már ő sértegessen, egy ilyen kis aljas és szemtelen diák, aki megjátsza az úriembert, de a háttérben egy vadállat búvik meg. Legszívesebben folytatnám is, ajkaim szavakra nyílnak, ám ekkor ismét nekem szegeződik a pálca, érzem, hogy véget ér a lebegés és zuhanok. A lépcsők valóban veszélyesek, talán a harmadikra esem, éles fájdalmat érzek a bokámban, de még mielőtt felszisszenhetnék, onnan tovább bukdácsolok le még kettő-három lépcsőfokot. Legalább lépcső és nem kerítés, egy fokkal jobb...Mégis, fáj a bokám, a térdeimet is lehorzsoltam és a tenyereimet is, nem beszélve a könyökeimről. Még mindig fáj, apró könnycsepp szökik a szemeimbe, de próbálom visszatartani, hisz már nem vagyok óvodás, hogy minden ütés miatt elpityeredjek. Úgyis begyógyul, a foltok pedig majd elmúlnak. Ugyanis lesznek, még nem látszanak, de máris meg tudnám mutatni azokat a pontokat, amelyek be fognak lilulni. Dühösen pillantok rá, bár tudom, jelen helyzetben, pálca nélkül semmit sem tehetek. Már fel vagyok készülve egy újabb aljasságra, a futás most úgysem menne. Egyik kezem a fájó bokámra kúszik, majd ismételten felpillantok a még mindig kacagó mardekárosra, kinek már csillognak a szemei a jókedvtől.
- Gondolom, most aztán jóízűen kineveted magad, talán másban úgysem leled örömöd. - Vágom oda a szavakat gúnyosan, ám ő ismét lecsap. Hogy fájó pont lenne számomra az, ha a súlyommal cikiznek? Régen, mikor még valóban duci voltam, akkor nem tagadom, rettentően estek azok a szavak. Amióta visszatértem Franciaországból, s a fölösleg az előnyömmé formálódott, azóta inkább a bókoktól kell tartanom. Szóval ezen szavai nem éppen bántanak, főleg Marcus örökös, ehhez hasonló beszólásai után.
- Ha pár kilót felszednél, még akkor sem érdekelne a dolog! Te csak szeretnéd, hogy legyen valakid, de soha nem lesz, ezért is vagy ilyen.. - Vágom vissza ismét, erősen. Nem akarom pszcihológiailag elemezni, de úgy érzem, hogy ezt ki kellett mondanom. Kicsit talán jobb, ettől függetlenül mégis könnyesek a szemeim, elképzelhető, hogy sírni is fogok, csak bírjam még ki. Továbbra sem veszem le tekintetemet a ragadozóról, csak ott gubbasztok a negyedik lépcsőfoknál, s várom az újabb csapást. Nem tudom, hogy minek köszönhetem, de úgy tűnik, hogy hátrálni kezd. Végre, hála az égnek. Mégis, ahogy néz és lassan hátrál, nekem ez nem tetszik. Mennem kell, mielőtt még meggondolja magát. A fal mentén feltápászkodom, majd bicegve teszek lejjebb egy lépést, majd még egyet, de tekintetemmel továbbra is a támadómat figyelem. Ha visszalépne, esküszöm, hogy az épp lábammal előrelendítek, de úgy, hogy az ágyéka bánja meg a dolgot. Ha hátat fordít, s észreveszem a távozási szándékát, akkor tovább folytatom a bicegésem és kiengedem visszatartott könnyeimet....


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Laetitia Morrison - 2009. 05. 02. - 13:43:41
Rico Ashmore

Meleg volt. Laetitia a hídnak támaszkodott. Ujjai között nemrég szedett apró, fehér világ villant meg. A szirmait tépkedte, mint a muglik, amikor „szeret-nem szeret”-et játszottak.
Bágyadt volt, fáradt, de nem tudott aludni. A mardekárosokról azt tartják, maguknak való népség, akik komoran, zord arckifejezéssel járnak-kelnek a kastély falai között. Ennek ellenére a szobájuk mégis zajos a semmirekellő locsogástól. Útnak indult az ódon épület falai között, hogy elfoglalja magát, ha már egyszer nem tud, és nem is akar tanulni.
Az egyik szirmot felkapta a könnyű nyári szellő, körbelebegtette a lány törékeny alakja körül, lehúzta a mélybe, majd újra felemelte. A hűvös tekintetek hosszan néztek az elillanó fehérség után, majd lassan lecsukódtak.
A szélnek köszönhetően néhány rakoncátlan tincs megcsiklandozta a szemhéjakat. Tudta, mosolyognia kellett volna rajta, de nem volt rá képes. Hiába beszélt néhány napja az egyetlen emberrel, akire még számíthatott, a változás nem ment olyan könnyen, mint ahogy megjósolták.
Mi sem egyszerűbb annál, ha emberek közé megy, de megszólítani bárkit, más ezerszer nehezebb feladat volt. Mindemellett a jelleme alapján sem rendelkezett semmi cserfel, amely engedte volna kiszabadulni a szárnyakra vágyó lelket. Azok után, ahogy az elmúlt időszakban bánt mindenkivel, nem látta esélyét annak, hogy bárkivel is csak úgy szóba elegyedjen.
Bosszúsan fújta ki arcából a haját, és ökölbe szorította kezeit.
Három nap semmire, a tettek jóvátételére pedig pláne nem elég. Neki is akarnia kell, de bármennyire is vágyódott, minden percben megkérdőjelezte a döntéseit.
Az egyik oldalon ott volt a lázadás, a szabályok alól való kibújás, a másikon pedig a gőg, a vér, és a kötelezettségek. Azt mondták neki, hozza meg a maga döntéseit, és ne mérlegeljen, ne tekintsen vissza, ne akarja megváltoztatni. De vajon mindig az a célravezető, ha gondolkozás nélkül cselekszik?
Túlontúl megfontolt volt ahhoz, hogy az alapvető vonásai változtatni akarjon. Tény, eddig elvolt, de a Nagyúr visszatérésével minden megváltozott. talán a Mardekár volt az egyetlen ház, amelynek tagjai valamilyen szinten biztonságban érezhették magukat.
Biztonság... Igazából senki sem volt biztonságban. Senki, és soha. Féltek. Még ha nem is vallották be maguknak, de valahol mélyen mindannyian féltek. Nem mert, és talán nem is nagyon akart barátokat szerezni, mert nem tudott mindenkire ugyanúgy nézni. A Roxfortban rengeteg diák van. Az apja a rossz oldalon áll. Vajon hányukat károsította meg? Hogy nézhetne az Ő szemükbe? A Prófétában nap, mint nap számolnak be újabb, és újabb eltűnésekről. Ez az Ő műve, és a csatlósaié. Csatlósok? Hiszen az apja is közöttük van. Morózusan csóválta meg a fejét. A barátok szertefoszlanak. Idő, tettek, és a halál árnyékéban. Vajon hányan jönnek vissza szeptemberben?
Talán mégis neki lenne igaza, megmaradni a saját köreiben, akkor nem eshet bántódása? De hiszen, egyetlen hiba is elég ahhoz, hogy a lebukó magával rántsa a többit.
Ritka pillanatok, melyekben gyalázni szerette volna az egész rendszert. Miért nem lehet béke. Megéri az a sok áldozat?
Áldozatok… Ő is áldozott már fel nem is egy dolgot csak azért, mert engedelmes volt. Vajon helyesen döntött? Döntések. Már megint visszajutott az eredeti kiindulópontra.
Elfintorodott, és felnyitotta szemeit.
A kifejezés még akkor is az arcán ült, amikor hallotta, hogy csukódik a hídra vezető ajtó. Lesütötte pilláit, és elbújt a haja mögött. A gondolatmenet elszállt, már csak egy-kettőre tudott visszaemlékezni. Lemondóan sóhajtott, és várta, hogy elhaladjon az erre tébláboló. Ha ugyan elhalad mellette, és nem szólítja meg...



Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Montague Colien - 2009. 05. 02. - 16:54:12
[ Lena cica  ;D :-* ]

Mint egyszer…régen. Állt, s csak bámult maga elé. Nem volt olyan kis naív, önismerettel rendelkező kis kölyök, ki nem mérte volna fel miért is tetszik neki annyira ez a szituáció. Lénában az ő Morganját vélte felfedezni. Fájt a szíve a hasonlóság láttán. A fejekhez vágott sértések, ki nem mondott érzések, mind-mind ott kavarogtak a mellkas mögött. Mintha a szívét tépték volna meg, újra, s újra. De ő ezt nem így fogalmazta volna meg. Nyilván oly semmiségekre fogta, hogy az ostoba fecsegés végett felment a vérnyomása, vagy szimplán az éhség okozta ezt a fájó, kellemetlen szorítást ott, ott ahol mások a lelküket őrizgetik féltő gonddal. Sóhajtás, összeszorított ujjak, s egy egészen új világ a rideg lélektükrökben.

- Hagyd ezt! Monty, tegyél már leeee! – kapaszkodott meg a talárjában, s sikított örömében. A könnyek is csak az örömtől jelentek meg a szép, világosszürke szemekben. Pörögtek, játszottak a hóban, mint ahogy azt egy párnak illik. Mintha csak akkor, ott, minden az övéjük lett volna. Egy percre nem számított az, hogy mások mit gondolnak róluk, s a távoli jövő is csak egy lehetetlen, képtelen álomnak tűnt. Még ha lelküket…? át is járta az a kellemetlen tudat. Ez nem tarthat így soká.

- Még meglátnak! Hülye… - mosolygott szüntelen, fekete haját birizgálva, kicsit zavartan söpörve félre a szeméből a rakoncátlan szálakat. Bolond volt a kölyök. Igaz tudta? Igaz tudta, hogy ez nem tart sokáig? Hogy csak egy egyszerű kaland, s semmi más? Vagy nem kellett volna ilyen sokáig húznia a dolgot? Estéket tölteni beszélgetéssel, s tanulással, megmutatva neki, hogy milyenek is azok a bizonyos érzelmek. Igen, valahol legbelül érezte, valamit teljesen megváltoztatott a másikban. Egy új fényt költöztetett a szívbe. Szinte sugárzott róla, valami átalakult. Egy féltő simítás, apró, lopott csók, melyről tudta, a lány nem akarta volna. Annyira veszélyes játékot űztek. De… leginkább a lány.
Egy hetedikes, majdnem felnőtt nő, s egy kis ötödikes görcs. Aki egyszerre túl sokat gondol a világról. Szégyellte a dolgot, oh, de még mennyire. Utálta a gondolatot, hogy hétről hétre visszavágyakozott az ágyába, s a titkos órákat csak neki szenteli. Azonban oly ostoba nem volt, hogy szerelemnek kiáltotta volna ki a dolgot. Oh… Hát hová lett volna így a világ? Csak jól érezték együtt magukat. Ennyi. Semmi több.

- Montague…

- Csak akkor hívsz így, ha mérges vagy rám. – fektette a lányt a hóba, fölé hajolva, lágy csókokkal illetve az állat, az ajkak szélét, a puha kis szájat mely lassan kezdett elkékülni a hidegtől. S ezt mégsem vette észre a nő, mert a vágy hullámai oly zabolátlan mód törtek fel benne, hogy ez a kis hideg már mit sem számított.

- Dehogy… dehogy vagyok mérges. – suttogta halkan, átölelve a másik nyakát, remegve bújva hozzá. Az ujjak görcsösen kapaszkodtak a fekete, nemesi anyagba, félve attól, ez lesz az utolsó ilyen emlékük, testük találkozása.
A srác, érzett volna valami a közelendő jövendőből? Ki tudja. Lehet, legbelül talán tudta. Végülis, jóslástanon is egy nagy tragédiát suttogtak a tealevelek. Akkor… De nem! Inkább várta a szülei halálát mint a szerelme elvesztését. Igen, szerelmes volt. Akkor még olyan… ártatlannak tűnt. Komor volt, s önmagába zárkózó, nehezen nyitva az idegenek felé, de Morgan sok gátját levetkőztette. Továbbra sem lett az a barátkozós típus, de már többet kapcsolódott be a társalgásokba. Nevetgélt a griffenéles vicceken, persze a maga elegáns módján, s óvatosan csapta a szelet a lányoknak Olyan apró kis élvezettel, hogy hátha féltékeny lesz a másik. Igen, szerette volna ha felképeli a riválist, vagy immár nem kell tagadniuk azt, ami oly nyilvánvaló.
     

Átsuhan, s elnémít. Némán figyelte miképp kászálódik fel a másik, s kapaszkodik meg a lépcső korlátjában. Nem akarta bántani. Tényleg nem akarta! Mentegetőzött volna, ha egy egyszerű kis surmó, vagy megbán, de… Mardekár, hugrabug. Mardekár, mardekár, aranyvér. Ezen apró kis ostobaságok a helyéhez szögezték. Megacélozták a lelkét, s rendbe tették a gondolatait. Mert ennek így rendben kell lennie. Semmi gond, mások is folyamatosan ezt csinálják. Ezért ilyen rossz a ház híre. Nem nyilvánvaló? Hátrébb lépve, szabad kezével öntudatlan kapaszkodva meg az ajtófélfában, mintha csak attól tartott volna, hogy ő is elveszti egyensúlyát, bámulta a lányt. Valamit mondania kell. Valamit, bármit… Annyira hasonló az arcotok. Kire, kire hasonlítok? Már itt befejeződött volna a csevely. Nincs mit magyarázni. Nem akart lefeküdni vele és kész. Akkor meg bukdácsoljon egyedül ahova akar! Ő aztán nem játssza el a mugli mikulást!

A feje zsongott, addig nem érzett remegés járta át a tagjait. Olyan, de olyan… dühös volt!

- Hülye… kurva! – egy újabb vázát törve össze, mit sem törődve azzal, hogy a fogadóban talán nem kéne a bútorzatot tönkretenni, lépett közelebb a másikhoz.
Felajánlotta neki, hogy elveszi. Mindegy a korkülönbség, az, hogy ő úgyis elmegy ebben az évben, vagy épp a kis titok, hogy Voldemort hívő. Semmi sem számított. Csak azt akarta, hogy CSAK az övé legyen. Senki másé. S miért ne lett volna jó parti? Az ő családja sem volt nemesebb mint az övé, s vagyonuk sem haladta meg jóval az övékét. Mindegyik professzora azt mondta, hogy még nagy dolgokra hivatott. Bármelyik háztársa, aki hisz az előre elrendezett házasságokban, vagy sem, szívesen vette volna a kérést. Az udvarias Colien, a mardekár egyik kis szeme fénye. Aki nem feltétlen egy híres név miatt népszerű, hanem a tudása, az eredményei által. Kell ennél több? KELL?!

- Jaj! Colien! Ne bosszants fel! – vetette le a felsőjét, mit sem törődve a szikrázó gyűrűvel, melyet sok győzködés árán húzott ki az anyjából. Ott térdelt, nyújtotta az ékszert, s… Csúnyán kifejezve a dolgot, le sem szarták, hogy mit művel ott. Morgan egy délutánra jött, nem mennyegzőre. Összefeküdtek volna, újra sokat nevetnek, aztán mindenki megy a maga dolgára.

- Sosem mennék hozzád. Kis hülye. – rá pillantva, kacéran simítva végig a vékony alkaton, lépkedett közelebb. – Persze szép kis valami… Na gyere már! Nincs sok időm. Apa azt mondja, hogy az igazi – kihangsúlyozva a szót – vőlegényem ma érkezik vissza. Addig pedig… Rengeteg időnk van… egymásra… - kacsintás, majd simítás az arcon.
Az ő arca? Lángolt a ki nem mondott szégyentől. Ennyire még az életében nem alázták meg. Hisz…hisz…elutasították?! Görcsösen kapaszkodva az ékszerbe, mely akkor az egyetlen kapcsolata volt a józan eszével, emelkedett fel, durván lökve félre a cirógató kezet.

- Colien! Normális vagy?! – sikkantott fel Morgan, fájón kapva el a kezét.
Nem tudott igazán mit mondani. Rengeteget olvasott, pallérozta az elméjét, mert úgy hitte, csak így juthat előre, de… Most egy jó kifejezést sem talált a kavarodó érzelmekre. Mert fájt, úgy fájt…

- Jaj! Ne csináld ezt… Az első naptól kezdve tudtad! Csak egy…vagy több éjszaka! Semmi más. – a lány érezte a hibáját, ám a világért sem vallotta volna be magának, vagy épp pont neki. Akivel annyi éjszakát töltött együtt. Hiszen tényleg közölte vele. Semmit sem akar. A korkülönbség, a…minden. Ő csak az idősebbeket szereti. Montague-ra meg jó indulattal sem ragasztotta volna az álom pasi jelzőt.

- Válaszolj már! Colien! Mondj valamit! – amikor dühös volt mindig ilyen sipítós hangon beszélt. Na ez most sem kerülte el. Szerette volna a hangját hallani, látni egy nevetést, apró, huncut mosolyt, mely jelzi, csak viccelt. Kérlek, kérlek Istenem, ad meg… De ennek még csak a közelében sem volt. Hát mit tett? Számára mintegy logikus lépésként, felpofozta a némán ácsorgó, érzelmei viharában ragadt fiút.
Nos… Annyira valóban jó volt, hogy felébresztette. Kizökkentette a szörnyű álmokból, hogy egy rosszabb valóságba jusson. Mostmár egy kis ringyó fel is képeli….! Az apja is mindig így beszélt. Lekurvázva minden nőt, kihasználva az ártatlanokat. Nevetve rajta, s megmondva, rossz ösvényen jársz, fiatal Montague. Pedig ő bevezette volna a jóba…! Mintegy egyszerű, számára egyértelműnek tűnő késztetésből, lendült is a keze, erejével nem is számolva, pofozta fel a lányt. Aki, összeesve a földön, a fájdalom s meglepettség egyvelegétől egyelőre kukán, hitetlenkedő tekintettel nézett fel rá. S valahol itt is hagytuk abba. A földre küldte, pedig nem akarta, s pusztította a szobát. Mert tehetetlen volt, s ostoba. Nem tudta másképp levezetni a dühét, hisz… Hogy érhetett volna úgy az Ő Morganjához?! Tört a váza, felborult a szekrény, s egészen úgy nézett ki mint egy megtébolyodott halálfaló. Össze vissza állt a haja, felsebezte a kezét, s a gyűrű is eltűnt a nagy veszekedés közepette. A nő pedig, nem tudván mit tenni, hisz körötte a káosz uralkodott, összekuporodva, könnyekbe temetkezve figyelt, s várt. Takargatva a féki mezítelen testet, oltalmat keresve végre. Valakiben, vagy valamiben. Bármiben… S ott, a romok tetején, amikor már nem volt mihez nyúlni, akkor mert újra a másikra nézni. Ezzel mintegy örökre búcsút is intve neki.


Kinyitotta a száját, azonban nem jöttek ajkaira a szavak. Inkább dühösen összeszorította az állkapcsát, s mint egy torzonborz rém, úgy dübörgött ki a színről. Csak jó pár perc után kapva észbe, hogy igazítsa meg a haját, s a sebet takarja el, hisz mily közönséges így szaladgálni. Nem illik hozzá. Nemdebár?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 05. - 16:54:03


Nehéz év. Valóban. Tuti az övé sem lehetett piskóta, ha ilyen jó emlékekkel számol be.
Mikor szóba hozza, a RAVASZT görcsbe rándul a gyomrom. Te úr isten, itt van nekem ez a rengeteg RBF vizsga, aztán két év múlva jön ugyanennyi. Megéri ez egyáltalán nekem? Sokszor valóban nem látom értelmét a dolgoknak, de valószínűleg biztosan hasznosak, ha már kitalálták őket. Lehet, hogy ennek az értetlenségnek, túlzott éretlenségem az oka, hisz aki ismer, az tudhatja, olyan vagyok, mint egy nagyra nőtt gyerek, kinek számára más sem létezik csak a játék és a bolondozás mindenekfelett, zéró komolysággal.

- Köszi, a lelkesítést.- mondom a srácnak, arcomon meghúzódó aprócska kis mosollyal. – téged is így ösztönöztek anno a nagyobbak, vagy csak te vagy ilyen optimista?  - kérdem tőle kissé gúnyosan, kissé humorosan. Remélem, veszi a lapot és rájön, hogy csak viccelődöm, játszom vele. Tudom, gyermeteg egy játék ez, de élvezem.
Szóval hetedéves. Na, szép, így bízzak meg az emberítélő képességemben.
Shawnie? Hehe, jó kis név. Miért is ne?
- És, mond csak Shawnie, mi bajod van az átváltoztatástannal. Megértem, hogy RAVASZ szinten nem oly könnyű az anyag, de előtte mi bajod volt vele? – cukkolom a srácot. Nem tehetek róla, ilyen hangulatom van, ilyen játszadozós. – Amúgy én a bájitaltant szeretem a legjobban. – vetem oda neki félvállról és somolyogva figyelem a fejleményeket.
Oh, felkészülni? De rendes!
- Hát, ha vállalod a kockázatot, akkor semmi akadálya, örömmel veszem, hogy valaki segítőkezet nyújt, vagy legalábbis segítő pálcát. – válaszolom kérdésére, majd előkapom pálcámat és elkezdek játszani vele, közben kíváncsian figyelem Shawnie-t, hogy mit lép.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 06. - 10:47:53
Emma

- Hát is-is. - mondta Lashawn. - Ennél már csak jobb lehet. Ha meg rosszabb lesz, akkor a mostani helyzet mégsem volt olyan rossz.
Az utolsó mondat közben elmosolyodott. Ebből láthatja a lány, hogy vette a fiú a lapot és nem hagyja viccelni magát. Ezután lassan végigmérte a lányt a tekintetével. A lány elég csinos volt. Szőke haj, szép arc, formás alak. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Lashawn megpróbálja felszedni a lányt.
- Hmm, így csak a barátnőim szoktak hívni. - mondta Emmának, mikor a lány Shawnie-nak szólította. Úgy érezte, hogy itt az ideje annak, hogy most ő ugrassa a lányt. - Vagy azok, akik a barátnőim szeretnének lenni.
Természetesen az előző mondatát egy mosoly kísérte és remélte, hogy nem veszi a lány a mellére a sértést. Csak Lashawnt.
- Hogy a kérdésedre válaszoljak fogalmam sincs mi volt a bajom vele. Talán egy kicsit nehéznek találtam. - felelte a lány kérdésére. - Most el vagyok vele.
- Szóval szeretnéd, ha segítenék neked, hm? - mondta Emmának. Előhúzta a pálcáját, s forgatni kezdte. -  És mit akarsz gyakorolni?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 06. - 17:52:36


Szóval a barátnőidet. Aha. Kicsit sem átlátszó ám a meséd nagylegény, á, ne gondold!
- Oh, valóban? Ezek szerint a mostani barátnőd is így hív, vagy az már megunta és visszatért a Shawn cicához? – kérdem tőle csípősen, közben szenvetlen arcot vágva.
Ezek után nm számítok túl sok jóra, sőt, ha még inkább elkezd nyomulni, azt hiszem, itt hagyom. Igaz, nem vészes, amit eddig csinált, de nekem ez éppen, hogy sok. A srác nemhogy még nem tetszik, de elképzelni se tudnám, hogy ő valaha a pasim lesz, vagy, hogy bármi közünk lesz egymáshoz a barátságon kívül. Nem, egyszerűen nem az esetem, de megbántani sem akarom.
- Hát nem tudom. Szerintem a nehezebb bűbájokat, mármint hogyha benne vagy… – felelem neki, kis mosollyal arcomon.-… és persze ha csak nem félsz tőlem és a pálcámtól.
Meglengetem előtte a kis vörösfenyő-fadarabot, majd halkan elmormolok egy Lumost, mire pálcám végén, egy a fény miatt aligha észrevehető fény gyullad, majd elhangzik számból a Nox varázsige is, mely hatására a fény nyomban kialszik és pálcám vége újra kihűl, már nem égeti az iménti nemes fény.  Jó játszadozni vele, kellemesen tölt el az az érzés, hogy képes vagyok irányítani ezt a pálcát, mely engem választott.
- Na, mi az Shaw-Shaw ki mersz állni ellenem? Gyere, küzdjünk meg! – kiáltom a fiúnak, felhívva magamra a hídon felgyülekezett diákok megtisztelő figyelmét.
Persze csak bolondozásból hívtam ki a srácot, hisz tudom, hogy ő hetedéves és simán leterít akár 2 intéssel, de sebaj, majdcsak nem lesz velem olyan durva, tekintve hogy egy fiatalabb leányzóval van dolga.
Kissé zavarba vagyok, hiszen immár többen felénk fordultak, vagy kíváncsian odaszaladtak mögénk, hogy láthassák mire is készülünk.
Te jó ég, mennyi ember!
Sosem szerettem a rivaldafényt és nem is fogom.
Kissé remeg a pálca kezemben, így hát jobban megszorítom finom ujjaimmal, majd határozottan előreszegezem a fiúra és küldök felé egy sóbálvány átkot, mely vörös fényével nyílegyenesen elindult Lashawn felé.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 06. - 18:32:18
Emma

- Öhm... Mondtam egy szóval is, hogy van barátnőm? - kérdezte kedvesen a lánytól. - Azt hiszem nem Emma cicus.
Az utolsó szavakat megnyomta, s kíséretül küldött velük egy kihívó mosolyt is. Úgy gondolta, hogy lehet közte és a lány között valami, de ha lesz is nem valószínű, hogy hosszú távon. Ekkor eszébe jutott valami. ~ Mi van, ha csak színészkedik? " Erre a kérdésére hamar választ szeretne kapni.
- Mit értesz nehéz bűbáj alatt? Vingardium leviosát? - kérdezte Emmától. - Inkább attól félek, hogy kárt okozol bennem.
Az utolsó mondatot viccből mondta, de miután kiejtette a száján legszívesebben visszaszívta volna. Valószínűleg sértésnek hangzott, de nem nagyon szeretett senkit se sértegetni.
- Biztos vagy benne? - tette fel a kérdést. Persze csak a lány testi épsége miatt. Meg természetesen nem szerette volna, ha lány véletlenül elveszti a karját. - Na mindegy. Küzdjünk.
- Szeretsz táncolni Emma cicus? - tett fel egy újabb kérdést Lashawn. - Ha igen, ha nem Tarantallegra!


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 07. - 09:38:06


- Nem, nem éppen a Vingardium Leviosára gondoltam, bár ha neked ez nehéznek számít, akkor tekintsd magad vesztesnek Shaw-Shaw.

Petrificus Totalus és Tarantallegra.
Furcsa egy kombináció, de hát nincs mit tenni. Két átok két pálcából, fél úton összeütközik, majd becsapódik a híd kőkemény korlátjába, melyről ennek hatására egy kisebb darab szakad le és hullik a mélybe.
- Igen, szeretek táncolni, de ahogy elnézem, te nem tudsz, szóval nem éri meg leállnom veled. – sziszegem összeszorított fogakkal. Nem akarom megbántani a fiút, remélem ő is veszi a lapot és rájön hogy csak játszok vele.
Valami jó kis bűbáj kéne, ami váratlanul érheti a srácot. Valami, ami kissé nehezebb varázslatokra ösztönzi, á nem, az sem jó, azokat meg én nem tudom kivédeni.

Diffindo? – nem, ez már lerágott csont, nem jó.

Pofix? – hát igen, ez vicces kis varázslat, de attól hogy a nyelve a szájpadlásához ragad, attól még tud    nonverbálisan varázsolni, ebből a szempontból előnyben van, én a mágia e formáit nem ismerem.

Stupor? – ez most még túl erős.

Densaugeo?

Ez az, ez jó lesz. A Densaugeo, minek következtében a srác fogai vészes növekedésbe kezdenek. Könnyű kis bűbáj, ki lehet védeni, de hátha sikerül.
- Densaugeo! – kiáltom, majd a varázslat, hosszú csíkot hagyva maga után megindul Lashawn felé, aki tőlem három méterre, a híd másik oldalán áll.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 07. - 10:13:29
Emmának, a párbajozó istennőnek

Lashawnt kezdi idegesíteni, hogy Emma Shaw-Shaw-nak szólítja. Közben felhúzott szemöldökkel nézi, hogy a hídból egy jó nagy darab kő leesik.
- Hé cicus kőbontásról nem volt szó. - figyelmeztette a lányt. Ez a fiút megnyugtatta, mert kicsit ideges amiatt, hogy a lány elverheti. Természetesen Lashawn szeretne nyerni, de nem akarja elpáholni a lányt. Azonban volt egy ütőlap a kezében, ami a lánynak nem valószínű, hogy meg van.  A fiú tud valamelyest nonverbálisan varázsolni. Ezt a következő varázslatnál alkalmazni fogja. ~ Densaugeo? Ez komolyan gondolja! ~ gondolta magában. Most ezt a varázslatot simán fogja kivédeni Protegó-val. Elvégzi a szükséges pálca mozdulatot, kimondja magában a varázsszót és létre jött a varázslat. Örömmel figyelte, hogy a lány átka visszapattan a megidézője felé.
- Nos cicus most mit szólsz? - kérdezte a lánytól mosollyal az arcán.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 07. - 10:59:06


Széles mosollyal arcomon hajolok félre saját bűbájomtól, mely tovaszállt a levegőben.

Protego.

Hát igen, számítottam rá hogy nonverbálisan fogja kivédeni. Na, mindegy. Legfeljebb majd halkan mondom ki a varázsigét és így nem fogja hallani, tehát nehezebben védi ki.
- Hogy mit szólok? Hát…
A szél belekap hajamba és hátrafújja azt.
A madarak még mindig vidáman repkedtek körülöttünk.
- Nem félsz tőlem Shawnie?
Kétlem, hogy félne, de jó játszani vele, szeretem húzni az időt, mely sajnálatos módon oly gyorsan telik, hogy ha akarnám, se tudnám utolérni.
Eljött az idő, a Stupor ideje. Lehet, hogy ez kissé kemény lesz, de nem kímélem hetedéves háztársamat. Ezt is ki tudja védeni egy egyszerű pajzsbűbájjal, de ezúttal kétlem, hogy ismét bedobná ezt a kártyáját.
- Stupor! – suttogom el halkan, úgy hogy a szemben álló fiú ne halljon semmit a szóból.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 08. - 14:28:43
Emma

- Igen?  És mit szólsz ahhoz, hogy két őrült hugrás tönkre teszi a hidat? - tette fel a kérdést újra, bár kissé kiegészítve, mint előzőleg. - Ha jól tudom háttal nem kezdünk mondatot.
A lány feltett egy különös kérdést. Vagyis a fiú számára különös volt. Már röppent két-három varázslat fejenként, de nem jutott eszébe az, hogy fél-e a lánytól. Valószínűleg azért, mert nem is félt. Ha meg félne úgy se vallaná be.
- Tőled egy kicsit se. - felelte a lány kérdésére. Közben várta, hogy mikor röppen a következő átok. Kicsit meglepődött mikor a lány elmotyogta a varázsszót. Valószínűleg Stuport küldött felé, mert egy piros csóva repült feléje, de nem bízott mindent a véletlenre, így megint használt egy nonverbális pajzsbűbájt. Rögtön a használat után küldött a lány felé egy Everti Static-ot. Természetesen ezt is nonverbálisan idézte meg. Figyelemmel kísérte a két bűbáj útját, mert szerette volna, hogy az egyik legalább eltalálja. Vagyis inkább a Stupor, mint a másik, ami bármi lehet.
- Nos nem szeretnéd feladni cicuska? - kérdezte a lányt, mert nem akart komolyabb sérülést okozni és azt se akarta, hogy a lány okozzon sérüléseket.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 08. - 18:56:06


Még hogy őrült hugrás. Az rendben van, hogy ő nem tartja többre magát, de ha ez a véleménye rólam is, akkor köszi, de én nem kérek a társaságából. Persze tudom, hogy csak viccelt meg minden és ezen nem húzom fel magam.
- HÁT nem tudom, az hogy te kőművesnek állsz az nem az én dolgom. Nyelvtanból meg ne oktass ki kicsifiú, mert különben nemsokára nem lesz mivel formálnod a szavakat. – válaszolok csípősen, közben széles mosollyal arcomon. Remélem, rájön hogy nem beszélek komolyan. Én olyat csak nagyon ritkán csinálok.
- Igeen? Most még azt mondod.
Szinte már kacagva fogadom az újabb bűbájokat. A sajátomat és a másik, ismeretlen eredetű fénycsíkot. Nehogy azt gondolja már, hogy csak mert ő hetedikes, legyőzhet engem. Ismerem ám én is a Protego-t és tudom mi fán terem. Sokszor gyakoroltam már, muszáj volt, hisz az RBF-en számon kérik, gyakorlás nélkül pedig nem állíthatok oda a vizsgázók elé.
- Protego! – kiáltom el magam, hisz most nem kell titkolnom szándékaimat, ígyis úgyis rájön, hogy a pajzsbűbájt használtam. De ennyi nem elég, megpróbálkozok három varázslattal, annyit hátha nem tud kivédeni és valamelyik majdcsak célba talál. Nem akarom nagyon megsebezni, sőt, semennyire. A Stupor nem vészes, és amit én szándékozok küldeni az sem, már csak azt nem tudom, hogy mit varázsolt ő, de tuti nem olyan erős az sem, hisz kétlem, hogy nagyon bántani akarna.
- Pofix! – mormolom, hisz most nem akarom, hogy tudomást szerezzen bűbájomról, mondjuk, lehet, hogy nem ismeri, de a lényeg az elővigyázatosság.
Lankadatlan éberség! – jut eszembe „Rémszem” Mordon kántálása. Végül is, most hogy már beköszöntöttek a nehezebb idők, mindenki beláthatja, hogy igaza volt az öregnek. Sosem tudhatjuk, hogy épp melyik barátunk, vagy akár rokonunk akar hátba támadni akár az Imperius, akár más varázslat hatására.
Hangosan tör ki belőlem a nevetés, mintha sosem akarna elmúlni, sőt, nem is akarom, hogy elmúljon.
IMÁDOK NEVETNI!
- Ezek szerint mégis félsz Shaw-Shaw, ha már ilyen gyenge viccekkel próbálkozol, akkor legalább vágj olyan fejet, mintha komolyan is gondolnád.
Felveszem védekező állásomat, közben halkan próbálom visszafojtani fel-feltörő röhögésem. Nem ismerem még annyira Lashawnt, hogy ki tudjam számítani, mikor húzom fel annyira hogy támadásra szánja magát.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 13. - 18:56:08
Emma

- Hát én nem magamról beszélek kicsi lány. Rólad. - mondta Emmának. Remélte, hogy a lány felveszi a viccet, ahogy ő felvette a lány komolytalanságát
- Később is fogom mondani. - viccelődött tovább a lánnyal. De a következő pillanatban az arca megmerevedett. A lány használt egy pajzsbűbájt, ami miatt visszafelé repült a piros fény csík és a lefegyverző bűbája. Az első elől elhajolt, ami valahol a háta mögött csapódott a falba. Sajnos a saját bűbája elől nem tudott mozdulni, így a pálcája nagy ívben a háta mögé került. Közben a lány útjára indított még egy bűbájt, ami a feje felett zúgott el. Ugyanis rögtön hasra vágódott, amikor meglátta, hogy jön felé egy varázslat. Miután elmúlt a veszély felpattant és eliramodott a pálcája felé. Másfél méterre a pálcájától elindított egy tigris bukfencet, amit próbált úgy csinálni, hogy az a pont, ahol kitámasztja magát a pálcája helyével essen egybe. Így rámarkolt a pálcára amennyire lehet, majd sikeresen földet ért guggolásban háttal a lánynak. Gyorsan megfordult és rögtön indította az átkot.
- Serpensortia! - mondta. Ezt az átkot másodéves korában látta párbajszakkörön és reménykedett abban, hogy megijeszti a lányt. hogy mivel? Azzal, hogy Emma előtt három méterrel egy kígyó tűnt elő.
- Nos kis csaj mit csinálsz? - tette fel a kérdést Lashawn.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 14. - 16:48:53


- Az jó, tudod én szeretem ha rólam beszélnek.

Mosolyogva figyelem a srác manővereit, melyekkel ügyesen kikerüli a varázslatok hadát, majd szememmel figyelmesen követem a Shawn mögött repülő pálcát.
Ha most olyan lennék, akkor simán küldhetnék rá egy stuport, vagy egy másik kábító átkot, de egyenesen útálom a sportszerűtlenséget és ez bizony annak számítana. Egy aljas és mocskos dolog hátba támadni ellenségünket.
Sepensortia???
Most ez ugrat vagy nem volt jobb ötlete. Az lehet hogy egy olyan csajnak tűnök aki még a kis varangyos békától is megijed, de aki ismer az nagyon jól tudja hogy ez nem az én stílusom. Egy aranyos kis kígyótól? Hah! Ez szinte sértő! :)
- Hát, ha azt hitted, hogy most sikítva szaladok világgá akkor nagyon tévedtél barátocskám. – mondom a srácnak kissé csípősen, majd egy meghúzódó mosolyt vélek felfedezni szám szélén.
Hogy mivel reagálok? Őszintén szólva még nem tudom. Kissé azért tartok a kígyótól, még ha nem is mutatom ki. Akármikor rámtámadhat. Csak egy parancsra vár, hogy fejét előrecsapva támadjon. Nem szeretném ezt a kis csatát egy kígyómarás emlékével párosítani.
- Vipera Ivaneska! – hangzik el számból a párbajszakkörön megismert varázslat, mely hatására felszívódik a kis csúszómászó, és ki tudja, hol köt ki.
- Everti static! – ezt a varázslatot immár halkabban mondom, hogy ellenfelem ne halhassa, bár úgyis mindegy, simán kivédi, egy pajzsbűbájjal vagy elhajol előle, de azért próbálkozni szabad. Nem?



Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 17. - 19:01:00
Emma

Az ugrálás közben várta, hogy a lány hátba támadja valamivel. De, ahogy eddig ismerte nem volt valószínű, hogy meg tegye ezt az aljas, gerinctelen dolgot. Nem is csalódott a lányban, mert nem kapott a hátába egy átkot.
- Nem hittem. Csak reméltem. - mondta Emmának. -  Mondták már, hogy csinos vagy, amikor párbajozol?
Ekkor elmosolyodott, de a következő pillanatban lelohadt ez a mosoly. A lány csak úgy eltüntette a kígyót, pedig ő azt remélte, hogy nem ismeri ezt a varázslatot. Késő bánat eb gondolat. Ekkor látta, hogy egy Everti Static röppen feléje. Ezt természetesen egy pajzs bűbájjal kivédte, mert nem akarta az értékes pálcáját elveszíteni. Ekkor eszébe jutott egy pompás varázslat, amivel lezárhatná a felesleges párbajukat. Ráadásul nem is okoz sérüléseket.
- Nos hölgyem én úgy gondolom itt az ideje abba hagyni a párbajt. Ön nem így gondolja? - kérdezte Emmát. - Invito pálca!
Pálca nélkül a lány nem tudja folytatni a párbajt és Lashwn reméli, hogy a párbajnál több dolog is lesz közte meg a lány között.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 17. - 19:44:13


Kissé elpirulok a bók hallatán. Erre nem számítottam. Nem gondoltam volna hogy az előző, érthető elutasításom után elkezd újra nyomulni rám, de mindegy, nekem csak jól esik, ha ezt csinálják. Legfeljebb majd néhány jól irányzott szóval, vagy akár rontással kivédem őket. :P
- Hát, őszintén szólva nem te vagy az első, aki mondja, de te vagy az első, aki azt is tapasztalta, hogy hogyan is párbajozok.
Invito?
Most, mit csináljak?
Megvan!
Ha kapsz egy pofont, üss vissza, de az amit te adsz mindenféleképpen legyen nagyobb.
- Invito pálca!- kiáltom, csúszkáló pálcámat meglendítve, majd várom a varázslat mellékhatását, közben próbálom magamnál tartani saját botomat, mely rakoncátlanul kacsingat Lashawn felé.
- Ha azt hitted, hogy kifogsz rajtam, hát nagyot tévedtél. – mondom neki, közben még mindig a pálcámat szorongatom.
Mosolygok, majd körbenézek. Már sokkal kevesebben vannak, mint az elején. Nyilván megunták ezt a kis párbajt.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 18. - 17:56:54
Emma

- Nem irigylem az ellenfeleidet. - mondta Emmának a fiú. - És a leendő férjedet sem. Bár, ha máshol is ilyen vad vagy akkor mégiscsak irigylem.
Lashawn kissé meglepődött mikor a saját varázslatát használják ellene. ~ Nocsak. Elég tud valamit a kis csaj. Ráadásul elég vad is mellé.~ gondolta magában. Rá kellett markolnia a pálcájára, hogy ne a lánynál kössön ki. Ekkor eszébe jutott egy másik varázslat, amit használhatna a lány ellen.
- Vingardium Leviosa! - mondta magában Lashawn és várta a fejleményeket. Meg azt, hogy a lány a magasba emelkedjen.
- Tévedni emberi dolog. Másra kenni még emberibb. - felelte a lány mondatára a hetedéves fiú.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 19. - 12:42:58


- Szeretnéd te tudni, hogy milyen vad vagyok más tájakon, ugye? – mondom, majd kaján mosolyra görbül kirúzsozott kis szám.
Még mindig pálcámat szorongatom, mely nem akar ellenállni a kísértésnek, hogy meginduljon Shaw-Shaw felé, aki egy újabb nonverbális varázslattal próbálkozik ellenem.
 Nem tudom, mivel próbálkozik és nem is, akarom megtudni, csak hárítani szeretném minél előbb, nehogy célba érjen és esetleg valami mellékhatása lenne neki. Azt nem szeretném, így hát miközben pálcámat szorítom, egy tigrishez méltó szökkenéssel arrébb ugrok az érkező bűbáj elől, majd mihelyst felugrok, előző pozíciómat felvéve, menten küldök Lashawn felé egy halkan elmotyogott invito-t, mire a srác, remélve, hogy még nem tértem magamhoz az ugrándozásból, nem számíthatott.
- Ez így igaz. Például egy párbajban is, vannak pontok, ahol, ha az ember téved, akkor az egész meccset fújhatja és nincs menekvés, viselnie kell a veszteséggel járó dolgokat, akár kellemesek azok, akár nem. Ezért is például, ha én mondok egy olyat, hogy Petrificus Totalus – meglendítem pálcám, majd útjára küldök egy bűbájt – vagy esetleg egy olyat hogy Stupor – újabb varázslat – akkor te lehet, hogy későn reagálsz és nem tudsz elugrani a varázslataim alól, így több mint valószínű, hogy győztesként kerülök ki az említett párbajból. Ám ha sikerül elhajolnod előlük, akkor még akármelyikünk javára eldönthet ez a meccs. – válaszolok, kissé frappánsan, de stílusosan, ahogy hozzám illik.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 05. 22. - 19:34:06
- Jó lenne, de nem nagyon fogom megtudni, ha itt párbajozunk. - felelte Emma kérdésére Lashawn.  Közben a varázslata elkerülése végett a lány félre ugrott, így jobban meg tudta csodálni.
- Nos egy biztos. kellemes látvány vagy a hímneműeknek. - mondta, de alig fejezte be látta, hogy a lány egy újabb varázslatot indít felé. Mióta a saját varázslata miatt elvesztette egy rövid időre mindenre felkészült. Ezért végrehajtott egy non-verbális Protego-t. Így az Invito elpattant jobbra és felfelé, tehát átlósan repült felfelé pont keresztezve egy madár útját. Közben a lány elkezdett papolni valamit a párbajokról. Közben küldött rá néhány varázslatot, amit Lashawn nyugodt lelkiismerettel kivédett egy-egy non-verbális pajzs bűbájjal. Közvetlenül utánuk küldött a lány felé egy-egy lefegyverző bűbájt, természetesen non-verbálisakat.
- Nos gondoltam, hogy ebben legalább egyet értünk. De lehet, hogy elég csak egy apró figyelmetlenség és tényleg eldől a meccs, de a másik javára. Közben mondhatsz olyanokat, mint Everti Static - röppen a lefegyverző bűbáj - esetleg Locomotor Mortis, - röppen a negyedik bűbáj - de ha nem tudsz megfelelően védekezni, itt a non-verbális varázslásra gondolok, az ellenfeled nyerheti meg a csatát.
- Canis Transformatus - mondta a fiú, miközben a lány egyik könyvére mutatott a pálcájával. S a következő pillanatban a könyv átalakult egy malaccá.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 05. 24. - 10:58:27


Nem reagálok Shawn udvarló szavaira. Hallottam én már jobbakat is ennél, akkor meg miért éppen ezekre szédüljek el és vessem karjaiba magam, nehogy már azt higgye a kis naiv, hogy ily könnyem megkaphat, nem vagyok az a fajta csaj, aki öt perc ismertség után már rajong az adott pasiért, aki ezek után természetes, hogy kihasználja a helyzetet és megpróbál visszaélni a lány közeledésével.

Ez nem lehet igaz! Hogy lehet ilyen gyors? Ez már természetellenesen kezd hasonlítani a muglik számára írt könyvek hőseire, a tündékre, kik eszeveszett gyorsasággal ugrándoznak ide-oda.

Egy pajzsbűbájjal kivédem mindkét bűbájt, majd a varázslatot megszakítva küldök a srác felé egy váratlan Aguamenti-t, remélvén, sikerül eléggé eláztatni ahhoz, hogy a következő átkom végre valahára célba érjen.
- Stupor! – kiáltok, majd a piros fénycsík sisteregve elhagyja pálcámat.
Na, ha ezt most kivédte, akkor nem tudom, mit csinálok, ez már hihetetlen. Kezdek kissé belefáradni ebbe a árbajba, de ahogy az imént elhangzott, a csata bármely pillanatban eldőlhet, csak nem mindegy kinek a javára. Én ugyan nem fogom feladni, akármilyen fáradt is leszek.
Újabb bűbájokat indít felém, a kis mohó, nemhogy végre meghajolna előttem, cuki kis fehér zászlót lengetve. Hiába próbálkozik.
Fülig érő szájjal mosolygok, közben pedig az Everti Static-ot nézem, melyet a fiú úgy elbaltázott, hogy három méterrel a fejem fölött ért célba.
Locomotor Mortis? Ezen kacagnom kell!
Egy ugrással kicselezem ezt a gyerekes kis bűbájt, majd vigyorogva próbálom kifürkészni „ellenségem” arcáról következő lépéseit. Hál’ istennek nem kell sokáig fürkészgetnem a barna szempárt. Hallottam a varázsszavakat, de fülemnek, aligha akartam hinni. Nem gondoltam volna, hogy átváltoztatással próbálkozik, de jó, ha már lúd, legyen kövér.

Mikor fejem könyveim felé fordítom, meglepődve látom, hogy Shaw-Shaw egy aranyos kis malacot varázsolt az „Átváltoztatástan-haladóknak” című kötetből. Hangosan nevetek a malacon, melynek oldalán egy felirat jelezte, a bűbáj nem volt egészen tökéletes, hisz a sertés hasán ott díszelgett aranyozott felirattal a könyv címe és szerzőjének neve. Eléggé humoros látványt nyújtott a kis állat. Az elsősök is földön fetrengve nevettek a hátam mögött.
Tekintetem a fiú szemeibe fúrom, majd ravaszul elmosolyodok.
- Geminio! – szegezem pálcám a kis malacra, mire a disznó megháromszorozódik. Kajánul vigyorgok a srácra, majd pálcám előreszegezve elkiáltom magam.
- Oppungo!
A malacok támadásra készen megindulnak Lashawn felé.
- Na ehhez mit szólsz Shawn cica? Most is aranyos vagyok?


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 06. 03. - 19:34:28
A lány Aguamenti-be vetett hite helytállt, mert a fiút lebénította. De, ahogyan törölte kifele a szeméből a vizet elkezdett tántorogni, így a Stupor valahol a híd túlsó felében csapódott be az egyik tartó oszlopba. A fiú a varázslatból csak a varázslat süvítő hangját és az arcát megcsapó fuvallatot érezte meg. Miután magához tért magához tért annyit látott, hogy a lány elugrik a bűbája elől. ~ Majd ki fárad a kis csaj és akkor nem lesz ilyen ellenséges. Mi lenne, ha hagynám nyerni? ~ Kicsit gondolkodott, hogy hogyan tudna nyerni. Mire kigondolta, hogy mi a megoldás három kis sípikoló malacka rohant feléje. Elkezdett hátrálni, hogy a malacoknak többet kelljen futnia. De mielőtt elindult volna egy Locomotor Mortis-sal hatástalanított egyet. A hátrálás közben a második malacra küldött egy sóbálvány átkot, hogy azzal se legyen több gondja, mint az elsővel. Hirtelen nem tudta, hogy mit csináljon a harmadik malaccal, ami vészesen közeledett. Ekkor megvilágosodott és remélte, hogy bejön az isteni sugallatra született ötlete be fog válni.
- Finite Incantatem! - mondta és a pálcáját a feléje ugró malacra szegezte. A varázslat hatásos volt, mert egy könyv csapódott a fiúhoz. Mégpedig a lány pár perccel ezelőtt átalakított könyve. Felemelte a földről, mert időközben leesett és a lány felé mutatta.
- Vissza szeretnéd kapni a könyvedet? - mondta a lánynak. - Ha igen, annak ára lesz. És szerintem Lucifer hozzád képest egy doromboló kismacska.
Remélte, hogy a lány felveszi a poént, mert ha nem akkor igen nagy sértést mondhatott. Bár az, hogy a lánynak mi a sértés és mi nem azt a fiú nem tudja. Csak a lány.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 06. 18. - 12:45:00
SHAWNIE
Feltörő örömmel, szinte már kacagva nézem, ahogy Lashawn a malackáimmal szenved. Lassan a hátam mögötti kőfalnak dőlök, kezem keresztbefonva melleim előtt és ravasz mosollyal figyelem a srác újabb húzásait.
~Kezd kissé fárasztó lenni. Mi lenne, ha engednék? Nem, azt nem tehetem, nehogy már ő nyerjen. NEM!~
- Mi az Shawnie, 3 disznó kifog rajtad? – kiáltom a fiúnak kacagva, abban reménykedve, sikerül elterelnem a figyelmét, de ez sajnos nm vált be.
Csendesen figyelem, ahogy Shawn eltünteti újdonsült játékszereimet, melyeket rongyos tankönyvemből kreált, majd ahogyan az utolsó sertést is visszavarázsolja ugyanazzá az unalmas tankönyvé. Nem igazán tetszett, ám nem volt mit tenni, nagyon úgy nézett ki, hogy akár holnap reggelig is játszhatunk, egyikünk sem adja fel, vagyis addig párbajoznánk, míg valaki el nem alszik, vagy meg nem éhezik, vagy… be nem pisil, vagy még valami nagyobb gond történik vele. :)
- Ha nem adod vissza önként a könyvemet, eltöröm a bokád, te szájhős. – mondtam neki csípősen. Már kezdtem kifogyni a béketűrésből. Tőlem sem várhatják el, hogy mindent elviseljek. Nem.
- Stupor! – suttogom, pálcámat előreszegezve, majd gyorsan küldök egy Invito!-t is, hátha sikerül visszanyernem a könyvet. 
Miután mindkét varázslat útjára indult, lassan kihúzom magam, majd válaszolok a fiú, előbbi megjegyzésére.
- Hát ebben nem ellenkeznék veled, azt hiszem, igazad van. – mondom egy száraz mosollyal szám szélén, majd folytatom a mondatot. – Ám, azt hiszem ezt még nem bizonyítottam eléggé, tudod ennek a tisztségnek az elérésére nem mindenki képes. – Petrificus Totalus! – kiáltom, majd újra a falnak támaszkodok és megpörgetem ujjaim közt csinos pálcámat.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 07. 01. - 10:41:27
Emma

Lashawn kezdi unni az egészet. Azon gondolkodik, hogy mi lenne, ha egyszerűen elrakná a pálcáját és csak simán elugrálna a felé száguldó átkok, bűbájok elől. Jó ötletnek tűnt, de egyelőre még nem teszi el a pálcáját.
- Nem három disznó fog ki rajtam, hanem az a liba, aki megháromszorozta őket - felelte a lány kérdésére. Most már tényleg kezdi unni a szőke libát, aki vele szemben áll. Ekkor hirtelen eszébe jutott egy jobb ötlet, mint amit előbb kitalált. Mikor a lány kissé durván kérte a könyvét, Lashawn lehajolt a tárgyért, felemelte és a lány felé dobta.
- Tessék! - mondta a lánynak. A következő pillanatban egy non-verbális lefegyverző bűbájt. Majdnem sikerült. Azért csak majdnem, mert útközben összetalálkozott a lány kábító átkával. Így mind a két átok elpattant. A lefegyverző bűbáj a küldője felé, aki alig tudott elugrani a saját bűbája elől. Lashawn nem nézte, hogy merre pattan a másik átok, de nem is nagyon érdekelte.
- Na látod egy valamiben egyet értünk. Vagyis értenénk. Időközben rájöttem, hogy a csinos lányok nem hasonlítanak a pokolbéliekhez - mondta a lánynak. Mikor a lány a sóbálvány-átkot küldte felé kivédte ezt a gyengus próbálkozást egy pajzs-bűbájjal.
- Hát az elég gyengus volt - mondta a lánynak, majd a következőket tette hozzá. - Azt hiszem a te esetben mégis kivételt kell tenni és tényleg hasonlítasz. De itt az ideje, hogy elismerjem: Győztél! Rajtad nem lehet ki fogni.
Ekkor a fiú figyelte a lányt, hogy mit csinál. Ha támad akkor majd valamit improvizál. Ha nem támad annak csak örülni fog.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 07. 01. - 13:18:47
Shawn *méghogy én liba??*
Mi az, hogy liba? Hogy mer engem egy szárnyashoz hasonlítani? Micsoda egy szemtelen, alamuszi, idióta… fiú! Útálom.
No persze, nem felejtem el a párbajunk igazi okát, a gyakorlást. Bár nem hiszem, hogy ezek után túl sok értelme lenne tovább gyakorolni. Igazából nem tudom, mi baja lehet Shawnnak. Nemrég még bókokkal próbálkozott, most meg… hah, hallatlan.
- Hát, ha így állunk, legyen. Ha nem élvezed a társaságom, azt más módon is ki lehet fejezni, nem kell egyből sértegetni a másikat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen bunkó vagy, már bocsika a kifejezésért. Bárcsak hamarabb szóltál volna, akkor nem pazaroltam volna rád az időmet. – felelem csípősen, majd a kezembe repülő könyvet visszarakom helyére, a többi közé.
Mosolyogva nézem, ahogyan próbálkozik. Olyan kis szánalmas, ahogyan sértegetni próbál. Szinte már túlontúl.
Eldöntöttem. Nekem ebből elegem van. Nem kérek többet belőle. Kész. Vége.
El is indulok a könyveim felé, hogy összeszedvén őket, sértődötten távozzak, mikor meghallom a srác mondatát és ez válaszra ösztönöz.
- Igen, lehet, hogy gyenge volt ám a te szánalmas vicceidnél és próbálkozásaidnál még mindig jobb volt. – elégedett mosoly és bólintás – Semmi szükség az elismerésedre, tudom, hogy győztem, vak még nem vagyok szivi. – mondom, majd mikor rápillantok Shawnra kis híján elröhögöm magam.
- Úgy vélem ennyi volt a gyakorlás Shawnie, vagy tudsz még valami újat mutatni? – kérdem megfordulva, közben pedig összerendezem könyveimet és tekercseimet.



Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Elektra Williams - 2009. 07. 29. - 17:00:30
Seraphin

* Szombat reggel van és valahogy nekem nem volt kedvem lemenni a többiekkel együtt Roxmortsba inkább egy kis séta mellett döntöttem. Mivel odakint elég meleg van így farmert meg egy szürke pólót vettem fel és kiengedtem a hajamat majd a pálcámat eltéve elindultam a klubhelyiségemből. Hamarosan a Nyugat-déli összekötő hídon találtam magam és azon kezdtem el gondolkozni, hogy hova is vezessen az utam innen. A könyvtárat 3 napja kerülöm mert valahogy nincs kedvem találkozni azzal az egomán tuskó Lamartinnal. Még élénken élnek bennem a legutóbbi találkozásunk emlékei. Megsebzett, nem is akárhogyan. Tudom, hogy én is messzire mentem, de ez nem mentség arra amit mondott nekem. Ezek után szerintem egyértelmű, hogy semmi kedvem újra látni őt. Kis idő telhet el amikor a hátam mögül léptek zaja hallatszik. *
~ Vajon ki lehet az? Ki nem ment még le Roxmortsba rajtam kívül? ~ * agyalok és mosolyogva megfordulok. Azonnal az ajkaimra fagy a mosoly ahogy meglátom őt....őt aki olyan mélyen megsebzett. Szembe találtam magam Seraphin Lamartinnal. Az egomán mardekárossal aki miatt napok óta kerülöm a könyvtárat*
- Szervusz - *érkezik tőlem a hűvös, nyugodt köszöntés*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seraphin Lamartin - 2009. 07. 29. - 17:56:50
Elektra

*A nyár, mint olyan tulajdonképpen barátságos évszak. Csak éppen hunyorognom kell a túláradó fénytől, ami így, délelőtt, szombaton különösen bosszantó. Mondjuk legalább nem fázom meg, mint a télen, de a talár egy kicsit melegnek érzik, mindenesetre nem válok meg tőle. Biztonságos, kényelmes, praktikus öltözet. Elvagyok a mugliruhában is, ha éppen az kell, de itt az iskolában valahogy kell rám a talár. Mint Lupen professzorra a vörös kabát. Vagy az piros? Részletkérdés.

Érdekes az útirány, amit választottam magamnak, vagy valami erre terelgetett, például a menekülés a napfény elől, mert a Nyugati szárny jó és a legjobb benne az, hogy nyugodtan, napfénymentesen lehet rajta haladni, csak az ablakokon süt be valamennyire.

Még korainak érzem lemenni Roxmortsba, bár tiszteletemet fogom tenni, de majd később, kell néhány pennát vennem, meg egy kicsit kifogytam pergamenből is, és jobb szeretem magam intézni, mint kölcsön kérni. Ki is adna nekem és miért? Mi oka lenne kedveskednie? Mondjuk nem mintha kellene más papírja. Megigazítom a vállamon a táskám, felnézek aztán felvonom a szemöldököm. Nőnemű személy, tipikusan olyan valaki, akit kár lenne nem lelökni innen a magasból, bár a nőket nem bántjuk. Elvileg. Még jó, hogy mostanában nem láttam a könyvtárban.*
-Ég veled-*vetem oda neki foghegyről, gúnyosan.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Elektra Williams - 2009. 07. 29. - 18:29:58
Seraphin

* El sem tudom mondani, hogy milyen érzések futnak végig rajtam ebben a pillanatban. Gyűlölet, indulat, undor, sértettség, kétségbeesés, megalázottság, szenvedés és valami furcsa érzés amit még nem tudok behatárolni. *
~ Miért? Miért fáj nekem annyira, hogy Seraphin így bánik velem? Miért érzem úgy mintha egy hegyes tőrt forgattak volna meg bennem? Fáj. Tudom, hogy Seraphin mardekáros és nem várhatnék tőle mást na de akkor is. Ez a közöny, a gyűlölet és az undor a szemében.... ~
* Állok mint aki sóbálvánnyá vált. Pislogok és figyelem, de egyenlőre még nem tudok megszólalni mert tudom, hogy remegne a hangom és azt nem akarom. Ezt az örömöt nem akarom megadni neki. Még csak az kéne, hogy ezen is szórakozhasson. Elfordulok egy pillanatra háttal neki, hogy lenyugodhassak egy kicsit. A szívverésem a kétszerese a normálisnak és furcsán érzem magam. Kell pár perc amíg összeszedem magam és visszafordulok felé és próbálom felvenni a jeges tekintetem, de valahogy nem megy mert még mindig furcsán érzem magam*
- Ég veled is - *suttogom miközben forog velem minden. A szavaim után már csak a sötétséget látom és elájulok*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seraphin Lamartin - 2009. 07. 30. - 16:20:10
Elektra

*Nem szólsz be, nem átkozlak meg. Remélem felfogtad ezt az egyszerű képletet kishölgyem, bár kételkedem abba, hogy hosszú távon vissza fogom tudni magam, így inkább hosszúra nyújtom a lépteimet. Ez az oktalan diákfajzat teljesen kihozott a sodromból a könyvtárban. Hogy jön ő ahhoz, hogy megalázzon másokat? Hogy jön ő ahhoz, hogy megalázzon engem? Milyen jogon? Utánakérdeztem és még csak nem is aranyvérű! Hiszen úgy jött ide, hogy azt se tudta, melyik a varázspálca eleje! Ugyan kérem, akkor csak üljön és pitizzen, ha már egyszer az utamba akadt és bólogasson szép nagyokat, ahelyett, hogy azt a felesleges mágiatörténetet bújná. Nahát!

Hosszabban lépek, a köpeny lobog a bokámnál, fekete fellegbe gyűlik köré az indulatom is, igyekszem elhagyni a környéket, de úgy tűnik, hogy a csillagok nem jósoltak nekem nagy jövőt mára, a szemtelen utánzás hallatán, mintha csak erre vártam volna a zsebembe kapok, a pálca simára polírozott felülete megvillan a napfényben, rugalmasan fordulok meg, de mielőtt bármit is tehetnék, a csaj összecsuklik. Ennyire azért nem kell megomlani, még nem is csináltam semmit, bár nem rajtam múlott. A francba, mi van, ha most elhajtom a gyengélkedőre, és engem gyanúsítanak? Egy frászt. Akkor inkább itt hagyom... Leengedem a pálcám. na az azért mégis túlzás lenne. Sóhaj. Mi vagyok én? Egy aggodalmas griffendéles? Közelebb lépek, leguggolok mellé, a hátára fektetem. Elég kis könnyű testalkat. Lerakom a táskám magam mellé.*

-Nah... Elektra, vagy hogy is hívnak ébresztő. A folyosó hideg, Piton professzor pedig szörnyen dühös lesz, ha megint levonnak tőlünk pontokat...-*meglazítom a nyakánál az öltözékét, meg is tapintom, hogy dobog-e még a szíve, szar lenne, ha feldobná a talpát.*-Aki beteg miért császkál?-*mormogom az orrom alá, miközben finoman megrázom.*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Elektra Williams - 2009. 07. 30. - 17:31:40
Seraphin

* Miután elterültem a hideg kövön a valóságból nem érzékeltem semmit. Nem tudom, hogy miért ájultam el, talán azért mert olyan heves indulatok és érzelmek zajlanak bennem, hogy az agyam ezt már képtelen volt feldolgozni. Ennyi mindent lehetetlen is felfogni hirtelen. Nem tudom leírni, hogy mi ment bennem végbe az elmúlt pillanatokban. Sokk. Igen az biztos, hogy sokkos állapotba kerültem azért történhetett minden. Egy furcsa helyen találom magam ahol nincs más egyedül csak. Köd van mindenhol amerre csak nézek. Furcsa ez az egész. Hol lehetek? Elindulok valamerre még magam sem tudom, hogy merre. Találni akarok valamit. Valamit ami nyomra vezet a hollétemmel kapcsolatban. Egyszer csak megjelenik előttem egy asztal. Egy asztal amin van egy merengő. Érdeklődve indulok el abba az irányba, bár kicsit félve mivel nem tudom, hogy kinek a merengője ez, vagy egyáltalán azt, hogy hova kerültem. Mikor oda érek a merengő fényleni kezd amiből tudom, hogy van benne valami emlék. A kíváncsiságom felülkerekedik rajtam és végül belemegyek. Legnagyobb meglepetésemre a könyvtárban találom magam. Szétnézek, hátha találok valami nyomot, hogy kinek az emlékeit látom. Hirtelen kinyílik az ajtó és megpillantom....na ne. Saját magamat látom amint bemegyek a könyvtárba, beszélek a könyvtáros nővel és eltűnök a sorok között. Nem akarom. Nem akarom végignézni azt, hogy hogyan próbált meg megalázni engem az a beképzelt hólyag. Képtelen lennék rá. De nincs más választásom. Csak akkor tudok kimenni innen ha az emléknek már vége. Leülök saját magam mellé elvégre itt úgy sem látnak és hagyom, hogy minden úgy történjen ahogyan azon a bizonyos napon. Kisvártatva megérkezik a nagyszájú Lamartin gyerek is és máris neki kezd osztani az észt. Miért kell ezt nekem újra végig hallgatnom? Nincs valahol pörgető gomb? Vagy némító? Sehol sem látok. Mikor meghallom a saját gondolataimat akkor értem meg. Azért kerültem ide mert valamit rosszul tettem és látnom kell, hogy mit. Micsoda eget rengetően hatalmas megállapítás ez. Gratulálok Elektra. Na igen az irónia mára már jó barátom lett, főként az önirónia. De kanyarodjunk vissza a látottakhoz. Már magam is érzem, hogy eléggé lekezelően bántam a mardekáros fiúval, mentségemre szóljon, hogy csak vissza akartam neki adni azt amit velem művelt. De mégis, ha nem tettem volna minden jobban alakulhatott volna. Igaz az évek során megelégeltem azt, hogy mindenki gúnyolódik velem, kinevet, megaláz, szórakoznak rajtam. Besokalltam. Azt hittem véget értek már a hosszú évek után a szenvedéseim és mégsem. Tudom elvetettem a sulykot és tudom, hogy miért bántam úgy a fiúval. Példát akartam statuálni. Meg akartam mutatni, hogy Elektra Williams nyugodt és higgadt is tud maradni mégis meg tudja alázni a másikat ahogyan azt vele is megtették oly sokan. De ez nem volt helyes. Szerencsétlen Lamartin rossz helyen volt, rossz időben és rosszul tette, hogy akkor megszólított. Lassan játszódnak le előttem az események. Újra átélem őket és már tudom, hogy mindent másként kellett volna tennem. Ha megtehetném megváltoztatnám a dolgokat. Mindent. De erre sajnos nincs módom. Nem rendelkezem időnyerővel és talán jobb is így. Lassan véget ér az emlék és kijönnék a merengőből, de az még nem engedi. Sodródom tovább az emlékekkel és ez valahogy....nem. Ezek nem emlékek. Ezek az érzéseim. Harag, düh, gyűlölet, lenézés, undor, kétségbeesés, fájdalom, magány, szomorúság, boldogság, öröm, és valami amit nem értek. Beugrik egy gondolatom még a könyvtárból. Miért mindig a rossz fiúk állati helyesek? Most értem csak meg. Hiába beképzelt, nagyszájú, felfuvalkodott ...és még sorolhatnám a jelzőket, de nem teszem, inkább csak bevallom. Megtetszett. Seraphin Lamartin határozottan érdekel engem. Amint ezt sikerül bevallanom magamnak kiszabadulok a merengőből. Érzem, hogy valaki rázogat és nagyon elmosódottan, de hallom, hogy valaki beszél hozzám. Egy idő után felismerem a hang gazdáját. Seraphin az. Kezd kinyílni a szemem, de még csak foltokban látok*
- Seraphin...sajnálom. Ne haragudj. - * suttogom bár tudom, hogy biztos hülyének néz. Gyanítom fogalma sincs, hogy miért mondom ezt. Biztosan nem érti, hogy sajnálom ahogyan vele beszéltem. Sajnálom, hogy lenéztem és megaláztam*
- Sajnálom azt ahogyan veled beszéltem, és viselkedtem a könyvtárban. Ne haragudj. - *suttogom még mindig és megpróbálok felülni, de vissza dőlök mert fáj a fejem*
- Nem vagyok beteg, csak túl sok volt ez nekem. - * nagy nehezen felülök és nekidőlök a falnak*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seraphin Lamartin - 2009. 07. 30. - 18:56:40
Elektra

*Nem tér magához. Ezt kifogtam, ha kénytelen leszek a gyengélkedőre vinni, akkor nem köszönöm meg azt, amit utána kapok. Pedig nem csináltam vele semmit. Semmti az ég egy adta világon. Bár most, hogy így itt fekszik kedvem támadt csinálni vele valamit. Mondjuk belerúgni. Miért hoz ilyen kellemetlen helyzetbe? Egyáltalán miért kell nekem hozzáérni? Nem mintha bajom lenne a női testtel úgy általában, de azért hogyha valakinek kérdéses a vérmilyensége, az fogja vissza az ájuldozós hajlamait.

Ah, esélytelen, ezt aztán nehezen fogom felimádkozni. Mondjuk átváltoztathatnám egy valamivé, azt elviszem, lerakom a gyengélkedő elé, aztán valaki majd csak belebotlik és mondjuk megérzi rajta a varázslatot. Nem, ez azért elég esélytelen egy ötlet, de nem volt rossz eljátszani vele. Meg aztán nem is biztos, hogy egy ekkora testet olyan maradandó károsodás nélkül. Miért kéne maradandó károsodás nélkül? Kit érdekel, hogy mi lesz vele? Csak az a baj, hogy nem csináltam még soha emléktörlő bűbájt. Nagyon feltűnő lenne. Túl feltűnő.

Sóhajtok egy nagyot, úgy látszik kénytelen leszek mégis elvinni. Mit fogok én ezért kapni? Nem mintha nem esett volna jól megátkozni, de nem vagyok agresszív. Ennyire. Feltámasztom a hátát, minek van ennyi haja? Csak beszorul a kezem alá és lehet vele bénázni, amíg megpróbálom még egyszer, alaposan megrázni és kiszólongatni az eszméletlenségből. Áh, úgy látszik ennyi kellett. Éled már. Jól van. Megúsztuk. Ha meg rám keni akkor számíthat arra, hogy ott leszek, ha befordul egy sötét sarokba, és a pálcám is kéznél lesz.*

-Heh?-*Heh? Igen, ez az Seraphin, te is tökéletesen ki tudod fejezni a meghökkenésedet. Ennél muglisabb már nem is lehettél volna. Mi jön ezután? Kólázol? Szép, szép, szép, csak gratulálni tudok magamnak, de úgy, hogy legszívesebben felrobbantanék valamit.*-Na ne beszélj itt nekem a levegőbe. Nem foglak most megátkozni, bármennyire is szánalmasan festesz és megérdemled. Nem hiszek abban, hogy az emberek megbánják, amit mondanak. Az elsőnek kimondott szó a legőszintébb. Mit nem bírsz? Ennyire azért nincs meleg.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Elektra Williams - 2009. 07. 30. - 22:40:09
Seraphin

* Tudtam, hogy nem fog hinni nekem. Tudtam, hogy nem látja a megbánást a tekintetemben, elvégre nem is érdekli, oda sem figyel. Innentől gyakorlatilag mondhatok bármit úgy sem érek el vele semmit. A fejem a falnak döntöm és behunyom a szemeimet egy kicsit. Hallgatok. Mit mondhatnék? Mi egyebet amit talán el is hinne? Végül is nem kéne mondanom semmit. Van egy olyan érzésem, hogy Seraphin akkor sem venne ember számba ha az életét menteném meg. Elvégre ő a nagy aranyvérű mardekáros mit figyelne oda egy félvérű hollóhátasra? És egy hollóhátas mit foglalkozik egy kerge mardekárossal? Nem értem magam kicsit se. Annyi biztos, hogy bele kell törődnöm abba, hogy örülhetek ha megtűr a folyosón. Hát legyen. Elfogadom és annyiban hagyom. Nem fogok ugrálni azért, hogy megváltozzon rólam a véleménye. Nincs motivációm rá. hagyom a fenébe és majd lesz ami lesz. A könyvtárban meg kénytelen lesz elviselni mert oda bárki bemehet és én be is fogok. Azt hiszem, hogy az a több év amit gyakorlatilag benne laktam feljogosít az elsőbbségre. Kis idő múlva megszólalok ránézve*
- Nem értesz semmit Seraphin, de talán nem is baj. Az, hogy bocsánatot kértem és megbántam a dolgokat igaz volt, mivel ezzel a dologgal nem szokásom viccelni, mivel ritkán mondom ki. Hogy mit nem bírok? Nem ismersz engem. Nem tudsz rólam semmit maximum annyit amennyit körbe kérdeztél, hogy félvér vagyok, és szánalmasan kezdtem az iskolát. Ennyi. Nem bírom a megalázást és szembe szállok vele. Ha megbántanak visszabántok, ha kell fájdalmasabban, hogy tudják, velem nem érdemes kekeckedni. Nem félek attól, hogy elátkozol e vagy sem. Mindig annak a legnagyobb a szállja aki csak jártatja, de nem tesz semmit. Sajnálom ha nem szívlelsz. Az a gyanúm többet veszítesz mint én. -*felkelek és megigazítom a ruháimat*
- Ahogy mondtad az elején....ég veled Seraphin, további szép napot- * megyek a hálókörletembe. Hamarosan eltűnök a szeme elől és kicsit megkönnyebbülök*


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Seraphin Lamartin - 2009. 07. 31. - 06:57:10
Eleketra

*Úgy vélem erre napra megütközések sorozata van nekem előírva, pedig nem csináltam semmit az istenek ellen. Mindenesetre megütközöm. Alaposan. Valami kis hálás rebegés, valami elhalkul, odaadó kis sóhaj, amivel kifejezi azt a mély áhítatot, amit érez per pill, amivel örül, hogy felvakartam a földről, nem dobtam ki a folyosóról és nem varázsoltam el valami nagyon csúnyává és nagyon mókássá? Bármi? Nem. Nyafog. Picsog. Mint minden lány a környéken. Majdnem olyan, mint egy Griffendéles. Csak éppen a griffendéles sokkal ostobább és nem átallana még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is sértegetni. Bár tulajdonképpen ezt a sárvérű, na jó félvér, de az már majdnem sárvérű szó is sért. Bánt. Végigborong a hideg a hátamon, kiráz az undok, amikor felidézem, hogy hozzámért, nem volt rajta kesztyű sem, mert miért hordana egy ember kesztyűt egy könyvtárban, na neki szüksége lenne rá, nem is kicsit, hogy az iskola tisztességes vérből való tanulóit megvédje az érintésétől, attól, amit áraszt, a tisztátlanság érzését, áh!

Nem. Dehogy. Ez itt oszt már megint. Mintha muszáj lenne. Alapesetben megragadnám a talárját és kiosztanám, hogy mégis milyen alapon panaszkodik, annak ellenére, hogy az, ami de ne teszem, inkább nem érek hozzá, csak egy lépést teszek hátra.*
-Ch!-*rántom el a számat.*-Látom nagyon sokat látsz az életből. A te világodban mindenki megbocsátó, nyálas, ostoba fajankó, akiből kihagyták a tartást, a tudást. Látszik, hogy muglik közül jöttél, ott dívik ez a felfogás. Csak gratulálni tudok, amiért ilyen jól sikert a magadévá tenned...-*közelebb lépek hozzá, nem fenyegető jelleggel, de hogy jól értse a szavaimat, mélyen a szemébe nézek. Abba a sárvérű szemébe.*-Mi az, hogy nem bírod a megalázást? Életem, az élet erről szól. Akinek joga van megalázni másokat, az megteszi, aki pedig a megalázott az inkább szégyelli magát és nagyon-nagyon befogja a száját, amíg jókedvű a másik réteg. Ez a társadalom. Te, mint a társadalom legalja mégis milyen jogon merészelsz akár szóval is bántani valakit, aki fényévekkel előkelőbb, mint te? Inkább örülj, hogy itt lehetsz ebben az iskolában és nem ott, ahova való vagy!-*halk, fenyegető düh izzik bennem, tompán falja a zsigereimet, ma még vér fog folyni, ha így folytatom. Persze nem az övé, nőt nem bántunk, csak ha nagyon muszáj.*

-Na én ezek után nem sajnálom, hogy nem szívlellek. Szívlelni? Nem, ez rossz szó. Vagy embeszámba veszek valakit, vagy nem. Hollóhátas létedre olvashattál volna eleget, hogy tudd, a világ így működik. Látod? Megmondtam, hogy semmit, de semmit nem fogsz tanulni abból a bugyuta történelemkönyvből és igazam lett. Ezt megtanulhattad volna belőle-*kígyómosollyal elnevetem magam.*-Veszíteni? Inkább nyertem pár tapasztalatot. Megtudtam mennyire is szemtelen újabban a nép.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 08. 23. - 14:02:07
Emma

Ekkor jutott eszébe, hogy most csak gyakorolnak és nem nagyon kéne sértegetnie. Látszott, hogy nagyon feldühítette a lányt, amit nagyon nem szeretett volna.
- Ki mondta, hogy nem élvezem a társaságod? – kérdezte a lánytól. Amikor a lány kimondta a bunkó szót kissé elszomorodott, de felmerült benne egy újabb kérdés, amit rögtön fel is tett.
- Most már kvittek vagyunk?
- Lehet, hogy egyes területen te vagy az ász, máshol meg én, de van olyan győzelem, ami győzelemnek tűnik, de vereség és van olyan vereség, ami vereségnek tűnik, de győzelem – mondta a fiú, miközben a lány felé lépkedett és remélte, hogy a lány rájön, hogy mire készül. Közben a lány feltett egy újabb kérdést, amin Lashawn elmosolyodott. Ha a lány tudná azt, amire készül már rég elfutott volna.
- Szerintem is elég volt a gyakorlás. A szinteden lévőkhöz képest mester vagy, mert suttogva is mondtál varázsszavakat – mondta Lashawn, s közben már a lány elé ért. – És van még valami a tarsolyomban és remélem érdekes fog lenni.
Az utolsó szónál váratlanul megcsókolta a lányt, a jobb kezével átölelte a lány derekát, míg a balt a lány fenekére rakta. Ez az egész minden mindegy alapon volt. Ha már utálja a lány őt legyen egy valódi ok. Ne csak azért utálja, mert libának hívta vagy kicsit odapörkölt neki szóban.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 08. 23. - 20:21:28
Shawn

Fülem mellett eleresztve szavait pakolgatok tovább. Nem érdekel, mit magyaráz itt nekem, az sem h e nekiállna szerenádot adni a tiszteletemre, semmi. Elvette a kedvem, mára mindentől. Még vásárolni sem lenne, kedvem, az pedig nagy szó. Megfogadtam magamban, hogy nem szólok vissza, csöndben maradok, ám ez csöppet sem olyan könnyű, mint amilyennek tűnt.
Kvittek? Dehogy!
- Nem, nem vagyunk kvittek. Ha azok, lennénk, akkor az azt jelentené, hogy van valami közünk egymáshoz, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy nincs. Nagyon remélem, hogy ezt még a te csöppnyi agyad is felfogta. – rivallok rá, majd ismét elfordulok.
A következő mondatokat ismét figyelmen kívül hagyom, főleg mivel egy kukkot sem értek belőle. Nem is akarom megérteni, miután libának nevezett, úgy gondolom, egy bocsánatkérés lenne a legkevesebb, de nem, hagyjuk már, a bocsánatkérés úriembereknél szokás, ám itt közel sem beszélhetünk úriemberről. Még talán tisztességes férfiról sem.
A legjobb az, ha valóban hagyom a fenébe, hadd legyen el a saját kis környezetében, ha ott jó neki. A képzeletbeli barátait majd sértegetheti, azok úgysem haragszanak meg.
Érdeklődve figyelem, ahogyan felém tat. Talán most jön a bocsánatkérés. Nem tudom, mindenesetre felé fordulok, s kezem tartom, mivel úgy gondolom egy párbaj végén szokás a kézfogás, vagy nem? Nem tudom, majd meglátjuk, ha megragadja kezem, igen, ha nem, hát nem.
Hirtelen átölelte, s ajkait ajkaimra tapasztja. Nem tudok szabadulni karjából, akármennyire is szeretnék. Fúj, ez, de undorító. Egy ilyen féreggel még rémálmaimban sem smárolnék, legalábbis önszántamból nem.
Mint, ahogyan most sem önszántamból történik. Kényszerít rá, s ez borzalmas. Sz ilyen férfiak kerülnek végül a csatornákba, meg az aluljárókba. Szánalmas.
Nem tudok mit csinálni. Számmal folyamatosan ellenkezek, de ellökni nem tudom magam, túlságosan erősen szorít, így hát használom az eszem, s a lábam, majd egy lendülettel, a térdemmel ágyékon rúgom a srácot. Nem szívesen teszek ilyet senkivel, de ez már nagyon megérdemelte. Arcomra dacos mosoly ül ki, majd vigyorogva figyelem reakcióját.



Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 11. 01. - 19:30:46
Emma

Látja, hogy a lány nyújtja a kezét, amit el is fogadott, de onnan már lépett is tovább pár másodperces szünet után. Majd a lány galád támadása után három lépést tett hátra. A fájdalomtól nem tudott megszólalni jó ideig. Pár perccel később felnézett a lányra.
- Úgy gondolom - kezdte el mondani Lashawn - közöttünk már csak egy ellenséges-semlegesség lehet a jövőben. Remélem nem kényszerít Tudjukki se téged, se a szüleidet semmiféle rossz dologra és remélem megérted azt, hogy se én, se a szüleim nem szeretjük Tudjukki eszméjét és próbáljuk elkerülni azt, hogy a csatlósai legyünk. az egyik megoldás az lett volna, hogyha vérárulók leszünk és te segítségeddel értük volna el ezt, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna.
- További kellemes időtöltést, jobb időket - folytatta Lashawn. - Viszlát!
A köszönés után kiegyenesedett a görnyedt testtartásából, fejet hajtott a lány felé, megfordult és elsántikált. Először nem a klubhelyiségbe ment, mert félt, hogy kiröhögik az ismerősei, hanem az iskola körül tett egy kört.


Cím: Re: Nyugat-déli összekötő híd
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 11. 02. - 15:01:31
Shawn

Diadalmas mosollyal figyelem, ahogyan összegörnyed a fájdalomtól. Megérdemelte, és sajnálni sem fogom megsajnálni, pedig hát elég szánalmas látványt nyújt. És akkor? Majd segít magán, ha már így viselkedett. Azt hiszem egyáltalán nem érdemeltem meg, hogy ilyen hangnemben és így letámadjon. Egyszerűen felháborító. Ez rosszabb, mint mikor átalakítás miatt bezárják a plázát. Na, jó, azért annyira nem rossz, de közel jár hozzá.
Értetlenül meredek Lashawnra aki most valami hülyeséget kezd magyarázni. Most hogy jön ez ide? Ez teljesen más téma? Ennyire megártott volna az a rúgás? Teljesen elment az esze, komolyan mondom, nem normális. Persze, természetes, hogy semmi közöm Voldemorthoz és, hogy a szüleim sem akarnak csatlakozni blablabla… de akkor sem kéne így viselkednie, meg mi közöm van neki a családjához, és ha mégis így lenne miért pont én. Akkor sem hiszek neki, hiszen ebben semmi logika. Nem is ismert eddig, akkor meg. Áh, ez nem százas.
Csodálkozó, kétkedő arccal nézek rá, majd fejemmel követem, ahogyan elhúz mellettem. Nem köszönök neki. Egyszerűen gyűlölöm, még annyit sem érdemel, hogy újra ágyékon rúgjam. Vagyis de, annyit biztosan. Lesütöm fejem, majd széles vigyorra húzom szám. Ez nagyon, de nagyon szánalmas volt és ezek után szerintem ne is merjen a szemembe nézni. Idióta. Jócskán megszégyenítettem.
A gondolatra újra felragyog arcom, majd összekapom cuccaimat és elindulok a híd túlsó vége felé, a klubhelyiségbe, hogy végre tanulhassak, mert ha minden nap ennyit tanulok, akkor előbb utóbb megbukok az RBF vizsgákon.

:: köszi a játékot ^^