Roxfort RPG

Karakterek => Lolita Delacour => A témát indította: Lolita Delacour - 2025. 08. 15. - 01:12:42


Cím: lavender haze cold brew
Írta: Lolita Delacour - 2025. 08. 15. - 01:12:42


sophrosyne
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/4748f4a58388680ff199b6360e9c0d9c/tumblr_psdqpmAIFv1ut4rnoo8_250.gifv)

our lavender ink

(16+) ◦
TW: grooming;  ◦
Már nem érvényes. Újat kell csináltatnia, Mademoiselle De — Madame Devereaux.
Lolita az ablak felé fordul, míg elkészítik, ujjai alatt érzi a penna mintáit — régi, sokat látott darab. Minden az itt, ezért jártak ide: Daphné és ő, sokan mások. Látni az ablakon túl kanyargó Szajnát, a part menti fák árnyékában megbújó háztetőket — a pulton könyvek, névsor. Az új olvasójegy — a beszökő szél mintha meglibbentené folyton a cetlik szélét.
Az ablak felé fordult — még nem ért ide, de belegondolva az a tíz perc előny nem számít majd sokat.

Talán nem veszi majd észre — a gyűrű most is csak a zsebében, de már kettő van belőle. Nem lett könnyebb, de Daphné talán elég udvarias — mindig udvariasabbnak tűnt közöttük, gyermekkori puha, otthonos levendulának. Annak minden árnyalatának — Lolita is értette, ez alatt rejtőzhetett bármi, de nem szívesen kérdezett. A boltíves kőbejárat alatt megbújó könyvtár arany betűi figyelemre intették — mintha pár hete minden csigalépcsőként futott volna előtte, talán beszélgetéseik is Daphnéval.
A nyári napfény csak óvatosan szűrődött át a csipkefüggönyökön — aranyló foltok futottak az asztalokon. Minden a réginek tűnt — és semmi nem volt igazán az.

Mikor a levelet megírta, szükségtelenül hosszú sorokban kérte a találkozót — hiszen itt a Tusa, a vizsgák, megannyi kötelesség. A polcok magasra nyúltak, ahogy közöttük sétált — a sorok a végtelenbe vesztek akkor, végtelenbe vesztek most is. Akkor kapkodott — mégis regény lett, valamelyik hotel fehér paplaján a levélpapír illetlennek látszott. Mégis fontosnak tűnt, talán épp ezért — hirtelen szűkszavú közlései megiramodtak, elnyújtották születésük pillanatát.
Szőke tincsei lágyan keresték a kibúvót a kontyból, amelyet oda sem nézve készített el — arcát már egy félig nyitott könyv takarta el. Jegyzetek, határidők — ez tartotta egyben mindazt, ami látható volt a jövőből, és mindazt, amire örömmel tudott gondolni. Nem akart beszélni az esküvőről — pedig tudta, hogy udvariatlanság volna, az iránta szövődő érdeklődés levendula és méz.

Míg leült, tekintetét a fényben úszó porpihék kötötték meg — mintha azok valami lassú, titkos táncot járnának. Ahogy ők fognak — még az osztályozók is örömmel töltötték el, a normalitást sodorták magukkal a nyitott ablakon át. Az utcáról beszűrődő halk beszédfoszlányok mindent beleptek, azokat csak távoli harangszó törte meg. Minden mozdulatában volt valami lágy — mikor észrevette, erőteljesen nyitotta ki a könyv fedelét. Arcán mosoly árnyéka szaladt, mikor Daphné is megérkezett — ő volt itt kínosan korán csak.
— Mademoiselle d'Aboville, az academic weapon. — jól esett kimondani, mint egy korty kávé a délutánban.

Pillanatnyi mélységét — mely az elmúlt hetek visszhangját verte fel a csendben, megpróbálta maguk mögött hagyni, míg leültek egyik kedvelt asztalukhoz. A csend megnyugtató volt, megnyugtatóan várakozó, üres — Cryus csendjeivel ellentétben, amelyek figyelemre éhesen köröztek az augusztusban. Most azonban ismét közös volt bennük valami — benne és Daphnéban. Mindketten szorgalmas diákok voltak újabb vizsgáik delelőjén.
— Ha azt mondod, otthon felejtetted a levendulaszín tintát, azt hiszem, még most kivetem magam az elsőről. Mondd, izgulsz már? Vagy nagyon buta kérdés ez épp hozzád? — ezúttal elmosolyodott már, érkezésük zizegése biztonságos maradt. Kávé illata kúszott a délutánban — ha röviden is, véget vetett a jövő színeinek.
Hiszen a jövő itt volt közöttük.

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Daphné d'Aboville - 2025. 08. 18. - 13:23:30
Párizs, 2005. augusztus 6., szombat
(https://i.imgur.com/MadufXJ.jpeg)
*study session*
Lolita&Daphné
Még nem sikerült hozzászoknom ahhoz a kellemetlen, émelyítő érzéshez, amivel a hoppanálás jár, de rám fért a gyakorlás, és minden alkalommal egy kicsit kevésbé lettem rosszul - a seprűnél pedig még ezzel együtt is sokkal hamarabb választottam volna inkább ezt.
Még volt egy kis időm, mielőtt a Lolitával megbeszélt találkozóra oda kellett érnem, és ez pont elég volt arra, hogy… vegyek egy képeslapot az egyik moldu árustól, rajta az Eiffel-toronnyal, amit remélhetőleg majd lesz bátorságom feladni később… valakinek. Egyelőre csak gondosan elraktam a táskámba.
Még így is jó pár perccel a megbeszélt időpont előtt érek oda Lolitához - sosem szerettem sehonnan késni - aki már megelőzött, de remélem, nem kellett rám nagyon sokat várnia.
-Újra itt, Mademos… vagyis, nem, Madame Devereaux. Ne haragudj, még…szoknom kell, de talán… neked is? - lágyan elmosolyodom, miközben helyet foglalok, és jobban egyelőre nem merek belemenni a témába, noha… olyan, mintha számtalan kimondatlan kérdés lógna közöttünk a levegőben. Talán Lolita is érzi.
Tényleg ez volt életed legszebb napja, ahogy mondják? Minden úgy ment, ahogy szeretted volna?
Milyen az élet friss házasként? Kedves ember a férjed?
Boldog vagy, ugye? És, ha boldog vagy… miért éreztem valami enyhe kétségbeesést, amikor azt a levelet olvastam, ami miatt most itt vagyunk? Miért szeretne egy újdonsült feleség a nászútja után szinte rögtön leülni tanulni? Miért történt minden ennyire hamar, ennyire korán? És miért… miért nem hordod a gyűrűdet? Ennyire féltenéd talán? De hisz csak egy könyvtárban vagyunk.
De nem az a típusú lány voltam, aki ilyen - esetlegesen akár illetlen! - kérdéseket tesz fel, és pláne nem rögtön azután, hogy megérkezik. Nem is ezért jöttünk ide, azt hiszem, bár...
-Arra semmi szükség nem lesz, elhoztam mindent - el is kezdem kipakolni a táskámból a színes tintákat, post-iteket, a pennákat, és a szépen, gondosan írt jegyzeteimet. Meg persze egy kis csokoládét is. Minden itt volt, amit Lolita kért, hiszen a segítségkérésre sosem tudtam nemet mondani. Pláne mivel, talán… más is volt mögötte, mint szimpla ismétlés iránti vágy.
Hogy izgultam-e, hát… attól függ, mi miatt. A jövőmön való aggódás egyelőre még nem tért vissza, legalábbis nem teljesen, tényleg jót tett egy hónap külföldön. Bár, ha őszinte akarok lenni, visszazökkenni a megszokott kerékvágásba a könyvtárba a jegyzeteim közé, azért mégis megnyugtató. Talán ha másra annyira nem is, de a brit környezetre nem fog ártani felkészülni.
-Talán leginkább az új környezet miatt izgulok, azt hiszem - válaszolom kedvesen. Egyáltalán nem buta kérdés. - Mi a helyzet veled? Mivel szeretnél kezdeni?

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Lolita Delacour - 2025. 09. 11. - 12:24:49


sophrosyne
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/4748f4a58388680ff199b6360e9c0d9c/tumblr_psdqpmAIFv1ut4rnoo8_250.gifv)

our lavender ink

(16+) ◦
TW: grooming;  ◦
Még összerezzen a megszólításon — mint pohárban a buborékok, lassan peregnek benne az ellenérvekkel vegyes felháborodás árnyalatai, pedig Daphnénak igaza van. A lány most is túl udvarias volt hozzá, hogy vicceljen helyzetével — meg is úgy csak emlékezett róla, ahogy illik, ahogy a nap jár az égen. Lolita nyugalmat erőltet magára, mielőtt válaszolhatna — mielőtt valami értelmetlen, megmagyarázhatatlan sikoly szakadna fel belőle, ami ugye, egyikükhöz sem illik. Sem Mademoiselle d'Abovillehez, sem Madame Devereauxhoz.
— Igen.. még nekem is.  — vágja rá szakadozottan, a könyvekre pillant idegesen jobb híján. Mindig ezt fogja tenni mostantól — mindig ilyen gyerekes lesz?

Figyelmét inkább arra a színes forgatagra fordítja, ami mindig is jellemezte Daphnét — színes tintákkal megfestett kötelességtudat. Erről szívesebben beszélt volna — hogy mintha visszatérhetnének pár hónappal ezelőttre, tehetnek úgy kicsit, mintha igazán semmi nem változott volna. Az aranyozott óra számlapján a percek csak úgy jártak, mint májusban — ahogy fognak abban a távoli iskolában, amelyről keveset tudnak még, de ami úgy tűnt fel a képzelet horizontján, mint biztos útvonal a menekülésbe.
Lolita meg tudta csípni saját magát — mégis mi elől akar menekülni? Nem ronthatja így el rögtön Daphné délutánját, aki volt olyan kedves, hogy szabadidejét feláldozva leül tervezni vele — pedig bizonyára számtalan mással csábítja Párizs, a nyár.

— Olyan felkészült vagy, hogy szinte szégyellem magam azonnal. Én csak a legszükségesebbeket hoztam.  — elrendezi jegyzeteit, pennáit az asztalon. Szórakozottan besöpörte renegát hajszálait a reménytelen kontyba, mielőtt előhúzta volna a pontos tervet — ezt is csak lopva írta, míg Cryus napsugarai nem épp rajta kalandoztak. Beszélni fognak róla — ez csak természetes, ő pedig mosolyogni fog, ahogy szerinte ilyenkor szoktak. Talán ha Daphné most karakteridegen módon az időjárásról kíván értekezni — azt is úgy kortyolja majd, mint a legtisztább forrást.

Az osztályozók nem ijesztették meg igazán — míg nem kapták kézhez a levelet, biztos volt benne, hogy a jövő padlón elguruló üveggolyó csupán, amit a maguk kedvére üldöznek. Daphnéé természetesen áthatóan ragyogott — Lolitának nem sok kétsége volt azzal kapcsolatban, hogy bármerre siet is utána, bármilyen váratlan útvonalon, csak sikerhez és örömhöz vezet majd. Nem tudta elképzelni, hogy épp Daphné ne találná meg önmagát.
— Szerinted mivel lenne érdemes kezdeni? A jogmágia az, amiből nem sikerült K-t szereznem, talán ettől tartok a leginkább, de látok rációt abban is, hogy valami ismerős legyen az első.. mondjuk az alkímia? — gyorsan lapozgatott a vizsgára készített pergamenek között, aztán hirtelen állt meg, és újra Daphnéra nézett. A levegőt puha kávé illata lengte be.

— Oh várj, ez az, amiről kiderült, hogy mégis lesz a Roxfortban, igaz? Vajon.. nagyon másként tanítanak? Ismerem az egyik professzort, de azzal kapcsolatban nincs tapasztalatom, milyen iskolát követ. Te mire számítasz? És még valami fontos.. mit gondolsz egy levendulás kávéról? Meghívlak, ha már ilyen kedves voltál, hogy eljöttél a kérésemre, pedig nem szükséges vizsgáznod! — a szomszédos helyiség felé intett állával, ahonnét mostanra leküzdhetetlen módon hullámzott feléjük a délután. Levendulaszín menekülés valamibe — valami másból. Hirtelen izgatott volt már — ez valóban olyannak tűnt, mint együtt tanulni ismét, nem törődni azzal, ami egyre közelebb és közelebb osont feléjük a polcok között.

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Daphné d'Aboville - 2025. 09. 21. - 21:00:36
Párizs, 2005. augusztus 6., szombat
(https://i.imgur.com/MadufXJ.jpeg)
*study session*
Lolita&Daphné
Nem tudom nem azt érezni, hogy talán akaratlanul is megbántottam Lolitát valamivel, és amiatt reagált így. Vajon a… megszólítással volt a gond? De hiszen ez az illendő mostantól, ez az új neve, ez…
Valahonnan mélyről, nagyon mélyről, felszínre tör egy emlék.
Tudom hogy idő kell, amíg megszokod. De hozzá fogsz szokni, tudom, ehhez, meg az új életedhez is drágám. Mi igyekszünk mindent megtenni, hogy könnyebb legyen - mondd, mit szeretnél?
Csak egy pillanat az egész, és utána már el is tűnik, vissza, ahová eltemettem magamban. Még elgondolkodni sincs időm rajta, de ezért kivételesen hálás vagyok. Mert ennek aztán tényleg egyáltalán nincs itt az ideje most. Lenyelem a gombócot a torkomban, ami azért még ennek ellenére is összegyűlt. Sajnálom, ha valami rosszat mondtam.
-Ugyan már - finoman megrázom a fejem. - Az is teljesen elég. Én vagyok csak túl maximalista - nem is volt opció, hogy ne legyek. De még így sem éreztem magam soha eléggé jónak, eléggé okosnak, eléggé felkészültnek, eléggé… semminek sem. Sosem leszek - és csak idő kérdése hogy ezzel más is tisztában legyen.
-Alkímia - bólintok és magam elé húzom a jegyzeteimet. Ebben talán többet tudok segíteni, hiszen ez mindkettőnknek kell, jogmágiára viszont nem jártam - Antoine ellenben igen, szóval az ő tankönyveit kértem kölcsön, hogy legalább nagyjából átlássam, ha segítenem kellene benne Lolitának. Felvehettem volna akár én is, így utólag belegondolva, bár ennek kihagyása kicsit kevésbé bántott, mint az, hogy Földmágiára nem jártam. Ha hamarabb ismertem volna Élodie-t, ha hamarabb tudtam volna bizonyos dolgokat, biztosan felveszem, de még ezzel együtt is… nem ez lett volna az egyetlen dolog, amin változtattam volna, ha lett volna rá lehetőségem. De már sosem lesz és… bárcsak bizonyos tárgyak kihagyása lenne a legnagyobb hiba, amit elkövettem ebben az életben. Ha az lenne az egyetlen.
Szerencsére ahhoz már jól ideje nagyon jól értettem, hogy a produktivitásba és aktuális hasznos (mindig hasznos… nagyon nagyon ritkán haszontalan) dolgokba öljem minden energiámat, ha épp nem akartam valamivel foglalkozni. Ez most is igazán tökéletes figyelemelterelés lesz. Talán Lolita is inkább erre vágyik… Elgondolkodva pillantok rá, miközben a jegyzeteit lapozgatja ő is - vajon Lolita is szeretne szabadulni valamilyen gondolattól, érzéstől, emléktől? Nem mind ezt akarjuk?
-Akkor te többet tudsz már, mint én. Melyik professzort? - kérdezem a pergamenek tanulmányozása közben. Vajon olyan tárgyat tanít, amit mindketten felveszünk majd? Talán segíteni fog, ha legalább már valamennyi fogalmam lesz az ottani… bármiről. - Kíváncsi lennék, vajon megismertetnek-e minket a Közel- illetve Távol-keleti alkímiai módszerekkel is, azt hiszem, ők inkább az emberi test és lélek tökéletesítésével foglalkoznak, nem annyira azzal, hogy ólomból aranyat hozzanak létre. Illetve ott előtérbe kerül jobban a gyógyítás is - valahogy, bár alapvetően az aranykészítés sem a hatalomról szólt, de ez mégis nemesebb célnak tűnt számomra. - Örülnék több gyakorlati jellegű órának. Szerinted hogy lesz?
-Igazán szívesen, még ha valóban nem is kell vizsg… oh, jó ég, hát dehogynem. Mágiafilozófiából - felsóhajtok, és magamban azért hozzáteszek még pár talán nem túl kedves szót is az előző gondolatmenethez. Szerencsére azt is elhoztam, szóval nem érkeztem teljesen felkészületlenül, na de azért mégis, elfelejteni? -De hát az mégsem… 5 tantárgy - elmosolyodom. - Örömmel fogadom a meghívást. A kávéra azt hiszem, nem tudnék nemet mondani - bólintok a javaslatra. Közben azért mégsem tudom teljesen elhessegetni azzal kapcsolatos aggodalmaimat, ahogyan Lolita reagált a találkozónk elején, és ahogy a levélben is írt - persze, ezek nem biztos, hogy rám tartoztak, de talán… Lolita meg tudná bocsátani ezt a kérdést, hiszen tudná, hogy az aggodalom, nem a vádaskodás szülte őket.
-Lolita… van esetleg más oka annak, hogy itt vagyunk - vagy csak nagyon hiányzott a levendulaszínű tintám és a post itjeim? - itt egy apró mosoly bujkál a szám sarkában. - Mintha fejben… te is máshol járnál? - mindenféle ítélkezés nélkül, inkább kicsit talán aggódva is pillantok rá. Óvatos kérdés ez - nem tudom, mennyire szeretne erről beszélni, bármi is az, ami foglalkoztatja. Talán nem, vagy talán csak nem velem, de mégis, elmondhatja, ha úgy érzi, attól könnyebb lenne neki - vagy folytathatjuk a diskurzust az alkímiáról, ha az jobban segít.

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Lolita Delacour - 2025. 10. 27. - 12:44:16



sophrosyne
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/4748f4a58388680ff199b6360e9c0d9c/tumblr_psdqpmAIFv1ut4rnoo8_250.gifv)

our lavender ink

(16+) ◦
TW: grooming;  ◦
— Tudod.. nem hiszem, hogy a kihívásokra felkészülésben létezik túl. — teljesen komolyan gondolja, míg félretolja az egyik odakészített pennát. Nem, szerintem csak túl kevés létezik — mert felkészültünk valamire, amire fel lehetett, amit ismerni véltünk. És most felkészülünk valamire, amit nem — nyel egyet, kényszeríti magát vissza Daphné arcához, tekintetéhez. Nyilván megvan a véleménye róla — az nyilván igaz is.

Mintha nagy közös álmukban a szabályok keretet emelnének az ismeretlen köré — nem kérdezte soha, honnan, miből származik a másik kötelességtudata, az ilyesmivel születni szoktak. Akár dédszüleink intése egy-egy árnyalatban — Lolita nem fordítja el ezúttal a fejét, pedig illetlen a feltételezés, hogy Daphné képességei oltalmat nyújtanak valami másnak. Valaminek, amire nem illik rákérdezni — és amire épp ezért szívesen rákérdezne a benne égő nem emberség.
— SVK. Futólag ismerem, leginkább a publikációit és láttam néhány versenyen. Az a típus, aki Inés szerint nem kellemetlen a szemnek. Különös, hogy ezt mondod, így kell megtudnom, hogy Mademoiselle d'Aboville elégedetlen a tanrendükkel, miután olyan jól elsajátította azt? — nem akart hozzáfűzni semmit, nem akarta kijavítani. Nem ezért vagyunk itt — mintha a percek ólomból arannyá lennének minden felismeréssel.

Megfoghatatlan a gyász, ami fojtogatja most is — mintha a szavak keresnék egymást az utolsó nagy kijelentésben. Tegnap még gyerekek voltak — a fonal végén, már az ablakban, egykori játékaik a padlón szétszórva, már valaki más, valami más érdekesebb volt, de most.. Most Daphnénak igaza van, bárhogy próbálja lenyelni a keserűséget. Talán magát a keserű poharat — azt senki nem veszi el tőlük.
— Kávé és alkímia, és.. — fel is áll, kényszeredetten lesimítja az anyagot a hasán. Meggyűrődik — az árnyékok különösen elviselhetetlenek. Ígérnek valamit, amit már nem levendulával írnak — Lolita az asztalra tenyerel jegyzeteik mellett, szabad keze ujjai öklöt formáznak.

— Nem, ez.. talán egyik sem. Hiányzott a társaságod, de nem akarlak kihasználni az előrelépésért, Daphné. — Lolita rosszabbul hazudott, mint gyermekek az utolsó szelet james kenyérről, ajkukon bogyószínnel. Ezért sem tette, és mert figyelmét az vonta el, hogy leküzdje azt, ami a polcok között járt — a jövőt a kávé ígérete, jegyzeteik, reményük az ismeretlen felé sem tartotta vissza.
— Mindjárt jövök. — és elsietett. Ha most megfordul, biztosan kimondja — kimondja, hogy azért vagyunk itt, mert ez az utolsó alkalom, amikor így döntöttem. Amikor így dönthettem — és ennek sincs jelentősége, holnap már a nevem sem ismered fel. Az ismeretlenre nem lehet túlkészülni — az ismeretlen azt veszi majd el, amire nem készülhettünk fel.

Fegyelmezetten áll a pultnál — mint a polcokon azok a kötetek, amelyeket kopott gerincük, fenyegetően latin címeik miatt senki nem venne le. A levendula illetlennek tűnt — kis szabályszegésnek, egy fonalnak, amely kivezet innen valahová. Persze Daphnénak minden oka megvolt a kérdésére — ahogy arra is, hogy megbántva érezze magát, mert árván hagyta. Másokkal biztosan könnyebb. Másokkal, akiket nem kell Madame címszóval köszönteni..
— Remélem, jól emlékszem arra, hogy szereted. Tessék: ez volt az aljas tervem azzal, hogy elrabolhatom a szüneted értékes perceit ebben az augusztusban. — összegyűri a szoknyáját, ahogy leül, sőt, a poharak hűvösét is finoman belefuttatja tenyere. Bassza meg magát Madame Devereaux az összes szótagjában, amellyel a nevét ejtik.

— Tudod, nem így képzeltem el ezt az egészet. Az utolsó évünk kihívásait, és hogy.. mennyire megváltozik minden. Kivéve talán ez.. amit most csinálunk. Ez is.. teljesen elég, ugye? — kérdezte mosolyogva, mintha a felhők között pillantott volna ki a nap. Igen, miután Madame Devereaux jól megbaszta magát, megteheti azt a szívességet is, hogy hagyja őket tanulni.. Daphné, sőt, talán Lolita is jobbat, többet érdemelnek ennél. Az ismeretlen mosolyát — a fogak, a fogak között csillanó vér nélkül.

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Daphné d'Aboville - 2025. 11. 05. - 10:56:19
Párizs, 2005. augusztus 6., szombat
(https://i.imgur.com/MadufXJ.jpeg)
*study session*
Lolita&Daphné
-Talán valóban nem - biccentek egyetértően - én mégis folyamatosan úgy érzem, hogy alulteljesítek. Hiába látom a jó jegyeket, az elismerő pillantásokat, és kapom a dicsérő szavakat, nem elég, soha nem lehet elég. Mindig lehet jobb, szebb, egy ponttal több, egy mozdulat precízebb, egy picit szorosabb a fonat a kontyban. Egy picit hibátlanabb, egy picit tökéletesebb. De az igazi kihívás talán csak most jön, szeptembertől, máshol, máshogy, mint amit eddig ismertünk. Fel lehet egyáltalán arra készülni - bármennyire is - ami ránk vár?
-SVK… és milyen témában publikált? - talán erről sem árthat többet tudni. Talán így kicsit kevésbé lesz ijesztő az ismeretlen, a következő év- igyekszem ezt elhitetni magammal legalábbis. Ines pedig gyakran talál szemnek nem kellemetlen férfiakat - én sokszor észre sem veszem, ha nem hívják fel rá a figyelmem. Sokszor talán pont Ines.
-A világért sem... elégedetlenkednék a tanrenddel, hiszen tudod - nem úgy értettem. Lepillantok az említett tanrendre. Hangosan bizonyára semmiképp sem fejezném ezt ki, és egyébként is, én mindennel elégedett vagyok - legtöbbször. Az oktatással éppúgy, mint a nekem kijelölt feladatokkal. Az életemmel. Újra Lolitára nézek. - Csupán csak arra gondoltam, hogy mi nem fedtünk le mindent - nem is lehetett - és ott talán más megközelítésből is láthatjuk ezt a meglehetősen szerteágazó tudományágat - elmosolyodom - bizonyára nem volt szükség erre a pontosításra, de Lolita érteni fogja.
-Nekem is hiányzott… hiányoztál - őszintén mondom - és még mennyire fog hiányozni majd, ha végleg vége lesz az iskolának, a gyerekkorunknak. Amikor már nem lesz… mi marad, ami összeköthet? Az emlékek talán… Lolitához is azok kötnek majd csak, mint valaki máshoz is. Nem lehetne néha hogy a dolgok… ne változzanak meg? Már késő. - De kihasználhatsz, nem fogom magamra venni - tőle talán nem, ahhoz ismerjük már egymást eléggé, és úgysem valódi kihasználásról volt szó, ha valóban önként és boldogan jöttem segíteni, hiszen miért ne tettem volna. Ha nem bánom a társaságot, aki… Lolita hirtelen felpattan, elsiet és… egyedül maradok a gondolataimmal. Ezt is próbálom nem magamra venni. Az alkímia jegyzetet kezdem olvasni, amíg vissza nem tér, kezében egy levendulás kávéval.
-Köszönöm. Szóval, mi része még az aljas tervnek? - egy mosollyal belekortyolok - megnyugtat az ismerős íz, az ismerős pillanatok.
-Ez is elég - több mint elég. - És én sem... így - mondanám, hogy más terveim voltak, de ugyan milyen tervei lehetnek valakinek, akinek szépen el van egyengetve az útja, és talán van választása, látszólag legalábbis, de tulajdonképpen úgyis az elvárt dolgot fogja csinálni. Ha összeszedné magát, nem zavarodna össze, nem pánikolna, hogy merre menjen, ki és mi legyen belőle, amivel elégedett lehet mindenki. Mindenki más, elsősorban. Hogy kapott választást - hogy elutazzon Skóciába, hogy eldöntse, melyik szakra megy majd, de ha nem tud dönteni? Akkor majd döntenek most is helyette. Ennek nem kellene ennyire megrémisztenie.
-Szerinted… sok minden fog még változni? - a neved csak… vagy más is? - Mi lesz ha ezt már… -  finom, visszafogott mozdulattal végigmutatok a pergameneken, a pennákon - a közös dolgainkon. - …nem csinálhatjuk? Ha a Tusa… nálad is meglepődtek? - halvány, kedves mosoly - nálam mindenképp, egy pillanatra legalábbis, talán nem ezt várták, vagy pont ezt - nem is fontos, mert már nem gondolhatom meg magam. Jó lehetőség, kiváló lehetőség, élned kell vele, tegyél büszkévé minket. - Szokatlan még a helyzet amibe… amiben… most vagyunk, nem? Milyen… - milyen feleségnek lenni, ennyire fiatalon… hiszen egyidősek vagyunk, és mégis… Nem kell beszélnünk róla, próbálom megnyugtatóan sugallni felé, de talán szeretnél, talán… kellene?

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Lolita Delacour - 2026. 03. 31. - 08:26:57



sophrosyne
—◦◦◦—

(https://64.media.tumblr.com/4748f4a58388680ff199b6360e9c0d9c/tumblr_psdqpmAIFv1ut4rnoo8_250.gifv)

our lavender ink

(16+) ◦
TW: grooming;  ◦
Szívesen válaszolna az összes kérdésre — és nem csak azért, mert egyiket sem érezte nehéznek, úgy biztos nem, ahogy az augusztusi napot a bőrén, az alatta futó vérerekben. Csakhogy ez óhatatlanul azzal járna, elismeri, a döntés szabadsága közel sem adott — távolra pedig olyan udvariatlan volt tekinteni, mint amennyire a gyűrűjét viselni nem az. Daphné okos lány, okosabb, mint ami javukra válik: mint ami lányoknak általában javára válik tapasztalatai szerint.

— Az imént.. elfelejtettem válaszolni, ugye? Medimágiai és párbajetikai cikkeket olvastam tőle, tanulmányokat az előbbiben írt inkább. — talán csak nem volt elég íze vagy aromája annak, amit mondani lehetett. Fawcett az volt, ami a férfiak általában: egy éles kijelentés, önmagától értetődő, magyarázatra nem szoruló pont a mondat végén. Nem sokkal több vagy kevesebb.

Persze kellő rosszindulattal elismerhető volna — még Daphné előtt is, talán pont előtte igazán, hogy valójában kit érdekel jelen pillanatban Fawcett vagy bármelyik férfi. Ha azt mondaná, suttogná közelebb hajolva, ezt sokkal jobban élvezem, mert sokkal inkább magamat érzem benne, mint a szemük tükrében — a lány talán hinne neki, de nem is tehet mást. Lolita kevéssé hitte, hogy tanulótársa meg tudna hasonulni önmagával — a nap sem kelt fel nyugaton.
— Az nem kifejezés, hogy meglepődtek, igen. — most könnyebb a kávé felszínét figyelni.

Természetes, hogy volt véleményük — Roscoff úgy tudott hallgatni, ahogy más beszélni, hangzatosan, mélyen, érzelmekkel túlfűtve, akár a nyári kánikula kúszó fokai az idegrendszeren. Az övén biztosan — ha ezt árnyalta is Maman állandó aggodalma azzal kapcsolatban, vajon mit lehet tartani egy házasságról, amelynek második hónapjában az ifjú feleség rögtön egy másik földrészre vágyakozik, ha épp tanulmányai, ambíciója okán is.

Lolita ironikusnak találta, hogy épp Maman aggódik egy botrány miatt.

Mamannál jobban senki nem tudta okozni őket — és úgy tűnik, mégis van bennük közös.

— Biztos vagyok benne, hogy minden meg fog változni. Gyorsabban, mint gondoltuk, mert mikor legutóbb láttuk a hálótermünket.. te sem hitted volna, hogy utoljára, ugye? — nem tudott szabadulni tőle, hogy ott, ahol egy ajtót kellene látnia kinyílni, az összes többi csukódásának árnyékát veszi csak észre. Kettőjük közül persze nem ő volt az optimista — ilyesmivel biztosan senki nem vádolta volna.
— De azt mi döntjük el, mi mit adunk fel a változásban, igaz? — nem biztos benne, hogy valóban így van-e, de az olyan dolgok, mint a jövő, rögtön értelmüket vesztik, ha nem teszi hozzá.

A levendula nem illik a kávéhoz — és főleg nem az augusztushoz, valami búcsújához, a nyár halálához. Épp csak Lolita tudta, hogy a nyár sosem hal meg — ami ilyen diadalmas, örökre ragyog, főleg akkor, ha azt hittük, véget ér. Az ajtó-ablak résein át az augusztus akkor is belopja magát, ha a bőre igazán csak a telet szerette — nyilván épp ezért.
— Viszont bárhogy alakul, kétlem, hogy egy ilyen átlaggal aggódnod kellene amiatt, hogyan tanulsz tovább, Daphné. Bármit is választasz végül, elég pontod lesz hozzá. — az empatikus sem ő volt — de hazudnia sem kellett, hogy pontosan ezt gondolja, amit az imént megállapított. Daphnénak ettől nincs félnivalója.

A minden mást meglátják még.

— Kezdhetjük az ismétlést? Ha még valaki Madamenak szólít, a harag prima materiája leszek.. — és habár elvárható volna Madame Devereauxtól, hogy most udvariasan a pohara mögött nevessen, az iménti gondolat mentén Madame Devereaux megbaszhatja magát. Az augusztus is várhat még egy kicsit — most még azt akarja tenni, amit önként választottak.

Cím: Re: lavender haze cold brew
Írta: Daphné d'Aboville - 2026. 04. 20. - 22:00:32
Párizs, 2005. augusztus 6., szombat
(https://i.imgur.com/MadufXJ.jpeg)
*study session*
Lolita&Daphné
Csak finoman megrázom a fejem, miszerint semmi probléma a késői válasszal, és egy megnyugtató mosollyal, elgondolkozva hallgatom Lolitát, miközben az előttem lévő kávét kavargatom óvatos, lassú mozdulatokkal. Nem ez lesz az utolsó közös tanulásunk, vagy az utolsó közös, levendulás kávénk, hiszen ott lesz még rá a következő év is, de… mintha kicsit mégis az lenne.
- Úgy vélem, talán érdemes lenne valamelyikre sort kerítenem... bár számomra inkább a medimágia lehet érdekesebb - iszom bele elgondolkozva az kávéba. Különös, hogy valaki, ezekszerint medimágus végzettséggel végül SVK-t tanítson, de természetesen számos oka lehet, még ha viszonylag távol is érzem a kettőt egymástól. Valójában elsődleges érdeklődésem a cikkek iránt abból fakad, hogy többet tudhassak meg az új tanárunkról - de nem érzem, hogy erről most éppen Lolitát kellene faggatnom, amikor vannak fontosabb dolgaink is, vagy csak valami, amit szívesebben csinálnánk bizonyára mindketten… de az is lehet, hogy még egy kicsit nem akarok teljesen tudomást venni a jövőről. Még nem állok készen rá. Azóta is egészen hihetetlen, hogy az utolsó évemet nem a megszokott iskolában és orszában fogom tölteni, ahol mindent ismerek már, de nem hagyhatok magamnak helyet a bizonytalanságra - valahol úgy érzem, hogy szükségem van erre, magam miatt is, még ha… nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mit is várok ettől az egésztől.
- Nálam is, de… tudod, hogy támogatlak majd, ugye? - kérdezem kedvesen, bár elég magabiztos ahhoz, hogy kijelentés legyen, ahogy az elmúlt években is az volt. Lolita kiváló bajnok lesz, ebben nem kételkedem, még ha a saját képességeimben nagyon sokszor igen - leginkább órai kereteken kívül, éles helyzetben. Lehet, hogy talán… valahol pont ezért szeretném megpróbálni.
- Nem. Bizonyosan még nagyobb rendet raktam volna, ha előbb tudok róla - talán már régen jobbnak kellene lennem abban, hogy az előre nem látható változásokat kezeljem - nem ez az első alkalom, hogy valamit úgy hagyok magam mögött, hogy nem tudom majd, hogy az az utolsó alkalom. Hogy nem látom soha többé.
- Igen, azt…biztosan, igen - szórakozott mosollyal lesöprök egy porszemet a jegyzeteimről - egy porszemet, ami ott sincs, mintha valóban így lenne, hogy én döntök bármiről, pedig tudom, hogy nem. Esetemben pedig különösen nem, de ezzel már nem kell foglalkoznom - hiszen tettem érte, hogy soha többé ne foglalkozzam vele. Amikor feladtam mindent. Jobb is így. Jobb így. Minden… jobb.
- Legalább ebben biztosak lehetünk, azt hiszem - aggódhatok cserébe minden más miatt, napszaktól függ, hogy miért a leginkább. Nem véletlenül töltöttem annyi időt a könyvek között, de arra nem sikerült megtalálnom a választ, hogy merre is kellene elindulnom. Talán a Tusa segít majd ebben is, így vagy… úgy.
- Persze - egy jóval őszintébb, és nyugodtabb mosollyal futom át az alkímia jegyzeteim első oldalát. - Azt feltétlenül el kell kerülnünk, Lolita - talán sosem fogom tudni megszokni, hogy Madamenak szólítsak valakit, akivel együtt nőttem fel és akihez ennyi minden köt, még ha az illem ezt is diktálná, és a felnőttkorunk is, de most nem akarok még ezekkel foglalkozni. Egy kicsit, csak egy kicsit, nem szeretnék arra gondolni, hogy mi vár ránk, csak szeretném kiélvezni még ezt, amennyire lehet. Ezt a napot, meg a nyarat, ami maradt belőle, mielőtt ennek is vége lesz. Ahogy minden másnak is.
Köszönöm szépen a játékot <3


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország