Oldal nyomtatása - Alkimista labor

Alkímia óra - VI.-VII. évfolyam
(https://i.pinimg.com/1200x/3f/73/bb/3f73bbccb2ece7105348e227d3d3465a.jpg)
2005. 09. 29. csütörtök délután
közvetlen a Griffendél-Mardekár mérkőzés előtt

Nem életem legkönnyebb kihívása átadni a tudásomat, azonban hasonlóan nagy felelősség, mint megtalálni a gyógyírt egy betegségre. Tisztában vagyok azzal, hogy egy rossz tanár képes elidegeníteni a teljes tudományágtól, és éveken, évtizedeken át cipeli miatta a tüskéket az ember. Mindenképpen hasznomra vált a tavalyi tanév, amíg visszaszoktam az európai környezethez, illetve az is, hogy tarthattam pár vendégelőadást a Mandragórán a tapasztalataimról és ismereteimről. Az azonban még mindig nem ugyanolyan, mint ennyire felelősnek lenni.
Nem a legegyszerűbb az idei végzősök helyzete, ha alkímiából kívánnak RAVASZ vizsgát tenni. Gyors iramban haladunk a tanrenddel, hogy mindenképpen megkapják a felkészítést. A bájitaltantól eltérően nem csak üstöt, kést és mérleget kell használni, az eszközök repertoárja jócskán kiegészült a különböző formájú és funkciójú lombikokkal, athanorral, pecsétekkel és más, speciális felszerelésekkel, így az első órák empirikus része is nagyrészt azzal telt, hogy a gyakorlati feladatok példáján keresztül a diákok megismerjék és magabiztosan használják ezeket, valamint megtanulják az alapfogalmakat. A mai óra témája nagy ugrás az előző órákhoz képest, ez a témakör ugyanis bármikor előkerülhet a RAVASZ vizsgán. A hatodéveseknek sem árt, ha minél hamarabb megismerkednek vele.
- Üdvözlök mindenkit! A mai napon összevont órát tartunk, azonban a gyakorlati részen mindenki önállóan fog dolgozni. A téma rendszeres visszatérő a RAVASZ-vizsgákon. – felegyenesedem a saját asztalom mellett, melynek eddig nekidőlve vártam, hogy a tanulók elfoglalják a munkaasztalukat, kezemben pedig egy ékszerrel játszok. A szemfülesek észrevehetik, hogy minden munkaasztal mellé kikészítettem egy pergament lefordítva. Az instrukciókat megtalálják majd rajta a tanóra gyakorlati részéhez.
- A mai órán az alkímiai ezüsttel fogunk foglalkozni. Mágikus tulajdonságai miatt egy időben népszerű fémötvözetnek számított, bár ma is előszeretettel használják például ékszerekhez. Ki tudja megmondani azt, hogy milyen égitest az ezüst szimbóluma? – befejezem a babrálást a kezemben tartott ékszerrel, ami nem más, mint egy vékony karkötő az ouroboros szimbólumával – a farkába harapó kígyó lassú, de határozott mozgással követi a saját farkát. Az ékszert odaadom a hozzám legközelebb ülő diáknak, hogy szemlélje meg és adja azt tovább.
- Az ötvözet tartalmaz higanyt is, ami a mozgékonyságát adja. Mágikus tulajdonságai nem merülnek ki ennyiben, ugyanis ez a fém reagál környezetére, és begyógyítja saját magát. Nyugodtan próbáljátok megrongálni az ékszert, persze ésszerű, tantermi keretek között. – sok munka volt az alkimista labor helyrehozatalával, nem örülnék neki, ha ismét a régi állapotok uralkodnának itt. Legjobb viszont, ha ezt saját szemükkel látják. Akár fizikai eszközt használnak a roncsolásra, akár a pálcájukat, a fém rövid idő elteltével visszaáll eredeti formájára. Persze megvannak a módszerek arra, hogyan lehet megtörni az anyagnak ezen tulajdonságait, az azonban már az egyes elemek szétválasztásáról szól, amivel novemberig nem foglalkozunk.
- Fegyvereket nem szoktak kizárólag ebből készíteni, de ma is használják pengék bevonataként olyan ellenfelek ellen, akik érzékenyek az ezüstre. – nem feltétlen a vérfarkasokra gondolok itt, úgy tudom, az különben is városi legenda, hogy nem bírják az ezüstöt. De nyílhegyekről tudok alkímiai ezüstből, amiket pár száz éve használtak ellenük, amiről minden tankönyv megemlékezik az erről szóló fejezeteknél.
- Kínában láttam egy ládát egyszer, aminek a lakatját készítették ebből. A mágikus védelem mellett a fizikai erőhatásnak is ellenállt, mert egyszerűen megjavította magát. – a koboldok is használnak hasonlót, de ők tiszta ezüstöt, és a saját mágiájukkal, amit leutánozni mindeddig egy varázsló sem volt képes. Jó okuk van arra, hogy tartogassák a titkaikat. Abban is biztos vagyok, hogy a trófeateremben tárolt serlegek némelyike is készülhetett ebből. Hiába koptatták az évszázadok a felületüket, azok ma is ugyanolyan tükörfényesen csillognak, mint a középkorban.
- Tudtok-e olyan híres tárgyat mondani, melyek alkímiához köthető módszerrel készültek? – nem feltétlen az ezüstre gondolok itt, hanem bármire, ami az eszükbe juthat. Különösen érdekel a vendégiskolák tanulóinak ismerete és tapasztalata. Az alkímiával készült tárgyak közös jellemzője mindig az, hogy túlmutatnak saját magukon. A tudomány, a szimbolika és a mágia közös találkozásának eredményei.

▪ A tanóra 3 körös
▪ Minden körre két hetes határidő várható
▪ A tantárgyat felvett, nem jegelt karakterek számára a megjelenés legalább 1 körben kötelező
▪ Amennyiben valaki tudja, hogy nem tud részt venni a tanórán, az igazolást bagolypostán (pm) küldheti
▪ A következő tanári reag várható OC ideje: 2025. 10. 10. péntek
▪ Bármilyen kérdés/kérés esetén keressetek bizalommal!
▪ Más diákok megszólítása esetén kérlek, emeljétek ki a neveket a megfelelő színkódokkal.

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug), #5e418b (Ilvermorny), #4F80C0 (Beauxbatons)

Alkímia óra

(https://i.pinimg.com/736x/6b/0a/a5/6b0aa5ef795c2f9f0f99e3dcc8b09353.jpg) (https://i.pinimg.com/736x/5b/9a/45/5b9a459a0dca721f2af2503add4a43df.jpg) (https://i.pinimg.com/736x/f0/73/6e/f0736eefcc83aba6dbb8f347cf324119.jpg)

Hatod- és hetedév

2005. szeptember 29.

hangulat (https://www.youtube.com/watch?v=i0BU2zI7Enc&list=RDi0BU2zI7Enc&start_radio=1)

A nap már erősen a vége felé közeledik, ahogy a Roxfort folyosóin az Alkimista labor felé veszem az irányt. A nappalok egyre rövidebbek, és a fénysugarak egyre hosszabb árnyékokat rajzolnak a földön. A teremhez könnyen és gyorsan eljutok, átlépve az ajtón pedig sikerül elnyomnom egy álmos ásítást is. Még nem sokan vannak itt, így köszönök a professzornak és keresek magamnak egy szimpatikus munkaasztalt a középső sorok egyikében és ledobom magam elé a táskámat, vigyázva, hogy a pergament le ne sodorjam, egyébként nem nyúlok hozzá.
A héten az egész iskola a szombaton lévő kviddicsmérkőzéstől zúgolódik. A Griffendél és a Mardekár ház nyitják az idei szezont, a csapatok serényen edzenek, a többi diák pedig eredetibbnél eredetibb verseket és szlogeneket találnak ki, amiket majd a lelátókon kiáltoznak. Az izgalom természetesen engem sem kerül el, sőt mi több, a mai estére azt terveztem, hogy én is készítek egy szurkolótáblát, amit aztán vörös és arany színekkel fogok kipingálni. Nem vagyok egy nagy művészalkat, de azt hiszem, hogy a betűk megrajzolása nem fog gondot okozni.
Gondolkodásom közepette a terem megtelik, mosolyogva köszönök az ismerősöknek és barátoknak, miközben az asztalon könyökölök és a tenyerembe támasztom a fejem. Elég sokan vagyunk, a diákok nagyon érdeklődőnek bizonyultak az Alkímia iránt és, ahogy látom a hatodévesek is jönnek ma. Nem tagadom, engem is inkább a kíváncsiság vonzott, és nem is csalódtam, tényleg elég érdekfeszítő a tárgy. Bár nem teljesen olyan, mint a bájitaltan, azért vannak hasonlóságok, ezért nem hiszem, hogy túl problémás lesz ezzel a plusz órával az évem.
Végül Romanov professzor az íróasztalánál állva megkezdi a mai órát, ahol - mint azt ő is elmondja - az alkímiai ezüsttel fogunk foglalkozni. Ennek hallatán értetlenül összehúzom a szemöldököm, mi a különbség a sima és az alkímiai ezüst között? A szimbólumot akkor se tudnám megmondani, ha az életem múlna rajta, de, ha már így megkérdezte a dolgot engem is érdekel a válasz. Kíváncsian nézek körbe a teremben, hátha valaki - esetleg egy asztronómiás? - felteszi a kezét, végül a tekintetem megtalálja Opheliat, akitől némán, az egyik szemöldökömet felhúzva kérdezem: Te tudod?
Aztán a tanár úr folytatja a mondókáját, közben egy karperecet indít útjára a teremben, ami egy idő után hozzám is elér, így közelebbről is megvizsgálhatom azt. A kezemben forgatva látom, hogy a karperec gyakorlatilag egy saját farkába harapó kígyó, ami mintha ismerős lenne valamelyik korábbi óráról, de fáradt agyamnak ezen a csütörtök délutánon már túl sok munka lenne előhívni az emléket. Ellenben, ha már engedélyt adott rá, puszta kíváncsiságból megpróbálok sérülést okozni az ékszeren - természetesen sikertelenül. Csodálkozva adom tovább a következő diáknak az ezüst tárgyat, aztán újra a profra pillantok, és most már a teljes figyelmemet neki szentelem, ugyanis ezzel a kis aprósággal sikerült igazán felcsigáznia az érdeklődésemet.
A következő kérdésre halványan felsejlik előttem, mintha a Roxfortban lett volna valamilyen tárgy, vagy tíz éve, ha nem több. De, hogy hívták azt a tárgyat? Kell pár pillanat, mire eszembe jut, amitől ugyan nem leszek magabiztosabb, de azért óvatosan felteszem a kezem és amennyiben felszólítanak válaszolok is.
- A bölcsek köve? - inkább kérdezem, mint állítom, a növények és bájitalok még mindig közelebb állnak hozzám, mint az alkímiai tárgyak.
Remélem, hogy a válaszom jó, de azt, hogy a kő, hogyan készült, mire jó, és kinek a nevéhez kötődik, arról már halvány lila fogalmam sincs és remélem, hogy Romanov professzor nem is kérdez rá. A tekintetem körbejár a többieken és figyelem, hogy ők tudnak-e valamilyen tárgyat mondani, esetleg a külföldi diákoknak jobban megy-e az órán való részvétel, mint nekünk roxfortosoknak.

Titkos vegyészet óra

(https://i.imgur.com/P6rWIcR.jpeg)

Figyelmeztetés: káromkodás

Meglepően sokat lamentáltam azon, hogy most végül felvegyem-e ezt a kiváló órát vagy sem. Miért? Akar a franc még egy tanórát, de komolyan! Nincs elég így is? Másodszor: fingom sincs, ki ez a jóképű tag, de ő már a második, aki így feltűnik idén a tanári gárdában. Mi a franc van idén a tanerőkkel, de komolyan?! Borzasztó... Lényeg: sokat nem tudok róla, így nehéz belőni, megéri-e a tárgy vagy sem. Aztán ott van az, hogy a bájitaltan mellé ez nagyon kiváló. Még érdekel is valamennyire, ami tőlem igencsak meglepő. Aztán Annie elég lelkes volt, hogy meggyőzzön egy gyengébb pillanatomban és hiába nem akartam még egy tantárgyat, végül mégis beadtam a jelentkezést. Cserébe kénytelen velem eltölteni eme fantasztikus tanórákat.

Annieval szokásosan levágjuk magunkat Opheliaék elé, miután integettem sok-sok mindenkinek. Ma nagyon jókedvűek vagyunk. Vagy izgatottak. Vagy mindegyik. Egyrészt ma összevont óra lesz (ennek én kevésbé örülök) és mindjárt kviddics! Első debütálásom visszatérő játékosként, fogóként. Tyű, izgulok rendesen, de igyekszem ezt visszafogni azért. Nagy az elvárás. Nem csak a csapat felől, vagy a házam felől, magam felől is. Igazából az előbbi kettőt nagyjából leszarom, nem tartozom én senkinek semmivel. Csak magam felé... Mondjuk, az elég erős elvárás, az igaz.
Szinte egész órán jár a lábam és sajnos, sokszor elkalandozom, ami érthető is lehetne. Ezüst a téma. Oké, akár még eszembe is juthatna valami ezzel kapcsolatban. Azért mindenképpen jár a plusz pont a tancsibácsinak, hogy bemutató darabot is hozott. Vigyorogva és csillogó szemmel nézem, ahogy Tetsu felém mutatja a próbálkozását és megbököm Anniet is, hogy nézze. Nagyon jól szórakozom ezen a részen, Annieval is próbáljuk a dolgot, közben néha nevetgélünk, sutyorgunk, de nem akarjuk túlzásba vinni, szóval hamar elkussolunk. Azért mi is megmutatjuk Tetsunak, mit tudtunk kihozni a dologból, nyilván nekünk sem ment.

Mondjuk, a jelképet biztos nem tudom megmondani, de Annie megbökdös, de rohadtul nem értem, mit ért az alatt, hogy old. Mi old mit? Mire leírná, addigra Holden papa már meg is válaszolta a kérdést.

- Bocsi... - suttogom oda Annienak, mivel lemaradt a válaszról, pedig jót akart mondani. A kérdésén elgondolkodom, kicsit elbambulok megint, szóval csak Tetsu válaszára és Annie megbökésére térek magamhoz. Egyébként egészen lenyűgöző az, amit a srác mond. Én is felteszem a kezemet, milyen jól nevelt vagyok! Amíg felszólít a prof, addig Anniehoz fordulok, hogy mi a halált akar mondani, de megint nem értem és pont felszólítanak.

- Áhh, elnézést, csak... Szegény kicsit nyomorék egy pár hétig és nem tud beszélni! - mutatok Anniera, aki nagy erőkkel próbálja elmondani, amit megint nem értek, szóval gyorsan elé tolok egy lapot, hogy írja le. - Én egyébként az alkoholkészítésre gondoltam, ha jól tudom, ott is volt jelentősége! - válaszolom, hű vagyok azért a Jenkins névhez, nyilván az alkoholt mondom, remélem, ez még nem hangzott el. A mondandóm felénél már nem is a tanárra nézek, hanem Annie lapjára. Eltorzul a fejem, ahogy próbálom az egy vonalából kiolvasni, mi a gyászkeresztet akar. - Mi a szent szar ez, hm? Részegen is szebben írok... - súgom oda neki kis híján megfulladva a visszatartott nevetéstől. Végül megfejtem. - Jaaa, Anne-Rose a lőporra gondolt... Elnézést a szenvedésért... - mondom vidáman, de azért komolyan gondoltam a bocsánatkérést, ahogy hátradőlök, hogy átadjam a szót.

(https://i.pinimg.com/1200x/e9/b4/e1/e9b4e1bc96f51d59575b230941f81357.jpg)

✦ Когда будет серебро? ✦

Mindig buli más oroszokkal találkozni, főleg annyira oroszokkal, akiket így full konkrétan Romanovnak hívnak. Ezt majd elmesélem Grishának, de most már szigorúan levélbe, engem az sem érdekel, ha az a szerencsené'küli uhu a levegőben dögölik éhen. A múltkori térerőkereső expedícióra ráhagyhatjuk, hogy volt siker, de azt is, hogy azóta erősen rázogat a hideg, ha rágondolok, szóval igyekszem nem rágondolni, de annyira igyekszem, hogy napjába háromszor csak az eszembe jön. Erre szokták azt hiszem azt mondani, hogy paradoxon, de nekem bőven elég a para rész is belőle.

-добрый день, профессор! -lépek be a terembe így egyedül, leválasztva a kis csapatomtól.
Szeretném azt hinni, hogy a gang nélkül is egész magabizonyos szokok lenni, de azé' ez egy ilyen messzi országban nem olyan egyszerű.
Amúgy meg itt ácsingózik valaki, aki elég fajsúlyosan orosz, de mégis kénytelen vagyok arra jönni, hogy elég furcsa volna beleádázódni egy olyan dumába, hogy ugyan már nem volt-e atyafiságba egy (lehet, hogy magnix, de aztán ki tudja) Chernovval egyszer régen. Pedig lehet, hogy most kéne, míg a bitonyás népségek nem érkeznek meg mind.
Leülök, aztán egyelőre megpróbálom utánozni a faasztal hangját és kizárni a mindenféle dolgot, ami a többiekből ömlik kifele.
Barbon egyszer azt mondta kéne valamit kezdeni ezzel a megérzéssel és most, hogy ennyi embör van körülöttem, kezdek neki hinni, mert ez az izé néha mocsok fárasztó. Csak úgy bözsgednek a teremben a mindenféle érzések, van itten bizonytalanság, izgalom, megfelelési kényszer. Gondolom a java azért árad kifele ezekből, mert holnap meccs lesz és be vannak búgatva, mint a szomszéd Bill Parker disznajai.
Sóhajtok is egy alig hallhatót, nem mondom, hogy nem lenne kedvem játszani, de sajna nem lehet. Igazán tervezhetnének nekünk is valamit, hogy ne legyünk ennyire fődhöz ragadva!

Szerencsére az Alkímia elég érdekes, hogy valameddig lefoglaljon. Nézem a kis műszereket és már alig várom, hogy bíbelhessek velük, meg az sem baj, hogy már most kicsit komolyabbnak hangzik, mint az SVK, amit azóta se nagyon értek, hogy meg lett magyarázva.
Azért az aranycsinálás kicsit értelmesebben hangzik, mint a szintfelmérő, bár esélytelen, hogy itt nekiálljunk aranybafoglalni egymást, vagy akár bármi egyebet.
Ezen egy ideig elálmodozom, az első kérdésről le is maradok, a következő, amit hallok az a valamiért kicsit csomasztó lányzó, akinek a képe még az enyémnél is setétebbre van mázolva, lehet meg is illne dícsérnem- A homonculustól meg épp ugyanúgy kicsit megráz a hideg, mint az újonnan talált mimicemtől. Legalább homonculus nem boszorkál ezen a dágványos vidéken, már az is valami. Utána okosak mondanak okosabbakat is, meg ott van ez a griffendéles làbasjószág is, nem is beszélve arról, amelyik hülyeséget beszél de erőst úgy látom, hogy segítséggel, meg arról, amelyik hangatlan. Mi népek ezek, malasztos Maris!
-Az Elixir Vitae? Az úgy nagyjábu..ból a Bölcsek köve folyékony változatban.
Esetleg használtak ilyen anyagot-biccentek a fejemmel a karék fele, amit nem rég tapogattam végig- Chernobylban? Muszáj bírnia a sugárzást is, nem?
Hát lehet, hogy böszme vótam és Chernobylba' még egy szerencsétlen vajákos se volt, akkor meg ez felesleges darvagás volt. Legalább lenyeltem a tájszólásom idejében.

révolution
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/0cba426967ad1bbdfff9f85f08c413be/tumblr_picec6Z0Z61wod4oxo5_400.pnj)

the french

Mindig szerette az alkímiát — és a Roxfort gondolatát, a magányos kastélyt magas tornyaival Skylar lapjain, eleinte levelein. A skót tájban ringó örömök akkor vesztek el, amikor megérkeztek — erről árulkodott a fiú szempárjában a félelmet kergető undor, legalábbis Lolita ezt mondta volna, ha megkérdezi valaki abban a pillanatban ott, a pázsiton állva. Úgy gondolt az iskolára, mintha ismerte volna — megismerni azt minden nappal azzal járt, mintha régi, gyermekkorából őrzött, még csak tárgy pálcáját minden alkalommal a földhöz vágta volna.
— Kíváncsi vagyok, milyen órát tarthatnak nekünk úgy, hogy nekik már évek óta nincs alkímiájuk. — amíg ezzel foglalkoznak, addig sem a valósággal.

Felteszi a kezét az első kérdésnél — Romanovot híre megelőzi, ha látni soha nem is látta még. Ez az egyetlen biztosan jó előjel vele kapcsolatban — Lolita nehezen barátkozott azokkal az oktatókkal, akiknek hátszele bizonyára erősebben fújt hozzá, hogy a körülöttük állók kérdéseket tehessenek fel a kor és alkalmasság tengelyén.
Daphnéra pillantott — és hogy mégis mellettük foglalt helyet, miközben bőven voltak mások is a helyiségben, akik felkeltették az érdeklődését. Talán őt is elijeszti nyerssége — ezért, és talán csak ezért csillapítani igyekezett feltámadó ellenérzését, amelyet valaki másnak az asztalára kellene öntenie a közös helyett.

— A hold sarlója a jelkép. — egészíti ki a sárga nyakkendős fiú válaszát. Nincs kinek bizonyítani — az összevont órán alsóbbévesek is részt vehettek, míg a hetedévesek közül többen sosem hallgatták még ezt a kurzust. A fény különös szögben tört meg a vonásain — hirtelen vágyott rá, hogy helyesen feleljen, mint fuldoklónak utolsó lélegzet, olyan volt a tanulás ígérete.
Inés bizonyára elmarasztalja majd — ahogy azért szokta, hogy még most sem fonta úgy a haját, ahogy javasolta, és ahogy valóban csinosabb volna. Épp csak.. nem akart az lenni — csúnya akart lenni, idegesítő és talán egy ösztöndíj tulajdonosa egyetemi évei megkezdéséhez. A vélák leszármazottaival kegyetlen a természet — minél inkább ellene tartott, annál jobban égett bőrén a mágia.

— Az alkímia számtalan tudományterület fejlődéséhez hozzájárult, ezek közül főleg a molduk életét megkönnyítők kiemelhetőek. A lőpor, porcelán, kémiai elemek egy része, a Bain-marie, vagy az olyan eljárások, mint a desztillálás, a mérőeszközök egy része, mint a barométer. — ezt mindig érdekesnek találta, szívesen osztotta meg példaként is. Ezúttal szívesen ment csoporttársai türelmének rovására — az érzés olykor kölcsönös volt. Most is alig hitte el, hogy a múltkor is közönséges mardekáros így viselkedhet egy komoly kurzuson — de úgy tűnik, ez a mindennapok részét képezte a Roxfortban.

Elégedetten dőlt hátra a padban — egyelőre nem nagyon mert Daphnéra vagy Inésre nézni. Ha ők hozzá is szoktak mostanra — másoknak idegen volt, ők is számára. A hollóhátas fiú tekintete bizonytalan maradt — a háza elveivel érzett leginkább sorsközösséget mostanában, mintha a tanulmányaik elrejthették volna a biztosan érkező jövő elől.
A karkötőt könnyedén, gyorsan adja tovább — csak az járt az eszében pillanatokra, vajon mi történne vele a táltostűz hevében?
Mindennek megvan a maga ellenszere — a romlás mindent el tudott érni, ha igazán akarta.

Alkímia
(https://contentful.harrypotter.com/usf1vwtuqyxm/3k5ONmjVnx6h389VDIFt2z/bbd9621f9fc66acb6152bfef6018308c/the-philosophers-stone_2_1800x1248.png)
szeptember 29.

Mindig kicsit idegenkedtem az aranyvérű dinasztiák kusza történelmének megismerésétől (még ha én is egyhez tartozom), de a Romanovokról én is hallottam. Furának tartom, hogy egy finoman szólva is gyanús izlandi család egy sarja itt tanít, különösen, hogy a szóbeszéd szerint diákként kirúgták innen. Ez sokaknak negatív dolog lenne, számomra viszont pozitív- milyen nehéz lehetett így megkapni az állást? Romanov professzor minden bizonnyal lenyűgöző lehet.

Ettől függetlenül nincsenek túl magas elvárásaim. A Roxfortban legalább néhány éve nincs Alkímia, valószínűleg a háború miatt, és kétlem, hogy egy kezdő professzor két csoportra bontaná az órát. Ennek ellenére hallani remélek néhány érdekes dolgot- az Alkímia tökéletes megoldás lenne a problémámra. Csak száz évre van szükségem hozzám.

Rosamundi jelenléte kifejezetten vidámmá tesz, mosolyogva lépek be, miután kinyitottam neki az ajtót, még a székét is kihúzom neki, mielőtt én magam leülnék mellé. Biztosan kapok majd pár megjegyzést, például Lolitától, vagy főleg Luciustól, de tényleg örülök, hogy mellette ülök. Amellett, hogy minden érdekesebb vele, egyre nehezebb ignorálni azokat az apróságokat… és hogy milyen sok bűntudat keveredik ebbe.

Előveszem a régi tankönyvem mellett Flamel Livre des Figures Hiéroglyphiques című munkáját is, ami a port fogta a Lacroix könyvtárban, mielőtt felfedeztem- egy régebbi példányt, amit kétszáz éve szereztek be olyan őseim, akik értek még valamit. Talán nem fair felvágnom ezzel, de valakinek azzal a háttérrel, amit én hoztam magammal, szüksége van minden létező előnyre. Nem ártana egy RAVASZ ebből a tárgyból sem- remélem, hogy az eléri a Beau standardet.

Még ha nem is értem annyira a házakat, azt megfigyeltem már, hogy a Roxfort sárga házába járó diákok a gyengébb képességűek közül való. Az, hogy az első hozzászóló rögtön lecsap a legegyértelműbb válaszra, is jó indikátor, de azután a hosszú hajú fiú is pontatlan választ ad, amit Lolitának kell kiegészíteni. Egy ilyen pontatlanság varázsigék és bájitalok terén pont elég egy katasztrófához. A fekete sminkes lány válasza, majd később az, hogy bevallotta, hogy nem figyelt, felteszi a pontot az i-re. Azért nem szép a Roxforttól, hogy külön színnel jelölik a gyenge képességű diákokat. Mondjuk a protézises fiú sem lehet túl okos, bár az ő esetében van egy minimális esélye annak, hogy valami nagyon gyenge viccet mondott el. A két lány színjátéka arrébb, mielőtt hozzám kerülne a körbeadott tárgy, azért elég rossz képet fest a Roxfortról, bár nem fair az összehasonlítás. A mi igazgatónőnk hátrahagyhatta a leghülyébbeket az évfolyamból, nálunk ez a luxus nem adatott meg. Ha Tybauld itt lenne most, minden bizonnyal... nem is fejezem be a gondolatot.

Ahogy a karkötő hozzám kerül, előveszem a pálcámat, és pár másodperc után úgy döntök, hogy komolyan letesztelem, hogy mennyire szilárd. Rászegezem a pálcámat.

- Reducto.- persze alaposan visszafogom az átok erejét, hogy ne az egész tantermet zúzzam szét, de így is sikerül három darabra törnöm a karkötőt, amely utána azonnal elkezdi megjavítani magát. Lenyűgöző, még ha nem gondolom, hogy valami ennél erősebb, például fekete mágia ne hagyhatna maradandó nyomot rajta. Bárhogyan gondolkozom, nem tudnék hasonló mágikus tulajdonságokkal felruházni egy tárgyat; a legjobb ötletem sem hiszem, hogy egy vagy két sérülésnél többet javítana. Nem lenne a tárgy része, csak hozzá lenne kapcsolva a varázslathoz.

- A Magnum Opusban szó van egy fehér kőről, egy alsóbb rendű Bölcsek Kövéről, amit Flamel először felfedezett. Ez ezüstté változtatja a többi fémet, nem arannyá, és nem volt szó róla, hogy életelixírt is képes lenne létrehozni.- azt nem tudom, hogy mi történt vele. Flamel bizonyára azt is megsemmisítette, egyrészt nem lehet túl hasznos egy ezüstöt készítő kő, ha valaki aranyat is létre tud hozni, másrészt azért így is súlyos gazdasági hatásai lennének. Flamel könnyen elpusztíthatta volna a koboldok hatalmi bázisát csak azzal, hogy saját galleonokat ver, és az évszázadok alatt kétlem, hogy ne talált volna olyan minisztert, aki nem állta volna útját. Lenyűgöző, hogy valaki évszázadokon keresztül megőrzi az elhatározását.

Alchemy
(https://i.pinimg.com/736x/8e/f1/eb/8ef1ebe3a7b382427f8a39304d81ecf2.jpg)
2005. szeptember 29. csütörtök

Nem tudom, hogy honnan ered az az indíttatás, hogy én még egy tantárgyat felvegyek, mintha nem lenne elég. Pedig ha az alkímia kicsit is hasonlít a bájitaltanra, akkor attól tartok, hogy nem leszünk barátok. Még mindig kiráz a hideg a gondolatra, hogy valami undi alapanyagot kell megérintenem, esetleg felszeletelnem, pedig már a RAVASZ szintű vizsgákra készülünk, és valahogy átverekedtem magam RBF-en is. Bár az alkímiában használt anyagok talán kevésbé… élőek? Nem, talán nem ez a legjobb szó rá, csak egyszerűen nem találok jobbat.
Biccentek egyet Almának, és tátogva próbálom jelezni neki, hogy derengett a dolog asztronómiáról – bár Holdenhez hasonlóan én is csak annyit tudtam, hogy a Holdhoz van köze, nem tudtam annyira pontosan a választ, mint ahogyan a francia diáklány. Utánanéztem az iskolájuknak, láttam, hogy egy csomó olyan tantárgyuk van, ami nekünk nincs, például foglalkoznak jogmágiával is, ami nekünk is hasznos lenne. Vajon ők már tanulhatták azt alkímián, amit Romanov professzor tanít most nekünk?
Örülök annak, hogy Annie és Gemma ilyen jól érzik magukat. Kicsit talán tényleg nem a legmegfelelőbb a hely erre, de biztos vagyok abban, hogy mind a ketten össze fogják kapni magukat. Ártani igazából nem ártottak senkinek, viszont megértem, ha másnak ez egy kicsit zavaró így óra elején. Erről árulkodik legalábbis néhány tekintet, amik az előttünk lévő párosra szegeződnek. Intek is nekik, hogy ne foglalkozzanak velük. Inkább az órával. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha be lennének feszülve a holnaputáni meccs miatt, amiért az egész iskola be van most zsongva, talán jobban is, mint a Tusa miatt.
Magát az ékszert érdekesnek tartom ugyan, de nem molyolok vele sokat. Csak egy kicsit megpróbálom elhajlítani egy nonverbális bűbájjal, ami látszólag sikerül is, de másodpercek múlva visszaveszi a formáját. Volt már ékszerem, ami sajnos tönkrement, nagy hülyeség lenne erre cserélni őket?
Érdeklődve hallgatom végig a válaszokat. Nem foglalkoztam eddig semmit alkímiával, de helyenként előfordult a téma más tárgyak és történetek kapcsán. Alma válasza talán a legismertebb tárgyak egyike lehet alkímiában, jó lenne többet is tudni róla, de nem hiszem, hogy reális lenne, hogy megpróbálkozzunk a létrehozásával.
Hallok pár érdekes választ – főleg a muglik vonatkozásában, hiszen valahogy nehezen tudtam elképzelni azt, ahogyan a mi világunk az övékkel találkozik, dacára annak, hogy varázstalan családból jövök. Aztán ahogyan a gyűrűimet csavargatom, eszembe jut nekem is valami, amit még nem mondtak.
- Alkímiával mesterséges úton létrehozott drágakövek, például rubinok, zafírok, gyémántok. Többen kísérleteztek vele, de a legtöbb ilyen drágakő csak színezett üvegnek bizonyult. Cagliostro azt állította, hogy valóban gyémántokat növesztett salétromból és foszforból. Több, mint ötszáz követ el is adott két párizsi ékszerésznek. Ezt később összefüggésbe hozták a királyné nyakéke botránnyal. – valószínűleg a Beauxbatons diákjai jobban ismerik nálam a történetet. Meglepő lenne, ha nem. Mégis csak egy forradalom tört ki röviddel az említett botrány után.

Clase de Alquimia
2005. szeptember 29. csütörtök

Figyelmeztetés: itt-ott fellelhető trágárságok, szerhasználat említése, basic bullshit

Miguel Fuentes olyan, mint a nagy mágus, Gandalf. Sosem késik, sosem érkezik korán, hanem mindig éppen akkor jelenik, meg, amikor akar. A mostani alkalommal sincs ez másképp: tettem egy kört a birtokon és elszívtam egy idegnyugtató cigit. Ez kivételesen nem füves, mivel azért parázok az Alkímia proftól. Olyasvalakinek tűnik ez a Hagen Romanov, aki hasonlóakat élt át, mint a magamfajták diákként, ezért a pupillám rezgéséből már meg tudná mondani, hogy füveztem és jobb esetben csak az órájáról vág ki, rosszabb esetben meg akár a MACUSA kezére ad. Bár mióta Barbon eldugta a készletemet, azóta kreatívabb módokon kell pénzszerzéshez folyamodnom, ha nem akarom, hogy a segglyukamtól kezdve lenyúzzák a bőrömet és azt használják a jövőben az előszobában lévő szőnyegnek az ottani... nos mondjuk azt, hogy medvebunda helyett. Bevallom, bizonyosan feldobnám annak a sötét, komor, mélabús háznak a hangulatát a jó bőrömmel, de mégsem örülnék neki, ha Tío Javier és a vendégei az arcomba törölnék a szaros cipőiket. solo la idea me da escalofríos, brr...
A terembe talán utolsóként érkezem meg, de ahhoz időben, hogy senki se írhasson késést a számlámra. Rutinos rókaként korábban azért bűbájokkal elintéztem, hogy ne bűzölögön a wampusos focista kabátom, valamint légfrissítőként bevettem egy rágót, amit terembe lépéskor egészséges tizenhétéves férfi fejjel le is nyeltem. Biccentek Señorita Alma-nak, Hermanita-nak még intek is egyet mosolyogva, habár szemet gyönyörködtető társaságán akaratlanul is tovább elidőzik a tekintetem, mint az talán illendő lenne. Quizás esta sea la razón, quizás otra, hogy Varvus mellé vágom le a habtestemet. Mindenki legnagyobb örömére pont kedvenc Barbonom mögött, ¿verdad que es fantástico?

Romanov szavait fél füllel hallgatom, miközben az eredetileg fejjel lefelé fordított pergamen tartalmát olvasgatom. Igazából mindultalan rájövök arra, hogy nagy koponya ez a csávó, akár még inspirálhatna is a jelenléte, ha mernék hozzá fordulni bizalommal. Ésszerű okokból kifolyólag azonban nem fogom neki megmutatni az ötleteimet, kísérleti készítményeimet, mert nem ismerem, nem bízom benne, és talán egy kicsit még szívesen élnék. ¿Digamos hasta fin de año? Bár lehet amúgy is faszság lenne az egész, biztosan gondolkodtak ezeken a dolgokon nálam nagyobb koponyák is, miért épp Miguel Inkábbkisenyisdaszád Fuentes elborult elméjéből kipattant keverékek váltanák meg a varázsvilág mentálhigiénés ellátását? ¿A que sí?

Nem különösebben égek a vágytól, hogy szerepeljek az órán és kérdéseket válaszoljak meg, de ahogy elnézem velem ellentétben vannak olyanok, akik feltűnési viszketegségben égnek. Noha nem bánom, ha valaki ilyen külsővel és ilyen dallamos hanggal van megáldva. Ámulatomból Barbon dobhártya karistolóan rideg hangja rángat ki. Ő az utolsó ember, akiből ezt kinézném. De ha már az ex-kapitány úr méltóztatott felszólalni, akkor akár megerőltethetem én is magam, hogy egy kicsit javítsam a rólam kialakult képet? Elvégre eskü nem vagyok veszett fejsze nyele, csak előszeretettel viselkedem úgy.
Hanyag módon emelem a karomat a levegőbe, hogy aztán válaszolhassak, amikor megadják a szót.

- Megvan a professzor úrnak John Dee Obszidián tükre? Tudja, az az azték örökség, melyet elloptak és tovább adtak jó pénzért ennek a brit alkimistának. Bár maga a tükör vélhetőleg nem alkímiai módszerekkel készült, ám a segítségével rengeteg más tárgyat, anyagot hoztak létre alkímiai módszerekkel. Egy kis fun fact, aunque el hombre blanco solo sabe robar de todas formas, ¿no? - a végét igazán nem kellett volna, nagyon nem. De csak úgy kicsúszott, indokolatlanul felhúztam magam a min is? Ya ni yo lo sé. De azért basszák meg a… mindegy, hagyjuk. Azért remélem a tancsibá nem tud spanyolul, mert akkor… nos nem leszünk túl jóban, bár a mondandóm offenzív mivolta már csak az éléből világos lehet mindenki számára.

Alkímia óra

(https://i.pinimg.com/736x/ea/0e/4b/ea0e4bb5e33e4bc7f7861fd9e436c320.jpg)

VI-VII évfolyam
2005.09.29.

Utólag belegondolva lehetett volna több eszem. Utólag belegondolva nem kellett volna erőltessem, hogy Gem jöjjön. Utólag belegondolva... már mindegy is, nem? Természetesen tudhattam volna, hogy mi kriminálisak vagyunk együtt, és igazán rendelkezhettem volna annyi előrelátással, hogy ez a kósza gondolat megfogalmazódjon a kis buksimban. De neeeem, sztereotipikus griffendélesként nem gondolkodhatok előre. Az milyen lenne már, jujj?
Azért konszolidált mértékben vagyunk fogyatékosok együtt, milyen szerencse, mert itt van Battle Angel Tetsuya is, aki nem éppenséggel emeli az össz IQ hányadosunkat. Romanov professzorral nem sok személyes kontaktom van, de kedvesen javasolt nekem rengeteg Paracelsus-t olvasmány gyanánt az ajánlott irodalmon felül. Ha ezekkel végeztem, lehet zaklatom majd újabb olvasmányok végett. Enyhén szólva beszippantott ez a tudomány ág, érzem ahogy bizonyos kis puzzle darabkák a helyükre kerülnek, melyek eddig homályosak voltak a számomra. Van egyébként egy japán manga alkímia témában, azzal is találok nem egy párhuzamot. Vajon a véletlen műve lenne? Minden esetre ha ezen a vonalon haladok, a keleti kultúrák alkímiájával mindenképp érdemes lenne megismerkednem.
Az alkímiai ezüst, mint olyan annyira nem mozgatja meg a fantáziámat, de hozzátartozik a tananyaghoz, vizsgakérdés lehet belőle, szóval igyekszem figyelni... már amennyire tudok úgy, hogy Gem mellett bekapcsol a nyomi üzemmód.
Milyen szerencse, hogy itt a számban a mandragóra levél, ugye? Így csak ő dumál, nekem csak a vállaim rázkódnak általában némán, és van hogy egyszer-egyszer halkan röffentés szerű hangot hallatok, amivel igazából elhallgattatnám a nevetésem, cserébe ez jön ki. Csodálom Romanov professzort, és a Buddha-szerű nyugalmát, amiért még nem robbantott szét minket. Pedig... igazából megérdemelnénk. Nagyon igyekszem moderálni magam, tényleg küzdök, és amúgy figyelek. A mögöttünk ülő Ophi még nem szólt ránk, úgyhogy nem vagyunk ultra gázak, meg nem is zavarunk másokat egyébként... de még ennek ellenére is érzem a rosszalló pillantásokat.

Az első kérdésre tenném fel a kezem, de rájövök, hogy nem tudok rendesen beszélni, úgyhogy a rötyögő Gemma-t kezdem böködni, hogy válaszoljon helyettem. De az istenért nem érti, hogy azt próbálom mondani neki, hogy a hold lenne az, pontosabban a... áh, mindegy, már Delacour helyesbített is. Szerintem feladom én ezt a mai órát. Csak mosolyogva megvonom a vállam, mikor bocsánatot kér. Nem tehet róla, hogy tele van a szám mandragóra levéllel, elvégre nem ő tette oda.
Természetesen a másik kérdésre is lennének ötleteim, de még annyit is csak nagy kínkeserves szenvedések árán tudok átadni derék padtársamnak, hogy lőpor. Végül egy nagy sóhajjal úgy döntök, hogy tiszta lappal indítva, gyöngybetűkkel leírom az újabb gondolatomat. Emiatt nagyon lassú vagyok, de kivételesen tényleg olvasható is lesz, még messzebbről is.

Lumpsluck professzor homokórájának az üvege, valamint a benne lévő homok

Fel is emelem a lapot az arcom elé, úgy, hogy éppen csak kilássak mögüle. Válaszomat bár mások nem látják, de talán nem is olyan nagy baj. Amúgy is mindig félek attól, hogy valami butaságot mondok, így legalább csak Romanov professzor előtt égetem be magam.

Az első kéz a magasban. Sokkal jobb Echohawkot így látni, egyszerű diákként, mint úgy, ahogyan először találkoztam vele nyár elején. Bizonyára életének majdnem elvesztése elég figyelmeztetés volt arra, hogy a pénzkeresésnek vannak kevésbé idióta módjai is. Nekem mindenképpen hasznomra válik a lényekkel kapcsolatos szakértelme, még ha tudom is azt, hogy még hosszú idő, mire teljesül az, amire szükségem van.
A válasza félig-meddig helyes; a pontosítás már érkezik is Delacour kisasszonytól.
- Köszönöm a pontosítást. – előbb Echohawk, majd Delacour kisasszony felé biccentek. - Ahogyan a Holdsarló az ezüstöt, a Nap az aranyat jelképezi. A mai munka során holdkövet is használunk majd az ötvözethez, amit készítünk. – a receptet mindenkinek lemásoltam és az asztalára tettem. A pergameneket lefordítva helyeztem el, a kíváncsibbak viszont már elképzelhető, hogy nem bírták ki, hogy ne lessenek rá a lapra.

- Kiváló válasz, Ms Remington. – felelem, miután választ kapok a kérdésemre az első jelentkezőtől, egy szőke Hugrabugostól.
- A Bölcsek Köve talán a legismertebb tárgy, amit alkímiával valaha is teremtettek. Utoljára Nicholas Flamelnek sikerült a 14. században. Több, mint hatszáz évet élt a segítségével. Sajnálatos módon már nem volt alkalmam találkozni vele. – csak miatta tanultam valamennyi franciát, hogy a munkáit eredeti nyelven is olvasni tudjam. Bár az örök élet nem motivál, a kő létrehozásán hosszú ideje dolgozom. Nagy segítséget jelentenek a néhai Flamel jegyzetei.

Számítottam arra, hogy a kérdésemre érkeznek majd érdekes válaszok, de a homonculusok említésére felkészülve azért nem voltam.
- Technikailag a válasz helyes, Ms Jackdaw. A közel-keleti és a nyugati alkimisták fantáziáját régóta megmozgatja az élet teremtésének a lehetősége. Nyugaton Paracelsus foglalkozott a témával először. – ezek közismert dolgok, amikbe nagyon hamar bele fog akadni az, akit a szakterületem tényleg érdekel. Mágikusan életet létrehozni viszont épp olyan nehéz, mint a Bölcsek Kövének elkészítése. Épp csak sokkal etikátlanabb.

Kósza gondolat, hogy megkérjem Mr. Tetsuyát, hadd vessek egy pillantást az említett protézisére. Medimágusi kíváncsiság, hasonlót utoljára Kínában láttam csak. El is vetem az ötletet, épp csak homonculust gyártani a kastély eldugott területén lenne kevésbé etikus. Külön hozzáfűzni való nélkül megköszönöm a válaszát, mindenképp érdekesnek tartom.

McGalagony professzor tájékoztatta a tanári gárdát Ms. Tuffin kísérletéről, ami megmagyarázza szokatlan csendességét a tanórán. Új teljesítmény, hogy annak ellenére is képes zavarni a tanórát Ms. Jenkinssel, hogy nem is beszél. Talán csak egyszeri alkalomról van szó, az eddigi órákon egyikük sem viselkedett így. Egyelőre csak egy pillantással jelzem, hogy próbálják meg komolyan venni a mai órát, és hanyagolják azokat a dolgokat, amik nem ide valóak. Bízom abban, hogy az óra gyakorlati részét sikerül majd kellő komolysággal venniük.
Az általuk adott válasz ettől függetlenül helytálló. A pontos magyarázat ismét Ms. Delacourtól érkezik. Ettől függetlenül biccentek a páros felé is.
- Pontosan így van, köszönöm a választ. – egyértelműen látszik, hogy komolyan foglalkozott a témával. Szakszerű és koherens a válasza, magam sem tudtam volna jobban megfogalmazni. Hallottam, hogy a Beauxbatons diákjai sokkal korábban és sokkal mélyebben foglalkoznak alkímiával, ami nekem mindig is hiányzott a Roxfortban. Pedig még a Durmstrangban is volt lehetőségem tanulni azt, igaz, azt inkább szakkör jelleggel.
- A muglik mai, modern tudományaik kialakulásában az alkímia jelentős szerepet játszott. Számos korai alkimista neve a mai napig ismert a varázstalanok tudománytörténetében. Mindez nem lehet meglepő, a Varázstitok Alaptörvény csak a 17. század végén lépett érvénybe. Addig az alkímia és a természettudományok fejlődése szorosan összefonódtak. – a két világ tudásrendszere nem vált külön annyira egymástól, mint most.
Az csak puszta véletlen, hogy a lőpor első leírójának, Wei Boyangnak munkájából közvetlenül tanulhattam Chogquing tartományban.

Az alkimisták egyik legnagyobb rejtélye az örök és egészséges élet. Nekem a kettőből csak az egyik kell, az sem magamnak.
Ez foglalkoztathatta az indiai alkimistákat is. Bár az ő munkájukkal sosem foglalkoztam behatóan, az augusztusi látogatás Indiába is Rajan esküvőjének és a tőlük kapott segítségnek szólt.
- Az örök élet ígérete minden korban megihlette az alkimistákat világszerte, Mr. Suduri. Voltak egészen látványos kísérletek, és kétségesek is. A higany fogyasztását mindenesetre én sem ajánlom. – attól függetlenül, hogy biztosan nem működhet, nem gondolom, hogy a válasza kevésbé értékes, mint másoké. Valószínűleg amúgy is több az eredménytelen kísérlet a tudományon belül, mint az, amit sikerre vittek.

Ms. Chernov válasza ennek kapcsán helytálló, örülök is annak, hogy felhozta a témát, amivel vissza is fogunk kanyarodni a Bölcsek Kövéhez.
- Az Elixir Vitae, a Hallhatatlanság Elixírje. Létrehozható a Bölcsek kövéből, ami azonban az egyik legritkább és legnehezebben elkészíthető mágikus tárgy. Valószínűtlen, hogy használtak ilyet a katasztrófakor. – azt is kötve hiszem, hogy varázslók vagy boszorkányok élhettek ott.

- Ami pedig a Fehér Követ illeti, Mr. Lacroix, az nem más, mint a Bölcsek Kövének egy befejezetlen, félkész állapota. A következő félévben tervezek órát tartani a Bölcsek Kövéről. Nem elképzelhetetlen, hogy a Fehér Követ személyesen bemutathatom Önöknek. – Flamel először ezt fedezte fel, miután átlépett albedo fázisba a Kő létrehozása közben. Megérte eredetiben olvasnom az anyagait, mert segített megérteni ezt a teljes folyamatot. Úgy érzem, hogy közel vagyok ahhoz, hogy elérjem ezt a szintet, de nem tudhatom biztosra.

- Az alkahest érdekessége, hogy úgy képes feloldani az anyagokat, hogy maga az oldószer változatlanul tiszta marad. Az arany sem tud ellenállni neki. – újabb biccentés, ezúttal Mr. Barbon felé. Eddig nem volt kifejezetten aktív az órákon, de most talán felkeltette a figyelmét a mai téma.

- És azt is tudta, hogy az anyagát testfestésre is használták, Mr. Ishida? Tragikus módon a cinóber épp mérgezést okozott. – láttam ilyen talizmánokat a keleti templomokban. A cinóber élénk színe is az életerőt jelképezte. Erre gondolhattak akkor is, amikor elkészítették azokat a talizmánokat, amiket Mr. Ishida említ.

- Jól tudja, Ms. Langley, Cagliostronak voltak ilyen állításai. Hiteles bizonyítékot nem hagyott hátra, a leírt módszere pedig nem bizonyult működőképesnek. Valószínűbb, hogy inkább megtartotta a maga titkát. – sokan a könnyű és gyors meggazdagodáshoz járó utat keresték az alkímiában, különösen a Nyugaton. Az igazi mestereket azonban sohasem a vagyon érdekelt igazán. Flamel meglehetősen szerényen élt, pedig korlátlan aranyat teremthetett volna. Rengeteget adományozott a Beauxbatons számára, mivel az sokkal előrébb volt, mint a saját kényelme.

Megpillantom a Ms. Tuffin által írt jegyzetet, így érdeklődően lépek közelebb, hogy elolvashassam azt. Hallottam Lumpsluck professzorról, Oakley professzor elődjéről.
- Ha lesz lehetőségem találkozni vele, rá fogok kérdezni erre a homokórára, Ms. Tuffin. - személyesen sajnos nem ismerem a professzort, pedig biztosan tudnék mit tanulni tőle.

Ismeretlen számomra a Mr. Fuentes által említett obszidián tükörr – ahogyan a nyelv is, amivel mondandóját kiegészíti. Nem kell értenem hozzá a szavakat, hogy értsem az indulatot.
- Nem hallottam róla. Mindenképpen utánanézek. – nem adok figyelmet az indulatszavainak, abból jó nem származik. Ha megismétlődik, az óra után beszélek vele.

Figyelmem visszairányítom a mai óra témájára, miután nincs több magasba lendülő kéz. Visszaveszem a karkötőt, ami az egyik diáknál volt, és a tanári munkaasztalra teszem.
- Kérlek, hogy fordítsátok meg a lapot. A mai órán tervezzetek meg egy tárgyat, egy ékszert, kulcsot, akármit, és hozzátok létre alkímiai ezüsttel. – biztosabbnak éreztem, ha az instrukciókat inkább minden munkaasztalhoz minden diák számára leteszem, amiből dolgozni tudnak. A terem jellegéből adódóan hagyományos táblával nem rendelkezik, de ez apró ár azért, hogy megfelelő felszereltségű és atmoszférájú teremben gyakorolhassanak.
- A leírt recept pontosan száz gramm anyaghoz készült. Ha ennél kevesebbre van szükségetek, akkor arányosítsátok a hozzávalók igényét, de próbáljátok meg nem túllépni azt. – bőven elég, sőt, sok is kell legyen arra, amit a legtöbb diák kitalál majd.
- Javaslom, hogy előbb a tervezéssel kezdjétek, mielőtt az anyagot létrehozzátok. A raktárban és a munkaasztalokon megtaláltok mindent. Ha bárkinek segítségre van szüksége, az kérem, jelezze. – bízom abban, hogy a munka kreatív része jobban leköti majd Mademoiselle de Saint-Vinant és Mademoiselle d’Aboville figyelmét is. A szemfülesebbek észreveszik majd, hogy az ezüstöt okkami tojás héja adja. Még nyáron hoztam Indiából – ajándék Rajantól, amit felhasználhatunk a gyakorlaton.

✶ 1. Nyersanyagok előkészítése

• 86 g tiszta ezüst (Ag)
• 8 g réz (Cu)
• 3 g higany (Hg)
• 3 g őrölt holdkő
• szükség szerint holdfényben desztillált víz

A fémeket 250–300 °C-ra felhevítjük, hogy eltávolítsuk az esetleges oxid, illetve nedvességmaradványokat.

------------

✶ 2. Az őrölt holdkövet mozsárban még finomabbra őröljük.

------------

✶ 3. Megolvasztjuk a rezet 1085°C-on.

------------

✶ 4. Hozzáadjuk az ezüstöt, pálcamozdulattal óvatosan megkeverjük, amíg homogén olvadékot nem kapunk.

------------

✶ 5. Hagyjuk 850°C-ra hűlni.
Akkor jó, ha az ötvözet fehérarany színben izzik.
Ha a színe túl narancsos, akkor a hőfok túl magas, a higany elillanhat.
Ha túl szürkés, akkor nem elég forró.
Ha a hőfok megfelelő, hozzáadjuk a higanyt és a finomra őrölt holdkövet.
Ha jól csináltuk, akkor az anyag pereme kékesen fog derengeni.

------------

✶ 6. Ezen a ponton a fém készen áll a munkára, az ékszer vagy tárgy igény szerint elkészíthető.
A holdfényben desztillált vizet hűtőfürdőként használjuk a fémötvözet lassú lehűtésére.
Végül az elkészült tárgyat is megmártjuk benne.

▪ Aki az első körben nem írt, de felvette a tárgyat, az továbbra is írhat ebben, illetve a következő körben.
▪ A következő tanári reag várható OC ideje: 2025. 10. 31. péntek.
▪ A feladatra 2 körötök áll rendelkezésre.
▪ A tárgyak elkészítéséhez használhattok öntőformát, homokformát, egyéb eszközöket, illetve varázslatot is.
▪ Bármilyen kérdés/kérés esetén keressetek bizalommal!
▪ Más diákok megszólítása esetén kérlek, emeljétek ki a neveket a megfelelő színkódokkal.

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug), #5e418b (Ilvermorny), #4F80C0 (Beauxbatons)

U N D E R Ω P R E S S U R E

(https://64.media.tumblr.com/1979da61bd15cfd220f0f72e6fa95cf6/f12bdc58094d6a67-3d/s500x750/533eb2a57539f9c4b80b2de2a3c499ca24d04a8c.jpg) (https://64.media.tumblr.com/b10cf688bc6908d78a2592d41455fec7/f12bdc58094d6a67-a1/s640x960/1871590a36c2508ed9d590bc0e5b7d9cf45246fc.jpg) (https://64.media.tumblr.com/e4ef4ffd5d5700850dfd72a6a04f45ef/f12bdc58094d6a67-1d/s1280x1920/cc0955d3087b9739f41a5cffda11ef626d013e46.jpg)
(https://64.media.tumblr.com/2b88359ba790eee375a3ccb486d3ea08/3fdbdd0b3b4ce9bb-88/s2048x3072/5fde11a43ea148e7aa2dc5be353e72980236b439.pnj)

under

pressure
i can promise
i'm the coldest

+18! szégyenítés, maximalizmus
   A helyzetben elvárható módon lehorgasztott fejjel sétálok a terem ajtajáig, és csak azért nézek fel, hogy egy gyilkos pillantást vessek az egyik portréra, ami késünk, késünk, Morgenstern? megjegyzéssel illet. Nem állt szándékomban épp erről az óráról elkésni, de rajtam kívül álló okokból - mint a belső üvegházak átszervezése az új professzor kívánsága szerint, amihez emberi kéz kell, mert azok a különösen ostoba növények a mágia hatására mindig agresszívabbak lesznek - mégis épp ez történik. Kifogással természetesen nem fogok élni, az úgyis épp annyira hihetetlen, hogy még hazugságnak sem volna jó. Bár morálisn nem vagyok ellene, de nem Romanov professzor kurzusán. Sokat köszönhetek neki, tudását is tisztelem - a kétségeim nem ezzel kapcsolatosak. A jó mester nem csak gazdag tudású - fegyelmet is tud tartani, és ennek a külföldi diákok érkezésével még inkább híján vagyunk, pedig a szint már a bányászkappa alatt volt eleve.
   - Elnézést kérek a késésért, vállalom a kiérdemelt büntetőmunkát is! - nem akarok a szükségesnél nagyobb feltűnést kelteni, így csak gyorsan helyet foglalok, és tulajdonképpen örülök neki, hogy azzal az egynegyed órával is kevesebbet kellett eltöltenem az évfolyamtársaim társaságában. A kamik ebben az évben igazán szűkmarkúak voltak hozzám, már ami a türelmet illeti..

   A feladatok pontos listája segít elvonni a figyelmem róla, hogy Tuffin és a másik szellemi kútmérgezés ezúttal is úgy produkálják magukat, mintha erre kapnák az érdemjegyet - mostanra letettem róla, hogy a Roxfort megőrizhet bármit is eredeti hírnevéből. Ha ez nem volna a liberális demokráciának hazudott 21. századi önbecsapás eufóriája, a Serleg közülünk biztosan nem választana bajnokot.. De talán a francia diákok számára elérkezett a pillanat, hogy javítsanak hírükön, alkímiában előttünk járhatnak már csak az alapján is, hogy a tantervük része. Kétlem, hogy van rajtam kívül itt bárki, aki állandó oktató nélkül szerzett RBF-et egy aligha válaszható tantárgyból, de azzal biztosan nem lehet bennünket vádolni, hogy sztahanovisták lennénk.
   Ha a reményeim az első napok óta kínhalált haltak is, amiatt nem aggódom, hogy Romanov professzor a hitvány oktatók sorát erősítené - pedig azon a polcon is ülnek bőven. Nem egészen világos számomra, miért fogadta el a felkérést, talán szakmai előrelépést lát a lehetőségben, talán még annál is kevésbé becsülik az egyetemi oktatók tudását, mint amit az esélyegyenlőség hazudni enged magának. Végtelen türelme lehet ha kibírja ezt az egy évet is, kétlem, hogy bárki igazán meg tud itt maradni, ha nem bír egy szamuráj nyugalmával a szellemi nihill lelki szegénységbe zajló mintáit illetően.

   Míg a vázlatnál járok, elfog a kísértés egy kísérletre - mélyen beszívom a levegőt, pár pillanatra úgy látom csak a jelenlévőket, mint pergamenen a penna vonásait. Hiszen tudom, miből áll az anyag amivel dolgozni fogok, értem annak lényegét, alakját, esszenciáját - ellenőrizni sem volna külön feladat. Ha lenne rá időm.. ha meg merném próbálni.. meg tudnám formálni az eszközök nélkül is, a kezeimmel? Fel tudnám hevíteni, a pontos hőffokot bűbáj szabályozhatja: a bőröm a legtisztább edény, amelybe ambíciót tölt az emberi képzelet.
   Fegyelmet erőltetek magamra, meghúzom a vázlat utolsó vonalait a naginatám tokjának új charmjához - ha nem parancsolok a kíváncsiságomnak, hosszú évek munkáját áldozom perceknek. Nem vagyok jobb, mint a belső szégyenükre vak és süket látszat-zsenik, akik hiányzó darabjait vakmerőséggel pótolják körülményeik, amíg.. Nos, elég körbepillantani a teremben. Olvasztótégelye vagyunk a nyers akarásnak és a kör még önmagába sem tér vissza - visszafogja azt korszellem, önzőség, és a hitvány emberi vágyak üldözése. Én sem vagyok mentes tőlük - keserű mellékíze van a gondolatnak, míg a holdkövet kezdem morzsolni az őrlőt megszorítva. Olyan könnyű volna engednem a csábításnak, megpróbálni, vajon a puszta ujjaimat megkeményítve finomabb állagot kapnék-e..

   - Verdammt! Nem volt szándékos, elnézést! - a tenyeremben elpattant őrlő épp elkerülte az asztalon gurulva a tőlem nem messze ülő Barbont. Nem teszek kísérletet a megjavítására, ez már egyértelműen a kamik kísértése - mikor nem néz már senki a közjáték után, összeolvasztom az ujjaimat és dolgozni kezdek. Gyorsan, halkan, precízen. Az alkotás öröme az iménti ügyetlenkedésért is kárpótol: a fájdalom ingere messze marad mögöttem, egészen átszellemülök a holdkő maradékának felőrlése közben. Mintha valaki csak az én nyelvemen, csak nekem adná át a lotus sutra megértésének egyetlen valódi lényegét..
   Szinte már eszembe sem jut, mit készítek, hol vagyok, mi az órai feladat lényege - a világ megszűnik létezni a maga valójában. Nem marad benne semmi, csak a végtelen: az a végtelen, amit az emberi hitványság rejtett el. Talán végig közelebb volt, talán a prima materia nem az volt, amit megtanulhattam. Talán Romanov professzor sem érti még - talán én is alig. Ahogy azt is, mi történik majd.. ezután.

Alkímia óra

(https://i.pinimg.com/736x/ea/0e/4b/ea0e4bb5e33e4bc7f7861fd9e436c320.jpg)

VI-VII évfolyam
2005.09.29.

Elszégyenlem magam Romanov professzor pillantására. Nagyon igyekszem utána moderálni magam, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy inkább meg sem próbálok megszólalni, mert magunkat ismerve Gemma-val - annak kriminális vége lenne. Elég gyakran teszem a szám elé a kezemet, elég gyakran próbálok meg lehetőleg halkan nyeldekelni, és halkan nem megfulladni a mandragóra levélen. Mennyivel egyszerűbb volt, mikor a mentalevelet bármikor kivehettem a számból, ha már idegesíteni kezdett. Csoda, hogy a mandragóra levéllel is bírom már ennyi ideig, de napról napra nehezebb. Annyira el voltam foglalva a hülyeségünkkel, hogy fel sem tűnt Orin hiánya, csak amikor késve megérkezik. Érzem magamon a kritikus pillantását, ami igazából jogos, úgyhogy utolsó löketként ez már hatásos, hogy kettőnk közül legalább én elkezdjek viselkedni.
Ám ahogy áttérünk a gyakorlati felébe az órának, Gemster úgy higgad le és annyira ráfókuszál a feladatra, hogy azt sem veszi észre, hogy párszor véletlenül belém rúg. Mit csinál ilyenkor egyébként a lábaival…? Aú…
Én még kicsit a jegyzeteimet egészítgetem ki, bár a szakavatatlan szemek számára úgy festhet, mint az okádék, de én tökéletesen átlátom a gyors satírozások, kusza nyilak, elválasztó görbe vonalak kavalkádját.
Majd ki kellene gondolni, mit is csináljak… sajnálatos módon a kreatív munka ezen formája kihívás számomra, a 100 gramm alkímiai ezüst pedig nagyon, de nagyon kevés… Éppen ezért komoly fejtörést okoz, nagyon sok idő elmegy a tervezgetéssel, mert kevés hozzá a megadott ezüst mennyiség. Végül azonban elvetem az ötletet, és helyette egy kitűzőt tervezek meg, de igyekszem majd úgy megcsinálni, mintha egy kis szobor lenne, látszódjanak Folt kis szőrei, a bajszai is majd kiállnának, tehát kicsit ilyen 3D-sebb lenne a design. Azaz megpróbálom, mert a kézügyességem nem a legacélosabb tulajdonságom… Auch, Gemma megint megrúgott. Miért jár a lába? Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy visszarúgok, de rápillantva annyira benne van a munkában… nem akarnám kizökkenteni. Bár lehet ebben az állapotban nem is nagyon tudnám?
Persze tervrajzot nem készítettem a kitűzőhöz, de fejben megvan minden - úgyhogy állhatok is neki az ezüst elkészítésének. Ameddig hevülnek a fémek, addig precíz mozdulatok finomra őrölöm a mozsárban az amúgy már őrölt holdkövet, közben azért van időm kicsit körbe kémlelni, hátha elkaphatok egy-egy apró részletet, hogy ki mit csinál, de főleg ugye a közelemben… au! Nem vagyok egy könnyen ingerelhető ember, de amikor valaki már legalább nyolcadik alkalommal DETTÓ UGYANAZON A PONTON rúg sípcsonton, kezd vékonyodni a cérna. Inkább kicsit arrébb húzódom a székkel, rövidek a lábai, nem érnek el a pad végéig azért…
Aranyos gondolat, de ahogy elmélyülök a következő fázisokban, és a folyékony rézhez keverem az ezüstöt, arra leszek figyelmes, hogy Gemma úgy elterpeszkedik az asztalon, hogy már megint itt liheg a fülembe. Pont lehúzom a lábam, hogy minél messzebb kerüljek tőle, de érzem, ahogy a lábfeje éppen súrolja a vádlimat. Nem tudom, lehet csekkolnom kellene a lábainkat? Ki tudja, valamikor éjszaka az enyémet valami fém ötvözetre cserélték, Gemster-ét meg mágnesre? Azért elkezdem böködni finoman a karját, hátha elkezd rám figyelni.
- Fityeljh Gyhemshtel, én natyonh sheletlekh, de lehetne, hotyh ash etymáshra máshásht nem ish tutom… mekhatyjukh tanólákon kífülle? - komoly erőfeszítéssel jár minél érthetőbben és halkabban elmondani neki ezt az egy mondatot is, de kétlem, hogy a felénél többet megértene belőle, úgyhogy gyöngybetűkkel igyekszem megírni neki, hogy légyszi, ne szorítson el Kínáig, mert nem fogom tudni leadni a projektet, aztán majd lehet ismerkedni órák után bármikor.

Titkos vegyészet óra

(https://i.imgur.com/P6rWIcR.jpeg)

Figyelmeztetés: káromkodás

Hallgatom a többieket is. A szőke hajú angyal hölgy kiegészítései igazán részletesek, rá is pillantok mosolyogva, elégedetten, tényleg tök menő, hogy ennyit tud és milyen összeszedett! A chernobylos lány igencsak szimpatikusnak tűnik így elsőre, nem tudom megmondani, miért, de olyan... Vagánynak tűnik. Suduri válasza is izgalmasnak hangzik. Sajnos, a fekete hajú fiú mondókájának a feléről lemaradok, mert elbambulok, de azt hiszem, egy Bölcsek Köve valamiről beszélt.

Ellenben a talizmánokról beszélő srác gondolatai tetszenek, erről legalább egy fél sort le is írok, mert ez érdekes. Csak ez nálam hosszú folyamat, nem nagyon szoktam jegyzetelni, szóval addig Ophelia is elmondja a részét, amire bólogatok, erről még hallottam is talán, bár magamtól biztosan nem szültem volna ezt meg. Barbon is szokásosan okosságokat mond, ezen nem lepődtünk meg nyilván. Durva, hogy egyesek mennyire képzettek nagyon sok témában... Hogy csinálják vajon? Lehet, nem basszák el az életüket faszságokkal annyira? Hm, biztos más oka lehet... Viszont magamat is meglepve még a nagyon helyes ilveres srác mondandójáról is írok egy egész sort (!!!), aztán lerakom a pennám. Fuh, ez már így is túl sok jegyzetelés volt egy órára, hát nehogy már ínhüvelygyulladást kapjak itt a végére!

Egyébként az is vicces, hogy ha nem is az egész órán, de a nagyobb részénél figyelek. Nem, nem készítek jegyzetet, de amit fontosnak tartok, azt úgyis megjegyzem, egy-egy címszó elég nekem. Vagy csak azt hazudom, mindegy. Orin késése meglep, nem tipikus tőle, de hát a legjobbakkal is megesik végülis.

Amint szóba kerül a gyakorlati feladat, én is megkomolyodom sokkal jobban. Igen, látszik, hogy az erősségem inkább ezen a téren van órákon, semmint az elméleti részben. Elképesztő fókuszba kerülök és szinte teljesen kizárom a külvilágot. Ez csak azért hátrány, mert tényleg nem veszek észre semmit nagyjából. Se azt, hogy megint rugdosódom, mert a pótcselekvés állandó kísérő nálam, ha tényleg koncentrálok, se azt, hogy egyre nagyobb teret használok, se azt, hogy elképesztő fejeket tudok vágni ilyenkor.

Éppen ezért lep meg, amikor Annie hozzám szól, éppen morzsoltam össze a holdkövet, felpillantok, a lóbálás abbamarad.
- Mi van, more? - nevetek rá, majd próbálom összerakni, de csak az írásos szövegével megy. - Jaaaa, persze, bocsánat! - észreveszem, hogy valóban egészen sok helyet foglaltam, összébb rendezem magamat gyorsan, vetek a lányra egy pillantást. - Ugye, nem a tizedik esetnél szóltál rám, hm? - nézek rá jelentőségteljesen, de eléggé úgy tűnik, szóval csak megcsóválom a fejemet mosolyogva és mielőtt kiesem ebből a munkakedvből, vissza is térek.

Először nem igazán tudom, mit szeretnék gyártani, nem vagyok túl kreatív ilyen téren. Megpróbálok körbepillantani, hátha a többiek inspirálnak kicsit, amíg a rezet olvasztom. Nem igazán látok rá senki munkájára, szóval lebiggyesztett ajakkal fordulok vissza. Persze a lábam ismét lóbálni kezdem, ahogy látom, hogy lassan megfelelő hőmérsékletre kerül a réz, szóval fogom az ezüstöt és belekeverem. Mindig meglepő számomra, hogy még hét év után is sokszor hajlamos vagyok mugli módszereket előnyben részesíteni. Nem, ez nem pontos... Inkább felmerülő problémák esetében mugli módszerekre gondolni először, mint megoldási lehetőség. Most sem jut eszembe majdnem, hogy egyébként a pálcámmal kiválóan lehet kevergetni. Ezen csak magamban nevetgélek kicsit, miközben kecsesnek talán nem nevezhető mozdulattal kevergetni kezdem az olvadékot.

Amíg az hűlni kezd, erősen agyalni kezdek, hogy mit készítek az egészből. Igen, Jenkins, gratulálok, megint nem fogadtad meg a tancsi bácsi tanácsát, aztán megint nem terveztél előre. Mindegy... Mi a francot csináljak?! Hm... Nézzük... Elpusztíthatatlan tárgy. Mi az, ami elpusztíthatatlan? Semmi nem jut eszembe, ülök a pergamen felett, mint egy idióta, az olvadékom meg súlyosan hűl. Csak ilyen idiótaságok jutnak eszembe, mint hogy egy jó szerelem elpusztíthatatlanul erős tud lenni, blablabla... Szörnyű. Aztán hirtelen mégis megvilágosodom. Egy nagyon mókás dolog jut eszembe, vigyorogni is kezdek. Lopva körbepillantok, mintha bárki ki tudná lesni a fejemből a gondolatot, aztán firkálni kezdek a papírra. Nem vagyok egy őstehetség, de egészen sikerült felvázolni, mi a terv.

Hozzá is adom a higanyt és a holdkövet és erősebb pulzussal várom a kékes derengést. Legnagyobb örömömre ez meg is történik, szóval megnyugszom és felvágom a kezemet a magasba, hogy lássa a tanár úr, hogy kérdésem lenne. Na, nem mintha kifejezetten releváns lenne, mert a munka nehezén végülis már túlvagyok. Ha odajön hozzám, felétolom a papírt, amin láthatja a tervet.
- Tudna abban esetleg segíteni a professzor úr, hogy ezt a kőszerű felületet hogyan tudom a legjobban elérni az anyaggal? Nem akarom teljesen simára, kicsit rögös vagy ilyen durva tapintást szeretnék, tényleg, mintha egy kő lenne. Ez lehetséges valahogyan? - nézek rá komolyan, most már csak elhiszi, hogy tudunk komolyak is lenni, ha akarunk.

Alkímia óra ~~és a csütörtököt mondás~~

(https://i.pinimg.com/736x/5b/9a/45/5b9a459a0dca721f2af2503add4a43df.jpg)

TW: káromkodás

Miután nagy sikeresen elmondtam ezt a zseniális mondatomat és legalább ketten úgy néztek rám, mintha a homlokomra lenne írva, hogy "komplett idióta", igyekszem a lapos fél sarlós állapotába leledzeni egy ideig és csendesen hallgatni, hogy miket kellene mondanom, ha nem az izomépítés meg a repkedés volna az életem egyik értelme. Egyáltalán honnan a 'csából tudnak ezek ilyeneket? Már a mieink, mert a többinek lehetett ilyen órája, azt nem is nagyon értem, hogy nekünk miért nem volt soha. Végül is csak nem volt a prof. még maga is iskolapadban tavaly, nem?
Amúgy meg, ha nem lenne a Roxfort az agyasokon (mármint a kisbuddhán meg Langley-éken kívül) hót kínos, akkor Annie némajátéka Gemma fordításában megállná a helyét egy Monty Python összesben is. Ezen még jól el is szórakoznék, ha nem én lennék a következő szomorú jelenet.

Ez a Romanov egészen jó arcnak tűnik, mindenkit meghallgat, még a lábam iránt is, mintha mutatna némi érdeklődést, de ez talán csak a basic „miért ül itt egy ilyen szerencsétlenül járt Pinokkió” érdeklődés, vagy szólhat magának az anyagnak is, amiből a testrész van, de arról pont annyit tudok, amennyit mondtam, se többet, se kevesebbet.
Aztán véletlenül kinézek az ablakon és elkezdek azon gondolkodni, hogy mi a francért kell ma ilyen végtelen ködnek lenni. Tegnap bezzeg teljesen normális repülőidő volt, de így…hát ebben még a seregélyek is karamboloznak a levegőben mindenféle fákkal, egymással meg ezen a ponton lehet, hogy velünk is a meccsen. Marhára nem lennék boldog, ha beleszállna egy madár a képembe. Vajon azzal amúgy lehet gólt szerezni, ha mondjuk mégis összetalálkoznánk, én meg lányos zavaromban átcseszném egy karikán? Vajon a külföldi népségek is kijönnek meccsre? Érdekli ezeket egyáltalán, hogy mi ott mit szerencsétlenkedünk? Én fordított esetben kimennék, még akkor is, ha a látási viszonyok első körben annak kedveznének, akik csak hallanak, mint mondjuk most. Baszki, megint elkalandoztam! Mi? Milyen papír?
Egy másodpercre úgy nézek Gemmáékra, mintha tőlük akarnám kérdezni, hogy milyen napra esik csütörtök, de aztán rájövök, hogy valami cuccot kell csinálni, a papírt meg már rég lerakta elénk a prof, csak gondolom én akkor ködöztem meg madaraztam a saját fejemben. Ajh, erről ideje lenne már leszoknom!

Rávetem a tekintetem a papírra, meglátom, hogy gramm, meghallom, hogy arányosít és rendesen azt érzem, hogy nekem harangoztak. Anyám, te lánctalpas, hát én Bájitaltanból is azért vagyok két lábon járó katasztrófa, mert a szemem kigúvad ezektől a rohadt mérésektől, meg megvadulok, hogy még az is fontos, hogy mit rak az ember mire. Hát nem ugyanott lesz minden a végére? Akkor meg minek ez a cseszkődés?!
Úgy döntök, hogy fülbevalót fogok csinálni, mert az még jól jöhet és meg tudom mutatni Heráéknak is, ezzel bizonyítva például azt, hogy nem vagyok totális csődtömeg. Kezdetnek kiveszem a fülbevalómat és megnézegetem. Hány gramm lehet ez a karika? Tudja a bánatos faszom! Mi vagyok én, mérnök? A megadott mennyiségű anyagnál gondolom kevesebb lehet, szóval igyekszem lemérni és megjegyezni, hogy ne óriásnak csináljak végül kínomban orrkarikát, bár egy baszóbb septum jól jönne. Tényleg azt is csinálhatnék! Nem, nem azt nem szerelem ki, itt kapna el az ideg, hogy vissza kell tenni.
El is mászok az anyagokért, max többet hozok, annyira nem nézem mit csinálok, ha valakinek kell, szívesen felajánlom, de annyi érzékem van ehhez, mint barlangi trollnak a társastánchoz. Végig nagyjából azzal a megfontolással nyomom, hogy valami lesz. A hevítgetéssel még nincs is baj, csak a holdkövet morzsolom olyan agresszíven, hogy holdhomok lesz belőle. Csinálhattam volna valamit Vivnek! Nem, nem, kurvára nem, azért még nem felejtettem el neki a nyári agyfaszt, majd kap tőlem ajándékba egy kis magasvérnyomást a meccs után és jobban teszi, ha örül is neki.
A problémáim a hőfokokkal vannak, baromi nehéz arra figyelnem, hogy semmi ne forrjon túl, de végül is eljutok addig, hogy olyan az egész, mint az okinawai naplemente, szóval nem győzöm hűteni, hogy ne hagyjon el még a rohadt higany is. Vagy mi a picsát csinál az? Suhan? Illan?
Az utána lévő időt azzal töltöm el, hogy igyekszem különböző bűbájok segítségével formázni a fülbevalót, mert az ilyen aprólékos munka nem az én lapát kezemhez lett kitalálva, de valahogy összeszedem, mégha nem is pont olyan felülete, amilyennek lennie. Kicsit kiviláglik a holdkő néhány szürke kis pontban, na mindegy. Én csináltam és határozottan fülbevalónak tűnik! Hát mentem körbe is mutogatom!

Morgenstern késése szerencsére nem zökkenti ki a többieket látványosan. A legtöbben addigra már az alapanyagok méregetésével foglalkoznak. Nem jellemző rá a késés, és tudom, hogy komolyan veszi a kurzusom. Nem kis teljesítmény, hogy tanár nélkül, önállóan felkészült az RBF vizsgákra, mivel a Roxfort nem tudott megfelelő mankót adni neki ehhez a könyvtár használatát leszámítva. Ez az akarata mindig meg fogja különböztetni és ki fogja emelni másoktól.
- Öt pontot vonok le a Mardekártól a késés miatt, Ms. Morgenstern. Foglaljon helyet, a feladatot az asztalon megtalálja. – nincs kétségem afelől, hogy boldogulni fog a feladattal. A mai kurzus az első, hogy RAVASZ szintű témába tudunk belekezdeni – mindenképpen veszített volna, ha lemarad róla.

Ms. Tuffin és Ms. Jenkins látszólag értettek a kimondatlan szavakból, és nem zavarják az órát többé nem ide tartozó dolgokkal, vagy legalábbis nem olyan feltűnően. Ms. Tuffin maga kérte nyáron, hogy ajánljak neki szakirodalmat, mert érdeklődni kezdett szakterületem iránt, hiszen maga is gyógyítónak készül. Hiszem, hogy többre képes annál, mintsem végigviháncolja a teljes órát. A következő alkalommal viszont biztosan szét fogom ültetni őket Ms. Jenkins-szel. Mindkettüknek a javára fog válni.

Próbáltam úgy alakítani a mai órát, hogy legyen elég tér a kreativitásra. Ez szerencsére Ms. Jenkinst is leköti. Kérésére hátam mögött összekulcsolt karokkal az asztalukhoz lépek, hogy megvizsgáljam a terveit. Érdekes felülete van a gyűrűnek, amit megtervezett, mindenképp mutat valami művészeti hajlandóságot és egyedi látásmódot.
- Kalapálással és az élek polírozásával próbálkoznék. Használhatja a pálcáját is. Szép munka lesz. - mindenképp kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog kihozni a koncepcióból, és hogyan sikerül majd neki.

Az asztalok között járva figyelem, hogy ki hogyan halad. Mr. Tetsuya egy pár fülbevalót készít, és talán valamivel előrébb jár, mint a többiek. Közelebb hajolok a kész munkájához. A funkciót ellátja, pár alig látható, szürke pötty árulkodik viszont arról, hogy a munka nem tökéletes. Ezen a ponton javítani már nem lehet és nem is érdemes. A recept azonban tény, hogy nem egyszerű, és akárcsak a Roxfortos diákok java része, először foglalkozik alkímiával. Nem kell elsőre tökéletesnek lennie.

Érdekes figyelni Morgensternt munkája közben. Nem szólok hozzá, nem szeretném kizökkenteni – láthatóan fókuszban van. Nem kerüli el a figyelmem, ahogyan a holdkő porításával foglalkozik, hogy a lehető legfinomabb szemcséket kapja – sokkal finomabbat, mint amit a bájital alapanyag készletekben találni lehet. Hallottam ezt-azt az adottságairól a Minisztériumban. Nem értik őt – nem csodálom, hogy ezért irányítani akarják. Különösebb mondanivaló nélkül fordulok az idő közben elkészülő Chernovhoz, amikor az otthonosabban csengő szavakat hallom.

Az áhított tárgyat nagy tehetséggel formázta ki, bár az anyag nem tökéletes. A kezembe veszem az elkészült tárgyat, hogy megvizsgáljam a mágikus mozgását. Talán tintatartó lehet.
- В следующий раз не забудьте перемешать. А так действительно красиво. – visszateszem a tintatartót az asztalára, mielőtt a többi, még dolgozó diákhoz fordulnék.
- Negyed órájuk maradt hátra az órából. Igyekezzenek befejezni a munkát.

▪ Továbbra is írhat posztot az, aki az első két körben még nem írt, de felvette a tárgyat.
▪ A következő tanári reag várható OC ideje: 2025. 11. 16. vasárnap.
▪ Utolsó kör! A feladat befejezésére 1 körötök áll rendelkezésre.
▪ A tárgyak elkészítéséhez használhattok öntőformát, homokformát, egyéb eszközöket, illetve varázslatot is.
▪ Bármilyen kérdés/kérés esetén keressetek bizalommal!
▪ Más diákok megszólítása esetén kérlek, emeljétek ki a neveket a megfelelő színkódokkal.

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug), #5e418b (Ilvermorny), #4F80C0 (Beauxbatons)

2005. szeptember 29. csütörtök délután

Alkímia óra

(https://i.imgur.com/wWudG2a.jpeg)

Remélem Romanov professzor megbocsátja, hogy nem szólalok fel, ha cserébe viszont egyébként nagyon figyelek - szimplán az órai aktivitás nálam nagyon ritkán foglal magába szóbeli megnyilvánulásokat. Elismerő mosollyal biccentek viszont Lolita felé, aki most is tökéletes választ adott - azt hiszem, most a szokásosnál is nagyobb szükségem lesz a közös tanulásainkra, mielőtt még a pergamenek helyett túlságosan elvesznék a saját fejemben.

Érkeznek egyébként érdekes válaszok, amivel ki tudom egészíteni a jegyzeteim és a már meglévő tudásom, például Chikara protézise, ami nem híres*, ám az alkímiai módszerek ezirányú felhasználása mindenképpen érdekes, utána is fogok olvasni, megkérdezni bizonyára illetlen lenne. Aztán ott van még a mögöttünk ülő fiú válasza arról, hogy mivel foglalkoztak az alkimisták Indiában, amiről nem tudok sokat, mert nem érintette annyira a tananyagunk, de szintén szeretnék, vagy amit Rokuro mesél - meglepően röviden összefoglalva - a cinnabar talizmánokról. Annie és Gemma úgy hallom, remekül szórakoznak, bár pontosan nem világos számomra, hogy min? Érdekes, hogy Varvara Csernobilt említi, Ophelia felelete pedig legalább a francia relevancia miatt ismerősen cseng. A többiek válaszaival is kiegészítem még a jegyzetemet, és már tudom is, melyik témákra fogok extra figyelmet fordítani, amikor kidolgozom majd a mai anyagot. (*még)

Egy pillanatra azért megáll a kezemben a penna, amikor meghallom, hogy Miguel mit mond, és nem a spanyol zavar meg, hanem… nos még ilyen egyelőre korlátozott nyelvtudás mellett is biztos vagyok benne hogy nem éppen a fali dekorációt dicsérte meg éppen. Nem vagyok meglepve túlságosan, bár másoknak biztosan meglepő lehet a tény, hogy valóban rokonok vagyunk, figyelembe véve, hogy az ő száját alapvetően egy óra alatt több indulatszó hagyja el, mint az enyémet az elmúlt 18 év alatt összesen. Pedig tényleg a bátyám, és hát azt mondják az ikrek kiegészítik egymást, nem? Így is nagyon szeretem és próbálok nem arra gondolni, mennyire mások vagyunk, lettünk, hogy talán… Szerencsére még mielőtt olyan dolgokon kezdenék gondolkodni, amiken nem kellene, Romanov professzor átveszi a szót, és ki is osztja az órai feladatot. Ami rendkívül tetszik, és most kifejezetten jól is jön.

Tudom, mit fogok készíteni, és el is kezdem a tervezést, először a vázlattal - ha minden igaz, valamivel kevesebb ezüstre lesz szükségem, mint 100 gramm, szóval ezzel arányosan csökkentem a többi hozzávaló mennyiségét is, és hozok is a raktárból eszközöket még, amikre szükségem lesz - öntőforma, csiszolópapír például. Egy pillanatra zökkent csak ki Orin Morgenstern késése, mielőtt visszatérnék a munkámhoz.

A fémeket elkezdem hevíteni, miközben még finomabb porrá őrlöm a holdkövet, majd az olvasztott rézhez adom az ezüstöt, figyelve a hőfokra, és óvatos pálcamozdulatokkal kevergetem, szerencsére a hasonló dolgok nem szoktak problémát okozni, bár mindig aggódni szoktam, nehogy véletlenül mégis elrontsam. Amikor homogén lesz, hagyom lehűlni, és óvatos mosollyal nyugtázom a várt fehérarany színt. A maradék összetevő hozzáadása utáni kékes derengés tovább erősít abban, hogy feltehetően jól dolgoztam, szóval a továbbiakban a karkötő elkészítésén munkálkodom, amit a belladonne ihletett, és szeretném is, ha az elkészült ékszer azt a benyomást keltené, mintha maga a valódi növény futna végig a viselője - aki tudom is, hogy ki lesz - csuklóján. A különlegesebb hatás kedvéért a szirmokat is szépen lecsiszolom, formázom az eszközök és a pálcám, bűbájok segítségével, rendkívül kikapcsol az egész tevékenység, ahogy a művészeti dolgok általában szoktak. Amikor Romanov professzor szól, hogy már csak negyed óránk van, az utolsó simításokat is elvégzem a karkötőn és végezetül megmártom a holdfényben desztillált vízben. Rendet rakok a munkaasztalon, bár készítés közben is rendkívül figyeltem arra, hogy ne legyen káosz semmilyen tekintetben, azért az mégsem elfogadható. Egy kicsit elbizonytalanodom azonban, az elkészült ékszert vizsgálva, hogy vajon tovább kellett volna-e finomítanom a leveleken vagy talán, valami objektíven nézve hasznosabbat csinálnom, mi van, ha nem is ezt várta volna el, de… remélem a professzor megfelelőnek fogja találni.

Titkos vegyészet óra

(https://i.imgur.com/P6rWIcR.jpeg)

Figyelmeztetés: káromkodás

Figyelmesen hallgatom a professzor urat és bólogatok neki, örülök, hogy elég gyorsan haladtam, mert ezzel meg fog gyűlni a bajom, az biztos.
- Nagyon köszönöm a segítséget, akkor igyekszem valahogy így intézni! - bólogatok nagyokat, majd mivel megint nem terveztem előre, nyilván rohanok a raktárba a megfelelő eszközökért. Nagyjából egy perc múlva már a helyemen is vagyok és elkezdem formázni a gyűrűt. Igazából baromira nem tudom, mekkorára kéne gyártanom, szóval érzésre készítem. Maximum nem lesz ujjon használható, annyi baj legyen. Úgyis az eszmei értéke a nagy, ugye! Hah, ez túl nyálas, de mókás.

Teljesen elmerülök a folyamatban. Még sosem csináltam ilyen munkát és kivételesen jóra szeretném, mert egyrészt ez most leköt, másrészt ha már nem magamnak lesz, még ha csak viccből is, legalább nézzen ki valahogy. Az elején meglehetősen nehezen hangolódom rá erre a kalapálás részre, de a polírozás és csiszolás már sokkal jobban megy és kijavítom vele a kalapács ejtette hibákat is. Oké, az túlzás, annyira azért nem lett esztétikus, de ahhoz képest, hogy először gyártottam ilyet, annyira nem lett szar. Annyira balfasz csak, mint én, hehe.

Tizenöt perc maradt, de szerencsére egészen jól állok. Mielőtt befejezném, eszembe jut, hogy esetleg valami személyeset is rávakarinthatnék, szóval hirtelen felindulásból a gyűrű belső felére egy rendkívül ronda, alig felismerhető dühös malacot vések. Tényleg csak pár vonal, még pár simítás és jöhet a hűtés. Megforgatom a kész gyűrűt a kezemben: belül sima, csak a malac van ott, kívülről pedig kicsit durva, rögös, kőre emlékeztető felülete van pár extrával. Abszolút kurvára elégedett vagyok, a vigyoromon is látszik. Meglesem Anniet is, mit gyártott az elmúlt időben, tök kíváncsi vagyok, ahogy mindenki máséra is. Én majdnem biztos vagyok abban, hogy teljesen rendben abszolváltam (milyen szavakat tudok, mi?!) a feladatot, szóval emiatt kicsit sem izgulok, meg úgyis konzultáltam a proffal közben, szóval minden fasza lesz.

Ahogy az óra véget ér, összepakolok és mielőtt elfelejtem az egész mókás ötletemet, odatáncikálok Tetsuya asztalához és megállok az oldalánál, amíg pakol.
- Sziaaaa, mit csináltál a mai órán? - pillantok az asztalára, hátha még elkapom, mit is készített. Amint megmutogatja, láthatja rajtam, hogy valamit mondani akarok, mert a huncut vigyort alig lehet levakarni a fejemről, mióta készen lett a mestermű. Ha megkérdezi, ha nem, én úgyis elmondom. - Szóóóval fingom nem volt, mi a szart csinálhatnék a mai órán, mert vagy valami használhatót szerettem volna vagy valamit, ami minimális értékkel bír, mármint nem pénzbeli, bár az is fontos... Kurvára nem vagyok jó használható tárgyak készítésében, maradt az utóbbi és eszembe ötlött az a vicces mondás, hogy egy jó barátság akár elpusztíthatatlan is lehet, mint ez a kiváló ezüst, úgyhogy ennek örömére készítettem neked ezt a BARÁTSÁGGYŰRŰT jelképesen a mindent túlélő kapcsolatunkra. Megelőlegeztem a jövőt is, hehe, plusz úgyis szereted az ezüst ékszereket - vigyorgok rá játékosan, mert rettenetesen mókásnak tartom, hogy barátság gyűrűt készítettem, mint a lányok tízéves korukban. Át is nyújtom végre az ékszert. Azt mondjuk, nem vágom, miért kell nekem ÁLLANDÓAN regényeket beszélnem, miért nem tudom két mondatban ezt elmondani, de mindegy. Az meg zavarbaejtő, hogy bár tényleg poénnak szántam az egészet, mégiscsak kicsit komolyabb lett ez az egész és nem is tudok mit kezdeni hirtelen a saját meghittségemmel és zavarommal. Hadd idézzek egy klasszikust Herától: ewwww... Tudja a franc ezt kezelni, szóval vagy öt másodpercig csak kínosan álldogállok, amíg nézegeti a gyűrűt, aztán visszatérek magamhoz. - Remélem, azért legalább tetszik, ha már ennyi energiát fektettem bele, more! Na, jó, igazából nem kell tetszen, de remélem, legalább viccesnek találod - nevetek rá, remélem, a titkos kis meglepit is meglátja a belsejében, de én tuti, nem fogok szólni érte. Poénnak indult, mégis izgulok a reakciója miatt, basszus... Mikor lettem ennyire szentimentális?

Alkímia óra

(https://i.pinimg.com/736x/ea/0e/4b/ea0e4bb5e33e4bc7f7861fd9e436c320.jpg)

VI-VII évfolyam
2005.09.29.

"Ugye, nem a tizedik esetnél szóltál rám, hm?" Ami azt illeti? De, de igen. De mindegy is igazából, csak a vállamat vonogatom, és hagyom, hogy újra elmélyedjen a dolgában és én is a sajátomra kezdek koncentrálni. Inkább újra figyelni kezdek az elegy óvatos kavargatására, ameddig teljesen homogén nem lesz. Ebben a helyzetben kizárólag a tökéletesség elérésére törekszem, egyébként is bizonyítanom kell... Kell? Valójában nem kell, de szeretném megmutatni Romanov professzornak a rátermettségem és az elkötelezettségem, még ha ez őt feltehetőleg nem is érdekli, és inkább talán csak a visszaigazolást hajszolom, hogy jó úton haladok. A lángot elzárom és figyelem miként hűl le az ötvözet. Közben pótcselekvés gyanánt még kicsit porítom a holdkövet, a higany is ott van kéznél. A megfelelő pillanatra várok.
A fehérarany szín megjelenésekor hozzáadom az utolsó két komponenst, azután szintén óvatos mozdulatokkal keverek rajta egy kicsit, hogy szépen elegyedjenek. Az edény széléről visszatükröződő kékes derengés egy apró mosolyt csak az arcomra. Valójában talán nem is az ötvözet kikeverése számomra a legnehezebb az órai feladatban, hanem a kreatív része. Mély levegőt veszek, melyet hosszan engedek ki magamból, természetesen vigyázva, hogy a mandragóra levél a helyén maradjon, majd ameddig tovább hűl az ötvözet, felállok pár szerszámért - nem hinném, hogy nagyobb segítségemre lesznek, mint a pálcám, de nem ismerem a megmunkálandó fém tulajdonságait, esélyes, hogy elkélnek majd... még ha emiatt a saját nemlétező kézügyességemet is kell igénybe vennem. A pálca mozdulatok azok mások, de amint fizikai formában kell alkotni... Próbálkozom, egyre több és egyre bonyolultabb dolgokkal, de valljuk be a végeredmény általában kiábrándító - legalábbis számomra biztosan.
"Negyed órájuk maradt hátra az órából."
Az elmém távoli szegletében hallom ezt a mondatot, de nem hagyom, hogy eljusson hozzám. Ha elkezdek kapkodni, akkor csak kriminális katasztrófát idézek elő.
A munkálható hőmérsékletűre lehűlt fémdarabkát először a pálcám segítségével igyekszem a kívánt alakra formázni - ez pedig nem más, mint egy síkjából kiálló macskafej. Lassan és óvatosan dolgozom, néha azonban meg kell állnom, mert remegni kezd a kezem. Ha mugli maradtam volna, a sebészi karrierről esélyesen lemondhatnék ilyen kocsonya praclikkal. Nem is értem magam most, mitől izgulok ennyire? A kis vésővel és kalapáccsal megadom a finomabb részleteket a fejnek, és megmentek egy kisebb részt a fémből majd a kitűző részhez. Közben mindig azonos hőmérsékleten kell tartanom, hgy folytatni tudjam a munkát.
Idő közben valamikor eltűnik mellőlem Gemma, de nem igazán realizálom. egy kis éles hegyű szerszámmal végzem az utolsó simításokat, amikor már feltehetőleg mindenki bőven elkészült, de már nem hagyom abba... nem ennyivel a cél elérése előtt. Nem hasonlít Foltra... legalábbis nem teljesen, de ha valaki tud az elképzelésről, képes lehet belelátni a szándékot. Többet nem.
Ennek ellenére is azonban elégedetten törlöm le a talárom ujjával a homlokomon gyöngyöző izzadtság cseppeket, mert a végeredmény nem lett ocsortány vállalhatatlan, sőt-! Tőlem egészen kiváló munka, még ha a megadott időkeretből talán ki is csúsztam. Még egy kicsit kénytelen vagyok visszamelegíteni a részeket, hogy összeilleszthessem őket, majd a hűtőfürdőbe téve lehűtöm az egészet. Mosolyogva pakolok el.
Hiszen hiába nem lett tökéletes, nem olyan lett, mint amit elképzeltem - de messze ez a legszebb dolog, amit eddig a saját kezeimmel készítettem.

Clase de Alquimia
2005. szeptember 29. csütörtök

Figyelmeztetés: itt-ott fellelhető trágárságok, szerhasználat említése, szexuális utalás, basic bullshit

Tekintetem egyenesen Romanov-éba fúrom egy fölényes mosollyal körítve. Magam sem tudok magyarázatot adni tán, hogy miért viselkedem így vele, de nem is teszek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ne így legyen. Pedig igazán tudhatnám, hogy nem érdemes a tanárok rossz oldalára kerülni, ennek ellenére azonban itt is szeretem tesztelni a határaimat. Ezalól a mai és Romanov sem kivétel.
Számomra nem újdonság már az óra gyakorlati része, hiszen korábban már meglestem a pergament. Unottan szórakozom a mozsár rúddal, fél füllel Romanov-ot hallgatom, közben pedig már azon rugózik az agyam, hogy mit készítsek. Mivel nincs jelenleg senki olyan, akinek tudnék vagy akarnék különösebben csinálni bármit, ami nem lenne mondjuk elcsépelt, maradok a tanárpukkasztás vonalán. Lelki szemeim elé szökik a tökéletes alany, espero que también lo aprecie...
Az alkímia hasonlít a bájitaltanhoz, amiből elég penge vagyok, szóval nem okoz nehézséget az instrukciók követése és a lépések elvégzése. Nem gondolom úgy, hogy szükséges lenne lapon megterveznem amit csinálni szeretnék - az elmémben minden a legapróbb részletig élénken él, simán menni fog. Ameddig a deoxidáló folyamatot végzem a különböző fémeken, addig a holdkövet is jobban összeporítom. Hallok valami csattanást, azt szorosan követően egy idegen nyelvű, de a hanglejtésből adódóan szitkozódást. A szellemi elit lányduó is alkot valamit, de jóval visszafogottabbak, mint az óra első felében. Nem mintha akkor túlzottan érdekelnének, ha továbbra is viháncolgatnának, a gondolataimat most lekötik az azték rituális tárgyak, azok közül is egy - que voy a hacer. Hallom is a hangját - művészként mi mást készíthetnék, mint egy "hangszert". Nem klasszikus értelemben vett hangszer, és ha esetleg a kedves professzor úr jobban utána olvas a témának egy elég sötét rituáléval találhatja szemben magát, ami az aztékok kultúrájában bevett szokás volt. Ők és a mayák is rendszeresen áldozták sajátjaikat, no tiene nada de extraordinario, ni nada irritante en esto. Ennek a sípnak is a birtoklása hatalmas megtiszteltetés volt az áldozatnak, ahogyan a halála is.
Az idő ólomlábakon szalad, mégis úgy elillan akárcsak a kámfor. Az ősi kultúrák, a drogkészítés és a zene mind olyan dolgok, melyek képesek elvonni a figyelmemet az életem negatív oldaláról, melyek képesek megnyugtatni és egy új síkra pendíteni lelkem húrjait. Ide tudok menekülni mi Tío árnyékától, a tetteim következményétől, a romlott valómtól. Néha még én is szeretem elhinni, hogy lehet másképp, hogy lehetek más. Aunque no se pueda ser libre, de máshogy fogoly. Senki sem szereti, ha éjt nappallá téve nyakának feszül a fojtó lánc. A réz a pálcám mozdulatai nyomán sűrűn kavarog az üstben, az elegy színe folyamatosan változik, ahogy több és több ezüst kerül hozzá. Amikor az elegy teljesen homogén, magára hagyom egy kicsit hűledezni, jómagam meg felkutatok valamit, amire szükségem van. Ez már bőven túlmutat az órai feladaton, pero nunca fue el objetivo final. A végcél az alkotás, az önkifejezés, esetlegesen egy újabb ellenség szerzése? De még véletlenül sem egy halk segélykérés, amivel szeretném magamra vonni a figyelmet, verdad?
Miután a holdkő és a higany is egyesült a rézzel és ezüsttel kékes derengés kíséretében, megkezdődik a hűtési procedúra. Közben a magamhoz vételezett agyagot formázom, ahol a levegő tud majd végigsuhanni, és aminek a végén a megfelelő hanghatást hozza létre a sípba belefújva. Az autentikus azték rituális élményre törekszem, így a süvítő szellő hangját kell majd hallania az ifjú zenésznek.
Ahogy elkészülök a síp hangért felelős belsejével, jöhet a díszes külső rész. Kicsit kénytelen voltam kunyerálni összetevőket az ötvözethez korábban, tudtam, hogy nem lesz elég nekem a 100 gramm alkímiai ezüst. Me gusta vivir peligrosamente. De todas formas, no planeaba guardar mi creación para mí, aunque...
Ahh, micsoda tehetség ez a Miguel Fuentes még a fém megmunkálásban is. Ezek a kezek alkotásra termettek, legyen az zene, dalszöveg, fémmunka, vagy egyéb élvezetet okozó tevékenységek. Képes vagyok szépséget adni, az már más tészta, hogy megtartani nem vagyok képes. az eszközök és a pálcám forró váltásban követik egymást kezem ügyében, ahogyan a síp díszes "háza" készül. Az apró látszólagos pontatlanságok is az autentikus régiség hangulatát hivatottak visszaadni, ha már a fémváz túlságosan letisztult, túlságosan modern. Igyekszem elmosni a csillogását, karcosabbá, töredezettebbé tenni a koponyát.
A végeredménnyel egészen meg vagyok elégedve. Nem pont olyan, mint a családom tulajdonában lévő példány, de kellőképp visszaadja annak az érzetét, még tapintásra is.

Az óra végét megvárom, túl sok figyelmet nem akarok magamra terelni. Viszont mikor már hömpölyögnek kifelé csacsogva a népek, odalépek a tanári asztalhoz és erőteljesebben teszem le az elkészült azték halál sípot a jegyzeteire, mint azt illenék.

- Fogadja el kérem az órai munkámat csodálatom jeléül professzor - hanglejtésem egyáltalán nem pozitív értelemről árulkodik, ahogyan szemem villanása sem. A mosolyom még egészen kedvesnek is mondható szakavatatlan szemek számára. - Remélem tetszik. Egy családi ereklye szolgált mintául... - egy utolsót még biccentek számára, mielőtt faképnél hagynám. Egy utolsó intés és egy váll feletti visszaszólás... ¡Que tenga un buen día, Profesor Romanov! - majd fütyörészve elhagyom a termet. A dallam is egy ősi azték rituálénak a ritmusát követi le.

(https://i.pinimg.com/1200x/e7/1b/4e/e71b4ee2c3ef243ec7af21804e70d772.jpg)

Alkímia
(https://starity.hu/images/celebs/200x300/daniela-avanzini-092617589204755487.jpg)
2005.09.29.

Tw: rasszizmus, nem useri vélemények.

Egyetlen pislogással változik át az őszinte, érdeklődő mosolyom lesajnálóvá, amikor rájövök, hogy még itt tartunk, hogy olyan Alkímiai eredményekről beszélünk, melyeket bármelyik másodéves ismer, aki valaha játszott Csokibéka kártyákkal. Persze, nem Romanov hibája, hogy a rábízott végzősök javarészt elsős szinten vannak. Ettől függetlenül nem merül fel bennem a tanóra leadásának lehetősége. Egyszer talán tanulok belőle valamit.

Amíg mások begyűjtik a jutalomfalatokat az egymegegyekért, a professzoron tartom a szememet. Nem sokat derítettem ki róla, azon kívül, hogy brilliáns elme és nőtlen- az utóbbi alapján nem lehet a dinasztiája kegyeiben. Nem a leginkább előnyös parti, de egy nőnek az én helyzetemben nyitva kell tartania a szemét. Talán beleolvasok néhány kínai könyvbe.

Küldök egy kedves mosolyt a csodálatos Ms. Delacournak, amikor az kijavítja az egyik egyszerűbbnek hangzó diákot. Gyűlölöm, hogy már házas, hogy annak ellenére, hogy varázslényvér folyik a testében, a mágiája felülmúlja az enyémet, ráadásul én is rajtafelejtem néha a tekintetemet. Persze, már az én vérem sem tiszta, ahogy a fémujjak kopognak az asztalon, erre nem is nehéz emlékeznem. Ostobaság lenne bármit adnom neki támogatáson felül, elvégre biztos, hogy ő lesz a bajnok- én a nevemet sem biztos, hogy bedobom. Ha nyernék, az egész világ ráébredne az állapotomra.

Talán egy napon meggyógyulok valahogy, az Alkímia pedig nem rossz megoldás a haladáshoz. Flamel, és sokan mások megszegték, porrá rombolták az ismert határokat, és mi a halhatatlansághoz képest egy véralapú polymorph átok, amely méregként terjed néhányezer éve? Romanov ágya mindenképpen lehetne egy hasznos lépcső. Ahogy elnézem az arcát, a lelkesedését, talán nem is várnák törött üvegszilánkok, rothadó testek a lábamat azon a lépcsőn. Talán mozogna is felfelé, mint a molduk lépcsői, ha megfelelő identitást nyer.

A roxfortosoktól mindenesetre nem vagyok elragadtatva. Nálunk az olyan buta lányok, mint ez a kettő, soha nem vették volna fel a tárgyat, az én iskolámban, a saját iskolámban pedig visszazavarom majd az ilyet vagy északra, vagy a tengeren túli dzsungelbe a vademberek közé. Az én iskolámba nem kerülhet majd be ilyen selejt. Az amerikai lány és az indiai fiú, saját megszólalásaik alapján, talán maradhatnának. Talán az amerikai fiú is. A protézis? Semmiképpen. Lacroix annak ellenére is megtesz mindent, hogy mindenki undorral fordul el, aki ismeri a nevét- talán az öccse emelte feljebb, és ha van egy kis szerencséje, csak azután hal meg, hogy kiművelte magát.

d’Aboville udvarlóján viszont rajta tartom a szemem. Ilvermornys diák, a kiállása alapján illik egy olyan szép nevű családhoz, mint a kedves kis francia Daphné, akinek frank eleganciája pont olyan gyönyörűen táncol, mint a Bandera Nacional egy nyári szellőben a földek felett. Szórakoztató lenne látni, hogy mit szólna az a fiú…

A szórakozásomról azonban elvonja a figyelmemet a másik amerikai… nem is igazán az, amit mond, bár az is beárazza, hanem az az undorító mód, ahogy beszél… visszataszító, ahogy a Sudaca beszélni mer itt, magas lóról, mintha a nyelv, amit beszélne, nem vademberek villás nyelvén vált volna torzzá, kevesebbé. Mocskos Panchito. A dzsungelben kéne lennie, azok között a falak között, ahová a portugál és spanyol nyelv halni jár. Persze, ahogy egy átok elnyeli az ép sejteket, úgy fojt minket az a rengeteg koszos ember kisebbségbe.

Nem próbálkozom túl sokat a karkötővel, tökéletesen értem az elméletet mögötte, csak a tárgyra fókuszálok. Ahogy magamhoz veszem az ezüstöt, melyből rögtön tudom is, hogy ujjakat készítek, jobbat, mint a bűbájokkal készített jelenlegiek, eszembe jut az ezüstpor érzése a seben… a tudat, hogy túléltem, mégis meghaltam. Veszek egy mély levegőt, és leküzdöm a vágyat, hogy ráborítsam valamelyik ostobán viháncoló angol kurvára az ezüstöt, mikor eléri a hőfok a tetőpontot. Valószínűleg sikerül nekik maguktól is- amellett, hogy szórakoztató lenne, érdekes lenne tanulmányozni a forrásban lévő alkímiai ezüst pontos mágiafiziológiai hatásait az emberi test szövetein.

Lesajnáló pillantással nézek a késő lány felé, és félig-meddig számítok rá, hogy csatlakozik a kiérdemelt büntetését ignorálva valamelyik ostobán csicsergő csapathoz, de amikor legközelebb felé nézek a forrásban lévő ezüstről, elfelejtem egy pillanatra a gondolatot, hogy hogyan hangozna annak a nyomorultnak a spanyolja, ha Torquemadaként lekényszeríteném a forró fémet eretnek torkán, hogy ne gyalázza tovább a hangja ezt a világot. Ez talán az első nem halott emberekhez vagy építészethez kötött dolog, ami lenyűgöz. Miféle mágia ez? Nem sima pálcanélküli mágia, az nem védené meg a megégéstől… de a második gondolatom, a metamorfmágia is valószínűtlen. Ha csak megfogná a forró üstöt… de ez lehetetlen. Talán kobold mágia? Nem, nagyon magas és szép, nem lehet benne koboldvér- és még ha mesterei is a fémnek, kétlem, hogy erre képes lenne a legjobb is.

Kinyitom a számat, de túl messze van, hogy halkan kérdezzem, és kell a professzor jóindulata. Nem akarom megzavarni, mert bármi is ez, lenyűgöző koncentrációt igényel.

Kissé legyőzve érzem magam, ahogy az üstben kezdek dolgozni a protézis ujjakon. Tudom, hogy soha nem zongorázom többet, mert bármilyen ügyesek lesznek, nem fogom érezni őket, de ha másra nem is jók, baj esetén visszaolvaszthatom őket, és még két napra elég életet nyerek a két ujjért. Ez vezérelt az ékszerpakolásnál is; mindet szeretem, mind különleges, de egy napon talán mindent pénzzé kell tennem. Utálatos gondolat, de a szörnyeteg ellátott az ösztönnel, mellyel egy farkas lerágja a lábát, mely csapda fogai közé akad. A túlélés mindenek felett áll, amíg élek, nem vesztettem.

Nem nehéz befejeznem az ujjakat, még úgy sem, hogy közben több pillantást vetek a lányra, aki a fémen dolgozik a kezében. Egyszerre vagyok irigy rá, és érzek csodálatot felé. Persze ellenállok a vágynak, hogy odamenjek, hogy őszinte legyek vele, megismerjem a mágiáját, és talán többet adjak magamból néhány szónál. Gyengeség a jóság, ártatlanság, az őszinteség pedig a bárányok luxusa. Én csak az alakját viselem egynek, mikor fogy, mikor telik a Hold. Ostobaság lenne elfelejtenem, és csak egy apró hiba kell a láncokhoz, hogy valaki pórázon vezessen örökké.

Azért hagyom egy kicsit elidőzni rajta a szemeimet. Minden holtan született lehetőség egy újabb kő valaminek a falaihoz.

Végül nem is teszek más gesztust, amikor kimegyek, csak egy mosolyt engedek meg Daphné udvarlója felé. Fekete rózsa hagymája, mely talán vörössé virágzik, fekete szirmokkal a vörösek alatt. És hogy mi hasznom van belőle? Talán csak érezni akarom az illatát, gyönyörködni a szépségében, hogy azután a lánynak adjam, és mosolyogva ökölbe kényszerítsem a kezét a töviseken. Érezzem a keze remegését, a visszatartott könnyeket, miközben megszagolom a vörösfeketét.

Végülis, az értelmetlen, céltalan dolgok is szenvedélyt gyújtanak, fényt adnak a sötétségben. Miért ne gyújthatnám őket mások véres virágaiból?

Felveszem a legkedvesebb mosolyomat, ahogy a professzor asztalához lépek. Kicsit a hajamat is hátraigazítom a szabad jobb kezemmel. Ma is ballal fogtam a pálcát, megmaradt ujjaim között szorongatom a kihűlt protézist, melyet egybefűztem fehér ezüstlánccal.

- Köszönöm az órát, Romanov professzor! Most nem próbálnám fel őket, de az Ön módszere lényegesen jobbnak tűnik az enyémnél… persze főleg bűvölt acélt és rezet használtam… az nem módosítja olyan jól a lényegét. Szívesen beszámolok róla, hogy hogyan működnek.- egy kedves, tudásszomjas lány mosolya. Nem valakié, aki a magáévá tette az ezüstöt… az elszármazott sípjára nézek… mennyit hígult az őseim vére, akik az összes ezüstért, aranyért vérrel mosták a földeket. A dzsungel gyengevérűvé, üresfejű naplopóvá tette a legnagyobb hódítók fattyait. Szégyen, hogy a mi nyelvünket beszélik.

Nem töröm meg a kedves mosolyt, amit erre az igazán termékeny földre villantok, ártatlanul. Hasznosabb dolgokra hivatott ez a föld, mint rózsák… talán forrást rejt, mely megfojtja a szörnyet bennem, talán egy vár alapjait. A földek elfoglalása mindig is a népem legjobbjainak sajátja volt, legyenek bármilyen észak-keleten.

- Az a fiú furcsán köszönt el Öntől. Persze biztosan viccelt, ahogy a fehér emberekre tett megjegyzéssel is… Que tenga un excelente día, Professor Romanov! És köszönöm még egyszer az órát! Nagyon tetszett.- még mindig mosollyal az arcomon hagyom hátra a professzort.

Hosszú idő, amíg egy virág kivirágzik. De egy jó kertész elégedett a virágzás minden pontjával.

ouroboros

2005. szeptember 29. csütörtök

Diszkrét biccentés keretében üdvözlöm a mellém csapódó Ishidát, akinek a jelenléte máris emelte a helyiségben tartózkodók intelligenica átlagát. Nem csoda, hogy az értelmesebb válaszok egyike is tőle érkezik, dacára annak, hogy nem ezen a tálentumon tanult a mi intézményünkben. Talán egyesek tanulnak majd tőle némi önfegyelmet és helyes magatartást a tanóra kapcsán, és megtanulnak példája alapján viselkedni. Hallottam, hogy Romanov nagy koponya, nem szeretném elvesztegetni azt a lehetőséget, hogy tanuljak tőle, de nehéz a csitrik vihogása mellett koncentrálni. Pedig ennél mindkettőből többet néztem ki.

Annál kevésbé örülök annak, hogy Fuentes is úgy dönt, hogy a mi illusztris társaságunkhoz csapódik, hogy az Ilvermorny tanulóinak blokkja egységes klikkbe rendeződjön vele az órán. Nem igazán tudok kiigazodni rajta, mert tudom, hogy nem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát, de akkor miért űz sportot ebből? Remélem, a tárgyat nem azért vette fel, hogy új módszereket találjon arra, hogy a droglaborjukat fejlesszék, mert akkor csalódni fog. A másik opció, hogy azért vette fel az alkímiát, hogy szánt szándékkal, engem idegesítsen jelenlétével és érthetetlen nyelvével, mert nem elégedett meg még azzal, hogy egy hálókörletbe zárva immáron hetedik éve konstans az agyamra megy.

Pálca nélkül, a kezemmel próbálom meg elgörbíteni a tárgyat, amit a professzor körbead nekünk, még nem is sejtve, hogy ez a szimbólum milyen hatással lesz az életemre. Találkoztam már az anyaggal tavaly, és meg is kíséreltem elkészíteni, de az eredmény nem volt megfelelő, az ötvözetem pedig szétesett az utolsó fázisban. Legalább most lesz alkalmam kijavítani azt, amit tavaly elrontottam. Elidőzik a pillantásom a kígyón, ahogyan visszaáll eredeti formájába, majd tovább is adom azt, és inkább az instrukciók olvasásával töltöm az időm.

Sajnos nem emlékszem arra, hogy mi volt a pontos, tavalyi recept, de érzem, hogy valami különbözik a mostanin. Ezek az instrukciók kézzel írottak, nem pedig nyomdaiak, és biztosan sokkal részletesebbek annál, mint amiből mi dolgoztunk. Romanov professzor elkényeztet minket. Talán a holdkövem nem volt elég por állagú? A hőfokkal lehetett a probléma? Nem, az arányok ismerősek, vagy mégsem?

Az utasításoknak megfelelően kezdem el a tervezést. A skiccen egy Baphometet ábrázoló mandzsetta gomb van, ami majd jól fog kinézni a Halloween jelmezemhez. Elég kicsi, kettő is ki fog férni a rendelkezésre álló anyagból, és még sok is lesz. Arányosítom a szükséges anyagmennyiséget, egyelőre papíron, majd nekilátok a munka gyakorlati részének is, miután a raktárból kiveszem azt, amire nekem szükségem van. A többiekhez képest talán kicsit lemaradva – a számolást kétszer kellett megismételnem, hogy biztosan helyes eredményeket kapjak.

Morgenstern elpattant őrlője éppen csak nem talál arcon. A munkában elmerülve észre se vettem, hogy a szomszédos, az óra elején még biztosan üres padnál foglalt helyet. Az őrlő a padom alá, a cipőm mögé gurul. Lehajolok érte, hogy visszaadhassam jogos tulajdonosának.

- Nem történt semmi. - halkan koppan asztalán az elvadult eszköz. Fordulnék vissza a saját munkámhoz, az okkami tojások héja hamarosan megfelelő állapotban lesz a következő fázisra. Vissza is kell fordulnom Morgensternhez, mert nem tudom, hogy mit látok, és nem akarom elhinni azt, amit látok. Ez miféle mágia? Miért az ujjait használja, és mi történt velük? Hallottam, hogy sokan őt tekintik a legesélyesebbnek a Roxfort női bajnokaként. El nem tudom képzelni, mivel fogunk szemben állni ellene.

Visszafordulok a munkámhoz, hogy behozzam az időbeli lemaradásom. Nagyrészt mindenki elmerült az alkotásban; Annie és Gemma is képesek hozni azt a viselkedést, ami elvárt tőlük, és még Miguel is kussban van végre. Ellenállok a késztetésnek, hogy kijavítsam Ishida és Varvara hibáit; még ha a fókuszom elsődlegesen a saját munkámon is van, azért látom azt, hogy mitől nem lesz tökéletes a munkájuk. Nem az én dolgom, nem kérték a segítségem, nem kell mindenbe beleszólnom. Így is az utolsók között végzek a két, teljesen ugyanúgy kinéző, Baphomet-ábrás mandzsetta gombbal.

U N D E R Ω P R E S S U R E

under

pressure
i can promise
i'm the coldest

+16! szégyenítés, maximalizmus
   Az idő könnyen és lelki nyugalomban telt - aligha volt részem hasonlóban hosszú ideje már. Ennek alaphangulatát megadta, mikor már a hevítéshez értem, és kihűlő kezeimmel a padra támaszkodva kezdtem figyelni a folyamatot. Talán ezt is megpróbálhatnám.. de az öt pont fájó szégyenként visszatart attól, hogy olyasmire vállalkozzam, aminek sikerében kevésbé vagyok biztos, már csak a társaim biztonságának érdekében is. Barbon nem emelt szót ellenem, de természetesen épp elég liberális széplélek ül közöttünk, aki ha igazán megerőltetné magát, állíthatná, hogy bántalmazom őket.
   Elvárásaim mostanra, akár fogalmazhatunk úgy is, hogy megszűntek, pedig aligha volna érdemes nem épp Quintont megjelölnöm a csalódás mértékegységének - ez az egész tanév legalább három quintonnyi nepotizmussal és értelmetlen egyenlőségi propagandával ajándékozott meg bennünket. Eleinte még csak-csak remélhettem, hogy a vendégek majd a színvonal emelkedéséhez vezetnek szigorúbb tanrendjeikben őket a haladásra kényszerítő mentalitásukkal - ez a remény mostanra, akár ügyetlen és túl lelkes alkimista kezében a higany, úgy elillant, mintha sosem lett volna. A szégyen az persze megmarad, abból mindig bőven marad, és ha kis hiányát is éreznénk, elég végigtekinteni a csoport összetételén - bármelyikén, amelyikben épp vagyunk.

   Tisztán értem, hogy Romanov professzornak kötelessége az elesettek ápolása, és hogy a kafarnaumi úton egészen olcsó a hazudott empátia gyengébb képességű embertársaink felé (mintha ezzel el is ismernénk, hogy a pozitív diszkrimináció épp csak annyira kegyes, mint eltagadni a lehetőséget valaki elől, hogy hibáit megismerje) - de ennek ellenére kifejezetten idegesít ez az alázatossága azon diákok iránt, akik arra sem érdemesek, hogy az ajtót kinyissák előtte. Ishida sensei biztosan emlékeztetne most a közösség szolgálatának valódi kvintesszenciájára, de én igencsak messze vagyok a sensei türelemtől, és a hetedik éve tartó megvetésemnek is készíthetnék egy edényt akár mindazok számára, akiket az általam preferált és megálmodott 'Tiltott Rengeteg' házba kellett volna a Süvegnek osztania. Ez a probléma mostanra legalább megoldotta volna önmagát.. Bár Jenkins és Tuffin legalább a hallgatásban kitüntetik magukat, ha egyéb kiválóságnak híján is vannak.
   Hamarosan elérkezik az idő a tárgy megformázásra - de már tudom, hogy el fogok térni a megrajzolt mintától. A görbe kis vonalak nem tűnnek elég.. fenségesnek egy olyan fontos fegyver számára, amelyet díszíteni szolgálnának, és ettől rögtön elfog valamiféle halvány megérzése a kudarcnak ismét. A jelenlévők bizonyára már úgy távoznak ebből az intézményből, hogy meggyőződésükké tették, hibázni emberi dolog, sőt, már-már elismerendő bonding, de rajtam nem fogott a Roxfort hazudott, messziről bűzlő esélyegyenlősége. A valódi liberalizmus szükségesen kegyetlen a gyermekeihez, ha fel nem is falja őket: ha valóban mindenki egyenlő, akkor senki sem az. Talán érdemes volna ezt szem előtt tartanom a Tusával kapcsolatban is - nem okozna nehézséget a teremben ülő majd összes diák hirtelen kivégzése, amely többek között épp Romanov professzor érdeme, de.. Nos, a kétségeim hangjait ezúttal is a munkával fogom elnyomni. Erősebb vagyok önmagamnál is.. főleg a kudarcot langymeleg korszellemként felmentő empátia nélkül.

   Vigyázva veszem a kezembe a forró ötvözetet - bár biztos vagyok benne, hogy ez nem igényelné, hogy legyek tekintettel az érzéseire vagy a.. triggereire? Így nevezik őket, bár ennek a gondolata is szánalomra méltó - akkor biztosan, ha nem épp ilyesmivel dolgozom, ami a képességeim ellenére is megköveteli a precizitást. Az első pillanatban még érzem hőfokát, aztán igazítom utána a tenyerem és ujjbegyeim felszínét: sosem tartottam talán még így csodát, ilyen.. könnyen, mégis, ilyen megindítóan. Az első naginatám okozhatott hasonló megindultságot, és kis híján most is az arcomhoz érek, hogy a letaglózó eufóriában a fülem mögé simítsam a hajam.
   Olyannak tűnik, mint egy rég elveszett játék, amelyet most leltem meg - úgy hajlik és formálódik a kezem nyomán, akár az elmém kívánsága szerint a testem. Szoros azonosságot érzek az anyaggal: talán én is ötvözete vagyok a mágiának és természetnek, ha ezek nem is válhatnak el egymástól soha igazán. Mikor közelebb hajolok hozzá, rögtön érzem, hogy az arcomra nem ügyeltem, de mégsem tudok ellenállni a teremtés kicsi, de lelket betöltő folyamatától.

   Csak mikor már a charm nagyja elkészült, felvette a maga vércsatornáit a körmeim formái után - hogy majd kintsugivá egy másik foglalkozás tegye, mintegy kritikaként arra a közegre, amely formálja, és amely nem érti a sérülés mélységét, nem él együtt vele, csupán ünnepli - csak akkor veszem észre a számomra még idegen lány tekintetét. Nem tudom, mennyit értett az egészből, és ez valóban nem kritika az azt amúgy is aligha elérő oktatását illetően (látva a legtöbb francia hallgató csoportmunkára vagy küzdelemre mutatkozó igényét): de nem fordulok el tőle, ahogy Barbon pillantása elől sem. Sok minden miatt érzek szégyent - ennek az országnak a kishitűsége, nagyságot felzabáló középszerűsége, diákjainak butasága miatt, de a képességem, vagy épp származásom nem tartozik ezek közé. Traverse is csak tanult belőle, és mindig örömmel tölt el egy konfliktus: a konfliktus az, amelyben erősödnek az emberi kapcsolataink.
   Az óra végén magam is odalépek, hogy megmutassam Romanov professzornak az elkészített, talán a hozzám kevésbé illően gazdag díszítésű charmot Amaterasuról - biztos vagyok benne, hogy őt nem gátolja a munka értékelésében egy másik korszak vélt propagandája. Nem mintha gondot okozna bármi külső erőnek leigázni Angliát.. de talán ezek miatt a vidám gondolatok, vagy a nyelvtudás csekélysége miatt nem értem Fuentes mondatait, csak az indulatot, amelyet gerjesztenek. Ki tehetségében nem tűnik ki.. a feltűnést választja, ha már az amerikaiak nevelték. Büszkék lehetnek rá, ahogy mi is a vélt liberalizmusunkra: kitüntet minket ez az évezred, ha az előzőt már mindketten elvesztettük.

Az óra utolsó tizenöt perce hamar eltelik – hamarabb, mint ahogyan néhány hallgató végzett volna a munkával.

- Köszönöm szépen a figyelmet és a munkát. A következő héten fémötvözetek szétválasztásával fogunk foglalkozni. Kérem, hogy addig olvassák el az alkímia ősi művészete és tudománya negyedik fejezetét. – különösen, akik idén tanulnak először alkímiát. Nem épp a leghálásabb feladat ilyen különböző szinten lévők oktatása, mert csak sejtéseim lehetnek arról, hogy kinek számít túl könnyűnek az anyag, és ki az, aki még nem tudott felzárkózni a szintre.

Összeráncolom a szemöldökeimet, amikor az egyik amerikai diák, ha jól emlékszem, Fuentes a neve, egy igen sajátos, de nem pont szerencsés gesztussal ajándékoz meg. Akadtak morbidabb alkotások, de egyik se személyesen nekem szólt. Nem tudom hova tenni ezt az ajándékot, ahogyan a fiú viselkedését is. A karma ennél sokkal furfangosabb módon működik, jelen esetben biztos vagyok benne, hogy semmivel sem érdemeltem ki a provokációt. Talán nem is velem van gondja a diáknak, hanem valami más problémája van.

Nem értem a spanyolját, de azt érzem, hogy semmiképp se lehet pozitív, ami kiszalad a száján. Megköszönöm a sajátos ajándékát, és csak azután nézem meg alaposabban, hogy már az ajtón kívül van. Még épp elkapja a tekintetem, ahogyan Mr. Barbon meglegyinti a tarkóját. Szólnom kéne érte, de tudom, hogy nem fogok. Elegendő lesz, hogy jelzem a problémát Madrigal igazgatónak. A legjobbnak azt látom, ha nem veszem fel a provokációt, és nem öntök olajat a tűzre.

Tanítani jöttem ide, hogy átadhassam a tudásom. Semmiképp sem szeretnék senkit kizárni belőle, aki erre igényt tart. De ha nem változtat ezen a modoron, akkor nem fogom szívesen látni az óráimon.

A gondolatokból Ms. Salamanca zökkent ki, miután eltolom az ajándékot. A Beauxbatons diákjai egyértelműen magasabb szinten vannak, mint a többiek, egy-egy amerikait kivéve. Tudom, hogy nehéz lesz lenyűgözni őket, és jogosan kérik számon tőlem, ha az oktatásom minősége nem éri el az övéket. Segített a levelezésem a volt professzorukkal, hogy legalább azt átlássam, nagyjából milyen ismereteik lehetnek.

- Feltétlenül számoljon be az eredményekről, Ms. Salamanca. – mosolygok rá az asztalom mögül. Tényleg kíváncsivá tesz, hogyan fog működni neki az ötvözet. Különös öröm az, hogy a tanultakat máris felhasználja valamire, ami fontos neki. Főleg, hogy az mediatikai jellegű.

- Bizonyára viccelt. További szép napot Önnek. – köszönök el tőle, hogy a következő órámat az értékelésekkel töltsem.

Anne-Rose Tuffin

Örülök, hogy a nyári olvasmányok nem voltak hiábavalóak. A munkája nem tökéletes, de első próbálkozáshoz képest jól teljesített. További gyakorlással és rutinnal biztos vagyok benne, hogy képes lehet hozni a tökéletes eredményt. Bár nem gondolom, hogy szándékos volt, a tanórát viszont zavarta – kérem, ha nem szeretné, hogy külön ültessem Önt barátnőjétől, a továbbiakban figyeljen jobban az óra rendjére.

A tanórán megjelent: 5 pont

Minden körben írt: 10 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Chikara Tetsuya

Az elsők között végzett a munkával, a készített ékszer pedig mutatós darab, de szerintem Ön is tudja, hogy nem tökéletes. A hőfokra érdemes jobban odafigyelni, illetve nem kísérleteznék a fülbevalók törésével és hajlításával. Néhány alkalmat biztosan ki fog bírni a mágiája, de nem lesz tartós.

A tanóra alatt illetlenségnek tartottam megkérdezni, de tudja-e a nevét annak, aki a lábát készítette?

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Inés de Saint-Vinant

A gyakorlati feladattal sajnos nem sikerült végeznie a tanóra végére. Amennyiben oktatási módszeremmel kapcsolatban van észrevétele vagy kritikája, kérem, jelezze számomra; minden építő jellegű visszajelzést örömmel fogadok.

A tanórán megjelent: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Lolita Delacour

Az óra gyakorlati részén kiszabott feladatot sajnos nem tudta befejezni, amit nagyon sajnálok. Az elméleti részen adott válaszai azonban kifejezetten alaposak és színvonalasak voltak. Kifejezetten bátorítanám Önt arra, hogy foglalkozzon tudományos jellegű témákkal, mert láthatóan megvan hozzá a készsége és az érdeklődése is.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 10 pont

Érdemjegy: nincs

Miguel Fuentes

Az órai munkája kiváló, de ezt minden bizonnyal Ön is tudja. Nem szerepel a neve az eddig alkímiát tanultak címsorában nálam. Ha valóban most kezdte, akkor érdemes foglalkoznia vele. Tehetsége van.

Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a stílusa mellett, ami az órai megjegyzéseihez társult. Nem tudom meghatározni, hogy személyemmel, esetleg a tanóra minőségével van-e problémája. Ha ez áll a háttérben, akkor kérem, jelezze nekem. Ha valami más a probléma, és segítségre vagy tanácsra van szüksége, akkor is szívesen meghallgatom.

Szeretném megkérni, hogy mellőzze a későbbiekben, hogy olyan nyelven szól hozzám, amelyről tudja, hogy nem értem, ez ugyanis sem a közös munkát, sem a kommunikációt nem segíti.

Az órai teljesítményét K (Kiváló) érdemjeggyel értékelem. Ettől függetlenül Madrigal professzor már várja Önt az általa kiszabott büntetőmunkára.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Solace Barbon

Munkája hibátlan, nem tudok belekötni, és az alkahest említése is érdekes volt. Látszik, hogy már van előképzettsége a tantárgyamból.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Siddhartha Suduri

Sajnos a gyakorlati feladattal nem sikerült végeznie óra végére, pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit fog alkotni.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Варвара Чернов

Работа для первого раза — превосходная. Насколько я вижу, вас нет в списке учеников Ильверморни, изучавших алхимию, мисс Чернов. Изготовленная вами чернильница эстетична и с художественной точки зрения. В следующий раз, однако, стоит дольше перемешивать смесь.

Что касается вашего замечания о Чернобыле — в теории оно очень интересно, однако я почти уверена, что на месте катастрофы не было волшебников.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Megjegyzés: A tanórát nem vette fel. Kérem az adminisztrációt, hogy pótolják az utólagos tantárgy feliratkozást és írják jóvá az adminisztrációs terhet (-10 pont).

Alma L. Remington

Az elkészített medálra méltán büszke lehet. Figyeltem munka közben, és nem láttam, hogy bármilyen nehézséget okozott volna a feladat végrehajtása. Feltételezem, hogy Oakley professzor óráján is hasonló precizitással dolgozik. Joggal lehet magabiztosabb a tudásával és a képességeivel kapcsolatban, a munkája ezt maradéktalanul igazolja.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Daphné D'Aboville

Bár az óra elméleti részéhez nem fűzött megjegyzést, a gyakorlati részen tanúsított munkája megcáfolta Önt. Öné a kevés K érdemjegyek egyike. Bárkinek is szánta a karkötőt, biztosan boldog lesz tőle. Érdemes jobban elmélyednie a szakterületen, láthatóan van érzéke hozzá.

A tanórán megjelent: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Holden Echohawk

Sajnálom, hogy nem készült el az órai munkával, pedig mindenképpen érdekes lett volna a nyílhegy. Kérem, jelezze, ha egy másik alkalommal ismét megpróbálkozott volna vele.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Maisie Jackdaw

A gyakorlati résszel sajnos nem készült el időben, és a figyelme is többször elkalandozott. Amennyiben ismét megpróbálná a jövőben, kérem, jelezze – a rendelkezésre álló idő jobb kihasználása érdekében nyugodtan hozhatja az elkészítendő tárgy tervét előre.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Ophelia Langley

Nem tudta befejezni a testékszert a rendelkezésre álló idő alatt. Amennyiben egy másik alkalommal újra megkísérelné, kérem, jelezze.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Gemma Jenkins

Ahogyan azt már barátnőjének is említettem, a tanórát, különösen az elejét zavarta. Nem gondolom, hogy szándékos volt, ettől függetlenül kérem, hogy ezt a következő órán mellőzze. Maguk már nagykorúak. Igyekszem felnőttként kezelni Önöket, és nem szeretném szétültetni Önöket.

Ettől függetlenül a munkája kielégítő. A tanácsaimat a gyűrű elkészítésével kapcsolatban szépen felhasználta, az eredmény magáért beszél.

A tanórán megjelent: 5 pont

Minden körben írt: 10 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Orin Morgenstern

Nehéz szavakat találni arra, amit láttam. Az első pillanattól kezdve pontosan tudta, hogy mit szeretne csinálni, és hogyan fogja ezt végrehajtani, és mindezt pont úgy, mintha már évek óta ezzel foglalkozna.

Tudom, hogy eredményei mögött kemény munka van – de azt is, hogy Önben természetes módon bújik meg a megértés, az érzék és a tehetség. Megtiszteltetés Önt tanítani, Ms. Morgenstern.

A tanórán megjelent: 5 pont

Késett: -5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Sebastien Lacroix

Az elméleti tudása meghaladja a korosztályáét. Erre utal az, hogy a Magnum Opust és a Fehér Követ említette, ami nem annyira ismert, mint a kész és tökéletesített Bölcsek Köve.

Sajnálom, hogy a gyakorlati feladattal nem sikerült időben elkészülnie.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Rokuro Ishida

Az óra alatt nem volt rá alkalmam, hogy megkérdezzem. Mit jelentenek a növénytámaszra írt kandzsik? Amennyiben valamilyen extra mágikus tulajdonsággal tudta felruházni őket, akkor kérem, számoljon be róla, érdekel az eredmény.

Tudom, hogy csupán ebben a tanévben tartózkodik nálunk. Amennyiben viszont azon gondolkozik, hogy főiskolai tanulmányait valamelyik intézményünkben (a Godrikon vagy a Mandragórán) kezdi meg, akkor figyelmébe ajánlom a kurzusaimat, hátha talál köztük érdekeset. A roxforti tananyagnak nem része, felsőoktatásban azonban tanítok távol-keleti alkímiát (ahogyan keleti gyógyászatot is).

NJK, nem gyűjt pontot

Érdemjegy: V

Maria Teresa Salamanca

Örülök annak, hogy a tanultak máris hasznosak lehetnek. Ahogyan azt az óra végén is mondtam, kérem, feltétlenül számoljon be arról, hogyan működnek az elkészült ujjak. Amennyiben nem elégedett velük és tökéletesíteni szeretné őket, jelezze számomra, és megnyitom a labort a munkára.

NJK, nem gyűjt pontot

Érdemjegy: V

Igazolatlan hiányzás:

Enver Nebelwald – -10 pont

Heliodora Haseltine – -10 pont

William Ashford – -10 pont

Orville Morris – -10 pont

Venus Llewellyn – -10 pont

Griffendél 120 pont

Hollóhát -10 pont

Hugrabug 70 pont

Mardekár 40 pont

Roxfort RPG

2005/2006-os tanév => Déli szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2025. 09. 01. - 14:46:08