Oldal nyomtatása - Folyosók

Sophie
2001.12.13

Tipikus kellemes téli csütörtök délután. Odakint 0°C körüli hőmérsékleten fagyogatnak a vidám gyerekhangok, a világ puha fehér prémbe öltözik ameddig a szem ellát és bárki kvázi, aki nem a szűz havon tölti így órák után az idejét, vagy begyöpösödött tanárból van, vagy Noah Nightingalenek hívják.
- Nnnnnhhhh... - Nyüglődő hangja betölti az épp használaton kívül álló gyakorlótermet, amely korábban talán egyéb átváltoztatástan óráknak, vagy más szerencsétlenül teljesítő diákoknak adhatott helyet. Ezt kifejezetten azokból a félig transzformálódott, szanaszét heverő keszekusza tárgyakból gondolja, melyek úgy veszik körül, mint valami sötét jóslat; saját sikertelenségének örökérvényű ígérete. Néha a szeme sarkából mintha látna furcsa mozgolódásokat. Egész biztos benne például, hogy az a mezei bögre ott rusnya rózsaszín polipcsápjaival pontról-pontra vonszolja magát csigalassú tempóban a szabadságot jelentő ajtó fele. Át tudja érezni a szenvedését.
- Miért teszed ezt velem, Szépségem, minél jobban ellenkezel, annál tovább szopunk idebent. Te is érted. Én is értem. Ez egyikünknek sem fun, hm? - Valószínűleg mázlija, hogy nincs senki a közelében, mert a hosszas előadás történetesen a kezében tartott pálcának szól. Amaz ugyanis valami elmondhatatlanul ellenállónak bizonyult nagyjából BÁRMI ellen, amit illene így a félév végén némán varázsolnia. Egyszerűen csak nem megy. A pálca legalább olyan hangos, mint ő maga és úgy fest messze nem bízik benne még eléggé ahhoz, hogy ennél mélyebbre engedje. Mi a franc? Át se megy majd a RAVASZ vizsgákon ha egyetlen átkozott néma varázslatot sem képes bemutatni. Sőt. Hogy fog enélkül animágiát tanulni? Egészen biztos benne, hogy kell hozzá. AZÓTA AKAR ANIMÁGUS LENNI, HOGY ELŐSZÖR LÁTTA MCGENYÁT ÁTVÁLTOZNI!
- Hé. Az animágia fun lesz, oké? Eskü, nem bánod meg. Csak egy kicsit... - Az asztalon előtte ücsörgő rágógumirózsaszín Törpegolymók apró szemeket mereszt rá, értetlenül oldalra gurul és halkan csipog. Noah egy újabb próbát tesz a talpaspohár témakörben, de a pálca tüntetőleg hallgat. Mintha egyszerűen csak... nem lenne benne mágia ilyenkor.
- Hhhh... - Állát leteszi az asztalra, kifejezéstelen pillantással bámulja a Golymókot, ami ellenben megörvend a közelségnek és pillanatok alatt az orránál terem, hogy összenyalogassa.
Noah halkan elneveti magát és oldalról megböködi a Fahéj névre hallgató csipogó szőrgombócot pálcájával (nem, nem történik semmi).
Valószínűleg fel kéne adnia. Ollivander megmondta annak idején, hogy jóformán lehetetlen lesz ezzel a pálcával némán varázsolnia. Mert egy magamutogató kis dög. De legalább az ő dögje.
Persze annak idején nem tulajdonított jelentőséget annak, amit az öreg fószer mondott. Kellett volna értenie? Francokat. Akkoriban még biztos volt benne jóformán, hogy valami átverésről van szó.
Nos... mem mintha auror akarna lenni, hm? Nem látja magát ebben az elbaszott társaságban, behatárolódva szabályok közé, valami rideg, nyers közegben... ráadásul mindig annak ugrálva aki éppen fütyül? Ha őt kérdezik, a Mágiaügyi Minisztérium egy rossz vicc és bullshitparádé. De őt senki nem kérdezi. És ez jobb is így mindenkinek.
Öt perc sem telik el, emberünk már az asztalon fekszik hunyt szemekkel és nyitott ablaknál. Hagyja, hogy lefagyassza túlfőtt agyát a kintről beáramló hideg, hallgatja a kölykök zsibongását és egy kicsit most boldog. Azon mereng, vajon Bates odakint van-e. Szívesen beborítaná egy hókupacba. Csak úgy szeretetből.
Fél keze a feje alatt, a másik oldalt lefelé lóg engedetlen pálcájával, lustán dobol a levegőbe valami felismerhetetlen ütemet, míg a szájában egy cigi serceg halkan, félúton az örök elmúlás felé. Talárját már elhagyta egy széktámlán, most szimpla könyékig feltűrt ingben, fekete nadrgában, piros tornacipőben tölti szerinte jól megérdemelt (nem) pihenését. A rózsaszín szőrgombolyag a köldöke magasságában csücsül, vidáman majszolja a vörös-arany nyakkendő végét, néha-néha elnyalva hosszúkás nyelvével a srác ruhájára hulló apró hópelyheket.

ღ ruci ღ (https://data.whicdn.com/images/350406803/superthumb.jpg?t=1605016241)

ღ Spontán varázslackék ღ

(https://data.whicdn.com/images/238410106/superthumb.jpg?t=1462504573) (https://data.whicdn.com/images/235666543/superthumb.jpg?t=1460995141)

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ (https://www.youtube.com/watch?v=iMyo8I8AKmY&ab_channel=Starfishrider)

Halkan kisuhanok a hugrás klubbhelyiség ajtaján, majd becsukom magam mögött az ajtót. Izgatott vagyok és nem megy a tanulás. Mármint amúgy is zajos, én meg éppen megint azon agyaltam, milyen pálcatervet készítsek az egyetemre. De Rayla ordítani kezdett az egyik fiúval, és persze semmit sem értett belőle senki, hiszen olaszul kiabált szokás szerint. Bár akarva-akaratlan rám ragadt némi olasz káromkodás, azt hiszem. Jason meg fel-alá rohangált mert már megint elhagyta a szemüvegét. SZóval a tipikus kedvesen, kiabálósan zajos házam már megint hozta a szokásosat. És belesajdul a szívem, hogy jövőre nem leszek itt velük. Szóval mivel teljes kétségbeesésbe kergettem magam, úgy döntöttem, hogy bóklászom egy kicsit. Összehúzom magam, mert azért hűvös van, és a hideg kőfalak sem a modern fűtésrendszerükről híresek. Szóval a kézfejemre húzom a kötött pulcsim és magamban élvezem, hogy nem fojt meg az egyenruhám.
Erőszakosan megakadályozom magamban a nosztalgiát, és Balthasar emlékét is, ahogy bólyongom az északi szárny kusza összevisszaságában. Aztán távolról meghallom, hogy az a nagyon gonosz mardekáros srác, aki Teddyt is folyton piszkálja valahonnan nagyon közelről szövegel én meg természetesen pánikba esve benyitok az eslő terembe ami éppen útba esik, és halkan magamra csukom az ajtót.
Az első amit megint érzek, hogy te jó ég, de hideg van Merlin szakállára és minden egyéb testrészére. A tekintetemet az ablak felé kapom, ahonnan lassan áramlik be a délutáni nap haldokló fénye, és aminek a párkánya már enyhén havas. Odalentről a diákok kiabálnak, és megint arcon csak a nosztalgia. Jó ég, milyen leszek amikor hatvan éves leszek? Minden dolgon sírva fogok fakadni? Bár tény, ami tény, felnőni nagyon fájdalmas. Na, szedd össze magad Sophie.
Aztán észreveszek egy padra halt alakot, és úramisten, odafagyott egy diák? Enyhe szívinfarktust kapva lépek oda a sráchoz, akiben megismerem Noah fél arcát, és aggodalmasan pislogok a hamus padra. Oké, nincs itt egy tanár sem, én meg csak nem mondhatom neki azt, hogy oltsa el. Mármint oké, prefektus vagyok, csak nem a legszigorúbb fajtából, azt hiszem.
- Khömhm - köszörülöm meg a torkom, és félénken megböködöm az ujjammal a vállát, ami még nem fagyasztja le az anyémet, szóval még valószínüleg Noah se fagyott halálra. - Hali, Noah... ugye életben vagy? - kérdezem, majd egy kis zizegést hallva megpillatok az ölében egy édes kis golymókot. Na jóóóó, nekem is kell egy ilyan puffancs akármi, ajj de meg akarom taperolni.
- De cuki golymókod van - vigyorodok el, és csillogó szemekkel bámulom a lényt. - Egyébként mit csinálsz itt? Elaludtál az utolsó órádon, és elfelejtettek felkelteni? érdeklődöm, majd a padjával szembe fordítok egy széket és lehuppanok rá. - Gondolom nem az a leghőbb vágyad, hogy instant hóember legyen belőled - pillantok a hópelyhekkel pöttyözött pulcsijára.
- Egyébként naaagyon kedves volt tőled az a doboznyi csótány, szinte meghatódtam, azt hiszem - vagy lehet hogy a hirtelen rámtörő lányos pániktól lett könnyes a szemem, amikor megpillantottam az izgő mozgó tagjaikat?

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

Nem aludt be és annyira mélyen nem is jár saját gondolatainak kevéssé idilli fertőjében, hogy ne hallja az ajtónyitódást, de minthogy nagy hirtelenséggel egyetlen fenyegető hangot sem hall az érkező részéről, egyszerűen csak ignorálja. Ha látja, hogy foglalt a terem, csak távozik, nem?
Nyilván nem.
Összevonja a szemöldökét, amikor még már a közelébe is lépnek, bámulatos, de a torokköszörülésből is kb belövi, hogy nőnemű példányról van szó, a böködésre viszont már kénytelen felpillantani. Ebből a szögből a beáramló narancsos fénynyalábon keresztül hunyorognia kell, hogy kivegyen bármit is belőle... a hangtól viszont rögtön megvilágosodik.
- Hé, Vöröske! - Felderül az arca a felismerésre, a kis rózsaszín gombóc meg izgatott csipogásba kezd a hasfalán.
- Sajna igen. Ölj meg, gyors halálra vágyom. - Sóhajtja lemondó füstfelleget küldve a mennyezet felé és azt képzeli, hogy az ablakon belibbenő hópelyhek szürkék és mocskosak lesznek tőle.
- Áááh jah. És nem. Fahéj a neve és egy elsős kiscsajé. - Megfogja a gombócot pálcás kezével és odahajintja a lány kezébe. Kviddicsezik, nyilván jók a reflexei, hm? De ha mégsem, annyira ki van párnázva a kis dög, hogy semmi baja nem lesz ha lepottyan. - Szerintem baromira elhanyagolja a gazdája, mert néhány hónapja elkezdett átjárni hozzám. Most hogy belegondolok, mintha minden nap nálam fészkelne. - Mereng el újdonsült felismerésén némileg gondterhelten, rápillant a golyszira sanda szemekkel. Hé. Mintha vett volna neki valami tápot is. MIÉRT vett a kis dögnek tápot? Jézus isten.
- Eeeeehhh - Ez a nyünnyögés Noahföldén nyilvánvalóan egy komplett mondat arra, hogy "valamit amit kurvára nem akarok", megforgatja a szemét. - Szopok Hugri és még csak nem is élvezem. Vérlázító. - Felül az asztalon és törökülésben szembe fordul a csajszival. Hüvelyk és mutatóujja közé csípve elszívja a szál maradékát, aztán hanyag mozdulattal elnyomja az ablakpárkányra gyűlt hórétegen a csikket. - Volt ma egy szánalmas Átváltoztatástanom. Az egyik kedvenc tárgyam. De ez a kis mocsok - mutatja fel a pálcáját - nem hajlandó EGYETLEN néma varázslatot sem elvégezni. Érted. Még egy szimpla Lumost sem, nemhogy talpaspoharakat gyártani abból. - Bök a pálcával rózsaszínke felé és nem. Ezúttal sem történik semmi.
- Óh, ah igen. Rémlik, hogy fél perc alatt befagy a segged. - Egész felsőteste kinyújtózik oldalra, ahogy visszatolja a hatalmas üvegablakot a helyére, kizárva egyúttal a metsző hideget. Egy igazi gentleman ma is.
- Awwwh, hát tudtam én, hogy te értékelni fogod. - Vigyorodik el a csótánycsokornyi megjegyzésre. Hé, valójában még ehetők is, csak nem biztos hogy bírja az ember idegrendszere.
- Mesélj, hogy sikerütl Bóbita vándorútja a ládába? Minden oké volt? - Levesz a párkányról egy nagyobb, kissé eltorzult formájú kerámiaedényszerű dolgot és berakja Sophie mellé az asztalra. Apró tüzecskét varázsol neki a köcsögben, azért felforrni nem fog tőle, de legalább az instantkandalló fíling megvan.
- Amúgy is, hogyhogy nem kint építesz hóembert, vagy valami?

ღ ruci ღ (https://data.whicdn.com/images/350406803/superthumb.jpg?t=1605016241)

ღ Spontán varázslackék ღ

(https://data.whicdn.com/images/238410106/superthumb.jpg?t=1462504573) (https://data.whicdn.com/images/235666543/superthumb.jpg?t=1460995141)

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ (https://www.youtube.com/watch?v=iMyo8I8AKmY&ab_channel=Starfishrider)

Hasonló lelkesedéssel mosolyodom el, amint összetalálkozik a tekintetünk. Bár kaptam egy doboz csótányt tőle vaéahogy nem igazán tudtam arra haragudni. Úgy értem ez is biztos valami fiús kifejezési format, lehet olyan, mint ahogy a macskáknál működik. Bár tarzan nem nagyon hoz az ágyam elé elejtett egereket, csak a hálótársak kárára lopott zoknikat. Fogalmam sincsen, miért szenved Tarzan zokni fétizben, de igazán találhatna más hobbit is. Már kicsit kezdek kétségbeesni, hogy lassan az összes friss zoknim cicanyálas lesz. Kereshetne magának egy cicalányt vagy ilyesmi.
- Sajna igen. Ölj meg, gyors halálra vágyom. - Erre kicsit elhúzom a számat. Ez egészen szomorú gondolatnak tűnik még akkor is ha csak a tipikus diák kétségbeesés szól belőle.
- Meghalva lenni kicsit unalmas lenne, nem gondolod? Úgy értem, csak fekszel és ilyenek. Ha meg szellem vagy nem ihatsz forrócsokit. - Ez meg szörnyű tragédia, ugyanis én nyáron is betegre iszom magam forrócsokival. Szabályosan már átmegy szenvedélybetegségbe. Elgondolkodva nézem a gomolyfelleget, amint a mennyezet felé nyújtózkodik. Úgy tűnik mind a ketten találunk valami fantáziadúsat benne, mert egy ideig csak azt bámuljunk, mintha csak a Gyűrűk Urát néznénk a moziban.
Közben a kezem felé repül szerencsétlen golymók én pedig utána kapva magamhoz is ölelem és vakargatni kezdem a hasát... alsó részét... alját... vagy a fejét? Milyen cuki fülei vannak. A természet lenyűgöző, hogy ilyen izéket is képes magából kitojni. Szórakozottan babusgatom, miközben Noah magyarázatát hallgatom, és valahogy a srácból simán kinázem, hogy amúgy tökre odavan az állatokért. Még csótányokat is gyűjtött. Vajon legközelebb beállít egy hangyafarmal?
- Óóó, egészen biztos kedvel téged - mosolyodom el, mikközben visszapöccintem Noah felé, hogy aztán a golymók rátelepedjen a srác fejére. - Hehe, lett egy rózsaszín koronád - kuncogok a jelenetre.
- Eeeeehhh. Szopok Hugri és még csak nem is élvezem. Vérlázító - nyöszörög Noah, mire már megint elpirulok. A fiúk csak úgy tolják ezeket a dumákat, ez vajon valami velük született bónusz csomag?
- Ó hát szörnyű - bólogatok teljes erőből, hátha így azt a pírt is le tudom hűteni a fejemen. Ez már kezd káros lenni, még a végén a saját bénaságom miatt kapok stroke-ot, vagy nem tudom.
- Volt ma egy szánalmas Átváltoztatástanom. Az egyik kedvenc tárgyam. De ez a kis mocsok. Nem hajlandó EGYETLEN néma varázslatot sem elvégezni. Érted. Még egy szimpla Lumost sem, nemhogy talpaspoharakat gyártani abból - erre már egészen felvillanyozva hallgatom a problémáját, mert amik igan is le tudnak kötni, azok a pálcák. Végül is jövőre oda megyek egyetemre. Bár ezt erősen kétlem hogy jó lenne hangosan kimondani, hogy imádom a pálcákat még a végén megint kiforgatja a szavaimat és akkor meg abba tényleg belehalok. A pálcához nyújtom a kezem egy olyan elkérhetem tekintettel, majd ha kölcsön adja alaposan szemügyre veszem.
- Hát ez a somfa pálca azt hiszem tökéletesen illik hozzád - mosolyodom el, miközben visszaadom a kezébe. - Tuti épp olyan hangos, mint amilyen vagy és épp olyan eleven is. Tudom, hogy nehezen vevőek a néma varázslásra, mert hát azt hiszem nem igazán szeretik a csendes dolgokat ha már ő is és a használója is zajos és eleven - vonom meg a vállamat elgondokodva. - De azt hiszem még nem veszett fejsze nyele. És egyébként kifejezetten erős pálcák tudnak lenni. Segíthetek, ha gondolod. Lehet mind a kettőtöket akadályoz valami, ami miatt nem engeditek egymást közel - mondom töprengően, miközben én is előhalászom a vörösberkenye pálcámat.
- Először szerintem gyakorolj valami nagyon egyszerű bűbájjal, mint mondjuk a vingardium leviosa, vagy akkor a lumos - mondom bíztatóan.
- Hát rajta vagyok az időkitolódáson - mondom, miközben arrébb hajolok az útból, hogy azért az ablakok nagy siettségükbe mondjuk ne sodorják ki a fejemet, vagy a hajamat. Nem iagzán tudnék úgy segíten Noah-nak, hogy a fél testem kint van. Főleg hogy akkor már meg is halnék úgy meg plána nem tudok neki segíteni, maximum ilyen sci-fis túlvilági üzenetekkel.
- Awwwh, hát tudtam én, hogy te értékelni fogod - erre zavartan felkuncogok, és inkább próbáloko nem gondolni a dobozra, igazából lehet szabadjára kéne engednem őket mielőtt megpusztulnak, vagy felfalják egymást a fickók... lányok.
- Mesélj, hogy sikerütl Bóbita vándorútja a ládába? Minden oké volt? - bólintok egyet lassan, és felidézem hogyan settenkedtem vissza vele ahhoz a bizonyos bőröndhöz.
- Hát tudod olyan volt mint a filmekbe. A háttérben szólt a Rózsaszín Párduc zenéje, meg ilyenek. Úgy osontam, hogy észre ne vegyenek, na meg persze vacsora idő után Arabella tanárnő szerintem teázik Hagridnál, szóval be tudtam csempészni a bólintért a többiek közzé, és aztán visszatettem őket a ládába. Szóval most azt hiszem mindenki boldog... És te tudtad fürkészni a fiú popókat a vacsoránál? - kérdezek vissza mert a közös fenék nézés az ugyan almaradt, de szerintem Noah is biztosan elszórakoztathatta magát. - Óó de menő tábortüzünk van! Komolyan mindjárt elővarázsolok valahonnan pillecukrot.
- Amúgy is, hogyhogy nem kint építesz hóembert, vagy valami? - megrázom a fejemet és kicsit fészkelődni kezdek.
- Öhmm. Szép a tél meg minden, csak nagyon hideg. Szóval ezt is messziről csodálom mint... hát a sárkányokat. Tudod érett prefektusként kell viselkednem meg ilyesmi - mondom, de a végét elnevetem, mert azt hiszem minden vagyok csak érett nem. Ha paradicsom lennék tuti még zöldes színem lenne.

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

Ugyan kérlek. Kifejezetten RENDELTE a mézesfalásból és hát valóban csótányokból készült, de legalább nem élnek. De nem, arra valóban nem számított, hogy a lány esetleg elnyammogna rajtuk unalmas perceiben, pedig amúgy annyira nem rosszak. Vagy csak ő túl nyitott minden újdonságra.
Nyilván nem gondolja komolyan a halálvágyat, de legalábbis ritkán sem látni nem élettől kicsattanó, vidám változatában, szóval nehéz feltételezni ennek ellenkezőjét.
- Kérlek, nincsenek befejezetlen ügyeim - Hazudja gondolkodás nélkül önmagát is tökéletesen meggyőzve - Sosem térnék vissza szellemként. Bár. Lehet Friccs kiakadna, ha kapna még egy Hóborcot. - Erre a gondolatra már elvigyorodik. Vajon meddig bírná a szerencsétlen, mielőtt végleg idegösszeroppanást kap? - Mh. Most innék egy jó forrócsokit. - Vall álmodozó hangon végül mindenféle fenntartás nélkül csapongva egyik gondolatból a másikba.
Stílusosan árbócos hajót kellett volna fújnia a füstből, de azért nem nevezhető Gandalf-profi varázslónak. Akkor menne némán is. Ugye. Kit akar átverni, olyan ez, mint a szex. Azt se csinálja némán?? Miért akarná egyáltalán némán? Természetellenes. Vagy hát. Az ő természetével ellenes.
Figyeli pár pillanatig, ahogy a lány a golyszival játszik és kénytelen megmosolyogni a cukiságfaktort. Nem mozdul elkapni a pamacslabdát, így az valóban a feje tetején köt ki, purrogva befészkeli magát a sötétbarna fürtökbe.
- Ennyi. A rózsaszín törpegolymókok istenüknek választottak, a csúcson kell abbahagyni. - Nevetve fúj egyet felfele megbirizgálva saját rövid tincseit, a szőrmók meg vidáman visszacsipog.
- UGYE. - Néz rá hirtelen nyomatékkal megörvendve, hogy valaki megérti a problémáit. Oké, nyilván csak túl akar esni a szopástémán, de jelenleg Noahnak teljesen mindegy milyen alapról indul az együttérzés.
Hogy a csajszit miért villanyozza fel a nyomora az már egy egészen más kérdés. Nem törődik jelenleg a miérttel, a lényeg, hogy figyelnek rá. Meglepő, hogy ez néha mennyit tud segíteni az emberen.
Nem ódzkodik a tapitól, szóval a kérésre hezitálás nélkül adja át a pálcát, még ha kifejezetten intim dolognak is tartja. Kivételesen nem tesz rá megjegyzést, ami egyrészt hatalmas fejlődés nála, másrészt meg csak szimplán jobban érdekli mi mondanivalója van.
- Gondolod? - Félrebiccenti a fejét, ahogy visszaveszi a pálcát, lustán megpörgeti az ujjai között. Valójában nem megkérdőjelezi az állítást, ő is érzi hogy szinkronban vannak. De kíváncsi a magyarázatra.
- Hmh. Úgy beszélsz róla, mintha élőlény lenne. - Jegyzi meg és tőle szokatlan módon még csak nem is viccelődve, merengő figyelme a pálcáról a lányra villan. Az egy dolog, hogy ő beszél hozzá. Ő nyilván őrült.
- Igen, a Lumosszal kezdtem. Még az sem sikerült egyetlen alkalommal sem. - Jellegzetes mozdulatot tesz a pálcával, amiből automatikusan felismerhető a varázslat. Nincs semmi baj a tartásával, a mozdulat sima, a technikája kifinomult, a pálca mégis tüntető némaságba burkolózva hatás nélkül marad.
- Nem tudom mi a kadályozna. - Nem? - A kezdetek óta velem van, minden szarságot együtt csinálunk. - Nem mindent... - Nem értem miért ennyire átkozottul makacs. - A háttérben tobzódó emlékek árja nekiütközik, aztán feltorlódik a hatalmas, ódon kőfalon elméjének rejtett zugaiban. Nem hagyja előtolakodni a temetetlen múltat, sem kiülni íriszeibe az élményt. Ott van a háttérben, háborog és bár joga van rá, nem áll szándékában foglalkozni is vele. Nem mintha valóban felróhatná a pálcának a makacsságot.
Bárhogy is, a beszélgetés közben jóformán automatizáltan bár, de ismételgeti a Lumos által igényelt pálcamozdulatot. Újra és újra és újra...
- Heh. Nagyon sajnálom, hogy nem láttam. - Vigyorodik el végül a Rózsaszín Párduc zenéjét vizionálva. Valamiért a kérdésre prüszkölve felnevet, hunyorgó pillantása keretbe foglalja a lány arcát. - Óh hát. Végül is így is fogalmazhatunk. - Jegyzi meg vidoran, bár nem egészen a vacsorán csinálta és nem épp a kamaszseregben, de azért valószínűleg kimerítette a fogalmat.
- Csináld, Vöröske, mostmár pillecukrot is akarok. Varázsolj forrócsokit is. - Jut eszébe hirtelen, mert ha már elültette az agyában a gondolatot, az nem is távozik belőle egykönnyen.
- Meh. Ha ez az ára, akkor se kéne a jelvény ha üldöznének vele. - Közli fintorogva és ebben a pillanatban valami meghatározhatatlan okból kifolyólag a pálcából gyér fény szivárog elő.
- Óh. ÓH. - Egyenesedik ki hirtelen nagy szemeket meresztve. - HAH nézd már, na ki apuci kedvenc pálcája? Na ki? Okéoké, de rögtön a második vagy. Hé, jó hatással vagy rám Vöröske, ne hagyd abba!

ღ ruci ღ (https://data.whicdn.com/images/350406803/superthumb.jpg?t=1605016241)

ღ Spontán varázslackék ღ

(https://data.whicdn.com/images/238410106/superthumb.jpg?t=1462504573) (https://data.whicdn.com/images/235666543/superthumb.jpg?t=1460995141)

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ (https://www.youtube.com/watch?v=iMyo8I8AKmY&ab_channel=Starfishrider)

Elképzelem Hóborcként Noaht, és valahogy tök vicces lenne. Oké, szellemnek lenni elég kétségbeejtő és szomorú dolog, főleg hogy találtunk itt tavaly tavasszal a tanárokkal egy kislány szellemet is.
- Hát az lenne Frics legszebb napja - jegyzem meg vigyorogva, miközben mind a ketten egészen kiéhezve vágyakozunk forrócsoki után. Hmm van nálam termmosz? Egyáltalán miért van nálam táska? Pillantok oldlara, de úgy látszik magamon felejtettem Jason szétszórtsága úgy tűnik rossz hatással van rám. A végén én is elhagyom a szemüvegem, mert azt hiszem szemüvegem van, pedig nincs is. Szóval termosz, termosz. Emélyülve kutatok a táskámba, miközben elterelődik a figyelmem a golymókon. Mert annyira cuki. Bolyhos meg minden.
- Ennyi. A rózsaszín törpegolymókok istenüknek választottak, a csúcson kell abbahagyni - elnevetem magam és bólogatok hozzá.
- Szerezned kell magadnak egy bolyhos jogart is, meg egy rózsaszín palástot! - kontrázok rá, és nagyon viccesen néz ki az összkép. - A golymókok hárem kingje leszel - mondom komor arccal, de aztán elnevetem magam.
Óvatosan veszem szemügyre a pálcát kellemetlen lenne ha felrobbannék vele, de szerencsére nem érződik rajtam a pálcalopás szaga... vagy milye. Nagyon aranyosak a somfa pálcák, szerintem tök érdekes emberek a gazdáik, és hát Noah is egy nagyoon érdekes ember. Tele van meglepetésekkel meg a pálcát nézve akkor kiaknázatlan lehetőségekkel is. Na jó, nem menj át Ollivanderbe, Sophie. Helyette inkább meggyőzően bólogatok a kérdésére.
- Hát végül is a fa is élőlény, nem? - Meg tök aranyos tőlük hogy tisztogatják a levegőt meg ilyenek. - Ha kivágod is él, szóval érdemes a pálcákkal is jóba lenni.
Tanakodva az asztalra könyökölök és úgy fürkészem Noah-t meg a pálcáját is, ami a lumos mozdulata után még mindig makacsul nem csinál semmit.
- Nem tudom mi a kadályozna. A kezdetek óta velem van, minden szarságot együtt csinálunk. - Vicces elképzelni ahogy Noah együtt eszik müzlit a pálcájával. - Nem értem miért ennyire átkozottul makacs.
- Hümm, mert te is az vagy - mondom mosolyogva. - Tudod, én nem hangolódtam rá a vörösberkenéyre, főleg mert nem is használtam így kicsit nehezen működött a kémia köztünk. Főleg aaa. Hát nos, igen, ha vannak dolgok az ember életében amik megrázzák, akkor gondolom az a pálcára is hatással van... - motyogom, de igazából én most itt csak tippelek... hangosan agyalok. - De ha valamennyire elfogadod a dolgokat magadban akkor talán könnyebb lesz összedolgoznotok! - jelentem ki optimistán.
- Na, akkor legalább nem unatkoztál akkor sem - bár inkább nem kérdezek rá mi tetszett nekik túlságosan is zavarbaejtő lenne meg hát az az ő dolga milyen popók jönnek be neki. Meg ilyenek.
- Csináld, Vöröske, mostmár pillecukrot is akarok. Varázsolj forrócsokit is.
Na szóval ott tartottam, hogy... belenyúlok a táskémba és van forrócsoki! És mivel boszorkány vagyok meg is tudom duplázni a termoszom. Vajon akkor ez így ugyan az lesz? Vagy így elfeleződik és kevesebb cukor meg tejszínhab meg csoki lesz bennünk, vagy hogy van ez? Nem gondolkodom még túl mágikusan az ilyenekhez. Minden esetre megosztom a termoszt és kicsapok azt asztalra bögréket is. Sose lehet az ember eléggé felkészült egy kis forrócsokizásra, nem?
- Nnna! kívánságod számomra parancs, Rókus, tádáá - mutatok teátrálisan az asztalra. - Áhá, pillecukrom is van! - nyomok a kezébe egy zacskónyit, majd iszogatni kezdem az én kis forrócsoki adagomat. Mmmmmmm mennyei mannaa!
- Óh. ÓH! - villan fel Noah arcán a lelkesedés, és csatlakozok én is.
- Ohohoo! - vajon ha valaki elsétál a terem előtt azt hiszi, hogy itt a Mikulás? Olyan nagy oohohohóóó-ban vagyunk itt.
- HAH nézd már, na ki apuci kedvenc pálcája? Na ki? Okéoké, de rögtön a második vagy. - ne gondolj bele Sophie, ne gondolj bele, ne... Belegondoltál? Gratulálok. Karhács karhács. - Hé, jó hatással vagy rám Vöröske, ne hagyd abba!
- Remélem más is van ilyen jó hatással a pálcáidra khöm. Mármint khöm. Nem állok le a hatásommal, hümm - esek bele a zavarba, mint vak thesztrál a szakadékba. - De gratulálok! Ha többedjére is megy a néma lumos, néma átváltoztatást ki szeretnéd próbálni? Gondolom nagyon nem lesz belőle baj.
Ugye? Mármint Miss Szeszély csak nem ront unalmában ránk meg ilyenek...

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

- Sok közül az első! - Kontráz rá csillogó szemekkel, angyali arckifejezéssel. Naugye hogy a halál is csak nézőpont kérdése? Fején a golymókkal szinkronban pillantanak le a kotorászásra, úgyfest a rózsaszín labdapamacs ráhangolódott újdonsült ~~gazdája~~ megőrzője hangulatváltozásaira. Avagy csak szimplán Noha olyan kibaszott kíváncsi, mint egy Törpegolymók.
- Na de Vöri. Nincs szívem ráhúzni őket valami pálcára. - Csóválja meg a fejét szigorú arccal, amíg a lány szépen összeasszociálja a dolgot a megfelelő képpel. Fahéj kinyújtja a nyelvét és meg is marad úgy derp fejjel. A háremkingre már nevet, mostantól csak úgy lép be az órákra, hogy Good day, Peasants!
Önként adta, szóval csak nem áll le hisztizni a pálca, bár tény és való, hogy úgyamúgy senki nem nyúlkál hozzá mert Noah nagy hirtelenséggel töri el a kezét. Szerencsére Sophie esetében nem triggerelődik ez az érzésvilág. Az új kiválasztott.
- Hm... - Az elgondolkodás vegyjele mely méltán jelzi, hogy kivételesen nem az ultrakomolytalanság pocsolyájában hempereg. Bár lehet elég a puszta tény is, hogy az égvilágon semmilyen poént nem süt el a témában. Ezek szerint valószínűleg tényleg zavarja a helyzet.
Kinyitja a száját, hogy replikázzon valamit ere az alaptalan vádaskodásra, de végül inkább becsukja és megadón bólint. A törpegolyszi előre gurul kicsit a fején a mozdulattól, bekapja egy hajtincsét, hogy azon falmászva kússzon vissza méltó helyére.
- Hmh. Miért nem? - Pillant fel, elköveti azt a hibát, hogy a mosolyból valami könnyebb háttérsztorit feltételez, de ahogy a lány tovább magyaráz és a sötétség cuppanva felüti fejét emlékeinek mély, olajszínű, nyúlós, ragacsos mocsarából és nekiáll felkúszni a gerincoszlopán, mint valami balsejtelem, gyorsan felemeli a mancsát.
- Ah bocs, biztos személyes... - Lám-lám. Döbbenetes, hogy ez egyáltalán eszébe jut, mi több. Még bocsánatot is kér miatta. Nem mintha ez lenne eddig megismert személyisége alapján a kikövetkeztethető tendencia.
- Ugyan, Cicabogár, kinézed belőlem, hogy bármi bajom van az életben? - A srác nevet, vidámsága feltölti a termet és nem. Tényleg nem mutatta soha a jelét annak, hogy bármikor is rosszkedvű lenne. Sem az ostrom előtt, sem utána, mégis... annakidején mintha sosem lett volna egyedül? Valószínűleg nem olyasmi, amire Sophie emlékezhet, elvégre még a bemutatkozásuk is pár napos, hiába járnak immár hatodik éve ugyanabba az iskolába.
- Kérlek, én sosem unatkozom. Vagy ha igen, baromi nagy baj van és esélyesen büntetőmunka a vége. - Vigyorodik a témára, aminek keretein kívül és belül lenne mit kifejtenie, de nem akarja összezúzni a csajszi ártatlan gyermeki lelkivilágát. Bár ki tudja. Néha a legcukibb csomagolás rejti a legnagyobb szörnyeket.
- Merlin seggére, Vöri, elhoztad az egész konyhát? - Mered rá a termosz, bögre, PILLECUKOR?? triumvirátusra.
- Hivatalosan is le vagyunk nyűgözve. Igen, ez királyi többes volt. - Teátrális mozdulatot tesz a levegőben ön-felsége tiszteletére, Fahéj a feje tetején halkan csipog, mintha helyette is nevetne.
Noah nem kéreti magát, elragadja a hozzá közelebb eső bögrét és bele is kóstol tesztképpen a forrócsokiba. Arra a nyögésre 18+-os karikát kéne tenni.
- Awwww, Hugri. Gyere hozzám feleségül ❤ - Jóformán dorombol, hunyorgó pillantása a lányra vetül és kb ez az a pont, ahol a Lumos fénye valóban fel is lobban. Lám-lám. Nem kell semmi más, csak egy kis télies privát közösségi hangulat a kora-karácsonyi csodához.
Ezen a ponton el is terelődik a figyelme, a bögre halkan koppan az asztalon, amíg úgy dédelgeti a pálcáját, mint a kisbabákat szokás és olyasmiket beszél, amiket jobbérzésű szülő ki nem ejtene a száján.
- Óh kérlek, nem mindenkinek van olyan érzéke hozzájuk, mint neked. - Ez akkora magaslabda volt, hogy még a vak thesztrál is lecsapta volna MIKÖZBEN zuhan a szakadékba. - Úgy látom én is jó hatással vagyok rád, kérnem se kellett, hogy felpattanj a pálca-témára. - Noah nevet, Fahéj csiporog, a lány meg remélhetőleg pont olyan rákvörös, mint ahogy az elvárható.
- Naná, Golyszi önként vállalkozott. - Böködi meg a kis rózsaszínt a feje tetejé... oh. Hol van? Körbepillant, csak hogy megtalálja a pamacsot a bögréje fülén egyensúlyozva, pánikszerű tempóban lefetyelve a forrócsokit.
- Hey! Mivagyte lopótök?? Shsh - Pálcájával épphogycsak meglegyinti a golyszit feltehetőleg a tomporán (bár ezeknél ki tudja) és a kontakt pillanatában Fahéj azonnal világítani kezd, mint valami színes karácsonyfa.
- Hogy tessék? - Mi történt? Még csak nem is rémlik, hogy a megfelelő mozdulatot tette volna. Mi több. Ez még csak nem is Lumos.

ღ ruci ღ (https://data.whicdn.com/images/350406803/superthumb.jpg?t=1605016241)

ღ Spontán varázslackék ღ

(https://data.whicdn.com/images/238410106/superthumb.jpg?t=1462504573) (https://data.whicdn.com/images/235666543/superthumb.jpg?t=1460995141)

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ (https://www.youtube.com/watch?v=iMyo8I8AKmY&ab_channel=Starfishrider)

Elképzelni is tökre vicces Noaht ilyen rózsaszín golymók királynak, mintha csak egy szerepjátékos kalandkönyvből jött volna elő.
Lassan elkanyarodunk a pálca rémára, vagyis nem arra hanem a másik pálcás témára, amit midneki foghat a kezében. Úgy értem. Ahh, miért is gondolok én más pálcára. Noah hatása biztos, de azt hiszem mstantól már csak a szimpla zavarban is egyszerűen varázsbotnak fogom hívni... de igazából a fiúk úgyis minden botos rokonértelmű szóva mást is belegondolnak, szóval inkább csak leállítom magam megint a túlkomplikálás ügyében, és igeszek szakértőnek tűnni. Mert azért mégsem vagyok még Ollivander kettő, és még pálcapszichológusnak se mondanám magam. De csak bele, belée üttközünk olyan emlékekbe eközben amik mind a kettőnkben kellően szomorú és sötéten fájdalmas nyomot hagytak.
Igazából nem emlékszem, hogy bárkinek is meséltem volna Balthasarról, mert egyszerűen képtelen voltam szembenézni vele, hogy ő már nincs. Hiszen olyan kevés volt az a három év, és mégis ő volt a legelső és sok időre a legutolsó legjobb barátom. Szóval fájt még ha azzal is győzködtem magam, hogy ő örül, hogy így megváltoztam és hogy vannak barátaim. De azt hiszem az ő helye mindig betöltetlen és üres marad akárhány embert is fogok még a barátomként szeretni.
- Hmh. Miért nem? - kérdezi, én meg igazából próbálok jó arcot vágni, de valahogy most hirtelen minden eszembe jut róla, és valahogy boldg szomorú fejem lehet. Olyan parán tudathasadásosnek pedig remélem, hogy nem nézek ki.
- Őő? öööö. Hátőőő - dönnyögöm, őzve és őróla is őzőzve. Szóval hát Ő. A nagy makogásom persze hamar le esik neki, hogy fura ez a téma, én meg a bocsánatkéréstől leszek zavarban, mert hát ajj nem akartam én kellemetlen helyzetbe hozni, hogy itt bénázom és amúgy is, kapd össze magad Sophie.
- Ó, ugyan, semmi baj - legyezgetem hevesen a levegőt, miközben a golymók gombszemei beleszédülnek a mozdulatba. Azért egy ciklont nem akarok itt légkeverni, szóval inkább csak mosolyra húzom a számat. - Szóval a szeretteid elvesztése megbillentheti az egyensúlyt, de aztán ha valahogy elfogadod, vagy fogjuk rá megbékélsz, talán a pálca is megbékél vele - hadarom. - Szóval lehet hogy nem olyanok akik telepatikusan olvasnak a gondolataidban, de talán érzik, hogy kibillent az ember, hogy valami gubanc van, és hát ez zavart okozhat a mágiában is, nem? - filozofálgatok nagyon bölcsen. És bármi is történhetett Noah-val, lehet csak eltűnt az egyik szöcskéje, vagy bármi, ne tudom, nem tudhattam, és nem is volt hozzá jogom, hogy kiszedjem belőle, de volt valami szomorú fény a szemében, ami mélyen meglapul mindei tekintetében, aki valakit fontosan elvesztett.
- Ugyan, Cicabogár, kinézed belőlem, hogy bármi bajom van az életben? - kacag fel Noah, én pedig inkább csak játékosan megpöckölöm a karját az ujjammal.
- Ki tudja? Lehet van egy golymók király riválisod, aki a sötétben az életedre tör? - kuncogok fel én is, hogy a hangulatot valamennyire vidámabbá varázsoljuk.
- Kérlek, én sosem unatkozom. Vagy ha igen, baromi nagy baj van és esélyesen büntetőmunka a vége.
- Nem is értem hogy nem futottunk össze, amikor büntetőmunkán voltál, lehet engem nem küldenek vigyázásra mert túl kedves vagy? pedig van ám szigorú arcom is, én vagyok a rettegett véres prefektus Avery után! - vágok nagyon meggyőző (és komolytalan) arcot is a megállapításomhoz, de tényleg nem rémlik, hogy találkoztam volna-e vele valameilyen büntetőmunkán.
- Úhúú, az uralkodásod alatt lehetek a hivatalos forrócsoki szolgáltató? - kérdezek vissza csillogó szemekkel, majd szürcsölök a bögrémből. - örömmel, bratyó - vigyorgok rá, majd ennek ünneplésére felragyog a lumos is, én meg még konfettit is szórnék. ha ez egy film lenne biztos megszólalna most a szinfónikus zenekar.
- Óh kérlek, nem mindenkinek van olyan érzéke hozzájuk, mint neked. Úgy látom én is jó hatással vagyok rád, kérnem se kellett, hogy felpattanj a pálca-témára.
- Hátőő, ahaa, végül is otthon vagyok a pálca témába khöm - pirulok el, mert hát most már komolyan nem lesz nap, hogy el ne vörösödjek a pálca szótól.
Kívácnsian figyelem Noah varázsakcióját, hogy aztán nagyokat pislogjak a duco gömbbé váló Fahéj láttára. Na jó, ez milyen varázslat volt?
- Hümm - hunyorgok a fénylő golyszlira, aki kérdőn csipog összevissza, és én is ugyan olyan kérdőn bámulok Noah arcára, aki szintén kérdőn bámul Fahéjra. Oké, jól indul, jól indul, kéthatóan midnei képben van azzal mi is történt. Haha.
- Benned vagy egy merlin veszett el, Noah, vagy pedig ez a Szeszély - vonom le a sherlocki következtetést. - Vajon ennek van limitje vagy így marad örökre? - kérdezem, aztán kezembe fogom a pálcámat, és erősen gondolkodva próbálok valamit csinálni, de ahogy elvileg a megfelelő finite mozdulatot véghez viszem Fahéj most már villog kéken zölden sárgán, pirosan.
- Öhh, bocsi Fahéj, beleszól a mágia - bámulom a golyót szerencsétlenül, és Noah-ra pislogok. - Oké, szerinted mit csináljunk?

★★ Sophie ★★
2001.12.13
(https://i.ibb.co/VNtfvQj/owl.png)

Noah remekül ért ahhoz, hogyan ültessen el mások fejében perverz gondolatokat és lám legegyszerűbb dolga a legártatlanabbakkal van. Annyira könnyű zavarba hozni őket, jóformán már sportot űz belőle. Lassan kapnia kéne valami díjat, a címeres seggfej példának okáért kifejezetten kijár mostanság. Mi másért kérdezne végül olyasmit, amiről már az elejétől tudnia kellene, hogy nem szabad?
Gyorsan korrigálja magát bár, a lány pupillákon át felderengő démonait már nem tudja megelőzni. Mégsem ez, ami igazán előrántja a sajátjait, sokkal inkább... az a hadarás, melyből tempó ellenére is kristálytisztán leveszi a lényeget.
Gyanúsan elnémul, amíg a lány beszél és még gyanúsabban egyetlen arcizma sem rezdül, csak hogy aztán nevessen a lehetőségen egyáltalán. Nem. Neki nincs semmi baja ebben az életben. Tök jól van. Nincs mit feldolgoznia, ugye?
Nos. Ha van is, valószínűleg nem ennek a beszélgetésnek a keretei között fogja megtenni. Nem is válaszol tehát direktben, egyszerűen csak elüti humorral a dolog élét, mert az mindig sokkal könnyebb, mint végigélni újra valamit, ami már az első alkalommal is megölte belülről.
- Awh, remélem, a sötétben történnek a legjobb dolgok. - Vigyorodik el a királyi rivális lehetőségére és nyilván nem arra gondol, amire kéne, de Noahnál már csak így működik az élet.
- Friccs. - Közli hirtelen sötéten a kérdésre, lapos pillantása a lány feje felett a berendezésre moccan, ahogy visszaemlékezik a büntik végtelen sorára. - Mióta nincsenek a Weasley ikrek, személyes kereszteshadjáratának választotta a szopatásomat. A legtöbb büntetőn őt kapom. Érted, már előbb tudom mire gondol, mint a sutyerák macskája. - Megforgatja a szemét, de aztán pillanatnyi sötét hangulatából kirántja a prefektusi téma és horkantva felnevet. - Mutasd a szigorú arcod, Cicabogár. Talán meggyőzöl vele, hogy jófiú legyek. - Kihívón szembenéz vele, igazi rohadék mosoly kanyarodik a képére. Mázlija, hogy még így is szeretnivaló fajta.
- Nanáhogy, mostantól kezdheted fizetni a tizedet. - Nevet, közben némi zörgéssel kinyitja a pillés zacskót is. Golyszi ezen a ponton még érdeklődve pattog a zörgés fele és kisebb küzdelem alakul ki a kiehet pillecukrot témakörben.
- Na de Vöri, kinek a pálcájában vagy ennyire otthon?! - Eddig bírta, mostmár kénytelen körbenevetni a pálca témát. Ki tudja, talán ezért lesz karácsonyfadísz szerencsétlen Fahéjból, egyszerűen csak hülyére röhögi magát.
- Ófaszom. - Nyilatkozik végül, mutatóujjával megböködve csipogó áldozatát.
- Merlin csak szeretne elveszni bennem, kérlek. - Ömlik belőle reflexből a hülyeség, de ezúttal nem Sherlockra figyel, hanem a pórul járt golymókra.
- Franc tudja. Nem néz ki úgy mintha zavarná legalább. - Dönt gyorsan megingatva a fejét, mert Fahéj épp az ujját nyalogatja. Biztos pillecukor ízű.
Lehetne annyi esze, hogy rászóljon a lányra, hogy ne próbálkozzanak inkább az égvilágon semmivel, de őszintén szólva reménykedik. Mondják, hogy az hal meg utoljára, de jelen esetben kifejezetten nem tetszik a lehetőség az azt megelőzőekre.
- Jajbaszki ez egyre rosszabb! - Mered el mostmár határozottan nem boldogan, összevont szemöldökkel felnyalábolja a gombócot, mire az egy halk pukkanással mintha kidurranna a kezei között. Noah megdermed, mancsai megfagynak gömb formációban, köztük még csak szaggatott vonal sem jelzi Fahéj hűlt helyét.
- Mi a fasz. - Sziszeg ijedten, láthatólag ez megütötte annyira a lelkivilágát, hogy kizökkenjen megszokott vidám jelleméből. Olyan gyors, sima mozdulattal áll fel a padon, hogy az jóformán embertelen, feszülten fülel a teremben.
- Sshhhh. Te hallasz valamit?

ღ ruci ღ (https://data.whicdn.com/images/350406803/superthumb.jpg?t=1605016241)

ღ Spontán varázslackék ღ

(https://data.whicdn.com/images/238410106/superthumb.jpg?t=1462504573) (https://data.whicdn.com/images/235666543/superthumb.jpg?t=1460995141)

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ (https://www.youtube.com/watch?v=iMyo8I8AKmY&ab_channel=Starfishrider)

Hmm a Weasley ikrek hallatán felidézem azokat a napokat, amikor ők is a suliba jártak, a sok bajt, amit akkor annak tudtam be, hogy minden Harry hibája, hogy minden olyasmi miatt történik, amihez nekem semmi közöm és a háború is olyas valami volt, ami sokkal nagyobb célt szolgált, mint a közszereplők megmentése. Mert a mellékszereplők az oldal szélén maradnak a veszteségeikkel. Sokáig ezt gondoltam, ahogy akor is, amikor Balthasar testét megtaláltam.
De azt hiszem ha akkor nem harciolnak azok, akik erősek voltak, én sem lennék itt és nem lennlnek ilyen nagyszerű
barátaim, mint Miráék, Noah, és nem lenne számomra Teddy sem.
- Mióta nincsenek a Weasley ikrek, személyes kereszteshadjáratának választotta a szopatásomat. A legtöbb büntetőn őt kapom. Érted, már előbb tudom mire gondol, mint a sutyerák macskája - részvételt nyílvánítva hümmögök egyet és elhúzom a számat. Én igazán szeretem a cicákat, de Mrs. Norris nem csak fura, hanem azt hiszem egyenesen gonosz is. olyan mint egy árny, ami folyton csak azon van, hogy riadót csapjon és ránk uszítsa Friccset.
- Hát kedvesebb ember is lehetne Friccs... meg a macska. Mármint kedvesebb macska, na. Mrs. Norris furán názne ki emberként nem? Valahogy olyan dagi fejkendős nőninek képzelem el, aki nyújtófával a kezében üldözi a diákokat... Kifejezetten ijesztő lenne ha emberré válna - pislogok nagyokat, ahogy elképzelem a macskát emberként. - Egyébként szerintem ez neki valami hobbi, a diákokkal gonoszkodás. Inkább golfozna, a porcicákkal - sóhajtom, aztán igyekszem a kérésnek eleget téve komoly arcot vágni. És, hogy sikerül-e, azt már most tudom, hogy nem. Egy apró fintos fut az arcomra, de aztán rögtön el is vigyorodom.
- Nálam a szigorúság eléggé rövid távú. Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy prefektus legyek. De ha unatkozol, keress fel és megbüntetlek, hogy gyakoroljak.
- Hát a tizdet, ha már a feleséged leszek, lehet fitzetném forrócsokis pillecukrozással - vigyorodom el, és nyammogok is egyet, miközben a csipogó golymók is benyammog egyet. A pillecukorfüggőség úgy tűnik fertőző dolog lehet. Még a végén kiindul itt egy pillecukor fertőzés, és mindeki pillecukorman lesz tőle. Nem zombi apokalpiszis lesz, hanem... najóó, Sophie, állj, állj állj. Khm, szóval nem kéne téli szünetben ilyen hülye filmeket nézni. Nézhetnék mondjuk... természetfilmeket, az kevésbé szállíja el a Marsig a fantáziámat.
- Na de Vöri, kinek a pálcájában vagy ennyire otthon?! - kérdezi, mire vörösebb leszek a vörös bolygónál is, ha már ennyire csillagászati magasságokban röptetem magamban a szállóigéket, és magamtól teljesen akartalanul csúszik ki a visszakérdezés:
- Nem inkább pálcáján? Öhn naa, Noah, megrontasz khömehmöm - karhácsolok, mint aki mindjárt szörgombócot akar köpni, de aztán a zavarbaejtő témát a világító pálca után a golymók töri meg.
Mert hát. Világít a Golymók. Világít. A. Golymók.
Aminek szerintem ő nem igazán örül, legalább is a csipogásából ítélve.
És el tűnt!
- Mi a fasz?
- Én sem mondhattam volna szebben - dünnyögöm, kikerekedett szemekkel a fénygömb hűlt helyét, majd összerezzenek, mert Noah úgy pattan fel, mintha tüzes-rákba ült volna. Mert egyszerűen elteleportálódott. Ez nagyon para, majd mi is így járunk, hogy a Szeszély Knába hopponáltat minket csak úgy random, vagy most mi? Csendben pislogva várakozok valami csoda után, de valahonnan halk csipogást hallok. Én is felpattanok, és elemi erővel nyitom ki a terem ajtaját, hogy kilessek a folyosóra, ahol csak néhány diák lézeng.
- Onnan jön a hang! - mutatok a Trófeaterem felé vezető úton, és ki is slisszolok. Még a végén, ha nem kapjuk el átkerül valami másik dimenzióba, vagy mi? Aaaaaj de nem szeretem a Szeszéélyt.

★★ Sophie ★★
2001.12.13

Sophieval ellentétben ő maga nagyon is részt akart venni a védekezésben. Ott akart lenni azokkal, akiknek erejük van megvédeni az iskolát akkor is, ha az minden ízében kilátástalannak tűnik és még úgy is, ha a magafajta mellékszereplők halnak először. Soha nem volt rá lehetősége és mégis. Mégis elvesztette a maga személyes kis harcát anélkül, hogy valójában értelme lett volna.
Mrs. Norris gonosz. A legtöbb macska személyes véleménye szerint alapvetően olyan mint egy ízig-vérig mardekáros: húz a sötét oldalra, mintha minden sütit ott osztogatnának. De ettől függetlenül imádja őket (már a macskákat, a mardekárosokat csak néha), de Mrs. Norris valami más. Szent meggyőződése, hogy az állat fullosan beitta magába Friccs gonoszságát. Mert az az ember gonosz. Nem a morcos vagyok és csúfat mondok rá verzióban, hanem echte az. Valószínűleg az egyetlen ok, amiért ebben az iskolában lehet az a tény, hogy képtelen varázsolni és talán ez az egyetlen is egyben, mely visszatartja attól, hogy halomra irtsa a kölyköket. Bár ami késik, az nem múlik ugyebár.
- Ki tudja. Lehet valójában animágus és amúgy vígan szexel faltól-falig Friccsel, mikor senki se látja. - Vigyorodik el a gondolaton. - Madam Cvikker kurva dühös lesz, ha egyszer rájön. Ajh látnom kell azt a balhét! - Fejti tovább vidoran mit sem törődve az abszolút szürreális képpel, hogy Friccs esetleg tán egy macskát húzogat. Már emberalakban. Remélhetőleg.
- Tudod, az állat általában a gazdájára üt. Pláne ha ennyire szoros a kapcsolat. - Vonja meg a vállát és arról már nem szól a fáma, akkor a bolondos, csipogós golymók mit is jelent, mert nyilvánvalóan nem ő a gazdája. Mint ahogy azt már el is mondta.
- Hát ez nem megy neked, Baba. - Tör ki belőle a nevetés meglátva azt a próbálkozást szigorú, de legalább komoly témakörben.
- Óh? - Egészen kimélyül a hangja, ahogy belehempereg valami kimondatlan perverzió, amit az ártatlan fülek önmaguktól tán nem hallanának bele, azzal a játékosan összeszűkülő pillantással vegyítve mégis tökéletesen nyilvánvaló. - Hogyan szeretnél megbüntetni, Vöröske? - Időnként baromira megkérdőjelezhető, hogy valóban színtisztán meleg-e, vagy úgyamúgy bármire játszik.
- Én is úgy gondoltam. - Sóhajt elégedetten, értik ők egymást ellentétben a golyszival, akinek más elképzelései vannak a boldogság rózsaszín cukorfellegéről. Még a kisebb küzdelem (elég egyoldalú) sem veheti el a figyelmét arról ki és min szeret lovagolni, a csajszi vörösségére tízpontos vigyor villan a képén.
- Ah bocsesz, már fogalmazni sem tudok. És úgy látom már valaki beelőzött a megrontásban, felettébb szomorú vagyok. - Drámai hangja pont zéró komolyságot tartalmaz, pláne mert a tónus nem is túl diplomatikusan, de nyilván nevet rajta. Egy pontig. Mert a golymók sorsa láthatóan fontosabb pillanatnyilag a griffis srácnak úgy nettó bárminél.
Rejtély miért, elvégre nem ő a gazdája, nemdebár?
Mi sem mutatja jobban a helyzet komolyságát, minthogy nem reagál a dünnyögésre, helyette már a padon ácsorog. Nagyon éles figyelemmel fülel, hall valami halk jajveszékelő csipogást, ám...
Felkapja a fejét, ahogy a lány felkiált az ajtóból és lendületesen meg is indul arra leugorva a padról. A talárját fél kézzel kapja fel és rángatja magára, miközben már szalad kifelé.
Nyilván nem hoppanálhat, nem?! A roxfortban nem lehet hoppanálni. Nyilván nem basz tönkre egy ilyen aranyszabályt a Szeszély... nyilván... francba.
- Fussfussfuss - Sürgeti Vörit, mert konkrétan elfut mellette. Noah baromi gyors, elvégre... immár hatodik éve futja az ámokot sokszor szó szerint ebben az iskolában.
- Mi a francot csináljunk, még csak varázsolni sem szabad rajta. - Hangja sziszegős az idegtől. A villogó szinfolt hol feltűnik, hol eltűnik és úgy menekül előlük, mintha az élete múlna rajta. Be egyenesen a Trófeaterembe, ahova belépve a két jómadár néma csenddel találja szembe magát.
- Óh baszki.

A HELYSZÍN SZABAD!

Trágya cunami

2002. január 7.

(https://i.pinimg.com/originals/5d/24/1e/5d241e6bec87a7bfa478b0e32ebcb86a.jpg) (https://i.pinimg.com/originals/e6/7e/3f/e67e3f4815ec96fbaef214d3ceb73702.jpg)

Sophie Vanheim

A január fagyos öleléssel köszöntötte nem csak a Roxfort, hanem a kastély mellett található üvegházak lakóit is. A szebbnél szebb jégkristályok virágmintába rendeződve díszítették az ablaküvegeket, amelyek mesebelivé varázsolták a növényházakat. Az órák alatt még Lancaster professzor leheletét is látni lehetett beszéd közben, miközben a háttérben tekergőző növények igyekeztek bokrokká fejlődve, vagy éppen a föld alá bújva menekülni a csípős hideg elől. A tanévnek ebben az időszakában mindig nagy volt az aktivitás Gyógynövénytanon, ugyanis a téliesítés feladatainak elvégzése közben minimalizálni lehetett annak kockázatát, hogy bárki halálra fagyjon az óra végére. A növények rendkívül hálásak voltak minden segítségért, így a kobraliliomok is ritkábban támadtak a közelükben ténykedőkre.

Miután megszólalt az óra végét jelző csengő, Uma elsők között távozott a IV-es számú üvegház ajtaján. Futólépésben hagyta hátra maga mögött az öntrágyázó cserjéket, amelyek elárasztották... mindazzal, amivel ő a legkevésbé szerette volna. Nem a hideg, de még csak nem is a talárjából és hajából áradó bűz késztette arra, hogy minél hamarabb visszatérjen a hálókörletébe, hanem sokkal inkább a szégyen, amivel nem csak magát, hanem a professzorát is sikerült bemocskolnia.
Az egész incidenst egy buta bénázásnak köszönhette; Lancaster professzor egyszer csak felbukkant a háta mögött, majd megdicsérte, amiért a szívügyének tekintve veszi ki a részét az aktuális feladatokban, amitől ő persze totálisan zavarba jött, és fülig vörösödve öntözött tovább, így észre sem vette, hogy a cserjéknek nincs szükségük több vízre. Az eredmény látványos és katasztrofális is volt egyben: a szorosan egymás mellé ültetett csemeték egy jókora adag trágyával borították be mindkettőjüket. Néhány pillanatig meredten bámultak egymásra, majd a professzor hanyagul intett a pálcájával, aminek hatására mindketten megtisztultak a mocsoktól, azonban a szerencsétlenséget már ő sem tudta meg nem történtté tenni. Az óra hátralévő részében, Uma megsemmisülve, lehorgasztott fejjel dolgozott tovább, bár még így is többször kapta el a mardekárosok gúnyolódó tekintetét, akik a hasukat fogva nevettek rajta, persze csak Lancaster professzor háta mögött.

Átkozta magát az ostobaságáért, miközben a friss havon gázolt keresztül az Északi szárny folyosóinak irányába. A Gyógynövénytanon kívül nem volt még egy olyan órája, amin ennyire szétszórtan viselkedett volna. Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a legtöbb lányhoz hasonlóan, természetesen ő is odáig volt a professzorától; az átható tekintettől a kék szempárral, a karizmatikus fellépéstől, a mindig elegáns megjelenéstől, a parfümtől, amit akkor is érzett, ha csak rágondolt...
Pedig már többször megfogadta magának, hogy elhessegeti a fejéből ezeket a gondolatokat, mert nem akart ő is ostoba liba módjára viselkedni, hogy a hajtincseit tekergetve és a nyálát csorgatva olvadozzon Lancaster professzor óráin, mint ahogyan azt elég sokan és elég látványosan teszik. Nem mellesleg Hitvány minősítést sem szeretett volna kapni a R.A.V.A.SZ. vizsgájára, márpedig a mai teljesítményével nem is érdemelt volna jobbat, még a saját belátása szerint sem. Nem vágyott másra, csak egy forró zuhanyra, egy narancsos kakaóra és Astral ítéletmentes szeretetére kicsit, még a délutáni órák előtt.

Már majdnem elérte az árkádokat, amikor egy taszítóbűbáj háton találta őt a semmiből, amitől jó néhány métert csúszott hason a latyakos hólében. A támadás váratlanul érte, hirtelen fel sem fogta, hogy mi történt, de ahogy felhangzott a lányok kegyetlen kacagása, máris tudta mi fog következni. A pálcája után kapott, de egy lefegyverzőbűbáj hatására azonnal ki is röppent a kezéből, és az ívsor kövezetén kopogva gurult odébb. A földön maradva megfordult, és a három legundokabb mardekáros évfolyamtársával találta szemben magát.

- Most legalább ugyanolyan trágyán nézel ki McGruder, mint amilyen a szagod is! - harsogta a középső, aki továbbra is Umára szegezte pálcáját, és visítva nevetett a saját viccén, de a másik kettő is készségesen asszisztált neki. - Azt súgták a csillagok, hogy Lancaster majd randira hív? Belbynél több esélyed lenne, ő szereti ölelgetni az olyan csontvázakat, mint amilyen te is vagy!

A lányok fenyegetően indultak meg Uma felé, aki válaszra sem méltatva őket talpra állt. Ekkor felhangzott újra a varázsige, aminek hatására kénytelen volt újabb métereket megtenni a sártengerben.

ღ Veszélyes trágyák ღ

(https://data.whicdn.com/images/344727959/superthumb.jpg?t=1590752257) (https://data.whicdn.com/images/117924222/superthumb.jpg?t=1401116256)

Uma

(2002. január 7.)

ღ kedvenc felhőmnek ღ (https://www.youtube.com/watch?v=BCxZSfqyh3s&ab_channel=Elef%C3%A1ntzenekar)

Hol vagyok. De most komolyan, hol vagyok? Nem hiszem el, hogy a hét évem alatt képtelen voltam megtanulni, hogy mi merre hol van. És még térképem sincsen, de lehet jobb is, lehet azzal sokkal jobban eltévednék... Nem tudom. De igazából tényleg halovány gőzöm sincsen nincsen arról ez most melyik folyosó, pedig megígértem Lanchaster professzornak, hogy kötelességtudóan beszámolok a házam viselkedéséről, mert hát nem tudom... Valahogy fellelkesítette az, hogy legutóbb mi nyertük meg év végén a házkupát, bár a helyzet az, hogy most siralmasan állunk. Pedig milyen mesébe ilő lenne, hogy ha megint az én házam nyerne, amikor elballagok. De azt hiszem ez a vágya minden végzős diáknak. Na mindegy. Az, hogy itt hagyom a sulit jövőre túl szomorú, és inkább jó messzire terelgetem a gondolataimat.
De hiányozni fog a suli, jesszusom, mindjárt sírok. Oké, oké, szedd össze magad Sophie, ez is csak egy folyosó a többi negyvenezer közül, biztos vezet valahova, ami modnjuk nem közveszélyes mondjuk nem éhes gyomrú háromfejű kutyák őrködnek rajta. Megrázom a fejemet, és tanácstalanul végignézem az ismeretlenül ismerős folyosó hűvös falait, amikor hirtelen valami halk kiáltást, meg aztán csattanást és gúnyos, nagyon gúnyos nevetést hallok. Ez utóbbi nem tetszik, úgyhogy a lehető leggyorsabben igyekszem a hangok irányába.
- Most legalább ugyanolyan trágyán nézel ki McGruder, mint amilyen a szagod is! Azt súgták a csillagok, hogy Lancaster majd randira hív? Belbynél több esélyed lenne, ő szereti ölelgetni az olyan csontvázakat, mint amilyen te is vagy! - hallottam a gonosz hangot, amit szinte már ösze is kapcsolok Lorelei Sterling szőke, gúnyos önelégüült arcával. Ahogy a helyszínre érek, látom a sárban csúszni a vörös hajó alsóbb éves lányt, mire teljesen elfog a méreg, és már nem is gondolkodok, csak előveszem a valahol mélyen rejtőző prefektusi szigort.
- Nahát, Lorelei! Milyen kellemes meglepetés, hogy itt talállak. De igazából nem lep meg, azt hiszem még mindig az a legfontosabb elfoglaltságod, hogy a fura hajlamaid kiélhesd a többieket - szólalok meg, még magam is meglepve, hogy ezt mégis hogy sikerült magamból kipréselni. Mániákusan kerülöm a konfliktust, de annyira feldühítet az, amit csináltak szegény lánnyal. Gondolkodás nélkül kapom elő a pálcámat és fenyegetően közzé és a hollóhátas lány közé állok.
- Csak, Vanheim? Szerintetek? Én csak egércincogást hallok - horkan fel megvetően, miközben önelégülten forgatja az ujjai között a pálcáját. Közben felsegítem a lányt a földről.. sárból.. akármiből.
- Jól vagy? Megsérültél? - kérdezgetem tőle aggódva, de amint leveszem a szemem róluk, engem is hátba kap egy átok és én is belehasalok valami izébe. Oké, ekkor van az, hogy Sophie fogja magát és elszalad. De Uma kétségbeesett arcára pillantva megpördülök, és visszatámadok egy kegyetlen kis átokkal. - Densaugeo - dobom felé a fögnövesztő átkot, mire a lány megrémülve felsikkant ahogy a fogai lassan egy nyúlénál is nagyobbak lesznek.

Trágya cunami

2002. január 7.

(https://i.pinimg.com/originals/5d/24/1e/5d241e6bec87a7bfa478b0e32ebcb86a.jpg) (https://i.pinimg.com/originals/e6/7e/3f/e67e3f4815ec96fbaef214d3ceb73702.jpg)

Sophie Vanheim

Umát kevésbé érte meglepetésszerűen Lorelei következő bűbája, mivel már ismerte őt annyira, hogy tudja: nem végzett még vele. A lány azóta pikkelt rá érthetetlen okokból, amióta harmadévben újra évfolyamtársakká váltak. Esélye sem volt arra, hogy a varázspálcája nélkül megvédje magát ellene. A jeges latyaktól nem csak a kabátja, de a talárja is pillanatok alatt átázott, a csontig hatoló hidegtől annyi erőt sem érzett magában, hogy az árkád fedezékébe rohanjon. A szemét csukva tartotta, hogy ne folyjon bele a sár és koszos hólé keveréke, így az óráknak tűnő másodperceken keresztül csak Lorelei visító nevetését hallotta. Négykézláb térdepelt, miközben remegett és vacogtak a fogai. Azért fohászkodott, hogy valaki arra tévedjen, aki megzavarhatja a mardekáros lányokat abban, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Arra gondolni sem mert, hogy erre mennyire kevés sansza van; mivel ebédszünet következett, a diákok többsége már a Nagyterembe tartott, ő pedig a kerülőt választotta a Hollóhát klubhelyiségéhez vezető legrövidebb út helyett, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon, mielőtt körbejár a hír az órán történtekről.

Tocsogó léptek közelítettek felé, így Uma vett egy mély levegőt, hogy felkészülhessen a továbbiakra. Ezzel egy időben, mintha sebesen kopogó cipőtalpakat is hallott volna abból az irányból, amerre a kastélyba vezető folyosót sejtette. Ha szerencséje van - gondolta magában -, akkor valamelyik professzor az, aki a délutáni órái előtt úgy döntött, hogy tesz egy egészségügyi sétát a világosban. Viszont, ha a szintén mardekáros Evelyn Rath, akkor könnyen meglehet, hogy nem fog eljutni a Jóslástan órájára...

- Nahát, Lorelei! Milyen kellemes meglepetés, hogy itt talállak. De igazából nem lep meg, azt hiszem még mindig az a legfontosabb elfoglaltságod, hogy a fura hajlamaid kiélhesd a többieken. - hallatszott az érkező kiállítása.

Uma nem ismerte fel a hang tulajdonosát, de abban egészen biztos volt, hogy fiatalabb bármelyik professzortól. Nagy nehezen erőt vett magán, és letörölte az arcát borító mocsok nagyját éppen annyira, hogy óvatosan kinyithassa a szemét. Az undok trió pár lépésnyire állt felette, a boltív felől érkezve pedig egy hugrabugos iskolatársát pillantotta meg, aki pálcáját előre szegezve közéjük állt. Talán még a nevét is megtudta volna mondani a felsőbb éves lánynak, de túlságosan is a történtek hatása alatt állt, így nem tudta felidézni. Loreleiék a változatosság kedvéért újra eszetlen vihogásba kezdtek, majd sértegetni kezdték őt is, de a lány ekkor felé fordult, hogy felsegítse a földről.

- Jól vagy? Mégsérültél? - kérdezte aggódó tekintettel.

- Nem... jól vagyok! - felelte kábán és gépiesen. - Köszi, amiért... - kezdett bele a hálálkodásba, de abban a pillanatban a hugrabugos lányt is elérte Lorelei könyörtelen hátbatámadása, amely kétségtelenül a specialitása volt. Valamivel kíméletesebb volt, mivel nem törölte fel a lánnyal az egész udvart, ahogy korábban vele tette. Ha valamit nehezen tudott elviselni Uma, akkor az az, ha valakit ok nélkül és ennyire gyáván támadnak akár verbálisan, akár fizikálisan. A tény, hogy ráadásul miatta teszik ezt mással, csak még inkább kínozta a lelkiismeretét, hiszen nem akart senkit sem bajba keverni.

Egy pillanatra egymás szemébe néztek, ahogy a lányhoz hajolt, hogy ezúttal ő segítse fel a sárból. Úgy érezte, mintha fürkészné a tekintetét, majd váratlanul Loreleira szegezte a pálcáját, és visszatámadott. A fognövesztő átok mindig is hatásos volt, hogy kizökkentse az ellenfélt párbaj során. A mardekáros lány a szájához kapott, miközben egyik társa a segítségére sietett, a másik pedig a pálcája után nyúlt. Uma nem gondolkozott, csak cselekedett: a lányhoz lépett, és megpróbálta kicsavarni a kezéből. Dulakodni kezdtek, de a csúszós talaj miatt hamar a földre kerültek, és egy szürreális küzdelem alakult ki, ami leginkább egy mugli iszapbirkózásra hasonlított. Egy jól irányzott ütés érkezett Uma orrára, amitől hirtelen meg is szédült, majd érezte, ahogy a vér kicsordul az orrlyukán.

ღ Veszélyes trágyák ღ

(https://data.whicdn.com/images/344727959/superthumb.jpg?t=1590752257) (https://data.whicdn.com/images/117924222/superthumb.jpg?t=1401116256)

Uma

(2002. január 7.)

ღ kedvenc felhőmnek ღ (https://www.youtube.com/watch?v=BCxZSfqyh3s&ab_channel=Elef%C3%A1ntzenekar)

Az erőszak rossz. Bárntani másokat rossz dolog, a fájdalom rossz dolog, és ezért minden ilyesmi is az ami a fájdalmat okozza. Sosem értettem niért jó ez, hogy képes valaki direkt kegyetlen lenni. És én nem is bírtam nézni ha ezt tezsik. nem mintha olyan bátor lennék, igazbálól csak menekültem az erőszak elől azzal akit bántalmaztak. Szóval igen, az én erőmből ennyi futotta.
Segítek a lányon, hogy felálljon, de igazából minden ilyan gyorsan történik, hogy csak azt veszem észre, hogy támadok. Én. Támadok. Talán Avery vagy Teddy hatása, talán valami túltengő kamasz hormonnak tudható be, de az átok eltalálja Lorelei fejét. És aztán A hollóhátas lány ugrik és vetődik, hogy egy filmebli csetepaté alakul ki. Csak állok és csodálkozva bámulok a jelenetre, megfeledkezve arról, hogy amúgy én prefektis vagyok.
Repkednek a sárdarabok, és cuppog minden a két lány meg lassan tiszta piszok és csimbók lesz.
Aztán valami isteni sugallat belém nyilall, megcsókol a holly spirit, Merlin, vagy talán maga a Jósiten, ki tudja, de határozottan előlépek, suhintok a pálcámmal, hogy a két lány kellő távolságra kerüljön egymástól.
Gyerünk Sophie legyél prefektus. Most az egyszer.
- Na jó, most ebből elég legyen! Az iskola házirend szabályzata szerint tilok a verekedés az épületen belül, bármi ilyen tevékenység szankciót van maga után! Most azonnal elmegyünk Fawcett professzorhoz, vagy ha tovább folytatódik ez a balhé, egyenesen az igazgatónői irodába.
- Ne, csak Fawcetthez ne! - hörrdülnek fel a lányok, mint akik el sem hiszik, hogy felemeltem a hangom. Pedig de, Sophie Vanheim felemelte a hangját. Ezt fel kell jegyezni. Lorelei nem igazán tud sokmindent mondani a nagy fogától, de látom hogy nem túl kedves gondolatok kavarognak benne.
- Mi pedig elmegyünk Tachibana professzorhoz - pillantok a lányra, és szigorúan nézek a mardekáros csoport felé, akik felkarolva a bandavezérüket, és eliszkolnak. Tudom, hogy elmennek Fawcetthez, és tudom, hogy Fawcett majd engem is megérdez a dolgokról. De iagzából nem a leglogikusabb őket csak úgy szélnek ereszteni, de itt egy vértől maszatos lány, akit eléggé helyben hagytak.
- remélem jól vagy... Nagyon megkarmolt? - kérdezem, miközben ismét felsegítem és egy tisztító bűbájjal lecsutakolom a lányt. - Nos, el kéne mennük a házvezetődhöz, hogy beszámoljunk róla mi történt... de ha gondolod először leülhetünk és beszélgethetünk, hogy megnyugodj, elég rémültnek nézel ki... minden rednben? - vezetem egy pad felé, és közben előszedek valami vaníliás kekszet. Olyan vagyok, mint Lupin azt mondták nála mindig csoki volt. De a nasok jólesnek egy-egy nehéz nap után. - Egyébként Sophie vagyok, téged hogy hívnak?

Trágya cunami

2002. január 7.

(https://i.pinimg.com/originals/5d/24/1e/5d241e6bec87a7bfa478b0e32ebcb86a.jpg) (https://i.pinimg.com/originals/e6/7e/3f/e67e3f4815ec96fbaef214d3ceb73702.jpg)

Sophie Vanheim

Umának sajgott az orra az ütéstől, amelyről nehéz lett volna eldöntenie abban a pillanatban, hogy szándékosan vagy a véletlennek köszönhetően volt ennyire pontos. Mindenesetre igyekezett kevés esélyt hagyni a mardekáros ellenfelének, hogy a pálcáját is használhassa ellene. Nem tagadhatta, hogy fűtötte az indulat, de kellő tapasztalat híján nem sok esélyt látott arra, hogy "győztesként" kerüljön ki a küzdelemből. Nem is akarta bántani a lányt, ez távol is állt a személyiségétől, inkább csak védekezett ellene, ahogy tudott. A hosszúnak tűnő küzdelmüknek végül a hugrabugos lány vetett véget, aki a megfelelő bűbájt alkalmazva kellő távolságra taszította őket egymástól.

- Na jó, most ebből elég legyen! Az iskola házirend szabályzata szerint tilos a verekedés az épületen belül, bármi ilyen tevékenység szankciót von maga után! Most azonnal elmegyünk Fawcett professzorhoz, vagy ha tovább folytatódik ez a balhé, egyenesen az igazgatónői irodába. - hangzott ellentmondást nem tűrően a hangja. A mardekáros triónak több sem kellett, felnyalábolták egymást, és Lorelei fogát takargatva rohantak a kastély irányába. Uma némi elégtételt érzett a látványtól, de közben iszonyatosan is szégyellte magát a történtek miatt, holott nem is ő kezdeményezte a csetepatét.

- Mi pedig elmegyünk Tachibana professzorhoz. - fordult felé a megmentője. Így már értelmet nyert számára az is, hogy miért rezeltek be annyira a fenyegetőzéstől a mardekárosok, ugyanis csakis egy diákprefektusnak állhatott hatalmában ilyesmi.

- Remélem jól vagy... nagyon megkarmolt? Nos, el kéne mennünk a házvezetődhöz, hogy beszámoljunk róla mi történt... de ha gondolod először leülhetünk és beszélgethetünk, hogy megnyugodj, elég rémültnek nézel ki... minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel, miközben próbálta valamelyest helyrebillenteni a komfortérzetét azzal, hogy megtisztította a sártól. Uma iszonyatosan fázott, ezért nem tudta eldönteni, hogy a hideg vagy a történtek hatása miatt remeg annyira.

- Az orrom még vérzik, de azt hiszem nem törött el. Mindenesetre megnézetem majd Madam Pomfreyval. - motyogta maga elé meredve, mert érezte, ahogy könnyek szöknek a szemébe. - Én nem akartam, hogy ez legyen, de tudom, hogy jelentened kell a dolgot. - magyarázkodott, és közben hagyta, hogy a lány a legközelebbi padhoz vezesse. Jéghideg volt a kőlap, de Umának muszáj volt egy pillanatra leülnie rá, hogy összeszedje magát. A felé nyújtott kekszet gépiesen elvette, majd rágcsálni kezdte apró falatokban.

- Egyébként Sophie vagyok, téged hogy hívnak? - kérdezte Umát, akinek így már összeállt a kép, hogy a Hugrabug prefektusa, Sophie Vanheim ül mellette.

- Uma vagyok, Uma McGruder. Alattad járok egy évfolyammal. Jaj, Sophie, ne haragudj, még meg sem köszöntem, hogy segítettél nekem, de annyira sokkolt ez az egész! Lorelei sohasem kedvelt, a mai Gyógynövénytanon pedig még okot is adtam nekik, hogy rám szálljanak, mert véletlenül rázúdítottam egy adag trágyát Lancaster professzora... jaj, annyira hülye vagyok! - törtek fel belőle a szavak és a könnyek egyszerre, amelyek az arcára fagyott vérrel keveredve potyogtak a talárjára. Lehorgasztotta a fejét, és remélte, hogy hamarosan végre felriad ebből a rémálomból.

- Nem láttad a pálcámat véletlenül? Itt kell lennie valahol... - Uma hirtelen felpattant, mert eszébe jutott, hogy a varázspálcája azóta nincs nála, amióta Lorelei lefegyverezte. A keresésére indult, de a sírástól feldagadt szemei aligha lehettek segítségére a kutatásban.

ღ Veszélyes trágyák ღ

(https://data.whicdn.com/images/344727959/superthumb.jpg?t=1590752257) (https://data.whicdn.com/images/117924222/superthumb.jpg?t=1401116256)

Uma

(2002. január 7.)

ღ kedvenc felhőmnek ღ (https://www.youtube.com/watch?v=BCxZSfqyh3s&ab_channel=Elef%C3%A1ntzenekar)

Kikerekedett szemekkel nézem a könnyes szemű lányt, és érzem, hogy kezdek pánikolni. Mármint. Vérzik. Sír. Koszos is. Kétségbe esett, és nekem most egy stabil támasznak kéne lennem, aki mellett nem hagyja el magát a kelleténél is jobban. Hűvös volt, de azt hiszem a sokk miatt is elkezdett remegni. Aljas Lorerei, és a barátnői. Miért kell ennyire gonosznak lenni? Na jó, Sophie, szedd össze magad, minden rednben, nem te kaptál sokkot, te csak attól fogsz, ha nem tudsz neki segíteni, mert vérzik és sír, és.... Oké, kapd már magad össze! Megrázom magam, és egy közeli pad felé húzom.
- Az orrom még vérzik, de azt hiszem nem törött el. Mindenesetre megnézetem majd Madam Pomfreyval. - Helyeslőan bólogatni kezdek, hogy ez jó ötlet, még egy elsős és jobban ártene nálam a vérő orrok meggyógyításához. - Én nem akartam, hogy ez legyen, de tudom, hogy jelentened kell a dolgot.
- Ha szeretbéd elmondhatod mi történt. Változtatni úgysem tudok rajta, de megölelni megölelhetlek - mondom bíztatóan, miután letelepdeünk a kissé hűvös kőpadra. A varázslók feltalálhatnának valami önfűtő ülőalkalmatosságot, ha már mindenre képesek nagyjából nem?
- Uma vagyok, Uma McGruder. Alattad járok egy évfolyammal. Jaj, Sophie, ne haragudj, még meg sem köszöntem, hogy segítettél nekem, de annyira sokkolt ez az egész! Lorelei sohasem kedvelt, a mai Gyógynövénytanon pedig még okot is adtam nekik, hogy rám szálljanak, mert véletlenül rázúdítottam egy adag trágyát Lancaster professzora... jaj, annyira hülye vagyok!
- Ó, jaj! - Lebiggyesztem a számat és inkább csak megölelem. Az ölelés jó, boldogság hormon meg ilyenek, na meg mindig is jó ha valakit ez megnyugtat. És általában be szokott válni. Kicist meglapogatom Uma hátát, hogy ne izguljon anynira. Szegény professzor és szegény Uma. Nem csoda, ha teljesen kikészültek az idegei, két baromi stresszes történés után...
Emlékszem én is milyen rémült voltam, amikor régebben megtámadtak a fura Mardekárosok. Amikor Voldemort halálfalói mászkáltak az iskolában, és minden olyan sötét és félelmetes volt. Egyedül nem bírtam volna ki, ott volt nekem Balthasar, de mind a ketten rénmültek voltunk. Nem lenne szabad, hogy még most is féljenek a Mardekárosoktól a diákok, nagyon sok jó ember van ott is... De elszomorít, hogy a gonoszság még mindig itt van. Pedig tisztában kéne ezzel lennem. A világ olyan békés hely lenne, ha az emberek nem bántanák a másikat...
- Jól van, nincsen semmi baj, Uma. Ne vádold magad. Lachaster professzor, bár utálja a mocskot, nem hiszem, hogy a mérgén kívül a rosszindulatát is sikerül magadra vonnod. Ne aggódj, én már csak tudom, a házvazatőm. Tachibana professzor is meg fogja érteni, és még ha kapunk is büntetést, mert én is beleszálltam a verekedésbe, biztos, hogy nem bagolytrutyi lapátolás lesz az év végééig - mondom, mikor kissé elhúzódok tőle, és adok neki egy zepit. - Egyébként nagyon menő voltál, kevés Hollóhátast láttam még ilyen elszántnak a csatatéren, mondjuk a könyveik felett egészen biztosan pontosan ilyen rettenthetetlen arccal ülnek - teszem hozzá mosolyogva.
- Nem láttad a pálcámat véletlenül? Itt kell lennie valahol... - kérdezi, én meg körbepillantok az udvaron.
- Hát, auzt hiszem eléggé elkeveredhetett, valahol itt lehet a hóban... sárban... - nézek végig a lucskos udvaron. A pálca barna színű, ahogy a sár is. Talán ide invitózhatnám, de olyan béna vagyok még a varázslásokban, hogy inkább erősen szugerálom a földet, hátha kiköpi felém Uma páálcáját. - Ó, nézd! kiáltok fel, és odacsoszogok a lucsokba, majd felemelem a pálcáját. Mi koszos és véres... De legalább egyben van. - Hát legalább nem tört el - mosolygom rá. - Indulhatunk? - kérdezem egy kis idő múlva, ha Uma összeszedi magát annyira, hogy a házvezetőjéhez menjünk.

ღ A játék máshol folytatódik, a helyszín szabad! ღ

Úttalan utakon

(https://kezdokertesz.hu/wp-content/uploads/moha-jellemzoi.jpg) (https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/168/1681/16816/1681639_6d7c9a0f4350ef8b006349bda253a8af_wm.jpg)

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem (https://www.youtube.com/watch?v=ak3WdwTSg-A&ab_channel=sweatergirl)

Tudtam, hogy nem jó ötlet korrepetálni egy alsóbb évest, de egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani. Ártatlan szőke lánynak tűnt. Bár tudom, hogy nem szabad hajszín alapján előre következtetéseket levonni, mégis azt gondoltam, végülis, mi baj lehet, a lánynak segítségre van szüksége. Minek is kontárkodtam bele mások dolgába! A Pofix teljesen váratlanul ért, én még az előző bűbájt magyaráztam, ő meg orvvul így rám támad... Kissé szontyolodva sétálok vissza a klubhelyiség felé, közben meg megállva, próbálom némán, nyelvemmel a szájpadlásomhoz ragadva elrebegni egy finitét. Semmi. És én még plusz gyakorló feladatot is adtam neki, ő meg nem képes elrebegni egy finítét. Negyed éves létére, csak felsikkant, és egyszerűen faképnél hagy. Nem baj Beth, te megpróbáltad. A folyosó kihalt, a nap lemenő sugarai szépen sütnek be az ablakon. Mennyire szeretem én a naplementét. Mivel ma már sehova se sietek, mégjobban lelassítom a lépteim, arcom a nap utolsó sugarai felé fordítom. Holnap talán ki is mehetnék valahova tanulni. A legutóbbi Kíváló igazán jól jött bájitaltanból, de sajnos még ez sem menti meg a seggem, továbbra sem látok sok esélyt egy remek RBFre. Mi van, ha...ha...engem korrepetálna valaki? Tudom, hogy egyáltalán nem ciki segítséget kérni, csak hát én inkább ahhoz vagyok hozzá szokva, hogy én segíten a másiknak. Ha jobban belegondolok, nem is tudom, a többiek hogy állnak vele. Mindig annyira el vagyok foglalva a saját üstöm füstölésétől, és a belőle kimászkáló nyálkás izékkel, hogy nem is nézem, a körülöttem lévők hogyan remekelnek. Megállok. Némán pillogokhátra fele, hátha valaki erre téved egy titkos randi után, és megszabadítja a szájpadlásom az odaragadt nyelvemtől. A folyosó azonban még mindig teljes csendbe burkolózva figyel. Egy szellem se jár erre. A hóborcos kis zűr után nem is kívánm a szellemek társaságát. Még Myrtillét sem, pedig hát...mostanra egészen jóban lettünk. Bár nem egészen bízok még meg benne, a szellemek is pont olyan ugyanúgy ki tudnak beszélni a hátad mögött, mint az emberek.
Veszek egy mély lélegzetet, és ismét megpóbálom a finitét némán. Csak összpontosítani kell, és meg kell nyugodnom. Gondolataim sajnos nem csitulnak annyira, amennyire én azt szeretném. Egyszer csak ugyanis beúszik kedveskén egy gondolat. Egy kérdés, hogy mi a szerelem? Tényleg. Mi az? Nem, ahhoz nem elég a vonzódom hozzá, akkor sem, ha a testem minden porcikájával vonzódom. Mi az a plusz, amit én még nem éreztem? Esetleg a vonzalom+barátság? Az sem feltétlenül, hisz vannak olyan párok, akik az elején vagy közömbösek voltak egymáshoz, vagy egyenesen ki nem állhatták egymást. Biztosan valami egyszerű, spontán megtörténő dolog, amit ha az ember direkt keres, akkor nem találja meg. Leht, hogy ez a titka. Bár én még csak nem rég keztem keresni, csak a kíváncsiság miatt. Biztos jó buli. Megőrülsz tőle, kivetkőzöl magadból, és ezt mind mind ráfoghatod a szerelemre. Tényleg biztos jó muri. Olyan dolognak mondják, amiben hiába szenvedsz, akkor is élvezed. Ki ne lenne hát kíváncsi rá? Megrázom a fejem. Most nincs itt a helye ilyeneken mélázgatni! Pálcám ismét a számra irányítom, amitől bizonyosan nagyon furcsán festek, és ismét jön egy néma finíte kísérlet.

ú t t a l a n
u t a k o n

(https://i.pinimg.com/564x/34/12/33/341233d94ff7e6749a0bbd21b44aeae4.jpg)

2002. március 10.
to; Beth

Csendesen ücsörögtem a könyvtár egyik fotelében. Az öelmben ott pihent a rajzos füzetem, a kezemben a darab szén, amivel az imént rajzoltam meg Jason görnyedő testét. Észre sem vette, hogy távolról figyelem. Nem akartam megzavarni egész egyszerűen a házi feladat írásban vagy az olvasásban, csináljon akármit is. Így, amikor befejeztem a rajzot, egész egyszerűen kitéptem a lapot, a hátuljára rövid üzenetet írtam: Találd ki, mivel lepsz meg holnap este. Louis. Majd felpattantam, a pergament odatoltam el. Ha rám nézett, hát el is mosolyodtam.
- Holnap találkozunk... - suttogtam és egész egyszerűen hátatfordítottam neki, hogy meginduljak kifelé. Éppen csak az ajtótól pillantottam vissza rá... nem is tudom. Egészegyszerűen csak látni akartam még egyszer. Ha nem is nézett vissza, nem zavart, nekem elég volt a tudat, hogy ő itt van mindig a közelemben. Az első ember, akitől nem féltem, csak élveztem a társaságát.
Még át kellett mennem az északi szárnyba, mielőtt még visszamentem volna a klubhelyiségbe... onnan volt ugyanis a legkönnyebb megközelíteni a bagolyházat. Levelet kellett küldenem, méghozzá gyorsan. Ki kellett fizetnem a következő havi művészmagazinomat, hogy ne maradjak le a legújabb olajfestési technikákról, amit mágiával lehet különlegessé tenni. Még csak tanultam a festést, de élveztem. A sötét, mély színek lettek a kedvenceim. Belenyúltam a zsebembe, Szeléné pikkelyes testét érintették az ujjaim, alatta pedig azt a néhány sarlót, amit erre a célra tettem félre.
A lépteim gyorsak voltak. Nem akartam találkozni sem az unokatestvéremmel, sem az egyik pincséjével. Azt terveztem, hogy a klubhelyiségben is gyorsan elvonulok aludni, hogy ne akarjanak keresni sem. Nem. El akartam vonatkoztatni az egész tahó társaságtól. Egy vörös hajkoronát pillantottam meg a folyosó közepén... de csak el akartam sietni a tulajdonosa mellett, aki láthatóan kék talárt viselt. Azonban a látvány már-már sokkolóan vicces volt. A pálcát egyenesen magára szegezte.
- Te meg... mi a francot csinálsz? - kérdeztem és finoman elmosolyodtam. Szeléné ekkor ébredhetett meg a testemben. A kígyó lágyan siklott végig a karomon. és a vállamnál bújt ki a talár alól, hogy fehér kis arcával a lányra pillantson. - Furcsa lány...- sziszegte mellettem. Csak biccentettem a megállapításra.
- Hmm... - billentettem oldalra a fejemet, ahogy megnéztem magamnak a lányt. Valahogy tényleg érdekesnek tűnt és ez csak tovább erősített, hogy a pálcájával hadonászik maga felé. - Állítólag saját pálcával nehéz öngyilkosnak lenni. Túl lojálisak hozzánk.

Úttalan utakon

(https://kezdokertesz.hu/wp-content/uploads/moha-jellemzoi.jpg) (https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/168/1681/16816/1681639_6d7c9a0f4350ef8b006349bda253a8af_wm.jpg)

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem (https://www.youtube.com/watch?v=ak3WdwTSg-A&ab_channel=sweatergirl)

Sajnos a néma varázslatom ismét sikertelen lett. A manóba hát! Így nem akarok a többek szeme elé kerülni. Várjak reggelig? És mi lesz jobb attól? Reggel sem fog jobban sikerülni. Az is lehet, csak túl reagálom és hip hopp leveszik az ártást rólam. Végüliiiis...
- Te meg... mi a francot csinálsz? -
A folyosón haladó léptekre nem figyeltem fel, csak a hozzám intézett szavaira. Oldalra pillantok, és lám. A szép Soulier fiú az. Nem mondom, hogy rá vártam, ugyanis egyáltalán nem biztos hogy segít. Ajj, pont most nem futok össze Sophieval! Akkor nem lennék ekkora kalamajkában. Na nem baj, próba cseresznye. Leeresztem a pálcám, és kedvesen üdvözlöm...integetve ugyebár. Szelíden és békésen mosolygok, mintha egy teadélutánon lennénk, és már csk ő hiányzott volna, hogy kezdhessünk. A fiú állandó sziszegő társa is kikukucskál a vállánál. A kígyónak is integetek, majd közelebb intem őket, hogy megpróbáljam elmagyarázni a kis balesetet.
Nos, hol is kezdjem, sziasztok, én Elizabeth vagyok, Beth. Aha, ez nem jó, bármilyen bámulatos is vagyok Activityben otthon, a tudásom itt édes kevés lesz. Szóval. A kígyóra nézek, aztán a fiúra. Tényleg szép lágy arcvonásai vannak. Igazából nem is tűnik gonosznak. Van benne valami...hmmm nem is tudom. Valami lágyság.
Kinyitom a számat, hogy látni lehessen, hogy a nyelvem oda van tapadva a szájpadlásomhoz. Majd a pálcámra mutatok, aztán a fiúra. Kérlek szépen, segíts nekem tekintetem kissé szomorkás is, de igyekszem nem láttatni a kétségbeesésem. Gondolom, elég vicces lehettem a pálcámmal, de csak nem feszegethetem le a nyelvem a szájpadlásomról. Az nem csak vicces, de gusztustalan is lenne. De hoppá..feltartom a jobb mutatóujjam, jelezve, hogy uno momento. Az aplakpárkányhoz sietek. Előveszem a talárom zsebéből a tintát és a pergamenem, a tollat, és a következőket körmölöm le.
Szia! Pofix, Finite, légyszi segíts!
Aztán visszasietek, és a kezébe nyomom. Szememmel nyomatékosítom, hogy igen, ez a tied, olvasd csak el. Olvasd el, és ha felszabadítasz, legalább szóban is elmesélem, és hidd el, úgy tényleg sokkal viccesebb. A kígyó a vállánál bámul. Elég szokatlan egy társ, de valószínű jól megértik egymást a fiúval. Biztos kevésbé érzi magát egyedül, mikor vele van az állat. Én ha úgy adódik, simán magammal beszélgetek, de azt kell hogy mondjam, magam is elég jó társaság vagyok. Magamnak.

ú t t a l a n
u t a k o n

(https://i.pinimg.com/564x/34/12/33/341233d94ff7e6749a0bbd21b44aeae4.jpg)

2002. március 10.
to; Beth

Nos igen, egy kicsit talán megrökönyödtem, ahogy pálcát fogott magára a vöröshajú lány... a lány, aki az évfolyamomba járt, de fogalmam sem volt, mi a neve. Igazság szerint a legtöbb diáktársam nevét elég nehezen jegyeztem meg, ráadásul kimondani sem tudtam rendesen a francia miatt. Főleg a H-betűs nevekkel volt gondom. Például ott volt egyszer az a Hannah nevű lány, aki állandóan azon vitatkozott velem, hogy ő nem Anna, hanem Hannah... én meg nem tudtam egész egyszerűen úgy formálni a hangokat, hogy értse, én igenis Hannah-t mondok.
Szeléné fehér kis teste megjelent az arcom mellett. Éreztem, ahogy a pikkelyei a nyakamra simultak, ahogy megnézte a lányt magának s közölte, hogy furcsa. Igaza volt, tényleg úgyfestett, ahogy magára szegezte a pálcát, hogy öngyilkos legyen vagy mire készült éppen... én biztosan nem szívesen lennék a pálcának azon a végén. Voltam már elégszer, mikor anyám Cruciot küldött rám, vagy éppen végig égette a bőrömet pontról pontra, mert éppen olyan kedve volt. Egy perccel később meg már ölelgetett, nem is emlékezve, mit tett velem. A Morrow-k azt mondták, hogy egy örökössel nem lehet ilyet tenni, hogy a család összefog, de ezt senki sem vette észre. Az emlékezésbe is belefájdultak a karomon húzódó sérülések, amiket az ing, a kötött, szürke pulcsi eltakart általában, de most még a talár is jótékonyan ráomlott a vállamara. Tökéletes volt a fedés.
-Nagyon furcsa lány, Louis... nagyon furcsa... - sziszegte Szeléné a fülembe, ahogy hadonászni kezdett a lány.
- Jobb lenne, 'a nem itt ölnéd meg magad... szerintem Frics totál kiakadna, 'ogy mind véres. - Magyaráztam, a hadarástól túlzottan is előjött a francia akcentusom. De ez engem nem zavart. A h-kkal sosem boldogultam különösebben, így csak még nagyobb hangsúlyt kapott minden kiejtett szó.
A lány viszont hirtelen odébb sétált. Oldalra billentett fejjel figyeltem, ahogy körmöl valamit egy darab pergamnre, majd azt egyszerűen a kezembe nyomta. "Szia! Pofix, Finite, légyszi segíts!"
- Szóval nem akarsz meghalni... - Bólintottam és közben már a talárom zsebébe túrtam, hogy megkeressem a varázspálcámat. A feketedió szinte magától siklott az ujjaim közé. Engedelmes pálca volt, mégha nem is éppen a világ legjobb varázslója forgatta azt. Lássuk be, nem voltam éppen tehetséges. Mégcsak megvédeni sem tudtam volan magam anyám kegyetlenkedéseivel szemben.
A pálcám hegyét az ajkai felé állítottam.
- Meg tudod csinálni, drágám...- Sziszegte Szeléné, biztosan éreztem, hogy mennyire izgulok, mint minden végrehajtott varázslat előtt. - Csak összepontosíts...- Tekergőzött a tarkómon át, egészen a másik vállamig.
- Finite! - Böktem ki aztán nagy nehezen, de fogalmam sem volt, hogy most sikerült-e vagy mi van.

Úttalan utakon

(https://kezdokertesz.hu/wp-content/uploads/moha-jellemzoi.jpg) (https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/168/1681/16816/1681639_6d7c9a0f4350ef8b006349bda253a8af_wm.jpg)

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem (https://www.youtube.com/watch?v=ak3WdwTSg-A&ab_channel=sweatergirl)

- Jobb lenne, 'a nem itt ölnéd meg magad... szerintem Frics totál kiakadna, 'ogy mind véres. -
Hihi. Vicces az akcentusa, de nem akarom megsérteni, meg gyelőre nem is tudom. Kerültem már kellemetlen helyzetbe azért, mert tapintatlan voltam, pedig igyekszem figyelmes lennni, de persze az embernek nem mindig sikerül. Akkor is, ha bóknak szánom, igen akkor is sülhet el rosszul a dolog. Úgy tűnik, van, hogy a némaság pozitívuma is kidomborodik. Elnevetem magam. és a fejem rázom, hiszen nem, dehogy is, nem megölni akarom magam te butus! Mutogatom a nyelvem, de hamar rájövök, hogy a papírral itt többre megyek. A fiú és a kígyó meglepő tekintetéből levonva a következtetés, gyorsan odafirkanom a legfontosabb szavakat.
- Szóval nem akarsz meghalni...
De nem ám, nem bizony! A fiú keze elindul a zsebéhez. Talán hogy segítsen, vagy hogy rám küldjön egy még ótvarabb átkot, ezt még nem tudom biztosra eldönteni, de hát, mindegy, állok elébe, ez a nap már így is borzadály, ha még egy jó nagy ragyafejjé és varázsolódom, már az sem bosszant fel. Jöhet a nagy fog is, ne kímélj. A kígyó alig hallhatóan még sziszeg is neki valamit, ami nem villanyoz fel túlságosan, de persze pániknak a legapróbb jelét sem adom. Aztán meglepő dolog történik.
- Finite!
A Finitét használta. Nem is próbált meg szemöldöknövesztő Fronscresco-t, vagy gennyes keléses Carbunculust küldeni rám. Ahogy kimondja a finitét, csak némán állok, mint akit megfagyasztottak. Pár pillanat múlva rájövök, hogy ideje ellenőrizni, vagy valami. A fiúra nézek, majd lassan kinyitom a szám, és...igen! A nyelvem szabad, mint a madár.
- Köszönöm szépen. Már kezdtem beletörődni, hogy ma így fekszem le aludni. Nem lett volna annyira kellemes, tudod még nem tudok némán varázsolni, ahogy az az előbb kiderült...
Valóban nem, pedig lehet, önszorgalomból el kéne kezdeni tanulgatni.
- Elnézést, ha bolondnak tűntem, vagy öngyilkos jelöltnek. Tudod, egy negyedikest korrepetáltam. Épp még egy előző bűbájnál tartottam, amikor egyszer csak letámadott. Lehet, sokat beszéltem, és elege lett belőlem. Aztán meg...aztán meg elfutott, én meg úgy maradtam.
Persze ez nem vette el a kedvem attól, hogy segítsek másnak, de azért kicsit talán óvatosabb leszek. Óvatosabb, és figyelmesebb.
- Te Louis vagy. Ne haragudj, de a kígyód nevét nem tudom. Én Elizabeth vagyok, de inkább csak Beth.
Mondataim talán pont eggyel jobban artikulálom mint kéne, de a nyelvem még kicsit furcsán viselkedik.
- Tetszik az akcentusod. Különegessé tesz. A nagynéném is furán beszél, amikor izgul, de neki nem akcentusa van, csak szimplán dadog. Persze nem olyan vészesen, de gyerekként jókat mosolyogtam rajta. Otthon én is tanultam franciát, de az már ezer éve volt, igazából szerintem teljesen elfelejtettem azt a keveset is, amit tudtam. Aztán nem is olyan rég, megtetszett a török nyelv. Olyan régies, különleges. és csodálatos! Elhatároztam, hogy ha túl leszek az RBF-eken, belefogok a török nyelv tanulásába.
- Egyébként szenes az arcod. Itt a szemed alatt-
Mutatom a saját arcomon, hol van az övén a kosz folt. Szénnek tűnik, de bámi lehet.

ú t t a l a n
u t a k o n

(https://i.pinimg.com/564x/34/12/33/341233d94ff7e6749a0bbd21b44aeae4.jpg)

2002. március 10.
to; Beth

Megnyugodtam, hogy nem egy folyosói öngyilkossági kísérletbe csöppentem bele. Láttam már elég vért életemben, hogy ne akarjak egy lerobbanó fejet látni... a saját vérem is kellően undorító volt. Nem volt szükség még többre. A hegek a karomon és a vállamon újra és újra felszakadtak, bemocskoval a ruhámat, az ágyneműmet, a törölközőmet. Sóhajtottam egyet, ahogy Szeléné varázslás közben átsiklott a nyakam másik oldalára, finoman beleborzongtam a pikkelyek hideg érintésébe.
- Köszönöm szépen. Már kezdtem beletörődni, hogy ma így fekszem le aludni. Nem lett volna annyira kellemes, tudod még nem tudok némán varázsolni, ahogy az az előbb kiderült... - mondta lány, mikor feloldódott a csínytevő bűbáj, ami a nyelvét kötötte meg. Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog... nem voltam soha túl ügyes Bűbájtanból vagy SVK-ból, egyszóval azokból a gyakorlati tárgyakból.
- Elnézést, ha bolondnak tűntem, vagy öngyilkos jelöltnek. Tudod, egy negyedikest korrepetáltam. Épp még egy előző bűbájnál tartottam, amikor egyszer csak letámadott. Lehet, sokat beszéltem, és elege lett belőlem. Aztán meg...aztán meg elfutott, én meg úgy maradtam.
A magyarázatra kicsit elhúztam a számat. Egy grimasszerű mosolyt sikerült kipréselnem magamból, ahogy Szeléné az arcomhoz simult, óvatosan sziszegve valami olyasmit, hogy "legalább a helyén maradt a feje, drágám." Lehunytam a szemet egy pillantra. Szerettem, ahogyan hozzám ért a pikkelyes test.
- Ó... - Bólintottam. - 'át... lehet, 'ogy túl jól sikerült a tanítás, nem? - kérdeztem még mindig túl akcentusosan. Valójában fogalmam sem volt, mit reagáljak, inkább csak hadartam a szokásos francia ritmusban. Nyeltem egyet, hogy megpróbáljak az angolos, lassabb tempóra állni, hátha akkor sikerül érthetőbben beszélni, bár erre nem sok esélyt láttam. Az energiáimat nagyrészt felhasználta, hogy legalább a varázslatokat sikerüljön helyen kimondani.
- Te Louis vagy. Ne haragudj, de a kígyód nevét nem tudom. Én Elizabeth vagyok, de inkább csak Beth.
Oldalra billentettem a fejemet. Nem emlékeztem, hogy bemutatkoztam volna neki valaha, bár azt azért tudtam, hogy évfolyamtársak vagyunk. Láttam pár órán, meg talán ültem is mellette az elmúlt majd' öt évben valamikor... csak inkább véletlenül, mert már csak ott volt hely. Nem, mintha sok barátom lett volna. Csak úgy ide-oda kevergtem az emberek között.
- Te is ötödéves vagy, Beth? - kérdeztem, majd kígyónyelven odaszóltam Szelénének: - Gyere ide... - Nyújtottam előre a kezemet, majd kinyitottam a tenyeremet, hogy a kis állt oda tudjon siklani és egyenesen a vörös lánnyal szemben tudjon felemelkedni. - Ő Szeléné. - A fehér kígyó kicsit felegyenesedett, sötét szemeit tényleg a lányra emelte és csak csendesen sziszegett köszöntésként.
Meglepett kicsit, hogy nem fél tőle. A legtöbb ember a Roxfortban furcsának tartja a kígyókat, azokat pedig, akik beszélni tudnak velük - bár ez meglehetősen ritka - gyakran ellenszevet váltanak ki. Engem ez mondjuk nem zavart. Nem akartam senkivel sem jóba lenni igazából.
- Tetszik az akcentusod. Különegessé tesz.
Hümmögve vettem tudomásul a bókot. Nem igazán tudtam kezelni az ilyesmit, hacsak nem Jasontől jött. Valahogy tőle minden olyan más volt, természetes és kellemes.
- Kö... köszi... - pislogtam zavartan. Mármint... igazából mit kell mondani egy ilyen dologra? Sosem voltam benne biztos. Jasont megcsókoltam csak vagy azt mondtam, hogy cuki a szemüvege. Anyám sosem dícsért meg, apám sem igazán, bár ő legalább szeretett. Ezért nem voltam ilyesmihez szokva.
- Egyébként szenes az arcod. Itt a szemed alatt
Azonnal felemeltem a tenyerem és végig töröltem az arcomat, bár valószínűleg elkenve csak jobban a szenet. Az ilyesmit még is csak jobb vízzel ledörgölni a bőrről.
- Nem rég rajzoltam... biztos olyan maradt a kezem - magyaráztam és felemeltem a jobb kezemet, hogy megnézhessem. Volt rajta egy jó nagy szénfolt, biztosan azzal érintettem meg az arcomat, mert nem is gondoltam, hogy esetleg koszos lehetek. - Lehet, hogy meg kéne mosakodnom... - Pislogtam, közben Szeléné visszaszökött a vállamra.
- Ti meg mit műveltek itt a folyosón?! Itt nem lehet csókolózni! - Összerezzentem az éles hangra, s éreztem, ahogy valami a lábamhoz ér, amitől annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet, szó szerint neki préselődve Beth-nek, így pedig valóban csókolózásnak tűnhetett minden. Persze Frics bukkant fel, ki más, ami meg a lábamhoz ért, a macskája volt. - Ezért aztán szép kis bűntetést kaptok!

Úttalan utakon

(https://kezdokertesz.hu/wp-content/uploads/moha-jellemzoi.jpg) (https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/168/1681/16816/1681639_6d7c9a0f4350ef8b006349bda253a8af_wm.jpg)

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem (https://www.youtube.com/watch?v=ak3WdwTSg-A&ab_channel=sweatergirl)

Gyakran irigykedve gondolok a kígyóra, aki időnként levedli a bőrét. Azt mondják, az ember sejtjei is megújulnak 7 évenként. Úgy tűnik, ha a változás lassú és aprócska, a végén mindegy is, nem látjuk. Milyen vakok is tudunk lenni. És türelmetlenek.
- 'át... lehet, 'ogy túl jól sikerült a tanítás, nem? - Nem gondolom, hogy van olyan, hogy a tanítás túl jól sikerülne, de nem akarom ezt hangosan kimondani, inkább csak bólintok.
- I..iigen. Bemutatkozásom után, enyhén oldalra biccenti a fejét. Pedig öt év után nem olyan nagy kunszt tudni a társaid nevét. Vagyis én a legtöbb emberét tudom. Egyszerűen csak megjegyzem őket. Aztán vannak olyanok, akiknek a nevét már többször hallottam, de személyesen nem ismerem. A hírnév mindig megelőzi a személyt. Én szívesebben vagyok a csendes sarokban, ahol megfigyelhetem a környezetem. Szeretek figyelni. Csendben lenni. Jól esik a nyüzsgésben a csend. - Te is ötödéves vagy, Beth? Ő Szeléné. A kígyó most pontosan velem szemben van, így jobban szemügyre vehetem. A szemébe nézek, és szelíden üdvözlöm. - Örülök Szeléné a találkozásnak. A görög mitológiában, az ősi holdistenség megszemélyesítője. A szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. Igazán szép nevet választottál neki. A kígyóról való eszmefuttatásom miatt elfelejtettem a fülem mellett elsüvítő kérdést.
- Igen, évfolyamtársak vagyunk. Szeretek megfigyelni. Te pedig a kígyóddal, és a merengő tekinteteddel könnyen kitnsz a többiek közül.
Nem tudom, megbántottam e, de nem úgy értettem. De sokszor az emberek nem tudják az arcukat álcázni, és olyan sok mindent ki lehet olvasni belőle. Kevés ember rendelkezik póker arccal. Valaki szeme gyakran ragyog, perzsel, vibrál, valakié pedig inkább sötétebb, olyan, mintha felülnél egy ringlispílre, és elszédülnél dőle. Az emberek általában inkább a saját dolgaikra koncentrálnak, ezért nem veszik észre a másikat. Hát, nekem meg ez egy ilyen hobbi féle. Vagyis, csak úgy észre veszem.Megdicsérem az akcentusát, de úgy tűnik, zavarba hoztam. Pedig nem állt szándékomban. Állítólag gyermekien őszinte vagyok, ami gyakran zavarba hozza az embereket. De nem tudom mit kéne máshogyan csinálnom. Lehet, ezért nincs sok barátom. Nem tudom.
- Nem rég rajzoltam... biztos olyan maradt a kezem. Lehet, hogy meg kéne mosakodnom...- Hát igen, nekem is gyakran marad tintás a kezem. Nem egyszer az is előfordult a golyóstollal, hogy annyira rágtam, hogy a szám tiszta kék lett a nyelvemmel és a fogaimmal együtt. Ez általában akkor fordult elő, mikor nagyon gondolkodtam valamin. Vagy egy matekpéldán, amit sehogy sem tudtam megoldani, vagy egy megfogalmazandó dühös gondolaton. Sokszor érzem azt, hogy a fejemben minden szépen összeáll és érthető, de amint leírom, rájövök hogy hát ez csak a töredéke annak, ami itt bent van. Egyszerűbb lenne kivetíteni. Ugyanakkor sok veszélyt is hordozhat, ha ki van vetítve minden. Sebezhetővé tesz. És mi van azokkal az érzelemteli gondoltokkal, amikbe nem is vagyunk biztosak, és folyton alakulnak? Amik hibásak? Matek órán sem szerettem, ha a hibás feladat levezetését, amit áthúztam vagy kiradíroztam, esetleg elolvassa más. A hibáim maradjanak csak az én privát hibáim. - Ti meg mit műveltek itt a folyosón?! Itt nem lehet csókolózni! Ezért aztán szép kis bűntetést kaptok! -
Szemeimet nagyra tárom, és keresem, hogy kik csókolóznak. Csókolózni? Hol? Kik? De hiszen csak mi vagyunk itt Friccs úúúáááá, hogy miiiii! Felkacagok, de úgy tűnik, Friccs egyáltalán nem tartja viccesnek. Egyszer csak Louis alakja előre ugrik, szinte hozzám préselődve. Ettől aztán én is bepánikolok, és ígyekszem megtartani az egyensúlyom...ajajaj.jajaj...reflexszerűen belekapaszkodok valamibe, ami közel van, jelen esetben szegény Soulier fiú ingjébe. Basszus, el fogunk esni, el fogunk esni....Louis-t magamra rántom, de fél kezemmel próbálom az esést tompítani, azonban nincs elég erőm. Kisebb sikoly hagyja el a torkom, puffanással zuhanunk a padlóra. Fejem igyekszem fent tartani, mielőtt agyrázkódást kapnék. A csuklóm kificamodik, amire felszisszenek. A büntetést viszont a csuklóficamnál is jobban utálom, így igyekszem minél hamarabb talpra állni. Friccs elindul felénk. Megragadom Louis karját, és futni kezdek. Az egész annyira komikus, hogy hangos nevetésbe kezdek. Merlinre, ez nem az én napom!
- Gyere, fussunk!

A játék másik helyen folytatódik, a helyszín szabad

(https://i.pinimg.com/474x/5f/81/a2/5f81a2f7842516195b2117210d58b32b.jpg)

••• Robert Finnighan

Indokolatlanul messze van a prefektusi fürdő a Hugrabug, meg úgy általában véve bármelyik ház hálókörletétől. Mégis kellően kényelmesnek bizonyul hozzá, hogy heti pár alkalommal inkább azt vegyem igénybe a hálókörlethez rendelt, egyszerű fürdőkhöz képest. Így történt az, hogy már jócskán benne vagyunk az estében, közvetlenül takarodó idő előtt, amikor letipegek üde, a különböző, színes-szagos és mágikus habfürdőktől és egyebektől kellemes virágillattal a klubhelyiségünkhöz a pincébe. Hatodik éve taposom ezeket a köveket, ami rengeteg idő a különleges, a kastély által biztosított meglepetésekre. Bokát foglyul ejtő lépcsőfokok, amik csak akkor engednek el, ha mondasz nekik egy viccet. Szeszélyes lépcsők, amik elfordulnak egy másik irányba, természetesen akkor, amikor épp a közepükön vagy. Ajtók, amik akkor nyílnak csak, ha különleges feltételeket teljesítesz – a Hugrabug klubhelyiségét illetően ez éppenséggel egy hordó, amire a pálcáddal kell koppintani Hugrabug Helga nevének ritmusára, amit ha elvétesz, akkor borral fröcsköl le. Előfordult már, hogy egy-egy elsősnek segíteni kellett, mert a szándék ugyan jó volt, de a ritmusérzék nem tanítható. Abba pedig bele se mertem még gondolni, hogy mi lesz azzal, aki esetleg halláskárosultként érkezik a Roxfortba.
Olyan azonban, hogy indokolatlanul zárjon ki egy vagy több diákot, az itt létem alatt még sohasem hallottam.
Robert hírhedt arról, hogy olyan, mint egy macska. Szinte bárhol, bármilyen nyakatekert, furcsa pozícióban képes elaludni. Láttam már mágiatörténet órán aludni (bár ez nem egy nagy achievement, elég sokan kipipálták már a listájukról), gyógynövénytanon mandragóra gondozás közben, SVK órán, amikor ő került sorra a mumus ellen, de idén McGalagony nyitóbeszédébe is belehorkolt évnyitó alatt. Csoda, hogy narkolepszia gyanús háztársunk nem aludt be eddig repülés közben a seprűjén meccs közben. De azt azért belőle se nézem ki, hogy az új alvópontja a hordók előtt lenne, ha pár méterrel arrébb, odabent a klubhelyiségben a kastély legkomfortosabb kanapéi várják.
- Robert, szia! Miért állsz még itt? Vársz valakire? – bár hírhedt a furcsa alvási szokásai mellett a közeli barátsága is egyik évfolyamtársunkkal, azért tényleg szokatlan a helyszínválasztás a találkozóra. A pálcámat előveszem, és a megfelelő hordóhoz lépve lekopogtatom a szokásos ritmust, hogy kitáruljon előttünk a bejárat – és a nyitás helyett a válasz egy jó pohár vörösbor a taláromra. Remek, pedig most fürödtem…
- Sztrájkolnak a hordók? Nem rontottam el a ritmust. Te is hallottad, ugye? – kérdezem Robertet, és készen állok arra, hogy ismét megpróbáljam a bejutást. Remek lesz, ha kiderül, hogy valamiért haragszanak ránk, és a végén még a konyhán kell aludjunk.

(https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BYjNhNjNkZmUtZWRkMC00ZTQxLWI1NzctZDg2M2QyYTg4YjMxXkEyXkFqcGdeQXVyMjQwMDg0Ng@@._V1_FMjpg_UX1000_.jpg) (https://wallpapers.com/images/hd/harry-potter-hufflepuff-logo-ng4me8fzgvehbb8j.jpg) (https://img.freepik.com/premium-photo/cute-little-kitten-sleeping-covered-with-blanket_767502-1556.jpg)

Barrels complication with Ophelia

Feszülten meredtem a Hugrabug bejáratánál lévő hordókra, ami a pálcával való kopogtatásunk lenge szólamára kellene utat nyitnia a kényelmes kanapék felé. Az aranyszínű pihe, puha felhők, melyeken úgy folyhatnék szét, akár az édes méz, ami arra kárhoztatott, hogy jó időre a csuporban maradjon és pihenjen. A háztársak beszélgetése, akár a méhek zümmögése, mely gyenge fehérzajhoz hasonlítható, ami még úgyis elősegíthetné a sziesztámat, ami pedig teljesen megkoronázná az édes képzelgésem, egy mágiatörténet könyv, ami csúszdaként funckionálna az álomba vezető aranyló kapun.
-   Ha most látnád a gondolataimat, te átkozott… Áááá, nem is találok szavakat, mivel lehet megsérteni egy rakat hordót? – ülök le elkeseredve, törökülésben helyet foglalva, miután körülbelül hatodjára sem sikerült megfelelően elütögetnem a megfelelő strófát. Talán abban bízhatnék, hogy erre jön valaki és tudja, mi lehet a gond, talán új kopogtatási jelszót kapott a hordó vagy valami hiba lehet vele. Esetleg van bennük egy szellem, aki most kisírja a szemeit, pedig meg se tudtam sérteni rendesen. Pedig, de belerugnék most, de ááá…nincs kedvem, nyűg ez.
Lustán körbe emelem a tekintetem, hátha látja valaki elkeseredett tusámat és vívódásomat a boldogságom útját álló hordókkal, de be kell látnom, magamra maradtam. Lustán támasztom meg a fejemet és vágyakozva meredek a klubhelyiség bejáratára. Elfintorgom magam és egy határozott mozdulattal pattanok fel a földről, mérgesen és határozottan koncentrállva a hordóra. Talárom ujjait felhúzom a karjaimon, alaposan megnyálazom a számat, miközben a jobb, pálcát tartó karomat meglazítom, készen állva a gyakorlatra. Nem lazázhatom el, hiszen ez már személyes. Ez már élet, halál küzdelem köztem és a hordók között. Annyi bor van már a taláromon, Friccs reggelig nem kelne fel, ha a gigáját érné, de nem zavar, elhesegetem a fanyar illat és nedves, kellemetlen érzés okozta tényezőket, majd felkészülök.
-   Na kedves hordócsoport. Nyilván fúriafűzből készültetek, de rajtam nem fogtok ki. – vicsorogtam, mint egy éhes kóborkutya, s már készültem egy újabb próbálkozásra, mikor a távolból meghallottam, hogy valaki a nevem kiáltja.
-   Szia Ophelia. Nyilvánvaló, mit csinálok nem? Borkóstolót tartok. – mutatok a taláromra olyan arckifejezést vágva, mint aki, tudja, hogy a lány csak gúnyolódni szeretne rajtam.
-   Sok sikert, remélem neked legalább menni fog. – fordultam felé csípőre tett kézzel, teljesen őszinte reményekkel, melyek szemeimből tükröződtek és minden mozdulatra, melyet elvégzett, aprókat dobogott a szívem.
Miután őt is leköpte az egyik hordó, csalódottam huppantam vissza a hideg kövezetre és újfent megtámasztottam kezeimmel a kupakomat.
-   Nem tudom, én már annyiszor próbálkoztam, hogy már minden értelmetlennek hangzik. – válaszoltam egykedvűen, majd felnéztem rá, hátha az éltanuló prefektus kisasszony kitalál valamit, mert megvallom az őszintét, nekem már nincs kedvem gondolkozni.
-   Nézd meg közelebbről, hátha megsérültek. Vagy más a jelszó? – próbálkoztam, persze csak szavakkal és ötletekkel. Nem volt kedvem már felállni.

(https://i.pinimg.com/474x/5f/81/a2/5f81a2f7842516195b2117210d58b32b.jpg)

••• Robert Finnighan

Hát ebből a kétes eredetű borból én apámnak se mernék borkostolót küldeni. Még gyerek voltam, amikor megvett egy telket Bordeauxban, a híres borvidéken, dacára annak, hogy mennyi viccet mesél az üzleti találkozóin a franciákról. Hat év alatt a varázslóvilág kulináris és gasztronómiai különlegességei még nem győztek meg, amiben a Hugrabug bejáratát őrző hordók tartalma sem lesz kivétel. De még ha kóstolóra is jöttem volna, azért jobb szeretem a bort a poharamban látni a talárom helyett.
Csak most nézem végig alaposabban Robertet. Elkerülte a figyelmem eddig az a néhány, gyanúsan kesernyés illatú folt, amihez hasonló már az én taláromat is szennyezi. Már biztosan van valami bevett varázstaktikája a Roxfort személyzetének a legextrémebb foltok eltávolítására. De odahaza a házvezetőnőnk biztosan szélhűdést kapna, ha ezt neki kellene kimosnia.
- Nem, a jelszó nem változott… Biztosan tudnék róla, ha változott volna. – húzom el a számat gondolkodás közben. Bár nálunk talán ritkábbak a jelszóváltozások, mint a többi háznál, mert mégis ki olyan elvetemült, hogy pont a Hugrabug klubhelyiségébe akarna betörni? Bár hallottam egy esetet a felsőbbévesektől, hogy a két Griffendéles, Grisam és Balmoral (akik akkor voltak végzősök, mikor mi még épp csak ráültünk arra a székre, ahol azt a jobb napokat is élt süveget a fejünkre rakták ceremónia címszóval – Millicent, a húgom utána azzal piszkált, hogy biztosan több évszázad hajtetvei vendégeskedhettek nálam ezután) egyszer betörtek hozzánk az éjszaka közepén. Madison süteményekkel kínálta őket, Everfen bulit tervezett a hirtelen megjelenésükre, Chaisty pedig üvegezni akart. Szóval nem, nem arról vagyunk híresek, hogy kegyetlenül bánnánk a vendégeinkkel. Azóta tudtommal senki sem akart hozzánk betörni, bár inspiráló a gondolat, hogy esetenként meglátogathassuk egymást a klubhelyiségekben, természetesen szervezett keretek között, amolyan „ismerd meg szomszédaid” lelkülettel. Nem csak a saját házadban kötelező barátkoznod.
- Mióta is vársz itt? Ha ennyiszer próbálkoztál, felesleges ismételni, valami más lesz a gond. De azért… – közelebb lépek a hordóhoz, hogy megvizsgáljam, van-e rajta valami szokatlan. Mondjuk egy sérülés, rongálás, esetleg egy oda nem illő rúna, de elsőre nem találok semmit. Elgondolkozom rajta, hogy megismétlem a kopogtatást, de ha Robert többször próbálkozott, és engem sem engedett be, akkor nem a hibás bejutás megismétlése fogja elhozni a megoldást. Őrültek meg ugye nem vagyunk, hogy unalomig ismételjünk dolgokat, hátha egyszer eltérő megoldást kapunk. Végül amikor a pálcám emelem újfent, még sem koppintok a hordókra, hanem más megoldást keresek. És ha ez sem fed fel semmit, akkor felkeressük valamelyik felelős tanerőt.
- Revelio! – fedem fel a bűbájjal azokat a titkokat, amik a szemnek láthatatlanok. A varázslat különös fényt vet a hordókra, majd lassan és kacagva kifolyik a hordóból házunk szelleme, a Pufók Fráter. Egy pillanatra meglepetten tekint végig rajtunk, majd a szerzetes széles és huncut mosollyal kezd el lebegni előttünk.
- Óóóó, milyen talpraesett kis Hugrabugosokkal van dolgom! Revelio? Ez igazán lenyűgöző! De sajnos nem tudlak beengedni titeket. A hordókkal szórakozást kívánunk! – a szellem ránk kacsint, ahogy ezeket mondja. Mindig is barátságos, szeleburdi és játékos házszellem volt a miénk, de azért egy kicsit szeszélyes is. Hátrálok tőle egy pár lépést, egyenesen Robert mellé. Ugye nem az én hallásom rossz, és tényleg játszani akar velünk?
- De ne aggódjatok! Nem hagylak ázni titeket a borban! Csak három, apró tesztet kell teljesítenetek! – nevetgél rajtunk, én pedig hitetlenkedve nézek össze Roberttel, és tátogom el neki a következőt: ez komoly?

Barrels complication with Ophelia

Bohókásan figyelem, ahogy Ophelia vizsgálgatja az egymásra pakolt boroshordók tömegét, el is dőlök a kövezeten és a fejem alá helyezem a kezem, megtartva az arcomat, lábamat meg feljebb húzva figyelem tovább a nyomozás állását. Mondatára felhúzom a szemöldököm, miszerint tudnia kellene, hogyha megváltozott a jelszó, el is felejtettem egy pillanatra, hogy ő a prefektusunk, az ilyen dolgokról neki aztán tényleg illene tudni.
-   Ugyan már, te sem tudhatsz mindent. Lehet, hogy nem szóltak róla. – legyintettem mosolyogva, várva, hogy kijöjjön a sodrából, de minimum kikérje magának a feltételezést.
-   Mióta is? – Egy ideje nem tartottam fontosnak az időt, hiszen már így is több időt töltöttem itt, mint amennyit szerettem volna. – eleget, sokat. – feleltem lebiggyesztve az ajkaimat megjátszott szomorúsággal, majd ásítottam egy hatalmasat. – Hát viccesebb, ha más valakit locsol le borral a hordócsoport. – állapítottam meg, miután közölte, hogy őrültség lenne többször próbálkozni, egyet értettem vele, nem is nagyon szortíroztam tovább a dolgot, inkább elismerő bólintás kíséretében dícsértem találékonyságát, a Revelio használatáért. Nekem eszembe se jutott volna. Tök gáz.
Ekkor viszont megjelenik Pufók Fráter, úgy folyik ki az egyik hordóból, mintha éppen Ophélia ruhájára akarna rácsobbanni, végül alakot ölt és meglepetten szemrevételezett meg mindkettőnket. Erre azért én magam is felültem vissza törökülésbe és szemöldököm felhúzva hallgattam, miről pampog a házunk kellemetlen szelleme.
-   Csak ő a talpraesett. Nekem eszembe sem jutott. – jegyzem meg büszkén mutogatva Ophira. Van igazságérzetem, nem veszem el a dicsfényt másoktól, főleg, mert leginkább azon gondolkoztam, hogy egy Bombardát szabadítok rá a hordócsopportra.
-   Három tesztet? Ugye csak szórakozol? – kérdeztem vissza, mikor mellém hátrált a háztársnőm, de a szellem hatalmasra nyúlt mosolya arról árulkodott, hogy igenis komolyan gondolja a dolgot. Nem is értem, a hordókkal szórakozni akarnak, miközben itt a diákok, tanulni és leginkább pihenni akarnak.
-   Nem lesz nehéz, kezdjük egy találós kérdéssel. – nyújtotta fel egyik ujját, ezzel is jelezve, hogy az első próba következik.
-   Ismerek két péket, furcsák, nézzétek! Az egyik nappal süt, a másik éjjel süt, mégsincs kenyerük. Kik ők? – kérdezte széttárva a karjait, felemelve vállait, mint, aki nem tud több egyebet tenni az ügy érdekében, minthogy elszavalja a talányt.
-   Ez nem viccel. – válaszolok Ophéliának, mikor hitetlenkedéséről ad tanubizonyságot ő is.

(https://i.pinimg.com/474x/5f/81/a2/5f81a2f7842516195b2117210d58b32b.jpg)

••• Robert Finnighan

Ravasz mosollyal szám szegletében, de úgy nézek vissza Robertre a feltételezés kapcsán, miszerint nem szóltak volna nekem az esetleges jelszóváltozásról, hogy szavak nélkül, a tekintetemmel is sugallom neki: come on! Pontosan tudod, hogy ilyen nem fordulhat elő. Elég unalmas már a sok őskorszaki vicc az előző évezredből arról, hogy a Hugrabugba a lassú észjárásúak járnak, meg aki sehova máshova nem elég jó. Öt és fél év alatt hallottuk mindet. Legfeljebb Travers tud néha kitalálni egy-egy humorosat. De már megtanultunk nem foglalkozni a csipkelődésekkel. Ettől függetlenül megteszek mindent annak érdekében, hogy ne erősítsem ezeket az elavult sztereotípiákat. Elengedtem már azt, hogy görcsösen törekedjek a tökéletességre – de azért az élet egy-egy aspektusában nem árt az, ha rendszerezett és összeszedett vagyok. Előfordult már, hogy megcsúsztam egy házi dolgozat határidejével, vagy pontatlan voltam a számmisztika vizsgán, de olyan még nem, hogy a prefektusi feladataimat ne láttam volna el kifogástalanul. Biztosan tudnék róla, ha megváltozott volna a kopogtatás ritmusa, ami a bejárást biztosítja a klubhelyiségünkbe.
Robert ásítása ragadós; elnyomom a sajátomat, bár legszívesebben már én is az ágyamban henyélnék, persze egy második zuhany után a boros incidens után. Sajnos a szellemek úgy tűnik, nem alszanak, bár szoktam látni egyet a szinten az éjjeli járőrözések során, aki konkrétan alvajár, természetesen hálóingben és bojtos hálósapkában. Azt viszont megjegyzem, ha jövőre Robertet húzom a házon belüli karácsonyi játékon, akkor karórát fog kapni tőlem. Esetleg egy felfújható nyakpárnát.
Hitetlenkedve összenézünk, karjaimat pedig keresztbe fonom, mialatt a szellemet hallgatom. Ez tényleg nem viccel. Három tesztet akar megcsináltatni velünk. Péntek este. Takarodókor.
- Tudod, a Süveg majdnem a Hollóhátba rakott. De örülök, hogy nem így döntött. Kopogtatás helyett náluk találós kérdésekre kell válaszolni, ha be akarnak jutni. – Robert biztosan olyan élénken emlékszik a beosztási ceremóniára, mint én. Közel negyed órát ültem azon a széken, mire a Süveggel meg tudtunk egyezni. Vajon mi történik velük akkor, ha nem tudják a megoldást? Addig várnak, míg nem érkezik valaki, aki kitalálja?
- Meghallgathatnánk a kérdést még egyszer? – úgy látom, hogy más választásunk úgysincs. Sosem voltam jó a találós kérdésekben, mert olyan fajta absztrakt gondolkodást igényel, amivel én nem rendelkezem.
- Óóó, hát persze, hogy meg tudom ismételni! De ezt az ilyen éles eszű diákoknak már elsőre is érteniük kellett volna, nem? – a házszellemünk huncut mosollyal közelebb lebeg hozzánk. Jobb kezét megemeli úgy, mintha egy borospoharat tartana benne.
- Sebaj, legyen! Legyen könnyebb a dolgotok. Ne mondhassátok, a Pufók Fráternek nincs aranyból a szíve – az inkább borral van tele! – koccintásra emeli a képzeletbeli borospoharat.
- Most pedig jól figyelj! Harmadszor csak egy palack bor társaságában mondom el. Ismerek két péket, furcsák, nézzétek! Az egyik nappal süt, a másik éjjel süt, mégsincs kenyerük. Kik ők? – kicsit előre dől, ahogyan beszél, mintha egy nagy titkot akarna megosztani velünk az aktuális dilije helyett. Azért elgondolkozom azon, hogy egyáltalán ezt megteheti-e, de ilyen későn már nem szívesen zargatok tanárt. Muszáj egyedül megoldanunk.
- Nincs itt valahol egy Hollóhátas? – lemondóan sóhajtok egyet, hátha titokban ott settenkedik valamelyik oszlop mögött egy, pont akkor, amikor szükségünk lenne rá. Nem, sosem voltam jó ezekben.
- Süt, mint a… Nap? – kérdőn nézek Robertre. Más asszociáció nem jut eszembe, ami megfelelő lenne. De a Nap egyedül van. Kivéve, ha… - És a Hold? – a szellem gyors ütemű tapsban tör ki a választ követően.

Barrels complication with Ophelia

Míg figyelem Ophéliát, elmélkedem fekvőhelyzetemben, nem valami kényelmes ez a pozitúra a hideg kövön, bár igaz, simán el tudnék aludni így is. Évek óta ismerem őt, na nem úgy, mint ahogy most igazából végigmérem és rácsodálkozom, milyen csinos. A mi kapcsolatunk kimerül abban, hogy rosszat csinálok, vagy éppen nem csinálom meg, amit kellene, ő pedig megdorgál érte és hegyi beszédet tart arról, hogyan kellene csinálnom a dolgaimat. Lehet a borfolt teszi most különlegessé őt, pedig nem is ittuk meg a kilőtyölt italt, hanem a ruhánkra került. Esetleg a habfürdő és a virág illat csapta meg az orromat, ami még kellemesebbé tenné az alvásomat. Meg is kérhetném, hogy adja kölcsön a ruháját és a párnámra rakva virágmezőkről álmodoznék. Már ezen gondolatok összessége arra sarkall, hogy csak csukjam be a szemem és adjam át magam az vágynak, hagyjam a bánatba a megoldást és bízzam a prefektusunkra, aki még nyomozás közben is olyan kellemes megjelenést biztosít, hogy lehet csak ez tart ébren.
-   Hollóhátba? Mi lenne velünk a prefektusunk nélkül. – Mosolygok szórakozottan, mielőtt elkezdődne Fráter előadása, ami ugyan kicsit felébresztett, de a kedvemet egyáltalán nem hozta meg egy bolondos játékra, amit a hordókkal agyalt ki, leginkább a bosszantásunkra.
-   Hallod öreg, ezt így tényleg este nyomod el? – vakarom a fejemet gondolkodva a válaszon, de tényleg keményen teszem ezt, hiszem jelenleg a válasz okozza az akadályt közém és az ágyam közé. – Gyerünk Ophélia, szedd össze magad. – masszírozom a vállát, ahogy a boxolóknak szokták, mielőtt beküldik őket a ringbe, hátha ezzel kicsit jobban megpörgetem az agytekervényeit vagy valamilyét, ami aztán arra sarkallja, hogy odabökje a megoldást.
-   Na erről van szó anyukám. – mutatom velé az öklömet, miután kitalálta a megoldást, nap és hold, nem semmi, eszembe nem jutott volna.
-   Szép volt Hugrahátas Ophiélia. – teszem hozzá, mielőtt Fráter fájdalmas arccal ciccegve veszi tudomásul, hogy az első rejtvényt megoldottuk.
-   Nem rossz kis Hugrabugosok, nem rossz, ez a lány külön figyelmet érdemel. – mosolyog immáron, de arckifejezése inkább hamiskás érzelmeket sugároz, mintsem elégedettséget, attól tartok a következő kérdése sem lesz egyszerűbb számunkra.
-   Íme hát a következő próba kicsi Hugrabugosok, egyből mondom, nem várok, mert ráéreztetek az ízére. – magyarázta fennhéjázón, szeméből még mindig a huncuttság fénye csillogott.
-   Csinos trónom napsárga és fekete, korona mégsem ékesíti fejemet. Szívem a földhöz köt, otthonom rejtek, de ha provokálnak, a haragom nagyot sebez.Ki vagyok én? – hangzott el az újabb találós kérdés, mire én csak magam elé meredtem és vártam, hogy Ophélia ismét bevesse magát és végre pontot tegyünk a játék végére, szeretnék aludni.
-   Na, van tipped? Öhm...trón? Oroszlán! De miért kötné a földhöz a szíve? Nem jó. – elmélkedek hangosan, szinte már topogva Ophi körül.
-   Esetleg Méhecske? Annak a kaptára lehet csinos és napsárga? Nagyot sebez a fullánkjával, ha megzavarják, vagy csalán esetleg, mert rejtek, árnyékos helyeket kedveli. – próbálkoztam én is keményen, ahogy csak bírtam, hiszen az alvásom mennyisége forgott kockán.

(https://i.pinimg.com/474x/5f/81/a2/5f81a2f7842516195b2117210d58b32b.jpg)

••• Robert Finnighan

- Hát lenne más prefitek helyettem. – kacagok fel azon, amit mond. Nem érzem azt, hogy annyira másként alakultak volna a dolgaim, ha mondjuk Zafirával és Soffival osztoznék egy hálókörletben. Elég magabiztos vagyok azon készségeimet illetően, amik miatt szerintem kinevezhettek ezekre a feladatokra, és hiszem, hogy nem a sárga-fekete tehet arról, hogy azért az évfolyamtársaink többségével egészen kijövök, talán még Traverssel is.
Aztán persze ott van Orin, mint a kivételek nem épp üdítő, de határozottan legnagyobb zászlóhordozója.
Próbálom összeszedni a gondolataim, és visszaemlékezni a Fráter újabb találós kérdésére. Mentális jegyzeteimbe felírom magamnak, hogy ezt az esetet mindenképp jelezzem Fawcett professzornak, nehogy aztán rendszert csináljon belőle. Most az egyszer hajlandó vagyok belemenni a játékába, de egyáltalán nem volt arról szó, hogy a házszellemünk akadályoz majd minket abban, hogy jogosan elfoglaljuk a saját ágyunkat. Jobb volt, amíg a Pufók Fráter inkább elesett muglikon segített mágikus gyógymódjaival, nem pedig minket vegzált találós kérdésekkel.
Az első kérdés egészen könnyűnek tűnik. Utólag belegondolva evidens és egyszerű volt. De kapaszkodni csak most kell, ahogy jön a második kérdés. Pacsira akartam emelni a jó válasz miatt a kezem, de ezek a kérdések egyre nehezebbek. Még a Hollóhátasoknak is csak egy rejtvényt kell megoldaniuk bejutásonként. (és ez megmagyarázza azt is, hogy egyes Hollóhátasok miért élnek kevésbé szociális életet – mégis ki akarna egy nap többször is ezzel foglalkozni, minden egyes belépési alkalommal?)
Robert különböző állatokat kezd el tippelni, de szerintem ő is érzi, hogy nem helyesek ezek. Meg miért adna a Pufók Fráter a Griffendél címerállatáról, az oroszlánról találóskérdést?
Tekintetem a hordókra vándorol, melyek közül az egyiken ott ékeskedik a Hugrabug címere. És akkor kattan valami.
- A borz! – visszafordulok a szellemhez. A trón a címerünk, amin ül. Alapjába véve földhöz kötött, békés állat. De láttam otthon elég természetfilmet, ahol ádáz módon védték magukat.
A Pufók Fráter egy pillanatra elhallgat, mintha rosszat mondtunk volna. Majd arcán széles vigyor jelenik meg, egészen a két füle széléig, és teátrálisan széttárja karjait.
- Ismeritek a címereteket, csodás! Ha nem lennék már halott, megkönnyezném. – a semmiből egy zsebkendőt vesz elő, és megtörölgeti száraz szellemszemeit, mintha keresné azokat a könnyeket. De persze nincs ott semmi.
- De ne bízzátok el magatokat! Pár találós kérdés nem garantálja a belépést – egy kis műveltség is kell! – megtesz a levegőben egy kört, én pedig fáradtan sóhajtok egyet, türelmetlenül támasztva a falat, ahol a bejáratunk lenne. Nagyon be szeretnék már jutni, és levenni ezt az összeborozott talárt.
- Négy kérdés, négy válasz. Négy lehetőség, hogy elbukjatok – vagy végre bizonyítsátok, hogy méltóak vagytok belépni! Kezdjük is. Első kérdés... – kezdene bele, de nem, nem erről volt szó! Ellököm magam a faltól, kihúzom magam, és úgy teszek, mint a találós kérdésből a borz. Visszasebzek.
- Ácsi, ácsi, ácsi! Álljon meg a menet! – kikérem magunknak az egészet. - három próbáról volt szó. Kettő megvolt. És még négy kérdést tennél fel. Ez így nem fair! – kérlőn nézek Robertre, hogy ő is mondjon valamit. Itt volt, hallotta ő is, hogy három próbában egyeztünk meg. Nem pedig hétben. A Pufók Fráter csaló lenne?

Barrels complication with Ophelia

Szemöldököm felvonva figyelek fel Ophi válaszára, majd megjátszott sértődöttséggel horkanok fel. – Na nem, ilyen menő prefink nem lenne másik. – feleltem teljes komolysággal, bár mikor elnevette magát én magam is elengedtem egy félmosolyt, ha pedig találkozik a tekintetünk egy kacsintást is elengedek felé. Nagy felelősséggel jár a prefektuskodás és sokan nem kedvelik őket, mert túlzásba veszik a ranggal járó felelősséget, én a magam részéről értékelem az igyekezetét, független attól, hogy sokat nyaggat a nemtörődömségem miatt. Jól esik, hogy foglalkozik és törődik velem, olyan, mintha a nővérem lenne vagy ilyesmi.
Azonban gyorsan kiderül, hogy a találós kérdésekben nem igen vagyok otthon, nem hiába nem lettem hollóhátas, bár leginkább a lustaságom az, ami gátat szab a továbbtanulási reményeimnek, az édesapám ki is van akadva még mindig azon, hogy nem követem a bátyám nyomdokait, mert megbuktam Bájitaltanból és már nem lehet olyan tökéletes az évvégi RAVASZ-om mint neki. Hát, majd megemészti a gondolatot, hogy kviddicssztár Leszek, ha végzek itt, nem pedig papírokat lebegtető aktakukac.
-   Ez a mi prefink Ophelia, ismét kitaláltad, király vagy. – veregettem meg örömömben a hátát, majd már kezeimet dörzsölve vártam a harmadik feladványt, eltökélve, hogy ezt bizony én fogom megválaszolni. Teljesen belemelegedtem, rég voltam ilyen izgatott, amennyire nem akartam az elején ezt a baromságot, olyannyira hozott lázba a közös agytorna itt az elalvás küszöbén.
-   Ez egy kicsit sok, valóban. – bólogattam egy kicsit csalódottan, mert annyira belejöttem, hogy akár négy kérdést is megtudnék válaszolni, azonban igazat kell adjak háztársnőmnek, a szabály az szabály.
Fráter erre a kijelentésre felszegte az orrát és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a feltételezés, miszerint csalással vádolják, majd egy kicsit hátrált és úgy viselkedett, mintha a hordóval értekezett volna.
-   Micsoda? Hogy igazuk lenne? Dehát... – hajolt oda ismét a hordókhoz, majd a komor elkeseredettséget hatalmas, széles mosoly váltotta le. – Nem rossz ötlet, valóban, állítsuk komolyabb feladvány elé őket. – mormogta alig hallhatóan, mire én csak felhúztam a szemöldököm és Ophi mellé sétáltam.
-   Most komolyan a hordókkal beszélget? – kérdeztem elhülve, mire a szellem visszatért közénk és vigyora szélesebb volt, mint eddig a játék alatt bármikor.
-   A hordó játszani fog nektek egy dallamot. Ha vissza tudjátok ismételni neki a pálcátokkal, akkor beléphettek. Amennyiben mégsem, úgy kint alszotok a folyosón. Jól vigyázzatok, három próbálkozásotok van. Hahaha. – örvendezett a szellem, mire én csak megrántottam a vállam a dologra, aludtam már kényelmetlenebb környezetben is. Kérdőn néztem rá a lányra, lesz-e neki erre valami frappáns válasza.
-   Aludjunk a prefi fürdőben. Ott jó meleg van. – öleltem át magam kényelmesen a gondolatra, ahogy elmártózom a habok között és átadom magam a pihenésnek.

(https://i.pinimg.com/474x/5f/81/a2/5f81a2f7842516195b2117210d58b32b.jpg)

••• Robert Finnighan

- Szerinted is részeg? – súgom oda Robertnek, miután megkapom a hátbaveregetést. Eleve nem volt kedvem az egészhez. De most már rendesen kezd bosszantani. Nem tudtam, hogy a szellemek képesek berúgni; mindig úgy képzeltem, hogy amikor az ételeken áthaladnak, akkor is legfeljebb azoknak érzik egy kicsit az ízét, amik rettenetesen túl vannak sózva. Esetleg már annyira megerjedt, hogy a szagától instant mérgezést kapna az egyszerű halandó még a szomszéd szobából is, és minimum vegyvédelmi felszerelést érdemelnének a takarítást végző házimanók, hogy foglalkoznak vele. Nem tudok túl sokat a szellemekről az iskolai anyagon túl, és a kötelező dolgoktól eltekintve nem is keresem a társaságukat. Méltatlan létezés az övék, amihez nem tudom, mi hozna megkönnyebbülést. Folyton folyvást eszembe jut róluk Percy, és hogy vajon neki maradt-e itt leképezése a Földön. De nem kutattam utána, miután megtudtam, a muglikat nem éri el ez a büntetés.
Elsőre azt hinnéd, hogy sikerült hatni rá. Végülis megszegte a saját szabályait. Három próbáról van szó, de ennél jóval többet követel. Mikor lett a Fráter ilyen telhetetlen? De aztán előállt a legújabb tervével. A kérdésekről láthatóan lemondott, viszont egy újabb frappáns feladatot húz ki a semmiből.
- Ezt tuti most találta ki. – hüledezek rendesen, és még a számat is elfelejtem becsukni a döbbenettől. Szerencse, hogy épp nem jön erre a tanár, és nem látja meg a nyelv piercingemet, amit a téli szünetben szúrattam. Persze a feladat maga nem tűnik bonyolultnak – vagyis annak nem, akinek minimális ritmusérzéke vagy zenei alapismerete van. Kisgyerek koromtól fogva tanulnom kellett énekelni és zongorázni, a szolfézs órákon való tökéletességet pedig a szüleim természetesen megkövetelte. De ez csak egy kötelező, teljesítendő dolog volt. Hiányzik belőlem a tűz és a tehetség. Ezt mindenki megmondja, aki legalább egyszer hallja Millicentet, a húgomat játszani.
- Mindig is úgy hittem, hogy a házszellemünk a szegények és elesettek védelmezője. – előre lépek, el a faltól, hogy kezembe vegyem az irányítást. A házszellemünk élete során híres gyógyító volt, aki pálcájával segítette azokat a sérülteket, akiknek erre szükségük volt.
- Most mégis hagyná, a hideg földön vagy egy fürdőben aludjunk? Végignézné, hogy megfázunk vagy bajunk esik? – magabiztosan és állhatatosan nézek a szellem szemeibe.
- Elég volt a játékokból. Engedj be minket. – ha játszani akarunk, akkor megkeressük Hóborcot.
Házszellemünk először meghökken, kerek arcára pedig komolyság ül ki. Mintha egy pillanatra tényleg mérlegelné a helyzetet. Végül egy sóhajt követően előrehajol, és visszakúszik arcára egy borvörös mosoly.
- Hát hogy mondhatnék erre nemet? Igazságotok erősebb, mint egy jól irányzott stupor! Házunk mindig híres volt arról, hogy gondoskodunk egymásról – lám, ti ezt tökéletesen értitek! Vajon mit mondana erre Helga? – teátrálisan az ég felé fordítja szellemfejét, mint aki az égtől várja a megoldást. – Valószínűleg azt, hogy ne szórakozz már, te Fráter, és engedd be végre őket! – tapsol egyet hirtelen a levegőben, a hordók egyszerre megremegnek, a bejáratunk pedig végre elkezd kirajzolódni a falon. A szellemünk pedig kacagva továbbáll – talán hogy másokat zaklasson a buta találós kérdéseivel és feladványaival.

Barrels complication with Ophelia

Ophelia kérdésére megvakarom az állam, kicsit elgondolkozom rajta, de igazából a válasz számomra olyannyira homályos, mint amennyire érdekfeszítő.
-   A szellemek le tudnak részegedni? – kérdezem vissza bizonytalanul és mosolyogva tekintettem Ophira a humoros megjegyzésért, igazából nem is láttam még ezt az oldalát, vagyis gondolom, hogy most csak poénkodik, annyira fáradt vagyok, hogy már nem tudom eldönteni. Azon is meg vagyok rökönyödve, hogy a szemeim már csukódnak és fizikai fájdalmat okoz a nyitva tartásuk, mégis érdekel a játék, bizonyítási vágy ég bennem, hogy a következő feladványt én találjam ki.
A következő feladványra szabályosan már lelkendeztem, ugyanis karácsonyra kaptam egy gitárt és el is kezdtem már rajta gyakorolni a szobatársaim legnagyobb bánatára. Ha más nem is, a ritmus érzékem biztos fejlődött annyit, hogvy gond nélkül vegyem ezt az akadályt, legalább megmutatom Ophinak, hogy nem vagyok lehetetlen alak. A háztársnőm mondatára az izgalom, ami eddig bennem zakatolt, villámcsapásra elszállt, bár hirtelen nem tudtam hova tenni az elszólását, olyan gyorsan zuhant a lelkesedésem, mint amennyire komolyan kellett venni az álmosságomat. Lehet nem fogok eljutni a hálókörletekig, csak egyszerűen ledőlök egy kanapéra és ott megvárom a reggelt.
Előjött Opheliából a felelősségteljes prefektus, igazából meglepő volt, hogy eddig váratott magára, lehet, hogy most eljátsza a szigorú Hugrahátast, de igazából ő is élvezte a játékot, amit Fráter nyújtott át nekünk ma estére. Mire a monológja végére ért, addikra már teljesen igazat adtam neki, olyan meggyőző volt a védőbeszéde, hogy hümmögve értettem egyet mondandójára, majd összekulcsot kezekkel bólintottam én is, előrébb lépve a faltól.
-   Ünneprontó. – suttogtam azért oda neki, bár a mosolyom elárulhatta, hogy nem gondolom komolyan és hálás vagyok ezért a kis kalandért, azért aztán, meg hogy végre ágyba kerülhetek, az még boldogabbá tesz.
-   Hogyne értenénk? – kamuzok egy ordas nagyot, hiszen eszembe sem jutott most a házam becsületkódexe, nem is igen értem, hogy a kalap miért a Borzokhoz osztott be, de talán azért mert téliálmot alszik ő is.
-   Hát akkor jóccakát. – ásítok egy nagyot belépve a Hugrabug klubbhelyiségébe, hogy aztán egy pacsira nyújtott kézzel elköszönjek a lánytól és bár kedvem lenne a rózsaillatú ágyába belefeküdni, hogy a korábban dédelgetett álmaimat rózsadombokon és virágosmezőkön éljem meg, lehet nem örülne neki és kicsapás lenne a jutalma.

Köszönöm a játékot. Helyszín szabad!

Roxfort RPG

2004/2005-ös tanév => Északi szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 10. - 13:49:56