Roxfort RPG

Múlt => Roxmorts => A témát indította: Mrs. Norris - 2015. 03. 01. - 16:51:00



Cím: Szellemszállás
Írta: Mrs. Norris - 2015. 03. 01. - 16:51:00

(https://i.imgur.com/h3O2oEF.png?1) (https://i.imgur.com/rBR9Nxb.png?1)

Ezt a házat egy titkos alagút köti össze a Roxforti Birtokkal. A falusiak azt hiszik, szellemek garázdálkodnak a házban, pedig valójában ez a ház csupán Remus Lupin átváltozásainak helyszíne volt évekkel ezelőtt. A ház már évek óta elcsendesedett, de Roxmorts lakói még mindig nem mernek a közelébe menni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Caelius Edevane - 2016. 02. 11. - 18:12:14
 Kamuznék, ha azt mondanám, hogy nem parázok egy kicsit sem ettől a helytől. Láttam már elég horrort hozzá, hogy tudjam, hogyan szoktak az ilyen tinibulik végződni veszélyes, elhagyott helyeken, amiknek rossz híre van. Hiába vagyok varázsló, az csak még creepybbé teszi ezt a helyet. Elég közel vannak a dementorok például, vagy betévedhet egy vámpír, vagy akármi történhet.
 Persze, nem én leszek az, aki majd csirke lesz, és kifreakoutol, azt a tisztet meghagyom valakinek, aki már úgyis lúzerkedik. Főleg az a gáz, hogy ha ma valahogy leégetném magam, akkor egyszerre legalább két barátom is megelőzne népszerűségben az évfolyamban, a harmadik hely pedig nagyon gáz. Nem is az ennek a bulinak a lényege, hogy jól érezzem magam, inkább az, hogy tovább növeljem a hírnevem a suliban. Ha csak jól akarnám érezni magam, akkor kerestem volna Alexszel egy elhagyott helyet, és ki sem jövünk onnan reggelig.
 Lerakom az utolsó rekeszt a sarokba, és leülök az egyik ablakpárkányra, hogy onnan lessem, ki jön erre. Még délután van, de minél előbb el kell kezdeni inni, mert úgyis az lesz a vége, hogy vissza kell menekülni a Roxfortba a titkos alagúton nem sokkal a kimenő vége után. Nekem idén már sikerült egy büntetőmunka, úgyhogy nem akarok nagyon újat, főleg, hogy a Roxmortsos kihágásért akár el is vehetik a kimenőmet. Az aztán hazavágná ezt az évet.
 - Valaki dobjon meg egy cigivel!- kigombolom az ingemen a felső három gombot, hogy lazábban érezzem magam, még ha kicsit hűvös is kezd már lenni. Mindig utálom, amikor a végéhez közelít a nyár, most pedig már különösen hidegek az esték a nyárihoz képest. Eljött az ősz, de nem érdekel, én akkor is egy szál ingben üldögélek tovább, majd felveszem a talárt, ha lement a Nap. Bár addigra eléggé be leszek hozzá állva, hogy ne érezzem, hogy hideg van, a lábadozásra meg ott a holnap. Kivéve, ha Matték inni akarnak, akkor muszáj nekem is.
 Vetek egy pillantást Hagenre, akit egyszerre bírok és rühellek. Jó arc, meg minden, de a hátam közepére sem hiányzott még valaki, aki veszélyezteti a domináns szerepem az évfolyamban. Eddig egyértelműen én voltam a legmenőbb, de Matt is elkezdett nagyon mászni, meg a ruszki srác is próbál úgy tenni, mintha menőbb lenne nálam. Szerencsére azért eléggé utálják a családját, meg soha nem feküdt még le nővel, úgyhogy nem ő a komolyabb kihívás. Meg persze túl sokat tanul, bizonyos szempontból még stréberebb Domnál is.
 - Szerintem elég kevesen leszünk.- nem tudom, hányan mernek tényleg idejönni bulizni, elég egyértelmű, hogy bajba lehet kerülni, és azt sem titkoltuk el, hogy Hagen itt lesz. Igaz, engem rengetegen szeretnek, de lehet, hogy a baljós körülmények ellensúlyozására ez a körülmény nem lesz elég. Talán még az sem, hogy megmondtam mindenkinek meghívásnál, hogy ha nem jön el, akkor gyík.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Matthew Fawley - 2016. 02. 18. - 18:23:55
Szeretem a bulikát!

+18

 Van annak hangulata mikor az ember olyanokkal jár tilosban, akik az ilyentől összeszarják magukat, pláne ha egy olyan félelmetes helyre megyünk, mint a szellemszállás. Pedig aztán lófasz sincs ott csak por meg patkányok, de hát a nép a legendáktól mindig összecsinálja magát. Nem is értem miért. Majd ha egyszer végre magam is legenda leszek mindenki szemében akkor rájövök. Dolgozok is érte kőkeményen.
 Kicsit azért rendbe szedtem magam a Seprűben történt incidens után, de ahogy rágondolok elkap a röhögés. A sok hülye buznyák. Kíváncsian várom, hogy kik lesznek elég tökösek, hogy eljöjjenek. Remélem, hogy kevés ruszki teszi tiszteletét és nem kell a mai napot még egy balhéval megkoronázni. Azért egy balhé per nap még nekem is elég, most inkább jól akarom érezni magam. Bár a jólérzem magam mostanában abban merül ki, hogy a mellettem sétáló lány a mennyekbe repít napjában többször. Kitudja, lehet ha elszabadul a buli még ez is megtörténhet. Mások előtt még úgy sem csináltuk, csak majdnem, legalább is nagy volt a lebukás veszélye. Valahol mindent el kell kezdeni, meg éppen szégyenlős sem vagyok.
 A piát már előre odavitettem egy rémült házi manóval, nehogy már nekem kelljen egész Roxmortson át cipelnem a finomságokat. Remélem aztán nem ilyen napfényes buli lesz és mindenki be meri vállalni a büntetést azért, mert reggel a szégyentől és az alkoholszagtól bűzlően mászunk vissza a kastélyba csoportosan. Majd úgy is mindent ráfogok Caelra meg a prefektusokra. Mert bizony ha jól tudom szent és példaéletű prefektusok is jönnek, nem csak a bajkeverő banda. Sőt! Még Dom is tiszteletét teszi, ha végzett a recskázással az iskolai szabálykönyvre. Bár nekem ez egy darabig eltartana, mert nem túl izgató gondolat számomra, de hát kinek mi ugye.
 Ahogy a vedelés területére érünk rögvest elfog a szokásos bizsergés mikor tudom, hogy nagyon jól fogok szórakozni. Egy bulika tökéletes táptalaja az én mulattatásomnak. Ott van mindig az az egy hülye, aki már a legelején annyira taccsra rakja magát, hogy bármit lehet vele csinálni. Ott vannak akkor a szerelmesek, akik összevesznek aztán megint kibékülnek, de ezt olyan drámai módon csinálják, hogy a legnevesebb drámaírók sem tudnák ezt szebben kigondolni. Ott vannak akkor akik úgy egymásra vannak gerjedve, hogy az egész bulit kihagyják mert dugnak végig egy másik szobába. Akkor a azt hiszem, hogy tudok táncolni és ezt meg is mutatom emberkék, akiken jókat lehet röhögni egy-egy figuránál. De a legjobban a majrésokat szeretem, akik mindenen izgulnak. Ugye ez általában a tündibündi házigazda, de mint olyan itt most ugye nem lesz.
 Hogy jól fogok szórakozni abban biztos vagyok. Bár egy cicaharcot megnéznék így élesben, úgyhogy ha jön akkor arra a Lilinkára rárepülök enyhe flörtölgetéssel. Két légy egy csapásra egész kellemes gondolat, hiszen Freya agyonbassza őt is meg a hülye testvér pasiját is, aki nekem meg amúgy is bassza a csőrömet.
- Helloka! - Köszönök ahogy belépek és rögtön a piák felé veszem az irányt. A bor mellett döntök így első körben, de ha már itt van az ember akkor végigkóstol mindent és bebaszik, mint az "annyapicsája". Elvégre nem teadélutánra jöttünk!


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Dominic Till - 2016. 03. 29. - 15:40:12
A roxforti birtok kapujából visszafordulok már, onnantól visszatalálnak már az iskolába. Egy csapat harmadikost kellett visszakísérnem, mint épp kéznél levő prefektus, bár nekem még van programom a faluban. Illetve pontosítok, a falu környékén lévő Szellemszálláson.
Így persze annyival később fogok érkezni, ami felteszem megint abban fog megemlítésre kerülni, hogy hú de a szabályok csicskája lettem, mostantól én vagyok a spicli hatóság, és hasonló verziói a témának. Elsőbbsorban Matt részéről, ő hajlamosabb hangot adni ennek, mint Cael. Igazából már azóta ez megy, hogy nyáron megkaptam a jelvényemet, és azóta se tudták még feldolgozni egyesek, hogy prefektus van a köreikben, de azon túl, hogy akadnak plusz feladataim, mint a járőrözés vagy épp mérsékelten önálló harmadikosok jó pásztorhoz illő hazaterelgetése, a barátaimhoz pont ugyanúgy állok azóta is, mint az előző négy évünkben. Csak most valamiért a csőrüket is böki már.
Igen, a vonatos incidensért például ráléptem Mattre. Igen, mint olyan, azért jutott tudomásomra olyan hamar az ügy, mert mint prefektus, kellett járőröznöm a vonaton is. Igen, mint a szabályokba szerelmes prefektus, fegyelmi ügyet csináltam az egészből, és Matt azóta se mozdulhat ki a kastélyból a sok büntetőmunkája miatt.
Kivéve, hogy nem. Viszont ha nem én intézem az incidenst, hanem egy indifferens prefektus, aki nem első óta ismeri, barátja Mattnek, akkor tényleg itt tartanánk most.
Engem különösebben nem zavar az, hogy a kefélésnek nem a takarítási célú súrolás értelmezését műveli az egyik vonatfülkében a partnere társaságában, a magánélet az pont az, magán. Ameddig magán is marad, mi kifogásom ellene? Csak legalább maradjunk azért élhető emberi környezet, tekintve, hogy az év nagy részében említett emberi környezetben kell lennünk, és ennek, annak a fenntartása érdekében, hogy hogy civilizált maradjon a közeg, akkor is felléptem volna, ha nincs jelvényem.

De ezzel csak fölöslegesen felhúzom magam. Én se vagyok jobb abban az értelemben, hogy a triumvirátusunkban elég jellemző a heccből szivatós humor, hogy csak egy példát mondjak, a nyári muglidivat-tanácsadás, amikor a strandra mentünk. Lehet, hogy én is csak ilyennek vagyok a túlvégén, csak némi kötelességtudat és a tény, hogy Matt nem épp puszipajtása bármi szabálynak, kombinációja miatt túlreagálom. Lehet, hogy tényleg kezdek egy prefektusabb irányba kanyarodni általánosságban is?
A Szellemszállást közelítve a jelvényemet áttűzöm a talárom belső zsebébe, leginkább rinyálás elkerülése végett, hogy jaj, itt egy prefektus, most tilos jóléreznünk magunkat. Én is azért jövök eleve, kikapcsolódni. Meg igazából, így nem tud beleakadni valamibe, leginkább csak elővigyázatos vagyok.
A hely miatt nem aggódok annyira, ha turisztikai látványosságként is ismert, akkor nem lehet olyan abszolút veszélyes, hogy ha csak ránézel a házra, hét generációig tartó terméketlenséget hozol a vérvonaladra - ami még paradox is - vagy egyéb hasonló cifra átkok, akkor legalább olyan nehéz lenne csak a közelébe jutni is, mint a Gringotts mélyebb tárnáiba. A legnagyobb probléma ma az lehet, ha valaki tajrészegre issza magát, és ő lesz a probléma, fogjuk tudni kezelni  felmerülő helyzetet, ha lesz bármi.
-'Napot, emberek- köszönök a már megérkezetteknek, és konstatálom egyben, hogy vagy én nem késtem annyit, mint vártam, vagy mások igen, mert leginkább Caelék vannak jelen eddig.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mia B. Wolsey - 2016. 04. 20. - 20:54:57
(http://img1.joyreactor.cc/pics/post/Emma-Stone-Zombieland-%D0%B2%D0%B8%D0%BD%D0%BE-%D0%B3%D0%B8%D1%84%D0%BA%D0%B8-404095.gif)


Anyám mindig azt tanította, hogy éljek úgy, hogy jelenlétemet ne vegyék észre sosem, míg hiányom váljon feltűnővé. Az első felét ennek tökéletesen teljesítettem, azt hiszem, ha a muglik világában népszerű szuperhősök közül való lennék, Láthatatlan Lány képessége lenne az enyém. Ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódnak, mialatt belebújtam az egyszerű, fekete ruhába. Az elmúlt egy év eseményei ugyan fenekestül felforgatták életemet, nem állt szándékomban kétségbe esni.  Amíg kezemben volt a pálcám, nem rettenthetett el célomtól semmi sem, kivételt talán a ma este képezett. Méltán híres elszántságom megingott, amikor a fülembe jutott egy pletyka, mely szerint egy bizonyos helyen házibuli készülődik. Az elmúlt napokban nem nagyon vetettem bele magamat a szociális élet rejtelmeire- a könyveim közé temetkeztem. Elfojtottam egy ásítást és utamat a szekrényem felé vettem, hogy egy valamivel elfogadhatóbb öltözetet állítsak össze magamnak, mint ami rajtam volt éppen- a rózsaszín golyhókos pizsama a lehető legkevésbé tűnt vonzónak. Előrángattam egy fekete kabátot, egy szürke felsőt és a kék farmeremet, majd magamhoz ragadtam a tornacipőt is és pillanatokon belül sikeresnek könyveltem el haditervemet, mely a ma esti tanulás meghiúsítására törekedett.  Egyszerűen mennem kellett, különben megbolondulok, Eva halála óta nem mozdultam ki. Mély levegőt vettem és erőltetetten fújtam ki, nem akartam megint a síráshoz közeli állapotba kerülni. Éppen ezért bújtam el, hogy észre ne vegyék rajtam a gyengeséget… Határozott mozdulattal fogtam össze a hajamat lófarokba és másztam az íróasztal alá pálcámért- a fésűért kaparászás közben sikerült ugyanis levernem. Épeszű boszorkány egy lépést sem tesz a fegyvere nélkül, főként, ha az a boszorkány bizonyos fokig paranoiás! ^-^
Mielőtt elindultam volna, vetettem egy pillantást a tükörbe és megejtettem egyet a grimaszaim közül – még én magam sem hittem el hogy a könyvek helyett erre vetemedek, de jelen pillanatban nem tudtak érdekelni a következmények. Még prefektusok és egyéb különleges lények is megjelennek a bulin, szóval igazán nem láthatom okát annak, hogy ne toljam oda az orrom, pláne, hogy ha rágondolok, ki is fenyegetett meg az elátkozással…
Lépteimet megszaporázva haladtam az úton és közben azon imádkoztam, hogy ne én legyek az egyetlen, akit elkapnak odafelé menet. Odaérve pedig az első szembejövő alak kezébe nyomtam a kezemben tartott italhalmazt. Nem állt szándékomban mocsár részegre inni magamat, de egy-egy kupa mézsört engedélyeztem.
- Hali!- Intettem mosolyogva és ismerős arc után kezdtem el kutatni a csoportosulásban.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Freya Blood - 2016. 04. 22. - 23:41:10

NO CHILL DUMBLEDOREBULIKA
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/89/ef/8e/89ef8ebef9b865a41996553b065a3257.jpg)
Mindenki
+18


        Ki a faszom gondolta, hogy épp egy bulika helyszíne lesz majd az én szenvedéseimnek magánpokla? Senki, persze, senkinek eszébe nem jut, hogy a jeles társadalmi esemény berendezését mi zúztuk szarrá legutóbb, mikor farkasként megtartottuk a saját bulikánkat, és az garantáltan durvább volt, mint ez lesz. Emberként azért nem ragaszkodom a vérontáshoz, verekedtünk is már egy jót a Seprűben, kihúzhatjuk a listáról.
        Berakom a többi közé az általunk hozott piát, és körbenézek, egyfajta nosztalgiával. Á igen, az a fotel ott, azok az én fognyomaim. No shit, szinte a második otthonom ez a szarfészek, ahol most ezek a jólfésültek szórakozni készülnek, mert azt hiszik, az nagyon menő, ha bebaszol mint a szamár, aztán nem tudom.. rányomulsz arra, akire józanul nem mernél. Gyáva emberek. Ilyenkor minden kurva egyszerű, rá lehet fogni, hogy nem magad voltál, de szerintem ez szánalmas magatartás, mert ha akarsz valamit, minek színészkedni meg affektálni? Ezért bűzlik ez az egész, a sok szokástól, íratlan szabálytól, ami soha nem jó semmire, csak hogy kibasszunk egymással és magunkkal.
         Rágyújtok én is, a másik kezemet zsebre vágva a falnak dőlök és fújom a füstöt, végigmérem a társaságot. Dullahan herceg csávója, de mondjuk ez az ő baráti körük, itt is van rögtön a szerintem meleg prefi társuk. Mattie egyből dönti magába a piát, ez nem lep meg, meg itt van valami random hollóhátas, aki a kezembe nyomja a piáját, gondolom pincérnek néz, de annyira nem látszik pofátlannak, hogy ugassak is érte, szóval csak leparkolom a többi mellé, és végigmérem.
        - Cső beléd is. - bólintok két fújás között, de aztán félre is nyelem, szóval ótvar stílusban muszáj köhögnöm miatta - Bocs, ez erősebb volt, mint számítottam rá. Szar dolog, na. Kérsz? Vagy iszunk valamit? Amúgy cső, Freya Blood.
         Elég elveszettnek látszik, szóval why not alapon akár körbe is vezethetném a helyen, ahol havonta egyszer őrjöngve fetrengeni szoktam, csak nem az alkoholtól. Annyira tuti nem lehet rossz arc, mint a litvánok, és ha ma is hozzák a formájukat, tuti beleállítom valamelyikbe a már próbált bicskámat. Elnyomom a cigit a combomon, ki is hajítom az ablakon, és várakozóan nézek a random hollóhátasra, belecsapunk e a bulikába...


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Miriam Deccor - 2016. 04. 23. - 13:02:34
    A klubbhelyiségben üldögélve meghallottam, hogy lesz ma valami buli a Szellemszáláson. Ezt a bulit már Irina is említette korábban de akkor nem igazán szerettem volna elmenni, de azóta változtak a dolgok, sikerült újra összevesznem anyámmal azért mert kijelentettem, hogy nyáron én is tartok majd egy bulit a villában, de ezt természetesen ő nem engedi, ahogy azt sem, hogy bulizni menjek, pontosan tudom, hogy miért nem engedi ezt. Theo elég sok szégyent és bajt hozott a család hírnevére, anya nem akarja, hogy újra valami borzalmas hírrel legyünk az újságok címlapján. Azt megígértem, hogy Londonban nem bulizok de azt nem, hogy itt sem, az itteni dolgok úgysem derülnek ki, legalábbis nem mind.
   Miután megszáradt a hajam elkezdtem egy megfelelő outfitet összeállítani, több-kevesebb sikerrel. Választásom most egy szaggatott farmerre és egy egyszerű fehér pólóra esett amire felvettem még egy fekete bőrzakót, hogy ne fázzak. Felhúztam egy egyszerű tornacipőt és a  hajamat felborzoltam egy kicsit és most inkább kiengedve hagytam, de azért betettem egy hajgumit a zakóm zsebébe. A táskámat  visszatettem a ládámba, úgy is csak könyveket hordok benne amikre most nem igazán lesz szükségem, ez lesz az első bulim és nem szeretném azzal tölteni, hogy beállok egy kis sarokba és elkezdek olvasgatni.

   Az út odafelé rövidebb volt mint amilyenre számítottam és a hely sokkal rosszabbul nézett ki mint amilyennek gondoltam de bulizásra tökéletes ez is tökéletes lesz.
  - Hello! - köszönök a már itt lévő embereknek és leteszem a többi pia közzé azokat amiket én hoztam. Töltök magamnak egy pohár whisky-t, nekidőlök a falnak és várom míg beindul a buli.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Emmeline Smethwyck - 2016. 04. 23. - 17:33:08
Hiába az összes kínkeserves próbálkozás az eddigi roxforti éveim során, még egyszer sem sikerült rávenni két legjobb cimborám, hogy velem tartsanak a Szellemszállásra. Kathrine már az első roxmortsi hétvégénken kijelentette, hogy ő bizony soha a büdös életbe nem fogja betenni a lábát, egy olyan elhagyatott épületbe, amire ha csak ránéz, már beleborzong. Olive kissé szelídebben közölte, hogy ha kell, akkor talán egyszer majd ellátogat velem, de inkább hanyagolja, hisz jobb dolga is van, mint egy ilyen "elátkozott" helyen flangálni, ahol talán akad egy két szellem is. Én viszont, velük ellentétben, nem adtam a szóbeszédekre, így minden adandó alkalommal besurrantam feltérképezni a rozoga házat. Minden látogatásomnál, érdeklődve szemléltem a rég otthagyott bútorokat, a kitudja hány éve porosodó könyveket és a huzatos szobákat, melyek falairól rohad le a vakolat. Félelem vagy feszültség helyett én mindig is egyfajta sajátos hangulatot éreztem, amikor  Szellemszálláson jártam. Volt amikor bűbájokkal kísérleteztem itt, persze akkor, amikor senki sem volt a láthatáron. Vannak néhányan, akik ellátogatnak ide, de nem úgy értékelik az épület mivoltát ahogy én. A legtöbben egyfajta "kísértetkastélyként" bélyegzik meg, és bátorságpróbákat szerveznek. Természetesen, ezeket általában elkerülöm. Általában...

Hangtalanul, lépdelek fel az emelkedőn, közben hátranézek, hátha követ valaki. Tudom, hogy ezt az utat senki sem használja, plusz nem is lehet rálátni Roxmortsból, de azért fő az óvatosság. Még csak egy büntetés kéne most, amikor bekerültem a csapatba. Ahogy az előre várható volt Olive és Kathrine most is kimarad a mókából. Pedig ha tudnák, hogy milyen nyugodt ez a hely, ha nincs senki rajtad kívül! Mikor elérem a birtok határát, szimplán arrébb húzom az általam megjelölt deszkát, és átcsúszok a keskeny résen. Egyre közelebb és közelebb érek a hátsóajtóhoz, majd amikor már elérem a kilincset, egy határozott mozdulattal megrántom és az ajtó nyikorogva kitárul. Itt már egy kicsit hangosabban lépkedek felfelé, közben belélegzem a dohos levegőt, azzal a megnyugtató gondolattal, hogy most sincs itt senki. Ahogy haladok felfelé a rozoga lépcsőkön, egyszer csak megüti a fülemet egy hang. Nem is egy, hanem több. Emberek. Sokan. A lábam azonnal földbe gyökerezik. Hallgatózom, és megállapítom, hogy egy konkrét csorda teszi itt tiszteletét. Hogyan? Hiszen, ha emberek jönnek, akkor általában nem szoktak háromnál többen lenni! Elönti az arcom a méreg. Na azt már nem! Nem én leszek az aki itten magyarázkodni fog! Bosszúsan felmegyek, majd a hangok forrását tartalmazó ajtó előtt megállok. Kezem a kilincsre siklik, magamban háromig számolok, majd lenyomom azt. A látvány ami fogad, hirtelen annyira meglep, hogy köpni nyelni nem tudok. Emberek kis csoportja gyülekezik, az asztalon szeszes italok, egyesek kezében cigaretta. Ismerős arcokat is felfedezek. Mire realizálom a helyzetet, már mindenki felém fordult, hogy megcsodálja döbbent arckifejezésem. Kínos csend következik, majd, magam sem tudom miért, megszólalok:
- Hát.... elég unalmas helyszínt választottatok a bulitokhoz.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 04. 24. - 19:03:49
Én komolyan nem hiszem el, hogy valakinek tényleg eszébe jutott a Szellemszállásra bulit tervezni. Hát senki nem tudja, hogy oda nekünk nem szabad bemennünk? Nem tudom, milyen szellemek lehetnek ott, miután elsőben Hóborc kikürtölte, hogy sírok az órán, amiért bepánikoltam a bájitaltan tanártól, és még vízzel is leöntött, mert azt mondta, már így is el vagyok ázva, sokáig úgy gondoltam, nem lehet nála rosszabb. Na de a Szellemszálláson olyan szellemek vannak, amiket még a Roxfortba sem engednek be. Ez pedig ijesztő. Nagyon is az.
A hideg borsódzik a hátamon, ahogy a már láthatóan kitaposott ösvényt járom. Pálca a kézben, biztos, ami biztos, bár nem mondom, hogy nem tartom teljes hülyeségnek, hogy én odamegyek. Persze, nem bulizni, hanem azért, hogy megmondjam a.többieknek, hogy ostobaság, amit csinálnak. Főleg az évfolyamtársaimnak. Elhiszem, hogy ők már nagylányok, meg minden, és én vagyok az a hülye Óbri, aki nem tud lazítani, de akkor sem okés, hogy fittyet hánynak nem csak a szabályokra, hanem még a törvényekre is. Persze, azzal, hogy utánuk mentem, számoltam azzal a ténnyel, hogy én is így teszek, de ha csak egy embert sikerül meggyőznöm a távozásról, már megérte.
Az ajtó gyakorlatilag tárva nyitva, s innen is jól hallani az emberek zaját. Vagyis remélem, hogy emberek, nem pedig furi szellemek, amik embernek álcázzák magukat, mert akkor én meghalok. Halálsápadt arccal toppanok be a társaság közé, ahol széles körű évfolyamokból látok embereket. A korombeliektől kezdve a végzősökig gyakorlatilag mindent. Mégis, Miriam az első, akire felfigyelek. Az ott mi a kezében? Nem tudom, mi lehet, de biztosan nem neki való.
- Uh, ha.... Halihó! Csak jöttem elmondani nektek, hogy inkább menjetek vissza... Mert, hát szóval, ha nem akarjátok, hogy... - próbálok magyarázkodni, alig hallható hangon. Nem vagyok egy hangember, egyesek szerint sírni hangosabban tudok, mint kiabálni, de ez persze aljas rágalom és gonosz sértegetés. Én pedig nem szeretem a gonosz embereket.
- Miriam! Neked ezt nem kéne meginnod. Nem félsz, hogy rosszul leszel? - próbálom először az egyik évfolyamtársamat győzködni, hátha jobb belátásra térül. Majd pedig a felsős lánnyal beszélgető, vagy nem is tudom, mit csináló Freyához lépek. Tudom, hogy vad a csaj, és mindenkinek kikürtölte, hogy milyen nemi élete van valamelyik ötödéves mardis fiúval, akiket amúgy kábé nem is nagyon ismerek, csak arcról, de lehet, amúgy meg nem tudnám különböztetni őket az eddigiek alapján. Aztán meg én vagyok a szemét, mert én nem vagyok olyan, aki csak úgy hagyná ezeket megtörténni. De attól még az én évfolyamomba jár Freya is, szóval jó lenne, ha megúszná a balhét. Én csak jót akarok neki, tényleg.
- Freya! Ugye te is visszajössz velem? Most, mielőtt még jönnek azok a szellemek, akik miatt nem is szabadna itt lennünk. - csimpaszkodok bele a karjába, míg másik kezemben még mindig a pálcámat szorongatom. Fura, mert majdnem rokonok vagyunk. Nagyon távolról. Tehát elég moderáltan. Nem mondhatnám, hogy hasonlítunk.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 04. 25. - 16:39:29
L E A N    O N (https://www.youtube.com/watch?v=8v-mLjzQEpo)
(https://45.media.tumblr.com/c58038ba2311dbaadd06f9dc46d7f86e/tumblr_nsxnv5H3nM1thoc35o7_400.gif)
Aub...!


       Esküszöm, nem terveztem be, hogy a drámai jelenetekkel tarkított Seprűzés után én még buliba is vonszolom magam, főleg, mert a zsebemben fény hiányában nem csillanó prefektusi jelvény elvileg arra kötelezne, hogy szétcsapjam, és ezúttal nem magam, de eléggé felkelti az érdeklődésem a Szellemszállás felé igyekvő húgom, tehát egy fáradt mosollyal veszem tudomásul, hogy nem az ágyam társaságához fogok csatlakozni, hanem megnézem, vajon tudja e, mibe mászik bele éppen. Az unokabátyám jobb, ha nem értesül erről az egészről, és mivel az egész élete tanúsága alapján én sem vagyok egy földrehuppant angyal, lehetséges, hogy majd nemleges válasszal felelek, ha esetleg valaki megkérdezné, tudtam e a kis ünnepségről... Én? Ugyan. Ártatlan vagyok.
       Nem lep meg túlságosan Natalie látványa, aki épp az ajtó mellett feledkezik bele egy végzős mardekáros egyén manduláiba, és csak egy intéssel jelzem neki, hogy jelen vagyok, ő pedig vissza is merülhet a kommunikáció egyszerűbb formájába. Lássuk csak, vakmerő alsóbb évfolyamosok, akik kacsintgatnak az italok felé, stimmel, a korosztályom, ahogy épp próbálja elhinni, hogy most mindent szabad pár óráig, hát persze, és a végzősök, akik átéltek már a kastélyban is hasonlót, de talán nem ilyen izgalmas kivitelben... Igen, ez egy klasszikus tökéletes paraméterekkel megszervezett esemény, és ha most nem Aubrey lenne a legfontosabb, talán megállnék egy pohárra is akár... De az aggódó nővér átvág a tömegen, felsóhajt Freya Blood hangját hallva, nyugtázza, hogy Smethwyck még mindig egy partigyilkos, Miriam kiaknázza a lehetőségeit - intek Alexisnek, Domnak, akit azért jó kicsit felszabadulni látni, aztán lefékezem magam a testvérem mellett, remélve, hogy minden rendben van vele.
       - Aub, megtennéd, hogy elmagyarázod, mit keresel egy ilyen helyen...? - a végére viszont elmosolyodom - Mármint nélkülem, persze. Egyezzünk ki abban, hogy körbenézünk, nem beszélünk erről apának, és még a kellő időpontban távozunk. Támogatod...?  


Cím: Szellemszállás
Írta: Alexis P. Dullahan - 2016. 05. 01. - 19:13:18
          Mikor meglátom kiírva a roxmortsi hétvége kiírását, alig férek a bőrömbe. Már korábban megbeszéltük a lányokkal, hogy majd alaposan körbenézünk, de tudtam, hogy az az alaposság kicsit más lesz, mert szerelmemnek is ígértem egy sétát, vagy sörözést, vagy amit akar. Ez az egyetlen dolog, amit bár sikerült megoldanom eddig, most úgy érezem, hogy ki fog csúszni a kezeim közül, de mikor meghallom a Szellemszállásra tervezett buli hírét, minden megoldódik egy csapásra. Bess és Mary-Ann egyöntetűen jelentik ki, hogy ők bizony nem mennek be arra a helyre, és megígértetik velem, hogy én se megyek, de pontosan tisztában vannak vele, hogy ez nem ilyen egyszerű.
          Reggel nagyon izgatottan kelek, és ennek következtében hamarabb is, mint szobatársaim. Kihasználom az alkalmat és elfoglalom a fürdőt majdnem egy órára. Frissen, üdén és a többiek rosszalló figyelmével kísérve lépek ki onnan. Hamar felöltözök, és egy olyan ruhát választok, amit anyu küldött nekem, mert azt mondta, hogy mikor meglátott, akkor eszébe jutottam. Csak nem értem, hogy mikor és hogyan. A nadrágom, a térig érő csizmám és a pulóverem fölé egy olyan kabátot veszek fel, ami elől csak derékig van kialakítva, viszont oldalt és hátul leér a bokámig.
          Tényleg nem értem, hogy mi értelme van ennek a köpenyszerű kabátnak, de melegnek elég meleg. Szinte toporzékolva állok az előcsarnokban, mire megjönnek a többiek a fél iskola kivonult már, és csak néhány alsóbb évest látok elszállingózni felém. Szinte repülök lefelé a falu felé, a meglévő zsebpénzem jó részét el is költöm, még az ebéd előtt, de aztán visszafogom magam, főleg azért, mert délután rám még vár az a bizonyos buli. A visszafelé úton megállok az épület előtt és szembefordulok barátnőimmel.
          - Én most bemegyek ide. Kérlek, vigyétek vissza a kastélyba a holmijaimat.
          -  Nem mondod komolyan, hogy mégis elmész abba a buliba?  – kiabál velem Bess, de azért elveszi tőlem a szatyrot.
          - Az meg sem fordult a fejedben, hogy talán nem a buli miatt megyek, vagy a hely miatt, hogy bizonyítsak valamit?
          Mary-Ann-nek még időben sikerül megakadályoznia, hogy összevesszünk, de attól még rossz hangulatban válunk el egymástól. Meg is látszik azon, ahogy megközelítem a házat, és még az sem hoz lázba, hogy bentről már hallok valamiféle ricsajt. Átpaszírozom magam az emberek között, hogy megkeressem Caelt. Egy csókkal köszöntöm, egy öleléssel folytatom, de aztán hagyom is tovább menni. Bánt, ahogy elváltam a lányoktól, de ez még nem kellene, hogy elrontsa a hangulatot körülöttem.
          Megrázom magam, felállok a helyemről, és egy pohár itallal a kezemben üdvözlöm a többieket is. Döbbenten állok meg Freya előtt, eddig nem is tudtam, hogy dohányzik, de igazából nem is tudom, hogy miért lep meg. Inkább azon csodálkozom, hogy én még miért nem gyújtottam rá. Nem, ezen mégsem kell csodálkozni, nem bírom még a szagát sem, és ha valami olyasmi ember lennék, akinek hiperszuper szaglása van, akkor már sírva menekültem volna ki néhány helyről. Végül a mondjuk úgy kötelező körök után elmegyek az épület egy olyan részébe, ahol kevesebben vannak, és az ablak mellett friss levegőt tudok szívni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 05. 02. - 01:48:24
Nehéz lerázni Madit.
Oké, ez a mondat így eredendően abszurd, kezdem kicsit előbbről. Nekem családtagjaim vannak. Jjep, mert ez így kevésbé fura. Szóval. Ez ugye annyira nem újdonság. Illetve de, és még jó sokáig az lesz, én kérem egész életemben árva voltam, azt most hirtelen mégse. Még jóideig újdonság lesz. De úgy értem, nem hírértékűen újdonság, év eleje óta már tudom azért. Szintén nem teljesen váratlanul ért, mert leleveleztük, de ma volt az első családi ebédem. Edwin, Ap...u? ...csek? és én, így hármasban.
De én ehhez nem értek!
Nyé... Tessék, még mindig meg vagyok állva itt fejben.
Kezdődött a nap azzal, hogy első roxmortsi hétvége, lehet jönni csodálni a szép új világot. Mindent megnézünk. Egyszerre! Aztán egy új, fura, szokatlan és deénehheznemértek ebéd. És utána még Madi is megtalált egy újabb kör örömködéssel, hogy jaj de jó, hogy mostmár nekem is vannak rokonaim, és mennyire örül nekem. Ezzel nincs semmi baj, nagyon aranyos tőle, nem is lehet nem imádni érte, csak ugye most tele van a fejem az egész nappal. Főleg ezzel az ebéd témával. Most leginkább az kell, hogy kiürítsem, amit nehéz egy pattogó Madi által szorongatva, csak úgy itthagyni egyszerűen nincs az embernek szíve, de magammal meg csak nem hozhatom.
Mert éppenséggel van ötletem, mit csináljak.
És nem hiszem, hogy neki való dolog lenne úgy eleve. Ja, mert nekem igen. De most na, ő nem az a kalandor típus, aki éjszaka kiszökik csak úgy poénból sétálni egyet, - és miután elkapják emiatt, kikerül egy éjszakára a tóra egy csónakban - szoktam elvinni kalandozni, de őt inkább ilyen vakmerő, félelmet nem ismerő akcióodüsszeiákra, mint megmutatni neki is Sir Cadogan festményét egy emeleti folyosón. Fényes nappal!
Mert én kérem a Szellemszállás felé tartok épp. Mindenképp megnéztem volna előbb vagy utóbb, a falu egyik látványossága, még ha az ijesztőbb fajtából is, de csak egy rozoga ház. Ha ki lenne takarítva, nem lenne ijesztő sem, az állapotától az. Most pedig egy házibuli készül benne. Illetve már valószínűleg elkezdődhetett közben.
Mindenféle érdekes, izgi figura tudhat róla, engem is megtalált a híre személyesen. Eleinte úgy voltam vele, hogy tök izgi ötlet, már csak kíváncsiságból is eljövök rá, mi ez. Aztán úgy alakult, hogy egy napon lett a nagy, előszörtalálkozós Everfen ebéddel, úgyhogy inkább ebből én kimaradok, azt választom mai programnak.
Így az ebéd után, a fejem már megint megállva az ismeretlen, deéneztnemértem bizonytalan érzésektől, úgy vagyok, ba...lettozzatok körben, én márpedig odamegyek, oda nem kell az agyam, ami úgyis meg van akadva, és sercegve próbálja érteni magát, majd a buli után találkozunk, visszateszem a koponyámba, és hátha addigra már tudok is valamit kezdeni vele. Ha most egy film szereplője lennék, - persze és felnőtt - ez lenne az a jelenet, amikor töltenék egy csinor pohár erőset, és húzóra. Én most egy csinos pohár Szellemszállást töltök magamnak. Mondjuk még az sem kizárt, hogy. Tekintve, hogy.
Jól megaszondtam. Az elhagyatott kinézetű épület felé tartva előveszem a zsebemből a nyakszalagomat, és pár pillanat gondolkodás után egy vállvonás mellett felapplikálom. Magammal hoztam, de végül nem vettem föl az ebédhez való "kiöltözésem" részének, - a szokásos, egy Leenaruha, bármily meglepő azóta se divatguru vagyok - csak zsebrerakva volt. Végülis, még mindig a Borgin és Burkes-ből van, nem feltétlen családiebédes. De ha már most egy kísértetházba tartok úgyis, miért ne?

Vannak itt emberek rendesen, állapítom meg, ahogy becsusszanok a rozoga épületbe és az indulgató buliba. Cael és Dom, meg a harmadik barátjuk, akiről beszéltek is nyár elején, csak nem volt ott az Üstben, talán Matt a neve? Freya Blood és Alexis Dullahan a Griffendéles negyedikből. Még arcok akiket nem ismerek ennyire. És Aub? A másik lány Madi mellett, aki valahogy nem passzolna ebbe a környezetbe. De ő valahogy itt van mégis. És a Griffes lány vele, akit még a nyáron a bálon berángattam tanúskodni Sophie Flores "vallatás"ához.
-Helló- köszönök csak így, egyszerűen, felmérve közben, mi is a nagy bűnbarlang itt.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Zane Lirof - 2016. 05. 11. - 15:31:33
ÉN és a többiek akik buliznak

Ó, basszus. Csinálni kéne magammal valamit, mert meghalok az unalomtól. Senki sem elérhető mostanában és nem tudunk semmi jó dolgot csinálni. Pedig nekem tök jó ötleteim vannak. Például az, hogy befestjük az összes szellemet feketére, vagy az, hogy kicseréljük az összes csomag tartalmát valami gusztustalan dologra, amit a bájitaltan szertárból szedtünk, ú, bár ez undorító, hogy bagoly ürüléket keresünk és valaki reggelijére kenjünk. Most felteszem a kérdést. Ki nem akarna ilyen jó dolgokban benne lenni? Az meg plusz, hogy az illető velem lehet. Az én csodálatosságommal. Menő gyerek vagyok a sok büntetőmunka miatt. Komolyan. Lassan rekordot fogok beállítani. Úúú, az milyen király lenne. Már látom is magam előtt a kupámat, amire rá van gravírozva az, hogy „Zane Lirof, a leghelyesebb, legmenőbb srác, aki minden nő álma, s az iskola büntetőmunka rekordere”.  Kicsit hosszú, de szerintem tökéletes. Minden kis törpe ezt a trófeát akarná megkapni, persze a saját nevével, de hát tőlem ezt nem tudnák elhódítani. Ó! Vagy miután én elhagyom az iskolát, egy „Z.L H.V”-t csinálni. Ja, nem. Mert így rövidítve senki nem értené. Hosszabban így hangzik, „Zane Lirof Helyességi Verseny”. Na, szuper. Ez lesz az új célom.
Megrázom a fejem, mert néhány évfolyamtársam elég hangosan beszélget egy buliról, a Szellemszálláson.
- Hé, gyíkok, egy kicsit halkabban dumáljatok már erről. Kiabálom nekik oda, és feltápászkodok a fotelból. Ez az, ez kell nekem. Egy olyan buli, ahol csak az olyan arcok jelennek meg majd, mint én. Az iskola arcai. Kilépek a klubhelyiségből, s egyenesen indulok is a helyszínre. Gyorsan közlekedek, már-már rohanok, nem is figyelve az előttem lévő diákseregre. Mindig csak másodperceken múlik, hogy neki megyek-e valakinek, de szerencsére sikerült mindenkit kikerülnöm. Hú, ez biztos, hogy nagyon jó buli lesz, tök király, hogy a végén nem én leszek csak büntetőmunkán. Mert hát úgy is lefogunk bukni, egy ilyen dolgod nem lehet majd eltitkolni. Főleg, hogy holnap alkohol szaggal lesz mindenki. Nem baj, ezért kibírunk egy hét büntit. Bár, lehet, hogy lesz olyan nagy mázlink, hogy nem jár majd arra egy prefektus sem, és másnap nem tűnik fel senkinek a dolog. Ki tudja? A jövő dolgai kifürkész..kifürkésze…kifürkészhetetlenek. Igen, csak sikerült. Hú, ez nehéz szó. Mindegy. Sok nő lesz ott remélem és akkor es…bum. A nagy gondolkozásba észre sem vettem, megérkeztem a célhoz, s így sikeresen nekimentem fejjel a falnak. Az egyik kezemmel a kobakomat fogom, míg a másikkal feltápászkodok a földről. Jaj, ez nagyon fáj. Biztos bevörösödött. Most menjek vissza és kúráljam le, vagy micsoda? Áhh, nem. Nem baj, így is helyes vagyok, puklival a fejemen. Igyekezek felfelé a lépcsőn, azok pedig hangos nyikorgással jelzik, hogy elég öregek már. Hangokat hallok. Ó, nem is egyet. S van leányzó is. Király, mint én. Igen, ez a kedvenc mondásom. Szóval, belépek a szobába és vigyorogva tárom szét a karomat.
- Hiányoztam?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Hagen Romanovna - 2016. 05. 11. - 18:29:45
OC információk! Avagy TL;DR
De azért kérlek, olvassátok el. ::)

(http://38.media.tumblr.com/ffffbb4d716a781a542fd7ab098d3b64/tumblr_n3aac49jB91qhhxd4o1_250.gif)

Tehát, bulika. ::)
Mivel sokan vagyunk, és vélhetőleg lesznek még, akik betoppannak legalább egy cameora, ezért kitaláltam, hogy fog az egész működni. Mindenkinek más a reagtempója, és mint mondtam, sokan vagyunk, ezért a hagyományos.körökre osztás nem fog működni. Ehelyett három nagy kör lesz. Egy az érkezés (ami nagyrészt meg is történt), egy a buli elszabadult része, ahol már ajánlott a minimum ittas állapot, és egy a lezárás.
Az első körre rövidebb határidőt írok ki, mivel a legtöbben már megérkeztek, de nekik is lesz így esélyük lereagálni az eddigieket. A második szakaszra hosszabb határidőre gondoltam, ami terveim szerint IRL két hónap lesz. A harmadik pedig értelemszerűen a bulizárás, a hajnal hasadtával, és egy hónapja lesz mindenkinek a hálókörletébe tántorogni.
A nagy köröket én fogom jelezni, hogy mikor van vége. A többi azonban, tehát ami a kettő között van... Éljen a káosz! Elvégre ez egy házibuli, sok emberrel, és mindenki azzal interaktol, annyit és azt, amit akar.
Így tehát a hagyományos körök helyett szabad körök vannak. Nem kell (és nem is lehetséges) mindenkinek mindenki reagjára reagálni, főleg, ha az nem neki szól.
Egy nagy kör alatt annyi posztot írsz, amennyit csak akarsz, és annak, akinek akarsz. Egyszerűen emeld ki az adott személyeket a postjaidban, akiknek szól a reag, hogy mindenképpen tudja, neki szól. Az se hátrány, ha ki is színezed a nevét. Spammelj bele nyugodtan más játékába, és ha akarsz, nyugodtan legyen a topicon belül akármennyi játékod párhuzamosan.
Amit még kérek, hogy a játék lendületesebb legyen, ha olyan dolgot teszel, amire szeretnéd, hogy mindenki felfigyeljen, mert mondjuk felgyújtasz valamit, toastot mondasz, elhagyod a helyszínt, vagy eltorlaszolod a kijáratot, emeld ki a reagodban aláhúzással. Bízom benne, hogy mindenki elolvassa mindenki reagját, de így biztosan nem kerüli el senki figyelmét.
Tehát, így hirtelen ennyi lenne. Ó, és még valami.

Amennyiben egy felelősségteljes prefektus vagy tanár reagot ír ide, a bulinak határidőtől függetlenül azonnal vége! :D :D




6pm-8pm
A poszt nyomokban trágár kifejezést tartalmaz!

Szellemszállás. Bárkit kérdeztem, mi ez az ósdi viskó a falu oldalában, riogatott faszom rémtörténetekkel. Mintha meghatna néhány kamuszellem. Ők a tökéletes mészárszéket látják a helyben, én viszont az év bulijának legjobb helyszínét. A nemzetközi és a házak kapcsolatok, és a vodka pusztításának jegyében már csak be kellett izzítani a dolgokat, hogy tényleg működjön. Nem tudták ezek, mit tesznek azzal, hogy engem Roxmorts utcáira mertek szabadítani.
- Zívjad. - bököm oldalba  Caeliust, amikor cigit tarhál, és nyomok a kezébe egy szálat. Még meg is tekertem neki, ilyet nem csinálok ám másoknak mindig. Egy rossz szavam sem lehet, segített a rozoga kecóba cipelni azt a piát, amit majd a puncik isznak. Akik meg igazán faszák, azok majd kipróbálják a hazai, saját márkás Tzar vodkát, amin pofátlanul ékesedik családom jellegzetes címere, amit még a kiműveltebb muglik is felismernek. Vagy éppen az izlandi fenyőpálinkát, ami garantálja, hogy nem fogsz fázni, bármilyen hideget is hozzanak az állítólagos szellemek. A pia az asztalon, zenegép az ablakban, pohár luxus, úgyhogy mindenki szolgálja ki magát.
- Aezst meg Qcrozzra! Naelküle nyaem jött volna össze aez a parti. - emelem magasba az egyik fél literes vodkás üveget, hogy ezáltal rójam le a tiszteletem a Roxfort bűbájtan tanára előtt. Kösz, Qcross, nélküled nem sikerült volna. Bár még mindig bolgár, de legalább tanított valami hasznosat a bűbájtan szakkörön. Anélkül tudtam így ezt a sok jóságot a helyszínre hozni, hogy kicsit is megerőltettem volna magam.
Szolidan pofán röhögöm Mattet a borocskájával, tőle azért többet vártam. Amilyen nagy az arca, minimum az izlandi fenyőpálinkát láttam volna a kezében. Meg is emelek egy kisebb üveget, olyan jó két decis, s kérése nélkül a kezébe nyomom.
- Ezst igyaad, nyet a baambit. Látni te gúvaadt gülüiddael? Bige is whizskivel kezsd. - biccentek szolidan a sunák felé, akik felé őszinte tiszteletem. Azt hittem, minden brit csaj frigid kis nyuszi, erre az alsóbbéves Miriam szinte még a hazai csajokat is megszégyeníti. Aztán nehogy az első öt percben kikészítse magát. Nem lesz para, majd vigyázunk rá.
Biccentek egyet Domnak is, s már előre látom, mi lesz a sorsa. Annak ellenére, egy szobán osztozunk, nem sok szót váltottam vele. Megtűrjük egymást, én nem baszogtatom, és ő se cseszeget, amiért majdhogynem hálás vagyok. Hallottam eleget Caeléket, amint arról beszélnek, hogy majd beújítanak neki valami bigét. Fix, hogy nem ússza meg. De azt én is látom, hogy nem a whiskeyt szlopáló negyedikes lesz álmai asszonya. Vállon boxolom  Caeliust, amikor megpillantom azokat, akik talán esélyesek lennének. A két szöszire, Minervára és Aubreyra mutatok, amiből talán veszi a célzást. Aztán ne mondják nekem, hogy nem vettem ki a magam részét. Valamelyiküket Domnak csak sikerül beakasztania.
A zenegép beindul, valami helyi punk együttes zúzdáját közvetítve felénk. Nem ismerem a helyi zenéket, de sosem voltam egy Tchaikowski kedvelő, apám erőltette bármennyire is.
- Zrdasztrvujtye, Ammeline! Kozscsints vaelünk paarat, s nyet laatni unaalmazsnak. Nyem hittjem, idetolod magyjad. - támaszkodom meg Emmeline vállán, majd a kezébe nyomom ugyanazt az üveg vodkát, amit előtte én már megkezdtem. Attól függetlenül, leráz-e magáról, állok neki a cigitekerésbe, s biccentek egyet az érkező Zane felé. Møvrede-ék meg vannak áldva vele. De amíg nem árt nekik, életben maradhat. Végül aztán elfoglalom trónom, az egyetlen, szakadt fotelt, ami már csak a felfedezhető fognyomok és a szőrdarabok miatt is gusztusos. Nem hinném, hogy szellemek csinálnak ilyet. Suttyomban, amíg a gyújtómért matatok, rakok is el egy kevés szőrt, még most, mert még józan vagyok. Kíváncsi lettem, mi hagyhatta itt.



Következő nagykör: Május 28!


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Irina Romanovna - 2016. 05. 13. - 22:02:10
Enyhén sötétedik már, amikor Liliya és én átlépjük a birtok határát. Bár nem olyan gyakran jártam tiltott helyeken, mint az unokatestvéreim, nem vagyok már teljesen ártatlan sem, ezért egyáltalán nem fog el semmiféle félelem. Talán soha nem fogott volna el, már kiskoromban is tudtam, hogy a szabályokat emberek írják, és nem mindegyiknek van értelme. Ami pedig a félelmet illeti... még ha lennének is itt kísértetek, miféle félnivalónk lenne néhány megkeseredett holt embertől? Hallottam, hogy sokan félik ezt a helyet, ezért is volt jó ötlet Hagen választása. Legalább láthatjuk, ki az, aki elég bátor. Aki fél a halottaktól, nem jelent veszélyt az élőkre sem. A probléma mindig a bátor emberekkel kezdődik. A bátrakkal és az ostobákkal.
 - Szép volt ez a délután. Több időt tölthetnénk kettesben.- orosz nyelven formálom meg a kedves mosollyal összekötött mondatot, mielőtt ráerőszakolom az elmémre Albus Dumbledore nyelvének használatát. Kicsit még mindig nehéz angolul gondolkozni, de muszáj, nem tudnék eredményesen kommunikálni, ha egy másik nyelv nyelvtana szerint gondolkoznék. Így is árasztom magamból azokat a gesztusokat, amik alienizálják a személyemet, legalább a beszédemnek angolnak kell lennie.
 Belépek az ajtón, és felsétálok a lépcsőn. Nem nehéz, csak követnem kell a már meglévő alapzajt, amit az idegyűlt diákok keltenek. Furcsamód egy sztereotípia mégis igaznak tűnik, a brit emberek pontosak, mi vagyunk azok talán, akik utoljára jöttek. Természetesen a mi késésünk nem volt teljesen véletlen, mert annak is van bizonyos üzenete, ha valaki nem érkezik időben egy eseményre. Azt kommunikálja mások felé, hogy ő fontos.
 Utoljára megigazítom a hajam az ajtó előtt az ablak életlen tükrét használva. Kicsit talán furcsának, talán kihívónak is tűnhet a sárgás ujjatlan felső, térdig érő szoknya és szintén sárga cipő, hozzá a fekete harisnya és hosszú kesztyű, és talán részben a figyelemfelkeltő megjelenés is volt a célom azzal, hogy átöltöztem abban a házban. A valódi okom viszont, hogy módfelett kíváncsi vagyok rá, vajon felismeri-e valaki a Romanov ház zászlójához tartozó színeket. Idegenek számára ez az információ nem lényeges annyira, hogy megragadjon, ezért valószínű, hogy ha igen, az illető utánunk olvasott. És valószínűleg nem csak nekünk, hanem a másik két családnak is. Finoman a kilincsre helyezem a kezem, és benyitok.
 Néhány másodperc után elválok a kuzinomtól, amikor megpillantom azt a lányt, akivel talán a legközelebbi viszonyt tartom fel itt, leszámítva véreimet és szövetségeseimet. Széles mosollyal, a hangzavarban némán eltátogott „sziával” üdvözlöm Miriamot, miközben leteszem a táskámban lévő két üveg bort a többi ital közé. Néhány másodpercig válogatok, azután egy pohár vörösbort választok italnak abból, amit hoztak. Szeretem az szárazságát, azt a furcsa meleget és hideget, amit magában hordoz, és kell a színe is. A talpas poharat a kezemben fogva, az embereket kerülgetve sétálok oda Miriamhoz és a hugrabugos lányhoz, aki az évfolyamtársunk, gondolatai mégis kissé gyermetegebbnek tűnnek a többiekénél. Furcsa, hogy van, aki szellemektől fél, miután éveket töltött közöttük, míg a másik, akinek magyaráz, már túl van az első nemi aktusán, és olyan kifejezéseket használ, amiknek a jelentését még fel sem foghatja. Néhány másodpercig figyelem a két lányt, mielőtt egy idősebb lány csatlakozik hozzá, azután odafordulok Miriamhoz.
 - Remélem, hogy nem bántad meg, hogy eljöttél! Mit iszol?- mosolygok, jókedvű vagyok, az én hangom nem számon kérő. Azt mondják, egy barát figyelmezteti a társait, ha hibát készülnek elkövetni, és tudom, hogy amit a kezében tart, nagyon fog neki fájni holnap, de nem akarom befolyásolni a döntését. Az ember úgy tanul meg járni, ha sokszor a földre esik. Nekem is kellettek a hibáim az előrehaladáshoz, és tudom, hogy lesz még sok hiba, fájdalom, kudarc az életemben, ami az ára a gyengeségek eltűnésének. Valljuk be, nagyon unalmas lenne a kifejlődés emberré, ha minden elsőre makulátlanul sikerülne. - Egy perc, és jövök.
 Kis mosollyal hagyom ott Miriamot, hogy Hagenhez menjek, aki elfoglalta a fotelt. Egy pillanatra el is fog a rossz érzés, ahogy látom őt ott ülni mindennek a közepén. Nem azért, mert irigyelném tőle a szimbolikus trónt, vagy mert irigyelném a valódit, ha ő lesz a családfő, inkább azért, mert eszembe jut az ígéret anyámnak. Még nem szereztem meg Harry Potter haját, sőt, nem is láttam őt túl sokat, és ha megelőznek, csalódást fogok okozni neki. Gyorsan kirázom azonban a gondolatot, mert nekem soha nem kellett a trón. Ha nagyanya úgy dönt, hogy Hagen lesz a cár, nem állok az útjába. Borzalmas dolgok történnek, ha testvérek kezdenek marakodni a koncon szüleik sírja felett, és nem is vágytam rá, hogy én uralkodjak. Én csak a hogyant akarom tudni.
 - Elküldtük a leveleket. Mit találtál?- a halk, lassú orosz szavakra nem várok hosszú választ, mert nem akarom, hogy hosszabbnak tűnjön egy köszönésnél. Nem is tűnhet annyira másnak, mert lehajolok kissé, hogy egy pillanatra átöleljem az unokatestvérem. Nem is maradok mellette sokáig, neki is megvannak a maga barátai, és ami még fontosabb, a maga tervei. Nekem is megvan a mai célom erre az estére, amit egy célirányos véletlennel tervezek megkezdeni. Iszok egy kortyot a vörösborból, azután elindulok.
 Lirofot nagyjából egy hete néztem ki, a figyelmem az hívta fel rá, hogy muglik a szülei. Sárvérű, ahogy tavaly nevezték. Nem annyira különleges ez a dolog itt, talán minden ötödik, negyedik diákkal ez a helyzet, a választásom elsősorban azért esett rá, mert azzal, hogy itt van, nagyjából bebizonyította, hogy nem annyira ellenséges, mint sokan mások. Sokakkal ellentétben neki nem csak a haja kell. Szükségem van sok dologra tőle, elsősorban arra, hogy tudjam, mit gondolnak ők rólunk, ki mellé állnának. Tudnom kell, hogy látják-e a különbséget Grindelwald és Voldemort között, vagy fel kell nyitnunk a szemüket, hogy elmossuk a hazugságukat. És a segítsége kell, valamilyen módon rá kell vennem, hogy hozzon néhány hajszálat Harry Pottertől. Nem akarom, hogy ez az Imperius-átok legyen, a varázserőm még nem teljesedett ki annyira, hogy legyőzzek egy erősebb akaratot. Amúgy is vannak erősebb fegyverek az eszköztáramban.
 Ahogy a fiú közelébe érek, kissé megbotlok, természetesen úgy, hogy még véletlenül se essek el valóban, mégse tűnjön annyira szándékosnak. Rálépek az egyik lábammal a másikra, gyakori baleset, ami bárkivel előfordulhat. Nem kelt gyanút, különösen nem akkor, ha feltételezzük, hogy nem bírom az alkoholt, ami minimális mértékben már ebben a mennyiségben is a fejembe szállt. Meglendítem a poharat esés közben, a fiúra öntve pohár teljes tartalmát, vörösre festve a ruháját. Azután jön az a rövid, másodperces szörnyülködés, amit olyan sokszor látni rangosabb eseményen ügyetlen uraktól és hölgyektől. Amiről tudod, hogy hamis, sokkal inkább szól a saját státuszuk védelmében, mint őszinte sajnálatnak.
 - Jaj... ne haragudj, megbotlottam... megígérem, hogy amint visszaérünk a kastélyba, kiszedem a foltot, jó?- annyira őszintén próbálok sajnálkozni, miközben a szemébe nézek, amennyire csak képes vagyok rá. Remélem, hogy ez már elég hozzá, hogy elkezdjünk beszélgetni, több alkalommal is bevált ez már. Talán az egyetlen hasznos dolog, amit Bulgária adott nekünk, ez a hetvenkilences Mavrud.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Leverton N. Hale - 2016. 05. 26. - 20:17:32
A délután folyamán még nem igazán volt tervbe véve, hogy lenézek a Szellemszállásra szervezett bulira. Hallottam hírét, de valahogy mégsem mozgatta meg igazán a fantáziám az egész. Aztán ahogy telt az idő, kezdett hozzá megjönni a kedvem, elvégre mégis csak ez az utolsó évem a kastélyban, a végső esély arra, hogy gondtalan és unalmas életembe egy kis izgalom is kerüljön. Néha nem árt kiszakadni a hétköznapi monotonitásból, új arcokat megismerni.
A hely felé közeledve egyszer még átfut az agyamon, hogy biztosan megéri-e, vagy, hogy jó lesz-e, de ha már ilyen közel vagyok csak nem fordulok már vissza a kastélyba, hogy a legutóbbi korrepen kapott rúnákkal töltsek el egy romantikusnak semmiféleképpen sem mondható estét. Hogy aztán napokig bánkódjak majd azon, hogy hülye és lusta dög voltam, amiért kihagytam az esti szórakozást. Ha meg nagyon laposnak tűnik a hangulat maximum visszaosonok a kastélyba, de erősen kételkedem abban, hogy erre sor kerülne. A bejáratnál kiszűrődő zajok pedig csak megerősítenek abban, kicsi eséllyel fog az utóbbi verzió bekövetkezni. Jó lesz ez…
- Helló mindenki! - Követve néhány előttem érkezőt, bedobom a közösbe az általam hozott alkoholt, aztán valami szimpatikust kiválasztva, körülnézzek, akad-e ismerős arc az egyre csak gyűlő tömegben. Akihez esetleg oda tudnék csapódni, még ha csak az elején, ameddig el nem kap a partihangulat engem is igazán. Ezért nem a legjobb egyedül, előzetes összebeszélés nélkül beállítani egy random buliba.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 05. 27. - 21:55:23
Minnie & Merel
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)

Nem mondom, hogy különösebben meghatottam volna a szabályszegőket, pedig tényleg nem akarok nekik rosszat. De az is igaz, hogy sohasem volt jellemző rám, hogy nagyon nagy hangom lett volna. Néha a saját barátnőim is alig értik, mit beszélek. Na jó, köztük azért picit nyugisabb és felszabadultabb vagyok. Egy picit, legalább.
Az egyik külföldi toastot mond, ráadásul egy tanárra, én pedig sehol sem látom, mi köze Qcross professzornak ehhez a... Ehhez a bulihoz. Nem hiszem, hogy megengedte volna nekik. Így hirtelen pedig a vörös hajú srác még ijesztőnek is tűnik. Igazából elég idegenkedő vagyok azokkal, akiknek nagy az önbizalmuk, de emiatt nehezen tudsz a közelükbe férkőzni. Sokan olyan, mintha egy pajzsot emelnének maguk köré belőle. Láthatatlan védőmezőt, amivel szándékosan eltaszítják maguk körül az embereket. Pedig én nem utálom őket. Már az északiakat. Tökre mázlista a többi ház, hogy új barátokat kaphattak, nekünk pedig szokás szerint semmi sem jutott. Az egyetlen évfolyamtársam is a Hollóhátba került. S nini, még ő is itt van! Nem tudom, nem tűnik valami jól. Remélem, nem ivott meg semmi kéteset.
- Minnie! - örülök meg nővéremnek, s egy hirtelen öleléssel tapadok rá. Erre már csak azért is szükség van, hogy a mögöttem közlekedő kiférjen mellettünk rendesen.
- Félreérted, Minnie, én nem ezért vagyok itt. Félreérted. - kezdem meg a magyarázkodást, miközben nagy nehezen elengedem. Valaki pedig a kérésem nélkül nyom a kezembe valami szúrós szagú lötyit. Fúj. Nem tudom, mi lehet ez, de nem tetszik.
- Igazából azért jöttem, hogy megmondjam másoknak, hogy talán nem kéne ezt csinálniuk. Még bajba kerülhetnek... - hallatszik szinte cincogásként hangom. S miért? Mert még a zene is elindul. Így tehát vajmi keveset értek a saját hangomból is. Bár próbálok hangosan beszélni, abban az egyben nem vagyok biztos, hogy Minnie kifogástalanul megértette volna minden szavamat.
- Hallottad ezt? - figyelek fel az alattam recsegő épületre, s a felhangzó, horrorisztikus sóhajra. Mert ki gondolna az egyértelműre, hogy az alattad lévő szobát épp romantikus célokra használhatják, miközben te egy köztudottan szellemjárta házban álldogálsz? Eleve világos bőröm még inkább kifakul a gondolattól, hogy talán sikerült felbosszantanunk pár szellemet. Már Hóborctól is kivagyok, és őt még emberek közé engedik. Nem is merem elképzelni, ide kiket toloncoltak ki kísérteni.
- Szia, Merel. Téged hogy tudtak iderángatni? És ugye jössz velünk? Vissza, a kastélyba. - csapok le a harmadévesre, akin őszintén meglepődöm, hogy itt találom. Jó, azért Merelnek akadt már pár büntimunkája, de akkor is. Persze a szavaim egy részét simán elnyomja a zene, hiába próbálok hangosan és érthetően beszélni, hozzá pedig jól gesztikulálni. Az üveg persze simán megtévesztő
, amit valaki a kezembe nyomott. Azt se tudom, mi van benne persze. De biztos, hogy én meg nem iszom.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 06. 05. - 18:08:28
-Traktorral?- vetem fel Aubrey kérdésére, mint ha kézenfekvő lenne, hogy ez az egy válasz az egyáltalán elképzelhető lehetőség. Pont ugyanúgy jöttem ide, mint mindenki más. Például te is. Tudtam róla hogy lesz, és idejöttem. Meglepő, mi?
Annyit vele nem szoktam együtt lógni, mint Madivel, de csak egy évvel jár feljebb, ismerjük azért egymást. Már arra értve, hogy azért énrólam nem kéne olyan meglepőnek lennie, hogy felbukkanok itt. Szemben azzal, h amondjuk ugye Madi. Vagy épp ő.
Ha már itt megálltam szót váltani, integetek egy hellót a Griffes társának is, akit gondolom illene névileg is felismernem azért a nyári után. Csak a baj meg a szégyen veled is, Merelkedrága.
-Méé? Még csak alig jöttem ide. Csak most kezd beindulni a muri.
Fárasztó napom volt érzelmileg, akar a frász hazamenni. Ha az agyam társaságában maradok, pölö mert visszamegyek a jóval nyugisabb klubhelyiségünkbe, eltörök vagy bekattanok. Ide nem kell az agyam, nem a mai családi ebéden fog pörögni, azért jöttem végül el ide eleve. Te tudtad már meg tizenhárom év után, hogy vannak rokonaid is? Na, nekem nyár végig erről még csak nem is szólt senki.
-De ti nyugodtan mehettek. Tudod mit, akkor meg is szabadítalak ettől. Mi ez amúgy?- veszem ki Aubrey kezéből az üveget, úgyis láthatóan csak jobb ötlet híján van nála. A kérdés közben belenézek, aztán egy vállvonás mellett húzok belőle egyet. Mindjárt megtudjuk.
Lehet, hogy a hangvételem kicsit goromba, de most tényleg nagyon tele van a fejem a mai nappal, és nem akarom még többet törni rajta.
-Hááhhh, szerintem ezt tényleg nem szereted.- sikerül megállapítanom, miután elmímeltem a magyar mennydörgő reakcióját arra, hogy találkozott Harry Potterrel a Trimágus Tusán. Ugyan csak elmondásból ismerem az eseményeket, lévén akkor még két évvel azelőtt voltunk, hogy ide engem felvettek, szerintem egész hihetőre sikeredett a pantomim-előadás róla. Mondjuk nem az én ötletem volt, hanem ennek az akármilyen lötyinek az ízéé, vagy hatásáé, de szóval na.
Egyelőre nekidőlök itt mellettük a falnak.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 06. 05. - 20:32:59

L E A N    O N (https://www.youtube.com/watch?v=8v-mLjzQEpo)
(https://45.media.tumblr.com/c58038ba2311dbaadd06f9dc46d7f86e/tumblr_nsxnv5H3nM1thoc35o7_400.gif)
Aubrey & Merel & Zane & Irina


        Valahol időnként meglep, hogy azok a tulajdonságok, amik belőlem teljesen kimaradtak, valahogy mind a húgomnál landoltak: Aubrey átgondoltabban áll a legtöbb dologhoz, biztosan nem fogom cigizésen rajtakapni, és ő nem ült volna le egy pubban egy nála idősebb férfivel csak úgy beszélgetni, hogy aztán hetekkel később egy ágyban kössön ki vele, még ha én tudom is, hogy a történet folytatása nem pont az, aminek hangzik. Ez persze alapvetően egy jó dolog, nem szeretném ha idő előtt nőne fel, ráadásul kényszerből, ezért aztán többször is rászóltam Gregre, hogy ne avassa be olyan részletekbe az éjszakai korzózásokat illetően, amiket Aubrey magától biztosan nem akarna tudni. Őt egy buli közepén látni elég meglepő, de gondolom jobb velem, mint nélkülem.
        - Nem az, aminek látszik? - mosolygok, és magamhoz ölelem - Nekem nagyon is bulinak látszik, és hidd el, ez a szórakoztatóbb módja a bajbakerülésnek. Vannak hülyeségek, amiket el kell követnünk akkor is, ha tudjuk, hogy hülyeségek.
        Ez lehetne életem egyik mottója is, tekintettel arra, hogy azért most is egy pohár pezsgővel és két szál cigarettával több van bennem, mint ami az ideális lenne ezekben a morális magasságokban, amikbe elvileg emelkednem kellene a jelvényem miatt, de valószínűleg ez most itt senkit nem érdekel addig, amíg tényleg baj nem történik... tehát az elkövetkező fél órában menetrendszerűen. Az iskolánkra ki lehetne tenni a 'zártosztály' jelzőt is időnként, ha beledobom az egyenletbe az alkoholt és a viszonylagos szabadságot is... nos, nem lennék egy prefektus helyében.
        - Akkor nem hallottam volna, ha süket vagyok. - próbálok magamra erőltetni valami komolyságot, de ha belegondolok, hogy ennek a történetnek a személyes változatát is hallani fogom a hálóterembe visszaérve, mert Natalie részletesen elmeséli majd a mardekáros fiú teljesítményét, nehéz nem gúnyosan mosolyogni - És szia Merel. Hány pohárnál jársz? Feleleveníted a bálos jelenetet?
        Vajon van valami a levegőben, hogy minden alsóbbéves úgy érzi, úgy kell nyakalnia a töményet, mintha kötelessége lenne a házifeladat időben leadása és a takarodó közepette? Először Miriam, aztán ott látom Bloodot egy üveggel, most pedig Aubrey háztársa issza le magát. Na nem mintha én egy földre szállt angyal lettem volna az ő korukban, de nem próbálkoztam a töményet húzóra mutatvánnyal magamtól. Még gondolkozom rajta, hogy körbeszóljak, hogy akkor már valami enyhébbel próbálkozzon, mikor észreveszek egy furcsa jelenetet nem is messze tőlünk, nyomok egy puszit Aubrey homlokára, és kimentem magam.
        - Mindjárt jövök, addig legyetek... azt nem merem mondani, hogy jók, de még viszonylag józanok. - ez bekerülhetne a prefektusok mindenkori legszebb és legtanulságosabb mondatai közé, de már meg is álltam Irina és Zane párosa mellett - Á Zane, már kerestelek, és üdv, Ms. Romanovna. Még nem volt alkalmunk beszélni, pedig lenne néhány kérdésem.
        Elveszek az asztalról egy poharat és rámosolygok az alacsonyabb lányra: a keresztnevét persze tudom, de a bemutatkozáson nem estünk még túl. Jól ismerem mindegyikük nevét, de őket magukat csak annyira, amennyire látni engedik magukat, ez pedig kevés. Nem hiszem azt, hogy minden északi Ristiaan, ő pedig már segített átfogóbb képet alkotnom az ittlétükről, de egyik egyetlen Romanovnával sem elegyedtem szóba, és az ő családi helyzetük egészen más. Az igaz, hogy a varázsvilágban a történelem legendái mindent átszőnek, de nem minden nap van lehetőségünk ilyen nevekkel összefutni. Van bennem egy jó adag gyanakvás is, van a megjelenésében valami, ami miatt megértem, hogy mások idegenkednek tőle, és persze hallottam kósza pletykákat is róluk, de amikor eldöntöttem, hogy nem állok be a sorba utálkozni, megfogadtam azt is, hogy személyes vélemény alapján állok majd hozzájuk külön-külön.
       


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Emmeline Smethwyck - 2016. 06. 11. - 13:10:32
Amikor beindul a zenegép, megpróbálom kerülni a tömeget amennyire csak lehet, és behúzódom egy viszonylag "csendesebb" sarokba. Lassan felmérem a többieket. Van aki már most dönti magába a piát, így könnyen ki lehet venni, ki lesz az, akit egy óra múlva, telefirkát fejjel kell majd visszavonszolni a kastélyba. Épp a táncoló párokra siklik a tekintetem amikor valaki rátámaszkodik a vállamra.  

- Zrdasztrvujtye, Ammeline! Kozscsints vaelünk paarat, s nyet laatni unaalmazsnak. Nyem hittjem, idetolod magyjad. - hallom meg Hagen hangját a hátam mögül. A következő pillanatban egy vodkás üveget nyom a kezembe. Sosem szerettem az alkoholt. Vacak az íze, ráadásul ha nem bírod, három kör után már a detoxban kötsz ki. Viszont nem szeretném megsérteni a mardekárost, azzal hogy visszautasítom az italt.

- Nem igazán tudtam erről a "buliról". Véletlenül toppantam be. - felelem majd meghúzom az üveget és elfintorodom. - Bleh...Nem értem mit szerettek az alkoholban... - visszaadom neki az üveget, és ránézek a fotelre amiben Hagen elhelyezkedik. Ahogy látom a bútordarabot valaki/vagy valami jól helyben hagyta, és van egy tippem ki lehetett. Egy kósza pillantást vetek Freya-ra. Hallottam különféle pletykákat a zűrös griffendélesről, amik talán nem is annyira alaptalanok. Észreveszem amint Romanovna  eltesz pár szőrszálat. Okos. Hirtelen engem is elönt a kíváncsiság, és odalépek a mardekáros mellé.

- Ha megengeded... - szólok, majd én is mintát veszek a kanapéról és gondosan elzárom egy nálam lévő fiolába. Mindig hozok magammal, ha a Szellemszállásra jövök, mert kitudja miket lehet itt találni...


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Miriam Deccor - 2016. 06. 11. - 16:44:38
Aubrey & Irina


   Csendben figyelem az érkező embereket és kissé félrenyelek amikor meglátom, hogy Aubrey lép be az ajtón. Sok mindenkire számítottam de őrá pont nem, belőle nem igazán nézem ki azt, hogy szeret bulizni.
  - Miriam! Neked ezt nem kéne meginnod. Nem félsz, hogy rosszul leszel?
   Elmosolyodom amikor Aub aggódó hangját hallom, rég volt már, hogy valaki azért aggódott értem mert megittam egy pohár whisky-t. Nem szándékozom ma berúgni életemben először, de egy pohártól nem lesz semmi bajom. Nagy mosollyal fogadom, hogy Irina is megérkezett végre, így nem igazán leszek egyedül, Aubrey is jó társaság lenne, de ő szerintem nem sokkára visszamegy a kastélyba.
  - Lazíts egy kicsit! Nem lenne semmi bajom tőle bár elég erős ital ezért nem igazán ajánlom.
    Nagy mosollyal fogadom Irinát és egy kicsit közelebb megyek hozzá amikor megszólal mert a zenétől nem sok minden hallatszik pedig ő már jóval hangosabb mint Aub.
  - Remélem, hogy nem bántad meg, hogy eljöttél! Mit iszol?
    Csak most veszem észre, hogy Minnie is itt van, intek neki aztán kortyolok egy nagy korttyal eltüntetem a poharamban lévő kis csodát.
  - Hogy bántam volna meg? Whisky-t ittam - nevetem el magam. - Igazán csinos vagy!
   Igazán jó ízlése van Irinának bár nem nekem való ruhadarabok ezek de azért nagyon szépek. Leteszem a poharamat és visszasétálok a kis helyemre és szélesen elmosolyodom amikor Irina leönti Lirofot, nem igazán hiszem el, hogy véletlen volt biztos vagyok benne, hogy van valami terve, de az is lehet, hogy így akar bepasizni, bár erre elég kevés az esély. 


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Freya Blood - 2016. 06. 14. - 02:18:27
Becsap a geci az ablakon
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/89/ef/8e/89ef8ebef9b865a41996553b065a3257.jpg)
Aki látja magát benne
+18


        - Na a csiga is kigurult a könyvtárból! - konstatálom Pickwyck felbukkanását, és rögtön el is hánynám magam, ha lenne valami a gyomromban - Már értem, miért tiszta nyálkás a padló. Tehetne egy szívességet, és felnyalhatná maga után a gecit.
        És még a románokkal is lepacsizik, faszom, mi ez az illumináti itt? Egy isteneset beleköpök a piába, aztán visszateszem az asztalra az utánam érkezőknek, mert nekik is jusson valami, és integetek Mattnek, hogy remélem, látja a bulika alakulását. Felvont szemöldökkel nézek vissza Alexre, mert most komolyan azon fog meglepődni, hogy cigit lát a kezemben? Én azon lepődtem meg, hogy nem látom a pasija nyelvét az övén, és akkor még szofisztikált voltam.
        - Pont időben jöttél, lassan felszabadul a privát szoba. Ha sietsz, simán befoglalhatjátok. - ezúttal tényleg nem gúnyolódom, nincs abban semmi rossz, ha részegen azzal dugsz, akivel józanul is - Meg ahhoz, hogy lásd Everfent részegen! Ez lesz az eddigi éveink egyik fénypontja, ha engem kérdezel. Most viszont muszáj elintéznem valamit, és ha nem tetszik, fogd rá, hogy részeg voltam. Sokak szerint úgyis mindig az vagyok, de van a cifra faszomnak annyi pénze.
         Gyere, csigusz. Táncoljunk kicsit...
        - Mit nézel, mi? Nem tetszik valami? - felmerül bennem egy kérdés azér': ki a faszom hív meg egy ilyen kaliberű valakit egy ilyen bulira? McGalit sem hívod meg kisfröccsözni, mert nem. Még Balmoral meg Mattie meleg haverja, Dom sem próbálnak átmenni prefibe feleslegesen, ez meg itt előadja a most szöktem a zártosztályról jelenetet. - Vigyázzál magadra, Pickwick, egy bulikán könnyen törnek az üvegek és fiolák.
         Megnézem magamnak azokat a litvánokat, de nem lógnak ki egy átlagos részeg hordából, sőt, igazából teljesen normálisnak tűnnek a közegben. Ha nem lenne az a fura hideg szaguk, még elhinném nekik, hogy fogalmuk sincs semmiről, de amíg itt keringenek az éterünkben, mint valami mélyfagyasztott gólyafos, addig azért számot tarthatnak a figyelmemre. Végül becélzom az egyik épeszűnek tűnő háztársamat, és leparkolok mellé egy frissen lőtt pohár borral.
        - Cső Leverton! Csak így egyedül?- nem teszem hozzá, hogy csak a hülyék járnak egyedül partizni, én most itt keményen haverkodom Mattie kérése alapján, mert a szlovének is beindultak szerinte - Te már a második ember vagy, akivel random szóbaelegyedtem, szóval mesélj, mit iszol? És bocs, de nincs tüzed?
          Wolsey felszívódott közben, pont, mint a gyújtóm. Biztos elhánytam valahová, de amíg nem ki, addig minden oké. Ez minden bulika alapelve: csak akkor hányunk, ha mások nem látják, ha mégis, csak olyanok mellett, akik rosszabbul festenek. Megvakarom az egyik véres térdemet, amit annak a szatírnak köszönhetek, de tuti, hogy olyan sebeket okoztam a kicsi lelke ánuszrózsájában, hogy igazi aranyérűnek nevezheti magát mostantól.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Irina Romanovna - 2016. 06. 15. - 01:14:07
- Köszönöm, te is nagyon csinos vagy. Majd később én is megkóstolom, tényleg egy perc, és itt vagyok.- annak ellenére, hogy gyakoroltam sokat, hogyan kell elrejteni az érzelmeket, egy kicsit felszalad a szemöldököm, amikor Miriam elárulja, mit iszik. Nem is jött volna el magától, ehhez azért a whiskey elég hirtelen ugrás. Nem tudok sokat az alkoholokról, de a whiskey biztos, hogy a legerősebbek között van. Persze, nem szólok neki, nem vagyok felnőttebb nála, és nincs jogom megmondani, mit igyon, még ha barátnak is érzem. Tényleg annak érzem. Ha kell, segítek is neki, ha nem bírja.
 Bosszantó kicsit, hogy éppen csak leöntöm Lirofot, és rögtön odajön egy lány beszélgetni. Azt hiszem, a Griffendélben van ő is. Persze, nem kérhetem meg rá, hogy hagyjon minket egy kicsit kettesben, mert beszélgetünk, mert igazság szerint csak leöntöttem valamivel. Kellemetlen, de azért mosolygok, amikor válaszolok neki.
 - Szívesen válaszolok a kérdéseire, miss...?- nem ismerős az arca, úgyhogy a kérdései majdnem biztos, hogy a nevem miatt szólnak nekem. Ha szerencsém van, csak valamilyen történelmi információt akar tudni a Romanov házból, ami nekem nyilvánvalóan első kézből van meg, talán Izlandról akar kérdezni. Rosszabb esetben talán még valami konfliktust is akar provokálni, de ez esetben rossz ajtón kopogtat. Hagentől sokkal könnyebben lehet jelenetet kapni. Tőlem leginkább akkor, ha agresszorként, inzultussal kezdi azt.
 Öntök a poharamba egy kis sört abból, amit valószínű itt helyben vettek. Nem akarok kilógni a tömegből, de nem is akarom nagyon meggyengíteni az elmém működőképességét azzal, hogy erősebb alkoholt iszok, mint amit kibírna a szervezetem. Igazság szerint senki szervezete nem bírja ki a túl erős alkoholt, ha lábon is marad, az agyműködés hatékonysága drasztikus mértékben csökken. Iszok néhány kortyot belőle, miközben ezzel a lánnyal társalgok, de néhány kérdés után elnézést kérek tőle azzal, hogy meg kell keresnem Miriamot, mielőtt túl sokat inna. Végül tényleg odamegyek a barátnőmhöz, mert nem találom a griffendéles fiút. Lehet, hogy az a hajó már elment, de hosszú még az este.
 - Ez olyan... kellemetlen.- leteszem a sört, és öntök magamnak egy kis whiskeyt én is, ahogy ígértem, és iszok belőle egy kortyot, de ahogy sejtettem, túl erős nekem, ezért a maradékot már csak a kezemben hullámoztatom. Talán ezt is ráönthetném valakire, de kétszer már több, mint gyanús lenne. Ez a hajó elúszott, spontán pedig nem tudom megoldani, úgyhogy muszáj lesz újra tervezni.
 Egy kicsit csendben maradok, és figyelek kicsit, de egy igazán érdekes beszélgetésfoszlányt sem kapok el, a legérdekesebb pedig igazából a lentről jövő zaj. A vonaton hallott után annyira nem lep meg, hogy itt is ilyesmi történik, különösen, hogy Liliya figyelmeztetett már rá, hogy ez lesz, és én is legyek óvatos. Kicsit oldalra pillantok Miriamra, úgy döntök, egyelőre vele töltöm az időt, megvárom, amíg történik valami.
 - Van itt valaki, aki tetszik neked? Például ő (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=1562) egész helyes. És ő (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2111) is.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 06. 17. - 10:54:29

L E A N    O N (https://www.youtube.com/watch?v=8v-mLjzQEpo)
(https://45.media.tumblr.com/c58038ba2311dbaadd06f9dc46d7f86e/tumblr_nsxnv5H3nM1thoc35o7_400.gif)
Dominic


        Túl sok minden nem derült ki számomra Irinát illetően, de nem is számítottam rá, hogy most összefogó képet fogok kapni a munkásságról és mindarról, ahogy a világot látja. Neki sem könnyű, végül ebben maradok, és természetesen abban, hogy amint lehetőségem lesz az iskolában, biztosan megkeresem. Továbbra sem osztom azt a véleményt, hogy van értelme így ismeretlenül ellenségeskednünk, de sokat elmond a másik fél hozzáállásáról a korrektség. Ennek fényében aztán kezd nagyon furcsa lenni az a szóbeszéd, hogy a két idősebb Romanovna néhány perverz fantázia szerint mit csinál..
        Mivel nem terveztem tényleg komolyan részt venni a bulikában, kicsit tanácstalan vagyok azt illetően, van-e értelme úgy egyébként maradni. Tetszik a hangulat, bárki és bárhogy is szervezte, minden más esetben már rég becsatlakoztam volna, de most egyszerűen túl sok mindenen gondolkozom a Seprű óta, és persze a részeg Blood gondolata bőven elég kijózanító, ha mondjuk elkap a szórakozhatnék. Az viszont nem kerüli el a figyelmem, hogy Dom barátai megint kerítőnőt játszanak neki - ami felveti a kérdést, hol jár éppen Alex - meglehetősen nagy lelkesedéssel. Megállok egy kicsit és figyelem a műveletet, ami kívülről ugyan vicces, benne lenni nyilván nem arat ilyen osztatlan sikert a fiú köreiben, úgyhogy felveszem a legcsinosabb pofi-páncélzatom, és megmentem a bajbajutott prefektust.
        - Mr. Till, nahát-nahát, ön itt ilyenkor? - ez kétségkívül nem pont az a díszlet, amiben a legutóbb volt alkalmunk beszélgetni - Elrabolhatom egy kicsit?
        Amúgy sem feltételezem róla, hogy most mindjárt az asztalra ugrik és letépi magáról az inget, mert az valahogy.. karaktertörés lenne egy Till esetében. Inkább néz ki úgy, mint aki a többiekre ügyel, de kegyetlenség lenne hagyni, hogy akkor is ezt tegye, mikor mások éppen jól érzik magukat, és persze egymást.
        - Jól sejtem, hogy Mr. Edevane egyáltalán nem változott a legutóbbiak óta? - érdeklődöm mosolyogva, nem mintha nem tudnám a publikus részleteket - Remélem, most egy kicsit megnyugszik, hogy hölgytársaságban láthatja önt. Egyébként is kérdezni szerettem volna öntől valamit... gondolom sejti, hogy az új diákokkal kapcsolatban. Komoly ellenállásba ütköztek a házunkban, de ez önöknél is általános jelenség? Mit gondol, van alapja a kirekesztésnek?
        Nincs mellékes gondolatmenet, amit majd a beszélgetés egy pontján észrevétlenül bele akarok rejteni a folyamatba, egyszerűen valóban érdekel egy megfontolt prefektus látásmódja a helyzetet illetően, főleg úgy, hogy ők a másik ház, ahová a legtöbben érkeztek. Dom teljes mértékben értheti a körülményeket az egyikük szobatársaként, és mindig jó többet tudni, mint amennyit engedni látlak.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 06. 25. - 06:01:39
Minnie, Miriam & Merel
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)

Aggódva pislogok testvéremre, azonban úgy néz ki, Minnie egyáltalán nem veszi az adást. Ezek az emberek szándékosan jöttek ide, a Szellemszállásra, ami köztudottan tele van tomboló kísértetekkel, igaz, még egyet sem láttam közülük. Ha ezt megtudják, ha ez kiderül... Hú, hát akkor mindannyian nagy bajba kerülünk. Akár még ki is csaphatnak... Vékony és bátortalan hangomat viszont könnyedén elnyomja az emberek zaja és a zene, ami biztosan felhívja majd a falubeliek figyelmét. Csak idő kérdése, hogy feltűnjön a tanároknak, mekkora bibi van, s akkor... Amit ezért kapni fogunk, sosem felejtjük el. Nem értem, miért kockáztatnak.
- Minnieeee! Komolyan beszéltem! És tényleg aggódom... - emelem meg kicsit a hangomat, bár így is csak akkor veheti ki szavaimat a hangzavar miatt, ha tényleg rám figyel. Azt hiszem, megint nem vesz komolyan. Pedig nem akarom, nagyon nem akarom, hogy ennyi ember komoly bajba kerüljön egy ekkora butaság miatt. Persze, mi is tartunk bulit a Hugrában, de az azért mégis csak más.
- De legyen... Körbenézünk, pár embert próbálunk jobb belátásra térni, és még időben visszamegyünk. Jó? - kérem beleegyezését, ennyi talán még nem árt meg. A lényeg, hogy legfeljebb nyolc órára érjünk vissza a kastélyba. Mert én aztán nem fogom kicsapatni magam... Nem mintha nem boldogulnék a muglik között, az én világom még mindig odaköt. De nem hiszem, hogy apáék emiatt akarnának újralátni.
Biccentek egyet, hiszen megegyeztünk, nővérkém pedig oda is sétál az egyik új diákhoz. Nem nagyon beszéltem még Irinával, engem picit megijeszt. S nem gondolom, ez az a hely, ahol az előítéleteimet le kellene gyűrnöm. Nincs kifejezetten gondom vele, egyszerűen nem ismerem.
Ami viszont mélységesen ledöbbent, hogy milyen alkoholokat isznak olyanok, akikből ezt ki sem nézem. Mind Miriamtól, mind Mereltől nagyon szokatlan ez, bár nem mondom, nem vagyok hálás, amiért a ki tudja, mit tartalmazó üveget kiveszik a kezemből. Nem mintha meg tudnám különböztetni egyiket a másiktól.
- Hát, te tudod... - próbálom túlkiabálni a zenét. Valami David Bowie szám megy. Apa alig akarta elhinni, amikor elmeséltem neki, hogy egyébként a fazon egy varázsló, csak mellékesen koncertezik mugliknak is. Pedig így utólag belegondolva, hogy már van némi ismeretem a varázslók világáról, teljesen logikus.
- Legkésőbb fél nyolckor viszont mi elindulunk, hogy időben visszaérjünk a kastélyba. Szívesen elviszünk. - ajánlom fel neki, hiszen már most se tud teljesen egyenesen megállni a lábán.
Azért hogy Merelt is ilyen állapotban látom, elég kétségbeejtő. Miriam talán csak jól akarja érezni magát. Logikus, úgy illeszkedsz be a legkönnyebben, ha felveszed a csoport szokásait. Merel viszont, neki sosem volt szüksége ilyesmikre. Ajjjh, remélem, nem hozta magával azt a bicskáját, még a végén komolyan ártani fog magának.
- Nem tudom, csak a kezembe adták. - felelem Merelnek, amikor elszedi tőlem az italt. Már a szaga is szörnyű. Azt hiszem, ő se vesz valami komolyan... Persze csak elengedem a fülem mellett az ironizálását. Fontosabb, hogy ne hagyjuk egyedül. Nem tudom, valahogy van egy fura érzésem vele kapcsolatban, amit magamnak sem tudok megmagyarázni. De úgy hiszem, nincs valami jól.
- Történt valami? Hmmm... Van még nálam egy csokiszelet. Tessék, neked adom. Edd csak meg. - túrok bele talárom zsebébe, amiből némi matatás után kiszedem a picit összenyomott, de teljesen ehető fehér csokoládés, mandulás snacket. A holnapi átváltoztatástan dolgozatra vettem, segít, ha óra előtt eszek egy keveset, de hallottam olyasmit, hogy az evés felszívja az alkoholt, vagy mi. Vagy csak mítosz az egész?
 


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Zane Lirof - 2016. 06. 25. - 15:48:12
ÉN és aki benne van  8)


A tökéletes belépőm után még Minervanak hevesen integetek hiszen csak őt ismerem úgy igazából a társaságból.
- Pia, pia, pia, pia Hadarom el gyorsan miközben sétálok az italok felé egy pohárral a kezemben. A tekintetemmel pásztázom a kínálatot miközben vakarom a tarkómat, mert egyáltalán nem tudom, hogy mit is kellene inni. Mindegyikhez lenne kedvem és az egészet meg akarom kóstolni de így egyszerre. Vajon mit kellene csinálnom? Kiönteni poharakba és meginni húzóra egymás után? Á, nem az nem menő. Gondolkozz Lirof, gondolkozz! Megvan! Koktél. Ez a tipikus matt részeg kevert ital lesz, aminek a mellékhatásai a pedofília, az erőszak meg ilyen kis dolgok. Tökéleteeees, így legalább a csúnya lányokat is bombázóknak fogom nézni.
Leteszem a poharat az asztalra, aztán pedig a fenyőpálinka felé nyúlok és egy kettest a pohárba öntök, majd a furcsa nevű vodkát zárom a kezeim közé és megnézem a borítóját. Meg sem merem nézni, hogy hány fokos ez a lötty, nem is akarom tudni. Abból is töltök a pohárba ugyanannyi mennyiséget, mint amennyit az előzőből öntöttem. Egy ideig csak nézem az így kialakult italt. Fel kell készülnöm lelkileg. Hú. Gyerünk. Menni fog. Sóhajtok egy nagyot, majd le is húzom az alkoholt. Megrázom a fejem és próbálok nem köhögni tőle. Érzem, ahogy az égető folyadék lefolyik a torkomon ezzel a rossz ízzel párosulva. Nem volt jó ötlet keverni a kettőt. Ez így borzalmas volt. A két kezemmel támasztom az asztalt, nem, még nem vagyok berúgva csak azon  töröm az agyam, hogy én helyből ilyen hülye vagyok vagy neki is kell futnom hozzá? Hajh, na mindegy. Amiből ittam a förtelmet azt kidobom a kukába, nem is akarom látni. Előveszek még egyet, majd most a whiskyt csapolom meg. A kis itókámmal a kezemben indulok is meg terepszemlére, amikor Irina rám önti a poharának tartalmát. Először csak úgy állok én is lefagyva nézve a ruhámat, közben gondolkozom, hogy mit is kellene neki mondanom. Tök jó nő, és hát tuti részeg már. Valami jó szöveg kellene. Már nyitnám is ki a számat, hogy válaszoljak, amikor a kedves barátom megzavar.
- Szia Minerva.
Mosolygok rá, majd egy kicsit arrébb megyek, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni, addig csak kortyolgatok. Amint Irina odamegy Miriamhoz, én is elindulok és a hátuk mögött megállok, a két kezemmel a vállukon támaszkodom.
- Ki a helyes? Én? Ja azt tudom.
 Az arcomon szokásosan az ezer wattos vigyorom. Az alkoholom továbbra is a kezemben lóg, ha így folytatom hamar ki fogok dőlni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Pansy Parkinson - 2016. 06. 25. - 23:42:48
Szellemszállás

(http://66.media.tumblr.com/87581379534b02ee5e0c2da95bfadcff/tumblr_inline_o125bezMeR1tilodl_500.gif)

Leverton Hale

ͼ ͽ

  Egyedül sétáltam a Szellemszállás felé, nem sokkal sötétedés után mert meguntam a Klubhelyiségben hallgatni az alsóbb évesek évődését és rikácsolását. Ki ezért, ki azért. Nem mehetett le a faluba, lemehetett a faluba, de nem volt pénze erre, meg arra. Merlinre, csengett a fülem a vékony hangjuktól. Na, meg amúgy is, Davis olyan lelkesedéssel zúdult ki a hálóból a buli hallatán, hogy akaratán kívül is felcsigázott vele.
Igazából azt sem tudtam kik vesznek majd részt rajta, de a hónom alatt lévő két üveg whiskyvel tulajdonképpen nem is izgatott annyira. Nem is beszélve a nagyapám régi laposüvegétől, amit a kardigánom zsebében rejtettem el és amiből már hiányzott néhány korty. Még Zabini töltötte meg nekem néhány napja, amikor a könyvtárba készültem, vigasztalás képpen. Igaz, ami igaz a végén sosem jutottam el odáig. Leragadtam a Klubhelyiségben nézni, ahogy Theo porba tiporja Daphne-t varázslósakkban. Viszont így legalább megmaradt mostanra.
Ahogy közeledtem a Szellemszállás felé, úgy lett egyre hangosabb a ricsaj, mígnem már szinte a levegő is a zene ritmusára pulzált. Már a bejárat előtt is lézengtek jó néhányan. Ha jól láttam, Astoria éppen az egyik bedeszkázott ablak alatt hányt, néhány szarházi kis griffendéles meg a ház sarkában gyülekezett. Szemforgatva mentem el mellettük, ahogy egy boros üveget adogattak körbe.
 A zene már kint is hangos volt, azonban, ahogy beléptem az ajtón, úgy megcsapott, hogy egy pillanatra meg is álltam. Számítottam rá, hogy sokan lesznek, na, de hogy ennyien! Elvégre nem éppen volt engedélyezve a tanári kar által ez a kis légyott. Megnéztem volna az öreg McGalagony arcát, ami azt illeti. Sőt, talán ha nem ér fel az elvárásaimmal még meg is nézem. Hazudnom se kéne, hiszen tényleg Davis-től tudtam meg, semmi közöm nem volt hozzá.
 Ezek után egy vigyorral az arcomon sétáltam beljebb. A felhozatal, hát hogy is mondjam, fiatal. Azt hittem legalább Destaint rögtön látom majd a hülyeség két griffendéles felének szoros ölelésében. Még mindig fogalmam sem volt róla, hogy az indiánok melyikét húzza. Nem mintha lett volna különbség. Olyanok voltak, mintha az egyikre Geminiot mondott volna valaki.
 Balmoralt is kiszúrtam a tömegben, igaz ezt megkönnyítette a gebe alkata. Szinte majdnem olyan magas volt, mint Draco. Engem pedig gazella helyett inkább egy girhes szamárra emlékeztetett. Bár ami azt illeti az anyját sem kedveltem túlzottan. Legalább olyan pocsék szülő volt, mint az enyém.
 Romanovna felé biccentettem egyet, ahogy cigarettát tekert magának a fotelban. Nem volt vele bajom. A húgától kirázott néha a hideg ugyan, de az is inkább volt köszönhető a halálon túli tekintetének, mint bármi másnak. Az asztal felé sétálva majdnem elsiklottam Leverton felett, aki az egyik kevésbé mozgalmas helyen állt. Még mindig dilemma volt számomra, azonban most jólesett volna egy beszélgetés vele. A héten három jegyzőkönyvet is kaptam a lezajlott igazgatói ülésekről. Egy hónap elteltével nem mondanám, hogy sokkal közelebb kerültem volna az egész vállalatom átlátásához, de legalább már voltak elképzeléseim. Viszont nem könnyítette meg a dolgom az új tanári gárda által diktált erőltetett tempó. Egyszóval kezdtem úgy érezni, hogy összecsapnak felettem a hullámok. Dracóval könnyű volt erről beszélni, de azt hiszem az egómnak és a hangulatomnak is jót tett volna Leverton bugyuta kis vigasztalása, aminek már tavaly is hasznát vettem. A griffendéles kis lelke néha igazán kellemes társasággá tette. Csak folyton emlékeztetnem kellett rá magam, hogy mik is az erőviszonyok. Leraktam a whiskyket az asztalra, és elindultam a magányos sarok felé, ahol Hale állt. Az ital miatt nem aggódtam, Zabini whiskyje bőven elég lesz nekem mára.
- Leverton – fogtam meg a karját, amikor mellé oldalaztam. – Csak nem egyedül? – kérdeztem tőle, miközben újra végigmustráltam a tömeget, csak hogy ne tűnjön úgy, mintha kifejezetten megörültem volna neki. Még akkor se, ha igazából így volt. Semmi kedvem nem lett volna Astoria haját fogni odakint, vagy Davis-t elviselni. Nem érdekelt már különösebben a félvér mivolta, egyszerűen csak kiállhatatlan volt. Forrófejű és ostoba. Mintha lett volna egy Weasleynk a Mardekárban, egyébként sem értettem soha, milyen rejtett képességei folytán került be hozzánk. – Whiskyt? – húztam ki a színezüst flaskát a kardigánomból, majd felpöccintettem a tetejét és Leverton felé nyújtottam.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Alexis P. Dullahan - 2016. 06. 26. - 16:15:27
Kicsit megrázom magam az ablaknál állva. Ez egy buli, itt nem az a lényeg, hogy magányosan szomorkodjunk valamelyik sarokban, hanem az, hogy a többiekkel együtt szórakozzunk. Ennek köszönhetően még sikerül el is mosolyodnom Freya megjegyzésén. Tudom, hogy a lehető legtöbb időt töltöm Caellel, de azért nem az összeset, és vele ellentétben mi nem az akárhol, bárhol, bármit. Jobb szeretek felkészülni rá, meglepni valamivel őt, de ha úgy alakulna, akkor biztos vagyok benne, hogy egy spontán összejött alkalom is pont ugyanolyan jó lenne. Kilépek a szoba ajtaján, ahol azonnal egy forgatag vár rám. Megtorpanok az ajtóban, ahogy végignézek az ismerős és ismeretlen arcokon. Eszembe jut barátnőm, és a beszélgetésünk mielőtt bejöttem volna ide. Azonnal rossz hangulatba kerülök még a vidám nevetések és beszélgetések ellenére is. Azt hiszem, ez ma mégsem volt egy jó ötlet, de ki a fene gondolta volna, hogy így alakul még a ma délután. Megkeresem szerelmem, és megölelem, úgy suttogok a fülébe, és adok egy csókot.
          - Ne haragudj rám, de most visszamegyek a kastélyba. De ígérem, bepótoljuk még ezt az estét valamikor máskor.
          Kacsintok egyet, aztán lassan elengedem a kezét, majd elindulok kifelé. Még időben sikerül elhagynom a házat; tudtam, hogy nem kellett volna ennem abból a furcsa édességből a Mézesfalásban, de annyira jól nézett ki, és a fene gondolta, hogy talán olyan van benne, ami nem kompatibilis a gyomrommal. Éppen elérek a közeli fákhoz, mikor már hajolok is. Innen tényleg már csak egy irányba mehetek. Így sajnos egyáltalán nem úgy végződik ez a nap, ahogy gondoltam, de azért nem mondhatnám, hogy olyan nagyon szörnyű lett volna. Majd egy másik alkalommal talán összejön.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Caelius Edevane - 2016. 06. 27. - 01:42:26
Bevallom őszintén, nem hittem, hogy igazán sokan el fognak jönni erre a bulira, de a befutó emberek nem igazolják a félelmemet. Először azt hittem, hogy ez csak egy kis házibuli lesz Dommal, Matt-tel és Hagennel, esetleg a barátnőink is jönnek, meg még néhány bevállalósabb ember, de gyorsan kiderül, hogy rengeteg itallal és vendéggel kell számolnunk. Elégedetten szívok bele a Hagen által tekert cigire, azután vele együtt emelem tósztra a poharam és rögtön le is húzok hangulatindítónak egy kispohár izlandi fenyőpálinkát, ami tényleg rohadt erős, és idegen is, de egyelőre még bírom.
 Egy sörrel a kezemben kezdek el sétálgatni a vendégek között. Persze a buli nagy részét a barátaimmal és Alexszel akarom tölteni, de azért mégis házigazda vagy mi vagyok.
 Elhaladok néhány hollóhátas és hugrabugos lány mellett, és épp elkapom a megjegyzését az egyik hollósnak, de hagyom, hogy mások oltsák le az évfolyamtársam. Azt hiszem, hogy Smethwyck a neve, és amennyire tudom, stréber. Mint szinte mind Loun kívül, ő az egyetlen rendes ember, akivel eddig találkoztam a Hollóhátból. Komolyan, ha unalmas a hely, minek jött ide? Azért a pofátlanságnak is van határa, mi mind egy csomót szenvedtünk a szervezéssel, pénzt költöttünk, Hagen konkrétan egy kisebb vagyont, és ha lebukunk, nekünk végünk, ez meg idejön üres kézzel, és fikázik is. El is nevetem magam Freya Blood beszólásán, az ilyen pillanatokért tudom igazán értékelni azt, hogy Fawley kit választott a nőjének. Néha gáz a csaj, de ilyenkor azért lehet érezni, hogy jó arc. Lehet, hogy rá is mozdulnék, ha szingli lennék és nem Matt nője lenne. Bár azt hiszem, hogy újra Alexet választanám, ahogy belép az ajtón, gyorsan láthatóvá válik, hogy mennyivel szebb mindenkinél.
 – Szia kicsim!– egy csók és egy pár másodperces ölelés után kiengedem őt a karjaimból. Hagyom, hogy menjen még egy kört, azért biztos van, akinek ő is köszönni akar, mielőtt csatlakozik azokhoz, akik valószínű végig maradnak. Nekem is vannak, akiknek köszönni akarok mindenképpen, például Merel. Kicsit furcsa lány, de kedvelem, a maga módján nagyon király arc. Talán ő itt a legfiatalabb, valószínű ő fog először kidőlni, bár amennyire tudjuk Dommal, azért nem idegen a kocsmákban. Egy mosollyal intek a lánynak, de lélekben azért felkészülök rá, hogy valószínű vinnem kell majd a kastélyig, főleg amikor beleiszik egy másik hugrás piájába, ami nem látom jól, hogy mi, de biztosan nem sima sör volt. Durva. Röhögtem volna, ha egy éve azt mondják, hogy harmad és negyedéves hugrásokkal fogok bulizni, de respect. Nem mondom, hogy nem csapjuk szét őket a meccsen, de ha így mennek tovább, nem ők lesznek a lúzerek háza nemsokára.
 – Minden rendben? … Holnap találkozunk, kicsim.– belecsókolok egy rövidet a párom fülébe, de nem tartom vissza, ha nem akar maradni, nem fogom kényszeríteni rá. Tudom, az ilyen bulik nem valók mindenkinek, és ő soha nem volt az igazán bulizós alkat. Nem baj az, talán a számomra legfontosabb lányok közül senki nem az. Van, aki nem érzi jól magát úgy, hogy át kell adnia mindent magából, hogy jól érezze magát, csak sodródjon.
 Visszatérek Domék mellé, nekidőlök a fotelnek, és elkezdek nézelődni a sörrel a kezemben, amin a bekapcsolt zene ritmusára kezdek dobolni az ujjaimmal. Kicsit meg is emelem, hogy megcsapjam vele azt, aki bokszolgat, de amikor látom, hogy csak Hagen az, és mit mutogat, kicsit elvigyorodok. Örülök neki, hogy ilyen gyorsan beilleszkedett, és máris ki akarja venni a részét abból, hogy barátnőt szerezzünk Dominicnek. Biztos menni fog neki, csak valamiért nem próbálkozott eddig. Pedig tudom, hogy sok nőnek bejön, okos és kicsit még koravén is.
 – Dom, nem próbálkozol meg azzal a két hollóhátas kis csajjal... na, mindegy, Lirof most ott van. És Balmoral-lal? Tudom, hogy bírjátok egymást, és... Szia Minerva!– elvigyorodok, és kicsit vállba csapom Dominicet, mielőtt elmegy. Lehet, hogy nem is kellek én ide? Főleg így nem, ha a csaj kezdeményez.
 Már majdnem lehuppanok a fotelba, amikor rájövök, hogy Hagen befoglalta, ezért elkerülöm a ráesést. Kicsit bosszúsan lerakom a sört, és a kezembe veszek egy üveg lángnyelv whiskeyt. Bánom, hogy nem nekem sikerült benyúlni a fotelt, mert menő, de nem baj, nem von le semmit az értékemből. Nem ez dönti el, hogy ki a legnépszerűbb fiú a Mardekárban, és talán az egész iskolában, ez csak egy apróság. Bírom Hagent, de ettől még nem kérdéses, hogy engem jobban kedvelnek. Igaz, eleve előnyben vagyok, mert ijesztően sok a xenofób köcsög a Roxfortban.
 Szó nélkül nézem, hogy Smethwyck mit szerencsétlenkedik a fiolájával, erre már csak annyi a reakcióm, hogy belehúzok a whiskeybe. Tényleg nem lehet mit mondani az ilyen emberekre, hogy jut eszébe valakinek egy bulin szemetet gyűjteni? Valószínű valakinek a fanszőrzetét sikerült elhelyeznie a kollekciójában, ha sokáig gyűjtöget, talán lehet belőle szőrméje. Hagennek viszont úgy látszik, hogy bejön, úgyhogy kicsit meglököm a fotelt, miközben a hollóhátas lány felé bökök a szememmel, természetesen úgy, hogy közben mögé állok. Ha Romanovna igényt tart rá, szívesen vállalom neki a szárnysegédkedést, bár fogalmam sincs, miért pont ezt a csajt akarná a sok közül. Szépnek szép, de csak Hollóhátas.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Irina Romanovna - 2016. 06. 30. - 20:23:20
Zane és Miriam


Kicsit összerándulok, amikor valaki a vállamra hajol, de az ösztönös ijedelem rögtön át is megy egy kedves és őszinte mosolyba. Tényleg nem csúnya fiú, de a mosoly inkább annak szól, hogy sikerült a tervem, még azután is, hogy megszakították. Rámosolygok Zanere, kicsit talán szégyellősen, miközben iszok egy félénk kortyot a kezemben tartott erős alkoholból. Szabad kezemmel egy pillanatra azért megérintem a vállamra tett kezét, hogy kontrasztot adjak a szavaimnak.
 – Bocsi az ingedért... tényleg megcsinálom, ha visszaérünk.–  a félénk szavak talán még ahhoz sem elég erősek, hogy elhitessem vele, hogy véletlen volt. Nem is baj, ha tudja, hogy direkt volt, valószínű még kicsit imponál is neki, hogy tetszik nekem. Talán tényleg tetszik nekem, de persze, még nem ismerem.
 Felváltom a mosolyom kicsit félénkről egy félmosolyra, néhány másodpercre belenézek a szemébe is, mielőtt lenézek a poharára. Nem vagyok természetesen alkoholszakértő, de felismerem, hogy nagyjából hasonló dolgot iszik, mint én, és valószínű nem annyira mértéktartóan, mint én. Ma éjjel biztosan nagyon csúnyán toxikált állapotban lesz.
 – Te is whiskeyt iszol? Koccintasz velem?– kicsit megemelem a poharam, és hozzákoccintom az övéhez, direkt úgy, hogy veszélyes legyen. Tényleg nem teljesen jó már a mozgáskoordinációm, annyira nem is nehéz rájátszani, eljátszani, hogy már nagyon nem bírom az italt. Igaz, ha ezt a pohár whiskeyt megiszom, már szükségem lesz Hagen segítségére. Tudom, hogy készült valamilyen detoxikáló bájitallal. A fiú szemébe nézek, megemelem kicsit a poharat, azután lehúzom azt, ami még van benne. Nem sok, de elég hozzá, hogy bele kelljen kapaszkodnom a karjába néhány másodpercre, amíg lehunyom a szemem. Érzem, hogy már viszonylag indokolatlanul mosolygok, úgyhogy nemsokára kelleni fog az a bájital.
 – Jaj, amúgy Irina vagyok. Ő Miriam. Téged Zanenek hívnak, ugye?–  most már végig a fiú szemébe nézek, miközben beszélek. Kicsit talán kellemetlen lesz Miriamnak, ha ott marad velünk, de ezt a kockázatot be kell vállalnom. Szükségem van most erre. Lehet, hogy több szempontból is.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Miriam Deccor - 2016. 07. 06. - 23:47:50
Irina és Zane

    Míg Irina Liroffal beszélget én oda surranok az italos asztalhoz és töltök magamnak egy pohár vörös bort. Igen, tudom, a bor és a whiskey nem igazán illik össze, de most nem foglalkozom ezzel.  Visszasétálok a helyemre és kisebb kortyokkal igyekszem elfogyasztani az italomat, széles mosollyal fogadom Irinát, inkább nem kérdezek semmit az előbbi ’’botlásáról’’.
    - Van itt valaki, aki tetszik neked? Például ő egész helyes. És ő is. – mutat az egyik griffendéles majd a mardekéros fiúk felé.
    Kissé meglepett a kérdése, nem igazán gondoltam volna, hogy ezt fogja kérdezni, nem beszéltem még senkivel a fiúkról, de hát akkor itt az ideje, hogy elkezdjem.
    Nem ismerem a fiúkat személyesen, annyit tudok róluk, hogy a mardekárost Dominiknak hívják és prefektus. Kissé összerezzenek amikor valaki hátulról hozzáér a vállamhoz, folyton megijedek amikor valaki hátulról szólít meg vagy hozzám ér.
   - Szia Zane! Téged nem mondanálak helyesnek.
    Tényleg nem csúnya gyerek ez a Zane, de nem szabad a tudtára adni mert akkor teljesen elszáll magától. Mosolyogva hallgatom amikor Irina bemutat a fiúnak aztán gyorsan kijavítom mert nem igazán szeretem ha a teljes nevemen szólítanak.
   - Miri, elég csak a Miri.
    Szerintem Irinának bejön Zane, lesem tagadhatná, de én ennek csak örülök, tényleg.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 07. 07. - 14:21:20
-Eggynélse, nyugi- emelem meg az azonosítatlan üveget, jelezvén, hogy az nem pohár. Abból is csak egyet húztam eddig, de annyira nem volt meggyőző.
-Mé, te (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2132) látoditt'Lorest?- intek körbe a nyakánál fogott üveggel - aminek az alja így kilendül közel vízszintesig - hogy mert én ugyan nem. Nem öntöm ki, nem azért, fizika. A lötyi is az aljába lendül vele. Ezért vagyok jó terelőnek is, nem vagyok kigyúrva, de rárepülök, és sebességből ütöm meg pont olyan erősen a gurkót. Fizika az élet.
-Bár 'a most izs meglőtt egy konfunnóval az a zsunyi petaQ, még le'et.
Vagy nem azért beszélek most bénán?
-'Azadalálok majd. Vannakit szép lovagog, majd elkízsérnek- vigyorgok bénázva Aubrey ajánlatára, felelevenítve egy nyáreleji kalandot. Ha már így felmerült Flores. Ja. Ez most mégsem ő, szóval csak a lötyit éreztem meg akkor. Mondjuk ja. Az iménti sárkány-pantomim alapján mondjuk nem volt olyan gyenge.
A csokit egy kötelességtudó bólintás mellett elfogadom. Végülis, ingyen csoki.
-Nemakarod tudni- legyintek ezúttal a csokival, bár különösebb szünet nélkül folytatom is.
-Te tuttad már meg, 'ogy "ja, bocsi'ogy nem szótunk, ittan egy családod, migözben tizennárom évet ro'attál egy árva'ázban", teizs kivándzsi lennél.- lóbálom meg előtte a csokit, majd miután észbekaptam, az üveget. Ja. Másik kéz. Kicsit lerohantam Aubrey-t a dologgal? Hupsz. De na, a helyzet az ez kérem.
Közben belekezdek a csokiba. Végülis, ha elfogy, nem tudom összekeverni az üveggel, mint referenciaanyag.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Liliya Romanovna - 2016. 07. 07. - 22:17:40

hattyúdal
(http://66.media.tumblr.com/1df093be88e0dead1ff1ab88fea890aa/tumblr_o9xqzaHtSX1t1bfwbo2_r2_500.gif)
Caelius



        Nem vagyok szokva igazán az ilyen szórakozáshoz - bálok nagyzolásához, csillárok lengéséhez, a hús ünnepéhez annál inkább, ez sem más, csak a színpad változik körülöttünk. Ellenségek vesznek most is körbe, ahogy átlépek közöttük kezemben pohárral, tekintetem átszalad rajtuk, keresve az otthonos csillanást, de mintha hóban lépdelnék. Közben büszke vagyok arra, amit vérem szervezett, hiszen nélküle nem is lenne ez lehetséges, magamba szívom mélyen a hangulatot, amit a kese falak árasztanak magukból, de ettől még nem találom majd a helyemet. Szófoszlányokat hallok, arcokat keringeni egy nagy táncban, pedig épp én mondtam Irinának, hogyan váljon részévé, aztán úgy fúj át az emlékezet közöttük, mintha keresnék valakit. Talán így is van, de az én alakomnak nincsenek vonásai, akárki is lehetne, névtelenül ennyi ember között elbújva.
        A tánc nekem sokáig a balettet jelentette, amíg a betegségem nem csukta le a zongora fedelét, és nem tiltották meg. Mikor nem látnak, gyakorlom tovább, de ezt az álmot el kellett engednem, bárhogy küzdjek érte, és most itt állunk egy idegen ország deszkáin egy olyan darab közepén, melyet már nem állíthat le senki. Mosolyogjatok kérlek, míg lehet, míg ideje van és tere, tartok én is attól, ami közeledik, de ezt nem vallanám be nektek, még neki magának sem talán, aki most ott ül a fotelben, uralva a díszletet. Odáig vezetnek lépéseim vállak erdejében szaladva, de most el van foglalva, most nem lehet őszintének lenni igazán. Itt van a barátja, aki most kicsit az én szobatársam is, aki először pislogott ránk, aki talán nem ítél el.. hozzá fogok hát szólni.
       - Te vagy jó gazda. Bulinak. - nézek Caelius szemeibe, aztán iszom a poharamból valami gyenge brit lőrét - De látszol unottnak. Mit csinálsz?
        Nincs különösebb szándékom a beszélgetéssel, már felmértük őt, mint lehetőséget, csupán az utolsó simításokat végzem el - az alkohol könnyen megoldja bárki nyelvét.
       - Van nálam jó ital, nem ilyen gyenge. Igyál velem barátságra, bulira, házunkra. - előhúzom a zakóm zsebéből a laposüveget, és felé tartom - Igyunk magunkra!


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Quinn Thornsbeak - 2016. 07. 11. - 12:32:47
Merel, Aubrey


-Aaah basszus… - mondtam magamban amikor ránéztem az órámra… elterveztem, hogy ízlésesen kések a buliról… de nem ennyire!!
-Mindegy is, a lényeg, hogy ott leszek… hmmm… ez megteszi… - halásztam elő egy táskából egy-két üveg italt, köztük apám kedvenc whiskyét.
Ahogy kiléptem vissza is futottam egy kabátért… nagyon hideg van! Főleg nekem… Átok rám, hogy ennyire nem bírom…
Visszatértem egy ballonkabátban vörös sállal a nyakamban. Szép lassan cammogtam át Roxmortson, nem akartam feltűnést kelteni. Amikor elértem a rozoga épülethez átgondoltam kik lehetnek ott… nincs kedvem unatkozni! Jól akarom magam érzeni. Ezért vagyok itt… nem azért hogy hülye vitákba keveredjek… inkább hagyom mára a sok csínyt.
Ahogy beléptem intettem mindenkinek… Tényleg itt van minden bajkeverő a suliból… na jó vannak ártatlanabbak is… vagy legalábbis akikről nem tudnám elképzelni, hogy itt legyenek…
-Halóka! - intettem mindenkinek, majd odasétáltam a piákhoz és a kabátomból kivettem a két üveg piát. Fel is bontottam apám whiskyét és töltöttem magamnak egy pohárral. Kicsit mászkáltam és figyeltem ki mit csinál… de látom felesleges hisz még Dom is itt van… egy két pohár után felengedtem és melegebbnek is éreztem a helyet… levettem a kabátot és egy szék támlájára dobtam.
Ekkor vettem észre Merelt, akit ugye a nyári után nehéz lenne elfelejteni. Mosolyogva intettem neki vissza. Majd észrevettem az előtte álló lány arcán az aggodalmat… eldöntöttem, hogy ma nem lesznek csínyek… nah mindegy ennyi belefér!
A lány háta mögé lopóztam mikor épp Merel egy csokit lóbált a feje előtt… a válla fölé hajoltam és olyan mély rekedtes hangon szólaltam meg amilyenre csak képes vagyok.
- Látom hallottál rólunk! Minden ide tévedő halandó meg fogja bánni, hogy feldúlja az otthonunkat! Mindannyian!! MUHAHAHA! -nem tudom, hogy reagált de amint befejeztem, a saját hangomon intettem a lány mögül a törpének.
-Amúgy szia Merel! - vigyorogtam.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 07. 16. - 08:28:12
Quinn & Merel
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)

Ó, Mr. Alkohol, hát itt van már velünk... Igazán remélem, a csoki legalább kicsit elég lesz arra, hogy elűzze. Egyáltalán nem helyes, amit Merel, meg a többiek csinálnak, sőt, mi több, még egészségtelen is. Elég csak ránézni a helyre, szinte vágni a füstöt... Úgyhogy nem értem, ez miért is jó nekik.
Azonban aggódom. Komolyan aggódom Merel miatt, egyáltalán nem vall rá, hogy ennyire ki legyen bukva. Szóval biztosan történt valami, ami kihozta belőle ezt az állapotot.
Bénán próbálok félrehajolni, amikor elkezd mesélni. Elég félelmetes, ahogyan azt az üveget lóbálja a kezében, s az lenne a kisebb probléma, ha egyszerűen magára öntené. Talán érdemes lenne leültetni picit? Mintha épp eléggé állna instabilan a lábán. Megvárván, míg befejezi az életveszélyes mutatványt lépek mellé, s karját óvatosan megragadva segítem a biztos talajon való állásban.
- A "szép lovagok" mint látod, csak elviccelik az egész helyzetet... - csóválom a fejem Quinn ijesztgetési kísérletére. Szerintem egyáltalán nem vicces. Van épp elég bajunk, nem kell még arra is emlékeztetnie, hogy egy veszélyes kísértetek által járt helyen vagyunk. Még egy ok, amiért minél hamarabb el kell tűnnünk innen.
A griffendélessel nem nagyon foglalkozom. Majd segíthet hazavinni Merelt, ha akarja, egyedül ez lehet, nem fog menni. Azonban lehet, talán jót tenne Everfennek, ha kicsit leülne. Talán. Megpróbálom óvatosan leültetni az egyik székre, bár kérdéses, mennyire irányítható ebben az állapotában.
- Nem éppen... - vallom be. Hallottam valami nagy egymásra találásról vele és Edwinnel, pedig azt hittem, eddig is tudták, hogy tesók. Hiszen nem lehet túl gyakori vezetéknév az Everfen...
- De tudod, Minnievel csomó ideig mi sem tudtuk, hogy testvérek vagyunk. Nem szabadott tudnunk... Aztán igazából nem bántam meg, és az otthoniak is örülnek neki. - próbálom saját példámmal felvidítani. Talán még nem veszett az ügy. Nálunk például még csak nem is olyan egyértelmű, hiszen a vezetéknevünk sem egyezik.
- A másik két testvérem mugli. Képzelheted, mennyire meglepődtem, amikor megtudtam, hogy van egy boszorkány féltestvérem is... - mesélek neki a saját példámból. Talán segít neki, vagy legalábbis remélem. Bár az lenne a legjobb, ha sikerülne kivennem azt az üveget a kezéből. Gusztustalan, hogy mit nem képesek meginni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 07. 16. - 15:20:17
(http://media.tumblr.com/c3790026670b40c89636bc451f33f4f9/tumblr_inline_mtt46fGFMR1rdmivp.gif)

-Naaez gonozvolt- legyintek Quinn megjelenő feje irányába lustán. Hopp, ez is az üveggel volt. Mindegy, csak odabillentettem, szerintem nem ért hozzá se. Mondjuk ha a szívbajt hozta volna Aubrey-ra, lehet, nagyobbat kapott volna. Apropó: jé, egy Quinn.
-Amúgy szia. Rég láttalak.- Mégrégebben meg nem. Oké, ez ergya volt. Mondtam? Szerintem nem mondtam. Addig jó. De mér izgulok ennyire hirtelen? Vagymiez. Nyugi van és csill, tök indokolatlan.
-Szép lovag- vigyorgom bénán. -Mongyuga lovag az nem ez, 'anem a zöld.
Őt is mintha láttam volna itt, mondjuk meg nem mondom már, merre.
-NáÁá, nyé!- tekerem ki csápolva a karomat Aubrey fogásából, de valahogy sikerül úgy botlanom közben, hogy a fenekem pont megtaláljon egy széket. Ja, gondolom, ez lehetett a cél is. Jóvan, Chaisty, nyertél, leülök. Vagyis már nem, de na. Érted te.
-Esszaddig fogmeg.- nyomom Quinn kezébe az üveget ellentmondást nem tűrően. Nyugi, Aub, nem terveztem inni belőle többet, annyira nem volt jó, csak nem volt hova rakni.
Szóval Minnie. Illene megjegyezni már, csak nem maradhat "te ott", ha ennyit összefutunk.
-Ugye? Ézsakkor még ez csagaz el'je, vammég apukám izs! Naggy világdzsavargó, aszt méltóztatig előkerüllni'ogy " 'Elóka, énléptem le mielőd'zülettél, és 'agytalagegy árvaázbammert nemértem rád valamér"! Ézs televanez zarral a fejem, ézs ááá, és fel'ozod, ezs olyanvagy!- böködöm nyomatékosítás gyanánt Aubrey-t vádpontonként, vagy a felsorolás pontjaiként, vagy miez. Nem tudom, csak a zenét kiabálom-e túl, lehet, hogy eléggé rápirítottam a lányra is még azon felül. Tuggyafrász, mindegy. Ő hozta magára.
-Azéjöttem ide'ogy neezen kejjen gondolkonniézs nemhagyz vele békén!- csimpaszkodok bele Quinn alkarjába mint valami korlátba így ültömben. Mé ilyen jólesős ez így? Mindegy.
-Nem gondolgonni jöttem, haggyá'Aubrey! Kvinn, ivgyé'innen, csinájjunk val'mi éerdekezsebbet!- adom parancsba, egy szúrós pillantással dobálva még Aubrey-t a fiú alkarjáról lógva.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Dominic Till - 2016. 07. 23. - 19:03:04
-Miss Balmoral- üdvözlöm Minervát a jól bevált stílusunkban. -Valakinek előbb-utóbb azokat is össze kell kaparnia, akik magukat nem fogják tudni.
Mielőtt a kérdésére válaszolnék, Everfen kap egy hosszú árgus pillantást. Amennyiben nem rendez balhét mindjárt,
-Persze.
Remélem nem követek el hibát, hogy megelőlegezem a Hugrabugos lánynak, hogy most nem készül balhéra, legalábbis egy darabig semmiképp. Egyfelől ezúttal nem tűnik vindiktív hangulatúnak, másrészt viszont aggasztóan rátalált Thornsbeakre. Mindketten okoztak már egyedül is elég fejfájást egy időre, bele se akarok gondolni, mivel járhat, ha túlzottan összemelegednek.
-Most hogy így mondja, még meg is köszönném. Másképp még nem hagynám magamat lazítani.- teszem hozzá az iménti gondolataim tükrében.
-Annyit nem változott, hogy az gyakorlati különbséget is jelentsen. És biztos vagyok benne, hogy még fogok tőle hallani arról, hogy az ön társaságában látott.
Már a kérdést hallva is próbálom az ajtó felé araszolni magunkat, mielőtt válasz helyett megállapítom,
-Ennyi ember elég hamar elhasználja ekkora térben a levegőt. Nincs kedve kijönni némi frissért?
Bízom benne, hogy veszi a célzást, a múlt évünk tekintetében furcsa is lenne, ha nem.
Igazából, ha egy pár percre eltűnök Minerva társaságában, Cael engem illető mániája még fedez is minket, mindenesetre a kérdésre ennél kevesebb fül hallóterében kívánok csak válaszolni, amit nem is teszek meg, mielőtt kiértünk, és elfogadhatónak találtam a környezetet.
-Oka mindennek van. Szeretik a vendégeink az idegenségükre fogni az ódzkodás eredetét, de a Trimágus Tusa idején is voltak vendégeink, mindkét varázslóiskolából, ahonnan most is, mégis más volt a fogadtatás. Lehet, hogy a háborúból visszamaradt paranoia, lehet, hogy megérzés, de itt valami készül, és többen érzik így, mint ahányan be is vallanák.
Próbálom nem túlválaszolni a kérdést. Valahogy bejutottak a házbeosztásba, és ez olyan változtatás egy rendszeren, mint amikor a Trimáguson Potter neve bekerült és negyedikként ki is jött a Tűz Serlegéből, és mostmár jól tudjuk, az is milyen tervnek részeként történt. Valami történik, és tudjuk, hogy nem tudunk eleget.
Tényleg nem hagyom magam lazítani.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Quinn Thornsbeak - 2016. 07. 26. - 19:33:12
- Tudom, hogy gonosz volt… de ahogy látod meg sem ijedt. - mondom picit letőrve… végül is minimum egy sikolyra vagy ugrásra számítottam. Csalódtam magamban… Na majd legközelebb.
- Igen elég rég… - megemelem a kezem amiben a pohár van, aztán két ujjam felemelem és megbillentem mintha intenék. Szerencsére semmi nem ment ki a pohárból – De most itt vagyunk! - vigyorgok újra.
Amúgy a lányoknak feltűnik, hogy én is itt vagyok?
- Ez fájt! - Vigyorgok de kicsit eljátszom, hogy fájdalmat érzek… Amúgy… - De legalább ő tudja, hogy jól nézek ki! - mutatok rá Aubreyra a pohárt fogó kezemmel.
Halkan végigkuncogtam ahogy Aubrey próbálja a székre ültetni a törpét. Már ugrottam volna elkapni Merelt ahogy megbotlott, de szerencsére ráhuppant a székre így megnyugodtam… Látszik mennyire figyelek a dolgokra körülöttünk.
- Nem kell kétszer mondani… - fogom meg az üveget… ami a címkét elolvasva elég erős lehet… egy korty nem árthat végül is…
~ Aztak… huh ez erős… - mondtam volna… ha nem lenne olyan erős hogy most épp nem tudom kinyitni a szám… - Éget! Ebből ittál Merel? … így nem csodálom hogyan is rúgtál be ilyen gyorsan. - vigyorgok a kisebbik hugrásra, kezemben az üveggel amiből egy elég tisztességes adag tűnt el hirtelen…
A családos beszélgetésbe nem akartam beleszólni… inkább picit el is fordultam mert eszembe juttatták két testvéremet… nem akarok rájuk gondolni… nem ezért vagyok itt!… inkább gyors lehúztam a finom whisky-t ami a poharamban maradt.
Meglepett a kis Merel ahogy belekapaszkodott a kezembe… kicsit megemeltem a kezem, hogy jobb fogása legyen rajta, készen álltam elkapni ha összeesik. Itt esett le hogy picit túlzásba vitte a törpe… Lehet haza kellene vinnünk a háztársával…
- Mire gondoltál? Mit csináljunk? Vaaagy mi lenne ha valahol máshol csinálnánk valami érdekesebb dolgot. - mosolyogtam rá majd gyorsan felnéztem Aubreyra… remélem leesett neki mire gondoltam.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Frederik Thorin - 2016. 07. 28. - 09:24:50
Már körülbelül egy órája állhatok egy fa mellett, nem messze a szellemszállástól. Vajon jó ötlet nekem elmenni erre a bulira tényleg? Igazából senki nem hívott meg személyesen csak hallottam, hogy a hálóban beszéltek róla. Ha belém kötnek, biztos nem fogom magam hagyni, azok az idők már elmúltak, de azért a verekedést, vagy ne adj isten párbajt is szeretném elkerülni. Bár a beképzelt Mardekárosok talán még meg is próbálnák kiharcolni hogy odáig fajuljanak a dolgok. Na, de most vagy soha.
Sóhajtok egyet, majd eltökélten elindulok a kastély felé, miközben a kezemben lévő Linie pálinkát szorongatom, amit apa adott, hogy ”könnyebben beilleszkedjek”, de ez alatt nem tudom hogy azt értette hogy én igyam meg, vagy azt hogy másokkal itassam meg, na mindegy, még azt is megmutatta hogy tudom becsempészni. Remélem ízleni fog nekik, Norvégiában nagyon szeretik az emberek, szóval olyan rossz nem lehet.
Nem sok buliban voltam még eddig, így alkoholt nemigen fogyasztottam, szinte csak a sörnek tudom milyen íze van. Ahogy egyre közelebb érek, azon kezdek gondolkozni, hogy mi lenne ha egy kicsit megtréfálnám őket? Láttam bemenni egy jó pár embert már és szerintem azóta feloldódott a hangulatuk eléggé, hogy észre se vegyék, hogy megérkeztem én is. A legtöbben, ha csak erre a helyre gondolnak már rögtön teli is rakják a gatyájukat, egy kis rásegítéssel pedig akkora pánikot lehetne előidézni…. de vajon jól sülne el a csíny, vagy csak beégetném magam? A picsába már hogy ennyire képtelen vagyok megítélni akármilyen társas helyzetet.
Továbbra is magamban zsörtölődők, mint valami rossz öregasszony, aki elrontotta a saját kis almás pitéjét. Közben megérkezem az ajtó elé. Na, hajrá! Megigazítom a hajamat és amilyen óvatosan csak tudom, kinyitom az ajtót és besétálok rajta. A rozoga szerkezetnek a nyikorgását aligha nem lehet észrevenni, de mindenki elfoglalt és nem igazán figyel fel rám így senki. Az italokkal teli asztalhoz sétálok és leteszem azt, amit hoztam. Elveszek egy poharat és valami gyengébb piával megtöltöm, aztán egy kisebb társaság felé veszem az irányt és Quinn mögött megállok.
- Sziasztok! – mosolygok rájuk miközben a karján csüngő lányt nézem. Te jó ég! Ez teljesen részeg… hány éves lehet? Tizenkettő? Azt hittem nem babazsúrra jövök, ha már a mardekárosok szervezik a bulit.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Ephram Destain - 2016. 07. 28. - 13:30:59

Mindenkinek
figyelmébe
ajánlva

Persze a legelejétől kezdve tudott a buliról. Épp ő ne tudott volna? Ugyan… Kapcsolatrendszereit éppen azzal a tökéletességgel alakította ki, hogy a lehető legváltozatosabb körökből minden fontos vagy kevésbé fontos információról és vagy pletykáról éppen jó időben értesüljön. Ephram igyekezett minden szinten megfelelni annak a jövőképnek, amit célul tűzött ki. És úgy érezte ez az idei év végre ténylegesen elindíthatja őt a helyes úton. Elvégre iskolaelső lett. Sok munkája volt benne. És nem kevés hazugsága és fájdalma. De megérdemelte. Ezzel pedig hihetetlen mód tisztában volt.

Mégsem nevezhetnénk annyira gonosznak, hogy a fél Roxfort népét büntetőmunkának akarja kitenni egy egyszerű vagy nem annyira egyszerű, de mindenesetre nem épp világrengető tivornya miatt. Igazából nem is tervezte, hogy meglátogatja a Szellemszállást, de aztán eszébe jutott a teljességgel bolond húga. Na, Marga viszont tipikusan az a fajta, aki belekeveredik ilyesmibe. Éppen nekivaló kis játszóteret biztosíthat egy illegális buli. Erre nyilván magától is rá kellett volna jönnie, de árulkodóbb volt Dakota prefektusi mondata, miszerint Marga éppen ugyanúgy nincs a helyén, mint azok az egyének, akik vélhetőleg a buli miatt maradtak távol. Ephram inkább tudni se akarta, hogy maga Dakota miért nincs odalent… Bár, ha igazak a mostanában keringő pletykák, azért ötlete mégiscsak akadt…

Nem vacakol sokat az ajtónyitással. Még igazán a ház közelébe sem ér, mikor pálcájával belöki az ajtót. A befelé áramló hideg levegő furcsa táncra invitálja a kifelé füsttel ölelkező meleg levegőt. Majd egy újabb pálcaintéssel elhallgattatja az odabent robbanásszerű ricsajként jellemezhető zeneféleséget. Próbál halálosan komoly és erős lenni, ahogy végignéz az összeverődött, nem kicsit ittas társaságon. - Bocs, nem akarok ünneprontó lenni! Vagy, ja, de mégis. A kiskorúak húzzanak fel a hálókörleteikbe. És tudni akarom, hol van a húgom és Aubrey!


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Hagen Romanovna - 2016. 07. 28. - 14:01:10
Na persze, nem tudott... Kiráz a hideg ezektől a fapináktól, akik azt hiszik, azzal lesznek valakik, ha össze-vissza kamuznak. Már a Durmsrangot is ellepték az ilyenek, pedig semmi szégyen nincs benne, hallott a buliról, és szórakozni akar. Ilyen a Durmsrangban sosem fordulhatott elő, a rend ott jóval szigorúbb, de aki elég leleményes, megtalálja a módját, hogyan ne kapják el.
- Az alkohol dönt korlátok. Æmber kőnyebben megizsmær mást. Ti izskolában pedig míngyenki nő fel úgy, hogy hiszi, ellenség a másik.  - gondolok ez alatt a házaikra, amiknek még mindig nem látom semmi értelmét. Azt persze értem, hogy többen vannak. Nálunk az egész évfolyamon voltak annyian, mint amennyien a Mardekárban vagyunk. Tény, ami tény, ott is könnyen megtaláltad a barátaidat, ahogyan az ellenségeidet is, de nem szították szándékosan a tüzet. Caelius mesélt arról valamelyik alkalommal, akikor a megmutatom, hol a terem kifogással nem tudta újra befogni a száját, hogy a hollóhátasok mindig okoskodóak, a hugrabugosok pedig bénák, de nehezen adok hitelt ennek még mindig.
Így is többen jöttek, mint gondoltam. Húsomból húsomat nehezen szúrom ki a tömegből, aki most szobatársunkkal beszélget. Amíg Mattgenyó hozzá nem ér, addig nincs miért tartanom. Caeliusnak pedig kurva hamar jelzem, hogy felejtsen el. Inkább menjen, és nyalja a saját csaját.
S még egészen korai az idő, mikor az első buligyilkos megérkezik. Éppen Bowie egyik méltán híres száma megy, amikor valaki elhallgattatja a lejátszót. Annak ellenére, nem ő az egyetlen prefektus, mégis az első, aki kinyírná a hangulatot. Destain azt hiszi, ettől majd jól összeszarjuk magunkat. Cöhh. Ennyi erővel az is jobb, ha otthon marad.
- Azs egyjik szobában kæfélnjek. Kæressed ott őket. - állok fel trónomból, s az asztalhoz lépve egyszerűen csak megemelem az egyik üveget, amit néhány perce tett Frederik az asztalra. Norvég ital, jó választás, bár nem hallottam a családjáról.
Hogy ki lehet Ephram húga, meg az az Aubrey, arról fogalmam sincs. A legtöbb ittenit még látásból sem ismerem, éppen csak pár évfolyamtárshoz, és mardekároshoz tudtam nevet társítani. Hogy befogjam a prefektus pofáját, indulok meg felé, a norvég pálinkát pedig a kezébe nyomva teszem hozzá. Nem kell nekünk pánikba esni, le lehet ezt rendezni másként.
- Dgye dönthetsz úgy, næm akarsz mindjenkit maagyadra haragítani. Zsenki næm csinál zsæmmi rossz, csak æreznyi jól maga és baarátkozni. Úgy, ahogyan izskolában nyæm lehet. - emelem a magam üvegét egy koccintásra. Tulajdonképpen a gyomrom sem kavarodott meg attól, amit eddig ittam. Mások bezzeg már nincsenek is nagyon képben... Jó lesz velük vigyázni.

//Ezennel hivatalosan is elmúlt a takarodó ideje. Aki eddig nem írta ki magát, az biztosan számíthat büntetőmunkára.
Késői reagáláa miatt elnézést, időm nincs sok mostanában. Természetesen még mindig lehet csatlakozni, ha bárki kedvet érez hozzá. //


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Ephram Destain - 2016. 07. 28. - 14:56:15


Teljességgel hidegen hagyja, ha keménykedni próbálnak vele. Mondaná, hogy teljességgel ellenszenves neki a Romanovna ikerpár… csakhogy pont nem érdeklik különösebben. Valahol talán még meg is érti azt a fura kapcsolatot, ami a két testvér között van. A sok barom persze mindent félremagyaráz. Hallott ő már mindenfélét, de elég ideje volt, hogy kiszűrje a sok szar pletyka vagy rosszindulatú nyafogás közül, azt ami tényleg érdekes vagy igaz. A szóbeszéddel ellentétben igenis tud jóízűen nevetni. Ha valami abszurd dolgot hall könnyedén megteszi. – Szóval nem csak a húgod beteg, de te is az vagy. Érdekes tény lenne, ha érdekelne. – Még gonosz mosolyt is megereszt a másik mardekáros felé. Ha valakik még kevésbé hatják meg, mint a többiek, az ez a sok gyökér idióta, akik a Mardekár ház tagjának csúfolják magukat. Nem, nem különösebben érdeklik a ház besorolások, de azért azt maga is észreveszi, hogy ennyi ferde lelket egy helyen, semelyik másik ház nem tudna felmutatni…

Ő csak szereti hergelni az embereket. Annyira vicces, mikor mindenki háborog. Annyira szánalmasok, amikor kénytelenek engedelmeskedni. Lehet győzhetne most is. Itt is. Egy pillanatig el is játszik az ötlettel, milyen lenne, ha egy suhintással véget vetne mindennek. Megtehetné. Erősebb, okosabb és vélhetőleg tapasztaltabb mágus is itt mindenkinél.
Gúnyos vigyorral nyugtázza, hogy számára minden bizonnyal az lenne a legjobb móka. De valamiért mégiscsak vonzza a fülledtség. Általában belemerül a képmutatásba és nem sűrűn akad hely vagy idő, ahol ellazulhatna. És bár Jada nincs itt, jelenleg ez is csak még vonzóbbá teszi a lehetőséget, hogy csak intsen egyet és minden menjen tovább.

Ahogy meg is teszi. A zene ismét bekapcsol. Az italt elveszi Hagentől, de nem. Nem tiszteli meg vele, hogy koccintson. Csak belekortyol a pálinkába, miközben gunyoros arccal tekint a másikra.
Aztán egyszerűen csak tovább sétál. Ki is szúrja az Aubreytól nem messze ücsörgő húgát. Láthatóan jól van és ez elég lehetőséget és teret biztosít arra, hogy egy kicsit végre elengedje magát. Persze a társaság színe java itt van, nem is tudja, kit válasszon a sok-sok lehetőségből. A bűbájosan malac orrú Parkinson kisasszonyt vagy esetleg Liliya Romanovnát, aki pont olyan vérfagyasztóan szépséges, amennyire szerencsétlennek esetleg a fagyasztás segíthetne a vérproblémáján… Vagy hát választhat még a sok kisgyerekből is, akik igen szép számmal képviseltetik magukat.

Inkább csak leül a vérszegényes szépségtől nem messze. Biztosan nem ő lesz a buli királya, de tönkre sem tette a dolgot. innen pedig mindent szépen szemmel tarthat. Remélve, hogy elkerülhet néhány nem kívánt leányterhességet és hányásba fulladást…


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Hagen Romanovna - 2016. 07. 28. - 16:44:12
Szemöldökeim összehúzom, mikor betegnek minősít. Sok szlenget tanultam már, de ezt nem ismerem. Nem érthető az átvitt értelme.
- Nyem vagyjok bæteg. - jelentem ki enyhén értetlenül, hiszen semmi alapja nem lenne ilyet állítani. A britek furák.
Ezen a napon azonban nem a balhé és a jelenetek okozása a célom. Csak jól érezni magam, ahogyan mindenki mások. Ahogyan körbenézek, és a különböző társaságokat látom, valahogy úgy érzem, ez legalább részben sikerült is. A gesztus hiánya csupán annyit jelez, a prefektus csak a békét fogadja el az italon túl, a szövetséget nem. Nem zaklat fel, megyünk mindannyian a magunk dolgára. Keresheti a húgát, talán megtalálja valamelyik asztal alatt, egy üveg nyakát szorongatva, ha szerencséje van.
Baj szagot érzékelek, amikor megérzem, valaki az ajtófélfába kapaszkodik. Ugyan a zene folytatódik, a prefektus lerázása után máris van dolgom, amit intézni kell. Számítottam rá, a britek gyomra nem bírja a maró italokat. Láttam én, miket isznak ezek. Vajsört és mézbort, szinte édességet. Talán a whiskey-jük az egyetlen, amit nem szégyellnék a Durmstrangba vinni. Megragadom a hollóhátas lányt a karja alatt, s elkezdem kifelé támogatni. A friss levegő majd jót tesz neki. Különben is készültem valamivel az ilyen esetekre.
- Zsjegitek. Hjideg lævegő, majd tesz næked jó.  - kérem meg, hogy kapaszkodjon. Van tapasztalatom abban, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Kitámogatom az udvarra, ahol egy griffendéles szívja a maga cigijét. Józannak tűnik, ide pedig nem árt egy kis segítség.
- Hæ! Zsjegítsz kicsit? - kérdezek rá Minervánál. Ketten együtt talán jobban boldogulunk.
- Talár zsjebben van fiolatartó, attjól jobban læzs, bal oldalon. - fordulok úgy, hogy könnyebben elérhesse. Nem lehet összetéveszteni a tárcaszerű tartót, amiben sorba rendezve tartom azt a főzetet, amit erre az alkalomra készítettem. S persze azt is, amit Oakley professzortól kaptam Liliya számára.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Liliya Romanovna - 2016. 07. 28. - 17:27:35

souls to ash
(http://67.media.tumblr.com/dc53ce9bba51ef37f56e92fcffd5f369/tumblr_n647c71Hoe1qaqz2jo1_500.jpg)
Ephram



       Azt hiszik rólam, sosem látok elég mélyre, mert a hangomat nem engedem szabadjára utána, de nem ismernek, és így van jól - nem táncolhatok mindenkivel, mert nem értenék meg. A kalitkájában ülő madár is mindent érzékel, de a dala nem arról szól, és nem is másokért ragyog - én is látom házunk véreit, ahogy együtt kiadják a képet, amiért talán idegenkednek tőlük. Nem vörösek, nem sárgák vagy kékek, mert ezek a színek túl nyíltan szenvedélyesek, magukat kiadók és magányosak, zöldbe burkolt lelkek között leltünk otthonra, még ha az otthon falai ránk is akarnak omlani. Tudom, hogy nem háborúzni vagyunk itt, de ez a beteg test ki kíván lökni magából, és sejtjei, házunk vérei hűvösen simulnak csak hozzánk, nem ismernek el magukénak. Ezt olvasom Ephram szemében is, ő az őr, aki vigyáz az éjszaka vérerén tartva ujjait, hátha meg kívánom sérteni azt.. pedig épp azért létezem, mert mások gyógyítani kívánják. Eszközei vagyunk nagy múlt szomorú jelenének, ő meg én.
       Mögé lépek, és figyelem a válla ívét, amit a kötelességei húznak hátra - az a jelvény súlyos teher, és ki őrzi az őrzőket? Ambíció és vezeklés köt bennünket, de ő mélyebbre csúszott már, mint egy régi regény vértelen hőse, akit elküldtek visszaszerezni a tüzet. Megkerülöm inkább, töltök magamnak egy italt, de ez is silány hasonmása csak annak, amit inni szoktam, csak szemergés vihar helyett. Hallottam vitatkozni őt Hagennel, de testvérem nem küldte el, ő pedig okkal maradt itt: ezt próbálom szavak nélkül megérteni. Most a szemébe nézek, várva mi néz onnan vissza, és nem engedem a pislogás szemfedelét az üvegtestre borulni, türelmet lélegzem, türelem dobog bennem. A célunk a megértés, a fény felé sétálás ujjakat egybefonva, nem a csata és nem is a győzelem, mert létezik másféle diadal is, mint az ellenfél vérének ontása... én csak tudom, hiszen mindegyikünk helyett oldom le a vérereim termette gyöngypatakokat a levegő kezébe. Ujjaim most is anyagba burkolva, a ruháim alatt megint sebek, de mind szent nekem, ha közelebb vezet.
        - Kérsz olyat, mi őszinte? - állok meg előtte, kínálva a laposüveggel, a címerrel, benne a győzedelmes vodkával - Minek van értelme szomjoltáson túl? Látlak rá szomjasnak hitványság után.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Caelius Edevane - 2016. 07. 28. - 20:08:26
Liliya, Ephram


Hagen dühös pillantására megvonom a vállam. Ha nem, hát nem. Van, aki szégyelősebb a titkait illetően nálam, bár tényleg nem értem, mi a szégyen abban, ha tetszik egy lány. Főleg velem szemben, rólam aztán tudja mindenki, hogy képes vagyok elképesztően romantikus lenni, és Alexet még a távollétében is legfeljebb „barátnőmnek” hívom, nem „csajomnak,” mint sokan, és még az sem kifejezetten sértő. Talán egyesek azt hiszik, hogy a titkok misztikusabbá teszik őket, és tényleg van benne valami jó, hogy csak néhány ember tud a tetkómról például, de a barátokkal azért meg lehet osztani dolgokat. Na, mindegy, ez nem bulitéma.
 Néhány percig csendben, az italomat kortyolgatva, hülyén mosolyogva kikapcsolok, és csak figyelem a Merel, Thornsbeak és a körülöttük formálódó jelenetet. Valamiért olyan sok érzelmet szabadít fel az egész még így is, hogy talán negyedrészt értem a szituációt meg magukat a szavakat. Egyszerre vicces, aranyos, ugyanakkor viszont bennem van a görcs, hogy odamenjek, ha kell. Ha nem is feltétlen azon a szinten, mint mondjuk Mattet, Merelt a barátomnak tartom, és most nincs olyan állapotban, hogy vigyázni tudjon magára. Ilyenkor az ember nagyon sérülékeny és kihasználható, főleg ha lány egy házibuliban. Bár én is hasonló állapotba kezdek kerülni, főleg a legújabb korty után, amiből ment pár csepp az arcomra is, és ami szinte teljesen kiürítette a poharat.
 Pár másodpercig mosolygok Dom felé, amikor kimegy azzal a griffendéles lánnyal. Tényleg megérdemli már szegény, hogy összejöjjön valami csajjal, mert négyünk közül ő az egyetlen, akit még a legradikálisabban karótnyeltebb pöcsfejek sem vádolhatnak azzal, hogy bunkó. Úgy vettem észre, hogy jól is érzi magát azzal a csajjal. A figyelmem azután Hagen húgára fordítom.
 – Jaja, most jó ez a buli. Most egy kicsit figyelek csak, aztán majd bulizok én is tovább.– a világon semmi bajom Liliyával, de úgy döntök, hogy kihagyom, hogy az átmeneti rosszkedvem annak az eredménye, hogy Alexis hazament, és lehet, hogy van valami baja. Nem úgy jött oda hozzám, mintha velem lenne baja, de attól még rossz érzés egy kicsit, hogy itt maradtam. Persze tudom, hogy nem jó hazamenni. Tavaly nem lett semmi jobb attól, hogy egy kis időre felhagytam a komolyabb bulikkal, attól apát még bántották. Az élet szar, ha ezen bánkódsz, csak még szarabb lesz, mintha egy nagyon hosszú bájitaltan volna. – Oké. A barátságra!– egy mosollyal elveszem a laposüveget, amikor Liliya odanyújtja, megemelem kissé. Tényleg komolyan gondolom, hogy most összebarátkozok vele is, és előlép a Hagen húga címből Liliyává. Veszek egy levegőt, azután belehúzok a laposüvegbe. Nem tudom, mi lehet benne, úgyhogy rizikós döntést hozok, aminek rögtön érzem is az árát: elkezdek kissé köhögni meg könnyezni, kicsit le is hajolok, miközben visszaadom neki az italt, és jelzek a szabaddá vált kezemmel, hogy oké vagyok. Durva, hogy ilyeneket iszik, bár azután, hogy kislányokat láttam lángnyelv whiskeyvel ma... fú, ez tényleg megütött.
 Valószínű fel is bátorított, mert anélkül, hogy tudnám, ki kezd el kiskorúzni meg háló körletezni, már adom is neki a választ egy felé emelt kéz és egy pár másodpercig kitartott középső ujj képében, megüzenve, hogy én mit szeretnék, mit csináljon. Jelenleg az sem érdekel, ha Vulkanov az, bár a hangja fiatalabb, és ismerős is, és hirtelen nem tudom, melyik ember az, aki egyszerre seggfej, azt hiszi, hogy csicskáztathatja a fél iskolát, és van húga. Jó, jelenleg az sem érdekel, ha kirúgnak, vagy kinyír, vagy bármi, nekem egy seggfej se mondja meg, hogy húzzak a hálókörletembe, amikor buli van. Azt azért belátom, hogy az odamenés már nem lenne feltétlen jó ötlet, úgyhogy csak odasétálok a kikapcsolt rádióhoz, hogy visszakapcsoljam. Pálcával menőbb lenne, és nem is a nyomjel zavar, csak nem vagyok biztos benne, hogy hogyan kell.
 Visszatérek Lily mellé, csak hogy lássam, hogy Ephram ott foglalt helyet. Nem sokat tudok a háztársamról, de sajnos nekem ő inkább Malfoy, mint Dom. Tavaly nagyon benne volt abban a brancsban, akik a halálfalóknak nyaltak, ami egy elég komoly negatívum. Próbálok velük nem máshogy beszélni, de még így sem nagyon rajongok a gondolatért, hogy a nővérem az egyikükkel jár éjszakánként a folyosókon. Destaint sem tudom felhőtlenül kedvelni, hiába csapattárs meg egész jó kviddicsező. Az sem segít, hogy mellette stréber és arrogáns is, a mostani akciója után meg már inkább seggfejnek tartom, mint semlegesnek. Azért veszek egy mély levegőt, és felveszem a legudvariasabb arcomat, amit megtalálok részegen, hátha csak szar napja van. Nekem is az van, bár neki valszeg csak az lehet a problémája, hogy a húga ma elveszíti a szüzességét. Ha most őket lehet halványan hallani Bowien túlról, elég hangosan. Ez még nem ok rá, hogy köcsög legyen, meg visszaéljen a hülye jelvényével. Na, mindegy, empatikusan! Egy csapatban vagyunk, szóval akkor segítek neki.
 – Minden oké veled, Ephram?– a hangom nem számon kérő, pedig szívem szerint azt kérdeztem volna, hogy miért gondolja, hogy viselkedhet így több tucat emberrel. Oké, joga van hozzá, de nekünk is volt, hogy egy életre lesitteljük vagy legalábbis kirúgjuk az egész bandát azért, amiért terrorizálták az olyan embereket, mint Lou. Talán ez különbözteti meg őket egymástól. Van, aki él a második eséllyel és megbánta, amit csinált, és van, aki még most is azt érzi, hogy a T.K. korszakos viselkedése folytatását büntetlenül megússza. Na, mindegy, nekem senki nem mondhatja, hogy nem próbálok jó fej meg türelmes lenni, és ezt úgy, hogy simán elég keménynek érzem magam ahhoz, hogy megküzdjek egy trollal, ha adnak hozzá egy esernyőt.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 07. 29. - 10:16:11
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)

Azt gondolnám, a kis lelkizésem majd segít Merelen. Hisz azáltal, a saját tapasztalataimat megosztom vele, ő is tanulhat és fejlődhet, meg, hát szóval ilyenek, ezt egy könyvben olvastam, amiben a káros étkezési szokásokról volt szó.
Ehelyett azonban kapok még a fejemre, bár betudom mindezt az alkohol hatásának. Nem tudom, nem voltam még ilyen helyzetben, mint ő, biztosan elég vacak lehet, de őszintén nem akartam azt, hogy neki rossz legyen. Aggódom miatta, hiszen mégis csak Merelről van szó. Arról a Merelről, aki igazán sosem nyílik meg senkinek, csak úgy elvan másokkal. Legalábbis, amennyire én ezt az eddigi évek alapján leszűrtem.
Azonban cseppet sem tetszik, hogy így rá van akaszkodva Thornsbeakre. Értem én azt, hogy kedveli, talán még tetszik is neki, és hát végül is, a zsák meg a foltja azok alapján, amiket eddig hallottam róla. Egy gyors szemforgatásra méltatom a jól nézek ki dumáját, nekem nem szokásom az embereket a külsejük alapján megítélni, bár tény, hogy sokkal kevesebb lenne a túlsúlyos és pattanásos bőrű diák a Roxfortban, ha a konyhán igyekeznének kicsit kiegyensúlyozottabb étrendet előállítani számunkra. Bár tény, ami tény, Quinn tényleg elég helyes, igazi cukipofa, bár nincs ezzel egyedül ezen a bulin. Ott van az a vörös mardekáros, meg a fura fejű hollóhátas, akiktől kiráz a hideg, és inkább képzelem őket valami horrorfilmbe. Brrrr... Nem szeretem a horrorokat, pedig egyszer megnéztünk egyet a varázstalan barátnőimmel néhány éve titokban. Aztán egész éjszaka tárgyak repkedtek a lebegőben, és az ajtón sem lehetett kimenni. Akkor még nem tudtam, hogy ez azért van, mert boszorkány vagyok.
Máshol csinálni valami érdekesebbet? Emelkedik meg pulzusom azonnal; nem akarom elhinni, hogy tényleg ilyet mondott. Mélyre szívom a füstös, s minden bizonnyal ingyen tüdőrákkal kecsegtető levegőt, hogy némi nyugalmat erőltessek magamra, bár szemeim még így is picit elfátyolosodnak. Nem fogunk vele menni, és nem fogom hagyni, hogy az ittas állapotú Merelt kihasználja. Kész szerencse, igazi szerencse, hogy ebben a pillanatban hallgat el a zene. Legalább nem csak nem kell túlkiabálnom a zsivalyt, de megmentő seregként toppan be Ephram, aki egyetlen Margáját keresi. S talán, talán engem is.
Megtörlöm pirosló szemem, mialatt lezajlik a gyors megbeszélés közte, meg a csúnya, orosz fiú között. Bár nem túl biztató kezdet, hogy már Ephram kezében is ott az ital, de jelenleg ő a legjobb lehetőségem.
- Figyellek ám... - vetek egy sanda pillantást Quinnre, aki mögött már ráadásként ott ácsorog az a hollóhátas fiú, Frederik, akit állítólag jobb minden sarkon elkerülni.
Odarohanok inkább Ephramhoz, akit már Caelius tart szóval. A karjához érve próbálom meg elérni, hogy figyeljen rám, és arra, amit mondani akarok.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy! Esküszöm, nem akartunk maradni... De, de, szóval az a lány bajban van. Azt hiszem, ki akarják használni. - vörösödik el az arcom, bár ez lehet csupán a fülledt levegő hatása is.
- Tudod... arra... - hangsúlyozom, ha nem lenne egyértelmű, mindeközben pedig töretlenül tartom szemmel Merel és Quinn párosát.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 07. 29. - 13:33:42
-Akor vegyél szognyát. De nem kiltetám! Épcsag 'ozzádkoddzintottam.- cukkolom Quinnt. Ha ennyi fájdalmat így bír, hogy fogadta volna a rendes orrbavágást azért, ha sikeresen ijegeti Aubreyt.
-Ézsa lovag rézéd'vitattam, az nemtevagy.- Mondjuk ha lovag lennél, nem picsognál annyitól, hogy orrbaböktelek az üveggel.
-Miaztán, nembirod?- Vigyorgok pimaszul a képébe. Én kérem kibírtam. Najó, pont ennyire eljátszottam egy sárkányt tőle én is, de na, én nem nyavajgok rajta.
Oké, a leülésem körülményei alapján azt elfogadom, hogy berúgtam. Hát na, most mit csodálkozunk. Apró is vagyok, enni is legutóbb ebédkor ettem... házibulin is vagyunk pláne... van ez így, na.
-Tögminnegy, dzsak nea zagyam kejjenn'ozzá, nemagarok a napomrolmeg a családommol gonnolgoznimer már teveana tö...fejemvele szettemme róta, é zsazér jövögide, 'ogy ne gonnolkoznigeljjen, ézs ezitt ez, ez még ittizs diregt asszemlegetiézs tojjonzsünt!- böködöm Aubreyt ezenként az egyik kezemmel, miközben a másikkal Quinn karjába kapaszkodok, és a fejem oldalát is annak támasztva nyavajgok az elsővilági problémáimon.
Ebben csak az szakít meg, hogy hirtelen minden nagyon elkussol. Még a zene is.
-Igen? Anyád.- jegyzem meg az újonnan érkezett felsős bejelentésére, aki szintén tojjon sünt. Mondjuk nem hiszem, hogy elhallattszott odáig. Mindegy, sokat nem vesztett, csak beszóltam.
A zene időközben újraindul, viszont Aub Quinn felé intézett megjegyzésére felkapaszkodok egy normális ülőhelyzetbe, otthagyva a fiú karját a szék háttámlájáért ehhez, és gyilkos tekintettel nézek Aubrey után, aki ahhoz a felsőshöz ment oda. Nem hallom ugyan, mit mond neki nagyon hevesen, de nem nehéz kitalálni, hogy azt rólunk, tekintve, hogy ránk tekint közben végig.
Kedves lány vagy, Aubrey, nem akarlak megverekedni, úgyhogy ne pontosan azt próbáld ilyen buzgón elérni. Terelő vagyok, csak jelezném.
Oké, ezt ki nem mondtam, addig jó. Fenyegetőzésnek nagyon nyomin hangzott volna. De attól még igaz.
-Látod, éncsak el akarok men'külnia nyűgeim elölézs még íccse hagynak békén!- panaszkodom Quinnek lelkem nagy bánatát.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Ephram Destain - 2016. 07. 29. - 22:06:53


Mélyen tekint Romanovna ezüstösen derengő szürkeszín szempárjába. Félelmetes és gyönyörű egyszerre. S talán ebben rejlik az igazi veszély. Ahogy nem képes elvenni tekintetét, ahogy továbbra is bűvkörében tartja. Mintha húzná magával, baljósan, sejtetőn, hogy az út végén nincsen más, csakis a szakadék, csakis a halál.
Lehunyja szemeit. Csak egy pillanatra, hogy úrrá legyen a fájdalmon, amit ugyanúgy nap, mint nap átél, mint a háború alatt. S, amit csak Jada illatos bőre és szavai tudnak gyógyítani. Reménykedve, hogy egyszer eljön majd lelkének megváltása, bűneinek megbocsájtása…
Rettegés és fájdalom. E kettő szoros ölelését láthatja Liliya a zordbarna szemekben.
- Semmi sem őszinte. – Fogadja el az italt egy reménnyel kecsegtető korty erejéig. Megérti, miért fordulnak az emberek az ital felé, ha a dolgok rosszra fordulnak, vagy ha épp emberi gyengeségük miatt nem képesek megbirkózni a gondokkal. Pontosan ezért tartja távol magát mindentől, amibe menekülhetne. És ez ma sem lesz másképp. Ismeri a határait. Ő nem gyenge. Sosem lehetett az. És soha nem is lesz az. Az érzések és a fájdalom, a félelem, azért vannak, hogy legyőzzék őket. És, ha mégsem sikerül… az őrület határán már nem létezik a gátlás… - Te sem vagy őszinte. – Néz bosszús mosollyal ismét a szürke szemekbe.

De mielőtt még valamit mondhatna, egy egyszerű mondattal zavarják tova kettősüket meg nem kezdett beszélgetésüktől.
- Minden oké velem, Caelius. -  Veti oda a választ olyan hangnemben, hogy arról senkinek szemernyi kétsége sem lehet, hogy ez is egy befejezett párbeszéd.
Az Edevane testvérpár fiú fele egy pillanatnyi izgalmat vagy felüdülést nem hoz napjaiba. Igaziból talán a semleges ember bélyeget tudná rásütni ismerősére. Azon kívül, hogy együtt kviddicseznek, Cael még soha semmi olyat nem mondott vagy tett, ami Ephram számára érdekes lett volna.
Persze olykor a fiú arcáról is leolvashatja azt a pallérozatlan rosszallást, amivel általában a fél iskola méregeti. A lényegtelen fele. Akik eléggé semmik ahhoz, hogy ne tudjanak az igazságról. Most is látja Cael arcán. Persze most megdolgozott érte. De akkor is megdolgozott érte. Igyekezett a lehető legtöbb embert megvédeni. Ölt. Embert ölt, hogy mások, hogy a jók élhessenek. S ő mégsem kiabálja a vizslató arcokba, hogy tudják, hogy megértsék. Hazug volt a hazugok között és most titokzatos az igazak között is.

Inkább csak lassan elindul. Még egy utolsó mély tekintettet vetve Liliyára. Ha a lány szól, talán ott marad, ha nem… úgy inkább társaság nélkül marad. Elbújva egy sarokba, ahonnan mindent láthat és ahol nem érzi a szúrást, ahogy a bulizók szeme tőrként hasít testébe.

De nem kell magányba burkolóznia. Miért is akarna, hiszen ez egy buli, ahol az emberek általában jól érzik magukat. Ahol tipikusan ismét csak ő lehet az egyetlen, aki nem képes ellazulni és csak élvezni a létezést. Vagy mégsem…
Az aprócska kéz érintését azonnal érzi karján. Hirtelen fordul meg, hiszen először azt hiszi húga lépett mellé. Az aprócska, kedves arcú leány azonban nem is hasonlítható a fiús arcú Margához. Aubrey sokkal, de sokkal törékenyebbnek tűnik, minden tekintetben. Most is, ahogy elpirul, miközben irányt mutat az állítólagosan bajba jutó társa felé.

- Vissza akarsz menni a kastélyba? – kérdezi Aubreytól, miközben kissé a háta mögé terelve elindul a páros felé. – Gondoltam maradok egy kicsit, de ha akarod, összeszedjük őt és Margát és visszamegyünk. – Mutat a kviddicsről ismerős hugrás lány felé, hogy aztán minden átvezető nélkül annak intézze további szavait. – Szerintem elég nyűgelvonót ittál mára. A hős lovagod meg folytassa majd akkor az udvarlást, ha már józan vagy. Akkor semmi kifogásom nem lesz bimbózó románcotok ellen. – Közben már próbálja is felnyalábolni a leányzót és eltéríteni a romantikus kalandokkal kecsegtető, világszép herceg bűvköréből. És persze lélekben felkészül arra, hogy most éppen ugyanúgy ellenkezni fognak neki és utálni fogják, mint napjainak kilencven százalékában…


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Liliya Romanovna - 2016. 07. 29. - 22:59:58

souls to ash
(http://67.media.tumblr.com/dc53ce9bba51ef37f56e92fcffd5f369/tumblr_n647c71Hoe1qaqz2jo1_500.jpg)
Ephram



        Sokat tűnődöm rajta, mit gondolnak rólunk - tudnunk kell, előttük járni egy lépéssel a sötétben, hogy mutassuk az utat, és ha onnan ránk veti valami pillantását, elesni mások előtt. Hírt vinni világok között, sebeket szerezni, hidat építeni, és megérteni, látni, hallani. Most idegenek vagyunk távoli tájak fenyegetésével az arcunkon, félnek és gyűlölnek, pedig attól kell igazán félniük, ami rajtunk kívül les ránk... Tudom, hogy Ephram sejt valamit, csukott szemmel is látnám. Még hangját sem hallatja, akkor is érzem tapogatását mélyen, ahogy egy fagyott ujj keresi a másikat a koporsó méhében. Tépd hát át a falakat, tedd meddővé az aggodalom anyját, és szüless egy új világra, Ephram Destain, légy a testvérünk a sötétben, lámpás a fekete tintába mártott rettegésben.
         - A halál az, meg születés. Néha vágy, egyszerű dolgok. - válaszolok azzal a tekintettel, ami másokat arra késztet, aggódjanak az egészségemért, tudom, általában több mimikával élnek körülöttem, de nem szeretek hazudni az arcommal - Ezért félünk tőlük, nem uralmunk alatt vannak.
         Hazudni nem csak szavakkal lehet, de sokszor az riasztja meg a körülöttem élőket, hogy rájönnek: nem teszem. Nincs rá okom, amit titokban kell tartanom, nem engedem útjára, de én hiszek bennük, még ébredhetnek. Nem vagyunk egyedül... Én is iszom, amikor ő, nemzeten átívelő szokás ez, otthonról hoztam de itt is él. Egy Destain talán ugyanazt a képet látja valahol, mint egy Romanovna, idegennek lenni idegenek között, vért ontani és hálát nem kapni. A nevet igen, őt magát nem ismerem, de látni jobban látok már a sötétben, mert úgy nevelték a szemem.. más markában szárad szilánkosra, nem vagyunk a magunk ura, testünk is emlék, lánc, a lelkünk... hamu. Régi korok élni kívánó, szélbe vigasztalan szóródó hamva.
         - Van bennünk közös. Törtünk volna darabra, lennénk földben temetve. - emelem el az ajkaimtól a vodkát, ami most is úgy bontja ki szárnyait a mellkasomban, mintha emlékeztetni akarna a múlt terhére - De mikor letérdelnek, táncolunk tovább, mindig tovább, büszkén, ahogy kell.
         Lassan fordítom a tekintetem a szobatárs felé, reméltem, a beszélgetésünket nem szakítja meg, de harsánysága betolakszik a képbe, nem válaszolok a nem is nekem feltett kérdésre. A gondolataimba merülök, a vodka megtart magában, látom házunk, családom, elveink egy pillanatra, Hagent, és az itt a nyakunk felé meredő pálcákat. Miért nem értik meg... miért csak én látok? Talán ők is alszanak, és együtt sétálunk a szakadék felé, melynek alapja lehetünk csak? Táncolunk és táncolunk, utolsó erőnkből is tovább táncolunk, de meg tud-e állni az, akit örök táncra kárhoztattak?
         Utána indulok, de megelőznek, és nem hasítok a terébe. Ujjaim átfonják a laposüvegem, és kortyolok mélyet, sóhajt szülőt, majd visszafordulok az emberek felé. Értetek küldtek ide, és talán veletek együtt is távozom...


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Ephram Destain - 2016. 07. 29. - 23:39:45


Liliya

Inkább csak lassan elindul. Még egy utolsó mély tekintetet vetve Liliyára. Ha a lány nem is szól, de ő mégis talán ott marad.

- Sokan azt hiszik, a haláltól kell félni.   – Hajol olyan közel, hogy szinte érezheti a lélektől fagyos lélegzetvételét. - De, ahogy mondtad, a halál egyszerű. A halál megváltást adhat, vagy a pokol tüzén égethet. A lényeg, hogy véget vet mindennek. Minden fájdalomnak és kínnak, minden gyötrelemnek és hazugságnak. – Nem néz Liliyára. Most nem néz a szemeibe. Kissé még el is fordul, miközben mélyet szív a lány, még a bűzös, mocskos buliszagon is átérezhető illatából. Fagyos és félelmetes, de majdnem olyan tökéletes, mintha Jada bőrét érezné. – Sok-sok halált láttam. És mondanám, hogy aki erős túléli. Mert, aki erős, az túl éli. De milyen áron? Egy élet szenvedését adjuk cserébe azért, mert a mi testünk nem fekszik a porban. Erős vagyok, de ez mégsem büszkeségem.  

És nem várja meg, hogy a lány szóljon. Úgy inkább társaság nélkül marad. Elbújva egy sarokba, ahonnan mindent láthat és ahol nem érzi a szúrást, ahogy a bulizók szeme tőrként hasít testébe.
De nem kell magányba burkolóznia…


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Quinn Thornsbeak - 2016. 07. 30. - 20:43:22
- Mennyiben fogadunk, hogy még a szoknya is jól állna?  - vigyorgok Merelre… hihi nem én leszek az aki nagyon kiakad egy kis cukkoláson.
- Kár… Majd legközelebb én leszek a lovag!  - kuncogok picit, bár már tényleg jólesne egy picit a figyelem középpontjában lenni… Nah mindegy.
- Nicsak ki beszél… Én legalább tudok még beszélni… Még~ - viszonzom gyorsan a pimasz vigyort, ha már elkezdted nem én leszek aki abbahagyja.
A családról szóló beszélgetésbe még mindig nem szólok bele… látszik rajta hogy ő sem szívesen beszél róla… Inkább megvárom amíg befejeződik a beszélgetés.
- Merel olvashatsz a gondolataimban… épp erre gondoltam én is. - vigyorgok a felsőbb éves srác felé, aki akkor még oda sem nézett ránk még.
Csak ekkor vettem észre a mögöttem álló Frederiket. - Csááááá~~ - hát… ez a köszönés egy lelkes pacsizásnak indult… amíg rá nem jöttem, hogy egyik hollóhátas osztálytársamról van szó… - Te itt? Hogyhogy? - Nézek egy pillanatra a szemeibe majd fordulok vissza a lányokhoz. Nemtudom hogy a fura szemei miatt fordultam meg olyan hirtelen... vagy attól a tudattól, hogy egy hollóhátas áll mögöttem...
- Mi a baj? - kérdezem a Aubreytól aki hirtelen máshogy kezdett viselkedni… várj… neee… Az nem lehet, hogy…  mikor megszólalt egyből rájöttem, hogy igazam volt… Tudtam, hogy félreértette… De miért?! Miért történnek ilyesmik mindig velem?! ÁH! … Jó igazából mindegy, már rég tisztában vagyok vele hogy sokszor nem azt mondom amit akarok… aztán ez lesz a vége...
- Ha már felajánlottam egy fogadást… itt van még egy! Mit kapok ha félreértette amit mondtam? - mondtam vigyorogva a törpének… hehe ebből lehet, hogy csak abból a félreértésből valami még érdekesebb lesz? Hmmm…
Ahogy Merel leült a székre átgondoltam mit is mondjak… lehet vicces lesz az előző kimenetele… de nem akarok több bajt hozni a fejemre…
- Látom… Akkor csináljunk valamit ami eltereli a figyelmed – letérdeltem elé… – Mégis mihez lenne kedved? - mosolygok a lányra kedvesen. Szeretném ha jobb kedve lenne, és nem kellene azokkal a dolgokkal foglalkozni amik eleve elrángatták ide…
Amikor megindult felénk a Mardekáros aki megpróbált elküldeni minket, mögötte Aubreyval… tudtam, hogy miről van szó. Elé álltam mikor megpróbált közelebb kerülni Merelhez… majd Aubreyra néztem…
- Ennyire félreérthető volt amit mondtam?… Sajnálom, sokszor történik ilyesmi… Tudom mire gondoltál… pedig nem arra céloztam. – világosítottam fel a lányt mosolyogva majd visszanéztem a srácra – A piából elég is volt… - emelem fel az üveget ami pár perce még Merel kezében volt… talán még láthatta is… ezt letettem egy karnyújtásnyira lévő asztalra majd folytattam a mondanivalóm - De először is szeretném tisztázni a dolgokat… - közelebb hajoltam a sráchoz, hogy Merel ne hallja amit mondok – Semmi olyasmit nem akartam tenni ezt most leszögezem… sejtem mit mondott… utólag rájöttem, hogy félreérthető dolgot mondtam, de meg sem fordult a fejemben bármi hasonlót tenni. A lényeg amúgy is most ő... Ahogy te is látod elég rosszul van… túlzásba vitte az italt… azért jött ide hogy kiengedje a gőzt… Elmesélte mi történt ma vele és kellemetlen családi ügy, amiről nem nagyon akar beszélni… Most szüksége van erre a bulira… tehát ha lehet először hagy, nyugtassam vagy nyugtassuk meg... jobb ha nem azzokkal a dolgokkal foglalkozik amik miatt alapból is idejött... aztán úgy is visszakísérjük majd az iskolába miután kibulizta magát… Rendben?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 07. 31. - 00:35:09
-Okkécsag annyira álna 'ülyén, mint bármimázs- vigyorgok a képébe. Na tessék, ennyi kell csak nekem, szépen elhülyülök a semmiről, olyan nagy kérés ez?
-Lehettogy nentudok, de nemis picsogok minnenen. Ézs annyira még tu'ok'ogy érted- Mutatok rá. Quinnre. Is.
-Óóó, hátazmég mevvana nyárrool!- örvendezem meg a tényt. Na, akkor még tartozol is egy bármivel. -A veséde' a kezebbe minygyá. Úggyézki, minnaki nem értette férre?- bökök Aubrey után, aki épp a Mardekárosnak magyaráz, minket méregetve árgusan.
-Tökminnegy, csak neemlegezsd!- legyintem hasba, lévén az könnyen elérhető magasságú innen a székről.
Hát idebent se hideg van... A nyakamat djszítő bársonyszalagom alá nyúlva kicsit megtörlöm a fejem talpazatát alatta. Aztán mindenki körémözönlik, és elkezdi a nagy műsorozását.
Na most jön az, hogy Merelke kioszt mindenkit.
-Me' minnenki magyaráz!- És sorraveszem az egész bagázst.
-Te tojjásünt, mer nemmagysz békén!- bököm meg Aubreyt. -'Upsz, ott összekentelg, bodzsi.
Egy pillanatra megnézem az ujjamon a pirosas maszatot, aztán a tenyeremmel ledörgölve egy vállvonás mellett, haladok tovább.
-Te tojjázsönt, mer nedirigáj!- A Mardekárosnak.
-Temegdzsak pofabemán!- bököm hason Quinnt, aki a másik fiúhoz hajolva nagyban magyaráz valamit, minden kétség nélkül rólam.
-'Vára elegemman a minnenemből, és'a valaki 'azaakar paterolni, a'ol gonnolkozni fogok rajta, azt mektépem! To'odmit? 'A békénnagytog, ézs nemmrángattogel 'aza csakazérizs, akkor nemmegyekel errőla zékrőlés akkor szemelőtt lezek!- intézem a két önjelölt megmentő felé, akik csak ne mentsenek meg, nem kell olyan, megpaskolva a háttámla tetejét jelzőleg.
-Ésmos 'aggyatog békémmer letépemaz arcátaki nem! Akkora kéréss'ogy neengem nyúzzatog!?- Egy diffindo nagyon tökéletesen képes megoldani a dolgot, ha úgy használom, és még tavaly tanultuk. Oké, nem ilyen célokra, de na. Mondjuk lehet, hogy a kiejtésben hasraesnék, mér csak három év múlva vesszük az anélküli varázslást? De mindegy, megoldom én foggal-körömmel is. Szó szerint értve, úgyhogy jók legyetek.
-Neked nemszólte maradhacc- fordulok Quinnhez. Ő még normális társaság legalább, vele még sikerülne is nem azzal foglalkozni, hogy merre kavarog és csomózódik magára az életem épp ahhoz képest, amiben tizenhárom évig tök nyugisan megvoltam, ha ugye egyesek itt legalább hagynák. Nem olyan szörnyű amúgy, csak sok, mára meg pláne, és már így is túl sokat jár még mindig rajta a fejem, úgyhogy még így is mindjárt belekattanok, és jól nézünk ki.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Matilda Fairburn - 2016. 07. 31. - 09:59:11
(http://i1152.photobucket.com/albums/p491/kvoohls/dupla_zpsj6cbgawy.png)

Azt mondta, jó móka lesz. Azt mondta, hogy tetszeni fog. Azt mondta, itt kell lennem. Azt mondta.. Vakon követtem a szobatársam a világba. Először mit sem sejtettem, én balga, naiv. Csak jót akar nekem, mivel év eleje óta bezárkózva élek, kell a friss levegő. Hiába bizonygatom, hogy nekem így jó, mégis azt szajkózza, emberek kellenek körém, vérfrissítés. De hát mindig vannak! Az órákon, a könyvtárban, a nagyterem étkezésein. Erre csak nevetett, és húzott tovább. Azt mondta, ez kell nekem.
Hogy miért is hallgatok én rá, nem tudom. Őszintén fogalmam sincs. Nem szeretek a biztonságzónámból kimoccanni. Azóta főleg nem. Most is enyhe gyomorgörcs kísérte minden léptemet, ami minden, csak nem kellemes, és nem mókás. Hosszú sóhajjal törődtem bele, mert arra gondoltam, csak a konyháig cipel, vagy az udvarra, ahova főleg nem kellene ilyenkor mennem. Neki sem. Kettőnk közül ő volt mindig is a bátrabb. Még alsóbb éves korunkban, a vész előtt is, de akkor kedélyesebben mentem bele az ötleteibe. Ő megrekedt itt, hiába meséltem el, hogy milyen érzések dúlnak bennem az új év küszöbén, és a továbbiakban. Aztán, mint akinek egyik fülén be, a másikon ki. Őt nem viselte meg nagyon a háború, vagy ha mégis, akkor nem mutatja. Ebből a szempontból irigylem őt.
Még Ephraim érkezése előtti időkről beszélünk, amikor is tudatosul bennem, merre is vezet.
- Nem, én ebbe nem megyek bele! Azonnal forduljunk vissza, ebből baj lehet.. – adok hangot a tiltakozásomnak, amikor már a cél közelebb van, mint a hálószobám. Annyira bezárkóztam megint a gondolataim közé, és azon görcsöltem, mennyire nem akarok itt lenni, hogy szem elől tévesztettem a lényeget. Mostanában sokszor előfordul velem, és ez.. ez baromi bosszantó.
- Na ne csináld már! Ennyi simán belefér. Csak belesünk, szóltak páran nekem, hogy ez a kis mulatság lesz. Semmi extra, csapatépítés, meg minden. Aztán megyünk is – győzköd, de én akkor sem hiszek neki, még ha arcán látom is, hogy igazat beszél. A fejem rázom.
- Hidd el, hogy nem. Nincs semmi jó előérzetem, sem semmi. Én visszamegyek – fordulok is meg, már meg is teszem a lépéseket, de finoman elkapja a kezem, amiben azért érzem, hogy nem enged.
- Gyere csak. Várnak rád – azzal megindul, maga után húzva engem. Várnak rám, hát persze. Hogy legyen kit gúnyolni, köpködni, megszólni? Nem, nem felejtettem el egy szót sem abból, amit annak idején felém köptek. Rám csak a szobám csendje vár.
Mire beérünk, az őrület elszabadul. Szobatársam pillanatok alatt eltűnik, avval a címszóval, hogy italt szerez. Szerintem pedig pasizni ment. Mintha láttam volna feje búbját, egy másik üstökkel. Remek. Így, én csendesen ott állok a fal mellett, kukán, és nézem az embereket, akik itt összegyűltek. Aztán szép lassan rájövök, hogy többen részegek. Nagyokat pislogok, majd körbe, hogy csendesebb sarokba húzódjak. Így kerülök oda, az italos asztalka közelébe, és csak várok. Várok a csodára. Közben megérkezik a felsőbb éves fiú, és a parancsa. Már indulnék is az ajtó felé, de senki nem moccan. Továbbra sem férek az ajtó felé, mivel mindenki mindenfele tolong. Hosszú sóhajjal dőlök ismét a falnak, és kicsit duzzogva keresem tekintetemmel azt, aki iderángatott. Remek, semerre sem találom.
- Fenébe.. – mormogok magam elé, és kutatni kezdek az italok között, hátha valamelyik nem bűzlik, és iható számomra is. Mókásan nézhetek ki, amint lábamon még a szobamamuszommal, kissé dohogva válogatom az üvegeket. Atya isten. Én csak egy pohár vizet akarok, és eltűnni innen!

NJK lakótársam; majd aki veszi


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 08. 08. - 13:25:43
T A N G O  W I T H  L I O N S (https://www.youtube.com/watch?v=IhqqZN0H7CI)
(https://66.media.tumblr.com/2bf47969f9d769f91194d474e92dbff3/tumblr_nz7py1btJ51u5y9fso6_250.gif)
Dominic



       A Dom és köztem lévő - mondjuk, hogy hallgatólagos és abszolút szükséges-  szövetséget sokan értették már félre. Tavaly általában a szökevények szemeinek néztek bennünket, ami az egészségünkre roppant káros módon hatott ki olykor, de a fantáziadús elméletek között akadt olyan is, ahol én kém szerepet töltöttem be a sötét oldalon, és valójában az ifjú Tillnek dolgozom. Elhiszem, hogy a baljós árnyak között az emberek szeretnek az elképzeléseikbe kapaszkodni, de bármennyire is jól passzolna az az öltöny, szivar és kiskaliber, mégsem vagyok Bond. Egyelőre biztosan nem, most csak valaki vagyok, aki mosolyogva sétálgat egy régi barátja mellett, remélve, hogy korábbi tapasztalataink közül legfeljebb arra lesz szükség, hogyan érezzük jól kötetlenül magunkat - ez nem is olyan könnyű minden alkalommal, mint hinnénk..
      - Ha sokat aggódik, felkérhetem egy keringőre, de valami azt súgja, hogy itt sokkal inkább kortárs táncstílussal tudnánk csak beolvadni. - kuncogok még a merevségén, a helyzet egyelőre nem kívánja a körbepásztázást - Valóban? Sajnálatos, de cserébe elárulhatom, hogy az unokabátyám kifejezetten örült a dolognak ismerve a fennálló körülményeket. Attól azonban tartok, hogy az édesapja számára csak akkor nem jelentek majd kapitális eshetőségileg szóbajöhető célpontot, ha távozom az élők soraiból. Ne értsen félre, nem bánt a tény, nem tagadhatjuk meg azt, ahonnan érkeztünk.. de ezt ön még nálam is jobban tudja.
      Bólintok a félig kérdésre, és követem, a zsebemben rögtön cigaretta után matatva kissé darabosan, mert neki is ütközöm az egyik alsós hugrabugosnak. Ijedt mosollyal intek neki, hogy ne haragudjon, bár Matilda Fairburn nem tűnik egy predátornak, ha esetleg a visszaérkezésem után társaságra vágyik, szívesen beszélgetek vele a múltkori klubhelyiséges eset kapcsán. Még átpislogok a helyiségen, de ahogy látom, a húgom tökéletesen rendben van, nyilván éppen részeg alakokat próbál lebeszélni az alkohol elfogyasztásáról, esetleg a lehetséges kellemetlen kimeneteleket számolgatja.. Sok időre úgysem tévesztem szem elől, egyébként is megjelent Destain, ő pedig egy kőszobor humorával, de rendíthetetlenségével felügyeli a szórakozókat. Ők sem egy átlagos család...
       - Parancsol egy cigarettát? - állok meg végül Dom mellett, a dobozt felé tartva - Igen, de akkor tényleg a vendégeink voltak, ezúttal pedig már a társaink. Tulajdonképpen nem is a tény maga aggasztó, hogy ennyi új 'menekült', hanem hogy idősebbeket is beosztott a süveg.. tudtommal ez elég példátlan.
       A ház falának dőlök, és féloldalasan tekintek a társamra, mielőtt rágyújtanék és leszívnám a füstöt. Előttünk Roxmorts most tökéletes békébe süllyed, de annyi éven át látszott éppen ilyennek, nehéz elképzelni, hogy nem fortyog millió indulat és vihar a lepel alatt, hogy nem önt el újra bennünket a karmazsin vér.. Megrázom kicsit a fejem, és megint a számhoz érintem a szálat, így könnyebb folytatnunk a beszélgetést.
       - Mit gondol a dementorok helyzetéről? Számorma is nyilvánvaló, hogy ennek felügyelete végképp kicsúszott az aurori kollégium kezéből, és mielőtt kérdezné, van auror rokonom, nem mellesleg pedig a legutóbb, mikor egy rendszegő után indultam az erdőben, majdnem egy csókkal gazdagabban fejeztem be az éjszakát. Azt ne hánytorgassuk fel, hogy erről miért nem esett szó egyetlen alkalommal sem az igazgatóság részéről. - fújok két karikát, elcsendesedve adózom az egymásba kapcsolódásuk gyönyörének - Igaza van, valami készül, de nem állnak össze a darabok, azt azonban nem hiszem, hogy ezt x új diák idézné elő... Ez egy ennél nagyobb rossz.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 08. 08. - 13:58:44

It makes you mean, and violent, and cruel.
(http://67.media.tumblr.com/2836a683c00e374e09c0e436800c9fbd/tumblr_o2rnczE0wt1t1bfwbo5_r1_250.gif)
Hagen



        Még tele a fejem a Dommal beszélt foszlányok kis széllökéseivel, mikor felfigyelek a vörös hajú fiú erőlködésére, majd a szavaira. Nem mintha nem lehetett volna számítani arra, hogy lesz aki túl jól érzi magát, de nem is tudom.. nem számítottam rá, hogy éppen őt látom majd ilyen szerepben. Tény, a sztereotip gondolkodás olyan pulóver, amit a szüleink és a környezetünk kötött, és van egy egész életünk levetkőzni magunkról.
       - Persze...! Sokat ivott? - nyomom el a cigarettát a falon, és rögtön oda is sietek hozzájuk, a lány karja után nyúlok, a hajam végigsöpri a blúzát és Hagen vállát - Oh, rendben. Várj..
        A bal kezem feje mélyre süllyed a talárja zsebébe, ujjaim ide-oda köröznek a remélt tárgy után. Közel vagyunk most egymáshoz, megtámadhatna ha éppen ahhoz lenne kedve, de ha ő nem is Ristiaan, bízom abban, hogy nincs rá oka. Nem félhetünk örökké attól, amit nem ismerünk.. A lány sápadt arcára pillantok, feszült ugyan a pillanat, de nem lesz gond, beleakadok a fiolákba és megmarkolom az őket burkoló kis tartót, kihúzom a levegőre, majd feljebb tartom, vizsgálgatva melyikre gondolhatott. Védtelen vagyok, ahogy a hollóhátas is, ebben a szituációban sokan tartanának nagyon könnyelműnek, összekombinálnák a háttérben láthatatlan futó szálakat, de én még emlékszem, milyen bűnhődni valamiért, amit el sem követtünk.. Én nem leszek ellenség, amíg áldozatok ellen kell harcolnom.
       - Tessék, megtaláltam.. Hagen, ugye? De lehet, jót tenne neki, ha kijönne belőle amit megivott.. később lehetnek súlyosabb esetek is, neki friss levegőre lesz inkább szüksége. - ebből a szögből végre jobban is megnézhetem az izlandi fiút, eddig olyan idegenül rejtette magát, még ha láttuk is, mintha lepel mögött rejtőzne - Itt maradok vele addig..ha esetleg még valaki rosszul lenne, segítek kihozni.
       A szórakozáshoz eleve nem sok hangulattal készültem, prefektusként pedig sosem ér véget a munkaidőm.. Még egy szál cigaretta és a kinti viszonylagos csend jó társam lesz mindahhoz, amit át kell gondolnom.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Hagen Romanovna - 2016. 08. 08. - 18:47:44
Minerva

Nem ismeretlen már a helyzet. A Durmstrangban nagyobb a szigor, de ez csak annyit jelent, hogy furfangosabbá kellett válnia annak, aki szórakozni vágyik. Láttam már embert ennyire kikészülni a piától, sőt, még rosszabbat is. Nem úgy tűnik, mintha a lány képben lenne, ha elengedném, a földre zakózna tehetetlenül, de ahogyan erőtlenül kapaszkodik, még ott van benne az élni akarás vágya, még ha a józanság rég el is párolgott belőle. Ilyenkor pedig az ember hálás minden apró segítségért, bárki is fogja hátra a haját, legalább azt ne találja telibe az okádásával. Nem mondom, nem voltam a helyében, mert nem lenne igaz. De ezúttal én vagyok a felelősen gondolkozó.
Erősen tartom a lányt, aki picit előre dőlve imitálja egy partra cipelt sellő látványát. Talárja alkoholtól bűzlik, valószínű, az is kapott egy keveset abból, amit gazdája fogyasztott. Sápadt arcában ülő szemei mintha megadnák magukat, de egyelőre nem adhatom meg neki azt a kegyet, hogy aludni engedjem. Akkor fel nem ébred, még ha egy mandragórát is teszünk a füle mellé.
- Bgyuta lany. - tartom magunkat egyenesben. Számítottam rá, lesznek, akik nem tudnak inni, de azért az engem is meglepett, ilyen hamar kiesik valaki. Pedig csak most kezdődik az éjszaka.
- Azon værsenyjzett, tud-e mægiszik tjőb' vódka, mint ægyik fiú. Ægéz üveg itta. Fælj oraja érjezte maga jónak, aztán lætt rósszul. - csóválom a fejemet. Már egy ideje figyeltem, a produkciója után számítani lehetett rá. S még annak örülhet, én vittem a levegőre, és nem lesz a Szellemszállás a nemi erőszakokról nevezetes. Fél órával ezelőtt még majd kiugrott a bőréből. De az már fél órával ezelőtt volt.
Más esetben nem tűrném, a zsebemben matatnak. A fiolatartó azonban most akár életet is menthet. Attól nem féltem, tényleg komoly baja lesz a bigének, csak mert kissé szétcsapta magát, de elég így is bajba és szégyenbe keverni magunkat. Nem kell még, a gyengélkedő velünk legyen tele. A fiolatartó mellett a csomag dohányom, és egy üresnek tűnő üvegcse van csupán. Az az üveg, amibe a fura, állati szőrszálat tettem. Minderről mostanra azonban már meg is feledkeztem. Annyira régen volt... Biccentek egyet a nevemre, nem lep meg, hogy ebben az iskolában vagy miben már mindenki ismer. Bár fogalmuk sincs, ki vagyok, hiszen mégis honnan tudják? Ez talán még a saját családomra és szövetségeseimre is igaz.
- Kji fog azs jönni.  - támogatom le a csajt az egyik lépcsőfokra. Könnyebb lesz talán, ha egyelőre leül, így pedig rám is kevesebb súly nehezül.
- Nyjizzsad ki tartót. Kék fiola, dætoxikjáló, aattól majd jobban lesz. Én főztem.  - adom ki a következő tennivalót, mialatt a lányt óvatosan leültetem a lépcsőre. A friss levegő segít majd neki, de a főzetem majd biztosan meghozza a hatását. Bár soha egy tanár, főleg nem Oakley professzor nem látta a receptemet, bízok a képességeimben ahhoz, hogy tudjam, jól működik.
A tartóban kínos rendbe szedve szerepelnek a felcímkézett üvegcsék. A kék színű lötty mellett néhány vörös színű, vérnek tűnő ital is található, amit még Oakley professzor főzött Lilinek, ha esetleg szüksége lesz rá. A cikornyás betűk azonban brit szemnek olvashatatlanok. A ciril írás legtöbbük számára távoli és ismeretlen, pedig egyáltalán nem nagy kunszt.
- Nyem akarni megmérgezsnyi.  - nyújtom a kezem a fiola felé, hogy kapjak belőle egyet. Ha a kupakját leszedi, erős, mentolos illatot érezhet. Legalább kicsit elűzi az alkohol bűzlő szagát. Ha pedig megkaptam, azzal a törődéssel, ahogyan legfeljebb csak húsomat húsomból kezelem, hajtom hátra óvatosan a hollóhátas lány fejét, hogy óvatosan ajkai közé csöppentsek egy keveset a folyadékból. Mások ezt nevezik természetes érzéknek a gyógyításhoz. Másképp bánok emberekkel, akiknek ilyen téren segítségre van szükségük. Bár az én sorsom sosem lesz az, ami akkor lehetne, ha nem e név billogával jövök erre a világra. Nem lehet belőlem gyógyító, ha közben forradalmat kell vívnom. Az én szerepem más lesz a történelemkönyvekben.
- Te præfjektuzs vagyj, nyjem?  - kérdezem. Láttam már párszor, ahogyan suhan a csillogóra suvickolt kis bizsujával, mintha valamit számítana az a jelvény. Dom is folyton viseli, mégis elnézi Caelius és Matt minden hülyeségét. Ezért nem adtak a Durmsrangban ilyen felelősséget senkinek. Így mégis mi értelme? Hangomból kiérződik azonban, hogy egyáltalán nem számítok büntetőmunkára, vagy bármi egyébre tőle. Nincs mitől tartanom. Különben is, én csak egy diák vagyok.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Jada Bourgh - 2016. 08. 11. - 12:06:57

Merel                         Aubrey
(http://i.imgur.com/R8gF23e.jpg)
Quinn                        Ephram

Jada mindig is szerette, ha az elismerő figyelem középpontjában lehetett. Figyelni az arcokat, ahogy végigmérik… érzi, hogy tökéletesnek látják. És annak látják. Ez már gyermekkorunkban is így volt. A felnőttek ránéztek, és azt mondták gyönyörű. Sokra viszi majd. Aztán az emberek rám néztek és azt mondták, tehetséges, sokra viszi majd. Nem irigyeltem az ő sikereit, még, ha az enyémek egy idő után el is vesztek a világváltás süllyesztőjében. Az ő szépsége és elegáns pökhendisége viszont továbbgyűjtögethette áldozatait.

Különös, hogy most mégis viszonylag megbújik az emberek sokaságában. Kegyesen megengedve egy hugrabugos ficsúrnak, hogy szórakoztassa. Ha megunta, de az unalomig jól szolgált, talán majd adhat egy csókot cipője orrának vagy a lába nyomának. Épp ennyire értékel és becsül mindenki mást, aki nem méltó, őhozzá. Szereti ő az embereket, csak tisztes távolból. Túl régóta csak ketten létezik a világban. Mindig kissé megbújva valaki mögött, aki távol tartja tőle mindazt, amihez nem akarja, hogy köze legyen. Most Ephram a kegyes védőburok, régen viszont én voltam ez a valaki. Rajtam csattant a realitás valahányszor a két világ, amihez tartoztunk ütközött. Én voltam a lázadó, aki mindkettőnk nevében beszél… vagy beszélt volna… De ő, behódolt. Mert úgy gondolta engem véd meg azzal, ha jó kislány lesz. És nem ellenkezett többé. Nem kérdezett többé. Csak tette, ami a dolga. Szépnek és műveltnek lenni. Olyan lánynak, aki sokra viheti azzal, ha valaki olyannak a felesége lesz, aki sokra viszi majd.

Persze azonnal észreveszi Ephramot az ajtóban. Akkor is így lett volna, ha a fiú nem rendez olyan látványos belépőt, amire talán ő maga sem képes… Hogyan is ne figyelne fel arra, aki talán a levegővételnél is fontosabb a számára. Függ tőle, tudom, akár a legádázabb drogtól. De remegőn imádja a játszmáikat. Mikor úgy tesznek, a másik nélkül is minden ugyanolyan tiszta, élénk és élhető, mint egymás karjába kapaszkodva.
Nyugodt mosollyal az arcán nézi végig, ahogy Liliyával beszélget. És imádja Ephram arcán azt a felsőbbrendű grimaszt, ahogy megválik Edevane-től. Mégis talán az dobogtatja meg leginkább szívének érző mivoltát, ahogy Aubreyval beszél, majd a rászoruló segítségére siet. Igen. Ők ketten egy felsőbbrendűen nagyképűnek titulált páros, de bármennyire is szidja gőgjüket az iskola népe… Ők mind a ketten nagyon is jó emberek. Mert, ha kell, segítenek. Bármikor, bárkin, bármilyen eszközzel.

De most ismét csak a flegma mosolyt lehet nővérem arcán megpillantani. Ahogy laza mozdulattal otthagyja a fiút, aki szórakoztatására volt hivatott. Eddig. Mert megjött a király a sakkjátszmában, aki leigáz a királynő körül mindent.
Szó nélkül sétál Ephram mögé. Ujjaival belemarva vállába, majd kecses kis kezét végigvezetve egészen nyakáig, ahol beletúr a sötétszín hajba, s egy csókra húzza hátra a keserédes ajkakat. Gyakori mozdulat ez kettőjük között. Láttam már nem egyszer. Hiszen összetéveszthetetlen bizonyítéka hódoltságuknak. De, hogy ki hódolt be és kinek… Nos… Azt talán már ők maguk se tudnák megmondani…

A csók után az apró kis társaságra néz. Szája szélén a rá nagyon is jellemző enyhe mosoly jelenik meg, ahogy mindenkinek ajánlja szavait. – Hagyd őt Ephram! Én hiszek a fiúnak, griffendélesek csak nagy dolgokban szoktak hazudni. Mondjuk, ha a világ megváltásáról van szó… Ez túl piti ügy ahhoz, hogy ne igazat szóljon. Aubrey… - Fordul hirtelen Marga barátnője felé. – Ott, annál a hugrabugos fiúnál kell lennie egy üveg víznek. Nem iszom alkoholt, szóval hoztam magammal. Hozd ide, kérlek! Közben pedig mondd meg Margának, hogy tegye le a vodkát a kezéből, mert ha én vagy a bátyja vesszük el, annak nem fog örülni. Köszönöm. - Aztán tekintetét Aubreyról, az Ephram mellett ellenkező leányzóra emeli. Imádja villogtatni, hogy ő nagyobb és erősebb, szóval teljes nyugalommal kihasználja ezt, ismét. – Te pedig. Ülj le szépen és maradj nyugton. Innentől csak vizet iszol, bármilyen bajod legyen is. Szórakozásnak ez az ital mennyiség, amit magadba dönthettél teljességgel elég kell, hogy legyen. Valójában a friss levegő sem ártana, mert bűzlesz, de megkímélem magamat és nem rángatlak el az ajtóig. – Közben némi ráhatással Ephramot is leülteti valami helyre, de csak, hogy ő maga is kényelmesen elhelyezkedhessen ölelésében. – Mégis mi visz rá egy kislányt, körülbelül… Hanyadéves lehetsz? Kettő? Maximum három… Hogy, lerészegedjen egy szánalmas buli közepén?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Matthew Fawley - 2016. 08. 16. - 21:29:21
Emmeline, Merel, Freya

+18

 Így kell lemaradni egy bulika nagy részéről. Notán ugye nem kellett volna hirtelen sokat önteni magamba, hogy az első sarokba beájuljak. Ezek meg csak hagytak fetrengeni itt a poros sötét semmibe, mintha itt sem lennék. Dom és Cael majd magyarázkodhat, de a szédülés mellett igyekszem felmérni a terepet. Ahogy látom, nem csak én járta úgy ahogy, de nézni se nagyon bírok, mert a kis kényszerpihenő nem józanított ki igazán.
 Megpróbálok felkelni, de az első próbálkozás már alapjaiban elhal, mert a közeli üvegből áramló alkohol szag megüti az így is rendkívüli módon a penge élén táncoló érzékeimet, nagy önuralom kell, hogy ne hányjam le magam. Kis idő után a szükséges rosszhoz hozzászokva sikerül feltápászkodnom, a szememmel valami ismerős arcot keresek, aki talán egy kicsit rendbe tud hozni. Lépteim könnyedek, de bizonytalanok, megyek mindenfele.
 A zajok, a beszéd az emberek teljesen felkavarják a gyomrom. Kevés már ide az önuralom, lépteimet lelassítom, míg meg nem állok valaki mögött. Elfordulni nincs időm, mit van mit tenni az éterbe eresztem aminek jönnie kell. A hamis gulyás Emmeline nyakában landol, naívan próbálom elhitetni magamnak, hogy ezt itt most biztosan nem látta senki. Ahogy megkönnyebbülök és a szédülés is alábbhagy azért jól kiröhögöm.
- Boccsi, ez a zseretlek nazson, meg vagy jelélve, enyim! - két röhögés és köpködés között közlöm vele a tényeket, miszerint nagyon is érezze magát megtisztelve amiért lehánytam. Végül is kevesen mondhatják ezt el magukról.
 Freyát keresem, átölelem aztán, csak most ne legyen harapós kedvében, mert ő is kap egy adagot.
- Imádlak te dög! - kiáltom a fülébe, de inkább mindenkinek szól. Mi is lenne velem, ha nem lenne ennyi hülye akit lehet baszogatni. Kezdek jobban lenni, a hisztit a hányás miatt pont leszarom közben. Merel-re vándorol a tekintetem, mekkora arc a kiscsaj, itt sokan tanulhatnának tőle. Oda is lépek az aggódó népek közé egy üveg piával.
- Fazst rítok itt, szomjas csak a kis borzas! - üvöltöm ezt is, miközben a kislány fejére öntök egy kicsit az üvegből. Nem sajnálok én semmit, főleg ha nem az enyém. Hirtelen megfordulnék, de túl hirtelen a dolog. Elesek, a piát magamra öntöm, hirtelen nincs is kedvem megmozdulni. Jó lesz itt pihenni egy kicsit.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Emmeline Smethwyck - 2016. 08. 18. - 16:48:39
Szórakozottan nézem a jobbra-balra dülöngélő embereket, és nehezemre esik visszatartani a röhögést egy egy egyént látva. A nagy többség már most csatak részeg, kíváncsi leszek, hogy fognak majd visszajutni a kastélyba. Hát nem a saját lábukon, az biztos.

Meglepetten tapasztalom, hogy az alsóbb évfolyamokból is akadnak itt jócskán diákok. Először Everfenre majd egy másik hugrabugos lányra terelődik a tekintetem, akit azt hiszem Aubrey-nak hívnak. A lány úgy néz rám, mint aki minimum szellemet látott, én meg, viszonzásul, egy szokásosnál szélesebb vigyort küldök feléje.

Ahogy visszanézek, látom ahogy Balmoral bepróbálkozik Hagen-nél. Erre már tényleg nem tudok mit szólni, egyszerűen csak kitör belőlem a röhögés. Ebben a pillanatban megérzem, ahogy valami nedves kezd lefolyni a vállamon. Felnézek, hát az az idióta Flawley hányt le éppen! Mondjuk nem csodálom. Hisz még a "barátnőjét" sem tudja pórázon tartani, nemhogy a gyomrát!

- Suvickus - sziszegem, közben mérges pillantásokat vetek felé. Általában annyiban hagyom az ilyen fajta inzultálást, de ma nem, ma igazán szórakozhatok én is egy kicsit. Szánalommal nézem, ahogy végigtántorog a termen, majd eltaknyol, piáját magára öntve
- Lássuk mennyire szeretsz táncolni... - mormogom magam elé és ahogy végre elkezd feltápászkodni, előhúzom a pálcámat, majd a mardekárosra irányítom.

- Tarantallegra - mondom ki a bűvös szót egy elégedett mosollyal az arcomon.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 08. 18. - 18:56:06
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)

Ephram kérdésére némán bólintok egyet. Jó lenne visszamenni a kastélyba, eleve butaság volt azt gondolnom, hogy bárki is hallgatni fog rám, ha azzal jövök ide, hogy minél több embernek visszahozzam a maradék józan eszét. S persze,  Marga egy átlagos griffendéleshez méltan képes lenne még az eddigieknél is nagyobb ostobaságokat csinálni, nem tetszik az az üveg a kezében sem, bármi is az.
Leginkább mégis  Merel rettent meg. Értem, értem, rossz napja van, én is kikészülnék, ha valami baj lenne a családommal, vagy ilyesmi, bár az is igaz, nálunk is mindig akad valami, bár ez, ez talán teljesen normális, nem? Mégis, ahogyan rám rivall, és felém bököd a gonosz megjegyzései közepette, már zihálni is kezdek, csak néhány mély levegővétellel próbálom magamra erőltetni, hogy ne fakadjak ki azonnal. Most miért kell ilyen izének lennie? Nem is bántottam meg semmi... Én tényleg csak jót akartam.
Már nem segít, amikor  Jada hozzánk lépve kér egy pohár víz elhozatalára. Szemeim kezdenek kivörösleni, nyilvánvalóvá téve, csak pillanatok választanak el tőle, ne áztassam el az egész Szellemszállást könnyeimmel. Meglehet, ez a tanév eddigi legrosszabb napja, pedig azért az a dolgozat se volt semmi Oakley professzornál.
- Aha... - préselem ki magamból a rövidke szavacskát, s kapok az alkalmon, hogy eltávolodjak a sokaságtól.
Nem, nem, Aubrey! Most nem sírhatsz! Erőltetném magamra a szigorú arcot, legalábbis azt a fejemet, amiről azt gondolom, az - nyilván kevés sikerrel. Hugrás fiú, hugrás fiú, akinél lehet, víz is van... De vajon melyikük lehet az? Koncentrálok a feladatra, amit Jada kiparancsolt nekem, hisz ha más nem, majd talán az eltereli a figyelmem. Látom is az egyik felsőbbéves fiút, talán rá gondolhatott? Nem, az a cucc az ő kezében biztosan nem sima ivóvíz.
Arcomon legördül az első könnycsepp, amit több másik követ. Menet közben talárom ujjával feltörlöm a sós cseppeket, mielőtt még bárki észreveszi, bár jól tudom, hasztalan az egész. A légzésemre már egyáltalán nem tudok figyelni, amikor belebotlok az egyik hollóhátas fiúba, legalább a hirtelen ütődés elég arra, hogy kissé magamhoz térjek. Bár sajnos messze nem eléggé.
- Bo-ho-bocsika. Nem akahartaham... - kérek elnézést Thorintól, akinek még a tekintetét is elkerülöm. Még csak az kéne, ő is dedósnak vagy ilyesminek nevezzen.
- Ugye nehem ühütöttelek meheg? - kérdezem szipogva, szemeimmel a cipőmet bambulva. Kezdek elszokni tőle, hogy az emberek szemébe nézzek, így a tavalyiak óta.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Minerva E. Balmoral - 2016. 08. 24. - 20:21:41

It makes you mean, and violent, and cruel.
(http://67.media.tumblr.com/2836a683c00e374e09c0e436800c9fbd/tumblr_o2rnczE0wt1t1bfwbo5_r1_250.gif)
Hagen



        Fogalmam sincs, mi zajlik odabent, de a felvillanó fények és a belőlük feltételezhetően szétpattanó átkok hamarabb felhívják ránk a figyelmet, mint a gyepen élénken elheverő hollóhátas. Egy felvont szemöldökkel adózom a kibontakozó káosznak, végül is eleve a katasztrófa alapreceptjei volt a Fawley-Blood párost még viszonylag épeszű emberek közé beengedni, de ha hozzáadom Smethwycket és a Thornsbeak-Lirof epifániát az egyenlethez, semmi más kimenetele nem lehet, mint a vegytiszta világvége. Szerencsére nem vagyok ott, ez legyen a légtérben balszerencséjükre tartózkodó prefektusok szórakozása.
        - Így is lehet fogalmazni.. akkor tulajdonképpen még egész jól jártunk, lehetett volna sokkal rosszabb is. - mérem fel közben az áldozat paramétereit - Rendben, te tudod.
         A kezébe adom a folyadékot, és kicsit bánom is, hogy nem gondoltam én is hasonlóra: amiben gyakorlott vagyok, az részegek hazacipelése, de annak mugli változata. Valamiért az öcsém is szereti azt képzelni, hogy olyan jól bírja az alkoholt, mint amennyire nem érzékeli a másnapot, de a szomorú igazság szerint csak az utóbbi igaz, az elsőhöz tartozó epizódokat csak én élvezhetem a súlya alatt morogva válogatott nyelven szőtt káromkodásokat, hogy már megint túlbecsültem az eszét, esetleg alá a modorát. Az ilyen jellegű bájitalokat felületesen ismerem csak, mivel amikor tényleg szükség lenne rá, sosem készíthetem el a törvényeink miatt, máskor pedig az ember hajlamos megfeledkezni arról a bizonyos szükségről.
        - Nem is feltételeztem, hogy arra készülnél. Ha megengeded, értelmesebbnek látszol annál, hogy ilyen amatőr módon akarj elintézni valamit. - vonom fel a szemöldököm, de a hangomban nincs támadó - Nem értek egyet azokkal, akik kizárólag az idegenségre alapozva ítélnek el másokat.
        Láthatott már Ristiaannal, bár fogalmam sincs, mennyire ápolnak szoros barátságot, esetleg egyszerűen a családjaik állnak valamilyen szövetségben, ami rajtuk túlmutat: az északiak valahogy összetartoznak a közvélemény szemében, pedig hihetetlenül különböznek egymástól. Mintha a skót diákok is azonosak lennének, vagy a walesiek.. Még a kultúra sem ad választ erre a ki sem mondott kérdésre, mert annyira más Aila és Ristiaan is, mintha nem egy lenne az anyanyelvük. Utálom ezt a kirekesztettséget, utáltam átélni, és utálnám közvetíteni is.
       Gyakorlott mozdulatokkal látja el a lányt, ez senki figyelmét nem kerülné el, aki kicsit is ért a gyógyításhoz: nyilván a testvére miatt sajátította el. Hallottam már, mennyire tehetséges bájitaltanban, biztos vagyok benne, hogy tudna olyasmiket mesélni, amit nagyra tátott szemekkel hallgatnék, de érthető, hogy a talán eleinte bizakodó jelleme falakat állít maguk köré: mind így tennénk, ha az iskola nem akarna befogadni.
        - Az.. még ha nem is látszik egyértelműen. - mosolyodom el a kérdésen, ha valami átláthatatlan lehet számukra, az a prefektusok rendszere, főleg ha ilyen szobrai vannak, mint mi - Néha kicsit furcsa is. Most én hajkurászom azokat, akik közé nemrég tartoztam.. De biztos vagyok benne, hogy a felelősség szó nem csak az én vállamat nyomja időnként hangsúlyosabban.
       Hagyom, hogy értelmezze a saját elképzelései szerint, de nem húzódom félre, és nem is teszek semmi olyat, ami fenyegető lehetne: azt megteszik helyettem úton-útfélen. Ahogy a beosztásnál, most sem értem, miért lenne ez bármelyikünknek is jó, de ahogy megígértem Ristiaannek némán is, nem fordítom el a fejem soha, amíg okot nem adnak rá.. Elvégre nem azért nem lettem prefektus, hogy újra és újra leköpjem mindazt, amit a jelvény képvisel.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Frederik Thorin - 2016. 08. 25. - 04:02:12
(http://i814.photobucket.com/albums/zz65/lexike32/aubrey_zps5gulxdun.png)


Miután észrevettem, hogy igazából senki nem kíváncsi a társaságomra, úgymond magányomat inkább piába folytattam. Elkezdtem az erősebbeket is kipróbálni, de nem mondanám, hogy mind ízlett, ám a hatásuk annál inkább tetszett. Kezdtem boldognak érezni magam, már már annyira hogy hol ilyen, hol olyan üveget vettem magamhoz, hiába voltam egyedül. A zene és a környezet is nagyon imponált. Már az sem érdekelt, hogy mi lesz a hugrás lánnyal, sétálgattam ide-oda és figyeltem a történéseket. Ki kivel beszél és mit. Rendesen egy kémnek éreztem magam. Ephram vergődése sem igazán hat meg ebben az állapotban, mintha az a két év annyira többé tenné őt akárkinél, meg hogy erektus…prefektus, bocsi, de akkor is hagyjuk már. Kapaszkodjon csak ebbe a kis álomvilágba, csak nehogy egyszer leessen, mert akkor nagyot fog puffanni.
-Áhh…. a francba! – préselem ki magamból meglepődötten, amikor felderítő utam közben valami nekem csapódik, nagy nehezen mégis sikerül megtartanom az egyensúlyomat, ellenben az üveggel, amit szinte az előző pillanatban vettem a kezembe, bár már alig volt benne akkor is. Csak lehajtott fejjel néztem a whiskyt amint szétterül a padlón. Ennyi érzés még soha nem kavargott bennem egy folyadék miatt, pedig bájitaltan órán azért előfordult már egy-két eset, amikor nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Már éppen kinyitottam a szám és felkészültem, hogy jól lecseszem a „támadómat”, megláttam hogy sír, sőt még hallottam is. Azonnal be is csuktam, Aubrey kis gülü szemeiből ömlöttek a könnyek. Csak néztem és nem tudtam mit csináljak, egy helyben álltam, lemeredve. Egy idő után már kezdett kínos lenni, hogy nem mondok semmit. Nem tudom milyen indíttatásból, de átöleltem.
- Ne aggódj, van még több pia is, nem éri meg egy pohárnyi whiskyért sírni. – megsimogattam a fejét egy kicsit összeborzolva a haját. Persze nem szándékosan. Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket táplál az alkohol felé, de oké. Ki vagyok én, hogy elítéljem emiatt, meg amúgy is, nekem is kicsit rosszul esett, de szerencsére még van elég pia.
-Gyere! – mosolygok, aztán elkapom a kezét, mint a szerelmesek az ujjaimat az övéi közé fonom és a választ sem várom meg, már az italok felé is veszem az irányt – Amiért kiöntötted az innivalóm és még nekem is jöttél, innod kell velem. Hmmm! Hagy számoljak csak.... minimum kettőt. – próbáltam a legvonzóbb arcomat elővenni, de hogy mennyire sikerült az rejtély. Jó, tudom, hogy nem én vagyok a legvonzóbb egyéniség a buliban, de csaknem gyilkos tekintettel néztem rá, ugye? UGYE?! Fúhh, berúgtam volna? Ha igen, akkor is mi van? Végre jól érzem magam, és társaságom is akadt, ha csak az előbbi hódító nézésem nem üldözi el mellőlem.  




Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Freya Blood - 2016. 08. 25. - 18:01:01

Becsap a geci az ablakon
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/89/ef/8e/89ef8ebef9b865a41996553b065a3257.jpg)
Aki látja magát benne
+18


        Hát Merlin szentséges szűzlyukának utolsó kibaszott szőke kurvája - senkinek nincs egy rohadt tüze?! Az enyém tuti elkulminálódott a kocsmai felvonásban, remélem közben a két buzeráns is befutott a Mungóba, aztán majd mennek sipákolni McGalinak a polkorrektségről.. Most tényleg a pálcámmal kellene meggyújtanom a cigimet? Hát milyen világot élünk itt. Alexis magához nyúlt és átment jókislányba, amitől megint felkavarodik a gyomrom, de udvariasan visszatartom valami különlegesebb alkalomra, Pickwyck sunyít, Irinka meg.. hát ha jól értelmezem így kicsit közelebb kerülve a vízszinteshez, pasizni próbál. Most inkább nem gondolom végig, milyen lehet egy dán csajt megdugni, biztos nagyon hideg odabent, még a végén lefagy a faszod, és beletörik. Jóóó, kell még egy kis pia, kezdek nagyon közel kerülni ahhoz a bizonyos másik énemhez.. az pedig az ultimate cockblock lenne.
       -Nyasgem! - kommentálom a rókaképű felbukkanását -Te lángosképű állat...
        Közben nézem a kialakuló drámát valamelyik felsőbbéves önjelölt mentőangyal és Everfen között, már azon lennék, hogy odaszóljak valami ízeset, de őt nem igazán féltem az alapján, amit hallottam róla. Mikor az a háztársam is felbukkan, amelyik a Fuckingham palotába képzeli magát, hát tényleg érzem, hogy hamarosan lepacsizok a gyomrom tartalmával, a kérdés már csak annyi, hová tegyem? Balmoral sajnos eltűnt, de azért még elég sok a lehetőség, kár lenne elpazarolni valami jöttment babapofira, aki azt sem tudja, miért kapta. Nem-nem, az okádás komoly társadalmi kötelesség, csak azt hányjuk telibe, aki megérdemli, ahogy nem vakargatjuk annak a farkát, aki kicsit sem mozgatja a libidónkat. Egy udvarias lány tud ilyesmit, na.
       -Nyasgem, Fawley! Miért van az, hogy a közelemben sosem tudod magadban tartani a baszott testnedveidet?! - lerángatom a pulóvert, és az épp elszambázó Thorin kezébe nyomom, had örüljön - Hé, nézd, megmentem Everfent! Így kell ezt..
        Lendületet veszek, és hopp: ó igen, ebben mindig zseniális voltam, köpni tudni kell, arra születni kell. Olyan ívben kenődik végig az iskolaelsőn és a csinibabáján az anyag, hogy szerintem az már absztrakt, de Fawley nem velem van elfoglalva. Elfordulok, mikor látom hogy Pickwyck csak nem tud megülni a lapos seggén.. rámarkolok a pálcájára, és a arcába vigyorgok.
       - Nem megmondtam, hogy vigyázzál a törékeny dolgaidra? - igyekszem elbaszni a tömegbe a célszerszámot, megtanultam már hogy ezeket nem lehet csak így eltörni, de az emberi testre ez nem vonatkozik - Szerintem kurva sürgősen húzzál vissza a segglyukadba amit intellektusnak nevezel, és akkor nem fog a szűzhártyád egy üveg által szétszakadni két pillanaton belül, Pickwyck!
       


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Merel Everfen - 2016. 08. 27. - 01:27:33
Assume makes an ass out of u and me

Éééés megjön a következő felmentősereg is. Ő baja.
-Ugyammá', varázslókkagytog, aggvamenti oszkész.- szólok bele az Aubrey vízértküldése dologba. Mármint, most tényleg én, a három éve csak a mugli világról tudó harmadikos kell ezt elmondjam ilyen végzősféléknek? Hát na, őket minősíti.
-Egézeddig űltem- állok fel a parancsra, hogy üljek le, egy oldalról a szék háttámláját, másikról Quinn derekát markolva meg korlát gyanánt a művelethez. Nagyon jó, hogy ők meg leültek közben, így sokkal egyszerűbb a nincsötláb kis testyém magasságával is beletornyosulni az arcába a dirigálós párosnak
-Assetod kivagyok, mivann'elem, mitakaro'ccsak idejössz aszinni'ogy főnögvagy! Meg a pasidis. Kussosz, süncarsz, és tégeccse téplekel!
Miután végeztem a rárivallással, szépen visszaülök a magam székére, és egy bájos mosolyt öltve, kedvesen hozzáteszem:
-Állaz alk...- és itt veszek egy meglepett-felháborodott levegőt, mert leöntenek valami piával. -...urva anyádat!
A mondatot a félbehagyott szótagtól folytatom, két sípcsonton rúgással nyomatékosítva, bár ennek mindnek már Fawley a célpontja, lévén ő a delikvens, aki jó kertészként megöntözött, hogy nőjek. Nem vagyok fű, qoH!
-Ha'DIbaH.- jegyzem meg utána, ahogy továbbáll - vagy esik - a színről. Ahogy utánanézek még füstölögve, látom, hogy a vízért küldött Aubrey azzal az ijesztő hollóssal akadt össze közben, aki korábban ide is idedugta a fejét, csak aztán továbbállt.
-Akinek 'őskomplegzuzsa van, annagg'öszönnyük, dea 'ercennőegy mázsik pácban van, ottezzsék megmentegetőzni.- fordulok vissza az eddig engem nyúzó két végzősféléhez, mutatva nekik, hogy merre keressék következő hőstetteiket, ahol még az se kizárt, hogy van, aki szívesen fogadná is azt. Mert itt nincs.
Mielőtt azonban ennek foganatja lenne, valaki bejelenti, hogy beáll a megmentőim sorába. Ha jól ismerem föl, Blood. Aztán ráprodukálja magát az előző két "megmentőm"re.
Pislogok pár nagyot meglepődve a tényleg elég váratlan fordulaton. Aztán felkacagok.
Oké.
Szóval felröhögök.
Jó, tudom, ez gonosz. De most mégis mi mást reagáljak az egész abszurditására?
-Bocsi- nézek a két áldozatra, közben próbálom visszatartani a hahotáimat. -Nemazér, csak...
Valahogy végül sikeresen visszaküzdöm a nevetést, és ha még ott van, ültömben Quinnek dőlök kipihenni az erőfeszítést.
Igen, ha mindenképp csakazértis szükséges engem megmenteni - bár továbbra se az - akkor inkább Blood siessen a segítségemre, mint ez a két jómadár. Már ha választani kell a mai kínálatból.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 08. 30. - 18:04:30
18+

Hajnalban vért hányt. Természetesen pont ez a nap volt legtökéletesebb arra, hogy kipróbálja saját magán félkész főzeteit. Persze… melyik nap nem tökéletes erre, ha egyszer senyvedhet is ahelyett, hogy éppen jól érezné magát? Nem mintha az utóbbi időben túl sok oka lenne rá.
Őszintén, csak szüksége volt valamire azok után, hogy megkapta nagybátyja levelét és kénytelen volt írni az apjának. Nem teljesen érzéketlen ő sem, elnézést kért a rádiócsendért, bár nem érezte magát túl őszintének. Már kölyökkorában megtanulta, hogy az nem túl célravezető, ha az ember fia nem óhajt gyógyszereken tengődni hátralevő aprócska élete folyamán. Szóval… figyelemelterelésből mérgeket ivott. Mert csak. Majd egyszer valaki, valahol biztosan megérti, de sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy inkább már mégsem.
Lényeg a lényeg, kénytelen volt a nap folyamán szünet nélkül gyomornyugtató gyógyfőzeteket inni és az most úgy keveredik a fenyőpálinka húzós ízével, mintha Merlin maga is így álmodta volna meg. Mélyet szív a tekert dohányból és szinte egészen biztos abban, hogy mostanra javában repül a különböző mérgektől, amiket sikerült így, vagy úgy magába adagolnia. Szüksége is van rá, a szeme alatt húzódó sötét karikákból ítélve nem sokat aludt az éjjel, ellenben azt annál fárasztóbban. Vagy csak egyszerűen a gyengélkedőn lenne a helye ahelyett, hogy a Szellemszálláson fagyasztja a seggét. Nyilván beteg, nem? Soha nem jár bulikra, teljességgel függetlenül attól, ki szervezte, nem szervezte, vagy hogy tűzzel-vassal próbálják épp elüldözni rá. Valószínűleg a két harmadikos kishollót lepte meg legjobban, akikkel érkezett a buli kezdete után úgy fél órával. A két kis tök állandóan úgy lóg rajta, mintha minimum az istenségük lenne, netán ők a mini személyes testőrsége? Hadesereg. Elliot serege. Pft. Messze nem hangzik olyan jól, mint a Dumbledore Serege. ES? Hogyne. Coreyék most valahol szétszéledtek a társaságban és jól érzik magukat, míg ő a falat támasztja hátul, szokott fekete, ezüstcsatos magasított nyakú talárban. Úgy bámul ki az ablakon, mintha az legalábbis merengő lenne, a cigi füstje szétterül az üvegen.
Születésnapja van. Nem mintha úgy érezné, van ezen különösebben mit ünnepelni, de legalább a pia ingyen van. Bedobott valami jellegtelen szeszt a közösbe, mert nem teljesen paraszt, de azért messze nincs köszönőviszonyban az izlandi különlegességével.
„Jó” szokásához híven önszántából nem keveredik interakciókba és különösebben nem is törődik a környezetével, bár a zene miatt arra azért felfigyel, amikor Mr. Majdnembuligyilkos megérkezik Destain személyében. Lesújtó pillantása felér egy megkezdett büntetőeljárással, de legalább Hagenben nem csalódik. Világuralomra áhítozik, vagy sem, keféli a testvérkéjét, vagy egyéb, legalább a bulikhoz ért, többel pedig nem is óhajt foglalkozni, amíg nem kell egy következő, szükségtelen ostromban még egy barátját elveszítenie. Bár, egészen úgy fest, hogy ebben sikerrel járt háború nélkül is. Hmm… talán kissé sokat ivott ezekhez a gondolatokhoz.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 08. 30. - 18:30:30
16+
állapot: félrészeg

Azt mondják, hogy minden rosszban van valami jó. Azt is mondják, hogy minden jóban van valami rossz, bár ez kevésbé közismert és elfogadott, de attól még igaz állítás marad, ahogyan azt is meg lehet kérdőjelezni, hogy minden rosszban van valami mégrosszabb, de nem érdemes. Saladin a maga részéről valósággá teszi ezt a tézist. Rosszul érzi magát egy rossz talárban. A magas nyak szúr, a csipkebetét teszi, ami feketén tekeredik a zöld anyag felett, és mégis, mit keres a belső oldalon is? A csipke varázsát az adja, ha biztonságos távolságban helyezkedik el az ember bőrétől. Nem kéne ilyen hiú fiúnak lennie, és nem volnának ilyen gondjai. Mi is van még? Karcsúsított hátrész, szorosan a testére tapadó erős, merev anyag. Mintha fuldokolna, de ennek lehet valami köze ahhoz, hogy kimeledett, ahogy erőteljesen lelépedett a kastélyból. Hiába az est hűvöse, az észak hidege, máris sokkal többet ivott bemelegítésképpen, hogysem azt hovatovább józanul tűrhesse és kifejezetten szívmelengető palack után nyúlt. Már úgy kívánta, az ébredés óta, ahogyan a szomjúhozó szent Dionüsszos a múzsák csókját, amik megtagadták tőle, és fává lettek, bár talán azok inkább a nimfák voltak, akárhogyan is, az ókor mágiáinak csodái eltévedhetnek Saladin gondolatai között, a feje tetejére állhat az észak pokla, és úgy általában, megdögölhet mindenki, talárban vagy éppen anélkül, ő csak egyetlen kérdést tenne fel: ...?? ? Megfogalmazatlan hiányérzet, belső kín, rossznyavalya, nyugtalanság, a háború legsötétebb óráiban sem élt meg annyi kétségbeesést és gonosz értetlenséget, az önsajnálat mocsara kétes hangon bugyog körülötte.
- Hmmm? Hmmmhmh? Hmhmhmhmhm? - dúdolja maga elé az úton, a hangja nem kevésbé kásás, mint a szellemszállás amúgy is hátborzongató atmoszférája, ahova végre megérkezik.
- Heyhey, mindenki, meg hello, meg izé, pfuj hányás, hey - néz körbe, kissé homályos szemei előtt úsznak a mozgások, a balban szellemképek nyüzsögnek, egyetlen, ám terjedelmes palackot hoz magával, nagyon profi, nyakba akasztott sárkánybőr oldaltáskában, úgy tartja a jókora butéliát, mintha édes gyermeke volna az, s hogy a kendőző bűbájt lerántja róla, nem marad titokban a kezében tartott kis metszett kristálypohár sem, amiből már odabent, a zenétől vonagló mozdulattal tölt.
Sok mindenről lemaradt, de ahogy elnézi a díszes társaságot, sok minden még csak ezután következik, vigyor fagy ki az arcára, tiszta csapolás, elkent seprő, alig látszik meg benne a keserűség. Keresztülnyomakszik néhány összetapadt testen, megkerül egy furcsa valamit, varázslónak látszó tárgyat, képződményt, és már célban is van.
- Cinkécském, picinykécském, gyere ide varjú bácsihoz - gügyögi valami émelyítő hangon, fél kézzel beletúr az egyik harmadéves hajába, aki Elliottal érkezett, jól meg is húzza, miközben az arcába lehel egy szeszeset. - Neked ennyi legyen elég, miért nincs rajtad pizsi, merlin az égben, hát mit szólna ehhez, hát mit?! - hangosodik, aztán hirtelen elhalkul, rámered a fenyőpálinkára, amit Elliot tud a magáénak, felé taszítja a kis rajongóját, húshusánggal törekedve arra, hogy kiverje a kezéből a szentségtelen matériát.
- TE SZÉGYENTELEN TE! EZT IGYAD ha nem akarsz megdögleni sápkórban, vagy valami. Hey, hey, ezt ordítottam? Bocsbocsbocs.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 08. 30. - 19:11:01
Saladin
16+

Normál esetben fel sem figyelne különösebben az új érkezőre, bár az emelt hangsáv meglehet összekarcolná azokat az érzékeny füleit, szerencsétlenségére felismeri azt a bizonyos túlságosan is ismerős tónust. Oh god why típusú eszményi festménykép ihlető múzsája lehetne belőle, ha hagyná, hogy különösebb érzelmek kerüljenek az arcára. Mit ad az ég, a rengeteg okklumenciának megvan az az áldásos, vagy jelen esetben épp áldatlan hatása, hogy sokkal, de sokkal több alkohol kell neki a valódi felengedéshez. Kellene, hogy megbotránkozzon a másik viselkedésén, de elég nyílegyenesen végignéznie rajta ahhoz, hogy tökéletesen tisztában legyen a helyzettel. Na meg a sajátjával.
A legtöbb ember, ha egyetlen megmaradt (erősen kérdéses) barátját látja egy buli kellős közepén, valószínűleg inkább megörül a jelenlétének, semmint hogy elhúzódjon egy árnyasabb sarok biztonságosnak (haha) ítélt zónájába, de pontosan ez történik. Már épp azon gondolkodik, hogy netalántán kiábrándítóbűbájt kellene alkalmaznia, de… szomorú tény, hogy nem bízik pillanatnyilag saját pálcájában, avagy inkább saját magában annyira, hogy valóban képes is legyen megfelelően használni. A cseresznyefa szomorúan lapít a talár alatt alkarra szíjazott bőrtokban. Méltatlanul keveset használják manapság és gazdája önbizalma mintha huss és pöcc elszállt volna a csillagos világűr felé.
Már épp azon gondolkodik, hogy szépet kerülve kiosonja magát valami poros, lepukkant hátsóajtón, amikor Corey a keresésére indul. Márpedig Saladinnal szemben a szöszi nagyon is tudja, hol találja a varjút, aki egyébként holló, de a kígyónyelvű már csak úgy fordít dolgokat, ahogy neki tetszik, neki meg nem. Ugye. Valahol idáig ér a gondolatmenetben, amikor hidegen fénylő pillantása összeakaszkodik a szőke által nyomravezetett kökényszínűekkel és ezen a ponton tökéletesen biztos benne, hogy elérte a töréshatárt, ahonnan nincs már hátrafelé és nem csak azért, mert a fal goromba engedetlenséggel törleszkedik a hátának.
„Bácsi”? Sötét szemöldökei felszaladnak a homlokára, akár mondhatna is rá valami isteneset, de inkább néma csendben figyeli a kibontakozó jelenetet.
- Na HÉ! Mibajod már, megvesztél idióóó... óh! – Valahol ez az ominózus pillanat, amikor a méltatlankodó hollócska felismeri a szőkében Saladint. Hatalmas szemeket meresztve néz hirtelen „gazdájára”, aki időközben összefonta kezeit a mellkasa előtt és most könyökét kitámasztva, a jobbal dörgöli meg az orrnyergét.
- Nem vagy az apám, húzzál baszogatni másokat. – Fintorodik Corey a bűzfelhőre, aztán sokkal nagyobb érdeklődéssel megtapizza a palackot, ha már ilyen közelségből így kézre áll. – Úúú, ez családi? Adsz nekem is? Kérlek, Saladin, már tök rég megígé-
Nem hagy sok kétséget afelől, mégis hogyan fejezte volna be a mondatot, ha nem a röppályáját és remélhetőleg nem pályafutását lenne kénytelen kisbolygóként vágódva a most nagyon sötét képet vágó Napba. Szerencsére Elliot sem hülye, a reflexeit történetesen hosszas évek kitartó munkájával fejlesztette, magasra rántja feje felett az üveg piát (vajon hogy nem vadászták még le pálinkatolvajlásért?), megfeszíti a hasfalát, mellkasát és hagyja belevágódni a szöszit. Kissé ingerülten szusszan, fél kézzel átkarolja a kishollót, ujjai belemélyednek a talár ellentétes válloldali anyagába, hirtelen rántással fordítja magának háttal a pórul jártat. Élő húspajzs Saladinnal szemben, ha annak esetleg egyéb vicces ötletei támadnának.
- Semmi gond, ordíts kicsit hangosabban, a Roxfortban lehet maradt valaki, aki nem hallott elég kristálytisztán. – Nem. Egészen biztos benne, hogy nem ezt akarta ellőni az első alkalommal, amikor cirka fél év után Sal végre hajlandó szóba állni vele… nagyon-nagyon sok mindent elképzelt az elmúlt hónapok alatt, egyedül fészkelve a saját ágyában, pontosan olyan magányosan, mint korábban mindig. Persze azt a beszélgetést nem a Szellemszállásra tervezte és legfőképpen nem sokszoros behatás alatt álló, erősen ködös elmével, amibe mintha minimum belefészkelt volna egy rakás Dementor, nem találva a boldogság olyannyira áhított elszívható forrását. Valahol úgy képzeli, hogy úgy keringenek benne, mint az agyrágóbogár egyes alsóbb évesek fejében, hirtelen tapad keze Corey szájára, mielőtt az válogatott szitkokat szórhatna a Mardekárosra.
- Kénytelen vagyok manapság ilyeneken élni… - MERT NEM BESZÉLSZ VELEM FÉL ÉVE – …de kérlek. Bármikor kész vagyok lemondani róla a tiedért. – Ismerős a figyelemfelhívó megcsalás fogalma, Sal? Nem, nem ennek szánta, de végül is működött, nem igaz?
Jószándéka jeléül nyomja Corey kezébe a fenyőpálinkát.
- Menj, keresd meg Allent.
- De…-
- Most. – A parancsszó úgy hangzik, mintha már pálca sem kellene manapság egyeseknek az Imperius átokhoz, elég hogy felpillant a szöszi a hidegkékekbe és rögtön meghunyászkodik. Lehet kettesben maradni tömegben? Nem, de most egészen úgy tűnik, hogy ez történik, Elliot pillantása végigmássza a kígyófiú alakját és megállapodik végül a lélektükrökön. Fél év után talán most először néznek igazán farkasszemet.
- Heló, Saladin. Hiányoztál.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 08. 30. - 20:21:10
16+
Elliot
állapot: félrészeg

Normál esetben ő meg nem terrorizál kisebbeket, de ebben az esetben a kisebb jelenléte kívánja a terrort. Mégis mit keres egy fűből alig kinőtt okostojás estnek estadján rosszéletű kis taláros kollégák között, akik közül többen is ledobták már az uniformist, mert attól party hard? A pillantása körbejár, de meg nem állapodik, jó szeme előtt összeáll a balban szétfolyó valóság, nem rosszabb és nem jobb senkimásnál, aki itt mulat, még ha nem is ő a csókkirály. Apropó, miért is nem? Minden megvan benne hozzá, szőke, jól néz ki, elegáns, bár egy kissé húsos, kielégítő mennyiségű piával rendelkezik, és a szeme sem áll jól, nem, de tényleg, Roxfortos társai már megszokhatták sebesült bal szemét, ám az újaknak még mindig nyomorultul nézhet ki, ilyen fiatalon, ilyen torzan, és mégis boldogan...
Boldogság, haha, vajon az mi, úgy áll rajta a mosoly, mint egy nyakék, amibe belebújt, de egy kicsit eláll a bőrétől, és ha megszorítja máris fuldokol, kipirult arcának sápadt bőrén táncot járnak az élénk rózsák, az alkoholban csillantot szemek fénylohintotta eleven mákony-láza semmi jót nem ígér.
- Nagy szavak valakitől, aki még pelenkát hord a talár alatt, hey! - marad a perverz döglődés a hangjában, mélyre mutált, mint egy pedofil zongoratanár, ő is a "mesterre" néz, a "barátra", aki akár szerzetesi értelemben is lehetne barát, ha volna ennek bármi értelme, a talár alatt úgy rejtőzik a test, a szív és a lélek, mintha egyik sem volna Elliot sajátja, csak a nagy és okos fej a nyakrész felett, a sötét tekintet, a savanyú pofa, a fekete tincsekkel, hollószárnyhajjal keretezett sápadtan derengő rosszallás.
- Megígértem, hogyha benő a seggeden és a koponyádon a lyuk, amit, mint nagyrabecsült, tanult és felvilágosult Elliot kollégánk azt megfogalmazta, mint az egyedfejlődés fontos lépcsőjét, akkor, csakis akkor, ha ez a nevezetes esemény megtörténik ihatsz az italomból, ehetsz az ételemből és megnyalhatod a sómat minden tündérszokások szerint, mert már nem fog kifolyni kamasztalan, éretlen tested nyiladékain. Nem, most komolyan, titeket ki engedett be ide? - mintha legalábbis az ő felelőssége lenne megváltani a kölyköket a saját hülyeségüktől, miközben engedi megtapogatni a palackját, mert a palacktapogatás jólesik az italnak, és csak ezután állítja röppályára a bulialkalmatlan nyomravezetőt.
- Wowowow szép fogás a hollóhát fogójától, Elliot, Elliot, éljen éljen Elliot - csapja össze a kezét a palack felett, ami biztosan ül az oldalában a tartójában, és úgy énekel, mintha semmi, de semmi nem történt volna az elmúlt félévben, ami végül is igaz, hiszen éppen a nagy büdös semmi történt, ami viszont a legdurvább valami, ami történhetett, ám a falatnyi gúny otthonos gúnyt követel, márpedig egymás szelíd basztatásánál mi volna barátibb?
- A rőtdenevér kisfarkára vagy kénytelen, vonszold el magad egy jó boltba, és kaphatsz ilyet is, de van ám csomagküldő szolgálat is, bár én azért a roxforti baglyokkal nem rendelném be a cuccost ehehehhehehe - felhajtja a kehely tartalmát, újat tölt, fél szemmel pillant csak fel a háborgó fiúra, és a nevelésére, elvigyorodik, de hát a rosszindulat mosolygó gyilkos, mindig ott az a gyönyörű görbület, mindig és mindig, ismétli magát, mint a háború győzteseinek átokmosolya, minden egyes kibaszott címlapon, grgrhrhrhrhhr.
- Ahhha, te is nekem, szívemcsücske - emeli felé a poharat, a sűrű, olajosan nehéz, tömör szesszel, szalamandravérrel átszűrt konyak, édes, bolondos illat, forró pajkost, mint az íz, ami csípősen nyalja meg a nyelvet és a torkot, végigfut a torkon, bolondos szeretője a gyomornak és a gondolatoknak.
- Egy bikapöcskarikányi frászt hiányoztam, még magamnak sem - veti a hátát a falnak, elfordítja a fejét a figyelő tekintettől, inkább a többieket nézi végig, mint a kékeket, a farkasszem farkasköröm, fájdalmas függelék, amitől mielőbb meg kell szabadulnia, ha nem akarja, hogy betokozódjon és megsántuljon tőle. - Mégis... mit keresel itt? Whyyy? Buli hajnalig? Rip-rop, hiányzik egy kis büntetőmunka?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 08. 31. - 16:13:27
16+
Saladin

Erősen valószínű, hogy a két szőke közül csak egy kívánja azt a bizonyos terrort és viszonylag nyúlfarknyi az esélye, hogy a kisebbik lenne az, bár ki tudja. Ezek a mai fiatalok már olyan fura dolgokra izgulnak, nem? Mondhatnánk, hogy mert túl sokat találkoztak már a halállal sepercnyi életük során, de őszintén szólva aligha van szükség az ilyen behatásokra, hogy a varázslóvilágban némileg… elferdüljön az átlagos hétköznapi értelemtől a palánták kicsiny lelke. Hogy máshogy lennének képesek varázsolni egyáltalán?
Talán a boszorkánykodással jár. A boldogságot nem adták váltóba a mesterség mellé és még a bájos-bajos italok sem igen tudnak értékelhető, de legalább kitartó megoldást találni rá.
- Hmpf! - Villan fel a hirtelenzöld pillantás egy gondolatban megkezdett replika csírájával, ám valószínűleg sikerül találnia valamit a másik kipirult arcában ezzel a nagyonpedofil hanggal keveredve, mert ő maga is elvörösödik. Zseniális, milyen gyorsan zavarba lehet hozni a kölyköket, de talán lehet valami köze ahhoz, hogy Elliottal ellentétben a fiúk nagyon is hamar rájöttek, mivel van dolguk Saladin és Kyn esetében. Manapság a 13 évesek gyorsan érnek a megfelelően ösztönző erő alatt.
- Tudod mit nyaljál te meg, Sal-amandra. Fogadjunk, hogy arról kaptad a neved, amelyik kinyalta a szemed :3 – Ott a cicamosoly a hangjában, a szemében, a képén, láthatóan kurvára elégedett magával, amiért ilyen szépen sikerült visszavágnia, mit sem törődve azzal, hogy Elliot lassan a facepalm üzemmódba lép még biztonságos távolságban. - Megkértük Elliotot. Tudod, Woodrow. Rémlik még? – Mintha kissé szemrehányó lenne? Nem is kissé, elférne a mellkasán valami alattomjelkép is a kéklő hollós helyett, de hát mit ad a süveg, ez nem kívánságműsor. Nem kívánt lövedéküzemmódba sem lépni, de az élet már csak olyan, mint a sztereotip mardekáros általában: rohadék.
- Milyen elmés. – Forgatja a szemét már Elliot, a kölyök elégedetlenül szusszan a tenyerében. Már szerinte elégedetlenül, egyszerűen csak vörös a feje, mintha lángolna a szőke hajzata alatt és olyan látványosan feszül a fogásban, hogy egészen lenyűgöző mentora mennyire figyelmen kívül hagyja. Nyilván le sem esik neki, hogy a póz, nem pedig a lökdösődés váltja ki. Ez a Holló nagy baja. Nem veszi észre azonnal a finom emberi jelzéseket.
- Nem tudom, feltűnt-e, de viszonylag kevés piáttessék stand van manapság a suliban és nem mindenkinek csomagolják a szülei úgy a szeszt, mintha muszáj-töklé lenne. – Sem a sütiket, ha már ott tartanak. Kifejezetten hiányoznak neki azok a bizonyos szép, díszes finomságok, bár korábban fel sem tűnt, mennyire hozzászokott a cukordózishoz. Az ember csak akkor értékeli igazán a dolgokat, ha elveszti őket. Elég szomorú. – Nem mintha irigykednék, de de. – Persze, ha méltóztatna kommunikálni a nagybátyjával, még a végén meg is lepné valami jó szesszel, de inkább csak mégsem. Nikolai nem híve annak, hogy a kölyök elmosogassa a józan ész kristálytisztára legilimenciázott határait Elliot esetében. Túlságosan is… szélsőséges eredményeket mutat.
A száját talán befogták, de a kezét nem; Corey egyezményes jelzésként mutat be középső ujjal arra a rosszindulatú mosolyra. Mert szerinte kijár neki. Elliot szerint meg valami más jár, szóval nagyon gyorsan eltűnik balfenéken.
Lapos pillantással fonja karba újra kezeit. Miért van az, hogy ha nem fejezi ki az érzéseit, akkor mindenki azt mondja nincsenek neki, ha meg mégis, akkor meg nem hiszik el neki? Erősen kételkedik benne, hogy jobb így, de még nem találta meg a bölcsek kövét a témában, hogy varázsütésre tudja, amit tudni érdemes. Vagy az nem azt csinálja? Már nem emlékszik. Kiejtette valaki a száján a cuccal egy mondatban, hogy „Potter” és ettől valahogy elvesztette az érdeklődését. Valószínűleg irigy a sebhelyesre. Megesik az ilyen.
Csendben marad a megjegyzésre. Saladin valóban nem a jelenlegi mentalitásával hiányzott. A boldog üzemmódjában hiányzik, ami pedig olyan valami, ami nem mostanság fog eljönni. Nem optimista és nem is pesszimista. Viszonylag reális alapokon látja a helyzetet.
Megvonja a vállát.
- Tesztelek egy új bájitalt. Szarul működik, kellett valami erős, hogy a gyomrom mással foglalkozzon. Ha már hányok, legalább a piától csináljam. - Hagyja félrenézni a másikat és ő is inkább a tömeget kezdi el fürkészni, pillantása megakad a kölykök alakján, a szöszi épp Allennek magyaráz valamit. Nyilván az előbbi eseményeket, mert a kisebbik fiú hirtelen ránéz. – Amúgy meg az én napom van, azt csinálok, amit akarok. – Mintha kissé gúnyos lenne a saját napját illetően? Megesik nála. Sosem volt oda a szülinapjáért, lévén a születése nem épp egy boldog eseménye a történelemnek. Nem mintha errefelé bárki is tudná a miértet. Vagy érdekelné egyáltalán.
- Te mit keresel itt? Már érted, itt. Velem. Nem mintha bánnám, de kicsit furcsa így fél év után. - Fél év, 3 nap, 14 óra. De ki számolja, nem igaz?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 08. 31. - 17:40:55
16+
Elliot
állapot: félrészeg, nyűgös

Szigetország, és ez mindent megmagyaráz. Honnan jön a csápospornó? EGY MÁSIK SZIGETORSZÁGBÓL! Ha nem az angolok gyarmatosították volna az egész világot, és fogadtatták volna el a romantikájukat romantikusnak, akkor manapság a vámpírokra is úgy tekintenének, mint a különböző testnyílásokban motozó bimbóknak ható testrészekre, amiknek érképletével még mindig adósak egyes nevesebb rajzolók. Az angol mérce elég komoly, a perverzitását le lehet tagadni, mert normalitássá változott, a kultúra gyöngyszere, Európa ékköve, és a többi, és a többi.
- Fékezd a nyelved, mielőtt elveszíted és szalamandrák falják fel - sziszegi hirtelen felhorgadó dühvel, a pajkosság valami teljesen másnak adja át a helyét a hangjában, még egy pofont is utánaküld a kölyöknek, de már a tarkóját is alig éri el a pofátlan hátulgombolósnak, biztos helyen van az a hollóhátas karjában, legalábbis amíg Saladin nem érzi úgy, hogy neki is oda kellene vetődnie. Mondjuk éppen úgy érzi, hogy oda kellene, de annak bömbölés lenne a vége, arra meg kinek van kedve, dühösen markolja a poharat, ocsmány pillantást vet Coreyra, amióta nem látta nagyon elszemtelenedett, bezzeg Kyn jelenlétében!
Megvonaglik, mintha lapockán szúrta volna saját magát, sötét elégtétellel figyeli a küszködést a hollószárnyak között, ő is látja, ami látnivaló de sokkal bölcsebb annál, semhogy szóljon róla,  ezzel esetleg megkönnyíteni a dolgát.
- Szar kifogás, üres szavak, fecsegsz, fecsegsz, fecsegsz, hát mi lett veled Elliot, kifogásokat gyártasz - húzza fel az orrát, mintha a fiú nem is lenne itt, nem is hozzá beszélne, nem is látná, ami nem is teljesen hazugság, hiszen látja ő, de bal szeme előtt fájdalmasan megmásul a valóság, azt akarja hinni, hogy valami teljesen mást tapasztal, lát, él meg, mintha Elliot fiatalabb szelleme kiválna a testből és ott lebegne előtte, tartózkodón és látszólag tökegyedül, mint mindig, mint akkor is, amikor voltak barátai, de még milyenek! Ügyet sem vet a közésőujjra, csak a pillantása kíséri a menekülőt, boldog Corey, ő szabadulhat a démonoktól, amik gúzsba kötik a száját és nem engedik a megfelelő szavakat szólni. Nincsenek megfelelő szavak.
- Csak a munka, a munka, a mindig csak a munka, igaz? Piától hányni bölcs, de ahhoz igazán nem kell megmerítkezned ebben a fertőben, amit egyesek csak társas összejövetelnek hívnak, szart a klubhelyiségben is tudsz vedelni, vagy a könyvtárban, tényleg, a könyvtár - Elliot sújtotta terület, ifjú mardekárosoknak belépni életveszélyes és tilos. Leveszi a szemét a kicsikről, amíg tölt, ez teljes figyelmet kíván, gúnyosan felhorkan és együtt cöccög a másik hangnemével, miközben valahol mélyen egy kicsit elszégyelli magát. Ó nem, egyáltalán nem felejtette el. Bárcsak elfelejtette volna, de nem. Egyszerűen csak nem törődött vele, hogy milyen nap ez a mai, és mennyire mit illene tennie akkor, hogyha egy kicsit jobb ember lenne.
- Igyál, ez a te napod, ha már azt akarsz - nyújtja ki a poharat, de úgy remeg a keze, mintha arra gondolna, hogy inkább dobnia kéne, aztán elszaladnia, valahova jó messzire.
- Én? Én csak lejöttem, buli, zene, tánc, minden jó móka, tipikusan olyan dolgok, amiket te ugye messzire elkerülsz, leköpsz, bagolypotyadékonyt hánysz rá, én pedig megjárok, szóval gondoltam este jó, lejövök, hoppá, mit látnak szemeim, Elliot Woodrow éppen valami északi szar mocsok piával mossa a beleit. Hát mégsem hagyhattam szó nélkül, nem?
Vagy de? Hezitálás a hangjában, remegés a karján, ahogy a metszett kristályt tartja még mindig, végigcsordul a vállán bőbeszédű szavainak érzéketlensége, bekúszik a talár alá a bűntudat.
- Jah, boldog születésnapot- teszi hozzá szelídebben, lényegesen szelídebben.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 08. 31. - 19:05:58
16+
Saladin

Egy olyan népség, ami szerelmi bájitallal képes szexrabszolgát tartani magának, aligha problémázhat a normalitássá vált perverzitások fogalmán. Nyilván oka van annak is – a nyilvánvaló tudatlanságon túl -, hogy a boszorkányokat démoni, csábító teremtményeknek tartották. Az idők folyamán aztán már levált a fogalom és a lényeket succubusnak bélyegezték. Vagy valami ilyesmi. A történelem sosem volt erőssége, a Legendás Lényeket meg olyan messzire elkerülte, hogy még egyszer sem talált be rá.
Corey szájára lakat kerül a hirtelen viharos tengerként sziklaszirtnyi kis alakján felhullámzó haragra, mégsem hunyászkodik meg igazán. Vagy egy griffis pofátlan magabiztosságával és botor bátorságával rendelkezik, vagy az intelligenciaszintje alacsonyabb, mint az egója, esetleg csak simán elkanászodott. Vagy mindegyik, sokat ült a Teszlek a fején, mielőtt kegyeskedett volna nem tovább váratni őket a vacsorával. Miért is ne lenne szemtelen? Rég nincs senki, aki kivetnivalót találna ebben, mert hát… Elliottal nyilvánvalóan nem az, a mások lelkivilága meg mióta érdekli a hollóhajút?
Éppen annyira nem törődik a pároska egymásszemezősgyilkolós gyöngéd pillanataival, mint amennyire a feszüléssel a karjai között. Elliot, a kegyetlen.
- Teszek rá. – Morran a kifogásgyár kapujában, a költői kérdésekre amúgy sem létezik normális válasz. Ez olyan mugli-féle „mire gondolt a költő” dolog. Mondani sem kell, irodalomból sosem jeleskedett. Nem épp olyan típus, aki hagyja prózai magaslatokba szállni a gondolatait, a dolgoknak egyszerűen csak kell, hogy… legyen valami értelmes logikájuk. Általában.
Felhorkant a hosszas szónoklatra, amiben legalább úgy nem látja (vagy akarja látni) a logikát, mint a nagy szerelmes költők szerinte méltatlanul körbenyálazott verseiben.
- Látszik ritkán jársz a könyvtárba, szívemcsücske, a vén Keselyű olyan, mint az álságdetektor, rögtön vijjog, ha csak rosszra gondolsz a könyvei felett, körül, vagy azok úgy saccper 1 mérföldes körzetében… - Nem mintha ezzel választ adott volna a sorok közti kérdésre, de őszintén? Nem akar. Mit mondjon, miért van itt? Remélte, hogy találkozik vele? Furcsa is lenne, elvégre menekül, ha meglátja és az utóbbi időben épp elég nagy ívben kerülte, de azért… valahol mérhetetlenül… üres. Nincsenek egy házban, nem látja ha a klubhelyiségben van, az órákon a terem egyik végéből a másikba nehéz beszélni (főként olyannal, aki nem akarja ezt), a kajálások külön asztaloknál mennek, amúgy meg mindig van valaki a szőke közelében. Falkában jár, mert ő mostmár csak ilyen hiperszoc. Mágnes a környezetnek, ellenpólus a Hollónak és a muglifizika törvényeivel ellentétben ezek a dolgok egyáltalán nem vonzzák egymást. Kivéve egy buli kellős közepén. Nos… valakinek áldoznia kell a barátság oltárán, nem igaz? Nem mintha ők nem áldoztak volna már éppen eleget. Vagy túl sokat. Éppen ez a probléma. Ugye.
Oldalra sandít a horkantásra, elnézi ahogy a másik tölt. Volt nap, mi több… rengeteg olyan nap az életében, amikor ez a mozdulat messzire űzte a páros közeléből. Mára eldobott időnek tűnik. Törékeny holmi a megbánásé, darabokra reped szét és kis tükörcserepeket dörzsöl nyílt sebekbe, amiket aztán már a só sem húzhat össze. Sótlan léleksebek.
- Kösz. – Mormog a felajánlásra, aztán valahogy elszelídül a remegést látva. Nehéz nem észrevenni. Nehéz nem felismerni az alapvető menekülésvágyat, amit egy másik vágyra kényszerítenek rá légmentesen záró fedő gyanánt. Egy idő után felforrnak az ilyen érzések, bugyogni kezdenek és végül lerobbantják magukról az üveget, ha nagyon nem törődik velük a szakács.
Fél kézzel nyúl ki a pohárért, de a fiú kézfejére simít helyette, önmagát is meglepve. Kár, hogy még nem ivott eleget ahhoz, hogy ne tartsa kordába az érzelmeit, merengve tartja meg biztosan a másik mancsát, ujjai ráborulnak a kézhátra, amíg semlegesíti a remegés bizonytalanságát. Valahol leköpszhegység és potyadékingoványos között tér le a jó útról és hirtelen sötét varázsló lesz belőle. Már nem tényleg, úgy arckifejezésre. Nyilván nem fog leszállni a miért van itt témáról, nem? Hát persze, hogy nem. Egyszerűen csak… logikátlan a jelenléte ezen a helyen, ebben az időben, ilyen társaságban. Halkan sóhajt, a szájához emeli a poharat, de nem kortyol még bele, egy szívdobbanásig hunyt szemmel élvezi az erős szesz illatát. Van, aminek szereti megadni a módját akkor is, ha utána nyakló nélkül képes vedelni belőle.
- Szar éjszakám volt, még szarabb napom, Nikolai méltatlannak nyilvánított egy egyszerű szülinapi ajándékra, lebaszott, hogy hálátlan vagyok apámmal, MEGFENYEGETETT egy rivallóval, mintha neveletlen elsős lennék, _Silva_ meglátogatott… - Mert ennek jelentősége van az élő nagybátyjnyi szemrehányás szempontjából - …számmisztikából megint meghúzták a beadandómat és nem, nem a jó értelemben, ergo ismét pótórázhatok, szóval bocs Saladin, ha ma éjszaka nem vagyok egészen önmagam, mostanában ugyanis kurvára nem jó annak lenni. – Valószínűleg a leghosszabb érzelmi kifakadás, amit Elliot Woodrow valaha is kiengedett most megfeszülő száján és egy pillanat áruló erejéig átsuhan az arcán az önirányú harag, mielőtt húzóra inná inkább az italt. Elfelejti, mi van a kezében és hogy nagyon, nagyon merész ilyen húzásokat tenni a Mallard-féle piával, de… francot se érdekli. Egy szívdobbanásig hagyhatja, hogy szétfolyjon az a nagyon hidegre fagyott szíve a mellkasában végigforró piában oldva, na meg a kérészéletű örömtől, amiért egyáltalán megint érezhet ilyesmit egyenesen a szösznyi mardekárostól. Mardekár. Oda akart kerülni. Annyian utálják azt a házat, nyilvánvalónak tűnt a helye benne. A süvegnek meg nem. Rágja el a moly ott ahol van. Szinte égeti a karját saját pálcája, mely holtából főnixként feltámadt beteges sárkányi elégedettséggel zabálja magába a haragját.
Megrebben a szelídségre, a viharos kékek meglepetten villannak fel, hosszan bámul bele a másik lélektükreibe, mintha csak… keresné a forrást. Valami fogódzót. Bármit.
- Köszönöm. – Mert ennek a köszöntésnek jelentősége van akkor is, ha nem beszéltek fél éve és akkor is, ha bárki más hasonló üzenetét gondolkodás nélkül veti a tűzre. Megköszörüli a torkát. – Egyébként igazad van. Nem vagyok ide való. – Leereszti a poharat az oldala mellé, körbenéz a társaságon. – De ha tudtam volna, hogy csak ennyi kell, hogy ne hagyhass szó nélkül megteszem már év elején.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 08. 31. - 20:08:01
16+
Elliot
állapot: félrészeg, nyűgös

A dühe tajtékot vet, fehér méreggé kristályosodik, összekeveredik a gyomrának szesztartalmával, és bosszúvágy lesz belőle. Olyan pillantást vet Corey után, hogy senkinek sem lehet kétsége felőle: megkapja még a srác a magáét. Lehet, hogy nem ma. Lehet, hogy nem holnap. Talán még nem is ebben a hónapban, de a szalamandrás megjegyzésért lesújt majd rá valami, ami semmi jót nem jelent, de hát még csak nem is a végítélet, "csak" a Mallard fiú bosszúja, nyolc napon belül gyógyul általában. Vannak dolgok, amiket lehet, de nem szabad, Corey talán okos, de nem elég bölcs ahhoz, hogy felmérje ezt.
Neheztelő pillantásából kijut Elliotnak is. Nem veszi be ezt a nagy közönyt és érdektelenséget, hogyha neki volnának ilyen kis humán függelékei, ő bizony betanítana nekik dolgokat, hogy mégis miként viselkedjenek azokkal a delikvensekkel, akiket amúgy nem szeretnek, és Saladin szerény véleménye szerint Elliotnak egyáltalán nincs miért szeretnie őt, pedig hát voltaképpen olyan kicseszettül imádnivaló, nem? Ősembernyelven mordul valami tagolatlant a rátevésre, és esze ágában sincs elhanyagolni a kérdéseket, amiket feltett. Mire gondol a költő? Mire gondol Elliot, aki nagyon nem költői? Mire gondol a szesz az üvegben? Mire gondolnak a többiek, akik csak távolról érzékelhetik kettőjük minivilágának csapongó energiaállapotát, szikráit és gömbvillámait? Mulatni jött, és a csatamezőn találta magát, de nemigen hibáztathat senki mást, mint önmagát, hiszen vastag tömött sorokban ő maga indult meg az ellenséges vonalak felé.
- És még sose láttunk olyat, hogy valaki kicselezte, vagy neadjamerlin éjszaka kóválygott volna a könyvtárban - csak hogy ellentmondjon, parttalan vita, de hát Elliot védekezése is parttalan volt, mert ha akart volna, ivott volna Mallard italt, de nem akart, vagyis nem fektetett bele erőt, ezért meg mégis minek basztatja? Mert azt akarja, hogy szégyellje magát, pedig talán nincs is miért, de benne ott feszül a vágy, hogy mert ő szégyent érez, érezzen szégyent más is, nem is akárki, egyenesen Elliotnak postázza a lelke ezt a szeretetcsomagot.
Sose gondolna arra, hogy a bulijelenlét érte van. Ez a savanyú képű kínszenvedés, Elliot a Szellemszálláson jelenség, aminek létre se lett volna szabad jönnie a számmisztikusok szerint.
- Szívesen - sokkal tartozol minden kortyért-folytathatná a gondolatot, de nem teszi, erősen koncentrál, mert koncentrálnia kell arra, hogy ne essen össze ájultan, amikor a hosszú ujjak nyirkos bőréhez érnek. Nagyot rándul, az ajkait pengevékonyra összeszorítja, a jobb szeme megmerevedik, a balra védekezően kissé leengedi az összeégett szemhéjat, így megy ez, hogyha Saladin felkészíti magát valami fájdalmasnak. Ez az érintés, ez... ennek nem lett volna szabad megtörténnie, de nem engedi el a kristályt és a szeszt, állja a tortúrát, mint egy vérbeli mártír, jó képet vág hozzá, de belül... megmosatná Elliottal a kezét, hogy ne érjen hozzá, szennyes, bűnös, mocskos, Kyn vére ott van rajta, a barátságuk tetemének belei között turkált még az imént is, nem érdemli meg ezt a lágyított fogást, finoman biztos támaszt.
- Hah ahhaha ahahhaha hahahah ha - hirtelen szakad fel belőle a nevetés, előbb egy gusztustalan hehhenéssel, aztán a jókedv morzsájával, majd kissé összegörnyedve meg kell nyomnia a szemét, hogy aztán a vonásait moderálva ne kacagjon kínjában.
- Nikolainak meg kell mondjam, remek az ízlése abban, hogyan rontson el egy amúgy is pocsékba ment nagy napot. Igyunk rá! Meg persze rád, de azért rá is, és minden jövőben meghúzott számmisztikádra! - emeli az üvegét szíjastul, ő annak a szájára tapasztja rá a száját, miközben Elliot kortyol. Osztozik a szíven rúgottság érzésébe, mélyre nyeli a perzselő, fűszeres lét, a kezét a szája elé szorítva köhint, majd krákog egyet, amíg a hangja visszanyeri fülledt tónusát a rekedtség helyett, elhomályosuló szemében nem is látszik a bűntudatos világfájdalom. Kit érdekel a számmisztika! Kit érdekel egy beadandó? Kit érdekelnek a vizsgák, amiket halotti virágok helyett hordtak a véres romokból lett sírok fölébe, örök emlék gyanánt? Elliotot, naná!
- El sem hiszem, már Nikolaion kívül, hogy a többi egyáltalán aggaszt téged. Olyan... hollóhátas - azt is mondhatta volna, hogy érzéketlen, de a mardekáros szájból sziszegve valahogy nem hangzott volna hitelesen ezért szemrehányást tenni a fiúnak, mert ez valahol az, szemrehányás és szégyenkezés egyszerre. Mennyi minden összekeveredett itt, megégett gondolatok pernyéje és hamuja száll közöttük, amik szeszben áztak de a lélek lángjain kaptak tüzet, mert égnek odabent, és nem csak a benyelt specialitástól, gyógyítatlan gyászsebeik lázlobot vetnek, és mégsem képes emberséggel nézni rá, a kék tekintetek bámulása elől elfordítja a kökénykékeket, ott lebegnek Elliot válla felett a szőke pillával szegett felemás benyomású szemek.
- Nyasgem Elliot, én nem hagytalak szó nélkül, csak nem is volt miről beszélgetnünk, vagy... áh... a béka se tudja, engedj oda az ablakhoz - a fülei vörösen égni kezdenek, az arca, homloka kipirul, a düh és a szégyen keverékétől izzadni kezd a tenyere. - Rohadtul nem kéne itt lenned, és rohadt nem hagytalak szó nélkül - mordul folytatólagos elégedetlenséggel, úgy lázong, mint egy ötéves, ismétli a megtagadást. - Nem történt semmi.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 09. 01. - 16:22:59
16+
Saladin

Azt mondják édes a bosszú, de csak hidegen szabad tálalni, tehát lényegében fagyinak minősül. Vagy jégkásának, a jelenlegi helyzet szesztartalmából ítélve pedig egy igencsak kellemes változatnak, szóval a szöszi nem bánja a jövő zenéjét, amit ha szerencséje van, Saladin hang lesz megénekeltetni vele. Vagy csak simán elfelejti, mert nettó ezeregyéjszakányi fontosabb dolga lehet annál, semmint hogy lényegtelen piszkálódásokat tartson abban a nagyon makacs koponyájában, nem? Nem?! Hát persze, hogy nem.
Elliot fél kézzel int félre egy amolyan „mostmiafrancvan” típusút, a neheztelést az ő szerény véleménye szerint a jelen szituációból messze nem érdemelte ki. Az más kérdés, hogy van ennél sokkalta súlyosabb bűne is, melyre viszont perdöntő igennel szavazna a kedves nézőközönség, de egyelőre ezzel aligha tud foglalkozni. Hagyja magát elveszni kicsit a pillanatban, mert a régi időkre emlékezteti. Amikor még azért tartotta a kölyköket, hogy mindenféle marhasággal akadályozzák Kynt az egyenesen Elliotirányú, egyenletes mozgásban. Jól működött. Amíg lehetett. Ő erre gondol egy szívdobbanás erejéig és a bűntudat úgy kapar elő belőle, mintha minimum pórázon rántotta volna magához szoros, vadállati közelségbe. Érzi a bőrén az acsargó lélegzetet, az érzés forró páraként tapad meg a torkában. Ha ilyesmit kell nyelnie, csoda, ha inni akar?
- Micsoda kihágás, nem? Az ember azt gondolná, a tanárok örülnek, ha valaki ENNYIRE odaadó a tanulmányainak, de nem. Simán megkaptam érte a pontlevonást. – Meg a büntetőmunkát, természetesen. Normál esetben szimplán csak elviszi a könyveket a klubhelyiségbe, de túl sokat kellett átnéznie, ráadásul a könyvtárban csend volt. Nincs igazság. Nincs igazság még abban sem, hogy a Holló messze nem úgy tűnik, mint aki bármiféle bűntudatot is érez a szesztéma felett. Nem tett meg mindent… mintha a nagybátyját hallaná Saladin-köntösben. Inkább dühítenie kellene, de egyszerűen csak nem hajlandó magára venni.
Sokkal tartozik kortyoktól függetlenül, ám ezt az adósságot soha nem fogja tudni visszafizetni. Gyűlöli magát érte, ahogy saját cserehalálának gondolatát is, holott fél évvel ezelőtt olyannyira kézenfekvő volt.
Nem húzza vissza a kezét a rándulást érezve, pedig az áramütésként mászik bele a karjába, felborzolja a sötét hajszálakat a tarkóján, mint egy hideg érintés. Tudja, hogy a fiúnak kellemetlen, mi több… csoda egyáltalán, hogy nem ütötte még félre tolakodó mancsát, s ahogy ez a gondolat tudatosul benne, elveszi a kristályt inkább. Talán Saladin képes jó képet vágni a jelenethez, de az alapvető testi reakciók elárulják és mégis… aligha lehet egyik kéz véresebb a másiknál.
Nagyon sötét pillantással jutalmazza a szőke kacagását, véleménye szerint kurvára nem így kell reagálni az ex-pajtások szenvedéseire, de hát az élet kegyetlen, a mardekáros meg még inkább.
Felhorkant a megjegyzésre, de igazán nem tud ágálni ellene. Nikolainak valóban érzéke van hozzá, hogyan taposson bele még jobban az ember fiába, ő meg meg lesz húzva számmisztikából, ha így folytatja. Neki is lehetnek gyengeségei. Már a nyilvánvalókon kívül.
- Tegyük hozzá, hogy a rontása a nap első percében érkezett, szóval ja. Rá. – Mert alapozni egyesek szerint piával kell, mások szerint meg lebaszással. Van ilyen.
Rásimít a nyakára, mintha a szesz belsőégésűvé változtatná minden porcikáját, kezdve egészen a fakó torok fekete anyagba zárt mélyétől. Érzi, ahogy végigcsurog benne, átveszi az uralmat a mellkasa, a gyomra felett és belezsibong a tagjaiba.
Hosszú, jelentőségteljes pillantást vet a fiúra. Kiérezte a szinonimát.
- Úgy mondod, mintha bűn lenne. – Valahogy érzelemmentessé válik a hang, mintha bezárkózna valami védekező páncélzatba, ami mögé elrejtheti az érzéseit. Mindig olyan könnyűnek tűnt Elliotot nézve, pedig… Saladin épp elég okklumenciaórát vehetett már Nikolaitól, hogy tudja mennyire nem az.
Talán sokkal figyelmesebb lenne, ha félrefordítaná ő is a pillantását, de figyelme ragaszkodó makacssággal marad meg a fiú felemás lélektükrein. Ha nem is néz vele farkasszemet, a reakciói akkor is árulkodhatnak, neki pedig ennyi épp elég kellene legyen.
Túl sokat ivott már ahhoz, hogy bármi is elég legyen.
Félrelép az ablak mellől, de nem eléggé ahhoz, hogy a szőke ne súrolja a talárját, ha valóban az ablakot akarja merengőnek használni.
- Nem. Tényleg nem. – Nem történt semmi. Pontosan ez a probléma, mert valaminek már réges-régen kellett volna, s mert olyan sokáig figyelmen hagyták figyelmen kívül, most éppen annyira nyomasztóan lebeg a fejük felett, mintha a Sötét Jegy lenne maga.
Elnézi a fiú profilját, a szavaktól valahogy meghűl a szíve, ami éles kontrasztot állít alkoholtól forrongó testének.
- Nézd, megértem. – A hangja csendes, halk szisszenés jelzi, hogy az alkarra erősített, rejtett pálca meggyújtotta az időközben szájba illesztett újabb kör cigarettát. Fél kézzel ajánl fel egy szálat, oda sem nézve, pillantása a tömegen, bár csak az egybefolyó sötét masszát látja belőlük, s az sem érdekli igazán.
Miről is kellett volna beszélniük? Saladin azért barátkozott vele, mert Kyn miatt gyakorlatilag… kénytelen volt. Megszűnt közöttük a kohéziós erő és immár aligha képeznek egy egységet, még ha Elliot meg is szenvedi a hiányát. Talán csak… félre kéne raknia a csalódását és hagynia kellene, hogy Nikolai rendet rakjon a fejében. Meglehet egyszerűbb lenne. Nem boldogabb, de kevésbé nyomorult.
- A helyedben én sem akarnék beszélni velem. Főként, ha már… nincs mondanivalóm. Értelmetlen lenne. – Üres hangjában mintha gongszó lenne a lekényszerített érzések finom disszonanciája. Annak is jobban örült volna, ha üvölt vele, megátkozza, bosszút fogad… bármi jobb annál, mint ha azon kevesek egyike akarja minden idegszálával ignorálni, akitől a legkevésbé kívánja. – Nem akartam elrontani neked a bulit. – Visszanyújtja a poharat, elég közel ahhoz, hogy a másik reflexből rámarhasson. – Megyek, visszaviszem a kölyköket, mielőtt belekötnek még valakibe.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 09. 01. - 17:51:28
16+
Elliot
állapot: félrészeg, nyűgös

Ha fagyitermészetű volna a bosszú, a világ egy jobb hely lenne, mert mindenki megtartaná azt magának, és nem nyomná le a másik torkán. Mi csúf halál, fagyigombóctól megfulladni, elvérezni egy tölcséren, rolettával megkeverni a belsőségeket, és tejszínhabbal kupakolni a vértócsát!
- A tanárok azt akarják, hogy akkor tanulj, amikor valami mást is csinálhatsz, éppen azért, hogy ne csináld, az alvás túl ártalmatlan elfoglaltság ahhoz, hogy legalizálja a tanulást helyette, de jobb ha tőlem tudod, egyszerűen csak nem vagy egy Harry Potter, hogy megúszd - köp a földre csendes daccal, halkan, mégis hangosan, körülpillant, látta-e, hallotta-e, bárki más, valaki, akárki ezt a keserbús méltatást, hiszen vannak itt szép számmal olyanok, akiken láthatna vörös posztóval, bikadühítővel szegett talárt, bár nem lát, valamiért úgy tetszik, nem tetszik az uniformis bulira való öltözéknek. Hát legyen, csürhenép, rohadt banda, megittasult gondolataiból mindenkinek jut egy szeletnyi gyűlölet, puha pára, némi felhőkényi bódult acsargás, szitok a tekintetben, méreg és fásultság, amit nem engedhet meg magának akkor, amikor Elliotra néz, ugyanazért, amiért a kezét sem ütheti félre.
Mégis mit szólna Kyndeyrn, ha megütne valakit, akit a barátjaként mutatott be, és soha nem ártott neki? Egyáltalán, soha nem merült fel benne a gondolat, hogy esetleg ő, Saladin fizikailag ártana Elliotnak, amiért az elrabolta tőle a figyelmet, amit kizárólagosan birtokolni akart. Olyan természetesnek vette, hogy a jelenléte még távollétében is védettséget jelent a számára, hogy semmi, de semmi félelemérzet nem volt benne, és ez a természetesség közös természetességük lett. Igaz, talán csak naivitásból, hiszen kettőjük közül mindig is a hollóhajú volt a rosszabb hírű pálcaforgató, ám a szőke csak olyan, mint az alamuszi macska, amikor végre harap, akkor rögtön méregfogakkal teszi.
Vagy éppen a kiüresedett semmivel. Nem is tudja magáról, micsoda hatalom ez a kezében, mekkorát tépett vele Ellioton, nem gondol a következményekkel, mert csak a saját fájdalmát képes átélni, az övét nem. A kacagása kíncsevely, a vihogásban túl sok minden van ahhoz, hogy az együgyű jókedv, a nagy térigényű boldogság megférjen benne, kiszorítják a változatos formájú bánatok, a bűntudat huzalai ott feszülnek Nikolai neve mögött, a büntetőbagoly madzagon rángatott tollas marionettfigura, ami őt is megrémíti, nem csak a ténylegesen érintettet.
- Rá megint - kásás hangon dupláz, bár Elliotnak a poharába varázslatos módon nem terem újra a lőre, csak a bolond iszik kacagó magánnyal és ő durván bolondnak érzi magát.
- Úgy hallottad, mintha bűn lenne - csodálja benne ezt a képességet, minél többet tud arról, mennyi munka és mennyi fáradtság van mögötte, annál inkább csodálni tudja a bezárkózást, bárcsak már ott tartana, hogy ő maga is képes legyen megtenni. Miért nem kezdte idejekorán edzeni az elméjét? Hogyan lehet ilyen nyitott és sebezhető? Utólag olyan okos, előre oly balga volt, a homlokát az ablakot reteszelő deszkának fekteti hűsölni, ám forrón ég mellette a másik létezése, nagyon is tisztában van a közelséggel. A talárok alatt test van, a test hús, a hús megnyugvás, ölelés, gyönyörűség, idegek huzaljain ráncba szedett kilátástalanság.
Meg akarja ölelni Elliotot. Nevetséges vágy horgad benne annak ellenére, hogy rögtön kigúnyolja, a félszavak elperegnek mellette, hátat fordít a párkánynak, a dereka alá ékeli, a tarkója ível neki az ablak üvegének, csak egy kicsit kéne feltolnia magát, hogy üljön, ne ilyen képtelen pózban nyújtózzon csipkével ölelt nyaka felett az állát dacosan leszegve, domború mellkasában dühös, ittas szívvel.
- Mégis mi a merlin monyát értesz meg? - valahogy illetlen a hangja, trágárul megvonaglik a kérdő hangsúlyon és merlin emlegetett tökén, világos szemében megül a sötét indulat, már a balban, hiszen a jobb csak kék, ahogy a szemek általában, de az az opálos kaleidoszkóp közelebb engedi a lelket a felszínhez, mint a sértetlen szembogár silány, domború tükre, amin még nedvesek a fiatalság pillái, és gyakran mossák meg a csíptelen könnyek a felszínek, mert még hisz a test abban, hogy van gyógyír, folyékony gyógyír a sebre, ami belülről fakad és belülről kúrálódik. Elveszi a cigarettaszálat, közel hajol rápöfékelni, kihívó tekintettel bámulja a másik oly távoli kékségét, a fakó arcba ágyazott szemeket. Hogyan is érthetné! Hiszen nem beszéltek, és Saladin pontosan tudja, hogyha nincs szó, akkor nincs mondat sem, ha nincs hallott gondolat, nincs megértett gondolat sem, mert a test hazudik, minden percben hazudik, minden kibaszott hiperaktív percben hazudik, minden együtt és távol töltött időben, órán és azon kívül, mosolyogva és mosolytalanul, gutalila fejjel üvöltve is csak hazudik, legyen bármilyen okos is a hollóhát fia, nincs olyan logika, ami bejárhatná egy lélek mélységének igazi mozgatórugóit. Nincs, mert nem lehet, mert akkor több kell, mint az a kohézió, ami közöttük volt, és mégis, még ez áll a legközelebb hozzá.
- Te akarsz beszélni velem? Miről akarsz beszélni velem? Miről lenne mondanivalód? Úgy beszélsz róla, mintha ez az én kórságom lenne, ha neked nincs ilyen bajod, mondjad. Ne menekülj, már elbasztad a bulit. Mondjad csak. Ugyan már, rosszabb nem történhet velük, mint a csatában, szard már le, hogy itt mit csinálnak - alulról fölfelé néz Elliotra, mindkét szemét mereven rászegezi, még ha a bal szembogara csálén egy kicsit oldalra is rebben úgy átlag kétmásodpercenként, jelt adva arról, hogy nagyjából két Elliotot lát egy kicsit elcsúsztatva egymáshoz képest, és az a másik sokkal mocskosabb, az arcán seb, a hajában csimbók és hamu, apró romjai a kastélynak, aminek meg kellett volna védenie őket.
- Beszélj buligyilkos, mert ha hátat fordítasz nekem, előveszem a pálcám. Mit mondanál nekem ebben a szélesfényesjókedves kibaszottboldog félévben?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 09. 01. - 19:19:26
16+
Saladin

Méltatlankodva morran az utolsó megállapításra. Potter. A fiú, akinek a barátai is túlélték. Nem sajnálja tőle, nem kívánná neki, hogy tapasztalja helyette a veszteséget, de irigyli tőle a szerencsét, a luxust, a kiváltságosságot, hogy egyszerűen csak életben maradt mindenki, akinek a halála máskülönben súlyos lelki traumát okozott volna a számára. Ők nem voltak ilyen szerencsések, csak éppen kettejük kálváriája a külvilág szemében eltörpül a sebhelyes tettei mellett. Mennyire nagyon méltatlan… egy darabig nem törődött vele, de aztán egy napon hallott két ötödikes libát arról fröcsögni, hogy a szőke „elvesztette a kis szeretőjét” és annyira felhúzta magát, hogy később betalálta egyiküket egy átokkal a női wc-ben. Csúnya, alattomos ragyák nőttek a képén, jó ideig nem mert előbújni a gyengélkedőről. Ostoba ribanc, meg a hasonszőrű társai… nem értenek semmihez, csak hogy járassák a szájukat, vagy olyan dolgokon, amik nem rájuk tartoznak, vagy olyanokon, amik másokhoz tartoznak úgy ölmagasságban. Nem biztos, hogy nem lett kissé… nőgyűlölő, de védelmére szóljon, túl sok pozitív emléke nem fűződik hozzájuk.
Kyndeyrn már rég közölte volna, hogy idióták. Éppen úgy röhögné körbe őket, mint mikor Saladin leordította Elliot fejét, csak mert a barátnőjéről kérdezte. Hogy a fenébe lehetett ennyire nagyon vak?! Elég ránéznie a fiú most egészen mástól kipirult arcára és olyan átkozottul egyértelmű az egész így visszagondolva…
Talán engedné, hogy harapja. A Holló tudja, hogy mivel jár a perverz szokás; kígyókat melengetni a mellkasán.
Megemeli a poharat biccentve, bár alig kuporodik egy-két csepp a kristály alján, azért kinyalintja belőle a maradékot. Így már nem is kell annyira bolondnak éreznie magát a szöszinek.
- Az ég kék, a fű zöld, a házimanók undorító teremtmények… ja, hogy nem általános igazságokat sorolunk? – Lehet nagy ívben kitérni a miértek elől és kár is lenne hazudni, hogy csak azért, mert nem is kérdezett. A harapófogó effektus elég nyilvánvalóan ugyanarra vezet, ha előveszik, ha hagyják a ládában.
Mindenki nyitott, mindenki sebezhető és senki sem ismeri fel igazán, amíg nem találkozik valami olyasmivel, ami súlyosan belevérezne a koponyájába, a lelkébe, a szívébe, szétcincálva mindent, ami volt és ami lehetett volna egyszer valahol máshol, valaki mással. Jellemzően a varázslónak nincs szüksége okklumenciára, ahogy a többségnek Patrónus bűbájra sem, mégis tökéletesen boldog életet tudnak élni a maguk apró-cseprő gondjaival. Mert ez így lenne normális.
Fogalma sincsen ilyen dolgokról. Nyilvánvalóan ez az oka, hogy nem tudja helyértéken kezelni a kisholló feszülését a karjai között, hogy nem vette le Kyn célozgatásait korábban…
Két férfi neveli és egyik sem az ölelgetős fajta, fogalma sincsen arról, hogy szüksége lenne rá. Ha természetesen jönne, mint bárki másnak, talán nem itt tartanának.
Nem dupláz a válasszal, a trágárságra már meg sem rezdül, bár Kynnek nyilvánvalóan lenne néhány túlfűszerezett megjegyzésre Merlinről meg a rajta vonagló Saladinról, ő sajnos nem Kyn. Pedig lehetett volna. Ha nem mozdul el idő előtt.
Ha rádiócsendet mondanak valaki fejére, aki pedig többször is jelét adta, hogy beszélni szeretne, hogy szüksége lenne a másik társaságára, akkor az a bizonyos valaki kombinálni fog. Úgy, ahogyan számára logikus. A rossz következtetés a rossz kommunikáció kellemetlen hozománya.
Megdermed a vérszagú hangra, mert bárhonnan is nézi, az ostort rántott és felkorbácsolta vele a be sem hegedt sebeket. Túl közeli az ostrom, akárha megcsillanhatna valóban a szalamandrafertőzött félszemen és mégsem… csak a hangulatból lesz metamorfmágus, eltorzul és új alakot ölt, benne pedig szárnyat bont a hollófekete sötétség, tágra kényszeríti a pupillák visszafogott, kékpáncélozott szűkösségét.
- TE fordítottál hátat nekem, Saladin! Kizártál. Annak ellenére, hogy számtalan levelet hagytam és számtalanszor próbálkoztam az év elején, még kérdés, hogy akarok-e beszélni veled?! – Hirtelen lép vissza, ujjai rámarnak a párkányra a fiú jobb és bal oldalán, feszült húsbörtönbe zárva. Elliot valahol félúton elfelejtette, hol húzódnak a személyes határvonalak, a privát zónák, épp elég közel van ahhoz, hogy ha kettőt is látnak belőle a felemás szemek, csak egyre tudjanak fókuszálni. Top 10 kompromittáló helyzet a pletykára vágyóknak. Jobb kezénél vékony füstcsík haragosan bezizegő szürke szaggatott vonala pamacsol a korhadt mennyezet felé.
- Már látom mennyire szánalmas próbálkozás volt mindegyik. Azt hittem, barátok vagyunk akkor is, ha Ky… - Hirtelen hallgat el, állkapcsában megfeszül egy izom, ahogy némaságra ítéli magát. Nem akarja hangosan megidézni ezt a nevet. Legfőképpen nem itt. Mély levegőt vesz, valahogy karámba tereli viharos érzelmeit, de a nyílt támadás helyett még mindig lapulva fortyognak valami alkoholtól bűzlő mély mocsárban.
- Csak el akartam mondani, hogy sajnálom. Nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe, mi lett volna ha nem mozdulok el az átok elől és engem talál el helyette. Sajnálom, hogy annyira önző vagyok, hogy talán ha esélyem van rá, sem áldozom fel magam érte és ennek ellenére mégis veszem a bátorságot elvárni a társaságod.  Rossz ember vagyok és még rosszabb barát. Szóval igen. Megértem, hogy nem akarsz beszélni velem, minden okod megvan rá, de jogom volt elmondani ezt legalább egyszer.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 09. 01. - 20:02:34
16+
Elliot
állapot: félrészeg, dühöngő idegbeteg

Mindenhol vannak egyenlők és egyenlőbbek, főleg, hogyha a mardekár színeibe öltözik az ember hamar megtanulja ezt: lehet, hogy Piton gusztustalanul kivételezett velük, ám összességében mit sem ért, ha egyszer eljött az év vége és egyesek minden szorgalmas munkát, megnyert kviddicsmeccset, amit ugye nehezen lehet meghamisítani semmibe maszatoltak a semmire való pontosztással, ami mögött nem állt semmi más, csak deviáns viselkedés.
Megöltél egy mardekárost a háborúval, amit a roxfortiak nyakára hoztál? Ötven pont a Griffendélnek!
- Milyen elbaszott egy varázsló vagy, nincs hasznosabb egy házimanónál - nevet kásás, meghígult hangon, egy gondtalan problémát megidézve, ami csak közöttük lehet probléma. Mindig is furcsa elfajzásnak találta ezt a gusztustalan undorkodást az ideális rabszolgákon, de hát Elliotot soha nem lehetett vérbeli varázslónak tekinteni annak ellenére sem, hogy a pálcahasználatának bőven a csodájára járhattak volna, ha ugyan volna bennük bármilyen csodajáró hajlam. Mégis, hiányzik belőle az a mélyen gyökeredző kulturális plusz, ami mindazokra jellemző, akik varázslótársaságban érték meg a kamaszkort.
Miért gondol erre? Miért jobb bármi másra gondolni, mint a kínjára, a nagy bajára, a puszta tényre, hogy itt állnak, ketten, ilyen feszülten mozdulatlanul kerülgetik egymást, mint a muslincák az üveg száját, de nem a szesztől és boldogságtól részegülten, hanem inkább fertőzötten, megfertőződötten, tétován.
- Hahaha! Jaj szegény, hátmögészorított Elliot, hát nem ott akartál lenni mindig? Nem tőled hallottuk annyiszor, hogy neked nem is kellenek barátok? Mire vannak azok a kis szarzsákok, ne hidd, hogy nem tudtam, hogyan vezetted félre velük Őt! Micsoda durvaság, micsoda szégyen reám, hogy nem feleltem, mert nem tudtam, mit mondhatnék! Gyalázat! - ugatósan felkacag, egészen részeg a nevetés, hátraveti a fejét, de közben kiegyenesedik, kihúzza a hátát, megfeszíti a vállát, beszorult ugyan, de a testének melege éppen olyan börtön-légkört teremt Elliot köré, mint annak a karjai teszi körülötte. Ahogy újra ránéz az arca már nem nevet, a szemei hideg kígyófészkek, a tekintetében tekergőznek a gondolatok, kihömpölyögnek a pupillából, ahol a feketeségbe csordul a kékség, mintha összemaszatolódna a szempár.
- Folytasd csak. Mit hittél még a barátságról Elliot? Milyen a barátság nélküle, hm? - előrehajol, határozottan a másik arcába, hogy olyan közel legyen, mintha a bőre a bőrének mondaná a szavakat, hogy ne lássa az arcának körvonalait, hogy csak egyetlen szeme látta egyetlen szemét. Pohártalan balja az oldalán levő csuklóra mar, durván szorítanak hegyes ujjai az erek és inak szalagjai közé. - Milyen a barátságunk a tetemével szerinted? Töretlen? Tiszta? Boldog? Rendíthetetlen? Barátságos szavakkal teli? Ugyan már Elliot. Ugyan már, ugyan már, ugyan már, ugyan már - mintha a halk, hisztérikus ismétlés elcsitíthatná a szavakat, amiket hallania kell, a szavakat, amik elől olyan ügyesen elmenekült, a mondatokat, amiket kikerült, de nem. Ennek már nincs foganatja, hatás nélküli ellenvarázs, és a düh megparázslik benne, szalamandranyelven összebeszél a gyomrában a szesz és a varázserő, a cigaretta kihullik a poharat is fogó baljából, ahogy lendületet vesz, és oda üt, ahol puha a hasfal, védtelenek a belsőségek, tisztán hallik a lélegzetvétel a pont után, az "egyszer" után, amire szerinte semmi joga nem volt a másiknak.
- Egy nagy zsák híg doxitrágya, az vagy Elliot! - sziszegi dühösen, az összetört pohártól felkarmolt öklét újra ütésre lendít, de ezúttal felfelé, az arcon keres helyes a csapásnak, ha azt el nem kerüli a másik, a saját arcát is súrolva a közelségtől tompább a hatás, ügyetlenebb és pontatlanabb, mint lehetne, ha nem az indulat szőné meg a mozdulatának ívét.
- Semmit nem értesz. SEMMIT NEM ÉRTESZ AZ ÉG VILÁGON TE ÖNSAJNÁLÓ EGOISTA EMOISTA PÖCS - üvölti az arcába egészen közel és csak remélheti, hogy a zene elnyomja a hangot, széttépi a semmit, kettőjük közös kis elemésztő feketelyuk semmijét, ami mélyebb sötétségbe nyúlik, mint azt a talárjuk teszik, ám mielőtt folytatná a gondolatot nagyot csuklik és megrándul, és igen bölcsen oldalra dőlve nem hányja le Elliotot, de az indulattól összeszűkült gyomra kidobja magából a vacsorát, a jó piát, és mindazt a mérget, amit a szavai felpiszkálnak benne. A düh émelyítő, szédülten kapaszkodik a falba, szőke haja alatt pipacsvörössé ég ki az arca a légszomjtól.
- A te hibád... vigyél ki... bazdmeg... - lihegi keresztül a sűrű nyálon.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 09. 01. - 20:54:00
16+
Saladin
állapot: látványosan távozóban & elnézést a hosszú reagokért :s

- Attól még gusztustalan véglények, törődj bele. – Nem magával a rabszolgatartással van problémája, egyszerűen csak a szürke kis mocskoktól veri ki a frász. Nem szeret találkozni velük, látni őket, nem akar tanulni róluk és jobb szeret nem belegondolni, hogy időnként HOZZÁNYÚLNAK AZ ÁGYÁHOZ HOGY MELEGÍTŐT RAKJANAK BELE. Elliotnak elég sok apró kis elfajzása van, nem fog Manófelszabadítási akármicsodafront verzió kettőt indítani, egyszerűen csak ne legyenek a közelében ha lehet.
Bármi másra jobb gondolni, mint a parttalan kínokra, akkor is ha a kerülgetett üveg szájába úgy fognak mindjárt belezuhanni, mint a soha véget nem érő szakadékba szokás az elvetemültebbeknek. És 3…2…
Mint akit pofon vágtak, bármi is kívánkozott volna még ki a szívéből, keresztülnyomakodva a bordakosáron, áttörve a kulcscsontot, szegycsontot, szétfeszítve a torkát, az nem jut el a szájáig, hogy második körös viszonzást adjon a mocskolódásra.
- És neked nem tűnt fel az elmúlt év, ha? Csak azt látod meg, amit látni akarsz és EZ igenis gyalázat! – Emelt hangja úgy szisszen, hogy maga Mardekár Malazár is megirigyelhetné (aztán persze lenyelné keresztbe a tollast).
Elsötétül a pillantása, a szája megfeszül, nem hátrál el a túlzóan előrenyomakodó közelségtől, az álla ellenben egy kissé oldalra rándul, ahogy belemarnak az ujjak, a pálca hegye mintha sisteregne a durva érintéstől alig pár milliméterre. Nagyon hirtelen hullik semmibe a haragja. Mintha egyetlen jól irányzott, azonnali mozdulattal lecsavarták volna benne a gázlángot, mely eddig a szemek kék fényét adta, s most színtelen szürkének hat csupán, ha nagyon élesen is fénylik.
- Nem létező. – Mély verembe leejtett, elguruló üveggolyó a két szó, egymásnak koccan és ellenkező irányokba siet el, mint ahogy szóban és tettben azok is megcselekedték már, akikről a megkésett jóslat szól.
Harag ide, vagy oda, a beidegződések régiek. Sosem volt oka attól tartani, hogy akár Kyn, akár Sal fizikailag bántalmazta volna, hát nem is kapcsol elég gyorsan, hogy védekezhessen ellene. A hasfala tanult reflextől feszül meg, ami aligha akadályozhatja meg a kristály reccsenését, a teljes felsőtestében megérzi, ahogy végigrezonál rajta a repedő, szilánkos hang, mintha hirtelen a belső szerveit is magához hasonlatossá változtatná.
- Miafranc… NORMÁLISVAGY?! – Hátratántorodik tanulva az előző hibából, kirántja csuklóját a fiú szorításából durva, erőszakos mozdulattal, rásimít a hasfalára, amíg két lépést is elhátrál[/u], pálcára készen. A szúró fájdalomból ítélve jobban is sérült, mint amit a szakadt talár sejtet.
- És ez szerinted mégis kinek a hibája?! – Nem üvölti túl a másikat, legfőképpen mert belül még képtelen elfogadni a gondolatot, hogy a szőke összetört egy kibebaszott poharat rajta. - Tudod mit, szerintem… - Nem fejezi be a gondolatot, pálca csusszan a kezébe a csuklás hirtelenségére tévesen reagálva, de varázs már nem szisszen a hegyéből, ahogy rá sem szegezi. Haragosból egyetlen szívdobbanás alatt válnak ijedtté a vonások. Nem mintha a másik látná így a saját hányásával szemezve, azt viszont érezheti, hogy bőréhez képest hűvös kéz simul a tarkójára.
- Elliot, akarod, hogy…
- TŰNÉS. – Kissé ingerültebben dörren az épp közelükbe somfordáló kishollónyi duettre, azok pedig mintegy parancsszóra lépnek odébb. Elliot már nem látja, ahogy sokatmondó pillantást váltanak, amíg ő Saladin mellé sorol és magát kicsit megdöntve felajánlja neki a vállát. A hátát átkarolva indul meg vele kifelé.
- Húzzatok az útból! Most. – Szisszen fenyegetően bárkinek, aki közel, s távol útonállóst játszik a kijárat felé.
Az előbbi botrányos drámajelenet után nyilvánvalóan átkozókompatibilis hangulatban van. Út közben szed elő a talárja zsebéből egy fehér kendőt, jobb napjain a pálcáját fényezi vele, de most viszont átnyújtja Saladinnak.
- Nyugi. Mindjárt kint vagyunk. – A következő pillanatban hűvös, csípős novemberi levegő mar a fedetlenül hagyott arcokra. A környezet lohasztó, az éjszaka sötét, a ködfoltok alattom magasságban kúsznak a kopár föld felett. Kicsit odébb, a falhoz irányítja a hímet, szabad keze a homlokára simul, hátrafésüli a szőke tincseket az arcából.
- Jobb? - Elliot egészen lesápadt, mintha ő is készülne kidobni a taccsot. Úgy fest, kicsit rosszabbul érinti manapság, ha a barátai... ex-barátai? rosszul lesznek mellette.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 09. 02. - 08:34:22
16+
Elliot
állapot: rosszullét, harag

- Nem >.< - csakazért is hangulatú ellenvetés, a házimanók erényeit taglaló kiselőadása azonban most egyelőre várat magára.
- Bocsáss meg szent, korrekt és objektív nézőpontú mindig józan Elliot Wooooodrow, hogy azt akarom látni, amit látni akarok, és nem azt a szart, ami van. Ez tényleg, kibaszott gyalázatos, vuh, miért is nem döglünk meg mind helyben, megérettünk rá, nem? - valamikor az elmúlt időszakban megfogadhatta, hogy nem marad adós sziszegéssel, dühvel, szemrehányással, sőt, meg is fejel minden egyes sértést, legyen az vélt vagy valós, amit el kell szenvednie egy nagyon is valós durvasággal, mert ilyen az ő kis mikrovilága, durva, sebzett és mérhetetlenül igazságtalan. Nincs benne jóérzés, azt lehetne rá mondani, a tekintetében nincs semmi megbánás, ha érez is valami ehhez hasonlót, az megfullad odabent a szalamandrás szesztől tüzelt harag poklában, amit Elliot gyújtott fel, a puszta jelenlétének fekete mécseslángjával. Ó igen, egészen könnyű volt úgy uralni az érzelmeit, hogy nem látta, nem érintette, nem tapasztalta meg a közelségét, az emlegetett elmúlt év emlékezetét, ami tartalmasabbnak tetszett ifjúságának, gyerekkorának éveinél, forrt és habzott, utólag nézve lehetetlenül sok minden fért abba az  egyetlen évben, s aztán... aztán csak vége lett, az ingerek megszűntek, lekoppintották, mint a gyertyalángot kúpos ónnal, erőszakkal, égett viaszdarabok szegélyezik az öntudatát, amikbe mélyre ágyazódtak kormos emlékhajszálak. Mitől lenne normális? Kiszámítható? Megnyugodott? Miért akarna józan lenni? Dühíti még az is, hogy Elliot szeméből továbbáll a harag, legyen csak sötét indulattal fertőzött ő is, acsarogjon rá, megküzd vele, letépi a fejét, és odadobja az áldozati oltár véres kövére, elvégre oda akar kerülni úgyis! Holtan a holt helyett.
- Ha nem létezik, mit keresel itt? - hátborzongató mosolya gúnyos meghazudtolás, mintha egyetlen pillanatra visszanyerné a józanságát, de ez a jelenség ebben az állapotban egyszerűen csak nem lehet tartós, szétkergetik Elliot szavai, és a sajátjai, az üveg reccsenése, a fájdalom a kezében, a második ütés célt tévesztettsége, a rosszullét bukfence a gyomrában. Nem normális, egyáltalán nem normális, de a saját tettének rémülete, a következményektől való jogszerű tartás és félelem nem parázslik fel a szemében, nem izzik ott a gondolat, hogy valami rosszat tett, mert rosszat akart tenni, valami igazán rosszat, és megütné megint, ha volna ereje, dacolva a hiábavalósággal.
- A tied - szűri a választ a fogai között elfulladtan, előregörnyedve a sebes kezét a hasfalára szorítja, mintha csillapíthatná annak a rángatózását, a haja csapzottan hullik a szemébe, gyorsan leverte a víz, a tarkója csatakos, a szemét lehunyja, ahogy a kezet érzi ott. Mindjárt jobb. Egy pillanat, jobban lesz, és csinál valami durvaságot, ellöki magától, vagy valami ilyesmi, esetleg csak leköhögi a talárját. Szusszanva nekitámaszkodik, készséges együttműködése olajozottá teszi a mozgását Elliotnak támaszkodva, még ha némiképpen tántorgó is, csak a szellemszállás előtti fűre öklendezik újra, inkább csak savat és nyákot, hamar összekeveredik a harmattal, nem is fog látszani reggelre, a kisgyerekek, már ha mászkálnak gyerekek a szellemszállás környékén, hogy szellemgyerekekkel játszanak nyugodtan beletapicskolhatnak.
folytatás itt (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,10873.msg65587.html#msg65587)


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Aubrey Chaisty - 2016. 09. 03. - 16:05:46
(http://31.media.tumblr.com/tumblr_m5gxdwdnMR1r1yj84.gif)
Frederik
Nyugalmas évre számítottam.
Tudom, már a gondolat is naiv, nem hogy a kívánság, a tavalyi történések, és az azelőttiek lecsengése viszont legalább egy kevés hitet adott abban, hogy ez az év talán roxfortos pályafutásom legnyugodtabb, legeseménytelenebb, ám egyben legörömtelibb és legboldogabb éve lehet. Sehol semmi halálfaló, meg cruciok sem szállnak ide-oda egyszerűen azért, mert egyesek ebben lelik örömüket. Mindezek ellenére most itt szerencsétlenkedem egy szellemjárta ház kellős közepén, Jada parancsolgat, mintha a szolgája lennék, Marga meg csalódást okozva nyakalja a vodkát úgy, mintha az élete múlna rajta. Nem mondom, hogy ez életem legjobb napja, de azt hiszem, ezerszer megbántam már könnyeimmel már nem is küszködve, hogy egyáltalán megpróbáltam jó útra téríteni ezt a sok embert, és meggyőzni őket róla, hogy talán jobb lenne, ha inkább mind mégis csak visszajönnének velem a kastélyba. Remélem, jó sok házpontot vonnak le azoktól, akik ezt kitalálták.
Hebegve kérek elnézést attól, akit véletlenül eltaláltam, igazán nem állt szándékomban bárkibe is beleütközni. Az olcsó szesz, amit eddig a poharában tartott, nagy placcsanással esik a padlóra, bár egy kicsit az én talárom is kap belőle. Elfátyolozódott tekintetemből alig látok ki, csupán ösztönösen belemarkolok az engem megölelő alak hátába. Egy ölelés általában mindig segít. Nem is értem azokat az embereket, akik mindig olyan kis ridegnek meg utálatosnak mutatják magukat, pedig én biztos vagyok ám abban, hogy mindenkinek csak egy nagy-nagy ölelésre lenne szüksége. Olyan megnyugtató!
- Mihi? Mihilyen vi-vi-whiskey? – dadogom halkan, mialatt orrváladékom próbálom visszafogni. Elég könnyen elérzékenyülök, ezért mindig hordok magammal zsebkendőt, és mindig vannak, akik nevetni fognak rajtam emiatt, de egyszerűen nem tehetek róla! A Bambit sem tudtam sohasem végignézni, mert olyan szomorú az egész, hogy meghal az anyukája.
Elgyengülő kezeimmel eleresztem a hátát, hiszen talán fura is, hogy csak úgy ölelgetem, elvégre nem is illik ilyet csinálni egy idegennel. Szándékomban áll bocsánatot kérni emiatt, és meg is köszönni egyben, ám amikor kicsit kitisztul a tekintetem, már észre is veszem, hogy pont azt a fura, hollóhátas fiút sikerült kifognom, akinek nincsenek is barátai. Legalábbis azt mondják. Szegény! Jó, mondjuk picit ijesztő ez a vigyor, amivel rám néz, mintha valami csúnya és gonosz szándéka lenne, amitől újra megilletődök kissé, de nem lehet olyan vészes, mint amilyennek tartják.
- Kö-höszönöm, én nem… – iszom, folytatnám, de szinte belém folytja a szót. Kettőt kell innom vele, amiért véletlenül kiöntöttem az italát? Ez mégis miféle játék? Hát, üvegezni még mindig jobban szeretek. Még sosem ittam alkoholt, és ha nem muszáj, akkor most sem tennék ilyet. Csúnya szaga van, szinte csípi az orrom, a párlatától pedig már most olyan, mintha valami fura köd nehezedett volna rá a fejemre, ami meggátolja, hogy teljesen egyenesen járjak. Nem tudom, Greg mit szeret benne annyira, mindig dicsekszik, hogy az ő barátaival mi mindent csinálnak, én meg persze hiába papolok neki az alkoholok káros hatásairól.
De időm nincs is erre nagyon. Ujjait az enyéim közé fonja, mintha a legjobb barátnőm lenne, vagy mi, pedig az Marga. Na nem mintha ez most számítana, hiszen ő valamiért inkább vodkás üvegre váltotta a gombolyagokat, amikkel máskor foglalkozik.
- Hát izéke… Nem bánom. De csak egy keveset. És mert ilyen kedves vagy velem. – válaszolom, mialatt hagyom magam az asztalhoz rángatni. Még mindig ijesztően néz, de hát végül is megölelt. A tavalyiakból tanulva aki bántani akar, az nem ölelget. Szétnézve a felhozatalon kissé el is borzadok, a legtöbbről még csak nem is hallottam, meg ki se tudom olvasni őket. Biztosan az oroszok hozták őket. De kis szerencsével sikerül megtalálnom azt a kevés mézbort, amit előttem valaki már jól lecsapolt. A bor végtére is egészséges, ha nem viszed túlzásba. Egy kevéstől még nem lesz bajom, remélem.
- Huh… az ott a kezedben tényleg az, aminek gondolom? – fanyar kifejezést öltök, amikor meglátom, Blood mit is nyomott a kezébe. Fúj… Na mindegy, majd én segítek. Pálcámat előveszem, és hosszasan gondolkozom azon a bűbájon, ami majd megszabadítja őt attól a gusztustalan izétől. Bár nem sok háztartási bűbájt ismerek, ennyire talán még képes is lehetek.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Joanna Prescott - 2016. 09. 03. - 20:45:59
TAKARODÓ

Hosszú talárok szegélyei csapódnak a korhadt deszkáknak, az ócska tákolmány néha meg-megremeg a szélben, a pálcák fénye különös csíkosra húzza mindük arcát. Kisimult vonalak, szarkalábak, komor, rideg arckifejezések. Mind dühösek, hiszen egy ilyen kihágás komoly következményeket vonhat maga után, és ezúttal ők azok, akiknek ezt biztosítaniuk is kell. Idelent nincs mozgás, csak a deszkák recsegnek. Szellemszállás. Joanna jól szórakozik az elnevezésen. Mégis milyen szellem lenne az, ami beérné egy ilyen putrival?
Mögötte Demelza és Reed szótlanul követik. Nem újdonság számára, hogy ő az, akitől a diákok félnek, és akitől félniük is kell, ebben pedig tökéletes társra talált a mugliismeret tanárnő személyében is, hiszen mindketten nagyra tartják a szigort, s fagyos tekintetük már több tanuló arcára varázsolt kínos, félénk mosolyt. Lancasterre pedig csak a férfi támogatás miatt volt szüksége. Noha úgy tartja nincs olyan feladat, amit ne végezhetne el bármely férfinál jobban, a gyerekek mégis sok esetben jobban tartanak a komor férfi szempároktól. A nőkében folyton az anyai kegyet, az esendőséget keresik. Nem szereti, amikor idegen emberek gyerekei erre akarnak apellálni.

A zenegép hangosan ontja magából a hangot felülről, s ahogyan a lépcsőre merészkednek, mindhárman szorosabban markolnak pálcáikra. Közelednek a tömeg felé, hallják a zsivajt, érzik a bagó gusztustalan füstjét. Egy hollóhátas fiú szólt nekik a bulinak nevezett összejövetelről. Nem sokan voltak a kastélyban, a legtöbb tanár ilyenkor a diákokkal együtt élvezi a roxmortsi látogatás kegyeit. Minerva távol volt, a három másik ház vezetőjét pedig nem tudta elérni, így kénytelen volt Reeddel beérni, még ha tisztában is volt vele, hogy a férfi nem szívesen oszt ki büntetéseket. Neki mondjuk nem is volt szüksége arra, hogy beszéljen, bőven beérte a jelenlétével is.
Megtorpannak a lépcső tetején. Egy fiatal fiú botorkál le mellettük, úgy fogja a korlátot, mintha az életet jelentené neki. Felhúzott szemöldökkel néz végig a fiún, aki bárgyú mosollyal motyog valamit, majd félrelép, megbotlik, és mikor a lépcső aljára ér, hányni kezd. Leinti Demelzát, aki legszívesebben Poppyt hívná, de az ő szíve nem fog megesni holmi részeg kamaszokon. Maguknak csinálták a bajt, így tanulják meg a felnőtt lét legfontosabb leckéjét: vállald a felelősséget a tetteidért. Kollégáira néz, összebólintanak, majd felemelt pálcákkal belépnek az ajtón.
- Szép estét! – kiáltja el magát, de csak a közelben lévő pár gyerek kapja fel a fejét ijedten. Demelza egy intéssel elhallgattatja az idegesítő zenegépet, Reed pedig a bennragadt, undorító füstről gondoskodik. – Mindenki, aki részt vett ezen a borzadályon, szégyent hozott a Roxfort több mint ezer éves hírnevére, és primitív muglik módjára… - keresi a szavakat - …„szórakoznak.” – gesztikulál, mögötte Demelza felszisszen. Itt az idő, ezúttal ő int pálcájával, minek hatására minden pohár és üveg szétporlad a szobában. Oda a folyékony mámor minden egyes cseppje. Haragos pillantások kereszttüzébe kerültek, de nem fél. Oh, egy kicsit sem, sőt! – A holnapi nap folyamán levélben értesítjük minden jelenlévő szüleit, emellett pedig mindenkitől várok jövő hét keddig egy ötoldalas értekezést a Szaturnusz állásának hatásairól a kos csillagjegyűekre teliholdkor az asztalomra. – levegőt vesz, közben hallja, hogy mögötte Lancaster a hugrabugosokat számolja. – A mélyen tisztelt mardekárosok Lutece professzorhoz mennek majd büntetőmunkára, a tanév végéig. Ne nyávogjon Nott, nincs apelláta! A griffendélesek Qcross professzor feladatait teljesítik, a hollóhátasok Mr. Lancaster keze alá kerülnek, a hugrabugosokról pedig Vulkanov professzor fog gondoskodni. – csapja össze tenyereit elégedetten, miközben körbepillant a diákságon. Eddig fel sem tűnt neki, hogy mégis milyen sokan vannak. – Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a pontlevonásról sem, természetesen mindenki megkapja a neki járó mínuszpontokat. – bólint, majd oldalra állnak, ezzel szabaddá téve az ajtót. – Most pedig egyenként mindenki kisétál ezen az ajtón, miközben Lancaster professzor feljegyzi a neveiket. Mindannyian egyenesen a Roxfortba mennek, és ezentúl egyikük sem látogathat a kijelölt hétvégéken Roxmortsba. Remélem ebből majd meg fogják tanulni, hogy mit szabad, és mit nem. – néz vékonyra húzott ajkakkal a fiatalokra. Tekintete egy pillanatra megállapodik az orosz jövevényeken, majd mikor az első távozó diktálja nevét, gyorsan elkapja fejét, és szigorú felügyeletét feladatainak szenteli. Mögötte Demelza Homenum Revelio-val ellenőrzi, hogy mindenki távozik-e.





Minden egyes reag után 5 pont levonást ítélek meg, kérem a STAFF-ot, ezt írja jóvá.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Hagen Romanovna - 2016. 09. 04. - 10:29:49
Minerva

Már-már jól begyakorolt mozdulatokkal látom el a hollóhátas lányt. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, egy ilyen buli milyen következményekkel járhat, azt az egyet pedig még én sem vállalom, hogy valakinek tényleg komoly baja legyen. Ezek ugyan csak gyenge britek, de éppen ezért nem tanulták meg a rövidital fogyasztás alapvető szabályait. Elég csak Fawleyra nézni. Amikor a legutóbb láttam, a feje már a padlót csókolta. Mire fel van neki ekkora szája? Na ennyit a hírhedt brit modorosságról.
Óvatosan cseppentem a lány ajkai közé a bájitalt, szervezete pedig ösztönösen tiltakozik. Ebben az állapotban az emberi test nehezen viseli, ha bármit is itatni próbálnak velük. Gyengéden megemelem kicsit az állát felszabaduló kezemmel, hogy rávegyem akaratomra. A nagyobb jó érdekében kénytelen lesz meginni ezt, ha nem akar magának komoly kárt okozni. Talán majd tanul az esetből, legközelebb pedig már nem lesz ilyen bátor.
- Shhhhh… – nyugtatom, mialatt finoman kortyoltatom vele a világoskék italt. Vannak azok a pillanatok, amikor emberibbnek érzem magam, mint amennyire embernek tartom magam. A gyógyítás a hivatásom. Éppen csak rossz helyre születtünk, az élet ugyanis más útra kényszerít, ellehetetlenítve előlem azt az ösvényt, ami egy másik, boldogabb, teljesebb élet ígéretével kecsegtetne.
Felhorkanok a kijelentésén. Általában én vagyok azt, akiből nem nézik ki, egy csepp esze is van. Ez valahol sértő is lehetne, de tulajdonképpen még rá is teszek egy lapáttal, ha alkalmam adódik rá. Nekem tökéletesen megfelel, ha alábecsülik a képességeim, és nem látnak belőlem többet, mint egy bunkó, izmoskodó hülyegyereket. Fogalmuk nincs róla, mikre lehetek képes egyetlen hajszállal, és néhány alapvető összetevővel, ez pedig jól is van így.
- Itt mindjenki mindjenkinek igyegen. Tjúdom történetyeket, tjúdom, mit mjűveltetek jægymázzsal. – óvatosan leengedem a lány állát, miután megitatom vele a fiola egész tartalmát. Az arca most még sápadtabbnak tűnik, de ez nem jelent ez esetben gondot. Még néhány másodperc, és úgyis megkönnyebbül majd.
- Házsaitok zsæm jók mjázsra, mint fjeszültdzségnek. Pjedig mind vágyúnk júgyanyúlyan. Vjarázslóvér, äember, mit szjámít, hónnan jőt? – elengedem a lányt, aki ebben a pillanatban tűnik úgy, hogy kissé kezd magához térni. Hirtelen feláll a helyéről, hogy pár lépéssel arrébb somfordáljon, s kiadja magából mindazt, ami felesleges. Nem aggódom, nincs szüksége segítségre. Felszabadult kezeimmel visszaveszem a fiolatartó tárcám, amiket talárom zsebébe rejtek, s biccentek egyet a mellettem kiviharzó Saladin és Elliot párosának. Másodpercek alatt eltűnnek a sötétségben, de nem foglalkozom nagyon velük. Biztos ilyen kis beszariak, akik észrevették, már rég takarodó van.
- Nyem fælelőzzég úgy tænni, ahogy taanárok fütyül. Naalunk Durmstrangban diák næm kap ilyet. – bökök rá a jelvényére, majd kihalászom a zsebemből a dohányom és a hozzá tartozó kellékeim. A kézzel sodrás művészetét nem sokaktól láttam ebben az iskolában, a legtöbben kész szálakat vesznek dobozokban.
- Durmstrangban zsænki næem tesz aazsért, nyem lægyjen kjülönbség diák és diák között. Pædig mi zsem aakarunk mázs, csak tyaanulni. – már ösztönösnek mondható mozdulatokkal tekerem a cigimet, fél szemmel a hollóhátas lányt figyelve. Kiadta magából, amit kellett, az arca pedig jól látszik ebben a félhomályban is, mennyivel egészségesebb színt vett fel.
- Hűűűű… Hát ti mit csináltok idekint? – kérdezi, majd kerekre tágult szemekkel folytatja, mintha valamit megértett volna.
- Ooooh! Akkor inkább nem is zavarok. Majd gyertek vissza inni velem. És köszönöm! – pipiskedik oda először Minervához, hogy a hányás szagú arcával egy puszit nyomjon az arcára, majd valamiért úgy dönt, nekem is ad egyet. Valószínű, ha felfogja, ki vagyok, már nem lett volna ilyen kedves. Jót nevetek a távolodó alakján, a dohány füstjével terelgetve el azt a jellegzetes szagot, amit maga után hagyott. A mai napra igazából már úgyis mindegy.



T A K A R O D Ó
(http://67.media.tumblr.com/dbc7a123254999a4345f74498fa113e9/tumblr_nwae57J9Hl1tj1myeo2_250.gif)

- Szjép jóestjét, tjaanárnő. Profæzzsor. – köszönök rá a megérkező tanerőnek, miközben pofátlanul szívom tovább a cigarettámat. Minek tagadjam? Ennél nagyobb bajba csak akkor kerülhetnék, ha Demetrius lett volna szíves idejében szállítani a cuccot, ami gondoskodott volna arról, hogy senki ne maradjon ki a jóból. Megjelenésük egyet jelent azzal, hogy a bulinak vége. Bár egy-két jelentéktelen, jelvényes nyomit nem nehéz egy meghívással leszerelni, ez a tanárok esetében már nem fog működni. Elpöccintem a cigarettát, s a nyomukba szegődve követem őket. Jól tudom, mi következik, kiszámíthatóak a Roxfort tanárai, ami a büntetéseket illeti. Pontlevonás, blabla, nem mehetsz többé Roxmortsba, blabla,szégyent hoztatok az iskolára, blabla, mehetsz büntetőmunkára év végéig. Nem hiszem, hogy épp nekem büntetés, hogy össze leszek zárva Lutece professzorral. Épp ellenkezőleg. Ő lesz összezárva velem. Azt pedig megnézem én, hogy az én szüleimet majd kicsit is érdekli az a bulika, amit megrendeztem.
Nem vagyok önző viszont. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak és lesznek itt olyanok, akik azt hiszik majd, olyan nagy érvágás az egész. Mintha kicsit is számítana az ostoba házkupájuk, ami semmi másra nem jó, mintsem ellenségeskedést szítani a diákok között. Hát nem látjátok, miféle korlátok közé szorítanak? Ébredjetek! Legyetek szabadok! Hisz akkor, amikor hajlandóak voltatok az italomból inni, nem tettetek mást, mint hogy egy kicsit magatok is elfogadtatok egy szeletet abból, amit kínáltam számotokra. Egy új és boldogabb világ kezdetét, a szabadságot, a Nagyobb Jót magát.
Ebben az országban mindenki rabszolga. Nem vagytok mások, csupán szolgák, akik azt gondolják magukról, van szabad választásuk. Hiszen mindig azok a legjobb rabszolgák, akik nem tudják magukról, hogy azok. Nem kell azonban házimanónak lennetek. Nem kell behódolnotok a Rendnek, nem kell színeitek és véretek alapján játszanotok azt a játékot, amit ősatyáitok és ősanyáitok ezer éve elkezdtek. Erre a néhány órára pedig egy kicsit ti is megfeledkeztetek ezekről. Tökéletes első lépése annak az elkövetkezendő jövőnek, ami elétek kerülhet – persze a ti segítségetekkel.
Ügyet sem vetek a rengeteg, széttörő pohárra és üvegre. Pazarlás? Járulékos veszteség. Példát statuálva fogom meg lisichka kezét, s miután csókot nyomok a puha, alkoholszagú ajkakra, elsőként lépek a tanárnő elé, hogy felírjon a buta kis listájára. Eszemben sincs szomorkodó, bűnbánó képet vágni, hazugság lenne. Inkább megmutatok valamit abból a szörnyetegből, amivé ők akarták, hogy váljak.
- Romanovna, Hagen. S üzsenyjem Qcrozznak, pacek a búbáj. Nælküle nyet zsikerült vjolnya. – pökhendien húzom ki magam, belevigyorogva a képébe, pedig csak egyetlen szándékot szeretnék kifejezni felé.
Nincs hatalma felettem.




Bulinak hivatalosan vége! Köszönöm a remek cameot Prescott tanárnőtől. Bárki is írta a reagot. ::)
Mindenkire nagyon büszke vagyok, rengeteg játékos és karakter érkezett, és rengeteg reag született! Elnézést azoktól, akik nem kaptak interaktot, szándékoztam sok ilyen karakternek is írni, a lezárás miatt viszont már nem lesz rá alkalom.
Aki szeretne, az nyugodtan írjon zárót. A következő ilyen jellegű, szabad becsatlakozós játékom pedig hamarosan következik, muwhahahahahaha! :D :D


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot N. Woodrow - 2016. 09. 04. - 13:40:59
(http://i1134.photobucket.com/albums/m613/maylicemortem/Reagfejlecek/saladin16.png)

Visszatérés a vert seregbe innen (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,10873.msg65634.html#msg65634)

Az okklumencia nehéz sportág. Nem könnyű megtanulni igazán uralni a gondolatokat, az érzelmeket, főként ha azok ilyen mély mocsárból bugyborékolnak elő bűzösen, elemésztőn, csak egy-egy lidércfényt tartva meg a koponyában, mely aztán a legragadósabb középpontba vezet, ahonnan már nincs többé visszatérés. Elliot tudja milyen ez, bár ő mintha beleszületett volna ebbe a mocsárba, ez az otthona, a lételeme, az eredője. Nincsenek kiugró pontjai, nincsenek sziklái, melyeken megállhat, de megtanult biztos léptekkel mozogni a bizonytalan felületen. Nem tudja, mire vetemedett Saladin a nagybátyjával, de valószínűleg megértené a miértet. Ki más érthetné jobban rajta kívül?
- Tény. – A lőre hatásosságát nem tudja és nem is akarja letagadni. Még mindig és örökké a favoritok közé tartozik, hiába nem találkozott vele immár nagyon hosszúnak tűnő ideje. A kellemesebb hangszín megszelídíti a saját sötétségét is, így történik, hogy bár a Holló önmagában síri kellene legyen, kígyósziszegéssel karöltve szinte már elviselhető tollas bestiának látszik.
- Mert mi vagyunk a kisebbség. A nagy hatalom nagy felelősséggel jár és ez a felelősség évszázadok óta a szükségszerűnek ítélt elnyomásban nyilvánul meg, még ha korról-korra máshogy is nevezik. – Saját magát is a kisebbségi csoportba helyezi. Nem csak Kyn halála miatt, az egész életét figyelembe véve. Rejtenie kell magát, mert a környezetnek nagyon nem tetszene az, amit a szájából hall. Kicsinek gyógyszerezték, hogy elhallgasson, mostanra pedig azt kell titkolnia, mire képes, hogy kicsoda, mit csinál és miért. Megérti a varázsvilág rejtezésének alapvető koncepcióját, csak baromságnak tartja. A rejtőzés véleménye szerint a fejlődés útjában áll és ez olyasmi, amivel nem képes egyetérteni akkor sem, ha a többség helyes eljárásnak tartja, mert különben „a muglik minden apró-cseprő ügyüket a mágiával akarnának megoldani”. Néha elgondolkodik, ez az érv komolyan elhangzik-e a nemzetközi találkozókon.
Felsóhajt, ráhunyorog a mosolyra. Már el is felejtette, milyen jól áll a szőkének a gesztus.
- Szerintem sem, de félek a véleményünk senkit sem érdekel. – Nem lehet mindenki Potter, hm? Nem is vágyik ilyen jellegű reflektorfényre, se bármely másra őszintén. A nekromágus a maga privát, halott kis zónájában dolgozik és nem a közönség előtt. Háttérmunkásnak készül, nem főszereplőnek.
Felhorkant a rosszindulatú megjegyzésre, mélyet szív inkább a tekert cigiből válasz helyett és magasra fújja a mérgező felleget. A jellegzetes dohányillat kellemes, fűszeres aromával keveredik, a test valahogy könnyebbé válik tőle, nyugodtabbá, a gondolatok elsimulnak, mint egy kellemes, puha takaró ölelése alatt. Meri remélni, hogy kivételesen nyugodt éjszakája lesz.
- Felőlem. – Elnézi a megmozgatott ujjakat és konstatálja, hogy nyilván nem szakadt át ízület, különben az istenért nem lenne ennyire virgonc. Nem lehet annyira súlyos, bár a hasába szúrt szilánksebről is ezt gondolta.
- Hmh… - Előrefele pillant, megerőlteti a szemét, de lassan már nem is kell annyira. A többiek nyilván nem vaksötétben botorkálnak a Roxfort felé, a fénypontok pontosan azt a lidércfényt jelentik, amibe a kalandozó lelkű diáknak tán már mégsem kéne belesétálni, de őszintén? Nem érdekli különösebben.
- Azt hiszem vége a bulinak. – Közli végül alig egy szívdobbanással az után, hogy nyilvánvalóvá válik a látvány. Elengedi a fiú vállát és összegombolja a talárját. Nem mintha elkerülhetnék már a pletykaáradatot, pusztán mert méltóság is van a világon.
- Valaki köpött. – Házak, meg összetartás. Na persze. Az esélytelenek nyugalmával és – ha tetszik Saladinnak, ha nem – eleganciával sétál be vele a többi diák közé cigivel a szájában. Egyszer minden jónak vége szakad.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Saladin Mallard - 2016. 09. 04. - 14:20:44
16+
Elliot + vonuló diákság
állapot: szarkasztikus bánat

Mégis, az okklumencia az, ami olyan uralmat ad az érzelmek felett, hogy az ember azt hinné, hogy nincs szüksége senkire, hogy megértse a nehézségeit, a szenvedését, a törekvését, a küzdelmét, mindazokat az érzéseket, amik korábban az arcra íródtak, és már a puszta megjelenésükkel kikövetelték a bocsánatkérdést, az engesztelést, feltárták Saladin bánatát, dühét, ingerültségét, lecsillapítást sóvárgó kedélyének lépcsőfokait. Az okklumenciával elzárkózni tanul, és már esélyt sem ad igazán a környezetének, Elliotnak arra, hogy megértsék igazán. Az okklumencia végső soron nem egy pozitív dolog. Elefántcsontvár, megöli az interakciókat, de hát Saladin már amúgy is túlságosan halott ahhoz, hogy a káros mellékhatásokon töprengjen.
Büszke a hazaira, kortyol belőle még egyet, síri holló szeszbe áztatva még mindig lehet ínyenc csemege.
- Ahha... hallottad már azt, hogy az aranyvérűek kisebbségben vannak a társadalmunkban, ez mégsem akadályozza meg őket abban, hogy az egész politikát és közéletet a vagyonukkal és befolyásukkal a saját képükre hajlítsák? Nem az a baj, hogy kisebbség vagyunk. Az a baj, hogy gyengék vagyunk. Szánalmas, nyafogó, befordult bohócok, azok vagyunk, és minden kifogás, hogy mert másoknál a hatalom, stb, stb csak megerősít ebben a gondolatban. Megérdemeljük, hogy megdögöljünk ott, ahol vagyunk, azt hazudva, hogy nem fáj, mert úgy gondoljuk, ez a helyes döntés. Mind kibaszottul halottak vagyunk, akik elfogadjuk ezt. Te is halott vagy Elliot - mély, búgó, szinte gyengéd hangon mondja, de a tekintete valahogy elsötétül, megtelik agresszióval, aztán kiürül. Ilyen volt, amikor a jövőre gondolt egyetlen pillanatra, múló szeszély, és megrémült attól, amit a saját elgondolt eljövőjében látott, pedig nem adatott meg neki semmilyen jóstehetség, és nem is kereste magában azt.
- Engem érdekel a véleményed - nekidörzsöli a halántékát Elliot vállának, semmirevaló, buta mozdulat, de nem vonja vissza, és mintha zavarba se jönne tőle, bár egy kissé mereven néz előre, miközben azon gondolkodik, hogy ezt mégis miért csinálta? - Már amíg nem vagy a mérleg középsúlya, mert a "meg lehet érteni" gondolatokat nem igazán lehet "vélemény" címszó alatt elkönyvelni. Érted. Az nem vélemény, hanem logikai medián - magyarázza nagyon komoly átszellemültséggel, egészen olyan szavakat találva a szókincsében, amik biztos Elliotéból hullottak át hozzá, mert amúgy ritkán sem találkozik velük. Ilyen a jó szesz, megosztja, ami egységes tömb, és spórásan zétosztja, hogy mindenkinek jusson belőle.
- Nemár, degáz, öt percre megyünk el, és nem tudnak nem lebukni? Coreyék vajon már leléptek? Nem mintha bánnám, érted, ha toll és pontfosztják a hollót, ráfér, de mégiscsak - kicsik még. A kicsiket nem szabad nagyon büntetni, mert még a végén elmegy a kedvük a szabályszegéstől, ha nincsenek griffendélből, de az egy másik madároroszlánmerlinsetudjamivanezekkelacímerállatokkal. Engedi elengedni magát, ő is igazít az öltözékén, kendőzőbűbájjal takarja el a szeszesüvegét és az arcát, hogy ne úgy sétáljon be, mint aki kibőgte a két szép szemét, aztán eldobja a cigit, mert ő nem olyan vagány, mint Elliot. A büntetést meghallva megveregeti a talárját, fájdalmasan érinti a Roxmorts hétvége megvonása.
- Persze, nőstény, büntesd csak, büntesd az elesetteket, a gyászolókat, a halottaikat siratókat - sziszegi megdühösödve Elliot mellett, ökölbe szorul a keze, megvető pillantást vet a tanári hármasra, miközben feliratkoznak, a homlokán kéken lüktetni kezd egy ér.
- Akkor találkozunk a Szaturnusz holdjainál.

//köszöntem a játékot :3


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Emmeline Smethwyck - 2016. 09. 04. - 14:34:55
Abban a pillanatban, ahogy az rontás elhagyja a pálcámat és belecsapódik Flawley lábába, Blood rögtön megjelenik mellettem.
 - Nem megmondtam, hogy vigyázzál a törékeny dolgaidra? - szól majd megragadja a pálcámat. Én visszavigyorgok rá, majd a következő megjegyzésére magamra nem jellemzően hangosan válaszolok, hogy lehetőleg mindenki hallja:

- Hát nem aranyos? A kiskutyus védi a gazdáját! Vigyázz, nehogy szájkosarat kapj véletlenül... - eleresztek egy gúnyos kuncogást is, biztos ami biztos. Ahogy a griffendéles arcán átfut házának mind az 50 árnyalata, egy erőteljes mozdulattal kitépi a pálcám a kezemből, és elhajítja a tömeg felé, majd azzal a lendülettel felemeli az öklét, hogy pofán vágjon. Ám, mielőtt lecsaphatna, én odébb ugrom, elég messzire ahhoz, hogy még röptében elkapjam, és amint a kezemben érzem a gesztenyefa jellegzetes tapintását, pár lépést hátralépek és ellenfelemre irányítom.

- Ha már nézeteltéréseink vannak, rendezzük le azt boszorkányokhoz illő módon! - szólok enyhe gúnnyal a hangomban - Vagy talán rosszabbul akarsz járni, mint a drága barátod? - ennél a pontnál fejemmel a táncoló Flawley felé intek, mintegy jelzésképpen, hogy a következő rontás, nem csak egy kis táncikálást fog okozni.

Egy pillanatig csak bámulunk egymásra, majd abban a pillanatban ahogy megteszi az első lépést, hogy rám vesse magát, az ajtó kitárul, és Prescott tanárnő lép be. Én azonnal leeresztem a pálcámat, és igyekszem visszarakni a táskámba, mielőtt a tanár észreveszi.

Az ez után következő kiselőadásból csak a Roxmortsi hétvégék kihagyására kapom fel a fejem, és ez az egyetlen, amit igazán zokon veszek. Nem is csak a Mézesfalás miatt, hisz Olive-éket bármikor megkérhetem, hogy rendezzék el a nagy bevásárlást helyettem, hanem az épület további feltérképezése miatt. Még van pár szoba, amit nem néztem át teljesen, és valószínűleg a jövőben nem is fogok.

Amikor bediktálom a nevem, búcsúzásul, még egy gúnyos pillantást vetek Blood-ra, majd, a diákok kisebb tömegében elveszve, elindulok a kastély felé.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Freya Blood - 2016. 09. 04. - 20:09:26

Becsap a geci Prescott az ablakon
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/89/ef/8e/89ef8ebef9b865a41996553b065a3257.jpg)
Aki látja magát benne
+18


   Még bőőőven lefoglal Pickwyk hősködése, gondolom megunta azt az eddig is fergetegesen izgalmas életét, és most mások baszogatására tette fel. Ha nagyon empatikus ember akarnék lenni (de lófaaaszt) akkor nem is tudom, kit sajnálnék jobban: az irgalmas szamaritánus hollóhátast, amiért rövid úton fog megmurdálni, vagy magunkat, amiért még nem következett be a dolog.. Felőlem aztán úgy hadonászik a pálcájával, meg szökell itt valami kortárstáncot idézve, ahogy csak szeretne, de ettől még fel fogom dugni a seggébe azt a botot, és ehhez nem kellett innom sem, amolyan feature Bloodhoz.
    - Ti elvileg az okos ház vagytok, nem? Akkor mi a fasz ez az oltás, Pickwyck, elfogytak a fölényes Shakespeare idézetek? - nézek Fawleyra, aki köszöni szépen, remekül el tudja dönteni, hogy is van pontosan - Leszophatsz keresztbe, Emmeline, engem kurvára nem érdekel ez az egész kurva világ, amihez te most ilyen nyálasan ragaszkodsz, mikor tavaly belénk törölte a csizmáját és tolvajnak nevezett! Rohadt képmutató vagy, és az a te eszméletlen fasza nagy szerencséd, hogy valaki egyszer beengedett ide, különben rég a Mungó zártosztályán kellene rohadnod..Ahová jó esetben mindegyikünket szánták, de nyaljál csak be nekik mélyen, érezd magad különlegesnek.
    Jót vigyorgok rajta, mikor megpróbálja eldugni a pálcáját a tanárok érkezése miatt: hát persze, hogy a szabálytisztelők egyből itt sem voltak. De utálom az ilyen alakokat, akik kurva nagy haverjaid amíg nincs gond, akkor ugyanis a szarba is belenyomják a fejedet - nagy különbség, hogy Pickwyck még csak nem is szimpatikus első látásra sem. Prescotton viszont még röhögnöm is kell, mögötte a díszkíséret, mint valami fasza kis összejövetelen - már az első lakomán láttam, hogy mennyire képmutató ez a gárda is.. Hol vannak ezek, mikor tényleg történik valami? Miért csak az ilyen fiszem-faszom pillanatokban tudnak felnőttek lenni?! Hol van Reed, mikor betörnek a házukba, vagy Digby, mikor románok lézengenek csapatostól a sírkertben? És ez a banya Prescott... Sosem hittem volna, hogy egyetértek majd egy magyarral, de Romanovnának ez egyszer igaza van: ezeknek a nyomorékoknak semmi hatalma fölöttünk. A rendőrnek sincs semmi, ha azt akarja cseszegetni, akit megerőszakoltak...
     - Freya Kibaszott Blood, Griffendél. De inkább tépjen sorszámot, a következő heteimet már mind lefoglalták gyorsabb emberek gyorsabb büntetésekkel.. - nevetek a drámájukon, és segítek felkanalazni Mattet, ha éppen rászorulna, Pickwyck idétlen fejei meg kurva unalmasak a háttérben - És ha már.. szerintem ez az egész rohadt év hoz szégyent a rohadt Roxfort rohadt hagyományaira!
     Szerintem nincs már tanár, akinél ne ültem volna legalább egyszer büntetőmunkán, ismerem az összeset, és a legkevésbé sem érdekel a drága véleményük a magatartásomról vagy a megjegyzésemről. Beengedtek egy falka szlovént az iskolába, szarnak a dementorokra az erdőben, de a legfontosabb dolguk, hogy ápoljuk a kurva hagyományokat.. az tavaly is olyan jól ment. Faszom az egészbe.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Liliya Romanovna - 2016. 09. 05. - 12:38:04

hattyúdal
(http://66.media.tumblr.com/1df093be88e0dead1ff1ab88fea890aa/tumblr_o9xqzaHtSX1t1bfwbo2_r2_500.gif)
nektek



     Érzem a félelmet magam körül, ahogy lassan táplálkozik belőlünk és beterít bennünket.. Velünk van és nem enged el. A félelem nagyobb erő az embernél, szolgáljuk és észre sem vesszük, hogyan alakítja az életünket. Állok a tömegben, és látom, hogy hajtják meg a térdüket a jöttére, pedig nem kell igazán fenyegetőnek sem lennie... ujjai lágyan simítják végig a nyakakat, gerinceket, és azok mind meghajlanak érte, őérte, akinek sokszor kérnie sem kell, odavetik neki lelküket, álmaikat, szerelmeiket, mert rettegnek. Egymástól, a világtól?
     Nekem nincs mitől. Az élet, amely igazán el sem kezdődött, nem veszíthet sokat: Hagen távozásával én is megszűnnék, így hát nem múlik rajtam semmi fontos az élet-halál kérdésében. Valahol sajnálom az embereket, hiszen nem más annak a griffendélesnek a pengeéles replikája, mint a félelem a világtól, mely nem fogadta be, de félelem van a fölényes mosolyban, félelem mondatja ki a neveket remegés nélkül. Félelem a legyőzetéstől, és milyen szomorú, hogy a lélek nem mentes soha a félelemtől. Lépked mögöttünk, égig érő szarvai árnyékot vetnek a legszebb másodpercekre is, beárnyékolja a születés örömét, mind a szép emlékeket. Még a legkiválóbbak sem táncolhatnak félre előre, ha körtáncba kívánja őket vonni: Destain gőgje, Bourgh szavai, Fawley tombolása, Woodrow cigarettája.. mind kollektív félelem-adósságunk megfizetése. Olyan szomorú ez... mint temetése a szabadságnak. Nem szabályok mentén, nem is vér diktálta ügy ez: a félelem belopta magát közénk, és ez végső ellenségük győzelme is.
     - Liliya Romanovna, Mardekár. - mondom az egyik professzornak, ajkamon még ég Hagen csókja, nem érzek szégyent miatta - Viszontlátásra.
     Halk az elköszönés, gondolataimba temetkezem - a büntetés sem bánt, osztozom a körülöttem állók sorsában, világi szándékok nem sértik belsőmet. Csak azért vagyok szomorú... mert sosem fogjuk legyőzni a félelmet, uralkodó marka mindenkit szorosan tart, és hiába nézek vele olykor farkasszemet, tudom, egy nap majd eljön értem is...
     És elvérzek majd a küzdelemben. Ahogy mi mindannyian.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Demetrius H. Rhodenbarr - 2016. 09. 05. - 21:47:03

angolosan késni, franciásan szeretkezni
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/93/40/53/93405325c595a26e9d68f78e0621e14d.jpg)
+18


    Életem legszebb napját semmi nem ronthatja el - anyámra pedig ráférnek az efféle jó hírek, a gondos fia ott igyekszik, ahol tud. Nyolcadik éve vagyok mintadiák, terveimnek megfelelően, szinte kínosan ügyeltem a reputációmra, voltam unalmas alakok reménybeli példája, de nincsenek illúzióim azt illetően, hogy mindez csak a látszat fenntartására szólt. Már a muglik között sem volt elég jó, legfeljebb az alap, ha kitűnőnek bizonyultam, és lássuk be, ezt a tulajdonságomat a konyhában értékelték leginkább.. és persze az ágyban.
    Mikor az asztrológiát tanító Prescott beront, nem is veszem észre először, pedig nyilván meglepheti, hogy itt lát, rendbontó diákok között - csak Nolitát látom, olyan gyönyörű, olyan angyali, olyan.. csak miatta maradtam, pedig előtte olyan sokáig igyekeztem tartani a szerepet. A módszereim nem engedik, hogy sokat díszelegjek a nyilvánosság előtt, de az, hogy velem töltötte a napot, olyan lehetőség, amit nem hagyhattam ki.. A bőrének forró, nyarakat idéző édessége, a szemei, amelyek örvénylettek annyi éjszakán át... még belőlem is előcsalják a köcsög dalnokot, azon kapom magam, hogy minden szavát meg akarom örökíteni, hogy soha ne felejthessem el.
    Szégyent hozni a Roxfortra...? Az egyik kedvenc szórakozásom. Tulajdonképpen van valami nagyon tüzes a mérgében, általános esetben elszórakoztatna a gondolata, milyen arcot vághat orgazmus közben? Vagy éppen lefojtja, és rajtunk éli ki...? Az emberek vágyai olyan változatosak, de a mellettem álló gyönyörűség jelenléte újra meg újra magáénak követeli az orrom és minden érzékemet, ezért nem is jut el a fülemig a fele sem annak a monológnak, amit Prescott olyan igyekezettel ad át, mintha színpadon állna. A hozzá hasonló emberek gyakran túl sok teret engednek az érzelmeiknek, érdekes kísérlet őket kifordítani a biztonságos üvöltésből, de Reed érdekesebb. Akaratlanul is elképzelem, milyen lehet az unalmas ruhái alatt az a test, ami sokak fejébe nagyon is mélyen vésődött egy rúd körül táncolva...? Kétségkívül kár érte. Sok diáklány nyilván nedves bugyival fekszik ma le, mert ő fog bennünket megbüntetni.
     - Ne aggódj, a konyhában is tudok dolgozni. - suttogom Nolita fülébe, és szinte megrészegülök a látványától is, a tündérfényében elhalványul a gyakornokságom tudata is, majd megoldódik valahogy, nem számít.. - Lutece pedig biztos nem lesz szigorú veletek.
    Meg akarom védeni minden rossztól, ami érheti. Az azonban megüti a fülemet, hogy Hagen a házvezetőmet emlegeti: mi köze az egészhez Qcrossnak, éppen Qcrossnak, a szórakozott, könyveit bújó Qcrossnak...? Izgalmas információ, főleg egy nem közkedvelt alsóbbéves mardekáros szájából, ami látom, már nagy kedvvel tapad is a testvérére. Nem vesztegeti az időt, de talán nem értette még meg, hogy milyen a játék a Roxfortban: ha nem te vagy Harry Potter, nem érdemes hősködni. Fogalmam sincs, milyen céljai vannak, vannak-e egyáltalán, de így nem fogja elérni őket.. ahogy Balmoral is ostoba kurvaként szalad egy nyomorult után, úgy Hagent is elragadja a... büszkeség? A meg nem értettség? A végeredmény szempontjából olyan mindegy. Az orgazmus sem jön a semmiből, fel kell építeni, és ezért imádom, hogy mennyire azonos színpad a lepedők és az intrika világa: mindkettőben használatom a nyelvemet.
    - Demetrius Rhodenbarr, uram. - mosolygok a férfira, de egy pillanatra sem tévesztem Nolitát szem elől, további köszöngetésre egyébként sincs idő. Ahogy Prescott mondta, megtanuljuk mit szabad és mit nem..? De hiszen én pontosan tudom, hogy mindent szabad, ameddig a jó emberrel csinálod.
   


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Frederik Thorin - 2016. 09. 13. - 14:51:49
(http://i814.photobucket.com/albums/zz65/lexike32/aubrey_zps5gulxdun.png)


A kezembe nyomott tocsogós pulóverre hasonlító rongyot nem tudom mire vélni. Undorodva pislogok rá, aztán arra nézek aki adta. Ki lepődik meg hogy a „fényes jövő” előtt álló Blood nyomta a kezembe. Még gyorsan egy hajrá-t morgok utána, ahogy eltávolodik. Valaki nagyon helyre fogja utasítani egyszer, de az nem én leszek, nem foglalkozom ilyen dolgokkal. A jövő majd megoldja úgyis. Visszatérve, hol is tartottam? Ohh igen Aubrey…
- Na szóval, mit is igyunk – elkezdek böngészni a felhozatal között aztán meglátom hogy ő már ki is választotta a mézsört – ne máár – húzom el hosszan, de belátom mégis, hogy elég lesz neki ez is. Nem tűnik annak a vad piálós személyiségnek és messze áll tőlem, hogy bárkit is leitassak a sárga földig. Meghúzok az éppen a kezem ügyébe akadó vodkás üveget és várom, hogy ő is igyon. Szinte már ki is ment a fejemből, hogy a másik kezemben még mindig ott figyel Blood rongydarabja.
- K-köszi – meglepődötten figyelem, hogy mire készül, de amint nekikezdene, kiesik a kezemből. Megvonom a vállamat, egyáltalán nem kár érte. Lendületből odébb rúgom, majd egy kicsit megingadozom, de ismét visszaszerzem az egyensúlyt, a mai este folyamán már másodszorra.
-Nem hiszem, hogy kár lenne érte – mosolygok rá majd egy terítőszerű valamibe törlöm a kezem, bár nem éreztem hogy akármennyi „anyag” is került volna rá.
Hirtelen elhallgat a zene én pedig a bűnösre vetem a tekintetem, mint mindenki más.
- Úgy látom lebuktunk – csalódottan nézek az újonnan szerzett ivócimborámra, aztán hallgatom tovább az asztronómia tanárnő szövegelését, ami ugyanolyan unalmas, mint az órája.
- Hát, ideje lenne indulnunk – szomorúan pillantok körbe. Pedig csak most kezdődött volna a buli jó része – Remélem azért majd még bepótoljuk valamikor – mosolyogtam és elindultam a névsor író professzor felé.
-Frederik Thorin – még egy utolsó gyilkos pillantást vetek Prescott tanárnőre aztán kisétálok. Nem ez lesz az első büntetésem. Mondjuk ilyen piti dologért, mint egy kis buli, még soha nem kaptam ilyen szigorú büntit, mondjuk nem is volt részem ilyenekben sokszor.




Köszönöm a játékot!  


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 04. 23. - 18:11:53
*
zene: ID – Who We Are (https://www.youtube.com/watch?v=C-W40iW2MRs&list=PL5808D0737C9B86EB&index=136)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/7c3c999c9ed8b2cb4e571bfae46fc1a1_zpsm1vr7xwr.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


'It's who we are. Doesn't matter if we've gone too far.
Doesn't matter if it's all okay. Doesn't matter if it's not our day.
We were never welcome here, we were never welcome here at all.’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~



Talán sose lesz vége a télnek... Legalábbis úgy tűnik. Nem tudom miért, de a Roxmorts-i hétvégék, mindig úgy telnek el hogy a végére félig mézsörmámorba fojtva édességhalommal térek vissza a kastélyba. Plusz legalább vagy Dean vagy Parkinson megrovó pillantásával találom szembe magam. Vagy a mostani alkalom után mind a kettőével. A Zambinis eset után mindenképp. Igaz nem esett jól a büntetőmunka és a kis kalandunk se a trófeaterembe, de hálistennek emiatt nem nekem kellett tartanom a hátam. Sőt mi több, még a Zambini-val közös párbajunk szigora is enyhült a kelletlen körülmények miatt. Szóval ennek az a remek következménye hogy ugyan McGalagony igazgató ugyan meg akarta tiltani mindkettőnknek a hétvégi kiruccanásokat, ám más nagyobb volumenű dolog lefoglalta és a végére meglehet úgy döntött, nem foglalkozik a mi piszlicsáré fenyítésünkkel.  Pedig már félig rákészültem lélekben az unalmas klubhelységbe töltött órákra...
A húgom nevetve dob tarkón egy adag hógolyóval ahogy visszafele tartunk a kastélyba és én viszonzom a kedvességét. Nevetve kapom el, és nyomom a fejét a hóba. Ö persze levegőért kapkodva kapálózik és jól oldalba üt. Egy perc alatt kiszalad belőlem a levegő. Talán nem kellett volna az a három wishkey a mézsörbe, de hát nehezen lehet megállni na.
Miközben nevetve figyelem ahogy kisimítja vizes tincseit arcából az órámra pillantok. Eszembe jut a két napja megesett találkozásom a folyosón. Zambini kis kígyóarca ahogy fröcsögve párbajra hív....
Őszintán bevallva mióta a tölgyfa pálcámnak lába kélt nem igazán akaródzik a varázslás. Főleg nem apám pálcájával. Oké hogy engedelmeskedik nekem, meglepően kezes és meglepően jó is vele varázsolni de hát pont ez az ami megrémít. A ravasz egy dolog és ahhoz hozzá játszik Qcross jófejsége is, de egy párbaj egy ilyen pálcával, aminek mondjuk úgy, hogy sötét és viszontagságos múltja van... nos inkább köszönöm, de nem. Akárhányszor a kezembe veszem elönt valami megmagyarázhatatlanul rossz érzés. Olyasmi ami rossz dologra késztetne ha hagynám. Vagyis mondhatni csábít.... viszont ha valaki akkor az Blaise aki ellenen ezt ki is használnám.
- Gyere Mathias! –
A húgomra pillantok és látom kérdő tekintetét. Engem vizslat szép szürkéskék íriszeivel arcán a mosoly ott játszik. Imádom őt hogy egyszerre bájosan nőies kipirult arcával és szép vonású ajkaival, ugyanakkor kislányos. Megrázom a fejem, amire értetlenül vonja össze a szemöldökét és a sapkájába belekap a szél.
- Menjetek előre, én is megyek nemsokára! –
- De...-
- Menjetek! –
Nem hagyok neki választási lehetőséget, hátat fordítok és elindulok vissza a falu felé. Határozottan. Tudom, hogy ez hatni fog. Mikor eltelik úgy öt perc oldalra fordítom a fejem és hátrasandítok. Látom ahogy a többiekkel tart nevetve és bohóckodva. Jó ennyire önfeledtnek látni. Az órámra pillantok és elhúzom a szám. Nem sok időm maradt a megbeszélt találkáig. Nem értem miért pont a Szellemszállás az ideáis helyszín hogy kicsináljuk egymást, de hát legyen...!
Körbepillantva a faluban a diákok jobbra balra lézengenek, senki nem figyel rám de inkább biztosra megyek. Elsétálok két üzlet mellett is, aminek a kirakatába a lelkes társaim egy része bámészkodik, és végül a második után befordulok balra. A domboldalt célzom meg, ahol a ház ásít álmosan vissza. Ablakaiban sötétség honol. Nos vagy senki nincs ott vagy Zambini a sötétet szereti. Akárhogy is, én megvárom az ötöt és ha gyáva féreg módjára nem lesz ott legalább az én becsületemen nem esik folt. Lépteim ropognak a lassan jéggé fagyott hóban aminek ösvénye lábnyomokból van kitaposva. Egy részük a ház felé tart egy részük az ellentétes iránya. Nem mi vagyunk az egyetlenek akik a romos viskót választják találkozás helyszínül...
Igaz én most cseppet sem vágyom oda. Egy percre megállok miközben a levegő utat tör a mellkasomból. A pára felszáll ajkaimról és a nagy kopasz fa mögött látom hogy nincs mozgás.
- Ha átversz Zambini, megkeserülöd... -
Morgom félig magam elé. A gondolatra eszembe jut hogy ezzel újabb büntetőmunkára ítélem magam és ha mákom van megint Ailisht kapom meg felügyelőnek... ő még mindig jobb, mint Frics... Morcosan indulok neki és nem tűnik fel hogy bárki is követ, mert egy varjú a fa tetején hangos károgásba kezd.  


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 04. 23. - 20:20:26
(http://i64.tinypic.com/2jcj706.jpg)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Ásítva léptem ki az ajtón a zajos Roxmorts főutcájára. Most nem zavart a tömeg, örültem, hogy apám nélkül lehetek megint. Valahol kedves volt tőle, hogy elhozott erre a helyre és bemutatott Mr. Norwoodnak, aki rendbe teheti a lábamat és talán megint képes leszek normálisan járni. Már hosszú napokkal ezelőtt történt a baleset, de a sérüléseim, mintha különösen lassan gyógyulnának és gyakran kínoz a láz is. Daniel szerint ez normális, még is csak egy mágiával védett helyen jártam, ahol mágikus csapdák sebeztek meg.
Nem, ez nem normális – jegyeztem meg magamban és közben a gyűrűmre néztem. A Rowle család címere megcsillant a fényben és közben tudtam: ezt nem láthatja más csak én és a félig-meddig rokonomnak mondhatok személyek. Valahogy ettől volt nekem olyan személyes ez az ékszer, hogy nem vettem le még a fürdésnél sem. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha tartoznék valahová, Phillip Rowle személyéhez.
A napokban sokszor eltűnődtem, vajon a fiaként tekint-e már rám vagy még mindig csak egy tolvajként, akit kötélen rángathat. Sosem fogom megtudni a választ – legalábbis ez az érzés kerülgetett, ahogyan akkor is amikor elindultam az utcán. Csak sétálni akartam, beszívni a friss levegőt és gyönyörködni a kastélyban, ahonnan annak idején páros lábbal rúgtak ki.
A távolban most is olyan szigorúnak, erősnek tűntek a hatalmas tornyok… furcsa volt, mert nem örömteli dolgok jutottak eszembe. Sőt még csak nem is az iskolás napokra gondoltam, hanem a következményekre. Valószínűleg nem sántikálnék itt a csúszós, havas utcán, ha nem csapnak ki. Valószínűleg nem szegezett volna a torkomnak kést az a mocskos alak a kalandunk során… és ami a legbiztosabb: nem okoztam volna csalódást az egész családomnak. Crucio – gondoltam arra, amivel megvádoltak. Egy tizenéves gyerek hogy tehetett volna ilyet? Ez is azok közé a kérdések közé tartozott, amire Dumbledore és a nagy bölcsessége sem tudtak felelni. Egyszerűen elhitte, hogy megtettem és „nem tehetett semmit”. Azt persze készségesen eltitkolta, hogy ki az apám, pedig már jóval előttem tudta.
Minden lépés elképesztően fájdalmas volt. Akkor sem fogok bájitalon élni – zártam le magamban, mielőtt még a kabátzsebemhez nyúltam volna. Daniel készítette oda azt az üveget, holott megkértem, ne tegye. A sérülés gyógyulófélben van és szerek nélkül is kibírom. Voltam már rosszabb helyzetben is.
A laposüvegem után nyúltam, amibe egy kis whiskeyt tettem el az ilyen esetekre. Gyorsan két kortyot ittam belőle és ahogy leeresztettem az üveget egy gyanúsan ismerős tarkót pillantottam meg.
Montrego – futott át a gondolataimon egy pillanatra, elterelve a figyelmet a fájdalmaimról. Esmé láncát otthagytam nála, én hibáztam… de most talán visszaszerezhetem. Akkor óvatlan voltam, de most mintha az élet egyszerűen tálcán kínálta a lehetőséget.
Egy részem persze megnyugodott. Amikor otthagytam a „hercegi lakostályban” nem igazán tűnt épnek. Attól féltem, hogy az agya komolyan megsérült és már nem fog tudni talpra állni, de láss csodát: itt van előttem.
Azonban nem volt egyedül, ráadásul már a kastély felé tartott. Fordulj szépen vissza! – koncentráltam erősen és mintha csak valóra vált volna a kívánságom, elindult vissza. A sálamat, amit otthon jóformán csak dísznek terítettem a vállaimra, most az arcom elé húztam és elfordultam, hogy ne ismerjen meg, ahogy elhalad mellettem.
Lassan indultam meg utána – nem mintha gyorsan ment volna – és elhatároztam: most aztán nem veszítem szemelől. A lehető leggyorsabban próbáltam meg mögötte sántikálni és mivel nem volt annyi esze, hogy hátra nézzen, nem is volt túl nehéz.
Merlin rohadt szakállára, ez tuti megint nőtt… mi a franccal etetik ezt a Roxfortban? – gondolkodtam el, miközben már hangosan lihegtem a tempótól. Mostanában kiestem a lopakodásból, tekintve, hogy egy lépést sem tudok csendesen megtenni.
Az emelkedő lelassított. Képtelen voltam tartani a lépést, de a Szellemszállás láttán elmosolyodtam.  Szépen besétál a csapdába a kis buta… fel kellett volna vennem az egyik csokornyakkendőjét – gondolkodtam el.
–  Ha átversz Zambini, megkeserülöd... – hagyja el valami béna szöveg a száját. Meg is állt egy pillanatra.
Hát Zambini szépen átvert, kölyök – nevettem el magamat. A házat elnézve senki sem volt itt, odabentről csak a vaksötétség tört elő. Nem baj, szívesen megnézném, ahogyan egyedül retteg odabent.
Csupán a varjú károgás késztette, hogy tovább menjen, megszűntetve a feszült pillanatot. Ha hátrafordult volna bizonyosan nem tudtam volna eltűnni és nyílt színen nem szerettem volna összetűzésbe kerülni a diákkal. Így is van éppen elég a rovásomon. Hát őt sem az eszéért szeretjük – vigyorodtam el és próbáltam követni.
Egyre nagyobb távolság tátongott közöttünk és hamarosan el is veszítettem szemelől. Azt nem láttam ugyan, hogy belép a házba, de én belöktem azt a rozoga ajtót. Nem félek én a sötétben, ezt nem állítanám, de valahogy jobban érzem magamat az éjszakai erdőben, mint valami zárt épületben, amit már alig tart össze valami.
Lumos! – suttogom, ahogy előkerül a pálcám.
Nem láttam sehol a nagydarabot, pedig a látásom még a régi volt.
– Hol vagy nagyfiú?  – kérdeztem halkan, nem mintha választ vártam volna, de ha előkerül akkor sem hátrálok meg. – Tudom, hogy hiányoztam.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 04. 23. - 22:04:52
*
zene: LP – Bleed It Out (https://www.youtube.com/watch?v=OnuuYcqhzCE)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/romhz_zpsvhyiutcx.png)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


'It's who we are. Doesn't matter if we've gone too far.
Doesn't matter if it's all okay. Doesn't matter if it's not our day.
We were never welcome here, we were never welcome here at all.’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~



Lassan érek fel az emelkedő tetejére és egész jól esik a séta. Nem fordulok hátra, mert jobb ha nem tudom ha esetleg a húgom távolról kiszúrna. Ugyan a szél elhozza a hangokat erre, és csípi is az arcomat a lehelete, de nem hallom a nevem kiáltását ami egy fokkal megnyugtat. Tekintetem befókuszálja a házat és mögötte a távolban lévő kastélyt, ami félig ködbe vész. Zambini megkeserüli azt, hogy újra megtalált engem. Nem hiszem el hogy mindig engem pécéz ki magának... rohadt idegesítő! Persze nem várok mást aki Draco haverja... vagy volt fene tudja. Én vagyok amúgy is a fekete bárány, már csak az amnéziám miatt is, most meg pláne sebezhető vagyok, amit az ilyen tuskók kihasználnak. Ráadásul az elevenemre tapintott a múltkori kis folyosós akciójával. Megkerülöm a házat és egy két leszakadt deszkét átlépve elérek a rozoga lépcsőkig. Nos ez a hely nem a bizalomgerjesztő kategória. Tiszta kosz és por lehet belül, mellesleg totál életveszélyes. Elnézem a kitört cserepeket, ablakokat lelógó deszkadarbokat. Csak a hülyének akaródzik bemenni, de mi mást tehetnék? Az egom nem engedné hogy ne tegyem meg. Szó szerint belehalna... Szóval fellépek a lépcsőn, ami felsír a súlyom alatt de nem szakad be. Remek, talán van esélyem túlélni már csak Zambini átkai miatt aggódhatok.
A pára újból felszáll az ajkaimról, ahogy szemem összeszűkülve figyeli a házat. Ami persze totál kietlennek hat. A biztonság kedvéért előhúzom apám pálcáját. Diófa és sárkányszívisomhúr. Nem rossz párosítás, baromi erős. És erőszakos. Érzem ahogy pulzál a kezemben már ha ez lehetséges. Testem reagál rá, elönt egy adrenalinhullám de nyugalmat erőltetek magamra. Nem akarok támadni addig amíg nincs okom rá. Ez a pálca az, amit ha lehet nem használok csak ha nagyon muszáj. Eszembe ötlik a szép tölgyfa, ami annak a mocskos Lee-nek a kezébe került... a csokornyakkendőimmel együtt... Mekkora divat fetisiszta majom ez? Röhej... mindegy ezek pótolhatóak. A nyakamból hiányzó kulcs viszont jobban aggaszt. Ugyan visszamentem a sikátorba remélve hogy ott hagytam el, de nem leltem rá. Nagyon remélem nem ő tette rá arra is a mocskos kezét, mert akkor nem állok jót magamért.
Belököm az ajtót ami nyikorogva engedelmeskedik. Mily meglepő hogy ezek a koszos tanyák nincsenek lezárva... Vagy az előttem erre járó elfelejtette varázslattal lecsukni. Meglehet Zambini tényleg itt van és...
- Na mi van Blaise... betojtál a gatyádba? –
Belépek és sűrűn pislogok hogy szemem gyorsan hozzászokjon a félhomályhoz. Senki nincs bent legnagyobb döbbenetemre. Őszintén szólva már vártam a felém záporozó átoksereget... Ehhez képest a síri csend marad a helységben. Csak a saját hangom visszhangzik egy pillanatig. A fene vigye el!
A káromkodásom félbemarad, mikor egyre erősödő nesz hallatszik. Lépések. Á, szóval hátulról szereted... jól van, értem én...
Ösztönösen lépek be az egyik ajtó takarásába és várok ki. A belépő alak nem olyan okos mint én és a fénylő pálcájának végét élesen ki lehet venni. Már épp felröhögnék, hogy mennyire amatőr, mikor megpillantom az arcát, vagyis a szemét...
Ó mennyire hogy felismerem még így profilból is ezeket a vágott szemeket.
Lee......
Magamba kiköpöm a nevét, és érzem hogy a diófa felizzik a kezemben. Cselekedni akar, akárcsak jómagam... Nehezen várok ki még egy percet, mikor is elkiáltja magát a másik.
- Hol vagy nagyfiú? Tudom, hogy hiányoztam. –
Ennyi elég hogy elboruljon az agyam. Meglepő, de ő valahogy mindig eléri ezt. Kiugrom váratlan a sötétből, és a meglepetés erejével, no meg egy éles kiáltással egyetemben elkapom őt és hátulról átkarolom a nyakát. A pálcát a fejének szegezem. Nem akarom bántani, még nem. Válaszokat akarok. Sokat és őszintét… Ha kell, kiszedem a fejéből. Ez a pálca mindent megtesz. Ha kell megöli. És ha kell megteszem. Egyszer megtettem talán… a diófa pedig számtalanszor. Nem vagyok rá büszke, sőt. Egyenesen szégyellem, de most még ez sem érdekel.
- Tévedsz… - sziszegem a fülébe, érzem a bore illatát, ami cseppet sem kellemes. Ez vajon hetek óra nem zuhanyozott? Elhessegetem a gondolatot és csak szorítom erősen hogy ne tudjon ficánkoli.
- Hol a pálcám? –
A legfontosabb kérdés… hát persze… Nagyon ajánlom hogy nála legyen és visszaadja. Vagy tényleg nem állok jót magamért. Érezheti. A pálca mintha egy pillanatra fel is szikrázna a kezemben, habár lehet hallucinálok…
- Mit tettél velem? Nálad van a kulcsom te szarházi tolvaj? –
Hangom keserű és követelző… Sajnos félek a válaszai koránt sem lesznek kielégítőek. Ahogy megismertem nem tudok mást feltételezni. Perdig tényleg nem akarnám bántani… szóval övé a választás. És remélem a könnyebbik utat választja, ami a fájdalommentesebb is egyben.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 04. 24. - 16:51:28
(http://i64.tinypic.com/2jcj706.jpg)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

A lábam alatt megreccsent a talaj, a fényben pedig éppen csak beláttam az előszobát. A legtávolabbi sarok azonban még így is sötét volt, de azt tudtam, hogy túl kicsi búvóhely lenne Montregonak. Nagyobbra nőtt ő ennél – vigyorogni támadt kedvem és talán hagytam is volna, hogy kiüljön az amúgy fájdalomtól eltorzuló arcomra. Lehetőségen azonban nem volt erre: valamit megéreztem a nyakamnál. Hamarosan rájöttem, hogy egy kar az, ami erősen szorít és a halántékomnál egy pálca hegyét éreztem meg.
– Tévedsz… – éreztem meg a fülemen a leheletét.
Talán ivott valami alkoholt – gondoltam, de nem kizárt, hogy a saját szagomat éreztem. Mióta felébredtem jó pár kortyot elfogyasztottam a laposüvegbe rejtett whiskyből. A fájdalmat ugyan nem csillapítja, csupán elviselhetőbbé teszi. Szívesen lehúztam volna a maradékot abban a pillanatban, mert a rántás következtében sikerült rosszul mozdítanom a lábamat, de nem baj… ezt is túl fogom élni.
Végül még is csak elvigyorodtam, ahogy erősebben szorít. Nem akartam mozdulni, mégis csak pálcát szegeznek a fejemhez és ez határozottan izgalmasabb volt, mint a legutóbbi szemétben fürdés. Igaz vicces volt a kis ficsúrt a kukák között látni. Azóta is percekig vihogok, ha csak eszembe jut.
– Biztos vagy benne? Nekem úgy tűnik, hogy még is csak hiányoztam  – duruzsoltam negédes hangon. – Végül is én vigyázok valamire, ami régen a tiéd volt. Nem is érdekel hogyan megy a sora?
Nem tudtam egyszerűen letörölni a vigyort a képemről. A karjába kapaszkodtam, mielőtt tényleg megtalálna fojtani, remélve, hogy egy kis levegőhöz juthatok. Igaz, ha Garretet megakadályoztam abban, hogy elvágja a torkomat, akkor egy ilyen tapasztalatlan kölyökkel sem lesz nehéz dolgom. Most viszont hadd élvezze az előnyét.
– Hol van a pálcám? – kérdezte és éreztem szinte a hangján, hogy ez még mindig érzékeny pont.
Nem értem, mit van úgy oda. A legtöbb varázsló életében legalább egyszer elveszíti a pálcáját és kénytelen lesz újat szerezni magának… legalábbis a bénábbik fajtával ez megtörténik. Velem természetesen egyszer fordult elő és akkor is magamhoz ragadtam újra. Nem voltam olyan „töketlen”, mint az ellenfelem… vajon ki is volt az a bizonyos személy? – megint vigyorognom kellett.
– Hát… a helyén  – válaszoltam.
Azóta is a nadrágomba dugva hordom, akárcsak a sajátomat. Még nem találtam rá vevőt, de talán nem is akarok… van nekem jobb dolgom is az illegális pálca kereskedésnél jelenleg. Fel kell épülnöm és el kell vennem Esmét, ezek minden percemet lekötik. Mindamellett számítottam rá, hogy bele fogok botlani Montregora, hiszen azt a meccset még nem játszottuk le. Nála van Esmé nyaklánca, amit akkor is vissza fogok szerezni, ha komolyan ártanom kell neki. De nem ma… – zártam le a témát, mikor fájdalom nyílalt a combomba.
Megint az az erős, szúró érzés lett úrrá rajtam. Ez képes volt akár egy egészpercre is eltompítani az érzékeimet. Azt persze tudtam, hogy Montrego még most is tart. A kezeim lecsúsztak a karjáról, a pálcám már csak a poros padlót világította meg.
– Áh…  – csak ennyit tudtam kinyögni, ahelyett, hogy a kulcsoskérdésére válaszoltam volna.
Biztosan abban reménykedik, hogy a puszta érintésével fájdalmat tud okozni, amilyen egoista – gúnyolódtam magamban és most már nagyon vágytam arra a korty whiskeyre… jobban, mint egy falat kenyérre az éhezések során. Mostanában persze nem jelent gondot az evés, Esmé gondoskodik rólam és amikor csak teheti mellettem van.
– Nem tettem semmit  – válaszoltam kissé lihegve és felé akartam fordulni, de túl erősen tartott, ahhoz hogy sikerüljön. – Nem tudom, mi történt veled, biztosan valami idegrohamot kaptál…
Ahogy kimondtam, hangosan felnevettem. Abban a percben persze nagyon aggódtam, hogy tényleg én tettem vele valamit… de végül is kivitte haza és takargatta be, ha nem én?
– Az egyetlen dolog az volt, hogy megmentettelek a fagyhaláltól és a nyilvános megaláztatástól  – folytattam. – Hiszen hazavittelek!
A kulcsra direkt nem tértem ki. Ott volt nálam és hálát adtam a sorsnak, hogy egy vastag, kötött garbót vettem fel. A fém persze a mellkasomon pihent. Addig biztosan nem adom ki a kezeim közül, míg rá nem jövök, hogy mit nyit.
– Szóval bánj velem tisztelettel! – mondtam és a sérült lábamra helyezve a teljes testsúlyomat hátra rúgtam.
A mozdulat fájdalmas volt és üvölteni tudtam volna, de nem tettem. Összeszorítottam az ajkaimat, mint a kastélyban és később otthon, mikor Daniel gyógyított. Most már hamarosan visszatérhetek a normális kerékvágásba, csak addig bírjam ki. Mr. Norwood borogatás-terápiája talán tényleg a segítségemre lehet és megint úgy ugrálhatok, mint azelőtt, hogy kishíján kilapított egy tüskés rács.
Reméltem, hogy eltalálom… akkor is, ha esetleg elengedne és a földön kötnék ki. Nem érdekelt volna, mert a pálcám nálam van és meg tudom védeni magamat. A karom egészséges, célozni kiválóan tudok és az eszem is a helyén van – még ha ezt nem is mutatom ki a kölyöknek.
– Mindenki azt kapja, Montrego, amit megérdemel  – nyögtem ki két lihegés között. – Te azt érdemelted, hogy elvegyék a pálcádat és a kulcsodat is elhagyd, Merlin tudja hol…


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 02. - 18:57:41
*
zene:LP –Castle of Glass (https://www.youtube.com/watch?v=ScNNfyq3d_w)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/461120dc546998d38b81942d40fe0596_zpsvowvfvtv.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)



’Bring me home in a blinding dream, through the secrets that I have seen,
Wash the sorrow from off my skin, and show me how to be whole again
Cause I'm only a crack in this castle of glass, hardly anything there for you to ’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!



Gúnyolódása olaj a tűzre. A bennem bújkáló ellenszenv nyíltan kiül az arcomra. Tényleg utálom őt egyre jobban és jobban érzem. Percről percre, napról napra erősebb ez az érzés. A fintor kiül az arcomra szavaira, de ő ezt nem láthatja. Mindössze érezheti hogy a pálca jobban belemélyed a nyakába. Szívem szerint beledöfném és hagynám elvérezni általa, ha nem lenne nála jó pár dolgom. Elsősorban a tölgyfa pálca. Nem tudom hogy az erőteljes felfokozott érzelem belőlem árad-e vagy a kezemben lévő diófa energiái sugározzák, de az biztos hogy nem túl kellemes érzéseket táplálok Lee után. És be kell valljam, valahol belül tudom hogy jogos az ellenszenv. Na de valóban reális hogy ennyire?
Érzem, hogy nem, de nem tudok ellene mit tenni. És valahol megint csak mélyen legbelül nem is akarok. Inkább átadom magam a haragnak és a gyűlöletnek, mert egyszerűbb. Megkövezhet bárki érte, még az sem érdekel.
Mikor a pálca után követelőzöm, mint egy dacos ötéves gyerek - és tényleg annak is érzem magam, mint akitől elvették a legkedvesebb játékát - meglepve konstatálom hogy készséggel bevallja, hogy nála van. A helyén... pfff....
Már kedvem lenne odanyúlni és kirántani, de ellenállok a kísértésnek. És ez a hiba. Egyrészt eltereli a figyelmem azzal, hogy szövegelni kezd, hogy ő aztán nem tett semmit. Na persze. Plusz szinte én tarthatom meg a nyaka köré font karommal, mert mintha vesztene a stabilitásán. Érdekes...
Már kedvem lenne megszólalni, hogy ne csinálja ezt, mikor közbevág.
– Az egyetlen dolog az volt, hogy megmentettelek a fagyhaláltól és a nyilvános megaláztatástól. Hiszen hazavittelek! Szóval bánj velem tisztelettel!-
Felhorkanok hitetlenségemben. Szóval ő volt? Ő vitt haza, oké de csakis azért hogy szépen ledézsmálja a dolgaimat. Mint a csokornyakkendők, amiket azért túlélek, habár a kedvencem elvesztése elég rosszul érintett. No meg a kulcsom... és ki tudja még mi minden tűnt el. Igaz Blaire nem panaszkodott hogy hiányozna bármilyen ékszere is... remélem az antik cigarettatárca is megvan, ami a dédapámé volt...
De a kulcs... a legfontosabb. Talán a pálcától is értékesebb. Érzem hogy acsarogni támad kedvem rá. Nem tudom megmagyarázni hogy miért de felpillantok, és meglep amit tapasztalok. Önnön tükörképem néz velem farkasszemet, egy rési félig törött tükörből. Egy vad tekintetű valaki, aki az én hasonmásom... és mégsem én magam vagyok. Él pillanatig meredek magamra, és persze Lee-re. Karom szorítása már ennek a látványnak a hatására is enyhül, mert lesokkol a valóság. Ez lennék én? Egy habszó szájú, szemében a halállal fenyegető idegen? Nem az nem lehet! A fene egye meg!
És hangosan elkáromkodhatom magam, mert egy éles rúgást érzek a térdem és lábszáram környékén. Igaz csak félig talál el, de még így is erős. Megbillenek kissé és emiatt őt is magammal húzom.  Igaz szorításom enyhül, szóval kicsusszanhat a kezem közül. Nem esek ugyan el, de önkéntelen is jobban beleszúrom a mozdulat hatására a pálcát a nyakába. A végén tényleg ezzel véreztetem ki...
– Mindenki azt kapja, Montrego, amit megérdemel. Te azt érdemelted, hogy elvegyék a pálcádat és a kulcsodat is elhagyd, Merlin tudja hol… -
- Te szemét! -
Nem is tudom, de valahogy úgy van, hogy ez az ostoba tolvaj, minden egyes alkalommal eléri, hogy viszkessen a tenyerem. Mert hát mily meglepő, de megint szeretnék beverni egyet abba a frissen cicomázott vágott szemű fejébe. Ehelyett azonban csak még erősebben szorítom meg a nyakát ha még a kezeim között van. Amennyiben meg már nem, akkor rászegezem a pálcát és most kivételesen remélem hogy én leszek a gyorsabb.
- Capitulatus! -
Mintha a falak is beleremegnének a kiáltásomba, de lehet csak a feltámadó süvítő szél hatása ez... Minden esetre nagyon remélem senki nem hallja meg az újra kibontakozó kis csatánkat és nem is zavar meg minket. Különösen nem Zambini....


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 03. - 18:31:26
(http://i64.tinypic.com/2jcj706.jpg)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Montrego egyre fojtogatóbb szorítása enyhült a rúgásomra ugyan, de még mielőtt elmenekülhettem volna a nyakamba szúrta azt a hülye pálcáját. Felszisszentem a fájdalomtól, ráadásul a teljes testsúlyom a sérült lábamra került, amitől üvölteni tudtam volna. Nem tettem, minden erőmet bevetve próbáltam felé fordulni, hogy lássam, mire készül, de nem voltam elég ügyes. Megbillentem. A talaj, mintha kicsúszott volna a lábam alól és a hátsómon landoltam.
A por a régi padlóról felszállt egyenesen az arcomba. A szemeim könnyesek lettek, az orrom pedig eldugult. Hatalmasat tüsszentettem, miközben meghallottam: – Capitulatus!
Montrego hangja kemény volt. A hangszín a megszokott volt, de mintha egy egészen kicsit másképp csengett volna. A kocsmában is valami megmagyarázhatatlan roham tört rá, lehetséges, hogy ezúttal is erről van szó? Nem tűnt önmagának és ez egy kicsit aggasztott.
A pálcám persze kiröppent a zsebemből és hamarosan hozzá került. Nyeltem egyet, de mivel mozdulni nem tudtam igazából, már csak szerencsémben bízhatok és abban a kevés tapasztalatban, amire az elmúlt tizenöt – sőt, tizenhat – évben szert tettem.
– És most mi lesz, megkínzol?  – kérdeztem és önkéntelenül a mellkasomhoz kaptam.
Nem csak Montrego ostoba kulcsát éreztem meg a kötött pulóver vastag anyaga alatt. Ott volt az az aprócska lánc, amit apámtól kaptam. Ajándék volt, talán a szeretete jele… legalábbis én ezt akartam hinni és ezért is viseltem mindennap. A fürdéshez is ritkán vettem le, egyszerűen a magam közelébe akartam tudni, mintha valami bűvös talizmán volna.
Ha szükségem van rá, csak hívnom kell – gondoltam a Skóciában történtekre. Ha Montrego esetleg teljesen elborulna ott volt ez a lehetőség, azonban ez mégis csak egy olyan dolog volt, amit egyedül szerettem volna inkább megoldani. Nem hiszem, hogy apámra volna szükségem egy gyerek legyőzéséhez. Ráadásul a félelemérzet igencsak kicsi volt a fájdalomhoz képest, amit éreztem… vagy éppen a dachoz, amivel a pálcámat és a további dolgait magamnál akartam tartani. Nem ő volt az egyetlen, aki megloptak, hiszen nála van Esmé lánca. Ráadásul még egy béna ebéddel is megpróbálta kiszúrni a szememet azért az ostoba karkötőért cserébe.
– Esetleg megölsz?  – faggatóztam és gyorsan a fájós lábamra tettem a kezemet.
Finoman simítottam végig a sérülésen. Éreztem, ahogy eltorzul az arcom és nem tudok ellene mit tenni. Azonban, ahogy Garret előtt, úgy Montrego előtt sem fogom átadni magamat a fájdalomnak. Nem adom meg azt az örömöt, hogy lásson szenvedni.
Micsoda nagyfiúnak hiszi magát – gondoltam, ahogy végig mértem a két pálcával a kezében. Látni akartam, hogy most mit lép… nála az előny, habár a saját fegyvere még mindig nálam van. Kétlem, hogy ez az új pontosan olyan jól szolgálná, mint a régi.
Engem nem rázott meg különösebben az, hogy elvették a pálcámat. Nem tiport a férfiasságomba úgy, mint egyeseknek, akik azóta is dacos kisfiú módjára viselkedik. Megértem, valakinek egy pálca birtoklása sokat jelent, nekem kevésbé. Ez csak egy tárgy, amit lényegében lehet pótolni.
– Most bármit megtehetsz velem…  – vigyorogtam rá.
Az arcomra kiülő készülő érzéseket akartam így elfedni inkább. A fájdalmas szisszenés, a grimasz, a remegés egyetlen, gúnyos vigyorban egyesült. Montrego sehol sincs azokhoz képest, akikkel eddig szembekerültél – állapította meg a kis hang, ami a csuklómon lévő szalag hatására egyre hangosabb lett. Szinte elnyomta a valódi gondolataimat.
– Milyen érzés, hogy a kezedben van a hatalom, kölyök?  – mordultam rá. Direkt akartam hergelni.
Azt akartam, hogy veszítse el végleg az önuralmát és akkor talán lesz egy pillanat, amikor cselekedhetek. Engem ugyan egy Montrego nem fog sakkban tartani – mordultam fel magamban, de a vigyort nem vakartam le az arcomról, habár legszívesebben zokogva húzódtam volna össze a kíntól és csak feküdtem volna magatehetetlenül, míg össze nem szedem az erőmet, hogy hazamenjek.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 04. - 21:02:57
*
zene:TB – Fearless  (https://www.youtube.com/watch?v=7SePx4QzzmY&index=146&list=PL5808D0737C9B86EB)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/b1c9604f61a37bfad0450f5574d9ca49_zpsf3jiqnvl.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’Bring me home in a blinding dream, through the secrets that I have seen,
Wash the sorrow from off my skin, and show me how to be whole again
Cause I'm only a crack in this castle of glass, hardly anything there for you to ’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!


Nos, az hogy Lee elesik egy dolog. Viszont én magam is megbillenek. Elesni ugyan nem esek el, csak a hátam vetem neki a falnak. Meg valami keménynek, ami a hátsómba fúródik. Nem fájdalmas, de kellemetlen. Ahogy nekiesek a testsúlyom jelentős részét ráterhelve, megnyikordul az és mintha egy elpattanó húr is felhangzana... Hallucinálok talán? Nincs időm megfigyelni az események csak úgy magukkal ragadnak. A pálca hirtelen a kezembe kerül. Ismerős már a tapintása, de tudom jól cserben hagyott. Hasznavehetetlen. A másik pedig szinte izzik a kezemben noha kívülről ez nem látszik. Teljesen átlagos fadarabnak hat. Én viszont tudom, hogy távolról sincs így. Próbálom megfékezni a kísértetiesen gonosz vágyat arra, hogy megöljem ezt a szarházit... Tudom hogy nem ér ennyit, de mintha mégis szinte ordítana a belsőm hogy tegyem meg. A pálcát rászegezem, miközben ellépek oldalra, immár vele szembe. Fél szemmel beazonosítom a tárgyat, ami segített nem elesnem. Ócska, poros zongora az, melynek mintha hiányozna egy vagy talán két billentyűje...
Eszembe jut a testvérem, ahogy finom ujjaival mutatja az ismerős mozdulatokat. A pillanat, mikor egyedül kezdek el játszani. A dallamok, amik maguktól jutnak az eszembe ahányszor csak leülök a hangszer elé...
Ez valamelyest lecsillapítja a bennem eszeveszettül tomboló haragot. A  másik pálcát megpörgetem az ujjaim közt, csakúgy mint legutóbb. Fel se tűnt hogy eddig görcsösen szorongattam. Végül fogom és elrakom a tartóba, oda, ahol a tölgynek kellene lennie, de apám diófáját vagyok kénytelen hordani. Gunyoros félmosolyra húzódik az ajkam.
- Kegyes vég lenne a halál neked, Lee... -
Kiköpöm a szavakat. Tudom hogy nálam az előny, te nem akarok semmit sem elsietni. Plusz, biztosan van rejtett tartaléka. Ismerem a fajtáját, egyszer már ráfáztam. Még egyszer nem szeretnék. És amúgy is, semmi hasznom nincs ha ártok neki. Jobb ha kicsikarom belőle az információkat.
- Mindig a kezemben van a hatalom... hisz ezerszer több vagyok nálad...! - elnevetem magam, és élvezem hogy most iszonyatosan sznob lehetek. Igazi aranyvérű tuskó, akinek mindig is neveltek. Most aztán nem félek kimutatni, és ez részben rájátszás, hogy ő még kellemetlenebbül érezze magát.
- Érdekelne hol a kulcsom... Mesélj csak Lee, rájöttél mit nyit? Mennyire vagy vajon okos tolvaj? -
Felvonom a szemöldököm, miközben tekintetemmel az arcát fürkészem. Remélem leolvashatok a vonásaiból valamit. Csak nem képes folyamatosan fa arccal ülni. Mondjuk a fájdalom, amibe eltorzul az arca nem éppen segítség. A fene megeszi!
- Talán nem kínozlak meg, ha visszaadod szépen... -
Blöffölök. Nem tudom megtenném-e. A pálca kétségtelen hogy képes rá, sőt szinte ég miatta. Érzem a súlyát és alig tudom tartani. Mintha egyetlen pillanat alatt mázsás súlyként nehezedne rám. A karom is beleremeg de kikorrigálom. Talán észre sem veszi a másik.
- Na mi lesz? Nem érek rá estig... Vár a vacsora... - elvigyorodom. Várom hogy megkorduljon a gyomra, mint legutóbb...Gonosz gondolatok cikáznak át a fejemen, és nem tudom megállni hogy ne vigyek be egy újabb ütést, ami egyértelműen övön aluli lesz... megint. -... és nem a kukából előtúrt, ami neked jut ki. -
Elhallgatok, arcomnak csak egy percig engedem hogy kaján vigyorba torzuljon. Rendezem a vonásaim miközben még fél lépést odébb sétálok. Egyre közelebb a kijárathoz. Biztos ami biztos, inkább nem vágom el a kiutat magamtól. Megállítani nem tud, hacsak nem akarja az én pálcámat használni már ha nála van tényleg. Abban viszont biztos vagyok hogy az nem engedelmeskedik neki. Elcsábulhatnék, hogy visszaszerezzem, de inkább ellenállok a kísértésnek. Semmi pénzért nem vallanám be, de félek ezt használni. Elliot pálcája pedig a múltkor is csütörtököt mondott a kezemben, szóval okosabb azt sem forszírozni.
- Sajnálatos módon meghívnálak... de hát maga Dumbledore rúgott ki a kastélyból... - színpadias sóhajtással hátrálok és végül dőlök neki az ajtókeretnek. Elnézem ahogy kuporog a földön. Szerencsétlen!
- ... remélem meg se fordul a fejedbe követni oda. A világ egyik legnagyobb mágusának eszén nem tudsz túltenni.... mondjuk azért megnézném a próbálkozásod. Pedig ott mennyi sok elcsenhető dolog akadna abba a viszketeg koszos markodba... -
Nevetve vakarom meg az állam miközben a pálcát kissé lejjebb eresztem. Immár a lábára célzok, és elfog újból a kísértés. Nem akarom bántani, de... mi lenne ha csak egy kis rontást kapna, épphogy csak egy kicsit a bosszúból, a haragból, amit okozott, hisz... elvette a pálcám, a kulcsom... a csokornyakkendőim...! Pont azt amelyik akkor volt rajtam mikor Lya felpofozott... Igaz ez épp nem a legkellemesebb emlékem vele, de mégiscsak... hozzá köt. És idegesít hogy egy ilyen tárgyon osztoznom kell. Sose tudtam osztozkodni. Igen, nevezzen a világ önzőnek ha akar. Szeretem magamaménak tudni a dolgokat. Kizárólagosan. Szóval megérdemelné ha eltörném a lábát... mondjuk a térdét. Kiérdemelte hogy csúszva másszon haza... Már a nyelvem hegyén van a varázsige, s érzem a pálca lódító kikívánkozó erejét. Szeretne kitörni és életre kelni. Pillantásom elszakítom Lee-től és újra a zongorára téved. Mély levegőt veszek és benn tartom. Néma, egyszemélyes háborút vívok. Azt hiszem végül én nyerek. Mert nem leszek gonosz, nem süllyedek le az ő mocskos, undorító szintjére. Inkább csak kifordulok hogy magára hagyjam szenvedésével, amennyiben nem használ kellő információval...  


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 05. - 15:35:21
(http://i68.tinypic.com/33y2vc1.png)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Szánalmas – ez a szó jutott az eszembe. Elképesztő, hogy vannak emberek, akik a pénztől, az elkényeztetett, undorító viselkedésüktől hiszik magukat többnek egy tolvajnál. Nem Montrego volt az egyetlen, akit ilyennek láttam… és nem is ő lesz az egyetlen, aki ismét alaposan pofára esik.
Fájdalmas grimasszal figyeltem a mozdulatait, hallgattam a szavait. A gúnyos mosolyom nem tartott ki elég sokáig és máris megbántam, hogy nem apámmal mentem vissza a lakásomba. Az elmúlt heteket ugyan kizárólag pihenéssel töltöttem, de akkor jöttem rá, hogy még többre lenne szükségem.
Nagyot sóhajtva csúsztam hátra, hogy a falnak vessem a hátamat. Így egy kicsit könnyebben tartottam magamat és egyenesen a szemébe tudtam nézni ennek a kölyöknek. Egyszerre sajnáltam és undorodtam tőle… de, ahogyan Dean mondaná: „Nagy arccal jobban fáj pofára esni.”
– Meg tudnám találni, mit nyit – válaszoltam magabiztosan. – De persze valakinek a szerelmi élete megakadályozott a kutatásban.
Elhatároztam, hogyha megkínoz sem adom vissza neki. Valószínűleg nem lenne túl dicsőséges egy sérült emberen végrehajtani az ilyesmit… de nem gond, ahogy elnéztem Montregot tökéletesen illett volna hozzá egy ilyen tett. Nem tűnt épelméjűnek és bár régen érdekesnek tartottam a mentális problémáit, most már ijesztő volt és nem akartam a közelébe lenni. Felőlem aztán az egész Roxfortot megátkozhatja, de engem hagyjon ki belőle.
– Milyen figyelmes vagy… de kösz, nem kérek az iskolából még egyszer. Ráadásul éhes sem vagyok  – válaszoltam és kicsit elmosolyodtam a folytatáson.
Ez nem volt nagy hazugság. Esmé jelenléte elég sokat segített. Sosem hagyott egyedül étel nélkül és kezdett valamiféle rendszer kialakulni az életembe. Csak ne menjen haza, ha jobban leszek. Végül is megmondtam neki, hogy én nem engedném el szívem szerint, ha már egyszer beköltözött.
– ... remélem meg se fordul a fejedbe követni oda. A világ egyik legnagyobb mágusának eszén nem tudsz túltenni.... mondjuk azért megnézném a próbálkozásod. Pedig ott mennyi sok elcsenhető dolog akadna abba a viszketeg koszos markodba...
A kezemet a sérülésemre tettem megint, miközben egyenesen oda irányította a pálcáját. Na most mi lesz, csinálsz már végre valamit? – gondolkodtam el és nagyon vártam a pillanatot, mikor elveszíti az önuralmát, mert én nem fogom az enyémet. Már megszoktam a szalagot, könnyebben tudok nemet mondani a buzdítására, sőt sokszor még a segítségemre is van.
– Ha tudnád, hogy Dumbledore eszén már túljártam egyszer  – válaszoltam, a pennára célozgatva, amit azóta is ereklyeként őrzök. – Nem volt olyan nagy varázsló, mint amennyire hiszed. Alapvető dolgokon nem látott át… ezért rúgott ki.
Hirtelen szakította el a pillantását tőlem és azt a poros zongorát vizsgálgatta, aminek az imént neki ütközött. Valójában fogalmam sem volt, mi játszódik le a fejében. Megpróbáltam a falmentén felegyenesedni, de nem sikerült, egyszerűen visszacsúsztam a porba és tudtam, hogy egyedül nem fogok tudni talpra állni. Gyűlölöm ezt a magatehetetlenséget – gondoltam.
Éreztem, ahogy a félelem helyett düh lüktet az ereimbe… a légzésem egyre hangosabb volt, a szívem pedig úgy vert, mintha futnék. Nem bírtam ezt a kiszolgáltatottságot és nem azért, mert nála volt a pálcám, ha legalább fel tudtam volna állni, akkor megvédhettem volna magamat. Nyugi! – fojtogatott szinte a gondolat, még sem tudtam lehiggadni.
– Mit akarsz még tőlem? – értetlenkedtem. Azt persze éreztem, hogy hangom megváltozik. Furcsa rekedtség és remegés hatott át. – Nincs most nálam a kulcsod és csak akkor adom vissza, ha megtudom mihez tartozik. Ezen kívül nem kell a szemeted… és talán az sem kell, amihez vezet. Egyszerűen kíváncsi vagyok.
A kabátom zsebébe nyúltam. Önkéntelen mozdulat volt, már el is felejtettem, hogy ott van a tőr, amivel Garret próbálta meg elvágni a torkomat. Lényegében azóta ott volt, hogy apám kimentett a kastélyból. Ennél te jobb vagy Elliot – mondtam magamnak és el is engedtem. Nem fogok neki ártani, ahogy eddig sem ártottam igazán. Van bennem még ennyi tartás.
– Szeretek furcsa dolgokat vizsgálgatni… köztük téged is. Tetszenek a mentális zavaraid – vigyor helyett ezúttal vicsorogtam. A fájdalom ugyanis megint rám tört közben.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 06. - 21:12:28
*
zene: R – Game of Survival (https://www.youtube.com/watch?v=LL5mZi4OSlQ)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/kkny1_zpsmscswl2v.png)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’Bring me home in a blinding dream, through the secrets that I have seen,
Wash the sorrow from off my skin, and show me how to be whole again
Cause I'm only a crack in this castle of glass, hardly anything there for you to ’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!




– Meg tudnám találni, mit nyit –
Na persze! Én meg a rémdenevérrontás szakértője vagyok! Ja, nem… az a húgom! Vicces belegondolni, mennyire magabiztos ez a fazon. Ahhoz képest hogy éhezik és még ostoba is… eladja a lelkét egy tál levesért, habár én naivabb voltam tőle, ami azóta is fájó pont a lelkemen. Szóval igen, kegyetlenül visszavágnék. De nem ma. Nem most. Nem ezzel a pálcával és nem tisztességtelenül. Mert az az ő terepe, nem az enyém. És már épp azon a ponton vagyok, hogy tényleg nem érdekel. A mozdulatba megdermedek viszont, mikor meghallom a süketelését.
Mi az hogy az én szerelmi életem? Mi köze van hozzá? És honnan tudja? Hogy merészeli?
- Mégis mit tudsz te az én szerelmi életemről? -
Igaz, látta Lyanát, egy asztalhoz is ültek, sőt... pusmogtak is nagyban, de semmi pozitívat nem feltételeztem akkor sem róla és azóta sem. Gyűlölöm már a gondolatát is hogy tudja, kihez kötődöm. Mert ismerem annyira, hogy tudjam, ő gátlástalanul ki is használja. És emiatt elfog a rettegés. Sajnos az agyamba villan az a keserédes kép, mikor Lee arca vészesen közel kerül Lyanáéhoz. A szőke tincsek talán hozzá is értek ennek a mocskos tolvajnak a koszos bőréhez. Lya kuncogása pedig, ami még most is a fülemben cseng, most nem elbűvölő, hanem dühítő....
Eszembe jut a levele, miben említette a közös roxmortsi hétvégét. Szívből remélem, hogy ez a találkozás pusztán fatális véletlen legyen, mert ha nem, akkor valaki pórul jár, de nagyon. És bosszant az is, hogy Lya még pont Lee-nek is hoz valami ajándékot. Legalábbis elvileg.... Habár talán a leveleimből megértette hogy nem kívánok továbbra sem semmilyen kapcsolatot ápolni vele. Erre tessék! Nem elég nekem Zambini bosszantása, meg az ostoba büntetőmunka, most még a tolvajt is a nyakamba kapom... Mit vétettem én az univerzum ellen? De komolyan?
- Nem volt olyan nagy varázsló, mint amennyire hiszed. Alapvető dolgokon nem látott át… ezért rúgott ki.
- Vagy épp hogy nagyon is jó varázsló volt. És átlátott rajtad már a kezdetek kezdetén… és épp azért rúgott ki. - gonosz nevetést hallatok. Még önmagam is meglepem vele. - Tudta, hogy semmire sem viszed, csak mások nyakán fogsz élősködni, ahogy teszed is. -
Hanyagul dőlök neki az ajtófélfának, kezemmel támasztom meg magam a fejem mellett, lábamat keresztbe vetem. Jelentőségteljes pillantást vetek rá. Kétlem, hogy átvágta volna az egykori igazgatót. Nem nézem ki belőle, habár… lebecsülni sose szabad a másikat. Még őt sem. De inkább feltételezem ezt a megnyilvánulást egy erős blöffnek, mint bármi másnak. Mint mindig.
Az arcára kiülő fájdalomtól hirtelen megsajnálom. Figyelem, ahogy összeszorítja a szemeit és arca merő fájdalomba torzul. Oké, szeretek kárörvendeni, de azért nem vagyok szadista. Már a nyelvemen van hogy megkérdezzem mégis mi a fene történt vele, mikor a szavai az elevenembe vágnak.
Még van képe sértegetni! Engem? Újra?! Ehhez azért már pofa kell! Főleg hogy az amnéziámmal teszi mindezt. Fájó pont. Nagyon is. Olyan ez, mintha a tested legkényesebb pontjába rúgna bele….igen, pontosan oda…
- Hahhh! Pont te beszélsz? Nézhetnél néha tükörbe, barátom! -
Az utolsó szót nyersen köpöm ki. Minden jelentéstartalmával ellentétes hatást keltve ezzel. Cinikusan.
- Tetszenek csak… - acsargok, hangom vészjóslóan lehalkul. Szemeim összeszűkülnek - A Mungóból kicsórhatod a kartonom, ha ennyire érdekellek. Már ha vagy annyira ügyes, hogy betörj oda. - elhallgatok fél percig. - De elnézve szánalmas állapotod, kétlem hogy képes lennél rá. -
Lesajnáló pillantással illetem. Igen, érezze csak mennyire szánalmasan fest.
- Mégis mi a fenét csináltál a lábaddal? -
A pálca hegyével bökök a végtag felé. Elnézve a kínkeserves felállási próbálkozását egyértelműen azzal lehet a baj. És valahol szeretnék neki segíteni. Ami meglepő. S mielőtt belegondolok a dolgok miértbe, azon kapom magam hogy ellököm magam az ajtótól, és beljebb lépek a szellemtanyába. Ugyan azért még mindig rászegezem a pálcám.
- Ha nem teszel semmilyen hirtelen mozdulatot és nem rabolsz ki újra, akkor kisegítelek az első kandallóig vagy zsupszkulcsig, hogy eltűnj a fenébe… -
Gáláns gesztus, meg kell hagyni, mert nem érdemli meg.
- Így nem érzem majd többé az adósodnak magam... feltéve ha soha többet nem botlasz belém. Mert ha igen, akkor kerüljön bármibe, visszaszerzem a kulcsomat és a pálcámat tőled. Még ha ehhez az kell hogy megöljelek... Nos? Áll az alku? -
Ez nem fenyegetés. Ez tény. És halálosan komolyan is gondolom. Mindössze csak a lelkem fáj azért, amit vesztettem a vele való első találkozás alkalmával... Én hülye… ő veszi el a pálcám, a kulcsom az elzárt emlékekhez, no meg büszkeségem, és még én segítek neki? Kötözni való bolond vagy Montrego, az már biztos…!


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 07. - 09:07:16
(http://i68.tinypic.com/33y2vc1.png)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Mélyen beszívtam a levegőt többször egymás után. Erős akartam maradni, még akkor is, ha elképesztően fájt a sérülésem a borogatás alatt, amit a gyógyító alig félórája helyezett fel. Montrego persze biztosan örömtáncot járna legszívesebben – mégha ez kívülről nem is látszik –, hogy ilyennek láthat.
– Nem fogok betörni a Mungóba  – válaszoltam kissé lihegve.
A homlokomról letöröltem a hideg verejtéket. A cseppektől nedves maradt a tenyerem, a hajam pedig ismét a bőrömhöz tapadt. Túl fogom élni – gondoltam.
– Éppenséggel bármikor besétálhatok a Mungóba és ha elég ügyes vagyok, el is tudom hozni a szükséges iratokat… csakhogy nem a kortörténeted érdekel. Engem az foglalkoztat, hogyan lehetne visszahozni az emlékeket, amiket elvesztettél. Különös, hogy egy ilyen sznob alaknak van érdekes oldala is. – Könnyedén kiadtam magamat.
Valójában nem is volt okom titkolni a kíváncsiságomat előtte. Nem követtem volna ide, ha nem lenne nála Esmé lánca, de igazából az állapota jobban foglalkoztatott. Vajon mit szólnál Montrego, ha megtudnád, valamikor medimágusnak készültem? – gondolkodtam el. Végül is nem voltam rossz tanuló a Roxfortban töltött évek alatt. Lusta voltam, csupán az engem érdeklő tárgyakkal foglalkoztam, de éppen ezért értek a mai napig a gyógynövényekhez és készítem el könnyedén a bájitalokat.
Mondani akartam valamit, de csak egy halk nyögés hagyta el a számat és egészen előre dőltem. Most már mindkét tenyeremmel a sérülésemet masszírozgattam.
– Semmi komoly…  – hazudtam, ahogy felemeltem a fejemet.
Egyenesen a szemébe néztem. Most valahogy egészen más kifejezést láttam az arcán, mint általában és ez meglepett. Kevésbé volt talán ellenséges, de még mindig nem bízott meg bennem.
– Megsérültem egy kaland során – egészítettem ki, részleteket nem akartam neki mondani. – Nem miattad jöttem Roxmortsba, az apám hozott el egy gyógyítóhoz, aki rendbe tudja hozni a lábamat.
Őszinteség, nem éppen az erősségem, de a látható jeleket felesleges lett volna tagadni. Végül is felkelni sem tudok és nélküle valószínűleg nem is fogok tudni eljutni sehová. Ezt az előnyét nem lehetet figyelmen kívül hagyni most.
– Talán nem tűnt fel, de nem igazán tudok hirtelen mozdulatokat tenni  – mondtam kissé gúnyosan. Persze nem rá voltam dühös, hanem erre a magatehetlen állapotra.
Mr. Norwood borogatásának meggyógyítania kellene és nem tovább kínozni. „Sok pihenés” – idéztem fel a szavait. Nyilván arra gondolt, hogy majd ezek után hazamegyek lefeküdni… de én Elliot O’Mara vagyok, nem bírom napokig egyhelyben. Csupán unatkoznék és az ablakot bámulva várnám, hogy odakint lehessek. Hiszen Esmé sem tud állandóan mellettem lenni, iskolába jár, dolgozik. Daniel szintén elfoglalt Amber és a Mungó miatt, apám pedig… kitudja. Nem várom el tőle, hogy állandóan mellettem legyen. A családja elől még mindig titkolnia kell engem.
– Így nem érzem majd többé az adósodnak magam... feltéve ha soha többet nem botlasz belém. Mert ha igen, akkor kerüljön bármibe, visszaszerzem a kulcsomat és a pálcámat tőled. Még ha ehhez az kell hogy megöljelek... Nos? Áll az alku?
– Jobb ajánlatom van számodra  – válaszoltam. – Mindketten jól járunk vele és neked szinte semmibe sem fog kerülni.
Megint letöröltem a homlokomat, de közben próbáltam magabiztos maradni. Montrego előtt nem szabad túlzott gyengeséget mutatnom, már így is alaposan elbízta magát és nem tetszik az a nézése, amivel fenyeget. Nem akarok vele megküzdeni sem pálcával, sem anélkül. Bár némi biztonság érzetet ad, hogy nálam van Garret tőrje, még sem szeretnék ilyen veszélyes játékba kezdeni.
– Nálam marad a kulcsod még egy ideig – jelentettem ki. – Segítek rájönni, hogy mit nyit. Teljesen biztos vagyok benne, hogy meg tudom találni, amihez tartozik.
Reméltem, hogy elég meggyőző vagyok. Persze Montrego nem tudhatja, hogy eddig mennyi mindenen mentem keresztül. Nem mondanám, hogy ez a kulcs a legbonyolultabb ügy, amibe keveredtem. Talán apám kardjának a megtalálása egy kicsit nehezebb volt, összetettebb, de még mi tudja, hová vezet ez?
– Hogy cserébe mit is kérek?  – kérdeztem kicsit elmélázva. – Beérem valami fényes, csillogó dologgal. Nem kell nagy értékesnek lennie, csak különlegesnek. Természetesen csak arra vonatkozik ez, ha sikerrel járok.
Kezet nyújtottam felé.
– Hogy tetszik az ajánlatom? Én készen állok az emlékeid megtalálására, mert biztos vagyok benne, hogy ez a kulcs nem csak egy egyszerű zárat nyit, hanem az emlékeidet elzáró ajtót is.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 10. - 12:00:55
*
zene:ZW&R – Walk Through The Fire  (https://www.youtube.com/watch?v=_ihul_7ZT6k)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/tumblr_static_tumblr_static_9p42rvgdz8cg404ww88cwcwsc_640_zpsouduhck4.gif)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’ I try to understand
How we're here again
In the middle of the storm
There's no way to go, no way to go
But straight through the smoke, straight through the smoke
And the fight is all we know
The fight is all we know’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!


Figyelem, ahogy mélyen beszívja majd kifújja többször is a levegőt egymás után. Tényleg fájhat a sebe. A Mungó említésére vállat vonok nem törődő módon. Hát ahogy tetszik. Ha meg van bizonyosodva hogy mekkora sztár tolvaj, hát hajrá...
Az viszont hirtelen kelti fel az érdeklődésem, mikor az emlékeimről kezd el fecsegni. Már hogy visszahozni... De persze a következő mondata az, amivel ezt a fél tized pillanatnyi szimpátiát leöli.
- Pffff, még én vagyok a sznob? Akkor rólad ne is beszéljünk. -
Legyintek és csípőre teszem a kezem. A pálcám továbbra is hanyagul a lábára céloz. Ha kell azért leátkozom. De most mintha a pálca kivárna. Legalábbis nem izzik és nem annyira tettre kész, mint eddig. Érdekes.
– Megsérültem egy kaland során. Nem miattad jöttem Roxmortsba, az apám hozott el egy gyógyítóhoz, aki rendbe tudja hozni a lábamat. -
Pár percig némán figyelem majd bólintok. Végül arra jutok hogy őszinte. Kedvem lenne flegmán felkiáltani, milyen kedves apuka hogy elhozott aztán meg jól itt hagyott, de valahogy ez a saját apámmal való viszonyt idézi. Amiket hallottam és elképzeltem. És ezek cseppet sem kellemesek. Szóval megállom hogy gúnyos és kicsinyes legyek. Ugyanakkor felvetődik bennem a kérdés, miért pont ide hozta? Miért nem  Mungóba? Mert habár ’semmi komoly’ azért mégis itt görnyed és lábra sem képes állni...
- Aha... igazán kedves tőle... -
Nem firtatom, de hangomban érződik, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a válaszával. Sőt...
– Talán nem tűnt fel, de nem igazán tudok hirtelen mozdulatokat tenni –
- Ó, valóban úgy tűnik...! - biccentek felé egy halovány félmosoly kíséretében. - De egyszer már rászedtél... és nálad sose lehet tudni, Lee... -
Minden esetre közelebb lépek hozzá és úgy nézek le. Fura mennyire szerencsétlennek hat. Mondjuk mindig is annak hatott, de most még inkább. Talán a lába miatt, talán a fájdalom miatt, ami az arcára van írva... Fél percig még figyelem, ahogy az árnyak és a fények váltakoznak a szemei körül. Egészen addig, amíg rám nem tekint és barna íriszei komolyságot nem sugallanak a szavainak.
- Nálam marad a kulcsod még egy ideig. Segítek rájönni, hogy mit nyit. Teljesen biztos vagyok benne, hogy meg tudom találni, amihez tartozik. -
- Pfffffffffff... na ne! -
Ez az első, ami eszembe jut, miközben hitetlenkedve nézek rá.
- Most komolyan? Ez a legjobb, amivel előrukkolsz? Kicsit többet vártam volna... -
És mintha ez hatna, folytatja.
– Hogy cserébe mit is kérek? Beérem valami fényes, csillogó dologgal. Nem kell nagy értékesnek lennie, csak különlegesnek. Természetesen csak arra vonatkozik ez, ha sikerrel járok. Hogy tetszik az ajánlatom? Én készen állok az emlékeid megtalálására, mert biztos vagyok benne, hogy ez a kulcs nem csak egy egyszerű zárat nyit, hanem az emlékeidet elzáró ajtót is. -
Röhögnöm kell, hangosan. Komolyan ennyire bolondnak néz? Nála hagyjam a kulcsom? Mi ez, valami ostoba rossz vicc?
- Ne haragudj zsenikém... de nálad van a pálcám... a kulcsom... a csokornyakkendőm. És ezek után még én fizessek valami csillogó csecsebecsét a hiú kapzsiságodnak ha esetleg sikerrel járnál? Na nem, felejtsd el... -
Ingatom a fejem. Dühös vagyok igen, de közben be kell valljam jól szórakozom rajta. Mekkora pojáca!
- Nem kell agytrösztnek lenni hogy rájöjjön az ember, fontos dologhoz vezet el a kulcs, ráadásul mágikusan lezárt dologhoz. Plusz, eléggé hozzám nőtt... hisz tudjuk honnan vetted el. - A nyakamból te mocsok! - Szóval örülnék ha alkudozás helyett elfogadnád a segítségem, amíg még áll. Aztán pedig ha rendbe jössz, segíthetsz a kulcs kérdésében. Cserébe kapsz egy kis pénzt. te meg  szépen visszaszolgáltatod a nyakkendőket. Vagyis elég a csak sötétkéket kéket, az a kedvencem... - hangom átvált duzzogóba. - Na meg plusz a pálcát. És akkor én is visszaadom a tiédet... -
Nyitva hagyom a mondatot, mert ez mind feltételes mód. Kíváncsi vagyok így él-e a dolog számára is vagy van annyira kapzsi hogy elutasítson. Mert lássuk be, nem sok választási lehetősége van. Igen is ő van baromi kiszolgáltatott helyzetbe. Én ha akarok bármikor könnyedén kisétálhatok innen fütyörészve.  


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 13. - 10:13:31

(http://i68.tinypic.com/33y2vc1.png)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Montrego röhögéséből azt szűrtem le, hogy még mindig egy sértett kölyök, aki azt hiszi: a kezében van az irányítás. Ha van olyan helyzet, amikor nem kéne így viselkednie talán ez volt az. Lényegében tettem felé egy gesztust, ami nem szokásom, kivéve ha valamiért érdekel a dolog. Most éppen érdekelt. Azonban az az érzésem támadt, hogy Montregonak feltett szándéka elvenni a kedvemet az egésztől.
– Ne haragudj zsenikém... de nálad van a pálcám... a kulcsom... a csokornyakkendőm. És ezek után még én fizessek valami csillogó csecsebecsét a hiú kapzsiságodnak ha esetleg sikerrel járnál? Na nem, felejtsd el...
Sóhajtottam egyet és hallgattam tovább a hülyeségeiet. Nehéz lett volna eldönteni, hogy ennyire buta vagy egyszerűen csak képtelen átlátni az embereken. Biztosan nehéz lehet ilyen komoly agysérüléssel… – gondolkodtam el aztán, de most nekem kellett hangosan röhögnöm.
– Tudod mit, Montrego? – kérdeztem és közben komolyságot akartam erőltetni magamra. – Meggondoltam magamat, nem akarok segíteni, inkább megtartom mindenedet. Vidd el a pálcámat, ha ettől most úgy érzed, megkaptad a bosszúdat, amiért egy „csúnya bácsi” elvette a nyakkendőidet és a kulcsodat.
Cukkolni akartam, húzza fel magát. Ha jobb neki attól támadjon meg vagy térjen végre észhez és egy percre viselkedjen felnőtt emberként. Kétlem, hogy menne neki az ilyesmi. Azt viszont kétlem, hogy a korábbinál jobb ajánlatot ki tud belőlem csikarni... így marad a köztes megoldás vagy a trükközés. Az utóbbihoz most kevesebb kedvem volt, mint általában.
– Nem azt mondtam, hogy örökre magamnál tartanám… de akkor most megismétlem: addig kell a hülye kulcsod, amíg meg nem tudom, mit nyitni. Feltételezem a kutakodáshoz szükségem lenne rá – folytattam és letöröltem néhány izzadtság cseppet a homlokomról megint. –  A pénzed sem érdekel, továbbra sem. Tartsd meg magadnak, ahogy én is megtartok mindent, amit elvettem tőled.
A fájdalom még mindig elképesztően erős volt a lábamban. Ettől csak még idegesebb lettem és az az átkozott szalag is ott volt a csuklómon. Ne borulj ki teljesen… nem lesz semmi baj, ha most lelép, akkor is kitalálsz valamit. Nem ő az egyetlen reményed. Tudtam, hogy apámat is ide tudnám hívni, ha szükségem van rá.
Ez a gondolat csupán tovább bosszantott. Ha megint segítséget kell kérnem, Daniel és Esmé talán majd meg akarnak figyelni. Azt akarják, hogy egész nap feküdjek és akkor tényleg elveszítem azt, ami eddig éltetett: a kalandot.
– Mellesleg vigyázhatnál jobban a dolgaidra  – sziszegtem a fájdalomtól és előre dőltem. A kezemmel megint végig simítottam a sérülésemen, de nem hittem benne, hogy ez javítana bármit a szánalmas helyzetemen. Zavart, hogy éppen ez a kölyök lát így, de ez ellen már egyre kevésbé tudtam tenni. Talán lázam volt, vagy csupán a fájdalom miatt szakadt rólam a víz megállás nélkül. Nehéz lett volna eldönteni.
A görnyedt póz sem sokat segített, ráadásul Montrego makacskodása eddigre már kezdett komolyan az agyamra menni. Akkor tűnjön el! – zártam le magamban a dolgot. Tényleg belefáradtam a viselkedésébe és már szerettem volna otthon, az ágyamban tudni magamat. Valahogy akkor is elmegyek az egyik közeli kandallóig és nem fog rajtam ki egy kis fájdalom… de ha valaki az utamba kerül, akkor lehet, hogy puszta kézzel megölöm.
A tőr… – jutott eszembe mi lapul a zsebemben. Megint bedugtam a kezemet és megérintettem a hideg pengét. Nem volt bennem félelem érzet, hogy akár megvághatom magamat a hirtelen mozdulattal. Már régen nem érdekelt az ilyesmi, az a fájdalom valószínűleg eltörpülne amellett, ami a lábamat kínozza.
– Nem alkudozom tovább. Menj el! – mondtam higgadtságot erőltetve magamra. – Egyedül is el fogok jutni egy kandallóig, csak pihennem kell előtte.
Ismét bebizonyította az élet, hogy jobb volt, amikor még a társadalomtól távol töltöttem a napjaimat. Az erdőkben mindig csend volt, csupán a madarak daloltak hangosan, mikor felbukkant a nap a horizonton. A tábortűz ropogásában, magányosan döntöttem a terveimről, nem kellett ajánlatokat tennem, egyszerűen elvettem, amit akartam és nem találkoztam többet a korábbi tulajdonossal. A színészkedést persze időnként elő kellett mennem és élveztem annak is minden percét, de tudtam: az akció után nincs miért foglalkoznom a tulajdonosokkal. Őszintén szólva, Montrego meglehetősen szórakoztató volt egy ideig -, mint a legtöbben -, de eddigre már rohadtul untam a képét, a durcás hangját. Nem is értem, miért akartam neki segíteni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 16. - 20:35:39
*
zene:ZW&R – Walk Through The Fire  (https://www.youtube.com/watch?v=_ihul_7ZT6k)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/tumblr_static_tumblr_static_9p42rvgdz8cg404ww88cwcwsc_640_zpsouduhck4.gif)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’ I try to understand
How we're here again
In the middle of the storm
There's no way to go, no way to go
But straight through the smoke, straight through the smoke
And the fight is all we know
The fight is all we know’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!


Konkrétan arra jutok hogy segítek, miközben ő látványosan felhúzza az orrát és hisztibe kezd. A szemeim az égnek emelem, és szívem szerint felhorkantanék. Gondolom az egója nem engedi hogy szánalmasnak hasson, pedig már így is az. Szóval természetesen visszautasít. A vérem forrong dühömbe, hogy megint itt húzza az időmet. Na jó ez kivételesen holtidő, hisz jelenleg ha nem ő lenne itt, akkor Zambinit átkoznám épp le. De akkor is....! Illetlen tuskó... mondjuk amúgy se számítottam tőle semmi jóra.
Már a nyelvem hegyén van hogy ez esetben agyő ám valami oknál fogva, talán mert most totálisan magam látom benne, ahogy ötéves gyerekként duzzogok csak egy szájhúzásra futja. Valószínű pontosan ugyanígy érezhet a húgom nap mint nap, és most az egyszer érzem, meg kell változnom. Az ő kedvéért. A tükörben visszatükröződik önmagam komor arca. Szemöldököm között mély barázdákat vet a ránc, ahogy Lee-t figyelem...
A fene essen belé!
– Nem alkudozom tovább. Menj el! Egyedül is el fogok jutni egy kandallóig, csak pihennem kell előtte. -
- Cöh, olyan vagy mint egy duzzogó hülyegyerek... sose jutsz el semerre se. Maximum a hóba kúszhatsz és bele fojthatod magad, ha tetszik... -
Vállat vonok unottan. Végül a mozdulat után fogom és a pálcám beteszem az övé mellé.
- Ha ehhez fűllik a fogad, hát hajrá! - hatásszünetnek egy kis csendet iktatok ne, majd nemtörődöm módon szólalok meg újra.
- Maradjunk annyiban hogy ha segítesz az emlékeim kapcsán és ha sikerrel is jársz visszatérünk a díjazásodra. -
Kell a kulcs. Még akkor is ha nem tudom mit nyit. Nem tudom hogy maradok meg nélküle, mivel ez volt az egyetlen biztos pontom eddig. Az első dolog, ami hozzám tartozott. Amit észrevettem az amnézia kezdete után... Fogalmam sincs hogy leszek meg nélküle, de muszáj lesz. Mert be kell látni a három hónapos kutatómunka után azért nem sokra mentem vele. A házat százszor felforgattam, a húgom kismilliószor kikérdeztem... de hasztalan. Szóval lehet jól járok ha Lee-re bízom a dolgot. Már ha nem él vissza vele.... és már ha valóban emlékeket rejt.
- Kérhetsz bármit... -
Hangom komolyra vált, miközben felé lépek. Most előtte magasodom, ő meg törpén kuporog. Máskor kiélvezném a helyzet adta előnyt, ám jelenleg nincs az ínyemre a dolog. Lehajolok és kérdés nélkül megfogom a karját és egyenesbe húzom. Meglepően könnyű.
- Én viszont azt kérem, hogy ha meg is találod, ne élj vissza vele... -
Valamiért tudom hogy amúgy sem tenné. De jobb biztosra menni. Na nem mintha eddig adhattam volna fikarcnyit is a szavára. Arcomon ugyan kiül az ellenségesség, ugyanakkor sajnos tudom hogy csakis rá számíthatok. Szóval ennek ellenére is hagyom, hogy kezével átkaroljon és amennyiben hagyja átfogom a derekát és a súlya egy részét átveszem.
- Nem hiszem el hogy nem a mungóba kötöttél ki ilyen lábsérüléssel... Mi a fenét csináltál, Lee? -
Most már tényleg érdekel és leplezetlen kíváncsisággal nézek rá. Közel van az arcéle hozzám, talán túl közel is. S meg is csap a fura lágy illata, kicsit talán nőiesen lágy de hát ki mit szeret. Sose szerettem ezeket a karakter nélküli illatokat, főleg nem olyanokon, akik annak adják el magukat. Valamiért sokkalta erősebb és magabiztosabb kisugárzást keltene de ezzel sokkal inkább veszt a dologból. Gyerekesnek hat. Ugyanakkor persze ez ostoba semmiség hisz meghatározni nem ez fogja. Vagyis csak tizedrészben. Nagyobb gond a viselkedése. Ami remélem ezek után, hogy a nyakamba kapaszkodik kissé megváltozik. Habár tartok tőle hogy megint, talán már harmadjára, átver. De őszintén szólva a múltkori karkötős rohamom után nagyon jó lenne, ha nem a gyógyítók által halálra ítélt kísérletek patkánya lennék hanem sokkal inkább sikerülne eredményt elérnem. Még ha ehhez Elliot Lee, a mocskos tolvaj is kell....


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 17. - 17:41:09
(http://i68.tinypic.com/33y2vc1.png)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Sértődötten néztem Montregora, habár nem úgy tűnt, mint aki tényleg magamra akar hagyni. Nehéz volt elképzelni, hogy mi foroghat a fejébe, de amint durcás gyereknek titulált, kedvem lett volna visszaszólni: „Akkor te mégis mi vagy?” A válasz ugyanis az lett volna, hogy kicsivel sem jobb ennél. Vajon milyen érzés volt neki szembe kerülni a saját természetével?
A pálcáját hirtelen eltette. Követtem a mozdulatát a szememmel és tudtam, hogy az enyém is ott van valahol. Nem fogok trükközni és elvenni, ez nem az a helyzet. Valószínűleg nem is tudnék könnyed mozdulattal ráugrani és megszerezni. Ha sikerülne is, elmenekülni nem tudnék valószínűleg.
–  Maradjunk annyiban hogy ha segítesz az emlékeim kapcsán és ha sikerrel is jársz visszatérünk a díjazásodra.
Vagyis mégis csak szükséged van rám? – gondolkodtam el és egy kicsit vigyorognom is kellett a dolgon. Talán nem látja bennem annyira azt az ügyes kezű fickót, aki annyi varázslót és boszorkányt szabadított meg az értékes holmijától. Sőt, valószínűleg elképzelni sem tudta: igenis képes vagyok megfejteni talányokat. A sérülésem megszerzése után is könnyedén kinyitottam a kincset rejtő ajtót… azt nem mondom, hogy gyerekjáték lesz az emlékeit őrző zárat felkutatni, de nem tartom lehetetlennek. Ha az is volna, nyilván megpróbálnám. Szeretem feszegetni a saját határaimat.
– Az imént sem azt mondtam, hogy előtte adj bármit  – válaszoltam higgadtan és a kabátujjammat megtörölgettem az arcomat. – Tisztességes üzletet ajánlottam. A fizetséget csak akkor érdemlem meg, ha sikerrel járok.
És sikerrel is fogok – szögeztem le magamban. Magabiztos voltam, habár tisztában voltam a dolgok buktatójával. Annyi biztos, hogy mindent meg kell tudnom, amit ő tud és ehhez együttműködőnek kell lennie. Azt a dacos kisfiút remélem legalább erre az alkalomra félre tudja tenni, mert csak akkor tudok segíteni.
–  Kérhetsz bármit... – mondta és hamarosan érkezett a folytatás is: –  Én viszont azt kérem, hogy ha meg is találod, ne élj vissza vele...
Megragadta a karomat és hamarosan ismét felegyenesedhettem. Elképesztően fájt a lábam, ahogy ránehezedtem ismét. Felnyögtem és alig kaptam levegőt egy röpke pillanatig. Kibírod most már hazáig – ismételgettem magamban a mondatot.
– Nem fogok  – egyszerűen válaszoltam.
Nem volt értelme az ilyesmit túlragozni. Talán tudja, hogy ennyire azért megbízhat bennem és nem lesz gond. Azt persze nem tudtam volna megmondani, miféle alapja lenne egy ilyen gondolatnak. Az ismeretségünk nem indult éppen zökkenőmentesen, ráadásul meg is ütött párszor. A Montregohoz hasonló embereken általában bosszút szoktam állni, majd jót röhögve lelépek. Most ennek az ellentéte történt: megsajnáltam, ráadásul még érdekesnek is találtam az amnéziáját. Részben a saját szórakoztatásom miatt csinálom persze ezt… de nem foghatom az egészet erre. Kicsit magamra emlékeztet, valami számára fontos után kutat a múltjában – amit nem is ismerhet igazán – és segítség nélkül nem biztos, hogy megtalálja. Esmé nélkül én sem találtam volna talán meg a kardot és jutok el Philliphez.
Ahogy Montrego keze átkarol, a karommal pedig átfogom a nyakát, lekerült a lábamról a fájdalmas teher. Egy pillanatra fellélegeztem, habár a láz egyre jobban kínzott, amit az az átkozott borogatás okozott.
– Ha a Mungóba kerültem volna, nyilván az is kiderül, hol jártam és akkor a nyakamba lihegne egy csomó auror Nyilván megúsznám a dolgot, mert van aki elsimítsa… de nem akartam azt a valakit bajba keverni  – válaszoltam.
Sosem vallottam volna be hangosan, hogy Phillip Rowle, akármilyen távolság tartó már „apaként” szerepel minden gondolatomban. Aggódtam érte, hiszen a saját családjától kell tartania. Ugyan rajta kívül egyetlen Rowle-t sem ismerek, nem tudom, milyen a természetük… de nem akarok gondot okozni neki. Semmilyen formában. Éppen elég volt, hogy ő okozott gondot nekem egész eddigi életemben. Akármennyire is haragszom rá a múlt miatt, nem fogok rajta gyerekes bosszút állni.
– Egy csapda okozta a sérülést, amit valamiféle mágia tartott működésbe  – folytattam.
Ez valójában egy gesztus volt részemről. Nem tört rám az őszinteségi roham, sőt éppenséggel beszélgetni sem volt igazán kedvem. Egyszerűen csak tudatni akartam vele: megbízhat bennem. Nem ő az első, akinek valamit a múltjában kutatok. Hannah is megbízott bennem és talán ezzel még jól is fog járni. Az más kérdés, hogy a fizetségemre mindkét esetben igényt tartok, hiszen valamiből nekem is élnem kell, ráadásul most már van egy menyasszonyom is. Az esküvő után gondoskodnom kell róla.
Az arcomon ismét megértem azt a hideg levegőt. Most még fagyosabbnak tűnt. Szinte áthatolt a kabátomon és a vastag pulóveremen. A verejtéktől vizes ruhában szinte fáztam és közben éreztem, ahogy a láz kínoz. Még egy kicsit… – a belső hang mintha elcsuklott volna. Nem folytatta tovább.
Valamit mondani akartam, de nem tudtam. A lejtőn haladva kicsit megcsúszott a jobbik lábam és úgy kapaszkodtam Montregoba, mintha az életem múlna rajta… nem is csoda: mostanában csak szörnyűségek történtek velem és nem lett volna jó a nyakamat is kitörni.
A nadrágom zsebéből kiesett az az ostoba pecsétgyűrű, amit a kastélyban találtam és vele együtt a boríték is, amit oda rejtettem. A gyógyító a borogatáshoz szükséges receptet írta le nekem, illetve néhány tudnivalót, mielőtt újra meglátogatom – már ha meg fogom még. A gyöngybetűkkel írt nevemet azonnal észrevettem: Elliot G. O’Mara.
Nem, nem, nem! – kiáltott fel a korábban elhaló kishang. Nem akarta tudomásul venni, hogy éppen most készülök rohadtul lebuktatni magamat.
– Nem kell felvenni  – mondtam gyorsan.
Jelen helyzetben én amúgy sem tudtam volna lehajolni érte, de szerettem volna rálépni a borítékra, hogy legalább a bakancsommal eltakarjam a valódi nevemet. Nem ez volt az a pillanat, amikor Montregonak ezt meg kellett volna tudnia. Ráadásul ezzel a még meg nem szerzett bizalmát is kockáztatom… holott a küldetéshez az igen is szükséges.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 18. - 21:43:20
*
zene:TFK – The End Is Where We Begin (https://www.youtube.com/watch?v=j3NGSKXs7kg&index=178&list=PL5808D0737C9B86EB)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/12658c27dbeebb80439c26c244485757_zps0p0qikvv.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’The end is where we begin
It's crawling back when, we run away, run away
cuz the end is where we begin’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A hozzászólás nyomokban trágár kifejezéseket tartalmazhat!


– Ha a Mungóba kerültem volna, nyilván az is kiderül, hol jártam és akkor a nyakamba lihegne egy csomó auror Nyilván megúsznám a dolgot, mert van aki elsimítsa… de nem akartam azt a valakit bajba keverni –
- Miért nem lepődöm meg ezen...? -
Szakad ki belőlem a felkiáltás, és a szemeim is látványosan forgatom. Persze, hülye kérdés volt... sejthettem volna hogy innen fúj a szél. Plusz Roxmorts amúgy is elég nagy falu. Medeia-éknak nem csoda hogy itt is van házuk, ahova bejárásom van. Eszembe jut hogy annak a kulcsát el kell kérnem a húgomtól, miközben Elliottal az oldalamon lekászálódunk az ócska, recsegő lépcsőkről. Remélem hogy Zambini nem épp most jár erre, mert akkor simán hátba támadhat, aminek nem örülnék. Épp emiatt sandítok hátra magam mögé, hogy ha a perifáriámba esetleg érzékelném a kis mocskot akkor még időben tudjak esetleg reagálni. Igaz, akkor Lee szívna leginkább mert kénytelen lenne elengedni engem. És érezve a menettempót az elég lehetetlen vállalkozás lenne. Tutira nem jutott volna le nélkülem és felvetődik a kérdés, vajon miért követett engem? Mert nem hiszem hogy véletlenül került volna épp ebben az időben a Szellemtanyára... Ugyanakkor nem tűnt fel, hogy bárki is a nyomomba szegődött volna...
Az tuti hogy az alagutak a háború óta le vannak zárva és Roxfortba amúgy se tudna sehogy bejutni, marad hát a falu felőli oldal, szóval... a fene csak arra jutok hogy a története helytálló. Vagy annak tűnik többé-kevésbé...
– Egy csapda okozta a sérülést, amit valamiféle mágia tartott működésbe –
A hangra persze mozdul a fejem és Elliot-ra pillantok. Mos így, egész közel van az arca. Mintha feltűnne az a pár halovány lilás foltocska az állán, amit az öklöm okozott... hmm...
- Hát, elég profi mágia lehetett... jól megszívtad... -
Elhúzom a szám, kissé sajnálóan, majd elfordítom a fejem. Tekintetemmel a távolt vizslatom, a domboldal alját. Most válik nehézzé a terep, hisz a lejtő meredekebb részéhez érünk. És mit ad Merlin kénköves szakálla, a következő lépésnél Lee már a nyakamba csüng, mint egy kisgyerek. Miután majdnem elveszti az egyensúlyát és én vagyok a biztos pont így a teljes testsúlya rám terhelődik, ami önmagában nem lenne baj ha nem érne mindez totálisan váratlanul. Szóval kiszalad belőlem a levegő, és én is majdnem kibillenek. Talán csak a jó reflex, meg a sok kviddicsedzés az oka, hogy nem vágom én is hanyatt magam vele együtt. Az biztos hogy a hátam azért megrándul és az arcom egy grimaszba torzul. Némán szitkozódva tekintek le a földre, ahol hirtelen egy csillogó arany karikát veszek észre, pár centire meg egy papírdarabot... nagy kecses betűkkel ívelt név áll rajta. Akkorával hogy a vak is láthatja...
Elliot O’Mara...
- Nem kell felvenni –
Na ez az amiből szinte süt a hazugság... Leginkább a hangszín az, amiből kiérzem a kétségbeesést. Szánalmasnak tartom, de a dühöm fél perc után eltűnik és nevetségesnek hat immár a másik a szememben. Oly annyira hogy kedvem támad cukkolni is.
- Ó ugyan miért ne? Látom vezetéknevet változtattál... Gratulálok! -
Elengedem, remélve hogy feloldja a torkomat fojtogató szorítását, s amennyiben lehetőségen nyílik, lehajolok a levélért meg az ékszerért. Felemelem és megrázom kissé hogy a hódara lepotyogjon róla. Unottan nézem a cirádás írást majd elhúzom a szám és Elliotra pillantok.
- Teljesen megértem, a Lee olyan szokványos... O’Mara... nem is tudtam hogy skót vagy... -
Hozzá tenném hogy inkább nézném kínainak, de ez azért túlzás lenne. Habár az ő esetében minden fricska megéri. Egy percig még töprengek, de csak megtartom magamnak az epés megjegyzésemet, majd a kezébe nyomom a gyűrűt is és a papírost is.
- Látod, én visszaszolgáltatom a tulajdonod... ja hát persze, nem is én vagyok a tolvaj... - színpadiasan a fejemhez kapok, majd vigyorgok. Közbe várom hogy szusszanjon egyet. Én meg igyekszem leküzdeni az ingert hogy a derekam masszírozásába kezdjek, ami egyre jobban kezd görcsölni.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 19. - 09:05:30
(http://i63.tinypic.com/50ipmg.jpg)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Rémülten néztem a boríték után. Szerettem volna rálépni, de egyszerűen nem tudtam volna anélkül, hogy ne kössek ki megint a hátsómon. Tudtam, hogy most Montrego az egyetlen támaszom, még akkor is ha kicsit sem tetszik a helyzet és legszívesebben hopponálnék – ha meglenne a vizsgám.
Az egyensúlyomat nagy nehezen visszanyertem. Montrego el is engedett és lehajolt a borítékért. Ahogy lehullott a hódara úgy egyre jobban kivehető volt ismét az Elliot G. O’Mara felírat, amit szívem szerint letakartam volna az ujjaimmal, de teljesen felesleges volt addigra már. A gúnyos kijelentés alapján biztosra vehettem, hogy már a földre hullva el tudta olvasni a lényeget. Miért vagyok ennyire szerencstélen? Nem elég, hogy megnyomorodok, még ilyen béna módon le is buktatom magamat – gondolkodtam el.
– Teljesen megértem, a Lee olyan szokványos... O’Mara... nem is tudtam hogy skót vagy...
Felhorkantottam, majd kitört belőlem a röhögés. Montrego nyilván nem is sejtette, hogy milyen messze jár az igazságtól… röhejes volt a magabiztosságba.
A kabátom ujjával megtöröltem a nedves homlokomat. A fájdalom kissé belenyilallt a lábamba, ezért lesütöttem a szememet és vettem egy mély levegőt. Nincs már sok vissza, hamarosan az ágyadban fekhetsz – bíztató hang egyre inkább elhalt, mintha nem bírná tovább tartani a gyenge testemben az erőt. Vissza kellett volna szereznem a magabiztosságomat, az energiámat, de nem tudtam.
– A nevelőapám ír – hangsúlyoztam ki a megfelelő nemzetiséget. – A születési nevem volt Lee, anyám után. Dean volt olyan kedves és a családja részévé fogadott, mikor összeházasodtak.
Nem vallottam volna be semmi pénzért, hogy valójában már fogalmam sincs ki vagyok. Elliot Lee, Elliot O’Mara vagy éppen egy Rowle… ráadásul annak is fattyú. Ez utóbbi információt persze senkivel sem oszthattam meg apám kérésére és nem is óhajtottam bajba keverni. Igen, Phillip nem az az ember, aki feltétlenül megérdemli a kedvességemet, mindenesetre csak szórakozásból bosszantom – ha éppen úgy alakul.
– Általában nem a „hivatalos” nevem mutatkozom be  – folytattam. – Szakmai ártalom, ha érted.
Próbáltam humorosra venni a mondandómat, de kicsit sem voltam olyan hangulatban. Még mindig szakadt rólam a víz, egyszerre éreztem elviselhetetlen forróságot és borzalmas hideget, ami a csontjaimig hatol. Hogy tud valaki egyszerre izzadni és fázni? Korábban nem fordult velem elő ilyen, vagy már a testem sem emlékszik rá, annyira régen történhetett.
A láz egyre jobban eluralkodott rajtam… de már annyira gyengének mutattam magamat, hogy megpróbáltam elnyomni a kábultság érzést. A jobb kezemmel a mások kézfejembe csíptem. Szándékosan okoztam egy kis fájdalmat magamnak, hogy észnél maradjak. Jól van, kibírod – állapítottam meg, de a belső hang már csak suttogva közölte a dolgot.
– Nagyon kedves tőled. Sokra amúgy sem mennél vele – válaszoltam, miközben visszavettem a borítékot és a gyűrűt.
Utóbbit azonnal zsebre is vágtam. Nem is tudom, miért hordtam magamnál… szégyenteljes volt még csak ránézni is. Ez volt az egyetlen dolog, amit abból az átkozott kastélyból el tudtam lopni, ráadásul addigra már majdnem elvéreztem. Valahol persze mulatságos volt végig gondolni, hogy egy másik tolvajt zsebeltem ki érte és az még csak észre sem vette… de a kellemetlenség újra és újra előtört, ha megpillantottam az ékszert.
– Ez a borogatás receptje, amit a lábamra kell tenni – mondtam.
Azt persze nem tudtam, hogy miért avatom bele ilyesmibe Montregot… sok köze nincsen hozzá. Bizalmat kell benne ébresztenem, máskülönben nem nagyon lesz hajlandó velem megosztani azt a keveset, amit tudhat a keresett tárgyról. Azt persze nem tudom hogy ajtót vagy ládát nyit a kulcs. Kinézetre mindkettőhöz megfelelő lehet.
– Gondolom ennyire részletekbe menően nem izgat a sérülésem  – hadartam el gyorsan. – Haladhatunk tovább?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Mathias Montrego - 2017. 05. 22. - 10:17:38
*
zene:TFK – The End Is Where We Begin (https://www.youtube.com/watch?v=j3NGSKXs7kg&index=178&list=PL5808D0737C9B86EB)
(http://i1289.photobucket.com/albums/b506/dreamingannie/a950fbc34be2c878b863ccbd6707ec8c_zps85lsnzuv.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=221021308)


’The end is where we begin
It's crawling back when, we run away, run away
cuz the end is where we begin’



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~



Kitör belőlem a hahotázás a mondatra.
’A nevelőapám ír.’
Hát ez.... ez halálosan jó! Főleg így, hogy ő még csak nem is néz ki európainak sem, nem hogy épp írnek. Elképzelem, ahogy a bárányokat terelgetve lelkesen sztepptáncol... és konkrétan összegörnyedve röhögök. Kész... ez menthetetlen.
- Még.. jó hogy... nem ... vörös a ... hajad... -
Fulldoklom a röhögéstől de csak addig, amíg egészen nem válik sértővé a dolog. Mert mielőtt ez a pont jönne alább hagy a nevetőgörcs és csak vigyorogva figyelem. A fejem csóválom hitetlenkedve. Más esetben biztosan kiakadnék azon, hogy megint csak átvágott, de valahol meg is értem. Végül is az ő ’szakmája’ nem egy életbiztosítás. Szóval érthető hogy a számára a bizalom egy luxuscikk. És szinte sose élhet vele. Szóval elnyomom magamba a harag és a sértettség pislákoló fényét és bólintok a kérdésére, hogy haladhatunk-e tovább. Újra megfogom a karját és átveszem a testsúlya egy részét, épp úgy mint előtte. Miközben elindulunk dörmögöm neki a választ a megjegyzésére.
- Ó de, nagyon is érdekelne hogy mit bénáztál össze... -
A mondatra persze megint kiszélesedik a vigyorom. Szeretem cukkolni főleg most hogy jó fogásalapot találtam rajta.
- De azt hiszem jobb ha elérjük a kandallót a Seprűben mihamarabb mielőtt szétfagyunk. -
Lihegek, miközben leérünk a domb aljára egy fenékcsúszás nélkül. Nolám! Ezt se hittem, hogy sikerülni fog.
Örömmel pillantok visszafelé, ahol a Szellemszállás magasodik álmosan a tetején. A nagyobbacska fa tövébe engedélyezek Lee-nek azaz hogy O’Marának egy újabb pár perces pihenőt. Közben elgondolkodom a dolgokon a kulcson meg úgy rajta. Gondolataim közt megannyi kérdés merül fel de le is bukik a mélybe, mert inkább nem kérdezek semmit. Mikor tovább indulunk szusszantok egyet. A levegő jeges páraként tör elő orrlykaimból. Nem enyhül az idő, sőt, mintha hidegebb lenne. Lehet havazni is fog? Ha igen az elég szar ügy, sietnem kell vissza a kastélyba is akkor.
Az alkonyat lassan köszönt ránk, mire a kocsma elé érünk. A kandalló amit a közlekedésre használnak épp szabad. Azt hiszem ez a búcsú ideje... vagy legalábbis valami olyasmié.
- Öhm, na.. hát szóval... akkor gondolom még találkozunk. Tudod hol találsz...  - vonok vállat lazán, és ezzel jelzem, neki kell keresnie mert én ugyan nem fogom.  - Heverd ki a sérülést. Ha már rendbe jöttél rátérünk a többire. -
Utalok az emlékeimre. Rá emelem a tekintetem, miközben megvakarom az arcom majd zsebre csapom a kezeimet. Fura, hogy nem tudom hirtelen, mit is kezdjek a szituációval. Most jövök rá, hogy eddig még sose 'búcsúztam' el tőle...
- Jó utat haza! - nyögöm ki sután és megfordulva indulok is kifelé. Mielőtt kimennék az ajtón megtorpanok. Eltűnődöm visszapillantva kiáltsak-e oda hogy vigyázzon rá... már a kulcsra... de végül csak leszegem a fejem és vissza sem nézve kimegyek a hidegbe hogy a kastélyt célozzam meg. Lehet ezzel itt és most elkövettem életem legnagyobb hibáját. A kezébe helyeztem a sorsom. Legalábbis egy részét biztosan.


Köszönöm a játékot!
~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Elliot O'Mara - 2017. 05. 22. - 15:18:09
(http://i68.tinypic.com/33y2vc1.png)
[viselet] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=220553296)

Montrego nevetése, mintha csak megforgatta volna azt a kést, amit már a születésem napján a szívembe szúrtak. Talán tényleg nevetséges, hogy az anyám mellett belekényszerültem egy olyan életbe, ami nem az enyém… ahogyan a nevem sem illet engem. O’Mara – hiszen sosem voltam igazán a család része. Nem voltam elég nyugodt, elég céltudatos, vagy erős, hogy elviseljem a szégyent, amit saját magamnak okoztam.
Nem válaszoltam, nem mondtam semmit. Csendben hallgattam a vihogása hangját és közben egy pillanatra meg is feledkeztem a lábamba nyilalló fájdalomról. Hát ez vagyok én: egy vicc… az apámnak is az voltam, s most mégis felbukkant az életemben és úgy tesz, mintha képes lenne komolyan venni.
Ahogy ismét tovább indulunk a komorság csak nem akart távozni. Montrego pedig megint vigyorogni kezdett, ahogy elhagyta a száját a következő mondata: –  Ó de, nagyon is érdekelne hogy mit bénáztál össze...
Talán a láz tette, hogy ezúttal nem tudtam felvenni a kesztyűt és nem akartam harcolni. Az is lehet, hogy a belső hang, ami már alig tudott beszélni és bíztatni, sugallta: ne rontsak a helyzeten. Kaptam végre feladatot és ezt becsben kell tartani. Valószínűleg Montrego nem is sejti, hogy a sérülésem óta ez a legjobb dolog, ami történt velem… még akkor is, ha ő csak az ellenséget, a veszélyt látja bennem.
Persze nem állítanám, hogy én barátságosan viszonyultam volna hozzá. Nem állítanám, hogy érdekesnek találom minden pillanatban vagy éppenséggel megkedveltem volna. Undorodtam a viselkedésétől, a beszédétől, az elkényesztettségétől… és közben arra gondoltam: apám lányai ugyanilyenek, s én is ilyen lehetem volna, ha nem egy házasságtörés eredményeként kell megszületnem.
– Majd egyszer elmesélem  – suttogtam és úgy éreztem, mintha forogna körülöttem a világ.
Haza fogok menni – határoztam el, habár úgy éreztem a lábaim, a segítség ellenére sem tudnak még egy lépést megtenni. A fejem előre bukott és közben hangosan kapkodtam a levegőt. Valami fa tövénél megállva ismét pihenőt tartottunk. A tenyeremet a kéreghez nyomtam. Így tudtam csupán megtámaszkodni és közben igyekeztem egyenletesen lélegezni.
– Jó lesz tényleg sietni…  – most válaszoltam meg a percekkel korábban elhangzottakat.
Nem akartam előtte rosszul lenni. Nem akartam, hogy most nevetségesnek tartson… egyszerűen nem tudtam volna elviselni, ha megint kinevet. A fájdalom, mintha egy hatalmas, súlyos követ gördített volna a mellkasomra, amitől nem tudtam szabadulni.
Alkonyatra értünk a kocsma elé, azt hiszem. Eddigre már nem nagyon voltam abban az állapotban, hogy felmérjem a terepet. A Három Seprű már kezdett elcsendesedni és a diákok kocsmája helyett, felnőtt, helybéli varázslók és boszorkányok töltötték meg. A legtöbben a pult körül gyülekeztek. A kandalló közelében alig ücsörgött valaki, láthatóan használni sem óhajtották.
Ahogy megálltunk és Montrego velem szembe fordult, furcsa érzés fogott el. Olyan érzésem volt, mintha búcsúzkodni készülni… és erről leginkább valami elcseszett lányregény jutott eszembe. Zavarba jöttem, még csak haverok sem vagyunk, mit mondhatnék neki? Szívem szerint hangtalanul beléptem volna a kandallóba és a felcsapó lángokban egyszerűen eltűntem volna.
–  Heverd ki a sérülést. Ha már rendbe jöttél rátérünk a többire – nyögte ki egy laza vállvonogatás után.
– A sérülésem…  – elharaptam a mondat végét.
Nem akartam kitérni arra, amiket Daniel mondott. Ezt sem kellett Montregonak tudnia rólam. Végül is éppen eleget mondtam már neki, olyat is, amit egyáltalán nem kellett volna.
Vállat rántok.
– Kösz. Jó tanulást vagy ilyesmi  – dadogok egy kicsit, de szerencsére eddigre már hátat fordított és elindult kifelé.
Egy ideig még néztem utána. Megvártam, hogy kilépjen az ajtón. Csupán ezután mertem ki mondani a címet, ami alatt az otthonomat értettem. Megkönnyebbültem, ahogyan eltűnt a szemem elől a Három Seprű és tudtam: végre pihenhetek egy kicsit.

Köszönöm a játékot! ;D