Roxfort RPG

Múlt => Északi szárny => A témát indította: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 15:37:32



Cím: Üvegházak és a kert
Írta: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 15:37:32
Az üvegházak közvetlenül a kastély északi falai mellett állnak, összesen hat darab. Némelyik le van lakatolva, és sok bűbáj védi őket, hogy alsóbbévesek még véletlenül se tévedjenek be a gyakran veszélyes, néha mérgező, néha húsevő növények közé.
Bimba tanárnő tartja itt az óráit.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Satine Cherhal - 2008. 05. 21. - 15:21:59
[Seyala  :P]

Gyönyörű, holdféynes éjszaka, felhőtlen égbolt, tücsökciripelés, nyárfabiszbasz-szállingózás, meg minden, ami egy romantikus kora tavaszi éjszakától elvárható lenne. Ilyenkor élednek a hormonok, dúl a szerelem, ünnepli minden a természet újjászületését, ami csak él és mozog.
Most mondhatnánk azt, hogy gyanús, ha éjnek idején, a hátsó kertben rezeg a bokor… Persze, az emberek hajlamosak mindig csak a rosszra gondolni, bár most még igazuk is lehetne. Mondjuk más értelemben, mint ahogy először gondolnák... Ugyanis a sűrű „k*rvaanyázások” nem valószínű, hogy egy szexuális előjáték részei lennének… nagyon nem…
Sat aznap éjjel már járt az akácosban, a csalánosban, s jelenleg valami szömörce-izével küzdött talán, de hát így jár, aki félrészegen megy cannabist szedni. Már nem volt benne száz százalékig biztos, hová ültették még anno Kay-jel, sőt arra se vett volna mérget, hogy Bimba tanárnő nem nézte-e gyomnak, s irtotta ki lángszóróval. Vagyis, izé, szóval nem gyomirtózta le, vagy hogy csinálják már a helyiek… Annyira láma az a nő! Mindenesetre a lányka már vagy a harmadik bokron esett át, és kezdte unni a susnyáson keresztül való bukdácsolást.
Szinte füstölő fejjel mászott ki végül a bokorból, nagyjából négykézláb, majd erőtlenül huppant le a földre. Előre nyújtott lábakkal bambult maga elé, mint aki egy nagy agyleszíváson van túl, ami nem is állt igazán távol a valóságtól, hiszen ahogy az akác tépte a haját – vagy tudja a halál, mi volt az – úgy érezte, mintha tincseivel együtt az agya is apró gilisztákká nyúlva venne fájdalmas búcsút tőle. Épphogy csak az orrát nem túrta, olyan bárgyú képpel nyúlt a magával hozott félig üres vodkás üveg felé. Aznap bájitaltan számonkérés volt, éssss… nem húzták meg, sőt! Önmagához képest egész jól teljesített. Szóval rá kellett jönnie újból, Piton bá jó arc, és nem csak azért, mert orrba-szájba szopatja a grifiseket… erre inni kell! S már húzta is meg újra a vodkásüveget csak így lazán a szabadban… fázni nem fog, hiába van kora tavasz, az már egyszer biztos.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Seyala Foley - 2008. 05. 21. - 18:09:02
[Sat ^^]

* A fene se tudja, mit keresett idekint ilyen késői éjszakán, de azt a valamit nagyon. A fiatal varázsló pálcáját szorongatva rohan lihegve a rendezettnek mondható, ám így is bokáig érő fűben, s hagyja, hogy meztelen bokájára tapadjon minden egyes nyirkos szál. A francnak kellett idejönnie. A redves életbe, hogy soha nem képes megülni a seggén! Zihálva rohan egész addig, míg bele nem botlik a kastély rideg falába. Nem bírja már..! Kezeit maga elé nyújtva tompítja az ütközést, s továbbra is lázasan fújtatva sunyja le fejét, hogy izzó homlokát a hűvös köveknek dönthesse. Csapzott, hófehér tincsei egész az arcába hullanak, s a vékony ajkak otromba, rút vicsorba húzódnak. Meggörnyeszti a hátát, alig kap levegőt. Vékony, akár soványnak is beillő alakján szó szerint lóg a fekete póló, farmernadrágját ezer szakadás cifrázza ki, s persze erről sem maradhat le az a jellegzetes, egyszerű lánc, mely tükrözi a kissrác zenei hovatartozását. A hátán egyre terjedő foltként sötétlik a verejték. Annyira kicsinek érzi magát. Nyugodtan elernyedhet, hisz nincs itt senki, aki előtt erősnek kell látszania. Csak a hold. Az az átkozottul gyönyörű holdvilág..!
Vékonyka, sápadt ujjai marokra gyűrik a pólót mellkasán, s odanyomják az izzó bőrhöz, mintha ettől enyhülne az égető fájdalom. Túl gyorsan futott, túl sokat, túl hevesen kapkodta, sőt, nyelte a levegőt!
A biztonság kedvéért még körülnéz, de nem lát senkit, aki miatt vissza kéne tartania azt, ami kikívánkozik belőle. Elmehet a francba az egész tanári kar, a sok képmutató kisdiák, a kegyetlen felsősök és a még kegyetlenebb alsósok! Mindjárt megmutatja, mi a véleménye erről a csupa fény és ragyogás helyről, ahol egy pálcapöccintéssel megoldanak mindent! Ellöki magát a faltól, pálcáját a farzsebébe rakja, s egy laza, gyakorlott mozdulattal megoldja nadrágja övét, majd sorra a gombokat is. Nesze neked, Roxfort! Menj a fenébe, Piton, amiért kihasználod, hogy függök tőled és a bűzhödt tudományodtól! Ajkai szegletében gúnyos, örömtelen félmosoly ver tanyát, a fiú pedig az ég felé emeli arcát és a csillagokat nézve lazít, míg romantikusan forró levet csorgat a fal tövébe és egy kicsit a kövekre is. Persze a nadrág közben úgy dönt, hogy lejjebb csúszik a keskeny kis csípőről, de ő leszarja. Egész addig, míg meg nem hallja maga mögül valahonnan a bokrok zizegését. Akkor már sebesen a nadrágja után kap, és úgy fordul hátra, mintha a világ minden szörnyetegével meg tudna küzdeni. Elfintorodik a szemei elé táruló látványtól.*


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Pomona Bimba - 2008. 05. 22. - 16:50:15
[Gyógynövénytan]


A mai reggel is jó korán kezdődött, hiszen a kis mandragórácskákat nem lehet elhanyagolni. Nemsokára kamaszodni kezdenek, és akkor aztán, lesz ne mulass, ha az ember kicsit másképen áll hozzájuk, mint ahogy ők azt szeretnék.

- Aztán ott vannak még a – a többit magamban mormoltam. - Meg kell locsolni őket, azokat meg át kell ültetni… - tekintettem végig az óriás pálmákon.

Ilyen és ehhez hasonló dolgok jártak a fejemben, amiket persze az üvegházba menet félhangosan szóvá is tettem. Úgy sem járt most itt senki, senki sem hallotta, hogy mit beszélek. Leértem a kertbe, végig néztem kedvenc növénykéimen, majd tovább döcögtem az üvegházak felé. Besétáltam az elsőbe, leellenőriztem a húsevő és mérgező növényeket.

Gyorsan meglocsoltam őket, majd jó pár megbűvölt legyet, és egyéb rovart eresztettem szélnek, hogy had egyenek a kicsikéim. Majd kisétáltam és a biztonság kedvéért jól lelakatoltam, nehogy valami szeleburdi alsós betévedjen, aztán én győzzem kiszedni valamelyik Dioneacae csapói közül.

Átsétáltam a második üvegházba, itt a szebbnél szebb orchideák, levendulák, boglárkafélék kaptak helyet. Gyorsan végig futtattam a szemem a virágkoszorún, s a megbűvölt locsolókannát útjára eresztettem. Kiléptem, lakat erre is, nehogy valakinek innen jusson eszébe virágot szedni a bálra. Persze, ha valaki kérne, nem mondanék nemet, de nem szeretném, ha ifjú diákjaim önkényeskednének.

A következő házba nem mentem be. Ott, olyan dolgok vannak, amiket elég kéthetente ellenőrizni. Ajtaján 4 lakat és bűbáj. Nehogy valaki belépjen, mert hogy élve nem kerül ki az is biztos.

Aztán jött a negyedik ház, ami nyitva van mindig, általában itt vagy az ötödikben tartom az órákat a diákoknak. A negyedikben mandragórák, bubógumók, aszfodélosz és még jó pár, kevésbé veszélyes növényke éldegél. Ide is benéztem, meglocsolgattam kis kedveseimet, majd a mandragórák nagy részét nekiálltam átültetni, hiszen diákjaim csak tíz órára jönnek, és most még csak hét óra van. Neki is láttam, s fél tízre az összes kamaszodó kis visítógépet sikerült átültetnem, a kilenc hónap alatt harmadszor, így már nem lesz velük sok gondom a teljes érésig.

Na a mai óra az ötösben fog zajlani. Ki is sétálok a negyedik házból, gondosan becsukom az ajtót, hogy a mandragórák nyugodtan töltsék délelőtti pihenőjüket. Még senki sem érkezett meg, igaz, hogy még csak háromnegyed van, s van még 15 perce a dákoknak a megérkezésig. Nem is sejtik még, hogy mennyi érdekes dolgot tanulhatnak ma, illetve hogy jó pár kérdést kapnak majd tőlem ,aminek a jó megválaszolásával bizony gazdagíthatják házaik pontjait.
Kinyitom az ajtót, besétálok, s egy bűbájt helyezek a kertre, hogy tudjam, ha valaki megérkezik.

Persze nem ejtettem még szót a hatodik üvegházról. Na az a ház, egyelőre még üresen áll. Olyan valaki számára maradt üresen, aki érdeklődik a növények iránt, s esetleg lenne kedve saját kedvenceivel foglalkoznia. Gondozni őket, vigyázni rájuk. Egyelőre még nem vertem nagydobra ezt a lehetősége, de ki kedveli a gyógynövéntant, az tud róla, aki meg nem… annak meg minek tudnia az egészről.
Persze ez a lehetőség nem korlátozódik le egyetlen diákra. Neeem, elég nagy az a ház, hogy négyen kényelmesen elférjenek benne.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Satine Cherhal - 2008. 05. 22. - 19:49:00
[Seyala <3 ]

Milyen érdekesen torzít az üvegbe zárt folyadék!!! Olyan, mintha egy üveggömbön keresztül tekintenél a világra, csak sokkal jobb, mert ennek tartalmát meg is ihatod. Ráadásul emellett, ha végeztél, a kép ugyanolyan torz marad szabad szemmel is, mint az üvegen keresztül. Legalábbis Satine-nak eddig ez volt a tapasztalata amióta CC narancslevet ivott reggelente, s nem maradt a vodkába... Ámde kár lenne veszni hagyni, a csapba pedig csak nem öntheti, így most is húzott egy jókorát belőle. Ez nem ütött akkorát, mint Desmond absinthja, bááár a látvány az üvegen keresztül már most elég fura volt... Úgy nézett ki, mintha állna valaki a fal mellett. Vajon ilyen hamar beütött az ital? Furcsa... Pedig az utóbbi időben már egész jól bírta. Na jó, nem volt mindig ekkora szeszkazán, dehát a magány furcsa dolgokra veszi rá az embert. Valamivel el kell ütni az időt, amíg a többiek pasiznak, s bizony ha már unod az összes játékodat, akkor új játszópajtást kell keresned. Sat talált is egyet, a hűtőben bújkált és úgy hívták, hogy Beherovka. Egy ideig álmos tekintettel bambulta az üveg alját, ám a látvány utána is megmaradt. Valóban, ez csak ő lehet, Cloud a Final Fantasy 7-ből! Ööö vagy a Mikulás, de ahhoz túl sovány és nincs szakálla se. Szóval Cloud! Sat egész izgatott lett a gondolatra, s valami... talán szexinek szánt mosolyt/vigyort villantott fel, vagyis inkább úgy nézett ki, mint egy kaimonsofőr fogmosás közben, de ez már részletkérdés... Ám ez szenzációs teljesítmény volt a lánytól, legalábbis akik ismerték, biztos ezt gondolnák róla.Ő pedig lassan fentről lefelé végigmérte az ürgét, oda-vissza vagy kétszer, ám valami sehogyse stimmelt...
~ Áhh, már tudom! Nincs nála a kardja... böff... ~ gyulladt ki fejében a képzeletbeli lámpa, miközben megdörzsölte erősen bizsergő bal fülét. :P
Nagyjából harminc másodpercig kellett bámulnia, pontosan öv alatt a csávót, mire végre rájött, mit is lát valójában. Jobb később, mint soha, mondják ilyenkor az emberek, ám lehet, ezt később se kellett volna. Sat már rég érzett ilyet, méregzöld szemei valami eszelős módon dülledtek ki, s arca teljesen lesápadt. Érezte, hogy most képtelen összeszedni magát, csak meredt előre, arra... Erősen igyekezett oldalra fordítani a fejét, csak oldalra, csak oldalra és jobb lesz... Végre sikerült, s szinte négykézlábra ereszkedve fordult fejjel a föld felé. Rég kavarta meg ennyire a pia... utoljára akkor volt ilyen hányingere, amikor Kay-jel összettek mindenfélét a Mekiben. Most is volt benne répa...


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Seyala Foley - 2008. 05. 23. - 12:53:42
[Sat  8)]

* Hatalmasra nyílnak most az acélszürke szemek, s valami olyan kifejezés költözik beléjük, amit eddig vajmi kevesen láthattak a fiatal Mardekárostól. Rettenet. Vegytiszta rettenet, s az a fajta jeges félelem, ami összeszorítja a szíveket, elzárja a tüdőkbe áramló levegő útját, kaparja a torkot, s elhomályosítja a látást. Seya érzi, hogy a torkában dobog a szíve, s bár tudja, mit kéne tennie, tart a következő pofonoktól és rideg szavaktól. Egy apró lépést, csak egy egész kicsit akar hátrálni! Hogy kiszakadhasson ebből az átkozott pillanatból..! Földbe gyökerezett lábakkal áll a lány előtt, lelki szemei előtt eszelős táncot jár a kép. Megvonaglik, elcsuklik, felszakad, majd ismét perdül egyet, s helyreáll. Elképzelni is alig tud szörnyűbbet a másik arcán megjelenő vigyorszerűségnél, amivel rajta gúnyolódik.. olyan fölényes. Annyira megalázó. Mégsem tesz.. semmit. Hagyja, hogy nézegessék, ahogy a kirakati babákat szokás, bár ujjai egyre görcsösebben markolják a vékonyra koptatott farmer anyagát. Egész belekékülnek körmei, s tarkóján is dermesztő tűszúrások borzolják az égnek hószínű tincseit. Fel kéne húznia a nadrágját. Hát igen, nagyon nem ártana.*
- Mi van?.. ~Nem láttál még hugyozó embert? Mi a francot nézel ennyire, heh?!~
* Bátortalan a kérdés, rekedt és remegő, pedig ő bátornak és riasztóan agresszívnek szánta. Ezer szerencséjére a lány elég részegnek tűnik ahhoz, hogy jó eséllyel elfeledhesse ezt a kis intermezzot. A saját hangja vonja ki ebből hosszúra nyúlt percből, s most megragadva az illékony esély karmait, pipacsvörösre gyúlt arccal rángatja fel a nadrágját. Illetve csak rángatná. A látszat megköveteli, hogy lazán, nyugalmat színlelve húzza vissza. Reszkető, jegesre hűlt ujjai alig lelik a gombokat, miközben szinte kihívón mered az ágyékára fókuszáló szemekbe. Nehéz így megtalálni a helyes sorrendet.. Zakatol a szíve, annyira riadt! Ne nézze már ennyire! Pengevékonyra préseli sápadt ajkait, miközben tekintetét mintegy menekvésképp az öv csattjára irányítja. És ekkor hallja az öklendezés túlságosan is jól ismert, hörgő-fulladó hangjait.
Azonnal felpillant, s még mindig zavartan, de sokkalta nagyobb komfortérzettel közelíti meg a sötét hajú lányt. Túl hosszúak azok a tincsek.. A vékony tornacipő szinte csúszkál a nyirkos füvön, s a fiú meztelen bokáját is igencsak megdidergetik a fűszálak jeges érintései. Közeledik, bár még mindig bátortalanul, nevetségesen büszke arckifejezéssel, felszegett állal, hanyagul, mintha ő lenne kettejük közül a nagyobb és erősebb. Végül odaér, s lustán megtorpan. Szánakozón nézi a gyomorból visszaköszönt étel maradékát, de csak egy pillanatig habozik. Maga sem tudja, pontosan miért.. talán mert gyermekből van, s bár sokat megélt, még mindig hisz valamiben. Félkézzel összefogja Sat haját és megtartja a lány tarkója fölött, hogy ne érjen a hányadékba. Nyugodtan áll fölötte, zsebrevágott kézzel, s bár acélszürke szemeit lemondó sóhaj kíséretében forgatja körbe, ajkai szegletében pimasz, gunyoros félmosoly bontakozik ki. Undorodó, örömtelen, egy árnyalatnyit nosztalgikus. Vagy csak ő képzeli így?*
- Siethetnél egy kicsit. Nincs kedvem egész éjjel tartani a fejed.
* Megemeli az állát és a távolt fürkészi. Mintha ismét zizegést hallana.. Csak nincs itt még valaki? Azt nem hagyhatja, hogy meglássák. Cipők súrlódása a fűben.. Ilyen körülmények között semmiképpen. Persze, alapvető dolog, hogy segítséget nyújtson valakinek, aki láthatóan nincs magánál. Hülyeség! Ő ilyet soha. Vagy csak kedve támadt megrugdosni azt, aki nyilvánvalóan rosszabb állapotban van nála? Úgysem fog emlékezni. Seya ebben reménykedik. Vet egy lesajnáló pillantást a hányáskupac felé, aztán az üvegre.*
- Ocsmány szokás.* Szakad fel belőle a rideg, közönyös mordulás, hogy érezhető legyen megvetése.* Nah? Kész?


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Hannah Whitney - 2008. 05. 28. - 21:18:14
[Gyógynövénytan]

Hálókörletben:

*Ez a nap elég unalmasan kezdődött. Hannah megnézte milyen órái lesznek és mikor meglátta a gyógynövénytant kissé elszörnyedt. Nem ez volt a legizgalmasabb dolog amit el bírt képzelni egy SVK jobban felcsigázta volna, de még egy Átváltozástan is. Most egész nap a növények mocskos, földes gyökereit és leveleit igazgathatjuk és közben hallgathatjuk Bimba professzor számunkra értelmetlen beszédeit a mandragórák hasznáról és helyes ültetésükről. Mindig ez megy...*

~Remélem a tanárnő mára valami érdekesebb témát eszelt ki, nem olyat mint máskor... Az túl unalmas... Azt hiszem viszek valami vekkert is nehogy elaludjak. Nah majd megmondom Melanienak, hogy költsön fel ha elbambulásaim közepette elszenderednék.~

- Tényleg, Melanie... Remélem jön a mai órára. Nagyon ajánlom neki hisz mit is kezdenék én azon az órán egyedül. Jajj! Mel mindigis a barátnőm volt itt a Roxfortban akkor ismerkedtünk össze mikor évfolyamtársak lettünk. Imádkozom érte, hogy ma itt legyen, és időben! - és ezzel összefontam ujjaimat, hogy úgy fessek mintha valami Isteni beavatkozásra várnék, hogy nyíljon az ajtó és belépjen barátosném.  Sajnos ez nem így történt, az egész hálókörletben csak az én hangom lehetett hallani, nem volt más itt rajtam kívül, de az én skizofrén megnyilvánulásaim közben azt lehet hinni vannak itt még páran mellettem.

~ Egy kicsit zizzent vagyok, na és? Mikor volt ez akadály? A józanság nem az erősségem! Na de elég a magamban beszélésből, irány az óra! ~ És elindultam...

Az üvegház előtt:


*Hannah Bimba professzort kereste fürkésző tekintetével. Úgy vette észre ő az első, ez eléggé elszomorította. Nem szeretett óra előtt egyedül kuksolnia tanárral. De most nem volt más választás, odaköszönt és megvárta amíg választ kap a kert túlsó végében szorgoskodó asszonytól. Ez a furcsa hölgyemény sosem maradt meg egyhelyben, ha egy pillanatra is máshova néztél ő már tíz méterrel arréb ültetget valamit. Ez végülis nem baj hisz az rosszabb lenne, ha egy fapofájú székben ücsörgő unalmas alak lenne a gyógynövénytan oktató. Így végiggondolva ezt Hannah úgy vélte mégsem lesz talán olyan pocsék ez a nap.*


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Satine Cherhal - 2008. 05. 30. - 10:39:50
[Seyala <3]

Ezz.. ezzz... ez egyszerűen annyira rossz érzés. Satine nem is tudta, mihez hasonlítsa... talán olyan, mint amikor megerőszakolnak egy sötét sikátorban, majd egyszerűen otthagynak széttépett ruhákkal. Nem, ez nem túlzás, egyszerűen csak ugyanolyan megalázott érzés. Utána ugyanolyan üresnek érzed magad, akár csak egy rég kiürült, kongó bádoghordó, nem marad semmi, nincsenek benned érzések. Satine legalábbis így járt, újra és újra, mindegy egyes alkalommal. Talán pont azért ivott, hogy a benne kongó üresség, a semmi érzését elűzze. Az egymás után jövő, semmitmondó napokat, iskola-játék-alvás, iskola-játék-alvás. Semmi új, semmi nem változik, nem marad semmi... és Marcus se jön vissza, soha... Már nem haragszik rá, nem dühöng, elfogadta, megérti. Csak az ürességet ne hagyta volna maga után, azt, amit nem képes betölteni. És még a vodka se segít... persze, mit is várt? Pár percnyi feledést? Mégis mi végre? Magát akarja becsapni? Felesleges...
Üres tekintettel bambul előre a sötétbe, mered a földre, a nedves fűszálakra... igazából nem látja, csak nézi. Valaki fogja a haját, ez biztos, ám most ez se teljesen jut el tudatáig. Fejében némán csendülnek a fiú szavai... Ocsmány szokás... Satine-nak csak az van, ocsmány, dühítő, elfogadhatatlan szokásai. Ő egy üres, szánalmas, rossz ember. Tudja, érzi, de még mennyire! Öngyilkosnak kéne lennie? Hogy megszabadítsa a világot a sallangtól… Nem lehet, nem engedheti meg magának, hiszen akkor Jean-Luc-kel mi lenne? Ha még ez az ocsmány, gusztustalan, alkoholista nővére is otthagyná... Pedig mennyivel könnyebb lenne, van felesleges utp kábele. Ám nem lehet még önző is mindemellett, élnie kell, amíg öccse fel nem nő, majd csak lesz valahogy. Hirtelen újra lehuppan a földre, ülő helyzetbe, miközben tekintete a vodkásüvegre siklik, amire a fiú eddig utalgatott. Jé, már a fele hiányzik... legalább. Hanyag mozdulattal törli meg kézfejével ajkait, majd mit se törődve a másikkal, fogja az üveget, és végre feláll. Nem kérdez, s nem is válaszol semmit, egyszerűen csak amilyen egyenesen csak tőle telik, odasétál az első fához, majd lehajtott fővel megáll előtte. Pár pillanatig némán áll még, mélyet sóhajt, s végül ajkai szólásra nyílnak.
- Igazad van... - s a következő pillanatban már lendül is karja, a vodkásüveg pedig ezernyi apró kristályszilánkként hullik darabjaira, miközben az átlátszó folyadék még sötétebbre festi a fa szürkésbarna kérgét. - Senki nem ér ennyit...


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Pomona Bimba - 2008. 06. 04. - 16:56:42
Gyógynövénytan


A bűbájnak köszönhetően meg is hallottam, hogy egy ifjú titán érkezik az órára. A lányka lesétált a kertbe, s egy hangos köszönéssel tudatta velem, hogy megérkezett. Igen, az ifjú Whitney kisasszony.

-   Jó reggelt kedveském, gyere csak beljebb, ne aggódj. Itt aztán nem harap meg semmi. – mosolyogtam, s invitáltam a gyermeket.

-   Látom, a többiek nem nagyon akarnak érkezni, bár, még van 10 percük. –tettem hozzá.

A lányka valószínűleg beljebb sétált, és helyet foglalt az egyik, már előkészített széken. Nem volt sok ülőalkalmatosság, csupán 5 darab, hisz nem volt szükség többre. Négy az asztal két oldalán, egy pedig az asztalfőn foglalt helyet.
A asztalon rengeteg különféle növény foglalt helyet cserepekben. A harmad éves diákoknak, nem is lesz más feladatuk, minthogy az ott látható növényeket nevükön nevezzék, amiért házuk 2 pontban részesül majd. Természetesen flórákként. Mivel Hannah volt az első, s nagyon úgy tűnt, hogy más nem akar érkezni, így gyorsan adtam neki egy kis feladatot.

-   Nos, úgy tűnik, hogy a többieknek még van 5 perce, hogy ideérjenek. Addig is, te elgondolkozhatsz azon, hogy mit is látsz a mögötted lévő polcon. Az nem tartozik az iskolai tananyag közé, de lehet, hogy felismered, amivel 10 pontot szerezhetsz a griffendélnek.

Persze, ha véletlenül nem tudná, annak semmilyen következményei nem lennének. Miután eltelt az öt perc, érdeklődve várom a választ. Ha nem tudja, akkor bele is vágunk az órába.

-   No, a többiek láthatólag elaludtak és nem tisztelik meg jelenlétükkel az órámat. Nem baj, magukra vessenek. Késésükért 5 ponttal szegényedett a házuk. Mi pedig vágjunk is bele a mai órába.

-   Magad előtt láthatsz 5 növényt. Kapsz 10 percet, hogy megfejtsd, vajon milyen növénykéket láthatsz. Ha ezekkel meg vagy, akkor jöhet a dolog érdekesebb része. Ugyanis számtalan virágot fogunk előkészíteni a bájitalokhoz. Nagyon pontosnak és figyelmesnek kell lenni. Némelyiknél elég egy rossz mozdulat… és abból a bájitalból sem innék…


A lány, maga mögött a polcon a következőt látja: Magassága 40-60 cm közötti, de az 1 métert is elérheti. Egyenes szárának színe vöröses, minek csúcsán helyezkedik el az öt fordított tojás alakú levélkéből álló összetett levél.
Virágzata ernyős, rózsaszín virágaiból borsó nagyságú, fényes, piros termések fejlődnek. A növény mellett egy gyökér darab hever, melynek formája ember alakra emlékeztet.
Az asztalon a következők vannak.

Az első cserépében:  (http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/szazszorszep-1.jpg)

A második cserépben: (http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/kakukkfu-1.jpg)

A harmadikban: (http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/csalan_big-1.jpg)

A negyedikben: (http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/kep_cickafark.jpg)

Az ötödikben: (http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/feheruromnagy7-1.jpg)

-   Hát, hajrá. Majd szólj, ha megvagy velük esetleg idő előtt. – mosolyogtam, majd hozzá is fogtam pár növényke új cserépbehelyezéséhez.

Ha a kis harmadikos kész a feladattal… következhet az óra érdekesebbik része…


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Hannah Whitney - 2008. 06. 06. - 15:03:10
[Gyógynövénytan]

*A professzornő beljebb invitálta és máris adta neki a feladatot, persze csak egy kis rizsa után. Beszélt a mai feladatról, amely nem is ígérkezett talán olyan unalmasnak mint a többi óra szokott. Volt köze ugyanis a bájitalokhoz és a Bájitaltan tantárgyat pedig Hannah nem vetette meg különösebbképpen. Szóval már sínen volt a napja, persze csak addig amíg meg nem tudta mi a dolga aíg a többiekre várnak. A polcon egy elég érdekes növény volt található. A Griffendélest nem is igazán érdekelte a gaz mivoltának megfejtése, de mikor meghallotta, hogy pont is jár érte hirtelen észbe kapott. Muszáj volt megelőzniük a Mardekárt. Igen. Most rajta múlt háza sorsa. Legalábbis egyelőre...*

- Hogy az...? Az... Hmm... - nagyon törte a fejét, ki kellett találnia mit is lát éppen, ez a tantárgy nem nagy erőssége, de most azzá kellett hogy válljon. Rá kellett jönnie és akkor kezdett derengeni valami. A válasz a nyelve hegyén volt, de valahogy az Istenért se akart előjönni rejtekéből és dicsőséget hozni a híres neves Griffendélre. De akkor egy pillanatra Bimba professzorra tekintett és nem is tudja miért, de ezután rögtön ki tudta nyögni az általa helyesnek vélt megoldást.

- Esetleg... Ginzeng? - kérdezte kissé bizonytalanul, de legalább sikerült kimondania. Ha nem, akkor se történt gond, de örülne, ha eltalálná. A lányt már teljesen kiverte a víz, az izzadságcseppek csakúgy csordogálnak le a homlokáról az orrához, akárcsak egy csúszdán. Amint megtudta a válasza helyességét, kapta is a következő feladatot, mivel úgy tűnt más már nem jön be időben az órára ma...

*Végre túlesett ezen erre most jön még öt növény felismerése... Hannah úgy vélte ma az egész világ azon ügyködik, hogy szívrohamban eltávozzon az élők soraiból... Szerencsére ez még nem sikerült, de folyamatban van. És akkor felcsengett fülében az újabb édes szó csak még édesebb jelzővel vagyis 10 pont a jutalom a helyes megoldásért! *

~ Na remek, most megint kezdhetek el gondolkozni... Pedig mára már kimerített ez az előző. Ó jajj! Ezek meg mik? Egyik sem ismerős... Ja de az első igen. Csak hát lehet ez, lássuk csak.... margaréta, százszorszép vagy esetleg kamilla is. Ó a fenébe ez nagyon nehééz! ~

*A lány sosem szerette a Gyógynövénytant, ezért nem is volt túl fényes belőle, ami most meg is mutatkozott... Alapjábavéve viszont okos leányka volt és az alapvetőbb növényeket úgy gondolta talán felismerheti, decsak ha nagyon nagyon koncentrál. Így is tett, kisebb nagyobb sikerrel... 7 perc agymunka után megszólalt végre.*

- Öhhm... azt hiszem kész vagyok. Bár nem tudom az összeset, sőt... de megpróbálom először elmondani azt amit talán jónak vélek. Esetleg az elsőbe kam... úgyértem... hmm... SZÁZSZORSZÉP van, ugye? Jaj professzor mondja, hogy százszorszép van abban a nyamvadt cserépben, kérem! - egy kicsit megint túllőtt a célon, de nagyon nagyon ideges szegény lány.

- A másodikat nem tudom... talán... talán orgonához hasonlít, de biztos nem az... A harmadik úgy vélem csalán, ez 80%-ra tuti... A többit homály fedi... Ezekről volt valami elképzelésem, a mardékon még töprengenék 2 percet, ha nem nagy gond... - ha igen volt a válasz gyorsan elkezdte törni a fejét, ha nem volt akkoris még egy kicsikét letisztázta a fejében a kósza gondolatokat. Pedig abban biztos volt, hogy a negyediket sokszor látta már, de a nevéről fogalma sem volt.

- Hmm… Ha jobban át… igen! Az ötödik fehér üröm, ugye? Remélem… - mondta bizakodóan és a válaszra nem várva a maradékot még megpróbálta megfejteni.

- Hűha... na utolsó tippem. Elsorolom mire jutottam! Az első a százszorszép, a második a kakukkfű lehet, a harmadik a csalán, a negyedik a cickafark, ez a taáról jutott eszembe, láttam egyszer róla egy képet. Az ötödik pedig szerintem a fehér üröm. Szóval ezek a válaszaim... Nah mit rontottam? - kérdezte már feloldódva az őrült stressz alól a lány.



Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Seyala Foley - 2008. 06. 10. - 12:09:20
[Sat <3]

* Remek.. ahogy elnézi, már nem kell sokáig ácsorognia, elvégre abbamarad az öklendezés és az eddig kimaradt fűszálaknak sem kell már a földre borulniuk az újabb répapürégörgeteg súlya alatt. A fiú csöndesen megemeli a kezében tartott tincsek kusza tömegét, hogy némi levegőt eresszen a lány tarkójához. Puszta rutin. Ilyenkor jólesik. Igaz, az ő fejét annak idején nem tartotta senki, de az ablakpárkányon üldögélve a nyáresti szél ezerszer nagyobb segítségnek bizonyult a bajban, mint bármiféle hús-vér kreatúra végtagnak nevezett nyúlványa. Emlékszik még, hogyan borzolta össze tarkóján azokat a piheszerű kis tincseket a hűvös légáramlat.. Milyen kár, hogy most nem fúj. Nem mintha szüksége lenne rá.
Az áthűlt, vékony kis ujjak lassan eleresztik a hozzájuk tapadó tincseket, s a fiú nyugodtan nézi, miként válnak el bőrétől a sötét színű szálak.
Most olyan békés minden. A lassan megemelkedő női test, ahogy kiegyensúlyozza magát, hogy ne bukjon orral előre a saját mocskába, s lassacskán felegyenesedve talán visszatalál a majmok szintjéről az emberére.. a zsenge fű és a hányadék egymásba vegyülő illata, a csillagok érces érintései. Csönd veszi őket körül, s ezt az idillikus, holdvilággal beezüstözött képet csupán a lány mocorgásának zaja kavarja fel, amint a fa felé vonszolja magát. A fiú nézi, de nem mozdul. Egyelőre esze ágában sincs. Nem az ő dolga, s ami még fontosabb, nem is akarja, hogy az legyen. A végén még annyira belegubancolódna valami ostobaságba, hogy saját magát is meg kéne tagadnia. Így aztán maradt a csendes szemlélő háttérbe húzódó szerepe, aki csak akkor avatkozik közbe, mikor annak feltétlen szükségét látja. A fiú acélszürke szemei összeszűkülnek. Ez a szenvedő járás a megvetés mellett új érzést hozott, s kizökkentette rideg kis Mardekárosunkat abból a biztonságos semlegességből, amiben eddig tanyázott.

A jeges verejték lassan elpárolog homlokáról, kézfejéről, karjairól, és ő ismét fázni kezd. Mint mindig. Minden éjjel, minden nappal, mikor nem kívánt társaságot kap a nyakába. Unottan követi nyomon tekintetével a másik mozgását. Egy torz rajz. Karikatúra. Annyira.. szánalmas és undorító. Zsebrevágja a kezeit és lassan, borzasztó ráérősen megkerüli a gyepen pöffeszkedő hányásfoltot és valamelyest megközelíti a fát gyötrő boszorkát. Igyekszik olyan csendes és észrevétlen maradni, amennyire csak lehetséges, de nem áll szándékában lábujjhegyen odasasszézni sem. Az röhejes lenne. Végül akár leleplezve, akár váratlanul lappangón, de odaér, s meg is áll a szilánkoktól csillogó gyepen. A vodka maradéka még mindig a fa törzsét nedvesíti, akár az alácsorduló könnyek. Bűzhödt, buta könnyek.*
- Egen, jól mondod. Senki. Csak és egyedül te. Ez a vacak viszont kinyírja az agyad és nem marad belőled más, csak egy átlagos, hülye picsa.
* Lustán, bosszantóan unottan beszél, emellé pedig kiválóan artikulál, hogy még a belassult felfogású lány is felfoghassa, amit mond. Igazság szerint fogalma sincs, mit keres még itt. Rég le kellett volna lécelnie, ő mégis érdeklődve fürkészi a másik összezuhanását. Úgy érzi, most az egyszer valakinek jobban fáj, mint neki. Ezt pedig.. nem hagyhatja? Megsajnálta? Önmagát látja? A franc se tudja. Seya mindenesetre kinyúl a sötét tincsek felé, s borzasztó gyengéd, félénk érintéssel kivonja őket a nyúzott arcból.*
- Menj vissza a kastélyba és feküdj le.
* Nem látja értelmét több időt és energiát fecsérelni erre a csajra, úgy érzi, ő már mindent megtett, amit a lelkiismeretéből maradt kis csonk megkövetelt tőle. Kezeit visszasüllyeszti a zsebeibe és hátrébb húzódik, hogy elég helyet hagyjon a távozáshoz.*


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Satine Cherhal - 2008. 06. 24. - 11:47:08
[Seyaaa  ;D ;D ;D]

Hűvös szellő lengi körül a lányt… újra, mint majd minden este. Mint mindig, mikor kint áll, a sötét belső udvaron, vagy amikor szobájuk ablakából lóg egy szál parázsló cigivel kezében. Akárcsak a külső sziklaszirteknél, vagy a Fekete Tó partján… megszokott… megszokás. Igen, már megszokta ezt a helyet. Az otthona lenne? Ugyan, neki sose volt és nem is lesz olyanja. Vagyis egyszer, talán. Az otthon csak béklyóba ver, felesleges kötelék. Ám most szeret itt lenni, szereti ezt a helyet, mert a barátai itt vannak. Igen, neki vannak barátai! Milyen bolond is, hogy erről megfeledkezett! Itt vannak mind, szanaszét a Roxfort területén… Meg azzal a Matt nevű sráccal… látta őket a belső kerengőben, nagyon bujkáltak a sötét, hideg falfülkékben. Vagy az már nem is Matt volt? Ki tudná ezt követni? CC a női mosdóban „trécsel” azzal az Adam gyerekkel… Hogy a CSCS-s csajok mit esznek azon a gyp-s fazonon? Ezt sose fogja megérteni… Kay meg… hát a fene se tudja, kit kábít éppen, de talán jobb is így. Neki nincs szüksége ilyenre, kell a francnak… a férfiak csak bonyolítják az ember életét. Persze, biztos izgalmas, meg jó, ha van, de hát az is meghozza a kellő adrenalint, ha strandpapucsban járkálsz zuhogó esőben a tetőn, miközben a zoknidban cuppog a sárlé. Sat megoldja… XD
Hűvös szellő simogatja arcát, tépi fel a szemébe lógó fekete tincseket. Csak a szél, csak a szél… Nahát, ennek a szélnek milyen sármos mosolya, s milyen szomorú szemei vannak! Olyan különös érzés… biztos csak az alkohol hatása. Olyan ritka… olyan szokatlan… valaki törődik vele, valaki kedves vele.
~ Menjek vissza? Hova? ~
A szavak lassan jutnak el tudatáig… azok a szemek… az értelmük még lassabban… azok a szomorú szemek… Vissza kell mennie. Vissza kell menni a kastélyba! Igen, ez biztos…
- Oui, j'entre en arrière… là… oui, dans le château. – suttogta, majd némi tétovázás után biccentett is egyet – Merci… merci de tout!
S lassan, nehogy még a végén eldőljön, mint egy krumpliszsák, körbefordult, hogy felmérje, merre is kell mennie. A kastély… a kastélyba… igen! Az a tornyos, az biztos az! Vagy talán a kviddicspálya lenne? Pff, annak nincsenek tornyai, vagy mégis? És végre elindult, először a bal láb, aztán a jobb, bal-jobb és így tovább. Egész magabiztosnak tűnik…
- In this silence I believe, I am seeking… - kezdte énekelni alig hallhatóan a „nem is tudja honnan vett” dalocskát. Igen, ez is szokása… szeret énekelni. Főleg fél üveg vodka után… -  In this silenceIn this white wave, In this silence I believe, I have seen you in this violence you were silent, You are breathing in this white wave, I am freeeeeeeeeee…
Hangja egyre erősebben, egyre magabiztosabban zengett, s az utolsó sorok már messze visszhangzottak az ódon falak között. Valaki meghallhatja? Ugyan mit érdekli? Ő bátor… ez az ő erénye, az egyetlen, de biztos erénye… az ostoba, meggondolatlan bátorság…


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Pomona Bimba - 2008. 07. 07. - 16:43:36
Gyógynövénytan



*A feladatot kiadtam, majd ültetgetésbe fogtam. A Kis Griffendéles láthatólag jól belemerült a gondolkodásba, majd meg is szólalt, hogy tudja a válasz. És igen. A megfejtése helyes volt.

Ahogy mondja Whitney kisasszony. 10 pont a griffendélnek. És akkor most fogjon bele a másik feladatba.


* A lány gondolkozott, én pedig folytattam a korábban megkezdett dolgomat... Egy pár orvosi atracél... kakukkfű, nadragulya került átültetésre, míg a lányka gondolkozott. Aztán megszólalt... kész.*

-  Hát, akkor halljam. - fordultam a lányka felé.

*Ő gyorsan végig is vezette, hogy mire gondol... figyeltem... tényleg... okos volt. Gondolkozott és jól megoldotta a feladatot.*

Tökéletes megoldás! Ismét 10 pont a griffendélnek! - elismerő mosoly a lánykának.
No, akkor azt hiszem bele is vághatunk a lecsóba. Az előbb felsorolt növények fontos alapanyagai bizonyos bájitaloknak. Némelyikük mérgező nagy mértékben, viszont kis mértékben fel lehet őket használni. Először a békeelixírhez szükséges hunyort készítsd elő. Ott van a növény. Leszeded, és szépen szét teríted azon az asztalon, hogy kiszáradjon. A másik részét, pedig frissen apró üvegekbe zárjuk. Gyerünk, gyerünk láss munkához.

*Miközben a fiatal lányka a hunyort rakosgatja, én a továbbiakban Rooibos teát szedek és szárítok, szükséges az eufória elixírhez... Bár... nem tudom, vajon miért kell ennyi minden Travisnek... De... kérte én meg.

Felnéztem, s örömmel tapasztaltam, hogy Hannah, milyen ügyesen is csinálja a dolgát... majd hogy nem teljes szakavatottsággal dolgozott a különleges növényekkel. Illetve egyelőre még csak a hunyorral. Majd jött a következő növény. Kamilla. Szintén szárítani kellett kihelyezni. A következőt fel kellett aprítania, ami már megszáradt... és a többi és a többi.
Én, közben tovább foglalatoskodtam a teával, aztán a mandragórákkal. Illetve olyan növényekkel, amelyek kicsit több tapasztalatot igényeltek.

Majd, mikor mindennel készen voltam, s láthatólag a lányka is így hozzá fordultam.*

- Nagyon jól dolgoztál a mai órán. A házad, 20 ponttal gazdagodott ezen a héten. Remélem a következőkben a többiek is csatlakoznak hozzánk. Most pedig mehetsz.


*Valószínű összepakolt és kisétált az üvegházból. Én visszafordultam a növénykékhez, majd nem sokkal később jött is a következő csoport. A következő feladat.*


// Az óra befejeződött. Köszönöm a részvételt Whitney kisasszonynak. //


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Seyala Foley - 2008. 07. 15. - 23:57:19
[Sat ^^"]

*Ehhe.. Ez meg miféle vartyogás? Áh.. minden bizonnyal francia. Azok kuruttyolnak úgy, mint a jóllakott varangyok nászidőben. A gondolatra örömtelen kis félmosolyba rándulnak ajkai, de nyomban tova is tűnik röpke jókedvének eme torz kis megnyilvánulása. Nem érdekes. Összesen két szót értett az elhangzottakból: igen, köszönöm. Köszöni. Jól van, egészségére, Seyát innentől kezdve nem érinti a téma, s ahogy elnézi a kissé még kótyagos, ám két lábon álló lányt, már abban is egészen biztos, hogy el fog jutni a céljáig. Legyen az a következő bokor egy újabb üvegért, esetleg a női mosdó, ahol alaposan kihányhatja magát a megrázó éjszaka után.

Lopva elpirul, ahogy visszagondol a nemrég lejátszódott jelenetre, s míg a sötét hajú lányzó távozik, az ő tekintete valahova az öve környékére siklik. Mennyit láthatott?.. Tény, hogy nem először szívja meg, amiért nem hord alsógatyát, de hát.. Rühelli. Gyűlölte, mikor az a nyomorult ruhadarab, ami utolsó mentsvárként állt a durva ujjak és a remegő kis test közt, egyszerű, halk reccsenéssel megadta magát az erőszak akaratának. Gyűlölte. Gyűlöli. Azért.. ha belegondol, hogy ez a csaj milyen hosszan bámulta, őt is elfogja a hányinger. Gyönyörű lehetett.. Feljebb húzza a nadrágját, s mintegy pótcselekvés gyanánt megigazítja az övét is. Még egyszer utoljára ellenőrzi, hogy rendben a slicce, aztán ő is megindul a kastély felé. Tisztes távolból követi a másikat, de a világért sem zárkózna fel. Nincs mondanivalója, igazán köze se hozzá. Nem érdekli, mitől bukott ki ennyire, leszarja, ki ő és honnan jött, s még azt a bosszantó kis gondolatot is kiűzi a fejéből, miszerint látásból már ismeri valahonnan. De honnan?! Mindegy. Nem érdekes. Azt persze kénytelen megállapítani, hogy nincs rossz hangja.. ha kicsit mélyebb lenne, talán még szívesen is hallgatná. Így viszont nem elég agresszív a számára, s a fiú vére erőszakért üvölt. Minden szál szőre égnek áll a hátán, amint újra és újra tudatosul benne, hogy az imént egy lány kapta rajta meztelen altesttel. Hjajj..

Az idő szép, a fekete tornacipő puha talpa alatt zsengén nyikorognak a nedves fűszálak. Seyala unottan lefordul egy másik ösvényre, hogy ne kelljen egyazon a bejáraton bejutniuk a kastélyba, s már rég a kastély körüli park lankáit tapossa, mikor az éjszaka hívogató hangjai megütik a fülét. Bozót zizegése, a szél motozása a levelek közt, s a vadak semmihez sem fogható neszezése a növények közt. Minden olyan távoli. Csak neki üvölt a hold, csak rá nevet az ég. Gyönyörű ez az éjszaka! Hát mégis.. megérte kijönnie. Alig néhány másodperc múlva már megszaporázott léptekkel siet Hagrid kunyhója felé, hogy meglátogathassa kedves kis worgját, s egy perc múlva már olyan sebesen szalad, hogy a hajába tépő hűvös, éjjeli szellő minden tincset kikotor a homlokából. Jólesik.

Aztán megtorpan. Nem, most nem alkalmas az idő. Egy kicsit még sétálgat a környéken, rendezi a gondolatait és megemészti az éjszaka átélteket, aztán ő is visszasétál a kastélyba és becélozza a hálókörletet.*


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2008. 12. 29. - 19:22:50
e l ő z m é n y e k (http://www.roxfort.co.cc/index.php?topic=423.15)
            ~  a nagy rajtaütés után egy szűk hónappal
(http://www.frpgs.co.cc/images/74korjl077hg2yqzp.png)


Igen, határozottan úgy érzem, hogy keresztülgázoltak a finom lelkivilágomon, és mindezt olyan élvezettel tették, hogy csoda, ha nem roppannak össze az elképesztő ravaszságuk alatt. És ha azt hiszik, hogy nem fogjuk csapatostul megtorolni a minket ért sérelmeket, akkor valóban olyan hülyék, mint amilyennek ránézésre tűnnek.
Viszont azt is érzem, hogyha nem hajtom végre a kis magánakciómat, akkor meg én őrülök bele a tehetetlenségbe. Undorít és taszít, amit az a mardekáros csürhe véghezvitt pár hete. Fel nem tudom fogni ép ésszel, hogy férhet valakibe ennyi aljasság, ami ráadásul komoly tettekre is sarkall. Kémkedtek, berobbantották a kastély egyik falát, aztán minden átmenet nélkül rárontottak az iskolatársaikra, csak mert.. mert.. mit tudom én, jó hecc! Hát menjenek a fenébe, én azt mondom.

A színtiszta bosszú miatt matatok könyékig ebben a poshadt hordóban, hogy találjak végre valami használhatót is a komposztban. Hű, remélem, ez a komposztos hordó, nem pedig.. áh, kár is erre gondolni, hiszen úgysem lehet ennél semmi sem gusztustalanabb. Szóval az egyik rég elfeledett könyvtári kötetben találtam valami utalást arra, hogy bizonyos növények tejsavós akármije megfelelő arányban keverve pár teljesen hétköznapi szerrel - mint a lápsövény vagy a hólyagkovand - egészen picuri robbanást okozhat. Ó, mint a kémfilmekben! Nyilván nem fog összejönni a bomba, mert ahhoz értenem is kellene a bájitalokhoz, de csak találok itt valamit, ami elég undorító ahhoz, hogy alattomban belevágjam az egyik öntelt mardekáros tányérjába. Hogy gyerekes ez a tempó? Totálisan nem izgat, arról nem is beszélve, hogy valóban, egy gyerektől ne is számítsanak jobbra. Legalábbis amíg meg nem tanulom alkalmazni rajtuk a főbenjáró átkok némelyikét.

Mivel ma az utolsó óránk helyszíne a hármas számmal ellátott üvegház volt, ez kapóra is jött. A tanítás végével a csoport szétszéledt, a tanárnőnek meg nem tűnt fel, hogy az egyik diákjának túlórázni támadt kedve. Hogy is vehette volna észre, mikor meghúztam magam a széles asztalok mögött, és csak arra vártam, hogy kitisztuljon a levegő. Kissé aggaszt, hogy nem tudom, nyitva hagyta-e az üvegbörtön ajtaját, vagy sem, de mindent a maga idejében.
Ha nem rántom magamra a hordó egész tartalmát, ráadásul tapintás alapján megbizonyosodom, hogy az egyik hasznos gazt markolászom.. hát még akkor sem lehetek biztos benne, hogy nem zúzza darabokra belülről a szívem a bordakosaramat. Nagyon izgatott vagyok, és örülök neki, hogy ezt nem kell senki előtt sem lepleznem. Hülyeségre készülök, de ez csakis az én dolgom. Ha pedig rajtam múlik, akkor soha senki nem tudja meg ezt a kis délutáni programot.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Ethan Wilde - 2008. 12. 29. - 20:06:27
|| Izabel idősíkjában grasszálva ||

? de hol vannak a többiek?

A szokásoshoz képest gyanúsan nagy itt a csönd. Semmi csivitelés, rendezkedés. Még csak annak sem látszik jele így kintről, hogy odabenn ép és egészséges emberek próbálnák megfojtani egymást a sárga-vörös vagy sárga-fekete nyakkendőikkel, tüdőbe kapó átkokkal, kósza locsolócsövekkel. Ezek a megállapítások határozottan kizárják, hogy a hatodikos hugrabugosok és griffendélesek közös magibotanikai szeánszot üljenek a hármas számú üvegházban, ami egyébként sem szokott nyitva lenni csak úgy magától, úgyhogy a társaságnak kinn kellene rágni a füvet a hely előtt.
De nincsenek ott kinn. Sőt a zajok meg a mozgó vagy legalábbis passzívan figyelő alakok hiányából arra kell következtetnie, hogy ott bent sincsenek. Felsóhajt; ezek szerint abszolút feleslegesen szedte össze magát, hogy az ellógott átváltoztatástan után visszakapcsolódjon az iskolai életbe, de leginkább feleslegesen gyalogolt le az üvegházakhoz. Jellemző. Egyszer akar valamit normálisan csinálni, és még akkor sem jön össze. Ha nem gyógynövénytanjuk van, akkor mégis mi a jóságos ég? Lássuk csakk.. órarend. Na, olyanja nincs, már az első hét végét sem érte meg, és hol van az már, eddig remekül bevált a csordakövetési módszer. Ehm, nem, ebben az évben, fakultációkkal és tárgyleadásokkal körbefaragva-tűzdelve már nem működött olyan jól, de lassan azért talán megjegyzi, melyik az a csorda, amelyiket követnie kellene.
Magától valószínűleg soha nem fog rájönni, hol a fenében lehetnek - hiába töri az agyát megfelelő emlékdarab után, nem rémlik, mit szokott csinálni ezen a napon, ebben az időpontban -, és ameddig ezen meditál, valószínűleg be is csengettek, szóval az istennek se fog olyan arcot találni, aki eligazítja. Persze, az is lehet, hogy lyukasórája van. Aham, valószínűleg éppen most az ezernyi más lehetőségből. Sőt az is lehet, hogy az előző volt az utolsó órájuk.
Felsóhajt, és megdörzsöli a halántékát. Ha már lejött idáig, a legkevesebb, hogy legalább benéz abba a nyomorult üvegpalotába, hátha valami extra speciális távol-keleti növénytant tanulnak, amihez le kell guggolni a koszba, és néma csendben meditálgathatnak azokról a zöld vackokról. Ha legalább megnézte, már a hónál is tisztább lelkiismerettel mehet, ahova akar, nem mintha egyébként álmatlan éjszakákat okozna neki ez a kis kihagyás; mindössze arról van szó, hogy most az egyszer nem akarta kihagyni az órát, ráadásul pont ezt az egyet, a nyomorult gyógynövénytant, amikor mindenkit leköt a rettenetesen izgalmas gyógy- és gyomnövénytan. Naná. Ez hiányzik a lelki békéjéhez, a földöntúli boldogsághoz. Tán még a nirvánát is elérhette volna ezen a napsugaras délutánon.

Megnyújtja a lépteit, és becélozza a hármas számú üvegházat; az át sem suhan az agyán, hogy az ajtó általában nem szokott nyitva lenni, a rettentő-borzasztó-iszonytató veszedelmes fikuszokra való tekintettel, mert ennyire azért nem terjedt a figyelme magibotanikai tanulmányainak hatodik évére sem. Megáll az ajtóban, azért annyira nem alapos ember ő, hogy túlspilázza a dolgot, egyszerűen csak nekidől a fémkeretes ajtófélfának, és vet egy lusta pillantást az üvegbura alatti bűvös, bár számára körülbelül semmit nem jelentő világra.
A szemöldöke úgy csusszan fel a homloka közepére, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, talán egy kis fazonigazítás után lehetne ő a villám alakú szőrrel borított Potter, de most nem ez jár a fejében; ég óvja, hogy hasonló ambíciói legyenek.
A tekintete megállapodik Izabelen, és látszik rajta, hogy nagyjából már fel is mérte, és saját logikája szerint átlátta a helyzetet; adott egy, a komposztos hordóban dühödten kotorászó csitri, tanár sehol, a Pentagonnal vetekedő biztonsági szintű üvegház ajtaja meg, ha tárva-nyitva nem is, de csak szelíden becsukva. Hajajj, itt aztán valami izgalmas, szaftos, de legalábbis rendkívül szórakoztató szituáció van kilátásban. A finom, csípős ejtésű mosoly szinte észrevétlenül ül ki az arcára, ahogy betámaszkodik az ajtóba, mint valami rossz amerikai film tinédzserhőse, és megszólítja a komposztos hölgyet.
- Sziiia - üdvözli Izabelt a megfelelő, vigyorgós stílusban. - Gyom- és gyógynövénytan fakultációt tartasz magadnak, vagy csak simán önuralomfejlesztesz és idegrendszergyógyítasz tibeti stílusban, szembenézve minden, a nitrogénes kipárolgású, kolloid állagú anyagtól való fóbiáddal? Jó kis muri lehet. Zavarok?


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2008. 12. 29. - 23:01:52
                    (http://www.frpgs.co.cc/images/74korjl077hg2yqzp.png)

Meglehet az is, hogy kissé elhamarkodott döntés volt csak így belevágni az egészbe. Végül is, azokban a bizonyos kémfilmekben - melyekkel oly szívesen példálózok - mindig van egy előkészítési rész is. Ez körülbelül öt percig sem tart a mugli kamerák előtt, ám a való életben erre akár hónapokat is szánhat az ember lánya, attól függően, mennyire gondolja komolyan a terveit. Hát ha ezt vesszük alapul, akkor csúnyán megbuktam a saját vizsgámon. Mindent összevetve fogalmam sincs, hogy mit keresek, vagyis inkább milyennek kellene lennie annak, amit tulajdonképpen keresek. Érzem, hogy a körmöm alá telepedett már a környék összes szennye, és ez csöppet sem vidít fel. Viszont az biztos, hogy egy jó darabig könnyedén megállom majd a körömrágást. Fúj, belegondolni is hátborzongató.
Nagyvonalúan a terem széléhez tolták a hatalmas hordót, aminek a szája a derekam magasságában nyílik olyan otromba körré, mintha csak számítottak volna arra, hogy egyszer valaki poénból beleturkál a gyomorforgató trutyiba. Ha legalább az egyik munkaasztal a közelben lenne annyira, hogy feltérdeljek rá.. persze megoldhatnám a problémát egy egyszerű bűbájjal is, de miért hiányzik az nekem, hogy még a ruhám is csupa mocsok legyen, míg kikutatom a pálcámat az övtartómra erősített szíjból? Áh, nem, inkább szenvedek.

Kezdek egészen belejönni a vegyes zöldség átforgatásába, mikor olyasmi történik, amire egyáltalán nem készültem fel - látogatóm érkezik.
Az üvegház csendes fülledtségét kettétépi az ajtón át besüvítő kellemes hideg, s egy hang, mely csakis emberi torokból törhetett elő. Felsikkantok, de rögtön el is önt némi szégyenérzet a reakcióra. Ennyit arról, hogy senki sem tudja meg az itt jártamat, és hogy öncélúan felfordulást rendeztem. Első hibapont, ezen már megbukhat az egész nevetséges bosszúhadjáratom.
Az ajkamat beharapva sandítok lassan a bejárat felé (ezek szerint a tanerő nem zárta be, hurrá..), és nagyot nyelve felidézem az archoz tartozó nevet a memóriámból. Kedves bátyám évfolyamtársa, a talárjából következtetve hugrabugos. Az egész estét betöltő mondata alapján pedig nem lehet más, mint a híres-hírhedt Wilde gyerek. Hallottam már sztorikat róla, bár őszintén szólva olyan emberektől, akiknek még a kérdéseiket sem hiszem el.

- Mivan? - foglalom össze egy rövidke kérdésbe minden kétségemet, ami azt hivatott tükrözni, hogy már most nem tudom követni a gondolatmenetét. Azzal nyugtatom magam, hogy csak az izgalom teszi, egyébként könnyen megy a koncentrálás. Ellenben az utolsó szót nagyon is értettem, sőt, a tudatom alatt ez ismétlődött már a fiú belépése óta.
- Hát igen, eléggé zavarsz - csúszik ki a számon talán túl őszintén, majd óvatosan kiegyenesedem a hordóból. Jobb kezem valóban könyékig maszatos a mindenféle rátapadt élőlénytől, melyekről egészen meg is feledkezem. Azon zakatol az agyam, hogy most vajon mit gondolhat a hamisan somolygó Ethan, hogy mit tehetnék jelen helyzetben, és később hogyan fogom kimagyarázni mindezt.

- Ethan.. öhm.. mit.. mit csinálsz errefelé? - kérdem erőltetett nyugalommal a hangomban, és majdnem a hajamhoz kapok hirtelen zavaromban. De azért mégse. Ártatlan szemekkel bámulok az ajtó felé, és némán azért fohászkodom, hogy ne tegye be a lábát ebbe az unalmas és rekkenő dzsungelbe.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Ethan Wilde - 2009. 01. 02. - 18:51:03
|| Iza ||

Enyhe, szatirikus kis mosolya azonnal rókavigyorrá szélesül ki, ahogy a komposztban turkáló fruska felsikít - azaz inkább csak sikkant, ha érzékeny igazságérzettel megáldott pillanatainak egyikét éli, voltaképpen megállapíthatja, hogy szende, ösztönlényegű kis sikoly ez, nem kifejezetten az az agyát elhagyott libavisítás. De ki mondta, hogy igazságos akar lenni éppen ezekben a percekben? Vagy akár csak korrekt. A helyzet adott, és a lány ijedtsége tulajdonképpen csak csodálatosan alátámasztja azt az elméletét, ami voltaképpen a napnál is világosabb tény, hogy itt bizony szabálysértés történik. Azt fel nem foghatja, miért volt nyitva az ajtó (oké, mint a zárbűbájokban jártas, érdeklődési körében érintett személynek, van néhány elmélete, de ez most mellékes momentum, és talán jobb is, ha nem jelenti fel azonnal az illetékes professzort, amiért engedi, hogy ilyen komposztofil alakok szabadon flangáljanak a hármas számúba), de nyilvánvaló, hogy a leányzó nem lehetne itt, mert ha lehetne, nem ijedt volna meg az ő felbukkanásától. Mostmár csak az a kérdés, hogy mégis mi a fenét keres itt, könyékig eltűnve egy komposztos hordóban.

Először is lássuk, ki ez a földszintes kis hölgy. Nem rémlik, hogy valaha is beszélgetett volna vele - oké, azokból sem épít saját palotát Westminsterben, akikkel beszélgetett is az iskolatársai közül, de mindenesetre ezzel a lánnyal semmi mást sem csinált -, de attól függetlenül még van valami is ismerős az arcában, biztos látta már, tudja, kiről van szó, csak a név ugrana be; igen, ez Bishop húga lesz, a kis griffendéles. Alacsonynak törpe, az igaz, eggyel jár alattuk, kettővel? Bishop, Bishop? Izabel, ez az. Miket meg nem jegyez, tele van felesleges információval az agya, kész röhej, de most mégsem teljesen felesleges. Izgalmas dolog az emberi agy. Mindenesetre azon még magasröptű gondolatai közepette is el kell vigyorodnia, ahogy a másik néz fel rá, pedig még épphogy csak leolvadt róla az előző, hogy a nagy töprengésben azért mégse legyen túlságosan önhitt feje, de most visszakúszik az arcára. Elbűvölő. Tündéri. Zavart. Nyugtalan. Megszeppent? Meg hát, de annyira azért talán mégsem, mert hamar rátalál a hangjára. Helyes.

- Tényleg? - produkál nagy bociszemeket, mintha ugyan izgatná, hogy kit zavar, meg kit nem. Őt? Naná, majd akkor, ha feljön a blue moon. Elgondolkodik azon így sebtében, hogy megismételje-e a művészi gyönyörködtető szándékkal, ám tudományos precizitással megalkotott, műalkotásnak is beillő mondatcsodáit, aztán arra jut, Izabel ezt minden bizonnyal nem értékelné olyan nagyon, ő meg utálja ismételni magát. Miért nyúlna vissza a régebbi mesterhúzásaihoz, amikor simán összehoz megint ugyanolyan jókat, vagy még jobbakat? Na ne. Most tényleg azon húzza az agyát, hogy miket hordott össze fél perccel ezelőtt? Jájj.
- Oh, köszike a kérdést, igazából elfelejtettem, milyen órám következik, és az univerzumot mozgató erőnek egy meglehetősen fura ballépéséből adódóan arra jutottam, hogy gyomi - mondja meg a frankót magabiztos-kedves-előzékeny mosoly kíséretében. - Úgy tűnik azonban, tévedtem, hacsak nem te tüntetted el az egész osztályt meg ráadásképpen még Bimbát is, hogggy? itt kotorászhass ebben a komposztos hordóban. Szóval frappánsan: mi a fene? Vagy némileg emelkedettebb hangvételben: Mégis mit csinálsz itt, egyedül a hármas számú üvegházban, és főképpen mi a szándékod a komposztos hordó meggyalázásával, Izabel? - teszi fel a kérdést már-már eposzi nyomatékkal. Egyelőre azonban nem mozdul, elég neki az, hogy hatásos módon elzárja a tudomása szerinti egyetlen kijáratot. Persze még mindig félre lehet lökni, egy jól irányzott pörgőrúgással megkínozni, kivallatni és lemészárolni, vagy legalább az ajtót jó alaposan rácsapni a kezére, hadd dögöljenek a csontok és porcok, de egyelőre nem feltételez ilyesmit a lányról. Naivitása határtalan.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2009. 01. 29. - 20:50:10
                    (http://www.frpgs.co.cc/images/74korjl077hg2yqzp.png)

A fontos küldetésembe tolakodó Arc mimikájának hirtelen változása semmi jót nem ígér. Az előbbi sunyi mosoly mostanra randa nagy vigyorrá érett, mintha azt akarná elhitetni velem a tulajdonosa, hogy biztos lehetek afelől; neki nem kellett napokat agyalnia semmiféle terven, máris előállt eggyel. Mondjuk az a látvány, ami eléje tárul.. nos, lehet, hogy az én képzelőerőm is lórúgásnyit lendülne tőle. Oké-oké, ipiapacs, elkaptak. Azt kellene kibuliznom valahogy, hogy megússzam az egészet szárazon egy kis mellébeszéléssel. Nem is olyan egyszerű feladat.

Tényleg zavarsz. Vágnám rá zsigerből, de az előbb már sikerült elszólnom magam, így most van időm és érzékem ahhoz, hogy kicsit moderáljam a hozzászólásaimat. Néha annyira durva és sértő vagyok. Jaj. De hát ez engem hol érdekel?! Igenis, Ethan, húzz innen a homályba, ahonnan jöttél, ugrass más pipiket, vagy bánom is ééén, csak ne gyere be az üvegházba! Légyszi-légyszi.
- Hátőő.. fogalmazzunk úgy, hogy nem a legalkalmasabb az időpont a cseverészésre - és mégis, milyen jófej vagyok! Balommal idegeskedőn megvakarom az orrnyergemet, és kissé kétségbeesetten járatom végig a tekintetem a spéci tanterem párás ablakain. Hátha megpillantok valamit, ami kapaszkodóként szolgálhat. Miféle ürügy az, ami távozásra készteti Ethan Wilde-ot? Ha a bátyám szerény elbeszélésire alapozom a feltételezéseket, akkor semmi. Ha a kastélyt keresztben-hosszában bejárt pletykákra, akkor olyasmit kéne kiáltanom, hogy nini, egy új csaj odakint! Miniszoknyában! vagy nem is tudom. Arra talán harapna, és naivan vetődne ki a zöld pázsitra, én pedig - kihasználhatnám az egérutat. Bár a feltűnésmentes távozás esélyeit nagyban rontaná nyakig mocskos külsőm, és a tetten ért személyekre olyan jellemző, elveszett arckifejezésem. Tehát akár maradok az üvegházban, akár csellel kiszököm innét, minden esetben szorul a hurok a nyakam körül.
Annyi szerencsém azonban mégis volt, hogy egy ilyen nagydumás fickó leplezett le, mert így addig is tervezgethetem az egyfős revolúciót, míg ő beszél. Végül is, kapa-kasza a sarokban, metszőolló, ékásó, gereblye egy pálcalendítésnyire, szóval a fegyverellátással nem is lenne gond. Tessék, ez is egy ötlet.
- Nem tüntettem el én semmit - vágok közbe hangyányit felpaprikázódottan, amikor meghallom az eltüntetni szót. Persze nem telik bele fél másodpercbe, hogy kínosan tágra meresztett szemekkel nézzek a fiúra. Fogalmam sincs, miért asszociáltam ilyen hirtelen a lopásra, onnan meg mindenféle aljas bűntettre. Tán fellobbant bennem némi bűntudat? Uhhgyan már. Nem teszek én semmi rosszat, sőt. Igazságot szolgáltatok, ezért inkább dicséret jár.
- Úgy értem.. ez csak komposzt, az üvegház meg nyitva volt - rendben, a körülményeket már vázoltam, de ezekre valószínűleg Ethan is rájött már segítség nélkül is. Nyilván a miért jobban érdekli őt. - Hát jó, keresek valamit, ha ennyire tudni akarod.
Megfordul a fejemben, hogy elsütöm a "jaj, beleesett a hordóba a karikagyűrűm" szöveget, de ez még saját megítélésem szerint is béna lenne. Pláne, hogy erre ugyanúgy rásüthető a miért kérdés, mint ahogy a legtöbb dologra. Fúj, de utálom a miértet.

Lenyelem az első rosszindulatú megjegyzésemet, ami a nevem kihangsúlyozására kibukott volna belőlem, és csak könnyeden legyintek egyet a nyálkával borított kezemmel (ezzel a mozdulattal a szélrózsa minden irányába szétfreccsentve a csumpit).
- Áh, de ez olyan lányos dolog, higgy nekem, ez téged nem érdekelne..


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Ethan Wilde - 2009. 02. 09. - 18:02:45
(http://kepfeltoltes.hu/090209/izabel_www.kepfeltoltes.hu_.png)

Marad a vigyor, főleg, hogy az arckifejezés tükrében már szinte látja lecsöppenni Izabel ajkairól a felcsattanó választ, hogy igenis, zavar, és takarodjék, ahova kíván; ami azt illeti, attól, hogy átlátja a ki nem mondott kívánságot, még nem szándékozik azonnal teljesíteni is azt, a szituáció ugyanis szórakozást ígér. Kissé fölényesen pillant végig a fitos orrát dörzsölő leányzón, aki már csak a mozdulat, a nyakát behúzott pszichológiai vonatkozásai miatt sem lehet tiszta, elvégre nyilvánvaló, hogy aki így tesz, hazudik, s ezen az sem változtat, hogy akkor még nem is mondott semmit. Hazudni fog, és kész, de mindenesetre lapít. Követi a sarokba szorított szökevényt is megszégyenítő pillantást körbe a májusi napfényben fürdő üvegházban, bár mivel ép logikával kételkedik abban, hogy Iza egy frappáns vetődéssel próbálna kitérni előle, inkább arra tippel, hogy ideges, és emberekre vonatkoztatott pesszimizmusa igazolást nyerni látszik, ahogy a vadóc, éles macskatekintet a sarokba állított kerti szerszámokra siklik. Remek. Nem mintha nem volna minden vágya feldarabolódni nyolc apró kis Ethanre, majd elásatni az erdő különböző pontjain, hogy majdan önzetlenül komposzttá legyen, és lerója tartozását az anyatermészetnek, de arra tényleg nem sóvárog, hogy ez a természetimádó jövőkép merőben aktualizálódjon. Nevetősen ki-kivillan a foga, ahogy arra gondol, hogy Iza a következő pillanatban megragadja az ásót, fejbevágja a lapjával, majd hasbadöfi az élével, és beborítja az ízlésesen elomló beleivel maga előtt a komposztmocskos földet. Csúf vég lenne, ráadásul még megalázó is, elesni egy ásós-kapás kicsi lány kezétől. Nem, valójában nehezen tudja összeegyeztetni azt a kiélezett, kutató tekintetet a hozzá tartozó elveszett, kissé megszeppent és már-már gyámoltalan arckifejezéssel és az árulkodóan szárnyaszegett testtartással - valószínűleg az is kedvez részrehajlásában, hogy Iza olyan picike, és olyan védtelennek és ártatlannak.. tűnik első blikkre -, és őszintén szólva kezdi megsajnálni az általa egyébként cseppet sem kedvelt Bishop kishúgát, amiért így ráijesztett, amikor pedig semmi aljas szándéka nincs, leszámítva persze, hogy learatja a kárörvendés savanyú gyümölcseit. Ezzel a sajnálattal arányosságban azonban kíváncsisága is nő, és hirtelen leteríti lapjait, egyszerűen csak hagyja, hogy a leplezetlen érdeklődés kiüljön az arcára. Az útból ellenben még mindig nem mozdul, úgy simul a fémbe szorított üvegnek, mintha egyébként kidőlne az ajtó keretestül, de legalábbis az élete függne tőle.

- Jajj, de rossz a lelkiismeretünk - csap le Iza haragos, hirtelen felindulásból odavetett mondatára, és nem tudja megállni, annyira komikusnak tűnik számára ez a sebtében összetákolt vallatásnak is beillő, groteszk dominanciával telenyomott szituáció, hogy el kell vigyorodnia megint, és a nevetést is úgy göngyöli vissza örökösen rekedt torkába. Megcsóválja a fejét, és míg ajkai csúfondáros vigyorra görbülnek, tekintetében újra felvillan a tömény, vegytiszta kíváncsiság és még egy adag valamivel elfogultabb érdeklődés. Megvárja, míg elmúlik a kitörni vágyó röhögőgörcs futamideje, aztán kissé előrehajol, és próbálja összekaparni ritkán aktivizált természetes kedvességét. Mármint azt a kedvességet, aminek nincs köze a szédítéshez; kap egy piros pontot emberismeretből és hatodik érzékből, ha előismeretek nélkül is úgy véli, arra Iza nem lenne vevő?
- Oké, alkut ajánlok. Te előállsz valami még általam is bekajálható hazugsággal arról, hogy mit kerestél itt, és én kiengedlek vagy elhúzok, ahogy akarod. Ha elhasalsz, akkor meg kötelező jelleggel lelógsz velem valahova, ha nem jössz, akkor rabollak, és mivel tengersok időm van, előbb-utóbb kénytelen leszel elmondani az igazat, mert kiszedem belőled. Mondjuk leitatlak - rebbenti meg ártatlanul szöszke pilláit -: látom ám, majd meghalsz a vágytól, hogy velem sörözhess valami hangulatos kiskocsmában - fűzi hozzá, s őszinte igyekezettel próbálja megzabolázni gunyoros mosolyát, majd könnyed mozdulattal letöröl magáról egy rossz helyre fröccsent szerves hulladékcseppet.
- Szóval, akkor halljuk, miért is markolászod a rothadó gazakat abban a hordóban? Tudomásom szerint a csúszós, nyálkás, undi cuccok fogdosása nem éppen lányos dolog, de alig várom, hogy felfrissítsd a lányokról alkotott szerény ismereteimet. Nos? - várakozásteljesen, szinte régimódian csibészes, de annál határozottabb nem-mondhatsz-nemet mosollyal emeli pillantását az első nőnemű lényre, aki egy hatvan alatt ilyen mélységes érdeklődés keltett benne. Koszosan. Le a süveggel.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2009. 02. 22. - 21:33:12
                    (http://www.frpgs.co.cc/images/74korjl077hg2yqzp.png)

Persze ahogy sejtettem; ezt a fiút immár semmi sem tántoríthatja el a céljától. Milyen kár, hogy csak futólag ismerem, máskülönben - ha nem is egészen nyugodt szívvel, de kijelenthetném, hogy Ethan pontosan az a típus, aki ha valamit a fejébe vesz, satöbbi, satöbbi.
Még mindig ott van az erőszakos ellenállás lehetősége, amivel kiverhetném a konok fejéből az önszórakoztató elhatározásait, sőt. Bevallom, ha friss kapcsolatunk ilyen irányban halad előre, hát komolyan, még élvezném is a látványt, amint egy határozott ásócsapással eltűnik a bolyhos feje a bordakosarában. Te jó ég, tombol bennem az emberbaráti szeretet.
Tulajdonképpen nem az bosszant, hogy rajtakaptak, nem is az, hogy elbaltáztam a lehetőséget, amikor még simán magyarázkodhattam volna a sokféleképp értelmezhető szituációról, hanem inkább maga a tény, hogy mindezt Wilde miatt kell tennem. Az ifjú uraság legalább olyan simlis, mint amilyennek kinéz, bár ezt az információt is csupán a szóbeszédre alapozom. Bár kétség sem fér hozzá, a hamiskártyás megérzi a saját fajtájából valót.
- Lelkiismeret? Ugyan már - rándul meg a vállam mesterkélt könnyedséggel, s igyekszem egy csöppnyi karámba terelni hirtelen érzelmeimet valahol az agyam legmélyén. Senkinek sem használna, ha Ethan megneszelné a csüggedtséget, ami egy pillanatra erőt vesz rajtam, mikor látom, hogy kedves társaságom bizony kirobbanthatatlan akadályként eresztett gyökeret a menekülésem útjában. - Hisz' mondtam, nem csinálok semmi rosszat - vagy hangosan még nem mondtam ki? Szent flamandfű, nem emlékszem.. de igazán bosszantó ez a fölényes gúny, amivel szembetalálom magam.
- He? - első körben nem reagálom túl az ajánlatát, vagy tudom is én, minek nevezzem ezt a hirtelen jött ötletét. - Na kösz. Szabad fordításban az alkud annyit tesz, hogy próbálkozhatok továbbra is, eredménye azért nem lesz. Tehát így is úgy is elhasalok a keresztkérdésen, jól sejtem? - utóbbit már nem is annyira kérdezem, csak épp kommentálom a gondolatmenetemet. De mégis hogy adhatnám a tudtára, hogy az egész ügynek köze van a pár hete lezajlott "nézeteltéréshez" az elárult DS és a mardekárosok csürhéje között? Ethan tudtommal nem tagja egyik csapatnak sem, ettől függetlenül persze még hallhatott pletykákat. Ám nem kérdezhetek csak úgy direktbe' bele.
- Rém furfangos vagy, ráadásul kezdettől fogva átláttad a szándékaimat. Naná, hogy minden vágyam veled sörözgetni a tilosban. - toldom meg nem kevesebb gúnnyal, viszont azt sajnos én sem tagadhatom: elég megnyerő stílusa van. Persze a határtalan sípcsonton rúgási vágy mellett, amit egyébként kivált belőlem a személye. Úgy tűnik, ez a kocsmázós kihágás is olyasfajta szándék, mint az igazság hajszolása. Ellenkezéssel semmire sem megyek.

- Nem, a lányok általában nem szeretnek a szutyokban gyurmázni. Ez az én egyéni művészetem, ez emel ki engem a sekélyes értelmű és érzelmi világú tömegekből - azt hiszem, a cica jól nevelt kutya módjára visszahozta a nyelvemet - Egyébként meg üres ígéretekért cserébe még nem tálalom ki a lelkemet.

A tőlem kétlépésnyire felszerelt ruhafogason lógó köténybe törlöm végre a kezemet, mit sem törődve a tulajdonosa engedélyével. Ha tudna róla, nyilván nem hagyná, hogy akkurátusan beledolgozzam a szövetbe a mindenféle mocskot. Aztán helyrebillent lelki nyugalommal húzom elő a pálcámat a táskámból, hogy egy apró bűbájjal kinyissam a fali tárlószekrényt, ami leginkább egy üvegfalú madáretetőre hasonlít. Nagyjából találomra kiválasztok pár mutatós üvegcsét, melyekben csodaszép, bugyborékoló szmötyi lötyög, és a fiú pillantását kerülve belecsúsztatom a hátizsákomba őket.
Direkt nem hozom szóba többet a közös mókát, egész egyszerűen azért, mert nem hiszem el, hogy egy olyan körbedongott ember, mint Ethan egyáltalán komolyan gondolja az ajánlatát.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Ethan Wilde - 2009. 04. 10. - 19:00:36
(http://www.frpgs.co.cc/images/gpr3e65xcmhv8s4so0u.png)
Fájdalmasan harapja be az alsó ajkát. Miért nem lepi meg, hogy nem omlanak egyből segítő és együttérző ölelésébe..? De az már valóban mentális fájdalmakat okoz, hogy ez a bűbájos kislány ilyen ferde szemmel tekint rá - nem mintha egyedül volna a bizalmatlanságával, de mégis. Ő most annyira szeretne jó benyomást kelteni, ez oda is van tetoválva a képe közepére, és mégse megy. Igaz, ami igaz, a szociális kapcsolatokban főleg csak egy adott területen teljesít aktívan, mindenhol máshol halott, mint a mérgezett acsarka - de ha egyszer annyira unalmas és egysíkú mindenki, aki meg esetleg mégsem, az nem áll szóba vele. Mindegy. Az viszont kifejezetten csak növeli a gyanúját, hogy a kisebbik Bishop ennyire bosszús az ő puszta jelenlététől. És igen, itt tanúbizonyságát adja, hogy rendelkezik legalább egyetlen hugrabugos tulajdonsággal: kősziklát megszégyenítő türelemmel és állhatatossággal áll az üvegház ajtajában, mint akit odaragasztottak.
- Nem, nem teheted ezt velem - rázza meg a fejét szinte kétségbeesve (még ha hamis kétségbeeséssel is), míg azt szemléli, hogy Izabel a hordóból szerzett szépségek mellé még egyéb veszedelmes anyagokat is elemel. - Azt hittem, hogy végre most fény derül arra, miért ilyen izgága mindenki mostanában, miért vannak démoni körök a liverpool melletti gabonatáblákban, és miért nyúlkálnak helyes kislányok komposztos hordókba mindenféle értelmes ok nélkül..! Kifúrja a kíváncsiság az oldalamat, naaa, légyszi, kérlek-kérlek-kérlek - esdekel sarkos stratégiaváltás közepette, míg hatalmas bociszemekkel győzködi ezt a megátalkodott leányzót, aki csak azért is tudatlanságban akarja hagyni, lehet, hogy boldog tudatlanságban, de akkor is.
A könnyed elutasítás hallatán felsóhajt. Bosszúsan, kelletlenül. Teátrálisan felemeli a sárga-fekete csíkos egyennyakkendőjét.
- Látod ezt, hercegnő? Hugrabugos vagyok. Nem hiperintelligens hollóhátas, nem megaagyafúrt mardekáros, csak egy szegény, kíváncsi, aranyos hugrabugos pofa. - Hatásszünetet tart, de minek. Mert újrakezdi az egészet: - Naaa, ne legyél már ilyen kegyetlen, tudom, hogy minden vágyad kiönteni a szívedet, a magadfajta gonosztevők aaannyira, de aaannnyiraaa magányosak tudnak lenni a gaztetteik elkövetése közepette, előtt meg után, és ott az a rengeteg elfojtott lelkiismeret-furdalás, meg minden.. de most itt vagyok én, a legmegfelelőbb ember, a tökéletes társ, akivel a bűnözős fájdalmaidat megoszthatod, és megértésre, szeretetre és vigasztalásra találsz, mert.. mert csak - zárja le végül nagyot szusszanva, reményteljesen felcsillanó, nagyon megnyerő mélységű tekintettel; alapjáratban valóban kevésbé bocis, de a továbbra is teljes gőzzel rajta van, hogy lehengerlő legyen, mert ez a szériahibája.
- Miért teszed ezt velem, óh, kegyetlen hölgy? Nem látod, hogy majd belepusztulok, hogy megtudjam szörnyű tetted titkát? El kell mondanod. Lehet, hogy nem akkora nyeremény velem sörözni a tilosban, de mégis.. egy éjféli málnaszörp? hajnali kaktuszfagylalt? agavélikőr alkonyatra? Jövőre megmutatom a jegyzeteimet - vaskos, elvetemült hazugság, ejnye, hát vannak jegyzeteid, Ethan Wilde? -, és segítek átmenni aaa.. nem tudom milyen vizsgádon, vagy féltékennyé tenni a srácodat, vagy.. vagy.. istenem, csak mondd már meg.
Mint mindig, ha el akar érni valamit valakinél, pofázik, pofázik, pofázik véget nem érőn, pedig általában nagyobb társaságban ritka a szómenése. De sajnos cseppet sem igaz, hogy a pofátlan, gunyoros, tudom-hogy-akarod félmosoly többet mond minden szónál. Mert ennyivel kevés embert lehet megnyerni. Bezzeg, ha véget nem érő könyörgológba kezd, akkor megvan legalább annak az esélye, hogy az alanynak hirtelen elege lesz, és megadja magát. Ez esetleg beválhatna Izánál is. Ugye? Ugye? Vagy mégsem?
Hatalmas, megszánásra méltó, lemondó sóhaj. Bájos-bánatos pillantás, fájdalmasan legörbülő száj - és tessék, félreáll az ajtóból. Kicsit. Elférni azért még nem férne el egy etióp kisfiú mellette, de a megpuhulás már mutatja jeleit.
- Rendben, feladom. Nem fogod elmondani. Megengeded, hogy csodálattal adózzak sziklaszilárd személyiségednek? - rezignált a hangja, és abszolút csak önkéntelenül rokkázik. Berögzült mutatvány. A szavai folyását meg egyszerűen képtelen megállítani. - Azért valami legálisabb mókára szívesen látnálak. Hogy ne kelljen beszennyezned a jóillatú, liliomfehér kacsóidat. Na, mit szólsz, te cirmos erkölcsű szépség? Vihetem a táskádat legalább egy jelenetig?


Cím: Mathiasnak és Megannek
Írta: Kay Scarlet - 2009. 04. 23. - 23:33:59
Mathias && Meg     
M && M

lol


- Nekem elegem vaaaaaan...
Kay nyávog. Szokás szerint. Gatyarohasztó meleg van, június eleje, és a rettegett második évfolyamot épp ebben a percben kezdték el beengedni az üvegház épületébe. Kettesével.
Most érkezett el az ideje az év végi gyógynövénytan gyakorlat kiértékelésének. A feladat az volt, hogy mindenki kerítsen magának egy párt, és neveljenek fel együtt egy mandragórát. Hát Kaynek persze valami idióta pár jutott, Megé meg lelécelt félévkor, úgyhogy Kay inkább betársult, az ő növénye legalább még élt. Bár ki tudja. Sat szerint már akkor is halott volt amikor átültették. Mert ha a szülésnél a gyerek nem sír fel, az lehet, hogy halott, a két lány mandragórája pedig igencsak némának tűnt a többihez képest. Mondjuk lehet, hogy a növények is szoktak aludni. Kay lassan rájön, hogy nem érdemes mindenen megrökönyödnie, amit itt lát.
Az viszont most mindennél kétségbeejtőbb, hogy ilyenkor év végén, mikor be kellene mutatniuk a projektmunkájukat, igazából nincs mit bemutatni mert Reggae vagy az is lehet, hogy Rock vagy Metal, nos, valamelyik édes kölyökkutyájuk egész biztosan megette a növényüket, vagy ha nem is ők voltak, de az a kis cserép bizony szőrén-szálán eltűnt, lehet, hogy kis cseréplábakat növesztett és olajra lépett oO
- Most mit fogunk csinálniii? - faggatja a mellette ücsörgő Megant a (most épp) fehér bőrű, pirosló hajú lány, és csüggedten néz maga elé, miközben törökülésben búslakodik az egyik ódon padon, félig árnyékban, kicsit távolabb a többiektől.
Miközben a környéket stíröli, egészen fura fejet vág, az ajkát rágcsálja és szúrósan néz tómély-kék szemeivel. Na, így szokott Kay kinézni, maikor gondolkodik. Vagy legalábbis valami hasonlót csinál.
Aztán hirtelen felemeli a fejét, kihúzza magát, és szinte látszik, hogy kigyulladt az isteni szikra a feje tetején. Nagy, csillogó szemekkel és széles vigyorral fordul Meghez.
- Te, mi lenne, ha fognánk egy elsőst, bekennénk sárral, és beleraknánk egy cserépbe? - kérdi, elkeseredettségéhez képest egész lelkesen, és rögtön el is kezdi célirányosan kémlelni a láthatárt.
- Ott mintha lennének páran :o


Cím: Mathiasnak és Kaynek <3
Írta: Megan Salaban - 2009. 04. 28. - 11:29:57
MATHIAS & KAY
<3


- Mér’ kell mindig hisztizned? –kérdezi grimaszolva barátnőjétől, aki szemlátomást aggódik az elkövetkezendő percek miatt. Csipet Csapat ide, vagy oda, mindegy, akkor is részt kell venni az órákon, és be kell mutatni az év során nevelgetett munkát, ilyenkor nem számít, hogy ki kicsoda. Mivel Megan párja úgy döntött félévkor, hogy maga mögött hagyja a Roxfortot, a másodéves leányzó pár nélkül maradt ám kitörő örömmel fogadta, mikor barátnője közölte vele a nagyszerű hírt: együtt fognak dolgozni. Ez azért volt jó elsősorban, mert Meg úgy látta többször is az év folyamán, hogy Kay egyedüli perceiben bizony a Gyógynövénytan haladóknak I. című könyvet lapozgatta, s erre Meg abból jött rá, hogy olykor véletlenül az ágya mellett felejtette azt a bizonyos kötetet, s mivel barátnője közvetlenül mellette alszik, nem volt nehéz észrevennie.
Igazából már Satnál is látott egyszer könyvet, de lehet, hogy valami Nagy Rockenciklopédia volt, mivel nem látta elolvasni ezért csak feltételezni meri, hogy valami hasznosat forgathatott.
Immáron második és majdnem harmadik éve, hogy koptatják a Roxfort padjait, miközben lázadó mivoltuknak köszönhetően az egész iskola retteg, az egyébként igazán jámbor és kedves lánykáktól. Érthetetlen, hogy miért van ez… Pedig, ha meglátják Meget a rózsaszín szerkójában, egyáltalán nem tűnik ijesztőnek.
Most is ebben nyomul. Vagyis nem abban, csak másikban. Szóval a rózsaszín egyre inkátt teret hódít magának a lány szívében és egyre inkább észreveszi magán, hogy már nem tudna olyan lenni, mint egy évvel ezelőtt. Merlin óvja őt attól, hogy még egyszer felvegye azokat a ruhákat, amiket egy évvel ezelőtt!
Talán kezd felnőni, ám még igencsak távol áll attól, hogy igazi felnőtt váljék belőle, ezt ő is nagyon jól tudja.
Miközben a felnőttkori dolgokon elmélkedik, Kay fantasztikus ötlettel áll elő a feladatot illetően: elsősvadászat! Nagyszerű hobby!
- Nem is rossz ötlet! De ne bántsuk, hallod! Fizessük le valamivel… mondjuk egy Mars csokit adunk neki, plusz őőő… találj ki te is valamit neki! –mondja izgatottan, mivel már igencsak ketyeg az órájuk.
Majd odafordítja tekintetét, amerre batárnője mutat, s mintha a távolban megpillantana egy ismerőst.
- Figyu, láttam a múltkor a folyosón egy elsőst. De már nem tudom, hogy hova valósi, talán Griffes vagy Hollós, pff.. madaras, az a lényeg. Szóval, olyan aranyos kisfiú volt, tisztára elfogadnám tesómnak! –közli Kay-jel a fontos infókat – És úgy látom, ő is ott van! Látod? Aha… hollós a kis hamis! –fejezi be végül mondatát, miközben hunyorítva tekint a távolba, hátha jobban látja a kiszemelt áldozatot, de valami azt súgja, hogy nem téved!


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 04. 29. - 18:42:11
Kay és Meg

Szép júniusi nap van. Ilyenkor Mathiasnak épp SVK-n kellene lennie, de kinek lenne kedve ebben a szép időben a tanteremben ücsörögni... De igazábol nem ezért nincs órán. Az ok az, hogy Piton professzor valamiért elmulasztotta az órát. Az elsősök ismervén Piton professzort arra gondoltak, hogy beküld egy helyettesítőtanárt, hogy dolgozatot irasson szegény (többnyire:D) ártatlan elsősökkel. De nem. Most mégis kimehettek a friss levegőre, ezért Mathias önfeledten fekszik a kertben az üvegházak közelében. Épp néhány évfolyamtársa megy el mellette. Valamiről beszélgettek, amit Mathias nem hallhatott. Mindíg kiközösítik. Senki sem akar barátkozni vele, gondolja, majd feáll, hogy megnyújtóztassa végtagjait. Talán Pötyi is értékelné a friss levegőt, vélekedett, majd lassan elfordul a bejárati ajtó felé. Elmegy pár elsős hollóhátas mellett, ekkor észreveszi hogy egy mardekáros lány őrá mutat, és valamit mond a barátnőjének. Furcsának véli, ezért inkább hadja is Pötyit és mindha csak kényelmesebb helyet keresett volna odaül egy fa tövébe. A szeme sarkából figyeli a két lányt. Még mindíg furcsán nézik őt, de nem tudja miért.
 - Az a lány... Mintha már láttam volna - motyogta maga elé Mathias ahogy szokta. . Talán az ebédlőben vagy a folyosón... - De nem emlékeszik valami jól rá. Ezért inkább csak ücsörgög tovább, és figyeli a lányokat.


//Első reagom az oldalon//


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 05. 01. - 20:13:14
Mathias && Meg

- Mi az, hogy miért hisztizek?? Life is pain :c
..ráadásul még te is izélgetsz, akarná folytatni, de inkább nem teszi. Utálja Meget, amikor ilyen ANTIEMPATIKUS. Kaynek problémái vannak, de ezt senki nem érti meeeg. :c
Ráadásul azt se nagyon vágja, hogy Meg miért jöhetett a prezentációra rózsaszín cukorka-csomagolásban, mikor őt visszaparancsolták a folyosón, hogy öltözzön fel rendesen, hát ennek köszönhetően most szanaszét szaggatott sötétlila harisnya van rajta, az egyenszoknya (persze alaposan felgyűrve), meg a szokásos blúz (a hasán csomóra kötve), a szuper mardekáros egyenszerkó tartozéka, a nyakkendő pedig közvetlenül a nyakán van megkötve a kigombolt fehér blúz gallérjára ügyet sem vetve. Most is ezt igazgatja, miközben idiótán és hunyorogva bámulja a kiscsávót, akit kiszúrt az előbb. (Nem, nem kell neki szemüveg, isten őrizz!)
Esőkék szemei csak akkor kerekednek el és vándorolnak vissza Megre, mikor a lány kijelenti: ne bántsák a gyereket.
- He? Mégis honnan szedjünk Mars csokit? Sat idegesítő állata felzabálta az utolsó csomagot is, meg az M&M'semet is, sőt...
Még mielőtt túlságosan belelendülne ismét a panaszkodásba, Meg a szavába vág. Hát mondjuk Kay ehhez már hozzászokott. Soha semmit nem tud elmesélni egyikük sem anélkül, hogy valaki ne szakítaná félbe valami sokkal fontosabb közlendővel.
Halkan és diszkréten röhög egyet a "madaras" poénon, de csak addig, amíg ki nem fejezheti nemtetszését.
- Pfff. Mondjuk egy kisöccsöt én is elfogadnék, de pont egy hollóhátast? - kérdi, szép kis ajkát félrebiggyesztve. Elmesélné még, hogy egyszer randizott egy hollóhátassal, de a pasi csak a tudományos feltételezéseiről volt hajlandó rizsázni, ami Kayt enyhén szólva hidegen hagyta. Viszont nincs ideje elsztorizni a dolgot, ugyanis a fiú... szökni próbál!
- Kiszúrt minket! - pattan föl a padról, és felhorgad benne a vadászösztön. Ajkára aljas kis vigyor húzódik. - Kapjuk el...
És már meg is indul, Meget a csuklójánál fogva cibálva maga után, ha esetleg nem követné azonnal. Kay zafírkék szemei egyenesen a célpontra szegeződnek, úgy trappol végig a füvészkerten, hogy a lába elé se néz, érdekes módon mégsem bukik hasra.
Vajon a kisfijú megfutamodik, és hanyatt-homlok menekülve rohan be a kastélyba, amint rájön, hogy célba vették őt a lányok? Vagy moccanni se mer majd? Kiderül..


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 05. 02. - 11:11:56
MATHIAS & KAY
<3


- Mittudom én… majd akkor meg kell nyúzni azt a lényt… Az én csokijaimat is mindig felzabálja és annyira kiábrándító. –mondja utalva a mosómedvére, arra a szemtelen kis dögre, aki van, hogy még éjjel is felkelti a lányokat az idegesítő vinnyogásával.
- Hát figyu, szerintem attól, hogy a Hollóhátba van beosztva valaki, még nem biztos, hogy nagy tanulós emberke. Tudod, van az a Delacour lány, az is hollós. Nem az emózós, hanem az a másik, tudod… -darálja tovább a szavakat barátnőjének, aki a sok beszédtől szemlátomást nem mindig jut szóhoz, de hát ugyan… ha Megnek ennyire sok mondanivalója van, nem tehet róla, meg akarja osztani a világgal. Lehet, hogy ha felnő, akkor valami Ciceróhoz hasonló szónok lesz belőle. 
De mintha a filmszalag elszakadna, egy kiáltást hall közvetlenül maga mellett és igen, Kay az, akiben felébredt a vadászösztön és ragadozó módjára rá akarja vetni magát a vadra, vagyis a kiszemelt kisöcsre.
Megszólalni már nincs ideje, csak annyit érez, hogy a csuklója mindjárt kiszakad a helyéről, ugyanis barátnője erőteljesen ráncigálni kezdte azt, hiszen ha megszökik a vad, oda a Gyógynövénytan ötösük.
- Jójó, megyek. –jegyzi meg a ráncigálás okán és lassú futásba kezdve követi barátnőjét, akit szemlátomást egyáltalán nem zavar, hogy árkon-bokron keresztülgázol, legyen az káposzta vagy akármilyen zöldség vagy ritkaságszámba menő fűféle.
Megan egyébként egyáltalán nincs hozzászokva a futáshoz. Úgy van vele, hogy gyalog is oda lehet érni bárhová, minek kellene sietni? Pláne most, hogy barátnője kezéből kihúzva a sajátját engedte őt útjára, hagy menjen csak, már ha így be van zsongva.
Nincs messze már.
Mikor átér a káposztáson, odakiált a kisfiúnak, hiszen semmi oka, hogy meneküljön, ezúttal senki nem akarja bántani őt. Meg ha bántani is akarná valaki, Meg biztos megvédené őt, hiszen olyan kis aranyos!
- Hé, várj, ne szaladj el! Hé, te ott... te Hollóhátas fiú, akit láttam a folyosón múlt héten! Lenne egy üzletünk a számodra… -kezdi el mondandóját, persze csak akkor, ha loholó barátnője nem rémisztette halálra szegény fiúcskát és nem tűnt el egy bokor mögött vagy ilyesmi...

(gratu, nagyon ügyi vagy, Mathias <3 ;) )


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 05. 02. - 18:50:23
Meg & Kay
A két lány beszélget tovább, Mathias pedig csak lejjebb lapul a fa tövébe. Az egyik lány, a vörös hajú, most felpattan és csuklójánál fogva rángatja barátnőjét, látszólag Mathiast véve irányba. A fiút szinte már-már égeti a vörös hajú lány villogó kék szeme. Nah most mi lesz, kérdezi magától Mathias. A lányok csak úgy rohannak felé, elég rémisztő látványt nyújtanak. Már nincs mit tennie, Mathias felpattan, és készül a futásra. A lányok a már káposztáson gázolnak át, mikor a fekete hajú odakiált neki. Biztos, hogy csak neki kiálthat, hisz a közelben nincs más hollóhátas, de hát kinek másnak is kiáltana? Igen, tényleg. A folyosón láttam. De milyen üzletet akarna kötni velem két mardekáros másodikos lány? - gondolkodik Mathias.
Elindul a lányok felé. Óvatosan méregeti őket, mert egyből gondolta, hogy valami csintalanság jár a fejükben. Mikor már csak alig volt 2 méter közöttük, Mathias megállt, és odaköszönt:
- Helló, Mathias vagyok! Milyen üzletre gondoltok? - kérdezte, közben még mindig a lányokat fürkészve. Ha valami hülyeséget, vagy nagyon szabályelleneset, akkor biztos elutasítja. De hát mit akarhatnak ilyenkor, egy ilyen ártatlan kis elsőssel? Mathias már előre fél a választól, de azért remegés nélkül állt a lányok előtt.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 05. 05. - 22:03:38
Mathias && Meg

- Delacour? Az is valami francia? Képzeld, Raimbourg prof is francia *-* Nem is érezni pedig az akcentusán. Olyan cukin beszél...
Lehet, hogy odafigyelnek rá, miközben ezeket mondja, de lehet, hogy egyszerre magyaráz épp Meggel, igazság szerint nem zavarja. Az emberek többsége úgyis csak azért beszél, hogy elmondhassa azt, amit ő maga gondol, nem pedig azért, mert a másikra kíváncsi.
Áttrappolnak egy virágágyáson, bár Kay igazából nem figyel erre, ő néha meg se tudja különböztetni a gyomokat a gyógynövényektől, Bimba tanárnő egyszer majdnem az összes haját kitépte amiatt, mert a Csipet Csapat Kay szakértői véleménye nyomán kiirtott egy egész sor lángosgalagonya-palántát, miközben pedig az ahhoz igen hasonlító gazokat kellett volna kigyomlálniuk az ágyásból.
Meg persze jól le van mögötte maradva, de hát Kay mindig is ilyen fürge volt, épp eleget futott mindig is a biztonsági őrök meg a rendőrök elől ahhoz, hogy rájöjjön: az, hogy "lassan járj, tovább érsz", egy nagy baromság.
Vááá, el akar futni!!! Igazából nem tudja, kimondta-e hangosan ezt, épp gyorsít, mikor Meg rászól a fiúra. És milyen jól teszi! A kissrác megáll. Háh, ez a szerencséje! Kay úgyis utána futott volna, és ha utoléri, még le is teperte volna a földre 8)
Amint látja, hogy a gyerek készséges, ő is lassít, és a fiú elé állva bevárja Meget is. Csípőre teszi a kezét, és kisebb terpeszben áll meg, ugrásra készen, ha esetleg a kiskölyök mégis el akarna szaladni.
- Nagyon egyszerű! Visszautasíthatatlan ajánlatunk van. Nem verünk meg 8) - kezd bele Kay a maga igencsak rafinált módján... Végül is, az üzlet az ez... Ultimátumot kell adni a másiknak.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2009. 05. 13. - 20:03:31
                    (http://www.frpgs.co.cc/images/74korjl077hg2yqzp.png)

Próbálok kemény lenni és megingathatatlan, mint McGalagony a nehéz napokon – bár neki már minden nap nehéz –, de hogy a fene vinné is el, nem tudok ellenállni egy alattomosan megrohamozó, kislányos kuncogásnak. Fúj, mióta csinálok én ilyeneket? Mihamarabb eltüntetem arcomról a vidámság jeleit, nehogy már azt higgye Ethan, hogy szimpatizálok vele, vagy akármi. De amikor a gabonakörökről és hasonlókról kezd el mesélni ott az ajtóban, s közben olyan szenvedőn csóválja a fejét.. Ó, ezt direkt csinálja. De a számnak így sem tudok már parancsolni, a két sarka makacsul görbülne felfele, ezzel lebuktatva engem és a mélyen titkolt érzéseimet. Még hogy viccesnek találnám a fiút? Ugyan, dehogyis, csak.. csak.. na.

- Wilde. Ha kitálalok, meg kell, hogy öljelek a végén, ezzel azért tisztában vagy, nem? – kegyetlenül ijesztő szavaimat nyomatékosítva egy határozott mozdulattal berántom a táskám zipzárját, és igyekszem felölteni valami olyasmi tekintetet, amivel a tanító nénik illetik az izgága kisdiákjaikat. Mint amilyennel rám is néztek anno, baah..
A srác kitartása azonban messze meghaladja a legtöbbek képességeit, nem is találkoztam még ilyen makacs emberrel, és igen, nem hogy csak meglep, de valamiféle bizarr tiszteletet is ébreszt bennem. Naná, hogy soha nem vallanám ezt be neki, még jó, hogy kevesen értenek a gondolatolvasáshoz. A szemeimet is az egyik zöldellő páfrányra szegezem, ami közvetlenül a lábam mellett terpeszkedik, hogy Ethan még csak a szikráját se neszelje meg ennek az abszurd érzésnek. Inkább a vállamra vetem a tárgyi bizonyítékokkal megtömött táskát, és egészen ráérősen a kijárat elé sétálok, majd csípőre tett kézzel megállok én is az ajtóban, lyukasodó oldalú iskolatársammal szemben.

- Nem is vagyok kegyetlen – mormogom szánalmasan ellágyuló mosolyomat legyűrve, és enyhén oldalra billentem a fejemet, mint egy idomított szőke, aki épp nem ért semmit. Nem ám, hogy a gonosztevőt tagadnám. Az úgyis a képemre van írva, a szemfülesek még akkor is könnyen leolvashatják, mikor nem a tanári készletek kifosztásán kapnak rajta.
Alapjáraton. De te le akarsz engem itatni. Csak még nem tudod, milyen az, ha én beteszem a lábamat egy ivóba – húzom ki magamat, amivel egy cseppet sem leszek magasabb vagy tekintélyt parancsolóbb. Persze azért én is kíváncsi vagyok, milyen lehet, amikor a kocsma közelébe engednek. Őszintén szólva még nem sok ilyen helyen jártam, elég tapasztalatlan is vagyok e téren. Töklé és vajsör – ezek engedélyezett italok, hogyan is juthattam volna bármi „durvábbhoz”? Nem sokan éreztek magukban annyi bátorságot, hogy meghívjanak egy korty.. öö.. akármire. Na persze ezt sem kötöm Mr. Vadlélek orrára. És azt sem, hogy mennyire szeretném, hogy komolyan gondolja minden szavát, és nem csak üres ígéretek potyognának a szájából.
Aztán mikor egy sóhajnyit arrébb lép az ajtóból, csalódottan bámulok rá, a kitartás élő szobrára, a remény rabjára, erre a kutyaszemű svindlerre.
- Mi? Feladod? Ethan, amikor kezdtem hinni benned? És én még arra gondoltam, hogy a segítségedet kérem az ügyben – jelentőségteljes pillantást vetek a táskám felé, és jól hallhatóan sóhajtok hozzá. – A táskámat én is elbírom, de egy aprócska szeretetcsomag drága mardekáros pajtásainknak lehet, hogy kifogna rajtam. De ha csak a szád jár, kár is tovább fecsérelnünk egymás idejét. Kevésbé legális, de jó móka lett volna. Na mindegy, remélem, azért szép napod lesz így is. Nekem biztosan.
A mézesmadzag elrántva, s ha Ethan most nem kap utána, akkor tényleg le kell mondanom a segítségéről. Ja hogy egészen idáig ő próbálta az én együttműködésemet kieszközölni? De kérem, nekem az a dolgom, hogy kis híján az őrületbe kergessem őt, majd a vég előtt egy picivel visszarántsam magam mellé. De nem tehetek róla. Nőből vagyok.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 05. 14. - 15:26:23
MATHIAS & KAY
<3

Kicsit meglepődik, amikor a kisfiú mégsem szalad el. Hát hová lett a CSCS-től való rettegés? Elszomorító, de hát mindennek lejár egyszer az ideje, lehet, hogy lassan az övéké közeleg.
CC sem túl buzgó már, sőt, épp ellenkezőleg, bár Kay és Sat továbbra is kellően deviáns magatartást mutatnak, ám mégsem olyan már, mint tavaly volt a karácsonyi koncertkor.
- Mi? Mi az az akcentus? Én szeretnék olyat! – kérdezi barátnőjétől, mikor az Raimbourg professzorról álmodozik. Megan alapjáraton az ő óráján aludni szokott, mert a történelem sosem volt az ő tantárgya. Inkább a halál, minthogy negyven évszámot kelljen bemagoni! Nem is megy túl fényesen neki, de egy kettessel át-átbiceg a vizsgákon.
Na, de jelen helyzetben ez számít legkevésbé, hiszen néhány percen belül ők fognak sorra kerülni Bimba professzornál, és ha nincs mandragóra, akkor bukta van. De szerencsére már van egy kiszemelt mandragórájuk, mondjuk kicsit virgonc, mert épp elbújik előlük, de a megfelelő ajánlattal előállva feltehetően sikert aratnak majd újdonsült kis barátjuknál.
Olyan kis cuki kisfiúnak tűnik… csak nem akarna nekik rosszat! Vagy mégis?
- Jajjj, tééényleg! Mathias vagy. Tudtam, hogy valami M betűs, de… - a vége már annyira nem fontos, mivel Kay már elkezdte a mondandóját és bele is csapott a lecsóba. Remélhetőleg barátnője nem üldözi majd el ezzel a hirtelen nyakbazúdítós dologgal az ártatlan kisfiút, hiszen rajta kívül nincs más, akit rá lehetne venni, mert a többi elsős mind eliszkolna előlük, viszont mire elkapnák őket, sorra kerülnének az órán, az meg azért nem lenne túl előnyös számukra. Tehát, ha Mathias rendes, akkor akár életet is menthet, na jó, ez lehet, hogy kicsit túl komolynak hangzik, de ki tudja, hogy Bimba néni mivel büntetné őket?!
Miután Kay feladta a leckét a kisfiúnak, Meg úgy érzi, eljött az ő ideje.
- Figyu… - kezdi lihegve, mire utoléri barátnőjét, aki egy ideje már ott álldogál a „zsákmányuk” előtt.  –arról lenne szó, hogy… szóval… el kellene játszanod nekünk valamit. Na? –nyögi ki végül a semmit, majd felhúzott szemöldökkel és kaján vigyorral megkérdezi a kisfiú véleményét is a dologról.
Arról, hogy mit kellene eljátszani, majd csak később lesz szó, előtte fixre meg kell beszélni, hogy áll-e az alku, vagy nem, mert ha esetleg nem, akkor muszáj lesz továbbállniuk és levadászni mást (viszont ebben az esetben fennállhat annak veszélye, hogy Kay kifejezi nem együttértését a dolog kapcsán és esetleg Mathias testi épsége bánhatja a dolgot, de az amolyan apró betűs résznek minősül, hiszen nincs olyan szerződés, hogy olyan ne lenne benne).
De Mathias olyan kis kedves és együttműködő kisfiúnak tűnik, hátha rábólint az üzletre. Talán meg kellene említeni neki a jutalmat is, hisz ha más nem is, az legalább motiválhatja a döntését.
- Jutalmat is kapsz, ha együttműködsz! –ajánlja Mathiasnak még mindig az üzletet, majd Kayhez fordul: - Ami mi is?- majd megint vissza a kisfiúhoz -Amúgy Megan vagyok, ő meg itt Kay.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 05. 15. - 19:13:45
Kay és Meg
Visszautasíthatatlan ajánlat? Nah pont ez az amitől Mathias fél. A lányt elnézve az nem azért visszautasíthatatlan, mert olyan jó, hanem mert esetleg Mathias testi épségébe kerülhet a nemleges válasz. Meg válaszára, viszont kissé megnyugodott. Eljátszani valamit? Nem lehet olyan borzalmas, gondolja, de a vörös hajú lányt fürkészve inkább visszaszívja az imént magának tett bejelentést.
-Jutalmat is kapsz, ha együttműködsz! -Mondja a másik lány. Nah most már tényleg kezd sok lenni. Egyszer már csúnyán átverték őt így, hogy azt mondták kap jutalmat. Még a mugli iskolában történt, hogy az osztálytársai mondták neki, hogy a tanárnő lányát, aki az osztálytársa volt dobja meg vízibombával. Ezért cserébe egy Kinder Buenot - Mathias nagy kedvencét (a Marsot nem nagyon csípi  8) ) - kapott volna. Mathias persze meg is tette, de pont akkor jött a lány anyukája, és mindketten csurom vizesek lettek. Mathias nagyon nagy büntetést kapott érte.
Ha jutalom is lesz, akkor tényleg valami zűrös dolgot kell eljátszani, de rezzenéstelen arccal hallgatja Meget.
- Először is mit kéne eljátszanom? - Mathias hangján annyira már nem hallatszott a nyugalom. - És milyen jutalomra gondoltatok? - Kérdezi gyanakodva, közben a lányok válaszán elmélkedik. Csak nem valami szörnynek akarnak öltöztetni, és mindenkit megijeszteni velem. Ezekből a lányokból ki is nézem. Már-már azt latolgatja, hogy elrohan, de gyorsan el is veti ezt az ötletet.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 05. 16. - 16:57:05
Matthy && Meg

Kay hatalmasat néz, amikor Meg közli, hogy igazából tudja a fiú nevét.
- Mivaaan?! Te ismered? - kérdi, és arcán jól látható a lesajnálás. Meg már elsősökkel bratyizik?! Most is milyen kedves! Te jó ég! Meg mostanában olyan más. Nem mindig tart velük olyan gyakran, amikor Sattal bajkeverni mennek, bosszút állni például a gonosz felsőbbéveseken, akik azt hiszik, csicskáztathatják őket, csak mert kisebbek. Hát igen, Meg nem túl nagy csapatjátékos na de ennyire...?
Épp befenyíteni akarta Kay a kisfiút, erre Meg...
Még be is mutatkozik!!!
Bah. Mint egy csodálatos teazsúr -.-
- Elmondom neked - veszi át a szót gyorsan Kay. -, még mielőtt felajánlanád a gyereknek, hogy rózsaszín cukorszirupos muffint sütsz neki - mondja kissé gúnyosan, Megre sandítva -, hogy a jutalmad nem más, mint hogy barátkozhatsz az iskola legmenőbb lányaival. Azaz velünk! Hát, te olyan kisgyereknek tűnsz akit mindig szívatnak a többiek, mi megvédünk tőlük. Kecsegtető mi?
Hát jobb nem jut eszébe mivel se csokijuk, se pénzük nem maradt már, a cigijével nem kínálja meg a kölyköt, vodkával meg pláne.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 21. - 21:32:05
Neville egy délután, öt körül :)


Ez a nap is eljött végre, bár eléggé a tanév végére időzített, mégis mikor lehetett volna jobb időben? Hamarosan jönnek az RBF vizsgák és Shaelynn egyelőre rémesen áll gyógynövénytanból. Igaz, ami igaz neki tökéletesen megfelelne egy elfogadható vizsgaeredmény, de a családban ezzel nincs mindenki így. Szerencséje, hogy valamennyire beszélőviszonyban van a griffendéles gyógynövénytudorral Nevillel, így egy kis könyörgést követően sikeresen rá tudta venni a fiút egy-két korrepetáló foglalkozásra. Azt ugyan még nem tudja hogyan fogja ezt meghálálni neki, hiszen erről még nem esett szó, de ezt majd a fiúra hagyja, és csak reménykedik benne, hogy nem pénzt kér. Nem mintha le lenne égve, de akkor ennyi erővel megkérné Bimba professzort.
Nos, mindegy is. Délután van, az óráknak már régen vége, egy kis nasit követően máris felcsapta az előre összekészített cuccát és már újra a lépcsőkön rohan lefelé. Késésben van, miért ne lenne, ez már hozzátartozik. Az életben nem fog kinőni belőle, pedig nagyon szeretne. Nincs mit tenni azonban, ez a dolog az ő keresztje.

Talárja lazán nyitva, alatta az egyen szoknya és ing, valamint a kilazított sárga-fekete nyakkendő, vállán táska, és haja összekötve a melegre való tekintettel. Főleg az üvegházban lesz meleg, hiszen egész nap sütött a nap és még mindig fent van, de már az ereje alig érezhető. Lábait fürgén pakolgatja egymás után, míg végre eléri a megbeszélt pontot. Az órája szerint késett két percet. A hármas számú üvegház előtt álldogál, és várja, hogy felbukkanjon a fiú, és nagyon reméli, hogy nem felejtkezett el róla.
~ Talán nem ártott volna írnom neki egy levelet ~ persze csak emlékeztetésképpen. A biztonság kedvéért. Mondjuk neki aztán nem baj, ha a mérges muskátlikkal minél később kell megint kapcsolatba kerülnie, már elégszer harapták meg azok a kis szörnyetegek az ujját.

A többi diák, főleg azok, akik nem ötöd vagy hetedévesek gondtalanul sétálgatnak a birtok többi részén, még innen lát néhány helyet, ahol mászkálnak, rohangálnak a fiatalok. Ők megtehetik. Bár nekik is vizsgák lesznek, azért nem olyan súlyúak, mint az RBF. Hát ez halál. Nem izgul, ha nem jön Neville, legalább nyer egy kis időt és, ha még egyszer megbeszél vele egy időpontot már majd igyekszik percenként eszébe juttatni a dolgot. Az idő lassan telik, szóval nincs gond.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 05. 22. - 07:50:17
Shay a megbeszélt találkozó

Végre sikerült kiszabadulnom a népes klubhelyiségből, hogy nyugalmasabb, kevésbé hangos és sokkal inkább kellemes dolgokkal töltsem időmet, melyből még most is oly sok szabad, hogy néha én sem tudok mit kezdeni vele, így csak néha ülök egy széken, kezemben a Mimbulus Mimbletoniával és bambulok ki a fejemből, mintha ez lenne minden idők legjobb időtöltése. Sajnos ez a fajta jelenség hetente egyszer-kétszer látható csak rajtam, hisz oly sok házit kapunk mind SVK-ból, mind bűbájtanból, hogy alig győzöm utolérni magam, ha pedig sikerül, akkor pedig jön z újabb, számomra megerőltető adag nonverbálisan végrehajtott varázslat, bűbáj. Persze Bimba professzor sem szokott minket gyógynövénytanból kímélni, de az más tészta, ahhoz minimum fél óra kell, nehezebb feladatoknál egy, de a többihez képest még ez is röpke időnek tűnik. Remélem, gyógynövénytanból megkapom a K-t évvégén. Hát, ha rajtam múlik, akkor biztosan.

Úti célom a hármas számú üvegház, melynél már több mint valószínű, hogy egy csinos, hugrabugos leányzó várja érkezésem.
Hogy lehetek ilyen béna? Néha még saját ügyetlenségemen is elcsodálkozok.
A találkozó ötre volt lebeszélve, most pedig negyed hat van, legalábbis karórám szerint annyi. Negyed hat én pedig még mindig ezekkel az idióta lépcsőkkel kínlódok, melyek abszolút másfele vezetnek, mint én akarom.
Ki a franc találta ki, hogy ezek mozogjanak?
Nagy nehezen leérek a bejárati csarnokba, honnan már csak egy rövid kis ösvény vezet az üvegházakhoz.
Zsebemhez kapok, hol pénztárcám lapul.
Már megint! Már megint azt éreztem. Mindig ez van, mindig képzelgek! Akárhányszor valami megrezzen, vagy kissé megszúr, egyből azt hiszem a régi ál-galleonok újra egy megbeszélt DS találkozót hirdetnek. Pedig nem.
- Szia Shay- köszönök a lánykának, távolról, majd nyomatékot adva szavaimnak lelkesen integetek neki, minek következtében lábam beleakad egy göcsörtös, kiálló gyökérbe és a „nagy belépőmet” majdnem megfűszerezem egy hatalmas bukfenccel, melyet az utolsó pillanatban, egy kis egyensúlyozással sikerült megakadályoznom. Persze azért a művelet elég látványos lehetett a csaj számára, aki mint mindig, most is jól néz ki. Az a szokványos laza csaj stílus tükröződik róla. Félig leengedett nyakkendő, nyitott talár, alatta az előírt rövid kis szoknya és hófehér ing.  Egész lényében önbizalmat és vidámságot sugároz, akár egy fénylő csillag az éjszakai égen, soha nem veszít ragyogásából.
Egy ideig elmélázok Shay külsején, szememmel alaposan végigmérem, talán még az olyan helyeket is meg-megnézegetem, melyeket nem igazán szabadna, vagy ha a lány tudna róla, akkor tuti nem lenne jó vége a dolognak.  Hirtelen észbe kapok, majd talárom ujjából „elővarázsolom” az üvegház kulcsát, becsúsztatom a kulcslyukba, majd elfordítom balra és kattan a zár. Kinyitom az ajtót a csaj előtt, hisz az udvariasság még nem tűnt el teljesen a világról, majd kiveszem a kulcsot az ajtóból és belépek Shaelynn után az üvegházba, mely a jól ismert, finom illatot árasztja magából.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 22. - 08:51:06
A gyógynövénytudor Neville


A türelem nagy erény, és ehhez tartja magát ez a hugrás leányzó is. Nem az az ideges fajta, legalábbis a várakozással nincs semmi gondja, főleg, ha az ő osztályzata múlik ezen. Az a pár perc, amit itt kell eltöltenie semmi ahhoz képest, hogy mennyi álmatlan éjszakát spórolhat meg így. És nem mellesleg hálás Neville-nek, hogy rászánja a szabadidejét, amelyet hasznosabban is el tudna tölteni, de talán neki sem árt egy kis ismétlés.
A falnak dőlve, kissé elkalandozva figyeli környéket, legalábbis ezt feltételezhetnénk az ábrázatából, de ez csak ügyes álcája annak, hogy gondolatai egészen máshol járnak. És itt most nem a gyomokra gondolok. Fogalma sincs mennyi ideje lebeg már pár méterrel a föld felett, meg egy egészen másik helyen, talán egy párhuzamos dimenzióban, ahol minden máshogy van. Na jó azért ne gondoljunk olyan egetrengető különbségekre az ég nála is kék a fű is zöld. A távoli világból egy kissé mutálódott lassan férfiassá váló hang zökkenti ki. Néhányat pislog és kissé még a fejét is megrázza, hogy visszazuhanjon a valóságba. Neville a rá jellemző kis ügyefogyottsággal közeledik felé, de most egy ügyes manőverrel azért elkerüli a zakózást.

- Szia Neville! - köszönti vigyorogva a fiút. Egy része az iménti akciónak szól a másik meg természetesen a griffendélesnek. - Már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtettél. - jegyzi meg kissé talán nehezteléssel a hangjában, de természetesen nem komoly, csak a drámai hatás növelése miatt csinálja. Szemeivel is tesz rá egy apró lapáttal, aztán persze kuncog. Bár, ha azt vesszük nem ok nélkül mondja, de talán a fiú nem feledkezik meg arról, hogy gyomtan korrepetálást vállalt.

- Hogy vagy? - érdeklődik miközben a fiú beljebb tessékeli, talán először egy kis bemelegítő társalgással kezdik, de ki tudja, Shay még nem látta milyen, amikor itt van, nem egy évfolyam, de még csak nem is egy ház. Lehet nem akarja vesztegetni az időt. Kissé ódzkodva lépi át a küszöböt, valahogy mindig elfogja az aggódás, mivel sosem tudhatja melyik húsevőnek támad esetleg kedve ma egy kicsit megkóstolni a hátsóját. Remélhetőleg ma egyiknek sem.
Táskáját lerakja, csakúgy, mintha órán lenne, előtte előveszi a kesztyűt, hátha szükség lesz rá, tapasztalatai alapján bizony nem árthat. Megáll az asztalok egyik sarkánál, tulajdonképpen ott, ahol a gyógynövénytan órákon szokott álldogálni. És ezt most szó szerint értem, ha nem muszáj nem nagyon csinál semmit, amikor párban dolgoznak is mindig az övé a könnyebb munka, szerencse, hogy eddigi párja ezt még nem vette észre.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 05. 22. - 12:15:30
Shay a megváratott

- Téged nem lehet elfelejteni Shay. – próbálok bókolni a szőkeségnek, majd szemébe nézek. A két hatalmas barna szempár boldogságot, vidámságot sugároz. Kissé elpirulok, elfordítom arcom, nehogy a csaj észrevegye vörös fejem. Helyette inkább az ajtóval szöszmötölök. – A késésért meg bocsi, remélem nem várattalak meg nagyon. – próbálom kimenteni magam a lány rivalló tekintete miatt.
- Hát, köszi, megvagyok. És te?
Ennél jobban nem is jellemezhettem volna helyzetemet, mely valóban a köztes állapotot mutatta.
- Á, látom, hoztál kesztyűt, nagyon helyes, jól fog jönni. – mosolygok, és közben próbálom kissé a gyógynövények felé terelni a témát, hisz azért vagyunk itt, vagy nem?
Még egyszer szippantok egy nagyon a levegőből, majd nagy csattanással felerőszakolom kezemre a két kesztyűt és belekezdek „tanárbácsis” mondókámba.
- No hát akkor kezdjük a mérges muskátlikkal. – mutatok az asztal szélén álló növényekre, közben pálcámat elhelyezem jobb kezemnél, netán valami baleset folytán használni kelljen.
- Először is mesélj a növényről, kérlek. Mondd el, mit tudsz róla! – mondom a lánynak, hátha ezzel sikerült kissé megfogni, hátha nem tudja választ.
Kezemmel próbálok az azstalra támaszkodni, de véletlenül rátenyerelek pálcámra, így az szikraesőt zúdítva a mandragórákra elrepül az üvegház hátsó részébe. Gyorsan pálcám után szaladok, de elbotlok egy kisebb bokorban, melyet valaki a földön hagyott. Úgy van, hagyjátok csak szanaszét az idióta bokrokat! Uhh.
Ez nagyon gáz. Itt fekszem a földön, nyakig homokban, hátam mögött egy csaj, aki valószínűleg mr fennhangon kacag magában. Igen, ez ez én formám. Hajrá Neville! Ha így folytatod, nem marad más csak Hisztis Myrtle.
Elkeseredetten tápászkodok fel, majd odacsoszogok pálcámért. Meg sem fordulok, nem is nézek hátra. Nem akarok szembekerülni a nevető Shayyel.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 22. - 15:29:27
A másik kétbalkezes Neville


- Ó... - elmosolyodik a bókon. Talán lassan kezd megbarátkozni a korábbi évekhez képest beállt változással, hogy manapság már megjegyzik a nevét a fiúk, és még olykor bókokat is kap. Szívesen válaszolna, hogy dehogynem lehet őt elfelejteni, a nagyszülei folyton megteszik, bár az is lehet, hogy ez mind azért van, mert nem is szeretik. Nem törődik velük, nincs szüksége rájuk, van másik kettő és ott vannak a szülei, ennyi bőven elég. - Köszi... - néz egy pillanatra a barnákba mosolyogva, de aztán Neville el is fordul, ami talán nem olyan nagy baj, hiszen a lány is csöppet zavarba jött. Igen azzal már kezd kibékülni, hogy bókokat kap, de nem tudja őket kezelni, fogalma sincs mit kell ilyenkor tennie vagy mondania. Ettől még mosolyog, és megköszöni, ha esetleg olyan a helyzet még reagál is rá.
- Nem, dehogy. Tudod a türelem hugrabugos erény... - forgatja meg a szemét, miközben kimondja a szavakat. Nem szereti ugyan, ha ház alapján skatulyázzák be az embereket. Rá sem illik az összes hugrás tulajdonság, és van sok olyan tulajdonsága, ami akár más házakhoz is köthetné. De a lényeg, hogy ez éppen passzol. Különben is a 15 perc még teljesen elfogadható, főleg ha az embernek esetleg közbejött valami.

- Megvagyok, kissé ugyan izgulósan, valahogy nem érzem úgy, hogy készen állnék az RBFekre, pedig amúgy minden más egészen jól megy. Kivéve persze a bájitaltant. De ez szerintem alap dolog, ha a gyomtan nem megy nem nagyon boldogulhatok ott sem. - bár itt egy ellenpélda éppen előtte, hiszen van, akinek alapból nincs érzéke hozzá, mint a griffendélesnek, bár sokak szerint ez Piton hibája volt. Észreveszi, ahogyan a fiú egy mélyet szippant az üvegház szagából, amire képtelen elfojtani egy vigyort. Ő igyekszik minél kisebb levegőket venni, valahogy a sárkánytrágya és egyéb finomságok nem bódítják el érett illatukkal.
- Wah, dícséret, milyen jól kezdődik. - suttogja az orra elé vigyorogva, pedig ez csak egy apró megjegyzés, de na nála már ez is fél siker.
- Hú, hát felismerem őket... főleg azt a kis verekedőset, amelyiknek lila a virága. - mutogat ujjal és nem kevés fintorral az arcán az egyik cserépben mocorgó növényre. Lehetőleg ma nem vele dolgozna. Lehetőleg, de persze nem reklámozza mit összebénázott azon az órán. Azért ő sem igazán akar tovább égőzni, elég neki, hogy erre kellett kérnie a fiút, már így is meglehet róla a véleménye. - Igaz nincs nagy múltunk, ugyanis az óra felénél... nos, el kellett hagynom az üvegházat. - ... és irány a gyengélkedő. Megesik, de egynél több harapás már neki is sok volt. Azért, ha Neville figyel rájöhet, hogyan próbál a leányzó hárítani, mert nem csak, hogy ki kellett mennie, de az elején meg nem is figyelt arra, mit mond Bimba professzor.

Éppen megkérné a griffist, hogy segítse ki a dolgokkal, amikor hirtelen megindulnak az események. Szikrák, pálca repül, Neville utána megy, aztán Neville is repül, landol. Szép landolás. Eleinte tényleg nevet, valahol addig míg elrepül a pálca, aztán már inkább csak ijedten követi a történéseket. Nem várakozik sokat, de mégis eleget ahhoz, hogy a fiú feltápászkodjon. Próbálja lazán venni a dolgokat, de tényleg nem lehet ilyen helyzetben túlságosan elfojtani azt a bizonyos nevetést. Mégis lábai viszik előre, hogy a még feltápászkodó fiú karjába belekapaszkodhasson.
- Minden oké Neville? Jól vagy? - gyorsan szemügyre veszi az egyes tagjait, nem esett-e bele valamibe, vagy nem-e használta ki valami kis mocsok növény és csípte meg, bár azt talán megérezte volna a fiú is magán. A pillantását kerüli, hát ez így elég felemelő lesz. Arcán mosoly, de nem rosszindulatú, sokkal inkább azt sugározza, hogy "nincs semmi gáz."


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 05. 24. - 15:15:30
Shay a kis izgulós

- Elhiszem, hogy izgulsz, én is nagyon izgultam. A gyógynövénytantól pedig nem kell félni, a vizsga elég könnyű lesz.- felelem mosolyogva, miközben a szükséges felszereléseket aggatom magamra.
A bájitaltant nem említettem neki, az a vizsga még mindig rossz emlékeket idéz fel bennem, szörnyű volt. Tudtam, hogy meg fognak húzni rajta, de ezt már az elején jeleztem a vizsgáztatónak, ám az nem igazán engedett, szóval kénytelen voltam végigszenvedni a bájitaltant is. Nem baj, a gyógynövénytanból szerzett K-m ezt kiválóan ellensúlyozza, a nagyi sem volt olyan dühös a bájitaltan miatt, ő se szerette soha.
- Ezektől nem kell félni. Ha tudod, hogy hogy kell bánni velük akkor nem harapnak meg, valószínűleg te sem jártál volna ilyen szerencsétlenül az órán, ha óvatosabban nyúlsz felé.

- Persze, persze, minden rendben, semmi bajom, nyugi. – nyugtatom Shay-t, miközben igyekszem feltápászkodni.
Miután ismét két lábbal állok a földön, nyugtalanul tekintek arra, amerre szikrát hányó pálcám pörögve elszállt. Hangosan felkiáltok, mikor észreveszem hogy néhány mandragóra és egy-két mákonybab-bokor füstölve kigyulladt, valószínűleg a pálcámból származó szikrák hatására. Tekintetemmel gyorsan végigpásztázom a földet, majd az asztal alatt rátalálok pálcámra. Gyorsan odaszaladok, két kis ördöghurok palántát látványosan kikerülve lehajolok a sárba, majd felkapom a megbűvölt kőrisfát.
Fejem hirtelen felemelem, minek következtében fejem beverem az asztal aljába, miután sajgó tarkómat tapogatva feltápászkodok a sárból, tovairamodok a lángoló növények irányába, pálcám előreszegezem és elkiáltom magam.
- Aguamenti! – gyér kis vízsugár lövell a pálcámból.
Ajj, ez sose ment.
Újabb háromszoros próbálkozás után csak annyit értem el hogy lábam körül még nagyobb lett a sár, szegény mandragórabokrok pedig egyre jobban lángolnak.
- Légyszi segíts! – kiáltok Shay felé, majd fejem visszafordítom és megpróbálkozok egy újabb varázslattal.
Erősen koncentrálok, majd kimondom a varázsigét és nagy meglepetésemre hatalmas vízsugár lövell ki pálcám végéből. Az egyik bokrot sikerült eloltani, hát akkor jöjjön a többi.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 26. - 14:42:10
Neville a bátor tűzoltó


- Könnyű úgy, hogy már túl vagy rajta. - dünnyögi zöldjeit forgatva. Ez végül is teljesen így van, és sajnos teljesen fölösleges ilyenkor nyugtatni a delikvenst, hiszen amíg nem tudja ő maga is, tapasztalatból, hogy milyenek a vizsgák, addig úgyis izgulni fog. Ujjait tördeli, a száját rágja, már amikor a vizsgákra gondol görcsbe rándul a gyomra és nem is nagyon akar múlni ez az érzés. Arca kicsit elszürkül, de annyira nem feltűnő kreol bőrén, hogy azt hihesse a másik, hogy rosszul van. Nagyokat szusszan, vállai felemelkednek, majd lesüppednek ahogyan kicsit a semmibe révedve kúsznak be szemei elé a vizsga képei. Valami kihallgatás képe ez inkább, ahol marcona, vén varázslók és boszorkányok bombázzák kérdésekkel, akik ha nem válaszol jól, különböző átkokkal sújtják. Talán ennyire azért nem lesz vészes, hiszen belehalni még nem haltak bele a vizsgákba, vagy legalábbis nem számolnak be ilyesmikről.
- Na igen itt a probléma, valahogy képtelen vagyok rá. Mármint egy állattal oké, gondozom, etetem, szeretgetem, kivéve, ha nem valami olyan. – nyomja meg az olyan szót kissé. Ez sok mindent takar nála, először is kizár néhány teremtményt, mint a bogarak, a galambok és a denevérek. Bár Hagrid órái megtették hatásukat, hiszen annyira nem tart a veszélyesnek nevezhető lényektől, mint a hipogriff, és hasonlók.  Nem sokan vélekednek hasonlóképpen, sajna. De a növények, ezek a kis koszos, harapdálós, szurkálós kis teremtmények nem akarnak szimpatikussá válni számára.
- De ezek. Olyan kis, nem is tudom. – felhagy a megfelelő szó keresésével, nem tudja milyenek, csak egyszerűen nem szereti őket, és ezt rendszerint meg is érzik, azért kötnek bele állandóan. Megrántja a vállát és egy fintorral próbálja kifejezni gondolatait.

- Rendben… - mosolyodik el, ahogy ő is felegyenesedik és már csak reflexből porolja le ruháit bár a koszhoz annyi köze volt, amit esetleg Nevilletől szedhetett össze. Kiáltásra kapja fel a fejét, és amit lát az cseppet sem tetszik neki. Ijedten lép hátra a tűztől, mert hát inkább a növények, mint ő. A girffendéles eltűnik mellőle, egy pillanatig azt gondolja, hogy menteni szeretné magát, ami tök érthető is lenne, ha nem lenne túl egyértelmű, hogy ők voltak itt. Az ő pálcája is előkerül, mikor látja Neville szorult helyzetét és gyengécske vízsugarát. Bátortalanul lép előrébb néhányat és ér oda a fiú mellé, hogy besegítsen neki a tűzoltásban. A második próbálkozás már sikeresebb a részéről, így neki marad a maradék.
- Aguamenti! – suhint a mandragóra irányába, és, ha nem is azonnal, de pillanatokkal később erős vízsugár robban ki a galagonya pálca végéből és mivel a célzással nem lehet gondja telibe locsolja az égő bokrot, persze a tűz nem alszik el olyan könnyen és nem kellene, hogy tovább terjedjen. Szemei elszántan pásztázzák a mandragórákat és figyelik, hogy hol kell oltani.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 05. 26. - 18:36:06
Shay a mandragórák védőszentje
(http://www.frpgs.co.cc/images/go4mhiq7jfb97foh75.jpg)

A varázslatom még tart, ami meglepő, mert még sosem tartott ki huzamosabb ideig egyik Aguamenti-m sem, mind ilyen kis 20-30 másodperces, gyenge vízsugarak voltak, de ez, ez egy erős, határozott sugár, mely úgy oltja a lángoló tüzet, hogy csak na. Nem tudom hogy sikerült, ha Shay megkérdez róla, amit kétlek, akkor nem tudom mit mondok neki. Lehet hogy a tét, az égő mandragórák sikolya volt az, ami buzdított és ami erőt adott, hogy létrehozhassam eme fantasztikus varázslatot.
Egy félénk mosollyal üdvözlöm a mellém érkező lányt. Nem igazán merek másfelé nézni, mert félek, hogy megszakad a koncentráció és a varázslatnak és egyben a mandragóráknak is annyi, így hát csak két kezemmel szorítom a pálcát és szomorú ábrázattal figyelem a sikítozó mandragórabokrokat.
Az elsőn kívül még három mandragóra eloltásával jeleskedhetek, mikor erőm elfogyott. Nem tudom tovább tartani a pálcát, így a varázslatot megszakítva leengedem a különleges fapálcát.
- Bocsi, de nem bírtam tovább. – nyögöm a lánynak, majd egy darabig koncentrálok és újra a növényekre tekintek. Kettő maradt. Nem hagyom, hogy elpusztuljanak!
Újdonsült erővel emelem fel a pálcát, majd kimondom a bűbájt és a varázslat újból hat, bár tudom, most nem fogom olyan sokáig bírni, de remélhetőleg ez a kevés is elég lesz a tűz eloltásához.
Kész!
Fáradtan dőlök neki az asztalnak, pálcámat visszarakom zsebembe, majd szuszogva hálálkodni kezdek Shaynek.
- Köszi, igazán köszi a segítséget.
Kezemmel ellököm magam a kemény asztaltól, így lendületet nyerve a járáshoz. Odabotorkálok a megégett mandragórákhoz, és alaposan megvizsgálom őket.
Semmi komolyabb sérülés. Pár karcolás, pár levél-átégés, de semmi komoly, kivéve az utolsónak eloltott mandragórát, az „fejét” lehajtva kuporgott a repedt cserépben.
- Shay, légy szíves hozd már ide a muskátli-kivonatot. Ez a mandragóra megsebesült és ha még most kenek rá egy keveset a kivonatból, akkor talán még megmenthetem. – kiáltom a lánynak, majd visszafordulok imádott növényeimhez, melyek rosszkedvűen, motyogtak egymásnak, valamiféle érthetetlen nyelven. Szerencsére egyik cserép sem tört össze. Te jó ég! Mi lett volna akkor. Bele se merek gondolni.
- Semmi baj, mindjárt jobb lesz, ne félj. –suttogom a növénynek, mely nem hall és nyilván ha hallana, akkor sem értenél meg beszédemet.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 28. - 08:08:10
Neville a növényekkel suttogó

Egyszerre két növényt is tud "kezelni" és olykor még a mákonybabok is kapnak a vízsugárból. Igyekszik összpontosítani és kicsit erőlködik is már, hogy minél erősebb legyen a sugár, amellyel locsolni tud. Jó lenne, de az ő ereje sem végtelen. Szemei izgatottan csillognak, ahogyan próbálkozik és kíváncsian várja a fejleményeket, a végeredményt. Arcán látszik, hogy élvezi az akciót, még ha ez csak egy kisebbfajta üvegháztűz. Csúnyán megjárnák, ha nem sikerülne eloltani a tüzet. Mivel Neville kezelésbe vette a többi mandragórát neki már csak a mákonybabok maradnak, amelyekkel csakhamar végez is. Az izgalmaktól és a felhasznált energiától ő is szuszog, de mint általában ajkain továbbra is mosoly húzódik.
- Hát veled nem unalmas az élet, Neville… - jegyzi meg egyáltalán nem rosszindulatúan, inkább csak mint tényt állapítja meg a leányzó. Mert így van. Talán nincs fél órája, hogy itt vannak és máris sikeresen kigyújtottak néhány mandragórát és mákonybab bokrot, előbbiek egyike súlyosabb sérüléseket is szenvedett. Egy intéssel és egy mosollyal válaszol a köszönetre, majd a következő pillanatban már figyeli, hogy a griffendéles mit csinál.
- Vigyázz nehogy leálljon sikongatni, ezek már elég nagyok ahhoz, hogy belehaljunk… - miért ne aggódna, még olyan keveset élt, és még nagy tervei vannak az életben. Na jó, azt ugye tudjuk, hogy a világot nem neki kell megváltani, de attól még lehetnek tervei, nagy tervei, mondjuk maradjunk a kastély falain belül és egyelőre egyetlen fiú meghódítása a cél. Hogy ez meddig fog tartani, egyáltalán sikerül-e az más kérdés. A jövő zenéje. És most teljesen lényegtelen.
Kezei a fülére szorítva, persze ez nem sokat használna valódi vészhelyzetben, mert még Neville kiáltását is hallja. Egy pillanatra tétovázik, nem biztos benne, hogy jótól kéri a kivonatot, de sajna mástól nem lehet, így neki kell megpróbálkoznia a lehetetlennek tűnő feladattal. Egyben biztos, tudja hol vannak a különböző szerek, csak hogy valószínűleg Bimba professzoron kívül nem sokan tudhatják, hogy melyik micsoda, hiszen oda csak ő nyúl és a fiolák, üvegek sincsenek felcímkézve. Pedig lehetne rajtuk egy kis vignetta „Nézs Shaelynn ez itt a muskátli-kivonat” vagy valami hasonlóval.
~  Mit is tanultam róla? ~ próbálkozik, senki nem mondhatja, hogy nem, de egyedül a színéig és a hatóanyagaiig jut el magabiztosan. Így hát összeszedi az összes lilás színű folyadékkal teli fiolát, amiből szerencsére nincs túl sok, sőt, mintha egyesek elég hasonlóak lennének.

Bizonytalanul lépked visszafelé a mandragórák megmentőjéhez, aki most a gyógyító szerepében tetszeleg és próbál valamit kezdeni szerencsétlen növénnyel. Shayben nem igazán kelt érzéseket a gyom vergődése, csak attól tart, hogy leáll visongani és akkor majd jól megnézhetik magukat.
- Tessék… - pakolja le azt a négy üvegcsét, amit kiválogatott a szekrényből, innentől kezdve azonban Nevillere bízza a dolgot, talán ő jobban tudja, hogy pontosan melyik az.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 05. 30. - 20:19:39
Shay a kis tétovázó

- Ne félj Shay, egyikőjük sem fog sikoltozni, a mandragórák csak és kizárólag akkor sikoltoznak, ha kiemeljük őket cserepükből és mivel most egyikőjük cserepe sem tört össze és nekem eszemben sincs kivenni őket, nem fognak sikítani. – oktatom a lányt, hisz azért vagyunk itt, vagy nem?

Ha ez a növény most nem szenvedne itt előttem, akkor elröhögném magam a közeledő lányon, aki egyszerre négy, majdhogynem ugyanolyan színű folyadékkal teli fiolát cipel magával.
Valószínűleg nem ismerte fel melyik a muskátli-kivonat, pedig nagyon egyszerű. Az, amelyiknek a legfinomabb az illata az összes közül.
Magamhoz veszem a négy apró fiolát, majd egyenként megszaglászom őket. A második üvegcse nyerte el a muskátli-kivonat elnevezést. Az első az inkább hasonlított bubógumógennyre, sem minthogy muskátli-kivonatra, a többi háromban pedig egytől egyik egyszerű növesztő bájital volt.
- Ez lesz az! – mutatom fel neki a 2.-es számú fiolát, majd visszafordulok a halkan nyöszörgő mandragórához. – Légyszíves vidd már vissza a maradék három fiolát. – kérem meg a lányt, hátra se nézve.
Óvatosan bekenegetem a levelet a kivonattal, majd tekintetem körbefuttatom a növény többi részén és elégedetten tapasztalom a többi sérülés hiányát. Még egyszer, utoljára megdicsérem a mandragórát, amiért ilyen jól tűrte a gyógyítást, majd végtagjaimat kinyújtóztatva felállok és elindulok az üvegház túlsó oldalában tartózkodó Shaelynn felé.
Útközben visszarakom a kivonatot a többi fiola mellé, hátha még szükség lesz rá valamikor, talán egy másik, hasonló esetben, ám remélem, akkor nem én leszek a "merénylet" végrehajtója.
Bizonyára hallotta, hogy beszélek a növényekkel. Most gondolhatja, hogy bolond vagyok. Meg lenne rá minden oka. Én is azt hinném, ha valakitől ezt látnám. Nem szeretném, ha ez bekövetkezne, sokat rontana az így is kevés önbizalmamon.
- Akkor hát folytathatjuk a gyakorlást? Persze ha még van kedved egy ilyen béna sráccal gyakorolni, mint én? – kérdem a csajtól, majd elfordítom fejem, leplezve az arcomon megjelenő pírt.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 06. 05. - 10:20:47
MATHIAS & KAY
<3


- Hát aha… Mér ne ismerhetnék ezt-azt a suliban???? –kérdezi barátnőjét, aki megrökönyödve tapasztalta, hogy CSCS-s sorstársa igenis ismer néhány olyan embert is, akiket a másik három leányzó talán nem. –Én nyitott szemmel járok a folyosón. –jelenti ki büszkén. Bár, amikor álmos, akkor annyira nem, de igyekszik minden pillanatban ügyelni és figyelni, mi zajlik körülötte.
Talán Kaynek a Megből áradó kedvesség sem tetszik túlzottan, de igazán megtanulhatta volna már, hogy ha el akar érni valamit az ember, azt nem féltétlenül gorombán és nyersen kell előadni, ellenkező esetben még talán a siker is garantált. Erre már rájött a majdnem két év során, ugyanis a házikat és a különféle beadandó dolgozatokat csak és kizárólag úgy lehet elkobozni másoktól, hogyha kedvesen kéri az ember. Na igen… Saték is általában azt másolják, amiket Meg elkér ettől-attól, esetleg Matttől.
Ezúttal úgy dönt, átadja Kay kezébe az irányítást, ő mégiscsak jobban ért a gyógynövénytanhoz, talán még azt is tudja, hogy mi pontosan a feladat. Meg is tudja természetesen, csak hát annyira nincs otthon a témában, sosem volt a kertészkedés az ő szakterülete. 
- Figyi már, egy csokit azért megérdemel még, ha télleg bevállalja! – böki oldalba Kayt majd suttogja oda neki. Persze a bodyguard szolgáltatás is igazán kecsegtető lehet Mathias számára, viszont az elsősöket leginkább csokival lehet megvenni. – Vagy… nem is! Inkább adjunk neki egy dedikált cédét, mit szólsz? Cédé legalább van egy csomó. Sat majd kiírja neki a legújabb dalainkat. – Mondja még mindig Kaynek, akinek remélhetőleg tetszik majd az ötlet, hiszen a csoki elfogy, a cédé legalább egy maradandó emlék lehet, amelyet számtalanszor meg lehet majd hallgatni… Feltéve, hogy mugli származású a kissrác és otthon majd talán lehetősége nyílik rá, hogy kézbe vegye a fantasztikus ajándékot.
Miután Kay vázolta a helyzetet a kisfiú előtt, csöndesen vár, hogy mi lesz a válasza a visszautasíthatatlan ajánlatra. Ez tipikusan olyan helyzet, hogy vagy elvállalja, vagy pedig elvállalja. Sajnos, nem sajnos, ez egy ilyen helyzet, jelen pillanatban életet kell menteni. Azért milyen ciki lenne már pont gyógynövénytanból megbukni… Különben is, Bimba tök jó fej, az egyik legnormálisabb tanár Piton professzor után.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 06. 07. - 13:18:11
Mathias azt hitte, hogy rosszul hallotta. Az értetlenkedést lassan az öröm váltotta fel. Barátok... a barátaim akarnak lenni? Ez... Biztos lesz valami hátulütője, de olyan kedvesek (legalábbis Megan az :P). Miért akarnának velem barátkozni. Velemi, akivel senki se akar. Megvédeni? Bántani nem szoktak, csak egyszerűen egy barátom sincs. De hát akkor biztos nem valami hétköznapi dolgot kell eljátszanom. De erre már nem is gondolt. Barátért bármit!
- De hát milyen dolgot kell eljátszanom? Fájni fog? És ugye nem von maga után semmi büntetést? - kérdezi Mathias. Biztos, ami biztos, nem akar beleegyezni olyan dologba, amiről semmit se tud. Bár a remény, hogy barátai lesznek annyira izgatta, hogy már az se nagyon érdekelte, ha büntetést kap. Az idő melegebbnek tűnik, mintha még nagyobb lenne a hőség. Egy kis szellő sincs, ami elkergetné a forróságot egy pillanatra. Mathias kissé émelyegni kezd. Hogy a hőségtől, vagy az izgatottságtól-e azt nem tudni. A kis szédülés nem nagyon zavarja, csak arra koncentrál nehogy eltaknyoljon. Már nagyon izgatott, csak azon gondolkozni, hogy mit csinálhatnak majd, ha együtt haverkodnak. Mert hát ők elég komoly lányok, így nemhiszi, hogy épp fogócskázni akarnának majd Mathiassal. :D És így ránézésre azt sem gondolja, hogy olyan kitűnő tanulók lennének, hogy a lenyóba segítenének neki, de hát majd lesz valahogy... Így már csak a két lány válaszára vár, s közben próbálja elnyomni az egyre jobban rátörő émelygést.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 06. 09. - 09:21:42
Neville Ta-ta-tanár úr

Tudomásul veszi, amiket Neville mond. Bólogat némileg hitetlenül, s keze készenlétben áll, ha esetleg a mandragóra mégis meggondolná magát. Bár, ha jobban meggondoljuk most a Griffendéles gondozza, ami éppen az ellentéte annak, mintha Shay piszkálná.
- Értem, bízom benned. - jegyzi meg egy vérszegény mosoly kíséretében. Nem, mintha nem gondolná komolyan, amit mond, de nem akarja elvonni a figyelmét arról, amit csinál, persze közben figyeli mit csinál és hogyan nyúl a növényhez. Bátortalanul közelebb lépked, hogy jobban lásson.
Megkapja a választ, a fiú tudja melyik az a kivonat, ami neki kell most. Elvörösödve bólint, ő megmondta, hogy nem egy spíler a dolgokban, de majd igyekezni fog és figyelni is. Nem tudni ugyan egy ilyen akció után képes lesz-e még figyelni, és nem minden percben attól tartani, hogy nem borul-e lángba megint valami. Visszaveszi a három fiolát és elslattyog a szekrényig, ahol találta őket, majd elkönyveli magában fél sikernek a dolgokat, hiszen azért végül is köztük volt az a fránya muskátli kivonat, ami a srácnak kellett, így nem vallott akkora szégyent, mint amekkora kinézőben volt. Ez van, de bűbájtanból senki nem olyan ügyes, mint ő és a fontosabb tárgyakban egészen otthon van. A bájitaltan nem érdekli, ahogyan a gyógynövények meg taszítják, de most muszáj ezt tanulnia, majd szerencsére jövőre már nem kell ezekkel szenvednie.
Már nem megy vissza Nevillehez, mivel az előbb felmérte, hogy veszteség nem történt a kivonat ott van, tehát a mandragóra is rendbe fog jönni, persze nem neki hála, de a tény ettől még tény marad. Kezéről próbálja levakarni a ráragadt valamit, amit fogalma sincs mikor szedhetett össze és beáll korábbi helyére, ahova pillanatok múlva a griffendéles is megérkezik.

- Nagyon jól bánsz a növényekkel… - jegyzi meg a közeledő irányába egy barátságos mosoly kíséretében, s mintha most új kedvet kapna a tanuláshoz és talán elfilózik azon, hogy ad egy esélyt ezeknek a kis ranadságoknak, persze csak hobbiszinten. Esze ágában sincs a komolyabbakkal is megismerkedni.
Tartja a mondás, hogy mindenki magából induljon ki. Nos neki is vannak különös szokásai, olykor ő is beszél a pennájához, vagy csak úgy szimplán, céltalanul bele a világba, ettől még nem érzi magát teljesen ketyósnak, csak egy picit, épp olyan mértékben, hogy ettől még élhessen teljes életet. Elvigyorodik Neville megjegyzésén.
- Ugyan Neville! – szélesedik az a vigyor, s tenyere a felkarjába kapaszkodik. – Ne viccelj! Egy béna sráccal sem tanulnék szívesebben. – kicsit kuncog, de reméli ezzel eléri azt, hogy ha más nem furcsállkodva néz rá. – Csak vicceltem. Mármint a bénázós résszel. Szerintem mással nem is lenne ilyen izgi tanulni. – egy pillanatra elhallgat, gondolkodik valami kedvességen, amivel nem hazudik, de a fiú önbizalmán is dob egy kicsit. – Tudod, mindig a mestertől a legjobb tanulni. – kacsint rá, majd visszahúzódik az asztalhoz és újra megszólal.
- Gyakorolhatsz rajtam. Mármint… - most egy picit ő jön zavarba. – …ha esetleg a későbbiekben esetleg tanításra adnád a fejed, vagy valami ilyesmi. – rántja meg a vállát. Tényleg még meg sem kérdezte mik a tervei a suli után. Sok szakmában el tudná képzelni, és elég sokban nem.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 06. 16. - 13:00:59
Matthy && Meg

Nyitott szemmel? Hát jóhogy. Ő is nyitott szemmel jár, fürkészi a jobbnál jobb pasikat. Na de ebbe a vitába nem megy bele inkább, most fontosabb dolguk van az élet nagy dolgainak megbeszélésénél, hiszen az üvegház előtt fogyatkoznak az évfolyamtársaik, és nekik még mindig nincs egyebük, mint egy pár darab összecsócsált gyökér egy koszos és csorba agyagcserépben.
- Jó, annyi csokit szerzünk neki, amennyit csak akar – adja meg magát Kay is, és kezd enyhén kétségbe esni, nincs idejük itt alkudozni! Nem tudja pontosan, hogy a fiúcska szemei ettől az ajánlattól ragyogtak-e fel, vagy azért, mert Meg ígért neki egy demo CD-t. Tök mindegy, a lényeg, hogy azt csinálja, amit a két lány mond neki. Hanyagul megvonja a vállát, mintha pontot tenne ezzel a gondolatmenete végére. Elvégre, a CSCS nem a megbízhatóságáról híres, Kaynek az is megfelel, hogy ígér fűt-fát, aztán megfeledkezik róla mondjuk véletlenül. Elvégre mardekárosak, vagy mi.
Kay szép kis szájára végre mosoly tapad, ahogy a kisfiút méregeti. Örömében összecsapja a két kezét, és máris lelkesen magyarázni kezdi a rettentően gonosz tervüket. Már nem olyan fenyegető stílusban, hiszen Meg módszere végül kicsit hatásosabbnak bizonyult, mint az ő vagy csinálod vagy meghalsz c. felvezetése.
- Nem, nem lesz semmi baj! Figyu. Annyi, hogy beleülsz szépen egy cserépbe, és úgy csinálsz, mintha növény volnál. Vágod, mi az a mandragóra? Olyan a gyökere mint egy ember. Te leszel a gyökér, meg rakunk a fejedre valami gazt.
Körül néz, szeme a virágágyást pásztázza sebesen. Odaszalad, és némi lazítgatás után kitép egy jókora manókaralábét, melynek terjedelmes levelei elegendőek lesznek Matthy fejének álcázásához.
- Na, mondjuk ezt.
Kérdőn pislog, vajon a kisfiúnak inába száll-e a bátorsága, közben szakszerűen markolja a növényt, pont a levelek tövénél. Aztán két élénkpiros szemöldökét kezdi ráncolni, ahogy a fiú élettelen arcát nézegeti.
- Hé, öcsi, jól vagy? Ki ne dobd a taccsot itt nekünk...


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 06. 20. - 23:24:52
MATHIAS & KAY
<3

„És ugye nem von maga után semmi büntetést?” A kisfiú kérdése hallatán Meg óvatosan elhúzza a száját, mivel egyáltalán nem biztos abban, hogy épp bőrrel megússzák, de felsőbbévesektől már hallott olyanokat, hogy sikerült „puskázni” a vizsgán, vagyis jó alaposan átejteni a tanárt. Nos, éppen ők is ezen munkálkodnak barátnőjével, ám egyáltalán nem olyan könnyű feladat, mint amilyennek tíz perce tűnt.

Elég sok idő elszaladt a győzködéssel, ám a beígért jutalomfalat okán sikerült megfűzni a kissrácot, legalábbis a jelek azt mutatják. Úgy tűnik Kay is észrevette magát, és rájött közben, hogy a Meg-féle módszer valamelyest hatásosabb, ha győzködésről van szó, főleg mert a saját érdekükben kell ezúttal cselekedni.
Miközben barátnője bőszen ecseteli a fiúnak az instrukciókat, az elsős arcát pásztázza, hogy miként vélekedik a feladatról. Egyáltalán nem biztos, hogy segíti őket, ám a beígért barátság, a csokik és a cédé elég kéne hogy legyen neki, hiszen igazán nem nagy kérés tőlük…
- Figyu, Kay, akkor majd szerzek valahonnan vizet és csinálok sarat és bekenjük vele… Mathias, majd azt mondod, hogy elestél, vagy valami, jó? –teszi meg javaslatát, ám a Mathiasnak tett kissé sántít, mivel az iskolában körülbelül négy hete egy szem eső sem esett, így nehéz lesz majd azt hazudni, hogy hasravágódott a sárban, de ez legyen a legkisebb problémájuk, majd csak kitalálnak arra is valamit!
Míg Kay káposztalevélért megy, Meg gondosan megvárja barátnőjét, nehogy újdonsült barátjuk mégis meggondolja magát és futásnak eredjen, tehát a figyelem és az éberség most is létfontosságú.

Mikor visszaér, Megan indul az üvegház irányába, ahol talál is néhány kisebb cserepet, és néhány méterre pedig egy szabadtéri csap díszeleg, amelyet elsősorban az üvegházban éldegélő növények öntözésére használnak, tehát egyenest olyan víz csordogál a csapból, amely már különleges bájital adalékot tartalmaz, amely jótékony hatással van a növények fejlődésére. Minden bizonnyal erre utal a „Nem ivóvíz” feliratú táblácska is, amely a csap mellett kapott helyet, melyre direkt nagy piros betűkkel írták a szöveget, hogy biztosan észre lehessen venni.
Meg is észreveszi természetesen, majd aggódva hátratekint, hogy vajon az ebből készült sár hatással lesz-e majd Mathiasra, vagy sem. Bátran odatartja a kis cserepet a csaphoz és megnyitja, majd pirosas színű víz kezd el csordogálni belőle. Nem enged sokat, csak épp egy kicsit, hogy jó kis masszát keverhessen a földből. Amint a sárgyártással megvan, indul is vissza a többiekhez elégedett vigyorral az arcán.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Ethan Wilde - 2009. 06. 24. - 11:21:14
(http://www.frpgs.co.cc/images/gpr3e65xcmhv8s4so0u.png)

Még az én rendületlenül szenvedő képemre is kikívánkozik a vigyor, mert ekkor a kőszívű méregkeverő aranyosan felnevet, mintha nem is valami agyafúrtan transzformálódott szipirtyó volna, hanem normális ember. Ez azz, tudtam én, hogy bírja a szövegemet – hááh, hiába vágja zsebre a vidámságát, isteni mivoltom teljes tudatában még szélesebben vigyorgok rá. Háh, átláttam rajta, most is alig bírja visszanyelni a mosolyát.
De még mindig nem beszél. Ilyen nincs.
- Ó. Tényleg. Ez eszembe se jutott – dörzsölöm meg az államat halálosan megilletődve, mint a kismágus, aki elfelejtette, hogy kell a tűből a gyufát. Én mondjuk csak borotválkozni felejtettem el az évi háromszázhatvanöt zűrös reggelem közül a main, és most méterekre sziszeg a borostám, Bishop viszont annyira érzékletesen adja elő a házvezetője szúrós tekintetét, hogy szinte beleborzongok.
– Hááát, és az nem elég, ha hugrabugos extrém becsületszavamat adom neked, hogy hallgatni fogok, bármit is tálalsz ki? Izéé.. veterán futóférgek falják fel az élve lottyadó agyvelőmet – próbálom érzékletessé tenni azt a becsületszót –, ha nem tartanám meg szörnyű titkodat. Ó, te bűnös nő.
Nem tudom követni ezt a csajt. Felkapja azt a táskát, majd csípőre vágott kézzel elém lép, de tiszta olyan arccal, mint aki most megfog, a térdére fektet, és jól elnáspángol. Aztán meg finom, nőies bájjal félrehajtja a fejét, mintha nem bírná el a bűnöző lángelmét meg azt a rengeteg hajat. Döntse már el, hogy most kiképzőtiszt, akinek a szervezetében a hererákja után visszafordíthatatlanul felhalmozódott az ösztrogén, vagy pici, kócos leányzó ennivaló szociális hendikeppel.
Lehet, hogy mindjárt átcsap valami a szokásosnál is durvább, fetisiszta dominába. Biztos a rabszolgáinak viszi a dzsuvát. Csupa tagbaszakadt, erőteljes testszőrzetű, hetedikes mardekárosnak.
Kötekvő mosollyal utánozom a mozdulatát, kihúzom magam – bár a magasság semmi, itt egy remek példa arra a tényre, hogy mindig a pöttöm kiscsajok a legkeményebbek a mezőnyben –, és oldalra billentem a fejemet is, hogy visszaússzak a látóterébe, és ne csak a felsőtestemet bámulhassa. Tudom én, az se rossz, de azért mégis az arcom a tökély.
- Tudd meg, igenis kegyetlen vagy. Ott virít a pofidon, hogy minden reggel megeszel két börtönviselt felnőtt férfit fehérje gyanánt. És egyébként is, úgy utánozod McGalagonyt, hogy a hideg futkos a hátamon – bókolok a megjelenésének.
És most nyugodtan közli a kis bájos sorozatgyilkos pofijával, hogy rendszeres csehójáró. Ne már. Ez a csaj túl.. tökéletes.
- Tényleg nem tudom – vonom meg a vállamat, aztán hirtelen ötlettel, bizalmasan az arcába hajolok. – De minden vágyam, hogy megtudhassam. Azonnal kitör a tömegverekedés? Mikor a pulthoz vonulsz, már mindenkinek több szeme van, mint foga, és a fekete bőrcsizmád előtt zokognak? Pálca a combra csatolva, a harisnyakötő mellett, aztán martini, póker, sztriptíz? Biztos nem kell téged leitatni. – Hülye vigyorral, magabiztosan egyenesedem ki. Ez a nem-mondhatsz-nemet beállás. – Helyes, akkor nyolcra érted megyek.
Azt ugyan még nem tudom, hogy hova, de mostmár csak azért is elviszem kocsmázni. És leitatom.
Bekapom azt a csalódott pillantást, és leesik az állam. Oké, ott volt az az árulkodó kuncogás, de.. de.. szóval ez a gonosz boszorkány végig élvezte, hogy tépi az agyamat, és az őrületbe kerget azzal, hogy nem mondja meg!
- Miii? Ééén? Feladni? Ez csakk.. trükk volt! – vágom rá azonnal, és úgy terpeszkedem szét az ajtóban, mint egy okleveles biztonsági troll. Eszetlen, belelkesült vigyorral kapok a szavain. – Na vééégre! Egyértelmű, hogy benne vagyok, nem? Avass be a részletekbe, most, azonnal!
Fülig érő szájjal húzódom el az ajtóból, de csak azért, hogy körbeugrálhassam Izabelt.
- Neeem, tábornok asszony, egy hölgy mégsem viheti azt a nehéz, nagyon titkos táskát – hízelgek vadul a női egójának - mert a gyere-de-ne-gyere játék alapján már kétségtelen, hogy az a domináns -, és megkísérlem átvenni a táskát. Hát nem meg mondtam, hogy a mardekáros petjeinek lesz a menet?
Akarom én ezt tudni egyáltalán? Perszehogy.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 06. 25. - 17:18:51
Shay az önfeláldozó :P

Úgy néz ki vannak még emberek a világban akik nem a külsőségek alapján ítélnek, hanem a belsőt tartják fontosnak. Eddig is tudtam, hogy itt, a Roxfortban is van egypár, hisz ők voltak azok az emberek, kiket bátran a barátaimnak mertem nevezni. Igen, miattuk érte meg az eddigi hat év és ha mondjuk mind elmennének innen, nem tudom mit kezdenék magammal. Akkor újra a régi, „számkivetett”, béna Neville lennék, aki régen voltam, mikor még nem voltak barátaim. Milyen szerencse, hogy a sors most is egy olyan „tündérrel” hozott össze, mint Shay. Sosem gondoltam volna, hogy ő is azon kevesek közé tartozik, kik nem nevetik ki az embert, ha az éppenséggel egy növénnyel diskurál, vagy véletlenségből felgyújtja a fél üvegházat. Nem tudom miért, de ha ránézem a lányra, egyfajta szeretet önt el, noha jelen pillanatban csak baráti szeretetről beszélünk, nem szabad elbíznom magam, hisz senki sem tudhatja, hogy lesz-e több köztünk, nyers csevegésnél.
 
Furcsa, kétkedő mosolyt vágok a csaj ösztönzésnek szánt, ám kissé félresikerült mondatára. Hát igen, néha az emberek csak mondanak mindenfélét össze meg vissza, anélkül, hogy eldöntenék előtte, mit szeretnének mondani. Így születnek az ilyen félresikerült, „gyári hibás” mondatok, melyeken néha jókat lehet nevetni.
Inkább nem mondok semmit, majd meglátjuk, vajon mi sül ki belőle, ha egyáltalán Shay még mondani kíván valamit.

Ezt most úgy érti, hogy neki megérte eljönni, már csak azért a kevés kis lélekbeli nevetésért is, amit eme kis kaland során szerzett, mert ha igen, akkor kissé elhibázta, megint. Ha valóban úgy értette, amit mondott, akkor úgy hiszem, nem sok értelme van folytatni, na persze, csak hogy még többet röhöghessen rajtam.
Már épp közölni szerettem volna vele, hogy mit vágott a fejemhez, mikor a megvilágosodás ágyúlövés erejével kiáltott rám, hogy én ezt a mondatot rettentően félreértettem – tőlem már meg lehetett szokni – és, hogy a csaj ezt nem bántó, épp ellenkezőleg, ösztönző szándékkal mondta, és hogy ezek után semmi közölnivalóm sincs. Helyette küldök egy hálás mosolyt a lány felé, majd ismét a muskátlik felé fordulok, hogy megkeressem a nemrég félbeszakított beszélgetésünk, elvesztett fonalát, ám fülembe jut Shaelynn mondatának első foszlánya, ami gyors megfordulásra ösztönöz.
Mint az már megszokott, a gyors dolgok általában balul sülnek el, részemről, így most is az épp mögöttem lévő asztalnak és hozzám képest villámgyors kezeimnek köszönhetem, hogy nem zakóztam egy hatalmasat.
Mikor sikerült rendbe szednem magam, furcsán a csajra nézek, aki immár egy gyors pirulás után megkezdett mondatát folytatja, érthetővé, és kissé más irányba téve a Gyakorlás szót.
Úgy sejtem ezek után már nincs okom aggodalomra, így elengedem az asztal lapját és megpróbálok valami válaszfélét összehozni, ugyanis meggyőződésem szerint még mindig az iménti pirulás mellékhatásaival küszködök.
- Hát…öhm…kö-köszi. – dadogom zavaromban, majd a beszélgetést más témába terelve elfordulok a muskátlis asztal felé.  – Folytathatjuk a gyakorlást?


Bocsi, hogy ilyen sokára írtam, légyszi ne mondd el a nagyinak.
::)


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 07. 07. - 09:33:41
Meg & Kay

A két lány rövid megbeszélést tart, Mathias egyre jobban csak émelyeg, és várja, hogy a lányok elmondják a teendőket. Aztán Kay hozzáfordul, majd miután elmondta az utasításokat, jóval kedvesebben, mint azelőtt beszélt. (ennek Mathyas eléggé örült  ;D). Mathyas látta, hogy Meg az ő arcát fürkészi, de úgy tesz mintha nem vette volna észre.
- Rendben, meglesz. Ez nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne. - Mondja Mathyas. Mire Kay elment hogy szedjen valamilyen növényt az álcához, Meg pedíg közli, hogy ő a sár-felelős.
- Inkább mondom, hogy úsztam egyet és úgy estem el - mondja mosolyogva a lánynak. - Úgy egy kicsit hihetőbb. És mond csak, miért ilyen fontos ez a növényesdi? - kérdezi Mathyas, nem mert nem akarja megcsinálni, hanem csupa kíváncsiságból. A válasz után Kay vissza is tér, kezében valami nagylevelű növénnyel, barátnője pedíg indul is a sárért.
- De ezt mivel akarod a fejemhez ragasztani? - értetlenkedett a fiú. Most egy kissebb émelygés-hullám támadt rá. - Persze, jól vagyok, nincs semmi bajom, csak a meleg... - válaszolta a lány kérdésére, bár tudta, hogy a lány nem azért kérdezi, mert úgy sajnálja Mathyast, hanem mert nem akarja most leveszteni a kuncsaftukat. Az émelygés alábbhagyott, és Meg is visszatért a sárralteli cseréppel a kezében, és elégedett vigyorral az arcán.
- De most akkor hogyan tovább? - kérdezi Mathyas.

//Bocs hogy ennyi időbe telt, csak tábor is közbejött, meg egyép nyári teendők :S//


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 07. 07. - 13:13:08
Matthy && Meg

- Mi? Mi ez az elesős duma? Nem mondasz senkinek semmit. A mandragórák nem beszélnek. Csak visítanak. Tudsz visítani?
Nem igazán várja meg a választ, hisz van egy komolyabb problémájuk is. Mathias kérdése, hiába csak egy töpszli elsős, igenis fontos. Vagyis: hogy fogják rárakni a fejére a leveleket? Hmm... Ha jobban értenének a varázsláshoz, biztos nem lennének ekkor abajban, de hát ők csak másodévesek, és abból sem a legtehetségesebb eresztés, de mindenképp találékonyak, ami ugye nagyon fontos a túléléshez.
Büszkén tér vissza, miközben Meg leváltja őt, hogy sarat szerezzen, ami nagyon jó ötlet. Igaz, hogyha Kay látná, hogy honnan is szerez barátnője vizet, lehet, hogy sikítófrászt kapna, így viszont a legnagyobb lelki nyugalommal kezdi el magyarázni Mathiasnak a terv részleteit.
- Hát arra gondoltam, hogy a rágómmal a fejedre ragaszthatnánk - mondja, miközben elgondolkodva fúj egy jókora lilás-rózsaszínes rágólufit, majd élvezkedve pukkantja ki és szívja vissza a szájába -, de az eléggé undi - folytatja, valószínűleg Mathias nagy megkönnyebbülésére.
Fél kezével kicibálja a hajából a fekete hajgumit, majd lehajol a fiú elé.
- Hát ettől legalább nem lesz meleged - von vállat, hisz a növény jókora levelei terebélyes árnyékot adnak majd Mathiasnak, és így biztos nem kap majd napszúrást. Fogja a levélcsomót, és Mathias fejére ülteti (persze csak ha a fiú nem ellenkezik, vagy nincs egy jobb ötlete), majd jó erősen szétfeszíti a hajgumit, és ráhúzza a fiú kerek állára, majd áthurkolja a növényen, mintha az nem lenne más, mint egy egzotikus kalapcsokor.
Amint Meg visszaér, Kay belebámul a cserépbe.
- Szerinted ebbe belefér? - kérdezi, a fiúra majd a cserépre pillantva. A leghalványabb gyanúja sincs arról, hogy ha a fiút beleültetik majd ebbe az extra tápszeres vízbe, azonnal mindenféle növények kezdenek majd nőni rajta a ruháin és a karjain levő spórákból és porszemekből, amik akár lehetnek különféle magvak vagy pollenek is. ::)


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 07. 16. - 17:32:09
MATHIAS & KAY
<3

Továbbra is levakarhatatlan a vigyor a pofijáról, mely elsősorban a remek munka miatt ült ki az napbarnította arcocskára. A „saras” javaslat hallatán elneveti magát, hiszen mi sem jobb egy olyan CSCS-féle áldozatnál, aki még lelkes is?
- He, nézdmá’, milyen lelkes! –böki oldalba barátnőjét és zengi neki e szavakat.
A kisfiú ártatlan kérdésére, vagyis hogyan fogják a hatalmas leveleket a fejéhez rögzíteni, Kay gyorsan választ talált, ami a lehető legjobb megoldás, ami létezhet kerek e világon.
- A rágó kiváló ötlet szerintem…  Asszem nekem is maradt még tegnapról itt a fülem mögött. Kicsit megrágom, hogy puhuljon oszt jó is lesz! –javasolja a kis csapatnak, majd miután letette a sárral teli cserepet, tisztábbik kezével, vagyis a jobbal –talán tisztább, de végülis teljesen mindegy –füle mögé nyúl, és gondosan kiszedi a tegnapi maradványt.
Szájába veszi, majd igyekszik minél hamarabb megpuhítani a cuccot, hogy szalonképes legyen a ragasztásra. Talán málna ízű, vagy a fene se tudja… egy biztos: rózsaszínesliláskékesfeketéssárga színű.
Bár Kay undorítónak tartja ezt a ragasztási módot, sajna a sár túlságosan hígra sikeredett ahhoz, hogy ragasztani lehessen vele, ráadásul idejük sincs túl sok, úgyhogy gyorsan kell cselekedni.
Barátnője megvizsgálja a cserepet, majd kérdésére Megan is elgondolkozik azon, hogy vajon tényleg megfelelő méretű-e az általa választott cserépedény, viszont sok választásuk nincs: Mathias vagy beleül ebbe, vagy beleül ebbe. Ha valami nagyot vinnének, Bimba néne még gyanakodni kezdene a végén… Hiszen még a tanárnő mandragórái sem nőnek meg akkorára, mint a két leányzóé fog néhány percen belül.
-Muszáj neki… Majd összehúzza magát, mintha egy utazóládában ülne.. vagy mittomén… van jobb ötletetek? –kérdezi a kis csapattól és kérdő tekintettel néz rájuk, várva tőlük valami jobb ötletet erre a kérdésre.
Pár lépést odébb lép, majd az üvegház előtt sorakozó diákok felé tekint. Szomorúan látja, hogy már csak két stréber Griffendéles pár van előttük, és ez azt jelenti, hogy utánuk ők következnek, és ha nem érnek oda időben, Bimba néne kicsinálja őket és felnyársalja  mindkettejüket, de előtte természetesen meg lesznek forgatva fokhagymás páclében, úgy sokkal finomabbak lesznek.
- Őőő… Kay, nézd…! –mutat a vészesen csökkenő sorra, majd elhúzza száját és gondolkodóba esik, hogy miként lehetne felpörgetni a dolgot.
Káposztalevél, sár, cserép, rágó, áldozat (Mathias), Kay, ő. Minden megvan, ami szükséges a sikerhez, már csak gyorsan össze kell dobni a hozzávalókat, és kész is a remekmű!
- Jó, megvan minden, már csak össze kell rakni! Gyertek siessünk! –sürgeti a többieket –Mathias, csüccs ide!


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 07. 16. - 19:41:03
Kay & Meg

Az, hogy a lányok rágóval akarják odaragasztani a fiú fejéhez a leveleket, Mathiasnak nem tűnik valami jó ötletnek.
- Nem lehetne máshogy megoldani a levél-ügyet? Nem akarom, hogy a rágó bennemaradjon a hajamban, és nem akarom mostanság a fejemet kopaszra nyírni. - Nyafog egy sort Mathias. - Nincs valami más ötletetek? - kérdezi kétségbeesve, de Kay, már jön is a Megmentő személyében. Fogja a hajgumiját, hogy Mathiasra és a növényre hurkolja. ~Nem is tűnt fel hogy ilyen szép.~ Fut át Mathias agyán, ahogy Kay közelebb hajol, de aztán rögtön el is hesegeti a gondolatot. ~ Hisz csak egy kis elsős vagyok.~ Kay gyorsan a fejére rögzíti a levélcsokrot,Mathias kérdően néz a lányokra, hogy hogyan tovább. Kay kérdése őt is aggasztja, de nincst idő akadékoskodni, követi hát Meg utasítását és beleül a cserépbe. Csak a feje látszik ki a sárból. Összehúzza magát, és próbál elhejezkedni, csakhogy az egyik levél belelóg a sárba, amitől hirtelen nőni kezd, viszonylag lassú tempóban, de egy fél perc se telik bele, máris telenőtte a fejét úgy, hogy csak a hajgumi látszik ki. ~Remélem megáll a növésben, és hogy le tudom majd cibálni a fejemről, és nem kell majd ezügyben a gyengélkedőre mennem, mert magyarázkodnom kéne...~ De nem kell aggódni, mert a növény már nem is nő tovább, így Mathias egy kicsit megnyugszik, és lám,  semmi baja sincs.
- Huhh, ez mi lehetett? - néz kérdően a két lányra.
Már készen is vannak. Még 2 pár van előttük. Türelmetlenül várják, hogy ők jöjjenek, és végül eljön a pillanat...


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 07. 22. - 23:21:33
Matthy && Meg


- Fúúúj Meg, tedd már vissza a szádba azt a rágóóót... - kényeskedik Kay, majd jobban megszemléli az anyagot. - Hé, te összegyúrtál kettőt? Váó, milyen kreatív...
A kis intermezzot követően Kay felállítja Mathiast és leporolgatja a ruháját, majd megfogja a kezét, és a cserép felé húzza.
- Hát igen, nincs más választásunk - véleményezi Kay a cserép-kérdést egy kicsit aggódva, na de mindegy, lesz ami lesz! - Gyerünk, mássz bele! - sürgeti ő is a kisfiút, aki már teszi is a dolgát, bár hogy Meg bűbájos mosolyának, vagy az idő szorításának köszönhető-e ez, az rejtély.
Közben Kay felnéz a Meg által mutatott irányba, na de ez a lány aztán nem szívbajos.
- Nyugi, egy perc és kész vagyunk. Mondd csak Mathias, milyen nehéz vagy? - kérdezi, hisz most jut csak eszébe, hogy az álnövényüket el is kell majd cipelniük odáig. Bárcsak itt lenne Sat is! Annál a lánynál nincs erősebb a világon!
Kay ekkor lehajol, hogy elkezdje jó alaposan bekenni a szegény kis gólyát sárral, az arcával kezdi hisz szinte csak az lóg ki a cserépből. Eközben felfigyel arra, hogy az egyik levél hirtelen növekedni kezd Mathias fején. Kay tengerkék szemei erre olyanok lesznek, mint két kistányér.
- Azta! Ezt láttad? Hogy csináltad? - kérdezi a fiútól. - Ki se látszik az arcod! Ez zseniális! Hé, Meg, ez a fiú tud varázsolni! - lelkendezik Kay, mintha ez olyannyira fantasztikus dolog lenne itt, a Roxfortban.
Az eddigi ügyetlenkedésükből teljesen leszűrhető hogy a két lány nem igazán jeleskedik a varázslásban, hisz egy tisztességes boszorkánynak körülbelül három másodpercébe telt volna sarat varázsolni, átváltoztatni a fiú haját levelekké és megnagyobbítani a cserepet, hogy a fiú ne lógjon ki belőle és ne akarjon széttörni a feszítő nyomástól.
Na, amint kész azzal, hogy elmaszatolja Mathias arcán, fülén és a nyakán a sarat, megtörli a kezét egy fűcsomóban (már amennyire tudja), és hátrál pár lépést, hogy megszemlélje a művüket.
- Szerintem remek munkát végeztünk, Meg - közli barátnőjével, majd visszatrappol a cseréphez.
- Na, fogd meg gyorsan, odacipeljük... Egy, kettő, háááá-rom!
És megemeli. És majd összepisili a bokáját. Ez iszonyúan nehéééz! Nyög egy nagyot, és gyorsan megfogja a cserép szélét a másik kezével is.
- Na.. menjünk - mondja kissé lihegve, és elkezdi kapkodni a kis virgácsait.
Már csak egy pár van előttük! :o


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Megan Salaban - 2009. 07. 29. - 20:54:51
MATHIAS & KAY
<3

Vészesen fogy az idő, és még mindig ott tartanak, hogy hogyan állítsák össze a dolgokat. Kay remek megoldást kínál Megan rágója után, ami valljuk be, valóban gusztustalan, de ha veszély van, minden lehetséges megoldás szóba jöhet ugyebár, ami a mentést szolgálja. Kay hajgumija lesz a kulcs, ezzel rögzítik az óriási káposztaleveleket az elsős kisfiú búbjára. Nem is olyan rossz ötlet!
Mikor sikeresen ráoperálja barátnője a hatalmas lapukat, az egyik véletlenül beleér a Meg által gyártott kenőanyagba és valami rendkívül furcsa dolog történik: egyre csak nő és nő a levél, mintha meg sem akarna állni és fokozatosan takarja el kis áldozatuk babaarcát.
Csodálatos kompozíció, már-már mesés! És mindezt ők ketten hozták össze, természetesen Meg közbenjárásával, mert ha nem talizott volna Mathias-szal a folyosón, akkor nem vette volna észre itt az udvaros sem és így tovább…
- Milyen ügyes vagy, Mathias! –nézi nagy tányérnyi szemekkel, pontosan mint barátnője, aki Meghez hasonlóan nem tud mit mondani az ámulattól.
Ezerwattos vigyorral immáron boldogan rendezgeti a fiúcska fején díszelgő leveleket, hogy biztosan eltakarja az arcát, s nehogy véletlenül lebukjanak Bimba tanárnéni előtt.
- Na, így jó is lesz, ugye, Kay? Aha… szerintem jók vagyunk! Csapjá’ bele csajszi! –mondja barátnőjének és feltartja bal kezét egy baráti pacsira a siker örömére.
- Őőő várjál már! Eszembe jutott valami… tudod… elsőben tanultuk a lebegtető varázslatot! Az kéne most! Valami… -gondolkodó tekintet, s szinte hallani, ahogy kattognak a kobakjában a rozsdás fogaskerekek- Vin… Vingo.. Dingó? vagy Bingo? Ajj tudod, a „huss és pöcc”-ös!
De nem… csak nem akar eszébe jutni. Pedig ez az egyik legprimitívebb varázslat, s bárhol használható ráadásul rendkívül hasznos is. De hát aki muglis születésű, azt nem mindig érdeklik a varázslatok, például a CSCS-t abszolút nem, viszont szorult helyzetekben muszáj a mágiához fordulni, ha nincs más ötlet.
- Mathias, mondd már mi az! Te most tanultad a Törpeprofesszortól!
Remélhetőleg kisegíti őket újdonsült barátjuk aki most elvileg madragórát játszik és sikerül elvinniük az üvegházhoz a cserepet, mert különben tényleg összepisilik magukat mire odaérnek, ráadásul pisisen hogy lehet már bemenni vizsgára?!
- Kay, mi jövünk! –visítja, de még mindig nincsenek ott, ahol már kellene lenniük, vagyis az üvegház bejáratánál…


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 08. 03. - 23:47:32
Neville, aki Gyógynövénytanban nem ismer tréfát

Nem is ő lenne, ha legalább egyszer egy órában ne hozná magát kellemetlen helyzetbe. Ezért is fordult a griffis sráchoz. Kevesekhez fordulhatna ilyen bizalommal, és még valamifelé garanciával is afelé, hogy biztosan tanul is valamit. Neville más. Sosem volt oka kinevetni. Tény kicsit több baleset történik vele, mint másokkal és vannak gyengeségei, de ezalól bizonyos, hogy senki sem kivétel. Így a hugrás leányzó sem, aki maga is olykor el, le vagy épp felesik itt meg ott, bár a varázslatokkal kapcsolatban ő teljesen magabiztos. Nem úgy a bájitalfőzésben ésper a gyógynövények, gyomok és egyéb retkes mócsingok istápolásában.
Szerzett Nevillenek, meg magának is néhány nyugtalan pillanatot, amit vagy pirulással, vagy épp egy kis kényelmetlenséggel töltöttek el. Mert, ha nem így lenne, nem is Shayről lenne szó.
- Persze... - széles vigyor, és már vissza is siet a helyére, nagyobb lelkesedéssel vetve magát a dolgokba, mint amikor megérkeztek. Tehát mérges muskátlik...
- Szóval, a muskátlik ugyebár mérgesek... - kezdi nagy tényfeltárását... - ...azzal a kis pöcökkel mérgeznek ott, meg alapvetően is előszeretettel harapdálják az embert. A virágának szirmait gyógyfőzetekhez használják, míg a mérgét különböző szérumokhoz.... öhm és... - hát eddig ment, itt megakad. Bizonytalanul néz fel Nevillere, elméletből nem bőghet le, de még nem nézte át igazán a dolgokat. - ...a mérgük lefejéséhez van valami tuti tipp, csak az nem jut eszembe hirtelen, hogy micsoda. - sóhajt egyet és elkezd babrálni a kezeivel, ujjait tördeli, s csakúgy, mint órán Bimbánál, itt sem néz fel a "tanerőre", inkább tovább vizsgálgatja a növényt, persze csak biztos távolból, hátha megszállja az ihlet. Nem olyan könnyű ez, ezt eddig is tudta, csak az elméleti részekben mindig biztos volt, bár gyomtanból ez talán kicsit erős. Ropognak a vékony ujjak, s már az ajkát is harapdálja, és összeszűkített szemekkel nézegeti a mocorgó növényt, de valahogy nem akar neki leesni a válasz.
- Talán... le kell csípni a végét a pöcöknek? - jó na, tényleg nem készült, szóval ilyen szakszavakat talán tényleg nem kellene elvárni tőle. A baj az, hogy ilyenkor elkezd stresszelni, s ha nem tud lenyugodni keverni fogja a szezont a fazonnal. Felpillant a griffendélesre, de (csak úgy mint a képen...) csak szeme sarkából les föl rá.
A DS edzéseken más volt, egészen más, ott Neville volt eleinte hátrányban, és olykor, mikor Shayjel volt párban a lánynak több sikerélménye volt, mint neki, mégis ő volt ott a Minisztériumban és nem a lány. Mert Neville egy hős, legalábbis Shaelynn szemében, de... ez titok, jó mélyen őrizve.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Mathias Roucus - 2009. 08. 07. - 21:44:01
Kay és Meg

Mathias hálás pillantással néz Kay-ra. ~Azért nem örülnék, ha rágót szedhetnék a hajamból  :-\~
- Áhh hagyd csak, úgy is sárba mászok  - ;D villant egy vigyort, Mathias, mert Kay le akarja porolni a Mathyas ruháját, majd Kay odahúzza Mathyast a cseréphez. A fiú belemászik a cserépbe.
- 35 kiló - hangzik a válasz Kay kérdésére. - Annyit csak elbírtok...
Amikor a növény elkezdett nőni Mathias fején Kay nagyot csodálkozott.
- Ööö.. Kay ez a Roxfort... Itt mindenki tud varázsolni, de ez nem én voltam. Ti tudjátok mitől lehet? - kérdezi értetlenkedve a lányoktól. - A lebegtető varázslat az a Vingardium leviosa! azzal könnyen felemelhettek, de... - itt egy ijedős pillantással nézett megre. - ha lehet ne robbantsatok fel vele. - mondja Mathias. Reméli, hogy nem sül nagyon le az elkövetkező időben  ;D. A levelek a fején még kicsit nőnek, annyit hogy már a szemébe lóg az egyik, ami igen zavarja. A növény a fülét is eltakarja, így nem is tudott nagyon hallani se. Amit le tud szűrni a külvilágból az annyi, hogy Bimba prof. valamit mond, aztán továbbtessékeli őket az üvegházba. Mathiast nagyon zavarja, hogy kicsi a helye, és hogy nem tud semmit a külvilágról, meg egy kicsit hidege is lett a sárban. Legjobban viszont az zavarja, hogy kezdenek kiütközni rajta a klausztrofóbia jelei. Már-már elkiáltja magát, de nem akarja lebuktatni a lányokat. ~Úgyse lessz semmi baj - nyugtatta magát - ha elárulom magamat akkor nekem is végem~
És várja csak várja a fejleményeket.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Kay Scarlet - 2009. 08. 08. - 09:26:34
Matthy & Meg & Bimba tanárnő


Miután arcán széles vigyorral fogadja Meg pacsiját, és megpróbálják felemelni a kőkemény 35 kiló fiút meg az öt kiló sarat és cserepet, rá kell jönniük, hogy ez így bizony nem fog menni. Értetlen fejjel nézi Meg találgatását a lebegtető bűbájjal kapcsolatban, és hülyén visszakérdez:
- Mi? Kuss és pöcc? Ilyet is tanultunk? - és már locsog is tovább. - Mondjuk egyesek ellen nagyon jól lehetne használni, például az az idegesítő hugrabugos kis liba aki folyton csak dumál és egyszerűen képtelen befogni a száját... Jó, jó! - mondja  gyorsan és legyint, hisz Meg sürgeti már őt, és valóban ijesztő, hogy immár ők következnek nincs senki más előttük. Gyorsan leveszi a hátáról a jó öreg pikachus hátizsákját, és elkezd benne kotorászni, míg a kezébe nem akad világosbarna, diószín varázspálcája. Látszik rajta, hogy nemigen volt még használva: ha a pálcákat fóliabevonattal látnák el a használat előtti kopás ellen, biztos, hogy még az is rajta lenne.
Kay kissé bizonytalanul szegezi a varázspálcát a fiúra meg a cserépre, és kimondja a varázsigét:
- Vingaardium Levioosa!
Igazából ő maga lepődik meg legjobban, mikor a cserép Mathiasszal együtt a levegőbe emelkedik. Kay sikkant egyet meglepetésében.
- Úristen! Meeeg most mit csináljak?!
Kay rendületlenül tartja a pálcáját, míg rá nem jön, hogy ha azt bizony elmozdítja, akkor a cserép és a fiú is arrébb moccannak. Még szerencse, hogy nagyjából csak tíz centire tudja felemelni az objektumot.
- Na jó, ezt nem tudom irányítani... fogd meg és húzd!
Így, csapatmunkával szép lassan el is érnek az üvegház ajtajához, ahol nem más, mint Bimba tanárnő fogadja őket. Kay már kicsit kezd fáradni, ennek következtében a cserép is hirtelen toccsan bele az üvegház puha meleg sarába, a rózsaszín hajú lány pedig mintha besötétült volna az erőlködéstől. Épp kifújja magát.
- Húúú ez a mágia milyen fárasztó dolog! Csókolom Tanárnő! Hogy tetszik lenni?


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 08. 11. - 12:19:10
Shay *-*

Szemeimet az üvegház, párás oldalára fordítom, s kissé kókadt fejjel csapok bele az újbóli gyakorlásba. Lehet, hogy látszólagos kedvtelenségem, kissé elriasztja a lányt, de egy ilyen akció után kinek lenne kedve a Shay által megállapított, ugyebár mérges muskátlikkal és azok mérgének lecsapolási módjaival foglalkozni. Engem még mindig jobban izgatnak azok a sérült mandragórák, ott hátul, de amit megígértem azt tartom is, még ha egy hurrikán elviszi az egész üvegházat, akkor is. Ha véget ér ez a külön kis korrepetálás, majd akkor visszamehetek mandragórát ápolni, ám ahhoz az kell, hogy minél hamarabb végezzünk, vagyis intenzíven részt kell vennem a beszélgetésben és nem mutathatom ki, hogy mennyire kifáradtam a tűzoltás közben. Hiszen ha a tanár elalszik az órán, akkor mit várjon a diáktól.
Na, akkor csapjunk bele!

Igen, a muskátlik mérgesek, éppen ezért nevezzük őket Mérges muskátliknak, fantasztikus, Miss Scarborough, remek. Igen, eme növények előszeretettel harapnak meg másokat, és úgy van, azt, a kis pöcköt, ami valójában a tüskéjük, valóban mérgezésre használják. A növény részeit használják gyógyításhoz is és a bájitalkészítésben is értékes lehet egy-egy fiola Mérges muskátli méreg. Köszönjük eme tényfeltárást. Esetleg egyéb maszlagot is fel tud mutatni, vagy közbeszólhatok én is? – játszom le gondolataimat, olyan Piton féleképpen. Noha én kedvesebben, és kíméletesebben kívánok válaszolni, nem utolsó ötlet, hogy kissé bekeményítsek. Csak előbb végig kell gondolnom a dolgokat. Nekem sem megy ám minden, úgy, hipp-hopp, még a gyógynövényekkel kapcsolatban sem.
- Igen, eddig nagyon jó. – mondom nyájasan, iménti ötletemet elvetve. Persze, hogy elvetettem, úgy sem ment volna. Én, keménykedni? Vicces egy gondolat. Na, majd egyszer, ha egyedül leszek, kipróbálom, de másképp nem. Majd beállok egy tükör elé és eljátszom hőn szeretett professzorom, kit volt szerencsém pár évvel ezelőtt nagyanyám ruháiban látni. Óh, mily szép emlékek, ám most nem kalandozhatok el.

A lányra nézek. Észreveszem, hogy eléggé koncentrál a mérgek lefejésének módján. Nem szólok közbe, egyelőre, hátha rájön.
Körbepillantok, egy hosszú, vas pálca után kutatva, mellyel Bimba illusztrálni szokta a dolgokat, ha órán vagyunk. Teljesen megfordulok a pálca után kutatva, majd hirtelen megpillantom egyik végét, ott a nagy, földes zsákok között. Hogy hogyan keveredett oda, fogalmam sincs, mint ahogyan azt sem tudom, hogy mit keresnek a fiolák a cserepek között, és ahogyan azt sem tudom, hogy a tanárnő mi alapján rendezi be az asztalt. Már millió alkalommal próbáltam megfejteni a tanárnő spontán lakberendezésének lényegét, ám egyszer sem jártam sikerrel.
Egy lépéssel a zsákoknál termek, és kihúzom a pálcát a földből. Visszalépek az asztalhoz, és meghallgatom a csaj szavait. Nem jó. Nem ér meglepetésként a rossz válasz, számítottam rá, de nem gond. Kijavítom, elvégre azért vagyok itt.
- Nem. Azt a pöcköt, ami egyébként a tüskéje... – mosolygok -… befelé kell nyomni és… - a botot a tüskéhez tartom és benyomom, majd zsebemből előkapok egy fiolát és a méreg alá tartom, csak óvatosan, nehogy véletlenül a növény áldozatául essen valamelyik ujjam. Miután megtelt az apró üveg, hozzám képest gyors mozdulattal elrántom és arcomon diadalittas kifejezéssel szemmagasságba emelem, hogy Shay is láthassa.



Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 08. 18. - 11:58:09
Neville   m y  o n l y  H e r o <3

Érdekes fordulat, a barna úgy látja kedvenc gyomtan tudorának, mintha elment volna kedve az óra folytatásától. Vagy csak attól, hogy neki segítsen? Valamit ennyire elrontott volna krónikus beszélhetnékével? Azt hitte Neville ezt már megszokta tőle, elvégre volt ideje megszokni tavaly. Ha elriasztani ez nem is riasztja el a hugrás lányt, mindenképpen meglepi, sőt egy kicsit el is kedvteleníti. Ahogy felpillant rá rövid ismertetője után, melyet még csak nem is könyvízűen adott elő, szimplán az agyába tolultak az információk. Megerősítésre, egy kis biztatásra várva emeli zöldjeit a griffendélesre, s ő maga valamiféle mosolyra számít a fiútól, hiszen eddig még egész jó kedve volt, ehhez képest üres, fénytelen szemeket lát, és valami kifürkészhetetlen arcot.
~ Vajon csak gondolkodik? Netán azon, hogy hagyjuk a francba az egészet? Ekkora ökörséget mondtam volna? ~ miközben agya a választ keresi kérdéséire, zöldjei Neville arcát fürkészik ugyanezért, lelki szemei előtt megjelenik nyitott gyomos könyve, amiben tisztán látja a betűket, a szavakat, mintha csak az agya egy képtár lenne. Pedig nem az, nagyon nem az, de ha valamit megtanul, azt később maga elé tudja idézni, a tankönyvben elhelyezni, s mondhatni onnan kilesni a választ. Biztosra veszi, hogy jó választ adott, mint ahogyan azt is, hogy minden maszlagot mellőzött az elmondottakból, s csak a tényekre szorítkozott.

- Igen, én is erre gondoltam - próbálkozik meg mégis egy mosollyal, de ez inkább egy próbálkozás, mint egy valódi Shayféle 100wattos fogpaszta mosoly, amely valamiért mindig felsejlik arcán, ha jó választ ad a feltett kérdésre. Azt azonban nem gondolta, hogy pillanatnyi kihagyása és az, hogy ennek okán nem jut eszébe a "tüske" szó, ami tegyük hozzá, igen is egy nehéz szó, ilyen eredményeket hoznak össze. Elakadása, majd rossz válasza láthatóan nem éri meglepetésként a fiút, amin Shay egy kicsit motyorog magában, de aztán gyorsan tovább lép a dolgon, és egy nagyobb szusszanást követően újra ellágyul az arca, s figyeli mit szöszmötöl a griffendéles.
~ Hát persze... affene.. - morgolódik egy picit, amikor a srác ismerteti vele a helyes megoldást és nem is késlekedve bemutatja. A hugrás szája egy pillanatra megrándul, ahogy figyeli a műveletet. Próbálja megállni a fintorgást, mely erőteljesen meg akar jelenni arcán. De nem akarja, hogy Neville lássa ezt, így erőteljesen arcizmai megzabolázásán fáradozik.

- Tééényleg - ért egyet végül vele, amikor már az arca előtt lengeti tanára a lila lötyivel teli fiolát. Szemei megcsillannak, s ajkai újra elnyílnak - Pelargonium Arrabiato veleno - motyogja alig artikuláltan, egyik szemét kissé összeszűkítve.
- Most én jövök, igaz? - arckifejezése olyan gyorsan változott meg a felismerésre, mint amilyen gyorsan az előbb a griffis srác elhúzta a fiolát a növénytől, mely még így mérgének egy részét elvesztve is erőszakosan próbálja kiszabadítani magát a vasrúd előidézte fogságból. A lány arca kissé bizonytalan, ami talán nem is meglepő, zöldjei pedig máris támadásba lendülnek s próbál minél elveszettebb arcot vágni.
- Segítesz? - kérdezi ártatlannak szánt hangon, remélve, hogy Neville nem mond nemet. Azt nem mondanám, hogy ellenállhatatlanok azok a pillogások, de mindenesetre sok mindent köszönhet nekik már.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Izabel Bishop - 2009. 08. 28. - 20:33:52
(http://www.frpgs.co.cc/images/gxu695hvit1r1gflw0xe.png)

Tartok tőle, hogy Wilde mégis megneszelt valamit az előbb, máskülönben miért vigyorogna rám olyan elégedetten, mint egy jóllakott óvodás? Nem tehetek róla, megtörtem. És bármennyire gyenge is a pókerarcom, azért még próbálom nem elengedni magam… abszolúte… teljesen…
Igyekszem másra koncentrálni, miközben Ethan Wilde a borostás állát vakargatja, ami olyan magazinba illő beállás lenne. Lemészárolt nyulak. Édes kis fókabébik egy hatalmas exkavátor előtt felsorakoztatva. Faforgácsra aprított versenyseprűk a vízbe szórva. Jézusom, azt még elképzelni is beteges lenne!!
Mikor némileg visszanyerem az uralmat az arcizmaim fölött, elengedek egy fölényes pillantást a másik felé; ugyan, hagyjuk már a becsületszavakat meg az ilyesfajta elcsépelt, de hangzatos esküket. Mindketten tudjuk, hogy olyan alvilági alakok vagyunk ártatlan, sőt, talán bizalomgerjesztő földi gúnyába öntve, akiknél a becsület csupán a casus belli, de a párbaj annál ízesebb.
- Kedves tőled ez az odaadó nyalizás, de mondd, elég érettek vagyunk mi a közös titkokhoz? – húzom el a számat, mintha ellenemre lenne kibökni végre, amit tervezek, pedig ha sejtené a srác, hogyha fele ennyire elszántan próbálja megtudni a hogysmintet, én rohantam volna utána, hogy beavassam a részletekbe. Najó, ez a rohanós rész rendezői túlzás, de bizony a saját dolgát nehezítette meg, amikor elkezdett szórakoztatni engem. Hm… azt hiszem, kár is tagadnom tovább; nagyon is jól érzem magam a társaságában. Ezt a szívást, az ember minden nap tanul valami újat.
A táskám pántját gyűrkélve ismerem fel a mozdulataiban a sajátjaimat, és amikor még a fejét is hetykén oldalra billenti, ahogy én is tettem, némileg megváltozik az arcom természetes színe. Legalábbis gondolom, mert azt érzem, hogy a füleimet elönti a meleg, ezért a zavart leplezendő, tűnődést színlelve csücsörítek, és fordítom az ég felé a tekintetemet.
Aztán hogy cseppet se legyen könnyebb a helyzetem, Ethan közelebb hajolva duruzsolja nekem az életképet, amit én is mindig valahogy így képzeltem el, már ha merő véletlenségből épp a kocsmák felé terelődtek a gondolataim. Erre már biztosan arcpírral reagál a testem, pedig szívem szerint felkacagnék, és még hátba is veregetném ezt a drága jó embert, bár félek, ez a pár perc beszélgetés nem hatalmaz fel bármiféle érintkezésre. Amolyan testi félére. Mindegy, egy hálás mosoly így is felragadta a szájam egyik szegletét, mintha csak abba akaszkodva szeretne reptetni az üvegház nehéz levegőjében.
- Rendben, talán tényleg kegyetlen vagyok néha – válaszolom megkésve, szándékosan visszakanyarodva még az előbbi témához, hogy ezt a kocsmai ábrándot jegeljük egy kicsit, plusz legyürkőzzem a szendergő vigyoromat is. De Ethan tettre kész, és ezek szerint mindig jókor dobja be a megfelelő mondatot, és ha más nem is, de az ezt követő döbbenet szétfolyik az ábrázatomon. MII? Most akkor tényleg elvisz mulatni?
- De-de-de az biztos szabályba ütköző, vagy mit tudom én, ahhoz minimum ki kéne szöknünk a… – elharapom a mondatot, ugyanis egy fél szekundum késéssel, de visszahallom a saját akadékoskodásomat. Meg vagyok én húzatva? Naná, hogy ki kell lógnunk valahogy az iskolából, de még miféle célt kergetve! Amilyen gyorsan jött az aggodalom, olyan gyorsan vegyül bele a minket körülölelő párába, és a helyét az izgatott várakozás tölti be. – Anyám, meglépünk a kastélyból? Király!

Felpörgött gondolataimból a hírhedt hugrás felcsattanása zökkent ki, bár kell egy sóhajnyi szünet, mire újra betájolom magunkat – üvegházak, küszöb, titkolózás, megtömött táska. Hát persze hogy oda van meg vissza, hogy végre hajlandóságot mutattam a szövetkezésre. Körbeugrál, amivel ismét sikerül zavarba hoznia, de komolyan, egyre jobban kezelem. Könnyeden elnevetem magam, mintha most már szabad lenne, és még azt is engedem, hogy kicibálja a kezemből a csörgő-zörgő táskámat. Így viszont megürült kezeimmel nem tudok mit kezdeni, félszegen hátrakulcsolom őket.
- Csak a bejárati csarnokig megyek vissza, arrafelé még akad egy kis dolgom. De… – tudom, már megmondta, hogy elvisz engem szórakozni, ám ez akkora szó a számomra, hogy nem tudok betelni vele – Jó lesz, ha ott találkozunk este is? Nyolckor még viszonylag sokan járkálnak a folyosókon, fel sem tűnne senkinek, ha egyszer csak eltűnnénk – csicsergem, mint a korombeli lányok, akiktől zömmel hányingert kapok, és izgatottan fel-felpillantgatok kísérőm rosszfiús arcára, bízva benne, hogy még nem gondolta meg magát.

*

S amint elérjük a nevezett helyiséget, pipiskedve szerzem vissza tőle a táskám, és egy cinkostársi mosolyt követően se szó, se beszéd, elinalok a végtelen lépcsők felé, fel a klubhelyiségbe. Micsoda idióta vagyok, jó, hogy nem kacsintottam rá! Bah…


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2009. 08. 29. - 19:24:52
Shay <3 my only hero-in ;D

Nah ez is megvan. Végre. És megúsztam mindenféle karcolás nélkül, legalábbis ezt a részét, és ez nálam igen ritka, mivel nem minden nap sikerül megfejnem egy mérges muskátlit sikoltozás, karcolás, ütés, fájdalom és lila folt nélkül. Arcomon még mindig az a csodás mosoly villog, mely még az imént ragadt rá.
Shay ócska kis próbálkozása hirtelen ráébreszt, hogy eddig milyen mogorva voltam vele és kárpótlásul küldök felé egy kacsintást, mely észrevételeim szerint nem igazán sikerült úgy, ahogy gondoltam.
Óh, de bunkó vagyok, milyen idióta. Szörnyű! Hogy lehettem vele ilyen? Úgy viselkedtem, mint valami… valami… nem is tudom. Figyelmen kívül hagytam és ez többet nem fordul elő.
Mikor meghallom a növény, pontosabban annak, mérgének pontos, latin kifejezését, csodálkozva nézek rá. Nem gondoltam volna, hogy tudja, de fantasztikus, annyira nem is reménytelen, mint ahogy azt elsőnek gondoltam. Boldogan csapom össze kezeimet és legvidámabb hangomon válaszolok.
- Így igaz, nagyon ügyes vagy. Ne félj, ha a többi növényről is ennyit tudsz, akkor már előre bekarcolhatod magadnak a V-t. – lelkesítem, hátha ezek után még ennél is jobban mennek majd a dolgok. Bár, nem tudom, mit várok tőle, már ez is sok. Nekem is eltartott egy ideig, míg mindezeket megtanultam.

Mikor óvatosan a növény felé tekint, mosolyogva bólintok, minden lelkesedésemet beleadva és belemegyek, hogy segítek neki, mely jelen pillanatban a legnagyobb szívességnek mondható.
Persze ha balul sül el a dolog, akkor következő utunk a klubhelyiségek helyett a gyengélkedőbe fog vezetni, egy töréssel vagy harapással, még ki tudja, ám ez csak a dolog rosszabbik része. Ez csak akkor történik meg, ha valamit elrontunk és én bízom benne, hogy ezúttal nem. Vagyis inkább csak remélem.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2010. 06. 30. - 11:21:11
Neville   m y  o n l y  H e r o <3

Kíváncsi rá mi romolhatott el, amitől Neville ilyen morcos lett. Nem is igazán morcos ez, inkább csak rideg. Végül is nem kell a legnagyobb barátisággal viseltetnie iránta, elvégre most mint mester és tanítványa vannak itt. Zöldjei barátságos fénnyel fürkészik az idők során kissé megnyúlt, szimpatikusabbá vált arcot. A vak is láthatja már, hogy a még olykor visszahúzódó, ügyefogyott Neville Longbottom is a felnőtt kor határán van és ezzel együtt ő is változik. És itt, ahol olyan magabiztos tud lenni, egy teljesen más srácot lát benne, itt kibontakozhat, nincsenek leselkedő halálfalók, se Piton undorral vegyes tekintete. Itt és most csak ő van, és igazán meggyőző. A hugrás lassan kifújja a levegőt, végül is a válasz nagy része helyes volt, egyedül csak a lefejés módja nem stimmel. Érezte ő is, hogy ott nem minden van a helyén, de a griffisnek hála már ez is a helyére kerül.
Tehát nem lecsípni, hanem benyomni. Végül is miért ne? Úgy a veszélyesebb, teljesen evidens, hogy így kell...
Leginkább csak magában puffog, jele ennek nincs a külvilág felé, csak meredten figyeli, ahogy a bemutató darabon látja a műveletet. Egyik szemét összeszűkíti a grimasztól, amit eközben villant, némi aggodalommal figyelve Neville ténykedését. Pont ez az a rész, amiről akkoriban lemaradt. Ezt követően, míg a fiolát nézi kicsúszik száján a méreg neve, s még a hatásait is tudná, ha kellene mondania. Elégedettség és büszkeség látszik mosolyából, amikor kap egy dicséretet a fiútól, melyet ugyan nem érez egészen őszintének, de arra jó, hogy legyen egy kicsit több önbizalma. Mindennek az alapjaként kicsit közelebb lép a sráchoz, hogy a muskátlihoz kartávolságba kerülhessen. Nem kéri meg a griffist, hogy álljon odébb, részéről nem zavarja, hogy megsérti a személyes szféráját, vagy ilyesmit. Eztán pillog a sárkánybőr kesztyűk felé, vacillálva azon, hogy kelleni fog-e. A biztonság kedvéért végül is úgy dönt, hogy felveszi őket, még ha ennek okán nem is tud majd igazán óvatosan bánni a kis lila méregzacsival, ami mintha már érzékelné is a veszélyt, kezd el tüskés kis leveleivel a lány irányába hadonászni.
- Ne bánts, és én sem bántalak... - ugyan egyáltalán nem bízik abban, hogy a növény felfogja, amit beszél, és abban is kételkedik, hogy a csipesz megvillantása is bárminemű fenyítésként szolgálna. Sokkal inkább mérgesíti fel ezzel. Eltekint válla fölött a mögötte ácsorgó srácra, egy bátortalan mosolyt villant felé, majd egy sóhajt követően újra a muskátlira összpontosít és próbálja felidézni a látott mozdulatokat. Először is kell egy pálcika, ami természetesen kéz közelben is van, tehát nem kell keresgélni. Ezután jöhet egy újabb sóhaj végül a szemeit a tüskére mereszti. Nem hagyja figyelmen kívül a többi levelecskét, melyeken szintén akadnak piciny tüskék. Másik kezében fiolát tart, bízva az azonnali sikerben. A kis pálcika tompa végével aztán megközelíti a tüskét. Vajon ez fáj neki? Nem mintha annyira érdekelné, elvégre ez csak egy undi kis növény, de talán szenvedést ő sem érdemel. Amaz persze nem akarja azonnal megadni magát, mire leteszi a fiolát és ajkait összeszorítva, az alsót kicsit be is szorítva gondolkodik egy keveset.

- Van egy pont, amin meg lehet dermeszteni őket... - inkább kérdés ez, mint magabiztos feltételezés. Valahol a szirmok környékén kell lennie egy apró kis hajtásnak, amellyel le lehet őket szerelni. Üres kezével a kiszúrt zöld kis bogyó után kap és egy határozott mozdulattal tekeri meg. Csak másodpercekre, de a muskátli megdermed.
- Háhh... megvagy... - annyira boldog a tudattól, hogy elfeledkezik arról, ez csak néhány másodpercig marad így, aztán meg már elég nehéz újra megkaparintani a kis hajtást. Hirtelen kezd kapkodni a fiola majdnem kifordul a kezéből, hála reflexének, hogy nem teszi. A baljában tartott pálcika már be is nyomja a tüskét, mire annak nyílásából el is kezd folyni a lila lötyi. Meglepő.
- Sikerült... - mintha csak képtelenség lenne, ami történik hőköl hátra a művelet befejeztével. - Ez nem igaz Neville, sikerült! - a fiola az asztalra kerül a lány meg nagy örömében veti magát a griffendéles karjai közé.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2010. 08. 03. - 14:08:55
S h a y

Bátorítóan mosolygok, mikor közelebb lép hozzám. Mint valami cukros bácsi, aki arra biztatja a gyanútlan kislányokat, hogy jöjjenek közelebb, mert valami értékes és csodálatra méltó dolgot mutathat köpenye alatt. Hát… remélem, csak nekem kalandoznak el ilyen útra a gondolataim, és neki semmi hasonló nem ugrik be bár, ahogy elnézem, őt jobban izgatja, vagyis… azt hiszem ez a szó most kissé kétértelmű, tekintve korábbi gondolataimat, szóval… úgy vélem őt most inkább a muskátli lefejése érdekli.
Mikor látom, hogy félősen pislog a sárkánybőr kesztyűk irányába, arcomon, ha lehet, nagyobb mosoly húzódik s ezúttal egy rövid, halk kacarászást is hallatok. Ritka tőlem az ilyen kis „kitörés” így kétlem, hogy a lány hallott már volna tőlem ilyet. Egyébként sem szoktunk túl sokat beszélni, kissé meg is lepődtem, hogy felkért erre a mai korrepetálásra.
Ám nem szólok a kesztyűk miatt. Az egy dolog, hogy nekem sikerült elsőre, védőfelszerelés nélkül, de nem leszek lenéző a lánnyal szemben, csak mert ő kissé jobban félti a bőrét.
A háta mögé állok és összehúzott szemekkel figyelem, mit csinál. Néha egy halk „nagyon jó”-t vagy egy „igen”-t közbeszúrok, s mikor megragadja a kis dermesztő görcsöt, felszisszenek, amivel lehet, hogy meg is ijesztettem kicsit, de nem igazán izgatom magam miatta. Inkább a muskátli miatt féljen, ne az én kis „izgalom-hangjaimtól”. 
Csendesen figyelem, mikor benyomja a kis lötyitartó zacskót, karom megremeg a libabőrtől mely akkor jelentkezik, mikor a lilás folyadék kiutat talál magának aztán mikor már a fiolában van, a lány pedig biztonságban, felkiáltok örömömben, s átölelem, mikor a nyakamba ugrik, majd rövidesen eleresztem, mert kezd kicsit kínos lenni a túlzottan közeli testi kapcsolat. Vagyis… ez még nem volt túlzottan közeli… az mínusz húsz centi, itt maximum csak plusz húsz van, de mínusz semmiképp. Nem mondom csinos lány, de nem az esetem. Ő az a népszerű és nagyszájú fajta, aki nem fél kiállni az igazáért, én meg épp az ellentéte. A szőke lányok amúgy is jobban tetszenek.
- Ügyes voltál. – dicsérem meg, majd kissé belepirulva az iménti jelenetbe, elrakom a két fiolát, s kérdőn nézek a lányra.
Hogyan tovább? Van még valami, amit át szeretne venni, vagy ennyi volt?


bocsi, ez elég gáz lett, de ebbe a játékba még vissza kell rázódnom.. (:


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2010. 08. 03. - 19:38:55
Neville   m y  o n l y  H e r o <3

Nem szorongatja Neville-t, csak olyan lágyan simul a sráchoz, túláradó boldogságában elemelkedik a földtől, mert hát a griffis az utóbbi időben igencsak megnyúlt, ami Shayről nem mondható el, s így igen magadra kellett emelkednie, hogy nyakába ugorhasson. Nem várja el, hogy megértse, miért is örül ennyire ennek az egyszerű műveletnek. Ha példaként felhozná, hogy ez számára akkora élmény, mint neki várakozáson felülit kapni bájitaltanból.
- Köszi, Neville... tényleg, eddig sosem tudtam lefejni ezt a kis bestiát... - nem csak azért, mert kapásból rosszul látott neki, mert az csak az egyik gondja vele, de valahogy mersze sem volt hozzájuk érni. Most valahogy más volt a helyzet, elvégre nem akart a griffis előtt beégni. Kellemetlen lett volna. Lelki szemei előtt újra és újra végigpörgette a kisfilmet, melyben a fiú ügyködésére emlékezett. Nem nyújtja hosszúra az ölelkezést, nem akarja zavarba hozni sem önmagát sem pedig tanítóját. Fejét, s zöldjeit ő is lesütve fürkészi néhány másodpercig a cipőjét, míg ingének szélével matat, majd azt követi tekintetével, hogy Neville mit pakolászik. Ajkát harapdálva lép vissza a munkaasztal felé, és mérhetetlen bambulásából végül is az sül ki, hogy hajszál híján belekönyököl a trágyás cserépbe, melyet ki tudja ki felejtett ott, és mikor. Kellemetlen lett volna, bár orra így is ráncba szaladt, arca meg grimaszba torzult, amikor megérezte a szagát. Savanyú arccal emelkedik el az asztaltól és könyököl arrébb, nagy, kérlelő zöldjeit a griffisre függeszti.

Látja ő a kérdő tekintetet, így némi torokköszörülést követően elnyílnak ajkai, hogy újabb kérdésnek adjon teret.
- Szerencsére a csápfüvek a másik üvegházban vannak, de, esetleg le tudnád nekem írni honnan tudod megkülönböztetni a mérges csápfüvet és a sima úticsápfüvet? - kérdezi ártatlanul. Tudja ő, hogy milyen különbségek vannak, de ezek mind csak amolyan tulajdonságbeli különbségek, ami nem sokat segít a gyakorlati vizsgán, ahol az is várható feladatként, hogy a sokfajta ugyanolyan növény közül ki a megfelelőt, s gyűjtsön be tőle egy levelet. - Úgy értem anélkül, hogy engednéd, megpróbálja megharapni a kesztyűdet... - kíváncsi rá van-e egy apró kiskapu, amellyel ki lehet küszöbölni, hogy mindenáron áldozatul kelljen esni az igencsak mérgező növénynek. Úgy érzi mára a muskátli okozta izgalmak bőven elegek voltak, inkább csak az eszébe ötlő kérdéseket tenné fel. Még a megsérült mandragóráról is szükségét érezné kérdezni, és talán azt sem fél majd megpedzegetni, hogy ráférne egy esetleges második korrepetálás, persze majdcsak, ha Neville ráér a Lump-klubozások mellett.


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2010. 08. 05. - 14:23:25
S h a y

Ügyetlenül navigálom a fiolákat az asztali tartódobozba az egyiket majdnem sikerült is az asztala ereszteni, de épp időben kaptam el a kezem, minek következtében az a néhány csepp kézfejemen végezte. Dühösen szisszentem fel, majd egy gyors törlést követően visszafordultam Shay felé aki, úgy tűnt kissé zavarban volt. Nem igazán jeleztem neki, inkább a válla fölött a mandragórák felé tekintgettem, amik kókadtan bóbiskoltak cserepükben. Egy újabb sóhajt eresztettem szabadjára, majd kissé türelmetlenül dőltem az asztalnak, mikor a lány megszólalt.
- Hát persze. – bólintok mosolyogva – A mérges csápfű leveleinek a széle hegyes. Mintha sok kis tüske lenne rajta, az úti csápfűé pedig olyan, mint egy rendes, diófa levele. Emellett a mérges csápfű általában csapkod, az útifű pedig csak akkor, ha közel mennek hozzá. Ráadásul az előbbi levelei sötétebbek. – hadarom a bemagolt információkat s miután a végére érek arcom tudálékos kifejezést ölt.
  Kezem keresztbe teszem mellkasom előtt, s nyugalmasan tekintek végig a lányon illetve a rendetlen teremben. Nagyot szippantok a levegőből, így finom illat, melyet nagyjából a trágya és a növények keverékeként lehetne leírni. Mások utálják, nekem ez a kedvencem. Furcsa, hogy belegondolva, elsőben még viszolyogva léptem be ide, most pedig már levakarni sem lehetne arcomról a lelkes mosolyt, mikor itt vagyok.
  Végül barna szempárom megállapodik a lányon. Még egyszer utoljára végigmérem, s újból elfog az a kellemetlen érzés, hogy mennyire bugyután festhetek mellette, majd úja nagy levegőt veszek, s nyakam előre bevörösödik a megelőlegezett figyelemtől.
- Van még valami, ami… amit nem értesz, vagy… ? – nem fejezem be a mondatot, mert ha azt mondom, hogy „… vagy végeztünk?”, akkor gorombának tűnhet, így inkább hagyom, úgyis érti, mire gondolok.



Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Shaelynn Scarborough - 2010. 08. 17. - 23:54:49
Neville   m y  o n l y  H e r o <3

Könyökével az asztalon, mely még így is virágföldes, támaszkodik meg, s kíváncsian várja a választ. Abban reménykedik, hogy van valami, amit nem vett észre tanulmányai során. Egy apró viselkedésbeli különbség, egy kis kacs, amely az egyiken van a másikon nincs. Szemei mosolygósan fürkészik a griffist, átható zöld pillantása egy idő után zavaró lehet. Néha igazán átkos számára ez a zöld árnyalatú szempár, de mégis vannak olyanok, akik gond nélkül bele tudnak nézni. Nevillet nagyra tartja, hiszen ott volt a Minisztériumban akkor, Shay csak sajnálni tudja, hogy ő nem. Nem az a hősmán és nem is az a kifejezett bátor, hiszen akkor nem Hugrabugos lenne. Szereti a házát, nincsenek kötelezettségek, ha akar kiállhat magáért és hős lehet, akár Cedric, de senki sem fogja megvetni azért sem, ha eloldalog megadva magát, hiszen akkor csak legyintenek, „Hugrabugos” mondják. Mikor milyen a kedve, neki lehet félni is.
És most is fél kicsit, de nem halálfalóktól, nem a nagy harcoktól, hanem azoktól az átkozott RBFektől. Persze mindenki nyugtatja, hogy úgysem bukik meg senki, és végül is lehet benne valami, hiszen a legendásan hülye izom és zsírbajnok páros Crak és Monstró is átmentek valahogyan tavaly.  Ez mindig megnyugtatja. Észleli a griffis sóhaját, amire egy zavart grimasszal válaszol, felegyenesedik az asztaltól. Ujjait tördeli, de miközben a választ hallgatja nagyon figyel. A mosoly sem igazán győzi meg arról, hogy érdemes tovább feltartania a srácot, lévén annak már nem sok kedve van folytatni. Sejtette, hogy nem mindenki számára lesz akkora öröm a dolog, mint az övére, elvégre neki a kisujjában vannak ezek a dolgok, de Shay valahogy mindig elbaltáz valamit a gyakorlati vizsgán. Csakúgy, mint bájitaltanból.
Bólint egyet a válasz után, s valahol kicsit zavarba is jön, de ő ezeket eddig nem fedezte fel. Lehet azért, mert neki teljesen mindegy, hogy mennyire mérges vagy nem mérges egy csápfű, bizony teljesen kiveri tőlük a frász.
A kérdés nem éri váratlanul, hiszen Neville távozhatnékjának már elég nyilvánvaló vált korábban. Halványan elmosolyodik és megrázza a fejét.
- Nem, most így hirtelen nem jut eszembe semmi, amit kérdezhetnék. Köszi az órát Neville, sokat segítettél. Ne haragudj, hogy eddig raboltam az idődet – jegyzi meg savanyúan, majd odabiggyeszt a végére egy bocsánatkérő mosolyt is. Gyorsan összeszedegeti a cuccát, igyekszik nem túl sokat magával vinni a sárkánytrágyából és a földből.
- Ezt még a legutóbbi roxmortsi hétvégén vettem – nyúl végül zsebébe, majdnem elfelejtette, hogy hozott ő ám, amolyan fizetséget. Egy kisebb csomag Kondéros kekszet húz elő, nem tudta, hogy Neville mit szeret úgyhogy egy olyan csomagot választott, amelyben több íz is fellelhető.


[Köszi a játékot és a helpet, a GYNT RBF V-met neked ajánlom ♥ ]


Cím: Re: Üvegházak és a kert
Írta: Neville Longbottom r. - 2010. 08. 19. - 20:49:00
S h a y

Egy hasonlóan halvány mosollyal viszonzom a lány hasonlóan halvány mosolyát, s közben egyik lábamról a másikra nehezedek.
Letekintek a földre,s lábammal idegesen túrom szét a szétszóródott trágyát, és földet, köröket, formákat rajzolva bele vele. Aztán tekintetem az üvegház falára siklik, majd vissza az asztalra, a mandragórákhoz, s végül a lányra.
Shay megjegyzése után fejem felszegve elmosolyodok, s küldök felé egy bocsánatkérő pillantást, melyet vagy meglát, vagy nem, az most mindegy. Már amúgyis mindketten éreztük, hogy ez így nem fog túl sokáig tartani.
Mikor végzett, pár lépést hátráltam, így a heves mozdulat, mellyel a kedveskedő édességet kotorja elő, kissé meglep, majd mikor felajánlja, előre hajolva elfogadom a Kondéros Kekszet, majd azt az asztalra helyezve, elfordulok a terem túlsó vége felé, ám előbb még megköszönöm neki az ajándékot.
- Köszönöm, de igazán nem kellett volna. Nem ért annyit a segítségem, hogy ezt megérdemeljem. - arcomon pirosló foltok környékezik meg szám szegletében megbúvó mosolyom.
Szememben szikra pattan, s a benne ülő fekete bogarak parázslani kezdenek. A mandragórák felé fordulok, s közben még hátradobok egy köszönésfélét a távozó lánynak, aztán már véglegesen átadom magam a sérült kis lényeknek, fejemben már rég megalkotott gyógyító tervvel, mely ha nem válik be.... Bimba professzor haragjával kell szembenéznem. 


köszönöm az élvezetes játékot! (: