Roxfort RPG

Karakterek => Louise Lott => A témát indította: Louise Lott - 2015. 03. 18. - 23:17:03



Cím: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 18. - 23:17:03
London utcái
(http://i1144.photobucket.com/albums/o499/fannuv/london_zps6zelnzs2.png)
                                                                                                              ...kiléphetsz rajta.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 03. 18. - 23:37:28
 
A szám elé teszem a kezem, miközben ásítok egyet, és megigazítom a napszemüveget. Az erős fény ma egy kicsit bántja a szemem. Hosszú volt az a tegnap éjszaka, hiába mondtam Mattnek és Domnak, hogy kicsit korábban le kéne feküdnöm, mert ma találkozok valakivel, végül nem aludhattam négy-öt óránál többet. Igazság szerint azt hiszem, hogy a júliust átalszom, ahogy van, be kell pótolnom a kimaradt alvást. Ittam is egy kicsit, különben biztos nem kötök olyan fogadást, amit elveszítek.
 Örülök, hogy Louise írt, és hogy jól van. Távolról mintha láttam volna egyszer az ostrom után, de mivel nem volt egyedül, nem akartam zavarni, és túlzottan lekötött, hogy találjak valakit, aki rendbe rakja a kezem, és hogy előkerítsem a pálcámat, amit leejtettem. Kész csoda, hogy azt nem taposták szét, mint azt a két csontot a kézfejemben. Szegény pálcának nem túl jók a túlélési esélyei, én már négy kötekedőét is eltörtem, egyszer biztos szívesen bosszút állnának.
 Kíváncsi vagyok, hogy mennyit változott az a félénk, ijedt lány, akit megismertem aznap. Remélem, hogy kiheverte azokat a dolgokat, amik történtek vele, és most már sokkal jó kedvűbb lett. Abból, hogy levelet írt, és találkozni akar, azt hiszem, bizakodó lehetek. Talán most már hajlandó lesz beszélni is arról, hogy mi történt vele pontosan. Apa nem mondta el, hogy mi történt vele a Minisztériumban, pedig nagyon szeretném tudni. Megváltozott.
 Megigazítgatom a farmerdzsekim, ami még így árnyékban, ujjatlan pólóval kombinálva is meleg, és a vékony tavaszi farmer sem túl jó ehhez a meleg naphoz. Én szerencsére jobban öltözök, mint a legtöbb varázsló, nem vagyok olyan hülye, hogy holdkórosnak nézzenek a muglik, ha kimegyek közéjük, de az évszakokhoz öltözés sajnos soha nem volt az erősségem. Csak most kezdem megérteni, hogy anya „vegyél pulcsit!” felszólításai milyen hasznosak szoktak lenni.
 Ahogy nézem a metró lépcsőjén felözönlő embereket, akik között újra nincs ott a hollóhátas lány, egy kicsit elkezdek aggódni, hogy nem jó helyre jöttem. Nem vagyok túl jó Londonban az eligazodásban, a Domék háza-Matték háza-pláza-strand-Abszol út útvonalat már tökéletesen tudom követni, de azt nem tudom biztosan, hogy itt van-e az a metrómegálló, ami a levélben szerepelt.
 Most tényleg jól jönne, ha lenne nálam telefon, vagy valami ilyesmi mugli cucc, mert fogalmam sincs, hogy találjuk meg egymást, ha én most rossz helyre jöttem. Igaz, ha majd megtanulok dehoppanálni hetedik elejére, nem lesz ilyen problémám, mert azonnal odamegyek, ahová akarok, de kiskorúként egyszerűen szörnyű, hogy nincs semmilyen lehetőség beszélgetésre, ha már elindultál. Ahogyan arra sincs, hogy megtalálj valamit ebben a városban. A falnak döntöm a fejem.
 Nem tudom, mennyit ittam tegnap, de ahhoz elég magabiztos lettem, hogy Matt bátyjával szkanderozzak, miután lenyomtam Domot és Mattet, és fogadjak, hogy aki veszít, varrat egy tetkót. Igaz, mindig mondtam, hogy szeretnék egyet, és már azt is kitaláltam, micsodát, magammal is hoztam a rajzot, de ez az egész mégis olyan hirtelen jött. Mert persze simán lenyomott. Weasleyék kitalálhatnának valami cuccot, ami megakadályozza, hogy fogadj, ha nem vagy teljesen józan.
 Miközben karba teszem a kezem, lábat cserélek, már öt percig álltam a balon, így most azt a talpamat tapasztom a falhoz. Mostanában szeretek így várakozni, mert ha nagyon kényelmetlen is, valahogy mégis megéri, mert így lát meg, akire várok. Lassan idő lesz, úgyhogy remélhetőleg már nem kell sokáig így állni, bármilyen jól néz ki, nem túl kellemes.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 19. - 11:15:20
Caelius Edevane

♦♦♦

Több hét is eltelt már azóta, hogy leszálltam a vonatról. Igazából két hónap is. Mégsem tudtam leülni és kipakolni a poggyászomat. Azonban Margaretnek igaza van: nem zárkózhatom el ettől a részemtől. Nem mehetek tovább előrefelé nézve, ha közben nem tudom, mi van mögöttem. Muszáj végigmennem rajta.
Nem is annyira a bőrönd tartalmától féltem, mint újra felidézni, hogy boszorkány vagyok, hogy mindez mivel jár, és mibe kevert. Remegő kézzel húztam elő a poggyászom az ágyam alól és összerezzentem, amikor a csattok hangos kattanással megadták magukat. Apró mosoly kúszott az ajkaimra, amikor megláttam a könyveimet. Kiemelve az elsőt már éreztem is azt a megmásíthatatlan könyvillatot, amit imádtam. Szerettem, hogy a Czikornya és Pacában minden könyvet olyan lapokra nyomtattak, amik egyből a régi könyvek illatát adták vissza. Csalóka volt, de kellemes. Kivettem az összes könyvemet és egy tömbbe rendeztem őket, hogy később majd felrakhassam a polcomra.
A ruháim következtek, legfelül az utolsó, ami rajtam volt. Amiben a csatában voltam. Szakadt volt, és a vérfoltokra rá sem tudtam nézni. Tudtam, hogy hallgatnom kéne Margarettre, de ezt még korainak éreztem. Kihajigáltam mindent magam mellé, oda sem figyelve. Egészen addig, amíg már az üres poggyász előtt ültem. Lehajtottam a fejem és belemarkoltam a hajamba. Nem így akartam csinálni. Lassan akartam végigmenni a tartalmán, és felidézni az összes emlékemet ebből az évből, és talán néhány korábbit is. Kinyitottam a szemem és elhúztam a kezem előle. A bőröndömben volt még valami, a fehér csücske kilógott a zipzáros hátsó pakkból. Azt hittem hirtelen, hogy az egyik beadandóm raktam véletlenül oda. Viszont, amint jobban elhúztam a zipzárt már tudtam, hogy mi az. Lágy mosollyal húztam ki a rajzot, ami félelmetesen realisztikusan ábrázolt. Végighúztam az ujjaim a számon, tetszett.
Úgy pattantam a talpamra, mintha valaki felhúzott volna, és már vettem is elő a tollat meg a papírt. Nem volt kedvem tintával és pennákkal szórakozni, ezért a mugli módszernél maradtam.

Kedves Cael!

Nem tudom emlékszel-e rám, de most találtam meg a rajzod és eszembe jutottál. Lenne kedved találkozni valamikor?

Louise Lott
U.I.: Ha nincs baglyod, nyugodtan küldd vissza a választ Mediummal és ne addj neki csokit! Semmiképpen sem!
A boríték címzéséhez meg kellett néznem Cael vezetéknevét a rajz jobb sarkában. Edevane.
- Medium! – néztem át a vállam felett, mire a pici aranyos fekete baglyom kirepül a kalitkájából, aminek nem zártam az ajtaját. Mikor az íróasztalomon landolt, megsimogattam a csőrét, majd felé nyújtottam a levelet, amit meg is markolt a két pici lábával. – Kérlek, vidd el nekem ezt a levelet Caelius Edevane-nek és ha megtennéd, kérlek, várd meg, amíg válaszol. Nem tudom, hogy van-e baglya – simogattam tovább a fejét, mire megforgatta azt. – Hát, nem te vagy a legédesebb kis bagoly? – kérdeztem tőle, majd kinyitottam neki az ablakot, és már ott sem volt.
Néhány órán belül érkezett is a válasz, és a javaslat, hogy hol találkozzunk. Tökéletes gondoltam.
Későn keltem, ahhoz képest, ahogy szoktam. De nem akartam találkozni anyával, mielőtt elment volna a barátnőihez. Egyre nehezebb volt ránéznem. Nyári, virágos ruhát húztam és szandált, a hajamat meg felfogtam, mert már most izzadt a nyakam, a lakában. Felkaptam a napszemüvegem és a pénzt, amit apa hagyott a konyhapulton minden nap. Majd eszek valamit a metrón. Viszont egy üveg vizet a hónom alá csaptam, ahogy elindultam.
Szerettem metrózni, de nem ilyen napokon. Szinte megkönnyebbülés volt feljönni a tűző napra, mert már nem bírtam elviselni az izzadságszagot a metrón, ami facsarta az orrom. Brüü.
Félreálltam a tömegből, hogy jobban körülnézhessek. Fel voltam rá készülve, hogy egy kicsit lököttnek kinéző alakot találjak, mert hát a varázslók nem voltak éppen updatelve a mugli divaton, de Cael meglepett. Először a szőke haja tűnt fel, aztán az aranyos póz, amiben állt. Mint valami mini-szívtipró. Az órámra nézve tudom, hogy nem késtem, mégis úgy tűnik, ő már régebb óta várakozik.
- Cael! – intek neki, amikor már elég közel érek hozzá. – Szia! – állok meg előtte, majd végül mégis megölelem.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 03. 19. - 16:03:08
 
Mindig pocsék voltam a várakozásban, főleg most, hogy nem is száz százalék, hogy eljön. Nem tudom, hogy a bagoly rögtön megtalált engem Londonban, vagy esetleg elrepült Aberdeenbe a címemre, és onnan esetleg vissza, úgyhogy az sem biztos, hogy elvitte a válaszom. Főleg, hogy miközben írtam a válaszlevelet, talált néhány kocka csokit az íróasztalomon. Alig bírtam rávenni, hogy elvegye a választ, de azért remélem, hogy nem esett baja. Lou biztos nagyon utálhat, ha esetleg baja lett a baglyának.
 Összerezzenek a hangra, mert valahogy nem szúrtam ki a lányt a metróból kijövő emberek közül. Biztos éppen ásítottam egyet, vagy csak zavar a napszemüveg, de annyira lassan reagálok, hogy mire válaszolnék, már meg is ölel. Egy kicsit meglep vele, de pár másodperc után visszaölelem. Én is örülök, hogy látom, és minden rendben van vele.
 - Szia! Örülök, hogy látlak- leveszem a szemüveget, és miközben begyűröm a belső zsebemben lévő tokjába, hunyorgok egy kicsit, miközben megszokom a napfényt. Most hirtelen nem érzem magam annyira álmosnak, de a szemem még mindig nem így gondolja a dolgot. Remélem, hogy annyira nem jön le neki, hogy éjszakáztam, nem szeretem, ha álmosnak látnak.
 - Öhm... ugye jól van a baglyod? Én tényleg nem akartam neki csokit adni, de volt egy bontott az asztalon, letakartam egy tányérral, de valahogy kiszedte- egy kicsit rosszul érzem magam, nagyon remélem, hogy nem betegedett meg szegényke. Emlékszem, hogy szegény Clarice mennyire kiakadt, amikor egyszer megfázott a kiscicája, mert nyitva hagytam az egyik ablakot. Most is elég rosszul érzem magam emiatt.
 Gyorsan végiggondolom, merre kéne elugranunk. Az Abszol Útra annyira nem akarok menni, már így is több pénzt vertem el, mint tervben volt, már alig van valamim azon kívül, ami a hazaútra kell, és az is mugli pénz. Galleonból már lógok így is hárommal Mattnek, azon túl négy sarló van nálam, az meg nem igazán elég semmire. A mugli városrészt meg annyira nem ismerem.
 - Van ötleted rá, hogy merre menjünk? Én csak a plázát meg a strandot ismerem, meg a haveromék környékén a boltokat, de az arrébb van- azt még nem említem, hogy majd kéne egy tetkószalon is, azt úgyis úgy terveztem, hogy egyedül megyek. Nem hiszem, hogy szívesen kísérgetne, elég unalmas lehet üldögélni ott. Bár, ha Domnak lesz egyszer, mindenképp elmegyek vele, kíváncsi vagyok rá, hogy elbőgi-e magát. Éppen ezért kötöttem ki, hogy én viszont egyedül akarok menni, nem hiszem, hogy nem bírom ki, de nem akarom, hogy ezen csámcsogjon mindenki, ha mégsem úgy alakul. - Te ugye londoni vagy?
 Nem tudom, hogy végül megkérdezem-e majd, hogy mi volt vele pontosan a tanévben, nem szeretek annyira kellemetlen emlékeket felhozni. Szép, napos nyári nap várható mára, kár lenne elrontani. Nekem teljesen elszúrták egy napomat azzal, hogy felemlegettek egy elég ciki történetet még április végéről, és az nyilván teljesen más kategória, mint amit vele művelhettek.
 - Te a suliban maradsz jövőre?- hallottam, hogy a hetedikeseket megszívatták, és ő azt hiszem, hogy az, szóval ő most vagy nem tehet le RAVASZt, vagy ismételnie kell. Igaz, pár tárgyból elég gyökérséget tanítottak, de ettől ez még nem teljesen korrekt, mert például egy mumus elűzése vagy egy lebegtető bűbáj változatlanul működik, és ugyanúgy azt tanították meg. Elég unalmas lehet ugyanazt másodszor is végigülni, bár azt hiszem, én még az elsős anyagban is hallanék újdonságot bőven.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 19. - 23:44:37
Caelius Edevane

♦♦♦

Elengedem Caelt, mert nem akarom összeizzadni, már attól lefőtt a fél kezem, hogy hozzáért az övéhez. Nem mondhatni, hogy kedvelem a hőséget, de jobb, mint a hideg.
- Szia! Örülök, hogy látlak – veszi le a napszemüvegét, és hunyorog egy kicsit. Elhinném, hogy a naptól, ha nem látnám a vérereket kidagadni a szemeiben. Az évek során hozzászoktam a tünetekhez, mert Harington nem egyszer könyörgött majdnem térden állva, hogy segítsek neki, mert totál szét van csúszva és van egy beadandója délutánra. Meg maga a hollóhát vonzotta a részeges zseniket. Bevallom nekem is született néhány zseniális dolgozatötletem, amikor nem voltam teljesen józan. A rónákról már nem is beszélve. Megpaskolom Cael vállát és rántok kettőt a szemöldökömön.
- Hosszú este?
- Öhm... ugye jól van a baglyod? – Medium. Átkozott kis madár, de legalább megtudom mi lett vele. - Én tényleg nem akartam neki csokit adni, de volt egy bontott az asztalon, letakartam egy tányérral, de valahogy kiszedte – hadonászott a kezeivel Cael.
- Ne aggódj, azon kívül, hogy az agyamra megy, semmi baja – mondom neki, hogy megnyugtassam, mert eléggé magára vette a dolgot. Mosolyogva állapítottam meg, hogy ő semmit sem változott. – A csokitól hiperaktív lesz, és bárhol megtalálja. Én már nem is tartok a szobámban. Valamelyik nap arra értem haza, hogy anyám apa halászhálójával kergette, mert elcsente a kocsikulcsait. Még pár nap és kimegy belőle – vontam vállat. Vicces eset lett volna, ha anyám nem vonul el azonnal a színről, amikor egy Immobilus-szal megállítottam neki Mediumot. Mérhetetlenül rosszul esett, de túltettem magam rajta.
- Van ötleted rá, hogy merre menjünk? Én csak a plázát meg a strandot ismerem, meg a haveromék környékén a boltokat, de az arrébb van. Te ugye londoni vagy?
- Hát, ez egy jó kérdés. Gondolkoztam a dolgon picit és arra jutottam, hogy mi lenne, ha olyan mugli dolgokat csinálnánk, amire kíváncsi voltál? – vetem fel az ötletet, ami már napok óta foglalkoztat. Emlékeztem Cael kíváncsi kérdéseire arról, hogyan is élnek a muglik. Sok minden eszembe jutott, de választani nem tudtam. – Nem akarlak a mindennapi hülyeségekkel fárasztani, szóval valami kevésbé hétköznapira gondoltam. Voltál már vidámparkban? Vagy gokartozni? Tudom, hogy uncsinak fog hangzani, de az is eszembe jutott, hogy elmehetnénk a Science Múzeumba – húzom el a szám. Nem akarom Caelt olyan helyekre vinni, amihez nincs kedve. – Az egyik kedvenc múzeumom mindközül, annyi érdekes dolog van! Egy csomó logikai cucc, de van szó a mugli autókról – mutattam a hátunk mögé –, a vonatokról, szórhatsz villámokat, meg minden! – Na, jó talán oda inkább én akartam visszamenni. Mentségemre szóljon, hogy szerintem tényleg superb izgalmas az egész. Még így tizenhét éves fejjel is. – Szóval mihez lenne kedved?
Elindulunk a metró felé, mert az tesz le legközelebb az úticélunkhoz. Próbálom Caelt közel tartani magamhoz, de meg kell ragadnom hozzá a karját, mert a tömegben szinte elveszik.
- Te a suliban maradsz jövőre? – kérdezi, miközben ráállunk a mozgólépcsőre lefelé. Rögtön belém jön hátulról egy idegesítő bunkó, pedig még nem is volt időm jobb oldalra állni.
- Eredetileg van még egy évem – mondom neki elengedve az érzést, hogy beszúljak a csávónak. Mostanában túl sok ilyen bunkóba akadok bele. – De eléggé kiszúrtak a tavalyi hetedik évfolyammal. Olvastam, hogy nem tehetik le előre a R.A.V.A.SZ-t. Arra is kíváncsi vagyok, hogyan fogják megoldani a képzésüket. Ha nem lesznek sokan, praktikusabb lenne összevonni őket velünk, mint külön ugyan azokat az órákat megtartani. Gondolom te is visszajössz.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 03. 20. - 01:38:36
 
Csak egy sokat mondó bólintós-szemforgatással válaszolok az estére utaló kérdésre. Úgy tűnik, elég feltűnő, hogy keveset aludtam, és talán még egy kis másnapom is lett. Bár a fejem nem fáj, úgyhogy ezt nem nevezhetjük másnaposságnak. A másnaposság az, amikor azt kívánod, hogy bárcsak meghalnál ott helyben, de ennek ellenére fel kell kelni, és csinálni valamit, mert a környezeted nem ért meg, sőt, még ki is nevet, hogy este mennyire más voltál.
 - Akkor te is meg vagy áldva a háziállatokkal. Otthonról folyamatosan kapom a leveleket arról, hogy mit tett megint tönkre a macskám- annak ellenére, hogy mennyi bajt okoz nekem, és nyilvánvalóan teljesen viszonzatlan, valamiért mégis szeretem azt a hülye macskát. Képes voltam visszamenni érte, még úgy is, hogy majdnem biztos voltam benne, hogy a Mardekár klubhelyisége mindenképpen teljesen épen átvészeli az ostromot. Igazság szerint csodálom, hogy az igazgatónő nem oda vitette le a sérülteket, a legjobb hely erre a célra. Igaz, a mi klubhelyiségünkbe nem lépett évszázadok óta idegen, szóval nem is baj, hogy ezt nem szúrták el nekünk.
 Elgondolkozok rajta, hogy mi lenne érdekes a felajánlott lehetőségek közül. A vidámparkot gyorsan kizárom, voltam már ott, és valamiért olyan unalmasnak tűnt az egész, pedig akkor még gyerek voltam. Igaz, az is közrejátszhatott, hogy azt mondták, meglepetés, hová megyünk, és én azt hittem, hogy egy meccset nézünk meg, de ettől még rossz emlékeim vannak róla. Ami a másik kettőt illeti, érdekesnek hangzik ez a villámszórósdi, meg mindig érdekelt, hogy működnek az autók. A gokartról meg nem tudom, mi lehet, de ha tippelnem kéne, a görkorcsolya egy fajtája.
 - Nekem jó lesz a múzeum- nehéz nem észrevenni, hogy mennyire érdekli, és annyira biztos nem fogom unni én sem. Már tíz évesen rájöttem, hogy nem a program számít igazán, hanem az, hogy kivel mész. Apa és anya egyszer valamiért elküldtek engem moziba, amikor Clarice kórházban volt, és egyedül nagyon unalmas volt a film, hiába tűnt először érdekesnek. És még egy hülye tanóra is lehet érdekes, ha az egyik haverommal ülök be a hátsó padba. - Mi az a gokart pontosan? Hasonlít a görkorcsolyához?- egy kicsit butának érzem magam, ahogy rájövök, hogy hangosan kimondtam a kérdést, de sajnos, fogalmam sincs, és jobb lenne, ha tudnám.
 Annak ellenére, hogy valószínű simán átdobna fél kézzel arra az oldalra, ami felfelé megy, szívesen behúznék egyet a fickónak, aki nekiment Lounak. Igaz, én is lökdösődök a metrón, mert aki nem úgy közlekedik, nem igazán jut el soha sehová, de azért lányokat meglökni ritka tahó dolog. Végül csak megkapaszkodok a mozgó korlátban, és vetek egy pillantást a fickóra, hogy jelezzem neki: most utoljára úszta ezt meg.
 - Én valamiért azt hittem, hogy hetedikes voltál már- egy évet nehéz saccra belőni, de Louise valahogy érettebbnek tűnt annál a korosztálynál, ami az évfolyamához tartozik. Nem sok ismerősöm van ugyan onnan, de ők alig tűnnek komolyabbnak, mint mi, nem tudom elképzelni, hogy lehetne velük beszélni értelmes dolgokról is. Tényleg bírom Domot és Mattet, de ezt a halálfaló-háború-T.K. kérdést például soha nem tudtam velük elővenni.
 - Ja, tényleg gáz, hogy ismételniük kell, örülök, hogy nekem nem. Bár azért jó lenne, ha még lenne idő az RBF-ig. Érzem, hogy tök hülye leszek hozzá. Amúgy igen, visszamegyek, most már minden oké lesz- ahhoz képest, hogy minden évben történtek hülyeségek, most látom, hogy csak most kezdődik az igazi szívás, mert vége a gondtalan éveimnek. Mostantól már hajtani kell a jó jegyekre, ha akarok valamit. Negyven és ötven éves korom között vissza kell vonulnom majd a profi kviddicsezők közül.
 - Mik a terveid a nyárra?- nem tudom, miért vetem fel ezt pontosan. Az én terveim elég töredékesek még: először is, elrejteni a remélhetőleg ma elkészülő tetkómat anya és apa elől, meg talán Clarice elől is, azután egy kicsit még fejlődni a kviddics válogatásig. És persze, nem lenne rossz, ha összejönne valami barátnő-féle a nyáron, sokkal könnyebb ilyenkor, mint iskola időben, arról nem is beszélve, hogy nem lehet felmenni hozzájuk, szóval a találkozókat sem hiszem, hogy egyszerű leszervezni.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 27. - 17:12:49
Caelius Edevane

♦♦♦

Mikor megforgatja a szemeit, mosolyogva feljegyzem, hogy később még érdeklődjem erről az estéről. Kíváncsi voltam, mit csinált Cael, meg hogy csinált-e valami izgalmasat, vagy zavarba ejtőt. Mindig jó volt visszahallgatni az estét mások szemszögéből, még ha valami nagy baromságot csináltam, akkor is.
- Akkor te is meg vagy áldva a háziállatokkal. Otthonról folyamatosan kapom a leveleket arról, hogy mit tett megint tönkre a macskám. – Még emlékeztem rá, hogy mondott valamit a macskájáról, aztán elkezdtük firtatni, hogy milyen kölykei lennének, ha Mrs. Norris-szal párosodna. Olyan volt visszaemlékezni, mintha egy egészen másik életben lett volna az a beszélgetés. Furcsa érzés fogott el. Talán tiszta lappal kezdhetek. Talán most végre lesz esélyem rendes barátokat szerezni, és kitalálni, hogy igazából mit is akarok.
- Ó, basszus! Ha nem döglött meg az a porfészek, meg kell próbálnunk pároztatni vele szeptemberben! Mármint Mrs. Norris-szal – teszem hozzá gyorsan, mert hát nem volt egyértelmű. – Belegondolva, még sajnálnám is, ha elpusztult volna, bár hiányozni nem mondanám, hogy hiányozna. - Gondolj csak bele a lehetőségekbe – gesztikuláltam a karommal. – Éjszakai mászkálás a folyosón, mínusz, ijesztő piros macskaszemek! Fricst, minden nap bőgve látni. Ó, joy! – Hát, valljuk be, tényleg nem lenne olyan nagy veszteség. Na, jó, ez most gonosz volt.
- Nekem jó lesz a múzeum – választ végül Cael, mire teljesen elvigyorodom. Ez az! Már olyan régen voltam ott, hogy alig vártam, hogy ismét betehessem oda a lábam. Természetesen a modern tudományok részleg volt a kedvencem, de a többit is alig vártam. - Mi az a gokart pontosan? Hasonlít a görkorcsolyához? – kérdezte Cael, mire picit megtorpantam. Nem lett volna fair, hogy hagyjam úgy választani, hogy nem ismeri mind a három opciót.
- A gokart olyan, mint az autóvezetés, csak leegyszerűsítve, egy biztonságos pályán. Igazából elég menő – mondom neki, ahogy sétálunk a metró felé. – Ha még nem voltál ott, inkább menjünk oda, a múzeum rossz időben is jó szórakozás, de gokartozni most érdemes! Kapsz bukósisakot is meg minden – vázolom neki, és hagyom, hogy újra mérlegelje a lehetőségeket. Kicsit ugyan kevésbé mozgat meg a dolog, de azért a gokartozás is elég jó időtöltés, és már ott sem voltam ezer éve. Utoljára apám munkatársaival voltunk valamelyik nyáron, amikor kibérelték az egész pályát, és hozták a gyerekeiket is. Nem mondom nem volt rossz az sem, de idegenek ellen versenyezni azért nagyobb kihívás. Plusz, ha vesztesz, legalább senki nem dörgöli az orrod alá.
Még bámulok egy ideig a csávó után, de aztán csak megvonom a vállam és Cael felé fordulok.
- Nope. Még csak most kezdem majd, de tényleg örülök, hogy minket nem raktak vissza a hatodik elejére. Semmi értelme nem lenn kétszer ugyan azt megtanulni – magyarázom neki, és végül leérünk a mozgólépcsőről. Ami azt illeti, utálom őket, és tériszonyom is van, szóval amint földet ér a lábam, azt mindig egy kisebb megváltásnak érzem.
- Ja, tényleg gáz, hogy ismételniük kell, örülök, hogy nekem nem. Bár azért jó lenne, ha még lenne idő az RBF-ig. Érzem, hogy tök hülye leszek hozzá. Amúgy igen, visszamegyek, most már minden oké lesz.
- Ugyan már, szerintem nem vagy hülye hozzá. Az RBF-ket felfújják. Alig nehezebbek, mint egy évzáró vizsga, szóval ne parázz. Kezdj el időben készülni, és akkor nem lesz baj. Ha kell, odaadom a jegyzeteimet, vagy segítek, ha nem értesz valamit – ajánlom fel. Nem oszt nem szoroz még egy ember, így is előre tudtam, hogy meg leszek áldva a kérdegetőkkel egész évben. Arra is kíváncsi voltam, hogy vajon kik jönnek vissza. Harington? Gia? Holland? Mind kérdéses volt. 
- Mik a terveid a nyárra?
- Nem tudom, még nem gondolkoztam ezen. Azt hiszem, csak úgy leszek erre-arra – vonok vállat. Nem tudom, hogy mit akarok kezdeni magammal. Talán ezen a nyáron semmit. Csak pihenni, felejteni és gyógyulni. Szórakozni néha és olvasni. Kitalálni ki is vagyok, rájönni, hogy mit akarok. Igazából, ha belegondolok, ezek elég nagy tervek. – Te mit fogsz csinálni? Mész nyaralni?


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 03. 28. - 20:46:32
 
Elmosolyodok a lehetőségre, hogy Zordonnak és Norrisnak kölykei legyenek. Nem tudom, hogy vannak-e a macskámnak gyerekei, elég sok fele jár, de az biztos, hogy elképesztően agresszív kis szörnyeket kreálna Friccs macskájával. Nem lenne túl jó, mert sejtem, mi lenne belőle.
 - Nem tudom, hogy jó lenne-e, ha már öt vagy hat Ms. Norris mászkálna a folyosókon, már egyet is nagyon nehéz elkerülni. Bár... Friccs biztos örülne, és hálás lenne az apuka gazdijának, nem?- nehéz elképzelni, hogy Friccs bármiért hálás lenne, de azért nem lenne rossz, ha az összes ötödikes mardekáros diákot  elengedné hálából. Vagy legalább engem és a barátaimat. Azt viszont valahogy nem tudom kívánni, hogy elpatkoljon a macskája. Így is eléggé egyedül van az a szerencsétlen, nem tudom, mi lenne vele Ms. Norris nélkül. Talán még nagyobb tetü lenne.
 Miközben lefelé megy a mozgólépcső, végiggondolom, milyen is lenne gokartot vezetni. Láttam, hogy a muglik nagyon gyors autókkal szoktak versenyezni, és néha úgy is éreztem, hogy szívesen kipróbálnám őket, de akkor még gyerek voltam. Én majd seprűn fogok repülni, úgyhogy nem bánom, hogy soha nem fogok autót vezetni. Egy kicsit félek is tőle, mert robbanékony, és az alkatrészek is összevagdalhatnak, ha nekimész valaminek. Márpedig két dimenzióban nehéz kikerülni dolgokat, és alkalmazkodni kell az úthoz is. Ráadásul, ahogy emlékszem, Louise is mondta, hogy ő nagyon szereti a mugli tudományt, úgyhogy oda megyünk, ahová ő szeretne.
 - Azt talán majd máskor, nekem jó lesz a múzeum- többször is veszek mély levegőket, a mosolygós, kedves, mindennapi kérdések és válaszok között, de egyszer sem teszem fel azokat a kérdéseket, amik igazán fontosak lehetnének. Tényleg nagyon rossz dolgok történhettek vele, és talán segítene, ha valaki beszélne vele. Talán nekem sem ártana néhány szó arról, ami a kastélyban történt, még ha nem is viselt meg annyira.
 - Egy kis segítség tényleg nem jönne rosszul. Egy másik hollóhátas lány is felajánlotta, hogy segít, de szerintem legalább egy seregre való ember kéne, hogy engem korrepetálni lehessen. Most nyáron pihenek, aztán sajnos muszáj lesz tanulni- követem a lányt a metróra, ahol természetesen nincs már ülőhely, úgyhogy jobb híján egy-egy kapaszkodót célzunk meg, közel az ajtóhoz. A beszállás-lökdösődés-bemondóhang ad egy kis időt, hogy összegyűjtsem a bátorságom hozzá, hogy végre túlessünk a kellemetlenebb témákon. Sok mugli van itt, de éppen ezért nem hiszem, hogy nagyon figyelnének ránk. Ha meg mégis, azt hihetnénk, hogy valami filmről, játékról vagy regényről beszélgetünk.
 - Minden... rendben van veled, Lou? Láttalak az iskolában aznap reggel- nem kis erőfeszítésbe kerül, hogy megtartsam a szemkontaktust, az ilyen kellemetlen, zavaros helyzetben szívesen leszegem a fejem, mert gyakran előfordul, hogy könnyezni kezdek. Érzem is, hogy kicsit csípi a szemem, ahogy találkozik a tekintetünk, de szeretném, ha tudná, hogy én szívesen meghallgatom, és nem is adok tovább semmit. Sok rossz dolgot elmondhatnak rólam, de az nem tartozik közéjük, hogy kifecsegem mások titkait.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 29. - 11:47:45
Caelius Edevane

♦♦♦

+16

- Ahogy gondolod – vonok vállat és belé karolva elkezdek furakodni. Kifejezetten utálom ezt a tömeget, azt meg, hogy lökdösődnöm kell, pláne. Lehet, hogy egyszerűbb lett volna, ha csak oda hoppanálom magunkat, de annyira nem voltam tisztában a környékkel, hogy ezt megtegyem, így inkább a mugli módszereknél maradtam.
- Egy kis segítség tényleg nem jönne rosszul. Egy másik hollóhátas lány is felajánlotta, hogy segít, de szerintem legalább egy seregre való ember kéne, hogy engem korrepetálni lehessen. Most nyáron pihenek, aztán sajnos muszáj lesz tanulni. – Rámosolygok. Biztos vagyok benne, hogy nem lehetetlen a dolog. Ha valamit nagyon akarsz, azt meg tudod tanulni, még ha meg nem is érted.
- Ne aggódj, még mindig a hollóhátban vagyok és szeretem a kihívásokat. De ki volt a másik lány? – kérdeztem tőle, ahogy begurult a metró elénk. Kíváncsi voltam ki fog visszajönni meg arra is, hogy kivel ismerkedett össze. – Csak összejöttél egy hollóhátassal, Cael? – Húztam fel a szemöldököm, ahogy beléptem a kocsiba, és megkapaszkodtam az első szabad műanyag fogantyúban. Ülőhelyre esélyünk sem volt.
Szembefordulva utazom Caellel, aki meglehetősen szótlannak tűnik. Nem tudom, mi nyomasztja, de nem is akartam rákérdezni. Hátha, eszébe jutott valami, amiről nem akarna beszélni, vagy csak elmerült a gondolataiban. Megspóroltam neki egy füllentést.
- Minden... rendben van veled, Lou? Láttalak az iskolában aznap reggel. – Lehervadt a mosoly az arcomról, és néhány pillanatig csak bámultam rá, majd körbenéztem. Bugyuta kifogás volt, hiszen senkit az égvilágon nem érdekelt, hogy miről beszélgetünk. Kényszerítettem rá magam, hogy visszanézzek Cael szemeibe, de nem tudtam mit mondjak neki. Talán neki nagyobb szüksége van erre a beszélgetésre, mint nekem. Mély levegőt vettem és megráztam a fejem.
- Nincs minden rendben – mondtam neki. – Túl sok dolog történt, és még nem egészen jutottam a végére. Ez az egész… - sóhajtom, és igyekszem nem sírni. – Olyan értelmetlen volt! Mármint számomra maga az eszme – mosolyodok el gúnyosan – felfoghatatlan. Ez tiszta rasszizmus volt, vagy legalábbis annak volt beállítva, és nem tudom egyszerűen ésszel felérni, hogyan képesek emberek követni ilyesmit. Hogyan képes valaki harcolni azért, hogy mások meghalljanak? Csupán, mert nem varázsló mindkét felmenőjük Merlin koráig. – Letörlök egy könnycseppet az arcomról, mielőtt még teljesen belelendülnék.  – De nem is ezt akartam mondani, erről csak könnyebb beszélni – sóhajtottam. Úgy éreztem muszáj nekem lenni a bátrabbnak, hátha akkor ő is meg tud nyílni és tud majd erről beszélni. – Komolyan úgy érzem néha, hogy megbolondultam. Azt vette el tőlem ez a háború, amit a legjobban féltettem, és jelenleg én sem tudom, ki vagyok. – Normál hangerővel beszélek, a tömegben mégis elveszik a mondandóm, ahogyan én is. – Volt egy elképzelésem magamról. Mindig azt hittem, hogy olyan rohadtul okos vagyok, meg magabiztos, meg rafinált. Erre nézz rám! Kilenc hónapig nem ajnározott senki, és egy paranoiás hulladék lett belőlem. Már abban is kételkedem, hogy ki voltam régebben. Minden olyan zavaros ebben rohadt nagy szartengerben – El is felejtem hol kéne leszállnunk, miközben beszélek. Nehéz a külvilágra is összpontosítanom. Furcsa módon viszont a sírhatnékom elmúlt. Talán már teljesen kisírtam magam Margaretnek. Hátrasimítom a kontyomból kiszabadult tincseimet és nem tudom mit is mondhatnék még. – Te hogy vagy?


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 03. 30. - 12:15:23
 
Csak nevetve megcsóválom a fejem az azt illető kérdésre, hogy összejöttem-e egy hollóhátassal, bár annyira nem hülyeség a kérdés. Egyértelmű, hogy akart tőlem valamit, azért ajánlotta fel, hogy korrepetál engem, és nem tudom megmondani, hogy lesz-e belőle valami.
 - Sophie a neve, azt hiszem, végzős lehet. Arról meg nem tudok, hogy összejöttünk volna- egy kicsit még mindig furcsának tartom, hogy egy idősebb lány, aki után ráadásul biztosan sokan rohannak, pont nálam próbálkozott be, amikor még tizenöt sem vagyok. A legtöbb lányt nem szokták érdekelni a náluk fiatalabb fiúk, úgyhogy valamit nagyon tudok. Annyira nagyon, hogy én magam sem tudom, mi lehet az.
 Lou reakciója a kérdésemre, akármennyire számítottam rá, eléggé zavarba hoz. Nem szeretem, ha mások rosszul érzik magukat miattam, az talán az egyik legrosszabb érzés a világon, még akkor is, ha úgy érzem, hogy ez a beszélgetés segíthet. Nem könnyű, de állom a lány pillantását, még azzal együtt is, hogy különösen rosszul esik, ahogy meglátom a könnyeket a szemében.
 Csendben hallgatom a lányt, nem hagyom, hogy a nekem ütődő emberi testek, a bemondó, vagy bármi elterelje a figyelmemet róla. Annak ellenére, hogy nagyon szűkszavúan fogalmaz, egyértelmű, hogy nagyon megviselte, ami történt vele. Nem is tudom, mi lenne, ha visszamennék, és hirtelen velem történne az, ami Louval történhetett tavaly ősztől. Nekem is van egy képem magamról, nem tudom, mit csinálnék, ha azt csak így összetörnék, és többet nem lennék már népszerű és magabiztos.
 Ahogy visszakérdez, vetek egy gyors pillantást az aktuális metrómegállóra. Fogalmam sincs, hogy hová kellene mennünk, bár engem annyira azért nem zavarna, hogy túlmegyünk. Sokkal inkább azért kerülöm el egy pillanatra a tekintetét, hogy végiggondoljam, mit mondhatok el neki. A macska egészen biztos, hogy kimarad a történetből, de a többi részét nincs igazán okom titkolni.
 - Hát, én megvagyok nagyjából, többé-kevésbé átvészeltem ezt a korszakot, csak kisebb sebeket szedtem be, és minden barátom megúszott mindent. Csak... még soha nem láttam halottat korábban- talán ez a dolog zavar igazán. Akármennyire elfordultam, tele volt minden holttestekkel aznap éjjel, és ezt nagyon nehéz még mindig feldolgoznom, párszor már álmodtam is velük. Annyira értelmetlenül haltak meg ott olyan sokan. Nem is értem, hogy miért a Roxfortban ütköztek meg a halálfalókkal, ahol a lehető legtöbb ártatlan áldozat keveredhet bele.
 - Szeretném, ha tudnád, hogy ha valamit el akarsz mondani, akkor én szívesen meghallgatlak bármikor- már régen rájöttem, mi különbözteti meg a barátot a „baráttól.” A „barát” addig a barátod, amíg vidám, boldog témák kerülnek elő, de ha valami balszerencse ér, vagy gyenge pontot lát rajtad, egyszerűen csak ott hagy, vagy akár ki is nevet. Az igazi barátok viszont segítenek akkor is. Valahogy úgy érzem, hogy Louval szorosabb a kapcsolatom, mint egy átlagos ivócimborámmal.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 01. - 11:06:13
Caelius Edevane

♦♦♦

- Flores? Komolyan, Cael? – kérdezem meghökkenve. – Hogy tudtál pont Flores-ba belefutni? Jó Merlin! Eddig drukkoltam, de most kicsit örülök, hogy mégsem jöttél össze ezzel a hollóhátas lánnyal. Flores! Édes jó Istenem…  - mormoltam az orrom alatt miközben közelebb húztam magamhoz Caelt, hogy az öreg néni ne tolja rá a lábára a banyatankját, ahogy önkényesen helyet foglalt, mint valami dáma.

Miután befejeztem vettem egy mély levegőt és muszáj volt egy pillanatra elbámulnom, hogy kipislogjam a könnyeket a szememből, amit gyorsan le is töröltem. Nem az én műfajom a nyilvános sírás, és feltűnést sem akartam kelteni. Bár valamilyen szintem szomorú volt, hogy mennyire nem hat meg senkit semmi.
- Hát, én megvagyok nagyjából, többé-kevésbé átvészeltem ezt a korszakot, csak kisebb sebeket szedtem be, és minden barátom megúszott mindent. – Cael hangjára visszanéztem rá, és igyekeztem újra tartani a szemkontaktust, most egyszerűbb volt. Hiszen nem lett semmi baja, nem bántották nagyon. Örültem neki, hogy megúszta, és irigyeltem érte kicsit. - Csak... még soha nem láttam halottat korábban. – Fejezte be, és rögtön újra visszazökkentem abba a sötét hangulatba. Hát, igen, én sem láttam még sosem halottakat ezelőtt, és a kisfiú tekintete rendszeresen bukkan fel az álmaimban. Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni, ahogy a jég körülvette a szemeit, és végleg ráfagyasztotta az arcára a félelmet.
- Én sem láttam még soha előtte – mondtam neki és aprót ráztam a fejemen, hogy kiűzzem az emléket a fejemből. Nem sikerült. Elnéztem Cael mellett és csak most esett le, hogy már rég túlmentünk a múzeum megállóján. Fenébe. A St’ James tér megállója jött, ami új ötletet adott. – Mit szólnál, ha inkább fagyiznánk meg kacsákat dobálnánk kővel? – kérdeztem tőle és, amikor kinyílt az ajtó kihúztam magammal, mielőtt még elnyelhette volna a kikapcsolódni vágyók és a túristák hada, ahogy kiözönlöttek a kocsikból. Szorosan fogtam Cael kezét és úgy húztam magam után a metró fala felé. Mikor végre a szélére értünk egy pillanatra megálltam, hogy végre levegőt vegyek.
- Szeretném, ha tudnád, hogy ha valamit el akarsz mondani, akkor én szívesen meghallgatlak bármikor. – Olyan kedvesen mondta, hogy muszáj volt elmosolyodnom. Még mindig nem tudtam túltenni magam rajta, hogy hogyan tudta megőrizni mindezt a háború alatt. Tiszteltem érte.
- Köszönöm – mondtam neki egyszerűen. – És ez kölcsönösen is igaz. Inkább engem keress meg, mint Florest! – próbáltam oldani a hangulatot. Semmi kedvem nem volt egy ilyen napon a sok mocskos dolgon keseregni, amin nem tudnánk amúgy sem változtatni már. – Édes Merlin, még mindig nem tudom feldolgozni, hogy bírtál szóba állni vele! - tettem hozzá megszokásból, mert nem bírtam ki. Flores! Bah!


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 01. - 22:01:24
 
- Hú, ennyire gáz a csaj? Mi van vele?- egy kicsit értetlenül nézem Lout, nem tudom, mi lehet a baj Sophie Flores-szel. Ő biztosan ismeri már egy ideje, talán tud valamit, amit én nem. Remélem, hogy nem valami olyasmi, hogy halálfalók a szülei, vagy ilyesmi. Akár azt is kinézem a reakciója alapján.

 Annak ellenére, hogy egyet sem láttam igazán közelről, nagyon lesokkolt a holttestek látványa. Louise sokkal rosszabbakat is láthatott, elég csak ránézni, hogy tudjam, milyen szörnyű lehetett számára minden. Ez az év olyan lehetett számára, mintha a Pokolban töltötte volna. Egy kicsit bánom már, hogy felhoztam ezt a témát.
 - Kacsákat?- nincs időm meglepődni, ellenkezni, csak hagyom, hogy a lány húzzon maga után. Talán tényleg több kedvem van csak beszélgetni, mint bármilyen különleges programhoz. A múzeumokat különben sem hiszem, hogy nekem találták ki, gyerekkoromban mindent meg akartam fogni, most meg nem biztos, hogy lekötne.
 Ahogy feljutunk a metróból, ki a legnagyobb tömegből, és megint előkerül Sophie, kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy valami rossz dolgot csináltam. Voltak tényleg furcsa dolgai az ivóban, de nem tűnt azért olyannak, mint aki veszélyes, vagy ilyesmi- azt hiszem, hogy akkor egészen máshogy láttam. Akkor még egyszerűbb volt az életem, de egy kicsit megkavart, hogy megismertem azt a griffendéles lányt. Ilyenkor jó lenne egy báty, akitől tanácsot lehet kérni anélkül, hogy gáz lenne. Dommal és Mattel ezt tényleg nem szívesen tárgyalnám meg.
 - Hát, odaült az asztalunkhoz a Foltozott üstben, és olyan... kedvesnek tűnt.- kellően sokáig tart kitalálnom a kedves jelzőt az igazság helyett, hogy Lou könnyen behelyettesíthesse azt fejben. Nem szívesen mondanám ki a valóságot, de gondolom, elég egyértelmű számára, hogy mi lehetett az oka, hogy szóba álltam vele. Lesütöm a szemem, miközben a lány mellett haladok. Egy kicsit cikinek érzem, hogy egy lánnyal folytatott beszélgetésből hirtelen az lesz, hogy mesélek neki az első szárnypróbálgatásaimról.
 - Beszélgettünk vele erről-arról, részt vett már velem egy korábbi asztronómia órán, és mivel látta, hogy béna voltam, felajánlotta, hogy korrepol. Aztán elhívtuk magunkkal a strandra...- mielőtt folytatnám a sztorit, időben észreveszem, hogy kevés híján átgyalogoltam a piroson, egyenesen egy emeletes busz elé, de szerencsére sikerül visszaugranom, csak a dudaszó kap el, ami csak arra elég, hogy megugrassza a szívverésem. Egészen biztos, hogy a nők egyszer még a sírba visznek. Gyorsan kifújom magam, szerencsére már gyakorlott vagyok a halálközeli élményes légzésből normálba visszaállásban, mire zöld a lámpa, már nagyjából meg is van.
 - Tényleg ennyire gáz a csaj?


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 08. - 11:25:44
Caelius Edevane

♦♦♦

Felérve a metróból végre elért valami lágy szellő és újra kaptam levegőt. Fura, eddig nem tudtam, hogy enyhe klausztrofóbiám van. Bevillant, ahogy a tanterembe szorított az a halálfaló, és inkább megráztam a fejem a gondolatra. Szóval klausztrofóbia, ámen.
Szerettem a St. James Parkot. Amikor kicsi voltam sokat jártunk ide a szüleimmel, mert kocsival csak öt percre van tőlünk. Jobban belegondolva, akár mondhattam volna Caelnek azt is, hogy itt találkozzunk és akkor megúsztam volna az egész metrózást. Meleg nyári nap lévén rohadt sokan voltak, amit már a zebra túloldaláról is tisztán láttam. Sok helyen egy plédnyi szabad placc sem volt, nem hogy üres pad. Minden esetre ismertem néhány olyan lyukat a tó mellett, ahol akadhat még ülőhely. Csak át kell hozzá vágni kicsit az erdőn. Vagyis, inkább azon a néhány fán.
– Édes Merlin, még mindig nem tudom feldolgozni, hogy bírtál szóba állni vele! – forgattam meg a szemem Caelre nézve. Igazából voltak róla elképzeléseim, hogy miért állt szóba vele, ami vigyort csalt az arcomra. Hát, igen.
- Hát, odaült az asztalunkhoz a Foltozott üstben, és olyan... kedvesnek tűnt – bökte ki végül Cael, mire villantottam rá egy mosolyt.
- Kedvesnek, mi? – kacsintottam rá, aztán végül visszanyeltem az újabb nevetést. – Floresnak olyan alacsony az önbecsülése, hogy mókusként is le tudnám venni a lábáról – karoltam bele Cael kezébe, hogy ne hagyjam el, mert a zebra túloldalán egy nagyadag biciklis várt a zöldre. – Mellesleg bármikor adok csajozási tippeket. Floresnél nagyobb kaliberű csajokat is marha egyszerűen le lehet venni a lábukról – húzom ki magam. Nem egészen voltam rá büszke, hogy osztoztam a nememen néhány másik női egyeddel, akiknek elég volt néhány kedves szó, hogy elfelejtsék még a saját nevüket is. Ugyan már! Viszont Cael szemszögéből ezek a lányok a végtelen egyéjszakás kalandok reményével kecsegtettek. Aztán ott vannak még a hard-to-get lányok, akiknek kicsit hosszabb ideig kell kopogni az ajtaján, és jó erősen. Meg kell nekik mutatni, hogy ki a főnök, és utána rögtön a tenyeredből esznek. Ah, összeszámolni is nehéz lenne, hány féle különböző könnyen lenyűgözhető nőtípus van. Na, meg ott vagyok én is. – Mit csináltatok amúgy az Üstben?
- Beszélgettünk vele erről-arról, részt vett már velem egy korábbi asztronómia órán, és mivel látta, hogy béna voltam, felajánlotta, hogy korrepol. Aztán elhívtuk magunkkal a strandra...
- Komolyan? Hányan mentetek rá? Vagy vegyes program volt? Lesz? – kérdeztem tőle, majd hirtelen rántottam vissza magam mellé, mint valami kisgyereket, ahogy majdnem elkaszálta egy emeletes busz. Nyitnám a szám, hogy mondjak valamit, de aztán inkább visszaszívom. Volt elég szerencsém mostanában a kioktatásokhoz és a fellengzős barmokhoz, ahhoz, hogy ne akarjak magam is az lenni egy jó darabig. – Flores jó ugródeszka, csak ne ragadj le nála – mondtam neki, és mikor zöldre váltott a lámpa elkezdtem magam mellett húzni, hogy még véletlenül se keveredjen be a bringások közé. Már így is sikerült szívbajt hoznia rám az előző manőverrel.
- Tényleg ennyire gáz a csaj? – kérdezte, ahogy elértük a park peremét.
- Na, jó be kell vallanom, hogy Flores kedves lány, csak az én idegeimen táncol. Fogalmam sincs, hogy miért, de utáljuk egymást, amióta először hozzám szólt. Gyanítom, hogy megkaparintottam valamelyik kis kiszemeltjét. Azóta meg az a bizonyos zöld szörnyeteg nem nyugszik benne – vigyorodtam el. Különösebben nem hatott volna meg a dolog. Lehet, hogy már felhagytam a játékaimmal, és a nulla felé konvergáló baráti listámat nem lebegtetném a szélben, de a játékaimra valamilyen szinten büszke voltam. Különben is, megtanítottak rá, hogy mindig tudjam, mit gondol a másik. – Mondjuk, valljuk be, érthető nem? – kérdeztem játékosan és felszegtem a fejem. – Azért nehéz ezzel versenyezni – böktem meg a halántékom, majd végigmutattam magamon.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 08. - 15:20:39
 
Egy kicsit csalódok a helyszínben, amiről azt hittem, hogy kihaltabb lesz, de úgy tűnik, tele van emberekkel. Persze, nyár van, mindenki kiélvezi a szép időt, a meleget, főleg, hogy az utóbbi a dementorok miatt nem volt annyira nyárias. Nekem is hiányzott már a meleg, a nyár a kedvenc évszakom.
 - Azt hittem, már nekem szól, hogy odaült hozzánk. Meg is lepődtem egy kicsit, hogy így bejövök egy felsős csajnak.- egy kicsit azért veszítek az egómból azzal, hogy megtudom, nem én vagyok annyira vonzó, hogy egy három évvel idősebb lány egy kocsmában kiszúrt magának. De azért még marad elég. - Hát, az nem jönne rosszul, elég béna vagyok hozzá.- egyelőre nem említem meg, hogy azért még így is van barátnőm, ráadásul úgy érzem, hogy komoly, de azért nem jönne rosszul pár tanács. Még mindig meg vagyok lepve rajta, hogy alakult köztem és egy olyan szép lány között valami, annak ellenére, hogy szerintem minden létező dolgot elszúrtam, amit lehetett.
 Mielőtt választ adnék a strandos kérdésre, belém fagy a szó a ki tudja, hányadik halálközeli élményem miatt. Emlékszem, a tizenharmadik szülinapomon is majdnem elcsapott egy busz, nagyon nincs szerencsém ezekkel a mugli járművekkel. Repülővel talán csak azért nem volt még dolgom, mert anyáék nem szeretik, ha repkedek a seprűmmel.
 - Két haverommal fogadtunk egy snickersben, hogy melyikünk szedi fel.- fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam el, mert elég bunkónak jövök le tőle, még akkor is, ha eddig nem hallottam túl sok szépet Sophieról. Lou biztosan nem kedveli, ha ugródeszkának nevezi őt. Ha igaz, amit mond róla, akkor nem értek semmit, szerintem egy olyan lányhoz, mint ő, sorban állnak a fiúk. - De még a strand előtt megismertem egy másik lányt, szóval nem erőlködtem túlzottan.- egy kicsit kihúzom magam, ahogy elújságolom, hogy van barátnőm, még ha nem is találkoztunk túl sokszor eddig. Kicsit kezd is hiányozni Alexis, úgyhogy már várom, hogy meglátogasson otthon.
 Elnevetem magam, ahogy Lou elmeséli, miért lehet rosszban Sophie Flores-szel, főleg a végén  mozdulaton. Már legutóbb is láttam, hogy a hollóhátas lány nagyon szép, különösen, amikor jókedvű, de nála valamiért eszembe sem jutott próbálkozni. Talán úgy érzem, mintha ő valamiféle második nővérem lenne, nem tudom. Azt is megértem, miért tudott lecsapni Sophie kezéről egy pasit, még ha nem is egyértelmű, hogy melyikük a szebb, Louval valahogy könnyebb beszélgetni.
 - Kicsit tényleg féltékeny típus. Volt ott velünk egy másodikos hugrás lány, Merel Everfen, azt hiszem. Na, szóval megdicsértem a szemét, hogy féltékennyé tegyem Sophiet, ő meg megátkozta a pad alatt szegényt. Meg ott volt velem a haverom, vele meg valami bájitalt itatott meg, amitől szamárhangokat adott ki beszéd közben.- egy kicsit tartok tőle, hogy mi lesz, ha esetleg elmegyek Sophiehoz korepra, és rájön, hogy összejöttem valakivel. Valószínű azt sem fogja csak úgy eltűrni. Talán nem is attól tartok, hogy engem megátkoz, hanem hogy ráutazik Alexisre.
 - Öhm... Lou, lenne egy hülye kérdésem... szóval, hogy kell csókolózni? Mert azt hiszem, hogy elég béna voltam elsőre, és nem tudom, hogy mit kéne másképp.- amint felteszem a kérdést, máris úgy kívánom, bár vissza lehetne szívni. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy jó ötletnek hangzik megkérdezni, mert tényleg úgy éreztem, hogy siralmas teljesítményt nyújtottam, de nem volt jó ötlet. Határozottan ciki ilyet kérdezni.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 08. - 17:09:39
Caelius Edevane

♦♦♦

- Azt hittem, már nekem szól, hogy odaült hozzánk. Meg is lepődtem egy kicsit, hogy így bejövök egy felsős csajnak. – Kicsit elkámpicsorodik, ezért megbánom, hogy elárultam Flores mennyire könnyen lekapható.
- Szerintem nagyon édes pofa vagy, úgyhogy magadra ne vedd! Igazából csak kicsit gonoszkodni akartam Flores kárára – vallottam be és elvigyorodtam. Mert hát egy kis Flores szapulás mindig jót tett a hangulatomnak. Azt hiszem ezt Flores is élvezte cserébe. Mármint azt, ha én piszkáltam nyilván nem, de azt, hogy ezért cserébe neki is szabad volt a pálya. – Mellesleg bármikor adok csajozási tippeket. Floresnél nagyobb kaliberű csajokat is marha egyszerűen le lehet venni a lábukról.
- Hát, az nem jönne rosszul, elég béna vagyok hozzá.
- Pish-posh! – intem le. – Csak még nem tudod teljesen kihasználni az adottságaidat. A legnagyobb előnyöd, hogy édes vagy meg vicces, én nem mellesleg intelligens – tartom fel a mutatóujjam. – De amúgy a személyes Oraculumod ezentúl bármilyen kérdésedre válaszol – mondom neki és természetesen magamra mutatok. 

- Két haverommal fogadtunk egy snickersben, hogy melyikünk szedi fel – válaszolja, amikor már mindketten egyenletesen vesszük megint a levegőt. Bár én nem sokáig, mert felnevetek.
- Ah, tudtam, hogy nem véletlenül kedvellek! Egy Snickersért felszedni Flores-t! Pont a megfelelő ár-érték arány – paskolom meg Cael fejét, bár magasabb nálam. – És ki nyert?
- Még a strand előtt megismertem egy másik lányt, szóval nem erőlködtem túlzottan – húzza ki magát, én pedig érdeklődve hallgatom a fejleményeket.
- Ismerhetem? – kérdezem tőle. Bár gyanítom, hogy nem. Ha hóllóhátas, akkor esetleg.

Cael nevetni kezdett azon, ahogy felistenítettem magam, amitől nekem is kiszélesedett a vigyor a képemen. Olyan volt, mintha valami testvér szerűség lenne, csak kevésbé idegesített, mint az unokatestvéreim. Még mindig könnyű volt vele kijönni, ami nem lepett meg, de azért picit mégis rácsodálkoztam. Inkább a magam részéről. Abban nem kételkedtem, hogy ő ne lenne kedves, inkább a saját türelmetlenségem aggasztott, ami legtöbbször elfog, ha nálam fiatalabbakkal beszélgetek.
- Kicsit tényleg féltékeny típus. Volt ott velünk egy másodikos hugrás lány, Merel Everfen, azt hiszem. – Csak megvonom a vállam, mert fogalmam sincs, hogy ki az, Cael pedig folytatja. - Na, szóval megdicsértem a szemét, hogy féltékennyé tegyem Sophiet, ő meg megátkozta a pad alatt szegényt.
- Na, ne! Tényleg? – kérdezem leesett állal. – Azért mekkora konkurenciát jelenthet egy másodéves hugrabuggos? Most komolyan.
- Meg ott volt velem a haverom, vele meg valami bájitalt itatott meg, amitől szamárhangokat adott ki beszéd közben. – Tudtam, hogy a dolog ártalmatlan, de azért mégis felháborodott arcot vágtam. Rossz ember vagyok, régóta tudom már. Úgyhogy önámítás helyett inkább sütkéreztem a Flores-szapulás mámorában.
Csak megcsóválom a fejem és egy ideig csendben baktatunk. Áthúzom Caelt egy nagy fa lelógó lombja alatt és görnyedten haladok előre felé, mert tudom, hogy a fák között van egy kis rész, ahová le lehet telepedni. Elég macerás az odajutás, szóval a családosok nem bajlódnak vele, még ha tudják is. Nem egy nagy titok, mert a másik partról jól látható. Mikor végre újra kiérünk a fák alól, felegyenesedem és bevárom Caelt. Amikor már mindketten a kis részen állunk, ahol csak még két rocker szerű tinédzser ácsingózik, hirtelen szalad ki belőle a kérdés, amire elsőre nem is tudom, mi lenne a jó válasz.
- Hüm – volt az első értelmes dolog, ami kijött a számon, aztán inkább leültem a tó partjára és lerúgtam a szandálom, hogy a vízbe lógassam a lábam. – Egy kicsit most megfogtál. De az tuti, hogy az első sosem jó, szóval ne parázz – nyugtatom meg. – Az első csókom szörnyű volt, komolyan! De aztán csak jobb lesz. Igazából szerintem gyakorlás kérdése, meg azé, hogy mennyire tudod felmérni a partnered. Gondolom az új barátnőddel volt, nem? – kérdezem tőle, és próbálom awkwardtalanítani a helyzetet. Számomra nem az, de látom rajta, hogy ő kényelmetlenül érzi kicsit magát. – Ne rágd magad túl sokat rajta. Ha legközelebb találkoztok, csak simán újra csókold meg, és figyelj arra, hogy reagál – mondom neki, de nem érzem, úgy hogy ez nagy segítség lett volna. – Úgy értem, hogy hüm… Szóval ha például úgy igazán rendesen apait-anyait beleadsz, ő meg kicsit visszahúzódik, akkor tuti, hogy inkább az a gyengéden andalgós fajta. Ha viszont ráharap, akkor ő is jobban szereti úgy… Na, jó igazából erre a kérdésre nem tudok jót mondani, és most belezavarodtam. Sok mindentől függ, de ha felsorolnám, tuti hogy minden kedved elmenne tőle. Csak próbálkozzatok, aztán igazából ennyi a kulcsa, meg hogy mindig figyelj oda arra, akivel csinálod. Semmi más nem lényeges – nézek rá végül. – Hát, ez nem volt sok, de cserébe kevés.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 08. - 21:18:57
 
Nem tudom, mennyire pártatlan a véleménye, mert azt hiszem, barátok vagyunk, de azért jól esik hallani pozitív dolgokat magamról. Még ha nem is ezek jutnának eszembe. A vicces még elmegy, de ez az édes dolog valahogy inkább egy gyereknek állna szerintem jól, vagy egy cicának, vagy ilyesminek. Az intelligens jelzőt pedig biztosan nem használnák rám túl sokan.
 Örülök, hogy nem tart nagyon bunkónak a fogadásért, sőt, mintha még tetszene is neki. Örülök, hogy Lout végre nevetni láthatom, most tényleg úgy tűnik, hogy őszintén boldog. Talán nem is tudnám megmondani, hogy ez a lány azonos azzal, akinek segítettem elbújni a három mardekáros fiú elől. Teljesen más embernek tűnik.
 - Hát, nem hiszem, negyedéves, és a Griffendélben van.- hirtelen nem tudnék senkit mondani másik házból, aki három évvel alattam van- talán azt a kis hollóhátas fiút, akivel egyszer voltunk büntetőmunkán, de neki nem jegyeztem meg a nevét, csak hogy aranyvérű volt. Talán Yaxley vagy valami ilyesmi, nem tudom biztosan. - Alexis a neve. Majd egyszer bemutatlak neki, biztos jól kijönnétek.
 Egy kicsit talán túlzottan feltűnő figyelemmel hallgatom, amit Lou mond a csókolózásról. Azért az megnyugtató gondolat, hogy elsőre mindenki béna, és nem kell rögtön olyan profinak lenni, mint a filmekben. Gyakorolni meg azt hiszem, bőven lesz még lehetőségem, és azt sem hiszem, hogy ne tudnék odafigyelni a lányra.
 - Annyira nem hangzik nehéznek, csak úgy éreztem, hogy olyan ügyetlenre sikerült. Szerintem neki is az volt az első csókja.- attól függetlenül, hogy bénának éreztem, azért mégis szép emlékként maradt meg bennem az a játszótér, amit talán soha nem fogok elfelejteni. Ahogyan azt az egész napot sem. - Neked milyen volt az első csókod?
 Egy kicsit talán személyes kérdés a lányt az első szerelemről kérdezni, de nem érzem magam rosszul emiatt. Már biztosan régen volt, és ha akarnék, sem hiszem, hogy nagyon vissza tudnék élni azzal, amit elmond. Persze, nem is akarok, tényleg úgy érzem egy kicsit, mintha a nővéremmel beszélgetnék, csak ez most kevésbé furcsa. Nem tudom, hogy Clarice mit szólna, ha a fiúkról próbálnék vele beszélni, meg arról, hogy ki tetszik neki. Talán hajlandó lenne beszélni erről, miután én is megtettem, de azért nem vagyok benne biztos. Lou talán könnyebben mesél ilyen dolgokról, mint a többi lány. Talán azért, mert már többet látott és átélt, mint a legtöbb ember a Roxfortban. Én csak egy villámlátogatást tettem májusban abba, amiben ő élt egy évig.
 Miközben vetek egy pillantást a két korombeli fiúra, és nekidőlök a kerítésnek, gondolkozok rajta, hogy mi lenne az, amit most megkérdezhetnék. Annyi mindent el lehet bénázni, és úgy érzem, jó lenne, ha nem a saját káromon tanulnék. Főleg nem Alex kárára, nem akarom, hogy miattam rosszul érezze magát, mert mondjuk valami ostobaságot mondok. De nem tudom, konkrétan mire kéne először rákérdezni. Még rátesz az egészre egy lapáttal, hogy kicsit ideges vagyok a tetoválás miatt, mintha egy fogorvosi rendelést várnék. Állítólag ez is legalább annyira fáj.
 - És mire kell még odafigyelnem, mi az, amit elronthatok?- szívesen megkérdezném, mi volt az, amit az ő barátai elrontottak, de nem szeretném megbántani, vagy ilyesmi. Valószínűnek tartom, hogy túl van néhány szakításon, de mégis úgy érzem, hogy nem kéne ezt így megkérdezni. Meg nem is biztos, hogy minden hibát, amit elkövettek a fiúk, vele követték el, biztos volt olyan, hogy a barátnői pasijai szúrtak el valamit. Én most úgy érzem, hogy nem élném túl, ha elszúrnám Alexisszel.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 11. - 10:40:34
Caelius Edevane

♦♦♦

+16

- Hát, nem hiszem, negyedéves, és a Griffendélben van. – Már itt tudtam, hogy innentől feleslegesen folytatná. Hirtelen Potteren meg a kis követőin kívül egy darab griffendéles sem jutott eszembe. Még esetleg az évfolyamomról a hippi-ikrek meg a fiú-lány, Owen hős-szerelme. - Alexis a neve. Majd egyszer bemutatlak neki, biztos jól kijönnétek.
- Rendben – mosolygok rá. Furcsán jól esik, hogy Cael úgy gondolja, érdemes vagyok arra, hogy bemutassa nekem a barátnőjét. Lefogadom, hogy valami édes pofa az is, ha már Caellel van. Bár a griffendéleseket mindig is nehezebben tudtam elviselni, mint a mardekárosokat. Sosem tudtam feldolgozni a buta Isten-komplexusukat.

Kicsit belebonyolódok ebbe az egészbe, ami frusztrál. Bár az vígasztal, hogy tényleg nem létezik jó válasz. Kinek mi. Én tudom magamról, hogy nekem az andalgós, úgy szeretlek smárolás nem az esetem. Mondjuk azért sem, mert még sosem próbáltam.
- Annyira nem hangzik nehéznek, csak úgy éreztem, hogy olyan ügyetlenre sikerült. Szerintem neki is az volt az első csókja. – Kifújom a levegőt, és felrúgok egy kis vizet a lábammal, hogy az a döglött darázs ne felém ússzon tovább.
- Ah, örülök, hogy le tudtál ebből a katyvaszból szűrni valami hasznosat. Az első csók meg amúgy is leginkább az újdonsága miatt van így felfújva. Szerintem tényleg mindenkinek minimum fura az első.
- Neked milyen volt az első csókod? – kérdez rá Cael, mire elmosolyodok.
- Szar. Harmad éves voltam. Szerintem te akkor még pont nem jártál a Roxfortba, de volt egy bál. Mint a mesékben, komolyan. Egy hatodéves fiú elhívott. Volt szép ruhám, táncoltam is, meg minden. Aztán amikor felkísért a klubhelyiséghez megcsókolt. Máig ez életem legrosszabb csókja, de a körítés eléggé ott volt – vonom meg a vállam. – Mondjuk azután kiutált a fél hálókörletem, de az már mellékes.
Nem volt sosem problémám az ilyen témákkal. Néha megfordult a fejemben az is, hogy annyira nulla az érzelmi világom, hogy azért tudok szinte bármiről ennyire nyíltan beszélni, mert szégyenérzetem sincs. Ami tényleg nincs sok. Hát, inkább ez menjen az intelligenciám rovására, mint fordítva.

Én is csak bambulok, és hagyom Caelnek, hogy a saját gondolataiban elmerüljön. Tudom, hogy én utálom, amikor megzavarnak, ezért inkább csak csöndben zavarom a vizet a lábujjaimmal. Nem mondhatni, hogy szép tiszta lenne, de azért egy városi tóhoz képest még mindig makulátlan. Ritkán látni benne csak műanyagpalackot, vagy újságpapírt.
- És mire kell még odafigyelnem, mi az, amit elronthatok? – böki ki végül. Megint egy fogós kérdés.
- Rengeteg mindent – sóhajtok. – Az a baj az első kapcsolatokkal, hogy azok akaratlanul is tesztfázisban üzemelnek, legalább az elején. De ne parázz ezen, hogy mit ronthatsz el, meg mit nem. Csak legyél kedves és őszinte. Ha igazi kapcsolatot akarsz az sem hátrány, ha nincs hátsószándékod. Én mindig könnyebbnek találtam, ha egy srác tisztán közölte velem, hogy mit akar. Meg akar ismerni? Oké. Meg akar dugni? Hát, az is oké. Legalább nem játszunk zsákbamacskásat. Meg amúgy is elég egyszerű kiszúrni a kákalagot a vízben – dőlök hátra és a táskám a fejem alá hajtom. Feltűröm a pólóm is, hogy kihasználjam a napsütést, és megpróbáljak lebarnulni. Ami esetemben esélytelen. – Igazság szerint az én filozófiámban mindig mindenki a nyers valójában szerepel. Túl okos vagyok ahhoz, hogy egyszerű legyen átverni, és túlzottan realista. Az is biztos, hogy kevés olyan jószándékú ember van, mint te. Szóval én nem nagyon félek attól, hogy el tudnád szúrni. Elég simulékony a természeted ahhoz, hogy igazodj a másikhoz. És ez pozitívum. Mondhatsz akármekkora taplóságot, úgyis rájössz és bocsánatot kérsz, neki meg nem lesz szíve nem megbocsájtani. Nehezen találhatna jobbat. Úgyhogy neked szerintem semmi aggódni valód nincs.



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 11. - 19:51:37
16+

Néhány másodperc tétovázás után úgy döntök, követem Lou példáját: leveszem a cipőm és a zoknim, feltűröm a nadrágom szárát, és belelógatom a lábamat a vízbe. Nem bízok túlzottan a városi tavakban, a muglik mindent teleszemetelnek, de ez itt most tisztának tűnik.
 Először nevetek, de azután elcsodálkozok az első csókról szóló mesén. Azt hittem, hogy nekem meg Alexnek sikerült egy kicsit korán, de Lou legalább egy évvel fiatalabb volt, mint mi, ráadásul egy hatodéves vitte el. Kicsit furcsa belegondolni, olyan, mintha én jövőre megcsókolnék egy olyan lányt, aki most ment csak másodikba. Rögtön be is ugrik Merel, mint harmadéves, de ő még annyira gyereknek tűnik.
 - Nem semmi, hogy már tizenhárom évesen is ennyire tetszettél a fiúknak.- szinte biztos vagyok benne, hogy most, hogy elült ez a sárvérűzés, alig egy-két hónapon belül egy fiú oldalán fogom látni Lout. Kedves, okos, szép, és a körülményekhez képest nagyon vidám, kész csoda lenne, ha egyedül maradna. Nem is értem, hogy lehetett csak azért bántani, mert nem varázslók a szülei. Most, hogy hátradőlök a fűbe, és miközben az égre nézek, kicsit megrugdalom a vizet, elképzelni is nehéz, hogy valaki egy ilyen butaságért emberek százait ölte meg.
 Egy kicsit feljebb ülök, amikor meghallom: rengeteg dolgot el lehet rontani. Elég ijesztő belegondolni, hogy szinte bármikor elronthatom azzal a dolgot, ha csinálok vagy nem csinálok valamit, még akkor is, ha a lány szerint az őszinteség és a kedvesség megoldja a problémákat. Ahogy a vizet rugdosom, eszembe jut, amikor Alexis mesélt nekem arról, hogy a szökőkúthoz járt fürdeni. Egy kicsit el is mosolyodok a gondolatra, nem hiszem, hogy mi tényleg komolyan össze tudnánk kapni bármin.
 - Szóval, ha őszinte és kedves leszek vele, nem lesz komolyabb gond?- miközben a lány válaszát hallgatom, figyelem a gyűrűket, amik a lábam körül keletkeznek a vízben. Amikor vele vagyok, tényleg elégnek tűnik ennyi, de előre nézve, annyi minden elromolhat. Biztosan nem lesz túl jó a házaink közötti kapcsolat ősztől, akár ott is, bármikor mondhatok valami butaságot véletlenül, ami esetleg túlzottan sértő ahhoz, hogy elfelejtse. De a távolság az, amitől tartok még. Nyáron olyan nehezen találkozunk. Igaz, azt hiszem, ez nem lesz gond, nemsokára kezdődik az év, és addig még találkozunk.
 Vetek egy oldalpillantást Louisera, de sikerül pont az ellenkező viselkedést hoznom a megszokottól, és inkább a vizet kezdem el nézni, amikor látom, hogy felhúzta a pólóját. Más lányokat egészen biztos, hogy szívesen megnéznék, de a hollóhátas lány iránt tényleg úgy érzek, mintha a testvérem lenne. Pedig nem beszéltünk személyesen többször, mint kétszer, pont, ahogyan Alexszel is. Talán kicsit gyorsan alakítok ki érzelmi kötődést.
 - Egy kicsit félek, hogy elkapkodok dolgokat. Alig néhány órája ismertük egymást, amikor először megcsókoltam, és hát visszacsókolt, de nem tudom, hogy nem érezte-e úgy, hogy siettetem vagy ráerőltetek-e valamit.- ha ő is úgy érez, mint én, akkor azt hiszem, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. Úgy érzem, bármit megtennék, amit szeretne, hogy velem maradjon, hogy ne veszítsem el őt, még akkor is, ha esetleg számomra kellemetlen dolgot szeretne, vagy olyasmit, amit nem szívesen teszek. Bár nagyon kevés ilyet tudok mondani, azért akadna.
 - Az első... az tényleg annyira fáj? Azt hallottam valakitől.- kihúzom a lábam a vízből, és miközben nézem, ahogy a vízcseppek leszáradnak bőrömről, eszembe jut, hogy most gondoltam Alexre először ilyen vonatkozásban. Vele kapcsolatban inkább ijesztőnek, mint izgalmasnak tűnik a dolog amiatt, hogy esetleg kellemetlen lenne neki.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 12. - 15:30:22
Caelius Edevane

♦♦♦

+16

Nézem, ahogy elhelyezkedik, és közben tovább rugdalom a lábujjaimmal a vizet. Kellemes érzés. Jól esik a hűvös víz kontrasztja a kimelegedett bőrömön. Nevet a bugyuta első próbálkozásomon, amit megértek. Már leginkább én is csak nevetek rajta. Főleg, hogy mindenek ellenére, még mindig olyan érzés kerít a hatalmába, ha rágondolok, mintha valami hercegnő lennék egy mesében. Nem hiszem, hogy bárki is felül tudná ezt szárnyalni, akármennyire is messzire sodródtam már attól a naiv lánytól, aki akkor voltam.
- Nem semmi, hogy már tizenhárom évesen is ennyire tetszettél a fiúknak – jegyzi meg Cael, mire megvonom a vállam.
- Ezzel a részével sosem volt problémám. A külsőségek, meg az önbizalomhiány sosem volt túlzottan jelen az életemnek ezen a terén – sóhajtok mosolyogva, bár talán kicsit inkább fintorra hajaz az a mosoly. – Az inkább akkor jön, amikor ezen túl kéne lépni.

Látom, hogy kicsit a frászt hozom rá, ahogy felül. Elsőre tényleg ijesztőnek tűnhet, de aztán belejön az ember. Vagy legalábbis szerintem Cael belefog. Nem tűnik annak a típusnak, akinek problémái lennének önmaga kifejezésével. Legyenek azok szavak, vagy gesztusok.
- Szóval, ha őszinte és kedves leszek vele, nem lesz komolyabb gond? – kérdezi is meg végül.
- Nem hinném – rázom meg a fejem. – Olyan típus vagy, akit nem nehéz elképzelni egy kapcsolatban. Szóval szerintem nem. Tényleg ne aggódj. Meg amúgy is azt mondtad, hogy griffendéles a lány. Tuti szuperhős-komplexusa van és már rég a fejébe vette, hogy akármi is lesz, te az övé leszel – lököm vállba és remélem, nem veszi rossznéven a megjegyzésem. Kezd az érdes nyelvem megint fogni, bár nem vagyok benne biztos, hogy Caellel kéne ércelödnöm. Mégis úgy hiányzott már ez a tulajdonságom, hogy eszemben sincs abbahagyni. Jó kis Wolf-féle szócsaták. – Griffendélesek… - dörmögöm az orrom alatt. És be kell vallanom, hogy hat évem alatt velük kerültem a legkevesebbszer kontaktusba. Szinte egy olyan griffendélest sem tudnék mondani, aki közel állna a szívemhez.

- Egy kicsit félek, hogy elkapkodok dolgokat. Alig néhány órája ismertük egymást, amikor először megcsókoltam, és hát visszacsókolt, de nem tudom, hogy nem érezte-e úgy, hogy siettetem vagy ráerőltetek-e valamit – hadarja, mire felülök.
- Hé! Nem kényszerítetted semmire, jól mondom? – húzom fel a szemöldököm. – Ha gyors voltál neki, majd szól, hogy lassíts le ezután egy kicsit. Plusz, ha visszacsókolt – rántom meg a vállam és felnyúlok, hogy megigazítsam a hajam.
- Az első... az tényleg annyira fáj? Azt hallottam valakitől – folytatja Cael, miközben én a hajam babrálom. Éreztem benne valami ragacsosat, de nem akarom félbeszakítani, mert látom rajta, hogy mennyire nem lenne jó az időpont.
- Hát, ez is változó – húzom le a kezem az ölembe és átfogom egyikkel a másikat, hogy még véletlenül se nyúljak fel babrálni. – Nekem például nem fájt egyáltalán, de hallottam olyat, aki inkább abbahagyta, úgy fájt neki. Bár szerintem az a lány, amúgy is szeretett rájátszani a dolgokra. Volt néhány problémája otthon, és kicsit olyan volt, mintha feltűnési viszketegsége lenne – húzom el a szám visszagondolva. Talán eggyel, vagy kettővel fölöttem járt a csaj. – Gondolom neked is ez lesz az első. Annyit mondok, hogy beszéljetek előtte, és játszatok nagyon, nagyon sokat. Az első sokszor lehet kicsit olyan, mint az első csók – mutatok rá, majd már nem bírom tovább és felnyúlok a kontyomhoz. Szerintem leesik az állam, amikor az ujjaim összefognak egy ragacsos, jó nagy rágó körül. – Baszki! – nyögök fel megfeledkezve magamról, majd körbenézek. Senki nem tűnik gyanúsnak. Pláne mert senki nincs itt. Hacsak nem az a két tróger volt, akik lassan készültek elhúzni a csíkot. – Baszki!



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 12. - 18:18:35
16+

- Túl lépni?- egy kicsit értetlenül nézek Loura, nem egészen értem, mire gondolhatott. Én mindig azt hittem, hogy egy kapcsolatnál az egymásra találás, a csók a bonyolult, ami utána jön, az már könnyebb egy fokkal. Főleg, ha már tudod, mit kéne csinálni.
 - Szerintem nagyon szép, kedves és okos vagy, biztosan sorban fognak állni a fiúk, ha kezdődik az év.- persze, a lány talán nem az én bókjaimra van rászorulva ahhoz, hogy jobb kedvű legyen, de komolyan így gondolom. Talán már vőlegénye is lenne, ha nincs ez az egész ügy a halálfalókkal.

 Ha őszinte akarok lenni magammal, akkor azt kell mondanom, hogy nem hittem, hogy lesz barátnőm tizenhat éves korom előtt. Annak ellenére, hogy népszerű voltam mindig az évfolyamon, a lányok inkább hülyének tartottak engem és Mattet, úgyhogy mindig azt hittem, hármunk közül Dominic lesz az első, akinek barátnője lesz. Még ha ezt soha nem is mondtam volna neki, meg magamnak sem szívesen ismertem volna be. De máshogy alakult.
 - Nem szereted a griffendéleseket?- muszáj elvigyorodnom, hiszen ezt főleg a mi házunkra szokták mondani, és ezt a vádat többnyire büszkén be is ismeri a legtöbb mardekáros. Én már Alex előtt sem utáltam őket, ha nem a legnagyképűbb bunkókkal meg a Potter-fanokkal hoz össze a sors, kifejezetten jó fejek. Inkább a hugrabugosok azok, akiket nehéz megérteni, bár őket kevésbé ismerem.
 
 Egy kicsit még tördelem az ujjaim, nem vagyok benne biztos, hogy Alex tényleg szólt volna, ha nem tetszik neki valami, de végül úgy döntök, hiszek Louisenak. A griffendéles lány mellett tényleg úgy érzem, hogy szinte eggyé válunk, remélem, hogy érezném, ha nem csinálnék jól valamit, ha rossz lenne neki. Talán az is a baj, hogy idősebbként kezelem magam, pedig nem vagyok az valójában, még akkor sem, ha én tizenöt leszek, ő pedig tizennégy, amikor kezdődik a suli. Nyolc hónap nem igazán számít, sőt, ha mindketten csúszunk egy hónapot, még évfolyamtársak is lennénk. Akkor vajon hamarabb észreveszem?
 Egy kicsit bánom már, hogy ilyen témát hoztam fel, mert ez már szemmel láthatóan zavarja Lout, legalábbis a kézmozdulataiból valami ilyesmit szűrök le. Azért hálás vagyok a tanácsaiért, és azért, hogy tudom, nem feltétlenül kell rossznak lennie. Ehhez muszáj egy lányt kérdezni, mástól nem lehet őszinte tanácsot kapni ilyen dolgokban.
 - Igen, nekem is az első lesz, azért is tartok tőle, hogy elrontom. Mennyire érdemes sokat? Miből lehet azt tudni?- egy kicsit fészkelődök a helyemen, azért elég kényelmetlen ezeket a dolgokat egy lánnyal megbeszélni, főleg úgy, hogy ilyen bizonytalan vagyok. - Bocsi, hogy ilyen kérdéseket teszek fel, tudom, hogy elég bunkóság...
 Hirtelen elharapom a mondatot, és odakapom a fejem, amikor meghallom Lou hirtelen megszólal, teljesen más hangon, mint ahogy addig beszélgettünk. Néhány másodpercig azt hiszem, én csináltam, vagy mondtam valamit, de azután észreveszem, hogy a hajánál fogdos valamit. Rögtön felállok, hogy megnézzem, mi az, de már azelőtt sejtem, hogy megnézném.
 - Hú... várj, így még jobban beragad.- emlékszem, amikor valami mugli srác csinálta ezt Clar hajával, anya egy varázslattal kiszedte a rágót. Emlékszem a kézmozdulatra, de a varázsige sajnos nincs meg, nem is tudom, milyen varázslat lehetett. Talán valami extra, anya a szépségápolással foglalkozik. - Neked már szabad varázsolnod, ugye?- halkan kérdezem meg a lányt, hátha, mert akkor talán jobb a helyzet, ő biztosan ki tudja szedni. Ha nem, akkor sajnos nincs jobb ötletem, keresni kell egy fodrászt.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 17. - 17:04:53
Caelius Edevane

♦♦♦

+16

- Túl lépni? – kérdezi, és látom, hogy nem igazán érti. Nem is várom el tőle. Emlékszem, hogy milyen tévképzeteim voltak, amikor belekezdtem ebbe az egész játékba. Aztán jöttek az újabb és újabb fiúk és valahol útközben azzá lettem, aki most vagyok.
- Egy dolog valakivel lefeküdni, vagy csókolózni, vagy egyéb dolgokat csinálni – sóhajtom és bámulom, ahogy a fejem felett a szél hajtja a bárányfelhőket. – Azzal sosem volt problémám, hogy fizikailag közel kerüljek valakihez, de sosem bíztam senkiben annyira, hogy a gondolataimat is rábízzam – mondom neki. Kicsit szánalmasnak érzem magam, de ez van. Kevés esélyt látok arra, hogy ez a közeljövőben változna, hiszen egyenlőre abban sem vagyok biztos, hogy száz százalékos az elmeállapotom. Hogy engedhetnék be valakit, ha úgy látszik én sem vagyok bent?
- Szerintem nagyon szép, kedves és okos vagy, biztosan sorban fognak állni a fiúk, ha kezdődik az év – lelkesít, ami jól esik, de azért ennél ez bonyolultabb.
- Nem kételkedem benne – értek egyet. – De nem hiszem, hogy bármelyik szemébe is tudnék nézni a tudattal, hogy amikor számított mind elfordultak tőlem. Nem hibáztatom őket, ne érts félre. Megértem, hogy féltek, mert én első kézből ismerem az érzést. De nem tudok ettől mégsem elvonatkoztatni, és nincs sem az az Isten, sem Merlin, ami rá tudna venni, hogy bármelyiket is közel engedjem magamhoz. Egyszerűen nem. – Eszembe jut, amit még Giának mondtam, hogy a háború mindenkit lecsupaszít, és megfoszt a kedvenc kis jelmezétől. Hát, van amikor a valóság túl undorító, és inkább kérnéd vissza a sok színjátékot és megtévesztést, még akkor is ha már előtte is tudtad, hogy mind csak olcsó közjáték.
 
- Nem szereted a griffendéleseket? – kérdezi, mire csak megvonom a vállam.
- Nem az, hogy nem szeretem őket, csak idegesít, hogy a legtöbb milyen ostoba módon rohan fejjel a falnak. Bármi van, előtör a hős-énjük és kidobják az agyukat az ablakon. Ez pedig ellenkezik mindennel, amiben én hiszek. Kicsit bolondnak tartom őket – mondom. – Nem mindet, komolyan nem. Grangerrel néha el tudtam diskurálni néhány könyvről a könyvtárban, de aztán ott van Izabel Bishop, aki a primitívség mintapéldánya a százharminc centijével meg a rohadt nagy pofájával, amit sosem tud befogni.

- Igen, nekem is az első lesz, azért is tartok tőle, hogy elrontom. Mennyire érdemes sokat? Miből lehet azt tudni?  - Caelnek ma csupa fogós kérdése van, ami nem zavar annyira, mint az a valami a hajamban. Kifújom a levegőt, hogy megszabaduljak ettől az idegesítő kényszertől és felnyúljak, hogy tovább birizgáljam.
- Csupa jó kérdésed van, Cael – mondom neki mosolyogva. – Talán abból, ha már mind a ketten magabiztosak vagytok a dolgotokban. Nekem mindez nagyon más volt, szóval nem lehetek benne biztos, de valahogy a többiek élményeiből ezt szűrtem le. A legtöbb lány elvárja, hogy gyengéd legyél vele, meg cirógasd meg hát ilyesmik. Többet tudnék mondani, ha ismerném Alexist. Így kicsit vaktában tapogatózok – ismerem el. Nem szeretek hitegetni, ha nem tudok valamit, vagy nem vagyok száz százalékig biztos benne, akkor inkább nem mondom.

Nem bírom tovább, és muszáj megbizonyosodnom róla, hogy tényleg az van-e a hajamban, mint aminek hiszem. Igen, tényleg egy rágó. Miután bunkóm félbeszakítom Caelt, feláll és közelebb merészkedik a hajamhoz. Remélem, hogy ő ki tudja szedni.
- Hú... várj, így még jobban beragad. – Fújtatok egyet, majd a tekintetem a két srácra szegezem, akik már felszedték a sörös dobozaikat és elindultak a fák felé. - Neked már szabad varázsolnod, ugye?
- Ühüm – nyögöm, és előhúzom a pálcám a táskámból. Nem jut eszembe jobb, ezért amikor a második srác is elhúzta a csíkot: - Tergeo. Kijött?  - kérdezem reménykedve és arrébb húzom a pálcám meg a kezem is. – Mellesleg nem tartom bunkónak a kérdéseidet.



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 17. - 20:04:22
Egy kicsit furcsának találom Lou szavait. Most, hogy szeretek valakit, elképzelni sem tudom, hogy lehet valakivel úgy csókolózni, pláne szexelni, hogy nem bízol meg benne. Igaz, én sem mondom el minden gondolatomat, de azt hiszem, nincsenek igazán olyan titkaim Alex előtt, amiket nem mondanék el, ha kérdezné.
 - Igen, sajnos van, akinek addig kellesz, amíg nincs belőle baja. De biztosan megtalálod azt az egyet. Sokan vannak például, akik nem jártak be tavaly, vagy akikkel nem is ismertétek egymást eddig. Én például nem ismertem Alexet, amíg össze nem futottunk az Abszol úton, pedig csak egy évvel jár alattam, és másik házba lett osztva. Aztán egyszer csak összetalálkoztunk, és kiderült, hogy mennyire összeillünk.- viszonylag sok varázsló van, és szerintem Lou már a hatodévesek közül sem ismer mindenkit, főleg nem mondjuk a Hugrabugból vagy a Mardekárból.
 
 - Na, én is hasonlóképpen vagyok a griffendélesekkel. Némelyikkel jól kijövök, Alexet imádom, de egyszerűen túl sok ott az a „zárva az ajtó-törjük be!” típusú ember. Meg valahogy olyan arrogánsak tudnak lenni. Fú, elképzelni sem tudom, mit fogunk kapni, ha kezdődik az év, most büszkébbek lehetnek magukra, mint egy disznó, aki megtanult repülni. Ránk meg nagyon durván fújni fognak onnan.- persze, tisztában vagyunk azzal, hogy seggfej mindenhol van, a mardekárosok között évfolyamonként legalább három mindig szokott lenni, de a Griffendélben egyszerűen visszataszító, hogy ezt az egészet úgy csinálják, hogy ránk húzzák a „gonosz” szerepét. - Amúgy, ki az a Bishop?
 
 Egy kicsit elpirulok, és el is döntöm, hogy nem kínzom tovább szegény Lout a szexről feltett kérdéseimmel. Azt hiszem, már elég sokat elmondott így is, ami segíthet majd, ha eljön az ideje, de nem akarom olyasmivel piszkálni, ami neki kényelmetlen téma. Mert szemmel láthatóan az neki.
 - Köszi! Azt hiszem, értem.

 Vetek egy dühös pillantást a két tinédzser felé, aki vélhetően Lou hajába pöckölte a rágót. Nem tudom, miért kell ilyet csinálni valakivel, akit nem is ismersz. Ezt amúgy soha nem értettem a mardekárosok egy részében is, ha már szívatsz valakit, legalább tudd, hogy megérdemli, és nem csak úgy random választasz valakit.
 - Aha, kijött.- bár nem látom, hová tűnt a rágó, már nem a hajában van. Egy kicsit azért irigykedve nézek Lou pálcájára. Persze, nem azt irigylem, van nekem is, de olyan jó lenne, ha használhatnám, ha tudnék dehoppanálni. Akkor csak egy perc lenne Alexet elérni, egy perc lenne meglátogatni a barátaimat, és megkímélném magam rengeteg fáradtságtól is. Igaz, ez talán abból a szempontból nem rossz, hogy tudom, milyen rohadt nehéz muglinak lenni. Sokan, főleg a mi házunkban, erre nem jönnek rá. Például nem egy pálcaérintés leszedniük egy tetkót.
 
 - Lou, kérnék egy szívességet...- egy kicsit nehezen vezetem fel a dolgot, de most, hogy beugrott a tegnapi fogadás, megint idegesebb leszek. Hiába terveztem úgy, hogy egyedül megyek, nem hiszem, hogy végig tudnám csinálni. - Fogadtam tegnap pár barátommal, és vesztettem, meg már előtte is tervben volt... nem tudsz egy jó tetováló szalont?- azt nem merem mondani, hogy maradjon ott velem, de remélem, azt megteszi magától is.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 18. - 10:54:00
Caelius Edevane

♦♦♦

- Igen, sajnos van, akinek addig kellesz, amíg nincs belőle baja. De biztosan megtalálod azt az egyet. Sokan vannak például, akik nem jártak be tavaly, vagy akikkel nem is ismertétek egymást eddig. Én például nem ismertem Alexet, amíg össze nem futottunk az Abszol úton, pedig csak egy évvel jár alattam, és másik házba lett osztva. Aztán egyszer csak összetalálkoztunk, és kiderült, hogy mennyire összeillünk.
Még mindig lenyűgözött Cael ártatlan hozzáállása, és irigyeltem, amiért őt meghagyta így a háború. Nem vettem volna el tőle semmi pénzért, de irigyeltem.
- Nem hiszek a Nagy Ő-ben. Szerintem badarság. Olyan szürreális – mondom neki, csak úgy mellékesen. Nem zavar, ha ő igen, de én már régóta nem. Nem azért mert sokan megbántottak volna – lefogadom, hogy én több emberen gyalogoltam át -, hanem mert egyszerűen hülyeségnek tartom, hogy létezne egy ember, aki tökéletes lenne. Hiszen nekem is több olyan tulajdonságom van, ami mellé passzolnia kéne. Inkább hiszek abban, hogy sok olyan ember van, akivel különbözőképpen, de meg lehet találni a közös hangot. Vagy abban, hogy ez az egész egy baromság, amit arra építünk fel, hogy ne üres bábokkal szexeljünk, hanem valakivel, akire címkéket aggatunk, hogy megmagyarázzuk a társadalomnak, igen ezért vagyok vele. – És azt hiszem, most egy jó darabig semmilyen kapcsolatra sem vágyom.

- Na, én is hasonlóképpen vagyok a griffendélesekkel. Némelyikkel jól kijövök, Alexet imádom, de egyszerűen túl sok ott az a „zárva az ajtó-törjük be!” típusú ember. Meg valahogy olyan arrogánsak tudnak lenni – mondja. Ismerem az érzést, amit a tapló griffendélesek tudnak kiváltani a normális emberekből. - Fú, elképzelni sem tudom, mit fogunk kapni, ha kezdődik az év, most büszkébbek lehetnek magukra, mint egy disznó, aki megtanult repülni. Ránk meg nagyon durván fújni fognak onnan. – Nem állom meg, hogy Cael disznós hasonlatán ne nevessek fel.
- Nem mondhattam volna én sem szebben – dicsérem és elhessegetek a lábammal valami levelet. Legalábbis remélem, hogy az valami levél volt, mert nem emeltem fel a fejem, hogy meg is nézzem. – Tudom, hogy ki fognak utálni, mert az emberek buták, és szükségük van mindig egy bűnbakra, akit hibáztathatnak a saját fájdalmukért, vagy hibáikért. A Mardekár pedig könnyű célpont lett volna Parkinson ostoba felszólalása nélkül is, de így… - húzom el a szám. Tudom, hogy miről beszél. – Véleményem szerint nyugodtan átkozd majd meg azokat, akik beléd kötnek, mert nincs joguk hozzá. Pont ugyan annyi bátor ember van a Mardekárban is, mint mondjuk a Griffendélben. Azzal a különbséggel, hogy nem egy rakat fejvesztett idióta, aki rohan a dicsőség felé. Hanem olyan emberek, akik megállnak gondolkozni, és nyernek.

- Bishop egy jelentéktelen figura, de van egy olyan balsejtelmem, hogy nemsokára közelebb kerülünk egymáshoz – vonom meg a vállam. Bár nem beszéltem már Owennel egy ideje, volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja feladni Bishopot, és én nem is bánom. Csak azt reméltem lesz annyi esze, hogy januári légyottunkat nem hozza fel. Különben Bishop legyőzhetetlen kényszert fog érezni arra, hogy összehozzon egy randevút nekem az ütőjével.

Cael megköszöni a segítségem, ami aranyos tőle, bár azért olyan világrengető tanácsokkal nem sikerült előállnom. Talán rossz embert kérdezett. Kicsit érzelmi nulla vagyok én ehhez. Aztán segít leellenőrizni, hogy eltűnt-e a rágó a hajamból. Basszus, tökre megkönnyebbültem. Nem hittem volna, hogy egy egyszerű Tergeo képes ilyesfajta csodatételekre.

- Lou, kérnék egy szívességet... – felnézek Caelra, és várom, hogy folytassa. - Fogadtam tegnap pár barátommal, és vesztettem, meg már előtte is tervben volt... nem tudsz egy jó tetováló szalont?
- Tetkót akarsz? – kérdezek vissza leesett állal. – Azta. Biztos vagy benne? Mármint, ha csak a fogadás miatt akarod, akkor inkább menjünk el az Abszol útra, és tuti találunk valami könyvet a témáról. Szívesen varázsolok neked valami ideiglenest. Azért ne varrass magadra tetkót – mondom neki, és már állok is fel, hogy eleget tegyek az ígéretemnek.



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 19. - 16:46:16
- Igazából tényleg ráér. Ha valamiért most szétmennénk, szerintem én sem akarnék barátnőt nagyon hosszú ideig.- annak ellenére, hogy tudom, amit mondok, talán közelebb áll a valósághoz, mégis úgy érzem, hogy élni sem nagyon tudnék Alex nélkül, eltűnne minden boldogság vele. Láttam már persze szakítás után letört embereket, és tudom, hogy fel lehet gyógyulni belőle, de nem tudom, hogy nekem menne-e. Valószínű a seb sosem gyógyulna meg teljesen.

 - Hát, sajnos azért az igaz, hogy a halálfalók nagy része egyszer mardekáros volt, meg nálunk is van idióta, szóval azért valamennyire jogos. Azért én megátkozom majd a griffendéleseket, akik balhézni akarnak velem.- biztos, hogy most, hogy mindenki abból a házból kollektívan magáénak fog vallani egy győzelmet, függetlenül attól, hogy ott volt-e, mi pedig ugyanúgy halálfalók leszünk, tényleg nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz. Ráadásul visszakapják a hátszelüket is az igazgató részéről. Furcsamód biztos vagyok benne, hogy az olyanok, mint Alex, akik tényleg harcoltak, szerényebbek lesznek azoknál, akik az elsők között futottak el. És akármennyire gyávának tűntek a mardekárosok néhányan, azt hiszem, érthető, hogy nem akartak meghalni egy reménytelen harcban. Én sem mennék vissza semmi pénzért újra a Roxfortba, legfeljebb valakiért, aki fontos nekem. A macskáért még egyszer biztosan nem.
 
 - Közelebb kerültök?- egy kicsit összehúzom a szemem, nem értem, miért akarná Lout egy griffendéles lány bántani. Mert az jön le a szavaiból. Azt mindenesetre már tudom, hogy bármi történik, azt nem fogom hagyni, hogy bárki bántsa szegényt azután, amin keresztül ment. - Ha bántani akar, akkor csak szólj nekem. A haverjaimmal úgyis mindig kötekedőket intézünk el. Igaz, ő lesz az első lány, de majd finomak leszünk.
 Elmosolyodok, de azért nem szánom teljesen viccnek a felajánlást. Így működik a Mardekár, összezárunk, ha egyet a sorainkból bántani akarnak, és elintézzük, hogy az illető megbánja, hogy vele kezdett. Ha Lou nem is mardekáros, azért a barátom, úgyhogy azt hiszem, ezt kiterjesztjük rá is. Ő is annyi mindenben segített, és még sok dologban segíteni fog nekem.
 - Amúgy mi baja ennek a lánynak veled?
 
 - Nem csak azért, csak már régóta akarok tetkót. Igazából már tavaly augusztusban is szóba került, csak aztán áttolódott. Jó is, hogy buktam a fogadást, lehet megint túlhalogatta volna.- elég gyorsan mondom a szavakat, főleg azért, mert ideges vagyok. Annyira nem vagyok baráti viszonyban a tűkkel, úgyhogy a felvarrástól eléggé tartok. Még azon is elgondolkoztam, hogy kellene valami érzéstelenítőt néznem hozzá, de azt mondják, hogy úgy nem is igazi a tetkó, ha nem fáj.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 25. - 19:27:24
Caelius Edevane

♦♦♦

- Igazából tényleg ráér. Ha valamiért most szétmennénk, szerintem én sem akarnék barátnőt nagyon hosszú ideig.
Kicsit megint irigyelni kezdtem Caelt. Én miután szétment az első kapcsolatom, ami nagyjából három hétig tartott, fogtam magam és kerestem egy másikat. Kicsit sem bánkódtam, mert nem volt miért. Jöttek és mentek. Egyikőjük sem számított. Úgy még Owen sem, és ez néha megrémített. Pláne, amikor láttam a saját szánni való kis érzelmi világomat másokéval párhuzamba állítva. És mennyire kell mélyen lenni ahhoz, hogy már egy tizenöt éves fiú is többet tudjon az érzésekről, mint én?

- Hát, sajnos azért az igaz, hogy a halálfalók nagy része egyszer mardekáros volt, meg nálunk is van idióta, szóval azért valamennyire jogos – folytatja. Igazság persze van abban, amit mond, mégsem tudok utálni egy házat kollektívan. Az általánosítás mindig az ártatlanokat bünteti igazán. - Azért én megátkozom majd a griffendéleseket, akik balhézni akarnak velem.
- Nem is vártam tőled mást – kacsintok rá. – Először hátulról jól le kell fegyverezni őket, aztán mehet a buli, igaz? – kérdezem viccelődve és feltámaszkodok a könyökömre.

- Közelebb kerültök? – kérdez vissza, mire grimaszolok egyet a gondolatra megint. Hát, több az esély arra, hogy megtörténjen, mint arra, hogy nem. Mielőtt válaszolhatnék, már folytatja is. - Ha bántani akar, akkor csak szólj nekem. A haverjaimmal úgyis mindig kötekedőket intézünk el. Igaz, ő lesz az első lány, de majd finomak leszünk. – Elmosolyodok a felajánláson, hiszen tudom, hogy komolyan gondolja.
- Tudod, Cael, még mindig te vagy a legcukibb mardekáros – mondom neki. Sosem találkoztam még ilyen kedves emberrel, mint ő. Bár ez több, mint valószínű, hogy a silány keresésem eredménye. Megint pofán vágott a gondolat, hogy igazából, az érzelmi világomat én húztam le, mert sosem adtam neki esélyt.
- Amúgy mi baja ennek a lánynak veled? – Ezen meg aztán még fel is nevetek. Ha lenne egy kis szégyenérzetem, talán még el is pirulnék.
-  Owen Redway megvan? – kérdezem tőle, bár a történet szempontjából, jelentéktelen információ. – Na, hát Bishop meg ő táncolnak már egy ideje, csak hát a félfiút visszahúzzák a moráljai, meg tudom is én, a griffendéles önérzete – rázok aprót a fejemen. Nehéz elismerni, de talán Bishop csinálja jól, hiszen, amint a mellékelt ábra is mutatja, egy magamfajta lohol utána, és issza minden szavát. Mégsem éreztem úgy, hogy ez lenne számomra is a helyes út. Társadalmi elvárásokra, meg az úgynevezett barátaim véleményére építeni a kapcsolataimat. Na, és aztán ha Redway végig ment a fél iskolán? Legalább tudja hová tegye. Plusz, pont ezért esélye sincs rá, hogy úgy ismerje Owent, ahogy én. Minden sallang, hazugság, önámítás és kitalált játék nélkül. Olyan nyersen, és durván. Eszembe jutott megint, hogy mit kezdett el mondani a színpadon. Tudtam, hogy kicsit később nem lennénk rossz páros. Ismernénk egymást kívül belül, oda-vissza, de nem lenne fair addig váratnom Owent, amíg újra megtalálom saját magam. Akkor semmivel sem lennék jobb Bishopnál. – Én meg előbb értem célba, mint ő – mondom neki egy sokat sejtető vigyorral, amivel a saját belső viszolygásom és aggályaim is próbálom elnyomni.

- Nem csak azért, csak már régóta akarok tetkót. Igazából már tavaly augusztusban is szóba került, csak aztán áttolódott. Jó is, hogy buktam a fogadást, lehet megint túlhalogatta volna. – Nem győz meg, egy picit sem. Egy icike-picikét sem, mégis felállok. Úgy vagyok vele, hogy az ajtóban még mindig meg lehet fordulni, meg még akár utána is.
- És gondolom, én vagyok a tökéletes választás – vigyorgok rá mindent tudóan. – Csak nem szülői aláírás is kéne? – kérdezem tőle, és keresztbe fonom a karjaimat. Nem mintha nem segítenék szívesen, de ennyi piszkálódás jót tett a lelkemnek.



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 05. 27. - 00:29:37
Elmosolyodok a taktikai ajánlaton, úgy tűnik, Lou sem teljesen amatőr az emberek megátkozásában, ha tippeket ad. Régebben azt hittem, hogy átkozgatni főleg úgy szokás, hogy mi a griffendéleseket, ők minket, vagy valamelyikünk a két másik házat, de mióta ismerem Merelt, már nem vagyok ebben annyira biztos. Talán a Hollóhát sem olyan szelíd. Emlékszem, Louise meg akart átkozni, amikor először találkoztunk.
 - Hát, az élet nem fair, úgyhogy érdemes sokan menni egyre, hátulról. A griffendéleseket pont azért röhögik ki sokan, mert azt hiszik, hogy az fair, ha odaáll valaki elé, hogy akkor ők most párbajozni fognak.- persze, azt kihagyják mindig a számításból, hogy az adott illető talán nem akar párbajozni, nem tud annyira jól, mint ő, úgyhogy nem teszik tisztességesebbé a dolgot, csak növelik az esélyét, hogy buknak. Néha persze szórakoztató griffendélessel párbajozni, letörik az egója, amikor legyőzöd. Mint tavaly azé a másodéves srácé. Bár inkább butaság volt kiállnia párbajozni, mint bátor, hiszen minden, amire képes volt, az volt, hogy megpróbált köveket lebegtetni a fejemnek.

 Egy kicsit értetlenül nézek, nem igazán tudom, hogy jön a cuki jelző ahhoz, hogy most ajánlottam fel, hogy segítek neki a bandámmal elintézni egy másik lányt. Nekem biztos az utolsó szó lenne, ami eszembe jutna erről, leszámítva természetesen azokat a szavakat, amik most sem jutnak eszembe.
 Az értetlenségnek lassan átadja a helyét egy mosoly, ahogy rájövök, hogy egy fiún vesztek össze, még ha fejcsóválva jelzem is, nem tudom, ki az az Owen Redway, még ha valahonnan rémlik is a neve. Talán Clarice mesélt valamit, talán Dom mondott egy pletykát róla, az a része már nincs meg. A történet szempontjából annyira nem is lényeges, így is megértem, hogy szegényre haragszik valaki, mert őt választotta egy fiú. Ha ez a másik csaj olyan agresszív, hogy Lou fél tőle, akkor nem is csodálom.
 - Hát, akkor ez nem a te hibád, gondolom nem erőszakoltad meg vagy ilyesmi. Téged választott, pont.- persze, tudom, hogy van olyan rámászós lány, de egyrészt azt nem nézem ki Louból, másrészt meg ha valaki igazán szeret egy lányt, mint én Alexet, akkor bármit csinálhatnak előtte, bárhogy próbálkoznak, ellenállni fog a kísértésnek. - Amúgy mennyire volt komoly ez?- annak ellenére, hogy azt mondta, hogy nem akar kapcsolatot, azért reménykedek, hogy mégis sikerül neki adni egy kis biztatást.

 - Hú, tényleg, azt elfelejtettem, hogy szerezni kéne...- igazság szerint nem is tudtam, azt hittem, ez olyan, mint a fodrász, csak bemész és megcsinálja, ha fizetsz neki. Jó is, hogy itt van velem, nagyon gáz lett volna, ha úgy megyek haza, hogy kidobtak a szalonból. Még mindig lehet ez persze a vége, Loun nagyon látszik, hogy fiatal hozzá, hogy anya legyen, főleg nem egy korombéli anyja, de talán tud rá varázslatot. - Köszi a segítséget, Lou! Nagyon fontos ez nekem.
 Talán nem is csak a fogadás, az, hogy kinevethetnek, már azért is akarom ezt a tetkót, hogy valami emlékeztessen rá, hogy Alexszel járok. Még ha végül nem is alakul úgy, hogy örökké együtt leszünk, ahogy érzem a közelében vagy amikor rá gondolok, mindig szeretnék emlékezni rá, a legcsodálatosabb lányra, akivel találkoztam egy tavaszi délelőttön.
 - Akkor merre? Metró?


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 05. 31. - 22:49:06
Caelius Edevane

♦♦♦

– Először hátulról jól le kell fegyverezni őket, aztán mehet a buli, igaz? – Húzom, mert még emlékszem a tanácsokra, amit ő adott, amikor hasonló képpen hevertünk a Roxfortban.
- Hát, az élet nem fair, úgyhogy érdemes sokan menni egyre, hátulról – mondja, mire csak bólogatok. Fenébe a griffendéles egyenességgel, meg hősködéssel. A kérdés mindig az: nyerni akarsz? Ha pedig a válasz igen, akkor nem fog érdekelni, hogy kikkel osztod meg a nyereséget, csak, hogy nyertél. Az sem fog zavarni, ha nem a legetikusabb eszközökkel tetted. Mert nyertél, és kész. Na, meg az is a társadalom billogja, hogy mi etikus, meg mi nem. - A griffendéleseket pont azért röhögik ki sokan, mert azt hiszik, hogy az fair, ha odaáll valaki elé, hogy akkor ők most párbajozni fognak.
- Szép dolog, vagy nem szép dolog, a jók nyernek a legritkábban. Te pedig mindig eldöntheted, hogy mi a fontosabb – mondom neki. – Személy szerint kevésbé zavar, ha be kell mocskolnom a kezeimet, vagy a hírnevem, ha ezzel megnyerem magamnak akit, vagy amit csak akarok. – Nem kertelek, nem szokásom. Nem is állítok ki magamról hamis bizonyítványt. Hiszen nincs értelme, ez vagyok én, lecsupaszítva, megfosztva minden társadalom felé mutatott bugyuta játéktól. Ezt teszi velünk a háború. Egyesével fogja és lehántja rólunk a rétegeket, egészen addig, amíg a végén pucéran állsz, és nincs mivel körülvenned magad, hogy tovább hazudd, aki nem vagy. A végén pedig már úgy hozzászoksz az őszinteséghez, hogy a valóság tényleg a valóságoddá válik, és már másoknak is megmutatod, hogy milyen romlott, mocskos és darabos vagy.
Pislogok, és megpróbálok visszaemlékezni a tárgyra. Nem tesz jót, ha sokáig elkalandoznak a gondolataim.

- Hát, akkor ez nem a te hibád, gondolom nem erőszakoltad meg vagy ilyesmi. – Felnevetek a gondolaton. Aztán eszembe jut, vajon mennyire számít erőszaknak, hogy az egész abból indult ki, hogy rám nem jellemző primitív módon felképeltem Owent.
- Eléggé lelkes volt, nem kellett túl sokat biztatni – mondom neki végül, és még kacsintok is egyet. Basszus rohadt régen volt már. Kezdett hiányozni a szex is.
- Téged választott, pont – teszi még hozzá, mire a vigyor a képemen megint mosollyá szelídül.
- Nem tartok rá igényt – mondom neki semleges hangon. – Owen egy baromi helyes srác, és azóta mondhatni úgy megértjük egymást, ahogy kevés emberrel, de nekem semmi szükségem most egy kapcsolatra. Owent meg önzőség lenne lerántanom magamhoz. Jó kör volt, de bele van esve Bishopba, mint vak ló a szakadékba – magyarázom. A hasonlat pedig meglehetősen passzol, mert ahhoz, hogy valaki beleessen Bishopba, minimum vaknak kell lenni. De nem árt, ha olyan csökönyös is, mint egy ló, hogy megszerezze azt a kőfejű griffendéles barbárt.
- Amúgy mennyire volt komoly ez?
- Nem tudom, hogy egyszeri volt-e, de olyan kellemes dugás szintű dolgot képzelj el. Nem lenne esélytelen köztünk, mondjuk pár év múlva. Amikor mindketten túlléptünk az összes olyan dolgon, amin keresztülmentünk. Most viszont marhára félnék tőle, hogy igazából csak mindketten kihasználnánk egymást, hogy átlépjünk a saját személyes traumáinkon. – Hát, ezt már nehezebb kibökni. Magamtól nem várt mennyiségű saját érzelmes gondolatot osztottam meg Caellel, ami még kevésbé jellemző a sivár kis lelkemre, mint a primitívség.

- Hú, tényleg, azt elfelejtettem, hogy szerezni kéne... – ismeri be, mire megcsóválom a fejem. Korkorrigálót ugyan nem tartok magamnál, de talán néhány ráncot ideiglenesen elvisel a szemem sarka. Abba talán nem hal bele az egóm. Meg, ha mondjuk, ráncosítok a kezeimen is. Ráncokat nem tanultunk mondjuk, de biztos nem nehezebbek, mint a szeplők. Azokból bármennyit magamra tudtam varázsolni a harmadik próbálkozásra. Na, meg egy átöltözés sem árthat, mert kétlem, hogy negyven évesen egy segg alá érő egybe ruhában mászkálnék a fiammal. – Köszi a segítséget, Lou! Nagyon fontos ez nekem.
- Nem mondom, hogy ezzel kvittek leszünk, de azért majdnem – mondom neki, és közben elindulok vissza a fák között. Tényleg úgy éreztem, hogyha másért nem is, a tartozásom enyhítése érdekében el kell kísérnem Caelt. Kicsit sem felejtettem el, hogy milyen érzés a Cruciatus, és egytől minimum megmentett.
- Akkor merre? Metró?
- Aha, átöltözöm – mondom neki. – Két megállónyira lakom innen – teszem hozzá, hogy tudja, nem kívánom áttúrázni a fél várost. – Aztán meg felhívjuk a nagybátyámat, van valami tetkós nője, hátha mondd egy jó szalont a közelben – mondom neki. Találomra azért mégsem sétálnék be egy ilyen helyre.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 06. 17. - 15:41:18
Egy kicsit elgondolkozom Lou szavain. Kicsit csodálkozok rajta, hogy olyan a világlátása, mint az enyém, legalábbis az átkok terén. A hugrabugosokról tudom, hogy ők próbálnak minél tisztességesebbek lenni, mi próbálunk győzni, a griffendélesek meg nem is foglalkoznak a kockázatokkal, a hollóhátasokról viszont azt hittem, ők ilyenkor arra építenek, hogy sokkal több varázslatot tudnak. Persze, talán Lou látta, hogy néha, amikor nem barátságos kihívásról van szó, hanem az életed vagy a testi épséged a tét, nem lehet mással törődni, csak a győzelemmel. És van néhány olyan szemét ember, aki nem érdemel meg egy tisztességes párbajt. Vagy csak be kell látni, hogy idősebb vagy sokkal ügyesebb az ellenfél, és nem szabad fejjel nekirohanni.
 - Szerintem nem kell bemocskolásnak felfogni semmit. Az élet sem fair, az sem fair, ha valaki bántani akar egy hozzád hasonló kedves lányt. Neked sem kell meghajolnod meg várni, hogy háromig számoljon a bíró.- mesékből tudom, hogy régen a párbajok célja az volt, hogy elkerüljék a nagyobb vérontást, vagy végre lezárjanak egy hosszú ellentétet. Az az idő viszont Dumbledoreral és Grindelwalddal véget ért. Furcsa, hogy régen még a sötét varázslók is megvívták a saját csatájukat, hogy a követőiknek ne kelljen meghalniuk helyettük.
 Együtt nevetek a lánnyal, örülök, hogy ennyire jókedvűnek látom. Amikor először találkoztunk, egy ilyen ócska vicc talán csak egy halványt kis mosolyt csalt volna az arcára. Akkor én is kevesebbet nevettem, bár még mindig sokkal többet, mint amennyit egy átlagos ember nevetni szokott.
 - Hát, ki ne lenne lelkes veled? Ez a Bishop meg tényleg békén hagyhat téged, ha szereti azt a srácot, akkor túléli a kapcsolatuk. Akkor most barátok vagytok ezzel a fiúval?- kicsit kezdem magam úgy érezni tényleg, mintha egy kisöccs lennék, aki a nővére szerelmi ügyeit kérdezgeti. Persze, Clartől ezeket a dolgokat sokkal nehezebben tudnám megkérdezni, meg nem is tudom, hogy van-e mit kérdezni egyáltalán.
 Egy pillanat alatt tűnik el a felhőtlen vidámság az arcomról, teljes komolysággal hallgatom a lány szavait arról, milyen is lenne neki a szerelem. Szörnyű dolgokat élt át, neki az már nem olyan, mint nekem és Alexnek. Nekünk rózsaszín köd és turbékolás minden, de mi nem éltünk át annyi félelmet, szenvedést, megaláztatást, mint Lou. Mégis azt hiszem, hogy jó lenne neki, ha lenne valakije.
 - Szerintem egy kapcsolat egyik legnagyobb előnye, hogy megoszthatsz mindent a pároddal. Nekem meg a barátnőmnek közel sem voltak olyan szörnyű élményeink, mint neked, úgyhogy tudom, hogy nehezebb, de szerintem akkor is érdemes lenne megpróbálni.
 
 - Kíváncsi vagyok, milyen helyen laksz. Egyszer remélem, hogy viszonozhatom.- amellett, hogy örülök, hogy tényleg elkezdődött a folyamat azzal, hogy elhárult az utolsó akadály a tetkókészítés előtt, érzem, hogy egy kicsit elkezdek jobban izzadni. Soha nem voltam nagy rajongója a tűknek, és egy kicsit kezdek félni. Jó, nem kicsit, majdnem annyira, mint amikor először kaptam injekciót. Gondolom, még rosszabb lesz. - Te amúgy nem gondoltál rá, hogy kell valami tetkó?


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 06. 21. - 17:03:01
Caelius Edevane

♦♦♦

- Persze, hogy nem kell megvárnom – mosolygok rá. Sosem vártam meg, hogy háromig számoljon a bíró. Lehetőleg mindig úgy alakítottam, hogy én legyek az, aki számol. Még mindig meglepett, hogy Cael azt hiszi rólam, kedves ember vagyok. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy legnagyobb igyekezetem ellenére is akaratomon kívül sikerült valahogy megvezetnem. Pedig nem akartam. Sosem mondtam neki, vagy utaltam rá, hogy bármi mást is rejtene a csinos pofim, mint egy igazi dögöt. Egy szőrszálhasogató, realista picsát.

- Hát, ki ne lenne lelkes veled? Ez a Bishop meg tényleg békén hagyhat téged, ha szereti azt a srácot, akkor túléli a kapcsolatuk. Akkor most barátok vagytok ezzel a fiúval? – Jó kérdés, bár úgy éreztem. Igyekeztem megfeledkezni Owen múltkori át nem gondolt ajánlatáról. Nem tenne jót most egyikünknek sem. Viszont nélküle is kevesebb lennék.
- Köszönöm a bókot – mondom neki vigyorogva és megigazítom a ruhám. – Nem tudom mi lesz velük. Annyira nem ismerem Bishopot. Szerencsére elkerült eddig. Bár, szerintem nem érdemli meg Owent – jegyzem meg. Tényleg nem gondoltam, hogy Iza Bishop, a nagyképű hülyegyerek stílusával megfelelő ember lenne Owen számára. Pláne, hogy a csaj mindenkinél jobbnak hitte magát, és úgy osztogatta a kedvességét, mint valami jutalomfalatkát azoknak, akik szerinte megérdemelték. A legtöbben pedig be is dőltek a hőskomplexusának, meg az elnyomott kis személyisége kicsapongásinak. Arra, hogy mennyire vagyunk most jóban, már nincs idő válaszolni, mert Cael folytatja.
- Szerintem egy kapcsolat egyik legnagyobb előnye, hogy megoszthatsz mindent a pároddal. Nekem meg a barátnőmnek közel sem voltak olyan szörnyű élményeink, mint neked, úgyhogy tudom, hogy nehezebb, de szerintem akkor is érdemes lenne megpróbálni. – Meglepően bölcs meglátásai vannak, ahhoz képest, hogy most kezdte az ipart. Mégis csak egy fancsali mosolyra futotta a részemről.
- Nem határolódom el a dologtól, ha belefutok a megfelelő személybe – kezdem. – De mondd meg őszintén, a helyemben te lelkiismeretfurdalás nélkül rá tudnád zúdítani az összes problémád egy olyan emberre, akit szeretsz? Rá tudnád tolni az összes mocskot Alexre, hogy neked jobb legyen? – kérdezem tőle, de szinte biztos vagyok a válaszban.

Látom rajta, hogy kezd izgatott lenni. Gondolom kevésbé attól, hogy bekukkanthat a házba ahol lakom, de azért aranyos, amikor mégis hangot ad ennek.
- Kíváncsi vagyok, milyen helyen laksz. Egyszer remélem, hogy viszonozhatom.
- Azt én is remélem. Szívesen meglátogatlak még akár a nyáron is – mosolygok rá, ahogy kiérünk a park szélére, vissza a zebrához.
- Te amúgy nem gondoltál rá, hogy kell valami tetkó? – kérdezi, amikor zöldre vált a lámpa és elindulunk. Nem mondom, párszor már megfordult a gondolat a fejemben, de mindig arra jutottam, hogy ameddig nincs valami, amit örökre akarnék magamon látni, addig nincs értelme. Meg aztán, bármit is akarok örökre az eszembe vésni, arra tökéletesen elég az agyam is. Épp olyan, mintha magamra tetováltam volna.
Ahogy leérünk a metróhoz, megint belekarolok Caelbe, nehogy elhagyjam valahol.



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 07. 31. - 21:59:36
 Örülök, hogy Lou azért úgy tűnik, látja, hogy mikor nem szabad korrektkedni. Pont azért féltem egy kicsit Alexet, mert griffendéles, ők pedig hajlamosak lovagiaskodni. Nem is tudom, melyik filmben láttam, hogy a főszereplő megnyerte a párbajt, mert kiütötte a kardot a másik kezéből, de hagyta neki, hogy felvegye, és másodszorra a másik kinyírta. Néhány helyzetben inkább be kell vállalni, hogy nem vagy teljesen tisztességes.
 - Hát, az alapján, amit elmondtál róla, én sem hiszem.- nem ismerem ezt az Owent, de ha egy ilyen verekedős lány a barátnője, akkor tényleg nem olyat választott, akit megérdemelt volna. Oké, a kviddicsezők menők, a kviddicsező csaj meg nagyon ritka faj, de ez azért nem ad mentséget mindenre. Én is örülnék, ha rávenném Alexist a kviddicsezésre, de az lenne a legutolsó dolog, ami számítana benne.
 Kinyitom a szám, hogy rávágjam az igent a feltett kérdésre, de a hangom hirtelen elakad. Nem igazán vannak komoly titkaim, komoly problémáim. Be szeretnék kerülni a kviddics csapatba, de nem vagyok biztos magamban, néha rosszul érzem magam a nővérem miatt, sokszor álmodok furcsákat, és most bizonytalan vagyok egy kicsit, hogy nem fogok-e elrontani valamit Alexszel, de ezek apróságok, amiket megoszthatok vele. Lounak sokkal durvább problémái vannak.
 - Azt hiszem, hogy igazad van. De nem kell mindent a párodra terhelni. Ott vannak a barátaid.- a családot direkt nem mondom, mert könnyen érzékeny területre tapinthatok. Nem is biztos, hogy jól érzi magát köztük, hogy megértik, sőt, hogy van neki egyáltalán. Barátai viszont vannak, legalábbis, én biztos, hogy itt vagyok. - Ha bármikor bármi bajod van, nyugodtan mesélhetsz róla őszintén.- a barátok viszont erre valók. Ki tudja, lehet, hogy egy óra múlva majd bőgni fogok a tetoválónál, ami nagyon gáz, de nem hiszem, hogy tovább adná, ha így is lenne. Én sem adnék soha tovább semmi ilyesmit.
 Gyorsan levágom, hogy Lounak a tetkóötlet nem tetszik annyira- vagy azért, mert nem akar ilyesmit egyáltalán, vagy azért, mert már van neki egy valahol, amire esetleg nem büszke. Azért belekarolok a metróban, és hagyom, hogy vezessen. Én nem vagyok annyira járatos a tolakodásban, mint ő, nem vagyok londoni, valószínű nem is érnék be az éppen csukódó ajtón egyedül. Megint bent vagyunk a tömegben. Azért megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni, nekitámaszkodni a falnak, megkapaszkodni egy tetőről libegő műanyagdarabban.
 - Te amúgy milyennek találod a tetkókat egy fiún? Vagy még nem voltál...- elharapom a mondat végét, de azt hiszem, hogy már így is leszűrte a mondat jelentését. Tényleg érdekel, hogy mire számítsak majd Alextől, amikor látja, de nem szeretném, hogy Lou most azt gondolja rólam, hogy róla rossz dolgokat gondolok. Kicsit le is sütöm a szemem, és inkább a cipőit kezdem tanulmányozni a megannyi láb erdejében.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2015. 08. 15. - 21:12:49
Caelius Edevane

♦♦♦

Cael hirtelen akar felelni, aztán mégsem teszi. Tisztán látni az arcán, hogy mikor értette meg, hogy igazából mire is gondolok. Nem egyszerű hétköznapi hülyeségekre, meg a kötődéstől és az érzelmektől való szorongásomra. Egyszerűen még csak éppen mos kezdtem el a kárfelmérést, ami önmagában is túl nagy falatnak tűnik egyelőre. Tényleg saját magammal kell először egyenesbe jönnöm, mielőtt bárki mással ugyan ezt megtehetném.
Az egyenesbe jövésről hirtelen beugrik Max undok arca, de Cael még idejében megszólal ahhoz, hogy megfeledkezzem arról a címeres bunkóról.
- Azt hiszem, hogy igazad van. De nem kell mindent a párodra terhelni. Ott vannak a barátaid – mondja kedvesen, és tudom, hogy ő saját magát annak tarja. Ha pedig jobban belegondolok én is annak tartom őt. Azt sem zárnám ki, hogy kis idő múlva még közelebb kerüljünk egymáshoz. Már most is olyan volt, mint valami öcsifajzat. - Ha bármikor bármi bajod van, nyugodtan mesélhetsz róla őszintén.
- Cael, nincs még egy olyan barátom, mint te – mondom neki egy tőlem ritka számba menő kedves mosollyal és közelebb húzom magamhoz egy olyan félölelésbe, miközben tovább furakodom át magunkat az összefüggő embertömegen. – Komolyan, te vagy a legédesebb – mondom neki, mikor felszuszakolom magunkat a metróra az ajtók csukódása előtt fél másodperccel. Még épp sikerül elkapnom egy kapaszkodót is mielőtt elindulna a szerelvény, Cael pedig felül kapaszkodik meg és nekidől az ajtónak. Egy ideig csak csendben utazunk, de aztán egy érdekes kérdéssel töri ezt meg, mire felnevetek.
- Te amúgy milyennek találod a tetkókat egy fiún? Vagy még nem voltál... – harapta félbe a mondatot. Nem tudom, hogy a nevetésem, vagy a saját zavara miatt, de mindegy is.
- Gondolom a kontextus nem annyira lényeges – nevetem még mindig, majd letörlöm kézfejemmel a homlokomon gyönyörű izzadságot és végigmegyek fejben a lehetséges delikvenseken. – Volt egy pár ilyen fiúm – mondom neki, de hát azt azért nem fejtem ki, hogy a legtöbb egy éjszakás, vagy maximum egyhetes nyári kaland volt tavaly, többnyire mugli. – Ha passzolt a srác karakteréhez a tetkó, akkor sosem volt vele bajom. Csak az olyan majmokat nem szeretem, akik mindenféle baromságot nyomatnak magukra. Gondolok itt a kutyájuk arcképére, vagy esetleg a Mick Jaggerére – fejtem ki, majd már lépek is ki az ajtón, mert megjöttünk, de persze nem felejtem el caelt sem magammal rántani, mielőtt még kiömlene a tömeg többi része is a peronra. – Innen már nem lakom messze. Ha gondolod ehetünk is valamit – javaslom, ahogy felhúzom magam után a mozgólépcsőre. – Van egy hamburgeres büfé a sarkunkon, veszünk valamit, aztán megehetjük nálunk.
Felérve a metróból megint arcon csap az undorító meleg, de legalább itt már nincsenek annyian. Elvégre London külvárosában járunk. El is engedem Caelt, hisz itt már azért nem fog elkeveredni, majd megindulok a házunk felé. 



Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Caelius Edevane - 2015. 10. 29. - 01:20:19
 Annak ellenére, hogy nem szeretem, ha valaki édesnek vagy cukinak vagy valami ilyesminek tart, muszáj elmosolyodnom egy kicsit, amikor Lou megölel, és viszonozom is az ölelést, amennyire az a zsúfolt metrón lehetséges. Nehezen hiszem el, hogy ilyen kevés barátja van, hogy ilyen gyorsan azt mondja, hogy én különleges helyet foglalok el a barátai között, mégis örülök neki, hogy ilyen jól sikerült összebarátkoznunk. Általában jól megy a barátkozás, ez viszont mégis rekord gyorsaságúra sikerült. Bár szerintem a csajozás is elég gyorsan ment, nagyjából azonnal, ahogy komolyan megpróbálkoztam vele.
 Néhány másodpercig gondolkozok, de végül úgy döntök, hogy nem firtatom tovább ezt a barát témát. Biztosan vannak barátai, és ha ő jobban belegondol, akkor tudnia kell ezt. El sem tudom képzelni, hogy mennyire rosszul esne, ha Dom és Matt elfordulna tőlem, mert, teszem azt, üldözni kezdik a szőkéket, úgy, ahogyan a muglik gyerekeit kezdték üldözni, de azért meg tudnék bocsájtani nekik idővel. Jártam már mindkettejüknél, és tudom, hogy főleg Domnak milyen fontos a családja, és ha nem is magáért, de értük biztos, hogy feláldozná a barátságunk, legalábbis átmenetileg. Én magam egy ilyen döntés előtt úgy érezném, hogy szétszakadok, de azt hiszem, végül a családom biztonságát választanám. Biztos, hogy rövidesen Louhoz is érkezik néhány bocsánatkérő bagoly az igazi barátaitól.
 Egy kicsit, alig észrevehetően kifújom a levegőt, amikor már a sokadik olyan kérdésre sem reagál Lou rosszul, ami ellenkező neműek között elég tabu, legalábbis ahogy észrevettem. Mi kitárgyaljuk az ilyen jellegű dolgokat egymás között, Matt szerint a lányok is egymás között, de az tényleg nagyon furcsa, hogy fiú-lány beszélgessen ilyesmikről. Még ha a tetkó is a lényeg, ami egyébként a szorongásom nagyobb részének kiváltó oka.
 - Oké, együnk, már úgyis három napja vagyok hamburger nélkül. Egyébként az agyonvarrt embereket én sem bírom, főleg azért nyomják úgy tele magukat, mert amúgy rájuk sem nézne senki.- ami engem illet, nem aggódok amiatt, hogy ilyesmivel vádolnának, mert nem látható helyen lesz, és így is rohadtul menő vagyok szerintem. Ki mondhatja el magáról, hogy tizennégy évesen van barátnője, meg a legmenőbb arc az évfolyamában, sőt, talán a felette levő kettőben is? És mindezek mellett nem is vagyok rosszindulatú vagy különösebben nagyképű, egyáltalán nincs semmi, amit a tetkó ilyen szempontból adhat. Az tényleg azért kell, mert szimbolizál mindent, amit akarok.
 - Te egyébként mit tetováltatnál, ha tetkót csináltatnál? Vagy ennyire még nem gondoltál bele?- tegnap erről beszélgettünk már kicsit piásan, de lehet, hogy nem a komoly válaszokat kaptam, Matt például elég gyanúsan elpoénkodta, mert amiket mondott, azokat még belőle sem nézném ki.


Cím: Re: Ha ajtót rajzolsz a falra...
Írta: Louise Lott - 2016. 05. 30. - 16:21:47
Caelius Edevane

♦♦♦

 Tovább vonszolom magunkat, fel a lépcsőn, méghozzá elég ütemesen, mert nincs kedvem beleragadni még egyszer a tömegbe. Ráadásul néhány fordulás és a mi utcánkban vagyunk. Őszintén meglep mennyire egyszerű kijönni Caellel, pedig nem tudom mit vártam, már tavaly is ilyen volt. A kérdései pedig szerintem mindketten tudjuk, hogy őt sokkal inkább zavarba hozzák, mint engem. Ilyen jellegű témákkal kapcsolatban sosem volt gát az agyam meg a szám között. Most minek is lett volna?
- Oké, együnk, már úgyis három napja vagyok hamburger nélkül. Egyébként az agyonvarrt embereket én sem bírom, főleg azért nyomják úgy tele magukat, mert amúgy rájuk sem nézne senki – jelenti ki Cael, és egy nevetés közepette kezdek el bólogatni.
- Ne ezzel indíts, ha beérünk a szalonba, de amúgy igen – értek egyet, és lelassítva megállok a hamburgeres előtt. Nincsenek olyan sokan, de hát nem is szoktak lenni, elvégre a külvárosban vagyunk. – Mit kérsz? – kérdezem tőle, miközen én is az étlapot böngészem a bódé falán, attól függetlenül, hogy szinte fejből tudom. Pedig idén még nem is ettem itt.
- Te egyébként mit tetováltatnál, ha tetkót csináltatnál? Vagy ennyire még nem gondoltál bele? – kérdezi, ahogy a sorunkra várunk.
- Hmm – gondolkozo el rajta, de igazából ötletem sincs. – Nem igazán gondolkoztam még ezen, de szerintem nincs olyan dolog, amit szívesen látnék magamon, azért, hogy emlékezzek rá – mondom neki, majd megkocogtatom a homlokom. – Minden olyan itt van bent – mondom neki, majd végre sorra kerülünk. – Egy sajtburgert szeretnék, és egy nagy adag sült krumplit, elvitelre, ha lehet – fejezem be, majd átnézek Caelre, hogy ő is mondja mit kér. Elvégre ő jön hozzánk vendégségbe, plusz apámnak aztán nem fájt. A zsebpénzből sosem volt hiány otthon.
 Oldalra állva vártam, miután leadtuk a rendelést és kifizettem, hogy meg is kapjuk a kajánkat.
- És te mit szeretnél magadra varratni? – kérdezem tőle a pult fém lapjára könyökölve, ahogy hátrasimítottam a hajam. – Nem is tudom mit tudnék elképzelni rajtad. A sárkány olyan klisé, az oroszlán meg béna – mondom neki, ahogy végignézek rajta. Caeltől egy kígyó és egy koponya, vagy idézet szerintem távol állna. A másik meg, hogy ki a tököm varratna magára a háború után egy koponyát? Még áthúzva, vagy kiikszelve is meredek. – Na, meg hová szeretnéd? – kérdezem, ahogy leveszem a pultról a barna papírzacskót és megköszönöm a kajánkat az eladónak. Igazából innen már látszik a házunk. Nem mondanám, hogy túlzottan elütne a tipikus britt kertes házaktól, talán csak annyival, hogy a fele narancssárga volt, és volt rajta erkély. Mondhatni megpróbálkoztak az amerikai stílussal, de hát na, mégis csak angolok voltak a kivitelezők. Befordulok a felhajtónkra, és Cael kezébe nyomom a zacskót, hogy ki tudjam túrni a táskámból a kulcsaimat. – Érezd magad otthon - tárom ki az ajtót magunk előtt, majd intek Caelnek, hogy menjen be előttem.