there are just not enough noble quests to go around.
─────── •●• ───────
18+! tw: szerhasználatra utalás, szexuális utalások, káromkodás Nagyon szeretném, ha valaki most leülne mellém, és azt mondaná: Amycus Carrow, nem vagy olyan jó, mint hitted, de jobb vagy, mit gondoltad. Aztán gratulálna a szerencsés genetikámnak — én meg szerénykednék, hogy hát igen, az a sok generációnyi Carrow nem véletlenül üldözte úgy a tökéletelességet. A függőségben, persze.
És amennyi tudatmódosító lehet bennem, erre minden esély meg is van. Még ha csak a fejemben is — de elfogadom, beggars can't be choosers. Még a biarritzi tengerparton sem.
Gondolom, hogy legalább magamnak számot kellene tudnom adni róla, hogy kerültem ide — de a jelenet minden további szereplői nagyobb magabiztossággal tudnák ezt megválaszolni helyettem. Csak közepesen vagyok biztos benne, hogy akár Inès, akár én jelen vagyunk.
Az az Amycus Carrow, aki három nappal ezelőtt voltam — nos, ő egy hosszúra nyúlt kurva kis másnap áldozata lett. Könyörületből azóta a biztonság kedvéért legalább kétszer berúgtam, mielőtt fel is támadna. A bor és mámor földjén nem volna példátlan..
Franciaországban felébredni nem tartozott az igazán nehéz dolgok közé — a jetlag és a látogatásom pontos címe már annál inkább. Csak sejteni vélem, mire gondolt a három nappal ezelőtti Amycus Carrow — és így utólag még kevésbé szánom a pohár alján véget érő kis életét.
Egy dolog egyszerűvé tenni ezt az egészet de Saint-Vinanték számára — és egy egészen másik önként bejelentkezni az összes általam ismert, a külsőmről gondoskodó bűbáj hatása alatt egy kis családegyesítés reményében a nyaralásuk közepébe.
A családegyesítés remekül sikerült: Inès rögtön az időjárásig jutott unalmában mellettem. Tulajdonképpen megértem valahol — a fehér ing és az arcom varázsa sem tarthat örökké. Annak egyszer meg is kell szólalnia — itt szoktak kezdődni a problémák, ha Tethyst kérdeznénk.
És bárhogy küzdöttek is generációk Carrow-i tökéletességükért — azért úgy tűnik, van az a mennyiségű tudatmódosító, amikor önmagam legnagyobb áldozata leszek.
— Inès, én őszintén mély tisztelettel viselem az időjáráshoz kötődő viszonyom feletti aggodalmad, és a hagyományos beszélgetések iránti olthatatlan és kedves vágyad, de komolyan érdekel, mit gondolok a borról? — lehet, hogy ezzel kiérdemeltem legalább másfél nyilvános kivégzést, de muszáj tudnom.
Muszáj tudnom, hogy életünk hátralévő estéi a középszerű alkoholizmus kebeléről felemelkedve az időjárással & borral telnek-e, esetleg még a maradék vonzerőmet is elhagytam valahol Calais magasságában.
Megsérteni pedig végképp nem akarom — de ha beismerem, hogy abban sem vagyok egészen biztos, mi a második nevem, nemhogy a desszert mibenlétében.. A guillotine rögtön ésszerűnek tűnik. Önkéntes alapon.
— Ha most méltatnék valamit, az lenne, mennyire páratlanul elhagyatott ez a partszakasz, if you catch my drift. — illetlenül közel érek hozzá mostanra.
A menyasszonyom — bármilyen szürreális is ez éppen ebben a nem éppen áldott állapotban — talán akkor volna igazán biztonságban, ha most orron a púderre, vagy a gazdaságra hivatkozván figyelmeztetne.
Tudom, hogy nem bonthatom fel az eljegyzést — ezt a három réteg szemfödél alatt is érzem. De ő megteheti-e.. és ha nem, vajon feltétlenül elkúrom az életét egy kis őszinteséggel?
A partszakasz tökéletes volna egy szelet görögdinnye nyersen elfogyasztására.
— Inès, nem kellene az általános erkölcsre hivatkozva visszautasítanod még a lehetőségét is annak, hogy kettesben maradj velem? — kicsit kár a copfért, talán csak az tartott vissza a rossz döntésektől.
Vagy azt, hogy — a keresztneveden szólítsalak. Ezzel a hangsúllyal — ilyen közelről.