Roxfort RPG

Karakterek => Lupa Tenebris => A témát indította: Lupa Tenebris - 2020. 03. 06. - 15:13:58



Cím: Második telihold
Írta: Lupa Tenebris - 2020. 03. 06. - 15:13:58
Második telihold
Miután átváltoztam, sokmindent megtanultam a vérfarkasokról. Kodan tapasztalatai és elmesélése alapján kezdtem úgy érezni, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Végül is, ez olyan, mintha két életet élnék egyszerre. A farkas amúgy is a kedvenc állatom volt, így megtapasztalhattam milyen annak lenni. Bár kissé olyan volt, mintha ketten élnénk egy testben. Vagy egyen két testben... Mindenesetre furcsa volt. Hiszen a farkasom egy másik oldalam volt, amit az emberek között nem vehettem elő. Mégis, neki is megvolt a saját teste.
Nem volt túl sok szabály, amit be kellett tartani, lévén, hogy nem teljesen én irányítottam a farkasomat. De emberként nem mondhattam el a többi embernek, akarom mondani muglinak. Nem változhattam át előttük és nem bánthattam őket. Ha valaki rájön, hogy mi vagyok, hatalmas bajba keverem nem csak magam, de Kodant és a varázsvilágot is. Sok legenda terjengett a vérfarkasokról, ők azok, akik ezt a szabályt megszegték. De még fiatal voltam, a szüleim engedélye nélkül még sötétedés után sem lehettem el, főleg miután korházba kerültem. Nekik el kellett mondanom, különben ki tudja mi történik? Kodan szülei is tudták mi a helyzet. Esetleg ha lány lenne, még mondhatnám azt, hogy átmegyek hozzá... De mégis hogy mondjam el nekik? "Szia anya, szia apa! Hogy vagytok? Jól? Remek, mellesleg vérfarkas vagyok"... Hülyének fognak nézni és bezárnak valami diliházba... Ha meg megmutatom nekik, akkor nagy a lehetősége annak, hogy felfalom őket...
Napokig agyaltam, mi lenne a megfelelő módszer, hogy közöljem velük. Még azt is megpróbáltam, hogy egy képet nézek a holdról, hátha valamit elindít, ami elég ahhoz, hogy higyenek nekem, de természetesen nem így történt. Nem tudtam mi tévő legyek, a telihold pedig vészesen közelgett. Akárhányszor próbáltam felhozni a témát, vagy elmondani nekik, inába szállt a bátorságom. Tudtam, hogy nem fognak hinni nekem.
A telihold napján már éreztem a hold hatását, ami még jobban aggasztott. Valószínűleg Kodan is észrevette, mert próbált felvidítani. Pár percig sikerült is neki, de nem tartott sokáig. Nem szökhetek ki otthonról, mire alkalmas lenne az idő, már a hold fent van és egyből átváltoznék. Miután nem tudodd tartósan felvidítani felajánlotta, hogy elkísér a szüleim elé, hátha kettőnknek jobban hisznek, de visszautasítottam. Ha esetleg rosszul reagálnak, nem akarom, hogy őt is bántsák. Na meg, ha nem engednek el, lehet szükség lesz arra, hogy az erdőben várjon és hívjon engem. Sajnos nagyon úgy éreztem, hogy az utóbbi fog megtörténni.
Mikor haza értem, váratlan dolog fogadott. A szüleim nem voltak otthon. Így nem tudtam nekik elmondani, hogy mi történik. Hogy mi vagyok. Azt fogják látni, hogy megint nem vagyok itthon, biztos bejönnek az erdőbe, hogy megkeressenek. Annyira bepánikoltam, hogy elhívtam Kodant és áthívtam. Szükségem volt valakire. A szívem hevesen dobogott, fel-alá járkáltam és próbáltam megnyugodni, amíg meg nem érkezik valaki.
- Szia - köszönt a fiú.
- Szia.
- Még mindig sehol senki?
- igen.
- Akkor jó.
- Miért lenne jó?
- Ezen aggódtál eddig, hogy hogyan fogsz meglógni este. Most nem kell aggódni. Teletömöd párnával az ágyat és kész.
- És ha észreveszik? És bejönnek az erdőbe miközben farkasként rohangálunk?
- Az pech.
- Vedd komolyan! Én nagyon aggódom!
- Figyelj. Készülj fel az estére. Vigyünk ki ruhát, hogy reggel visszajöhessünk. Ha addig megérkeznek, elmondjuk együtt. Ha nem, akkor nem.
- És mi van, ha eltiltanak egymástól minket, vagy téged fognak hibáztatni és bolondnak néznek? Mi van ha elmegyógyintézetbe zárnak? Ha kidobnak ittonról, ha...
- Nyugodj meg. Nem fognak ezek megtörténni. Minden rendben lesz.
- Honnan tudod?
- Tudom, és ennyi elég. A farkasunknak amúgy sem tudnak parancsolni.
- Olyan határozott vagy... Te hogy mondtad el a szüleidnek?
- Én átváltoztam előttük.
- És?
- Elmenekültek amíg tárgyalásra kész állapotba kerültem.
- Úgy mondod, mintha csak egy legyet csaptál volna le...
- Nem lesz gond, bízz bennem.
És végül igaza lett. Persze nem ment az olyan könnyen, hisz a szüleim éppen akkor értek haza, mikor ruhával a kezemben kiléptem a házból egy számukra idegen fiúval.
- Hát ti? Hova készültök? - kérdezte anya.
Hirtelen annyira megijedtem, hogy megszólalni sem tudtam, csak ijedten néztem őket, mintha most raboltam volna ki egy bankot és ők lennének a rendőrök, vagy hasonló.
- Jó napot! Még be sem mutatkoztam, Kodan vagyok. Kodan Brown.
- Szia. Szóval, hova készültök?
- Mi.. csak...- néztem segítségkérően rá.
- Éppen magukat kerestük.
- Igen. Titeket kerestünk.
- Rendben, itt vagyunk. Miért kerestetek?
Szinte már nyüszíteni tudtam volna. Ha most nem kapok szívinfarktust, akkor soha. Próbáltam keresni egy biztos pontot, hátha sikerül megnyugodnom, amikor megéreztem Kodan érintését a hátamon. Furcsa módon annyira meglepett, hogy kihagyott egy ütemet a szívverésem és elfeledtette egy pillanatra a pánikot. Épp elég volt ez a lélegzetvétel ahhoz, hogy meg tudjak szólalni.
- Valamit mondanom kell.
- Rendben, üljünk le bent.
Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és hálásan néztem a fiúra, hogy segített. Nem tudtam honnan jött neki az ötlet, de bevállt. És megint csak, mire mentem volna nélküle? Nem volt egyszerű a természetünk ilyen közel az estéhez, mégis visszafogta magát, hogy ezzel is nyugtasson. Bent a konyhába ültünk le, ahol igyekeztem minél nyugodtabban viselkedni, már amennyire lehetett, de továbbra sem maradtam egyedül. Szükségem volt a támogatására, és ebben is igaza volt, jobb lett volna, ha már eleve elfogadom az ajánlatát és együtt próbáljuk megoldani. De én makacsul egyedül akartam, lassan már nem is értettem miért.
- Szóval mit akartatok mondani?
- Lehet, sőt biztos, hogy nem fotok hinni nekem...
-Valami baj van?
- Nem.. nem mondanám...
- Nyugodj meg, mi melletted állunk, nekünk mindent elmondhatsz.
- Emlékeztek, hogy nemrég korházba kerültem?
- Igen.
- Mint kiderült... nem akármilyen állat támadott meg...
- Ezt hogy érted?
- Egy farkas volt... méghozzá vérfarkas.
- Ne butáskodj, vérfarkasok nem léteznek.
- Igen, és úgy tudom, hogy ha egy vérfarkas megharap, akkor te is azzá válsz. Én pedig nem látom, hogy éles agyaraid meg karmaid lennének.
- Nem állandóan.. de teliholdkor...
- Hagyd ezt, egyáltalán honnan szedted ezt az egészet?
- Igazat mond- szólalt meg Kodan.
- Tessék?
- Ma van telihold. Nekünk pedig biztonságba kell lennünk, különben olyan dolgok történnek, amik végzetesek lehetnek.
- Ezt meg mégis hogy érted?
- Egy vérfarkas nem tudja kontrollálni magát emberek között.
- jól van, elég legyen ebből a badarságból. Kodan, menj haza légyszíves. Lup te pedig menj aludni, úgy látom nagyon fáradt vagy.
- De igazat mondunk! Azt mondtátok hisztek nekem!
- Akkor még nem tudtuk, hogy ilyeneket fogtok összehordani.
- De muszáj hinnetek!
- Hagyd. Látniuk kell- súgta oda hozzám Kodan.
Szavaira elhallgattam és a teljes kétségbeesésbe kerültem. Féltem, hogy mi lesz ha előttük változom át. Ezután Kodan elköszönt és biccentett felém jelezve, hogy ő ott lesz, ahhol eddig is. Rettegtem azoktól a szavaktól, amit mondott. Nem akartam, hogy lássák, de úgy tűnt nincs más választás.
Ahogy telt az idő, egyre közeledett az átváltozás pillanata. Én pedig éreztem. Az esti vacsoránál alig bírtam enni, túl nagy volt a gombóc a torkomban. Folyamatosan az ajtó és balak felé pillantgattam, amikor meghallottam egy ismerős hangot. Kodan már átváltozott és engem hívott. Szinte ösztönösen cselekedtem, felálltam és az ajtó felé indultam. Anya szavai zökkentettek ki ebbőla  mozdulatsorból.
- Mégis hova mész?
- Én?
- Igen te. Hova indultál?
- Igaza volt Kodannak. Látnotok kell.
Tudtam, hogy nincs más választás. Ha most nem megyek ki az ajtón, akkor később nem lesz rá alkalmam. Az átváltozás a küszöbön volt. Ahogy tovább indultam, a szüleim felálltak és utánnam jöttek. De mikor utolértek, már kinyitottam az ajtót és megpillantottam a holdat. Nem bírtam róla levenni a szemem, a szám zsibbadni kezdett, a kezeim pedig remegtek. Elkezdődött. Ahogy lerogytam a földre, odajöttek hozzám, hogy segítsenek, de nem tudtak. Átváltozásom után felvonyítottam, majd megláttam az embereket. Bent voltak a házban és bámultak. Mit akarnak tőlem? Morogtam és léptem feléjük egyet, amikor meghallottam egy vonyítást. Végignéztem az embereken, egy pillanatik még morogva álltam előttük, majd elfutottam.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki hozzám vág egy pólót. Idegesen felkiáltottam és a támadóm irányába néztem, maikor feltűnt, hogy meztelen vagyok. A francba... Nem hoztam ruhát, mert anyáék nem engedtek el. Még szerencse, hogy nem egyedüli farkas vagyok, piszok nehéz hejzetben lennék. Gyorsan felvettem a pólót és igyekeztem lejebb huzogatni, hogy minél jobban takarjon.
- Ne morogj, nekem kell póló nélkül haza mennem ismét!- nevetett.
- Hogy alakult az este?
- Farkasul...
- Igen, azt látom. A szüleid?
- Nem emlékszem, hogy bántottam volna őket. Szerencsére hamarabb hívtál.
És megint csak, mire mennék nélküle? Sokat segített nekem ebben az időszakban. ELhatároztam, hogy ha túlélem a mai napot és anyáék nem csapnak agyon, veszek neki valamit hálám jeléül. De először szembe kellett néznem a szüleimmel.