TW: társadalomkritika, ic személyeskedés. Eleve sem voltam igazán mély véleménnyel az angol jóléti társadalom működésével kapcsolatban: nem is volt oly rég, hogy a toll tax felett érzett elégedetlenség egyszerű polgárinak aligha nevezhető vandálkodást fialt. A szabadságba vetett hit és az egyszerű ostobaság között akkor is nehezen találtam volna elválasztót, ha erre külön megkérnek, de erre már csak azért sem kerülhet sor épp a Roxfortban, mert régi, arrogáns modernizációja elfoglalja összes figyelmét a sokszínűség ünneplésének nevezett önbecsapásában. Talán voltak illúzióim McGalagony kapcsán, mert elsősként úgy tartottam, hogy egy nő bizonyára már csak természeténél fogva is képtelen olyan nárcisztikus önszeretetre, amelyre egy férfi. Nos, én sem vagyok mentes a jóindulattól, amire annyira szívesen gondolok, mint egy közepes erősségű migrénre.
Az persze nem feladatom, hogy kritikát fogalmazzam meg a jelenlegi politikai légkört illetően, vagy hogy az asszimiláció képtelenségére figyelmeztessek - ezt megteszi az oktrojált helyzet, de ha kötelező nem is, én azért épp olyan ellenséges maradtam vele kapcsolatban. A liberális demokrácia végül elpusztítja saját magát, mikor nem tud különbséget tenni régiek és újak szabadsága között - én pedig elpusztítom ezt a prekoncepciót magamban arról, hogy valamiképp felelős vagyok érte, mert ha valaki nyíltan ellenezte az olyan értelmetlen és felesleges dolgokat, mint az empátia, az én voltam. Szívesen mondanám persze, hogy ennek a romlásnak mindig megvoltak a jelei - és nem is tévednék nagyot vele, elég csak a Hugrabug teljességére gondolnom, de hát az ópiumra szükség van, a vérelméletre pedig nincs. Megfulladni kívánatosabb az elsőn, az utóbbi belekerül néhány évbe a mellékelt ábra alapján.
Hogy ez egy népszerűtlen álláspont, nem érhet váratlanul senkit, és annak öröme sem enyhíti, hogy majd egyszer azt mondhatom, hogy én megmondtam. Ezen nézeteimet leginkább Scrimgeourrel osztottam meg, és azt meg kell engednem neki, hogy példás önmérsékletet tanúsított eddig - bár gyakran ér az a kritika, hogy nem tudok uralkodni az indulataimon, őt is biztosítottam róla, hogy ha valóban így volna, önként vágnám fel a gyomrom. Utólag belegondolva ez a példa valószínűleg nem tartozott azok közé a témák közé, amelyeket épp reggeli közben akart megvitatni, de egy kis öklendezés még senkinek sem ártott meg. Sajnálatos, hogy a mai gyakorlásomhoz nem tud csatlakozni, de ennél vannak most szükségesebb gyakorolnivalói is, amelyek közben remélem, hogy maga is felismeri, hogy a jószívűségnek hazudott társadalmi felelősségvállalás még senkinek nem nyert semmit egy meszesgödörben bérelt helyen kívül. Csak a valódi társadalmi felelősségvállalás vezet valahová - annak kövei pedig érzelmek helyett elvek.
A hakamát épp az időjárásra való tekintettel nem hoztam magammal - és nem számítok társaságra sem. A húgom kitartóan ragaszkodik a szellemi és testi hanyatlás azon fokaihoz, amelyeket mások művészetnek és alkotásnak titulálnak, miközben az egy helyben megülés jobban leírná azt, de az efféle kegare már-már kiszámítható is az ő esetében. Annak az undorító szellemi kútmérgezésnek pedig, amelyet a hollóhátasok prefektusaként ismernek, még mindig tartozom azzal, amit az arca ha el nem is bír, de biztosan megérdemel.. Ennek tudatában veszem fel a shinait, és rövid időre lehunyom a szemem. Magam elé képzelem mindazt, amit Dargan sensei mondott az elme nyugalmáról, és átadom magam a hullámnak - ellenállni annak, amiből születtem: értelmetlen. A csontok ütemének, a vér dalának - a tökéletes dallamnak, amely a mágia maga.
De alig pár percnek tűnő órával később megérzem a jelenlétét - a megtestesült zetsubou, már messziről érezni a rothadását. Hogy meri viselni azt a nevet, hogy meri megfordítani a helyes sorrendjét, mint valami hamburgerzabáló, alig pár évtizedes történelemmel büszkélkedő emigráns a saját hazájában? Bizonyára nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy úgy tegyen, mintha közülünk való való volna, miközben a vérvonala bizonyára térdelt nem egyszer valami előtt, amely torkon ragadta a kultúránkat, amely versenytárssá tett bennünket a kényszeres modernizáció kínjaiban. A Kamik ezúttal sem áldanak meg türelemmel.
Cím: Re: F U 須佐之男命
Írta: Rokuro Ishida - 2026. 04. 13. - 15:17:09