Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Főépület => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 06. 01. - 19:21:23



Cím: Műterem és Galéria
Írta: Mrs. Norris - 2020. 06. 01. - 19:21:23

(https://i.imgur.com/iT3eN1o.jpg) (https://i.imgur.com/hNxDjwg.jpg)

Meglehetősen nagy terem. A mennyezet tulajdonképpen egy hatalmas freskó. A híres Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának tökéletes mása fedi, ám pont ott, ahol az Úr és Ádám keze összeérne, egy hatalmas lyuk tátong. A falakon a Roxfortba járó isteni tehetséggel megáldott diákok rajzai, vagy festményei függenek alá. Teret adva a tehetséges diákok szárnybontogatásainak, így lényegében nem csak kiállítótérként, hanem műteremként is üzemel. A teremben nem csak festmények, rajzok, de híres szobrok másai is helyet kaptak. Ilyen például a Diszkoszvető szobra, de ilyen volt Nikének, a győzelem görög istennőjének a fej nélküli, pontos, arányos mása is.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Merel Everfen - 2021. 01. 23. - 01:35:09
A prefektusi szolgálat érdekes dolog. Néha unalmas, ha mondjuk este kell járőrözni a folyosókat, és a környék festményei is rég aludni akarnak. Van hogy még egy lumoson is rinyálnak, úgyhogy megéri átszokni a sötétben látáshoz, általában van elég szórt fény hozzá. Jóval érdekesebb, ha ugyanezek a festmények tivornyázni akarnak épp, és nekem illene akár rájuk szólni érte? Elméletileg. Túl szórakoztató ilyenbe botlani, hogy megszakítsam.
Fárasztó, ha épp elsősöket kell pesztrálni, és valamelyik apró fúziós erőmű kitalálja, hogy márpedig te most mászóka vagy, törődj bele, és tartsd ki még a karod, kell valamire kapaszkodni. És akkor az extra csavar, ha eközben nem vagy hatodéves létedre három fejjel magasabb náluk, mert kibebalettozott hobbitgenetika. Bár ha úgy vesszük, nagyon jó kviddicsterelő edzés, szimultán erőnlét és egyensúly, ha nem akarsz felborulni harmincöt kiló kölök miatt.
És van, hogy leginkább fura, Szeszély-gyanús általában, és vagy eseménydússá válik hirtelen, vagy csak megjegyzed és továbbmész.
Például random szoba, ahol lekapcsolva felejtették a gravitációt.
Vagy...
Például random szoba, ahol egy vihar tart főpróbát mennydörgésből? Valahogy kétlem, de a hangok alapján ez is lehetne. Pálcával a kezemben nyitok be.
-baQa'...
Nos, a főpróbát eltalálhattam, csak a viharfelhőket nem. Ehelyett úgy látszik, Iskolában Is Kiállítható Dávidszobor készül castingra a következő Godzilla szerepre. Egész véletlen most hasznos lenne egy lekapcsolva felejtett gravitáció, a levegő közepében lógva nem nagyon tudna leverni minden mást.
Pláne rálépni a lányra a terem túlvégében?
-Oké, itt tényleg mi a répa történik?- kérdezem fennhangon, leginkább csak felhívni a figyelmet a jelenlétemre, miközben én is rendesen felmérem a helyzetet.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Uma McGruder - 2021. 01. 24. - 20:21:34
A szeszélyes márvány
2002. január 5.

(https://i.pinimg.com/originals/b9/14/70/b91470fae58e02fa193d78410c5d5122.jpg?epik=dj0yJnU9eFF3TERfTDFDME03RDVNMHZjU01KNWdjSy1peDFsdV8mcD0wJm49NFQ4ZzY5Z3ZsVXdUTkk5OWlJeVdoZyZ0PUFBQUFBR0FOa284) (https://i.pinimg.com/originals/15/83/66/158366d2db64b593040833ed34b89eff.jpg)

Merel Everfen


Uma, egy hosszabb alkotói szünetet követően úgy döntött, hogy újra pennát ragad, és rímbe szedve írja meg gondolatait. Időnként igényét érzi annak, hogy megélje valamilyen formában a kreativitását, így az álomnaplójának utolsó lapjai a saját verseivel vannak teleírva. A költészetre és a képzőművészetre is nagyszülei tették fogékonnyá, akik nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megismerkedhessen a különböző művészeti formákkal. A párizsi kiruccanások alkalmával gyakran látogattak balett- és színházi előadásokat, felolvasóesteket vagy kiállításokat. Kevés inspirálóbb teret ismert a galériáktól, persze csak ha a természetet figyelmen kívül hagyta, de mivel az erős hóesés nem tette lehetővé, hogy a szabadban alkothasson, így a Roxfort erre a célra kialakított helyiségét vette célba.

A festészethez sohasem volt affinitása, mégis szeretett elmerülni annak szépségében. A terembe lépve azonnal megakadt a tekintete egy díszes keretbe foglalt alkotáson, ami egy fenséges barna mént és egy pillangót ábrázolt. Elsétált a Dávid szobor arányaival megegyező másolat mellett, hogy jobban szemügyre vehesse a képet. A festményről eszébe jutott Clémence Chamfort neve, aki a saját halálát írta meg egy művében: a legenda szerint egy pillangót követett lóháton, egy pillanatra sem szem elől tévesztve, így nem vette észre az alatta elterülő szakadékot, amelybe lezuhant, és azonnal szörnyethalt. A kutatások a mai napig nem tudták bizonyítani, hogy a mugli származású, arisztokrata család sarja rendelkezett a tisztánlátás képességével, vagy csak kísérteties az egybeesés a Chuchotant Papillon című regényének tragédiájával.

A hideg végigfutott Uma gerincén, ahogy felidézte magában a történetet. Ezzel egy időben az a hátborzongató érzése is támadt, hogy valaki figyeli. Ijedten fordult körbe a kiállítótérben, de mozdulatlan volt minden. A folyosókon elhelyezettekkel ellentétben, a galériában található képek figurái sohasem mozogtak, mivel nem varázsfestmények voltak. Hevesen kalapáló szívvel hagyta hátra az alkotást, amely felkavarta az érzéseit, és a bejárat mellett elhelyezett tájképek elé lépett.

Abban a pillanatban egy mély, morajlásszerű hang és a parketta bántó karistolása ütötte meg a fülét. Megpördült a tengelye körül, miközben a pálcáját is előrántotta a talárja rejtekéből, ám a földbe gyökerezett a lába attól, amit látott. A hatalmas Dávid szobor életre kelt: a felsőteste különösebb gond nélkül mozgott, viszont az állólábát természetellenes pózban, mereven húzta maga mögött, miután lelépett az emelvényéről, és megindult Uma felé. Az első reakciója egy velőtrázó sikítás volt, majd egy kábítóátokkal próbálta megállítani a szobrot. A piros fénycsóva azonban egy mennydörgést idéző hang kíséretében lepattant a márványtestről, vissza a “feladó” irányába, aki az utolsó pillanatban harsogott el egy Protegot. Uma pajzsbűbája az elmúlt években rendkívül sokat fejlődött, köszönhetően a mardekárosok állandó szekálásának, így az átok újra megpattant, majd egyenesen a mennyezeti freskó kellős közepébe csapódott, lyukat ütve az Úr és Ádám összeérni akaró ujjai közé.

A szobor feltartóztathatatlanul közelített, miközben robusztus karjaival csapkodott körbe, apró darabokra törve mindent, ami az útjába került. Uma oldalra vetette magát, hogy kitérjen a halálosnak ígérkező ütés elől, majd kivágódott a terem ajtaja, és berontott rajta valaki.

- Oké, itt tényleg mi a répa történik? - Hangzott a költői kérdés, de Uma ügyet sem vetve az érkezőre, hirtelen elharsogott egy bűbájt, amit akkor hatásosnak gondolt a tömb ellen.

- Locomotor! - Kiáltotta. Egy röpke másodperc erejére úgy tűnt, hogy a mozgató bűbáj a levegőben tartja az ádáz márványszobrot, ám az mégiscsak visszazuhant a padlót döngetve, és arccal előre, egyenesen Umára kezdett dőlni.
 


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Merel Everfen - 2021. 02. 05. - 15:18:14
Reménykedek kicsit, hogy a "köszönésem" egy pillanatra megtorpantja legalább Szoborzillát, egy, hogy ne egyből üsse agyon a másik lányt, kettő, hogy eggyel több másodpercem legyen jól becélozni. Apropó szép hárítás a pajzsbűbájjal, már csak az a jó kérdés, mit kellett kivédeni, azt még nem láttam az ajtótól, amit épp nyitottam. Ha ez a szobor tényleg túl beleélte magát a godzillaszerepbe, és mittudomén, sugárzássugarat tud okádni, az nem lesz túl szórakoztató.
A pillanatnyi lebegtetés egy jó lehetőséget ad, még ha borulni is kezd a szobor.
-Exsuctio!- Becélzom a háta közepét, és teljes vállból rántok egyet a pálcán, biztos, ami biztos, nem finomkodunk a húzóbűbájjal. És azzal a mozdulattal lépek is ki oldalra, ahogy az óriás átbillen hátrafele, ne énrám boruljon. A pálcát rajta tartva át is körözök a lány mellé, hátha ketten jobban be tudjuk védeni egymást.
-Megvagy? Mi történt itt?
További jó kérdés, hogy ha a szobor fel akar még kelni - és a szerencsémet ismerve nem arra számítok, hogy nyugton maradni szándékozik mostmár - mivel lehet vajon sikeresen hatástalanítani?
Gondolom a lebegtetés egy működőképes mód lenne, feltéve, hogy fel tudjuk emelni. Ha nem éri a lába a földet - vagy bármi végtagja bármi felületet - hiába kapálózik, csak kívül kell maradnunk azon a távon, amit még elér. Egyre jobban irígykedek a gravitációlekapcsolós képességére valakinek, amit nekem kell néha megszüntetnem, ha ott felejti, most igazán hasznos lehetne. De annak hiányában...
-Ötletek?


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Uma McGruder - 2021. 02. 13. - 16:42:43
A szeszélyes márvány
2002. január 5.

(https://i.pinimg.com/originals/b9/14/70/b91470fae58e02fa193d78410c5d5122.jpg?epik=dj0yJnU9eFF3TERfTDFDME03RDVNMHZjU01KNWdjSy1peDFsdV8mcD0wJm49NFQ4ZzY5Z3ZsVXdUTkk5OWlJeVdoZyZ0PUFBQUFBR0FOa284) (https://i.pinimg.com/originals/15/83/66/158366d2db64b593040833ed34b89eff.jpg)

Merel Everfen


Mielőtt az irdatlan tömb Umára dőlt volna, az utolsó pillanatban érkező húzóbűbáj szerencsére magával ragadta az ellenkező irányba. Gyorsan talpra is szökkent, mialatt a felmentősereg megérkezett mellé.
- Megvagy? Mi történt itt? - kérdezte a hugrabugos lány tőle.
- Fogalmam sincs, ez a monstrum egyszer csak rám támadt. Ugye jól gondolom, hogy ez nem túl normális? - tett fel a kézenfekvőnek tűnő kérdést, inkább csak azért, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét. A terem túlsó végében fekvő szobor ádázul küzdött, hogy felálljon, de a továbbra is mereven működő lába egyelőre megakadályozta a dologban. A kínlódása még komikusnak is tűnhetett volna, de a körülötte ripityára törött műtárgyak minden kétséget kizáróan biztosították a lányokat abban, hogy nem egy ártalmatlan és korai áprilisi tréfával állnak szemben.
- Ötletek?
- A kábító átok nem tűnt hatásosnak ellene. Talán... - hagyta félbe a mondatot, majd megpróbálkozott egy robbantó átokkal, amely pontosan úgy pattant le a márványtestről, ahogy a korábbi varázslata. Helyette egy ember nagyságú vázát semmisített meg vele egy szempillantás alatt. - Igen, pontosan ez történt az előbbi is... - csóválta a fejét Uma. Az óriás eszeveszettül kalimpálni kezdett a földön fekve, további károkat téve a parkettában. A sóbálvány-átokkal csak azért próbálkozott meg, hogy gondolatban kihúzhassa a listájáról, így nem volt különösebben meglepve, amiért hatástalan volt ellene. Egy dolog viszont hirtelen szemet szúrt neki. - Valamilyen varázslat védheti a sérülésektől... nézd csak, sehol egy karcolás rajta, pedig a húzóbűbájodtól elég nagyot esett. - töprengett hangosan, hátha megerősíti vagy esetleg cáfolja az elméletét az évfolyamtársa. A márványszobor megelégelhette, hogy nem tud lábra állni, mert hirtelen taktikát váltott, és elkezdett ide-oda forgolódni fektében. A gravitáció hamar a segítségére volt a dologban, ugyanis egy másodperccel később már a hasára fordulva feküdt. Egy pillanatra mozdulatlanná vált, majd lassan felemelte a fejét, és egyenesen a lányokra nézett. Azonnal meg is indult feléjük, erős karjait és a mozgékony lábát használva a kúszáshoz. Talán még félelmetesebb látványt nyújtott így, mint két lábon állva.
- Na jó, most mi legyen? Megpróbáljuk felemelni háromra? - kérdezte Uma kétségbeesetten.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Merel Everfen - 2021. 02. 23. - 01:07:16
-Az igazat megvallva, lassan már semmiről nem merek nyilatkozni, hogy normális-e... Bár ha abból indulok ki, hogy ez egy iskola, amit arra terveztek, gyerekek lakjanak itt háromnegyed éveket egy huzamban, ilyennek tényleg nem illene lennie benne.
Bár ez csak vélemény, ugyanezen iskola mellett van egy horrorerdő, tetszőleges féle halálos lénnyel, és még csak drótkerítés sincs körülötte, úgyhogy nem tudom, mennyit számítana az érvelésem ide vagy oda.
-Áh, jó tudni, hogy akkor az legalább nem a szobor volt. Szép védés a protegoval amúgy- nyugtázom a hírt, hogy sugársugarat nem kell ezek szerint kerülgetnünk mindjárt. -Ha elég tömör, azzal nem törtem volna össze, de ja, az átkaid meg kéne látsszanak rajta, ha csak hagyományos kő lenne.
Ameddig a lány a szobrot tartja szemmel, én szétnézek a teremben. Milyen jó, hogy átjöttem ide mellé, így most az ajtó a Vergődő Dávidon túlra került hozzánk képest. Vicces lesz, ha nem tudjuk semerről kerülni anélkül, hogy felénk csápolna.
-Oké, ha más nem működik, kimegyünk az ablakon. Remélhetőleg van valami tetőféle elég közel, vagy majd levarázsoljuk magunkat valahogy- rukkolok elő a vésztervvel, hasznos gondolkodni rajta, még ha van helyette jobb mód is. mindig hasznos készenlétben tartani egy vésztervet, minimum vészfelszerelést. Nem véletlen nem látni engem lassan már sehol a bűvölt rekeszes táskám nélkül, az utóbbi évek ezt az egyet nagyon jól a fejembe verték.
De egyelőre jó ötletnek tűnik a felemelés.
-És onnan tovább? Ha elég magasra tudjuk emelni, hogy semmit ne érjen el, és elférjünk a karhossza alatt, ki tudunk menni, és nem tud ránkborogatni semmit. Aztán szerintem spuri lejelenteni egy tanárnál, remélhetőleg lassabban fér át az ajtón, mint mi.
Esetleges őraurorokkal még mindig annyit tervezek maximum, hogy riasztom őket is, ha összefutunk, de továbbra is jobban bízok a tanári kar életképesebb tagjaiban. McGalagony állítólag egy egész sereget toborzott szobrokból az ostrom alatt, róla elhiszem, hogy de tudja aktiválni ezt az egyet.
De egyelőre felkészülök az emelgetésre. Az a legjobb a vésztervekben, ha végül nincs szükség rájuk.
-Számold be- biccentek a lánynak, miközben felkészülök vele együtt varázsolni.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Charlie Oswin - 2022. 09. 12. - 14:32:56
after party
(https://i.pinimg.com/564x/5b/9b/c6/5b9bc6aa23444bff8aa8f1425fa73a4e.jpg)
Lola
2003. szeptember 24.

Végig néztem a freskókkal díszített mennyezeten, miközben a mikrofont ott forgattam az ujjaim között. Csak nem rég ért véget a buli, de még egy-két számra visszamegyünk amúgy is a sebtében felállított lebegő színpadra. Csak kifújtam magam, miközben az ott összegyűlt diákokat bámultam. A tekintetem persze Tommyra vándorolt gyorsan, aki éppen felém nyújtott egy üveg hideg vizet.
– Most mondd, hogy nem hiányzik neked a Roxfort. – Jegyezte meg, én pedig nagyot sóhajtva megráztam a fejemet. Elég hosszú volt a nyár, sok minden történt, de ide nem vágytam vissza. Inkább csak a barátaim hiányoztak, akik ide-oda széledtek szét az országban, vagy éppen itt maradtak még a Roxfortban.
– Csak a gyakoribb zenélés.  – Tettem le az üveget közben magam mellé, hogy a kezembe vegyem a cigis dobozt, ami ott pihent a színpad szélén, a könyököm mellett. Egy szálat tettem a számba, majd óvatosan meggyújtottam. – Mellesleg mekkora menő, hogy McGalagony még mindig megengedi, hogy itt játszunk.  – Folytattam, ahogy leszívtam a cigarettát és az orrom, na meg az ajkaim között is kifújtam a szürke, kormos füstöt. Volt valami megnyugtató ebben a pillanatban, ahogy a végig néztem a diákokon, akik még mindig oda voltak értünk a Roxfortban.
– Csak ti hiányoztok…  
Erre Tommy elvigyorodott, mintha valami vicceset mondtam volna. Ő sem tudta kezelni túlzottan az érzelmes dolgokat, így túl állt, én pedig magamban dúdolni kezdtem Elvis Suspicous Mind című dalát. A dúdolás hamar éneklős dünnyögéssé változott.
– So if an old friend I know, Stops by to say hello, Would I still see suspicion in your eyes? Here we go again, Asking where I've been, You can't see the tears are real, I'm crying – dünnyögtem a szöveget, majd még egy szippantásra az ajkaim közé dugtam a cigit. Csak biccentettem a mosdóból visszatért Hill felé, aki egész türhetően festett fekete ruhába bújva. Valójában ez az erős rocker vonal volt az együttesünk imázsa, pedig egészen vegyes zenét játszottunk, amihez éppen kedvünk volt… vagy ami érdekelt, mert persze az is állandóan változott.
– We can't go on together, With suspicious minds, And we can't build our dreams, On suspicious minds – folytattam az éneklést, közben pedig a színpad szélén doboltam az ujjaimmal. Persze éreztem, hogy oldalról bámulnak. Bizonyára valami kiscsaj volt, aki éppen csak most döntött el, hogy őrült sikítások közepette a ráadás alatt az arcomba dobja a melltartóját. Ez egyébként teljesen mindennapos egy énekes életében, én azonban nem tudtam hozzászokni az ilyesmihez. Az a sok pánt, mindenhol ott van és mire megszabadulok tőle két ütemmel előrébb tart a zenekar.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Lola Miller - 2022. 10. 07. - 14:46:29
Charlie
2003. szeptember 24.

koncertezős ruci (https://i.pinimg.com/564x/e6/1d/2e/e61d2e4ac2d52feec83935b85eaf00b4.jpg)

 (https://i.pinimg.com/564x/bb/9c/f6/bb9cf6587b06a9212c32f4666570d508.jpg)


 And all that glitters is gold
Only shooting stars break the mold (https://www.youtube.com/watch?v=5xxQs34UMx4&ab_channel=SMASWL)


Mert csak Norának lehet titkos éjjeli élete? Ó, na azt már nem. Ha neki lehet, akkor nekem is. Jó, ő most megint kilógott, szóval azért nincs itt ezen a koncerten, én viszont itt vagyok, mert meg akarom nézni magamnak ezt a srácot. Ébren is.
Mondanám, hogy miatta csíptem ki magam, de a kedvenc aranyszín lakkom amúgy is feltenném ilyen eseményre, és a hozzá illő szemhéjfestéket is.Az aranyhoz pedig mi illene jobban, mint a fekete-fehér? Ma nagyon rockra vettem a bakanccsal és a miniszoknyával, amitől valamelyik apám biztos szívrohamot kapna, a másik meg megölne. De míg nem kerülök így a szemük elé, addig nem kell gondolkodnom rajta, melyik lenne melyik.
Szóval én csak vissza akartam szerezni a karkötőmet. Nem sütöttük a múltkor a sütibe, mert nem is sütöttünk semmit, és a tésztát úgy szétpancsoltuk, hogy abban egy fél karkötő se tudott volna elrejtőzni. Nem maradt hát más gyanúm, mint hogy Charlie-nál maradt valahogy. A gyanú pedig egyre erősödött, mikor a fekete kis szilikonkarikát megláttam a csuklója körül. Messziről nem tudtam beazonosítani, az enyém-e, úgyhogy úgy döntöttem, majd a koncert végén odalibbenek megkérdezni. Addig pedig élveztem a zenét.
De hát ezek sehogy se hagyták abba. Ez már az ráadás ráadásának ráadásszáma volt, az emberek fogytak, csak a kitartóbbak maradtak, meg én, aki… csak vissza akartam szerezni a karkötőmet. És hát, kicsit vonzott a hang is, elbűvölt az énekszó. Ahogy mozgott a szája, csillogott a szeme, ami felém villan, olyan melltartóváró vigyorral, én meg majdnem átmentem cikisen rajongó kislányba - de csak majdnem. Én nem vagyok kislány.
– We can't go on together, With suspicious minds, And we can't build our dreams, On suspicious minds…
Csak somolyogtam csibészesen, kissé számonkérően, és kecsesen a magasba emeltem az öklömet. Ja nem, nem beinteni akartam neki. Hanem a másik kezemmel meg a csuklómra böktem, aztán meg rá.
- Asszem van nálad valami, ami az enyém, Csipkejóska! - dünnyögtem, vagyis hát csak tátogtam, de mindegy, ki akar megzavarni egy tökéletes előadást? Így az első sorból élvezhettem, sőt, ezúttal arra vártam, hogy változatosságképp nem a rajongói vágjanak hozzá valamit, hanem fordítva. Na de ha nem kapom vissza a karkötőm, még mindig megdobálhatom valami fehérneművel…





Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Charlie Oswin - 2022. 10. 18. - 08:18:53
after party
(https://i.pinimg.com/564x/5b/9b/c6/5b9bc6aa23444bff8aa8f1425fa73a4e.jpg)
Lola
2003. szeptember 24.

Már régen nem lepett meg, hogy olyan kiscsajok, mint ez az apróság megkörnyékeznek. Ezért csak úgy végig mértem, hát legyen meg a gyermeki öröme, majd óvatosan végig túrtam a tincseimen is. Ezt szeretik, mikor megnézhetnek maguknak, ha éppen nem énekelek és a zenét élvezik.
- Asszem van nálad valami, ami az enyém, Csipkejóska! - mutatott a csuklójára, majd az enyémre. A fekete, együttes logójával ellátott szilikon karkötőre pillantottam. Nem értettem mit akar... aztán beugrott, hogy ezt a kiscsaj én már láttam valahol... este? Valami olyasmi, de kit érdekel.
- Te meg ki a Merlin segge vagy? - kérdeztem csendesen, majd megköszörültem a torkom. Az énekléstől kicsit rekedt és erőtlen volt az egész. Nem, mintha érdekelt volna. Menő voltam, mert énekeltem és még jól is néztem ki. Talán a farkas is tett hozzám egy kicsit, amitől veszélyesebbnek tűntem. Bár nem lettem izmos és erős, mint apám, de azért egészen más lett a kiállásom.
- Ismerős illat.  - Közöltem, bár nem kellett volna arra célozgatnom, hogy miféle képességeim vannak. Nem szerettem a farkaskórt, még akkor sem ha éppen attól voltam a legerősebb, amikor a holdtölte utáni napokban visszatért az erőm.
- Ez az enyém.  - Közöltem és felemeltem az üveget, amiben a vizem volt, hogy nagyot kortyoljak belőle. A kiszáradt torkomnak kifejezetten jól esett, így kicsit könnyebben tudtam utána beszélni, ha a válaszom ellenére sem kopott le rólam.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Lola Miller - 2022. 11. 05. - 19:34:18
Charlie
2003. szeptember 24.

koncertezős ruci (https://i.pinimg.com/564x/e6/1d/2e/e61d2e4ac2d52feec83935b85eaf00b4.jpg)

 (https://i.pinimg.com/564x/bb/9c/f6/bb9cf6587b06a9212c32f4666570d508.jpg)


 And all that glitters is gold
Only shooting stars break the mold (https://www.youtube.com/watch?v=5xxQs34UMx4&ab_channel=SMASWL)


Ahogy beletúr a hajába, nehéz pókerarcot vágni, de azért csak somolygok öntudatosan, enyhén felszegve az államat, na nem mintha magasabbnak tűnnék tőle, de legalább magabiztosabbnak. Talán. Össze kell szednem magam, csak nem bűvöl el egy arc. Egy nagyon formás arc…
- Te meg ki a Merlin segge vagy?
Mintha valami kedveset mondott volna, olyan csendesen és dörmögve mondta, de én meg elnevettem magam a líraiságán, vagyishát annak hiányán. Mikor énekel, valahogy sokkal költőibb, de az igaz, akkor hangja is van.
- Ismerős illat.
- Lenyűgöz, hogy ismered. Ez YSL Opium - mutatok a vállamra finoman, hogy értse, parfüm van rajtam, nem valami tudatmódosító szer. Mondjuk… Ez az illat pont ilyen alkalmakra való. Meg például kajacsatába fulladt sütisütésekre... És most… Most nagyon örültem, hogy találkoztam egy hapsival, akinek a szaglása fejlettebb a sültkrumpli - wc illatosító - emberszag vonalnál.
- Ez az enyém.
Kicsit oldalra biccentettem a fejem, rá a vállamra, és színpadiasan a mellkasomra simítottam a kezem, olyan: “Nem mondod, ribi?” kifejezéssel, de azért még mindig csendes gyilkos mosollyal. Hát igen, nem kicsit elfutotta  camdeni paprika-méreg, de türtőztettem magamat, mert valahol volt ott egy úrinő is… és most nem is tudom, melyikre volt szükségem, de végülis cselekedtem. Elszántan és kecsesen odalibbentem mellé, finoman cirógatva, de azért szemtelenül megfogva a csuklóját.
- Nahát, van egy egyedi, Roxfort koboldjai szilikonkarkötőd, amiben belül ott van arany, lemoshatatlan, csillámos tollal egy szívecske,meg mellette az, hogy Charlie? - kérdeztem, és lazán beleakasztottam a mutatóujjam a karperecbe, hogy az kicsit megnyúljon, és látható legyen a belseje. Aztán igazából leesett, hogy így most valami őrült rajongónak gondol, szóval próbáltam továbbra is állni a tekintetét, kihúzva magamat nézni felfelé rá, és közben ellenálni a csodálkozásnak azon, milyen puha a bőre. És ilyen közel állva nekem is feltűnt, hogy jó az illata.
- Megértem, hogy tetszik, de úgy hozzám nőtt… Ha nem adod vissza, legalább adj valamit cserébe - sóhajtottam színpadias beletörődéssel, és csibészes félmosollyal vártam, vajon mit ajánl a cserére, közben meg csak kapaszkodtam a karkötőbe. Mondjuk simán lehet, hogy amilyen méretkülönbségeink vannak, Charlie megpróbál lehajítani a színpadról, vagy félrelökni a karkötőbe kapaszkodó kezemnél fogva, de ez esetben én meg megpróbálok szép, kecsesen körbebalettozva mégis lerázhatatlannak maradni. Mert kell a… karkötő. Igen, csak azért szemtelenkedem itt vele…





Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Charlie Oswin - 2022. 11. 07. - 10:29:39
after party
(https://i.pinimg.com/564x/5b/9b/c6/5b9bc6aa23444bff8aa8f1425fa73a4e.jpg)
Lola
2003. szeptember 24.

- Lenyűgöz, hogy ismered. Ez YSL Opium - magyarázta a csaj, aki el akarta lopni a karkötőmet. Eleve ismerős volt az illata, de nem annak a túlárazott vacaknak, amiben megfürdött reggel, hanem ami mögötte volt. Az igazi illata, az volt ismerős. Biztosan már tavaly is idejárt... bár elég törpe.
- A pacsulidtól legfeljebb az orrom viszket.  - Közöltem nyersen és reméltem, hogy ezzel rövidre zártam a témát. Nem akartam vele sem a szilikonszalagról beszélni, sem másról. A torkom kicsit kapart még, a hangomat helyre akartam billenteni és elmenni, iszogatni a többiekkel valamelyik klubhelyiségbe.
Nahát, van egy egyedi, Roxfort koboldjai szilikonkarkötőd, amiben belül ott van arany, lemoshatatlan, csillámos tollal egy szívecske,meg mellette az, hogy Charlie?
Megforgattam a szemeimet.
- Én vagyok az énekes. Nekem mindenből egyedi van.  - Morogtam és letettem a kezemben szorongatott vizes üveget, bár inkább ittam volna még egy kortyot a szájtépés helyett. Nem lepett meg, hogy újabb őrült kiscsaj.
- Megértem, hogy tetszik, de úgy hozzám nőtt… Ha nem adod vissza, legalább adj valamit cserébe - felvont szemöldökkel néztem rá.
- Nem csókolózok törpékkel, ha erre célozgatsz  - sóhajtottam fel és megint felé fordultam. Hány éves lehet, tizenegy? A tekintetem a karkötőt szorongató kezére vándorolt. Elég merész próbálkozás egy vérfarkast fogdosni csak úgy.
- Idegenekkel nem szeretek ennyire taktilis viszonyban lenni. - Közöltem egyszerűen, de közben őrülten lüktetett a szívem és a vér az ereimben... mintha csak fel akarnám falni. Talán közel volt a holdtölte. - A helyedben vigyáznék, hogy kit fogdosok.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Lola Miller - 2022. 11. 12. - 06:27:42
Charlie
2003. szeptember 24.

koncertezős ruci (https://i.pinimg.com/564x/e6/1d/2e/e61d2e4ac2d52feec83935b85eaf00b4.jpg)

 (https://i.pinimg.com/564x/bb/9c/f6/bb9cf6587b06a9212c32f4666570d508.jpg)


 And all that glitters is gold
Only shooting stars break the mold (https://www.youtube.com/watch?v=5xxQs34UMx4&ab_channel=SMASWL)


Micsoda sértés… Pacsuli… Csúnyán összehúztam a szemem, és a cuki, angyali pofikámon oda nem illóően ördögi düh jelent meg. Elgondolkodtam rajta, hoyg megvakarom én neki az orrát… Azt a szép vonású orrát. Kár lett volna betörni. Meg lehet, fel se értem volna rendesen. De sebaj, van más módszerem. Szóval a düh tovaszállt, és megint hízelgősen próbáltam szót érteni vele.
- Én vagyok az énekes. Nekem mindenből egyedi van.
Megforgattam a szememet. Oh, persze… Valahogy az jutott eszembe, hogy na csajból tuti nem. Hacsak nem számoljuk, hogy egyszer smárolt Norával.
- Nem csókolózok törpékkel, ha erre célozgatsz.
- Nem erre célozgattam. Hogy Nektek folyton ezen jár az eszetek. Én meg nem kezdek éretlen kisfiúkkal! De gyerekes - sóhajtottam színpadiasan, de én ugyan nem engedtem, amíg nem kapom vissza, ami az enyém, úgyhogy akár szomjan is halhat itt. Makacsul kitartottam, pedig rendesen megpróbálta rámhozni a frászt.
- Idegenekkel nem szeretek ennyire taktilis viszonyban lenni. A helyedben vigyáznék, hogy kit fogdosok.
- Én meg a helyedben vigyáznék, kitől lopok. Amúgy mikor a múltkor bealudtál rajtam, nem látszott, hogy zavarna, hogy nem találkoztunk még. Bár… Az újságokból ismerhetsz. Hajh, de bosszantók ezek az őrült rajongók… - sóhajtottam fel ismét jól eltúlzott fáradtsággal,  és engem aztán nem ijesztett meg, hogy úgy fölém magasodott, és olyan különösen bámult. Álltam a tekintetét zavartalanul, mert bár kicsinek és törékenynek tűnök, de azért tudok kemény lenni. Úgyhogy tovább farkasszemeztem a szép szemeivel, és azért se engedtem el a karkötőt, az ujjamat jól beleakasztottam, kecsesen, de lerázhatatlanul. Összeszorítottam a számat, de finoman mosolyogtam mellé, és mikor már elég ideig bizonyítottam így az elszántságom, lábujjhegyre álltam olyan balettosan, és a fülébe súgtam szemtelen, dallamos gúnnyal elnyújtva, szavanként nyomatékosítva:
- Nem… ijesztesz… meg…
És a végére tettem pontként egy széles bájmosolyt. Norának köszönhetően életemben nem voltak még ilyen szempilláim, mint éppen ma, szóval megrebegtettem őket. Bár ilyet biztos látott máskor is, mr. nagymenő zenész, de majd hozzáteszem a magam részét ahhoz, hogy megbizonyosodhasson róla ő is, olyat mint én, nem lát minden nap. Ha másért nem, hát olyan makacsat biztos nem.
- A múltkor bealudtál az ölemben, biztos akkor került hozzád, de biztos, hogy nem megyek el innen üres kézzel…
A karkötőbe akasztott kezem háta az ő csuklójához simult, és továbbra is kitartottam.
- De valami innivaló mellett kellemesebben megtárgyalhatjuk, hogy visszaadod - tettem hozzá állhatatosan vigyorogva.








Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Charlie Oswin - 2022. 11. 21. - 13:09:52
after party
(https://i.pinimg.com/564x/5b/9b/c6/5b9bc6aa23444bff8aa8f1425fa73a4e.jpg)
Lola
2003. szeptember 24.

Legszívesebben visszatértem volna a színpadra énekelni, annak ellenére is, hogy már fájt a torkom, magam mögött hagyva ezt a beszélgetést, de az ismeretlen lány - ismerős illattal - csak nem akart békén hagyni. Ahelyett, hogy kímélhettem volna a hangomat tovább bosszantott. Az Aprillel való szakítás óta, nem voltam beszédes típus, sőt. Az igazat megvallva, bár én mondtam ki, hogy váljanak külön az útjaink, megviselt. Egyrészt azért, mert vele éreztem egyedül biztonságban magamat, mióta megkaptam a kórt és ezért ragaszkodtam hozzá... másrészt én tényleg csak őt szerettem.
- Nem erre célozgattam. Hogy Nektek folyton ezen jár az eszetek. Én meg nem kezdek éretlen kisfiúkkal! De gyerekes.
Az ujjaimmal végig simítottam a torkomon. Nehezemre esett válaszolni hang nélkül.
- Ne kábíts...  - közöltem reszelősen. - Tudjuk nagyon jól, hogy mire megy ki a játék.  
Ismertem az ilyen rajongó csitriket. Nem kellett még tizennégy évesnek sem lenniük, máris csillámporos tintával írják a nevem a jegyzetpergamen csücskére. Gusztustalan, nyálas... néha persze imponáló, mikor az ember a szakítás mellett dönt és nem marad sok önbizalma.
- Én meg a helyedben vigyáznék, kitől lopok. Amúgy mikor a múltkor bealudtál rajtam, nem látszott, hogy zavarna, hogy nem találkoztunk még. Bár… Az újságokból ismerhetsz. Hajh, de bosszantók ezek az őrült rajongók… - Fogalmam sem volt, miről beszél. Mindenesetre az ilyen nagyszájú kislányok nem voltak ismeretlenek előttem. Volt egy húgom. Igaz, jóval kisebb ennél, de nem különböztek túlzottan.
Az érintésre mordultam egyet, de nem húzódtam el. Egyelőre hagytam, hogy szemtelenkedjen úgy, ahogyan csak szeretne. Erősebb voltam nála, a szilikon szalagot meg egyetlen mozdulattal nem lehetett eltépni. Ezért hát nem rántottam el magam tőle. Próbálkozzon csak.
- Nem… ijesztesz… meg… - lépett közelebb és még a fülembe is súgott. Nehéz volt eldönteni, hogy most flörtöl-e vagy tényleg keménykedni próbál. Egyikhez sem tűnt elég érettnek. -  A múltkor bealudtál az ölemben, biztos akkor került hozzád, de biztos, hogy nem megyek el innen üres kézzel… - Az ujjai a csuklómra simultak. Már kezdtem unni ezt a játékot, ráadásul a farkas is bennem mind jobban szeretett volna kitörni.
- De valami innivaló mellett kellemesebben megtárgyalhatjuk, hogy visszaadod.
Na jó. Erre majdnem felröhögtem.
- Innivaló mellett? -  Fogtam vissza a feltörni készülő gúnyt. Aztán megragadtam a szabad kezemmel a csuklóját, hogy elhúzzam magamtól. - Veszélyes vizekre evezel.  - Köszörültem meg a torkomat és belebújtam a pulcsimba, ami szerencsére elég hosszú volt, hogy fedje a karkötőt.
- Nem is ihatsz. És be vagy ide zárva. Harmadévig még Roxmortsba sem mehetsz.  - Néztem végig rajta. Aztán persze eszembe jutott a húgom, Miri és megsajnáltam. Végül is ő is sokat adott volna érte, ha a kedvenc színészeivel vagy énekeseivel találkozhat. - Küldj egy baglyot, ha lesz valami benti buli és megiszok vele egy szörpöt, törpe.  - Összeborzoltam a haját, majd összepakoltam a cuccomat és magára hagytam.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Ezra Ellsworth - 2023. 06. 03. - 22:59:46
Művészet vagy szenvedés

2004.05.25

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BZDU4MTM1MjQtYjE3Yy00ZDQ3LTkzMDUtYjc3YjlmODk0NDA4XkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_.jpg) (https://images.unsplash.com/photo-1605721911519-3dfeb3be25e7?ixlib=rb-4.0.3&ixid=M3wxMjA3fDB8MHxzZWFyY2h8NXx8YWJzdHJhY3QlMjBhcnR8ZW58MHx8MHx8fDA%3D&w=1000&q=80)

Let it go (https://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4&list=PL4WX6wv6UEJIvqpBhc7KZGE7S2UZiYw9m&index=2&ab_channel=AvrilLavigneVEVO)

to Nora

Gondtalanul ücsörögtem a művészteremben és alkottam. Vagyis csak mondanám, hogy alkottam, valójában csak kiadtam magamból a dühömet és az elkeseredettségemet. Ez is egyfajta folyamata az alkotásnak, plusz egy pszihológiai elengedés, ami némi energiát és kreativitást enged a vászonra fes-teni. Kék és vörös színek keresztezték egymást, ami alatt egy lány portéja díszelgett. Tudjuk ki portré-ja és ez alatt nem Voldemortra kell gondolni, hanem arra a bizonyos lányra, aki összetörte a szívemet. Mióta megjártuk Florral a szükség szobáját és láttam a tükörben, ahogy ismét hozzám simul és csókol-gat, megint feldobta a kellemetlen érzéseket és úgy éreztem nem szabad mostmár elnyomnom őket. Ki kell adjam magamból és a karácsonyra neki festett ajándékot találtam a legjobb eszköznek arra, hogy erre végre pontot tegyek. A bulin akartam neki odaadni, de miután elhívtam a táncparkettre táncolni, ott közölte velem, hogy csak fellángolás volt és hagyjuk ennyiben. Darabjaira tört a lelkem és Thessának köszönhetem, hogy ott a partyn nem zuhantam össze, na meg persze a manóknak, akik bemásztak a gatyámba.
lihegtem, de nem tudnám azt mondani, hogy a fáradtságtól, inkább a haragtól és a stressztől, már én is tiszta festék voltam, a hajam mindenfelé állt, nem tudtam leállni. Kell bele egy hugrabug is, valóban, így előkaptam a sárga festéket, és kinyomtam belőle egy keveset az ecsetre.
Mozdulatlanul álltam és néztem. Nem tudom, hogy mire vártam, lehet ihletre vagy meggyőződésre. Esetleg még mindig nem tudtam elengedni Sandyt és ez a sárga szín az, ami leginkább rá emlékeztet? A házam, az iskola és minden, ami ideköt? Talán lehet az lenne a legjobb megoldás, ha megszöknék és soha vissza se jönnék ide, akkor talán végre el tudnám engedni a kezemet és a sárga szín is újraa repertoáromat képezhetné.
Addig azonban csak görcsölő kézzel fogok állni a vászon előtt, mint most is. A szemeit még nem színeztem le…minden macatos már, de még mindig felismerhető a képen. Megadtam magam, leengedtem a kezemet és térdre estem. Nem akartam már sírni, nem volt erőm és belefáradtam ebbe. Gyenge vagyok, gyenge vagyok érzelmileg és lelkileg is, csak a testem hajt előre nap, mint nap és nem tudom, mit tegyek magammal.
- Engedd el! – fogtam meg a bal kezemmel az alktoni vágyó jobbot, ami egyszerűen nem akart a vászon felé közeledni. – Gyerünk. – erőlködtem, mire szinte már belesajdult az alkarom, de csak erőlködtem tovább, titkon abban reménykedve, hogy megsajnál valaki és véget vet ennek a drámának.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Nora Narek - 2023. 06. 07. - 16:54:33
♥ lerajzolok egy álmot ♥
(apocalypse)
(https://i.pinimg.com/236x/61/8c/1d/618c1d4de652c53e35db852a66b0e34c.jpg)
pretty : sulis (https://i.pinimg.com/564x/97/5f/63/975f635e886fbf39beb8d26de564c54d.jpg) ♥ vibe: I’ll live forever, why won’t you too?e (https://www.youtube.com/watch?v=syMhxFuBTCU)
2004. 05. 25.
p.s. Ezra

Még mindig úgy éreztem ott a gombóc a torkomban, és nem tudtam ellene tenni semmit, hogy eltűntessem. Amikor megkaptam Jasmine utolsó levelét, nem tudtam kimászni az ágyamból, és órákra sem jártam. Aztán egyszerűen csak beletemetkeztem a tanulásba, hogy ne gondoljak rá. Ha rágondolok úgy érzem megint sírni tudnék, hogy miért nem vettem ezt észre. Ha rágodnolok még jobban utálom a vizet, ahogy a partot nyaldossa, ahogy elveszi az embertől a levegőt és nem adja vissza, akkor sem, ha nem érdemelné meg a halált. És szánalmas volt, hogy a legtöbb esetben nem mertem rá gondolni, mert akkor elvitt magával az érzelmem. Inkább csak eltereltem a figyelmemet, és akkor mindeki azt hitte, hogy jól vagyok, hogy csak valaki dobott, vagy nem tudom, hihettek bármit, de ha látják, hogy összeszedtem magam nem kell feleslegesen magyarázkodnom. Ahhoz végképpen nem volt semmi kedvem.
Bár az tény, hogy Lola és Alec szerint túlságosan is elvette az eszem a tanulás, de hová is mehettem volna, ha nem a könyvtárba? Ekkor történt az, hogy Lola közölte velem, addig nem szól hozzám, míg nem csinálok mást a tanuláson kívül. Szörnyű barát lehettem, és erre nem csak Jasmine volt a bizonyíték, hanem Lola és Alec is. Talán tényleg jó lenne rajzolni, régen nem rajzoltam. Ezért is lépkedtem a műterem felé, hogy egy kicsit tényleg ne bolonduljak meg a tanulásba. Valahogy mégis úgy éreztem sosem elég, amit tudok, ez pedig egy veszélyes, démoni kör volt bennem.
Jól van, csak rajzolni fogok, modnjuk egy szép fát, egy nádast, madarakat, sok-sok madarat. Úgyis tudom, hogy végül  mindig visszatérnék a szarkákra, csak mert Lenre gondolok. Sóhajtottam, ahogyan benyitottam a műterembe, és igen, áramlott felém az európai kultúra. Egyenesen riasztó volt először pucér emberméretű szobrokkal találkozni itt, nálunk még csak embert se lehetett ábrázolni. Úgy éreztem, menten elég itt a lelkem, de hát az már a tűz felé tartott úgyis. Anynira nem volt túlzsúfolva sosem ez a hely, és ha voltak is itt páran, találtam magamnak helyet.
- Engedd el! Gyerünk - hallottam meg egy simerős hangot, és aztán fel is fedeztem a gazdáját. Ezrával egy kicsit megszakadt a kapcsolatom, nem csak azért mert nem egy évfolyamba jártunk, hanem mert fura lett, én meg inkább vagy magammal foglalkoztam, vagy Lennel. Mármint csak godnolatilag.
Odamentem mögé, és összevont szemöldökkel bámultamn a képet. Pacás volt, mintha azt se tduná mit akarna festeni, de valami emberalak volt rajta. Nem sokat kellett agyalni, hogy rájöjjek, Sandy volt az.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem tőle, bár lehet megijesztettem vele, nem tudom. Én csak fogtam a kezemben a rajzos füzetemet, amit még akkor kezdtem el, amikor Armin még otthon volt velem, és megtanított rajzolni. Haosnlítani akartam rá, mert olyan csodásnak tartottam, hogy mikre képes az ecsettel. Festeni sosem fogok tudni, nekem megmarad a rajzolás, vagy néha a pasztel, de az én világom feketén volt fehér.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Ezra Ellsworth - 2023. 06. 10. - 05:23:41
Művészet vagy szenvedés

2004.05.25

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BZDU4MTM1MjQtYjE3Yy00ZDQ3LTkzMDUtYjc3YjlmODk0NDA4XkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_.jpg) (https://images.unsplash.com/photo-1605721911519-3dfeb3be25e7?ixlib=rb-4.0.3&ixid=M3wxMjA3fDB8MHxzZWFyY2h8NXx8YWJzdHJhY3QlMjBhcnR8ZW58MHx8MHx8fDA%3D&w=1000&q=80)

Let it go (https://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4&list=PL4WX6wv6UEJIvqpBhc7KZGE7S2UZiYw9m&index=2&ab_channel=AvrilLavigneVEVO)

to Nora

+16

Sokáig tartott mire eddig az elhatározásig eljutottam, így már csak karnyújtásnyira van a boldog elengedés, a felszabadulás, hogy végre önmagam lehessek, hogy kiszabadulhassak egy vágy alkotta rabságból, egy nem létező fogságból, amit csak a szívem generál, az önzés, mert önző vagyok. Egy személyt akarok, egy olyan embert, aki szabad, nem köthetem magamhoz, mégis ragaszkodok hozzá, a kezeim közt akarok tartani és bár igen, játszott velem, pedig talán még akkor is sebezhető voltam, mikor kivetette rám a hálóját, most aztán tényleg darabokra tört mindent. Hónapig csak bolyongtam, bújkáltam, nem beszéltem, egy átlagos depis tini időszakát éltem, aztán pedig elkezdtem elromlani. Durvábbnál durvább csínyeket követtem el, amik már inkább hasonlítottak szenyózáshoz, mint nevettető viccekhez. Csínymester helyett tahónak és bunkónak kezdtek hívni és szépen lemorzsolódtak mellőlem a barátaim, sőt inkább ellöktem őket. Nora, Zander, Henriette vagy Thessa, mindenkit elüldöztem magam mellől. Ha nem is a viselkedésemmel, akkor a közönnyel, amit viseltettem feléjük, de a lényeg ugyanaz maradt. Talán már egy hónap is eltelt, mióta ott jártam Florral a szükség szobájában és megláttam a tükörképem Sandyvel, amint hozzámsimul. Nem tudtam, akkor mit akar velem az a tükör, napokig évődtem rajta, így úgy döntöttem, el kell engednem a dolgot és akkor ismét a régi lehetek. Vagy legalábbis egy kicsit normálisabb.
- Te meg mit csinálsz? – hangzott a kérdés mögülem, mire csak felsóhajtottam és elengedtem a sárga festékkel megspékelt ecsetet. – Nem látod? Próbálok elengedni… - morogtam bosszúsan, mire kapcsoltam, hogy bizony állt valaki mögöttem és akaratlanul összerezzentem. Megijedtem, pedig tiszta a lelkiismeretem, az ecset is kirepült a kezemből, egyenesen a vászonnak, aminek eddig nem mertem nekitolni. A sárga szín is ráemlékeztetett, a bombasztikus szőke leányzóra, akibe beleestem, akiből most próbálok kiszeretni.
Az ecset tehetetlenül hullott alá a földre, apró festéknyomot hagyva a padlón és a ruhámon. Nagyot sóhajtottam és ismét térdre estem, ahogy a festékes kezemet végighúztam a vásznon, mintha csak megsímogattam volna a képen lévő személyt. Érzelemmentes tekintettel néztem a képet, ahogy elkentem rajta a sárgát és elvegyítettem a kék és piros színek káoszában narancs és zöldes árnyalatokat alkotva ezzel. Nem foglalkoztam a mögöttem álló Norával, a kezem magától járt, az arcom szinte meg sem rezzent, addig húztam a sárgát, míg végül egy arc jelent meg a vásznon, eltakarva mostmár talán teljesen az alatta lévő lányt. Egy fiú arc volt, az teljesen kivehetővé vált, és persze magamat ábrázoltam ilyen groteszk módon, mégis felismerhetetlen volt. Fogtam egy kis sárga színt a padlón heverő ecsetről és a fejforma szájrészéhez illesztettem. Az ajkai nem voltak teljesek. Remegett a kezem, ahogy próbáltam felfelé kanyarítani a száját egy mosollyá változtatva a sárga, görcsös vonalat. Nem ment tovább. Szinte már erőlködtem, az egész testem beleremegett. – Gyerünk. b*szott mosoly. Vigyorogj te átkozott! – kiáltottam már teljesen csüggedten, majd elengedtem az izmaimat és lehajtottam a fejem. Nem néztem fel, nem fordultam a lányhoz, úgy morogtam magam mögé, hogy a fejem lógattam, a hajam szinte belekaristolt a vászonba.
- Segítenél? – kérdeztem. – Úgy hallottam rajzolsz. Segíts nekem mosolyt rajzolni. – morogtam, majd reméltem, hogy megszán és oda vezeti a kezemet, ahová kell, ami még most is makacsul a vásznon remegett. Csak egy apró vonal kell és el is készül.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Nora Narek - 2023. 06. 15. - 13:14:22
♥ lerajzolok egy álmot ♥
(apocalypse)
(https://i.pinimg.com/236x/61/8c/1d/618c1d4de652c53e35db852a66b0e34c.jpg)
pretty : sulis (https://i.pinimg.com/564x/97/5f/63/975f635e886fbf39beb8d26de564c54d.jpg) ♥ vibe: I’ll live forever, why won’t you too?e (https://www.youtube.com/watch?v=syMhxFuBTCU)
2004. 05. 25.
p.s. Ezra

A gondolataim fele még Jasmine körül pörögtek, a másik részem meg nem akart ezzel foglalkozni, mert akkor még jobban fájt volna. Inkább tényleg tanultam, hogy minden tárgyam meglegyen, még ha maximalista is voltam, ha elhivatott is, azért ennyire nem akartam túltolni. De most itt tartottam, túltoltam,  és ha Lola nem robbant ki a könyvtárból, akkor lehet ott őrültem volna meg. Utáltam ezt, mintha csapdában vergődtem volna. De igazából az életem egy csapba volt, és az egyetlen fénypontja éppenséggel jelenleg Len, még akkor is ha folyton ellök.
Kissé megdöbbenve álltam hát a gallériában, és bámultam Ezrát aki úgy szenvedett a képpel, mintha nem csak az egyet égette volna, hanem a vászon is. Nem tudtam festeni, csak rajzoltam, hol szénnel, hol ceruzával, esetleg pasztellel, de tudtam, hogy nem voltam benne tehetséges. A tánc jobban ment, akár azzal is mehetnék tovább, de nekem más álmom volt, a gyógyítás. Bár tudtam volna segíteni Jasmine-nak is, bár ott lehettem volna, bárcsak... Minden máshogy alakult volna.
Odaléptem hozzá, bár még meg is ijesztett, így még nem láttam, de kölcsönösen frászt kaptunk egymástól, mert a kezéből az ecset is kiesett, festéknyomot hagyva a padlón. Elengedni, én is hányszor engedtem el. Hányszor is törték össze a szívem, nem tudtam megmondani. Azt mondanám az első volt a legfájdalmasabb, de a többi is ugyan olyan volt. De az embernek tovább kellett lépni. Hogy aztán kezdje az egészet elölről. De amíg tart szép, és amíg szép, nem fáj, a fájdalom elmúlik pedig, talán. Én a szépbe kapaszkodtam a jóba, mert tudtam úgyis mindennek vége lesz. Mégis folytattam, magam se tudva miért.
De úgy tűnt Ezrának még így se ment, nem mondtam semit, csak néztem, kicsit féltem beleavatkozni, akármit is csinált vagy értett elengedés alatt. Általában értettem az emberek megnyugtatásához, ez lesz a dolgom, de egyelőre kivártam, hogy mit fog tenni Ezra. Vagy lehet tényleg ördögtől való az emberábrázolás, ezért voltak itt olyan furcsa festők is, az egyik a fülét is levágta. Kicsit ijesztő volt ez, remélem azért nem szállták meg a démonok, vagy ilyesmi.
- Segítenél? – kérdezte, mire felocsúdtam a gondolataimból. A bátyáim, Amrin kivételével szerettek a démonokkal ijesztgetni, én meg gyerekként egyenesen rettegtem tőlük. Ma már kevésbé, de azért na.
– Úgy hallottam rajzolsz. Segíts nekem mosolyt rajzolni - magyarázta én meg a kezére és az ecsetre néztem.
- Nem tudok embert rajzolni, otthon nem szabad - mondtam neki, és pislogtam egyet. De amúgy Lent akarom lerajzolni, miről is beszélek? Úgyse fogok jó helyre jutni, ha meghalok. De megszántam Ezrát legyen bármilyen furcsán ijesztő is a látvány vagy az állapota.
- De ha segítek, cserébe taníts meg rá - mondtam kihúzva magamat, majd megfogtam a kezét és húztam vele együtt egy mosolyt. Nézzen ki bárhogyan is, és amúgy is a kép túl harsány volt, hogy lássam mi volt rajta rendesen.
- Hát mit ne mondjak, az én vonalam még magasabbra emelte az összképet - bólogattam, teret engedve a szerénységemnek., bár a kép maga harsány volt és zűrös, Armin csodaszép virágaihoz és tájaihoz szoktam hozzá.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Ezra Ellsworth - 2023. 06. 20. - 03:58:29
Művészet vagy szenvedés

2004.05.25

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BZDU4MTM1MjQtYjE3Yy00ZDQ3LTkzMDUtYjc3YjlmODk0NDA4XkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_.jpg) (https://images.unsplash.com/photo-1605721911519-3dfeb3be25e7?ixlib=rb-4.0.3&ixid=M3wxMjA3fDB8MHxzZWFyY2h8NXx8YWJzdHJhY3QlMjBhcnR8ZW58MHx8MHx8fDA%3D&w=1000&q=80)

Let it go (https://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4&list=PL4WX6wv6UEJIvqpBhc7KZGE7S2UZiYw9m&index=2&ab_channel=AvrilLavigneVEVO)

to Nora


Végre sikerült azt a mosolyt meghúzni és bár túl sok volt az önkritika és a hiszti, valamiért nem engedtem meg magamnak hogy megkönnybüljek vagy hogy boldog legyek. Talán Nora segítsége elég lehet arra hogy végre fellélegezzek, bár sok barátom közrejátszott abban, hogy végre elengedhessek egy drámai, szomorú korszakot. Az újrakezdés pedig mindig izgalmas.
Úgy ugrottam fel a földről, mintha mi sem történt volna, megfogtam a vásznat és a kukáig sétáltam vele, majd nemes egyszerűséggel beleejtettem.
- Na ezzel meg is volnánk. – töröltem meg játékosan a kezeimet majd önfeledten mosolyogtam a lányra. – Köszi, nélküled nem ment volna. Nem is tudom, mennyi galleon ért az az egy vonalad. – kacsintottam rá, majd odaléptem egy állított, grafikus asztalhoz és elővettem pár lapot a mappámból, ceruzákat, ecseteket és satírozókat, na meg persze radírt.
- Szóval ember alakot akarsz rajzolni. – hümmögtem leginkább magam elé, miközben a pálcám segítségével tisztává varázsoltam a kezeimet és a ruházatomat. – Mi sem egyszerűbb. – tettem le magam mellé, mikor végeztem, majd intettem felé, hogy jöjjön közelebb. Nem volt nagy ördöngőség, igazából mindenki más stílusban alkot, még a formák és az alap körvonalak is eltérőek, izgalmas less kideríteni Norának milyen is az elképzelése a művészetéről.
- Alap esetben az emberek egy-egy testrésze olyan, mint a torz alakzatok. – magyaráztam, amint rajzoltam egy egyenes függőleges vonalat, majd három vízszinteset. Ezek alkotják a bábum, vagyis emberi alakomnak az alapját, vázát. Ezen fognak majd a kis köröcskéim elhelyezkedni, amikből végül testrészek lesznek. Engem is így tanítottak rajzolni annak idején, bár nem elhanyagolható tény a tanulmány, tehát az emberi test ismerete és a gyakorlás.
- Próbáltad már egyébként? – fordultam meg hirtelen, mikor eszembe jutott, hogy túl hirtelen támadtam le ezzel a lányt. Lehet már van elképzelése, vannak mintái, én meg próbálok egy teljesen új vonalat ráerőltetni, hol ott lehet csak az övét kellene tökéletesíteni. – Vannak rajzaid? Muta őket először, mielőtt folytatjuk. Tudnom kell hányadán állunk. – motyogtam mosolyogva, majd míg előpakol-ta a kis füzetkéjéből a rajzokat, már, ha vannak nála, addig én egy fiókban kezdek kotorászni és előha-lászok egy próbabábut (https://st.depositphotos.com/1810390/1626/i/600/depositphotos_16267965-stock-photo-manikin-jumping.jpg), ezt a mini fajtát, ami meg van bájolva. Igazából utasításra úgy fordul, ahogy mi szeretnénk, így nem kell odanyúlni érte, miközben alkotunk, mert lehet kiesnénk a ritmusból. Nagy segítség volt nekem is, míg fiatalabbként gyakoroltam az alaktant.
- Tudod, az is nagy segítség, ha megfelelően ismered az emberi testet. Csontfelépítés, izomzat stb. – magyaráztam, míg nézegettem a rajzait, ha pedig nem adott mintát, akkor a bábuval foglalatoskodtam. – Tessék, állítsd be, olyanra, amilyenre szeretnéd, én pedig lerajzolom. – adtam át végül mosolyogva a bábut, majd megfordultam a székemen az ablak felé, felhúztam a lábaimat és a térdemmel tartottam meg a fejem, míg Nora eldöntötte hogy szeretné tanulni.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Nora Narek - 2023. 06. 23. - 10:51:41
♥ lerajzolok egy álmot ♥
(apocalypse)
(https://i.pinimg.com/236x/61/8c/1d/618c1d4de652c53e35db852a66b0e34c.jpg)
pretty : sulis (https://i.pinimg.com/564x/97/5f/63/975f635e886fbf39beb8d26de564c54d.jpg) ♥ vibe: I’ll live forever, why won’t you too?e (https://www.youtube.com/watch?v=syMhxFuBTCU)
2004. 05. 25.
p.s. Ezra

Nagyokat pislogtam Ezrára, ahogy drámaian a kukához sétált és kidobta a művet. A művet, amire én is húztam egy vonalat, hát micsoda dolog ez. Szinte már meg is sértődnék, ha nem tudnám, hogy itt valaminek a lezárása volt.
- Most már jobb? - kérdeztem tőle azért.
– Köszi, nélküled nem ment volna. Nem is tudom, mennyi galleon ért az az egy vonalad - Erre azért elvigyorodtam és kihúztam magamat, nagyon büszkén. Szerettem, ha elismertek, simogatta az egómat. Még akkor is, ha félig mindig visszakanyarodtam Jasmine-ra, és a levélre. Elnyomtam egy sóhajt, most nem lehettem depis. Rajzolni akartam, hogy végre tényleg lerajzolhassam Lent. Ha végleg hazamegyek, legalább lesz mit néznem titokban, egy rettenetes házasság mellett.
- Alap esetben az emberek egy-egy testrésze olyan, mint a torz alakzatok - magyarázta, majd én mellette ácsorogva néztem, ahogyan huzogatta a vonalakat. Szinte éreztem, hogy emiatt már tényleg nagyon fogok odalenn égni, de már tényleg olyan nagyon mindegy volt. A szabályokhoz máshogy viszonyultam, még Arminnál jobban is szembementem vele. Tényleg én voltam a legrosszabb. Bólogattam, ahogy a vonalakat húzta, legalább Armin tanított rajzolni, így nem a nulláról kezdtem ezt el.
- Gondolatom, hogy nem bonyolultabb, mint egy madarat - válaszoltam halovány mosollyal az arcomon.
- Próbáltad már egyébként? - kérdezte hirtelen én meg megráztam a fejemet, hogy nem.
- Mm-mm. Otthon ez tilos, tudod, mint az alkohol, a házasságtörés, és a szerelemből való házasodás - mondtam legyintve, mintha olyan rohadtul bele lehetett volna ebbe törődni. Pont annyira, hogy az ember egyik legjobb barátnője egy nap úgy döntsön belesétál a Perzsa-öböl hullámai közzé és soha nem tér vissza. - Viszont, én akkor is megtanulom. De rajzolni tudok, Armin, a bátyám tanított - fűztem hozzá, és amikor kérte, odaadtam a füzetemet (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,17631.0.html) neki. Csak egyszerű rajzok voltak, nem voltam ügyes. Csak a bátyámhoz akartam gyerekként hasonlítani, mert felnéztem rá. Ezért kértem, hogy tanítson meg rajzolni.
Bizalmatlanul méregettem a bábu izét, elég groteszk volt, nem láttam még ilyesmit. A nyugat bizarr volt, és emiatt apám szerint káros és veszélyes. Az se segített sokat, hogy nagyon is hallottunk arról, ami itt történt, csoda, hogy rá tudtam venni, hogy Armin után jöhessek.
- Tudod, az is nagy segítség, ha megfelelően ismered az emberi testet. Csontfelépítés, izomzat stb - magyarázta én meg bólogattam, mintha ismertem volna. Oké, voltam már egyszer pasival is úgy, Armint meg szerettem fogdosni, mert nagyon sok izgalmas tetkója volt, és imádtam nézni a szép mintákat a bőrén. Meg az olyan kistesós dolog volt. Beállítottam a bábut, hogy üljön, és kíváncsian néztem Ezrát. Szerencsére az alapokat gyorsan el tudtam sajátítani, a gyakorlást meg amúgy ment is.
Ha Ezra kész volt én is megpróbáltam lerajzolni a vonalakat, bár nem volt olyan biztos az ábrázolásom, mint az övé. Gondolom ebből is ki lehetett hozni a formákat, csak még nem tudtam, hogyan.
- Hogy tanultál rajzolni? - kérdeztem csevegve a vonalaimat huzigálva.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Ezra Ellsworth - 2023. 06. 25. - 11:45:17
Művészet vagy szenvedés

2004.05.25

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BZDU4MTM1MjQtYjE3Yy00ZDQ3LTkzMDUtYjc3YjlmODk0NDA4XkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_.jpg) (https://images.unsplash.com/photo-1605721911519-3dfeb3be25e7?ixlib=rb-4.0.3&ixid=M3wxMjA3fDB8MHxzZWFyY2h8NXx8YWJzdHJhY3QlMjBhcnR8ZW58MHx8MHx8fDA%3D&w=1000&q=80)

Let it go (https://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4&list=PL4WX6wv6UEJIvqpBhc7KZGE7S2UZiYw9m&index=2&ab_channel=AvrilLavigneVEVO)

to Nora

A rajzolás nem volt nagy kunszt, addig míg rá nem görcsöl az ember. Ez inkább szórakozás, hiszen a vonalakat úgy igazgatjuk, húzzuk, vonjuk, ahogy a kedvünk tartja, rengetegszer újrakezdhetjük, ismét nekiállhatunk, tehát teljesen mi uraljuk a folyamatot. Ha pedig nem leljük benne kedvünket, félbe is hagyhatjuk. Bárcsak minden ilyen könnyen menne.
- Most már jobb? – kérdezte, mikor már ültem a lapocska felett, mire én felnéztem, elgondolkodtam egy pillanatra, majd elmosolyodtam magam. Inkább lelkes vigyor volt, mint őszinte, de egy kicsit tényleg job volt, így bólintottam. – Igen, persze. – böktem azért még oda, majd vissza is fordítottam a fejem a munkára, amit még alig kezdtem el, de már magával ragadott. Ilyenek vagyunk mi művészek, ha belekezdünk, kicsit őrültek módjára dolgozunk és viselkedünk.
- Mm-mm. Otthon ez tilos, tudod, mint az alkohol, a házasságtörés, és a szerelemből való házasodás. – magyarázta, mire csak bólogattam rendületlenül és még mindig a vonalak rajzolása közben válaszoltam vidáman.: - Na, ha már ezt megszeged, csak egy karnyújtás a szerelemből házasodás. – tényleg akartam, hogy ez a lány boldog legyen, megérdemelné, maximálisan. De nem erőszakoskodtam tovább a témával, megbántani vagy megsérteni sem akartam, így csendben elvettem a füzetét és áttanulmányoztam a rajzait. Hümmögve lapozgattam, egyrészt mert nem csak a művekre voltam kíváncsi, hanem magára a fejlődésre, így míg végig nem értem nem mondtam semmit, csak hümmögtem, lehet idegesítő is voltam, mint egy vén öregember.
- Szépen árnyékolsz és látszik a fejlődés, nem lesz nehézség az alakrajzolással sem. – bólintottam végül, ahogy visszaadtam a füzetkéjét, majd mikor beállította a kis bábut, ahogy az neki tetszett, összecsaptam a tenyereimet. – Nézzük akkor. – tettem hozzá, majd a lapom fölé hajoltam és elkezdtem a beállított bábu vonalait felrajzolgatni. A testének grbületeit és tengeléyt akartam a vonallal élezni, igazából az arányok tökéletes felviteléhez elengedhetetlen. Kezdőknek és haladóknak is ajánlott ez a forma, de a nagy öregek is használják még időspórolás szempontjából.
- Megrajzolod a test alapjait és a végtagokat, tudod…hogy lásd előre hogy állnak a bábuhoz hasonlóan. Utána jöhetnek…az alakzatok. – magyaráztam közben ahogy rajzoltam, a keze és a lábai helyére egy-egy nyújtott ellipszist rajzoltam, a feje helyére egy gombócot és így tovább. Nyilván a teste helyére csak kitöltést csináltam, nehogy összevisszaságnak hasson.
- Hogy tanultál rajzolni? – kérdezte Nora, miközben utánozta a ceruzavonásaimat, majd hogy ne hagy-jam válasz nélkül és meg is nézzem, hogy halad átlestem hozzá. – Apám mugli rajztanár. – válaszoltam szűkszavúan, hiszen ebben a mondatban benne van minden válasz. – De festeni apám kollegája tanított. – tettem hozzá bólintva, miután láttam, hogy a lány alapjai is jók lettek, bár remélem megértette a lényegét ennek a technikának.
- Mivel most csak a bábut rajzolod, kezd el szépen a vállrészét és haladj lefelé. Használd a ceruzád ívét, hogy az arányokat pontosítsd. – mutattam neki, miközben az enyémet a hüvelykujjamhoz illesztettem, a többi ujjammal meg beszorítottam. Egyik szemem behunytam és odatartottam a bábu közepéhez és úgy számoltam ki nagyjából melyik oldal a nagyobb, arányosabb. Nem akartam most túlzásba esni, rég is rajzoltam, így csak satírozgattam és nagyjából rajzoltam le. Mostmár Nora magára van utalva, a technikai részét megmutattam, mostmár azt veti papírra, amit lát, persze, ha valamit nem ért, vagy nehéz segítek neki, mert apró tippek minden résznél vannak.
- Az árnyékolást felesleges magyaráznom gondolom, van hozzá érzéked. – teszem hozzá, rámosolyogva, meg azért oda is pillantva, hogy halad.


Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Nora Narek - 2023. 06. 26. - 13:50:50
♥ lerajzolok egy álmot ♥
(apocalypse)
(https://i.pinimg.com/236x/61/8c/1d/618c1d4de652c53e35db852a66b0e34c.jpg)
pretty : sulis (https://i.pinimg.com/564x/97/5f/63/975f635e886fbf39beb8d26de564c54d.jpg) ♥ vibe: I’ll live forever, why won’t you too? (https://www.youtube.com/watch?v=syMhxFuBTCU)
2004. 05. 25.
p.s. Ezra

Kissé tényleg aggódtam Ezra miatt, de lehet csak azért, mert Jasmine-t is elvesztettem. Pedig minden héten írt nekem levelet is, Ayshával ellentétben, de vele amúgy is rosszul váltam el, amikor eljöttem otthonról. Ő az egész világra dühös volt. De Jamsine nem volt ilyen és mi nem láttunk tovább annál, hogy ő folyton boldog volt és optimista. És egyszer csak úgy döntött nem csinálja tovább. De nem akartam most ezen agyalni. Jót fog tenni, hogy rajzolhatok, és akkor még jobban fog esni, ha mondjuk Lent rajzolom le. Ha már úgysem kerülhettek hozzá közelebb, legalább lesz róla egy rajzom. De bárcsak tudnám miért lök el folyton, akkor talán tudnék változtatni, valamin.
– Igen, persze. –  válaszolt, én meg csak végig mericskéltem, összevont szemöldökkel. Nem voltam meggyőzve, de úgy nézett ki, mintha tényleg le akarta volna zárni az egészet. A sebeket be kellett gyógyítani valahogyan, legyen az a bőrön vagy az ember lelkében. Az csak több fertőzést okoz, ha feltépkedi magának az ember, és egy bizonyos ponton a fertőzést nem lehetett megállítani. Sem megmenteni azt, akinek fájdalma volt.
- Reméltem is - bólogattam nagy komoly fejjel mielőtt még nekikezdtünk volna a rajzolásnak.
- Na, ha már ezt megszeged, csak egy karnyújtás a szerelemből házasodás. - mondta Ezra, mire kiszaladt belőlem egy kacaj. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Otthon még egy házasságtörés miatt is a halálba küldhettek bárkit. Nem nagyon volt erre esély, de persze a remény hal utoljára, nem igaz? Eleve nem is álltam még készen arra, hogy hetedév után csak úgy feladjak mindent és megházasodjak. Nem is akarnék... jó sokáig nem. Az egész egyszerűen olyan hülyeség és fojtogató.
- Majd a szavadon foglak, Ezra Ellsworth - kacsintottam rá. Nem mintha sok esélyem lett volna erre, de legalább ő optimistább volt ebben, mint én. Csak a jóban való reménykedés után az esés sokkal de sokkal fájdalmasabb. Azt hiszem Jasmine is tudta jól ezt. Aztán odanyújtottam neki a rajzos füzetemet. Végül is nem volt benne sok különleges dolog, csak néhány tájkép állat vagy növény. Meg hát nem voltak ezek olyan csodás képek, általában reggel rajzoltam, ha kiültem egy kicsit hajnalban a birtokra.
- Szépen árnyékolsz és látszik a fejlődés, nem lesz nehézség az alakrajzolással sem. - Elmosolydtam a bókra és büszkén ki is húztam magam -- Nézzük akkor. – mondta, mire beállítottam a bábut. Fura egy izé volt, és nem is tudom. Arca sem volt, meg semmi, nem is értettem, ez alapján hogyan lehet megtanulni bármit is, de remélem azért nem lesznek tőle rémálmaim. Inkább azt néztem, ahogy ő rajzolt, és nem ezt a z izét, az amúgy is sokkal érdekesebb volt. Szerettem tanulni, főleg amiről tudtam, hogy az előnyömre is válhat. Lola hányzsor cukkolt azzal, hogy egy hollóhátas stréber vagyok. De én sokkal menőbb voltam, mint a hollóhátas stréberek és szebb is. Bocs Leo.
- Megrajzolod a test alapjait és a végtagokat, tudod…hogy lásd előre hogy állnak a bábuhoz hasonlóan. Utána jöhetnek…az alakzatok - magyarázta, én meg néztem az ellipsziseket meg a mindent is. Jó nyilván ebből is ki lehet hozni az embert, segédvonalakat én is használtam aztán megtöltöttem a formákat rendesen. Persze közben én is utánoztam Ezrát, és megpróbáltam hasonlóan rajzolnia  vonalakat, eddig még ment is, sőt, még csak lelkiismeret furdalásom sincsen tőle, hogy ez amúgy tiszta bűnös dolog. A bátyám még alkoholt se ivott, mert nem volt szabad és tartotta magát ehhez. Tényleg én vagyok a legrosszabb. 
- Apám mugli rajztanár. De festeni apám kollegája tanított - erre felvontam a szemöldökömet. Furcsán hangzott ez a rajztanár dolog.
- Nálatok iskolában is van rajz? - kérdeztem. Az ember vagy magától tanul meg vagy fizet valakinek, hogy tanítsa. Furcsa volt ez a mugli rajztanár dolog. Közben az ablakzataimat hagytam, hogy megnézze ő is. - A festés menő dolog, de valahogy az már nem izgatott annyira, mint a bátyámat. Hagytam, hogy kibontakozzon - mosolyodtam el, mintha szüksége lett volna erre. Armin gyönyörűen festett. Néztem ahogy Ezra méregette az arányokat, bár én nem tudtam ezt így utánozni, gondolom a rutin hozza is majd ezt is magával, de nagyjából elkészültem az alakkal, ahogy ő mondta, igyekeztem úgy. Persze amikor elakadtam örültem, hogy segített, így nem lett olyan szörnyű. Bár nem egy... műalkotás.
- Furán néz ki így, de... majd lesz arca is ugye? Így olyan mint valami szörny a rémálmodból - pislogtam a rajzra, mert lassan haladtam, de volt valami alakja már, erre meg büszke voltam. - Köszi, Ezra, nélküled nem menne - sóhajtottam, ahogy lassan de lassan valami emberszerű is kezdett belőle kikeveredni. Emberszerű, embernek még nem mondtam volna.



Cím: Re: Műterem és Galéria
Írta: Ezra Ellsworth - 2023. 07. 06. - 22:06:42
Művészet vagy szenvedés

2004.05.25

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BZDU4MTM1MjQtYjE3Yy00ZDQ3LTkzMDUtYjc3YjlmODk0NDA4XkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_.jpg) (https://images.unsplash.com/photo-1605721911519-3dfeb3be25e7?ixlib=rb-4.0.3&ixid=M3wxMjA3fDB8MHxzZWFyY2h8NXx8YWJzdHJhY3QlMjBhcnR8ZW58MHx8MHx8fDA%3D&w=1000&q=80)

Let it go (https://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4&list=PL4WX6wv6UEJIvqpBhc7KZGE7S2UZiYw9m&index=2&ab_channel=AvrilLavigneVEVO)

to Nora

Látszott Norán, hogy mennyire feszeng már csak azért is, mert a rajzolással is megszeg egy bizonyos hazájabeli törvényt. Biztos vagyok benne, hogy izgalmat is érez, de azért ez még mindig kicsinyke dolog azzal szemben, hogy valaki ellentmond a szüleinek és a hagyományoknak, csak azért, hogy mással házasodjon. Nem igen tudtam elfogadni magam sem ezt a dolgot, megértettem, de én is túlságosan szabad elvű voltam ahhoz, hogy egy ilyen törvényt lenyeljek, még akkor is, ha több éves hagyománya van. Egy bátorító mosollyal nyugtáztam a válaszát és bár tudtam a kacsintás mögött egy enyhe lemondás van, én mégis hittem abban, hogy mindenkit megillet a boldogság és a szabad választás joga. Kicsit talán el is szorult a gyomrom a sajnálkozásban, de mivel ő sem mutatja gyengeség jeleit, én sem akartam emlékeztetni a fájdalmára, így próbáltam optimista maradni. Nem könnyű tekintve az én problémáimat, de ezek is apróságok, amiket magam győzhetek le. Tovább kell lépnem és ha ennyi viszonttagságot követően Nora is erős tud maradni, én sem leshetek ennyire limonádé. El is kezdhetjük mondjuk egy jó rajz készítésével, de előtte azért meglesem a korábbi munkáit. Nem túloztam, mikor arról beszéltem neki, hogy szépek a munkái, igazából van aki tehetséggel és ilyen látásmóddal születik és van aki évekig tanul és gyakorol, mire egy épkézláb fát vagy tengerpartot le tud rajzolni. Biztos vagyok benne, hogy sok kreativitás és fantázia szorult ebbe a lányba, azok tudnak a legtökéletesebben elvonatkoztatni a hétköznapi normáktól és vonalaktól, átadva magukat a tökéletes álomvilágnak, színeknek és árnyalásoknak.
Bele is kezdtünk a rajzolásba és ahogy néha lesve odapillantottam a Mardekáros lány lapjára elégedetten bólogattam, amolyan tudálékos apó módjára, aki büszkén, mégis szigorú szakmaisággal tekintett diákja műveire. Remélem azért nem csak utánozza azt, amit csinálok és maga az elmélet is megragad benne, ezek az ellipszisek és vonalak azért vannak, hogy megkönnyítsék a testrészek alakítását, már ennyiből látni lehet, hogy fog állni a rajzon szereplő bábu.
- Nálatok iskolában is van rajz? – nálunk? Mosolyogva fel is nézek a lányra, nem értettem, mire gondol a nálunk szó alatt, de biztos arra értette, hogy a muglik világában. Megrántottam a vállam, mert nyilván többet értek ehhez, mint ő, hiszen ő aranyvérű, hiába éltanuló, a muglik életéről édesapámat tekintve valószínűleg többet tudok.
- A mugliknál van, bár össze van vonva a művészet történettel és egyéb művészeti ágakkal. Szobrászat, festés stb, igazából a gyerekek kreativitását akarják ezzel fejleszteni. – magyarázok, mikor szinte már öntudatlanul, magamtól elkezdtem a bábu karjának mért ellipszist rajzolni és végső alakot adtam a mértani testnek. Remélem idén is elmegyünk nyaralás címszóval apám kollegájának a nyaralójába, legalább tovább fejlődhetnék. – A felkar rövidebb, így, a kézfej meg először legyen sok vonal. – mondtam szinte alig hallhatóan, miközben észre se vettem, ahogy a nyelvem kidugtam a számból a koncentrálás közepette. Rossz szokásom, hogyha már annyira belemerülök, akkor lógatom a nyelvem, sőt sokszor a lábammal dobolok valami nem létező muzsika ütemére.
- Furán néz ki így, de... majd lesz arca is ugye? Így olyan mint valami szörny a rémálmodból. – aggodalmaskodott, mire felkacagtam. Nem, nem őt nevettem ki, csupán aranyos volt, biztos nehéz volt az általában büszke, mindenről tájékozott Nora Nareknek most bizonytalannak mutatkoznia, de attól nem kell félnie, hogy itt nálam ez bármit is számítana. Én csak egy barátot látok benne, abból pedig az egyik legjobbat. – Olyan arcot villantasz neki, amilyet szeretnél. Ahhoz nekem is fénykép kellene, hogy visszaadjam az arányokat, hogy felismerhető legyen. – javítottam ki magam, ugyanis nem, tényleg nem egy bábu fejét terveztem az alak nyakára helyezni, de fejből fogok valamit odatenni, ötletek nélkül, valami rögtönzött személy lesz, vagy ilyesmi. Egy lány, ki tudja, lehet a következő barátnőmet festem oda.
- Köszi, Ezra, nélküled nem menne. – ismét mosolyogva néztem fel a rajzomból rá és felé is fordultam. – Amennyit már te segítettél nekem, száz rajzzal se tudnám eléggé meghálálni. – motyogtam neki némi zavarral a hangomban. – Bármikor szükséged lesz rám, itt leszek neked. – tettem hozzá teljesen elvörösödve, de annál magabiztosabban. Nem bántam, ha észreveszi, de hogy lefojtsam ezt az állapotot, gyorsan kezembe vettem a rajzát és az arcom elé tartottam. – Ühüm, ühüm. Nagyon jó lesz. Javaslom majd a továbbiakban a gyakorlás mellett a testek tanulmányozását. Tankönyvekből, sportújságokból stb. – motyogtam még mindig, majd ha már elmúlt ez a plöttyedt érzés, visszaadtam a rajzot és én is befejeztem a sajátomat. Amennyiben még kérdése lett volna, vagy szeretett volna még rajzolni, az időm engedte és a nap hátralévő részében amúgysem volt különösebb dolgom, talán meg is hívom még egy mézsörre is, ha végeztünk. Bármikor szívesen áldozok a barátaimra időt. Bármikor.  


Köszönöm a játékot! Helyszín szabad!