| |
|
National Anthem
jelszó || A macska, az egyszarvú és a furkász
nem || Nő
születési hely, idő || Fredericksburg, Gillespie County, TX. (1987.11.01.)
kor || Tizenhét év
vér || Arany
iskola || Ilvermony Boszorkány- és Varázslóképző Akadémia
évfolyam || Hetedik
Lust For Life
○ R: mature (18+)
○ Tw: incesztus, szexuális tartalom, utalás mentális betegségekre, classism,
gyilkosságra utalás. a történet minden része fiktív, nem tükrözi a szerző
meggyőződését.
Nem így tervezted — borral, habos, rózsaszirmos kádfürdővel, citromos-levendulás olajjal,
gyertyagyújtással és egy olyan kötettel, amelyet senki sem hagyott jóvá —
rajtad kívül igazán senki nem érti, mennyi perverz izgalom található egy-egy ítéleteket
összegző gerinc tapintása alatt.
Hallod a sírást, a gyorsuló ütemű tenyércsapásokat a folyosó mahagóniján —
a tükör keretén, egy komódon, az ajtókon — és mikor kilépsz a szinte medencéből,
felborul az üveg, bor ömlik a gyöngyházfényű fürdővízbe: meg sem állsz, hogy gyönyörködj benne,
opportunista vagy, szinte látó.
Pontosan tudod, mikor lehetsz magadhoz jó, és aki igazán jó, nem pillanatokért az.
Selyem hálóing — teljesen alkalmatlan egy esti sétára, amellyel utána indulsz, lágy, ártalmatlan —
felkészülsz minden szörnyűségre, amelyet az emberi test kiadhat magából.
Szinte mindent láttál, látni véltél, de mint vihar után pára, sietsz a zsákmányért,
amelyet valaki öntudatlanul kínál fel számodra. Vértelen gyilkos hófehérben.
Érzed, milyen a tapintása a mentális sérülésnek az elme felszínén, habár azért tanítottak vizsgálni,
hogy a lehető legudvariasabban ne vedd észre, vagy ha igen — csak a magad hasznára,
a magad haszna pedig családod üzleti érdeke, leány vagy, nem azon a megszokott,
hímsoviniszta európai módon, egyszerűen adódik, mit érsz, egyszerű, hogy nem férfiakkal
versenyzel azonos pályán — az egyikük után osonsz, épp azt követed, aki nem sajnálta az időt,
hogy anyád halála után megtanítson elbújni az elméd mélyén, vagy ha már, mások elmélyének mélyén.
Ott akarod érinteni, hol a gerinc csatlakozik a nyakhoz — koponyához, elméhez.
Tehetséges gyermek voltál, majdnem Pre-raffaelita festmény nőalakja. Ő érezte rajtad —
az édesanyád, hogy tudatod belső ívén a kíváncsiság nem fény: túlvilági ígérete valaminek.
Természetes volt, hogy te is legilimenciát tanulsz, mikor elég nagy vagy hozzá — nem különbözöl
a testvéreidtől. Te mindig úgy tudtál elvenni — mintha minden a tiéd lett volna.
El akarod tenni a kiürült poharat — az alkohol illata erőszakos, szinte bronzra emlékeztet,
drága volt, annyira drága, hogy még így is élvezhető, valaki ajkai után —
mikor megfordul, rád bámul, hangot nem ad.
Tudod, mit fog mondani: udvariatlan vagy, tiszteletlen, mit gondol majd az apád,
mit mond majd a nagyapád, de igazán egyikük sincs jelen,
az arckifejezésed alapján te magad sem egészen.
A gyűrött zsebkendő a sakktáblán — a figuráid, megint vesztettél, neki. Érte.
A mahagóni, álmos elefántcsont, fekete obszidián mesélnek helyette is —
a figyelem rekedt, akár a századforduló. Tudod, hogy rossz lépést teszel —
és tudod, hogy olykor elveszítjük a csatát a háborúért.
Üres poharak, texasi csendben. Elfújod az első gyertyát.
Csöppen a viasz még utoljára: mint a tegnapi ruhapróbán. Egy débutante nevetése —
a tiéd, a jövőnek, az örökségnek, pár nap múlva, hamarosan.
Tökéletes vagy — és pontosan tudod, ez azt jelenti, mások ezt gondolják.
Talán így is van — a tökéletesség nem létezik, ahogy ez a szoba, a figurák, a pohár sem.
Mindnek saját szabályai vannak: olyan, mint egy állandó körforgása hatalomnak és a —
bocsánatkérésnek.
Az árnyékért, amelyet vetünk valaki arcára — a pompomlányok egyik vezetőjeként.
Az elegáns közönyért, amelyet, mint kártyát, minket kérők szavaira vetünk — hiszen tudjuk,
bocsánatot az kér, aki közösségi élménnyé formálja bűntudatát.
Te nem szoktál bocsánatot kérni — és hibákat ejteni sem. Tökéletességed olyan, mint
az Egyesült Államok alkotmánya — a percepció gyermeke. Épp ezért az, ami.
Az apád székében ül — a nevedet mondja, háromszor egymás után:
halkan, aztán kérdőn, végül az orgazmus közben. Felette állsz, nem mozdulsz, csak a kezét figyeled —
ismered őket, pár órája a figurákat láttad bennük, a poharat.
Nem ő az első, akit így látsz — de az első, akinek beleegyezése fehéret visel az ujjain, azok végén.
Önkéntes, de nem egészen tudatos — ilyenek az első bűnök, pontosan így kezdődnek.
Csak azt érinted — csak a kézfejét, lágyan, csendesen.
Szívesen megtudnád, mit rejt most az elméje — de csak azt fogadod el, amit ad.
Szája szélén a mosolyt, amely csak a tiéd — és a tiéd a név is, melyet közben mondott.
Az arcod simította, lágyan — büszkén. Nézed, aztán betakarod, míg ülve elalszik:
a gyógyszerei és alkohol aromájában. Mindkettőből három-három fiola üresen.
Az arca elnyugszik, mint kapkodó szél mögött a poros horizont —
morzsolgatja neved az öntudatlan a szája szélén. Elfújod a gyertyát, kialszik —
mezitláb, némán térsz vissza a szobádba. A fürdő kihűlt, pára leple az ablakon —
csak lefekszel inkább, kétségektől nyirkos a honni éjszaka már.
Lezárt szemhéjad vászon — a friss emlékben lehajoltál hozzá, a te ujjaid simítottak végig rajta.
Talán mindig ott volt, ahol te is — végtelennek tetsző bűn, amely hozzá köt,
mióta láttad meggyilkolni a magnix boncnokot. Talán sosem érhetett másként véget —
a súlyos, meleg takaró alatt megérinted a mellbimbód.
Nem érzel bűntudatot — ki előtt, kinek, ki örömére? Itt sem kell lennie melletted —
a távolság maga az érintés. Mindenki csak a felszínt látja, csak azt, ami látható,
amit látni engedsz: sosem ismert meg senki, nem vágytál rá.
A tér árnyékában élsz — de most követed apád oda, ahol neked nem terítettek.
Mindig ott volt, ahol te — te pedig mindig ott, ahol ő. Benned, veled, neked —
a sorok között, abban az autóban. A temetésen — mikor a viharidő karmolta
érdessé nyárspolgáriságunk felszínét. A gyászoló özvegy — és a gyermekei.
Csak te láttad őt — az istenalakot, akinek fényét az évek kegyetlenül erodálták.
Hasonló a hasonlót.
Ezek nem az ő ujjai — de az ő neve az ajkadon.
Nem érzel bűntudatot. Nem kértél senkitől —
elveszed azt, ami közös bennetek. Megmented — magadnak.
Másnap reggel a tükörben fésülködő mosolyod az összefont borzalomtól derűs —
máskor szomorú vagy, ma már tudod, ki vagy, mit akarsz. Kit akarsz. Őt akarod.
Az egyetlent, aki megértett, az utolsót, aki olyan, mint te.
Ennyi őszinte örömöt megengedsz magadnak — soha senki másnak.
Jelenléte a lelkedben olyan, mint egy lassú, melankolikus dal egy üres kúria déli verandáján.
Sosem hallottál még, sosem hallasz, sosem hallasz majd szebbet nála.
Idővonal
○ 1987.11.01. — Robert Fitzgerald Rappaport Jr. & Elizabeth Kennedy Graves Rappaport születésének napja.
○ 1989.06.06. — Öccsük, Joseph Robert Rappaport születésének napja.
○ 1995.11.22. — Édesanyjuk merénylet áldozata lesz, amelynek indítéka az édesapjuk kampánya a szenátori székért.
A magnix elkövetőt egyikük sem ismeri, JFR összeroppan, mikor megtudja, ő volt az eredeti célpont.
○ 1995.11.23. — JFR meggyilkolja a boncolást végző magnix orvost, amelyet Elizabeth lát. Cinkosokká válnak.
A gyilkosságot infarktusként könyvelik el némi anyagi támogatásért.
○ 2003.12.19. — Az első furcsa pillanat JFR és Elizabeth között, amelyet mindketten megjegyeznek valamilyen formában.
Az iménti leírásban.
○ 2003.12.21. — Elizabeth débutante estje, amelyen titokban összekülönbözik Eunice nénikéjével.
Először és utoljára enged a haragjának. A családtörténetben.
○ 2005.01.01. — Az első bűnös pillanat JFR és Elizabeth között.
Fire walk with me
n e w a r k
Amit mások látnak: A kis aranygyűrű, amit mindig visel, de nem tudni, honnan van —
rejtelmek között nehéz, súlyos palást, amely hosszú árnyékot vet.
Áttetsző bőr, rózsaszirmok vihar előtt reszketvén — és a tekintete, mély, sötét,
akár elveszíteni egy háborút, melyet nem vágytunk, de melyet nem ismerhetünk el.
Ajkak, melyek Woodstockot ígérik — szavak, amelyek mccarthyzmust.
A bálon, delelő-fehér szaténruhában — lassan sétál, inkább lebeg, megremegnek a jázminok.
Minden megdermed, amikor belép. A családja büszkébb nem is lehetne —
a fiúk figyelik, a lányok érzik. Az amerikai álom: valóban létezik.
A tökéletesség boldogtalanná tesz — leginkább azokat, akik kívülről figyelik játékát.
Nőnek lenni verseny, nincs benne bizalom — és nincs benne valódi bajtársiasság.
Minden fegyver, mindenki ellenfél — és minden figyelem korlátozott erőforrás,
melyet vagy megszerzünk, vagy kívülről figyelünk. Kivonni magunkat alóla?
Több, mint bűn: hiba.
Amit senki nem lát: Grillezett barack sajttal és mézzel — az átolvasott éjszaka, míg a fejét simogatta,
felolvasta a salemiek pereit. Az anyjától örökölt parfüm a képzelt vasfüggöny mögött — sosem viselné.
Az őszinte nevetése berlin felett a légihíd — a száj csak ezután következik, sokszor birtokló, sosem kérlelő.
Az igazán tökéletes emberekre haragudni sem lehet a féltékenység vádja nélkül, még ezt is ellopják tőlünk.
Nemcsak vágyik megszerezni mindent — minden nap szebben csillog szeme mások vereségén.
Gyakran emlékezteti magát: bezárni a szobát, melyet az anyja emlékének szántak, ő pedig raktárrá tette.
Megismerni mások kultúráját, hogy őszintén nézhesse le őket — ne csak úgy, mint mások.
Eunice néni számára kézzel írt meghívó: a következő borkóstolóra, hogy szavak nélkül is megalázhassa.
Éjfél után a déli verandán ül, meztelen vállán gyöngyözik a nyári párás levegő — napló az ölében,
bőrkötésben. Csak latinul ír — mint egy fekete harisnya, kis selyem combszalaggal, csak ő tud róla.
Csak akkor érzed, mikor közel vagy — július negyedike ebben az évszázadban.
A háborút megnyertük, a békét? A békét nem.
l a g u a r d i a
Mindenkit kedvel, mindenkihez van pár megnyerő szava — senkit nem szeret, tudja, hogy mindenkinél
különlegesebb, és napszaktól függetlenül szívesen elpusztít bárkit, halkan, gyorsan —
mint lázas betegség, melyet liberalizmus, parlamentális demokrácia, alkotmány nem gyógyít.
A virágokat, mint az igazán klasszikusok, az öltözőbe várja.
Néha csak azért szeretne dolgokat, hogy másé ne legyen —
azok kapzsiságával, akik mindent birtokoltak már, mire szem, száj, szív vágyhat ezen a világon:
és minden másra, mindenki másra igényt formálnak.
Soha nem siet — a bosszú, gyűlölet, harag, akár a bor, jobban ízlik idővel.
Úgy akar aludni térni, mint akit bársonyba gondolat öltöztet.
A bőrén vissza a hagyományok gyertyáinak fényét fiatalsága veti —
a fiatalság legyőzhetetlenségének részegsége.
Amilyen megrendítő szépsége, épp annyira rideg is: sosem volt boldog önfeledten.
Mágiája nem harsány — pontos, gyönyörű, szinte észrevehetetlen, akár az amneziatika,
akár az utolsó szívdobbanás a láz előtt. Mozdulatai precízek, mégis álomszerűek —
legilimentornak, okklumentornak tanulni eufória volt, hosszú évek kötelessége számtalan tanártól,
akár a hegedű, zongora, francia, versek, nevetni mások előtt, akik nem sejtik ínyünk színét.
Nem tiszteli a férfiakat, a nőket még kevésbé, a gyermekeket pedig a legkevésbé —
de szívesen gyűjti őket szabadidejében, mosolyogva, lelketlenül, ahogy mások vadászni járnak.
A vad nem valódi ember, irreleváns annak szenvedése, fájdalma, a cél minden eszközt szentesít,
az unalom pedig nagy úr, nagyobb, mint a tisztesség valaha lehet.
A szeme sosem mutatja, amit érez — a tökéletesség befejezett jelen,
felszínén emberi tapintásnak nincs helye.
A létezése is oltárra helyezhető áldozat a szociopaták istene előtt.
Az áldozatot ők is értik, ők is beszélnek rajta, azt elfogyasztják ha érdekükbe vág, felkínálkozik,
ők a hatodik abortusz, és, bár kinek volna ez jó, a valódi igazságszolgáltatás.
Sosem tesz semmit ok nélkül — de nem vagy egészen biztos ebben.
Mikor szenvedni látja az apját, kicsit az anyjává is válik.
Az övé a vetélytársa volt, meghalni is szebben tudott nála a ballada szerint — JFR életének fénye,
megmérhetetlen távolságra lányától.
Szelíd volt, álmos, szelíd volt keze, amellyel fésült — érezte talán, nem vitt magaával belőle,
meg akarta hát tanítani rá.
Muszlin, selyem, brokát, finomra horgolt csipke — mindig valami régi, valami örökölt.
Fekete tea levendulával vagy bourbonnal — a tekintete rúzsfoltot hagy már ingek nyakán,
míg lesüti udvariasan. A fülledt égbolt nyáron megtart benne minden titkot — télen elrejti a szándékait.
k e n n e d y
Lelke azért neki is van, vasárnapi viselet hófehér kesztyű alatt, keresztbe tett ujjak —
csak díszként hordja, még napfény sem éri. Sokat nem használja, inkább másoké érdekli —
azt lehet birtokolni, feldarabolni, minden asztalnak éke.
Fehér a vágy, kék a mozdulat, vörös a seb — csillagok pedig az arcán más balsorsa felett ragyognak.
Rajong mások mentális betegségei iránt: ha egyidős volna velünk, megvádolhatnánk,
romantizálja azokat — mint egy bizonyos korszak divattörténelmi vihar előtti pillanatában,
van benne valami arzénos, szomorú, éteri, természetellenes.
Akár örökfény, gyertyaként ég benne — a viasz sosem olvad le igazán, mintha mindig éjjel volna.
Tizenhét éves, a világ titkaiból mit sem sejthet még mások szerint —
fehér bokazokni kis sarkú Mary Jane cipőkkel, hosszú selyemből bűvölt masni,
halvány rózsaszín, elefántcsont, sápadt levendula — mint egy poros naplemente árnyalatai.
A minden létező dimenzióban sérült apja kicsi lánya, a korához képest jóval inkább —
a várható eredménnyel ellentétben szívesen illeszkedik ebbe a szerepbe,
machiavellista, klimti, schmitti, Gatsby gyönyörű, de ostoba, boldog Daisyje,
még nem létező irodalmi mém és bürokpohár politikusok, hatalmasok, érző szívűek részére.
Vagy legalábbis szereti, ha ezt gondolják róla — nincs igazán olyan pillanat, amelyben
őszintén a valódi Elizabeth Rappaportot látnánk. Kiváltságosnak született —
ennek nemcsak tudatában van, boldogan él vele. Azonosul vele, magáénak érzi —
és tudja, hogy mindennek megvan a maga helye a teremtésben.
Minden székek legkényelmesebbjére vágyakozik —
arra, amely a legfényesebb mögötti biztonságos távolságban, a sötétben áll.
Szelet vetnek, vihart aratnak — nem is tudja igazán boldog lenni szélcsendben,
otthon csak harcmezőkön érzi magát. Tudja, minden trón egy koporsón áll.
Ha elég közel kerül végre a mindenkori államférfihoz -
aki nem kell, hogy a mostani legyen, vagy akár valóban férfi - érvényt szerez sajátságos rasszizmusának,
hétköznapi, narancsleves, texasi, drága márkajelzéssel ellátott rasszizmusának.
Mindig úgy nézi a körülötte élőket, mintha látna bennük valamit, amit ők nem —
nehéz volna megmondani, hiánya, jelenléte-e a fenyegetőbb.
Merengő || JFR egy nap neki ajándékozta az örökösnek járó, címeres pecsétgyűrűt.
Nem adott magyarázatot, mindketten tudták, nem jelent új rangot, kötelességet, jövőt — de minden megbecsülést,
amelyet csak kívánhatott, igen.
A nyitott kocsi tovább rohan Houston fülledt utcáin, a sikolyoktól elviselhetetlen a forróság —
Josephé a leghangosabb, az anyjuk vére mintha sosem állna el már. nemcsak az élete ért véget:
soha többé nem lehet semmi a régi. Versenyük mindig egyenlőtlen marad — még halálában is csalódást kelt lányában.
Edevis tükre || Miniszteri szék, benne JFR — mosolyog, arca szakrális. Mögötte Elizabeth a félhomályban —
lassú, melankolikus dal az öröklétnek közös győzelmük első reggelén.
Mumus || JFR & Joseph holtteste.
Úgy tűnnek fel, ahogy az anyjáé — a dicstelenség, tehetetlenség emlékeként.
Loose Lips Sinks Ships
Malíciamutató || Nem az anyja gyilkosa — rokonaik, ellenségeik, akik hibájukon is nyertek.
Ha jut hely, a háttérben az anjya is feldereng levendulában, szürkében — jelentéktelen alak játékosok között.
Százfűlé-főzet || Mintha kétosztatú volna, ez azonban csak a bájital sajátossága, nem jelent más jellemzőt:
az üveg alján mélysötét, benne vörös, fehér, arany szikrák kavarognak, a folyadék ezen oldala forró.
Tetején teljesen áttetsző, színtelen, érzetre jéghideg.
fogyasztva az íz ugyanaz, itt mintha összekavarodnának, feloldódnának egymásban: az íz éles, alkoholos, poros,
hűvös, meghatározhatatlan, keserű utóízzel.
Illata citromos-levendulás, cseresznyés és vérre emlékeztető.
Amortentia || Ódon fémek aromája. Chanel No. 19. öregedő fa. Creed: Green Irish Tweed.
valaki más bora, pezsgője. fekete tea levendulával, bourbonnal. JFR fognyomai.
titkok || Hófehér, csipkés fehérnemű a gyász alatt az anyja halálának évfordulóján.
JFR extázistól rekedt hangja, nyögései. Elszakadt aranylánc, melyet nem javított meg:
ajándék Eunice nagynénitől a tizenhatodik születésnapra. keresztnevének kezdőbetűje az apja pálcáján,
alig észrevehető. Latin káromkodások gyűjteménye egy vajszín notesz utolsó lapjain, vörös tintával.
Hetvenhét fiola, címkéjükön: 72 óra, nem több.
a legnagyobb titok? ő maga.
Grace Kelly, Harlow, Jean
apa || John 'JFR' Fitzgerald Rappaport, aranyvérű (40).
anya || ♱Yvette Rosemary Kennedy Graves, aranyvérű (27).
testvérek || John Fitzgerald Rappaport Jr. (17) & Joseph Robert Rappaport (14).
állatok || Duchess, karizmatikus szfinx macska (3).
House of Rappaport
Rappaporték különös jelenség az óceánnak ezen a felén — bár nem kifejezetten kellemetlen asztalhoz ülni
azokkal, akik egykor olyan lelkes pártolói voltak a búzától az ocsút mentalitásnak.
Ezt a műveletet minden magára bármit is adó család elvégzi minden étkezés alkalmával,
és jaj annak, aki így, későn eszmélvén sárvérűekkel, csőcselékkel, véráulókkal, vagy ó botrányok anyja —
demokratákkal találja szembe magát a drága, örökölt porcelán felett.
A magnix politikában is jártas — mert ezek az amerikaiak sosem tudnak megülni a birtokaikon,
minduntalan befolyásra vágynak, nem elég nagy nekik az a nem is zsebkendőnyi ország? —
család tagjait övezi valamiféle szomorú áldozatiság, remek anekdota ők a vasárnapi teák alkalmával,
sőt, már-már amolyan tanmese a kérdező gyermekek ágyánál, hiszen léteznek olyan országok, ahol mágus
mágusnak farkasa, és inkább választja azokat a felkapaszkodott magnix-születésűeket, mint saját közegét.
Ezek alapján nem is olyan nehéz elképzelni, mely irányzatban érzik magunkat inkább otthon,
de mert mindenük a profit maximalizálása — a pénznek egyébként sincs szaga, neme,
vérminősége és szája, az, szemben a nem kívánatos társasággal, fialhat kedvére.
Utóbbit sosem ismernék el, nincs rá szükség — beszél bársony, brokát, szőlő, ezüstkanál.
A mára legendává nemesült történet szerint Emily Rappaport - ó irónia, hímsovinizmus a neved!
- a maga országlása idején, melyet a MACUSA élén hajtott végre, tehát e ellenszenves asszony a
magnix közösség 'elkötelezett ellensége', és mára mindenki rég elfelejtette törvényének valódi okát —
a politikus csak rossz lehet, nem csinálnak azok semmit.
A szinte egész angolszáz politikai holdudvar életét befolyásoló paragrafusok abszolút szegregációt
hirdettek magnix és mágus között, ez tiltotta meg a vegyes házasságokat és gyermekeket,
ez az 1976-ra idejétmúlt, poros lepel takarta a két társadalmat egymástól —
ez borult jelen történet főszereplőire is, akik a legutóbbi két választások alkalmával már érzékelhették,
az amerikai közösség háborúk utáni liberalizmusa hamis egyenlőségre vágyott.
Talán egyetlen mágustól sem idegen a politikai merényletek ismerete,
hiszen elhullott számtalan kiváló, köztük Kennedy, Gandhi, Caesar, Marat, Kennedy —
még maga Emily Rappaport is, nem meglepő hát, ha utódai, akik tovább képviselték volna elveit,
is erre a sorsra jutottak még hazájukban.
Rappaporték között is nagy megosztottság uralkodott a tekinetben, a következő választásaikon kit érdemes
támogatniuk az egyre erősödő változást követelő csatazajban —
hiába figyelmeztették JFR néven elhíresült, üzlethez kétségtelenül jobban értő fiukat
egy esetleges balról érkező csapásra, amely a családos embert amúgy is érzékenyen érheti,
hát még a törékeny egóját — a tragédia végül bekövetkezett, maga után pedig három,
a politika működéséről nagyon is korán mintát vett Rappaportot hagyott,
beborítva vérrel és a robbanás okozta darabokkal hajukban.
A balról érkező csapás egy különösen aspiráns unokatestvér kezében sűrűsödő imperius
árnyékában fogalmazódott meg — Rappaportéknak semmi sem szent, a vér különösen nem az,
ha ontható épp egy helyi kampány nyilvános eseményén is.
A mit sem sejtő magnix gyorsabban halt érdemtelen halált,
minthogy elárulhatta volna körülményeit, de azokat sosem nehéz kideríteni, főleg,
ha az ember hangjában lágy az arany árnyalata.
A Rappaport holdudvar széles máig, a név szótagjai nem öregedtek rosszul —
akadnak ugyan köztük olyan kérlelhetetlen, csak McCarthy legszebb napjait idéző think-tankek,
mint a jó Eunice néni, aki minden débutante hangulatát el tudja rontani kéretlen tanácsaival.
Az ilyesmit viselni illik, kell is — magának Elizabethnek is, akit máskor piedesztálok ékéve tesz
hírhedt önuralma, aznap éjszaka mégis széttépte az ajándék aranyláncot, majd megfogadta,
hogy Rappaporték azon hagyományát eleveníti fel, melyben évtizedeket áldoznak arra, hogy lassú tűzön
gyilkoljanak meg valakit.
Szóban, természetesen.
JFR fiatalon elhunyt felesége, bizonyos Yvette Rosemary Graves Rappaport még holtában is
kiváló szimbólum maradt — élő rokonai pedig szorosabbra fonták gazdasági, társadalmi érdekeiket.
A gyászoló családfő sem maradt magára, háza, gyermekei, világtól elvonultsága példaértékű maradt
azok számára, akik kedvelik az amerikai pasztorált.
Reputációját tekintve mind a Rappaport, mind a Graves örökség hófehér vászon — vagy épp
kifeszített vitorla, mely elvezet bennünket valahová, ahová mindig vágytunk. Ez az
általános kép részben a részvétnek is köszönhető — de a veszteség nem vész el, csak
közéleti tőkévé válik. Yvette halála erősebbre fonta a vérvonalak között futó kötelékek
mélyén csordogáló közös érdekeket — letéteményesei a pártfegyelem megtestesülései.
Az amerikai pasztorál jótékonyan leplezi, legrosszabb pillanataiban azóta is gyűlölettel tekint
az olyan alakokra, mint Minchum vagy Picquery — azokra, akik komoly hátországokkal rendelkeznek
egy bizonyos másik parton, másik pártban, és eleve, mindenki gyanúra ad okot, aki nem republikánus,
elvégre az nem is ember. Mágusnak biztos nem mágus, ezt Emily Rappaport óta tudjuk.
Valódi laissez-faire vonzáskörzet hát ők, a neokonzervativizmus és szociálkonzervativizmus powerhouseai,
elkötelezett hívei régi értékeknek és ingatlanoknak,
amelyeket szívesen bérbe is adnak a megfelelő közösségnek.
A Keleti parton még mindig remekül csengő nevük több törvénytervezet láthatatlan névsorán helyet kap —
és kaphat még, meghívó azon körökbe, ahol a gazdasági érdekek még mindig fényesebbek, mint az elvek,
de ezen játéktérrel amúgy is egyet kell értenie mindenkinek, aki jártas a tárgyalókban vagy
államügyekben — többek között ezért is lehetséges, hogy talpon tudnak maradni ennyire nyíltan
az angol miniszterrel szemben, ellenszélben.
Lelketlen játszmák gyermekei, akik a legkevésbé sem riadnak meg a cél szentesíti az eszközt elvétől,
Carl Schmitt vélt náci ideológiáitól papíron — mindenben jobbnak tudják magukat még a
velük azonos platformon állóknál is már csak azon elképzelés szerint is, hogy olvasták utóbbi műveit.
Nem, Rappaporték hisznek a szabadság, egyenlőség, testvériségben, amíg az biztos hozammal jár
és megtérülő befektetés.
Számukra, természetesen.
Evil Comes In Round Shapes
magasság || 176 cm
testalkat || Vékony
szemszín || Mogyoróbarna-zöld
hajszín || Ében
kinézet
Az arca őriz valami időtlen eleganciát — és ennek nászát valami ismerős, szomorú szenvedéllyel.
Vonásainak szerkezetén nehéz volna hibát találnunk: minden ecsetvonás arányos, inkább klasszikus,
mint a kortárs festészet aranyórája. A szépség nem fagyott meg rajta — ha mimikája visszafogott is.
A Rappaportok mélytükrű kontrasztjának örököse — szemben a Graves-szőkeséggel, lágysággal.
Szemei 'hazel' keretére a figyelem feszít természetellenes komolyságot — tekintete nem egy fiatal
lány szembogarainak nemtője. Sugaruk a vihar előtti ég Oklahoma és Texas felett — kísérteties
villanással jár benne a kíváncsisággal vegyes felismerés órája. Mintha nem lett volna soha
igazán gyermek.
Tökéletessége úgy járja körül, ahogy társadalmi elvárásaink igazán nagyjainkat — ahogy ők,
Elizabeth sem tud hibázni, ha közvetített képről van szó. Amilyen gyönyörű — épp olyan
sötét az árnyék amelyet másokra vet. Épp olyan veszélyes is — a szépségről alkotott közös
tudattalanunk mélyén ejt sebet a pretty privilege. Igazságérzetünkön — hogy az igazán
szép arc nem lepel, csak tükör. Elizabeth mindkettőként használja a sajátját.
Mozdulatai ívesek, átgondoltak — nem jellemzi a débutante időszak kislányos pírja, bizonytalansága.
Szája puha vonalú, a mosoly nem ered könnyen rajta — mintha mindig volna valami, amit nem
mond ki előttünk. Haját leginkább úgy viseli, ahogy illendő — ahogy szalonokban elvárható az
óceánok minden partján. Sok időt fordít a szépségápolásra — ahogy azt helyzete megszabja neki.
Minden gesztusában észrevehető a mágia — de annak csak megléte, jelenléte, formája vagy neve nem.
Bűbájai apróak, de részévé váltak, mióta szabad mágiát használnia hivatalosan is: attól kezdve,
mely épp árnyalatokkal teszi csak melegebbé a bőrét, ezért kedvesebbé annak tapintását —
egészen azokig, melyekkel haja nem bomlik ki a közös lovaglások, vagy sportolás közben sem.
Ahogy játszmái finomodnak, ruhatára már idomul a betöltött szerepkörökhöz — az elvárt nyári
pasztellek, selymek mellett télen már viselhet sötét gyapjúszövetet, bársonyt. Egy régi, tündöklő
holdudvar kiváltságos gyermekeként a vagyon, a pénz ott csilingel mindenben, amit visel, de —
az örökölt daraboknak története, történelme van, ahogy a texasi udvarház felett az égnek.
A tárgyak különös jelentőséggel bírnak számára: nemcsak birtokolni, megszerezni is szereti őket —
benne előző tulajdonosuk esszenciáját, lenyomatát. Megőrizte nemcsak az apja monogramos
zsebkendőjét, de azokat a fonott kis karkötőket is, amelyeket az öccse készített a születésnapjára.
Vérvonala ott fut mindenben — pezsgő, gyöngyöző hangjában, diszkrét nevetésében, és abban a
bizonyos tekintetben, melyet hosszú aszály után hidegfrontnak érzékelünk.
avialany || Deva Cassel
God Bless America
varázslói ismeretek
Mindig visszafogottnak tűnik — tudását, ahogy titkait, sokszor megtartja magának. Akár egy oldódó
tea egy elegáns csészében: mindig időt hagy rá, hogy meglétének felismerése kibontakozzon.
Mágiahasználatát általánosan türelem, főként mély intuíció jellemzi: ott rejlik mindenben,
mint azoké, akik már születésüktől fogva ismerték színét, fonákját is. Őt látva értelmet nyer
az aranyvérű családok büszkesége az örökölt hagyományokat tekintve — az magáért beszél.
Kiemelkedő a bűbájok terén — azokra úgy tekint, mintha csak egy couture darab elkészítésénél
lenne maga is jelen. Bár ritkán beszél mágiafilozófiáról, előnyben részesíti azokat az iskolákat,
melyekben a mágia nem eszköz, hanem a mágus létének lenyomata, személyes öndefiníciója.
Szívesen tanulmányozza mindazon bűbájokat, melyek a tapintás és hőérzékelés befolyásolásán
dolgoznak — tudja, hogyan érjen úgy valakihez segítségükkel, hogy az maradandó emlékként
kísérje őket, mind a pozitív, mind a negatív értelemben. Szereti, ha az elvégzett varázslatok
olykor még más varázslók és boszorkányok előtt is rejtve maradnak — nem csak az illúzió
kedvéért, hanem a hatás csábítására.
Tanulmányaira mindig sok időt fordított, gyakran látható egy-egy könyv felett, de főleg
társaságban — élvezettel bővíti a tudását, de nem szereti, ha ezt valaki elismeri. Tudja, hogy
számára vannak bizonyos társadalmi elvárások, melyeknek megfelelni nemcsak kötelesség:
játék és szórakozás is, ezek megléte nem feszélyezi igazán.
Korán a házuk asszonyává vált — jóval azelőtt, hogy erre gondolnia lett volna szabad bárkinek.
A texasi elit köreit szemlélve ez régi hagyományok hosszú sorát vonja maga mögött:
nemcsak a háztartási bűbájok ismeretét, de mindazok eszköztárat, mellyel a család békéje,
csendje, és befolyása is kiszolgálható. Elizabeth kiváló a részletekben kidolgozott
mágia terén — abban, hogyan érdemes elrejtenünk valamit, amit nem szeretnénk, ha
mások észrevennének, legyen ez egy eső után sáros sétány, egy túl gyorsan felmelegedő
pohár alkohol, vagy néhány fognyom a nyak puha bőrén.
Az édesanyját ért merényletet követő összeomlás után apai nagyszülei fontosnak találták —
ha nem egyenesen életmentőnek, hogy elsajátítsa a legilimencia és az okklumencia alapjait.
Ezekben mostanra vált hangsúlyos tényezőkké — többek között annak köszönhetően, hogy JFR
maga is kiemelten foglalkozott leánya tanításával, mikor egészsége engedte azt számára.
A legilimencia számára nem definiálható pusztán erőként — a világ megismerésének
biztonságos módja, melyet ugyanakkor nem gyakorol nyíltan, és magától nem is szívesen említ.
Sok tanára tiszteli — mely politikai, társadalmi törésvonalaktól függetlenül számára is
természetesen kölcsönös, de talán kevesen értik szándékait. Ezt részben magyarázza családja,
részben pedig annak tragédiája: de mulasztáson még sosem kapták. Társul hozzá egyfajta
sejtelem — mintha messzebbre látna, mint az szükséges, de nem vágyna rá, hogy ezt lássák is.
Míg a gyermekek asztalánál terítettek számára, is kíváncsi volt — azokra az időjárás után
következő témakörökre, melyeket nem az ő fülének szántak, de nem voltak rejtve előle.
A klasszikus képzést követően, mely minden aranyvérű mágus sajátja, csak azután
került sor politológiai, közgazdasági magánórákra, mikor az iskola elkezdése után ő maga
kérte ezt annak szüneteiben. Az otthoni tanrendet kiegészíti még a hangszerek ismerete,
a nyelvtanulás — és a legilimencia, okklumencia fokozott gyakorlata is.
Tehetséges, talán saját kereteit meghaladóan is — birtokában van mindannak a tudásnak,
melyet a texasi körökben elismeréssel említenek, ha egy prominens politikus, a társaságot
vezető férfi remekül megválasztott felesége magáénak tudhat. Mégis, Elizabeth Rappaport
egyelőre minden értékét, tehetségét egy másik férfi sikerének szolgálatába kívánja állítani:
legveszélyesebb tulajdonsága a figyelme.
Némi kétkedéssel vegyes becsvággyal hallgatja JFR elképzeléseit a jövőjéről — az ambíció
nem hiányzik belőle, ahogy az óvatosság sem nagyszabású terveiket illetően.
Maga is emlékszik Emily Rappaport országlására — és arra is, hogyan ért véget.
Azonban ahogy a láz kezdődik, lassan, lappangón — érzi már, hogy vannak történetek,
melyek nem akkor érnek véget, mikor mások óhajtják azt.
Tálentum || Amneziatika
pálca típusa || 12¾, bodza, rougarou szőre, épp csak alig rugalmas.
Markolatát díszíti a Rappaportok címere és néhány különösen apró minta bodzavirágról,
utóbbiaknak nincs mágikus hatása.
RBF
Transzfiguráció — K
Főzettan — V
Defenzív Mágia — V
Bűbájtan — K
Herbeológia — K
Artológia — K
Számmisztika — V
Háztartás Mágia — K
Futurisztika — V
Bestiatan — K
Happy Birthday Mr. President
Egyéb || 'They judge me like a picture book —
by the colors, like they forgot to read' & JFR (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=3040)
(https://64.media.tumblr.com/0de08d0e1c4cdc08b0d698ba9c8679ff/5e3d5babd8975878-79/s2048x3072/a870f1283a4d8c79f0577aeeac7bfa65968e7c64.pnj)
|