Roxfort RPG

Múlt => Roxmorts => A témát indította: Mrs. Norris - 2008. 11. 29. - 00:12:12



Cím: Csendes mellékutcák
Írta: Mrs. Norris - 2008. 11. 29. - 00:12:12
Macskakövekkel 8)


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 11. 29. - 01:42:24
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)

Vajon volt értelme idejönnie? Csak felkorbácsolta az indulatokat. Az övéit is, a sajátjait is. És az a kis sehonnai suhanc! Hogy képzeli, hogy megáll vele szemben?! Megbánja ezt még. Nagyon, nagyon meg fogja bánni.
Mindent elsöprő dühvel ront be a szűk sikátorba, és első lendületből ragad meg egy szeméttárolót, hogy a szemközti falhoz vágja. Hangos robajjal csapódik a téglának, és tartalmát a kövezetre okádva terül el a fal tövében. Nem, nem, nem! Le kell higgadnia. A baj csak az, hogy esze ágában sincs.
Izomból rúg bele a kiborult szemétből előguruló lyukas kvaffba, ami bölcsen és megadóan száll keresztül a kis utcán, hogy egy másik fal széléről visszapattanjon. Legszívesebben rászegezné a pálcáját arra a hülyeségre, és millió apró cafattá átkozná, csak hogy lássa, amint a vörös darabkák össze-vissza szállnak a szélben, igen, az talán jót tenne a szemének: azt hihetné, vért lát...
Beleöklöz a téglafalba, majd forró homlokát a hideg kőnek támasztja. Le kell higgadnia. Le kell higgadnia. Tudatának peremén repedések futnak végig. Vissza akarja zárni elméjébe a pusztító ösztönt, a kizárólagos, romboló haragot. Lassan... lassan!... Talán.
Nem igazán tudja, mi volt ez. Azt sem, hogy mi váltotta ki, és miért tört elő belőle a feszültség. Rég történt vele ilyen, nagyon rég, igaz, akkor egy kiméra bele is pusztult. Na nem mintha nem lenne elég belőlük a Durmstrang sötét pincetermeiben. Aggasztó a tény, hogy valahányszor a húga közelében van, mint egy energiakisülés: feltöltődik érzelmekkel, melyekről tudja, hogy nem a sajátjai, mégis akként éli meg. Igaz, mindezt ő csak agresszióban tudja kifejezni. Első alkalommal is a Lestrange-lányon csattant az ostor. Szegény, szerencsétlen.
Ellép a faltól, felnéz, és mélyen beszívja a levegőt.
Csak... nyugalom.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 11. 29. - 02:21:26
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/tristam03.png)
Visszhangzik a magassarkú kopogása az utcán, először gyors, majd egyre lassuló léptek zaja szakítja meg a fülsüketítő csendet. Susogás; hófehér füstfelhő száll fel, a lány pördül egyet tengelye körül. Mikor elindult, talán még volt valami célja, de egyre inkább kihunyni kényszerül belőle a vágy, talán mégsem kéne éjnek évadján megzavarni az uraságot, pedig a Walcott lánynak csak egy könyvre lenne szüksége.. Rokonok. Megbeszélte a találkát, aztán mégsem ment el, most meg ráébredt, hogy neki igenis kell az az ereklye, meg kell szereznie... nem maradhat a nagybátyjánál.
Aztán hirtelen megtorpan, a csikket elpöcköli, és jobb kezével talárja zsebe felé nyúl, míg baljával birtokba veszi a bicskát. A kis mellékutca, mely felé közeledett, egy csapásra hangossá vált, akárcsak a bikaviadalon, harsog, ordít.. Ebony közelebb sétál, éppen csak addig, hogy belásson, hogy megfigyelhesse a felfordulás okozóját, aki a legnagyobb valószínűség szerint egy ember lehet.
Nem fél, csupán próbálja felmérni a helyzetet, s mikor megpillant egy alakot, aki éppen belerúg egy szomorúan heverő kvaffba, szánakozó tekintettel figyeli a következő jelenetet. Néhány nyávogó macska is előkerül, majd mintha mi sem történt volna, elindulnak az utcán.
Az idegen minden bizonnyal kiszúrja a lányt, hiszen pont egy megvilágított részen sikerült megállnia, mégsem törődik vele, valahogy nem érzi veszélyben magát. Vajon mi lelhette az embert, aki éppen romba dönti a szemetesek világát az éjszaka közepén, ráadásul puszta kézzel? Hát milyen világot élünk, ha már Roxmortsban is pálca nélkül öldökölnek az emberek? Természetesen nem áll szándékában megszólítani az ismeretlent, annyira azért ő sem balga, mégis késztetést érez arra, hogy ott maradjon, egy helyben, s megvárja, amíg a ? most már egyértelműen kivehető ? férfi elvégezze a dolgát. Talán gondjai vannak, rossz útra tévedt, elrontott valamit.. Az is lehet, hogy halálfaló. Akkor meg aztán még több oka van a lánynak a maradásra, családjában ugyanis hiába próbálkozik, valamiért még senki sem akarta megmutatni neki a bal alkarját. Pedig ő tudja, hogy mi található rajta, minden egyes felnőtt rokon kezén ott van... Mégis mindegyik azzal jön, hogy "nem vagy még nagykorú".. Márpedig Ebony kíváncsi, azért is ott marad, sőt, még fel is hívja magára a figyelmet egy apró köhintéssel. Kíváncsi, hogy mi fog kisülni a dologból.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 11. 29. - 13:15:15
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)

Lassan emeli föl a fejét, mikor tudatosul benne: figyelik. Ezt egy furcsa, jeges borzongás jelzi neki mindig, mely végigfut gerincének idegpályáin. A sötétben ő talán annyira nem is látszik, a lány ellenben igen. Ha nem bántaná a szemét a fény, és a szemébe világítva nem torzítaná el az általa látott valóságot, nyilván nem tévesztené hirtelen össze ezt a lányt valaki mással. Egy másik fiatal szőkével. Igaz, tudja, hogy a húga nincs már itt, de nem lepődne már meg semmint Gwennel kapcsolatban. A lány mindig újabb és újabb meglepetésekkel szolgál.
De ez itt... nem ő.
Túl messze vannak egymástól ahhoz, hogy Tristram a szemkontaktust felvéve megnézhesse, kivel is áll szemben, bár nem ezért fordul lassan az idegen felé. Lány? Vagy nő? Talán fajtájabeli? Olyan lehetetlen megállapítani a kort az ilyen fiatal fruskáknál. Biztos nem iskolás már, ha ilyenkor idekint lehet. Lassan, fejét felszegve, baljósan közelít.
- Mit nézel? - csattan az erőszakos kérdés.
Vissza akarja fogni magát, de lehet, hogy ez most nem fog menni. Valamin ki kell ereszteni a gőzt, nem? Ha pedig nem fajtájabeli, hanem mondjuk csak egy koszos mugliivadék, még meg is veregetik érte a vállát. Rettegést, fájdalmat és pánikot terjeszteni szerte Anglia utcáin... Mi sem szolgál a Nagyúr nagyobb megelégedésére!
Megáll a lánytól, szinte karnyújtásnyira, már ha a kis hölgy nem iszkolt el ijedtében.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 11. 29. - 13:45:40
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/tristam04.png)
Még mindig a talárja két zsebében tartja jobb és bal kezét, emellett felkészülten figyeli az egyre közeledő alakot. Nem tudja, hogy mi az oka, de valahol mélyen csírázni kezdett a vágy: előkapja a bicskát, s azzal a lendülettel kinyitva hozzávágja a férfihoz, de nem... Igazából megtehetné, mert elég védtelennek tűnik most a feldúlt egyén, aztán ki tudja. Ahogy közeledik, egyre többet látni az arcából, ami aztán az előbbi fantáziálást rögvest elködösíti Ebony agyában. Nem is csak azért, mert nem lehet több húsz évesnél, a lány magában még meg is mosolyogja az erőszakos kérdést.
Aztán az is elképzelhető, hogy ez élete utolsó napja, de nem gondolkodik azon, hogy akár baja is eshet, nem érdekli, csupán megpróbálja szemeivel követni az illetőt. Cseppet sem zavarja, hogy az ingerült, persze egy lépést azért hátrál, mikor túl közel kerül hozzá. Mit nézel... Visszhangzik a fejében a rövid kérdés, miközben lassan előhúzza a cigisdobozt zsebéből, kikap egy szálat, s megpróbálja a szájába venni úgy, hogy a művelet közben ne nagyon érjenek hozzá. Ez az, amire allergiás, a cigi.. a cigi csak az övé.
- A macskákat. - Jön az egyszerű válasz, miközben halál komolyan a férfi szemeibe néz, és meggyújtja a dohányt, hosszan beleszívva az életét egyre rövidítő szálba. Megkínálhatná, de nem teszi, túl illusztris tekintete van ahhoz az idegennek, hogy pont ebből kérjen. Ráadásul Ebony örül, hogy legalább ezt a dobozt meg tudta venni, december 24-ig ugyanis még korlátozzák gringottsi tevékenységeit, nem vehet ki pénzt a saját örökségéből a nagyanyja engedélye nélkül. Carreen pedig nem az az ember, aki könnyen enged, főleg ha tudja, hogy mire kell az unokának a pénz.

De hát kinek is kell az? Így is úgy is megszerzi azt, amit akar, most is azért indult el. Az meg, hogy belebotlott egy fiatalemberbe az éjszaka közepén, igazán nem az ő gondja. Szemöldökét azért felvonja, mikor egy macska a lábának dörgölőzik, nem gondolta volna, hogy a dögök így mellé állnak, pedig nem pont őket figyelte, kibúvót keresett. De hogy miért? Válaszolhatta volna azt is, hogy Téged, de mégsem tette. Gunyoros mosoly találja meg arcát, persze még véletlenül sem úgy, hogy a vele szemben álló - elég veszélyesnek tűnő - alak magára vegye, pedig lehet, hogy neki címezték... A Walcott lánynak most nem lenne baja, ha új ismeretséget kötne, legszívesebben vissza sem menne a kastélyba, hanem rögtön beállna Voldemort mellé, dehát nem teheti.
Kifújja a füstöt, egyenesen maga elé, ha a férfi még mindig ott áll, akkor bizony megcsapja a cigaretta különleges aromája, még az illata is kellemes, szegfű.. Nem akar belekezdeni a bemutatkozásba, inkább megvárja a reakciót, aztán vagy kinyírják vagy nem.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 11. 30. - 02:23:57
Figyelem! Az írásban nyíltan megjelenik a trágárság és a brutalitás, csak saját felelősségre olvass tovább!

(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)

Meghátrálnak előle. Na, ezt már szereti. Noha most nem is kelt olyan brutális benyomást, mint egyébként szokott: nincsenek bőrkesztyűi, sőt, a hosszú bőrdzseki is a tisztítóban van a múltkori sebesültcipelés után... Azért kellően sötétnek néz ki a szeme alatti mély karikáktól. Mintha ez nem lenne elég, tekintete olyan fekete, mint egy mély-mély kút, és igazából olyan rideg most, mintha maga lenne a tökéletes, pislákolás nélküli, üres halál.
Talán a pusztulás ómene is lehetne, ha kevésbé lenne életszerű az alakja a mugliszerű kapucnis pulóvertől és az egyszerű táskától, mely széles mellkasán átvetve az oldala mellett lóg.
De a másik is megéri a pénzét! Ez a csaj úgy néz ki, mint valami szakadt kis ringyó, aki ráadásul láncdohányos is. Arcátlanul pimasz gesztus, hogy mindenre magasból tesz, és simán rágyújt, mintha halálosan nyugodt lenne. Ráadásul ez a szemtelen válasz...
Hová tűnt a mai fiatalokból a tisztelet?!
Hosszan néznek egymás szemébe. Tudja jól, ez az a bizonyos ki bírja tovább játék. A gyengék akaratpróbája ez, ám ő mégis inkább a gondolatokba való beférkőzésre használja föl az időt. Cigaretta, Gringotts, pénz, Careen. Éjszaka, kés, hóesés, cigi, macskák, "Téged".
És egy gúnyos mosoly. Gondterheltség-hullám suhan át Tristram homlokán, és pálcáját elővéve megszakítja a szemkontaktust. Látszólag unottan kezd játszani vele. Nem százas a pasi.
- Gyűlölöm a macskákat - közli nemes egyszerűséggel, miközben egy vészjósló szemvillanást intéz a másik felé, ahogy a pofájába fújják a füstöt. - Tökéletesen képviselik ezt a sz*ros erkölcsi fertőt, melyben a haragon, a fájdalmon és az effajta szánalmas önpusztításon kívül másban nem is tudod örömed lelni. Elképzelni sem tudom, mi lehetett olyan borzasztóan izgalmas ezekben a rühes dögökben...
Pálcáját hirtelen felrántja, mire ezzel összhangban az egyik macska hangosan vernyákolva emelkedik a levegőbe, és miközben kétségbeesetten borzolja a szörét és görbe háttal fúj, a férfi egy újabb pálcalendítésére úgy vágódik neki a szemközti falnak, hogy csak nyekken, és más nem is marad utána, mint egy halvány, lecsúszó kis vérmaszat a téglafelületen.
- ...hogy képes legyél azt képzelni, hogy én majd elhiszem neked, hogy idejössz ehhez a sikátorhoz, ahol egy eszét félig vagy már teljesen elvesztett Halálfaló dühöng, azért, hogy megbámuld a kib*szott macskákat.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 11. 30. - 22:26:15
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/tristram03.png)
Talán a legtöbb ember pont azért kezd el dohányozni, hogy levezesse a feszültséget, hogy oldja a stresszt. Eredetileg a Walcott lány is ezért szokott rá, de a néhány év során ez már olyannyira beleivódott a mindennapjaiba, hogy képes a leghülyébb helyzetekben is a cigi után nyúlni. Na, hát most is éppen ez történt.
Valóban, a férfi tekintete egyre szúrósabbá válik, egyre elsötétül, ám ő mégis halál nyugodtan mered a – valószínűsíthetően – barna szemekbe. Még nem ért tökéletesen az okklumenciához, mondhatni semmiféle tapasztalata nincs a dologban, de azt azért nem nehéz észrevenni, hogy az idegen a gondolatai közt turkál. Jelen pillanatban nincs semmi olyan, amit titkolnia kellene, de az is lehet, hogyha akarná sem tudná megszakítani a szemkontaktust, bár nem gondolkodik ilyen dolgokon. Szemöldökét ugyan felhúzza, mikor a srác elkezd beszélni hozzá, annyira nem veszi zokon a szavakat, mégis ahogy...
Felemeli a pálcát...
És másodpercek alatt kinyírja az egyik dögöt. Hmm.. Most igazából meg kellene lepődnie a műveleten, ami valahol legbelül meg is történik, de igazából már az elején feltételezte róla, hogy nem az a szentlélek típus... de ez inkább csak tetszik neki... aztán ez be is bizonyosodik, amikor a második mondat elhangzik. Mi mást is foghatna fel egyedül belőle, ha nem azt a szót, hogy Halálfaló.

Természetes, hogy Ebony szemei felcsillannak, s azt az érdekes fényt talán még a vele szemben álló másik is észreveszi, hogyne venné észre, ha egy szemvillanás erejéig még el is mosolyodik a lány? Nem is kéne beszélnie, elegendő lenne csak a fiú szemeit vizsgálni és az már látná is a céljait...
A család, a bosszúvágy, vagy talán a sötétmágia iránti oly nagy érdeklődés teszi, mindig is úgy gondolta, hogy ott a helye, amint lehet, csatlakozik a Sötét Nagyúr táborához, amely egyre csak erősödik.
- Elhiheted nekem, hogy nem azért indultam el, hogy kilessem ténykedéseidet ezen a... felettébb kellemes helyen – a mondat végén arra a falra próbál fókuszálni, amelyről a pórul járt állat lecsúszott, aztán kis szünetet tart, hogy beleszívhasson a cigibe.
- Ráadásul mint látod, süket sem vagyok, s bár már elég késő van, talán gondolhattál volna arra is, hogy valaki meghallja, ahogy éppen egy szemetest vágsz falhoz. Bár igazad van, lehet, hogy okosabb döntés lett volna, ha tovább indulok és ügyet sem vetek a dologra, elvégre semmi közöm hozzá.. - .. ahogy neked sem ahhoz, hogy engem miért érdekelnek a macskák. Itt újfent a férfi szemeibe néz, hogy úgy folytathassa a gondolatmenetet, hogy esetleg bele is látnak a fejébe. Emellett vár, hogy meghallgathassa a választ, ami több, mint valószínű, hogy nem lesz éppen egy boldogságot kifejtő felelet. Lehet, hogy elküldik a búsba, hát legyen, végül is nem azért jött, hogy az éjszaka közepén diskuráljon egy vadidegen Halálfalóval...


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 12. 02. - 00:05:06
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)


Nem erre a reakcióra számított, ezt el kell ismernie. Egy normális fatal nő, pláne szőke, és pláne ha ilyen arcocskával rendelkezik, épp most fogna eszeveszett menekülésbe, ez a teremtés azonban vagy végtelenul bátor, vagy mérhetetlenül ostoba. Természetesen mindkettő lehetséges. Átlagember nyilván csak az egyik tulajdonságot tartaná figyelemre méltónak, de Tristram kedveli a nem mindennapi embereket. Már csak azért is, hogy összemérhesse magát velük. Melyikük az eszelősebb? Rajta!
De nem... Most nem történik semmi egyéb azon kívül, hogy hosszan merednek egymás szemeibe (fekete? barna? zöld? nem tudja megállapítani a sötétben). Mielőtt azonban élénken csendülő hangként hallhatná az el nem mondott gondolatokat, azok szavakká formálódnak az apró, kátrányszítta szájon. Vágyat érez és akarást, bár a másik szándékai csupán kósza impressziókként lebegnek tudata peremén.
Arckifejezése nem fejez ki azonban elismerést, csupán dacot. Nem, nem fog itt ujjongani és tapsolni, amiért a másik megőrzi a higgadtságát egy ilyen erős stresszhelyzetben, már csak büszkeségből sem!
A cigaretta felé nyúl, és ha megteheti, egyetlen gyors mozdulattal rántja ki azt a törékeny ujjacskák közül.
- Annyira szemtelen vagy, hogy az már szinte az elmebajjal határos - közli az egyszerű tényt. Ha sikerült megszereznie a csikket, fogja, a földre dobja, majd anélkül tapos rá, hogy lepillantana.
Esze ágában sincs hátrébb lépni, sőt, talán még közelebb is hajol. Dohány- és frissen mosott haj illata csapja meg, jellegtelen...
Baljában még mindig ott a pálca, ám jelenleg csupán a teste mellett lógatja karját. Egy fél mozdulat se kell hozzá, hogy a lányra szegezze, bár egyelőre nem áll szándékában.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 12. 02. - 20:52:11
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/tristram01.png)
Persze azt tudja, hogy talán esélye sem lenne a Halálfaló ellen, s akár a perc töredéke alatt összeeshetne itt a sikátor peremén, fennakadó szemekkel, de... Talán nem. Nem, elvégre azért annyira ő sem balfácán, hogy rögtön egy pálcaintésre csak úgy meghaljon, végül is volt már része párbajban. Az már más kérdés, hogy ki ellen, az az egyén is Halálfaló volt, csak.. csak más. Aztán mi lett a vége? Hát meghalt. Heh.
Természetesen ezzel a féllel szemben ez nem biztos, hogy menne, sőt, leginkább az ellenkezője történhetne csak meg: őt nyírják ki. Már csupán a Főbenjáró átkok hiányoznak neki, akkor talán lenne esélye.. talán. De aztán amilyen szerencsés, még varázsolnia sem szabad az iskolán kívül... Ez is csak vele eshet meg egy ilyen helyzetben. Igazság szerint nem nagyon zavarná a dolog, de a múltkor is majdnem megjárta, ám ott volt Carreen, aki kimentette a bajból. Carreen, már megint ő jár a fejében egész éjszaka, hogy miért... Rejtély.
Éppen emelné a szájához a cigit két mondat között, mikor egy kéz nyúl felé, s próbálja elvenni tőle a szálat, de nem nagyon megy.. Áh, a Walcott lány rühelli, ha a cigijéhez nyúlnak, neem, azt már nem.
- Hé... - Kisebb nagyobb sikerrel megpróbálja megakadályozni a dolgot, végül mégis a földön köt ki a dohány, de Ebony idejében felkapja, nem lenne jó ugyanis, ha valaki teljesen véletlenül rátaposna. - Ezt ne.. ezt ne csináld.
Nem az arrogancia, sokkal inkább a komolyság szól belőle, s mit lehet tenni, ha az Isten ily nagy nyugalommal áldotta meg? Ez igazán nem az ő hibája, maximum akkor, ha másoknak gondot okoz. Lehet, hogy egyszer éppen ez lesz a veszte. De hogy a cigijét, a cigijét megpróbálják elvenni, ráadásul megsemmisíteni, hát.. Így is úgy is elszívja, nem fogja ebben ez az alak akadályozni, neem.
A férfi hangján viszont érződik, hogy nem nagyon szívleli a lányt, de nem is az a lényeg, sokkal inkább a kijelentés, ami az imént elhangzott a szájából. Szemtelenség? Elmebaj? Ki ez?
- Hűűű, na nehogy már én legyek a szemtelen, hány évvel vagy idősebb nálam, kettővel, hárommal? Csak azért, mert – ahogy állítod – Halálfaló vagy, már rögtön tisztelnem is kéne téged? - Hova fajul ez a világ...? Nem biztos, hogy túl kellene feszítenie a húrt, de kezdi élvezni a helyzetet, pedig lehet, hogy most kellene elkezdeni rohanni. A baj csak az, hogy Ebonyt nem ilyen fából faragták, nem az a félős típus, inkább kiáll magáért, hát.. Ez van.
Eszébe jut a pasasról Burton... és az az éjszaka, amikor elvágta a.. Amikor először használta azt a bicskát, amit még mindig szorongat. Régebben folyton azon gondolkodott, hogy milyen lehet ölni. Aztán amikor megtette... felszabadító élmény volt. Vajon ennyi öldöklés után már nem hatja meg az embert ez a dolog?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 12. 16. - 01:55:53
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)


Lesújtó undorral tekint a kövezetre hulló csikk után hajlongó lányra, noha a dolog felett hamar napirendre tér. Látott már pár bogaras varázslót Angliában, igaz, ez a riadt reakció még mástól is szokatlan, főleg, ha belegondol, hogy a hang nem is volt különösebben ijedt. Igazából kicsit értetlen, bár ezt azon kívül, hogy szemöldökei összeszaladnak, és kissé szúrósabban méregeti a szőke boszorkányt, nem jelzi más.
Ej. Egyre jobban bosszantja, hogy semmibe veszik. Ezt nem hagyja senkinek, pontosabban... Általában mindig mindenkit meggyőz arról, hogy tévednek, ha alábecsülik. Mert nem tehetségtelen, nem ostoba és nem gyenge. Lehet, hogy félvér, de ettől nem érzi magát kevesebbnek senkinél. Különben is, ki ez az akárki szőke leányzó? Legszívesebben fogná a csuklóját, hátracsavarná a karját, nekipréselné a falhoz, és addig verné azt a szép kis fejét a téglákhoz, míg a csinos metszésű arc a felismerhetetlenségig el nem torzul, de tudjuk... Az erőszak a gyengék végső menedéke.
- Vajon mitől ilyen nagy a szád? - tesz föl egy egyszerű, bár kissé provokatív kérdést pár pillanattal később. Sötét tekintete a másik szemébe fúródik, bár ezúttal nem azért, hogy a gondolatai közt olvasson. Szimplán csak... kérdez. Tudni és ismerni akar.
És millió apró darabra zúzni.
- Mire vagy ilyen roppantul büszke?
Hátrébb lép, hogy látványosabb legyen, ahogy lekicsinylőn végigméri a boszorkánypalántát.
- Nem tűnsz apu kedvencének, bár ebből a hercegnős stílusból kiindulva akár még azt is feltételezhetném, hogy valami nemeskisasszony vagy. Reggelente ágyba viszik neked a tejeskávét?
Ha belegondol, ez akár érdekes is lehet... Hisz ha az iménti ici-pici dühöngésről megfeledkeznek mindketten, talán valami haszna is lehet még a találkozásból.
Hisz a szerencséjében, mely eddig sosem hagyta még cserben. Eddig mindig olyan embereket sodort az útjába, akik által feljebb és feljebb jutott...
- Mi a neved?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 12. 22. - 23:35:37
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/tristram04.png)
Úgy dönt, hogy felhagy a visszadumálással, nem akarja a végsőkig húzni azt a bizonyos gyufát, bár ki tudja, hogy mi lehet a dologból. Nem arról van szó, hogy a lány semmibe veszi az alakot, sokkal inkább koncentrál a saját maga körüli területre. Nehogy már lenézzék, mert szőke a haja, mert lány, mert még csak tizenhat éves. Vagy az a baj, hogy kicsit nagy a szája és úgy tűnik, hogy a semmire veri magát? Pedig nem áll szándékában ilyenekre vetemedni, ha már egyszer beszél, akkor okkal, s az előző, korra utaló kérdést sem véletlenül tette fel.
? Mitől ilyen nagy a szája? Mire ilyen büszke? Nem válaszol, csupán állja a tekintetet, gondolatai pedig lenyugodnak, nincs ott semmi érdekes. Pár pillanatig. Aztán ismét beindul a szerkezet, hiába, nem tud ellene tenni, nekiáll zakatolni az agya.
- Büszke? Ehhe.. Büszke vagyok arra, hogy ily hősiesen állhatok itt veled szemben és... arra, hogy még életben vagyok. - Vigyor, most valahogy az sem érdekelné, ha kitörnék a nyakát. Néha tényleg önpusztító kicsit. - Másra nem.
A tejeskávés kérdésre igazán nem akar válaszolni, csupán felváltja a sejtelmes mosoly a vigyorgást, no meg felvonja a bal szemöldökét. Ha már büszkeségről van szó, igenis büszke lehetne a nevére, a nagyszüleire, a családra.. Ő valahogy mégsem az. Ebony maga sem érti, hogy hogyan fordulhat elő, de a családból maximum kettő embert ha szeret, a többieket legszívesebben kiirtaná. Aztán a név valahogy mégis tetszik neki. Akárhol, akárki előtt megemlíti, mindenkinek különös fény csillan a szemében. Valakinek a lehetőségek miatt, valakinek a kíváncsiság miatt és van, aki fél.
Félnek, mert tudják, hogy kik is ennek a lánynak a felmenői, hogy hány évre vezethető vissza a család története, de ezek a formai dolgok Ebonyt nem érdeklik. Nem mindig. Elég neki a Walcott név. Mert az szép... csilingelő... ősi... tökéletes.
- Apu kedvence lehetnék, ha nem ülne az Azkabanban. És ágyba hozhatnák nekem a tejeskávét, ha anyám nem lenne halott. A nagyszüleim pedig le sem szarnak, szóval nem tudom, hogy hol itt a nemeskisasszony.. Nemesnek nemes, de kisasszony.. - Az utolsó mondatot már elhaló hangon mondja, nincs benne semmi lényeges. Nem nagyon kíváncsi a fiú magánéletére, de valahogy érzi, hogy erre a dologra fog választ kapni, méghozzá azokkal a szavakkal, hogy ?höh, ki vagy te..? esetleg ?jaj, mi ez az én családomhoz képest?. Kit érdekel. Kis szünet után aztán sóhajt.
- Ebony Walcott.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2008. 12. 25. - 20:09:41
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)


Na, végre valami, amitől az elismerés árnyéka suhanhat át a fiú tekintetében. Arra, hogy még életben van, igazából büszke lehet bárki. Még akkor is, ha az élete maga a merő unalom és eseménytelenség, és igazából csak lustaságból nem vágta még fel az ereit. Arra azért nem vetemedik, hogy viszonozza a vigyort, nem, ilyen intim kapcsolatban azért nem állnak. Bár egyre inkább körvonalazódik előtte egy lehetséges jövőkép, melyben igen. Van a lányban valami megkapó, a maga groteszk módján. És hihetetlen, hogy mennyire okos, ebből még akár hasznuk is származhat. Mindenféleképpen.
Gúnyosan ráncolja a szemöldökét, ajkán lekicsinylő félmosoly ül, ahogy hallgatja a szívszorongató beszámolót a lány családi hátteréről, amit ugyan nem kérdezett, és választ se várt a provokációra, legalábbis nem ilyet (egy "dögölj meg te szemét" is megtette volna), de ha már megkapta azt, legalább van min köszörülnie a nyelvét. Bár felmerül a kérdés, vajon apuci miért ül az Azkabanban? Bár az is lehet, hogy csak valami piti bűnöző. Besurranó, vagy valami hasonló kaliberű ügyetlen gaztevő. Körülbelül ilyesmi hátteret tud még elképzelni a züllött lánykának azon túl, hogy talán bársonyba született. A deviancia lehet pusztán unaloműzés is, látott már ilyet.
- Hát ez volt aztán a megható történet! Éjszaka mindig sírva alszol el? - undokoskodik még egy kicsit, bár lassan tudatosul benne honnan ismerős neki a Walcott név. Mintha épp a napokban pakolta volna át egy ilyen nevű fickó aktáját... Nathaniel? Carlisle? Neville? Valami ilyesmi nemesi hangzású név volt... Utána fog nézni. Még nem tudja, pontosan miért, de már... félkész a terve.
- Hallottál már az Imperius-átokról? - kérdi csak úgy miegymásként.  


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Ebony D. Walcott - 2008. 12. 28. - 17:44:37
(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/trist.png)

Miért is érdekelné, hogy milyen arckifejezéssel hallgatja végig a fiú? Ha már egyszer egyikünek sincs különösebb dolga, s ilyen jól ráérnek beszélgetni, akkor miért fáj neki, hogy a lány mondott két mondatot? Jó, lehet, hogy nem kérdezték, de ez legalább megmagyarázza, hogy miért nem apuci kedvence. Való igaz, kezdi kicsit idegesíteni ez a stílus, de amíg egyértelműen ő a gyengébb és ő van a rosszabb helyzetben, nem fogja provokálni. Kezdi elfelejteni, hogy miért is állt meg, s nem ment tovább már az elején. Azt sem érti, hogy miért beszélgetnek. Talán csak pazarolja az idejét. Természetesen az alvós kérdésre nem válaszol, gondoljon a fiú amit akar. Viszont ha már egyszer kinyögte, hogy Ebony, akkor igazán jó lenne, ha tudná a vele szemben álló nevét. De az csak nem mondja meg...
Imperius-átok? Egy Walcott ne hallott volna róla? Nyehh, ezek szerint a srác nem ismeri a családot. Végülis..
- Miért, alkalmazni szeretnéd? - Szökkenik a magasba a szemöldöke, aztán kezeit felemelve szépen lassan megpördül a tengelye körül. Az Iperiozásból talán nem származna semmiféle baja, de azért nem árt vigyázni. Bár pont Ebony az az ember, akit nem kell rávenni arra, hogy megcsináljon valamit, készséggel elfogadná, ha például a Sötét Nagyúr bízna rá egy feladatot. De ahhoz neki is kezdeményeznie kéne egy-két dolgot. Addig, míg nem látja a fiú pálcáját, nincs nagy baj, aztán meg... Áh, úgysem fogja bántani, annyira nem néz ki hibbantnak a pasas. Ha meg mégis, hát, így jártak, az biztos, hogy nem marad annyiban az ügy.
De mintha különös fény csillanna a srác szemében, talán készül valamire? Ebony igazán meglesné, hogy található-e valami a bal karján, lehet, hogy csak fel akar vágni előtte? Áh, már maga sem tudja, hogy mit gondoljon, hiszen az előbb említette, hogy Halálfaló, most meg úgy viselkedik, úgy beszél hozzá, mint a csínyre készülő kisgyerek.
- Te még mindig nem mondtad meg a neved. - Szólal meg egy rövidebb farkasszemeskedés után, igazán kíváncsi a vezetéknevére, hátha ismeri..

(http://i524.photobucket.com/albums/cc327/anne-ysabelle/_imperio__by_zacthetoad.gif)


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Darren White - 2009. 02. 20. - 12:01:42
~ Mr. Cyrus Halstead ~


Valamikor éjjel?

Cipőtalpak ütemes koppanása és nyikordulása hallatszódik a macskaköveken. A sötét éjben egy fekete ruhába öltözött, csuklyás alak közeledik. Lépteit próbálja minél jobban megszaporázni, nem valami biztonságos egyedül mászkálni eme éji órán. Na nem mintha lenne bármi félnivalója. Félnivalója azoknak van, akik netalán, véletlenül összefutnak vele. A férfi gyorsan közlekedik, talán azért is diktál ilyen tempót, mert már egy ideje tudatosul benne, hogy követik.
Természetesen nincs ebben semmi meglepő. Tisztában van azzal, hogy pár embernek szemet szúr viselkedése, hovatartozása, elvei, melyekkel teljes egészében elkötelezte magát a Nagyúr felé. A fekete csuklya meg-meglibben a fagyos szélben, majd az alak kék szemei egy villanás erejéig láthatóvá válnak a holdfényben. A léptek még jobban felgyorsulnak, majd az egyik kereszteződésnél az alak előkapja pálcáját.
- Pron Simulatus!
Suttogja, majd szinte észrevétlenül behúzódik az egyik kis mellékutcába. Hologram szerű alakja eközben szépen sétál tovább, ugyanazzal a tempóval, melyet még ő is diktált. A követő a távolságtartás miatt ? és talán a sötétség miatt ? egy darabig még biztos nem fogja kiszúrni, hogy amit követ, az valójában nem is létezik. De ha esetleg hamar kiszúrná.. már akkor is mindegy. Ő már nyert annyi előnyt, hogy nem fognak a nyomára bukkanni.

A sötét kis sikátor jótékony hatása a sötétség, melybe Darren most teljes egészében beleolvad. Így van lehetősége arra, hogy megnézze, ki a titokzatos pióca, mely nem hagyja békén már órák óta. Nem kell sokáig várnia, magas, szikár testfelépítésű alak cikázik előre, meg-megbújva minden apró rejtekhelyen. Arcát nem takarja semmi, barna tincsei a szemeibe hullanak, markáns vonásai erőszakosságot tükröznek, több napos borostája és szakadt ruhája arról árulkodik, hogy nem egy komolyabb ellenféllel van dolga. A férfit vagy felbérelték, vagy csak azért követi, hogy esetlegesen majd a napi betevőjét megszerezze..
Darren egy halk sóhajjal nézi a férfit.
Mennyire amatőr!
Innen nem kellene nagyon megerőltetnie magát.. egy apró átokra lenne csak szükség.. akármilyenre. A nyomorult még csak észre sem venné.. azt sem tudná ki átkozta meg, kinek köszönheti vérrel és fájdalmakkal teli kínlódással tarkított halálát. Aztán a csuklyás alak lassan, nesztelenül, pont mint egy kígyó odalépkedne a haldoklóhoz és egy groteszk vigyor kíséretében egy zölden világító Adava Kedavrával küldené át a másvilágra. Hiszen elbukott, megtette amit tudott.. innentől kezdve viselje a következményeket.

A már-már mámorító gondolatok egy láthatatlan mosolyt csalnak a fiú arcára. Nesztelenül megfordul, csuklyája finoman meglibben, majd a fiú lassú léptekkel, immár nyugodtan sétál egyre beljebb a kis mellékutcában. A pióca jelen pillanatban megúszta. Az más kérdés, hogy a vonások, az arc teljes egészében belevésődött Darren agyába, a legközelebbi találkozásnál már az életével fog fizetni.
A hatalmas csuklya eközben szép lassan lekerül a fejről, ezzel is felfedve az alak kilétét, láthatóvá téve a szőke tincseket, a hideg, jegesen villogó kék szempárt, az arc baloldalán húzódó vágás nyomát, mely pont úgy mint a karján lévő jel, ez is bélyegként fogja emlékeztetni arra az estére, mikor elveszített valakit. Valakit, azt az egyetlen embert, aki az életében közel tudott hozzá férkőzni és a legjobb barátja lett.
Az arisztokratikus arc szép lassan eltorzul, a düh ül ki rá.. kár hogy mégsem ölte meg azt a férfit.. talán akkor most nem érezné ezt az idegességet.. ezt a keserűséget.. és talán a lelke is nyugodtabb lenne.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Cyrus Halstead - 2009. 02. 20. - 18:51:47
~ White úrfi


Roxmorts, nem kellemes itt lennie egy úri sarjnak, elvégre a környék igencsak visszataszító. Tény, vannak igen szemrevaló fehérnépek erre, de a varázslótársadalom egyik leélt ?hulladéktelepéről? beszélünk. Cyrus soha nem repesett azért, hogy tiszteletét tegye itt, de ha szólította a kötelesség, hát nem mondott ellent.

A mai napon egy igen fiatal kollégáját, jobban mondva, kollégajelöltjét kellett meglátogatnia, és elbeszélgetni vele az esetleges jövőbeni terveiről. Természetesen ehhez hozzátartozott az is, hogy feltárja a Nagyúr számára, a kölyök mennyire elszánt és lojális. Ettől függött, hogy egy hasztalan parasztnak használják-e majd a képzeletbeli sakktáblán. Olyan bábnak, akit csak azért tartanak, ha kell, akkor odavessék az ellennek, hadd csámcsogjanak rajta, és pukkadozzanak önhitten, elfogtak egy Halálfalót. Avagy olyan fiatalemberről van szó, aki valóban komoly tervekkel érkezett, és képes lenne akár mindenét feláldozni a siker érdekében. Odaadóan szolgálni és tetteivel bevésni magát a nagykönyvbe.

Lassú, méltóságteljes léptekkel haladt a macskakövekkel rakott utcán. Igencsak kirívó látványt nyújthatott, elvégre a falubéliek viselete jócskán elütött az ő előkelő kelméitől. Éjfekete járóbotja halk koppanásokat verve hívta fel minden egyes közelében lévő ember figyelmét arra, hogy éppen arra jár. Nem szokta magát reklámozni, nem is teheti, elvégre nyilvántartott az aurórok körében. Ennek ellenére nem hajlandó alábbadni az úri megjelenésből, elvégre rongyokban csak a korcsok szoktak mászkálni, és azok a tetves, égetnivaló házi manók. Ahogyan haladt, hol jobbra, hol pedig balra tekintett, mélytónusú szemeivel kutatva a fiatalt, akivel beszélnie kell. Megpillantva őt torpant meg?nem volt nehéz kiszúrni, még a halovány fényhatások ellenére sem. Ráadásként ott loholt mögötte egy idegen, nem éppen professzionálisan végezve a munkáját. Igencsak gyatra megfigyelő volt, ha hosszas méterekről észre lehetett venni a szándékait. Aztán hirtelen történt valami, valami, ami az avatatlan szemek számára a semmivel ér fel. Mintha a fiatal kópé továbbsétált volna?az őt követő is volt olyan botor bedőlni a látszatnak. Újabb hiba, melynek folyománya egy halovány mosoly volt Cyrus ajkain. Megrázva fejét indult meg a mellette lévő igencsak keskeny sikátor irányába, hogy ott eltűnhessen az esetlegesen őt vizslató szemek elől, és beérje az ifjú titánt.

Az, ahová betért, egy keskeny sikátor, amely keresztülvág azon a mellékúton, ahová látta bemenni a fiút is az ige után. Nem haladt túlontúl sietősen, elvégre az ő része, amelyet meg kellett tennie, számottevően rövidebb volt, mint az újdonsült üdvöskéé. Persze következtetéseket már most is tudott vonni, de erről ráér majd diskurálni a megfigyelttel. Midőn elérte a két sikátor keresztezését, pálcáját előhúzva a botból legyintett a fal felé, melyről minden szennyeződés egy pillanat alatt lepergett. Mint aki jól végezte dolgát csúsztatta vissza a varázstárgyat a helyére, és vetette meg a hátát az immáron tiszta falon. Pálcáját elengedte, ennek ellenére az úgy állt a macskakövek közé ékelődve, mint a cövek. Sötét volt, nem látszott az arca, csak mellkastól lefelé lehetett kivenni a fal színe miatt, hogy ott bizony van valaki.

Hirtelen narancsszín fény gyúlt, ahogyan Darren megjelent a távolban, láthatta, amint tőle bőséges tíz, esetleg tizenöt méterre valaki rágyújt. Cyrus az aranyszín dobozkából egy igen ízletes szivart vett elő, nem zavartatva a tudattól, lebuktatta magát a srác előtt. Ez volt a szándéka. Amint az odaért, és elhaladt volna mellette, mélyet szippantott a szivarból, hogy megmutassa az arcát, majd kifújva az aromás füstöt szólalt meg.
- Ön szerint mi volt a hiba?
Érdekes megszólítás, de egyelőre nem állt szándékában köszönni. Az udvariassági formulákkal ráérnek majd később foglalkozni. Amennyiben a kölyök elég értelmes, vennie kell a lapot.
- Amit elkövetett?
Fejezte be, majd újra az ajkaihoz érintette a szivart, és szívott abból?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Darren White - 2009. 02. 23. - 13:04:49
~ Mr. Anonymus ~


Az éj leple alatt az immár csuklyától megszabadult szőke fiú tovább sétál. Idegessége lassan alábbhagy, lelkébe nyugalom költözik, ha nem is sokáig, de pillanatnyilag egészen elfogadhatóvá teszi állapotát, kedélyét. A szűk utcán sötétség honol, a fekete árnyalatok szép lassan bekúsznak mindenhová, elfedve az apró zugokat. Ezek a búvóhelyek a rosszakaróknak ideálisak. Innen nyugodtan lehet támadni, megfigyelni.. bármi megtehető ami szem szájnak ingere.. minden csak kézügyesség kérdése.

Darren óvatos, halk léptekkel sétál a macskaköveken. Hogy nincs egyedül, azt a belső hangja súgja. Pálcája hamar ujjai között terem, a fa hidege jólesően hűti le nyirkos tenyerét. Az egyik sötét zug hirtelen felpislákol előtte.. szivar izzik fel a sötétben, egy pillanatra kirajzolva az ismeretlen alak vonásait, a felvillanó szemeket.
A szőke fiú  megőrzi hidegvérét, tovább sétál, egészen az idegen felé, majd mikor mellé ér nem teketóriázik, pálcáját a férfi torkához tartja. Vesztenivalója nincs, ő pedig nem ijed meg egy olyan alaktól, aki csak az árnyékban húzódik meg. Arca elszántságot tükröz, meghátrálni semmiképpen nem fog. A hideg kék szemek felvillannak, majd a legfontosabb kérdés hamar előtör a halovány ajkak közül.
- Ki maga, és mit akar tőlem?
Kérdezi a fiú, majd szép lassan lentebb engedi  pálcáját. Orrába beszivárog a dohány édeskés illata.. márkás.. tehát Anonymusnak  jó az ízlése. Furcsa hogy manapság az aljanépnek is milyen jól megy. Mintha annyi pénzük lenne, úgy gazdálkodnak. Dohányra és piára futja, de normális ruhára nem. Helyette marad a mocsok, melyhez hozzáérni is undorító. Ráadásul mennyi mindent elkaphat az ember.. Darren arca vészesen elkomorul, hófehér ujjai vadul megszorítják pálcáját. Bal keze külön útra indul és egy erőteljes szorítással megmarkolja az idegen ruháját. A férfit közelebb húzza magához ? egy könnyed, erőszakos mozdulattal, majd immár közvetlen közelről az arcába bámul.
- Nocsak! Már jó minőségű ruhára és kellemes parfümre is futja az aljanépnek?

A fiú egyre erősebben markolja a kellemes tapintású anyagot. Elméje szép lassan kezd elborulni. Hiszen ez az egész kiborító. Először egy nem normális idióta követi, aki ráadásul még nagyon amatőr is, most ez az alak. Mi van már? Mindenki őt akarja? Vagy csak ennyire gyengének nézik, hogy az ilyenekkel el lehet tenni láb alól? Hát ebből nem esznek, az biztos. A szőke tincsek fehéres árnyalatban megvillannak a holdfényben, mely végre megvilágítja az apró, macskaköves sikátort. Pont úgy, ahogy megvilágítja a két alakot is..  végre megmutat mindent az idegenből. A nemesi öltözéket, a botot, mely még elegánsabbá varázsolja. De egy nemes.. egy igazi aranyvérű nem alacsonyodik le arra a szintre, hogy csak úgy kekeckedjen bárkivel is egy sikátorban.. sőt! Inkább küldene mást maga helyett, de nem hagyná hogy a nevét bemocskolják. Tehát a jelenlegi helyzet kissé abszurd.. Vagy legalább is bizonyos kérdéseket vet fel..

- Hogy, mi? Hogy milyen hibát követtem el? Mondjuk lehet hogy meg kellett volna ölni azt a korcsot, aki követett.. vagy Önt, már akkor mikor megéreztem. Bár nem gondolom, hogy bármiben is hibáztam volna.. hiszen nem az én nyakamhoz tartanak egy pálcát, mely bármikor elsülhet gyönyörű zöld fénnyel.. 
Mondja a fiú kissé talán ironikusan, majd egy laza mozdulattal elteszi a pálcáját, elengedi a férfit. Zsebéből cigarettát bányász elő, majd rágyújt. Pont mint egy békepipa az indiánoknál. A füstkarikák szépen ütemesen törnek elő Darren ajkai közül, duzzogó vonásai még mindig nem lazulnak.
- Szóval.. most akár már be is mutatkozhatna.. Uram.. és elmondhatná mit is szeretne tulajdonképpen!


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Cyrus Halstead - 2009. 02. 27. - 20:27:41
~ White úrfi


A szavak kiejtését, valamint az újabb, szivarból való mélyebb, és üdítő slukkot követően a fiatalság mintha felháborodott volna. Olybá festett, hogy a szemeiben ezredéves tűz lobban, mintha eleddig soha nem adta volna ki magából a dühöt, ami felgyülemlett benne. Ez akár végzetes hiba is lehet adott helyzetekben, a forrófejűség már nem egy ember halálát okozta. Azok, akik túlzottan nyugalmasak sem számíthatnak másra, csak halálra, kínra és szenvedésre. Meg kell találni a kettő közötti tökéletes egyensúlyt, hogy valaki olyanná változzon, akinek a neve hallatán az emberek elméjében a tisztelettel kölcsönös félelem érzése pendül meg. Itt és most jelen helyzetben nem történt más, jobban mondva, ha nem utasításra tette volna Cyrus, amit tesz, a fiú ezzel a mozdulatsorral gyalogolt volna bele önnön végzetébe. Szerencséjére a cél közel sem az volt, hogy halálával egy újabb skalpot begyűjtve távozzon a kegyetlen végrehajtó?neeeem?éppen ez volt az, amit fel kellett mérnie. Első benyomásra a fenekén csüngő tojáshéjtól éppen csak megszabaduló White úrfi bizony nem volt több a Nagyúr számára, mint egy bábú, akit alkalomadtán majd feláldoz egy apró, jelentéktelennek tűnő feladat megoldásának céljából.
~ Lesz még mit tanulni ifjú úr, ha nem egy alantos kis pórként akarod végezni! ~
A szemekből nem volt kiolvasható félelem, a legapróbb szikrája sem, a tettek ellenére. A férfi ahogyan állt fúrta bele mélyszín íriszeit a másikéba, még állát sem emelte meg, hogy ne zavarja a pálca. Sőt, élvezte, ahogyan a nyirkos gallydarab végigsúrolja azt. Régi érzések kerítették hatalmába, amelynek folyományaként egy lenéző és gonosz csillanás volt fellelhető a szemében.

Amikor a kéz meglendült sem mozdult, hagyta, hogy a fiatalság hadd töltse kedvét, és szórakoztassa gyermekies mivoltát?mert amit White úrfi tett, az nem több nevetséges és felesleges komédiánál. Afféle folklór műsor, amely kihagyásával akár a tárgyra is lehetne térni. Sajnálatos módon a nem létező listára egy újabb negatív pontocska került fel, hiszen a kiszemelt, okítandó ember továbbra is röhejesen és önmagát lejáratóan viselkedett. Egy igazi Halálfaló ismérvei pedig nem ezek a vonások, közelről sem. Tény, hogy akadnak közöttük efféle felesleges egyedek, de bűnbakok szükségszerűen adódnak mindenhol. Olyanok, akik rendeltetése a halál, csak erről jómaguk nem tudnak. Akkor válik világossá a számukra, amikor visszatérnek kísérteni, amikor látják azt a bizonyos zöldellő varázssugarat, amint a testükbe fúródik. White úrfinak még nem késő, elvégre nem bízta volna meg a Nagyúr, ha nem látna benne valami értelmet. Kiderül, mit hoz a jövő?a fiatal remélheti, hogy még idejében ráébred a hibáira, és figyel azokra, hogy a közeljövőben ne ejtse meg őket újfent.

Az okfejtés folytatódik, természetesen Cyrus egyelőre nem óhajt kommentárt fűzni semmiféle felvetésre, majd akkor, ha a másik szíveskedik befejezni az igencsak hosszúra nyúlt monológot, melynek a vége jobbára mentegetőzés. Újabb hiba, soha, semmilyen körülmények között nem mentegetőik egy igazi Halálfaló?miért? Mert nincs rá szüksége. Az igazi Halálfaló nem hibázik, soha, ebből kifolyólag nincs miért megkérdőjelezni önnön tetteit, amelyeket utasításra hajt végre. A kabát minőségi anyagát szorító kéz enged, a pálca pedig eltűnik a színről, mintha egy csapásra minden megváltozna?pedig nem. Az ember az elkövetett hibákat nem teheti semmissé egy kérdéssel, egy mozdulatsorral, egy gondolatmenettel. Mindennek súlya van a világban, mindenért felelni kell. Amikor a fiatalság rágyújt, lekötve kezeit, Cyrus eleddig járóboton nyugvó keze emelkedik. Természetesen, ahogyan annak lennie kell, a pálca elválik a bottól, és lassan a fiú felé szegeződik a hegye.
- Crucio!
Hangzik az ige, amely nem más, mintegy megtorlása annak, hogy alávalónak, és aljanépnek nevezték. A varázstárgy ezt követően nem kerül vissza a helyére, elvégre egy meggondolatlan és pallérozásra szoruló elme bugyrai rejthetnek még érdekességeket. Az átok hatása nem tart sokáig, csak pár pillanatig. Elmúlását követően a férfi érces hangja csendül fel ismét a sikátorban. Balja, mely a törzse mellett pihent megemelkedett, hogy elemelje a szivart a szájától.
- Tekintsük ezt revansnak, amellyel kiegyenlítettem a számlát!
Kezdett bele a mondókájába, majd lélegzetvételnyi időt hagyva a másiknak, hogy összeszedje magát, folytatta.
- Ön hibát hibára halmoz fiatalúr! Azonnal megölte volna azt a szerencsétlen idiótát, ahelyett, hogy kiszedje belőle, mit akarhat, miért követi magát egyáltalán. Persze, ha cselekedett volna, ahelyett, hogy kámforrá válik..
Cyrus fújt egyet, mellyel egy időben gonosz mosoly húzódott az ajkaira.
- Lehet, hogy pénzt akart lopni magától a Merlinverte?persze?nem kizárt, hogy célja volt annak, miért is ólálkodik Ön után. Örök rejtély marad a hiba miatt!
Szavai közben remélte, lesz annyira élelmes a fiú, hogy felfogja végre, ki lehet az, aki szemben áll vele, hová is tartozik.
- A kérdésére a válasz, minthogy jómagam tisztában vagyok az Ön kilétével, bemutatkozom, de csak azért, mert egyesek szerint érdemes erre. Itt jegyezném meg az eleddig felhalmozott hibák alapján, jómagam erről nem vagyok meggyőződve.
A varázspálca, amely eddig a fiúra szegeződött, most a törzs mellé került, persze óvatlan mozdulat esetén egyetlen másodperc elegendő volt, hogy ismét reppenjen egy szeretetcsomag.
- Cyrus Halstead!
Régen használta már, hiszen körözés alatt állt, továbbá, újabban nem akadt senki fia, aki egyáltalán méltó lett volna arra, hogy füleibe kússzon az amúgy igen sokat mondó név?a név, amely ismert volt a Halálfalók között, de még a varázsvilág berkein belül egyes körökben is?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Tristram de Crasso - 2009. 04. 12. - 16:26:38
(http://www.kepfeltolto.frpg.hu/images/mzhq58yuk6fq1eb44hgm.png)


Félig felvont szemöldökkel figyeli, ahogy a lány elkezd pörögni. Táncol, vagy gúnyolódik, teljesen mindegy.  Áh, ezt az Imperio-kérdést fel sem kellett volna tennie. Egyszerűen csak alkalmazni. Azt tartják, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. De ő inkább ugat, aztán ha az nem elég, hát harap. És tép. És marcangol. Addig, amíg a másik bele nem döglik, vagy el nem kezd könyörögni azért, hogy hagyja abba. De ő persze nem hagyná abba. Mindig végigcsinálja, amit elkezdett.
Ezt fogja megszívni Ebony is.
Ideje végre pontot tenni ennek a meddő szócséplésnek a végére. Használni akarja a lányt, hát fogja is. És teljesen hidegen hagyja, ha a másiknak nincs keve hozzá. Ezért imádja az Imperius-átkot. Meg persze azért is, mert ez az egyetlen, melyet el tud végezni a három főbenjáró átok közül. Mondhatni, a specialitása.
Felemeli a pálcáját, és a lányra szegezi. Ettől talán megáll majd, vagy legalább rájön, hogy ez mostantól komoly.
- Imperio! - mondja ki az átkot, nincs már miért haboznia. Tudja, mit akar.
Megtartja a szemkontaktust. Akaratát a lány elméjébe fúrja, céltudatosan hasít át mindenféle gyenge ellenálláson. A másik talán vergődik egy ideig, de Tristram addig erőszakolja, míg meg nem hajol előtte a másik dacos kis tudata, és ekkor végre belelát.
Ebony Walcott romlott kis legbelsejébe.
Ajka aljas félmosolyra húzódik, utoljára csillan rá a lány szemeire a két sötét risz. Elkezdi belésulykolni a teendőit.
Azt akarom, engedelmeskedj nekem.
Azt akarom, menj vissza a kastélyba, mintha mi sem történt volna.
Azt akarom, légy ott a fülem és légy a szemem. Figyeld azokat, akik érdekelnek engem. Pitont. A két Mirolt. Malfoyt, Miscreantot. Pottert.
És Gwendolyn de Crassot.

Ez az utolsó név... Ezt talán bele se kellett volna foglalnia a listába, hisz annyira jelentéktelen lehet a többiekhez képest. Csakhogy a teljes lista csakis miatta született. A többi sem elhanyagolható, de főként Ő nem.
Leereszti a pálcáját. Pislog, megszűnik az azonnali delej, és közelebb lép, mielőtt a másik megrettenve hátrálna el tőle. Keze Ebony csuklójára bilincselődik, és a nyakához hajol. Belecsókol. Aztán ráharap, hogy kiszívva a tejfehér bőrt, égő vörös nyomot hagyjon maga után. Egy jelet.
Aztán egész közelről szólal meg, a lány arcába nézve, megvizsgálva a reakciókat.
- Crasso. Ezt jegyezd meg - mutatkozik be végül, majd teljesen elengedi a lányt.
- Gyere vissza, pontosan ide, mire elmúlik a folt a nyakadról. Ajánlom, hogy legyen mondanivalód, szépségem.

Bocsi, grammatikailag nincs feltételes módban, de tekintsd úgy, hogy szemantikailag igen ::)


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Darren White - 2009. 05. 25. - 19:30:25
(http://www.frpgs.co.cc/images/4mrixx4wbs5i8vg92g8k.jpg)

Igazából nem is értem miért dühít ez az alak. Hiszen annyira szánalmas, annyira lenéző.. Pont úgy viselkedik, mintha ő lenne az atyaúristen, és mintha ő soha, de soha sehol nem kezdte volna el a pályafutását. Na persze! Ő tökéletesnek született, igazán belevaló, fasza gyereknek, aki mindig mindent jól csinált. Hát én sosem leszek ilyen. Tudom, hogy végig kell mennem azon a bizonyos ranglétrán és hogy igenis meg kell küzdenem a tiszteletért – jelenlegi stílusommal még inkább – de bátran vállalom a kihívást. Hiszen a Nagyúrnak szentelem az életem, és egy ilyen szakadt csöves nem fogja nekem megmondani mit tegyek, vagy mit ne tegyek. Ahogy a pálcámat leeresztem, azonnal reagál a számára sértő megjegyzéseimre. Igazából időm sincs arra hogy meglepődjek, a Crució olyan erővel talál el.

Meggörnyedek, majd pár pillanatig hatalmas kínok között fetrengek a földön. Mivel a „dózis” nem volt túl nagy, ezért hamar elmúlik testemből a sajgás, agyamból a lüktetés. Kék lélektükreim megvillannak. Pálcám pont olyan gyorsan kerül a kezembe, mint az előbb az övébe. Nos igen. Nem a hidegvéremről vagyok híres! Agyamra lila köd szál, mintegy teljesen elvakítva. Igen, most azt érzem, hogy ennek a rohadék köcsögnek biztos kitaposom a belét, csak kerüljön a kezeim közé. Nem vagyok egy olyan típus aki könnyen feladja, tehát ha esetleg úgy gondolta, hogy én majd most nem fogok semmit sem tenni, csak úgy tűröm, hogy ő szórakozzon velem.. hát nagyon téved.
Ajkam egy szót suttog, mely igencsak hasonló az övéhez..
- Crucio!

Igazából, nem érdekel eltalálom e. Az sem érdekel, hogy esetlegesen visszalő e rám valam i hasonlatosat. Próbálkozom, hiszen ez vagyok én, egyszer úgyis sikerül. Szavai, melyeket most nekem mond kurvára nem érdekelnek. Egy ilyen alak ne sértegessen, ne magyarázzon nekem.
Természetesen teljesen felháborodom rám vonatkozó szavai hallatán. Hogy kiszedni az emberkéből mit akar, miért jön utánam? Nos, még mindig nem tudom megérteni, hogy neki mi a fene köze van ahhoz, hogy én hogy és mit teszek?! Ő csak egy senki, akinek parancsba adták, hogy nézzen rám. Én ezt nem igénylem, pont úgy nem igénylem, ahogy azt sem, hogy osztogassa a felesleges tanácsait. És hogy nem vagyok méltó arra, hogy megmondja a nevét? Hát ne mondja! Szarok rá! Kit érdekel! Már épp a szavába vágnék, mikor sajnos meghallom hangját és nevét. A közömbös tekintet talán elárulja számára, hogy felőlem akár a jóisten is lehet, akkor sem fogok a lábai elé borulni. Ezek után meg pláne nem.
- Most a neve hallatán el kellene ájulnom!


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Cyrus Halstead - 2009. 06. 16. - 11:23:24
~ ~ White úrfi


A fiatalosnak tűnő, mégis kora delelőjén járó férfi a bemutatkozását követően elcsendesedett, és figyelte, ahogyan a fiatalság ott puffog előtte a crucio áldásos kábulatából feleszmélve. Túlzottan sokat nem tétlenkedett, mert a talpra állás közben volt oly botor, hogy egy ízig-vérig halálfaló, ráadásul azok közül is a rosszabb jelenlétében elővegye a varázspálcáját, mintegy szimbolizálva, ő bizony nem adja fel. Cyrus nem értette a dühöt, hiszen kedves szeretetcsomagjával vált a két fél közötti rendezetlen számla rendezetté. Ezzel a húzással már egyikük sem tartozott a másiknak, persze a forrófejűség, amely oly sokak halálát okozta már, most is győzedelmeskedett a józan ész felett. Ezért volt problémás újabb tagokat felvenni abba a szűk társaságba, amelynek kemény magja már elegendő tapasztalatot szerzett. Az feladataik közé tartozott a fiatalok pátyolgatása, holott egyikük sem volt éppen tanár jellem, sokkal inkább a rideg, számító gyilkos, akinek nem szent semmi és senki. Chamberpot tulajdonosa is ezen emberek közé tartozott, soha nem törődött azzal, kit és miért kell megreguláznia, vagy éppen miért kell megölnie, egyszerűen teljesítette a parancsot. Persze, ha önnön érdekeiről volt szó, azért körültekintéssel járt el, elvégre egy megfélemlített pór nagy hasznot tud hozni a konyhára, ha úgy hozza a sors. A halk mormolást hallani sem kellett, a pálca mozgásának látványa elegendő volt az éjszínben lévő férfi számára, hogy tudja, a reá bízott fiatal bizony visszatámad, ezzel újabb és újabb számlákat nyitva, amelyeket természetesen alkalomadtán majd törleszteni kell.

Az esetlen mozgás nem segített, az előző crucio bizony még benne volt White úrfi mozgásában, és reflexeit tompítva. Elegendő volt egy apró lépés oldalra, hogy az ige hatására pálcából kireppenő ige a falon vágódjon szerte, elalélva a sötét mellékutcácskában. Halstead ajkai halovány mosolyra húzódtak, mert a fiú még a pocskondiázást sem volt hajlandó abbahagyni, aranyvérének nyoma sem volt, amely parancsolta volna, álljon meg és elmélkedjen kicsit, mert tetteinek súlyos következménye lehet.
- Ájulásával csak esetlenségének érezhető mivoltát erősbítené!
Válaszolta nyugalmas hangnemben, miközben pálcáját továbbra is kezében tartva szabad baljával megragadta a sétapálca alját, majd a varázstárgyat a helyére csúsztatta.
- Sok munkám lesz magával fiatalúr!  
Jelentette ki mintegy mellékesen, mintha nem lenne ínyére való, hogy pátyolgatnia kell egy újoncot. Lemondóan pillantott a kabátjára egy pillanatra, majd előhúzott abból egy szivardobozt. A bot az utcán állt, akár a cövek, meg sem mozdult eközben. Cyrus nyugodtan, lomha mozdulatokkal gyújtott rá, majd ismét az előtte álldogálóra tekintett.
- Hol van származásának eleganciája? Amennyiben él a lesajnálkozás eszközével, tegye azt úgy, hogy a másik érezze is, ne csak úgy tekintsen magára, mint holmi pattogó fiatalra.  
Egy pillanatnyi hatásszünetet hagyva folytatta megkezdett gondolatmenetét.
- Példának okáért, nevemmel szeretett volna becsmérelni. Tehette volna azt úgy, hogy „ismerősen cseng a neve uram, talán csak nem cseléd valamelyik híres máguscsaládnál?”! Mégis szebb a csengése, mint az ön által kiböfögött humoros, folklór műsorba illő eszmefuttatásának.
A férfi megrázta a fejét, majd szivarját a szájába helyezve emelte meg karját, másikkal pedig lehúzta a kabátot a jelről, mutatva, miért is van itt. Az egész egy pillanatig tartott, aztán ismét folytatta szivarozását, nyugodtan, figyelve a fiatal reakcióját. Valóban volt még mit tanulnia White úrfinak, de ha egyszer elkapja majd azt a bizonyos képzeletbeli fonalat, amellyel kiemelkedhet társai közül, akkor nem lesz megállás, bizonyosan a kegyeltek közé fog tartozni. De az idő és természetesen a forrófejűség, valamint a jelenlegi jellem formálása.



Cím: Gavin Hartley- Csendes mellékutcák
Írta: Alyson R. Leingter - 2009. 11. 10. - 15:45:54
Gavin Hartley részére





Sötétség. Kétségbeesés. Bujkálás. Szívdobogás. Kongás.
Éjfélt ütött a hatalmas óratorony, amikor már a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolára ráborult a félelem leple, amit egy hétköznapi ember ködnek nevezne, ám a természeti jelenséget egyesek rossz jelként fogja fel. A szőke lánynak, aki Roxmorts egy komor mellékutcájában gubbasztott egy kihajított, régi karosszéken, egyik csoportot sem támogatta. Számára a köd a föld felszín felett parányi vízcseppekből álló képződmény, de a mai estén, azokban a percekben az elveszettséget, a fájdalmat, a behegedt sebek újbóli fellángolását jelentette. Görcsösen szorított egy pergamenlapot. Meg volt tépázva, s el volt ázva a ráhullajtott könnycseppek által, s még mindig kivehető volt a keserves, határozott szavak, amik egy remegő kézben tartott pennából íródtak.
Mintha a régmúlt köszönt volna vissza rá fanyar, kárörvendő mosolyával. Hányszor és hányszor játszott a gondolattal, hogy mi lesz HA. Ez a "ha" most itt van, és könyörtelenül hátba döf egy tőrt, s majd milliószor megforgatja.

Könnyezik.
Életében talán először, mióta, elszökött Sam-től. A pergamenre ismét vízcseppek záporoznak, s már nem is könnyezik, észre se vette, már patakzik a könny a kék szempárból. Most nem érdekli. Máskor egy cseppet, se engedné, hogy elhullajtson, de most már mindegy, senki sem látja, még ha lenne is valaki ebben a nyomorult szűk utcában, a sűrű ködtől nem venné észre. Egyedül van ebben az univerziumban, mindenki messze van tőle, és senki nem foglalkozik vele. Sosem volt magányos, az ilyen kicsinyes érzelmeket, mindig is elnyomta a gőggel, de most felesleges, nem is reménykedik, hogy valaki észrevenné. Lábai felhúzva, kezeivel azokat átszövi, s a gyötrő levélet csal lazán fogja marokba, ereje sincs már. Haja kibontva omlik hátára, illetve gömbölyű vállaira.
Reménykedés, ugyan, az is csak egy ostoba érzelem...


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gavin Hartley - 2009. 11. 10. - 16:24:14
(http://www.frpgs.co.cc/images/fgv5xs8ic3aiekza4ckh.png)

Kilépve a melegséget árasztó, kis családi házból, egy hideg, ködös környezetben találta magát, egy rideg éjszakában, amit senki sem kedvelt. Ő mégis boldog volt, s igen ritka pillanatok egyike volt ez az este, mikor jól érezte magát. Kezeit térdig érő, sötétszürke szövetkabátjának mélyébe süllyesztette, s nagyokat szippantva a hideg levegőből indult el előre, a járda mentén. Távolodva a kis háztól elgondolkodott az estén, a vacsorán, a barátságos beszélgetésen, eszébe jutott a friss kenyér illata, s az öreg, mugli lemezjátszó pörgette bakelit muzsikája.
Bárcsak mi is így élnénk, ahogy Adeline és a családja, egyszerű környezetben, de mégis boldogan. Hmm, ha Emily jobban lesz, elköltöztetem ide, Roxmortsba, szerzek egy házat, ott hagyjuk apát és azt a nőt. Igen, az lesz a legjobb, ez egész biztos. Gondolatok cikáztak a fejében, miközben lassan elérte a kis falu főterét, s onnan jobbra fordult, hogy tovább haladjon szálláshelye felé. Cipői halkan koppantak a macskaköveken, ezzel megtörve az utca néma csöndjét. Gavin tekintetét körbevezette a házakon, az ablakokból pislákoló fényeken, az utca lámpás sorain, a távoli kis hídon, amely egy patak felett futott át, s nyugodtan haladt volna tovább, ha egy macska nem hozza rá a frászt. A hatodéves hollós kissé megriadt a nyávogó állattól, amely egy pillanat alatt futott át előtte, be egy kis mellékutcába. A fiú utána nézett, némi kis motyogást hallatva, mikor egy alak kirajzolódó formáit vélte felfedezni a szinte már tejfel fehér ködben. Egy pillanatra megállt, s azon vacilált, hogy vajon most mitévő is legyen. Döntött az emberi kíváncsiság, Gavin egyik kezét a pálcájára csúsztatta, majd óvatosan indult meg a neki háttal lévő alak felé. Ahogy közeledett, már sokkal jobb képet kapott, látta a szakadt fotelt, s mintha egy hosszú hajú lány ücsörgött volna az utcára hajított, megunt ülőalkalmatosságon.
- Jó estét! Minden rendben van? - kérdezte illedelmesen, lágy hangon, hogy nehogy ráijesszen a lányra. Ettől függetlenül kezét még mindig nem emelte le a pálcája végéről, hisz nem tudhatta, hogy mire számítson. Lassan megkerülte a karosszéket, s így már szemügyre vehette az ott ücsörgő személyt. Meglepődött. A lány arca szomorúságról árulkodott, s mintha pár könnycseppet is felfedezett volna, bár ebben nem volt biztos a köd miatt és a szűkös fényviszonyok miatt. Arra azonban egyből rájött, hogy ki ez a lány. Hogyan is feledhetné azt az arcot, aki miatt kamasz fejjel annyi pofont és verést kapott? Kis zöldfülű volt, másodéves, mikor el mert küldeni egy levelet ennek a lánynak, leírva benne csodálatát és arra kérve  őt, hogy menjen vele a bálba. Hát nem egy naiv lélek? Azóta persze sokat komolyodott, s az évek alatt valahogy mindig elkerülték egymást. Most azonban itt ült előtte, s csak azt látta, hogy az a mosolygós arc eltűnt.
- Alyson? - ejtette ki a nevét, miközben letérdelt a lány előtt, s egyik kezével finoman megérintette a lány kezét.
- Öhm, persze, lehet, hogy nem ismersz meg, szóval...Gavin vagyok, hollóhátas...- Mit is mondhatott volna még? Talán azt, hogy ő küldte azt az ostoba levelet? Azt már egész biztosan elfelejtette a másik, így az egyetlen kapocs csak az iskola lehet kettejük között.
- Fáj valamid, vagy bántott valaki? - kérdezte némi aggodalommal a hangjában, miközben a lány szemeit fürkészte.  


Cím: Hartley - Csendes mellékutcák
Írta: Alyson R. Leingter - 2009. 11. 16. - 15:46:45
Gavin Hartley részére




Magány. Rettegés. Sebek. Feltépett hús. Gyötrelem. Összedőlt kártyavár, összedőlt remény...
Robert ...Neki Robert kell itt és most, hogy ne legyen ilyen rohadtul egyedül az egész vacak világban! Jöjjön ide, hagyja abba amit most csinál és jöjjön és töltse fel a lelkét reménnyel, magabiztossággal, bátorsággal, adja vissza neki az énjét! Ne hagyja egyedül, ne hagyja...
Talán leggyengébb pillanatában, de elkapta egy alak.
Csendben, hangtalanul könnyezik egy roxmortsi sikátorban, egyedül, éjszaka közepén, de cipőkoppanások hallatszanak. Nem hajtja fel fejét, hátha nem veszi észre az a a "valaki". Egyre tisztábban hallja, ahogy közelednek a cipők gazdája, de elbújik, úgy sem lel az egyedül hagyott lányra...
A síri csendben megütötte a fülét a hang, nem bírta tovább felkapta a fejét, s a homályos alakra összpontosított. Kicsit hunyorgott a köd vagy a könnycseppek miatt, nem tudni, de csak a hangra lett figyelmes, vagyis inkább, amit mondott. A nevét említették. Hirtelen minden kíváncsisága, érdeklődése, figyelme az idegenre kényszerült. Hogy ki lehetett a rejtélyes személy, aki a nevén szólította, nem tudta. Persze a Roxfortban nagy hírnévre tett szert, sokan tudják, már csak hallásból is, hogy ki is, de általában csak a vezeték nevén szólítják, nem a keresztnevénn.
- Mégis ki a fene vagy te?
Kérdezi kicsit csípősen, de azonnal meg is kapja a választ, amit várt, de nem sokat segített neki. Gavin, Gavin... Mégis milyen Gavin?! Legalább egy vezetéknevet mondott volna... Nem fogja tenni a jó kislányt, nem emlékszik rá, passz.
- Nem emlékszem rád, hol találkoztunk? - elképzelése sincs ki lehet, volt pasi nem, mert egy, nem így köszöntené, kettő, arra azért csak emlékezne- Valahonnan ismerős az arcod... ah, talán a könyvtárba láttalak utoljára- vehette sértésnek, vehette valódi célzásnak, rábízta.
- Miből gondolod, hogy rosszul vagyok?- hozzáspékelt még egy nevetésnek alig nevezhető zavart röhögést. Bár könnyei még mindig árulkodóan csillogtak az arcán, de bízott benne a lány, hogy ezt nem veszi észre a fiú, letörölni nem törölhette, hisz azzal elárulná saját magát. Alyson Rose Leingter sírna? Nem, az ártana a hírnevének.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gavin Hartley - 2009. 11. 17. - 12:18:54
(http://www.frpgs.co.cc/images/fgv5xs8ic3aiekza4ckh.png)


Újra látva ezt az arcot eszébe jutott a múlt, egy kedves lány, akiért annyira odavolt, aki mindig az elérhetetlenséget jelképezte számára. Most itt ült előtte, egy kihalt utcán, s a bár a külső tényezők arra utaltak, hogy ez bizony ő, Alyson Rose, valami mégis más volt. A figyelmességre érkező fricska meglepte Hartleyt, kinek szemöldökei a magasba kúsztak, s némi értelmetlenséggel figyelte az eseményeket. Kezét leemelte a másikéról, majd visszahúzva a térdeit támasztotta meg, s még mindig a fotel előtt guggolva figyelte a lány vonásait.
- Bocsánat, így tényleg udvariatlan...Gavin Hartley, egy suliba járunk...és.. - Most mondjam, hogy helló, én vagyok, aki levelet írt, akire néha rámosolyogtál az étkezőben, s én hívtalak el másodikban a bálra, de mással mentél? Ugyan... Röpke gondolatmenet után úgy döntött, hogy felesleges lenne ezzel előhozakodnia, ha a lány eddig nem ismert rá, akkor ezek után sem fog.
- Szóval csak a suliból. - Zárta le szűken a szavait, s még mindig a lányt figyelte. Nem igazán értette azt, hogy Alyson miért ücsörög ilyen rossz időben, az éjszaka kellős közepén egy sikátorban? A könnycseppeket sem értette, ugyanis emlékei alapján mindig mosolygós és vidám természet volt a szőkeség. A következő kérdés és a hozzá tűzött nevetés csak még jobban ledöbbentette Hartleyt.
- Talán abból, hogy a késő esti órákban, ilyen pocsék időben itt ücsörögsz egy sikátorban, és könnyektől csillog az arcod. - Adott kerek magyarázatot a feltételezésére, ám ebben a pillanatban rájött, hogy talán tapintatlan volt, hisz mi köze is lehet ahhoz, hogy ha valaki sír? Tulajdonképp semmi, ő mégis olyan ember volt, hogy szeretett másokon segíteni.
- Öhm...elnézést. - Fűzte hozzá végül, hogy ezzel hozza helyre korábbi kérdését, eközben jobb keze a kabátja mélyére siklott, s egy ruhazsebkendőt előhúzva a lány felé nyújtotta, de ekkor már nem mondott semmit. Ha a lány elvette a zsebkendőt, akkor átadta, ha nem, akkor a fotel karfájára fektette. Egy pillanatra gondolkodni kezdett azon, hogy most mi lenne a legjobb, amit tehetne? Sétáljon el és hagyja itt a lányt? És ha valami baja esne? Nem, bármennyire is úgy érzékelte, hogy a lány nem túl barátságos és igen visszautasító, mégis úgy döntött, hogy marad, legalább addig, míg megtudja, hogy a lány épségben hazaér.
- Errefelé laksz? Esetleg hazakísérjelek? - Próbálkozott még utoljára, hátha sikerül valamiféle eredményt elérnie a lánynál...


Cím: GAVIN- Csendes mellékutcák
Írta: Alyson R. Leingter - 2010. 01. 04. - 19:53:50
Gavin Hartley részére



Értetlenül bambul a fiúra, elképzelése sem volt, hogy honnan ismerhette. Csak hírből nem ismerhette fel, mert vagy Leingternek szólította volna, vagy csak egy mondatot ejtett volna meg: "Hé, te vagy az a lány, aki vele...?" Gavin, Gavin. Gavin Hartley, hát nem sokat segített, maximum még jobban felkeltette a kíváncsiságát, a feledésbe merült név, de nem is nagyon érdekelte. Szíve szerint már rég elküldte volna melegebb éghajlatra, ám ezt, amit máskor könnyűszerrel véghezvitt volna, most nehézkesen, küszködve tudna csak megszólalni, de még így sem tudna tovább sértegetni, most túl erőtlen hozzá, hogy ilyen felszínes dologgal foglalkozzon.
Agya még mindig csak azon az egy személyen járt, csak azon a szadista disznón. Sam. Sam Bilson, az az embertelen férfinak alig nevezhető vadállat, aki tönkre vágta a lány életét. Igen az egész életét, mert attól még, hogy elszökött gondviselőjétől, még benne maradtak a sérelmek, a fájdalom még hónapokig nem szűnt, meg a rettegés még a mai napig benne él, hogy eljön érte, és ... és nem tudni mit csinál. Sötét éjszakákon, mély álmaiba is befurakodtak az undorító emlékképek, pillanatnyi emlékfoszlányok, melyek vadul tépdesték piciny darabogra, az annál is kisebb szívét. Nem egyszer ébredt izzadtan, s ziháltan, úgy hogy folyadékért kellett nyúlnia, és ezen a borzalmas éjszakákon, órákon át a fürdőben mosta az arcát, s próbálta helyrerázni magát. Megkeserítette, ezt a tizenkét hónapot, a sok vérfagyasztó év után is, folytatta kínzását, lelkileg, elméjét bontották le azok az emlékek, amik erőszakosan vésődtek beléje. Tönkretette a világát, a gyermekkorát, és akármennyire is tagadta, védte magát Alyson, ő maga is tudta, hogy ez így van, még ha mindent elkövet annak érdekében, hogy az ellenkezőjét mutassa minden élőnek. Eddig átengedte magát ennek a hitnek, de felül kell kerekednie magán, és nem hagyni, hogy befolyásolja az életét, még ilyen messziről is. A fél életét nyomorúságban töltötte, a jövőjét nem hagyja kárba veszni, nem hagyja, hogy ebben a kedvező pillanatban is elrontsa, az hogy önsajnálatot tanúsít, főleg, egy másik érző ember előtt…
Elfogadja a zsebkendőt, hálásan a fiúra mosolyog.
- Köszönöm szépen!- feláll a rozoga karosszékről, és lágyan átöleli a diáktársát, megszorítja, és mélyet sóhajt egyet, megkönnyebbülést mutatva. Bár egészen más érzelmek kavarognak a pici Alyben, ravaszság, tervezgetés, szikra, mérlegelés. Meglátjuk, mit tudunk kihozni ebből…
- Igazándiból a Roxfortban kéne aludnom az ágyamban, de semmi kedvem, szükségem van valakire, aki nem a csillogó körömlakkokról beszél- szomorkásan elmosolyodok, és visszahuppanok az átázott, és már igen kellemetlenül hideg elhasznált bútordarabra. Szóval Gavin Hartley meglátjuk meddig bírod Alyson Rose Leingter mellett. Vagy vele...?



Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gladwyn R. Selwyn - 2010. 06. 01. - 16:39:32
Serpenrosa

Egy fickó járkálgat a mellékutcákon látszólag céltalanul. Valójában tényleg nem volt semmi célja csak úgy ide jött a faluba meginni egy-két kör Lángnyelv-whiskyt vagy valami hasonlót, de megrohanták az iskolás emlékei. Emlékezett arra, hogy negyedik évfolyamosként a barátaival valamely csendesebb utca egyikében rúgtak be először komolyabban és az egyik ház falára sikerült a gyomrukat kiüríteniük. Majd egy fél évvel később ugyanott történt meg az, hogy kipróbáltak a cigarettát. Annak a tanévnek a végéig élt ezzel, de otthon a szülei leállították eme mugli szemétről. Majd hatodévben egy másik utcában csókolta meg élete első barátnőjét. Azonban a legérdekesebb csínyjük is itt történt. Mégpedig az, hogy az egyik lakó postaládájában felgyújtották a leveleket. Mivel többen látták az esetet jelentették az iskolának. Azóta nem takarított annyi bagoly guanót, mint akkor a büntetés alatt, de jó visszaemlékezni. Most is megállt az út közepén és vigyorogva gondolt az iskolás énjére. Talán ezért lett a két legtöbb kalandot ígérő "állás", az aurori és a halálfalói, büszke végzője.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2010. 06. 01. - 21:07:17
Gladwyn

Hirtelen pukkanás hallatszik a mellékutcában, egy falfehér pálcáját szorongató fiatal nő a hang forrása, aki ziláltan zihál, miközben nekidől a falnak, igyekszik összeszedni magát. Hát igen, ez nem Miss Hellsing legjobb napja, bár annak indult: kellemes idő, hétágra sütő nyári nap, szép és tökéletesen idilli, még dolgozni is vidáman ment az Ispotályba, bent nagy volt a nyüzsi, de végülis senki nem halt meg aznap, aztán beütött a krah. Az utolsó betege, egy ismerőse volt, felhívta telefonon, mikor hazafelé tartott. Egyszerű ügynek tűnt, az idős boszorkány eléggé paranoiás volt, s nem mellesleg hipohonder. Szóval Serpenrosa hetente egyszer benéz hozzá, kivizsgálja, beszélgetnek kicsit és utána hazamegy. Ez amolyan szertartás volt, de csak volt. A hölgy pupillái maximálisan kitágultak, aranyszínű íriszei túlvilágian fénylenek, hát régóta látta a normál szem szinének mását, tényleg olyan színezete van. Mélyet sóhajt, nem is igazán tudja miért pont ide hopponált, ez volt az első hely ami eszébe jutott, vagyis a Roxfort, ezen el is mosolyodik. Igen, az öreg kastély 7 éven és még egy félen át a biztonságos otthona volt. Lehunyja a szemét, még pár pillanat és teljesen magához tér, kinyitja a szemét, ismét a hirtelenzöld lélektükrökön át látja a világot. Most, hogy megnyugodott valamelyest körülnéz, pár hosszú perc telt csak el megérkezése óta, s Serpibe bizony belehasított a felismerés, még körül sem nézett, amatőr hiba.  Rá kell eszmélnie valaki van rajta kívül az utcán, izmai megfeszülnek, érzékei felpörögnek. Vajon csak egy békés szemlélődő, vagy halálos veszély? Soha ne bízz senkiben!


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gladwyn R. Selwyn - 2010. 06. 02. - 19:26:55
Hirtelen egy pukkanást hallott. Reflexből kapta elő a pálcáját és a megjelenő fiatal hölgyre szegezte azt. Nem nagyon volt ismerős a parancsnokságról, bár elég sok auror van most, s lehet, hogy egy újoncot állítottak rá. Viszont nem tudják ott, hogy halálfaló és valószínűleg nem egy újoncot küldenének rá, ha tudnák, hogy halálfaló. A Nagyúr viszont nem küldene rá embereket, mert nem árult el semmit sem. Ha mégis akkor csak megfigyelni és akkor a fiatal hölgy nagyon elbaltázta.
- Jó napot! - köszönt a hölgynek úriember módjára, majd be is mutatkozott. - Gladwyn R. Selwyn-nek hívnak. Önben kit tisztelhetek?
Kissé lejjebb engedte a pálcáját, hogy ne tűnjön fenyegetőnek, de azért annyira nem, hogy egy esetleges támadás esetén ne tudjon védekezni. Közben a hölgy válaszára várt.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2010. 06. 02. - 20:39:08
Az idegen meglepi Serpenrosát, ugyanis bemutatkozik, ez kissé megnyugtató tény a lány számára. Általában a gyilkolni készülő halálfalók nem szoktak bemutatkozni. Viszont komoly gondolkodásba esik; vajon ismerheti-e Mr. Selwynt?, de hiába zakatol az agya, nem merül fel sem a név, sem a hallott hang. A lejjebb ereszkedő pálca megnyugtatóan hát rá, de az eltett varázseszköz még inkább lecsillapítaná, de így is jó, hasonlóképp kevéssé fenyegető pózt vesz fel, mint az úriember, majd ahogy az illem diktálja, kicsit közelebb lép, fejet hajt, aminek következtében kissé kócos haja előrelibben és bemutatkozik.
-Jó napot Mr. Selwyn! Miss Serpenrosa Hellsing vagyok, szolgálatára.
Hangja kissé megremeg eme utóbbinál, bár maga sem érti miért, pedig ideje lenne, hogy kezelni tudja az ilyen helyzeteket, egyre több lesz.
-Mondja csak nem látott aurorokat errefelé? - Megköszörüli a torkát. - Vagyis azoknak látszó egyéneket?
*Szépen vagyunk, normális vagyok? És mi van ha halálfaló? Egy kis mellékutcában vagyunk, kettesben...inkább Aberforthnál kéne megkérdeznem...igen...igen.*
-Felejtse el, nem érdekes, elnézést kicsit szétszórt vagyok.
Megigazítja a válltáskája pántját, ami keresztbe fut zöld talárján. Bal kezével rendezi tépázott vörös fürtjeit. Tekintete a férfin időzik, magasabb nála, szőkés-barna haj, kék szem. Még mindig úgy véli, nem látta ezt az arcot.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gladwyn R. Selwyn - 2010. 06. 03. - 19:12:30
A nő is be van parázva, így Gladwyn kezd megnyugodni, mert rájött arra, hogy a nő szimplán kívülálló. Se auror, akit utána küldtek, se halálfaló, aki új feladattal érkezett vagy egyszerűen eltenné láb alól. Elrakja a pálcáját, mert a nőn, vagyis most már Miss Serpenrose Hellsing, a lehető legtávolabb szeretné tudni Gladwyn pálcáját.
- Örömömre szolgált, hogy megismerhetem Miss Serpenrose Hellsing - mondja Gladwyn, majd elmosolyodik. - Nos bárki látszódhat aurornak, de nem sokan vannak, akik tényleg aurorok és auroroknak néznek ki. Mellesleg egy aurorral beszélget.
Benyúlt a talárja zsebébe és elővette a jelvényét, megmutatta Serpenrosának, majd pár másodperccel később elrakja.
- A mostani időkben mindenki szétszórt - jegyezte meg Gladwyn. - Véleményem szerint a csinos hölgyeknek nem kellene egyedül kószálniuk a sötét mellékutcákban. Esetleg meghívhatom egy italra?
Kicsit meglepődött saját magán, hogy meghívta, de elég csinos volt Serpenrosa, s ezért remélte, hogy elfogadja a meghívást és már rögtön az első találkozásukkor kellemes benyomást kelthet benne.
~ Csak meg ne tudja, hogy halálfaló is vagyok. ~ villant keresztül az auror-halálfaló agyán a gondolat.


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2010. 06. 06. - 14:06:47
Serpenrosa nagy örömmel látja, hogy az úriember elteszi a pálcáját, így az ő izmai is szépen visszalazulnak, majd elteszi ő is a pálcáját.  Gladwyn válaszára először igencsak meglepődik, majd végigméri alaposan és lassan, sőt kissé szenvtelenül is. Nagyot mosolyog a tényen, hiszen Mr. Selwynen nem látszódik az aurorság.
-Khm, elnézését kérem, valójában nem  néz ki aurornak, ez elismerésre méltó. *Főleg, ha a jobbak közül való, bár ahhoz túl fiatalnak tűnik, de ki tudja.* Folytatja magában a beszélgetést. Az aurorjelvény kétségkívül igazolja az állítást, így nem is firtatja tovább. Agyában még mindig zakatolnak a gondolatok, valószínűleg az Alyson házánál történtekről hallott a többi auror és vizsgálják a körülményeket. Felvonja az egyik szemöldökét, majd vidáman rámosolyog és rákacsint a férfire.
-Valóban, pedig veszélyes a szétszórtság. Még szerencse, hogy járkálnak errefelé jóképű aurorok, hogy erre felhívják a hölgyek figyelmét.- Kis szünetet tart, gyorsan átgondolja a meghívást. *Végülis, jól esne egy ital...a pasik meg mindig, szóval miért ne?* -Igazán kedves, köszönettel elfogadom.
Határozottan lép Gladwyn mellé, egy pillanatig töprengő tekintettel, majd ki is mondja ami a fejében motoszkál.
-S mi dolga Önnek egy  sötét mellékutcában Roxmortsban? Esetleg szolgálatban van?
Persze a csevegés csak gondolatelterelés, Serpi még mindig feszült és zaklatott állapotban van, ám igyekszik palástolni érzéseit, ehhez eléggé jól ért.
-Melyik vendéglátó ipari egységet kedveli inkább?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gladwyn R. Selwyn - 2010. 06. 06. - 20:42:20
- Tudom, hogy nem nézek ki egy aurornak - mondja Serpenrosa megjegyzésére, majd elmsolyodott. - Valószínűleg akkor már nem lennék auror, mert egy halálfaló végzett volna velem.
Most először végignézett Serpenrosán, mióta találkozott vele. Teljesen átlagos lány teljesen átlagos kinézettel, de a szeme. Az olyan hirtelenzöld volt, hogy a legzöldebb fű semmi hozzá képest. Lehetetlen ellenállni a pillantásának.
- Hogy mi a dolgom itt? - tette fel a kérdést újra Gladwyn. - Nos, egy italra jöttem, de egy közveszélyesen gyönyörű emberrel hozott össze a sors.
Mikor Serpenrosa mellé lép felrakja a kezét, amivel több dolgot szándékozott jelezni. Először is az úriember mivoltát támasztotta alá, másodszor pedig felhívta a nő figyelmét arra, hogy társashopponálással egyszerűbb lesz eljutni az adott vendéglátóipari egységbe.
- Én a Három Seprűt ajánlom. - mondta Gladwyn. - Önnek megfelel Ms. Hellsing?


Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Gavin Hartley - 2010. 06. 17. - 12:31:56
Alyson Rosenak, megkésve...

Pár percig figyeli a lány arcát, aki úgy bámul rá vissza, mintha találgatná, hogy vajon ki is lehet ő? Nem csoda, az iskolában sosem keresték egymás társaságát, egyszer sem beszéltek, bár Gavinnek tetszett, ő mégsem kezdeményezett, miért is tette volna? Egyetlen próbálkozása volt, egy levél a Karácsonyi Bál előtt, de azzal sem járt sikerrel, a végén egy monoklit szerzett be Alyson barátjától, aki talán két évvel is idősebb volt az akkori , fiatal Hartleynál. Míg ezen gondolkodott, lassan az eső is cseperegni kezdett, lassan felvakarva a macskakövezetről a hosszú napok porát. Az egyik sarokban macska vinnyogott, a következő pillanatban egy kuka fedele csörömpölt, mígnem landolt a kövezeten. Gav  csak egy pillanatra kapja oda a fejét, de ezután ismét a megtört lány felé pillant, még mindig nem érti, hogy a mindig vidám Alyson most miért itatja az egereket.
- Tessék - nyújtja át a ruhazsebkendőt, melyet a lány elfogad, küld felé egy mosolyt is, majd meglepődik, mikor a lány átöleli őt. Kissé bátortalanul öleli vissza, de végül kezei megpihennek a lány hátán, érzi, ahogy Alyson megszorítja, ő pedig magához húzza a szőkeséget, mélyet szippantva belélegzi kellemes illatát. Mintha mindig is erre vágyott volna, egy ostoba gyermeteg szerelem, ami sosem teljesült, most pedig őt öleli. Érdekes érzés keríti a hatalmába, talán az emlékek, valami különös varázs. A néhány pillanatig tartó ölelés után kezei a lány vállára csúsznak, picit távolabb tolja magától és rámosolyog, egyik kezével félresimítja arcából a rakoncátlan hajtincseket.
- Ne...ne ülj vissza! - megfogja a lány kezét és visszahúzza őt az ázott, rozoga ülőalkalmatosságból.
- Sétáljunk egyet, én visszakísérlek Roxfortba. - Karját nyújtja a lány felé, várva, hogy a lány elfogadja a kíséretet.
- Kérlek, mielőtt még jobban eláznánk. Elmesélhetnéd, hogy mi történt, de beszélgethetünk az iskoláról is , szellemes tanárainkról és iskolatársainkról. - Ismét mosolyog, próbál nyugalmat sugározni, ő amúgy is nyugodt típus, kicsit talán komolyabb társainál, de az élet megnevelte őt rendesen.
- Szóval mi a baj?-



Cím: To Mr. Selwyn
Írta: Serpenrosa Hellsing - 2010. 07. 01. - 18:29:07
Kicsit oldalra biccenti a fejét, széles mosoly az arcán, smaragdzöld szemei kissé kísértetiesen fénylenek.
-Nos valóban nem látszik. S tény, mi tény, maximum az ispotályban találkozhattunk volna az Ön számára kellemetlenebb módon valószínűleg. Így jobban örülök azonban.
Serpenrosa érdeklődve hallgatja a választ, majd csengőn felnevet, mikor az auror úr bókos-mókás mondatot is hozzátűz a magyarázathoz.
-Tudja kedves uram, ha egy italra jött, nem hiszem, hogy ide hoppanált volna, de igazán nem az én dolgom, mindenesetre örülök, hogy Önnel akadtam össze.
Udvariasan el is fogadja Mr. Selwyn karját, bár pár pillanatig habozik, mire megérti mire is gondol a fiatalember.
-Tökéletesen megfelel, igazán kellemes hely, netán Ön is a Roxfort padjait koptatta valaha?  Különös, ha Roxmorts falucskába járok mindig rámtör a nosztalgia. Néha csak úgy fecsegek, előre is elnézését kérem emiatt.
Bár szíve még mindig kissé hevesen ver, mivel azért a sokk nem múlt el teljesen, éppen ennek köszönhető a túlzott locsogás.



Cím: Re: Csendes mellékutcák
Írta: Alyson R. Leingter - 2010. 07. 08. - 13:13:00
G A V I N ~




   - Köszönöm! - szólal meg hálás hanglejtéssel, és elfogadja a zsebkendőt. Nem igazán akarta elvenni - sőt minek neki zsebkendő, ő nem sír...-, de ez is a terv része. Az álca, a furfang, a ravaszsághoz.

   Ahogy belé karolva haladnak ki a mellékutcából, Alyson hálát ad az égnek, hogy ilyenkor már nem igazán járnak diákok Roxmorts utcáin. Még jó, különben ismét elindulna egy kétes eredetű pletyka, hogy ő és Hartley... Lassan haladnak, de Aly legszívesebben megszaporázná lépteit, hogy minél előbb kikerüljön Roxmort területéről és a falut ás a kastélyt összekötő útra érkezzenek. Miután Gavin befejezte a kérdezősködést, egy darabig csend honolt köztük, ő nem feszegette a húrt, Aly pedig - látszat szerint - próbálja összeszedni a gondolatait, érzelmeit, és küszködik a könnyeivel. Látszólag.
   Valójában próbál valami kézenfekvő, mégsem túl sablonos történetet kitalálni arra, hogy miért bőg, úgy mint elsőéves, Roxmorts egyik csendes mellékutcájában. Lassan lépdel a vizes kavicson, de az agya fáradhatatlanul kattog. Miután úgy érezte, hogy a csend túl sokáig húzódik, kényszeredetten megszólal:
   - Gavin, el fogom mondani... - mit? Azt, hogy egy pszichopata üldözi, hogy megölje? - De nem most. Elég... - sóhaj. Hatás kedvéért. - ...friss az emlék...- megszorítom a kezét, és a szemeibe nézek. - De ígérem hozzád fogok fordulni, csak...csak egy kis idő, rendben?
   Lehet színészi pályára kéne mennie. Ha nem ismerné saját magát, még be is dőlne.
   Nem sokáig sétálgatnak még. Lassan kiérnek a faluból, és pár perc alatt már fent is vannak a kastély bejáratánál. Ott Alyson a fiúhoz fordul és ellágyult arckifejezéssel megöleli. Reméli, hogy senki nem figylei az ablakból, különben lőttek a hírnevének.
   - Hálás vagyok Gavin! - megjegyezte a nevét. Ezt vegye jó pontnak!  - Majd... Összefutunk még, és remélem többször lesz alkalmunk találkozni! - kibontakozik az ölelésből, és elindul felfele a lépcsőn, ott hagyva a hollóst.
   Alyson szívből remélte, hogy találkozni fognak még. Csak nem úgy, ahogy a fiú gondolja...


;;köszönöm a játékot!


Cím: To Ms. Hellsing
Írta: Gladwyn R. Selwyn - 2011. 04. 25. - 11:29:22
- Mellesleg, ha szolgálatban lennék akkor nem térnék be Roxmortsba egy pohárkára és  nem álltam volna le önnel beszélni - válaszolt Gladwyn Serpenrosa egyik megválaszolatlan kérdésére. Közben elvigyorodott és kacsintott egyet a nő felé.
- Nos, ha az ispotályban találkozunk, akkor eléggé kellemetlen helyzetben lennék - mondta és márcsak magában tette hozzá, hogy: ~ Ha a Nagyúr bukása előtt, akkor felejtés átok vagy halál lenne a jutalmad, ha utána, akkor nekem lenne ámen. ~
- A jelenlegi helyzetünkben, ezalatt a belpolitikai tényezőkre gondolok, még egy aurornak is félnie kell. Azt gyanítjuk, hogy halálfalók épülnek be a Minisztériumba. - reagált Serpenrosa szavaira és folytatta. - Ráadásul önnek sem szabadna egyedül lennie ilyenkor, kivéve ha a kedvesére vár vagy hozzá tart.
A hölgy szavaiból Gladwyn kikövetkeztette, hogy a hölgy is Roxfortos volt és akkor most örülhet Gladwyn, mert a jobb helyet választotta a vendéglátóipari egységek közül.
- Igen Roxfortos voltam - felelte a kérdésre. - Nyugodjon meg rám is rám törnek az emlékek, azokról a roxmorts-i csínyekről. Nyugodtan engem nem zavar, ha a nosztalgia miatt önre tör a szó menés.
Megint rá mosolygott Serpenrosára. Ekkor hirtelen eszébe jutott egy fontos dolog. Majd még egy. Az egyikre most rákérdez, a másikra majd menet közben.
- Mi lenne, ha tegeződnénk? - kérdezte meg nagy elánnal Serpenrosától.