Roxfort RPG

        Alapok

jelszó || a macska, az egyszarvú és a furkász
nem || Nő
születési hely, idő || Aubry KS, Egyesült Államok; 1988, március 18.
kor ||  17
vér || Magnix-születésű
iskola ||  Ilvermorny
évfolyam ||  Hetedév


         A múlt

Végtelen, zöld gyep. Számtalan egyforma, tökéletesen rendezett, spártaian letisztult formájú, makulátlan fehér márvány. Pofátlanul verőfényes napsütés. Fekete ruhák, és csupán néhány díszegyenruha. Kis csoport, csak a legközelebbi hozzátartozók, hat koporsóvivő, a káplán. Apám, és én.
Nem sírok. Akarnék, de nem sikerül. Pedig sírtam már annyiszor, a kórházi ágy mellett, a kezét fogva. És fogok még ezután is, majd ha utólér a felismerés, talán napok múlva, hogy ez már könyörtelenül, vitathatatlanul végleges.
Apám, a szíve is rézköpenyes ólom, próbál rendíthetetlennek látszani, de látom a könnyeit. Ha egyetlen dolog marad a világon, amiben hibátlanul, örökké egyet értettünk,..
Nincs összehajtott zászló, nincs díszsortűz, anyám nem szolgált. Egyetlen csatát vívott, az utóbbi éveken át, apránként elveszítve azt. Ha korábban tudtuk volna,.. De ezen már csak hiába rágódni tudunk.

Charles Bate-et a világon egyetlen személy merte volna megvádolni azzal, hogy egy érzelgős ember - bár most látva el tudom képzelni, hogy voltak pillanataik mindvégig, szigorúan kettőjük közt, amikor ezt meg is tette azzal a pimasz mosolyával. Apa a kandallópárkányra helyezi a precízen összehajtogatott zászlót - azt hozta be, ami bejárati ajtó mellett lobogott még tegnap - majd mellé helyez, ugyanolyan díszdobozban, mint ha egy Bíbor Szív lenne, egy kicsi, rózsaszín szalagot. Én sem merem megvádolni azzal, hogy érzelgős lenne: ezt biztosan nem ma rögtönözte, ez egy alaposan kigondolt, rég megtervezett gesztus.
A következő kevésbé.
Hosszú habozás után kotor elő a zsebéből egy ezüstmedált, és leteszi elém az asztalra. A sajátja, benne Anya apró fényképével, nem is tudom mikor láttam ezt utóljára, pedig mindig magánál tartja - az egyforma párját láttam sokat Anyánál. Szerintem kicseréli majd abban is a képet, és azt tartja meg ő majd.
-Örülne neki, hogy veled maradhat. Téged várt meg.- Apám hangja hideg, mint ha ez egy vád lenne. Nem ő adja nekem a medált. Tiszteletben tartja, hogy Anya adná, és kézbesíti még ha ő máshogy érezne is.
Félig csak tátogom, hogy "Köszönöm", elszorul a torkom. Keserűen teszem hozzá végül,
-Mert... más lenne egyébként? Jobb lett volna, ha el sem tudok még búcsúzni tőle utóljára?- Talán nem kellett volna ezt ki is mondanom.
Nem búcsúztam el tőle. Tudhattuk, hogy nem sokáig lehet már velünk, de aznap még csak látogatni mentem, még nem tudtam, hogy másnap már nem fogok. Csak örültem, hogy annyi hónap távollét után még nem érkeztem későn.
-Megmenteni te sem tudtad volna! Soha nem tudtad.- Újabb vád. Szomorúan érthető lenne, ha az iránt, hogy nem tudtam, ilyen a gyász - de nem. Ez annak szól, hogy próbáltam.
Alig volt elég éber felismerni, egy fél karnyújtásra tőle. Talán már nem is engedték volna, hogy adjak neki bármit, ha el is tudta volna fogadni még. Mindig elfogadta. A fiola egész biztosan, rég a szemétben van már, bontatlanul.
-Én legalább még próbáltam!- fakadok ki. -Csak segíteni egyáltalán! Én voltam az utolsó, aki még próbáltam!
Amikor a különböző kezelések egymás után bizonyultak sikertelennek. Amikor a varázsló egészségügy nem volt hajlandó beavatkozni - próbálni se, még ha nem is jár több sikerrel, mint a magnix orvostudomány. Én utánajártam minden lehetőségnek, aminek tudtam. Ami maradt. Végül csak csempésztem neki bájitalokat, sajátot és boltban vettet, csak hogy egy időre segítsek, tünetek, fájdalmak ellen. Hogy csak egy időre, talán egy-egy napra jobban érezze magát.
-És, segített? Segített bármit, vagy csak rosszabbá tette azt, amikor a kuruzslásod elillant? Vagy az tette rosszabbá az utolsó éveit?
Csattan a padlón a szék, amilyen hirtelen felállok róla. Aggódni kezdek, hogy az öklöm szorításában megroppanna a medál. De a hangom végül halk, szinte nyugodtnak hangozhatna.
-Szóval itt tartunk megint?
-A csodákat talán hagyd meg Istennek, lányom.- Mások csak megtört, gyászolónak hallanák. Szinte én is most. De én tudom, mi van a szavai mögött.
Anyámmal ellentétben ő soha nem fogadta el a mágia milétét. Nem hitt benne. Nem hitt abban, hogy származhat belőle bármi jó. Ellenezte volna a felvételemet az Ilvermorny-ba ha csak rajta múlik, és Anya diagnózisa óta egyre inkább neheztelte minden távol töltött tanévemet. Csak Anya tudta enyhíteni, a lelkére beszélni.
-Mert ő tenne bármit? Álljak el az útjából, ő többet tenne?
-A te világod orvosai nem akartak többet tenni, te magad mondtad! Okkal zárkóznak el tőlünk, de ők legalább belátják, hogy úgy a jobb!
-Az én világom,.. Úgy jobb... Szóval ebben itt már idegen vagyok? Talán vissza sem kéne jönnöm legközelebb!- Remeg a karom az asztallapra támaszkodva. Nyelek egyet, kihúzom magam, a hangom végül higgadt, de hideg. -Uram, engedélyt kérek lelépni, uram.
Nem várom meg a válaszát, csak egy pillanatot az egyértelműségnek: ezek a szavak már nem az apának szóltak, csak a tisztnek. Aztán kiviharzok, ha nincs helyem itt, hát nincs helyem.


Az acélkorong harangként csendül, ahogy az ólom leüti a csillag alakú állványról, ami továbbfordul az új súlyeloszlás alatt. A puska karja minden, túl heves mozdulatomra vészesen csattan.
-Vale?
A céltáblák mögötti földtöltésből porfelhők robbannak néhány elvétett lövésem túlvégén. Még vagy kétszer üresen is elkattintom a puskát, mire észreveszem, hogy már csak indulatból ismétlem a mozdulatokat.
-Vale.
Egy sóhajjal nézek Abe-re, ahogy közelebb lép, és támogatón megdörzsöli a hátamat. Néhányszor még átjáratom a Winchestert, hogy biztosan üres legyen, és csak azután teszem le, nyitott pozíciójában.
-Tiszta- jelentem ki még gépiesen, aztán hagyom magam közelebb dőlni kicsit. -Bocsánat, csak...
-Nyugi, tudom. De ha frusztrált vagy, mára jobb, ha befejezzük.
Igaza van, még elfigyelmetlenkedek valamit, és na vajon miből lesz az ND? De van valami katartikus a lövészetben - a zajában, a puska rúgásában, a céltáblák acélos csendülésében - ami mindig olyan jól működött, ha valamit ki kellett adnom.
Nem tudtam tovább otthon maradni tegnap, és Abe az én megmentőm, hogy ilyen spontán átcsövezhetek hozzá. Nem hiszem még ma sem, hogy vissza tudnék menni, de az ő vendégszeretetét sem feszegetném a végtelenségbe.
Együtt nőttünk föl, gyerekként a legjobb barátok voltunk. Talán folytatódhatott is volna, ha az utóbbi hat év legnagyobb részét nem töltöm távol - ő már nem is tudhat többet az alapoknál, hogy Massachusettsbe járok azóta iskolába, de minden amennyit mondtam neki róla teljes mértékben igaz - de ha érthetően el is távolodva, a bizalmas kapcsolatunk megmaradt.
-Abe,.. ki tudnál vinni a városba?

Komoran forgatom az ujjaim közt a negyeddollárost, ahogy meredek ki a kocsi ablakán. A legszebb darab, amit találtam, de még biztos megpróbálok fényezni rajta egy kicsit.
-És mi a terved? Várjalak meg valahol, vagy épp világá mész?
Felhorkantok, mint ha nem lenne igaza. Nincs tervem. Nincs tervem, de azt egész úton szövögettem.
-Ha még jártam nála az utolsó nap, ugye az is úgy számít, hogy vele voltam a... a végéig?- Igazából már eldöntöttem, hogy igennek veszem.
Abe kérdőn néz rám egy pillanatra, de végül bólint. Az érmét nem mutatom, fura lenne egyből másnap menni meglátogatni a sírt, de talán tényleg utóljára járok a környéken is. Meglátjuk. Ezt még a sírkövön hagyom búcsúzóul, aztán... talán ez tényleg nem az én világom.
Kiszállok, kiemelem a megtévesztően nehéz hátizsákot a lábtérből, és csak magam mellé ejtem. Nem csoda, van rajta néhány bűbáj, tértágítás hogy beleférjen az utazóládám, némi kiábrándító és magnix-riasztó hogy ne figyeljenek fel a furcsaságokra benne - mint egy a hátizsáknál jóval nagyobb utazóláda, vagy épp pár bizonyos üveg amit szín dacból lovasítottam meg otthonról.
-Elmondhatod apámnak, hogy megkértelek hogy kihozz, ha keresne. Nem akarom, hogy bűnrészesnek tartson. Tudja, hova mentem.
Abe átjön az én oldalamra. És belerúg véletlen a hátizsákba - persze, mert nem veszi észre. Mintha hangsúlyozná a világ, hogy hova tartozok. Nos, elmehet a.
-És te? Te tudod, hova mész?- Túl jól ismer még mindig.
Közelebb lépek a táskám fölött egy búcsúölelésre.
-Meglátjuk. Abe,.. ezt arra, ami egy másik életben lehettünk volna.
Ez azoknak a spontán, rossz ötleteknek az egyike. Odahúzom az arcánál fogva, és megcsókolom. Aztán el is engedem, mire reagálni tudna a meglepetésből, már el is lépek, fölveszem a táskát a földről.
-Hiányozni fogsz.
Elindulok, ha utánam szól sem fordulok már vissza.


Idővonal I I  
1998-2005 - Vale Ilvermorny-s évei, ezalatt keveset tud találkozni magnix gyerekkori barátjával, Abe Riggsel. Érthető módon eltávolodnak, de barátok maradnak.
2001. - Abigail Bate-et először diagnosztizálják mellrákkal, de későn, az addigra már elkezdett kiterjedni a szervezetére.
2002-2005. - Vale próbál a varázsvilágból keresni segítséget, de mivel teljesen magnix eset, medimágusok nem avatkozhatnak bele; Vale elkezd gyógybájitalokat csempészni haza, Abigail tüneteit enyhíteni, ha gyógyítani nem is tudja.
2005. 06. 17. - Vale utolsó kórházi látogatása az anyjánál.
2005. 06. 25. - Abigail temetése; Vale elszökik otthonról.
2005. 06. 26. - Búcsú Abe-től, Vale beleveti magát a varázsvilágba; Az azt követő napokban spontán ötletből vág neki a nagyvilágnak, a Világkiállítás, későbbiekben a Trimágus Tusa felé is, céltalanul csapong.


        Jellem

Heves, ha kell harcias, és akár kell akár nem, pikáns és kihívó, Vale tisztában van a saját személyiségével - tökéletesen elfogadja magát, és bocsánatot sem kér érte. Önálló és talpraesett, és büszke erre a tulajdonságára, és talán az érintené lelkileg a legrosszabbul, ha ezt elveszítené bármilyen okból - és ha így is történne, minden erejével és dacával azon lenne, minnél több önállóságát csakazértis megtartsa vagy visszaszerezze.
Nyitott és elfogadó mások felé, ha azok is hajlandóak ugyanerre, de alku nélkül kiáll azok ellen, akik fenyegetik vagy veszélyeztetik a szeretteit, és ugyanígy a saját nézetei és vallott értékei védelmében.
Nyíltan megéli az érzéseit, még ha azok nagyon spontának is néha. Szemmel láthatóan egy felvilágosult és elfogadó közegben nőtt fel - attól az egy apró dologtól eltekintve a boszorkánysággal - és nem szokása ítélkezni, ameddig nem kap rá nyomós okot.
Jelenleg céltalanul csapong, úgy érzi hirtelen túl sokat elvesztett az eddigi életéből, és keresi az új helyét a világban. Spontán ötletekből veti magát új dolgokba, talán túl vakmerően, és maga sem tudja biztosan, hogy ezzel kísérletezik inkább, vagy menekül.


Merengő ||
Jó: Az Ilvermorny, a varázsvilág felfedezése, aminek a csodái mindigis lenyűgözték, az első repülése hippogriff háton - ezért is tart a gondolattól, hogy nem itt lenne a helye, vagy nem származhat belőle jó
Rossz: Az utolsó kórházi látogatása, annak tudatában, hogy nem gondolta, hogy az lesz az utolsó, és nem tudott elbúcsúzni rendesen
Edevis tükre ||  Együtt látná a családot, egészségesen és nézetbeli viszályok nélkül
Mumus || Az anyja az utoljára látott állapotában, ahogy ő vádolja azzal, hogy a mágikus módszerek csak tovább rontották az egészségét, és tényleg csak rossz származik abból, hogy boszorkány


         Apróságok

mindig ||  
- Bulik talán jobban, mint kéne, jól megcarpeni azt a diemet
- Szabadság, kötetlenség
- Lőfegyverek, természetesen csak hobbiként
- Egy jóféle bourbon
- Western csizmák
soha ||
- Elnyomók, legyen az személy, rendszer vagy kultúra
- Az önkifejezés, önazonosság jelentősebb korlátozása
- Másnap (pedig ki is tehet róla?)
- Amikor az idősebb generációk kerítőt próbálnak játszani
- Seprűk (repüléshez; bár takarításhoz is csak ha muszáj)
hobbik || Bulizás és szociális élet, seprűt nem igénylő csapatsportok, lovaglás és varázslény-háton repülés, lőterezés
Százfűlé-főzet || Borostyánban kavargó égszínkék, pikáns mértékben csípős, kissé füstös ízű
titkok ||
- Attól fél, hogy miután a magnix életét így maga mögött hagyta, boszorkánynak sem elég jó
- Van egy enyhén tértágított laposüvege, benne whiskey-vel amit újratöltő-bűbájjal tart szinten (ugyanitt, ki ismeri a "Theseus hajója" gondolatkísérletet?)
azt beszélik, hogy... ||
- fél a magasban (igazából csak seprűháton nem magabiztos, úgy tényleg igaz rá)
- van némi alkohol problémája
- csinos fiú


        A család

apa ||  Col. Charles Bate, 48, magnix; göröngyös kapcsolat volt, pedig ha Vale boszorkánysága nem jelent akadályt benne, nagyon jól ki tudtak volna jönni
anya ||  Abigail Bate (née Walker), 42 †, magnix; szerető, szoros kapcsolatuk volt
testvérek ||  -
állatok || -

Családtörténet ||
A Bate család generációkra visszamenően közismert katonai szolgálatot, gyakran tiszti pozíciót betöltő tagjairól, és nem példátlan köztük a polgárjogi aktivizmus vagy a jótékonysági szervezetekben való részvétel sem. Kiemelkedő felmenőjük Charles Bate úniós lovassági ezredes és abolicionista, aki az amerikai polgárháborúban szolgált, valamint az azt megelőző évek Bleeding Kansas konfliktusában is militánsan részt vett, és mindvégig támogatta feleségével együtt az Underground Railroad hálózat tevékenységét. Az ő tiszteletére a Charles azóta is gyakori keresztnév a családban.
A család számára már feledésbe merült múlt, hogy távolabbi felmenőik - legtávolabbra visszavezetve Új-Angliai puritánokig - Scourer-ek voltak, és bár a generációk során egyre kevésbé volt közük aktív boszorkányüldözéshez, a MACUSA még az úniós ezredes Charles Bate-et is megfigyelte, hogy be tudjanak avatkozni ha ilyen tevékenyégre gyanakodnának. Persze egy ilyen örökség nyomai, legapróbb formáiban, sokáig kitarthatnak mire végleg kikopnak.


        Külsőségek

magasság || 5' 10" (178 cm)
testalkat || Magas, vékony atlétikus
szemszín || Barna
hajszín || Szőke
kinézet ||
Vale jellegzetes, sajátos személyiségéhez jellegzetes, sajátos stílus is társul. Haja gyakran egy kissé, csupán ízlésesen kusza, és szereti laza, alacsony kontyban hordani. Jellemzően fehér blúzt vagy inget, betűretlenül és annyira kigombolva szeret hordani, hogy az épp csak kezdi feszegetni az elfogadott kedélyeket, ehhez előszeretettel visel farmernadrágot - egyenruhában pedig ugyanezeknek a leghűbb megközelítését, amennyire a szabályokba épphogy belefér. Gyakran visel egy kevés, valamiféle kiegészítőt égszínkékben, és az egésznek mindenkori, elmaradhatatlan tartozéka egy pimasz báj és egy pár western csizma.

avialany || Maya Stepper


        A tudás

varázslói ismeretek ||
- Varázslás terén nem a legkiemelkedőbb ugyan, de a Transzfigurációhoz van tehetsége, és elég lélekjelenléte és harciassága van Defenzív Mágiából is jól teljesíteni. Bár nem kiemelt tehetség benne, megbízhatóan főz bájitalokat, és az azokhoz tartozó gyógynövényekkel is egészen kiismeri magát.
- Van érzéke az állatokhoz, legyenek azok hétköznapiak vagy varázslények, és ez kiegészül egy csodáló érdeklődéssel a Bestiatanhoz, aminek főként a gyakorlati részeiben jeleskedik. Sokkal magabiztosabban repül varázslény-háton, mint seprűn, ezt annak tudja be, hogy jobban bízik valamiben, aminek saját egyensúlyérzéke, és természetes repüléshez való ösztönei is vannak, nem csak egy az utasa billenéseire reagáló eszköz.
- Kitartóan gyűjtöget komponenseket egy Medicine Bag-be.
- Szivesen kipróbál sportokat, amik nem seprűn repülés központúak. RBFet nem tett a tárgyból, de a résztvételt folytatja belőle.
Tálentum || Rituális Mágia - kiemelt érdeklődéssel az amerikai őslakos mágiák iránt
pálca típusa || Fenyő, Wampus szőre, 13 1/2"
RBF ||
Transzfiguráció - K
Defenzív Mágia - V
Herbeológia - V
Főzettan - K
Bűbájtan - E
Mágiatörténet - K
Számmisztika - V
Bestiatan - V
Sport - Ø


        Egyéb

Egyéb || -