Roxfort RPG

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Miközben beszélnek hozzám unottan hordozom körbe a tekintetem a termen, nem lehet nehéz arra a következtetésre jutni, hogy keresek valakit, magam pedig nem is igyekszem ezen szándékom implicitté tenni. Szinte megkönnyebbülten sóhajtok, mikor végre egyedül maradok és van lehetőségem néhány perc erejéig élvezni a csendet.
Daphné kisasszonyt keresem, szándékomban állt beszélgetni vele a korábban történtek kapcsán, de nyoma sincs ezen a mai kis összejövetelen, ami szerencsére lényegesen nyugalmasabbnak érződik a múltkorinál, ami után megfogadtam, hogy jó ideig nem perturbálom magam efféle eseményekkel, s most mégis itt álldogálok egy ablakfélfának dőlve, valami színtelen folyadékot, tán gintonicot lögybölve a poharamban. Daphnénak nyoma sincs, a gintonicnak már a szagát sem kedvelem és horribilisen unatkozom.

A számomra teljességgel idegen hölgy akkor tűnik fel, amikor már épp arra az elhatározásra jutok, hogy elhagyom eme szopoforikus szünhedrion helyszínét, midőn semmi sincs, ami itt tartana. Mondhatnám, hogy már messziről szembeötlik, de valójában kizárólag az ezüstujjak vonzzák a tekintetem, a hozzájuk tartozó személy hajának színét is nehezemre esne felidézni, míg meg nem jelenik előttem.  Szavaira indolensen emelem rá a tekintetem és igyekszem minél kevesebb pillantással felmérni kivel is állok szemben. Illatos, némileg ledér,a tekintetében, mintha valamiféle kihívás rejlene, de nem tartom vele túl sokáig a szemkontaktust, inkább az ujjaira pillantok. Érdekes. Vajon miképp veszíthette el őket?

Kérdésére felvonom a szemöldököm és őszintén elgondolkodom azon, hogy akarok-e erre a számomra momentálisan érthetetlen epizódra szánni akár egyetlen percet is, aztán eszembe jut, hogy az előttem álló, objektívan nézve dekoratív hölgy a Beauxbatons-ba jár, ami még akár azt is jelentheti, hogy ez a beszélgetés hasznomra válhat, a haszonnak pedig sosem voltam ellensége.
-Üdv! Ami azt illeti, másom sincs-válaszolok és egy másodperc alatt veszem fel a szimpatikusabb arcállásom, tulajdonképpen értékelhetném, hogy így megjegyezte, hogy mit is műveltem az adott kurzusom, de mióta a Wisteria floribunda birtokba vette az adott ezüstkarót, nem kifejezetten jutott az eszembe maga tárgy.
-A szó explicit értelmében az adott kanjik nem rendelkeznek bűverővel, de gyakran használják őket önbeteljesítő jóslatokban vagy mantrákban, esetleg amulettekbe karcolva -válaszolok magamhoz képest abbreviáltan, de mivel nehezen tudok különbséget tenni az udvarias és a tényleges kérdés között, úgy veszem, hogy jelen esetben az előbbivel állok szemben.

Bemutatkozik, pukedlijét egy meghajlással viszonzom, nem állítanám, hogy nem találom abnormisnak a gesztusait, de egyelőre nem is kívánom őket értelmezni, így igyekszem a szemébe nézni, még ha magam ezt kalamitásnak is találom.
-Rokuro Ishida, szolgálatodra-mondhatnám, hogy az ismerőseimnek csak Roku, de kevesen becézgetnek, a jelenlévő, hangzatos nevű Salamanca kisasszonyról pedig jelenleg aligha tudok annyit, hogy akár csak ismerősnek nevezhessem.
-A kegyed protézise igazán impresszív-jegyzem meg, ezt illetően legalább genuin érdeklődést mutathatok, másra egyelőre nem is kívánok figyelmet fordítani, inkább azt próbálom kitalálni, hogy láttam-e már Daphné közelében és talán el is hagyná a számat ezzel kapcsolatban valami, ha nem a poharát fordítaná felém a vörösbor méltatása közben. Erre végképp nincs tárolt reakcióm, így jobb ötlet híján minimálisan közelebb hajolok, hogy megszagoljam a nedűt.
-Határozottan aromás-jegyzem meg, egyelőre csak hagyom magam sodorni, hiszen nem látok arra esélyt, hogy egy ilyen típusú hölgy ok nélkül akarjon semmiségekről cseverészni egy magamfajtával, így már csak az érdekel, hogy mi is a célja és, hogy ez a cél érdekes lehet-e számomra.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Érdekes, gondolom magamban, miközben akcióit és reakcióit figyelem. El kell ismerjem, hogy egyelőre nem találok számomra intelligibilis intenciót a tetteiben, hiába is keresem, holott meglehetősen biztos vagyok abban, hogy nem a pusztán kazuális jelleggel lejtett éppen ide és intézi hozzám épp ezen szavakat.
Természetesen amatőrök és borgőzös ösztönlények számára bizonyára rendkívül megtévesztő lehet az előadása, nem tudhatja, hogy a saját életemben is meglehetősen prevalens dolog az ilyen típusú porhintés. Szerencsére valóban rettenetesen eseménytelennek találom ezt a partit, így éppenséggel nincs jobb dolgom, mint belemenni a játékba, egészen addig a pontig, míg meg nem tudom mire is vágyik tőlem a bandurria-szavú María Salamanca kisasszony.
-Ami azt illeti, sajnálatos módon nem igazán hiszek a jóslatokban, az abszolút igazságokban pedig még annyira sem, mindennek ellenére ezen a paralel számomra is érdekes lehet, okvetlen igyekszek segítségedre lenni némi kutatási anyaggal- nehezemre esik tartani a szemkontaktust, ennek ellenére azonban próbálkozom, bár gyakran kénytelen vagyok elkapni a tekintetem, szokatlan számomra, talán kissé zavarba is ejt. Épp ebben a konfúzív állapotban talál a következő mondata, amire alapvetően csupán azzal felelnék, hogy a szó elszáll, az írás pedig megmarad, kivéve persze az Alexandriai Könyvtárban tárolt írások esetét, de mielőtt még szólásra nyitnám a szám rádöbbenek, hogy ez valamiféle szodomikus jellegű tréfa lehet. Ezekszerint nem minden francia kisasszonyt szalajtottak Jane Austen romantikus ábrándjai közül, de, ami ezt illeti, ezt talán nem is bánom, bár a minimális döbbenetet megengedem magamnak, minek hatására felvonom a szemöldököm.
-Micsoda dolgok képesek elhagyni még a finom hölgyek száját is-jegyzem meg, miközben elfogyasztom az általam oly undoknak talált gintonic maradékát is, a poharat pedig leteszem egy asztalra.

Ezután szerencsére egy olyan témára terelődik át ez az egészen érdekfeszítő beszélgetés, ami jóval kellemesebb számomra. Mint az tudott, tudományos érdeklődésem kielégíthetetlen, így jelenleg kevés dolog tudna olyan eudaimóniával eltölteni, minthogy közelről, működés közben van lehetőségem megcsodálni egy ilyen ügyes kis szerkezetet. Kifejezetten érdekelne az is, hogyan vesztette el az ujjait, de ezt még nem akaródzik tőle megérdeklődnöm, nem kívánok ily invazívan fellépni, de horribile dictu, ha nem lennék ilyen közel a józanság állapotához talán tennék egy próbát.
-Vívsz -ismétlem vissza az információt, már csak amiatt is, mert, ami az én kultúrámnak a kendo, az a fáradt nyugatnak a vívás, mégha talán nem is sorakoznak mögötte olyan eszmék, mint kard útjának esetében – kard, tőr, esetleg párbajtőr?
Semleges kérdés, segíti az ismerkedést, biztosítja a figyelmemről, illetve arról, hogy nekem sem idegen az említett sportág. A kommunikációm határozottan előre mutat, bár hamarosan szükségem lesz valamire, ami megfelelően szociálisan tart.
-Esztétikailag és funkcionálisan is tökéletesnek tűnik. Engedj meg egy kérdést:a finom motoros mozgásokat illetően is jól teljesít?- érdeklődöm, miközben megtapogatom a felületet, egészen addig, míg a hideg anyag helyét át nem veszi a lány meleg bőre. Alig egy másodpercre érintkezünk csupán, szinte azonnal, egy apró mozdulat után az ujjaim visszatérnek a protézishez.
Óvatos mozdulatokkal tapogatom végig az ujjperceket, talán mégsem volt teljesen felesleges a saját időmet rabolni ezzel a kis mulatsággal.
-Az átlagemberek mindent idegennek találnak, amit nem ismernek-bólintok, miközben igyekszem nem elhúzódni az érintése elől, szerencsére csupán egy rövid minutum az egész – ez táplálja többek között a bornírt babonáikat és a rasszizmust.
Befejezem az ezüstujjak szemlélését és a nadrágzsebembe nyúlok, ahonnan apró üvegcsét veszek elő, amelyben finomra őrölt fenyőzöld por található. Jobb előbb felkészülni az esetleges szocializálódásra, mint utóbb, ugyanis remek ötlet kezd megfogalmazódni a fejemben, hála Salamanca kisasszony meglepő érdeklődésének.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

A mindennemű jóslatokkal kapcsolatos megjegyzésemre kitérő jelleggel reagál, mintha helyesbítenie kellene. Erre igyekszem nem is reflektálni, kiváltképp az arcommal, látszólag figyelmen kívül is hagyom, de azért magamban megjegyzem, már csak azért is, mert ez a lépés egészen disszonánsnak hat a fellépését nézve.
Miért is kellene okvetlenül egy véleményen lennünk? Némi különbség sosem okoz gondot, én pedig végképp képes vagyok elviselni még azt is, ha nem nekem van igazam, kiváltképp a jóstehetség kapcsán. Ezen szóösszetételben ugyanis nem véletlenül jelenik meg a tehetség tag, éppen ez az, amivel jómagam nem rendelkezem, így csak laikusként van lehetőségem véleményt nyilvánítani bármiről, mely ehhez kapcsolódik. De mivel nem kíván erről csevegni, máris találok valami mást, amivel foglalkozhatok, mégpedig a kifejezetten szuggesztív szóhasználatát. Faktikusan nézve, nem gondolom, hogy egy hozzá hasonlóan társadalom által gusztusosnak tartott ifjúhölgy ne teljesen direkt módon éljen ilyen kijelentésekkel, ezért is említem meg.

Zavara kissé váratlanul ér, mindenesetre kedvesnek találom, csak egy másodpercre, de akaratlanul is Daphnéhoz hasonlítom. Talán illene is megérdeklődnöm, hogy milyen kettejük relációja, de a vívás említése kiszakít ebből a gondolatfolyamból.
Be kell vallanom, hogy bármennyire is büszke vagyok arra, hogy miféle unikális, komplikált elme vagyok, vannak olyan specifikus dolgok, amik engem is épp úgy érdekelnek, mint más, egyszerűbb individuumokat, így annak némileg burkolt ajánlatára, miszerint esetleg használatba is vehetnénk az említett tőröket, egészen izgatottá válok.
Ebből a külvilág, vagyis jelen esetben María, csak egy kellemesen meglepett mosolyt láthat.
-Határozottan egyike legnemesebb időtöltéseknek-bólintok, s közben emergál a fejemben a gondolat, hogy vajon tudatában van-e a ténynek, hogy magam is hasonlóan fiatal koromtól fogva ápolok igazán remek kapcsolatot a katanámmal.  Amennyiben akár egy másodpercre is látott a Halloweenkor történt események azon pontján, ahol még nem kellett a tulajdon életemért küzdenem, jogosan gondolhatja, hogy a fegyvert nem csak a jelmezem tartozékaként viseltem -illetve, amennyiben ezt vehetem ajánlatnak, nem feltétlenül utasítanám vissza.

Nem vagyok bajvívó, mást nem is kínálhatok, csak azt,amit hosszú évek munkája alatt tanultam és fejlesztettem, így van rá esély, hogy legyőz a saját fegyvernemében, de ez nekem nem igazán derogál.
Ha holnap virradóra Solace Barbon kegyetlenül utasítana maga mögé a saját kultúrám egyik legnemesebb harcművészeti ágában, az ellenben igazán diverzáns érzéseket keltene bennem. Veszíteni nem minden esetben borzalmas, néha éppen ez szükséges ahhoz, hogy az ember okuljon tulajdon hibáiból.
Ha már a hibákat találom említeni, igazán nehezen állok ellen a késztetésnek, hogy kérdéseket tegyek fel azzal kapcsolatban, hogy mi is történt az ujjaival, de van önuralmam. Vannak dolgok, amikről az emberek nem beszélnek szívesen, a traumákat pedig nem túl udvarias bolygatni.
-Bizonyára vannak még pompás hangszerek, melyeket így is kiválóan meg tudnál szólaltatni-vele ellentétben már csak óvatosságból is keverem a fúvós hangszereket, azok nyilvánvaló fallikusságából kifolyóan, na nem mintha, azt gondolnám, hogy épp ezzel lehet zavarba hozni az előttem álló lányt, aki egészen úgy tekint a szemembe, ahogyan egy kígyóbűvölő veszi fel a szemkontaktust állatával.

Biztos vagyok benne, hogy a kifejezések, amiket használ nem akcidensek, jobbnak látom még most alkalmazni az ilyenkor szokásost, mielőtt még kellemetlenül kezdeném érezni magam, vagy leblokkolnék, szinte bizarr, hogy Daphné társaságát eddig sosem éreztem soknak.
-Saját készítmény, ashwaganda, ginzeng,calea zacatechichi-ismertetem talán kicsit túl részletesen a keverékek, miközben az üvegcse fedelére öntöm belőle a szokásos mennyiséget, majd az orromhoz emelem és felszívom-élesíti az érzékeket, energizál és szociálisabbá tesz. Nem gondolom, hogy kegyednek szüksége van rá, de esetleg parancsolsz belőle?
Nem tudom, hogy él-e hasonló szerekkel, csupán azért mondok el róla ennyi információt, hogy tudatában legyen a ténynek, hogy biztonságos, de engem az sem kifejezetten bánt meg, ha nem fogyaszt belőle, ellenben a kipróbálás lehetőségét senkitől sem szabad elvenni.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Mosolyog. Elégedettnek tűnik, bár jobban hasonlít ez egy ragadozó mosolyára, mint egy tisztességes ifjúhölgyére, ám azzal még nekem, nőket illetően érdektelen embernek is tisztában kell lennem, hogy egy tisztességes hölgy nem mond olyanokat egy tulajdonképpeni vadidegennek, mint amik Salamanca kisasszony ajkai közül csusszantak ki nem is olyan rég.
Továbbra sem érdeklődöm meg miféle viszony fűzi Daphnéhoz, illetve, hogy az túlmutat-e az intézményes iskolatársi kapcsolaton, amelyről saját tapasztalataim alapján tudom, hogy gyakorta kimerül a puszta együtt létezés minimumában. Néhány másodpercig kutatok az agyamban, de nem regisztrálok olyan emléket, amiben láttam volna őket egymás közelében, nem lenne túl kellemes a kis kísérletem végeredménye, ha esetleg barátnők volnának, de jelenleg erre nem látok esélyt.

-Legyen hát-hajolok meg az ajánlatára, elfogadva a kihívást. Örülök neki, hogy végre van ellenfelem Barbonon kívül is, de ez a felvetés egészen mást ígér. Barbont természetesen örömmel készítem fel, még akkor is, ha a kendo egyáltalán nem válik előnyére a próbák során- bár, hogy genuin legyek, ezt kevéssé tartom valószínűnek-, de vágytam már egyfajta autotelikus lehetőségre, hogy harcolhassak, még, ha ez nem is mondható valódi harcnak. Úgy gondolom María nem jönne ellenem élesfegyverrel, talán őt sem éppen erre kondicionálták.

Milyen kár!
Végtére is az egyetlen faktor, ami a Tusán való részvételt illetően vonzott volna, az a közvetlen életveszély és fájdalom ígérete, enélkül az itt töltött idő tetemes része nos…, némileg szopoforikus, nem is beszélve abbeli aggályaimról, hogy apám nemkívánatos leveli egyre csak arról szólnak, hogy ideje volna felvennem a kapcsolatot a menyasszonyommal, akinek még a nevét sem sikerült megjegyeznem.Az egész konstrukció iránt maradéktalanul híján vagyok minden lelkesedésnek.
A tekintete, ahogy követem, szinte zavarba ejt. Ellenben azzal, amit mutatni igyekszik, magabiztosan gondolom, hogy ebben a gesztusban nyoma sincs semmiféle diszinhibíciónak, sokkal inkább tűnik egy szinte peturbáns módon nyílt felhívásnak, úgymond keringőre, amit a jelek szerint én valahol mélyen már elfogadhattam. Dolus eventualis, ugyebár. Felvonom  a szemöldököm és először nézek végig rajta ténylegesen és látom, mint nőt.
-Ajánlom a kotót-biccentem félre a fejem- és talán bizonyos hátrányosságadi még előnyödre is válhatnak.
Ezt nyugodtan értheti, ahogyan csak szeretné, bár én ezt mindenféle irónia nélkül gondolom így. Milyen érdekes dolog, hiszen a hallottak szerint a minőségi neveltetésbe itt is beletartozik a zenetanulás, bár az eddig megismert hölgyek sokkalta muzikálisabb beállítottságúnak tűnnek, mint jómagam, aki inkább hallgatom a zenét.

A keverékem hatására szinte fizikailag érzem magamban oldódni a szokásos görcsöket, csomókat, érzem, hogy így egyszerűbb lesz, bármit is kelljen tennem ma éjjel. María továbbra sem változat a stratégiáján, minek hatására egy rövidebb időre, megintcsak érezhetem a fémujjak érintését és teljesen spontán fut át a fejemen a gondolat, hogy biztosan kiválóan lehet velük fájdalmat is okozni, tehát talán lehetőségem van két legyet ütni egy csapásra és hosszú idő után vállalni valamit a perverzióim közül, miközben lehetőséget adok Daphnénak egy esetlegesen egzaltált reakcióra, már ha egyáltalán érdekelné, hogy mit teszek és kivel.
-Örömömre szolgál, hogy élvezed a hátását, a keverék neve 無料,vagyis szabad-biccentek, bár magamban azt gondolom, hogy jól ítéltem meg korábban és nincs híján annak a típusú szabadságnak, amiért nekem még küzdenem kell önmagammal, végül is épp most ágyaz meg egy légyottnak, amit még csak nem is én iniciáltam, most mégis rám vár. Elgondolkodva nedvesítem meg ajkaim, miközben végigtekintek a termen, egy másodpercre fel is veszem a szemkontaktust egy háztársammal.
Ezután lépek közel Maríához, közelebb, mint az tőlem várható lenne, de egyelőre kizárólag azért, mert, amit mondani kívánok, azt csak az ő fülének szánom.
-Meggyónom, nem vagyok benne biztos, hogy érdekelt lennék abban, amit kínálsz, ellenben az kifejezetten flagráns számomra, hogy játszol valamire és azt kell mondjam, hogy ez közös bennünk,-mondom halkan és komolyan-ahhoz pedig, hogy célt érjek szükségem van egy látványos kilépőre. Amennyiben ezt el tudnád intézni, igazán leköteleznél, a továbbiakban pedig bizonyára nagyon készséges volnék.
A szám sarkában megbúvó félmosoly egyértelművé teszi,bármilyen szürreálisnak is hangozzék mindez, egyetlen szavamat sem szántam tréfának.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Azt hiszem bárki, akinek lehetősége nálamnál közelebbről szemlélnk a különböző humán jellegű kapcsolódásokat - tehát a remetéken és magányos szerzeteseken kívül valóban bárki- jogosan formálhatja meg a kérdést, ugyan miért teszem, amit teszek?
Valaki másnak talán kevésbé volna kellemetlen, zsigerbevágóan indiszponatív aktus megérdeklődni valakitől, hogy miként viszonyul hozzánk, ám számomra ez egy borzalmas kalamitás volna. Kommoditásom még egy ilyen incidens is sokkal jobban támogatja, főleg mivel Salamanca kisasszony teljeséggel autonóm jelleggel közelített meg az én mindenféle közbenjárásom nélkül, bizonyos szempontból pedig épp ennek ellenére.
Amennyire nem értem irányomba való lelkesedésének indokát, momentálisan éppen annyira örülök neki. Ami azt illeti, lenne passzióm megérdeklődni, hogy miért épp szerény személyemre esett a választása -hiszen én egyáltalán nem néztem oly végtelen beleéléssel, mint mások tették-, de véleményem szerint ez még nem az optimális pillanat erre.

Bólintok, ahogy azt mondja, hogy konsziderálja a kotót, szívesen odaadnám neki a sajátom, de mély sajnálatomra egyetlen hangszert sem hoztam magammal Skóciába, bár sejtem, hogy az, amin María gyakorolni kíván talán épp nálam van, ha a természet és a 無料 is úgy akarja.
-Míg a szociális szorongás bonyolult dolog, addig a megoldását felesleges túlkomplikálni-bólintok, egyébiránt ezt illetően a magam percepciójával tudok élni, arról csak másodlagos tapasztalatom van arról, hogy milyen érzés lehet a mixtúra használata valaki olyannak, akit egy kis esti mulatság gondolata nem tölt el némi viszolygással.
Én viszont detektálom magamon a készítmény benevolens hatásait, máris érezhetően lazul el az állkapcsom, nemkülönben a vállízületeim, szinte hallom, ahogy kattan a bal vállam, miközben egy lassú mozdulattal lejjebb engedem a szokásosnál.
 Mielőtt elkezdtem használni ezt a keveréket, nem is észleltem, hogy mennyire görcsös vagyok a szó fizikai értelmét nézve is.

Ezzel együtt azonban arra is rászánom magam, hogy valamelyest színt valljak az intenciómat illetően, ami bár Japánban nem kifejezetten divatos tevékenység, most mégis helyénvalónak érzem, mind magammal, mint a rendkívül szuggesztíven viselkedő hölggyel szemben. Ad vocem intenciók, talán tudat alatt mindezzel el kívántam rettenteni, vagy segíteni neki realizálni, hogy talán nem én vagyok a megfelelő préda számára, de szavaim nem váltanak ki belőle túlzottan sok reakciót, de úgy tűnik nem könnyen tántorítható el, ha már egyszer kinézett magának valamit.
-Ezesetben üdvözöllek a japán színház világában-vonom fel kedélyesen a szemöldököm, és hirtelen eszembe jutnak a bunrakuban használt másfél méteres, komplex módon működtethető bábok, hát ily módon próbálom magam is irányítani a történéseket, addig a pontig, míg úgy nem döntök, hogy kiengedem a kezemből a gyeplőt és megnézem, María mit tud vele kezdeni.
Megoldása meglep, mégpedig azért, mert hihetetlenül elegánsnak, viszont kellőképp spektakulárisnak találom, ez pedig megfelelő hangulatba hoz a rövid, de performatív csókhoz és ahhoz, hogy mindenképp vele tartsak. Nem invesztáltam sok időt abba, hogy a teremben lévők arckifejezését elemezzem, de abban egészen biztos vagyok, hogy erre nem kifejezetten számítottak és, amit nem sejtenek, arról bizony előszeretettel beszélnek.
Ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó halkan felnevetek és elégedettségem jeléül mélyen meghajolok María előtt, majd olyan mélyen, ahogyan apám tanította, mikor gyermekként számtalan bokkent kísérelt meg eltörni a hátamon. Micsoda csodás emlékek!
-Rekriminációra semmi okom, kisasszony-jelentem ki,miután pedig egy gyors mozdulattal felegyenesedem közelebb lépek hozzá és érdeklődve nézek a szemébe.
-Az egyezség rád eső része tehát teljesült, most már csak kérdéses, hogy nekem mit kell tennem, hogy mindkét fél elégedett legyen.
Tulajdonképpen elképzelhető, hogy most hibázok. Megkaptam, amit akartam, ami azt illeti, már egyáltalán nem kellene itt lennem, de valamiért mégsem fordulok sarkon. Talán egyszerűen érdekel, hogy mégis mi ez az egész, lehet, hogy azt akarom, hogy megint meglepjen valamivel, vagy csupán a felszabadító keverék dolgozik bennem oly lelkesen, esetleg rettenetes ember lennék? Sosem lehet tudni!

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Mindig is olyan ember voltam, akit hidegen hagy a moralitás kérdése. Számomra maga jó egy ilyen távoli, már-már kabalisztikusnak tetsző folyamat, aminek nem minden esetben látom értelmét, főleg nem olyan esetekben, ahol nem forog kockán emberélet. Nekem ezen az estén elsősorban nem lelkiismeretem van, hanem egy tervem, amit lépésről-lépésre valósítok meg, ehhez pedig az instrumentum végeredményében felkínálta magát. Imbecillis tett lett volna kihasználatlanul hagyni a lehetőséget, valahol engem is elégedetté tesz, hogy nem nekem kellett fáradtságos vadászatba kezdenem, Sajnálatos módon az ilyen afférok nem töltenek el túlzott lelkesedéssel, így lehetséges, hogy María önkéntes közreműködése nélkül el kellett volna vetnem mindent, amit oly akkurátusan gondoltam ki.

Mondhatjuk úgy, hogy éppen jó ideig bírtam ki ezt a borzalmas partit, ahhoz, hogy minden úgy menjen, akárcsak a csillag az égen. Sokat segít persze az is, hogy nem vagyok offé -ahogyan a művelt francia is mondaná- a hölgyet illetően, így csak azt látom, amit mutatni is akar, abban viszont egyre biztosabb kezdek lenni, hogy korántsem véletlen, hogy éppen az én blazírt ábrázatom keltette fel a figyelmét.
-A mi színházunkat többnyire egyetlen dolog irányítja-mosolyodom el, mert olyan végtelenül közel áll hozzám az említésre kerülő érzelem-  mégpedig a megtorlás.
Végül is minden tervem és tettem aköré szerveződik, hogy egy szép napon megtoroljak mindent, amit csak az apám tett velem és egyetlen remekbeszabott mozdulattal lecsapjam a fejét a saját kertjében bemutatva, hogy szamurájnak nevelt és egy szamuráj nem viseli el azt, amit velem tettek, ő és az anyám.  Tulajdonképpen elképzelhető az is, hogy nem venne el sokat belőlem és az életből, amit a továbbiakban élni akarok, ha fejet hajtanék, mint előttem annyi Ishida és megtenném, amit megkövetel a vérem és a nevem, de ami azt illeti igenis jogom van a talio-hoz. Előtte azonban még szeretném látni apám arcát, ahogyan szétzúzom az egyességet, amit az eljegyzésem jelent és ehhez kell valaki, aki nem illik bele a képbe, vagy legalábbis abba, amit ők igyekeznek körém rajzolni.

Nem tudom, hogy Salamanca kisasszony mit gondolhat rólam, de úgy olvasok a tetteiből, hogy nem kedvetlenítetté el a tény, hogy nem feltétlenül a genuin vágy hajt felé és ennek még hangot is merek adni, hiszen megrendezi a tökéletes kilépőt. Elégedetten követem a folyosón, sikerült felülmúlnia az elvárásaimat, ilyen pedig meglehetősen ritkán történik, utoljára talán Daphné rajztudása volt az, ami hasonlóan elégedetté tett, de most nem feltétlenül ez az emóció a végcél.
Ellenben másoknál, ahogy hallom az egyik ajtón túl, már lényegesen hamarabb elkövetkezett a beteljesülés, az én katarzisomhoz viszont nem elég ennyi, nem vagyok ilyen végtelenül szimplifikált embertípus.

-Meglepne, ha már ezzel beérnéd-csúszik ki a számon, amit valójában gondolok, de ezúttal nem bánom, úgy gondolom a jelenlévő dekoratív s talán kissé fehérmájú  hölgy képes lett úgy értelmezni a szavaimat, ahogy az neki éppen jobban esik.
Belépek utána a teremben és bezárom magam után az ajtót. Hagyom, hogy propedeutikával foglalkozzon, én pedig arra gondolok, hogy nem tenne a jót a nagy, de kevéssé magasztos tervemnek, ha  éppen most felsülnék. Megérintem a zsebemben az üvegcsét, ha szükségem lenne egy újabb dózisra, van rá lehetőségem és már magában ez is csökkenti a belsőm mélyében megbúvó szorongást, amit most a lehető legerősebben tervezek opprimálni.
A mondata nudis verbis, felhívás keringőre, én pedig éppen erre készültem, így nem álldogálok tovább tétlen megfigyelőként, hanem néhány gyors lépéssel termek előtte és, ha lehetséges méginkább a falnak szorítom a testemmel, mielőtt megcsókolnám úgy, ahogyan én akarom. Nincs bennem fokozatosság, egyből erőszakos vagyok és heves, mert nekem erre van szükségem.
Megszakítva a csókot a jobb kezem a nyakán simít végig, hüvelykujjam pedig azon a ponton hagyom, ahol a legjobban érezni a pulzusát.
-Árulj el nekem valamit-suttogom a fülébe, miközben a nyakára nyomom az ujjam, csak hogy teszteljem milyen hatással vagyok rá és , hogy változtat-e ezen bármit a kérdésem- miért éppen én?
Elképzelhető, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy efféle dolgok után nyomozzak, de nem tudok elsiklani a tény felett, hogy originaliter, látványosan úgy közelített meg, mintha már kinézett volna magának.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Tulajdonképpen az általam hirtelen megvalósításra kerülő terv első fázisa tökéletesen zárult, csupán azért nem a maradéktalanul kifejezését használom, mert, amennyiben a közreműködő felek közül nem kapta meg mindenki a maga osztalékát, maga az ügylet nem nevezhető teljes mértékben lezártnak. Rólam pedig sok mindent el lehet mondani, de azt semmiképp, hogy ne viselkednék fair módon azokkal, akik valamiféle koalícióra lépnek velem.  Korábban igyekeztem nem feleslegesen bizalmaskodni Maríával, ami pedig azt illeti, mintha az arra való korai és késői kísérleteim, hogy útjára engedjem új, nagyobb élvezetet adó préda reményében mind kudarcot vallottam. Ilyen mértékű kitartás pedig mindenképpen ér valamiféle jutalmat ott, ahonnan én érkezem.

-Meglátjuk. Az esélyed, úgy hiszem megvan rá-bólintok a kérdésére, ez is csak megerősít abban a végtelenül szórakoztató gondolatomban, miszerint a hölgy, legyen bármekkora intrikus is -abban pedig nem is kételkedem, hogy az lenne- nem volt még képes desiffrítozni annak az indokát, hogy miért is vagyok vele hajlandó kettesben távozni. Kellemest a hasznossal érdemes konjugálni, én pedig határozottan úgy gondolom, meglehetősen rövid ismeretségünk alapján ugyan, hogy a Salamanca kisasszonyban van valami, ami miatt érdemesnek tartom arra, hogy tapasztalatot gyűjtsek vele kapcsolatban.  Hiszen erről szól az egész, nem igaz?
Nem tagadom, hogy van bennem némi izgalom, mert őszintén érdekel mi az, amire vágyik, mi az, amire hajlandó, illetőleg, hogy mennyire messze hajlandó elmenni, ha esetleg úgy döntenék, hogy explicit kérést intézek hozzá a saját passzióimat illetően és nem csak az övét kívánom kiszolgálni.
Nem kellemetlen számára a hevességem, sőt…inkább csak méginkább hozzám dörgölőzik, ellenére annak, hogy nem sok helyet hagytam neki arra, hogy felülkerekedjen, legalább is egyelőre. Ahogy felveszi a tempómat és a nyelvét érzem az enyémen, akaratlanul is eszembe jut a bordély és az idegen nő ajka a számon, a testemen és persze apám. Az egyetlen ember, akire egyetlen aktus során sem szeretnék gondolni, mégis újra és újra a fejembe tolakszanak azok az esték. A sikertelenségem, a szégyenem, a nyomás, amitől már aludni sem tudtam, a tény, hogy a testem képtelen úgy működni, mint másoké, mert rendkívül egyszerű módon nem vágyom arra nőre, aki előttem van és nem is vagyok képes parancsra üzekedni, mint a marhák. Mint az apám, akitől soha nem undorodtam annyira, mint mikor láttam azzal a mizerábilis nővel közösülni.

Azóta már tudom, hogy tévedtem, nagyon is van képességem hozzá, ahogyan arra is, hogy anélkül elégítsem ki mások igényeit, hogy nekem bármiféle konkrét testi örömöm lenne a tevékenységben.  A nemi aktus nem más, mint tudomány és ugyanúgy, ahogyan meg lehet tanulni a növények egyes részeit, ezt is el lehet sajátítani. Hát ezt tettem, használtam az eszem és jegyzeteket készítettem mindenkiről, akivel valaha is bármiféle afférom volt, lelketlen, etikátlan módon. Mindenki adattá vált, számokká,preferenciákká, esetekké.
Valaminek hatására viszont azt gondolom, hogy María többre érdemes, na nem a lelkemre, arra semmiképp, azt talán már most valaki másnak szánnám, de talán tud nekem olyan élvezetet adni, amire mások ritkán képesek, legalábbis erre enged következtetni a magas pulzusszáma és a protézisének érzete a hátamon.

A kérdésemre adott válasza tulajdonképpen kielégítő, igazán izgalmas, hogy azon tulajdonságaim keltették fel az érdeklődését, amik mások számára zavarbaejtőek vagy kimondottan kellemetlenek. Nem jut időm válaszolni, mert a harapása végre elindít bennem valamit, mégpedig azt, hogy ebből többre vágyom. Észre sem veszem, ahogy az övemet is egy rapid mozdulattal csatolja ki, annál jobban foglal le az újabb harapás, de még ez sem elég erős, ahhoz, amire igazán vágyom, de arra elég, hogy a keze tapogatózó jellege végett megérezze, hogy ha lassan is, de kezd megfelelő hatást gyakorolni rám, én pedig hagyom neki. Hajlandó vagyok előtte levenni a felsőm, minek során megláthatja, hogy több meglehetősen régi és új, gyógyulófélben lévő seb is található rajtam, ám engem ez ebben a percben nem feszélyez. Talán nem akarnám, hogy más lássa őket, valaki olyan, aki az udvarias, finom, jómodorú, visszafogott Rokuróhoz szokott, mert hozzá mindez nem illik.

-Hasonló a hasonlónak, ugyebár-jegyzem meg, miközben nézem, ahogy szinte szaggatja le magáról a ruhát, hát ennyire akarja? Igazán hízelgő a vehemenciája, illetve az, amilyen gyorsan újra azon van, hogy ajkaink között ne maradjon távolság, de én egy másodpercre még megtagadom tőle mindezt.
-Remélem a fogaid és a körmeid nem csak erre képesek, mert ez nekem nem lesz elég-vallom be egy mosoly kíséretében a magam módján a mazochizmusom, melyet annyi éven át szégyelltem, de most tulajdonképpen cseppet sem számít mindez, csak a tény, hogy erre vágyom. Figyelem a reakcióját, majd hagyom, hogy újra megcsókoljon, én pedig nem várok semmire, nincs türelmem felesleges bravúrokra, a melltartóját nemes egyszerűséggel elszakítom és egy gyors mozdulattal veszem le róla, hogy a kezeim szabadon simíthassanak végig a mellkasán és a mellein.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Már mikor María a maga rendkívül direkt módján megközelített megfogalmaztam magamban, hogy nem feltétlenül vonzódom az olyan nőkhöz, amilyennek ő tűnik, de fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy egyáltalán vonzódtam-e akárkihez is vagy csupán igyekeztem mindent kényszeresen kipróbálni, hogy végül magabiztosan mondhassam minden a hormonjai által irányított ostoba diáktársam szemébe, hogy mindez engem cseppet sem érdekel? Rendkívül büszke voltam arra, mikor tizenhat évesen végül is úgy találtam, hogy számomra a közösülés és a romantikus kapcsolatok egyáltalán nem tartoznak a szükséglet kategóriájába és magabiztosan kezdtem lenézni azokat, akik ettől eltérően gondolkodtak. Nem találtam sok rokonlelket, azt érdemes megjegyeznem és mindennek ellenére most még is itt vagyok ezzel a lánnyal, mégpedig éppen egy másik hölgy miatt. Ez valahol rémesen persziflál, de ami ezt illeti, csak ketten vagyunk ebben a teremben és bár tapasztalatból tudom, hogy gyarló lény az ember, az egyetlen, amit tehetek, hogy valami olyanban részesítem a mai partnerem, amit szívesen tart majd meg a magának, ahelyett, hogy megosztaná a nagy nyilvánossággal.
 
A mixtúrám működik, valóban szabadnak érzem magam mellette, egészen odáig jutottam, hogy az eleinte oly diverzánsnak tűnő keresetlen szilajsága, amitől józan állapotomban talán kifejezetten ódzkodnék, most egyenesen vonzani látszik. Tudom, hogy abba, ami most történik már nem lenne szükséges belemennem, ezek a csókok, harapások és karmolások már nem tervembe foglalt ártatlan kis játék részei, ez sokkal több annál. Nem vagyok az impulzív döntések embere, de a tekintete és az érzés, hogy cseppet sem zavartatja magát, csak idomul hozzám, mégis egészen odáig vezet, hogy vetkőzni kezdek előtte. Tudom, hogy megnézi a sebeket, amiket olyan ügyesen takargatok mindenki előtt, de nem kérdez, és ezt nagyra értékelem, mégpedig azzal, hogy beavatom még egy titokba, ő pedig csak rejtélyesen mosolyog, és már az első másodperctől érzem, hogy nem fog visszautasítani így sem, pedig talán az lenne a lehető leglogikusabb ötlet. Ugyan miért szolgálná ki egy hozzám hasonló aberrált undok vágyait?

Amikor a körmei ezúttal már jóval erősebben érik a hátam, egy olyan érzés kerít hatalmába, amit már rémesen régen nem éreztem. A pulzusom megemelkedik,erősebben markolom a mellét, miközben végigsimítok a mellbimbóján is és végigborzongat a fájdalom, mint egy hűvös szellő a sivatagban.
-最後に-sóhajtom az ajkaira, magamról teljesen elfeledkezve japánul. Valójában oly mindegy, hogy mit mondok neki, az meg végképp, hogy milyen nyelven teszem, úgysem hagy sok lehetőséget a felesleges beszédre, hiszen már érzem is a csípős fájdalmat, mikor csak finoman, de elharapja az ajkam. A vér ízétől, ahogy a nyálával és korábban fogyasztott borral keveredik csak méghevesebben csókolom és viszonzom a harapást, bár figyelek arra, hogy ne legyen olyan erős, mint az övé volt.

A körmei és azok a szépen megmunkált ezüstujjak teszik a dolgukat, az egész testem libabőrös tőle annyira vágytam erre, mégpedig így, organikusan. Fizetni bárki képes egy konzumhölgynek, hogy hasogassa szét a hátát, de ez merőben más, mert erre én magam vettem rá egy egyszerű kéréssel, amire könnyedén nemet is mondhatott volna. Vajon csinált már ilyet másokkal is vagy egyszerűen csak megvan hozzá minden kvalitása, hogy a lehető legizgatóbb módon okozzon fájdalmat? Vajon...élvezi?

Az algesia jobb hatással van rám, mint bármi, így mire az oldalamon karcol végig már nem kell semmit tennie ahhoz, hogy erekcióm legyen, pedig a legtöbb alkalommal hatalmas koncentrációt igényelt, hogy szinte kényszerítsem a testem arra, hogy a megfelelő irányba vigye a vért. Nézem mit csinál, ahogy a nadrágom gombjai a földön koppannak és nem tudom elfojtani a mosolyom, amiért ilyen kegyetlenül türelmetlen, aztán meglepetten nézek a szemébe, ahogy azokkal hideg ujjakkal megérint ott, ahol el sem tudtam képzelni, hogy milyen is lehetne. Szinte a lélegzetem is eláll a szorításától, mert, amit érzek az határozottan nem kellemes, de épp annyira izgat, mint érezni a körmének véres nyomait a hátamon.
Kell néhány másodperc, hogy képes legyek bármi mást tenni, mint nézni rá és zihálni, de aztán a nyakához hajolok, hogy végigcsókoljam, miközben néhol a fogaimat is belemélyesztem az illatos bőrébe, arra sem figyelve, hogy ne hagyjak nyomokat, ugyanis egyáltalán nem érdekel, hogy szégyellni fogja-e ezt az egészet vagy éppen büszke lesz rá holnap.
Véres ajkam nyomokat hagy végig a mellkasán, lejjebb hajolok, hogy mellbimbóit finoman megharaphassam, közben pedig figyelek. Minden apró hangjára, a szívének dobogására és az egyik kezem szoknyája alá nyúl, hogy egyelőre még az alsóneműjén keresztül feltérképezze, hogy milyen hatással is vagyok rá, de ha őszinte akarnék lenni magammal, bevallhatnám, hogy csak szeretném látni, ahogy egy újabb réteg ruhát tép le magáról szinte kétségbeesve, annak bizonyítékaként, hogy jobban akar most, mint bármit ezen a világon.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Nem maga a helyzet lep meg, amibe kerültem, hanem a tény, hogy egészen a  verbalizáció szintjéig merészkedtem annak deklarálásában, miszerint a célom semmiképp sem redukálható egy impulzív, meggondolatlan koituszra , és most mégis itt vagyok Maríával egy olyan helyzetben, ami teljességgel félreérthetetlen. Olyan mértékig az, hogy diszruptálja is azt, amit eddig tudni véltem magamról, hiszen az évekig tartó, kvázi-empirikus önanalízis eredményeként jutottam el arra a konklúzióra, hogy identitásom alapvetően aszexuális karakterű, mely állapotra kifejezett büszkeséggel tekintettem. Egy aszexuálisra cseppet sem jellemző az, amit eddig tettem, az meg, amire készülök még inkább markáns diszkrepanciában áll azzal, aki vagyok, vagy éppen azzal, akinek gondolom magam.

Ez a lány képes feltárni egy olyan részem, amiről talán azt sem tudtam, hogy létezik. Kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe hoz, nem ad reakciót a nyílt elutasításhoz közeli kijelentésemre, és még csak az sem zavarja különösebben, hogy még azt is közlöm vele, hogy célom van ezzel a kis afférral, ami mellesleg hosszú percekre egészen ki is megy a fejemből. Ez az inkonzisztencia nem jellemző rám, sőt, a jelenlegi viselkedésem egészében véve idegen a korábbi mintáimtól. És ebben van valami határozottan izgalmas és élvezetes, ahogy abban is, hogy María milyen nedves már most, pedig még csak minimális stimulusban volt része, de ennél többre talán nem is lesz szükség, így nem forszírozom. Egy ideig még ingerlem a fehérneműjén keresztül és erősebben nyomom hozzá az ujjam, ahogy a nyakamba harap. Egészen ismeretlen érzés az, hogy természetesen is képes vagyok reagálni az ilyen típusú közeledésre és nem kell előre kiszámítanom mindent, amit a másikkal teszek.
Normatív körülmények között, eltérő partnerrel és lokációban mindez valószínűleg intenzív szégyenérzetet indukálna, különösen annak fényében, hogy nem csupán artikuláltam az úgynevezett aberrációmat, hanem facilitáltam is annak gyakorlati megvalósulását, fájdalom indukciójára ösztönözve a másik felet. Teljesen máshogy csinálja, mint azok, akiknek csak jelezni próbáltam ezzel kapcsolatban, a lány, akinek végtelenül kellemetlen volt megütnie, vagy a fiú, aki még a nyakamat sem merte tisztességesen megszorítani, teljes tudatában annak, hogy hatalmas szerencsére lett volna szüksége ahhoz, hogy aktus közben megfojthasson, bár talán azokkal az ezüst ujjakkal lenne rá némi esély.

A rövid időt, ami alatt a legnagyobb megelégedésemre a maradék textiltől is megszabadul, magam is azzal töltöm, hogy gyorsan levegyem a ruháimat,és teljes, meztelen valómban álljak előtte az összes friss és régi sebbel a testemen, amit valaha kaptam. Ahogy hozzám lép ösztönösen simítok végig a hátán és a derekán, az ő bőre puha, nincs tele sérülésekkel, mint az enyém, ami egy tehetséges kardvívó esetében egyáltalán nem meglepő.
Ahogy megérzem az ujját, az egyik karmolásnyomon elégedetten szisszenek fel. Tetszik ez az érzés, jól esik, ahogy konstans sajognak a sérülések, ahogy felforrósítják a testem, ha María maga erre a célra még nem lenne elég. Feltüzel a borzalmas türelmetlensége, ami másban talán kifejezetten irritálna, most csak mélyen és szenvedélyesen csókolok vissza, miközben végigsimítok a combján, ahogy megérzem az érintését. Suttogása csak alátámasztja azt, amit már tudok, mert természetesen észleltem, hogy mennyire nehezen viseli azt, ahogyan szinte direkt húzom az időt, de egyszerűen érdekes számomra helyzet, amiben egyértelműen hagynám irányítani, ha kinyilvánítaná a rá való igényt, ám mivel nem teszi, a saját tempómban haladok. Az igazat megvallva, talán még lassabban is.

-Tudom -válaszolom az első dolgot, ami az eszembe jut, igazán kellemes csak úgy kimondani, mintegy vaktában, ami az ember eszébe emergál és nem úgy rendezni a gondolataim, hogy az másnak is tetszésére legyen -fordulj a fal felé!
Végigsimítok a karjain és az ujjain -valódiakon és a csábítóan hidegeken egyaránt-és kiadom az utasítást, a hangom halk és nyugodt, mégis érezhető benne valami parancsoló. Ha teszi, amit mondok, egyik kezemmel a gerince vonalát kezdve lassan végigkövetni, míg a másikkal a fenekét húzom magamhoz közelebb, hogy egy lassú mozdulattal beléhatoljak. Élesen szívom be a levegőt, ahogy mozogni kezdek, egyelőre lassan, csak hogy mindig legyen hova fokozni, és újra meglepetten konstatálom, hogy ez még soha nem esett ilyen jól. Egyik kezem a fenekébe markol, miközben közelebb hajolok a nyakához, hogy beleharaphassak, akár egy ragadozó tenné a prédájával.
Érzem a számban a bőre ízét, a testemen a nedvességét, a teste melegét, egy másodpercre behunyom a szemem, és akkor jut eszembe valami, aminek ebben a helyzetben nem is igazán lenne helye a fejemben, mégpedig Daphné. Miért gondolok Daphnéra, miközben egy másik lánnyal végzek élénk rekreációs közösülést?
Idegesen sóhajtok, ahogy elengedem a nyakán lévő finom, vékony bőrt és gyorsítok a tempómon, reménykedve abban, hogy ez majd eltereli a figyelmem, de nem jutok előrébb általa, talán segítene, ha a lány arcát is látnám, nem csak a hajában és a testében gyönyörködnék így hátulról, de ha neki ez a pozíció működik, még néhány percig nem ösztökélem váltásra, inkább megfigyelem, hogy mennyire érzi magát kellemesen ebben a helyzetben.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more
(https://www.youtube.com/watch?v=420heTMmZy4)

(https://i.pinimg.com/1200x/59/a3/20/59a320060dc0b37336a3bd70e9231d0f.jpg)

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

María mellett most valamiért elképesztően egyszerű. Semmi sem számít, sem a megítélésem, sem, hogy kifordulok magamból, sem pedig, hogy olyan dolgokat kérek, kívánok vagy mondok ki, amiket normális esetben a lehető legmélyebbre temetnék önmagamban, hogy soha ne láthasson napvilágot sem az a rész, amit szégyellek, amit szégyell a kultúrám. Az, ami nem akarok lenni, és most mégis könnyedén vagyok, mert egyszerűen úgy hiszem, hogy María számára mindez nem bír relevanciával. Én pedig hajlandó vagyok zárt ajtón kívül hagyni a civilizációt és állat módjára, állva koitálni egy nővel, akivel ma beszéltem először.

Hamar regisztrálja a szemem, hogy vérfoltokat hagy a falon. Érdekesnek találom a gondolatot, vajon meddig marad nyoma? Talán éveken keresztül itt lesz és senkit nem emlékeztet majd semmire, nekem viszont egyértelmű indikátorai annak, hogy nem vagyok normális ember, de jelen pillanatban ez teljeséggel irreleváns. Nem vagyok vele úriember, mivel elsősorban nagyrészt azzal törődöm, amit én akarok, de a nyögése, ami szinte visszhangzik a teremben, arra enged következtetni, hogy ezt talán nem is bánja annyira. Emiatt könnyű nekem is átadnom magam az érzékeimnek, María egészen biztosan nem olyan, mint azok a fiúk és lányok, akikkel eddig próbálkoztam, és ez momentálisan meg is oldaná minden gondomat, ha nem lenne ott Daphné gondolata a tudatom peremén, mintegy figyelmeztető jelleggel. Mintha a tulajdon pszichém hívná fel a figyelmem arra, hogy nem kellene ezt tennem, mert ez az aktus tulajdonképpen szükségtelen, én már megkaptam, amit akartam és aszexuálisként nincs szükségem arra, hogy ilyen  kvázi állatias helyzetben közösüljek, mégis…
Paradox módon, azt érzem, hogy nekem ez az élmény kell, hogy kitisztuljon a fejem, hogy strukturáltabban láthassam át a körülöttem zajló folyamatokat.

Mindenesetre nem Daphné gondolata az, amit most szeretnék a tudatomban tartani, így minden lehetséges módszerrel igyekszem visszahelyezni a fókuszomat arra, akire figyelnem kellene, minek kapcsán meglehetősen inkonzisztens válnak a mozdulataim, ezt pedig észre is veszi, amikor pedig jelez, először őszintén azt gondolom, hogy elrontottam az egészet számára. Minden kétséget kizáróan túlélek egy félbehagyott aktust, bár életem során a legtöbb hasonló pillanat az én érdeklődésem hiányában esett meg, mégis izgatottan villannak rá a szemeim, ahogy elém térdel. A szemkontaktus, amit többnyire egy szükségtelen és végtelenül kellemetlen velejárójaként értékelek a kommunikációnak, most hirtelen nem okoz gondot. Visszanézek rá és élesen szívom be a levegőt, ahogy prezentálja, hogy pontosan mire is gondolhatott korábban, mikor is oral history kifejezést emlegetett oly bőszen. Ott fészkel a fejemben a gondolat, hogy milyen lenne, ha most okozna fájdalmat, de nem zavarom meg, végtére is így is élvezem, amit csinál, viszont így nincs meg a veszélye, hogy idő előtt véget érne a remekül eltöltött idő.

Nem kér,csak instruál. Ez olyasféle dinamika, amit szintén nem szeretek megengedni másoknak, de hozzá illik, így csak felvonom a szemöldököm és azt teszem, amit mond, hagyom, hogy fölém kerüljön, és egy halk sóhajjal nyugtázom, hogy a testünk újra egyesült. A hátamon húzódó sebek, most a hideg padlónak nyomódnak, ezt is kellemesnek regisztrálja az agyam, míg a lassúsága kissé kínzóan hat rám, de tűröm, semmit sem teszek ellene.
-Ne fogd vissza magad-súgom vissza neki, ahogy a nyakára csúsztatom a kezem, de csak enyhén szorítom meg, éreztetvén vele, hogy könnyen visszavehetném az irányítást, de egyelőre nem áll szándékomban. Várok néhány percet, utána kezdek csak el belemozogni magam is, felvéve a tempóját. Szeretném, hogy élvezze így, ahogy ő akarja, aztán elengedem a nyakát és a kezéért nyúlok, hogy a mellkasomra helyezzem, bár az sem kifejezetten lenne ellenemre, ha a nyakamra tekerednének azok az ezüst ujjak.
-Tudod, mit kell tenned-utasítom és már előre érzem, hogy mennyire vágyom még több fájdalomra, mert a hátamon és az oldalamon lévő sebek sajgása már nem elég.