Roxfort RPG

Múlt => London mugli része => A témát indította: Josey Butler - 2008. 04. 12. - 01:37:45



Cím: Hilton szálló
Írta: Josey Butler - 2008. 04. 12. - 01:37:45
Elegáns környéken, puccos-csillogó épület: a méltán híres Hilton szállodalánc egy pazar darabja.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2008. 07. 07. - 12:40:04
~Mr.~

Az eső szakad. A kemény cseppek hangosan csapódnak az ablakokra és a gyönyörű sötétséget néha-néha megszakítja egy felvillanó fehér fénycsóva, melyet azonnal egy hatalmas dörgés követ, hogy megszakítsak a tomboló eső monotonitását. Ilyenkor senki nem tartózkodik az utcákon. Én sem, pedig szeretem ezt az időjárást, és ez lenne a tökéletes alkalom, hogy egy eddig elvégezetlen munkát befejezzek. Ez volt a kedvenc időm, az ölésre. Ilyenkor valahogy, sokkal jobban rettegtek az emberek, azok a semmirekellő muglik és sárvérűek, azok a senkik,  akik azt hiszik, beszennyezhetik a világunkat. Szerettem nézni a kínt és rettegést, ami egyenesen felém áradt a szemükből, ahogy küzdenek, de ők is tudják, hogy hiába, mert menekvés az nincs. Akit egyszer elkaptam, az nem szabadul, ő már csak azért rimánkodhat, hogy minél hamarabb véget vessek a szenvedésének, de én nem tettem. Nem, mert megérdemelték, amit kaptak. De ma este, nem mehettem az utcára, ma nem, mert vártam valakit. Valakit, akit nem ismertem, akit még azelőtt sose láttam, egy férfit, akinek még a nevét sem tudtam, csak, hogy Uram és Parancsolóm azt kívánta találkozzam vele.
Egy mugli szállóban laktam, mióta újra az országban tartózkodtam. Haza nem akartam menni, lakást pedig nem találtam még megfelelőt, de nem is igazán kerestem.  Jól éreztem magam egyelőre itt, itt a muglik úgy viselkedtek velem, ahogy kellett. Szolgák voltak. Egyszerű, semmirekellő szolgák, akik csak a parancsomra várnak és máris ugranak, mint a kutyák. De a fő indok, hogy ebben a hotelben laktam, az az volt, hogy itt voltam a legnagyobb biztonságban. Egy mugli környezetben senki nem fog keresni és senki nem fog gyanakodni rám. Itt egy szimpla dáma voltam, rengeteg pénzzel, akinek minden kívánságát lesik. Én pedig élveztem. Főleg, azt hogy nem azok a gusztustalan házi manók szolgálnak ki, hanem muglik, akiknek már réges-rég az lenne a dolguk, hogy az alattvalóink legyenek.
A szoba tökéletesen megfelelt az igényeimnek. Hatalmas volt, és külön nappali és háló rész volt benne, amire leginkább a vendégek miatt volt szükségem. És a két legfontosabb dolog sem hiányzott belőle, a kandalló és a zongora. Imádtam zongorázni, képes voltak akár órákig játszani rajta és észre sem vettem. Egyszerűen csak belemerültem a zenébe és élveztem, ahogy a hangok, a zene átjárja a testem és megszűnik létezni a külvilág.
Este tizenegy…  az óra hamarosan elüti az utolsót is, és az idegen férfinak jönnie kell. Ezt az időpontot kaptam, hogy várjam. Én pedig jó kislányhoz méltón vártam.
Ültem keresztbefont lábakkal a kandallóval szemközti kanapén, az egyik lábam szinte meztelen volt, ahogy a magasan sliccelt ruha lecsúszott róla. Egy fekete, egyszerű estélyit viseltem.  Lágyesésű ruha volt, de mindenhol tökéletesen passzolt az alakomra. Két hajszálvékony pánt futott a válláról a nyakamba, hogy hátul a hátamat teljesen szabadon hagyhassa. Talán egy kicsit túl kihívó ruha volt, főleg, hogy fogalmam sem volt, miért is akarta a Nagyúr, hogy találkozzam ezzel az emberrel, de nem számított, Cathrina Wolls mindig csábító öltözéket ölt, ha egy férfit vár, legyen szó bárkiről.



(http://m.blog.hu/en/enyemnemad/hotelsz.jpg)


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2008. 07. 08. - 08:47:09
¤ Miss ¤

A Nagyúr kívánsága parancs. Még akkor is, ha ez nem a legmegfelelőbb környékre vezeti az embert.
James utálja a muglikat. Igazából ezen nem kell meglepődni, minden aranyvérű család utálja őket. De James valahogy jobban irtózik tőlük, valamiért. Talán a múlt homályába veszett már az ok. Talán. Mindegy is, ezúttal inkább nem gondol erre, épp elég odafigyelnie arra amit jelen pillanatban tesz.
Remek. Zuhogó eső. Fantasztikus.
Esernyő az egyik kézben, a nélkülözhetetlen ezüst sétapálca a másikban. A jobb oldali zsebben ott lapul a pálca, még ha mugli környéken is jár, jobb az óvatosság, egy Halálfaló részéről meg különösen.
Oh, micsoda mocsok! Milyen visszataszító az egész!
Pedig London legjobb környékén jár. Mintha lepratelep lenne, vagy valami hasonló. Igazából bármi, ami muglikkal kapcsolatos, így hat a férfira. Azonban tény és való, hogy a Rend elől való elrejtőzés érdekében remek búvóhely ez a muglik lakta hely.
De akkor is. Miféle környék ez?
Az esőcseppek szapora kopogása hallatszik a betonon és az esernyőn. Olykor szükséges kikerülni egy-két szembejövőt, oh, micsoda arcátlan viselkedés a részükről, hogy nem képesek kitérni, de hát honnan is tudnák ezek a tudatlan muglik, hogy a nagy James Mirol jön szembe velük.
Ó, szíve szerint pálcáért nyúlna, kimondaná a varázsszót. Kínozni akar. De nem lehet. Itt túl kockázatos.
Hamarosan egy nagy, megvilágított épülethez ér. Kinn zászlócskák hada sorakozik, s a londíner unottan várakozik a bejárat előtt. Lehúzza az esernyőt. A csuklya, amit arcába húzott, most ott marad. Nem ismerhetik fel. Nem kockáztat.
Borsódzik a háta a sok mugli jelenlététől. Nem érzi jól magát közöttük. Érzi, hogy különcnek tartják és megbámulják. Talán nem sok hozzá hasonló úriember fordul meg ebben az ócska kis szállodában, mely fel sem ér a Mirol-kúriához.
Talán nem így várja az illető, de jobb fenntartani egy tudatlan mugli látszatát. A lépcsők felé indul. Nahát, mily szerencse, hogy a recepciós épp el volt foglalva valamivel.
Mehetne lifttel is akár, de nyilván azért választja a lépcsőt, mert nem bízik az idióta muglik ésszerűtlen találmányaiban.
Mindent tud, hogy hová kell mennie. A Nagyúrtól tudja első kézből.
Megpillantja a gondosan mázolt fehér ajtót, melyen ott virít a Szám.
Kopog.
Talán a kis hölgy nem erre számít. Talán.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2008. 07. 09. - 19:14:19
Kopogás... Magabiztos erős kopogás. De ki kopog?
Az óra elütötte a tizenegyet és a kandallóból áradó sárgás parázs nem változott zöldre, nem lépett ki rajta senki, csak a bejárati ajtón hangzott fel az erőteljes kopogás.
Nem volt kérdéses számomra, hogy az ismeretlen férfi érkezett meg, csak épp nem úgy, ahogy vártam. Eszembe sem jutott volna, hogy az ajtót fogja választani, hogy a szakadó esőben gyalog fog ideállítani, miközben a kandalló remek utazási feltételeket biztosít a varázslók számára.
Fel kellett állnom. Ajtót kellett nyitnom és hiába, hogy a pálcám ott hevert előttem az asztalon, a szalon nem egy légtérrel volt a bejárattal. Kecsesen egyenesedtem ki és ragadtam a kezemben az egyetlen fegyverem, hogy a bezárt ajtó felé vehessem az irányt.
A pálcát tartó kezem lendült és máris hallani lehet, ahogy kattan a zár és lassan nyílni kezd az ajtó, nem kellett kimondanom az igét, tökéletesen tudtam alkalmazni a nonverbális varázslatokat. Remekül használtam a pálcám és elég sokat is vettem igénybe. De miért ne tettem volna? Boszorkány vagyok és megtehettem, akkor meg is teszem. Mit nekem olyan alantas mugli tett, hogy fel kell állnom, ha egy pohár vízre vágyom. Most is csak azért jöttem idáig, mert az illem megkövetelte. Fogadnom kellett a vendégem.
Ahogy az ajtó nyílt, a pálcám vissza is került a combomra erősített harisnyakötőre, ahol általában tartottam. Kilátszott a ruha alól, de nem érdekelt. Miért érdekelt volna? Büszke voltam arra, aki vagyok, és aminek születtem, minek takargassam.
A férfi ott állt a küszöbön, de eddig még nem sokat láthattam az arcából, mert csuklya takarta, de azt már most érzékelhettem, hogy igazi arisztokrata azt a tartásából, a belőle áradó nemességből és abból, ahogy sétapálcáját tartotta is tudtam. Amint a férfi belépett a szobába az ajtó magától bezárult én pedig lágyan emeltem a kacsóm.
-   Cathrina Wolls – mondtam elegánsan – Alfred Tanner idősebbik lánya.
Fogalmam sem volt emlékszik e az apámra, tudja e róla kicsoda. De honnan is tudhattam volna, hisz még csak arról sem volt tudomásom, hogy a vendégem részt vett e az előző háborúban, de még csak a nevével sem voltam tisztában. Ha részt vett, akkor tudnia kell ki volt Alfred Tanner, még akkor is, ha apám a hierarchia legalján állt, de az biztos, hogy tökéletes talpnyaló volt. Nem volt egy nagy ember, de azt tudta hogyan kell közel kerülni a Nagyúrhoz. Még hozzá annyira, hogy Nagyúr azonnal tudta ki vagyok, amint apám nevét kimondtam, és örült, legalábbis amennyire tőle telhet, hogy én is a szolgálatába állok. Az már egy másik kérdés volt, hogy a húgom nem akar a háborúban részt venni és ennek a tagadásnak én itt meg a levét. De nem bánom, mert már a Nagyúr szolgálatára állhatok.
Amint befejeződött a bemutatkozás a nagyszoba felé vettem az irányt. A hajam egy laza kontyban volt felkötve így teljesen szabadon hagyta a vállam és tökéletesen láthatóvá válhatott a lapockámon díszelgő két angyalszárny. Elég ironikus volt azt elismerem, a halált faló nő, aki a kínzásban leli örömét és két angyal szárnyacska van tetoválva a hátára. Főleg talán még az mutathatott érdekes látványt, hogy a bal karomon fedetlenül ott villogott a Sötét Jegy, Halálfaló mivoltom szimbóluma, amit még inkább nem rejtegettem, mint a pálcámat.
Itthon voltam, boszorkány voltam, és a Nagyurat szolgáltam, miért kellett volna akkor bármit is takargatnom. Mindig is elég felelőtlen voltam, de ha bárki le akart volna buktatni, az meghalt. Sose hagytam tanúkat és ezért voltam még a mai napig életben és szabadlábon. A legtöbb társamhoz képest engem nem érdekelt a veszély, és tisztában voltam vele, hogy sokkal inkább tartanom kellett volna az auroroktól és mindenki mástól, de nem tudtak izgatni. Hisz hamarosan úgy is vége lesz mindennek és megnyerjük a háborút, akkor miért legyek óvatos?
Lassan lépkedtem a férfi előtt, a csípőm jobbra és balra ingott, majd hellyel kínáltam.
- Italt? Whisky? - kérdeztem, valahogy az volt az érzésem, hogy az ismeretlen Halálfaló a Whiskyt kedveli, és ha már úgy is álltam, hát akkor kivételesen tölthetek én is.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2008. 08. 15. - 19:36:06
Kattan a zár, mely pálca erejével enged utat a vendégnek. Feltárul az ajtó, mely ezúttal csendesen nyílik, mintha azt akarná, hogy a kiléte továbbra is titok maradjon mindenki számára. A csuklya továbbra is az arcba húzva, így nem látszik a férfi meglepett tekintete, amint kinyílik a fehér ajtó.
Nos, azt kell mondani, nem mindennapi látvány tárult elé, és ez természetesen csakis pozitív értelemben vehető. Egy csinos, olyan húsz-huszonhárom év körüli kisasszony a vendéglátója a hírhedt halálfalónak.
Ez a törékeny kislány alattomos módon képes a könyörtelen gyilkosságra a Nagyúr oldalán? Első ránézésre nem gondolná az ember… James számos Halálfalót ismer, de egyik sem ilyen kis törékeny virágszál, mint ez a hölgyemény.
Belép az ajtón, majd azonnal leveszi a csuklyát, hisz immáron semmi rejtegetnivalója nincs, mert remélhetőleg egy bolond mugli sincs a szobában…
Kézcsókra lendül a nő keze, James úriember módjára jobb kézzel megfogja a törékeny kacsót, majd egy csókot lehel rá és elengedi a bársonyos kezet.
-James Mirol. –mutatkozik be a nőnek, amit egy enyhe meghajlással is jelez felé.
Meg kell hagyni, Voldemort Nagyúr mindig kiválóan értett a jó munkaerő kiválasztásához, de ezúttal nem lehet, hogy tévedett? Ez a leányzó közülük való lenne? Nos a Jegy természetesen ott díszeleg a bal alkaron, mintha fel akarná hívni magára a figyelmet, vagyis az egész nő ilyen igazából, ez a megjelenés…Kis fekete koktélruha, ami lágyan követi a nő karcsú alakját, a fedetlen háton pedig, kvázi megtévesztés gyanánt szolgáló angyalszárnyak díszelegnek a lapockákon. Nocsak, nocsak… Egy angyali ördöggel van hát dolga a nagy James Mirolnak ezúttal.
Tehát egy a kislány a talpnyaló Tanner lánya… Most már nem lepődik meg azon, hogy a nő is a Sötét Oldalt támogatja. A Nagyúr igencsak szerette az apukát, remek munkaerő volt, de szánalmasnak tűnt a többiek szemében. Pettigrew is ilyen hízelgő volt világ életében. Sajnos a Nagyúr szereti az ilyeneket, de James sosem süllyedne addig, hogy törlőrongyként használja bárki is.
A férfi leveszi a talárt, és ledobja a közelben levő kanapéra, a sétapálcát pedig a falhoz támasztja. Elegáns fekete öltönyben jelent meg, természetesen egyedi tervezésű az egész ruházata, a cipőtől a nyakkendőig. Kigombolja a zakó gombját, s elővillan a fekete selyeming, melyen lágyan megtörik a lámpák fénye. Kicsit kimelegedett, pedig nem is sietett, nem volt késésben.
-Köszönöm, kérek egy kis whiskyt jéggel, ha lehet. –mondja az ajánlatra reagálva, miközben tekintetével követi a nő minden egyes mozdulatát. Nem rossz… nem rossz…


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2008. 08. 22. - 18:55:50
Azonnal tudtam kivel állok szemben, amit a férfi kimondta a nevét. James Mirol… Rengeteget hallottam már róla, a Nagyúrnak tett szolgálatairól, a társadalmi elismeréseiről és a lehengerlő sármjáról. De soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jóképű. Szerettem a férfiakat, különösen azokat akik a társadalmi ranglista legtetején álltak, ők sokkal ínycsiklandozóbbak voltak és teljesen más hogy bántak velem, mint a lejjebb lévők. Ínyenc voltam és csak is a különlegesebb falatokra voltam vevő, de ha egy ritkaság került elém, akkor…
James Mirol ilyen volt. Egy a legritkábbak közül, a vére tiszta volt, modora kifogástalan és a sötét oldalon állt. Tökéletes férfi. Csak, hogy nem azért jött ide ma este, hogy az ágyamba kössön ki, nem. A Nagyúr küldte. Nem tudom milyen okból, de nem is bánom már, ha minél később derül ki.
Lekerült róla azaz ormótlan talár és a szemem elé tárulhatott a tökéletes stílusa is. Az a fekete öltöny… Azonnal láttam rajta, hogy rászabták, az ilyenekhez volt szemem, de most mégsem a jól megvarrt ruha kötötte le a figyelmem, hanem a férfi, következő mozdulata. Kigombolta a zakóját ezzel láthatóvá téve fekete ingjét is. Kár, hogy az ing gombjai nem jutottak ugyanezen sorsra.
Elindultam a bárpult felé, ami a szoba másik felében foglalt helyet nem messze a kandallótól. A csípőm jobbra-balra inget és vele együtt a ruhám anyaga is, aminek köszönhetően rejtélyesebbé válhatott a látvány és kellően felcsigázhatta a vendégemet. Legalábbis reménykedtem benne. Eddig mindenegyes alkalommal bevált, de valahogy az volt az érzésem, hogy Mr. nem, csak egy ínyencség a varázslók között, hanem nehezebb falat is lesz.
A csábítás volt az erőségem. Annak köszönhettem, hogy eljutottam idáig, hisz a férfi faj egyetlen gyengepontja mi vagyunk, nők, méghozzá a démoni képességekkel bíró nők, akiknek nem kellett tanulniuk, hogyan is ejtsék kísértésbe az ellenkező nemet, hanem ösztönösen tudták. Ez volt az én fegyverem, és amiatt kaptam meg a fekete özvegy megnevezést is, amit kicsit sem bántam.
Szándékosan nem használtam a pálcám, a vendégem kiszolgálására, azt akartam, hogy lásson, hogy figyeljen, hogy megigézzem. Az ital halk loccsanással belekerült a két pohárba és szép lassan a jégkockák is, de miközben a hűsítő kockákkal foglalkoztam, megpróbáltam minél észrevétlenebbül egy apró suhintást intézni a kandalló felé, és enyhén fokozni a meleget. Hátha a jóképű családfőnek még melegebbe lesz és megszabadul még valamijétől.
Nyújtottam a poharat a férfi felé, és amint átvette én egy apró fejbólintással jeleztem neki, hogy foglaljon helyet, én pedig vele szemben ültem le. A szoknyám szinte teljesen lecsúszott a lábamról, szabadon hagyva a harisnyakötőmet, melyben általában a pálcám pihent, várva a következő pillanatot, amikor újra használatba veszem.
- Szóval, a nagy James Mirol tisztelt meg szerény hajlékomban – mondtam a már számomra teljesen természetessé vált modoromban, de ami az ismeretlenek számára, több volt egy egyszerű hanghordozásnál.
Egy régi szeretőm jegyezte meg, hogy a legveszélyesebb tulajdonságom, nem abban rejlik, ahogy képes vagyok érzékibbé varázsolni mindent, amihez csak hozzáérek, hanem abban, mikor szívem szerint csábítanék már, de még vissza fogom magam, mert valami nem enged cselekedni. Jelenleg ez a gátló pont, az volt, hogy egy megbeszélésre jött hozzám Mr. Mirol, méghozzá, mert Mindenidők leghatalmasabb sötét varázslójának ez volt az akarata.
- Sokat, hallottam már Önről – folytattam – csupa rosszat – és egy kacér mosolyra húzódott a szám – de ahogy sejtem, ez a plátói ismeretség nem közös. Gondolom, azok kívül nem sokat tud rólam, hogy Tanner lánya vagyok.
Szándékosan próbáltam még húzni kicsit az időt, nem akartam egyből a tárgyra térni, azt akartam, hogy minél tovább legyen itt James. Igen, be akartam hálózni. Ki akartam próbálni milyen lehet vajon Mardekár Malazár leszármazottja, milyen lehet James Mirol, akiről annyi mindent hallottam.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2008. 09. 27. - 22:53:01
Gyanús mozdulatok ezek? A kisasszony nyilván nem úgy gondolta a mai estét, mint ahogy azt James pompásan eltervezte. Hmm? csodás ágy? de nem ezért jött. A Nagy James Mirol munkaidőben nem foglalkozik nőkkel. Ugyan már, micsoda buta ötlet ez egyáltalán. Meg különben is, egy kolleginával milyen lenne már?? Igaz, hogy rendkívül dekoratív a kishölgy, és igen, James jól látja, hogy mi is Cathrina elsődleges célja, de sajnos ki kell ábrándítsa a mai estén, mert ezen az éjjelen másról lesz szó. Első a munka ugyebár?
Bizonyára nem véletlenül nevezik a rossz nyelvek ?Fekete özvegynek?. Nyilván megölte a férjét. Oh, szegény? James sem tud minden ilyesmi titkot, sajnos az ő fülébe sem jut el minden információ, ami igazán súlyos probléma is.
Alapjában véve egyáltalán nem volt hűvös kinn, ám a kandallóban jámbor tűz lobogott, ami olybá tűnt hirtelen, mintha fokozódni látszana. Egyre melegebb lesz a szobában, talán ablakot kellene nyitni. James kedveli a praktikus dolgokat, s ebben az esetben csak ez volt az egyetlen megoldás, hiszen nem kíván több ruhadarabtól megszabadulni, nem is rá valló viselkedés lenne, így még a nyakkendőjén sem lazít egy csöppet sem.
-Kinyitnám az ablakot, ha nem probléma? -jelenti ki hirtelen, s megindul a hatalmas ablak irányába, hogy kézzel kitárja azokat. Nem kíván mágiát alkalmazni, felettébb buta ötlet lenne, ha egy muglikkal zsúfolt környéken ilyet tenne csupán azért, mert nincs kedve odamenni. A kezdő Halálfalók, illetve azok, akik fittyet hánynak mindenre, természetesen így tennének, de James már a profik körébe tartozik? Ezzel szemben Cathrina? nem. Ez is volt jövetele igazi célja. Hogy felnyissa a kisasszony szemét e tekintetben. Csak az tartozik hozzájuk, aki méltó rá, és viselkedésében is tükröződik az elszántság, és szemrebbenés nélkül teljesíti a Nagyúr parancsát. Nos? eddig ezzel nem nagyon volt probléma, ám Voldemort Nagyúr elmondása szerint a kisasszony igencsak öntörvényű, tehát mikor megkapta a Jegyet, onnantól fogva nem ölhet csak úgy a hecc kedvéért. Nyilván ha szükség van rá, akkor lehet, de mindennek megvan a határa, és a Sötét oldal célja elsősorban az, hogy átvegyék a varázsvilág felett a hatalmat és kiirtsák a mocskos sár-és félvérű népséget, nem pedig az, hogy minél előbb az Azkaban sötét falai közé kerüljenek. Viszont az ilyen rebellis boszorkányok és varázslók, mint ez a kislány, nos? nevelésre szorulnak.
Míg a hölgy a whiskeyvel foglalatoskodik, James kinyitja az ablakot, mert remélhetőleg, Cathrina beleegyezik, hiszen a Nagy James Mirol homloka mégsem gyöngyözhet egy ilyen buta lépés miatt, mint az erős fűtés?
-Ahogy mondja, Kedves. ?válaszol immáron a nő szavaira, aki James látogatását taglalja épp. No igen, csak szegény kislány még nem is tudja a jövetel célját? és próbál kacérkodni a férfival, ám feleslegesen, őt most nem lehet levenni a lábáról, hiszen küldetése van, nem szórakozni jött.
-Igazán örülök, hogy sokat hallott rólam. Tudja, régóta tagja vagyok már a gárdának, ezért is bízott meg a Nagyúr azzal, hogy látogassam meg Önt, hátha javíthatunk a jelen helyzeten, kisasszony?  -mondja csendesen, hiszen itt még a falnak is füle van. Hülye mugli környék?
Belekortyol az italba, amit az imént adott át neki a nő, s leül az egyik fotelbe. Természetesen nem kerüli el a figyelmét a kivillanó harisnyatartó, ami irtó szexis, meg kell hagyni, de most munka van. Nem szórakozni jött.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2008. 11. 23. - 11:45:00
*Testiség... Ez jellemzi csupán a szénfekete hajú démont. Képtelen többet látni a férfiakban, számára tárgyak, játékszerek, akik képtelenek ellenállni neki. Most mégis szembekerült valakivel, aki nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, aki nem akarja egyből letépni róla a ruhát.*
Természetesen megengedtem neki, hogy kinyissa az ablakot, hisz nem tehettem mást, de meglepett a viselkedése. Nem ehhez voltam hozzá szokva. Ilyenkor kapva kaptak az alkalmon a szánalmas férgek, hogy egy ágyba bújhatnak velem és hát soknak közülük, az volt élete utolsó hibája. Eddig még soha, senki nem mondott nekem nemet, én voltam aki irányított, aki ha irgalmas kedvében volt, akkor boldoggá tettem a testemre éhes urakat. De most...
James Mirolról tudtam, hogy nem lesz egyszerű eset, de ekkora ellenállásra nem számítottam. Egyetlen apró rezdülése sem mutatta, hogy érdeklődik felőlem, hűvös maradt. A kacérkodásimat hárította és a kivillanó csipkére is csak egy pillantást vetet.
Számtalan férfit csábítottam már el, és soha egyikért sem kellett különös erőfeszítést tennem. Persze akadt, egy-kettő nehezebb eset, de ennyire érdektelen egy sem. A vadászösztönöm felerősödött és eldöntöttem, hogy meg fogom szerezni, befogom hálózni. Soha nem találkoztam még olyannal aki képes lett volna visszautasítani, James Mirol megtette ,azzal, hogy fel sem figyelt rám. Ez imponált nekem, élveztem, hogy végre valaki igazán nehéz dió lesz.
A természetemen nem tudtam változtatni, de úgy döntöttem más stratégiát választok. Tudtam, hogy a Nagyúr nem azért küldte, hogy elcsábítsam és ha James a munkára koncentrál én is arra fogok, persze azért a kellő csáberőt folyamatosan bevetve.
James, James, szép lassan, de nem fogsz tudni ellenállni nekem és akkor véged.
Az önbizalom mindig is erősségeim közé tartozott, főleg akkor ha a férfiakról volt szó. James megsértett az ellenállásával, de ezzel még inkább felkeltette az érdeklődésem és életemben először azért akartam megkaparintani, hogy magamnak bizonyítsak, nem pedig hogy tönkre tegyek valakit.
Azonnal feltűnt vendégem halk hanghordozása és sejtettem is az okát. Zavarta a környezet. Pedig ennél biztonságosabb hely nincs jelenleg a városban. A mugli szálloda rezidenciája, vastag falakkal és csodálatos kilátással. Eszükbe nem jutott azoknak a tudatlan senkiknek, hogy egy boszorkány van a közelükbe, a muglik nem látnak tovább az orruk hegyénél, és ezt szórakoztató kihasználni.
- Szükségtelen halkabban beszélnie, senki nem hallgatózik. A muglik nem hallanak meg semmit, az aurorok pedig nem szaglásznak utánam, mert fogalmuk sincs róla ki is vagyok. Azok kevesen akik megtudták a kis titkomat már halottak.
Gondoltam, jobb ha tisztázom vendégemmel, hogy teljes biztonságban vagyunk itt. Meg azt sem árt leszögezni, hogy nem vagyok teljesen zöldfülű, tudom, hogyan kell meghúzni magam és életben maradni, közben pedig élvezni az életet. A fekete özvegyről volt már néhány mende-monda, hallottam én is magamról érdekes történeteket, de eddig még csak egy lidérc alak volt, egy nő aki feltűnik aztán eltűnik, senki nem tudta megmondani, hogy létezik e vagy sem.
- És akkor térjünk is rá a jövetele céljára. - kezdtem bele komolyan, immáron, mint egy komoly üzletasszony, hát igen, volt néhány arcom - Hogy értsem azt, hogy jelen helyzeten? - kérdeztem, mert nem tudtam mire céloz.



Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 02. 04. - 16:10:57
Szemlátomást felettébb zavarja a kisasszonyt, hogy James nem lépett hozzá oda azonnal, és nem tépte le róla azt a gyönyörű ruhakölteményt, mely jelenleg rajta pompázik. Sajnos sok könnyűvérű nő van, és James nagyon is jól tudja, hogy a Gárda Fekete Özvegyeként emlegetett kisasszony igencsak annak mondható. Nos, a szerencse, vagy inkább a szerencsétlenség épp James-et küldte eme hölgy megzabolázására. Vajon a Nagyúr már tudta ezt előre? Bizonyosan.
Egy biztos, először a munka. És utoljára is. Már az évek során bebizonyosodott, hogy a munkahelyi flörtnek csak hátrányai vannak, hiába a csábító kolleginák, ellen kell állni és kész. Jelen pillanatban ez egyáltalán nem jelent problémát. Hogy miért? A válasz oly egyszerű: épp egy fiatal hölggyel randevúzott a délután folyamán s részletekbe hagy ne menjünk bele.
Tehát fölösleges mindennemű csábító eszköz bevetése, mert itt munka van.
- Rendben, kisasszony, igazán örvendetes, hogy gondoskodott a biztonsági intézkedésekről! Ezt sose feledje, viszont túlzásokba sem kell esni.
Belekortyol jeges italába, majd körülnéz a szobában, hogy tekintete véletlenül se vándoroljon olyan területekre, ahová nem kell.
Nos, a muglik egész ízlésesen be tudnak rendezni egy lakosztályt,  bár a tudat, hogy kinn hemzsegnek a varázstalanok, kissé kiábrándító.
- Tehát a jövetelem célja? -hajol előre a kényelmes fotelban, s leteszi poharát a gondosan megmunkált díszes asztalra, majd behajlított karjait a térdeire téve folytatja, immáron a kolléganő lélektükreibe fúrva tekintetét - ? az, hogy beszélgessünk el arról, hogy mi is egy szakmabeli varázslónak a feladata. Ne, kérem, ne szakítson félbe. Nem azt mondom, és a Nagyúr sem azt mondja, hogy Ön rosszul végzi a dolgát, félre ne értse. Mindössze van néhány dolog, amit azt hiszem, nem ártana tisztáznunk.
Mikor befejezi mondatát, ismét elveszi az asztalról az italt, majd újra hátradőlve a komfortos fotelben nyel egy kortyot a drága nedűből, miközben a kisasszony reakcióját várja. Nyilván, nem lehet könnyű megszólalni egy ilyen pillanatban, nem is muszáj, ez a pár másodperc amolyan hatásszünetként funkcionál, melyet James Mirol előszeretettel alkalmaz; hogy ha valakivel beszél, akkor az illető figyeljen is a szavaira. Praktikus eszköz, meg kell hagyni.
- Tudja, azzal, hogy megkapta a Jegyet, azzal felelősséget vállal nemcsak saját magáért, kisasszony, hanem a Sötét Nagyúrért is. Minden bizonnyal nem szeretné sem Ön, sem más, hogy a Rend valamit kiszagoljon, vagy az a vén bolond, Dumbledore megdöntse a terveinket. Ezért óvatosabbnak kell lennie. Sok mindent tudok Önről. Hasonlók vagyunk, Ön és én. Tudja jól, igazam van?


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 04. 12. - 17:27:14
Sosem voltam hozzá szokva ha egy férfi ilyen kimérten viselkedett velem, mint a számomra igen kívánatos James Mirol. De be kell vallanom elég imponáló volt a számomra, hogy nem érdekeltem vagy legalábbis így tett, hisz az, hogy én nem keltem fel egy férfi érdeklődését, nem fordulhat elő.
Minden egyes mozdulatát figyelem, és elégedetten veszem észre azt az apróságot, hogy kerüli a látványom. Szóval mégis csak hatással vagyok rá. Hmm... De rendben, ez az éjszaka szóljon a munkáról, a hajnal persze már más lapra tartozik.
A szemembe néz. És szinte alig tudom tartani vele a szemkontaktust, annyira mélyre hatoló a tekintete. Sosem tapasztaltam még ilyet. Zavarba hozott volna? Nem. Velem az sosem történik meg.
A szavaira koncentrálok, megpróbálva elfelejteni a tényt, hogy barna lélektükrei az enyémbe fúródva, próbálnak minél többet megtudni rólam. Mindig is jó színésznő voltam, sosem volt még problémám abból, hogy hazugságon vagy esetleg igazságon kaptak volna, de James... Volt valami benne, amitől már korántsem éreztem magam annyira magabiztosnak.
Nem akarok közbe szólni. Nem szokásom bárkit is félbeszakítani, hisz a legnagyobb félreértések abból származnak, ha valaki nem hallgatunk végig. És nem szeretek tévedni.
Végre világossá vált a számomra, miért is van itt. Figyelnie kell és tanítania... Ha nem róla lenne szó, akkor a legnagyobb sértésnek venném, de így még tetszik is a helyzet, hisz kellően sok időt tölthetem majd a Mirolok fejével. Kiismerem és meghódítom. Azon apróságokkal meg nem foglalkozunk, hogy van benne valami jóval vonzóbb, mint az eddigi partnereimben. Valami, ami a lényéből áradóan mágnesként vonz magához, amit még soha nem tapasztaltam.
Újra a pohárért nyúl és belekortyol az italába, miközben továbbra is engem figyel.
Keresztbe font lábaimat megcserélem, de nem szólalok meg. Ritkán van olyan pillanat mikor nem tudok mit mondani, és ez most az. Ha nem James ülne velem szemben, biztos vagyok benne, hogy sikerülne, de valamiért nem nyílik szóra a szám. De nem is bánom, mert csak üres fecsegés hagyná el ajkaimat, ami nem hogy nem jellemző rám, de még csak soha nem is volt rá példa. Mit művel velem ez az ember? Miféle mágiát használ ellenem?
Aztán szerencsére újra megszólalt, de ez a megjegyzés már korántsem volt a kedvemre. Sértette a büszkeségem ez a feltételezés.
- Tisztában vagyok vele, milyen felelőséggel jár a Jegy és biztosíthatom róla nem áll szándékomban, hogy a Nagyúr ellen tegyek.
Minden erőmre szükségem volt, hogy úgy tudjak beszélni, mint eddig, mert sajnos nem sikerült még igazán összeszednem magam. Biztos vagyok benne, hogy ez mágia. Más nem lehet!
- Hasonlóak... Pontosan. De nem egyformák. Tudja ahhoz hogy hallgassak a gyengébbik nemre, ahhoz ki kell érdemelni a tiszteletem.
Nem volt rám jellemző a szemtelenkedés, de ez az egész átkozott helyzet túlságosan is bonyolult volt a számomra és próbáltam magabiztosnak és erősnek tűnni. Ráadásul megsértett, amit nem hagyhattam tétlenül.
- Jaj, bocsásson meg! - folytattam szabadkozva, persze csak megjátszva - Sajnálom, hogy a gyengébbik nemnek neveztem, de számomra a férfiak senkik, míg képtelenek ellenállni egy szép nő látványának.
Azt persze még magamnak sem vallottam volna be, hogy vendégem igenis ellenállt nekem.
- Gondolom hallott már rólam. Tudja ki vagyok és milyen eszközöket vetek be. Nem fél, hogy maga lesz a vacsora és a Nagyúr nem Önt küldte hozzám, hanem engem állított magára?
Gyűlöltem, ha valamit nem tudtam irányítani és ez a helyzet ilyen volt, és ezért nem tudtam józanul gondolkodni. 


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 05. 11. - 15:04:32
Miss Wolls

Mintha egyre kevésbé foglalkoztatná a dolog, hogy kint ezernyi és ezernyi mugli szaladgál az utcán, mintha egyre jobban csak az érdekelné, hogy mi fog a mai estéből kisülni. A nagy James Mirol remekül tudja, hogy hogyan szoktak az efféle esték végződni és már csak kíváncsiságból is várja azt a pillanatot, amikor a szemközt ülő hölgyemény megteszi felé a lépést, azt a lépést, amely a tisztes távolságon belül van. Elgondolkodtató, hogy vajon mi lenne James reakciója minderre, hiszen a „hivatást nem szabad keverni a magánélettel” jelmondattal érkezett ebbe a hotelbe, de kezdi úgy érezni, hogy a jég egyre inkább olvad, és természetesen nemcsak a whiskys pohárról van szó.

Igazán megnyugtató, amit a kis hölgy mond, viszont evidens, hogy ha valaki bekerül a Körbe, akkor ha valami olyan lépést tesz, amely árthat a Sötét Nagyúrnak, arról azon nyomban tudomást szerez, és az életével fizet az a nyomorul, aki elárulta a Lordot. Ez már csak így megy ebben a világban.
- Örvendetes ezt hallani Öntől, kedves Cathrina. –helyesel a nő szavaira, majd röviden le is zárja ezzel a dolgot.

Ajkához emeli a poharat, melyet a teljesen elolvadt jégkocka meglehetősen hidegre hűtött, de a whisky így kellemes, fogyasztásra pont alkalmas… akár csak egy kívánatos nő fekete fehérneműben egy franciaágyon heverészve….
Ám de egy különös szó kizökkenti eme gondolatok erdejéből és hirtelen torkán akad az aranysárga nevű és kisebb köhögőroham lesz úrrá a férfin, melyet a kisasszony által említett „gyengébbik nem” megjegyzés váltott ki belőle.
Miután néhány pillanat múlva sikeresen megmenekül, azonnal rákérdez az imént elhangzottakra:
- Hogy mondja, kedves? –teszi fel a kérdést, hiszen akit itt gyengébbik nemnek lehet nevezni, az természetesen nem más, mint Miss Wolls. Viszont a nő teljesen más értelemben használta ezt.

Bocsánat így, bocsánat úgy, James Mirol önérzetét igencsak megsértette a kis hölgy eme arcátlan megjegyzésével, ami tegyük hozzá, meggondolatlan volt a részéről. A Nagyúr nem tétovázna, szemrebbenés nélkül megátkozná a tiszteletlensége miatt, de James ezúttal még szemet huny a hibát illetően, de következőnél már nem lesz ilyen könyörületes.
- Szóval én senki vagyok Önnek? Hát ez igazán nagyszerű, kisasszony. –jegyzi meg gúnyosan az iménti szabadkozás kapcsán.
Azért senki, mert ellenáll ennek a szépségnek? Nos ezzel beigazolódott: a könnyűvérű kollegináról terjengő hírek minden bizonnyal nem alaptalanok.
- Kissé kiábrándító, hogy még akkor is az élvezeteket hajhássza valaki, amikor fontos dolgokról, teszem azt a hivatásáról, vagyis az életéről van szó. Hallja, kisasszony? Az életéről. Csak egy szavamba kerül, és Önnek vége… Mehet melegebb égtájakra, forróvérű férfiak kegyeit keresni. Jól gondolja meg, miket mond nekem.– sóhaj. – Ezzel ezt a kis kitérőt le is zárhatjuk, ha megengedi.

Vacsora? Micsoda buta gondolat! Köztudott, hogy a kislány még igencsak kezdő a szeren. Hiába van múltja, annyira nincs még benne a szakmában, hogy ő és a Lord összeesküdjenek James ellen –aki, tegyük hozzá a Nagyúr jobb keze- és eltegye a Nagyúr legjobb emberét láb alól. Micsoda naiv feltételezés!
- Nem félek, kisasszony. A Nagyúr tisztában van mindannyiunk képességével és tudja, hogy mik az erősségei. Nem én leszek az, akit eltetet láb alól, hanem az a sokszáz auror és sárvérű, akik odakint szaladgálnak. Erre még nem gondolt, kedves?


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 05. 14. - 19:43:00
(http://www.frpgs.co.cc/images/60krernzq7dh3irtiaz.png)

Igazán hízelgő volt, ahogy fuldoklott James. Ez azt jelentette, hogy megtették a szavaim a kellő hatást, de akkor sem fogom ennyiben hagyni ezt a dolgot. Senki, még a nagy Mirol dinasztia feje sem, bizonytalaníthat és alázhat meg.
- Félreértett. Általánosságban beszéltem. Hisz eddig még nem volt dolgom olyan férfival, akit ne tudtam volna másodpercek alatt az ujjaim köré csavarni. A gárdában lévő férfiak nagyrésze sem kivétel ez alól, persze Önt, még nem ismerem. És hát alaptalan feltételezéseket oktalan lenne előre levonni – szemtelenkedtem tovább.
Sértett James hozzáállása, de ugyanakkor az egészben a legrosszabb az volt, hogy izgatott is. Izgatott ez a modor, ez a felsőbbrendűség, ez a magabiztosság, ez a közöny. Soha egyetlen egy férfi sem érte még el nálam ezt, mint most James Mirol, pedig még egy óra sem telt az itt tartózkodása óta.
- Az élet nem áll másból, mint az élvezetek hajhászásából. Lehet akár, a testi vágyak kielégítése vagy szimplán egy jó szivar elszívása vagy egy igazán jó whisky elfogyasztása. Esetleg egy senki sárvérű kínzása. Mind-mind élvezettet nyújt. Pontosan, ahogy a Nagyurat szolgálni is – fejtettem ki a véleményem az engem ért sértésre.
Nem így terveztem ezt az estét, de a már így alakult, nem fogom hagyni magam. Nagyon jól tudom, kivel állok szemben, tudom ki az a James Alexander Mirol, tudom, milyen pozíciót foglal el a gárdában, de akkor sem fogom tűrni ezt a megaláztatást tőle. Nem tűröm, hogy egy zöldfülű kamasznak nézzen, akinek fogalma sincs arról mit vállalt magára, és milyen kockázatokkal jár ez az élet. Az első tízben vagyok az aurorok, körözött listáján. Tettem már pár dolgot az életemben, ami miatt megérdemelném a tiszteletet, ami miatt kiérdemeltem azt is, hogy a Nagyúr szolgálatába állhassak.
- Felesleges fenyegetőznie, tisztában vagyok vele ki maga, de lehet, jobban járna, ha maga is tisztában lenne azzal, hogy Én ki vagyok. Nem véletlenül tartanak Fekete özvegyként számon. És nem véletlenül ”hajszolom az élvezeteket” ahogy fogalmazott. Nem feltétlenül kell mindenkinek a pálcaforgatás mesterének lennie, ha van más igencsak hasznos tulajdonsága.
Egyetlen egy percre sem emeltem fel a hangom. Nem mertem volna azért veszekedésbe keveredni Mirollal, és nem is akartam. Szimplán csak belegázolt az önbecsülésembe és ki kellet köszörülnöm a csorbát.
Ahogy befejeztem az utolsó mondatomat, keresztbe font lábaimat lassan és kéjesen megcseréltem, miközben jobban kihúztam magam és enyhén előrébb dőltem, hogy rátámaszthassam a balalkaromat a térdemre, természetesen úgy, hogy a Jegy látható legyen, ráadásul a szoknya is teljesen lehullott a lábaimról, így alig takart már valamit. Miközben lassan kortyoltam egyet az italomból és letettem az asztalra, hogy utána jobbommal a hajamhoz nyúlhassak, beletúrva abba és onnan épphogy magamhoz érve végig vezethessem az ujjaim, a nyakamról, a mellemen át, a csípőmön keresztül egészen a combomig, ahol rákönyökölhetek a térdemre, úgy hogy a melleim kiemeljem. Mindezt természetesen úgy, hogy kihívóan vendégem szemeibe nézek.
Amint befejeztem ezt a kis magánszámot újra megszólaltam:
- Én a vággyal játszadozom. És igaza van, a Nagyúr tudja kinek mik az erősségei, ahogy tudja, hogy nekem a férfiak elcsábítása a kisujjamban van. De nyugalom, nem szándékozom elfogyasztani Önt vacsorára, sem most – és hagytam egy pillanatnyi szünetet – sem máskor – ezt a két szót, úgy mondtam ki, szándékosan, mintha Mr. Mirol nem tartozna azon férfiak közé, akik engem lázba tudnak hozni, pedig pontosan az ellentéte volt az igaz, de ahogy Ő engem megsértett nekem is ez volt a szándékom.
- És nagyon jól tudom, hogy elsődleges feladatunk megszabadítani világunk a sárvérűektől és az igazságmániás auroroktól. Nem is vágyom másra.
Csak magára….


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 05. 14. - 21:12:48
Miss Wolls

Mintha mi sem történt volna, szemlátomást nem zavarja a kis hölgyet James előző megnyilvánulása, pedig érdemes szem előtt tartani egy ilyen ember szavait és fontolóra venni mindazt, amit mond, hiszen a hölgyemény jövője szempontjából sok jelentősége lehet a dolognak, de úgy tűnik, ő fittyet hányva minderre frappáns választ eszközöl minden egyes elhangzott szóra.

Mint aki magyarázza a bizonyítványát, hogy bizony nem úgy gondolta, mint ahogy hallatszott, James minden bizonnyal félreértette a teljesen világosan kimondott és félreértelmezhetetlen szavakat.
- Értem, kisasszony. Nos, gondolom, nem kell bemutatom magam, engem sem abból a fából faragtak, aki undorodna egy nőtől, ha meglátja. Azonban le kell szögeznem, hogy alaposan megnézem, hogy kire csapok le és kire nem, tehát jól teszi, hogy nem von le elhamarkodottan következtetéseket. Most talán azt gondolja, hogy valótlant állítok, de higgye el, hogy nem így van… - fejezi be végül, de talán nincs is teljesen befejezve a mondat, mert sok-sok kimondatlan szó kering a díszes hallban, melyet gusztustalan módon rengeteg mugli tárggyal zsúfoltak tele. De erről természetesen kizárólag a szálloda tehet, bár lehet, hogy egy varázsvilágbeli szállodában nem lenne olyan feszült a légkör, mint ebben.
Egyre jobban kezd megtetszeni James-nek a kis hölgy…

Természetesen nem mint levadászandó préda, hanem mint társ. Na nem kell félreérteni a dolgot, James-nek esze ágában sincs ismét megnősülni természetesen kizárólag üzleti, munkabeli társként tudná maga mellett elképzelni a kislányt. Alkothatnának ketten egy párt, mint tanuló és mester. Cathrina elsajátíthatná James-től a szakma minden egyes titkát és trükkjét, amelyekkel fentebb kerülhetne a ranglétrán. Na de erről majd később essék szó, először is véget kell vetni ennek a feszült légkörnek. Valahogy lazábban kellene kezelnie a helyzetet, de a megszokás az megszokás marad.
- Élvezetek hajhászásából… milyen igaza van. Valóban, nem tértem ki arra, hogy milyen élvezetekre gondolok, de gondolom, nem kell körbemagyaráznom, hogy mire is gondoltam… Nos tehát igazat adok Önnek, azt kell mondjam. Igazán élvezetes dolog megkínozni olykor egy senkiházi sárvérűt vagy egy aurort. De ugyebár mindenkinek vannak perverziói… -mondja, és egy halovány mosoly jelenik meg arcán utolsó mondatát követően, nem kifejezetten James-re valló mondat volt, de ezt ennél frappánsabban nem lehetett volna megfogalmazni kizárólag így.

- Mint már mondtam, ismerem magát. Mindössze emlékeztettem egy hangyányi dologra, amit érdemes megjegyeznie azt mondom. Viszont szem előtt kell tartania azt, hogy igenis közöttünk a legjobbak vannak, azok, akik olyan mesteri tudás hatalmában vannak, amelyet egy földi halandó csak irigyelhet. Magának is megvan és nem a csábítás mesterségére célzok most. Próbálja meg együtt használni és akkor hatékonyabban is együttműködhet velünk.
Miközben eme szavakat intézi a fiatal kisasszonyhoz, óvatlanul is olyan helyekre téved a tekintete, amelyet lehet, hogy el kellett volna kerülni, na de hát ha eddig ellen bírt állni egy ilyen vadmacskának, akkor ezután sem jelenthet problémát. James, koncentrálj!
- Azt észrevettem, hogy Ön mivel játszadozik, kedves. –mondja mosolyogva. – És örömmel hallom, hogy tudatában van a dolgoknak. – mármint itt az elfogyasztásra gondol elsősorban, bár igazán ínyére lenne a hölgyemény, de először a munka!
- Mit szólna ha tegeződnénk? Jó kollégákhoz illően… - mivel itt James az idősebb fél, s ráadásul rangban is a feljebbvaló, így az ő kiváltsága, hogy felajánlhatja a kisasszonynak eme gesztust, amely talán valamelyest közelebb hozza őket egymáshoz.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 06. 19. - 12:16:27
Nagyon jól tudtam, hogy James sem undorodik a nőktől, elég sok pletyka terjengett halálfaló körökben, az örök agglegényről, a Mirolok fejéről, aki a legnemesebb varázslócsalád sarja. Vajon a véréből adódóan különlegesebb, mint a többi férfi? Biztos vagyok benne.
- Akárcsak én – válaszalom – Tudom jól, kik az áldozataim, soha nem megyek bele egy játékba, ha nem tudom az illetőről kicsoda. Egyszer már előfordult és megégettem magam, tudja, az a fajta vagyok, aki tanul a hibáiból és nem követi el úja és újra azt, amit egyszer már elvétett.
Akár félre is érthette, az is volt a szándékom. Sértegetni még egy kicsit James Mirolt. Higgye csak az, ha azt akarja, hogy vele sem kezdenék, mert nem tartom kellően megfelelő prédának. Nem szívlelem a kioktatásokat, vagy ha sértegetnek, és ha már Mirol a tűzzel játszik, akkor én sem hagyhatom magam. Nem félek tőle.
Igazat ad nekem. Ez már tetszik.
Perverziói… Az biztos. És ezek szerint nekünk elég hasonlóak effajta szempontból a vágyaink.
Ahogy Jamesnek is nekem is megjelenik az arcomon egy halvány mosoly, csak az enyémben van egy apró diadal is.
És most már bókol is? Mert ezt annak veszem, egy elrejtett bóknak a mondókájában. Szóval tehetséges boszorkánynak tart, ez igazán hízelgő, nagyon is hízelgő.
Azonnal észrevettem mikor a szemem helyett a testemre tévedt a tekintete. Ki voltam hegyezve az ilyen apróságokra, hisz ez volt az erősségem, a fegyverem. Azzal a lendülettel, amint ez feltűnt a hajamhoz nyúltam, hogy kihúzhassam belőle a kontytűt és sötét barna, enyhén hullámos hajam lágyan a vállamra omolhasson, amit egy laza mozdulattal és fejrázással helyre igazítottam.
Újabb mosoly jelenik meg az arcomon.
- Nem szükséges csak hallania – és most már nyíltan kikezdtem vele.
Természetesen szándékosan úgy, hogy mindketten tudatában legyünk a ténnyel, hogy mit is jelentettek a szavaim, de mégis megmaradjon egy határvonal, ami még mindkettőnket arra ösztökél, hogy ne lépjük át. De mégis az esély az átlépésre meglegyen.
Egy kacér félmosoly jelenik meg a szájam szegletében a tegeződés felajánlást követően. Tetszik a dolgok effajta alakulása, ez azt jelenti, mégis csak kellő hatást gyakoroltam vendégemre, ez pedig igazán hízelgő.
- Akkor Cat, ha kérhetem, – válaszolom – James – tettem még hozzá a tegeződés mivoltát hangsúlyozva.
Szándékosan kértem, hogy a becenevem szólítson, azt akartam, hogy lépjünk át még egy határt. Túl lassú volt nekem ez a tempó, ehhez nem voltam hozzá szokva, de meg kell hagynom, hogy így még izgalmasabbá vált számomra James.
Meg egyébként is a Cat sokkal hozzám illőbb név volt. Egy vadmacska…
Szerettem a szimbólumokat, főleg azokat, amik több értelemmel rendelkeztek. A hátamon lévő két szárnyacska láttán is mindenki azonnal jóra gondolt, pedig sokkal nyilvánvalóbb egy fekete démontól, hogy ő inkább a bukott angyalok társaságának a tagja. A Cat pedig, akár egy édes kiscica elnevezés is lehetne, de mégis ha valaki engem szólít így, akkor a hangzás megváltozik, és sokkal vadabbá válik.
- És ha nem probléma, meg tudhatnám, mit tervezel az est hátra lévő részében? – tettem fel egy kérdést, nem véletlenül.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 06. 21. - 23:47:38
Miss W, as wildCat

Játék… az ismeretlennel. Való igaz, hogy nem a legkellemesebb dolog, ha egy vadidegen és ittas személlyel bújik ágyba az ember, de olykor megengedhető egy kis kiruccanás erejéig. Mellesleg észrevehető ám a célzás, miszerint Cathrina a világért sem lenne hajlandó James-hez nyúlni –addig jó, míg így van, hiszen mint ahogy már fentebb szó esett róla, a magánéletet és a munkát összekeverni súlyos hiba, ami számos kellemetlen kimenetelt eredményezhet a két fél számára.

Kegyetlen játékok…
Az egész élet egy kegyetlen játék, amely számos izgalmas meglepetést tartogat az élvezethajhász halandók számára, olyanoknak, mint ők ketten. Ritka jó párost alkothatnak ők ketten, hiszen ahogy a Nagyúr parancsa is szólt: „Mától te felelsz érte, James.”
Esély mindkettejük számára és kockázat, hatalmas kockázat, hiszen ha az egyik elszúrja, a másik felel érte.

A csipkelődő megjegyzésre mindössze egy ravasz mosoly a válasz. Több nem is igazán várható, ez természetesen azt jelenti, hogy ezennel a téma le van zárva, legalábbis az a része, amikor egyre megalázóbb megjegyzéseket kell egymás fejéhez vágni. Lapozni kell, mert rövid az éjszaka, legkésőbb napkeltekor indulni kell.
- Cathrina –mondja továbbra is a teljes nevet, hiába az iménti kérés a becézett formát illetően, mivel ha komoly dolgokról van szó, nem praktikus játszadozni – a Nagyúr egy fontos feladatot tűzött ki kettőnk számára. –jelenti be az új hírt, mellyen idáig várakozott. Kizárólag a legmegfelelőbb pillanatot kereste, amikor a korlátok ledőlnek.
A nő flörtölő szavai azt érzékeltetik a férfival, hogy igen, ennyi volt a hivatalos forma, innentől kezdve a túlfűtött szavak veszik át a hatalmat és irányítják mindkettejüket egy olyan világba, amelyre leginkább vágynak. A korlátok lehulltak, de mégis… van valami, ami miatt mégsem lehet… mégsem lehet… óh, ezek a kegyetlen játékok!

- Cat, -a közvetlenebb formát felvéve immáron… - Társak vagyunk. Mostantól együtt kell minden egyes küldetést elvégeznünk.
Hatásszünet.
Míg a reakcióra vár, jobb kezén a mutató- és a középső ujjainak villámgyors játéka révén a semmiből ott terem a legfinomabb dohánylevélbe sodort kubai szivar, melynek illatától valahogy elájulnak a nők… na, nem negatív értelemben, hanem épp ellenkezőleg, a kisasszonyok valamiért könnyen beadják a derekukat olyankor, ha ilyen füst lengi be a teret. Na, ne mintha az lenne James célja, hogy elcsábítsa a kedves kollegináját… egyszerű próba az egész… illetve… már el van csábítva, elég volt megjelennie fél órával ezelőtt, viszont ezt mindenképp muszáj megpróbálnia.
- Zavar, ha rágyújtok? –kérdezi társától udvarias módon. –Esetleg megkínálhatlak egy szállal? –kérdezi Cat-től, majd előemel a zsebéből egy tálcát, amelyben ott sorakoznak a tipikus női szivarok, vagyis amelyek kisebbek és vékonyabbak, mint amit a férfiak kedvelnek.

Az egyre közvetlenebbé váló beszélgetés egyik meglepő kérdése hangzik el a nő szájából: a ma estét illetően. Minden bizonnyal csak néhány pillanatba telne és azonnal a selyemhuzatú párnák között találnák magukat, mit sem törődve azzal, hogy mi is az előírás…
- Az estére? Nos… semmi különöset… miért? – kérdez vissza nyomban cinkos mosollyal ajkán, miközben szeme ravasz csillogása továbbra is mindent elárul.
Ezek a kegyetlen játékok...



Én annyira imádom ezt a játékot! *.*


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 06. 22. - 14:04:47
(http://www.frpgs.co.cc/images/y28kdg7g27flk4el6cf0.png)

Egy fontos feladat… Ez igazán a ínyemre való volt. Vártam a folytatást, hátha részleteket kapok, hátha kiderül, mivel is lettem, azaz lettünk megbízva. Vajon mivel csillapíthatom a vágyaimat? Csábítással vagy kínzással? Mindkettő igazán kecsegtető lenne.
Társak. Szóval innentől kezdve együtt dolgozunk, minden… Nem mintha bántam volna, hisz Jamesnél remekebb társat el sem tudtam volna képzelni, de azért kíváncsi lennék, vajon miért mi lettünk összepárosítva. De nagyon jól tudom, erre a kérdésre nem fogok választ kapni soha.
-  Nagyszerű – felelem és a szemeimben már ott csillog a jövő képe, egy igazán izgalmas játszma kettőnk között.
James idősebb volt nálam és a ranglétrán is felettem állt, de abban már nem voltam olyan biztos, hogy melyikünk fejért fizetnének nagyobb összeget. A nagy becsben álló Mirol família fejéért, akire még nem sikerült rábizonyítani semmit, vagy a Fekete Özvegyért?
Remek egy játszma lesz…
Egy könnyed mozdulattal varázsolta ujjai közé az illatos dohányt. Be kell vallanom a gyengém volt, ha egy férfi rágyújtott. Vérbeli Brit voltam, itt szinte nélkülözhetetlen eleme a szivar a jobb társadalmi köröknek és az a férfi, aki élt ezzel, arról már lehetett tudni, hogy nem akárkié.
Megkínált, én meg készségesen elfogadtam, és közben, ahogy ő a szivart én a hamutálat varázsoltam az előttünk elterülő dohányzó asztalra.
- Köszönöm.
Felesleges lett volna az előző kérdése is választ adnom, hisz abból, hogy elfogadtam egyértelmű volt a válasz. Természetesen nem zavar.
Más az, ha egy nő rágyújt, hisz az egy bizonyos vadságot, élet szemlélet mutat. A szivar más a szimpla cigaretta, sokkal nemesebb és sokkal több mindent lehet leszűrni az emberről.
A cinkos mosolyra én is cinkos mosolyra felelek és megszólalok:
- Nagyszerű! Akkor, ha nem bánod… - és félbe hagyom a mondatot, hogy felállhassak, és néhány lépést tehessek az ebédlő asztalig. (Ez a baj a szállodákban, minden túlzottan egyben van)
Hátranyúltam a nyakamhoz, ahol össze volt kötve a ruhapántja, és meghúztam a selymet, hogy a ruha lecsúszhasson rólam. Háttal álltam Jamesnek.
Hátulról egyébként sem sok takarta a hátamat, de most láthatóvá vált minden, amit csak a szatén fedett. A két angyalszárnyam, melyre ráhullott sötét barna hajam, a fekete vékony csipke a fenekemen és a szintén fekete harisnyakötőm.  Mikor az anyag halkan landolt a földön, léptem ki belőle és hajoltam le érte, hogy az egyik szék támlájára fektethessem kicserélve a köntösömre, amit magamra húztam. Egy fekete selyem pongyola volt, mely vékony derekamon volt csak összekötve. Valójában többet takart, mint az estélyim, de mégis kevesebbet.
És újra James felé fordultam.
- Így kényelmesebb – folytattam – De te is érezd magad nyugodtan otthon.
És visszasétáltam az asztalhoz, hogy újra a kezembe vegyem az előbb lerakott szivaromat.
Ahogy Ő a szivarral én a testemmel játszadoztam. Tudtam jól mire megy ki a játék, nem voltam kezdő, ahogy tisztában voltam azzal is, hogy James is tudja, és neki sem lesz megterhelő a következő bábujával lépnie ebben a nagyszerű sakkjátszmában.
Társakká váltunk, szabályok vettek körül minket, de mindketten szerettük átvágni a szabályokat, legalábbis én, és Jamesben sem kételkedtem. Feszegettük a határokat, szórakoztunk, de mindezt úgy, hogy nagyon jól tudtuk mi is a kötelességünk. És hát a munka mindig is elsőbbséget élvez az élvezettel szemben, de mi van akkor, ha a munka egyben az élvezet is…
Amint újra helyet foglaltam a kezembe vettem a füstölgő dohány rudat és megszólaltam:
- Szóval közös feladatot kaptunk. És mi lenne az?


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 06. 22. - 16:57:57
Miss W, as wildCat

Valamivel oldottabbá vált a légkör, miután megegyeztek, hogy az informális tegező formulát alkalmazzák az egymás közötti társalgás alkalmával.
Még mindig bódítóan meleg az idő, ennélfogva muszáj kissé kioldani a nyakkendőt, mert akármilyen nemes úr is az ember, ha meleg van, muszáj tenni ellene valahogy. Leginkább a ruhadaraboktól való megválás a legpraktikusabb megoldás…

Cathrina egyáltalán nem lepődik meg a bejelentésen, úgy fest, mintha már számított volna a dologra. Meglehet, hogy a Nagyúr jelezte már felé a dolgot, viszont a végszót James-nek kellett kimondania. Igazán örvendetes dolog, hogy immáron az egyszerű kolléga viszonyból társ viszony alakult ki.
- Tudod, ez mindkettőnk számára igen előnyös… -kezdi meg a magyarázatot, majd egy nagyot szippant a drága szivarból, mely különleges módon magától felizzott, mihelyt James ajkaihoz ért annak másik vége. –Hírnév, előrelépés, jutalom… s ezeken kívül még oly sok más egyéb előnye lesz annak, ha kooperálunk, kedves. –mosoly, majd teljes egészében füstfelhőbe burkolózik, mely a drága kubai szivarnak köszönhető.

Ezt követően leteszi a nő által odavarázsolt hamutál szélére, mely kifejezetten alkalmas vastagabb szivarok elhelyezésére is. Mikor letette a szivart, felegyenesedik a kényelmes fotelból és leveszi a fekete, egyedi tervezésű zakót, melyet immáron a szintén fekete, hosszú ujjú selyeming vált fel. A piros nyakkendő rendkívül jól mutat rajta, általános tapasztalat, hogy a nők valahogy jobban beindulnak a vörös-fekete párosításra, legalábbis ez James egyik fegyvere a sok közül.
Igazából minden nőt prédának tart, még akkor is, ha semmi olyan jellegű kapcsolat nem alakulhat ki közöttük.
Így hát a meglazított nyakkendő alatt kigombolja a legfelső gombot, azt úgysem olyan bonyolult dolog begombolni az indulásnál. Eközben arra lesz figyelmes, hogy Cathrina is feláll a székéből majd pár lépés megtétele után ügyeskedve megválik az elbűvölő fekete estélyitől…
- Öhm… csak nyugodtan… -reagál a nő szavaira, aki immáron háttal áll neki és igyekszik minél jobban felhívni magára a férfi figyelmét, pedig oly felesleges minden egyes mozdulat, mert ennél jobban már úgysem lehet, az első perctől kezdve száz százalékos figyelmet élvez a kisasszony, még akkor is, ha mindez nem tűnt fel neki eddig. Zavarba jöhetne a férfi, de mégsem.
- Igazán gyönyörű vagy. –hangzik a bók, mely bizonyára semmire sem elegendő Cathrina számára, de mégis egy lépéssel közelebb érezheti magát a férfihoz.
A falatnyi fehérnemű, mely voltaképp semmit nem takar, kifejezetten ilyen alkalmakra készült, hiszen elsődleges célja nem a kényelemben rejlik, hanem a csábításban. A harisnyatartóról nem is beszélve, de azt fontos szem előtt tartani, hogy nem áll ám mindenki tökéletesen, azonban Cat esetében minden perfekt. Igazi bombanő, nem véletlen hát, hogy annyi férfit csavart már az ujjai köré… James viszont nem lesz egy könnyű eset, de ez hátha feltűnt már a kisasszonynak is. Hiába a selyemből készült pongyola, voltaképp nem látja el eredeti funkcióját, mivel szint többet mutat, mint az előző kis ruhácska.
Cathrina… Cathrina…

Ismét elfoglalja a helyét az iménti ülőalkalmatosságban, kissé kényelmesebb zakó nélkül, lazított nyakkendővel, az tény, viszont minden nélkül sokkal jobb lenne, ezt a hölgyemény is aláírja bizonyára.
- Köszönöm, így tökéletes. –reagál az ajánlatra, majd odanyúl a füstölgő szivarhoz és ismét beleszippant, s pár pillanat múlva már áramlik is kifelé ajkai között az áttetsző füstfelhő.
Újdonsült társa a közös feladatról érdeklődik, azonban a Nagyúr még korainak tartotta feltárni előttük a kijelölt feladatot.
- Még nem tudom. Igazából minden. Mától kezdve minden egyes küldetést közösen kell végrehajtanunk. Azt ígérte, hamarosan elmondja, hogy mit tervelt ki kettőnknek, de azt javasolta, hogy… -hatásszünet, mindössze néhány másodperc, arra épp elég, hogy felkeltse a másik kíváncsiságát- … előbb barátkozzunk össze és ismerjük meg egymást jobban, mert a közös munka alapja a felek kölcsönös ismeretsége. –fejezi be végül a gondolatot, majd a szemközt ülő szépség tekintetét fürkészi valamilyen rejtett válasz vagy gondolat feltárása okán.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 07. 11. - 11:28:49
Imádom az éjszakákat. Ilyenkor nincsenek szabályok, feloldódnak a korlátok és olyan dolgok történnek meg, amik nappal sosem következnének be, de még egyetlen ilyen eseményt sem bántam meg. Vajon ezen az éjszakán mi fog történni? Mert, ahogy haladnak a percek a hangulat egyre forróbbá válik, és ez igencsak az ínyemre való.
Hírnév, előrelépés, jutalom…
Remekül hangzik és főleg a jutalom… azt már ma éjszaka magaménak akarom tudni. Oh,milyen régóta vágyom már, egy ilyen kívánatos fogásra, egy igazi különlegesség lehet James, akit meg akarok kóstolni. És talán még azt sem bánnám, ha rászoknék, végül is társak vagyunk. És a társ viszony bizony, nem csak a munkára értetendő, főleg nem nálam.
- Ebben biztos vagyok – válaszolom és elmosolyodok én is akárcsak James.
Vajon az ő fejében milyen gondolatok járhatnak?
Leveszi a zakóját.
Ejnye James, ezek szerint hasonló gondolatokon merengsz, mint én?
Nagyon ínycsiklandozóan fest a piros fekete összeállításban, de nálam bizony ennél több kell. Egy vérbeli vadmacska nem támad akármilyen áldozatra, akkor sem, ha az direkt a legcsábítóbb öltözékét öltötte magára.
Bókol.
Oh, milyen kedves. De inkább cselekedne, mint beszélne, az sokkal inkább a kedvemre lenne. Igen, egyre inkább akarom végre a hálómban tudni. Még soha senki nem volt képes kikerülni a karmaim közül és ez alól James lesz kivétel.
- Igazán köszönöm – felelem neki – Te sem panaszkodhatsz, igazán megnyerő a külsőd.
Mintha csak udvariaskodás lett volna, úgy hangzanak a szavaim, pedig annál jóval több volt. Valóban fessnek találom, és a legszívesebben még kevesebb ruhában látnám, úgy sokkal tetszetősebb lenne a látvány. Bár tisztában vagyok vele, hogy Jamesben egy igazán nehéz esetett fogtam ki, de csak annál élvezetesebb lesz, mikor már nem lesz menekvés a számára.
Hmm… Szóval még nincs konkrét feladatunk. Nem is baj. Nem is baj. Igazán kecsegtető csak a gondolat, hogy innentől kezdve Minden feladatunk közös lesz.
Mikor egy néhány másodperces szünetet hagy, kíváncsian tekintek rá. Mit is javasolt a Nagyúr? Kevesen múlik, hogy elhagyja a számat egy kacaj. Szóval jobban ismerjük meg egymást… Felőlem semmi akadálya, alig várom, hogy jobban is megismerjem James Mirolt, kívül, belül…
Előrehajolok az asztalhoz, ahol lassan száll fel a kellemes illatú füstfelhő, az ott pihenő szivaromból. A pongyolám, amely nincs szorosra megkötve, enyhén előre esik a mozdulat következtében, de nem zavar, sosem zavartak az effajta apróságok, most pedig pláne nem. Játszunk, és ebben a játékban nincsenek szabályok, pont ez benne az izgalmas.
Ujjaim közé zárom a szivarom, és miután felegyenesedtem és beleszívtam, ahogy egy igazi nemes nőnek illik. Majd kacéran James szemeibe nézve megszólalok.
- És mit szeretnél tudni rólam? Talán fényt szeretnél deríteni a pletykákra?
A kérdést akárhogy értelmezheti, egyiket sem bánom. Ha akarja mesélek, ha akarja be is mutatom neki ki is vagyok…


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 08. 03. - 15:14:02
Miss W, as wildCat

Éjszakák, hosszú forró éjszakák, melyek az ifjúkor édes emlékeit hozzák vissza napról napra, melyek a tinta színét játszó ég alatt zajlottak le, s mikorra a hajnal közeledtével eme tinta égszínkékké hígult, az álmok szertefoszlottak és minden ment tovább ugyanúgy, mint naplemente előtt, mintha az éjszaka meg sem történt volna.
Ilyen forróság volt azokon az éjszakákon is, de… nem… nem szabad…!
James, állj meg!
- Remek páros leszünk, abban biztos vagyok.
Hangzik a mélyen búgó, kellemes hang, mely hallatán nők ezrei borulnának térdre az imádott férfi előtt, hogy leróják kegyeletüket.

Már egyáltalán nincs zavarban, a csodás női test látványához hozzászokott már, nem egy nőt látott meztelenül flangálni előtte, s itt kell leszögezni, hogy Cathrina az egyik legjobb lenne az eddigi felhozatalból, azonban mindig valami visszarángatja, és nem teheti azt ami igazán szeretne, mégis itt szemközt vele a végzet asszonya, olyan kívánatos, mint még soha senki más és…
Egy hirtelen gondolattól, vagyis épp az iméntitől vezérelve fogja magát és föláll, majd… nem… nem Cathrina elé lép, hogy jobbját nyújtsa neki, majd végigsimítsa a darázsderekat, miután a tűztől vörösen izzó szempárba mélyeszti saját íriszeinek izzó tüzét… nem.
Az asztalkához lép, melyen a whisky, a jég és a gondosan leforgatott poharak vannak. Fogja a sajátját, majd újra töltené, de előtte…
- Whisky?
Kérdését követően a szépséges Cathrinára tekint, s amennyiben él a lehetőséggel, James odamegy hozzá és elveszi tőle a poharát, s talán egy kósza érintés is kerül a sorba, mely a nő bájos kis kacsóját érinti. Amennyiben nem, tölt magának jó fél pohárnyi italt, majd visszalép az imént elfoglalt kényelmes fotelhoz és újfent kényelembe helyezi magát.

- Nos, köszönöm… -válaszolja a visszaköszönő bókra, s tudja jól, hogy őszinte volt a nő részéről. Elmosolyodik, majd hogy megakadályozza a túlzottan idilli csend létrejöttét, fogja szivarját majd jó nagyot beleszippant, igazi mámor olyankor, mikor szétárad a testben az íz és az érzések színes kavalkádja teszi olya élvezetessé az egészet, olyan mint egy gyönyörű nő.
Óh, mily szerencsés valaki, hogy egyszerre mindkettő rendelkezésére áll…
James, a szerencse fia, mondhatnák kollégái, akiknek korántsem úgy alakult az életük, mint Mr Mirolé.
A lazára kötött pongyola és a kecses mozdulatok mind egy szálig azt suttogják, hogy „gyere James, gyere közelebb hozzám…” Mocskos kis játékok ezek, mégis rendkívül izgalmas minden egyes perce, minden egyes mozdulata. Egy kéjes mosoly vagy pillantás elegendő ahhoz, hogy levegye a lábáról az elismert halálfalót, s mintha az egyre csak múló idő feledtetni kezdené vele, hogy mi is volt jövetele eredeti célja. Nincs bűbáj sem átok, mindössze annyi, hogy egy elbűvölő fekete démon az, aki képes mindezt kiváltani a férfiból.
- Nem érdekelnek a pletykák. Téged sem kellene, hogy érdekeljenek. –javasolja nyugodt hangon, majd lassan előrehajol, hogy a porrá égett dohányt gondosan leüsse a füstölgő szivar végéről. – Egyébként… Mindent.
Fekete zakóját ugyan levette már, viszont szintén fekete mellénye – mely az öltöny fontos tartozéka – még továbbra is rajta van, s ennek a zsebében lapul az ezüstláncon csüngő antik zsebóra, mely barátságos ketyegéssel jelzi a rohanó idő múlását. A férfi mellénye zsebéből kiemeli az órát, majd egy könnyed mozdulattal felnyitja annak érdekében, hogy láthassa a számlapot, melyet a díszes előlap rejt el a kíváncsi szemek elől.
- Talán mennem kellene…


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Cathrina Wolls - 2009. 08. 24. - 19:36:31
Semmi kétségem a felől, hogy a Mirol-Wolls párosítás remek ötlet volt. James hiába egyben olyan mentorféleségem is, hisz az én stílusom korántsem diszkrét, amihez tény és való, hogy kell valaki, hogy visszafogjon, de ugyanakkor James is sokat tanulhat ám tőlem. Hisz mégis csak az első húsz legkeresettebb gyilkosok közé sorolják a "Fekete Özvegyet". És a mai napig fogalma sincs senkinek a gárdán kívül, hogy vajon kit is rejt az álnév. Ki is gyanakodna rám? Egy kiscica szemekkel tudó néző fiatal nőre, aki képes a bajbajutott kisasszony szerepkört is briliánsán alakítani.
Hirtelen áll fel James, de ahhoz hogy engem meglepjenek, több kell, ennyi nem elég. Még a fejemet sem emelem meg, úgy nézem mi is lesz a következő lépése, de le nem venném róla szemeimet. Azt soha.
Elsétál mellettem. Oh, még csak hozzám sem ér, milyen kár. Pedig már ideje lenne az ő részéről is egy kicsivel több láng. Hol az a férfi, akiről annyit hallottam?
- Igen, köszönöm - válaszlom a kérdésére.
És miközben nyújtottam a felém faragott kristályt, hogy átvegye tőlem, szinte érezhetetlenül, hozzá ért a kezemhez. Aprócska érintés volt, akár érzéki csalódás is lehetett volna a részemről, de hideg bőrömet szinte perzselte az ő forrósága, aminek köszönhetően azonnal végig futott a borzongás a testemen. Ah…Mégis csak tud valamit ez a férfi.
Egy csábos mosoly a bókomra. Igazán megnyerő, kár hogy nem tudja takargatni, hogy nagyon jól tudja magáról, mennyire vonzó. De szeretem az ilyeneket. Akik tisztában vannak adottságaikkal vissza is élnek vele, de mégsem kérkednek, csak egyszerűen kihasználják, amit a természet adott nekik. Hisz az élet már csak ilyen, azzal kell gazdálkodnunk amink van, és ha jól használjuk, akkor még többünk lesz.
Előre dől, és egy pillanatra felmerül benne, hogy talán ebből a mozdulatból több is kisülhet, de megint csak csalódnom kell. Ejnye James, miért nem szerzel nekem egy kis örömöt?
Mindenre kíváncsi… Hmm… Vajon valóban meg akarja ismerni a meztelen Cathrinát? Ha a testemről van szó, bármikor állok a rendelkezésére, de a lelkem… az meg úgy sem létezik. Egy démonnak olyanja nincs.
- Nem gondolod, hogy az még túl friss a kapcsolatunk, hogy eláruljam a legféltettebb titkaim? – kérdezem játékosan – De jó legyen, egyetlen apróságot megsúgok neked, de nem áruld el senkinek – és közelebb hajolok hozzá, mintha egy titkot akarnék megsúgni neki – A pletykák valóban igazak – és csak egy kihívó tekintet.
Szórakozom.
Tudom mik terjengenék rólam, és be kell valljam élvezem. A csábító démon, akinek élve még egyetlen férfi sem szabadult a karmai közül. Azért az elég szánalmas, hogy pont olyanok mondják ezeket, akik már megízlelhették a csókjaim ízét, de a férfiúi büszkeség határtalan… és röhejesen szánalomra méltó.
Szóval menni készül. Oh a kis balga, hát fogalma sincs hogy tőlem csak akkor szabadulhat férfi ha azt én akarom? Még akkor is, ha nagy James Mirolról van is szó. Soha nem kaptam még nem leges választ egyetlen felkérésre sem, és bizony ez ma éjszaka sem lesz másképp. Én leszek az aki az útjára bocsátja, nem pedig fordítva.
Felállok, hogy ezzel is jelezzem, ha akar, távozhat, nem fogom visszatartani. Az persze más kérdés, hogy mi is jár valójában a fejemben, milyen ocsmány kis tervet eszeltem ki az ellen, hogy forduljon a kocka és én legyek az aki a végén közölheti: ideje lenni menni...
Vagy ki tudja? Még az is előfordulhat, hogy macska-egér játék ami jelenleg zajlik köztünk, ahol a szerepek folyamatosan változnak, még kellemesen is alakulhat. Vagy inkább hagyjuk a bennünk izzó szenvedélyt egy következő alkalomra és mondjak ellen önmagamnak, megcáfolva a pletykákat? Hmm... Igazán kecsegtető ötlet. Egy nő, aki végre mer nemet mondani a hírhedt nőcsábásznak.
- Remélem, minél hamarabb találkozunk - mondom kacéran - hisz akármilyen találkozó lesz, biztosan élvezni fogom - nézek rá kihívóan.
Akármi vár ránk a következő alkalommal, igazán élvezetes lesz, hisz ha éppen egy feladatot kell teljesíteni, akkor azért, ha éppen valami más, valami, ami csak felnőttekre tartozik, akkor pedig azért... Alig várom.
Szándékosan köszöntem már szinte el. Ha menni akar, menjen, nem tartom vissza, de a búcsúnál ráfogom venni a maradásra és akkor...
Élvezem ezt a kisjátékot. Ahogy szórakozgatunk, ahogy a másik határait feszegetjük, ahogy apróságokkal próbáljuk csábítani a másikat, de egyikünk sem adná be a derekát. Rólam köztudott, hogy a testem a legnagyobb fegyverem, Jamesről pedig, hogy nem csak nem veti a meg a nőket, de még neki sem akadt olyan áldozata, aki ne alélt volna a karjaiba. Most pedig két kegyetlen mágus próbálja felhasználni a másikkal szemben a csáberejét. Vajon ki fog győzedelmeskedni? Vajon melyikünk lesz az aki, végül hamarabb adja fel ezt a kis kimondatlan csatát? A legcsodásabb az lenne, ha döntetlen lenne.
Nem jellemző rám, hogy hasonló kompromisszumot kössek, de Jamesben van valami, ami talán még ezt az áldozatot is megérni, hogy egyenlő félként kezeljem.
Kikísérem vendégemet az ajtóig, hisz ha már onnan jött... (ha esetleg a kandallón át akarna távozni, akkor természetesen odáig) és mielőtt útjára bocsátanám, megteszem azt az egyetlen lépést, ami a ma estéből nem hiányozhat. Aminek köszönhetően elérhetem, hogy én nyerjek. Az természetesen meg sem fordul a fejemben, hogy James talán elutasítana, az nem történhet meg. Túl sok aprósággal csigáztam már a fantáziáját, és hát ő csak egy férfi...
Könnyedén s elegánsan lépek oda hozzá, hogy ideje se legyen reagálni és netalántán elutasítani. De azt minek is tenné? Egy főnyeremény vagyok. Ujjaim puhán tapadnak az izmos férfi mellkasra, melyet több réteg ruha véd, nehogy ragadozóként belevájhassam a körmeimet. Enyhén lábujjhegyre állok, hogy egy szintre kerüljenek az ajkaink és érzékien csókolom meg, egy pillanatig az alsó ajkait harapdálva majd majd a felsőket, hogy aztán egymásba forrhasson a két száj.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Sir James A. Mirol - 2009. 08. 25. - 13:36:33
Miss W, as wildCat

Miután kimondja a távozásra utaló szavakat, igencsak meglepő dolog történik. A nő mintha szemrebbenés nélkül beleegyezne a dologba.
James megérzései pedig soha, de soha nem csalnak, érzi a nőből áradó tüzet és azt, hogy legszívesebben a férfi karjaiba vetné magát. De akkor mit jelentsen ez? Ez a nő egy kész rejtély. Pedig sosem jelentett problémát James-nek, hogy megfejtse a nőket, többnyire néhány pillanat az egész. Pár elhintett bók és egy cinkos pillantás és kész. De… Cathrina teljesen más. Bizonyára az lehet az oka, hogy ők ketten James-szel túlságosan egyformák, ami attól függetlenül nem jelent problémát, épp ellenkezőleg.

Egy utolsót szív a drága Kubaiból, majd a csikket a hamutálba nyomja. Ezt követően az utolsó pár kortyot pedig megissza az egyébként sem túl sok whiskyből, mely még a pohár alján maradt.
Tompa koppanás és a jégkockák tánca hallik végül, mikor az üresen tátongó poharat a hamutál mellé helyezi.
Begombolja a fenti gombot a szatén ingen, majd szorosabbra húzza a nyakkendőt, ahogyan annak lennie kell. Feláll a kényelmes fotelból, majd pár lépést tesz a kanapé irányába, ahová előzőleg tette a nadrághoz tökéletesen passzoló zakót. Ezt is felveszi, ugyebár a kompozíció csak úgy teljes.

- Én is alig várom a következő találkozást. – válaszol kissé késve az elhangzott szavakra. A kacér mosolyt is viszonozza egy kísértetien hasonlóval, ám felettébb sármos mosoly, azt meg kell hagyni. Ezt veti be, mikor meg akar szerezni egy nőt. De most már tudja, hogy nyert ügye van még akkor is, ha a nő könnyen beleegyezett az elválásba. Nem kell mohónak lenni, szép lassan kell megközelíteniük egymást.
- … és semmi kétségem afelől, hogy rendkívül élvezni fogjuk. A közeljövőben úgyis össze kell futnunk, hogy megbeszéljünk ezt-azt. Ha ráérsz, nézz csak be hozzám. Általában otthon tartózkodom, kivéve persze, ha munka van.
Cathrina is követi őt a kandalló felé, ugyanis ezúttal a könnyebbik távozási módot használja.
Remek házigazda, kikíséri a vendégét. De lehet, hogy csak a búcsúzás végett teszi.

Megáll a kandalló előtt, botját jobbjában tartja, s már mondaná a búcsút intő szócskát, azonban a kisasszony megelőzi. De még hogy!
Nem a szavak a fontosak e pillanatban, hanem az érzések. Az ajkak eggyé forrnak néhány röpke másodperc erejéig, a keze akaratlanul is a kecses derékra vándorol, melyet csupán egy vékony selyem takar. Kedve lenne most más egyébhez is de nem szabad telhetetlennek lenni.  S végül az érzéki csókot lezárva egy cinkos mosoly kíséretében egy utolsó pillantás erejéig még visszatekint a démoni szépségre s egy hangos pukkanás következtében eltűnik a kandallóból, és egy zöldes fény emlékeztet csupán arra, hogy az imént még valaki itt volt.
- Megvagy.   – mondja elégedetten, majd lenyomja a díszes ezüstkilincset és belép a Mirol-kúria előszobájába.


Köszönöm a játékot! <33 Alig várom a következőt!  :-*


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 08. 27. - 22:21:38
(http://www.frpgs.co.cc/images/ra6bukkiqwq1icttlxd.png)

Két napja.
Két teljes napja történ, hogy az életem gyökerestül megváltozott. Hogy a szüleim meghaltak és, hogy a nagybátyán, Jo is cserbenhagyott. Azt ígérte eljön ide, hogy később lebeszéljük a dolgokat. A jövőmet. De nem jött. Talán elrémisztette a gondolat, hogy ezen túl ő a gyámom? Fogalmam sincs, mindenesetre az ő eltűnése egy újabb roppant aggasztó tényező a szüleim tragikus halála mellett. Még mindig nem tudtam kiheverni. Még mindig órákat sírok naponta bátyám vállán, s disznó módon zabálom a csokoládét orrba, szájba. Nem tudom mi lesz ebből. Vagyis igen, plusz tízen pár kiló súlyfelesleg, de az most nem lényeg.

A Hilton szállóban vagyunk Brandonnal, már két teljes napja, Azóta, hogy az éjjeli, utcai találkozásunk óta besétáltunk ide. Elég ramaty állapotban voltam. Piszkos ruhában és smink nélkül. Az utóbbit egy mugli bárban lemostam, még útközben. Most egy hálóköntösben, alatta egy tanga bugyiban és egy melltartóban feszítek. Az erkélyen állok, a korlátnak támaszkodva s figyelem az alattunk elterülő várost. Nem tudom, hányadik emeleten lehetünk, még nem számoltam, de mindenesetre igen magasan. Ha most például leugranék, azzal a céllal, hogy véget vessek drága és becses életemnek, egészen biztosan sikerrel járnék. De nem akarok. Egyelőre nem, még ha minden kilátástalannak látszik is, nem futamodok meg, nem az a fajta vagyok, aki feladja, úgy vélem, akik ismernek, azok tudják ezt.

A húszas szobát foglaltuk el. A nászutas lakosztályon, s mindez azzal jár, hogy egy ágyban kel aludnom bátyámmal, mi több, egy fürdőszobát is használunk, ami számomra eléggé szokatlan, ugyanis otthon kettő volt. Az egyik az enyém, a másik a többieké. De most, hogy osztozkodnunk kell, sokkal rosszabb. Mindegy, majdcsak kiírom. Remélem, bátyám nem folyamodik több bénázáshoz, mert különben az erkélyen alszik ma este. Igen, miatta kerültünk ebbe a lakosztályba. ,Mert valami rosszat mondott vagy mit tudom én és ide raktak. Nem baj, elégedett vagyok az ellátással és nem igazán baj az sem, hogy egy ágyban kell aludnunk, csak az a rohadt fürdőszoba.

Elfordulok az éjszakai, csillagos égtől, majd selyem pizsimen kicsit igazítva a francia ágyhoz sétálok. Persze kecsesen, mintha egy divatbemutatón lennék. Nem tudom, hogy vagyok képes még most is erre, de már megszoktam.  Mindig így járok és lám, egyik pasinak sem volt még ellenvetése. Ne is legyen, mert én így vagyok jó és kész. Nem vagyok hajlandó változtatni egyikük kedvéért sem. Bízok annyira a saját ízlésemben, hogy tudjam, ami nekem tetszik, az tetszik nekik is.
Hátat fordítok az ágynak, majd nagy szusszanással ledőlök rá és szemem becsukva relaxálok egy kicsit. Jól esik, sőt, istenien.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 08. 29. - 09:33:51
*-Emma-*

Két teljes, hosszú, fáradságos nap. Már két napja hogy meggyilkoltam a szüleimet, hogy Emma szomorú, hogy a Hilton szállóban lakunk. Sokat gondolkoztam, mi is legyen ez után, főleg a gyámság miatt. A húgom kiskorú, így a családból a legalkalmasabb nagykorú lesz automatikusan a gyámja....és ez ne én vagyok. Van lakóhelye, mely megfelelő Emma ellátására, s a munkája is kiváló. Jo bá' az, aki Emmáért felelős ezek után elvileg...
Nem engedem, hogy az a bolond harmincéves Emmát elvegye tőlem!
Hangos pukkanás.
A fülledt meleg levegő megcsapta arcomat. A Hilton szálló melletti koszos, kis sikátorba hoppanáltam. Kezeim zsebre vágva a ballonkabátban, elegáns kalap a fejemen. A kezemmel érzem a véres, hideg acélt, ami a kezemhez nyomódik. Normál tempóban elindultam a szálló felé.

A szálloda folyosója, hallja üres. Mennyi idő lehet? Akár már éjjel egy is. Emma valószínűleg már alszik a franciaágyunkban. Igen, mert a nászutas lakosztályt kaptuk meg, de nem fontos, így is meg vagyunk. Nem terveztem huzamosabb ideig itt lakni, csak amíg nem találok házat, vagy lakást, ahol ketten élhetnék a húgommal.
Elintéztem, hogy én legyek a gyámja Emmának. Megvesztegetéssel? Imperius-átokkal? Nem. Simán eltöröltem a föld színéről, kedves Jo bácsit. Azonban most már alaposabban végeztem a munkám. A holtestet egy mugli-konténerbe dobtam. Majd egy mugli megtalálja és hívna a rendőrséget, akik nem találnak majd semmi nyomot. Ugyanúgy végeztem el a gyilkosságot, mint a szüleimnél. Az átok, s kis figyelem elterelés a késemmel. Még nem tudom, hogy fogom beadni Emmának a  történteket. Majd a minisztérium felhív, akár a mugli, akár a varázsvilági. Újabb három sor sírás, és el van intézve.

Lassan nyitok be a húsza számú lakosztályba, csendben, nehogy felébresszem a lányt, aki nyilvánvalóan bent alszik.
Nem aludt, még csak lakosztályban sem volt. Kis keresés után megtaláltam, az erkélyen.
- Szia Em, gyorsan megyek fürödni, kimerített ez a nap- azzal sarkon fordultam, s megcéloztam a fürdőszobát.
Igazából, csak magyarázkodni nem volt erőm, így gyorsan megléptem előle.
Bár a fedősztori már megvolt, amivel kimentem magam a késői mászkálás alól. Tulajdonképpen nem is alibi, sőt igaz is. Elintéztem, hogy a szüleim tetemét vonszolják el a házból. Még se rohadhat a hálószobában a két hulla.
Gyorsan ledobtam magamról a ruhákat, s a zuhany alá dobtam magam.  Egy öt perc forró tusolás után, a zuhanyfüggönyt elhúzva kiléptem a csúszós csempepadlóra, azon belül egy kis lábtörlőre. Körbenéztem az apró fürdőben, s nyugtázta, hogy törülköző kinn maradt a komódon.
Reménykedtem, hogy Emma, még kint van az erkélyen, de sajnos csalódnom kellett. Kilestem az ajtó mögül, s már az
ágyon feküdt a köntösében, lehunyt szemmel. Alszik vajon? Egy kicsit nézegettem, de aztán úgy döntöttem, alszik. Kiléptem a nappaliba Settenkedve, amilyen zörejmentesen csak lehet, anyaszült meztelenül az erkélyajtó melletti komódhoz sétáltam- ami persze, hogy a szoba túlsó végében volt.
Nem volt rajta a pamutanyag, így kihúztam az alsó fiókot, amihez egy hangos nyikorgás társult. Felkaptam a fejem, s Emmára néztem, hogy ellenőrizzem: vajon felébredt-e?


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 08. 29. - 19:04:21
(http://www.frpgs.co.cc/images/ra6bukkiqwq1icttlxd.png)

Hm. Milyen jó, egy fárasztó nap miután elnyúlni, itt a franciaágyon, melyet a szállodai dogozók mostak tisztára. Hangosan felszusszanok, majd elhallgatok és végiggondolom az eseményeket, ismét. Jo bácsi eltűnése, anyám és apám halála, Brandon titokzatossága és egyéb apróságok. Még a női problémákra is kitérek, melyeket havonta egyszer kell figyelemmel kísérnem, majd egy mosollyal nyugtázom, hogy még két hetem van hátra, míg be nem köszönt vér néni, addig is megpróbálom élvezni, hogy nincsen. Mostanában nem igazán tudom élvezni a dolgokat, az életet, de az, hogy a szüleim meghaltak, nem jelenti azt, hogy nekem is meg kell. Nem, folytatnom kell az életem, úgy, ahogyan eddig elképzeltem. Igaz, a szüleim nem lehetnek jelen az esküvőmön, mely a világon a leges legszebb esküvő lesz, de ezen nem tudok változtatni, megtörtént és kész.

Hirtelen nyikorgást hallok és felkapom a fejem. A másik irányba fordulok, ám azonmód megbánom. Brandont látom ott és nem is akárhogy. Úgy, ahogyan soha életemben nem akartam látni. Pucéran. Egy kobak, csinos arc, izmos felsőtest és karok, kockás has, szőrös virsli, tojások és a combok. A többit nem látom az ágytól, ám már ez is túl sok volt. Bárcsak visszacsinálhatnám. Bárcsak ne nyikorogna ennyire az a rohadt szekrény.
- Az isten szerelmére Brandon húzz már magadra valamit!! – kiáltom, miközben tüntetően elfordulok, és az erkélyhez szaladok, hogy még a közelébe se legyek a virslis tojásoknak. Nem akarok többet látni. Eléggé gyomorforgató volt a saját bátyámat így látni.

Óvatosan hátrapislogok.
- Ugye már van rajtad gatya? – kérdem fennhangon, majd ismét London felé fordulok. Igyekszem kiűzni fejemből a látványt, mely bizony mély nyomot hagyott bennem, s mellyel az elkövetkezendő éjszaka folyamán rémálmondi fogok. Én ehhez még nem vagyok túl idős. Nem. Legalább tíz évig nem akarok több ilyet látni. Fúj!


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 08. 31. - 19:09:01
*-Emma-*


Emma felkapja fejét, s máris felém fordul, a szeme majdnem azonnal férfiasságomra téved, s rémült, kikerekedett szemmel, rám förmed.
Lazán- nem foglalkozva a gyerekes viselkedésével, melyet az imént tanúsított- kihúztam a fiókot,s kivettem egy pamuttörölközőt a mélyéről, és szép lassan derekamra csavartam, mintha még nem látott volna...
Mire visszanéztem, már háttal volt nekem. Nem tudom mit kell drámázni, látott egy jó férfi testet, mi ezzel a gond? Az erkélynél áll, így mellé battyogok, s könnyedén odalököm neki.
- Nincs...- kis szünet- törölköző van rajtam.
Széles mosolyra húztam a szám. Rettentően közel álltunk egymáshoz, talán annyira mint amikor összeölelkeztünk. Most már halkabbra fogtam hangom- Miért, zavar?- már jobb híján suttogom.
Újabb széles mosoly, s eltávolodok tőle, majd levágtam az ágyra magamat, ügyelve hogy ne villantsak. Megelőzöm a visítást. Karomat a nyakam mögött összefűzöm, s kényelembe helyezem magam.
- Na és mit csináltál egész nap?- érdeklődtem, hamar elmentem itthonról elintézni az "ügyeim". Csak reméltem, hogy nem szólt valaki másnak, a csitri barátnői közül. Mert akkor kénytelen lennék "megkeresni" a barátait, és kicsit unom már a gyilkolászást...


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 09. 05. - 17:21:53
(http://www.frpgs.co.cc/images/ra6bukkiqwq1icttlxd.png)

Hátrapillantok és hirtelen felugrok.
- Brandon, Merlinre! Tudod, kit ijesztgess… - a mondat végét választékos, hozzám méltatlan és szokatlan káromkodással halmozom el, csak, hogy bátyám is rájöjjön, elégé kivagyok és most már baromira nincs kedvelem ilyen idióta játékokra, már ha valóban direkt csinálta.
Törölközőben. Az egy fokkal jobb, bár még mindig azt jelenti, hogy meztelenül van, csak éppen valami eltakarja a virslit meg a tojásokat, amit én, egyáltalán nem bánok, sőt, kifejezetten örülök neki, hogy megszabadultam a rémképtől.
Hogy miért zavar? Még kérdi?
- Talán mert a bátyám vagy és, talán mert egyáltalán nem számítottam rá. – rivallok rá, megfordulva, hogy jól lássam arcát. Szigorúan a szemébe nézek, majd, hogy ne kelljen felsőtestét bámulnom ismét a gazdagon kivilágított város felé fordulok.

Hogy mit csináltam? Semmit. Csak a mugli tévét néztem és olvastam, no meg sírtam egy sort és aludtam is egy keveset, még kora délután. Enni nem sokat ettem, de ez nem számít, úgy is rám fér a fogyózás. Olyan dagadt lettem az elmúlt napokban, hogy az már elképzelhetetlen. Vagyis számomra az. Sosem gondoltam volna, hogy megütöm a hatvanat.
- Semmi különöset. – mondom hanyagul, majd remélvén, hogy már felöltözött, megfordulok.
Nem, sajnos tévedtem és még mindig törölközőben feszít. Vagyis fekszik, az ágyon. Még jó, hogy ezúttal figyelmesebbnek mutatkozott és ügyelt arra, hogy a kivillanó részeket tökéletesen eltakarja, amiért, őszintén szólva nagyon hálás vagyok.
Felé lépek, bizonytalanul és megkérdezem.
- Na és te? Hogy telt a napod? – kérdem, Jo bácsira gondolva, hátha Brandon tud valamit a dologról, bár kifejezettebben nem beszéltem neki az öregről.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 09. 07. - 15:44:06
*-Emma-*


" ...mert a bátyám vagy..." És akkor? Komolyan mondom, nem tudom mi a baja, nincs benne semmi extra. Mármint bennem van, csak a helyzetben nincs. Röhejes a húgom viselkedése.
Ahogy levágom magam az ágyra a hátamra beleáll -valószínűleg- egy rugó, mire fájdalmas szisszenést hallatok. És még ez a luxus-nászlakosztály. Mi lett ebből a világból? Már egy normális szállodát sem lehet találni, pedig igazán adhatnának jobbat is annyi pénzért.
Már lassan hunynám be a szemem, hogy ellazuljak az egész napos mászkálástól, de Emma kizökkentett a relaxációból. Nem hibáztatom, hisz' én kérdeztem mit is csinált. A szokásos "semmi különöset". Persze, mit lehet csinálni, egy nappali méretű szobában egész nap? Pontosan, semmi különöset!
Az én napi programom nem volt viszont "zökkenőmentes". Túl sok részletre kellett figyelni. Plusz el kellett intéznem a gyámsági papírokat. Nem szándékozom még elmondani Emnek, Túl feltűnő lenne, hogy tudok Jo-ról. Hagyom, hogy maga boruljon ki, s ömöljenek belőle a szavak, úgy sem fogja magába fojtani, túl sok az érzés benne. A sok év alatt megismertem a húgom lelki világát. Várok, míg nem maga fogja elpanaszolni bánata okát.

Öngól. Totális öngól. Megkérdeztem mit csinált, Ő pedig visszakérdez. Öngóóóól. Habár biztosan előbb vagy utóbb, de ártért volna. Nem ijedtem meg, már kidolgoztam az alibimet.
- Egész délelőtt lakáshirdetéseket válogattam, nézegettem, egészen kettőig. Feladtam a keresést. Egy normális lakás sincs. Te mire gondoltál? Vagy milyen félére?- kérdezem ártatlanul. Nem akarom túlzásba vinni a mesélést, gyanús leszek akkor. Nem teszek semmi kitérő mozdulatot, maradok a helyemen, s csak nézek a rokonom szempárjába, még csak nem is kerülöm azokat.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 09. 19. - 12:17:02
(http://www.frpgs.co.cc/images/ra6bukkiqwq1icttlxd.png)

Bátyám szemébe nézek, s próbálom kiolvasni, megfejteni érzelmeit. Kíváncsi vagyok, vajon hogy éli meg ezt az egészet, s hogy vajon igazat mond-e vagy nem. Kitelik tőle, hogy hazudik, nagyon is, hiszen valódi kilétét is titkolja előlem, ezek a kis dolgok pedig jócskán eltörpülnek a halálfalósága mellett.
Hogy milyen lakásra gondoltam? Hát őszintén szólva ezen még nem gondolkoztam. Pedig már éppen ideje lenne, csak egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy el kell költöznünk.
Szomorúan ránézek, majd közelebb lépkedek és lehuppanok mellé a kényelmes ágyra. Az ablakot nézem, majd válaszolok előbbi kérdésére.
- Hát még nem tudom. Nekem mindegy, csak legyen benne kettő fürdőszoba, meg elég hely, két ágynak. – célzok, finoman, a mostani körülmények kellemetlenségét megjegyezve, hátha sikerül egy kis bűntudatot ébresztenem benne. Igen, miatta vagyunk ebben a rohadt szobában.

Felállok, szépen lassan, s a sarokban álló, lapjára fektetett táskámhoz vonulok, melyből aztán kiemelek egy tiszta fehérneműt és teszek pár lépést a fürdő ajtaja felé. Vetek egy utolsó pillantást bátyámra, közlöm vele szándékaimat, majd az ajtót magam előtt kitárva belépek a fehérre festett, tisztaságtól csillogó fürdőszobába.


::köszönöm a játékot



Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 09. 19. - 14:15:31
*-Emma-*


Szerencsémre Emma leszállt a témáról, s elrohant a fürdőbe. Lehunytam a szemem, s "átnéztem" a gondolataim.
Nem tudja...Én sem... Ma nem nézegettem hirdetéseket, így nem is találhattam. A mai nap egy újabb veszteséget okoztam Emmának. Jo bácsinak vége. Úgy végezte, ahogy a szüleim, majdnem egy érdek miatt. Bár Jo-val nem akartam végezni, szándékom sem volt. Szerettem -már amennyire lehet- de túl korán öregedett szenilis bolond volt. Muszáj volt, nem engedhettem, hogy egy ilyen kezébe jusson Emma. Neki a legjobb kell, ahol biztonságban lehet, s nálam jó helyen van. Én megtudom védeni mindentől, de ezt a feladatot egy bolond nem tudná elvégezni. S a veszekedés csak elnyújtotta volna a vitát köztem és Jo között, így megspórolva az időt, energiát, aggodalmat, elintéztem. A minisztérium hamarosan értesít a haláláról, pár nap, vagy akár pár óra...

Felpattantak a szemeim. Eszembe jutott valami. Valami részletet kihagytam, elsiklottam felette botor módon.
Felugrottam az ágyról, a komódhoz rohantam, kirántva a fiókot, az a földre zuhant hatalmas ricsajjal. Kikaptam belőle a szükséges ruhadarabokat, magamra kaptam őket, s a fiókot otthagyva egy kis asztal elé siettem. Zsebre tettem a pénztárcám, késem, s minden kellő eszközömet.
Hogy lehettem ilyen ostoba, és felelőtlen?! Muszáj elsimítanom... Ki kell küszöbölni a hibám következményét, mielőtt még túl késő lenne...

Magamra húztam szürke pulóverem, s kisietek a szállodai szobából. Nem érdekelt jelenleg Emma, majd kimagyarázom valahogyan...
Átvágtattam a kihalt, csendes folyosón, s a sötétségbe boruló hallon, s az előtérben kötöttem ki. A recepcióshoz csörtettem, s parancsoló hangnemmel a nőhöz szóltam.
- Mondja meg a húgomnak, hogy semmi bajom, majd jövök. Rendben? A húszas szoba. Megjegyezte?!- egy zavart bólintás után faképnél is hagytam. A tolóajtón kisietek, s meg sem állok a sikátorig. Ott felhúzom pulóverem ujját, s egy gyors pillantást vetek a tetoválásra. Sóhajtok.
Remélem még nem késő...
Pukkanás.



Köszönöm a játékot!


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Kolgomorov M. K. - 2009. 11. 03. - 23:19:12
˛A francia véla-csoda részére¸




Szentivánéj.. amikor kívánságod valóra válik..

Csak nekem nem. Már nem tudom hanyadik év, amióta ugyanazt kívánom és természetesen nem történik semmi.. Nem is tudom mit várok egy álarcosbáltól. Jól is néznék ki, ha egyszer csak elém állna egy herceg és felkérne táncolni..
Már lassan tradíció, hogy anyámmal eljövünk a Hiltonba, az éves szentivánéji maskarásbuliba. Lefutjuk a szokásos köröket az ismerősökkel, akiket a hátunk közepére kívánunk. De nincs mit tenni, újra be kell illeszkedni a rég nem látott társaságba, újra fel kell venni a fonalat. Mosolygunk és leplezzük, hogy apám mivolta miatt kellett menekülnünk. Újból az aranyvérűek seggét nyalni, hogy ne fogjanak gyanút és közben ocsmány módon takargatjuk a "szennyest". A  "szennyest", aki nélkül már nem élnénk.
Anyám szerencsére nem hozta most a Szőkét. Ezért jöttem el idén is. Jó, hogy végre tudtunk beszélgetni kicsit. Még mindig nem akarok hazamenni. Nem akarom látni őt. Az utam innen is Roxfortba fog vezetni.

Nézzük a táncoló tömeget. Szeretjük együtt kibeszélni az embereket. A stílusérzékemet tőle örököltem, ennek megfelelően vele tudok a legapróbb részletekig kivesézni valakit. Idén is csupa ízléstelen habos-babos ruhák. De vannak kivételek. Egy-két nő úgy öltözött fel, mintha egy 18. századi francia bordélyházból menesztették volna. Fő a változatosság.
De megakad a tekintetem egy fura alakon. Fura.. valahogy túl tökéletes. A ruhája, a mozgása, a lépései annyira könnyedek és légiesek, mintha balett táncos lenne. Sokáig követem a tekintetemmel. Bár nem érdekelnek a nők, de vannak olyan csodálatos teremtmények, akikért rajongani tudnék. Az illatáért, a gesztusaiért, a stílusáért, de legfőképpen a  nőiességégért. Talán írigykedem ilyenkor. Ha nem férfi testtel áldott volna meg az ég, talán én is ilyen lennék? De így még csak jelét sem szabad adjam a nőiességemnek. És szerencsére nem is adom. Egyszerűen csak a ruszki különcöt látják bennem.

Szeretem a bálokat. Szeretem a pompát, de legfőképpen táncolni szeretek. Még ma este nem kértem fel senkit. Nem volt senki, aki megérdemelte volna, hogy megpörgessem. Rájöttem, hogy erre a csodálatos lényre vártam egész este. Igaz, hogy csak a 17-et töltöttem be és ő biztos, hogy pár évvel idősebb nálam, de a pubertás koron már jóval túl vagyok. És szerencsémre vagy nem, elég érett férfinek látszom. Így talán nem fog viszakozni, hogy kis taknyos vagyok.
Most van vége a táncnak, megyek és lekérem.
Elnézést kérek anyámtól, majd magabiztosan elindulok felé. Finoman megfogom a selymes kezét és telt orgánummal megkérdezem:

-Felkérhetem a következő táncra?


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Fleur D. Weasley - 2009. 11. 04. - 16:53:13
~ Az orosz sármör~


- Deh Billy!
- Nem Fleur, menjél csak el, érezd jól magad, nem szeretnélek gátolni!
- De 'át nélküled nem olyan jóh!- nyafogott csilingelő hangon.
- Mész! Nincs vita!- bár a férfihang szigorúságot árasztott, Fleur megtalálta benne a szeretetet.
- 'Át jó!- egyezett bele végül, s egy gyengéd csókot lehelt vőlegénye arcára, és elengedte.

Dühös kopogások hallatszanak, minden egyes lépés alatt. Fleur dacosan mégis hálásan lépked a göcsörtös járdán. Nagyon örült, hiszen imádja a bálokat, a csillogást, a pompát, a táncot, az estélyi ruhákat. Jó maga most nem báli ruhát húzott, hanem egy elegánsabb rózsaszínt. (http://www.frpgs.co.cc/images/1q8n3dc8ow964o2jre0v.jpg) Hajával nem sokat bajlódott, végül csak laza kontyba kötötte fel, s két fülbevalót vett fel, nyakát szabadon hagyta, és egy halvány rózsaszín magassarkú (http://www.frpgs.co.cc/images/xaf6ah9n52eixzmlzsl7.jpg)t húzott lábaira. Izgatottság töltötte el, akárhányszor belegondolt, milyen dallamos lesz a zene, uralni a parkettet.
De bosszankodott, hogy vőlegénye egyedül hagyta. Akárhányszor alkalmuk volt elmenni egy rendezvényre, vagy bálra, Billy nem habozott elvitte Fleurt, mert tudta, hogy imádja. De most nem tudott elmenni, de szörnyen bántotta a dolog és úgy döntött elküldi menyasszonyát, hadd szórakozhasson, de persze Fleurnek ez nem volt ínyére, mégis kivel fog táncolni? Majd egyedül keringőzik a parketten...

A Hilton szálló elé ért, ahol a rendezvényt tartották. Álarcos bál, "alkategóriái" egyik kedvence volt. Be is szerzett korábban már egy ezüstös álarc (http://www.frpgs.co.cc/images/afyc7qee9upnzq90svg.jpg)ot, s ha már van alkalom, miért ne venné fel? Bár feltűnését nem tudja elrejteni, de legalább arcát felismerhetetlenné varázsolja.
Belép a szállodába, nem kell sokáig keresgélnie, a bált pontosan a hatalmas előcsarnokban rendezték. A falakhoz több svédasztal is volt tolva, ahol mindenki kénye-kedve szerint falatozhatott, a finomságokból. Az egész termet teleaggatták ezüstös szalagokkal, a függönyök hófehérek, az ember Jégországban is érezhetné magát, ha nem lenne ennyire fülledt a  levegő a teremben. Zsúfolásig fel volt töltve zenészekkel - mert élőzene volt- táncosokkal, pincérekkel, akik az igényesebb vendégek kegyeiért küzdöttek, némi borravaló fejében. Szőke szépség hamar megállapította, hogy rossz döntés volt eljönni, senkit nem ismer, még csak látásból sem. Halkat sóhajtva elsiet az egyik kikészített padhoz, ami éppen üresen állt, és leült. Mindenki a táncparketten ropta, mindenkinek volt párja és boldogan nevetgéltek egymás elfuserált viccein. Az ő párja pedig valahol Londonban téblábol ügyeket intézve, remek este... Mint mindig most sem maradtak el az incselkedő, szerencsétlen, vagy épp tapló facér férfiak. Némelyik szebb darab, másik kevésbé, de mind-mind nyál csorgatva mustrálják egy tíz percig, míg elszánja magát a gyáva, hogy meg meri szólítani. Hát persze, egyedül van, törékeny, és nő. A zenekar abbahagyta megszakította a dallamot, mire az emberek, akár a hangyák, ezerfelé szóródtak, valamelyik asztalhoz, vagy épp a mosdóba, de a tömegből kiszúrta a férfit, aki felé közelített. Férfi? Fiú talán. Még egyszer körbenézett, hozzá szól-e, persze, hozzászólt, ki máshoz?

- Szíves öhrömest!- válaszol a fiúnak. Csak azért ment el vele, mert egy, szépen kérte, kettő, már ki volt éheztetve egy kis táncra. Felállt helyéről, ruháját megigazította, bár nem volt szükség rá, a parkettre lépkedett, s várta, hogy a zenekar rátérjen a következő számra, ami nem sokra rá be is következett. Lassú, lágy dallam volt. Keringő... Igen, azt szeretne, és azt is fog! A fiú derekára -aki remélhetőleg előtte állt- helyezte az egyik kezét, és a törékeny fehéres kézfejét a férfias marokba csúsztatta, s könyökét enyhén behajlítva vállmagasságba helyezte. A dal lassú, melodikus volt, élvezhető, és gyönyörű. Egy kicsit közelebb állt a fiúhoz, s megtette az első tánclépést.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Kolgomorov M. K. - 2009. 11. 06. - 15:02:25
Mademoiselle Delacour
A lány úgy válaszolt, ahogy reméltem. Bevezetem a tánctérre. A mozgása annyira finom és légies, mintha egy rózsaszín galambot tartanék a jobb kezemben.
Ahogy állunk egymással szemben, az arcát - már amit sejtetni enged a maszk - aprólékosabban is megfigyelhetem. Cseresznye ajkai oly módon húzódnak halvány mosolyra, hogy Mona Lisa sárgulna az írigységtől. Az ezüst állarcán a bálterem fagyos színei a fekete állarcom árnyas vetületével keveredve tükröződött vissza, de a tekintetem hamar tovaröppen, hisz mögüle üvöltöttek a ragyogó kék szemek: Minkett nézz, gyönyörűek vagyunk!

Kíváncsian vártam mi lesz az első szám amire táncolunk és a zene nem váratott sokáig magára: felcsendült egy keringő. Kezdésnek tökéletes - gondoltam. Belecsúsztatta puha kezét a kezembe, én kihúztam magam és az újjbegyeimmel megérintettem a lapockáját. Óvatosan, de mégis határozottan, minhta egy törékeny ékszert tartanék a karjaimban.
Ő tette meg az első lépést. Vezetni akar. Ismerős ez a dolog. Ani is mindig vezetni akart - Istenem, de rég is volt már, hogy vele táncoltam. Ő volt a világ legjobb táncosa. Mindig húzott-tolt maga előtt, mintha ő lenne a férfi. De kemény évek munkája volt, míg végre összeszokva tudtunk együtt táncolni - az emlékkép hirtelen tovatűnik és a gondolatam visszakúsznak a tánctérre.
Egy gyengéd mozdulattal jelzem, hogy át szeretném venni az irányítást a tánc felett, hisz ő a követő. De még milyen! Szinte érzi, hogy mi lesz a következő figura, amivel tesztelem tánctudását. Hiába, ez sokezernyi bálozással sem lehet megtanulni. Nem bírom ki, hogy  ne járjak utána: profi táncos? Még ha a beszélgetés kezdeményezéséhez nem is a legjobb. Talán mégis inkább ezzel kezdem, mintha az után érdeklődnék, hogy miért jött egyedül, hisz egy ilyen tüneménynek nyilvánvalóan van udvarlója. Még azt hihetné kikezdek vele. Inkább búgó hangon megkérdezem:

- Bűbájt alkalmazott vagy gondolatolvasó a fiatal hölgy, hogy hibátlanok a lépései?

A tánc alapján meg lehet határozni az ember karakterét. Egy előkelő lánynak könnyű keringőzni. De talán ha egy tangót is sikerülne vele táncolnom, kiderülne, hogy elég szenvedélyes is?
Megpörgetem, magam előtt vezetve, egy kicsit távolabb magamtól. Kacér tekintetével mégis kikényszeríti belőlem a következő kérdést is, miért van egyedül? Gyönyörű, bájos, tökéletes és mégis egyedül ült a padon, kitéve magát a férfiak éhes vágyainak.

- És bálterem rózsaszín gyémántja hogy hogy kísérő nélkül érkezett?


Cím: Bál - Hilton szálló
Írta: Fleur D. Weasley - 2009. 11. 13. - 13:27:10
~ Az orosz sármörnek ~
the music (http://www.youtube.com/watch?v=Z7XrgZn9oiA)

"Medvetánc, pilleszárny, dőlt az emlék, az ember...Dallam cseng, hangfoszlány, volt egy régi december. Szól a dal, messze száll, emlék lesz majd ez egyszer, bennem élsz, így zenélsz, áldott szép e december. Év jön év után, jársz a sorsod útján, más irányba menni félsz. Bár annyi vágyam elfakult, hív egy emlék, vár a múlt. Egy kis selyem,
mindig legyen, lila napernyő is jár, pont ilyen harci díszben vár a bál"

Léptek halk koppanása egymás után, járják a keringőt, elfeledkezve gondról, bajról. A ruha siklik a levegőben, hajtincs lassan ugrál, cipősarok koppan, az irányítás a férfi kezében, a nő lágyan követi minden mozdulatát, ám az idillt megzavarja egy bársonyos hang.
- El kell, 'ogy kesehrítsem, mestehre vagyok a táncnak- lágyan mosolyodik el, s tovább élvezi a keringőt, behunyt szemmel.
A tánc gyönyörűsége elragadja, mámor felhők közé emelkedik, s ott lépdel tovább. A lágy, melodikus zene simogatja fülét, a külvilágról megfeledkezik, a sok kíváncsi szem, ami őket figyeli, mind elvesznek a szemében. Végül az álarc mögül, kék szemeit, ismét a fiúra emeli.
- Egy 'ölgy máhr nem is jáhrhat egymaga bálokba?- teszi fel halkan a kérdést- Egyedül jöttem, okom van rhá, és Ön? Hol a bájos partnere?- talán jó maga is egyedül érkezett, máskülönben nem épp vele táncolna. A dal véget nem érő hosszúsággal fojtatódik, elöntve dallamával az egész termet. A fiú vezeti, nem bánja, hagyja, hogy irányítsa, így való, a férfi a nőt. Nem is bánta meg, hogy igent mondott, élvezi a táncot, a fiú társaságát, a dallamot, s nem mellesleg könnyű jól érezni magad, egy remek táncos kíséretében, nem a legjobb, de a lépésekkel tisztában van, és nem is ront.
- Igazán rhemek táncos, 'ol tanulta, 'a szabad éhrdeklődnöm?
Bár ő kiskorától kezdve magán tanárhoz járt táncórákra, pár hónap alatt elsajátította a balettot, s az évek során továbbfejlesztette tudását, de nem tudja elképzelni, hogy a fiú balettozni járt, esetleg társastáncra. Ő mindig is törekedett a pontosságra, tökéletességre, a mozdulatok ellágyítására, ami nem kis fáradságba került, de sikerült. De ez a fiú sem panaszkodhat, egy ismeretlen, akivel táncol.
- Mondja csak, 'ogy 'ívják magát? - egy álarcos bál, mindenki névtelen, de hátha szerencséje lesz.
Tovább lépked, nem hagyja abba egy másodpercre sem, a lábai nem fáradnak, élvezi a bált, a csillogást, a kíváncsiskodó, csodáló tekinteteteket, a zenét, a díszítést, az egészet.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Melore Lainey - 2009. 12. 05. - 13:21:34
B R A N D O N  G R A Y
All rejoicing in the world,
Take me now - we can try.

előzmény: a Reggeli Próféta szerkesztőségében

Mi történik velem? Ha erre megkapom a választ, akkor reagálni is lényegesen könnyebb lesz, de így... Mit csinálhat egy szegény, védtelen kislány, ha ennyire meglepik? Sikít, menekül, pofozkodni kezd vagy kapkodva, esetlenül próbálja viszonozni élete első csókját és élvezi a pillanatot? Egyértelműen a legutolsó, mivel még gondolkodni sincs időm és úgy látszik, a testem automatikus reagál az érintésekre.
Én nem tudtam, hogy ilyen vagyok, becsszó.
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy Brandon sokkal rosszabb fiú nálam és nem csak azért mert én lány vagyok. Csókol, kacsintgat és még fel is kap, mintha csak valami játékbaba lennék, egy szép kis dísze a szobának, akit ide-oda lehet rakosgatna az összkép javítása érdekében. Talán nem is bánom, talán nem tudom. Széles vigyorral az arcomon bámulok végig a közönségünkön és figyelmen kívül hagyom az egyik különösen szorgalmas aktakukacnak tűnő, negyven körüli, de határozottan bácsi sajnálkozását.
- Kérem fogadják őszinte bocsánatkérésünket, ha esetleg valamiben a szolgálatukra lehetünk...
Nem veszi észre a boldogságomat? Ő a teljesen vak, vagy én csinálom rosszul? Igazából a válasz már hidegen hagy, a figyelmemet inkább újdonsült lovagomra fordítom. Mikor kiérünk még le is pakol a lépcsőn, hát nem édes?
Viszont az ilyen kétértelmű ajánlatokkal nem tudok mit kezdeni, a gyakorlat teljes hiánya azért meglátszik rajtam. Lehet, hogy fel akar vinni magához, de az sem kizárt, hogy csak figyelmes és segít eligazodni a városban.
- Egy szálloda. - Jelentem ki és még bólogatok is hozzá, rendkívül elmés, de többet nem is várok magamtól. Viszont úgy érzem megértett, mivel közelebb lép, megfogja a derekam, magához húz és...

Slutty. Imádok hoppanálni, még akkor is, ha gyakorlat nélkül elég kellemetlen. Egy elég sötét helyen vagyunk, így elment volna az idő vagy csak a házak vannak túl közel egymáshoz? Önkéntelenül is megragadom Brandon karját, nem tehetek arról, hogy félős vagyok. Ráadásul egy idegen hely. Úristen, mi van, ha egy másik városban vagyunk? Nem, nem, az csak nem lehet, tudta, hogy Londonban akarok megszállni. Kicsit megnyugodtam, de azért az idegességem nem múlik el teljesen. Itt vagyok egyedül, teljesen kiszolgáltatottan és... mi van, ha azt akarja? Olyan jó móka volt, főleg tervezgetni, hogy majd bulizok, ismerkedek, lehet, hogy néhány csókot is kapok. Viszont tizenhat vagyok és ahogy végigveszem magamban az évfolyamtársaimat, alig néhányan ragadtak le a plátói kapcsolatoknál, ők viszont nem is viselkednének ilyen kétértelműen.
Valahol elrontottam és nem tudom, vissza akarom-e csinálni. Olyan kedves srác... Srác? Férfi, ember, úriember. Nekem meg pont ilyen valakire van szükségem vagy talán még ilyenebbre, de az úgy is elérhetetlen. Elérhetetlen és kész. Szóval ideje a pillanatnak élnem, lehetőség szerint nem beijedni és élvezni. Mert élvezni fogom, akármi történjen is. Brandon tudja mit csinál, én pedig bízom benne.


Cím: MELORE-Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 06. - 11:27:55
The lamb, stupid one
 follows the lion on a
 manner.


[Előzmény: Reggeli próféta szerkesztősége]
Miért csinálod ezt, miért teszed ezt magaddal?! Jahj, ne tedd tönkre magad azzal, hogy engedsz nekem! Állj ellen, és talán még megúszod, ki tudja, lehet a szerencse melléd áll, egy jó pillanatban. Menekülj előlem, amíg tudsz, mielőtt meggondolom magam, és megteszem, azt amit Lucifer küldöttei is megirigyelnének. Kéjesen téplek szét, gazdám nem figyel rám, pontról pontról járok tested szegletein, tekintetem szétmar...
Te mazochista, én mondtam, hogy menekülj, de olyan kis buta vagy, a pokol szája tátong, te egy szálon táncolsz, el ne nyeljen a világom! De már késő, a véredet iszom minden percben, lelkedet szippantom észrevétlen.


A lány késéggel enged mindennek, amit én "elmerek követni". De vajon meddig enged? A határokat nem akarom feszegetni, de valahogy mégis meg kell tudnom, mi járhat a fejében, valahogy meg kell tudnom, meddig tud/akar elmenni, ha még a lényegen nem is változtat, már mindegy, túlságosan is behálóztam ahhoz, hogy kitudjon szabadulni. Megbízik bennem, buta módon követ, akár egy pincsikutya. Finoman kell bánni az ilyenekkel, nehogy félős nyúllá változzon, hogy aztán megkísérelje a hiábavaló menekülést.
Tudtam, hova vezet az út, egyenesen a szállodába. Emma nincs otthon, valamelyik barátnőjénél viháncol, esély sincs, hogy a legrosszabb pillanatban toppanjon be, egy parányi tartás, félelem sem kavarog bennem.
Amint megérkeztünk a szűk kis sikátorba, nem engedem el a lányt, de némiképp engedek a szorításból, már csak a derekán pihen a kezem, és ahogy haladok a szálló felé, enyhe lökésekkel invitálom az átmeneti lakásomba. Ahogy áthaladunk a hatalmas bejárati csarnokon, némán intek a portásnak, hogy "nem vagyok itthon" senkinek. Még egy biztató mosolyt küldök a lányra, míg beirányítom a liftbe. Talán az élet iróniája lenne, ha megállna a lift, és vehetném jelzésnek is akár, hogy nem jó ötlet, de a szerelvény emelkedik, és minden emeletnél egy halk csilingelés hallatszik. Nem fordulok a lány felé, de a fejemet felé fordítom, és úgy suttogom a fülébe a szavakat.
- Ne aggódj, semmi olyat nem teszünk, amit nem szeretnél!- majd egy mélyet szippantok a hajából, és az utolsó csilingelés is elhangzik.
A fémajtók kettéválnak, én pedig kilépek a lánnyal a hosszú folyosóra. Negyedik emelet,  20-as szoba, nászutas-lakosztály. Szerencsésen Emmel ezt a szobát kaptuk meg, mivel az egész szálló színültig volt, de sebaj, hisz a máskor kényelmetlen helyzetbe hozó franciaágy - mert hát ki akar a húgával egy ágyban aludni tizenkilenc évesen-, most igenis kedvező volt számunkra, számomra. A zsebemből előkaptam a kulcsot, és kitártam az ajtót a hölgy előtt. Beinvitáltam, majd a "Ne zavarjanak!" táblát kiakasztva, magunkra zártam az ajtót. Megfordultam, és ismét felkaptam a lányt, akár egy menyasszonyt, és a nagy franciaágy közepére terítettem ki, mintha egy drága szőrme lenne. Hagytam, hogy kényelembe helyezze magát, addig én az asztalon álló üveg borból két kristálypohárba, -amit a bárszekrényből kaptam elő- kiöntöttem, a két kezemmel odavittem a vendégemnek. Mellé telepedtem, és a hajsza végetérésével lenyugodhattak a kedélyek. Egy darabig.
Kezébe nyomtam a poharat, és rákacsintottam, majd jómagam is megízleltem a kiváló minőségű angol bort.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Melore Lainey - 2009. 12. 07. - 18:12:14
B R A N D O N  G R A Y
Toucha toucha toucha touch me! I want to be dirty.
Thrill me chill me fulfill me! Creature of the night.

Félek. Vagy nemtudom. De.
Nagyjából ennyivel lehetne leírni az érzelmeimet, amik, úgy tűnik, elhagytak, röppentek vagy szöktek, eddig ismeretlen okokból. Talán szeretnek cserbenhagyni, mikor a legnagyobb szükségem van rájuk, vagy egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Mi a jó bennem? Mert félreértés ne essék ez rólam szól, még véletlenül sem Brandon igényeiről. Nekem elképzeléseim vannak, még akkor is, ha félnek előbújni.
Például tudom, hogy jó gyerek vagyok, annyira jó, hogy egy ilyen izgalmas rosszfiú nem láthat bennem semmit. Én nem várom, hogy megértse a lelkem mélységeit, már ha vannak ilyenek, csak okokat kérek. Szépen, átgondoltan, vesszővel elválasztva.
Gyönyörű vagy. Ha megerőltetem az agyam, így hangzott a mormogása a csók előtt. Ha tényleg az vagyok, miért nem veszik észre mások is? Folyamatosan sértve érzem magam, még akkor is mikor örülnöm kéne, de nem megy, mert nekem mindent túl kell bonyolítanom.
Csak tol végig az úton, tudja merre megy, így biztos lehetek, abban, hogy itt lakik, viszont jelen esetben ez egyáltalán nem egy bíztató kilátás. Szóval hozzá megyünk, persze nem biztos, de erre utalnak az apró érintések, a gesztusok, a portás... A portás, uramisten, mi ez, valami titkos jel? Miért mentem bele, mi történik körülöttem? Meg úgy amúgy is: félek. Most már biztos. Végül elérkezünk a kritikus lifthez, most kell, hogy jöjjön a vallomás, ígéret vagy akármi.

Istenem, olyan közel van az arca és én akarom. Megcsókolhatnám, ölelhetném, harapdálhatnám vagy egyszerűen csak mondhatnám, hogy bízom benne, de nem megy. Nem értem, hogy működök és mi tart vissza, de legszívesebben elfutnék, viszont képtelen vagyok megállítani a liftet vagy mondjuk őt.
Figyelem merre megyünk, esetleges menekülési útvonal után kutatok, mert az már biztos, hogy visszautasítani képtelen vagyok, de azért a csendesen eltűnés még szóba jöhet.
4. emelet, 20. szoba. Nem, még véletlenül sem akarok visszatalálni.
Belépek előtte és szemügyre veszem a helyiséget, olyan elegáns és felnőttes, hogy legszívesebben már most elrohannék, de nem tehetem, hiszen Brandon az ajtónál matat még valamit, ezzel eltorlaszolva az egyetlen kijáratot. Most persze megint hurcibál, komolyan, ez valami fétis lehet, én meg persze élvezem. Nem semmi kis pár, ezzel a gondolattal zökkenek az ágyra. Egyébként folyamatosan és határozottan rosszat sejtek.

Próbálom elaltatni a félelmemet és sietve belekortyolok a borba. Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan kiűrítem a poharat, nem törődve az ízekkel - talán szerencsém lesz és hamar a fejembe száll. Nem tudom milyen hatást értem el, mindenesetre végre képes vagyok megszólalni:
- Az normális, ha most félek? - Most biztos teljesen hülyének néz, de mit csináljak, az őszinteség a legfontosabb. Nem?


Cím: Melore-Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 08. - 21:44:12
The lamb, stupid one
 follows the lion on a
 manner.

                                                 +16

A te választásod, a te utad...
Jól döntöttél cicám, de ne kényelmesedj el túlságosan, mindig fontos az éberség, amit jelentősen mellőzöd. A pokolban voltam Veled és égtem ott lenn, most meg helyreáll minden, újra itt vagyok, itt fent. Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám. Nem tudsz engem mellőzni, nélkülem kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár rád. Testem hív, ajkam altat, álomvilágba altat, a józan észtől messze, megrészegülten fekszel, előttem, s várod halálod időpontját, vagy újjászületésed pillanatát?


A bor simogatja ajkaimat, az íze felpezsdít, de az alkoholt is mellőznöm kell, most. Elhelyezem az éjjeli szekrény peremén, de mire visszafordulok választottamhoz, már kiürítette poharát, nyájasan elmosolyodok, a pohárért nyúlok, és vakon magam mögé teszem, mire halk csattanás hallatszik, de nem foglalkozok vele, tekintetem mélyen az övéjébe fúrom, nyelvemmel kiiszom az utolsó cseppet a lány ajkai közül, közelebb húzódok, és átkarolom. Pólója alá nyúlok, de csak derekánál, érzem testében folyó forró vérét, ahogy bőszen áramlik, tombolva a testével, kipirosítva bőrét. A gyönge női test fölé tornyosulok, s apró csókokkal halmozom el nyakát, lassan a domborulatok felé haladva, de a mellkasnál megállva, felnézek zöld szemeibe, rámosolygok, a füléhez hajolok, és halkan lihegem a szavakat.
- Nem kell félni, nem fog fájni...- kezemmel a háta alá nyúlok, és magamhoz vonom, és újabb szavak szűrődnek ki a fogaim közül- Meseszép vagy... Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már...
Engedek a szorításból, majd lejjebb kúszok az ágyon egészen formás lábaiig. Cipőjét, lassan lehúzom lábairól, és a földre hajítom, ismét feljebb kúszok, mellé fekszek, és karjaimba vonom, majd megragadom ajkait a sajátjaimmal. nadrág gombjait kibontom, de nem hagyom abba a suttogást.
- Vigyázok rád, gyönyörűm...


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Melore Lainey - 2009. 12. 14. - 18:02:34
B R A N D O N  G R A Y
I wish you never told me, I wish I never knew.
I wake up screaming, It's all because of you.

Megérint és élvezem, pedig nem szabad, muszáj tudatosan csinálni, mindenki ezt mondja, hogy aztán ne tartsa be. Én is ilyen leszek? Álszent, tapasztalatot tettető, üresfejű tizenéves, akit bárki megkaphat? Erre vártam, normális akartam lenni, normálisan különleges. A válasz természetesen egy igen, igen lett volna, egy órával ezelőtt. Most már érzem a sikert, célbe értem, elhiszem, hogy megtenné... Nem állhatnánk meg mondjuk most? Én már szerelmes vagyok, kéremszépen. Még, ha nem is időben jut eszembe az ilyesmi.
Foghatom erre is, vagy csak nem akarom, hogy megtörténjen, egyszerűen gyávaságból. Mondjuk az első megoldás szimpatikusabb, szóval maradjunk is ebben és koncentráljunk a helyzetre, ami eléggé... meleg. Forró.
A csörömpölés visszarángat a valóságba, az érintések folytatódnak, a testem ugyanúgy reagál, de már csak a félelem homályosítja el a tudatomat. Nekem ilyet nem szabad. Nem tudom miért érzem helytelennek, de a gondolat nem hagy nyugodni, nem hagyja, hogy élvezzem. Közben beszél hozzám, nyugtatgat, de az egész olyan furcsán távoli, hiszen lehetetlen, hogy ez velem történjen.
- Szóval semmi olyat, amit nem akarok? - Ismétlem kissé megkésve, de közben csak közelebb kerülök hozzá, közelebb és közelebb. Minden racionális érvem ellenére továbbra is készségesen töltöm be a játékbaba szerepét. Azért jobb lenne, ha mondjuk csak a hajamat fésülné meg, még az se számítana, hogy ilyen olcsó vagyok és sajnos az első mosás után az egész csak egy nagy szénakazal maradna. Ennél minden jobb, nem akarok csalódni magamban. - Akkor elengednél? - A mozdulataim persze nem erre utalnak, de első lépésnek nem is rossz. Igazából nem is kérés volt, sőt még kérdésnek is kissé vérszegény, de... Nincs több kifogás. Nem tudom mit akarok és kész.

Lekerülnek rólam a cipőim, újabb heves csókok. A következő, ami számít, egy cipzár húzódása. Ez az a pont, aminél tényleg ne tovább, bekapcsol a menekülési ösztön és most kell tenni valamit, mielőtt teljesen elvesznék. Igyekszem letolni magamról és feljebb ülök, ha engedi még a lábaimat is felhúzom, egyértelműen védekezően.
- Nem akarom ezt. - Csak suttogni tudok, kicsit rekedt is vagyok, de biztos, hogy hallja. Hirtelen elhatározással arrébb húzódom és legjobb tudásom szerint igyekszem elhagyni ez a kifejezetten veszélyes területet.


Cím: MELORE-Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 16. - 18:35:04
The lamb, stupid one
 follows the lion on a
 manner.

                                                                                                          +16


Ne ébreszd fel az oroszlánt, még ha a barlangjába is merészkedtél már... Késő, késő! Nem menekülsz a pokol bugyrai elől! Nem menekülsz a démontól, ami átszőtte szíved lelked, becsalogatott a szörnyeteg szájába, nem menekülsz tőlem! Hah! Milyen borzalmas halál, lelki halál! Lényed már beszippantottam, és lassan elemésztem, kiszipolyozom az utolsó életerődet gyönge, esetlen törékeny testedből, és a porba hullsz, vár rád a nyomor!

Nem, nem engedlek, most már itt vagy, és már érzem azt a bizsergést, azt a kéjt, ami átjár, vége a játéknak, vár a csata, ez volt a bemelegítés.
Nem hallgatom fecsegését tudatomat elborította a test gyönyörűsége, ó igen, ez az illat! Hmmm! Eltol. Nem. Magamhoz szorítom. Ellenkezik. Még erősebben szorítom, már összeroppantom. Védekezik. Ruha szakad. Tépem. Nem akarja. Az ágyhoz szorítom. Csókolom. Vágyok rá. Nem érdekel ha sikít. Újabb ruha szakadás.
Félelem. Közöny. Vágy. Szenvedély. Erőszak. Test. Kéj. Nő. Férfi. Vadság. Rettegés.
Nem engedem, hogy eltávolodjon tőlem, szorítom, és vetkőztetem tovább. Ő hagyta magát, illegette előttem magát, kérette, sőt hívogatott, parancsolta a teste, hogy vessem ki rá a hálóm, és most elutasít?! Micsoda szörnyeteg ez? Nem hagyja, hogy kiélvezzem múló életem minden édes és kesernyés percét, olyan önző gyönyör ez a. Olyan szép a test, a keblei, ahogy az aranyos sárga melltartó eltakarja, és mintha már várná, hogy szaggassam le róla. és az aprócska rózsaszín bugyi, ami feszesen simul hamvas bőréhez.
És meg akar ettől fosztani?! Ő nem nem hagyom. Vállánál fogva az ágyhoz szorítom karjaimmal, közben gyorsan gombolom ki az egyszerű farmerom, és a következő pillanatban, már az is a földön landol az üvegcserepek mellé.
- De én igen...- tudtára adom végre, hogy már nincs menekvés, az oroszlán felkelt, és támadó pozícióba vágta magát...


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Melore Lainey - 2009. 12. 26. - 22:37:10
B R A N D O N  G R A Y
You're second best. It's over. You're second best.

Nagyon sokáig azt hittem jó, ha elrabolnak. Vagy nem is az, inkább csak elrabolva lenni. Félsz egy kicsit, élvezed is, hiszen igazából nem rossz, igazából akarod. Kellemetlen, kínos meg minden, de én rájöttem, hogy nem akarom. Még akkor sem, ha erről áradoztam mindig, a várva várt izgalom, a veszély. Nem is lenne rossz, ha mondjuk most jönne az a rész, ahol kiderül, igazából nagyon is jó fiú csaak... elnyomják otthon, gonosz mostoha, szadista testvér, őrült unokatesók, akik lánynak öltöztették gyerekkorában és társaik. Nekem mindegy, viszont, ha nem vált át két percen belül, akkor sikítok.
Sikítok, illetve ez már majdnem az, de kívülről egészen nyöszörgésnek hallatszódhat, talán még annak is erőtlen. Csak még közelebb kerülök - pedig az már tényleg, nagyon nagyon közel van! - és továbbra is ügyesen sakkban tartva szabadít meg a ruháimtól. Lehet, hogy még csak kifejezetten ügyesnek sem kell lennie a művelethez, mivel annyira tehetetlen, tanácstalan vagyok, hogy védekezni sem próbálok. De akarok, tényleg.
Most már tényleg itt az ideje, hogy életem egyetlen és csodálatos párja - vagy mondjuk akárki - ránktörje az ajtót és megmondja, hogy ez milyen csúnya dolog is valójában. Mert az, még, ha Brandon nem is vesz tudomást róla. Na majd én megmondom neki!
- Semmi olyat nem csinálhatsz! - Ebben volt minden lélekjelenlétem, csak sajnos hiányos öltözékem kicsit elrontja a hatást. - Mert az... tilos! - Ezt lehet, hogy nem kéne kommentálnom. Szánalmas vagyok, de ez a rémület mellékhatásaként is felírható.
Csak ott, ott van fölöttem, rajtam, mindenhol. A katasztrófát megelőzendő, most kéne valami nagyon hatásossal próbálkozni. A pálcám esélytelen... A farzsebben hordani, tudom, nagyon lúzer dolog, de ha egyszer ott esik kézre! Najó, ez kicsit érdekesen hangzott, de mindenki tudja, hogy értem. Mindenki, aki fogott már pálcát az életében.
Mélyenszántó gondolatmenetemnek köszönhetően végre sikerült valami egészen hasznosat is produkálnom - a rugdosás általában beválik, csak jól kell célozni. Vagy sokszor kell próbálkozni. Ha ezzel sikeresen megvagyok, akkor nincs is más hátra mint a rémült rohanás az ajtó felé.


Cím: Re: Hilton szálló
Írta: Brandon Gray - 2010. 01. 05. - 18:27:58
The lamb, stupid one
 follows the lion on a
 manner.



Hiba. Óriási hiba…

Hamvas bőr, ívelt formák, telt ajkak, keblek… és a zavaró fehérnemű, a vágykeltő, ami a lényeget takarja, amitől igazán felforrósodnék, égnék saját tüzemben, óóó…
Szorítom, és buja kis szavaira, egy-egy erősebb csókkal válaszolok, ellenkezek, dehogyisnem, csinálunk olyat, de még milyen olyat! Óhó, ha tudná milyen gondolatok, tervek cikáznak a fejemben, ahogy tervezgetem, hogy hogy veszem el szüzességét, és milyen gyönyörű élvezettel szégyenítem meg, tiprom el lelkét, és használom ki testét. Micsoda perverz gondolatok, még tőlem is, de kit érdekelnek a tervek, kit érdekelnek a gondolatok, a tettek, a tettek tesznek emberré, ilyen mocskos, kéjenccé, hmm….
Rásimulok, és érzem, ahogy a vér lefelé áramlik, egyenesen a lábaim közé. Mélyet szippantok a szőke hajtincsekből, lágyan a lány fülébe harapok, s apró csókokkal közelítek tiltakozó ajkai felé. Morog, nyög, igen! Ez az, nem kell téged segíteni, megy ez neked magadtól is…
- Tilos…- ismétlem elhaló hangon, szemeimet behunyva élvezem teste közelségét, s ahogy átölelve szorítom, egyik kezemmel hátranyúlva kikapcsolom melltartóját, és lepöccintem a két pántot, majd lecsúsztatom róla, a kis anyagdarabot. Fejemet felemelem, hogy megcsodáljam domborulatait, de hiba volt, óriási hiba…

Csak pillanatig nem figyeltem, és a lány lábai életre keltek, de nem a jó értelembe, egy lendítéssel elintézte, hogy minden vér kifusson a testrészemből és egy erőteljes, fájdalmas nyögést hallassak, azta k*rva! Szó szerint! Összegörnyedve hempergek le a lányról, és oldalra dőlve az ágy szélén végzem. Az ágy könnyebb lesz, a másik test felemelkedik, és fürge léptek hallatszanak, és egy kilincsfeszegetés. Elmosolyodok, bár még mindig szörnyen fáj férfiasságom, de sebaj, sebaj!
Felkényszerítem magam, és a reszkető lány felé fordulok, fejem leszegem, és úgy felpillantok rá, talán három lépés van köztünk, de én megállok, egyhelyben. Kezem hátul, elrejtve a szemei elől, a pálcámat szorongatom, amint az imént kaptam fel. Előrekapom, és kéjesen elmosolyodom.
- Hiba. Óriási hiba…- rászegezem pálcám, és hanyagul kilököm az átkot- Crucio!
Várom, hogy kínban roskadjon össze, ha eddig még nem tette meg, és érezze azt a fájdalmat, amit megérdemel, hogy kihasznált engem. Az időmet pazarolta, vesztegette az energiámat, csak azért, hogy aztán sírva-bőgve fusson el. Ez a búcsú ajándékom.
- Jegyezd meg, Brandon Grayjel nem érdemes packázni. Vagyis… ne jegyezd meg… Exmemoriam!
Ha sikerül a varázslat, ha kell erőszakkal megragadom, és hoppanálok.

Egy keskeny sikátorra gondoltam, semmi másra, egyszer jártam ott, de már nem tudom, hol is van pontosan. A lányt lehajítom a földre, úgy ahogy van, egy szál francia bugyiban, és visszatérek kényelmes „otthonomba”, mielőtt még megfoghatná a karomat.


Köszönöm a játékot!