Roxfort RPG

Miközben megigazítom a fehér kesztyűket, vetek a szemem sarkából egy pillantást az ilvermornys fiúra. Hetedéves, mint az összes, akit idehoztak a Trimágus Tusára. Nagyon magabiztosnak tűnik – ahogy összetalálkozik a szemünk, vissza is pillantok inkább a kezeimre, amely, hallom, szórakoztatja mind őt, mind a barátait. Magas. Nagyon magas. Az énem egy része bánja, hogy elfogadtam a kihívását. Az énemnek az a része tart tőle. Az énemnek az a része csendben lesz, amikor meghajoltunk, és a párbajt felügyelő végzős iskolatársam elszámolt háromig.

 Tudom, hogy annak ellenére, hogy milyen arrogánsnak tűnik, annak ellenére, hogy mit gondol sok amerikai diákok azokról, akiknek nem voltak boszorkányok vagy varázslók a családjában, vagy más módon tisztátalan a vérük, nem gondolom, hogy ő személy szerint bármi rosszat akarna nekem. Még ha végül tényleg erősebb is nálam, ahogy reméli, sem leszek ellene tehetetlen, védtelen, mint akkor, amikor előbb értem haza, mint Lily.

 Még mindig emlékszem rá, hogy milyen érzés volt maradéktalanul bízni apában. Hogy hogyan tört össze az a bizalom, az a biztonságérzet, jóval azelőtt, hogy a piros tenyérnyomok csípni, égetni kezdtek. Apa mindig olyan erős volt, mindig egyedül hozta be az új bútorokat, háztartási gépeket az autóból, azokat is, amelyeket talán most sem tudnék megemelni sem a földről. Semmit nem tudtam volna tenni, ha úgy dönt, hogy többet ad három pofonnál, ahogy nem tudtam kiszabadítani sem a karomat az ujjai közül. Hogy is tudtam volna? Előző nap is felemelt, egyszerre a nővéremmel. Akkor viszont nem akart felemelni – az arcát eltorzította az alkohol, a harag, talán a szégyen.

 Meghajlok, miközben igyekszem kiverni azt a gondolatot a fejemből, hogy valahogy az én hibám volt, hogy rosszkor voltam rossz helyen, hogy azért lettek rosszabbak a problémái, mert ott hagytuk őket ezért a kastélyért, amelyre már akkor is egyfajta otthonként gondoltam. Anyám szerint sem az én hibám volt – persze, anyámban is nehéz megbízni. Utálom, hogy Lilynek ebben igaza volt, mert ha ebben igaza volt, mi van, ha nincs igazam apával kapcsolatban sem? Akkor lehet, hogy én vagyok az, talán bennem nem lehet megbízni. Talán anyámnak is mondtam, hogy nyugodtan bármit beleírhat az idióta könyveibe a beszélgetéseinkből... talán túlreagáltam ezt az egészet, talán én tettem tönkre a családunkat.

 A felém repülő, nyitányként útjára bocsájtott, direkt confringo nonverbálisan érkezik, finoman, mint egy amerikai rakéta. Miközben elhárítom a pajzsbűbájommal, egy pillanatra eszembe jut, hogy Lolita Delacour számára ez a nyitány zárás is lehetett volna. Ő is biztosan látta volna, hogy a jobb vállra érkezik a támadás, és azonnal kihasználta volna, hogy az amerikai fiú ennyire nyitva hagyta magát. Az én válasz varázslatom jóval finomabb: egy bal térdre célzott incendio, melyet kikerül. Egy nagyon magas, nagyon látványos ugrással, amit több amerikai lány megtapsol. Egyelőre nem használom ki a pillanatnyi egyensúlyvesztést.

 Bármilyen arrogáns, visszataszító alaknak tűnik, bízom a fiúban. Egy varázspálcája van, és ahogy kissé hátrébb kényszerülök, miközben kivédem a bombardáját, úgy érzem, hogy már most jobban ismerem, mint az iskolatársaim nagyobb részét, sárga, zöld, piros és kék egyenruhákat, amelyek elrohannak mellettem a folyosón. Tudom, hogy bizonyítani akar valamit: talán, hogy lenyűgöző, ha már hiába utazott ide Amerikából, talán, hogy ő a legférfiasabb a társaságukból. Talán valamelyik lányt akarja lenyűgözni. Talán csak bizonyítani akarja, hogy az ő iskolájuk jobb a miénknél. Nem párbajozó, hanem gladiátor, a győzelme nem lehet egy pontos lefegyverzés. Látványosnak, lehengerlőnek kell lennie, mindenki számára egyértelműnek kell lennie, hogy kinek van több varázsereje.

 Bízom benne, mert nincs semmi ismeretlen ezen a porondon. Ő nem fog megütni, vagy megharapni, ha számítok már rá, hogy megüt. Ő nem fogja kiteregetni a titkaimat. Ő nem fog több fájdalmat okozni annál, amit minden alkalommal vállalok, amikor fellépek a porondra. A testem és a büszkeségem a tét, nem tud mélyebbre szúrni. Megbízom benne.

 Egy gyors Roywood-lépéssel elkerülöm a kábító átok vörösét, és elindítom a sajátomat, a bokájára. Egy pillanatra engem is meglep, ahogy felugrik, és egy majdnem tökéletes szaltóval kerüli ki, olyannal, amelyről nem is hittem, hogy lehetséges. Vagy ivott valami bájitalt, vagy olyan teste, ügyessége van, amelyet egy kviddics sztár is megirigyelhet. Nem állítom, hogy nem látnám szívesen a talárja nélkül... sajnos azt is látom, hogy nincs semmi azok mögött a mély, sötét szemek mögött, csak hamburgerszósz. Önkéntelenül is érzek egy halvány mosolyt a szám sarkában.

 Megadom neki, amit akar: a győzelmét. A következő átkát, hiába védem ki, elhitetem vele, hogy eltalált. Rászorítom bal tenyerem a jobb felkaromra, mintha tényleg megsérültem volna. Mintha már nem tudnám tökéletesen használni a pálcámat. Előre is görnyedek – előnytelen pozíció, amit soha nem vállalnék egy profi párbajozóval szemben, aki rögtön kis, gyors támadások tucatjaival próbálna teret nyerni, próbálná érvényesíteni a pontot. A fiú nem ilyen. A fiú vigyorogva fogadja a közönség gratulációját, még mielőtt nyerne, mielőtt elindít felém egy nonverbális kék fénycsóvát.

 Koccannak a fogaim, egy rövid nyögés is felszakad a torkomból, ahogy mindkét térdem a küzdőtér díszes padlójára csapódik, de valójában sértetlen jobbomat előre szegezem, és egy obstructoval célba veszem a gyomrát. Amikor talál, tudom, hogy vége van. A pillanatnyi hányinger elég hozzá, hogy lábzár bűbájt helyezzek rá, a térdére célzott confringo miatt kitérne, majd elesik, és mire leérhetne a földre, már le is fegyvereztem. A hangos dobbanással egyszerre kapom el a pálcáját. Annak ellenére mosolygok, hogy érzem, be fognak lilulni a térdeim, miközben odamegyek hozzá, és feloldom a köteléket a lábán, majd átnyújtom neki a pálcáját. Most ő nem akar a szemembe nézni, miközben elveszi.

 Néha azt kívánom, bár ilyen egyszerű lenne minden. Ilyen egyenes, ilyen őszinte. Bár párbajozhatnék Lilyvel is.

Saoirse általában visszahúzódó, csendes és udvarias, legalábbis szavaiban. Sokan érezhetik, ha beszélni próbálnak hozzá, hogy siet valahová, menni akar, fél lábbal már kint van az ajtón, vagy ha nincs ajtó, az ablakon. Talán azt is érezhetik a legtöbben, akik megállítják beszélgetni, hogy a jelenlétük frusztrálja, idegesíti őt a visszafogott mosolyok mögött, azért mozgatja önkéntelenül az ujjait, helyezi súlyát egyik lábáról a másikra, jár a tekintete körbe a teremben. Talán bátortalan, talán jobbnak képzeli magát másoknál, mindenesetre ha valaki megpróbálja megérinteni, általában olyan arccal néz a kísérlettevőre, mintha az egy tányér méretű pókot próbálna a bőrére tenni. Általában csak rövid ideig tartja fenn a szemkontaktust másokkal. Kifejezetten irritálják a nagy, hangos érzelmi kitörések.

 Azok, akik látták párbajozni, azt gondolják, hogy egy másik embert látnak – egyesek szerint talán tényleg így van, az ikertestvére sokkal coolabb, jobban illik hozzá, hogy zseniális párbajozó legyen, mint a visszafogott Saoirseához. Olyankor nem ropogtatja az ujjait, nem tesz helyben felesleges lépéseket, a tekintetét célegyenesen a célponton tartja, a mozdulatai mind olyan határozottsággal és tervezettséggel történnek, mintha erre született volna. Többet mosolyog, nevet, akár viccel is, amikor párbajokról van szó, előjön egy ritkán látott szarkazmus, és ha valaki nem viszi túlzásba, látszólag az sem zavarja, ha hozzáérnek, gratulálnak neki vagy megveregetik a vállát. Míg a Klubon kívül kevés figyelmet szentel a többi diáknak, ha esetleg segítségre szorulnak, ha valaki megkeresné őt a Gyengélkedőn, az éjszaka közepén vagy akár zuhanyzás közben azzal, hogy segítsen neki kitalálna egy megfelelő ellentámadást a robbanó átok ellen, szinte biztosan segítséget kapna, akár órákon keresztül is.

 Kevesen ismerik az igazi Saoirseát, aki sokszor úgy érzi, hogy egy idegenekkel, ellenségekkel teli világban mozog, remény nélkül, hogy valaha megbízzon még valakiben. Még mindig fél tőle, hogy ha valakit túl közel enged, az elkerülhetetlenül elárulja őt, megsebzi őt valamilyen módon, ahogy a családja egy része tette, és ahogy a családja másik részéről hiszi, hogy tette. Gyűlöli a kiszámíthatatlanságot, a kontroll hiányát, különösen, ha eszébe jut a nap, amikor addig szerető apja megütötte, ezért utálja, ha bárki megérinti akaratán kívül – ilyenkor hajlamos előbb lefagyni, azután dühössé válni. A párbajozást szinte kizárólagos formának érzi rá, hogy valaki felé elkezdjen bizalmat építeni: a mágia még soha nem árulta el, ha visszaütött rá, az azért történt, mert nem gyakorolt eleget, nem értette meg eléggé, egy párbajban pedig (szerinte) nem lehet hazudni. Szavakkal viszont lehet, és ha valaki megpróbál közelebb kerülni hozzá, biztosan meg is teszi.

 Saoirse annak ellenére szereti a mágiát, hogy soha nem volt tehetsége igazán semmihez, minden tulajdonsága, amely kinőtt a középszerűségből, jutalom volt a gyakorlásáért. Nem is érdekli a mágia igazi mély, elméleti része: az emberit szereti, és látni mások mágiáját, különösen összecsapások során. A párbajok szabályokra épülnek, a párbajok egyértelműek, a párbajokban van egy kölcsönös egyezség, ezért Saoirse mindig, még sokkal erősebb ellenfelek ellen is úgy érzi, hogy biztonságban van a váratlantól, és egyenlő esélyeket kapott, hogy dolgozzon a győzelemért. Ettől függetlenül szereti a mágia legtisztább formáit, például a „nagyon mágikus” varázslényeket.

 Saoirse kapcsolata kettős, viharos ikertestvérével, akivel régen nagyon hasonlítottak egymásra nem csak külsőre, de viselkedésre is. Még mindig nem bocsátotta meg neki, hogy nem hitte el, hogy az apjuk megverte őt (bár a megfogalmazás, néha úgy érzi, talán eltúlozza, ami történt), még mindig nem tudott felülemelkedni azon, hogy az apjukat támogatja az anyjukkal szemben (annak ellenére, hogy Saoirse maga is kellemetlennek tartja, amit az anyjuk művel). Ettől függetlenül még mindig vágyik rá, hogy Lily szeresse, vágyik azokra a pillanatokra, amikor újra testvérek lehetnek, és néha átenged felé valamennyit az érzéseiből a páncélján. Bár előfordul, hogy szidja őt, amikor dühös (csak felszínes dolgokkal), akik közelről ismerik, tudják, hogy kivívják a haragját, ha csatlakoznak hozzá ebben. Úgy érzi, hogy meg kell védenie őt. Nyaranta ellentéteik ellenére is gyakran keresi a társaságát, részben, mert ritkán van bárki mással kapcsolata, aki ismeri a Varázsvilágot, részben, mert vágyik arra a biztonságra, amit mellette érzett.

 Saoirse a szabadidejét átkok, védelmi bűbájok, harcban használható mágia megismerésének és elsajátításának szenteli, sokszor egyéb kötelességei rovására. Bár még nem volt lehetősége eljutni egy nagyobb versenyre sem (ez reményei szerint télre megváltozik), rajong a hivatásos párbajnokokért, különösen Lolita Delacourért, akinek 2005 őszén szerzett autogramját olyan kincsként őrzi, mint mások a pálcájukat. Szívesen tölti az idejét ezen kívül a Kastély megismerésével, a roxmortsi boltok felfedezésével (és annak elképzelésével, hogy milyen lenne a számára kedvesebb világba hazatérni). Mugli otthonában magányos idejét többnyire rajzolással és zenehallgatással tölti (ez általában egy szám tíz-húsz alkalommal történő meghallgatását jelenti). Érdeklik a szép ruhák, sminkelés, parfümök – mértékkel.

 Saoirse szerelmi életét leginkább a plátói szó írja le: bár nem hagyja hidegen az ellenkező nem, és nincs is ellenére egy párkapcsolat gondolata (és bizonyos részeire egyre jobban vágyik is), a tökéletes férfi inkább regényekben, fantáziákban fordulhat elő. Nem is jutott messzebbre párkapcsolati téren egy rövid csóknál egy ilvermornyba járó fiúval a Yule Bálon, ami után úgy döntött, hogy a valódi udvarlók az ideális képek nyomába sem érhetnek.

Merengő || A legjobb emléke, amikor Lilyvel áthajóztak a Fekete tavon, és eléjük tárult a Roxfort. A legrosszabb emléke, amikor az apja megütötte, és úgy érezte, hogy semmit nem tehet, hogy megállítsa.
Edevis tükre || Egy legjobb párbajozónak járó medált visel. És „kettő van belőle.”
Mumus || Egy két és fél méter magas, mocskos ruhákba öltözött humanoid teremtmény, amely minden szempontból emberinek tűnik, de nincsenek szemei, csak egy nagy szája, ami nyálas, és hörög. Annak ellenére, hogy Saoirse rengeteg dologtól kiakad, a félelmet megtestesítő varázslénynek mérsékelt hatása van csak rá: Saoirse érti, hogy mi ez, és tudja, hogyan tüntesse el.


         Apróságok

mindig || Párbajok, ősz, macskák (különösen a nagyon bundásak), szép ruhák, a családját kiakasztó zene, sütőtöklé (imádja, minden étkezéshez minimum két pohárral iszik).
soha ||[/font] A tanév vége (és annak érzése), érintések, zajos emberek, az anyja könyvei (bár jóval kevésbé szenvedélyes a gyűlölete a részben róluk szóló könyvek iránt, mint amit Lily érez), alkohol (a gyűlölete iránta lassan csak ellenszenvvé apad, amit egy-egy rövid, gyenge pohár erejéig meg is tör néha), az apja (egyre kevésbé, de énje egy része még kitart amellett, hogy soha nem bocsájt meg neki).
hobbik || Párbajozás, rajzolás, könyvek (nagy párbajok történeteiről, varázslatok működéséről)
Százfűlé-főzet || A főzet először vörös lesz, majd tintaszerű, fekete. Az íze meglehetősen keserű, kissé olcsó kávéra hasonlít, de az utolsó pillanatban hagy valamilyen kellemes mellékízt, amely a teljes átalakulásra elkíséri az arctolvajt (aki ennek hatására többet mosolyog, mint kellene neki, ha Saoirseát akarja hitelesen eljátszani).
Amortentia || Sütőtök, nyárgyilkos őszi eső, valamilyen fahéjas-vaníliás sütemény.
titkok || Elsőben egy egész napra helyet cserélt az ikertestvérével. Nem derült ki.; egy trauma miatt lefagy a váratlan helyzetekben és az érintésektől, illetve ha mások dühösek, kiszámíthatatlanok körülötte; rendszeresen csalni szokott a számára unalmas tantárgyak írásbeli vizsgáival és dolgozataival.
azt beszélik, hogy... || Nem ő, hanem az ikertestvére párbajozik az ő nevében – Saoirse túl fura hozzá, hogy jó legyen bármi ilyesmiben. Van valamilyen bűbáj a kesztyűin, amely segít neki győzni a „nála jobbak” ellen. Valójában nem mugliszületésű (túl jól párbajozik hozzá), ő és a testvére azért vannak annak mondva, hogy hozzájussanak a Minisztérium (nem létező) támogatásához. Annyit beszélt Lolitáról előző év alatt, mintha szerelmes lenne belé, bizonyára leszbikus. Az anyja ír valamilyen felnőtteknek szóló regénysorozatot, amelynek hősnőit Saoirse és Lily ihlette (bár tényleg az lenne...).


        A család

apa || Cormac O'Valley; 45; mugli. Saoirse kapcsolata borzalmas az apjával, mióta az részegen megütötte, és ami az alkoholizmusa, felmerült anyagi problémáik és egyéb problémák mellett szülei válásához vezetett. Rettegését és gyűlöletét felé mára felváltotta az óvatosság, harag és neheztelés, mióta apja változni kezdett. Talán valamilyen vágy, hogy visszakapja a szülőt, akit szeretett, de ezt mindig igyekszik elnyomni.
anya || Maureen Doyle; 43; mugli. Saoirse viszonya eredetileg nagyon jó volt anyjával, miután ő volt az egyetlen közeli rokona, aki elhitte neki, hogy az apja megütötte. Anyja az így gyűjtött bizalmi krediteket elköltötte, egyrészt azzal, hogy több bizalmas beszélgetésük anyaga is bekerült a kutatásaiba, másrészt az új családtagokkal, akik megjelentek a képben miatta. Saoirse nagyon óvatos anyja körül, sokszor hazudik neki.
„nevelő apa” || Brian Murphy; 41; mugli. Saoirse kifejezetten ellenszenvesnek találja Briant, különösen, amikor a férfi próbál az apja lenni.
testvér || Luíseach Lily O'Valley; 16; mugliszületésű. Saoirse régen elválaszthatatlan volt ikertestvérétől, de jelentősen megtört benne a bizalma, amikor Lily nem hitt neki az apjukkal kapcsolatban, és azóta is vele van jobb viszonyban. Ez némiképp javult, amikor Saoirse belátta, hogy az apjuk nem az ördög, az anyjuk pedig sokkal kellemetlenebb, mint hitte, de az eredeti problémából fakadó tüske megmaradt. Sok tinédzserhez hasonlóan idegesítik egymást. Saoirse nagyon szereti Lilyt, akit még mindig a legfontosabb embernek tart az életében.
mostoha testvér || Kermit Murphy; 18; mugli. Saoirse nem kedveli mostoha bátyját, aki szerinte egy idióta, és igyekszik elkerülni.
állatok || Grianghrafadóireacht. 5 éves, teknőc színű, hatalmas kandúr. Amikor Saoirse megtalálta egy kuka mellett, még befért a melegítője zsebébe. Most már egy üres utazótáska kellene hozzá.

Családtörténet ||


        Külsőségek

magasság || 173 cm
testalkat || vékony, enyhén sportos
szemszín || kék
hajszín || vörös
kinézet ||