Oldal nyomtatása - Sötét Tárgyak Bolhapiaca

Farkaskór
(https://i.pinimg.com/564x/f2/6c/89/f26c89a72952af9942bb64d3edcb3e20.jpg)

Sean
2001. november 19.

outfit (https://i.pinimg.com/564x/70/c2/24/70c2246eaf699d98e7170bf7f49752e4.jpg)

paint me as a villian

16+
enyhén trágár

Egyre hűvösebb volt az idő odakint. Már-már annyira, hogy az ember kénytelen volt meleg kabátot venni, ha ki akarta bírni odakint… persze én beértem Aiden cuccaival is, amiket kifejezetten szándékoltan vettem kölcsön. Egészen jól néztek ki, ráadásul kilencven százalékban feketét hordott, mint én… éppen csak a ruha bőségén és hosszán látszott meg a közöttünk lévő különbség. A nadrág szárát felhajtottam, úgy lógott rá a bakancsom szárára, a többi pedig elveszett az igencsak hosszú kabát alatt. Nem nagyon érdekelt mondjuk, ha zavarta a dolog és nem akarta, hogy ezekben a cuccokban mászkáljak. Már eldöntöttem és elvettem. Kész.
Csendesen mászkáltam az STB sorai között, nézve az éppen aktuális kínálatot. Egy pillanatra még Disznóorrú Ted tekintetét is elkaptam… a legutóbbi találkozásunk nem sikerült éppen jól, hiszen Soren elég rendesen helyben hagyta, mikor el akart adni engem is valami olcsó hímringyónak, de hát így jár az, aki nem jó helyen nyúlkál. A tekintetem a kurvapecérről visszavándorolt az egyik kacatos pultjára. Voltak ott gyűrűk, nyakláncok, egyszerű medálok és fülbevalók, na meg egy-két férfiasabb darab is. Már ez a néhány ékszer is elég volt ahhoz, hogy megzavarja teljesen az érzékeimet. A legtöbbön olyan átok ült, hogy még az eladók is csak kesztyűvel vagy mágiával voltak hajlandók elcsomagolni… de persze akadt pár olyan őrült, mint én, aki félelem nélkül piszkált meg bármit. Hogy belehaltak-e? Akadtak, akik igen, de én nem tartoztam közéjük. A testem már annyi átkot fogadott be, hogy azon is csodálkoztam, eddig húztam ezt az életnek nevezett valamit…
– O’Mara! – kiáltott fel az eladó, mikor felfogta, hogy én állok a pultjánál. Ha megöltek volna, sem tudtam volna kibökni a nevét. Jellegtelen képe volt… és nem is nagyon érdekelt, csak az a fekete szíjas óra, szép, római számos számlappal, kellően átkozottan ahhoz, hogy Aidennek tetszen. Azt hiszem, nem adtam még neki semmit, de akartam. Először valami sajátot akartam… de meggondoltam magam, ugyanis én még mindig Nat Forest ellopott óráját hordtam, szóval azt nem vettem le és csúsztattam át neki. Furcsán sértő lett volna, bár valószínűleg ő csak hümmögött volna rá egyet. De nem akartam bántani. Ő nem egy Nat pótlék volt nekem, ő valami új volt, valami izgalmas… de nem vehette át a helyét, nem akartam ezt éreztetni vele még véletlenül sem. Fontosabb volt annál, hogy csak ilyesminek tekintsem.
– Áh, hát te vagy az! Akkor jól láttam! – tettem úgy, mintha pontosan tudnám ki az. Az arcomat méregette, mintha máris meg akarna gyanúsítani valamivel.. aztán hirtelen felröhögött.
– Láttam a Próféta különkiadásában, hogy hány emberen mentél állt… furcsa, hogy Cartwrightot nem említették – vihogott, én meg elkomorodtam, majd a következő pillantban olyat vertem az arcába ököllel, hogy megtántorodott, s nem vehette észre, hogy az óra a kabátzsebembe vándorol. Ennyit megérdemelt a faszfej, miután bepofázott a szexuális életemre. Azért ennyire amúgy nem volt durva a helyzet.
– Törődj a saját seggeddel, te gyökér… – közöltem, majd léptem volna el, de elkapta a csuklómat.
– Ne legyél már ilyen, O’Mara, mindannyian tudjuk, milyen hatással volt rád Forest. De ez van, ha a magunk fajta egy sztárocskával kezd… – magyarázta, majd az ujjaim közé préselt egy fecnit, ami valami fogadócédulának tűnt, de nem értettem az ilyesmihez. – Nesze, menj és szórakozz! Egy hétig, teliholdig lehet szavazni a következő farkasviadalra. Oldalt tudod leadni a raktár bejáratánál… – bökött a fejével valamerre távolabb.
– Kapd be! – köptem felé, majd egész egyszerűen tettem hátrébb egy lépést, egyenesen belesétálva valaki karjai közé. Valaki… hát éppenséggel Blökink volt az. Hát éppen időben érkezett egy remek közös programra... vajon ő is résztvesz a viadalokon?

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

A november olyan észrevétlenül köszöntött be, hogy fel sem fogtam. Egyedül a bőröl halovány sóhajtása jelezte hogy hidegebb és nyálkásabb lesz az idő. Nem mintha olyan sokat jelentene, hogy fázok-e, ázom-e. Nyirkos idő volt az azkabani cellámban is, a dementorok fagyánál pedig aligha fogok érezni hidegebbet. Belepusztulhattam volna. Belehalhattam volna abba, hogy eszik és vájkálják ki belőlem a megmaradt hamuszürke homályos boldogságot, és elveszik azokat amikre nem is emlékezhettem. De valami zakatolt bennem, egészen ideág ugyan az a hang zakatol bennem. Tompán hallottam és halkan, mintha csak egy apró villanás lenne, egy apró elhaló sóhaj.
Élned kell.
És tovatűnt, kamillaillatot hagyva maga után. Tovatűnt, anélkül hogy bármihez, bárkihez tudnám kötni a hangfoszlányt, beleveszett a sűrű szürke massza ködfellegébe, bennem pedig mély vörös fekélyes heget hagyott a hang. A hang, ami most is fel-fel bukkan és azt akarja, hogy éljek. Nem mintha bármi tervem lenne megdögleni. Addig egészen biztos nem, amíg el nem kapom azt a szarházi szemétládát.
Ahogy rágondolok, a bennem lévő farkas is éhesen zúg fel, egyetértő moraja pedig kitölti a belsőmet, az az olaj az én tüzemre, és az övére is. A vérszomj pedig megállíthatatlanul dübörög bennem, mintha csak ölésre születtem volna. Azt nem tudom. Csak azt, hogy ölésre neveltek, amikor mindent elvettek tőlem. És lassan eljön a nap, amikor T megízleli a saját, tökéletesre alkotott szörnyének fogait a torkán.
Fogalmam sincs most sem, hogy merre visznek a lépteim, merre terel Zsebpiszokköz labirintusszerű sikátora. A szagok facsarják az orrom, a zajok sértik a fülem, de én csak egyet keresek. Azt abűzös keserű, haláltól rothadó szagot, ami ott terjengett a homályos múltban, bemocskolba a kamilla és a fűszer illatát. Bemocskolva Kat véres tetemét a fehér szobába, a kislány halott testét abban a rózsaszín szobában. Olyan volt a szaga, mint a fertő, ami csak a halált hagyja maga után. Nem mintha én jobb lennék. Gyilkos vagyok teliholdkor, és gyilkos voltam amikor neki dolgoztam.
Lassan a Zsebpiszok köz ismert mocskát felváltja valami más, valami undorítóbb és betegebb arculat, amikor elhaladok az STB táblája mellett. Elfintorodom, ahogy körbelesek. Legalább ezt a helyet még az aurorok is elkerülik, ahogy a körözési plakátok is. Mindenfelől ordibálnak, árusok teregetik és mutogatják az élő és a kevésbé élő portékáikat. Elhaladok egy mellett, aminek az asztala mocskosan bűzlik a friss halál szagától.
Alighogy elfintorodom, belém rohan valaki, és rá sem kell néznem, hogy tudjam ki az.
- Remek... - sóhajtok fel, és az égnek emelem a tekintetemet. Miért van az, hogy akit én keresek szinte lehetetlen elővakarni, de akit nem, az mintha el lennék átkozva rám tapad? Egyébként belegondolva nem is találkoztam vele a kocsmás dolog óta, amikor úgy elrabolták, és Aiden úgy rohant utána mint valami szerelmes kislány.
Furák az emberek. Furák és idegesítőek. Remélem nem akar megint megetetni.
Lepillantok Elliotra, és a kezében meglátok egy fogadócédulát. Egy rohadtul ismerős fogadócédulát, melynek a felső csücskében egy fehér, dombornyomott hold van. Összerándul a gyomrom, miközben a bennem lévő farkas dühe megint vibrálva elönt.
- Csak nem szórakozni mész? - kérdezem összehúzott szemekkel. - A vidalok kemény sport, bírni fogja a kis lelked? - kérdezem erős szarkasztikus hangon, ami valahogy olyan mintha mindig is a személyiségem része lett volna. Ez pedig csak mégjobban égeti a keserű lyukas hegeket bennem.

Hát meg sem kellett néznem a morcos képét Seancinak, elég volt megéreznem az utcán összeszedett illatát, máris tudtam, hogy ő az. Na jó… nem egészen igaz, volt valami más is, amiért mindig olyan könnyen rá hangolódtam. Nem is tudom, talán a kisugárzása volt vagy valami vibrálás, amit a varázstárgyaknál szoktam érezni. Egész egyszerűen belőle is áradt valami hasonló. Ha figyelmes lettem volna, talán már messziről kiszúrtam, hogy közeledik, de túlságosan lefoglalt a zsebembe dugott, átkozott óra és az, hogy meglepjem Aident.
– Remek... – morgott szokás szerint, de azért nem lökött el magától, pedig olyan közel álltunk, hogy még a testünk is összesimult. Persze mentségemre legyen mondva, általában nem rohanok vérfarkasok karjába. Nem azért, mert félnék tőlük. A legkevésbé sem tartottam őket ijesztőnek a vagy veszélyesnek. Minden lénynek megvan a maga mechanikája, amivel le lehet szerelni… egyeseknél a csokoládé válik be, másoknál egy kis nyers hús. Gyanítottam, hogy ez utóbbi egy Seanci-féle „kemény” kölyköt is leszerelne.
Láttam, ahogy a tekintete a kezembe szorongatott papírfecnire vetődik. Vérfarkas viadalok. Hát persze… éppen ezt kellett meglátnia nálam! Na jó, azért nem akartam elkezdeni mentegetőzni, hogy ezt csak a kezembe nyomták, amúgy én nem vagyok olyan. Végül is nem nagyon érdekelt, hogy mit gondolt rólam… valamiért hirtelen ez mégis igazán jó szórakozási lehetőségnek bizonyult.
– Csak nem szórakozni mész? – kérdezte, még a hangjából is áradt a feszültség. Hát imádtam. Máris éreztem, ahogy az adrenalin vad lüktetéssel szabadul fel a testemben, elhúztam a számat egy félmosolyra. Na végre történik ma valami! A hang lelkendezni kezdett bennem, s a szívem máris úgy kalapált, mintha ki akarna szakadni a testemből. Talán Sean érezhette is, ahogy kicsit hozzáértem. – A vidalok kemény sport, bírni fogja a kis lelked?
Gúnyolodj csak, Vauvau… Rákacsintottam és léptem egyet hátra, úgy hogy megragadtam a csuklóját. Persze megpróbálhatta elhúzni, de akkor ugyanúgy utána kaptam. Már megtanulhatta volna, hogyha valamit akarok, akkor az úgyis lesz.
– A te lelkedért jobban aggódnék – válaszoltam és hátra pillantottam rá, ahogy húzni kezdtem a megfelelő irányba. Valahogy érdekelt, hogy ő majd mit szagol ki egy ilyen helyen. Nem olyan érzékei voltak, mint nekem. Hasonlítottak egy vadállatéhoz, míg én csak rá tudtam hangolódni mindenféle mágikus rezegésre. – Együtt megyünk szórakozni, Blöki – tettem hozzá és elmosolyodtam, majd kikerülve egy bibircsókos banyát, odalöktem Seant az épület falának, úgy hogy a háta ütközzön a mocskos, téglás felületnek. Egy hosszú pillanatra a szemébe néztem, látni akartam a dühét… nem is tudom miért. Valahogy érdekelt, milyen mikor normális érzések vannak benne, nem csak morog minden szóra. Legutóbb még az sem tetszett neki, mikor kaját akartam venni, pedig csak egy éhező csöves.
– Mégsem mehetek egy ilyen helyre az őrkutyusom nélkül – tettem hozzá és megmutattam neki a cédulát kicsit közelebbről. – Ez ismerős neked, ugye? – kérdeztem, kicsit begyűrve a szélét a lapnak. Soha az életben nem töltöttem ki hasonlót és nem is terveztem. A fogadás nekem túl kockázatos biznisz volt. Most azonban be akartam jutni oda, ahol ilyesmivel foglalkoznak… csak mert láttam, hogy Sean tud valamit.
– Ennek utána kell nézni – böktem a fejemmel az ajtó felé. – És nyugi, csak a kezembe nyomták. Nem szoktam kutyusokra fogadni.

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

Sosem harcoltam ostobaságokért. Meghagytam a sok szart az idióta igazságéreztű auroroknak, meg az olyan áldozatlelkű nagy hős Griffendéleseknek. Nem érdekeltek mások szarságai, nem is akartam velük foglalkozni. Csak magam voltam és az is vagyok. Nincsenek társaim, akikkel együtt harcolnék valami szarság miatt. Még akkor is ellenkeztem, amikor Anna elvitt abba az eldugott házba a többi farkas közzé. Ahol természetesen majdnem megöltem két puhány farkast. Milyen kár, hogy nem sikerült. Jó, Annát valamiért tiszteltem, volt benne valami ami miatt nem akartam megtámadni. De inkább maradok a magam véres ködös útján.
Még akkor is, ha éppen O'Mara szúr mellkason azzal a karvaly orrával. Elhúzom a számat és a zsebembe süllyesztbe a kezemet azon gondolkodom, hogy most nem aklarja-e esetleg valaki megint elrabolni. Gonosz vagyok azt hiszem, de képtelen vagyok jobban kötődni bárkihez is. Mert már akkor érzem, hogy meghalnak, hogy megölöm őket, ahogy Katet is. És megint mindent elnyom a vér szaga, amit a bennem lévő farkas annyira imád. Szinte veszettül imádja.
Még mindig kételkedve méregetem, ahogy próbálom összeegyeztetni Elliot képét a viadalokéval. Kölyök voltam, amikor ketrecbe voltam zárva abban a kibaszott Gödör nevű helyen, és ahol vigyorogva nézték, hogy leöljük egymást teliholdkor. És néha a legerősebbet meg is vették. Így kerültem közel megint ahhoz a görényhez. Megvett és aladott hogy aztán újra megvegyen, és a saját szörnyetegévé formáljon. Ami sikerült is neki.
– A te lelkedért jobban aggódnék – mondja Elliot azzal a ravasz rókafejével, én meg csak megvonom a vállam és igen csak drámaian felsóhajtok, miközben a hűvös novemberi szél meledöfködi a tüskéit a bőrömbe.
- Minek aggódsz olyan miatt, ami nincs? - teszem fel a roppant költői kérdést szemforgatva, majd a szél az orromba hoz megint egy rakás büdöset, miközben hirtelen Elliot kezen ragad és cibálni kezd... Nagyon remélem hogy nem a hülye viadalára. - Héééé - adok hangot a hökkent elégedetlenkedésemnek, és kihúzom a kezem a szorításából, de ő csak utánam kap. Magamban a farkasommal együtt morgolódok tovább. Mindegy, Sean olyan mint a foghúzás, egyszer ezen is túlesel. Nem mintha tudnám milyen a foghúzás de elvileg szar.
Aztán hirtelen neki vágóduk a falnak, én pedig rohadul mérgesen bámultam vissza a szemeibe, miközben teljesen beterít az Elliotból áradó szag. És valaki másé is.
- Mégsem mehetek egy ilyen helyre az őrkutyusom nélkül - szólal meg, mire kifújom a levegőt és az ég borús fellegeire emelem a tekintetemet. Még hogy őrkutya. Ennél még az is jobb ha bolhazsáknak hívnak.
- Nem vagyok a kutyaád...De ja abban igazad van, hogy neked az a hely túlságosan veszélyes... Egyébként Aiden tudja, hogy a cuccát hordod? - kérdezem meg pókerarccal, majd mivel szinte egymagasak vagyunk kilépek mellőle, és megindulok a viadal felé. Úgyse lesz bajos annyira, még nincs itt a talihold ideje. Akkor én rég nem lennék itt. - Meg kicsit túltoltad a kókuszt - teszem hozzán fintorogva, mert rohadtul töményen ott volt az orromba mind a kettejük szaga és kifejezetten hülyén éreztem magam tőle. Túl sokat árul el az emberekről a szag. Milyen kibaszott jó auror lehettem volna, nem?
- Ez ismerős neked? - Biccentéssel válaszolok, és az arcomról tökéletesen leolvashatja az undort és a gyűlöletet is. Minden emlékem a fehér szobával kezdődött, és onnan egyre csak szarabbak lettek.
- Aha - morogom és kiveszem a kezéből a lapot, hogy megforgassam az ujjaim között, miközben figyelek Elliot magyarázására is.
– Ennek utána kell nézni. És nyugi, csak a kezembe nyomták. Nem szoktam kutyusokra fogadni.
Sóhajtok egyet és visszaadom a kezébe a cédulát. Jobb esetben nem iagzán érdekelne, és otthagynám, de. De mi van ha ő is ott van? Mi van ha végre szagot fogok? Ez valahogy kellő indok volt, hogy beletörődjek Elliot remek társaságába és abba, hogy a kistacskójának hisz. Vagy nem tudom.
- Nézzünk utána, felőlem. Egyébként ne is fogadj, egyikre se, mert többet vesztenéll, minzt nyernél - vonom meg avállam. - Ez olyan, mint az a golyós mugli szar, ahol lyukakba kell lövöldözni egy hülye ütővel. Csak az elit űzi. - dünnyögöm, és elindulok oda, ahol az alvilági elit bűze sűrű fekete ganéként terjeng a levegőben. És azt a legkönnyebb kiszagolni.
Beérve a kis terembe, szinte arcul csap mennyire olyan, mint a Gödör. Mondjuk az aztán tényleg a felső körben volt híres, mert olyan helyen volt ahova nem lehetett csak úgy besétállni. Nem mintha nem bámulna ránk egy izomagyú gyíkarc.
- Üdv a fertőben Elliot - dünnyögöm neki.

Sean mindig olyan átkozottul mélabús volt… nem tudom miért, de úgy éreztem fel kell vidítanom, meg kell oldanom az élete gondjait. Végül is harcolt, mikor felbukkantak a Rowle-ok a kocsmában. Nem. Nem vagyok naiv, tudom, hogy az is csupán a saját önző érdekei miatt volt, még is úgy fogtam fel attól kezdve, hogy megbízható. Ráadásul a vak is kiszúrta volna, hogy valahonnan, valamilyen módon ismeri Aident. Ezért pedig csak még érdekesebb lett számomra. Még az sem zavart, hogy olyan szaga van, mint egy szemetesnek.
– Minek aggódsz olyan miatt, ami nincs?
Felhorkantottam. Még, hogy nincs lelke… egyértelműen szeret szenvedni, azt pedig azok az emberek élvezik általában, akiknek van, méghozzá egy elég beteg fajta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Nat mellett nem élveztem néha a fájdalmat, az egy beteges kapcsolat volt. Egy nagyon-nagyon romlott dolog, amit magam mögött kellett hagynom, hogy visszakapjam önmagam és ne csak valaki játékbabája legyek. Seannak is járt az ilyen fajta megújulás, mert amiben most létezett… nos az aligha volt éltnek nevezhető.
– Ne ellenkezz! – közöltem, mikor már húztam magam után. Talán úgy beszéltem vele, mint aki szórakozik… de érzékeltem én mindent. Hallottam, amiket mondd, hallottam, ahogy mordul, ahogy szusszan a szavaimra. S láttam, mikor a papírra nézett, hogy ismerős volt neki, s lehet, nem is akárhonnan. Megborzongtam, amint lelki szemeim előtt láttam őt, meg azt a makacs fejét valami ketrecben kuporogni, mielőtt egy másik vérfarkas elé eresztik. Szörnyű sebeket szerezhetett… főleg a lelke, amit most rejtegetni pórbál a világ elől.
– Nem vagyok a kutyaád...De ja abban igazad van, hogy neked az a hely túlságosan veszélyes... Egyébként Aiden tudja, hogy a cuccát hordod? – kérdezte. Természetesen olyan arccal, mint aki mindent tud, aztán kilépett mellőlem és megindult magától az ajtó felé. Nagyon helyes, Blöki, ügyesen csinálod! – bíztatta bennem a hang, én pedig megindultam szépen utána. – Meg kicsit túltoltad a kókuszt.
Elmosolyodtam. Ebből sejtettem, hogy tetszik neki… már megszoktam, hogy morog azért is, ami jó.
– Te meg a mocskos szemetes szagot – válaszoltam és olyan közel mentem mellette, hogy még véletlenül se tudjon elmenekülni, ha esetleg meggondolná magát. könnyedén belekapaszkodhattam volna… egyelőre azonban meghagytam a szabadságát. Magától is sejthette ugyanis, hogy nem fog csak úgy levakarni. – Egyébként igen. Aiden tudja, miután együtt élünk… ha más nem, este észre fogja venni, mikor találkozunk. – Tettem hozzá csak úgy mellesleg az információt.
Most nem a magánéletemről akartam csevegni. Az majd akkor lesz fontos, ha már otthon fetrengek az ágyban vele. Seannal inkább igyekeztem mind jobban a fecnire és a viadal helyszínére koncentrálni. Láttam, milyen undorral tekint a lapra, mikor ismét megmutattam neki.
– Nézzünk utána, felőlem. Egyébként ne is fogadj, egyikre se, mert többet vesztenéll, minzt nyernél – vonta meg a vállat, mintha nem számítana. – Ez olyan, mint az a golyós mugli szar, ahol lyukakba kell lövöldözni egy hülye ütővel. Csak az elit űzi.
– Golyók és lyukak? Betegek ezek a muglik… – röhögtem fel, hogy kicsit oldjam a feszültséget.
Egy kis terembe érkeztünk, ahol éppen senki sem volt. Szerencsére többen is voltak itt, így csak egy izomagyú valaki bámult meg minket távolról, egyelőre. Azt könnyen leszerelhettük, vagy legalábbis elterelhettük figyelmét, ha kicsit jobban körbe akartunk nézni… biztosra vettem, hogy vannak itt elzárt vérfarkasok, akiket esetleg kiszabadíthatnánk.
– Üdv a fertőben Elliot – dünnyögte. Megváltozott a hangja, így kicsit belekaroltam a karjába, hogy biztonságérzetet adjak neki. Ma itt senki sem fogja bántani és nem fogják kényszeríteni semmire… bár sejtettem, hogy nem mutatná ki a félelmeit.
– Mit szólnál, ha egy kicsit körbe néznék? – kérdeztem és belevegyültem a fogadópultnál várakozó tömegbe, hogy aztán közöttük átverekedjük magunkat valami ajtóhoz. Csak annyi volt ráírva, hogy tilos a belépés, én azonban gond nélkül belöktem, ha már valaki ilyen szépen nyitva felejtette. Amint beléptünk bezártam magunk után, a zár kattant egyet.
Ezután fogtam csupán fel, hogy valami furcsa, sötét folyosón vagyunk. Alig volt valami fény, az is csak egy kis lámpásból származott. Olyan szag volt, mint valami elcseszett állatfarmon, csak sokkal erőteljesebb, zavaróbb. Ebbe keveredett be a vér fémes bűze is.
– Ö… na itt meg mi van?

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

Kísértetnek érezem magam. Egy olyan kísértetnek, ami azon a helyen ragadat örökre, ahol gyötörték és kínozták. Tudtam jól, hogy megkeseredett depressziós hülyegyereknek tűnök, egy világbeli árvának az eresz alatt, vagy a kukák, konténerek mellett. De igazából mélyen belül tudtam, hogy megérdemeltem. Embereket öltem és élveztem. Pedig valami elveszett kölyöknek a hangja belül egyfolytában ütlegelte a mellkasomat, hogy ne tedd. Nem helyes. Én meg megtettem, újra és újra, mert a bennem lévő fenevadat kiengedtem, és hagytam hogy élvezettel fürödjön a gyilkolásba és a vérben. Lehetett volna az a bűnbak, lehetett volna az, hogy ráfogok mindent, hiszen az olyan kibaszottul könnyebb lett volna. Elmenekülni a saját felelősségem alól. De ennyire nem voltam gyáva. Tudtamn, hogy én öltem meg azokat az embereket a saját szabad, tébolyodott alaratommal. Mert ezt nevelték belém, hogy ha ölni kell, akkor ölök. És nem csak farkasokat. Embereket, akikre T. rámutatott. Addig csináltam ezt míg el nem uralkodott rajtam teljesen a farkas. Vagy a kór, mindenki úgy hívja ahogy akarja. Lassan olyanná váltam, mint Greyback, egy visszafoghatatlan fenyegető fenevad. Aki minden telihold után Kat vérének az ízévével a szájában ébredt fel. Összeszorítom az ajkaimat, hogy ezt a fémes összekeverhetetlen fűszeres ízt elfelejtsem. Bárcsak elfelejthetném. Bárcsak ezt elfelejthetetném, hogy kivé váltam.
És bárcsak visszakaphatnám azt, ami már soha többé nem lesz az enyém. Az elpusztított életemet. Azt a kölyköt, aki a Roxfortban lehányta Bájitaltanon Faith-t.
A bennem lévő dög ubndorodó, megbotránkozó morgása rángat vissza a jelenbe és figyelmeztet, hogy megint ismerős terepen vagyok. És a keserű emlékeket ős sem szereti. Főleg azokat nem,a hol nem hagyták elszabadulni a saját akaratából. Mert egy vérfarkas önszántából nem öl másik farkast. De ez a bűn is oly mélyen belém ivódött a bőröm alá, hogy az ő vérüktől is bűzlök. A többi megölt vérfarkaskölyök vérétől.
A helyiség olyan, mint a legtöbb elit viadalok fogadótermei. Flancos, és bűzlik az elit undorító szagától. Fényesre pucolt parketta, festmények a falon, bíborvörös fotelek, bár. És a sok túlöltözött pénzes barom. Fojtogat, olyan kegyetlenül fojtogat az érzés, de lenyelem. Elliot belém karol, mintha cdak támogatásra lenne szükségem, de igazából magam sem tudom, hogy mi kellene nekem. Talán egy új élet. Értékelem, hogy ennyire próbálkozik belém életet verni. Hogy ennyire furán készteti valami, hogy ne hagyjon engem békén. Én pedig nem tudok ezzel mit kezdeni, inkább csak hagyom magam sodródni.
– Mit szólnál, ha egy kicsit körbe néznék? – kérdezi, mire én fanyarul elmosolyodom, és biccentek. Nem igazán jönnek szavak a számra, elszorítja a nyakam körül erősen lüktető heg, ami megint meg akar fojtani, pedig rég nem kellene annak az átoknak működnie. De lehet, hogy csak T halálával törik meg. Vagy utána se.
Átfurakodunk a tömegen, majd valami ajtón.
- Remek, végül is a zárt ajtók mögött vannak a titkok vagy mi a franc - dünnyögöm, és körbeszimatolok. És egyből tudom, hogy hol vagyunk. Én pedig minden porcikámmal ellenkezek, hogy egy tapottat is mozduljak. Túl sok az a szaros emlék, miközben a bennem lévő farkas olthetetlen dühével őrjönk odabent. Szinte facsarja az orrom, és biztos vagyok benne, hogy ezt még Elliot is képes kiszagolni az átlagos orrával. Nem, a bennem lévő farkas nem a rettegés uralkodik el. Hanem a gyűlölet.
– Ö… na itt meg mi van?
- Maga a halál - jegyzem meg szellemesen.- Szerinted a viadalok főattrakcióit kacsalábon forgó palotában tartják? - kérdezek vissza. - Itt vannak a többiek - mondom ijesztően közömbös hangon. A kis lámpásokban lobogó gyertyák fénye is olyan nyomorultul lobogott, mintha azok is dögrováson lennének, nem csak a halálsorra váró farkasok.
Az utunk lefelé vezet egy szűk csigalépcsőn, aminek fokaira rászáradt a vér, és még ki tudja micsoda. Egyre jobban sűrűsödni kezd közben lefelé haladva egy fémes, fojtogató szag is, amit rögtön tudom, hogy micsoda. Szinte kegyetlenül, kísértetiesen ismerős.
- Telihold előtt bebájitaloznak, valami intenzív szarral, hogy ne állítsanak meg az ösztönök bennünket. Annak a szagát is érezheted, jobb ha az orrod elé tekersz valamit. Én már ennyitől nem fogok becsavarodni - fordulok hátra, miközben elhaladok egy rózsaszín plakát mellet, ami egy playboy csajt ábrázol. Valamit kellett nekünk is bámulni, gondolták ez jobb, mint bármelyik mugli tévé.
Ahogy leérünk csak a nyomorúságot és a szánalmas fajtársaim szánalmasabb látványa tárul elénk kis ketrecekbe zárva, ami annyit se enged, hogy normálisan kiegyenesedjen az ember. Én is úgy éreztem magam, mint Fahér Agyar a kutyaviadalokon. És tököm se tudja, hogy miért jut eszembe az a mesekönyv...
A kedvence volt. Az ő kedvence.
Hirtelen torpanok meg, és miközben fel sem fogom ennek a furcsa bevillanásnak a hatását már érzem a kamilla illatot. És aztán belekúszik a halál undorító férges szaga. És az a szag nem a halvány szürkére égett foltoból árad. Hanem pár méterre tőlem. Ott áll, az egyik ketrec előtt, fekete cilinderrel a fején.
A pálcám után nyúlok. És szinte teljesen megfeledkezem Elliotról. Önmagamról.
Mert csak ölni akarok.

Sean nem morgott már annyit. Kezdtem azt érezni, hogy jó hatással vagyok rá… vagy éppen csak, valami régi emlékek miatt rettegés fogta el és ez a hely nem volt több, mint egyszerű kísértet, ami elnyomta a benne lévő ellenségeskedést velem szemben. A bűz helyett rá figyeltem, ahogy bejutottunk a hátsó folyosóra… a hátsó folyosóra, ahonnan szobák is nyíltak talán. Nem figyeltem meg ennyire. Az egész hely aurája volt az, ami megfogott. A mocskos falak és a pislákoló gyertyák fény semmi sem volt ahhoz képest, amit éreztetett. Tudtam, hogy vér hullott itt, hogy szörnyű dolgok történtek és éreztem, amint a bennem lévő sötétség védekezően nőni kezd.
– Maga a halál – felelte meg kissé gúnyosan Sean. – Szerinted a viadalok főattrakcióit kacsalábon forgó palotában tartják? – folytatta aztán. – Itt vannak a többiek.
Bár közömbös hangon beszélt, tudtam, hogy jobban megrázza, mint mutatja. Nem is tudom, Sean talán egy kicsit olyan volt, mint Aiden. Voltak a szavak és voltak azok a kis érzések, amik ott ültek a szemében és őszintébbek voltak mindennél. Nem számítottak a hangok, amik elhagyták az ajkait… azok lehettek üresek, lehettek védekezések. Megtanultam, hogy vannak, akik félnek érezni, félnek éreztetni. Én egészen más voltam, ha jó kedvem van, akkor azt mindenki tudta, ha viszont szomorú voltam, mondhatni az egész világra ezt vetítettem rá. Olyan voltam, mint egy girbe-gurba vasútvonal, amitől az ember gyomra hol felkavarodik, hol megnyugszik…
Egy keskeny csigalépcsőhöz értünk. Itt már nem csak a mocsok, hanem a vér szaga is egyre erőteljesebb lett, fémesebb, frissebb. Nem volt itt semmi rózsaszín – leszámítva egy plakátot, amin egy boszorkány meztelenkedett – és kedves… ez a kegyetlen valóság volt, amitől lehet kicsit elszoktam mostanában.
A lépcsőfokok véres felületét bámultam, ahogy haladtam lefelé Seanci mögött szorosan. Tudtam mi vár ott, még ha lelki szemeim előtt nem is láttam pontosan miképpen zárhatták be azokat az életerős embereket, akikből vérfarkasok lettek. Talán megbénították őket, talán valami bájitallal kényszerítették rá erre-arra a szerencstéleneket… ki tudja. Persze Seantól hamar megkaptam a választ, miféle állapotok uralkodnak itt.
– Telihold előtt bebájitaloznak, valami intenzív szarral, hogy ne állítsanak meg az ösztönök bennünket. Annak a szagát is érezheted, jobb ha az orrod elé tekersz valamit. Én már ennyitől nem fogok becsavarodni – mondta Sean felém fordulva, hogy megindultunk a csigalépcsőn lefelé a fertőbe.
Ahogy leértünk nem néztem körbe. Nem akartam látni a megtört testeket, amik apró ketrecekbe voltak szorítva, ahol az ember még a tagjait sem nyújthatta ki. Persze hallottam a morgásukat… hallottam, ahogy ficeregni próbálnak. De a tekintetem másra vándorolt… Seanra. Seanra, ahogy valami féle rezzenés fut át a tagjain. Talán megismerte a helyet? Nem tudtam, de közelebb léptem hozzá, hogy megérintsem a vállát… nem nagyon érdekelt, hogy utálja. Ekkora vettem észre a cilinderes alakot, amint az egyik ketrec előtt áll.
– Ismered? – kérdeztem halkan, ahogyan a pálcája megvillan a kezében. Valami történt vele, de nem tudtam hová tenni, mindenesetre a nadrágom zsebéből előrángattam az új bicskámat, készen állva arra, hogy egyenesen beledobjam a pasasba, pont úgy, mint a Csillagleső fesztiválon.
Az adrenalin most nem dolgozott bennem úgy, mint máskor. Ez nem igazán az én harcom volt, bár undorodtam attól, ami itt zajlott és ha úgy alakult volna, hát készen álltam megvédeni Seancit is, aki láthatóan teljesen a helyzet kábulatába esett. Mondhattam volna persze, hogy gondolja át mit tesz… de én sem gondoltam át soha, csak mentem előre, mint valami őrült.
– Itt vagyok mögötted… – csak biztosítani akartam róla, hogy nincs egyedül, hogy segítek neki.

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

Ne feledd, a drágakő a szemétdombba rejtve is megőrzi értékét. Egy kibaszott drágakőnek kellene éreznem magam. Olyannak, aki képes volt azt a sok mocskot túlélni. Mert életben maradtam. Mostanában kedztek bevillan foszlányok. Halovány ködből beugró képek, amik nem süllyedtek oda vissza a fehér gomolygás mögé, de még így is annyira kusza volt minden. Mert csak hangok voltak, néha bevillant egy-egy arc is, de hogy rednesen tudjam valahova kötni, az nem történt meg, csak bennem folydogáltak, mintha egy kicseszett puzzledarabkák lettek volna. Olyan puzzle darabkék, amik egyetlen egy üres helyre sem illettek bele még.
Láttam a tüzet, az égő házat, és a benne lévő alakok tompa hangját hallottam. Láttam a kislány testét magam előtt, ahogy azt már olyan sokszor, de legutóbb a hangját is hallottam.
Élj, Sean. Neked élned kell.
Fájt. Fájt a hangja, fájt az illata, és fájt, hogy nem tudtam kicsoda. Pedig ismerős volt pokolian ismerős, a barna rövid haja, a szeplők a szeme körül, szerteszórva az arcán, a zöld tekintete, amiből egyszercsak elúszott a fény, és az egész képet betöltötte az a bűz. az az undorító bűz.
Talán nevezhetném életösztönnek, nevezhetném a bennem lévő szörny életben akarásának, és büszkeségének, ami nem engedett minket megdögleni. Nevezhetném bárminek, de egyre jobban éreztem, hogy az a hang. Az az akkori utoljára hallot, elfelejtett hang tartott életben. És gyűlöltem, hogy nem tudtam ennél többet. Még most sem.
Lent a sötétben, a haloványan pislákoló narancsos fényben, a halál és a szenvedés maró szaga között megéreztem az övét is, és annyira elborított az a bosszúszomjas indulat, hogy Elliotról is teljesen megfeledkeztem, agy összerezzenek a hangjára.
- Ismered? - Rá emelem a tekintetem, és bólintok. Igazából semi kedvem belekeverni mondjuk az ügyembe Elliotot, de hát ez van, akkor sodródik ő is velem, vagy egyszerűen csak otthagy. Igazából még mindig nem bízom az emberekben, hsizen ők tették tönkre az életemet. A bennem lévő farksaom vérszomja átárad a testembe, és furcsa módon az a józan kis hang most nem csiripel bennem, hogy ne tegyek semmit. Talán gyermekkorom árnya is épp ugyan úgy gyűlöli ezt a rohadékot, mint a mostani énem. Túl sok a kusza fonál, de mindegyik ugyan úgy pulzál a gyűlölettől.
- Egy nagyon régi ismerős - teszem hozzá, majd kilépek a sötétből, halkan suhanok előre, pontosan olyan némán, olyan gyilkos szándékkal ahogyan mindig is elvárta, amikor neki öltem. Mondd, T, milyen az, amikor a saját szörnyed ellened fordul? Annyira szeretném nekiszegezni ezt a kérdést, de még nem jött el az ideje. A dühöm hideg józanságba csap át, és ragadozóvá leszek, a bennem lévő farkas pedig sunyin vigyorog és éhezik a vérre. De még most nem engedem neki, hogy öljön, még én akarom az irányítást a kezemben tartani. A dühöm forrósága lassan néma folyammá válik bennem, ahogy egyre közelebb érzek hozzá, és mögöttem hallom Elliot lépteinek a zaját. Majd későbbre halasztom a meglepődésemet. T sötét, fekete kabátos cilinderes alakja mögé érek, és még nem vett észre.
Olyan könnyű lenne belerepíteni egy halálos átkot.De nem érdemeli meg a könnyű halált. Szenvedni fog, és végignéz majd milyen amikor a saját fenevada szaggatja szét.
- Helló, T! Hiányoztam? - kérdezem fagyos hangon, mire ő megpördül, arcán pedig szétárad a mellettünk pislákoló kis lámpa fénye. Igazából most látom először így, a fehér maszkja nélkül. Most látom meg a mély heget végighúzódni az arcának a bal oldalán egészen az álláig, amit én ejtettem rajta a fehér szobában. Azon a napon, amikor megöltem Katet.
- West! Nahát, neked nem - köszörüli meg a torkát, majd igyekszik uralkodni magán és leplezni a döbbenetét, majd a mögöttem, vagy már mellettem álló Elliotra pislog úgy, mintha nem akarná elhinni hogy ő is ott van. Nem szentelek sok figyelmet ennek a jelenetnek, csak fanyar mosolyra húzom a számat.
- Az Azkabanban kéne lennem? Köszi, hogy oda juttattál, nagyon hálás vagyok azért az öt éves nyaralásért, bár kicsit nedves volt meg minden, legközelebb nyugisabb tengerpartra küldj - vontam meg a vállamat. de aztán T előrántotta azt a giccses pálcáját és valami átkot dobott felénk.

Már a bólintásra biztos voltam benne, hogy nem csak egy ismerős áll velünk szemben… ez Seanci sötét múltjának egy darabja volt. Valahogy ismerősnek tűnt a mozgása, bár a félhomályban nem láttam tökéletesen és a cilinder is kicsit megzavaró volt. Nem egészen a mai kor emberének benyomását keltette bennem, mégis… láttam valahol. Rossz körülmények között, mert szinte éreztem a friss vér fémes bűzét az orromban, s talán a lábamba is – a vádlimnál – belém nyilallt valami fájdalomféle. Emlék volt csupán, de olyan heves, olyan új, mintha csak tegnap történt volna. Ki a franc vagy te? – elmékedtem, ahogy végig néztem rajta.
– Egy nagyon régi ismerős – tette hozzá korábbi, hangtalan válaszához Sean.
Előre indult, én pedig követtem. Vele ellentétben nem figyeltem arra, hogy ne halljanak meg. Én szemtől szemben harcoltam mindenkivel és ezzel a szadista állattal sem terveztem másképp. Nem különösebben tudtam volna megmagyarázni miért, de úgy éreztem szenvednie kell, amiért bántotta Seant. Ezelőtt nem gondoltam volna kettőnkre barátként, de határozottan sokszor bukkant fel az életemben és ma még éppen normálisan is viselkedett.
– Helló, T! Hiányoztam?
Sean hangja erős volt, megtöltötte ezt a szenvedéssel teli helyet. Nem néztem körbe, engem ugyanis csak az ellenség érdekelt, aki még fordultában is ismerős volt. A bemutatásom napja jutott eszembe, amikor legalább húsz Rowle-t küldtem pokolra… éreztem a testemben ugyanazt az izgatott remegést, mint azon az estén.
– West! Nahát, neked nem – válaszolta, de a tekintete lassan rám vándorolt. A sötét szemei, a sötét haja… mintha apámat látnám kicsit fiatalabban, kicsit más vonásokkal, de az a csillogás, ugyanaz volt. Thomas Rowle. Thomas Rowle volt, apám egyik rokona, aki csak futólag biccentett oda, mikor megjelent az esélyen és aki eldobta a poharat, amiben a mérgezett ital volt. Talán az elsők között volt, akiknek leesett, hogy nem kéne beleinni a borba, amit magam küldettem a kis rendezvényre. – Nahát… Elliot Rowle. A mi kis üdvöskénk. – Az a gúnyos mosoly a képén tökéletesen elárulta, hogy nem örül nekem. Csak leplezni próbálta az érzéseit.
– Helló, Thomas… úgy láttam legutóbb, hogy nem ízlett borom – kacsintottam rá.
– Az Azkabanban kéne lennem? Köszi, hogy oda juttattál, nagyon hálás vagyok azért az öt éves nyaralásért, bár kicsit nedves volt meg minden, legközelebb nyugisabb tengerpartra küldj – szólalt meg aztán Sean. Ezzel még nem is lett volna baj, csak azzal, hogy Thomas felén lendítette a pálcáját és csak annyi időm volt, hogy farkas barátunkat kirántsam a varázslat útjából. Beleütköztünk egy ketrecnek, aminek a tulajdonosan unottan mordult egyet. Látszólag nem volt ereje komolyabb reakciót mutatni ennél… én pedig nem is foglalkoztam vele többet.
Kiléptem Thomas elé.
– Crucio! – böktem rá, mire eldőlt. A pálcája kiesett a kezéből, s egy rövid időre, míg tartani tudtam a varázslat erejét, megfeszült az egész teste. Tudtam jól, milyen érzés, ahogy megfeszülnek az izmok, de nem igazán a test fáj… valami sokkal mélyebben…
Most azonban nem tudtam eléggé koncentrálni. Gyenge voltam hozzá és túlzottan is törékeny, mióta a szalag nem volt a csuklómon. Csak a helyén lévő sebeket éreztem fájdalmasan lüktetni. Megremegett a kezemben a pálca, de csak egy pillanatra. Ez persze elég is volt Thomasnak, hogy olyan erősen rúgjon bokán, hogy a földre essek.

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

Ahogy egyre közelebb és közelebb érek hozzá, minden egyes lépésemnél átszakad valami szürke fal, mint ahogy darabokban hullott le előttem, amikor Clara és előttem kigyulladt egy gyerekekkel teli túristabusz. A bennem lévő farkas pedig csak issza magába a dühöt, a gyűlöletet és a kétségbeesett fájdalmat, és egyre jobban és jobban dagad ezektől az érzelmektől, melyeket megállás nélkül locsolnak azok a kifakult hangok és illatok, emlékképek és mozzanatok, mintha csak benzinből lennének.
Megölték Susant. Megölték Susant.
De ki volt ő, ki volt ő. Hirtelen megint minden olyan zavaros, mintha a tengerparton nem láttam volna feltépődni a szürke fátylat a múltamról. Amit lehet jobb lett volna ha rejtve marad? Nem tudom. A hangok, a hangja, a kamilla édes illata, a falu mögötti dombok, a barna színű rövid hajkorona a játékos zöld tekintet és az a sok szeplő.
Suzie, Suzie.
Ő a húgod, Sean.
És ez az ember meggyilkolta a húgod.
Nem tudom, hogyan nem tudom mikor, de érzem a rászáradt vére szagát, és azt a bűzos mocskos illatot az emlékből, és egyenesen megtölt. A farkas egyre csak ég bennem, hányni tudnék tőle, ahogy felmar belül, de mind a ketten ugyan azt akarjuk.
Meg foglak ölni.
Hirtelen minden kikapcsol, mint amikor emberbőrbe bújva gyilkoltam, pontosan ennek az embernek a kedvére. Pontosan úgy ahogy ő akarta, pontosan azt csinálva amit ő akart. Az undor egyenesen végigzakatol bennem, mintha valami gőzmozdony lenne, belül egyre jobban csikorognak a kerekek, és egyre jobban rosszul vagyok. Magamtól, a pincétől, a benne tengődő fajtársaktól, és ettől a féregtől.
A sötétbarna tekintet a sötét haj, a karomvágás az arcán, és a bűz. Sosem láttam így, mindig egy velencei maszkot hordott, mert ahhoz is gyáva volt, hogy a saját fejével mászkáljon az alvilági viadalok között. Legszívesebben most azonnal átharapnám a torkát, de az sem lenne elég. Nem lenne elég a bosszúmhoz, nem enyhítené a bennem émelygő fájdalmat és rosszullétet. Tudom, hogy szenvednem kell, és tudom, hogy az a tönkretett tizenéves kölyök is bennem ugyan ezt akarja.
– Nahát… Elliot Rowle. A mi kis üdvöskénk - dübörög belém a mély hangja, mire egy rövid időre megtorpanok, és a pálcámat szorongatva Elliotra bámulok. Akárhogy is néztem annyira nem voltak rokonok. De nem mintha ez érdekelt volna. Rajta nem éreztem azt abűzt, ammit ezen a szenny alakon. Ám az is biztos, hogy nem fogom ezt csak úgy szónékkül hagyni. Azt viszont hamar levágom, hogy nem játszópajtások, mert úgy esnek a másiknak mint a kiéheztetett vadak. Nem sok időm van reagálni, félre ugrom az útból, mert csak nincs kedvem belepusztulni most egy szaros átokba, miközben minden egyes sejtem Suzie-ért sír.
Hallom ahogy a crutio becsapódik és hallom a fájdalmas ordítását is. A szám kegyetlen mosolyra húzódik, és amint elhalgat, gyorsan Elliot és Thomas közzé lépek. Bármennyire is zavar az a név, mégsem hagyhatom itt meghalni. Persze lehet hogy dóhös vehemenciával csak későbbre tartogatom a megölését nem? Ki tudja, ezek a farkas hormonok mire képesek, heh. Gyerünk, Sean ölj, mert ebben tök rutinos vagy, nem? Szóval Erősen megmarkolom ennek a beteg állatnak a garaboncát és nagy erővel Eltaszítom Elliot közeléből. A pálcám Thomasra szegezem, és egy suhintással hátrébb lököm egy ventussal. Addig szánkázik, míg bele nem csapódik az egyik cella ajtajába.
- Osruptum - intek egyet a térde felé. A térd törés kellemetlen, és én leszek a legboldogabb, ha ezzel le is sántíthatom. Ő is támad, szórja az átkokat, amiket igyekszem kivédeni, de így is érzem, hogy valami eltalál, és az egyik a fölre lök.
Aztán már érzem a forrongó égető érzés a tarkómon ahova egy izzó láncot égetett belém. Érzem, hogy ugyan úgy fulladok, mint a fehér szobában, hogy fogy a levegőm, hogy lezsibbad minden egyes végtagok az egyre kevesebb levegő miatt.
- Ezért még számolunk. Találkozunk még, West - hallom tompán a hangját, majd egy pukkanás után csak a saját zihálásom hallom.
- Egyben...vagy? - kérdezem lassan Elliotot, talán csak azért hogy megtaláljam a hangom és önmagam ebben az égető pokolban.

A bokámra érkezett rúgás éppen elég volt ahhoz, hogy a padlóra kerüljek. Még erőteljesebben éreztem a vér és az egyéb bűz keverékének átható aromáját. Ha nem lettem volna már a gusztustalanságokhoz szokva, biztosan öklendezni kezdek. Így azonban csak némi morgolódással nyugtáztam, ahogy Aiden ruháját belepi a piszok... és ezért tutira nagyon mérges lesz. Minden egyes zakójával kapcsolatban közölte, hogy az a kedvence. Mindahányszor bepiszkolódtak úgy tett, mintha legalábbis itt lenne a világ vége. Most viszont én miattam lett mocskos, tehát minimum egy királydrámát vártam tőle.
Nagy nehezen az oldalamról a hátamra fordultam, ahogy Thomas is mocorogni kezdett. Tudtam, hogy támadásra készül, ismertem őt annyira, hogy tudjam: nem fogja egész egyszerűen annyiba hagyni a dolgokat. Emlékszem milyen volt, mikor rájött, hogy mérgezett a bor, amit a bemutatási partimon kapott. Ahogy találkozott a pillantásunk megvillant a szeme.
- Ezt akarod, Elliot, szenvedni? - kérdezte és láttam, ahogy felemelte a pálcáját. Szinte vártam, ahogy a Crucio fájdalmas, minden izmot és idegszálat megfeszítő ereje belecsapódjon a testemben. Már éreztem, tudtam milyen... tudtam, milyen érzés lenne belebolondulni a kínokba. Nem igazi fájdalom volt ez. Valami más, valami mélyebb. Azonban most nem lettek úrrá rajtam ezek az érzések.
Sean közén lépett, eltaszított Thomas testét, ahogy majdnem nekem esett. Utoljára akkor láttam farkasbarátunkat ilyen erősnek utoljára akkor láttam, mikor pont a Rowle-ok támadtak ránk az Édes Mérgek kocsmában. Talán már akkor is megérezte ennek az embernek a bűzét. Egy ilyen helyen szinte beleivódik a kegyetlenség az ember bőrébe és nem tudja lemosni magáról.
- Osruptum - hallottam Sean hangját, de mivel megpróbáltam összeszedni magam, nem figyeltem, hogy a támadás talál-e. Csak azt fogtam fel, amikor a teste mellém érkezik a földre. Aztán valamit még magyarázott Thomas, de nem érdekelt, rá szegeztem a pálcámat, ám az átok, ami kitört annak végéből már nem ért célt. Egy pukkanással tűnt el, a varázslat pedig a földön csattant.
- Egyben...vagy? - kérdezte, éreztem a hangján, hogy valami kínja van. Azonban nem kérdeztem rá egyelőre, csak nagy nehezen összeszedtem magamat és mikor végre megtaláltam az egyensúlyomat felé nyújtottam a kezemet.
- Azt hiszem, megmaradok... - válaszoltam. Ugyan a sérült combomban megjelent a szokásos fájdalmas lüktetés, ám ez nem lepett meg koránt sem annyira, mint amihez szokva voltam. Az adrenalin még túlságosan dolgozott bennem ahhoz, hogy rendesen megérezzem. Máskor ilyenkor már a laposüvegemhez nyúltam volna, hogy magamhoz vegyek egy kortyot vegyek magamhoz a fájdalom csillapítására. Most csak annyit éreztem, hogy a hűvös verejték kiszökik tincseim alól és utat vág magának az állam irányába.
- Szóval Thomas bántott téged - közöltem, ahogy Sean szemeibe néztem. Nem hittem, hogy majd részletesen beavatt abba, mit tettek vele. Túl büszke volt ahhoz, hogy ezt megtegye, azért már kiismertem a farkasunkat valamennyire. Némi közös vonása még Aidennel is akadt: el akarta rejteni az érzéseit. Pedig azok pont, hogy nem gyengévé tettek az embert, csak még erősebbé. Én már csak tudtam. Ugyanezen a folyamaton mentem át három évvel ezelőtt, mikor elfogadtam azt, aki vagyok. Cuki és gonosz egyszerre. Azt hinné az ember ilyen nincs, de nagyon is van.
- Szerencsédere pontoasan tudom, hogy miképpen kaphatod el. - Húztam ki magam nagy büszkén. A Rowle név most először jelentett valami jót, mióta megbélyegeztek vele a nyilvánosság előtt is.

☾ So now it's time to say 'Fuck you' ☽

E l l i o t O M a r a

2-0-0-1-n-o-v-e-m-b-e-r-1-9

☾ m y f u r ☽ (https://i.pinimg.com/564x/dd/c6/73/ddc673fa3c356c4031bdf24824e617d4.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/244762271/superthumb.jpg?t=1465968438)

Nem igazán van erőm egy ideig lábra állni, csak a hűlt helyét és az üres alagsor néma sötétségét bámulom, miközben az orromban ott van az az összekeverhetetlen bűz, ami undorító volt, hogy egyenesen rosszul lettem tőle. Minden embernek megvolt a saját szaga, attól függetlenül, hogy milyen városi vagy vidéki szenny, vagy illat tapadt rá, a rétegek alatt ott volt a sajátjuk, ami beléjük ivódva megmutatta milyenek is valüjában. Elliotból sok halál bűze áradt, és szenvedésé mégis valahogy firssítő volt, mintha csak új életet kezdett volna. Faith illata narancs és fahéjas volt, mintha csak valaki másnak a régi emléke bújt volna a bőre alá, Annában ott volt az orosz tundra a fenyvesek az alkohol és egy másik férfi illatának elegye. De egyik sem volt gonosz. Thomas szaga azonban a velejéig romlott volt, akér csak ő.
Kiszállt belőlem az erő, és egyre kétségbeesetten próbáltam összefűzni a szálakat, a lány testét, aki előttem hevert, akinek olyan sokáig bámultam a halott emlékét az Azkaban mocskában és nem tudtam, hogy kicsoda, csak azt hogy kamilla illata van. És az a lány, az a kislány a húgom volt. Akit Thomas pusztított el. Nem tudom hogyan. Nem emlékszem miért. De a tűz, a házunk kirobban ablak szilánkjai egy férfi tompa hangja, és a húgom remegő alakja az ölemben egyre fájdalmasabbá vált. És ez a fájdalom bennem a farkasba gyűlöletet táplált és az a gyűlölet belém áradt.
Ökölbe szorítottam a kezemet, hogy valamennyire visszanyerjem a jelenlétemet, de máég mindig ott dübörgött a hang, a kölyök hangja bennem, aki dühösen verte belül az ex memorian üveges homályos falait, amik hajszálvékonyan mintha repedezni kezdtek volna.
Megölte Suziet. Megölte Suziet.
Megölte a családod.
Beleharapok a számba, olyan erőbel, hogy érzem a kiszivárgó vért, majd lassan talpra állok, miközben kézfejemmel felitatom a számból csorgó vörös csíkot.
- Azt hiszem, megmaradok... - halom Elliot hagját, de olyan távolról, olyan tompán, mintha csak egy emlék lenne. A gyűlöletem és a dühöm szinte szétszaggat ahogy a bennem lévő fenevad is egyre jobban és dühösebben akar széttépni valakit. Bárkit. Én meg tudom, hogy lassan itt a telihold és muszáj teret engednem neki, hogy gyilkoljon. Mert ha visszafogom a farkasölőfű főzettel, akkor hiába vagyok józan egyszer úgyis kirobban és nem fogom tudni irányítani.
- Remek. Akkor a temetéseddel nem kell kínlódnom - mondtam szarkasztikusan, majd megdörzsöltem a halántékomat, ami egyre jobban és jobban feszült. Le kell nyugodnom.
- Szóval Thomas bántott téged - jelemnti ki, én pedig visszapillantok a szemébe. felmordulok. Hogy engem bántott nem érdekelt. Mert már egy üres papírkánt formált úgy mintha csak isten lenne, aki a saját képére fromáz bárkit akit csak akar.
- Az mindegy. Az mindgy, mert ő... - nem is tudom miért, de valahogy ki akartam mondani. Pedig tudtam, hogy ha kimondom az visszafordíthatatlanul nyilvánvalóvá válik. - Megölte a húgomat.
Ki kellett mondanom. Valahogy egyszerűn ki kellett, pedig nem iagzán akartam bárkit is enniyre közel engedni. De a szavak önkéntelenül buktak ki belőlem. talán abban reménykedtem, hogy ha elmondom, visszatér minden? De nem, továbbra is mindenhol ott voltak a szürke gomolyfelhők, amik hangokat tompítottak el, és arcokat. AMik emlékeket nyeltek el, engem pedig kiszorítottak.
- Szerencsédere pontoasan tudom, hogy miképpen kaphatod el.
- Óh igazán? Pedig annyira jól kijöttök egymással, nem is értem mire ez a nagy pálfordulás - horkanok fel. Azért leesett nekem is, hogy nem puszipajtások. - Jó kis családod lehet - dünnyögöm. Félrebillentem a fejemet, mert tompa hangok közelednek felénk, és nem vagyok benne biztos, hogy Elliot hallja. - Oké, tipli van - ragadon meg a karját és a következő pillanatban az egyik kis sikátorba hopponálok vele.
- Szóval, hol tanyázik? - kérdezem és a falnak vetem a hátam.

A laposüveg tartalma kellemes melegen siklott végig a torkomon. Fel kellett dolgoznom, hogy mit láttam, hogy Thomas Rowle volt az valóban… és hogy Sean milyen tökéletes bosszúálló lesz innentől az én kis tervemhez. Ha ő leszámol néhányukkal, nekem elég a maradékkal foglalkoznom, míg szépen ki nem hal a családi ág, aminek az irányítását rám akarja bízni apám.
– Remek. Akkor a temetéseddel nem kell kínlódnom – mondta. Megforgattam a szemeimet… még mindig nem értettem mit keménykedik nekem. Hálás lehet, hogy itt voltam vele, hogy megtalálhatta, ezt a szarházit… minden bizonnyal az is volt, csak Sean pont ugyanannyira nem tudta kifejezni magát, mint Aiden.
– Ne erőlködj, Seanci, nem áll ez neked jól. – Közöltem és megpróbáltam kicsit kihúzni magam, ahogy az alkohol kellemes melegével egy időben a fájdalom is lassan csökkenni kezdett. Ott volt persze, csak éhgyomorra, ebben a bűzben kicsit beütött a lángnyelv, ami egész remek érzéssel lüktetett végig minden tagomon.
– Az mindegy. Az mindgy, mert ő... – kezdtem, mintha nem akarna kimondani valamit, ami ott ült a nyelve hegyén… de éreztem, hogy komoly témákhoz érünk el hamarosan, ezért megpróbáltam kicsit összeszedni magam. A laposüveget gyorsan visszacsúsztattam a zsebembe, beletúrtam a hajamba és körbe néztem a helyen. A kényes témákra gyakran nem tudtam jól reagálni, vagy éppenséggel olyan erős empátiával közelítettem feléjük, hogy egész egyszerűen nem tudtam visszatartani az érzéseimet. – Megölte a húgomat.
Valami ilyesmire számítottam. Hosszú… nehéz sóhaj szakadt ki belőlem. Segítenem kellett ennek a szerencsétlennek, mielőtt azzal menne az egész élete, hogy morog és depizik. Nem mondom, Sean olyan típus volt, akinek ez jól állt.
– Óh igazán? Pedig annyira jól kijöttök egymással, nem is értem mire ez a nagy pálfordulás – mondta. Hát igen, egy pillanattal korábban közöltem, hogy tudom a kulcsát a bosszújának, erre jött a gúnyolódás. Tipikus. – Jó kis családod lehet.
Vállat vontam. Talán a válaszig is eljutok, ha nem hallom meg szép lassan én is azokat a zajokat. Olyan volt, mintha valakik közelednének felénk. Mielőtt még válaszolhattam volna bármit is, Sean megragadott és hoppanált. A rántás szokás szerint kellemetlen érzést hagyott a gyomromban, a papírfecni, amit magammal cipeltem, kicsúszott a kezemből és ott maradt a mocskos padlón… de nem bántam. Jobban érdekelt, hogy ne adjam ki a gyomrom tartalmát, amint földet érünk.
Hamar megéreztem a hideg őszi levegőt végig cirógatni az arcomon. Nem kellett egy fél perc se, hogy felismerjem, egy sikátorba hozott. Mocskos volt és büdös az egész környezet, de közel sem annyira szúrósan, mint az a hely, ahol korábban jártunk.
– Szóval, hol tanyázik? – kérdezte és falnak vetett a hátát. Túl lazának tűnt, pedig a szemében ülő csillogásból pontosan tudtam, hogy felzaklatták a történtek. Olyan volt, mint Aiden egy sokkal mogorvább kiadása… pedig aztán őt sem láttam túl sokszor mosolyogni.
– Erre a helyre nem kéne egyedül menned… – mondtam és belenyúltam a zsebembe, hogy kivegyem a lapot, amin apám címe volt. Úgy festett, mint egy névjegykártya, amin arany betűkkel volt a kastély neve. – Nem csak ő él ott, több Rowle is… – Átadtam a papírdarabot, ami lényegében egy kulcs volt – egészen pontosan egy pótkulcs, a másikat ugyanis magamnál tartottam –a zavartan bejutáshoz. Másképp képtelenség lett volna megközelíteni és így is csak kandallóval lehetett a számos védőbűbáj miatt.
– Ha oda akarsz menni, keress meg… – Adtam a kezébe a papírt. – Roxmortsban, Cukormázban megtalálsz.– Tettem hozzá és egész egyszerűen léptem kettőt hátra, mielőtt hoppanáltam volna. Éppen elég volt ennyi izgalom mára... már így is kutyától bűzlöttem.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.

Diaidémia
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

Aiden

Eszméletlen, hogy egyesek milyen kacatokat is árulnak. Most is tele van a piac silány áruval. Kacatok. Ez is, ez is és uhh, ez is. A kezembe veszek egy képkeretet, ami össze vissza van karistolva, és rettentő gagyi. Attól, hogy bolhapiac, nem kellene szemetet árulni. Nem hiszem, hogy Aidennek komolyabban be kéne paráznia, mert amit itt mostanában látok, az katasztrófa. Jó, hogy nem esz meg itt mindent a rozsda. Az árusok között sétálgatok, amíg Aiden meg nem érkezik. Direkt értem ide előbb, szeretek egyedül és nézelődni, csak úgy, magamnak. Hátha találok valamit, amit csak simán a saját zsebembe süllyeszthetek. Mert ugye nem kell mindenről mindenkinek tudnia. Vagy mondjuk vehetnék itt valami ajéndékot Alizonnak. Már ha látom e még valaha az életben, és meg nem öleti magát valahol. Elképesztő a csaj, elképesztően tudja pusztítani a környezetét és önmagát. Komolyan, Alizon egy őrült. Elvesztettem a kontrollt felette, és néha még én is megijedek tőle. A húgom az én felturbózott csaj változatom. ..De azért előkerülhetne. Felrázná ezt az uncsi helyet. Kényelmesen félre vonulok az én Pete barátomhoz, akit kiszúrok nem olyan messze tőlem, ahogy a falat támasztja.
- Hello Pete. Csak nem a szarjaid árulod? Mutasd, mid van.
Lekezelek az én bolond Pete barátommal, majd végig mutatja a mugli szarságait. Látnokzsája, Ayahuasca, DOB, DOI, peyote, és speed. Fintorgok egyet, ezek mind gagyik. Na jó, a látnokzsája, meg a peyote nem rossz. De az is inkább alapanyagnak. Mivel úgy is tartozik nekem egy kis apróval, le is lejmolom a drágó jó Petet.
- Na figyelj. Adsz most nekem a peyoteból 2őt, meg a zsájából azt a nagyobbat, és akkor rendben vagyunk.
Boldogan adja oda őket, tudom, hogy nibcs pénze. Sosincs. Nos, hát valamiért csak jó volt lenézni. Megveregetem Pete vállát, elsüllyesztem a belső zsebembe az alapanyagokat, megpaskolom, majd elindulok visszafele a tárgyak irányába. A szemem sarkából már persze látom Sylviát, a két barűtnőjével, akiknek nem tudom a nevüket. Próbálok elrejtőzni előle, mert valamiért állandóan követ, és olyan erőszakos, hogy nem alig lehet levakarni. Ráadásul már nem húsz éves...szegény Sylvia. Asszem van 2 gyereke, két külön apától. Állandóan itt dolgozik, ha meg nem épp magát árulja, akkor iszik, általában ugye velem. Bár mostanában ha az ablakoból meglátom, hogy bent van, már sarkon is fordulok. Eskü, nincs komolyabb barom szerencsétlennel, de levakarhatatlan. Én meg nem akarok tőle semmit. Tőle, tényleg semmit. Nincs jó bőrben, lehet vagy már is, és hát jobban rá van súszva a szerekre, mint hogy jól álljanak neki. Éles kanyart veszek jobbra, ahol különbőző nyakákek, gyűrűk, kövek vannak. Elég nagy itt előtte a tumultus, nem is férek oda teljesen. Különböző tagbaszakadt emberek mustrálják az árukat. Még a jó öreg Luphior is itt van, a féllábú pársza öreg. Minden családtagja meghalt a háborúban, de ez mindent túlél. Valahogy felmentették az öreget, kicst bolond szegény, sokszor keresi a meghalt családtagjait, és magában motyog valamit, néha párszául. Ijesztő, de ártalmatlan. Igyekszem előrébb jutni, hogy megnézhhessem mik is vannak itt. Egészen érdekes rubintok is vannak...az egyiken megakad a szemem. Nincs a többi között, félre van rakva. Szép darab, de valami más miatt is érdekes. Ide érhetne már Aiden, ezt látnia kéne. Talán még se hiába jöttem le, és nem csak bújkálok, meg vásárolgatok, mint egy idős pasas, aki megnézi, miből lehet főzni valamit.

(https://data.whicdn.com/images/105574766/superthumb.jpg?t=1394402037) (https://data.whicdn.com/images/37604412/superthumb.jpg?t=1347886580)

2002. június 9.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/9a/25/23/9a2523dd7024b35b1ecd4b3570f9cbac.jpg)

Fuck that, get money

Elliotra bíztam az üzletet ma délutánra én pedig kijöttem vadászni. Szerettem ezt, meg-meg nézni, hogy kinek milye van, és menynire vagyok én jobb náluk. Voltak bizonyos konkurenciák, akik enyhén zavartak. Túlságosan közel szaglásztak azokhoz a helyekhez, ahol Elliot éppen megszerzett valamit. Sean egészen jó füles volt sokat fordult meg a Zsebpiszok közben. Jelenleg ő volt a fülem, és a szemem. DE tudtam, hogy egy vérfarkasnál több kell. Mert én magasabbra is akarok törni annál, hogy egy varázsboltot vezetek. Pont, mint anyám. Milyen irónikus, nem? A jó és arossz két aspektusa. Ez a kontraszt pedig egészen tetszik.
Kellemes délutáni idő volt, kissé borongós, meglehetősen hatásosan illett az itteni élethez. A mocsok, bár egy időben arészemmé vált nem igazán volt az ínyemre, ennél én sokkal kifinomultabb voltam. Kezembe vettem az öngyújtót és rágyújtottam egy szál cigarettára. A füstös, keserű íz megtöltötte a számat, miközben mélyet szívtam belőle, és kiengedtem az orromon. Hagytam, hogy a szürkés, kissé sáros úton elkanyarogjon a füst, miköuzben lassan szétfoszlott. Az utca kezdte lassan felvenni az éjszakai élet vad és ádáz álarcát, néhány utcai kurva már unottan ácsorgott a sarkokon, és ahogy az STB-re érzem az áruk is egyre romlottabbak és sötétebbek voltak. ELhaladtam egy emberkereskedő mellett is. Szinte hidegen hagyott. De addig nem érdekelt, amíg nem az én családom árulják ott. Hálás voltam azért, mert az apám nyugalma áradt belőlem. Benjamin már... Szétverte volna ezt a helyet. És nekem nem lenne itt smemi érdekes. De szerencsére nem vagyok Benjamin.
Tejkintetem az árusok holmijaira tévedt, de egyelőre semmit sem találtam. Még olyat sem, ami Elliotnak tetszett volna. Mi a szar lett itt, betörtek az aurorok, vagy mi a Merlin fasza van itt? Pedig azt hittem, hogy találok valami érdekeset. Szerencsére már kezdett kiépülni a kapcsolati hálóm, így találtam Fynnre. És bár a legjobb méregkeverőm Elliot volt, sosem lehetett tudni.
Így hát most vele beszéltem meg egy kis találkozót. Egy rövidke kis sétát, abban a reményben, hogy azt a bizonyos konkurenciát el tudom kapni. Egyelőre nem akartam ebbe belevonni Elliotot, éppen csak próbálgattam a szárnyaimat. Már ha egyáltalán vannak nekem szárnyaim. Kettőnk közzül mindig Benjamin tudott repülni. És nem csak a kviddicsre értettem ezt. Megpillantottam Fynnt, és lassan odalépketdem mellé.
- Találtunk valami érdekeset? remélem izgalmasabb utad volt idefelé, mint nekem - dünnyögtem, a lustán a számba hagyott cigivel a fogaim között. Tekintetem persze megakadt a rubintokon. Talán el is csenhetnék Eliiotnak egyet. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy az egyik teljesen más. ELvettem a cigit a számtól, és Fynnre néztem.
- Te is érzed? - kérdeztem halkan, célova arra a sötét mágiára ami abból a kissé ovális és elnyújtott rubintból eredt. Kizártnak tartottam, hogy ez ne tartozott volna valamihez. Aztán ráemelem a tekintetem az eladó sunyi kis képére. - El van átkozva.
- Az nem eladó - sziszegte foghílyas szájával.
- Az bizony kár. Mert nekem kell - közöltem.

Diaidémia
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

Aiden

Egyébként szeretem ezt a helyet, mikor van nyüzsgés, feltűnés nélkül csinálhatsz kbé...bármit. Az se tűnne fel a népnek, ha valki a kését mártaná a másik gyomrába, szépen, szelíden, halkan, és határozottan. MInt kés a vajba. Csak hasba. És én szeretek elbújni, nem látszani. És ugyanezért a tulajdonsága miatt szeretem a nagy, nyüzsgő városokat. Szemet gyönyörködtető tömeg, ami elsodor, el a semmibe. A piactér, ha nem is most van tele, így is szeretem. Bár nem olyan régóta vagyok itt, így nem is használtam ki a hely adottságait egészen. Az a helyzet, hogy amióta itt vagyok, nem csinálok semmit. Azt se mondhatom magamról, hogy űberkirály méreg keverő vagyok, mert gyerekként mindig ott sündörögtem, ahol a család konyvasztott, de igazán sosem kezdtem bele a szakma sűrűjébe. Nap mint nap, csak azt csinálom, amihez kedvem van, de mostanában semmihez sincs. Tudom, hogy szánalmas, hogy szar tablettákat, meg itókákat árulok, aminek semmi értelme. Az az igazság, hogy rettentően ki vagyok üresedve, és nem tudom, mit kéne tennem, hogy a helyemre kerüljek. Olyan mérhetetlen ürességet érzek, hogy képes vgayok egész napra kiütni magam, hogy ne érezzem. Eszembe jut, hogy beiratkozhatnék valami suliba, de hamar elvetem a gondolatot, mondtván, kezdjem előlről 28 évesen? Már egészenfel vagyok töltve ezzel a füst szerű semmivel, ami agóniába dönt. Nem tudom, Alizon hogyan kezeli, hogy ő hogy a picsába tud jól lenni. Bár vagy egy olyan érzésem, hogy a legcsekélyebb mértékben sincs rendben, nincs jól, de mlgsem akarja, hogy rátaláljak, és ettől a gondolattól olyan düh támad bennem, hogy képes lennék felgyújtani az egész kócerájt. A dühömbe kapaszkodok, mert nem lennék képes meggyászolni Alizont. Néha megijedek, hogy él e még egyáltalán. De nem merem hagyni, hogy ez az érzés felerősödjön, inkább dühös leszek. A düh éles, erős levezethető, kicsatornázható, A fájdalom, a gyász nem ilyen. Elönt, mélyre visz, kontrollálhatatlan. Ezek között hintázom egy indába kapaszkodva. Hol itt hol ott vagyok.
A rubint felé hajolva, még mindig nem nehezen tudok elszakadni tőle, mintha valami erő kényszerítene arra, hogy nézzem.
- Találtunk valami érdekeset? remélem izgalmasabb utad volt idefelé, mint nekem -
Még Aiden hangjára sem fordulok meg, csak az ujjammal mutatok a felettébb érdekesnek tűnő rubint felé.
-Hát, mi mondtható érdekesnek. Attól függ. Egy kurva elől bújkáltam.-
Fintorogva félre húzom a szám, nem a legérdekesebb sztori, inkább kényelmetlen és bosszantó kis affér. Lényegtelen szarság. Tekintete naná hogy erre a kis gyémántocskára téved. Baromság, nem téved, mert úgy vonzza az embert, mint valami kibaszott mágnes. Egy bosszantóan vonzó mágnes.
- Te is érzed? -
Halkan a fogaim között motyogom a választ, hogy a körülöttünk lévők ne hallják.
- Hogy a francba ne érezném...azon csodálkozom, hogy az itt lévők nem vetették mág rá magukat. Nem könnyű levenni róla a szemem...
-El van átkozva.-
Kell Aidennek. Tudom, hogy bármit meg fog tenni, hogy ez az övé legyen, hogy a birtokába kerülhessen. Bírom Aident, én nem vagyok sem gyűjtő, sem kereskedő, így hát segítek neki. Amióta itt tartózkodom, kvázi ide költöztem, nem sok haverom van, így igyekszem megtartani azt az elenyészű szűmú cimbit is. Tudom, hogy kell neki, ahogy ránézek, kiolvasom a szeméből.
- Az nem eladó -
Aident szerintem ez nem fogja zavarni, csk egy kisebb bökkenő. Most már Aident figyelem, kábítsam e el, vagy csak nyomjak egy nyomkövetőt a kis rubintra...
- Az bizony kár. Mert nekem kell
Naná, hogy kell neki. Aident figyelem, de fél szemem nyilván a rubinton. Az alkudozást rábízom, ő a kereskedő. Én az támad elvesz menekülben vagyok jó, nem tudok csevegni vagy alkudozni.

(https://data.whicdn.com/images/105574766/superthumb.jpg?t=1394402037) (https://data.whicdn.com/images/37604412/superthumb.jpg?t=1347886580)

2002. június 9.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/9a/25/23/9a2523dd7024b35b1ecd4b3570f9cbac.jpg)

Fuck that, get money

Lustán szórakoztam a számban lógó cigaretta szálal, a nyelvemmekgörgettem ide-oda az ajkamon, miközben lazán zsebre dugott kézzel mászkáltam a sorok között. Az STB sötét mocskát nem is lehet hasonlítani semmihez, én mégis úgy simultam bele az itt burjázó sötétségbe, mintha csak egy könnyed kis fekete köpenyt húztam volna magamra. Szinte átjárt, és olyan hidegvérű gyomorral fogadtam midnen undorító mocskot itt, mintha mindig is itt nőttem volna fel. Megzsoktam már, hogy a lelkem sosem tudott úgy ragyogni, sosem lehetett olyan jó, mint amilyen Chrissie vagy Benjamin volt. talán apám is ezt szerette volna nekem elmindani. Jó vagy így Aiden, ne akarj más lenni. A sötétségedet is szépp tudod tenni. talán ezekre célozgatott ott a zongora mellett ülve. lehet szépen játszani akkor is, ha nem fénylesz úgy, mint a legszebb csillag az égen.
Keserű moslyra húztama számat, én csak elfogadtam a lekiismeretem sötét mérgezett karamit, amik belül ismét megkarcoltak. Túl későn értettem meg apám bölcs szavait, miközben makacsul tagadadtam tőle mindent. De mégis igaza volt, a fazsomba is, igaza volt. Belém látott és elfogadott. És tudom, hogy talán most sem kellene szégyenkedve a szemeibe tekintenem. Mert ő neki így is jó voltam. Mocsokosul és nyomorultul is a fia voltam. És így tartoztam én Elliothoz is, a szerencétlen sebzett lelkemmel, ami mellette nem fájt és égett úgy, ahogy addig minden egyes nap. Mellette lett erőm újrakezdeni, a nulláról, a semmiből, hogy most itt legyek és keresgéljem az elátkozott tárgyakat, hogy azt egy nagyobb haszon keretében eladhassunk az üzletben.
Kikerültem néhány fal mellett kuporgó szerencsétlen kérgetőt, melyeket telejsen áthatott az átokhegek és a különböző drogok kegyetlen bűze. Szemtelenü kákacsintottam egy-egy kurvára a sarokban, akik visszaintegettek felém, majd végre megérkeztem Fynn mellé. Azonnal megrakadja a kegyetlen kis lüktetés a mágia sötét vibrálása a figyelmemet. Fynnek együtt bámuljuk a követ, és szinte olyan érzésem van, mmintha a kezemben pulzálna és égne.
- Hogy a francba ne érezném...azon csodálkozom, hogy az itt lévők nem vetették mág rá magukat. Nem könnyű levenni róla a szemem...
- Ők nem vevők az ilyen művészetre - vigyorodtam el válaszul. - Túl kevesen elég művelte akkoz, hogy meglássak az igai értékeket - suttogtam vissza. Aztán persze a kis sunyi árus aztán nem iagzán hajlandó eladni nekem. Egyenesen visszatasíztó és idegesítő volt, ahogy nem engedte át nekem az áros a szaros rubinját. Elvettem avigit a számtól, miután mélyen beleszívtam, majd alkudozni kezdtem.
- Nem eladó, de mit szólna mondjuk egy 150 galleonhoz? - kérdeztem, és meg is csengettem a zsebemben lévő pénzt, hátha az úgy nagyjából elég neki. Simén persze vissza tudtam volna csenni a kifizetett épnz is utána, ezt szerencsére megtanultam Elliottól, hogyan legyek tökéletesen nyereséges. A fickó összeszűkült szemmel bámul, majd köp egyet maga mellé, miközben megvarakja zsíros, ritkás haját.
- El vab átkozva - ismételgeti, de én csak megcsóválom a fejemet. ha el van átkozva mi a szarnak árulja, vagy teszi ki? Semmi értelme, ám mielőtt jobban rámenősebb lennék, a háta mögötti sikátorban megmozdult valami, majd a következő pillanatban egy átok fénye csillant a sötétben. Azonnal előrántottam a pálcámat, hogy at átoktól megvédjem lagalább magamat és Fynnt.
- Protegro!
A támadás egyenesen beleállt az eladóba, és egy kissebb robbanás kíséretében én is hátralökődtem. Az asztal darabokra szakadt az áruk össze-vissza gurultak, és az STB népe persze mit sem törődve azzal, hogy egy halottal több vagy kevesebb van rávetődtek az ingyen cuccokra. Én az esés miatt szereztem egy zúzódást, de gondoltam Fynn is egyben volt. A tekintetemmel, a rubint kerestem.
- Meg kell találnunk! - morogtam felé is. Azonban mielőtt bármelyikünk kiszúrta volna a cuccot, egy kéz már meg is szerezte az orrom elől, amitől kurvára pipa lettem. Gyűlöltem ha valamit lecsaptak a kezemről és nem én szereztem meg. A varázsló gyorsan felpattan, aki lehetett az előtő támadó is.
- Remek. Úgy sem rohangáltam eleget - tápászkodtam fel, és ha Fynn is összeszedte magát, megindultam vele a sikátor felé, ahová a varázsló is rohant.

Diaidémia
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

Aiden

Azt hiszem, szeretem ezt, hogy segítek Aidennek, megkeresni ezt-azt. Mikor beleegyeztem,még nem tudtam, tényleg akarom e egyáltalá, vagy csak az a lényeg, hogy kevesebbszer legyek kiütve. Mikor idejöttem cirka egy éve, azt hittem, jó lesz nekem a semmi. csend magam körül. De az elmúlt hetekben inkább azt érzem, hogy már nem élvezem, csak rám szakad. Rám szakad a semmi, a húgom hiánya, és a körülötte lévő bizonytalanság. Van, hogy úgy kelek fel, a legobb lenne kereket olani és megkeresni, de tudom, hogy nem akarja. Néha mikor bejelentkezik, tudom, hogy már nincs ott, ahonnan a bagoly jött. Azt hittem, hogy simán bírom, de kiderült, a húgom a gyenge pontom. Úgy éget a tudat hogy nincs mellettem, hogy nem tuom mit csinál, mint a méreg, ami mindenedet átmarja, még szívedet is. Még az esti rémálmokat is jobban bírom. Van, hogy itt a tömegben is néha, mintha Alizon arcát látnám. Azt a megvető pillantását, ahogy makacsul ragaszkodik az ő igazához, de mégis enged. A folyamatosan pulzáló kis kőt ketten bámuljuk, mintha a tekintetünktől a zsebünkbe ugrana. Hmmm..
- Ők nem vevők az ilyen művészetre.- Túl kevesen elég művelte akkoz, hogy meglássak az igazi értékeket-
Nem tudom, én sem vagyok egy szakértő, de hát na. Ezt igazán nem tudja kikerülni a szemem. Szonte rátapad, és úgy kell róla lefeszíteni. Ahogy sejtettem, Aidennek nem igazán tetszett a fickó válasza, így most jó fej alkudozásba kezd. Áh, micsoda úriember ez az Aiden, talán nekem is meg kéne tanulnom alkudozni, de sajnos sokszor túl türelmetlen és heves leszek. A higgadt, szinte érzelemmentes arccal való alkudozás művészetén még van hova fejlődnöm, bevallom.
- Nem eladó, de mit szólna mondjuk egy 150 galleonhoz?
A zsíros hajú fickó hezitál. Ahogy a fejét fakargatja, türeémetlenül körbeforgatom szemeim, jaj papi, add már oda, neked nem mindegy? fél lábbal a sírban vagy, nézz már magadra...
- El van átkozva
El van Átkozva jajajajjj, akkor mit keres itt, ahol mindenki látja? Az árut kell kipakolni, nem azt amit féltve őrzöl papa...nem bírom az ostobákat, olyan nehéz velük, és olyan könnyen fel tudnak bosszantani, hogy megfájdul a fejem is. A mögötte lévő sikátorban lévő mozgolódást érzékelem, és valamiért ebben a pillanatban automatikusan magam elé húzok egy vadidegent, mint valami védőpajzsot, de Aiden protegoja kisebb robbanást idéz elő, amitől én és a kis védőpajzsom is megtántorodunk. Az asztalnak annyi, a cuccok szanaszét gurulnak a vásárlók lába alá, akik rögvest kapnak is az alkalmon, hogy annyi szart lapátoljanak a zsebükbe, zsákukba, ruhájukba, amennyit csak bírnak. Nem baj, lapátoljak csak...ahogy elkezdek a föld felé esni, inkább ellököm a pasast, mielőtt rám esne, és ettől az asztal roncsaira zuhan, és és...azt hiszem elájult. Hát kösz haver, végülis pajzsnak jó voltál. Aiden is hátra esett, de nem akar lemondani a különleges cuccról. Arca meglehetősen morcos de határozott, tekintetével a rubint keresi.
- Meg kell találnunk!
Én is keresni kezdem, koncentrálok, hátha érzem a bizsergést, de nem..nem érzem. Tekintetem sarkából kapom csak el, amint valaki felemeli, és vissza rohan a sikátor felé. Bassza meg. Fú, de utálom. Nem ismerem, de már most utálom. Ki a franc lehet? Francnak kell feldühíteni. Zavar, hogy nem tudom, ki ez, és az is kezd érdekelni, hogy mi ez a szar, ami ennyire érdekli nem csak Aident, de úgy tűnik mást is...
- Remek. Úgy sem rohangáltam eleget
Feltornászom magam, és Aidenre nézek. Hát jó, ez van. Futunk bassza meg.

(https://data.whicdn.com/images/105574766/superthumb.jpg?t=1394402037) (https://data.whicdn.com/images/37604412/superthumb.jpg?t=1347886580)

2002. június 9.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/9a/25/23/9a2523dd7024b35b1ecd4b3570f9cbac.jpg)

Fuck that, get money

Utáltam fogócskát játszani, kellően morcos lettem már. Nem voltam nagy vadász, bár az adrenalin egy kicsit bekapcsolta nálam a pörgést, a hajszát nem élveztem, úgy mint monjduk egy Seanhez való vérfarkas. A győzelmet és a sikert szerettem, a hozzá járó mocskos út pedig az ahhoz vezető kellemetlen kis íz volt a számban. Élveztem, hogy erősebb vagyok párbajban, de szerettem kevés erőfitogtatással megmutatni, hogy ki is a jobb, nem keveredtem bele olyan felesleges erősködésekbe, mint az öcsém. Én a sötétben csaptam le kegyetlenül, csendben és észrevehetetlenül, ha kellett. De úgy éreztem itt a csendes lopakosás helyett egy elfuserált üldözéses jelenet lesz, szánalmas kis párbajjal. De kellett a rubin, és nem voltam ostoba, hogy lemondjak róla, pusztán finnyás szeszélyből.
- Appare Vestigium - suttogtam a rohanás közben, de a nyomok egy kisebb zsákutcába értünk. - Hé, Fynn, remélem ismered ezeket a sikátorokat - fordultam felé, mikor egy rövid időre elvesztettük a faszi nyomát. Egy üres fal előtt álltunk, mindent beterített a mocsok és a bűz kellemesen hányadék keveréke. Seannek ez egy kajaparadicsom lenne, gondoltam fontorogva, a sarokban bűzöldő romlott kaják felé pillantva. Az utca nedvesen csillogott a korábbi kis esőzéstől, sötét volt és szűkös, de csak a hülyék nem tudták, hogy nincs itt valami titkos járat. És a nyomok is a falon túlra mutattak.
- Találjunk ki valamit, kell az a gyémánt. Amúgy ha jól láttam Brady egyik embere volt. Szóval ha itt valami kis út vezet a patkányfészkükbe, akkor nem csak rengeteg zseton, hanem egy kisebb drogbánya is ütheti a marod - jegyeztem meg. Riválisaink voltak, mert ők is illegális cuccokkal kereskedtek, amiben a varázstárgyak is benne voltak. Nem voltak olyan nagy konkurenciák, de idegesítettek, és mivel ellopták azt, amit kiszemeltem magamnak, így el is akartam őket pusztítani.
- Ha a kreativitásukból indulunk ki, bizutos körbe kell pöckölni néhány téglát a falon - vontam meg a vállamat, majd végigkocogtattam őket az egyul oldalon, és reménykedtem benne, hogy ha én nem is, de Fynn legalább sikerrel jár, hogy aztán mind a ketten kellő élvezettel szétrughassunk néhány segget.
Ahogy a téglafalakat próbálgattam eszembe jutott, hogy akár rájuk is robbanthatnám, mint Benjamin, de nem voltam kifejezetten az öcsém, valahogy az ő életstílusan olyan közel volt hozzám, mint a Plútóhoz a Nap. Még ha akartam volna se tudtam volna őt. nem iagzán voltam az a nagyon csevegős srác sem, ő fosta a szót, én meg csak a lényeget mondtam, bár ebben azért valamennyire Elliot változtatott. Odalestem Fynn felé, majd eszembe jutott, hogy talán ő is lehetne a részese annak a kis épülő birodalmamnak amit tervezek kiépíteni a sötét mocsok alatt.
- És, hogy megy az üzlet? - kérdeztem, mintegy mellékesen, miközben rmeéltem, hogy Fynn felől tényleg kinyílik valami átjáró.

Diaidémia
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

Aiden

Kis genyók, olyan gyorsan menekülnek, hogy mire feltápászkodom, már alig látom őket. Aiden nyomkövető bűbája miatt talán megtaláljuk őket, de ahogy ismerem az ilyeneket, ez sem lesz olyan egyszerű. Ha dehoppanálnak, akkor meg pláne. Jaj, Merlinre, mondd, hogy nem mennek messze. Annyira felidegesít a szituáció, hogy kedvem lenne csak úgy megkínozni őket. Egy Canis morsust igazán megérdemelének. Volt szerencsém benne, és nem is emlékszem az egészre, mert elvesztettem az eszméletem. Szóval jó buli. Felpattanunk Aidennel, és rohanni kezdünk utánuk egy kis sikátor felé. A sikátor ismerős ugyan, és igen, ez itt egy átjáró, de nem vagyok benne biztos, hogyan kell átjutni.
- Hé, Fynn, remélem ismered ezeket a sikátorokat
Igen, ismerem, de nem tudom, ismerem e eléggé ahhoz, hogy át is jussunk. Törd az agyan Fynn! A bűz, ami terjeng, sajnos ismerős szagok elgyvelege, sokszor álltam mocskos kis sikátorokban. Vér, hányás keveréke nem egyszer csapta meg az orrom, mondhatni elég immunis vagyok rá. Látom Aiden arcán, hogy ez bizony kurva büdös. A falat kopogtatja itt ott, de az emlékezetemben nem kopogtatnak. Vagyis nem csak kopogtatnak. Egyszer egy félszemű sebhelyes fazon átment itt, de én nem rá figyeltem, és nem tudom pontosan mi történt. A három középsőt megérintette, aztán mondott valamit.
- Ismerem, vagyis voltam itt. A picsába, itt már láttam embert átmenni...-
Még mindig kopogtat,és mivel még nem jut eszembe, hogy miknt is jutott át a faszi, ezért megpróbálom én is. A fal közepe táján kopogtatok, mert tudom, hogy erre fele matatott valamit.
-Találjunk ki valamit, kell az a gyémánt. Amúgy ha jól láttam Brady egyik embere volt. Szóval ha itt valami kis út vezet a patkányfészkükbe, akkor nem csak rengeteg zseton, hanem egy kisebb drogbánya is ütheti a markod -
A potya cuccokat sosem vonnm meg magamtól, bár az az igazság, hogy jobban szeretek én alkotni. De ha találnék hasznos recepteket, vagy akár csak recept foszlányokat, annak örülnék. Varázs tárgyak után eddig még sosem loholtam, és nem is vonzottak soha, de amióta megismertem Aidenéket, nem mondom, hogy teljesen közömbösek számomra. Nem veszélytelen ez se, de érdekesnek érdekes. Egy kis túlzással azt is mndhatom, hogy tetszik.
- Ha a kreativitásukból indulunk ki, bizutos körbe kell pöckölni néhány téglát a falon -
Remek, remek, de itt hátul az agyamban mocorog valami. Próbálom előkeresni, de nem egyszerű. Egészen hátra fészkelte be magát, és nem is gondoltam, hogy valaha szükségem lesz arra a pillanatra, arra a kis emlékfoszlányra. - -És, hogy megy az üzlet?-
Ajj, Aiden, pont most akarsz csevegni, mikor majdnem megfeszülök hogy előássak az agyamból egy eddig semlegesnek tűmő momentumot? Persze válaszolok, közben pedig pörgetem az agyam. Hátrább állok pár lépést, egészben kell látnom a falat.
- A kis mugli szerek nagyon népszerűek. A kétfázísú mérgeim is kelendőek, de azokat nem adom olcsón, és nem akárkiknek. Azok apámról rám maradt receptek alapján készülnek, és nem 2 perc megfőzni őket.
Hát igen, a Kyteler receptek nagy része nincs meg, ami pedig megmaradt, azok hiányosak voltak, és úgy kellett mekeresnek a hiányzó lapokat, vagy nem is otthon tartották őket, és rengeteget kellett utazni, hogy rájuk találjak. Az őket védő bűbájokkal szerencsére nem kellett megüzdenem, elég volt a véremet használni.
-Várj. Azt hiszem megvan.
Odasétálok a falhoz, és a három középsőt megérintem a pálcámmal, majd hátébb állok.
- Omnia culpa.-
nem tudom, honnan ugrott be, szinte villanás szerű volt az egész felismerés. Valamiért a többi részletre nem is emlékszem, egészen homályba vész, ezt is alig tudtam kihámozni a sötét ködből, ami körbe vette. Fogalmam sincs, működik e még ez a varázslat, jelszó, bármi is legyen az, amire szétnyílnak a téglák, de nagyon remélem, hogy igen, mert nincs kedvem tovább is rostokolni. Ha ez sem válik be, akkor robbanthatunk is, bár kétlem, hogy az segítene. HA bűbájjal van védve a hely, hiába robbanjuk fel, nem jutunk át rajta.

(https://data.whicdn.com/images/105574766/superthumb.jpg?t=1394402037) (https://data.whicdn.com/images/37604412/superthumb.jpg?t=1347886580)

2002. június 9.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/9a/25/23/9a2523dd7024b35b1ecd4b3570f9cbac.jpg)

Fuck that, get money

A hülye kis piti tolvaj azt hiheti, hogy szórakozhat velem. Nem tudja még, hogy kivel, hogy kikkel húzott ujjat, amikor azt hitte, hogy lapátra tehet minket. Pesrze a futásban mégis csak jobb nálunk, mert felszívódik, de szerencsére, ha ráállok valakire, azt nem hagyom kicsúszni a kezeim közzül. Túlságosan maximalista és aprólékos vagyok ahhoz, hogy csak simán elengedjem a dolgot. Amúgy is egy sokkal nagyobb tervem legapróbb kis áldozatai lesznek ezek, hogy ha bejutunk a fészkükbe. Nem tartok attól, hogy ketten ne bírnánk el velük, bíztam a saját és a Szépfiú képességeiben is. Még egy becenév, amin Elliot majd tökre ki fog égni, ha meghallja, úgy mint Estheren, amikor kisvirágnak hívom. De vicces volt féltékennyé tenni, főleg Estherrel. pedig köztünk nem volt semmi olyan ami komolynak tűnt, és én inkább csak azért voltam vele, hogy ezzel Benjamint idegesítsem.
- Ismerem, vagyis voltam itt. A picsába, itt már láttam embert átmenni...- dünnyögte mire hümmögtem egyet és előhalásztam a hófehér nyárfapálcát a farzsebemből. Kellemesen bizseregve simult az ujjiam közzé, majd lépkedni kezdtem a mocskos, bűzös, kellően undorító kis sikátorben a kőfalak között.
- Senki sem tűnik el úgy, mint a kámfor - mondtam én is, kissé gonosz kis vigyorral a szám sarkában. Kellett lennie valaminek itt, ami megmozgatta a köveket, egy varázslatnak, ami kurvára idegesített, de nem jutott eszembe. Még jó, hogy nem volt itt Benjamin, hogy kiröhögjön.
- A kis mugli szerek nagyon népszerűek. A kétfázísú mérgeim is kelendőek, de azokat nem adom olcsón, és nem akárkiknek. Azok apámról rám maradt receptek alapján készülnek, és nem 2 perc megfőzni őket.
Hümmögtem egyet, elnyújtva. Igazából nem volt az én rezortom az üres fecsegés, de az információt jó volt mindig is gyűjteni ártatlan bájcsevejnek álcázva. Biztos lehet majd ezt is haszonsítani valamikor, bár most inkább koncentrálnék arra az elátkozott rohadt rubinra, ami egyszerűen csak kurvára kell.
- Omnia culpa. - szegezi a pácát a falon lévő retkes téglákra. Először nem történt semmi, de aztán a fal mordult egyet és a téglák, amivel felvontánk szinte nevettségesen bugyuta táncba kezdtek, hogy elhúzdójanak előlünk. Feltárult az út egy sötét, lefelé vezető csatorna rendszerbe. Fynn felé intettem egyet a fejemmel, hogy még várjon, mert ez így túl egyszerű volt.
Eldünnyögtem egy feltérképező bűbájt, ami felfedte a lehetséges akadájozó varázslatokat, és bár volt egy akadály előttünk, nem vitték túlzásba a védekezést. Könnyen megtörtem a bűbájt, ami a lefelé vezető utat védelmezte. Ez azért egy fintorra húzta a számat, Szánalmas kis patkányok voltak csak, akik még a saját fészküket sem védték rendesen. Intettem Fynnek a fejemmel, hogy kövessen, majd a sötét lefelé kanyarodó csatornában. Nem volt nehéz odalent közlekedni, csak követni kellett a rubin mágiával átitatott halvány lüktetését. Hamarosan megtaláltuk a főhadiszállásukat. A kis tolvaj éppen lihegve tette le az egyik asztalra az elátkozott rubint. Én a helyében nem figtam volna meg kézzel. Fynnre pillantottam.
- Nincsenek sokan. EL kellene terelned a figyelmüket, míg én megszerzen a rubint. Nem kell finomkodnod velük - vigyorogtam rá. Én inkább nem mentem volna bele egy szánalmas nyílt párbajozásba, legfeljebb akkor, ha Fynn élete is kocában forog. Amúgy is egy kis tolvajlási taktika ragadt rám Elliot mellett, ami nem feltétlenül volt hátrány. - De a robbanékony mérgekre ott hátrébb vigyázz - böktem a fejemmel a mérgekkel teli asztalra, amik körül kissé vezsélyesen pulzált a mágia. Semmi kedvem nem volt azért ferobbanni egy szaros rubin miatt.

Diaidémia
(https://i.pinimg.com/564x/9a/d1/22/9ad12234c331c873e95b17e9a176a36a.jpg)

Aiden

A piti kis tolvajokból is több fajta van. Van, aki annyira nem is piti, bár még nem lop nagy dózisban, de kezd egy kisebb hlózatot kiépíteni, és az emberei nem hasaltak el az RBF vizsgákon. Aztán vannak azok a patkánylyukak, ahol mint valami kis állat, begyájti a szajrét, ledobja valami borzadályban, és képtelen egy sima kis átkot is kivédeni, a támadásról ne is beszéljünk. téglafal előtt elgondolkodom, mennyire védhetik a helyüket, és vajon sikerül e átverekedni magunkat rajta.
- Senki sem tűnik el úgy, mint a kámfor -
Hát, ha nem is mindenki, azért vannak, akik elég jól el tudnak tűnni. Majdnem olyan profin, mint a kámfor. De ebben a helyzetben valóban nem gondolom, hogy a kis trágya már Amerikában lenne. És abban is reménykedem, hogy semmi féle védőbűbájt nem használ. Az ilyen lepukkadt alakok legtöbbször nem a jó varázstudományukról híresek. A méregkeverési beszmolómra hümmögés a válasz, de nem is baj, nem szeretem, ha mások értik a dolgaim. Az, meg ha egy ponton túlságosan érdeklődnek, az egyenesen gyanús.
Szóval Omnia culpa. Emlékszem erre a két szóra, és reménykedem, hogy jól emlékszem. Valami olyasmit jelent, hogy minden az én vétkem. Micsoda fantáziatlan kis rohadékok. A fantáziatlanságuk egyenesen bosszant. Valami kis agytorna igazán lehetett volna benne, na de végülis az csak az időnket venné el. A helyükben elsüllyednék szégyenemben. Totál gáz. Ahogy elmormolom a két latin szót, először ugyan nem történik semmi, de én érzem, hogy működik. A fal lassan mozgoldónni kezd. Mikor már mindegyik kis tégla az új helyén van, Aiden még biccent, hogy várjak még. Mikor a terep teljesen tiszta, akkor megyek közelebb.
- Egy csatorna. Ha ilyen kis szaros pöcegödörben vannak, hogy a francba jöttek rá, hogy azt a gyémántot érdemes lenyúlni? -
Fintorgok, majd lehajolok, hogy megnézzem, mi is várható ott lent. Nos, bűz az van, remek. Ahogy Aiden int, elindulok utána. Nagyon remélem, hogy legyen értelme lemászni. Persze nem várom, hogy majd teával fogadnak minket, bár így hogy szóba hoztam, meg is kívántam a teát. Ahogy megérkezünk, rögtön feltűnik, hogy nem egy nagy hadsereggel kell itt megküzdeni. A mi kis fickónk éppen lerakja a szarjét.
- Nincsenek sokan. EL kellene terelned a figyelmüket, míg én megszerzen a rubint. Nem kell finomkodnod velük.
Óh, akkor műsorozzak? Jaj, mit is csináljak, mit is csináljak? Aiden még figyelmeztet a hátul lévő asztalra.
- De a robbanékony mérgekre ott hátrébb vigyázz -
Bólintok, aztán előrébb keveredek, igyekszem sunyiban megelőzni a mi kis fickónkat, majd hirtelen a semmiből elé ugrok, széles vigyorral.
- Jaj, elnézést, boccsánaaat. Hát hova siet ennyire? Nem iszunk egy teát?-
Hangom irritálóan kedves, és nyugodt, mint aki komolyan is gondolja a tea dolgot. ÉS hát így is van.A kis sunyi alak halkan sikkant egyet, majd megpróbál rám támadni, de az én néma Osruptum átkom erősebb, és a fickónk karja hangos roppanással törik ketté, és hangos felkiálltás kíséri, amire sajnos a többiek is mind rám figyelnek.
- Jaj, ne haragudj, nagyon fájt?
Kacsintok rá, majd intek a fejemmel Aidennek, hogy asszem magamra vontam a figyelmet, magához veheti a cuccost. A banda egy két tagja egyszerűen igyekszik elrohanni, a maradék megrpóbál bekeríteni. Mivel nincs itt lent a legvilágosabb, igyekszem elrejtőzni egy egy asztal és a sötét mögé. Egy egy piros csík repül a fejem mellett. Óvatosan haladok el az üvegeket elkerülve, nehogy mögöttem robbanjanak fel. A nagy ugra bugrában azt veszem észre, mintha egyre többen lennének. Mi a picsa? Honnan jönnek? Valahogy ki kéne pucolni innen mindenkit, mert engem érdekelnek azok az üvegek...Szó szerint ki kéne söpörni őket....csak kell egy nagyobb lyukat csinálni...

(https://data.whicdn.com/images/105574766/superthumb.jpg?t=1394402037) (https://data.whicdn.com/images/37604412/superthumb.jpg?t=1347886580)

2002. június 9.
outfit (https://i.pinimg.com/564x/9a/25/23/9a2523dd7024b35b1ecd4b3570f9cbac.jpg)

Fuck that, get money

Elismerően hümmögtem Fynn felé, ahogy lassan a szavi után kezdett kirajzolódni előttünk az út. Valahogy nem volt az a helyzet magaslatán, aki ezt a búvóhelyet kitalálta. Mármint azért nem volt olyan nehéz varázslat az Omnia Culpa, de hogy még egy csapda sem állta az utunkat azért egy kicsit... szánalmas volt és lelombozó. Még a végén sérülés nélkül szerezzük meg azt a francos gyémántot.
A lejárat felől kegyetlen bűz mászott az orromba, én pedig enyhén elfintorodtam. Szerettem a tisztaságot a tiszta helyeket, egy ilyen mocsokba való leereszkedés felért nekem egy kisebb tortúrával, de nem válogathattam, nem lehettem finnyás, a végeredmény, hogy enyém legyen az, amit akartam kecsegtetően hívogatott. Nyálkás volt a talaj, és itt-ott kétes foltok bűze ontotta magából a szagokat, mintha valami elcseszett füstölők lettek volna.
- Egy csatorna. Ha ilyen kis szaros pöcegödörben vannak, hogy a francba jöttek rá, hogy azt a gyémántot érdemes lenyúlni?
- Azon se lepődnék meg, hogy csak a pénzt akarta ellopni, aztán félremarkolt - vontam meg a vállamat. Ez irritáló szervezetlenségre utalt. Utáltam ezt is, mint oly sok logikátlanságot. Persze az öcsém is lehetett volna, Benjamin maga volt a kiszámítható kiszámíthatatlanség, a felelőtlen lobbanékony összevisszaság.
- faszok - morogtam még el a véleményemet, aztán csendesen behatoltunk a bűzbarlagba, mert minden volt ez, csak nem bűnbarlang. Még Soho is sokkal tisztább hely volt, ennél a csatornánál, pedig ott is látott már az utca mindenfélét.
Ahogy a csillagszemű elhúz elterelni a figyelmet én zavartalanul oda tudok settenkedni a gyémánthoz. Már messzebbről is éreztem azt az energiát pulzálni, ami belőle áradt. Nem akartam kézzel megfogni, mert az a kosos kis tolvaj is hozzá ért, nam meg azért sem mert nem akartam megdögleni, mert ég meg se házasodtam. Tervben volt, csak még nem találtam meg a megfelelő gyűrűt és a megfelelő alkalmat, és én mivel mindent szeretek előre megtervezni, nem is kapkodtam el. De nyár végére már férjnek akartam Elliotot.
Szóval egy néma leviosa-val belelebegtettem egy egyszerű fadobozba, amit csak lekaptam az asztalról, és elláttam pár védőbűbájjal.Érzékelhetően csillagszem kissé látszámhátrányba keveredtek, mert a kis tolvajok mintha csak patkányok lettek volna özönlöttek felé. Felmordultam, és egy-két fiola mérget meg drogot is a zsebembe csúsztattam. meg egy-két apróságot, ami megteszett, úgyis másfelé figyeltek.
Aztán az ujjaim közzé kaparintottam a hófehér pálcámat, és odahoppanáltam Fynn mellé.
- Hellóka - vigyorodtam el. Szerencsére nem volt messze tőlünk a fal, úgyhogy odafordítottam a pálcát, egy néma protegro maxima után, ami talán megvédhetett engem és Fynnt is a támadásoktól. A robbanás pedig úgyis beszaratja majd őket. - Deprimo! - kiáltottam, és az átkom belecsapódott a falba, egy hatalmas lyukat vájva felé. A törmelékek és a por elegendő volt ahhoz, hogy meginduljunk kifelé. Lehetőleg minél gyorsabban, mert nem hangzott bíztatóan a falak morajlása. - Húzzunk a picsába.

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Elég mozgalmasra sikerült a nyár. Annyira, hogy Fynn ígéretéről egy kis időre meg is feledkeztem. Valahogy nem hozta úgy az élet, hogy a gépet egy komolyabb mágiával körülvett helyen használjam. Főleg, miután megkaptam az ösztöndíjat, már annyira nem a fényképezésre, mint inkább az újságírásra koncentráltam. Így született meg egy cikkem a nyaralás során arról, hogy miként nem kéne olyan dolgokat csinálni, amitől veszélybe sodorhatjuk magunkat. Oké, nem jelent meg komolyan nyomtatásban, de magamnak legalább elkezdtem felírni, hogy minden kattintás előtt inkább nézzek körbe.
Apropó kattintás. Megkeresem a találkozó előtt a Fynnek ígért képeket. Továbbra sem látta senki, és rajta kívül nem is fogja más. Addig, amíg nem kerülnek nyilvánosságra, addig biztos nem esik majd bántódásom. Utána pedig… hmm… lehet mégis kéne valakinek egy másolatot adni. Nem, ennyire nem is durvák azok a képek, és bár a család eléggé aranyvér mániás, arra azért nem vetemednének, hogy megöljenek valakit, igaz? Talán…
Két napja küldtem Fynnek egy baglyot, hogy ha aktuális neki valamikor, ideje lenne összefutni azért a mágikus felturbózásért a Zsebpiszok közbe. A nyáron már elmerészkedtem a bejáratához, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. Pedig, ha azt akarom megírni ami az igazság, akkor az ilyen helyekre is be kell majd mennem. Meg aztán, azt is megígértem, hogy majd Fynn lesz az első, aki látja, ahogy elvesztem a Zsebpiszok közbe bemerészkedő szüzességem. Meg aztán, mint utólag kiderült, még jó, hogy nem mentem tovább, mert aznap volt valami balhé a Foltozott üstben. Csak néhány óra választott el attól, hogy én is a túszok között legyek.
Abból aztán tudtam volna egy nagyon jó cikket írni. De a következményeket látva, talán jobb is, hogy nem így lett. Most is itt toporgok az üst előtt, és várom az érkezését. Kicsit korábban értem ide, mert be kellett mennem a Czikornyai & Patzába tintáért meg pennáért. Ki tudja, talán lesz lehetőség egy kis jegyzetelésnek, és akkor máris jó, hogy nem a kis kalandunk után megyek be. Plusz ki tudja mi lesz utána. Igazából mindenre fel vagyok készülve, és talán mégis meglepetés fog érni.
Amíg várok egy kicsit harcolok magammal. Voltak olyan érdekes pillanatok, amiket meg lehetett volna örökíteni, de addig amíg ezen a mágiálási folyamaton nem megy keresztül a gép, nem igazán akarom kockáztatni, hogy talán elvesznek a képek.
Sóhajtok egyet, majd gyorsan elfordulok. Az Abszol úton az egyik olyan iskolatársam jön szembe velem, akivel nem igazán akarok most találkozni. Azt hiszi, hogy igazságtalan volt a jutalmam, és inkább neki kellett volna megkapnia az ösztöndíjat. Persze, ezzel nem tudok vitatkozni, az ötlet maga jobb volt az enyémnél, viszont a kivitelezése az valami pocsék. De majd jövőre ha jobban összeszedi magát, akkor talán megkaphatja.
Elkezdem igazgatni a ruhám, és a táskám is megnézem, hogy biztos elég alaposan bezártam-e, van-e rajta kellő védelem, ami majd megakadályozza, hogy kiraboljanak. Mondjuk nincs nálam olyan sok pénz, nem is tudom, hogy mivel fogok majd fizetni. De a képek nálam vannak, azoknak sem kéne kikerülniük. Jobb, ha elzárom a táskámat, amennyire csak lehet.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

Miután Léah elhagyja az Üstöt, még előveszem Alizon levelét, átolvasom egyszer kétszer, majd kimegyek a kocsma elé, ahol Evelyn már várt rám. Oh, talán Léahba is belebotlott. Úgy tűnik, ma egyetemista csaj napom van. Vigyorodok el a gondolatra. Maradtam volna még szívesen a foltozott üstben, de mivel ilyen áldott jó lélek vagyok, másnak is segítek. Ráadásul most tényleg segítek, nem dolgozom. Ha értenék a gépek megbűvöléséhez, már megcsináltam volna, de fogalmam sincs, ezek hogy működnek. Igazából sima fényképezőt sem sokat használtam. Úgy tűnik, Evelyn itzgul, mer össze vissze igazgatja a ruháját és a táskáján matat valamit. Széles vigyorral köszöntöm, mintha valami látványossághoz vinném. Bizonyos szempontból talán...talán az is. De nem a jó értelemben.
- Üdvicsek! Nos, akkor elindulhatunk a szennytócsába? Ne aggódj, nem lesz semmi para, csak ne szorongasd ennyire feltűnően a táskádat. Az még inkább oda vonzza a ragacsos naaagy lapát kezeket-
A kezemmel úgy bábozok, mintha egy hatalmas ragacsos mancs lenne.
- Ja, és a legfontosabb. Gép megvan? - A táskára szegezve pálcám elmormolok egy néma Avenseguimot, majd indulásra készen állva kacsintok. Mégse akarom, hogy az első útján nyoma vesszen a táskájának. Bár a piti kis tolvajok nem veszélyesek, csak kibaszott idegesítőek. Az a helyzet, hogy szívesen megmutnám a bolhapiacot, mert egy csomó érdekes dolgot lhet kapni. Jó, a legtöbbje lüktet néééémi fekete mégiától, de van egy kettő kevésbé ártalmas, amiből még simán el lehet szívni a mágiát. Amire persze megint van egy ismerős...Az ismerősök fontosak. Mindenki máshoz ért. Alecto a különböző tárgyakat bűvöli meg, és rak rá valami enyhébb átkot, ami a tárgy tulajdonosát védi. Evelyn tekintetét keresem, hogy rájöjjek, izgatott e, fél e, bár hogy kicsit fél, az biztos. Az egyik sikátoros utcát inkább elkerülném, így Evelynnel a másik, kevésbé gányabb, de kerülő úton közelítjük meg a piacot. A szűk utcán tegnap éjjel elég nagy balhé volt, és itt nem mindig takarítanak el minden piszkot. Hiába, nem akarom a legdurvább helyekre vinni. Csak jussunk el Alectohoz, hogy bemutathassam neki. Így kezeskedem róla, hogy Evelyn gépe, és Evelyn is biztonságban lesz.
- Nos, kedves Evelyn, hogy telt a nyarad? Elkaptál még pár rosszalkodó ficsúrt, és lencse végre kaptad őket? -
Kíváncsi vagyok, lehet ebből a kis szőke ártatéanságnól, aki a táskáját szorongatja a zsebpiszok közben, egy kis gonosz kukker lakik, aki felfedezi, hogy a hűtlen és gonosz emberekből pénzt lehet kicsikarni. Ah, milyen jól is hangzik. Szexi foglalkozás..jó és egy kicsit perverz is. De az élet maga is perverz, mindig átbassza az embert. A piacra vezető egyik kisebb utcában , ahova éppen ráfordulunk, fura csend van. Intek Evelynnek, hogy álljunk meg. Ebben a pillanatban hatalmas köd ül az egész utcára, és mire megfognám Evelyn kezét, azt veszem észre, hogy nincs mellettem. Basszemeg. Elhozom, erre a piacig se jutunk el. Jó csaj, bevallom, de hogy máris elkapja valami sutyerák perverz? Mire megfordulok, ismerős arc szorításában találom.
- Ó, drága barátooom! Rég láttuk egymást. Mizu? Te figyu...tudom, hogy legutóbb nem váltunk el olyan szépen, de...mi lenne, ha most szépen elengednéd a lányt? és elmondanát, mit szeretnél?-
És hogy ki is ez az alak? Az a kis aljas piti tolvaj, akikhez múltkor Aidennel betörtünk, és elvittük a gyémántot, meg pár fiolácskát. Amiben mint utólag kiderült, csak valami béna altató szarság van. Hangvételem nyugodt, nem akarom Evelynt mégjobban megijeszteni.
- Tréfálkozni tetszik velem Kyteler úr, tréfálkozni? Én azt nem szeretem, nagyon nem szeretem....van magánál valami, ami az...ami az enyém...amit legutóbb el tetszett...el tetszett vinni...-
Hangja kissé remeg, és őszintén szólva, mintha a pálca sem lenne a legstabilabb a kezében. Ééééés...már ismer? Áh, ilyen könnyen meg lehet engem ismerni? borzasztó, jaj, most mi lesz?
- A karodra gondolsz? Jaj, azt nem vágtam le, csak ripityára törtem, mit nyiválkolsz? Épségben van már nem?- Nem értem, miért lett ilyen pipás...
- Nem Kyteler úr, nem a kezem...A kis...picike...de annál fontosabb...fiolák!-
Fickónkon kezd úrrá lenni valami pánik vagy örültség, vagy örült pánik szerű lenni. Még a végén nem egy béna átok próbálkozást kell kivédenem, hanem elkezd zokogni...de..azok csak béna altatók. Ezek azzt hiszik ott a lebujban, hogy valami komoly méreg? Uh, Merlinre...szegény Evelyn eközben még minidg a ragacs mancsú béna tolvajunk ölelésében van, bár nem aggódom érte, mert a fikónk kezéből minjárt a pálca is kiesik...izgi első út, mondhatom. Pedig a piac...azt kellett volna először látnia. Még a végén morcos leszek.

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Annyira parázok ettől az egész helyzettől, hogy megijedek, mikor Fynn megszólít. Ha mondhatnám, akkor szó szerint ugrok egyet, de mivel nem történt ez meg, ezért nem mondom. Ettől függetlenül eléggé gépiesen fordulok meg felé. Nem tudom, szereti-e így ráhozni az emberre a szívbajt, de az biztos, hogy rám most sikerült.
- Persze, mehetünk. Igen, megvan a gép, benn van a táskámban, és még más is.
Kacsintok egyet, majd még indulás előtt beletúrok a táskámba, és előveszem a képeket, majd felé nyújtom. Ha másért nem is, azért az első találkozásnak az emlékéért biztos érdemes lesz megnéznie.
- Egyébként ajánlom, hogy a ragacsos kezek maradjanak távol tőlem. Nem járnának jól.
Bátornak mutatom magam, de nem tudom mit csinálnék valójában, ha egyszer csak meglépnének a táskámmal. Valószínűleg az első meglepetésből miután felocsúdnék talán már porral üthetném a nyomát. Ahogy sétálgatunk, előveszem a táskámból a képeket, és átadom neki. Igazából csak az egyik kép az igazán lényeges, mert ott látszik mind a két fél arca. A varázsló még az is lehet, hogy megfordul majd itt a Bazárnál. Azóta utánanéztem, és nem makulátlan teljesen a híre az embernek.
A séta közben azért próbálom megjegyezni az utat, hogyha kell, akkor legközelebb is el tudja jutni Alectóhoz. Soha nem lehet tudni mikor lesz majd szükség a segítségére. De ettől függetlenül, nem távolodom el Fynntől egy lépés távolságra, ha bármi történne, akkor mind a kettőnknek sikerüljön a reagálás.
- Tetszenek a képek? – kérdezem, bár nem csak kíváncsiságból. Tényleg érdekel a véleménye.
Hagyom kicsit nézegetni, de vissza is kérem a képeket, amikor végzett. Szeretnék élve kijutni erről a helyről; bízom Fynn képességeiben, de az óvatosság sohasem árt. Ha végeztünk és tényleg kellenek nekik a képek, akkor szívesen odaadom.
- Hát, nézzük csak. A nyáron sikerült lefényképeznem néhány szép helyet. Egy esküvőn gyakoroltam is, és igen, sikerült csúnya dolgot lencsevégre kapnom, és szerintem nem az alkohol volt az oka, de valószínűleg a menyasszony anyja rá fog mászni a vőlegényre. A szeme csillogásából legalábbis erre következtettem. Szerinted vonzom magamhoz ezeket a helyzeteket? – Elmosolyodom, mert a legjobbat a végére tartogatom, de mielőtt még megválaszolhatná a félig költői kérdésem, folytatom. - És összetörtem néhány szívet.
Jó, hát nem voltak az eseteim, és miután csak viccnek vették a visszautasításom, valamit lépnem kellett. Szóval, egy kicsit talán túl durván is, de mondtam nekik, hogy húzzanak el a fenébe.
- És neked hogy telt a nyarad? Volt elég időd a bájitalokra?
Követem a mellettem haladó férfit, akármerre is megy. Mikor belépünk egy kisebb összekötő sikátor jellegű utcácskába, akkor csak az tart nyugton, hogy ő velem van. Ismerős ezen a környéken, de még nekem is feltűnik, hogy ez az utca nagyon csöndes a többi helyhez képest.
- Fynn…
Érdeklődnék éppen, hogy biztos jó irányba megyünk-e, de akkor különös köd borul ránk. Arrafelé nyúlok, amerre őt láttam utoljára, de mire elérném a kezét, addigra az én nyakam kapják el, és vonszolnak el egy kicsit távolabb.
- Fynn…
Még én is hallom, mennyire kétségbeesett a hangom, pedig nem akarom ennyire gyengének mutatni magam. De elég meggyőző a felém fordított pálca vége. Próbálom távol tartani magam tőle, de olyan erősen fog, hogy mozdulni sem tudok.
Figyelem a beszélgetésüket, és két dolgot tudok leszűrni belőle. Az egyik, hogy a férfi hozzám tapadva nem teljesen normális, valami baja van. A keze remegéséből arra is tudok következtetni, hogy valamilyen betegsége van. A másik, hogy Fynn álarca mögé most kicsit sikerül benéznem, és nem vagyok biztos benne, hogy ő ezt akarta volna.
- Fiolák? – suttogom inkább csak magamnak.
Talán nem lett kifizetve az egyik, a másiknak? Beindul az újságíró agyam, de hamar le is állítom magam. Most én vagyok a túsz. A lelkem mélyéből viszont azt érzem, hogy megbízhatok Fynnben, kézben tartja az ügyet. Azt mondta vigyáz rám, és odaérünk majd Alectóhoz, szóval ez így is lesz. Mégsem gondolom azt, hogy nyugodtan kéne várnom a pillanatra. Inkább megteremtem magamnak a pillanatot.
- Fynn, most!
Nem tudom, tervezett-e valamit viszonzásként, de a könyökömmel hátraütök, a lábammal igyekszem a lábára lépni, de ha sikerrel is járok a tervemmel, elesek a lendülettől a saját lábamban, így most a földön fekszem.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

Azt hiszem, kicsit megijezstettem, pedig most nem állt szándékomban. Talán csak a nagy lendület. Ma kicsit mozgalmasabb napom van, fűt az alkohol is, és menetre készen állok.
-Persze, mehetünk. Igen, megvan a gép, benn van a táskámban, és még más is.
Na, És mi az? Egy mugli stukker? sokkoló? Valamiért ilyesmik jutottak az eszembe. Simán el tudnám képzelni, hogy így felszerelkezett. De aztán végül is csak fotókat vett elő. POntosabban azokat a fotókat, amiket az első találkozásunkkor lőtt.
- Oh, a kis bokros afférocska? Na nézzük csak...
Na,mennyire lesz fehér az a fenék? Sima, mozdulatlan képek. Így is jó, de hát igen, meg kell csináltatni a gépet, mert úgy lehet csak igazán érdekes fotókat lőni.
- Egyébként ajánlom, hogy a ragacsos kezek maradjanak távol tőlem. Nem járnának jól.
Ó, ebben nem is kételkedtem. AHogy elindulunk, megnézegetem a képeket. Valamelyiken csak átfutok, valamelyiken tovább elidőzök. Ahhoz képest, hogy nem mozdulnak meg rajta, elég jók. Felülre kerül az a fotó, ahol az arcok látszanak. Kissé talán gonoszul, de elvigyorodom.
- Nah, itt van a fő attrakció. A kis hamisak....enyje, enyje...
Hát, Evelyn jókor volt jó helyen..vagy ezek itt ketten voltak rosszkor rossz helyen. Mindenesetre elég vicces egy sztori.
- Tetszenek a képek? -
Nem vágom rá rögtön a válszt, hagyok egy kis hatásszünetet. Egyébként igen, tetszenek, de azért jobbak, ha mozognak. Mégiscsak az az igazi.
- Hát..megleptél. Ahhoz képest, hogy mozdulatlan, mugli fotók, azt kell mondjam jók. Bár nem értek a fotózáshoz, de jól elkaptad a pillanatokat. Csak a rejtőzködéssel voltak bajok ugye...
Nevetek fel jó kedvűen, és megérintem Evelyn vállát, hogy érezze, csak ugratom, nem akarom megbántani.
- Hát, nézzük csak. A nyáron sikerült lefényképeznem néhány szép helyet. Egy esküvőn gyakoroltam is, és igen, sikerült csúnya dolgot lencsevégre kapnom, és szerintem nem az alkohol volt az oka, de valószínűleg a menyasszony anyja rá fog mászni a vőlegényre. A szeme csillogásából legalábbis erre következtettem. Szerinted vonzom magamhoz ezeket a helyzeteket?
Erre most mit mondjak? Bár nem feltétlenül baj, ha vonnza őket. Végülis jó anyag lehet belőlük.
- Áh, az a csúnya alkohol, phej! Nocsak, akkor ez egy ilyen kommuna család lesz? Na és szexi az az anyuka?....Csak vicceleeeek! Továbbra sem eseteim a nálam idősebb nők, meg a feleségek. Mielőtt folytatnám, Evelyn folytatja a nyári beszámolóját.
- És összetörtem néhány szívet.-
Hát...megesik az ilyen. Én szívek tömkelegét szoktam összetörni, de nem igazán szokott érdekelni, mert annyira nem voltak rá érdemesek, hogy érdekeljen. És persze vállalom, hogy nem én vagyok a világ legkedvesebb pasija és a legjobb parti. Mármint kapcsolatok terén. Nem, az ágyban elég jó parti vagyok. Persze ezt csak a visszajelzések alapján gondolom, nem vagyok nagyképű fasz. Csak jó az...hogy is mondják? Önismeretem? Önképem? Áh, mindegy is, valamben jó vagyok, valamiben kevésbé.
-Ó, ezt sajnálattal hallom. Szegény szívek...- Evelynre nézek, és azt érzem, az arcomról lerí, hogy egy kicsit sem érdekelnek idegen pasik szívei.
- Na jó, nem, igazából leszarom az idegen pasik szívét. Majd valaki csak összeragasztja őket...na és a te szíved? A tiédet még nem törték össze?-
Az ő szíve jobbn érdekel, még egy kicsit kíváncsi is leszek. De aztán jön köd barátunk, és nem jut idő a további bájcsevelyre.
- Fynn…Fynn...
Hallom a hangját, és próbálom megnyugtatni. Van is kis rossz érzésem hogy pont most, valakinek pont most támad kedve kötekedni. Idő kell, míg a köd felszáll annyira, hogy meglássam az arcát, és előtt Evelynt, ahogy pálcát fog rá. Jaj banyek, ez most nem jött olyan jól. Francba. Legutóbb eltörtem a kezét egy kicsit..na jó, ripityára törtem, de csak az egyiket, és szerintem ez a fickó megélt már pár kínzást, nem az én kis csukló törésem volt élete legnagyobb fájdalma. De hogy a fiolák?
- A fiolák. Hát haver...megvizsgáltam őket, és... szerintem nem az van bennük, amit te hiszel.
Barátunk értetlen üveges arckifejezéssel bámul, mint aki azt próbálja megfejteni fejben, mennyi 2145x5264.
- Hogy..hogy..nem is életeli...
Mielőtt befejezné mondanóját, ami valószínű életelixír akart lenni, Evelyn könyökével gyomorszájon vágja, és megtapossa. Intek Evelynnek, hogy fusson ide, majd egy néma Saggitiis Dominorumot küldök rá. Így, hogy itt van Evelyn, nem akarom igzaán bántani, nemvetne rám jó fényt. Így meg pihen egyet a félnótás. Kis buta tolvajunk nagy puffanással egyik a földre.
- Jól vagy? Nem bántott ugye?

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Gyorsan túl akarok lenni a képeken, ezért hamar meg is mutatom neki. Ez egy ígéret, amit meg akartam tartani, és jobbnak láttam, ha nem húzom el a végtelenségig a bemutatásukat. Jobb túllenni rajtuk, hátha Fynn meggondolja magát, és inkább mégsem visz el a kapcsoltához, mert nem lát bennem fantáziát. Mondjuk az nagyon megváltoztatná a rólam kialakult képét, szóval izgulok, hogy tényleg azt adjam neki, amit elvár tőlem. Megkönnyebbülve hallom végül, hogy tetszenek neki a képek.
- Gondolta a fene, hogy olyan korán reggel majd egy temető közelében akar valaki szexelni. Te se gondolnál rá, hogy bújdokolnod kelljen. De mindenképpen gyakorolni fogom a rejtőzködést, hogyha paparazzinak állok, akkor ne legyen ezzel gond.
Nem hiszem, hogy valaha paparazzi leszek, de a szükség nagy úr, talán még hozhatja úgy az élet, hogy kénytelen leszek ezt az aljas módot választani egy-egy kép elkészültéhez.
- Amúgy köszi. Örülök, hogy látsz bennem fantáziát. Valahogy a környezetem nincs elájulva tőlem.
A szüleim és a tesóm is a tudós pályára készülnek, és az őseim is sok időre visszamenőleg vagy orvosok vagy kutatók voltak. Nem hiszem, hogy örülnek neki, hogy én kilógok majd a sorból. Persze, nem adtam fel soha én sem, ígérgettem hogy majd kitanulom a tudóskodós szakmát is, de csak B tervként gondoltam rá mindig is. Ha a fényképezésben és az újságírásban nem lesz már helyem.
Így eljutunk a nyári témához, amikor nem csak a nyaralás volt izgalmas, hanem az is, mikor bejelentettem, hogy a Mandragóra helyett a művészetis főiskolára megyek. Elég sok volt akkor, és igazából csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, mikor megígértem, hogy elvégzem a Mandragórát is. Persze, majd ha végeztem a Művészetivel, és akkor talán a munka mellett sikerül is valahogyan.
Aztán az esküvőre terelődik a szó, ami tényleg érdekes volt, és szerintem rövid időn belül lesz is belőle egy kisebb balhé majd. Már várom, hogy mikor bukkan fel az újságokban, mert ha ez beüt, akkor nagyot fog szólni, ez már biztos.
- Amúgy meglepődnél, de tényleg jól néz ki az anyós. Nem mondanád meg róla, hogy mennyi idős. Fiatalabbnak néz ki.
Persze, muszáj nekem megemlíteni, hogy összetörtem néhány szívet. De végül is ez is történt velem a nyáron, szóval simán belefér még abba. Aztán a többségében tényleg nem az én hibám volt. Nem tehetek róla, hogy nem értettek a szép szóból.
- Az enyémet? – Nem szívesen beszélek még most sem róla, de igazából nem is titok. - Eddig egyszer törték össze úgy igazán a szívem. Még a Roxfortban jöttem össze egy sráccal. Azt hittem örökre szól, de a fiú szembement Carrow-ékkal és eltűnt. Azóta se láttuk vagy hallottunk róla. – Elkomorodom, de aztán egy gyors váltással elkezdek mosolyogni. - Azóta megbarátkoztam vele, hogy valószínűleg már soha többé nem látom. Most keresem az ideálisat, és ki tudja, talán itt áll előttem.
Ki tudja, még egy-két kaland, és talán egymás oldalán kötünk ki Fynnel. A sok titok, ami körbelengi nagyon is izgalmassá és érdekessé teszi, nekem pedig elég erős a késztetésem arra, hogy megismerjem ezeket a titkokat. Persze, nem írnám meg őket, de ettől még kíváncsi vagyok rájuk. Meg aztán, helyes, kedves és izgalmas. Most pont erre van szükségem.
Hogy mennyire izgalmas, azt hamarosan meg is tapasztalom, mikor hirtelen köd borul ránk, engem meg elkapnak. Próbálok jelezni neki, de amíg a köd fel nem száll, addig nem igazán tud úgysem mozdulni. Az viszont nem is tudom megnyugtató-e, hogy ismerik egymást. Próbálom követni a párbeszédet, de nem megy. Egy idő után elvesztem a fonalat és a türelmem is. Fynn miattam nem mer lépni, a pasas pedig beszámíthatatlan, lépnem kell.
Egy jó kis gyomros és taposás után elterülök a földön, de aztán felállok és odamegyek a társamhoz. Onnan figyelem, ahogy a férfi elterül a földön. Kicsit remegek csak a történtek hatása alatt, de egyébként teljesen jól vagyok.
- Jól vagyok. Nem bántott. Látod, mondtam, hogy velem ne kezdjen ki senki, mert megjárja.
Persze, Fynn hamar rájöhet, hogy a nagy szavak mögött csak a történtek hatására fellépő kisebb sokk van, egyébként tudom, hogy nem feltétlenül miattam úsztuk meg ilyen könnyen. Megfogom a kezét, gondolkodás nélkül, és igyekszem kivezetni a sikátorból, mielőtt még jön valaki más is, aki meglephet minket.
- Menjünk tovább, jó? Közben meg mesélj a nyaradról!

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

Temető szex. Láttam már pár dolgot, sok fura fétis van, de mondjuk nekem sem jutott volna eszembe, hogy ott rendezzem le e légy ottom. Értem én, hogy jó a szabadban, izgi meg minden, de halottak közelében egy kicsit bizarr. De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
- Gondolta a fene, hogy olyan korán reggel majd egy temető közelében akar valaki szexelni. Te se gondolnál rá, hogy bújdokolnod kelljen. De mindenképpen gyakorolni fogom a rejtőzködést, hogyha paparazzinak állok, akkor ne legyen ezzel gond.
Szívesen adok pár ingyenleckét, tudok nagyvonalú és jófej lenni...
- Amúgy köszi. Örülök, hogy látsz bennem fantáziát. Valahogy a környezetem nincs elájulva tőlem.
Nocsak. Hát aki művészi pályát választ, annak számolnia kell azzal, hogy nem mindenki gondolja hasznos dolognak. Én csípem a művészeket, mert hiányzik legtöbbjükből a merevség, amit ki nem állhatok. Bennem egy csepp művészi hajlam sincs. Hobbiból néha festegetek, ami a laksában nem néz ki rosszul, de egy műtermi fényben nem állná meg a helyét. A családban nem sok művész van, még talán a húgomnak van némi érzéke hozzá. Én inkább életművész vagyok, azt hiszem.
- Nocsak. Környezet? Csak nem a család? Ne foglalkozz velük, ez a te életed. Ne hagyd, hogy irányítsanak.-
Az utolsó mondatomnál a hangszínem komolyabbá válik, mert fontosnak tartom.
Az, hogy én nem váltam le teljesen a bájitalfőzési karrierről, az részben azért van, mert olyan örökségek szakadtak a nyakamba, amiket nem akartam, hogy elkallódjanak. Lehet hogy sötét, de szép múltjuk van a Kytelereknek. Az én őseim találták fel a legeslegelső magzatelhajtó főzeteket, amik nem járnak semmilyen komplikációval, a legelső fulladásos mérgeket. Sok legelső fűződik a Kyteler névhez, és még annál is több titkos recept. Nem akartam, hogy mindez kárba vesszen. Inkább elkezdtem én is kísérletezgetni. Elővettem régi, nem nagyon haszált recepteket, és most újítgatom őket. Valahogy aztán elkezdtem megkedvelni az egészet. De nem kényszerített senki. Mondjuk nem is tudott volna, mivel a szüleim nem élnek. Kényelmes tempóban sétálunk, még van időnk, direkt előbb akartam indulni, hogy ne kelljen rohanni. ÓÓ, esküvő! Igazán...érdekes dolgook szoktak történni egy esküvőn. Egyszer voltam egyen, ahol a végén nem lett esküvő mert, kiderült hogy hát...engem annyira nem kellett volna meghívni. Na nem csináltam ott akkor semmit, de egy régebbi a menyasszonnyal történt fiaskó valahogy kiderült, és engem egy kicsit...ki akartak csinálni. Hmmm...azóta nem is voltam esküvőn. Tényleg, ez már 3 éve.
- Amúgy meglepődnél, de tényleg jól néz ki az anyós. Nem mondanád meg róla, hogy mennyi idős. Fiatalabbnak néz ki.
Biccentek, értem, kábé el is tudom képzelni, hogy nézhet ki. Az ilyen nők valahol félnek az öregedéstől. Görcsösen kapaszkodnak a fiatalságukba, és elég sok mindent megtesznek azért, hogy fiatalabbnak látszódjanak a koruknál.
- Az enyémet? Eddig egyszer törték össze úgy igazán a szívem. Még a Roxfortban jöttem össze egy sráccal. Azt hittem örökre szól, de a fiú szembement Carrow-ékkal és eltűnt. Azóta se láttuk vagy hallottunk róla.-
Roxforti szerelmek. Furcsa visszagondolni az iskolára. Olyan, mintha ezer éve lett volna. Akkor kis hülye kamaszként szekáltam a kicsit szerencsétlenebbeket. Nem érdekeltek a lányok, túlságosan lekötött a sok családi szarság. Kimaradt az életemből az első kamasz szerelem. Sosem éreztem, hogy hiányzott volna. A nők az évek során egyfajta kikapcsolódássá váltak, szórakozássá, míg az igazi érzelmeim csak a húgom látta. Előle is elrejtettem volna, ha tudom, de ha 0-24ben egy légtérben vagy a tesóddal, miközben a túlélésért küzdötök, akkor kicsit nehéz. Persze most már minden más, talán kezdek megnyílni mások felé is.
- Azóta megbarátkoztam vele, hogy valószínűleg már soha többé nem látom. Most keresem az ideálisat, és ki tudja, talán itt áll előttem.
Olálááá...csak nem kikezdenek velem? Na, ezt már szeretem. Jól esik a nem létező szívemnek. Bár nem tudom, neki mi az ideális, de garanciát nem vállalok magamra, és nics hozzám semmilyen használati utasítás. Csakis saját felelősségre ajánlott...használni? Közel kerülni hozzám?
- Talán itt áll...
Közelebb lépek hozzá kicsit. Az utcában csend van, a hangulat kissé intimebbé válik. Érzem az illatát, és ahogy a levegőt veszi. A kellemes kis kettősünk azonban hamar véget ér. Evelynt túszul ejti egy szánalmas kis piti tolvaj. Mikor rájövök ki az, rögtön tudom, hogy nem lesz baja, ez az ember bár nem normális, nem nagy feladat kiiktatni. Inkább csak bosszant, hogy ilyenkor jelenik meg, szétbarmolva egy romantikus pillanatot. Ajj a fenébe is, elcseszte a kedvemet! A kis szaros fiolái, amikre azt hitte, érnek valamit...ciki kedves barátom, de ezt benézted. Evelyn is igyekszik kiszabadulni a mocskos kis ragacsos kezek közül, így végül hamar a földre kerül.
- Jól vagyok. Nem bántott. Látod, mondtam, hogy velem ne kezdjen ki senki, mert megjárja.
Megjárja, az tuti.Nem bírok nem vigyorogni, mert enyhén kócos haja és elszánt tekintete olyan szép kontraszt.
- Pár hónapja találkoztam vele először, itt a piacon lopott valamit, amit Aiden meg akart venni. Követtük, és megtaláltuk a kis fészküket. Ott volt egy pár fiola, azokat hoztam el. -
Körbe nézek még egyszer, nincsenek e többen, de szerencsétlen egyedül jött ide. Nevetséges. Evelyn is menne tovább, ki tudja mikor kel fel.
- Menjünk tovább, jó? Közben meg mesélj a nyaradról!
Meg is indulok, persze innentől fél szemem az utcát pásztázza.
- Az én nyaram? Nos...nem sok. Nyaralgattam itt-ott, a szüleim volt kúriájában keresgéltem, és otthon újítgattam fel a régi családi recepteket.
És meg is érkezünk a piacra. Végre. Alecto a sarokban ül egy tégla valamin, amit sokan padnak haszálnak, pedig jó mocskos. Ki tudja, milyen testnedvek vannak rajta...Jelzel Evelynnek, hogy jöjjön velem. Alecto jó idig nem is veszi észre, hogy közelítünk fel, pedig szemből jövünk.
- Haló...na mi van, most már a nyitott szemmel alvás a menő? Elhoztuk a gépet, amiről beszéltem.
Nehézkesen, de végre észre vesz minket.
- Jaj, boccs, aha, nem aludtam, de itt vagyok. Na, hol az a gép?

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Nem tudnám megmondani miért, de Fynnek olyan könnyen elhiszek dolgokat, és olyan könnyű bevallani neki érzéseket. Mintha ezer éve ismernénk már egymást. Nem tudom, talán tényleg így van, talán egy előző életünkben tényleg ismertük egymást, talán legjobb barátok is voltunk. Most viszont valami olyasmi van közöttünk, amit egyelőre nem tudok hova tenni. Egyértelműen azt mondja az ösztönöm, hogy vigyáznom kéne vele, másrészről viszont jól érzem magam a társaságában. Valahogy nem úgy látom a dolgaimat, mint máskor.
- Hát, tudod… A családom évszázadokra visszamenőleg tudósokból, medimágusokból áll. Sokan elég sokat értek el, és eléggé ismertek vagyunk. A családomban én vagyok az első, aki egyáltalán nem ezt a pályát választotta magának.
Kicsit meg is rántom a vállam, mintha nem is igazán érdekelne, de azért rosszul esik, hogy nem értik meg. A sok kórházban töltött idő után nem tudnék elviselni egyetlen olyan napot sem, mikor arra kéne rájönnöm, hogy egy-egy betegség mitől alakulhat ki vagy ellátni egy sérültet a Mungóban. De akárhányszor próbáltam megértetni ezt velük, mintha süket fülekre találtam volna. Illetve, egyszer anyánál mintha láttam volna a megértés jeleit, de ettől még tudtam, hogy nagyon is ellenzi.
Elég fesztelennek érzem magam, és az, hogy flörtölni kezdek egy elég szomorú téma után Fynnel talán azt is jelenti, hogy tényleg van közöttünk valamilyen szikra vagy kapocs. Ha nem lenne, akkor mégis mi okom lenne erre az egészre? Persze, ha a mellettem álló nem lenne partner benne, akkor valószínűleg gyorsan abba is hagynám. Viszont mielőtt még erről bármi pontosabbat megtudnék, jön a kis közjátékunk az idegen emberrel.
Azért örülök neki, hogy egyikünknek sem esik komolyabb baja. Igen, ebbe még ezt a férfit is beleértem. Mármint neki eleve volt valami baja, de azon túl. Miután sikeresen kiszabadulok, odamegyek a kiszabadítómhoz és kérem, hogy menjünk el innen mielőtt még ez az alak felébred és megint megpróbálkozik valami ostobasággal. Oké, azért is el akarok menni innen, mert nem éppen a legszebb emlékem ez a mostani, de túléltem a Roxfortot a háború idején, szóval nem lesz ebből sem komoly traumám. Legalábbis így biztos nem, hogy nem történt velem semmi komoly.
- Szóval akkor egy félreértés volt az egész? De mégis milyen bájital volt abban a fiolában, amiért akár ölni is tudnának? Csak nem valami drog jellegű? Azt mondtad fészküket. Többen is voltak?
Nem mintha újabb támadástól tartanék, de azért ezek után nem biztos, hogy Fynn olyan nyugodtan sétálgathat a Zsebpiszok közben. Ki tudja ki lesz a tömegből a következő. A támadónak biztos nem hinném el azt, amit mondd, főleg ha elég nagy hazugságnak tűnik.
Addig is, hogy tereljem kicsit a figyelmem erről a témakörről, megkérdezem milyen volt a nyara. Igazán érdekes lehet egy olyan ember számára, aki a bájitalokkal foglalkozik, szabadúszó, és olyan helyeken törzsvendég, mint ez is, és még ki tudja milyen alvilági helyeken.
- A családi receptjeid között van valami jó és hatásos fejfájás ellen is?
Nem, most nem fáj a fejem, de ha elkap egy roham, akkor van olyan, hogy órákig nem vagyok képes mozdulni. Az ágyon fekszem, és annyi egészen addig, amíg el nem múlik. Van valami bájital, amit anyuék szoktak adni, de az nagyon sokára hat és nem mulasztja el teljesen.
Hamarosan meglátom a bolhapiacot. Nagy a forgatag és biztos vagyok benne, hogy nem minden, vagy talán semmi sem legális itt, de ettől még megpróbálkozom olyannal, hogy körbenézzek. Talán megakad a szemem valami különlegesen, de közben követem Fynnt, még véletlenül sem akarom elveszíteni. Megállunk egy stand előtt, ahol egy látszólag pici alak ül… vagy alszik vagy nem tudom, de jó ideig ülünk ott, mire észrevesz.
- Tessék! – belenyúlok a táskámba és átadom a gépet.
Közben kirántok néhány iratot is, amiket gyorsan összeszedek, majd még guggoló állásból nézek a férfira, ahogy a masinámat vizslatja. Ránézek Fynnre is, hogy lássam, tényleg minden rendben van.
- Figyelj, láttam valamit az egyik standnál, ami mellett eljöttünk, visszamegyek megnézni, itt maradsz addig?
Még véletlenül sem fogom egyedül hagyni a gépemet egy idegennel, szóval inkább magam megyek annak a valaminek a nyomába, amit találtam. Talán semmi, talán valami, majd kiderül. Nem megyek messze csak pár lépést.
- Sikíts, ha van valami, jövök és megmentelek – mosolyodom el. Igazából egy oka van ennek a kijelentésemnek, hogy ne gondolják azt, egy gyenge nő vagyok, akit könnyen le lehet teperni.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

Bátor dolog szembefordulni a családi hagyományokkal, ha azok jó erősen vannak beágyazódva. Számítanod kell rá, hogy a legrosszabb esetben kitagadnak. A bővebb családi körben volt már ilyenre példa. Vagy csak apám ezzel ilyezgetett. Így utólag lehetséges, de ez ár nem hiszem, hogy valaha is kiderül. Meg igazából szarok is rá.
- Hát, tudod… A családom évszázadokra visszamenőleg tudósokból, medimágusokból áll. Sokan elég sokat értek el, és eléggé ismertek vagyunk. A családomban én vagyok az első, aki egyáltalán nem ezt a pályát választotta magának.
Hát ez nem olyan vidám téma, de legalább nem tagadták ki. Meg azért azt tapasztaltam, hogy a csinos lánygyermekekkel mindig elnézőbbek. A fiúk mások. Sokkal keményebb kézzel fogják őket. Nem tapad meg rajtunk annyira a fájdalom. Mikor kicsik voltunk, apánk engem minidg sokkal jobban leszidott, mint Alizont. Alizon például nem kínozta meg. Engem igen. Nem rendszeresen, de elő elő fordult. Alizonon soha semmilíen fekete mágiát nem alkalmazott. Gondolom én voltam az, akinek edződnie kellett. Bár nem gondolom, hogy sokkal jobb lehetett elbújni a szekrényben, és sírva onnan figyelni mindent.
Előjön az a kellemes lágy kis bizsergés, mikor flörtölni kezdünk. Ilyenkor mindig azt érzem, úgy hat rám az egész, mint egy drog. A nők nekem a drog. Ahogy közelebb lépek, és megérzem az illatát, olyanná válok, mint egy ragadozó, aki megérzi a vér szagát. De higgadt maradok. Váratlan kis vendégünk nem műsorozik sokáig. Ha Evelyn nem lenne itt, szívesen széttépném, de így...nem éri meg.
- Szóval akkor egy félreértés volt az egész? De mégis milyen bájital volt abban a fiolában, amiért akár ölni is tudnának? Csak nem valami drog jellegű? Azt mondtad fészküket. Többen is voltak?
Félreértés..így is mondhatjuk. Valaki valahol egyszerűen átbaszta. Ez elég gyakran megesik azkkal, akik nincsenek otthon a bájitalokban.
- Hát..pontosan én sem tudom, mit hitt. De...van pletyka arról, hogy Flamel megosztotta valakivel az életelixír receptjét, mielőtt meghalt. Az alvilági berkekben néha felüti a fejét a hír, és keresni kezdik. Nem tartom kizártnak hogy ez a fickó is azt kereste. Viszont miután hazavittem és megvizsgáltam, a lötty sima altató főzet volt.
Hangos egészen lehalkítom. Nem akarom, hogy valami fülelő fül meghallja. Bár én nem hiszem el a mesét, de időként felbolydul az alvilág és mindenki azt keresi. És miknek a száma nő meg ilyenkor? Csupa hamis löttyé. Engem is folyton vegzálnak, de nem értik meg, hogy ez egy hülye pletyka. Flamel idióta lett volna, ha azok után, ami bonyodalmat okozott a kő, továbbadja a lehetőségét annak, hogy még nagyobb baj legyen belőle.
- A családi receptjeid között van valami jó és hatásos fejfájás ellen is?
Semmi olyanom nincs, ami jó lenne fejfárásra, de egészen emberi praktikáim általában beválnak...
- Azt mondják, az endorfin csodákra képes.
Elkapom Evelyn zöld tekintét, és sejtelmesen elmosolyodom. Lassan pedig elérünk a piachoz is, épségben. Á, a jó öreg piac. Van, hogy csak úgy kijövök ide, körbenézni, de nem veszek semmit. Más a zöldséges piacra megy, én ide. Modjuk húspiac az itt is van...bár nem jó minőség. Alecto pedig a padon teszi tiszteletét. Mikor nagy nehezen felébred, Evelyn átadja neki a gépet. Lehet, hogy Alecto egy kis gazember, de én bízom benne, és ért a dolgához. Egyszer már megmentetttem a seggét, azóta hálás nekem. Evelyn érdeklődését viszont úgy tűnik, felkeltette a piac, túlságosan is.
- Figyelj, láttam valamit az egyik standnál, ami mellett eljöttünk, visszamegyek megnézni, itt maradsz addig? Sikíts, ha van valami, jövök és megmentelek!
De még mielőtt megszólalhattam, volna, vagy elkaphattam volna a csuklóját, már el is tűnt a szemem elől, mint aki hoppanál. Pedig figyelmezteti akart, és azt mondani, hogy dehogy mászkálsz te itt egyedül! Idegsen kersem a tekintetemmel, de nem látom. Alecto a gépet vizsgálja. Valamit makog, hogy a hétvégén megbűvöli, rak rá álcázó bűbájt is, hogy ne lopják el, de én csak Evelynt keresem a tömegben.
- Aj, a francba te lány...

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Nagyon izgalmas érzés, ahogy haladunk a Zsebpiszok közben előre. Egyszerre érzem izgatottnak magam, ugyanakkor valami mintha kiabálna bennem, hogy el kéne innen mennünk. Végül is ezt az érzést Fynn magabiztossága elnyomja bennem, ezért magabiztosan lépkedek mellette. Még a támadás után is, bár, az kicsit elbizonytalanít, mégis úgy érzem, hogy ennek nem igazán lesz befolyásoló tényező az itt eltöltött időmre.
Figyelmesem hallgatom Fynn meséjét a történtekről. Megértem, hogy ekkora hajsza megy az életelixírért. Aki megrögzötten ragaszkodik az élethez, az mindent meg fog tenni az életben maradásért. Engem minden perc szórakoztat, amit élve tölthetek, és talán pont ezért nem is foglalkozok annyira az örök élettel. Nem akarom végignézni, ahogy a barátaim, a családom egyszer csak nem lesznek mellettem.
- Nem tudom, engem hidegen hagy az örök élet. Tiszta uncsi lenne.
Persze, egy ilyen pletyka egy bájitalmesternek, aki esetleg a fekete piacra is dolgozik, annak egy pokol lehet. Biztos rengetegen keresik a recepttel, ugyanakkor, ha tényleg létezik, akkor az illető halálra keresheti magát. Szerintem bájitalokból nem lehet olyan italt kotyvasztani, amitől az ember sokáig éljen, ha létezne, akkor a medimágusok is biztos használnák. Ott biztos volt valami más is, amit bele kellett tenni, vagy valamilyen ige, amit rá kellett mondani a bájitalra vagy nem tudom, csak napfogyatkozás idején lehet elkészíteni.
Viszont, ha már a recepteknél tartunk, akkor megkérdezem, van-e valami jó receptje fejfájásra. Nem szokott gyakran fájni, de ha mégis előjön, akkor szinte mozdulatlanná tud dermeszteni. Egyszer egy teljes napot átaludtam mire jobban lettem.
- Endorfin? Akkor egyek egy csokit vagy szexeljek és az segíteni fog? Talán legközelebb kipróbálom, ha találok olyat, aki egy szavamra ugrik – mosolyodok el.
Mire komolyabban belemehetnénk ebbe a történetbe, addigra elérjük a piacot. Csodálatos a felfordulás, ami itt fogad. Ebből a szempontból egyáltalán nem különbözik más piacoktól. Amiben viszont más, az a megvehető áruk. Le merném fogadni, hogy a valódi kereskedés nem a kipakolt pultokon zajlik, hanem alattuk valahol. Ahogy elhaladunk egy rakás pult mellett az egyik megfogja a tekintetem, de most nincs időm megállni. Egyelőre arra koncentrálok, ami miatt idejöttem. Ez pedig a gépem felturbózása.
- Üdvözlöm, Alecto úr! – köszönök neki, majd átadom a gépemet.
Bízom annyira Fynnben, hogy rá merjem hagyni ennek az ügynek az elintézését, ezért gyorsan közlöm vele, hogy visszamegyek az egyik standhoz megnézni valamit, aminek következtében neki kell figyelnie a gépemre. Nem hagyok neki választási lehetőséget, mert meg is fordulok és utána már vegyülök is el a tömegben. Mármint nem gondoltam volna, hogy ennyi ember összejöhet valahol egy pillanat alatt. A távolból a zajokon keresztül hallom a hangját, de nem fordulok meg. Nem akarom, hogy elvigyék előlem. Az a valami nagyon is kell nekem.
Megállok a pult előtt, ami mint kiderült azért jóval odébb van Alexto asztalától, és csodálom a csodát. Soha nem voltam nagyon oda a zsebórákért, de ez (https://i.pinimg.com/564x/ed/3a/68/ed3a688f07cf4864ad5396c54b7e9206.jpg) valahogy nagyon is vonzott magához. Mintha beszippantana.
- Nekem ez kell. – Megfogom és felemelem. - Mennyibe kerül?
Az addig teljesen érdektelen és inkább a tömegre figyelő eladó hirtelen felém fordítja a tekintetét. Elmosolyodik, majd megdörzsöli a tenyerét. Valamiért nem hagy nyugodni a helyzet, ezért lassan hátrálni kezdek. Tudom, ha még egy vagy két lépést teszek, akkor a tömegben akár el is tudnék tűnni az illető elől, de nem akarok olyan meglepetéssel találkozni, mint az előbb Fynn. Én nem biztos, hogy jól ki tudnék jönni belőle.
- Mennyit ér meg magának?
Ez volt az a kérdés, amire nem számítottam. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többet, mint amennyit képes lennék fizetni neki. Nem azért, mert nincs nálam elég pénz, hanem inkább azért, mert nem bízok benne, hogy tényleg csak annyit kérne. Beleállok így is az események sodrába.
- Amennyi pénz nálam van és… – Gyorsan végiggondolom, hogy mi van még nálam. - Fel tudok még ajánlani egy különleges tojást. A tojás különleges. Ha két hónapig hagyják, hogy kikeljen, akkor a madár tolla egy igazán ritka bájitalhoz lesz összetevő.
Basszus, ez akkora kamu, hogy biztos vagyok benne, átlát rajtam. Én legalábbis nem lennék olyan hülye, hogy ne derítsem ki melyik bájitalhoz való, de most semmi sem jut eszembe, ami esetleg olyan sokat érne, kivéve… Hát, persze.
- Szigorúan két hónapot kell várni, és tökéletes összetevője az életelixírnek.
A férfinak felcsillan a szeme, meg is ragadja a tojást, majd úgy csinál, mintha a legdrágább kincse lenne. Odaadom neki a pénzt is, de azt nem fogadja el. Szegény nem tudom mit fog tenni, ha rájön, hogy a tojás csak egy sima fürjtojás és ha két hónapig hagyja pihenni az záptojást eredményez.
Megfogom a zsebórát és visszaindulok Fynn és Alecto felé. Tudom, hogy nincsenek messze tőlem, attól a standtól, ahol voltam, de a fergetegben nem találom. Kezdek kétségbeesni.
- Fynn!
Basszus, Alecto meglépett a gépemmel, Fynn pedig utánament? Mégsem kellett volna egyedül hagynom őket? Bolyongok csak, mikor meghallom a korábbi árus hangját, ahogy utánam kiált, és a hömpölygő tömegben azt is látom, hogy rohan utánam, szóval én is rohanni kezdek egészen addig, amíg Fynnbe nem ütközök, majd elbújok a háta mögött, de a zsebórát továbbra sem engedem el. Remélem nem vesz észre az az eszelős.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

Egyet kell értenem Evelynnel, az örök élet egy idő után unalmassá válhat. Mikor már mindent láttál, mindenki meghal melletted, akkor az örök élet szenvedés is lehet. Nem tudom, én bitos vagyok benne, hogy ez a pletyka egy hatalmas baromság. De itt sokan elhisznek dolgokat, ha reményt ad nekik. Az egész életüket is képesek felálfozni azért, higy meglegyen a remény, a lehetőségük, hogy jobban éljenek. Itt nem csak mi fordulunk meg, itt van a varázslóvilág legszegényebb rétege is. Feltűnnek a prostik között, a pitimegélhetési tolvajok között, és ilyenek azok is, akik kijárklnak a muglik közé. hogy tenyérből jósoljanak. Persze nem tudnak. Fájhat a muglik feje miattuk. A fejfájára viszont tényleg jó az endorfin, nem hazudtam. Nekem eddig mindig bevált. Gyerekkoromban vettem észre, hogy ha fájt a fejem, de történt velem valami, ami hirtelen feldobott, elmúlt a fejfájásom. Persze most nyilván arra céloztam, hogy én tudok neki ebben segíteni bármikor, és nem kell csoki se, elég ha nélam alszik. Kávét is főzök reggel, és kibaszott jó kávét főzök.
- Endorfin? Akkor egyek egy csokit vagy szexeljek és az segíteni fog? Talán legközelebb kipróbálom, ha találok olyat, aki egy szavamra ugrik –
Elvigyorodom, jó hallani, mert pont itt áll mellette a lehetséges megmentője. Szívesen leszek az ügyeletes fejfájás megszűntetője.
- Ó, ugyan, nem kell keresned, én itt vagyok, és bármikor ugrok a szavadra...
Finoman végigsimítok a karján. Bármikor elromantikáznék vele. Pezsgőfürdő, halk zene, ő meg én...
- Jönnek a hideg őszi esték, jó összebújni valakivel.
Közelebb bújok hozzá, és halkan a fülébe suttogok. -És még kávét is főzök reggel.
És ezzel el is jutunk a piacig. Evelynnek tett ígéretem be is tartom. Mind a fényképezőt, mind a kellemes forró éjszakát. Látom Evelyn arcán, hogy igyekszik a szemével végigpásztázni a piacot, a standokat. És igen, mire azt mondanám neki, ne menj egyedül, mindjárt végzünk, már köddé vált. Rém gyorsan eltűnik a szemem elől, aminek egyáltalán nem örülök. Nem akartam egyedül hagyni a piacon, ki tudja, ki rántja be egy sikátorba, rabolja ki, vagy valami még rosszabb. Nem volt neki elég, hogy mielőtt ideértünk volna, már megtámadtak minket? Alectonak bólintok, mindjárt visdzajövök, addig vessen ki rá pár bűbájt. Erősen kutatom a szememmel a tömegben.
- Ajj, te lány, mi lehet annyira fontos, hogy így eltűnj? Ez nem a kibaszott pláza...
Morgok az orrom alatt. Hol a picsába tűnt? VIssuanézek Alectora, aki épp pálcát szegez a gépre, én meg előrébb haladok kicsit, de nem találom sehol. Visszamegyek Alectohoz.
- Nem volt itt? Nem láttad?
- Kit? - A csajt, akivel jöttem, te idióta!
Rázza a fejét, hogy nem látta. Közben mormol még valamit a bajsza altt a pálcával, aztán odaadja a gépet.
- Kész. Nyomjel is van rajta.
Elveszem a gépet, és újra elveszek a tömegben Evelynt keresve. Ezúttal nem kell sokáig keresnem. Valaki nagy erővel nekem jön. A hátam mögé bújik, és a fejem mögül leskelődik.
- Basszus, mi a fészkes fenét csináltál? Baj van? Hol voltál?
Láthatóan menekült, így csak kézen ragadom, és arrébb sietek vele, ki a tömegből, egy padhoz. Örömmel konstatálom, hogy még nem esett baja. Egyben van, az arcán nincs semmi vágás, nem kiabál a fájdalomtól, tehét oké, életben, épségben.
- Kis híján szívrohamot kaptam miattad te lány. Itt nem jó ötlet csak úgy eltűnni egyedük a tömegben. Észreveszem a kezében az ellső ránézésre medálnak tűnő dolgot. Aggódva nézem a kezében lévő tárgyat. Itt nem szoktak ártalmatlan szép ékszerek csak úgy itt lenni. Az embert meg pláne nem kergetik meg, ha csak egy szép ékszer.
-Evelyn, ugye nem csórtad el? Mi ez?

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Azt hiszem, alkalomadtán fogok élni Fynn ajánlatával, egy jó kis fejfájás alkalmával és keresni is fogom. Majd meglátjuk, hogy mit is fog tudni összehozni az a bizonyos endorfin, hogy minden rendben legyen.
- Köszi a felajánlást, keresni foglak, ezt megígérhetem – mosolyodok el, mert nagyon is érdekel ez a férfi. - Óh, még kávét is? Te aztán egy isten vagy.
A baj csak az, hogy minél többet tudok meg róla, annál inkább érdekel a múltja, és a jelenje is. Mivel foglalkozik a bájitalokon kívül, hogy ilyen helyzetekbe tud keveredni, hogy ennyi embert ismer itt a piacon is? Úgy érzem, bár megígértem neki, hogy nem csinálok belőle újságcikket, lassan nagyon is vissza kell fognom magam miatta, hogy ne jöjjön belőlem elő ez az énem.
Szerencsére elérünk a piachoz, így egy ideig most nem is jut eszembe ez a dolog. Ráérek majd később gondolkodni azon a problémán, hogyan tudhatnék még meg információt a személyével kapcsolatban. Szerencsére Alectóhoz hamar odatalálunk, és nem is igazán tart sokáig az alkudozás a géppel kapcsolatban. Legalábbis a részemről, mert megbízom Fynnben, rá hagyom a gépet, amíg elmegyek egy ékszerért, amit idefelé láttam.
Persze, ez nem az Abszol út, ahol alkudozni lehet, meg könnyen kifizetni a holmikat. Nekem egy ilyen helyen kell szerelembe esnem valamivel, aminek ki tudja milyen az eredete, nincs-e megátkozva, vagy nem lopták-e valakitől. Akárhogy is, a vonzás törvénye nagy erő, és engem határozottan vonz az a kis ékszerke. A standhoz érve szemlevételezem az órát, mint utólag kiderül. Csodálatos darab, nem tudok betelni vele.
Bevallom, az utána következő eseményekre nem is nagyon emlékszem, és fogalmam sincs, hogyan viszem véghez, de mivel eléggé gyors vagyok, meggyőző, és ártatlan – remélem -, nem kételkednek a szavaimban. Szóval megmarkolom az órát, miután az árus a kincsével foglalkozik, és gyorsan lelépek. Nem tudom miből jön rá, hogy átvertem, de ekkor már mindegy is. Alecto standját keresem és Fynnt és közben reménykedek abban, hogy sikerül eltűnnöm az árus elől.
Végül maga Fynn siet a segítségemre, mikor meglátom és elbújok mögötte. A távolból még hallom az üldözőm hangját, de mintha távolodna tőlünk, így kifújom magam.
- Nincs baj, én csak vettem…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert tudom, hogy ez részben hazugság lenne. Másrészről pedig el is hagyjuk a tett helyszínét, és kicsit kikeveredünk a tömegből. A piac szélén egy padhoz megyünk, amire le is ülök, onnan nézek fel Fynnre.
- Hé, tudok vigyázni magamra, mondtam már. De aranyos, hogy aggódsz.
Lenézek a kezemben tartott órára. Szétnyitom a kezeim, így már Fynn is láthatja, hogy mi van nálam. Bevallom, a megszólalásommal csak Fynnt akarom megnyugtatni. A korábbi eset alkalmával nem volt lehetőségem bemutatni a tudásom, és talán egy párbajt elvesztenék, de védekezni azt nagyon tudok. Szóval tényleg nem kell aggódni miattam, nem lesz bajom. És amúgy tényleg aranyos, ahogy aggódik.
- Ha történt is volna valami, akkor sem okolnálak, magamnak kerestem a bajt azzal, hogy elmentem mellőle valahova.
Tisztában vagyok vele, hogy túl naiv voltam a piaccal kapcsolatban. Fogalmam sincs milyen erők mozgolódnak valójában a háttérben és még abban se lehetek biztos, hogy tényleg megúsztam, hogy nem fognak majd később a nyomomra akadni az óra miatt.
- Nem csórtam… – kérem ki magamnak, kicsit sértve is érzem magam a feltételezés miatt. - Én nem vagyok olyan, mint az itt lévők többsége. Kifizettem… valamennyire és egy tyúktojást is hagytam az eladónál. Amit azt hiszem eltört, de az meg már az ő baja. Pedig megmondtam neki, hogy vigyázzon rá, mert sokat ér. – elmosolyodom és Fynn szemébe nézek. - Azt mondtam, hogy a tojás különleges hozzátevője az életelixírnek, és elhitte.
Igazából még csak most nézem meg úgy igazán alaposan az órát. Még nem is nyitottam ki. Megmutatom a társamnak az órát, de ügyelek rá, hogy ne tudja kivenni a kezemből.
- Egy zsebóra, semmi különös nincs benne. Legalábbis használati utasítás nincs csatolva hozzá, de egy órához nem is kell, szerintem.
Az óra annyira leköti a figyelmem, hogy el is felejtem megkérdezni, mi a helyzet a fényképezőgépemmel.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

- Köszi a felajánlást, keresni foglak, ezt megígérhetem. Óh, még kávét is? Te aztán egy isten vagy.
Tetszik a válasz, és a mosoly is. Tetszik Evelyn. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy el is tűnik a tömegben. Persze, érdekes a piac, nem akarom mesérteni, de messziről lerí róla, hogy nem szokott ide járni. És ezt piszkosul ki lehet használni. Nem azért féltem őt, mert nem tudja megvédeni magát, de egyszerűen nem szeretném, ha bajba keveredne. Rögtön keresni is kezdem, és nem tetszik, hogy nem szúrom ki elsőre. Viszont, mivel elég hamar konkrétan nekem jön, azért megnyugszom. Itt van, épségben, a többit megoldjuk.
- Nincs baj, én csak vettem…
Igyekszem kikeveredni vele a tömegből, hogy halljam is, mit mond, és kevésbé lihegjen.
- Hé, tudok vigyázni magamra, mondtam már. De aranyos, hogy aggódsz.
Na tessék, már az is baj, ha érdekel, jól van e. Hirtelen a húgom jut eszembe, aki szintén nem szerette, mikor aggódom..helyette is. Nők. Ha leszarom őket, az a baj, ha aggódom, akkor meg az. Mindegy, már megszoktam. Elmosolyodom, leülök a padra.
- Ha történt is volna valami, akkor sem okolnálak, magamnak kerestem a bajt azzal, hogy elmentem mellőle valahova.
- Nem is vonom kétségbe, hogy megvéded magad. Csak nem akarom, hogy meg kelljen védened magad.
Amit a kezében szorongat, valamiért aggaszt. Egy zsebóra. Fura, hogy csak így odaadták neki. Nem azt mondom, hogy úgy lüktet a fekete mágiától, hogy 2 perc alatt meghalunk, de valami akkor sem stimmel vele. Evelyn persze felkapja a vizet, hogy mit vádaskodom egy óra miatt.
- Nem csórtam… Én nem vagyok olyan, mint az itt lévők többsége. Kifizettem… valamennyire és egy tyúktojást is hagytam az eladónál. Amit azt hiszem eltört, de az meg már az ő baja. Pedig megmondtam neki, hogy vigyázzon rá, mert sokat ér.
Tyúktojást. És az a valaki odaadta neki egy tyúktojásért. Na jó, ez egyre furcsább. Evelyn táskájára nézek.
- Tojást. Talán vásárolni voltál a kis randink előtt, vagy csak úgy random mindig hrdasz magadnál pár tojást? A meglepődöttségtől érzem, ahogy a szemöldököm felvonódik. Előbb képzeltem volna, hogy kiskést hord magánál, vagy valami más de fura dolgot, mint tojást. Elmosolyodik. Ez jobban tetszik, mint a durcás Evelyn, bár az sem rossz.
- Azt mondtam, hogy a tojás különleges hozzátevője az életelixírnek, és elhitte.
Áhháá...hát itt a válasz. Átvágta az árust. Cseles. Én is elmosolyodom, bár az ór azért még aggaszt.
- Nocsak...elárulok egy titkot, és máris felhasználod.
Meg kell hagyni, egyre szimpatikusabb. Egy ideig megakad a tekintetem a szemein, és kicsit be is szippant. Birizgálja az agyam és az éhségem Evelyn, de ugyanakkor valóban felhasználja az információkat. Csak akkor veszem le a tekintetem Evelyn szemeiről, mikor megszólal.
- Egy zsebóra, semmi különös nincs benne. Legalábbis használati utasítás nincs csatolva hozzá, de egy órához nem is kell, szerintem.
És ott pihen az óra Evelyn nyitott tenyerében. Nincsen hozzá használati utasítás. Hát presze, hogy nincs. Leht, hogy Evelynnek ez csak egy zsebóra, de itt nincsen semmi, ami csak maga az adott tárgy. Ez nem a sarki piac, ahol veszel három kiflit, 10 db tojást, meg egy szép órát, vagy nyakéket.
- Semmi különös...itt nincs olyan, hogy semmi különös. Nem árulnak olyan dolgokat, amik csak maguk a tárgyak, és nincs rajtuk valami bűbáj, vagy egy erősebb átok. Valami van rajta, bár nem tűnik nagyon veszélyesnek.
Nem értek annyira az átkozott cuccokhoz, az Aidenék biznisze, de azért valami lüktet benne. Nem olyan erős, hogy életveszélyes lenne, vagyis annyira nem érzem, de valami van benne, azt érzem.
- Nem kéne...megnézetni?
Most tűnik csak fel, hogy a gépe itt lóg az oldalamon, szerencsére sértetlenül. Az ölembe veszem, hogy megnézzem, van e rajta mégis valami karcolás.
- A géped pedig készen van. Nyomkövető is van rajta. Most már készíthetsz mozgó képeket is.

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Ez a piac egyszerre nyűgöz le és félemlít meg. Valahogy érzem a mágia vibrálását, de nem igazán foglalkozok vele. Ez lehet magának a helynek, a sok árusnak és vásárlónak is köszönhető. Akárhogy is, így legalább biztos lehetek benne, hogy itt nem fog cserben hagyni a varázs tudományom. Talán még akkor sem, ha a Szeszély lecsap.
Az árus mégis megijeszt, ahogy utánam rohan. Nem tudom miért, hiszen valahol tisztességes módon megfizettem az óráját. Nyilván nem az én hibám, hogy ő volt olyan hiszékeny, hogy elhitte azt a nagyon is átlátszó mesét valamiről, ami nem létezik. De nem is tudom, miért meglepő a számára, hogy átverik, ez a piac valószínűleg erről szól. Hogy folyamatosan megpróbálják átverni egymást.
De amíg menekülök addig erre nincs is időm gondolni. Szerencsére viszonylag hamar ráakadok, vagyis belebotlok Fynnbe. Elbújok mögötte, és ennek köszönhetően az árus el is megy mellettünk, mi pedig megindulunk egy pad felé. Odaérve gyorsan leülök rá, hogy kicsit leplezni tudjam a remegésem, amit még az előző akció váltott ki belőlem. Igyekszem őt megnyugtatni, hogy nincs semmi bajom. Meg igyekszem arról is meggyőzni, hogy nem csináltam semmi illegálisat. Talán csak egy picikét.
- Voltam előtte, vettem néhány dolgot. Arra gondoltam, ha varázsolni nem tudok, akkor is egy tojást az illetőhöz vágva talán a meglepetést kihasználva meg tudok majd lépni. Vagy meg tudunk majd lépni. Látod, mindenre felkészültem.
Oké, azért nem teljesen mindenre, mert erre a tojással tényleg készültem, de ha belegondolok, hogy valójában ez mennyire gyenge lábakon áll, akkor azért könnyen megkaphatnám a következő fejmosást. De szerencsére nem támadtak meg, és nem is kellett eldobnom a tojást valakinek.
Elmosolyodok, ahogy elárulom azt, mit is tettem valójában. Az pedig különösen tetszik, hogy Fynn is mosolyogni kezd. Mondjuk, remélem azért nem kerülök azonnal fekete listára. Talán még benézek ide egyszer-kétszer.
- Mondtam, hogy újságíró akarok lenni. Egy ilyen infó életet menthet. Persze, hogy felhasználtam.
Kicsit büszke is vagyok magamra ezért, mert ebből is látszik, hogy tanulok és fejlődők. Még akkor is, ha valójában az újságírásnak nem ezt a részét szeretném alkalmazni. Aztán megmutatom Fynnek, hogy miért is volt az a nagy elrohanás, miért volt a tojásos trükk, és nem nagyon van elájulva. Oké, megértem, eléggé nőies ahhoz képest, hogy nők nem hordtak régen zsebórát. Pont ezért lep meg, hogy ő mégis aggódik.
- Azt hittem, hogy itt is lehet normális árut kapni. Én… – ránézek az órára és még mindig nem tudom elhinni, hogy talán átkozott. - Szerintem ez kivétel. Ennek nem szabad elátkozva lenni. Olyan kis csinos.
Oké a naivságom szerintem már az űr lábát csiklandozza. De valahogy mégis nehezemre esik elhinni, hogy nem csak egy sima óra. Talán tényleg meg kéne nézetni valakivel mielőtt még használni kezdeném. De ha ez így van, akkor akár el is felejthetem azt, hogy egyedül idejövök nézelődni. Maradok inkább a londoni ócskás piacnál. Mikor meglátom a gépemet, akkor egy pillanat alatt elszáll belőlem minden az órával kapcsolatban. Lényegében átadom Fynnek a kezébe, amíg átveszem a szeretett kis fényképezőm.
- Merlinre, ez zseniális. Óh, de jó lesz, és még csak elhagyni sem tudom majd. Alecto egy zseni.
Áradozok, de aztán eszembe jut, hogy nem fizettem ki neki a munkáját. Lerakom az ölembe a gépet, mert az órával valószínűleg elcsesztem mindent.
- Fynn, mennyivel tartozok neked vagy Alectónak ezért? – nézek a szemébe, és remélem, hogy nem mond valami nagyon nagy árat. - Olyan összeget mondj, hogy nincs nálam több tojás – próbálom poénosra venni a figurát, de valójában nagyon is aggaszt a dolog.

Ismeretlen ismerős

(https://i.pinimg.com/564x/d2/60/b0/d260b0c3b92215c7121017385cd854d8.jpg)

Evelyn

2002. Szeptember 20.

- Voltam előtte, vettem néhány dolgot. Arra gondoltam, ha varázsolni nem tudok, akkor is egy tojást az illetőhöz vágva talán a meglepetést kihasználva meg tudok majd lépni. Vagy meg tudunk majd lépni. Látod, mindenre felkészültem.
Á, pedig már azt hittem, tojást áruló kisasszonyhoz van szerencsém. Viszont, ha rosszat mondok, akár a fejemhez is vághat egyet-kettőt, így vigyáznom kell, mit mondok. Teljesen nonszensz ez a tojás sztori, de nem feszülök rá túlságosan.
- Ééértem kedves tojás kisasszony.
Cinkelem még egy egy kicsit, mégis csak képes volt egy tojással fizetni. Mint valami mesében. De mivel lehet, hogy még van nála, így inkább abba hagyom, és az öreg boszorkás sztorit inkább nem említem.
- Mondtam, hogy újságíró akarok lenni. Egy ilyen infó életet menthet. Persze, hogy felhasználtam.
Az újságírókban az a félmetes, hogy bődületes tudatosak, és rafkósak. Nem érdemes rosszban lenni velük. Bár attól függ, hol dolgoznak, de sosem tudhatod, pár év múlva hogyan tud bosszút állni rajtad. Evelynnek pedig van egy igazán nagy előnye, hogy emberekből előcsaljon infokat. Még pedig az, hogy egy szexi dög. Nem időzök nagyon sokáig el ezen a dolgon, mert a zsebóra most velem szemez.
- Azt hittem, hogy itt is lehet normális árut kapni. Én… Szerintem ez kivétel. Ennek nem szabad elátkozva lenni. Olyan kis csinos.-
Evelynre nézek.
- Oké, legyen így.
Közben pedig el is képzelem, ahogy hordani kezdni, és lesz egy másik szmeélyisége, aki gyilkolászik. A mi baj lehet elve. De oké, nem kötök én bele, legyen igaza. Ahogy a gépet visszaadom neki, a kezembe nyomja az órát. Hatalmas rossz érzés nem fog el, de én akkor is érzek valamit rajta. Áh, kár, hogy ezekhez nincs olyan érzékem. Tárgyakkal nem nagyon foglalkoztam. Bár annyira nem is érdekelnek. Akkor se ha átkozottak.
- Merlinre, ez zseniális. Óh, de jó lesz, és még csak elhagyni sem tudom majd. Alecto egy zseni.
Hát...örülök, hogy segíthettem Evelynnek. Remélem, sokat tudja majd használni, és párat meg is mutat a képekből. Alecto nem teljesen százas, de hát amihez ért, ahhoz ért. Nem olyan rossz arc, de nem túl okos.
- Örülök, hogy segíthettem. De azért a nagy bevásárlásokat ne itt intézd. Vag ha mégis, hívj el engem is. Azt mondják jó társaság szoktam lenni.
Az órát még mindig a kezemben tartom. Párszor megforgatom az ujjaim között, hátha történik valami.
- Fynn, mennyivel tartozok neked vagy Alectónak ezért? Olyan összeget mondj, hogy nincs nálam több tojás
Nincs nála több tojás. Na, akkor megdobálni sem tud, bár nem csináltam semmit, amivel kiérdemeltem volna.
- Nem kellenek a tojások. Ha mégis valami fura történik veled vagy az órával...vagy ha nem tudsz éjszaka aludni, gyere át. Bármikor. A Roxmorts Church Lane 14ben lakom.
Közel húzodom hozzá, szépen visszarakom Evelyn tenyerébe az óráját, és ha engedi, lágyan megcsókolom. Remélem, még látom őt.
- Nem tudom, te mit gondolsz, de szerintem mára ennyi bőven elég volt a bolhapiacozásból. Induljunk meg vissza, mielőtt jön még egy őrült valamelyik sikátorból.
Húzom félre a szám. Tényleg elég volt mára a piacból. Ha valamelyik zugból előjön még egy tolvaj, vagy egy kurva, esküszöm, török. Az a baj, hogy imádok csontot törni. Le kéne szoknom róla. Csak hát...olyan jó móka.

Fynn

(https://i.pinimg.com/564x/ba/ac/55/baac557ee6f59ad451a1ac0b9f300afd.jpg)

2002. szeptember 20.

Talán túlzásba estem a bevásárlással idefele jövet. Tudhattam volna, hogy elég lesz majd utána is, de aztán arra gondoltam, ki tudja, ha menekülni és bujkálni kell, akkor még jól jöhet. Persze, egy tojással nem sokra megyek, nem is tudom, ezt tényleg az önvédelem miatt vettem. Elmosolyodom, mikor tojás kisasszonynak hív. Meg is érdemlem, igazából. Persze, jobb azonnal tisztázni a dolgokat. Vagy talán emlékeztetni a szakmámra, mégis csak újságíró vagyok. Az ilyenek meg minden infót felszednek és újrahasznosítanak valamilyen formában. Muszáj volt nekem is, ha nem akarom, hogy leátkozzák a fejem.
Bár, kétségbeesek picit, mikor kiderül, hogy az óra talán el van átkozva, mégis kicsit nevethetnékem támad, mikor rám néz. Le se tagadhatná mennyire naivnak tart. Meg tapasztalatlannak. De az utóbbiban igaza is van, az elsőben pedig szeretnék hinni, hogy téved. Sóhajtok egyet, mert lehet, hogy tényleg óvatosabbnak kéne lennem ezzel az órával, de akkor is annyira csini, és olyan nagyon kell nekem. Hinni akarok benne, hogy nem fog bántani.
Annak viszont még jobban örülök, hogy elkészült a fényképezőgépem. Lényegében ez az egy tény az, ami ki tud zökkenteni az óra körüli hajcihőből. A fényképezőm meg van, szuper és még szuperebb, hogy van rajta nyomkövető is. Biztos vagyok benne, hogy így már tökéletes képeket fogok készíteni. Másrészről viszont, az óra sok pénzemet elvitte és nem akarok tartozni Fynnek.
- Rendben. Ha bármi szokatlant tapasztalok, akkor fel foglak keresni. Meg akkor is, ha fáj a fejem, és kell a kávé, és akkor is, ha megint paparazzivá lépnék elő, és belenyúlnék egy új jó sztoriba. De legfőképp akkor, ha szükségem van egy barátra.
Nem tudom, ennyi ismertség után hívhatom-e a barátomnak, de az biztos, hogy eléggé megvagyok vele békélve, és nagyon jól is érzem magam a társaságában ahhoz, hogy ezt kicsit bátortalanul ugyan, de azért kijelenthessem. Picit még elbabrálok a fényképezővel, de érzékelem, hogy Fynn közelebb húzódik, és ahogy ránézek csak érzem, ahogy a kezembe adja az órát, én teljesen elveszek abban a szempárban, amivel most rám néz. Közelebb húzódom én is hozzá, és viszonzom azt a lágy csókot, amit az ajkamra lehel.
Nem sokkal később azonban megszakítom a csókot. Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet itt és most. Még a végén baja esik miattam. Mert mi garantálja, hogy az a férfi nem keres tovább, akitől az órát vettem?
- Mennünk kéne. Nem én akarok lenni a gyenge pontod, ha valaki itt meglát, mint az az alak a sikátorban.
Meg aztán, túl nagy a forgalom is, bármikor ránk támadhatnak csak úgy, mert úgy tartja a kedve. Egy csók közben eléggé védtelen tudok maradni. Fynn képességeit nem ismerem, de ettől még nem akarom, hogy baja essen. Felállok és elindulok kifelé a piacról, távolodni akarok a nyüzsgéstől, közben elrakom az órát és a fényképezőt, de nem sietek előre, azért épségben szeretnék kijutni, ezért igyekszem felvenni Fynn tempóját.

Köszönöm a játékot. :)

A helyszín szabad

Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Zsebpiszok köz => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:10:56