Nem szoktam még hozzá a kitüntetett figyelemhez, ami a Tusa miatt körbevesz.

Amikor megérkeztünk a kastélyba, inkább a kíváncsiság hajtotta a Roxfort diákjait, amikor mind engem, mind a többi vendégtanulót mértek végig. Bár abban nem változott semmi, hogy most is a kíváncsiság hajtja őket, annak természete viszont megváltozott. Már nem egy távoli országból érkezett idegen vagyok egy fura névvel, hanem Solace Barbon, az első amerikai bajnok, és akinek a Serleg elsőként köpte ki a nevét. A tekintetek eddig nem rám irányultak, hanem az idegenségemre.

Most először viszont engem néznek, engem figyelnek, míg próbálják megtippelni, miben tudok többet, mint mások, és keresik a választ az egyszerű kérdésre, hogy miért pont én.

Elég biztos voltam abban, hogy engem fog választani. Azok a percek viszont, amikor a Serleg beszélt hozzám, mióta csak tudok a Tusáról, először plántálta belém a kételyt. Összezavart. Összezavart, ahogyan azt mondta, hogy menjek haza, összezavart a képekkel, összezavart az árnyékokkal és összezavart azzal is, hogy mindezekkel ellentétben az én nevemet választotta ki, nem pedig mondjuk Morrisét. Ha nem tart méltónak, ha szerintem nem én vagyok a legjobb, és azt akarja, menjek haza, miért engem választott, miért az én nevem tette ismertté? Miért nem Ishidáét?

Érzem és tudom, hogy szükségem van arra, hogy új perspektívát nyerjek ennek kapcsán. Még ki se hevertem a verést, amit Ishidától kaptam kendo edzés címszóval, amikor már a könyvtárban kutattam az ouroboros szimbóluma után, csak hogy elolvashassam ugyanazt, amit már egyébként is tudok. Most is a kezemben a példány, borítóján a Fekete Nap, mely elnyel minden aranyat. Talán túl kétségbeesett vagyok, amiért ebben keresem a megoldást. Mégis kapaszkodok a könyvben, hátha találok benne egy fél szót, ami segít megérteni számomra, hogy mi is történt pontosan, és mit üzent nekem a Serleg.

Láttam Siennát befordulni a kilátó felé, ő pedig látott engem az egyik legrosszabb állapotomban Halloweenkor – noha csak kevesek titka marad, hogy tudok ennél is rosszabb lenni. A Serleg talán érezheti, hogy miféle szörnyeteg lapul a bőr és a hús alatt, látja a megbomlott elmém, és egyedül kényszer miatt választott engem. Undorodom magamtól, ahogyan ebbe belegondolok. Mégis, meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy ez ne látszódjon rajtam.

- Köszönöm. - biccentek egyet gratulációjára. Tudom, hogy túlnyomórészt rám számítottak, ahogyan számíthattak Krumra is egy évtizede.

Tudom azt is, hogy a Serleg döntése nem tesz mindenkit boldoggá.

- Én is gratulálni szeretnék. Még nem volt alkalmam. - tudom, hogy Sienna a legnépszerűbb diákok közé tartozik, és hallottam azt, hogy többen is szurkolnak neki. Azonban azt mondják, Morgenstern sokkal erősebb nála. Nem láttam eleget egyikük mágiájából ahhoz, hogy tudjam, ebből mennyi lehet igaz, és a Serlegnek elviekben jobban kéne tudnia ezt. Tudhatta akkor, amikor nem választott férfi bajnokot a Beauxbatonsból, és talán tudhatta velem kapcsolatban is, hogy helyes döntés leszek. Talán mást jelentenek azok a szavak. Talán csak én komplikálom túl.

- Lucinda tekintélyt parancsoló boszorkány, de én se számítottam arra, hogy bajnok lesz. Mást vártam. - nem akarom Bate hírnevét aláásni, így nem teszek az ő személyére megjegyzést. Minden bizonnyal oka kell legyen annak, hogy nem Eydis neve pattant ki a Serlegből, hanem az övé. Pedig biztos voltam abban, hogy Eydis lesz a női bajnokunk. A kilátó széléhez sétálva nézek körbe a panorámán. Ha lenne nálam fényképezőgép, akkor talál innen készítenék fényképet anyámnak a kastélyról. Megérdemli, hogy lássa.

- Lehet abban valami, amit mondtál. Anyámat hirtelen visszavették. Azt mondták, tévedés volt. - érdekes, hogy azután vették vissza, hogy lehozták a hírt arról, hogy az iskolánk bajnoka lettem. Próbálok nem arra gondolni, hogy azért történt az egész, amit Sienna is mondott, de nehéz nem úgy látni az egészet, hogy a származása miatt kapta a megbélyegzést – amit gyorsan vissza is vontak, amint a pici fia a Trimágus Tusa bajnokává válik. Milyen gesztusokra számíthatok még tőlük? Mit fognak még tenni?

- Amikor a Trófeateremben bementél a Serleghez, az milyen volt? - a kérdésem biztosan túl direkt lesz. Nincs azonban más, akivel meg tudnám ezt beszélni. Nincs senki. Nem vagyok rosszban Bate-tel, de a kapcsolatunk épp elég felszínes ahhoz, hogy ne akarjak belemenni. O’Harát nem ismerem, bár hallottam Morrist dicsekedni azzal, hogy megverte. A francia lányok pedig, sose beszéltem velük. Nem én vagyok a legkellemesebb és legszociálisabb személy, nem tudom, hogy kezdjem. Nincs más, mint Sienna; úgyis megszoktam már, hogy utál, vagy esetleg undorodik vagy fél tőlem a Halloweenkor történtek után.

Az intézményünk – elméletben – a legjobbak közül válogatta össze a legjobbakat, és csak egy kiemelt csapat kaphatott jegyet az iskolabuszra, ami idáig repített minket. Kedvelt elfoglaltság Gardnerre és a baráti körére is megjegyzéseket tenni, de nem szabad elfelednünk, hogy a maga területén különleges tehetségű boszorkány, egy a millióból, és nem sűrűn találkozunk valakivel, aki olyan, mint ő. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy egy könnyű tanév és az izgalmas élmények miatt jöttek a barátnőivel, és nem akarnak bajnokok lenni.

Talán Batenek is van olyan tehetsége, amit nem ismerek.

– Sokan fogadtak Rappaportra. De nekem meggyőződésem volt, hogy Eydis lesz a bajnokunk. A vörös hajú lány, aki sokat van Elizabeth mellett. Tudom, mire képes. – megválaszolom a kérdését, hiszen a véleményeknek most már nincs tétje. A Serleg döntött, függetlenül attól, hogy mi mire számítottunk – vagy hogy kit szerettünk volna.

Nem tetszik a fölényeskedő mosolya. Komolyan élvezi, hogy anyámmal szórakoznak? A Griffendélt mindenhol a hősiesség és a bátorság bástyájaként írták le. A legjobban ünnepelt hőseik mind az ő házába tartoztak. Potter, Dumbledore… Hogy fér neki bele a kárörvendés? Tisztában vagyok azzal, hogy nem én vagyok a legjobb ember a világon, de neki személy szerint még ha vitatkoztunk is, de nem ártottam soha semmivel. Kommentár nélkül vágok hozzá egy gyűlölködő pillantást jutalmul a megjegyzésére – épp olyat, amilyet Rita Vitrol is kapott a keresetlen kérdése nyomán, és amelyik fotó végül az a kép volt, amit egy másik újság átvett, hogy a vérvonalamat ecseteljék mellette.

Felülök a kilátó peremére, hátamat a kastély falának döntve, hogy kényelmesebb legyen, a könyvet pedig az ölembe teszem. Igaza van. Gyűlölöm, hogy igaza van. Nem csak a próbák alatt várhatnak tőlem valamit, hanem azokon kívül is. Minden lépésem figyelni fogják. Ellenőrzik, kivel állok szóba, kivel megyek el valahova, és még azt is, hogy kivel baszok.

Talán tényleg hiba volt jelentkeznem. A Serleg erre akart figyelmeztetni tán? Ahogy hallgatom Siennát, az a benyomásom, hogy vele egészen másként bánt a Serleg. Sőt, biztosan, hiszen ezek egészen… barátságosnak hangzanak. Én nem kaptam dicsérő szavakat, engem nem méltatott, nekem nem adott kedves tanácsot. Nekem azt mondta, menjek szépen haza, miközben egyúttal azt is akarta, hogy én képviseljem az iskolánkat.

Hallottam, hogy a "férfi" francia bajnoknál eredetileg más nevet dobott ki a serleg, de meggondolta magát. Nálam is meg kellett volna tennie, ha tényleg ez a szándéka. De akkor mégis mit akart ez jelenteni egyáltalán?

– Morgenstern, igen. Tudom, kire gondolsz. – szoktam őt látni reggelente edzeni az egyik háztársával, és a közelemben szokott ülni alkímián, amit mindig örömmel veszek, mert ellensúlyozza az olyan idegesítőbb jelenléteket, amilyen Fuentesé például. Nem tudom, hogy tényleg olyan erős-e, mint amilyennek Sienna beállítja, de azt se tudom még mindig, hogy milyen mágia volt az, amit alkímián használt. Olyan volt, mintha összeolvadtak volna az ujjai – de az lehetetlen, nem hallottam ilyen varázslatról. Kétségtelen, hogy lenyűgöző volt, soha nem láttam hasonlót sem. Talán egyszer meg fogom kérdezni tőle, egyszerűen kíváncsiságból. Sienna szerencsés, hogy támogatják – és én is, hogy vannak, akik hasonlóan mellettem állnak.

Összeszorul a gyomrom attól a cikktől, amit mostanra követett megannyi másik is – legalábbis odahaza biztosan. Amióta csak ismerem családunk történetét, rettegek attól, hogy előbb vagy utóbb kiderül, milyen vérvonalból is származom. Amikor jelentkeztem a Tusára, akkor azt is tudtam, hogy előbb vagy utóbb ki is fog derülni. Mintha a Gyengélkedőn történtek is arra mentek volna, hogy felkészítsenek az elkerülhetetlenre. Jobb, hogy ott kaptam idegösszeomlást emiatt, és nem most, amikor már tényleg mindenki láthatja ezt. Biztos vagyok abban, hogy rengetegen fognak gyűlölni emiatt, ahogyan abban is, hogy nem csak rajongói levelekkel fognak elárasztani, hanem megtalálnak az utálkozó rivallók is, hogy elmondják, ugyanolyan sorsot szeretnének nekem, amilyet az én őseim szántak az övéknek. Úgy tudom, hogy szponzor is van már, aki visszalépett a Tusa támogatásától miattam, de nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy csak pletyka. Mindegy, amúgy se szorulok rá Maddock apjának az alamizsnájára.

– Nem volt hazugság, nagyrészt nem. Legalábbis amit rólam állított, legfeljebb túlkapás. Alsóosztály… “Észak magányos farkasa.” Hmpf. – keserűen és gúnyosan nevetek fel az idézeten. Hatásvadász, de üres, nincs mögötte semmi. Az újságírónő biztosan nem állítana ilyet, ha tudná, hogy általában hogyan viszonyulnak hozzám az állatok. Persze, ez csak egy buta asszociáció, amihez majd megpróbálják az arcomat társítani, mintha egy misztikum lennék. Ostoba embereknek írták, akik csak a legegyszerűbb képekben képesek gondolkozni. Különben is, ha valakit kicsit is érdekelnek a mágiatudományok, szeret elmélyülni a bájitalokban, és nem is veszi körbe magát hamis barátokkal, már egyből antiszociális.

– Mondtam. Az én családom varázstalanjai bármikor szívesen bántanának téged. Engem is megölnének. – nem mostanában volt az, amikor ez a kijelentés elhangzott tőlem, bár a narratívát úgy irányítottam, hogy anyám családjára vonatkozzon a kontextus maga. Nem hazudtam Siennának. Nem állítottam valótlant anyám családjáról, de eszem ágában sem volt megosztani vele, hogy pontosan mire gondoltam. Anyám családja pár primitív, bigott idióta.

A Barebone-ok viszont véres kezű gyilkosok, sajátjuk elárulói, akik kiestek a mágia kegyéből is bűneik miatt. Boszorkányok és varázslók tömegeinek halála volt szükséges ahhoz, hogy én most élhessek és szívhassam a skót levegőt egy bajnoki kinevezéssel.

– Tudtam, hogy ki fog derülni, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. Reméltem, hogy legalább az első próba végéig nem jönnek rá, és csak utána alkotnak majd rólam véleményt. Elismerem, naiv voltam. – biztos vagyok abban, hogy vannak az Ilvermorny diákjai közül páran, akik rájöttek maguktól, ahogyan én is rájöttem erre tizenhárom évesen, amikor először tanultunk mágiatörténelem órán a Barebone-ok pusztításáról.

Talán pontosan ez a bajom vele. Nem tudtam magamnak sem megfogalmazni, sehogyan sem kifejezni, hogy miért érzem ellenszenvesnek ezt az asszociációt, amit ez az újságírónő rám erőltetett.

Aztán eszembe jut a két, állatias árnyék a falon. Láttam a nagy fogaikat és a hosszú orrukat. Talán farkasok lehettek azok is.

- Mint a félisten megnevezés O’Haránál. Van benne valami visszataszító, hogy egy idős nő ilyeneket ír rólunk. - kiráz a hideg a gondolatra. Miért jutnak ilyenek eszébe egy felnőtt, nálunk jóval idősebb nőnek? Talán ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy minden bajnok nagykorú legyen? Szerencsére O’Hara jobb képűbb nálam, tipikusabb az arca. Talán megúszom és előre sorolják őt a fotókon.

Továbbra is betegnek tartom, hogy egy sportrendezvény miatt ez a nőszemély ennyire belemegy tinédzserek magánéletébe. Amikor a Tusáról kerestem információkat, belebotlottam pár bulvárcikkbe. Erre kell emlékeztetnem magam, és erre fogok gondolni akkor, amikor először hozzák le, hogy melyik csajnak hagytam a hétvégén, hogy kiszívja a nyakam, hogy majd ezt is elfelejtik majd, mint azt, hogy Potter kivel ment a bálba. És mindemellett kicsit arra is, hogy nem vagyok teljesen egyedül ebben a szarban. Mind a hatan meg fogjuk ezt szenvedni – talán jobban, mintha egy sárkánnyal kéne pálca nélkül megküzdenünk.

Kedvem lenne negatív megjegyzésekkel bombázni a színvonalas mágiatörténelem professzorukat, de nem teszem. Sienna maga is tudja, hogy az a tanár csapnivaló. Rosszabb tanáraink nálunk is vannak, meg különcebbek, mint Madrigal, de ennyire talán egyikük se rossz. Észlelem magamon, hogy a megjegyzésemnek nem lenne más célja felé, csak az, hogy valamivel bántani tudjam. Megtartom tehát magamnak, mert nem szolgál semmire egy olyan tény közlése, amit Sienna és az összes Roxfortos is tud.

Kedvesek ezek a britek. Egészen bájos, ahogyan a megértés és az empátia befurakodott hozzájuk, és ahol halálfalók gyermekei együtt játszanak olyanokkal, akiknek a szüleit megölték, megnyomorították. Nálunk viszont nem ez a helyzet. Ennyi bűnt, ennyi vért nem lehet csak úgy a „barátság jegyében” lemosni. Pedig próbálkozom, a nyomok pedig ott vannak a tekintetemben, az alattuk megjelenő, sötét karikákban, a gondolkodással töltött éjjelekben. És ott van a hajnali edzésekben, ott van az eredményekben, és abban, ahogyan a kiválóságot hajszolom.

- Azoknak az embereknek meg kellett halniuk, hogy én éljek, Sienna. Nem egynek, nem kettőnek. Ezreknek. - egy történész se volt képes meghatározni, hogy pontosan hány életért felelős a családom közvetlenül és közvetetten. Persze nem mindet egyszerre, ez hosszú évszázadok termése volt. Még törvényt is hoztak miattuk – olyan törvényt, ami alapjába véve formálta meg Amerika mágusvilágát. Látom a bűneiket, ha a tükörbe nézek, az ő szemük néz rám vissza, és ha tudnának, ugyanúgy taposnának el, ahogyan a scrourersek is tették azt mindenkivel, aki jobb volt náluk.

Nem tudok megbocsájtani magamnak, amiért én létezem az ő kárukra.

- Te nem vagy olyan, aki csak azért mond dolgokat, hogy kedves legyen. Hiszek neked. És sajnálom, amit apádról írtak. - figyelem, ahogyan feláll és a falnak dől. Fogalmam sincs, hogy igaz-e, amit az apjáról írtak, vagy tényleg hazugság, és csak becsapja magát. Jelenleg nem is érdekes. Rettentően előítéletesnek ismertem meg Siennát, aki azelőtt alkot rólad véleményt, hogy tényleg megismerne. Meg aztán a Gyengélkedőn történtek is… Engem tartott az egyértelmű fenyegetésnek, mert az ösztönei azt súgták neki, nem bízhat bennem.

Nem hibáztatom. A helyében én se bíznék magamban.

- Odabent a serlegnél is farkasokat láttam. A Tűz két állat árnyékát vetette a falra. - először tudok beszélni arról, hogy mi is volt ott. Nem félek Sienna előítéleteitől, hiszen eddig is bátran feltételezte rólam a legrosszabbat még akkor is, amikor nem akartam se neki, se más ismerősömnek ártani. Olyan mindegy, ha megint szörnyet lát majd bennem. Talán hiányozna is, ha nem.

- Azt ismételte, hogy menjek haza. Valamit arról, hogy a küszöbön állok, talán nem pont ezt a szót használta. - nem tudom pontosan felidézni a szavakat. Hamar elillantak, talán csak egy Merengő lenne képes arra, hogy visszahozza azokat nekem a pontos valójukban. Velem nem volt kedves a Serleg, engem nem üdvözölt melegséggel. De nem tudom pontosan, hogy mit akart.

- Menjek haza, mielőtt elindulnék? Meg mielőtt igent mondanák éjfélkor, nemet pedig hajnalban? Talán fordítva volt? Majd ítéletről beszélt, és megmutatta ezt. - kinyitom a könyvet a megfelelő oldalon, ahol az ouroboros, a farkába harapó kígyó kergeti saját magát. Természetesen elvi szinten ismerem a jelentését. De azt nem, hogy mit akart velem közölni ezzel.

- Nem értem. Miért az én nevemet dobta, ha nem akarja, hogy itt legyek? Hallottam, mi volt a franciáknál. Megtehette volna velem, ha nem vagyok elég. - tudom, hogy Siennának nincs érdeke abban, hogy segítsen nekem. Nincs viszont más, akivel tudnék erről beszélni.

Nem tudok sokat a női sportolókról függetlenül attól, hogy a mi csapatunkban is vannak lányok. Mármint komolyan, legyünk őszinték, kit érdekelne egy kizárólag női játékosokból álló csapat? És miért baj az, ha a kommentátor megjegyzi, ha jól néznek ki? Gondolom, örülnek neki. Örülök azért annak, hogy kevésbé vannak a külsőmmel elfoglalva, legalábbis eddig nyomtatásban még nem ecsetelték a szemeim alatt húzódó karikákat, vagy a görbe orromat, amin akár egy hippogriff is leszállhatna. Csak egy megjegyzésre futotta Vitroltól sápadtságom kapcsán.

El tudom hinni, hogy csak velem ilyen; valamivel kiérdemeltem az unszimpátiáját, sorsunk fonala azonban összeköt minket, és így vagy úgy, de mindig jelentős pont leszünk egymás életében. Akkor is, ha gyűlöl. Néha egészen az az érzésem, hogy kifejezetten szeret engem gyűlölni. Azért is merek neki beszélni arról, ami a Serlegnél volt, mert már tudom, hogy úgyis a legrosszabbat fogja feltételezni rólam. Sokan nem kedvelnek a sziporkázó modorom és stílusom miatt, de talán egyikük se gondolja azon nyomban a legrosszabbat rólam.

Na jó. Maddock talán igen.

Valóban nem kértem, hogy járhassam ezt a világot. Technikailag tényleg semmi közöm a halálukhoz, de közben mégis tudom, hogy megannyi amerikai fogja kívánni bukásom és halálom emiatt. Egyszerre telepedik rám a helyzet igazságtalanságának súlya, és a generációkon átívelő bűntudat, melyet vállamon hordozok, mióta tudok erről. Tisztában vagyok azzal, hogy nem én öltem meg őket, és nem tehetek arról, hogy meghaltak. A családunk azonban soha nem vállalt felelősséget azokért a tettekért. Nem is volt kinek – az utolsó Barebone-ok ezen a néven ugyanolyan varázsgyűlölők voltak, mint akiktől elszármaztak. Máig nem tudom, hogy vajon a Barebone-vérvonalban éledt fel a mágia újra, vagy máshonnan kaptuk vissza a mágia gyakorlásának jogát.

Önkéntelenül is Morrisra gondolok. Ha a Serleg nem engem választ, akkor őt nevezte volna ki, ebben egészen biztos vagyok. Tudom, hogy az amerikai vezetés csalódott, amiért nem Yaxley lett a női bajnok. Amennyire Valet nem fogják elfogadni születése miatt, ugyanannyira engem se lenne szabad elfogadniuk, mert az én családom tényleg ártott a varázslóvilágnak. Rosszabbak, mintha csak varázstalanok lettek volna.

De tudom, hogy nem így lesz majd.

- Eszem ágában sincs megszegni a szerződést. Én akartam ezt, nem a szüleim, nem a családom. - a saját döntésem volt, hogy jelentkezek a Tusára. Nem a családom kényszerített, saját magamtól jöttem, mert pontosan tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Talán csak akkor fogom elhinni, hogy nem gyilkosok gyermeke vagyok, ha itt helyt tudtam állni, és meg tudtam mutatni azt, amire képes vagyok. Abban azért én is biztos vagyok, ha valaki felmondaná a szerződést, az meghalna. Ezért sem értem, például Gardner és Chernov mit keresnek itt. Bate-et sem értem. Azt hittem, csak bulizni jöttek.

- Hmm. - gondolkozom azon, amit Sienna mond. Az ouroboros a mindenség és a tökéletesség. A ciklikusság, a megújulás – de kétségtelen, hogy van egy olyan jelentéstartama is, ami szó szerint veszi, hogy a kígyó felfalja, felemészti önmagát. Önkéntelenül is eszembe jutnak azok a dolgok, amiket teszek magammal. A Serleg ezeket… tudja?

Nem fejtem ki ennél jobban a bennem dúló gondolatokat. Még mindig nem tudom, mit jelent az otthon, még mindig ködös, miért vált ki belőlem két farkas árnyéka. Talán sose találok otthonomra, talán a lelkem soha nem kaphat megnyugvást vagy feloldozást. Érzem már, hogy hiába hoztam magammal ezt a könyvet, mert nem fogok belőle választ találni, bár tudtam ezt már akkor, amikor leemeltem a polcról.

- Azt hiszem, megyek is a dolgomra. Illetve, ami a Halloweent illeti… - felpattanok a korlátról, továbbra is a méretes könyvet szorongatva kezemben. Nem beszélgettünk azóta az ominózus éjszaka óta, és nem is hiszem, hogy ha most nem hozom fel, akkor valaha szóba fog kerülni.

- Tudom, hogy nem vagyok jó ember, Sienna. Van némi fogalmam arról, hogy milyen érzést váltok ki emberekből. Nem hibáztatlak azért, ami ott történt. Megbocsájtok neked. - mert történtek ott dolgok. Súlyos dolgok, amiket egész életünkben cipelni fogunk. Azóta is nehezen alszom, édes álom esszencia nélkül pedig izzadva, kínok közt ébredek arra az érzésre, hogy egy ágyhoz vagyok kötözve.

Ez nem békejobb; arra megvolt az alkalom, Halloween éjszakáján, még azelőtt, hogy minden elbaszódott volna. Akkor, amikor megkínáltuk egymást az italokkal. A barátnőjét, Revant is megkínáltam. Pár órával később Sienna gyűlölettel és félelemmel eltelve záporozott engem átkokkal, de nem tudom azt mondani, hogy nem értem meg. Én is veszélyforrásnak láttam volna saját magamat.

Elég okot adott arra, hogy utáljam. Talán ezt az egyet elengedhetem neki.

//köszönöm a játékot! ♥