Oldal nyomtatása - A Második Próba

Cím: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 03. 06. - 15:30:58

(https://i.imgur.com/Kha3TzA.png)

Ron Weasley ki nem állhatta a tömeget, pláne nem amikor úgy kellet közelharcot vívnia a jó ülőhelyért. Hát ezek az emberek nem tudják, hogy csokibéka-sztár? Jó, jó, persze most a bajnokok is azok de ők azért még sem vadászták le Tudjukki emlékdarabkáit és zártak le egy évtizedeken áthidaló konfliktust a varázslótársadalomban legyőzve minden idők leghatalmasabb sötétvarázslóját. Hát hova lett a tisztelet?

Szerencsére sikerült úgy helyezkednie, hogy tökéletesen lássa a kivetítőt és jól felpakolta magát nyaláspálcával, kulimázas üsttel és tökösderelyével. Most már tényleg indulhatott a show. Bár Ron izgatott volt az esemény miatt és oszotta felesége optimizmusát a Trimágus Tusával kapcsolatban be kellett látnia, hogy legjobb barátja, Harry Potter visszás érzései sem voltak teljesen alaptalanok. Mai fejjel Ron nagyon utált visszagondolni arra, hogy hogyan viselkedett tizenegy évvel ezelőtt Harryvel, amikor a serleg kisorsolta a nevét. Végig kellett néznie, hogy barátja hogyan cselez ki egy megveszekedett magyar menydörgőt, ahhoz, hogy feleszméljen micsoda veszély is vár a bajnokokra, pedig akkor Tudjukki tervéről még nem is sejtettek semmit. Idén pedig kétszer annyi bajnokot tesznek ki az iskolák ezeknek a veszélyeknek, ami persze neki is megnehezíti az életét, hiszen kétszer olyan körültekintően kellett fogadásokat kötnie – csak Hermione meg ne tudja!

A helyszínválasztás is érdekesre sikerült idén. A Titkok Kamrája. Ron hátán felállt az összes szőrszál, hogyha a másodévükre gondolt. A húga megszállására és elrablására, a véres üzenetekre a falon, a begolyózott Lockhartra NA MEG A PÓKOKRA! Micsoda év volt, pláne hogy törött pálcával kellett végig csinálnia az egészet. Habár a logikát látta abban, hogy a kamra és az odavezető csatornarendszer egy kihasználatlan része az iskolának, morbid volt a gondolat hogy abból csinálnak sportlétesítményt a szervezők, amit ezer éve egy komplexusos csávó arra talált ki hogy majd a kígyójával a kölykeinek a kölyke majd jó nagy mészárlást rendez. Elképesztő.

Csodálatos jó estét kívánok hölgyeim és uraim! 2006. február 26, Szombat este hét óra van, mi pedig egyenesen Skóciából jelentkezünk élőben, a Roxfort Boroszkány- és Varázslóképző szakiskolából a Trimágus Tusa Második próbájának alkalmából! A mikrofonnál Lee Jordan kviddicstudosító és a tüneményes partnerem Luna Lovegood a megújult Hírverő főszerkesztője!

Jó estét a nézőknek és a hallgatóknak! Annyira izgalmas ez a mai nap! Sok szerencsét kívánok minen bajnoknak és vigyázzanak a narglikkal és lumprenkórokkal!!

A mikk... mindegy.. Mondd csak Luna mit vársz a mai naptól?

Háát a bajnokoknak a Titkok Kamrájába kell leereszkedniük, ami évszázadokig a Roxfort leg féltve őrözöttebb titka volt. Apukám szerint a baziliszkusz volt a legunalmasabb elrejtett lény, például ólálkodik lent egy teljes energia vámpír klán! Ők szipolyozzák a Roxfort lakóinak az életenergiáját...

Csak úgy, mint az iskola tanári gárdája! Bocsi Neville. Na de! Luna nem hazudott kedves Tusa rajongók, a Bajnok tényleg alámerülnek az ismeretlennek, mégpedig, hogy kiszabadítsanak valakit, aki igazán kedves a számukra – a báli partnereiket! Ahogy láthatják is a nézőink a kivetítőkön a „foglyok” kényelmes kis ágyakban szundikálnak egy-egy védőkör közepén a Kamra legmélyén körülöttük pedig hemzsegnek a mérges kígyók. A Trimágus Bajnokoknak annyi idejük lesz kiszabadítani szeretetüket, ahány pontot elértek az előző próbán – percre átfogatva. Ha az idő lejár, a varázskör megszűnik... és a kígyók ellepik az ágyakat...

De ez még nem minden! A bajnokok az útjuk során a csatornarendszeren át pontokat szerezhetnek és veszíthetnek. Míg a próba díjazza az erényes tetteket, a baklövésekkel lassíthatják a saját útjukat, sőt szegényeim akár még perceket is veszthetnek.

Így van! Az iskolák igazgatói ezekben a pillanatokban helyezik fel a tempus bűbájt bajnokaik jobb alkarjára, ami valós időben fogja nekik mutatni a visszaszámolást saját idejükből. A három iskola hat bajnoka iskolánkként külön ponton kezdi meg a próbát, azaz kettesével indulnak el egy-egy katakombában. Az, hogy egymás segítve haladnak-e tovább vagy sem az rajtuk múlik.

Olyan szomorú, amikor az emberek nem segítik egymást...

Egyetértek, de érdemes emlékezni arra, hogy a nap végén csak egyetlen győztesé lehet a Trimágus Serleg. Ahogy megzendül a gong szó a próba kezdetét veszi!

Húú nézd csak Lee, a jegyzetek azt mondják, hogy a Roxfort Bajnokai a pókok útján indulnak el, A Beauxbatons Bajonkaira a varangyok útja vég, az Ilvermornysokat pedig a Kakas útján indítja el az igazgatójuk. Kíváncsi vagyok, hogy ez mit jelenthet!

Hamarosan megtudjuk! 3... 2... 1... ÉS MEGSZÓLALT A GONG!

IC Tudnivalók

A foglyokat reggel tízkor rendelték magukhoz az igazgatók, azóta senki sem találkozott velük.
Ennek a próbának nincsen megkötése az eszközhasználatban és olyan mértékű tippeket sem kaptak a bajnokok, mint az előző próbáknál.
Minden bajnok megfejtette a gömb titkát és birtokában van a Tolmácskő, ami lefordítja a beszédüket párszaszóra.
Az utak egyelőre sötét, nyirkos, középkori csatornarendszerek, amiket égő fáklyák világítanak meg. Az alapzajt a mindenen átható, több ezer kígyótól jövő sziszegés adja. Ahogy az első próbán is, a bajnokokat a palantírok/fénygömbök követik kamerák módjára.

A játékról és a reagolásról

Kötött sorrend nincs. A mesélői reag hetente, szombatonként érkezik; a játékosok határideje péntek délután öt óra. Egy mesélői kör alatt minden bajnok legfeljebb két reagot írhat. A két reag között legalább egy másik játékos reagjának el kell telnie. Egy mesélői kör nagyjából 10-15 percet fog felölelni.
A reagok minimum és maximum szószáma 400 - 450 szó, se több sem kevesebb. A latol aki eltér ettől az meglakol.
A cselekvések kimenetele ezúttal nem a kalandmester kezében van. A bajnokok reagokként három akciót tehetnek, melyeket nem kell feltételes módban írniuk viszont a reagok végén egy összegzésben ki kell emelniük. Az ideális akció arány kettő sikeres és egy sikertelen akció/reag. Az ettől való eltérés idő levonással vagy szerzéssel járhat. Ezeket a pontokat befolyásolják az akciók realisztikussága és erényessége is, például egy bajnoktárs segítése pontszerzéssel járhat még ha sikertelen is, míg egy hiper-sikeres VP akció rengeteg pontba kerülhet. Összegezve: a mesélő az akciók sikerességét nem dönti el, viszont jutalmazza és bünteti azokat.
A kreativitást külön jutalmazza a mesélő: a valószerűség talaján maradó, VP-zést mellőző, okos megoldások előnyt élveznek a próbák során.
A Kalandmester minden kör végén összegzi, hogy az egyes bajnoknak mennyi ideje van hátra/pontja van.
A kaland kiemeltsége miatt nincs lehetőség egymásra várni. Aki nem tud a határidőn belül reagálni, annak karakterét a következő körben a KM nem játékos szereplőként kezeli. Természetesen, ha előre jelez, és távolmaradása indokolt, a mesélő méltányos lesz.
Előreláthatólag négy-öt körrel számolunk, de meglátjuk hogyan halad a játék.
A fentebb írt pontok az időről szólnak, az IC zsűri által kiosztott pontok abszolút IC terepen mozognak és az utolsó mesélői reaggal kerülnek kiosztásra.

Következő mesélői reag: Március 14.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 08. - 22:55:01

second task

2006. február 26. szombat

74 perc

A Serleg figyelmeztetése óta hanyagolom a megszállott önpusztításomat. Dacára ennek reggelre olyan mély, sötét karikák kerültek a szemeim alá, amit csak Chernov valamelyik csoda praktikája lenne képes eltüntetni. A gömb titka már rég a zsebemben van, pálcás kezem pedig most is épp oly stabil, mint novemberben, nem lenne okom aggódni – most mégis úgy érzem, hogy nem állok készen erre az egészre.

A Próba azonban készen áll rám és nem hajlandó tovább várni – megköveteli és elveszi azt, ami az övé, és olyan neveken nevezi, amilyenen csak akarja. Egy elnyomó agresszor. Egy freak. Egy csalódás, halálfaló, egy végrehajtó, Észak magányos farkasa.

A szenátor kedvenc bajnoka.

De szabad soha.

Hamiskás és beletörődő mosolyt erőltetek az arcomra, ahogyan Madrigal felhelyezi rám a bűbájt, és már most tudom, hogy még jobban kell majd fókuszálnom a gondolataimat, hogy ne akarjam folyton a jobb alkaromon lévő számlálót figyelni. Egyszer mindenképp rá kell néznem persze, vélhetően még az elején – jobb, ha a valóság már az elején arcul csap.

- Bejött a tipped a helyszínről, Vale. - utalok vissza a januári beszélgetésünkre a bálon, ahogyan elindulunk a csatornarendszerben. Bizarr belegondolni, hogy alig pár éve még egy baziliszkusz kúszott ugyanebben a csatornarendszerben. Akkor úgy éreztem, hogy ideje félretenni az alaptalan sértettségemet, sőt, akár segíthetnénk is egymást. Ketten vagyunk ebben az egészben, és bármit is gondolnak Morrisék, nekem az nem segítség, hogy látványosan úgy csinálnak, mintha elfogyott volna a költségvetés, mire az ő egyenruháját kiválasztották.

- Arra gondoltam, az elágazásokat megjelölhetjük, hogy tudjuk, merről jöttünk. - nem tudom biztosra, hogy az „elraboltakkal” együtt vissza kell-e érkeznünk vagy sem, de számomra az tűnik logikusnak, hogy akkor vannak megmentve, ha vissza is hoztuk őket. Ha csak időm van rá, meg fogom jelölni a folyosók falát, hogy könnyen visszatalálhassak.

- Te is hallod ezt, ugye? - hívom fel a figyelmet a sziszegésekre. Lépéseink során a fáklyák tüze megremeg, én pedig kissé lemaradok tőle, ahogyan megtorpanok látszólag csak azért, hogy a hang forrását keressem. Pálcát tartó kezem másik tenyerem felé irányítom, hogy nonverbálisan egy összezavaró átokkal illessem a kezemben tartott tolmácskövet abban a pillanatban, ahogy Vale hátat fordít nekem.

- Gondolom, azóta sikerült megtalálnod ezt. - felmutatom számára a saját tolmácskövemet, hogy arra biztassam, ő is mutassa meg a sajátját. A bálon beszéltünk erről utoljára, a tippem a gömb kinyitásáról pedig megelőzte Yaxley-ék utasítását. Hetvennégy percen belül értelmet nyerhet ez az eszköz, az árulásom viszont, amit ma elkövetek, talán majd egyszer, hosszú évek múltán, amikor ez az egész már nem fog számítani igazán. Nem várom el, hogy megértse. Egy egész élethossz áll előtte, hogy ő is gyűlölőim sorát népesítse azokkal együtt, akik ezt élőben fogják végignézni.

Akció(k): az elindulás után összezavaró átkot használ a saját tolmácskövén. (sikeres)
A cselekmény Vale userrel egyeztetve.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 03. 09. - 19:27:21

Második próba

Ahogy a karomon lévő számlálóra nézek, eszembe jut, hogy mennyi minden változott az előző próba óta. Az elmúlt hónapok rengeteg dolgot megváltoztattak az életemben, egyre ritkábban kapom magamat mosolygáson, és egyre kevesebb időt töltök bárkivel a legközelebbi barátaimon kívül. Enyhén bűntudatom is van, amiért Skylar miattam került bele ebbe az egészbe, még akkor is, ha tudom, igazi veszély minden bizonnyal csak minket, bajnokokat fenyeget. Ha kevés biztos pontom is van a Trimágus Tusával kapcsolatban, azt tudom, hogy McGalagony professzor soha nem hagyná, hogy baja essen a diákjainak. Azoknak, akiket meg tud védeni persze, én és Connor a hatáskörén kívül esünk.

Ahogy oldalra nézek a fiúra, és végigfuttatom a tekintetem az előttünk álló sötét folyosón, önkéntelenül is eszembe jut az építője: ez az alagútrendszer azért épült, hogy otthont adjon a halálnak, amelyet az iskola egyik alapítója szánt a saját diákjainak. Mindig ismertem a történetet, de soha nem gondoltam bele, hogy Amycus, Orin, Connor, a barátaim annak az embernek a címerét viselik, aki képes lett volna ezt tenni valakivel, mert muglik voltak a szülei. Szívesen megkérdezném Connortól, hogy milyen érzés itt állni most, érez-e bármennyi szégyent, de nem akarom tovább nyomasztani. A mardekárosok amúgy sem tehetnek az alapítójuk bűneiről.

- Azt hiszem, hogy akkor van a legtöbb esélyünk, ha együtt dolgozunk.- nem mondom ki az egyértelműt, hogy hátrányban van, ha az én sebességemhez alkalmazkodik, mert sokkal kevesebb ideje van, mint nekem; nyolc perc tíz gól egy kviddics meccsen, ha mindkét csapat támadó játékot játszik. Ha tisztességtelen lennék, ki is használnám ezt a nyolc percet, hogy lehagyjak egy riválist, de azt akarom, hogy sikerrel járjon. Nem Connor az ellenségünk ezen a Trimágus Tusán, hanem azok az emberek, akiknek a szíve ebben a Kamrában született.

- Nos... ezek a kígyók biztos nem baziliszkuszok, de soha nem lehet tudni...- egy gyors pálcaintéssel idézek egy kakast, ahogy legutóbb is, amikor Connorral a kövek rejtélyén dolgoztunk, most kifejezetten koncentrálva rá, hogy ne legyen agresszív, és ezúttal ne próbálja kitépni a szememet. Ez a része bejön, a fekete kakas azonban ismét elrohan az ellenkező irányba, mint szerettem volna. Csak sóhajtok egyet, miközben előhalászom a zsebemből a tolmácskövet, azután a pálcámat a torkomhoz érintve felerősítem a hangomat, mielőtt belebeszélek.

- Nem akarunk bántani titeket. Csak át kell haladnunk a területeteken.- a hang alapján, amelyet visszavernek a sötét folyosó falai, a kő tényleg lefordíthatta párszaszóra, amit mondtam; az másik kérdés persze, hogy a kígyók hisznek-e nekem. Ha nem kell, tényleg nem akarom bántani őket, és a lehető legfontosabb, hogy elkerüljük, hogy megharapjanak.

- Ha arra kerül a sor, megpróbálok a védekezésre koncentrálni, de pedig próbálj támadni, jó?- nem tudom persze, hogy hány szörny, és milyen szörnyek vannak itt lenn. Egy élőlény persze biztosan van itt, amit jobb lenne elkerülnünk.

Akció 1: Summon kakas - fail (again), kakas ran the fuck away to Narnia (again)
Akció 2: Hangerősítő bűbáj - siker
Akció 3: Párszaszó kommunikáció az alagútban lévő kígyókkal a Tolmácskő segítségével - siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 03. 10. - 16:55:57

Be kell valljam, az első próba óta csak egyre jobban megszerettem a bajnoki talárom, az olcsó formájával együtt is. Meg talán kicsit személyre is szabtam - kicsit igazítottam a szabásán, hogy jobban álljon neki a "nyitott hosszúkabát" mód, stílusosan koptattam egy kicsit a nadrágja térdein, ilyen apróságok hogy jobban illeszkedjen a lázadó összképhez. A vállát még nem dekoráltam ki rockerszegecsekkel, de eszembejutott már a gondolata ennek is. Talán legközelebb.
De én megmondtam: stíluskijelentést csinálok belőle, és büszkén visszaszerzem, ha a megszégyenítésemre törnének vele. Witchpunk it is.
Ahogy megkaptam a számlálót a karomra, azt felmutatva megejtem a pimasz bájom elmaradhatatlan tiszteletkörét a "kamerák" felé is. Szól ez mindenkinek: a támogatóimnak őszinte bájvigyor, az ellenzőimnek meg - biztos vagyok benne, hogy legalább néhol - provokáció.
Végül megszólal a gong: hetvenhárom perc, mielőtt nem kell többet aggódnom semmin, mert Heliodora személyesen belez ki a kígyókkal, amiktől nem mentettem meg.
-Igen, igazán tapintatos helyszínválasztás a hely múltját tekintve. Biztos vannak egyesek, akik rajonganak érte- sandítok bele a látókövembe. Solace tudja, mire értem. Azt fontolgatom inkább, az otthon ülő nézőink kedvéért kifejtsem-e a részleteket a néhai, az iskola alatt lakó szörnyről, ami ártatlan gyerekek származás szerinti tisztogatására került oda. Még meglátjuk...
-Az egy jó ötlet. Meg ugyanoda tartunk úgyis, nem látom miért ne mehetnénk együtt. Több szem többet lát.- Meg mert Vi is figyelmeztetett, hogy valami a szokásoson felül is fura Solace-al, jobb ha szemmel tartom. Amit könnyebb, ha nem külön megyünk.
-Nehéz nem észrevenni.- Léptem már ijesztően közel csörgőkígyóhoz kiránduláskor, hogy tudatos maradjak ezzel az állatfajjal. Nem véletlen népszerű otthon egy jó, szívósabb csizma. A legutóbbról megmaradt két élőhalál mellé készültem egy általános ellenméreggel is, ami remélem elég erős bármi ellen, amivel itt össze mernek ereszteni minket, a tolmácskő alapján elég kézenfekvő volt már a kígyós tematika.
Apropó tolmácskő. Válaszként megemelem Solace felé is, aztán körülhallgatózok a kővel. Remélem mindkét irányba működik, és talán még abban is, hogy a sziszegéshangok be vannak avatva a próbába, és még súghatnak is valami hasznosat. Legfeljebb anyit, hogy a kígyók mennyire agitáltak - embert általában önvédelemből marnak meg, észben kell tartani, mit tekinthetnek fenyegetőnek.
Apropó kettő, ha már témánál vagyunk: a csizmámat pedig átváltoztatom egy lovagi páncél vonatkozó darabjaivá - milyen jó hogy lassan fél éve tudok minden második sarkon találni referenciát. Jó dolog egy jó bőr, de egy harminckettedes acéllemezt nem harap át olyan kígyó, ami nem röhelyesen nagyobb, mint illene lennie. Ami esetben meg rég nem a csizmán múlik bármi.

- Körbehallgatózik a tolmácskővel, hogy a háttérsziszegés mond-e bármi hasznosat - Ha a kő fordít mindkét irányba, akkor siker
- Lábszárig (sabatons és greaves) lemezvértté változtatja a csizmáját, a bőrtalp kivételével teljes fedésű acél - Siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 03. 11. - 10:33:36

A második próba

2006. február 26.

Hetvenegy… Ennyit mutatott a jobb alkarjára bűvölt, mágikus számláló. Nem volt szükséges emlékeztetni rá a fiút, hogy a bajnokok közül éppen neki van a legkevesebb ideje - köszönhetően a Tarasque ellen felmutatott önfejű, meggondolatlan produkciójának - pontosan tudta ő is. Ám Connort nem érdekelte az idő. Abban a pillanatban a hetvenegy perc, amit odalent a katakombákban kellett eltöltenie, kész örökkévalóságnak tűnt így is.

Gyűlölt lemenni éppen oda, ahol háza névadójának köszönhetően megfogant az az eszme, amely végül az édesanyja halálát is okozta. És ahogy oldalra pillantott, elkapva Sienna tekintetét, pontosan tudta: a lánynak is ugyanez jár az eszében. Ám nem volt mit tenni. Ha nem kötelezte volna őt a Tűz Serlegével megkötött mágikus szerződés, Connor akkor is Gemma után ment volna. Utálta magát a Próféta lejárató cikke miatt, de mindez semmi volt ahhoz a veszélyhez képest, amit a Titkok Kamrája tartogatott a lány számára. Bár sosem csókolta volna meg őt…

Connort Sienna szavai rángatták vissza a csillagos égbolt alatt megbúvó, magányos kis padtól. A lányra pillantott, majd bólintott, jelezvén, hogy kész összedolgozni a Roxfort női bajnokával, annak ellenére is, hogy majd tíz perccel kevesebbel gazdálkodhatott, mint ő. Bár tudta, hogy a nap végén ez a Tusa mégiscsak egy egyéni megmérettetés, Siennára képtelen volt vetélytársként tekinteni. Megbízott a lányban, akivel az utóbbi hónapokban meglehetősen közel kerültek egymáshoz.

- Immobilus! – suhintott pálcájával a társa által megidézett kakas irányába, ám az, akárcsak tavaly decemberben, ezúttal is megszökött előlük, vakon belerohanva a sötétségbe.
- Reméljük ezúttal nem tér vissza kivájni a szemünket… - jegyezte meg bujkáló mosollyal a szája sarkában, majd rögtön elkomorodott, amint belepillantott egy az arca mellé lebegő fénygömbbe.
Amikor Sienna elővette a tolmácskövet, Connor is a zsebéhez nyúlt. Még élénken élt emlékezetében a társalgóban eltöltött délután, amikor gondolattérképet rajzolgatva fejtegették a kőgömb titkát. Mintha egy másik életben történt volna mindez, oly messzinek tűnt az emlék. Végül a rejtély megoldására csak később, egy roxmortsi kiruccanás alkalmával jött rá, amikor a Csikóhal csaposa éppen a varangyfóbiájáról beszélt az egyik vendégének, ő pedig már rohant is vissza a kastélyba, hogy kipróbálja a bizarr „baziliszkusz-keltetős” módszerét a kövön. Bevált. Jutalma pedig a most is a markában tartott tolmácskő lett.

A tolmácskő halkan koccant neki a Gemmától kapott sebgyógyító főzet palackjának, és egy másiknak, ami gyanúsan úgy csendült, mintha egy fém laposüveg lett volna. Connor megforgatta ujjai között az apró tárgyat, ám ellentétben Siennával, nem használta azt. Amúgy sem volt a szavak embere, legyen szó emberekről, vagy épp kígyókról…
Apropó kígyók.
- Induro! – bökött pálcájával a csizmájára, megkeményítve azt egy esetleges kígyóharapástól tartva.
- Szabad? – fordult Sienna felé, és állával a lány csizmája felé bökött.
Amint végzett a művelettel, időszerűnek vélte végre elindulni. Apró fényt gyújtott a pálcája végén, majd Sienna előtt haladva elindult a mélybe.

1. Akció: Kakas mozdulatlanná dermesztése (Immobilus) - Sikertelen
2. Akció: Csizmák megkeményítése (Induro) - Sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 13. - 01:37:49

second task

2006. február 26. szombat

74 perc

Nem teljesen értem elsőre, hogy miért kezd el a csizmájával bajlódni. A páncél nem tűnik valami kényelmesnek, biztosan nehezebb benne a mozgás is, és ami a legfontosabb, hogy felesleges zajt kap. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk ezekben a katakombákban, feltehetően nem egy tucat feldühödt kakassal kell megküzdenünk a célig, hiába ez az egyelőre még nem sokat sejtető elnevezés. Biztosan választ fogunk kapni erre a kérdésre is hamarosan.

- Fuck… - ahogyan Vale a csizmáját bűvöli, egészen véletlennek tűnő módon beleütközöm, kiejtetve a kezéből a tolmácskövét.

- Most nem kéne káromkodnom, igaz? Várj, összeszedem. - ajánlom fel roppant gálánsan és lépek a pár méterre gurult eszköz után – hogy aztán ne azt, hanem a sajátomat adjam vissza neki, Vale tolmácskövét a zsebembe süllyesztve. Azt, amit alig egy perccel ezelőtt a minket követő gömbök szeme láttára bűvöltem meg nonverbálisan, ezzel kikosarazva az összes elvet, mely alapján eddig játszani akartam. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik mindig a legrosszabbat keresik bennem, még ha okot nem is adtam rá, immáron viszont elégedettek lehetnek mind, mert megkapják az igazolást vélt igazságukról. Elégedett lehet a szenátor és baráti köre is, hiszen teljesítettem azt, amit követeltek tőlem.

Nem számít – viselem a szégyent, viselek ennél többet is. Viselem a büntetést, történjen az idővel vagy szavakkal, és viselem azt az arcot, amit a sajátom helyére varrtak mindenki megelégedésére.

- Amúgy ezt miért csináltad? - Ghostpine-on nem élnek mérgeskígyók, soha nem volt dolgom velük, pedig logikus, hogy az ember bokájára kapnak.

Az utunk egyelőre evidensnek tűnik – csak előre az ismeretlenbe. A legnagyobb veszélyt talán nem is a kígyók lehetnek, hanem az, hogy nem igazán tudjuk, merre megyünk. Csak a fáklyák mutatják számunkra egyelőre a helyes utat.

- Megpróbálok valamit. - az egyik fáklyához lépek, pálcámat pedig egyenesen rászegezem. Soha nem hajtottam végre ezt a bűbájt, csak a könyvtárban olvastam róla. Nehéz nem némi gyomorgörccsel gondolnom Anniere; az elmúlt egy hét alatt nem kerestem a társaságát. Nem szerettem volna, ha még jobban sérül miattam, így is eleget tettem érte. Igent mondtam Yaxley ajánlatára, mert igent kellett mondanom rá, a szavaimat pedig eskü követte, hogy elfojtsák bennem az utolsó önálló gondolatot is. A bűbáj közben mégis Anniere koncentrálok, és mindarra, amit adott nekem. Nem mindig értek vele egyet, és nem mindig tudom követni a lelkesedését, azonban hálás vagyok azért, amiért emberként kezelt, távol minden prekoncepciótól. Holott biztos vagyok abban, hogy nem eshet valódi baja itt, szeretném minél hamarabb teljes biztonságban tudni őt.

- Avenseguim! - a bűbáj hatására a fáklya kiemelkedik tartójából, készen arra, hogy utat mutasson a célig – hogy aztán a szemközti falba csapódjon, útja közben megperzselve öltözetem vállrészét.

- Fuck… - úgy nézek a fáklyára, ahogy egy kisgyerek a földre hullott fagylaltra.

Akciók:
- very smooth csel a tolmácskövek kicserélésére: sikeres
- nyomkövető bűbáj használata egy fáklyán: sikertelen
A cselekmény Vale userrel egyeztetve.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 03. 13. - 11:31:25

Kell egy kicsit ügyködnöm a lábvérttel, hogy megfelelően üljön a lábszáram sziluettjén, meg jól mozogjanak az illesztései, de mindent egybevéve büszke vagyok az eredményre. Nem szorul össze sehogy, mozog annyira mint a saját lábam, és bár tény, hogy van hangja a fém-a-fémen mozgásnak, úgy azért nem csörömpöl, mint ha lábasokat ráznék össze egymással. Legrosszabb esetben meg nyomok majd rá egy némító bűbájt.
Nem tudom Barbon eközben mit ügyködött, egészen addig a pontig, hogy majdnem átesik rajtam, pont ahogy kezdenék felállni a földről. Szerencsére sikerül se arcra nem esnem, se a kezemben tartott pálcára nem tenyerelni úgy rá, hogy még eltörjön a súlyom alatt. Utánakapok a tolmácskövemnek is, mielőtt messze repülne - igazából még sikerül is elérnem, bár ez sokat nem segít, ha csak az üres levegőre tudok rámarkolni, mert az ujjaim félúton csak továbblökik, és egy hangos a padlón koppanással továbbrepül egy sötétebb sarok felé.
-Fuck...- értek egyet Solace-al.
Egy nagy sóhajjal feltápászkodok másodjára is.
-Gondolom? De ez legyen a legcsúnyább dolog idelent, és jók vagyunk.- Ahogy az első próba néhányunknak alakult, úgyse lehet PG besorolású a közvetítés. -Köszi.
Legalább a kövemet visszahozta, amit ezúttal jó gondosan el is rakok, ne akarjon megint szárnyra kelni. Barbont figyelem kicsit a szemem sarkából azért, mesterkedik-e valamiben, de egyelőre biztos nem vagyok, és túlgondolni sem akarom Vi figyelmeztetését, és paranoiából látni bele minden mozdulatába valami hátsó szándékot. De az hasznos lehet valóban, ha szem elől nem tévesztem megint - akár készül valamire, akár csak két bal lábbal kelt ma.
-Kirándultál már olyan helyen, ahol élnek kígyók? Jobb biztosra menni. Általában nem bántani akarnak amúgy, ha messzebbről észrevesznek, inkább odébbállnak - rájuk ijeszteni a veszélyes.
Ez persze mind feltételezve, hogy amik idelent sziszegnek mindenhonnan, hagyományos normális kígyók - ellenkező esetben úgyis megy ki az ablakon minden, amit tudok.
Nem tudom, Solace mit szándékozott a falnak nekiküldött fáklyával, gondolom nem magát megpörkölni - kicsinyes elégtétel, hogy így már az ő divattalárja sem olyan makulátlan - de a legjobb tippem, hogy navigálni akarhatott vele. Valahogy..?
-Talán ezzel,..- gondolkodok hangosan, Solace és a közönség javára, ahogy én is kipróbálok valamit.
-Appare vestigium.- Heliodorára fókuszálok, és remélem, hogy ez a varázslat kirajzolja láthatóan is a hozzájuk vezető utat, bár egyelőre nem látom eredményét. Tény, ha nem a mi útvonalunkon hozták le őket, eleve hamvába halt ötlet lehet, mert itt nincs mit kirajzolnia a varázslatnak, de egy próbát megért.
Meg ezt a bűbájt is akkor találtam, amikor a felkérése óta egyszer-kétszer elrugdosott a könyvtárba. Van egyféle tartozásérzetem, hogy illene őfelé is bizonyítanom így, hogy csak ragadt rám némi boszorkányság az ő közbenjárásával is. Hát, remélem ezt a részt nem nézi majd vissza utólag...

- Megpróbálja elkapni a még saját tolmácskövét - Fail
- Megpróbálja appare vestigiummal láthatóvá tenni a foglyokhoz vezető utat - Fail, nem elég gyakorlott sikeresen használni a bűbájt

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 03. 13. - 18:48:42

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

light of my fire

A Beauxbatons férfi bajnoka nem sietett úgy semmivel, mint talárja színét megváltoztatni — sötéten a sötét, míg szárát is megvágja. Ha valamire egyiküknek sincs szüksége, az látszani — az anyag ügyetlenül szakad, utat tisztít a csendben, melyet hamarosan felvált majd lépteik zöreje, és ahogy ismeri a versenyt, a váratlan. Maguk mögött hagyják a lemetszett darabot, de míg nem ragaszkodik hozzájuk kiálló rész, gyorsabban haladhatnak — mert esze ágában sincs hátrahagyni Inést.

Keze, mely az iménti bűbájt ügyetlenül hajtotta végre, biztosan fonódik Inés ujjai közé — biztos szándéka, hogy együtt érjenek a végére. Az érte érzett felelősség helyére ül tudata asztalánál annak, maga mit várhat — a már fekete, szakadozott aljú talárja alatt megbújó harapások és körmök nyoma úgy alszik kötelességtudata alatt, ahogy a vér dermed a Titkok Kamrájában.

Fleur nem fogta vissza magát, mikor a maga második próbájáról beszélt — sorai most is ott kísérték, ahol kétségnek helyet bizalmatlanságát felejtette. Mégis, a bukás tűnt a valódi ellenfélnek: hogy úgy hagyják el majd az országot, ahogy érkeztek, színeik érdektelenségében mások tekintete számára. Ennek közelsége épp így lebegett körülöttük azóta is, ha nem is volt rá mód, hogy kimondják.

Ekkor hallja csak a sziszegést — éjfél után órakongás, szinte fájdalmasan érthető, kiszámítható. Haragot érezni afölött, hogy villámlást a mennydörgés kíséri, épp olyan gyermeteg volna, mint most megállni a járatban, melynek félhomálya jótékonyan borult rájuk. Talán illúzió, talán valóság — nincs jelentősége, kihívás lesz, akár a bőrükre, akár a fejükbe kúszik majd a sziszegés megannyi tulajdonosa.

— ...megkérhetlek, hogy te használd a követ? Utálják a dermesztő hideget, kettőnk közül én vagyok jobb az elementáris mágiában, és ha lefordítod hogy nem akarjuk bántani őket, talán egy kisebb bűbáj is megteszi. — suttogja fegyelmezetten, világosan Inésnek, nem kételkedve benne, melyikük ér célt jobban szavaival.

A kígyókban nem bízik úgy, ahogy a viharmadárban — bár félnek az embertől, bizonyos varázslényektől is, ezúttal ők kísértik sorsukat lakhelyükön, a sarokba szorított vad pedig ösztönei örököse. Nem akar harcolni velük, kés akar lenni a vajban — amíg nem kényszerülnek rá, haladni fognak. Tudja, hogy Inés sem vágyik hősies pillanatokra, vagy tapsra, amelyet itt lent amúgy sem hallanak — ha nem féltette Cryus életét, önmaga felé forduló becsvágya étvágyát annál inkább.

— Menjünk tovább, és ha látsz valamit, ne várj rám. A válaszuk épp olyan egyértemű lesz nekem is. Úgy emlékszem, vannak olyan növények, amelyek összezavarják az érzékszerveiket, például a citromfű..? De nem véletlenül nem tudok megkülönböztetni igazán két parfümöt egymástól.. — halványan elmosolyodik, utalva rá, hogy ennek megidézésében Inés jeleskedik kettőjük közül, és hamarosan szükségük is lehet rá.

Csak a biztonság kedvéért a dermesztő bűbájjal kezeli a nyakából lehúzott sálat — annak funkciója amúgy is csak esztétikai volt. Maguk előtt tartva elindul újra, mélyebbre, egyre mélyebbre..

- A talárja színének megváltoztatása: sikeres
(Az eredeti világos kékből lényegében fekete)
- A talárja aljának levágása bűbájjal: sikertelen
(Az anyag alján szálak állnak ki, a nadrágja anyaga is sérült)
- Glacius a nála lévő sálra: sikeres
(Annak dermesztő hidege átható)
A későbbi post egyeztetve a Játékmesterrel.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 03. 14. - 19:41:11

2. próba, 2. kör
Elnézést, utazás miatt csak a nyers szöveget tudom posztolni, holnap este megszerkesztem szépre, de reagokat addig is tudtok írni.

Pók – Sienna and Connor

Lee: Nézzük hogyan teljesít a hazai csapat! Ahogy látom Scrimgeour idézésre készül éééééés a kakasa elszalad
Luna: Szerintem kegyetlenség létrehozni egy élőlényt egy ilyen veszélyes helyen, bár nem csodálkozom hiszen Sienna apukájának tűzszellem hadserege volt a minisztériumban
Lee: Öhm.. aha.. mindenesetre O’Hara próbálja megállítani tollas barátunkat, de legalább annyira sikeres, mint a barátkozása a tarasque-al.
Luna: de nézd csak! A cipőjét jól megkeményíti, ez ügyes húzás
Lee: Ha hihetünk a prófétának nem csak a cipője kemény mostanában. A két roxforti bajnok egyesült erővel halad előre és ahogy látom megkezdődik számukra az igazi próbatétel.
Luna: Úgy van! A roxofrtosok egy gyönyörű boltívhez érkeztek, amit ellep a sűrű, ragacsos pókháló. Ez vajon igazi?
Lee: Félig-meddig. Ez bizony egy bűbájnyelő, két méter vastag pókháló fal, amin át kell törniük ahhoz, hogy folytathassák az útjukat az innentől hasonló halókkal telepakolt szűk csatornában.
Luna: Bűbájnyelő? Az mit jelent?
Lee: A háló egy nagy rendszer része és képes elnyelni a legtöbb bűbájt, hogy később a folyosó egy random pontján visszalő a küldőre.
Luna: Óóó akkor a bajnokok kicsit saját magukkal is küzedenek.
Lee: Így van! A legbiztonságosabb, ha valahogy képesek átvágni a hálót, persze anélkül hogy beleragadnának.

8 percet veszítenek mindketten

Varangy – Ines és Lolita

Luna: Nézd csak Lee! Közben a Varangy Útján Lolita beszínezi a talárját!
Lee: Valóban! Ezt a trükköt már az előző próbán is láttuk tőle, ott a viharmadár tollazatát próbálta imitálni. Most ha jól látom inkább rejtőszíneket akar elérni.
Luna: És szét is szaggatja! Milyen kár azért a finom anyagért!
Lee: De úgy látom ők is úgy döntenek Ines-szel, hogy együtt folytatják az útjukat, kézen fogva.
Luna: Az ő alagútjuk tele van furcsa nádakkal és növényekkel, egyre zöldebb ahogy beljebb érnek. Jaj ne!
Lee: Ines úgy látszik belelépett valamiféle iszapba! Egyre jobban húzza le a cipőjét!
Luna: És az órája is felgyorsult a kezén! Egyre több percet veszít!

Lolita 8 percet veszít, Ines 15-öt

Kakas – Solace és Vale

Lee: Oh az amerikaiak egészen furcsán indítanak! Úgy látszik itt nem olyan erős a szövetség.
Luna: Elképesztő! A közönség hangosan fütyüli ki Barbont, aki a szemünk láttára szabotálja Vale tolmácskövét!
Lee: A legelképesztőbb hogy mindeközben eljátsza a szövetségest! Azt hiszem nem kell sokat gondolkodni hogy wampusos fiú a Roxfort melyik házában végezte volna.
Luna: Mindeezek mellett ki kell emelni, hogy Vale eszéletlenül menőn néz ki! Olyan, mintha narglik és doxik tépkedték volna a talárját!
Lee: Bár a káromkodás, ármány és divat eléggé jelen van, úgy látszik a nyomkövető bűbájaik nem akarnak működni, ahogy a hallgatózás sem. Viszont lehetséges, hogy a fáklyás tűzcsóva hiba volt.
Luna: Megkérnénk otthon üllő hallgatóinkat és nézőinket, hogy halkítsák le készülékeiket. A Kakas Útján megjelent egy sűrű, mágikus toll eső, ami azt jelenti, hogy egy percen belül dobhártyát szaggató, már-már fájdalmas kukorékolás fog végig haladni a folyosón.
Lee: És kakas hangok után ki fog hunyni minden fény. Nem lesz könnyű dolga a versenyzőknek, hiszen innentől bármikor fényt gyújtanak, a toll eső megint esni kezd...

Mindketten 5 percet vesztettek.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 03. 16. - 22:53:25

Második próba

- Reméljük...- tudom, hogy Revan, anyám és azok a barátaim, akik nincsenek a Kamra mélyén, néznek engem most, és idiótának tartanak, amiért megidéztem azt a kakast. Persze, biztosan vár minket rosszabb is lent; egy pillanatra átsuhan a gondolataim között ezzel kapcsolatban valami, amit inkább igyekszem elásni mélyre, amennyire csak lehet. Amúgy sem hiszem, hogy egy mártír rosszul jönne a halálfalóknak.

- Tessék... igen, persze. Bár nem hiszem, hogy teljes védelmet nyújt. Nem hiszem, hogy ezek hagyományos méretű kígyók, és ha azok is... persze a lábunk a legsérülékenyebb.- köszönhetően a rengeteg sport sérülésnek, amit összeszedtem az elmúlt években, tudom azt is, hogy a lábunk most fontosabb a pálcás kezünkkel is; a másikkal tudunk valahogy varázsolni, de ha az egyik lábunk megsérül, gyakorlatilag végünk van.

Megtorpanok, ahogy meglátom a pókhálót - nem gondolom, hogy bonyolult lenne átvágni vagy átégetni, de egyértelmű, hogy nem az a Klubhelyiségben élő, Timothy névre keresztelt pók felelős érte, aki elsős korunkban az egyik sarokban élt, és majdnem Húsvétig elkerülte a házimanók figyelmét. Oldalra nézek Connorra, miközben egy mély levegővel igyekszem úrrá lenni a felgyorsuló szívverésemen. Legalább ezúttal nem vagyok egyedül.

- Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni...- habozok néhány másodpercig, de az időnk fogy, és tudom, hogy minden eldobott perc többszörösen árt Connornak, mint nekem. A vibráció biztos, hogy idecsalja a lényt, de ketten képesek kell, hogy legyünk visszaverni, és nem látok semmilyen megoldást arra, hogy megkerüljük. Oldalra nézek a fiúra, mintegy jelezve, hogy készüljön fel, azután egy intéssel egy tűzcsóvát lövök a hálóba.

- Mi a...- a pislogás után biztos leszek benne, hogy amit láttam, nem illúzió: a háló nem csak kibírta, hanem elnyelte a varázslatomat. Ezután kevés értelmét látom megpróbálni eltüntetni vagy átvágni, még kevésbé megérinteni; gyorsan járnak a gondolataim, hogy hogyan tudnék tovább jutni. Végül egy, az öcsémmel játszott videojátékból merítek ötletet.

- Állj egy kicsit hátrébb, kérlek! Reducto!- ezúttal nem a hálót, hanem a földet célzom magunk előtt. A varázslat durranása biztos, hogy felkelti a legtöbb dolgot, ami eddig nem tudott a jelenlétünkről, de elég kődarab kitörik a földből, hogy használhassam őket. Egy gyors varázslattal dobócsillagokat csinálok belőlük, olyanokat, amilyeneket egyszer Jonathan akart venni Hastingsben egy nindzsafilm után, és amelyekért egész hazaúton hisztizett. Nem próbálom őket dobni ugyanakkor, helyette mágiával emelem fel, pörgetem meg és röptetem az első hálónak, melyet majdnem teljesen levágnak az utunkból.

- Most kicsit bánom, hogy az öcsém nem néz minket. Imádja a shurrikeneket Véres Árnyék Bosszú 4 óta.- azt azért remélem, hogy anyám betartotta a szavát, és tényleg elmondta végül neki és a nevelőapámnak, hogy boszorkányok vagyunk, mert akkor legalább elmesélhetem neki ezt egyszer. Ha innen élve kijutunk.

Akció 1: Nonverbális Incendio a háló ellen - sikertelen, a háló elnyelte a varázslatot
Akció 2: Padló feltörése Reductoval, és a kövek transzfigurációja dobócsillagokká - siker
Akció 3: A háló levágása mágikusan eldobott dobócsillagokkal (nonverbális Vingardium Leviosa, Flipendo és Depulso, ebben a sorrendben) - siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 17. - 09:55:39

second task

2006. február 26. szombat

69 perc

Összemosolygok Vale-lel, a közös káromkodás talán jobban összehoz minket, mint a Tusa, ami úgyis elsorvadt már, ahogyan hozzáértem. A szemem alatti karikák mellett árnyalja a mosolyt árulásom is, amit elkövettem ellene, még ha Vale soha nem is tett ellenem semmit. Bűntudatommal ráérek majd zárt falak mögött, a palantíroktól távol megbirkózni, ahol nem lát senki. Vagyis egy valaki talán mégis.

- Ghostpine-on nincsenek mérgeskígyók. De a Shagawa tele van dugbogokkal. - nem mondanám, hogy lenne tapasztalatom a kígyókkal, legalábbis nem a veszélyes fajtákkal.

- Ah… Okos húzás. -újra lepillantok a páncéllá változtatott csizmájára – egy pillanatra ostobának is érzem magam, amiért nem jutott eszembe a nyilvánvaló, hogy miért is tette azt, amit.

Vale nyomkövető varázslata sem sikerül számításainknak megfelelően. A fáklya, ami sikeresen a szemközti falnak csapódik, felhorzsolta egyenruhámat pálcás kezem vállrészénél, a földre hullva pedig elalszik a láng, ami az utat mutatta. Nem számít – fontosabb veszélyt vetít előre a tollfelhő. Pálcámmal a kezemben próbálok lelkiekben felkészülni az ismeretlenre; épp megemlíteném Valenek, hogy most végre megtudjuk, miért nevezik ezt a Kakas útjának, de ahogy szólásra nyitom számat, a teret idegtépő kakofónia tölti be.

Fél fülemhez kapom egyik kezem, a gömbökön keresztül pedig látható, ahogyan egy silencio-t formálnak ajkaim hasztalanul. Az utunkat megvilágító fáklyák is kihunynak; érzem a jellegzetes, égett szagot, amit maguk után hagynak a sötétben.

- Riasztó bűbáj! - már elhallgatott a kakas, a fülemben viszont továbbra is fájdalmasan cseng az előbbi élménytől. Nonverbálisan egy lumos-t gyújtok pálcámon, hogy lássunk is valamit.

- A kérdés az, mit riasztott fel. - nem számítottam arra, hogy ezen a próbán is lények ellen kell küzdenünk majd, a kígyókat leszámítva. Ez egyszer remélem, tévedek.

Tévedésem hamarabb visszatalál hozzám – alig teszünk meg pár métert előre az előbbi ismétlésére. A tollak láttán már azelőtt fülemhez tapasztom kezem, mielőtt a kukorékolás elkezdené maratonját a folyosón. Arcom fájdalmas grimaszba torzul az élmény hatására. Szeretném azt hinni, a kivetítőkön a bekövetkező sötétség miatt ezt annyira nem látják, de gondolom, megoldották, hogy a közönség így is láthasson minket. Ezúttal nem csak a fáklyák, de a pálcámra idézett lumos is kihunyt. Mélyen magamban hálás vagyok most annak, hogy állapotom ellenére nem döntöttem az érzékélesítő főzet mellett.

- A fény… Arra reagál. - osztom meg gondolataim Vale-lel. Vakon is mehetnénk tovább, az idő azonban drága dolog, és kevés van belőle. Mi viszont amerikaiak vagyunk – hangosak, bosszantóak, szégyentelenek, és semmiképp sem arról híresek, hogy szeretnénk várni a sötétben.

- Van egy ötletem, Vale. Invito, fáklya! - pálcámat nagyjából abba az irányba szegezem, amerre az a fáklya esett, ami megperzselte az egyenruhámat. Röviden ismertetem vele a tervem, miután a fáklya már szabad kezemben van.

Akciók:
- silencio varázslat a kukorékolás elhallgattatására: sikertelen
- lumos: sikertelen (a következő kukorékolás-hullám kioltja a fényt)
- begyűjtő bűbáj a fáklyára: sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 03. 17. - 16:29:22

A második próba

2006. február 26.

Connor hirtelen megtorpant. Kész csoda volt, hogy Sienna nem ütközött neki hátulról, de úgy tűnt a Roxfort női bajnoka éberen figyelt még a halovány fényben is, amelyet a társa pálcájának végén pislákoló, aprócska láng szolgáltatott.
- Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni… - töprengett Sienna.
Connor egyelőre nem válaszolt, csak némán vizsgálgatta az előttük magasodó, sűrű pókhálóval beszőtt, boltíves átjárót.
- Nem tudom… - bal kezével a háló után nyúlt, majd finoman leszakított egy darabot a ragacsos anyagból. - De pont így nézhet ki a Hugrabug kviddics-trófeaszekrénye is.
Sienna tekintete azt sugallta, hogy nincs túlzottan viccelődős hangulatban. Gyors pillantást váltottak, majd Connor, miközben próbálta lerázni magáról az ujjára ragadt ökörnyáldarabot, ismét a boltív felé fordult. Társa pálcájából szikrázó lángcsóva lövellt ki a hálórengeteg felé, majd becsapódva azon nyomban el is tűnt. A várt hatás elmaradt.

- Mi a… Connor összeráncolta a szemöldökét.
- Talán úgy bűvölték meg, hogy tűzbiztos legyen… - elmélkedett, közelebb hajolva a boltívhez.
- Állj egy kicsit hátrébb, kérlek! Reducto!
A padló hatalmas robajjal felrepedt, majd Sienna egy újabb pálcaintésére a kiszakított kődarabok dobócsillagokká változtak, amiket a hálórengeteg ellen vezényelt a lány.
Connor elismerően bólogatott a mutatvány láttán, habár fogalma sem volt róla, hogy mi a fene lehet az a „Véres Árnyék Bosszú 4”, amit a lány emlegetett.
- Oké, akkor nekem marad a takarítás, ahogy nézem. Tergeo!
A pálcája porszívóként szívta magába a leszaggatott hálódarabokat, miközben Connor óvatos léptekkel elindult a folyosón, amikor is….
- Vigyázz!
Pálcátlan kezével keresztül nyúlt a lány előtt, testével fedezve Siennát a hirtelen feléjük lövellő tűzcsóvától. Connor cifrán káromkodva felszisszent, ahogy a lángnyelv, lyukat égetve Trimágus Bajnok egyenruháján, bíborvörösre perzselte a lapockáját.

- A rohadt… életbe…
Átvette bal kezébe a pálcáját, jobbjával pedig megpróbálta elérni a sebesült részt, ám sikertelenül. Se nem láthatta, se nem tapinthatta az égett pontot, így ha próbálta volna se tudta volna bűbájjal meggyógyítani magát, a Gemmától kapott boszorkányfű kivonatot pedig nem akarta rögtön az elején elpazarolni.
- Csak óvatosan azokkal a shurriizékkel is… - morogta a fiú. - A Véres Árnyék Bosszú 5-ben nem volt esetleg valami bazi nagy sövényvágó olló, vagy mit t’om én, valami olyasmi, amit nem kell belelőni, vagy dobni ebbe a szarba?
Mérges volt magára, amiért pajzsbűbáj helyett inkább a saját testét használta fedezékként, de nem tudta levetkőzni a kviddicspályán edződött reflexeit. Pont ugyanúgy reagált, mint mikor pálca helyett ököllel ment neki Orville Morrisnak.
- Csak azért kérdem, mert szerintem ez még a te Incendio-d volt…

1. Akció: Leszaggatott hálódarabok leporszívózása (Tergeo) - Sikeres
2. Akció: Sienna megmentése a lángcsóvától - Sikeres
3. Akció: Öngyógyítás - Sikertelen

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 03. 18. - 17:43:30

68 perc

Fura prioritások, valahogy pillanatnyilag egy elégedetlen Heliodorától tartok legjobban. Például amikor varázslatokkal bénázok ennyit, mint az előbbi nyomkövető bűbáj - jelen sincs, és ha jól értem, pillanatnyilag ébren se egyáltalán, mégis valahol van egy késztetésem összébb húzni magam a megfeltételezett szigorú, rosszalló pillantása előtt. Ahhoz képest, hogy milyen vonakodva fogadta el a felkérésemet, ellentmondást és hibákat nem tűrően tartott táncórákat nekem az egész bál előtti héten, és többször elrugdosott a könyvtárba is, hogy készüljek a Tusa próbáira. Lehet csak rajta keresztül személyesítem meg a szélesebb közönséget, személyemmel kapcsolatos elvárásokat és kétségeket, de nem tudom lerázni a bizonyítási kényszert a varázstudásomat illetően.
-Azok ellen is érhet valamit. Meg Brighthorn, Arizona felől hallottam valakitől olyat, hogy a jackalope-ok ellen hasznos kályhacsövet húzni a csizmaszáradra, mert amikor ...szerelmetes szezonjuk van, nagyon hajlamosak öklelni.
Nem is tudom, mi pontosan a szándékom a bájcsevellyel - talán csak az időt elütni? Felmérni, mennyire feszült közöttünk a hangnem? Arra mindenképp figyelek, hogy ne legyen megint a látóteremen kívül, és ha lehet, egy-két lépéssel is nyugodtan járhat előrébb.
-Miaf...- a hirtelenjött hangzavar legalább a közönség elől is elnyomja a szavaim hangját, úgyhogy a cenzúrán nem kell legalább aggódni. Miután a fülemre szorított kezem nem bizonyul elégnek, hogy a saját gondolataimat is rendesen halljam, összekapkodok néhány marék tollat a levegőből. Legalább mire egy pár füldugót változtatok belőlük, a kukorékolás elmúlik - bár kizárt, hogy nem is fog visszatérni. A vaksötét az nem segít, de formára stimmelni érződnek.
-Legalább nem baziliszkuszt!- válaszolok talán túl hangosan Solace-nak, de ha neki is ennyire cseng a füle, talán kell is ennyi.
-Remélem nem nagyobbat a graphornnál.- Meglapogatom a taláromban a két megmaradt fiola élőhalálomat - akkora lényig bezárólag bizonyítottan működik a módszer. Számítva a visszatérő rikácsolásra, bedugom a fülemet az újdonsült céleszközzel.
Ha legalább az érne valamit...
-Aura!- Solace lumos-fényénél még látom pár pillanatra, hogy legalább ez a tervem beválik - koncentrálva a lehető legerősebb, hosszan tartó hatásra, szélcsóvát küldök a tollesőbe menetirányban. Bár a zárt tér miatt a széle erősen örvénylik, a szélcsatorna közepéhez közeledve egyre inkább előrefele zúdulnak a tollak, hagyva annyi üres, meg kiljebb ritkábban tollas teret, amiben előre tudunk látni és haladni, ameddig valami fényünk van.
Remélem, Solace ötlete ezt meg tudja oldani majd. Pluszminusz ha a zaj tényleg felriasztott valamit a járat túlvégén, mint Barbon véli, az az összes tollat az arcába kapja, mire odaérünk. Talán nem lesz a legvidámabb, de egy dunyhával a szájában harapni se tud olyan jól majd.
Mert a füldugóm az nem ért többet, mint a fülemre szorított kezem, ahogy a rikácsolás is visszatér.
-Hajrá!- bólintok rá a szavaira, én pedig egy lépéssel hátrébbról - nem tévesztve Solace-t szem elől, amennyire a fényviszonyok engedik, - felkészülök ismét szélcsatornát nyitni a tollhullásba.

- Füldugót varázsol egy nagy marék tollból - Fail, nem jelent nagy különbséget
- Szélvarázslattal szabad csatornát nyit a tolleső közepében - Siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 19. - 16:16:14

second task

2006. február 26. szombat

69 perc

Nehezen tudom elképzelni, hogy a középkori lovagi páncélokról mintázott csizma érne valamit a dugbogok ellen, hacsak nem ittál erőlét hozzá, bár továbbra sem ez a leghatékonyabb módja az infesztáció megszüntetésének. Nem ők a legkellemesebb meglepetések, amikre bármelyik tó partján számíthatsz, bár ha szerencséd van, túlzottan leköti őket a mandragóra termények feldézsmálása. A lovagi páncél viszont még mindig egy fokkal kényelmesebbnek hangzik, mint a Vale által említett kályhacső…

Nem annyira látom és figyelem, hogy a hangzavarban és a sötétben milyen eszközt bűvölt Vale, bár még pont látni vélem, hogy a fülébe rak valamit. Fapados megoldásnak tűnik, de ha működik, akkor a semminél – és a baziliszkusznál – mégis jobb. Továbbra is a leginkább attól tartok, hogy ez nem volt más, csak előszele valami rosszabbnak. Bármi lehet az alagút végén, és kiszolgáltatottabb a helyzetünk úgy, ha az érzékszerveinkre se tudunk megfelelően támaszkodni. Persze mehetnénk vakon is, bízva abban, hogy talán sikerül időben észrevenni azt, amit a riasztó bűbáj felébresztett – már ha feltételezéseim tényleg valósak - , és ha nem kötne minket a korlátozott idő, talán így tennék. Vakság helyett a vakmerőséget választom ezen az ösvényen, mert még mindig inkább jobb látni, hogy mivel kell szemben állnunk, mint végképp a teljes ismeretlenben tapogatózni. Ajkaim egy reveliot formáznak, hogy többet láthassak az előttünk álló veszélyekből, de talán a tollak hatása – melyből Vale szélvarázslata miatt majdnem le is nyelek egy adaggal - , talán nem vagyunk elég közel, hogy ne érzékeljek belőle semmit.

- Ha vár ránk odalent valami, már úgyis felfigyelt ránk, szóval… Lacarnum Inflamari! És javaslom, hogy maradj szorosan mellettem. - pálcám a kezemben tartott fáklyához tartom, a tűz pedig ismét olyan magabiztosan lobog rajta, mint amikor először láttam meg az egyik falon. Majd ismét a már lobogó fáklyának szegezem pálcám, hogy egy páncélozó bűbájjal lássam el.

- Nem tudom, hogy mennyire fog beválni. Anyám mesélte, hogy a MACUSA ajtajait is ezzel kezelik, hogy ne lehessen hallgatózni. - és augusztusban kipróbáltam otthon is, mert felettébb idegesített, hogy Prudence a Jóboszorkákon nevet a barátnőivel, amíg én tanulni próbáltam a különbözeti vizsgáimra.

Nem telik el sok idő a harmadik hullámig. A tolleső lassan, mint régi barát köszönt minket a Vale által megtisztított ösvényen, pedig még ki se szedtem azokat, amik a hajamba hullottak. Felkészülök lélekben arra, hogy megint a fülem fogja bánni, és addig fog csöngeni a fülem, amíg egy medimágus meg nem nézi ezt. A fáklyát mégis magasan a fejünk felé emelem mindent vagy semmit alapon – a kukorékoló harsogás pedig bár átüt a hangpajzson, mégis sokkal tompább, mintha víz alól hallgatnánk. A fény pedig mutatja az utat tovább.

Akciók:
- revelio az esetleges egyéb veszélyek felfedésére: sikertelen
- a fáklya újragyújtása: sikeres
- páncélozó bűbáj a fáklyára (hangtompító hatású bűbáj): sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 03. 20. - 16:58:12

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

light of my fire

Nem szokott csapatjátékokhoz — Lolita idegensége az ablakon megütköző pára volt egy napos reggelen, mikor a nyirkos tél ragaszkodott még a megszokásaihoz. A számláló gyorsuló jegyeit nézve világos, mit kell tennie — ha a Beauxbatons férfi bajnoka lovagias is volt, ha arról a szárról két virág is fakadt, győztese csak egy lehet. A levegő fojtogató, bőréhez tapad: az elvek még senkit nem mentettek meg önmagától. Vagy önmaga hülyeségétől.

Mégsem fogja hátrahagyni — akkor sem, ha minden tagja efelé mutat oly zsigeri kívánalommal, akár az iránytűt vonja magához észak. Nem érdekli, ki figyeli, hallgatja őket: azok véleménye akkor sem lehetne védernyő, ha bízna benne. Szorosan markolja Inés kezét — csendet lélegzik most a türelem.

— Nem foglak itt hagyni. — mondja inkább magának, mint neki. Számtalan érv ütközik egymásnak oktrojált várakozásban, míg lehetőségeiket mérlegeli — Inesé, az övé, a győzelemé és bukásé. Egyiküket sem várja koszorúzásra senki — és éppúgy világos volt az angolszász akarat megviláglása ott, ahol félhomályt az európai hagyomány teremtett. Maguk voltak, meg a tiszta önzés, amelyet választhatnak.

Marianne mégsem hagyta el övéit soha, akkor sem, mikor azok árulták el, akikben a legjobban bízott — a bűbáj, amelyet nagyobb tárgyak mozgatására használnak megvillan a pálcája hegyén figyelmeztetés nélkül, inkább ösztönből, mint számításból. Gyorsan követi a reménytelenség — Inés teste nem mozdul ilyen könnyedén az iszapból.

Talán a kamra is simulékony, magányában volt ideje biológiai képletét efelé nevelni — nem lepné meg Calaistól nyugatra.

— Ez lehet, hogy fájni fog és utána kedvedre kritizálhatsz érte. Mikor szólok, használj majd egy pajzsbűbájt. Utána ráérünk megbeszélni. — nem kétli, hogy Inésnek lesz véleménye, csak a pillanat heve tarthatta vissza attól, hogy eddig is felrója neki a külsején inkább nyers akaratból, mint ügyes megfontolásból ejtett változásokat.

Az iszap egy része víz — az úgy fagy meg, ahogy mások szoktak a jelenlétében. A kedvenc fagyasztó bűbáját használja, amelyben jobban bízik, mint emberi mivoltában — mint erek, futnak szét a tél ujjai, hamarosan elérik Inés csizmáját is. Talán kihúzhatná így, a lány bizonyította már, hogy a praktikum asztalánál foglal helyet, ha az vetélytársa lesz az esztétikumnak..

De ehelyett a bombarda szótagjainak alakja elevenedik meg a fejében — így mozdul pálcája ívén a mágia.

A karja bölcsebb — így húzza magához Inést, testük egy megelevenedő freskó, mintha a természet ölelné magához legtökéletesebb teremtését. A Beauxbatons lány bajnoka jóval magasabb volt nála — hogy magához karolhatta, csak a szög teszi, de hevesen dobogó szívvel tudja, sejti, tanúságot tesz róla, hogy a párbajok bajnoka is maga mögött hagyhatja önzését, ha ezzel is nevelték.

De a társát soha.

Az imént felpattant jég talán megsebezte őket, de erre most nincs idejük — neki képessége sem a gyógyításra. Így vonja maga után ismét — előre, beljebb, a zöld sötétbe.

- Inés bűbájjal való kihúzása: sikertelen
(Az iszap valószínűleg mágikus mivoltából adódóan)
- Az iszap megfagyasztása : sikeres
(Szakterületi mágiaismeret okán, ahogy korábban a sálnál, más mértékben)
- Bombarda a megfagyasztott iszapra: sikeres
(Annak darabjaiból adódó sérülésekkel)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 03. 21. - 15:30:27

A Pók Útja

Ohoho! Ez egészen kegyetlen volt Mr. O’Hara!

Dehát a Hugrabug tényleg nem jó kviddicsben általában, ugye?

Maradjunk annyiban, hogy régen nyertek kupát.

Ó nézd csak Lee, Sienna tűzzel próbálkozik!

És ahogyan sejteni lehetett a háló el is nyeli. Most pedig úgy látom valami mással próbálkozik, gyorsan jár az esze az biztos. Ezek valami dobócsillagszerű dolgok?

Mi az a Véres Árnyék Bosszú 4?! Borzalmasan hangzik! És négy is van belőle?! Az apja titkos fegyvere lehet az auror parancsnokságon?!?!?!

Nyugi Luna, nem hiszem, hogy ennek köze van a varázsvilághoz. Mindenesetre a csillagizék működnek, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a legpraktikusabb megoldás.

Pláne, hogy a megidézett tűz vissza is csap! Connor védi meg Siennát!

Micsoda lovag! Halottad ezt Luna? Szerintem Vitrol élesíti már a tollát!

Tényleg? Hol?

... Szóval! O’Hara lapockája ugyan viszkethet, de legalább beljebb vannak az alagútban. Innentől érdemes lesz figyelniük, ugyanis a szűk folyosó tele van ezzel a hálóval.

Ohh és még ragad is! Ahogy látom Sienna cipője pont beleragad egy alacsonyabba! Azta! Olyan vastag, mint az alkarom!

Bizony ezen a ponton ezek már inkább „pókindák”, mintsem hálók. És jobb, ha sietnek! A boltív hálója összeszővi magát mögöttük... és megindul hátulról!

A Varangy Útja

Milyen kedves ez a Lolita!

Bizony ám! Delacour éppen azon próbálkozik, hogy kihúzza de Saint-Vinant az iszapból.

Milyen kár, hogy nem működik... de nem adja fel! Ismét jégvarázsol!

Mindeközben társa karján gyorsan pörögnek a percek! De Delacour fagyaszt, robbant éééés

Sikerült! Kár, hogy a szilánkok felsértették mindkettőjük arcát.

Szerintem nagyobb kár, hogy a Beauxbatons bajnokának hirtelen már csak 48 perc áll a rendelkezésére! Nagyon bele kell húzniuk, hiszen magáig a kamráig még el sem jutottak.

Nem lesz egyszerű dolguk az biztos! Az ő csatornájuk kiszélesedik és egy hatalmas mocsár terül el a bajnokok elött, tele azzal az iszappal, ami az előbb le akarta rántani Inest!

Kérdés, hogy a fagyasztó bűbáj mennyire fog itt használni, hiszen minden tele van sűrű, fehér gőzt okádó gejzírekkel, az iszap pedig szinte már bugyog.

A Kakas Útja

Milyen mocskos szájúak ezek az amerikaiak!

Tény, hogy a szülőknek ennél a helyszínnél kell legjobban befognia a kölkök fülét. És ha már fülbefogás! Az a kakas bizony kukorékol!

A bajnokok védik a fülüket, Vale még füldugót is varázsol, de nem tűnik hatásosnak.

Én azt a valamit nem tenném a fülembe..

Miért?

Úgy sejtem hamarosan meglátjuk! Viszont mindeközben Barbon kilogikázta, hogy bizony a fényre reagál a hangzavar, mindeközben Bate szélviharral előre küldi a tollakat – ez még gondot okozhat később.

Most már mondd el! Óóó páncélozó bűbáj, ez okos ötlet!

egészen a következő tollesőig! Nézd csak: a leeső tollak egyre sötétebbek és sűrűbbek. A ki nem hunyó fáklyaláng miatt pedig folyamatosan esnek és a kukorékolás sem áll el, hiába hallják kevésbé.

Óóó Solace belelépett a földön lévő tollak... ez kátrány?

Bizony! És a páncélozó bűbáj miatt szépen lassan egy mozgó kátrány buborékba kerülnek az Ilvermorny bajnokai!

Percek állása

cicaalom

:planet Eszméletlenül jók vagytok, de merjétek kihasználni a két reag/ kör lehetőséget!

:ball Ines szólt, hogy nem tud ebben a körben részt venni, így kegyesebb voltam de sajnos plusz perceket reag hijján nem tudtam osztani.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 21. - 17:53:54

second task

2006. február 26. szombat

64 perc

A reveliom nem működött ugyan, mégis számítok arra, hogy nem leszünk egyedül az út végén. Valami – vagy valaki – számára könnyű célpontok lehetünk, és nem tudjuk, hogy a járat távoli vége milyen meglepetéseket tartogat még számunkra.

Elég magabiztosan sikerül haladnunk viszont. Kezemet a magasban tartom, oldalamon iskolánk női képviselőjével. Hiába jutunk egyre tovább és tovább viszont, a tolleső egyáltalán nem akar elállni, sőt, mintha csak még sűrűbb lenne az eső. A pajzsbűbáj, amit használtam, talán csak ideiglenes megoldás. De legalább letompítja annyira a riasztóbűbájjal járó zajt, hogy ne menjen az agyamra…

- Szörnyű betörők lennénk. - jegyzem meg wampusos társamnak menetelés közben egy mosoly mellett, nem mintha kifejezetten szebb arcom lenne tőle a szemem alatti táskák miatt. Nem úgy indultam neki a próbának, hogy készen állnék rá, de most, hogy már ténylegesen benne vagyok, kezdek megfeledkezni mindarról a nyomorról, amit a körülmények biztosítanak nekem.

Nem nézek eléggé a lábam eléggé, inkább a járat távoli túlfelére koncentrálok. Cserben hagy az elmém, nem veszem észre időben a veszélyt, hogy beleragadtam valamibe, ösztönösen próbálom erővel kihúzni a lábam – a lendülettől pedig pálcám is kiesik a kezemből, egyenesen bele a tollas-fekete szurokba.

- Ffff…. - visszaerőltetem az újabb káromkodást, mielőtt kicsúszna, pedig most igazán jól esne egy kiadós szitkozódás, csak úgy, a feszültség levezetése céljából. Minden józan varázsló megérdemli, akinek szurokba esik a pálcája, nem is beszélve arról, hogy milyen szurokgömb formálódik körénk. A tollakkal együtt teljesen eltakarja látásunk horizontját, és ahol nemrég a járat végét sejthettem.

- Ez… szurok lenne? - kérdezem Valet pajzsunk alól, bár egész biztos vagyok benne, hogy az, foglalkoztunk ezzel az anyaggal is alkímián. Most az egyszer pedig kifejezetten jól fog jönni az eziránti érdeklődésem.

- Sajnos a laborom nem hoztam magammal. - nem is ismerek olyan varázslatot, amivel alkoholt lehetne idézni például – mondjuk Jenkins kerítésszaggatóját, az biztosan oldja a szurkot. Ugyan bármilyen eszközt szabadon hozhattunk volna, ezúttal nem készültem semmivel. Nem is lenne életszerű, hogy helyben kezdek el kotyvasztani valamit.

- Most óvatosan le fogok hajolni a pálcámért, Vale. - figyelmeztetem előre, hogy ő is így tegyen, hogy a pajzsbűbáj alatt tudjon maradni. A pálcám nélkül hasztalan vagyok, biztosan veszítettem, ráadásul a lábam is beragadt a sűrű anyagba.

Lassan hajolok le érte, hogy követni tudjon. A körülöttünk lévő szurokgömb is ez alapján zsugorodik össze. Az anyag egy kevésbé ismert tulajdonsága a köztudatban, hogy hő hatására leolvad. Ugyanakkor azonban a túl magas hőmérséklettől azelőtt begyullad, mielőtt reagálni tudnánk rá, bár biztosan nagyon látványosak lennénk egy mozgó, lángoló gömbben, és még nem vetettem el teljesen az ötletet. A fáklyát lentebb tartom, de nem közvetlen a szurok felett. Először a pálcám teszem szabaddá az anyagtól, hogy visszavehessem azt magamhoz.

Akciók:
- láb kirántása a szurokból lendületből: epic fail, a pálcája beleesik a szurokba
- óvatosan leguggolás mellett a fáklya melegével kiolvasztani a pálcát: sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 03. 23. - 04:37:00

Második próba

Néhány másodpercig küzdelmet vívok magammal, hogy megjegyzést tegyek. Nem tetszett Connor vicce, olyan érzés, mintha ellenünk is szólna, amiért vesztettünk a Hugrabug ellen. Persze, tudom, hogy csak oldani akarja a hangulatot.

Amikor felkiált, hogy figyelmeztessen, felemelem a pálcámat- azt nem tudom meg, hogy időben-e. Egy pillanatig csak döbbenten nézem őt- nem vártam, hogy feláldozná magát értem, és a meglepetésen kívül érzek valami mást is- talán meghatottságot?

- Én… megnézem, jó?- egy pillanatra a pókháló felé nézek, és arra jutok, hogy igaza lehet, tényleg a saját varázslatom lehetett az.

- Gyorsan megnézem, aztán kitalálunk valami okosabbat, mint az inc… várj, nincs időnk!- talán túl gyorsan indulok el, amikor a háló elkezd beszorítani minket; valószínűleg ezért nem figyelek a lépéseimre. Ezúttal egy káromkodás önkéntelenül elhagyja a számat, ahogy próbálom kiszabadítani a lábam, de végül csak a cipőm nélkül sikerül.

A szívem olyan gyorsan ver, mintha ismét a wampusszal küzdenék. Rohamosan fogy az időnk, és bármilyen direkt varázslat a háló ellen életveszélyes. Ezen viszont nem hiszem, hogy átvágnánk egy bozótvágóval időben- főleg, hogy az elsőhöz hozzáragadna. Viszont…

- Van egy ötletem… készülj egy pajzzsal!- kibújok a taláromból, csomóba gyűröm, és ledobom a földre, mielőtt egy gyors intéssel felgyújtom, és az előttünk álló hálónak lebegtetem az égő anyagot. Ez a tűz már nem mágikus, a fizika szabályai szerint ég, úgyhogy remélem, hogy kilyukasztja a hálót.

- Ventus!- igyekszem felerősíteni a tüzet, elfújni az utunkból a leszakadó hálófoszlányokat, és persze megakadályozni, hogy belélegezzük a füstöt. Ha kis szerencsénk van, az akromantula elmenekül a füst elől. Ha sok szerencsénk van, felzabálja Barbont - nem gondolom ugyanakkor, hogy kiérdemeltünk volna ekkora szerencsét. Még a zoknim sem maradt meg a bal lábamon, a kő pedig undorítóan nyirkos. Így, és a vékony fekete pólóban, amit a talár alá vettem, érzem, hogy fázom.

- Köszönöm, hogy megvédtél!- csak a szemem sarkából nézek a fiúra. Nem is gondolkodott rajta… furcsa ráébredni újra és újra, hogy mennyivel másabb, mint hittem. Boldoggá tesz, hogy nem minden ember rosszabb, mint gondoltam.

Akció 1: Cipő kiszabadítása - sikertelen, a cipő és a zokni beragadt
Akció 2: A talár levétele, felgyújtása és hálónak reptetése - siker
Akció 3: A tűz felszítása, a sérült háló letépése és a fűst elfújása egy mágikus szélrohammal - siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 03. 23. - 13:37:27

61 perc

-Ezért kell a kommandósoknak lenni inkább. Bekiabáljuk hogy kik vagyunk, és mire a túloldalán felfognák, berobbantjuk az ajtót- vigyorgok a betörős meglátásra kontrázva, legnagyobbrészt a műsor kedvéért. Félig akciódráma vagyunk, félig sitcom, de teljesen Hollywood. Pluszminusz egy kis habkönnyű önkritika a hazai kultúránkról. Nem szoktam ennyire ragaszkodni a tollak borzolásához - höh - de adásban annyival emlékezetesebb. És a legnagyobb erősségem, amivel ebben a műsorban elő tudok rukkolni, valljuk be, az emlékezetes karakterizáció lesz.
Inkább, mint a néhány okosban megoldós vrázslatom, ami pont sikerül is...
Elsőre nem vagyok biztos, csak a tollvihar-csatornától van csőlátásom, vagy valami tényleg kezd beterpeszkedni a periférikus látásomba sötéten, ahogy a szélvarázslatom tartására koncentrálok. Barbon botlására figyelek fel először, és pont még időben hogy ne szaladjak ki a pajzsából hirtelen - szerencsére nem haladtunk a leggyorsabban.
-A tollakon volt rajta?- áll össze a kép, mint ahogy a szurkos tollak kezdenek egyre jobban összeállni egy trutymóbúrává a pajzsunk körül - valószínűleg így jobban is összetartva magát, mint ha csak a fekete massza lenne magában.
Egy feltartott hüvelykujjal nyugtázom a figyelmeztetést, és leguggololk én is, ahogy a gömb is velünk ereszkedik - ezzel össze is zárva a kupolarészeket körülöttünk.
-Az amerikai bajnokok jó estét, jó szurkolást kívánnak, kedves nézőink- vigyorgok bele a palantíromba, és láthatóan nem sajnálom. -Addig nyitok ajtót.
A vége már Solace-nak szól, ahogy ő elkezdi a fáklyával kimelengetni az éghető szurok közül az éghető farudat, valahol egy poroltó most forog a sírjában.
Na de, Átváltoztatástan 101, hasonló a hasonlóvá a legegyszerűbb: homogén egyszerű anyagok, képlékeny és folyadék sem állnak a legmesszebb. A tollakat is belevenni lesz a legösszetettebb rész, de ez az egy mágiaág, amit igazán neveznék erősségemnek, azt már megoldom - a páncélcsizmám bonyolultabb volt.
Így is össze kell szednem a koncentrációmat, ahogy a szurokbúra egy részét, és minden előttem lévő tollas szurkot egyszerű vízzé változtatok. Aztán el is rajtolok, csókot dobva hátra Solace-nak, miközben ő még a pálcáját szabadítja.
Nem tudom még biztosra, mennyire igaz Vi figyelmeztetése, mennyire konspirál ellenem, de igen, kihasználom az alkalmat előretörni az alagútban, az egyik kezemet a falon vezetve ahogy a fénytől messzebb kerülök. De ez is a dráma része, eseménydúsabb a történetszál, én erre tudok leginkább építeni a Tusán.
-Sajnálom, de a verseny az verseny- jegyzem meg az engem követő látógömbnek, ahogy távolabb értem már - remélhetőleg a túlvégén többet látni a bocsánatkérő bájvigyoromból, mint az alagút sötétjében. Remélhetőleg a rikácsolás is inkább Barbon fáklyájára összpontosul, úgyhogy hallatszik is valami a szavaimból.
Egy pillanatnyi lumos-nox párossal villantok csak annyi fényt, hogy a folyosó körvonalait kivegyem egy darabon, de a tollvihart még ne idézzem meg, és töretlenül török minnél előbbre. Ha szemmel nem tudom tartani Barbont, a következő biztosabb lehetőségem minnél jobban lehagyni.

- Az előtte lévő tollas szuroktenger vízzé változtatása - Siker
- Pillanatnyi fény villantása, amit kiolt mielőtt a tollvihar elkezdődne miatt - Siker?
- Lots of sass damage :grin

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 03. 23. - 13:42:59

A második próba

2006. február 26.

A mágikus közvetítésben hosszas sípolás hallatszott, ahogy megpróbálták kiszűrni Connor O’Hara cifra káromkodását, amelyhez ezúttal Sienna is csatlakozott. Persze, aki nézte őket, nem lepődött meg túlzottan hőseink nyelvezetén, látván a hátuk mögött újraszövődött hálórengeteget, amely elzárta előlük a visszautat a boltív irányába. Ezzel alapvetően nem is lett volna gond, tekintettel arra, hogy amúgy sem arra akartak haladni… Azonban az már problémát jelentett, hogy a Bajnokoknak egyre kevesebb mozgásterük maradt, és félő volt, hogy hamarosan teljesen beletapadnak a körülöttük burjánzó, ragacsos indákba.
Sienna eközben lába kiszabadításával foglalatoskodott. Connor csinált egy utolsó, apró vállkörzést, majd leküzdvén a lapockájában érzett, égető érzést, pálcájával megpróbálkozott egy bonyolultabb bűbájjal. A várt hatás azonban elmaradt, és a kard, amit elő akart varázsolni a semmiből, csupán egy törött, rozsdás, és csorba szablya képében jelent meg előttük.
- Aaaargh… -nyögte a fiú, miközben megkísérelte a lehetetlent és így is megpróbálta elfűrészelni a társa bokáját tartó hálóindát. - Hogy rohadnál meg…
A háló ettől fogva már nem csak Sienna lábát, hanem azt a rozsdás pengét is magában őrizte. Connor elengedte hát a kard markolatát és helyette a vállánál fogva húzni kezdte Siennát, de mindhiába. A lány csupán a cipője árán szabadulhatott a csapdából. Connor jól tudta mekkora érvágás idelent lábbeli nélkül közlekedni, nem véletlenül bűvölte meg korábban azokat, extra védelemmel felruházva őket.

- És most?
- Van egy ötletem… készülj egy pajzzsal! - mondta Sienna.
Connor bólintott, majd előre szegezett pálcával a lány mellé lépett és figyelt. Már a nyelve hegyén volt, hogy szóvá tegye: nem éppen megfelelő az idő a vetkőzésre, és amúgy is több tucat palantír veszi minden mozdulatukat, ráadásul az ő szíve Gemmáért dobog, amikor is Sienna egy laza mozdulattal felgyújtotta levetett talárját, annak lángjával égetve utat maguknak a hálólabirintusban.
- Circus Protegum! - mondta Connor, amint az első Ventus széllökése, és vele együtt a forró levegő visszacsapott volna rájuk a varázsnyelő hálókból.
A védőburok, amit maguk köré bűvölt, kéken felizzott a széllökés hatására, elnyelve annak perzselő melegét, majd pár másodperc múlva szerte is foszlott. Újból védtelenek voltak, de legalább már egy kicsit beljebb tudtak araszolni.
- Köszönöm, hogy megvédtél! - szólt Sienna, miközben vállt vállnak vetve haladtak az égő talár nyomában.
- Hm? Ja… Izé… Oké! - felelte Connor sután, hirtelen zavarba jőve a köszönettől. Úgy tűnt nem csak a bókokat, a hálát is nehezen fogadta a fiú.
Sienna talárja eközben lassan a végéhez közeledett, a füstje pedig egyre sötétebb színt öltött, ahogy fojtogatón körülölelte a Bajnokokat. Connor már felkészült rá, hogy egy újabb Ventus - Circus Protegum kombó után kibújjon a sajátjából, hogy azt odavetve Sienna elé, tovább táplálja a lány által szított tüzet, mely egyelőre az egyetlen esélyüknek bizonyult a biztos áthaladásra.

1. Akció: Használható kard megidézése - Sikertelen
2. Akció: Háló elvágása a rozsdás, csorba karddal - Sikertelen
3. Akció: Védőpajzs felvonása maguk köré, a visszacsapó Ventus kivédése (Circus Protegum) - Sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 23. - 15:00:20

second task

2006. február 26. szombat

64 perc

Testhez állóbb lenne, ha aurorkommandósok lennénk, mint betörők, ezzel nem tudok vitatkozni. Kinőttem azonban abból, hogy auror akarjak lenni, csak hogy valami más célt kergessek, hasonlóan gyermeteget, de kétségtelenül olyat, ami jobban illik hozzám.

- Nem tudom, nem hiszem, ez most új. - eddig nem volt szurok a tollakon, ebben eléggé biztos vagyok. Riasztóbűbájnak kiváló, hiszen ha nem tántorít el a továbbmeneteltől ez az iszonyatos zaj, akkor úgy rád ragasztják ezeket a tollakat, hogy biztosan nyomot hagyj magad után. Az enyém például egyenesen a pálcámon van – szerencsére sikerül annyira megolvasztanom körülötte az anyagot, hogy ki tudjam szedni belőle a diópálcát, még ha kissé ragad is a bőrömhöz. Legalább még egyszer nem fogom elejteni azt…

- Ajtót? - még bőven a pálcám visszaszerzésével bajlódok, amikor megüti a fülem a hang. Ennyire igazán nem lehetek szörnyű társaság, hogy inkább a tollesőt és a zajt válassza, mint a bezárt biztonságot velem. Valahogy sikerül kibújnia a pajzsból, ami kupolaként védett minket. Még látom a vízfüggönyt, amin keresztüllépett, mielőtt azt újra beterítené a végtelen tolleső. Nem gondolkozom azon, hogy visszatartsam, utánamenjek, esetleg megátkozzam. A szabotálás nem szólhat arról, hogy közvetlenül rátámadok.

Egyedül maradtam, a burok pedig ismét felveszi az ezt megelőző formáját. Hallani se hallom, hogy Vale merre ment pontosan, de nem is fontos ez most igazán. Nem neheztelek rá, nincs miért – a játék ilyen, az én árulásom irányába pedig sokkal nagyobb, sokkal jobban fog fájni neki. Legalább ezen a ponton már nem kell felelősséggel tartoznom senki más iránt. Megcsóválom a fejem, mielőtt visszatérnék a saját problémáimhoz.

A pálcám ugyan kiszabadítottam, de a cipőm még mindig mélyen a szurokba ragadt. Nem kockáztatom újra a tüzet – elég, ha egyetlen toll lángra kap, hogy belőlem is sült kakas legyen. Ezzel együtt vetem el az ötletet, hogy egyszerűen felgyújtsam az egészet, a tüzet nem hiszem ugyanis, hogy tudnám kontrollálni.

- Tergeo! - pálcám a lábbelimre szegezve próbálom megtisztítani. Működnie kéne, valamelyest elmozdul a szurok, még sem történik meg a várt hatás. Tüzet nem használhatok, van azonban más, amivel elérhetem ugyanazt a hatást, mint a fáklyával, csak jóval kíméletesebben.

- Vaporare! - Madrigal professzortól nem szeretnék még egyszer panaszt hallani, hogy nem figyelek eléggé az óráin. Zöldség helyett a cipőmet kezdem el gőzölni, és ez egyszer, először már szinte hálás vagyok Morriséknak a jó minőségű öltözetért, ami kibírja a forró gőzt.

A gőz jóval kíméletesebb a közvetlen tűznél. Nem tud felgyulladni a kátrány, azonban engedelmesen olvad le a cipőmről. Tovább indulok egyenesen, egyik kezemben a pajzsbűbájjal kezelt fáklyával, másikban pedig a pálcámmal. Gőzölő bűbájjal teszem szabaddá magam előtt az utat, és olykor a látási viszonyokat is. Valenél lassabban, valamelyest ragadó cipővel, de meglehetően magabiztosan folytatom az utam.

Akciók:
- tergeo (takarító-folyadékelszívó bűbáj) a lábbelije kiszabadítására: sikertelen
- vaporare (gőzölő bűbáj) a szurok olvasztására a lábbelijén és az útján: sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 03. 24. - 06:41:24

Második próba

Bármilyen más helyzetben szórakoztatna Connor rozsdás kardja, vagy hogy próbál kimenteni a hálóból, de túlzottan lefoglal a helyzet komolysága. A wampus alatt is éreztem, hogy veszélyben vagyok, de most… most érzem, hogy félek. Fogalmam sincs, hogy mi vár még ránk.

Ahogy a szél elfújja az égő háló és talár maradványait, a hideg a félelemmel együtt még mélyebbre szivárog. Ha nem lenne itt Connor, a pánik jó eséllyel a vesztemet jelentené, de ahogy zavarba jön a köszönetemtől, elfelejtem rövid időre, hogy a Titkok Kamrájában vagyunk, és az egész világ néz most minket. Magával a pókkal szívesebben harcolnék, mert ez a háló megállít… megpróbálok nekireptetni egy nagyobb követ, nagy sebességgel az utolsó makacs rétegnek, de az fennakad, és lengeni kezd, mint csapdába esett kövér légy.

- Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.- a praktikus gondolkodás mellett persze meg is akarom őt kímélni attól, hogy fázzon. A sérülése és a kevés ideje mellett ez különösen nagy érvágást jelentene számára, úgyhogy bármennyire nem vagyok boldog tőle, a combomra szegezem a pálcát, és egy nonverbális diffindoval levágom a nadrág szárát a térdem fölött, hogy az így nyert anyagot is felgyújthassam és a hálóra irányítsam.

- Ez az utolsó… de hozhatnánk valamennyi hálót, jól jöhet a csapdák ellen, vagy ha valamelyik bajnok…- nem kell befejeznem a mondatot, biztosan tudja, kire gondoltam. A legtöbben biztosan tudják, hogy mennyire megvetem őt. Ha harcra kerül a sor, a pókháló hasznos eszköz lehetne a kezünkben.

Megdörzsölöm a vállaimat, de nem tudom elűzni a hidegérzetet. Nem merek csak a komfortért varázsolni, a hálók maradványai még mindig árthatnak nekünk, ha reagálnak valamire. Csak azután fogok gondoskodni erről, hogy hátrahagytuk a veszélyes területet. Ha pedig erre nincs lehetőség… Skylarért kibírom. Tudom, hogy valószínűleg nem lesz baja, de nem akarom, hogy egyedül keljen fel valahol mélyen. Nem fogom cserben hagyni. Bármennyire azt hittem, hogy nincs tovább, ma már tudom, hogy ő az egyik abból a kevés emberből, akire számíthatok.

- Hogy… vagy? Nagyon fáj?- teszek egy pár körzést a karommal, próbálok hozzászokni a hideghez, és a félelemhez.

A wampust is legyőztem… most is győzni fogok.

Amint kicsit távolabb kerülök a hálótól, varázsolok magamnak néhány plusz ruhát: egy fekete bakancsot a meztelen lábamra, és egy fekete dzsekit. Az előbbi kicsit túl nagy, az utóbbinak rögtön szét is jön a cipzárja, mindkettő elég ronda, de rögtön javul valamennyit a közérzetem.

- Nem akarom elkiabálni, de szerintem nincs pók. Nem hiszem, hogy egy akromantula hálója így működne… ezt a szervezők bűvölhették. Valószínű inkább azt akarják tesztelni, hogy mit teszünk, ha a mágiánk nem használható a hagyományos módon.- egy pillanatra eszembe jut a Halloween, a hamis gyengélkedő, és a remény, hogy Barbon fennakad. Ez a próba megölte volna, az agresszív mágiát visszafordította volna rá. Persze nem biztos, hogy ilyen összetett dolgot kapott, a lények sorsolásánál és a pontozásnál is érezhető volt, hogy a halálfalók belenyúlnak a versenybe.

Akció 1: Kő reptetése a hálónak - sikertelen, a háló még elég erős
Akció 2: Nadrágszár levágása, meggyújtása és hálónak reptetése - siker, még egy réteg átégett
Akció 3: Cipő és dzseki bűvölése az elveszett ruhadarabok helyett - siker (bár messze nem tökéletesek)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 03. 26. - 10:21:57

A második próba

2006. február 26.

A hálókat lassan felemésztette a tűz, s csupán foszlányok maradtak nyomukban, melyek ökörnyálmódjára lengedeztek a levegőben. Már épp készült kibújni a ruhájából, hogy legyen mivel továbbtáplálni a kihunyófélben lévő lángokat, amikor Sienna megakasztotta őt a mozdulatában.
- Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.
Connor mosolyogva, kissé fejcsóválva figyelte, ahogy Sienna egyetlen határozott mozdulattal levágta a nadrágszárát. A mozdulat egyszerre volt kétségbeesett és makacsul büszke. Inkább feldarabolta, és felgyújtotta a saját nadrágját, csakhogy ne kelljen mástól segítséget elfogadnia. Ez furcsán ismerős volt a fiú számára…
A mutatványtól aztán a lány pőrébb lett, mint amennyire egy griffendélesnek illett volna lennie egy országos közvetítésben, de ő mégsem törődött vele. Connorban felvillant a gondolat, hogy ha már felgyújtani nem engedte, akkor legalább odaadja neki a talárját, csak hogy ne Siennának kelljen fagyoskodnia. Ő maga nem tartott a hidegtől. Január elején volt már lehetősége kipróbálni milyen is az, amikor az ember félmeztelenül fekszik a bokáig érő hóban, és egészen jól bírta a kiképzést. Igaz, akkor épp fűtötte őt az adrenalin, hogy megmentse Hazelt, aki az ő hibájából majdnem elvérzett aznap. A hugrabugos lánynak is jól állt az ő kabátja. Vajon Siennának hogy állna a zöld talár? Vajon mennyire feszélyezné őt, ha Mardekár színét kellene viselnie? A gondolat halvány mosolyt csalt az arcára.

- Ez az utolsó… de hozhatnánk valamennyi hálót, jól jöhet a csapdák ellen, vagy ha valamelyik bajnok…
Sienna elharapta a mondat végét, Connor pedig kérdőn pillantott rá, de nem kérdezett.
Rossz hatással vagyok rá… - futott át agyán a gondolat.
Aztán csak hogy megtörje a kínos pillanatot, egy lengedező hálófoszlány felé intett a pálcájával, és egy hatalmas, opálos szappanbuborékba zárta azt. A buborék lágyan remegett, mint egy áttetsző szerv, majd Connor egy újabb pálcaintésére engedelmesen követni kezdte megidézőjét, gyomrában a ragacsos hálódarabbal.

- Hogy… vagy? Nagyon fáj? - kérdezte Sienna Connor égési sebére utalva.
- Semmiség… Menjünk tovább! - vetette oda kurtán. A Tarasque karmainak emléke még mindig ott égett a bőrében, a mérges gáz hólyagos csípéseivel együtt. Ahhoz képest ez csak egy bekapott gurkó volt, semmi több.
Érdeklődve figyelte, ahogy társa ruhát bűvölt magának, majd elmosolyodott a túlméretes bakancsán és a szétcsúszó cipzárú pulóveren.
- Csini… - jegyezte meg félhangosan.

A folyosó ezen mélyebb szakasza sötétebb volt, mint amin addig korábban végighaladtak. Connor intett a fejével a lány felé, hogy induljanak, majd előrelépett, hogy ő kapja az első pofont az ismeretlenből. Pálcája halvány fényt vetett a nyirkos falakra.
Vajon milyen messze lehetnek Gemmáék?
- Homenum Revelio! - suttogta.
A varázslat tompa visszhangként halt el a vastag falak között. Semmi válasz. Connor grimaszt vágott, majd vállát megfeszítve továbbindult az alagút mélye felé, mintha a csuklójára bűvölt, vészesen fogyó idő maga húzná egy láthatatlan kötélen a kamra mélye felé.

1. Akció: Hálófoszlány buborékba zárása - Sikeres
2. Akció: Buborék megbűvölése, hogy kövesse Connort - Sikeres
3. Akció: "Túszok" feltérképezése (Homenum Revelio!) - Sikertelen

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 03. 27. - 12:32:32

61 perc

Sok dolog ellen egész jól kitalálták ezt a lovagi páncél témát, de sajnos a bokáig álló víz - ki is tehet róla? - pont nincs köztük. Nem mintha ezen a ponton az eredeti csizmám jobban bírná még mindig. De a hétköznapian praktikus bűbájok, ha van időm kitapasztalni őket, menni szoktak - amikor nem a pillanat hevében kell nyomás alatt jönni rá a megfelelő varázslatra. Egész biztos vagyok, hogy a próbák alatt lehetett számtalan alkalom, ahol másoknak kézenfekvő lett volna a helyzetre tökéletes varázsige, nem ilyen "sufniboszorkány okosban megoldja" módszerrel bénázná át magát az egészen, mint egyesek. Hány elágazást hagytam ki jobbra? Voltak elágazások? Tök jó lenne egy valami szonárbűbájjal tájékozódni, ha a fény riaszt be - van egyáltalán szonárbűbáj?
De ilyen ez az underdog story, ha már ezt tettem a védjegyemmé.
Mindenesetre a vízben gázolás ellen végre végigbűvölöm magam leperex-el az egyik alkalommal, amikor megállok körülvillantani. Furán pezseg a csukám - akkor már mondjam rendesen, minek hívják ezt, sabaton-om - ahogy folyamatosan lepergetné magáról a vizet, de benne is áll. De ha kiemelem, érzésre valóban száraz, és mintha belülről sem tocsogna a lábam benne.
De mostmár ki kell tartanom a döntésem mellett, ha úgy döntöttem hogy kukázom a csapatmunka gondolatát, és leválok Barbontól. Nem tudom, mennyire szövetkezik ellenem Solace ténylegesen.
Nem tudom, mennyire veszi zokon, hogy hátrahagytam a szurokbuborékban - nem ért még utól, úgyhogy jobban beleragadhatott, mint én. De zokon vette az egyáltalán tényét is, hogy bekerültem a Tusa bajnokai közé, hozzám se szólt egészen a báli beszélgetésünkig. Szóval ki tudja...
Nos, pillanatnyilag nincs más hátra, mint előre. Bal kézzel simítom végig a falat amit követek, a jobbomban töretlenül tartom a pálcát. Néha megpróbálom még a legrövidebb pillanatra felvillantani a lumost, és látni is bármi érdemlegest a fényénél, és legnagyobbrészt érzésre, ha még itt is hullanak vagy újra elkezdik, szurkot és tollat folyamatosan változtatok vízzé, hogy inkább abban gázoljak előre.
-Ezzel a módszerrel labirintusból is ki lehet jutni. Ha nem hagyod el az egyik falat az elejétől kezdve, valahol végig fog érni- osztom meg a közönséggel, legnagyobbrészt a monotónia ellen - bár azt nem emelem ki egyelőre, hogy csak a kijutást garantálja, minden elágazó zsákutcát végig kellhet követni vele oda-vissza. Ami pillanatnyilag nekem nem lenne előnyös. De - eddig legalábbis, amennyit rendesen láttam és találtam belőle - ez a járat nem tűnik kiemelten labirintusszerűnek.
Végtelennek viszont igen. Tényleg csak alig negyed órája vagyunk idelent? Arányos ez a járatok hosszával? Vagy kapunk bónusz- és büntetőidőket a zsűritől, úgyhogy meg se lehet bízni a csuklónkon lévő kijelzőben, hogy azzal lenne összhangban, mennyi idő telt el indulás óta?
Gondolom egy módon derül ki, amint kijutottunk, úgyhogy inkább török is előre ahogy tudok. Csak remélem nem szaladok bele valamibe.

- Vízhatlanná teszi magát leperex-el - Siker
- Folytatja a módszert a pillanatnyi villantással és akadályok vízzé változtatásával - Siker
- Hatékony tájékozódás - Fail - Minimálisan lát, a bal kezét tartva az egyik falon, úgyhogy bármi elágazást csak azon az oldalon venne észre, és ha bármi következő nehézségbe beleszalad, csak az utolsó pillanatban venné észre

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 03. 27. - 15:04:39

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

light of my fire

Inés szokatlan szótlansága remekül felelt az előttük elterülő akadályra — ha előbbit le is nyűgözte az utóbbi mértéktelensége, a feladat nagysága a Beauxbatons férfi bajnokát is önreflexióra késztette. Mintha a próba minden lépése arról akarta volna meggyőzni, hagyja hátra a társát, gondoljon természetére — mindkettőjükére külön, a maga módján.

— Ezen úgy nem tudunk átjutni, mint eddig.— a számlálóval nem törődik most, annak nyomása nyilvánvaló öndefiníciója módjában is. Két megoldás lehetséges: míg letörli az arcáról az imént szerzett sérülésből származó vércsíkot, a második mellett dönt.

Vichy emléke a megadásban, hátrahagyásban meg-megvillan a falakon — de Mariannenak csak testvérei vannak, kisebbséget nem ismer. Ha mégis használniuk kell az első megfejtését, csak.. pontosan kell fogalmaznia — mert azt most sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a könnyebb haladásért egyedül folytassa.

— Kettőnk közül én vagyok a könnyebb, én leszek elöl. Inés, emlékszel arra a bűbájra, amelyet valahol negyedévben tanultunk, amivel magunkat húzzuk oda dolgokhoz..? — lehajol, hogy közelről is megvizsgálja az iszapot. A nivalis passum a kedvencei közé tartozik — de miután elvégzi és kipróbálja, ha a csizmája orra lassabban is süllyed, annyira biztosan nem, hogy ezzel keljenek át.

Ha az iszap egy része nem volna víz — ez nem lehetne a vészmegoldás sem, bár nem szívesen gondol rá, vajon mennyire tudnak gyorsan futni ilyen körülmények között.

Inés jégbűvölő képességei is a maguk próbájára vártak — jobb meghagyni az első megoldását a másodiknak.

— Nincs igazán időnk rá, hogy elmagyarázzam, de tudom, hogy tudod követni. A varázsige a carpe retractum.— a narráció talán bosszantó, de szükséges — a feltételezések pedig a bukás előszobája, ezt a hatszög épp úgy ismeri, ahogy bármely más mértani testek.

Megfagyasztja a legközelebbi gejzírt — biztosan gyorsan felenged, megmozdul majd, legfeljebb 30-40 másodperc, de minden szívdobbanás életet jelent a sötétben. Annak foncsorozott teste szerencsére kiemelkedik itt-ott — a bűbáj azt kapja el, és míg az így megtett métereken felett repül át, a Beauxbatons férfi bajnoka sötét árnyékot vetett az elvárásokban a Maginot nyugati oldalán.

Tenyere a nyers jéggel találkozik — rövid, ujjait szabadon hagyó kesztyűje élesen felszisszen, ő maga nem. A föld mélyén az elemek épp úgy hordozták magukban a mágiát, ahogy odafent — a heves szívdobogás a hazatérésnek szólt a pánik helyett. Azt tapintva, amely magától született varázslatból, telve azzal, amely tőle származott el — tekintete a fogságból szabadult madár volt, ahogy hátranézett Inésre.

Intett neki, hogy megvárja itt — biztosabbnak érezte, hogy a lány végezze el a bűbájt, ne próbálkozzanak a különböző, begyűjtésre szolgálókkal, ha esetleg szüksége volna a kezére a gejzír csillapításában. Ezúttal bizakodva nézett előre a sötétben, ha az iszap bugyogott is körülöttük — de a Nagypéntek nélkül nincs feltámadás.

Hogy miért jutott eszébe Grandpére régi mondása — talán rejtély marad.

- Nivalis passum az átkelésre (a saját varázslatok listáján): sikertelen
(Az nem működik úgy, ahogy hóban tenné)
- A legközelebbi gejzír megfagyasztása : sikeres
(Szakterületi mágiaismeret okán, ahogy korábban, más mértékben,
amellett, hogy vannak hidegvizes gejzírek)
- Carpe retractum: sikeres
(Egyeztetve a mesélővel annak használatáról)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 03. 28. - 16:46:44

A Pók Útja

Úgy tűnik a Roxfort bajnokai sem fogják vissza magukat, hölgyeim és uraim, mert bizony odalent most már nemcsak a hálók, hanem a szájuk is jár rendesen!

Nézd csak Lee, Sienna újra beleragad valamibe! Most már a cipője sincs meg!

O’Hara közben hősiesen próbál segíteni... egy karddal? Hát, ez inkább úgy néz ki, mint amit egy ócskás dobot ki a kukába.

És most már a hálónak kardja is van. Ez kedves tőle.

Nincs mit tenni, Scrimgeour leveti a talárját, felgyújtja és előreküldi! Ez már nem csak varázslat, ez konkrét gyújtogatás.

Ventusszal még jobban felerősíti a lángokat! A füstöt is elfújja, ez okos. Bár így most egy kicsit olyan, mintha egy égő szoknya üldözné őket.

És mivel ez a lány semmit sem félbevágva csinál, most már a saját nadrágjából is levág darabokat, hogy tovább égesse a hálót.

Aztán bűvöl magának egy bakancsot meg egy dzsekit! Nagyon szép a stílusa.

Szerintem kicsit kajla, de kinek mi. O’Hara közben egy levágott pókindát buborékba zár és magával is viszi. Mert miért ne? Sajnos hiába próbálja felmérni, van-e ember a közelben, a bűbáj ezúttal nem segít.

Viszont nézd csak Lee! Már látják az ajtót! A kígyó díszeket is rajta!

Igen ám, de még mielőtt tényleg kiléphetnének az alagútból, valami arany villan el előttük! Ez egy pók? Macska méretű, és ez inkább gép, mint rovar!

De édes! A fogaskerekei mozognak! És hálót köp! Egyenesen a bajnokok káromkodós szájára!

És ez még semmi! A plafonról több tucat hasonló ereszkedik le! A hálójuk már nem csak ragad, ezek bizony el akarják kezdeni szépen, komótosan bebábozni a bajnokokat!

A Varangy Útja

A Beauxbatons bajnokai most egy egészen gyönyörűen kétségbeesett tervet próbálnak végrehajtani.

Delacour először a csizmájával próbálkozik, de úgy tűnik a bűbáj nem igazán úgy működik, ahogy szeretné. Nem is baj, mert már vázolja is a tervet társának.

És már akcióba is lendül! Megfagyaszt egy gejzírt és odahúzza magát hozzá! Ez nagyon szép volt.

És ott várja de Saint-Vinant, hogy kövesse. Inesnek az első része még egész jól megy is, tartja a tempót...

De a gejzír felenged! Pont akkor, amikor hozzáérne! A gőz megégeti a kezét!

És nincs megállás! A lány jobb lába ismét belecsúszik a percnyelő sárba! Minden egyes mozdulat újabb időt zabál fel tőle.

És hallottad azt? Valami nagy csobbant a sárban a mocsár végén. Szerintem valami ott vár rájuk. Vagy most már tud róluk.

A Kakas Útja

Az Ilvermorny útvonalán sem csökkent a káosz! Solace szépen beleejti a pálcáját a szurokba, aztán lehajol, hogy kiolvassza.

Vale is lehajol vele, és nézd csak Lee! A kupola már szinte összeolvad a földdel!

Bate nem teketóriázik: vízzé változtatja a szurkot és azonnal elrajtol! Csak hát... az orrát valószínűleg facsarhatja valami, mert kedves szervezőink gondoltak arra is, ha valaki ilyen trükkel próbálna menekülni. A szag bizony kerozin.

És még bájolog is a palantírnak! Ez nagyon amerikai.

Solace közben próbálja kiszabadítani a cipőjét. A Tergeo nem ér semmit, viszont a gőzölés már használ! Szépen lassan ő is mozdulni tud.

Vale továbbra is villanásokkal tájékozódik, és még mindig folyamatosan vízzé változtatja a rázúduló tollat meg szurkot. Nem tudom, hogy nem ájult el még a szagtól.

És meg is érkezik a járat végére! Csakhogy ott egy hatalmas, szurokkal borított fal várja – valószínűleg mindaz, amit eddig saját maga tolt előre a szélvarázsaival. Az ajtó valahol ez alatt lehet... de ha ez begyullad, akkor abból nem ajtónyitás, hanem robbanás lesz.

Lee... fény van mögötte. És ott egy kakas. Rézből van.

Egy rézkakas bizony, és csipegeti a kihagyott tollat meg szurkot! Amit a csőre érint, az rögtön lángra kap.

És Solace a távolból most már láthatja, hogy nem is csak egy jön. Egy egész kis gépkakas-hadsereg tart ugyanabba az irányba, amerre Vale szelelhetett el előlle.

Percek állása

cicaalom

:planet Nagyon jó a ritmus és ügyesek vagytok. Azért ha a pályában nem vagytok valamiben biztosak, kérdezzetek :P

:ball Ne haljatok meg, következő körtől belépünk a végső szakaszokba.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 03. 29. - 01:15:45

Második próba

Válaszra nyitom a szám, de végül csak egy kissé talán zavart mosollyal válaszolok Connornak. A ruhák transzfigurációja egészen jól megy, de a semmiből bűvölni valamit jóval nehezebb - és az ócska bakancs és kabát a jelenlegi tudásom maximuma. Remélem, hogy ez tartósabb lesz a fürdőruhánál, amivel Barcelonában próbálkoztam.

Annak ellenére, hogy Connor varázslata láthatóan nem járt eredménnyel, könnyen lehet, hogy közel járunk. Nem hiszem, hogy a Titkok Kamrája ne ellenállna ilyen felderítő bűbájoknak, ha ezer éven át rejtve tudott maradni, olyan varázslók jelenlétében is, mint Merlin, Dumbledore vagy McGalagony. Csak most gondolok bele, hogy Skylaron kívül Amy is itt lesz, bár őt nem az én kötelességem kimenteni, bármilyen nehéz is lesz ezt elfogadni- ő biztosan nem hagyna hátra egy versenyért.

Persze, Lolita is ott van Inès-zel, valószínűleg már rég kifelé tartanak majd Amyvel, mire odaérünk- talán már most is. Ami pedig Anne-Roset illeti… nehéz nem arra gondolni, hogy pontosan miért, ki miatt van itt ma, azok után is, hogy elmondtam neki, hogy milyen ember valójában. Nem tehetek persze semmit érte, Barbon szava fontosabb, mint az enyém. Csak tudnám, hogy miért- amellett, hogy aljas és gerinctelen, pocsékul is néz ki.

- Szerintem emögött lesznek.- előhalászom a tolmácskövet, de nincs időm használni.

Ahogy meglátom a pókot, gondolkodás nélkül rászegezem a pálcámat, és rálövöm az átkot, amire már azóta felkészültem, hogy először láttam pókhálót.

- Arania Exumai!- a varázslatom a levegőben találja el a macskaméretű ízeltlábút- de semmi hatása nincs rá a hangnak. Ez valamilyen gép- talán kobold gyártmány. Felnyögök, ahogy az egyik fémláb a kezembe szúr, elejtem a tolmácskövet is, mielőtt félretaszítom.

- Reducto!- a pók apró darabokra robban, de mielőtt megnézhetném a sérülést vagy visszaszerezhetném a követ, észreveszem a többit, ahogy ereszkednek. Sokan. Túl sokan.

- Protego Maxima!- egy kupolát vonok magunk köré, amit szinte azonnal beterítenek a pókok. Egyelőre nem törnek át, de ha sikerül körbeszőniük azzal a hálóval…

- Van… valami terved?- megnézem a bal kezemet, amin ég a szúrás, és jó adag vér teríti be, bár az ujjaimat legalább tudom mozgatni, úgyhogy nem tört el. Be kellene kötnöm, de nem merem kockáztatni a koncentrációm megtörését. A fájdalom és a félelem így sem teszik könnyűvé.

Akció 1: Pókriasztó bűbáj - sikertelen, a célpont nem élőlény
Akció 2: Reduktor átok - siker, a célpont megsemmisült
Akció 3: Pajzskupola létrehozása Connot és Sienna körül - siker, a pókok egyelőre nem törtek át (bár elkezdték körbeszőni)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 03. 29. - 01:56:06

second task

2006. február 26. szombat

59 perc

Szerettem volna minél hamarabb leérni a kamrába. Ezen a próbán az egyik legfontosabb erőforrásunk az idő; minél hamarabb sikerül kiszabadítanom Anniet, annál nagyobb az esélye annak, hogy a teljesítményem is pozitív fogadtatást kap, és az se hátrány, hogy nem kell arra gondolnom, hogy Annie több tucat mérgeskígyó között fekszik. Nem gondolom, a szervezők ne gondoskodtak volna róla, hogy ne essék bántódása, a személyiségéből kiindulva pedig szerintem akkor se bántanák, ha Laveau maga kérné erre a hüllőket, mégis jobb lenne tudni a tényleges biztonságát.

A dinamikusnak érződött indulás ellenére az idő mintha most lelassult volna. A szuroktól nem tudok olyan gyorsan haladni, mint szeretnék, a gőzzel pedig csak lassan, ellenben ebből kifolyólag elég biztosan tudok előre haladni. A pajzsbűbáj a kakas rikoltását nem zárja ki teljesen, csak elviselhetővé tompítja. Hosszú éjszakám lesz viszont, ha még éjjel is ez fog zengeni a fülemben.

A pajzsbűbáj miatt nem hallom a fémes ütközéseket; csupán a fel-felvillanó fényre figyelek fel először, mely vissza-visszacsillan a csillogó rézről, amiből ezek a dolgok készültek. Hamarosan látóterembe kerülnek, az egyik épp egy, a pajzsomról lehullott tollpelyhet csippent fel csőrével. Rövidesen apró, ám annál veszélyesebb lángba is borul a madártoll. Ezek… piromán kakasok?

A kakas tovább rohan a másik irányba, hogy mindenképp felcsippenthessen még egy tollat egy közepes méretű kátrányadag mellől, amit még én hagytam ott magam után, leolvasztva. Nem tudhatom, hogy Vale meddig jutott, és bár nem akarom, hogy nyerjen (jobban mondva ők nem akarják, hogy egyenlő esélyei legyenek és nyerjen), a magam részéről épp eleget tettem azért, hogy szabotáljam őt. Megölni azért nem szeretném. A kakas által okozott, apró tűzre lépek, mielőtt elmérgesedik a helyzet. Pár másodpercig rajta tartom a lábam, és meg is csavarom, hogy biztosan eloltsam azt. Nem veszem észre, hogy az öltözethez tartozó köpeny alja kerozinnal válik szennyezetté.

- Impedimenta! - eközben taroló átokkal célzom meg a kakast, hogy ne tudja elérni időben a tollat. Mozgása jelentősen lelassul – a csatlósai azonban csak érkeznek továbbra is, igaz, ők már a velem megegyező irányban haladnak tovább, könnyűszerrel beelőzve engem. Újra és újra elszórom az átkot, hogy megpróbáljam akadályozni őket, túl sokan vannak azonban, hogy mindet megállítsam.

- Vale! - kiáltok felé, amikor meglátom az egyetlen emberi alakot, nem mintha a zaj mellett és a bűbájomon túl esélye lenne hallani engem. Nem lehet az más, mint ő. Nem tudom még, milyen állapotban lehet pontosan.

Még nem látom az ajtót, nem látom a rakat tollat, de egyre inkább az az érzésem, hogy meg kell akadályoznunk a tűz további kialakulását. Óvatosan közeledek Vale felé, hogy újra a pajzsbűbáj alatt lehessen. Csak közelebb érve érzékelem, hogy a kerozinnal átitatott köpenyeb begyullad rajtam.

Akciók:
- apró láng eloltása rátaposással: sikeres
- taroló bűbáj a mechanikus kakasok lassítására és ellökésére: sikertelen - kettőt-hármat meg tud akadályozni, de túl sokan vannak és túl mozgékonyak
- nem akció, csak történés: kerozinnal szennyezett köpenye alja meggyullad

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 03. 31. - 19:25:28

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

light of my fire

Ahol csendet türelem lélegzik, valaki mindig enged az ősi késztetésnek — annak, amely hörögve nyeli a levegőt ösztönből, pánikból, sietségből. A Beauxbatons férfi bajnoka utólag azt reméli majd, mondhatja azt magának, a tükörnek, hogy látja előre — de akkor is bűnösnek érezné magát, ha a sima felület elismeri azt. A kifogások máskor messzire kerülik — most szerencsére az idő sem engedi, hogy a hullámzó félhomály megszülje őket.

— Inés..— udvariasabb volna sikoltani, vagy valahol teret engedni a hirtelen félelemnek — de a pálcája mindig gyorsabb volt a szavainál, hangosabban is őszinte. A Beauxbatons férfi bajnoka először mágiával akarja elkapni a társát — de a páni félelem ránt rajta egyet, mire szabad kezével oldalról ragadja csuklón.

Marianne természete utoljára Dreyfusban világlott így meg — az visszhangzott a csatorna falai között most is. Elnyomta a csobbanást, amelynek forrását nem kutatta most — a sérülésre nézve innen is egyértelmű volt, hogy ő nem fogja tudni meggyógyítani. A pálcás kezével vonja magához, ahogy az imént, remélve, hogy még nem süppedt be a bokájáig az iszapba.

— Minden rendben, itt vagyok. Minden rendben, Inés, nem engedlek el. — a hangja hóvihar egy markoló tenyérben, és a karja, mellkasa, combjai minden izmára szüksége van, míg hátralép, a lányt is húzva magával a csekély kis földnyelvre, amelyet lassan ellep megint a gőz, ha épp a fejük felett szivárogva is.

— Tudsz így varázsolni? Megpróbáljam mégis ellátni a kezed?— a második sikerében egyáltalán nem bízik, de ha kell, meg fogja próbálni. A jegessé bűvölt sál most is ott volt a megszaggatott talárja zsebében, talán azt a kezére szoríthatják — a pálcája mindig fasces volt, akkor is, ha gyógyítania kellett vele. Akkor a leginkább.

Értelmet a hang iménti szándéka csak most nyer — még jónéhány ugrás, de bármi is csatlakozott hozzájuk, azt ez az iszap nem zavarta meg benne. Hirtelen nem tudta elképzelni, milyen teremtmény lehet, varázslény-e egyáltalán — de a Titkok Kamrájában a próba nélkül is élhetett a rémálmoknak számtalan prima esszenciája. Abban volt valami, helyzetet tagadó irónia, hogy mit gondolna épp Mardekár az ő jelenlétéről — vagy a létezéséről.

Már csak ezért is meg kell tennie — Mardekár bizonyára büszke volt rá, hogy szent tereiben csak a legtisztább forrásból merített, amely véletlenül sem Az Északi Csatornán eredt. A pálcájából előtörő kis, fényes golyók az iszapban landolnak majd, ha célpontjukat el nem is érik most — mindent a szemnek ott, ahol minden a lehunyt szemhéj emlékét őrzi.

Ha elkerülhető, ezzel sem harcolna — nem szívesen mondaná ki hangosan, de Inés sérülései és az ebből következők ezt nem teszik könnyűvé, de a járat vége is a sötétbe veszett. Még legalább három hibátlanul végrehajtott ugrás, és ezúttal nem figyelhet másra a gejzír megfagyasztásán kívül.. Első ötlete pedig egyre távolabb került tőlük minden körülménnyel.

— Nem tudom, mi van az iszapban, egyáltalán érdeklődik-e irántunk, ha nem kerülünk bele, de.. Ha úgy alakul, fagyaszd le a következő gejzírt és ne várj meg. Utolérlek majd. —int állával a felszín felé, ahol a golyók épp elmerülnek kihunytukban.

- Mágikus kísérlet Inés visszahúzására: sikertelen
(Érzelmi hatás a bűbájon)
- Inés kihúzása az iszapból: sikeres
(Az ő közreműködésével, mágia nélkül Lolita részéről)
- Liathegens : sikeres
(Az átok sikeres, az eredménye elhanyagolható)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 01. - 09:52:27

A második próba

2006. február 26.

A kígyókkal díszített ajtó úgy derengett előttük, mint egy távoli, hideg fényű csillag. Connor léptei ösztönösen gyorsultak fel, miközben a csuklójára égetett idő vészesen fogyott. Pálcája halvány fénye elfolyt a nyirkos falakon, szétkenődött a kövek hideg felületén, mintha maga is menekülni próbálna a kamrából.
És akkor valami megvillant előtte. Egy oda nem illő arany csík húzott el a sötétben, s a fiú egy abszurd pillanatra azt hitte, hogy egy aranycikeszt vélt felfedezni a folyosó homályában. Aztán meglátta...
Nyolc lábon surrant feléjük a veszély. Nyolc darab, aranyozott, mechanikus lábon, melyek egy hatalmas, páncélozott potrohot cipeltek. Connor támadásra emelte pálcás kezét.
- Hasta impe…
A varázsige azonban az ajkaira égett, ahogy a gépszörny ragacsos pókhálója az arcához ért. A ragacsos szálak úgy tapadtak a szájára, mintha egy idegen kéz próbálta volna elnémítani a Roxfort férfibajnokát. Connor dühösen, már-már kétségbeesetten próbálta lefejteni magáról a pókhálót. Ujjai között nyúlós, hideg masszaként feszült szét az anyag, de bárhogy is cibálta, nem tudta letépni magáról azt.

Eközben a szeme sarkából érzékelte, ahogy az egyik pókláb Sienna kezére súlyt, még mielőtt a lány egy ügyes ártással apró darabokra nem robbantotta a teremtményt. Sienna vére sötét, sűrű folyamként csorgott végig az ujjain, vörös csíkokat festve a bőrére. És mintha csak a vérszagra gyűltek volna a ragadozók, újabb gépszörnyek jelentek meg a kamra sötétjében. Connor mozdulatai azonnal megváltoztak. Hirtelen más lett a prioritás.
Közelebb húzódott a lányhoz, miközben a géppókok kattogva, fémesen súrlódva gyűltek köréjük. Csupán Sienna pajzsbűbája tartotta távol tőlük a szörnyeket.
- Van valami terved? - kérdezte a lány.
A háló még mindig ott volt az arcán, akárcsak egy pecsét, így Connor képtelen volt szavakkal válaszolni neki. De ezúttal nem is volt szükség rá, Sienna anélkül is megérthette őt, ahogy állával a távolban derengő, kígyómintás kapu felé bökött. Az üzenet egyszerű volt: nem harcolni jöttünk, irány az ajtó.
A pajzsbűbáj még kitartott, így Connor a talárja belső zsebébe nyúlt, és előrántva a boszorkányfű kivonatot, Sienna felé dobta azt. Megvárta, míg a lány rácsöpögteti a főzetet vérző karjára, majd felemelte a kezét és számolni kezdett.
Három…
Kettő…
Egy…

Connor újból suhintott a pálcájával, ám ezúttal nonverbálisan használva az átkot. A hatás - akárcsak januárban, mikor a Tiltott Rengeteg sötét tisztásán gyakorolta az átkot - most sem volt tökéletes, így öt helyett csak négy dárdát sikerült megidéznie, ám azok pontosan célt érve, abba a két szörnyetegbe fúródtak, amelyek köztük és az ajtó között álltak. Fém reccsent, fogaskerekek ugrottak szét, és a lények groteszk rángással rogytak össze, utat nyitva előttük.
Connor felnyögött a háló alatt, mely hang inkább volt morgás, mint szó, de a jelentése így is egyértelmű volt: most.
A buborékban lebegő háló engedelmesen követte őket, ahogy kirontottak a pókok szorításából. Elől ment Sienna, mögötte Connor, fedezve a lányt.

1. Akció: Pók elpusztítása (Hasta impetus!) - Sikertelen
2. Akció: Háló lefejtése az arcáról - Sikertelen
3. Akció: Az útjukat elálló pókok elpusztítása nonverbálisan (Hasta impetus!) és a menekülőút megnyitása - Sikeres

Cím: Re: dö Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 04. 01. - 18:00:31

Második próba

Csak miután Connorhoz szólok, veszem észre a hálót a száján. Egy pillanatra megrezdül a kezem, de szerencsére nem próbálom meg eltüntetni, időben észbe kapok: egyrészt, ez ugyanaz a háló lehet, ami elnyeli és ellenünk fordítja a varázslatainkat, másrészt jó eséllyel megtörném a pajzs koncentrációját. Ettől függetlenül azonnal megértem, hogy mire gondol, és minden bizonnyal igaza van; kétlem, hogy le tudunk győzni ennyit, ha neki csak nonverbális varázslatokra van lehetősége, én pedig ki tudja, mennyi vért fogok veszíteni. És ki tudja, hogy hány jön még?

Kicsit magamat is meglepem azzal, hogy milyen könnyen elkapom a fiolát a sérült kezemmel; egy pillanatra eszembe jut, amikor legutóbb a Cikeszt kaptam el így, a Hugrabug ellen. Pocsék fogó voltam, de most legalább valami másra is jó voltam, mint arra, hogy újra és újra cserben hagyjam Lutece professzort. Ugyanakkor nem tudom, hogy mit kellene csinálnom vele, mi ez egyáltalán, úgyhogy nem merem meginni vagy a sebre önteni, csak az ujjaim között fogom.

Figyelem a kezét... 3... 2... 1... feloldom a pajzsbűbájt, és az ajtóhoz ugrok. miközben megpróbálom egy nonverbális száműző bűbájjal eltaszítani a pókokat, de a bűbájnak semmi hatása nincs, a pókok maximum néhány hüvelyknyit csúszhattak vissza. Connor varázslata szerencsére jóval hatékonyabb, hatékonyabb annál is, amivel én pusztítottam el az elsőt, de rögtön látom, hogy ennyi ellen nem lesz elég.

Azután a szemem a buborékra téved, azután Connorra. Nem is kell mondanunk semmit- ebben a pillanatban úgy érzem, hogy tudom, mik a tervei. Csak bólintok egyet, mielőtt a buborékra emelt hálóra célzom a pálcámat.

- Bombarda!- az átok használata ekkora területen kifejezetten veszélyes lenne, úgyhogy egy pillanatra megáll a szívem, de szerencsére beigazolódik, amit reméltem: a háló elnyeli a varázslatot. Azt nem tudom, hogy mennyi idő múlva engedi ki, és nem is akarok elég közel lenni hozzá – soha nem mertem volna máskor megpróbálni ezt, de most úgy érzem, hogy Connor tudja, mit csinál. Amint eldobja a hálót, pajzsot húzok magunk és a várható robbanás közé.

A zsebembe süllyesztem a fiolát, vérnyomokat hagyok a nadrágon, ahogy beletúrok... és a semmit tapintom... hol... a kő! Egy hosszú pillanatig kapkodva a bal kezembe veszem a pálcámat, vérnyomokat hagyok a markolatán, miközben áttúrom a jobb zsebemet is, hisztérikusan kifordítom, miközben azon gondolkodom, hogy hová tettem. A taláromban volt, amit elégettem? Vagy... nem... elejtettem! Egy pillanatra homályos látok, hányingerem lesz, és hallom, hogy közel vagyok a pánikhoz, amikor a fiúra kiáltok.

- Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet! Szükségem van a tiédre!- kinyújtom felé a kezemet, amely a félhomályban is láthatóan remeg, miközben a szemem sarkából már a pókokat keresem, amelyek bármikor ránk vethetik magukat. Amint a kezembe adja, a számhoz emelem azt, és belekiáltok egy egyszerű kifejezést: nyílj ki!

Akció 1: Nonverbális száműző bűbáj / Depulso - sikertelen, a pókok nem csúsznak szinte semmit hátra
Akció 2: Robbanóátok (Bombarda) használata a Connor által korábban hozott hálón+pajzsbűbáj használata maguk elé - sikeres, a háló elnyelte az átkot, bármelyik másodpercben robbanhat
Akció 3: Parancs Connor tolmácsköve segítségével az ajtó kinyitására - siker?

Cím: Re: Lö Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 04. 02. - 12:48:57

51 perc

Nem tudom, ez a villantgtás jelent-e különbséget végül, azon kívül hogy majd el lehet szórakozni a szó kiforgatásával. Látni elhanyagolhatóan látok vele, és ha nem még így is elég a tolleső fenntartásához, akkor Barbon fáklyája miatt el se állt, és az ér el idáig is, cserébe nem is látok. Hallani se igazán hallok, a füldugóm talán annyit segít, hogy a próba után a tinnitus-om nem maradandó lesz..? Haladni legalább haladok, és a falat simítva legalább észreveszem, mi jön.
Ugye?
Úgy egy lábbal korábban, ja. Ahogy a folyosó véget ér, nem fejelem le a falát ...nagyon. Mert sikerül pont előrevágni a bal kezemet, tompítani az ütközést - teljes erővel valami süppedős, de amögött szilárdba. A homlokom nem koppan, addigra lelassítok annyira, hogy csak a süppedéssig fejeljek a falba, de ahogy reflexíve elkapom a fejem onnan, pár szál hajam a fejbőrömnek mond búcsút könnyebben, mint a ragadós felületnek.
Ezen a ponton csak megfáradtan sóhajtok egyet. Abba a kátrányba tenyereltem bele, amit én fújtam előre?
Egy pillanatra inkább visszanézek, mennyi előnyt nyertem Solace-hoz képest. A fel-felpislákoló fáklyáját - gondolom a szurokbúrán keresztül - látom ugyanerre tartani, úgyhogy nem olyan sokat, mint vártam, de hátha ez azt is jelenti, hogy látott volna ő elágazást, tehát nem zsákutcában vagyunk.
-Oh Sh...- Ahogy a kezemet kezdeném kihúzni a falból, valaminek elkezd egyre inkább benzinkút szaga lenni. A kezem még nem szabadult ki, közben Barbon tart erre egy fáklyával. Oh shit, oh shit oh shit. Próbálom leküzdeni a pánikot, mert az egyre erősebb szag alapján valami sokkal gyúlékonyabban állok azóta, mint vízben, és házhoz jön a nyílt láng. Barbont meg valami fényes izék is üldözik, és túl sok, túl nagy fénylobbanást látok ahhoz, hogy csak a fáklyafénye tükröződjön a - mik ezek egyáltalán, robotcsirkéken? Amik gyújtogatnak is?
Mély levegő. Az arcomat megtöltő kerozin szagot ignorál. Egy sor köhögés után nem mély levegő, csak gondolatban. Sok szaladgáló izé, amik mind ne érjenek ide. Ezek tényleg csirkék?
Cowboy csizmában jöttem a midwest farmvidékeiről, kaptok akkor egy kis drót csirkehálót. Megpróbálok megidézni annyit egybefüggően, hogy az egész bagázs beleszaladjon, és köréjük tekerve összehúzzam őket egy kupacba, és csak utána folytatni a pánikot. Ameddig az bírja, legalább közelebb szaladni nem tudtok, és az összes felebarátotok súlyát is magatokkal kell vontatni, addig van idő kitalálni valami hatékonyabbat rátok.
Aztán mostmár bevárom, hogy Solace utólér, és legfeljebb előadom, hogy felderíteni szaladtam előre. Addig tovább húzom a kezem a szurokból.
-A járat vége megvan, de azt is ki kell szabadítani- jelentem le, ahogy újra bebukok a pajzsa alá, és próbálok úgy tenni, mint ha nyugodt lennék. Főleg, miután meglátom a lángot a köpenye alján is.
-Fu... Glacius!- Ez működik, ugye? Gyújtáshőmérséklet alatt nincs égés, ha a fizikának hihetünk. Remélem most hihetünk.

- Falsimítós tájékozódás - Fail, a keze beleragad az ajtó szurokrétegébe
- Csirkeháló idézése, a rézkakasok egy kupacba húzására - Siker
- Solace köpenyének eloltása glacius-al - Siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 02. - 13:05:49

A második próba

2006. február 26.

A dárdák úgy álltak ki a géppókok szétszakadt testéből, mintha azok valami groteszk, mechanikus sündisznók lennének. Connor átvágott a géproncsok között, és Sienna mögött az ajtó felé iramodott. A fémtestekből kiálló acélrudak tompán rezegtek, ahogy elhaladtak mellettük, s ettől az ismerős mozdulattól Connornak olyan érzése támadt, mintha csak a kviddicspálya leszúrható bójái között szlalomozna a seprűjével.
A kijárat már nem csupán ígéret volt, hanem hús-vér valóság, amely karnyújtásnyira került tőlük. Connor nem lassított. Látta, ahogy Sienna a lebegő buborék felé emeli pálcáját, s ahogy a következő pillanatban a kilőtt Bombarda belefullad a buborék méhében hordozott hálóba. Connor azonnal megértette: a varázslat nem veszett el, csak eltemetődött, mint egy visszatartott lélegzet. Egy időzített bomba volt...
Sienna nyomában lefékezett az ajtó előtt, majd szembefordulva az üldözőikkel, egy gyors, szinte ösztönös mozdulattal a pókok közé repítette a buborékot. Az áttetsző burok azonnal szétfoszlott, a háló pedig, mint egy pehelykönnyű pokróc, ráhullott a gépszörnyekre. Ha a fiú azt várta, hogy a csapda majd megállítja, vagy legalábbis lelassítja a bestiákat, hát csalódnia kellett. Az aranyozott ízeltlábúak köpenyként húzták maguk után a hálófoszlányt, és egyre csak közeledtek.

Protego maxima! - gondolta.
A pókok fémteste tompán koppant a láthatatlan falon, s úgy tűnt egyelőre nem érhetik el üldözöttjeiket, ám a Bajnokok tudták: a pajzsbűbáj nem tudja a végtelenségig feltartóztatni őket. De ha ez nem lett volna elég ok az aggodalomra...
- Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet! - csattant Sienna hangja, és Connor gyomra összerándult az ijedtségtől, mert a páni félelmet vélte felfedezni társa hangjában. - Szükségem van a tiédre!
Connor képtelen volt válaszolni, de mozdulni sem mert, nehogy megszakadjon a mágikus kapcsolat közte és a pajzs között. Így hát szabad kezével csupán kihajtotta a talárját, felfedve a belső zsebet, melyben a tolmácskő pihent, mellette a hideg tapintású laposüveggel - mintha csak két külön világ találkozna egyetlen gyűrött anyagredőben -, és hagyta, hogy Sienna kiszolgálja magát.
A pajzs közben recsegni kezdett. A repedések először csak finom vonalak voltak, majd egyre mélyebbek, mint a jégpáncél alatt feszülő törések. A pókok újra és újra nekicsapódtak, s Connor érezte, ahogy a varázsa gyengül.

Ekkor meghallotta a háta mögül felsejlő sziszegést, Sienna torz hangját, amit - bár lehet csak képzelődött, de - mintha egy fémes kattanás követett volna. Ebben a pillanatban a pajzs széthullott.
Reducto! - gondolta azon nyomban, a pókok felé suhintva, de már ugrásra készen, meg sem várva, hogy sikeres volt-e a varázslata.
Sienna Bombarda-ja éppen ekkor tért vissza a pókok hátára tapasztott hálóból. A robbanás fénye vakítóan hasított végig a folyosón, hangja pedig úgy rázta meg a köveket, hogy Connor attól félt rájuk szakad az egész kastély. A lökéshullám a mellkasán kapta el, és hátrarepítette a fiút, aki csak abban bízott, hogy mögötte már egy tárt ajtó várja…

1. Akció: Pókok becsapdázása, lelassítása a hálódarabbal - Sikertelen
2. Akció: Pajzsbűbáj alkalmazása, pókok feltartóztatása (Protego maxima!) - Sikeres
3. Akció: Pókok feltartóztatása (Reducto!) - Sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 04. 03. - 10:58:40

second task

2006. február 26. szombat

59 perc

Vale csirkehálója közvetlen mellettem csapódik a rézkakasokba, magával sodorva azokat is, akiket tarolóátokkal sújtottam. Legalább egy kupacban vannak – de azok még mindig csak mennek, tovább mennek a folyosó túlfelére. Tudnom kéne, hogy a sóbálvány átok is hasztalan arra, hogy megállítsam mindet.

Vale miért nem jutott tovább? Miért tudtam beérni? Rég le kellett volna hagynia, mégis biztos vagyok benne, hogy a három grácia csizmásabb tagjának kiabálok a pajzsbűbájon belül, amit ő legfeljebb csak sejthet, mint valóban hallhat a kukorékolás miatt, amit magammal hozok. Nincs értelme megakadályozni, hogy visszajöhessen a fáklya alá – azt azért nem szeretném, hogy meghaljon.

Egy pillanatra nem értem még, miért szegez rám pálcát. A kerozin szúrós szaga az égésével együtt jut csak el tudatomig. Megfordulok saját tengelyem körül, tekintetem lángra kapott köpenyem aljára szegezve; narancs és aranyszínű lángok nyaldossák a szövetet, a pördülés lendülete pedig csak felkorbácsolja őket. Rövid pillanatra a köpeny alja, mintha folyékony tűzként csorogna végig a redőkön. Aztán a fagyasztóátok következik a hideggel együtt. A narancs előbb mélyvörösbe fordul, majd fakó kékké. A tűz sértődötten sistereg, amiért megfojtották, és vékony, deres jégrétegre cserélték.

- Kösz. - röviden tudom csak megköszönni, az erre fordított idő is túl értékes. Látom már, amit Vale említett az eltorlaszolt járatról – a tollkopac alól kikandikálni látom a fényt, ajtaját azonban nem látom megfelelően.

A rézkakasok fémes kaparászása azonban közelebb van hozzánk, mint a továbbjutást jelentő ajtó. Hiába vannak egy kupacban, ez legfeljebb lelassítja őket, nem lesz elég. Tekintetem röviden ugrál az ajtót torlaszoló tollkupac és a piromán gépkakasok között. Sárgaréz; nem csak a hőnek, a korróziónak és a víznek is ellenáll. Jelenleg nincs olyan eszközöm, amivel az anyagukat tönkretehetném. Más megközelítést választok; pálcám a szurokkal és benzinnel átitatott tollakra szegezem. Erre vágynak, ez kell nekik? Hát megkapják!

- Oppugno! - hangom felkaristolja a levegőt, a varázslat hatására pedig a tollak mozogni kezdenek. Nem csak a tollakat, hanem ezzel együtt a bennem dúló haragot is szabadjára eresztem. Nyomorult életem minden igazságtalansága, döntések és elrendelt sorsok sokasága sorakozik fel. Vitrol gusztustalan cikkei és az egész varázsmédia, Morris és Lucinda alkuja, amibe belekényszerítettek, és az összes hangos hülyegyerek, akik kételkedni merészelnek, és persze az Őrültek Szerencsehírnöke, aki januárban szabotálni akart… Egyszer, csak egyszer szeretném igazán elküldeni mindannyiukat a fenébe, következmények nélkül, szabadon! Az én sorsom azonban nem ez, számomra maradnak a követelések, maradnak a stigmák. Maradok az, mit neveken lehet nevezni. Egy elnyomó. Egy freak. Egy átkozott csalódás, halálfaló, végrehajtó.

Észak magányos farkasa.

A szenátor kedvenc bajnoka.

A tollak könnyedén mozdulnak, és keresik az utat a gólemek illesztéseihez. Még a friss tolleső is irányt vált, hogy eltömítsen minden repedést, minden apró rést, ezzel a mechanikus kakasokat mozgásképtelenné téve. Utolsóként egy taszító átokkal küldöm a kakasokat messzire.

Akciók:
- Petrificus Totalus (sóbálvány átok a kakasok megállítására): sikertelen - továbbra is túl sokan vannak még csirkehálóban is
- Oppugno átok - a szurokkal-kerozinnal átitatott tollakkal eltömíteni a mechanikus kakasok illesztéseit, így akadályozva őket a működésben, egyúttal úttakarítás is: sikeres
- Lejate (taszító átok) - a csirkehálózott-szurkos kakasok eltaszítása a folyosó távoli végébe: sikeres

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 04. 06. - 19:36:10

A Pók Útja

Na itt aztán elszabadult minden! Scrimgeour elejti a követ!

És megpróbálja elűzni a pókokat! Jaj szegényem, nem működik az ártása a gépeken!

Semmi hatás! De a robbantás úgy néz ki beválik. Micsoda izgalmak, hölgyeim és uraim!

Jaj nézd, megsérült a keze!

De micsoda lélekjelenlét! Még képes kupolát vonni maga köré, és közben a megnémult O’Harát is fedezi! Nem mintha eddig nagy szószátyár lett volna a srác.

Vajon milyen íze lehet a hálónak?

...Ezt most nem fogjuk kideríteni! Scrimgeour feloldja a kupolát, O’Hara pedig dárdákat idéz!

Sienna pedig kihasználja a háló bűbájnyelését! Nem lehet sok idejük!

Ami pech, ugyanis a griffendéles csapatkapitány tolmácsköve hiányzik…

A pókok közben egyre többen vannak, már szinte teljesen körbezárták őket!

Scrimgeour megszerzi O’Hara kövét! És kimondja a parancsot!

Az ajtó kinyílik!

És át is jutnak rajta! Az ajtó pedig AZONNAL bezárul mögöttük! Hihetetlen!

Bent vannak! A Roxfort bajnokai bent vannak a Kígyók Termében!

Víz a két oldalon… mindenhol kígyók, és ott vannak az ágyak Mardekár szobra előtt!

Milyen szépek ezek a kígyók! De mi ez a hang?

MEGSZÓLALT A GONG! Ahogy tudhatják: egy bajnok kiesett!

Az egyik ágy eltűnt!

Nem… nem az ágy! A fiú benne! Amycus Carrow eltűnt! A paplan egyszerűen elnyelte!

A Varangy Útja

Lolita még mindig próbálja kihúzni Inest az iszapból! Ines percei rémesen pörögnek!

És közben támad az ismeretlenre! Csak úgy repülnek a kék golyók!

Merlinre! Valamit eltalált! A fémes koccanás alapján, ez is egy gép!

És az visszaválaszol! Hallod azt a hörgést?

Az ott… egy hatalmas varangy! Akkorák a fogaskerekei, mint a fejem!

És nem tűnik barátságosnak! Inkább simogatnék egy piromán kakast.

És ugrik! Egyenesen feléjük! A nyelve… ez borzalmas!

Ezen a ponton szeretném megemlíteni szponzorunkat, a Csokibékát – ezzel ellentétben az általában csak egyet ugrik!

Ines még mindig nem szabadult ki… az iszap rajta maradt!

Merlinre, igazad van! A percei rohamosan fogynak!

Lee… Ines… lenullázódott!

MEGSZÓLALT A GONG! Az iszap elnyeli és mintha zsupszkulcs lenne, eltűnik a gyengélkedőre!

Ez… vége?

Igen. de Saint-Vinant kiesett a Második Próbából! De Harmadik és végső próbán még brillírozhat!

A Kakas Útja

Az Ilvermorny párosnál sincs nyugalom! Barbon menekül a kakasok elől, még ha párat arrébb is tud lökni!

És közben Vale belefejel a falba!

Nem akármilyen falba! Egy teljes szurokrétegbe!

És most… csirkehálót idéz?!

Ez vagy zseniális vagy teljes őrület! Micsoda vérbeli kansasi húzás! Legalább összetereli őket!

Én nem értem az amerikaiakat… most úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna?

A kerozinszag és a mozgó öngyújtók jó ürügy a hirtelen barátkozásra.

Nézd csak… Solace köpenye meggyullad!

De Bate segít rajta! Ez tényleg egy furcsa páros. Bár ő még nem tudja, hogy a köve jó eséllyel nem működik.

A kakasok viszont egyre többen vannak!

Barbon próbálja megállítani őket… de túl sokan vannak!

Most nézd! A tollak mozognak!

Bejutnak a szerkezetekbe! A szurokkal együtt eltömítik őket!

A szegény kis kakasok… egyre lassabbak…

És most már repülnek is! Barbon eltaszítja őket a folyosó végébe!

A folyosó kitisztul…

Egy lámpás felgyullad… nincs több toll, nincs több hang… csak az ajtó.

Óó! Ide is elér a gong hangja!

Most már tudják… csak öt bajnok maradt.

Remélem sietnek…

Mert a Roxfort már bent van… és Lolita sincs messze… ha túléli a varangyot.

Percek állása

cicaalom

:planet Elnézést a várakozásért! Természetesen ehhez méltóan toljuk a határidőt jövő vasárnap 12.00-ra és a következő KM reag ismét hétfőn érkezik.

:ball A Teremben/Kamrában hét fajta kígyó van, különbőző hatású mérgekkel:

piros - marás helye izzó, égető fájdalom
narancs - megmart végtag lufi módjára felpuffad és el akar repülni
sárga - akit megmar nem tudja abbahagyni a kacagást
zöld - akit megmar elnehezül, mintha ólomból lennének a tagjai
kék - akit megmar annak elcsúsznak az érzékszervei (színvak lesz, csak félfülére hall, nem érez illatokat)
indigó - akit megmar álmos lesz és bármelyik percben elaludhat
lila - akit megmar annak összezavarodik a nyelve és csak a rossz szavak jönnek a szájára, nem amit akar

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 04. 06. - 21:19:39

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

light of my ~~fire~~

Mintha ezer év telne el két pillanat között — az idő megelevenedni látszik. A Beauxbatons férfi bajnoka mindennél jobban érzi emberi testének határait — a száj nem mozdul, az izmok hallgatnak, a tekintet inhalál. Érzékei összekeverednek — Inés keze kicsúszik az övéből, az ujjaik végén megszakad a lendület és—

— NE! INÉS! — nyelvén, a másodikon, a francián a kétségbeesett üvöltés könnyebben szakad fel, mint a valóság szövete. Mindig azt mondta, ez csak az anyanyelve — a valódi a mágia, de ez a gondolat nem éri el, ahogy megtántorodik a lendülettől, a varangy nyelve pedig a gejzír mellé csap.

A fémes nyikordulás és hörgés éles placcsanásban ér véget — ügyetlenül tesz még két lépést, majdnem bele az iszapba, míg a haja kibomlik addig is rendezetlenségéből. Élesen liheg, arcán a könnyek egymás követik — ha utólag szégyelli is, az ösztönös átka ezúttal az, amellyel messzebb lökheti magától a mechanikus varangyot, mielőtt az hozzáérne. Az érzékek július 14-jén vér ismét a szabadságból fakad — de meg kell mentenie, meg kell mentenie..

— Inés, Inés, a picsába, hol.. hol vagy.. INÉS?! — hiába keresi, csak a tragédiát látja. Talán Inésnek nem fáj, talán nem látja, nem érzi, nem is tudja.. talán csak elalszik.. de ő nem tud megszabadulni tőle, hogy a lány szemébe, fülébe, orrába az iszap hogyan ömlik be és..

Hogyan veszti értelmét előbb a vörös — aztán a fehér, és hogyan nyeli el a rémálom a kéket.

És aztán nincs többet.

Azt ígértem, hogy minden rendben lesz. Hogy itt vagyok veled. Hogy.. meg foglak menteni.

Azt ígértem, és aztán az egészet.. elbasztam.

Tudja, mi volna a dolga — tudja, mit mondott Fleur arról, mit érdemel az, aki azt képzeli, bárkit valódi bántódás érhet. Tudja azt is, hogy a feladata nem Inés volt — a feladata valahol mélyen tudatlan álomban várja még, a valami, ami lámpavasra húzza júliusban. A valami, aminek megvédésre hívták el — a valami, aminek megmentése őt már nem menti meg önmagától.

Önmaga kurva hitványságától.

A picsába, Inés.

Érte most nem tehet semmit — ahogy a lelkéért sem, mert amit az iszap elnyelt, az nem támad fel harmadnapra. És ő talán nem felejtett el kiáltani, mielőtt a földre roskadt — a teste most is tartotta, az évek gyakorlata nem hagyja a párbajnoknak, hogy féltérden várja szellemét, hogy az mit felel, miként felel a szükség óráján.

A boszorkányok óráján a sír kitátja a száját — a Beauxbatons férfi bajnokának ujjai megfeszülnek a pálcáján, jobbjának hátával dörzsöli meg arcát, hogy átlásson a saját gyásza felett érzett könnyeken. Most.. most menni kell.. menni kell tovább, mert itt nem maradhat.

A non-verbális demonstrate az első — azzal kezdi, azzal folytatja.

Nem Inés halt meg — és nem is a mágia.

Én buktam el.

- Inés kihúzása az iszapból: sikertelen
(Érthető okokból az itt tett kísérlet is)
- A varangy ellökése: sikeres
(Pár méterre csak)
- Demonstrate : sikeres
(A bűbáj sikeres, az eredménye még kérdés)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 04. 06. - 21:51:50

second task

2006. február 26. szombat

50 perc

Csörömpölve, dörömbölve repülnek vissza a folyosón oda, ahonnan jöttek. Lélekben felkészülök arra, hogy robbannak – varázslatra már nem lett volna időm, hogy előkészüljek, a pajzsbűbáj pedig, amit a fáklyára raktam, nem biztos, hogy kibírta volna. Nem hallok azonban semmit saját légzésemen és szívdobogásomon kívül.

Nem hallok semmit.

A bejáratot megvilágító ajtót egy másik fényforrás világítja meg. Elmúlt a tolleső, nem tapad többé szurok a pajzsra, és nem karistolja dobhártyámat többé a kakasok kukorékolása.

- Megvagy? - oldalra pillantok Valere. Jobban megnézve a kockázat, amit vállalt, nem térült meg, de egyikünk se számíthatott ilyen akadályra. Pálcám a fáklyára szegezem, hogy egy nonverbális varázslattal megszüntessem rajta a mágiát. Jó célt szolgált, de nincs értelme magammal cipelni tovább.

- Nem csak te kaptál belőle, nézd! - előbb a kezem mutatom meg számára. Pálcámat ugyan ki tudtam olvasztani a szurokból, de az nem volt tökéletes. Célnak megtette persze, a pálcám és a bájitalaim nélkül pedig esélyesen meghalhattam volna. A gondolatot még nem annyira fogom fel. Vélhetően majd este, amikor nem hajt már tovább a menni akarás. Elengedem a pálcámat, amennyire képes vagyok rá, és fejjel lefelé fordítom a tenyerem. A szurokmaradványoktól a pálcám beleragadt a kezembe. Majd a medimágusok foglalkoznak vele, ha kijutottunk innen. Majd a cipőmet mutatom meg – a szurok java részét a tollakkal együtt sikerült eltávolítanom, de valamelyest ragad még a talpa, és nadrágom szegélye is megtollasodott. Ezzel, a vállamon lévő sérüléssel és a megégett-megfagyott köpenyszegéllyel már majdnem olyan rossz az öltözetem, mint amilyet Vale kapott Morriséktól.

- Hallod, Vale? Valaki kiesett. - a csend nem tart olyan sokáig, igaz, ez a szó nem közvetlen a ránk leselkedő veszélyre hívja fel a figyelmet. Remélem, Sienna az.

Miután a fáklyát visszahelyezem egy, a folyosó falán rögzített tartóba, az ajtót vizsgálom meg jobban. Egészen elképesztőnek tartom, hogy azon kevesek közé tartozhatunk, akik jártak a Kamrában. Kezem az ajtót érinti, látom mögötte a fényt, és jobban fülelve talán a kígyókat is tisztábban hallhatom. Hiába feszülök neki, az meg sem mozdul. Újra megszemlélem az ajtót. Eddig a tollak és a szurok takarásában volt, de igazán csak most látszik igazán a kígyómotívum. Ujjaim végigfuttatom a vésett pikkelyeken és a fogain, nehéz nem látni azt, hogy mennyire gyönyörű is ez. Majd szabad kezemmel előveszem a tolmácskövet – ha párszaszóra nyílik, akkor meg kell előznöm vele Valet, még mielőtt észreveszi, hogy…

A kő hangomat füleim számára érthetetlen suttogásokra fordítja, éppen úgy, ahogyan azt Malnak mutattam apja sikertelen szabotázsát követően. Rövid időre fordul csak meg a fejemben, hogy bezárom az ajtót Vale előtt, de bármennyire is szeretnék bukását látni, nem vagyok képes arra, hogy megtegyem. Így is épp eleget tettem ellene.

Így is épp elég hátrányban lesz a következő akadályunk ellen.

Akciók:
- Finite (bűbáj megszüntetése a fáklyán) - sikeres
- Az ajtó kinyitása kézzel: sikertelen
- Az ajtó kinyitása a tolmácskővel - sikeres

Cím: Re: Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 04. 07. - 19:38:02

Második próba

Nincs időm igazán körülnézni, amikor nyílik az ajtó, azonnal beugrok, felemelt pálcával, de amikor nem látok semmit magammal szemben, azonnal sarkon fordulok. Érzem, hogy a levegő kifut a tüdőmből, ahogy Connor nekem repül, de valahogy sikerül megállítanom és elkapnom elesés nélkül, a pálcás kezemmel pedig egy intéssel bezárom magunk után az ajtót, mielőtt a maradék pók követne minket. Remélem, hogy nem arra kell kimennünk...

Nyelek egyet, ahogy körülnézek, felmérem a terepet, azután megnézem az időt a karomon. Negyvenhét perc. De itt vannak... csak ezeken a kígyókon kell átjutnunk.

- Várj...- annak ellenére megáll a szívem egy pillanatra, amikor Amyt elnyeli az ágya, hogy tudom, nem lehet baja... nemsokára felébred valahol... de akkor Lolita is bajban van, ha a társa kiesett. Sajnos Anne-Rose még itt van.

Végigfut a remegés a karomon, mely csak most veszem észre, hogy mennyire zsibbad.

- Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni?- remélem, hogy Connor időközben megszabadult a hálótól. Azt hiszem, az én időmet nem percekben, hanem deciliterekben mérik; elég sportsérülést láttam és elégről olvastam hozzá, hogy tudjam, nemsokára szédülni kezdek, és ennyi kígyó között a legkisebb problémám az lenne, hogy kiesek a próbáról, ha közéjük esek.

- Szerintem mágikusak, talán hasonlóan működnek, mint a hálók.- normális esetben ez egy rendkívül egyszerű feladat lenne, a kígyók nem bírják a túlzott hideget és a túlzott meleget sem, és igyekeznének elbújni előlünk, mert nyilvánvalóan nem elég nagyok hozzá, hogy lenyelhessenek minket, de kétlem, hogy ezek az állatok így fognak viselkedni. Simán lehet, hogy felrobbannak, vagy megnőnek, vagy megátkoznak minket valahogy, ha varázslatot használunk ellenük.

Persze, nincs időnk tanulmányozni őket, vagy rájönni, hogy mit jelentenek a színek. Különösen, hogy nyílik az egyik ajtó, és még ha nem is látom jól őket, ketten jönnek át rajta, úgyhogy tudom, hogy az a rohadt halálfaló itt van. Lolita még nincs, és nem tudom, hogy egyedül átjut-e egy ilyen nehézségű feladaton, mint a mi folyosónk... persze, ő sokkal erősebb nálam. Átjut. Magunkért kell aggódnom. Felemelem a tolmácskövet.

- Nem akarunk bántani titeket. Kérlek, álljatok félre az utunkból!- talán az a baj, hogy a kő nem az enyém, talán a kígyók nem hisznek nekem, mindenesetre nem látok semmilyen változást. Visszaadom a követ Connornak, és miután ellátom a kezem az instrukciói szerint, és legalább megállítom a vérveszteséget, veszek egy mély levegőt.

- Kipróbálok valamit... Incendio!- távolabbra, a földre célzok, úgy, hogy ne találjam el közvetlenül a kígyókat, de a varázslat felforrósítsa a földet közel Anne-Rose ágyához. Hideg van itt, melyet hiányos öltözetemben még jobban érzek, úgyhogy a hidegvérűek bizonyára vágynak a melegre, ahogy a nyáron a betonon pihenő siklók. Néhány kígyó valóban odacsúszik a felforrósodott kőre, közelebb a halálfaló céljához.

Akció 1: Párszaszóul elmondott kérés a kígyók felé, hogy álljanak félre - sikertelen, a kígyók nem reagálnak Sienna kérésére
Akció 2: Sérülés ellátása a Connor által átadott bájitallal - siker, a vérzés abbamarad
Akció 3: A föld felmelegítése Anne-Rose ágya körül Incendioval - siker, több kígyó közelebb kúszik, hogy élvezze a föld melegét

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 09. - 14:30:50

A második próba

2006. február 26.

A háló még mindig úgy tapadt az arcára, mint egy második, idegen bőr. Connor a talárja alá nyúlt, majd előhúzta onnan a Gemmától kapott laposüveget, és egyetlen mozdulattal a tenyerébe öntötte annak tartalmát, és nekilátott „lemosni” arcáról a ragacsos anyagot. Az alkoholtól a háló szálai szép lassan engedni kezdtek, majd nyúlósan leváltak ajkairól. Connor mély levegőt vett, mintha csak most tanulna meg újra lélegezni, miközben lassan elkezdte szemügyre venni a termet.
A kamra közepén ágyak sorakoztak, körülöttük pedig kígyók tekeregtek, mint holmi színes szerpentinek. A víz két oldalt sötéten csillogott, szemben pedig Mardekár szobra magasodott föléjük, hideg tekintetével rájuk nehezedve.
A gong hangja hirtelen belehasított a csendbe, mire az egyik túsz egyszerűen… eltűnt. Connor arca elkomorult, ahogy Siennára pillantott. Szavak nélkül is tudták: eggyel kevesebben maradtak versenyben.

- Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni? - kérdezte végül Sienna.
- Csak csepegtesd a hegedre! - mondta, majd egy pillanatra habozva hozzátette: - Segítsek?
Nem kellett. Sienna a mechanikus pók ejtette sebére öntötte a boszorkányfű kivonatot, mire a heg egyszerűen összezárult és felszívódott. Connorban felvillant egy pár héttel korábbi kép: vér, hó, Hazel arca a sötét erdőben. Akkor nem volt ilyen egyszerű dolog a vérzéscsillapítás...
Ekkor az ajtó újra nyílt, és két alak lépett be rajta. Connor tekintete azonnal rájuk szegeződött, de nem foglalkozott velük. Érdekesebb volt Sienna sziszegése, ahogy a tolmácskövön keresztül a kígyókhoz szólt.
- Mit mondtál nekik? - kérdezte, miközben visszavette a lánytól a követ, ám ekkor...
- Mit csi… - kezdte volna, de már késő volt.
Társa pálcájából felcsapott a láng, majd egyből el is halt. Pár kígyó lustán mozdult a hő irányába.
- Szerintem ne akarjuk magunkra haragítani őket - mondta óvatosan a fiú, s úgy tűnt valóban tanult a tarasque elleni blamából.

Connor vízszintes mozdulatot írt le pálcájával, és - talán mert ezúttal egy kardhoz képest kevésbé komplex tárgyat kellett megidéznie - sikeresen elővarázsolt egy egyszerű fahusángot a semmiből, amivel aztán óvatosan kocogtatni kezdte maga előtt a padlót. A rezgés szétfutott a talajon, mire a kígyók, félősen félrehúzódtak az útjából. Connor lépésről lépésre haladt, pontosan oda helyezve csizmás lábát, ahová előtte a botot koppantotta.
Lassan megközelítette az ágyakat, egyből kiszúrva Gemmát az öt alvó túsz közül. A szíve hevesebben kezdett verni, ahogy óvatosan a lány teste alá csúsztatta a kezeit.
Váratlanul, lesből érte a támadás, és mikor odapillantott, még épp látta, ahogy egy citromsárga kígyó kibújik Gemma párnája alól.
- Hahahaha… itt egy rohadt kígyó… Nézd, Sienna! Hahahahaha… a kígyók… haha… kígyóznak! Megmart… Hahahahaha…
A hangja úgy hullott szét, mintha egy rosszul hangolt hangszerből szólt volna, de a mozdulata határozott maradt. Felkapta Gemmát, és megfordult vele, miközben a nevetés még mindig úgy rázta a testét, mint egy idegen, irányíthatatlan varázslat.

1. Akció: Háló leszedése az arcáról Jenkins-féle kerítésszaggatóval - Sikeres
2. Akció: Husáng megidézése és annak segítségével az ágy megközelítése - Sikeres
3. Akció: Kígyómarás kivédése - Sikertelen

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 04. 09. - 18:47:39

43 perc

-Áú!- méltatlankodok, ahogy a kirajzó szurokcsomók magukkal rántják az utolsó szálakat abból a tincs hajamból, amit sikerült a falba ragasztanom. Igazából, bár itt-ott kicsit szurkos vagyok, és a hajvonalamon csorba esett, néztem már ki rosszabbul. Az is egy vad buli volt.
De a homlokomat dörzsölve elismerően kell bólogatnom Barbon manőverére. Én is gondoltam a csirkebagázs elcsűrésére a folyosó túlvégébe, de nem lett volna ötletem a tényleg alkalmas varázslatra hozzá.
-Megleszek.
Egyelőre visszatérek a "szemmel tartjuk Solace-t, ameddig helyettünk is dolgozik" taktikához, eddig úgyis az vált be a legjobban. Aztán hátha ezúttal tényleg is lesz egy lehetőségem előretörni mellőle nagyon lovagiasan. Kéne tanulnom a korábbi hibáimból?
-Az is szép. Segítselek ki egy lefegyverzővel, vagy inkább megtartod?- intek az üres kezemmel a tenyeréhez ragadt pálcája felé, természetesen az elmaradhatatlan bájvigyorommal tálalva.
Ahogy visszatérnek a fények, és végre lehet megint rendesen látni-hallani, eldobom a rákba ezeket az amúgyis ergya füldugókat, és inkább előhalászom a második fiola Élő Halálomat. Csavarva egyet az előző próbán bevált módszeren, a bájitalos fiolát ezúttal parfümös üveggé változtatom át. És nagyon remélem, hogy nem valami egy, nagy bestiával kell ezután szembenéznünk. Tesztként fújok vele egyet a mögöttünk húzódó folyosó irányába - hogy működjön rendesen, és hogy ne véletlen magunkat fújjam le, biztos ami biztos.
A gongszóra én is felnézek.
-Ó.- Nem tudom, ez jót vagy rosszat jelent-e, de nem is látom, mi többet fűzhetnék hozzá. Illetve, jót semmiképp nem jelent, a kérdés az hogy ránk jelent-e további rosszat. Egy pillanat csendet fordítok annak reményére, hogy a bajnoktársunk amennyire lehet, jól lesz azért.
Barbon legalább megküzd addig is az ajtóval - aminek margójára elő is készítem a saját tolmácskövemet is, gyanúm szerint lesz még haszna mindjárt. Aztán gyorsan én is besurranok mögötte a következő terembe. Nem teljesen bízok azért benne, hogy tervezi-e az arcomba csukni az ajtót, úgyhogy inkább megelőzöm ezt, mielőtt kiderülne.
Nos, ha nem tudnám a hely történetét, azt kéne gondoljam, valami megalomán seggfej villain-bunkerében vagyunk. Nem mondom, hogy nem töltene el aggodalommal a hely még a hemzsegő kígyók nélkül is, vagy hogy nem egy egészséges pánikot próbálok a pimasz arculatom mögé rejteni, ahogy a kígyók felé merészkedve a szám elé emelem a tolmácskövem.
-Na babáim, taka van!
Fortuna szivem, tenyleg? Pedig olyan jól kezdtük a múltkor...
Oké, talán tényleg rám férne visszavenni a pofámból - ismerem majd el, amint nem kell bátor sikoltással meghátrálnom, és kapkodva cserélnem a zsebemben a tolmácskövet az Eau de Élőhalálra, miközben túl sok kígyó özönlik utánam. A lábamat kapkodva előlük, egyet érzek is koppanni a csizmavértemen, ami minden bizonnyal a sípcsontomba mart volna, talán még az eredeti csizmámon keresztül is. Amint a kezemben van a parfümös üveg, annyival vehemensebben is vágok vissza, próbálva egyszerre minnél több kígyót fújni arcon a bájitalpermettel.

- Élő Halál Esszenciás fiola átváltoztatása porlasztós parfümös üveggé - Siker
- Kígyók elzavarása tolmácskővel - Fail, a szabotázzsal együtt csak mégjobban magára vonja a kígyókat
- Kígyók elaltatása maga körül Élő Halál bájitalpermettel - Siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 04. 09. - 23:46:43

second task

2006. február 26. szombat

50 perc

- Szerintem a bőrömet is vinnéd vele. - felelem még utoljára Valenek felvetésére, ahogyan átlépjük az ajtót.

Egyedül Inés partnerét nem látom az ágyaknál. Valami történt vele, és még Delacourt se sikerült megpillantanom. Nem akarok belegondolni abba, hogy ők milyen csapdát kaphattak, az én szempontomból pedig nem is érdekes. Biztos vagyok abban, hogy a szervezők mindent megtettek biztonsága érdekében.

Tekintetem ezen a ponton Anniet keresi. Fura, hogy az ő ágya körül több a kígyó, mint a többiekénél. Nincs bizonyítékom rá, még sem tudok nem arra asszociálni, Scrimgeour csinált valamit, hátha ezúttal sikerül megölnie a morális felsőbbrendűség jegyében. Lesajnáló pillantásom innen messziről valószínűleg csak az arcom előtt szlalomozó palantír kapja el helyette. Nem fog megállítani, és nem fogja kiprovokálni belőlem a vendettát.

Lassú léptekkel közelítem meg a kígyókat, amik elvágják az utamat Annie ágyáig. Nem vesztettem olyan sok időt – nem baj, ha lassabban érek oda célomig. Valet is beértem a járatokban, most pedig meg is előzöm, amíg a megátkozott tolmácskővel és a bájitalával szórakozik.

Törökülésbe ülök a földön, közel a kígyókhoz, a tolmácskövet pedig ajkaimhoz emelem. Nincs tapasztalatom az állatokkal igazán dacára annak, hogy bejárok bestiatanra is, még ha érdeklődésemen kívül is esik.

- Hallgassatok rám. Nem vagyok az ellenségetek, és ő sem az. - a kő emberi fül számára érthetetlen sziszegésekre fordítja szavaim. Óvatosan mutatok Annie ágyára.

- Tudom, milyen, ha undorral néznek rátok, és milyen, ha azt mondják, a szíved romlott. Engem is mindig félreértenek. - hagyom, hogy némelyik kíváncsibb példány szemügyre vegyen. Felkúsznak nadrágomra, nyelvükkel megízlelik a levegőt körülöttem. Lassan fújom ki a levegőt, hogy kevésbé érezhessék félelmemet.

- Csak utat kérek azért, hogy kivigyek innen valakit, aki sosem undorodna tőletek. - még akkor sem, ha veszélyesek rá.

A hüllők nagyjából fele utat nyit előttem. A másik fele ellen ez kevés volt. Pálcámat cipőmnek szegezve a citrom ízére, illatára gondolok – és persze Madrigal professzor bűbájtan órájára.

- Gustavio Perfecta! - talán divatot teremtek még a citrom ízű és illatú cipővel. Ebben a szép világban a kapitalizmus biztosan ötvözi majd Vale parfümös üvegével. A kígyók nem szeretik a citrom illatát – talán ennek is köszönhető, hogy egy, még a tolmácskövet tartó kezemen tekergő, lila színű kígyó kivillantja méregfogait. Nem tiltakozom, nem ellenkezem – teljesen ítéletére bízom magam, amit meg is tapasztalok tenyerem alsó részén. Szemredőim megremegnek a fájdalomra, mégis büntetlenül hagyom elmenni a kígyót.

Sérült kezem mellkasomhoz emelem, miután felállok. Amelyik kígyó nem döntött úgy önként, hogy távozik, azt a citrom szaga taszítja az utamból. Lassan haladva, de sikerül elérnem a foglyomat.

Akciók:
- kígyók meggyőzése - félsiker - mesélővel egyeztetve, a kígyók egyéniségtől, személyiségtől függően reagáltak rá. Nagyjából a felük utat engedett, másik felük maradt, egy példány pedig meg is marta
- Gustavo Perfecta (ízharmonizáló bűbáj; a cipője citrom ízű és illatú, természetes kígyótávoltartó) - sikeres

Cím: Re: Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 04. 11. - 02:50:48

Második próba

Talán a kígyóknál is jobban idegesít Barbon jelenléte. Talán ez a legnehezebb része a próbának, ha csak normális emberek vennének részt a Tusán, csak a kihívások okozta életveszélyre kellene figyelnem. Sajnos a halálfalók okozta veszélytől itt sem szabadulhatok meg, és el is kell játszanunk, hogy toleráljuk őket.

Tudni szeretném, hogy mit mondott a kígyóknak, hogy rá hallgatnak… nehéz nem arra gondolnom, hogy nem csalnak valahogy a Próbán az amerikaiak. Minden ország a saját bajnokait akarja előre tolni, de persze van egy, ahol a morált és a becsületet a jelenlegi vezetés gyengeségnek tekinti. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a kígyók talán tömegesen megindulnak felénk, de az talán túl látványos csalás lenne most.

Óvatosan követem a Connor által megtisztított utat. Gyorsan ver a szívem, de nem teszek hirtelen mozdulatokat, a kígyók pedig nem akadályoznak az ágyakig. Egy pillanatra megérintem azt, amelyik magába nyelte Amyt, azután óvatosan megérintem Sky kezét- elértem idáig. Azt még nem tudom, hogy hogyan jutunk ki, mert az egészen biztos, hogy varázslattal kell vinnem. Bármennyit edzettem Orinnal, nem hiszem, hogy sokáig tudnám cipelni. Simán lebegtetni viszont nem akarom. Főleg akkor nem, ha azokon az átkozott pókokon keresztül kell visszamennünk- még néhány maradt egészen biztosan.

- Mi….- pislogok néhányat, mielőtt rájövök, hogy mi történt. Teszek egy gyors próbát a varázslat megszüntetésére, de nem lep meg, hogy eredménytelen maradok. Biztos, hogy a kígyók mágikusak, egy méregről sem hallottam, ami ezt a hatást válthatja ki, főleg nem ilyen gyorsan, de maga a méreg ettől még méreg, nem varázslat. Az egyetlen dolog, ami biztosan segítene, egy bezoár, de mögöttem nem áll kormányzat, ami ellát drága alapanyagokkal és bájitalokkal, és nem is érzem úgy, hogy szívesen elfogadnám a segítségüket.

Bizonyos értelemben már segítettek.

- Várj! Egy pillanat…- felidézem, amit Sir Daniel írt a levelében a defenzív és offenzív mágia kapcsolatáról. Tudom, hogy sok múlik a pálcamozdulaton, a gondolaton, a kiejtésen, de most arra koncentrálok, amire a lovag javasolta: a védelemre. Nem akarom, hogy Connort vagy Gemmát megmarják. Nem akarom, hogy Skylarnak baja essen, és el kell vinnem innen. Minél gyorsabban. A kígyókra szegezem a pálcámat.

- Immobilus!- használtam már a varázslatot zuhanó kvaffon, egyszer ősszel Elowent is elkaptam vele, használtam párbajban is, de úgy érzem, hogy a mostani alkalmazása a legerősebb, ahogy a kígyók körülöttem nagy körben megállnak a mozgásban. Egy pillanatra én is meglepődöm rajta, hogy milyen jól működött Sir Daniel módszere- tapasztaltam az előnyös hatásait, de ez az első alkalom, hogy tényleg meg akarok védeni valamit.

Vigyázva megemelem Skylart mágikusan, közel magamhoz, hogy szükség esetén el tudjam kapni. Rövid ideig menni fog, F hasonló alkatú, és őt meglepően jól elbírtam, amikor ezzel szórakoztunk. Persze, ha az erőmre kell hagyatkoznom, nem fogom tudni tartani a lépést Connorral.

- Hogyan tovább?- annak ellenére, hogy az amerikaiak csalásai a miénknél biztosan veszélytelenebb állapotban hagyták a folyosót, logikusnak tűnik, hogy az eredeti útvonalat használjuk. Persze lehet, hogy van valami ideálisabb útvonal.

Akció 1: Nonverbális Finite Incantatem Conorra - sikertelen, a kígyóméreg nem hatástalanítható így
Akció 2: Immobilus a kígyókra (Sir Daniel korábbi instrukcióival) - siker, a kígyók jelentős része a közelben megbénul
Akció 3: Skylar óvatos felemelése mágiával - siker

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 04. 11. - 09:09:00

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

~~light~~ of my fire

Az ellenállás nem természetes — az ellenállás jog, olyan jog, amelyet azok vívtak ki, akiknek a kokárdáját viseli. Ellenállni a természetnek, ellenállni a léleknek — a Jus Naturale mindenre érvényességének, az erőnek, ami nem is tenyér, dobogó szív. Meg kellene hajtania a térdét — mert a könnyek nem apadtak el, a kétségbeesés sem, ahogy július 14 sem punktum volt. Arra fog hallgatni, amit nem tudna kizárni: arra, ami nem tartozott az emberi világhoz.

Semmi más nem adhatna erőt arra, hogy mély levegőt vegyen előbb, bátorságot utóbb, hogy ne hallja, mennyire fuldoklásnak tűnik az a gyásztól megfestvén — a Beauxbatons férfi bajnokának most nem emberségével, hanem azzal kell szembenéznie, ami amögött várja a jövőtől rettegőt. Mindegyiket.

A gejzír peremének széléhez ugrik hogy megfagyassza a következőt, mikor a varangy nyelve a vállának vágódik — a messzeségből a lendület kevés, nem löki meg, de a tapintása még a talár, a ruhák anyagát keresztül is dühös morgást csal elő Lolitából. Ha nem undorodna tőle, hogy akaratán kívül értek hozzá, most megragadná azt a mechanikus nyelvet és — a dühös szisszenése nem embereket, varázslényeket idéz abban, aki hallja.

Talán Inés elvesztése, talán valami, ami ott volt benne mindig és a föld mélyén, július tizennegyedikén tör utat magának — gyilkos haragot érez, amely egy figyelmeztető vicsorgásban ér véget. A varangynak nem fáj, a varangy nem érez — mechanikus teste egyre közelebb ér az iszapban, és mielőtt kivetődne belőle, válaszul maga is nyikorog még.

Megadja magát annak, amire hallgatni könnyű — érte senki nem ölt majd Bleuet de France-t, az embert belefojtja abba, amiből mindannyiunk mágiája születik. Az ív feszes, szenvedélyes — ösztönös inkább, mint tudatos. Vészjósló a sikoly, mikor a varangy az átkot követően az iszapba nyikordul, darabjait hamarosan beissza majd a lassan bugyogó kétségbeesés, míg teste megdől. Az egyik kiálló szeme körbefordul, mielőtt —

Mielőtt a Beauxbatons férfi bajnokának csizmája lendületében rajta érne földet — a bűbáj hangja, mint egy hurok, a valóságba rántja az érzékeket. A mozdulat közepén gyorsnak kell lennie, gyorsabbnak, mint a gondolat — a most már közeli túloldalon felsejlik egy ajtó körvonala, igen, ott a kilincse, szinte érzi is a markában.

Másodpercek, mert a fém test ellenáll az elemeknek — a korábbi, felderítésre használt bűbáj elárulta, ha többet nem is. Félúton a két világ között, míg egyensúlya megtartja — tudja, hogy a mágia mindenre megoldás, míg nem ember kérdezi. Míg az ember nem hibázhat — míg az ember nem hagyja, hogy a társát, azt az ártatlant magába nyelje az ő saját hitványsága.

A varangy testéből lassan kialszik a láng — és bár a pillanat végtelennek tűnik, míg magában számolni próbál a kudarccal, a veszteséggel, amelyet a tér és az idő nem gyógyít majd be.. Tovább kell ugrania róla, egészen az ajtóig.

- A gejzír megfagyasztása: sikertelen
(Koncentráció hiánya és a varangy támadása)
- Taroló átok: sikeres
(A varangy a becsapódáskor ment tönkre)
- Carpe retractum : sikeres
(A varangy még kiálló részeire)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 16. - 14:33:02

A második próba

2006. február 26.

Sienna hiába hadonászott a pálcájával, Connor ereiben továbbra is ott csordogált a mágikus kígyóméreg, újabb és újabb nevetőgörcs alá vonva a fiút.
- Hagyd! Hahahahahaha… Menjünk inkább! Hahahahahaha…
Karjában tartotta Gemmát, miközben társa lebegtetni kezdte a saját, kiszabadításra váró túszát. Connor tétova lépést tett a kígyók felé, ám ezúttal nem volt szabad keze, amiben megtartsa a „riasztó” husángot. A színes csúszómászók vészesen tekeregtek a varázslattal megkeményített csizmája körül.
- Hahahahaha… Van valami… hahahaha… ötleted?
Karjai már most zsibbadtak Gemma súlya alatt, holott a lány szemernyivel sem volt nehezebb, mint mondjuk Hazel, akit korábban a Tiltott Rengetegből egészen a Gyengélkedőig cipelt. Szerencsére Sienna esze gyorsan járt, így nem kellett sok időt elpocsékolniuk az egy helyben állással.
- Immobilus!

- Remek! Hahahaha… Gyerünk!
Connor lába remegett a nevetőgörcstől, ahogy a belassult kígyók közé lépett. Egy lépés, kettő, három, na még egy… A kígyóméreg rázta a fiút, és a folyamatos kacagástól teljesen elzsibbadtak az izmai. Lábai szinte irányíthatatlanná váltak, és egy váratlan pillanatban ki is lépett Sienna mágikus köréből.
Kísérteties, roppanó, placcsanó hang hallatszott, ahogy a csizmája alatt kilapult egy kígyó.
- Hahahaha… Ezt… haha… nem akartam… hahahaha… Hé!
Társuk halálán felbuzdulva támadásba lendültek a színes szerpentinre emlékeztető állatok. Előbb csak a csizmája orrába, majd egy kicsit följebb, a bokájába haraptak, s Connor hiába próbálta lerúgni őket magáról, szürreális, bohózatba illő módon, kezében Gemmával képtelen volt megvédeni magát.
- Ilyen… Hahahahaha… Nincs!

Térde fölött kiserkent a vér a lila kígyó harapásától. A vörös cseppek ívesen hullottak alá, ahogy Connor lerúgta magáról az állatot, miközben egyre hátrált előlük, vissza Sienna mágikus körébe.
- Maradjunk…. Hahahaha… Még egy kicsit!
Nem ezt akarta mondani, de mintha a nyelve önálló életre kelt volna, miközben szemei sarkában már könnycseppek ültek a folyamatos kacagástól.
Connor állával a kijárat felé bökött.
- Arra van… Hahahahahaha…. A konyha…
Magában káromkodott és vadul átkozta a kígyókat. Nem volt elég, hogy már kezdett izomlázat érezni a hasfalában a szűnni nem akaró nevetőgörcstől, most még a nyelvét is összekuszálták. Furcsamód pont olyan érzés volt, mint mikor a bál után egyedül berúgva gurkókat ütögetett a kviddicspályán. Akkor is koordinálhatatlannak érezte a testét, és ugyanúgy össze-vissza beszélt. Csakhogy akkor épp nem élete egyik legfontosabb megmérettetése alatt állt.

- Hogyan tovább? - kérdezte Sienna, mire Connor válaszul nemes egyszerűséggel rárúgott egyet az ajtóra.
Ha azt gondolta, hogy majd akcióhős módjára berúgja azt, hát tévedett. De jelzésnek igen egyértelmű volt, hogy mik a szándékai, így Sienna - ha ő is azon a véleményen volt, hogy az érkezésük útvonalán érdemes elhagyniuk az objektumot - kitárhatta az ajtót.
Remélem felrobbantak a robotpókjaink…
Eredetileg ezt akarta mondani.
Csakhogy a kígyóméreg pezsgőtabletta módjára zizegett a testében.
- Jó a… hahahahaha… feneked, Sienna… hahaha…
Remélem Gemma nem nézi vissza a próbát.

1. Akció: Saját mozgás koordinálása - Sikertelen
2. Akció: Újabb kígyómarás kivédése - Sikertelen
3. Akció: Ajtó berúgása - Sikertelen

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 04. 20. - 23:41:19

A Kamra

Óóó, Lolita egyáltalán nem veszi jó néven, hogy Inés eltűnt!

Nem bizony, Delacour szemmel láthatóan teljesen elveszti a hidegvérét, és most már nem finomkodik: átkokat szór a gépvarangyra, mintha csak személyes bosszút állna!

Előbb meglöki, aztán még valami vizsgálóbűbájt is használ rajta, szegénykém nagyon dühös lehet!

És közben hölgyeim és uraim, a Roxfort bajnokai befutnak a Kamrába! Scrimgeour és O’Hara megérkeztek a Kígyók Termébe!

Mindenhol kígyók… minden színben! Gyönyörűek!

Scrimgeour pedig rögtön próbál szót érteni velük, de most figyeljenek csak… mintha a griffendéles bajnok nem is közvetlenül egy kígyóra, inkább az egyik alvó társára célozna…

Nem rá! A földet melegíti fel! Talán azt akarja, hogy több kígyó menjen Anne-Rose ágyához?

Ez azért egy elég érdekes taktikai húzás Scrimgeourtól. Miközben odébb terelné a hüllőket, valaki más foglya köré csal még többet.

Connor közben mit csinál? Egy laposüveggel mosakszik?

Hát valahogy úgy érzem, hogy ez nem sütőtöklé. Az ír fiú láthatóan előbb meghúzná… de útban van az a háló a száján… jaaaa, hogy leoldani próbálja vele! Bármi is volt a cél, a lényeg: O’Hara szája végre felszabadult!

És még ivott is talán egy jót! Delacour közben még mindig harcol a varanggyal!

Igen, és most aztán tényleg nagy csata bontakozik ki! Ohoh, az a becsapódás fájhatott!

Fáj ezeknek a masináknak valami?

Ez egy kiváló kérdés, Luna. Mindenesetre Delacour nem vár választ, csak megy tovább előre a dühével együtt.

Óóó, és nézd csak! A Roxfortosok után már az Ilvermorny bajnokai is belépnek a terembe!

Barbon és Bate is a Kamrában vannak már, így mostantól minden szál itt fut össze, hölgyeim és uraim! Ez már tényleg a végjáték!

Connor most a botjával rezgeti arrébb a kígyókat! Félnek tőle!

Pontosítanék: nem is feltétlenül O’Harától félnek, hanem a husángja rezgésétől. Az ír fiú most szó szerint bottal veri ki magának az utat. Scrimgeour pedig ügyesen követi a lépteit. Szívesen, Ms. Vitrol.

Sienna eléri Skylart!

És ezzel Scrimgeour eljutott a saját túszáig! Közben Bate… egy pillanat… Bate a fioláját parfümmé változtatja?

Hát van, aki ilyenkor is illatozni akar.

Nem, nem, nézzük csak meg jobban! Bate nem magára fújja, hanem a kígyókra!

És azok… elnyúlnak! Tényleg elalszanak! Vajon illatosak is?

Valószínűleg nem. Úgy sejtem, ez újra az a bizonyos Élő Halál esszenciája, amelyet Bate már az első próbán is használt.

Connor közben eléri Gemma Jenkinst!

És jaj, ott egy sárga kígyó a párnájánál! Máris támad! Meg is marja O’Harát!

Connor nevet!

Nem is akárhogy! A Mardekár komor csapatkapitányából bizony kontrollálhatatlan kacagás tört fel, és úgy fest, képtelen abbahagyni. Ez a sárga méreg dolgozik, kedves nézőink.

Barbon közben… megízesíti a cipőjét?

Igen, és most rettenetesen szeretnék elsütni valami cipőtalpas viccet, de semmi nem jut eszembe.

Nézd csak! A kígyók nem kedvelik! Kíváncsi vagyok, milyen íze lehet…

Valami nagyon rossz lehet, mert a kígyók szépen félrehúzódnak előle… kivéve azt a lilát ott! Mondjuk ezt Barbon átlagos lábszaga is kiválthatná, úgy sejtem.

Jaj, az tényleg nem örült neki!

És közben Scrimgeour mintha megpróbálná megtörni a kígyómarás hatását O’Harán, de ez nem működik. A méreg marad. Viszont amikor a kígyókat bénítja meg körülöttük, na, az már sokkal használhatóbbnak tűnik!

Lolita is közben eléri a Kamra bejáratát!

Delacour tehát beér a végső térbe, miután átvergődött a varangyon és az iszapon is! Ez egészen elképesztő teljesítmény azok után, amit az előbb láttunk tőle.

Óha! Connorból kígyótaposó lett!

Tényleg! O’Hara most már tényleg úgy tör előre, mint valami új Szent Patrik, még a botja is megvan hozzá. Csakhogy közben újabb kígyók marják meg!

Ó, az egyik lila volt! Egészen érdekeseket mond a fiú…

Kénytelen vagyok feltenni a kérdést: ez egyáltalán lemehet élő adásban? És ha már itt tartunk, Barbont is lila kígyó marta meg korábban, ugye?

Most a Roxfortosok az ajtójuk elé érnek! Vajon kinyílik?

Nem! Nem nyílik ki! És ez azt jelenti, hogy a bajnokoknak még mindig nincs egyszerű útjuk kifelé.

Pedig már azt hittem, vége…

Nem bizony, mert a milliónyi szivárványszín kígyó között rejtőzik valami egészen különleges is, kedves nézőink. A palandír már mutatja is! Hat élénk rózsaszín kígyó!

Pont olyan színűek, mint a Tűz Serlegének lángjai voltak a sorsoláskor!

És ezek nem közönséges kígyók, hölgyeim és uraim. Ezek zsupszkulcsként működnek! Azokat a bajnokokat, akik megérintik őket, azonnal a lelátók amfiteátrumának közepére, a kivetítők alá szállítják, ahol a medimágusok rögtön ellátják őket, felébresztik a partnereiket, a zsűri pedig megkezdheti az ítélkezést.

Ó, akkor csak meg kell fogni őket!

Igen ám, de a kígyók nem adják könnyen magukat! Nézzék csak, egy zöld éppen megmarja Scrimgeourt!

És ettől Sienna biztosan elnehezedik… szegény!

Így van, a zöld méreg ólommá teszi a tagokat. És nem csak a Roxfort szenved: egy narancsszín kígyó máris Bate karjába mar!

Óóó, akkor az fel fog puffadni és el akar majd repülni!

Pontosan. Úgyhogy most már nemcsak az a kérdés, ki fejti meg a talányt és ér oda előbb a kijutást jelentő rózsaszín kígyóhoz, hanem az is, ki tud egyáltalán még értelmesen mozogni, varázsolni és cipelni valakit ebben a káoszban!

Én már most ideges vagyok.

És teljes joggal, mert a Második Próba utolsó perceihez érkeztünk. Itt már tényleg bárki elbukhat.

Percek állása

cicaalom

:planet Nincs elég bocsánat, amit eltudnék mondani a hatalmas késésért. Nagyon sajnálom. De! Megérkeztünk az utolsó körhöz! Határidő: Varásnap 23:59

:tarot Ebben a körben nincsen maximum szószám. Hatszáz szó felett jár plusz egy sikeres akció / reag

:love A "kizsuppolás" gyorsaság alapján megy második reagosoknak: aki elöbb írja meg a körben a második reagját előbb kerülhet ki a kamrából. Aki csak egy reagot ír, arról a mesélő dönt, hogy a többiekhez képest mikor kerül ki. Az első reag végén nem lehet "kizsuppolni". A végső reagok ott érjenek véget, hogy a karakterek megérkeznek a közönség elé az anfiteátrumba és a medimágusok elkezdik ellátni őket.

:mardi A rózsaszín kígyókat nem lehet invitóval megidézni és a párszaszóra bár felfigyelnek, tudatosan menekülnek a bajnokok elől, a többi kígyó pedig védelmezi és elrejti őket.

:voldy Ahhoz hogy megérintséte a karakter a rózsaszín kigyót legalább 5 kígyócsípést el kell szendvendie - ebbe beleszámolódnak a már az előző körben és a KM reagban megtörtént marások is. Minden marással 5 percet veszít a karakter, amit az alkarján is lát.

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 04. 21. - 01:49:36

second task

2006. február 26. szombat

38-28 perc

A marás helye fáj ugyan, a testem egyelőre viszont nem reagál rá úgy, ahogyan kéne. Majd később sokszorosan fog visszatérni az élmény. Még ha ki is jutunk innen, mert biztosan kijutunk, még ha a medimágusok el is látnak, jól tudom, hogy az előbbiek még hosszas ideig fognak kísérteni az álmaimban. Így volt ez a pókokkal, és így volt ez azokkal a történésekkel a Szellemszálláson.

Nem ez a legszebb következő találkozás, igaz? Szerettem volna, mindennél jobban szerettem volna, ha legalább lehetőségem van elmondani, mik is történnek körülöttem. Azonban se a hely, se az alkalom nem megfelelő erre. Önkéntelenül is elrebegek egy néma „ugye jól vagy”-ot; az ajkaim mozognak, de hang nem jön ki számon. Hiszen alszik, úgy se tudna valójában válaszolni rá. Pálcám Annie testére szegezem, hogy egy varázslattal kiemeljem az ágyból, és ki a védőkörből. Szemem sarkából látom, hogy Delacour is megérkezett, igaz, mint azt már lehetett tudni, egyedül.

- Pikáns kókusz! - a varázsige helyett valami teljesen más szökik ki belőlem, ami legfeljebb rímben hasonlít a mobilicorpusra. Pálcám kókuszfehér szikrákat gyújt, amik hamarabb elillannak, mint hogy megértsem, mi történt. Mi ütött belém, miért mondtam ezt?

Szemöldökeimet idegesen összeráncolom. Közel állok ahhoz, hogy elveszítsem hidegvéremet, Ishida pedig még mindig nem tanított meg elég jól meditálni, máig nem értem, mit ért az alatt, hogy ne gondoljak semmire. Egy mély levegő után újra Anniere irányítom a pálcám, ám ezúttal nonverbálisan idézek egy hordágyat, amivel kilebegtetem a testét. A kígyók egyelőre utat engedtek, és ezt kihasználva a lehető legtávolabb is megyek tőlük, vissza az ajtóhoz, ahonnan érkeztünk. Az egyedüli fókusz ugyan az, hogy minél hamarabb biztonságba juttassam Anniet, nem téveszthetem szem elől a többi veszélyt sem. Jól tudom, Siennára is figyelnem kéne, meglepne, ha nem akarna valamit kényszeresen elkövetni ellenem. A kígyók egy része legalább nem él barbonfóbiás fixációban, és nyugodtan utamra engednek.

A másik felével még lehetnek problémák.

Kezeim az ajtón, hogy újra kinyissam azt. Nem emlékszem, hogy bezártam volna, de ahogy megérkeztünk a Kamrába, kevéssé figyeltem arra, hogy Vale mit csinál. Kénytelen vagyok azonnal visszahúzni a kezem, amint az hozzáér az ajtóhoz – egy, a mintázatra felkapaszkodott, piros kígyó kicsap a mintázat réseiből és elkapja a csuklómat. A másikkal ellentétben ennek a fájdalmát azonban valahogy nem tudom lesöpörni. A marás helyéről azonnal szétárad valami forró, izzó érzés, amihez hasonlót még soha nem tudtam megtapasztalni. A kín egy pillanat alatt szétárad egész karomon, mintha nem mérget, hanem izzó parazsat juttatott volna a bőröm alá. Még nem észlelem, hogy kezem mennyire remeg, amikor a tolmácskövet megint számhoz emelem.

- Ugabu…? - nem ezt akartam mondani! Érzem, hogy nem úgy mozog a szám, ahogyan én azt akarom, így be se fejezem a parancsot az ajtó kinyitására, ami idefelé működött. Nem vagyok Istenhívő, ezt a rossz szokást meghagyom anyám magnix rokonainak, most mégis elmormolok magamban egy imát, hogy a közönségnek ne fordítsanak le semmit, amit a kővel mondtam. És nem ez az ajtós incidens az elsődleges indokom rá.

Bár Annie teste biztonságban lebeg mellettem, a kígyómarásból érkező fájdalom ismét belém hasít. Szinte kiszakad belőlem a levegő, ahogyan jobb térdem, ugyanaz, ami az első próbán is megsérült, megroggyan. Belekapaszkodok a mellettem lévő fal barázdáiba, ezzel megijesztve még egy kígyót, mely a vállamba mar. Összeszorítom a fogaimat, felkészülve az újabb fájdalomra, azonban az elenyésző ahhoz képest, ami már terjed bennem. Akaratlanul is éles nevetésben török ki, ami úgy rázza a mellkasomat, mintha nem lenne holnap. Wampusos háztársaim életemben nem láthattak még így nevetni. A piros kígyótól kapott fájdalom ettől még nem enyhül, sőt, csak még élesebbé válik. Pedig az égvilágon semmi vicces nem történik.

Minden maradék koncentrációm azon van, hogy a lebegő hordágyat fent tudjam tartani, és legalább őt ne érhessék el a kígyók. Arra szerződtem, azt fogadtam meg, hogy épségben, biztonságban fogom kihozni innen, de csodás vagy, Barbon, te, és a nagy pofád! Ha baja esik, az innentől a Te felelősséged, a Te hibád. Ehhez képest a hideg bizonyosság kezd csak szétáradni oda, ahová a fájdalom nem jut el: már nincs mit tenni, már nincs miért küzdeni. Nincs olyan varázsige, amivel megtalálhatom a kiutat innen, és nem számíthatok senkire. Nekem akkor se fognak segíteni, ha ez nem csak egy játék lenne. A gyötrelemtől nevetve figyelem kilátástalan helyzetemet, a szivárvány minden színében pompázó kígyókat, és azt az egyet, ami egészen másként viselkedik, mint a többi. Az az egy máshogy menekül, mint azok, akiknek csak a citromos bakancsom nem tetszik.

Pálcám rászegezve egy nonverbális baziteoval teszem valamelyest nagyobb méretűvé.

Akciók:
Mobilicorpus – sikertelen (a lila kígyó marása miatt nem tudta helyesen kimondani a varázsigét)
Nonverbálisan hordágy idézésével kihozni Annie testét – sikeres
Ajtó kinyitása tolmácskővel – sikertelen
Nonverbálisan Baziteo varázslattal megnövelni a rózsaszín kígyót - sikeres

2 új marás (piros, sárga), -10 perc

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 04. 21. - 02:20:41

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

~~light~~ of my fire

Feltépi az ajtó kilincsét — tulajdonképpen oly mindegy, hova, merre vezet az út, most már mindig július lesz, a nap már mindig sütni fog. Égetni, mint fagyás a szövetben — a romlásnak nem kell, hogy színe legyen, eléri majd ezt is, eléri majd azt is, amit mindig győztesnek hittünk, különösképp azt.

A Beauxbatons férfi bajnoka pontosan érzi, hogy a Júliusra a Február következett — 1848-ban és most. A kígyók tengerében az ágyak, azokon a báli partnereik — és bajnoktársai, akik megelőzték. A pillanat éles hevében a többség zsarnoksága az érzékeké: az nyilvánvaló, az alvók közül ki tartozik hozzá.. A kérdés az maradt — alkalmas-e egyáltalán arra, amire elhívták.

Vér dobol a fülében, meggondolatlan minden zöreje — Cryus viseli a gyűrűjüket, Cryus hűséges volt ahhoz, amit megfogadott. A július hűséges maradt az augusztushoz — bilincs az örökléthez, teret ahhoz, amit most hiszünk, nevezünk annak. Az őrület kijegecesedik — épp mint a kifejezések, amelyeket mindig ismerni véltünk, és amelyeket nem akartunk elismerni.

Hogy elbasztam egyszer. Hogy úgy elbasztam, mint még soha semmit korábban.

És mi rá a biztosíték, hogy nem baszom el újra.

A mondat kijelentő — mint pálcája végén a bűbáj, amely a gyűrűbe kapaszkodik, abba, aminek a szilárdságában bízni akar, mert legalább abban, ha a sajátjában nem. Elbasztam, elbasztam, elbasztam, elbasztam. Ez visszhangzik minden csontjában, míg a mágia átrántja a kígyók felett, a csizmája orra akkor csúszik meg, mikor Cryus talárjához ér, a combjához, melyet az borított.

Elfelejt sikoltani, ahogy lehúzza a tehetetlenség — még meg tudja ragadni az alvó testét, vállait, melyek jobban megtartják a hűtlent, mintha arra próbálna ismét állni, amire először. Lebukó lába a kígyók közé csúszik, azok megijednek — érzi is már az első marást, az pont olyan mélyre hatol hirtelen, mint Sienna hangja a termen át. Lélegezz. Vegyél levegőt, te ostoba kurva.

Visszahúzza magát Cryus mellkasára, a marás tudatában még látja elkúszni a többi között a lilát — hallja Siennát, hallja amit a mérgekről kiabál, megpróbál a jelenben maradni. Ez minden, ez a dolgod, hagyd abba, te ostoba kurva.

Hagyd abba.

— Faire la fête à quelqu'un! — nem ezt akarta válaszolni, nem így, legalábbis nem a lánynak. Nem rá néz, a kezeire, a kezeire, amelyek eddig sosem hagyták elbukni. Maguk sem buktak el soha. Cryus teste hallgat, körülötte mindannyian mozdulnak, mindannyian.. bíznak abban, amiben eddig ő is.

Faire la fête à quelqu'un.

Nem is volt annyira ostobaság — pontosan ez történt, ha kimondani nem is akarta.

Franciául sokkal valódibbnak hatott — az elméje egy része most is dacolt vele, hogy ez lenne az anyanyelve, ez csak az első, az igazi a mágia.. a mágia, amely nem volt mindenható, amely nem mentette meg Inést, és amellyel most, mikor megpróbálja kétségbeesetten magához kötni Cryust, újra kudarcot vall.

A Beauxbatons férfi bajnoka egy néma szívdobbanással adózik annak a francia mondatnak — az elvárásoknak: sajátjainak, másokénak. A mágia mindig elkísérte, a mágia mindig megválaszolta a kérdéseit, azokat különösen, amelyeket nem mert feltenni — hogy mi történik, ha mégsem képes rá? Ha tényleg az, amiről annyira akarta hinni, hogy csak mások ajka, szája, nyelve állítja róla?

A bukás, mint élő szövetet a jég, fájdalmasan égeti egész lényét.

Cryus arcára néz, lehunyt szemeire — vajon őt is hagyja majd elveszni? Ki a fasz tudja — gondolja, már majdnem komikus a gondolat, mert tulajdonképpen kinek és miért számít. A bukás az élet része — magánügy, egyéni szocprobléma. Az egyén zsarnoksága önmaga felett.

Hagyd abba, te ostoba kurva. Nincs erre időnk.

A régi hang most is ugyanazt mondja — majdnem igazat ad neki, mikor belegondol igazán így, a bukás mélyéről a semmit nézve. A régi hang nem változott — a régi hang időtállóbb volt a reménynél, a sikernél, a mágiánál. Talán a régi hang túlélése volt a mágia — talán az, ami a Beauxbatons férfi bajnokát emberré tette az embertelenségében.

Mert az ember nem reménye volt — nem küzdeni vágyása, nem a kultúra, nem a gyakorlat, nem a bölcsességek, amelyek idáig nem értek el a tankönyveik lapjairól. Embernek lenni újabb és újabb foggal és körömmel kivájt definíciók sora volt — valami, ami suttog rólunk, hozzánk, nekünk a sötétben.

Akkor is, ha már a sötét is elvesztette a maga értelmét.

Testével kifelé fordul az ágyról, a kígyók közé néz — a palantír felsejlő színeire, amelyek a Serleg lángjaira emlékeztették. Mi örökkéltig áll.. A kígyók között színfoltok, mint a bajnokok a Nagyteremben. Hatan. Hat fényvillanás.

Számtalan korok során enyészik...

Az emberiség.

Tesz egy lépést, élesen felszisszen a második marásnál — egy felriadó kígyóra majdnem rálépett figyelmetlenségében, ahogy a fellángoló színt követi a tömegben. A sikamlós, piros száj nyoma szinte azonnal égetni kezdi a pálcátlan kézfeje oldalát — oda sem nézve használja rajta a mélyre futó jeges átkot, tudva, hogy mit okoz majd vele. De inkább az ismerős fájdalom.

Arcán semmi érzelem nem tükröződött, ahogy magában kimondta újra a demonstratét.

- Carpe retractum: félsiker
(Koncentráció hiánya és érzelmi hatás)
- (Hozzá)Kötöző-bűbáj: sikertelen
(-II-)
- Glacius : sikeres
(A marásra: de szöveti fagyás!)
- Demonstrate: sikeres
(A reag useri egyeztetéssel készült)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Solace Barbon - 2026. 04. 21. - 02:51:25

second task

2006. február 26. szombat

28-18 perc

Felrúgtam a szabályokat, és felrúgtam az egyezséget, amit a kígyókkal kötöttem, noha egyáltalán nem biztos, hogy ezek itt pontosan ugyanazok, akik Annie ágyánál vártak. Látni véltem, hogy Vale is a sajátjaival vívja a harcot, mintha valamivel magához vonta volna őket, amihez lehet, hogy köze van a megrendelésre készült szabotázsomnak ellene. Feltűnően nagy a csend azóta, vagy jobban mondva én nem figyelek rá eléggé. Nem érek rá másokra figyelni, nem tudok másokkal foglalkozni, akár a későn becsatlakozó Delacourról van szó, a Wampusos háztársamról, Valeről, vagy Connorról, akivel az égegyadta világon amúgy semmi problémám nincs. A nevetésének visszhangja eljut hozzám, a piros és a sárga kígyók marásai okán viszont nincs annyi lélekjelenlétem, hogy egy csónakban evezünk.

Nagyjából most fogom fel, hogy nem csak a fájdalmat, hanem a nevetést és a hibás beszédet is méreg okozza. Átkozom magam, hogy nem hoztam magammal ellenmérget, másrészről viszont úgy hiszem, nem olyanok ezek a mérgek, amiket egy egyszerű ellenméreggel semlegesíteni lehetne. Magam is foglalkozom méregkeveréssel, a szennylapok nem is győzik kiemelni, hogy mennyire szeretem a labor magányát. Nem, a Tusa szervezői nem ilyen amatőrök. Bizonyára létezik ezekre pontos ellenszer. A medimágusi sátorban vagy teremben, ahová a darabjaimat fogják majd vinni, ha sikerül innen kijutnom vagy így, vagy úgy.

A rózsaszín kígyó méretének kettő-háromszorosára dagad. Vagyis az előbb még rózsaszín volt… Mert ahogyan megpróbálok utánakapni, egy kék társuk találja meg bal vádlimat hátulról. Akkor is nevetnék a helyzeten, ha nem lennék mágikus hatás alatt. Megpróbálok utánakapni, ujjaim csak milliméterekkel vétik el a farkát. Nem ilyen ügyetlen az a szürke színű kígyó, ami a kezembe mar, centikre a legelső marástól. Szinte semmiség – az ajtónál történt incidens óta még mindig olyan érzésem van, mintha szét akarna nyílni a bőröm a marás helyén. Saját nevetésem egyre távolibbnak érzem, mintha saját hangom csúszna el a rendelkezésre álló térben, a világ pedig végleg kifakult körülöttem. Szemhéjaimra pedig olyan álmosság nehezedik, amit nehezen tudok hová helyezni, és az előbb még biztosan nem volt itt.

Összeszedem maradék lelkierőmet, és leeresztem Anniet a hordágyról. Érzem, hogy nem leszek képes fenntartani a varázslatot, nem akarom, hogy megsérüljön miattam. Zsebre teszem Vale tolmácskövét, többé nem szolgálja egyikünk érdekét sem, Anniet pedig a vállamra kapom. Már biztos vagyok abban, hogy nem fog sikerülni. Legrosszabb esetben megvárom, míg elfogy az időm, és akkor mágikusan kivisznek majd innen mindkettőnket. Nem látom tisztán, mennyi időm maradt hátra, a karomon világító számjegyből triplán látok, és azt is elmosódva. Könnyű célpont lennék akkor is, ha Scrimgeour megtenné azt, amit várok tőle a morális felsőbbrendűség jegyében.

Utolsó energiáimat mozgósítom, amikor a pálcám a felnagyított kígyó, és az őt védő társai felé szegezem. Nonverbálisan használom az immobulus varázsigét, amivel mindannyian megtorpannak a helyükön. Csak sejtem, hogy arcom előtt egy palantír repülhet el, az abból áradó fény viszont épp úgy elmosódik, mint a két, drasztikusan csökkenő számjegy a karomon. Fáj a nevetés, fáj az az egy harapás, fáj minden egyes megtett lépés, és fáj az is, ahogyan zöldjeim befogadják a fényt. Éppen csak sikerül megérintenem a mozdulatlanná dermedt, a többinél nagyobbra varázsolt kígyót.

Az előbb még szorosan fogtam magamhoz Anniet, a fogásom viszont ernyedni kezd, ahogyan egy ismeretlen erő behúz minket valahová a térben. Ismerős az érzés; a zsupszkulcs most is épp olyan kellemetlen, mint amikor először használtam, és most is épp olyan gyomorforgató, mintha a köldökömnél fogva rántanának végig egy időn és téren kívüli helyen. Fel se fogom, hogy pontosan mi történik; az én fejemben már vesztettem, elbuktam. Amekkora pofával dobtam be a jelentkezésem, most ugyanez köszönhet vissza a szégyen falán. Végtére is elértem, amit akarok. Tovább nem a gyilkosokat és népirtókat fogják a Barebone névben látni, hanem azt a szerencsétlent, aki nem tudta teljesíteni a rábízott feladatot a próbán.

Elengedem Anniet, amikor újra stabil talajon állok. Megváltoztak az illatok, nem érzem azt a nyirkos hideget, még sem fogom fel, hogy mi történt pontosan. Laposakat pislogok még egyszer, utoljára, mielőtt az utolsó kígyó mérge álomba ne taszítana minden ellenkezésem, minden tiltakozásom ellenére. Csak a medimágusoknak köszönhető, hogy nem a földön kötök ki a mágikus altatástól.

Akciók:
Elkapni puszta kézzel a rózsaszín kígyót – sikertelen
Anniet biztonságban leszedni a mágikus hordágyról és vállon hordani – sikeres
Immobulus – sikeres
Hozzáérni a felnagyított, rózsaszín kígyóhoz és kizsuppolni vele - sikeres

2 új marás (kék, indigó) -10 perc

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 04. 21. - 12:35:36

30 perc

Egy egyre gyűlő alvó hüllőhalom tetején elégedetten látom, hogy az Eau de Élőhalál úgy működik, mint akartam. Ez mind szép és jó, de jobb lenne ha haladni is tudnék, mintha a fél terem kígyóállományát behúztam volna, bárhogy is vették a szavaimat. Remélem a többiek megköszönik majd, hogy alóluk kiritkítottam annyival többet - bár úgyse hiszem, hogy fogják.
Ideje a drasztikus lépéseknek.
Újra az ilyen erősségeimhez kell forduljak, mint az átváltoztatás, David Attenborough hangja, meg az a trademark vakmerőségem, amiről túl jól tudnom kéne amúgy, mennyire veszélyes. De fiatal vagyok és kell a ...nos, pillanatnyilag idő, megmenteni a jégkirálynőt és kijutni, amit nem még mindig a kígyók halmán van esélyem elérni.
Ezek már ugranak is? Ahogy fogást cserélek a parfümös üvegen, hogy a pálcám szabad legyen a jobb kezemben, egy narancssárga kihasználja a szünetet és kirugózva magát a bal könyökömbe mar.
Próbálom visszaküzdeni a hirtelen pánikot az élénk színű kígyók ismeretéből adódva - narancs és fekete korallkígyó, bárki? - és belecélozva a Heliodora ágya körüli kígyókba, koncentrálni. Ti ott változzatok méhészborzzá, mindahányan vagytok, ha lehet!
Oké, egy is megteszi. Remélem! Nagyon remélem, mert nincs időm megnézni, ezeknek a kígyóknak is ellen tud-e állni úgy, mint a természetben, és azok veszik tőle a lapot, hogy nem akarnak a közelében maradni vacsorára. Ugyanis a következő lépés, hogy nekivágjak a kígyószőnyegnek, bízva a parfümömben és csizmámban, hogy megvédjenek, ahogy elrohanok a partneremet őrző ágyig.
Pofon egyszerű - lenne, elméletben. A bal karom kezd duzzadni, ami nem a legjobb a mozgékonyságának, és egyre jobban szorítja a ruhaujj is. És... emelkedik? Így nem a legkönnyebb permetezni vele az utat magam előtt, előaltatva a kígyókat, amik közé lépnék következőnek. A sabaton gyönyörűen működik, több kígyót is érzek lekoppanni a páncélról - de nem meglepő módon, amelyik nem alszik, mind fenyegetésnem veszi, hogy közvetlen elcsörtetek mellette, és a páncélcsizmám még mindig csak csizma hosszú.
Fájdalmasan felkiáltok, ahogy érzek egyet pont fölötte a térdhajlatomba marni, de az egyből terjedő égő érzés miatt sem állhatok meg. Nem amég át nem értem.
Hát nem állok meg. Próbálom elkerülni a marásokat ahogy tudom, de leginkább az altatóra hagyatkozhatok, és egyre nehezebb célozni vele. A fiola szűk fele meglenne még pedig, de lehet, hogy eddig tudtam használni, vagy kéne egy harmadik kar hozzá. Nope, azt meg se próbálom.
Egyelőre marad a sprint. A pálcás kezemmel megpróbálok kivédeni valami sötét színű kígyót, amit látok magasra marni, és sikerül a térdemtől távol tartani a pálca szárával, de a kezembe még bele tud kapni, ahogy lecsúszik. Erősen ráfogok a pálcára, hogy el ne hagyjam, és remélem, hogy a méreg nem hatolt elég mélyre - ez legalábbis nem kezdett egyből izzani, mit a korábbi.
Az utolsó pár yardra már szinte bezuhanok.
A borz még hadakozik, de nyüszít és elég lomha már - sajnálom szegényt, az ő életét se egyszerűbbé tettem. De valóban nyitott egy kis üres teret az ágy mellett, ahova pont be tudok esni - csak félig értve ezt képletesen. Őt se hagyják még annyiban a hüllők, de megtanultak akkora távolságot tartani tőle, hogy ne érje el őket, és nekem pont ennyire volt szükségem.
Nos, tőlem még nem. Az ágy tövében ülve kiérek a "tisztás" széléig, és arról a már ismerős, izzó érzésről veszem észre a hibát, ahogy egy újabb kígyó mar a combomba.
Babáim, egyet akartam szusszanni, mielőtt folytatjuk!
Fogcsikorgatás között kiszűrődő fájdalommorgással ülök fel az ágy szélére. Mindkét oldalról kaptam valamit, minden lépés pokol lesz így. Kedvem lenne csak ledőlni itt Heliodora mellett az ágy szélére, és pihenni egyet, kivárni a próba végét. Ami azt illeti, egyre csábítóbb a gondolat - kedvenc tsundere-keresztanyánk nem fogja díjazni, ha felébredt de hé, egyszer valahogy úgyis meg kell majd halni. Csak egy hunyás? Csak negyven kacsintásnyit?
Fuck...
Ügyetlenkedve kotrom elő az ellenmérgemet a parfümös üveg helyére, és húzóra megiszom. Nem számítok rá, hogy bárelyik marást elmúlasztaná, de ha enyhíti őket, merő makacsságból kihúzom már valahogy a próba végéig. Remélem... Az üvegcse utolsó cseppjeit meghagyom végül borzos barátomnak, hátha neki is segít - kiérdemelte a szolgálatával. Nem hiszem, hogy sokáig maradhatok, de volt pár pillanatom lepihenni és körülnézni.
Körülnézve látni, ahogy Barbon egy jumbó méretű, rózsaszín kígyót megfogva eltűnik. Remélem nem hallucinálni kezdtem el - másik akkora kígyót nem látok, de legalább tudom, mit kell keresni. Remélem igaziak, és gyanítom ugyanakkorák mint a többi.
Ég mindkét lábam, a bal karom bele van dagadva a talár ujjába, és lassan próbál is felemelni, nem lesz így könnyű. Gyanítom oda is kell vinnem Heliodorát a kijutós kígyóhoz - amint találtam egyet - amit szintén nem lesz egyszerű megoldani. Hacsak...
-Na gyere, hercegnő!- Amint megnézi a visszajátszást, ki fog nyírni.
De felnyalábolom, fájdalmasan morgok minden mozdulatra, és tűzoltó-hordásban átvetem a bal vállamon, hogy a lebegni akaró karom segítsen megtartani a súlyát.
Az összeszorított fogaimon átüvöltve egyenesedek föl, ahogy mindkét lábam ellenkezve izzik. Szerencsére a jó térdem van a súly alatt, mert így is nehéz lábon maradni - az égető térdem biztos megadná magát a terhelés alatt. Legalább ébren tart még a fájdalom és adrenalin egy darabig.

- Egy kígyó méhészborzzá változtatása, hogy helyet csináljon az ágy körül - Siker
- Sértetlenül átrohanás a kígyókon az ágyig - Fail - több marást is elszenved
- Általános ellenméreg bevétele - Félsiker? - kicsit enyhít a marások hatásán, de nem szünteti meg
- Heliodora a vállára emelése a lebegni akaró karjával rásegítve - Siker

Marások: narancs (bal kar), 2 vörös (jobb térd, bal comb), indigó

Cím: Re: Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 04. 21. - 18:15:26

Második próba

- Hogy mi?- Connor szavai annyira váratlanok, hogy nem is igazán jut energiám rá, hogy rendesen megsértődjek, zavarba jöjjek, vagy bármilyen hasonló reakciót adjak. Persze nem tart sokáig rájönnöm, hogy ez is a méreg mellékhatása. Amellett, hogy rendkívül megalázó, tudom, hogy ez a méreg, a nevető méreggel együtt lényegesen korlátozza a mágikus képességeket. Sok varázslatot nem használnék szívesen nonverbálisan.

Felkészülök rá, hogy megküzdjek a megmaradt pókokkal, miközben óvatosan megérintem a mellettem lebegő Skylart. Nem hiszem, hogy sok maradt... azonban amikor látom, hogy Connor nem tudja kinyitni, hirtelen szorítást érzek a mellkasomban. Ha nem ez a kijárat... van valahol egy közös kijárat, és a közös kijáraton Barbonnal kell osztozkodni. És nem akarok ismét úgy harcolni vele, hogy magatehetetlen embereket kell megvédenem. Az biztos, hogy őt a saját túsza nem érdekli, úgyhogy előnyben lenne.

A gondolataimból egy csípés zökkent ki, melyet a meztelenné vált lábamon, a térdem magasságában érzek meg. Hiába próbálok arrébb lépni, hirtelen úgy érzem, hogy nehéz lett minden.... a zöld kígyó, amely arrébb kúszik, rögtön ráébreszt, hogy figyelmetlen voltam. Nem jövök rá rögtön, hogy mi a hatása, csak hogy sokkal nehezebb lett mozogni, de először abban sem vagyok biztos, hogy kapok levegőt. Ahogy felgyorsul a légzésem, néhány másodpercre elfog a pánik.

A tehetetlen félelmen keresztül eszembe jut Revan, aki biztosan tudná, hogy mit kellene csinálnom. Mindig tökéletesen értett az állatokhoz és a varázslényekhez is... Azt mindenesetre magamtól is összerakom, hogy meg kell nyugodnom, úgyhogy veszek néhány szándékosan lassú, mély levegőt, miközben a szigetünkre gondolok, a Fekete tavon, a Roxfort árnyékában. Most nem gondolok rá, hogy nemsokára a múlt lesz minden, hogy talán nem jutok ki innen... most csak erre gondolok, és hogy ki kell juttatnom Skylart. Most csak a szigetre gondolok, és az elmúlt évekre, amikor még minden nyugodt volt... amikor még nem lebegett a horizonton a háború és a halál, a bukás, a magány, amikor még biztos voltam annyi dologban, amely elárult... de nem lehet ez a folytatás.

Megígérem magamnak, hogy legyőzöm ezt az egészet... hogy újra boldog leszek. Nem csak azokért az emberekért, akik fontosak nekem, magamért is.

A szabad kezem felemelem, és megszorítom a torkomat. Nehéznek érzek mindent, de ahogy a pánik kissé visszavonul, rájövök, hogy tudok lélegezni. Abban nem vagyok biztos, hogy tudok-e majd futni, még úgy sem, hogy olyan rengeteget edzettem Orinnal, és azt megelőzően egyedül is. Eszembe jut egy bűbáj, amit gyorsan használok is magamon nonverbálisan, de persze, nem emberre találták ki, hanem arra, hogy ládákat tegyen könnyebbé. Minimálisan azért ellensúlyozza a kígyó mérgét, ha nem is tesz sem olyan könnyűvé, mint egy tollat, és nem segít visszanyerni az eredeti mozgékonyságomat.

A szemem sarkából észreveszem Lolitát- ebben a pillanatban biztos, hogy inkább magammal kellene foglalkoznom, Lolita sokkal jobb nálam, én és Connor pedig megsérültünk. Mégsem gondolkodom egy pillanatig sem, hogy figyelmeztessem-e. Tudom, hogy ő is ezt tenné, ha ő ér ide előbb, és ő látja először a veszélyt.

- Vigyázz! A kígyóknak mágikus mérgük van!- nem értem a francia kifejezést, amit a lány válaszol. Néhány másodpercig nézem őt, miközben elfog a felismerés, hogy a kígyók között van, és valószínűleg őt is megharapták. Dobban egyet a szívem, el akarok indulni segíteni neki, a szemem sarkából azonban elkapom a vörös kígyót, mely felém csap. Felemelem a pálcám, de a karom túl lassú, a pajzs már csak a második harapást tudja megelőzni, az első után két kis vörös folt marad a combomon.

A sebre szorítom a kezem, ahonnan égő fájdalom árad szét- rosszabb, mint amilyen egy igazi égés. Talán rosszabb, mint bármi. Érzem, hogy begörcsölnek az izmok a lábamban, ahogy gyorsan kapkodom a tekintetem, összeszorítom a szám, és felkészülök az újabb kígyók támadására. Valahol alattuk rejtőzhet valamilyen csapóajtó? Vagy valami más hiányzik? Talán mégis a saját ajtónkon kellene kimennünk, de párszaszájú parancsot kellene adnunk. Felnyögök, ahogy hátrálok egy lépést Connor felé. Nem enyhül a fájdalom, össze is fut néhány könny a szememben.

- HOL VAN A KIJÁRAT?- tudom, hogy a hangos kiabálás alig ér valamit. Nem hiszem, hogy Connor még tud válaszolni, és Lolita sem, a másik kettőben pedig nem bízom meg amúgy sem, és kétlem, hogy segíteni akarnának. Az idő pedig fogy, és ahogy teszek néhány lépést, hogy megnézzek egy helyet, ahol látni vélek valami csapóajtó szerűt, két újabb kígyó támad rám.

Időben felemelem a pálcámat, hogy eltaszítsam a kéket, de a vörös már ott lóg a csuklómon, a pálcás kezemen, és csak akkor enged el, amikor megrázom a kezem. Azonnal szétterjed az égő fájdalom karomban, hasonló ahhoz, amit a lábamban érzek, de a rémület, ahogy a pálca kifordul az érzéketlenné váló ujjaim közül, elterel az érzéstől. Nem is nézem, hogy hová esik, hány kígyó vesz körül, azonnal lehajolok érte, hogy felvegyem a másik kezemmel, éppen időben hozzá, hogy megakadályozzam a Skylart a levegőben tartó varázslat megszakadását. Mire felállok, újabb harapást érzek, ezúttal a másik lábamon- a fájdalom ezúttal nem olyan intenzív, nem is érzek semmit szétáradni a pillanatnyi szúráson kívül. A szemem azonban elhomályosodik, eltűnnek a színek.

Nem marad más a kígyókból, csak szürke, kavargó férgek halmaza, melyről egy horrorfilmben látott belek jutnak eszembe. Érzem, hogy remeg mindenem, ahogy fájó karommal magamhoz ölelem Skylart, ugyanazzal a varázslattal könnyebbé teszem, amit magamon is használtam, de persze nem szilárd a fogásom. Könyéktől lefelé alig érzek mást a jobb karomban fájdalmon kívül, és ahogy felemelem a bal kezemet, és észreveszem a számlálót, megfagy mindenem egy pillanatra... 22... hogy lehet csak huszonkét percem? Az előbb még több, mint fél órám volt...

Nem hagyom eluralkodni a pánikot. Találok valamilyen megoldást. Megölelem Skyt. Nem fogom hagyni, hogy megharapják őt is, és nem fogom hagyni, hogy arra keljen fel, hogy cserben hagytam őt. Egyszer már cserben hagytam, annyi évvel ezelőtt... most nem tehetem meg ezt vele... érzem szétáradni a fájdalmat az ujjaimban, ahogy szorosabban ölelem, de nem fogom eldobni. Nem fogom itt hagyni. És nem fogunk hátramaradni.

Előbb Connorra, majd Lolitára nézek... látom, hogy a lány a kígyók közé vág, hogy valamilyen varázslatot használ, mintha egyet követne... ahogy a körülöttem lévő kígyók tengerébe tekintek, a szürke tömegben nem tudom megmondani, hogy miért, mi alapján választott, de elkap a felismerés, hogy el kell kapnom egyet... vagy talán rá kell vennem egyet, hogy megharapjon, talán az ő mérge a megoldás. De nem tudom, mi lehet az... és nem tudom, hogy így, ebben az állapotban sikerülni fog-e. Nem üldözhetek véletlenszerű kígyókat.

Teszek hátra egy sánta lépést Connor felé. Érzem, hogy a fájdalmon keresztül nehezen jönnek a tiszta szavak, talán nem is kellene hangosan varázsolnom, mert nem tudom, hogy én tudok-e még beszélni, de nem bízom eléggé abban, hogy pontos-e a bal kezemmel a mozdulat. Szinte soha nem varázsoltam bal kézzel, és érzem, a mozdulataim ügyetlenek, sokkal ügyetlenebbek.

- Immobilus! Connor... látsz... látsz bármi különlegeset bármelyikben... nem látok... nem látok jól... látsz különlegeset a kígyók között?- örülök, hogy tudok beszélni, talán az egyetlen jó dolog, ami történt. A másik, hogy Barbon eltűnt, csak a társa maradt hátra... remélem, most méreggel töltött erekkel fekszik valahol a kígyók alatt, és mindenki látja a kudarcát... de most nincs időm rá koncentrálni. Ki kell jutnunk innen.

Akció 1: Pehelykönnyű bűbáj saját magára - részsiker, nem tudja tökéletesen ellensúlyozni a zöld kígyó mérgét
Akció 2: Pajzsbűbáj a kígyók ellen - sikertelen, túlzottan lelassult, egy újabb kígyó megharapja
Akció 3: Pehelykönnyű bűbáj használata Skylaron - siker, valamennyire elbírja már varázslat nélkül is
Akcíió 4: Immobilus - siker, a Sienna és Connor körüli kígyók egyelőre megbénultak

Megmaradt idő: 22 perc

Kígyóharapások:
1. Bal térd
2. Bal comb
3. Jobb csukló
4. Jobb lábszár

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Lolita Delacour - 2026. 04. 22. - 09:07:15

sojourn
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/e21f2731e2aa21d670aa887b9a92da86/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo1_400.pnj)

~~light~~ of my fire

A következő marás akkor érkezik, mikor nem számít rá — a Beauxbatons férfi bajnoka nem is néz le, anélkül is tudja, hogy a kígyók a társukat védik, rettegnek tőle. Nem tőle, a bajnoktól — tőle, az embertől, aki egyike azoknak, akik betörtek ide, épp ide, ahol a nap nem jár, ahol az angolok adóznak a maguk szégyenének.

Avalon azonban sosem adózott féltérden, nem ismerte a guillotine utolsó szavait sem — képtelen volt megválni a maga koronájától, gondolta most, képtelen volt elbúcsúzni a hegemóniától, amely az ipar zajában veszett el, és épp úgy képtelen rá a gyermeke is.

Unokái most is itt voltak — hirtelen közösséget érez velük a reménytelenség örömében, mielőtt a harapás nyomán hirtelen.. a bőre érzéketlenné válik. A fájdalom megmarad, az nem tűnik el, csak a felszíntől a mélyig terjed — szorosabban markolja a pálcáját, különben úgy tűnne, mintha az sem lenne ott. Tudja, hogy perceik maradtak — perceik, amelyeket nem tapinthat ki, és amelyek máshol fájnak.

Ellenáll a kísértésnek, hogy azonnal lefagyassza ezt is — elméje szélén a hang, amely ostoba kurvának nevezi, figyelmezteti arra is, hogy mi történik a szövettel, amelyet megszokott intenzitású bűbájjal kezelnek. A percek szétgurulnak benne — az utolsót pedig a körülmények választják számára, az ember számára, akinek meg kell mentenie valaki mást.

Ha már magát nem tudta.

Persze miért kellene magadat?

Ez nem rólad szól, te ostoba kis kurva.

Az ágyhoz hátrál, dereka, háta Cryushoz ér — Cryus alvó testéhez, ami nem válaszol, nem mozdul. Nem veszi észre az ágy alól a kavarodásban, a káoszban menekülő kígyót, inkább csak érzi — és csak sejti a vöröset a tengerben. Az ágyra visszamászva a kín egyértelművé is válik: mintha a bőrének üvöltenie kellene, de nem volna szája hozzá.

A szövetek, idegek megcsavarodnak önmagukban — az érzék hiányában is vissza akarnak találni rendeltetésükhöz, de két lehetetlen között a fájdalom nem veszik el. Önkéntelenül is oda akar harapni, mint a szenvedő vadállat, amely ösztönösen szabadulna a csapdából, amelyet a teste állított — a mágia felvillan, de a bizonytalanság okán közel sem úgy, ahogy megszokta.

A hideget nem érzi, az elméje azonban tudja, mi történik azzal, aki élő szövetre használja a bűbájt — az orvosság is méreg, amint túladagolják. Még egyszer nem teheti meg — és meg fogja, ha kell, mert a húsában utat kereső fájdalmat képtelen elviselni a tudat összeomlása mellett. A véla fájdalma befogja az ember száját.

A toluló tömegben látja itt-ott a rózsaszín kígyó útját, hogy testvérei a testükkel védik — Cryus mellkasára tenyerel, mintha abból merítené a mágiát, tőle szívná el, és céloz. Tudja, hogy gondolatai hosszú, függőleges, hisztérikus benyomásai csupán a mágiának, de abban kell bíznia, hogy az ember, akit megtalált — hogy az ő kiszámított bűbájai, ha nem is érződtek ösztönösnek, megtalálják az utat.

Jópár kígyót eltalált, egy részük rettegve menekül — az áldozatok megtérnek a Laokoón-i iróniához. Lehetetlen alakjaik között a vergődő rózsaszín és annak ikre — de most nem fogja észrevenni, kényszeríti magát, hogy csak azt az egyet lássa, ne azt, amelyik arra várt, hogy egy nála vidámabb, életerősebb kéz markolja meg.

Az a kéz, amelyet utoljára elmerülni látott az iszapban, mielőtt eltűnt volna a tudata szélén. Ujjai megszorulnak Cryus ingén — ahogy ül a testén, szobor lehetne ő is, és még rezzenéstelenségében is a júliusi napot idézte fel benne. Ha kinyitná a szemét, és rá nézne — mit látna? Egyszer a nap úgy elfáradt, elaludt mély, zöld tó ölén..

Fejezd be.

Fejezd be, te ostoba kis kurva.

A bukástól való félelme nagyobb a teljes tudatánál — a bajnokok armageddonjában tekintete az iménti megfagyott áldozatok felé fordul, a testüket körbevevő, csipkézett, foncsorozott jeges kitüremkedésekhez, és megcélozza azt, amely a rózsaszínre fagyott. Bár érezni aligha érzi, combjaival, térdeivel, szabad, égő karjával ráfonja magát Cryusra, vele együtt rántódik át a tükörré dermedt, alig méternyi felületre, a csapdába ejtett kígyók közé.

— Je donne ma langue aux chats! — a becsapódás után a fájdalom közel elviselhetetlen lesz, Cryus teste is rá érkezik, a szöveteiben most is élénk harapások nyomára, és kétségbeesetten felüvölt. Maga sem egészen biztos benne, hogy mit akart mondani — de ezt biztosan nem.

Még ha igaz is.

Az egyik, testében félig fagyott kígyó még megmarja kétségbeesetten — talán abban bízott, ha ő nem menekülhet, a Beauxbatons férfi bajnokának miért mérnének könnyebb szívvel. Nem mérnek — a marás a pálcás kezét éri, a hang, amelyet előcsal belőle, már nem emlékeztet nyomaiban sem emberre. Varázslények pusztulnak el így.

Utolsó erejéből rámarkol a jégszoborrá varázsolt kígyó szabadon maradt farkára — és mielőtt az visszatérhetne önmagában, mert a sors humorérzéke nem csupán szimbolikus, mindig drámai is volt Marianne tekintetében. A rántás minden levegőt ellop a tüdejétől — az amfiteátrum hangja erőszakkal követel utat magának megmaradt érzékeiben.

Megdermedt, lüktető tagjai most is ölelik Cryus éledő testét — a július soha nem ér véget.

De Lolita Delacour abban már nem biztos, hogy a telet nem csak képzelte-e.

Büszke vagy magadra, te ostoba kis kurva?

Nem.

- Az első glacius: sikertelen
(Elrontott erősség és kiterjedés a bőre érzéketlensége miatt)
- A második glacius: siker
(Találat, a nagyobb mérték miatt ezúttal dramaturgiailag)
- Carpe retractum : sikeres
(Ennek következményeivel)

(Harapások a két reagban:
- lila, piros, kék, piros, piros)

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 22. - 10:25:54

A második próba

2006. február 26.

Az ajtó nem engedett.
A fiút továbbra is rázta a nevetés, ami most már hullámokban tört rá, mintha csak egy háborgó tengeren evezne egy ócska ladikban, meg-megfürödve az óceán sós vízében.
- Hogy mi? - fordult felé döbbenten Sienna, hallva az akaratlanul kimondott… bókot? Nem, a lány bizonyára nem volt olyan egyszerű, hogy annak fogja fel. Az viszont bizonyos volt, hogy hamar megértette: társa ereiben méreg pulzált, és sem a nevetés, sem a kimondott szavak nem saját akaratából születtek meg benne. Azonban ellenméreg hiányában tehetetlen volt ellene.
Connor megfordult. A fiú lábai meg-megrogytak, de a görcsös nevetés ellenére is biztosan tartotta karjaiban Gemmát. Fürkészni kezdte a termet, hátha észrevesz valamit, amit addig nem, annak reményében, hogy megpillantja a kijáratot. Látta a kamrába betörő francia lányt, és hallotta Sienna kiáltását is. Látta az amerikaiakat is, és látta a Barbon által felnagyított, élénk rózsaszín kígyót is, ami egyszerűen nem illett a többi csúszómászó közé, és látta a fiút eltűnni is. A felismerés hirtelen tört rá.
- Immobilus! - a körülöttük tekergőző kígyók ismét lelassultak, miközben Sienna sántikálva közelebb lépett hozzá. - Connor... látsz... látsz bármi különlegeset bármelyikben... nem látok... nem látok jól... látsz különlegeset a kígyók között?
A rózsaszín kígyó! A rózsaszín kígyó egy zsupszkulcs! Sienna, keresd a rózsaszín kígyót! - akarta mondani, de ehelyett…
- Gyerekként hahahaha… én akartam lenni… hahahh... a Holyheadi Hárpiák első férfi játékosa… hahahahaha!

Ebből elég…
Érezte, ahogy ismét leereszkedik a vörös köd. Rohadtul unta már az egészet, a nevetést, az összegabalyodott nyelvét, a csuklóján vészesen fogyó perceit, a nyomasztó helyszínt, az egész tehetetlen bénázását, és azt, hogy már megint sokadik befutó lehet csak.
Addig romantikusan, két kézzel fogva, biztosan tartotta karjaiban Gemmát. De mit ér a finomkodással, ha közben elevenen felfalják őket a hüllők? Egy hirtelen mozdulattal átvetette bal vállán a lányt, mintha csak egy zsákot cipelne, jobbjával pedig előrántotta a varázspálcáját, úgy rontott a kígyók közé.
Flipendo! - gondolta, és ártása nyomában szétrebbentek a kígyók, mintha csak egy láthatatlan lombfúvóval takarította volna el maga elől a lehullott leveleket.
És akkor megint érezte a combjába fúródó, apró fogakat. A támadás a háta mögül érkezett, és ő hirtelen égető, izzó fájdalmat érzett a nyomán. Pálcája szikrákat hányt, ahogy jobbjával a bestia után kapott, hogy lerázza magáról.
Hol a fenében lehetsz? - tekintett ismét körül, közben arra gondolva, hogy bárcsak ébren lenne Gemma, aki fogó létére biztosan egyből észrevenné a rózsaszín kígyót a tömegben.
Flipendo! - suhintott ismét egy kígyóhalom felé.

És akkor végre meglátta: az arrébb sodort kígyók közül kifordult egy élénk színű, rikító darab.
Sienna! Megvan! Gyere, kapjuk el! - fordult a társa felé, ezúttal nem törődve azzal sem, hogy zagyvaságokat beszélt, hiszen a cél éppen az volt, hogy felhívja a lány figyelmét valami fontosra.
- Boldog vagyok, mert… hahahahaha… Kingsley Shacklebolt… haha... azt mondta! - üvöltötte, miközben pálcás kezével vadul hadonászott a zsupszkulcskígyó felé.
Bár biztos volt benne, hogy minden bajnoknak saját zsupszkulcs jár, és hogy a másik francia lány kiesésével eggyel több rózsaszín kígyó van, mint ahány versenyben maradt bajnok, esze ágában sem volt keresni még egy másodikat is. Együtt jutottak idáig Siennával, és együtt is akart távozni vele. Csapatban, bajtársként, roxfortos bajnokként.
A kalimpálás közben azonban nem vette észre a csizmáján felkúszó, és ezúttal a térdkalácsába harapó, zöld színű kígyót.
Connor felszisszent, miközben Gemma súlya hirtelen a duplájára nőtt karjaiban. Legalábbis ő úgy érezte, mintha hirtelen ólomnehéz lenne a lány. Vagy a saját testét lenne ilyen nehéz mozgatnia?
Lépni akart, de a lábai alig mozogtak. A hasa már kockásra durrant a folyamatos nevetéstől, miközben a hátsó combja izzó parázsként égett.
És akkor Connor hirtelen térdre rogyott. Egyszerűen nem bírt tovább menni. Csupán arra figyelt, hogy a körülötte tekergőző kígyók ne érhessék el Gemmát, és bízott benne, hogy Sienna észreveszi a rózsaszín példányt a fiú előtt hullámzó hüllőhalomban.

1. Akció: Kígyók félresöprése (Flipendo) - Sikeres
2. Akció: Újabb kígyómarások kivédése - Sikertelen
3. Akció: Rózsaszín kígyó észrevétele - Sikeres
4. Akció: Egyensúly megőrzése, összecsuklás elkerülése - Sikertelen

Kígyómarások:

Sárga - Jobb kézfej
Lila - Bal térd
Piros - Jobb hátsó comb
Zöld - Jobb térd

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Vale Bate - 2026. 04. 22. - 16:38:57

15 perc

Furcsán megnyugtató valahol a bal karomba mart méreg - vagy nem ez a legjobb kifejezés rá, de bele fér - mert azt jelenti, hogy a mérgek ilyen kreatív bűvös nehézségek, be lehet vállalni belőlük egy-kettőt. Vagy ezzel áltatom magam mielőtt a gyógyítókra bízna valaki, aki összekapart a földről. Mert a lehetőségeimet tekintve kénytelen leszek ilyen szabályokkal játszani mostmár.
Egy lábbal a félkómás borz mellett állok, a másikkal az ágy peremére fellépve, hogy még pár pillanat biztonságom legyen megfigyelni, hogy juthatok ki, mert a hüllők lassan megfigyelték, hogy a méhészborz már nem csapkod és harap olyan hevesen, közelebb merészkedhetnek.
Rózsaszín kígyók... Egy pillanatra láttam egyet a közelben, de eliramodott a többi között valamerre, és szerintem azt szemelte ki azóta valamelyik kollegínánk, azt ilyen állapotban már hiába kergetném. Inkább nem is próbálom megtalálni, nem lesz úgyse időm rá - még ha nem is kéne versenyezni érte.
Laposakat pislogva fordulok vissza amerről jöttem. Egy előnye, hogy a "rajtnál" annyi hüllőt elaltattam, hogy abban az irányban ritkább - valamivel - a többi, még a padlót is látom közöttük. Ha el nem alszok közben. A legtöbb inkább csoportosul ide felénk, akadályozni a kijutásban, közelebb vannak többen, úgyhogy távolabbra valamivel kevesebb marad.
A pálcámat markoló kezemmel a térdembe boxolok, és fel is morgok fájdalmasan, mert túl jól pont a marás helyét találtam el, de legalább felébredek tőle. Aztán célra emelem a pálcám, és várok a felbukkanó prédára.
Erőt merítek a vállamon átvetett jégkirálynőből - kell is, hogy el ne ejtsem - és a bál előtti tanaiból. Próbálta azt éreztetni, hogy nagyon kelletlenül, és muszájból segít csak, hogy az ő elvárásai szerint is vállalható legyek a társaságába, ha már igent mondott és kénytelenek leszünk együtt jelenni meg nyilvánosan, de valamiért foglalkozott ennek részeként azzal is, hogy varázslatok terén kikupáljon kicsit, nem csak a tánctérre. Nagy erőfeszítés valakitől, aki állítólag nem akar a szükségesnél többet foglalkozni velem. Számított volna előre a mai helyzetre? Lényeg a lényeg, ennek a boot camp-jének a része volt - általa párbajcselként tálalva - egy errefelé ismert csínyvarázslat, ami a célpontot fellógatja a levegőbe.
Az lehet a megoldásom most!
Amint meglátok egy rózsaszín villanást a kígyók között, célzok és le is csapok.
-Levicorpus!
Egy zöld emelkedik a levegőbe, és a rózsaszín gyorsan irányt is vált, észrevéve hogy támadás alatt áll. Nem hagyhatok időt neki elillanni!
-Levicorpus! Levicorpus!
Már nyitnám a szám a következő varázsigére is, mire tudatosul bennem, hogy sikerült elkapnom a rózsaszínt. Is. Két társával együtt, ami vicces lesz majd ha odaértem, de először még oda kell érni. És minnél gyorsabban, mert a lábam körül már egyre bátrabbak a hüllők - a borz elgyötörten szuszog már, gyanítom kiheverni a maga marásait. Egyre több kígyó figyelmen kívül is hagyja már, és felém közelít megint.
Indulnom kell, és megint viszonylag távolra. És most nincs szabad kezem az altató parfümhöz, sem időm megint előásni.
Marad megint a vakmerő roham, de ennyi, éber kígyó között nem érek odáig mielőtt szétmarják a maradék lábaimat is - utat kell nyitnom. Nem lesz tökéletes, arra nem számítok, de legalább talpalattnyi hely legyen végig, és talán csak egy-két marás ér fel odáig, hogy a húsomba tudjon mélyedni.
-Aura!- Maradjunk annál, ami működik.
Próbálom minnél több indulatomat és adrenalinomat a varázslatba tömöríteni, hogy minnél jobban el tudjam fújni az utamból a hüllőket. Nem olyan könnyűek, mint a szurkos toll, de csak egy pillanatra kell annyi hely, hogy ne rajtuk lépjek, és ne érjenek a lábszáramnál feljebb. Bármelyikhez csak egy-egy lépésig vagyok elég közel, és a végén csak meg kell fognom a megfelelő kígyót, onnan sínen vagyunk már.
A terv legalábbis ez, de amint nekilódulok, nincs visszaút, és nincs nagyon idő vagy alkalom korrigálni se túl sokat. Remélem kijutunk.
Amint egy talpalattnyi hely felszabadul előttem, elrugaszkodok.
A szemeim megint kezdenek nehezedni, a fájdalmon át is, mindkét lábam tiltakozva ég és csak az előrevivő momentumom miatt nem összecsuklok, amég le tudom tenni a lábam a következő lépésre is.
És kígyó jobb felől, és kígyó bal felől, és kígyó szól elöl, marása pásztáz...
Az adrenalin, a mindkét lábamra teljesen kiterjedt égő fáldalom, és a fogcsikorgó csatavonyításom között nem érzem, hol és mikor mart meg valami, de félútnál a hangok olyan tompák már, mint ha víz alól hallanám, és a szinek is kifakulnak a szememből - az egyik felemelt kígyó zöld volt, de a másik kettő ezen a ponton nem elég különböző, hogy biztos legyek, melyik kell nekem. Ha ébren elérek még odáig.
Fog és méreg között, szállnak a vakmerők, nyargal a hatszáz.
Mindegy! Csak odaérnem kell. A térdeim meginognak már az utolsó yardokon, szinte inkább zuhanok mint futok előre, de már nem is tervezek megállni a célvonalnál.
Odaérve csak a szabad karommal bekaszálom mindhárom kígyót a levegőből, magamhoz szorítva őket. A pördülő rántást még érzem, ahogy öten együtt átcsavarodunk a téridőn, valami szúrás még belémnyilall - valamelyik tévesen eltalált kígyó talán - de azon a ponton megadtam már magam. Kijutottunk. Őfelsége vagy a tulajdon fenekére, vagy énrám esik, nem lehet panasza az összes, teljesen jogosan kiérdemelten felül.

Azt meg, hogy maradt-e még időm, mire odakint földet értem, majd megtudom amint fölébresztettek...

- Rózsaszín kígyó kiemelése Levicorpus-al - Fail - zöldet talál el
- Ennek ismétlése, mielőtt a kígyó megszökne - Fail - lilát talál el
- Mégegyszer ugyanez gyors ütemben - Siker - de közel van a másik kettőhöz
- Szélvarázslattal megritkítani az útjából a kígyókat - Siker

Marások: narancs (bal kar), 2 vörös (jobb térd, bal comb), indigó, kék, +?
- A reag végén a zöld és lila kígyó közül vagy az egyik, vagy mindkettő megmarja - ennek eldöntését a Mesélésre bízom

Cím: Re: Második Próba
Írta: Sienna Scrimgeour - 2026. 04. 23. - 09:00:29

Második próba

Felemelem a bal kezem, és a csuklómmal megdörzsölöm a szemem, mintha megszabadulhatnék a színvakságtól, sérült jobbommal pedig közelebb ölelem Skylart- ahogy Connor olyan választ ad, amiből egyértelmű, hogy nem fog udni közölni velem semmit, nem fogunk tudni gyakorlatilag beszélni, hirtelen úgy érzem, hogy zuhanok, mintha egy gurkó letaszított volna a seprűmről, és nem lenne tervem rá, hogy hogyan kerülöm el a földet.

De nem hagyom, hogy a félelem az uralmába kerítsen. Megoldom valahogy. Megoldom valahogy.

Azt szerencsére látom, hogy Connor csak a szavait veszítette el, az eszét nem, és ahogy elkezdi elsöpörni a kígyókat, Skylart magamhoz ölelve igyekszem követni a megtisztított ösvényen. Csak egy gyors körbepillantást engedek meg magamnak: Barbont és Anne-Roset nem látom sehol, a másik amerikai bajnok még itt van, és ahogy Lolita felé nézek, látom, hogy eltűnik, egy hang kíséretében... legalább ő kijutott... és talán segített nekem is! Zsupszkulcs!

Egy pillanatra megállok, mert mindenki a Roxfortban tudja, hogy mi történt az előző Trimágus Tusán, amikor a bajnokok megérintettek egy Zsupszkulcsot. Néhány másodpercre felsejlik előttem a lehetősége, hogy ott térdelek majd, halálfalók vesznek körbe, ott lesz velem Skylar... a lehetőség ledermeszt, csak az térít magamhoz, amikor egy kígyó szinte megugrik, és bordáim alatt az oldalamba mar. Felüvöltök, de hálás vagyok a pillanatnyi fájdalomért, ami szétfoszlatja a rémképet.

A lehetőség valós, mert a halálfalók itt vannak, és valószínűleg belenyúlnak a versenybe... de Harry Potter kellett nekik, én pedig egy senki vagyok. Miért tenne bárki ilyen erőfeszítést, hogy megszerezzen engem? Annyiszor elrabolhattak volna, főleg augusztusban, amikor gyakorlatilag hajléktalanként jártam London utcáit.

Nem fogok ma találkozni velük, leszámítva a zsűribe, és a bajnokok közé ültetett ügynökeiket. Most azzal tehetem a legtöbbet a halálfalók ellen, ha győzök. És ha segítek a másik roxfortos bajnoknak is kijutni.

Nem jön hang a számból, hogy figyelmeztessem Connort, nem elég gyorsan, és bármennyire szeretnék segíteni, úgy érzem, hogy nem fogjuk tudni elkerülni a harapásokat. Csak kevesebbet kell kapnunk... csak túl kell élnünk a fájdalmat, mielőtt elfogy az összes időnk, mielőtt vége lesz a versenynek. Különben az egész hiába volt.

Valahogy a szavak ellenére megértem, hogy Connor figyelmeztet... ahogy a szürke férgek halmára nézek, észreveszem azt az egyet, amelyik furcsábban mozog, mint a többi, és ha tönkre is mentek a szemeim, az egyértelmű, hogy más, mint a többi- nem emelkedik harapásra. Tudom persze, hogy eltűnhet bármelyik másodpercben a kavalkádban, és nem tudom, hogy Connor szemei működnek-e még, mikor tépi ki belőlük is egy kígyó mérge a színeket, mikor fogyasztja el az idejét, ami amúgy is annyival kevesebb volt... nem akarom, hogy kiessen. Nélküle nem hiszem, hogy ide jutottam volna, és nem fogom hátrahagyni.

Célzok, és a szürkeségben arra az egyre figyelek.

- Stupor!- a látásom jelentős része és a jobb kezem nélkül is pontos a kábító átok, amely eltalálja a kígyót, ami sziszeg egyet, és mozdulatlanná válik. Megengedek magamnak egy mosolyt, ahogy óvatosan közelebb lépek Connorhoz, vigyázva Skylarra.

- Invito... Zsupszkulcs...- átkozom magam az ostobaságomért, amiért majdnem „Kígyó” lett a varázslatom tárgya, és amely talán az összes közeli állatot közel reptette volna hozzám. Meg tudom mondani, hogy ez a jó kígyó, de a mozdulatlan, elkábított állat nem mozog.

Egy pillanatra eszembe jut az első próba, ahol még egyértelműen nem védték a céltárgyainkat mágiával... persze, ostoba vagyok, hogy egyáltalán számítok rá, hogy egyszerűen idézhető lesz. A szervezők azt akarták, hogy minél több kígyó marjon meg minket. Ha jól számoltam, négy kígyó mart meg, és az alapján, hogy most tizenöt percet mutat a számláló a karomon, egy, maximum két harapást engedhetek meg magamnak, mielőtt kiesek.

- Idehozom...- a bal lábam is ég, de szerencsére nem annyira, mint a kezem, úgyhogy oda tudok sántikálni, és egy pajzsbűbájjal el tudom hárítani a felém kapó kígyó harapását. Nehéznek érzem a lépteimet, a fájdalom sem segít, de végül megállok a kígyó felett- egy pillanatra elkap a kísértés, hogy megragadjam, most, hogy vége legyen, de ellenállok neki. Lehajolok, a pálcámat a hüllő oldalának érintem, és egyszerűen odalököm, közel Connorhoz.

Érzem, hogy elönt a remény, hogy mindjárt vége. Talán ezért, talán a rengeteg méreg miatt teszek egy ügyetlen lépést, és botlok a kígyók közelébe.

Az első harapást egy gyors pajzsbűbájjal kivédem, a második viszont a combomba mar, és azonnal elnehezedek, mint az első után. Elesem, és az éles fájdalom a hasamon pár másodperc múlva tudatja velem, hogy egy újabb kígyó belém mart... kettő... nem lehet itt vége. Elfog a pánik, szinte várom már a következő harapást, miközben odakúszok, megfogom Skylar kezét, és az előttünk fekvő kába kígyóra pillantok.

- Három... kettő... egy...- a pálcám Skylar kezében van, ahogy fogom a kezét, ahogy nem engedem el, hogy biztosan magammal vigyem, akkor is, ha egy utolsó harapás most befejezi számomra ezt a próbát. Égő jobb kezem remeg, de amint kimondom a gyors visszaszámlálás után az egyet, azonnal megragadom a kígyót. Nem tudok mást tenni, csak reménykedek, hogy Connor is megfogta, és próbálom visszafogni a könnyeimet.

Akció 1: Kábítóbűbáj a Zsupszkulcs kígyóra - siker
Akció 2: Invito a Zsupszkulcs kígyóra - sikertelen
Akció 3: Kígyó közelebb lökése Connorhoz a pálcával fizikailag - siker
Akcíió 4: Pajzsbűbájjal kivédeni az újabb harapásokat - részsiker, a háromból egyet sikerült csak

Kígyóharapások:
1. Bal térd
2. Bal comb
3. Jobb csukló
4. Jobb lábszár
5. Bal comb
6. Has

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Connor O'Hara - 2026. 04. 23. - 13:54:09

A második próba

2006. február 26.

A kábítóátok vörös fénynyalábja centiméterekre zúgott el előtte. A becsapódás lökéshulláma eltaszította a színes szerpentinként tekergőző hüllőket a rózsaszín kígyótól, melyet telibe kapva egy kicsit elemelt a földtől, hogy aztán a kísérteties, roppanó hang - mellyel visszahuppant a nyirkos kőpadlóra - belevesszen a Kamra zajába.
Connor nyakizmai lustán engedelmeskedtek gazdájának, rozsdásan, akadozóan fordítva a fiú fejét a zsupszkulcs irányába. Elmosolyodott volna társa sikerét látva, ha nem rázta volna már így is a nevetés.
- Invito... Zsupszkulcs…
Nem történt semmi, bár ebben semmi meglepőt nem talált. Mindenesetre meg kellett próbálni, ebben egyetértett Siennával, aki időközben a saját pálcájával pöckölte Connor felé az ártalmatlanná tett csúszómászót.
És ekkor a fiú - bár koránt sem volt szokása - elérzékenyült. Sienna megtehette volna, hogy magára hagyja őt, tizenkilenc percnyi haldoklást engedélyezve számára, mielőtt végleg kiesik a versenyből, de ehelyett úgy döntött, hogy ha már együtt jutottak el idáig, együtt is fognak távozni.

Ne! - szerette volna kiáltani, ahogy a zöld kígyó Sienna combjába mart, de a nyelve ismét cserben hagyta őt és csak egy eszelős vihogás tört fel belőle.
Fogalma sem volt róla, hogy hány perce maradt a lánynak, de nem is emiatt volt számára szörnyű végignézni, ahogy szabályosan ellepték őt a hüllők. Mozdulni akart, de közben érezte, ahogy a combján egyre feljebb kúsznak rajta a tekergőző kígyók. Gemma testét már mázsás súlynak érezte az ólmos izmaiban, de azért még magasabbra próbálta őt emelni, nehogy elérje őt akár csak egy méreggel teli fog is.
Ekkor érezte meg a hasfalába maró fájdalmat, és utána ugyanazt az izzó, égető érzést, amit a jobb hátsó combjában is tapasztalt. Bár nem láthatta, de csuklóján újabb öt perccel csökkent az ideje.

- Három…
Sienna hangja váratlanul érte őt, hiszen a fájdalomtól és a fáradtságtól már alig tudta nyitva tartani a szemét. Fogalma sem volt róla, hogy miként küzdötte magát tovább a lány, mégis, ahogy társa elkezdett visszaszámolni, rémülten pillantott rá, és ugyanabban a másodpercben nekilátott, hogy összeszedje az utolsó erőtartalékait.
- Kettő…
A keze ólomnehéz volt. Csak egy esélye maradt: a gravitációra kellett bíznia magát.
- Egy…
Az izmok elernyedtek, Gemma teste, és vele együtt a sajátja is zuhanni kezdett. A talaj vészesen közeledett, s ő szeme sarkából még éppen látta, ahogy kitátott pofával, méregtől csöpögő fogakkal egy újabb bestia jött felé. Baljával kinyúlt, de mintha egy elöregedett, beakadt gépezet fogaskerekei mozdultak volna, éppen csak nem nyikorogtak mellé az ízületei.
Érezte az alkarjára tekeredő testet, ahogy a csuklójába mélyülő fogakat is érezte. Ám ugyanebben a pillanatban egy rántást is érzett a köldökénél, s ő csak szorította és vitte magával Gemmát, maguk mögött hagyva a Kamrát és a szivárványszínű kígyóarmadát.

Connor először azt hitte, hogy felrobbant valami a füle mellett, mire rádöbbent, hogy csupán a nézők tombolását hallja. Ekkor vette észre azt is, hogy baljában Sienna kezét tartja, akinek markában ott pihent az elkábított, élénk rózsaszínű kígyó.
Szép kapás volt! Megcsináltuk! - szerette volna mondani.
- Van egy... hahahaha... Ginny Weasley poszter… hahahaha... a ládámban. Kicsit… hahahaha… ragad… hahah. Szeretnéd… hahaha… megnézni?
Hogy Sienna mit válaszolt a visszautasíthatatlan ajánlatára, azt már nem hallhatta, ugyanis ekkor érkeztek meg hozzá és Gemmához a medimágusok, akik azonnal nekiláttak a kígyómarások és egyéb sérüléseik ellátásához, valamint a túszok felébresztéséhez.
Connor megkönnyebbülten nyúlt el a földön, élvezve, hogy a gyötrő nevetésből nem maradt egyéb, csupán égető izomláz a hasfalában.
- Hé, Sienna! - nyögte lehunyt szemmel. - Kösz, hogy nem hagytál ott!

1. Akció: Újabb kígyómarások kivédése - Sikertelen
2. Akció: Sienna kezének még épp időben történő megfogása - Sikeres

Kígyómarások:

Sárga - Jobb kézfej
Lila - Bal térd
Piros - Jobb hátsó comb
Zöld - Jobb térd
Piros - Hasfal
Piros - Bal csukló

Cím: Re: A Második Próba
Írta: Csámpás - 2026. 04. 29. - 00:43:15

A Kamra

Óóó, nézd csak Lee! Barbon máris cselekszik! Anne-Rose alatt egy lebegő hordágy jelenik meg!

Így van, Barbon nem vacakol, egyenesen a kijárat felé indul vele! Ez egy elég határozott kezdés!

Közben Vale… még mindig permetezi a kígyókat! Olyan, mintha altatná őket!

Bate taktikusan ritkítja a terepet, de közben Scrimgeourt már meg is marja egy zöld kígyó!

Sienna lába mintha elnehezedne… szegénykém!

És ez még nem minden, úgy tűnik a Roxfort bajnoka kezd pánikba esni! Nem könnyű ezt kezelni!

Delacour közben… óóó… őt is megmarják! Egy lila és egy piros!

És ezzel párhuzamosan Barbon is megkapja a magáét, egy piros kígyóval indul a buli!

Sienna figyelmezteti Lolitát! Milyen kedves tőle!

Delacour válaszol is… franciául! Ez most nem sokat segít a többieknek!

Ó! Barbon újra bajban! Egy sárga kígyó is megmarja!

Ez a nevető méreg lesz… és igen! Már kezd is hatni! Úgy érzem, O’Harához hasonlóan, Barbont sem láthatták még ilyen vidámnak sokan.

Sienna közben egyre rosszabbul van… több kígyó is megmarja!

Két piros és egy kék, hölgyeim és uraim, Scrimgeour most már komoly hátrányban van!

Óóó! Vale-t is megmarja egy narancssárga! Rossz nézni is ennyi marást!

Ez azt jelenti, hogy a karja hamarosan… nos… el akar majd repülni!

És most… egy méhészborz?! De aranyos! De kicsit kegytlen is…

Egyszerre zseniális és kicsit ijesztő!

Barbon közben valamit észrevett! Az egyik rózsaszín kígyót!

Megnöveli!

De jaj… újabb marások!

Igen, egy kék és egy indigó! Barbon érzékei csúsznak és kezd elálmosodni!

Vale sincs jobban! Több kígyó is megmarja!

Két piros és egy indigó! Bate most már komolyan sérült!

Barbon viszont nem áll meg! Megbénítja a kígyókat!

És… MEGFOGJA! Barbon eléri a rózsaszín kígyót! Elsőként jut ki! De nagyon rossz állapotban van!

Lolita most teljesen más… olyan elszánt!

Delacour átváltott túlélő módba! Fagyaszt, mozog, húzza magát előre!

És már ott is van! Megfogja!

És Delacour a második, aki kijut! Brutális teljesítmény!

Sienna most mintha rájönne valamire!

Igen! Connor is felismeri a mintát! Berobban a kígyók közé!

A botjával veri szét őket! Ez nagyon… fizikai megoldás!

És kap is egy piros marást! Kingsley Shacklebolt? Úgy van fiam, áradjon a Temze!

És egy újabb marás! Zöld!

O’Hara lába most már alig engedelmeskedik!

Vale most Heliodorát emeli! És a lebegő karját használja hozzá! Ez tényleg okos!

De nem találja el a kígyót! Kétszer is mellémegy Levicorpusszal!

És a borz… már nagyon fáradt… elég kegyetlen dolog kannibalizmusra kényszeríteni egy kígyót, nem?

Nem kegyetlenebb, mint O’Hara botja.. Oh Scrimgeour most már követi O’Harát!

És elkábítja a kígyót!

Ez az! Megvan a célpont! De nem tudja magához hívni… Ezért inkább odalöki Connorhoz!

És közben újabb marások! Connor próbálja tartani magát, de nagyon gyenge már…

Vale közben… igen! MOST sikerül! Megvan a kígyó! És Bate eltűnik! Harmadik hely!

De… hozott magával más kígyókat is!

És egy zöld marás miatt azonnal össze is rogy odakint!

Már csak ketten maradtak! Sienna és Connor! Connor újra megmarva!

Ez egy piros! Ez már nagyon fájhat! DE EGYÜTT kapják el a kígyót!

És eltűnnek!

Scrimgeour a negyedik! O’Hara az ötödik!

Connor még mond valamit…

Nem vagyok benne biztos, hogy ezt közvetíthetjük…

Szerintem aranyos volt.

Valaki kapcsolja már le a srác palandírját.

Hölgyeim és uraim… egy kis szünet után elérkeztünk a pillanathoz! A medimágusok már ellátták a bajnokokat, a partnerek felébredtek, a zsűri pedig meghozta döntését a Második Próbáról!

Nagyon nehéz döntés lehetett… mert mindenki annyira máshogy volt bátor.

Pontosan, Luna! Ezúttal nem csak az számított, ki ért ki előbb a Kamrából, hanem az is, hogyan jutottak el odáig. A zsűri figyelembe vette az aktivitást, a kreativitást, a következetességet… és bizony azt is, ki hogyan bánt a társával útközben.

Mert néha az a legnehezebb, hogy ne hagyjunk ott valakit… még akkor sem, ha lelassít minket.

Így van! És bár voltak, akik villámgyorsan haladtak, mások pedig hősiesen kitartottak a partnerük mellett, a végső sorrend ezeknek az egyensúlyából született meg!

És egyesek… talán túl hangos döntéseket hoztak.

…és egyesek talán túl csendeseket. De most már nincs több találgatás!

Halljuk!

A zsűri döntése alapján… a Második Próba hivatalos végeredménye a zsűri magyarázatával a következő!

Solace Barbon – I. hely

Az Ilvermorny bajnoka elsőként jutott ki a Kamrából, ami önmagában is komoly teljesítmény egy ilyen környezetben. A zsűri kiemeli, hogy Barbon gyorsan alkalmazkodott a pálya sajátosságaihoz: a hangalapú csapda működését felismerte, és a szurok mechanikáját is hatékonyan használta ki a továbbhaladás során.

Bár a próba elején megkérdőjelezhető eszközökhöz nyúlt társa hátráltatására, ezek végül nem hoztak számára döntő előnyt. A zsűri ezt figyelembe vette, de a pályán nyújtott teljesítménye és a kijutás sorrendje meghatározóbbnak bizonyult.

(A nemzetközi páholy amerikai szekciójában halk, elégedett moraj fut végig.)

Sienna Scrimgeour – II. hely

A Roxfort bajnoka kiegyensúlyozott, kreatív és következetes teljesítményt nyújtott a teljes próba során. Külön kiemelendő, hogy a legtöbb akadályt nem erőből, hanem adaptív gondolkodással oldotta meg.

A zsűri megjegyzi, hogy Scrimgeour döntése, miszerint végig együtt halad O’Harával, jelentős időveszteséget okozott számára. Egyéni stratégiával valószínűleg előrébb végezhetett volna, ugyanakkor az együttműködés és a következetesség a teljesítményének szerves része volt.

Lolita Delacour – III. hely

A Beauxbatons bajnoka kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtott, különösen a varangy elleni küzdelem során, amelyet egyedül oldott meg. A zsűri ezt a próba egyik legnehezebb és legimpozánsabb mozzanataként értékeli.

Ugyanakkor Delacour végig ragaszkodott társához még akkor is, amikor az már egyértelműen nem tudott aktívan részt venni a próbában. Ez jelentős időhátrányt eredményezett, és késleltette a Kamrába érkezését is.

A zsűri összességében rendkívül elismerően nyilatkozik teljesítményéről, de a stratégiai döntések következményeit nem hagyhatta figyelmen kívül.

Vale Bate – IV. hely

Az Ilvermorny második bajnoka több kreatív és látványos megoldást alkalmazott, különösen a Kamrában, ahol hatékonyan kezelte a kígyókat és gyorsan reagált a helyzetekre.

A zsűri ugyanakkor megjegyzi, hogy a próba első szakaszában Bate elszakadt társától, és döntései következtében több akadályt saját maga számára is súlyosbított.

(A közönség egyes részeiben halk felhördülés hallatszik az értékelés során.)

Connor O’Hara – V. hely

A Roxfort második bajnoka stabil és megbízható teljesítményt nyújtott. Bár varázslati megoldásai kevésbé voltak látványosak vagy innovatívak, végig kitartott és folyamatosan támogatta társát.

A zsűri külön kiemeli, hogy O’Hara többször saját biztonságát háttérbe szorítva védelmezte Scrimgeourt, és a végső szakaszban is együtt jutottak ki.

Teljesítménye nem volt kiemelkedő technikai szempontból, de csapatban megbízható és következetes bajnokként bizonyított.

Inés de Saint-Vinant – VI. hely

A Beauxbatons bajnoka a próba során nem tudta leküzdeni a pálya egyik kritikus akadályát, és ideje lejárt. A zsűri megjegyzi, hogy körülményei nehezek voltak, de a szabályok minden bajnokra egyformán vonatkoznak.

Roxfort RPG

2005/2006-os tanév => A Trimágus Tusa => A témát indította: Csámpás - 2026. 03. 06. - 15:30:58