|
Cím: Evan Meadows Írta: Evan Meadows - 2025. 07. 04. - 19:41:43 EVAN MEADOWS Take me home, let me walk this road alone Alapok jelszó || a macska, az egyszarvú és a furkász nem || férfi születési hely, idő || Portland, 1988. május 29. kor || 17 vér || magnix-születésű iskola || Ilvermony Boszorkány- és Varázslóképző Akadémia évfolyam || VII. A múlt Anyám egyszer azt mondta, hogy a szél a tengerről hozza a legkülönösebb történeteket. Én magam is egy ilyen történet vagyok, vagy legalábbis szeretném azt hinni, hogy valahol a szél sodort bele ebbe a furcsaságba. Gyerekként sokáig azt hittem, soha életemben nem lesz semmi különleges bennem. Végül is tengerbiológus szülők gyerekeként születtem, és a családom legnagyobb „varázsa” sokáig kimerült abban, hogy apám képes volt órákig bámulni a hullámokat, anyám meg halcsontvázakat tanulmányozott egy óceánkutató állomás poros laborjában. A gyerekkorom Portlandben telt, Maine egyik szél marcangolta kikötővárosában. Tudom, milyen a tengeri köd szaga, és tudom, hogy milyen érzés a sós víztől kicsípett tenyeremet a zsebembe rejteni, miközben apámat várom egy rozsdás horgászszéken. Nem voltunk gazdagok, még csak boldogok sem igazán. Inkább olyan „elringatott” életünk volt, mint a kikötőben billegő csónakoknak. A szüleim egymásba szerettek egy tengeri expedíción, és mire megszülettem, már mindkettőjük fejében benne volt a tengerek ismert és kevésbé ismert flórája és faunája. Tíz évesen történt az első igazi „balesetem”. A bátyám, aki nem volt varázsló, velem szemben ült a szobánkban. Máig emlékszem a hangjára és gúnyos nevetésére, ahogy azt hajtogatta, hogy: - Minden idődet ezekre a hülye könyvekre pazarolod… képzeletbeli szörnyetegek, sárkányok meg sellők… mintha bárki is hinne a létezésükben. Úgy éreztem, mintha minden szava kis szöget verne belém. A szüleink szent meggyőződése, hogy a tengerek számos olyan fajt rejtenek még a mélyben, amelyeknek a létezésről elképzelésünk sincsen. Arra vágytam, hogy én legyek az, aki felfedezi őket. Nem akartam rosszat a bátyámnak. Csak meg akartam védeni magamat a bántásától. Rákiáltottam. És akkor az egyik kedvenc könyvem borítója remegni kezdett, mintha valaki belülről akarná darabokra tépni. Egy pillanattal később egy halk sercenés hallatszott, és hirtelen felcsaptak a lángok. A lapok elszenesedtek, miközben a könyv sarkai füstöt köpködtek. De nem ez volt a legrosszabb. Nem a pernyeszag. Nem a hamuvá lett könyv. Hanem az, ahogy ránéztem a bátyámra. A szemébe, ami nem a lángoktól rettegett, hanem tőlem. Attól, amit benne láttam: hogy fél. Hogy undorodik. Hogy képes lennék bántani őt. Azóta is ott kísért bennem ez az arc. Egy pillanatkép, ami néha előbukkan, amikor varázsolok. Rettegek attól, hogy egyszer akaratlanul újra fájdalmat okozok annak, akit szeretek. Két nappal később egy bagoly zörgött a párkányon. Egy levél volt a lábához erősítve, amiben az állt, hogy varázsló vagyok, és felvételt nyertem egy iskolába, amiről még a szüleim sem hallottak soha azelőtt. Először azt hittem, hogy a bátyám szívat, de látva a döbbenetet az arcán, el kellett hinnem, hogy nem erről van szó. Varázslóiskolába… én!? Biztos, hogy csak valami tévedés történt. Az Ilvermorny első napja életem egyik legszebb emléke. Ott álltam a nagy csarnokban, és figyeltem, ahogy a totemek rezzenéstelenül várnak rám. Aztán az egyikük életre kelt, ami egy igazi csoda volt számomra. Először éreztem azt, hogy valaki hisz bennem anélkül, hogy bármit bizonyítanom kellene. Első évben minden új volt. Elképedtem, hogy mi mindenről nem volt fogalmam korábban. A legtöbb diáknak a családja már generációk óta varázsló. Nekem viszont minden egy rácsodálkozás volt. Kínosan éreztem magam, amikor helytelenül ejtettem ki egy bűbájt, vagy amikor kiderült, hogy fingom sincs, mi a különbség egy sima főzet és egy bájital között. Igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy minél gyorsabban behozzam a lemaradásomat. Harmadikosként indultam először az iskolai főzetversenyen. Egy rakás alga és kagylóhéj volt nálam, semmi extra. A többiek összesúgtak a hátam mögött, amikor látták, mit kotyvasztok. De a végén egy csodás elixír lett belőle, ami pillanatok alatt helyrehozott egy makacs influenzát az egyik iskolatársamnál. Ekkor kaptam a becenevemet: Az Algimista. Kicsit gúnyosnak hatott akkor, mostanra viszont büszkeséggel tölt el. A negyedik évemben hoztam létre a Kétpart Kört. Akkor már láttam, mennyien küszködnek ugyanazzal, amivel én: fogalmuk sincs, hogyan kell megmagyarázni a családjuknak, hogy egy másik világ is létezik. Egy világ, amit sosem fognak érteni. A körben mindenki elmondhatja, milyen nehézségei vannak az iskolában, vagy hogyan próbálják összerakni a két életüket — azt a régit, és ezt az újat, amiben nincsenek fix partvonalak. Még ma is félek, hogy képes lennék ártani másoknak, ezért minden erőmmel azon dolgozom, hogy gyógyító váljon belőlem. Szeretném, ha a szüleim büszkék lennének arra, hogy az én történetem végre több, mint egy sodródó csónak az öbölben. Idővonal || 1988. május 29. – születés Portlandben 1994-1997 – gyerekkor a tengeren és a kikötőkben 1998. április – első tudattalan varázslat, két nappal később megérkezik a felvételi levél 1998. szeptember 1. – első Ilvermorny nap 2001. március 8. – iskolai főzetverseny, amin első helyezést ér el; Az Algimista becenév 2002. január – megalakul a Kétpart Kör 2002. szeptember – Mediatika tálentum felvétele Jellem Evan nem az a típus, aki rögtön megragadja a figyelmedet. Csendes, megfigyelő alkat, nem szeret a középpontban lenni. Általában a periférián mozog: nem a legjobb tanulók között, nem a legnépszerűbb társaságokban, de mindenhol ott van, ahol történik valami fontos. Érzékeny, empatikus alkat, az emberek ösztönösen megbíznak benne, talán mert nem próbál többnek látszani annál, aki. Szabadidejét gyakran a természetben tölti, főleg az Ilvermornyt körülvevő erdőben. Szeret egyedül lenni, de nem magányos. Kedvenc elfoglaltsága a mágikus lények megfigyelése. Kedvenc tárgya egy kopott, bőrkötéses jegyzetfüzet, amit még az első évében kapott, és azóta minden fontos felismerését ebbe írja, firkálja, ragasztja; benne van az egész belső világa. Jellegzetes szokása, hogy ha gondolkodik, az ujjai automatikusan keresnek valamit, amit babrálhat: egy levéldarabot, a kabátján lévő gombokat vagy a pálcája markolatát. Ritkán indulatos, de olyankor az érzései túlságosan is elragadják. Küzd megfelelési kényszerével, amely negatív hatással is lehet a teljesítményére. Szabálykövető, azonban a kíváncsisága felülírhatja ezt a tulajdonságát. A hozzá közel álló emberek kedvéért képes kilépni a „jófiú szerepből”, így rávehető olyan dolgokra is, amelyeket magától nem feltétlenül tenne meg. Merengő || + Egy késő esti Kétpart Kör-gyűlés emléke, amikor leült egy magányos elsőévessel, aki félt, hogy sosem lesz elég jó, és szavak helyett csak a vállára tette a kezét, amíg el nem múlt a kisfiú remegése. Azóta tudja, hogy segíteni akar másoknak. - Az első varázslata, ami véletlenül történt meg. A bátyja épp csúfolta, amiért „minden idejét képzeletbeli lényekről szóló hülye könyvekkel” tölti. Evan dühösen felkiáltott, és a könyv hirtelen kigyulladt. A bátyja arca a félelemtől és döbbenettől, örökre beleégett Evan emlékezetébe. Azóta fél attól, hogy akaratlanul fájdalmat okoz annak, akit szeret. Edevis tükre || A tükörben egy szinte mindennapinak tűnő pillanat elevenedne meg: egy hosszú folyosó, fapadló, tompa fényű lámpák és egy ágy, amin egy beteg ember fekszik, akit Evan éppen meggyógyít. Mumus || A mumusa egy olyan önmaga, aki a lényét megtagadó figura, aki mindenkin átgázol, mert elhitte, hogy csak akkor ér valamit, ha győz. A legnagyobb félelme nem az, hogy elbukik, hanem hogy sikeres lesz, de közben elveszíti önmagát. Apróságok mindig || - a vihar előtti csend - régi könyvek illata - séták az Ilvermorny körüli erdőkben - a bőrkötéses jegyzetfüzete - meghallgatni másokat - mágikus lények - az érzés, amikor elkészül egy főzettel vagy elixírrel soha || - ha valakit lenéznek a származása miatt - fellengzés - bezártság (szó szerint és átvitt értelemben is) - fölösleges versengés - amikor nem érzi magát hasznosnak - a saját haragja hobbik || - mágikus lények megfigyelése - bájitalok tökéletesítése - talizmán készítés Százfűlé-főzet || - szín: mély zöldes-palakék, mintha moha és tintakék keveréke lenne - íz: mentás-földes, enyhén fémes lecsengéssel Amortentia || - az ázott erdei moha illata egy hajnali eső után - a régi, bőrkötéses naplók kissé dohos, tintás illata - az üvegházban száradó gyógynövények illata titkok || - ismer egy rejtett átjárót az Ilvermorny alagsorában, ahová valószínűleg tilos lenne belépniük, de oda jár, ha nyugalomra van szüksége azt beszélik, hogy... || - egy Pukwudgie szelleme beszél hozzá - álmában egy ismeretlen nyelven kántál - a Mediatika tanára szerint néha többet érez meg a fájdalomból, mint a beteg maga, és ezért sosem fogja tudni teljesen elengedni a gyógyítás árnyoldalát A család apa || Robert Meadows, 46, magnix; kissé távolságtartó, de nincs benne rosszindulat anya || Mary Meadows (Carter), 44, magnix; szeretetteljes testvérek || Liam Meadows, 21, magnix; frusztrált, de nem gyűlölködő állatok || - hivatalos háziállata Ilvermornyban egy macskabagoly, akit egyszerűen csak Bagolynak hív - Meadowséknak volt egy öreg vizslája, akit Maxnek hívtak, és Evan gyerekkorának legjobb barátja volt, de már elpusztult Családtörténet || Meadowsék ízig-vérig magnixek; se varázslónak, se boszorkánynak nincsen nyoma a családfában, legalábbis ameddig vissza tudnak emlékezni. Kisvárosi felmenők, szokványos hivatásokkal: gazdálkodók, erdészek, tanítók. Egyik ágon sem bukkan fel semmilyen titokzatos vérvonal vagy régi mágikus kapcsolat. Evan mágiája egy váratlan szikra, amit senki sem ért. Külsőségek magasság || 178 cm testalkat || átlagos szemszín || szürkészöld hajszín || szőke (festett; eredetileg világosbarna) kinézet || Első pillantásra Evan nem az a típus, aki rögtön kitűnik a tömegből. Visszafogott, halk jelenléttel bír, de valami a szemében mégis maradásra készteti a tekintetet. A haja gyakran kócos, a ruhái rétegesek, mintha mindig készen állna egy hirtelen erdei sétára. Tartása kissé zárkózott, de a tekintete meglepően tiszta és mély, mintha állandóan keresne valamit másokban, amit még ők sem vettek észre. Nem feltűnő jelenség, de ha egyszer észreveszed, nehéz újra figyelmen kívül hagyni. avialany || Jaeden Martell A tudás varázslói ismeretek || Evan hat éve tanul az Ilvermornyban, ahol a kezdeti nehézségeket, ami a magnix háttérből fakadó lemaradásokat jelentette, fokozatosan leküzdötte. Nem tartozik az iskolai versengés élvonalába, de több tanár szerint is olyan típusú diák, akiben „késleltetett tehetség” rejlik. Kiemelkedő a következő területeken: - Főzettan – ösztönösen jó érzékkel kever, ha nem zavarják - Bestiatan – kivételes érzékenységgel közelít a mágikus lényekhez Gyengébb területei: - Transzfiguráció – küzd vele, túlságosan technikás tárgy - Számmisztika – egyszerűen nem érdekli Tálentum || Mediatika pálca típusa || fűzfa, wampus szőr, 11 és ¾ hüvelyk; rugalmas, de nem túl hajlékony RBF || Transzfiguráció (E) Defenzív Mágia (V) Herbeológia (V) Főzettan (K) Bűbájtan (V) Mágiatörténet (E) Számmisztika (E) Bestiatan (K) Pálcaszakértelem (V) Egyéb Egyéb || - Cím: Re: Evan Meadows Írta: Skylar H. Devereaux - 2025. 07. 06. - 23:27:10 Kedves Evan! Különös dolog ez - én is azok közé tartozom, akik sosem tudták elképzelni a világot mágia nélkül. Ha mégis, az annyira... szürkének tűnt. Értelmetlennek, szinte. Az ilyen történetek, mint a tiéd, újra és újra ráébresztenek viszont, hogy attól, hogy valami más, nem jelenti azt, hogy színtelen. A tenger zöldje, kékje - az, amilyen mélyen érzel az emberek felé. Mert te tudod, felismered, amit ők talán még nem; hogy néha éppen csak erre van szükség. Egy kinyúló kézre, ami nem ereszt, amíg már nem állsz a lábadon. A néhol zavaros, hófehér habja - mindenki harcol a saját démonjaival, ugye? Az is, aki csendben, mosolyogva teszi, aki közben még tud remélni és csodálni. A világot magad körül, a mágiát, ami talán még mindig meglep néha egy-egy sarkon, amiben még mindig találsz apró részleteket, amikbe belekapaszkodhatsz. Amelyek a varázsvilágon kívüli életedhez kötnek, amikben rájössz, hogy valójában nem is vagyunk annyira különbözőek. Hiszen a világ körülöttünk, amiben sétálunk, netán evezünk? Végeredményben ugyanaz. A felkavarodó, barna homok - a csendünk néha többet beszél bármi helyett, magunknak legalábbis biztosan. Belemosódsz mindenhova, mert minden érdekel, mindenhol szeretnél jelen lenni, mindent szeretnél ismerni, ugye? Talán egészen szeretnél az a puha érintés lenni, mint a homok, mikor kilépsz a tengerből; kifulladva, sós szájízzel, mosolyogva. A kagylók ezerféle aranyszíne, amelyen megcsillan a fény - ez vagy te is, megfoghatatlan, érző, valami más, és mégis: az a fénylő kis pont, az a reménysugár. De talán néha magadnak is hagynod kellene, hogy belekapaszkodj másokba. Ha most Roxfortos lennél, nem kellene sokáig gondolkodnom, hova is illesz - de a helyzet az, hogy így sem volt különösebben nehéz dolgom. Nos, azt hiszem, vannak azok az emberek, akik tényleg valamire születnek. Nem is lehet más a te házad, mint a... P U K W U D G I E Gratulálok! Köszönöm neked ezt az előtörténetet, hamarosan pedig baglyod érkezik néhány további tennivalóval. Utána pedig természetesen nyomás, és boldogíts meg minket sok-sok játékkal! Sky
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |