Oldal nyomtatása - A Harmadik Próba

(https://i.imgur.com/QO9xvB1.png)

Hermione Granger pontosan emlékezett arra a napra, amikor a Tűz Serlege negyedik névként kiköpte Harry Potterét.

Tizenegy év telt el azóta, és a világ nagy része úgy tett, mintha a háború egy lezárt fejezet lenne: egy dátum a történelemkönyvekben, egy kötelező megemlékezés a Minisztérium aulájában, egy ünnepi beszéd, amelyben mindenki elmondhatta, hogy soha többé. Hermione azonban mindig is jobban bízott a lábjegyzetekben, mint a beszédekben. A lábjegyzetekben ott maradtak azok a nevek, akiket sosem kaptak el. Azok az ügyek, amelyek bizonyíték hiányában elhaltak. Azok a családok, amelyek kényelmes hallgatással mentették át magukat egyik rendszerből a másikba.

Most pedig az Egyesült Államokban Cassius Yaxley nyerte meg az elnökválasztást a Salem Hagyatéka Párt jelöltjeként.

Yaxley.

A név önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy Hermione gyomra összeránduljon, de Cassius Yaxley nem csupán egy kellemetlen családnév volt egy távoli kontinensről. Corban Yaxley testvére volt, annak az egykori halálfalónak, aki évekkel ezelőtt megszökött az igazságszolgáltatás elől. Az a halálfaló, aki rájuk támadt abban a kávézóban Londonban és a Minisztériumban. Azóta minden diplomáciai jelentés ugyanazt kerülgette udvarias körmondatokban: a brit kudarc most nemzetközi problémává nőtt. Az európai mágusállamok egyre szorosabb együttműködésről tárgyaltak, a Közel-Keleten a mugli háborúk árnyékában a mágusvilág is radikalizálódni kezdett, és olyan helyeken jelentek meg vértisztasági jelszavak, ahol Hermione tizenévesen még azt hitte volna, legalább ez a méreg nem eresztett gyökeret.

És közben itt állt ő, frissen megválasztott államtitkárként, egy nemzetközi mágikus sportesemény páholyában, miközben hat tizenéves készült bemenni egy toronyba, amelyet a Tiltott Rengeteg mélyén újítottak fel kifejezetten arra, hogy próbára tegye őket.

Valahol a lelátók alatt a bajnokok családjai már elbúcsúztak tőlük. A szervezők ezt kegyes gesztusnak nevezték. Hermione inkább veszélyesnek. Egy ölelés képes volt megerősíteni valakit, de ugyanúgy képes volt megingatni is. Egy rosszul időzített mondat nagyobb terhet rakhatott egy bajnok vállára, mint bármelyik bűbájjal megerősített ajtó a toronyban.

A torony pedig ott állt a fák között. Magányosan, sötéten, olyan természetellenesen egyenesen, mintha nem építették volna, hanem a föld köpött volna ki magából egy régi sérelmet. Hét szint. Hét próba. A tetején a Trimágus Kupa.

Hermione tudta, hogy a világ ezt akarja látni: diadalt, nemzetközi egységet, zászlókat, tapsot, könnyeket, egy győztest. Ő azonban nem tudta elfelejteni, hogy a legutóbbi Trimágus Tusa végén egy fiú holtan feküdt a fűben, Harry pedig úgy kapaszkodott Cedric Diggory testébe, mintha puszta akarattal visszatarthatná a világot attól, amivé válni készült.

Most is pontosan ettől félt.

Nem attól, hogy valamelyik bajnok elesik.

Hanem attól, hogy mindannyian felállnak, és a felnőttek mégis ugyanazt a világot adják majd tovább nekik, amelyből egyszer ők is megörököltek. Egy újabb háborút.

Csodálatos jó napot kívánok hölgyeim, uraim, koboldok, kentaurok, kerti törpék és mindenki, aki valamilyen teljesen legális készüléken követi élő közvetítésünket! 2006. május 24-e van, szombat délután öt óra, mi pedig a Roxfort birtokáról, egészen pontosan a Tiltott Rengeteg széléről jelentkezünk a Trimágus Tusa Harmadik és egyben utolsó próbájának alkalmából! A mikrofonnál Lee Jordan, kviddicstudósító, túlélési szakértőnek semmiképp sem nevezhető civil, és mellettem a Roxfort friss de máris legendás gyógynövénytan professzora, Neville Longbottom!

Jó napot mindenkinek! Előre szeretném leszögezni, hogy a mai próba első szintjén látható növények egy részét semmiképpen ne próbálják otthon tartani. Akkor sem, ha kedvesnek tűnnek. Főleg akkor ne.

Köszönjük a megnyugtató kezdést és spoilert, Neville. A bajnokok ma már nem hozhatnak magukkal sem főzeteket, sem bűvös tárgyakat, sem látványosan gyanús amerikai szponzortermékeket. Pusztán a pálcájukat vihetik be a toronyba. Ezúttal nincs társ, nincs páros indulás, nincs fogolymentés. Csak a bajnok, a torony, és a tetején a Trimágus Kupa.

Fontos hozzátenni, hogy a torony hét szintből áll. A bajnokoknak mindegyiken át kell jutniuk, hogy elérjék a legfelső termet. A szervezők szerint minden szint más képességet mér: ügyességet, tájékozódást, megfigyelést, önuralmat, ítélőképességet és… nos, a hatodik szintnél a jegyzeteim csak annyit írnak, hogy „ár”.

Ez egyáltalán nem hangzik baljósan! A bajnokokat az előző próba sorrendje alapján engedik be a toronyba, méghozzá egyperces eltéréssel. Elsőként Solace Barbon indul, őt követi Sienna Scrimgeour, majd Lolita Delacour, Vale Bate, Connor O’Hara, végül Inés de Saint-Vinant.

Az első szint a Függőleges Üvegház. Egy tértágított dzsungel, közepén egy nagyjából ötven méter magas kőoszloppal, amit szintén ellepnek a növények. A bajnokoknak ezen kell felmászniuk a terem tetején lévő csapóajtóig, miközben a növények megpróbálják őket lerántani, megcsípni, megfojtani, elkábítani vagy… nos, néhány esetben megemészteni.

Ötven méter. Remek. Én már a harmadik emeleti Griffendél-torony lépcsőjén is megsérültem egyszer, igaz, akkor George Weasleynek köze volt hozzá. Milyen növényekre lehet számítani ezen a szinten Neville?

Az teremben rögtön a bejáratnál van egy fúriafűz, de ezenkívül rengeteg különböző virág is, amiknek a pollenjeit jobb nem beszívni. Ott van például a Skót Dudás, aminek a pollenjeitől vastag vörös arcszörzete lehet a bajnokoknak vagy a Karmazsin Kalampor aminek szirmaihoz érve az ember percekig mindent vörösben lát.

De ha jól értem maga a "Függőleges Üvegház" a toronyra vonatkozik ugye? Ott vannak az igazán veszélyes dolgok.

Pontosan! A torony megmászása egyébként is erőnléti feladat, de a bajnokoknak figyelniük kell az olyan csapdákra, mint az ördöghurok, ami a falhoz köti őket, de véleltenül kihúzhatnak egy zsenge mandragórát is aminek a sikolyától elájulnak. A szerencsésebbek megusszák a frunkullával, aminek a gennye hólyagokat kelt a bőrőn. Mindeközben pedig vigyázniuk kell, hogy a tornyot védelmező oróási Csápfű ne kapja el őket.

Hát jól belevágunk az izgalmakba! Kedves nézőink láthtaják, ahogy a hozzátartozók és az igazgatók még utoljára sok sikert kívánnak a játékosoknak. És felszólalt a gong! Solace Barbon kezdi a sort és lép be a toronyba!

A Trimágus Tusa haramadik próbája kezdetét vette!

IC Tudnivalók

A Harmadik Próba helyszíne a Tiltott Rengeteg mélyén álló, felújított, tértágított torony.
A torony hét szintből áll. A hetedik szinten található a Trimágus Kupa.
A bajnokok ezúttal kizárólag a pálcájukat vihetik magukkal. Minden egyéb eszköz, bájital, talizmán, könyv, fegyver vagy előre elkészített segédeszköz tiltott.
A bajnokok családjai a próba előtt rövid látogatást tehettek náluk. A kezdő reag első legfeljebb 350 szava szólhat erről a találkozásról.
A bajnokokat az előző próba helyezése alapján, egyperces eltéréssel engedik be a toronyba: Solace Barbon, Sienna Scrimgeour, Lolita Delacour, Vale Bate, Connor O’Hara, Inés de Saint-Vinant.
A bajnokokat továbbra is palantírok/fénygömbök követik kameraként, de a torony bizonyos szintjein a közvetítés torzulhat, késhet vagy részlegesen megszakadhat.
A toronyban nincs visszaút. Aki továbbjutott egy szintről, nem térhet vissza az előzőre.

A torony szintjei

1. szint – Függőleges Üvegház: tértágított dzsungel, közepén egy nagyjából 50 méter magas kőoszloppal. A bajnokoknak fel kell mászniuk a tetején lévő csapóajtóig, miközben a növények akadályozzák őket.
2. szint – Escher-lépcsőház: a gravitáció minden bajnokra másképp hat, a lépcsők mozognak és átrendeződnek. A kijárat egy megfoghatatlan szigeten lebeg.
3. szint – Planetárium: óriási égitestek mozognak ismétlődő pályán. A Főnix csillagképének kirajzolódásakor a középső csillagban nyílik meg az ajtó.
4. szint – Visszhangok terme: több száz ajtó mögül szeretteik segítségkérését hallják. Csak az az ajtó vezet tovább, amely mögül nem hallatszik semmi.
5. szint – Tükrök terme: útvesztő, tükrökkel és minden bajnok mágikus tükörmásával. A tükörmások a bajnokokra támadnak.
6. szint – A Mérleg: hat mérleg, hat kulcs, hat ajtó. A kulcs megszerzéséhez a bajnoknak olyasmit kell a mérlegre tennie, ami felér a győzelem súlyával.
7. szint – A Kupaterem: üres terem, közepén a Trimágus Kupával. Aki először megérinti, megnyeri a Tusát.

Eezeket a karakterek és a nézők nem tudják, azért osztom meg veletek, hogy tudjatok a dramaturgiával kalkulálni, nyílván amikor elérünk a szinthez kaptok részletesebb leírást a kommentátoroktól.

A játékról és a reagolásról

Kötött sorrend nincs. A mesélői reag hetente érkezik; a játékosok határideje a mesélő által megadott időpont. Amennyiben minden bajnok ír a kör vége elött vagy jelzi a mesélőnek, hogy nem tud részt venni a körbe, a mesélő is gyorsabban fog reagolni.
Egy bajnok maximum három körből maradhat ki, utána karaktere elbukik.
Egy mesélői kör alatt minden bajnok legfeljebb egy reagot írhat, cselekedeteinek sikerességét feltételes módban írja. A mesélő dönti el, hogy mennyire volt sikeres.
A kezdő reag első legfeljebb 350 szava szólhat a családi látogatásról. Ezután a karakter belép a torony első szintjére.
A reagok ajánlott szószáma 450–700 szó. A minőségi, karakterhű és kreatív megoldásokat a mesélő jutalmazza.
A bajnokok reagokként három akciót tehetnek, melyeket a reag végén összegzésben ki kell emelniük. Akciónak konkrét varázslatokat és küzdelmet értünk pl az hogy valaki fut és megérint valamit nem "sikertalányos" akció.
A kreativitást külön jutalmazza a mesélő: a valószerűség talaján maradó, VP-zést mellőző, okos megoldások előnyt élveznek.

Következő mesélői reag: Június 8. este 18.00 (amennyiben nem írtok elöbb)

A harmadik próba

2006. május 26.

A kviddicsben vannak olyan meccsek, amelyre, ha az ember nem figyel, már a sípszó előtt elbukhat. Connor ezt régen nem egészen értette. Gyerekként azt hitte, hogy vereséget szenvedni csak a pályán lehet, amikor valaki elejti a kvaffot, elhibáz egy passzt, vagy lassabbnak bizonyul a másiknál. Idő kellett hozzá, mire megtanulta - és mindezt a saját bőrén tette természetesen -, hogy a kudarc gyakran már jóval korábban predesztinálva van. Ott lapul a játékos fejében, mint egy alattomos élősködő, és minden fölösleges gondolatával egyre kövérebbre hízik, mígnem a döntő pillanatban rátelepszik a vállára, és lehúzza őt a mélybe.
Talán ezért is próbálta elnyomni az emlékeit. Sikertelenül… Mert hiába állt már a torony kapujában, hiába zúgott körülötte a tömeg, hiába várta a kezdés pillanatát, a gondolatai újra és újra visszaszöktek a néhány órával korábbi találkozáshoz. Az apjához, és Gemmához. A két emberhez, akik külön-külön is képesek voltak vihart kavarni Connor életében, együtt pedig olyanok voltak, mint két egymásnak ütköző frontvonal a tenger víztükre fölött.
Nem emlékezett pontosan a mondatokra. Nem is akart. Az ember néha ösztönösen törli ki a részleteket, amikor tudja, hogy azok később még fájdalmasabbak lehetnek. Arra viszont emlékezett, milyen érzés volt ott ülni közöttük és hallgatni őket.
Látta maga előtt Gemma elszánt tekintetét. Hallotta a hangját, amelyben ezúttal nyoma sem volt játékosságnak, és amely valami egészen nyers, ösztönös igazságot hordozott magában. A lány olyan dolgokat mondott ki, amelyeket Connor évek óta kerülgetett magában, mint valami sötét tócsa szélét. Beszélt az elvárásokról, a kényszerekről, és arról a láthatatlan ketrecről, amelyet az apa szeretetből épített fia köré, és amelynek rácsait olyan régóta kovácsolta már a maga kontrollmániájával, hogy néha már észre sem vette őket.
És persze az apja sem maradt adós. Hogy is maradhatott volna, ha mindig övé kell legyen az utolsó szó? Connor még most is érezte a sértettséget, a gyanakvást, és hallotta a szavait, amelyek mögött talán csak féltés lapult, de mire kimondta őket, már inkább hasonlítottak támadásra. Az egész találkozó olyan volt, mint egy kviddicsmeccs, ahol mindenki ugyanazokba a karikákba igyekezett gólt dobni, de közben mégis egymást próbálták lelökni a seprűikről.

A fiú lehunyta a szemét.
Nem… Most nem…
Most nem gondolhatott erre. Nem gondolhatott Gemmára, sem az apjára. Nem gondolhatott arra, hogy mi lesz velük a próba után, ahogy nem gondolhatott arra sem, hogy lesz-e egyáltalán olyan, hogy „próba után”.
Csak a következő mozdulat létezett számára. A következő lélegzet, a következő másodperc.
Legyen meg az első jó passz…
Meccsek előtt mindig ezt mantrázta magának. Ha az megvolt, onnantól már sínen volt.
És szép lassan a stadion moraja távoli zúgássá tompult a fejében. A gondolatai elcsendesedtek, az érzelmek kisimultak, és mire megszólalt a jelzés, Connor O'Hara már nem fiúgyermek volt, és nem is szerető társ. Trimágus Bajnok volt, és mint mindig, ezúttal is győzni akart...

A torony azonnal elnyelte őt. Odabent a párás levegő úgy simult a bőrére, mint valami nedves takaró. Az első szint inkább hasonlított egy őrült botanikus lázálmára, mint valódi üvegházra. A növényzet minden irányból tombolt, burjánzott, és kapaszkodott. Vastag indák kúsztak a falakon, egzotikus virágok nyújtóztak a fény felé, középen pedig ott magasodott az oszlop, amelynek tetején a továbbjutást jelentő csapóajtó várta őt.
Connor még alig mérhette fel a terepet, amikor valami megmozdult a perifériáján. A teste gyorsabban reagált, mint ahogy a tudata felfogta volna a veszélyt. Évek reflexei dolgoztak benne. Az a különös ösztön, amely lehetővé tette számára, hogy több tíz méter magasan, seprűháton száguldva is észrevegye a felé tartó gurkót. Súlypontját áthelyezve próbált kitérni a fúriafűz lendülő ága útjából, miközben izmai automatikusan tették a dolgukat, akár egy ezerszer begyakorolt mozdulatsor során.
Connor kitért, majd lebukott, és aztán újra kitért. Igyekezett sérülésmentesen leküzdeni az első akadályt. Ahogy aztán egyre mélyebbre haladt a növényrengetegben, akaratlanul is eszébe jutott Hazel és a négyes számú üvegház. Az a katasztrofálisan sikerült átültetés, a bizarr látomásokkal… Szája sarkában mosoly jelent meg. A világ pedig azonnal megbüntette őt érte...

Érezte, ahogy valami megragadja a bokáját, a következő pillanatban pedig már előre is bukott, és arccal egyenesen egy Skót Dudás virágágyásba zuhant. A pollenek gombafelhő módján csaptak a lebegőbe körülötte. Connor komótosan inhalálta magába őket, miközben igyekezett megszabadulni a lábára feszülő indáktól.
- Lumos Solem! - kiáltotta.
Pálcájából ugyanaz a vakító napfény tört elő, amivel az első próbán a Tarasque-ot próbálta leküzdeni. Az ördöghurok ellen hatásosabb fegyvernek tűnt ez a fajta elementáris ragyogás, és Connor bízott benne, hogy a perzselő napfény meghátrálásra készteti majd az alattomos növényt.
A fiú megpróbált feltápászkodni, de valami furcsát érzett az arcán. Először azt hitte, hogy allergiás reakciója lett a Skót Dudással való találkozástól, de ahogy bőréhez érintette ujjait, valami sokkal bizarrabbal találkozott. Kétségbeesetten pillantott bele a virághalom melletti víztócsába, hogy aztán leesett állal figyelje képmását a szakállrengeteg alatt. A vörös szőrtenger előretolta maga előtt Connor saját, barna arcszőrzetét, így az egész úgy festett, mintha valaki félúton meggondolta volna magát a színválasztással kapcsolatban, habár kétségtelen, hogy így is-úgy is nevetségesen festett volna a hagridi prém alatt.
Káromkodott egyet, majd úgy döntött nem érdemes időt pocsékolni a kozmetikázásra, és inkább tovább haladt az oszlop irányába, amin aztán pillanatok múlva el is kezdett felfelé kapaszkodni.

Ez végre ismerős terep volt számára. Ezúttal a karjai dolgoztak, a vállai, az alkarjai, és minden izomrostja, és nem kellett előre bemagolt varázslatok után kutatnia az elméjében. Az évek során felhalmozott munka most végre kamatozni látszott. Centiről centire haladt egyre magasabbra, miközben a talaj lassan távolodni kezdett alatta.
Egy kapaszkodó…
Még egy….
És még egy….
A csapóajtó valahol odafent várta őt, ahogy Connor egyre magasabbra tört. És akkor eszébe jutott egy régi emlék. Szél, eső, villámlás… Akkor is egyre magasabbra és magasabbra tört… Tenyerében szinte érezni vélte a a seprű megcsúszó nyelét, a gyomrában a zuhanó érzést, gerincében pedig azt a lángoló fájdalmat.
És akárcsak a seprűn akkor, úgy Connor keze most az indakötegen is megcsúszott, az ujja pedig elvétette a következő kapaszkodót. A gyomra azonnal a torkába ugrott, a világ kibillent körülötte, a mélység pedig kitárta alatta a karjait.
Connor ösztönösen kapott valami után…

1. Akció: Kitérés a fúriafűz ágai elől.
2. Akció: Ördöghurok leküzdése - Lumos Solem
3. Akció: Zuhanás elkerülése, és megkapaszkodás valamiben.

Roxfort RPG

2005/2006-os tanév => A Trimágus Tusa => A témát indította: Csámpás - 2026. 06. 01. - 10:33:44