Oldal nyomtatása - Griffendél vs Mardekár

(https://i.pinimg.com/1200x/db/a2/22/dba22276349d87ed8b6b158665afe5a5.jpg)
Hugrabug lelátók
2005. október 1. szombat

Ha a szeptember még kicsit naposabb is volt, október első napja azonnal rázúdította a vendégeinkre a brit időjárás ködös, szürke valóságát. Na de várjunk csak… szürke? Az Ilvermorny és a Beauxbatons diákjai nem kizárólag a ködből kapják a szürkét. Hát nem ez lett volna a legrelevánsabb dolog, amit mutatnék nekik, micsoda országimázs ez?
- Oooh, nézzétek! – a távcsövemet az ég felé irányítom, hogy megkeressem vele Anniet a piros taláros játékosok között. Pedig egészen biztos, hogy a földön ezer sztereotipikus (és kevésbé sztereotipikus) griffendéles közül felismerem, és soha, de soha nem tudnám összekeverni Revannal, Siennával vagy…. Chikarával?
- Nem vagyok profi, de ez egy fura összezavaró taktika, vagy valami politikai üzenet? – kérdezem Holdent és Almát. Tavaly óta játszom én is a csapatban, repülni egyébként se sokkal másabb, mint lovagolni, még ha nem is érzem magam olyan jónak, hiszen ahogyan Holden fogalmazott, hát… hiányzik belőlem a kellő agresszió. Közel se tudok annyit a játékról, mint ő, szóval ki tudja, talán tényleg egy konfúziós bűbáj szemtanúi lehetünk konfúziós bűbáj nélkül. Tudjátok, mint amikor a zebrák csordában haladnak és nem tudod megkülönböztetni őket. Vagy a második tippem a helyes és Siennáék flashmobra készülnek.
- Ha az előbbi, akkor nálam működik. Nem is látom Anniet. Eltűnt, mint szürke Griffendéles a ködben. – gyakorlatilag meg is bánom, hogy kimondom ezeket a szavakat, amik csak a fejemben voltak viccesek. Még pont végignézem, ahogyan Fletcher ujjaitól éppen csak centikre elrepül a kvaff, be a karikába. A biztonság kedvéért rápillantok Maisiere is, hogy megvan-e még - tudok róla, hogy az előző tanév végén összekapott valamin a Mardekár őrzőjével.

A ködben minden olyan egyformán...szürke?

(https://i.pinimg.com/736x/23/0e/d0/230ed0cf1564f9b4ff7a84372674a81c.jpg)

2005.10.01.

Ugyan olyan az idő, hogy egy teljes törzset könnyedén mélydepresszióba tudna küldeni, az én hangulatom mégis oldott, hiszen ma majdnem mindegy mi lesz. Végül is ez itt csak a lelátó, ma maximun azért kell aggódnom, hogy vajon ki jut tovább a lokális selejtezőből.
-Na... -vonom fel a szemöldököm elismerően, mikor meglátom a Griffendél csapatát, Sienna nagyon akarja ezt a győzelmet.
-Szerintem taktika-válaszolom Opheliának-, mellesleg pazar, már ha ők maguk nem zavarodnak bele a nagy egyformaságba.
Egy meccsen nem mindig lehet kivenni az arcokat, ha úgy alakul a csapattársad csak egy színazonos valami, ami kegyetlen gyorsasággal húz el melletted, bátor döntés ez a pirosaktól, de azért kicsit inspirál is. Lehet, hogy idén nekem is többel kellene készülnöm a cherokee praktikáimnál, nehogy olyan rondán járjak, mint az előző évben. Azóta is egy mopnak érzem magam csapatkapitányi viszonylatban. Az egész pályát felmosták velem mentálisan.
-Azért a nagy nézelődés közben vigyázz az arcodra, pontosabban örülnék, ha mindenki vigyázna-simítom meg a vállát alig észrevehetően, de ha bármi történne és megint felénk röpülne valami, a pálcám a kezem ügyében van. Vagyis a hajamba tűzve, mondhatni készültem.

Griffendél lelátók
(https://i.pinimg.com/1200x/28/09/e5/2809e5fb53647c9a10845d6555d57b0c.jpg)
Október 1.

TW: szégyenítés több emberrel szemben

Aki tavaly a lelátókon volt, amikor Soff és Zafira legyőzték ugyanezt a csapatot, talán kevésbé lehet meglepve rajta, hogy ezúttal is hoztam saját építésű bábokat szurkolni, a külföldieket viszont minden bizonnyal meglepi a két antropomorf oroszlán, amiket egy apró zsákból engedek ki- méreteiket tekintve viszont majdnem ember méretűek- Fletchernél talán magasabbak is. Elég nehezek is lennének, ha nem mágikusan szállítom őket, és nem is könnyű berakni őket a zsákba. Befejeznem sem sikerült a külsejüket, de elsősorban úgyis a hangjuk számít.

Ezért is nem hoztam ki őket tavaly, amikor a Griffendél a Hugrabuggal játszott, másrészt egyáltalán nem érdekel senki a Griffendélben. Csak egy játékos, akiben nem voltam biztos, hogy egyáltalán játszani fog, mert minden bizonnyal osztja a nézeteimet azt illetően, hogy ez egy ostoba játék. Nos, úgy tűnik, hogy az az idegesítő Scrimgeour végül csak ráerőszakolta, hogy játsszon, ehhez pedig megfelelő szurkolás kell.

Leülök a kicsit meglepett griffendélesek közé, és egy intéssel mágikus fonalakat kötök Löwe Ein és Löwe Zwei hátára, amelyekkel irányítani fogom őket. Sajnos lecsúszom a meccs ködös elejéről, mert próbálom megtalálni Revant a játékosok között, bár ezzel az ostoba hajfestéssel nehéz megmondani- remélem, hogy csak a hajfestés, és nem a szemem kezdett el tönkremenni...

Összedörzsölöm a kezeimet, és intek a pálcámmal.

A két oroszlán báb hangosan bőgni kezd, nagyjából úgy, ahogyan egy állatkertben hallottam őket: mély, enyhén ijesztő, dörgő hangon. Több griffendéles is befogja mellettem a fülét, és látom, hogy több fej is felém fordul a lelátókon (Orin talán most indult meg, hogy elhallgattasson), de nem különösebben érdekel, hogy mit gondolnak rólam most. Ez egy projekt része...

Meg aztán, szórakoztató is.

Azért nem folyamatosan bőgetem a bábokat, azok pár másodperc után elhallgatnak, csak hogy ismét felbőgjenek, ahogy a Griffendél visszaszerzi a vezetést- és terveim szerint fel fognak bőgni minden további gól során. Talán Zafira sem bánja túlzottan, gondolom a Mardekárt keményebb ellenfélnek tekinti, mint a Griffendélt, még ha az eredeti Mardekárból már csak másfél játékos maradt: Travers, és O'hara bottal sántikáló árnyéka. Soff talán bánja ezt, ő biztosan szurkol annak a feleslegesen agresszív idiótának, de terveim szerint kiengesztelem majd valami apró ajándékkal.

Kicsit zavartan mosolygok, ahogy egy ötödéves griffendéles fiú megbököd, és megkér, hogy újra csináljam az oroszlán hangot- a lelátójuknak egyértelműen tetszik a kezdeti sokk után, ahogy az oroszlán bábok újra felbőgnek a kérésükre. Azt nem tudom, hogy a játékosok hogy vannak vele. Remélem, hogy Revant bátorítja, a többiek le is zuhanhatnak tőlem.

(https://i.imgur.com/C2T00b8.png)
✠✦✠ The crows are here ✠✦✠
❧ Griffendél lelátók ❧

>>vibes (https://www.instagram.com/reel/C-liGKhvu59/)<<

+18! Mentális betegségek, bullying és gyilkosság említése, paranoid skizofrén képzelgések, szokásos bs

Nem emlékszik, hogy akkor, amikor még ember volt, bármikor kilátogatott volna a meccsekre. Nem érdekelte, hiszen a kvalitásai amúgy se voltak meg hozzá, hogy játékos legyen. Csak arra volt jó, hogy teret adjanak a játék által arra, hogy a felesleges agressziót levezessék valahol.
Bár a meccsek időszakában őt talán kevesebbszer átkozták, mint máskor, úgyhogy valahol hálás is volt a kviddicsnek, hogy legalább akkor nem kellett attól tartania, hogy a Nagy Tó alatt fogják lebegtetni őt a bokájánál fogva.
Aztán változtak az idők. Ő megszűnt embernek lenni, a valaha rajta nevető emberek pedig megszűntek, hát, élőnek lenni. Részben a háború miatt, és részben Fortuna, a Kegyetlen parancsa miatt.
Megszűnt persze más is. Ő például megszűnt a földön járni – ahogyan most is elsuhan a kviddics pálya felett, röviden megzavarva a meccset megannyi társával együtt, akikkel már egy ideje az erdőben él és barátkozott össze. A fekete tollú hasonképei érzik ugyan azt, hogy ő kicsit kilóg közülük, mégis jobban befogadják magukhoz.
A szürke rengeteget pár másodpercre megtöri a fekete; az egyik gurkó egészen közelről fenyeget egy ifjabb varjat. Csak a pirosak terelőjének köszönhető, hogy a birtok és az erdő varjainak gesztusa nem válik tragédiává.
Egy pillanatra úgy tűnik, mintha szétszélednének a gurkó után. A madarak azonban alakzatba rendeződve tartanak céljuk, a Griffendél lelátója felé. A fekete raj formálódni kezd a Griffelnél lelátója felett, de másodperckig még nem lehet tudni, milyen alakzat lesz majd belőle. Majd egy hatalmas, fekete szív rajzolódik ki a Griffendél színei előtt. Egy dobbanásnyi időre mintha pulzálna is, pont akkor, amikor újabb gólt dob a Griffendél, és szól vele együtt az animatronok oroszlán bömbölése, mely betölti az egész pályát. Egységként járják tébolyult táncukat a levegőben, a szürreális koreográfiával mintha maga a Halál tapsolna a Griffendélnek. Mintha a varjak szárnycsapásai is egyszerre történnének. Károgásuk egyetlen gyászkórus, holott nem az elmúlást, hanem az örömet jöttek ünnepelni. Fekete rengetegük ünnepi zászlóként ragyog a lelátó előtt, hogy így tisztelegjenek barátjuknak.
A raj a harmadik szívdobbanás után még egyszer összeáll, és tisztán egy R betűt formálnak a levegőben. Ezután széttöredeznek, és leereszkednek a lelátó tetejére, rozsdás vasaira és gerendáira. Az egyik, a legzöldszeműbb merészkedik a legközelebb az emberekhez azáltal, hogy a lelátó peremé, a közönséghez közel húzza össze magát, mintha csak egy kicsi, fekete gombolyag lenne.

(https://64.media.tumblr.com/3ce26f1a4bf98bab12ff6d343c5dd51c/2d558c7ef5cf0b05-ea/s640x960/b093689c6c395f6daac75a19108f1ebf0e6e361c.pnj)

50 shades of

the nope rope

─────── •●• ───────

[minimal figyelmeztetés - egy kis shaming]
   Már-már bánom, hogy tavaly úgy léptem ki a csapatból, mint egyszeri asztmás a negyedik emeleten a liftből, mikor a másodikon van dolga — az alázat és bűntudat igényét fenntartva, de azért olyan nagyon nem bánkódva.

   Tulajdonképpen azóta is rejtély számomra bármennyi ízléses tudatmódosító elfogyasztása után is, hogy viseli el Nilcsó és Blaze a mi O'Hareünket — vannak az életben borzalmas kötelezettségek embertársaink felé, például nem fojtjuk meg egymást véletlenül álmunkban, ugye. Pedig. És de.

   Ugyanakkor az emberiesség törvényei azt nem kívánják meg, hogy a borzalmas kötelezettségeken felül is el kelljen viselni valamit — esetünkben O'Hare olyannyira toxikus maszkulinitását, hogy az külön személyként említhető volna.

   Azzal igazán nem lehet vádolni, hogy ne volnék teátrális — mélyen bántana, ha valaki nem tartana annak. Damien és Alec is ezen a véleményen lehet — bizonyára csak ezért állnak itt mellettem, ellenkező esetben azt szorgalmaznák a bámulásom mellett, hogy ugyan vessem már le magam a lelátóról.

Úgy tűnik, egyelőre beérik az arckifejezésemmel.

   — ...igen, tudom, hogy ez egy vörös nyakkendő, ez az egyetlen oka, hogy viselem. Nem, nem feledkeztem meg róla, milyen nagy felelősségem van az nemzethünknek igen nagy fájdalomtestében, de az én igen nagy fájdalomtestem épp eléggé szenved nélkületek is, megáll ez arra is, hogy igen nagy. — a nyugalom rövid perceit Morgensternnek köszönhetem, Damien őt kezdi figyelni.

   Nem szeretek őszinte lenni, különösen udvariatlan ezen az éghajlaton — de ha mégis megtenném, valóban, beismerném, hogy elég ocsortány módon érzem magam itt, meg hogy nem vagyok odaát. Ez persze elkerülhetetlen, sőt — szabályszerű, hogy Amycus Carrow aktuálisan szenved ismét valamin.

   Egy kicsit enerváltan lengetem a vörös zászlót — és lököm diszkréten le néhány lépcsőfokot a méltatlankodó ötödévest az oldalamon, aki tiltakozni vágyna. Szívesen beültem volna a tanárok közé, mondhatnánk, Nilcsóval tavaly óta mintegy ellátjuk a SVK-t nem oktató pozícióját — érthetetlen módon ez nem biztosít ilyen előnyöket.

   Ha teátrális vagyok is, szentimentális biztosan nem — és a gondolatot szerencsére az szakítja meg, hogy meglátom az ilvermornys lányok, valamint Lowe kis csapatát elfelé vonulni. Bár hivatalosan nemhivatalosan csatlakozom csak — talán nevet kellene váltanom az egyébként beszédes Amycus helyett.

   Amycus bátran lehetne Árulosz is.

(De inkább ne — nagyon ocsortány a hangzása.)

   — ...a csípőmozdulatot vállalom, az ugrálást nem. Ahogy megbeszéltük! — és ha bánok valamit, az valóban az lesz, hogy nem láthatom O'Hare maszkulinitásának újabb kínhalálát, ahogy észrevesz minket.

   De ahogy őt és magamat ismerem — erre számtalan remek alkalmat nyújt majd még az év.

Hajrá... Griffendél?
(https://i.pinimg.com/736x/d2/eb/36/d2eb366db48cbd6152e2a0eff4983278.jpg)
- Griffendél lelátók -

- Nem röhög, együtt érez. – emelem az imént igencsak elsötétedő tekintetem Minniere, amikor az egyik, piros sálat és jócskán túlmérezezett, oroszlános fejdíszt viselő, fiatalabb diák széles mosollyal leprofesszorozik. Technikailag igaz, ez az egy hónap vendégeskedés a Roxfort falai között minden csütörtökön alkímia tanóra címszó alatt viszont közel sem volt elég ahhoz, hogy ezt meg is szokjam. Biztosan nem csak nekem furcsa az egész. Biztosan Prescottnak is furcsa lenne, miután ő inkább arra fogadott, hogy az Azkabanban végzem majd. Gyakorlatilag azonban önkéntelenül a haléntékomhoz nyúlok. Tényleg ritkulni kezdett ott a hajam, vagy csak a paranoia beszél belőlem? Ez alatt az egy év alatt, mióta aktívan a kővel foglalkozom, mintha a többszörösét öregedtem volna.
- Tényleg, hol van Prescott, mi van vele? Annyira hiányzik, igazi szemétláda volt. Pedig most lehetnénk kollégák. – kikerülök egy elsőst, hogy a dugig tömött, griffendéles lelátón foglaljak el magunknak egy szimpatikus állóhelyet. Régen is ennyire tömött volt ez a hely, vagy csak a vendégtanulók miatt tűnik úgy, mintha többen lennénk?
Ha meg már vendégek, tartom a hagyományt, és mindegy ilyen téren, hogy nagyra nőtt „elsős” a beosztási ceremónián, exterrorista menekült Kínában, vagy épp Mardekáros sálba bugyolált alkímia tanár vagyok. Diák koromban nagy lelkesedéssel vettem a fáradtságot, hogy leszedjem a kígyót az összes egyenruhámról. A zölddel nem volt problémám, csak azzal, amit Mardekár Malazár képviselt. Illetve azzal a mai napig nem tudok kibékülni, és sértésnek vettem, hogy a Teszlek Süveg úgy gondolta, hogy bármilyen közös van bennem és a vértisztasági elméket valló Mardekár Malazár között. Szerencsére Kína egyes részei kurva unalmasak hosszú távon, volt időm gondolkozni, és értem, hogy nem emiatt osztott oda a süveg.
Legalább nem néznek meg annyira, mint pár éve, hogy mit keresek Chongquingban. A sötétzöld sálam és a Mardekár játékosainak neveit felsoroló kitűző kevésbé vonja magára a tekintetet, mint az a két elbűvölt játékoroszlán, akik egyszerre bőgnek fel a lelátó két pontján, hogy megünnepeljék a pirosak legújabb gólját.
- Hmm, mégis tévedett a süveg, ha nálatok mindig ilyen volt a hangulat. – attól függetlenül, hogy nem játszottam a csapatukban, a meccseket szívesen néztem Lilivel, még ha ő talán csak azért jött ki szurkolni, hogy együtt lehessünk, mint a nap huszonnégy órájában általában. Húsz perce sincs, hogy elváltunk tőle, ő ugyanis Oakley professzorral a tanárok és a küldöttségi tagok mellett nézi a meccset. Nekem eszem ágában sem volt csatlakozni hozzájuk. Kaptam az alkalmon, amikor Minnie azt mondta, hogy inkább szurkolni menjünk. Úgy értem, igaziból szurkolni. Azt egy padon ülve küldöttségi tagok és delegációk között nem lehet.
Oldaltáskámból előveszek két, díszes üveget, az egyiket pedig átnyújtom a Griffendél hurrikánjának. A világért sem sérteném meg azzal, hogy alkoholmentes verzióval kínálom a kokum sharbat alapú koktélból. Az marad az én büntetésem a jelek szerint várható, korai kopaszodással együtt. Vagy csak én látom ezt a tükörben?
- Egészségedre! És a diákokéra persze, mert természetesen most is azért vagyunk itt, hogy vigyázni tudjunk rájuk. – nyújtom koccintásra a saját üvegemet. Természetesen nem motivál minket más, mint az, hogy vigyázzunk a diákok épségére ugyebár. Egy auror gyakornok és egy medimágus mellett mégis mi baj történhet?
- Még szerencse, hogy így szemmel tarthatjuk a tanulókat, hogy ne hozzanak szégyent a Roxfort ezeréves hírnevére. És láttad? Láttad ezt a gólt? – a mellettem lévő gerendán pihenő varjú is arrébb repül, amikor a Griffendélesekkel együtt megünneplem az oroszlánok legújabb találatát.

балетный кружок

(https://64.media.tumblr.com/bb40b7c7022049408c55f2bd5c221dc5/tumblr_otejhzUqO11qgxm7jo10_400.gifv)

Положи куклу
внутрь куклы.

vendégek

   más alkalmakon nem gondoltam rá, hogy a jelenlétem bármit jelentene rossz emléken túl - arra biztosan nem, hogy az iskola szívesen gondol arra a múltjára, amelynek részei voltunk. nem hazudtam akkor sem udvariasan, mikor megkaptad házvezetői kinevezésed: a horizonton villámlott, a hangja nem ért el még hozzánk - de jurogyivijnek kellett lenned hozzá, hogy ne hasonulj meg két szerepedben. talán korábban is így volt, ebben rejlett személyiséged egyik oszlopa - vagy csak előttünk rejtették neveltetésünk korlátai, amelyeken áttekinteni most is nehéz volt olykor. kétlem, hogy sokan örülnének nekünk: ennél jobban csak azt, hogy annak örülnének, amit már egyedül kívántam megszerezni.
   minden mérkőzésre készítettem neked az alkalomhoz illő ételdobozt, most pedig viselem a házad sálját - és bízom benne, hogy már alig figyel fel rá valaki, az én régi házam, színeim is ezek. nincs bennünk semmi, amit érdemes őrizni, és nem ment fel Hagen jelenléte, kinevezése sem: Irinával szemben most sem hiszem, hogy fájdalom nélkül összenőhet az, ami összenőni kíván. lehet, hogy távol kellett volna maradnom, de a sok idegen között az vesz csak észre, aki melletted keres valakit.

   - hoztam teát is, zöldet, ha inni kértek. van üvegben, tudjuk csak mi, Ms. Weasley. - szeretem, mikor összekevernek. nem hírével, az alakjával: nagyokhoz hasonlani kellemesebb, mint a jelzők, amelyekkel Oakley professzort illetik barátnak hitt kollégái között. Ginevra vörössége az enyém mellett - péteri fordulat nyugat felé, tartósabb az elsőnél. biztosan nem lennénk ismerősök sem, ha nem úgy hozza a sors - ezért ragaszkodom hozzá, mint babonások szoktak a teliholdkor esett jövendölésekhez.
   csak a szemem sarka jár a küldöttségek felnőtt tagjain - csak őket látni itt, az oktatók és vendégek kilátójában. vannak, akik titkolják ellenszenvüket, azt csak szájuk rándulása jelzi: hasonló felismeri a hasonlót, hozzánk, ha el is vágyják titkolni reményeiket, könnyebb volna a raszkol hangleejtésén szólniuk. követeik közül megfordult néhány Kópavogurban is korábban, leveleik közül néhány az asztalomon - egyebet nem tudok, nem is akarok. az irónia finomabb a teánál, azt megirigyelnék halottat balzsamozók is, tartósítani lehetne benne erősségében bármilyen ambíciót lenike, mesék főszereplője mellett: és mégis érzem az ajkaimon az ízét.

   a köd ismerős, a hűvös régi barát - most sem értem igazán azokat, akik pulóverben, kabátban, talárban nézik a két ház küzdelmét. csak azért vettem magamra az egyik zakód, mert ez a nap sem rólam szól - rólad, rólatok, hagyományaitokról.
   - ...felejtettem el, hoztam teát varenukhával. vagyunk szentek szerencsére nem, ha Professzor Romanov hiszi is, közben ül diákok között szurkolni. - elmosolyodom, míg a tömegben keresem. nem kell látnom - tudom, hogy ott van, ahogy földrajzi távolságok ismerik egymást messziről. leteszem a két üveget a padra, magunk mellé, vigyázva rá, hogy Lutece professzorhoz csak az alkoholmentes essen közel.
   - ismerek senkit alig, de más most, mint volt alattunk. ha ilyen lett volna, jelentkeztem volna, ha utoljára is. vagy ott lent, hozzájuk! jöttek veletek, vagy külföldiek? - a kis távcsővel megpróbálok ráközelíteni a pálya szélén megjelenő alakokra, de egyelőre nem tudok többet kivenni a különböző színű ruháiknál. a zöld mellett karmazsin, ébenkék..
   talán követnem kellene a testvérem példáját - nem bánni úgy a létezést, mintha én döntöttem volna a Roxfort sorsáról Kópavoguré helyett.. és talán jelentkeznem kellene mégis, hogy megtartsam azt a balett-szakkört, amit még nyáron említett Ivan? nem haragudhatok magamra, magunkra valamiért, amit nem követtünk volna el: de haragudhatok azért, ha nem próbálom meg azt, amiben hiszek. Pétervár után: kötelességem törleszteni.

2005. október 1. szombat

Allez, les Lions!

(https://i.imgur.com/gWSdx3q.jpeg)
Griffendél lelátók

Nem mondanám, hogy különösebben az én sportom lenne a kviddics, de Annie és Miguel miatt most mégis itt vagyok, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jól érzem magam, ahogy Élodie kezét szorongatva követem a távcsövemmel a játékot. Biztosan nem erre számítottam, amikor eldöntöttem, hogy kijövök - a varjakra például semmiképpen sem, de az egyik zöld szeműnek, aki egészen közel van, morzsolok egy kicsit a nachosból, amit Miguel hozott. Sajnos, még a távcső ellenére is, a köd és az egyen szürke haj miatt, sokszor nehezen tudom kivenni Anniet, leginkább a kommentátorra tudok csak hagyatkozni, hogy épp mit csinálnak a Griffendélesek - a kapitányuknak mindenesetre jó taktikái vannak.
-Úgy tudom, a Mardekárnak új őrzője van - mesélem Élodienak, magamat is meglepve, mennyire lelkesen. - Te is láttad, most milyen szépet védett? - mutatok előre, ahogy látom, hogy bár az az ütközés biztosan fájhatott a zöld taláros őrzőnek, de a kvaffot nem engedte be.
-Annie pedig nagyon jól védi a fogójukat! - valóban, most is épp egy újabb gurkót küldött az ellenfél egyik játékosa felé. Hajrá Annie! Inkább a játékra figyelek a beszéd helyett, de a következő pillanatot már én sem tudom szó nélkül hagyni.
-Nem állítom, hogy értek a kviddicshez - kezdem, Miguelhez és Élodiehoz közel hajolva beszélek annyira hangosan, hogy csak ők értsenek, amikor az egyik szőke hajú Mardekáros hajtó újabb gólt dob. Leengedem a távcsövemet. - De abban még én is biztos vagyok, hogy ez a harmadik Mardekár szabálytalanság volt… - jegyzem meg, kissé mérgesen, arra utalva, hogy most a griffendéles sztárhajtó lett arcon rúgva… remélem, jól van. Ráadásul az előző kihágásokat pont a csapatkapitány követte el! Je n'arrive pas à y croire!
Mintha ezek után Annie... látványosan durvábban küldené azokat a gurkókat? Meg tudom érteni.

Griffendél vs Mardekár

(https://i.pinimg.com/736x/d5/63/ab/d563ab730400b79d3f0539757ab77cfe.jpg) (https://i.pinimg.com/736x/47/99/c1/4799c1f22c7d960c886df179a55c65b1.jpg) (https://i.pinimg.com/736x/97/8a/ec/978aecb4324e5870b902e1f3a4317fdf.jpg)

"Let the world hear your roar!"

2005. október 1.

hangulat (https://www.youtube.com/watch?v=FZ4kNnn0dII&list=RDFZ4kNnn0dII&start_radio=1)

Ennek a szürke, ködös reggelnek a mélabúját szinte meg sem érezni, ahogy a lelátókon tomboló izgalom és a szurkoló diákok által kiabált biztatások vagy épp gúnyolódások megtöltik a kviddicspályát és annak környékét. Az idei tanév első mérkőzésén kimutatja a foga fehérjét a skót időjárás és megismerteti a két külföldi iskola diákjaival, hogy milyen az igazi roxfortos kviddicsszezon. A hugrabugosok közt helyet foglalva, mosolygó arccal tartok én is egy piros-arany színekben pompázó szurkolótáblát "Griffendél a nyerő!" felirattal.
Nem vagyok egy sportoló és a kviddicsben előforduló balesetek miatt a házam csapatába sem kívánok belépni, de a meccsek izzó atmoszférájának nem tudok ellenállni. Ráadásul valakinek támogatnia kell a Hugrabug csapatát is, és én nagyon szívesen veszem a vállamra ezt a terhet. Éppen ezért nagyon örülök, hogy Ophelia kérdését Holden válaszolja meg, tekintve, hogy én nem igen tudok hozzászólni a témához, ugyanis gyakorlatilag annyit tudok a kviddicsről, hogy melyik labda milyen célt szolgál és a kommentátornak hála azt, hogy melyik csapat áll nyerésre.
Ennek ellenére kíváncsian figyelem a Griffendél és Mardekár játékosait, ahogy a levegőben száguldozva cseleznek és vetnek be különböző taktikákat, hogy minél több pontot szerezzenek a házaiknak és ezzel minél jobb helyet foglaljanak el az idei szezonban. Azért - természetesen vigyázva az eltévedt gurkókkal és a túl közel suhanó játékosokkal - izgatottan tartom a szurkolótáblámat és néha egy-egy kiáltással támogatom a Griffendéleseket.

You Might Dance With The Witch

(https://64.media.tumblr.com/1799c3f0b3c98f07c4eb3c343741208d/tumblr_p23ekt663S1qgxm7jo1_r2_400.gifv)

“

We've got spirits
   yes we do!
   We've got spirits
   how 'bout you?

”

(https://64.media.tumblr.com/0de08d0e1c4cdc08b0d698ba9c8679ff/5e3d5babd8975878-79/s2048x3072/a870f1283a4d8c79f0577aeeac7bfa65968e7c64.pnj)

○ G: mindenkinek
   ○ GTN: kérlek, írj egy rövid pm-et, ha
cheerleaderség felkeltette az érdeklődésed!
   ○ 2005. 10. 01.

   A Roxfort pályáját a szürke köd éles, őszi szélként ölelte körül — halványan,
eltéveszthetetlenül. A lelátók között a két épp rivális ház hangja megtöltött
minden rendelkezésre álló teret — a mardekárosok mély, ütemes kántálása
mégis ismerős keretet adott belépőjüknek.
Későn döntöttek róla, talán inkább hagyományból, mint egyértelmű akarattal:
az ilvermornys cheerleaderek küldöttségi tagjai lassan váltak ki a pálya szélét
fodrozó szürkületből. Megszokott egyenruháik helyett palackszínre, ezüstre
bűvölt viseletük a mágiának köszönhetően haloványan tündöklött — pálcáik
végén a lebegő fényfoltok élénksége mellett.

   A csapat tagjait Elizabeth csupán szándékuk, jelentkezésük értelmében
bírálta — más házak leányai, még néhány francia is akadt közöttük.
Mikor igent mondtak az Ilvermorny küldöttségére, lezárták azt a fejezetet,
mely otthon annyi idejüket felölelte — és talán egyikük sem hitte igazán,
hogy a Roxfortban alkalmuk nyílik majd a cheerleaderség hagyományát
űzni bármilyen formában is.
A Thunderbird csapata mindig fegyelmezettségéről, látványos szurkolásáról
volt híres — ennek igényét most is megkövetelte rajtuk, ha az ilvermornys
napirendet, étrendet, vagy épp edzéstervet ezúttal meg is hagyták a fióknak.

   Puha mosollyal figyelt még Vianne utolsó megjegyzéseire, mielőtt a pályára
léptek egyszerre — ezúttal soraikat néhány fiú is erősítette. Tekintetükben
elszántsággal vegyes irónia égett — együtt várták a rövid szünetet, mely
néhány roxfortos előrejelzése alapján meg is érkezett a sérülések, valamint
a szabálytalanságok okán.
Először a pálcák emelkedtek a magasba — néhányan a ködöt űző fényeket
teremtették meg koszorúként a csapat felett, a középen állók a megbeszéltek
alapján smaragzöld, holdfényszín szikrákat, kígyóként kúszó élénk, füstből
font nyalábokat lőttek az ég felé. A mozdulatok, mint már oly sokszor:
katonásak, balettszerűek — Elizabeth otthon is megkövetelte az amíció
hevületét az általa vezetett cheerleaderektől. Másként nem tartotta méltónak —
lelkesedésük, elszántságuk jósolta, parancsolta, kívánta a győzelmet.

   Az együtt begyakorolt koreográfia közben rövid köpenyeik a széllel játszottak —
a még különös dallam ősi mágia megidézéseként hatott. Alig pár percig tart,
míg a tekintetek kereszttüzében a fiúk vállaikra kapják a lányokat —
karjuk kígyózó mozdulatot rajzol a levegőben.
Elizabeth kérésre hajukban smaragdszalag lobog — mintha egyszerre volnának
pompomlányok és egy ismeretlen világ hírnökei, a puha anyag misztikusan
kavarog arcuk körül.
Hangjuk ezúttal sem kedveskedő, csipkelődő — sosem jellemezte őket gyermeki
báj, mint a Roxfort indulóit. Az amerikai büszkeség hullámokban zajlik a csapat
előadása körül — baljósan szép, komoran felemelő. Becsvágyó.

   A mérkőzés szinte azonnal folytatódik — a tánc a végéhez közeledik.
Elizabeth az alakzat egyik csúcsán az ólmos fellegek felé emeli pálcáját —
az utolsó szikrák hármuktól szaladtak végig a pálya fölött, a mardekárosok lelátója
felett bontott szirmot. Pár lélegzetre kígyótest rajzolódott ki a fényből, hogy aztán
ezüstös csillámlásban, szikrázó konfettiként hulljon alá. Kedvelt régi gyakorlatuk —
amelyet megőrizni, bemutatni a Roxfort diákjainak különös öröm volt.

   — Gratulálok, mindannyian csodálatosak voltatok! Mindennél büszkébbek
lehettek magatokra, azt hiszem, ma valóban történelmet írtunk közösen! —
   arcukon, mint eufória, sápad el az öröm. A sípszót követően a pálya ismét a játékosoké —
Elizabeth kezet fog minden cheerleaderrel, régi barátaival, az új csatlakozókkal.
Vianne nélkül nem sikerülhetne — erről meg is emlékezik szóban, bátorítóan megérinti
Eydis vállát is.
Még mind levegő után kapkodnak, egymást ölelik, néhány lány meghatottan kérdezi —
lesz-e folytatása, ugye gyakorolnak még? Közösen, a társaságban — talán nem is a
fellépés örömére. Csak mert hiányozna.. valami, ami összeköti már őket.

butterfly effect
· · ─────── ·(https://i.imgur.com/LgqbfK7.png)· ─────── · ·

@mardekár ·⬧· 2005. október 1. szombat

Nincs csapatpreferenciám, nem ismerem egyiket sem, és bár néhányukkal már váltottam pár szót – Anne-Rose-zal, Gemmával, Roxanne-nal, Siennával - , nincs személyes kötődésem egyik csapathoz sem. Kicsinyes dolognak érezném az ellenszurkolást a Griffendél csapata ellen pusztán a kotnyeles kapitányuk miatt, bizonyos szint alá pedig nem süllyedünk. Tudom azonban, hogy Miguel a Griffendél lelátóján szurkol majd, nekem pedig elég belőle a nap hátralévő részében. A Mardekárosok valamivel talán nyugodtabb habitusúnak tűnnek és kevésbé… csapongónak? Talán kevésbé mennek majd az agyamra, amíg kiélvezem a meccset.
Némán nyújtok egy kicsi, már felbontott zacskót Eydis felé, hogy megkínálhassam a chilis bevonatú földimogyoróval, amit a meccsre hoztam. Örülök annak, hogy Elizabeth ki tudta csalogatni valamivel. Nálam biztosan sikeresebben, amikor a hét elején megkérdeztem tőle, tervez-e kijönni a mérkőzésre. Bár nem láttam még repülni, az mégis meggyőződésem, hogy kiválóan menne számára ez is, ahogyan az is, hogy nála kiválóbb, női bajnokot iskolánk nem kívánhatna. Megtiszteltetés lesz ismét mellette küzdeni.
Különösebb kommentár nélkül, de feszült érdeklődéssel követem a mérkőzést. Érdekes ötlet a szürkére festett haj. Nem nevezném teljesen fairnek, még ha nem is tilos. Inkább olyan… szürke zóna. Ha csak egyszer-egyszer nyernek vele helyzeti előnyt, akkor igazából már megérte. Én nem biztos, hogy használnék ilyen uniformizáló taktikát a saját meccseinken, a mi sporttalárjainkon pedig játékosszámok jelölik a pozíciót és szerepet is, úgyhogy biztosan kevésbé jönne be a trükk.
- A szőke lány zöld talárban. Vele már beszéltem, ő is átoktörő akar lenni. – mutatok rá Roxanne-ra. Talán túl könnyen ítélkezem, talán túl hamar leírom az embereket magam körül, de valahogy nem tűnt annak a típusnak, mint akit tényleg ez foglalkoztat és vonz. Ezek után jogosan emelem magasra a lécet. Ha van legalább olyan jó, mint Eydis, akkor nem kizárt, hogy a jövőben együtt fogunk dolgozni. Vagy épp egymás ellen. Utóbbitól inkább Merlin óvja.
A Mardekár meglehetősen sokat szabálytalankodik, és legalább két alkalommal a kapitány teszi ezt. Értem azt, hogy néha a pillanat heve elragadja az embert – bizonyára ez történhetett Florance-szal is. Egyre csak azon kapom magam, hogy a pirosak kapitánya jobban lefoglal, mert bassza meg, Sienna tényleg tudja, mit csinál. Hasonló kézjeleket én is használok – bár ritkábban mutatok számokat, azt messziről nem feltétlenül látják. Ha például kiteszem az egyik karom ütő nélkül oldalra, az a terelőtársamnak egy jelzést, hogy álljon el az útból, gurkót küldök. Ha az ütőmmel megkocogtatom kétszer a seprűm nyelét, onnan tudják, hogy valaki, vélhetően a fogó veszélyben van.
Meg is látszik a Griffendélen, hogy jól játszanak és összeszokott a csapat. A Mardekár kapitánya viszont mintha egyáltalán nem kommunikálna a saját csapattagjaival.
- Gondolom, új neki a pozíció és nem tudja, mit csinál. – mutatok a kapitányra, ezúttal Varvarának és Valenek címezve a mondatot, miközben őket is chilis mogyoróval kínálom. Varvara maga is játszik, és Valeből is kinézem, hogy kellő ismerete van a sportról, érthetik, miről beszélek. Még én is többet kommunikálok a saját csapattársaimmal, holott a kviddics választása részemről inkább azért volt, mert quodpotban több embert kell elviselni, szóló sportágak pedig versenyszerű formában nem igazán vannak nálunk. Csak bónusz, hogy az államokban a kviddics elég nichének minősül a lényegesen népszerűbb quodpottal szemben.
Az őrzőjük egészen rendben van, de lényegesen többet izzad, mint a Griffendél azonos poszton lévő játékosa. Erről egyértelműen a kapitányuk és a hajtósoruk tehet. Alig tudnak kvaffot szerezni a Griffendéltől. Nem gondolom kiemelkedően jónak a Griffendél hajtóit, de jól balanszolják egymást és kommunikálnak. Bár Tetsuya határozottan olyan játékos, akit én is szívesen fogadnék a saját csapatomba.
Nehezen képzeltem el Anne-Rose-t terelőként, amikor először említette. Hagyományosan a magamfajtákkal szeretik feltölteni azt a pozíciót. El is követi azt a hibát, hogy a saját érzelmei után megy az egyik szabálytalanság után, és eltéveszti a fő küldetését, a fogó védelmét. Neve alapján a testvére épp mögöttem ül – biccentettem neki egyet, amikor érkeztem, minden hajnalban hasonló időben kezdi az edzését a Mardekár egyik terelőjével. Kíváncsi vagyok, ő mit fog szólni hozzá, ha egy ilyen felelőtlenség miatt kiütik a húgát.
A játékot megszakítja egy rövid szünet, mialatt a sérüléseket ellátják. Kiváló idő lenne arra, hogy a Mardekár kapitánya átgondolja, mit csináljanak. Innentől kezdve a meccset bizonyára az dönti el, hogy Gemma elég gyorsan eléri-e a cikeszt – vagy hogy az őrző mennyit bír még elviselni.
Végezetül megtapsolom Elizabethék műsorát, mielőtt újra az égre emelkedne tekintetem. Néhány roxfortos és beauxbatonsos diákot is bevontak. Furcsa nekem, hogy ezen a meccsen nincs annyi egyéb dolog, amit nézni lehet a tényleges mérkőzésen túl, úgy tűnik, itt nem szokás.

(https://pamutlabor.hu/wp-content/uploads/2018/11/plabw35-afeaturedimage-bottle_green.jpg)

A kezem újra és újra Liliyáéra téved- örülök neki, hogy kikísért erre a Kviddics meccsre, még ha ez őt annyira sem érdekli, mint engem- nem is nézek igazán semmilyen meccset a saját iskolai meccseinken kívül. Mégis, szórakoztató is lehetne ez a meccs a skót ősz ellenére, és mellette ez kifejezetten kellemes időtöltés lehetne, mielőtt közösen nekivágunk a hétvégénk hátralevő részének, ha nem lennének bizonyos körülmények.

Kisebb mértékben Hagen... Romanov professzor viselkedése zavar. Nem gondolom, hogy problémás, ha egy professzor kifejezi szimpátiáját az egyik csapat felé, azzal mindenesetre nem értek a legkevésbé sem egyet, hogy beül közéjük a lelátóra. Figyelmeztetném is, hogy ez itt nem szokás, és csak azért nem fogom megtenni, mert tudom, hogy egy másik kiváló diákom társaságában van itt, aki végül hasznosította is a pályaválasztása során, amit itt tanult. Meginvitálhatta volna nyugodtan Ms. Balmoralt, biztos vagyok benne, hogy mindenki szívesen látta volna itt.

Nagyobb mértékben a házam csapatának játéka az, amelyik miatt egyáltalán nem tudok ellazulni, élvezni Lili társaságát, a zöld-fehér rizst, az összes dolgot, amivel készült, és ami miatt most nem érzem annyira kényelmesnek a sálat. Tavaly már felreppentek vélemények arról, hogy a Hugrabug ellen túl sokat szabálytalankodott a csapatunk, de azon kívül, hogy agresszív volt a játékuk, valódi szabálytalanságot inkább Fawcett professzor háza követett el, és dominálták a pályát. Most viszont tényleg nehéz túllátni a szabálytalanságok tömegén.

- Úgysem feltételezné senki Ms. Weasleyről, hogy a Mardekárnak szurkol. És azt hiszem, hogy szükségem is lesz arra a varenukhára.- remélem, hogy az ukrán alkohol, amit Liliya a teába rakott, nem hasonlít erejében a Romanov vodkára, mert bármennyit éltünk együtt, nem hiszem, hogy valaha hozzá fogok szokni annak az alkoholnak a lenyűgöző erejéhez. Most viszont nem kizárt, hogy szükségem lenne valamire.

Úgy érzem, hogy ez a rengeteg szabálytalanság, és az, hogy ezzel együtt is látványosan a másik csapat a rossz, megszégyeníti a Mardekárt, ráadásul a külföldi delegációk, iskolák előtt. El tudnám fogadni ezeket a szabálytalanságokat, ha itt is lenne egy ötven gólos előnyünk, és elfogadnám, hogy jobbak a griffendélesek, de a kettő együtt elképesztően rossz hírt kelt.

Lutece professzorra nézek, aki, úgy érzem, azután is büszke lehet magukra, ha végül sikerül fordítani.

Nem voltam biztos benne, hogy O'hara fog még repülni a tavalyi balesete után, úgyhogy amikor értesítettek, hogy nem kell új kapitányt keresnem, rendkívül bizakodó voltam az idei kilátásokkal kapcsolatban. Ez a bizakodásom azután sem tört meg, hogy láttam bottal közlekedni, mert mindig hittem a képességeiben- akkor kezdtem inkább tartani egy kicsit az évtől, amikor megtudtam, hogy gyakorlatilag senki nem maradt az eredeti csapatból. Ms. Fletcher játéka kellemes meglepetés, Ms. Selwyn viszont látványosan nem éri el Mr. Wilson szintjét, Ms. Montague és Mr. Florance pedig nem működnek olyan jól együtt a kapitányukkal, mint tavaly Sterling és Talbot- néhányan elballagtak a tavalyi csapatból, de a meglévő, kipróbált és jól játszó csapattagok cseréje véleményem szerint teljesen szükségtelen volt. Már csak az a kérdés, akárhogy nézem, hogy Ms. Jenkins képességei felülmúlják-e Ms. Millerét, méghozzá azelőtt, hogy megszületik egy behozhatatlan hátrány.

- Biztosan be is vettek volna... nagyon kedves gondolat. Néha hiányolom a táncoktatást a Roxfortból.- megérintem Lili kezét, és a kényszerszünetben egy lendületeset kortyolok az alkoholos teából, mely egyelőre azt ígéri, hogy nem fog emléktelen álmokba taszítani, mint az Izlandról hozott vodka, de tudom, hogy rengeteg alkohol meglehetősen rejtett módon fejti ki a hatását.

Rövid ideig gondolkodom rajta, hogy magamhoz intem Mr. O'harát, miközben a sérülteket ellátják, és utasítom rá, hogy fejezzék be a szabálytalankodást, mert tucatnyi ország diákjai nézik őket, de végül lemondok róla. Nem hiszem, hogy meccs közben bölcs gondolat lenne beavatkoznia egy laikusnak a taktikába, akkor sem, ha az a taktika látványos kudarcot vall éppen a vörösek ellen.

Egyelőre el is engedem a meccset, és hogy mit mondok majd hétfő reggel a csapatomnak, amikor az irodámba idézem őket. Most csak örülök, hogy itthon vagyunk, biztonságosan hazaértünk Izland után Oroszországból is, minden veszélye ellenére.

- Az biztos, hogy ezért megérte kijönni.- tényleg rendkívül szépnek, látványosnak látom a bemutatót, amit, úgy látom, az egyik amerikai lány vezetett. Egyelőre úgy látom, hogy sokkal jobb, mint amit a csapatunk kiérdemelt eddig- és remélhetőleg inspirálja őket, hogy végre szedjék össze magukat, és a griffendélesek tagjai és arca helyett a labdákra koncentráljanak.

(https://64.media.tumblr.com/be4e0c79959b5b686c0f8333f99a30c3/e33bff790a51e5b1-2e/s250x400/cd85cc4b53dd283c5ded8e6d5841242cd94b5506.png) (https://64.media.tumblr.com/dee194c5127b8a9cba320b0110cca705/e33bff790a51e5b1-71/s250x400/5f7a979d438c4d5fbaee75716fff85f27c970e9c.png)
2005. október 1.
weasley unbiasedly

Ezen a helyen az októberben nincs semmi balladai; minden éles, hideg, barnába hajlóan zizgő, mint az összetaposott avar a pálya felé, amit csak bűbájjal tudott eltávolítani a csizmájáról. Weasley annyit ugyan képes volt megtenni, hogy a vörös pulóverét otthonhagyta, senki ne mondhassa, hogy reménytelenül elfogult. Még akkor sem, ha ez igazán nem számít ebben az esetben, hiszen nem szakmai szemmel jön, nem válogat, pusztán csak szurkolni akar, meg élvezni, amit lát. Az utóbbi évek csapataiban mindig látott olyat, legalább egyet, aki pár év kemény munkájával magasabb polcra kerülhet, de a Hárpiák esetében ő csak javaslatot tehet, azt is leginkább két vajsör mellett. Mégis, mintha Jones bízna Weasley szemében - kész szerencse, hogy a szemét, a pulóverrel ellentétben, magával hozta.

Ezt igazán nem lehet megunni - az októberi ködben épülő feszültséget, a szurkolótáborok morajlását, a feszült várakozásba vegyülő kiáltásokat, amikor egy manőver igazán lélegzetelállító, ilyen vagy olyan okból. Talán mégis bánja kicsit, hogy a tanárok emelvényére ült, és nem a diákok közé próbált befurakodni, mert itt nem ugorhat fel üvöltve, hogy a sálát lengesse a feje felett, ahogy legszívesebben tenné. Vagy mondjuk beüvöltse, amit éppen gondol. Hova vezetne az? Még akkor is, ha Weasleyt soha, senki nem vádolta olyan ocsmányságokkal, minthogy holmi úrinő lenne - nem, ez mindig inkább a sógornője reszortja volt -, azért most szeretne viselkedni. Több okból is, ezen okok közül legalább három éppen a közvetlen közelében ül.
- Van egy mondás, arra a meccsre nem is éri meg kimenni, ahol nem hangzik el egy mondatban a - de mielőtt végig tudná mondani Lutece professzorhoz hajolva, felzúg körülöttük a tömeg, és összefont karokkal lejebb kell csúsznia a székén, hogy ne pattanjon fel minden mardekárosok anyját emlegetve, mikor a zöldek újabb szabálytalanságot követnek el. De nem, felnőttek ilyet nem csinálnak, Weasley pedig nagyon is fel van nőve. Vagy legalábbis igyekszik, és még inkább igyekszik, hogy ne hozzon szégyent az iskolájára vagy a házára, főként az Ilver és a Beaux delegációi előtt.

- Köszönöm! Kezdem azt érezni, hogy szükségem lesz az előrelátásodra, Lil' - sóhajt fel az üveg említésére. Nem, kifejezetten nem gondolta volna, hogy a szórakozás mellett ilyen nehéz lesz csupán néznie, hogy mi zajlik a pályán. A griffendélesek haja szinte említésre sem érdemes, miközben a játék egyre durvul - azért nem tudja megállni teljesen, és felsikolt, sőt, még fel is pattan, mikor a cikesz a Mardekár karikái felé érkezik, és mintha a Griffendél fogója már látná is...!
- KAPD EL! KAPD EL! - De mire beleordítja az ovációba, a cikesznek ismét nyoma vész. Sóhajtva visszahuppan a székére, és megsemmisülten átveszi a mondott üveget Liliyától, miközben egy bocsánatkérő pillantással adózik Oakley professzornak.
- Elnézést, Mr. Oakley, ez a legpártatlanabb, ami kitelik tőlem. - Nem teszi hozzá, hogy ilyen mészárlást régen kellett úgy végignéznie, hogy közben nyugalmat erőltet magára. Csak futó pillantást vet a Griffendél házvezetőjének profiljára, szeretne mondani valamit, szeretne igazán a fejébe látni egy pillanatra, tudni, hogy ez házvezetőként milyen érzés, de a griffendéles szurkolók erdejében elég jó rálátása nyílik Balmoralra, így aztán a legtöbb, amit tehet, hogy megpróbál vállalhatóan viselkedni. Bármit is jelentsen ez Weasley esetében.

The kind of mate I’m contemplating
(https://cdn.exoticindia.com/images/products/original/falconry/eagles_fc01.webp)
Hollóhát lelátó

Természetesen nem vagyok olyan lelkes, mint amikor a Hollóhát játszik, de idéntől a másik három ház valamelyikének kell szurkolnom, mert amikor mi játszunk, én is a levegőben leszek. Örülök, hogy a Boss Lady utolsó kapitánysága alatt kaptam erre lehetőséget, mielőtt jövőre szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy ilyen fogót nem találunk a következő Krita Yugáig. Sajnos rengeteg jó játékosunk elballag a nővérem évfolyamával.

Igaz, jövőre nem kell elviselnünk ezt a borzalmas zajt…

- Ezt Nebelwald csinálja?- lehet, hogy Soffi, akitől kérdezek, talán tud erről valamit… bármit. Emlékszem, tavaly a mi tiszteletünkre is hozott néhány bábot, amitől a Mardekár akkor is megőrült, de minek hozta a Griffendélnek?

Nyilván annak szurkol, akinek akar. Én a Mardekár oldalán törtem ma lándzsát, annak ellenére, hogy Frics is nekik szokott szurkolni, és nem igazán vagyok oda a Mardekárban senkiért- Selwyn az egyetlen kivétel, akivel annyira jóban vagyok, amennyire bárki jóban szokott lenni vele, és aki megígérte, hogy szintén szurkol nekem. Remélem, hogy az én nevem többször hangzik el pozitív kontextusban majd, mint az övé… látszik, hogy bármilyen jól repül, bármilyen jól céloz, még tapasztalatlan, és talán nem is erre a posztra való.

Amikor azután megtörténik a szünet, és a bemutató, elgondolkodom rajta, hogy talán rossz küldöttség körül ólálkodtunk eddig. A ködön át is látom a szurkolócsapat szervezőjének arcát, és nehezen veszem le róla a szemem. Nem mondom, hogy az amerikai lányok csúnyák, de a beauban szebbek vannak- ez a lány viszont abszolút jobban néz ki mindegyiknél, akivel beszéltem előtte. Oldalba bököm Zacket.

- Neked is bejön, ugye? Megkeresem majd valamikor azt a lányt. Túl csinos, biztos senki nem elég bátor hozzá, hogy elhívja. A csajok imádják a magabiztosságot, a sskkversenyeken is népszerű vagyok. Aztán One night in Bang… khm… neked tetszett ez a mesterien megkomponált performansz? És… láttad Zacket?- inkább nem nézek Heliodorára, akinek előadtam magam, inkább bámulok előre, mint aki nem is létezik. És mindezt azért, mert Zack rohangál.

Felemelem a zöld zászlócskát, de még mindig meg vagyok semmisülve.

D E A R E V E R Y O N E

Griffendél lelátó

☙──────✽──────❧

A folyosók a mai meccstől voltak hangosak napok óta. Izgatott beszélgetések, tét nélküli fogadások, csatakiáltásoktól zengtek a falak és mindannyiszor mosolyt csaltak az arcomra. Én is érzem, a bőrömön pattog a feszültség, a szívem új ritmusra ver, holott nem is én lépek a pályára. De mégis… ad némi otthon-ízt, ami már nagyon hiányzott.
Mindkét csapatban van olyan, aki felé húz a szívem - ami a szurkolást illeti -, ám az egyik keserédes ízt hagy a számban. A személyes érzések viszont most nem számítanak. Egyedül a játék izgalma miatt vagyok itt, a különbségek és hasonlóságok érdekelnek, az esetleg nem látott manőverek és elterelések, az összhang, a kommunikáció. Tanulni jöttem a szurkoláson túl, még ha csapatkapitányként nem is lesz több esélyem átadni a szerzett tudást a többieknek.
A griffendél lelátót célzom meg, közben az eget kémlelem és az időjárás okozta nehézségeken és az emiatt módosítandó taktikákon jár az eszem, hogy én mit tennék, hogyan készíteném a meccsre a többieket. A lépcsőkön felfelé a buzdító-beszédet írom, mintha felérve ott várnának a többiek, a seprűjűket markolva, teljes harci díszben.
Helyettük Fuentesen akad meg a tekintetem. Neki talán mégsem adom elő a pep-talkot.
- Fuentes! - emelem a kezem felé, hogy hangos csattanással fogadjam az övét, majd üdvözlöm a hölgyeket is és helyet foglalok az egykori rivális csapat sztárfogója mellett, mielőtt elkezdődne a meccs. Lábam izgatottan jár, míg fel nem repülnek a játékosok és összeszűkült tekintettek próbálom nyomon követni az útjukat. Hangos taps és fütty lohol a nyomukban, amiből én is bőven kiveszem a részem. Elengedem magam, a játék keltette hévvel egészen könnyen megy hangot adni a nem tetszésnek és az elismerésnek egyaránt. Kékjeim megszokásból követik a kvaffot, ezáltal el-elidőzök az egyik zöld hajtón. A szívem fájdalmasan félreüti az ütemet, a torkom összeszorul, mert hangosan biztatnám, ujjonganék, mégsem teszem. A varázs már rég odalett, ott maradt Barcelonában, hiába csomagoltam el gondosan magammal.
- Jól látod. És ilyen játékstílus mellett nem is az utolsó - fűzöm tovább Daphné gondolatát és a hangomból nem tudom kiölni a szemrehányást. Értem én, könnyű megfeledkezni magadról, ha fűt az adrenalin, de ezt már nem lehet a pillanatnyi hévre fogni. Nem tudom, hogy ezzel próbálnak-e kompenzálni a hanyag csapatmunka miatt. Lehetetlen egy emberként elvinni egy egész csapat munkáját. Nem sem az őrzőt, sem a fogót a mardekár oldalán. Fletcher sérülése csak megalapozza a gondolatmenetem.
Azonnal oldalba bököm a könyökömmel Fuentest, ahogy meglátom a lányainkat lent. A vigyorom szétterül az arcomon és lelkes tapssal követem az előadásukat.
- Nem gondoltam, hogy ennyire hiányozni fog ez - sóhajtom Fuentesnek. Hiába díszeleg rajtam a kviddics-dzseki, ha nem élhetem át újra és újra a játék izgalmát és szabadságát. Nem sajnálom az épp pályán lévőktől, hangosan ujjongok, mindahányszor Annie megküldi a gurkót, ami erős csókot lehel az vetélytársaira. Nem gondoltam volna, hogy elhatározom magam valamelyik csapat mellett, de mégis így lett. A griffendél kommunikál, összehangolt támadást intéz és mindenki pontosan tudja a dolgát. A zöldeknél nem úgy tűnik, mintha lenne egyáltalán csapatkapitány, aki egybefogná a játékosait.
- A griffendél ellen szívesen repülnék. Érdekes meccs lenne - jegyzem meg az újabb sikeres lövés után. Gondolatban már a lehetséges csapatunkat állítom össze és hiába ismerem el a játékát, dühös zöngével visszhangzik Barbon neve a fejemben. Tudom, hogy vele szemben le kéne mondanom a kapitányi pozícióért. De a csapatért és a sikerért hajlandó lennék ilyen áldozatot hozni.
A griffendéles fogó zuhanása kiűzi a felesleges gondolatokat. Felhördülve pattanok fel és hunyorogva figyelem a fejleményeket. Megkönnyebbült sóhajjal ülök vissza, mikor láthatóan nem sérült túlzottan.
- Bevallom, elég érdekesen alakul… - …de nem érhet az otthoni közelébe. Hagyom kettőnk közt lebegni a mondat második felét és már határozottan azért szurkolok, hogy a griffendélnek sikerüljön megszerezni a gólkülönbséggel járó győzelmet.

(https://i.pinimg.com/736x/f2/aa/13/f2aa13c1d6bed78448edcdaf5e85a4b9.jpg)

✦ Game on! ✦

Jó ez a meccs, csak előbb kellett vón jönni, mert így nem biztos, hogy értem az összes viszonyt. Csak a tizenötödik percre érek oda, mert ötletem se van, hogy mit kéne minderre felvenni, szóval maradok a fekete plüssmelegítőnél meg a műszőrkabátnál, mert bizisten olyan kutya hideg van, hogy szűkölni tudnék a kíntó'.
-привет -csúszok be a többiek közé, gondolva itt a külföldi bagázsra, mert azért a hazai mezőnyhöz még nem vagyok elég bátor odadörgölőzni, szóval marad a megszokott kiscsoportos szocifogi.
-Mitől ilyen brenkós az összes? -kérdezősködöm, jó volna ha valaki lenne olyan jóarc, hogy felhomályosít, mert csak azt látom, hogy mindenki megy, mint a vaddisznó, közben meg ellentétes színek mindenfélét mutogatnak meg kajabálnak egymásnak. Azt se nagyon tudom megállapítani, hogy ki-kinek miféle iafia lehet.
Aztán egészen kiderül magától is, hogy mi a nyavalya okozója, mondjuk, hogy a Mardekár csalik, mint anyám az adózással és az egy igen rohadt dolog. Mondjuk nem anyám esetében, azt egyszerűbben lehetne megmagyarázni, mint, ami itt megy.

-Hát de miért ilyen dúvadak, ha ők csalnak, Makkosmáriám! -szólok hozzá a helyzethez, innentől azt hiszem a piros-szürkéknek szurkolok, még akkor is, ha azt se tudom melyik ki, mondjuk, ha tudnám, azzal se lennék beljebb, de az fix, hogy jó a hajuk.
- Jó, hát a piros kapitány nekem is megmondhatná mit csináljak, csinálnám egyből, mondjuk így távolról mind olyan, mint a tűzijáték- bújik ki belőlem a jányok iránti örök rajongás és még a pofámra sem csapok, amiért kifutott, mint a főzővíz.
A legrosszabb, ami történhet maximum az lehet, hogy valaki elvakerja neki és azt gondolja, hogy hót böte vagyok. Na aztán?
-Há' én nem tudom mi van a mókussal-rázom a fejem Barbonnak, miközben elfogadom a felkínált rágcsát - de szerintem kicsit azért hipoxiás vagy csak nem arccal előre kelt ma.
A Mardekárra csak azt a jelzőt tudom használni, hogy „gatya”. Néha egy négy-öt percre össze tudnak hangolódni, de többnyire azt látom, hogy mindenik megy a maga sávjába nyakló nélkül.
Aztán van lehetőségem örvendeni a kiegészült szurkolócsapatnak, szóval az egészet lelkesem végigtapsolom, még szívecskét is igyekszem mutatni Vi-nek, hadd örüljön. Meg, hogy én is foglalkozzak valamivel, ha már nem lehetek a seprűmön.
-Én ennyi büntetőt, csak kocsmába láttam, de ott maflásba mérték -ingatom a fejem, ahogy figyelem a történteket.

save the cheerleaders
save the world
· · ─────── · ❥ · ─────── · ·

@mardekár·⬧· 2005. október 1. szombat

- Pedig egészen biztos vagyok abban, hogy csinos szurkoló lennél. – kacsintok rá a smaragdra és ezüstre bűvölt egyenruhámban a piros nyakkendős Amycusra. Azt mondják, a tinédzser fiúknál csak a felnőtt fiúk érzékenyebbek a kedvenc csapatukra. Fiatalon identitáskeresés, felnőttként meg már egyenesen háború, és valahol a kettő között változik át a fanbase rajongása hitvallássá. De Amycus már most olyan, mintha a saját háborúját vívná.
Tulajdonképpen örülök annak, hogy Elizabeth úgy döntött, hogy valami mást is megmutatunk a kultúránkból, mint amit a trauma pozitív pavilonunk láttatni engedett belőle. Külön öröm, hogy ezúttal néhány fiú is csatlakozik a szurkolói csapatunkba – hagyományosan a Horned Serpent cheerleaderjei lányokból állnak, 2005-ben viszont talán már elviseli a férfi ego (legalábbis egyes férfiak egoja) a szűk, méretre szabott tornarucit. Mindig vannak páran a kviddics és quodpot játékosok közül, akik azt gondolják, hogy tesztoszteronban és izzadtságban fulladva övék az egyedüli teljesítmény, és az egész univerzum az ő heroizmusuktól függ. A szurkolás nem valódi sport, ugye? Próbáljanak lehozni egy tökéletes piramist sminkben és millió dolláros mosollyal.
Viszonzom a szívecskét a páratlan Appalachian Babe-nek, és küldök egyet Wild West Vale-nek is; kíváncsi vagyok, hogy miről beszélgetnek Barbonnal. Meg arra is, hogy hol lesz az after, ha vége a meccsnek. A mérkőzésre csak néha-néha pillantok fel, a figyelmem azonban most nem a meccsé; az idegen iskolák új szurkolóival foglalkozom inkább. Most itt van rám nagyobb szükség, hogy az első élményük tényleg olyan legyen, amire mosolyogva fognak visszagondolni. Good vibes only! Egy francia lány, lehetetlenül magas, még azt is vállalta, hogy készít rólunk néhány fotót. Segítek megigazítani a szalagot a Soffi nevű lány hajában; egy kicsit kibomlott, talán a szél vagy a futás. Nem nagy ügy, mégis segítek megcsinálni neki Elizabeth végső ellenőrzése előtt.
A pompomok most otthon maradtak; a pálcám emelkedik helyette a magasba, hogy a levegőbe idézzem a zöld színű fénynyalábot, díszletet festve az égre. Mintha varázslatunk egysége átütné a sűrű, angol ködöt. Felállok a francia fiú stabil vállaira – ő volt a gyakorlópartnerem az elmúlt hetekben, és örülök, hogy megbízhatok benne. Vianne M. Gardner mégis csak megtalálta az Eiffel-tornyot.
Tudom, hogy a lelátókról szabad szemmel nem látják, de mindegy a távolság. Ha más nem, de a velem együtt táncolók biztosan látják a mosolyt. Ez pedig mindennél többet ér. Még a végzős homecomingnál is.
A koreográfia egyszerűbb, kezdőbarát – Elizabeth is azt szeretné, ha minél többen és minél lelkesebben csatlakoznának, ehhez pedig el kell hallgattatni minden kételyt. Végigugrálom és végigölelem örömömben a többieket, miután a műsornak vége és az égre rajzolt kígyó apró darabokra robban szét. Szemeim sós könnyekkel telítődnek meg Elizabeth szavaira.
- Ugye megölelhetlek? – hallom, hogy remeg a hangom, de mégis, nem vagyunk mi most részei valami egészen fantasztikusnak?

Ophrys apifera
(https://i.imgur.com/38pDw8g.png)
@mindenki ❁ 2005. október 1. szombat

Az őrző nyilván az a játékos lesz, aki védi a karikákat. Konstatálom magamban a dolgot, annyira nem értem ezt a játékot, nem az én sportom, és nagyon ritkán mentem ki a mérkőzésekre, és azt is a társaság miatt, ahogyan most is, a meccset nem nagyon figyeltem soha. Élodie Roethlisberger pedig köszöni szépen, szeret két lábbal a földön állni, hiszen eleve ott vannak a barátai.
Követem a távcsövemmel Daphné ujját, hogy megnézzem magamnak a Mardekár új játékosát. Elég fiatal, de azt is mondják, hogy bizonyos kor után a csapatba kerülni vagy kapcsolatok, vagy vigaszág lehet csupán. Kicsit szomorú a gondolat, hiszen csak most kezdődik az életünk. Mi van, ha mondjuk hirtelen engem is elkap a vágy, hogy üljek seprűre és ki akarom próbálni kicsit komolyabban, mint ahogyan elsős korunkban tettük?
Ráközelítek a lencsémmel a zöld taláros karika-védőre, aki épp grimaszol valamit a pirosak játékosának, és lövök róluk egy fotót. Kedves ajándék volt a bátyámtól az új fényképezőgép, amivel egész messzi dolgokról is tudok olyan fotót csinálni, mintha ott lennék mellettük. Biztosan örülni fognak a csapatok a képeknek.
- Sajnos én sem tudom. Miguel, mint ügyeletes szakértő, te mit gondolsz a meccsről? Azt ’allottam, a kviddicsben amúgy is rendszeres az ilyen játék. Igaz ez? – kérdezem, miközben a fényképezőgépem optikáján tekerek egy kicsit, hogy beállítsak rajta valamit. Hallom Malachi válaszát, és hallom a megszólalásokat magam körül – vagyis inkább előttem, mert nem akarok féletlenül kitakarni senkit. De ilyenek az emberek és ilyen a természet is. Nem annyira húzom fel magam a dolgon.
- A növényvilág amúgy tele van csalásokkal. A méhbangó virágának színe és illata például úgy néz ki, mint egy mé'királynő, ezért a 'ímek megpróbálnak párosodni vele, de csak elvégeztetik velük a beporzást. A kavicsvirágok meg úgy néznek ki, mint a kavicsok, 'ogy ne egyék meg őket. Meg van egy fura kúszónövény Chilében, ami utánozni tudja a körülötte lévő növények leveleit. – és vajon honnan tudja, hogy hogyan néz ki a szomszédja? Elképesztő!
Folytatnám még bőségesen az elbeszélést, ha nem pillantanék meg valami érdekeset a pálya szélén. Látom ugyan a kamera lencsén keresztül a zöldbe és ezüstbe öltözött lányokat és fiúkat, hajukban zöld szalaggal. Biztosan cheerleaderek! Láttam már róluk képeket, de élőben még soha. Rövid időre tűnök csak el a Griffendél lelátójáról, de biztosan visszatalálok majd ide, miután elkészítettem a képeket.
Hiányzik a tánc nekem is. Hirtelen gondolat volt a kis növénykés klub – integetek is Almának, amikor elrohanok a Hugrabug lelátója előtt - , de hirtelen az is, hogy azt kérdezem a vezetőjüktől, nem zavarná-e őket, ha készítek róluk néhány képet. Hirtelen ötlet lesz majd az is, hogy megkérdezzem, valamilyen formában megengedik-e, hogy csatlakozzak? Sosem táncoltam többedmagammal, nagyon ritkán volt párom a táncban, de ez az év az új tapasztalatoké, nemde? Akár seprűre is ülhetnék!

Mardekér lelátó
(https://norsemythologist.com/wp-content/uploads/2022/09/kisspng-la-mythologie-du-rhin-jo%CC%88rmungandr-fairy-tale-levi-%D0%9F%D1%80%D0%BE%D0%B3%D1%80%D0%B0%D0%BC%D0%BC%D0%B0-%D0%B4%D0%BB%D1%8F-%D0%B2%D0%BE%D1%81%D1%81%D1%82%D0%B0%D0%BD%D0%BE%D0%B2%D0%BB%D0%B5%D0%BD-5b6b0fc2a43370.8536511315337430426726-1024x437.png)

Az Ilvermornyban mindig kerültem a kviddics meccseket, csak a Horned Serpent fontosabb meccsein szurkoltam, és ott is mindig valamennyire kívülállónak éreztem magam. Szerettem a lelkesedést, ami a lelátón ünneplőkről rám ragadt, de soha nem tudtam megérteni, hogy egyesek hogyan beszélhetnek órákat rajongással seprű modellekről, trükkökről, meccsekről, távoli földek játékosairól. Soha nem voltam igazán szakértő, mégis… valahogy ismerős sok dolog a játékban.

Talán nem különbözik ez a játék túlzottan egy jól szervezett vadászattól. Minden tagja a csapatnak hoz valamit, mindenki fontos, mindenki az életét bízza a vezetőre, és vakon megbízik benne, hogy minden lépés helyes. Egészen fiatal boszorkányok és varázslók válnak egy tökéletes entitás részeivé, melyek együtt mozognak, és még ha külön nem bírnának el egyetlen kifejlett akromantulával sem, együtt elpusztítanak egy kolóniát. Solace felé nézek, aki nem messze tőlem áll a Mardekár ház lelátóján.

Vajon ennek a játéknak köszönhetjük, hogy ő is megtanult falkában vadászni, és emiatt élünk ma? Elfogadom a zacskót, amivel kínál, és kicsit elmosolyodom, ahogy a fiú által mutatott zöld taláros lányra nézek.

- Gyengének tűnik. De nem volt szerencsém beszélni vele, a tartásából, mozgásából gondolom. Olyannak tűnik, aki kapkod, amikor türelem kell, és hezitál, amikor dönteni kell. Soha nem akarnék egy ilyen vadászt a csapatomba.- igaz, Solacet magát is félreismertem. Talán túl sokszor kellett gyors döntést hoznom, és talán nem kellene ennyire kemény első benyomásoknak engednem.

Ahogy megtörténik az első komolyabb sérülés, hamarabb, mint hittem, izgatottan lesietek. Egy pillanatra rákérdezek magamban, hogy mit csinálok most, soha nem érdekelt ez sem- mindig távol állt tőlem a kecsesség, a vágy, hogy csinosnak lássanak, és talán most sem lenne másképpen, ha a klánom árulása nem olvasztja meg a vasláncnak hitt köteléket a családom felé, és ha nem találkozom Elizabethtel Barcelonában. Nem hiszem, hogy bárki más rávesz erre, de örülök, hogy csatlakoztam, még ha csak a varázslatokban segédkezem, a koreográfiához még nem voltam bátor.

Ahogy a gyakorlásnak megfelelően az égre emelem a pálcámat, az jut eszembe, hogy legközelebb már abban is részt fogok venni, hogy engem is felemelnek, vagy én emelek fel valakit. A rúnáimmal meg tudnám oldani…

Egyelőre a profikra bízok mindent.

A bemutató végén magamhoz képest kifejezetten kedvesen mosolygok körbe, először a pirosnyakkendős roxfortos fiúra, elfogadom Vianne ölelését, és hálásan nézek Elizabethre, amiért része lehettem a klánjának, vadászatának, bármilyen kicsi is volt az a rész.

¡Vamos leones!
2005. október 1. szombat

Figyelmeztetés: itt-ott fellelhető trágárságok

¡Uf, cómo odio el clima inglés! Húzom is a fejemre a wampusos suéter-em kapucniját, mert szinte bántja a füleiet ez a nedves hideg. Ennél kevés undorítóbb időjárást tudok elképzelni egy meccshez, de valahogy a maga iróniájával még talán illik is a jelenlegi meccshez? Nem sokakat ismerek az angol csapatokból, féllábú összetört szívű barátom tiszteletére (valamint kedves Hermanita-m unszolására) a leones rojos a.k.a. Griffendéles elvtársak lelátóján élvezem a mérkőzés nyújtotta örömeket. Azért nem mondom, hogy ne ülne ki az arcomra a furcsálló arckifejezés, amikor valami szerencsétlen befurakszik mögénk két baszadék nagy és geci ijesztő bábbal, és össze is rezzenek, amikor azok a szarok felbömbölnek mögöttünk.
Társaságom fényét, melyet drága Hermanita és Señorita Élodie már eleve beragyog, tovább emeli Maddock jelenléte is. Feltartom a kezem, hogy belecsaphasson, majd vállon veregetem. Elég egy néma pillantás, mindketten értjük egymás fájdalmát. Szívesen ülnénk mi is a seprűinken, hogy összemérhessük az erőinket újra. Ám a Trimágus Tusa mást tartogat számunkra, ami ezt nem teszi lehetővé. Jómagam csak viszonylag némán figyelem az eseményeket. Talán szakmai ártalom, de egészen addig nem nyugszik meg a lelkem, ameddig meg nem pillantom a cikeszt. Kíváncsian figyelem, vajon a játékosoknak mikor tűnik fel. A hajtók játéka engem valamiért annyira nem köt le, az én szemeim előtt mindig is az aranycikesz lobogott, most azért megadom a tiszteletet a többi játékosnak is. Magamban eltárazom azt az információt, hogy talán a mardekár játékstílusa hajaz legjobban a wampuséra, bár mi a szabálytalanságokat minimalizáljuk, inkább a megkérdőjelezhető szürke zónába eső tevékenységeket szoktunk folytatni, már ha valamit. Bár megvallva az őszintét, a sportolói elitnek nincs erre feltétlen szüksége, verdad?
- Jó hülye vagy akkor Amigo - csóválom a fejem Maddock megszólalására. Számomra egyértelmű volt, hogy hiányozni fog mi talento, mi libertad. Még ha az Ilver falai közt az a bizonyos Fuentes is vagyok, a levegőben egy kikúrt jó fogó, valljuk be. Egoizmus ide, vagy oda, amióta a csapatban vagyok, nem hagytam ki egy cikeszt sem, ezért nem is basztak ki, nem a fene nagy önuralmam, fegyelmezettségem és rettentő kívánatos személyiségem miatt, verdad?
- Én inkább valami vegyes csapat ellen mennék. Nem gondolom, hogy bármelyik ház csapata elég jó lehetne egy válogatott Ilveres csapat ellen. Maddock, ne hazudjunk, itt most a legjobbak legjobbjai vannak közülünk. A Griffendél és a Mardekár csapatában is vannak kiváló sportemberek : Tetsuya és O'Hara fasza hajtók és szerintem Señorita Scrimgeour sem panaszkodhat, deee... sorry-not sorry, Señorita Annie egyáltalán nem kiemelkedő terelő. Barbon legyalulná. Viszont az a Travers... mozgatja a fantáziámat még... - osztom meg velük a véleményem. - Megvallva az őszintét Señorita Élodie... - kezdem a reflexiót a kérdésére. - Szerintem ez egy elég kétségbeesett játék. A Griffendél csapata nem erős alapból, bár vannak jó és kiváló játékosaik. Az ő erejük a csapatmunkában rejlik. Kommunikálnak, követik az utasításokat, ha szétesnek is nagyon hamar rendeződnek. Scrimgeour kiváló kapitány, különösen figyelemreméltó a higgadtsága, amelyet produkál a meccsen. Ezzel szemben a Mardekár csapata teljesen szét van hullva, még ha egyénileg több is a jó játékosuk... kicsit mintha egymás ellen játszanának. Érződik, hogy komoly ellentétek vannak a csapatban, káosz van a buksikban. A kapitány vezetőként pozitív említésre sem érdemes, viszont hajtóként látszik, hogy van mit a tejbe aprítania. És ha bukni fognak, emiatt buknak majd. Ami meg a szabálytalanságokat illeti... a helyzet hevében mindig becsúszhat egy-egy, mint annak a Folrance-nek az esetében, amikor Tetsuya-t pofán talpalta, de egyébként ez már túlzás... - csóválom a fejem összefont karokkal. Amikor érkezik a gurkó a lelátóra, azonnal rántom félre Hermanita-t, így csak a mögöttünk állomásozó oroszlánt bassza szét. Itt azért elengedek a kedves terelő kolléga felé egy istenes mexikói káromkodást, amelyben a családjának legtöbb tagját megemlítem negatív jelzők hadával ellátva, de ez kell, hogy lehiggadjak.
- Jól vagy? - kérdezem Hermanita-t, ahogy megsimogatom a hátát az izgalmak örömére.

Roxfort RPG

2005/2006-os tanév => Meccsek, edzések, válogatások => A témát indította: Rolanda Hooch - 2025. 10. 01. - 11:47:05