|
Cím: Hanni Haeni Írta: Hanni Haeni - 2026. 04. 24. - 22:03:06 HANNI HAENI Tisztelt Házvezető! "Nagyon köszönöm levélbéli megkeresését, és hogy nem intette meg hivatalosan Hannit, bár erre minden oka megvolt. Bár ön azt kérte tőlem, hogy lehetőleg az édesanyjával közösen üljünk le egy kávé mellett megbeszélni mindazokat a nehézségeket, amelyeket a lányom az iskolában tapasztal (és amelyeket az iskolának okoz, bár ön mindig annyira udvariasan fogalmaz, hogy ezt inkább a tapasztalat íratja velem), de erre sajnos nincs lehetőség. (Már amennyiben Hanni édesanyjáról van szó? Ugye nem értettem félre?) Hanni édesanyja jelenleg is a oroszországi Tomszki területen, vagy a Kranojarszki határterületen éli mindennapjait a helyi csulim közösségek tagjai között, úgy is, mint a helyi közösségek sámánja (vélasága okán, de félek tőle, hogy következő levelében megemlíti, hogy talán túl sokat közöltem erről, és kissé elrugaszkodtam a témától.. rossz szokásom). Még a háború végével történő visszaköltözésünk során döntött úgy, hogy ott marad inkább, ezért én és más kultúrából származó szüleim neveljük. Ez talán némi magyarázattal szolgál a furcsaságokra a lányom körül, például arra vonatkozóan, miért okozott számára nehézséget elsőévesként az angol és latin varázslatok elsajátítása. Bár a nyelvtudása érdekében az egész család járt angol tanfolyamra, azt hiszem, máig előfordul, hogy a vele született mágia inkább a gyermekkorában tanult orosz, koreai és csulim nyelveken tűnik számára kényelmesnek. Ígérjük, hogy erre külön figyelmet fordítunk majd! A neki címezett legutóbbi levelemben megintettem, és figyelmeztettem azzal kapcsolatban, amit ön is megerősített: hogy a konfliktus kezelésének legjobb módja nem az volt, hogy mikor faölelgetőnek nevezték, akkor ezt egy pólóra hímezve, és még azzal is megtoldva hogy 'büszke' viselje.. Teljesen megértem, hogy házpontokat kellett levonniuk tőle, ahogy azért is, hogy megpróbált pár barátjával beosonni a Tiltott Rengetegbe. Külön szeretnék elnézést kérni a magyarázatáért, emlékeztettem rá, hogy a varázslók világában kevesen jártasak a mugli asztali szerepjátékok különböző formáiban.. Legalábbis azt hiszem. Azt mondta a levelében, hogy 'kalandorpartit' alapítottak, és ő volt a druida.. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy a Roxfort nem egy asztali szerepjáték, és a vérfarkasok nem várják meg, amíg dob a kockával, de tartok tőle, hogy számára a világ egyetlen nagy, illusztrált mesekönyv, amiből ő egyszerűen nem szeretne kilépni. Hanni hajlamos azt hinni, hogy a valóság csak egy vázlat, amit ő a saját hímzéseivel és történeteivel színezhet ki. Megintettem, hogy a veszély akkor is veszély, ha az ember egy kockával a zsebében, mezítláb sétál felé, de néha úgy érzem, mintha az utóbbi tizennégy évben huszonnyolcat öregedtem volna – ő viszont egy percet sem, mióta először látott havat. Tisztelettel és várva a korábban megbeszélt találkozót, Dr. Hyeon Haeni, magizoológus Ui: Ha találnak egy bádogdobozt a csillagvizsgálóban, ami tele van kavicsokkal, az az övé. Kérem, ne dobják ki, állítása szerint mindegyiknek neve van." Lv.4 little salted slice of watermelon Hanni Haenit minden érdekli, aminek nem lenne szabad: rendszeresen látható, ahogy gyűrött egyenruhában, egy furcsa kis dallamot hümmögve fésüli át épp a Fekete tó partját a következő meséléshez ihletet gyűjtve, vagy hogy épp büntetőmunkára tart, mert a legnagyobb kaland az egyenruhája rendben tartása lenne, és ebben sajnos nem működnek az olyan kifogások és érvek, mint a nem tudtam kiszedni a hímzőfonalakat a hajamból. Vagy a baglyom megrágcsálta a nyakkendőmet.. Félig véla, teljesen kaotikus: mindenkiért és bárkiért kiáll a saját érdekei ellenében is (hello, újabb büntetőmunkák!) - akkor is, ha állatról, varázslényről vagy növényről van szó, ő ott lesz, hogy kiérdemelje a büszke faölelgető jelzőt. (Akkor is, főleg akkor, ha szabályt is lehet szegni.. Túl bátor a 155 cm-hez, bár ő a kompakt szót használná..) A komoly, precíz varázslatokkal néha meggyűlik a baja, leginkább azért, mert az angol a negyedik nyelve, de nagyon igyekszik, főleg, ha izgalmas a tanyanyag (vagy a tanerő..). Sok crusha van, még több kedves kis elképzelése mindenféle romantikus történetekből, könyvekből (amely könyvek nem annyira romantikusak, mint inkább spicyk, de amiről a nagyszülei és az apja nem tudnak, abból nem lesz hosszú beszélgetés a kimchi-jjigae felett..). Ha megállna egy furgon a Roxfort Vadkanos kapuja előtt, amiből kiszólna egy hang, hogy fantasy, sci-fi könyvek, mangák, k-pop merch van benne, Hanni már be is mászna.. Az egyetlen kérdése pedig az lenne, hogy van-e esetleg valahol egy kis édesség is...? Kapcsolatok Apu és a nagyszülők: mindenki aggódik mindenkiért. Mindenki alig várja, hogy jól körbeaggódja egymást a közös étkezések alkalmából. Anyu és más rokonok: itt is mindenki aggódik, de a távolság és az emlékek megszépítik a hiányt. Lori, a fegyverhordozó: ezt a címet csak akkor tudná ráragasztani, ha az összes GOT könyvet egyszerre adná kölcsön neki.. Locket, a bakerboi: akit nem csak azért talált helyesnek, mert mindig frissen sült süti illata van.. Heliodora, akit nem is ismer: és aki biztosan nem mondta el neki hol lehet a legjobb kockákat beszerezni. Soha nem is találkoztak. Milyen Heliodora? Azt beszélik… - "Egy mugli filmből szerezték, nem is igazi csak rajzolt" - "Még a pudingot is pálcikával eszi" - "Neki még Piton professzor is tetszett volna.." - "Kommunista" - "Egy leendő attention whore" - "Pálcakészítő akar lenni" - "Kis orosz krémtorta" - "Még a madarak is szebben énekelnek a jelenlétében a fákon" - "Nem is félig véla, hanem mondjuk félig pixie, vagy valami kedves kis ártalmatlan varázslény, amit emberré változtattak"
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |