Roxfort RPG

Egy többszintes épület a Mágus tér központjában. Hatalmas, díszes olvasótermeiben minden művet megtalálsz, ami csak szükséges lehet a házidolgozataidhoz vagy a kutatásokhoz, amit valaha a mágikus nyomdákban kiadtak. 

---

Lassú, csöndes, mondhatni nesztelen léptekkel haladt végig a rengeteg míves, gyönyörű, bőrkötéses könyvvel megpakolt polcok előtt. Egyikre sem pillantott fel, csupán pergamenre rótt jegyzeteibe mélyedt bele teljesen. Tanulnia kell. A hangsúly mindenképpen a "kell" szócskán van. Nem sokára elérkezik a vizsgaidőszak és azt nem lehet másképpen túlélni csak is úgy, ha tanul az ember. Nem újdonság, igaz? Nos, Lily számára semmiképpen nem volt az. Mióta csak öntudatára ébredt egy dolgot nagyon is az eszébe vésett.
Az élet kegyetlen. Ha hülye vagy, még kegyetlenebb.
Igen, vannak alapigazságok. Tehát ott tartottunk, hogy hősnőnk a jegyzeteibe mélyedve rótta az utat a könyvrengetegben. A könyvtár azon része felé haladt amit csak és kizárólagos engedéllyel, nem különben felügyelettel szabad csak használni. Elérve a bűbájjal lezárt, rácsos ajtót feltekintett a kezében szorongatott papirosból. Jégkék szemei, melyek zafírként csillogtak az ajtóra szegeződtek és egy otromba feliratot olvastak.



Egy halk, de annál dühödtebb sóhajtás szakadt fel a lány torkából. A könyvtár kísérteties csöndjében ez pedig ágyúdörgésnek tetszett.
~Nem hiszem el...~szorította össze mérgesen ajkait Lily.
Mikor végre tudott időt szakítani egy kis tanulásra, sőt nem egészen idáig, kastélyon kívül jött el az információkért, így megszívja. Vett végül egy mély levegőt és csinált egy hátraarcot. Semmi értelme nem volt annak, hogy itt szobrozzon egy olyan ajtó előtt ahová csak akkor juthatna be, ha az illetékesek is úgy akarják. Igazán nem lenne valami értelmes dolog farkasszemet nézni a helységgel miközben magába egyre csak átkozza.
Lilynk így elindult vissza, le a földszintre és főleg le a holmijához. Ha már itt van, még sem vesztegeti el az idejét és ha mást nem, legalább pár leckét és házi dolgozatot befejez. Azzal nem veszít semmit sem. Mi több, még nyer is az ügyön.
Hamarosan meg is pillantotta azt a kis olvasó sarkot ahová bevackolta magát nem sokkal azelőtt, hogy felhágott volna az emeletre ahhoz az ajtóhoz, ami miatt most viszont bosszankodott.
Elégedetten konstatálta, hogy minden a helyén van, úgy ahogy hagyta.
Egy valamit kivéve.
Egy valakit kivéve.
Lily összeráncolt homlokkal és kissé hevesen "fújtatva" igyekezett a zugához.
Ahol egy fiú ült éppen. Az Ő helyén, a cuccait oldalra tolva és a sajátjait a helyére téve.
~Mekkora arcátlanság.~ropogtatta meg ujjait a lány.
Aztán elérte az asztalt. Egy aprót toppantott ezüstszín topánba bújtatott lábával mikor lefékezett.
-Már elnézést.-szólalt meg nyugodt hangon, de érezhetően ingerülten.
Ha arca nem is árulkodott arról, hogy fel van háborodva, mozdulatai mindenképpen. Idegesen, kissé erőteljesen szorongatta kis, kék színű kötött kardigánjának az övét a dereka körül, nem kevésbé idegesen végigsimítva hófehér, lágyan fordozódó pántos ruháján.
-Ez itt az ÉN helyem.-közölte továbbá és fagyosnak ható tekintetét a másik, sötét tincsektől kissé eltakart íriszeibe fúrta.

---

Gyorsan és nesztelenül lépked a polcok között kínai tornacipőjében, figyelembe véve a könyvtáros elhelyezkedését. Bőrdzsekijén a cipzár mintegy negyedéig van lehúzva, a keze gyorsan mozog, szinte egy másodperc alatt nyúl a könyvek után, majd egy gyors mozdulattal a bőrdzsekijébe rejti a nem túl vaskos, ám annál értékesebb irományokat. Mindeközben néha felpillant és próbál úgy helyezkedni, hogy mindebből a könyvtáros néni semmit se vegyen észre. A mágus könyvtár nem igen látott még megfigyelő kamerákat, ez nem az a világ, ahol a muglik élnek, a varázslók talán kicsit naivak, s nem gondolják azt, hogy vannak köztük olyanok, akik képesek eltulajdonítani egy-két dolgot. Clyde azonban ezen fiatalok közé tartozik. Egy kis plusz pénzért hajlandó arra, hogy az intelligens barmoknak, s a túlbuzgó kis gyökereknek beszerezzen néhány könyvet ahhoz, hogy tanulmányaikon javíthassanak. Nem mintha nem lenne két lábuk, hogy lesétáljanak a könyvtárba, de ők szeretik készhez kapni a műveket. Nem mindegyik, de akad köztük pár diák, aki szívesen fizet csak azért, hogy ne kelljen órákig a könyvtárban ülniük. Bizonyára ez a réteg vagy antiszociális vagy egyszerűen csak mugliparájuk van, más néven pánikroham, melyet emberek nagyobb csoportosulása válthat ki. Lényegtelen, egy dolog biztos, ezt kihasználva mardekárosunk havonta szép kis összegekre tud szert tenni, mindez a könyvek mennyiségétől és értékétől függ. Természetesen mindig odafigyel arra, hogy ne a legfeltűnőbb helyekről halássza el a keretbe foglalt írásokat, inkább az eldugottabb, ritkábban olvasott tanulmányokat csempészi ki "üzletfeleinek". Jelenleg négy kisebb könyvre pályázik, melyek igen értékesek, főleg azért, mivel csak az itteni könyvtárban találhatóak meg, az iskolaiban egy darab sincs belőle. Clyde sikeresen kihalássza az utolsó könyvet is , majd éppen az utolsó pillanatban, egy fiatal srác érkezése előtt csúsztatja bőrdzsekijébe. Ám, mintha csak a balsors kísérné, miután felhúzza a cipzárt, meglátja a közeledő könyvtárosnőt. Gyors gondolatmenet, mit is csináljon, feje fölött megjelenik a képzeletbeli villanyégő, természetesen ezer wattosan világít, bevillan az ötlet, s máris kihúz egy könyvet, majd a legközelebbi padba beveti magát, nem is figyelve arra, hogy oda már lecuccolt valaki. Azonnal ki is nyitja, természetesen fordítva van a kezében, de ezt nem veszi észre, mivel végig az idős , kicsit görbe, kardigános boszorkányt figyeli, aki elhelyez pár könyvet, majd visszafordul, s megindul az asztala felé. Halk, megkönnyebbült sóhaj hagyja el a fiú ajkait, aki csak ezután pillant az általa választott könyvbe. Szemöldökei felugranak a cím alapján: Hogyan válasszuk meg a kelengyénket - boszorkány praktikák az esküvő előtt. Kissé lesápad a cím olvasata után, talán nem látja senki, hogy milyen szxrságra nyúlt rá, mert senki sem hinné el neki, hogy éppen ez a téma érdekli. Csak rá kell nézni, a szokásos megjelenés. Kék farmer, fekete bőrdzseki, mely alól kilóg a fekete hosszú ujjú ing. Az arc borostás, akárcsak egy cigarettareklámban. Talán csak a hófehér fogak ragyogása dobhat ezen az első látásra riasztó képen. Szemöldöke fölött még mindig ékeskedik egy sötét folt, mely valamelyik korábbi verekedéséről tanúskodik. Tekintetét felemeli egy pillanatra, a vén nyanya igen lassú, még mindig csak félúton van az asztaláig. Inkább úgy dönt, hogy még vár, s csak ekkor kezdi el nézegetni az asztalra vetett cuccokat. Ahogy megpillantja a táskát, a jegyzetet, s az írószert, erősen levonja a következtetést, miszerint csakis egy lánynak lehetnek ilyen halványkék cuccai. Ekkor léptekre lesz figyelmes, felpillant, s egy szőke, már-már hófehér hajú lányt pillant meg, egy másodpercig úgy érzi, mintha csak egy viaszbaba múzeumban lenne, tekintete végigsiklik a lányon, aki nem éppen kedvesen szólítja meg. A kijelentésre csak egy fintort vág be, majd színpadiasan körbepillant, részletesen szemügyre véve a padot és a mellette lévő székeket.
- Én nem látom sehol sem a nevedet. Én ülök itt, tehát az én helyem .- vágja vissza, örülne annak, ha a lány szó nélkül elkotródna, nem szívesen menne most ki, szeretné megvárni, amíg biztos lesz a hely ahhoz, hogy nyugodtan leléphessen a lopott holmikkal...

---

-Kérlek, ha csak ennyi kell.-csapja le a jegyzeteit az asztalra a lány.-Tessék, remélem olvasni azért tudsz és nem csak bosszantás végett járkálsz könyvtárakba.-kezdte a könyveit , a papirosait a fiú elé tolni, amiken rajta volt a NEVE.
A heves csapkodása ha a fiú figyelmét nem is, de a könyvtárosét mindenképpen felkeltette és egy rosszalló pillantást vetett a furcsa párosra. Lily már halkabban folytatta.
-Ha már mindenképpen a itt lebzselsz, legalább húzódj arrébb.-húzott egy széket az asztal mellé és csüccsent le rá.
Mérgelődés a négyzeten. Kezdi már unni, hogy mindig őt találja meg ez a sok idiótaság. Megpróbál azért lenyugodni. A végén még itt rosszul lesz...Nem kéne. Így fogja és maga elé húzza a holmiját, kinyitja az egyik könyvet, fellapozza a megfelelő fejezetnél és neki lát az írásnak. Közben mindvégig magán érzi a könyvtáros tekintetét. Az előbbi kifakadása biztosan elég nyomós okot adott a nőnek arra, hogy bizonyos mértékben, de figyelemmel kísérje a már említett furcsának tűnő kettőst. A lányt és a fiút. Aki enyhén szólva is, de egy surmó.
Lily viszont túlontúl jól nevelt.
-Sajnálom.-szólal meg rekedten, de fel nem tekint a körmölésből.
Végül egy sóhaj hagyja el az ajkát. Nem megy ez neki.
-Azt, hogy analfabétának tituláltalak.-fűzi még hozzá, immár a másik arcát fürkészve.
És megpróbálva leolvasni róla valamiféle reakciót. Úgy mint, esélyt a normális kommunikációra, vagy pedig a totál elutasítást. Jelenesetben még semmit. Lehet csak később fakad ki.
-Lily Moore.-mutatkozik be azért.
Nos igen, a szokásokat nehéz legyűrni.

Sejthette volna, hogy ez a liba is hasonlóan a többiekhez kifakad, s foggal körömmel védi azt, ami a varázslóközösség tulajdona, jelen esetben egy hülye asztalt és a székeket. A felháborodást látja a másik arcán, s mindezt a cselekedeteiből is leszűri, amire csak egy vigyor kúszik az arcára. Inkább nem is mond semmit, fölösleges vitába elegyednie. A jegyzetekre vet egy pillantást, látja a nevet, de ez számára semmit sem jelent. Az már sokkal jobban zavarja, hogy a lány harsogásával felhívta magukra a könyvtárosnő figyelmét. Már éppen úgy döntene, hogy inkább elmegy, de nem tud, mivel a porcelánbaba odatuszkol egy széket és szinte a sarokba paszírozza őt. A fiú kékesszürke szemeivel figyeli a másikat, magában meg is jegyzi, hogy nem egy utolsó darab, sőt, elég sokáig figyeli őt, talán már zavaró is lehet a lány számára. Felállni azonban nem állna fel, már előre inna a győzedelmes diadalra, ám úgy tűnik, hogy nem sikerült elriasztania a lányt. Tekintete egy pillanatra ismét a morcos könyvtárosnőre siklik, aki őket figyeli szemüvege alól. Ez cseppet sem nyugtatja meg, hisz terv szerint feltűnésmentesen akarta elhagyni a helyiséget, ehelyett kész műsort szolgáltattak az olvasóknak. Egyik kezével lapoz a házasságról szóló könyvben, úgy tesz, mintha csöndes olvasó lenne, s mindebből csak a lány szavai szakítják ki.
- Tudom a neved, elolvastam a jegyzeteiden. Ahogy az előbb is mondtad, nem vagyok analfabéta. - jegyzi meg semleges hangnemben, most nincs kedve és nem is lenne szerencsés egy veszekedést produkálnia. Pedig mennyire élvezi, ha szívathatja az ilyen virágszálakat, akik csak külsőre tűnnek annak, belül azonban romlottak...Ekkor találkozik össze a tekintetük, a szemben ülő bizonyára ördögi boszorkány lehet, mert még a pillantása is halálos, legalábbis halálosan vonzza a másik tekintetét.
- Clyde - fűzi hozzá röviden, ez tőle már kedvesség, mondhatni, hisz csak keveseknek mutatkozik be, nem látja ennek értelmét.
- Nos Lily, ha nem gond, én lépek, még a felső szinten is lenne egy kis elintézni valóm. - jegyzi meg, magához képest egész normálisan, ugyanis az emeletről is el kellene csórnia pár fontos iratot a suttyó hugrabugosok kutatásaihoz és továbbra sem szeretné felkelteni mások figyelmét. Lassan felállna, de mivel bepréselték, így dupla annyi ficánkolásába kerül az, hogy normálisan helyhez jusson, s ekkor váratlanul kicsúszik az egyik könyv sarka a kabátja alól. Mindezt az asztal még takarja, de csupán csak a könyvtárosnő előtt, Lilianne , hacsak nincs elfoglalva a jegyzeteivel, akár még le is buktathatja a fiút.

Mégsem olyan reménytelen a helyzet, mint azt ahogy az elején felmérte? Nem elég hogy fogadja a bemutatkozást, még viszonozza is és igen normális hangnemben.
~Clyde.~ismétli el magában a nemrég hallott nevet a lány.
Egy tizedmásodpercre elmosolyodik. Ugyan a varázsvilágban nem, de a muglik között ez a név egy párost juttathat az ember eszébe.
~Bonnie és Clyde.~kuncog fel magában a lány.
Sokat olvasott a híres-hírhedt párról. Önkéntelenül is a fiúra kúszik a tekintete. Voltaképpen ha egy kicsit belegondol, akkor AZT a Clyde-ot is hasonlóképpen tudná elképzelni. Ahogy most a fiú kinéz, nos igen. Tökéletesen elmenne egy bűnözőnek.
Nem sokáig jut ezen gondolat boncolgatásában, ugyanis a fiú felkel a székéről és elindul...elindulna kifelé. Vagyis fel az emeletre, dolgát intézni. Azonban helyhiányában szinte ki kell préselnie magát. És akkor...
-Az...-néz a lány a fiú kabátja alól kikandikáló könyvre.
Könyvtári könyvre ha egészen pontosak akarunk lenni. Ha a könyvtáros meglátja ezt, ha akárki is meglátja ezt Clyde--nak valószínűleg igencsak súlyos árat kell fizetnie.
~Ha meglátják.~emeli fel tekintetét Lily a fiúra.
Aztán olyat tesz, amit még életében egyszer sem. Eddig a pontig. Odacsúsztatja a táskáját a fiúhoz. Aki így az ő takarásában a tarisznyába tudja pakolni zsákmányát.
~Miért? Minek? Miért?~hangzanak el egymás után a fejében a kérdések.
Minek teszi ezt? Fel is dobhatná a másikat és ő maga ezzel ki is lépne a sztoriból. Mégsem ezt teszi. Nem, ő gyorsan bűnrészességet vállal.
~Miért?~nyitja ki a táskáját és igazítja úgy, hogy Clyde nyugodtan beleengedhesse a könyveket.
-És hol hagytad Bonnie-t?-szalad ki végül a száján a butácska kérdés.
Pedig nem szokott hülyeségeket kérdezni.
Igaz, könyvtári könyveket sem lovasított meg még soha.

Tekintete először a kabát alól kibukkanó könyvre , majd a lányra siklik. A fejében szinte ordítanak a gondolatai, legszívesebben megpüfölné saját magát, amiért ekkora baklövést követett el. Nem kezdő, mégis, most egy pillanat alatt képes volt akkorát hibázni, hogy talán ez volt az utolsó kísérlete ezen a pályán. Viszlát szabadság, hello Alcatraz! Vagy , ha nem is a börtönsziget, akkor valami nevelőintézet, vagy egy könnyebb börtön. Ezt nagyon nem akarja, ő "békésen" akarja elfüstölni az életét, s nem rácsok mögött. Arcára kiül a komolyság, s látszik rajta, hogy nem csattan ki a boldogságtól. Ezerrel kattognak a gondolatai azon, hogy most mit is tehetne. Ugorjon neki a lánynak, tapassza le a száját, rohanjon el, csináljon úgy, mintha csak leejtette volna a könyveket? Nem jó, mivel van egy tanú, Lilianne, aki mindent látott, s akár még be is köpheti őt, a korábbi, nem túl kellemes bájcsevej miatt. Tekintetével a lányra fókuszál, s szinte könyörögnek azok a kékesszürke szemek, hogy ne folytassa tovább az elkezdett kérdést. Aztán egy pillanattal később már megdöbbenve néz a lányra, aki elé tolja a táskáját. ~ Mi van? Hogy pakoljam bele, de...?~ Arcára van írva a döbbenet, gyorsan vet egy pillantást a könyvtáros nőre, aki éppen bőszen jegyzetel egy bőrkötéses könyvbe.
~ Gyerünk, mire vársz még? Pakold bele a cuccot...~ Más lehetősége nem is lenne, gyorsan kell most cselekednie, nem gondolkodhat tovább. Ekkor újabb segítség, még a táskát is kinyitja neki. Csupán csak be kell csúsztatnia azokat a könyveket, az egész olyan, mintha meg lett volna tervezve. Nem habozik tovább, kezei villám mozdulatokkal helyezik el a könyveket a lány táskájában, majd visszacsukja azt. Szíve hevesebben ver, s a művelet végén egy halk sóhaj hagyja el az ajkait. Idáig simán ment, most már csak le kellene lépnie. Fogja a táskát, úgy szorítja az anyagot, mintha csak az övé lenne, közben figyeli a lányt. Nem igazán érti, hogy miért segített neki, sőt azt sem tudja, hogy most mit mondjon. Túlságosan el van gondolkodva, így a lány kérdése is meglepi.
- Bonnie? - kérdez vissza, de néhány pillanat múlva leesik neki, hogy arról a bizonyos mugli dologról lehet szó. Anno, kiskorában sokat hallott erről a nagyapjától, talán a neve miatt mesélt neki a sztoriról.
- Nincs semmilyen Bonnie. - jegyzi meg, meglehetősen gyorsan, majd kilép az asztal mögül.
- Nézd, nekem most...mennem kell és...köszi. -mondja egy kicsit szaggatottan, mintha még mondana valamit, de mégsem, meggondolja magát. A legjobb lenne minél előbb lelépni, amíg még nem késő.
- Szia - mondja a lánynak, s meg sem várva a választ, gyorsan szedi a lábait, a kezében szorongatva a nőies táskát, kész szerencse, hogy az öreg boszorka még mindig jegyzetel, túlságosan belemerült a munkájába, így elkerüli a figyelmét a fura jelenség. Clyde , ahogy kiér, sóhajt egy nagyot, a mai napon már sokadszorra. Az első nehézségeken túl van, azonban most jön a másik, az emelet. Ott már gyorsabbnak kell lennie, s nem követhet el még egy hibát. Gyorsan szedi a lépcsőket fölfelé, tenyerei egy kicsit izzadnak, bizonyára az izgalomtól. Azonban, ahogy fölér, egy bűbájjal lezárt, rácsos ajtóba ütközik, s egy felirat veri ki a szemét.
- Bxssza meg, leltár és zárva, hogy az a.. - morogja el magát, majd körbepillant. Egyelőre nem lát senkit, s mivel sokszor jár erre, tudja jól, hogy legalább fél órája van még arra, hogy összefusson a következő portásjárattal. Pálcáját kicsúsztatja, majd elmormol egy varázslatot, de a lakat csak nem akar kinyílni. Nem tud mit tenni, kénytelen lesz mugli módszerhez folyamodni. Jobb kezét a farmere zsebébe csúsztatja, s egy fémes csatot húz ki belőle. Kiskora óta nyit fel kisebb-nagyobb lakatokat, s általában sikerül is neki. Kicsit elgörbíti a fémes eszközt, majd beilleszti a zárba, s csavargatni kezdi, ha szerencséje lesz, akkor kinyílik a zár...

---

Nem szól semmit, mikor a fiú elmegy akkor sem.
~Nincs semmilyen Bonnie.~valamiért ez egészen viccesnek tűnik a számára.
Tekintetével követi a másikat, akin innen is látszik hogy enyhén szólva ideges. A lány tekintete tovasiklik a könyvtárosra és érzi, a gyomra gombostűfej méretűre zsugorodik. Csak fel kéne pillantania. Csak egy nyamvadt pillantást kéne vetnie a srácra és kiszúrná. Ebben Lily egészen biztos volt. De nem ez történt. Nem nézett fel, s Clyde sem bakizott, hanem szépen elhaladt a matróna előtt.
Mikor ez a jelenet véget ért, a lánynak emlékeztetnie kellett magát, hogy vegyen levegőt. Életében nem állt ilyen közel a pánikrohamhoz.
~Sikerült neki.~sóhajtott egy aprót.
Nem tudta miért, de ez örömmel töltötte el. Ám egyben elkezdte furdalni a kíváncsiság. Pedig sosem volt egy tipikus kíváncsi fáncsi.
Mire igazából átgondolta volna, hogy mit is tesz, már fel is állt a székéből és teljesen nyugodtan, minden cuccát szépen összeszedve elindult fel az emeletre. Oda ahol a fiú is időzött, talán még mindig az ajtózárat babrálva, amit ugye a mi szöszink nem tudhatott, hiszen csak a kivonuló Clyde-ot látta.
Lassan, méltóságteljesen lépkedett fel az emeletre. Még egy kicsit tanulni akart, de nem volna képes ott ülni a könyvtárossal egy légtérben, tudván hogy miben is vett részt. Önszántából persze.
~Jaj Lilym, ezt még nagyon fogod bánni.~ért fel az emeletre és indult el a fenti olvasótermek egyike felé.
Az olvasóterem bejárata szinte közvetlenül a lezárt részleg mellett volt, praktikai okokból. A kevésbé veszélyes, de azért igencsak értékes könyveket ott lehetett nyugodtan tanulmányozni. Nem sokan jártak ide fel, ahogy most sem volt fenn senki. Hogy a részleg le volt zárva, úgy meg pláne nem.
Egyedül Lily igyekezett oda. De azon minutumban meg is torpant megpillantva egy ismerős árnyat a lezárt ajtó előtt térdelve és valamit piszkálva a zárral. A döbbentségén mostmár hamar túltette magát, de ettől függetlenül picit értetlenkedve, gyanakodva lépdelt tovább.
Itt, megállva nem toppantott úgy, mint odalenn az asztalnál. nem is akart ráijeszteni a másikra, hisz ki tudja hogy mi lett volna a válaszreakciója.
-Clyde.-szólalt meg végül csendesen de ahhoz eléggé hangosan hogy a másik értse.-Miért csinálod?-érdeklődött tovább.
Azt, hogy a fiú mit művelt, már a könyveknél levette. Ez azonban már picit pofátlanságnak tűnt, és tudni akarta a miérteket. Hiszen akarv-akaratlanul, de már belekeveredett.
És megint csak a miértek és a mik sorjánztak elő elméjében.
Sikíthatna, szólhatna. Most aztán bármit tehetne, hiszen az utolsó lehetősége ez, hogy "tisztázza" magát. Mégis hallgat és csak a feltett kérdésre várja a választ.
Miért?

---

Az apró hajcsat forog a zárban, amit előzőleg egy varázslattal sem sikerült kinyitnia. Egyik kezével a lakatot tartja, másikkal ügyesen próbálkozik, annyiszor csinálta már, s most mégsem sikerül. Egyre idegesebb, az idő meg csak fogy, de a könyveket meg kell szereznie. Megígérte és szép kis summa jár utána, ő nem fogja feladni. Ha kell, kirúgja a rácsokat, de akkor is bejut. Bár, akkor elképzelhető, hogy magára vonja mások figyelmét és lebukik. Már így is kellemetlen helyzetben van, hiszen a egy lány látta, sőt még segített is neki. Vagy lehet, hogy ez nem is segítség akart lenni? Lehet, hogy majd ráfogja, hogy ellopta a táskáját, bosszúból a pofátlan viselkedése miatt? Mindvégig ezen gondolkodik, amikor meghallja az ismerős hangot. Oldalra pillant, vonásai komolyak, homloka kissé összeráncolódik. Nem érti azt, hogy a lány miért jött utána. Mit akarhat tőle? Talán a táskát, de azt nem adja, arra most szüksége van. Kékesszürke szemei a jégkék pillantásokra siklanak.
- Lily? - kérdez vissza, mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy mi a túróért megy utána úgy, mint valami pincsikutya. A lány következő kérdésére mit is válaszolhatna. Miért? Ugyan miért lopna könyveket? Valószínűleg nem azért, mert rajong a lexikonokért. Inkább nem válaszol, tovább csavargatja a csatot, míg végül kattan a zár. Ennek örülnie kéne, de nem tud, mivel érzi magán a lány figyelő tekintetét, aki még mindig ott áll mellette. Felegyenesedik a földről.
- Miért? Ne kérdezd...- feleli halkan, igazából ő maga sem tudja erre a választ,hisz nem származik szegény családból, nagyapja vagyona egy napon majd rászáll, de ő már fiatal kora óta így próbálja magát függetleníteni nagyapjától. Még élvezi is az ezzel járó veszélyeket, kihívásnak tartja, de egyéb oka nem nagyon van rá.
-....nincs magyarázat. - teszi még hozzá, mintha ez is egy ösztön lenne a sok közül, amit beépíthetne piramisa rendszerébe, valahol az étkezés és az alvás utáni vágy között. Kezei már a rácsokra siklanak, de tekintete még mindig a kék íriszeket figyeli. Mondania kellene valamit, hisz a lány még mindig meggondolhatja magát és feldobhatná őt. Azonban ez nem a legjobb idő és pillanat bármiféle magyarázkodásra, most a gyorsaság számít.
- Sietnem kell...- mondja, ezután erősen meglöki kezeivel a rácsokat, melyek kitárulnak, így könnyedén átlépi a küszöböt, s elkezdődhet az akció. Valamiért úgy érzi, hogy lesz elég ideje, s a lány nem fogja őt feldobni. Hogy miért gondolja mindezt, ki tudja? Egyszerűen csak érzi. A terem szerencsére üres, hisz már este kilenc óra is lehet, valószínű, hogy csak másnap kezdenek leltárazni, de addigra remélhetőleg már nyoma vész a fiatalnak. Clyde rohanni kezd a hosszú könyvespolcok között, a puha szőnyegen, amely elnyeli léptei zaját. Egyik kezével felnyitja a táska tetejét, másikkal kapkodja le a korábban kiszemelt könyveket és ügyesen csúsztatja be a nyitott táska száján. Három-négy sor között kering, mire végül megszerzi az összes irományt. Ezután a kijárat felé rohan, ahol egy fél perccel korábban otthagyta a lányt. Ha még mindig ott áll, Clyde, miután maga után visszahúzta a rácsokat, a lányra pillant. Nincs idő csevegésre, menni kell.
- Gyere és visszakapod a táskád! - mondja, majd elkezd rohanni , le a lépcsőn, de leérve felpillant , hogy követi-e őt. Ha így történik, lentről már lassú, feltűnésmentes léptekkel hagyja el a könyvtárat a másik társaságában...

music: Nina Simone - Sinnerman

Ne kérdezze...akkor nem kérdezi. Csak áll ott, a holmiját a mellkasához szorítja és nézi ahogy a fiú felpattintja a lezárt ajtó zárját, majd berobog és megszerez minden könyvet amire csak "szüksége" van. Lily pedig mindvégig ott áll az ajtóban és figyel. De különösképpen nem a fiúra, hanem úgy mindenre. Mondhatnánk azt is hogy őrködik. Miért? Azt maga sem tudja. Talán hogy ne legyen baj.
És ez így jó is, persze minden nézőpont kérdése. Csak nem érti még most sem, hogy minek kockáztat? Mi értelme? Egy olyan emberért akit alig ismer és akit már így első benyomás alapján is kerülnie kéne.
Fedezi.
~Elment az eszem.~pillant körbe.
Clyde pedig közben visszatér. Hívja, hogy menjen utána és visszakapja a táskáját. Lily sóhajt egy nagyot...ki tudja már hogy hanyadjára a mai napon és ezen a helyen. De ez nem dühödt sóhaj már, ez inkább belenyugvó, esetleg fáradt. De cseppet sem dühös.
Még vetett egy utolsó pillantást a rácsos ajtóra melyet időközben Clyde visszaállított az eredeti állapotában, majd hátrafordult és elindult a fiú után.
Lent várta a lépcsőnél. A lány csak biccentett felé és elindult. Némán lépkedtek egymás mellett, a lánynak persze lett volna ezer és egy kérdése, de nem szólt semmit...
Mikor kiértek, egy picit levegő után kapkodott. Mondhatni, ideges volt. És ezen ki csodálkozik? Nem mindennap lesz az ember bűnrészes egy könyvtár kirablásában...Pláne nem ilyen készségesen ahogy ő tette.
De volt valami a fiú tekintetében. Valami kérés, hogy ne dobja fel. Lehet csak egy simlis trükkje, mindenesetre a lány nem adta fel.
Mi több, segített neki. Furcsa...mindazonáltal érdekes. Roppant érdekes.
Vagy nem.
-Én...-kezdett volna bele, de semmit nem tudott mondani, az égvilágon semmit.
Mert csak újabb kérdéseket zúdítana a másikra, amikre azonban nem szívesen  kapna választ. Vagy túlságosan is szívesen? Az emberek nem normálisak.
-Hogy fogod a könyveket elcipelni?-tett fel végül egy "logikus" kérdést.-Hacsak nem gáz, én odaadom a táskámat, nem kell most ideadnom.-tette hozzá.
~Hülye, hülye, hülye...ó és igen. Hülye. Köszönöm.~nézett a másikra és várta a válaszát.

A siker... (http://www.youtube.com/watch?v=WKWpTepth0I)
A könyvtárat némán hagyják el, egyikük sem szólal meg, átlépve a küszöböt a megkönnyebbülés suhan át Clydeon. Szerencsére az akadály magától elhárult, a lány nem adta fel őt. Kilépve az estbe, ő már csak ezen gondolkodik, hogy vajon miért segített neki? Biztos abban, hogy ezért fizetnie kell, nem bízik senkiben sem, hiába a szép külső, tudja jól, hogy mit takar. Már csak az a kérdés, hogy a lány mivel akarja őt zsarolni, ha egyáltalán megpróbálja. Bár, akkor ő fog rosszul járni, mert Irwine nem fogja eltűrni, hogy ez a szőke visszaéljen azzal, amit megtudott a fiúról. Kiérve vet egy pillantást a mellette haladóra, nincs a legjobb színben.
- Jól vagy? Nehogy összeess itt nekem, na gyere. - mondja semleges hangnemben, bár továbbra sem mondható kedvesnek. Ahogy általában, most is olyan pofát vág, mint aki elveszítette volna az összes vagyonát és ezért dühös lenne az egész világra. Finoman megfogja a lány karját, majd így tereli maga mellett az egyik mellékutcába, másik kezében a tömött táskát cipeli. Ahogy beérnek, felé fordul, s elengedi a másik karját, majd a jégkék szemekbe pillant.
- Úgy, ahogy máskor is....- mondja, miközben elkezdi kipakolni a könyveket a táskából, maga mellé, egy kuka tetejére. Elég zárkózottnak tűnik, úgy beszél, mintha nem akarná közelebb engedni a másikat, s nem akarja azt sem, hogy a másik csak egy kicsit is megtudjon róla. A pakolás csak néhány pillanatig tart, mivel elég széles a tenyere ahhoz, hogy két-három könyvet egyszerre emeljen ki. Miután végez, az üres táskát a lány felé nyújtja.
- Nem akarom, hogy bele keveredj. Nem is értelek, hogy miért segítettél...- feleli, egy pillanatra elhallgat, de érezni a hangján, hogy folytatni fogja.
-...Nézd, kösz, hogy nem árultál be, de mond meg, hogy miért. Jól tudom, hogy senki sem tesz szívességet csak úgy. Mi kell? Pénz, könyv? Vagy mi? -

---

Hagyja magát vezetni, addig is kicsit lenyugszik az idegrendszere. Egy mellékutcába mennek, ott Clyde kipakolja a könyveket egy kukára. Majd a lány felé nyújtja az immár üres táskát. És kérdez. Lily aki eközben egy falnak támaszkodott és próbálta rendezni a légzését a fiúra emelte a tekintetét. Ő maga lett volna a legboldogabb ha tudja, hogy mit miért is tesz. De nem tudott választ adni. Más kérdés, hogy azért megpróbálta.
-Én...mi?-csendült élesen a hangja.
Mit képzel Clyde róla? Hogy valami ócska kis zsaroló, vagy ne tán egy utolsó koszos kis senki, aki így szerez magának cuccokat? Zsarolással? Hát minek nézi őt a fiú? Tényleg elég mélyeket kellett lélegeznie ahhoz, hogy fel ne robbanjon. Igazán nem szép látvány mikor tajtékzik. Ez szószerint értendő.
-Miért kell, hogy oka legyen?-kérdezett aztán vissza.-Segítettem és kész. nem tudom.-vonta meg a vállát.
A kezében szorongatott jegyzeteit, pennáját belelökte a táskájába és összecsatolta azt. Azután átvetette a vállán.
-Nem kell semmi, tőled meg aztán pláne nem.-nem tudta megállni hogy ne szóljon vissza.-Nem tudnál csak úgy szimplán örülni a dolognak?-értetlenkedett.-Mindegy, csak ne említs meg és kész.-legyintett végül.
Összecsomózta a kardigánja övét, megigazította a táskáját. Aztán elindult. Elindult volna. Ajkát beharapva fordult a másik felé.
-Most hol vagyunk?-érdeklődött.
Mikor errefelé jöttek azon volt, hogy ne ájuljon el, így nem figyelte az utat. Fogalma sem volt róla, hogy merre is vannak. Amúgy is pocsékul tájékozódott.

Kérdései után figyeli a porcelán arcot, látja az apró rezdüléseket, s érzi, hogy talán felbőszítette a lányban szunnyadó lavinát. Pedig csak egy egyszerű és érthető kérdést tett fel. Mégsem kap választ. Legszívesebben a falba verné a fejét az ilyen spinéktől. Miért van az, hogy senki nem tud őszinte választ adni egy rohadt kérdésre. Arra, hogy miért segített? Senki nem tesz meg egy effajta szívességet csak úgy, erre ez a fajta válasz nem elfogadható, Clyde szemléletében legalábbis nem.
- Persze, nem kell semmi...akkor biztosan marhára unatkozhatsz. - A lány eközben folytatja, szinte egymás mellett beszélnek el. Clyde lelassít, s végighallgatja őt.
- Örülni? De, marhára örülök annak, hogy láttál, s hogy ezután már éjjel nappal várhatom, hogy mikor törik rám a szobám ajtaját. - Mardekárosunk talán kissé rosszul reagálja le a helyzetet. Túlságosan elveszítette a bizalmát a nőkkel szemben, talán egy kicsit már paranoiás is, mindig azt várja, hogy mikor, melyik sarkon csalja őt tőrbe egy nőstényördög. A legyintésre kapja fel a fejét, s látja a távolodó női alakot. Mindeközben cikáznak a gondolatai, vajon most mit tegyen? Hagyja elmenni, vagy fenyegesse meg? Ugyan miért tenné, hisz segített neki. Lassan leesik neki, hogy ez mégis csak egy egyszerű cselekedet volt a lány részéről, s úgy érzi, hogy hiper tahón reagálta le a helyzetet. Azonban büszkesége a csillagos eget súrolja, esze ágában sem ismerné be, ha tévedett. Magához szorítja a kuka tetején heverő könyveket, amikor meghallja a felcsengő hangot, s látja a visszatérő szőkeséget.
- Most az egyik mellékutcában, nem messze a mágus tértől...Nézd Lilianne, ugye így hívnak? Oké, elhiszem, hogy valóban csak úgy, egy rossz pillanatodban döntöttél úgy, hogy segítesz. Én nem fogom megemlíteni, hogy segítettél, sőt ha akarod, azt is letagadom, hogy ismerlek , de ezért cserébe én is ezt kérem tőled. Nem szokásom kérni és...mindegy...Szóval, én épp visszafelé tartok a Roxfortba, ha gondolod, egy darabon elvihetlek, motorral vagyok. Kicsit megbuherált szekér, félig mugli, félig varázslatos...- teszi még hozzá, nem is érti, hogyan is ajánlhatta fel azt, hogy elvigye a másikat. Biztosan kezd elmenni az esze...

-Igen, így.-biccent egy aprót a lány és teljes elképedéssel hallgatja ahogy a másik ha burkoltan is, de elnézést kér tőle a tahó viselkedéséért.
Aztán még azt is felajánlja neki, hogy elviszi egy darabon. Furcsaságok sorozata ez. Bár, az hogy furcsaság messze nem fedi le a dolgokat. Lily kissé előrébb lép és tekintetét a motorra szegezi. Majd pillantása visszavándorol a fiú arcára.
-Miért tagadnám le, hogy ismerlek?-kérdi meg halkan, inkább csak úgy magának megjegyezve.
Valamiért egyáltalán nem kellemes érzés arra gondolnia, hogy letagadja a másikat. Mi több, azt sem bánta meg hogy segített neki. Akár újra megtenné, mert miért ne? Csak a dolgok utáni kuszaság az amitől tart, de talán még ezt a kételyt és eltudná nyomni a lelkében ha...
Ha? Hová is szaladt el ennyire a józan ítélőképessége? Egyáltalán most miről is beszélünk?
-Megtennéd? Szívesen fogadnám...-szólal meg végül.
Hátrapillant a nyüzsgőbb, nagyobb utcára. Valahogy egyből vonzó lehetőségnek tűnik egy motor. Még akkor is ha nem a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. Dehát ott van Clyde is, csak nem hagyná hogy baj legyen.
~Hagyd abba.~inti magát meg Lily gondolatban.
Nem igaz hogy ilyen rövid és nem különben zavaros ismeretség után már minden második gondolata a fiú. Clyde, Clyde és igen, Clyde. Egész egyszerűen nevetséges ez.
Nem is a típusa. Ő olyan, olyan mint egy komor sötét herceg...Lilianne soha nem tagadva, inkább a jófiúkhoz húzott. De...ácsi. Nincs de.
-Tényleg csak akkor, ha nem gond.-mosolyodott el halványan.
Mi ez a félszegség? Eddig igazán nem viselkedett ilyen kis félénken...Igaz, eddig nem is akadt olyan ember, aki minden ok nélkül kiakad rá. És kiabál vele.

Közelebb lépdel a motorhoz, bal kezével könnyedén pattintja fel a bőrszíjra erősített zárat, amely egy szintén bőrből készült táskához tartozik. A tárolóeszköz úgy van felerősítve a motor végére, hogy mindkét felébe lehessen pakolni. Most elég csak az egyik része, oda könnyedén befér az a néhány könyv, melyet néhány pillanattal korábban lopott el a városi könyvtárból. Miközben becsúsztatja az írásokat tartalmazó kötegeket, tekintetével a lányra pillant.
-   Látod, ez jó kérdés. Igazából tök mindegy, de …- végigvezeti tekintetét a lányon, majd egy kis vigyor kúszik az ajkaira. – Senki sem hinné el neked, hogy ismersz egy ilyen alakot, mint én. Elég csak tükörbe nézned, ez a bájos pofi még csak azonos légtérbe sem keveredhetne velem. – Ő nagyon is jól tudja, hogy miről beszél, hisz azon kevesek, akik ismerik Clydeot, s tudják, hogy miben utazik, valóban meglepődnének azon, hogy egy Hugrabugrás, csöndes és visszafogott lány ismerheti őt bárhonnan is.  Irwine sosem volt az a barátkozós típus, neki nincsenek haverjai, őt csak azok ismerik, akik valamit is akarnak tőle, legyen az fű, illegális varázskeverék , esetleg ennél is durvább szer. Talán még pár háztársa, avagy évfolyamtársa megjegyezhette a vonásait, ki tudja, tán még a nevét is, de csupán csak ennyi…Lecsukja a táskát, meghúzza a bőrszíjat, majd kezei a kormányra fonódnak, s jobb lábát lendületből veti át a járművön, végül könnyedén leereszkedik a szivacsos, fekete bőrrel fedett ülésre. Fejét hátra fordítja, s kérdően pillant a lányra.
-   Persze, vedd úgy, hogy így kvittek vagyunk – Utal arra, hogy a lány segített neki a rablásban. Szemei továbbra is a lány arcát pásztázzák, aki mintha habozna, még mindig csak áll, s vár.
-   Mondom, hogy nem gond, na pattanj fel, mert itt hagylak. – Teszi még hozzá, nem is ő lenne, ha valami gorombaságot nem fűzne hozzá, bár most viszonylag még egész normális. Ha a lány felpattan, akkor berúgja a motort, s a masina egy-két rúgás után felbőg.
-   Kapaszkodj a derekamba. – Mondja a lánynak, miközben jobbra-balra pillant, s ha már érzi a derekába kapaszkodó kezeket, akkor gázt ad, s lassan kanyarodik ki az útra, onnan pedig gyorsítva a tempót szinte elrobog az utcákon, az iskola felé…

Már csak néhány nap van hátra a szünetből és én még bele sem kezdtem a házifeladat megírásába, valahogy sikerült eltöltenem az egész nyarat anélkül, hogy akár belepillantottam volna az új könyvekbe. Sajnos most nincs időm arra, hogy a könyvtárban ücsörögve figyeljem az embereket, nézzem a pironkodó diáklányokat, akik titokban a szexmágiát tanulmányozzák - kizárólag az illusztrációk miatt, vagy elégedetten legeltethessem a szemem az idősebb varázslókon, akik a kutatásaikba merülve zavarják el az érdeklődőket. Az olvasáson kívül szinte már mindent csinálntam az ősrégi épület falai közt, hiszen, ha érdekel valami annak inkább a szobám magányában nézek utána.
Ez a nap lesz az első, mondhatni rendeltetésszerűkönyvtárhasználat-szűz voltam idáig, de ettől az élménytől sem foszthatom meg magam, másfelől pedig, keresve sem találhatnék jobb helyszínt a tanulással egybekötött ismerkedéshez, a Mágus tér legimpozánsabb épületénél. Én szeretem megadni a módját a dolgoknak, tehát, ha szeptember második hetében visszaadják a házidolgozatainkat, akkor a minimum, hogy az enyémet külön kiemeljék, óra után megbeszéljék velem a benne felmerülő, fontos elvi kérdésekre rámutató részleteket és beismerjék, hogy ebből a tárgyból jó esélyem lenne magasabb szinten is folytatni a tanulmányaimat.
Unottan lapozgatom a magam elé halmozott könyveket, egyelőre azt sem tudom mivel is kezdjem, bár általában a legrosszabbakon jobb túllenni már az elején, így rövid vacilálás után magam elé veszem a gyógynövénytant és összegzem mit is kellene összehoznom - egy esszé a velmina-gyökér szakszerű átültetéséről és még egy, a XVI. században kifejlesztett sérkánytrágya-keverék koncentrációjának változásáról. Összesen öt tekercs, Bimba egészen rendes volt, bár abban már nem vagyok biztos, hogy a megírásuk feltétlenül szükséges, hiszen ki tudja, hogy az új igazgató milyen változtatásokat vezet majd be a tantervet illetően. Feleslegesen nem akarok dolgozni, de nem élném túl, ha egyszer nem lennék tökéletesen felkészült - nagy dilemma.
A probléma még mindig fennáll, de fél szememmel az ajtót fürkészem, hiszen nincs túl nagy kedvem egy teljes napot egyedül gubbasztani, unalmasabbnél unalmasabb dolgozatok körmölésével.

Egész nap rohangáltam, de volt is számtalan dolgom még az év kezdéség, de legalább végre biztossá vált, hogy a kollégiumban is kaphatok egy szobát. Minden tökéletes. Nagykorú vagyok, a családomtól távol maradhatok, leszámítva persze a bátyáim akik szintén kollégisták, de nekik legalább nincs semmi közük a háborúhoz, eddig. Apa egyre gyakrabban hajtogatja, hogy szeretne már igazán büszke lenni ránk. Fogalmam sincs miért nem tud annak örülni, hogy a kölkei remek pályákat választottak és követik az álmaikat...
Élvezem a szabadságom, felemelő. Már csak munkát kell találnom, és valóban teljes lesz az önállóságom, senki nem szólhat többé bele az életembe, eltűnnek a szabályok és az idétlen kötelezettségek. Egész életemben azt kellett tennem, amit rám erőszakoltam, most végre azt akarom, amihez kedvem van. Fura azért, hogy örökösen szerepeket játszottam, most pedig úgy érzem nincs semmilyen álarc amit magamra tudnék ölteni és nem félek ettől, hanem megnyugtat. Vagy már annyira nem vagyok tisztában önmagammal, hogy arról sincs tudomásom mikor játszok és mikor nem? Lehet, hogy ez sem én vagyok?
Elég a filozofálgatásból!
M... Me... Mi... Megvan! Mo! De hol van a könyv amit keresek? Itt kellene lennie. Ezt nem hiszem el! Szükségem van arra a példányra, át akarok nézni néhány apróságot még az év kezdés előtt.
- Elnézést, Alastor Mordon, Sötét Mágia című könyvét keresném, de a polcon nem találtam - beszélek immáron a morcos könyvtáros nőhöz ő pedig csak néz rám csúnyán, amin annyira nem vagyok meglepődve.
Dühösen csörtettem a pulthoz, hogy aztán a kedvesség minden hiánya nélkül kérdőre vonjak valakit, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Nekem igenis kell az a könyv! De a nő csak néz és nem szól, én pedig csak állok és hosszabb körmeimmel kopogok a faragott pulton és türelmetlenkedek.
- Egy pillanat kisasszony - és az idegesítő banya belebújik az aktáiba.
Újabb éveknek tűnő másodpercek peregnek le a homokórában, miután már nem csak gyorsan mozgó ujjaimon látszik a türelmetlenség, hanem keki csizmámba bújtatott lábaimon is. Nem elég, hogy a lábaimnak már nem tudok megálljt parancsolni, de a bézs színű térdig érő szoknyám is ide-oda himbálózik ezzel is idegesítve engem.
- Sajnálom kisasszony a könyvnek ott kell lenni a helyén, hacsak valaki nem vette le könyvtári használatra.
És egy újabb remek! Egyetlen köszönöm nélkül hagyom ott a nőt s dobom le a holmimat az egyik olvasó asztalhoz. Barna féloldalas velúr táskám hangosan puffan a fán, akárcsak én a széken, ahogy levetem magam. Durcásan keresztbe fonom az apró virág mintákkal díszített áttetsző szintén keki blúzomban lévő karjaimat és egy feltűnő fújással próbálom a szemembe lógó jelenleg vörös tincseket hátra kényszeríteni. Majd tovább cirkuszolva látványosan előre hajolok és az imént asztalra helyett balomra könyökölve támasztom meg a fejem, mikor észreveszem, hogy tőlem nem messze, egy ismerős arc mellett jó pár könyv tornyosul.
Mintha mi sem történt volna előbb állok fel és mosolyogva lépek oda volt iskolatársamhoz.
- Szia, minek ez a rengeteg irodalom?

Lapozgatok, rendezgetem az előttem tornyosuló könyv-hegyeket, de csak nem sikerül belekezdenem a munkába. Nincs meg a motiváció, legalább, ha biztos lennék benne, hogy van értelme...
Mikor már sikerült abc szerint, majd tematikusan is rendbetennem a kiválogatott irodalmat, tényleg nem találok több kifogást. Egy drámai sóhajjal magam elé veszem a Bevezetés a trágyázás művészetébe című ezeroldalas remekművet és megpróbálok valami használhatót találni a tárgymutatóban. Természetesen nincs akkora szerencsém, hogy a sárkánytrágyáról minden évszázadból külön jelentések legyenek, ezért sértődötten dobom félre a könyvet. Elszoktam a kutatástól, ez tény. Mikor már épp felállnék, hogy segítséget kérjek az egyik könyvtárostól, ismerős alakra leszek figyelmes. Adaline Belmen, ebben egészen biztos vagyok, hat év hosszú idő, még akkor is, ha az érintett csaknem havonta változtatja a hajszínét. Érdekelt, miért, de végül sosem kérdeztem meg, nem az én dolgom, ráadásul másnapra már nem is volt annyira érdekes mintha mindig is ilyen lett volna. Nem láttam belőle sokat, kiismerni esélyem sem volt, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Annak ellenére, hogy szimpatikus lány, alig volt alkalmunk beszélni és arra sem emlékszem, hogy túl sok pletyka keringett volna róla. Röviden: viszonylag tiszta lap.
Mosolyogva nézem ahogy puffog, láthatóan valami nagyon feldühítette, de inkább csendben figyelem, hátha így valami érdekesebbnek lehetek a szemtanúja. Sajnos csalódnom kell, néhány eseménytelen perc és lelepleződöm, illetve annyi biztos, hogy észrevett, talán nem tűnt fel neki, hogy én már előbb kiszúrtam őt. Egy biztos, hamarosan kiderül, hiszen az asztalom felé veszi az arányt.
- Jó reggelt! - Üdvözlöm még mindig mosolyogva, hiszen, ha sikerül itt tartani mégsem lesz olyan unalmas ez a nap és talán még egy kis segítségre is rávehetem, elvégre pár hónapja még ő is hollóhátas volt...
- Letetted a RAVASZt és már el is felejtetted, mi az a házi feladat? Rémisztő, mennyi mindent sóznak ránk és mivel kell eltölteni az értékes szabadidőt. - Nem mintha ellenemre lenne a tanulás, ellenkezőleg, még élvezem is, ha tudok valamit, de örülnék, ha értelmesebb feladatokkal töltenék ki az időnket, mert egészen biztos vagyok benne, hogy semmi szükségem rá, hogy tudjam, mivel is lehet egy termőföldet megfelelő kondícióban tartani. Ez maradjon csak a hugrabugosok feladata vagy bánom is én, akit érdekel.
- Na és te? Mit keresel a könyvtárban, ahelyett, hogy élveznéd a jól kiérdemelt szabadságot? - Nem hiszem, hogy máris munkája lenne, elég tehetséges volt ahhoz, hogy ne egy roxfortos diplomával próbáljon meg állást szerezni, hanem a továbbtanulást válassza, de ötletem sincs mi érdekelte. Rögtön azért nem kérdezek rá, hátha találok valami izgalmasabbat, amiről tovább lehet faggatózni. Bármi, csak még elodázzam az esszéírást.
- Egészen véletlenül nem tudsz valamit a sárkánytrágya változásáról, vagy Bimba van olyan ötletes, hogy évről évre új feladatokat találjon ki nekünk? Itt ez a rengeteg könyv és használhatatlanok, talán tényleg ideje változtatni a Roxfort tanmenetén. - Nem igazán tetszik, hogy az iskola a halálfalók kezébe kerül, de nem árt, ha tisztában vagyok mások véleményével.