Roxfort RPG

Múlt => New York => A témát indította: Mrs. Norris - 2019. 09. 27. - 11:54:35



Cím: New York-i varázslónegyed
Írta: Mrs. Norris - 2019. 09. 27. - 11:54:35
(https://i.imgur.com/RxM6962.jpg?1) (https://i.imgur.com/xkzRL4R.jpg?1)
 
A helyi varázslónegyed legalább olyan lenyűgöző, mint ebben a hatalmas városban minden más. Itt kaphatod meg a varázspálcát, seprűt, üstöket, gyógynövényeket és bájitalokat, amire szükséged lehet, de számos szabászat vár még itt rád. Egyszóval, nem csak alapdolgokat, de legfontosabb divatkellékeket is könnyedén beszerezheted. Ha pedig szórakozásra vágysz, érdemes felkeresni a klubokat és a kocsmákat.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Csámpás - 2019. 11. 30. - 22:17:19

KARÁCSONY NEW YORKBAN
(https://i.pinimg.com/564x/88/73/bf/8873bf2814a919f8acf08c1dfd229e1e.jpg)
2000. december

New York méltán nevezheti magát a világ egyik legpompásabb városának, ahol a hatalmas épületek egészen különleges atmoszférát teremtve tükrözik a hatalmasság ás gazdagság egyvelegét. Miközben számot vet az emberi alkotás, tervezés nagyszerűségéről.  
Nos, ott, ahol a mindennapokban is a csillogás és fények az uralkodók, mit várhat az ember egy olyan ünnep alkalmával, mikor talán semmi sem tekinthető túlzásnak. Csillogó díszek, óriási mozgó rénszarvas szobrok, télapónak öltözött férfiak és zenélő figurák lepik el a várost. A boltok polcai tömérdek gyönyörűen csomagolt édességet kínálnak, miközben kellemes karácsonyi dalok és illatok töltik be az utcát. Az emberek szeme azt hiheti már mindent látott. A gyönyörűség eltölti, ajkán mosoly bujkál… Pedig még el sem ért a tér közepére, ahol a karácsonyi árusok bódéi között, a korcsolyapályán vidám gyerekek és felnőttek róják téli örömköreiket. S néha tátott szájjal lesnek föl mindezen pompa megkoronázására, a hatalmas karácsonyfára.
Varázslatos. Gondolhatja egy mugli, aki épp a téren sétálgat. Csakhogy ő még semmit sem láthatott az igazi varázslatból…

A tér mögött, a karácsonyfa tövében megbújik egy másik, titkos világ átjárója. A mágusok már tudják, gyakorlott léptekkel szelik keresztül a mugli sokaságot, hogy aztán egy egyszerű, laza mozdulattal a fa aljának dőlve, egyszeriben egy másik, talán még pompásabb, de minden bizonnyal lenyűgözőbb karácsonyi vásárban találják magukat.
A levegőt frissen sülő gesztenye kissé füstös és a mézes kalácsok hihetetlen változatosságának kissé édes illata tölti be, érdekes egyveleget alkotva. Manósipkás gyerekek rohangálnak fel-alá a bódék között, ahol a legváltozatosabb édességeket és mágikus kis díszeket lehet kapni. A nyitott szádba önként repülő kis karácsonyi csoki szánon keresztül a cukorkáig, aminek hatására egy ideig az ember csak karácsonyi dalok éneklésére képes, egészen a vattacukor manóig, ami változatos szidalmakkal szór tele miközben eszed, bizony van itt minden.
Persze azoknak sem kell félniük, akik nem, vagy nem csupán, az édességekért jöttek. Az itteni korcsolyapálya talán még pompásabb és szebb. Sejtelmes esti fény lengi be, s apró mágikus kis fénypontok jelzik az utat, miközben itt-ott mágikus, mozgó díszek sejlenek fel.
Egész nap kórusok kissé felerősített, de kellemes hangja tölti be a teret, bár néha egy-egy megvásárlásra szánt dísztárgy némiképp túlharsogja őket. Nem mintha bárkit is zavarna… Itt is éppen az a kellemes, hogy semmi sem túlzás… Önmagukat megkötő sálak, éneklő sapkák, számos zenélő és táncoló tárgy és dísz, gyönyörű üveggömbök, amikben folyamatosan esik a hó várják újdonsült gazdájukat.
A hangulat itt bizony tényleg varázslatos. S az ember azon veszi észre magát, hogy miközben csak körbenézni jött, a zsebe bizony kiürült, a táskája pedig megtelt mindenféle csecsebecsével.
De vigyázzon ám mindenki! Sajnos a zsiványokat nem érdekli, hogy ez bizony a szeretet ünnepe. Nehogy az üres zseb mellé, üres táska is járjon…




A játékra január 1-ig lehet írni.
Lehet szösszenet, avgy minijátékot is játszhattok.
Hozzászólásonként 5 pont jár.
Diákok, felnőttek, akárkik is csatlakozhatnak.


Cím: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2019. 12. 03. - 21:22:18
Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz


Utálom, hogy ilyen messzire kell mennem. Ráadásul egyedül kell mennem, amit még kifejezettebben utálok. Basszus, miért nincs valaki, aki elkísérne New Yorkba? Az a rohadék nem akarja elküldeni az árut, csak személyesen odaadni, de nincs kedvem egyedül menni. Túl gyorsan történnek itt az események. Merthogy az alvilág mocorog, és jobb, ha közel maradok, nem akarok kimaradni semmiből.
A legjobb ember pedig az utazáshoz tök véletlenül jön velem szembe Londonban. O’Mara láttán csak elmosolyodni tudtam. A legutóbbi kis kalandunk óta valahogy úgy éreztem, egy húrra pendültünk. Kíváncsi vagyok rá, hogy észrevesz-e, de ha nem, az sem gond. Vannak nekem módszereim arra, hogy miként lehet megfelelő cselekvésre bírni olyan embereket, akik nem akarják azt, amit én.
Akár észrevesz, akár nem, simán elmegy mellettem, szóval megfordulok, megragadom hátulról, majd berángatom egy sikátorba, ott mindenki szeme láttára. Persze, támad is azonnal zűrzavar, rendőrért kiáltanak, meg miegymás, de nem engedem el a nyakát.
- Pont jó, hogy erre jöttél. Van egy meglepetésem – suttogom a fülébe, majd a következő pillanatban hoppanálok is.
Legközelebb már egy teljesen más látvány tárul elénk. A new yorki varázslónegyed fényei és forgataga. Van itt is minden mi szem szájnak ingere. Engem csak egy árus érdekel, ami valahol a mittudomén milyen utca közepén van. Akárhogy is volt, azért nem hagyhatom teljesen kétségek között újdonsült utitársam, szóval elengedem.
- Üdv New Yorkban – mosolyodom Elliotra, majd megfogom a pálcám, és egy fonallal magamhoz kötöm. – Most pedig addig nem tudsz itt hagyni, amíg én is el nem megyek.
Lehet már korábban is meg kellett volna ezt tennem, de akkor mi lenne olyan érdekes a mi kis macska-egér játékunkban? Mert bár megígértem neki, hogyha megszerzi azt az aktát, akkor az oldalára állok, de sejtheti, hogy ha kapok egy jobb ajánlatot, akkor könnyen, szemrebbenés nélkül fogom otthagyni majd. Nem köt hozzá semmi, nem tettünk kisujj esküt vagy mi a fenét.
 




Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 12. 05. - 20:07:49
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

Nem éreztem magam magányosnak London utcáit járva… vagy legalábbis nem úgy, mint otthon, ha Nat elment, de nekem bent kellett ücsörögnöm a négy fal között. Nem volt baj azzal, hogy rajta megtelepedett valami furcsa védelmezési ösztön. Ez volt Forest a maga gyengédségével és önzőségével. Azt akarta, hogy minden az övé legyen, amire szemet vet, azt akarta, hogy minden úgy legyen, ahogyan megálmodta. Volt ebben valami beteges, gépies dolog mostanra. Én csak tettem, amit ő tenni akart, mert addig volt béke meg mosolygás. Amint kiléptem az ajtón, hogy a magam módján élvezzem az életemet, nem volt elég jó. Tudom, hogy engedni akart… de nála ezek csak szavak, mint annyi minden más, mert igazából minél többször mondta el, hogy szabadnak akar látni, annál többször tett olyan megjegyzéseket, amik ennek gátat szabtak vagy egyszerűen csak fájdalmas arccal bámult, várva, hogy mikor táncolok vissza. Valahol igaza volt. Letettük egy közös család alapjait… csak lassan úgy kezdett tűnni a dolog, hogy én nem illek bele abba a közös családba, hanem valami képzeletbeli Elliot, aki mint egy jó feleség várja otthon őt. Csakhogy sem feleség nem voltam, sem az a képzeletbeli Elliot.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben baktattam London belvárosában, benne a tömeg közepében… várva, hogy szembe jön majd velem a karácsonyi ajándék ötlet, amire mindennél nagyobb szükség volt mostanra. Túl akartam esni ezen, míg Nat tárgyal vagy csináljon akármit is. Nehogy észrevegye, hogy eljöttem és ráfogjuk erre is, milyen veszélyes. Épp sóhajtottam egyet, mikor valaki elkapott hátulról. Éreztem, ahogy a karja átfogja a nyakamat, aztán egész egyszerűen meghallottam a szuszogását, felismertem az illatát. Dohány. Erős dohány és még valami hideg aroma, amit Walsh-on éreztem a legutóbb.
– Pont jó, hogy erre jöttél. Van egy meglepetésem – suttogta a fülembe, amint berángatott az egyik kis utcába. Majd jött a hoppanálás is és a fagyos hideg, ami az arcomba csapott. A földet érésnél szinte éreztem, hogy a füleim egyenesen lefagyni készülnek. Nem számított, jobban érdekelt a valami, ami éppen a szemem elé tárult. Bódék és minden egyéb sokaság, meg egy halom ember…
– Üdv New Yorkban. Most pedig addig nem tudsz itt hagyni, amíg én is el nem megyek.
Nem foglalkoztatott a varázslat – amit egyébként tök feleslegesen intézett, ugyanis amúgy is ott maradtam volna. Az ellenben, ami a szemem elé tárult, annál inkább. Gúnyos vigyorral sandítottam Walsh-ra. Hát igen, eléggé nehezen titkolhatná, hogy kicsit jobban érdeklem, mint a többi ember. Engem már nem csak egy kupachúsnak tekintett, akit kedvére szétkaszabolhat. Ez pedig igazán imponáló volt… dehogy egy ilyen nyálgép helyre hozott… az több, mint meglepő.
– Ez komoly? Forralt borozás közben akarsz andalogni velem? – Röhögtem fel és gond nélkül átkaroltam a hozzám közelebb eső karját. Érezhette, hogy még az én számból is milyen abszurdnak hat ez az egész, nemhogy őt elnézve ennek a karácsonyi idillnek a közepén.  
Óvatosan a meleg italokat árusító bódék felé kezdtem el húzni. Felőlem aztán eljátszhatjuk, hogy mi vagyunk az évszázad szerelmes párja. De ez nem változtat sokat a dolgon: nekem családom van… na meg Piper sem mutatott még semmit, amiért elgondolkodnék egy ilyen „ügyön.” Lényegében kölcsönösen jó hatással voltunk egymásra. Ő segít az apámmal, én meg ellopom neki, amit kell és odaadom, ha éppen úgy akarom.
– Miért pont ide jöttünk? Forest sem tudott Amerikával levenni a lábamról. - Búgtam a fülébe.




Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Mira L. Wyne - 2019. 12. 08. - 05:30:02
Sophie Vanheim

Zseniális, Lu, lelkesedni, mielőtt rendesen átgondolod a dolgokat... De mostmár itt vagyunk, nincs más hátra, mint előre.
Sophie-ra pillantok, ő mennyire lámpalázas, bizonytalan, vagy bármi ilyesmi a zsupszkulcs-úttal kapcsolatban. Lehet, hogy csak én aggódok túl mindent persze.
Hirtelenjött ötlet volt, még a Roxfortban. Szóba kerültek valamelyik nap a szünet előtt az ünnepekre való tervek, és kicsit szomorúnak találtam, hogy olyan eseménytelennek hangzott az ő szünete. És, nos, ott a pillanat spontánságában gyakorlatilag meghívtam Amerikába. Akkor még csak gondolkodtam rajta, hogy én haza akarok utazni Apához is pár napra, még ha Anya nem is, Sophie-nak meg annyi mindent köszönhettem egész szeptember óta, meg akartam hálálni valamivel. Nélküle talán rég el is vesztem volna abban a várban, kész káosz hely a rendetlenkedő lépcsőkkel-folyosókkal, meg rejtett átjárókkal. Tény, néha el is tévedtünk együtt, de még az is sokkal kevésbé ijesztő, mint egyedül mondjuk. Na az az eset nem fog hiányozni...
Utána meg már hiába kapott el az utólagos pánik, hogy de ezt hogy szervezem le mind, mindenkivel, próbáltam elrejteni a sok fejfájást, amit okoztam magamnak ezzel, mer csak nem lőhettem már le, hogy "bocsi, mégse megyünk", már meg kellett oldani valahogy.
Hát, valahogy végül sikerült, nagynehezen. Összekaparok elég erőt egy mosolyra, mint ha Sophie-t próbálnám biztatni, pedig leginkább magamat győzködöm valószínűleg, hogy az aggódással mostmár semmit nem nyerek úgyse, el is engedhetném végre.
Bátortalanul integetek még egy utolsót Anyának, aki kicsit odébb áll, a zsupszkulcsért felelős varázslóval együtt, és megfogom az öreg öntözőkanna fülét. Van egy gyanúm, hogy a kezem nem feltétlen a hidegtől fehéredik.
A másik kezem hozzáér véletlen Sophie-éhoz közben. Vagy biztos teljesen véletlen?
Csak pár pillanat mostmár. Csak nem lehet sokkal rosszabb a hajóútnál, és legalább biztosan rövidebb is lesz. Megvan mindenem? Pálca, minden még átváltatlanul maradt zsebpénzem, hátizsák,.. Sophie. Anyáék mellett lehetetlen nem megtanulni, hogy mindig hátizsákba pakolj, szükség esetén úgyis tágítható, és akár árkon-bokron is könnyebben átvihető, mint a bőrönd. Dragotot meg tudunk majd váltani New Yorkban, ha kell, meg Auntie úgyis várni fog a túloldalon.
- - -
Szinte félve nyitom ki a szemem, amit ezek szerint összeszorítottam, miután biztosnak érzem magam abban, hogy landoltunk, felfigyelek a távolabbi zsivajra, aztán lassan már fel is fogom a fényeket, hangokat. Egy félreeső-féle üres részen vagyunk, nem messze egy igazán életteli karácsonyi vásártól, és apránként azt is skerül összeszednem, hogy nem is bűbetlen utcára estünk, ez bizony itt varázsló-New York.
Meg egy nagyon nagy megkönnyebbülés.
-Hát, üdv nálunk- mosolygok Sophie-ra kicsit még esetlenül, aztán alaposabban is körülnézek. Auntie-t még nem látom. A legjobb lenne talán bevárnunk még itt, de olyan hívogató csak pár tucat yardra előttünk az egész, vidáman zsibongó vásár.


Cím: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2019. 12. 08. - 17:59:30
Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara

+18
Nyomokban káromkodást tartalmaz


A lehető legjobb ember jön velem szembe, mikor meglátom O’Marát. Nem is habozok, hiszen a hasznomra lesz és legalább tényleg nem megyek el arra a nyálas helyre egyedül. Utálom a karácsonyi időszakot, nem tudom mitől van mindenki annyira oda. Szerencsére nekem nincs az a nagy hajtás, ami az ajándékok megvásárlásával jár. Bár, még lehet küldök valami kedveset Pye-nak, csak a miheztartás végett, hogy tudja, nem felejtettem el.
Az elrablás és a hoppanálás elég gyorsan megy. Látod O’Mara, így dolgozom, teljesen mindegy, hogy kiről van szó, nem értem, miért gondolta azt, hogy ő másfajta elbírálásban részesül. Mindegy, az a biztos, hogy már itt vagyunk, és hogy biztos ne tudjon elmenni, magamhoz láncolom. Szükségem van rá, arra a hülye fejére és a furmányos észjárására.
- Andalogj a nénikéddel. Nekem dolgom van itt, és neked is ennek köszönhetően. Amúgy is, ki iszik olyan szennyet, mint a forralt bor?
Amúgy az tényleg csak valami lőre, mert azon túl, hogy hideg időben felmelegít, semmire sem jó. a felmelegítésre pedig a tea is tökéletesen megfelel. Abba legalább lehet rakni rumot, whiskyt vagy bármi erősebbet.
Nem is értem, hogy miért vannak úgy oda az emberek ezért a helyért. Igen, még gondolatban is kiemeltem kicsit, hogy ezért. Merthogy semmi különös nincs benne, és pont ezért szerencse, hogy elrángattam O’Marát is magammal.
- De ha nem nyafogsz sokat, akkor talán meghívhatsz majd egy olyan lőrére. És ígérem, ha megiszod, én is megiszom az enyémet.
Elindulunk az ő jóvoltából valami italos bódék felé. Oda, ahol sok ember áll. Most komolyan? Ennyire élvezi, hogy más emberek életével játszhat?
- Most érkeztünk ide és máris meg akarsz ölni valakit? Mit ráncigálsz azokra a hülye helyekre, mikor dolgom van másol? És ha nekem dolgom van, akkor neked is.
Felnevetek. Nem csoda, hogy az az írócska már majdnem elvesztette őt. Nem tudja hogyan kell bánni az olyan emberekkel, mint Elliot. De mondjuk elnézve a kinézetét, nem is úgy tűnik, mintha valaha képes lenne bárkit is erős kézzel irányítani.
- Forest egy nyámnyila alak. Nem értem, miért vársz el tőle olyat, amit egyébként nem tud megtenni. Téged nem szép szóval kell elvinni valahova, hogy „Jaj, de menjünk el? Na, légyszi. Jó lesz ám.”  – kicsit cincogósra is veszem a hangom, ami szerencsére ez esetben nem hasonlít senkiére. – Nem, téged meg kell fogni és vinni. Ha gondolkodsz nem tesz jót neked.
Mint most is. Ha tényleg így van, hogy nem szeret ide jönni, akkor mit értem volna el egy kéréssel? Semmit, a vége akkor is az lett volna, hogy el kell rabolnom. Kicsit meghúzom, hogy ne az italos bódék felé menjünk, hanem a cél felé.
- A feladatod az lesz, hogy ha odaértünk, akkor én elterelem az eladó figyelmét. Jó áru, amit el akar adni nekem, de van egy belső információm arról, hogy tart valami még értékesebbet. Az kell igazán nekem. Először alkudozni akartam rá, de mikor megláttalak, akkor már tudtam, hogy mi a helyes út.
 




Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 12. 09. - 14:14:16
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/b5/96/02/b5960210d2ba0a2552090c10f0ab2b52.jpg)
Itt a tél, a hideg tél (https://www.youtube.com/watch?v=Il6np1Cyxs8)

fura egy hely ez az Amerika
(https://data.whicdn.com/images/338184122/superthumb.jpg?t=1575835679)
Mira
(2000. 12.)


Nos, a balszerencsés Boasa féle utazás, na meg a Három Seprűs kalanc után egyre kevsébé tartom jó ötletnek, hogy csak úgy random valami kaparós sorsjegyet vegyek, mert miért ne, és legközelebb meg sem fogom nézni Rose néni jégkrémpálcikáján a kódot, vagy mi a fenét. Ilyen spontán random nyereményekből na meg egy még furább országba való csöppenéstől akartam magam megkímélni legalább télre. Egy kicsit nyugalmat szerettem volna, egy kicsit elvonulni a sulitó, hogy ne kísértsen annak a halott lánynak a képe, hogy ne legyenek legalább otthon rémálmaim, és reméltem nem vakargatom máshol mániákusan azt a heget a csuklómon. Ki kellett mozdulnom. Igen, de valamiért ez a kimozdulás megint túlságosan szó szerint értetődött a sorsom számára, mert elküldte hozzám Mirát, és a meghívását. Na hova? Amerikába! Jó, legalább nem egy kupont röptetett a fejembe a szél, vagy ilyemsi, így azért egy kicsit máris biztonságban éreztem magam. Elvégre ő onnan jött, emiatt valami naív képzetem támadt a felől, hogy akkor ő tuti ismer odaát midnet. Odaát. Úgy gondolok Amerikára, mintha maga a túlvilág lenne... Bár ha a túlvilág olyan zajos, autóktól és zaklatott emberektől zsúfolt, nem csoda, ha ennyi szellem maradt kísérteni inkább a Roxfortban. Én is visszamenekültem volna.
Szóval most itt állok Mira mellet és pislogok, mint sellő az akváriumban, aztán csak integetek az anyukájának, meg valami kannás bácsinak is, de persze aztán esett le, hogy ja ő a cucc felelős. Na mindegy egy integetésbe nem halt még eddig bele senki. Eddig. Hm, bíztató. Viszont nagyon aranyosnak tartottam azt, hogy elhívott magával, és bár nem voltak jó tapasztalataim a másik országba való keveredéssel, nem tudtam nemet mondani neki. Azért remélem nem tévedünk el ott is, mint a suli folyosóin... Legyen akárhány év mögöttem, még mindig jobban szeretem, ha a lépcsők egy helyben maradnak. Biztos Griffendél Godrik ötlete volt. Jajj, kell nekik egy kis edzés, meg tök izg, hogy mozog meg minden. Jah persze. Olyan fitt vagyok, hogy ihaj. De mindezek ellenére már tökre vártam, hogy Mirával bóklásszak. Sajnálom, hogy Avee nem lehet itt, de inkább örülök, hogy az új családja körében ünnepel, azt mesélte igazán jófejek.
Közelebb araszoltam a kannához, és egyre jobban elsápadtam, és még Mira bíztató mosolya sem segített abban... Óh igen, amikor elizéltünk Rúnaismereten, ott is majdnem behánytam tőle, nem értem ehhez hogy szokhat hozzá valaki. Jó, nem vagyok én olyan rutinos meg ilyenek, de szerintem még minidg olyan, hogy a gyomrom ki akarna menekülni közben, aztán inkább, áh bocs jó nekem mégis a helyemen lendülettel visszapattan a helyére. Azért én is megmarkolom, és közben ahogy mira keze az anyémhaz ér én autómatikusan meg is fogom. Nagyszerű, majd véletlen letépem a kezét, úgyhogy gyorsan el is engedem és már zutty, forog velem minden. És szökik a gyomoroooooooom.

Firgok és forgok, éscsak szédelgek, igyekszem összekapni magam, de nem áll meg ez a Föld olyan könnyen, azán miután rájövök, hogy magamon kéne erőt vennem, nem a földön már kevésbé forgok. Inkább csak nekidőlök az egyik falnak, és lassan tudatosul bennem, hogy ez nem egy angol fal, hanem egy amerikai. Kezemben szorongatom a közepes méretű kézipoggyászomat, kevés cuccal is túlélek napokat, amúgy sincs sokmindenem eleve. A kábaságból Mira hangja zökkent vissza.
-Hát, üdv nálunk- mosolyog rám három Mira, aztán pár pislogás után összeolvadnak egy Mirává. Én is elvigyorodom.
- Hű, hát neked üdv itthon! - mondom majd kicsit jobban visszanyerve az erőmet ki is kukucskálok a félre eső helyünkről, és máris látom a gyönyörű fényeket. - Aztaaa, de király! - mondom mintha sosem lett volna semmi bajom, de úgy fellelkesülök erre az egészrem és csak zupp, el is visz magával az adventi feeling. Anyira, hogy már egy helyben ugrabugrálok, és belekarolok Mirába. - Mondd, mondd, ez minidg ilyen szép? Ú, jó lenne elveszni ott a forrócsokik és mézeskalácsos cukortömegben, nem? - pislogok rá lelkesen, majd totál elfeledkezve arról, hogy valakmilyen rokont meg kéne várni, csak elindulok vele a fények felé.
- Mivel meghívtál, majd meghívlak valami fincsire, ú, vagy veszek neked valami cukit. Vagy szépet. Vagy ami tetszik - mondom tovább miközben egyre közelebb kerülnek a nagyon amerikai tömegek. Amúgy is vettem volna neki valamit, az a baj, hogy betegesen szeretek ajikat osztogatni. Azt hiszem majd nézek Aveenek is valami szuperet. Meg Rose néninek is... - Szereted a karácsonyt? - na igen ezt valahogy csak illik megkérdezni, mert lehet csak szánalomból hozott ide, hadd örüljön szerencsétlen, és lehet ő ki nem állhatja.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Mira L. Wyne - 2019. 12. 09. - 21:01:29
Sophie

A hajtincseim között átpislogva fürkészem Sophie arcát, ahogy egy pillanatra megfogja a kezem, aztán gyorsan el is engedi, próbálom megfejteni, mire gondolhat épp, és közben jól ráfogom a hideg szélre, hogy attól pirult így ki az arcom. Egyértelműen, ha jól néztem valamikor a térképet, itt még Massachusetts-től is északabbra vagyunk, ahol az Ilvermorny van, nem hogy Atlantától, aminek az otthonos, déli időjárásában felnőttem.
Persze nem sok időm jut töprengeni, a kezünknél, és valahogy gyomrunknál is fogva magával ránt minket a kanna, néhány, de még mindig túl sok másodperc alatt átpörgetve minket egy óceánnyi távolságon.
Négykézláb érkezek, és egyelőre csak fölülök, keresve az egyensúlyomat, és a tekintetem követi Sophie-t, ahogy ő egy falnak támolyog neki, láthatóan szédelegve. Összeszedem magam, hirtelen hátrébbotlok, ahogy a kanna ficánkolni kezd, és megpördülve elnyelődik a semmibe, gondolom vissza a brit partok felé, és ahogy ezt nyugtáztam, hogy igazából normális dolog, folytatom a szándékozott műveletem. Esetlenül fölkelek, és odatámolygok a lányhoz, megpróbálva gyorsan eltüntetni az aggodalmat az arcomról, a helyére húzni egy mosolyt, hogy üdvözöljem ideát.
Talán segít neki is, ha valami vidámabb témára terelem a figyelmét, nekem biztos segítene valamennyit.
-Az még kicsit odébb van- mosolyodok el mostmár magabiztosabban is, megnyugtat vidámabbnak látni Sophie-t, nem úgy, mint aki most szállt le egy olyan körhintáról, amit kifejezetten nem tűrt túl jól. -De már a következő megálló az lesz.
Csak egy rövid pillanatra, hagyom magam elveszni a lelkesedésében, abban a vidámságában, amire néha igazán tudok irígykedni, hogy ő milyen könnyen megtalálja, de amér nagyon hálás is vagyok, akárhányszor engem is maga után ránt a rám sokkal jellemzőbb aggodalmaskodásból.
-Biztosan az- helyeslek, egyelőre nem téve hozzá, hogy igazából a New York-i adventi vásárt én is először látom életemben, a városban se sokkal többször jártam még. Legutóbb nyáron, amikoris innen szálltunk hajóra... De!, Atlantában is ilyen szép szokott lenni a Wandwood Walk ilyenkor, azt már jól ismerem. Holnap oda is kimehetünk.
-Hát... azér az elveszéshez nem ragaszkodok...- teszem hozzá kicsit elmotyogva, de Sophie már magával is söpör, mint egy lelkes hullám. Auntie talpraesett lány volt már annak idején is, amikor egyedül nekivágott a szerencséjének Amerikában, azóta csak mégjobbá válhatott, úgyhogy biztos meg tud majd találni az ünnepi forgatagban. Remélem.
Be kell ismernem, könnyű belefeledkezni a hangulatba és ebbe a vidám lelkesedésbe Sophie mellett, hamar le is marad mögöttünk az aggodalmam, ahogy bevet minket a tömegbe.
-Ó. Hát, köszönöm.- Alig jutok szóhoz, és nem csak a felajánlás miatt, hanem... hát igazából mindenhogy a felajánlás miatt, a másik fele a szóhoz nem jutásomnak meg annak tudható be, hogy szómennyiségben is milyen lelkesen eláraszt a nagylelkű ötleteivel. Inkább csak mosolygok, mint nem is tehetnék mást, ha akarnék se, nem sokáig tudok úgy maradni mellette, hogy nem ragad rám is jókedv. Amér nagyon hálás is vagyok, ez óriási különbséget jelentett végig a Roxfortban töltött eddigi fél évem során, nem is tudom, hol lennék Sophie támogatása nélkül. Valószínűleg tartósan magam mögé bújva az egész ismeretlen világuk elől.
El is felejtem, bár amúgyis vonakodnák megemlíteni, illik-e ilyenkor, hogy talán váltani kéne ehhez az ötlethez pénzt, nem tudom, Sophie-nál van-e Dragot. És olyan rosszul jönne ki, hogy én adjak neki kölcsön arra, hogy engem vendégeljen meg. Meg talán jobb is lenne azt az összeget megtartani ilyenekre, mint hopp-por hazáig, ameddig a magam brit varázslópénzét fel nem tudom váltani amerikaira.
De legyünk pozitívak, Lu, tanuljunk Sophie-tól. New Yorkban vagyunk, a Macusa székhelye, és így a nemzetközi varázslóforgalom fő csomópontja, ráadásul egy adventi vásáron vagyunk, a tömeg fele turista lehet, biztos elfogadnak itt most Galleont is. Vagy miknek hívják még a különböző címleteiket. És ha nagyon más nem, Auntie-nál is lesz pénz, amint találkozunk vele, ővele máris cserélhet Sophie anélkül, hogy hülyén jön ki a dolog.
Nem kéne ennyire aggódnom mindenen.
-Jobban szerettem, amikor mind együtt voltunk,..- vallom be, magamat is meglepve, mennyire nyíltan bökve ki az őszinte gondolatomat, és gyorsan magamra is szólok fejben, hogy ne most kezdjek talán a családunk életének a bökkenőiről merengeni. -De igen, szép ünnep.
Elmosolyodok, arra számítva, hogy úgy kell összeszednem hozzá magam a korábbi gondolatokból, de az élénk, mosolygós arcra nézve magától is az arcomra költözik a mosoly. Azt már szóban nem merem hozzátenni, csak gondolatban sikerül, hogy nem csak az ünnep szép itt.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 12. 11. - 10:55:50
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

– De ha nem nyafogsz sokat, akkor talán meghívhatsz majd egy olyan lőrére. És ígérem, ha megiszod, én is megiszom az enyémet.
Abban a pillanatban valahogy cseppet sem úgy tűnt, hogy én nyafogok. Sőt, ami azt illeti Walsh kezdett egy türelmetlen óvodás szintjére mászni, de nem különösebben érdekelt. Már belekaroltam és eldöntöttem, hogy addig bosszantom, míg ki nem derül, mi van ennek a különös ragaszkodásnak a hátterében. Mégis mi a francnak rabolt volna éppen ide, ha nincs semmi csak egyszerűen megszokott?
Egyébként sem értettem. Tudta nagyon jól, hogyha akarok valamit, az úgy lesz. És én akartam valamit, andalogni egy jó adag forralt borral. Bár utáltam az ízét, de mégis valahogy megvolt a hangulata az egésznek.
– Most érkeztünk ide és máris meg akarsz ölni valakit? Mit ráncigálsz azokra a hülye helyekre, mikor dolgom van másol? És ha nekem dolgom van, akkor neked is.
Megforgattam a szemeimet. Ez most komoly… Pillantottam végül Piperre, de azért mgé egy darabig vontam magammal a bódé felé. Nem értem, miért kell mindig adnia a „kemény vagyok és megölök mindenkit stílust,” tudtam nagyon jól, hogy nagyrészt rájátszik vagy csak unalomból csinálja. Más ember könyvet olvas, ő meg előkapja a bicskát.
– Fejezd már be, Walsh! Te hoztál ide, szóval fogd be és élvezd! – közöltem és megpróbáltam elnyomni a szám sarkában bujkáló vigyort. Nem tudom miért, de élveztem, hogy bosszanthatom és ezen nem óhajtottam változtatni az elkövetkezendő tíz percben sem.  Szóval még erősebben karoltam belé.
– Forest egy nyámnyila alak. Nem értem, miért vársz el tőle olyat, amit egyébként nem tud megtenni. Téged nem szép szóval kell elvinni valahova, hogy „Jaj, de menjünk el? Na, légyszi. Jó lesz ám.” – Magyarázta, mintha csak ráérzett volna, hogy nem feltétlenül a kedveskedés a kenyerem. S hát Nat sem szokott éppen mindig babusgatni. Ha kijelentett valamit a szigorú, főnökös hangján, akkor annak úgy kellett történnie. Mostanában egyre kevesebbszer fordult elő mindez persze. Inkább feladta. –  Nem, téged meg kell fogni és vinni. Ha gondolkodsz nem tesz jót neked.
Erre persze Walsh is elkezdett más irányba húzni. Na nem, ezt persze nem engedhettem meg, de egyelőre nem mozdultam vissza az italos bódék felé. De már megtanulhatná, hogyha velem akar lógni, akkor igenis muszáj valamit tennie.
– Milyen jól kiismertél, öregem… – állapítottam meg némi keserűséggel a hangomban. – De sajnos a dolgok sokkal bonyolultabbak velem, mint hiszed. Neked sem menne az irányítás. Pontosan ugyanúgy, ahogy Forestnek sem.  – Közöltem, bár inkább csak ki akartam csikarni belőle valamit, semmint azt bizonygatni, mekkora férfi vagyok. Óvatosan belemarkoltam a karjába, hogy érezze, nem valami kislány karolt belé. Persze azt már megtudtam, hogy nem báj neki semmi, de a nyomás erejét azért biztosan érezte még mindig.
–  A feladatod az lesz, hogy ha odaértünk, akkor én elterelem az eladó figyelmét. Jó áru, amit el akar adni nekem, de van egy belső információm arról, hogy tart valami még értékesebbet. Az kell igazán nekem. Először alkudozni akartam rá, de mikor megláttalak, akkor már tudtam, hogy mi a helyes út.
Ekkor vontam szépen vissza a forralt boros bódé felé, ahol bizony igencsak hosszú sor állt. Nem, Walsh, Elliot Forest-O’Marát nem irányíthatod csak úgy, tanuld meg szépen… Már megint kedvem támadt volna vigyorogni, de nem tettem. Beálltunk a sor végére és a vállára hajtottam a fejem, mintha tényleg csak andalognánk. Érdekelt a reakciója.
– Mellesleg nem az a lényege a dolgonak, hogy megidd a forralt bort…  – Tettem hozzá halkan. – Csak akkor segítek a munkában, ha jófej leszel.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 12. 11. - 17:24:43
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/b5/96/02/b5960210d2ba0a2552090c10f0ab2b52.jpg)
Itt a tél, a hideg tél (https://www.youtube.com/watch?v=Il6np1Cyxs8)

fura egy hely ez az Amerika
(https://data.whicdn.com/images/338184122/superthumb.jpg?t=1575835679)
Mira
(2000. 12.)


Utálom a zsuppszkulcsokat. Egy időben minden tárgyhoz ódzkodtam hozzáérni, mert féltem, hogy random més országba kerülök. Jó, mondjuk azért ez a dolog nem ilyen egyszerű, de akkor még kisebb voltam, és ellenállóbb a varázscuccok és egyebek iránt. Sokkal jobban elvoltam a saját kis muglivilágomban, bár tény, hogy tavaly óta sokkal lelkesebb és nyitottabb lettem, és végre barátaim is lettek. Azért szerintem Mirával való kapcsolatom se tartana itt, ha még olyan magamnak való lennék.
-Az még kicsit odébb van. De már a következő megálló az lesz. - Erre kicsit még csak  aráadás kedvvért, pedig nem is tapsoltam vissza a táncikáló gyomrom produkcióját, össze is húzódik, és nekem ettől ismét pár másodpercre kereszte áll a szemem. Komolyan legözelebb kiszedetem és otthon hagyom.
- Mondd, hogy oda nem egy hiperaktív kannával megyünk - mondtam még kissé szédelegve, aztán csak összekapom magam. Ha jól tudom az apuja itt él, amire egy kicsit elbizonytalanodva megállok. Vajon baj lesz-e, ha kiköt náluk egy random lány, Mirával karöltve? Jesszus, úgy izgulok, mintha csak azt készülnénk bejelenteni, hogy járunk. Amúgy minek is gondoltam erre? Minden esetre már ettől is elpirultam, de szerencsére  ahelyzet miatt annyira nem is feltűnő ez a pirulás. Nem mintha nem teszett volna Mira, ránéz az ember és gyahh, de daranyos, meg midnen. Nyugi Sophie, ne pörögj túl. Ez egy aranyos várásozgatás egy nagyon aranyos lánnyal. Sima ügy. Jah. Miért van nekem fura előérzetem amúgy? Na hagyjál, menj vissza fura előérzet Angliába.
Szóval bele is vetődünk  forgatagba, és közben kézen fogva húzom, vagy nem is tudom, csak megyek és elveszek az amerikaiasságban. Valahogy ez mindig is  avilág túlsó különös fele volt, ahol minden kétszer több vagy kétszer nagyobb, mint otthon, és igen, kétszer duplán karácsonyi díszek és fények és fények és még több fények. Amúgy meg olyan jó volt fogni a kezét, és bár rajtam volt a Rose néni által kötött naplemente színű kesztyűm még így is tökre boldog voltam még ha rettenetesen zavart is. Vagyis nem úgy zavart, csak zavart. Szóval na. Egyelőre csak bámészkodok, és nézelődök, miközben hallom Mira válaszát.
-Jobban szerettem, amikor mind együtt voltunk,.. - ohh, erre meg is félezek és megölelgetem, mert na karácsony van,  és nem tudom mik történtek vele otthon, de most ha eddig szomorú is volt neki, majd széppé teszem. Sokkal aranyosabb és szebb, ha mosolyog. Na jó, azt hiszem tényleg tetszik Mira. Erre pedig már megint elpirulok, de szerencsére ölelgetek éppen és elbújhatok a szép hosszú szőke hajába. -De igen, szép ünnep. - Erre kicsit elhúzódom és én is rámosolyogok, majd aztán megállunk egy random bódénál, ahol egy nagyon telt, nagyon fekete, nagyon ősz, nagyon öreg néni nagyon hangosan kiabál. Az árui csodaszép karperecek meg ilyen fémből meg nem tudom mikből megmunkált cuccok voltak, és tele volt egy csomó varázslány mintával. Olyan szépek voltak, így Mira felé fordultam.
- Ha tetszik itt valami akkor válasz nyugodtan - mondtam felé lelkesen. Én közben egy kneazle mintás cuccra akadtam, és te jó ég, ez a fémmegmunkált macskacucc domborakármi szaladgál a karperecenn, na jó, Ave, azt hiszem meg van az ajid. Közben, ha Mira is választ akkor mind a két karperecet odaadom a néninek.
Míg előkotortam a tárcám a néni megszólalt, valami dragot-szerűséget mondva, én meg csak ugye fél füllel halgatok, így csak annyit mondtam rá, hogy:
- Egészségére - Esküszöm olyan, mintha hapcizott volna, mire ő is meglepetten néz rám, és én is rá, és így meglepetten nézzük egymást egy darabig. Aztán mikor előkaparom a Galleont őmég meglepettebben néz rám erre én is még jobban meglepődök. Öhm, ugye ez ilyen nemzetközileg mindenhol mindeki ezt használja, ugye? Ugye?? De mielőtt még ebbe a kis reményembe kapaszkodnék, megszólal a néni.
- Ó, kis drágám, nálunk nem Galleon van, hanem Dragot. - és néz rám, mintha természetesnek venné, hogy van olyan izém is. Hát nincs. Most mit csináljak, jaj te jó ég, nem kérhetem, hogy Mira adjon kölcsön, amúgy sem szeretek olyan csinálni és éppen NEKI vásárolnék. Na jó, ez egy vásár, hátha lehet alkudozni.
- És esetleg most nem lehetne ezzel fizetni? - pislogok a nénire, mire ő bosszúsan sóhajt egy nagyon és ciccegve bámul minket.
- Na jó - szűri ki a fogai közül, mintha nem nagyon dicsekedne azzal, hogy lehet ilyet csinálni - Átváltom én...
Miért van az, hogy ha én külföldön tartózkodok, akkor valami mindig bénán sül el? Legutóbb kidobott a taxis, mert nem volt nálam elég olasz pénz, ellopták a hátizsákom, megöltem egy fagyit... És éppen hogy ezt kigondolom, nekem jön valami én meg kinyúlok a hóba, mint valami krumplis zsák. És ahogy a hóba fekszem lassan tudatosul bennem, hogy se táska se pénz. Megint.


Cím: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2019. 12. 11. - 20:52:13
Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara


Eljött az ideje, hogy taktikát váltsak. Eddig azt gondoltam, hogy O’Mara az a fajta, akit erős kézzel kell megtartani, különben elrepül, de most úgy tűnik meg kell próbálnom egy másik fajta módszert. Már előre irtózom tőle, de muszáj lesz. Nem engedhetem el, és ezzel ő is tisztában van. Pont azért tud így játszani velem. Muszáj, de tényleg muszáj változtatnom, különben a végén még Forestet választja és nem lesz se neki se nekem játékszerem. Mert harmadiknak csak akkor megyek bele egy párkapcsolatba, ha abból valamilyen hasznom származik. Jelenleg nem érzem úgy, hogy ez várható következmény lenne, szóval marad a munkakapcsolat. O’Mara többet érdemel belőlem ennél.
Most viszont meg kell még oldanom ezt a helyzetet a lőrével.
- Komolyan engem okolsz azért, mert a muglik ünneplik valami poronty megszületését?  – morgom.
Hihetetlen ez az ember. Komolyan én tehetek arról, hogy az üzletet ebben az időszakban tudom nyélbe ütni, és nem mondjuk a tavasz közepén? Vagy egy hónappal később? Ha most kell, akkor most kell.
- Bonyolultabb, mert azzá teszed. Ha egy kicsit hagynád magad, akkor nem lenne ennyire bonyolult veled semmi.
Érzem, ahogy jobban megszorítja a karom. Nem tudom mit akar ezzel elérni azon túl, hogy vonszol jobbra-balra, de úgy érzem, most érkezünk el arra a pontra, amikor taktikát kell váltanom. Lassan, mert először szeretném, ha tudná, hogy mi is a valódi oka annak, hogy itt vagyunk. Ha már ennyire köti az ebet a karóhoz. Mert tény, hogy nem romantikázni jöttem ide vele, főleg mert úgy igazán nem is tudom, hogy mi az a romantikázás.
Ahogy látom, O’Marának bőven van elképzelése róla. De ha neki buli az, hogy egy rakás ember mögött állunk valami lőre miatt, akkor megkapja a romantikázását. Kicsit megpacskolom a karját, majd toporogva ugyan, de ott maradok egyhelyben.
- Amúgy tündérbogaram, mit szeretnél majd ezután csinálni? Melyik másik hosszú sorba akarsz még állni egy keveset?
Bár szóba hoznám a munkát is, de a romantikához az nem igazán fér hozzá. Pedig már nagyon égeti a tenyerem, hogy az a valami nálam legyen. De most nem ennek van itt az ideje. Szóval óvatosan a kezem az ő arcára csúsztatom. Lágyan, majd felém fordítom és a szemébe nézek.
- Tündérbogaram, ugye tudod, hogy te állod a lőrének az árát – lágyan beszélek, mintha pont el szeretném csábítani.
Feltehetően ez nem fog beválni nála, de ha csöndben marad egy picit, azzal már nyerek magamnak egy kevés időt, amíg gondolkodhatok. A sor közben halad, én meg kibújok az ölelésből, már ha sikerül egy kis ráhatásnak köszönhetően, és kezem a fenekére teszem. Ott pihentetem kicsit.
- Szeretnél utána sült almát is enni? – mosolygok rá.
 


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Mira L. Wyne - 2019. 12. 12. - 04:13:25
Sophie
Language!

Pislogok egy sort, ahogy magamat ismerem, ez nézhet ki rémültnek, bár nem gyakorlom tükör előtt. Mi? Ja. Nem, dehogy!
-Azkénemég...- motyogom, ahogy én is belegondolok. -Nem, innen már van interstate hopphálózat. Ott mi nem pörgünk már sehogy.
Ha nem ismeri, a részleteket majd ráér akkor kifejteni, hogy a kandallók ugyan pörögni fognak, de ha megfelelően vigyázunk, nekünk nem lesz kellemetlen az út. Igazából a legkellemesebb, vagy legkevésbé kellemetlen varázsközlekedés szerintem. Ha a varázslatokkal megsegített autót még mindig bűbetlen járműnek számoljuk.
Ami azt illeti... visszafele viszont meginn zsupszkulcsozni kell Anglia felé, bűbetlen repülőt vagy hajót szervezni sokáig is tartana, drágább is lenne, és nem vagyok egész biztos abba se, hogy szeretem őket. Repülőn még nem voltam, de ijesztőnek is tartom.
Elveszés ötlete ide vagy oda, az igazat megvallva még örülök is a lelkesedésnek, amivel maga után vontat a karácsonyi tömegbe, nem is olyan ördöngősen nehéz elvonni a figyelmem ezekről a gondokról.
Az ölelésre csak zavarba jövök, úgy lapogatom a hátát tétován, visszafogok valamit, de nem vagyok biztos én se, mit is. Gombóc a torkomba, megugró szív, egy könnyet szorítottam vissza, mer hiányoznak a szebb idők karácsonyai, a kedvessége melengeti a szivemet és meghatódok, vagy megdobbantja csak a közelsége? Mindegyit esetleg? Talán igen, kicsit mindegyik ezekből együtt. Pirulni biztos pirulok.
-Ó... hát... köszönöm...- motyogok, csodálva a kirakott karpereceket, hogy ugrál körbe az egyiken egy jackalope dombormintája, és Sophie-ra is lopva több pillantást, mint az ékszerválasztáshoz elengedhetetlen.
Jó, bevallom, nem az ékszerválasztáshoz tartozik mindegyik pillantás.
-Itt minden nagyon szép- tétovázok, nem is a karpereceket fürkészve a tincseim között lesve át, ahogy ezeket a szavakat kimondom.
Legyen mondjuk ez a jackalope-os, mielőtt még elrontanák valamit.
Ahogy Sophie fizetni próbál, és az az aggodalmam beigazolódni látszik, hogy bizony nem mindenhol örülnek a külföldi pénzeknek, próbálok nem megszólalni, lefele nézni a többi karperecre, hogy a hajzuhatagom védelmezően előrébbhulljon az arcom körül, és reménykedek, hogy ameddig nem vásárlók, csak bámészkodók voltunk, nem figyelt ránk a néni, nem akarom Sophie-t kellemetlen... hát, ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni azzal, hogy a néni kérdőre vonna, mér nem segítek neki, vagy fizetek én. Nem olyan erős azér a Southern akcentusom, mint a Wyne nagyszüleimé, de azér feltűnően nem bármilyen brit, mint Sophie-nak, én egyértelműen nem külföldi vagyok itt.
-Bocsá't...- motyogok valamit, bűnbánóan nézve a boszorkányra, elharapva mégtöbbet a szóból, mint nem túl jó szokásom időnként.
Aztán felkiáltok ijedten, ahogy valami - valaki? - meglök mellettünk elhaladva, engem is a bodegának, hogy zörrennek a pulton az ékszerek, de Sophie-t egyenesen le a lábáról is. Tétlenül, bénán nézek felváltva a tömegbe és Sophie-ra, mielőtt végül a felsegítése mellett döntök
-Kurvaélet...- hülök el, ahogy kiderül, Sophie-nak mindene kereket oldott, és szidom magam, hogy nem figyeltem eléggé, ahogy most, későn, a fejembe özönlik apám minden biztonsági leckéje. Gyorsan le is ellenőrzöm magam, pálca, pénztárca megvannak, a táskám súlyát érzem a hátamon, de annak úgyse volt semmi olyan a külsőbb zsebeibe, ami fölött könnyeket hullatnék. Ha egy csomag zsepimet is meglovasították, hát legyenek vele boldogok.
Bocsánatkérően cikázik a szemem a két boszorkány, a vendégem és a boltos között, mint ha minden az én hibám lenne, pedig tudnom kéne, hogy nem. Nem minden, egész biztosan. De legvégül Sophie-t nem akarom mégkellemetlenebb helyzetbe hozni.
-Mennyi?- harapom meginn rövidre a kérdést, és elkezdek hevesen kotorászni a pénztárcámba. Tudom, felhívtam az előbb és most ezzel is bármilyen zsebtolvaj figyelmét, merre tartom a tárcám, de ha egy táskát már elvitt, úgyse a környéken lesz. Mér nincs még negyed Dragotom? Pont egy negyedes híján van annyim, tényleg? Mennyi egy Sarló? Mennyi egy Sarló Galleonba egyáltalán, a hülye váltószámaikkal, nemhogy Dragotba hogy számol?
Mindegy.
A legnagyobb, legbocsánatkérőbb szemeimmel kérlelem a nénit elnézésér és elnézőségér, és az összes itthoni apróm kupacának a tetejére kissé nagyot csattanva teszek egy egész galleont. Röhejesen nagy borravalónak, de talán elég lesz engesztelésként arra, hogy macerálnia kell a bankba menéssel, meg hogy negyed Dragottal kevesebbet fizettünk rendesen.
Ha legalább a karperecek megvannak, igencsak ingerem támad tovább is állni a bódétól, legjobb valami olyan hely lenne, ahol nyugodtan leülhetünk legalább. És most ha jól értem, annyi pénzünk van, ami énnálam van. Hopp-porra valószínűleg elég lesz, de ahhoz is mindenképp fel fog kelleni váltani. És nem tudom, mimindene oldott még kereket a táskájával Sophie-nak. Ha apám látná ezt a mizériát, biztos a hajának állna az ég a bénázásomtól.
-Bocsánat- pislogok Sophie-ra is a bűnbánatos szemeimmel, remélve, hogy nem rontottam el egyből a karácsonyát.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 12. 12. - 10:53:20
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

Legyen most… 16+

– Komolyan engem okolsz azért, mert a muglik ünneplik valami poronty megszületését?
Sóhajtottam egyet, majd megforgattam a szemeimet. Hát még sem sikerült olyan jól az a bizonyos kiismerés, mint azt állítani merészelte Mr. Walsh. Mit vártál tőle, O’Mara, hogy majd megérti az igényeidet? A fülembe röhögött szokás szerint a reszelős, sötét kis hang. Nem számított a kabáton keresztül belemartam a karjába.
– Nem ezért okollak… hanem azért, mert még mindig azt hiszed, hogy minden úgy lesz, ahogy te akarod. Béna.  – Közöltem olyan gyerekesen nyers stílusban, ahogy általában szoktam. A következő aranyköpésén már meg sem lepődtem… hát nem tudom, mégis mit gondolt. Az azonban bizonyos, hogy az ember ismerete nem volt túlzottan magasra szárnyaló. Ezért hát nem kommentáltam azt a megjegyzését, hogy azért vagyok bonyolultabb, mert én azzá teszem. Hát bocs öregem, hogy nem csak egy játékbaba vagyok, akivel bármit megtehetsz… – Szúrósan néztem rá a szemem sarkából, ahogy megálltunk a sor végén.
– Amúgy tündérbogaram, mit szeretnél majd ezután csinálni? Melyik másik hosszú sorba akarsz még állni egy keveset?
Morgással reagáltam csak a kérdésre, de azon belül is leginkább az ótvar becézésre. Forestnél is utáltam, ha cicáz, de valahogy Walshnál még groteszkebb volt. Arról nem is beszélve egyébként, hogy az egész nem tűnt többnek valami nagymamás becézgetésnél. Walshnak aligha lehetett sok tapasztalata ezen a téren. Ahogy megérintett és maga vont, hogy a szemébe kelljen néznem, még meg is borzongtam. Fura volt.
– Tündérbogaram, ugye tudod, hogy te állod a lőrének az árát.
Sóhajtottam egyet, de mikor megéreztem a kezét a seggemen, na az volt valami csúcspont.
– Szeretnél utána sült almát is enni? – Faggatott tovább, ám eddigre már annyira felhúzott, hogy éppen csak egy vicsorgásra futotta tőlem. Nyugodj le, O’Mara, nem ér annyit… Finoman úgy mozdultam, hogyha lehet akkor a keze csússzon le a legnemesebb részeim egyikéről. Mondjuk nem érdekelt az sem igazából, hogy nem történik meg. Túlzottan dühös voltam ahhoz, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzak.
– Ha még egyszer tündérbogaramnak hívsz, Walsh, akkor a letépett tököddel fogok fizetni…  – Közöltem ismét nyersen.  – És igen, kérek sült almát, te fogsz meghívni rá.  – Tettem hozzá, majd mikor a bódéhoz értünk, odavágtam némi pénzt a pultra a nő elé. Láttam rajta, hogy mennyire megbámul, bizonyára felismert a címlapokról és azt is kiszúrta, hogy nem éppen Forest az, aki a seggemet simogatja. Annyi baj legyen… maximum lesz még egy pletyka.
– Kettő lesz.  – mondtam, erre végre Walshról visszavándorolt az én képemre a tekintete. – A visszajárót tartsa meg. – Tettem hozzá.
A pufók nő egy hatalmas kondérból megtöltött két bögrét, az egyiket azonnal Walsh kezébe nyomtam, a másikat pedig magamhoz véve próbáltam melegedni. New York-ban sem volt semmivel sem melegebb, mint Londonban. Így hát szükség is volt arra fagypont alatt, hogy felmelegítsem valamivel az ujjaimat.
– Engem nem kell babusgatni, Walsh. De ha egy nagymamára lesz szükségem, majd szólok. Addig meg szedd össze a golyóidat és viselkedj férfiként!  – mordultam rá, ahogy lassú sétára vontam magammal a bódék közé.


Cím: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2019. 12. 12. - 19:37:43

Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara


Óh, hát komolyan azt hiszi, hogy nem úgy lesz minden, ahogy én akarom? Dehogynem. De aranyos ez a gondolat, és biztos vagyok benne, hogy valóban így gondolja. Csakhogy, amivel nem számol, engem nem érdekelnek a tiltott varázslatok, bármelyiket képes vagyok használni a céljaim elérése miatt. Még rajta is. Vajon meg tudná törni az impreiót, ha használnám rajta? Egyszer lehet ki kéne próbálnom. Elmosolyodom a gondolatra, hiszen belém karolva neki fogalma sincs róla, hogy mire gondolok éppen.
Addig is jöjjön a taktika váltás, ha romantikát akar, akkor megkapja tőlem a legromantikusabb énem. Mert valahogy magam mellett tudok tartani nőket napokig, hetekig mielőtt még megölném őket. Biztos tudok valamit, ha nekik bejön, akkor O’Marának is tetszenie kell. Ahogy látom egyre vörösödő képét inkább azt mondanám, hogy nem éppen úgy sül el a bókom, ahogy gondoltam. Igaz, ez még nem is az a fajta volt, amire azt mondanám, hogy levehetek bármilyen nőt a lábáról.
A sorban már majdnem ránk kerül a sor, mikor meghallom morgó hangját. Kicsit bizseregni kezd a tökömnél, ez való igaz, de máshol nagyon is izgat, hogy mégis, hogy akarja megvalósítani a fenyegetését. Mostanra már biztos rájött, hogy fájdalmat nem érzek, szóval ebből a célból nem lenne értelme a kínzásomnak.
- Tetszene? Ha a tököm fogdosnád?  – suttogom, majd leveszem a fenekéről a kezem, és az eladóra figyelek.
A sült almára csak megrántom a vállam. Ha már elhoztam és munkát is ajánlok neki, akkor a romantikázás mellett legyen az a másik fizetség. Csak később ne legyen reklamáció belőle.
- Most miért vagy ilyen morci?  – kérdezem, andalgó hangon.
Nem akarom, hogy bármit is megtudjon az eladó a kapcsolatunk valódi mibenlétéről, ha már ennyire szemmel tart. Mondjuk nem tetszik, a végén még megjegyez magának, én jobban szeretek a sötétben és az árnyékok között megbújni. Azért miután megkapjuk a rendelésünk egy mosolyt még küldök felé, de ez inkább ilyen „Szemmel tartalak, nem tudsz csinálni semmit anélkül, hogy ne tudnék róla.” mosoly.
- Tudod, O’Mara, mindenkit kell babusgatni. Csak mindenkinek más az elvárása. Te nem az a típus vagy, mint egy nő, mást szeretsz.
És erre a másra kell még rájönnöm, miközben az alma árus felé tuszkolom finoman. Oké, inkább én megyek csak arrafelé, hogy minél előbb letudjam azt a kört is. Aztán hirtelen eszembe jut valami.
- Hé, emberek! Ez itt Elliot Forest  – mutatok rá, néhányan felénk is fordulnak. – A legszerencsésebb ember a világon, és én most meg fogom csókolni.
Magamhoz húzom, az egyik kezét eltartom, hogy a bögre tartalma ne a kabátunkon kössön ki, majd meg is csókolom. Polgárpukkasztás, imádom. Az már más kérdés, hogy O’Mara feltehetően a képembe önti majd a lőréjét, de akkor is megéri ez az egész, és ennek csak egy oka van.
- Tudod, még soha nem vágytam senkinek úgy a csókjára, mint a tiédre. A tiltott gyümölcsére, amit muszáj leszakítanom, különben csak nézem, ahogy elsorvad.
 




Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 12. 17. - 14:40:40
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

16+
nagyon rusnya

– Tetszene? Ha a tököm fogdosnád? – Az volt a szerencséje, hogy nem fogdosott tovább, mert erre a kérdésre még le is nyestem volna a kézfejét a nyomorultnak. Semmi bajom Walsh-sal, de ha babusgatni akar valakit, akkor keressen magának egy kislányt. Én aztán nem voltam rá vevő egy percig sem. Ezt pedig bizony meg is érezhette, nem véletlenül jött a fenyegetés.
– Te biztosan élveznéd…  – közöltem némiképpen türelmetlen hangnemben. A tekintetem az eladón tartottam, aki éppen kimérte a két pohár tömény ocsmányságot… igenis ocsmányság, mégis mindennél jobban szerettem volna a kezemben tartani és átélni a tél meghittségét a maga fellengzős, amerikai stílusában. Ha már Walsh iderángatott, hát elfogja viselni.
– Most miért vagy ilyen morci?
– Nem morci vagyok, hanem bosszús és hidd el, nem kedvelnéd azt az Elliotot, Walsh. – Meglepő nyugodtsággal közöltem ezeket a szavakat. Aztán, ahogy fizettem és elénk került a két pohár, megfogtam az egyiket, Walsh kezébe nyomtam, a másikat pedig magamhoz véve egyszerűen hagytam magam tovább kísérni andalogva. Felőlem aztán akárhová is elrángathat, ha befejezi ezt a retikülrázó-buzis viselkedést. Mert ez igenis az és én nem voltam rá vevő.
– Tudod, O’Mara, mindenkit kell babusgatni. Csak mindenkinek más az elvárása. Te nem az a típus vagy, mint egy nő, mást szeretsz.
Nem reagáltam a baromságra. Inkább csak belekortyoltam az italomba, miközben ő húzott valamerre. Szerencsére most nem a mocskos üzletfelé, amibe bele akart rángatni. Na nem, azért fizetnie kell… mégpedig úgy, hogy rendesen játssza a játékot. Egyelőre nem ment neki valami fényesen, pontosan annyira nem, mint az erdőben legutóbb. Na mindegy, nem vagyok én semmi jónak az elrontója, de ha ezt a stílust folytatja – a megállapításaival ellentétben –, akkor biztos, hogy letépem a tökeit.
– Hé, emberek! Ez itt Elliot Forest. – Hirtelen megállt, majd felém fordult. Még nagy hévvel rám is mutatott, mire többen bámulni kezdtek. Nem zavart, amíg nem villogtatják a képembe a fényképezőgépeket. Azt most nem bírnám elviselni. – A legszerencsésebb ember a világon, és én most meg fogom csókolni.
Hagytam magam megcsókolni, de nem viszonoztam a dolgot. Még csak a szememet sem hunytam le. Na ne már… komolyan ez a legjobb formája? Forest meg fog ölni, O’Mara, ha ez kitudódik. – tette hozzá aztán a hang is, mint egy alaposan kiröhögve a történtekért. Engem azonban nem különösebben zaklatott fel a dolog. Valójában kicsit kíváncsi voltam meddig megy el Walsh, ha nem kap semmiféle visszajelzést.
– Tudod, még soha nem vágytam senkinek úgy a csókjára, mint a tiédre. A tiltott gyümölcsére, amit muszáj leszakítanom, különben csak nézem, ahogy elsorvad.
Megforgattam a szemem.
– Biztosan sok mesekönyvet olvastál és azt hiszed én vagyok a királykisasszony. De egyet biztosan állíthatok Walsh, pont annyira vagyok tiltott gyümölcs, mint itt bárki más is…  – Belekortyoltam az italomba és ismét rábámultam. – Mindenesetre, ha rendes csókot akarsz, akkor adj is azt. Mert ez csak valami csipkelődés volt, annak is gyenge. – Na gyere nagyfiú, ugorj! A hang még odaszúrt egyet valahol mélyen bennem.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 12. 22. - 19:31:47
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/b5/96/02/b5960210d2ba0a2552090c10f0ab2b52.jpg)
egy maréknyi dragotért (https://www.youtube.com/watch?v=HjjDOdaFZg0)

fura egy hely ez az Amerika
(https://data.whicdn.com/images/338184122/superthumb.jpg?t=1575835679)
Mira
(2000. 12.)




Úgy vonzom a rablókat,mint a pénz a furkászokat. Fogalmam sincs miért történik mindez velem, de kezd kétségbe ejtő lenni. Mérges vagyok, magamra nagyon-nagyon, mert az egészet végül Mirának kell megoldania. Így aztán tényleg sokkal jövök neki, és ennél hülyébb helyzetet még álmondi sem tudnék azt hiszem. Minden bizonnyal a táskámat fújhatom, ez nem olyan kis város, mint Boasa, ahol ki lehet szúrni egy ilyesmi emberfélét. Mondjuk a énzemen kívül nincs bene semmi olyan pótolhatatlan, de ez basszus egyáltalán nem vígasztal, és még lehet az egész az én hibám már csak azzal is, hogy nem vártuk meg Mira rokonát. Kedvem lenne elbújni valahova, mert úgy tűnik  amai nap mident elrontok.
-Bocsánat- zökkent vissza a jelenbe Mira letört hangja, miközben felsegítődöm.
- Öhm, biztosíthatlak, hogy ez egyáltalán nem a te hibád. Sőt semmi se a te hibád - motyogom letörten, aztán összeszedem magam és megpróbálok bíztatóan mosolyogni, miközben el szerettem volna jó alaposan ésmélyen sülyedni a föld alá. Úgy a magmáig. Az tökéletesnek néz ki. Meleg is meg minden, lehet pillecukrot pirítani eléldeggélnék ott, addíg míg negyed mpn belül halálra olvadok. Megköszürölöm a torkom, és megfofva Mira kezét kicsit kiljebb húzom a tömegből, miközben valami elmebeteg kopasz pasi kiabál valami Elliot Forestről. Váárjunk, ő nem Ave apuja? Még egy kicsit arra felé tekeredetk, dehát nem látok márt, mint spakákat, és hátakat, szóval inkább haladok tovább egy kevésbé zsúfolt járha felé. Út közben nem is szólalok meg, egyre azon jár az agyam, hogy én mennyire de pocsék ösztönlény vagyok, aki minden döntésével csak a bajt gerjeszti.
- Nem tudom még mihez volna kedved így - dünnyögöm, mikor kiérünk a járdára. Bűnbánóan rápislogok és remélem nem okolja saját magát azért mert ilyen béna vagyok. Azt hiszem amikor eltévedtünk a suliban akkor is folyton bocsánatot kért pedig én voltam ott is a kalauz. Azért közelebb lépek hozzé és bátorítóan megölelgetem, és talán így én se bőgöm el magam, csak mert elég szerencsétlenül álhattam ott. Szóval magamhoz ölelem és mélyen sóhajtok egy nagyon, miközben megcsap a hajának a kellemes karácsony illata. Erre kicsit el is pirulok, de aztán mégsem lépek el tőle. Jó érzés ölelgetni, bár a hevesen dobogó szívemtől azt hiszem, hogy mindjárt meghalok. Pár hosszú pillanat múlva ellépek tőle.
- Várjuk meg itt a rokonodat? Azt hiszem jobb ötlet lenne vele lenni tovább, a táskámnak annyi - vonom meg a vállam egykedvűen. Oda a lejháros bugyim, hát szörnyű. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy ki is az, akire várnunk kell, de nehezen jegyzek meg úgy emebreket, hogy nem tudom őket archoz kötni. - Na de, ez csak egy kis rossz a többi jó mellett - húzom ki magam hirtelen. - Ez után már biztosan sokkal jobb dolgok fognak velünk történni - és a nyomatékosítás kedvéért bólintok is magambiztosan egyet kettőt. Ahogy bólogatok bíztatóan meg is fogom mind  akét kezét, aztán egy alakot veszek észre közeledni felénk, aki lehet, hogy Mira rokona.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Mira L. Wyne - 2019. 12. 23. - 01:58:10
Sophie

Ismerős ez a mosoly, talán túl ismerős is, jobban mint szeretném...
Mármint, nem azt mondom, hogy baj lenne bármilyen mosollyal, amit Sophie arcán látni lehet! Szeretem a mosolyait. Olyan vidám, játékosak, bolondosak szoktak lenni a legtöbbször, hogy még én se tudok bús maradni, ha látom. Azok a mosolyok kézenfogják a kedvem, és rántják magukkal, amég át nem ragad rám is a jókedve. Ez igazából talán a legnagyobb segítség számomra ebben az évben, rosszabbul bírnám nélkülük az idegen környezetet. És néha még egy-egy egészen csábító mosolyt is elkapok, azt hiszem... Mármint, nem tudom, ő is annak szánja-e olyankor, de számomra azok.
Nem is tudom, tudja-e, már csak a mosolyaiér mennyire hálás lehetek. Azt hiszem... talán el kéne mondanom neki... egyszer majd...
De ez a mosoly most nem Sophie-tól ismerős, még ha az ő arcán is köszön vissza. Ez nekem régi barátom. Annál aggasztóbb az ő arcán fedezni föl. Ez a "nem, nem, dehogy, nem gondokat próbálok legyűrni, hogy másokat megnyugtassak, á, nem, dehogy" mosoly. Majd én megbirkózok ezekkel a mosolyokkal, őt az ilyenek hagyják békén.
-De, itt se lettél volna, ha nem én hívlak meg, és akkor meg se történik ez veled.
Sőt, velem se, egyedül meg se álltam volna nézelődni, ahol kiszemelhetnek, csak meghúzódtam volna diszkréten valamerre, amég Auntie megtalál, aztán máris haza. Ezzel együtt a szebb dolgokt sem csodáltam volna ebben a vásárban, ez is igaz...
Mindenesetre hagyom, hogy Sophie kihúzzon a tömegből, kicsit szorosabban is fogom a kezét, mint ahhoz szükséges, hogy el ne kallódjunk egymástól. Talán pont arrafele kötünk ki, ahova a zsupszkulccsal érkeztünk, de legalább van hely félrehúzódni a tömegtől.
-Egy... nyugodt pillanat nem esne rosszul... vagy több is...- motyogok a kérdésére, és meglepetten pislogok párat, ahogy megölel. A sóhajra tétován magamhoz karolom én is, tartom vigasztalóan, vagy remélem legalábbis, hogy úgy. Igazából... ez most így nem is olyan rossz. Már csak a többi, rossz dolog ne tartozna hozzá.
Lassan, kelletlenül csúszik le a kezem a hátáról, ahogy hátrébb lép végül, el tudtam volna veszni a pillanatban bármeddig, még ilyen keserédesen is.
-Az lehet a legjobb, igen...
Most az én arcomra költözik vissza az a korábbi, ismerős mosoly, ahogy ő hirtelenebb, legalábbis vidámabbnak látszó példánnyal próbál kedélyesebb vizekre evezni minket. Bár gyanítom, az övé is ebből a fajtából egy élénkebb, kevésbé átlátszó, elfedős mosoly.
-Reméljük.
Lepillantok a kezeire, ahogy az enyéimet megfogják, és kicsit örülök, hogy ezzel előrébbhullik a hajam az arcom körül. A szívdobbanás ugyan nem hangos kifelé annyira, de pirulok is mellé, hogy is ne pirulnák. Persze a világér nem engedném el ezeket a kezeket most, még ha olyan piros is leszek végül, hogy egy közismert rénszarvast leválthatok gond nélkül.
Ahogy felnézek végül - talán nagysokára - Sophie nem is néz rám, elfordul. Már majdnem elbizonytalanodok, mire eszembe jut a tekintetét követni, és valóban, egy ideig úgy tűnik, felénk tart valaki. De mire felismerhetném, ránk se nézve elhalad mellettünk, a táskát a kezében átveszi a tőlünk távolabbi oldalra, és pár lépés múlva visszaveszik a forgatagba.
Már kezdtem azt hinni pedig, hogy Auntie az, de talán csak hasonlított, én meg reménykedtem, hogy hátha már jön kimenteni minket innen. Pedig még a kabátja is olyan jellegzetesen ismerős volt, az, amit "bomber talár"ként tudnék leírni a legegyszerűbben talán. De ha ő az, idejött volna, nem?
Visszanézek Sophie-ra, de közben észreveszek valamit, ami a csalódottság nyomait segít eltüntetni az arcomról, és picit nyugat felé mozdítom a kezeit, talán finoman sugallva, hogy fordujunk arra mindketten.
-Azt nézd! Eszembe se jutott, hogy itt még nem ment le...
Talán New York bűbetlen kivilágításának tudtam be, hogy nem volt olyan sötét még, mint Angliában, amikor indultunk? Itt is már benne vagyunk a szürkületben, de ahogy az épületek között áttűnik, az ég alja még kitartóan szép mély piros, a naplemente utolsó színeivel festve körül az így egész feketének látszó városképet.
Óvatosan, lassan, és nagyon tétován, de elengedem Sophie egyik kezét, hogy bátortalanul bátorkodjam átkarolni a derekát, és a késő naplemente vöröséről lopva átpillantok az árnyalat másik, közelebbi gazdájára.


Cím: Elliot: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2019. 12. 23. - 22:15:48

Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara

+16
Nyomokban káromkodást tartalmaz


Nem tudom mit tudnék kitalálni, ami a kedvére tenne. Ha közel engedem, és kedveskedem, elutasít, ha nem teszem, akkor meg azért utasít el. Ha nem jutunk hamarosan dűlőre a kapcsolatunkkal, akkor nem tudom mihez kezdjek majd vele. Teljesen kiismerhetetlen, és ettől az agyamra megy. Talán meg kéne szakítanom a kapcsot közöttünk és inkább hagyni, hogy menjen arra, amerre akar?
Ha a tököm fogdosása nem elég neki, akkor igyuk azt a lőrét, aztán húzzunk a faszba innen. Komolyan, nem is értem, miért van ez a rohadt nagy felhajtás egy szar miatt. O’Mara pedig akkor is morcos, és nagyon nem áll jól neki, undok lesz tőle. Jobban, mint ahogy szokott lenni. Mert az én játékom nem játszhatjuk, de az övét azt kell. Pff… utálom. De most még egy kicsit azt hiszem ki fogom bírni.
De addig is jöjjön valami kárpótlás. Egy csók, de nem is az a lényeg most még. Legyen nagy hírverés körülötte. Ha már felismerik, akkor látni akarom, hogyan reagál, és mennyire gondol Forestre. Vagy vele is csak játszik valójában? Ez rövidesen úgyis kiderül majd. Szóval jöhet a felhajtás, és ha nem küld el azonnal a fenébe, akkor már valamilyen szinten nyert ügyem van.
- Te normális vagy? – húzom fel a szemöldököm. – Mesekönyvet? Hogyne, azzal szórakoztattam magam két gyilkosság között – zsörtölődök.
Nem értem, hogy a tiltott gyümölcsöt miért lehetne egy mesekönyvből venni. A nagyi azt mondta, hogy bármi, amit nem kaphatunk meg, az tiltott gyümölcs. Pont ezért próbálok minden tiltott gyümölcsöt megszerezni magamnak.
- Tőled nem kell most semmi – morgok tovább, majd haladok a sor felé, ahol az almát lehet venni.
Körülöttünk az emberek továbbra is minket bámulnak, de nem foglalkozok vele. Ha nem kapnak több cirkuszt, akkor úgyis le fognak kopni majd. Márpedig most nem akarok több cirkuszt. Inkább mennem kell, hogy megkössem azt az üzletet. Megfogom O’Mara kezét, és vonom magammal. Szerencsére nem állnak sokan az almás sorban, de még így is kell ott egy kicsit toporogni.
- Az agyadra ment az ünnep? – morgok rá még mindig. – Legközelebb majd megoldom nélküled a gondjaim, ha tudom, hogy ilyen hisztis vagy ebben az időszakban.
Figyelem az elhaladó embereket, teljesen hétköznapi látványt nyújthatunk, vagy csak mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Lehet át kéne költöznöm ide. Itt aztán bármit csinálhatnék, de komolyan. Sokkal nagyobb az ország, sokkal többen vannak, ha ügyes vagyok, még akár örökre el is tűnhetnék. És ki is maradnék az otthoni hülyeségekből.
- Hülye ünnep, hülye emberek, hülye mindenki – morgok tovább, és így is állok az eladó elé, hogy kikérjük az almánkat.
 


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2019. 12. 26. - 09:55:32
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

ronda, nagyon ronda
16+

Walsh rosszabb volt, mint egy átkozott seprű, amit az ember nem tud csak azért sem megülni rendesen. Hol kedves volt és simogató, már-már túlzottan is, hol pedig paraszt. Nem lepett meg persze éppen tőle, hogy szélsőségekben gondolkodik, hiszen élete legnagyobb problémája az volt, hogy veszélyes embernek adja el magát. Ha azt hitte, hogy majd egy megrendezett jelenettel lenyűgöz, akkor nagyot tévedett. Ehhez is az én hírnevemet használta fel, ami nem is igazán az enyém, inkább Forestté.
– Tőled nem kell most semmi – közölte aztán morogva. Persze, pont ez kell nekem, Walsh, még egy sértődékeny, érzékeny fasz… az van otthon is, nem kellett volna iderángatni érte… – Lángolt fel bennem valamiféle zaklatottság, ahogy szemforgatva rápillantottam.
– Remek…  – válaszoltam és a minket bámuló emberek felé pillantottam. Láttam, ahogy néhányan összesúgtak. Talán azon elmélkedtek, tényleg az vagyok-e, akinek Walsh nevezett. Bár nem volt olyan nehéz rájönni az igazságra, meglepően feltűnő jelenség voltam… pláne mióta Forest selyembe bugyolálva dobott ki a világ elé. Nem csoda hát, hogy a munkám sem ment olyan jól, mint régen. Mégis ki a fene akart volna megbízni egy olyan tolvajt, akinek az arcával tele van az újság?
Walsh megragadta a kezem és úgy ráncigált tovább. Nem sok választásom volt, mint követni… de amúgy sem ellenkeztem volna. Nem lett volna értelme, én ugyanis nem tudtam volna ekkora távot lehoppanálni Londonig. Túl sok lett volna és minimum egy szédülést, hányást kockáztattam volna meg, amire még véletlenül sem volt éppen szükségem.
Megálltunk az egyik sor végén. Ekkor zendített éppen rá megint a hóesés, bár nem olyan sűrűn s nem is hatalmas pelyhekben, de éppen elég látványos volt ahhoz, hogy az embert elkapja valamiféle nosztalgikus érzés a régi karácsonyok iránt… például a tavalyi iránt, amikor még Nat szeretett és én is őt.
– Az agyadra ment az ünnep? – morgott tovább Walsh, mint valami átkozott barnamedve, akit felráztak a téli álmából. – Legközelebb majd megoldom nélküled a gondjaim, ha tudom, hogy ilyen hisztis vagy ebben az időszakban.
Ismét szemforgatás következett, majd egy hosszú sóhaj. Éreztem, ahogy a kezem egy picit megremeg… de ahelyett, hogy Walsh követelőző, dacos arcát bámultam volna, inkább a sor felett díszelgő „Mosolygós Sültalma” táblára pillantottam. Nem volt kedvem válaszolni a hülyeségére, főleg, hogy közben a sor is haladt, engem pedig jobban érdekell a karamellizált sültalma, mint a nyavalygása.
– Hülye ünnep, hülye emberek, hülye mindenki.
– Fejezd már be ezt a dedót… – közöltem, aztán rávigyorogtam a banyára. – Egyet kérünk. Majd közösen elnyamnyogunk rajta.  – Mondtam és odaszórtam valamennyi pénzt a nő elé. Egy fél perc múlva már a kezemben a pálcára szúrt almával húztam odébb Walsh. Óvatosan érintettem a nyelvem a gyümölcshöz. Éreztem, milyen ragadós, így nem igazán akaródzott beleharapni.
– Ha befejezted a hisztit, esetleg beszélhetünk úgy, mint férfi a férfivel. – mondtam és megálltam a bódé mellett, ahol egy magasabb asztal is állt. Arra könyökölva piszáltam meg az almát ismét. – Szóval mit kell ellopnom? És mit kapok cserébe?


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Sophie Vanheim - 2019. 12. 29. - 13:18:33
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/b5/96/02/b5960210d2ba0a2552090c10f0ab2b52.jpg)
egy maréknyi dragotért (https://www.youtube.com/watch?v=HjjDOdaFZg0)

fura egy hely ez az Amerika
(https://data.whicdn.com/images/338184122/superthumb.jpg?t=1575835679)
Mira
(2000. 12.)




Bárcsak hoztam volna a pingvines stresszlabdámat, igazán jól esett volna valamit gyömöszölni, mert nagyon kíosnak találom ezt az egész... Mindent. Semmi baj, Sophie, igazán megszokhattad volna, hogy téged mindeig kifosztanak, ha más országba vagy. Igazából még vicces is lenne, sőt egész biztosan körbe is röhögném magam, mint legutóbb, de mivel Mira is bajba kerül miattam, így rettenetesen kínos. Vagy csak túlstresszelem, és azért érzem így. Minden esetre túlpörgök és azt hiszem, de csak azon kapom magam, hogy nagyokat pislogva bámulok Mirára.
-De, itt se lettél volna, ha nem én hívlak meg, és akkor meg se történik ez veled
Erre aztán csak még nagyobbat pislogok. Őszintnén minden rossz ellenére is nagoyn-nagyon örültem, hogy vele lehetek, mégha egy világ végén elterülő fura kontinensre is kerültem, ahol minden nagyon amerikai. Körbenézek, aztán felsóhajtok egy nagyot. Ha én réstresszelek, akkor lehet, hogy Mira meg még inkább, de valahogy így is mindenre ráizgul, én meg még rá is lapátolok. Szóval összeszedem magam, amennyire csak tudom, és elengedem a táskám, a pénzem, végül is így kicsit hippisben tolom, vagy mi.
- Azért a veled együtt töltött élményt nem cserélném le soha sem arra, hogy egyedül gubbasszak a suliban - villantok meg felé egy őszintébb mosolyt, aztán csak kikötünk valami félreeső részen. Hogy ugyan ott vagyunk-e, mint ahonnan elindultunk? Gőzöm sincsen, itt minden épület ugyan olyan fura. Minden esetre akkor sem engedem el a kazét, miután megállunk, csak szorongatom tovább, még a végén őt is felkapja valaki melőlem és elrabolja. Azért sose lehet tudni. És ha mér felkapják és viszik, engem is visznek, és ketten leszünk elrabolva. Azért  az mégis csak jobb, mint egyedül. De már megint mikre nem gondolok, te jó ég.
- Na, hát de tudod, hogy van ez, pár év múlva csak nevetünk ezen, haha - mondom kissé lekesebben és derűlátóbban. Magam előtt is van a kép, mondjuk a két évvel idősebb énünkel, hogy na, Mira emlékszel még arra amikor először mentünk NY-be, és kiraboltak, miközben ajot akartam neked és a legjobb barátnőmnek venni? haha, hát nem vicces? Hah, hát nagyon. Na mindegy, a rossz emlékek néhány fajtája az idő után nem lesz olyan rossz. Na meg így is tök jó, hogy Mira itt van velem.
- Reméljük - feleli, és közben magamban azt gondolom, lehetnék egy kicsit lelkesebb is. Dehát már hova legyek? Mondjuk így is kicsit elpirulok, amikor visszamegfogja a kezem, és úgy szorongatjuk egymásét, mint valami hős szerelmesek. Öhm, de hát ki tudja, minden esetre én teljesen elvagyok ittácsorogva és boldogan, és talán nevezhetem szerelemnek is azt, hogy miért dobog így a szívem miközben a közelében vagyok, és miért is gondoltam rá olyan sokat az elmúlt napokban. Erre a gondolatra aztán tényleg úgy érzem, hogy átmentem vulkánba, még jó, hogy nem ereget olyan cikis füstöt a fejem, mint a mesékben szokás ilyenkor, mágia ide vagy oda, az rettenetesen kínos lenne.
Aztán ahogy jön felénk az alak, el is illan, én meg talán örülök is, hogy még egy kicsit kettesben vagyunk ebben a nagy tömegmassza szélén.
-Azt nézd! Eszembe se jutott, hogy itt még nem ment le... - mondja aztán Mira, de mielőtt egy 'he?' kérdés kibukna belőlem, oda is forgatódok, és aztán csak bámulok bele a Napba, mintha még sose láttam volna, de ez most más, ez most innen egy amerikai Nap, nem érdekel, hogy amúgy mindenhol ugyan az a Nap.
- Wooo - pislogok bele az ég színébe és közelebb húzódok Mirához, és szinte vele egy időban én is átkarolom. Hát most mindjárt elolvadok. - Minden olyan gyönyörű - motyogom aztán, miután elszakítom a tekintetem az ég ezernyi, lassan vöröses-rózsaszíneses-kékes színkavalkádjától, és Mira szemébe nézek. - De te mégszebb vagy - mondom, és igazából le sem esik, hogy ki is mondom, amire gondolok, viszont tény, hogy ebbe belepirulok, mert te jó ég.


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Mira L. Wyne - 2019. 12. 29. - 19:48:13
Sokminden repked a karácsonyi vásárban a sokszáz látogató feje fölött vagy környékén. kicsinyített, de hitelesen működő seprűmodellek, a leendő elfogyasztójukat becserkésző csoki Mikulásszánok, aranycikesz mintájára magyallevél szárnyú fagyöngygombolyagok, amik orvul merénylik meg a gyanútlan párokat azzal, hogy a fejük fölé parkolnak lebegni, egyszerű dekorációs tündérfények, és még sokminden más. A bűvölt nyílvessző fel se tűnik a légiforgalom közepén senkinek, ahogy röptében szaltózik egy hátraarcot, és a hegyével mostmár menetiránnyal szemben ereszkedik lejjebb.
Pontosabban szinte senkinek, azt az egyetlen illetőt leszámítva, aki igyekezett sietősen beleveszni a tömegbe, de most hőkölve kell megtorpannia, hogy ne szaladjon bele a fenyegetően arcába meredező favessző acélhegyébe.
Aztán mire feleszmélne, hogy önmaga torlódásának köszönhetően utólérték és karon ragadták, már csak a dehoppanálás jellegzetes hangját találni ott, ahogy a levegő betódul a két embernyi megüresedett tér hagyta vákumba.
A nyílvessző pedig dolgát végezve kecsesen feljebb perdül egy fagyöngy-cikesz és féltucat lustán lebegő fénygömb szintjére, hogy ha néhány karácsonyi bámészkodó észre is veszi még, ahogy tovaszáll, már csak a sok repkedő hangulatelem egyikének hihessék.



Sophie

-Azért a veled együtt töltött élményt nem cserélném le soha sem arra, hogy egyedül gubbasszak a suliban.
A bús-aggodalmas egymásra pislogásba beleköltözik egy vígasztaló mosoly, cserébe érte egy félénkebb is, ahogy pirulva pillogok Sophie-ra apránként egyre több hajtincs takarásából, szégyellősen meg-megszakítva néha, hogy a kezünkre pillantsak le. Talán csak zavaromba, talán meggyőződni, tényleg egymásba kapaszkodnak, tényleg még mindig nem engedik el egymást? Ki tudja? Nem is lényeg, amég tart. Addig, valóban, semmi más nem is lényeges.
Ezek azok a mosolyok, amiket annyira szeretek Sophie-tól, lassan meginn átragad rám is.
-De jobb lenne, ha már most is csak nevethetnénk.
Lassan.
De lassan az aggodalmaim is eloszladoznak. Csak egy mostmár egész sűrű hajfüggönyön keresztül lesek át rá egy pillanatra, ahogy érzem az ő felszabadult kezét is átkúszni az én derekamra, de már egész békés mosollyal térek vissza a naplementéhez, zavarba is egyre kevésbé érzem magam. Csak a szívem dobol sokkal pörgősebb ritmust aláfestésnek, mint ami ennek a pillanatnak a nyugalma mellé illene.
-Ugyan...- pirulok el mégjobban, szerénykedve fordulok Sophie felé. Az ég alján már úgyis elfogy lassan az a szép szín, itt mellettem meg töretlenül ragyog a lány arcát keretezve.
-De egyvalakit én se érek utól- motyogom, elveszve a szempárba, ami mintha vonzana, lassan egyre közelebb.
Nem tudom, tényleg tart-e órákig a pillanat, gyönyörködök benne, és vívódok. De minek is? Ha csak kínos lenne, a mai események után már ugyan hova lehetne kínosabb, ha pedig nem tévedek akkorát, talán nem is bánná, én meg csak itt túlaggódok inkább...
Gyerünk, Lu, néha egy picit te is lehetsz bátor.
Félénken és bizonytalanul, mer én hogy máshogy is lennék bátor, de közelebb hajolok lassan, óvatos puszit adva Sophie mosolygó ajkaira, egy pillanatra elidőzve ott.
Aztán bocsánatkérő pillantással húzódok visszább, talán azér is, mer utólér az a félelmem, hogy most rontottam el, ő nem így gondolta, meg azér a lámpalázér is, amitől úgy érzem hirtelen, mindenki minket figyel. Vagy valaki legalábbis.
Nem mindenki, de a valaki beigazolódni is bizonyul, ahogy körüllesek, és végül fülig vörösen, nagyon esetlenül integetek egy rövidet a nőnek, aki úgy egy tucat yarddal odébb támasztja a falat, és nagyon próbál úgy vigyorogni vissza, hogy "ne is foglalkozzunk vele, ő itt sincs".
Persze, ha hagytam volna magam megfelelően beleveszni a pillanat varázsába, nem is vettem volna észre.
-Fel a fejjel, szivi, befutott a lovasság- hallom Auntie hangját, ahogy miután megvárta, hogy az előző pillanat maradéka is lecsengjen, odasétál hozzánk, és zöttyenve enged a földre egy egészen ismerős táskát.
-Pedig annyira próbáltam nem megzavarni semmit. Ezek pedig asszem téged hiányolnak- fordul Sophie-hoz, felé nyújtva egy pénztárcát, bokával bökve a táskát.
-Ó, igen, bocsánat...- kapom össze magam az azon morfondírozásból, hogy én pedig igenis jól ismertem föl korábban is a nagynénémet. -Sophie, ismerd meg Auntie-t. Auntie, ő itt Sophie, a Roxfortból.


Cím: Elliot: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2020. 01. 02. - 14:27:36

Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara

+16
Nyomokban káromkodást tartalmaz


Bár, bírom O’Mara fejét, néha igazán sokat követel úgy, hogy nem tudom… de lehet inkább nem is akarom teljesíteni. Mióta megismertem néha úgy érzem, nem jobb az apjánál. Pont ugyanúgy tud ugráltatni és a kedve szerint alakítani a már előre megbeszélt játékszabályokat. De ebből is látszik, hogy a vér nem válik vízzé, O’Mara még mindig jobb, mint az apja.
Legyünk túl minél előbb ezen a hülyeségen, a fene akar ennyi ember között lenni egy ilyen hideg napon. Nem értem, mit talál romantikusnak ezen bárki is. Komolyan mindenki agybajos? És még rám mondják azt, hogy pszichopata, meg agysérült, meg nem tudom mit szoktak még hangoztatni. Nos, egy részük nagyon is hízelgő, de másrészt miért merészelnek úgy megítélni, hogy saját magukat sem ismerik?
Legalább a sorban nem kell sokáig állni, és hamar eljutunk a pulthoz, hogy kérjünk egy almát. Már nyitnám a szám, mikor megelőznek. Ennyire dedósnak tűnők tán, hogy azt a szart nem tudom kikérni?
- Tessék – a kezébe nyomom a pénzt, ha már arról volt szó, hogy meghívom. – Arról volt szó, hogy én fizetek, nekem nem kell a pénzed. Tarts el mást, biztos szüksége van rá valakinek.
Nem akarom kimondani kinek, tudom, hogy van egy művész palántája, akit támogat, de már elégszer a tudtomra adta, hogy nem kér a fenyegetőzésemből. Pedig ez nem is lenne fenyegetés, olyat még komolyan nem csináltam vele.
- Menj Foresthez, ha hisztit akarsz – morgok tovább. – Tudod, lehetséges, hogy nem velünk van a baj, hanem veled, ha körülötted mindenki hisztizik.
Elég komolyan mondom ahhoz a szemébe a dolgot, hogy tudja, nem csak a bosszantása miatt mondom. Valahol komolyan is gondolom. De mindemellett még mindig ugyanezekért a dolgokért kedvelem is. Nehéz kiigazodni rajta, ezt értékelem, de ez a folytonos szabály változtatás az idegeimre megy. Most meg már érdeklődik, hogy mi a helyzet? Akkor legyen…
- Van itt egy elég kétséges hírnevű férfi, akinek van egy bájitala, ami…
Ekkor lép oda hozzánk az az alak, akihez indultam. Elég mérgesnek tűnik, amiből arra következtetek, hogy az üzletet buktam. Igyekszem úgy helyezkedni, hogy O’Mara ne kerüljön a figyelme központjába, megtartva őt a saját adu ászomnak.
- Majd máskor, Walsh. Elkéstél, ezért eladtam sokkal jobb áron, mint amiért te akartad megvenni. További jó… andalgást.
Megveregeti a vállam, majd biccent O’Mara felé. Ez nem jó, nagyon nem jó. Most aztán nagyon mérges vagyok. Meg csalódott is picit. Tudtam, hogy előbb kellett volna ehhez az alakhoz menni és csak utána andalogni, ahogy ő akarta. Ránézek a mellettem állóra, majd ledöntöm a puncsot és morogni kezdek. Inkább egyedül kellett volna jönnöm.
- Ezért még nagyon megfizetsz, O’Mara!  – rántok pálcát. Nem érdekel, ha azzal folytatódik majd a közvélemény véleménye vagy a pletykák, hogy rátámadtam, ezek a szemetek úgysem értenek semmit.
 


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 01. 02. - 17:37:24


AZ ADVENTI VÁSÁROS JÁTÉK VÉGET ÉRT!
Természetesen a játékot folytathatjátok, ám a további hozzászólások nem érnek pontot!


Cím: Re: New York-i varázslónegyed
Írta: Elliot O'Mara - 2020. 01. 04. - 15:05:41
 
Adventezés Kopival
(https://i.pinimg.com/564x/02/f5/41/02f5419ee943fc0e6cec0717e7564fde.jpg)


Walsh
2000. december

outfit (https://i.pinimg.com/564x/43/1a/ef/431aef030039e0d0f6f4093499601bc0.jpg)

– Arról volt szó, hogy én fizetek, nekem nem kell a pénzed. Tarts el mást, biztos szüksége van rá valakinek.
Hirtelen persze a nagy dacoskodásában a kezembe nyomott egy marék pénzt is Walsh, mikor végre végeztünk az almásnál. Undorodva néztem rá az utolsó megjegyzése után, főleg azért, mert eléggé szíven talált. Tudtam nagyon jól, hogy soha senkit sem tudnék eltartani, még magamat sem s ha nem lenne Nat pénz, akkor valószínűleg ezt a forraltboros dolgot sem nagyon tudnánk erőltetni.
– Menj Foresthez, ha hisztit akarsz. Tudod, lehetséges, hogy nem velünk van a baj, hanem veled, ha körülötted mindenki hisztizik.
Hirtelen nem jutott másra erőm, mint egy kibaszott nagy vicsorgásra, amit egy ütés követett. Egyenesen bele, a ragdós almával Walsh kabátjába. Igen, veled van baj, O’Mara… veled! Kellett egy pillanat, hogy megnyugodjak, hogy visszazökkenjek a korábbi kerékvágásba. Mintha nem tudnám, hogy velem van a gond! Tudtam én azt mindig is, világos volt, mint a nap… csak éppen nem akartam azt más szájából hallani. Borongva álltam egy pillanatig, majd egész egyszerűen pálcát rántva tisztává varázsoltam a kabátját, félre söpörve az odaragadt almát.
– Ha még egyszer ilyet mondasz, akkor felőlem akár baszhatod is a mai üzletedet.  – Böktem oda összehúzott szemekkel. Talán észrevette, hogy most eléggé gyenge pontra tapintott. Mindenesetre, nem vártam meg, míg ő tereli el a szót, én tértem át a mai feladatra. Azt persze csak remélni mertem, hogy mindennek fényében esetleg nem folytatja az ócsárlásomat.
– Van itt egy elég kétséges hírnevű férfi, akinek van egy bájitala, ami… –mesélte volna, de aztán odalépett hozzánk egy fickó. Egy nagyon furcsa pasas, magas volt, kissé foltos szakálla, kopaszodó fejtetővel. A ruhája is meglehetősen mocskos volt és amikor megszólalt a szájából bűzös nikotin aroma áradt.
Undorító volt, ahogy megpaskolta Walsh vállát, majd felém is úgy biccentett, mintha már ezer éve ismerne. Nekem még csak nem is volt ismerős a feje, szóval futólag sem valószínű, hogy láttam bárhol is. Gondolom ez is az a helyzet volt, hogy megelőz a hírnevem vagy valami hasonló.
–  Ezért még nagyon megfizetsz, O’Mara! – Láttam ahogy pálcát ránt, de csak megforgattam a szememet. Most komolyan magam alá kéne csinálnom? A hang gúnyosan csendült bennem, belőlem meg egy horkantással szakadt ki a röhögés. Nem akartam Walsh-sal párbajozni, legutóbb is baromira unalmas volt. Még csak le sem tudott győzni.
Eldobtam a poharat, amiben a bort kaptuk és már be is nyúltam a kabátom alá, hogy a belsőzsebemből elővegyem a pálcám, mikor odaldalról belém csapódott valami nőcske és a kézitáskájával kezdett agyalni.
– Bassza meg! A hülye banya átkot használtad? – kérdeztem és behúztam a nyakam, de így is eltalált a homlokomon. Biztos voltam benne, hogy minimum egy púp nő majd oda. – Hagyjon már békén!
– Te szemétláda! Hogy tehetted ezt Nat Foresttel? – kérdezte szinte sikoltozva, engem pedig már a név hallatán is kirázott a hideg.


Cím: Elliot: New York-i varázslónegyed
Írta: Piper Walsh - 2020. 01. 14. - 18:05:37

Adventi kirándulás New Yorkban

(https://i.pinimg.com/originals/86/f5/8f/86f58fafb64aa7c4b0669d05cadeffcc.gif)

Elliot O'Mara

+18


Hirtelen nem tudom hogyan kéne reagálnom O’Mara fura kirohanására. Azt hiszi, ha belenyomja ezt a szart a kabátomba, akkor majd felbőszít vagy megbüntet? Komolyan? Hát, leveszem és veszek másikat, még fel is gyújtom, ha kell, de mindegy. Aztán meg takarít. Most komolyan, ki érti ezt az alakot?
- O’Mara, veled minden rendben? – kérdem visszafogva magam, bár még mindig tombol bennem a harag. – Nem ismerek rád.
Az üzlet az egy dolog, de egy olyan alakkal mit kezdjek társamként, akinek a legnagyobb fegyvere egy ragadós alma, és még azt is kitakarítja az illető kabátjából? Most komolyan, mi van a világgal ma?
Mindegy, mert ha létrejön az üzlet, akkor megmenthető a mai nap. Nem érdekes az előzmény, utána meg bármit megteszek neki, csak érjünk már oda. Mármint mennénk is, csakhogy ez az alak, akihez mennénk, hirtelen hozzánk lép. Az üzletnek lőttek. Komolyan? Hogy rohadna meg ez az alak is, hogy miért nem tudott várni még egy kicsit. Manapság senki sem hallott a türelemről? Milyen bérgyilkos itt bárki is?
Jobb híján a haragom megint O’Mara felé fordítom. Igyekszem visszatartani magam, hogy ne keltsek nagy felhajtást, de annyira azért nem sikerül uralnom magam, hogy teljes egészében meg is állítsam magam. Látom, ő is készen áll egy kis párbajra. Nem is baj, engem még a helyszín sem zavar, de kell ez az egész levezetése a mai napnak. Mióta megérkeztünk New Yorkba csak a szar van.
- Hülye vagy, még nem is csináltam semmit.
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülyének néz néha vagy mi lehet a háttérben, hogy azt hiszi nem tudok egy átkot elsütni. Tény, hogy a késsel jobban bánok, de hát akkor sem vagyok varázsló analfabéta.
- Megint itt tartunk? Soha nem szabadulunk meg Foresttől?
Megforgatom a szemeim, majd egy jól célzott halálos átokkal kiterítem a nőt. Most már nem fog senki sem megzavarni a kis légyottunkban. Megfogom O’Mara karját, hogy kicsit odébb húzzam, bár ekkora már igazából teljesen mindegy is. Ahogy a nő eldől, mint egy zsák hangos sikítás és ordítás veszi kezdetét. Megint megy a dráma, és ebből lassan elegem van.
Hamarosan hoppanálás hangjai hallatszódnak ott, ahol pár pillanattal ezelőtt még álltunk. Már most várom, hogy mi fog ebből kisülni. Esélyesen egy nagy párbaj következik most. A pálcám viszont O’Mara felé fordítom, és elmormolom annak a varázslatnak az ellentétét, amivel korábban magamhoz láncoltam.
- Szabad vagy, ha el akarsz menni. Bár, nem hiszem, hogy olyan könnyen megúsznád – mosolyodom el.
Még mindig mondhatja, hogy Imperioval kényszerítettem azokra a cselekedetekre, de végül is ki tudja, talán senki sem hinne neki vagy talán mindenki. A lényeg, hogy ha nem mozdulunk pár pillanaton belül, akkor az ő arcával nehéz lesz ezen a helyen elbújni. De az biztos, hogy én nem fogom elhagyni, neki kell döntenie.
Pár pillanat, mindig csak ennyin múlik minden. A tömeg hirtelen megnyílik és legalább három átok tart felénk. Köztük van minden, de azokon túl sikerül kivennem egy arcot, egy nagyon is ismerős arcot. A szemétláda Londonból idáig követett?
Az első átkot könnyen kivédem, a másodikat is, a másik kettő viszont nem engem vett célba. Jeremy mögött ott sorakozik fel a fél New yorki auror sereg. Csak egy nyanya volt, mit kell így mellre szívni, nem értem.