Roxfort RPG

Múlt => Covent Garden => A témát indította: Mrs. Norris - 2019. 05. 12. - 10:23:26



Cím: Battersea Pie Shop
Írta: Mrs. Norris - 2019. 05. 12. - 10:23:26
Emily Myra Dean pennájából

(https://i.imgur.com/XzspESW.jpg?1) (https://i.imgur.com/rIRp3Mc.jpg?1)

Mindenki tudja, hogy az angolok odavannak a pitékért. Legyen az édes vagy sós, zöldséges vagy húsos, pudingos vagy gyümölcsös, a lényeg, hogy pite legyen. A Battersea Pie Shop gyorsan meghódította a közönséget, tucatszám viszik innen a pitéket. Nem is csoda - ki ne szeretné a szájában érezni az almás-szedres, vaníliasodóval leöntött, tejszínhabbal díszített pite csodálatos ízét? Mindenki, nem igaz? Egy biztos, hiba nem-kipróbálni. Még a királynő is rajong érte.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 01. 22. - 14:48:06
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


Anyám halála nem volt olyan régen, és rémisztő, hogyan mit is érzek. Tulajdonképpen semmit. Annyira nem volt az anyám, annyira belebolondult a saját téveszméibe, hogy valószínüleg azt se tudta kinek írja meg az utolsó levelét. Nem még nem bontottam ki, és egyelőre nem is tervezem. Félek attól, ami benne van. Annyira próbálkoztam, de nem érdekelte. Akkor engem sem érdekel a levele. Csak azért sem. Ránézek Rose néni soványka testére a londoni korházban, és felsóhajtok. Nem hittem volna, hogy ennyire kötődni fogok a szomszéd nénihez és a mára csak emlékké vált 37 darab macskájához. Mégis sokkal jobban megviselne a halála. Na jó Soph, szedd össze magad.
A lelkem lassan kezd révbe érni, mármint úgy értem, nem kergetnek a rémképek, sem a Halloweenen meghalt Hollóhátas lány üreges tekintete, azokkal a groteszk szimbólumokkal. De hazudnék magamnak, ha azt mondanám, elfelejtem. Ezt nem lehet elfelejteni. Csak nem gondolni rá. De végig ott lesz, ott kísért, akárcsak Balthasar és az ostrom emléke, a tehetetlenségem emlékéé. De mégis képes vagyok mosolyogni, mert muszály, ha már ők többet nem nevethetnek. Azt hiszem miattuk is vagyok vidám. De nem is tudom. Mostanában amúgy sem vagyok olyan szomorú hangulatban, igazából, egyfolytában Mirán kattogok, meg jól el is vigyorodok és úgy járok-kelek, mint egy tejbetök, annyira jó kedvem van. Mindenképpen szerenék majd összefutni egy jó barinős beszélgetésre Aveval is, mert retteneteseeeen hiányzik már, hogykibeszéljünk.... Hát úgy mindent. És mér megint tiszta depis gondolatok között vergődöm, hát nem hiszem el. Oké. Ha így állunk, hát így. Most azonnal kirúgok a hámból. Úgy bizony. De még mennyire. Felállok a székemból, amin úgy másfél óráig kotlok, és egy búcsúpuszit nyomok Rose néni sápadt, soványka arcára és szabályosan kimenekülök a korház nyomasztó szorongatásából. Utálom őket. Lehetnének hupililák is, de annyira átjárja az elmúlás, hogy fojtogat.
Ahogy kilépek a szabadba máris jobban érzem magam, és elindulok, hogy kitobzódjam magam a Covent Gardnben. Mert most halálig édességet fogok enni. És a tökéletes álodzat pedig pite lesz. Egy csomó pite, ahogy erre gondolok, összefut a nyál a számban. Kora délután van, és még nincs az a nyomasztó sötét se egyelőre, bár magamat ismerve estig ot tudnék lenni. vajon most milyen pite van? Legutóbb vettem Rose néninek rózsásat, mert olyan rettenetesen szellemes voltam. Hihetetlenü felpörgök, és úgy loholok végig az utcákon, mintha valaki kergetne, de már éhes is vagyok és kívánós. Ahj, Soph mégis miket gondolsz. Szóval piték. Vajon van áfonyalekváros? Vagy csokipudingos? Legutóbb láttam tintahalasat is, tiszta fekete volt, és vicces. Lendületesen belépek az aranyos kis helyiségbe, ahol szokás szerint majdhogynem tele van. Beállok egy másik vörös hajú lány mögé, és álmodozva várom, hogy a kezeim közzé kaparinthassam a nyugtató piték valamelyikét.
Aztán csak valami halk pukkanást hallok, igazából egy sima nyüzsis muglirészen vagyok, mindenféle pukkanás meg dübögés meg mit tudom én mikkel körbe véve, de ezek egy idő után egyre jobban és nagyobbat pukannak, olyan fura szörcsögő hangot hagyva maguk után, aztán BUMM! Telibe kap, teljesen pofán és mindenen egy hagymás, áfonyás, mézes, nem tudom még milyen adag, és tocsogni kezdek. Nem hiszem el. Akárhol megjelenek vagy kirabolnak, vagy a képembe robban a kaja. Borzasztóan érzem magam, de ahogy körbenézek látom, hogy minden trutymóban úszik. Óh neee a pitéim. Aaaaaj. Szomrú. Nagyon szomorú. De már most nem értem mi történik, a Szeszély lenne? Már a muglik életében is? Mert akkor az nagyon nagyon rosszul néz ki. Viszont mindenki tök viccesen fest és elnevetem magam. Ilyen hülye állapotban fordulok az előttem álló lány felé is.
- Szia, téged melyik adag kapott telibe a menüből?
Valahonnan ismerős volt. Olyan furán. De nagyon nagyon furán. Mmondjuk kizárt, hogy egy másik Roxfortos diákkal kerülnék egy légtérbe... Bár, ha Boasában is megtörtént...


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Hayley Brent - 2020. 01. 24. - 08:54:28
SOPHIE

(https://i.ibb.co/BTMbttC/pie-baking-guide-2x-1.jpg" alt="pie-baking-guide-2x-1)
(2000. téliszünet)

Már erősen közeledett a karácsony és ezt az is éreztette, hogy megkezdődött a várva várt téli szünet. A Brent házban Hayley hazakerülésével állandóvá vált a nyüzsgés, a csendes ház hirtelenjében hangos lett a végeláthatatlan csacsogástól. Bryant szó szerint minden érdekelte, ami a Roxfortban történt, így állandóan kérdésekkel bombázta nővérét, nem mintha Hayley nem fecsegett volna szüntelenül már magától is. Szüleik nem is igazán szóltak közbe a testvérpáros hangos társalgásába, inkább örültek, hogy a mindennapokban csendes kisfiút most ilyen elevennek látják.
Minden adott volt a karácsonyi készülődéshez. A háttérben klasszikus karácsonyi dalok szóltak, néha még a nappalit díszítő két gyerek is dalra fakadt és énekelt. Ahogy haladtak a teendőkkel, úgy pipálgatta ki Hayley a feladatlistáját a naplójában, majd egy fentebbi, kitöltetlen soron akadt meg a szeme. - "Ajándékok beszerzése." - Olvasta a tollal írt kacskaringós betűket.
- A fenébe, a fenébe, a fenébe! - motyorászta úgy, hogy szinte csak ő hallotta. - Hogy felejthettem el? - öntötte el a pánik, és kapkodva pakolni kezdett a batyujába, majd a bakancsa és a kabátja után kapott.
Nem telt el pár perc és már kint is volt az utcán, nem törődve sem az értetlenül pislogó öccsével, sem pedig a szomszéd helyiségben tevékenykedő szüleivel, akik talán akkor még észre sem vették, hogy elment.

Ahogy keresztülhaladt a Covent Garden különféle üzletekkel, éttermekkel és megannyi más lehetőségekkel teli csarnokán, megakadt a szeme a Battersea Pie Shop cégtábláján. Ezidáig nem igazán adatott meg Hayley számára a lehetőség, hogy eljöjjön ide, most azonban itt állt a finomságokkal tömött üzlet ajtaja előtt. "Ha már úgyis itt vagyok..." Vont vállat, majd belépett az ajtón, mely fölött az apró harang vidám csengéssel jelezte az érkezését. Miért is ne próbálhatná ki ezt a helyet - ahová már régóta vágyott eljönni - éppen most? Mindenki az ismerősei körében csak dicsérte a boltot, sőt, néhány gyerekkori barátjának egyenesen a törzshelye volt. No meg amúgy is odavolt a süteményekért.
Amíg a pitékkel roskadásig pakolt polcokat szemlélte, megfogant benne az ötlet, hogy egy-egy ilyen finomsággal tudna csak igazán mosolyt csalni a szülei arcára. Különösen az édesanyja örülne egy ilyesfajta meglepetésnek, hiszen kifejezetten édesszájú, ráadásul imádja a pitéket. Pláne az epreset. Az a kedvence.
"Hmm... És mi passzolna apuhoz? Bryan biztos áfonyásért könyörögne. Na de apa?" Töprengett. "Valami sós... Sós kell nekem..." Azzal elkezdett vizsgálódni a különféle húsos piték között, ahol meg is találta a tökéletes választást: Mexikói shepherd's pite.
Éppen levendulás után próbált kutatni, hogy ő is megkóstoljon egyet, mikor halk, majd egyre hangosodó pukkanó hangokat kezdett hallani. Értetlenül nézelődni kezdett, hogy mégis mi okozhatja ezt a dübörgést, ugyanis nem úgy tűnt mintha a konyhából jött volna, és nem is kintről szűrődött be a különös zaj. Majd a következő pillanatban, mintha petárdákat dugtak volna a nyalánkságokba, az összes pite sorra, egymás után felrobbant, beterítve mindent különféle töltelékekkel és ízletes tésztadarabokkal, illetve vastag, átláthatatlan réteget képezve Hayley szemüvegén. "Ez aztán a kilátástalan helyzet." - nevette el magát, majd levette a szemüvegét, és egy, a zsebében talált zsebkendővel törölgetni kezdte.
- Szia, téged melyik adag kapott telibe a menüből? - hallotta meg a kérdést közvetlen maga mellől.
- Szia! - fordult a hang felé. Ekkor azonban valami irdatlan módon elkezdte csikizni az orrát. - HAPCIII - robbant ki belőle akarata ellenére. - Ne haragudj, nem akartalak letüsszenteni. - kért bocsánatot szinte azonnal. - Nem tudod véletlenül árulnak e itt rózsás pitét? Mert ha igen, az biztos telibe talált. - mosolyodott el, majd lemondva arról, hogy a szemüvegét tisztára tudja törölni, inkább kifújta az orrát. - Allergiás vagyok a rózsára. - szipogta.
Némi pislogás után, hunyorogva körbenézett az üzleten, tekintete megállapodott a vele szemben álló lány kissé homályos körvonalain. Noha nem igazán látta az arcvonásait, volt benne valami ismerős. Így, jobban belegondolva, lehet, hogy a hangját is hallotta már valahol korábban.
- Mondd csak, mi ismerjük egymást? - kérdezte, hátha csak a látása miatt nem ismeri fel valamelyik barátját.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 02. 02. - 16:36:24
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


A pités helyen kicsit talán kezd úrrá lenni a pánik, és pités vásárlók idegeskednek mindenfelé, van olyan aki a frissen vásárlt pitéjében fürik. Én még nem költötem szerencsére feleslegesen, de azért megértem a dühös vásárlókat, akik pampogni kezdenek, az egyik kasszás lány pedig rémülten magyarázkodik nekik, hogy fogalmam sincsen mi történt, de mindjárt kész vannak az új piték.
Közben igyekszem a fura töltelék darabjait kiszedegetni a hajam végéből. Bosszankodok egy kicsit, hogy még nem varázsolhatok, mert csak jövőre leszek nagykorú. Így haza kell utaznom egészen az ország másik végébe... Ajh, de jó lenne 17-nek lenni, sokkal egyszerűbb lenne az életem ha egy sikátorban kivarázsolnám magamból ezeket a cuccokat. talán nem is volt olyan jó ötlet fehér sapit felvenni, a sárgás kabátomon legalább nem látszik annyira... Az ott egy meggyfolt? Remélem az, én nem valami vér. Nem vagyok az a vériszonyos fajta, de vajon most egy ember is felrobbant az előbb? Azért körbepislogok, hogy megbizonyosodjak a felől, hogy sneki sincsen darabokban a pitéken kívül. És aztán megkönnyebbülve sóhajtok is egyet. De ajj, szegény, szegény piték. Még az életcéljuk se sikerült nekik... Mondjuk az is szomorú, mert végül is evődésre születtek, de azért anélkül felrobbanni... Szerencse hogy  a piték nem kísértenek, mint a szellemek.
Jól van, Sophie, ma is túlkomplikálod a dolgokat. A maradékokat lepiszkálva magamról szórakozottan fordulok egy mellettem álló lány felé, mert valamiért beszélgetni támad kedvem, de hirtelen le is leszek hapcizva, amire csak felnevetek. Mi fog ma még történni velem? Lepottyant egy hippogriff? Valahogy ma minden olyan valószínűtlen, szóval az is lehet.
- Ne haragudj, nem akartalak letüsszenteni.
- Nem baj, ma már úgy vagyok vele, hogy minden megtörténhet velem - vonom meg a vállamat mosolyogva.
- Nem tudod véletlenül árulnak e itt rózsás pitét? Mert ha igen, az biztos telibe talált. Allergiás vagyok a rózsára.
- Háát, igazából szerintem elég nagy esélye van rá... - pislogok rá elgondolkodva. Vajon azok pattanások az arcán, vagy... - Kicsit pöttyös az arcod, lehet attól? - pislogok rá kicsit ijedten, nem tudom mit kell allergiás emberekkel csinálni. Meg úgy eleve sérült emberekkel. Valahogy nem vagyok a helyzet magaslatán olyankor. Azt hiszem maximum lelki támaszként tudok olyankor funkionálni. Azért aggodalmasan pislogok rá. A mogyorótól olyan furán dagi lesz az ember, vajon a rózsától is?
- Mondd csak, mi ismerjük egymást? - pislog rám a maszatos szemüvege mögül, mire előzékenyen adok neki zsepit, ha már egy pálcaintéses tisztító mozdulat miatt ki is csapnak. Az meg ciki lenne, végre lettek barátaim. Ha megtakarítja közben a lencséit, akkor hátha előrébb leszünk ebben, mert szegény kicsit maszatos is, amik akadályozzák a beazonosítást.
- Lehetséges. Végül is Boasában is összefutottam egy háztársammal... - csúszik ki a számon, aztán inkább csak szerényen pislogok, mert hát lehet nem is tudja, miről bezsélek. Kellemetlen lenne lebuktatni a sulit egy piteboltban. Közben valaki hátulról jól meglök én meg nekiesek a lánynak.
- Ohm, ne haragudj, azt hsiem most sok a dühös felnőtt meg ilyesmi, ne menjünk ki? - javaslom. Ha valami biztonságos helyre lyukadunk ki, vagy ha úgy dönt kimegyünk lelkesen és maszatosan ismét felé fordulok.
- Sophie vagyok - vigyorgok rá lekesen. Majd egyre aggodalmasabban nézem, mert mintha szaporodnának a kiütések. - Jól vagy? - kérdezem aggodalmaskodva.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Hayley Brent - 2020. 02. 16. - 20:19:25
SOPHIE

(https://i.ibb.co/BTMbttC/pie-baking-guide-2x-1.jpg" alt="pie-baking-guide-2x-1)
(2000. téliszünet)

A piteboltban keletkezett felfordulás nyilvánvalóan feldühítette a vásárlókat. Mindenki jött-ment és reklamált, holott a legkevesebbet erről talán pont az eladók és a többi alkalmazott tehettek. Hayley agyában hamar megfogant az a hipotézis, hogy talán ezt a kisebb katasztrófát - merthogy szegény ínycsiklandó pitéi odalettek - is a mágikus szeszély okozhatta. "De miért van ez az egész hatással már a mugli világra is?" Ha eddig nem is, most kifejezetten elkezdte foglalkoztatni a dolog. Eddig csak hallott a hasonló eseményekről és balesetekről, se nem szemtanúja se nem résztvevője nem volt a korábban történteknek. Inkább a reggeli próféta és a társai közt terjedő szóbeszéd informálta őt valamelyest a dologról.
Mágikus szeszély ide vagy oda, ez a helyzet viszont igencsak viccesnek hatott számára. Ki gondolta volna, hogy ilyen bárhol is történhet? Csak a rózsára ne lenne allergiás... Akkor aztán kifejezetten élvezné a helyzetet, és vidáman kóstolgatná végig a tálakban maradt maradékokat. Azonban kezdte egyre rosszabbul érezni magát, alig várta, hogy leülhessen valahova, azt meg pláne, hogy a zavargó tömegből kikeveredjen valahogy és nyugodtan megkereshesse az allergiagyógyszerét. Kicsit zavartan érezte magát már a letüsszentés miatt is, de a történtek hamar megnyugtatták a lelkét.
- Nem baj, ma már úgy vagyok vele, hogy minden megtörténhet velem. - reagált a lány nevetve, mire Hayley is kacagni kezdett, ám hamar köhögésbe fulladt a dolog. A rosszullét kezdte elnyomni a vidámságát.
- Háát, igazából szerintem elég nagy esélye van rá... - hangzott el a legkevésbé sem nyugtató válasz a rózsás pitékről. Minél hamarabb ki kell kerüljön a piteboltból. - Kicsit pöttyös az arcod, lehet attól? - kérdezte a lány kissé ijedten vizsgálva őt.
- Ooh a fenébe! - mordult fel Hayley, és az arcát kezdte tapogatni. - Igen, lehet. Nagyon is lehet. - mondta kissé megszeppenten, és kotorni kezdett a táskájában a gyógyszer után, közben folytatta a beszélgetést az ismerős idegennel.
- Lehetséges. Végül is Boasában is összefutottam egy háztársammal...
- Boasa? Az merre van? Milyen volt ott? - kérdezett vissza érdeklődően. Nem igazán hallott még a helyről. Az utolsó szó azonban felkeltette a figyelmét, és igyekezett kissé burkoltan visszakérdezni, ami a lehető legbénábban sikerült most neki. - Melyik a kedvenc állatod a négy közül? - Sosem volt túl jó a Roxforttal kapcsolatos titoktartásban, ha valahogy szóba került a dolog, inkább kerülte a kommunikációt, minthogy eláruljon valamit. Most viszont túlságosan izgatta a fantáziáját, hogy vajon egy diáktársával futott e össze. Nem mutatta ki, de nagyon lelkesítette a dolog. - Az enyém a borz. - mondta mosolyogva.
Hayleyt már kezdte bosszantani a dolog, hogy nem tudja előkotorni a táskájából az életmentő tablettákat, így egyre feszültebbé vált. Éppen nem figyelt, mikor hirtelen valaki meglökte a beszélgetőtársát, ezzel összekoccantva őket egymással. Az egész szituáció olyan szerencsétlenül alakult, hogy már csak nevetni tudott az egészen. Már amennyire a kaparó-fájó torka még engedte ezt neki.
- Ohm, ne haragudj, azt hiszem most sok a dühös felnőtt meg ilyesmi, ne menjünk ki? - javasolta a lány.
- De! - kiáltotta Hayley és már neki is lódult az ajtó felé, próbálgatva kikerülni az üzletben mászkáló embereket és nem felbukni semmiben.
Ahogy kiértek szinte üdítően hatott rá a friss levegő, mégha kicsit be is dugult az orra. Ledobta a táskáját a földre, majd a lánytól kapott tiszta zsepivel törölgetni kezdte a szemüvegét.
- Huuh, nagyon köszönöm, így már sokkal jobb. - mondta örülve, hogy végre lát valamit, majd azzal a lendülettel kiborította a táska tartalmát a földre, remélve, hogy a gyógyszer előkerül. - Egyébként Hayley a nevem. - jutott eszébe, hogy illene bemutatkozni is. - Téged hogy hívnak? - kérdezte, majd ismét tüsszögni kezdett.
- Sophie vagyok. - mosolygott rá a lány. - Jól vagy?
- Nem igazán. - szipogta Hayley. - És úgy tűnik otthon maradtak a gyógyszereim.
Lerogyott a földre és elkezdett visszapakolni a táskájába.
- Várj csak! Olyan ismerős a neved! Nem vagyunk mi évfolyamtársak?


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 02. 18. - 17:03:16
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


A Szeszély egyébként mindig a lehető leghülyébb ehlyzetekbe sodort. Alighogy kiléptem az egyik órámról máris a többi diákkal a folyosón a plafonra kerültem, és ha nincs az a Minisztériumi szőke nő, a Szeszélyügytől lehet még ma is odafent ücsörögnék. Furcsa az egész, mintha valaki dirket csinálná, vagy ilyesmi, amágia nem tűnt olyan dolognak,a mi egyik pillanatról a másikra megőrül. De aztán ezt az agyalást elhessegetem, jó messzire. Olyan mélyre, mint ahol volt az ELvarázsolt kastélyból származó, megmaradt heg, vagy a Hollóhátas lány holtteste a Nagyteremben a Halloweenes éjszakán. Az a fajta lány vagyok, aki inkább azt vallja, hogy jobb nem belegondolni és akkor talán jobb lesz. Egyszer mindenképpen. Ahhoz késet, ahogyan elkezdtem az éveimet a suliban, és ahogy most látom a dolgot ilyesztően gyökeres változást tanúsít ez a hozzáállás. De nem is baj. Balthasar biztos nagyon büszke lenne rám és örülne, ha így látna.
Szóval visszatérek inkább a jelenbe és mélyeket szippentgatva a levegőből megötltöm a tüdőmet a midenféle szétrobbant pitének az akkor is finom friss illatával. Mert hiába voltam szétpacsmagolva az embereken, vagy a földön a friss pite illat az pite illat maradt. Már ezzel is egészen jól lakok. Aggódva pislogok a lányra aki bár igyekszik vidám lenni egyre fehérebb és pöttyösebb.
- Lassan olyan leszel, mint a túró rudi csomagolása - mondom, hogy hátha ezzel el tudom terelni a figyelmmét a kellemetlen hangulatáról. Mondjuk én is kezdek kicsit feszült lenni, mert az emberek egyenként bepöccennek és minden hülyeségükkel lerohanják az eladókat. És mint "bűnös" boszorkánytanonc, én is hirtelen hibásnak kezdem érezni magam, meg hát mi van ha tudják, és mi van ha nekem esnek, mi van ha elégetnek ezzel a nagyon kedves lánnyal együtt. Abszurd következtetéseimből kirángat az újnak és mégsem egészen újnak tűnő ismerősöm egyre rosszabb állapota. tehetetlenül ácsorgok mellette egyre jobban összenyomogva a dühös felnőttek által, és azon gondolkodok, hogy a fenébe lehet segíteni egy allergáson.
- Neked is lesznek olyen ilyesztő torzulásaid, mint a mogyoró allergiásoknak szokott lenni? - érdeklődöm közbeszúrva. Végül is ha nagyon szaladok még eljuthatok vele a kórházig akkor.
- Boasa? Az merre van? Milyen volt ott?
- Boasa Olaszországban van...Tudod Rose néni, a gyámom kért tőlem jégkrémet, ilyen pácikásat, és azon volt valami kód, amit beváltottam és nyertem egy utat oda... De mire a városba értem, lebontották a szállodát. Aztán ugye ott összefutottam Raylával, aki megmentette a táskám, mert a taxisnál kiraboltak - soroltam elgondolkodva, és szélesen viygorogva. Valahogy már csak nevetni tudok ezen, pedig akkor nagyon is ki voltam készülve. - Nagyon olasz, nagyon meleg, és mondtam már, hogy nagyon olasz? Nos, ez Boasa, egy gyönyörű hely... Bár legközelebb inkább hopp-porral vagy zsupsz kulccsal mennék oda, úgy hogy van ott egy ismerős... - tesze hozzá, és ezt úgy mondom, hogy a zsupszkulcstól mindig behányok.
- Melyik a kedvenc állatod a négy közül? Az enyém a borz - mondja mire én szabályosan felvirulok. Nem hiszem eeeel, egy Roxis diáááááááák. Lelkesen a nyakába vetem magam, mert na. Iskolatársakkal találkozni házon kívül mindig is jó dolog, raylával is nagyon jó volt, és sokkal izgalmasabb is a puhatolózások miatt. És végre nem kell titkolózni!
- Az enyém is a borz! Na meg a kígyó - teszem hozzá azért, mégis csak a legjobb barátnőm Ave. - Na jó, most megkönnyebbültem - fújok ki a levegőt, miközben kiveztem a tömegből a szamad ég alá. Azért csak jól esik nekem is a friss téli levegő, a sok kelleme spite illat után.
- Huuh, nagyon köszönöm, így már sokkal jobb. - erre egyetértően hümmögök egyet, hogy bizony igaza van.
- A dühös emberek ijesztőek - jelentem ki aztán, majd aggódva leguggolok mellé, hogy hátha megtalálom vele együtt a gyógyszert szegénynek, mert egyre rosszabbul fet. Nem tudom szabad e így más cucca között matatni, de ez most ilyen SOS helyzet, na.
- Nem igazán.
- Óóó - szomorodok el és felé nyújtok egy csomag zsepit, hogy nyugodtan viheti az összeset. Szomorú dolog rosszl lévő embereket látni, az olyan lehangoló.
- És úgy tűnik otthon maradtak a gyógyszereim. Várj csak! Olyan ismerős a neved! Nem vagyunk mi évfolyamtársak?
- Dee - vigyorodom el szélesen és valahogy a rejtélyes ködből tényleg kibontakozik az emlékek tengerén keresztül Hayley arca, hogy már voltunk nem is egyszer együtt órákon. - Sőt, évfolyam és háztársak is vagyunk - lelkesedem aztán, mert ennek nagyon is örülök. Aztán elgondolkodok azon, hogy ha minden Mardekáros szőke, akkor minden Hugfrás vörös? Ez a gondolat nagyin is mulattságos aúmúgy és még szélesebben vigyorgok. Persze hogy Hayley is jól érezze magát először el kéne vinni őt valami patikushoz, vagy medimágushoz, vagy sima orvoshoz, vagy valami iylesmi. - Ne haragudj, hogy hirtelen nem ismertelek meg... Annyira sokan vagyunk, hogy az durva... Figyelj csak, nem kéne elszaaldni valami közeli gyógyszertárba, vagy ilyesmibe? De akár a kórházba is elkísérhetlek. Azt hiszem mind a kettő itt van a közelben...


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Hayley Brent - 2020. 02. 26. - 14:57:13
SOPHIE

(https://i.ibb.co/BTMbttC/pie-baking-guide-2x-1.jpg" alt="pie-baking-guide-2x-1)
(2000. téliszünet)

"Ennyit arról, hogy gyorsan megjárom az ajándékbeszerző utamat." - Futott végig Hayley agyában a gondolat. A legkevésbé sem számított hasonló malőrökre. Úgy tervezte, fél óra és otthon lesz. Bele se mert gondolni, hogy aggódhatnak már érte a szülei azóta, hogy elindult és micsoda faggatáson mehet keresztül az öccse, akinek szintén fogalma sincs erről az egészről. Érdekes karácsony előtti időszakot kevert magának, az biztos. "Na így kell az idilli hangulatot felborítani" - nevetett magában kissé hitetlenül. Pont a karácsonyt elszúrni, no meg egyáltalán az ajándékokról megfeledkezni nem rá valló dolog volt. De hát nincs mit tenni, ez már így alakult.
- Lassan olyan leszel, mint a túró rudi csomagolása. - jegyezte meg a lány, látva, hogy az arca egyre pöttyösebb.
Hayley már bele sem mert gondolni milyen furán nézhet ki, de ha belenézne most egy tükörbe, valószínűleg jót nevetne magán. Noha társa arcáról nem igazán ezt az érzést olvasta le, már amennyire látta őt. Inkább tűnt aggódónak és tehetetlennek.
Hayley már lassan annyira rosszul volt, hogy a dühöngő tömeg sem tűnt fel neki, csak az, hogy alig kap levegőt. Minden erejével próbálta tartani magát, noha legszívesebben már kinyúlt volna a földön, és várta volna a csodát. Erre viszont nem a legmegfelelőbb helyszín volt a pitebolt, pláne a jelenlegi állapotában.
- Neked is lesznek olyan ijesztő torzulásaid, mint a mogyoró allergiásoknak szokott lenni? - érdeklődött régi-új ismerőse.
- Öhm... - nyögött ki először ennyit, ahogy próbálta leküzdeni a szédülést, ami most elkapta. - Nem tudok róla, hogy lennének... - válaszolt aztán.
Bár már nehezére esett felfogni, ami vele és körülötte történik, igyekezett a lány sztorijának minden részletére odafigyelni. Nagyon is érdekelte a dolog és lett is volna kedve elfecsegni róla, de kezdte leteríteni őt a rosszullét.
- Ooh. - reagált először csak ennyit. - Ez nagyon durva. Én totál kiborultam volna.
Ahogy Hayley a házának szimbólumát megemlítette, a másik lány nyomban felvirult. Olyan öröm ragadta el, hogy rögvest a nyakába vetette magát. A Brent lány egy pillanatra megszeppent, majd olyan lelkesedéssel ölelt vissza, amilyennel diáktársa köszöntötte őt. "Ezaaz, végre nincs szükség titkolózásra!" - hangzott el a gondolataiban ez a számára felettébb megnyugtató felkiáltás. Végre nem kell kerülgetnie a témát, mint macska a forró kását, és ez különösképp boldogította mélyen legbelül. Ha ilyesfajta titkokat kellett megtartania, szinte mindig bajban volt.
- Az enyém is a borz! Na meg a kígyó - reagált a lány, mire Hayleyre esett "a másik nyakába borulás" sora. Ha tudott volna, ugrándozott is volna egy kicsit örömében, de ehhez most nem volt energiája. "Uuuh háztááárs!" - lelkendezett minden porcikája, noha alig bírta már mozdítani őket, olyan kellemetlenül érezte magát.
Kiérni azonban a friss levegőre hihetetlen felüdülést jelentett, már csak ettől kezdte kicsit jobban érezni magát. Ugyan még tökéletesen nem kapott levegőt, de végre a fojtogató benti levegőtől és a dühös emberek állandó lökdösődésétől megszabadult. Még talán egy kicsit a mellkasa is könnyebb lett.
- Na jó, most megkönnyebbültem. - jelentette ki a másik hugrás lány, mire Hayley egyetértően bólogatni kezdett.
Miután a szemüvegét rendbe tette, néhány, a piteháborút túlélő zsebkendővel alaposan megtörölgette az arcát, hátha megszabadul az allergén anyagok egy részétől. Ezt a folyamatot még Sophie is megtámogatta egy újabb csomag zsebkendővel. Láthatóan aggódott Hayleyért.
- Köszönöm szépen. - mosolygott rá hálásan diáktársára.
Amint az arcát megszabadította a pitetörmelékektől, csak még látványosabbá vált milyen sápadt az arca, és mennyi piros pötty borítja a bőrét. Akkora túlnyomó többségbe kerültek a kiütések, hogy ha az ember ránéz, már nemigen mondja meg, hogy szeplős.
- Ne haragudj, hogy hirtelen nem ismertelek meg... Annyira sokan vagyunk, hogy az durva... - kért bocsánatot tőle Sophie.
- Ugyan csak... Ne viccelj. Tiszta pite volt az arcom. - nevette el magát Hayley. - Az első pillanatban én sem tudtalak beazonosítani, ha ez vigasztal. És valóban rengetegen vagyunk. A korábbi iskolámhoz képest ez kész tömeg. De meg van az előnye ennek is. - mosolygott.
- Figyelj csak, nem kéne elszaladni valami közeli gyógyszertárba, vagy ilyesmibe? De akár a kórházba is elkísérhetlek. Azt hiszem mind a kettő itt van a közelben... - ajánlotta fel a segítséget újdonsült barátnője.
Aligha ismerték még egymást, inkább csak látásból, de Hayley már most barátjaként tudott tekinteni rá. Sophiet már az iskolában is kedves, aranyos lánynak találta, és ezt a gondolatát a most történtek tökéletesen alátámasztották. El tudta volna képzelni, hogy a későbbiek során jó barátokká váljanak, és talán tényleg azok is lesznek. Efelől nem nagyon volt kétsége. 
- Ooh. Azt nagyon megköszönném. - mondta kicsit rekedtes hangon. - Szerintem ha eljutunk a gyógyszertárba, az már tökéletes. Biztos fogunk kapni a tablettákból. Utána már pikk-pakk helyrejövök. - mosolyodott el.
Egy pillanatra elgondolkodott. Fogalma nem volt merre találhat egy patikát a közelben. Ott, ahol lakott, ez nem okozott nagy problémát, csak leszaladt az utcasarokig, és már meg is oldódott az ügy. Viszont annak ellenére, hogy a Covent Gardenben már úgy ahogy kiismerte magát, a hely környékén fogalma nem volt, hogy merre induljon, ha meg akarja találni a legközelebbi gyógyszertárat. Vagy egyáltalán bármit, ami eltér a hazaúttól.
- Öhm... Te tudod merre kell menni? - kérdezte kissé megszeppenten, majd feltápászkodott és körbenézett a sötétedő piaccsarnokban, ahol már csak a cégtáblák és a helyenként kitett utcai lámpák fénye világította meg a teret. "Fránya tél... Miért sötétedik ilyen korán?" - fakadt ki magában.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 02. 28. - 17:58:26
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


Ahogy lassan összeszedjük magunkat, azon agyalok, hol van a legközelebbi gyógyszertár, és már előre félek, hogy lehet kivezetem majd Hayley-t Londonból, mert hajlamos vagyok eltévedni, még egy egyenes útszakaszon is. Elfelejtem melyik irányból merre tartok és máris káosz.
- Szerintem ha eljutunk a gyógyszertárba, az már tökéletes. Biztos fogunk kapni a tablettákból. Utána már pikk-pakk helyrejövök. Öhm... Te tudod merre kell menni?
- Hát azt hiszem - mondom nem a legmeggyőzőbben. - Én se vagyok londoni igazából, de már elég jól ismerem itt ezt a környéket, szerintem az utca sarkán van egy gyógyszertár - mutatok az ellenkező irányba, és azzal bíztatom magam, hogy a háztársammal csak nem tévedek el. El is indulok a patikához, és hogy ne tök síri csendben tegyük meg az utat felé pislogok.
- Téged már átjár a karácsonyi hangulat? Én már napok óta mézeskalácsot eszek, és karácsonyi zenéket hallgatok, bár ezt Rose néni cicái nem nagyon szeretik... De Tarzan a macskám már megszokta, gondolom hogy ilyen furi gazdája van. Mondjuk az én macskám is fura - teszem hozzá, és elgondolkodom, hogy mire haza kerülök, mennyi ruhámat rágcsálja meg.
Lelkesen aztán, hogy nem tévedtem el! a sarki gyógyszertár kilicsnét megragadom, de az nem nyílik. Jaj, ne, miért? Bár sötét van nincs olyan késő, legalább hatig nyitva kéne lenniük... Ekkor pillantom meg az ajtón a kiírás, hogy ünnepi niytvatartás meg ilyenek. Ó ne már, és ha valaki éppen most haldokolna az utcán egy gyógyszertás előtt? A lehető legidegesítőb halál lenne. Biztos visszatérne szellemként és kísértené a gyógyszertárat.
- Óóó, ne már - sóhajtok fel, és Hayley-re nézek. Nem a legjobb formájában van. - Most mi legyen? Menjünk el a kórházig? Az messzebb van... Kibírod addig?... Hívjak mentőt? - kérdezem egyre rémültebben, mert még midnig nem tudom a rosszul lévő embereket kezelni. Se a kiabálókat. Még jó, hogy Hayley nem tartozik csak az egyik kategóriába. Vagyis neki nem jó, de na, legalább nem egy teljesen haszontalan Sophie van vele, hanem csak félig.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Hayley Brent - 2020. 03. 17. - 19:47:19
SOPHIE

(https://i.ibb.co/BTMbttC/pie-baking-guide-2x-1.jpg" alt="pie-baking-guide-2x-1)
(2000. téliszünet)

Ahogy Hayley rendbe szedte magát és egyre hosszabb ideje volt már odakint, kezdte jobban érezni magát. Az állapota azonban még mindig eléggé messze állt a tökéletestől. A kiütések az arcán a sütimaradékok eltávolításával már tovább nem szaporodtak, viszont nem is halványultak vagy enyhültek, ugyanígy a rosszullét sem nagyon akart elmúlni. Akármelyik pillanatban le tudott volna dőlni a semmi közepére is, hogy ő bizony most inkább alszik egyet, hátha mire majd felébred, minden gondja megoldódik. De össze kellett szednie magát és megoldani a problémáit, és ehhez most adott volt egy lelkiismeretes segítőtárs is, még ha talán ugyanúgy nem volt teljesen biztos a dolgában mint ő.
- Hát azt hiszem. Én se vagyok londoni igazából, de már elég jól ismerem itt ezt a környéket, szerintem az utca sarkán van egy gyógyszertár.
- Szuper, akkor gyerünk. - tápászkodott fel. Első pillanatra picit elszédült, majd összeszedte magát, és elindult Sophieval együtt. - Én London külvárosában élek, kicsit távolabb innen. Nem túl gyakran látogatok erre a részre, noha elég népszerű. Még a tizenegyedik születésnapom előtt volt, mikor még rendszeresen ide jártunk a barátaimmal. Azóta rengeteget változott az egész. - pillantott körbe a félhomályban úszó Covent Gardenen, majd felfedezve az egy-egy sötét zugot az utcán, amiben akárki és akármi megbújhat, egyre inkább figyelmesen, sőt, kissé paranoiásan kezdte szemlélni a városrész mélyülő sötétjét. Picit tartott tőle, hogy valahol esetleg megtámadják őket vagy ilyesmi, így meg aztán pláne, hogy alig áll a lábán és még csak nem is varázsolhat, mert még csak szűk két hónap múlva lesz tizenhét.
- Téged már átjár a karácsonyi hangulat? Én már napok óta mézeskalácsot eszek, és karácsonyi zenéket hallgatok, bár ezt Rose néni cicái nem nagyon szeretik... De Tarzan a macskám már megszokta, gondolom hogy ilyen furi gazdája van. Mondjuk az én macskám is fura - nyitott meg egy új témát diáktársa.
- Ooh még szép! Otthon hatalmas karácsonyi sürgés-forgás van. Csak az ajándékokról ne feledkeztem volna el! Totál abban a hitben éltem, hogy már réges-rég megvettem őket. - bosszankodott egy picit Hayley. - Így keveredtem ma is ide. Ooh egek mennyire szétszórtnak tűnhetek most! - kapott a fejéhez, majd nevetni kezdett. - Mintha nem is én lennék. - mondta halkan, miután rájött, hogy nem kellene zajt csapni. Még a végén felkeltik valaki figyelmét, és akkor aztán lesz nagy galiba. - Furi? - pillantott érdeklődően Sophiera. - Szerintem az egyik legaranyosabb ember vagy, akivel valaha is találkoztam! Miért érzed magad furcsának?
Némi kis séta után sikerült rábukkanniuk a gyógyszertárra, így Hayley arcára is kiült a megnyugvás. Sophie lelkesen el is indult volna befelé, ellenben az ajtó zárva volt.
- Hát... Továbbra sincs kezünkben a megoldás kulcsa. - sóhajtott ő is, majd az égre pillantott. - Pedig még biztosan nincs hat óra... - motyogta, majd a zárt ajtót kezdte vizslatni. "Ünnepi nyitvatartás" - vélte felfedezni az kis táblát, ami az ajtóüvegen csüngött. "Nagyszerű..."
- Most mi legyen? Menjünk el a kórházig? Az messzebb van... Kibírod addig?... Hívjak mentőt? - kérdezte Sophie némi rémülettel az hangjában.
- Ühümm, szerintem kibírom... Kezdek picit jobban lenni azóta. De még valahogy nem az igazi. - húzta el a száját. Nagyon tehetetlennek érezte magát. De már egyre kevesebbet tüsszögött, ami mindenképpen jó jel volt. Viszont se a sápadtság se a kiütések, sem pedig a legyengültség nem akart eltűnni róla. - És most merre? - nézett körbe ismét kissé tanácstalanul.
Egyre hátborzongatóbbá vált az utca képe, már aligha járkáltak emberek az üzletsorok között, ha mégis, vagy hazafelé igyekeztek már, vagy pedig csak valamelyik pubból vagy kávézóból tértek ki egy rövid dohányzás erejéig. Hayley attól kezdett tartani, hogy lassan előkerülnek azok a gyanús alakok, akiktől a szülei eddigi életében olyannyira óvták. Hallott már rémhíreket gyermekrablásokról meg egyebekről és nem akart ilyen helyzetbe keveredni.
Megpróbálta előkotorni gyerekkori éveiből származó emlékeit, de azokból csak egy homályos képet kapott hollétéről. Nem sok információ volt ez, de még mindig több mint a semmi.
- Huu dereng nekem valami... Ugye arra kell menni? - fordult Sophie felé, majd egy kissé tágasabb, főútszerű utcára mutatott, ami nem sokkal arrébb kanyarodott el onnan, ahol éppen álltak.
Még ha nem is az volt a helyes útvonal, barátságosabbnak tűnt arrafelé menni, mint besétálni valamelyik sikátorba. Megnyugtatta az a fényáradat, amivel a lámpák bearanyozták az ott haladó szakaszt.


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 03. 20. - 12:28:02
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború & eltévedés
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


- Szuper, akkor gyerünk. - Ekkor úgy döntök, inkább belekarolok, még avégén elájul és akkor tényleg nem tudom mit csináljak. Meg úgy elesni erre a macskaköves kőre nem igazán lehet kellemes. Szóval inkább belekarolva igyekszem az élet mentő gyógyszertár felé. - Én London külvárosában élek, kicsit távolabb innen. Nem túl gyakran látogatok erre a részre, noha elég népszerű. Még a tizenegyedik születésnapom előtt volt, mikor még rendszeresen ide jártunk a barátaimmal. Azóta rengeteget változott az egész.
Gondterhelten figyelem, nehogy itt rosszul legyen vagy ilyesmi, és ezek a fura egyre sötétebb kis sarkok, meg sikátorok és kis utcák sem tetszenek nekem. Óóó, a klasszikus London mindenféle fura labirintussal, meg ilyenekkel, nehogy aztán egy normélis ember el zudjon jutni A-ból B-be, még mialőtt le nem lövik... na jó, Sophie, ez nem egy klasszikus gengszter film meg ilyenek. Halkan felsóhajtok. De azért csak figyelek Hayley-re is.
- Na az tök jó, annyira nincs is messze. Én Blackpoolból jöttem fel. Úgyhogy mielőtt nem kellett volna ide jönni a vonathoz, sose jártam Londonban annyira keszekusza meg misztikus az egész város, sose tudnám megszokni rendesen. De igen mindig amikor ide jövök annyira sok változás van, kész őrület - mosolyodok el. Valahogy sosem éreztem magaménak ezt a pulzáló nagyvárosi kavalkádot.
Ahogy beszélgetünk kevésbé tűnik kihaltnak és félelmetesnek az egész hely, úgyhogy valamennyire visszaszáll belém a bátorság meg ilyesmik.
- Ooh még szép! Otthon hatalmas karácsonyi sürgés-forgás van. Csak az ajándékokról ne feledkeztem volna el! Totál abban a hitben éltem, hogy már réges-rég megvettem őket. Így keveredtem ma is ide. Ooh egek mennyire szétszórtnak tűnhetek most! Mintha nem is én lennék. - Erre én is felnevetek, valahogy én sem vagyok az összeszedettségemről híres.
- Akkor ebben hasonlítunk! Az ajándékozás mindig olyan izgalmas amúgy... Hát ha nem is sikerült ez a pite váráslás, akkor esetleg csinálhatnál nekik kézzel valamit. Én általában faragok Rose néninek, a gyámomnak egy kiscicát. Minden karácsonykor és a szülinapján, ne tudd meg már mennyi van otthon neki, de valahogy mindig annyira örül neki - magyarázom mosolyogva.
Csak nekem tűnik egyre hosszabbnak az odavezető út? Mindegy is, talán nem olyan rövid odáig a séta, mint amilyennek először hittem. Végül is, ez London, ahol régen embereket mészárolt le Hasfelmetsző Jack, meg mindenféle lányokat raboltak el, hogy aztán prostik legyenek, de ez már a 21. század! Nincs mitől félni, gondolom.
- Furi?  Szerintem az egyik legaranyosabb ember vagy, akivel valaha is találkoztam! Miért érzed magad furcsának?
- Óhh, ez nagyon kedves tőled - pillantok rá szerényen és kissé zavarban, meg megilletődve. - Hát, néha úgy érzem én vagyok az egyedüli ember az iskolában, hogy még minidg nem érzem annyira a szívem csücskének a varázsolgatást, meg inkább nem is szeretem használni a pálcámat se, bár egyre inkább rá leszek szorulva, ha megint olyasmi történik mint Halloweenkor - sóhajtok egyet. Igen, meg kellene tanulnom tényleg erősebbé válni, mert bár eddig remek ötletnek tartottam a szégyen a futás, de hasznos elméletemet, néha igan is meg kell védeni menekülés nélkül is azokat akik fontosak.
Közben csak odaérünk a patikához és egy ideges sóhajjal nyugtázom, hogy zárva. Oké, nekik is kel, az ünnepi készülődés, de te jó ég most mi lesz? Nyugi Soph, nyugi, mit csinálnak ilyenkor a határozott emberek? Mit tenne Mira vagy Ave? Mit mit?
- Ühümm, szerintem kibírom... Kezdek picit jobban lenni azóta. De még valahogy nem az igazi. És most merre?
Sóhajtok egyet, és egyre jobban igyekszem mgamból kierőszakolni a kérdésre a választ. Csak feleannyira lennék olyan ügyes és határozott, mint Ave! Vagy Mira, legutóbb is ő mentett meg a felsüléstől New Yorkban.
- Azt hiszem a kórházba kéne mennünk... Ott csak vannak gyógyszerek meg ügyelet meg kedves, barátságos emberek - pillantok félve körbe a hirtelen sötét utcán, de hé, hol vannak a lámpák? Meg a karácsonyi fények? Ennyire elkószáltam volna egy másik messzebb helyen lévő gyógyszertárhoz? Na jó, ne félj Soph, ketten vagyunk és erősek vagyunk... Azt hiszem. Aggódva közelebb húzódok hozzá, de annak örülök, hogy már nem néz ki úgy, mint aki mindjárt elájul. Egy tehetetlen testet fel se tudnék emelni. Óh, bárcsak nagykorú lennék, hogy varázsolni tudjak...
- Huu dereng nekem valami... Ugye arra kell menni?
- De, de... Azt hiszem erre vissza ahonnan jöttünk - indulok meg bizonytalanul, de nem tudom nem észrevenni a zörömöléseket és a szöszmötöléseket a sikátorokból. - Remélem nem ez lesz az utolsó utunk... - suttogom rémülten felé, miközben éberen nézem a sötét helyeket. Erre kell visszamenni, ugye? Közben eszembe jutnak az Entek a Gyűrűk Urából, amit sikeresen ki olvastam végre nyáron, mert igazából semmit se tudtam csinálni olvasáson kívül. - Miért néz ki minden ház ugyan úgy?...


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Hayley Brent - 2020. 04. 13. - 19:22:14
SOPHIE

(https://i.ibb.co/BTMbttC/pie-baking-guide-2x-1.jpg" alt="pie-baking-guide-2x-1)
(2000. téliszünet)

Ahogy telt az idő, Hayleynek egyre csak a szülei jártak a fejében, akiket minden szó nélkül hagyott otthon. Azóta már biztosan betegre aggódták magukat, és valószínűleg az öccsét faggatják a hollétéről, aki kérdéseikre aligha tud valamire való választ adni. Egyre csak azon gondolkodott, sarkon forduljon e, és induljon egyenest haza, de akárhogy is nézte a dolgot, nem ez tűnt a helyzet legjobb megoldásának. Egyfelől nem szeretett volna Sophienak további aggodalmakat okozni azzal, hogy ebben az állapotban egyedül hazaindul sötétedés után, noha attól is szorongott már picit, hogy feltartja a lányt és csak plusz terhet okoz neki. Másfelől pedig azt akarta elkerülni, hogy a szüleinek a rosszullét eme kellőképpen látványos állapotában kerüljön a szeme elé. Akkor aztán várhatná a pillanatot, hogy szabadon elmehessen otthonról legközelebb.
- Na az tök jó, annyira nincs is messze. Én Blackpoolból jöttem fel. Úgyhogy mielőtt nem kellett volna ide jönni a vonathoz, sose jártam Londonban annyira keszekusza meg misztikus az egész város, sose tudnám megszokni rendesen. De igen mindig amikor ide jövök annyira sok változás van, kész őrület. - oldotta fel hangulatát Sophie barátságos hangja.
Hayley nagyon hálás volt neki azért, hogy nem hagyta magára, és hogy ilyen támogató volt vele egész idő alatt. Nem igazán tudta mivel érdemelte ki mindezt, de örült, hogy Sophieval egymásra találtak.
- Hidd el, a külváros, ahol élek, egészen más. Olyan kis hangulatos, vidékies. Egyszerűen imádom. Ha lesz kedved, nyugodtan ugorj be valamikor. - mosolygott rá Hayley Sophiera.
Most, hogy belegondolt, nem is tudna itt élni a belvárosban. Egyszerűen nem érezné jól magát. Hiányozna neki a már jól megszokott nagy udvar az üvegházzal, a háziállatok, meg úgy amblokk az egész környék, ahol most él. Egy kis lakásban pár nap alatt megenné őt az őrület.
- Akkor ebben hasonlítunk! Az ajándékozás mindig olyan izgalmas amúgy... Hát ha nem is sikerült ez a pite váráslás, akkor esetleg csinálhatnál nekik kézzel valamit. Én általában faragok Rose néninek, a gyámomnak egy kiscicát. Minden karácsonykor és a szülinapján, ne tudd meg már mennyi van otthon neki, de valahogy mindig annyira örül neki - tanácsolta Sophie lelkesen.
- Nagyszerű ötlet! - csillant fel Hayley szeme azonnal. - Mi a véleményed, szerinted egy nekik írt versnek örülnének? Meg mondjuk rajzolhatnék mellé valamit... - esett Hayley gondolkodóba.
Fejben máris a szobájában ült a mindenféle rajzeszközökkel megpakolt íróasztala előtt, és szorgalmasan dolgozott az ajándékon. Eltervezte, hogy ha kell, akár egész éjjel is fenn lesz, akkor is elkészül velük. Csak jusson előbb haza. Most viszont még mindig kint volt London hideg téli utcáin, holtra sápadtan a rosszulléttől, kicsit szidva magát, hogy az allergiagyógyszerei otthon maradtak.
- Hát, néha úgy érzem én vagyok az egyedüli ember az iskolában, hogy még mindig nem érzem annyira a szívem csücskének a varázsolgatást, meg inkább nem is szeretem használni a pálcámat se, bár egyre inkább rá leszek szorulva, ha megint olyasmi történik mint Halloweenkor - sóhajtott Sophie.
- Nem vagy egyedül. Kezdetekben, annak ellenére, hogy nagyon örültem ennek a képességnek, én is nehezen szoktam meg. Most a nagy részét már-már élvezem is, de mihelyst párbajozni kell - s ennek már a gondolatától felállt Hayley hátán a szőr - ott végem van. - mondta kicsit borzongva. - Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen csodával határos dolgot, amit még most sem teljesen tudok elhinni, hogy létezik, ilyen célra kell felhasználni. És ahogy mondod... Úgy néz ki lassan szükség törvényt bont... - szontyolodott el.
Hayley azon szerencsések közé tartozott, akik inkább hírből hallották ezeket a történéseket. Személyesen most találkozott először valószínűsíthetően mágikus szeszély okozta jelenséggel, és nagyon örült, hogy nagyobb baj nélkül megúszta. Igazából ezen a szituáción még nevetni is tudott, bár mostanra kezdte beárnyékolni a gondolatait az az aggasztó eset, amit most Sophie is megemlített.
Erre csak rátett egy lapáttal a félhomályból egyre inkább sötétségbe burkolózó London még sötétebb utcarészekkel tarkított labirintusa. Folyton csak a szüleitől hallott, aggodalommal telt mondatok és rémmesék hangzottak a fejében, hogy hogyan estek vele egykorú lányok emberrablók kezére és miféle szörnyűségek eshetnek meg a napnak ebben a szakaszában, amikor már aligha jár ember az utcákon. És ha valami mágikus katasztrófa is rájuk talál...
Viszont az utuk úgy néz ki még a gyógyszertárhoz elérve sem érhet a végére. Egy zárva tartó patikából nemigen fog az életmentő tablettákhoz hozzájutni.
- Azt hiszem a kórházba kéne mennünk... Ott csak vannak gyógyszerek meg ügyelet meg kedves, barátságos emberek - javasolta Sophie, mire Hayley bólintott egyet.
Ahogy elindultak a helyesnek vélt irányba, Hayley egyre csak gyanakvóbb tekintettel méregette a környezetét. Nem tetszett neki valahogy úgy az egész... És ahogy észlelte Sophie is hasonlóan érezte ezt. De legalább már a szédülés elmúlt, és gond nélkül meg tudott állni a saját lábán.
A nagy nézelődés közepette vette észre, hogy a kisebb sütidarabkák megfagytak a kabátján, és jó pár már le is potyogott, szépen követhető útvonalat rajzolva az utcára a gyógyszertárig, ahonnan most visszafelé igyekeztek.
- Remélem nem ez lesz az utolsó utunk... - mondta ki hangosan Sophie amire ő is éppen gondolt.
- Szerinted... Van valaki olyan elvetemült hogy kövessen sütinyomokat? - mutatott le a lábuk elé, felhívva társa figyelmét is friss felfedezésére.
A sikátorokból és különféle sötét zugokból kiszűrődő zajok is csak tovább nyugtalanították. "Nem lesz ez így jó..." Súgta egy hang a fejében. Ekkor vette észre, hogy az árnyékban, velük majdnem szemben megcsillant valami.
- Te is láttad? - súgta oda alig hallhatóan Sophienak.
"Kérlek, mondd, hogy csak a szemem káprázott." Gondolta, s szépen lassan hatalmába kerítette a rettegés." Mégis ki és mit akarhat tőlünk?"


Cím: Re: Battersea Pie Shop
Írta: Sophie Flynn - 2020. 04. 25. - 11:53:59
csakeggönc (https://i.pinimg.com/564x/15/93/69/15936959b5cbbcfa51e87f40bddda702.jpg)
s k y (https://www.youtube.com/watch?v=VPRjCeoBqrII)

Piteháború & eltévedés
(https://data.whicdn.com/images/331565399/superthumb.jpg?t=1560554325)
Hayley
(2000. téliszünet)


Néha furcsa belegondolni, hogy mennyire megváltoztam az elmúlt egy év során. Mármint a lököttségem nem igazán változott, de a sulihoz, és az emberekhez való hozzáállásom gyökeresen. Mármint az ostrom után tényleg bezárkóztam, hiszem Balthasar volt az első és egyetlen barátom, és a halála után valahogy minden olyan üresnek tűnt nélküle. Bántott, ahogy ott láttam, élettelenül. Bántott, hogy őt eltalálta egy átok, miközben én csak gubbasztottam valahol gyáván.
De aztán eszembe jutott, hogy mennyit biztatott volna, hogy állj fel, Sophie, a világ csak rád vár, és én figyelni foglak ne aggódj. Legyenek új barátaid. Én örökre a legjobb barátod leszek, még ha csak távolról is. Tölts el velük olyan gyönyörű időket, mint amiket velem töltöttél.
Olyan nehéz volt nélküle, de valahogy csak sikerült és egészen jól helyre jöttem. És téyleg sok új barátom is lett, aminek rettenetesen örültem. Mert magányosnak lenni szomorú dolog, annál már csak az egyedül sírás a lelombozóbb. Szóval elkezdte, örülni az embereknek és az életnek is. Hiszen Balthasar is örül ennek, igaz? Én remélem, hogy igaz.
És milyen igazad volt, kedves barátom. A világ tele van jó emberekkel. Mint Ave, Nolan, Mira, vagy pedig most itt mellettem Hayley. Őszintén boldog vagyok tőle, hogy egy új barátot ismerhetek meg, még ha ez a hely kezd egyre baljóslatúbb is lenni.
- Hidd el, a külváros, ahol élek, egészen más. Olyan kis hangulatos, vidékies. Egyszerűen imádom. Ha lesz kedved, nyugodtan ugorj be valamikor.
- Komolyan? De jó - villanyozódom fel, és rávigyorgok a mellettem baktató lányra. - Szívesen meglátogatlak - bólogatok hevesen. - Ha van kedved nyáron te is átjöhetsz Blackpoolba. Most már nincs a házban negyven macska, szóval el is lehet férni. És a tengerpart olyan klasszikusan angol de annyira szép - magyarázom lelkesen.
Amikor az ajándékokra terelődik a téma már talán túlságosan is pörgök, de téényleg nagyoon boldog vagyok hogy találkoztam a háztársammal, és együtt kószálunk. Öö, hova is megyünk? A gyógyszertár, Sophie, a gyógyszertár! Ja igen igen.
- Nagyszerű ötlet! Mi a véleményed, szerinted egy nekik írt versnek örülnének? Meg mondjuk rajzolhatnék mellé valamit...
- A vers nagyon király. Tudsz verset írni? De menő! A rajz is klassz ötlet. Ha van időd, megcsinálhatod mindegyiket. Biztos nagyon fog nekik tetszeni! - lelkendezem mellette.
- Nem vagy egyedül. Kezdetekben, annak ellenére, hogy nagyon örültem ennek a képességnek, én is nehezen szoktam meg. Most a nagy részét már-már élvezem is, de mihelyst párbajozni kell, ott végem van. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen csodával határos dolgot, amit még most sem teljesen tudok elhinni, hogy létezik, ilyen célra kell felhasználni. És ahogy mondod... Úgy néz ki lassan szükség törvényt bont...
- Jaaj a párbajozás - sóhajtok fel én is és szinkronban megborzongok vele. - Én olyankor mindig csak szaladok. Jóó messzire. és igen, fura ijesztő dolgok közelednek megint... - teszem hozzá zavartan, mert mindig is inkább a menekülök és életben maradok elv híve vagyok, mint sem a párbajozok és meghalhatok. Eszembe jut aztán az egész Szeszély dolog, és az a nyomasztó baljós árny, ami felettünk van, már tavaly nyár óta, amikor elkerültünk abba a hülye kastélyba, az Illuzionista miatt. A kezemmel kitapogatom a halvány heget a csuklómon, és megint eszembe jut, hogy akár én is, vagy akár egy közeli barátom is lehetett volna az áldozat, azon a bizonyos vacsorán. Féltem. Féltem, hogy megint mindenkit elveszítek. Mert nem tudtam úgy harcolni, mint Harry Potter, vagy a barátai.
És miért is beszélget az ember ilyen nyomasztó dolgokról, amikor sötét van és félek? Ahh, na jó. Ki tervezte ezt az utcát? Miért nincsenek itt lámpák? Ijedten közelebb araszolok a háztársamhoz és belekapaszkodom Hayley szabad kezébe.
- Bocsi, de muszáj beléd karolnom, mert félek - suttogom és ijedten nézek körbe. Ugye nem ezen a bizonyos szakaszon szedte Hasfelmetsző Jackt az áldozatait? Jéézus Merlin Mária, mi volt ez a haang? - Tttetetetetee is hallottaad? - kérdezem a pánik teljes hullámával és a lánnyal együtt tipegek tovább.
- Szerinted... Van valaki olyan elvetemült hogy kövessen sütinyomokat? - Óh, azok a nemes, finom, pompás piték. Még most is vérzik a maradványuktól a szívem.
- Egészen biztosan - pislogok nagyokat és bólintok egyet kimérten. - London fura hely...
- Te is láttad?
Erre már határozottan úgy érzem magam, hogy a pániktól meghalok. Valaki guggol ott? De csak odanéztem, ami csillogott, és valami árny is megmodzult és te jó ég, nem akarom, hogy lepuffantsanak, ugye az nem egy pisztoly, ugye az nem egy ember egy pisztollyal? Aztá megint bemozdul, és meg oké, ennyi volt köszönöm, itt most elhalálozok, egy percet kérek. És még a pitét sem fogyaszthatom el, utolsó vacsora gyanánt. Szörnyű
Aztán csak megrázom a fejem, és neki is lódulok Hayleyvel.
- Futááásss - motyogom halkan és csak szaladok oda, hol valami klasszikus váris nyüzsgést sejtek. Valahogy csak kilyukadunk a forgalmas utcán nem?