Oldal nyomtatása - Megemlítettelek!

Christopher és Mathias sokszor említve: itt (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14349.msg79114.html#msg79114)

Hülye voltam, hogy egyáltalán hagytam kihúzni magamból az információt. Az ilyesmi rendszerint Cartwright fülébe jut és aztán én leszek a szemétláda, aki elpletykálta… nem mintha nem sejtené mindenki a Vakegérben vagy éppen a Patkányfészekben. Érezhetően másképp tekintettek rám, pedig ez aztán tényleg nem járt számomra semmiféle előnnyel. Sőt, ha lehet csak még jobban eltávolodtunk egymástól. Tény, hogy egy évvel ezelőtt nem volt nekem más, csak Cartwright. Ő adta a munkát, talán meg is bízott bennem és azt gondolta, hasznos lehetek. Mostanra ez megváltozott, valószínűleg, mert nem hódoltam be neki úgy, ahogyan azt természetesnek vette.

Habár, tény, ami tény, jobb volt így, minthogy az egész kirándulásunkat megrontsa a gondolata annak, hogy még egy barátságom tönkre megy. Nem Merelre gondoltam, hanem Montregora. Vele is mi van? Összejött Lyanával és eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Sosem értettem ezt az embertípust. Beüt a szerelem és nem létezik más, csak az imádott személy. Én mindig ápolgattam a kapcsolataimat másokkal, még ha ez nem is terjedt tovább egy közös lopásnál vagy iszogatásnál… nem vagyok az érzelmeket embere, a szavaké sem igazán, de mindent megtettem a magam elcseszett módján.

A bonbonos megmentő ittittitt:itt (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,13532.msg79405/topicseen.html#msg79405)

- Vattacukor! - majd amilyen gyorsan csak tudom felnyalábolom Averyt, és magam se tudom milyen kból de a sűrű fák közzé vetem magam. Elvileg régen élt itt valami Aragógszörynpók, bár fene se tudja mennyire igazak ezek a pletykák, minden esetre nem szeretnék bábként meghalni. nem lenne túl romantikus halál. Gondolkodás nélkül ugrabugrálok át a csúszós gyökereken, és valamiért akkor torpanok meg, amikor úgy érzem tökre este van. Na jó, ez egy kicsit kellemetlen, mert még Averyt is magammal hurcolom.
- Nos... Mi legyen? - kérdezem tőle zavartan. - El kellett volna szórnunk út közben valami követ, mint a Jancsi és Juliskában - ez valami nagyon rossz vicc a sorstól, hogy megint a rengetegben kötök ki. Bár legutóbb szerencsére Nolan kinavigált onnan, ha ő nincs még most is ott kóvályognék valahol.

Nat és a kis barátja (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14203.msg79418/topicseen.html#msg79418)

– A nyúl… el kell kapnom… – mondtam és egyre gyorsabban szedve a lábam követtem. A lift felé tartott, ami ugyanott várakozott, mintha csak azt jelezné: szálljatok be! Hirtelen megjött az ihlet, ahogy beugrott Nat hülye barátjának állandóan sápatag képe. A fickó először Athénba jött értem, mondván, hogy bűnt követtem el. Természetesen mindezt tényleges bizonyítékok nélkül állított, így sokat nem is ért a szava. Aztán eljött Tengerszembe, hogy ott okoskodjon arról, miképpen lehetne Reagannel végezni. „Óvatosan, kell egy terv…” Persze, hogy addig tervezgettünk volna, míg meg nem keres minket. Én döntöttem jól. Én mentettem meg Natot, nem az ő idióta kimért stílusa.
– Fel kell mennem az ötödikre. Ismered William Barrowt? – Kérdeztem vihogva. – Na ő az osztályvezető és szépen meglepetést hagyok neki az irodájában. – Tettem hozzá és beléptem a liftbe, de nem nyomtam meg a gombot, míg Giacomo nem követett.
– Nat legjobb barátja… ki érti ezt…

Forest (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,13661.msg79692/topicseen.html#msg79692)

– Gyakorlat? Ilyen sokat jársz be újabban? – kérdezte Merel, miközben átléptük a Szükség Szobájának küszöbét. Éppenséggel elég otthonos volt a kávéval és a süteménnyel. Végre volt egy olyan hely a kastélyban, amit kevésbé utáltam a többénél. Az igazat megvallva még mindig kirázott a hideg az itteni emlékektől, de a munka sok mindent felülírt, amit nagyrészt amúgy is azért csináltam, mert nem akartam állandóan otthon ülni és arra várni, hogy Forest esetleg észre vegyen.

A hátsóm végre a puffot érte. Jól eset leülni. A combomba még azért bele-belenyilallt az a régi fájdalom, ha sokat sétáltam, futottam, guggoltam vagy ácsorogtam. Igaz, már annyira a mindennapok része volt, szinte fel sem tűnt, máskor azonban, rosszabb napokon, annyira lüktetett, hogy csak feküdni tudtam, felpolcolt lábbal. Vártam a csodát. Egyedül, mert Forest nem volt ott, szinte soha.

Egyrészt ott volt a szalag… az a tárgy, ami kihozta belőlem azt a valamit, ami amúgy mindig is a részem lehetett, talán csak nem volt ennyire szembe ötlő. Az apám vére, az ő kegyetlenségük bennem is tovább öröklődött. Aztán ott volt a fekete mágia. Talán nem kellett volna használnom, talán nem volt helyes megtanulnom, de az apám bántotta Forestet, fenyegette a barátaimat és a családomat. Sőt, igazából azzal, hogy ott ültem Merellel, talán ő is célpont lett. Phillip szinte mindent tudott rólam, anélkül, hogy elmondtam volna neki. Aztán persze ott volt egy lényegében tönkre ment házasság… már ha ez tényleg annak számít. Hogy erről akartam-e beszélni Merellel? Nem. Nem tehettem meg, csak még jobban megbántottam volna, mint korábban.

Cartwright (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,13736.msg79728.html#msg79728)

– Tudja ha nem is különösnek, de érthetetlennek találok valamit. Annyira el vagyok veszve. Engem az olyn apróságok nem izgatnak, hogy halkan kell kifújni az orromat, meg nem hapcizzak a másik fejére. Nem is foglakozom velük. De egy valamit nem nagyon tudok hova tenni. Az aurorok, a mugli... ööö pisztolyos őremberkék az utcán, büntetlenül ölhetnek. De én miért nem?
Megrántottam a vállam.
– Na látja, ezt én sem értem. – Válaszoltam a lehető legőszintébben. Mert mégis kinek hiányozna Christopher Cartwright? Szívem szerint kést szúrtam volna a szívébe, csakhogy szabaduljak tőle… vagy éppen átdöftem volna a testén a sétapálcámba rejtett vékony pengét. De nem tehettem. Még túl gyenge lábakon állt a hatalmam ahhoz, hogy az aurorokat távoltartsam magamtól. – Pedig van az a mocsok, amitől jobb lenne megtisztítani a világunkat.

Megrántottam a vállamat. Cseppet sem éreztem maga bátornak, sokkal inkább őrültnek, aki úgy kapkod a régi élete után, mintha nem lenne már holnap. Igen, újra fel akartam építeni a birodalmam s igen, újra akartam kezdeni. De már régen nem Cartwright volt a legnagyobb ellenség, apró porszem volt ő is a felemelkedő bandák között. Azok közül pedig Bates volt a legerősebb.

– Talán igaza van, Miss Leddicius. Bátor dolog ez, vagy inkább őrültség, de meg kell lépnem, mert a lelkem nem nagyon akar nyugodni. Főleg nem úgy, hogy egy olyan csúszómászó, mint Cartwright hiszi magát a szemétdomb királyának. – Rántottam meg a vállam. – Azzal fogom kezdeni, hogy az egyik legjobb emberét az oldalamra állítom. Aztán szép lassan tönkre teszem, ahogy ő is megpróbált engem nem egyszer.

– Ha szívesen végezne valakivel, akkor esetleg segíthetne ezzel az úriemberrel nekem. – Tettem hozzá, cseppet sem zavart, hogy fennhangon beszélek. – Szívesen látnám magácskát is az embereim között.

Forest (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14203.msg79820/topicseen.html#msg79820)

– Drágám, hiszen éppen magát kerestük! – Kiáltottam fel aztán. – Nathaniel Forest nagy rajongója, igaz-e? – kérdeztem, persze blöff volt az egész. Legnagyobb meglepetésemre az öregasszony bólintott. Én pedig közelebb léptem hozzá és kezet nyújtottam felé.
– Elliot Forest vagyok – mutatkoztam be, mire a nő szemei még jobban kikerekedtek. Így hát rákacsintottam és mosolyra húztam a számat. Végre elpirult, hogy kapná be… erre vártam attól kezdve, hogy feltettem a kérdést. – Egy nyereményjáték keretében kisorsoltuk Mr. Forest legeltökéletebb rajongóit, így magára esett a választás. Találkozhat velem, a titokzatos Elliottal személyesen…
Bassza meg, hát hányni tudtam volna a saját szövegemtől. Aztán még meg is nyomorgatott a nő. Jól van, jól van… csak öt perc… Ezzel próbáltam magam nyugtatni, miközben már egy darab zsebkendőt dedikáltam neki. Sosem dedikáltam semmit, szóval eléggé szokatlan volt odabiggyeszteni, hogy: E. Forest. Szeretettel Rosie-nak, Nat nagy rajongójának.

Mr. Welch (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14330.msg83722.html#msg83722)
- ha egyáltalán idepislog még valaha -

„Hana.” A napnál is világosabb volt, hogy ezek kefélnek. El sem tudtam képzelni, hogy McGalagony mit szólhat ehhez, de nyilván mivel nem jár be az ilyen kis szakkörökre és az órákra, nem látja mi folyik a tanárok között. Engem aztán nem zavart persze, de jobb lett volna mindannyiunknak, ha a flörtölést meghagyják maguk között. Vajon Welch is összejött már valakivel? Persze ott van neki most Bolton vagy valamelyik másik tanár…

Íme (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15190.msg84279.html#msg84279)

– Különben ha már az előbb a hitet említetted… Elárulnád, hogy te miben hiszel?
Vállat vontam.
– Nathaniel Forestben.– Egyszerűen válaszoltam. Nem volt okom részletekbe bocsátkozni ezzel az egésszel kapcsolatban. Valószínűleg India amúgy sem értette volna, még én sem értettem, pedig az én számból hangzott el a név. Akárhogy is nézzük az életem része marad most már örökre, ha tetszik, ha nem. Ha így maradunk külön válva, ha nem. Az egyetlen pont volt, amire azt mondhattam biztos. Ő volt a hegy, én pedig a forrás, ami bár eltávolodott tőle, belőle fakadt. Senki más nem tett annyit hozzá ehhez a most élő Elliothoz, mint Nathaniel Forest. S tudtam, ha öt, sőt akár húsz év múlva visszanézzek és biztos pontot keresek az életemben, akkor is ő lesz az.

"James" felbukkan egy gondolatfelhőben (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15277.msg84661/topicseen.html#msg84661)

"Szokjon le a szerről", mi? Ahogy felidézem azt a kölyköt, a keserkékes illatával együtt nem tud nem kiugrani a szívem a helyéről, de most én vagyok az, aki a vadul zakatoló madár szárnyát kitépi. Mert most nem érek ilyenekkel fogllakozni. Mert nem is tehetem. Hiszen egyegytelen egy találkozás volt és már soha nem fogom látni. Mert minden eltűnik az életemből.

● Te másik felem, te... ●

(https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14325.msg84811.html#msg84811)

Aztán eszembe jutottak azok a hülye levelek, amiket Aidennel váltottam már nem is tudom hány napja. És egy halvány vigyor mégis csak szétterült a számon, ahogy az ő öngyújtójával szórakoztam. Nem is tudom, hogy igazából miért is akartam, hogy eljöjjön velem a bálba. Talán tényleg Esther miatt. De talán azért, hogy legalább a végzős bálunkon megint egy kicsit egyszer újra együtt legyünk. Hogy legyen még egy darab emlékem róla a Roxfortból, ami nem a múltba volt beleragadva, hanem már a mostról szólt. És nekem kurvára hiányoztak a közös emlékek tőle, még akkor is, ha ott búgott belül mélyen bennünk az, hogy mennyire rohadtul nem tudtunk magunknak megbocsájtani, azokért a bűnökért amiket egymásnak okoztunk.

Amikor jól jönne Esmé tehetsége (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14084.msg85150.html#msg85150)...

– Na de ha igaz, amit Miss Liu állít és maga valóban akar nekünk valamit mutatni, akkor mire vár? Rajzolja már le! – szólt rám türelmetlenül,
- Rendben, egy pillanat – mondtam halkan, majd lehunytam a szemem, hogy felidézzem magamban a maszkot. Most, hogy az emlékeimben kutattam, beugrott, hogy valószínűleg nem csak maszkot viselt az illető, hanem jelmezt is, hiszen derékig ugyanolyan díszes, sötétlila ruha volt rajta, amilyen a maszkja is volt. Kinyitottam a szemem és derékig lerajzoltam, amit az előbb a lelki szemeim előtt láttam. Sajnos nem voltam túl tehetséges rajzban, de a lényeget sikerült a papírra vetnem. Azért most nem bántam volna, ha olyan jól bánnék a pennával, mint Esmé Fawcett az ecsettel, akitől a gyönyörű festményemet rendeltem.
- Nos, itt van a tettes! A saját szememmel láttam, amikor a bolt elé hopponáltam, hogy ő ölte meg Abelt. Zöld fény villant, aztán az alak dehopponált. Én ezután ájultam el az utcán – mondtam az aurorok szemébe nézve.

A múlt (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15433.msg85686.html#msg85686)felszínét sosem jó ötlet megkapargatni, igaz?

– Én még sosem csaltam meg senkit – siklik ki ajkaim közül az állítás, ami valóban megfelel az igazságnak.
Talán pont azért nem tettem meg, mert egyszer már átéltem, milyen az, ha megcsalnak… Nat Forest eléggé belegyalogolt a hűtlenségével a lelkembe annak idején. És hát… az sem tett épp jót az önbecsülésemnek, hogy egy férfival lépett félre.

Blaire után szabadon... (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,14078.msg86086.html#msg86086)

Ma még számos iktatni való ügy várt rám, amit kedvenc kis ribancomnak, a Szeszélynek köszönhettem, így ideje volt nekiállnom a valódi feladataimnak ez után a kínos majomkodás után. Tudtam, hogy iszonyat sokáig bent leszek ma, de azt is tudtam, ha véget ér végre ez az elcseszett nap, meg sem állok majd a Meredező Pálcák klubjáig, ahol
– ha Blaire Montregóba most nem is – néhány megfizethető szépségbe garantáltan belebotlok ma este. Megtépázott önbizalmamnak igen csak elkélt egy kis simogatás most, miután Miss Tökély ilyen kegyetlenül lepattintott.

Mostanában sokat emlegetem Natot (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15437.msg86374.html#msg86374)

Nem tudom hány órán át voltam ebben az állapotban, de végtelennek tűnt. Csak kesernyés-savanykás tintaszagot éreztem, ahogy finom csokoládéba keveredett. Ez volt a mindenem. Ez volt az én életben tartó, mindent átható illatom.
– Nat… – suttogtam erőtlenül, majd egy erőteljesebb nyöszörgés után kinyitottam a szememet. Valami nádtető közepét bámultam. Nád… büdös… átázott szag. Hirtelen jött a felismerés, hogy még mindig a dzsungelben vagyok. Az egész testem megremegett, mintha csak a hideg rázott volna ki.

Mr. Talbot és a felújítások (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15768.msg86974.html#msg86974)

Bár nem meséltem, mert meg akartalak lepni, de felújították a kastélyomat. James Talbot barátodat kértem meg, hogy a régi falakat erősítsék meg, aztán ő ajánlott egy lakberendezőt is. Még így sem találtam el az ízlésedet, de azért nagyon szerettem volna, ha látod, mit alkottam.

...

Bár nem a te ízlésed a ház, szerintem tetszene. Nagy, fehér, tágas. Könnyen elférnél, jobban is, mint odahaza. Karácsonykor majd hatalmas fákat állítok, hogy mindegyik alá kis ajándékokat rejtsek. Szerintem szép lesz. Legalábbis a gyerekek szeretni fogják. A padlást játszószobává alakították. Talbot barátod tanácsára az egyik falat dzsungelesre festettük. Szerintem szeretnéd ezt is.

na ki írja tele a listát állandóan? (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15594.msg87306.html#msg87306)

Ezek az érzések eltűntek. Hirtelen már csak arra koncentráltam, hogy belökjem az üzlet ajtaját és míg várakozzak végig nézzem a papíron szereplő tételeket újra átnyálazzam. Hirtelen ötlettől vezérelve fordítottam meg mindössze a lapot, így szúrtam ki Elliot szépnek ható írását. Na persze ez megtévesztés volt, mert a betűkapcsolatait szinte lehetetlen volt kivenni. Természetesen megint Önhatalmúlag ráírt olyan dolgokat, amiket nem a patikában hasznosítanánk, csak neki kell otthonra. Hangosan fújtam ki a levegőt, majd odaléptem a pulthoz, hogy elkezdjem sorolni mi kell és kellettlenül hozzátegyem, amit a bátyám akart.
– Ennyi lesz? – kérdezte a patikus nő. – Szép kis lista. – Magyarázta, miközben elkezdte összeszedni a szárított növényeket és az Elliot által kért krémet. Hasonlót persze mi is csináltunk, de nem, neki egy vadidegen sebösszehúzó és fájdalomcsillapító kenőcse kellett.

Nat és Avery, akik hiányoztak a dzsungelben (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15437.msg87499.html#msg87499)

Azt hittem a fák között ragadok, azt hittem nem láthatom többé Noah kis arcát, vagy nem sétálgathatok az Abszol úton Avery tankönyveit cipelve, hogy közösen készüljünk az új tanévre. Minden, amit mostanában megszerettem egyszerűen kezdett álomnak, egyszerű vágynak tűnni csupán. Néha-néha megérintettem a nyakamban lógó „Minden” feliratos nyakláncot, remélve, hogy végre jön az én megmentőm, elvisz innen és újra ölelhetem a gyerekeket. Az a kő, amit találtunk és minden bizonnyal egy régi épület utolsó emléke volt, mégis olyan volt, mint a messiás, ami egyenesen a fény felé vezet.

...

Aztán meglátott Nat és felkelt a gyerekek közül, hogy elém sétáljon. Látszott, hogy már idősebb, hogy ősz szálak vegyülnek a szakállába és a hajába. Én pedig csak megérintettem, ujjaimat finoman az arcához simítsam. Nekem ő volt az igazi… tudtam, hogy ami utána jön már sosem lesz igaz és örök… de nem bántam. El kellett engednem a boldogságáért. Így mikor hazamegyek innen, még egy kicsit élvezem a társaságát, hogy aztán egész egyszerűen elengedjem egy jobb jövőbe, amiben én már csak Noah apjaként vagyok benne.
– Szeretlek… – suttogtam felé és könnyezve ugyan, de elmosolyodtam, hogy azt higgye, minden rendben. Még ez a képzelt Nat is olyan tökéletes volt, mint ő igazából. Oda akartam hajolni egy csókra, de mielőtt még megtehettem volna összeesett a földön… nekem meg elakadt a lélegzetem. Éreztem, hogy valami szorít a mellkasomban, hogy valami mindennél jobban fáj. Csak figyeltem, ahogy mozdulatlanul ott fekszik, a szemei bámulnak a plafon irányába, a gyerekek meg bőgni kezdenek a háttérben. – Én nem akartalak bántani… én nem… – hullottam térdre mellé és megfogtam a kezét. A fejemet a mellkasára hajtottam, hogy aztán zokogva, érezzem az illatát… és ne érezzem többé a szívverést, ami állandóan meg tudott nyugtatni. Úgy éreztem belehalok, belehalok ebbe a pillanatba… de közben tudtam, ha meg nem is hal, az a Nat már az életben sem lesz, aki az enyém volt valamikor. Összeszorítottam a szemeimet, hogy csak a teste melegét érezzem, semmi mást… nem akartam ilyennek látni.

amikor mellbe vág a futókalandod... azaz Dawson (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15390.msg87532.html#msg87532)

Miközben felmértem a terepet természetesen McGalagony is magyarázott. Nem különösebben érdekelt, ha esetleg megígér valamit, engem az foglalkoztatott, amit látok… csakhogy aztán meghallottam azt a bizonyos nevet: – ... Végül pedig üdvözöljétek Dawson Hamox professzort, aki a Mágiatörténetet veszi át! Kérlek titeket, legyetek mindannyiukkal tisztelettudók és illedelmesek, segítsetek nekik beszokni az iskolai életbe.
Bassza meg! Bassza meg! – pillantottam a tanári asztal felé, hogy megnézzem magamnak Dawsont… igen Hammi professzort, akivel nyáron sikerült összetennem, amim van. Nem mondom, hogy nem volt szenvedélyes vagy éppen jó, ami közöttünk történt. Folytatnám én, talán most már komolyabban is, mint akkoriban. De ott az egy kicsit nekem túl követelező volt. Még jó formán le sem zártam Nattal, ő már konkrétumokat akart. A legrosszabb ebben az egészben hogy csak egy hónapot kellett volna kibírnia. Persze a történtek után már azt hiszem mindegy…
– A jó büdös francba… – nyögtem magam elé, de még mindig őt bámultam. – Te felvetted a Mágiatörténetet? – Súgtam oda Averynek, de a tekintetem visszavándorolt a helyes tanár bácsira. Hülye bizsergést éreztem, de amint felém fordult volna, elkaptam a tekintetem. Jó lett volna, ha nem vesz észre… bár egy részem örült volna neki. Érdekelt, hogy mit gondolna, ha meglátna talárban, hiszen eléggé élvezem a rendbontást amúgy.

búcsú Averytől; Merel és a szalag (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15542.msg87604.html#msg87604)

Ahogy a tömeg mozgolódni kezdett a Nagyteremben, én is felpattantam. Dobtam egy puszit Averynek és éppen csak egy pillanatra pislogtam a tanári asztal felé. Sajnos már nem szúrtam ki Hamit, a túl nagyra nőtt diákok ugyanis kitakarták a látványt, ráadásul sodródni kezdtem kifelé. Ez mondjuk nem volt olyan nagy baj, mert így legalább feltűnés mentesen kijutottam a folyosóra, hogy aztán onnan induljak meg a megfelelő folyosó felé… mármint a „megfelelő” felé.

...

A hang kegyetlenül csendült bennem, a csuklómon lévő sebhelyek pedig lüktetni kezdtek. Éppen ott, ahol nyáron még a furcsa bársonyszalag pihent. Egy ideje éreztem, hogy a gonoszsága belém ivódott, hogy hiába vágtuk le Merellel onnan, az egész egyszerűen nem akart távozni a testemből. Ezt persze neki nem mondtam… pont elég hibát követtem el aznap, nem kellett még ebbe a szarságba is belevonni.

Technically végülis,..

A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyon elméletileg átok ült, hogy senki nem tudott egy évnél tovább maradni. Elméletileg ugyanez az átok megszűnt Tudjukki bukásával - akinek miért nem illik kimondani a nevét még azóta se? - és tény, Faci bá (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2138) azóta változatlanul tanít SVK-t.
Na de mi van kábé minden más tárggyal konkrétan? Pláne, az azóta eltelt három évben láttam gyakoribb tanárváltásokat. És most megint, Everdean (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2214) tanárnő helyét veszi át valami Belby bá, pedig ő azon kevés felnőttek közé tartozott, akik bizonyították is, hogy nem a leélt évek darabszáma az egyetlen alapjuk tisztelet megigénylésére, hanem meg is érdemlik. Tanci tanárnő talán még tett a mások deficitjének ellensúlyozására is próbát.
De úgy tűnik, a szerencse meg a tanári gárda forgandó, mindenesetre próbálok erőt venni a világból való kiábrándultságom hullámain, és tiszta lappal ülni be Belby bá órájára. Nem illene előítéletekkel kezdenem, Belby nem az inkompetenciája büszke lóbálásával mutatkozott be, mint például 'Manci (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2424) drága, úgyhogy ne különböztessük meg ameddig nem önmagát vallja be példával szemléltetve.

Egy kis lázadás (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15847.msg87678/topicseen.html#msg87678), csak Neked, Mr. Cartwright ;D

- Hát, még nem tudom, hogy mi is legyek ugye, de a lénygondozás biztos. Bűbájtan, átváltoztatástan, SVK, bájitaltan… Azt hiszem, ezek kellenek a Godrik mindenféle szakára - rángatom a vállam, remélve, hogy semmit se kell utólag beszereznem. De az se akkora baj, majd küldök baglyot, Hú-t épp ilyen indokokból kaptam Cartwrighttól. Bár lehet, ha legközelebb találkozunk, kitekeri a nyakamat, és megoldja ezzel az összes jövővel kapcsolatos aggályomat. Hát igen, nem beszéltünk azóta… Hogy nem beszélünk, összevesztünk, én meg leléptem Amerikába, ő meg munkába meg csajokba. Na mindegy. Azért mielőtt visszatérek a Roxfortba, talán beszélnem kéne vele. Vagy ordibálni. Az utóbbi valószínűbb.

Az elvarázsolt srác (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15568.msg87735.html#msg87735)

Hú, Jason úgy robban be a terembe, mint egy álnok gurkó a figyelmetlen kviddicsező arcába. Igyekszem leplezni a spontán vigyort, ami megjelenik az arcomon. Nem, nem azért, mert kárörvendő vagyok. Vagyis az vagyok, de csak azokkal, akiket utálok. Jasont pedig nem utálom, sőt! Az előző tanévben hihetetlen jót beszélgettünk a klubhelyiségben. Azt hiszem, még soha nem találkoztam ilyen érdekes személyiségű emberrel… Jason nagyon, de nagyon elvont, de a jó értelemben. Hihetetlenül meglepett, hogy olyan hamar meg tudtam nyílni neki az életemmel kapcsolatban, és még a legbelsőbb gondolataimat is megosztottam vele. Valamit nagyon tud az emberekről, az biztos... Mikor végre helyet foglal, odaintek neki és némán tátogom felé, hogy "jól vagy?"

O'Mara és az öcsém örülhet... vagy nem
(https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15644.msg87813.html#msg87813)

Eljátszom, hogy rohadt profi vagyok... közben meg mégiscsak eszembe jut, hogy mi a francot reagálna ilyenkor O'Mara? Persze, gondolom őt alapból sosem kapják rajta semmin... Merlin faszára! Pedig minden tökéletesen haladt.
De megőrzöm a hidegvéremet, és inkább Elliot gondolatait is messzebbre űzöm. Hiszen azok sem kifejezetten nyugtató jellegűek, főleg, ha a legutóbbi Sohos kis kiruccanásunkra gondolok... És jobbnak látom inkább visszakoncentrálni a jelenre, és a néhány méterre táncoló testekre.

---

Ilyen szerencsétlennek nézhetek ki? Pedig általában kettőnk közül Benjamin szokott az lenni, aki részvétet vált ki mindenkiből a megrúgott kiskutya fejével.

amikor hirtelen mindenki akit szertek, eszembe jut

Vajon Avery honnan olyan határozott és menő? Oké Teddy is az. Meg az összes mardekaros is, ha ugy vesszük. Bárcsak en is olyan menő lennék. Remélem Averynek jól telik a nyara és öt nem felejtette el Jasper. Kíváncsi vagyok mik történtek vele a nyáron, ha egyszer majd találkozom vele nagyon le akarom rohanni olyan nagyon tipikus lányos beszélgetesre. Mert olyan is kell, nem? Elvégre lányok vagyunk.

apu, apa, és... Fraser... vagy ki...

Mielőtt eljöttem, nem mondtam meg Elliotnak, hogy Natnak készülök ajándékot vadászni. Ami persze lehet, hogy rossz ötlet volt, hiszen ő mindenbizonnyal megerősített volna azt illetően, mi is lenne a legmegfelelőbb ajándék. Na mindegy, mindegy... jó volt ez így. Amúgy sem szívesen hoztam volna fel előtte a Nat témát. Nem akartam elszomorítani... mármint az alapvetőnél jobban. sőt, inkább feldobni szerettem volna valahogy, de persze ez nem volt olyan egyszerű. Tudtam, hogy mostanában megismerkedett valakivel... valami sráccal, de nem mondott róla sokat, én pedig nem is kérdezősködtem túlzottan.

a múltban is emlegetlek (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15469.msg88194.html#msg88194)

- Mit is mondtál, mi a neve... Elliot O'Mara? - tudakolom, miközben elképzelem, hova is akarok hoppanálni. O'Mara... talán ezt a nevet meg tudom jegyezni. Nem tudom, ki vagy mi ő... Azon kívül persze, hogy ő a legjobb, ahogy Soren fogalmazott. És még azt sem tudom, akarom-e egyáltalán tudni. Készen állok újra hátbaszúrni a családomat? Ó, bárcsak ne tudnám erre a választ.

ღ amikor rájövök, hogy rajtam kívül mindenki bátrabbღ (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15706.msg89184.html#msg89184)

Én meg tökön paszulyon keresztül szaladtam utána, és amikor végre a kedves szél méltóztatott letenni szerencsétlen bólintért, azt azt hiszem inkább a kisebbik rosszt választva berohant a Rengetegbe. Igen, a rengetegbe. Ahol a pletykák szerint vérfarkasok tanyáznak, és Fenrir Grayback kísért. Ahol tülköl valami rejtélyes szellem autó... Ahol pókok vannak és ki tudja még mik. Azon kapom magam, hogy csak bámulok bele a fák sűrűjébe, és idegesen gyűrögetem a kabátom alját. Az ember azt hinné, hogy ha hetedéves, és prefektus akkor nagyon tökéletesen megold mindent, de én csak Sophie vagyok. Ajj, bárcsak itt lenne velem Teddy. Vagy Avery. Vagy Mira... Akármelyik Mira. Valaki, aki legalább bátor.

Különórák Prof. Belbyvel (2001.12.15) (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15556.msg89910.html#msg89910)

- Ah. Csábító, de nem lehet. - Keze lecsúszik az arcáról, mutatóujja játékosan a srác füle mögé simít egy kósza tincset, nem szalasztva el a lehetőséget, hogy végigcirógasson a kagyló külső ívén. - A teljesítményem valahol a szánalmas alatt van kettővel néma átváltozástanból, vacsoráig különórám van Belbyvel. Meg néhány másik szerencsétlennel. - Megforgatja a szemét a gondolatra, bár alapvetően nincs ellenére a dolog. Egyszerűen csak muszáj fejlődnie a témában, nem lehet örökké ilyen kibaszott szánalmas. Még akkor is, ha láthatóan sokkal jobb programja is lehetne.

ღ Sophie mindenkit szereeet ღ (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15400.msg89957/topicseen.html#msg89957)

Szóval kifelé menet elég sokmindenen morfondírozom, miközben odaintegetek Noah felé is, aki éppen az egyik Griffendéles srác fenekét nézegeti. Óhh ő Seb! Neki is integetek, majd végre ki is érek a szabadba.
[...]
Eszembe jut, amikor Teddyvel jöttem ki pár napja, és összebújva forrócsokiztunk. Ki kellett élvezni a nyugis téli napokat a vizsgák előtt, és annyira jól esett, ahogy megnyugtatott, mert zaklatott voltam amiatt a fura álom miatt, amiben szerencsére ő nem szerepelt.

Ez vajon említésnek számít? Gondoltam szólok róla, csak hogy tudd, mekkora pöcs vagyok. 8) :-*

(User továbbra is utálja Edet, ha ez mentség, és ő kér elnézést helyette... )
<3

- Hoppá kisöreg, ezt hagyd meg inkább Eddie bácsinak - kapom el a rendkívül jó hangulatban lévő jószágot, amelyik most fejelt bele a gyümölcsös alkoholba. Asszem még időben elkaptam, hogy az elfogyasztott mennyiségtől ne álljon keresztbe a cuki gombszeme. Leporolom róla a konfettit, és feltűnik rózsaszín kis seggén a felirat.

- Hát persze, ki más… - sóhajtom elnéző vigyorral, és a szememhez emelem a kis fickót. - Ejnye, de szét vagy csúszva kicsi Mirol… Gyere, nézzük meg inkább a csokiszökőkutat.

Fejmosás by McGalagony & Digby (2001.12.17) (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15558.msg90023.html#msg90023)

Egyszerűen csak nem adta semmi jelét a megbánásnak. Állt ott Digbyvel és McGalagonnyal szemben Bates oldalán és hát őszintén. A fejmosás közben időnként elkalandozott a gondolaton, hogy kár hogy nincs Telihold, akkor aztán fröcsögés helyett sikoltozhatnának itt neki. Aztán rájött, hogy ő úgyamúgy nem ennyire rohadék. Egyszerűen csak dühös. Mi a fasz? Gyönyörű tömött sorokban tudta volna elszavalni ki, hol, hogy, mivel, milyen mélyen, melyik lyukban és mennyi ideig csinálta, mint elbaszott halálfaló a társai listáját Wizengamot előtt, ha menteni óhajtja a seggét. Sosem hallotta, hogy ekkora patáliát csaptak volna az ügyben. De persze ha Ő merészel kurva ártatlan módon alvósmacinak használni valakit anélkül, hogy egyáltalán ruha alá nyúlt volna, akkor kő kövön nem marad. Írnak a szüleinek? Mire fel. Ahhoz nagykorú, hogy felelősségre vonják feltételezett dolgok miatt, ahhoz viszont már nem, hogy ne a szüleit rántsa elő McGalagony a szottyadt seggéből, ha úgy hozza az ihlet. Bámulatos.
(...) úgy felhúzta magát azon a tényen, hogy McG közvetlenül a szüleinek akart írni, hogy leállt vele vitatkozni. Noah agya elborult az "Az a fő problémája, hogy nagykorú vagyok. Milyen alapon ír a szüleimnek? Pláne pletykák alapján?!" felszólalással és ezen a ponton Sebastiant menesztették az igazgatóiból.
Kár volt kinyitnia a száját. A büntetése csak hosszabb lett, a feleselésért még több pontot vontak le a griffendéltől, a tudja mit csinál pedig pont 30 perccel tovább nyújtott fejmosást eredményezett, mint kellett volna.

Gyerek (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15607.msg90629/topicseen.html#msg90629)

Gyorsan pakoltam a cuccimat. A ház már kellő bűbájjal lett ellátva ahhoz, hogy senki se találja meg. Kívülről nem tűnt többnek, mint egy elhagyatott, romos ház. Cukormázat meg kellett védenem. Meg kellett védenem Averyt még magamtól is… magamtól, a veszélytől, amit én jelentettem. Egyszer már így döntöttem Noah-ék kapcsán, a különbség csupán az volt, hogy Avery felnőtt. Felnőtt, így meg tudja érteni, ha egy darabig nem láthat. A ház védett volt, szóltam Danielnek, hogy nézzen rá, ha az szükséges… de nekem muszáj volt mennem.
Egy kis erszénybe rejtettem minden vagyonomat és Avery levele mellé tettem a konyhaasztalra. Épp csak rápillantottam a levél girbe-gurba soraira:

Avery,

Egy időre el kell tűnnöm, hogy megvédjelek. Lisbeth újabb és újabb embereket küld a nyakamra, s legutóbb veled fenyegettek meg. Nem tehetem meg, hogy ebbe a szarságba téged is belerángassalak. Épp elég volt Aident… és te is látod, mi lett a vége.
Húzd meg magad egy időre, s kérlek, maradj a házba, amikor csak lehet. Olyan mágiával védtem le, amivel nem találnak rád idebent. Itt hagyom Hermészt, küldj egy baglyot, ha szükséged van rám, vagy menj Nathoz, ő is meg tud védeni!

Kérlek ne utálj! Nem hagylak magadra sokáig, ígérem!
E.

Talán nem ez volt a legelegánsabb megoldás, hogy így lépek le. Tudtam is valahol, hogy éppen eléggé megutál majd ezért, de nem tehettem mást. Nem volt választásom, ha nem akartam neki újabb fájdalmakat okozni. Így is látnia kellett majdnem elvérezni azon a bizonyos december végi napon. Igaza volt Natnak, nem nekem való a felelősség és a család… mindig is egy magányos alak voltam, aki fák tövében húzta meg magát. Nem csoda, hogy képtelen voltam összetartani egy családot. Amíg működött is, addig is Nat irányított. Ezért lenne vele sokkal jobb helyen Avery… ő tudna apa lenni, tudna vigyázni rá, hogy normális fiatalkora legyen.

Elmaradt egy újévi köszöntés, amiért bocsánat, viszont valahogy csak bepótoltam (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15397.msg90947.html#new)... :angel

"...- Hát igen, azt mondják, amit éjfélkor meg elsején csinálsz, azt csinálod egész évben, de sebaj, van kiskapu - kuncogom sejtelmesen, aztán a töprengésén én is eltöprengek, és egy villanásnyi idő erejéig visszarepülök a múltba (és ez ma még legalább egyszer meg fog történni).
- Ja, és Boldog Új Évet, Serena! - harsogtam már a szélbe, de azért remélem elért hozzá. Menekülés közben majdnem el is felejtettem mondani, pedig hát olyan kedves házigazda volt, hogy igazán..."

Figyelem!
Ajánlom mindenki olyan figyelmébe, aki a téli szünetet otthon töltötte: a Roxfortba visszaérkezve a bejárati csarnokban (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15397.msg91036.html#msg91036) történt egy kis Hold-gravitáció
Természetesen ismeretlen okokból, és tuti a Szeszély lehetett az ::)

Hacsak...
Eszembe nem jut valami pont erről. Nagyon koncentrálok Mirára és erre az édes önfeledtségére, miközbe előkotorászom a pálcámat, meg biztos ami biztos, megkapaszkodok kicsit erősebben a derekába. Bár az nem sokat számítana, ha mindketten esünk. Viszont ha senki nem is tud esni,..
-Todos a flote...- Csak suttogni merem így is, mind bizonytalanságból, mind attól tartva, hogy hogy fel ne hívjam a figyelmét magunkra igazából mindenkinek, aki fölött tizenöt lábbal lebeghetünk majd. Hátha betudják ennek a Szeszély dolognak csak.

Jason <3 (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15529.msg91930.html#msg91930)

Csendesen ücsörögtem a könyvtár egyik fotelében. Az öelmben ott pihent a rajzos füzetem, a kezemben a darab szén, amivel az imént rajzoltam meg Jason görnyedő testét. Észre sem vette, hogy távolról figyelem. Nem akartam megzavarni egész egyszerűen a házi feladat írásban vagy az olvasásban, csináljon akármit is. Így, amikor befejeztem a rajzot, egész egyszerűen kitéptem a lapot, a hátuljára rövid üzenetet írtam: Találd ki, mivel lepsz meg holnap este. Louis. Majd felpattantam, a pergament odatoltam el. Ha rám nézett, hát el is mosolyodtam.
- Holnap találkozunk... - suttogtam és egész egyszerűen hátatfordítottam neki, hogy meginduljak kifelé. Éppen csak az ajtótól pillantottam vissza rá... nem is tudom. Egészegyszerűen csak látni akartam még egyszer. Ha nem is nézett vissza, nem zavart, nekem elég volt a tudat, hogy ő itt van mindig a közelemben. Az első ember, akitől nem féltem, csak élveztem a társaságát.

túl sok Fraser és ex-Fraserné (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15709.msg92136.html#msg92136)

- Már várod, hogy találkozz a többiekkel? - kérdezte, ahogy beléptünk a kocsma kellemes melegébe. Láttam, ahogy a társaság a középre zsúfolt asztalok körül gyűlt össze. Fraser is ott volt, akitől szívesen megkérdeztem volna hallott-e a bátyjáról. Azóta nem beszéltem Aidennel, hogy eltűnt az Elliottal való szakítás után... pedig már tényleg majdnem barátok lettünk. Gosdwell is ott volt, akt szívem szerint inkább kerültem volna el... de ő kiszúrt minket. Nem foglalkzotam vele, inkább elnyomtam magamban a vágyat, hogy a mordulással pillantsak rá.
- Nem igazán. Egy kicsit reménykedtem, hogy felbukkan a másik Fraser... de amúgy csak azért jöttem el, hogy... - veled találkozzak. így kellett volna befejezni, hiszen ez nem votl több puszta ürügynél. Tényleg csak el akartam vinni valahova, vele lógni, beszélgetni, hallani és látni a nevetését. - hogy egyek és igyak ingyen. - Köszörültem meg a torkom aztán.

***

- Dugulj el, Gosdwell, még a végén mindenki rájön, hogy csak egy nagypofájú szűzfiú vagy. Nem mutat szarul az akadémián így is? - kérdeztem hidegen, úgy téve, mintha nem venném fel a szavaiat. Ugyanakkor nagyon is zavart, hogy ilyen lekezelően beszélt Sophie-val kapcsolatban. Meg sem fordult a fejemben, hogy vele is csak lefeküdnék. - Úgy hallottam a nyári bulin hiába próbálta Bella kiverni neked, még csak fel sem állt... én erre nem lennék olyan büszke a helyedben. - Adtam meg a kegyelemdöfést, miközben a szabad kezemmel kihalásztam egy cigit a zsebemből és bedugtam a számba. Gosdwell valamit káromkodott, majd egész egyszerűen felemelte a karját. Mire felfogtam, hogy ez tényleg ütni fog, már nem tudtam kilépni. Éreztem, ahogy az ökle a szemem alatt ér valahol s elszakadva Sophie-tól a földre estem. Még láttam, hogy Benjamin Feaser jelenik meg, meg talán egy másik srác, hogy elhúzzák, mielőtt újra ütne.

Ér nem karaktert, hanem hozzászólást (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,13830.msg82523.html#msg82523) is emlegetni? ;D
(innen) (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15536.msg92547.html#msg92547)

-Hallottam már ilyen pletykát- ismerem be. De ezeket ki találja egyáltalán ki? Meg pláne honnan? Mármint, el tudnám képzelni, hogy egy-két tanerőnkkel el tudnám képzelni, de mindenki közül pont Lancaster? 'Manci néninek több esélye lehetne valami fanfictionbe illően erőltetett, röhelyesen kifacsart alapon, és még az is a nulla felé tendálna.

a pas... nem... az Aidenem (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15651.msg92781/topicseen.html#msg92781)

A nyakamon lévő vágás után maradt heget piszkáltam, ahogy ide-oda kerülgettem az embereket a találkozóhely felé haladva. Erre van valami mugli bolt, ahol meglehet vásárolni ezt-azt ehhez a szafaritúrához. Ericától kaptuk ezt az utat… bár nem igazán értettem miért. Sem én, sem Aiden nem szerettük túlzottan a meleget, ott meg állítólag nap közben meglehet pusztulni olyan forróság van. Egy részem remélte persze, hogy én ájulok el előbb. Engem ugyanis könnyebb mozgatni, mint Aident. Egyszerű praktikus kis gondolatmenet volt ez, de éppen elég ahhoz, hogy beindítson bennem egy csomó egyéb ötletelést arról, miféle szörnyűség történhet velünk meg… igen. Nem kellett volna elmondanom Gabrielnek, mert máris a fülembe ültette a bogarat. Amúgy is ki mondja el az exének, hogy összejött az előtte lévő exével… vagy valami olyasmi… és most elmennek Afrikába nyaralni? Teljesen kikészültem ettől a szerelmi háromszögtől és már azt sem tudtam, hol áll a fejem.

.
.
.

– Elutazom hamarosan és kell vennem ezt-azt. Még szerencse, hogy van egy csaj ismerősöm is. – Vigyorogtam rá. A magam közege elé maszkulin, legfeljebb Erica jöhetett volna szóba egy ilyen vásárláshoz, de akkor végig Aidenről kellett volna beszélgetnünk… amit imádnék, de nem lenne túl célravezető, ha egyszer vásárolni tervezünk. Mármint végig a nyálam csorgatnám, ahelyett, hogy koncentrálnék erre-arra.
– Afrikába megyünk. Valamiért a pas… nem… az Aidenem anyja úgy gondolta jót tenne nekünk egy tíz napos kiruccanás. – Magyaráztam és ahogy megérkeztünk a túrabolthoz, be is löktem az ajtót, hogy Serena előre tudjon menni, aztán követtem. Hát itt minden nagyon khaki színű volt… meg barna.

én vagyok az új Aiden (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15725.msg93351.html#msg93351)

– Egy aranycikkesz koktél lesz. – Böktem oda, mire az bólintott. A lánynak inkább fel sem ajánlottam, ahogy veszek valamit. Ahogy elnéztem már valahogy eleget ivott… szóval nem igazán akartam beavatni a valódi nevembe. Akkor lehet hogy eszébe jutnék az újságokból.
– Aiden vagyok egyébként. – Jegyeztem meg, kibökve az első nevet, ami eszembe jutott. A szemébe néztem, olyan szenvtelenül, hogy eszébe sem juthatott, hogy kamuzok. – És te ki vagy? – Néztem rá, mikor a csapos letettem elém az italt, én pedig azonnal az ajkaimhoz emeltem a szívószálat, hogy szippantsak belőle egy kis adagot. Ez is elég ütős volt, hogy engem kiüssön, ahhoz viszont édes kevés. Elég sokat ittam az elmúlt harmincnégy évben. Ez semmiség volt.

18+

Egy megkérdőjelezhető megbízhatóságú, kacajvíz és halucinogén növényeken alapuló bájital és egy beszélő macska véleménya a bugyik ízéről egész minipánikrohamos (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,16468.msg93480.html#msg93480)gondolatlavinát indíthat el... A recept szabadon elkérhető! ;D :devil

- Nem is tudooom. Jobb lett volna, ha inkább zoknikat esztek, mint én. Tudtátok, hogy a fehér csipkés bugyi tejfül ízű?
- MI?!
A szó inkább vihogás, úgy tör ki belőlem, hogy azt is elfelejtem, mit iszunk, és teljesen önkéntelenül töltök még egy kört a poharamba. Mielőtt lehajtanám, megkínálom Sophie-t is, felé biccentve a merőkanalat, hogy ha bólogat, neki is töltsek.
- Nem terveztem megkóstolni…
Mondom, de ahogy megfogalmazom, kicsit ijedten el is gondolkodom. Nem terveztem? Talán félek ettől a tervtől? Kéne terveznem pedig?
- Woo, minden alsóneműnek más íze van? Hihetetlen
- Vagyis nem is… Még a zoknit se vettük le... Jesszus… Ott még nem tartok, azt se tudom, milyen színű bugyit hord, csak smacizunk néha…
A minipánikroham hatására fel is hajtom a második kör piát - akarom mondani, még minidg bájitalt, és csak miután elégedetten cuppantok a fűszeres, csípős és vigyorgós ízére, azután esik le, hogy talán ezt most nem kéne úgy iszogatni, mint akármi frissítőt egy álmos nyári délután.

[/quote]

Persze, persze, jól van, csak nem tarthat sokáig a dolgozat. Lopva Batesre nézek, bele is vörösödöm talán. Nem azért, mert dühös lennék rá, vagy zavarban, csak hát a szégyen. Butának érzem magam azóta is, és nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni.
- Sajnálom. Én..annyira...sajnálom.
Súgtam oda, vagy motyogtam magam elé- Azt se tudom, hallotta e egyáltalán. Körbe nézek, és kiszúrom Sophiet is. Odaintegetek, majd felírom a nevem és az évfolyamom, és írni kezdek.

Jaaaaaaaaack! Heeeelp! (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15396.msg93749.html#msg93749)

A lehető legrosszabb ötlet volt éppen ebbe a terembe menekülni. A forgás, a tárgyak kavargása, a fejjel lefelé lógás egyre erőteljesebb émelygést váltottak ki belőlem, hiába kezdtem ráérezni az egész terem furcsa dinamikájára. Másképp kellett irányítani a testemet, mintha seprűn lennék, másképp kellett előre haladni és néha-néha megbillentem, pedig láthatóan jobb érzékkel bírtam ilyen téren, mint Balron, aki megállás nélkül a nyomomban volt. Miért nem tudott simán kilebegni és békénhagyni? Jack hol van ilyenkor? Máskor a nyakamba liheg, hogy mondjam el mi történik, most meg nagyjából hiába vártam a nagy megmentőt... ha meg megverne egy csaj, tuti jót röhögne. Dehát Balron akkora, mint én! Hiába lány.

Muci és a varázstárgyak (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15603.msg94078.html#msg94078)

Vakegér. Elcseszett egy hely, de még mindig itt volt a legkönnyebb információhoz jutni, ha az ember tudni akart valamit… ráadásul odakint sem volt éppen ajánlatos lenni, hiszen beütött a szokásos angolnyár. Nem volt más, csak eső, dörgés, ráadásul a szél is elcsendesedett, finoman jelezve, hogy ezek az esőfelhők nem mostanában fognak távozni.
Szóval idejöttem, hogy összeszedjek némi információt a skóciai Keir Mill nevű faluról. Csupán egyetlen varázslócsalád élt ott, évszázadokkal korábban és egy házat hagyott maga után. Azt azóta a muglik is elkerülik, mert állítólag furcsa zajok szűrődnek ki. Míg másokban ez rettegést váltott ki, bennem kíváncsiságot és tudni akartam, hogy mi húzta meg magát ott… már azon túl, hogy Aiden egy varázstárgyat sejtett ott, ami éppenséggel jól mutatott volna az üzletünkbe, én pedig szívesen mentem kalandra. Csak hát már megint késő délután volt, mire elszabadultam otthonról, ráadásul be is sötétedett a felhők miatt már hatkor.

egy kis visszaemlékezés (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,16573.msg94306/topicseen.html#msg94306)

Milyen szörnyeteg tesz ilyet, Elliot? Milyen szörnyeteg? Vágta a fejemhez indulatosan a hang. Az egész megfogalmazás, a keresztnevem csengése… mintha csak vádolna valamivel a saját belső sötétségem. Nem ez volt az első, hogy bántok valakit, aki fontos volt nekem. Egyszer Natot is bántottam, és ő aláírta a válási papírokat. Aláírta, mert veszélyes voltam rá, a gyerekeinkre és talán magamra is. Végül meg is szabadult tőlem. Vajon most is ez lesz? Vajon most majd Aiden látja, mi vagyok? Az én szörnyeim sosem az ágy alatt bujkáltak, gyerekkorom óta tudtam pontosan hol találom őket: a fejemben. Ott lapultak minden gondolat mögött s apám volt az egyik, aki tökéletesen tudta, hogyan hívja elő őket.

gyomorgörcs Mucitól (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15611.msg95716.html#msg95716)

Enyhe gyomorgörccsel néztem az egész elé. Féltem, hogy megint kimondom az igent, megint elhiszem, hogy ez így jó lesz, de a végén valami úgyis boldogtalanná tesz majd minket. Nem tudtam elvonatkoztatni ettől a gondolattól, akármennyire is szerettem Aident és hinni akartam benne. A rossz emlékeim gyengévé és kimerülté tettek érzelmileg… bár úgy tűnt, hogy napról napra jobban vagyok, de amilyen boldog voltam még Alexandriában az eljegyzésemmel, úgy ért a stressz is ezzel együtt. Mindent tökéletesen akartam csinálni, mindenben Aiden kedvére akartam tenni, mégsem tudott tökéletes lenni a dolog.

beugrottam Aidenhez is (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15595.msg97298.html#msg97298)

Egy részem megkönnyebbült. Talán azért, mert nem kellett otthon ücsörögnöm a gyerekekkel. Szerettem őket, de néha-néha kellett egy kis nyugi. Nat talán bírta ezért, hogy csak nekik élt, de én egészen más ritmusban léteztem. Más társaságra is volt szükségem, azon túl, hogy Aiden esténként hazaért a boltból és együtt töltöttünk egy párórát. Serena meghívása éppen jókor jött. Neki egy beszélgetés kellett, nekem meg a házon kívül töltött idő, ráadásul így Ercia is kapott egy kis időt a gyerekekkel. Egészen pontosan egy egész hétvégét, amikor nagymamát játszhatott. El sem tudtam képzelni, milyen boldog lesz, mikor végre Aidennel nekünk is sajátjaink lesznek… mert bizony szóba került már ez is.
A szokásos módon, csinosan öltöztem fel. Odafelé úton pedig még benéztem Aidenhez is a boltba. Végig sétáltam a vitrinek között, és odaléptem elé egy finom puszira. Talán kicsit meg is lepődött, mert éppen olvasott valamit – szokás szerint – és nem hallotta meg, hogy bejövök. Vagy éppen azt hitte, megint egy őrült vásárló, aki egy varázstárgykereskedésben plüss elefántot akar venni, ha nem éppen golymókot.
– Sietek haza hozzád… – suttogtam az ajkaira és megsimítottam kicsit a mellkasát. Ezután léptem csak a pulthoz, hogy lássam, mint búj éppen. Az agyonfirkált leltárjegyzékünk volt az, amit minden egyes oldalon kijavítottam Elliot O’Mara helyett Elliot Fraser-O’Marára vagy Elliot Nyuszi Fraser-O’Marára. Néha-néha eluntam magam a boltban, főleg mikor Aiden azt is megtiltotta, hogy a varázstárgyakkal játszak vagy éppen zsebre tegyem őket. Olyankor bementem Sean kis hátsó szobájába és addig firkáltam a könyvet, míg az is unalmassá nem vált.
– Ezt meg akarom tartani. – Böktem rá a nyuszis díszekről szóló feljegyzésre. Elvigyorodtam, mert tudtam, hogy erre csak morgolódna egy kicsit. Nem számított, adtam neki még néhány puszit, majd a hátsó szobából elhoppanáltam a Dolce Vita kávézó elé.

Jason (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,16230.msg97736.html#msg97736)

Egy kicsit izgultam. Nem egészen úgy, mint a prefektus találkozó miatt a Roxfort expresszen. Ez egy egészen kicsit más érzés volt… egy csomó idegenemberrel összefutni, akik meg akarták fékezni a Rendet vagy legalábbis hatékonyan védekezni ellene. Én is így voltam vele. Igazából odasúgtam reggel Jasonnek az asztalnál, hogy jöjjön el ő is… de nem voltam benne biztos, hogy tényleg megtenné. Nem azért, mert érdektelen, egyszerűen csak túl elvarázsolt volt ő ahhoz, hogy harcon törje a felét. Elég embert veszített már el egy háború miatt. Most én voltam itt, hogy megvédjem őt, magamat és talán legyőzzem a családomat. Egyszerűen éreztem, hogy valami köze van a Morrow-knak ehhez is. Azok mind tisztességtelen emberek voltak.

f ő n ö k (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,16815.msg101081.html#msg101081)

– Ha jobban leszek, megbeszéljük… – suttogtam. Hagytam, hogy az ujjaim lecsúszanak az övéről, vissza az ágyra. Aztán lehunytam a szememet. Így hallgattam végig, ahogy elment. A szívem még kalapált egy kicsit, fájdalmasan, hangosan… aztán egyszer csak megéreztem a főnök illatát. Az ajkai puhán simultak a homlokomra, éreztetve, hogy nem vagyok egyedül. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy minden a helyére billenjen. Mellette nyugodt voltam, kiegyensúlyozott… igazán Mikhail Bertov. Az, akinek mindig is lennem kellett volna.
– Lisichka… mit műveltél magaddal… – suttogta oroszul, én pedig csak felé fordultam, hogy elmerüljek a szép kék szemekben. Mert ez volt a biztonság igazán.

Theron és Hepburn meglesése (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15563.msg102642.html#msg102642)

– Mit képzelsz magadról, te sárvérű söpredék? – kérdeztem hangosan, bár inkább csak az orgánumra kaphatták fel a fejüket a többiek. Theronék ráadásul túl közel voltak, így nyilvánvalóan lehetett, hogy utánuk leskelődtem.
– Na mi van, kiskígyó, vadászni akarsz, vagy mi? – kérdezte a srác és ő is Hugoék felé pillantott. Nem is tehette volna feltűnőbbé az egész helyzetet. Így hát átkaroltam a nyakát és közel nyomtam az arcomat az övéhez, úgy hogy kicsit lehúzzam és fülébe tudja súgni.
– Játszd el, hogy a pasim vagy… vagy tökön rúglak… ne merj taperolni, csak ha azt mondom. – dünnyögtem, aztán elhúzódtam és Hugoék felé néztem újra, akik nyilván még mindig totál hülyének néztek… pedig ők voltak a hülyék! Csak is ők. – Ez itt a barátom és épp… smároltunk! –Közöltem, hogy legyen magyarázat, miért is bujkáltam mögöttük.

Hm, vajon ki lehet az...? ::) És itt (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,17083.msg102856.html#msg102856)nyomokban a "családot" is megemlítem. ♥

...hát mitől féljek, egy kleptomán macskaszerűségtől? Tudok egy jó havert, aki hasonló, szóval ettől sem fogok megijedni...

...Mindegy, aztán aki bújt, aki nem, én egy besurranó tolvaj óvatosságával (családban marad) kinyitom a zárat, amire a rohadék halkan azért csak kattan egyet, és ez szuperül visszhangzik a folyosón. Cartwright ezért a teljesítményért tuti nyakonvágna...

Mucó, nagyon kellesz (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,17194.msg104827.html#msg104827)

Előre dőltem, megtámaszkodva a tenyeremen. A fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe, annyira, hogy elhomályosították a tekintetemet. Csak tippeltem, hogy a saját ujjaimat bámulom, amint a rájuk nehezedő súlytól elfehérednek. A gyűrűt akartam látni. Aiden, ments meg… Aiden kellesz… Ez már nem a hang volt, hanem a saját rimánkodásom. Hangosan mondtam volna ki a szavakat, ha nem lett volna annyi büszkeségem, hogy még a halál kapujában is büszkének mutassam magam.

a ragadozó (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,17240.msg105193.html#msg105193)

Elég volt ez a két szó, hogy tudjam mit gondol: túl sokat játszok Aiden béketűrésével. De csak is azért tettem, mert kellett egy kis tűz, egy kis szerelem, egy kis szenvedély… egyszóval egy halom dolog, amitől még izgalmasnak talál. Aiden egy ragadozó volt, majd’ olyan módon, mint Sean, aki ténylegesen vérfarkas. Kellett neki a megszerzés öröme, én pedig megadtam neki minden alkalommal, mikor féltékenységében az ágyba vitt. Elvehetett, megtehetett bármit és kielégtette ez. Engem meg az elégített ki, hogy kellően intenzíven bánt velem ezekben a pillanatokban.

A lé, meg a Lola (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,17575.msg108798.html#msg108798)

Lola és Rosie éppen a szokásos reggeli sétakocsikázásukat tették meg, ami azt jelentette, hogy Lola felvásárolta az összes boltban az összes pink vagy csillámos ruhát, meg a smink készletet. Igazából nem bántam, hiszen boldog volt tőlük, és egy igazi nő volt már most is. Részben. Szerettem ahogy a húgával bánt imádnivalóak voltak együtt, és sokszor igen csak nagy segítség volt, hiszen egy kis édes kettes nyugalom is kellett nekünk is, még akkor is, ha éppen csak pihentünk egymás társaságában, szex nélkül. Most éppen meg szerettük volna nézni a környéket éppen rá vártam. talán többet is töltött a tükör előtt, mint én, ami nagy szó volt. A séta nagyobb volt, mint amit egy kisbaba kibírt volna, és Lola tökéletesen tudott rá vigyázni.

Smith tanbá mindenhol ott van (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15724.msg110462.html#msg110462)

Nem állított valótlant a lány, tényleg közeledett a marcona professzor, így válasz nélkül hagyta, hogy becsapja a fülke ajtaját, miután kitessékelte a barmokat, akik még mindig hevesen pislogva, értetlenül indultak el tova Smith elől. Ezra is hozzájuk hasonlóan zavartan pislogva nézett Sandy-re, ahogy az kérlelte a gránát eltételére, szó nélkül engedelmeskedett is neki, majd még mielőtt a prof. odaért volna a fülke ajtaja elé, már mindhárman csendesen, nyugodtan ücsörögtek a kocsiban.
Smith hideg, átható tekintettel nézett be rájuk, mire Ezra vidáman integetni kezdett neki, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, nem volt titok és semmi meglepő nem volt ebben, hiszen mindenkinek azt híreszteli, hogy Smith mennyire kedveli őt. Nem tudja, hogy ez egyébként mennyire igaz, de tetszik neki a tanbá keménysége és ridegsége, ezért is viselkedik vele ennyire barátságosan, de tisztelettel betartva a határokat.
- Ne aggódj, Smith tanbá kedvel engem, nem fog bántani minket. – ölelte át óvatosan, inkább bátorítóan Sandy vállát, smajd mikor ismét felnézett, a fülke ajtaja előtt már nem állt senki.

Az a bizonyos kolléga (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15455.msg111555.html#msg111555)

Alig vártam, hogy kimenjek végre a folyosóra, végig siessek rajta, hogy a tanáriba érve végre elővegyem a cigisdobozt az ott felejtett pulcsim zsebében. Jól esett volna most kicsit füstölögni Smith professzor társaságában a tanári végében álló ablakban, miközben az élet nagy dolgairól beszélünk. Ez amolyan szokásunk volt, mióta házvezető tanár lettem és egyre több kérdésem volt a feladat kapcsán.

Oroszok a pincében (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,19169.msg123491.html#msg123491)

- Söpörd ki a nagyját, aztán a kisebbséget, amiért „küzdöttél”. Régi taktika ez. Arra készült, hogy közelünk való lesz.. és közületek. – hatásvadászóan megáll, kiélvezi, hogy zavarodottan nézünk rá – ugyan már, csak tudjátok, hogy akkoriban nem volt ritka, hogy boszorkányok és mágusok voltak a királyi családokban. Mit gondoltok mit keres itt most ennyi Romanov? – szinte köpi az utolsó szót.

Ginny (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,19495.msg124142.html#msg124142)

Ha legalább Weasley pályán lett volna… - gondolta magában, egy mélyről feltörő sóhaj kíséretében.
Persze a meccs előtt még örült neki, hogy az ellenfél hajtója, Ginny Weasley egy sérülés miatt nem tud játszani, így utólag, tekintve, hogy kikaptak, már bánta, hogy nem láthatta élőben őt. Talán a látványa enyhített volna valamicskét ezen a fájó vereségen. Így ezúttal is kénytelen lesz beérni a lány fotójával, amit kínosan nagy titokban őrizgetett a ládája mélyén.

Connor (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,15535.msg124154.html#msg124154)

A kviddics pálya foglalt volt, a Mardekár edzett rajta, nekem meg nem igazán volt kedvem megbirkózni velük a helyért, sőt még csak szóba sem akartam állni velük, a lesajnált, gúnyolódó megjegyzésüket hallgatni arról, hogy idén se nyerjük meg a kupát, nem is érdemes pályára lépnünk ellenük, meg hogy eltipornak.
Akaratlanul összerándult a gyomrom a gondolatra, hogy körbeállnak seprűikkel és különböző megjegyzésekkel illetnek, még a hideg is kirázott. Biztos új játékost próbálgathatnak, mert, ha igazak a pletykák az egyik hajtójukat kitessékelték, mert nem felelt meg Connor elvárásainak. Elvileg még a kezét is eltörte, bár ezt csak néhányan sutyorogták egymás közt, a hivatalos verzió, hogy baleset volt, bár ki tudnám nézni a srácból, elég agresszíven áhítozik azért a kupáért. Na persze, ki ne akarná megszerezni, nekem is régi vágyam, a Hugrabug mindig le van sajnálva, idén azonban biztos, hogy meglepetést fogunk okozni.

Nem pont személy (legalábbis nem JK), de más karakter sztorijából történő utalás.

A pezsgők persze mind elfogytak, bár a győzelem ellenére sem terveztem alkoholt inni, így csak a sütőtökléhez nyúlok. Közeleg a Szilveszter, és terveztük Greggel, hogy ellátogatunk a Two Aubergine-be. Azt mondják, egy igazi vámpír szokott fenomenális drag showt tolni. Nem hagyhatjuk ki.

Eredeti: Sir Daniel Tayilor - bloody mary (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,19169.0.html)
Reagom linkje: A Hárpia és a Denevér - Connor O'Hara (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,19495.msg124195.html#msg124195)

Anne-Rose (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2995)

- Felőlem… - morogta, felocsúdva a döbbenetből.
Agytekervényei mindeközben lázasan forogni kezdtek, és magában azt találgatta, hogy vajon miféle hátsó szándékkal érkezett a lány. Éppen olyan gyanús volt a viselkedése, mint két héttel korábban Anne-Rosenak, aki griffendéles létére gratulált neki a győztes meccs miatt. Akkor is hasonlóképpen jelzett be a vészcsengő Connor fejében, mint most.

Elfelda (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=2602)

Connor helyet foglalt, majd pillantása az asztalánál kiakasztott, dedikált fotóra siklott. A képről egy szőke nő pislogott vissza rá. A fiú először meghökkent, ugyanis a nő arcát sérülések borították, szeme alatt felhorzsolódott a bőre és lila monokli húzódott az igéző, kék íriszek alatt, szája pedig felrepedt. Connor kíváncsi volt, hogy vajon ki szerepel a fotón. A választ a kép alá helyezett kis tábla szolgáltatta, melyről megtudta, hogy a fotó a családon belüli erőszakra kívánta felhívni a figyelmet, szereplője pedig egy bizonyos Elfelda Hall. Csinos nő – gondolta magában – még a sérülések ellenére is. Ezután visszafordult az itala felé és nagyot húzott belőle.

A Csikóhal (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,20079.msg127962.html#msg127962)

HOL VAGY SID (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php?action=profile;u=4129)?

Nem akartál itt lenni. Ez az első gondolatod, amikor megérzed a zenét a csontjaidban, azt a túlfűtött, csillogó káoszt, amit mások "jó bulinak" hívnak, te pedig legfeljebb zajos tévedésnek. A Yule bál pontosan az a hely, ahol az ember elveszíti… a kabátját, az önuralmát, és - mint most kiderül - a maradék koordinációját is.
Sid persze eltűnt. Jellemző. Egy pillanattal ezelőtt még ott volt, győzködött téged, hogy “jót fog tenni”, meg hogy “néha élni is kell”, aztán hirtelen csak a poharad maradt a kezedben, meg a tudat, hogy egyedül állsz itt, kissé emelkedett pulzussal, kissé túl sok gondolattal a fejedben. És akkor megfordulsz. De minek?

TWO VIRGIN MOJITOS, PLEASE! (https://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,20957.msg128849/topicseen.html#msg128849)

Roxfort RPG

Általános => Társalgó :: Ajánló => A témát indította: Mrs. Norris - 2019. 07. 29. - 11:37:25