|
Cím: Hangosbemondó Írta: Mrs. Norris - 2025. 08. 03. - 20:56:50 Figyelem, figyelem! A Trimágus Tusa szervezői és az iskolaigazgatók ezúton közlik a versennyel kapcsolatos minden fontos információt: próbarészletek, időpontok, szabályok, módosítások, eredmények – egyenesen az igazgatói irodákból. Ne állj a folyosó közepére, ne beszélgess mással, csak figyelj – különben lemaradsz… és a végén még varangyot kapsz reggelire. Cím: Re: Hangosbemondó Írta: Adrian Madrigal - 2025. 08. 03. - 21:10:47 a szörnyecskéknek A mágikus busz olyan hangot adott ki, mintha egy delfin fuldokolna. Felhúztam szemöldökömet, ahogy a pukwudgie sofőrre néztem, biztos megint elfelejtette megolajozni a kicsikét. Épp a második vagy harmadik kávémat próbáltam rávenni, hogy segítsen a túlélésben, miközben a vezetőfülke előtti lépcsőn ültem, egyik lábam a kapaszkodón, másik a valóságon kívül. Már mindenki fáradt volt, de nekem még hátra volt a legnehezebb rész: a bejelentés. Pálcámat megkoppintottam a nyakamon, hogy kihangosítva szóljak. Néhány elől ülő diák már ösztönből befogta a fülét, félve hogy megint rázendítek a kis utazós dalaimra. De ez most nem az ötszáz töklés üveg a falon pillanata. – Na, ébresztő hátul is, kis szörnyecskék! Fontos közlemény következik, és nem, nem az, hogy újra le kell takarítani a hányást a harmadik sorból – még nem legalább is – Az a nagy helyzet, hogy akkora szerencsétek van, hogy történelmet írhattok. Remélem sikerült sok kis pajkos barátot összeszednetek ezen a kiruccanáson, mert nagy eséllyel újra találkozni fogtok. Szeptembertől, drága tizenhét éven felüli tanítványaim, részt veszünk a Trimágus Tusán. Igen, azon a tusán. És igen, életben kéne maradni. Egy pergamenköteget lebegtettem végig a folyosón kis buborékokban – mindenkinek jutott egy és az ölükbe szállva szétrobbantak, beterítve őket egy kis glitterrel. – Ezen minden infó rajta van. Indulás szeptember elsején, érkezés szeptember másodikán, délután háromkor, helyi – vagyis brit – idő szerint. A Roxfort tantárgylistája itt van, ezekre fogtok beülni. Amit ők nem tanítanak – például Artológia vagy Tálentumok –, abból augusztus végén osztályozó vizsgát tesztek, ha indulni akartok a tusán. A többi, közös tárgyból csak tanév végén, amikor hazajövünk. Nagyot nyeltem kávémból, miközben a tekintetem végigsiklott rajtuk. Ásító, kócos kis csapat – és az én felelősségem. – Ez óriási lehetőség. A mi iskolánk először lesz ott. Ti vagytok az első hullám. Kérlek, hozzatok dicsőséget Ilvermornyra. Vagy legalább ne robbantsátok fel a kastélyt. A Drumstrang helyét vesszük át, akik nem szívlelték, hogy az előző Tusa után kinyírták az igazgatójukat – remélem mind szeretnénk, hogyha a hagyomány nem folytatódna. – azért félve Rappaport és Morris felé pillantok, az egyik politikailag, a másik szó szerint képes lenne pálcát emelni rám – Ez lesz a millennium első ekkora szabású rendezvénye. A sorsolást és a próbákat közvetíteni fogják a mágikus tv csatornák, a bajnokok pedig élvezni fogják hazájuk vállalatainak szponzorációját. – helló kétezres évek, a tömegfogyasztás bekerült a mágusvilágba is – ez nagy lehetőség lesz a kiválasztottaknak, szóval kössétek fel a gatyát. Aztán vigyorogva hozzátettem: – Ja, és ha meghaltok, ne engem kísértsetek. Menjetek a MACUS-ába panaszkodni. Cím: Re: Hangosbemondó Írta: Olympe Maxime - 2025. 08. 03. - 21:20:15 La vie en Madame Maximet talán kissé lendületes pillanatában érte az indulás - ő maga bizonyára így fogalmazott volna, míg homlokán, arcán egyre gyűltek a viharfelhők a kocsiajtó hangjának nyomában. Diákjai már mind a helyükön ültek, a lovak patáinak üteme lassan végigfutott valami jóleső várakozással a hatalmas szerkezeten, ahogy az a levegőbe emelkedett. A Beauxbatons küldöttsége talán megérezte a légkör változását, mert mindannyian csak akkor figyeltek fel ismét, mikor az andorrai-francia határ felett az igazgatónő felállt kényelmes ülőhelyéről. Az indulás ugyan nem volt zökkenőmentes - bár erre Madame Maxime nem szeretett gondolni, mert nemcsak a kapkodva induló hazautakat, hanem az ómeneket sem kifejezetten kedvelte. Ezúttal másként alakul majd: az utolsó egyeztetés Minervával és a számára még Monsieur Madrigallal meggyőzte róla, hogy épp a diákok örömének érdekében jobb fátylat borítani a kételyekre, valamint a múltra. Egyelőre legalábbis biztosan. Táskájából egy nagy köteg finoman hajtott borítékot vett elő - ezeket a legközelebb ülő kezébe adta azzal a megjegyzéssel, hogy adja tovább őket, legyen oly kedves. Az íves kézírás a levélpapíron megcímzi majd saját magát, amikor kinyitják a leveleket - Madame Maxime pedig szívesen figyelte a tanulók arcán végigfutó érzéseket a felhők között uralkodó balzsamos napsütésben, mely a kocsi ablakain keresztül valóban történelmivé tette a pillanatot. Ha dühös is volt az indulás körüli kavarodás, valamint amiatt, hogy kénytelen volt helyettesére bízni a Barcelonában maradó diákok, és a más földrészen tartozkodó hetedévesek leveleinek feladását, az mostanra épp úgy semmivé foszlott, ahogy viharfelhők, ha elég magasról szemléljük őket. "Tisztelt Hetedéves Hallgató, Örömmel értesítem, hogy iskolánk a következő, 2005/2006-os tanévben megrendezésre kerülő Trimágus Tusa egyik résztvevője. A nemzetközi megmérettetésre a Roxfort Boszorkány és- Varázslóképző Szakiskolában kerül sor, melyre a 17. életévüket betöltött diákjaink küldöttsége szeptember első napján utazik ki. A részvétel nem lehetséges mindazon hallgatók számára, akik nem töltik be a 17. életévüket! A jelentkezni kívánók különbözeti, másnéven osztályozó vizsgát tesznek mindazon tárgyaikból, melyeket a Roxfort nem tanít - ezen lista a levél alján mindannyiuk számára személyre szólóan kirajzolódik a levél elolvasását követően. A jelentkezés feltétele továbbá a diák azon személyes vállalása, hogy tanulmányait a felkészülés roxforti hónapjaiban is folytatja, valamint hogy ebben az időszakban is iskolánkhoz hű magatartással viszonyul új körülményeinkhez. A jelentkezni kívánó diákok maguk gondoskodnak felszerelésükről, ehhez azonban szintén segítséget kapnak a levél alján egy lista formájában - kérem, vegyék figyelembe, hogy Skóciában milyen kellemetlen tud lenni a tél! A Tusa nagy nemzetközi érdeklődésre tart számot - iskolánk leendő bajnoka képes kell, hogy legyen nemcsak képviselni hagyományainkat, hanem vállalja azt is, hogy nyilatkozataiban, szerepléseiben is úgy viseli magát, ahogy az tőle a legteljesebb mértékben elvárható. A francia Mágiaügyi Minisztérium, valamint számtalan mecénás biztosít támogatást a bajnokként kihúzott diák számára - ezen egyedülálló lehetőség fényében kérem, hogy gondolják át alaposan, késznek érzik-e magukat egy hasonló megmérettetésre, országuk képviseletére. A Tusa veszélyes feladatok egymást követő sorozata - kérem, a jelentkezést megelőzően tájékozódjanak korábbi próbáiról, hogy a legteljesebb döntést hozhassák meg! A felmerülő kérdésekkel kapcsolatos leveleiket kérem, címezzék a helyettesem számára - azokat, amint lehetőségünk van, a nagy érdeklődésre tekintettel ketten, időnkhöz mérten válaszoljuk majd meg. Madame Olympe Maxime" Mire a lovak húzta kocsi földet ért Párizs gyepén, Madame Maxime már valóban elégedett volt - és nem gondolt rá, hány levelet kell majd megválaszolnia hamarosan. Örömmel bocsájtotta útjára a hazaérkező diákok seregét, míg kitárta az ajtót előttük, jó pihenést kívánt - azzal a kitétellel, hogy a jelentkezni vágyók nyara bizonyára nem ebben lesz igazán kiemelkedő. Még egy finom mosoly is végigfutott ajkain, mikor a köszöntésére érkező helyettese bejelentette, hogy a baglyok özöne elindult a címzettek felé: ha volt is okuk aggódni a jövőt illetően, az ebben a pillanatban legfeljebb az angol gasztronómiát és időjárást érintette csak. Cím: Re: Hangosbemondó Írta: Csámpás - 2025. 11. 22. - 02:01:15 Trimágus Tusa - Az Első Próba Hat bajnok nevét suttogja a szél Caledonia völgyein is túl, a vén Európától egészen a tengereken túli Új Világig. Bűvtudók százai, ezrei várják lankadatlan izgalommal, hogy mire is képesek valójában a bajnokok. Ki lesz hát a legfelkészültebb? Ki lesz a legtehetségesebb? Kit csókol vajon Niké és kit Áte? Különös szerzetek bizony a preceptorok. Bár kiállnak büszkén mindhárman koruk világos eszményei mellett és éltetik a játék tisztaságát, szívesen tartják életben a hétszázesztendős hagyományt. A megmérettetés előtti héten minden este, mikor kilencet üt az óra, felnyerítenek a szárnyas lovak, és a fogat díszes könyvtárában egy vaskos könyv puffan a padlón. Csak két lánynak nyílik ki, s kilenc oldalán virágos parfüm illata ül. Ugyanekkor dől magától egy farönk a tábortűzre, s felmorajlik az iskolabusz motorja. Ha a megfelelő személyek merednek a lángokba, könyvből kitépett kilenc oldalt látnak, melyek elégének minden este - hacsak ki nem veszik őket. Furcsa festmények kerültek a kígyók és oroszlánok fészkébe. Egyazon szavannai vadász, az a bizonyos Sir Bartholeus Jagerfriend settenkedik a két keret között, aki, ha a megfelelő emberek kérdezik, elárulja, milyen bestiákra vadászik.
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |