Roxfort RPG

Időn kívüli játékok => Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér => A témát indította: A Dementor - 2023. 02. 12. - 08:20:32



Cím: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 02. 12. - 08:20:32
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

Az este a szokásos módon telt. Már-már annyira átlagos volt, hogy tényleg nem fordult meg senkinek sem a fejében, hogy bármi komolyabb is történhetne. Példának itt van Dominic Monstro, aki mardekáros talárjában, gyors léptekkel szelte végig a folyosót, hogy vacsorára igyekezzen. Csak a gyomra korgása és természetesen a hamarosan felbukkanó ismerős arcok foglalkoztatták. Egészen addig, míg bumm, el nem sötétült a világ és ő csak annyit érzett, hogy dől. Aztán semmi.
Monstorhoz hasonlóan London belvárosát átszelő Benjamin Fraser is a szürke hétköznapokat élte. A nap már nagyon is lemenőben volt, ő meg még mindig pelenkát vadászott, habár sokkal szívesebben tért volna be a következő utcában helyet kapó hangszerboltban. Kicsit bánkódva meg is állt a sarkon, körbe nézett s rá is éppen úgy, mint a mardekáros fiúra, rátalált a sötétség.
Azt gondolná az egyszerű varázsló, mindez csak két különös eset. Nem! Nem bizony! Hiszen Merel Everfen is, aki semmképpen sem volt Everman, éppen munkahelye bezárásán ügyködött egy pillanattal az előtt, hogy a zsúfolt utcán végig haladva haza indult. Talán csak egy pillanatra állt meg, hogy valamit kivegyen a táskájából vagy bekösse a cipőfűzőjét, csiklandozó érzést érezhetett a tarkóján. Aztán dőlés és sötétség következett.
Yoana Bertov volt a következő. Ez már semmiképpen sem lehetett véletleneset. Éppen csak letett az elbóbiskoló kislányát a babaágyba, ő maga pedig az erkélyre lépett egy szippantás friss levegőért, aztán jött az a magával rántó sötétség.
És még nem volt vége! Kicsit odébb, az Abszol út és a Zsebpiszok köz találkozásánál, a Vakegér egy mocskos kis bárszékén ült Elliot O’Mara. Magasba emelte a lángnyelvvel teli poharat, majd lehúzta annak tartalmát, felkiáltva: „Kimegyek a levegőre, mert itt fosszag van!” Aztán lendületesen kisétált, hogy őt is elnyelje a sötétség.
Leo Flint, Monstrohoz hasonlóan a Roxfort területén tartózkodott. A holdfényt várta, hogy annak ezüstjében repülje át az eget, ám még mielőtt ez megtörténhetett volna, valahol az öltözők környékén az ő tarkóján is csiklandozó érzés ült meg s mintha csak álmodna, szemei alvásra csukódtak le. Nora Narek sem éppen járt másképp, ahogy elhagyta a klubhelyiséget frissen kikent arccal, de cseppet sem bohócosan, az egyik pince folyosón érte az ájuláshoz hasonló állapot, melynek végén csak megnyugtató sötétség fogadta.
Esmé Fawcettet szintén az otthonában érte a támadást. Hogy hogy jutott át támadás az otthona mágikus védelmén – persze, ha volt ilyen? Azt még Merlin sem tudná megmondani. A lány éppen nagyot nyújtózkodva lépett ki a műterméből, hosszas alkotással teli órák után. Túl fáradt volt, hogy bármi gyanúsít is észre vegyen. A szemei lecsúkódtak és megadta magát a sötétnek, alvásszerű állapotnak.
Mindenki, akit csak a támadás ért, hamarosan egy sötét épületben tért magához. Megkötözött kezekkel, friss, még vérző sebbel a karjukon. Elég volt körbe pillantani, a csuklyás alakok között - akiket egyelőre a félhomály miatt nem tudtak megszámolni sem - megpillanthatták azt a bizonyos eszközt, amit néhányan már korábban is láttak. Egy armilláris gömbhöz hasonlított, de belsejében, a pántok között aranyfényű mágia dolgozott. Érződött, hogy megfertőzte annak szinte lüktető ereje az egész épületet. Annyira vibrált, annyira kusza volt ez az erő, hogy talán egy egyszerű varázsige megidézése is katasztrofális következménnyel járhatott volna.
Ha pedig kiélesedett a foglyok látása, azt is láthatták, hogy valami irodaféleség romjai között ülnek. Odabent pedig holttestek hevernek mindenütt. Az erőteljes vérszag alapján friss holttestek. Az undor ellenére, aki megnézte magának a csuklyásokat, eddigre láthatta, hogy most nincsenek kevesen. Legalább húsz fő tarózkodott a helyiségben. A legtöbbjük pálcával a kezében bámult kifelé, erősen koncentrálva. Ketten a foglyokat felügyelték, négyen pedig a gömb körül álltak és suttogva tanakodtak.

Mindeközben a Főparancsnokságon, ahol éppen Mr. Milton és Mr. Nott voltak ügyeletbe, kitört a pánik. Egy mugli épületet mágikus támadás ért. Mindenki meghalt, de valakik bevették oda magukat s olyan mágiával védték le a környéket, hogy bejutni egyelőre senkinek sem sikerült. Így hát, Mr. Milton és Mr. Nott kapta a megtiszteltetést, hogy hat másik aurort vezetve, kivonuljnaka a helyszínre.
London belvárosának irodákkal zsúfolt részére érkeznek. Néhány kolléga már intézkedett arról, hogy több mugli ne érkezhessen a környékre és a rendőrséget is sikeresen kizárták az ügyből. Így hát Mr. Milton és Mr. Nott egy romos, szinte fekete épület előtt ácsorogotak aprócska csapatukkal. Úgy tűnt, mintha kiégett volna, ám tűznek nyoma sem volt és valami furcsa vibrálás érződött. Odabentre pedig képtelenségnek látszott bejutni. Egy gömb vette körbe az épületet, ami alig látszott. Vajon mi tévők lesznek?


Tudnivalók:
A következő kör feburár 19-én érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 02. 12. - 12:54:08
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki


Közeldett a vacsi, Lola biztosan ott volt már, mivel én egy kicsit túltanultam magam. Nem tudom, létezik-e egyáltalán ilyen szó, de most úgy éreztem megint kincsináltam az agyamat. Talán betegesen maximalista voltam, egyszerűen nem tudtam nem beletemetkezni a leckékbe, jött az a béna RBF és nekem még volt egy csomó pótolni valóm. Beestem az előző tanévbe, és minden annyira más volt, mint otton a suliban, alapok nélkül meg hova lehetett építkezni. MÉg a varázsigékre is alig állt rá a szám, így is egy csomószor ilyan hülye akcentussal mondtam ki őket, hogy volt, nem is sikerültek. De szerencsére órákon már nem volt ez égő, figyeltem a tökéletesség látszatára. Túl büszke voltam persze, hogy segítséget kérjek, mondjuk attól a stréber Eloise-tól. Nem mintha én ne lettem volna stréber, de volt tartásom! Szóval igen, kicsit késve érek majd be a vacsira, mert még rendbe kellett hoznom az arcom, és a karikákat a szemem alatt. Meg mégis csak szépen akartam kinézni, hátha végre észrevesz valaki. Abbahagyhattam volna a próbálkozást, de nem adtam fel. Nem az a lány voltam, ha elestem, hát felálltam és tovább mentem. Szóbal szépen kihúztam a szememet, meg elfedtem a fáradt karikákat is, meg kentem fel egy szép árnyalatú rúzst, ami jól állt a bőrömhoz, és nem érdekelt, hogy erősebb volt a kelleténél. Legalább szebbé tett.
Jó lett volna egy kicsit kirepülni, hiányzottak a körök a kastély birtokán, Sepideh hátán. Mostanában nem voltam jó passzban, bár ezt csak Alec és Lola látta rajtam úgy igazán. lehet kimerült is voltam, de betöltöttem a tizenhetet, megjött a levél anyától, hogy milyen legyen az esküvői dekorációm, hogy találjam ki milyen boltból vegyünk meg a ruhát, és nyáron majd próbáljam őket fel. Hogyne! Persze! Ne is várjuk meg hogy elvégezzem az iskolát, házasodjunk össze rögtön a nyáron! Bruuuh! Utáltam ezt, utáltam, hogy otthon is figyelmen kívül hagytak, meg itt is. Mintha semmihez nem lett volna jogom, amit igazán szerettem volna. Mintha minden a víz alá akart volna szorítani, én pedig nem tudtam úszni. Szóval szinte mindenhol kellemetlenül éreztem magam, csak a táncolás és a repkedés segített rajtam egy kicsit, meg azért néha az, hogy titokban esetleg Lenre lessek, amikor a közelben volt. Nem csináltam feltűnően, remélem, nem tudta rólam az egész iskola, hogy izé. Szóval. Csak nem. Elég volt, ha csak én kerültem kellemetlen helyzetbe Len előtt, mert béna voltam, de őt nem akartam cikis helyzetbe sodorni.
- Gyerünk, Nora, csak vidáman és tökéletesen - motyogtam magam elé.
Sóhajtottam a tükör előtt, nyugtáztam magamban, hogy minden ellenére csodálatosan néztem ki, és elindultam tényleg a vacsira, mert a végén megint nem marad nekem süti és Jaytől kell elkunyerálnom a kaját. Még mielőtt kiléptem volna megnéztem magam még egyszer egy üvegben, és bólogattam egyet, és a ruhám ráncait igazgatva elhagytam a helyiséget. Éppen a folyosón jártam, bár volt egy olyan érzésem megint eltévedtem a pincében, mert valaki szerint vicces egy hálókörletet a kelpie feneke alá biggyeszteni, amit amúgy a víz is körbevesz! Ha itt meghalok, csak ne azok találják meg a holttestemet, akiket szeretek. Ahogy erre gondoltam kellemetlen érzés tört rám, és mielőtt azon agyalhattam volna, hogy melyik belső szervem mondja most fel a szolgálatot végkimerülés miatt, már csak annyit éreztem, hogy eldőltem, és körbevett a tompa sötétség.

Lüktető fájdalomra riadtam fel, és hirtelen nem értettem, hogy hol voltam. Sötét volt, nagyon sötét, de ahhoz túl éber volt a karomból áradó fájdalom, hogy tudjam: nem álmodtam. Ijedten pislogtam és kapkodtam a fejemet, a pálcámat akartam keresni, hogy meggyógyítsam magam, és csak nehezen esett le, hogy meg voltam kötözve. Nem értettem, mi történt velem. Furcsa sötét, csuklyás alakok voltak körbe rajtam, rajtunk, mert nem csak én voltam ilyen szánalmasan kiszolgáltatott állapotban, csak azt nem tudtam egyelőre kivenni kik voltak még itt velem. Furcsa mágia lüktetett a teremben, nyomasztó volt, vad, és egyértelműen veszélyes, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna. A tekintetem egy furcsa eszközre tapadt, amiből ez az egész rettenetes mágia pulzált. Nem tudtam mi volt az, de a figyelmemet elvonta róla a szag.
Az összekeverhetetlen vérszag, ami szétáradt ebben az irodaszerű helyiségben. Ennyit lassan ki tudtam venni, de aztán csak elrettenve bámultam magam elé, ahol a testek feküdtek, mozdulatlanul, a halál ölelésétől megmerevedve. Kicsúszott a számon egy halk sikoly.  Éreztem, hogy rosszul leszek, miközben erőseb az ajkamba haraptam. Veszélyes lett volna pánikba esni itt. Sokan voltak, körbe a gömb körül, motyogtak valamit halkan, én meg próbáltam a testektől elszakítani a tekintetemet. Nagyon féltem, attól is, hogy esetleg azok közül itt van valaki, aki fontos nekem. Vagy akár a holttestek között. Erre csak mégjobban elkezdett kalapáni a szívem, fel se tűnt, hogy ácsorogtak ketten körben rajtunk, meg többen messzebb is. Oldalra lestem, hogy kikkel lehettem itt, és talán Dom meg Leo körvonalát láttam első körben, meg esetleg Elliotét. Akárki is ült épp a közelemben, nem mertem megszólítani.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 02. 13. - 00:15:21
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Gyönyörű az égbolt. Mindig megéri kilógni ide este, főleg, mikor már hűvösebb az idő, mert a csillagok is nagyobb számban jelennek meg, s bár a hold most nem volt teljes, mégis alkalmas az idő egy kis repülésre. Igazából étkezés után döntöttem el, hogy kijövök egy kicsit, hogy szabaddá válljak és a szellők szárnyán válljon tökéletessé az éjszaka. Melegen öltöztem fel, bár magamra öltöttem a kviddics felszerelésem is, ki tudja, hogy a sötétben minek ütközök neki, múltkor is pórul jártam és egy fa ága adott bodicseket a seprűnek és a következő bokrosig meg sem álltam. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, de rosszabbul is végződhetett volna a történet pár karcolásnál.
Épp beszívtam a kellemes, esti hüvös levegőt, mellyel jól feltöltöttem a tüdőmet, majd átléptem a söprűmön és már el is rúgtam volna magam a talajtól, mikor valami kellemes, csiklandozó érzés futott végig a tarkómon. Pontosan, ilyen érzés, mikor repül az ember. Imádom…imádok…felszállni…hork…

*

Üldözöm a teliholdat. Menekül előlem a kis csibész, miközben néha a lábát tolja felém incselkedvén. Milyen szép, de nem érem el. Még jó, hogy felvettem a felszerelésemet, mert ki tudja, már milyen messze járhatok az iskolától. De nem gond, megéri, ha végre elkapom a holdat, az enyém lesz, csak az enyém és senki másé. Jogomat formálom a szépségére, gyönyörű fényére és a nyugalomra, melyet felszínén biztosít majd nekem. Nem sok idő kellett, de utolértem és megfogtam a kezét. Végre, az enyém vagy. Meg akartam épp fordítani, hogy lássam az arcát, de nem láttam semmit, csak egy szájat, amely rám sikított.

*

- Nora mi a tökömet sikítozol, már reggel van? – ébredeztem kómásan a földön átfordulva, ahogy próbáltam kinyitni a szemem. Kisebb erőfeszítésbe telt, de hamar rá kellett döbbennem, hogy nem a saját ágyamban vagyok, de még csak nem is Noráéban. Hiába pislogok erőseket, nem szokja meg a szemem a sötétséget, így többször megrázom a fejem a zsibbadástól és álmatlanságtól felszabadítva elmém. Hunyorogva próbálom kivenni miért a földön fekszem és kik vannak körülöttem. Norát láttam magam mellett, valószínűleg a jelenlegi körülményeink miatt sikkantott fel, arra riadhattam fel magam is. Több embert látok még magam körül, többen csuklyában feszítenek, kettő biztosan minket felügyel, páran valami gömb körül álldogálnak. Azt a mindenit, nem semmi erő árad abból a tárgyból, s bár nehéz róla levennem a tekintetem, az ablaknál álló alakokat is megnézem magamnak. Lassan, de biztosan felmérem a helyzetemet, ami minden lehetőséget kizárólag szar, nagybetűvel.
Sóhajtok egy mélyet, majd megpróbálok feltápászkodni, de nem igen tudok a hátrakötözött kezeimnek köszönhetően, ami a kötelékemből való szabadulás reményében erősen megnyilal. Valószínűleg valami seb lehet rajta.
Hallkan megpróbálok hátrafordulni, amikor szembe találom magam egy igen csak kifordított helyzetben fekvő idős férfival.
~ Hö…mi a fasz? ~ kotrok hátrébb ijedtemben, miután felmérem épp eszemmel, hogy az alak bizony nem hozzánk hasonló megkötözött, alvó egyén.
Ismét megnéztem magamnak a megkötözött embereket, de Monstrón és Norán kívül nem találtam senki mást ismerősnek. Egy biztos, hogy valamiért nem öltek meg minket, úgy, mint ahogy itt mindenki mást és a seb sem valószínű, hogy akkor keletkezett, mikor elhúrcoltak minket ide. A többieknek is van, tehát valószínűleg szükségük volt a vérünkre. Most vagy fel fognak minket használni valami őrült rituáléhoz, vagy túszok vagyunk a menekülésükhöz. Sokan az ablaknál állva bámulnak kifelé, úgy tűnik mágiát alkalmaznak, míg a többiek azt a veszélyesnek tűnő gömböt bűvölik. A fenébe, miért kellett most kimennem repkedni, a fenébe is. Nyugi Leo, ne ess pánikba, verésen és terroron edzett srác vagy, a legfontosabb most, hogy higgadt maradj…egy nyakatekert hallott bácsi mellett fetrengve. Elterelve a gondolataimat ismét körbe néztem, hol is lehetünk. Valami irodaház lehetett ez még egykoron, bár nem tűnik réginek, sem elhagyatottnak. Lehet köze van az állapotának ahhoz a gömbhöz, amit a csuklyások bűvölnek. Ismét a többiekre emeltem a tekintetemet, majd mivel Nora közelebb fekszik hozzám suttogva megszólítottam.
- Jól vagy? Nem bántottak? – kérdeztem, bár igazából ez elég hülye kérdés volt, hiszen én sem éreztem túl komfortosan magam.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. – suttogtam, bár én se igazán hittem el, amit mondtam, de ő lány, neki ilyen dolgokat kell mondani. Miközben vártam a reakcióját, a mellettem fekvő bácsi közelében keresni kezdtem annak esetlegesen elszórt pálcáját, ha pedig nem találom, valami olyasmi után kutatok, amit fegyverként használni lehet. Nyilván nem akarok hősi halott lenni, de ha tényleg fel akarnak áldozni, akkor teljesen mindegy, hogy abba halok bele, ha kapok egy átkot, miközben magammal viszek néhány csuklyás tuskót vagy abba, hogy egy gömb emészti el az lelkemet. Nem túl logikus és bölcs dolog a semmiért hősködni, amúgy sem vagyok griffendéles, de nem fogom könnyen adni magam.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 02. 13. - 13:10:13
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

Vajon minden gyereknek most akadtak emésztési gondjai, hogy sehol sem lehetett pelenkát kapni? Oké, népszerű volt ez az új mágikus pelenka, önpusztító volt, és mi is használtuk, de éppen elfogyott a készlet. bár szagelszívó is lehetett volna... Mondjuk akkor senki se tudná, mikor kell kicserélni a gyereknek. Szóval hagyományost kellett keresnem, de nem találtam sehol. Azt hittem az apaság egy kicsit összeszedettebbé fog tenni, de nem így történt, nagyjából ugyan az a Benjamin voltam, mint amikor még nem volt gyerekem. És most még lesz megint! Merlinre! Tényleg véletlen volt. Ahogy egyik boltból a másikba rohantam, és még a húrokat se tudtam megvenni a gitáromhoz. Pedig a másik utcában ott várt rám a hangszerbolt, és a gyönyörű, új húrok.
Habár nem volt sosem vágyam az, hogy együttest alapítsak, jól esett néha csak úgy hangoskodni. Egy kicsit úgy éreztem, akkor apa is közelebb került hozzám, mintha a zenében ott lett volna egy része, ami nem tűnt el örökre azon a napon. Reméltem, hogy néha Aiden is zongorázott azért, ha már beszorított magának a házába egy hatalmas fehér versenyzongorát, és nem csak a forróbb pillanataiban használta Elliottal. Apa azt mondta simán lehettünk volna zenészek is, bár Aiden amúgy is mindenben tehetségesebb volt, mint én; nem akartam ezzel annyira hivatászszerűen foglalkozni. A repülés volt az életem, a sebesség, és a kviddics, nem is akartam belegondolni, hogy vajon hány évet tudtam még a csúcson lenni, mert nem volt sok ideje egy sportolónak, csak kiélveztem az izgalmat és az adrenalint. Még az sem viselt meg, hogy Olivia mellett néha éjszakázni kellett, általában folyton pörögtem, és amúgy is imádtam a kislányommal lenni, még akkor is, ha nem volt hajlandó rendesen aludni.
Kószáltam az utcán, a farmerdzsekimben, és már kezdett esteledni, ami azt jelentette, hogy jó lett volna pelenkát szerezni, meg amúgy éhes is kezdtem lenni. Már kezdtek az előző meccsben szerzett sérüléseim helyre jönni, olyankor mindig többet ettem, de még néha éreztem a tompa lüktetést a lábszáramban. Szemét Darazsak, legalább Lent nem tudták leszedni, ha már mind a két terelőnket kiütötték. Na meg engem sem, vygan eldobálgattam a kvaffot törött csontokkal, amíg le nem estem általában. Megálltam az utcasarkon, mellettem volt egy bababolt, ami éppen zárni készült, odébb pedig a hangszerbolt. Elhúztam a számat, ám akkor olyan kellemetlen tompaság szállt meg, szinte megborzongatta a tarkómat, szinte olyan volt, mintha nyakon vágtak volna. Aztán egyenesen előre dőltem, de már nem éreztem, hogy hova zuhantam, mert már benne voltam a sötétségben.
Amikor magamhoz tértem, nem fogadott sem ispotályszag, sem pedig London utcájának ismerős zaja. Fekete lepelként ölelt körbe a sötét, nem láttam rendesen, és hiába próbáltam a karom megmozdítani, nem tudtam, helyette éles lüktetés járt át. Éreztem a bőrömön, hogy a sebből szivárgott a vérem, habár nem láttam rá. Sőt semmit sem láttam, csak azt a furcsa gömböt, amiről mostanában olyan sokat lehetett hallani. Meg a körülötte pulzáló mágiát. Kegyetlen ereje volt, mintha egy pillanat alatt ketté tudta volna tépni az embert. Szörnyetegként terült el a helyiségben, a fejünk felett, mint egy lecsapni készülő sárkány. A halál szaga ült meg körbe rajtam, rajtunk, mert nem egyedül voltam itt. Előttem holttestek hevertek, és akartalanul is az apám meg a húgom testét láttam magam előtt, akik mozdulatlanul feküdtek, élet nélkül.
Mi már nem itt fekszünk, Ben
Szólt hozzám Chrissie, mert ő még most is velem volt, ebben a kegyetlen halálos sötétségben is. Nem, ők már ott vannak a többi családtagommal, tudtam, és mégis nem mosta ki ez sem a szememből az emléket. De nem akartam itt elhagyni magamat. A szívem heves ritmusban kezdett el verni, de nem félelmet éreztem, csak kurva nagy haragot. Elfogadhatatlan volt számomra az, hogy valaki ilyen kegyetlen legyen az emberekkel.
Felismertem a csuklyás alakokat, láttam őket a Csillaglesen is, meg talán még amikor a Roxfortba jártam, az Imbolc bálon is. Olyanok voltak, mintha elfuserált Halálfalók lennének. Ha nem lettem volna megkötözve már nekik is ugrottam volna, túlságosan forrófejű voltam ahhoz, hogy az ilyesmit csak úgy tehetetlenül végignézzem.
Hallottam, hogy mellettem többen is mocorogtak, diákok lehettek, én pedig lassan felismertem Elliotot, és Merlinre, nem éreztem azt, hogy itt lett volna Aiden, és ekkor egy halvány megkönnyebbülést is éreztem, de persze helyette aggódhattam Elliotért és a többi emberért, leginkább a kölykök miatt.
- Elliot, mondd, hogy életben vagy - böktem kicsit oldalba a lábammal, tudni akartam, és nem igazán érdekelt, hogy mondjuk ezért esetleg megátkozhatott volna a csuklyás tagok közül bárki.


Cím: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 02. 13. - 22:06:15
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+



Mondhatnám, hogy megint egy nagyon unalmas munkanap van mögöttem, de mégsem. A munkanap még csak most kezdődött el, de valószínűleg egyáltalán nem lesz unalmas. Edward szintén itt van, ami jó, mert mi ketten legalább el tudjuk majd ütni az időt, és ha kell, akkor ráhagyom az ifjoncok megregulázásának lehetőségét. Mostanában mintha kicsit el lennének lustulva. Az őszi bejelentés óta nagyobb esemény nem történt, ami miatt állandó felügyeletre lenne szükség, szóval mindenki lazított. Amivel nem lenne gond, csak vannak olyanok, akik kicsit jobban lazítottak a többinél.
- Azon gondolkodtam, hogy valahogy pótolni kéne a karácsonyi céllövölde versenyének a végét – fordulok Edward felé.
Bár, sikerült összehozni akaratunkon kívül is egy szép fogást a Diadémes és egyéb rablásokból, azért az eredeti érkezésünk eredményének az elmaradása miatt kicsit hiányérzetem van. És most nem arra gondolok, hogy ki nyerte meg a versenyt, inkább arra, hogy nem lőhettem szét az összes kibaszott gömböt.
- Mit szólnál egy kártyapartihoz?
Mire azonban megkapnám a választ, addigra beszalad valaki egy jelentéssel. Alaposan átolvasom, majd átadom a papírt társamnak. Gyorsan kiválasztok hat tapasztaltabb kollégát, aztán bólintok egyet társamnak, majd elindulok kifelé az épületből. Ez mégsem lesz olyan nyugodt este, mint amire eredetileg gondoltam. Nem baj, ha szerencsénk lesz, akkor gyorsan megoldjuk majd, és reggelre már a jelentéssel is megleszünk.
Azazel és Agiel lépked mellettem már a nyílt utcán, ahogy az épület felé haladunk. Innen is látszik, hogy néhány elhárító kolléga már megkezdte a ténykedését, így mire mi a helyszínre érünk, lényegében a rendezett terepet kapjuk meg. Megállok az épület előtt, végignézek rajta.
- Merlin fasza. Ez a ma este biztos nem lesz könnyű éjszaka – mondom, miközben rágyújtok egy cigarettára.
Akárki is van benn, egy erődítményt csinált ebből az épületből, ahova nem lesz könnyű bejutni. Először is rá kéne jönni, hogy a gömb, ami körbeveszi az épületet mennyire áthatolhatatlan, milyen varázslat lehet.
- Szerinted mivel kéne próbálkozni a bejutáshoz? Nem hiszem, hogy valami nagyon egyszerű bűbáj lesz ez, de senkit sem áldoznék fel valaminek a kiderítése miatt, amit már úgyis tudunk – fordulok partnerem felé, talán van neki valami ötlete.
Az épület állapota tökéletesen megfelelt a jelentésben leírtaknak, de nem vagyok biztos benne, hogy ez nem csak látszat. Nem tudjuk mennyit torzít a burok. Azért közelebb megyek a gömbhöz, a két kutyát távol tartva, és a pálcámmal megkocogtatom azt. Mi történhet a legrosszabb esetben? Sok minden, de arra most nem akarok gondolni. Információt kell szereznünk.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 02. 14. - 20:37:29
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Annyira jó lesz végre kicsit kizökkenni. Ez a munka meglepően beszippantott, annyira, hogy még nem is válaszoltam annak a négy embernek, akiknek a baglya már napok óta itt várakoznak. Lényegében az elmúlt egy hétben csak harapnivalóért és zuhanyzás miatt hagytam el a műtermet. Eleinte csak púp volt a hátamon, aztán valahogy megszerettem, és egészen eddig alig tudtam elengedni.
          Most viszont igyekszem válaszolni ezekre a levelekre, utána pedig mehet az ágy. Most már a kényelmes ágy, mert eddig sokszor csak a kis műtermi kanapémon bóbiskoltam el. Holnap levédem mágiával, kicsit tartósabbá teszem és kipróbálom azt a mozgatós búbájt is. De azt csak óvatosan, mert ha elrontom, akkor kezdhetem előről az egészet. Kis képeken már sikerült jól végrehajtanom a varázslatot, de ez egy sokkal nagyobb.
          A műteremből kifelé haladva már csak arra tudok gondolni, hogy az alapos zuhany után az ágyba kerüljek. Pont ezért nem is veszem észre, hogy valami gond lenne, csak azt vettem észre, hogy hirtelen túlságosan is álmos leszek. Megpróbálok leülni a földre, nekitámaszkodni a falnak, de azt hiszem, eddig már nem jutok el.
          Sajog a karom. Ez az érzés volt az, ami lassan magamhoz térít. Első gondolatom, hogy biztos azért sajog, mert ahogy elestem, bevertem. Abból ítélve, hogy még sötét van, nem aludhattam túl sokat, vagy pont hogy nagyon is sokat. Lassan nyitom ki a szemem, de nem sok mindent látok. Mintha bevertem volna a fejem is, és ezért most csak homályosan látok. Ennek ellenére is látom, hogy ez nem a lakásom. Lassan megpróbálok felülni, de a sajgáson kívül ekkor valami belém is nyilall. Ezzel egyidőben érzem meg a vér szagát és jövök rá, hogy nem fogok tudni felállni az összekötözött karjaim miatt.
          Ahogy elkezd kitisztulni a szemem, úgy jut el lassan a tudatomig, hogy már megint a szar kellős közepén vagyok. A vér szaga pedig nem csak az enyém, de hogy mi történt azt csak ekkor látom meg. Egy mészárlás tárul a szemem elé, és nem vagyok egyedül, ahogy az éledező hangokból hallom. A csuklyások most mintha többen lennének, mint eddig voltak. Amíg nem tudok felülni, nem nagyon tudok körbenézni. Nem tudom hányan lehetnek pontosan, de az biztos, hogy valamivel nagyon el vannak foglalva.
          Az a valami pedig az a gömb, amiért korábban a Foltozott üstben ment a vita. Gondolhattam volna, hogy egyszer majd még előkerül.
          - Elliot…?
          Szinte csak kicsúszik a számon megszakítva a gondolatmenetet, ami igazából nem is biztos, hogy elvezetett volna valahova. Megpróbálok abba az irányba fordulni, amerre a név tulajdonosát sejtem, de közben meglátok még valakit.
          - Yoana… jól vagy?
          Vele egy kiállításon találkoztam. Nem lesz ez így jó. Ezek készülnek valamire, és félek, hogy mi mind csak egy feláldozható eszközök vagy jobbik esetben talán túszok vagyunk. Megpróbálok végignézni a társaságon, de nem leszek okosabb. Egy valamit tudok egyelőre tenni, az pedig, a ragaszkodás a korábbi fogadalmamhoz, hogy nem leszek gyáva nyuszi, de a Foltozott üsttel ellentétben most nem akarom majd megöletni magam.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Yoana Bertov - 2023. 02. 15. - 19:41:10
London, 2004. február 27.

(https://i.pinimg.com/564x/e2/52/9a/e2529a27e6feef19a2025b69eb70410b.jpg)

Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

Igazán szép estének indult. Alina hamar elaludt. Talán érezte, hogy fáradt vagyok, talán ő fáradt el ezen a napon, mindenesetre a vacsora után szinte azonnal szuszogott, és le tudtam tenni a kiságyra. Ez nekem ajándék volt, így tudtam kicsit magammal foglalkozni. Annyi tervem volt estére: veszek egy forró fürdőt, készítek magamnak valami finom vacsorát, és előveszek egy könyvet, és olvasok, amíg el nem álmosodok. Ilyen egy egyedülálló édesanyag tökéletesen nyugodt estéje.
Még mielőtt mindennek nekiálltam volna, kiléptem a lakáshoz tartozó kis erkélyre. Csodálatos este volt, fényesen ragyogott a Hold, London nyüzsgése is halkabb volt az átlagosnál, és még az idő is egészen kellemes volt.
Már fordultam volna vissza, amikor minden elsötétedett...

Amikor elkezdtem ébredezni, rögtön éreztem, hogy a mozgásomban korlátozva vagyok. A kezem megkötözve, egy széken ülök. Rögtön egy rémisztő gondolat futott át az agyamon: Grigori megtalált és elrabolt minket! Nem, nem, nem... Nem akartam visszamenni Bulgáriába, nem akartam azt az életet Alinának!
-Nem! - kiáltottam fel és kinyitottam a szemem. Azonnal láttam, hogy teljesen más a helyzet, ami egyszerre volt még rémisztőbb, és egy kicsit megnyugtató is. Ezek szerint nem a férjem akadt a nyomunkra, és jött el értünk, viszont akkor sokkal másabb volt a helyzet.
Hol lehet? Mit akarnak ezek a csuklyás alakok tőlem? Vagyis tőlünk... Mert ahogy egyre jobban tisztult a kép, rájöttem, hogy nem egyedül vagyok. Rajtam kívül még hét megkötözött alak volt a teremben, és jópár csuklyás.
-Yoana... jól vagy? - hallottam a nevem, és arrafelé néztem. Az a nő volt a galériából, Esmé.
-Igen... Azt hiszem. - motyogtam. - Hol vagyunk? - kérdeztem, de sejtettem, hogy ő sem tudja a választ.
Próbáltam kényelmesebb helyzetbe helyezkedni, és közben körbenéztem. Ott volt a terem közepén egy gömb, amiből csak úgy áradt a mágia. Még sosem láttam ilyet, és fogalmam sem volt, mire való.
Ekkor éreztem magam, hogy sebesült vagyok. A kezemen volt egy vágásszerűség, ami nem tűnt életveszélyesnek, de annál kellemetlenebb volt, ugyanis a figyelmem időről időre oda  siklott.
-Esmé, te tudod, kik ezek? - kérdeztem halkan az egyetlen személytől, akit ismertem itt.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 02. 17. - 18:04:59
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

Az Aranyfog zárja nagyot kattant a hátam mögött, én pedig nyújtóztam egy hatalmasat. A nap végére felüdülés volt kijönni a kusza mágia fogságából, amit a sok varázstárgy okozott. Régen imádtam ezt az érzést, de mostanában megfájdult tőle a fejem, remegtek a tagjaim, mintha valami ismeretlen kórság törne mind jobban elő belőlem. Nem ismertem magamra és ami azt illeti, ez nem is volt olyan meglepő. Az a sok átok, amik éveken keresztül érték a testemet, egyre inkább megmutatták a foguk fehérjét. Először a sérüléssel a lábamon… aztán ezekkel a kis apróságokkal. Aidennek nem említettem, egyelőre nem tűnt olyan jelentősnek, de tudtam, hogy hamarosan ez az egész nem lesz ilyen egyszerű.
Kicsit jobbra-balra mozgattam a fejemet, hogy megnyújtsam a nyakam és az izmaimat a vállam környékén. Aztán elindultam a Vakegér felé. Jól esett volna egy lángnyelv a nap végére, ráadásul Aiden amúgy is tovább dolgozott, mint én. Rosie pedig tökéletes biztonságban volt a nagyszüleivel. Nem kellett rohannom sehova sem. Egy kis lazítást én is érdemeltem… na meg a szokásos kötözködést, ami ott várt rám általában.
Csendesen löktem be az ajtót, majd nagy vigyorral végig néztem a díszes társaságon, ahogy a bakancsom átlépte a küszöböt is. Láttam, hogy megbámulnak és alig vártam, hogy valaki végre megszóljon, amiért Christopher Cartwright területére tévedtem. Felőlem persze akárkinek is lehetett volna a területe, odamentem be, ahova akartam… akkor is, ha történetesen olyan szag volt, mintha valakinek a belei rohadtak volna ki éppen.
A szagtól persze nem kellett volna megilletődni. Ismertem már régről a tulajdonosát, Rohadt Szájút. Volt valami más neve is, de a legtöbben csak így hivatkoztak rá. Az eredetit úgy sem jegyezte volna meg senki, ha már olyan büdös, mint egy pöcegödör. Persze ez sem volt véletlen… hiszen amúgy a csatornákban dolgozott odalent és állítólag a legszarosabb helyeken is keresztül vágta magát, ha kellett. Kinek mi. Én maradtam a fürdésnél és a zsebmetszésnél, ha éppen olyanom volt és nem varázstárgyakat kutattam vagy árultam.
– Cső, Rohadt Száj!  – integettem neki, megtörve a némaságot, majd odasétáltam a pulthoz. Az szokás szerint ragadt a kiömlő piától, de a pultos bájos személye továbbra is változatlan volt. – A szokásost kérem.  – Kocogtattam meg a pultot, mire Ariane arca felvidult és máris nekilátott az ital szervírozásának.
Addig körbe néztem. Elkaptam pár ismerős tekintetet és ahogy lecsengett a megilletődöttség már be is pofáztak: – Mi van, O’Mara, apuci elengedett piálni közénk?
A háttérben röhögve röhögtek fel páran. Meg sem lepett. A társaságtól ez a színvonal volt várható és én olyan rohadtul otthon éreztem magamat, hogy még én is megmosolyogtam a dolgot. Aztán felkeltem és a magasba emeletem a poharamat.
– Akkor igyunk arra, hogy apuci elengedett ide piálni!  – Erre felkiáltottak többen magasba emelt pohárral, majd egyszerre lehúztuk az italt. A pultra csaptam, intve, hogy kérek még egyet. – És arra is, hogy pöceszag van!  – Újabb éljenzés és a poharak végre ki is ürültek. Ariane már futott is, hogy újra töltse mindenkinek a korsóját, poharát, ami csak előttük volt a mocskos asztalokon.
– Kimegyek a levegőre, mert itt fosszag van! – jegyeztem meg vihogva a mellettem ülőnek. – És hugyoznom is kell… az itteni vécék meg tudjuk milyenek. – Tettem hozzá kacsintva, majd kimentem a Vakegérből, hogy az épület melletti sikátorba vonuljak. Aztán történt valami… valami nem is tudom. A tarkómnál éreztem meg, aztán az egész testembe szétáradt. Megbénított és talán el is ájultam vagy elaludtam. Nem tudom, de a filmszakadás egyértelmű volt.

***
– Elliot, mondd, hogy életben vagy  – hallottam meg ismerős hangot. Először azt hittem Aiden az, de ő nyuszinak hívott és talán kevésbé volt mély is… aztán jött az a bökdösés is az oldalamnál. Ahogy kinyitottam a szemem sötétséget, halovány fényt láttam, na meg a földön is feküdtem.
– Hol a lángnyelvem…  – dünnyögtem, ahogy feltornáztam magam ülő pózba és először Aident… nem, Benjit láttam meg. Aiden sosem vett volna fel ilyen ruhákat. – Mi a tököm…  – háborogtam még mindig csendesen, a karjaimat nem tudtam mozgatni. Először azt hittem elfeküdtem, de meg voltak kötözve és éreztem, hogy vérzek is. A nedvesség egészen az ujjaim folyt. De a fájdalmas seb lüktetése volt árulkodó.
– MI A TÖKÖM?! – Emeltem feljebb a hangom, ahogy felfogtam, hogy holttestek között hevertem eddig és azok a csuklyás nyomoroncok is ott vannak. Miért nem döglik már meg az összes?


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Merel Everfen - 2023. 02. 18. - 23:16:07
Language!

Az első dolog a képzavar. Mi esett ki, meddig, és miért? Az megvan, hogy én zártam a Deranged-et, és indultam haza. Még ha tettem volna kitérőt is valami indokolatlan buliban, nem itt lenne képszakadás.
A következő a bizarr helyzet. Holttestek és élők között, kiégett épület, homálybavesző alakok... Lehet valami nagyon bizarr álom? Reggel hétköznapi kézenfekvően meglesz, ahogy hazaértem, lefeküdtem, miegyéb, csak most furán kötődik be.
Azután a fájdalom, ahogy tisztul a kép. A friss vágás a csuklómon, a megkötözött kezem,.. minden egyértelmű.
-Qu'vatlh!
Mindent tudok, amire szükségem van. Ez a valóság, ezek a faszkarikák pedig végleg átlépték az utolsó határt is. Nem alkuképesek. Amikor még egyezkedni látszanának is, nem adnak valós választást, "mellénk állsz abban, amibe kérdés nélkül belerángattunk, vagy ellenségnek bélyegzünk". Bár azóta nem is próbálnak nem tűnni terrorcsoportnak.
Bármit is akarnak - mint felfedték, csak egy újabb árnyalat ugyanabból a mindenkori hatalomgörcsből - megvolt a választásuk civilizáltan kezdeni.
Kapták meg vélelmét annak, hogy lehet valami meg nem értett, előremutató céljuk.
Ők tették egyértelművé, incidensről incidensre, megkérdőjelezhetetlenül ellenségesek akarnak lenni.
Minden tisza.
Már csak cselekedni kell.
Nincs okunk visszafogni bármit, és én ezen a ponton nem is akarok már.
Feltornázom magam körülnézni. Mint mindig, vannak új áldozataik belesodorva az eseményekbe, de itt van például Elliot is. Gondolom, néhányan túl veszélyesek vagyunk ahhoz, hogy ne gondoskodjanak a helyünkről. Minket is magunknak köszönhetnek.
Erőltetem a kötéseimet, és feltérképezem a környezetem, hogy a táskám megvan-e. Ha nem hülyék, elvették a pálcámat, de ha nem vagyok hülye, körülöttük úgyse szokott megbízható lenni. De a rejtett zsebről nem tudnak, nem képesek tudni, a tartalma pedig mindigis az én titkom volt. Bár velük szivesen megismertetném nagyon közelről. Úgymint, pontosan ez lenne az elsődleges terv. Ha megvan a táskám, megvan Joyeuse, meg van oldva ez a kötél is, és onnantól csak egy jól időzített ugrás...
De ahhoz kell a táskám. Másképp meg, valamit kitalálok majd élesben.
Addig próbálom kitornázni a csuklóm a kötélből, amikor nem erre néznek épp. Elég kicsi a hobbitkezem, hogy ne legyen kizárt, és ezen a ponton leszarom, ha a bőrömet lehúzom vele. Amire készülök, úgyis fogok kapni elkerülhetetlenül rosszabbat előbb-utóbb.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Edward Nott - 2023. 02. 19. - 07:38:52
Lélekvesztő
2004. február 27.


 (https://i.pinimg.com/564x/58/23/ce/5823cee00eb8e4ca2f9fdec1aa38d1e1.jpg)


 be careful (https://www.youtube.com/watch?v=RcL5pvNEZa8&ab_channel=TommeeProfitt)


Átlagos napnak indult a Parancsnokságon. Azon gondolkodtam, hogy miután ráhozom a frászt pár gyakornokra, valamit kéne csinálni, amivel elütöm az időt, mert nem volt kedvem a papírmunkához, amit az ilyen eseménytelen esti ügyeletekre szoktam egyébként hagyni. Milton szerencsére megmentett.
- Mit szólnál egy kártyapartihoz?
- Naná! Játszunk gwentet? - kérdezem, bár nem is tudom, hol hallottam erről a játékról. Ráadásul meg is zavarnak. Amint kézhez kapom a jelentést, és átfutom, már világossá válik előttem, hogy sötét éjszaka lesz a mai, és tele iszonyattal.
- Úgy tűnik, a kártyánál érdekesebbet játszunk ma…
Nem mintha megfutamodnék, lelkesen és elszánt kifejezéssel a képemen kezdek készülődni, míg körülöttem eluralkodik az általános fejetlenség és pánik - nem mintha sokan mennének az itt tartózkodók közül terepre, de akik mennek, azok nem verik a palávert. Milton intézi a csapatot, úgyhogy azzal nem lesz gond, biztos jó emberek. Én a felszerelésemet hívom addig magamhoz. A Rendnek hála a sárkánybőr védőkesztyű és a P99 pisztoly már mondhatni alapbeállítás, reflexből szerelkezem fel velük, de azért pálca is van nálam, mert ki tudja.
- Merlin fasza. Ez a ma este biztos nem lesz könnyű éjszaka.
- Legalább itt szépen elpakoltak nekünk - célzok rá, hogy az utca megfelelően üres és muglitlan.
Az épület már korántsincs rendben. A furcsa buborék, ami körbeveszi, kipukkasztásért kiált, de egyelőre csak figyelem, nem-e fúj a határvonalra egy levelet vagy nejlondarabot a szél, hogy az már árulkodhatna a pajzs természetéről, hogy csak visszatart, vagy árt is. A cigarettafüst, amit Milton fúj, vajon átmegy rajta?
- Szerinted mivel kéne próbálkozni a bejutáshoz? Nem hiszem, hogy valami nagyon egyszerű bűbáj lesz ez, de senkit sem áldoznék fel valaminek a kiderítése miatt, amit már úgyis tudunk.
Nem válaszoltam rögtön, csak csendben bólogattam.
- Fokozatosan haladnék a vizsgálattal, és biztosan mágia nélkül, amíg lehet - mondtam, és felvettem egy kavicsot a földről, hogy kis lendülettel a gömb falának dobjam. Nem mintha ez bármit jelentene, de azért ha a kő mondjuk felgyullad vagy elporlad, nyilván máshogy próbálkozom, mintha átmegy, vagy egyszerűen visszapattan.
Aggódva figyelem, ahogy Milton a pálcájával matatja a burkot, mert hát a Rend, meg a varázslat… Kockázatos kombináció. Bár tény, én is szívesen kiszúrnám ezt a nagy buborékot, már csak azért is, mert gyanús, hogy a kép, amit mögötte látunk, nem a valódi állapot.
- Mindenki maradjon távolabb - figyelmeztetem a csapatot, mert ráérünk később is megnyuvadni, nem itt kéne mindenkinek. Ha Milton kocogtatása nem jár semmilyen visszatartó következménnyel, akkor most én is közelebb lépek, és a sárkánybőr kesztyűs kezemmel megpróbálom megérinteni a vékony réteget, vizsgálva, vajon simán át lehet-e menni rajta. Jó, tudom, ez olyan, mint betörni egy házba úgy, hogy egyszerűen benyit az ember - de amíg nem próbáltam, nem tudom, be van-e zárva az az ajtó…






Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 02. 19. - 14:10:19
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

Leo bizonyára azt hitte, hogy szavai, miszerint „minden rendben lesz” meg tudják nyugtatni Norát. Erre elég kicsi volt az esély, hiszen láthatta a lány is a díszes társaságot, mely körbe vette őket. Sőt a mágia változását is érezte, mind mindannyian. Úgy vibrált a levegőben, mint a folyó gáz, ami bármikor berobbanhatott a legapróbb szikrától. Pattanásig feszült ez a pillanat s ezen az olyan kérdezősködés sem segített, amit Dominic is megkísérelt. Hol vagyunk? Talán nem is számított az egész. Érezhették, hogy valami sokkal, de sokkal nagyobbnak a részesei, amiben ők csupán apró fogaskerekek.
Ben is megnyugodhatott, hogy Elliot bizony élt. Annyira élt, hogy máris üvöltözni kezdett. A MI A TÖKÖM felkiáltással persze csak annyira ment, hogy alaposan tarkón csapta az egyik csuklyás és még rá is mordult: – Fogd be! – Ha hatásos volt, ha nem, tovább is állt a felszólítás után, de tekintete és pálcája vége folyamatosan a tolvajra szegeződött.
A megkötözöttek közül Merel Everfen próbálkozásai jártak egyedül sikerrel. Bár alaposan felsértette a bőrét, sikerült kiszabadítania a kezét a kötésből. A csuklyások ugyanis el voltak foglalva azokkal, akik hangoskodtak. Persze, ha végig tapogatta a zsebeit vagy éppen a táskáját kereste, tapasztalhatta, hogy előbbiek üresek, utóbbinak pedig nyoma veszett. Láthatóan minden holmijukat elvették. Ha viszont alaposan körbe nézett, kiszúrhatott egy asztalt, amin táskák, kabátok és varázspálcák sorakoztak.
Az asztalhoz egyébként Yoana és Esmé voltak a legközelebb. Egykor valakinek az íróasztal lehetett, de csak egy kiégett mugli masina és egy kormos családi fotó árulkodott erről. Ezt leszámítva ugyanis csak a tőlük elvett holmik voltak ott.

***

Odakint sem volt könnyebb. A két aurornak nem sok lehetősége volt a bejutásra. Ráadásul Milton sem volt éppen a helyzet magaslatán. Ahogy megérintette a pálcájával a gömböt, az erőteljes lökéssel hátra taszította őt a kemény betonra. A zuhanástól elszakadt a könyökét és a hátán a kabát és a fejét is alaposan beverte. Azért annyi ereje volt, hogy még ezután felkeljen.
Ed próbálkozása ennél sikeresebb volt. Ő csak a kavicsot kapta az arcába, amit az imént neki dobott a gömbnek. A kis vacak alaposan eltalálta a homlokát és vérző seb maradt utána. A megjegyzésére, na meg a látottak hatására kicsit távolabb húzódtak a többiek is. Csupán egy ember nem volt sehol. Egy bizonyos kezdő auror, Winston Stanley.
A göndör hajú fiú éppen akkor tért vissza szeplős képével, mikor Mr. Nott a homlokát dörzsölte.
– Uram. A védőkör a hátsó ajtónál visszahúzódott. Ott be lehet hatolni a lépcsőházba a parkírozóhely felől.  – Mondta Nottnak és aztán Miltonra pillantott. – Azt javaslom, hogy csak egy kis csapatot vigyenek be, úgy nem lesz feltűnő az ablakokból.  – Tette hozzá, remélve, hogy a főnökei majd hallgatnak rá.

***

A tétlenkedés bent sem volt jellemző. Ahogy mindenki szép lassan elkönyvelte magában, mi is történik körülötte, a csuklyások is akcióba lendültek. A gömb egyre hevesebben világított, fénye egyre inkább megvilágította a sötét helyiséget.
A fogvatartottakat egyesével elkezdték a gömb felé rángatni. Először Elliotot és Bent, aztán a roxfortos diákokat, Esmét és Yoanát, végül pedig Merelhez léptek.


Tudnivalók:
A következő kör feburár 25-én, szombaton érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 02. 20. - 10:47:00
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki


Nem értettem, hogyan kerültem ide. Úgy éreztem percekkel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémám, hogy melyik rúzsom illik jobban a szemhéjfestékemhez, és hogy a tükörben az orrom miért látszik nagynak, és hogy nem kéne-e befestenem a hajamat, mondjuk vörösre, hogy végre észrevegyenek. Szívesen megtapogattam volna az orromat, de a kezeim meg voltak kötözve, és a levegőben olyan mágia áramlott,  amit még sehol máshol nem éreztem. Veszélyes volt, mintha az ember bőre alá akart volna kúszni, hogy onnan minden erejével szétfeszítse a testét, és csak egy kupac élettelen halmaz legyen, mint az előttem heverők. A gyomrom liftezni kezdett, ahogyan a tekintetem megint rájuk tapadt, és már nem is fogtam fel jóformán azt, hogy Leo mit motyogott mellettem. Csak néztem magam elé, és éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben vert. A halál szaga a levegőben olyan volt, mintha be akart volna minket is takarni.
Nem kellett volna ennyire megrázzon, otthon néha csak úgy eltűntek emberek, egyik napról a másikra már nem ült melletted az évfolyam társad, mert mondjuk rosszul vette fel a kendőjét. De ha valaki eltűnik, akkor az még nem jelentett semmit, lehet nem halt meg. Lehet tényleg meghaltak, de lehet csak kirakták az országból. Lehet máshol van. Nincs szembesülés azzal, hogy mér örökre elmosták a létezését a földről, nincs holttest, amiből az utolsó grammnyi élet is eltávozott. Nem akartam belegondolni abba, hogy én is... hogy mi is így végezhettük volna... vagy lehet ez várt ránk. Erőt vettem magamon annyira, hogy ne essek teljesen pánikba. Ha az ember bepénikol, akkor már alá is írta a belépőjét a túlvilágra. A körmömet a másik kezembe mélyesztettem, hogy legalább ez felébresszen a kábaságamból is.
- Jól vagy? Nem bántottak? - kérdezgette Leo, mir eén olyan sokat mondóan rábámultam, hogy ez azért hülye kérdés volt.
- Végül is... élünk - azt már inkább nem tettem hozzá, hogy még, mert eléggé kilátástalannak tűnt a helyzet. A nyugtatása nem volt éppen hatásos, átláttam a helyzetünkön, hogy nagy gázban voltunk, nagyon-nagyon nagy gázban.
- Ezt akkor mondd, ha már nem vagyunk itt - válaszoltam, és közben Mostro is mocorogni kezdett mellettem, legalább ő is életben volt. A kérdésére csak megráztam a fejemet, aztán csak megszólaltam. - Azt hiszem a pokol kapujánál vagyunk - válaszoltam nagyon színpadiasan. Én úgyis oda fogok kerülni, akármit is gondoltam a vallásomról, azért hittem is benne, és hát nem voltam szent. Csak nem akartam éppen most odakerülni, amikor még annyi mindent nem mondtam el, és tettem meg.
De hogy tényleg hol voltunk? Még abban se voltam biztos, hogy Angliában, és ez a helyiség is tele volt számomra ismeretlen tárgyak furcsa, kiégett körvonalaival, amiket még soha nem láttam életemben,
Közben úgy tűnt mások is magukhoz tértek még rajtunk kívül, és meghallottam Elliot harsány hangját, biztos vagyok benne, hogy ő tényleg Lola apukája, valahogy mind a ketten eléggé feltűnőek voltak.
- Gondolom hülye kérdés, hogy van-e valakinél pálca - sóhajtottam, de nem is volt olyan sok időnk ezt megvitatni, de legalább magamhoz tértem annyira, hogy megpróbáljam a kezemet kihúzni a kötél szorításából. Zavarni kezdett ez a szánalmas kiszolgáltatottság, habár nem éreztem magam egyáltalán úgy, mint aki legyűrte a félelmét, és a mágia is tett róla, hogy kellőképpen megijedjek attól, mi fog itt ránk várni.
Nagyokat pislogtam az erősebb fényre, nem esett jól a szememnek, még csak alig szoktam meg a sötétet máris erősebb lett a fény, mint amikor az ember lekapja a napszemüveget a sivatag közepén. Nem is nagyon volt időm ezt se megszokni, a csuklyás alakok hirtelen közelebb jöttek, és Elliotot, majd egy másik srácot rángattak a gömb közelébe, aztán hozzánk is odaléptek, és amikor rám került a sor, csak kiszakadt belőlem az a sértett méltatlankodás.
- Héé! - elégedetlenkedtem, de persze többet nem tudtam mondani, mert hirtelen túl közel volt a gömb. A másik oldalamon három másik lány ácsorgott, akiket szintén nem ismertem, és észrevettem Ben Frasert is. Jó lenne, ha nem halnánk meg, nem akarok elveszíteni a társaimat, meg azt se, Lola apuja meg Len csapattársát itt érje a vég. Persze attól, hogy aggodalmaskodtam, és féltem nem oldottam meg a helyzetet. Nem voltam párbajhős, csak a gyógynövényekhez és a bájitalokhoz meg a repüléshez értettem, ezekkel meg itt nem sokra mentem.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: dominic - 2023. 02. 20. - 18:26:50
(https://i.pinimg.com/564x/59/d6/4c/59d64cf605615014ef2d88f2f25ee280.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b0/29/05/b0290576644950e89254d9d205514185.jpg)
lélekvesztő

Mindenki

2004. február 27.



Az arcom kellemetlen fájdalomtól égett a belefúródó törmelékek miatt. A kényelmetlenség persze annyira nem volt zavaró, mint a szag és a látvány, ami körbevett. A tekintetemmel a kicsi kék lányt kerestem. Eléggé vonzza a bajt, de itt nem leltem a nyomát, a hangját sem hallottam semerre. Megkönnyebbülten sóhajtottam és arra gondoltam, most megennék egy nagy szelet csokitortát.
– Gondolom hülye kérdés, hogy van-e valakinél pálca – szólalt meg Nora. Az ő hangját még vaksötétben is felismerném, kellően visító és fülsértő… de most megnyugtatott. Az az érzésem lett tőle, hogy nem vagyok egyedül. Meg egy kicsit reménykedtem is, hogy van nála valami kaja.
– Épp nem érem el a zsebem.  – Morogtam magam elé, aztán lendületből és hasizomból felhúztam magam ülésbe. Nem esett jól. Még éreztem a nyomokat, nem csak a hátamba fúródott a törmelék, ami korábban az arcomat nyomta, hanem a vállamba és a karomba is. Közben a kezeimet dörzsölve egymáshoz próbáltam megszabadulni a kötelékeimtől.
– Van itt elég fegyvernek való…  – dünnyögtem félhangosan magam elé. Volt elég törmelék és szilánk körülöttünk, amivel bármelyik nyakát keresztül szúrhatom, amiért elrángattak a vacsorától. Mégis milyen barbár tett ez? Legalább annyira az, mint amikor Brown professzor egy müzliszeletet adott a kezembe. Persze nem mondom, kiváló szaktekintély, a maga módján még jó tanár is, de az ízlése az étkezés terén kifogásolható. Ha müzliszeleteken él, miért olyan furcsán nagydarab?
– Héé! – Nora méltatlankodására figyeltem fel.
Mozgolódás kezdődött. Egyesével elkezdték a megkötözötteket a gömb felé vinni. A korábbi hangoskodókkal kezdték a sort, aztán már Nora és Flint következett, végül pedig én. Ha sikerült kiszabadítani a kezemet, lendületből ütöttem is azt, amelyik hozzám akart nyúlni. Persze összekötött karokkal is megpróbáltam legalább belekönyökölni vagy felé ütni.
– Eressz!  – Ellenkeztem, de minden bizonnyal hiába. Nem ez volt az első emberrablásuk, már nagyon értettek hozzá.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 02. 20. - 20:25:24
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”


Miközben nézelődtem és mocorogtam, felkászálódtam ülő helyzetbe, ami igen csak megterhelő volt. Fájt minden porcikám, a kezemen lévő sebről nem is beszélve, s mire sikerült felülnöm Nora is válaszra méltatott.
Várható volt, hogy nem lesz elragadtatva a kérdésemtől, kiábrándító válasza még inkább cselekvésre sarkallt, miközben néztem, ahogy Dominic is felverekszi magát fekvő helyzetéből. Ijesztő volt a helyzet és ekkor kezdtem igazán megérteni, hogy pályafutásom itt érhet véget. Nora és Dominic társaságában, a szabadságról és a kviddicsről szőtt álmaimat most lehúzhatom a klotyón oda, ahová a gömb egyre erősödő fénye küldeni fog minket. Sóhajtottam egy mélyet majd megráztam a fejem. Kába voltam még, nem gondolkodtam tisztán, nem szabad feladnom, ez biztos. Nem akarok egy elfuserált temetést, ahová pálcákkal lövöldöznek fel a tiszteletemre valami gagyi sortüzet…
- Gondolom hülye kérdés, hogy van-e valakinél pálca – Nora kérdése vert fel a gondolataimból. Úgy látom, nem én leszek ma az egyetlen, aki hülye kérdéseket tesz fel, válaszul csak megráztam a fejem, miközben kezeimet összedörzsölve próbáltam magamat kiszabadítani, úgy fordulva, hogy ne lásson rám egyik csuhás se.
– Van itt elég fegyvernek való… - válaszolt Dom is Nora kérdésére, amiben igazat kellett adjak neki, ha más lehetőségünk nem lesz, be kell érnünk azzal, amink van, esetleg… megzavart gondolkodásomban egy férfi, aki ébredése után üvöltözni kezdett. Végignéztem a jelenetet, amint kupán vágják, majd még egy fenyegető mondattal rendre utasítják, leginkább a kezében megcsillanó pálca volt, ami felkeltette a figyelmem. El kell vennünk egyikőjük pálcáját, többen vagyunk, ráadásul közel egymáshoz, talán ha egyszerre támadnánk, kialakíthatnánk akkora zűrzavart, hogy magunkhoz vehessünk néhány pálcát, de persze kockázatos. Növelné az esélyeinket, ha tudnánk élve kellünk neki, bár tekintve, hogy a rajtunk kívül itt lévő emberek mind hallottak, efelé nő a bizodalmam. Miközben a többiek is lassan ébredeztek és sutyorogni kezdtek, azon agyaltam, hogy ronthatnék neki a közelünkben lévő csuhásnak, mikor úgy tűnt, megunták az őrzésünket és elindultak felénk. Valószínűleg a gömb készen állt arra, hogy minket használva tegyenek valamit, vagy más dolog járt a fejükben, nem tudom, de először két idősebb férfit tuszkoltak oda, majd aztán kapták fel Norát és engem.
Nem akadékoskodtam, játszottam a gyenge diákot, akit úgy kellett felcibálni, majd amikor már sikeresen talpon voltam, megpróbáltam a kezeimet egy erős rántással kiszabadítani és ha sikerült, ha nem, az előttem Norát cipelő csuhás hátát célba véve páros lábbal nekiugrottam. Valószínűleg magával rántja a lányt is, aki ha elég ügyes, a földön magához veheti annak pálcáját, miközben én, persze csak, ha kiszabadítottam a kezeimet egy a közelemben lévő fadarabbal vagy törmelékkel lábon verem az engem fogva tartó férfit. Ha sikertelen a kísérletem, vagy a kezeimet nem tudtam kiszabadítani, pörgök, forgok a földön, hogy nehezebben találjanak el átokkal vagy, hogy nehezebb legyen összeszedniük, a cél az időhúzás és a zavarkeltés, hátha valakinek kapóra fog jönni.
Ha valami csoda folytán sikerül a tervem, miután megsérítettem az engem korábban fogva tartott férfit, minden erőmmel rá vetem magam és kiengedem a gőzt, amíg hozzá nem jutok a pálcájához.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 02. 21. - 10:29:18
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

A sötétség és a levegő vibrálása valami sötét mágiától szinte megborzolta a bőrömet. Nem voltam az a beszari fajta, inkább csak a helyzet volt ismerős. Igen, már átéltem ezt, nem is olyan régen. Csak akkor a bátyám akart megölni, a saját otthonunk pincéjében, ahonnan képtelenség lett volna akkor elmenekülni. Elszorult a szívem egy pillanatra, de megráztam a fejemet. Nem, ez nem ugyan az. Már nem az a kölyök voltam aki akkor képtelen volt az apja vagy a húga elé ugrani, hogy ne ők haljanak meg, mert lebénította a félelem. Már nem voltam ugyan az, felnőtt lettem, és nem féltem.
Elliot természetesen élt, nagyon is élt, nem is ő lett volna, ha nem kezd el ordibálni. A körvonalakhoz lassan szokott hozzá a szemem, a holttestek elborzasztó látványát próbáltam minél messzebb űzni a gondolataimból, most az volt a fontos, hogy azokat védjem meg, akik életben voltak. És voltunk itt egy páran, még diákok is akadtak bőven köztünk. 
- MI A TÖKOM? - harsogta a kedvenc sógorom mellettem, és ezt a hangját elővehetné a kviddics meccseimen is, mert meglehetősen hangos volt, éreztem is, hogy összerezzentem tőle. De most nem voltunk olyan helyzetben, hogy ezt megvitassuk, főleg azért nem, mert egy csuklyás majom odalépett hozzá és tarkón suhintotta. Erre fel is pattantam, mint akit seggbe harapott egy harapós kínai fejeskáposzta, vagy mi a szar volt annak a növénynek a neve. Nem voltam egy megfontolt ember, mint Aiden fejjel mentem a falnak általában, főleg ha meg kellett védeni azokat, akik igen is számítottak nekem.
- Tudod te kit csapkodj tarkón, te holdagyú seggfej - emeltem fel a hangomat, és úgy lendültem, hogy le tudjam fejelni a fickót, vagy banyát, nem is érdekelt most éppen itt az, hogy lovagias legyek. Ha sikerült, ha nem, mérgesen álltam Elliot és a csuklyás közé, védelmezően. Nem kellett nekem pálca, mentem már nem is olyan régen ököllel is egy ex-halálfalónak, amikor az ránk támadt a saját házunkban.
- Elliot? - érdeklődtem tőle, hogy elájult-e vagy sem. Nem volt itt Aiden, nekem kellett rá vigyáznom.
Akármi is lett annak a következménye, hogy fejeltem, nem sokkal utána már húztak is oda engem ahhoz a nagyon gyanúsan kinéző gömbhöz, és most arra gondoltam, hát én kurvára nem fogok megdögleni. Volt egy lányom, és még két másik gyerek Esther hasában, hát nem akartam, hogy a családomban még valaki elveszítse az apját. Eszembe jutott, hogy lerúgom azt a szar gömböt a helyéről, de azért olyan hülye nem voltam, a holttestek is biztos az előző kisülésének voltak a bizonyítékai. Csak azért sem tétlelnedtem, nem voltam én egy nyápic csávó, úgyhogy minden izomerőmet bevetettem hogy kirángassam a kezemet a kötelek szorításából. Nem érdekelt a fájdalom se, meg, hogy megsérülök, ha kellett egyedül is megvertem volna itt mindenkit, és hogy ha az egyik csuklyás nem figyelt, és a közelemben volt, megpróbáltam jól lerúgni a vesjét.


Cím: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 02. 21. - 19:51:57
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Örülök neki, hogy sikerül feldobni kicsit ezt az unalmasnak ígérkező estét. Mondjuk végeredményben nem úgy, ahogy eleinte elterveztem, de nem baj, azt a kártyapartit máskor is meg tudjuk ejteni. Addig pedig nézzük meg mi a Merlin szent szar folyik Londonban. Ha szerencsénk van akkor csak valami félresikerült varázslatról van szó, és nem a Rend ténykedik megint.
- Úgy tűnik, a kártyánál érdekesebbet játszunk ma…
- Érdekesebb lesz az biztos, de vajon mi vár még ott ránk?
Nem mondanám, hogy a hatodik érzékem mondatja ezt velem, mert nem így van. De a háború óta elég kiszámíthatatlan minden. Ki tudja, talán nem lesz egyáltalán túlélő. Nem csak mugli, de varázsló sem.
Erre persze azonnal rácáfol az, hogy egy hatalmas gömbbel találjuk szembe magunkat. Ez a gömb pedig körbeöleli az épületet. Ha nincs itt semmilyen mágia, akkor megeszem a kalapom. Tehát valahogy be kéne jutni ezen a pajzson keresztül úgy, hogy senki sem sérül meg. Gyerekjáték lesz, amint már lesz is bármilyen információnk.
- Fokozatosan haladnék a vizsgálattal, és biztosan mágia nélkül, amíg lehet.
- Van időnk a fokozatos haladásra? Biztos, hogy van benn valaki, egyébként nem lenne itt ez. A kérdés, hogy egyedül van-e? Mit csinál, ami miatt ez itt van, és a legfontosabb, vannak-e még vele, és azok közül akik ott vannak, mennyi a túsz?
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogyha ez a Rend műve, akkor mindig történt valamilyen fajta túszejtés. Azt már tudjuk, hogy az épület tele van hullákkal, de vajon mennyi élő személy van benn? Erre a kérdésre addig biztos nem fogunk tudni válaszolni, amíg a gömbön kívül vagyunk.
A kutyákra ráparancsolok, hogy maradjanak ott, amíg én megpróbálok közelebb jutni és kideríteni róla valamit. A kutyák még így sem jeleznek, de ahogy közeledem úgy egyre jobban érzem a mágia lüktetését. Végül kifújom az utolsó füstöt, majd megkocogtatom a gömböt. A pillanat tört része alatt történik minden. Ahogy hozzáér a gömbhöz a pálcám, visszapattanok róla, de olyan erőteljesen, hogy végigcsúszok az úttesten, hallom ahogy szakad a kabátom anyaga. A kutyák mellettem teremnek, de kell egy pillanat, amíg magamhoz térek, mivel elég alaposan beverem a fejem a becsapódáskor.
Bassza meg, már csak ez hiányzott. Felállok, de tudom, hogy az este hátralévő részéhez szükségem lesz fájdalomcsillapító bűbájra. Lerántom magamról a kabátomat és félredobom. Ez már csak útban lesz.
- Nos, annyit már tudunk, hogy érintésre védekező mechanizmus lép életbe, és kurva erős ez a mechanizmus. Nem csak egy egyszerű pajzs bűbájról van szó, Edward.
Már épp kimondanám, hogy talán sokkal óvatosabbnak kéne lennünk, mint ahogy eddig álltunk az egészhez, mikor egy újonc jelenik meg.
- Uram. A védőkör a hátsó ajtónál visszahúzódott. Ott be lehet hatolni a lépcsőházba a parkírozóhely felől. Azt javaslom, hogy csak egy kis csapatot vigyenek be, úgy nem lesz feltűnő az ablakokból.
Ránézek társamra. Valami oka biztos van, hogy ott visszahúzódott a védőkör. Nem is tartom magamban az első gondolatomat.
- Lehet ez akár csapda is. Ha eddig nem is vették észre, hogy itt vagyunk, az előbb akciónk biztos befolyással volt rájuk is. A kör közelében nagyon erősen lüktet a mágia.
Ránézek társamra, bólintok felé. Akár csapda, akár nem, nem tehetjük meg, hogy hagyjuk figyelmen kívül ezt a kínálkozó lehetőséget. Talán tényleg csak szerencsénk van, és valamiért meggyengült a kör ott. Talán a mi próbálkozásunk mellékhatása az.
Ránézek a kutyákra és egy pillanatra elbizonytalanodom. Ez már egy teljesen más szint, mint amivel eddig találkoztak. Egy romos épületbe beosonni, figyelni teljesen más, mint ez. Ők is megsérülhetnek még akkor is, ha nem átlagosak. Végül úgy döntök, hogy magammal viszem őket. Remélem eddigre megvan a kis csipet csapat, ha nem akkor Edwarddal ketten megyünk.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Merel Everfen - 2023. 02. 21. - 21:15:37
Talán illetlen rámutatni, de legalább a vérszag nem fog árulkodni arról, hogy a kezemet legyalultam a kötéllel. A fájdalom ezen a ponton lényegtelen. Látszólag visszabújtatom a kezem, csak annyira, hogy ne tűnjön föl, hogy szabad, és próbálom diszkrét egyszerűséggel az ölemben tartani.
Magamhoz mérten meglepően tétlenül ülök, próbálok látszólag ártatlan elesetten pislogni körbe, miközben a terepet felmérem. Vagy már ismernek, és túl jól tudják, hogy az apró pillogó izékével igazából vigyázniuk kell, mert torokra megy.
A cuccaim amott vannak egy asztalon. Sokat segítene Joyeuse, de nagyon nagy felfordulás kéne ahhoz, hogy biztosan eljussak odáig, előszedni a táskámból. Persze már most van mozgolódás néhányaktól, amit örömmel látok. És amint elkezdik a fura gömbjükhöz rángatni a foglyaikat, többen is tettlegesen ellenállni kezdenek.
Én nyugton megülve várom, hogy értem is idejöjjenek, mert kelleni fog a meglepetés ereje. Nem nézek föl teljesen, csak amennyire elég betájolni az értem jövő csuklyás tagjait, mit merre keressek, addig mozdulatlanul várok. Csak amikor kartávon belül ér majd.
Az első mozdulattal az öklöm indul tökönboxolni, innen lentről egész szabad és váratlan útja lehet. Reméljük, van is mit eltalálni, erős nyitás lenne. És azzal a mozdulattal rugaszkodok én is, a következő ráfogni a pálcájára, ha a kezében van. Ha sikerül kicsavarni annyira, hogy az álla alá célozzam, teszek egy próbát egy Bombardá!val, de az is elég, ha el tudom törni, és van egy megfelelően hegyes tárgyam. És mire tudatosul benne, hogy mit is jelent a klingonhobbit fogalma, már esek is neki hegyes bottal-foggal-körömmel. Nyakra megyek, gégén boxolni, vagy ha van mit, a torkába állítani, kaparni a szemét, és még bármi fájdalmas gyengepont, ahogy kínálkozik.
Ha valahogy sikerül vonagló kupacként hagyni ott, következő lesz iramodni a táskámért, és ha bármelyik kis barátja az utamba akarna állni, azt hasonló vadállatként tarolni.
Aztán kiderül, ebből meddig jutok el, mielőtt mindannyian engem vesznek célba. Legrosszabb esetben is elvonom a figyelmet másokról, akik ezt kihasználhatják a csuklyás gyökerek kárára.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Yoana Bertov - 2023. 02. 23. - 19:55:06
London, 2004. február 27.

(https://i.pinimg.com/564x/e2/52/9a/e2529a27e6feef19a2025b69eb70410b.jpg)

Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

Teljesen el vagyok veszve ezen a helyen. Senkit nem ismerek, Esmét kivéve, őt is csak felületesen. Nagyjából összeraktam a képet, hogy ezek azok az alakok, akik a Mágiaügyi Miniszter beszéde alatt is akcióztak, de még mindig nem tudom, mit akarnak. Ez pedig roppantul zavar.
Az sem segít, hogy néha ráförmednek valamelyikünkre. Ezt pedig a legtöbben nem viselik jól. Úgy tűnik, egyik-másik alak már nem először találkozik velük, nekem viszont teljesen új a helyzet.
Amikor kicsit összeszedem magam, megnézem, mennyire szoros a kötés a kezemen. Elég szorosnak kell lennie, mert érzem, hogy sebesedik. Nem gondolnám, hogy ki tudnám szabadítani magam. A pálcám jól jönne, de az pedig... ahogy körülnézek, akkor látom meg az asztalt. Mellette pedig egy... nem akarom tudomásul venni, hogy az egy holttest.
Az asztalon ott vannak a pálcák, néhány táska és kabát. Ahogy még jobban felmérem a terepet, egy mugli létesítményben lehetünk, tele van olyan mugli elektonikus kütyüvel.
Esmé pillantását keresem, és amikor összenézünk odasúgom neki:
-Van ötleted, hogyan szabadulhatnánk ki? - Közben a fejemmel az asztal felé biccentek. - Ott vannak a dolgaink. - súgom, és remélem, hogy a többiek beszéde, lármája, kiabálása elnyomja a hangomat annyira, hogy csak Esmé hallja.
Aztán túl sok mindent nem tudunk tenni, mert elkezdenek minket a gömb felé cibálni. Nem tudom, mi az a gömb, de nem akarok közel kerülni hozzá.
-Hagyjon békén! - rángatom magam az egyik elrablóm kezében. - Mit akarnak csinálni velünk?
Végül is, az is lehet egy jó megoldás, hogy én csinálok jelenetet, hogy a többiek tudjanak intézkedni. cselekedni. Ha válaszol a fogvatartó, akkor utána, ha nem, akkor pedig "támadásként" megpróbálok a lábára taposni, hogy megtorpanjon, ha pedig ez sikerült, akkor pedig hátrafelé megpróbálom megrúgni.
Sosem kellett erőszakot alkalmaznom, nem tudom, ez mennyire hatásos, de ha arra elég, hogy valaki akcióba tudjon lépni, már megéri.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 02. 24. - 10:23:00
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

Csak úgy tomboltak bennem az indulatok. Éreztem, ahogy mélyről jövően felizzanak és ha nem lett volna megkötve a kezem, bizonyára azonnal neki esek az engem fogva tartóknak. Benjire egy pillanatig nem is figyeltem, mert ő meg tudta védeni magát… annak ellenére is, hogy kötelességemnek éreztem megóvni a férjem öccsét.
A csuklyások nem élvezték annyira a felkiáltásomat, mint kellett volna. Azonnal jött a mordulás: „Fogd be!” Aztán valami keményen csattant a tarkómon. Egy pillanatra megbillent velem a világ és majdnem arccal előre dőltem a romok és a holttestek közé. Csak a lélekjelenlétemen múlt, hogy nem engedtem ennek a húzó erőnek és megpróbáltam magamnál maradni. Muszáj volt.
– Tudod te kit csapkodj tarkón, te holdagyú seggfej.
Ben már talpon volt és közén, meg a csuklyás közé állt. Éppen csak elkaptam a felém szegeződő pálca hegyét. Jól van, nem hányod el magad, nem szédülsz, jól vagy! Ezt mantráztam magamban, ahogy megpróbáltam talpra állni. Minden izmom megfeszülve dolgozott a siker érdekében. Nem akartam, hogy baja essen Benjinek.  Tudtam, hogy majd megpróbálja megtámadni… hasonlított Aidenre, de valahogy minden tettében tüzes indulat tombolt. Muci hideg volt és pusztító. Egészen más, mégis egyforma.
– Elliot?  – Hallottam meg a hangját.
Fel sem fogtam, hogy rám néz-e vagy még mindig a csuklyással méregetik egymást. Szedd már össze magad, O’Mara. A hang ismét felcsendült bennem, mint minden gyenge pillanatomban.
– Ezt bízd rám inkább… – Dünnyögtem. Félig a hangnak, félig Bennek. Nem erőlködtem tovább a kötelékkel, csak előrébb sétáltam és ha Ben támadástól nem sérült meg eléggé a csuklyás, megpróbáltam jól gyomron rúgni. Többen voltak nálunk és Esmé, meg az a másik csaj nem tűnt olyan harciasnak, hogy máris nekik essen, a roxfortos diákoktól sem vártam nagy csodát… de ott volt Merel. Milyen régen láttam. Kicsit mintha megint változott volna, ám üdvözölni, sem dicsérni, nem volt időm.
Tudtam, mit akarnak ezek. A gömbhöz rángatni. A vérem akarták, talán úgy, ahogy ezeknek a mugliknak is, akik itt hevertek az épületben élettelenül. Csakhogy én nem akartam hagyni magam. Nem akartam még meghalni. Talán közel volt a vég, mert annyi baromságot csináltam az elmúlt tizenhét évben, lassan tizennyolc évben… de még élnem kellett. Boldog voltam, családom volt, szerettem valakit úgy igazán, akinek még hiányoznék is.
Én nem kérdeztem, nem próbálkoztam semmivel szóban. Elliot O’Mara cselekszik. Ha sikerült nekik elkapni és elrángatni, szándékosan ellenálltam, hogy neki menjek az asztalnak, amin a tőlünk elvett pálcák és egyéb dolgok voltak. Reméltem, hogyha feldöntöm, akkor a kék-zöld foltok mellett legalább megzavarom őket a zajjal.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 02. 24. - 19:49:42
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Nem igazán tudom mit gondoljak. Már annyiszor találkoztam velük és mindig mást mondtak. Egyszer kellek nekik, aztán nem, aztán ott az a hülye lista, azon is kihúztak. Ha nem kellenék nekik, akkor miért hoztak ide? Minden porcikám remeg, hogy megint ilyen helyzetbe kerültem, mégis az eszem valahogy azt mondatja velem, hogy ideje lesz félretenni, ami eddig történt és végre a sarkamra állni. Ugyan nem vagyok egy nagyon jó párbajozó, de ha kell, akkor meg tudom védeni magam.
          Amit meg tudok ígérni magamnak, hogy nem fogok mást bajba sodorni. Igyekszem majd elkerülni, de az is biztos, hogy nem hagyom magam. Az előbbiben még jobban megerősít az, hogy látok ismerős arcokat magam mellett. Még akkor is, ha csak futólag találkoztunk, nem fogok senkit veszélybe sodorni. Főleg úgy nem, hogy otthon várja őket valaki.
          - Nem tudom hol vagyunk – suttogom, mert egyelőre nem akarom felhívni magunkra a figyelmet. - Erre kérdésedre nem igazán tudok finom és nőies lenni. Ők a Rend tagjai, és biztos megint valami szarságot vettek a fejükbe, amihez szükségük van néhány boszorkányra. Gyanítom ahhoz a gömbhöz van köze, amit ott olyan nagyon védelmeznek.
          Mondjuk azt nem tudom, hogy milyen célt szolgál, csak annyit tudok, hogy a vérünk kell hozzá. Szerintem már felhasználtak eleget a teremben lévő hullákat elnézve, de talán mégsem. Valami még biztos hiányzik, ami miatt valahogy idehoztak. Azért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kerültem ide, hiszen a védelmi rendszer jó részét Ginevra odaköltözésével megszüntettük, sőt az eljegyzési partira az egészet, azóta pedig csak a fideliust tettem vissza. Vagy ezek szerint mégsem. De akkor az az auror miért nem jött be, mikor keresett?
          Nem hiszem, hogy ez most a legalkalmasabb időpont ennek a kiderítésére, de az biztos ha ezt túlélem akkor muszáj lesz elgondolkodnom rajta. Addig is azon agyalok, hogyan jussak ki innen. Ami biztos, hogy ebben a hideg időben rövid időn belül le fog fagyni a lábam. A műteremben általában csak egy melegebb zokniban dolgozok, így ez most nagyon is kevésnek bizonyul itt. Bár, még nem vészes, igyekszem minél többet mozgatni a lábaimat. Ennek köszönhetően rúgok meg valamit. Ahogy odafordulok, úgy látom meg, hogy az egy asztal, és látszólag azon tárolják a holminkat.
          Úgy tűnik nem csak én veszem észre az asztalt, de Yoanának és nekem van a legtöbb esélyünk arra, hogy valamit kezdjünk a lehetőséggel. Kérdésére, hogy van-e valami ötletem a szabadulásunkra csak ingatom a fejem. Túl sokan vannak és a mágia vibrálása miatt nem tudom lehetséges lenne-e például hoppanálni vagy bármilyen varázslatot elsütni. Azt már megtanultam, hogy ha a Rend felbukkan, akkor a varázslatokkal mindig óvatosan kell bánni.
          A tekintetemmel mégis megpróbálom megkeresni Elliotét. Valamiért azt gondolom, hogy ha ketten összefognánk, akkor ki tudnánk hozni valamit a helyzetből.  Ha pedig az a srác is csatlakozna hozzánk, aki szemmel láthatóan ismeri őt, akkor még nagyobb lenne az esély erre. Valahogy felállok, mintha elébe akarnék menni annak, hogy felrángassanak a földtől, és lassan hátrálni kezdek. Csak egy gyors mozdulat kellene, hogy legalább két pálcát magamhoz vegyek és odaadjam Elliotnak az övét.
          - Segítek, mindjárt meglesz…
          Szemkontaktus esetén némán tátogom neki a szavakat, ha nem jött össze akkor próbálom minél halkabban, de még úgy, hogy hallja. A sok holmi között könnyen kiszúrtam az ő pálcáját, és csak néhány mozdulatra lesz szükségem, hogy az enyémmel együtt elvegyem az övét is. Csak pár mozdulat, csak pár pillanat és máris kicsit tudnánk uralni a helyzetet.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 02. 25. - 07:59:59
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

Talán a pánik uralkodott el, talán a bátorság ébredt fel sokakban. Egyre többen próbáltak meggszabadulni kötelékeiktől a sötét, halott épület korpuszának mélyén. Nora Narek ugyan nem járt sikerrel, de éppen eléggé elszántnak tűnt még megkötözve is. Eltervezte ugyanis, hogy nem fog meghalni.  Vele ellentétben Dominic sikerrel járt és még meg is tudott ütni egy csuklyást, aki éppen gömb felé rángatta. A támadás azonban gyenge volt, mintha még félálomban lenne, így elkapták a kezét és Nora után őt is a gömb felé rángatták. Az akciót Leo ugyan megpróbálta megakadályozni, de nem sikerült kiszabadítania a kezét és éppen emiatt a rúgást is elvétetett. Ügyetlenségében még hanyatt is esett a földön. A padlón nyekkenő fiút az egyik vállasabb alak rángatta fel, majd taszította a gömb irányába.
Ben fejelése sikeres volt. Még megkötözötten, kissé fáradtan is sikerült szédítő hatást gyakorolnia a csuklyásra. Elliot már nem volt ilyen szerencsés. Rúgása nem találta el a csuklyást, sőt még kicsit az egyensúlyát is elveszítette, úgy esett neki a sógorának. Éppen csak felfogta, hogy valaki már rángatja is őket a gömb felé. Talán éppen ez a mozdulatsor késztette arra, hogy jobban magához térjen. Az aranyló fény egyenesen az arcába világított, így kiszakítva magát a szorításból ment neki az asztalnak, melyen pálcáik, táskáik és kabátjaik sorakoztak. Egyszóval minden, amit elvettek tőlük. A bútordarab megbillent, egy-két pálca földre gurult. A zajra a csuklyások koncentrációja, mintha gyengülni kezdett volna.
- Mennünk kell!- Csendült egy mély, reszelős hang. Az egyikük megragadta Elliotot és nagyot taszított rajta, hogy a gömb felé lökje.
Merel mindeközben már készen is állt, hogy a hozzá legközelebb kerülő csuklyásra támadjon. Első boxmozdulata ugyan sikertelen volt, a második mozdulatban a pálcát ugyan sikerült megragadnia és majdnem ki is csavarnia ellenfele kezéből, ám oldalról egy újabb támadás érte. Az egyik csuklyás éppen kézfejen rúgta. Hallhatta, ahogy csontok reccsennek a kezében és a fájdalom is megérkezett hozzá. Ha még ezután sem adta fel, s megindulta a táskája irányába a nagy tolakodásban, az emberek között sikerülhetett annyi egérutat nyernie, hogy az Elliot által megbillentett asztalon megpillantsa azt.
Ahogyan Merel, Yoana is megpróbált - bár némileg finomabb módon - kiszabadulni. A ficergése sikeres volt, s elrablója szorításából sikerült kiszabadulnia. Az illető nő lehetett, mert nagyjából egy magasak voltak, a járása finomabb volt, mint a többi csuklyásé, ezt még Yoana is megállapíthatta. Mégsem volt törékeny virágszál, fogja után kapott, belemarkolt a hajába és alaposan megtépte. A fiatal anyuka máris érezhette a fájdalmat, de legfeljebb egy sikolyt engedhetett meg magának, mielőtt a pálcák felé vette az irányt.
Esmé persze segíteni akar, de felpattanása és hátrálása gyanút kelt ugyanabban a csuklyásban, aki eddigre már Yoanát megpróbálta elrángatni. A nő lendíti is a kezét és egy kisebb pofonnal billenti ki az Elliotra figyelő lányt. Ez persze kevés egy ájuláshoz, de megakasztotta a mozdulatsorban, így nem sikerült sem Elliot, sem a saját pálcáját megtalálnia.
A káosz eluralkodott az irodában.
- Indulás! A selejtet hagyjuk! - Csendült ismét a reszelős hang. A csuklyások elléptek az ablaktól. Norát, Domot, Leot, Bent és Elliotot minden erejükkel a gömb felé lökték, míg Yoana, Esmé és Merel az asztal környékén maradtak. Az öt fogollyal egészen behúzódtak az aranyfénybe, ami elvakította a három nőt, így nem láthatták pontosan mi történik. Csak az eredmény volt egyértelmű: mindenki eltűnt az épületből rajtuk kívül. A gömbbel együtt... de hogy hova? Az még senki sem tudta egy pillanat erejéig.
Az ott maradtak nem tehettek mást, minthogy menteni próbálták az ott maradt holmikat, na meg megpróbáltak magukhoz térni.

***

A tétovázás nem segített az aurorok helyzetén. Gabriel és Edward talán túl sokat gondolkodtak, hiszen féltették a kutyákat és az embereiket, na meg persze ők is szerettek volna még hazamenni. Ahogy Milton eldöntötte valamilyen logika folytán, mégis csak állataival tér be az épületbe, a védelmi gömb pislákolni kezdett. Határozottan érezhető volt, hogy valami történik az épületbe belsejében. A mágikus lüktetés erősebb lett, majd csökkenni kezdett, majd egészen megszűnt.
Az épület védelme szerte foszlott, így már a főbejáraton át is be lehetett hatolni az épület belsejébe. Milton kutyái szagotfogva azonnal az emeletre siettek, ahol a három nő maradt. Így az aurorok a túszok egy részét megmenthették és kihallgathatták. Egészen addig, míg az egyik kollégájuk fel nem sietve, kissé kifulladva meg nem érkezett: - A Mágus térre mentek! - lihegte Edwardnak jelentve. De vajon mind az öten a térre sietnek, vagy csak a két auror vezényli át csapatát?


Tudnivalók:
A következő kör március 5-én érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 02. 25. - 18:15:58
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Nem tudom mi lesz ebből a helyzetből, de az biztos, hogy meg kell ragadnunk a lehetőséget még akkor is, ha ezzel csapdába sétálunk. Megindulok a kutyákkal az épület felé, de muszáj lesz megállnom közbe, mert úgy látom, hogy valahol Edward lemaradt. Nem tudom mire vár, de ha pár pillanaton belül nem indulunk el, akkor talán baszhatjuk az egész helyzetet és sokkal nehezebb lesz bejutnunk.
- Mire…
Mire kimondhattam volna a kérdésemet, addigra a mágia korábbi lüktetése megváltozik. Ezt mindenki érezheti a környéken. Hirtelen mintha megerősödött volna, hogy aztán megszűnjön. Akármi is történt ott benn, már vége.
- Bassza meg.
Morogtam, majd intettem két aurornak és megparancsoltam, hogy a nyomomban azonnal hatoljanak be az épületbe. Nem tudom Edward mire vár, de mennünk kellett. Ha volt még itt bármiféle nyom a történtekkel kapcsolatban, akkor azt most kellett összeszednünk. A kutyák is megindultak felfelé, és az ő jelzéseik alapján biztos volt még ott valami. Vagy talán valaki.
A pálcámat folyamatosan a kezemben tartom, de nem lesz rá szükség. A kutyák nem jeleznek problémát, csupán emberi jelenlétre hívják fel a figyelmem. Akkor kicsit megtorpanok, de amikor kiderül, hogy a teremben a rengeteg hulla mellett van három túlélő boszorkány is.
- Azonnal megkezdeni a túlélők kihallgatását! – adom parancsba az újoncoknak, míg a patrónusommal azonnal a Mungóba üzenek segítségért. Szemmel láthatóan csak horzsolásokat szereztek, komolyabb baj nincs, de soha nem lehet elég biztosra menni.
- A Mágus térre mentek!  – hallom meg egy másik auror lihegését. Amikor megfordulok éppen Edwardnak jelent az újonc.
- Ezúttal nem hagyhatjuk meglépni őket.
Ed akár jön, akár nem, én megyek. Magamhoz hívom a két kutyát, majd egy kicsit odébb hátrálva, hogy a túlélő boszorkányok ne ijedjenek meg a hoppanálás hangja miatt, onnan indulok útnak. Ezúttal nem fogom hagyni, hogy meglódjanak.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 02. 25. - 21:09:50
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Akárhogy próbálkozok is, nem sikerül kiszabadítanom a kezem, így nehéz lesz bármit is végrehajtanom, de talán nem lehetetlen. Ha sikerülne Elliottal összedolgoznunk, akkor még jól is elsülhet a dolog, főleg, ha a többi lázadozónak is sikerül csatlakoznia hozzánk. Csak az kell, hogy meg tudják mondani melyik pálca az övék, és onnantól már akár nyerhetünk is. A mágia ugyan nagyon kavarog, de azt akár az előnyünkre is fordíthatjuk.
          A tervem azonban nem úgy sikerül, ahogy eltervezem. Bármennyire is próbálok óvatos lenni, egy hozzám közel álló csuklyás, aki Yoanát rángatja éppen kiszúrja, hogy mit csinálok és sikerül egy pofonnal leterítenie. Mármint mivel egy mozdulat közben kap el, sikerül kilengetnie így elterülök. Szerencsére nem volt elég erős ez az alak. Talán ennek köszönhető az, hogy meghallom a távozásuk előtti utolsó mondatot.
          Először megijedek, hogy most innen is el fognak vinni, de aztán látom a villanást, ami pillanatokra elvakít. Azt hiszem, hogy a következő pillanatban majd máshol leszünk, de mikor kinyitom a szemem, akkor jövök rá, hogy részemre nem változott semmi. A többiek tűntek el. Teljesen letaglóz, és percekig csak arra tudok gondolni, hogy valóban selejt lennék-e. Tudom, megkönnyebbülést kellene éreznem, hogy megszabadultam tőlük, de valahogy nem tudok megnyugodni.
          Még akkor sem tudok igazán másra gondolni, mikor megjelennek az aurorok a szobában és közöttük van az is, aki anno a házamhoz is eljött. Szerencsére egy másik közelít felém, aki el is oldoz, és kérdez is valamit, de nem akarok válaszolni rá. Nem vagyok jól. Túl sok minden kavarog bennem, és közel sem biztos, hogy erről egy aurornak akarok beszélni.
          Oldalra nézek az asztal felé, és látom, hogy ott vannak a holmijaink. Megfogom a pálcámat, és ez lassan erőt csepegtet belém. Nem vagyok nagy párbajos, de ezt a sértés meg kell torolnom valahogy. Mikor az az auror berohan, hogy közölje hol folytatódik a buli, akkor felállok.
          - Én is magukkal megyek!


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 02. 27. - 18:27:27
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

A támadásom sikertelen volt, hiába akartam úgy odarúgni annak a nyomoroncnak… bosszankodva sóhajtottam is egyet, ám a lendület vitt tovább és egyenesen Benjaminnak ütköztem. Érdekes volt, hogy mennyire hasonlít Aidenre, de az illata egészen más volt. Aiden fűszeresebb, finomabb volt, míg Benji leginkább egy túl dezodorozott kviddicsöltözőt idézett. Szerettem ezt is, mert barátok voltunk és a közelében lenni kellemes volt, még ha nem is abban a helyzetben, amiben éppen voltunk.
A szédelgés sem akart igazán múlni a fejbevágásom óta. Alig értettem meg, mi folyik körülöttem… kellett egy pár pillanat, mire megértettem, hogy valaki megragad és vonszol valamerre. Egész pontosan a szoba legfényesebb pontja felé. A gömb. Nem akartam a gömb közelébe menni, mert úgy éreztem, hogy a testembe zárt átkok azonnal tombolni kezdenek a hatására és attól féltem szétkap a mágikus nyomás.
A fejem lüktetve fájni kezdett és már csak annyi lelki erőm volt, hogy nekimenjek az asztalnak, ami mellett elhúztak. Kibillent, a zajok alapján pedig pálcák és más nehezebb dolgok estek le róla.
– Ne!  – próbáltam ellenkezni. Másra nem volt erőm, mint a magyarázásra. Nem akartam még közelebb kerülni, még jobban érezni az elviselhetetlen fájdalmat, amit a gömb közelében éreztem. Azt hittem, menten kettéhasad a koponyám, a szívem is őrülten kalapált.
Csak ne kapj agyvérzést O’Mara… – piszkálódott a hang, habár ennek a veszélye igencsak komolyan fennállt. Egyszerűen minden porcikám ellenkezett, így húzni próbáltam magam az ellenkező irányba, de hiába. Csak a dulakodást hallottam magam körül a fény már régen elvakított.
– Mennünk kell!  – Ez a mondat még ott csengett a fülemben. Nem is olyan régen csendült fel, ám a tudatomig némileg késve jutott el, éppen akkor, mikor valaki kinyúlt felém. Éppen csak láttam a fényárban a körvonalát, majd megrángatott és máris ott voltam ezeknek az alakoknak a körében, a gömb mellett.
A fájdalomtól zihálni kezdtem. A lábamon a seb legalább olyan hevesen lüktetett, mint azok a régi hegek a vállamon, a hasamon és a testem számos pontján. Nem akartam azt érezni, ami a gömb közelében volt… mintha ezer meg ezer sötét kis hang suttognak a fejemben, de közben fájt is.
– Ben, ne engedd nekik…  – kérleltem, csak ennyi maradt, aztán a fény még jobban elvakított és csak azt éreztem, a körülöttem lévő iroda, a halottakból áradó fémes-mocskos bűz megszűnik. Hallani nem hallottam semmit, annyira megbénított az érzés, ami a gömb közelében elviselhetetlenné erősödött. Tudtam, hogy ez csak rám van ilyen hatással, ha más nem foglalkozott évtizedeken át átkozott tárgyakkal és nem nyelt el átkokat.



Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Yoana Bertov - 2023. 02. 27. - 19:49:02
London, 2004. február 27.

(https://i.pinimg.com/564x/e2/52/9a/e2529a27e6feef19a2025b69eb70410b.jpg)

Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

A fizikai támadásom - engem is meglep -, de sikeresnek tűnik. Mondjuk ehhez elég sok köze van Esmének is, aki akaratlanul is eltereli rólam a figyelmet. Mondjuk én is megjárom, a boszorkány - legalább is úgy gondolom -, belekap a hajamba, ami miatt egy fájdalmas kiáltás hagyja el a számat.
Végül néhány jól irányzott rúgással kiszabadulok, és már futok is az asztal felé. Felkapom a pálcámat, de mire odafordulok a többség már a világító gömb bűvkörében van, úgy pedig varázsolni nem merek, hogy nem látom, kit támadnék meg.
- Indulás! A selejtet hagyjuk!- hallom, aztán felvillan a fény, én pedig azt hiszem, újra el fogok ájulni. De nem ez történik, hanem csak ott maradunk páran az irodában. A többiek meg eltűnnek.
Esmé és egy másik lány maradtak ott, mindenki más eltűnt. Zavartan nézek rájuk, aztán segítek összeszedni a dolgainkat. Végül a többiek pálcáját és megfogom, hogy ha kiszabadulnak - mert csakis ez lehet a vége, máshogy nem történhet - bíztatom magam -, akkor vissza tudjuk nekik adni.
Aztán megjelenik egy csapat auror, és rögtön elkezdenek intézkedni. Közben valami szöget üt a fejemben. Azt mondták, mi csak a selejt vagyunk. Miért mondta ezt az a férfi? És akkor miért hoztak ide minket, ha selejtnek gondolnak?
- Én is magukkal megyek! - hallom, ahogy Esmé az aurorokhoz lép.
- Én is. Nálam van a többiek pálcája. - mutatom fel a markomban lévő varázspálcákat. Ha el akarják venni tőlem, visszahúzom a kezem, és még egyszer megerősítem, hogy oda akarok menni, ahol az események zajlanak.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Edward Nott - 2023. 02. 28. - 09:48:50
Lélekvesztő
2004. február 27.


 (https://i.pinimg.com/564x/58/23/ce/5823cee00eb8e4ca2f9fdec1aa38d1e1.jpg)


 be careful (https://www.youtube.com/watch?v=RcL5pvNEZa8&ab_channel=TommeeProfitt)


Csak azért nem bánom, hogy visszakapom a képembe a követ, mert szerintem Melanie-nak be fog jönni a sexy, rosszfiús monokli. De azért mellékelek egy “Picsába!”-t az eset mellé, és fájósan dörgölöm az ütés helyét, míg a pulykatojás hírt ad róla, hogy van bejárásunk.
Látom, hogy Milton rám néz, de csak fél szemmel. A másikkal még nem igazán látok, csak csillagokat - de vele ellentétben legalább nekem nem szakad kia  Maguccim könyöke. Félsiker.
Csapda, vagy sem, mennünk kéne, de mire határozunk, eltűnik a védőkör, zöld utat adva. Kicsit lemaradok Milton meg a kutyák mögött, úgyhogy mire odaérek, ő már felméri bent a terepet, a túlélőket is megtalálja. A többiekkel most nem foglalkozunk, de egyébként is egy kolléga az arcomba jelent.
- A Mágus térre mentek!
- Ezúttal nem hagyhatjuk meglépni őket.
- Nem ám!
Mivel már nem telepedik a helyre a védőmágia, Milton nyilvánvalóan megpróbál elhoppanálni.
- Én is magukkal megyek!
 - Én is. Nálam van a többiek pálcája.
Ágálnék, hogy civilek és nem kaptak kiképzést és blablabla, de hát valószínűleg a Roxfortba járnak, ami köztudottan a legéletveszélyesebben legbiztonságosabb hely a világon. És hát hogy utasíthatnék vissza két ilyen csinos hölgyet? Főleg, míg nincs itt a nejem... A többi aurornak is beszélek, meg nekik is, végülis az emberelőny sosem hátrány, aki akar, jön.
- Vigyázzanak magukra, hoppanáljanak fedezékbe, és lehetőleg ne keveredjenek közvetlen harcba, amíg nem muszáj. Többiek?
A csaj kezében tartott pálcákra pillantok. Nincs sok időnk, de remélem, pár szóban kifejti, milyen többiek. Feltételezhetően túszok. Ahány pálca van.
- Jó ötlet.
Bólintok a pálcák elhozásának tényére. Bízzunk benne, hogy lesz még, akinek visszaadhatjuk. Egyik kezemben a pálcát tartom, másikban a pisztolyt. Végülis egyenest a közepébe hoppanálunk… Vagyis személy szerint inkább a helyzet szélére próbálok meg célozni. A Púder és Varázs Mágikus Színház fehérmárvány épületnek tetején az erkélyre igyekszem megérkezni, s ha sikerül, itt felmérem gyorsan, van-e rajtam kívül valaki, majd körbenézek, mi is történik a téren. Elképzelhető, hogy nem a nyílt színre igyekeztek a túszokkal, hanem mondjuk valamelyik itteni épületbe, de ez esetben majd a következő pillanatban lehoppanálok az utcára.



Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 02. 28. - 12:21:08
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki


Akráhogy próbálkoztam, csak nem tudtam kiszabadulni a kötélből, ez meg csak tetézte a tehetetlenség érzést bennem, meg az egyre növekvő félelmet, hogy mégis mi a fene fog velünk történni. Nem találkoztam még ilyen erejű mágiával, annyira nem foglalkoztattak a varázstárgyak, és ilyen kegyetlen sötétséggel se volt alkalmam találkozni. Naiv borokban éltem, őszintén szólva, és most hiányzott ez nekem.   
Leo válaszára csak sóhajtottam, végül is akadt két halott, ártetlen ember között egy-egy törmelék, de ahhoz mondjuk nem ártott volna kiszabadulni innen. Azt hiszem Dom is zaklatott volt én meg igyekeztem nem vibrálni az idegességtől, ami persze egyre nehezebb volt, mert féltem, nagyon-nagyon féltem, és zavart, hogy semmit se tudtam csinálni, meg kiszolgáltatott voltam. Leo megpróbált segíteni nekünk, de a dulakodásból nem nagyon láttam sok mindent, félig fény és félig sötét kontraszt kellemetlenül zavarta a látásomat. Ha egyáltalán túléljük ezt egészen biztos, hogy a konyhába megyek és megeszem az összes mézes-karamellás sütit, ami csak fellelhető ott. De most egyelőre az se volt biztos, hogy egyáltalán életben maradok, pedig nem akartam meghalni. Túl szép voltam még a halálhoz.
- Mennünk kell! - szólalt meg egy kellemetlen hang, én meg nem akartam menni, bárhová is óhajtottak vinni, de ebben a helyzetben nem nagyon volt beleszólásom a dologba. - Indulás! A selejtet hagyjuk! - folytatta, engem meg tovább cibáltak a többiekkel együtt a gömb felé. Nem akarta menni, próbáltam megtorpanni, meg hátrálni, mint egy ijedt teve, aki nem akar enni sehová, úgy éreztem magam. Tuti azért kellettünk nekik, mert aranyvérűek voltunk. Eddig is utáltam az lenni, de most már még jobban.
- Vedd le rólam a mocskos kezed, te hegyitroll! - magyaráztam idegesen.
Kelletlenül adtam meg magam a rángatásnak, de azért sértetten megpróbáltam a varázslónak, aki engem húzgált, rátaposni a lábára. Nem mintha bármi haszna lett volna... Az aranyló fényben arra gondoltam, ha az ember ilyesmi fényt lát, amikor a mennyországba jut, akkor inkább jobb nekem máshol. Még a fiúkra se tudtam nézni, vagy mondani valamit, beszippantott minket az a fájdalmas, fénylő erő.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 01. - 00:53:12
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Hiábavaló próbálkozás volt csupán osztályrészem, mert nem tudtam a kezem kiszabadítani és még a rúgást is elvétettem. Kába vagyok még vagy csupán a szerencse nem állt mellettem, bár ezt már megszoktam. Nyöszörögve forgolódtam a földön, nem tudtam megsímogatni sajgó derekam és könyököm, amivel próbáltam tompítani az esést.
Monstro is próbált kiszabadulni, de ő sem járt több sikerrel nálam, így neki sem volt más választása mint nekem, ahogy felrángattak a földről, miközben köpködtem a számban a porral egyveleget alkotó nyálas vért. A mellkasom zsibogott és a levegő is beragadt kicsit, nem vitás nagyot estem, nem is nagyon könnyítettem meg a dolgát a csuhásnak, hogy felsegítsen.
- Mennünk kell! – kiáltott az egyik csuklyás alak, mire már teljesen visszanyertem az egyensúlyom és a mellkasom sem döbögött minden egyes lépéssel.
- Indulás! A selejtet hagyjuk! – tette hozzá, mikor leesett a tantusz. Az aranyvérűek kellenek neki, hát persze, hiszen én, Nora és Dom is azok voltunk, a többiek többnyire akkor fél vagy sárvérűek. Most talán egy kicsit bántam a dolgot, dehát, ha meg kell barátkoznom a halálom gondolatával, akkor azt aranyvérűként teszem. Még így is próbálok ellenállni és rángatózok, próbálom arcon fejelni az engem cipelő alakot, miközben örjöngő módban szidkozódok. Nem tudom igazából miért, tudom nincs értelme, de talán jól esik, ha már nincs leragasztva a szám, ki is használom, bár úgy hallom Nora se adja magát könnyen.
Odaérve a gömbhöz már szinte bele se tudtam nézni, olyan erősen fénylett, már már vakító volt, becsukott szemmel tűrtem, ahogy közelebb rángattak és rossz érzés tört rám. Nyomasztó, kellemetlen, valószínűleg a gömbből áradó lehetetlen erőnek volt ez köszönhető, de lehet, hogy ez az élettől való teljes lemondás érzése. Soha nem volt ilyenben részem, így nem tudhatom milyen a halál torkában lenni, de mégis inkább a gömbre kenném ezt, mert reménykednem kell.
Már nem érzem a por és rombolás dohos illatát, megszűntek a korábbi zajok, sőtt nem is igazán hallok semmit, olyan érzés, mintha éppen most ébrendék egy fényes szobában. Nem érzem a vér és a mocsok szagát sem, amit a csuhások okoztak abban a kis irodában, minden kietlen, reménytelen. Vajon, hogy nézhet ki most a hold? Biztos most is nagyon szép, gyönyörű.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Merel Everfen - 2023. 03. 01. - 20:38:14
Nem minden megy terv szerint, de ezért kell a terv, hogy tudjam mit akarok kihozni belőle. Soha nem volt valószínű, hogy minden pontja teljesüljön, de minnél többel kezdek, annál többel improvizálok helyzetben.
Behúztam egy másik csuklyás figyelmét is, az másról máris leveszi az ő szemeit - már csak remélni tudom, hogy valaki ki is tudja ezt használni.
Már csak ne az én kezembe rúgna bele. A fájdalom alapján meglehet, hogy nem a pálca törik a markomban, de fogcsikorgatva nem eresztek. Szorítok, amennyire adrenalinból felül tudom írni a fájdalmat, csavarok és rántok a pálcán. Ha meg már nem is szerzem, talán megtörnöm még mindig sikerül, mire kicsúszik az ujjaim közül.
Ha az anyaszomorítónak lesz egy kellemetlen meglepetése a következő párbajában, már az is egy győzelem.
De kettő ellen, fegyvertelenül, a meglepetés előnye nélkül már nem indulnék elég jó helyzetből, úgyhogy marad a visszavonulás. Taktikai, természetesen. Rúgva-könyökölve, hogy bármi, ami nekem is segíthet kijutni, azzal a támadókat se kíméljem.
Valahogy elküzdöm magam az asztalig, ahol a táskámat megláttam, és próbálom minnél hamarabb előhúzni Joyeuse-t a titkos zsebből, de mire a még ép bal kezembe foghatom, egy aranyfényű villanásban eltűnnek a csuklyások és a legtöbb túszuk.
-Qu'vatlh!
Csak acsargok tehetetlenül az ürességbe, miközben a Minisztérium is befut. Pont időben, mint mindig. Hárman maradtunk, plusz az érkező aurorok, de úgy tűnik, a két másik hölgy is hasonlóan eltökélt mint én. Megpróbálom összeszedni magam civilizáltabbra, hogy ne tűnjek olyan fenyegetőnek és adjak rossz benyomást. Mondom ezt egy nemrövid késsel, amit úgy markolok, hogy a kézfejemen kifehérlik az egyenetlen hegvonal. A másiknak mostanra mindegy, elég adrenalin nélkül se ütni se fogni nem tudok már vele, és ezen nem ma lesz már idő változtatni.
A könyökömet karolom bele a táska szíjába, úgy viszem azt oda a pálcákat összeszedő kolleginának. A késemet meg próbálom csak minnél diszkrétebben lógatni magam mellett, arra senkinek nem kell figyelni.
-Tesék, ezzel könnyebb lesz- lépek oda a pálcákat fogó nőhöz, és felé nyújtom a táskát, amennyire azt így a karomra akasztva tudom. kényelmesebb lehet neki is, ha nem a kezébe nyalábolva kell hoznia őket, a táska látszólag úgyis üres, nekem meg ezen a ponton úgysincs sok haszna bármi mást elővenni a titkos zsebéből, úgyhogy kölcsönveheti.
Ha szabad, a saját pálcámat visszakérem a csokorból, de csak a biztonság kedvéért. Ha lenne még kezem, amivel érdemileg forgatnám, akkor is kérdéses a hatása ezek ellen a gyökerek ellen, de erre van itt Joyeuse.
-Én is magukkal megyek!
-Én is. Nálam van a többiek pálcája.
-Ó, ma végük van- teszem hozzá én is. Szerintem nem kell lebetűznöm, hogy jövök én is, hallatszik a hangsúlyomból hogy ez nem volt valaha kérdés tárgya.
Túl sokszor mentek már túl messzire, és ma tudjuk, hol érhetjük utól őket. És rég egyértelművé tették már, hogy csak alkuképtelen fenyegetést hajlandóak jelenteni, és az egyetlen lépés amit meghagytak, a kiiktatásuk.
És személyes.
Ha a Minisztérium azt akarja, hogy mint civil, ne vegyem saját kezembe az ügyet, az egyetlen lehetőségük, hogy megelőznek, és ők iktatják ki mindet, mielőtt én tudnám. Addigis, rajthoz.
Az első hoppanálásom a Mágus tér egy jobban belátható pontjára vezet, és ha onnan kiszúrom bármelyik gyökeret, egy következő a háta mögé, hogy Joyeuse a veséjét üdvözölhesse.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 03. 03. - 19:25:03
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

Nem iagzán tudtam foglalkozni a többiekkel, azzal voltam elfogllava, hogy a bennem lévő pánikot elnyomjam azzal, hogy meg kell védenem Elliotot. Persze nem akartam ez az egész helyzetet ahhoz haosnlítani, ami évekkel ezelőtt történt, és amin még most is nehéz volt túllépni. Ez nem volt ugyan az, és nem végződhetett ugyan úgy. Épp elég volt az a két embert eltemetnem.
Az ütéstől kongott a fejem, és éreztem, hogy zsibbadni kezdett még a tarkóm is, de attól még hogy a fájdalom és a hozzá tartozó rettenetes félelem egy kicsit megbénított elégedett voltam magammal, bár nem sokáig.
- Kapd be, te segg - mormogtam még kissé nehézkesen az ütéstől, de a győzelem ízét és zsongását nem tudtam kiélvezni, a tekintetemmel Elliotot kerestem, aki kevésbé volt olyan sikeres, mint én, és ahogy elnéztem a többieknek se sikerült olyan hathatósnak lenniük, habár a groteszk, fényben elmosódó alakokból alig lehetett kivenni ki kicsoda volt. De az elég nagy gyökérség, hogy ebbe még kölyköket is sikerült belerángatni.
 Elliot már kevésbé volt szerencsés, a támadása nem sikerült, nekem is üttközött én meg igyekeztem legalább a testemmel megtartani, hogy ne zakózzon egy hatalmasat valamelyik holttestre, amiket igyekeztem elkerülni a tekintetemmel, nehogy meglásask egy apára haosníltót, vagy ne talán tán egy szőke hajkoronát.
- Tartalak - mormogtam neki, bár sokkal többet nem tudtam beszélni a gömb ereje még az én érzékeimet is felkorbácsolta, pedig nem sok erős mágiához tartozó tárgyhoz volt eddig közöm. Azt viszont tudtam, hogy Aiden tudta, baj volt, érezhette a fájdalmam, a szívem dobogását a mellkasába, egyszerűen lehetetlenség volt bármit is titkolunk egymás előtt. Ellotot meg akartam védeni, a többiekkel együtt, ha baja esett volna, nem tudtam volna a bátyám szemébe nézni. Aztán hirtelen már a többi paraszt is mozgolódni kezdett, erőszakosan vontak közelebb minket a gömb felé, én meg nem akartam ezzel egyet érteni, így ellenkeztem, ahogyan csak az imaimtól tellett, de még kába voltam és félig erőtlen, mintha a gömb ereje nem engedte volna, hogy a csúcsformámba legyek.
Valamit felmorrantam volna arra, ahogy a többieket  - akim vélhetően nem voltak aranyvérűek -, leselejtezték, de a gömb egyre jobban a vonzáskörébe húzott, kellemetlen volt és gyomorforgató. Válaszolni sem tudtam ELliotnak sem, elveszett a fényben, a pulzáló erőben, ahogyan a többiek is, én meg tudtam, hogy ez még nem a halál, akkor éreztem volna a húgomat, ahogy a kezemet fogta, de most csak a fojtogató mérgező erő dübörgött körbe rajtam, és még ő sem jött közelebb. Tehetetlenül sodródtam hát ebbe a lüktetsébe, ami fogalmam sem volt, hogy hova sodort.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 03. 06. - 18:12:27
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

A legtöbbjüknek fogalma sem volt, mi történik, habár gyanúsan ismerős rántás vonta el őket az irodaházból. Kicsit olyan érzés volt, mintha a köldöküknél fogva rángatták volna meg őket, majd jött a szédelgő forgás. Zsupszkulcs? A gömb aligha volt az, most mégis éppen ugyanúgy viselkedett, mint a máskor használt, ismerős, kissé ócska tárgyak. Valószínűleg már mindannyian találkoztak ilyesmivel ilyen-olyan formában.
A csuklyások és az elraboltak csapata nem máshová érkezett, mint a Mágus térre. Este hétóra volt talán, legfeljebb félnyolc, így még sokan ücsörögtek a környékbeli éttermekben és kávézókban. A megrökönyödés túl nagy volt, hatalmas varázslótársaság ronthatott volna rá a csuklyásokra… de nem így történt. A legtöbben éppen csak felkeltek az asztaluk mellől, mire a támadokkal maradt foglyok felé intett az egyik csuklyás. Nem tudtak, mit tenni, hirtelen úgy érezhették nem uraik a saját testünknek és talán gondolataiknak sem.
A tér egész keleti szélére került a gömb. Ugyanolyan aranyló fénnyel villogott, Elliot, Benjamin, Leonard, Dominic és Nora is úgy éreztrék, karjaikat muszáj a gömbre tenniük. A korábban szerzett vágás még éppen eléggé vérzett, hogy az ráfolyjon a fémes felületre, amit most egészen melegnek érezhettek. Imperio irányította volna őket? Nem tudták biztosan, hiszen a legtöbben nem tudták, milyen érzés ezen mágia hatása alatt állni. Néhányan felfogták, ami történt, másoknak viszont kiesett egy cseppnyi idő.
Először Leo tért magához a delíriumból, felfogta mit csinál a tenyere és eliszonyodott. Úgy érezte, elméje képtelen befogadni mindazt, amit a teste csinál. Elliot ugyan elkapta a kezét még időben, de ő is hasonlóan érezte magát. A feje szét akart robbanni. Benjamin hangosan kapott levegőért, mintha fuldokolna, de ő is sikeresen hátrébb lépett. Dominic viselte talán a legjobban. Ő csak csendes sóhajjal lépett el, a legfölényesebben, mégis Nora viselte, aki még azelőtt el tudta vonni a kezét, hogy abból a vér a felületre serkenjen, meglepően könnyen észhez tért.

***

Az aurorok bár nem szerettek civileket a bevetésen tudni, a többiek pálcája okén és minden segítség szükséges most elven magukkal vitték a Mágus térre Merelt, Esmét és Yoanát is. Merel hősiesen és ügyesen harcolt, talán ennek nyomait látták is rajta, ezért úgy gondolták, természetesen csatlakozhat hozzájuk. Esmé határozottsága is a legjobbkor érkezett. A legtöbb aggodalmat Yoana törékenysége jelentette, ám Mr. Nott máris elhatározta magában, hogy minden támogatást megad a lánynak, ha szükséges.
Ahogy megérkeztek a Mágus térre egy közös hoppanálás után, éppen elkaphatták a jelenetet, amint a foglyokon valamiféle pánik uralkodik el. A gömbből pedig, az aranyló fény mögött – ami működését jelezte – fekete füst tört elő. A két auror még összenézett: úgy tudták, hogy a varázstárgyat a misztériumügyön tartják megfigyelés alatt, de most itt volt és működött. Talán ugyanarra gyanakodtak azonnal?
Mindenesetre nem volt idő gondolkodni a dolgon sokat. A sötét füst hatalmas fallá változott, mely átláthatatlan volt és a tér jó részét elzárta. Egy csuklyás a gömböt felkapta, majd félrelökve a foglyokat átlépett a füstfelhőn. A fény eltűnt és még mindig legalább öt csuklyás várakozott, fegyvereiket az áldozataikra szegezve...


Tudnivalók:
A következő kör március 12-én érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 03. 09. - 16:54:55
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


A fene essen ebbe az egész helyzetbe. Mielőtt hoppanálnék még visszanézek az önkéntes aurorokra. Nos, nem mondanám, hogy olyan nagy segítségre lesznek, de jelenleg úgyis azt érzem, hogy a felszólalás miszerint ők is jönnek nem éppen udvariassági kérdés volt. Mondjuk egy ügyes párbajozó lehet tényleg nagy segítség, talán még egy auror kollégánál is nagyobb.
- Jó, nekem baromira mindegy, csak induljunk már.
Úgy tűnik ma este végig morogni fogok. Főleg miután ezt az egészet sikerült lezárni, és a jelentésemben majd választ kell adnom arra kérdésre, hogy mit kerestek civilek a helyszínen, és miért nem lettek kihallgatva, amíg más akciózik.
Ránézek Edwardra, hogy biztos jól meggondolta-e ezt, de ahogy látom neki sem igazán tetszik, viszont ugyanazt gondolhatja, amit én. Nincs választásunk, hiszen tudják hova kell menni. Akkor már legalább legyenek a mi felügyeletünk alatt.
A hoppanálás után igyekszem felmérni a terepet, amilyen gyorsan csak lehet. A velünk lévő aurorokra bízom a civileket, majd még egyszer megnézem mi a helyzet. A téren lévő civileket is muszáj lesz biztonságba helyezni, ezért kiadom a parancsot, hogy néhány újonc terelje biztonságos helyre őket. A vizslatás közben kiszúrom, hogy Elliot is az elrablott személyek között van. Naná, hol lenne máshol?
- Agiel, védd meg Elliotot!
A kutya megindul felé, én pedig a csuklyások felé indulok. Nagy, öles léptekkel megyek, hogy minél előbb elérjem őket. Az a gömb nem lehet itt, kivéve, ha van egy másolatuk, ami szemmel láthatóan ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan működhet. Akárhogy is, ki kell deríteni mi az még mielőtt eltűnnek azon a füstfelhőn keresztül. Akár elérem, akár nem azt, amelyiknél a gömb van, az egyiküket legalább el kell kapnom.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: dominic - 2023. 03. 09. - 18:17:11
(https://i.pinimg.com/564x/59/d6/4c/59d64cf605615014ef2d88f2f25ee280.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b0/29/05/b0290576644950e89254d9d205514185.jpg)
lélekvesztő

Mindenki

2004. február 27.



Hangosan vettem levegőt, ahogy a rántás és a forgás véget ért. Nem ez volt az első, hogy ilyet éreztem, még is sokáig kutattam a gondolataim között, hogy rá leljek. Anyával, apával és a testvéremmel mentünk Franciaországba, mikor hasonló rántást éreztem a könyökömnél. Azonnal az első éjszaka ugrott be, amikor egy párna landolt a képemben és az a finom, édes íz a számban. A párnacsata végén, a húgommal nagy titokban megettünk egy doboz francia bonbont. Mindig én haraptam először, hogy ellenőrizzem, nincs e benne alkoholos töltelék. Cora túl kicsi volt még.
A kellemes élmény az érkezés okozta pánik és a hűvös váltotta fel. Nem tudtam hol vagyok, de azt tudtam, milyen jól esne most kabátban lenni vagy magamhoz ölelni a kicsi, kék lányt. Hirtelen hiányozni kezdett még a köpkő is, ami annyiszor köpött arcon a klubhelyiségben. Képtelen voltam megtanulni a szabályokat és az a hülye Hansel ezt mindig kihasználta. Nem is kap többé a szellemnasiból... de most bármit megadtam volna, ah ott van velem. Bagolyküldésre persze nem volt lehetőség.
Még mindig azon gondolkodtam hol vagyok, aztán mintha valahogy ez az egész megszűnt volna létezni. Egyszerűen csak voltam, gondolatok és a maró éhség nélkül. A kezem magától mozdult a gömb felé, ami ott pihent a téren közöttünk. A fényben nem láttam többé az ujjaimat és a vérem, mintha egyenesen a szerkezet felé folyt volt, ahelyett, hogy tócsaként a földön landolt volna.
Kirázott a hideg hirtelen. Önkéntelenül is, de hátrébb léptem a gömbtől. A vérző karom, ami korábban meg volt kötözve, most szabad volt és azonnal a mellkasomhoz öleltem. A gondolataim visszatértek hozzám és kellett egy fél perc, mire rájöttem, hogy a zúgás, amit hallok a többiek kiáltozása és nem az utcai lámpák kapcsolódtak le, hanem egy fekete, felhőszerű valami zárja el az utca másik végéből érkező fényforrást.
- Éhes vagyok...  - suttogtam magam elé. Ez adott erőt, a vacsora reménye, a testem ugyanis még mindig őrülten korgott a gyomrom, megzavarva feszült csendet. - Vacsora előtt!  - Dörmögtem, majd fejjel neki rontottam az egyik csuklyásnak, akik rám és a többiekre fogták a pálcájukat. Norát meg kellett védenem, a háztársam volt, Flint meg nem volt jóbőrben.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 03. 09. - 18:51:33
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Még mindig fel vagyok háborodva, és úgy érzem, egy ideig nem is fogok tudni lenyugodni. Mégis, hogy hívhatja bárki is a másikat selejtnek? Látszik, hogy megint valaki olyan áll a háttérben, aki valamiért felsőbbrendűnek gondolja magát. Csak tudnám, miért gondolja azt, hogy én nem érek annyit, mint ő. Vagy azok, akiket elvitt.
          Addig nézek farkasszemet az egyik aurorral, amíg be nem adja a derekát. Szerencsére Yoana is mellém áll, és az a másik, akit szintén itt hagytak, innentől már nem fognak ellent mondani, ez biztos. És a számításom be is válik. Rövid időn belül már hoppanálunk és a Mágus téren találjuk magunkat.
          Hogy ott mi fogad, abban nem igazán vagyok biztos. Ahogy abban sem, hogy mit is kéne most csinálnom. Mármint tudom, csak a sorrendet nem. Mennék a csuklyások ellen is, de az is igaz, hogy van néhány iskolás a környéken, akiknek talán szüksége lehet a segítségemre. Végül úgy döntök, hogy nem foglalkozok a diákokkal, inkább megpróbálom számon kérni az egyik csuklyást. A saját pálcámmal rátámadok az egyikre. Le akarom bénítani, hogy tudjon válaszolni a kérdéseimre, de elmenekülni vagy viszont támadni ne tudjon.
          Azt a vékony alakot nézem ki magamnak, aki korábban megtépte Yoanát is. Mi fog kisülni belőle azt nem tudom, de ha csak állok egyhelyben, akkor pont felesleges volt eljönnöm ide.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 03. 10. - 17:59:29
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

Ben volt a támaszom, miközben bennem ezer meg ezer átok kavargott. Nem is tudtam hány pontosan, de túl soknak tűnt. A fejem lüktetett a fájdalomtól, az ereim pedig, mintha fekete méreggel teltek volna meg, minden porcikám fájt. A gondolataim eltompoltuk, mintha azt sem fognám fel hol vagyok pontosan. Minden porcikám Aidenért kiáltott. Most kellett volna, hogy fogja a kezemet és kirángasson ebből a mély érzésből.
A rántás kicsit, mintha enyhített volna ezen a furcsa rohamon. A gyomrom már nem remegett olyan őrült módon… és már nem éreztem úgy sem, hogy elhányom magam. Csak a halántékom lüktetett még korábban. Szédültem, ahogy kinyitottam a szememet, de a gömb derengő fénye mellett valami mást is láttam. Ismerős, macskaköves utat, kávézókat és kirakatokat… embereket. Sok embert. Nem kellett volna ilyen veszélyes helyen lenniük, vagyis inkább a veszélynek nem kellett volna léteznie.
O’Mara… shh… A hang úgy nyaggatott, mintha ijedt kis gyerek lennék. El kellett hallgattatni, mielőtt megint hülyeséget csinálok. A sötét érzések bennem máskor valóban agressziót okoztak, de most olyan voltam, mint akit alaposan fejbevertek. Szédültem és rosszul voltam, kapaszkodtam Benjamin kezébe.
– Szükségem van Aidenre… – suttogtam halkan. A szemeim könnyesek voltak, mintha sírnék, de valójában csak elviselhetetlennek éreztem a létezést a gömb közelében. Menekülni akartam.
Az érzéseim csillapodtak. Ott voltak, de mélyen bennem dolgoztak már csak, nem törtek elő… s mintha minden más is megszűnt volna körülöttem. Nem voltam a magam ura, ám ez az érzés úgy tudatosult mindössze, hogy rápillantottam a kezemre. Az ujjaim a saját véremben úsztak, amik a gömbre lapultak. MIAFASZ?! A hang felkiáltott bennem, én pedig hirtelen kaptam el a kezemet és léptem hátra.
A fejem ismét lüktetni kezdett. Most már olyan elviselhetetlenül, hogy a tenyereimet a halántékomra szorítottam. Aztán belemarkoltam a hajamba is. Próbáltam levegőért kapni, de a testem nem tudott megnyugodni. Az elmémről nem is beszélve, ami képtelen volt elfogadni, hogy mostanra másodjára is Imperiot használtak rajtam. Igaz elsőre a tulajdon apám volt a tettes, de most… vadidegenek vették a bátorságot, hogy korlátozzanak a szabad akaratomban.
A mágia fekete falat húzott a Mágus térre. Először szilárd dolognak hittem, de közelebbről megnézve kavargó füstnek tűnt, amin át is lehetne hatolni, de a mágia csak úgy áradt belőle, jelezve, hogy simán, előkészületek és némi józanész nélkül veszélyes megközelíteni.
– Rohadékok… – vicsorogtam és azután akartam vetni magam, amelyik a gömböt ellopta. Az eredmény legfeljebb annyi volt, hogy eltaknyoltam, ő pedig belépett a füstfelhőbe, ahova én nem tudtam utána menni.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Merel Everfen - 2023. 03. 10. - 18:09:40
Betartom a csuklómat a közösbe, remélve hogy aki viszi végül a hoppanálást, veszi a lapot a gyengén zárt és láthatóan sérült kezemből, hogy lehetőleg azért ne arra fogjon rá közvetlenül. A balomra szükségem van, készen kell rejtegetnem a kést, mert elengedhetetlen a terveimhez.
Csupán a közreműködés nevében annyit engedek épp, hogy a társas hoppanálást az aurorok intézzék, mentem volna én magamtól is. A helyszínt tudom, a módszer megy, nem létfontosságú a segítségük.
Csak állatias morgással nézem, ahogy ezúttal is kezdjük lekésni a lehetőségünket, az egyik csuklyás már kezd is lelépni. Őt már nem érem utól. Csak ugranom kellett volna, amint meghallottam a helyszínt, nem jópofizni. Ha a Minisztériumon múlik, ebből is csak egy majdnem sikerülne.
Most is csak másodpercek lehetnek, amit ki kell használnunk.
Gyorsan felmérem a jelenetet, kinézve a legfenyegetőbb csuklyást, ésvagy amelyiket a legjobban leköti a saját túsza. Egy késem van nemdomináns kézben, és ismét, a meglepetés ereje, minden előny hasznos. Amint kiszemeltem a célpontomat, hoppanálok közvetlen a háta mögé, habozás nélkül tövig a hátába vágni Joyeuse-t.
Legjobb a vese, de ha deréktájt a gerincét találom meg, az se utolsó. Kiejti mindennek a használatát attól a ponttól lefele, névleg most a lábait. Mondhatni nehezíti a menekülést.
Tessék, akkor kihallgatni is lehet még, dobhatok - kevéssé kiérdemelt - csontot az auror barátainknak is.
Ha pedig akár a célpontom, akár valamelyik kis barátja meg túl jól reagálna, vadul szúrok és kaszabolok, előnyben részesítve csuklókat és kezeket.
Egyfelől, ha próbálják ösztönösen védeni magukat, azt emelik a testük és az acsargó vérhobbit közé.
Másrészt, ha támadnának, akár ütve, akár varázsolva, azokat hozzák közelebb hozzám.
Ha néhány inat keresztülvágok a csukló bármelyik oldalán, vagy bárhol a kézen, máris nem tudnak rendesen pálcát forgatni.
Nem véletlenül az intimszférájukba portálom be magam a támadásom első lépéseként.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 10. - 20:18:07
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



A rántás egy pillanatra észhez térített, de pont csak annyira, hogy felocsúdjak az esés okozta zavarból. Éreztem már hasonlót mikor édesapám zsupszkulcsait használtuk vele, de sosem tudtam igazán megszokni, majd talán a hoppanállás elsajátítása után sikerül. A Mágus térre érkeztünk, s bár mióta feleszméltem láttam sokan voltak körülöttünk, mégsem tudtam segítségért kiáltani. Nem akartam mást, csak megérinteni a gömböt vérben ázó kezemmel. Vonzott és csábított, a melege szinte a testembe mart, éreztem, ahogy végig áramlik bennem az ereje, szinte legyőzhetetlennek éreztem magam, vágytam erre a hatalomra. Gyönyörű, szinte másodpercek, de talán percek is kieshettek, míg fogtam a gömböt és vigyorogtam, ahogy átjárt a melegsége.
Aztán, mintha elvágták volna. Szinte, mintha időt utaztam volna már csak a tenyeremmel néztem farkasszemet és láttam a lecsurgó vért és mit tettem. Térdre csuklottam és elszörnyedve néztem a tenyereimre, mi történt velem? Élveztem ezt az erőt, szinte halhatatlannak éreztem magam, most pedig olyan gyenge vagyok, esetlen, akár egy esőcsepp a szélben. Gyenge vagyok, igaza volt apámnak. Nem hogy a társaimat, magamat sem tudom megvédeni és egy kis időre megrészegített ez az esztelen hatalom és most, nélküle ismét egy senkinek érzem magam. Észleltem magam körül az embereket, hallottam hangokat, szörnyülködéseket az éttermek, butikok közeléből, hallottam, ahogy a társaim és a többiek is magukhoz térnek, miközben a fény talán már az egész teret beborítja.
Szemeim összevissza cikáztak szemgödrömben, nem, nem lehet. Hol voltam, hol volt az elmém, hol van most, ki vagyok én? Mit csinálok? Leonard J. Flint. A tenyerem, véres, gyenge vagyok, fáj mindenem. Sikolyok, ordítani tudnék. Elönt a harag, úgy csikorognak a fogaim, majd beletörnek, azt hiszem, megbolondulok. Kezeim ökölbe szorulnak, úgy szorítom, kiserken a vér a körmeim alól. Nem. Nem tehetik ezt velem. Nem vagyok a bábjuk, nem. De akkor ki vagyok?
Ismét elernyedek. Feltápászkodom. Kérdőn nézek társaimra, kik hozzám hasonlóan elengedik a gömböt és ki-ki a maga módján lereagálja a történteket. Nora és Dom szinte…semmi bajuk. Én meg…nem tudom ki vagyok. Vettem egy mély levegőt és üvöltöttem. Könny szökött a szemeimből, őrjöngtem. Kezeim ismét ökölbe szorultak, elvesztettem a kontrollt, kijött minden. Úgy vettem a levegőt, mint, akit éppen kimentettek a vízből, úgyis éreztem magam. A mellettem álló csuklyásra emeltem a tekintetem. Minden erőmmel rávetettem magam. Nem tudtam, mit csinálok, csak bosszút akartam, megszégyenítettek, így minden erőmmel azon voltam, hogy ártsak neki.
- TUDOD TE KI VAGYOK!! – üvöltöttem szinte öntudatlanul. Nem tudtam mit csinálok, elhomályosult a valóság…csak egy célpontot láttam és ártani akartam neki.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 03. 11. - 10:54:16
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

A rántás beszippantott, elvitt magával a sötétségbe, amitől talán Aiden mindig is azt akarta, hogy távol legyek. Most nem tudtam ha akartam volna sem elkerülni, de őszintén szólva le is szartam volna, mit akart volna tőlem a bátyám Elliot is oda tartott, és nekem vele kellett maradnom, meg a kölykökkel is, akik valószínűleg annyira se értették, hogy mi történt, mint mi. A fejem lüktetett nem csak a rántás erejétől, hanem a gömbből áradó erőtől. Éreztem, hogy egyre rosszabbul lettem tőle, el akartam húzódni, de ahogy megérkeztünk, alig esett le, hogy hol voltunk. A Mágus tér ismerős talaja fogadott, de az érkezésünk nem váltott olyan hatalmas rémületet, mint ahogy az természetes lett volna. Este volt, mégis ilyenkor ezek a helyek még tömbve voltak emberekkel.
Nem, valami most kibasztottul nem volt rendben, és az egész teljesen természetellenes volt.
Aztán éreztem, ahogy valami magával ragadott, tompa öntudatlan állapot volt. Ezt az érzést felismertem, még ha nem is én szenvedtem el igazán az átkot, bennem is ugyan úgy ott volt azon az estén, mint Aidenben. Tompa lüktető üresség, mintha nem lenne a tudat sehol, csak valami messzi, távoli ponton, elzárva önmagától, mint egy ketrec. Szinte éreztem, hogy eltűnt belőlem a levegő, kiszökött, mintha még csak levegőhöz se engedtek volna jutnom. A gömb vonzása egyre közelebb hívott magához, mintha csak egy molylepke lettem volna, aki szomjazott volna a fényre, akkor is, ha az éppen képes lett volna megölni is. Valahol a tompa sötétségben zöld villanást láttam, zöldet, ami képes elvenni az életet apa és a húgom testéből, ettől pedig úgy éreztem elhányom magam. Nem tudom, hogy ettől józanodtam-e ki, vagy egyszerűen csak már égett a tüdőm, levegőre szomjaztam, mintah órák óta a víz alatt lettem volna. Talán a húgom húzta vissza a kezemet, talán az, hogy látni akartam Esthert, a lányunkat és megélni a gyerekeink születését. Talán csak tudtam, hogy ez volt az, ami tönkretette az életemet és a bátyámat: az imperio.
- Basszameg - nyögtem, és ahogy kitisztult előttem a kép elhúztam avértől maszatos kezemet a gömből, mintha szédült álomból tértem volna magamhoz, levegőért kapkodtam. Ahogy magamhoz tértem láttam a fekete falat, ami sűrű füstnek tűnt és veszélyesnek. Elliot a gömbös faszi után vetette magát, akit elnyelt a füst, de el sem érte, miközben felém meg egy pálca szegeződött, miközben a többiek is a maguk módját próbáltak ellenük szegülni, én is akcióba léptem.
- Tetszik a pálcád, nekem adod? - kérdeztem, majd egy mozdulattal megpróbáltam az arcába öklözni, ha már  akezeim szabadok voltak, és megpróbáltam hatástalanítani.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 11. - 11:44:21
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

Belemerültem, mintha egy sötét óceánba zuhantam volna. Körbeölelt a félelem, utáltam a vizet, az óceánt, a tengert. Feneketlen mélység volt, nem láttad a végét. Ha a söprű vagy a szőnyeg ledobott, láttad hova érkeztél. Volt egy pont, hogy vége. Ott volt mindennek a vége, de a mélysötét hullámok csak elnyeltek, örök lebegést ígérve. Gyűlöltem ezt az érzést, gyűlöltem hogy teljesen lebénított. Nem szerettem ezért a víz felett repülni se. De most nem tudtam elmenekülni, körbeölelt a hullámzó sötétség, és pulzáló gömb, a maga gyötrő mágiájával együtt. Mintha egy szép zsupszkulcs lenne, mégis undorítóbb volt.
A Mágus térre érkeztünk, ahogy kinyitottam émelygő gyomorral a szememet, a távolban felismertem a kedvenc ruhaboltomat, és azt a kávézót, ahol az a harminc év körüli srác ült a nyáron, és amikor összetalálkozott a tekintetünk, éreztem hogy megint belezúgtam valakibe. De az messzinek tűnt most, és hiába volt kora este, hiába volt tömve a tér, senki se jött ide segíteni. Mindig ez volt, a legnagyobb bajban te magad vagy. Gonosz erők kúsztak bele a bőröm alá, magam se tudtam, hogy éppen mit is csináltam hirtelen, de azt éreztem, hogy ez a tompaság egyenesen megrémített és felkavart. Nincs annál kiszolgáltatottabb pillanat, amikor elveszted önmagad. Ezért se rúgtam be egyedül annyira akárhányszor lógtam is ki. Semmim nem volt az enyém igazán, se az életem, de a jövőm, még csak az se, akit szerettem, csak a tudatom maradt és ebbe makacsol kapaszkodtam. De a kezem magától mozgott, ez pedig nem én voltam. Nem akarhattam ezt, így próbáltam neki ellenállni, miközben a vérem melegét éreztem a karomon. Ha rossz döntéseket is hoztam én tehettem meg, nem pedig más, így is épp eléggé volt irányított az életem. Ösztönösen ellenkeztem olyan ellen, amiről nem tudtam, hogy mi volt, mégis sikerült elkapni a kezemet a gömbtől, szinte a mellkasomhoz öleltem a másikkal együtt, és próbáltam levegőhöz jutni.
Ekkor fogtam fel mi történt, ahogy a többiek is magukhoz kezdtek térni, és undorodtam még a tudatától is. Tudtam, hogy ez az egyik megbocsájthatatlan átok volt. A világ nem volt jó hely, néha utat tört magának a sötétség, történtek szörnyű dolgok, és olyankor valószínűleg mindig félrepillantott még az isten is. Másképpen nem történhetett volna meg, nem igaz?
- Én is. Leghimatot akarok - válaszoltam kissé kábán, aztán Dom és Leo reagáltak a gyorsabban, miközben én még kábult voltam egy kicsit a félelemtől. Sosem voltam bátor, de ha tenni kellett valamit azt megtettem. Most pedig képes lettem volna kikaparni a szemét is valakinek, amiért úgy gondolták játszhatnak a testemmel. Undorító volt.
- TUDOD TE KI VAGYOK!! - kiabálta Leo nekivetve ő is magát az egyik csuklyásnak aki ránk merte emelni a pálcáját. Rám se emelgethette csak úgy senki, se a barátaimra vagy a háztársamra.
Odafutottam az egyik csuklyás felé, ha meg akarták célozni Domot vagy Leot, ha útját kellett állnom egy átoknak, akkor útját álltam, de ha közelebb kerültem az egyikhez, megpróbáltam azt a ronda csuklyát leszedni róla, ha másra nem is voltam képes.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 03. 12. - 17:00:27
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

Dominic felháborodása érthető volt, hiszen korgó gyomorral még egy ilyen helyzet is túl kényes. A dörmögése azonban nem sokat ért, egy termetes csuklyás keze lendült és egyenesen az arcán csattant. Annyira erősen ráadásul, hogy még el is veszítette az egyensúlyát és a földre esett. Esélye sem volt hát fejjel annak rohanni, aki egyenesen rájuk szegezte a pálcát.
Leo dühe elég erőteljes volt ahhoz, hogy fellökje a csuklyást, aki mellette állt. Minden bizonnyal alaposan meg is taposta, ám a következő pillanatban hátulról a tarkóját ért ütésre legalább annyira megszédülhetett, hogy előre esett. – Senkit sem érdekel, hogy ki vagy. – Morogta rá egy öblös hang. Nora éppen azt az alakot támadta meg, aki leütötte Leot, ám éppen csak egy karmolást ejtett a férfi kézfején, ahogyan azt megpróbálta elkapni. A termetes alak, aki mindkét fiút hatástalanított, most gyomorszájon könyökölte a lányt, aki hozzájuk hasonlóan térdre esett.
Elliot is elesett, ám ő a szédelgéstől és bizonytalan lépteiről vezérelve. Talán éppen ez volt a szerencséje, hiszen a felhő vagy fal, amit a gömbbel varázsoltak a Mágus térre kellően veszélyesnek tűnt ahhoz, hogy inkább távol maradjon tőle az ember. Benjamin nyilvánvaló Elliotot akarta védeni és ez elég erőt adott neki, hogy az egyik csuklyást csuklón ragadja és kicsavarva a karját szert tegyen egy pálcára.
Ahogy Benjamin előre szegezte a pálcáját, az egyik csuklyás elkiáltotta magát: – Állj!  – Ha nem támadott tovább senki sem, nyugodt hangon folytatta beszédét. – A véretek jó. Erőt hordoz. – Folytatta. Aki jobban figyelt, láthatta, hogy az ő csuklyája más volt, mint a többieké. Nem egyszerű fekete, hanem arany motívumok voltak belehímezve az ujja szegélyénél. Vezető lett volna? Ki tudja, a jelek kuszák voltak az agyagon. Korábban láthatták már közvetlenül a gömb mellett állva, ám hangja ismeretlen volt még azoknak is, akik már találkoztak a csoportosulással.
– A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek.  – Folytatta, de a tekintete a közeledők felé vándorolt. – Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel!  – Kinyújtotta feléjük tenyerét, melyben furcsa, fekete körtetoválás díszelgett, melyet fekete vonal osztott ketté. Látták már ezt. A rend jele volt.

***


Éppen a beszéd végére érkezett meg Mr. Milton kutyája. Mielőtt még beléphetett volna a támadók közé, az egyik csuklyás valamiféle varázslatot irányított elé. Láthatatlan fal volt, melyen a kutya nem tudott áthatolni, ugatni kezdett. Nem lehetett nagy felület, ám az állatot teljesen összezavarta, annyira, hogy ásni próbálta a talajt.
Egyre több csuklyás tűnt el a füstben. Már csupán az aranymintás köpenybe bújt és a nagydarab maradt kint, aki feltartóztatta Agielt. Gabrielnek így volt lehetősége a közelükbe férkőzni, de csak rajta állt, miképpen támad. Az egyértelmű volt, hogy a gömböt már bemenekítették a védelmi vonaluk mögé… és abból a füstfelhőből olyan mágia áradt, amit még Mr. Milton is megérzett. Veszélyes volt.
Mire Esmé bizonytalanságában eldöntötte mit csinál, valóban csak a két alak maradt ott. A nagydarab és a vezetőegyéniség, aki addig inkább csak megfigyelője volt az eseményeknek. A vékony alak, akit korábban kinézett magának éppen az orruk előtt tűnt el a védelmi vonal mögött.
– Romlott vérű lány!  – Kiáltott fel, szinte elborzadva Esmé láttán a hímzett ruhás alak. Arcát maszk takarta, így hiába csúszott kicsit hátrébb a csuklya a fején, nem villantak ki valódi vonásai. Egy pálcaintéssel a lányra küldött egy néma átkot, ami bizony kellemetlenül talált. Esmé karján felszakadt a ruha anyaga és kibuggyant a vér. Nem volt mély seb, de kellően látványos ahhoz, hogy felszisszenjen rá még Yoana is. Edward lépett azonnal oda, hogy minél előbb a háta mögé tuszkolja a két nőt.
Merel volt talán még mindig a leghatározottabb a felmentő seregből. Támadása azt a csuklyást érte, aki feltartott Agielt. Hoppanálása a furcsa anomália ellenére ugyanis sikeres volt, így pengéje a férfi veséje környéként éri. A szúrás bár tövig akart hatolni, nem sikerült, de így is vérezni kezdett az áldozat. Azonnal felkiáltott, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal elhoppanáljon fájdalmak között a helyszínről, talán éppen a fal mögé?
Az Esmére támadó csuklyás maradt egyedül a helyszínen. Még egyszer kinyújtotta a kezét, várva, hogy valaki megérintse, ám résen volt az újabb támadások ellen, ugyanis háta éppen a füstfalat érintette. Benne láthatóan nem okozott kárt.


Tudnivalók:
A következő kör március 19-én ESTE érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.



Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Yoana Bertov - 2023. 03. 12. - 19:37:48
London, 2004. február 27.

(https://i.pinimg.com/564x/e2/52/9a/e2529a27e6feef19a2025b69eb70410b.jpg)

Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

Néhány percre teljesen elvesztettem a fonalat, mi is történik körülöttem. A Mágus térre érkeztünk, azt megismertem, de hogy egyébként mi zajlott körülöttem... Azt az agyam vagy nem tudta, vagy nem akarta felfogni. Kellett pár perc, mire összeszedtem magam.
Végül, mire használható állapotba kerültem, a támadók nagy része már el is tűnt, és valami füstfal akadályozta meg az aurorokat abban, hogy közelebb menjenek. Én a kezemben még mindig ott szorongattam a többi túsz pálcáját, és próbáltam kitalálni, hogyan is tudnám eljuttatni hozzájuk. Habár nem tudtam, melyik kié, mégis biztonságosabb lett volna mindenkinek, ha visszakapják a pálcájukat.
Közben mellettem Esmét eltalálta egy átok. Felszisszentem, és aggódó pillantást vetettem rá:
-Jól vagy? - és a sebét néztem, hogy mennyire komoly a sérülés.
Ha rendben volt, visszafordítottam a figyelmemet az események felé. A másik lány, aki még velünk volt, valami pazar boszorkány lehetett, mert behoppanált a láthatatlan fal mögé, és megszúrta az egyik főkolompost.
A másik a kezét nyújtva várt valamire, talán a többieket akarta meggyőzni arról, hogy érdemes vele tartaniuk. Mindenesetre vártam, hogy mi lesz a túszok reakciója.
Az egyik aurorhoz fordultam, aki a közelünkben volt:
-Be kell jutnunk oda, vissza kell adnunk a többieknek a pálcáikat. Akkor tudnának ők is harcolni. - mutattam fel a kezemben lévő pálcákat. - Be tudunk menni oda valahogy? - mutattam a láthatatlan fal mögé. Reméltem, hogy az aurorok többet értenek ebből a helyzetből, mint én, aki még hírből se ismertem nagyon ezt az egész Rendet.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 12. - 20:49:06
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

A dolgaink nem alakultak túl jól. És még pálcánk sem volt, hogy rendesen védekezni tudjunk. Brown elfeletette ezt megemlíteni, mit kell csinálni, ha elrabolnak, bántanak és még pálcád sincsen, hogy meg tudd magad védeni. Így mindent is feleslegesnek éreztem, amit tanultam az óráján, csak a testi erőnk maradt, amiből jutott Domnak is, meg Leonak is, csak én éppen akkora voltam, hogy nem fújt el a szél. Persze a fiúknak így se ment annyira a támadás, azt se tudtam, hogy éppen kihez fussak, hogy megnézzem jól voltak-e. Nem mintha hagytam volna magam, nem álhattam csak úgy ott, még ha rohadtul féltem is. A félelem nem volt sose elég indok arra, hogy ne cselekedjünk, amikor éppen kellett. És most nagyon is kellett, csak nem jött össze. Erősebbek voltak, tapasztaltabbak és a fenébe is, hát diákok voltunk.  Éppen csak meg tudtam karmolni azt a fickót, aki Leot bántotta, és mérhetetlenül elégedett voltam, egy ideig. Domhoz is oda akartam menni, de nem tudtam se rajta, se Leon segíteni, mert ütést kaptam a gyomromba, amitől egy hangos kiáltás is kiszakadt belőlem.
Sosem ütöttek meg, sose senki, most pedig szinte a földre terített az émelygés, én pedig egyszerre voltam dühös és végtelenül rémült. Senki se érhetett hozzám így, épp elég volt, hogy egyszer majdnem kidobtak meztelenül az utcára. Még a szemem is könnybe lábadt tőle, úgy néztem az elénk lépő csicsás alakot.
Egyedül Len csapattársának sikerült pálcát szereznie, de az alak megszólalt, bármit is akart csinálni.
– A véretek jó. Erőt hordoz - magyarázta, én meg csak undorodva vetettem rá egy grimaszt. Biztos ő találta ki ezt az egészet. Már megint ez a vér dolog, annyira untam ezt.
– A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel! - nyújtotta ki a kezét, amin valami jel volt, láttam egyszer az újságban.
Mindig csak a vér. Eszembe jutott Oscar, és hogy odaveszett emiatt majdnem az egész családja. Utáltam ezt ebben a felfogásban. Mivel voltunk mi többek? Aranyvérűnek lenni nem erről szólt. Megaláznak, megütnek és még ilyenekkel zaklatnak. Feláltam, mert ha válaszolni kellett, azt méltósággal tettem, és levettem a kezem a hasamról, úgy néztem a pasira.
- Ha életem utolsó döntése lenne is, soha nem fognám meg a kezed. Ha itt ezt jelenti, ha valaki aranyvérű, örömmel fogom beszennyezni a sajátomat - húztam ki magamat. - Ebben én biztosan nem veszek részt - tettem hozzá és mérgesen bámultam az alakra, féltem rosszul voltam, és remegett mindenem, de ha volt valami amiért kiálltam, az a véleményem volt.
Fel se fogtam, hogy utána lassan mi történt berobogott egy csaj, és szinte röhejesen ki is akasztotta ezt az aranyhímzésbe bújt pasast, aztán túl sok minden is történt, hogy felfogjam mi van, elfoglalt voltam saját magammal, és azzal, hogy a bátyámat akartam, hogy a biztonságos ölelésébe belebújjak.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 03. 13. - 08:54:43
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

Talán egy másik életben, ha egy kicist többet tanulétam volna, ha nem jelentette volna nekem mindent a repülés, auror is lehettem volna. Az anyám ezt akarta és egy ideig biztos voltam benne, hogy az apám is. De én a saját fejem után mentem, hiába voltam a legjobb Aidennel együtt SVK-ból. Most is jól jött ez, és mondjuk én éppen leszartam, hogy nem volt a kezem ügyében pálca, éppen eleget verekedtem a Roxfortban ahhoz, hogy anélkül is feltaláljam magam, és éppen eléggé forrófejű is voltam hozzá. Elliotot meg akartam védeni, ha csak ő volt a közelben, de jó lett volna az összes többi kölyökkel is ezt tenni.
Megragadtam a közelemben lévő tagot, miközben igyekeztem elcsavarni tőle a pálcáját. Talán nem is számított erre, így meg tudtam szerezni a pálcáját, bár éreztem, hogy az idegen anyag szinte feszesen pattogott a kezemben, jelezve, hogy nem biztos, hogy egy hullámhosszon voltam vele. De akkor is készen álltam támadni, ha ezzel azt kockáztattam, visszafelé sül el a pálca és lerobbantja a kezemet. Amit nem kellett volna, mert mégis csak a kviddics volt az életem, de jelen helyzetbe a karrierem kurvára nem számított, így lendületesen Elliot elé álltam és előre szegeztem a pálcámat.
- Állj! - kiáltotta a csuklyás, aki máshogy nézett ki, mint a többiek, biztos ő volt itt a legnagyobb segg. Összeszorított ajkakkal bámultam hát a pasast, és cseppet sem néztem ki úgy, hogy letenném a pálcámat. Itt most én tudtam egyedül harcolni jelenleg a többiek közül.
– A véretek jó. Erőt hordoz. – magyarázta, mire megvetően felhorkantam. Ismertem ezt a szöveget, és szinte teljesen be is szippantotta magával Aident is.
– A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel! - mondta tovább, és úgy tűnt nem csak nekem nem tetszett ez, hanem a kislánynak sem.
- Én még nem felejtettem el, hogy Nora Pots meghalt a nagyteremben. Úgyhogy szarok bele - vetettem oda, és ha alkalmam nyílt, akkor én most már tényleg támadtam, kihasználtam a pillanatot, hogy egy berohanó csaj megzavarta Rend tagját, talán magát a vezetőt, ilyenekben nem voltam olyan jó, mint Aiden. Haza akartam menni, megvédeni a családomat, és az ilyenek miatt rohadtul nem volt sem Esther sem pedig Olivia, meg a két születendő gyerekem se biztonságban. Reméltem, hogy a felfordulásban a néma capitulatus eltalálja valamennyire.
Amúgy meg hogy a fenébe nem okoz neki kárt az a füst, amibe józan eszű ember bele se menne?


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 03. 13. - 18:53:59
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Nem akarom elhinni, hogy egy ilyen helyzetbe kevertem magam. De nem is érdekel igazán. A lényeg, hogy tisztázni akarom magam. Nem vagyok selejt, és ezért bármit képes vagyok megtenni. Egy kis gondolkodás után meg is indulok az egyik csuklyás alak felé. Ha csak annyit sikerül elérnem, hogy kiderül a személyazonossága, nem érdekel, de nem hagyom megtorlatlanul ezt a sértést.
          Mire azonban odaérek, addigra a kis vékonyka eltűnik. Nem esek kétségbe, mert így közel kerülök ahhoz a másikhoz, aki eddig nem is tűnt fel annyira. Megindulok felé, de egy pillanattal később megtorpanok, mikor kinyitja a száját.
          - Romlott vérű lány!
          Hirtelen megtorpanok a hallottaknak köszönhetően. Először nem akarom felfogni a történteket. Nem lehet igaz, hogy sikerült még a korábbiakat felülmúlniuk. Elerednek a könnyeim és valahol a düh és a kétségbeesés mezsgyéjén lendítem a pálcámat, de ez már késő. Abban a pillanatban megérzem a karomba hasító fájdalmat, majd nem sokkal később megérzem a vér szagát is.
          - Jól vagy?  – hallom Yoana hangját, meg a benne megbújó aggodalmat is.
          A düh valahol még mindig munkálkodik bennem, és rájövök, hogy a korábbiakkal ellentétben úgy tűnik, nem gond, ha varázsol az ember, szóval a fájdalom ellenére megpróbálok ártalmatlanná tenni egy csuklyást. Segíteni akarok az auroroknak.
          - A rémálmod leszek, te szemétláda! Jobb, ha inkább most megölsz, mert innentől mindenhol ott leszek, ahol felbukkanhattok.
          Nem mintha én lennék a végzet asszonya, és mivel fogalmam sincs, hogy kiről van szó a maszk mögött, ez igazából csak egy üres fenyegetés. De ennél többet nem tehetek így, hogy az egyik auror közénk áll. Már az utolsó átkot sem tudom feléjük küldeni.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 03. 13. - 19:58:19
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő



Figyelem, ahogy Agiel megindul Elliot felé. Ahogy sikerült pár pillanat alatt felmérni az állapotát, nem igazán van a helyzet magaslatán, szüksége lesz egy kis segítségre. Még akkor is, ha ott van az a másik Fraser fiú. Ennek köszönhetően azért sikerül megindulnom a tömeg felé. Viszont bármennyire is igyekszem, a gömböt nem sikerül elkapnom, és mire a közelükbe érek, a többség el is menekül.
Meghallom Agielt ugatni, ami megzavar, megtorpanásra késztet. Meg kell néznem, hogy mi van, de szemmel láthatóan komolyabb baja nincs. A tekintetem visszafordítom a megmaradt alak felé. Látom azt is, hogy egy átkot küld a lány felé, akik velünk jött. Tudtam, hogy nem lett volna szabad civileknek is jönnie, de ezen már nem sok értelme van rágódni. A lényeg, hogy Edward odaáll melléjük, hogy szükség esetén megvédje őket.
Azazelre nézek, aki továbbra is várja a parancsomat. A legjobb lesz, ha őt a főnök felé irányítom. Próbáljon meg az oldalába kerülni, amíg én szemből lefoglalom. Ha csak annyit sikerül elérni, hogy ellépjen a füstfelhőtől, akkor már jók leszünk. Egy pillanat alatt döntöm el, hogy nem fogok pálcával támadni. Ki tudja milyen eseményeket indít el, ha varázsolok, szóval elkapom a combomhoz erősített pisztolyt és a látszólag főnök felé irányítom, majd több pontjára is célozva több lövést adok le rá.
Ha sikerül eltalálnom, akkor odamegyek és megpróbálom megkötözni és elvonszolni a füstfüggönytől.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 15. - 23:23:19
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”


A harag erőt adott ahhoz, hogy lebirkózzam az ellenfelem és még sikerült párat taposnom is rajta. Valószínű, hogy a féktelen düh és a sok izgalom hatásától nem estem még össze, bár a hátulról kapott ütéstől megtántorodtam és előrebuktam. Egy pillanatra el is sötétült a világ, halványan láttam csupán az alattam elterülő főtér macskakövét, a hangok foszlányoknak hatottak csupán, minden mélyebbnek és lassabbnak tűnt, miközben a világ szépen felgyorsult körülöttem. Nora és Dom is eldőltek, úgy néz ki, mi diákok, ennyire voltunk képesek. Fura volt, hogy a köpenyesek nem használták a pálcáikat, de valószínűleg a vérünk kellett nekik, egy nagyobb cél áldozatai voltunk, minthogy pecsenyét csináljanak belőlünk. Nem sok erőm maradt, négykézláb emelkedtem, majd az általam megtaposott férfi pálcáját kerestem. Amennyiben megtaláltam és volt még annyi erőm, csatlakoztam az iskolatársaimhoz, majd velük hallgattam végig a csuklyás főnök beszédét. Úgy vettem a levegőt, mint egy felbőszült bika, miközben aggódtam Domért és Noráért. Eléjük léptem. Nem tudom megmondani miért, talán erősebbnek éreztem magam náluk, vagy féltettem őket. Túl akartam lenni a havi jó cselekedetem, vagy csak elszámolni valóm volt a főnökkel szemben nem tudom, de eközben láttam, a kviddicssztár is szerzett magának egy pálcát.
– A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel! – magyarázta, mint aki nem is egy csatatér közepén álldogálna, inkább egy teadélutánon ajánlana egy nagyszerű üzletet, amit lehetetlen lenne visszautasítani. Valószínűleg tovább akarják táplálni velünk a gömbjüket, azért kellünk neki, de abból nem esznek és ezt Nora is a tudtukra adja. Nem sok mindent fogtam fel belőle, a fülem be volt dugulva, még mindig ziháltam a dühtől és a fájdalomtól, majd kitárva a kezeimet társaim előtt, amolyan összefogás jelleggel válaszoltam.
- A roxforti diákokból nem eszel. – nyögtem oda neki mosolyogva, majd ha korábban sikerült pálcát szereznem, egy Petrificus totalus bűbájjal próbáltam én is megálljt parancsolni neki, remélve, nem lép meg a mocsok. Amennyiben még mindig pálca nélkül álltam előtte, hátrébb léptem és védve társaimat próbáltam hátrálni velük.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 03. 16. - 16:38:35
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

A gömb hatással volt rám. Minden porcikámban éreztem, ahogy az a varázslat hatalmas kanálként kavar meg bennem mindent. A mágiám, az átkok összekavarodtak, a fejem őrülten zsongott, a szívem eszetlenül kalapált. Attól féltem, ki fog szakadni a mellkasomból és ott halok meg a macskaköves téren fekve, a mágiával átitatott varázsfal előtt.
A tenyereim remegve tapadtak a hideg köre. Éreznem kellett, ahogy reszketek, különben féltem, hogy elveszíteném a kapcsolatomat a valósággal és elájulok. Szedd össze magad O'Mara! Nem lehetsz ez a gyenge kis szar! A hang rám mordult, én pedig összerezzenve felnyomtam magam. Ekkor fogtam fel, négykézláb állva, hogy Aiden... nem Aiden, Benji elém lépett, hogy megvédjen. A nadrágjában kapaszkodtam meg, hogy felhúzzam magam. Próbáltam minden erőmet bevetve talpon maradni.
-  A véretek jó. Erőt hordoz. - Mondta az egyik csuklyás. Lényegében sejthető volt ez az információ, egyébként minek metszettek volna meg minket. Nem is érdekelt igazán a szövegelése, odahajoltam Benji füleihez, hogy belesuttogjak.
- Óvatosan. A fal mögött van a gömb. A gömb pedig törékennyé teszi a mágiát...  - A hangom csak ő hallhatta, annyira elhaló volt, de én éreztem, amit talán itt senki más. A varázserő rám nagyobb hatással volt, éreztem, hogy szét tudnék robbanni tőle.
- A véretekkel olyan mágiát tudunk irányítani, ami előtt meghajolhat a világ… amivel szebb jövőt teremthetünk a népünknek. Ha csatlakoztok hozzánk ebben a küzdelemben, meg kell érintenetek a kezemet a véres kezetekkel!
Kedvem lett volna odamenni, a tenyerébe csapni a kezem, csakhogy én bejussak a fal mögé. Hogyan másképp lehetne őket tönkre tenni? Hogyan másképp lehetne ezt az egészet rövidre zárni? A minisztérium tehetetlen volt... Itt van Gabe... A hang félbeszakította a gondolatmenetemet, ahogy oldalra fordulva megpillantottam a fakó, szőkés tincseket, a zöld szemeket. Beleborzongtam.
- Én még nem felejtettem el, hogy Nora Pots meghalt a nagyteremben. Úgyhogy szarok bele - mondta Benji. Megint az ő hangja rángatott vissza az elmélkedésemből a valóságba. Nem léphettem oda és tehettem meg, a gömb egyenesen darabokra szedett volna és a büszkeségem. Inkább rontottam volna neki ennek az alaknak. Körülöttünk többen támadni kezdtek. Talán akadt olyan is, aki varázslattal, így távolabb kellett vinnem onnan Aident... nem, Benjit.
- Óvatosan!  - Mondtam és hátrébb húztam a mágia forrásától, mielőtt tényleg felrobbannunk. Úgy kapaszkodtam belé, mintha tényleg a férjem lenne, de éppen miatt kellett megmentenem. Muszáj volt, megígértem neki, hogy minden erőmmel megvédem a családunkat. Ebbe nem csak ő, az állataink és Rosie tartozott bele, hanem mindenki.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 03. 19. - 17:40:46
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

A felháborodás egységesnek látszott a társaság köreiben. Nem is csoda, az imént még túszok voltak, most pedig lehetőség villant előttük, hogy saját fogvatartóik közé csatlakozzanak. A helyzeten ráadásul az sem javított, hogy a felmentősereg is megérkezett, közöttük Esmé, aki láthatóan túlzottan is harsány fellépésével felbőszítette a csuklyások vezetőjét. Persze kívülről nézve a hölgyemény inkább tűnt meggondolatlannak azokkal a bizonyos fenyegető szavakkal. Még a maszkos-csuklyás alak is horkantott egyet válaszul. Pálcájával azonban nem intett a társaság felé egyelőre.
Talán Gabriel felismerte a helyzetet és ezért nem nyúlt a pálcájához, hanem a pisztolyhoz. Nos valóban, mugli fegyverrel határozottan biztonságosabb lett volna a támadás, ám a nagy kavarodásban nem tudott jól célozni, így minden lövés kissé mellé ment, meg sem sértve a füstfal felé hátráló alakot.
Yoana érkezése némi felüdülést hozott. A pálcák közül egyet még át is tudott adni Leonak, mielőtt végleg elszabadult a pokol. A fiú ugyan megpróbált támadni, ám a varázslata nem éppen úgy sült el, ahogy képzelte. A sóbálvány átok visszahatott rá, teste mereven csapódott a talajnak, annyira, hogy egy kiállóbb macskakőnek köszönhetően megsérült a feje is. Érezhette, ahogy kicsit megszédül és a vér beszennyezi a nyakát és a ruháját. Elliot és Ben ügyesen hátráltak ki, habár előbbi még mindig kellően bágyadt volt. A lábai gyengén tartották már csak meg, a következő pillanatban pedig elájult és összeesett.
Merel támadásainak sikeressége abbamaradt. Bizonyára ő is észrevette, hogy a varázslat nem a legbiztonságosabb a lezárt zóna közelébe. Ezért annyit tett, hogy Nora és Dominic elé állt. A két fiatal nem volt éppen jóbőrben, ráadásul le voltak foglalva egymás védelmével is, így nem láthattak egy esetleges támadást. Bár Dominic megpróbálta még időben félrerántani Leot is, nem járt sikerrel, Norát viszont még sikerült kicsit megölelnie.
- Hát így állunk!  - Csattant fel a csuklyás. Karját visszahúzva összezárta a tenyerét. - A véretekért kár, ám valahogy hozzá fogunk jutni. Ha kell, kevésbé baráti módszerrel. A gömbnek működnie kell, a mágiát hatalmunk alá kell hajtani.  - Még mindig előre szegezte pálcát tartó kezét, ám nem mozdult sem előre, sem hátra egyelőre. Szavai egyszerre voltak ismerősek és idegenek, hiszen már hallhattak részleteket a rend terveiről az újságokban, a kiszivárgott hírekben.
- Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk. - sóhajtott fel. Ahogy megrázta a fejét, háta már beleveszett a fekete falba. Ha Mr. Milton megpróbált még felélőni, a golyók lepattantak a védelemről, a csuklyás pedig eltűnt a szemük elől.


Tudnivalók:
A zárókör március 26-án REGGEL érkezik.
Aki 2 egymásutáni kört kihagy, kikerül a játékból.
Minden hozzászólás +2 házpontot ér.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.



Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 20. - 08:59:48
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

Nem voltam jó, egyrészt mert felzaklattak a történtek, másrészt úgy éreztem mindjárt hányni fogok, pedig még nem is ettem. Olyan volt, mintha még mindig a könyöke annak a pasasnak a hasamban lett volna, émelyítő és fájdalmas érzés volt. Talán szerettem azt hinni - vagyis inkább tetettni - magamról, hogy erős voltam, de ez nem volt igaz. Szerintem ha eltalált volna egy gurkó, én biztos hogy ottmaradok, de ennek ellenére mégis kviddicseztem. A kezemet a hasamra szorítottam, amikor Dom megszólított. Aggódtam értük is, diákok voltunk, és ha súlyosan megsérültek volna, nem biztos, hogy pálca nélkül meg tudtam volna őket gyógyítani. Nem mintha olyan sok tudásom lenne, de úgy tűnt annyira azért mégis csak értékesek voltunk.
- Nora... - érintett meg Dom, mire felé néztem, és láthatta, hogy éppen azon kűzdök, hogy ne bőgjek a fájdalomtól. – Nagyon fáj?
Csak bólogatni tudtam, meg összeszorítani a szememet, aztán még jól fel is húztak, mert valami hülyeségbe akartak bevonni. Semmi közöm nem volt ezekhez a dolgokhoz, az itteni évek eseményeiről is csak Armin és Caine miatt tudtam. A következő pillanatban minden követhetetlenné vált, csak annyit fogtam fel, hogy egy csaj elánk állt, aki még nálam is alacsonyabb volt, meg hogy Leot és engem Dom megpróbált fellökni a támadás elől, én meg elzuhantam a földön, és csak annyit láttam, hogy Leo vérzett.
- Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk - magyarázta az alak, de nem is figyeltem rá, Dom és Leo lefoglaltak, és nem akartam semmilyen központba lépni, maximum Armin karjai közzé.
- Dom? Leo? - kérdezgettem, ahogy próbáltam az esés után magamhoz térni. A gyomrom még mindig fájdalmasan remegett a testemben, éreztem, hogy szédülök is tőle, de odamentem valahogy a fiúkhoz, hogy megnézzem őket jobban.
- Semmi baj, mindjárt hazamehetünk - dünnyögtem, magunk nyugtatására is, majd leszakítottam egy darabot a ruhám végéből, hogy az anyaggal Leo vérző fejét próbáljam kicsit leápolni. Most nem zavart se a vér se az, hogy tönkreteszem a ruhám. Ha Dom is vérzett, akkor őt is így láttam el, még szerencse, hogy volt haszna a taláromnak is, ha már nem volt nálam a pálcám. CSak akkor könnyebültem meg kicsit, amikor az a pasas eltűnt.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Benjamin R. Fraser - 2023. 03. 20. - 17:05:47
2003. február 27.  18:00
⭃ Lélekvesztő ⥷
tükörkép (https://i.pinimg.com/564x/c2/99/59/c29959470eec74410cd00d9174cd502f.jpg)
p l a y (https://www.youtube.com/watch?v=cbBLUCZ0DJU&ab_channel=AWSofficial)

(https://i.pinimg.com/564x/46/70/34/467034ad152469ba465eaa64ef191f9e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a0/84/eb/a084eb46c434325cbc867fa90ce584e5.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/b1/4b/87/b14b877eb5c0afadc96592741b8e4810.jpg)

Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.

Rohadtul kivolt a tököm ettől, hogy már megint az aranyvérűek kezdik el bolygatni azt, amihez nem sok közük volt. És ez rontotta a megítélésünket, anya például félt tőle, hogy egy nap majd pont ellenünk lázadnak fel azok akik a sok szarság miatt szenvedtek egy csomót. Mint Len, vagy ki tudja még hány ember, akik elvesztették a szeretteiket.
Mérges voltam, és éppen elég volt ez ahhoz, hogy meggondolatlanul, meg forrófejűen nekiessek annak a seggnek is, aki ezt az egész szarságot csinálta velünk, és még kölyköket is belekevert. Gyerekeket, és talán régen nem is iagzán érdekelt ez a pont, mégis csak apa lettem, egy kicsit talán máshogy is láttam a dolgokat.  Azonban a meggondolatlan cselekedeteim nem nagyon tudtak kibontakozni, mert mellettem volt Elliot is.
- Óvatosan. A fal mögött van a gömb. A gömb pedig törékennyé teszi a mágiát... - magyarázta, a hangja egészen erőtlen volt, és szinte elveszett a kavarodásban. Talán tényleg jó lett volna csatlakozni hozzájuk, hogy belülről rohadjanak el, de az egyszerűen nem ment volna, túl nagy volt hozzá az igazságérzetem, hogy beépüljek egy olyan helyre, ahol amúgy eddig is csak bántottak, sőt öltek embereket. Anynit tudtam volna tenni, hogy összeátkozok mindenkit aki ott van, amíg engem nem ölnek meg, azzal se sokra mentem volna, mert úgyis jöttek volna újak a helyükre. De tudtam, hogy Aiden megtette volna ezt. És egy kicsit szégyelltem, hogy én ezt nem voltam képes.
Ahogy távolodtunk a fura mágiától, ELliot mellettem összeesett, én meg utána kaptam, hogy felszedjem a földről, és a hátamra vettem. Így már tényleg nem tudtam támadni, pedig én is fejjel is nekimentem volna, miközben hatalmas kavarodás lett körbe rajtunk. Egyébként még simán el is vihettek volna megint közülünk bárkit. Elliot testvérének a csaját is elvitték egyszer, lehet tőle is vért szedtek.
- Hát így állunk! A véretekért kár, ám valahogy hozzá fogunk jutni. Ha kell, kevésbé baráti módszerrel. A gömbnek működnie kell, a mágiát hatalmunk alá kell hajtani. Olyan erőtök van, amivel élni kéne... A Rend központjába csak az léphet be, akit testvérünkké fogadunk. - magyarázta, én meg morcosan néztem, amíg el nem tűnt a szemünk elől. Ezután nyúltam fel hozzá, hogy az egyik kezemmel megpaskoljam az arcát.
- Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg - dünnyögtem, és még egy kissé rémült is voltam, így zaklatottan paksoltam Elliot arcát, aki továbbra is a hátamon lógott.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 20. - 21:25:13
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Talán telement az agyam is vérrel, vagy nem is tudom, egyszerűen nem tudtam ésszerűen gondolkozni. Elhomályosult minden, egy darabig a holdat láttam, aztán megint kitisztult, zavartan megráztam a fejem és koncentráltam a nálam lévő pálcával a kezemben, amit egy lány adott, talán azért, hogy megvédjük magunkat. Nem…nem ez volt a célom. Elszállt minden megmaradt életösztönöm és valami állatias vadság vette át. Nem tudtam uralkodni magamon és ezen Dom szavai sem segítettek.
– Csak óvatosan Flint – motyogott nekem, mire én csak vadul lihegtem, miközben megtöröltem a fejemet a vértől.  – Ezek állatok. Bárcsak itt lenne a bicskám. – tette hozzá, mire én csak mosolyogva bólintottam.
- Vidd innen Nareket, menjetek. Én elbánok vele. – lihegtem harcra készen és tényleg elhittem, van esélyem ellene. Készen álltam és tudtam, könnyen elintézem, jó voltam a párbajozásban, piszok jó, ez a nyomorék esélytelen ellenem. Éreztem, hogy valaki ráncigál, talán Narek vagy Monstro, vagy bárki, de nem érdekelt, már nem tudott meghátrálásra késztetni, ezek megaláztak, fizetniük kell. Megaláztak egy Flint-et, megalázták Leonard J. Flintet és ezt nem hagyhatom annyiban. Bizony Merlinre mondom, ha ismerném a halálos átkot, most azt használnám, de be kell érnem azzal amim van. Mennyivel egyszerűbb lett volna hallgatni az éhenkórász Monstóra és Nareket fedezékbe cipelve megbújni valahol. Ráhagyni ezt a felnőttekre és nem felhergelt bika módjára bevarrni az önbecsülésemen esett foltot. Nem volt veszíteni valóm, talán vágytam a halált. A szüleim, a testvérem, az iskola társaim, kik megvetően néztek rám, mert furcsa vagyok és undok. Már nem érdekeltek. Ha utolsó leheletemmel megvédhetem két társamat, akiknek még van jövőjük, hát megteszem. Monstro és Eloise szép párt alkottak és még csak most kezdtek el járni, Narek pedig olyan kislányosan elbűvölő, nem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esne. Nem itt, aki feláldozható ma este, az én vagyok, nekem nincs mit veszítenem.
- Menjetek. – ismételtem magam, majd kirántottam a kezem Monstro szorításából és ahogy SVK órán tanultam, lendületet vettem, jobb lábbal kiléptem és úgy sütöttem el az átkot. Talált, telitalálat. Diadalittasan vigyorodtam el, majd egy pillanatra megint elhomályosult minden. A pálca kifordult a kezemből, mire a talaj helyet cserélt az égbolttal és én hanyatt zuhantam. Valami koppant hátul, de nem éreztem. Már nem éreztem. A csillagokat és a holdat figyeltem. De szép a hold. Valamit mormog a csuklyás alak…de már nem hallom. Valaki a fejemet lökdösi, hangokat hallok körülöttem majd kezek érintését érzem a tarkómon. Én csak a holdat figyelem, ahogy minden elhomályosul és a vállaim ellazulnak. Megkönnyebbülök és be csukom a szemem. Szabad vagyok…
mostmár vége van…


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 03. 22. - 20:34:20
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Az egész helyzet olyan megalázó, és nem tudom, nem saját magamnak okoztam-e ezt. Akárhogy is legyen, az biztos, hogy nem fogom hagyni azt, hogy ez rányomja a bélyegét az életemre. Mármint miután sikerül ezt az estét túlélnem, mert most úgy érzem, jobb lenne inkább meghalni.
          Hallom, ahogy a csuklyás alak horkant a fenyegetésem nyomán. Pedig, ha tudná, hogy jobb lenne komolyan venni, akkor biztos nem tenné. Nem vagyok erős, nincsenek befolyásos barátaim, de nem vagyok tehetetlen sem. Igaz, most már nagyon fázok, a zoknim nem éppen a legjobb lábbeli egy ilyen időben.
          Magam alá húzom a lábaimat, onnan nézek a csuklyásra Yoana és az auror takarásából. Nem tudom mire várnak, miért nem támadnak, de az biztos, hogy így meg fognak szökni.
          - Maguk őrültek. Ugyanúgy meg fognak bukni, mint Tudjukki.
          Kicsit motyogom csak magamnak, mintha ezzel akarnám nyugtatni az idegeimet. Kicsit hiszek is benne, ez nem mehet így tovább, és ami még fontosabb, baromira elegem van belőlük. Hirtelen felállok, és a csuklyásra nézek.
          - Azért kíváncsi lennék, hogy az olyan selejtekkel, mint én mégis mi a tervük, ha már a jó vérűeket teljesen kiszipolyozták. Akkor mégis miből fogják működtetni azt a szart.
          Igazából nem is érdekel a válasz, nem is hiszem, hogy majd kapok rá választ. Csak hagyjon békén vagy tényleg megkeserítem az életét. Addig kutatok majd, amíg rá nem lelek. Ha elég tehetős, akkor biztos vagyok benne, hogy kiállításokon vagy összejöveteleken összefutunk még, és a hangja el fogja árulni. Kivéve, ha eltorzította valahogy. De még ekkor is, megtalálom majd a módját, hogy kiderítsem ki áll ennek az egésznek a hátterében.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 03. 23. - 12:22:50
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

Bár ne utáltam volna őket ennyire! Bár beléptem volna a köreikbe, hogy belülről romboljam szét őket… de túlzottan is nagy volt az egom, hogy a tenyerébe csapjak és azt mondjam, veled megyek a furcsa, felhőszerű falatok mögé. Ráadásul más is dolgozott bennem: a félelem. Mi van, ha az ott tomboló mágia darabokra szaggat és nem győzöm majd tartani magam?
Nyeltem egyet.
Nyugalom, O’Mara. Gondolkodj tisztán! A hang harsogva kiabált a fejemben, mintha attól félne, velem pusztul, ha túl közel kerülünk az ismeretlen erőkhöz. Így is alig álltam a lábamon és még fegyverem sem volt. Csak én álltam ott csupaszon, védtelenül, előttem Benjaminnal… de őt még sem használhattam pajzsnak. Túl fontos volt Aidennek és nekem is. A férjem másik fele volt. Ők egymás nélkül talán nem is tudtak volna élni, ahogyan én sem Aiden nélkül.
Az ikrek között különleges kapcsolat van. Ezt még én is tudtam… hiszen akárhányszor történt velem és Aidennel valami, azt Ben azonnal megérezte. Olyan volt ez, mint egy megmagyarázhatatlan mágikus kötés, de valójában nem kellett varázslónak lenni az ilyesmihez. Egy részem irigyelte őket ezért, hiszen én is éreztem a férjem minden bánatát, fájdalmát, de nem olyan természetesen, mint ők ketten. Ez csak a házasságkötéssel járó mágia volt s ha elhagytam a gyűrűm, azonnal megszűnt a lüktetés a másik oldalon.
Csak annyit tehettem, hogy hátrébb húzom. Megvédeni nem tudtam, ahogy valójában ő sem engem. Túl veszélyes lett volna itt mágiát használni. Ez a hely egyenesen feszültségig duzzadt mindenféle varázslattól, ami azt az átkozott gömböt övezte. Vajon másnak is remegett tőle minden porcikája és úgy érezte, felrobban az agya? Azt gondoltam, ez csak az én jutalmam volt, amiért annyit kontárkotam bele átkozott tárgyak sorsába.
Ben mellé léptem, bár a térdem már őrülten remegett. A vállára kellett tennem a kezemet, hogy megtartson. Nem volt gond. Ő erős volt, mert kviddicsezett. Simán elbírta az én súlyomat, sőt talán még jóval többet is annál. Sosem voltam erős, nem tudtam, milyen ez… de Bent akár még a hátamon is elrángattam volna innen.
A gyengeség nem szűnt. Az ujjaim már nem bírták megszorítani többé a széles vállat, hiába erőlködtem. A tenyerem lecsúszott Ben válláról, körülöttem pedig minden tompa zajnak tűnt. Az agyamban éreztem a zsibbadást, amitől megszédültem és egyszerűen összeestem. A sötét tompaságban még hallottam a beszéd hangját… de csak az engem ölelő karok jelentettek kapcsolatot a valósághoz.
Ben emelt fel, az ő melegét éreztem. Az illatát, ami egy túldezodorozott kviddicsöltözőre hasonlított és amit a barátság aromájának tarottam. Kicsit az én testvérem is volt az elmúlt időszakban, így kicsit megnyugodtam.
Az érintés az arcomon meleg volt. A hangja ijedt: – Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg – és én nem tudtam szólni.



Cím: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 03. 23. - 21:35:07
TO; Mindenki
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Nem szabad varázsolni, ezt már korábban is kitapasztaltam. Legyen szó egy egyszerű megfigyelésről valahol északon vagy legyen szó egy ilyen helyzetről. Pont ezért előkapom a pisztolyom, és igyekszem nem megölni ezt a rohadékot.
- Bassza meg! – morgolódom, mert nem tudok egy normális tiszta célpontot felvenni.
Ebben a helyzetben a közelébe se tudok menni ennek az alaknak vagy bármelyik másiknak, amelyik még itt van. Igyekszem közelebb menni a főnökükhöz. El kell kapnom, ha már lelőni nem tudom. Ha kell akkor átlépek azon a szar füstfelhőn is, de nem fognak elmenekülni innen. A szövegelése is csupán egy pillanatra állít meg.
Szóval ezek a mocskok további támadásokat terveznek. De nem állíthatunk minden egyes ember mellé egy aurort, hogy megvédjük őket. Legalábbis azokat, akikről tudjuk, hogy azon a listán vannak, vagy itt. Megnézem az embereket, hogy mégis kikről van szó, majd ismét a csuklyás felé fordulok. El kell kapnom, mert Murphy nem volt elég, ő csak a kezdet volt.
Azonban megint megtorpanásra készülök, mikor meghallom azt, amit nem akartam.
- Hé, Elliot, szedd össze magad, ne halj meg!
Megfordulok, látom, hogy Agiel nem ért el oda még mindig. Visszafordulok a csuklyás felé, hajt a vérem. Tudom, hogy el kéne kapnom, még akkor is meg kell próbálnom, ha nem érem el, ugyanakkor… Visszafordulok Elliot felé. Egyszer már a munkát választottam helyette és meg is lett az eredménye. Elvesztettem, talán örökre olyan szempontból, hogy már nem fog mellettem ébredni. Még egyszer nem tehetem meg azt a könnyelműséget, hogy még azt is feladjam érte, ami most van.
- Még egyszer nem – dörmögöm.
Igazából elég hamar meghozom a döntést, és megindulok Elliot felé. Hogy elérek-e odáig az csak attól függ, hogy a Fraser fiú odaenged-e. Mert nem várhatjuk meg vele a medimágusokat, ha kell felkapom Elliotot a karomba, és hoppanálok egyenesen a Mungóba. Még akkor is, ha utána leharapja a fejem miatta. Macmillant meg majd lerendezem utána.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Yoana Bertov - 2023. 03. 25. - 19:43:24
London, 2004. február 27.

(https://i.pinimg.com/564x/e2/52/9a/e2529a27e6feef19a2025b69eb70410b.jpg)

Tell everybody, tell everybody
Brother, sister, the ending is coming

Ott álltam a kezemben egy rakás pálcával, mégsem tudtam mit kezdeni. Én nem voltam ehhez hozzászokva. Én nem akartam itt lenni. Várt otthon a kislányom, aki teljesen egyedül van otthon egy kihalt lakásban. Én csak le akartam lépni innen. De egyszerűen a becsületem nem engedte, hogy cserben hagyjam ezeket az embereket és elhoppanáljak innen. Úgyhogy közelebb mentem a csata közepe felé, és megpróbáltam szétosztani a pálcákat, már amennyire sikerült, és közben azt figyeltem, kinek kellhet segítség. Többen megsérültek, néhányan egészen rossz állapotban voltak, úgyhogy inkább a segítségnyújtás lehetőségét kerestem.
Egy-két sebet el tudtam látni, talán még egy eltört csontot is meg tudtam volna gyógyítani, de hogy harcoljak? Azt biztosan nem.
A közelemben lévő aurorokhoz fordultam:
-Kinek segítsek? Sebeket tudok gyógyítani. - Az még menne... - tettem hozzá gondolatban.
De nem igazán válaszolt senki, eléggé kaotikus állapotok uralkodtak a helyszínen. A gömb meg az ellenség nem is érdekelt, csak hogy épségben elhagyhassuk ezt az átkozott helyet, és végre hazaérhessünk.
Tehetetlenül álltam, szerencsére nem a csata közepén, hanem inkább a szélén. Mérges voltam az aurorokra. Miért hoztak ide minket, ha aztán hagyják, azt csináljuk, amit akarunk. Ott volt Esmé, aki fogta magát és nagyjából az összes harcképzett auror előtt belevetette magát a sűrűjébe. Reménykedtem, hogy nem esik semmi baja.
Időközben a Rend tagjai menekülőre fogták, már alig páran maradtak. Jó lett volna, ha legalább őket el tudják fogni, de úgy tűnt, a Minisztérium ezúttal sem jár sikerrel.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 03. 26. - 07:20:44
LÉLEKVESZTŐ

(https://i.pinimg.com/564x/db/51/5c/db515c1f46ea8f39ea1369333d005f23.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ba/bb/53/babb533c4b96b97e46e5de8878f35402.jpg)

2004. február 27.

Az utolsó csuklyás is eltűnt a füstfal mögött. Ha valaki megpróbálta megközelíteni, érezhette, hogy olyan két méter közelségből egyfajta taszítóerő löki hátra a testét. Bizony. A Mágus térnek ez a része kész mágikus erődítménnyé vált, melynek egyetlen célja az volt, hogy A Rend tagjain kívül mindenki odakint maradjon. Bár kérdéseikre nem kaptak választ és a támadásaik sem sikerültek, a helyszínen lévők ezúttal megtarthatták életüket. Kisebb-nagyobb sérüléseikkel, de mindannyian épen megúszták ezt az egészet.
Hamarosan megérkeztek a Mungóból küldött medimágusok is, akik Leot és Elliotot az ispotályba szállításra kezdték felkészíteni. A fiú ugyan nem szenvedett komoly sérüléseket, de a vérzés miatt a kivizsgálás mellett döntöttek. Elliot esetében is úgy tűnt, csupán egy kis nyugalomra van szüksége. A többiek kisebb-nagyobb sebeit, véraláfutásait a helyszínen látták el.
Hamarosan Harold Macmillan auror-főparancsnok is megérkezett a helyszínre, hogy felvegye a vallomást azoktól, aki könnyebb sérülést szenvedtek. Mindenkihez egyesével sétált oda, ellenőrizve a testi épségüket, a lelkiállapotukat, megkérdezte mit tapasztaltak, ám végül az Elliot mellől el sem mozdul Mr. Miltonhoz lépett oda: - A gömb. - Kezdte komolyan. - A minisztériumban lévő egy hamisítvány. Valaki kicserélte.  - Halkan beszélt, hogy a jelenlévők ne hallhassák. - Belső vizsgálatot kell indítanunk, Milton... de ma... legyen a barátjával.- Bökött a fejével Elliot felé, majd visszatért a dolgához.
Macmillan és az emberei megkezdték a helyszín biztosítását és az ott lévőket szépen hazaterelték. A hőseis küzdelem minden résztvevője hazatérhetett, a roxfortos diákokat pedig egy auror kísérte haza, egyenesen az igazgatói iroda kandallóján keresztül.


Tudnivalók:
A zárókörre március 31. Éjfélig lehet reagálni.
Minden hozzászólás +5 házpontot ér ebben a körben.
A reagokat kéretik maximum 400 szavasra írni.
Ha valami nem világos discordon/pm-ben ér keresni Elliotot.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.



Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Esmé Fawcett - 2023. 03. 26. - 19:01:30
(https://i.pinimg.com/564x/99/77/71/997771a9e4fc82c560bf76c263c63709.jpg)
~ set ~  (https://i.pinimg.com/564x/94/05/dc/9405dc441bec0675b5b5ac64eb31a2dc.jpg)

2004. február 27.


          Egyszerűen tehetetlennek érzem magam. Mondhattam bármilyen fenyegetést, megpróbálhattam játszani a nagylányt, de az biztos, hogy lényegében nem értem el vele semmit. Annak viszont talán örülni kéne, hogy így talán békén fognak hagyni, és végül is erre vártam, erre vágytam. Egy ideig… Mert biztos vagyok benne, hogyha megkapják azt, amit akarnak, és elérik azt, amit el akarnak érni, akkor nekem sem lesz nyugtom.
          Megnyugszom, mikor meglátom eltűnni a csuklyás alakokat, majd nem sokkal később feltűnni a medimágusokat. Szerencsére nem történt túl nagy bajom azon túl, hogy a lábaim teljesen át vannak fagyva, azokat talán fel kell melegíteni kicsit. Szólok is az egyiküknek, aki alaposan megvizsgál, majd egy jóleső bűbáj után igazából az utamra is enged. Nem is akarom feltartani, van olyan, aki sokkal rosszabbul járt, mint én.
          Tekintetemmel megkeresem Yoanát, intek neki egyet távozásként, aztán hoppanálok is haza. Lesz mit kipihennem a ma este folyamán.


Köszönöm a játékot!  :)


Cím: Lélekvesztő
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 03. 26. - 20:04:24
TO; Mindenki
(https://i.pinimg.com/originals/d2/da/5a/d2da5a0465d182147e6ea510bcddcbfa.gif)

2004. február 27.
Lélekvesztő
16+


Nem pánikolok, mert azzal nem segítenék senkinek. Elliotnak vagy a még ott lévő civileknek. Kiosztok néhány parancsot egy-két kollégának, amíg felé tartok, magamhoz hívom a két kutyát is, de egyébként hagyom, hogy más intézze a dolgokat. Ahogy hallom, a csetepaténak egyébként is vége, szóval a többiről már más is tud gondoskodni.
Az pedig cseppet sem érdekel, hogy a Fraser fiú mit gondol az egész helyzetről. Ott fogok állni Elliot mellett, ha kell személyesen viszem be a Mungóba. Nem hagyom el még egyszer, nem adom őt fel a munkám miatt. A medimágusok hamarosan meg is érkeznek, ahogy még néhány kolléga, és Harold. Figyelem, ahogy körbejár és megpróbálja mindenkivel felvenni a kapcsolatot, ugyanakkor nem mindenki fogadja őt szívesen.
Amikor felém közeledik, néhány lépésre eltávolodom Elliottól, hogy ne hallja más, miről beszélünk.
- A gömb. A minisztériumban lévő egy hamisítvány. Valaki kicserélte. Belső vizsgálatot kell indítanunk, Milton… de ma… legyen a barátjával.
Igen, sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben, és nem az, hogy több gömb létezik. Tehát áruló lehet a sorainkban, ami nagy szégyen akár a minisztériumra, akár az aurorokra nézve. Minél hamarabb meg kell találni és a lehető legnagyobb titokban kell ezt véghez vinni.
- Számíthat rám, uram. Köszönöm.
Visszalépek Elliot mellé, ekkorra már végeztek, úgy tűnik indulni készülnek vele.
- Megyek veled, nem hagylak egyedül – suttogom neki.
Közben azért nem hagy nyugodni az ügy és tovább kattogok rajta. Bassza meg, ki tudja mennyivel jártak előttünk, és minden lépésünkről tudhattak akár. Ott van Murphy is, talán ő lesz a következő, akit ki akarnak majd szabadítani. Mindenképpen meg kell ezt beszélnem Harolddal, de egyelőre még nem.

Köszönöm a játékot.


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 27. - 13:28:15
♥ a vér suttogása  ♥
( reality is crushing the life out of me )
(https://i.pinimg.com/564x/42/b6/86/42b686354736744d8afbf7955a05ce39.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: the blackest day (https://www.youtube.com/watch?v=biWqRyHsxM8&ab_channel=vaporwavedarling)
2004. február 27.; 18:00
p.s. mindenki

Remegett a gyomrom, nem csak azért, mert még mindig éreztem az ütést, hanem mert undorító volt ez az egész ami itt történt, a halott emberekkel a sötétben, a füstös fal, és hogy aranyvérű voltam. Ráadásul még Leo is vérzett, még ha csak csúnyának tűnt a sérülése, mint vezsélyesnek. De a fejsérülések azok voltak, egy rossz pont és eluralkodott a fejben a káosz.
– Él még…? – kérdezte Dom, én meg csak bólogatni tudtam, túlságosan a történtek hatása alat voltam, és csak most kezdtem csak igazán felfogni, mennyi halált láttam ma. Haza akartam menni, haza-haza, most jó lett volna még ott is a hülye szokásainkkal együtt, mint itt lenni.
Odajöttek Leohoz is a medimágusok, majd minket is elláttak, bár kétlem, hogy a belső sebeimre bármit is tudnának most adni. Odaálltam szorosan Dom mellé, miután őt is meggyógyították, hogy némi biztonságra leljek.
- Rendben lesz, csak a vér tűnt soknak - dünnyögtem halkan, Leora célozva, és összefontam magam előtt a kezeimet. Biztos voltam benne, hogy nem csak sápadt volt az arcom, hanem még koszos, és véres is, Leo vérétől, meg a félig elszaggatott ruhám is. - De te jól vagy? - kérdeztem aggódva. és nem csak a külső sérüléseire értettem.
- Országomat egy forró fürdőért - morogtam magam elé, miközben vártuk, hogy hazavigyenek minket. - Most komolyan hogy nézek ki, a hajam is milyen - magyaráztam tovább, és fújtattam egy nagyot, bár most inkább az idegesség beszélt belőlem, mint a hiúságom. Azért csak beletúrtam a hajamba. Másra se vágytam, csak hogy lemossam magamról a vért, a koszt, a szégyent, de igazából akárhogy is akartam volna a saját véremet nem tudtam, mert az bennem volt.
- Ha ez apáék fülébe jut, biztos ki akarnak venni a suliból - motyogtam, és elképzeltem, ahogy apa hűvös hangon kijelenti McGalagonynak, hogy: mélységesen csalódtam az iskola intézményében, a lányom mától nem járhat ide. Magasságos ég, de nem akartam én ezt. Lehunytam a szemem, míg elénk nem jött egy auror, hogy elvigyen minket innen. Nem is érdekelt más, csak a fürdés, és hogy levelet írjak Arminnak, hogy holnap jöjjön el a Roxmortsba, és öleljen meg, mert hozzá akartam bújni. Egyenesen az igazgatónő irodájába érkeztünk, ahol egészen biztos egy csomó kérdés vár még ránk.ó, én meg csak egy ölelésre vágyom.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 29. - 23:34:30
Utolsó repülés

2004 február. 27

(https://images.pexels.com/photos/764880/pexels-photo-764880.jpeg?auto=compress&cs=tinysrgb&w=1260&h=750&dpr=1)

 Kviddics outfit (https://i.pinimg.com/736x/5c/b5/bf/5cb5bf24920ded806ee5991361a14cdf.jpg)
 ♫ War ♫ (https://www.youtube.com/watch?v=Jgk3u44W2i4&ab_channel=AvengedSevenfold)

Everyone


„A hold most nézőként világítja meg utam,
szurkol vajon, talán temet,
síromra az utolsó földet nem ma tapossák meg.”



Hirtelen riadtam fel. Kivert a víz, szabad jobb kezemmel a levegőbe ütöttem, mikor éreztem, a bal kezem béklyó fogja, igaz nem az a kellemetlen fajta, meleg kellemes kezek szorítása volt az.
- Vissza párbajhős. Csak én vagyok. A húgod. – magyarázta ijedt arccal a lány, mire én még mindig zihálva néztem magam elé, majd fájdalmas arccal kaptam a tarkómhoz.
- Mi…mi történt? – kérdeztem zavartan visszadőlve az ágyamba, melyben ez idáig gondtalanul szundítottam. Az ispotály egyik kórtermében tértem magamhoz, körülöttem medimágusok sürögtek-forogtak, a többi ágyon hozzám hasonlóan sérültek és betegek feküdtek.
- Hát…amit hallottam, próbáltál megvédeni temérdek embert pár erősen felfegyverzett gonosz varázslóval szemben. – magyarázta unottan megszorítva a kezemet. – szóval csak a szokásos, idióta voltál. – mosolygott végül gúnyosan, bár látszott rajta, erőltette a vigyort és egy kicsi félelem volt kiolvasható a szemeiből.
- Mit gondoltál? Seggeden a sárkánytojás héj. Nagyobb bajod is eshetett volna. – szidott meg, mire én egy félmosollyal vettem tudomásul a szavait. Foszlányokban rémlett az éjszaka történése, mikor ismét zilált állapot lett úrrá rajtam.
- A többi diák? Őket is behozták? Jól vannak? – hadartam a kérdéseimet, mire Eleonore felegyenesedett az ágyam mellett és legyintett felém.
- Csak te voltál ilyen szerencsétlen, rajtad kívül egy diákot se hoztak be. – magyarázta, mire én megnyugodva fújtattam egyet.
- Anyuék kiakadtak? – kérdeztem végül.
- Anyánk kit tárgyal a medimágussal, aki ellátott téged, édesapánk pedig, miután meghallotta, hogy nincs komoly bajod a vérveszteségen és a puklin kívül a fejeden, inkább el se jött az irodából. – magyarázta cinikus vigyorával.
- Ah…jobb is így. Jelenetet rendezne csak. – válaszoltam még mindig a halántékom szorítva. Majd szétszakad a fejem, úgy lüktet, ahogy a vér áramlik az ereimben. A mennyezetet bámultam, ahogy elöntött a harag és a tehetetlenség.
- Egy-kettőre jobban leszel és jöhetsz vissza, kviddics bajnok. – ütögette meg a vállam a lány, mire ráemeltem a tekintetem.
- Te…fogtad a kezem, mialatt aludtam? – kérdeztem félmosollyal az arcomon.
- Hülye vagy? Én a pulzusod ellenőriztem…olyan muglisan vagy mi, most tanultuk. Gondoltam, ha már meghalsz, rajtad gyakorlok legalább. – hadarta a haját igazgatva, majd végül nagyot sóhajtva, szigorúan rám emelte tekintetét.
- Persze, hogy aggódtam te idióta. Mi lesz velem, ha itt hagysz ebben a bolond családban? - kérdezte nagyot sóhajtva, majd láttam, hogy az ajkai megremegnek, a szemei pedig megtelnek könnyekkel. Sose láttam még ilyennek. Jó, persze, nem is nagyon volt alkalom hasonló káoszt átélni. Azt hittem feláldozható az életem, de Eleonore-ra nem gondoltam.
- Sajnálom. – fogtam meg most én a kezét, majd bátorítóan rámosolyogtam. – de jobb lesz, ha befejezed a sírást, mert elmondom a suliban.
- De egy barom vagy! – ütötte meg a vállam játékosan, majd a mellkasomra engedte a fejét és úgy zokogott. – Kinyírlak, esküszöm…


KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: Elliot O'Mara - 2023. 03. 31. - 10:39:04
◂lélekvesztő▸
2004. február 27

(https://i.pinimg.com/564x/23/52/8f/23528fa587c7f11fc7340466425e260c.jpg)
◃mindenki▹
people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day (https://i.pinimg.com/564x/75/c8/dd/75c8dd55b69ebcdd480627b8eac0b78e.jpg) ║ zene: sail away (https://www.youtube.com/watch?v=hxpzUB_42xc&ab_channel=AlessandroRossi)

Újabb elszalasztott lehetőség... de legalább egy dolgot megtudtunk. Legalábbis nekem egyértelmű volt. Ezek a csuklyás seggfejek a vérünket akarják, mert van benne valami, ami erőssé teszi őket vagy legalábbis segíti a céljaikat. Utáltam gondolkodni, utáltam a fémes szagot az orromban és az őrülten dobogó szívemet, ahogy még mindig Ben hátán voltam. Éppen csak annyira tértem magamhoz, hogy derengősen felfogtam az illatát, a hangját és a körülöttünk lévő nyugtalanságot.
Már nem voltak ott a csuklyások, az az egy utolsó sem. Csak mi voltunk és néhány auror, akik azon igyekeztek, hogy elég távol kerüljünk a füsttől. Hallottam valahol messze Gabe hangját, aztán meg érintést éreztem. Erős kezek tartottak és fektettek le valamire. Addig, amíg meg nem láttam a fehér talárt, fel sem fogtam, hogy medimágusok vesznek körbe. Még csak küzdeni sem volt erőm ellenük... a karom éppen csak meg tudtam mozdítani, mintha az egész testem zsibbat volna attól a mágikus katyvasztól, ami itt uralkodott. A fejem tompán fájt és még mindig szédültem.
- Kell Aiden...  - suttogtam csendesen és lehunytam a szemem. Nagy nehezen megemeltem a karomat és a homlokomra szorítottam. - Kell Aiden... -  sóhajtottam egy hangosabbat, de nem foglalkoztak velem. Ha válaszoltak is persze, esélyem sem volt, hogy meghalljam. A fülem is csenget, amitől úgy éreztem, minden idegszálam egyre jobban feszül. Nem is volt igazi csengés. Mintha víz forrna a kannában, de senki sem veszi la tűzről. BASZKI VEGYE MÁR LE VALAKI! - A hang veszetten üvöltött odabent, mintha saját halálától félne.
-  Megyek veled, nem hagylak egyedül - valaki beszélt. A hangja a fejemben tomboló végtelen zajból hirtelen visszarángatott a valóságba. Nem Benjamin volt, ahhoz túl mély és komoly volt... egyenesen hideg, de nem ismeretlen. Gabriel Milton. Kinyitottam a szememet, a karom visszaengedtem a testem mellé. Csak bámultam a zöld szemekbe.
- Hol van Ben? Szólnia kell Aidennek...  - sóhajtottam fel ismét. Hangosan beszélni most nem tudtam, mert minden szavam után levegőért kellett kapkodnom. A kérdésre talán nem is kaptam választ, mert a következő pillanatban már vittek is a Mungóba. Miért nem értette meg senki, hogy most Aidenre van szükségem? Csak is rá, mert ő lecsillapítja a fájdalmamat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!


Cím: Re: Lélekvesztő
Írta: A Dementor - 2023. 03. 31. - 23:04:54
A JÁTÉK VÉGET ÉRT!

Mindenkinek köszönöm a részvételt! <3